Benyújtotta a Kormány a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot

Fotó: SajtóirodaKövér László tájékoztatott arról, hogy a költségvetési törvényjavaslat  zárószavazását a tervek szerint július 15-18-án tartják; az általános vita június 21-től indul.

Varga Mihály kiemelte: a törvényjavaslatban 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végére 73,8 százalékig csökkenő államadósság ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel.

A kormány számolt a háború, a szankciók hatásával, a magas energiaárakkal, az inflációval, az európai gazdaság lassulásával, a világgazdasági környezet bizonytalanságával - jegyezte meg, utalva arra, hogy soha nem volt még olyan kiszámíthatatlan a környezet a költségvetés készítésekor, mint most.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénytervezet szerkezetében két új alap jelent meg: a rezsivédelmi alap 670 milliárd forintos, a honvédelmi alap 842 milliárd forintos kerettel.

Az első alap lehetővé teszi, hogy ne az emberek fizessék meg a háború költségeit az új világgazdasági környezetben - mondta. A honvédelmi alap biztosítja, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére - tette hozzá.

Fotó: SajtóirodaA két új alap finanszírozására az elmúlt időszakban extraprofitot elért ágazatokból beszedett adók szolgálnak - így fogalmazott.

Szinte minden terület több forrásból gazdagodhat 2023-ban az idei évhez képest: nyugellátásra 730 milliárd forinttal, oktatásra 200 milliárddal, egészségügyre 100 milliárddal többet fordít a kormány - ismertette. A családok támogatására arányaiban a legtöbbet költ az Európai Unión belül az ország; a terület kerete jövőre meghaladja a 3200 milliárd forintot, ami az ideinél 450 milliárd forinttal magasabb - fűzte hozzá.

Varga Mihály végül megköszönte a Költségvetési Tanács munkáját; a törvényjavaslat a testület szerint - idézte a KT kiadott véleményét - megalapozott és megfelel az alaptörvény előírásainak.
 

MTI