EIB-29/2006.
(EIB-29/2006-2010.)
az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2006. december 12-én, kedden, 9.30 órakor
az Országház Delegációs termében (főemelet 40.)
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat: *
Az ülés résztvevői: *
A bizottság részéről: *
Megjelent: *
Helyettesítési megbízást adott: *
Meghívottak részéről: *
Elnöki nevezető, a napirend megállapítása, elfogadása *
Firtl Mátyás (KDNP) felvetése az első napirendi ponttal kapcsolatosan *
Hozzászólások, észrevételek *
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervről *
Ficsor Ádám szakállamtitkár szóbeli előterjesztése *
Egyeztetési eljárás - A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: A fenntartható európai borágazat felé COM (2006) 319 *
Máhr András szakállamtitkár (FVM) szóbeli kiegészítése *
Dr. Hörcsik Richard (Fidesz) raportőri kiegészítése *
Dr. Legény Zsolt (MSZP) raportőri kiegészítése *
Hozzászólások, kérdések, vélemények *
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos tájékoztatója az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását lebonyolító intézményrendszerről és a korrupció kiküszöböléséről *
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szóbeli kiegészítése *
Kérdések, válaszok, vélemények *
Elnöki zárszó *
Elnököl: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke
Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke
Káli Sándor (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Dr. Molnár Csaba (MSZP)
Szűcs Erika (MSZP)
Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
Varga Zoltán (MSZP)
Veress József (MSZP)
Ékes József (Fidesz)
Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz)
Dr. Csapody Miklós (MDF)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Botka László (MSZP) Kocsi Lászlónak (MSZP)
Szibrik Imre (MSZP) dr. Legény Zsoltnak (MSZP)
Dr. Braun Márton (Fidesz) Ivanics Ferenc (Fidesz)
Manninger Jenő (Fidesz) dr. Hörcsik Richárdnak (Fidesz)
(megérkezéséig:) Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) Ékes Józsefnek (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) Firtl Mátyásnak (KDNP)
Ficsor Ádám szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Máhr András szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium)
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos
Takács János, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke
Bienerth Gusztáv, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke
Hegedűs Péter (ABB)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 34 perc)
Elnöki nevezető, a napirend megállapítása, elfogadása
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm a megjelent bizottsági tagokat, a tisztségviselőket külön, megjelent vendégeinket, a kormány képviselőit. Ma egy hosszú napunk lesz a tervek szerint. Előre bejelentem és elnézést kérek, hogy 11-kor kezdődik Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos úr tájékoztatója, ez egy rég megbeszélt napirend, de szintén a mai napra, 11 órára hívta össze a miniszterelnök a pártok elnökeit, illetőleg az ezzel foglalkozó néhány bizottság elnökét egy megbeszélésre a munkaerőpiac megnyitásával vagy meg nem nyitásával kapcsolatos kormányzati elképzelésekkel kapcsolatban. Úgyhogy én 11 órakor oda átmennék, és Kocsi alelnök úr fogja majd akkor vezetni az ülést, amíg vissza nem érek. Ebben kérem megértésüket.
Mindezek előrebocsátása mellett napirendi javaslatomat az írásban előterjesztettel összhangban tartom fenn. Kérdezem, kinek van észrevétele? Firtl alelnök úr, tessék!
Firtl Mátyás (KDNP) felvetése az első napirendi ponttal kapcsolatosan
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! A napirendi ponttal kapcsolatban lenne észrevételem, és miután látjuk, hogy Gráf József földművelésügyi miniszter úr nincs itt, kérném, hogy a napirendi pontokban egy olyan módosítás álljon be, hogy minden tisztelet államtitkár úrnak, de a vidékfejlesztés ügyében mindenképpen a miniszter urat szeretnénk meghallgatni, és ha ezt a napirendi pontot egy későbbi időpontra tennénk. Természetesen a borrendtartással kapcsolatban pedig tárgyaljuk meg a napirendi pontot. Tehát ez a napirendi javaslatunk lenne, és kérem ebben egyébként a kormánypárti képviselők hozzáállását is, hogy valóban a miniszter úrra vártunk, de a borrendtartás az menjen.
ELNÖK: Folytassunk egy rövid - hogy mondjam - napirend előtti vagy ügyrendi jellegű vitát. Nagyon röviden hadd mondjam el, hogy van egy jogi helyzet, egy politikai helyzet és egy pragmatikus helyzet. A jogi helyzet az, hogy a minisztert az államtitkára teljes jogkörrel helyettesíti a bizottság ülésén, ehhez képest van egy politikai helyzet, hogy őrült nagy jelentőségű kérdést tárgyalunk, a vidékfejlesztési stratégiát, ráadásul itt a bizottságtól kiszivárogtak mindenfajta meg nem erősített hírek, hogy a bizottságban is elhangoztak kritikai észrevételek, nem tudjuk, hogy ezek igazak-e, és mi a valóság. Tehát ilyen szempontból szólnak érvek alelnök úr javaslata mellett, de van egy pragmatikus észrevételem is, ez pedig az, hogy ezt Gráf miniszter úr visszaigazolta, majd kaptunk egy bejelentést, hogy Máhr András fogja képviselni a minisztériumot, illetve itt van Ficsor Ádám államtitkár úr, és Máhr államtitkár úr csak később fog jönni a borágazatról beszélni. Tehát van egy ilyen technikai probléma, de tessék hozzászólni. Én ezekben a dolgokban - hogy úgy mondjam - laza lennék abban az értelemben, hogy a politikai viták legyenek politikai viták.
Képviselő úr, tessék parancsolni!
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Azt gondolom, hogy tökéletesen igaza van elnök úrnak, hogy az államtitkár teljes joggal helyettesíti a minisztert, és azt gondolom, hogy aki ismeri Ficsor Ádámot, tőle hiteles tájékoztatást fogunk tudni kapni erről a dologról. Biztosan nem sértődik meg Gráf miniszter úr, de azt gondolom, hogy talán hitelesebbet, mintha ő mondaná el, mert úgy tudom, hogy Ádám volt az, aki részt vett ezeken a tárgyalásokon. Tehát ilyen tekintetben nyilvánvalóan a miniszter vezeti a minisztériumot, de lehet, hogy egy szakállamtitkára akár hitelesebb tájékoztatást tud nekünk adni azokról a dolgokról, amelyek a háttérben folynak.
Tehát azt gondolom, hogy fogadjuk el az államtitkár urat és folytassuk ezt a napirendet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Más frakció részéről?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): A Fidesz és a KDNP részéről is ugyanazt tudom megerősíteni még egyszer, hogy mi ragaszkodunk a földművelésügyi miniszter úrhoz és nem az államtitkár személye ellen van kifogásunk, hanem pontosan - ahogy az elnök úr is felvetette - olyan nagy horderejű kérdések kerülnek itt elő a mezőgazdaság, vidékfejlesztés terén, amit mindenképpen az első számú vezetőtől szeretnénk hallani. Úgyhogy mi akkor, ha önök ezt a kérdéskört tárgyalják, természetesen végighallgatjuk, de nem veszünk részt a vitában.
ELNÖK: Más frakció részéről? Mondjuk a Magyar Demokrata Fórum részéről? (Dr. Csapody Miklós: Ez vicc!) Nincs ezzel kapcsolatban észrevétel.
Javasolnék egy kompromisszumkereső megoldást, ami pedig az lenne, hogy most hallgassuk meg államtitkár urat, és egy nagyon rövid időn belül - miniszter úr személyéhez ragaszkodva - tartsunk egy másikat, azért, hogy most ne ügyrendi módon szakadjon szét a bizottság. Nem tudom, ez elfogadható-e? Akkor keressünk egy másik időpontot, nem tudom, decemberben fog-e menni, mert a jövő héten tanácsülés van, mint hallom, miniszter úr azon részt vesz, utána kitör a karácsonyi szünet, amely eltart január végéig a parlamentben, de igyekszünk egy nagyon közeli időpontra kitűzni. Ez így megfelelő-e? Feltegyem alelnök úr javaslatát szavazásra? (Firtl Mátyás: Nem, elfogadjuk.)
Akkor kérdezem a bizottságot, hogy a napirendünket eredeti formájában ki támogatja. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) 8 igen. Kik nem támogatják a napirendet? (Nincs jelzés.) Kik tartózkodnak? (Szavazás.) 6 tartózkodás. Akkor a bizottság elfogadta a napirendjét. Köszönöm szépen.
Még egyszer tisztelettel köszöntöm a Gráf miniszter úr képviseletében kijelölt Máhr államtitkár úr képviseletében megjelent Ficsor Ádám államtitkár urat (Derültség.), és akkor kérjük, hogy tartsa meg az előterjesztését.
Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervről
Ficsor Ádám szakállamtitkár szóbeli előterjesztése
FICSOR ÁDÁM szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Ha jól értem a pragmatikus politikai és jogi helyzetet, a jövő héten fizikailag nem fog tudni összejönni ez a randevú, mert gyakorlatilag hétfőtől csütörtökig nagy valószínűséggel miniszter úrral együtt Brüsszelben leszünk. Ha a továbbiakban jól értem, akkor egy jó ideig a bizottság nem fog ülésezni azután. Itt csak egy olyan nagyon praktikus kérdésem merült fel, hogy azért itt az élet emiatt nem áll meg, nem állhat meg, tehát ennek mennie kell, a vidékfejlesztési stratégiai terv, program benyújtásának. Ez nem kell, hogy késleltesse a kormányzatot abban, hogy a szükséges lépésekkel menjen előre, egy kvázi ilyen elvi kérdésem hadd legyen már, hogy ha ezt tisztázhatjuk.
ELNÖK: Nem tudok válaszolni a kérdésre. Azt tudom felvetni, hogy én arra készen állok, hogy akár januárban, hogy ha a bizottság alelnökei ezzel egyetértenek, akkor tartsunk bizottsági ülést.
10
11 mse (Elnök)
A kormány nyilván nem megy szabadságra, csak a parlament...
FICSOR ÁDÁM szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Mi nem megyünk szabadságra természetesen.
ELNÖK: Felmerült egy javaslat december 24-én estét illetően. Nem tudom, ezt ki támogatja... (Derültség. - Közbeszólás: 25-én reggel!)..., vagy 25-én reggel. (Derültség.) Tehát keresnénk egy időpontot, nyilván nem karácsony és újév között, de január első napjaiban, hogyha ez a bizottság tagjainak megfelel. Ha a bizottság tagjai nem jönnek el, akkor dőreség lenne egy ilyen bizottsági ülést összehívni. Hogyha a helyzet súlyosságára és politikai fontosságára tekintettel a készség erre megvan, akkor én szívesen keresek időpontot január első napjaira, de erre vissza fogunk térni, a kormány pedig nyilván végzi a munkáját addig is.
FICSOR ÁDÁM szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Abszolút, de reményeink szerint a helyzet az ért közel sem ennyire súlyos. Itt arról van szó, hogy benne vagyunk egy tárgyalási procedúrában, egy tárgyalási folyamatban, amelyben valóban keményen és következetesen kiállunk a magyar nemzeti érdekek mellett, és annak megfelelően próbáljuk végigvinni a vidékfejlesztési stratégia tárgyalását.
Gyakorlatilag elkészült egy olyan vidékfejlesztési stratégiai terv, amely a társadalmi partnerek döntő többségében nagy elfogadásra talált, egy nagyon-nagyon intenzív, nagyon-nagyon széleskörű társadalmi konzultáció zajlott ebben, beleértve és ideértve a vidéki rendezvényeket, a vidéki fórumokat, ilyen értelemben tehát a lakosság legszélesebb köre is, aki akarta, el tudta érni. Nem volt olyan megye, ahol a minisztérium valamelyik felső vezetője ne tartott volna rendezvényt, de ennél még inkább a gazdálkodóhoz közeli szinten, ha nem is minisztériumi vezető által tartva, de még több előadás volt. Emellett egy internetes felületen keresztül is elérhető volt, tehát teljesen transzparens volt, és mindenki számára véleményezhető volt a folyamat. Illetve a reprezentatív ágazati érdekképviseletekkel és ágazati szakmai szervezetekkel sok-sok fordulóban és sok-sok különböző formációban egyeztettünk. Ennek megfelelően alakult ki az a stratégiai terv, amely arra a nagyon-nagyon egyszerű premisszára épül, hogy Magyarországnak az ökológiai és humán feltételei a mezőgazdasági termeléshez kiválóak, az európai uniós és világtendenciák egy egyre szabadabb versenyt mutató mezőgazdaságot fognak eredményezni, ez egy olyan világtendencia, egy olyan folyamatos tendencia, amely ellen nem tennünk kell, hanem amelynek a lehetőségét ki kell használnunk. Ennek megfelelően azt gondoljuk, hogy ebben viszont csak akkor lehetünk sikeresek, hogyha azt a tőkehiányt, amely kétségkívül megvan a magyar mezőgazdaságban, okosan és ésszerűen tudjuk felhasználni, és azt az 1300-1400 milliárd forintnyi európai uniós vidékfejlesztési forrást úgy tudjuk elkölteni, abból a magyar gazdálkodók, a magyar gazdatársadalom, a magyar mezőgazdasági termelők egy olyan megújult versenyképességi struktúrát, egy olyan megújult szerkezetet tudjanak létrehozni, amellyel a világversenyben is valóban az élen tudnak lenni.
Ugyanakkor természetesen nem lehetünk nem tekintettel arra, hogy vannak a világban olyan trendek, amelyekben a magyar mezőgazdaságnak is eredményeket kell felmutatnia. Az egyik a környezetgazdálkodás ügye, amelyben, azt gondolom, jól állunk, Magyarországon az agráriumtól származó környezetterhelés jóval alacsonyabb, mint az európai átlag. Ennek megfelelően egy következetes, ezt a szintet fenntartani képes agrárkörnyezet-gazdálkodási politikát fogalmaztunk meg. Harmadjára pedig, de nem utolsósorban van egy nagyon-nagyon fontos európai uniós törekvés: hogy minden versenyképességi törekvésünk mellett jellemzően azt mutatják a számok, hogy a mezőgazdaság egy kibocsátó ágazat abból a szempontból, hogy munkaerő-felesleg van, munkaerő-felesleg szabadul fel, és emiatt, azt gondolom, ki lehet jelenteni, hogy Magyarország történetében először egy valóban nagyon komoly, következetes és átfogó, a mezőgazdaságon túlmutató vidéki gazdaságfejlesztést szeretnénk megvalósítani. Tehát a diverzifikáció, amiről, azt gondolom, oly sok szó volt a különböző szakmai és politikai fórumokon az elmúlt években, talán évtizedben, az most, azt gondolom, valóban megtöltésre kerülhet tartalommal, és egy olyan komplex vidéki gazdaságfejlesztést tudunk elindítani, amely érdemben tudja enyhíteni a vidéki foglalkoztatási feszültségeket.
Való igaz, hogy ez a célrendszer nem száz százalékban pontosan ugyanazt biflázza vissza, amit az európai uniós stratégiai iránymutatások előírnak, való igaz, hogy bizonyos hangsúlybeli eltolódások vannak a mi elképzeléseinkben, ugyanakkor ezeket mi vállaljuk, mert meggyőződésünk, hogy ezt nem öncélúan tesszük, hanem azért, mert ez az, ami a magyar gazdatársadalom, a magyar vidéki társadalom javát szolgálja. Ugyanakkor azt hiszem - és ez ügyben egy tipikusan jellemző médiatevékenység folyt ebben, azt gondolom -, hogy a bolhát megpróbálják elefántnak láttatni. Az, hogy szakmai, ha úgy tetszik, főosztályvezető-helyettesi szinten vannak egy technikai meetingen olyan típusú viták, amelyeket egyébként folyamatosan oldunk fel, és amikor a jövő héten, mint ahogy említettem, hosszabb időt fogunk Brüsszelben tölteni a miniszter úrral, ott, ugyan nem miniszteri szinten, de én magam is részt fogok venni ezeken a tárgyalásokon, és reményeink szerint a nyugvóponthoz és a végéhez fognak közeledni ezek a nézeteltérések, s ennek megfelelően onnantól kezdve egy alapvetően technikai kérdés lesz az, hogy decemberben vagy január elején tudjuk-e a végleges stratégiai tervet benyújtani.
Azt gondolom azonban, ennél azonban sokkal izgalmasabb a program, amelyben már a részletes dolgok és elemek is szerepelnek. Látni kell, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program alapvetően egy sokkal részletesebb dokumentum, mint az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programja, itt már sok-sok részlet is megismerhető a programból. Ennek is több tárgyalási fordulója volt már, informálisan egyeztetve van, és véleményünk szerint ez januárban, január hónap végén befogadható lesz a Bizottság által. Onnantól kezdve már nincs akadálya annak, hogy ugyan nemzeti kockázatra, de akár elindulhassanak különféle beruházási tevékenységek.
Egy szó, mint száz: mi úgy látjuk, és úgy érezzük, hogy időben a miniszter úr által vállalt menetrendet, hogy áprilisban egyes jogcímekre befogadhatóak a támogatási kérelmek, felelősen tartani tudjuk. Ugyanakkor azt azért nagyon világosan szeretném elmondani - és ebben meglehetősen következetes az álláspontunk -, hogy két-három hétért nem fogjuk eladni a magyar mezőgazdaságot, inkább időbeli csúszást is vállalva azokat az ügyeket, amelyeket fontosnak gondolunk, és amelyeket a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság szempontjából gondolunk fontosnak, következetesen végig fogjuk vinni és érvényesíteni fogjuk az Európai Bizottsággal és egyéb európai fórumokon folytatott tárgyalásaink során.
20
PÉ 21 (Ficsor Ádám)
Ilyen értelemben azt gondolom, hogy az időbeli menetrendet tartani tudjuk. Mi az, ami ebből a gazdálkodókat igazán érinti, mert persze, nagyon fontos és nem lebecsülni akarom, félreértés ne essék, nehogy cinikusnak vegyék ezt a megjegyzést, de tényleg nagyon fontos, hogy különböző grémiumokban és fórumokon a stratégiai tervről és a programról vitatkozzunk, de azért azt látni kell, hogy a gazdálkodók mindennapi életét önmagában nem könnyíti meg. Emiatt a minisztérium azt a politikát kívánja ebben folytatni és követni, hogy ugyan ezt az Európai Unió nem írja elő, de ennek ellenére a részletekben is társadalmi vitát kívánunk folytatni. Ez azt jelenti, hogy miközben a stratégiával és a programmal egy európai uniós tárgyalásban benne vagyunk, aminek az utolsó fázisait éljük - ezt azért szeretném megerősíteni, és ezért csatlakozik ahhoz, amit itt az időbeli menetrendhez az elején mondtam -, akkor, ha a bizottság ezt még azelőtt szeretné tapasztalni, akkor mindenképpen úgy kell megszervezni, akár decemberre vagy január elejére ezt a bizottsági ülést, mert ez a végéhez közeledik, de ennél talán a gazdálkodók számára praktikus szempontból egészen biztos, hogy fontosabb, hogy megismerhessék azokat a konkrét, ha úgy tetszik pályázati felhívásokat, rendelettervezeteket, amelyek meg fogják nekik mondani, hogy akkor mire pályázhat, ki pályázhat, milyen feltételekkel, milyen jogosultságok mellett, milyen támogatási intenzitással, milyen elszámolási rendben, milyen átfutási határidőkkel.
