EIB-6/2006.
(EIB-6/2006-2010.)
az Országgyűlés európai ügyek bizottságának
2006. július 4-én, kedden, 10.00 órakor
az Országház Delegációs termében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Hegedus, Peter A. hozzászólása
Pécsi-Szabó Miklós hozzászólása
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
Eszmecsere a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjaival a magyar gazdaság helyzetéről a kétéves európai uniós tagság fényében
Elnököl: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke
Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Molnár Csaba (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP)
Szűcs Erika (MSZP)
Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
Varga Zoltán (MSZP)
Veress József (MSZP)
Dr. Braun Márton (Fidesz)
Ékes József (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz)
Manninger Jenő(Fidesz)
Takács János elnök elnök (HEBC), közép-európai vezérigazgató, Electrolux Lehel
Csorba Zoltán ügyvezető igazgató (Suez Environment Hungária)
Hegedus, Peter A. board-tag (ABB Hungary)
Lábody László vállalati kapcsolatok és szabályozási ügyek igazgatója (BAT Hungária)
Pécsi-Szabó Miklós ügyvezető igazgató (OMV Hungária)
Vahl Tamás ügyvezető igazgató (SAP Hungary)
Ad Visscher ügyvezető igazgató (Akzo Nobel CE)
Benedikt Laux vezérigazgató (Philips CE)
Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató (Philips Magyarország)
Willem J. Van Der Vegt igazgató (Rynart CEF)
Szántó Judit ügyvezető igazgató, a HEBC titkára (Lobby Partners)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 08 perc)
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az európai ügyek bizottsága többé-kevésbé féléves rendszerességgel megvitatja az Európai Üzleti Tanács jelentését, vagy a jelentése híján meghallgatjuk az Európai Üzleti Tanács képviselőit. Nagyon köszönöm, hogy eljöttek, és örülök, hogy ilyen szép számmal jelen vannak.
Ezen bevezető után elmondanám a lobbi szó mint kifejezés kapcsán, a lobbi szó pozitív dolog. Nyilván az európai ügyek bizottságának nem kötelessége, hogy egy az egyben kövesse a Magyar Európai Üzleti Tanács véleményét. Ugyanakkor ha számunkra mégis fontosabb talán, mint más lobbicsoportok véleménye, annak az oka abban van, hogy az itt tömörülő cégek leginkább azok, amelyek euroglobális tapasztalattal rendelkeznek, ha nem ennél szélesebbel is, mert ilyen szempontból Magyarország európai uniós integrációjának a mélyítése szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír számunkra az önök véleménye.
Amikor tavaly ősszel a bizottságunknál jártak, elmondták a véleményüket, és érdekes lehet összevetni, hogy ahhoz képest hol tartunk ma a választás, illetve a kormány által bejelentett csomagok után. Egypár dolgot említenék meg a fél évvel ezelőtti ülés tapasztalataiból. Az intézményrendszer vonatkozásában: az államháztartás ellátó rendszerének reformja, adómérséklés csak a kiadási oldal csökkentése után, a túlpolitizáltság mérséklése, a kormányzati szervek teljesítményének egységes mérése, a hatékonyság javítása, lassú létszámcsökkentés. Nemzeti fejlesztési terv: a programok kezeléséhez a kormányzati struktúra átalakítása, a költségvetési kiadások csökkentése, az egészségügy, az állami tulajdon fenntartása mellett szolgáltatásexport magánfinanszírozással, a megelőzés fontossága satöbbi.
A magyar belpolitikai viták ma ezekről a kérdésekről szólnak alapvetően. Úgyhogy azt hiszem, hogy a bizottság minden tagja nevében nagyon kíváncsian várjuk, hogyan látják az elmúlt fél évet, illetőleg az új kormány eddig megtett lépéseit. Szívesen hallunk kritikai és dicsérő megjegyzéseket egyaránt - az utóbbiakra is szükség van természetesen, és az előbbiekre is.
Mielőtt azonban nekikezdenénk a munkának, van egy olyan formális kötelezettségem, hogy a bizottságot megkérdezzem, hogy a napirendi javaslatunkat támogatják-e. (Szavazás.)
Ezt egyhangúlag támogatják. Köszönöm szépen.
Úgyhogy akkor rá is térünk a témára. Nem tudom, melyikük kezdi - talán Takács úr, aki most a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöki pozícióját tölti be. Javaslom, kezdjük önnel, és bárki hozzá kíván szólni, nagyon szívesen meghallgatjuk. Tessék parancsolni!
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. A HEBC, a Magyar Európai Üzleti Tanács nevében köszönjük szépen, hogy újból megkaptuk ezt a lehetőséget, hogy az európai uniós ügyek bizottságával találkozzunk, elmondjuk a véleményünket, illetve véleményt cseréljünk.
Hiszen nemcsak elmondani szeretnénk, hogy mi mit gondolunk ebben a két témában, ami ma itt napirenden van, hanem természetesen hallani szeretnénk mi is, hogy önök mit gondolnak erről. Hiszen nemcsak beszélgetni jöttünk ma, hanem tanulni is jöttünk, én úgy gondolom.
Én is örülök, hogy kollégáim közül ilyen sokan el tudtak jönni. Azt hiszem, a bemutatkozásoktól el tudunk tekinteni, hiszen a nevek kint vannak, mindenki látja, hogy ki kit képvisel.
A tavaly elmondottakat ön felsorolta, ezt is köszönöm szépen, hiszen látni lehet majd, hogy nagy különbség nincsen a tavalyi és az idei év óta, ugyanazok, csak lehet, hogy még sürgősebbé váltak ezek a teendők, vagy ezek a problémák, amiket felsoroltunk tavaly is.
Kezdjük a napirendi pont szerint, vagy ahhoz ragaszkodva. Nem tudom, mondjuk el a véleményünket mind a kettőről, vagy külön-külön tárgyaljuk? Először kezdjük csak az elsővel, és utána, amikor azt befejeztük, akkor szóljunk a másodikról? Jó lesz ez így?
ELNÖK: Ahogy önöknek a legjobban megfelel, állunk a rendelkezésükre. Mindenre kíváncsiak vagyunk, hogy milyen struktúrában hallgatjuk meg, ezt önökre bízzuk.
10
11. FE
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Az első az, hogy hogyan látjuk a helyzetet az első két év után, miután beléptünk 2004. májusában az Európai Unióba. Kezdeném először egy kicsi európai uniós kitekintéssel, tehát hogy hogyan látják Brüsszelből, amit mi osztunk természetesen, az Európai Gyáriparosok Kerekasztalának a véleményét is tükrözi.
Ott úgy gondolják két év után, hogy mindenki nyert abból, hogy kibővítették az Európai Uniót, és mindenki azáltal nyert, hogy az újonnan csatlakozó országok gazdagabbak lettek. Ez volt az Európai Unió legnagyobb bővítése a fennállása óta, és ezt Brüsszelből gazdasági sikernek látják. Mi is így gondoljuk, hogy összességében vagy általánosságban gazdasági siker volt. Gyorsabban nő az a tíz gazdaság természetesen, mint az előző tizenöt, és nagymértékben bővült, hiszen 75 millió állampolgárral bővült az Európai Unió, illetve ennek a piaca, így nagyobb lehetőség van úgy a befektetések, mint a kereskedelem területén.
Ez a bővítés ugyanakkor egy modernizációt is hozott létre, kényszerített ki az egész Európai Unióban, és nemcsak az újonnan csatlakozó országokban. Mindenki úgy véli, hogy az Európai Uniónak ez a megújulása, ez a megerősödése épp jókor jött, hiszen látjuk, hogy India és Kína nagyon feltörekvőben van, és ezt valahogyan az Európai Uniónak is ellensúlyozni kell.
A másik oldalon persze az biztos, hogy ezek az országok sok nehézségen is mentek át, hiszen át kellett venni sok minden új dolgot úgy a szabályozás vagy a törvénykezés oldalán, mint a gazdaságban is, de a legtöbben, tehát a tíz ország jól teljesítették ezt, és még egyszer hangsúlyozom, hogy gazdasági sikernek ítélik meg Brüsszelben is. Ezt biztos önök is tudják, sőt jobban tudják, mint mi.
Viszont ha most Magyarországot nézzük meg - bár meggyőződésünk, hogy az Európai Unióba való belépésünk siker volt, és ez volt a jó stratégia vagy az egyedüli stratégia, amit követni lehetett, amit követni kellett -, a legújabb adatokat vagy felméréseket, előttem épp a 2006-os monitoring riport áll, az úgynevezett TMT-index, eszerint igencsak lemaradtunk a versenyben. Ezt nem túl nagy megelégedéssel nyugtázzuk, nyugtázhatjuk, mint befektetők, mint nagybefektetők, mint nagy multinacionális cégek, már csak a relatív helyvesztés miatt sem. Soha nem jó, vagy mindig nagyon rossz, vagy rossz érzés vagy negatív az, hogy lemaradunk, hogy ott voltunk az élvonalban és most hátrébb sorolnak bennünket. Összességében az ötödik helyet foglaljuk el, megelőz bennünket Szlovénia, Észtország, Litvánia és a Cseh Köztársaság is. Ez az ötödik hely még nem is olyan rossz, ugyanakkor aszerint a kritérium szerint, hogy hogyan működik, mint egy európai uniós ország, mint egy tagország, ebben a harmadikak vagyunk. Itt főleg a törvények harmonizációját nézzük, azt, hogy hányszor szegtünk meg európai uniós szabályokat, a politikai stabilitás, tehát itt elég jól állunk ezzel a harmadik helyünkkel.
Viszont bennünket aggaszt az, hogy a gazdasági teljesítményünk alapján az utolsók vagyunk a nyolc ország között. Csak nyolcat sorolnak, nem sorolják mind a tizet itt, de nyolc ország között az utolsók vagyunk gazdasági teljesítménynél. 37,2 pontot érünk el egy százpontos skálán.
ELNÖK: Bocsánat. A tízből ki a kettő, akit nem számítanak bele? Ciprus, Málta?
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Ciprus, Málta, igen. Tehát ez mindenképpen nem túl jó. Ha azt nézzük meg utána, hogy a maastrichti konvergenciakritériumok szempontjából hogyan állunk, az talán még aggasztóbb, hiszen itt hárman vannak, a Cseh Köztársaság, Szlovénia és Lengyelország, ahol már a nyolc ország közül 2005-ben teljesítették ezeket a maastrichti kritériumokat. További néhány országnak kizárólag csak az inflációval vannak még gondjai vagy azt kell még teljesítenie. Magyarország a mostani, tehát a 2006-os monitoringjelentés alapján nem teljesíti sajnos egyik kritériumot sem.
20.
21/MM (Takács János)
Illetve az egyiket, az eladósodás szempontjából épphogy teljesítjük, vagy alulról súroljuk az 58,4-gyel a 60-as határt. De ebben is növekvő tendencia mutatkozik, és ezért ez is aggasztónak minősíthető.
Összefoglalásként azt tudnám elmondani, hogy ez aggaszt bennünket, főleg az, hogy gazdaságilag is lemaradunk a régióban, vagy az újonnan csatlakozó országok között, amit én úgy fordítanék le magyarra, hogy nem tudtuk kihasználni azokat az előnyöket, amelyek az uniós tagságból adódnak, vagy nem tudtuk teljesen kihasználni azokat az előnyöket. Mindenképpen arra van szükség, hogy összekapjuk magunkat, és rövid időn belül olyan teljesítményt mutassunk fel, amely megint az élvonalba, legalábbis a tíz újonnan csatlakozó ország élvonalába röpít, ha használhatok egy ilyen szót, bennünket.
Nem beszélve arról, hogy természetesen én úgy gondolom, hogy azért csatlakoztunk az előző tizenöthöz, hogy ne csak az újonnan csatlakozók között, vagy velük vegyük fel a versenyt és álljuk a versenyt, hanem valahova felzárkózzunk a huszonöt átlagára, vagy a fölé, vagy legalább az átlagnál legyünk jobbak.
Az első ponthoz akkor én ennyit szerettem volna elmondani, de úgy, ahogy mi magunk között megbeszéltük, várom a kollégáim kiegészítéseit. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tessék parancsolni!
LÁBODY LÁSZLÓ, a BAT Hungária vállalati kapcsolatok és szabályozási ügyek igazgatója: Valamelyest árnyalnám a képet, nevezetesen kettéválasztanám a gazdaságot, az államháztartást, a pénzügyeket, egyebeket. Ugyanis kísértetiesen azt látni ma, amit látni lehetett 1994-95-ben, hogy a reálgazdaság és a pénzügyi szféra köszönőviszonyban nincs egymással. '94-95-ben a gazdaság már növekedett, '93 óta, de '95-ben még szükség volt egy Bokros-csomagra.
Ha megnézte valaki az idei első negyedévi gazdasági adatokat, az ipari termelés 11 százalékkal bővült a tavalyi év hasonló időszakához képest. És bár a politika szeret visszaélni kifejezésekkel, a gazdaság dübörög, a gazdaság egészséges rendben van. Ami rettenetesen nincs rendben, az a közpénzügyek, az állam, a közigazgatás, az államháztartás.
Ha tehát valamihez nagyon komolyan hozzá kell, kellene fogni, és amiket Takács úr elmondott, ezen mutatók mögött mindig és mindenkor az állam van ott, nem a gazdaság, nem a gazdasági teljesítmény.
Azután nagyon érdekes dolog, érdemes azon elgondolkozni, hogy a térség valutái közül a forint, a sokat emlegetett forint az egyetlen, ami 1946 óta ott van, és nem kellett radikálisan hozzányúlni. Nem volt szükség új pénzre, nem volt szükség nullák levágására, nem volt szükség pénzügyi reformra - ez a térség legstabilabb valutája. Ez is a képhez tartozik.
Azt gondolom, hogy itt az elsődleges felelősség a kialakult helyzetért, a történelmi perspektíváért és visszatekintve, az államot, az állam menedzselését illeti. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, Lábody úr. Ezzel az árnyalással egyetértenek a kollégák, hogy a gazdaság reálszférái és az állami pénzügyek kettéoszthatók? Hegedus úr, tessék!
