EB-24/2008.
(EB-81/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának
2008. október 7-én, kedden, 10.00 órakor
a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Napirend előtti hozzászólások *
Megemlékezés az egészségügy közelmúltban elhunyt kiemelkedő személyiségeiről *
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium) tájékoztatója a monorierdei vasúti szerencsétlenségről *
Tájékoztató a bizottságot érintő tudnivalókról *
A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat (T/6133. szám); a bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása *
A magántőke szerepvállalásának tapasztalatai az egészségügyben *
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése *
Kérdések, vélemények, észrevételek *
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium) válasza *
Az elnök zárszava, a napirend lezárása *
1. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat (T/6133. szám)
(A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása)
2. A magántőke szerepvállalásának tapasztalatai az egészségügyben
3. Egyebek
Elnököl: Dr. Kökény Mihály (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Schvarcz Tibor (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Czinege Imre (MSZP)
Gyula Ferencné (MSZP)
Dr. Havas Szófia (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Dr. Perjési Klára (MSZP)
Dr. Tittmann János (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Tukacs István (MSZP)
Dr. Heintz Tamás (Fidesz)
Dr. Kupper András (Fidesz)
Dr. Molnár Ágnes (Fidesz)
Dr. Pesti Imre (Fidesz)
Dr. Nagy Kálmán (KDNP)
Dr. Csáky András (MDF)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Mikola István (Fidesz) dr. Kupper Andrásnak (Fidesz)
Dr. Garai István (MSZP) dr. Schvarcz Tibornak (MSZP)
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz) dr. Heintz Tamásnak (Fidesz)
Dr. Spiák Ibolya (Fidesz) dr. Pesti Imrének (Fidesz)
Dr. Nagy Kálmán (KDNP) megérkezéséig dr. Molnár Ágnesnek (Fidesz)
Dr. Puskás Tivadar (KDNP) dr. Csáky Andrásnak (MDF)
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium)
Borissza Gyula főtanácsos (Pénzügyminisztérium)
Kollányi Gábor elnök (Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete)
Dr. Kincses Gyula főigazgató (Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10.05 óra)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a bizottság tagjait, képviselőtársaimat, a meghívott vendégeket, és mindenki, aki figyelemmel kíséri a bizottság munkáját.
Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
Megemlékezés az egészségügy közelmúltban elhunyt kiemelkedő személyiségeiről
Tisztelt Bizottság! Mindenekelőtt napirend előtt engedjenek meg egy rövid megemlékezést. A magyar egészségügy a közelmúltban két iskolateremtő személyiséggel lett szegényebb. Meghalt Árvay Attila professzor, a magyar szívsebészet kiemelkedő alakja, az Országos Kardiológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója. S a hét végén elvesztettük Manninger Jenő egyetemi tanárt, a Tudományos Akadémia doktorát, a magyar baleseti és kézsebészeti hálózat megteremtőjét. Azt gondolom, bár ez a megemlékezés csak nagyon rövid tud lenni, mindenképpen azért fontos, mert két olyan személyiségről, két olyan professzorról van szó, akik nagyon sokat tettek nemcsak a szakterületükért, hanem a magyar egészségügy fejlődéséért, és öregbítették az ágazat nemzetközi hírnevét is.
Kérem, rövid felállással adózzunk emléküknek. (A teremben lévők felállnak.) Köszönöm szépen.
Tisztelt Bizottság! Ugyancsak napirend előtt szót kért Vojnik Mária államtitkár asszony, akit köszöntök is. A tegnapi vasúti katasztrófával kapcsolatban rövid tájékoztatást ad a bizottságnak. Államtitkár asszony!
DR. VOJNIK MÁRIA államtitkár (Egészségügyi Minisztérium): Jó reggelt kívánok! Tisztelt Bizottság! Tegnap vasúti szerencsétlenség történt Monorierdő területén. Az Országos Mentőszolgálat és az Országos Tisztiorvosi Szolgálat jelentései alapján az alábbiakról szeretném tájékoztatni a tisztelt bizottságot.
A bejelentés szerint két vonat ütközött Monorierdő alatt, egy Intercitybe egy személyvonat rohant bele. A riasztást a közép-magyarországi regionális mentőszervezet egységei kapták. A bejelentés időpontja 10 óra 30 perc volt. A riasztott egységek: három helikopter, a budaörsi, balatonfüredi és szolnoki légimentőbázisról; egy rohamkocsi, két esetkocsi és hat mentőgépkocsi, egy kárhelyparancsnoki gépkocsi. A riasztástól számított 12 percen belül az első mentőegység megérkezett, amely esetkocsi volt, és megkezdte a mentést a folyamatosan érkező riasztott mentőegységekkel. A felszámolásban fontos szerepe volt a tűzoltóságnak, hiszen a műszaki mentéssel lehetett együtt lehetett az esetek egy részében a mentést folytatni. A mentésirányítás folyamatos kapcsolatban állt az Országos Tisztiorvosi Szolgálat közép-magyarországi regionális igazgatóságával, amely szervezte és irányította a fogadó intézmények és ellátóhelyek munkáját. A fogadó intézmények: az ÁEK, a Merényi Kórház és a ceglédi kórház volt.
Az OMSZ elsődleges adatai szerint már látható volt, hogy az elsődleges visszajelzések szerint a sérültek várható száma 25-30 fő, és az első bejelentkezéskor már jelentették, hogy halott is van a helyszínen. A végleges adatok szerint az OMSZ által ellátott sérültek száma 31 fő volt, ebből 4 életveszélyes, 4 súlyos, 19 könnyű sérült volt.
A kárhely felszámolása 12 óra 45 perckor befejeződött, a műszaki mentés azonban még folytatódott, ezért bár a sérülés súlyossága miatt már túlélőkre nem lehetett számítani, a helyszínen maradt még rohamkocsi, mentőgépkocsi, hogy szükség esetén a mentést folytatni lehessen.
Tájékoztatom a tisztelt bizottságot, hogy az ÁEK traumatológiai osztályára szállított betegek közül 10 betegből 7 ellátás után hazabocsátásra került, a bent maradó 3 beteg közül kettejük állapota súlyos, egy külföldi állampolgár került ellátásra.
A ceglédi kórházba 17 sérültet szállítottak, közülük 13-at ambuláns ellátás után hazabocsátottak, 4 könnyű sérült az ellátás után megfigyelésre még bent maradt.
A Fővárosi Önkormányzat Szent István és Szent László Kórház traumatológiájára 10 beteg került beszállításra, köztük 8 enyhe sérült, 5 sérültet hazabocsátottak, a két súlyos sérült közül egyikük az ellátás megkezdése előtt, a beszállítás, illetve vizsgálat közben életét vesztette.
Ez volt a jelentenivalóm. Szeretném a tisztelt bizottságot tájékoztatni, hogy az Országos Mentőszolgálat az eddigi ismeretek és tapasztalatok szerint példaszerűen helytállt, a mentésbe bevont egységek szakszerűen és gyorsan működtek. Szeretném ezért ezen a helyen is köszönetemet kifejezni az ellátó személyzet minden tagjának. Szeretném megköszönni a környékből érkezett, azonnali szolgálatra jelentkezett háziorvosoknak és civileknek is.
Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt hiszem, ehhez a köszönethez a bizottság csak csatlakozhat, hiszen a tragédia következményeinek elhárításában a mentőszolgálat, a különböző sürgősségi és baleseti egységek, illetőleg az önként jelentkező egészségügyi személyzet példamutatóan és esküjéhez híven helytállt, és ezért csak elismerésünket fejezhetjük ki.
Tájékoztató a bizottságot érintő tudnivalókról
Tisztelt Bizottság! Napirend előtt felhívom a figyelmet arra, hogy idén második alkalommal megrendezik a fogyatékos emberek parlamenti napját. Erre november 6-án, csütörtökön délelőtt kerül sor. Egy írásos előzetes tájékoztatót kiosztottam a bizottság tagjainak, és kérem, szíveskedjenek ezt tanulmányozni, és a bizottság is lehetőség szerint képviseltesse ezen magát, illetőleg érdeklődő képviselőtársainkat szívesen látják.
Ugyancsak kiosztattam képviselőtársaimnak egy friss adatsort, amely az OECD egészségügyi adatbázisából a közelmúltban 2006-ra véglegesített adatokat tartalmazza. Talán nem haszontalan a költségvetési vita előtt, hogy lássuk, hogyan állunk a nemzetközi mezőnyben. Ez egy gyors összefoglaló, nem kívánom ezt most kommentálni, de kérem képviselőtársaimat, hogy ezt is tanulmányozzák.
Napirend előtt még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a jövő héten a szokásos időben, tehát szerdán tartanánk bizottsági ülést. Előzetesen várhatóan tárgysorozatba-vételről kell dönteni két törvényjavaslat kapcsán, illetőleg a gyógyászatisegédeszköz-ellátás helyzetéről lesz tájékoztató.
Tisztelt Bizottság! Megkérdezem, napirend előtt más észrevétel, hozzászólás van-e. (Nincs ilyen jelzés.) Nincs.
Akkor a meghívóban kiküldöttek szerint teszek javaslatot a napirendre. Ki támogatja a napirendi ajánlást? (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság támogatta a napirendi ajánlást.
Soron következik a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló, T/6133. számon benyújtott törvényjavaslathoz a bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása.
A kormányt a Pénzügyminisztérium részéről Borissza Gyula főtanácsos úr képviseli.
Az ajánlás képviselőtársaim rendelkezésére áll. Ez elég rövid, és ezen belül mindösszesen két pont érinti a bizottságunk kompetenciáját, a 9. és 10. pont.
A 9. pont kapcsán kérdezem, amely Csáky András képviselőtársunk javaslata, a 17. § módosítását tartalmazza, mi a kormány álláspontja.
BORISSZA GYULA (Pénzügyminisztérium): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Elnök Úr! A kormány a javaslatot nem tudja támogatni, tekintettel arra, hogy a 2008. évi gyógyító-megelőző ellátás előirányzatainak megemelésével kapcsolatosan konkrét döntés még nem született a kormányban.
Azt viszont szeretném jelezni, hogy a kormány mindenképpen azt szeretné, ha a gyógyító előirányzat megemelkedne, de erről döntés csak a későbbiekben fog születni, ennek nagyságáról, illetve megvalósításának módjáról.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csáky képviselő úr!
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Ha a kormány úgyis a gyógyító-megelőző ellátásokra akarja fordítani, akkor nem értem, miért nem lehet erre a jogcímre helyezni ezt az összeget. Tudom, és szerintem belefolyok kicsit a következőbe, amit fél füllel hallottam, hogy azt támogatni fogja a kormány, de az Egészségbiztosítási Alap és a gyógyító-megelőző ellátási alap azért két külön dolog. Habár jóval korábban adtam be a módosító javaslatot, mint az egyik gazdasági napilapnak a tegnap megjelent cikke, amely úgy zárul: "Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban tett többszöri kijelentése: a megtakarítás csak a gyógyító ágazatban használható föl", akkor ezek szerint, ha nem akarjuk idehelyezni, akkor lehet, hogy mégsem gondolta komolyan a kormányfő, hogy a gyógyító-megelőző ellátásokra kell ezt az összeget használni.
Van még ideje a kormánynak, döntse el, hogy ezt milyen formában akarja. Ezzel kapcsolatban voltak szakmai javaslatok, mert az, hogy csak "egészségbiztosítási kiadások", ez hihetetlenül tág kör, ez az E-Alap egészét foglalja magába, ott segélyektől kezdve mindenféle van. Nagyon szeretném, ha ez a megtakarítás közvetlenül a gyógyító-megelőző ellátásokra fordítódna, és kérem a bizottságot, hogy ezt támogassa, és ne csak itt, hanem a parlamentben is.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e észrevétel? (Nincs.) Nincs.
A kormány a javaslatot nem támogatja. Ki támogatja ezt a javaslatot az ajánlás 9. pontja szerint? (Szavazás.) 10 igen, tehát nem kapott többséget.
Az ajánlás 10. pontjában azt javasoltam, hogy ez a bizonyos többlet, amit már az előző pontnál érintettünk, a nyugdíjalapnál és az egészségbiztosításnál megállapított összeg arányában egészségbiztosítási, illetve nyugdíj-biztosítási kiadások forrásául szolgáljon. Megjegyzem, hogy az egészségbiztosítás területén a gyógyászatisegédeszköz-ellátás, gyógyszerkassza, tehát mondjuk így, a gyógyító-megelőző terület kiemeltsége mellett, de hasonlóan fontos előirányzatokról is részlegesen szó lehet; hozzáteszem, persze a korábbi évek gyakorlata nyilvánvalóan a gyógyító-megelőző ellátásokra való koncentrálást jelentette.
Megkérdezem a kormány álláspontját.
BORISSZA GYULA (Pénzügyminisztérium): A kormány támogatja a javaslatot.
ELNÖK: Van-e észrevétel? (Nincs.) Nincs. Ki támogatja a javaslatot? (Szavazás.) 13 igen. Megállapítom, hogy a bizottság 13:9 arányban támogatja a javaslatot.
Tisztelt Bizottság! Megkérdezem, más ajánlási pontokról kívánnak-e szavazni. (Nincs ilyen jelzés.) Nincs ilyen észrevétel.
Köszönjük szépen, főtanácsos úr. Ezt a napirendi pontot lezárom.
A magántőke szerepvállalásának tapasztalatai az egészségügyben
Soron következik a magántőke egészségügyben való szerepvállalásának tapasztalatairól szóló tájékoztató megbeszélése. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy ezt a tájékoztatót a bizottság a második félévi munkaterv összeállításával összefüggésben kérte, így fogadtuk el ennek időzítését is a szeptemberi első ülésünkön.
Írásos anyagokat kaptunk, kettőt is, a szaktárca, illetőleg az európai uniós tagországok tapasztalatai alapján az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet részéről. Jelen vannak szakmai és érdek-képviseleti szervek vezetői, képviselői.
A következő menetrendet javaslom. Azt javaslom, tisztelt bizottság, hogy a konzultáció szabályai szerint járjunk el, kicsit hasonlóan, ahogy ezt a legutolsó ülésen tettük, amikor a szakképzésről tárgyaltunk. Tehát hallgassuk meg a minisztérium szóbeli kiegészítését az írásos tájékoztatóhoz; utána, konzultációról lévén szó, képviselői kérdésekre, illetőleg vélemények elmondására legyen lehetőség, nyilván egy körben. Ezt követően, ha és amennyiben országos szakmai érdek-képviseleti szervek kívánnak szólni - tehát országos szakmai érdek-képviseleti szervek -, akkor kérem, hogy ezt írásban szíveskedjenek jelezni a bizottság titkárságánál, Hegedűs Judit asszonynál, hogy szót tudjunk adni. S ezt követően nyilván államtitkár asszony reagál az elhangzottakra. Tehát eszerint haladjunk, ha és amennyiben ez elfogadható.
Azt gondolom, ez egy izgalmas kérdés, a bizottságban folyt már erről többször vita. Nagy tisztelettel azt javaslom magunknak, hogy a bizottság kompetenciájába tartozó kérdésekről váltsunk szót alapvetően, és ne aktuális történéseket hozzunk ide, amiben nincs kompetenciánk.