Ebben azt gondolom, hogy az vállalható és február hónap folyamán folyamatosan tesszük közzé - nem kihirdetjük, ezt szeretném hangsúlyozni - a tárca honlapján és egyéb fórumain azokat a rendelettervezeteket, amelyek ezt bemutatják, és erről is - még egyszer mondom: az Európai Unió ezt nem írja elő, ezt a saját jól felfogott érdekünkben, a gazdatársadalom érdekében végezzük - társadalmi vitát folytatunk, a gazdálkodók még a végleges kihirdetés előtt elmondhatják, hogy a 4. §-ba még bele kell tenni ezt a feltételt, mert úgy fogja valóban a célcsoportot elérni a forrás, vagy ki kell húzni azt a két feltételt, mert az nem életszerű és sok mindenkit, akinek pedig valójában egyébként fontos lenne, kizár a pályázásból.
Azt gondolom, hogy egy ilyen típusú munkát fogunk február, március hónapban folytatni. Március végén szeretnénk ezt a jogszabályi környezetet letisztítani és véglegessé tenni. Körülbelül ekkorra tesszük, hogy a program elfogadásában végső fázisba érünk az Európai Unióval, de függetlenül attól - és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni -, azokra az intézkedésekre, amelyekre különféle okokból szakpolitikai, ágazatpolitikai megfontolásokból minél hamarabb úgy gondoljuk, hogy szükség van, és van valamilyen időkényszer rajtunk, egyet hadd emeljek ki, ami talán ezt jól mutatja, hogy milyen jellegű intézkedésekre gondolunk, például a trágyaelhelyezés, a trágyatárolás problémái egyre akutabb problémává válnak az állattartók számára, ott nem várhatunk, el kell indítani a jogcímet. Úgy látjuk, és persze, nagyon-nagyon sok víz le fog még addig folyni a Dunán, rengeteg európai uniós tárgyalási forduló áll előttünk, rengeteg jogszabály-alkotási feladat, sok-sok társadalmi vita, és nagyon komoly informatikai programozási hátteret kell megteremteni a kifizető ügynökségnél, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál, de egy szó mint száz, azt gondoljuk, hogy áprilisban ezek az első pályázatok befogadhatóak lesznek.
Ergo: itt gyakorlatilag annyi történik a kormányzat interpretációjában, hogy az általunk vállalt menetrendet tartjuk, ugyanakkor ezt a menetrendet úgy tartjuk, hogy közben következetesen érvényesítjük a magyar gazdatársadalom, a magyar vidék érdekeit. Azt gondolom, hogy ez a feladatunk, ez a dolgunk, erre szerződtünk, ennek megfelelően végezzük a munkánkat, és azt gondolom, hogy ez teljesen természetes, hogy ennek a folyamatnak a során nem mindig mindenben, szó szerint értünk egyet, és nem mindig mindenre automatikusan bólogatunk, ami véleményt a bizottságtól kapunk, de azt gondolom, hogy ez így normális és ezeknek a dolgoknak ez a menetrendje. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Bizottság! Kérdések, észrevételek, támogatóak és kritikaiak egyaránt lehetnek. (Nincs jelzés.) Ilyen nem lévén, köszönöm szépen államtitkár úrnak a beszámolót. Ha jól értem, a bizottságnak ez a passzivitása is azt tükrözi, hogy a miniszter úrral kívánnak erről majd egy érdemi vitát. Rendben van, úgy érzem, csak szükséges hozzá az, hogy a bizottság el is jöjjön arra január elején, ezt majd meglátjuk, hogyan fog menni. Köszönöm szépen államtitkár úrnak, hogy rendelkezésünkre állt.
Áttérünk a második napirendi pontunkra. Tisztelettel köszöntöm Máhr András államtitkár urat. A napirendi pontunk "A fenntartható európai borágazat felé" veretes címet viselő bizottsági közlemény, és az abból fakadó feladatok a bizottságra és Magyarországra. Államtitkár úr!
Máhr András szakállamtitkár (FVM) szóbeli kiegészítése
MÁHR ANDRÁS szakállamtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Tisztelt Bizottság! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először azzal szeretném kezdeni, hogy miniszter úr nevében elnézést kérnék, ő kért meg, hogy a témában helyettesítsem, mert eléggé sűrűvé vált az élet az európai uniós és minden egyéb szabályozási vonatkozásban. Az előadásomban még egy témára szeretnék utalni közben, ami azt gondolom, hogy indokolttá teszi.
Ott szeretném kezdeni, hogy a bizottság a témát egyszer már köszönetünkre tárgyalta, és akkor támogatta a kialakulóban lévő magyar álláspontot, amit újból szeretnénk megköszönni. Külön meg szeretném köszönni azt a lobbizást, amiben úgy gondolom, hogy a bizottság minden tagja a maga módján aktívan részt vett, és elöljáróban nagyon szépen kérném a tisztelt bizottságot, hogy a jövőben is ebben legyenek segítségünkre, hiszen a neheze még hátra van, hogy ha finoman akarok fogalmazni, és úgy gondolom, hogy egy olyan érdekről van szó, ami mindnyájunk, nemcsak a magyar agrárgazdálkodók és szőlő-, bortermelők, hanem úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság és a nemzetgazdaság egésze szempontjából is fontos kérdés.
Csak röviden tájékoztatni szeretném önöket az eseményekről. 2006. június 22-én hozta a Bizottság nyilvánosságra a szőlő- és borpiaci reformra vonatkozó javaslatát. Ezt követően a termékpálya bizottság folyamatosan tárgyalja az ügyet, természetesen abban az ütemezésben, amikor történik valami. Eddig öt termékpálya bizottságon foglalkoztunk a kérdéskörrel. 2006. augusztus 31-én a mezőgazdasági bizottság, 2006. június 13-án az európai ügyekért felelős országgyűlési bizottság tárgyalta az ügyet, mint amire már utaltam, és a múlt héten - elnézést, hogy nem írtam fel a dátumot - a mezőgazdasági bizottság újra napirendre tűzte a témát, és újból áttekintettük a helyzetet.
Eközben az Európai Bizottságban, a Tanácsban három munkacsoporti, négy mezőgazdasági különbizottsági FCA-ülés volt, és három agrárminiszteri ülésen került a téma tárgyalásra.
Az elnökség feltett - mint ahogy én már a múltkori bizottsági ülésen utaltam rá - több kérdést, amire írásban kért minden tagállamtól választ, ezt a választ annak a szellemében adtuk meg, ami itt már szintén elhangzott.
Az Európai Parlament 2006 decemberében adott hivatalos véleményt a dokumentumról, és itt is szeretnék a köszönet hangján szólni az európai parlamenti képviselők irányába, akik ebben a magyar érdekek mellett úgy gondolom, vagy remélem, hogy hatékonyan, majd a végeredmény fogja eldönteni, de felléptek a magyar szőlő és bor termékpálya érdekében.
Az mára egészen világossá vált, hogy rendkívül komoly ellentétek feszülnek a borpiaci reform kapcsán a tagállamok között, és ebből adódóan ma nagyon nagy valószínűséggel állítható az, hogy a Bizottság a konkrét jogszabályi szintű javaslatát 2007 áprilisában, a francia választások után fogja csak lerakni az asztalra, tehát akkor indulnak meg komolyan a tárgyalások. Ebből adódóan a politikai döntés legkorábban 2007 őszén születhet meg, azt hiszem, hogy itt dátumot felelőtlenség lenne részemről mondani, és ennek a konzekvenciája az, hogy legkorábban 2008. augusztus 1-jével, a 2008-as borpiaci évtől léphet be.
Több tanácskozást szerveztünk, én ezeket most nem ismertetném, mert azt gondolom, hogy időhúzás lenne, aminek sok értelme nincsen. A legfontosabb kérdésekről szólnék.
30
31 mse (Máhr)
Elnök úr, itt szeretném jelezni, hogy átadnék egy írásos magyar javaslatot, amelyről többször tárgyaltunk, és hogyha ezt a bizottság tagjainak el lehetne juttatni, azt megköszönném. A részleteit azért nem ismertetem, mert azok a témák vannak benne írásban összefoglalva, amelyekről az átadott szöveg szól.
Ami látszik, az egyrészt az, hogy a tagállamok közötti belső feszültségek okán a borpiaci reformmal kapcsolatos határidők állandóan tolódnak, erre az előbbiekben már megpróbáltam utalni. A másik, hogy jelen pillanatban a bizottságon belül nem igazán látszik még, hogy milyen kompromisszumok mentén fog megszületni a javaslat, ezért a Bizottság továbbra is fenntartja ezt a két, alapvetően eltérő javaslatát, és arra próbál szorítani minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy döntse el, hogy az 1-est vagy a 2-est választja-e. Mi továbbra is azt tartjuk, hogy sem az 1-es, sem a 2-es, hanem megpróbáltuk megfogalmazni azokat a magyar érdekeket, amelyek mentén a javaslatunkat letettük. Ennek nyilvánvalóan komoly szakmai alapja van, de be kell itt vallanom, hogy egy taktikai része is van a dolognak, nevezetesen az, hogy elég veszélyes lenne számunkra az a pozíció, hogyha a négy, jelen pillanatban a borpiaci reformból leginkább hasznot élvező tagállam mellé egy az egyben becsatlakoznánk, és azt mondanánk, hogy azt a variációt támogatjuk, mert ez ugyanúgy magyar érdekeket sérthetne. Ezért folytatjuk azt, hogy mi megfogalmazzuk a saját magunk véleményét. A magyar álláspont egyértelműen rögzítésre került európai dokumentumokban visszaigazolt módon.
Ami még nagyon fontos, az az, hogy azt gondolom, amellett, hogy természetes módon millió vita van, volt, lesz a termékpálya szereplői között, egymás között, a kormányzat és a termékpálya között, a politika és a termékpálya között, mindenki között, ezzel együtt, úgy gondolom, a bizottsági ülésen egyértelműen látszott a reform kapcsán abszolút, száz százalékig együtt van a termékpálya. De ami talán még fontosabb, és ami hosszú távon is példaértékű, hiszen az agrárreformok folyamatának a közepén vagyunk - nem mondom, hogy a kezdetén -, tehát a jövőre nézve is példaértékű, hogy nemcsak arról van szó, hogy közös álláspontot tudunk kialakítani, hanem sikerült elérni azt, hogy e mellett beszél mindenki, nem történik kibeszélés, nem történik olyasmi, ami a későbbiekben, ha úgy tetszik, felhasználható ellenünk; nem tudom ezt pontosabban megfogalmazni.
A Bizottság állandóan bombáz bennünket azzal, mint már utaltam rá, hogy válasszunk a két variáció között, illetve hogy választási alternatívák elé állít. Mi ezt taktikailag - még egyszer mondom - a termékpálya összes szereplőjével egyetértésben nem vállaltuk fel, éppen azért, mert abban a pillanatban könnyen be tudunk csúszni egy skatulyába, amiből utána nehéz lenne kikerülnünk. A szőlő, bor termékpálya-bizottság legutoljára november 29-én ülésezett, amikor megállapodtunk abban, hogy 2007 elejére megpróbáljuk áttekinteni azokat a lehetséges kompromisszumokat, amelyeket nyilvánvalóan nem most, hanem majd az áprilisi fordulóban, illetve az áprilisi fordulót követően gondolnánk érvényesíteni. Erre nézve azért nem szeretnénk kapkodni, mert ez a világ még forrong, tehát nyilvánvalóan meg kell találnunk azokat a - csúnya kifejezés - kiskapukat is, amelyeken közlekedni tudunk a következő időszakban.
Ugyanakkor nem titkolhatom el, hogy a reformnak van néhány, számunkra nagyon kritikus pontja. Az egyik, hogy az EU további bővülése kapcsán a borpiacra újabb, olyan komoly szereplők fognak bejutni a két csatlakozó országgal, különösen Bulgáriával, ami a Bizottságot nyilvánvalóan arra fogja kényszeríteni, hogy a radikálisabb reform irányába mozduljon el. Illetve az is nagyon jól kitapintható, hogy az európai uniós szintű piaci túltermelés vagy kvázi túltermelés kezelése okán elsősorban az új tagállamok - és ezt most nem a kettő, hanem a tizenkettő vonatkozásában mondom - kapcsán próbálnak olyan ösztönző rendszereket csinálni, amelyek a területcsökkentést ösztönzik, ami rövid távon akár a gazdálkodók érdeke is lehet, de hosszú távon, úgy gondolom, sem a magyar gazdaságnak, sem a magyar mezőgazdaságnak nem lehet az érdeke. Ez azért egy elég komoly kísértés lesz a jövőre nézve.
Körvonalazódott egy prioritási sor, amit mi a tárgyaláson, addig, ameddig csak lehetséges, mindenképpen képviselni szeretnénk és kívánunk. Az első és legfontosabb kérdés - és itt, azt gondolom, a sorrendiség is fontos, amit most elmondok - a mustjavítás problémája. A Bizottság javaslatában az szerepel, hogy a répacukorral történő mustjavítási lehetőséget el kívánja törölni, illetve korlátozni kívánja a támogatását és a játékszabályait a musttal való borjavításnak. Teljesen egyértelmű, hogy az északibb szőlőtermelő országok kapcsán, ahol a napsütéses órák száma függvényében jelentősen ingadozhat a szőlő cukortartalma, ez egy rendkívül kemény feltétel lenne, amely a minőségi bortermelést veszélyeztetné. Úgy gondolom tehát, hogy ez egy olyan elemi magyar érdek, amelyben semmiképpen sem engedhetünk.
A prioritási sorrendben a második, hogy Magyarország a szerkezetátalakítási program előtérbe helyezését támogatja a drasztikus kivágási javaslattal szemben. Azt hiszem, ez már csak azért is egy nagyon fontos kérdés, mert azt gondolom, a tisztelt bizottság előtt sem titok, hogy a Bizottság rövid időn belül napirendre kívánja tűzni a kukoricaintervenciós rezsim megváltoztatását, hogy pontosabban fogalmazzak: 2007. november 1-jétől a kukorica intervenciós rendszerének az eltörlését, és ebben a szituációban, azt gondolom, még inkább felértékelődik a borpiaci reform kapcsán az a magyar álláspont, hogy ha már ilyen lépések történnek, akkor ne kényszerítsenek minket arra, hogy olyan szerkezetváltást hajtsunk közben végre, amely a szántóföldi növények, tehát a gabonanövények termelése irányába tol el. Mert hogyha nekünk egy drasztikus szőlőkivágást kell lefolytatnunk, akkor ott valamit termelni kell, mert lehet azt mondani, hogy ne csináljanak semmit, de azért ez egy eléggé cinikus álláspont lenne - bocsánat, hogy egy kicsit élesebben fogalmazok, mint illik, de azt gondolom, egyértelműnek kell lennem. Ebben a szituációban tehát még inkább felértékelődik ez a magyar javaslat, álláspont vagy képviselendő játéktér.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy komoly mozgásterük legyen a nemzetállamoknak a nemzeti borítékok vonatkozásában, beleértve azt, hogy milyen objektív kritériumok alkalmazhatók, magyarul hogy tulajdonképpen milyen célokra használható fel a nemzeti boríték. Nekem meggyőződésem az, hogy ha ezt sikerül elérni, akkor van arra esélyünk, hogy egy olyan markáns piaci offenzívát tudjunk a szőlő- és borpiacon kialakítani, amely az egyébként jogos piaci pozícióink megteremtését jelentheti.
A lepárlás kapcsán a magyar álláspont továbbra is az, hogy a lepárlás intézményét fokozatosan lenne célszerű megszüntetni, ugyanakkor a krízislepárlásnak, tehát tulajdonképpen a feleslegnek a piacról való kivezetésének a megszüntetését tudomásul tudjuk venni. Az egyéb, különösen a minőségvédelemhez kapcsolódó lepárlásoknál célszerű lenne a kérdésben fenntartani vagy legalább egy fokozatosságot elérni, és ha még sor kerül is erre, akkor is mindenképpen egy olyan rendszert kell működtetni, amely kezeli a melléktermékek ellenőrzött kivonásának a problémáját, magyarul amely a biztonságot jelenti a minőségi termelésben és amely a tisztességes agrár-, bortermelők érdekeit szolgálja.
Elnök úr, röviden ennyiben szerettem volna a témát összefoglalni, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Természetesen, ha tudok, akkor minden kérdésre szívesen válaszolok.
40
PÉ 41
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Először akkor - ahogy megállapodtunk - a raportőröknek adom meg a szót. Az első raportőrünk olyan vidéket képvisel, amelynek bora "a világ legjobb bora" minőséget nyerte el, amihez gratulálunk Hörcsik képviselő úrnak. Megadom a szót.
Dr. Hörcsik Richard (Fidesz) raportőri kiegészítése
DR. HÖRCSIK RICHARD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az európai borreform megítélése, ahogy említette államtitkár úr is, tökéletesen egybeesik a három nagy szereplő háza tájékán, úgymint a tárca, a szakma - nevezzük terméktanácsnak - és a politika. Nagyon lényeges, hogy az összjátékkal olyan eredményeket lehet elérni az Európai Bizottságnál, ami valóban követendő példát jelenthet a többi ágazatnak is.
Ahogy államtitkár úr említette, bizottságunk élénken foglalkozik az európai borreformmal, egyrészt azért, mert bizottságunk kompetenciája minden európai uniós ügy, és kiváltképp ez egy olyan ügy, a borreform, ami hosszú távra lerendezi a magyar ágazat jövőjét. Ezért nem mellékes az, hogy a bizottságunknak mi a véleménye. Éppen ezért szeretném leszögezni azt, hogy Magyarország - és itt egyetértünk államtitkár úr kitételével - érdekelt egy átfogó reformban, ezzel egyetértünk, de nem érdekelt a borpiac teljes liberalizációjában. Éppen ezért engedje meg, tisztelt elnök úr, hogy röviden 11 pontban összefoglaljam mindazt, amit úgy gondolom, hogy fontos elmondani a jegyzőkönyv számára is, azt a tematikát követve, amit itt államtitkár úr említett.
Az első és legfontosabb valóban a prioritás szempontjából a mustjavítás problémája. Valóban hibás és a reform meghirdetett alapvetéseivel ellentétes a must cukortartalmának készítésére vonatkozó tervezett korlátozás, ugyanis arról van szó, hogy a répacukor felhasználásának eltörlése és a javítás mértékének a felére csökkentése az északi bortermelő országokban az évjáratok egy részében betarthatatlan, valljuk be őszintén, és a sűrítettmust-felhasználás támogatásának megszüntetése közel 30 százalékos költségnövekedést eredményezne ezekben az országokban.
Tehát akkor itt önmagában is felvetődne a kérdés, hogy hogyan valósul meg a versenyképesség fokozásának alapelve ebben az esetben. Tehát Magyarország csatlakozásakor 30 éves adatsorokkal kellett igazolni a mértékadó meteorológiai paramétereket, és ez alapján lettünk úgymond besorolva a meglévő zónarendszerbe. Tehát a most előttünk lévő korlátozó javaslat alapján úgy tűnik, mintha két év alatt hipp-hopp mediterrán országgá váltunk volna. Tehát ez mindenféleképpen elkerülendő.