Hegedus, Peter A. hozzászólása
HEGEDUS, PETER A., board-tag, ABB Hungary: Ilyen szempontból teljesen egyetértek ezzel, ez egy nagyon érdekes gondolat, hogy például a saját cégünk is ez alatt az utolsó három év alatt átlagosan 30 százalékkal növekedett minden évben, három éven keresztül.
De ezek a cégek - és én ezt az Amerikai Kereskedelmi Kamarán keresztül is erősíteni tudom: Joint Venture Association - , ezek a cégek megállták a helyüket, a magyar gazdaság továbbra is erősen kihasználta az európai belépés alkalmát is, és fejlődést mutatott.
A legnagyobb problémánk ilyen szempontból tényleg az lesz, hogy a közszféra költségei csökkentését elérjük, amiket továbbra is kell viselni, habár már évek óta halljuk, hogy ez be fog következni - ez nem következett be. Most úgy néz ki, hogy talán ez a folyamat be fog indulni.
Még egy dolgot a belépéssel kapcsolatban hadd tegyek hozzá! Emlékszem, közvetlenül a belépés előtt elég sok félelem volt arról, hogy mi lesz a kis- és középvállalatokkal, amikor belépünk Európába. Az adatok, amiket én átnéztem, és a cégek, amelyekkel én vagyok kapcsolatban, jóformán mindegyik megerősítette, hogy a magyar cégeknek nem kellett félniük, megállták a helyüket elég erősen, azután, hogy beléptünk Európába. Tehát ilyen szempontból a gazdaság szerintem a két év alatt mindenképp előnyösen vette az alkalmat az európai belépésre.
Tehát ilyen szempontból ha a két évet akarjuk átnézni, hogy jobban áll-e most Magyarország amiatt, mert két évvel ezelőtt belépett Európába, szerintem a válasz kétségtelenül egy erős igen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csorba úr, tessék parancsolni!
CSORBA ZOLTÁN, a Suez Environment Hungária ügyvezető igazgatója: Köszönöm szépen. Én egy részpolitika szempontjából szeretnék rávilágítani arra, hogy mi is miért gondoljuk azt specifikus szempontból, hogy a 2004-es európai uniós csatlakozás teljesen egyértelműen sikeresen elindult országunk számára.
Itt a környezeti politikát emelném ki, ugyanis a szerződésben kötelezettségeket vállaltunk, hogy 2008-2009-ig, illetve 2015-ig bizonyos célokat, bizonyos kritériumokat a fenntartható környezetgazdálkodás területén el kell érnünk. Természetesen ezeknek az eléréséhez beruházások szükségesek.
A jó dolog az egészben az, hogy az Európai Unió igen jelentős arányban és hányadban járul hozzá ezeknek a környezeti állapotot javító beruházásoknak a megvalósításához.
Ezek után pedig már rajtunk áll, hogy ezeket a forrásokat, illetve ezeket a célokat milyen beruházásokkal és fejlesztésekkel érjük el. És itt fel kell hívni természetesen a figyelmet arra, hogy olyan beruházásokat és fejlesztéseket kell ezen a területen is megvalósítanunk, amelyeket hatékonyan tudunk utána úgy üzemeltetni, hogy a társadalom egésze részére a legnagyobb hasznot, eredményt, illetőleg a legkisebb terhet jelentse.
És volna még egy apró, talán "békaperspektívás" megjegyzésem, hogy az európai uniós belépésünk az anyacégeknél egy bizonyos beruházás úgymond eladhatóságát tekintve is javulást okozott. Hiszen akkor, amikor egy cégközpont valamilyen országba való befektetésről dönt, akkor számba veszi az ott lévő kockázatokat.
A kockázatok egyik eleme az országkockázat, avagy politikai kockázat. Ez a bizonyos kockázati elem nullává degradálódott akkor, amikor beléptünk az Európai Unióba. Tehát hogy ha ezekkel akarnám aposztrofálni ezt a dolgot, akkor nekem valamivel könnyebb dolgom van, eladni az anyavállalat felé egy adott befektetést, hiszen mérsékeltebb, kisebb megtérülési elvárásokat fogalmaz meg az anyacég, párban a csökkent kockázattal. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pécsi-Szabó úr, tessék!
Pécsi-Szabó Miklós hozzászólása
PÉCSI-SZABÓ MIKLÓS, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója: Szintén egy kiegészítés, ami tulajdonképpen valamifajta szintézise az előttem elhangzottaknak.
Ha az ország versenyképességét nézzük, két részből tevődik össze: a gazdaság versenyképességéből és a közszféra, az állam versenyképességéből. Abban, azt hiszem, megállapodhatunk, hogy a gazdaság jól teljesít, megy, az ország egészének versenyképességéhez viszont szükséges magának az államnak a versenyképessége, amiről korántsem beszélhetünk.
Tehát ennek az eredménye az, hogy tulajdonképpen a politika áldozatává, a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának áldozatává lett immár évek óta a költségvetés. Ezt így nyilván nem lehet tovább tartani. El kell, hogy jöjjön az igazság pillanata.
Én az energiaszektort képviselem, egy példa: fel kell hagyni olyan tételekkel, hogy a politika mondja meg egy termék árát, adott esetben a gáz árát. Ezt nyilván nem ő mondja meg. Nem a magyar miniszterelnök, legfeljebb hogy ha miniszterelnök, akkor nem az itteni, hanem aki a gázcső túlsó végén ül, esetleg az orosz.
De sokkal nagyobb összefüggések, világgazdasági tételek befolyásolják ezt, és ettől eltéríteni valamit rossz üzenetet közvetítene az egész magyar gazdaságnak, hogy valami nem annyiba kerül, mint valójában, hanem sokkal kevesebbe - ezt nem lehet így csinálni. Köszönöm.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottság tagjait is invitálom természetesen, hogy az elhangzottakhoz szóljanak hozzá.
Annál is inkább, és akkor röviden el is kezdeném, aztán majd képviselőtársaim csatlakoznak, mert egyrészről ketté lehet választani a gazdaság teljesítőképességét és az állami pénzügyeket, de teljesen nem lehet kettéválasztani, két okból sem.
30/31. FE (Elnök)
Az első ok, hogy ha a nemzeti valuta bármilyen módon negatív megítélés alá kerül, akkor ezt nyilvánvalóan az üzleti szféra is érzékeli, és azért sem, mert ha a magyar költségvetés nagyon eladósodik, akkor a forrásokat elvonja a vállalkozások elől, amitől gondolom, megdrágulnak a hitelek. Tehát ilyen módon fékezi a gazdaság fejlődését megítélésem szerint.
Elhangzott az a mondat, hogy az állam felelőssége, de az állam, mint olyan nem létezik. Itt a politika felelősségéről van szó. A '90-es évek közepén a politika megpróbálta eladni azt az illúziót a magyar lakosságnak, hogy a felzárkózás egy állami jóakarat kérdése és nem más. Ettől kezdve a magyar politika a világ legegyszerűbb dolga, ki ígér többet, az a jobbik. Úgy szoktam mondani, hogy tessék mondani egy számot. Hegedus úr azt mondja, hogy 9, azt mondom, hogy 10, én nyertem. 13. havi nyugdíj, 14. havi nyugdíj, és ha ez működne, akkor 15. havi nyugdíj, és nyilvánvalóan ez nem válik a finanszírozhatóvá, ez elég hamar kiderült.
Ha mennél előbb derül ki a politika számára az, hogy a politika annál komplikáltabb, mint hogy ki ígér több pénzt, azt hiszem, akkor kicsit helyreáll egy egyensúly most a politikán belül is, amely lehetővé teszi, hogy valódi gazdasági programok versenyezzenek egymással és ne csak az egyszerű ígéretek. Talán a mostani időszak ehhez hozzá fog járulni, nem tudom megmondani. Hozzáteszem őszintén, egy kis pártnak ebben könnyebb a dolga, ebben könnyebb a Szabad Demokraták Szövetségének, könnyebb az MDF-nek. A két nagy pártnak itt nyilvánvalóan nehezebb a dolga, de mégis fontos az, hogy ezt az illúzió-eladást, hogy ez csak egy jó szándék kérdése, hogy mekkora a nyugdíj vagy mekkora a gázár, vagy mekkora a benzinár, ezt... Szóval piacgazdaság van, és nem is lenne helyes megváltoztatni, de még helyeselni sem lehetne, ez egy más kérdés, de ez nem is helyes. Úgyhogy egy pár dologban kellene konszenzust elérni a magyar politikában, és egyelőre nem tudom, hogy sikerül-e elérni, talán a közeljövőben vagy a távolabbi jövőben ez lehetségessé válik.
Braun Márton, Veress József, Szűcs Erika, Szirbik Imre, látom, tehát lesznek szépen hozzászólások, örülök neki. Braun képviselő úr!
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon szépen köszönjük a véleményeiket és az érdekes információkat, amelyeket meg szoktak jelentetni évenként ebben a kiadványban. Ha megengedik, akkor több kérdésem is lenne.
Önök is tudják, hogy a lisszaboni stratégiát öt év után megváltoztatta az Európai Unió, és már nem akarunk a világ legversenyképesebb övezete lenni, hanem valami más mese van, tehát foglalkoztatás és egyéb ilyen szövegek. Azért jutott ez eszembe, mert Takács úr említette, hogy feltörekszik India és Kína, és hogy erre nekünk figyelnünk kell. Amerika már teljesen el van felejtve? Önök is leírták azt a lehetőséget, hogy valaha is utolérjük az Egyesült Államokat technológiailag vagy versenyképesség szempontjából? Már csak a mögöttünk lévőkre figyelünk?
A következő kérdésem. Említették, hogy dübörög a magyar gazdaság. Számtalan cikket lehet olvasni arról, hogy ezt megosztva kell értelmezni, tehát hogy éppen az önök által képviselt vállalatoknak megy jól és kevésbé megy jól a hazai KKV-vállalatoknak. Szeretném megkérdezni, hogy ezt önök hogyan látják, ha lehet, akkor egy kicsit nagyobb kitekintésben, tehát nemcsak az önök beszállítóin keresztül vagyok erre kíváncsi, mert tudom, hogy az önök beszállítói biztos, hogy a legfontosabb minőségi kategóriáknak kell, hogy eleget tegyenek. Az öcsém ezzel foglalkozik, tehát mérnök, több esze van, mint nekem, nem politikusnak ment, úgyhogy ismeri ezeket a cégeket. Ezek tényleg igen kiválóak, az önök közvetlen beszállítói tényleg megfelelnek mindennek, de egy kicsit távolabb nézzük, hogy ebből a 800 000 magyar kisvállalkozóról mi a véleményük.
A kormány nem szokta teljes mértékben kifejteni a valóságot, mint hallhattuk. Szeretném megkérdezni, hogy az üzleti döntéseiket milyen információkra alapozzák. Honnan szedik az információjukat? Itt említette a konvergenciakritériumokat, és hogy egyet teljesítünk, 58 egész valahány százalékban az eladósodottságot. Én vakon azt mondom, hogy bárcsak ennyi lenne az adósságunk.
A következő kérdésem az, hogy fennáll a veszélye annak, hogy egyedül nem leszünk tagjai az euróövezetnek a frissen csatlakozott országok közül. Ebben milyen kockázatot látnak? Önök milyen stratégiát alkalmaznak, hogyan próbálnak védekezni, egy esetleges valuta elleni támadás, vagy ebben a helyzetben milyen stratégiát követnek? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm szépen. Veress József képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Én azért remélem, hogy nem a sajtónak szóló beszélgetés van ma, és nem azt fogjuk eljátszani, hogy az ellenzék támadja a kormányt, a kormánypártiak pedig védik. Azt hiszem, hogy nekünk egy értelmes beszélgetést kellene arról folytatni, hogy önök hogyan látják a gazdaság lehetőségeit az európai uniós csatlakozásunk fényében, illetve egészen pontosan hogyan tudnánk mi közösen jobban kihasználni Magyarország számára, benne az önök cégei számára az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket.
Azt pontosan tudjuk, ami itt el is hangzott, az évi 1,5-2 milliárd dollár működő tőke helyett nagyjából 4,5-5 milliárd dollárra nőtt fel hála az európai uniós csatlakozásunknak ez a folyam. Az igazi kérdés az, hogy a következő tíz évben ez hogyan fog alakulni, és ennek egy alkérdése az, hogy az a sokat emlegetett európai uniós strukturális és kohéziós alapmennyiség, amelyről sokat szoktunk vitatkozni, hogy mennyi is lesz végül, 8000 milliárd forint, európai uniós támogatással vajon 10-12 vagy 15 ezer milliárd forintnyi fejlesztést fogunk közösen megvalósítani. Javasolnám, beszéljünk egy kicsit arról, hogyan tudjuk ezt a határt fölfelé vinni, hogyan tudjuk elérni, hogy minden egyes eurónyi közpénzbefektetésre 2-3 vagy több eurónyi magánforrást tudjunk közösen megmozgatni. Hiszen ahogy itt elhangzott, mi egy csónakban ülünk önökkel. Önök azok a közvetlen vállalati vezetők, akiknek mi kell, hogy muníciót adjunk, hogy meg tudják győzni a saját vállalati vezetésüket, hogy igen, Magyarország az a hely, ahova befektetni kell, igen, itt van képzett és képezhető munkaerő, igen, itt lesz a legnagyobb megtérülés a haszonra is, igen kérem, itt stabilitás van. Már csak ezért is szeretném, hogy ez a beszélgetés erről folyna, és azokat az utakat és lehetőségeket tudnánk együtt megtalálni, hogy ezeket a pozitív folyamatokat tudnánk közösen erősíteni. Úgy gondolom, hogy a természetes érdekeltség a gazdaság szereplői részéről megvan, hiszen önök a pozitív folyamatokból élnek. Politikánál lehet mellébeszélni, de nem érdemes.