Tisztelt Bizottság! Megadom a szót államtitkár asszonynak. Itt van egyébként Kincses Gyula főigazgató úr is mint az ESKI főigazgatója, a minisztérium részéről több vezető munkatárs.
Most államtitkár asszonyé a szó. Tessék parancsolni!
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése
DR. VOJNIK MÁRIA államtitkár (Egészségügyi Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Amikor a bizottság úgy határozott, hogy a magántőke szerepvállalásáról kíván konzultációt folytatni, akkor a minisztériumban a kollégáimmal együtt azt néztük meg először is, hogy mivel szolgálhatnánk a legjobban a bizottság munkáját. Azt gondoltuk, azzal, hogyha a magántőkének ezt a szerepvállalását részben megvizsgáljuk hazai körülmények között, milyen jogszabályi keretek között működnek az egészségügyi szolgáltatók, milyen lehetőségeik vannak a tulajdonosoknak a gazdálkodási forma szabad választásában és az egészségügyi szolgáltatások más szolgáltatóval való elláttatásában; milyen a magántőke szerepvállalása, az egészségügyi szolgáltatásokban hogyan nyert teret az elmúlt évtizedben; megvizsgáljuk és bemutatjuk a tisztelt bizottságnak, hogy az egészségügyi közszolgáltatások finanszírozásából milyen arányt foglal el, ezzel is bemutatva és részben utalva arra, hogy a magánszolgáltatók bevétele csak részben látható a mai elszámolási körülmények között; s azt gondoltuk, jól szolgálja a bizottsági munkát, ha nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kitekintést is megtesszük.
A bizottságnak készült előterjesztésben, amennyire lehetett, tartózkodtunk az állásfoglalástól, de bemutattuk, melyek azok, amelyek a közvélekedés és az egészségügyi szakma, a finanszírozók és az egészségpolitikusok szerint is problémamentes területek, melyek, amelyek elismert, de vitás területek, és melyek azok, amelyek továbbgondolásra érdemes területek lennének, azért, hogy kicsit elősegítsük az egyértelmű beszédet ezen a területen.
Az egészségügyi alapellátásról való gondoskodás az önkormányzati törvény értelmében a helyi önkormányzatok feladata, amit a szakellátásokkal kiegészítve ugyancsak a tulajdonosok kötelezettségének ír le az önkormányzati törvény, ezért bemutatjuk azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek ezt a működést szabályozzák, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a bizottság megfogalmazhassa, hol lát további szabályozást szükségesnek.
Azt gondolom, elég részletes az írásbeli előterjesztésünk, ezért köszönöm szépen, igyekszünk részt venni a konzultációban és a kérdések megválaszolásában.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony.
Munkatársaival együtt a szaktárca vezetése tehát rendelkezésre áll. Ahogy az előbbiekben erről beszéltünk, most kérdésekre, illetve véleménymondásra van lehetőség. Kérem képviselőtársaimat, jelentkezzenek, ki kíván szólni.
Csáky képviselő úr; a további jelentkezéseket pedig rögzítjük.
Kérdések, vélemények, észrevételek
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bíztam benne, hogy meg fognak előzni, de akkor vágjunk bele! Előrebocsátom, hogy az idő rövidsége miatt csak egyszeri átfutásra volt lehetőség.
Tényleg nagyon jó anyagok vannak a kitekintést illetően, elég részletes tájékoztatást kapunk. Amire kíváncsi lennék, hogy ezekben az európai uniós országokban milyen a törvényi szabályozás. Itt az alapvető gond, amit én észlelek a magyar egészségügyet illetően, hogy vannak az alaptörvények, az egészségügyi törvény, az önkormányzati törvény, illetve bizonyos esetekben a gazdasági törvények megfelelő részei, és gondolom, abban egyetértünk, hogy az egészségügy azért nem egy klasszikus értelemben vett gazdasági tevékenység, és nem is egy klasszikus értelemben vett szolgáltatás, hanem itt keverednek ezek a dolgok. Nem véletlen, hogy korábbi kormányzati ciklusokban ezzel kapcsolatban törvények születtek, amelyeknek ilyen-olyan sorsa lett, ezt mindenki ismeri. Ebből következően elég heterogén, időnként már áttekinthetetlen, különböző érdekviszonyok alakulnak ki az ágazaton belül. Ezért lennék kíváncsi, hogy ezekben az európai uniós országokban van-e speciális, kizárólagosan csak az egészségügyre vonatkozó szolgáltatói, gazdasági törvény vagy pedig egyéb jogszabály.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gyula Ferencné képviselő asszony!
GYULA FERENCNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Az a két anyag, amely rendelkezésünkre áll, azt gondolom, számtalan olyan konkrét információt tartalmaz, amely a tisztánlátást segítette elő. Azt a fajta tisztánlátást, amelyet a valóságban egészen másként élünk meg, legalábbis én a környezetemben, hiszen ez többnyire arról szól, ahol kórház van, hogy vajon mi történik a kórházban, hogyan és miért kell abban változtatásokat hozni, és ez egy olyan zavaros közbeszéddé válik, ahol már nem lehet tudni, miről is van szó.
Elhangzott a felvezetőben, hogy az önkormányzati törvény az ellátási kötelezettségekért az önkormányzatokat teszi felelőssé. Így hát azt gondolom, nem az a fő kérdés, hogy külső befektető jelenik-e meg vagy egy önkormányzati intézmény gazdasági társasággá alakul; a fő kérdés az emberek részéről, a kórházat igénybe vevők részéről az, hogy milyen ellátást kapnak abban a kórházban. Milyen humán erőforrás áll rendelkezésre? Megfelelően betegközpontú-e az a kórház? Sokat beszélgettem erről fogadóórákon, ez nagyon fontos és központi téma mostanában. Az emberek, a kórházhasználók ezt várják el: színvonalas-e az ellátásuk? Netán a legfőbb kérdések között: a gazdálkodás stabilitása milyen?
Azt gondolom tehát, hogy ezzel a konzultációval olyan módon adhatunk, szabhatunk egy irányt a gondolkodásunknak, nemcsak a mienknek, hanem azokénak is, akikkel naponta találkozunk, hogy arra kellene koncentrálni, mi az elvárás, ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésre, és hogyan tudjuk ezeket az elvárásokat megvalósítani.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Perjési képviselő asszony!
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Jelenlévők! Sokszor beszéltünk az elmúlt években az egészségügyről, megállapítottuk mindannyian, hogy az egyik legspeciálisabb, legösszetettebb, legfontosabb és az egyik legdrágább társadalmi alrendszerről van szó. Nem véletlenül szerepel folyamatosan valamennyi ország gondjai között első helyen, hogy hogyan lehet a megnövekedett igények alapján, az újabb és újabb diagnosztikai, terápiás eljárások tükrében biztosítani mindazt, amit az emberek szeretnének.
Ebből az anyagból látszik, mennyire kevés lehetősége van arra a minisztériumnak, hogy valóban egy olyan összehasonlítást tegyen le a magántőkének az egészségügyben betöltött szerepéről, vagy az önkormányzati, állami egészségügyi rendszerek működésében, úgy érzem, egyrészt ezért, mert nem áll rendelkezésre elég adat, másrészt pedig túlpolitizálttá vált már ez az egész kérdés objektív tények helyett; harmadsorban épp a drágasága, a speciális volta miatt újra és újra elő fog ez bukkanni a magyar közéletben is. Ezért én azt javasolnám, ahhoz, hogy itt pontosan össze tudjuk hasonlítani, hogy lássuk, mi a különbség például egy magántőke által finanszírozott egészségügyi intézmény menedzsmentje és egy önkormányzati vagy állami fenntartású intézmény menedzsmentje között, tehát amikor közalkalmazottak vannak, vagy pedig használják azokat a közgazdasági lehetőségeket, modelleket, amelyek nem veszik el az egészségügy humán jellegét, ugyanakkor éppen a drágasága miatt arról lemondani, hogy ezeket senki ne használja, a rosszul értelmezett orvosi szabadság miatt van véleményem szerint.
Hasonlóképpen egy mélyebb vizsgálattal megnézném, hiszen épp a menedzsmentből következik, hogy mi a különbség a szervezettségben. Naponta látjuk, hogy egy-egy kórházban a zseniális megoldások mellett bosszantó, elemi problémák, szervezetlenségek kapnak helyet. S ami még feltűnő, pontosan lehet látni, hogy ebből következően óriási különbségek lehetnek a létszámban is. Jóval kisebb létszámmal jó szervezettséggel, anélkül, hogy túl lennének hajtva, ugyanazt a minőséget lehet elérni, sőt, mint amikor szociális meg egyéb indíttatásból, főleg a vidéki kórházakban - bár gondolom, Budapesten is így van - jelentősen nagyobb létszámmal végzik a tevékenységet, ráadásul szervezetlenül.
Ott van a közbeszerzés kérdése. Amikor egy kórház vagy más egészségügyi intézmény, egy járóbeteg-ellátó, bármi olyan mennyiségben és mértékben szerez be különböző anyagokat, egyáltalán nem mindegy, hogy azt egyben, nagy tételben vásárolja-e meg. Ismerjük a közbeszerzés sok-sok buktatóját. Gyakran bebizonyosodik, hogy ugyanazt a munkát egy magánvállalkozás mennyivel olcsóbban végzi el egy nyílt közbeszerzéssel, mintha azt egy önkormányzati vagy állami kórház csináltatja meg. Egy magántulajdonosnak nem érdeke, hogy hagyja magát a különböző szereplők által megvesztegetni; neki valóban az az érdeke, hogy az adott feladatot a lehető legkisebb költséggel lássa el.
Hogy az ésszerű folyamatokat és megoldásokat ki hogyan használja, alkalmazza, nem tudom, van-e módja és főleg pénze az Egészségügyi Minisztériumnak, mert azt tudom, hogy állandó céltábla, ha a Miniszterelnöki Hivatalban valaki különböző tanulmányokat kér, de az ilyen kérdéseket biztos, hogy nem lehet a napi munka során megválaszolni. Viszont éppen a jövőbeni érdekek, a finanszírozhatóság érdekében úgy érzem, megérné ez a téma azt, hogy ezt teljes mélységében a tárca átvilágítsa, és pontos képet kapjunk, mi a különbség, van-e köztük különbség, ha van, jó vagy rossz a különbség, és ha jó, akkor azt tudjuk-e alkalmazni máshol is.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, ki kíván még hozzászólni. Czinege képviselő úr!
DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Én úgy gondolom, a beszámolónak nagy erénye, hogy történetiségében foglalkozik azzal, hogyan került Magyarországra a magántőke. Miután egyszer már kimondtam, és most sem változott, hogy a legrégebben az egészségügyben foglalkozó tag vagyok: visszaemlékszem, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor a tudományos-technikai eredmények megkövetelték azt, hogy bejöjjenek az egészségügybe, akkor függetlenül a kormányoktól, nagyon nagy nehézség volt ennek az anyagi fedezetét megteremteni, hogy ezek belépjenek. Gondolok itt a műveseállomásra, a CT-re. Sok kórház, önkormányzati kórház, bármilyen intézmény szomorúan, de lemondott arról, hogy a saját pénzéből hozzon létre egy diagnosztikus egységet, mert nem volt rá erőforrás. Azt gondolom, nagyon kevés ország egészségügye engedheti meg magának, hogy állami forrásból, megfelelő pénzből a legkorszerűbb diagnosztikát megteremtve a legkorszerűbb és a legrövidebb ápolási időt nyújtó ellátást hozzon létre. A magántőke bekerülése Magyarországon is és külföldön is elősegítette, hogy a high-tech bekerüljön.
Nagyon bonyolult kiszámítani azt, hogy mikor jön ez be; mondok egy példát is. Amikor az epekőbetegséget úgy kezdtük el operálni, hogy laparoszkóppal csak egy kis lyukat csináltunk, nem vágtuk fel a hasát, a beteg három nap múlva hazamehetett, akkor az American Journal of Surgery újságban megjelent egy cikk, hogy gazdaságos-e a laparoszkópos epeműtét. A svéd példát nézték, és Svédországban azt mondták, hogy maga a műtét nem gazdaságos, mert egyszerűbb fölvágni és egy madzaggal összevarrni, de miután ezek a betegek munkába állhatnak a műtétet követő tíz nap múlva, bele kell számítani azt a nyereséget, ami azt jelenti, hogy visszakerül a munkába. Azt csak zárójelbe jegyzem meg, hogy ezt mondjuk, Magyarországon nem biztos, hogy meg lehetett volna csinálni.
Azt gondolom, a magántőke egészségügybe való bekerülése nem ördögtől való. Azt viszont meg kell mondanom, csatlakozom Csáky képviselőtársamhoz, azért kellene olyan szabályokat hozni, ami ezt áttekinthetőbbé teszi.
S még egy dolgot szeretnék mondani. Ahogy az egészségügyi ellátás átalakul, és mondjuk, létrejönnek azok a kórházak, mint a szegedi kórház, egy vállalkozási kórház, akkor szembesül azzal, hogy egy egészségügyi vállalkozás ebben a pillanatban nem olyan törvényszerűségek szerint dolgozik, mint egy másik vállalkozás. Sok ember összemossa, hogy ez is vállalkozás, az is vállalkozás, de az egészségügyi vállalkozásnak, a benne lévő műszereknek van egy nagy hátránya: hogy mi nem tudjuk az amortizációt leírni, nekünk ilyen nincs. Vagyis ezt is bele kell venni ebbe a példába.
Összefoglalva tehát: én szomorúan tapasztalom azt, hogy sokszor a politika a magántőkét mint egy rendkívül rossz dolgot tekinti, nem nézi meg azt az előnyt, ami a betegellátásban jelentkezik. És szomorúan tapasztaltam, amikor szembesített egy Magyarországról elszármazott sebészkolléga azzal, hogy átnézve Magyarország összes sebészeti ágyát, milyen a betegellátás: a sebészeti ágyak 40 százalékán nem aktív ágyra való beteg volt, mert a high technika hiánya, az egyéb eszközök hiánya miatt, a kivizsgálás, a kivizsgálás elhúzódása vagy a nem korszerű műtétek miatt az ápolási idő meghosszabbodott.
Tehát én - nemrégen még gyakorló orvosként - ebből a szempontból mondom, hogy azt kérem a bizottságtól, ezt a magántőkét ne úgy tekintsük és ne tekintsük ilyen politikai küzdelemnek. Én ezt fontosnak tartom; azon viszont elgondolkodnék, hogy milyen szabályok révén lehetne a magántőkét úgy működtetni, hogy azt mindannyiunk javára, leginkább a betegek gyógyítására lehetne használni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pesti képviselő úr!
DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nyilvánvalóan valamennyien láttuk az átküldött anyagot, és azt is látjuk a világban, hogy van egy trend, amely trend azt mutatja, hogy a magántőke térnyerése folyamatos. Az anyagban azt láttuk, hogy 20-25 év alatt, ha jól emlékszem, 15-ről 21 százalékra növekedett Európában a magántőke szerepe. Ez pedig azt jelzi, 20-25 év alatt 6 százalék, hogy rendkívül óvatos térnyerése volt a magántőkének, és ez az óvatosság nyilvánvalóan azért is indokolt, mert az egészségügyi piac - ahogy Csáky képviselőtársam mondta - teljesen speciális piac, tehát annak a megközelítése sokkal nagyobb óvatosságot igényel.
Bennem olyan kérdések merülnek fel, hogy vajon, ha majd egy szolgáltatás magánkézbe kerül, akkor azt nonprofit vagy forprofit formában érdemes-e üzemeltetni. A finanszírozásban legyen jelen a magántőke vagy a szolgáltatásban? Többségi önkormányzati tulajdon vagy kisebbségi önkormányzati tulajdon mellett érdemes-e bevonni magántőkét? Mely területen: alap-, járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban? Az alapellátásról nyilvánvalóan nem kell már beszélni, hiszen ott már majdnem száz százalékban megtörtént a funkcionális privatizáció, amely mégiscsak az angolszász kultúrában teljes egészében privatizációnak nevezhető.
Arra is figyelemmel kell lenni, hogy vajon a mai szabályozás, az átalakulási törvény, illetve a számviteli szabályozók kedveznek-e, megfelelnek-e annak, hogy egy korábbi közösségi tulajdont részben vagy egészben magántőke üzemeltessen.
Nagyon sok olyan élményben volt részünk az elmúlt időszakban, amely némi óvatosságra int bennünket. Óvatosságra int bennünket, és így tudom megfogalmazni, mi az, amit nem szeretnék a magántőke megjelenésében. Nyilvánvaló, ha az outsourcingnak egy olyan formája jelenne meg, hogy azok a területek, amelyek ma jobban finanszírozottak az OEP által, az kerülne magánkézbe, miközben a kevésbé finanszírozottak maradnának közösségi tulajdonban. Nyilvánvalóan nem szerencsés, ha már valamilyen tekintetben magántőkéről beszélünk és piacról, nem szerencsés a monopóliumok kialakulása, tehát azt sem tudnám támogatni.
Korábban föltettem a kérdést, most is fel fogom: nem szeretném a magam részéről, ha profitorientált formában működnének az egészségügyi intézmények. S akkor itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy 2004-ben jelent meg egy nagy amerikai tanulmány, amelyben 1980 és 2000 vizsgálták a forprofit és a nonprofit intézményeket. Ebben mintegy 1030 tanulmányt vizsgáltak, végül is alaposabb elemzésnek 140 tanulmányt vetettek alá, amely öt szempont szerint vizsgálta az intézményeket, többek között költséghatékonyság, nagylelkűség, hozzáférhetőség szempontjából - a másik kettőre már nem emlékszem. Valamennyi mutatóban - és külön hangsúlyozom: költséghatékonyság tekintetében is - a nonprofit intézmények jobbak voltak, mint a forprofit intézmények. Ez egyrészt akkor válasz is lenne arra, hogy mi a nonprofit intézményeket jobbnak tartanánk, mint a forprofitokat.
S természetesen, ha az ember benne van a napi munkában, és látja, milyen szerződések köttettek, akkor szomorúan állapítom meg, hogy azok a szerződések, amelyek az önkormányzatok és a magánszolgáltatók között köttettek, enyhén szólva féloldalasak. Olyan kedvezményt, olyan lehetőséget biztosít a magánszolgáltatónak, ami teljesen nyilvánvaló, hogy a közösségi tulajdonnal bírók kárára köttetik.
Ezek tehát azok a szempontok, amelyeknek a megjelenését nem szívesen látnánk akkor, ha a magántőke térnyeréséről beszélünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tukacs képviselő úr!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Amikor a tájékozódó jellegű napirendünket kitűztük, akkor bizonyára arra gondoltunk, hogy a tájékozódásunknak az a célja, hogy megállapítsuk, van-e dolgunk ezzel a folyamattal, amely "a magántőke szerepvállalása az egészségügyben" címet viseli. S ha van dolgunk, akkor mi. Ezt akkor tudjuk megmondani, ha a megállapításokat legalábbis osztjuk, vagy közösen jutunk valamilyen megállapításra a bizottsági konzultáció során. Én ehhez a közös gondolkodáshoz három üggyel szeretnék hozzájárulni.
Az első: különleges szolgáltatással van-e dolgunk? Én osztom képviselőtársaimnak azt a véleményét, hogy természetesen igen, hiszen léteznek ilyen típusú különleges szolgáltatások az életünkben; elég, ha csak a közszolgáltatások bizonyos formáira gondolunk. Ugyanakkor természetesen a különlegessége nem veheti el annak a lehetőségét tőlünk, hogy mondjuk, a gazdálkodás területén legalábbis megállapításokat tegyünk a magántőke, a vállalkozási formában működő, de köztulajdonban lévő működés és a klasszikus intézményi működés között.
Én nagyon tisztelem mindazon képviselőtársaimat, akik nagyon karakánul teszik le egyik vagy másik oldalra a voksukat, én azonban ezt nem tenném, legalábbis az intézményi gazdálkodás és a vállalkozói gazdálkodás tekintetében. Azt tételezni ugyanis, hogy intézményi formában működő egészségügyi szolgáltatás, illetve döntően köztulajdonban működő egészségügyi szolgáltatás gazdálkodhat jól is meg rosszul is, ámde a magántulajdonban lévő mindig jól gazdálkodik, ezt a vélekedést én nem osztanám. Természetesen a magántulajdonban lévő szolgáltató is tud rosszul gazdálkodni. Elég ritkán teszi; ugyanakkor természetesen vannak olyan döntések, amelyek eredményezhetik azt, hogy mondjuk, a gazdálkodása nem egészen kiegyensúlyozott. Ezért tehát én ebből a szempontból igazán különbséget nem tennék. Magyarul azt a véleményemet szeretném előadni, amely arról szól, hogy ebből a szempontból, ha ezt vizsgáljuk, olyan nagy különbségeket nem lehet találni. S ha az igazi célunk az, hogy az egészségügyi szolgáltatásra adott finanszírozás kellően hatékony és eredményes módon legyen elköltve, akkor úgy gondolom, e szempont szerint nem tudunk különbséget tenni a különféle tulajdonformában működő egészségügyi szolgáltatók között. Ezt szerettem volna csak elmondani, kicsit oldani azt a helyzetet, amikor megpróbálunk nagyon sarkosan fogalmazni a magántulajdonban működő szolgáltatók és a nem magántulajdonban működők között.
A másik, amit mondani szeretnék, hogy mélységesen osztom mindazon megállapításokat, amelyek arról szólnak, hogy jó lenne megnézni most már az önkormányzati törvénynek azt a részét, amely a kötelező feladatot tartalmazza az önkormányzatok számára különféle egészségügyi szolgáltatások ügyében. Azért lenne jó, mert sok anomáliát hordoz. Nekem az anyagban egyébként ez a "problémák és tisztázatlanságok" című blokk tetszett a legjobban, mert nagyon pontosan és világosan írja körül, milyen gondok vannak a magántőke szerepvállalásával kapcsolatban. Osztom tehát mindazok azon nézetét, akik azt mondják, hogy az önkormányzati önállóság jegyében fogant önkormányzati törvénynek ezt a részét át kellene tekinteni, és legalábbis racionálisan meghatározni, alkalmazkodva különféle, a rendszerváltás óta felmerült problémákhoz, például a magántőke szerepvállalásához.
Emellé azonban csak azt a magánvéleményemet szeretném hozzáfűzni, hogy ezt önmagában nem lehet megcsinálni véleményem szerint. Az nem úgy van, hogy levesszük az önkormányzati törvényt a polcról, oda beleírunk valamit a tapasztalatok alapján, amiben közösen megegyezünk, és nem módosítjuk mindazon kapcsolódó területeket, amelyek az önkormányzati törvénnyel együtt járnak. Magyarul a rendszerét kell és nem a törvényét kitalálni például a magántőke szerepvállalásának. Azt gondolom, hogy belenyúlni természetesen egy önkormányzati törvénybe bele lehet, és meg lehet módosítani benne azt, amit mi fontosnak gondolunk, ugyanakkor mindig gondolni kell arra, hogy mit eredményez ez a különféle ágakon.
S végül a "problémák és tisztázatlanságok" ügye. Ha kell foglalkoznunk törvényalkotói feladatokkal - és nyilván mi most ebből a szemszögből folytatjuk a tájékozódást -, ez nyilván az, hogy vajon kell-e, mit kell és milyen szabályokat kell meghoznunk vagy pontosítanunk. Az a megállapítás, amely azt mondja, hogy a finanszírozás szektorsemleges, ámde a befogadás meg nem az, ez a megállapítás nagyon fontos megállapítás. Tehát akkor itt már egyből kijelöli az egyik dolgunkat legalábbis az ügyben. Ezzel a megállapítással én magam egyébként egyetértek, még akkor is, ha a finanszírozás felhasználása - mint ahogy a következő bekezdés már tartalmazza - különféle a magántulajdonban lévők és a nem magántulajdonban lévők között.
Én tisztelettel ennyit szerettem volna köszönet gyanánt megfogalmazni a tárcának, a tárca képviselőinek, államtitkár asszonynak, a készítőknek. Azt gondolom, a mai alkalom csak részben zárja le a mi dolgunkat ezzel az üggyel. Most már valamivel operatívabb, cselekvőbb gondolkodás irányába kellene elvinni azt a metódust, amit mi a magántőke szerepvállalása kapcsán és a mi feladataink érdekében megfogalmaztunk.
Köszönöm szépen a bizottság figyelmét, köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Havas képviselő asszony!
DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyrészt folytatnám Tukacs képviselő úr gondolatát arról, hogy milyen szabályozási feladatok állnak előttünk. Bár ami az önkormányzati törvény feladatait illeti, én úgy gondolom, végül is elég pontosan elmondja a települési, illetve a helyi önkormányzatok feladatát. Véleményem szerint mégiscsak jó helyen van az a feladat azoknál az önkormányzatoknál, amelyek végül is felelősek egy adott lakosság egészségügyi ellátásáért, alap-, járó-, illetve fekvőbeteg-ellátás szintjén. Az egy másik kérdés, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátásához milyen forrásokat lehet hozzárendelni.
Én egy olyan aspektusról beszélnék, ami eddig még nem került elő, és azt hiszem, a bizottságnak akkor, amikor a szabályozó rendszert próbálja felülvizsgálni, illetve lehetőség szerint konszenzusos módon próbálja megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek mentén, ha szükséges, törvénymódosítást is végre tudnánk hajtani: ilyen a dolgozók jogállása. Azon kívül, hogy önkormányzati törvény szabályozza az ellátást, finanszírozási törvény, sok minden, az elmúlt idő tapasztalata azt mutatta, hogy azok az intézmények, amelyeknél átalakítás történt gazdasági társasági formába - és ebben a műfajban szinte mindegy, hogy közhasznú vagy nem közhasznú, mert ez végül is gazdasági társasági forma -, általában a legnagyobb problémát az okozta, hogy a közalkalmazotti létből az alkalmazotti létbe történő átalakítás mennyire zajlott zökkenőmentesen. Éppen a múltkori bizottsági ülésen alelnök úr vetette fel, hogy a szabadfoglalkozású orvoslásnak mennyivel lenne szükséges nagyobb teret engedni; való igaz, hogy ha és amennyiben gazdasági társaságokká alakítjuk az intézményeket, úgy ennél nyilván nagyobb teret lehet kapni. Illetve végiggondolandó az, hogy ha a közalkalmazotti törvényt átvizsgáljuk, ebbe hogyan tudjuk az egészségügyi dolgozók helyét, szerepét jobban megtalálni; természetesen nemcsak a "művész orvosokról" beszélek - idézet bezárva -, hanem nyilván valamennyi szakdolgozóról, akik egyébként most közalkalmazottként működnek, illetve azokban az intézményekben, amelyek átalakultak, ott alkalmazottként.
Úgy gondolom, amennyiben a működés feltételeit megfelelő módon, a munka feltételeit, színvonalát megfelelő módon lehet biztosítani, úgy az összes többi törvény átvizsgálásával párhuzamosan a Kjt.-n is érdemes elgondolkodnunk, hogy hogyan és milyen módon lehet ideálissá vagy közel ideálissá tenni a munkavégzést ezekben az egészségügyi intézményekben.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kupper képviselő úr!
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is Czinege képviselőtársam dicsérte az anyagot, és minden erénye meg minden érdeme mellett azért hadd hívjam föl a figyelmet az anyag néhány hibájára.
Mindjárt az első az, amit kiindulópontként rögzít, hogy például a karcagi kórház mint súlyponti kórház magánműködtetésű kórházként működne. Ez az 5. oldalon szerepel, és ez tényszerűen nem igaz, úgyhogy innentől kezdve sajnos nem tudom, hogy azok a számok, amelyek később jelennek meg az anyagban, vajon a karcagi kórház adatait tartalmazzák-e, és nem torzítják-e az összes következtetést, amit az anyag következtetésként levont.
Amit pedig Czinege képviselő úrtól furcsállottam, hogy ő azt mondja, amikor a rendszerváltás elején megjelentek a nagy értékű műszerek, és ezeknek a megjelenését finanszírozni kellett volna, tulajdonképpen ez indukálta a magántőke megjelenését az egészségügyben. Ez megint ellentétben van a dicsért anyaggal, hiszen éppen az 1. oldalon rögzíti az anyag, hogy ennek elsősorban technológiai és nem költségvetési okai voltak, mármint hogy megjelentek ezek a költségigényes befektetést igénylő eszközök a magyar egészségügyben. Ez az 1. oldalon található.
Nos, az én alapvető attitűdömet a profit és nonprofit szervezetek megítélésével kapcsolatban az határozza meg, hogy a profitorientált szervezetek alapvetően abban érdekeltek, hogy a profitot kivonják, kinyerjék, ha tetszik, fogalmazhatok úgy is, hogy elvigyék az egészségügyből. És persze helyes, ha rögtön hozzátesszük azt is, hogy természetesen egy tartósan az egészségügyi piacra berendezkedő vállalkozás természetesen a profitját is nyilvánvalóan az egészségügyben kívánja befektetni, és ez jó, akkor, ha egyébként kiszámítható feltételek vannak az egészségügyben. Ami egyébként Magyarországon nincs így. Tehát ma nagyon kockázatos helyzetben vannak azok a befektetők, akik a hazai egészségügyben befektetnek, hiszen nem lehet tudni, hogy a szabályozók gyakori változása mellett meddig tudnak nyereségesek maradni. Ha viszont azt látják, hogy kockázatos a befektetésük, akkor tulajdonképpen arra kell berendezkedniük, hogy a profitjukat bármikor ki tudják menekíteni az egészségügyi ellátásból.