A másik érzékeny téma a kivágás. Szerintünk is a Bizottság alapvetően téved, amikor azt gondolja, hogy kizárólag az európai bortermelőkre vonatkozó intézkedések révén hatékonyan befolyásolhatja a nemzetközi tendenciákat. Az önszabályozás szerintünk ma már nem elegendő, alapvetően hibás a Bizottságnak az az állásfoglalása, hogy a 400 ezer hektáros kivágási programmal érdemben mondjuk csökkenteni lehet az európai borpiacon meglévő feszültségeket. Ugyanis a harmadik országok a kivágás ütemében fogják növelni az ültetvényterületeket, nincs kétség efelől, és azonnal pótolják a kieső termést. Itt különösen a közép- és kelet-európai bortermelő országok számára ez különösen veszélyt jelenthet, hogy a tervezett kivágási támogatás mértéke csak ezekben az országokban csábító, holott egyes térségekben a szőlőművelésnek - valljuk be őszintén - nincs alternatívája.
Ráadásul a strukturális felesleget előállító spanyolok vagy olaszok és franciák nem vagyok benne biztos, hogy csökkentenék a területüket, pedig ők azok, akik évente több millió hektoliter krízislepárlási követeléssel állnak elő. Ez az éremnek a másik oldala.
A harmadik érzékeny téma az úgynevezett nemzeti boríték kérdése. Mi is úgy látjuk, hogy támogatni érdemes az egyes országokra jutó támogatási összegek lebontásának az úgynevezett nemzeti borítékba való helyezését. Tehát a szőlőterület vagy a megtermelt bormennyiség alapján úgy hisszük, hogy pontosan megfogalmazható vagy felosztható ez a keret.
Brüsszel határozza meg a támogatási jogcímeket és mértékeket, a tagország pedig szerintem döntsön, hogy melyik célcsoportban, milyen mennyiségű támogatást kíván folyósítani. Tehát úgy hisszük, hogy ez a rendszer azonnal feloldja az északi cukrozó és a déli lepárló országok közötti mesterségesen szított ellentéteket.
A következő ilyen kérdés a lepárlás kérdése. Úgy hiszem, hogy a lepárlási rendszer átalakításáról valóban - ahogy államtitkár úr említette - tárgyalni kell. Magyarország számára a lepárlás nem kardinális kérdés, de nem kellene elvetni a lepárlás lehetőségét extrém magas készletszintek kialakulása esetén; akkor viszont nem önkéntes, hanem kötelező jelleggel. A melléktermékek kötelező lepárlása nagy költséggel minimális termékkivonást eredményez. Tehát lepárlás helyett a melléktermék kötelező kivonását kellene meghirdetni, más célú felhasználási irányok, mondjuk komposztálás, magolaj készítése vagy energetikai felhasználás támogatásával.
Van még néhány olyan kérdés, amit csak röviden szeretnék érinteni. A következő ilyen érzékeny kérdés a bormegnevezések, a megjelölések egyszerűsítésének ötlete, ami látszólag csak a borászokat hozza izgalomba, de a védett eredetű termékek körében - és itt is hangsúlyozom - nem liberalizálni, hanem inkább szigorítani kell vagy kellene. Viszont a címkén a fogyasztó hiteles tájékoztatása érdekében például ne csak a kéntartalmat, hanem minden alkalmazott eljárást és adalékot legyen köteles feltüntetni.
Nagyon fontos a közeljövőben, hogy egységesíteni kellene a technológiai szabályozást, hiszen miért kellene tiltani Európában a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő eszközöket, viszont egységes borfogalom elfogadtatása is szükséges, hiszen ma természetes borként a harmadik országokból európai fogalmak szerint köztes alkoholtermék és hamisítvány is piacra kerülhet. Én megdöbbenéssel olvastam, hogy az Egyesült Államokban 30 százalék vizezés megengedhető az ottani forgalmazott borokban. Tessék ezt elmondani mondjuk egy magyar vagy egy francia bortermelőnek vagy forgalmazónak.
Szintén támogató felvetés a Bizottság részéről a közös európai borpromóció erősítése, a környezetkímélő termesztés és a mértékletes, egészségesebb szeszesital-fogyasztási szokások propagálása. Tehát ha mondjuk mindenki az Európai Unióban tokaji bort fogyasztana, akkor nem lennének komoly májproblémáik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy hiszem, Magyarország számára a legfontosabb a szerkezetátalakítási, támogatási rendszerének a fenntartása és ennek a bővítése, ahogy államtitkár úr említette. Most éves szinten nézzük a pénzt, jelenleg 2,6 milliárd forinthoz jut hozzá az ágazat ezen a csatornán keresztül, egy versenyképesebb termék-előállítás hitelrendszerének kialakítására. Tehát nem véletlen, hogy a borpiaci reform számunkra legfontosabb eleme ez az intézkedés. A borpiaci reform tétjei számunkra beláthatatlanok, hiszen nemcsak a források újrafelosztása, hanem a működési szabályzata nemzeti, nemzetek feletti szintű szabályozásainak is része, és ha ésszerűen, intézkedések révén korlátozzák a versenyképes termék-előállítás feltételeit, például a cukortartalom kiegészítésének korlátozására irányuló elképzeléseket, meggyőződésünk szerint olyan súlyos hatású lehet, ami egyenértékű lenne a források elvonásával.
50
51 mse (Hörcsik)
Magyarországnak az európai borszektoron belüli súlya nem nagy - korábban, a júniusi bizottsági ülésünkön az államtitkár úr említette, hogy körülbelül 3-4 százalék -, és a mérete miatt önállóan aligha tudnánk érvényesíteni a magyar érdekeket. Helyesen mondta az államtitkár úr: meg kell találnunk azokat a szövetségeseket az Európai Unióban, akikkel közösen jobb belátásra lehet bírni Brüsszelt - azt hiszem, hogy ez közös feladatunk, és ebben a bizottságunk a maga részéről minden támogatást megad.
Számunkra tehát egyre inkább úgy tűnik, és ez az utolsó megjegyzés, hogy az Európai Unió a WTO-tárgyalás során bemutatott - lehet sokféleképpen fogalmazni, de hadd használjam azt a fogalmat: - puha magatartását igyekszik legalizálni a reform révén, illetve hogy az a tőkeerős lobbi diktálja a reformelképzeléseket, amely a szigorú európai megszorítások miatt a tevékenységét a szabályozatlan harmadik országokba helyezte át, és amely, egyszerűen erről van szó, piacot kíván szerezni az onnan származó termékeinek. Éppen ezért a leghatékonyabb cáfolata a reformnak a szakmai igények szerinti átalakítás lehet, és ebben minden támogatást megadunk a tárcának. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Államtitkár úr, kíván reflektálni?
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): A végén egyszerre. Vagy nincs több hozzászólás?
ELNÖK: Lesz még hozzászólás. A bizottság ügyrendje szerint minden hozzászólásra külön lehet reagálni.
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Bocsánat, elnézést kérek, nem készültem, elnök úr!
ELNÖK: Semmi probléma!
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Én úgy gondolom... Én is gratulálni szeretnék, ezzel kellett volna kezdenem. Úgy gondolom, hogy alapvetően nincs eltérés a képviselő úr által elmondottak és a közösen képviselt vélemények között. Egyetlenegy dologra szeretnék inkább csak reagálni, és látszólag nem is biztos, hogy ez direktben a témához kapcsolódik, de én azt gondolom, hogy ide tartozik. Nagyon egyértelműen látszik, világos az, hogy mind a piaci, mind a KAP-reform folyamata felgyorsul. Úgy gondolom, hogy ezeket a kérdéseket célszerű lenne - különösen itt, az integrációs bizottságban - közösen szemlélni, nem csak önmagában mondjuk a borpiaci reformot, amelynek, azt gondolom, nagyon jól belátható konzekvenciái vannak. Hogyha a különböző lehetséges szcenáriókat végiggondoljuk, hogyha megnézzük azt, hogy túl vagyunk egy tejpiaci reformon, amelynek a következményei jól láthatók, hogy túl vagyunk egy cukorreformon, amely - és ezt csak csöndben szeretném megjegyezni -, azt kell mondanom, azt a nem várt helyzetet hozta, hogy tulajdonképpen az egyik legjövedelmezőbb cukorgyár kerül bezárásra, mindezek tükrében, azt gondolom, például az a kérdéskör, amely a kivágási programot jelenti, egyértelműen jelzi, hogy nem biztos, hogy a gazdaságossági szempontok döntenének, hogyha a bizottság egy ilyen programot elindítana.
Összességében köszönöm az észrevételeket, és újra kérem a bizottság együttműködését, főleg pedig a közös lobbizást, mert azt hiszem, hogy az ránk fér.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. A kormánykoalíció részéről a raportőrünk Legény Zsolt képviselő úr. Tessék parancsolni!
Dr. Legény Zsolt (MSZP) raportőri kiegészítése
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szakállamtitkár Úr! Tisztelt Bizottság! A Hörcsik képviselő úr, jelenleg raportőrtársam által elmondottakkal gyakorlatilag teljes mértékben egyetértek. Ahogy ő is említette, üdvözlendő dolog az, hogy a szakma, a tárca és a politika is gyakorlatilag együtt tud gondolkodni és egy közös álláspontot tudott kialakítani a borpiaci rendtartás reformjában. Amit kifejezetten kiemelnék, az az, hogy a borpiaci rendtartás reformjában szerintem is határozott és mély reformra van szükség, olyan reformra, amely a piaci egyensúly megteremtésével és a versenyképesség növelésével egyidejűleg mégis biztosítja az európai hagyományok, illetőleg a termelés sokszínűségének a fenntartását.
Amit fontosnak tartok még kiemelni, az az, hogy az egyes tagországok, illetőleg a szőlőtermesztő régiók közötti különbségek miatt a közösségi szabályozásnak keret jellegű szabályozásnak kell lennie, hogy azt követően mindenki a sajátosságainak megfelelően tudja majd lebontani a szabályozásokat nemzeti szintre.
Még egyszer azt mondanám, hogy kifejezetten örömmel látjuk, hogy a bizottsági elnök úr, illetve a parlamenti pártok által is sokszor áhított konszenzus ebben az esetben meg tud közöttünk valósulni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Államtitkár úr!
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Köszönöm szépen. Maximálisan egyetértek. (Derültség.)
ELNÖK: További hozzászólásokat várok ebben a drámai helyzetben. (Derültség. - Ivanics Ferenc jelentkezik.) Ivanics képviselő úr!
Hozzászólások, kérdések, vélemények
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Azt hiszem, hogy az itteni egyetértés jól jelzi azt, hogy Magyarországon milyen helyzet alakult ki ezzel a várható borreformmal kapcsolatban. Tulajdonképpen nem is szakmai témájú hozzászólásom lenne alapvetően, inkább egy - hogy mondjam? - területi felvillantással szeretném érzékeltetni a probléma jelentőségét, ha megtehetem.
Én magam a soproni borvidéken élek, a családunk is szerény, nagyon szerény mértékben, de bortermelőként lép fel. Ha valaki ismeri a soproni borvidéket, az tudja, hogy az Fertőszentmiklóstól, Soprontól lefelé Kőszegig tart, tehát tulajdonképpen az osztrák határ mentén - és ezzel kapcsolatos, amit most meg akarok említeni. Hogyha ez a borreform bevezetésre kerül, akkor a soproni borvidék hihetetlen nagy hátrányba kerül a burgenlandi borvidékkel szemben. Ott a határ mentén iszonyú csata folyik a kékfrankos övezetben, hiszen az elmúlt időszakban évszázadokon keresztül a kékfrankos képviselte a soproni borvidéket; igaz ugyan, hogy a filoxéráig kisebb mértékben volt vörösbor, de utána megjelent. Egy adatot mondanék. A '90-es évek közepén Közép-Burgenlandban európai uniós támogatásokból 3 ezer hektár kékfrankost telepítettek, míg az egész soproni borvidék, a magyarországi történelmi borvidék mindössze 1700 hektár. Azt lehet tehát látni, hogy amíg valaki jó uniós helyzetben, komoly támogatásokkal előre tud lépni, addig a magyarországi részen szerényebb lehetőségek adódnak. A soproni borvidék elmaradása is ezzel kapcsolatos, hiszen a '90-es években lépéshátrányba került. Hogy miért említem meg ezt, hiszen Ausztria is uniós ország, és Magyarország is? Azért említem meg, mert alapvetően azt látom, azt látják ott, a vidéken élők, hogy ez a fajta európai borreform a kisebb borvidékeket fogja jelentősebb mértékben hátrányba hozni, és az az érzet, hogy ez így számunkra problémát jelenthet.
Csak ezzel a kis színessel szerettem volna gazdagítani a bizottsági ülést. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen ezt a kis színes vöröset. Államtitkár úr!
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Köszönöm szépen. Azt gondolom, két dologról van szó. Az egyik az, hogy az, hogy az Unión belül nyilvánvalóan kialakul egy versenyhelyzet, pláne azonos borkategória mentén, az egy adottság, és ezzel, azt hiszem, nem igazán lehet mit kezdeni. A másik állítás viszont, azt gondolom, és nagyon remélem, hogy nem igaz. És most ezt nem a vita provokálása okán mondom, de én azt gondolom, hogy a kis borvidékeknek az új borpiaci rezsimben is komoly esélye van, természetesen akkor, hogyha az történik, amit azért remélni szeretnénk, ha és amennyiben minőségi bortermelésre álltak át. Azt gondolom, hogy a dologban a választóvonal sokkal inkább kettős: az egyik a minőségi, nem minőségi bor vagy asztali bor - most nem akarok ledegradálni semmit - kapcsán vetődik fel, különösen akkor, hogyha bejön az, és én azt gondolom, ezt komolyan végig kell gondolni, hogy a különböző borászati technológiák mikor és milyen feltételek mellett legyenek alkalmazhatók.
60
PÉ 61 (Máhr András)
Azt gondolom, hogy ez a szakmán belül nagy vita volt, de ma konszenzuson van. Tehát ez az egyik határvonal az én meglátásomban. A másik határvonal igazából akkor léphet be, hogy ha a Bizottság mégis keresztül tudna erőltetni egy drasztikus kivágási rendszert. Itt ebben a pillanatban tényleg komolyan nem az vetődik latba, hogy mi a gazdaságos vagy mi a versenyképes, és azt gondolom, ezért kell nekünk mindent megtennünk annak érdekében, hogy a programnak ez a része ne következzék be, hanem a gazdálkodó jövedelmi helyzete fogja meghatározni. Nagyon csúnya, amit mondani fogok, de ha most itt azt mondják Magyarországon, hogy 4 millió forintot adunk hektáronként kivágásra, ez egy nagyon nagy pénz, és úgy fog dönteni az egyébként minőségi bort termelő gazdálkodó, hogy kivágom a szőlőmet, míg mondjuk ha ugyanezt az ajánlatot kapja meg egy francia gazdálkodó, még akkor is, ha a jövedelmezősége gyengébb, hogy ha a potenciális esélye rosszabb, azt fogja mondani, hogy tessék elhúzni a csudába, hiszen én már 15 millió támogatást kaptam, mondom: most túlzásokba akarok esni, szándékoltan.
Tehát ez az igazi veszély ránk nézve. Azt gondolom, hogy pont ha a kis borvidék meg tudja találni a maga specialitását, ha meg tud jelenni különleges minőséggel, és ehhez tényleg egy jó promóciós és marketing programot tudunk hozzárendelni uniós, magyar, mindenféle forrásokból, akkor azt gondolom, hogy nagyon-nagyon komoly esélyünk van. Ez látszik az elmúlt időszakban, tessék végignézni a borpiaci változást. Egy '90-es évek elejei krach után jó pár borvidék nemhogy rendbe jött Magyarországon, hanem offenzívába tudott lépni. Persze, még mindig kevés a pénz ahhoz, hogy olyan promóciót és marketinget csináljon, mint amilyet szeretne, persze, még mindig nem biztos, hogy abból a technológiai hátrányból most mindent be tudott hozni, és most akkor rendben van az érlelő, a palackozó - én nem vagyok borkészítő, tehát nem szeretnék tévedésbe esni -, de ezzel együtt nagyon jól látszik, hogy ha egy borvidék megtalálja az arcát, akkor esélyes, és én ebben nagyon őszintén hiszek. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr!
IVANICS FERENC (Fidesz): Nagyon röviden. Én nem érzékelem ezt a nagy ellentmondást kettőnk között. Az osztrák felvetést csak azért említettem, mert az tapasztalható, hogy az Unió komoly támogatásokat adott korábban, és amikor a mieink várják ezeket a támogatásokat, hogy felzárkózzanak, akkor most egy újabb reformmal gyakorlatilag ez a fajta illúzió eltűnik, és amiért reménykedtünk az egész uniós csatlakozásban, az így sérül. Tudom, hogy van egy versenyhelyzet, de ez mégiscsak egy létező érzet.
A másik megoldással kapcsolatban: nagyon remélem, hogy ezek a támogatások megtalálják az utat, a soproni borvidéken nagyon sok pályázatot adnak be, készek arra, hogy a korszerű bortermelést folytassák, tehát ebben nincsen kérdés közöttünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szűcs Erika képviselő asszony!
SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én inkább egy kérést szeretnék megfogalmazni, mert itt most az előterjesztések és a vita alapján egyértelmű, hogy egy olyan ország pozicionálását kell megtalálnunk, aki nem rendelkezik óriási termőterületekkel, nincsenek meghatározó mennyiségei exportra, de nagyon nagy a hagyománya, társadalmi és kulturális értelemben fontos a borágazat. Tehát valamilyen speciális egyensúlyt kell teremteni.
Tehát ehhez kapcsolódóan azt szeretném kérni, hogy látható, hogy a mezőgazdasági rendtartás reformja folyamatosan, termékenként megy: tej, cukor, bor. Ha kérhetnénk egy ilyen háttéranyagot ilyenkor az ágazat helyzetéről, az alapvető jellemvonásairól is Európában, mert akkor jobban érthető, jobban fogható maga a téma is. Hiszen itt nagyon sok hozzászólásban egy-egy mondat elhangzott, ami a helyzetünket jellemzi, hogy nem igazán szerencsés, ha nagyobb bortermelőkhöz kapcsolódunk vagy azokhoz állunk oda, mert nem ugyanazok az érdekeink, elhangzott az, hogy kicsi a termőterület, másutt nagyobbat csináltak, ezért gondolom, hogy ez segítene abban, hogy részben a saját álláspontunkat magabiztosabban alakítsuk ki, másrészt pedig hogy jobban tudjuk képviselni is azt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár úr!
MÁHR ANDRÁS államtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Köszönöm szépen. Természetesen semmi akadálya nincsen. Én azért nem tettem meg, mert a múltkori bizottsági ülésen ezeket az adatokat részletesen ismertettem, és azt gondoltam, hogy ha most megismétlem, azzal - hogy mondjam - időhúzásnak tűnne a felszólalásom. Másrészt pedig amit elnök úrnak átadtam, azt gondolom, hogy a magyar álláspont indoklása pontosan ezeket az adatokat tartalmazza, de természetesen minden adattal rendelkezünk, természetesen bárminemű ilyen anyagot nagyon szívesen bármikor rendelkezésre bocsátunk. Mondom: az én hibám volt, de szándékos hiba volt, ezért utólag elnézést kérek.
A másik: azért egy mondatot szeretném, ha magunknak mondanánk. Azért az Európai Unió borpiacán egy 3-4 százalékos részarány nem kicsi. Ne állítsuk, hogy kicsi. Tehát azt kérném - hogyan is fogalmazzam meg -, tehát azt gondolom, hogy azért Magyarország méreteihez képest ez a részarány szerintem egy olyan részarány, amire oda kell figyelni, és ami tárgyalási pozíciót kell hogy magunknak biztosítson. Ezt csak azért szeretném kérni, mert különben tényleg nehéz helyzetbe kerülünk egy franciákkal való vita kapcsán. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő asszony!