Lisszaboni folyamat. Senki nem temeti, sőt egyre inkább arról van szó, hogy hogyan lehet munkahelyeket és hogyan lehet növekedést teremteni. De ha őszinték vagyunk, akkor az Európai Uniónak is szembe kell nézni azzal a ténnyel a következő 4-5 évben, hogy a technológiai fejlődés nemhogy nem fogja növelni a munkahelyek számát, hanem csökkenteni. Hogyan állunk mi ezzel? Mi lesz az önök befektetéseinek a következménye?
Magyarországon ma 58 százalék az átlagos aktivitási ráta, az Európai Unióé 64 százalék, az elérni kívánt cél 70 százalék. Az általam képviselt Délalföld valós aktivitási rátája 43-45 százalék. Ez az igazi kérdés. Hogyan tudunk fölfelé menni? Hogyan tudjuk az ott lévő munkaerőt valóban gazdaságilag aktív szereplőivé tenni a magyar gazdaságnak? Látnak-e arra lehetőséget, hogy az önök újabb befektetései regionális léptékben is el tudnak indulni vagy meg tudják mozgatni ezeket a forrásokat? És ha igen, akkor mi is lenne a közszféra szerepe?
Beszélgethetünk arról, hogy akkor most a kormányzat, a politika, az ördög felelőssége az, hogy nem elég hatékony a közszféra. Igazából a kérdés az, hogy hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni, egész pontosan költséghatékonnyá tenni. Meggyőződésem szerint önök nem azt kérik, hogy faragjuk le nullára a közpénzek költését. Önök azt kérik, hogy minden egyes elköltött magyar forintból a lehető legnagyobb hasznot hozza ki a közszféra, szíveskedjen önöknek képzett munkaerőt, bürokráciamentes szolgáltatásokat és a lehető leghatékonyabb közszolgáltatásokat adni. Gondolom, együtt olvassuk önökkel azokat a nemzetközi elemzéseket, amelyek arról szólnak, hogy ma egyre inkább látjuk, hogy a versenyképességnek a közszféra versenyképessége válik az egyik meghatározó tényezőjévé, különösen az Európai Unióban, különösen akkor, amikor rá kell döbbennünk, hogy a skandináv modell nem véletlenül került az utóbbi 5 évben a versenyképességi listák élére. Akkor talán arról is érdemes lenne szót váltani, hogy egy európai uniós tagországban a közszféra átalakításához önök, mint a legnagyobb vállalatok vezetői milyen igényeket tudnának megfogalmazni, és ezekhez hogyan tudnánk közösen hasznosítani az európai uniós tagállamok és az Unió new governance felkiáltású átalakítással kapcsolatos lehetőségeinek a példáit, felhasználható elemeit. Szóval lenne ilyen dolgokról is beszélgetnivalónk, és borzasztóan szeretném, ha partnerek lennének ebben a párbeszédben is. Köszönöm, hogy meghallgattak.
40.
41/MM
ELNÖK: Köszönöm szépen, Veress képviselő úr. Ivanics képviselő úr!
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Vendégek! Veress József beszédét hallgatva kicsit úgy éreztem magam, mint aki egyre jobban gyalogol bele a mocsárba, és közben arról ábrándozik, hogy egy szép zöld réten sétálgat.
Azt hiszem, hogy egy másik országot látunk. De az előbb elhangzottak fényében az önök értékelése kapcsán azt kell látni, hogy ténylegesen mi is azt gondoljuk, hogy bizony komoly szakadék van az állam és a gazdaság között. Az egy másik kérdés, hogy hallva az eddigi dolgokat, mennyire vette észre a kormány az önök figyelmeztetését, amit finoman, évről évre mindig megtettek itt? És most 2006 áprilisától pedig egy teljesen új országban élnek, most fedeznek fel nagyon sok mindent, és most derül ki, hogy mi az, amit pedig rosszul láttak.
Engedjék meg, hogy ezt a kis választ Veress József úrnak szignáljam. Én azt gondolom, hogy az őszinte beszéd tényleg ott kezdődik, hogy megnézzük, mi a helyzet, aztán abból mit lehet tenni. Veress képviselőtársam beszéde arról szólt, hogy majd milyen szép lesz a gazdaság, és hogy csináljuk meg, és mint csináljuk meg.
Visszatérve az első témakörünkhöz, azt gondolom, hogy a jelenlegi szituációban Magyarország egy érdekes helyzetben van, mert miközben ellenkező irányba megy, mint a többi csatlakozó ország, abban a helyzetben viszont egyre nagyobb szorításba is kerül, nevezetesen itt az újonnan csatlakozó országokra gondolok. Több példa van országszerte arra, hogy egy határral odébb viszik a cégeket, és arrébb mennek a beruházások.
Kérdezem én, hogy a román csatlakozás önök szerint mennyire befolyásolhatja a mi helyzetünket? Mi az a mód, ahogyan pozitív folyamatokat tudunk elérni? Én hiszek abban, hogy egyébként nyerni tudunk a román csatlakozással. Ennek mi a módja? Mert egyelőre a negatívabb oldalát látjuk, és így nyilván a bolgár és a többi csatlakozással is.
Ha lehet, lenne egy kérdésem: a törökországi csatlakozást hogy érzik önök? A kulturális szakadék elég nagy. Milyen a gazdasági kapcsolat? Hogyan érzik a törökországi viszonyokat a gazdaságban? Az én tudomásom szerint ott egész másfajta gazdasági normák működnek. Ez hogyan befolyásolhatja a mi helyzetünket?
Engedjék meg, hogy egy mondattal reagáljak rá, vagy kérdezzek Pécsi-Szabó úrtól, aki megemlítette a gázárat, mint nem befolyásolható tényezőt, merthogy a világpiac szabja meg. Érdekes módon az elmúlt hetekben, talán a múlt héten hallhattuk, hogy Németországban a kormány tárgyalt az E.ON-nal, meg még nem tudom, milyen cégekkel, és csökkentették az árakat. Nem tudom, mi lett a vége, de ott arról volt szó, hogy 10 százalékkal csökkentik a gáz árát, éppen azért, mert már túl magas a világpiaci ár.
És világos, hogy van egy piaci követelmény, de a másik oldalról az azért mégsem állapot, ami régen megszokott volt az átkos évtizedekben, hogy valamit elkezdtek használni az emberek, és utána felemelték az árát.
Most itt tartunk megint. Most mindenhova bevezették már a gázt, és most felemelik a gáz árát. Tehát régi, gyakorlott folyamat van ebben. De nyilván egy megoldást ki kell találni arra, hogyan lehetséges az, hogy ezt normálisan kezeljük, úgy, mint Németország példája mást mutat.
És visszatérnék arra, amit Braun Márton kérdezett, hogy a kis- és középvállalkozások számára milyen lehetőséget látnak? Itt gondolok arra, vajon hogyan érzékelhető az, önök hogy élik meg, hogy például a Hankook egy ilyen óriási kedvezményt kap, aminek a hosszú távú gazdasági hatását én nem látom annyira mélynek, mint amilyen nagynak a kedvezményt. Tehát a magyar gazdaság útja alapvetően merrefelé menne?
Az én olvasatomban továbbra is a kis- és középvállalkozások nagyon jelentős megerősítésére lenne szükség. Erre vannak jó példák. Az én szűkebb hazám Győr-Moson-Sopron megye, és ott egyre jobb és jobb kapcsolat alakul ki a multinacionális cégek és a beszállítók között. Az autóipari klaszter létrehozásában személyesen is részem volt, hiszen aláírója lehettem annak az alapszerződésnek. Tehát azt látom, hogy ott igenis meglódította a gazdaságot, csak például a gazdaságból nagyon nem látszik az út a közszféra felé. Tehát gondolok arra, hogy a nagy bevételek megvannak, de igazából, mondjuk úgy, fejlesztésekre kevesebb jut, és ezt ott, a környéken problémaként éljük meg. De az alapkérdés a kis- és középvállalkozások voltak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Gondolkodjunk azon, mit jelent az, hogy a kis- és középvállalkozások megerősítése - hogy ez pontosan mit jelent, erre majd térjünk vissza. Ez érdekes dolog.
A listámon van Szűcs Erika képviselő asszony, Ékes József, Szirbik Imre képviselő úr és Manninger képviselő úr - utána lezárjuk a kört, és vissza is adom a szót a meghívott vendégeinknek.
Mit jelent az, hogy megerősíteni: pénzt adunk nekik?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Itt finoman arra kérdeztem rá, hogy vajon mi ér többet a mai magyar gazdaságban - 23 vagy 26 milliárd változó árfolyamról beszélünk -: 26 milliárd forint a kis- és középvállalkozói szférában hoz többet, vagy pedig egy multinacionális cég idetelepítésével? Köszönöm szépen. (Veress József: Személyes megtámadtatás...)
ELNÖK: Nem! (Derültség.) Szűcs Erika képviselő asszony következik. Nem volt ez személyes megtámadtatás!
SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is az egyik téma kapcsán szólnék, ami a kis- és középvállalkozások.
Én azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan érzékelik a kapcsolat lehetőségét Magyarországon? És mit tartanak igazán fejlesztendőnek? Mert általában a kis- és középvállalkozások esetében arról van szó, vagy azt szokták felhozni, hogy nehezen jutnak pénzügyi forrásokhoz.
Az én tapasztalatom az, hogy a menedzsmenttudás, a humán erőforrás sem feltétlenül jó. Tehát önök mire helyeznék a hangsúlyt, általában és nemcsak a vállalkozási kapcsolatokban, hanem a saját cégeik humánerőforrás-igénye magyarországi kielégíthetőségéről mi a tapasztalatuk?
És kérdezem mindezt azért, mert a készülő második nemzeti fejlesztési terv a gazdasági stratégia tekintetében annyiban mindenképpen egy gondolat- és irányváltást jelent, hogy megpróbálunk nem az alacsony bérekkel, hanem a munkaerőben megtestesülő értékkel versengeni, és alapvetően ebbe az irányba szeretnénk menni.
Én miskolciként részese vagyok egy komplex program, az úgynevezett fejlesztési pólusok program tervezésének, amelynél nekünk úgy tűnik, jó partnerek lesznek az ottani nemzetközi cégek. Szeretném kérdezni önöket, látnak-e arra lehetőséget, hogy a kutatás-fejlesztés bizonyos ügyeiben egy erőteljesebb kooperáció alakuljon ki a magyarországi kutatás-fejlesztési bázisokkal, oktatási intézményekkel, illetve magyarországi vállalkozásokkal?
Illetve mit gondolnak, minek kellene ahhoz változnia, hogy ilyen természetű együttműködések nagyobb számban létrejöhessenek? Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. Ékes képviselő úr!
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én is nagy tisztelettel üdvözlök mindenkit. Talán nyugodtan mondhatom azt, és kezdhetem úgy, hogy egy frászt - elnézést, hogy így fejezem ki magam -, mert Veress képviselőtársam felvázolta azt, hogy mit, hogyan kellene.
Nekem a kérdésem az, hogy mit, hogyan tettünk eddig. A legnagyobb probléma talán ebben rejlik, hisz az uniós csatlakozás előtt mind a négy parlamenti párt végigjárta az országot, és csinálta a roadshowt. Mi, akik az elnök úrral együtt 16 hónapig ott voltunk az Európai Parlamentben megfigyelőként is, tapasztalhattuk azt, hogy a magyar, akár politikai, akár gazdasági lobbiérdekek messze elmaradnak a velünk egy időben csatlakozó országok lobbitevékenységétől. Hiszen a gazdasági élet szereplői hosszú évek óta felhívják a politika figyelmét arra, hogy mely lépéssorozatokat kellene megtenni, vagy adott esetben bizonyos gazdasági-pénzügyi körülmények között a gazdasági élet szereplői mit tartanának helyesnek ahhoz, hogy a magyar gazdaság valóban ne az ötödik, vagy adott esetben a kilencedik helyen kullogjon. Erre a lehetőségünk az európai uniós csatlakozással megvolt, hogy egy ilyen tárgyalási folyamat el tudjon indulni.
Mindig úgy érzem, hogy a magyar politika általában egy kétéves fáziskéséssel döbben és ébred rá arra, hogy a magyar gazdasági élet szereplői mit üzentek. Hiszen ha a globalizációs kihívásokat nézzük, a kínai, az indiai vagy esetleg később az orosz fejlődési folyamatokat, vagy nézzük a most csatlakozandó országok jelenlegi állapotát, úgy Románia, Bulgária esetét, mindig meg lehet találni azt a figyelmeztető sávot, hogy adott esetben ezen országok csatlakozása milyen gazdasági arányeltolódást fog Magyarországon számára is okozni.
50/51. FE (Ékes)
Ilyenkor kellene a politikának és a gazdasági élet szereplőinek leülni, a hazaira, a nemzetire gondolok én, és az itt működő multinacionális cégekre is, hogy keressék azokat a válaszokat, hogy adott esetben Magyarország, ha nem tesz semmit, milyen szinten szenvedhet hátrányt. Vagy ha egy közös kompromisszummal, jó megoldásokkal, a gazdasági határok kitolásával, a csatlakozandó ország esetleges törvénykezési folyamataiból adódó előnyök kihasználásával mondjuk a magyar gazdaság hogyan tud tovább erősödni. Ezt hiányolom.
Úgy érzem, hogy az utóbbi két év politikája tulajdonképpen elvitte a gondolkodást abba az irányba, hogy majd lesz nekünk 10000 milliárd forintunk, és akkor az majd valamit fog hozni. A történés nem erről szól. Azért mondom ezt, hogy a történés nem erről szól, mert a hazai kutatás-fejlesztés támogatása annak ellenére, hogy az Unióba csatlakoztunk, az Európai Unió tagországai közé csatlakoztunk, semmi az ég adta világon Magyarországon nem változott, sem a finanszírozása, sem a helyzetbe hozása, sem pedig az itthoni megvalósítása. Azért kellene valóban komolyan venni a gazdasági élet szereplőinek a figyelmeztető felhívásait, mert ha a politika mindig két évet vagy három évet késik, akkor a globalizációban Magyarország trendje és a mutatói, ahogy ön is elmondta, Takács úr, sajnos ezt hozzák maguk után. Azért kellene ezt a figyelmeztetést, amit ön is elmondott, sokkal jobban és sokkal hatékonyabban nézni a politika és a gazdasági élet szereplőinek a közös asztalhoz ültetésével, és talán nyugodtan lehet azt mondani, hogy lehetne úgy is, hogy zárt ajtók mögött.