S tulajdonképpen itt jön a másik problémám a profitorientált vállalkozások megjelenésével az egészségügyben. Az anyag egyébként más összefüggésben, de szintén céloz valami hasonlóra, amikor azt a példát hozza föl, hogy az önkormányzatok nagy része a háziorvosi ingatlanokat nem adta el, nem adta tulajdonba a háziorvosoknak, mert hiszen az önkormányzatok abba a helyzetbe kerülnek, kerülhetnek, hogy adott esetben nem fognak tudni újabb ingatlant biztosítani a háziorvosi ellátásra. Tehát még egyszer visszakanyarodva a profitorientált vállalkozásokra, nekem pont az a bajom, hogy ha olyan helyen jelenik meg egy profitorientált vállalkozás, ahol ő az egyetlen ellátó, akkor ha bármi történik, mi lesz utána. Mi lesz azután, ha ő elmegy? Ha ő úgy gondolja, hogy a szabályozók úgy változtak meg, hogy neki már nem rentábilis, nem gazdaságos ezt a vállalkozást fönntartani, azt fölszámolja és elmegy? Neki nincs felelőssége, a felelősség ott marad az önkormányzatnál, akinek viszont már nem marad eszköze arra, hogy a saját felelősségét teljesítse, a feladatait nem fogja tudni ellátni.
Visszautalva arra, amit Pesti képviselőtársam mondott, vannak olyan monopóliumok, amelyek természetes monopóliumok. Ha egy települést egyetlenegy közért lát el, akkor az a közért monopolhelyzetben van. Ha egy kisvárosnak egyetlenegy ellátó intézménye van, akkor az az ellátó intézmény a maga vonatkozásában monopolhelyzetben van. Ilyen helyeken én nagyon kockázatosnak tartom a magántőke kizárólagos megjelenését.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Czinege képviselő úr, tessék!
DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Lehet, hogy rosszul értetted. Én azt mondtam, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt a nagy költségű, fejlett technológiákban a gyógyító ágazatban szükséges fejlesztésekhez jött a tőke. Te most azt mondtad, úgy értettem, hogy ezt nem érted, vagy nincs így. Mondok egy példát. Rendkívül költséges és Magyarországon jelenleg még nem működik az, amikor a szívbillentyűk gyógyítását nem műtéttel, hanem egy speciális katéterrel felvezetve oldják meg. Ez nagyon költséges, mert költséges az aortának, az aortaívnek a stenttel való ellátása aneurysma esetén. Nagyon költséges. De ha arra gondolok, hogy az átlagos ápolási idő mekkora, meg arra gondolok, hogy a gyógyulás ideje mennyi, akkor azt mondom, hogy megéri. Csak azt nem tudom, hogy amikor mi megegyeztünk - és Mikola alelnök úr a fő harcosa ennek -, hogy a meglévő költségeket a népegészségügyi program alapján kell szétosztanunk, akkor nem tudom, hogyan állunk ahhoz, hogy van egy ilyen fejlett technológia, Európában két helyen operálnak így, nagyon jó eredménnyel, akkor most hogyan tudjuk ezt megoldani. Ez orvosi dilemma, számomra mint sebész számára komoly dilemmát jelent, hogy örülnénk-e annak, ha egy külföldi tőke megcsinálja ezt a laboratóriumot, ahol ezt meg tudják oldani.
Én tehát azt mondtam - a félreértés elkerülése végett -, hogy azokban az ágazatokban, ahol új technológiát akartak bevezetni, és nem volt a mindenkori kormányzatnak, függetlenül attól, hogy milyen színe volt a kormányzatnak, elegendő pénze, mert elvitte a többi, bizony hasznos volt, hogy ők bejöttek, és az a közismert, a művesét szoktuk mondani, de ilyen a CT meg az összes képalkotó. Tehát ilyen módon értelmeztem én, hogy a költség és a technológiai fejlesztés hogyan függ össze.
ELNÖK: Igen, azt gondolom, hogy most Kupper képviselő úrnak szót kell adnom, hiszen hozzá intézték a kérdést.
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg nem akarok ilyen részletekbe menő vitát folytatni, hiszen nem erről van szó most, de muszáj reagálnom.
Művese. A művesével kapcsolatban mindig fölvetődött-e az, hogy vajon meg tudtuk volna-e finanszírozni. Voltak önkormányzati kórházak, ahol megfinanszírozták, és ugyanaz a bevétel befolyt. Csak nyilván a művesekezelésnél a vállalkozás számára azért érte meg mégis, mert ő nem magán az OEP-bevételen, hanem azon, hogy egyébként saját magának beszállított, a nagy multinacionális művesecégek megjelentek, és valószínűleg más ágon jutottak hozzá a profithoz, nem önmagában azon, hogy kiszivattyúzták az OEP-finanszírozásból a pénzt. De például a képalkotó diagnosztikában a vállalkozók nem szállítanak be maguknak. Az ott meglévő profitot egész egyszerűen elvitték.
Én tehát itt különbséget is tudok tenni - csak mondom, azt gondolom, ez a vita most nem egészen erről szól - a vállalkozások különböző típusa szerint. Aszerint, hogy tényleg egy egész technológiával a hátam mögött jelenek meg, vagy egész egyszerűen egy költséges eszközt letelepítek, egyébként nem is kockáztatok semmit, mert bankkal megfinanszíroztatom a CT-t, és utána a magas OEP-bevételből egész egyszerűen, ami profit keletkezik, azt kiveszem a rendszerből. Tehát én még a vállalkozások között is különbséget tennék.
Köszönöm. (Dr. Czinege Imre: Majd a folyosón folytatjuk.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyébként érdekes ez a vita. Heintz képviselő úr!
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az alapellátással kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Az anyag címe szerint magánszolgáltatókról szól. 1993-94-től Magyarországon is megjelentek magánszolgáltatók az alapellátásban, ami nem jelent mást gyakorlatilag jelenleg, mint háziorvosok egyéni vállalkozását vagy társasági vállalkozásban való működését. Én itt már meg is állnék egy pillanatra, mert ma Magyarországon ha valaki bekerül abba a 70 rezidensbe, és elvégzi a háziorvostant, ami jelenleg rendelkezésre áll - ha jól emlékszem, a múlt héten ez a szám hangzott el éves szinten -, akkor vennie kell egy praxist. És most az átlagról beszéljünk, és ne menjünk el az ellátatlan területekre, mert ott nyilván nem ez a rendszer. Nos, az ifjú kolléga beruház, vesz egy praxist. Beruházott, több millió forintért vett egy praxist. Utána elkezd dolgozni, és kártyaszámától függően kap egy adott pénzt, ez Magyarországon átlagosan 1600-1700 beteget számítva mintegy 700-800 ezer forint között van, ha jól emlékszem az adatokra; azt hiszem, hogy igen. S akkor kezdjünk el most számolni, és mondjuk azt, hogy ez az orvos 40 éves, fölvenné a kórházi átlagbérét, van neki egy szintén 40 év körüli asszisztense, ebből ő is fölvenné az átlagbérét, bevallja, hogy van neki takarítónője, neki is ad legalább egy minimálbért; és még nem beszéltünk arról, hogy nincs neki, mondjuk, egyéb alkalmazottja, ami egyébként indokolt lenne a számítógép-kezeléssel teletűzdelt rendelésben, ahol gyakorlatilag az orvos vagy rendel, vagy kódol. Ezt még Kincses Gyula mondta el még államtitkár korában ezelőtt fél évvel, hogy a doktorok 60-70 százalékban kódolnak, nem pedig dolgoznak, illetve nem rendelnek, nem gyógyítanak.
Mindezt azért mondtam el, mert az egész anyag gyakorlatilag ki van hegyezve, meg a mi fülünk is arra, hogy a magánszolgáltatók mit kereshetnek a jövőben Magyarországon, és azért az nyilvánvaló, hogy itt a "konc", a fillér nem az alapellátás oldalán van. Ugyanakkor el kellene végre dönteni - és lehet, hogy ebben lehetne többpárti egyezség, talán még van is kimondatlanul -, hogy tulajdonképpen ez az egészségügyi ellátás az alapellátáson kellene alapuljon. Mert az a legolcsóbb. Legalábbis ezek a zsiványok ott túl a Lajtán tudnak valamit, mert mindegyik ezt csinálja. Rendkívül magas számban dolgoznak alapellátási orvosokkal, alacsony ellátandó beteglétszámmal, máris el tudják látni a betegeik nagy részét, azokat a szociális és egyéb lelki ügyeket is kezelni tudják, amire ma ez az alapellátás képtelen, és bizony elküldjük jobbra-balra, vagy éppen vizitdíjat vezetünk be, hogy ne jöjjenek oda a betegek az indokolatlan orvos-beteg találkozásra.
Nos, én ezt látom alapvetően. És nagyon szívesen, jó lenne erről egyszer beszélni, mert ha megtennénk azt, amit tőlünk nyugatabbra már megtettek, hogy rohamosan és hirtelen megemelik az alapellátásban dolgozók számát - egyébként vannak kórházi orvosok, akik erre alkalmasak lennének, nem kell a bölcsődétől elindulni -, akkor meg tudnánk tenni azt, hogy a praxisokra jutó beteglétszám lecsökken. A szomszédban, mint látom, átlagosan 700 beteget lát el egy alapellátásban dolgozó osztrák kolléga; arról már ne is beszéljünk, hogy mennyit keres mindehhez, mert a legfontosabb az, hogy a betegek jól el vannak látva. Mert alapvetően ez a kérdés, nem az, hogy mennyit keres az orvos; az sem mellékes, de ennél az asztalnál nem az a kérdés, hogy mennyit keres a kolléga. S mindezek után ott van a kórházi rendszer, amelyben, azok után, amit ma megbeszéltünk, látható, hogy nálunk még mindig több orvos jut ezer emberre, három, az osztrákoknál és nyugatabbra ennél kevesebb. De nem azért, mert az alapellátásban sincs, mert ott van nagyon sok, és a kórházi ellátásban pedig kevesebb.
Ez azért fontos, mert ez az a szegmens, amivel senki nem foglalkozik. Tehát az alapellátás - ez most már egy axióma részemről - nem magánvállalkozásként működik jelenleg. Nem is működhet soha addig, amíg nem finanszírozom meg tisztességesen; harmadrészt ennek nem az a megoldása, hogy az alapellátásban dolgozó kolléga üzemorvoslásra, bármi hókuszpókuszra, táplálékkiegészítők árusítására - ezt már a múlt héten is elmondtam - szoruljon.
Itt kellene tehát már végre valamit átgondolni, és erre nem látok még szándékot sem. Amíg 60 vagy 70 rezidenst képzünk évente az egyébként rendkívül magas átlagéletkorú alapellátás orvosainak "pótlására", addig a helyzet csak romlani fog, és nem lépünk előre.
Nos, azért itt is lehet kicsit kajánkodni - és miért ne tegyük, hát ellenzékben csak lehet azt is -: lehet ezt úgy csinálni persze, hogy megjelenik egy magánbefektető, és azt mondja, hogy ő majd itt megszervezi az alapellátást. Voltak már erre kísérletek, ugye. És akkor persze a szellemi szabadfoglalkozás még megmaradhat, de el lehet menni - idézőjelben - vissza "körzeti orvosnak", csak éppen most nem tanácsnak fogják hívni a munkáltatót, hanem tanács bácsinak vagy tanács úrnak; és nevezze mindenki nevén, aki akarja, hogy éppen ki lép be ott az ellátásba. De ő sem fog mást tenni egyébként, aki befektetőként bejön, és azért nem is nagyon tolonganak erre, mert ebből a pénzből lehetetlen profitot kivenni. Ha pedig nincs profit, merthogy nem profit, még tisztességes munkabér sincs benne, addig ez a szakma, úgymond, ott van hagyva - csúnya magyarsággal -, csak eközben mire jutunk? Arra jutunk, hogy továbbra is a beteget a rosszul működő alapellátás a kórház felé kénytelen nyomni; a kórházak a beteget ellátják, ahogy ellátják; ott nyilván tolonganak a magánbefektetők, hiszen odatettük a pénzt; és közben állítjuk, állítólag - a politika -, hogy igen a feladat az, hogy az alapellátás megerősítésével, azt bázisként tekintve építsük fel a rendszert. Ennek viszont nyomát nem látom. És ha azt mondjuk, hogy van járulékfizetés és van OEP, és erre épül a mi közös konszolidálási rendszerünk, akkor nagyon el kellene azon gondolkodni sürgősséggel, hogy ebbe az alapellátás-kasszába bele kell tenni a pénzt, vonzóvá kellene tenni a háziorvoslást a kollégák számára, és akkor bizony ki fognak jönni az alapellátásba, és nem biztos, hogy mindenki repülővel fogja megkeresni a kenyerét hétvégi ügyeletekkel.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Molnár Ágnes képviselő asszony!
DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! A mai napon a magántőke szerepvállalásának a tapasztalatairól konzultál a bizottság, és miután ez a folyamat a kilencvenes években kezdődött, hogy a magánvállalkozások megjelentek az egészségügyben, ezért, hogy felelősen tudjunk erről gondolkodni és konzultálni, megkerülhetetlen, hogy megvizsgáljuk azt, hogy az ellátás javulásában bekövetkezett-e változás ott, ahol a magántőke megjelent.
Világosan látható, az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján is, amely 2006 májusában történt, hogy a magántőke megjelenésének minősítésére a mai napig, hogy az ellátás színvonalában ez javulást eredményezett-e, semmifajta szükséges indikátor ennek a kidolgozására nem született, tehát hogy az ellátás javulásában milyen változások következtek be, milyen minőségi indikátorokat dolgoztunk ki ahhoz, amivel mérhetővé válna az, hogy a magántőke belépése az egészségügybe az ellátások javulását eredményezi. Ez rendkívül fontos dolog, mert e nélkül a tény nélkül, hogy a magántőke szerepvállalása az ellátás minőségét javítja, ez a kérdés szerintem tárgyalhatatlan. Nem kísérik ugyanakkor figyelemmel azt sem, hogy az ellátás felelősei az önkormányzatok, és az önkormányzatok hogyan tudják érvényesíteni ezt az ellenőrző feladatukat.
A másik célja egy magántőke bevonásának, azon kívül, hogy az ellátás javulása következzék be, az, hogy ebbe a forráshiányos egészségügybe tőkebevonás bekövetkezik-e. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy tőkebevonás nem következett be, és többletforrásoknak az ágazatba való bekerülése sem következett be, erre kézzelfogható adatok tulajdonképpen nem állnak rendelkezésre, ugyanis a fejlesztések hitelből történtek, melyeknek a fedezetét kizárólag az OEP-finanszírozás biztosítja.
Nagyon jól tudjuk, hogy az OEP-finanszírozás nem fedezi az adott ellátás tényleges költségeit. Tudjuk, hogy a volumenkorlátozás rendszere pedig továbbnehezíti azt, hogy a működés tervezhetővé tudjon válni.