SZŰCS ERIKA (MSZP): Elfogadom államtitkár úr érvelését és így fogok ezután fogalmazni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga képviselő úr!
VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Előrebocsátom, hogy nem vagyok bortermelő, egyetlenegy boros lobbihoz nem tartozom, Békés megyéből jöttem, ami nem is igazán bortermelő vidéke Magyarországnak, legfeljebb az arzénes vizet isszuk, ahogy a képviselő asszony kolléganőm mondta az előbb.
Nekem most megütötte egy dolog a fülemet, amit már másodszor hallottam, és azt gondolom, hogy ez nagyon fontos dolog. Azt hiszem, Hörcsik képviselő úr mondta, hogy a tengerentúlról jön be bor ide, hozzánk, aminek 30 százaléka víz. Nálunk ezt nagyfröccsnek nevezik, mert az egyharmad víz és kétharmad bor, tehát a magyar kocsmákban ezt így szokták nevezni. Ezt azért hozom fel, mert amiről itt beszéltünk és amíg ez így van, szerintem ez egy szélmalomharc. Tehát ezt a versenyhátrányt egyszerűen nem lehet semmivel ellensúlyozni. Tehát létezik-e mondjuk az Európai Unió nagy bortermelő nemzetei között - és Magyarország is ezzel a 3-4 százalékkal - legalább abban konszenzus, hogy a palackra az legyen ráírva, mert ez is elhangzott itt, ami van? Ha az van ráírva, hogy ez egy bor és ez nem nagyfröccs, akkor szerintem a fogyasztó el fogja tudni dönteni, hogy most megveszi a minőségi bort, vagy megveszi a tényleg olcsót, és akkor már nem kell szódát belenyomnia, legfeljebb beletölti a palackokba, csak a szén-dioxidot ráengedi és rögtön készen van otthon a nagyfröccs, mert ez nem vicc. Most éppen egy hete jártam egy ilyen nagy bevásárló centrumban és meglepődve néztem, hogy 500 forintért lehet chilei bort venni. Ezek olyan versenyhátrányok, amiről lehet itt beszélni, és mindent el lehet követni, de akkor előbb vagy utóbb ennek vereség lesz a vége, ha ebben az Európai Unió mondjuk nem tudja azt elérni, hogy tényleg az legyen ráírva a palackra, és utána a vásárló eldönti.
Van-e ebben államtitkár úr valamilyen elmozdulás? Én a múlt héten az európai régiók bizottsági ülésén vettem részt, és ott is napirenden volt ez a bordolog. Elképesztő véleménykülönbség van az Európai Unión belül is ezekben az ügyekben. Ebben az egyben, tehát az Unión kívüli, bejövő dolgokban lehet-e valamilyen egységfrontot teremteni vagy pedig nem? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr!
MÁHR ANDRÁS államtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Bocsánat, most egy kicsit hosszabb leszek, mint eddig voltam, ezért mindenkitől előre elnézést kérek. Azt gondolom, hogy a kérdés ennél egy picit összetettebb. A felvetése abszolút jogos. A probléma egyik oldalról arról szól, hogy az Unió egy borexport-orientált régió, ebből adódóan nyilvánvaló, hogy a WTO-val vagy attól függetlenül meg kellett kötni a kereskedelmi megállapodásokat ahhoz, hogy ez előtt a bor előtt a sorompót ne húzzák le a nagy felvevő országok.
70
71 mse (Máhr)
Ha pedig ezt meg kellett tenni, akkor hogyha mondjuk Amerikában, hogy egészen pontos legyek: Kaliforniában elfogadott borászati eljárás, hogy 30 százalékban lehet vizet rakni a borba, akkor két alternatíva van: vagy azt mondja az Európai Unió, hogy ez nem bor, kitiltja, és ebben a pillanatban ennek az ellentéte is megjelenik; vagy pedig az a megoldás, amit az általam hivatkozott közös javaslat ugyan csak két mondatban tartalmaz, nem kifejtve, hogy azt mondjuk: a közösségi szabályozás keretében engedélyezni kell minden olyan borászati eljárást, amely nemzetközi szőlészeti, borászati hivatali - bocsánat, a kollégám segített a pontos nevében -, OIVV-ajánlással rendelkezik.
Természetesen abban a pillanatban felvetődik az a kérdés, hogy ha ezt megtettük, akkor veszélyeztetjük a minőségi borokat. Én azt gondolom, hogy nem, és ezzel függ össze a javaslat másik része, hogy a minőségvédelemmel, a földrajzi árujelzéssel kapcsolatos szabályokat meg úgy kell kialakítani, hogy innentől kezdve egyértelművé váljon, ott viszont olyan szabályok vannak és attól válik különleges minőséggé, meg attól válik földrajzilag védetté, hogy mondjuk egy tokaji aszúban vagy egy tokai borban - és most elnézést kérek, egyetlen borvidéket sem akarok ezzel bántani, csak példaként akartam mondani, mert végül is valahol a tokaji az egyik meghatározó nemzeti sajátosságunk -, hogy abban viszont garantáltan nincs víz. Innentől kezdve megtehetjük azt, hogy mi is szállítunk Amerikába - ha úgy tetszik - fröccsöt, meg szállíthatunk minőségi bort is. Pont ez a javaslatunk lényege. Persze ez egy átkozott háború.
A dolognak a másik ága pedig az, hogy az Európai Unió egy szigorú, egységes borászati eljárást írt elő, és ezzel függ össze a cukor és a must kérdése, ami már elhangzott itt, ugyanis még ezeknek a szigorításában gondolkodik, hogy majd ezzel piacot szabályoz. A dolog pont fordítva igaz: kizárjuk magunkat az exportpiacokról, miközben megnyitjuk a saját piacainkat - most ezt az Európai Unió vonatkozásában mondom - az egészen más technológiával előállított szőlő és bor előtt. Tudniillik azt kell látni, hogy a világ borászatának egy része abba az irányba ment el, hogy többször szüretel, nagy volumeneket szed le, és kevésbé a minőségen, mintsem inkább a mennyiségen alapuló bortermelést választja. Nekünk ennek a kettőnek a kombinációját kell megtalálnunk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr? (Dr. Hörcsik Richárd nemet int.) Ha megengedik, én is mondanék egy pár szót, előrebocsátva - a képviselő úrhoz hasonlóan -, hogy nem értek a dologhoz, de azért az embernek van egy általános hozzáállása, hogy mit gondol a piacról meg az Európai Unióról, és azért a sok részinformáció, amely elhangzik, beleilleszkedik ebbe az elképzelésrendszerbe.
Mindenekelőtt arra hívnám fel Hörcsik képviselő úr figyelmét, hogy ne állítsa szembe a liberalizmust a szigorúsággal. Ez egy tévedés. Ez egy tévedés! Én liberális vagyok, és a szigorúságnak is híve vagyok. Csak a legutolsó példára visszatérve: én nem is értem igazából, hogy ez hogy történt. Az Európai Unió valamire azt mondja, hogy ez a bor, amit nem így csinálnak, az nem bor. Ezáltal nyilván megnövelik a termelési költségeket, kizárnak a piacról mindenfajta pancsot, majd bor címén beengednek az Európai Unióba olyasvalamit, amit olcsóbban, tehát ezt a minőségi szabványt el nem érően készítenek. Ez számomra mint liberális számára abszurdum, ugyanis a törvények uralma mindenkire igaz kell hogy legyen. Azt meg nem tartom egy jó érvnek, hogy Amerikában azt mondják, hogy így is lehet bort csinálni. Hogyha Magyarországon vagy az Európai Unióban van egy gyógyszergyártási követelményrendszer, akkor hogyha a harmadik világban meg lehetővé teszik, hogy a fekáliát beletegyék az aszpirinbe, akkor azt kitiltjuk a piacunkról, gondolom én. Ez egy extrém példa természetesen, de annak az ábrázolására szeretném felhasználni, hogy ha egyszer úgy gondolja az Európai Unió, hogy az a bor, ami, akkor be lehet hozni ide mindenfélét, csak nem lehet borként eladni. És én egyszerűen nem is tudom átlátni, hogy ezt miért nem képes az Európai Unió érvényesíteni akár az Egyesült Államokkal szemben is.
Ivanics képviselő úr úgy fogalmazott, hogy azok az álmok, amelyeket az európai uniós tagsághoz fűztünk, most porba hullottak. Ezt a sarkos megállapítást azért semmiképpen nem osztanám - részben egyébként osztom, de erre a dologra majd mindjárt visszatérek -, mert az az egyik lényeges eleme az európai uniós tagságnak, hogy ha van egy ilyen, a világpiacon elérni kívánt projekt, akkor Magyarország, osztva az európai uniós tagállamok álláspontját, egészen más súllyal tud az Európai Unió részeként fellépni, mintsem hogyha ezt az Európai Unión kívül tenné; és, igen, Kaliforniával szemben is, amely, ha önmagában tekintjük, tudjuk, a világ hatodik legnagyobb gazdasági hatalma, de akkor is, szerintem ezt el kell tudnunk érni. Én azt is el tudom képzelni, hogy az a technológia, amely az európai borkészítés minősége kapcsán le van írva, az el van túlozva. Én ebbe nem tudok beleszólni, én ittam már jó kaliforniai bort, tehát nem mint fogyasztó szeretnék ebben véleményt mondani, hanem azt szeretném, hogy ebben legyenek világos normák, és ezeket a normákat érvényesíteni kell. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik megjegyzésem - és ebben hajlok arra, hogy Ivanics képviselő úr általam melankolikusnak tekintett hozzászólását részben osszam -, hogy ha jól értem Ivanics képviselő úr hozzászólását, akinek ebben nyilván igaza van, jobban ért hozzá, mint én, akkor ebben a támogatásalkuban lemarad mondjuk a soproni borvidék. Bocsásson meg, képviselő úr, én nem vagyok nagy híve a soproni boroknak, de a dolog most nem erről szól, hanem arról, hogy lemaradnak a burgenlandi gazdák támogatása mögött. Ez azért borzalmas, mert életem kétharmadát, sajnos fiatalságom teljes egészét egy olyan országban éltem le, amelyben tervalku volt, és én mindig örültem, hogy hátha ezen egyszer változtatni tudunk. Most tervalku nincsen, most támogatásalku van, ami valószínűleg jobb, mint a tervalku, de még nem annyira jó, mint amilyennek lennie kellene, nevezetesen hogy versenynek kellene lennie. És a versenyt illetően - itt térnék vissza a liberalizmus és a szigorúság kérdésére - legyenek nagyon világos kritériumok törvényekben, jogszabályokban, amelyek keretei között a termelést meg a kereskedelmet folytatni kell, aztán pedig nyilvánvalóan győzzön a jobbik!
Úgyhogy kicsit szomorúan hallgatom ezt a vitát, részben mert felemelt kézzel megy be az Európai Unió a világpiaci versenybe, részben pedig azért, mert ha jól értem - sarkosan szívesen fogalmazok, igazságtalanul nem szívesen -, azért az Európai Unión belüli borpiaci versenyre, úgy tűnik, olyan megoldási javaslatok születnek, hogy a versenyben a piaci résztvevők egy része ne vegyen részt, ami a régi résztvevőknek, hogy is mondjam, a piaci részesedését növeli. Ez rövid távon biztosan hasznot hoz a spanyol, a francia meg nem tudom milyen bortermelőknek, de hogy ez hosszú távon szépen ad hozzá az Európai Unió egésze versenyképességének a csökkenéséhez, azt illetően nekem a legkisebb kétségem sincs. Ezt tehát egy problémás dolognak látom, mert alapvetőben - még egyszer - nemcsak az Európai Unión kívüli piaci kihívásokra válaszol az Európai Unió ezekkel tervekkel, hanem így sajnos az Európai Unión belüli versenyt is egy ilyen, kicsit maffiamódszerrel kívánja megoldani: teszek egy olyan ajánlatot, ahogy azt a Keresztapában lehetett hallani, amit nem lehet visszautasítani. Lehet, hogy kapunk egy ajánlatot, amit nem lehet visszautasítani, de a lényege mégiscsak az, hogy tessék megszűnni versenytársnak lenni. Szóval ezek az én aggályaim - lehet, hogy nincs igazam.
Államtitkár úr, igazam van vagy nincs igazam?
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Részben igen, részben nem. (Derültség.)
ELNÖK: Már jó! (Derültség.)
DR. MÁHR ANDRÁS (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Az első, amiben, azt gondolom, az elnök úrnak nincs igaza, az az, ami a borkészítési szabályokra vonatkozik. Azt kérem, hogy valamit lássunk nagyon világosan, bár ez nyilván egy speciális szakma, és sok minden van még, de a dolog lényege a következő:
80
PÉ 81 (Máhr)
Van, és nem az Európai Unió és nem Amerika és nem Chile - az összes többit tessék még mellésorolni - által meghatározott borfogalom, hanem van tulajdonképpen egy nemzetközi borfogalom. Azt gondolom, hogy ez egy kompromisszum része, hogy ez most jó vagy rossz, ehhez én se értek, mert én nagyon szeretem a bort, de sajnos, nem vagyok borász.
A dolog lényege annyi, hogy az Európai Unió ennél egy szigorúbb borfogalmat használ, ami a technológiára, az eljárásrendre, cukrozásra, ezer és ezer dologra vonatkozik, de azt gondolom, hogy ha ebbe belemennék, akkor itt nagyon sokan megrónának, mert akkor kiderülne, hogy tényleg nem értek a borászkodáshoz - de én ezt bevallottam.
A vita arról szól - és ez a magyar javaslatnak is a lényege -, hogy ha van egy világon elfogadott borfogalom, akkor mi azt a borfogalmat nyugodtan használjuk, minden további nélkül vonatkozhasson ránk is ugyanaz a technika, technológia, eljárásrend, akármi, de nekünk - és nemcsak nekünk, hanem Európában még jó pár bortermelésben érdekelt országnak - van egy komoly versenyelőnyünk, ez a nevezzük úgy, hogy minőségi bor, ezt majd át fogják keresztelni, nem az elnevezés a lényeg. Azt viszont védjük meg, és egy olyan szabályrendszert mondjunk, pont a földrajzi eredetvédelem, pont a minőségvédelem okán, hogy ami különleges, ott igen, bevállalunk egy szigorúbb technológiát, mindenütt másutt pedig igen, lehetséges az, hogy mi is úgy szállítunk Amerikába bort, hogy 30 százalék vizet rakunk mellé. Semmi probléma nincs belőle, és azt gondolom, hogy ez a gondolatsor itt és így véleményem szerint zárt.
Amivel egyetértünk: igen, az egyik legnagyobb problémánk a borreform kapcsán, de hozzá szeretném tenni, hogy a többi piaci reform kapcsán is, hogy kimondva, ki nem mondva, szándékoltan, nem szándékoltan, hiszen nem szeretek összeesküvés-elméletekben gondolkodni, ezért mindenkitől elnézést kérek, de fennáll minden ilyen piaci történetnél az az érzésünk és annak a veszélye, sőt megalapozottan bizonyíthatóan, hogy az Európai Unió korlátozni kívánja a termelését támogatási, ezer és ezer okból, most ebben nem is szeretném elindítani a vitát, és ez mindig valahogy úgy kanyarodik ki, hogy az új tagországok csökkentsék a termelésüket. Most ez az, ami ellen mi nagyon-nagyon határozottan tiltakozunk, és ezért volt az, hogy azt mondtuk, hogy a szerkezetátalakítást maximálisan támogatjuk, a kivágási koncepciót nem. Egyszerűen azért, a dologban tényleg csapdahelyzet van, és ezt látni kell, és ezért kell ennyire sarkosan fogalmaznom, és amiben itt elnök úrral viszont maximálisan egyetértünk, hogy akármi történik, egyszerűen a jelenlegi ár-érték arányok, tőkearányok olyanok, hogy lehet olyan ajánlatot tenni az újonnan csatlakozott tagállamok gazdálkodóinak, ami mellett lemondanak tevékenységről, amely ajánlaton egyébként a 15-ök gazdálkodói - ha finoman akarok fogalmazni - halálra röhögik magukat.
Ez egy olyan csapda, amit azt gondolom, hogy világosan látnunk kell, ezt valahogy világosan közösen artikulálnunk kell, és meggyőződésem, hogy hosszú távon tényleg az Európai Unió össz-versenyképességét rontja, hogy ha az egyébként felzárkózásra és versenyképességre ítéltetett országokban próbáljuk meg a korlátozásokat érvényesíteni.
Én is híve vagyok annak, hogy jó lenne, ha már nem támogatási alkukban, hanem játékszabályokban és versenyszabályokban lehetne gondolkodni, viszont azt gondolom, hogy azért a folyamatok valahol ebbe az irányba mutatnak, hogy mikor jutnak el oda és milyen áron, ez a nagy kérdés számomra, és ebben most nem fejteném ki a véleményem, mert az nem a napirend. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Veress képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Nem szeretnék visszautalni egy korábbi beszélgetésre, csak hogy jól emlékszem-e, ott ez felmerült, hogy az Európai Unió régebbi tagállamainak termelői között vannak olyanok, akik zseniális pénzügyi hurkot írtak le. Hatalmas pénzekkel telepítettek, óriási támogatásokat szedtek le a termelésből, most pedig igen jelentős többletpénzekért óhajtják kivágni az egyébként nem feltétlenül jó minőségű telepített szőlőiket.
Nem tudom, jól emlékszem-e erre a megállapításra, de amennyiben ilyen van, akkor nagyon jól lehet érteni, hogy miért van egy igen erőteljes lobbi abban, hogy a hagyományos termelői körzetek erőteljesen próbálnak belenyúlni a támogatási zsákba. Ezt nyilván valamilyen módon a magunk lehetőségeivel és eszközeivel ellensúlyozni kell, hiszen ez el fogja vonni a magyar termelők számára megszerezhető támogatásokat.
A másik dolog, amit szeretnék itt megjegyezni: van egy vita arról, hogy érdemes-e az Európai Unióba belépni vagy nem. Gondolom, hogy ez egy teljesen fölösleges elméleti vita. Varga képviselő úrral megállapítottuk, hogy persze, lehetett volna várni még tíz évet, csak akkor a helyzet olyan lett volna, hogy az ő támogatásaikkal még nagyobb előnyre tettek volna szert, és akkor tíz év múlva már lehet, hogy nem is lett volna érdemes és lehetséges belépni az Európai Unióba. Itt sokkal inkább azon érdemes gondolkodnunk, hogy az ismert szabályrendszerek között mik azok a megoldások, amelyekkel a magyar termelőket jobban tudjuk támogatni, sok esetben azt hiszem, az információ a legnagyobb érték ebből a szempontból. A másik pedig, ami azért így elhangzik, hogy a magyar termelők valamilyen módon való együttműködését valószínűleg erősíteni kell ahhoz, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni, és feltehetőleg nemcsak Magyarországon belül, hanem esetleg más tagállamokban is kellene találni szövetségeseket, akikkel az igazán nagy lobbierővel rendelkező blokkokkal szemben legalább valamiféle eséllyel tudnánk elindulni ezekben a kemény csatákban. És most nem arra gondolok, hogy a magyar állam képviselői nem keményen ülnek az asztalnál, de mint tudjuk, vannak olyan másodlagos, vacsorázó és egyéb asztalok, ahol igen komoly termelői és egyéb egyeztetések után lobbiznak az érintettek a bizottsági képviselőkkel. Úgy érzem, hogy itt lehetne igen erőteljesen javítani a magyar pozíciókat, hogy ha ezeket a nem mindig teljesen áttekinthető rendszereket a mainál talán hatékonyabban tudnánk hasznosítani, persze, ezekbe akkor be is kell kapcsolódni előtte. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Mielőtt megadnám a szót államtitkár úrnak, csak annyit jeleznék, hogy senki nem beszélt arról, hogy bármi más alternatíva lett volna az EU-n kívül, de az, hogy a még hiányosságok, abban minél erősebb lobbit szervezni, ebben egyetértünk. Elnézést kérek most a bizottságtól, átadom az elnöklést Kocsi alelnök úrnak. További jó munkát kívánok, de visszatérek. Államtitkár úrnak megadom a szót.