Nem kell hangosan kiabálni, nem kell mindent mindenkinek elmondani. Ezért egyébként rettentő erős a román politika, mert amíg mi nyugodtan ültünk a csatlakozás időszakában, addig a román akár gazdasági, akár politikai élet szereplői hihetetlenül aktív tevékenységet folytattak. Ebből adódóan tartok attól, hogy Románia csatlakozásával és Magyarország lemaradásával Románia hihetetlen mértékű meglepetést fog számunkra okozni akár gazdasági, akár egyéb más területen. De ezt a magyar parlamentben többször és nagyon sokszor elmondtam, kihangsúlyoztam.
Azt látom, hogy túl hangosak vagyunk, és túl keveset kommunikálunk egymással. Főleg a gazdaság és a politika nem talált még egymásra, annak ellenére, hogy a gazdaság a maga részéről hozza a teljesítményt, de ezt nagyon sokszor a politika önmagában le is rombolja azokkal a lépésekkel, amelyekből adódóan a gazdasági élet szereplőinek a napi tevékenységét, adott esetben mint egyfajta gát tulajdonképpen befolyásolja. Ha sokkal jobban figyelnénk egymásra, és a külpolitikánkban is, a gazdaság figyelmeztető jeleit a külpolitikánk is magában hordozná, mert azért Magyarországnak újra kellene nyitni bizonyos területeket. Sokkal jobban oda kellene figyelni mondjuk Kazahsztánra vagy Kirgizisztánra, vagy adott esetben egyéb más országot is nyugodtan föl lehet sorolni, ahol ugyan Magyarországnak működik nagykövetsége, de amikor a nagykövet azt mondja mondjuk Kazahsztán esetében, hogy lám, itt vannak a lengyelek, itt vannak a csehek, itt vannak a szlovákok. És a magyarok hol vannak?
Itt tartom azt az óriási nagy problémát, hogy nem kommunikálunk egymással, egymással szemben viszont elvárásokat támasztunk. Ha ezen nem tudunk túljutni, akkor lehet, hogy jövőre ugyanígy leülve azt fogjuk tapasztalni, hogy lám, lehet, hogy Románia 3 év múlva, 5 év múlva az eurózónához fog tartozni. Mi, Magyarország még esetleg hátul fog kullogni.
Csodálatos volt az Európai Unión belül, amikor német parlamenti képviselőkkel vagy az osztrákokkal együtt egy-egy törvénynél képesek voltak a gazdasági élet szereplői olyan hihetetlen mértékű lobbitevékenységet folytatni, hogy képesek voltak mondjuk egy-egy európai uniós törvénykezést úgy megváltoztattatni, hogy adott esetben a gazdasági élet szereplőinek legyen ideje felkészülni az esetleges változásra. Tehát én ebben látom a gondokat és a bajokat. Köszönöm szépen a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Elnézést kérek, majdnem 10 percen keresztül beszélt. (Ékes József: Ritkán beszélek.) Szirbik képviselő úr, aztán Manninger képviselő úr.
SZIRBIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vendégeink! Igyekszem rövid lenni. Ott folytatnám Ékes képviselőtársam utalásaival, hogy a párbeszéd. Párbeszéd nemcsak a gazdaság és a politika között, hanem a politikán belül is. Időnként olyan érzésem volt, mint a világbajnoki meccseket nézve, amikor a stadionba besüt a nap, a térfél egyik fele sötét, és ott nem látjuk a labdát, a másik fele világos és nem lehet érzékelni, és azt hisszük, hogy két futballpályáról van szó, pedig ugyanarról a pályáról van szó, és a labdát mind a két térfélen jó lenne megjátszani ahhoz, hogy az egészet be lehessen vinni.
Miért gondolom ezt a hasonlatot? Abból, amit elmondtak, és döntően Pécsi úr elmondta, hogy a versenyképesség igazából két nagy blokkból áll. A gazdaság "köszöni, jól van", és azt kéri, hogy ne avatkozzon bele az állam és hagyja futni úgy, ahogy most tud, nyilván segítse, ahogy bírja, de lehetőleg ne gátolja, és az állam kérdése. Ehhez van egy konkrét kérdésem. Az államháztartás rendbe hozása két blokkból áll: vagy a bevétel növelése, ami adók, ezt nagyon senki se szeretné; a kiadási blokk is két nagy részből áll, egyik része, ami elhagyható és senki nem fogja észrevenni, ha megszűnik, de a másik része izgalmas, ahol igazából az állam terheit át kellene hárítani egy másik félre, amit lakosságnak hívunk. A gázártól kedve nagyon sok mindent ebbe a blokkba bele tudunk tenni. A nagy kérdés, és itt igazából a változás sebességének izgalmas kérdése az, hogy ezt milyen feszültségekkel, kockázatokkal, és ha úgy tetszik, sebességgel tudja átvenni a lakosság, ezáltal gyorsítva azt a költségvetési egyensúlyteremtést, amely nyilvánvalóan föltétele a gazdaság további lehetőségeinek.
A konkrét kérdésem tehát ebben az összefüggésben az, hogy az a gazdasági szféra, amelynek egy részét önök képviselik, milyen mértékben tud olyan módon együttműködni, hogy a munkavállalók, a menedzsmentek jövedelmei növekedjenek annak érdekében, hogy a lakosság a terheket az államtól át tudja venni, és ezáltal az egyensúlyt, ezzel a politikusok döntéshozatalát és egyáltalán az államreform gyorsítását napirenden lehessen tartani. Minden politikus attól retteg, amikor majd hazamegy a választókerületébe, hogy szembe kell nézni a lakossággal mondjuk a 30 százalékos gázárra vonatkozóan, míg ugyanakkor az ő jövedelmei nem növekednek. Nyilvánvalóan ez a döntést lassítja, az egész átalakulás sebességére visszahúzóan tesz.
Ugyanezt kértem, ha már KKV-król volt szó. A KKV-k is döntően két nagy blokkra bonthatók: a helyi piac szereplőire, a kispéktől kezdve a kisboltosig, ami nyilvánvalóan egy akcelerációs hatás, de a direkt hatás az a beszállítói vagy közreműködői kör, amely igazából a nagyvállalatok piacaihoz kapcsolódik. Tehát így mondom, hogy a gazdaság fejlődése a második ütemben a KKV-k piaci pozícióit és ezáltal a jövedelmezőségi viszonyait is erősítheti. Tehát a kérdésem az, hogy az a munkavállalói kör, amelynek majd át kell venni jövedelemtulajdonosként az állam terheit, jövedelmi viszonyait, hogyan látják, milyen sebességgel követheti és ezáltal az államreformot gyorsíthatja.
A román kérdésre nem kívánok kitérni, magamnak is felírtam, nyilván egy más szempontból. Délkelet-Magyarországot képviselem, román és jugoszláv határokat. Nyilvánvalóan Jugoszlávia sorsa egy más ügy, de Románia kérdése azokból az összefüggésekből engem is izgat, döntően azért, mert az látható, és ez Veress képviselőtársamhoz kapcsolódik, hogy döntően a működő tőke a Duna vonalát borzalmas nehezen lépi át, illetve az M3-as vonalában még látszik egy fejlődés, de a Délkelet-Alföld valahogy fehér folt. Életveszélyes helyzet alakulhat ki, ha az Alföldön átrohan a tőke és majd valahol a Temesvár-Arad vonalon megáll már egy másik ország fejlődését szolgálva. Tehát a nagy kérdésem az, hogy a Délkelet-Alföldet, mint fehér foltot hogyan lehetne egy kicsit színesíteni, és ezáltal befektetések célterületévé tenni.
A harmadik kérdésem. Néhány nappal ezelőtt hallgattuk meg a finn nagykövetet, mint a következő félév európai uniós elnökségét átvevő ország képviselőjét. A prezentációjában a harmadik nagy kiemelt prioritásként az EU és Oroszország kapcsolatait tekintette alapprioritásnak. Ez a finnektől nem idegen gondolat, hisz nagyon sokszor játszották el nyugat és kelet között, mi csak rengeteget beszéltünk róla. Kérdésem, hogy ezen EU-s leendő prioritás fényében hogyan látják Oroszország szituációját. Egyetlen egy szót teszek még hozzá a versenytársakhoz, akik itt vannak, de hol tudomást veszünk róluk, hol nem, az pedig Kína. Köszönöm szépen a figyelmüket.
60.
61/MM
ELNÖK: Köszönöm szépen. Manninger képviselő úr!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Végül is itt a napirendet tisztáztuk - én a második körben kérdezek.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Elnézést kérek Veress képviselő úrtól, hogy nem adtam meg neki a szót, hogy most egy újabb csatahelyzet kialakuljon.
Arra szeretném a bizottságot emlékeztetni, hogy a HEBC őszi jelentésében a Magyarország versenyképességét negatívan befolyásoló tényezők között említették meg a túlpolitizáltságot. Ezt azért mondom el, mert ebben a vitában, akik végighallgatták ezt, itt nem választók ülnek előttünk, még ha vannak közöttük választók is, de nem ebben a minőségben, hanem olyan globális cégek képviselői, akik beárazzák Magyarországot. Szerintem ez a vita leárazott bennünket.
Mert megint egymásnak feszülés van, "tisztázzuk, hogy ki a felelős azért, hogy ide jutottunk", holott szerintem mindannyian osztozunk benne. Az Animal Farmban van az a mondat, hogy két láb rossz, négy láb jó, és ilyen egyszerű a magyar politika, hogy mi jók vagyunk, a másik rossz, mert mi vagyunk jók, a másik rossz. Az élet ennél sokkal színesebb.
És hogy ha van egy finn, meg egy ír csoda, akkor az abban foglalható össze, hogy lehet vitatkozni a politikában, és más egy tömeggyűlés, más egy választási gyűlés, más egy parlament és más egy ilyen szakmai eszmecsere. És mintha nem tudnánk ebben különösebbet tenni, így árazzuk le önmagunkat, mert ezekben a HEBC által megjelölt pontokban semmifajta javulást nem tudunk elérni, legalábbis én úgy látom.
Egypár érdekes kérdés egyébként elhangzott. Elhangzott a gázár kérdése, a németországi példa, ez tényleg érdekes lehet, hogy Németországban mi történt, és számos más régiót érintő példa, Romániával kapcsolatosan; azt hiszem, Törökországot kihagyhatjuk, mert nyugdíjasok leszünk, mire ez bekövetkezik. Tehát próbáljunk meg fókuszálni ezekre a kérdésekre. Nem tudom, ki kezdi el. Takács elnök úr!
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Köszönöm szépen. Elég nehéz lesz. Gyorsan megbeszéltünk magunk között, hogy talán témánként kellene megtárgyalni ezeket, hiszen ha végigmegyünk a kérdéseken, akkor eléggé szerteágazóak, és mindig visszatérni elég nehéz.
Talán elöljáróban annyit elmondanék, pont amit ön mondott, elnök úr, biztos mindannyian, vagy legalábbis azok, akik a múltban is részt vettek ezeken a találkozókon, emlékeznek rá, hogy a 2005-ös jelentésünk zárszavaként sürgettük vagy kértük - amit mi minimumkonszenzusnak neveztünk - egy minimumkonszenzus létrejöttét, legalábbis a legfontosabb dolgokban. És azért nem ismételném el ezeket, mert egyrészt ismerjük, másrészt az új jelentésünkben, a 2006-osban is foglalkozunk ezekkel.
Nyolc éve talán már bizonyítottuk - mert most már a nyolcadik jelentésünket adjuk majd ki -, hogy a kemény, de konstruktív kritika jellemez bennünket. Ezen kívül talán csak az optimizmusunk még erősebb.
Ezért hadd árnyaljak én is úgy, ahogy Laci barátunk mondta, hogy én a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete 2006-os monitorjelentéséből, egy kicsit készakarva, a rosszabbakat emeltem ki azért, hogy picit feltüzesítsem a beszélgetést. Vannak itt jók is például, és ezek pont afelé mutatnak, pont a Lacit igazolják, hogy igenis a gazdaság jól teljesít. Például a munka termelékenysége alapján ha az EU 15-ök átlagát 100-nak vesszük, akkor 105,8 a teljesítés Magyarországon, megint csak a nyolc ország között, 70,1-gyel a második helyen van Szlovénia. Tehát vannak adottságaink, a munka termelékenysége jó.
Elmondhatjuk ezt. Mi aztán a mi vállalataink példájával főleg elmondhatjuk, hiszen nemzetközi összehasonlításban mi nemcsak a piacokon, nemcsak a versenytársakkal küzdünk meg, hanem a cégcsoporton belül, az egyéb országokban lévő gyárainkban lévő gazdasági egységeinkkel is versenyeznünk kell, meg kell küzdenünk. Mi elmondhatjuk, hogy Magyarország teljesítménye jó a munka termelékenysége és a minőség szempontjából is.
És van még itt egy innovációs index, ahol mi csak a 15.-ek vagyunk, Szlovénia és Észtország előz meg bennünket. Tekintettel arra, hogy 15.-ek vagyunk a 25-ből, és tízen csatlakoztunk, kiderül, hogy néhány, már régi országot is megelőzünk, csak valahogy jobban ki kellene ezt használni.
Ugyanakkor még arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben mindegyik témára részletekben, részletesen válaszolunk, akkor lehet, hogy bemutatjuk az ez évi jelentésünket, amit azért nem szeretnénk, hiszen csak júliusban lesz majd a bemutatása, de természetesen érinteni fogunk ilyen témákat.