Azt is világosan kell látnunk, hogy a kilencvenes évek óta tulajdonképpen egy spontán privatizációs folyamat zajlik az egészségügyben, és ennek elsősorban piacvásárlási szándékai vannak, nem pedig egy kiszámítható, tudatos építkezés ennek a két szempontnak a figyelembevételével, hogy javuljon az ellátás, illetve hogy a forráshiányos egészségügybe többletforrás és többletfinanszírozás kerüljön be. Tehát inkább csak amiatt, amit Czinege képviselőtársam is említett, nincs meg jelenleg az az egészségügyi privatizációt szabályozottá tevő jogszabályi környezet, ami a magántőkének az egészséges beépülését engedi. Nincsenek meg a mai helyzetben azok a befogadási szabályok, amelyek szintén a magántőkének a belépését az egészségügybe lehetővé teszik. Nincsenek meg azok a finanszírozási ösztönzők, amelyek szintén egy egészséges magántőkének a belépését az ellátórendszerbe lehetővé teszik.
A magántőke belépésének tapasztalatairól lehet már beszélni, merthogy a kilencvenes évek óta ez a folyamat valamilyen formában elkezdődött, az az egy biztos, hogy szabályozatlanul; ugyanakkor pedig azt is látni kell, hogy a szabályozatlanság mellett eléggé növekvő és gyors tendencia jelenik meg. Tehát mindenképpen lépéseket kell annak érdekében tenni, hogy lássuk azt, javul-e az ellátás, lássuk, hogy bekerül-e többletforrás, és ennek a feltételei megvannak-e. Jelenleg nincsenek meg a feltételei. Ha ezeket a feltételeket biztosítani tudjuk, hogy szabályozott formában kerüljenek be az egészségügybe, biztosítani tudjuk azt, hogy az egészségügyi privatizáció jogszabályi feltételei meglegyenek, biztosítani tudjuk a finanszírozási ösztönzőket, akkor lehet arról beszélni, hogy hogyan tovább.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pesti képviselő úr!
DR. PESTI IMRE (Fidesz): Csak nagyon rövid hozzászólást szeretnék tenni, mert itt már majdnem mindent elmondtak. Beszéltünk a jogi háttér bizonytalanságáról, a számviteli szabályozás bizonytalanságáról, képviselőtársam a minőség-ellenőrzés hiányáról beszélt, a piacra lépés szabályozatlanságáról.
Az anyag említi, de hadd bővítsem ki: a jelenlegi finanszírozás vajon kedvez-e annak, hogy a magántőke megjelenjen, vagy nem. S miután a jelenlegi finanszírozás egyrészt duális finanszírozás, az anyag is említi, hogy ez egy vegyes rendszer, tehát nem tiszta, ez eléggé megnehezíti a tiszta viszonyok megteremtését. De ami fontosabb ennél, hogy a finanszírozás nem tartalmazza sem a tőkeköltséget, sem az amortizációt. Így aztán ha egy magántőke megjelenik, akkor nemcsak a tőkeköltséget, az amortizációt, önmagában magát a tőkét szeretné visszakapni, hanem valamiféle profitot is szeretne realizálni. Hogy aztán ezt most milyen formában veszi ki, az egy más kérdés. De ilyen finanszírozás mellett úgy tűnik, hogy csak úgy tud profithoz hozzájutni a magántőke, ha az ellátás minőségét jelentős mértékben szűkíti. Ez az, ami az elmúlt időszakban kellő vihart okozott, és azt gondolom, a jelenlegi finanszírozás nem kedvez annak, hogy magánszolgáltatók korrekt, tisztességes viszonyok között megjelenjenek.
Köszönöm.
ELNÖK: Tukacs képviselő úr!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm, hogy egy nagyon rövid hozzászólásra lehetőséget ad. Szeretnék ellentmondani a két utóbbi hozzászólónak.
Nem mondhatjuk egyszerre azt, hogy nincs módunk megállapítani a szolgáltatás minőségét indikátorok hiánya miatt, és nem mondhatjuk azt, hogy különben meg egyértelműen romlik a szolgáltatás minősége, ahol magántőke van jelen. Ez minimum egy ellentmondás, amiről mi itt most beszéltünk.
A másik, amit szeretnék megjegyezni, az az, hogy Molnár képviselő asszony hozzászólásában a "mi" egy kicsit körülhatárolatlan fogalom volt. Miközben beszélünk arról, hogy az önkormányzatok, döntően az önkormányzatok egyébként tesznek privatizációs lépéseket ilyen vagy olyan formában, a "mi" arra vonatkozik, hogy mi kezdjünk valamit ezzel a dologgal. Tehát szét kell választani az ügyet: amíg az önkormányzatok döntéseket hoznak, ilyen vagy olyan módon, széttagolva, hozzáteszem, régiós és területi szempontokra néha figyelem nélkül, azonközben mi úgy csinálunk, mintha a "mi" azt jelentené, hogy mi hozzuk ezeket a döntéseket is. Remélem, hogy nem erről van szó.
S végül: nekem nem szívem közepe ugyan egyetlen magánszolgáltató sem a szolgáltatói világ semmilyen szférájában, de ez, hogy nincs tőkéje, hanem hitelből finanszírozza, majd visszafizeti a fejkvótából, ez nagyon leegyszerűsítő leírása egy működésnek, hogy finom legyek. A gazdaság világában a hitel pont ugyanolyan eszköz, mint ha ott lenne a zsebében az a pénz, és nyilván neki üzletileg meg kell fontolnia, hogy ezt a hitelt és annak a szükséges kamatterheit ki tudja-e termelni. Én csak azért hívnám fel erre a figyelmet, hogy ilyen nagyon leegyszerűsítő megállapításokat ne tegyünk a magánszféra működéséről, mert ezek így akkor nem lesznek valódiak.
Köszönöm szépen a lehetőséget.
ELNÖK: Kupper képviselő úr!
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tukacs képviselőtársam ingerelt hozzászólásra, mert a sokat dicsért anyaggal vitatkozik. Maga az anyag rögzíti, hogy nem lehet objektíven mérni a magánszolgáltatókat... (Közbeszólások.), egyfelől.
ELNÖK: Kis figyelmet kérek!
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Másfelől amit Pesti képviselőtársam mondott, az egy igen jelentős méretű vizsgálat volt, amit az Egyesült Államokban végeztek, és ami arra volt hivatott, azt tűzte ki célul maga elé, hogy összehasonlítsa a privát és az állami szektor működését.
S végezetül még egy dolgot hadd tegyek hozzá, mert azt gondolom, nagyon fontos gondolatkört vetett föl Tukacs képviselő úr hozzászólása: a hitel kérdését, amit az anyag viszont nem tárgyalt, és azt gondolom, alapvetően befolyásolja mind az önkormányzati intézmények működését, mind a profitorientált vállalkozások működését. Ez pedig az, hogy az önkormányzati intézmények alkalmatlanok a hitel felvételére, tehát egyébként egy olyan lehetőségtől esnek el, amely a vállalkozások számára rendelkezésre áll. Maga az önkormányzat lehetne hitelfelvevő, de az önkormányzati képviselő-testület képtelen arra, hogy ilyen típusú gazdasági döntéseket hozzon. A költségvetési intézmény értelemszerűen nem hitelképes. Tehát van egy ilyen típusú nehézség, és ezt ebben a formában nem lehet kezelni. Itt tényleg van egy olyan versenyhátránya a költségvetési intézményeknek, amivel szemben viszont a profitorientált vállalkozások kétségtelenül előnyt élveznek. Köszönöm. De ebből még nem következik, hogy jobb szolgáltatást nyújtanak. (Derültség.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csináljunk egy kasszát! Jelentkezett Schvarcz alelnök úr, képviselő asszony, Molnár Ágnes... - van itt még bőven hozzászóló. Önmérsékletet kérek.
Schvarcz alelnök úr!
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most kezd érdekessé válni a vita; eddig nagyon langyos formában folyt, mindenki az anyagról beszélt - most kezdünk a lényeghez eljutni.
Nem szeretem, ha amerikai példákkal példálózunk az egészségügy magánosításánál, teljesen más világ az amerikai egészségügy, és más alapon finanszírozzák.
Abban, hogy spontán piaci tendenciák indultak el az egészségügyben, és nincs jogi háttere, ebben, azt hiszem, megállapodhatunk, hogy az asztal mindkét oldalán ülők egyformán felelősséget érezhetnek és viselnek.
Az alapellátás vonatkozásában - hogy térjünk vissza az alapokhoz - a praxistörvény már a kamara vonatkozásában is nagyon nehézkes, és a kamara is tesz és tett lépéseket azért, hogy az egész praxistörvényt át kellene gondolni. Hovatovább a praxistörvény maga az akadálya annak, hogy az alapellátás valamilyen módon tisztességesen fejlődhessen, és nem oldja meg a jelenlegi praxistörvény az egész alapellátás kérdését, függetlenül attól, hogy finanszírozzuk, nem finanszírozzuk. Mert mindig elhangzik, hogy kevés az alapellátásban dolgozó orvosok száma, de abban a pillanatban, ha növelni szeretnénk a körzetben dolgozó orvosok számát, akkor mindenki tiltakozik, hogy hú, akkor nem fogunk tudni megélni. (Dr. Heintz Tamás: Akkor nem. Evidens.) Tehát ilyen róka fogta csuka kérdésekhez jutunk állandóan vissza.
Nagyon jó volt az, amikor abból az irányból közelítettük meg a kérdést, hogy van-e különbség a formától függően a minőségben, az ellátás minőségében. Ezen az úton kellene szerintem menni, de ehhez az kellene, hogy engedjünk teret az egészségügyben az indikátoroknak. Mi ma az alapellátásban az ellátás indikátora, annak, hogy minőségileg megfelel-e vagy sem? Mi a kórházi ellátásban az indikátor? Várólista, a területen kívüli betegek száma, vagy hogy ki ment el attól a kórháztól? Morbiditás, mortalitás, iatrogén fertőzések? Amikor a felügyelet nyilvánossá merte tenni, hogy hol mennyibe kerül egy szülés, akkor azonnal mindenki fel volt háborodva, hogy hogyan képzelik. Az amerikai példát idézték: ott világos és Nyugat-Európában is világos indikátorok fönt vannak az interneten, hogy azonos típusú műtétnél ott mennyi a szövődmény, hányan halnak bele, milyen a fertőzés, hány napot vannak bent ezzel az ellátási formával. Tehát ezeket az indikátorokat meg kell alkotni, és nyilvánossá kell tenni. Mert addig nem tudunk beszélni arról, hogy most milyen formában működtessük a kórházat, mert akkor elválna feketén fehéren, hogy egy vállalkozási formában működő kórházban kevesebb beteg megy el arról a területről, nincs akkora várólista, vagy fordítva, több a iatrogén fertőzés; tehát az indikátorok vonatkozásában meg kellene ezeket nézni.
A jogi háttér valóban eléggé bizonytalan. S tényleg a gazdasági társasági formában való működésnek egyik döntő hátulütője az, hogy a költségvetési gazdálkodás merev, és nem alkalmas arra, hogy külső forrásokat, hitelt vagy bármit igénybe lehessen venni.
Azt hiszem, jó ez az anyag olyan szempontból, hogy egyrészt áttekinti objektív módon az egész mai helyzetet, se jobbra, se balra, és nagyon jó az európai kitekintés is, amiből lehet látni, hogy sehol nincs olyan recept, hogy ezt így kell csinálni, ez az üdvözítő. Mindenki másképp oldja meg a dolgát, és mindenütt más-más a megoldási mód.
Azt hiszem, Heintz képviselő úr mondta, hogy lenne talán megegyezés: hát el kellene indulni akkor! Kezdjük az alapellátással (Dr. Heintz Tamás: No!), kezdjük a jogi háttérrel, kezdjük a praxistörvénnyel! Ezek mind olyan törvények, amelyek közösen létrehozott törvények, csak toldozgattuk-foldozgattuk őket. Már nem is merem mondani a kétharmados önkormányzati törvényt, mert az is elhangzott, és abban is van sok igazság, hogy amíg az önkormányzati törvénynek bizonyos részeit nem változtatjuk meg, addig nagyon nehéz tiszta jogi hátteret teremteni. (Dr. Heintz Tamás: Nem lehet.) De hát nem lehet beavatkozni az önkormányzat szuverenitásába, abba, hogy ő milyen módon foglalkozik és működteti a saját tulajdonát.
Figyelemfelkeltő konzultációra kiváló volt mind a két anyag. Azt hiszem, a bizottság most kezdte el ezt mélységeiben tárgyalni, és most kezd kialakulni egy vita, ami szerintem mindenképpen gyümölcsöző.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Molnár Ágnes képviselő asszony!
DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tukacs képviselő úrnak szeretnék válaszolni.
Senki nem mondta azt, hogy az ellátás a magántőke bevonásával romlik. Pontosan azt szeretnénk tudni, hogy javul-e az ellátás azzal, ha a tulajdoni forma magán- vagy pedig köztulajdonban van.
Szerintem Schvarcz képviselő úrral egyetértünk abban, hogy a minőségi indikátorok pontos megjelölése után térhetünk arra vissza, hogy na, kérem szépen, akkor érdemes-e nekünk a magántőke további bevonását ösztönözni ebbe az egészségügybe, vagy pedig maradjunk úgy, ahogy... - helyesebben így ne maradjunk, mert így most sehogy sem vagyunk, ez az igazság. Tehát sem forrás nem jön be az ellátórendszerbe, többletforrás nem jön be, másrészt pedig ezzel a vegyes felvágottal, ami van, hogy a kórházak fele magánszolgáltatás formájában működik - sajnos vannak ilyen kórházak -, a másik fele az önkormányzatok fenntartásában továbbra is, de közszolgáltatásban, ez nagyon előnytelen és nagyon hátrányos helyzet. Ez mindig csak valamelyik rovására megy, és általában a közszolgáltatás rovására megy. Mert világosan lehet látni, hogy azoknak az osztályoknak a kiszervezése történt meg magánműködtetés formájában, amelyek sokkal jobban finanszírozottak az OEP által, mint az összes többi ellátási forma.
Alapvetően a praxisjog kérdése az alapellátásban: azt kell mondanunk, hogy ott egy félprivatizációs állapot van. Milyen állapot az, hogy a praxisjog a háziorvosé, tehát az OEP-pel ő köt szerződést, egyébként pedig mindenről az önkormányzatnak kell gondoskodni? Tehát az önkormányzat gondoskodik a rendelőről, az önkormányzat gondoskodik arról, hogy műszerei legyenek; vagyis egy félprivatizációs állapot van az alapellátásban.
A másik: ne felejtsük el, a gyógyszertárak szintjén pedig valóságos privatizáció zajlott le. A gyógyszertárakat a gyógyszerészek megvásárolhatták maguknak, nagyon helyesen. Ott valamilyen normális feltételeket ki tudott az aktuális egészségpolitika mindig dolgozni, és a gyógyszerészek helyzete most billent meg, azzal, hogy a szocialista-szabad demokrata képviselők a patikaliberalizációs törvényt elfogadták. Megbillent sajnos a gyógyszerészek helyzete, igen! Az egzisztenciavállalkozások bizonytalan helyzetbe kerültek, mert háromszáz új patika alakult az utóbbi másfél évben.
Ilyen szempontokat is figyelembe kell venni. De természetesen ezt a párbeszédet nagyon helyes, hogy fölvetettük és elkezdtünk erről beszélgetni, mert ez a szabályozatlanság, ami a magántőke bejövetelét jellemzi az egészségügyben, előbb-utóbb az aktuális kormányzatnak, mindegyiknek a felelőssége lesz.