(Az elnöklést Kocsi László, a bizottság alelnöke veszi át.)
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Ahogy azt hallották, én most átveszem az elnöklést, és hamarosan kísérletet teszek arra, hogy ezt a napirendi pontot le is zárjuk. Ebben hathatós közreműködését kérem a kollégáknak. Viszont nyilván meg kell kérdeznem azt, hogy a kialakult helyzetben ki szeretne még ehhez a napirendi ponthoz szólni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs ilyen... (Máhr András: Egyetlen mondatban szeretnék reagálni.) Bocsánat, Máhr András szakállamtitkár úr szeretne reagálni azért Veress Józsefre. Én is így gondoltam, csak szerettem volna felmérni a következményeket. Tehát ha nincs ilyen, akkor megadom a szót szakállamtitkár úrnak.
MÁHR ANDRÁS államtitkár (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr, elnézést. Igen, úgy emlékszem, hogy képviselő úr jól emlékszik az elmondottakra. Ennél van egy még rosszabb szcenárió, ami úgy szól, hogy kaptak telepítési támogatást, rendkívüli haszonélvezői az eddigi rezsimnek, és nem élnek a kivágási támogatással, hanem nekünk kell, vagy mi fogunk vele élni. Ez a legrosszabb szcenárió, ezt azért szeretném nyomatékkal mondani, hogy ezt lássuk.
A másik fele: szeretnék mondani egy számot. Az Európai Unió borpiaci rezsimre költött támogatásainak egy picivel több mint 80 százalékának a haszonélvezője a mai napig négy ország: Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Portugália. A dolognak az a paradoxonja, és számunkra ez az igazi, valódi probléma, hogy ennek a támogatásnak ma már a legnagyobb hányada a krízislepárlás. Praktikusan: telepítettünk szőlőt, megtermeljük a támogatással a terméket, előállítjuk a bort, és uniós pénzen lepároljuk.
Éppen ezért mond a magyar javaslat két dolgot. Az egyik, hogy mi a szerkezet-átalakítást tudjuk maximálisan támogatni. A másik, illetve három dolgot mondunk ez ügyben. A második, hogy objektív kritériumok alapján, és ez nem lehet az objektív kritérium az eddigi támogatási, elosztási arány, hanem mondjuk a szőlő- és bortermelésben való súly és egyéb tényezők figyelembevétele okán kerüljön felosztásra ez a forrás és kerüljön az úgynevezett nemzeti borítékokba.
90
91 mse (Máhr)
A harmadik ok, hogy azt mondjuk, hogy a krízislepárlás mint intézmény eltörlése ellen nem emelünk kifogást, miközben ennek a négy országnak a legfőbb lobbija az a bortörvény kapcsán, hogy a krízislepárlás maradjon fönn, és erre vonatkozik az a múltkor elmondott állításom, hogy emiatt nem csatlakoztunk a négy országnak a borpiaci reformról készített közös javaslatához, amit a múltkori ülésen, azt hiszem, elég részletesen kifejtettem.
A lobbizást illetően meg maximálisan egyetértünk, minden ötletre - azt hiszem, ezt nem csak én mondom - nyitott a szakma is, és köszönjük a segítséget.
ELNÖK: Köszönöm, szakállamtitkár úr. (Veress József jelentkezik.) Veress képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Csak maximálisan egyet tudok érteni azzal, hogy valószínűleg a szerkezetátalakítás lehet az az egyetlen hatékony eszköz, amelynek az erősítésével a magyar bortermelők nem a lepárlási csapdába mennek bele, hanem tényleg a fennmaradt technológiai és egyéb hátrányokat hatékonyan tudják vinni. Valószínű, hogy a magyar lakosságot is kellően fel fogja háborítani, amikor azt hallja a rádióban, hogy a lepárolt szeszből tisztítószer- és egyéb alapanyagokat csinálnak. Tehát hogyha ez az információ kellően megalapozottan kijön, akkor feltehetőleg igen nagy támogatottsággal tudnak leülni a magyar képviselők a tárgyalóasztalhoz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Valamennyien köszönjük. Ha nincs több hozzászólás (Senki nem jelentkezik.), akkor én ezt a napirendi pontot ezennel lezárom, egyben egy nagyon rövid, szám szerint ötperces szünetet rendelek el, amíg mindenki elfoglalja a helyét a következő napirendi pont tárgyalására. Köszönöm szépen.
Köszönöm, szakállamtitkár úr!
(Szünet: 11.04 - 11.09 óráig)
Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntök mindenkit! Köszöntöm Bajnai Gordon kormánybiztos urat, meghívott vendégeinket az HEBC-től, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamarától, képviselőtársaimat. Folytatjuk a munkát.
Napirendi pontunk keretében a kormánybiztos úr tájékoztatja a bizottságot és tisztelt vendégeinket az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását lebonyolító intézményrendszerről, és tájékoztat minket arról is, hogy a korábban szóba került, a korrupció visszaszorítása, leküzdése tárgykörben mennyire sikerült ennek az intézményrendszernek, eljárásainknak, terveinknek eleget tenni. A megállapodásunk szerint a kormánybiztos úr egy rövid bevezetőt fog tartani, és ezután minden képviselőtársamnak, illetve meghívott vendégeinknek is lehetősége nyílik arra, hogy kérdéseket tegyenek fel vagy a véleményüket elmondják. Arra kérek mindenkit, hogy az időfelhasználás tekintetében viszont, ha lehet, legyünk önkorlátozók, a tartalom és a vélemények szabadságát tekintve pedig éljünk teljes szabadságunkkal.
Kormánybiztos úr, öné a szó.
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szóbeli kiegészítése
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Én is tisztelettel köszöntöm önöket, és köszönöm a meghívást. Összefoglalóan hadd mondjam el, hogy azt gondolom, jól állunk, jól haladunk. Amikor néhány héttel ezelőtt benyújtottuk az Új Magyarország Fejlesztési Tervét az Európai Unió brüsszeli bizottságának, akkor negyedikként tettük meg ezt, nemcsak a tíz most csatlakozott tagállam közül, hanem az Unió mind a 25 tagállama közül negyedikként nyújtottuk be. Ilyen értelemben tehát azt lehet mondani, hogy ebben élenjárók vagyunk, és most az Uniónál van a labda, hogy ezt az Új Magyarország Fejlesztési Tervet véleményezze, ami nyilván egy több hónapig tartó egyeztetési folyamat lehet.
Nemcsak ebben állunk jól, hanem abban is, hogy múlt héten szerdán a kormány lezárta azt a kéthetes folyamatot, amelynek keretében mind a 15 operatív programot is elfogadta, ezzel, azt gondolom, megint az élbolyban leszünk az Unióban, amikor még decemberben szeretnénk ezeket benyújtani az Uniónak. Ha benyújtottuk ezeket az operatív programokat, akkor onnantól kezdve megnyílik az elvi lehetősége, hogy projektekre számlákat fogadjunk be, hogy ideiglenes módon már akár pályázatokat is meghirdessünk. De az Uniónál az is egy néhány hónapos jóváhagyási folyamat, amíg az operatív programokat véglegesen jóváhagyják, ez valamikor márciusra várható, akkor indulhat el majd teljes egészében a hétéves fejlesztési program.
Most egy olyan feladat előtt állunk tervezési oldalról, amely az akciótervek, a kétéves akciótervek elkészítésére vonatkozik. Ezek azok a dokumentumok, amelyekben - ahogy már korábban is mondtam - évről évre mindig két évre előre gördülő módon, lényegében az üzlet világából hozva ezt a módszert, gördülő tervezéssel megtervezzük a következő két év tevékenységét. Ebben megjelennek majd a pályázati kiírások tervezetei, az, hogy várhatóan mikor írjuk ki azokat, körülbelül milyen keretösszeggel, milyen kedvezményezetti körnek milyen célokra lehet igénybe venni. Ez lehetővé teszi, hogy a pályázni szándékozók tudják, hogy mi várható a következő évben, fel tudjanak rá készülni. Bevezetjük a folyamatos elbírálású pályázatokat is, ahol egy meghirdetett keretösszeg erejéig folyamatosan lehet majd pályázni.
Ugyanezekben az akciótervekben kerül majd sor az úgynevezett egyedi projektek befogadására és jóváhagyására. Ezekre vonatkozóan is az akcióterv az, amely megpróbálja meghatározni, hogy a következő két évben melyek azok az egyedi projektek, amelyek elindulhatnak, amelyekre a kormány rábólintott. Az akcióterveket pályázati tervekkel és projekttervekkel a kormány fogja jóváhagyni, ez lesz az a végső döntéshozó fórum, amely rábólint - mindig két évre előre, de évente felülvizsgálva - ezekre a programokra.
Arra számítok, hogy az első ilyen akciótervet minden egyes operatív program, mind a 15 operatív program vonatkozásában ugyancsak márciusban, amikor az Unió az operatív programokat jóváhagyja, el tudjuk készíteni és a kormány jóvá tudja hagyni, hogy ne legyen akadálya annak, hogy már tavasszal ezek a programok teljes erővel beinduljanak.
Készülünk arra, hogy a most, mondjuk január és március közötti időszakban is néhány speciális vonatkozásban - és ez nem lehet nagyon sok dolog - meghirdessünk pályázatokat, elsősorban a gazdaságfejlesztés és a humán programok, azon belül is a foglalkoztatáshoz kapcsolódó programok terén, hiszen ezekben nagyon nagy éhség van az országban, nagyon várják már a vállalkozók és a foglalkoztatásban érdekeltek ezeket a forrásokat, hogy haladni lehessen előre ezen a területen. Ugyanakkor ideiglenes akciótervben nagyon sok dolgot nem szeretnénk meghirdetni, hiszen mindaddig, amíg az Unióval nem állapodtunk meg véglegesen az operatív programokról, csak a nagyon biztonságos ügyeket szabad most beindítani.
Az akciótervek készítése: gyakorlatilag azt elmondtam, hogy hogyan tervezzük beindítani tervezési oldalról ezeket a programokat, de az a szándékunk, hogy ezzel párhuzamosan felálljon az az intézményrendszer is, amely ezt le tudja bonyolítani, és lényegesen egyszerűbb, érthetőbb, átláthatóbb, gyorsabb működést szeretnénk elérni a korábbi tapasztalatokból okulva az intézményrendszer területén. Ennek érdekében készül egy eljárásrendi tervezet, és elkészült egy intézményrendi határozat, amelyben meghatároztuk, hogy hogyan fog működni ez az intézményrendszer. Erről kiküldtünk egy tájékoztatót, feltételezem, hogy ezt látták, ezért nem mennék bele minden részletébe. Csak azt mondanám el, hogy három dolog vezetett minket: az intézményrendszer gyorsítása, az átláthatósága, érthetősége és az egyszerűsítése a folyamatoknak. Ennek érdekében számos intézkedést tettünk.
A közreműködő szervezetek számát csökkenteni szeretnénk. Általában bevezetnénk azt az elvet, hogy egy pályázat során a pályázó csak egy közreműködő szervezettel találkozzon, a korábbi két-három közreműködő helyett egyablakos ügyintézés legyen az adott pályázat vonatkozásában. Ezekkel a közreműködő szervezetekkel egy új szerződést fogunk kötni a következő időszakra, amelyben teljesítményérdekeltté tesszük őket, magyarul: ez tulajdonképpen az üzlet világából jól ismert service level agreement típusú szerződés lesz, ahol kötelezettséget vállalnak bizonyos minőségi normák, határidők, selejtarányok vonatkozásában, és ezeknek betartásához fogjuk kötni a díjazás egy részét. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az egyéni ügyintéző borítékjában és szervezeti szinten is jelenjen meg az az érdekeltség, hogy ők jól, gyorsan, hatékonyan hajtsák végre ezt a folyamatot, mert eddig ezt nem biztosítottuk.
További intézkedés, hogy internetre tereljük a pályázati folyamatot. Ez azt jelenti, hogy mostantól interneten lehet benyújtani a pályázatokat, követni lehet majd az interneten, hogy hol tart az elbírálási folyamatban a pályázat. A nyertesek számára a szerződést követően lehetőség lesz az interneten keresztüli elszámolás benyújtására, illetve a követési jelentések internetes benyújtására is. Nem lesz kötelező interneten bonyolítani ezt, hiszen ez nem mindenhol releváns még az országban, de lehetővé tesszük, és reméljük, hogy ez gyorsan el fog terjedni, mint gyorsító módszer.
Lényegesen csökkentjük a bekért dokumentumok számát, és a hatósági igazolásokat nem a pályázóktól fogjuk bekérni, hanem a nyertesektől szerződéskötéskor. Ezzel nagyban megkönnyítjük a pályázatok benyújtását, persze megnövekszik a pályázók felelőssége is abban, hogy ha nyertek, akkor majd képesek legyenek beadni ezeket az igazolásokat. De ez nagyban csökkenteni fogja a bürokráciát.
Számos olyan dokumentum lesz, ami ma már államigazgatáson belül beszerezhető, azokat mi fogjuk beszerezni, és nem a pályázóktól kérjük be, ezzel is csökkentjük a bürokráciát, az adminisztrációt. Lényegesen egyszerűsítjük a pályázatok elszámolási folyamatait, nagyobb blokkokban, egyszerűbben lehet majd elszámolni, és bizonyos típusú költségekről el fogjuk fogadni, az általános költségekről a pályázók állításait, nem kell majd minden apró számlát benyújtani.
Módosítunk a pályázatokkal kapcsolatos panaszok elbírálási rendjén. Létrehozunk szervezeten belül egy önálló panaszkivizsgáló, -elbíráló egységet. Eddig ez benne ült abban a szervezetben, ahol a panasszal kapcsolatos első megállapítás született, ezért ritkán változott két forduló között a vélemény az elbírálásban, most egy, az irányító hatóságoktól független panaszkivizsgáló tevékenységet csinálunk, így lehetőség lesz arra, hogy az esetleges anomáliákat tehát egy normál fellebbviteli jelleggel el lehessen hárítani, ez is egy új intézkedés lesz.
Megerősítjük a pályázókkal kapcsolatban álló call centert, az ügyfélszolgálatot, nemcsak interneten, telefonon is, és már a pályázatírás szakaszában is fogunk általános értékű, nyilván nem konkrét, egyedi pályázatra vonatkozó, de általános tanácsot, információt szolgáltatni a pályázók számára.
Bevezetjük azt a rendszert - és innentől elkezdenék az átláthatóság irányába mondani dolgokat -, hogy minden bírálóbizottságba külső bíráló tagot kell meghívni. Ezeket a külső bíráló tagokat az adott operatív programban érdekelt civil vagy ágazati szervezetektől fogjuk kérni, hogy egy kosárban delegálják ezeket a minősített szakértőket. Nyilván ezeknek olyan szakértőknek kell lenniük, akiknek az összeférhetetlenségi és szakértelmi adottságait ellenőrizzük, és egy ilyen kosárból minden egyes bírálóbizottságba, még a legkisebb három fős bizottságokba is fogunk legalább egy külső szakembert behívni. Ilyen értelemben biztosítva lesz egyfajta külső kontroll, már a legkisebb bírálóbizottságokban is. Lehetővé tesszük a bírálóbizottságok véleményének utólagos megismerését a pályázók számára, ily módon ellenőrizhető lesz, hogy korrekt volt-e az eljárás, és ezzel segíteni fogjuk azt, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy nem volt korrekt az eljárás, akkor a már említett felülvizsgálati folyamathoz fordulhasson, s ily módon lehetővé tesszük az esetleges hibák korrekcióját.
Külön szeretnék szólni az úgynevezett egyedi projektekről, hiszen egy dolog a pályázatos eljárásrend - erre, azt gondolom, kellő biztosítékot tartalmaz maga a pályázati eljárás, annak a véleményezése -, de az egyedi projektek tárgyköre az, amelyre nézve általában több kérdés szokott születni. Itt egy nagyon világos definíciót szeretnénk arra vonatkozóan, hogy egyáltalán hogyan kerülhet döntés-előkészítésre és döntésre egy egyedi projekt. Szemben azzal a gyakorlattal, hogy mindenki, legyen akár képviselő, polgármester, vállalkozó, civil szervezet, maga jön, és kézben próbálja bejuttatni valahogy az általa nem nagyon ismert rendszer valamely pontjára a javaslatát, egy nagyon világosan definiált projektcsatornát hozunk létre. Azt mondjuk, hogy mostantól egyedi projektre, tehát ami nem pályázati kiírás, aminek van egy definiált mechanizmusa, hanem egyedi projekt, amellyel kapcsolatban azt szeretnék, hogy bekerüljön az akcióprogramba, akciótervbe, és arról a kormány döntsön, tehát ilyen javaslatot összesen három csatornán keresztül lehet majd benyújtani.
Az egyik csatorna a regionális fejlesztési tanács, amelynek az esetében a regionális fejlesztési tanács döntése alapján, a tanács elnökének aláírásával lehet majd bejuttatni hozzánk projektjavaslatokat. A másik ilyen csatorna a szaktárca: egy adott ágazati programban érintett tárca a miniszter aláírásával tehet javaslatot, hogy mely programok, egyedi programok kerüljenek egy adott ágazati programba. A harmadik ilyen csatorna - ez elsősorban a központi, kormánykezdeményezésű zászlóshajóprogramok vagy komplex programok vonatkozásában működik majd, ahol sok ágazat és régió között kell majd koordinálni - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amely az ilyen komplex programokat előkészíti és beteszi az akcióprogramba, amelyről szintén a kormány fog majd dönteni. Ezen a három csatornán kerülhetnek fel egyedi programjavaslatok, mindenütt egy világos felelősségvállalás mellett, hogy ki javasolta azt a programot, amely ha majd ily módon bekerül az ügynökséghez, akkor az ügynökség ezután elvégez még egy szakértői bírálatot, egy megvalósíthatósági bírálatot ezekről a projektekről, ezután javasolja a kormány elé jóváhagyásra azokat a programokat, amelyek ezen a szűrőn átmentek. Ily módon biztosítható, hogy mindenki, aki valamilyen egyedi kezdeményezést szeretne tenni, tudja, hogy hova mehet: vagy a regionális tanácshoz, vagy a szaktárcához vagy zászlóshajó ügyekben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Ezt a mechanizmust tervezzük az egyedi projekteknél.