Talán még annyit, hogy az eddigi hét jelentésünk - és reméljük, hogy a nyolcadik is, mi persze ezt már el tudjuk mondani, mert tudjuk, hogy mi van benne - tényleg arról szól, hogyan működjünk együtt, és hogyan tudjuk együtt megcsinálni a gazdaságot, hogyan tudjuk együtt megcsinálni Magyarországot, ha használhatok egy ilyen erős, vagy magasan szálló kifejezést.
Ezen kívül az egyik legfontosabb, nem tudom, hogy a legfontosabb-e, de talán mindenki beszélt a kis- és középvállalkozásokról, tehát én javasolnám, hogy kezdjük akkor ezzel! Én erről csak annyit szeretnék elmondani, hogy talán ne vegyük ide a mikrovállalkozásokat. Én úgy éreztem, egy picit megemlítettük azokat is, mert mi van azokkal, amelyek nagyon picik, nem is a mi beszállítóink - nem a mi specialitásunk, meg nem a mi erősségünk, hogy tudjuk, hogy egy fodrásznak hogy kell ezt tenni. Én úgy gondolom, hogy ha a gazdaság jól meg, akkor majd a fodrásznak is jól megy.
Beszéljünk egy picit nagyobbakról, a mi beszállítóinkról. Természetesen itt elhangzott, hogy nekik teljesíteni kell, minőségben, rugalmasságban, pénzügyi teljesítésben és mindenben, hiszen ha nem, akkor nem volnának a mi beszállítóink. A kilencvenes évek elején úgy kezdtük mindannyian, a nagyvállalkozások, a multinacionális cégek, hogy kiépítettük a holdudvarunkat, hiszen akkor nem voltak beszállítóink, kiszervezéssel. Lehet, hogy a művezetőnek azt mondtuk, hogy holnaptól neked egy kft.-d van, ugyanazt csinálod, amit csináltál eddig, csak már kívülről, és egyéb ilyen megoldásokkal.
Ma már ez kiépült, ma már, úgy gondolom, hogy KKV-k is erősek Magyarországon. Ha szükségünk van bármilyen beszállításra, akkor kiírunk egy tendert, és megbirkóznak vele. Nagyon-nagyon sokan jelentkeznek, ezt elmondhatom saját tapasztalatból.
Viszont mi továbbléptünk ezen, két vonatkozásban is. Egyrészt ezeket a beszállítókat nemcsak a magunk számára képeztük ki és fejlesztettük, mindig is elmondtuk nekik, és mindig is hangsúlyozzuk, hogy álljanak több lábon, mert ha nálunk valami változás következik be, bármi miatt - átstrukturálás, más termékre való átállás, netán még termeléscsökkentés is -, akkor ők meg tudjanak élni abból, hogy van egy másik vevőjük is.
A multinacionális ilyen gondolkodásmódja azért nyomon követhető más esetben is, például az oktatás és képzés területén is. Mindig tudatosan, a mi igényünknél több frissdiplomást veszünk föl, képezünk ki, hiszen tudjuk, hogy egy részük elmegy. Örülünk neki, hiszen ez is a gazdasági környezetet fejleszti majd, a gazdasági környezet válik jobbá - az a gazdasági környezet, amiben mi dolgozunk, így összességében nekünk is jobban megy majd a sorunk, sorsunk. És ez igaz a KKV-k képzésére is.
Én úgy gondolom, hogy már megjelentek, ha úgy tetszik, a második generációs KKV-k, tehát azok, akik a mi beszállítóink beszállítói, és ők is tudnak minőséget produkálni.
Természetesen vannak még gondok. A gondok ott kezdődnek, hogy oktatás-képzés, ami nekik sokkal nehezebb. Azt tapasztaljuk, hogy az egyetemről nem kész emberek jönnek ki, hogy csak a legegyszerűbbet mondjam.
Vesszőparipánk ez is, a nyelvi képzés. Ma már nincs is diplomája, hogyha nincs nyelvvizsgája; jön, és mutatja a papírt a humán-erőforrás menedzsernek, meg is van, csak kiderül, hogy nem beszél. Ezt aztán magyarázza mindennel, lámpaláztól kezdve mindennel, meg hogy írni nagyon jól tud, meg olvasni, csak beszélni, megszólalni nem tud, de hát ez nem túl nagy érték. De mi kiképezzük, és ez nemcsak a nyelvtudásra érvényesül. Tehát az oktatást-képzést ott kellene kezdeni, és aztán a menedzsmenttudás, a humánerőforrás-fejlesztés is fontos persze a KKV-k szempontjából.
70
71. FE (Takács)
Fontos még, és ez az utolsó, amit én szeretnék mondani, aztán a kollégáim biztosan hozzá fognak szólni, hogy ami nagyon fontos és amit mi már elkezdtünk multinacionális vállalatok, nem egy vállalat, hanem több is, hogy ezeket a magyar kis- és középvállalkozókat próbálja arra motiválni vagy abban segíteni, hogy a cégcsoport egyéb országban lévő gyáraiba, egységeibe is beszállítóvá váljanak, tehát egyféle globális beszállítókat csináljunk belőlük, vagy ha nem is globálisat, legalábbis regionálisokat, hiszen így tudjuk őket megerősíteni. Ez önös érdek is részünkről, hiszen úgy tudnak ők olcsóbbak lenni, ha erősebbek, hatékonyabban dolgoznak, akkor olcsóbbak, jobb minőséget tudnak biztosítani, és ez bizonyosság számukra is, ha a csoporton belül változik is a struktúra és máshol gyártunk valamit, legfeljebb nem Olaszországba szállít majd, hanem Lengyelországba Magyarországról. Ez egy nagyon fontos feladat.
Úgy gondolom, hogy itt kellene valahol a politikának, ha úgy tetszik, ne nevezzem államnak, vagy a kormánynak is segítséget nyújtani a magyar KKV-knak, hogy tényleg regionális beszállítóvá váljanak, és így a mi nemzetközi színtéren való mozgásaink kevésbé befolyásolják majd az ő helyzetüket. Persze ha Kínába telepszik valaki, akkor az már egy másik téma. Úgy gondolom, hogy viszont egy magyar kis- és középvállalkozásnak ma versenyképesnek kell lennie egy kínaival szemben az európai piacokon. Persze Kínába szállítani már nem, mert ott a szállítási költség pont a másik oldalra működik. Mi több esetben döntöttünk magyar beszállító mellett, amikor kínaival volt versenyben. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Vahl úr?
VAHL TAMÁS (SAP Hungary): Köszönöm szépen. Egy kiegészítést tennék a KKV-k irányába. Elnök úr elmondta az előbb a két láb jó, négy láb rossz elméletet. Ez sajnos Magyarországon a politikában is megjelenik, mely szerint a két láb multi vagy a négy láb magyar cég összevetése sok politikai kijelentésben és adott esetben ebből fakadó különböző preferenciában vagy támogatásban is előjön. Itt hallottuk az előbb a Hankook és egyéb dolgot.
Úgy gondolom, hogy az, amit Takács úr elmondott, nagyon jól tükrözi azt, hogy mi a lehetőség. Tehát aki ma azt gondolja, hogy elővesz egy magyarországi KKV-t és beletöm annyi pénzt, egy akkora összeget, amelyből ő nemzetközileg versenyképes lesz, az óriási tévedésben van. Nincs az a pénz ma Magyarországon, amely egy magyarországi KKV-t európai szintre, amerikai szintre vagy világpiaci szintre versenyképessé tud tenni. Ennek van egy evolúciója természetesen, van egy lehetősége. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőség pontosan azokon a módszereken keresztül működik, amit Takács úr elmondott, tehát hogy egy kulturális szinten megemelkedik azzal, és most a kulturális az mindenféle szempontból, tehát ha menedzsment know-how, a marketing know-how, a tudásbázisa, a beszállítói fontosság, egyéb szinteken, azzal, hogy egy beszállítójává válhat egy nemzetközi cégnek, tehát ilyenfajta együttműködéseken keresztül tud ma csak kikerülni egy magyar cég.
Persze vannak kulcstermékek, és lehet azt mondani, hogy valaki most hú, de ügyes bizonyos területen, és el tud adni adott esetben valamilyen terméket külföldre, de úgy gondolom, ahogy ezek a kivételek. Nem ezzel kellene foglalkozni, és főleg nem ilyen versenyképességi szempontból, magyarországi versenyképességi szempontból. Tehát know-how üzleti terv egy cégnél. Ma adott esetben és ilyennel is találkozunk, egy üzleti tervet nem képesek elkészíteni nagyon sok esetben, tehát menedzsmenttudás, ilyenfajta fejlesztés az, ami szükséges. Úgy gondolom, hogy ehhez mi tényleg nagyon komolyan, mint külföldi cégek, mint multinacionális cégek a beszállítóink oldaláról és ilyen jelegű képzésekkel hozzá tudunk járulni. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. Csorba úr!
CSORBA ZOLTÁN, a Suez Environment Hungária ügyvezető igazgatója: Köszönöm szépen. Többen is szeretnének még hozzászólni, ezért megpróbálok nagyon gyors lenni, de olyan sok jó kérdést kaptunk, hogy néhányra feltétlenül tömören szeretnék reflektálni, elsősorban Veress úr felvetésére, illetőleg kérdéseire. Azt hiszem, akárhogy gondolkodunk, a végén mindig ugyanarra jutunk vissza, miszerint a közszférát kell rendbe tenni. Ugyanis a gazdaság tevékenysége működik, ugyanakkor akkor tudunk mi minél hatékonyabbak, eredményesebbek lenni és akkor tudunk minél több gazdasági projektet ide Magyarországra vonzani, ha a megtermelt bruttóból relatíve legtöbb nettó jut vissza az anyacégnek, amely ideinvesztál. Ennek az az előfeltétele, hogy az itteni terhelések, az itteni közterhelések idők folyamán csökkenjenek.
Tehát itt van egy mennyiségi oldala, de megemlíteném a minőségi oldalát is. Mennyiségi oldala az, hogy a vállalkozásokat érintő összterhelés - ideértve a társasági, illetőleg az alkalmazottakhoz kötődő terheléseket - az idők folyamán csökkenjék. Mi tudja ezt kialakítani? Az, hogy a közszféra fenntartásához szükséges pénzügyi források idők során csökkennek, tehát kisebb terheléssel is tud működni a rendszer. De kiemelném a minőségi oldalt, ami a gyors, egyszerű, áttekinthető adminisztrációt, tehát a túlburjánzó, bürokráciamentes receptet jelenti. Igazából ez nem sok pénzbe kerül, mert az, hogy az országnak olyan az állapota most, amilyen, egy dolog, és ehhez szükséges a bevételi, illetve a kiadási oldalak rövid távú egyensúlyba hozása, ezek az úgynevezett mennyiségi elemek. De úgy gondolom, hogy a minőség oldalán nagyon sok előrelépési lehetőségünk volna, a cégekhez, illetőleg a cég munkatársaihoz kötődő adminisztrációknak, bürokráciáknak az egyszerűsítése.
A másik, amire szeretnék röviden reflektálni, az az, hogy Magyarországon hogyan lehetne az EU-forrásokból megvalósuló beruházásokhoz minél több magánforrást és magánbefektető forintot, illetőleg eurót hozzáerősíteni. Erre az az érzésem, hogy nem önmagában a beruházások a fontosak. Természetesen azok is fontosak, de néha tapasztalom azt, hogy hopp, megvan a beruházás, megcsináltuk, átadjuk, és utána mindenki ül a babérjain. Nem! Az egész üzemeltetési időszakot figyelembe véve kell optimálisan megtervezni a beruházásokat, mert utána a közösségünk, végső soron a fogyasztó nyögi azt, hogy ha valami nagyon gyönyörűt, nagyon nagyot, nagyon szépet megvalósítottunk, de utána az elkövetkezendő 10-15-20-25 évben ezt üzemeltetni kell. Itt utalnék arra, hogy véleményünk szerint az egyik ilyen alternatíva az üzemeltetési PPP-k megvalósítása, amikor valamilyen elkészült infrastruktúrához vagy bármilyen beruházáshoz szakmai üzemeltető bevonásával biztosítható az, hogy hosszú távon hatékonyan, tehát a legkisebb fogyasztói költségek mentén valósul meg.
Humánpolitikára szeretnék utalni egy elemet. (Közbeszólás: A kisvállalkozásokról beszélünk most.) Bocsánat, elnézést, akkor el vagyok tévedve. Csitítsatok le, illetve mondjátok, hogy butaságot mondtam most. Remélem, tartalmában nem. Bocsánatot kérek, és visszavonulót fújtam, de ha lehet, akkor még néhány apróságot megemlítenék.
ELNÖK: Hegedus urat láttam. Strukturáljuk a beszélgetést, hogy mikor zárjuk le a KKV-kat, és még van pár nyitott kérdés, hogy valahogyan tudjunk majd továbblépni a második pontunkra is.
PETER A. HEGEDUS, board-tag, ABB Hungary: Örülök, hogy Miklós szólt, mert én is nekivágtam volna még Braun úr kérdéseitől kezdve végig, mert rengeteg nagyon érdekes téma volt fölvetve.
A kis- és középvállalatokról két dolog van, ami eddig még nem merült föl. Az egyik kérdés az volt, hogy mit tud a kormány vagy ilyen szempontból a politika csinálni, hogy segítse ezeket a cégeket. Erre nem hallottam pontos választ. Most csak egy dologra fókuszálok. Elő volt véve az is, hogy ezeknek a cégeknek szükségük van pénzre. Kétségtelenül, capital, és ez a legnagyobb hiánya ezeknek, azokkal, akikkel mi találkozunk, a legnagyobb problémájuk. Itt az egész arra megy rá, itt egy nagyon jó példa volt, erre emlékszem még a miniszterelnöknek az invesment-counciljában hoztam föl először hat évvel ezelőtt, hogy Amerika példa erre, ami nagyon sikeres volt. Nem tudom, miért kell nekünk mindent Magyarországon kitalálni, mint vadonatúj felfedezés, mikor volt, ami nagyon jól működik. Amerikában van egy úgynevezett small business administration, ami azzal foglalkozik, hogy a kis cégeknek tőkét tudjon nyújtani, de ezt nem a kormány adja, nem az állam, a bankok adják. A kormánynak és a gazdaságnak egyetlen szerepe az, hogy garantáljon. Ebben a folyamatban az a csodálatos, hogy ha a kormány adja a pénzt - ezt láttuk sajnos a Széchenyi-tervben is, és korrupcióról még nem beszéltünk Magyarországon, de ez sajnos van -, a pénz nagy része nem oda kerül, ahova kellene, hogy menjen. Sokan ebből elviszik a pénzt, nem arra használják. Hosszú sztori. Viszont ha bankokon keresztül megy, akkor ezeknek a kis- és középvállalatoknak ugyanúgy be kell adni egy üzleti tervet.