Köszönöm.
ELNÖK: Havas képviselő asszony!
DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Muszáj néhány tárgyi tévedést kijavítanom képviselő asszony mondókájából.
Egyrészt az alapellátásban, és az itt dolgozó, alapellátásban működő orvosok ezt alá tudják támasztani: nagyon sok háziorvos nemcsak a praxisát privatizálta, hanem megkapta tulajdonba az ingatlant is. A probléma számos alkalommal pontosan ott képződik, amikor ez a háziorvos eladja a praxisát vagy elhagyja, és innentől kezdve az önkormányzatnak újra kell biztosítania egy teljes rendelő megvételét, felépítését, berendezését, s a többi. Tehát ez így ebben a formában nem teljesen így van, kiegészítve azzal is, hogy számos háziorvos közalkalmazottként dolgozik; lásd például Garai doktort, aki ezt minden alkalommal el szokta mondani. Tehát elég vegyes a kép, mindenféle van, a teljes privatizációtól a közalkalmazotti szféráig minden.
Amit alelnök úr felvetett, mélységesen egyetértek, és én is azt szerettem volna javasolni, hogy az alapellátás, illetve a praxistörvény megnyitásával valóban foglalkoznunk kell, azzal, hogy az alapellátásba minél több orvos kerüljön be, és ha erre van konszenzus, akkor újra kellene gombolnunk az orvosok jogállásáról szóló törvényt is, ami ennek egyébként szerves része, és ezzel összekapcsolható. Úgy gondolom, ez számos problémát meg tudna oldani, ami ezen a területen van.
S még egy gondolat a finanszírozáshoz. Én úgy gondolom, senkinek nincs kétsége afelől, hogy például amikor a kilencvenes évek elején akár a művesekezelés szinte százszázalékos privatizációja elindult, bizony bankhitelből finanszírozták meg az első műveseállomások felépítését, és a mai napig OEP-ből finanszírozódnak, nem másból. Ami profit képződik vagy amiből a bankhiteleket törlesztik az adott magánszolgáltatók, az semmi más nem lehet, mint az OEP-finanszírozás. Miután más forrásuk nem lévén mint egészségügyi szolgáltatónak, teljesen mindegy, hogy forprofit vagy nonprofit formában működik, nyilván az OEP-finanszírozás az, ami a törlesztőrészletek fizetését lehetővé teszi. De ahogy Kupper András is elmondta, természetesen, mivel a költségvetési szerveknek nincs módjuk pontosan ugyanezt a bankhitelt felvenni, amit egyébként ugyanúgy a bevételeikből finanszíroznának, ezért történik meg az országban számos helyen, és valóban önkormányzati szinttől függetlenül, hogy valamilyen formájú gazdasági társasággá alakulnak, hogy ugyanehhez a bankhitelhez hozzájussanak, és a fejlesztéseket ebből tudják eszközölni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nyul képviselő úr!
DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Természetesen az ellenzéknek alapvetően az a dolga, hogy felvesse a problémákat. Összességében a jelentés számomra nagyon megnyugtató, jól körüljárja a témát, és azt hiszem, a további tárgyalásoknak jó alapját képezi.
Az alapellátással kezdeném, és nem is nagyon akarok ettől eltérni. A '93-94-ben történt átalakulás, ami azt jelentette, hogy a háziorvosok a közalkalmazotti létből átmentek egy másik formába, vállalkozási formába, ezt nem lehet klasszikus értelemben egy kapitalista vállalkozásnak tekinteni, nyilvánvalóan egész másról van itt szó. Alapvetően OEP-finanszírozott vállalkozásról van szó, és az is alapvető még ma is, hogy előtte az önkormányzattal szerződést kell kötni, ezen szerződés birtokában lehet az OEP-pel szerződést kötni, amely a feltételrendszer alapját képezi.
Többfajta megoldásról tudunk. Volt, ahol leadták a rendelőt, volt, ahol nem adta le a rendelőt az önkormányzat, volt, ahol a háziorvos vállalkozó magának épített rendelőt, tehát számtalan variációs lehetőség van. A támogatás mindig az OEP-en keresztül volt, pályázati alapon kaptuk a támogatást, ez is nyilvánvaló.
Olyan értelemben nem vállalkozás igazából, hogy nem tudjuk visszaigényelni az áfát, amortizáció nem működik a rendszerben. A másik oldalról viszont iparűzési adót kell fizetnünk. Tehát egy érdekes képről van szó.
Az is biztos, és ha megnézzük a nemzetközi összehasonlítást, láthatjuk, hogy mindenütt a világon, ami a rendelkezésre álló táblázatban szerepel, magánvállalkozásként vagy gyakorlatilag csoportpraxisként működik, illetve elenyésző az állami részvétel. Magyarországon rendkívül alacsony a közalkalmazotti beosztásban dolgozó háziorvosok száma, és a tizenegynéhány év alatt nem igazán volt arra példa, hogy valaki vállalkozó háziorvosból visszament volna közalkalmazottnak. Tehát ez önmagában a jelenlegi ellátási formának a létjogosultságát bizonyítja, és azt hiszem, hosszú távon ebben így is kell gondolkodni.
A finanszírozás oldala egy más kérdés. Más kérdés az is, hogy valóban, a rezidensek száma elegendő-e vagy nem, az utánpótlás terén nagy gondjaink vannak, ezt mindannyian tudjuk, mind a felnőtt-, mind a gyermek-háziorvoslás tekintetében. Itt tehát biztos, hogy előbbre kell lépni, hatékonyabban kell lépni. S még egy érdekességet tudok, hogy például Németországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában 68 éves életkorban szerződést bontanak a háziorvossal, és tetszik, nem tetszik, nyugdíjba vonul. Tehát nyilvánvalóan az orvosellátottság ilyen értelemben némiképpen jobb. (Elnök: Van utánpótlás.)
A fekvőbeteg-ellátó intézményeket illetően az szerepel az anyagban, hogy 32 intézményben történt meg a gazdasági társasággá való átalakulás. Én nemigen hallottam azt, hogy ezek a társaságok rosszul működnének, nemigen hallottam azt, hogy gazdasági problémáik volnának. Ami előtte volt esetleg, sikerült felszámolniuk. Tehát némiképp, úgy tűnik, életképesek ezek is. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy ez járható út. Egyértelműen át kell nézni, és további vizsgálatok tárgyát képezi az, hogy a kétfajta rendszerben melyik a jobb, melyik a kevésbé jobb. A nonprofit nyilvánvalóan kívánatosabb, a legtöbbük így működik. S mondanám azt is, gyakorlati példa, hogy az idei évtől már a mentőszolgálat is kettévált, a szállító része jórészt privatizált, és azt hiszem, a fejlődés útját jelenti a sok privatizált szektoron belül ez is. Mindenképpen jobb a betegellátás szempontjából, hogy a mentő hatékonyabb tud lenni, és a szállítási kapacitás is valahogy egészségesebben kihasználható.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Heintz képviselő úr kezét láttam, utána pedig Juhászné Lévai Katalin következik. Képviselő úr!
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor beszéljünk tovább az alapellátásról egy kicsit! Igen, tehát ez egy nem valódi vállalkozás, ezt mindenképpen tisztázni kell. A felállás végül is úgy néz ki sok esetben, hogy az önkormányzat olyan szerződést köt a háziorvossal, amelynek értelmében az orvos tulajdonába, tehát a vállalkozás tulajdonába megy át az összes ingóság a rendelőből, és ennek fejében az OEP havonta 20 ezer forintot fizet azért, hogy ezt karbantartsa, fenntartsa. Ezzel van tehát megoldva, az önkormányzatok nagy része nem foglalkozik azzal, hogy mi van a rendelőn belül; illetve van, ahol odaadták, van, ahol pedig felkínálják megvásárlásra.
Szűkebb hazám példáját hadd mondjam el: 32 ezer háziorvos van, gyerekkel, felnőttel együtt... (Közbeszólások.) 32. (Közbeszólások: Összesen orvos!) Nem, 32 - az ezret azért mondtam, mert azt hittem, hogy nem figyeltek. (Derültség.) Kaposváron tehát 16 felnőtt- és 16 gyermekorvos van, egy nem volt hajlandó eddig megvásárolni a rendelőt, ahova pedig az önkormányzat már 4 millió forint támogatást adott, az egyébként rendkívül szűkre szabott, tehát már eleve nagyon olcsóra szabott rendelők megvásárlásához sem ad. Tehát ahol működött, az csak a fogorvos, és ott is tudjuk, hogy miért. Pont erről van szó! Az alapellátásban nem lehet kitermelni egy fillér profitot sem, nem lehet kitermelni még a bért sem. Ha itt most nem a következő húsz évnek a szellemi konszenzusát próbáljuk összehozni, vagy legalább valami választási programot, akkor el kell kezdeni tényleg a munkát, ami arról szólna, hogy mit lehet mielőbb ebben az ügyben tenni. Lehet, hogy itt jól elvagyunk, de a helyzet nagyon súlyos, az alapellátásban is. És ha azt mondjuk, hogy akarunk rajta változtatni, akkor itt az ideje. A nagybefektetők majd szépen elcincálnak bizonyos kórházakat, elvannak, de addig induljon el a fejlesztés. Ha azt mondjuk, hogy az alapellátásnál kezdjük, akkor kezdjük az alapellátással. S akkor ne 60-70 rezidensképzés legyen egy évben, és már most is a finanszírozásnál tartunk, mert most, a költségvetés előtt lehet dönteni ennek a jövőjéről például. És lehetne dönteni a holnapi általános vitában fölmerülő adókedvezményekről is. Tehát erről szól a történet igazából, akkor is, ha a mai téma a magánszféra szerepe általánosságban.
S még egy gondolat: Havas Szófia egy csodálatos mondatot mondott, hogy az orvosok jogállásáról szóló törvény visszaállítását lehetne kezdeményezni. Akkor hadd mondjam, itt nem egészen hátulról érzem a patikusok szelét (Derültség.), hogy a patikusok jogállásáról szóló törvényt is vissza lehetne állítani, mert az elmúlt másfél év csődöt hozott. Gondolok itt arra a folyamatra, amely megindult a patikaprivatizációk és egyéb történetek kapcsán, mert ez a kettő legalább annyira összefügg. Azt mondjuk - még ha ki nem mondottan is valamennyien kollégák vagy sokan kollégák -, hogy a magánszféra megjelenése kívánatos sok esetben, de amikor az orvost, patikust rabszolgává teszi, mert ez a dolga, mert profitot kerget, akkor viszont baj van. És pontosan erről szól az a történet, hogy az orvosok jogállásáról szóló törvényt helyreállítjuk, tehát a szellemi szabadfoglalkozás rendben van, és akkor azt mondjuk, hogy a patikusoknak az a bizonyos tulajdonrésze meglegyen ahhoz, hogy ha egy vállalkozás mocorog, akkor megint a helyzet ott van, mert az ő zsebében maradt a tulajdon többsége.
Csak azért mondom, mert erről volt szó, hogy mik voltak a kisiklások. Ez a kettő nagyon komoly kisiklás, az egyik most már hét-nyolc éve követtetett el, a másik pedig másfél éve. Ezen is lehet változtatni, ha nagy a konszenzus.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretnék én is mondani néhány dolgot, és egy javaslatot is tenni.
Egyrészt láttuk az írásos előterjesztések egyikében az európai trendeket, meg szóba is kerültek. Én azért a személyes tapasztalataim alapján is úgy látom, hogy nem tudatos építkezés a magánszolgáltatók növekvő térnyerése, hanem különböző tényezők, költségvetési korlátok, technológiai fejlődés és még számos más körülmény befolyásolja ezt. Őszintén szólva egységes jogszabályt nem nagyon ismerek Európában, amely ezzel kapcsolatos lenne az egészségügyben. Magyarországon egyébként jellemző módon nem a tulajdonosi típusú átalakítás, hanem a működésiforma-váltás alakult ki a szakellátás területén; most nem hozom ide az egzisztenciavállalkozások ügyét, illetőleg a patikai átalakulás történetét.
Két megállapítást szeretnék tenni, mondjuk úgy, hogy saját véleményként is. Személy szerint úgy látom, hogy miközben általában a szolgáltatóknál szükség van arra, hogy bizonyos indikátorok alapján ítéljük meg a tevékenységüket, a munkájuk minőségét, azt értelmetlennek és feleslegesnek gondolom, hogy akár ilyen vagy más alapon különböztessünk meg szolgáltatókat működési forma alapján, hogy ez magánműködtetésű vagy költségvetési intézmény vagy önkormányzati tulajdonban levő részvénytársaság vagy bármi más. Szerintem egy fontos dolog van: az adott feladatkörnek és nyilván a munkamegosztásban elfoglalt helynek megfelelően milyen minőségű ellátást tud nyújtani. Szerintem ez a lényeges, és minden további más, akármilyen megfontolásból vagy ideológiai alapon való megkülönböztetés nem jó, mert az általában is elbizonytalanítja a befektetőt. És akkor persze találkozunk olyan következményekkel, hogy esetleg valóban kevésbé lesz abban érdekelt, hogy mondjuk, a megtakarításait vagy a nyereségét az egészségügybe forgassa vissza, mint ahogy egyébként túlnyomó többségük szerintem teszi, mert hiszen hosszú távon itt akar, ebben a rendszerben maradni, és ez szerintem máshol is így van.
A második megállapításom az - a vitával kapcsolatban is -, hogy ami a jogi helyzetet illeti, szerintem a hatályos magyar jogszabályok keretei alapján ha egy fenntartó úgy ítéli meg, úgy látja, hogy egyébként nem tud megvalósítani egy szükséges beruházást, fejlesztést, ha az a szándék, hogy a szolgáltatói hatékonyság javuljon, hogy a beteg-, pácienselégedettség növekedjen, és úgy dönt, hogy ezt magánszolgáltató bevonásával kívánja elérni, ez nem eretnekség, pláne nem jogellenes: ez egy fenntartói felelősség hatáskörébe tartozó kérdés. Ezt azért szerintem fontos látnunk, én személy szerint így látom.
Ami pedig a javaslatomat illeti, többen érintették: én arra ösztönöznék - nem hiszem, hogy erre különösebb bizottsági határozatot kellene hozni -, hogy a tárca az itt elhangzottak alapján is végezzen olyan típusú további elemzéseket, vizsgálatokat, amelyek egyrészt arra engednek majd következtetni, hogy az a rendszer, amelyet ma működtetünk, az valóban jól megítélhető, elég transzparens-e; illetőleg nézzük meg azt, hogy részben az elmúlt évek vitái, hordalékai, attitűdjei alapján is nem indokolt-e bizonyos pontokon törvényi, jogszabályi módosítás. Itt elhangzottak konkrét javaslatok, kezdve ott, hogy akár az alvállalkozói szerződések, outsourcinggal kapcsolatos kérdések. Vagy lehet, hogy minden megvan különböző típusú jogszabályokban, de mégis kellene valami iránytű, eligazító, egységes szerkezetbe foglalt szabályozás. Ennek egy vizsgálata lehet, hogy tényleg indokolt, ha már képviselőtársaim ezt az ügyet feszegették. Azt gondolom tehát, hogy talán ilyen típusú megrendelés a mai vita, és mondjuk úgy, hogy az előterjesztett írásos anyag áttekintése alapján lehet, hogy indokolt lehetne.