Ez mindenképpen biztosítja egyrészt azt, hogy átlátható legyen, hogy hol születnek az előkészítő döntések, másrészt biztosítja azt, hogy ennél a három csatornánál egyfajta minőségi kritériumnak is megfeleljenek ezek a projektek, és ami nekünk nagyon fontos az uniós szabályok miatt, hogy csak olyan projektek kerülhessenek be az akcióprogramba, amelyek végig is vihetők három év alatt, hiszen az uniós úgynevezett n+3, illetve n+2-es szabályok alapján csak olyan projekteket érdemes befogadnunk, amelyek a meghatározott négy, illetve három év alatt véget érnek, különben ha lejárt ez az idő, akkor a pénz, amit arra a projektre allokáltunk, elveszik. Ezért csak nagyon jól előkészített javaslatokat szabad befogadnunk, így a projektcsatornákkal szemben az is elvárásunk lesz, hogy biztosítsák ezt a minőségi kritériumot. Most is azt tettük, hogy az eddig nálunk nyilvántartott több mint 800 projektet, amely a múltban, eddig ide bejött, és amelyről még nem volt kormánydöntés, visszaküldtük a régióknak, illetve az ágazati minisztériumoknak, hogy véleményezzék újra, és az általunk megadott minőségi elvárásnak megfelelően minősítsék azokat. És azt várjuk, hogy amikor márciusra elkészülnek az akciótervek, akkor majd ezek a projektek, esetleg más projektekkel összevetve, amelyek azóta merültek fel, megmérettetnek ezeken a fórumokon, és így kerülnek benyújtásra. Ez a másik intézkedés, amellyel, azt gondoljuk, világos, egyértelmű, átlátható csatornát szeretnénk teremteni a döntéshozatalban.
Bizonyára számos olyan tapasztalat van még, amely önöket érdekli, biztos lesz kérdés arra nézve, hogy hogyan készítjük elő a pályázatokat, hogyan finanszírozzuk azokat, biztos lesz kérdésük arra nézve, hogy részletekbe menően hogyan működik, hogyan zajlik a döntésfolyamat. Megpróbáltuk eljuttatni a már elkészült határozatokat, és dolgozunk még továbbiakon. Ha lehet, én most kivételesen azt kérném, hogy ne csak kérdéseket tegyenek fel, hanem amennyiben véleményük van a kiküldött anyaghoz, mondják el, szívesen várom, tekintsük ezt ilyen értelemben egy egyeztetésnek is, hiszen bizonyos dolgokban, elsősorban az eljárásrend vonatkozásában még van lehetőségünk, néhány napig legalább, hogy belenyúljunk.
Még egy dolgot hadd mondjak el! Nem gondolom, hogy most a legtökéletesebb eljárásrendet, intézményrendet alkottuk meg. Azt gondolom, arra készen áll a rendszer, hogy elindítható, de nagyon fontos, hogy olyan szabályokat csináljunk, olyan intézményeket alkossunk, amelyek képesek az önkorrekcióra, amelyek képesek tanulni a saját hibájukból. Ezért egy intézkedést hadd ismertessek még: bevezettük azt, és már így készültek el ezek az eljárásrendek, és így fognak elkészülni a pályázatok is, hogy minden meghirdetett pályázat előtt, minden lényeges szabályozásváltozás előtt az adott témában érdekeltekkel, például ágazati érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzati képviseletekkel, civilek fórumaival egyeztessük ezeket. Például a pályázati kiírásokat is először tervezet formájában fogjuk megjelentetni, nem nagyon sok időt, de mondjuk egy két hetet azért szeretnénk adni arra, hogy véleményezni lehessen azokat, és utána véglegesítjük, a lehetséges pályázói kör véleményének ismeretében. Ez lehetőséget ad arra, hogy a pályázataink pontosabban célba találjanak, és ne szülessen olyan anomália, hogy mi jó szándékkal kiírunk valamit, de abban van valami olyan hiba, amely miatt a pályázók jelentős köre kizáródik abból a pályázatból. Ezért egy folyamatos, interaktív egyeztetésen alapuló rendszert szeretnénk működtetni, amely képes önmagát folyamatosan korrigálni.
Köszönöm szépen, és kíváncsian várom a kérdéseiket és véleményüket.
Kérdések, válaszok, vélemények
ELNÖK: Köszönöm, kormánybiztos úr.
Ahogy a napirendi pont tárgyalása elején említettem, minden képviselőtársamnak és meghívott vendégünknek módja nyílik arra, hogy szót kapjon; igyekszünk majd megvalósítani azt, hogy akár váltakozva szóljanak, hogy bizonyos egyensúly is érvényesülhessen. Az önöké a szó, kérdezem, hogy ki kér szót. (Jelentkezések.) Az udvariasság is és minden egyéb szempont is azt diktálja, hogy Pelczné Gáll Ildikónak adjam meg a szót (Pelczné dr. Gáll Ildikó kezével a meghívott vendégek felé mutat.), aki viszont, úgy látom, rendkívül előzékenyen továbbítja a lehetőséget Takács Jánosnak? (Takács János bólint.) Akkor Takács Jánosé a szó.
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Köszönöm szépen. Akkor ne udvariaskodjunk, hanem térjünk a lényegre! Nagyon köszönjük ezt a bevezetőt a kormánybiztos úrnak. Természetesen bizakodással tölt el mindannyiunkat, amikor előterjesztést vagy beszámolót hallunk ezekről a programokról, mert mi is nagyon reméljük, hogy a jövőben sok pénzt tudunk majd Magyarországra hozni a pályázatokon keresztül, és hogy ezeken a csatornákon keresztül, amelyeket a kormánybiztos úr említett, fejleszteni tudjuk a gazdaságot.
Mi viszont továbbra is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, illetve az operatív programok, az ezekhez kapcsolódó akciótervek mind-mind fontosak, de ezek csak részét képezhetik annak a nemzeti stratégiának, amelyről mi már régen beszélünk és amit mi sürgetni szeretnénk, amely véleményünk szerint széleskörű nemzeti konszenzuson kell hogy nyugodjon, hosszú távú, következetes stratégia kell hogy legyen és mindenképpen át kell hogy nyúljon politikai ciklusokon, illetve több politikai cikluson. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen stratégiában nemcsak a gazdaságfejlesztés, hanem a társadalmi problémák megoldása is helyet kell hogy kapjon, és foglalkozni kell olyan témákkal is, amelyekkel mi az éves jelentésünkben foglalkozunk, tehát a gazdasági, pénzügyi témákon kívül olyan témákkal, mint például természetesen a nagy ellátórendszerek reformja vagy átalakítása, strukturális átalakítása. De foglalkozni kell olyan témákkal is, mint a regionális együttműködés, ezt úgy értjük, hogy az Unión belüli és akár az Unión kívüli szomszédainkkal történő regionális együttműködés, de foglalkozni kell a kultúrával, mint versenyképességi tényezővel, hiszen önök is több helyen leszögezik az Új Magyarország tervben is, hogy nemcsak reformra, hanem strukturális átalakításokra és szemléletváltásra is szükség van, tehát ez kulturális váltás is, és aztán foglalkozni kell olyan témákkal is, mint például Magyarország imázsa az Európai Unióban, hiszen tudjuk, hogy nemcsak itt, országon belül a különböző régiók versenyeznek ezekért az európai uniós pénzekért, hanem Magyarország bizony, egy kemény versenyben van az Európai Unión belül is, és az Európai Unión kívül is a világban. Ehhez még hozzátenném, hogy bár természetesen a HEBC, mint a Magyar Európai Üzleti Tanács természetesen az európai uniós csatlakozást - ezt mindenki tudja - teljes erőből támogattuk, viszont ne felejtsük el, hogy az Európai Unión kívüli partnereink is vannak, tehát az egész világgazdaságban - ha úgy tetszik - javítanunk kell a helyzetünket vagy a versenyképességünket. Ezt azért gondoljuk, hogy csak úgy lehetünk sikeresek, ha ez a nemzeti stratégia egy széles körű, még egyszer hangsúlyoznám, hogy nemzeti konszenzuson alapszik, nyugszik, és a megszorításokat és a gazdaságot dinamizálni hivatott intézkedéseket együttesen kezeli, folyamatos összhangban, és folyamatos optimális egyensúlyt tart a rövid távú, közép- és hosszú távú stratégiák, intézkedések vagy akciótervek között.
Tehát szeretnénk továbbra is felajánlani a segítségünket is, hogy egy ilyen stratégia kidolgozásában, elősegítésében szívesen aktívan részt veszünk, és mint említettük többször is, és a 2006. éves jelentésünk címe is ezt sugallja, hogy az időtényező kritikus ebben az esetben. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm én is a bizottság nevében. Kérdezem kormánybiztos urat, hogy most kíván-e reagálni erre a dologra. Van egy szokásos ügyrend ebben a dologban. Minthogy konzultatív jellegű lett rendesen ez a bizottsági ülés, hiszen rengeteg meghívott vendégünk van, képviselők vannak jelen, két utunk van. Az egyik az, hogy a hagyományos utat követjük, amiben általában egy hozzászólásra vagy kérdésre az előterjesztő vagy az általa meghívott vendég reagálni tud és viszont, ez az egyik, amit általában követünk. A másik ettől eltér, amikor valóban néhány hozzászólás után tesz reagálást az előterjesztő.
Ebben a helyzetben azt javaslom, mint levezető elnök, hogy nyilván egy kinyitott, jelentős résztvevői, meghívotti körrel folyó eszmecserén legyen szabadságunk eldönteni a munkamódszert, tehát ha a kormánybiztos úr szeretne még néhány hozzászólást meghallgatni, akkor azt támogatnám.
Látom, szeretném rögzíteni is, hogy képviselőtársaim közül Pelczné Gáll Ildikó, Nógrádi Zoltán, Molnár Csaba jelezte eddig a hozzászólási szándékát, most már Veress József is, nem biztos, hogy ebben a sorrendben, de most megadom a szót Pelczné Gáll Ildikónak.
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csatlakozva a végszóhoz, valóban az idő sürget. Ebben a sürgetettségi állapotban vagyunk most mindannyian, és nagyon fontos a nemzeti stratégia, nagyon fontos a parlamenti ciklusokon átívelő stratégia elkészítése, mégis azt kell mondanom, hogy most időben megelőzi ezt bizonyos operatív cselekvéssor, amit meg kell tenni. Ehhez kapcsolódnának a kérdéseim is. Sajnos, nem javaslatok. Úgy érzem, hogy egy picit annak a munkamódszere más, mint amit ez a mai nap tud számunkra nyújtani. Jelenleg van folyamatban az operatív programok benyújtása, elkészítése, önök folyamatosan egyeztetésben állnak Brüsszellel, és látszik, hogy már most megformálnak ott valamilyen véleményt, ami talán azt kell mondanom, hogy közelebb áll a Fidesznek, az ellenzéknek a véleményéhez, mint a kormány véleményéhez. Ehhez kapcsolódik az első kérdésem is.
Önök a közelmúltban kaptak egy levelet, ha jók az információink. Ebben a levélben, amit a foglalkoztatásért felelős biztos és Danuta Hübner biztos asszony írt a kormánynak, ugyanazokat a kételyeket és véleményt fogalmazzák meg, amit mi is megtettünk, talán ebben a körben is elhangzott az elmúlt beszélgetésen. Mégpedig arra kérik önöket, hogy a magyar kormány ne útépítésre, hanem a foglalkoztatás növelésére és a fenntartható munkahelyteremtésre költse az uniós forrásokat. Azt vélik, hogy a kormány által előterjesztett fejlesztési terv és az operatív programok is a jelenlegi tervezetben nem tartalmaznak kellő súllyal munkahelyteremtést. Nyilván szeretnék ők is, mint ahogy mi is javasoltuk, hogy a lisszaboni célokkal jobban összhangba hozzák ezt a fejlesztési tervet és nemzeti fejlesztési terv készüljön.
Szeretném majd megkérdezni kormánybiztos urat, hogy ez igaz-e vagy én most egy álhírt terjesztek ebben a körben? Valós-e ez a levél vagy nincs is ilyenről szó, és a legnagyobb egyetértésben formálják meg Brüsszelben a véleményüket és jóváhagyják az operatív programok struktúráját és tartalmát is. Mert ha nem így tesznek, akkor bizony, probléma van azzal az elképzeléssel, amit önök meghatároztak, hogy egy pilot-program keretében szeretnék az első pályázatot lebonyolítani, és startoltatják a projekttel rendelkezőket, mert ha nem fogadják el, akkor mi lesz azokkal a pályázatokkal? Felesleges munkát végeznek vagy fektetnek bele, vagy egyáltalán hol tartunk most?
Felmerültek kérdések az addicionalitás ügyében is. Eltérő módon értelmezik önök ezt a fogalmat és eltérő módon értelmeztük mi és Brüsszel ezt a fogalmat. Az EU csupán kiegészíti véleményünk szerint, és nem pótolja a fejlesztési forrásokat, sajnos, önök teljes egészében úgy érzik, hogy azok a fejlesztések valósulnak meg, amire az EU most jelenleg forrást ad.
A következő kérdésem éppen az ellenőrzésre vonatkozik, amit ön is említett. Én nemigen látok ebben továbbra sem tisztán, és kérem, hogy világosítsa meg azokat a homályban lévő pontokat, amit nekem nem sikerült megtenni, valószínűleg bennem van a hiba, de azért idézném, hogy miről is van szó.
A tervezet szerint a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter feladata - ez a 6. § -: irányítja az NFÜ-t, illetve felülvizsgálja a panasszal kapcsolatban az NFÜ által hozott döntéseket. Tehát hogy lefordítsam: amit én értek, miközben irányítja az NFÜ-t, felül is vizsgálja az irányítása alatti terület döntéseit. Ön szerint nem meríti ez ki az összeférhetetlenség fogalmát, vagy rosszul értelmezzük ezt a kérdést?
Elnök Úr! Engedje meg, hogy azt kérjem, hogy kapjunk választ az eredeti gyakorlat szerint a felvetett kérdésekre két okból. Egyrészt jó gyakorlat, másrészt pedig a további kérdéseket serkenti, és esetleg tompítja is azokat a kérdéseket, amelyeket itt nem tartok praktikusnak feltenni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm, képviselő asszony. Mindazonáltal azt azért megjegyezném, hogy a mi eredeti rezsimünk az egy kérdés, egy reakció, azok olyan típusú véleményekre, és olyan jellegű tárgyalásra alkalmasak, amikor egy képviselő egy kérdésben lehetőleg nem két tucat, nem egy tucat, nem három tucat kérdést tesz fel, hanem a kérdések belátható sorát. Az esetben, hogy ha természetesen hosszabb koncepcionális véleménykifejtés és több kérdés kerül egy beszédben az asztalra, akkor valóban én is azt gondolom, hogy célszerű ezekre viszonylag gyorsan reagálni.
Ezért most megadom a szót kormánybiztos úrnak.
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Ha megengedik, akkor Takács úrnak reagálok először. Egyetértek azzal a véleményével, hogy egy olyan fejlesztési tervre van szükség, amely egy nemzeti ügy, egy nemzeti stratégián alapul, és amely nem politikai ciklusokhoz igazodik. Már csak azért is, mert az ön által is felvetett kérdések, azoknak a problémák a nagy része, amelyeket mi a fejlesztési forrásokkal szeretnénk megoldani, azok nem négy év alatt megoldható kérdések.
Magyarországon a legnagyobb ügyek valóban a foglalkoztatás és a növekedés, és a foglakoztatáson belül a foglalkoztathatóság, a népesség állapota, alkalmassága arra, hogy egyáltalán munkát vállaljon. A magyar munkaképes korú lakosság olyan 58 százaléka vesz részt a munkában, tehát úgy is mondhatnám, hogy 42 százaléka nem. Ez egy elképesztően alacsony arány, aminek nagyon régóta kialakult okai vannak, gondolok az egészségi állapotunkra, a képzettségre, a képzési rendszerekre, és gondolok mondjuk olyan csoportok, mint például a romák kiemelten rossz, hátrányos helyzete ebből a szempontból. Ha ezeken a problémákon nem tudunk változtatni, akkor tartós leszakadás lehet Magyarország része. Ahhoz, hogy ezeken változtatni tudjunk, ahhoz meg most, haladéktalanul el kell kezdeni cselekedni - ahogy az időtényezőt ön is és Pelczné Gáll Ildikó is említette, bár más kontextusban. Azt gondolom, hogy az idő sürget, de ezzel együtt ezek a problémák csak 10-15 éves távon fognak nagy eredményt mutatni, most kell azonban tudatosan befektetni, és ezek olyan nemzeti ügyek, amelyek nem kötődhetnek politikai ciklusokhoz. Mi így szemléljük ezt a programot, és így is próbáltuk elkészíteni, a tervezett intézkedéseink jelentős része is ezekre fog irányulni. Ebben, azt hiszem, akkor egyetértés van.
És akkor ez át is vezet a következő kérdésre, amelyet már a képviselő asszony tett fel elsőként azzal kapcsolatban, hogy kaptunk-e Brüsszelből, és milyen levelet kaptunk az Európai Szociális Alapból finanszírozott intézkedések kapcsán. Sok levelet kapunk Brüsszelből, különböző biztosoktól, hiszen ez egy része egy egyeztetési folyamatnak, ilyen levelet egyébként nem csak mi kaptunk, úgy tudom, ez egy egyenlevél volt, amelyet minden tagországnak elküldött a két biztos, Danuta Hübner és Spidla úr közösen. A levél arra vonatkozott, hogy vizsgáljuk meg, hogy az ország érdekeinek, jövőbeni fejlesztésének megfelelő mértékű arányban vannak-e szociális források az Európai Szociális Alapból, tehát a képzésre, foglalkoztatásra fordítható pénzekből források, szemben mondjuk az infrastruktúrára fordítható forrásokkal. Jelentem, hogy ezt megvizsgáltuk, folyamatosan ezt vizsgáljuk, és ahogy mondtam, kiemelten fontosnak tartjuk azt, hogy a foglalkoztatás, a képzés, az egészségre költendő pénzek aránya jelentős legyen. 933 milliárd forint van a társadalmi megújulás programjában, amelyet ilyen célokra fordítunk, 933 milliárd forint van 7 évre - soha ennyi pénzt nem tudtunk erre költeni. Az eddigi ilyen típusú költésekhez képest több mint megnégyszereződik ez a forrás éves átlagban.
A következőket kell megvizsgálnunk: van-e adszorpciós képesség ezen a területen, valóban lehívhatók-e a források, ugyanis ezeket a pénzeket mi nem egyszerűen csak a legkönnyebben felszívó irányba szeretnénk elkölteni, amely a vállalati képzéseket jelenti általában, arra is, az egy nagyon könnyű irány. Azt gondolom azonban, nekünk az a felelősségünk, hogy ezeket a forrásokat tudatosan összekapcsolva az infrastruktúrafejlesztésekkel - például a közoktatás infrastruktúrájának és tartalmának megváltoztatásával, az egészségügy infrastruktúrájának és átszervezésének egyidejű megvalósításával, az egészségügyben dolgozók szaktudásának a fejlesztésével, vagy az infrastruktúrafejlesztéseket, például a közútépítést tudatosan összekapcsolva a közút által elért területek lakosságának foglalkoztatási programjaival -, egyszerre kell megcsinálnunk. Itt a lényeg az, hogy ezek a források koordináltan, egy időben kerüljenek felhasználásra.
Ez a 933 milliárd forint, amely ebben a programban van, plusz még további 40 milliárdot szeretnénk szintén a Szociális Alapból lehívni egy másik intézkedésre az államreform keretében, amelyben szintén jelentős képzési-átképzési programok vannak. Ez összesen 973 milliárd forint, amely egy olyan összeg, amely, ahogy mondtam, több mint a négyszeresére növeli az évente ily módon rendelkezésre álló pénzünket. Félő, hogy ha ennél többet tennénk erre a területre, akkor nem biztos, hogy értelmesen le tudnánk hívni ezt a pénzt.
