Dr. Boross Péter
Email: nincsA képviselõ által benyújtott irományok
 |
|
Életrajz
Boross Péter (MDF) - Budapesti területi lista 1928. augusztus 27-én született a Somogy vármegyei Nagybajomban. Apai ági fölmenõi generációkon át erdészek voltak. Édesapja, Boross György (1896-1993) erdõmérnöki oklevele megszerzése elõtt, 1915 és 1918 között harcolt az elsõ világháborúban, egy sebesülés vetett véget frontszolgálatának. Magas kitüntetésekben részesült, amiért az elsõ világháborút követõen vitézi címet kapott. A két világháború között a somogysárdi Somssich Miklós- féle uradalom erdõmérnöke volt. 1945 után egy idõre internálták, rendõri felügyelet alá helyezték. Édesanyja, Horváth Lujza (1905-1993) kisebb földbirtokkal rendelkezõ gazdálkodó családból származott. Testvére László (1932) tanító. 1952-ben feleségül vette Papp Ilonát, aki nyugdíjazásáig bíróként dolgozott a Fõvárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában. Házasságukból két gyermek született: Ildikó (1958) jogász, Gábor (1960) üzletember. A nemzeti és keresztény indíttatású családi nevelés és iskolái jelentõs hatással voltak életfelfogására. 1938- ban, tízesztendõs korában a kõszegi Hunyadi Mátyás Honvéd Középiskola és Nevelõintézet növendéke lett, majd 1942- tõl a pécsi Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolában folytatta tanulmányait. Az iskolát 1944 végén a front közeledése miatt a németországi Butzbach városkába telepítették át. Innen 1945 januárjában többedmagával megszökött, és egy a Felvidéken harcoló magyar alakulathoz csatlakozott. Amikor ezt az alakulatot is Németországba vezényelték, hazatért Magyarországra. A szovjet csapatok bejövetelekor szülõfalujában, nagyanyja házában tartózkodott. Középiskolai tanulmányait a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban folytatta, és a háború miatt egy évvel késõbb, 1947-ben érettségizett. Ezt követõen beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára; 1951-ben szerzett jogi doktori oklevelet. Ügyvéd akart lenni, de mert nem kapta meg az 1950-es években ehhez elengedhetetlen "politikailag megbízható" minõsítést, a Fõvárosi Tanács pénzügyi osztályára került elõbb költségvetési elõadói, majd fõelõadói beosztásba. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Budapesti Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Tanács tagja. Emiatt 1957 januárjában elbocsátották, letartóztatták, majd Kistarcsára internálták, és szabadulásától 1959 végéig rendõri felügyelet alatt állt. Hosszú ideig egzisztenciális gondokkal küzdött: volt segédmunkás, képügynök, protekcióval vendéglátó-ipari ellenõr és csapos. Az 1960-as évek elejétõl vendéglátó- ipari üzletvezetõ-helyettes, illetve üzletvezetõ. Közremûködött a magyar vendéglátóipar és idegenforgalom felsõfokú szakemberképzésének megszervezésében. Jórészt ennek köszönhetõen 1965-ben a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójává nevezték ki. 1989 februárjában nyugdíjba vonult. 1988-ban Podmaniczky-díjjal, 1991-ben 1956-os Emlékéremmel tüntették ki. Még nyugdíjazása elõtt közremûködött két alapítvány létrehozásában: az egyik a nemzeti szellem erõsítésének és a hagyományok ápolásának szolgálatában álló Országépítõ Alapítvány, amelyben 1988. évi alapítása óta kuratóriumi elnökként, majd kuratóriumi tagként - a kuratóriumnak Antall József és Göncz Árpád is tagja volt - vesz részt; a másik az 1989-ben bejegyzett, volt vállalata dolgozóinak érdekeit képviselõ Összefogás Foglalkoztatási és Szociális Alapítvány. 1992 szeptemberétõl a Szabadságharcosokért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Jelenleg is tagja az Emberi Jogok Magyar Ligája elnökségének. Egyik emberi példaképe az a Kós Károly, aki 1920-ban Magyarországról visszatért a Romániához csatolt Erdélybe, hogy az ottani magyarság megtartásáért és felemeléséért küzdjön. 