A vitát nem zártam le. Nagy Kálmán képviselő úrnak, aki most megérkezett, adnék szót, de muszáj elmondani képviselő úrnak, hogy másfél órás beszélgetés, vita után vagyunk. Abban maradtunk - és ezt eddig mindenki így kezelte minden oldalon -, hogy semmiféle aktuális kérdést nem tárgyalunk meg, mert ez nem a bizottság kompetenciája. Tehát itt egyetlen típusú ilyen-olyan-amolyan szolgáltató neve vagy konkrét ügy el nem hangzott, és azt gondolom, ez így helyes. De miután természetesen képviselő úr, ha késve is, de megérkezett a bizottság ülésére, természetesen adok szót, de kérem, hogy ezt vegye figyelembe.
Képviselő úr, tessék!
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Köszönöm, elnök úr, a tájékoztatást. El kell mondanom, hogy a képviselői munkámmal kapcsolatos dolog miatt kellett távol lennem, ezért érkeztem késve a vitára. S ahhoz tartom magam, amit elnök úr elmondott, tehát nem konkrét üggyel kapcsolatosan mondok el problémát.
Amit azonban elmondok, azt azért mondom el, mert vannak dolgok, amivel egyetértek elnök úrral, vannak dolgok, amiben nem. Egy dolog hiányzik az én véleményem szerint a koncepcióból: az orvosszakmai megközelítés. Az elfogadhatatlan, hogy a szolgáltató az, amely olyan jellegű dolgokban döntsön, hogy egy funkciót hogyan tud végrehajtani, amikor ennek az orvosszakmai megközelítését nem érti. Az az igazság, hogy az orvoslásban vannak tendenciák, és ezek a tendenciák néha túltengenek. Ez a mostani tendencia egy úgynevezett - rosszul fogalmazom - ilyen orvosmenedzseri tendencia. S az az igazság - és nem akarok senkit megbántani, mert eszem ágába sem jut -, hogy az orvoslásban van a legtöbb botcsinálta menedzser, aki az orvoslás valamilyen részét űzve bizonyos tanfolyamokat, egy-két éves dolgot elvégezve bekerül ebbe a szakmába. Nem azt mondom, hogy ez magyar jelenség, van benne világjelenség, de ennek az a következménye, hogy nem azért kell a szabályozást felállítani, elnök úr, amit én végtelenül helyeslek, hogy legyen bizonyosfajta szabályozás, hanem azért, mert tökéletesen figyelmen kívül hagyva alapvető orvosszakmai dolgokat, akarnak létrehozni olyan jellegű vállalkozásokat, illetve működésátvételeket, amihez alapvető szakmai problémák nincsenek előzetesen tisztázva. És az a helyzet, hogy Magyarországon meg különösen..., elnök úr, nem tudom, tudja-e, hogy egyetlen fertőző-szakorvossal egy fertőzőosztály működtethető a mai minimumfeltételek alapján?
Gondolkozzanak el tehát azon, kérem, hogy pusztán a jogszabályok alapján beengedhető-e valaki úgy a rendszerbe, hogy előzetesen valamilyenfajta alapokhoz nem kell tartania magát. Azután mérlegelni kell azt egy adott szakmában és egy adott szakmai rendszerben azoknak, akik közvetlenül megnyilvánulhatnának ebben az ügyben, mert a kollégiumok megnyilvánultak, és elnök úr azt fogja mondani, hogy azért van egy, mert a kollégium elegendőnek tartotta ezt, de elnök úr tudja, hogy pontosan azért csinálták a minimumfeltételeket a kollégiumok ilyenekre, mint amilyenek, hogy mindenki benne maradhasson a rendszerben, és valahogy az osztályok működőképesek maradhassanak. És azért alakult ki ez a szisztéma. Úgyhogy én pont fordítva mondanám: újra kell strukturálni az orvoslást, ebben elsődlegesen a fekvőbeteg-ellátó rendszert, és utána, amikor ez az újrastrukturálás megtörtént, akkor lehet megengedni a privatizációt, mert elnök úr, a következő miniszter nem lesz kivel tárgyaljon. Fontos népegészségügyi, a fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában meglévő kérdésekben nem lesz kivel tárgyalni. Olyan emberekkel kell, akik döntési pozícióban vannak, de fütyülnek arra, hogy milyen elképzelései lehetnek akár népegészségügyben, akár betegellátás vonatkozásában azoknak, akik a szakmához alapjában véve értve, a szakmát hosszú ideje csinálják.
A másik pedig az, hogy minden magánszolgáltató szükségszerűen diszkriminatív, és ezt most még csak nem is rossz szándékkal mondom, tehát nem abból a megközelítésből, hanem alapvetően diszkriminatív, ami teljesen érthető. Azonfelül minden magánszolgáltató egy bizonyos ponton túl felbontja egyfajta műhely jellegét az orvoslásnak. Az orvoslás mesterség, olyan, mint a lakatosmesterség; akárki akármit mond, nem tudnak önök olyan protokollt legyártani, amelyik protokoll mellett nem úgy lesz, hogy az inas a főszakácstól tanulja meg, hogy hogyan kell főzni - ez az orvoslásban mindig így lesz. Akik megpróbálták az ellenkező végletet csinálni, és a rendszer hozza maga után ezt, ott gyakorlatilag azt mondják, hogy nekünk mind képzett orvos kell, nekünk nincs szükségünk arra az orvosra, aki most tanulja ezt az egész dolgot. Elnök úr, az az igazság, hogy tudja, ennek mi a következménye, külföldön sokszor nagyon jól lehet látni: hétfőn Kovács viziteli a beteget, kedden Kiss, szerdán a harmadik, csütörtökön a negyedik - a beteg meg nem tudja, hogy hol van. Ez a helyzet!
Én tehát nagyon kérem, ne abban gondolkozzanak, hogy hogyan - mert az ember, amikor olvassa az ilyen irodalmat, mindig csak megdöbben, hogy csak egyetlen kérdés van: hogy hogyan működtethető gazdaságosabban egy szisztéma? Hát persze, ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés! De azt tudja-e, elnök úr, hogy nem tudunk főorvosokat kinevezni osztályokra? De már nemcsak főorvosokat, szakorvosokat sem találunk egy osztályra. A magyar orvoslás kiürülőben van. De nem kis osztályokra, hanem megyei kórházaknak az osztályaira nincs osztályvezető főorvos! Ez így a működőképesség határára kerül. És azt is hozzá kell tennem, hogy szomorúan tapasztaltam, amikor átnéztem az engedélyezési eljárásokat, hogy hogyan működtethető egy intézmény: ennél lazábbat, sőt azt kell mondanom, ha finoman fejezem ki magam, megengedőbbet, de mondhatnám azt is, hogy felelőtlenebbet bizony keveset láttam. Márpedig ott mindennap be kell menni arra az osztályra, és mindennap ott van a beteg, és dönteni kell a sorsáról!
Itt van a minisztérium tisztelt képviselője is, államtitkár asszony, aki szerintem ugyanezekről a dolgokról, ugyanúgy, mint én, tudomással bír. Sőt azt is tudom, hogy a minisztériumnak ez a koncepciója talán változóban van ebben a vonatkozásban, és én rendkívül örülnék neki. De azért vissza kell térni a mesterség józan alapszabályaihoz, mert ez egy mesterség; a mesterség józan alapszabályaihoz, és abban kell gondolkodni, hogy nem mindig képzett suszterek dolgoznak, hanem inasok is a rendszerben, azokat valahogy ki kell termelni, létre kell hozni. És ha a rendszert az egyik oldalon felbontjuk, a másik oldalon borzalmas nagy probléma keletkezik, és most erről van szó.
Köszönöm szépen, és még egyszer elnézést kérek a késésért.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezen a ponton most a vitát lezárom.
Ahogy megállapodtunk, lehetőség van arra, hogy aki írásban jelentkezett országos érdek-képviseleti vezető, három percben szót kapjon, azt gondolom, hogy meghallgathatjuk; és utána államtitkár asszonyé lesz a szó válaszadásra.
Egy ilyen jelentkezést kaptunk: mint képviselőtársaim tudják, létezik a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete, amelynek elnökét, Kollányi Gábor urat mint érintettet, javaslom, hogy három perc erejéig hallgassuk meg, és utána államtitkár asszonyé és munkatársaié a szó.
Tessék, elnök úr!
KOLLÁNYI GÁBOR (Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tíz évvel ezelőtt, amikor ezt az egyesületet megalapítottuk, csak álmodoztunk arról, hogy eddig a szintig tudunk eljutni, és egy ilyen fórum tárgyalja ezt a kérdést.
Az egyesület nevében egy megbízással jöttem, a tagok egy kérésével. Úgy látom, a bizottság elsősorban stratégiai ügyeket tárgyalt, a magánszolgáltatással összefüggő alapvető stratégiai kérdéseket beszélte meg, ugyanakkor én szeretnék picit a gyakorlat oldalára visszakanyarodni. Tőlem azt kérték a tagtársak, hogy a bizottság szintjére egy napi problémát emeljek föl, amivel foglalkozni kellene, s miután a költségvetés napirenden van a parlament előtt, ezt a kérdéskört ez mindenféleképpen érinti.
Ez a probléma összefügg a szektorsemlegesség kérdésével, mégpedig a közalkalmazotti bérkiegészítéssel kapcsolatos, a 13. havi bérrel, illetve a leendő béremelések kérdésével, amit költségvetés szintjén ma az önkormányzatokon keresztül kapnak meg a költségvetési intézmények. Azaz ebből a körből gyakorlatilag kizárattatnak egyrészről az egyházi tulajdonú kórházak, másrészről a száz százalékban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságként működő kórházak is, amelyből számos van, illetve a közszolgáltatást végző egészségügyi magánszolgáltatók.
Többször fölmerült itt az a kérdéskör, hogy milyen előnyöket élvez egy gazdasági társaságként működő magánszolgáltató esetlegesen a költségvetési intézménnyel szemben. Én azt gondolom, ha összerakjuk az előnyöket és a hátrányokat, akkor mind a két pont megnevezhető. Igazat kell adjak annak a véleménynek, hogy vannak jó és rossz oldalai ennek a történetnek; mi a magunk részéről azt szeretnénk, ha egyenlőségjel kerülne közé, tehát szektorsemleges lenne maga a működés, vagyis ezek a különbségek kiegyenlítődnének.
Ez a kérdéskör, amelyet itt felvetettünk, szorosan összefügg azzal az én érzésem szerint konszenzusos kérdéssel, mely szerint az egészségügyi szolgáltatás gazdasági társasággá alakításában politikai konszenzus van. Ebben az esetben viszont ezt a folyamatot szeretnénk, ha az Egészségügyi bizottság támogatná, és ez egy olyan visszatartó tényező, ami alapvetően problémát jelent a számunkra.
A hozzászólások kapcsán, ha maradt még időm, két kérdésre hadd reagáljak. Fölmerült a nonprofit-forprofit kérdésköre. Én azt gondolom, azt úgy definiálni, hogy az egészségügy nonprofit vagy forprofit, hiba lenne - ezt egy picikét szét kellene bontani. Az egyesületünk abban elkötelezett, hogy az egészségügyön belül a gyógyítás nem terelhető a forprofit kategóriába. Tehát a gyógyítást ebből ki kell emelni, és az egyértelműen a szabadfoglalkozású orvoslás megerősítését vonná maga után, ami szükségszerű lenne, hiszen a felvetett szakmai problémákat pontosan ez hivatott megoldani, amennyiben a gyógyító munkát ebből a történetből ki tudjuk emelni, és ennek valamilyen megoldására szakmai preferenciákat lehet kapni.
A másik pedig a minőségi indikátorok kérdése. Erre a bizonyos számvevőszéki jelentésre elég sok hivatkozás történik. Jómagam tagja voltam annak a Fókusz-csoportnak, amelyik ezt a felmérést végezte. Nem igazán vizsgálta ez a csoport azt, hogy a magánszolgáltatás által ez javult-e vagy romlott; azt gondolom, ez inkább vizsgálgatás volt. Mi igényelnénk egy indikátorrendszer megjelenését, igenis legyünk számon kérhetők abban, hogy milyen minőségi fejlesztéseket végeztünk, és vessünk véget annak a parttalan vitának, hogy ez jó vagy rossz.
S akkor utolsó szóként szeretném megköszönni a bizottság minden tagjának a magánszolgáltatáshoz való pozitív hozzáállását. Azt gondolom, hálával tartozunk mindazért, ami itt az elmúlt időszakban történt valamennyi politikai erő részéről.
Köszönöm a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök urat tájékoztatom arról, hogy a bizottság többször foglalkozott a bérpolitikai intézkedések tekintetében a szektorsemlegesség valóságos megteremtésével, és nyilván a költségvetés vitájában erre a kérdésre vissza fogunk tudni majd térni.
Visszaadom a szót államtitkár asszonynak, és eldönti, hogy a kollégák közül majd a válaszadásba kíván-e másokat bevonni. Államtitkár asszony!
Dr. Vojnik Mária államtitkár (Egészségügyi Minisztérium) válasza
DR. VOJNIK MÁRIA államtitkár (Egészségügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Véleményem szerint, aki végigülte a bizottsági ülést, igen tanulságos vitának lehetett tanúja. Egyetlen minősítő mondatot engedjen meg, elnök úr: én bizony a vita első szakaszát nem unalmasnak tartottam, hanem kifejezetten tárgyszerűnek. És legfeljebb sajnálkozni tudok, hogy ez a nagyon tárgyszerű vita időnként kicsit elmozdult ebből az irányból, de aztán végül is visszamozdult ebbe az irányba.
Azért szükséges, hogy megtegyem ezt a mondatot, mert azt gondolom, az egymásnak feszüléseknek ebben a vizsgált tárgyban nagyon kevés hozadéka van. Miután az egészségügyi közszolgáltatások megszervezése, a köz- és állami tulajdon együttműködése, az önkormányzatok és a magánszolgáltatók, a közösségi vagyon és a közösségi szolgáltatás kapcsolata sem kormányokhoz köthető, és még azon túl is egy nagy közösségi stratégiai kérdés, ezért úgy gondolom, indokolt, ha ezt az egészet a maga teljességében vizsgáljuk. Ezért tartottuk szükségesnek, hogy túl is tekintsen ez az előterjesztés a hazai kereteken.