Ugyanakkor abban valószínűleg nincs vitánk a képviselő asszonnyal, hogy az ország rettentően ki van éhezve infrastruktúrafejlesztésre. Ugye nem akarja azt mondani ön sem, hogy ne építsünk utat, hogy ne oldjuk meg mondjuk a 86-os út gondját, amelyen hetente kétezer kamion megy át a falvak közepén (Közbeszólás: Több!), több mint kétezer kamion megy át naponta a falvak közepén, vagy hogy ne oldjuk meg a gondot Biharkeresztesnél, ahol Románia felől jönnek át a kamionok a 4-es úton, és mennek át a falvakon, a gyerekek meg nem tudnak átmenni az úgy egyik oldaláról a másikra. Erre is költenünk kell. 1721 milliárd forint van a közlekedési programban. A vasútra is költenünk kell, mert az is versenyképességi tényező. Ez az ország, hogyha fennmarad az a helyzet, hogy a vasúti teherfuvarozásban az átlagos fuvarozási sebesség 9 kilométer/óra határtól határig, 9 kilométer/óra, ha ezen nem tudunk változtatni, akkor megint csak a versenyképességben fogunk lemaradni.
Pont abban van a titok, hogy hogyan lehet ezeket szinergikusan elkölteni, ezt kell megtanulnunk Írországtól, Finnországtól és azoktól, akik ebben, ezekben a programokban sikeresek voltak. És el akarjuk kerülni azokat a csapdákat, amelyekre ön is utalt, mint amelyekben más országok, például Görögország vagy Portugália időnként belecsúszott, hogy csak betonba tették a pénzt, döntően csak infrastruktúrát fejlesztettek, anélkül, hogy párhuzamosan az emberi tudást is fejlesztették volna. A mi programjaink olyanok lesznek, amelyekben össze akarjuk kötni egymással ezeket a forrásokat. A 933 milliárd forint, azt gondoljuk, elégséges erre. Ezen felül a 933 milliárd forinton felül beépítettünk a programjainkba egy olyan korrekciós mechanizmust, hogy ha kevésnek bizonyulna ez a forrás, akkor az infrastruktúrára szánt pénzek 10 százaléka - 10 százaléka! - átcsoportosítható menet közben a Szociális Alap típusú felhasználásokra. Tehát a fennmaradó még 6 ezer milliárd forint - most a vidékfejlesztést nem számítva - nagy részénél, jelentős részénél él ez a 10 százalékos szabály, ezért a strukturális alapoknál fogjuk tudni használni ezt az átcsoportosítási lehetőséget, ha menet közben úgy látnánk, hogy jobb az adszorpciós képesség vagy jobb az eredménye ennek a területnek.
Olyan zászlóshajóprogramokat tervezünk például a hátrányos helyzetű kistérségek vagy az ellenkező végleten lévő pólusvárosok vonatkozásában, ahol tudatosan összekapcsoljuk majd ezeket a forrásokat, a foglalkoztatás, a képzés és az infrastruktúrafejlesztés forrásait. Ezért azt hiszem, hogy jó tervet csináltunk ebből a szempontból, a 933 milliárd forint elég lesz. Nem hinném, hogy ebben a fázisban érdemes lenne ezen jelentősen módosítanunk, de benne hagytuk a lehetőséget, hogy 3 év múlva, 4 év múlva, 5 év múlva lehessen még forrásokat átcsoportosítani, ha úgy látjuk, hogy abba az irányba van erre szükség.
Az addicionalitásról is kérdezett. Itt valóban vitánk van arról, hogy hogyan kell értelmezni azt az összeget, amelyet Magyarország a múltban beruházásra költött, mennyi abból az esetleg rendkívüli tétel, és mennyi a normális szintje ezeknek. Ezek a viták egy sávon belül folynak, tehát nem arról van szó, hogy ez akadályozná most a programjaink elfogadhatóságát, hanem arról szól, hogy a következő hónapokban, amíg Brüsszel eljut majd az operatív programok jóváhagyásáig, addig ki kell alakítani egy közös álláspontot. Ez arról szól, hogy Magyarországnak milyen beruházási szintet kell a 7 évben átlagosan fenntartania, és biztos vagyok abban, hogy meg fogunk tudni állapodni erről Brüsszellel, ez egy technikai vitának tűnik ma, és nem nagyságrendinek.
Végül a képviselő asszony az ellenőrzésről kérdezett. Azt gondolom, hogy az a normális, hogyha különválasztjuk egy szervezeten belül - mint ahogy egy vállalatnál is van - a belső ellenőrzés funkcióját azoktól, akik az operációt viszik, ezt csináljuk most meg. A belső ellenőrzés, az, amely képes felülvizsgálni az ott lévő folyamatokat, általában a vállalatoknál is - azért mondom ezt, mert sok vállalati képviselő ül itt - a vezérigazgatónak jelent közvetlenül, éppen így látja el a szervezet fölötti ellenőrző funkcióját. A belső ellenőrzésre vonatkozóan ezt most létrehozzuk, hiszen különválasztjuk azt a funkciót, az egyes irányító hatóságokban folyó munkát és az ott esetleg felmerülő panaszokat külön szervezet fogja kivizsgálni, amelynek az lesz a feladata, hogy a szabályosságot biztosítsa, elkülönülten azoktól, akik a napi munkát végzik. Ilyen értelemben ez egy jó gyakorlat.
Azt egy külön kérdésnek tartom, és nem ez hivatott megoldani azt, hogy legyen külső ellenőrzés is. Ennek megvannak a maga intézményei. Van egy monitoringbizottság, amely az uniós szabályok szerint működött az első fejlesztési terv időszakában is, és az új programoknál létre fogjuk hozni az új monitoringbizottságot, amelyben a résztvevők fele nem kormányzati delegált lesz, ezzel meghaladjuk az Unió erre vonatkozó elvárásait. Ezen kívül működik, ez egyfajta társadalmi ellenőrzést jelent, érdemi döntési jogosítványokkal, hiszen a programok módosítására is javaslatot tehet a monitoring bizottság. Ezen túl pedig a kifejezett auditszerű ellenőrzést is biztosítja a rendszer, biztosítja Magyarországon belül. A Pénzügyminisztérium lesz az audithatóság, amely elkülönül szervezetében a végrehajtási intézményrendszertől, a Pénzügyminisztérium segítője ebben pedig a KEHI, aki eddig is ellátta ezt a funkciót. Ezen felül pedig az Unió saját jogán is utólagos ellenőrzéseket végez a programjainkon rendszeresen, ez eddig is így volt, az Unió saját maga is meggyőződik arról, hogy az az ellenőrzési funkció, amit Magyarországon ellátunk, jól működik-e. Éppen ezért ez a rendszer meglehetősen erősen biztosított, talán sokkal jobban biztosított, mint bármilyen más rendszer, ami Magyarországon belül működik. Tehát ezt a két funkciót én különválasztanám, amiről beszéltem, az szerintem egy előrelépés a korábbi rendszerhez képest és a belső ellenőrzési funkciót különíti el a végrehajtástól, ezen kívül pedig a külső ellenőrzés intézményei léteznek, uniós szabályok szabályozzák őket, és megfelelően működnek. Erről tett tanúbizonyságot a Transparency International jelentése is, ami az év elején került publikálásra. Ilyen értelemben tehát azt gondolom, hogy az intézményrendszer nem működött rosszul eddig sem, de ezen is szeretnénk tovább javítani és ésszerűsíteni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem Takács János urat és Pelczné Gáll Ildikót, hogy kívánnak-e most a reagálás lehetőségével élni vagy pedig mehetünk tovább? Képviselő asszony!
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Szerintem zárjuk le ezt a kérdést, és akkor nyilván sokkal ütemesebben tudunk előrehaladni. Nagyon örülök, hogy kormánybiztos úr értelmezi azt a levelet, amit mindannyian olvastunk, vagy remélem, sokan olvastunk. Lehet, hogy rosszul értem, de ott útépítésről volt szó, tehát hogy a magyar kormány ne útépítésre, hanem a foglalkoztatás növelésére és a fenntartható munkahelyteremtésre fordítsa. Nagyon szerencsétlen dolog, kormánybiztos úr, hogy ön kiragadja a 86-os utat és azoknak a kisgyerekeknek az esetét, akik nem tudnak átmenni az út egyik oldaláról a másik oldalára. Nyilván ön is érzi, hogy ez a felvetés erős túlzás, és nem ennek a szembeállítását kell megtenni.
Mindenki tud kiragadott példákat mondani.
Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy itt a munkahelyteremtésről van szó. Tehát egészen nyugodt lennék, hogy ha ön most nem általánosságban beszélne a dolgokról, hanem konkrétan megmondaná, hogy a kiemelt nagy projektek egyesével hatásában, ahogy ön mondta, hogyan járulnak hozzá a fő célhoz. Ennek eredményeképpen ütemesen előre milyen eredményeket fogunk látni? Netalán munkahelyteremtésben hová fogunk eljutni? Ha ön ezzel az elvvel, ezzel a prioritással egyetért. Én megértem, ha nem ért egyet, de akkor pont mondjuk a lisszaboni célokkal megyünk szembe, tehát nem gondolom, hogy annyira ne értenénk ebben egyet.
Az addicionalitással kapcsolatosan egyetlenegy probléma és felvetés van: nyilván technikai jellegű, csak ha nem kezelik ezt időben, és mindenféle kimenekülés lesz belőle, akár az OP-k elfogadását is lehet ezzel veszélyeztetni, hogy nem úgy számolok el dolgokat. Itt pontosan a privatizációs bevételek elszámolásáról van szó, amit annak idején fejlesztésekre költöttek, de nyilván ön ezzel a kérdéssel tisztában van, és a válaszokat is megfelelően sorrendbe tudja rakni.
Az aggályaink attól függetlenül megvannak. Azért tartom fontosnak ezeket az összejöveteleket, hogy őszintén beszéljünk egymással. Amit ön nagyon sokszor elmondott, már az előző megbeszélésen is, az helyes, azok a fő vonalak, de az ördög mindig a részletekben van. Abban van, hogy a most még ki nem alakított indikátorok, a most még ki nem alakított ellenőrzési rendszer, a pályázati rendszerek tartalma mennyire fogja a fő célt szolgálni. Ebben szeretnénk mi együttműködni és kívánunk segíteni - bármilyen furcsa is, vagy talán rosszul értelmezik önök - az ország érdekében, mert valóban, ahogy elnök úr elmondta, itt kormányzati ciklusokat átívelő fejlesztésről van szó, és olyan lehetőségről - ahogy ön mondja -, ami 800 ezer forintot jelent majd emberenként. Ennek a 800 ezer forintnak az időben történő, ütemezett elköltését fogják számon kérni majd öntől, önöktől, a kormánytól időben az emberek. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kormánybiztos úr!
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Utak, kell-e utat építeni, annyit, amennyit akarunk vagy sem.
Képviselő Asszony! Tegyük félre a gyerekeket egy pillanatra, feltéve, de meg nem engedve, és azt nézzük meg, hogy segítenek-e az utak abban, hogy versenyképesebb legyen ez az ország. Segítenek-e az utak abban, hogy munkahelyeket teremtsünk?
Azt gondolom, hogy az utak és általában a közlekedésfejlesztés - de beszéljünk konkrétan az útról - szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy foglalkoztatás legyen ebben az országban. Azok az elzárt települések - és nemcsak kistelepülésekről, hanem olyan városokról beszélek, mint Békéscsaba vagy Salgótarján vagy sorolhatnám őket, vagy például Szombathely, Zalaegerszeg, ezek a települések akkor juthatnak hozzá jelentősebb beruházásokhoz, akkor fog odamenni jelentős működőtőke-beruházás, akkor tud megélénkülni az ott élő kisvállalkozások számára a beszállítói lehetőség, ha megfelelő infrastruktúrát biztosítunk neki. Az infrastruktúra egyik alapvető feltétele az út, olyannyira, hogy az Unió is így gondolja, és úgynevezett európai folyosókon kötelezően előírja nekünk a fejlesztést. A nagy helsinki folyosók fejlesztése kötelezettségünk.
Kötelezettségünk az, hogy mindazokat az utakat, amelyeken jelentős átmenő európai tranzit teherforgalom van, a mai 10 tonnás teherbíró képességükhöz képest 11,5 tonnára fejlesszük. Kötelezettség, vállaltuk szerződésben az Unió felé, amikor csatlakoztunk az Unióhoz, meg kell tennünk.
Nem szeretnék abba a demagóg utcába belemenni, hogy akkor fordítsuk meg és mondja meg nekem, hogy ezekből az utakból melyiket ne fejlesszük, mert nyilván erre a kérdésre nem lenne kellemes válaszolni. Inkább azt mondom, hogy szerintem egyetértünk abban, hogy a végső célja az utak fejlesztésének is az, hogy foglalkoztatást teremtsen, és hogy versenyképességet erősítsen. Azért csináljuk, úgy raktuk össze ezt a tervet. Szívesen beszélgetek, egyeztetek, vitatkozok arról, hogy ezen utak közül van-e, amit nem kell, vagy helyettes másikat kell. Nyilván rengeteg igény még így is kielégítetlen marad útfejlesztésben, mert egyébként mi magunk is betartjuk azt az uniós normát, hogy a közlekedésfejlesztésre fordított pénzek kevesebb mint fele jut útépítésre, a többit az egyéb közlekedési formák fejlesztésére: a városi tömegközlekedésre, vasútra, vízi közlekedésre és logisztikai parkok építésére fordítjuk.
De nehéz azt mondani, hogy túl sok út lesz ebből Magyarországon. Azt gondolom, hogy akkor csináljuk jól ezt az útépítést, ha oda visszük el, ahol ez valóban megszüntet egy versenyképességi hátrányt, és ahol mellé tudjuk tenni párhuzamosan a foglalkoztatási programokat és a vállalkozás-ösztönzést, így akarjuk megcsinálni a tervet konkrétan.
Milyen eredményeket fogunk ebben látni? Ezt kérdezte. Ha az út megépül, az látszik. Az az izgalmas, hogy ott mellette megélénkül-e a foglalkoztatás. Ez akkor tud jól megélénkülni, eddig is olyan... van egy statisztika. A megépült autópályák környezetében az átadást követő egy-két évben 0,3 százalékkal nőtt az ott előállított GDP. Ez egy érdemi hatás, nyilván már rövid távon is. De az a célunk, hogy ennél akkor tud érdemibb lenni, ha tudatosan haladunk együtt az útépítésekkel, és az ott lévő, ma elzárt, hátrányos helyzetű kistérségeknek foglalkoztatási programokat teremtünk, ha tőkevonzó programokat indítunk. Az a célunk, hogy ilyen összekapcsolt programok legyenek, amelyekről fogunk tudni a következő időszakban is egyeztetni, amikor az akciótervek készülnek, és akkor majd ennél konkrétabban az egyedi pályázatokról vagy egyedi kiírásokról is egyeztetünk, illetve döntünk.
Azt hiszem, hogy szerintem érdemes az utak kérdését ilyen értelemben lezárni. Ahogy ön is mondta, abban pedig egyetértés van közöttünk, hogy akkor jó az útépítés, ha foglalkoztatást és versenyképességet erősít.
ELNÖK: Köszönöm. Igazából nem is azért, hogy túl nagy jelentősége legyen, csak szeretném megjegyezni, hogy amúgy a vállalt napirendi pontunk a fejlesztési terv végrehajtását lebonyolító intézményrendszer lenne. Másfelől viszont azzal egyetértek, hogy ilyen jellegű stratégiai kérdések újra és újra idekerülnek az asztalra, és ezekről meghallgathatjuk a véleményüket.
Úgy látom, hogy Hegedűs Péter szeretne szólni. Öné a szó!
HEGEDŰS PÉTER (ABB): Köszönöm szépen, elnök úr. A kormánybiztos úr kétszer is felhozta Finnország példáját. Itt talán érdemes lenne megjegyezni, hogy Finnország az első helyen áll a korrupciólistán, Magyarország a 41. helyen van. Talán ha mi is közelebb állnánk az első helyhez, nem lenne szükség erre a vitára, mert bőven elég pénz lenne a kormánynál ahhoz, hogy mind a két dolgot meg tudjuk valósítani.
Nagyon érdekeltek a kormánybiztos úrnak a kommentjei arról, hogy a pályázatok átláthatóságával kapcsolatban milyen rendelkezéseket fognak véghez vinni. Itt talán azt jegyezném meg, hogy minél több felügyelőbizottságot tesznek rá a mostani értékelésre, talán annál több lehetőség lehet a korrupció folytatására sajnos, mert a magyar példa jelen pillanatban azt mutatja, itt többen is hallottuk azt, hogy csak 10 százaléka azoknak a pályázatoknak, amelyek manapság végződnek, amelyekre rá lehet fogni, hogy teljesen tisztán mentek végig, különösen az útépítésnél. Nagyon nehéz felfogni, hogy akármilyen rendelkezéseket csinálunk is ilyen szempontból, a pályázati rendszer jelen pillanatban Magyarországon úgy működik, hogy van egy bizonyos pontozási rendszer, amellyel a bizottság pontosan azt hozza ki nyerőnek, akit éppen akarnak vagy aki talán éppen többet fizetett.
Nem tudom, miért kell Magyarországon nekünk mindig felfedeznünk a spanyolviaszt. Én több éven keresztül dolgoztam Amerikában a pályázatokon, sőt pontosan útépítési pályázatokban vettünk részt, ahol nem volt pontozási rendszer, hanem az volt, hogy egy specifikáció után beadta az öt cég az ajánlatát, beültünk egy szobába, kinyitották az öt borítékot, és ha az egyik 10 forinttal olcsóbb volt, mint a másik, akkor odafordultunk, gratuláltunk neki, mert ezzel vége volt. Nemrégen két óriási pályázat ment át Magyarországon, mind a kettőnél a legmagasabb árat megjelölő cég lett a végső nyerő, mert annak dacára, hogy több mint 20 millió euróval voltak drágábbak, a pontozási rendszerrel sikerült nyertesnek kihozni. Úgyhogy annyi bizottságot hozhatunk létre, amennyit akarunk, ha ez így fog folytatódni Magyarországon, akkor továbbra sem lesz pénz se az ilyen fejlesztésre, se az olyanra. Az összeg, amely Magyarországon a korrupcióval jelen pillanatban eltűnik - többen jelöltek meg számokat -, az bőven elég lenne arra, hogy a mostani magyarországi hiányt kifizessék és kitöltsék.
Szóval a pontozási rendszer és az egész rendszer, amely kialakult, nem alkalmas arra, hogy egy tiszta, átlátható és szabályozható pályázati rendszer létesüljön. Ajánlom, hogy erre fókuszáljunk, és kövessük Finnország példáját, kormánybiztos úr, és akkor, azt hiszem, erre a vitára, amit jelen pillanatban végighallgatunk, talán szükség sem lenne. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Kormánybiztos úr!
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Érdemes kettéválasztani két dolgot, mert azok az esetek, amelyekre ön utalt, általában nem az uniós pályázatok elnyerésénél vannak, hiszen ott mi valamilyen célt támogatunk, és nem azt, hogy ki milyen olcsón valósítja meg. Egy szinttel lejjebb fordulhat ez elő, amikor az elnyert pénzből valaki közbeszerzésen keresztül kiválasztja, hogy ki valósítsa meg azt a célt, amelyre ő elnyerte az uniós pénzt. Ez két külön ügy. Hiszen az első fordulóban nem tudom azt pontozni, hogy ki milyen alacsony árat adott, mert mondjuk arra pályázik egy önkormányzat, hogy felújítsa mondjuk az iskolát - most egy példát mondok. Itt azt kell kiválasztani, hogy hol racionális ezt az iskolát felújítani, és itt még nincs szó arról, hogy ki fogja azt megcsinálni. Viszont a következő szinten valóban beállhat az a probléma, amit ön mond, hogy a közbeszerzésnél melyik vállalkozót választják ki.