80.
81/MM (Hegedus Peter)
A bankok ezt ellenőrzik, de vállalják a nagyobb felelősséget, mert a garanciát a kormánytól kapják. Tehát ebben benne van az is, hogy professional szempontból lesz megvizsgálva, a bankok adminisztrálják a kölcsönöket, nyújtják a kölcsönöket a kis- és középvállalatoknak, azért, mert védve vannak egy kormánygaranciával.
Egy ilyen kilépés Magyarországon pontosan azoknak a cégeknek is juttatna pénzt, amelyeknek szükségük van rá. Azt tudjuk, hogy a bankok szívesen adnak olyan cégeknek pénzt, amelyeknek nincs rá szükségük, mint például az ABB-nek. Hozzám naponta jönnek bankárok, hogy pénzt adjanak, hál'istennek nekem nincs rá szükségem. Például ez egy olyan fontos lépés lenne, ami szerintem megoldható Magyarországon, a bankoknak van pénze, csak ez a probléma, a felelősségvállalás. Szóval ez egy pozitív lépés. Kérdezték, mi az, amit csinálni lehetne? Ez az önök kezében van, ezt meg lehetne csinálni.
Még egy szót tennék hozzá, ez nagyon fontos téma volt. Régen hozzuk fel azt, hogy nemzetközi szempontból a magyarországi politikai vita nagyon negatív. Most jöttem át Amerikából, egy gépen voltam a nagykövetünkkel, és odaadtam neki a Financial Times aznapi cikkét, ami Magyarországról szólt. Nem volt hosszú cikk, de a magyar vitáról nagyon negatívan szólt. Egy ilyen cikk nagy kárt tud csinálni, hiába tartottam én Amerikában előadást különféle konferenciákon, hogy jöjjenek Magyarországra, mert itt ilyen intelligencia, ilyen lehetőség van satöbbi.
Ez a politika vita, és erre az elnök úr is célzott, borzasztóan negatív, és akármit csinálunk, ez nem fog segíteni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A feedbackre szükségünk van folyamatosan, hogy egymást gyapuljuk, és milyen károkat okozunk mindannyiunknak, úgyhogy ezt naponta el kellene mondani. Pécsi-Szabó Miklós!
PÉCSI-SZABÓ MIKLÓS, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója: Egy gondolat a kisvállalkozásokhoz. A kisvállalkozások is a versenyről szólnak.
Tehát Magyarországon van egy olyan hiedelem, hogyha a kisvállalkozások rossz helyzetben vannak, pénzt kell beléjük pumpálni. Nem fog mindenki megélni, akinek kisvállalkozása van. Itt is csak azok, amelyek az átlagnál jobbak, amelyek differenciálni tudják magukat a többiektől, és amelyek a legjobban csinálják. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki, akinek vállalkozása van, ezentúl abból ragyogóan megél. Kőkemény verseny van. Köszönöm.
ELNÖK: Nyilván rengeteg minden maradt függőben, rengeteg apró kérdés.
Mégis az a kérdésem, hogy át tudunk-e térni a második pontunkra, amely most nem a két év elemzése. Ez a kormány nemrég megint hatalomra került, benyújtott egy csomagot, tehát valamelyest elment abba az irányba, amelyet önök is megfogalmaztak, nyilván nem teljes egészében. Érdekes lenne ezzel kapcsolatban megint a feedback az önök részéről, hogy ami itt megindult, mennyiben segít, mennyiben nem segít, vagy mennyiben nem eléggé segít, vagy mennyiben okoz kárt. Ezt önök nyilván el fogják nekünk mondani.
Takács úr!
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: A választ ezekre a kérdésekre, hogy mennyiben segít, meg mennyit árthat, mire lesz elég, talán még a jövő tartogatja a számunkra, hiszen nagyon az elején vagyunk.
Mi úgy gondoljuk, hogy a HEBC talán azon kevesek között volt, akik egészen reálisan nyilatkoztak már a tavalyi évben is, és ez év elején is, amikor látva az ország helyzetét, abszolút nem beszéltünk adócsökkentésről.
Persze adónövelésre sem gondoltunk, hiszen én még nem láttam olyan üzletembert, és azt hiszem, hogy nem is jó üzletember, de magánembert sem, aki örülne az adófizetésnek általában, vagy egyáltalán annak, hogy adót kell fizetni, nem még annak, hogy minél többet fizessen.
De mi láttuk a helyzetet, felismertük a helyzetet, és ezért nem beszéltünk adócsökkentésről. De nagyon komolyan beszéltünk arról, ha most az adózásnál maradhatok egy percre, hogy az adótörvények, vagy az egész adózás struktúráját kell egyszerűbbé, érthetőbbé és követhetőbbé tenni Magyarországon, legalább két fő ok miatt. Egyrészt, hogy a külföldi befektetők, akik azért mégiscsak az erejét adják a magyar gazdaságnak, és nem akarok visszatérni az előző témánkra, de azért annyit még elmondok, hogy az erős KKV-k is, legalábbis amelyek ma erősek, mind a multikon keresztül erősödtek meg, és ez el is hangzott valahol, hogy így a multiknak köszönhetően jöttek létre ezek. Tehát ezek a befektetők értsék ezt az adórendszert, ezeket az adószabályokat, megértsék, egyszerű legyen a számukra. Hiszen így tudunk további külföldi tőkét vonzani, vagy ez is az egyik kritériuma annak, hogy tovább lehessen ezt vonzani.
A másik pedig az, hogy így a bürokráciát is tudjuk csökkenteni, átláthatóvá tesszük, remélhetőleg könnyebben tudjuk kezelni ezt a rendszert, és így bővíteni tudjuk az adózók körét is. Hiszen valószínűleg jobban ellenőrizhető is, illetve egy egyszerűbb rendszert talán kevésbé hajlamosak az emberek kikerülni. Tehát ez lett volna a legfontosabb üzenetünk.
Mi úgy gondoltuk, hogy ezt kellene csinálni. Igazándiból nem üdvözöljük az adók növelését, és főleg nem azt, hogy újabb adónemek kerülnek be a rendszerbe, mert igazából nem az adók mértékével van a probléma, hanem az adórendszer bonyolultságával, illetve olyan adónemek jelenlétével, mint például a helyi iparűzési adó, ami egy hozzá adott érték-típusú adó, és semmi köze a profithoz, tehát veszteséges cégek is megfizetik. Már évek óta harcolunk ez ellen, és ebben nem látunk elmozdulást, sőt, a legutolsó informális hírek szerint talán még marad is, és ennek nem örülünk.
A másik téma, amit nagyon hangsúlyosan, többször elmondtunk, hogy nem a társasági adó, talán nem is az áfa, de a bérekre, az élőmunkára rakódó terhek Magyarországon magasak, főleg nemzetközi és régiós összehasonlításban. A régióban vannak a versenytársaink elsősorban. És megint csak a bonyolultság is probléma, hiszen a külföldi befektető azt nézi, mennyit kell még fizessek, mennyi a bruttó órabér, mert főleg a kékgallérosok, most attól függ, hogy melyik iparágban vagyunk, ha tudjuk, mennyi az órabér, és akkor kiderül, hogy jaj, Magyarországon még ez is van? És még ez is, és ez még hány százalék? És akkor megkérdezik, miután elmondtunk sok mindent, hogy mi rakódik még rá, hogy hol van a vége? És tényleg csak ennyi, vagy még van valami a fiókban, ami még rárakódik, és azt még nem tudjuk? És akkor hogyan hasonlítjuk össze a többiekkel? Tehát itt is bonyolultság van, és ezek egy picit magasak, mi úgy érezzük - most diplomatikusan fogalmazok: egy picit magasak -, inkább lefele kellett volna mennünk. De azt szeretném hangsúlyozni, hogy elfogadjuk ezeket a lépéseket, ezeket a megszorításokat, hiszen tudjuk, hogy szükség van rájuk.
Én Kéri Lászlóval értek egyet, amikor leírta valamelyik cikkében, hogy ő azokat nem érti, akik meglepődtek, hogy ilyen intézkedések kerültek nagyon gyorsan napirendre, hiszen mindenki tudta, hogy ez várható.
Viszont annak feltételei vannak, hogy ezt elfogadjuk, és jó szívvel megértsük, mégpedig két feltétele. Egyrészt szeretnénk látni, hogy a másik oldalon, tehát a megtakarítások oldalán is egy legalább ugyanolyan mértékű áldozatvállalás van. Tehát ha elvárjuk azt a cégektől, a lakosságtól is, hogy nagyobb terhet vállaljanak, akkor meg kell mutatnunk nekik, hogy igen, mi is vállaljuk a magunk részét, a költségeket ugyanolyan mértékben csökkentjük, hiszen ez fontos. És nem elsősorban az áthárítási technikával, hanem tényleg a csökkentés technikájával.
A másik pedig az, hogy látni kellene, és szeretnénk látni egy hosszú távú stratégiát, ami Magyarország gazdaságát, Magyarországot egy fejlődési pályára teszi. Hiszen csak akkor érdemes áldozatokat hozni, ha ez hosszú távon majd előnyökkel jár. Hiszen egy vállalatnál is egy kiadást - akár kiadást, akár beruházást - csak akkor hagyunk jóvá, ha látjuk, hogy ez a jövőben még több bevétellel, vagy még jobb eredménnyel jár a vállalat számára. Azt gondolom, ez így kellene kinézzen az ország vonatkozásában is.
Amennyiben ez tényleg így van, és ezek teljesülnek, akkor úgy gondolom, nagyobb megértés lesz a teherviselők oldalán is, hogy nagyobb terhet viseljenek.
90
91. FE (Takács)
De ez még egyelőre nem látható. Ezért kellene aránylag gyorsan együttműködve talán együtt kidolgozni egy olyan stratégiát Magyarország számára, amely tényleg biztosítja azt, hogy hosszabb távon, de mégiscsak aránylag rövid távon, hiszen nem sok időnk van ahhoz, hogy a versenyképességben vagy ebben a nagy versenyben megmaradhassunk az Európai Unión belül és jó helyezést érjünk el, tehát aránylag rövid időn belül jó eredményeket kell elérni. Akkor megértjük ezeket a megszorításokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lábody úr?
LÁBODY LÁSZLÓ, a BAT Hungária vállalati kapcsolatok és szabályozási ügyek igazgatója: Támogatva a János által elmondottakat, szeretnék időben egy kicsit visszamenni és fölidézni két évvel ezelőtt a Draskovics-csomagot, mert egyszer már történt a kormányzat részéről egy nekifutás a kiadások visszafogására. Ez akkor 181-néhány milliárd forint volt, a kiadások 3 százaléka. Ha azt nézzük, hogy a kiadások 3 százaléka, akkor is elgondolkodtató, hogy ha egy rendszerből ki lehet venni úgy 180 milliárd forintot, hogy az outputja ennek a rendszernek nem változik és a működéséhez nem nyúltunk hozzá, akkor azt jelenti, hogy ez szétfolyt pénz, ellopott, elrabolt, szétpumpált. Nem tudok elég goromba szavakat használni. Ha viszont onnan nézzük, hogy mennyi ez a 180 milliárd forint, mondjuk ez a Külügyminisztérium költségvetésének négyszerese, vagy a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésének négyszerese, egy Pécs, Szeged, Debrecen nagyságrendű város éves költségvetése a 35-50 milliárd forint környékén van, négy ilyen város költségvetése, amit valakik valamilyen módon szétpancsoltak, valaki ezt befizette, valakik meg szétpancsolták. Azt gondolom, hogy valóban immorális az adóemelés akkor, ha a másik oldalhoz nem nyúlunk hozzá.
Nagyon egyetértek Jánossal abban, hogy az lepett volna meg, ha nem ez történik, őszintén, nagyon meglepett volna, mert azért az ember követi a számokat. Nagyon szeretném sokkal határozottabban látni, tudom, hogy folyik a program, hallottam nagyon sok előadást, a kommunikációban megjelenik, hogy itt öt történetről van szó. A költségvetést rendbe rakni most kell azonnal, ehhez most rögtön kell adót emelni, mert a kiadásokat lefaragni nem lehet egyik napról a másikra. A közszférát, az államot gatyába rázni minél hamarabb, mert ezzel az állammal, ezzel a közigazgatással, jogszabályalkotással, ezzel a menedzsmenttel nem lehet nekimenni semmilyen reformnak. Három, egészségügyet rendbe rakni, társadalombiztosítást rendbe rakni, és a feketegazdaságot kifehéríteni, azt a feketegazdaságot, amelynek a volumene körülbelül akkora, mint a teljes állami költségvetés. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tessék parancsolni, Pécsi-Szabó úr!
PÉCSI-SZABÓ MIKLÓS, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója: Egy rövid kiegészítés. Olyan helyzetben beszélünk erről, amikor az adóbevételek, az adónövekedési tételek immár tényként kezelendők, a másik oldalon a reformok egy befektető szempontjából még csak halvány ígéretként látszanak. Körvonalazódik az, hogy milyen témákban, amit viszont lát egy befektető, hogy ebben jó néhányhoz kellene politikai konszenzus, amiről nem beszélhetünk, tehát nincs meg, és van egy társadalmi ellenállás, ami teljesen természetes. Sok területen olyan változásokról beszélünk, mint az egészségügy, ahol az elmúlt 40 évben nem volt igazán változás, ahol ez elképzelhetetlen, hogy valami máshogy legyen holnap, mint tegnap volt. Tehát ha ilyen környezetben egy befektető megnézi és beárazza, ahogy elnök úr mondta, hogy milyen esélye van, hogy ezek a reformok, amelyek szükségesek, és amelyeket azt hiszem, mindegyik politikai oldal elismer, hogy kell, milyen hatékonysággal fognak átmenni, ez most pillanatnyilag kívülről nézve erősen kérdésesnek látszik. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nyissuk meg a vitát. Javasolnám saját magunknak a 3-4 perces időkorlátot, ha elfogadják a képviselőtársaim. Mindent el lehet mondani ennyi idő alatt.
Azzal kezdeném, hogy ha a magyar politikában csak abban létrejönne egy konszenzus, hogy amennyiben az állam kiadásai hosszú távon és jelentősen meghaladják a bevételeit, akkor három dolog lehetséges csak, amennyiben ezt meg akarom szüntetni. Vagy a bevételt emelem, adót, vagy a kiadásokat csökkentem, vagy pedig a kettőt kombinálom. Ha ebben létre tud jönni egy konszenzus, és akkor nem mentünk bele a részletekbe, hogy jó-e az adórendszer, a struktúrája, csak ennyiben létrejönne, akkor ezt hatalmas, forradalmi előrelépésnek tartanám. Ugyanakkor nem lehetne a kormányt egy költségvetési hiányos helyzetben, amelyben szerintem a felelősség tényleg megosztott, nyomás alá helyezni abban, hogy az adókat ne emelje, viszont a kiadásokat növelje, mert így nem megy. Mondom, ha csak ennyiben. Akkor rátérhetnénk ezután az iparűzésire, meg az adórendszer kivételeinek a csökkentésére, nem megszüntetésére, és megannyi más feladatra. Óriási előrelépés lenne, ha ezt el tudnánk érni.
Manninger képviselő úr kért ebben a körben szót, de most nincs jelen, úgyhogy Ékes képviselő úr. Megint 3-4 percet, jó? Kérem szépen.
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Elnök úr, nagyon köszönöm. Az előbb se beszéltem 10 percet, 5 perc volt maximum, de most még annyit sem.
Megfogott, amit Takács úr is mondott, hogy milyen országot akarunk, milyen célokkal és milyen eszközzel. Ez egy óriási nagy kérdés. Most semmi szükség nem lett volna adóemelésre, ha megnézzük a termékpiac-védelmi kérdésünket, a fizetési morál jelenlegi állapotát, a körbetartozások kérdését. Ez Németországot és Amerikát is tulajdonképpen nagyon sok esetben foglalkoztatta. Ilyen tulajdonképpen a párhuzamos bürokrácia kérdése, a korrupció kérdése. Tehát ha tudtunk volna lépni valamiben óriási nagyot, akkor pontosan ezekben kellett volna, a törvénykezésben ezeket a törvényeket megalkotni, amelyek sokkal tisztábbá teszik a hazai viszonyokat. Ilyen pedig a gyakorlati oktatás kérdése is, amelyben a multinacionális cégeknek is igenis van felelősségük, mert a gyakorlati oktatás támogatásával vagy segítésével, helyi, helyszíni segítésével azért a munkaerőt saját maguk számára tudják biztosítani hosszú távú szerződéssel is, hiszen a fiatalok is alkalmasak arra, hogy szerződést kössenek velük, ha befejezik az iskolát. Ezt nagyon sok helyen és nagyon sok esetben meg is teszik.
Tehát mindenképpen ebbe az irányba szeretném a kormányt löködni, hogy pontosan ezekben a kérdésekben kellene nagyon gyorsan olyan törvényeket megalkotni, versenytörvény kérdése, amelyek stabillá tudják tenni a magyar gazdasági körülményeket, viszonyokat, a fizetési morál kérdését és a korrupció csökkentését, a bürokrácia csökkentését. Ez lenne az elsődleges.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr. Pontosan 2 perc volt. Veress József képviselő úr következik.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Azt szeretném, ha abban egyet tudnánk érteni, hogy az írek, finnek és mindenki más általunk csodált országok sikerének alapja a közéleti politikai konszenzus volt. Azt hiszem, hogy ez a konszenzus elsősorban a politikai erők közötti konszenzust jelenti közéleti értelemben, és természetesen egy olyan valós párbeszédet az üzleti szféra, a közszféra és főleg és mindenekelőtt a lakosság széles rétegei között, amelyben hosszú távú célokban valódi egyetértés alakul ki. Ennek a hiányától szenvedünk valamennyien, és ebben kellene igazán előrelépnünk. Azt hiszem, minden olyan segítséget, amely ebbe az irányba jön az üzleti szférától, csak köszönettel fogadhat a közszféra.
A közszféra felelőssége az, hogy a közigazgatást alapvetően alakítsa át. Önök elmondták egy csomó elemét. 25 éves késésben vagyunk legalább, hisz azok a nyugat-európai országok, amelyek érdemben előre tudtak lépni, ezt nagyjából a '80-as évek végén lépték meg. Jogalkotás és dereguláció, pontosabban dereguláció és a jogrendszerünk konzisztens átvizsgálása. A rendszerváltás óta csak lyukakat ütünk bele, hol azért, hogy az EU-nak feleljünk meg, ami szükséges, hol ilyen-olyan rövid távú célok érdekében. Ez a gazdaság egyik legnagyobb problémája, nem tudja a számára orientálást jelentő jogrendszerhez igazán hozzáigazítani a tevékenységét, márpedig egy jogállamban, egy piacgazdaságban ez az alap. Ez természetesen az Európai Unióval való együttműködés igazi alapja is lesz. A politikai közélet rendbetétele pártfinanszírozástól a normális hangig alapvető. Ebben megvan a politikai szándék, remélem, meglesz a konszenzus is.
100.
101/MM (Veress József)
Végül a közszféra hatékony szolgáltatásai, képzés, innováció, egészségügy és az egész. Ma azt szeretnénk elérni, hogy stabilitást tudjunk teremteni. Ez hosszú távon csak akkor lesz lehetséges, ha ebben a nagyon bonyolult, nagyon összetett reformcsomagban sikerül megállapodnunk.
Én hozzátenném, ha a közélet, ezen belül a politikai közélet szereplői önmagukat végre rendbe teszik, a pártok és a nem pártok, akkor van esélye annak, hogy ez a folyamat továbbmehet.
Még egyszer szeretnék visszatérni a konszenzus alapvető fontosságára. E nélkül a dolog nem fog sikeresen végbemenni. Köszönöm.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr. Kocsi alelnök úr következik.
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. A vitának ebbe a pontjába 3-4 percben úgy gondolom, néhány olyan dolog is belefér, ami egy kicsit közelebbről karcolja a kérdést.
Én azt mondanám, hogyha konszenzusról beszélünk, elsőként abban talán meg lehetne állapodni, hogy le kellene zárni azt a vitát, amit egyébként Takács János lezárt, hiszen idézte politológus barátunkat, aki elmondta, hogy az lepi meg, hogy valakit is meglepett ez a lépéssor. Ezt be kellene fejezni.
Ha a hatalom megragadása érdekében, vagy a hatalom megtartása érdekében elindult egy ígéretlicit, és belekormányoztuk magunkat egy csapdába, akkor vegyük tudomásul, hogy a kormányzati felelősséggel rendelkező politikai oldal első lépése az, hogy tudatosítja, hogy ez egy csapda, ebből ki kell menni. Viszont innentől jó lenne, hogyha más se játszaná el, hogy tulajdonképpen virágos réten vagyunk - az ellenzék sem, a gazdaság szereplői sem, tehát ez, ha úgy tetszik: egy társadalmi konszenzus. Mert ha ez megvan, akkor elvileg megvan a legitim és gondolati konszenzus ahhoz, hogy cselekedjünk is.
A másik, amit mondanék, hogy én azt mondanám, hogy szerintem a tanács is, de egyáltalán az üzleti szféra is a címzéseiben megengedheti magának, hogy lehet konkrét. Tehát nem általában az államról beszélünk, hanem az állam azért áll egy kormányzati oldalból, áll egy politikai ellenzékből, áll még különböző társadalmi erőkből, szerveződésekből, és ebben a történetben mindenkinek megvan a felelőssége.
A kormányzati oldalnak letagadhatatlan, átháríthatatlan felelőssége van, de van nemzeti, társadalmi, országgal szembeni felelőssége az ellenzéknek is, és mindenki másnak. Tehát amikor azt mondja, hogy mit vár el, mi az, amit mércének tekint, mit kell megtenni, akkor ebben a címzésében szerintem lehet konkrét. Meg kell mondani, hogy az államtól például elvárja azt - Draskovics nevét Laci említette -, mondjuk az államreform bizottságtól elvárja azt, hogy azokat a következtetéseket, vagy a jelentését, vagy amire jutott, a javaslatait, a teljesen konkrét és konstruktív javaslatait integrálja a munkájába ez a bizottság, hogy igényt tartson rá és használja fel. Egyfelől ezt címezheti nyugodtan a kormányzati oldalnak vagy a kormánynak.
És itt szó van mindenről, tehát a korrupció kérdéséről, és mindenféle másról. Az ellenzéknek viszont elmondhatja, most nem akarom ezt direkt biztatásnak mondani, csak mint lehetőséget említem, hogy akkor viszont, ha az állam magán kezdi, ha azt mondja, és ez az elvárás, hogy karcsúbb állam és hatékony állam, akkor ha ehhez hozzálát a kormányzati oldal, akkor valahol mi szívesen vennénk, hogy ha az üzleti szféra úgy látja, hogy ez jó, akkor erősítsen meg ebben. És hogyha ez ellen tiltakozik, és olyan módon tiltakozik a politikai ellenzék, ahogy azt néha látjuk, akkor ezt is nevén kell nevezni. És nem állítom, hogy nincsenek még egyéb fontos szereplői ennek a játszmának, és az ő tevékenységüket, vagy az ő fellépésüket is nyugodtan lehet címezni.
Én azt gondolom, valahol a mi felelősségünk meg az, hogy a saját lehetőségeit mindenki kellőképpen fel tudja mérni, viszont azon a pályán, ami az övé, a szögletzászlóig játsszuk ki a pályát, mert idő és több lehetőség valóban nincs. Én is úgy látom, és ebben a parlamenti, meg a bizottsági viták is odáig jutottak, hogy gyakorlatilag az ország valóságos lehetőségei és gyakorlata között is nagy a különbség; és végképp nagy a különbség az ország valóságos gyakorlata, lehetőségei és az ígéretek, az eddigi ígéretek, politikai ígéretek világa között.
És nem beszéltünk még azokról az ígéretekről, amelyeknek a lehetőségét sajnos nem lehet kizárni, hiszen a választási év még nem zárult le.
Én tehát azt mondanám, hogy a magunk nevében nagyon köszönöm, és köszönöm, amit olvashatunk a jelentésben, viszont arra biztatnám az Üzleti Tanácsot, hogy ezen konkrét, világos álláspontjai kifejtésében, címzéseiben nyugodtan legyen konkrét, és ebben akár egy kicsit árnyaltabb is, mint amit most nagyon diplomatikus módon enged meg magának, amit most a politikai közbeszédnek ebben a formájában el tud, vagy el akar mondani. Köszönöm.
ELNÖK: Ivanics képviselő úr, parancsoljon!
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Mindig nagyon hasznos az, amikor önök itt vannak a bizottsági ülésen, mert az ember sok mindent megtapasztal.
Nevezetesen azt, hogyan lehet úgy fogalmazni, hogy kikerüli az ember a politikai adok-kapok mérkőzést. Mire gondolok? Arra gondolok, hogy véleményem szerint egy parlamenti bizottság az a hely, ahol az ellenzék és a kormánypárt elmondja a véleményét, és nagyon okosan, akár '98-2002 között volt, amikor polgári kormány volt és baloldali ellenzék, és most is nagyon okosan kikerülik azokat a kérdéseket, amiket mi, képviselők, oldaltól függetlenül, megpróbálunk konkrétan feltenni. És a politikai adok-kapokból kijőve tényleg a dolog realitását és folyamatát elemezve válaszolnak.
Azért említem ezt meg, mert azt gondolom, az nagyon fontos, hogy bizonyos folyamatokat, akár több oldalról is, de megvilágítsunk, és ez a hely ez.
Amit a Kéri László-idézet kapcsán említett, azt hiszem, Takács úr említette, és Kocsi alelnök úr is említette, ez nagyon fontos - nagyon leegyszerűsítve, nagyon röviden mondom, elnézést, az idő miatt -, tehát a választási kampányig világos volt az ország gondja, hogy rossz a helyzet. Egy rossz kommunikációs stratégiával az ellenzék ezt elvesztette. Ott a kormány arról beszélt, hogy minden rendben van, az ellenzék arról beszélt, hogy nincsen rendben az ország.
Az ország elhitte, hogy minden rendben van, és Kéri László nem értem, hogy miért csodálkozik, mert egy héttel a választások után kiderült, hogy mégis az ellenzéknek volt igaza, és nincs rendben minden. Tehát innentől azt gondolom, hogy a dolognak tényleg több olvasata van. Azt hiszem, ilyen módon sajnos az ellenzéket igazolta az idő.
Amire szeretnék visszatérni, az az, hogy én azt gondolom, hogy elég egyértelmű javaslatokat fogalmaznak meg, és talán Kocsi László is értette, amikor azt mondták az előbb, hogy a reformcsomag egyik fele megvan, amit az imént Veress képviselőtársam bonyolult reformcsomagnak nevezett. Én nem bonyolultnak nevezném, hanem hiányosnak jelen pillanatban, ugyanis ahogy itt hallhattuk a véleményeket is, a megszorító része megvan, a kiadáscsökkentő és a bevételnövelő része megvan, de hol van, a gazdasági szféra hol látja a lehetőséget? Több gazdasági vezetővel beszéltem, azt mondták, hogy eddig ez még csak az egyik fele ennek a dolognak. A másikat még nemigen látják, és tulajdonképpen erre várják a választ.