Itt kapcsolódnék rögtön az első kérdéshez, amelyet Csáky képviselő úr fölvetett, és amelyet elnök úr a hozzászólásában részben meg is válaszolt: jól látható, hogy Európában sem a szabályozásnak, sem az egészségügyi magánszolgáltatóknak a szolgáltatási körbe való beemelésének nincsenek egységes szabályai. Bár megpróbáltuk bemutatni, igazából kicsit annyiban választhatjuk ketté, hogy az állami egészségügyi szolgáltatások szervezésére és a társadalombiztosítási típusú egészségügyi ellátásokra részben tehetünk a tendenciákra nézve bizonyos utalásokat. Ez utóbbi körben az egészségügyi magánszolgáltatások és magánszolgáltatók bevonása, mármint a társadalombiztosításokat működtető országokban kicsit szabadabb és talán nagyobb teret kapott. Általában szerződéses orvosok és szerződéses vállalkozások jelentek meg, és ezekre nézve vannak általában nem állami szintű, hanem biztosítási szintű, tartományi szintű szolgáltatások. Ezeket a képviselő úrnak csak úgy tudom bemutatni, mint ami a vezetői összefoglalóban jelent meg ebben a szerkezetben, amely bemutatja részben az alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátások, másfelől az egyes szolgáltatási formák kiszervezésének tapasztalatait, és részben kitekint a szabályozásra is.
A másik oldalról azonban szeretném elmondani a hazai szabályozáshoz, hogy azért tettük mellé a vonatkozó törvényeket, hogy jól látható legyen, hogy azért Magyarországon nincs szabályozás nélkül ez a terület. Ezt tehát nem mondhatjuk. Sem akkor sincs így, amikor az önkormányzatoknak mint tulajdonosoknak a jogát mutatja be, hogy hogyan bánhatnak a tulajdonukkal. És itt csak mellékesen jegyezném meg, hogy nem tudok a fekvőbeteg-ellátásban egyetlen olyan szolgáltatóról sem, ahol a magánszolgáltatás vagyoni típusú privatizációval társult volna. Mindenhol a működtetési típusú privatizációról beszélhetünk, ebben az esetben azonban az önkormányzat vagyonkezelésbe adja az egészségügyi vagyonát, és a közszolgáltatásokban a vagyonkezelő közfeladatot lát el. Ezt azonban az államháztartásról szóló '92. évi XXXVIII. törvény elég árnyaltan szabályozza. Én azonban teljesen egyetértek mindazokkal a képviselőkkel, akik azt mondják, hogy ehhez az általános szabályozáshoz képest lehet az egészségügyi közszolgáltatás megszervezésére és az ilyen típusú vagyonkezelésre speciális szabályokat is alkotni. Az ilyen típusú szabályozások azonban abban az értelemben fontosak, hogy megőrizzék a szektorsemleges szabályozási irányt, mert úgy gondolom, itt esett a bizottságban a mai napon a legtöbb politikai deklaráció, amelyet teljesen biztosan egy ilyen szabályozásban nagyon nehéz lenne érvényesíteni. De a képviselői vitákban a képviselő hölgyek és urak egymásnak is megfeleltek ezekre a felvetésekre, és ha elnök úr megengedi és a bizottság tagjai megengedik, én ebben a vitában részvevőként részt vehettem volna, azonban nem szeretném azt a látszatot sem kelteni, mintha igazságot szeretnék tenni a vitázó felek között.
Gyula Ferencné képviselő asszonnyal teljes mértékben egyetértek abban, hogy az összes stratégiai válaszunk csak arra irányulhat, hogy az egészségügyi közszolgáltatások és szolgáltatások biztosítását kell nézni, és nem a gazdálkodási formát.
Ami pedig Perjési képviselő asszony felvetését illeti - azért haladok ilyen gyorsan, mert nem látom a képviselő hölgyeket, urakat, és ahol nincsenek itt, ott csak röviden válaszolok, hiszen nincs módjuk esetleg visszaválaszolni -, a képviselő asszony a menedzsmentszervezettség és a közbeszerzések kérdését feszegette. Itt ugyancsak utalnék arra, hogy ez utóbbi ügyben az Állami Számvevőszék az önkormányzati tulajdonú kórházakat vizsgálta, és ezt a jelentést valamennyi képviselő láthatta.
Czinege képviselő úr hozzászólásával alapvetően egyetértek, és a vitában, amelyben részt vettek a többi képviselők, úgy gondolom, most így utólag már nem vennék részt.
Ahogy nagyon sajnálom, hogy Pesti képviselő úr elment, és így a jegyzőkönyvből kell megtudnia, hogy bizony nagyon sok kérdésben egyetértenék vele. Abban is, hogy igazából az átalakulási szabályok kapcsán, amelyek alapján az egészségügyi közszolgáltató intézmény mint közintézmény gazdasági társasággá alakul, valóban itt kell megkeresni azokat a pontokat, ahol a szabályozásban eléggé transzparensek tudunk lenni, és mindenki számára átlátható és nyitott szabályozásokat kell alkotnunk. Azonban természetesen, ha itt lenne, akkor egy csomó állításával vitatkoznék, mert úgy gondolom, hogy ahogy ezekben a finanszírozási kérdésekben igazából nem tudtunk kitérni és most sem térek ki arra, hogy támogatólag tudjam azt mondani, értékítéletként, hogy a közszolgáltatások nyújtásában a költségvetési intézmény jobb vagy a gazdasági társaság jobb, én úgy gondolom, hogy az ilyen típusú deklarációkat ma még nem lehet alátámasztani elegendő számú érvvel. Ezért a felügyelet által megszabott indikátorok, egyéb indikátorok alapján, mint hogy az intézmény milyen súlyosságú esetet lát el, milyen intézményi körből, milyen kompetenciák mentén, hány betegét és milyen szövődménnyel, hogy mondjuk, milyenek a beavatkozások következményei, ezeket csak úgy lehet összehasonlítani, harag és elfogultság nélkül be kell tudni mutatni, és be is kell mutatni gazdálkodási formától függetlenül a szolgáltatás igénybevevőinek és a finanszírozóknak egyaránt.
Ezt azért volt szükséges elmondani, mert a vitában Tukacs képviselő úr hangsúlyozta ezeket a működtetés és a gazdálkodás megszervezésének az oldaláról, és arra is fölhívta a figyelmet, hogy ebben az irányban is olyan szabályozást kell megvalósítani, nemcsak az orvoslás, hanem az intézményi gazdálkodás oldaláról, amelyeket egyformán kell betartani költségvetési intézménynek és gazdálkodó szervezetnek.
Itt szeretném elmondani Kupper képviselő úrnak, ha itt lenne, hogy Kupper képviselő úrnak igaza van: Kupper képviselő úr megtalálta az egyetlen sajtóhibát ebben az előterjesztésben. (Derültség.) Valóban, a mondat helyesen így hangzik: a magánműködtetésű kórházak közül egyelőre összesen egy súlyponti kórház van, ez Kiskunhalas. Szeretném azonban mondani, minden más adat teljesen korrekt; őszintén sajnálom, hogy a képviselő úr ebből egy ide nem illő további következtetést vont le. Az egészségbiztosítás finanszírozási adatai teljesen függetlenek voltak attól, hogy ez a mondat itt hogyan hangzik vagy hogyan nem hangzik helyesen.
Nagyon érdekes, ha még megengedik a tisztelt bizottság tagjai, hogy olyan értelemben vitatkozzam Heintz képviselő úrral és más képviselőkkel is, hogy vagy eldöntjük, hogy szektorsemlegesen vizsgáljuk meg az egészségügyi szolgáltatás minden szegmensét, vagy egy másik álláspontra helyezkedünk. Akkor azonban nem lehet kivételt tenni, megbocsát a képviselő úr: egészségügyi szolgáltatás az alapellátás is. A történelmi kialakulását véleményem szerint korrekt módon tükrözi ez az anyag. Még az is benne van, hogy egzisztenciavállalkozás. Azonban úgy gondolom, hogy ha valóban ez a szabály, akkor tudomásul kell venni, hogy a szolgáltatásnak ebben a szférájában a magánszolgáltatást éppen úgy magánszolgáltatásnak kell megítélni, mint a szektor más szegmenseiben. És megvizsgálhatjuk az egészségügyi szolgáltatás alapellátási részét: én például teljesen egyetértek, hogy ma még nem eléggé tűnik ki, hogy az egészségügyi alapellátásban sokkal több vagy nagyobb részében lehetne definitív ellátást biztosítani. Én azonban engedelmével nem osztom a mondata másik felét, hogy ezt attól tudjuk függővé tenni, hogy hány orvos működik ebben a rendszerben és milyen státusban. De természetesen képviselő úr véleményét én nagyon tiszteletben tartom, csak szeretném elmondani, hogy én ebben az ügyben egy másik véleményt képviselek. (Dr. Heintz Tamás: Rossz hír.) Nem gondolom, hogy rossz véleményt képviselek, képviselő úr, én ezt a magánosítási... (Közbeszólások. - Dr. Heintz Tamás: Nem azt mondtam, hogy rossz vélemény, hanem hogy ez rossz hír. - Dr. Vojnik Mária nevet.)..., ezt a magánosítási folyamatot még önkormányzati képviselőként kezdtem el vizsgálni, egy olyan városban, amely példaértékűen oldotta meg véleményem szerint az egészségügyi alapellátás privatizációját, ahol vagyoni típusú a privatizáció. Ahol az önkormányzat ellenzéki és kormánypárti képviselői teljes konszenzussal és a szakma képviselőivel történt teljes megegyezésben döntött arról, hogy a közszolgáltatás megszervezésének önkormányzati kompetenciáján belül az egészségügyi magánszolgáltatásnak teljes teret nyújt. Vagyis az ellátási szerződésben és az ellátást nyújtó kubatúrában is teljes teret engedett. Eladta a rendelőket, megszabott áron, és ezt beforgatta olyan rendelők építésére, ahol egyébként ellátási hiány volt a városban. Vagyis minden, az egészségügyi szolgáltatás privatizációjából keletkezett forint az egészségügyi szolgáltatás fejlesztésére szánt forint lett az önkormányzatnál. Úgy gondolom, ezeket a tapasztalatokat igen sokan tudnák jól hasznosítani.
Molnár Ágnes képviselő asszonynak azzal a megállapításával egyetértek, hogy vizsgálni kell, bekövetkezett-e javulás a magántőke megjelenésével. Úgy gondolom, erre az anyag egy része választ ad. Amikor egészségügyi szolgáltatási hiányt pótol, akkor ez egyértelműen bekövetkezett. Amikor olyan technológia- és innovációigényes beruházásokat telepít le és valósít meg, akkor véleményem szerint ugyancsak bekövetkezett. Ami a mindennapi szolgáltatási kört illeti, azt gondolom, ahogy az előbb is mondtam, és remélem, ezzel képviselő asszony is egyetért, az indikátorok megszabása hozhat ebben egy nagyon világos irányt. Azt mondja képviselő asszony, idebólint, hogy ezt mondta, és akkor én bizonyára félreértettem... (Dr. Molnár Ágnes: Nem. Meg kell szabni az indikátorokat.) Rendben.
Ugyanígy úgy gondolom, hogy igen, a befogadás transzparens szabályait is meg kell teremteni. Véleményem szerint ebben a pillanatban nem a szabály megalkotása az, amihez a politikai szándék hiányzik, hanem általában az egészségügyi közszolgáltató önkormányzatok meglévő kapacitásainak védelme. Beszéljünk magyarul! Lehetne ezt a piacot kinyitni, én azonban azt gondolom, ez legalábbis megbeszélés tárgyát képezze, mielőtt még erre valóban elhatároznánk magunkat. Itt a Csáky képviselő úr által említett óvatosság, úgy gondolom, minden körülmények között helyénvaló.
Legvégül három dolgot szeretnék mondani: a finanszírozásról, az egészségügyi közalkalmazottak jogállásáról és a lehetséges stratégiai tevékenységről.
Ami a finanszírozás kérdését illeti, véleményem szerint ma a finanszírozás szektorsemleges. Ma az egészségügyi szolgáltatások egy meghatározott egységéért egy meghatározott díjazás illeti meg az egészségügyi szolgáltatót, függetlenül attól, hogy ezt ki tudjuk-e mutatni vagy nem tudjuk kimutatni, költségvetési intézményhez kerül a forrás vagy nem költségvetési intézményhez kerül a forrás. Ez ott okoz nehézséget, amikor nem a teljes intézményt finanszírozzuk, hanem egyes szolgáltatások vannak az önkormányzati döntések értelmében magánszolgáltatónak kiadva. Én szeretném, ha a parlament és kitüntetetten az Egészségügyi bizottság világosabb, egyértelműbb és transzparens szabályokat alkotna. Akkor, azt gondolom, sokkal kevesebb lenne közöttünk a vita ebben. Nem a finanszírozó döntése ez a kérdés.
Ami pedig a béreket illeti, ott pedig azt szeretném mondani, hogy az egészségügyi közintézmény közalkalmazottakat foglalkoztat. Amikor béremelésről döntünk, akkor ebben az ügyben az államnak az a feladata, hogy a közalkalmazotti bértábla megállapított alsó határait minden körülmények között teljesíteni kell. Mivel a közintézményeknek nincsenek szabad forrásaik, és a költségvetési működésükben nagyon kicsi a szabadságfokuk, ezért döntött úgy a korábbiakban a parlament, illetve a kormány úgy, ahogy tegnap egy interpellációra adott válaszban elmondtam, hogy hogyan adja oda a fedezetet. Én azonban nyitott vagyok arra és a tárca is nyitott arra, hogy amennyiben az Országgyűlés úgy határoz, hogy az egészségügyi béreket és egyéb finanszírozást úgy építi be az Egészségbiztosítási Alapba a gyógyító-megelőző szolgáltatásokra, hogy az megfeleljen annak, amit az előzőekben mondtam, vagyis hogy egységnyi egészségügyi szolgáltatásért, függetlenül attól, hogy ki a szolgáltató vagy milyen típusú a szolgáltató, egységnyi finanszírozást kapjon, akkor azt gondolom, ebben közös álláspontra kerülhetünk.
Végül, elnök úr, tisztelt bizottság, szeretném megköszönni minden képviselőnek az ebben a bizottsági vitában nyújtott igen konstruktív együttműködését. Köszönöm szépen.
Az elnök zárszava, a napirend lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Én úgy ítélem meg, önmagában is érték volt az, hogy ma nagyon higgadt légkörben és érdemi szakmai javaslatokkal tudtunk erről a kérdésről eszmét cserélni.
A jegyzőkönyvvel együtt a minisztérium számára a szabályozási igényt majd jelezni fogjuk, ami itt a vitában elhangzott, és nagyjából egybecsengtek a javaslatok. Ezen nyilván dolgozni kell; jó lenne, ha meg tudnánk csinálni. Nem rajtunk múlik az, hogy milyen időhatára van ennek, de ebben előre kellene lépni.
S örülök annak is, hogy államtitkár asszony nyitott a tekintetben, hogy a bérpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos kiegészítések is szektorsemlegesen kerüljenek a szolgáltatóhoz, amivel a bizottság már tavaly több alkalommal is foglalkozott.
A vitát lezárom. Megköszönöm az előterjesztők munkáját, képviselőtársaimnak a vitában való részvételt.
Kérdezem, "egyebekben" van-e észrevétele valakinek. (Nincs ilyen jelzés.) Nincs.
Akkor a jövő héten szerdán a gyógyászatisegédeszköz-ügyekről és más kérdésekről tárgyalunk.
Köszönöm szépen.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 25 perc)
|
Dr. Kökény Mihály |
Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea