Az 1791-es büntető törvénykönyvet felváltó 1810-es francia Code Pénal, a napóleoni jogalkotás kódexeinek egyike: a Birodalom által kihirdetett ötödik kódex. Talán a legnagyobb hatású büntető törvénykönyv a 19. században. Fayer László szavaival élve „anyakódexnek” számít – több európai állam büntető törvénykönyvének is alapjául szolgált. Mivel olyan eszméket vall magáénak, mint a jogegyenlőség, a nullum crimen sine lege, valamint a nulla poena sine lege elve, sokan a bűnözők Magna Chartájaként is emlegetik. A jogszabály megalkotására Napóleon császár bizottságot állított fel. Az öttagú testületben a kor neves büntetőjogászai Target és Treilhard is szerepeltek. Érdekesség, hogy a Code d’instruction criminelle, azaz az eljárásjogi törvénykönyv két évvel megelőzte az anyagi jogot tartalmazó Code Pénalt. Ennek oka az volt, hogy gyakorlatias szempontból Napóleon a bírósági szervezetrendszer átalakításával kívánta kezdeni a reformokat. Végül mindkét fent említett törvénykönyv 1810. január 1-jén lépett hatályba. A Code Pénal 484 szakaszból áll. A bevezető részt négy „könyv” követi. Az általános részt a bevezető, az első és a második könyv tartalmazza. A harmadik könyvben találhatók az egyes bűntettek és vétségek tényállásai és szankciói, míg a negyedik könyvben az enyhébb megítélés alá eső büntetendő, tilos cselekmények, kihágások törvényi meghatározásai és büntetési tételei kerültek.
A magyar jogászság a német és az osztrák jogrendszert, illetve az ottani eszméket érezte ugyan magáénak, de a Code Pénal jelentőségét jól mutatja, hogy 1867-ben magyar fordításban is megjelent. A fordítás Németh Antal, Sopron megye szolgabírájának munkája.
HE