1983-ban elhatározta, hogy a kispesti Wekerle-telepen szobrot állíttat Kós Károlynak. Többszöri sikertelen kísérlet után végül Pozsgay Imre pártfogásával 1987 novemberében vállalata nevében fölavathatta a szobrot; az ünnepség a magyar nemzeti megújulás demonstrációjává vált. Antall József meghívására 1989 õszétõl esetenként eljárt az MDF különbözõ összejöveteleire, bizottsági üléseire. 1990-ben saját nyilatkozata szerint legföljebb az új kormányfõ nyugdíjas tanácsadójának tudta volna elképzelni magát, az események azonban magukkal ragadták. 1990. május 30-tól 1990. július 23-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Július 23-tól december 21-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli miniszter. Feladatai közé tartozott többek között a kémelhárítás és a hírszerzés újjászervezése. Az Antall- kormány elsõ átalakításakor Horváth Balázs belügyminiszter utóda lett: 1990. december 21-én kapta meg kinevezését mint képviselõi mandátummal nem rendelkezõ, - ekkor még - párton kívüli politikus. Legfõbb feladatának a közigazgatás reformját, egy fejlettebb rendõrség és korszerû magyar határvédelem létrehozását tekintette. Tagja lett a nemzetbiztonsági kabinetnek, és ellátta az Országos Testnevelési és Sporthivatal felügyeletét. Belügyminiszterként az 1931-1935 és 1938-1944 között dolgozott elõdjét, a mindenkori szélsõséges mozgalmakat elutasító, erõskezûnek tartott, németellenes gondolkodású Keresztes-Fischer Ferencet tekintette példaképének. Tisztségébõl eredõen a miniszterelnök távollétében õ helyettesítette a kormányfõt. 1992. augusztus 17-én belépett az MDF II. kerületi szervezetébe. A következõ év elején beválasztották az MDF Országos Elnökségébe, és az MDF egyik alelnöke lett. Antall József miniszterelnök halálát követõen, 1993. december 13-án az MDF Országos Választmánya és parlamenti csoportja a második fordulóban - Szabó Ivánnal szemben - kétharmados többséggel miniszterelnök-jelöltté választotta. (Az elsõ fordulóban nyolcvankilenc szavazatot kapott, míg Szabó Iván hetvenkilencet, Für Lajos hatvankettõt.) Az Országgyûlés december 21-én - a minimális százkilencvenkettõ igen voks helyett - kettõszázegy igen, százötvenkettõ nem és öt tartózkodó szavazattal miniszterelnökké választotta. Elsõ beszédét az Antall József nevével fémjelzett nemzeti megújhodási programra építette, az antalli örökség folytatójának tekintette magát. Nyilatkozataiban többször kijelentette, hogy a gazdasági bajok orvoslása, a bûnözés terjedése, a fokozódó környezetszennyezés megakadályozása és a szociálpolitikai feladatok ellátása szilárd államot és intézkedésképes kormányzati hatalmat követel. Kormányát 1994. július 15-ig, a Horn-kormány megalakulásáig vezette. Az 1994. évi országgyûlési választásokon az MDF budapesti területi listavezetõjeként jutott mandátumhoz (az országos listát is õ vezette). Az Országgyûlésben a nemzetbiztonsági állandó bizottság elnöke, és 1995. december 4-ig a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását elõkészítõ különbizottság alelnöke. 1995 végén, mivel nem értett egyet a párt politikájával, lemondott MDF-alelnöki tisztérõl. Az MDF 1996. tavaszi tisztújításakor Lezsák Sándor elnökjelöltet támogatta. A X. országos gyûlésen az MDF gazdasági ügyekért felelõs alelnökévé választották. Az MDF 1996. márciusi pártszakadása után, hogy megkönnyítse a parlamenti bizottsági helyek elosztását, lemondott bizottsági elnöki tisztérõl és tagságáról. 1996. április 16-tól a gazdasági, április 23-tól az alkotmány-elõkészítõ állandó bizottságban dolgozik. Fogadóórája: elõzetes egyeztetés után. Hivatali címe: Parlament, félemelet 1-3. Lezárva: 1996. május 6.