A Draskovics-csomagnál is, azt gondolom, lehet így fogalmazni, hogy 181 milliárd forint hipp-hopp el tudott tűnni a rendszerből, és ez semmilyen zavart nem okozott. El kell menni vidékre, és ott láthatóan, érezhetően komoly zavarokat okoz bizonyos hivatalok működésében. A Draskovics-csomag alapvető baja az volt, hogy fűnyíróelven vitt el mindent.
Tehát először meg kellene nézni, és a mostani reformcsomagnál is ez a baj, hogy nem azt nézi, hogy hol vannak azok a dolgok, amiket esetleg növelni kellene, és hol vannak azok, amiket csökkenteni kellene. Mi úgy érezzük, hogy ezt világosan átnézve egy hatékonyabb államigazgatást lehet kialakítani.
Arra lennék kíváncsi konkrétan, és Manninger képviselő úr kérdését említeném, hogy a nemzeti fejlesztési terv második köre most zajlik, és itt már többen hivatkoztak arra, hogy ezeket a pénzeket hogyan és miképpen lehet felhasználni, akár működtetési PPP bevonásával, vagy az üzemeltetési PPP kialakításával. Arra lennék kíváncsi, hogy a nemzeti fejlesztési tervet valamilyen formában egyeztetik-e önökkel, vagy kívánnak-e ebben részt venni? És a prioritásokat mennyire látják, vagy mennyire tudnak beleszólni? Véleményem szerint ez egy hasznos folyamat lenne, de tulajdonképpen hogy áll ez most? Igazából olyan sok időnk már nincsen hátra ebben a formában.
Végezetül engedjék meg, hogy tényleg megköszönjem, hogy mindig időt szakítanak ránk, én mindig nagy élvezettel hallgatom önöket, mert nagyon tanulságos az, ahogyan a parlamentben az önök szempontja mindig megjelenik, egy kicsit észhez térítve a politikusokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm én is. Braun képviselő úr következik.
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm. Egy szakpolitikai kérdésem lesz. Az első félidőben hangzott el az, hogy nincs megfelelő munkaerő, említette a nyelvtudás hiányát. Sajnos én is tapasztalatom, hogy ezek a visszajelzések jönnek a gazdaságból.
Egy ötletet kérek. Ha önöknek most egy szakemberre van szükségük, azt a gazdaság három év múlva tudja előállítani, tehát ha most beiskolázzuk a gyereket, három év múlva végez; a gépészmérnök öt év múlva.
110
111. FE (Braun)
Hogy lehet ezt előre kiszámolni, hogy pontosan milyen vagy nagyjából milyen munkaerőre van szükség, és önök milyen ötletet adnának nekünk, hogy ezt hogyan tudjuk kezelni? Múltkor hallgattam a gazdasági miniszter úrnak egy előadását, és ő azt mondta, hogy Magyarországon ma már nem az infrastruktúra a legnagyobb befektetési korlát, hanem a képzett munkaerő hiánya. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. További hozzászóló nem lévén, azt hiszem, hogy a képviselők, ha megfeszülnek is, nem fognak állást foglalni. Nagyon helyes, hogy nem teszik pártpolitikai vitákban, de azért azt hiszem, ez egy őrület, hogy az ország választások felé közeleg, az ország egyik fele izgul, hogy az egyik nyerjen, a másik, hogy a másik fél nyerjen. Mindegy, hogy ki nyeri meg a választást, aki a gazdasághoz ért, mindenki amiatt izgul, hogy nehogy végrehajtsa, amit megígért. Ez egy őrület! Madách Imre szavaival "Mit hiszesz, Homousiont, vagy Homoiusiont?" Az ember tragédiájában. Gyakorlatilag programok meg nem nagyon léteznek, csak vörösingesek és a Pál utcai fiúk versenyeznek egymással. Ez nagyon-nagyon nagy baj, de talán majd a dolog javulni fog.
Megadnám a szót. A nem magyar nyelvű vendégeink nagyon csendesek, de nem akarok senkit sem nyomás alá helyezni. Hegedus úr?
PETER A. HEGEDUS, board-tag, ABB Hungary: Szeretnék válaszolni a kérdésre. Pontosan megmondtam két évvel ezelőtt, hogy mi az, amit meg kellene csinálni, mármint nyelvtudás szempontjából. Ezt se én találtam föl, ezt előre megjegyzem. Skandináv országokban minden ötéves gyerek tökéletesen beszél angolul, annak dacára, hogy svédül is tud és finnül is tud. Miért? Mert megengedik azt, hogy például a public televízióban a gyerekprogramok menjenek szinkronizálás nélkül angolul. Ez egy egyszerű dolog. Megint Magyarországnak mindent föl kell fedezni. Mikor ezt vittem az oktatási miniszterhez hét évvel ezelőtt és kiadtuk a white papert ezzel kapcsolatban, azt mondta, hogy teljesen igaza van, de Hegedus úr, elfelejtünk magyarul. Egy csodát fogunk elfelejteni magyarul, mert a svédek is tudnak svédül, a finnek is tudnak finnül. Miért nem tudja Magyarország ezt? Kérdezte, hogy mi az, pontosan mondjuk meg, hogy mit lehetne csinálni. Ezt meg lehetne csinálni. A gyerekprogramok menjenek angolul fölírással, ha kell, úgyse tudnak olvasni, de legalább a betűket meglátják, de a gyerek megtanul. Hároméves korban kell tanulni nyelvet, mert ha elkezdjük tanulni 11 éves korban, akkor mindannyian úgy fogunk hangozni, mint Zsazsa Gábor, ahelyett, hogy tényleg megtanulnánk egy nyelvet. Ha megengedi, ez egy ajánlat. Köszönöm szépen.
VAHL TAMÁS, a SAP Hungary ügyvezető igazgatója: Elnézést, ha már ez a mikrofon van bekapcsolva. Az oktatásról azért egy szót és nemcsak a nyelvtudási oldaláról. Valószínűleg alapvetően meg kellene változtatni az oktatási rendszert. Az, ahogy most működik, biztosan nem jó. A mi közvetlen tapasztalatunk az egyetemi szférával van. Nem tudom, hogy az egyetemi szféra metodológiái, az egész oktatási rendszer mikor alakultak ki, de biztos, hogy évszázadokkal ezelőtt, és biztos, hogy nem alkalmas arra, hogy ezt a mai magyar gazdaságot támogassa.
Itt nem arról van szó, hogy mi mondjuk meg most, hogy 3 év múlva mi lesz, hanem arról van szó, hogy hogyan alakítsuk át úgy az egyetemeket, illetve az oktatási rendszert, hogy eleve kapcsolódjon vagy érezze azt, hogy a gazdasági oldalról mire van szükség. Ma odamegy az ember egy együttműködési megállapodást, akár kutatás-fejlesztésit előkészíteni valakivel, jött itt ez a kérdés is, akkor az egyetlen kérdés arra vonatkozik, hogy mennyit tudunk az innovációs alapunkból nekik odaadni, tökmindegy, hogy mire, csak adjuk oda. Nem arról van szó, hogy ténylegesen milyen produktum keletkezik, és ténylegesen mondjuk az oktatási rendszer adott esetben milyen olyan reményeket tud kihozni a diákokból, ami által mi rögtön őket fel tudjuk használni. Persze ezt is majd be fogjuk építeni, meg jó, hogy itt vagyunk és mondtuk, de egyébként a 85 éves professzor anyagait tanítják, ami egyébként már elavult körülbelül 50 éve.
A probléma itt van, és ehhez alapvető változtatások kellenének. Onnan kezdve persze ez egy infrastrukturális kérdés egy vállalat számára ugyanúgy, mint az autópálya, ugyanúgy, mint a telefon és az internethálózat. Tehát ha ez nincs meg, akkor nem fognak elmenni semmilyen régióba, nemcsak Budapestre természetesen, mert itt esetleg több egyetem van, de a régiós egyetemeknél ez ugyanígy érvényes. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. Vendégeink példát mutattak arra, hogy az üzleti szféra mennyivel hatékonyabb, mint a politikai, egy mikrofon be van kapcsolva, akkor rögtön maradunk is ott.
Takács úr!
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Két szót csak a képzésről. Már rég vesszőparipám, azt szeretném mondani, hogy az oktatás problémái nem a felsőoktatásban kezdődnek, hanem alacsonyabb szinten, és amit személyesen vagy a gyerekemen keresztül hiányoltam, az a nevelés volt. Oktatni talán még oktatták őket, de nevelni nem. Márpedig előre megmondani pontosan, hogy mit kell tanulnia annak a mérnöknek vagy közgazdásznak, akinek 3 év múlva vagy 5 év múlva pontosan milyen munkahelye lesz, ezt senki nem fogja megmondani. Itt is az összefogás, az együttműködés, a konszenzus kell, és ők megcsinálják ezt a gazdaságot meg ezt az országot, akkor majd mindenkire szükség lesz, aki itt tanult, de aki olyat tanult, amit hasznosítani tud.
A megoldás valószínűleg az úgynevezett lifelong learningben van, tehát az életen át tartó tanulásban, megtanulni tanulni, ezt is meg kell tanulni, hogy újat tanulni, a nyelvtudást már említettük, azt mindig és mindenhol fel tudja majd használni, kommunikációs tudást, kommunikációkészséget, hogy saját magát tudja eladni, tudja kifejezni azt, amit akar mondani. Rugalmasságra, nyitottságra és az átképzésre való képességre is kell tanítani, oktatni, nevelni a diákokat. Akkor meglesz az a rugalmasság, amellyel az oktatási rendszer is követni tudja, illetve az onnan kikerülők követni tudják a gazdaság igényeit.
Sajnos a nevét elfelejtettem, és pontosan sem tudom idézni, de egy svéd közgazdásztól olvastam valami ilyesmi hasonlót, hogy egy életre szóló munkahelyet nem tud senki ma már a mai viszonyokban biztosítani, de viszont egy olyan tudást, amely arra ad esélyt, hogy egy életen át mindig találjunk valami munkahelyet, azt igen, azt meg lehet szerezni. Ezt a tudást lehet megszerezni, és akkor sikeresek leszünk ezen a területen is. Köszönöm.
ELNÖK: Tessék parancsolni, Csorba úr!
CSORBA ZOLTÁN, a Suez Environment Hungária ügyvezető igazgatója: Egy adalékom volna az oktatáshoz kötődően, és ez egy kicsit visszacseng Szűcs Erika kérdéséhez. Az a benyomásom, illetve tapasztalatom, hogy mérnökből van kevés. Folyamatosan keresünk mérnököket, és nincs elegendő mérnök azon a területen. Ehhez csatlakozik a technikusképzés hiánya is, azzal is küzdünk, hogy olyan munkatársakat találjunk, akik már termelésirányítás jelleggel is tudnak tevékenységet végezni, tehát ha egy számítógépet kell kezelni, akkor sem esnek hanyatt, ugyanakkor adott esetben egy valós munkafolyamatot is meg tudnak oldani. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. Persze önök a hibásak. Tessék jogászt keresni és rögtön találnak! (Derültség.) Munkaerőpiacon kereslet-kínálat. Olcsón kapnak. Nem akarom egy olyan viccel elütni a dolgot, hogy amennyiben a gyerekfilmek angol nyelven mennének, fölirat nem is kell, mert a gyerek nem is tud még olvasni, két előnnyel járna. Vagy megtanul angolul, vagy nem nézi, és az is már egy előny, mert én megőrültem a gyerekeimtől, órákon keresztül nézték ezeket a japán szörnyű cartoonokat. Szerintem ezen el kellene gondolkodnunk, hogy itt valami törvénnyel lehetne valamit kezdeni, akár nemcsak a public tévére vonatkozóan, hanem a filmeket mutassák be az eredeti nyelvén. Még művészfilmnek is mennyivel jobb, ha az francia, spanyol, angol, orosz, és legyen szépen aláírva. Sokat segítene. Ezen el kellene gondolkodni. Ez egy fontos dolog, de nem a legfontosabb. Egyszer diákkoromban Prágában láttam egy indián filmet, amikor ott azt mondták, hogy da az uff helyett, akkor ledőltem a székről a röhögéstől.
120.
121/MM (Elnök)
Gondolom, ezzel más is így van, hogy valami hasonlót mondott az indián. Egy kicsit viccesen fejezzük be ezt a találkozót, pedig nagyon komoly dolgokról beszéltünk.
Én azzal köszönöm meg az HEBC-nek, hogy eljöttek és megosztották velünk a gondolataikat, hogy remélem, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy a legalapvetőbb ügyeket aztán tovább szélesítve, a két vagy több oldal egy kicsit jobban megértse egymást. Annak érdekében, hogy ez így legyen, kérem, hogy tartsanak bennünket nyomás alatt! - Folyamatosan, és időlegesen is.
Ősszel, remélem, megint lesz alkalom arra, hogy találkozzunk, folyamatosan elmondják ezeket, és ne hagyjanak bennünket békén, mert ránk fér egyfajta nyomás az olyan közönség részéről, akik ezt mondjuk jobban értik, és rajtuk csattan az ostor, ha úgy tetszik. Úgyhogy a magunk részéről még egyszer köszönjük, azzal, hogy várjuk a folytatást.
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Csak egy szót mondhatok? Nem akarom elvenni a házigazdától a zárszóhoz való jogot, de nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt, természetesen az idő rövidsége miatt. De ez egy motiváció lehet önöknek, hogy kísérjék figyelemmel a júliusban megjelenő jelentésünket, mert sok mindenre választ adunk ebben a jelentésben is.
Remélem, hogy majd találkozunk, és megbeszéljük a jelentést. Köszönöm.
(Az ülés végének időpontja: 12 óra 02 perc.)
|
|
Dr. Eörsi Mátyás |
Jegyzőkönyvvezetők: Földi Erika és Madarász Mária