Itt fontos az az elv, amelyet ön mondott, és én azt nagyban támogatom, hogy olyan közbeszerzések zajoljanak le, történjenek meg, amelyek valóban tiszták. Egyetértek azzal, hogy legyen kétfordulós pályázat vagy akár utána egy licitálási folyamat, amelyben már csak az árról van szó. Erre is láttam lehetőséget a múltban, akár interneten keresztül is, és ezek elég jól működtek. Én ezt támogatom, tehát meg fogjuk nézni, hogy a közbeszerzésekre a mai közbeszerzési törvény keretei között vagy azt módosítva milyen lehetőség van. Csak érdemes a fejünkben kettéválasztani ezt a dolgot, hogy az ár már a kivitelezésnél lehet döntő, nem az elsőnél, a kedvezményezettek kiválasztásánál. A törekvésével azonban egyetértek, magam is osztom ezt az irányt, hogy azt kellene vinnünk, hogy fontos, hogy az ország ebből a szempontból is tiszta és átlátható legyen. Ennek az egyik garanciája a nyilvánosság lehet. Köszönöm szépen. (Hegedűs Péter jelentkezik.)
ELNÖK: Hegedűs úr!
HEGEDŰS PÉTER (ABB): Ha megenged még egy szót! Ne legyen többfordulós! Éppen ez ad alkalmas arra, hogy azt csináljunk vele, amit akarunk. Egyszerű a folyamat, kormánybiztos úr: kiírjuk, hogy legyen nekünk sárga villamos kék és lila pöttyökkel, és hogy legyen 50 éves garancia, legyen ez, legyen az, ezt leírja a specifikáció, ezt megpályáztatjuk, kinyitjuk a borítékot, és aki ezekkel a feltételekkel a legjobb ajánlatot adta, az nyer, és ezen ne vitatkozzunk többet! Mert pontosan itt van alkalom arra, hogy az legyen a nyertes, akit mi akarunk, és óriási pénzek tűnjenek el a pályázat után. Ezzel nem értek egyet.
Én nem arról beszéltem, elnézést kérek, hogy az euróforrásokhoz hogy nyúlunk hozzá, hanem arról, hogy magukhoz az utolsó pályázatokhoz, hogy ki legyen az, aki építi azt az országutat, ki az, aki az alagutat fúrja, és így tovább, és így tovább. Minél egyszerűbb ez a folyamat, annál jobb, és Magyarországon elég mérnök van, aki tud írni egy specifikációt, és ha utána megpályázzák, akkor ne legyen utána még egy forduló, egy negyedik meg egy ötödik forduló, hanem egyszerűen ennek az eredménye legyen teljesen tiszta, átlátható, mindenki tudja, ki nyert és miért nyert. Az ország nyerne ezzel. Köszönöm.
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Nincs véleménykülönbség köztünk. Azt fontos érteni, hogy a pályáztatásnak ezt a szakaszát már mindig a kedvezményezett, a nyertes önkormányzat vagy aki lebonyolítja az útépítést, az bonyolítja le. Tehát olyan szabályokat kell megalkotnunk... (Közbeszólás.) Ezt akartam mondani, tehát olyan szabályokat kell megalkotnunk, úgy kell módosítanunk a közbeszerzési törvényt ebben az esetben, hogy oda is leérjen. Mert a mostani szabályrendszer az uniós folyamatról szól.
ELNÖK: Úgy látom, az elvi egyetértés szinte a parlamentáris hozzászólási rendet feszegeti (Derültség.), úgyhogy én most ennek megfelelően meg is adom a szót Molnár Csaba képviselő úrnak.
DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kormánybiztos Úr! Megszívlelvén az elnök úr tanácsát, hogy tényleg a napirendi pontról beszéljünk, én a végrehajtásról szeretnék szólni, ahogy az a kiküldött meghívóban szerepel. Nagyon örülök annak, hogy a végrehajtásról beszélünk, hiszen a korábbi időben elsősorban - egyébként nagyon helyesen - csak arról beszélgettünk, hogy milyen források állnak a rendelkezésünkre, hogyan tudjuk ezeket a forrásokat allokálni, hogyan osztjuk el azokat az egyes operatív programok között. Most jutottunk el odáig, hogy végre azzal is tudunk foglalkozni, hogy hogyan lesz ezekből a forrásokból ténylegesen kiosztható pénz.
Ha emlékszünk a tavalyi költségvetési vitára a Tanácsban, az ottani spanyol javaslatra, akkor jól látjuk, hogy borzasztó különbség van a között, hogy mennyi forrás áll a rendelkezésünkre és hogy mennyi az a forrásmennyiség, amit valójában le tudunk hívni. Korábban sokszor beszéltünk arról, hogy az a három fő követelmény, amelyet magunk elé állítunk a döntésben, a döntések meghozatalában: a gyorsaság, a szabályosság, illetve az olcsóság követelménye, az némiképpen önellentmondásos tud lenni. Az az anyag, amelyet a kormánybiztos úr a rendelkezésünkre bocsátott, azt gondolom, egy nagyon jó egyensúlyt próbál teremteni ezen három feltétel megvalósításában.
Néhány kérdésem lenne ezzel kapcsolatban - és maradnék a végrehajtás témakörénél. Az első az NFT házhoz jön hálózat, illetve annak a sorsa. Tudjuk, hogy az operatív programok kapcsán a régióban a regionális fejlesztési ügynökségek várhatóan közreműködő szervezeti szerephez jutnak a jövőben. Egy meglehetősen integrált szervezet lesz így az RFT, hiszen működik közreműködő szervezetként, működik a regionális fejlesztési tanács munkaszervezeteként, illetve egyéb feladatai is vannak például mondjuk a nemzeti források kapcsán. Ehhez volt korábban hozzárendelve az NFT házhoz jön hálózat. Kérdezem a kormánybiztos urat, mi a helyzet ezzel, hiszen arról hallunk, hogy összevonások lehetnek a kistérségi és a vidékfejlesztési hálózattal.
A második kérdésem a régiók önálló képviseletével kapcsolatos. A mi régiónk, a nyugat-dunántúli régió volt az első, amely önálló regionális képviseletet hozott létre Brüsszelben. Azt vettük észre, hogy az elmúlt időszakban ez borzasztóan jól működött, jól működött mint politikai lobbiszervezet, és jól működött a gazdaság szereplőivel való együttműködésben is. A kérdésem, kérésem az a kormánybiztos úrhoz, hogy lehetne-e központi támogatáshoz jutniuk a régióknak ahhoz, hogy önálló brüsszeli képviseletet tudjanak fenntartani. Amelyik régiónak nincsen önálló brüsszeli képviselete, csak tanácsolni tudom annak a létrehozását, hiszem a mi tapasztalatunk ebben a témában rendkívül jó.
A harmadik, amire szeretnék választ kapni a kormánybiztos úrtól: a miniszterelnök úr mondta a regionális fejlesztési tanácsok elnökeivel, illetve a polgármesterekkel tartott tanácskozásán, hogy lehetőség nyílik a jövőben arra, hogy az egyes ágazati operatív programokhoz a regionális fejlesztési tanácsok, illetve konkrétan az operatív programok monitoring bizottságaiba tagokat tudjanak delegálni. Mi a helyzet ezzel, illetve milyen határidők vannak a regionális fejlesztési tanácsok előtt a döntés meghozatalára?
Még egy rövid kérdésem lenne az ideiglenes akciótervekkel kapcsolatban. Tudjuk, kormánybiztos úr is mondta, hogy várhatóan véglegesen az operatív programokat valamikor tavasszal tudja majd csak elfogadni a brüsszeli Bizottság, ennek megfelelően az akciótervek sem hatályosulhatnak addig az időpontig. A kérdésem az, hogy a regionális operatív programokban is van-e lehetőség arra, hogy pályázatokat írjunk ki, fogadjunk be. Arra természetesen biztos, hogy nincsen lehetőség, hogy a támogatási szerződések megkötésre kerüljenek, hiszen nem lehet úgy kötelezettséget vállalni, hogy nem tudjuk, hogy a szükséges forrás megvan-e, de legalább az első két lépést meg lehet-e tenni a regionális operatív programok kapcsán. Egyébként a mi régiónk már december 20-án az RFT-tanácsülésen foglalkozni fog az esetleges ideiglenes akciótervekkel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Ezek elég konkrét kérdések voltak ahhoz, hogy erre most kapjunk választ.
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Az NFT házhoz jön hálózat számunkra egy nagyon fontos eszköz, csatorna arra, hogy eljussunk a kistérségekhez, hogy a kistérségekben felmerülő programokat segítsünk végigvinni. Nagyon sok esetben az önkormányzatokon belül nincs forrás ahhoz, hogy megfelelő szaktudást megvegyenek arra, hogy végigvigyenek egy ilyen programot. Nagyon sok esetben van egy ötlet, de nem tudják, hogy ez hogyan juthat el a megvalósíthatóságig, és bármennyire egyszerűsíteni fogjuk ezt az uniós eljárásrendet és szabályzatokat, ez azért mindig is egy bonyolult adminisztratív folyamat lesz, amihez kell szakértelem.
Ezért szükség van azokban a térségekben valakire, aki a mi kinyújtott kezünkként segíti az ottani folyamatot, segít végigvinni a projekteket, és segít elsősorban azoknak a kisebb önkormányzatoknak, amelyek nem képesek ezt önerőből megcsinálni. Ezért az NFT házhoz jön hálózatot szeretnénk megtartani. Ugyanakkor itt is szeretnénk erősíteni a hatékonyságot. Az a célom, hogy olyan intézményt működtessünk, amelyben világos teljesítményelv elvárások vannak, mint bármilyen ügynökhálózattól, hiszen végül is erről van szó, ahol világos, mérhető teljesítmények vannak, és az alapján rendszeresen beszámoltatjuk ezeket a képviselőket arról, hogy hogyan végeztek.
Még fontosabb szerepe lesz ezeknek a helyi képviselőknek azokban a kistérségekben, amelyek hátrányos helyzetűek, hiszen ott olyan komplex programok indulhatnak, elsősorban kistelepüléseken, ahol az önkormányzatnak nincs meg a kellő szaktudása, ahol szükség van arra, hogy valaki helyben folyamatosan képviseljen minket és segítse ezeket a térségeket felzárkóztatási programjuk végigvitelében. Ezért erre a hálózatra a jövőben is számítunk, a belső működésén szeretnénk tovább áramvonalasítani és hatékonyabbá tenni.
A régiók önálló képviselete. Ma is van Brüsszelben hat régiónak közösen és egy régiónak, a nyugat-dunántúlinak külön a saját költségvetéséből, más országokkal együtt vagy más külföldön működő régiókkal közösen működtetett képviselete, amennyire én tudom. Magyarországon a régiók közös képviselete, amelyben a hat magyar régió vesz részt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium felügyelete alatt működik. Azt gondolom, hogy ennek a hatékonyságán lehetne, kellene javítani, miniszter asszony feladata, hogy erre javaslatot tegyen, mi segíteni fogjuk ebben.
Nálunk költségvetési forrás arra, hogy ezeket külön támogassuk, a régiók saját forrásain kívül ma nincsen, de azt gondolom, sokat nyerhetnének a régiók azon programok vonatkozásában, amelyek nem ennek a bizonyos Új Magyarország Fejlesztési Tervnek a részét képezik, hanem direktben Brüsszelből pályázhatók, elérhetők, ha nem is talán pénzügyi forrást, hanem több figyelmet fordítanának a közvetlen brüsszeli jelenlétre, mint ahogy más európai régiók ezt megteszik. Ez legalább annyira szervezés és figyelem kérdése, mint többletforrások kérdése, hiszen a képviselet ma is létezik.
Az ágazati monitoring bizottságok. Az uniós szabályok szerint az új monitoring bizottságok, amelyek már a 2007-2013-as időszakhoz kapcsolódnak, azok akkor jöhetnek létre, ha az operatív programot Brüsszel jóváhagyta. Tehát ezt tavasszal tudjuk megalapítani. Mi addig is, hogy ez a monitoring funkció működjön, az a szándékunk, hogy a ma meglévő monitoring bizottságok, amelyek ágazatonként, programonként működnek, azok számára szeretnénk az ideiglenes akciótervben szereplő pályázati kiírásokat megmutatni januárban, hogy legyen egyfajta társadalmi kontroll ezeken a kiírásokon. Ez egy átmeneti intézkedés, és kérdezhetnék, hogy miért sürgetjük ezt ennyire, miért nem várjuk meg a márciust, miért nem akkor indítjuk a programokat? De azt gondolom, hogy az ország, és annak különösen bizonyos szereplői, kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, a foglalkoztatásba befelé törekvők, nagyon nagy az éhség, hogy elindulhassanak ezek a pénzek Magyarország felé. Ezért csináljuk azt, hogy azokon a területeken, ahol biztosan nem lesz vita Brüsszellel, ott szeretnénk néhány pályázatot meghirdetni. Azt gondolom, hogy ez indokolt és megéri a plusz fáradságot.
Erre az is igaz, hogy a regionális programokban is látok lehetőséget, ugyanakkor azt tanácsolom a régióknak - és ezt szoktam is mondani nekik -, hogy most ne akarjanak ideiglenes akcióterv szintjén mindent megoldani, hanem nézzék meg, hogy melyik az a legsürgetőbb program, például önkormányzati jellegű, önkormányzatok számára gyorsan elérhető, nem is jelentős, nagy források, olyanok, amelyekkel gyorsan lehet javítani valamit az életen és nagy az éhség, hogy ott induljanak olyan kezdeményezések, amelyek már most januárban elindulhatnak, és aztán márciustól majd kibővülhet ezeknek a köre.
Erről fogunk egyeztetni az ügynökségekkel és a tanácsokkal a közeljövőben, hogy melyek azok, amelyek célszerűek, és amelyek Brüsszellel nem válthatnak ki később vitát. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, kormánybiztos úr. Bienerth Gusztáv a következő, akinek szót kívánok adni.
BIENERTH GUSZTÁV, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Kormánybiztos Úr! Egy megjegyzésem és egy javaslatom lenne, ígérem, hogy nagyon rövid leszek. A megjegyzés arra vonatkozna, hogy nyilván az európai uniós források felhasználásának a végső mércéje az, hogy a gazdasági növekedés, a versenyképesség és a foglalkoztatottság hármasa fenntarthatóan hosszú távon hogyan érvényesül. Ez lesz az a mérce, amit az ország és talán az itt jelen lévő szereplők is figyelni fognak.
Sok a félelem a tekintetben, hogy a források egy része olyan területeken hasznosul, ami nincs közvetlenül kapcsolatban ezzel a hármas feltételrendszerrel. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a hosszú távú fenntarthatósága ezeknek az elemeknek kulcskérdés Magyarország jövője szempontjából, legalábbis a mi véleményünk szerint.
A javaslat a transzparenciára vonatkozva: nyilván a transzparencia legfontosabb forrása és eszköze a nyilvánosság. A konkrét javaslatunk részben Hegedűs Péter hozzászólásának okán és ürügyén az, hogy nyilván ez a teljes közbeszerzési kört érintené, de attól függetlenül az lenne a javaslatunk, hogy az európai uniós források csak úgy lehessen felhasználhatóak, hogy ha a bírálóbizottság döntésétől a teljes közbeszerzési folyamat, a pénzek elköltésének utolsó végállomásáig maga a döntés, a döntés indoklása és a nyertes pályázat is nyilvános.
Nem úgy értem a nyilvánosságot, hogy húsz percre egy sötét szobába lámpa nélkül be lehet ülni, hanem az a folyamat ilyen feltételekkel a döntéstől, a döntés indoklásától, magának a nyertes ajánlatnál automatikusan nyilvánosságra kell hogy kerüljön.
Nyilván ez egy szűkebb mezsgye, mint a teljes közbeszerzési kör Magyarországon, de valahol el kell kezdeni. Ahhoz alapérdekek fűződnek megítélésünk szerint, hogy az a körülbelül 8 ezer milliárd forint lehetőség szerint közel a száz százalékhoz realizálódjon, és ennek az elköltésének, a transzparenciának a legfontosabb biztosítéka a nyilvánosság. Ma már a XXI. század elején ennek a technikai feltételei adottak, nyilván egyező szándékok esetén. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kormánybiztos úr!
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Az első felvetésére reagálva: igen, a fenntarthatóság a lényege ezeknek a változásoknak. Ha olyan intézmények jönnek létre uniós fejlesztési pénzekből, amelyekre most van forrás, hogy felépítsük, de utána adót kell emelni azért, hogy fenntartsuk azokat, akkor az ugyanazt a rossz spirált erősíti, amelyben az ország már jó sok éve benne van. Ha azokba a rendszerekbe fektetnénk ezeket a pénzeket, amelyek ma is pénzpazarlóan, nem költséghatékonyan, nem javulva költik el a pénzeket, és nem követelnénk meg, hogy ezek változzanak, hogy akár a pénzek segítségével változzanak - ilyen az egészségügy, az oktatás vagy a közigazgatás egyes részei -, ha nem erre fordítjuk a részeket, hanem feléljük ezt is, hogy ne kelljen konfliktusokat vállalni, akkor rosszul költjük el ezeket a pénzeket.
Makrogazdasági értelemben is nagyon nagy kihívás elé nézünk. Ha az ilyen források hirtelen jönnek be egy országba, és nem a hatékonyságot növelik, hanem kizárólag infrastruktúra-beruházások formában ráömlenek a munkaerőpiacra, akkor bérinflációhoz vezethetnek. A bérinfláció átfogó inflációt erősíthet, az átfogó infláció vélhetőleg kamatemelésben, az pedig erősödő devizában, az pedig egy csökkenő exportban jelentkezik - nagyon banálisan levezetve ezt a makrogazdasági összefüggésrendszert. Tehát ha nem a versenyképes ágazatokba folyik el ez a pénz, hanem bérinflációban jelentkezik, hatékonyság-, produktivitásnövekedés nélkül, akkor ennek az eredménye az lehet, hogy mire elfogy a pénz, lesz egy exportszempontból nehéz helyzetben lévő inflációval és magas munkanélküliséggel rendelkező ország. Ezt el kell kerülnünk, ezért tudatosan kell a pénzeket a piaci folyamatokat nem megbontva a nagyobb versenyképesség irányába befektetni.
Ezek a fenntarthatóság szempontjából nagyon jelentős kérdések. Horizontális szempontként a fenntarthatóságot minden pályázati kiírásnál és minden projektelbírálásnál vizsgálni fogjuk, ez szerepel a célrendszerünkben.
A transzparenciát, illetőleg a közbeszerzésekre tett javaslatát illetően: azon a területen, amelyre nekem hatásom van, meg fogjuk vizsgálni ennek a pontos lebonyolíthatóságát, ahogy a korábban általam elmondott javaslatok is ezt célozták, hiszen azt mondtuk, hogy a döntés után legyenek megismerhetőek az uniós pályázatok. Amit ön mond meg amire Hegedűs úr is utalt, az azt jelenti, hogy ezt követően pedig az uniós pénzből finanszírozott közbeszerzések is viselkedjenek így - én ezt támogatom, ennek meg kell néznünk a jogszabályi végigvihetőségét, de nagyon egyetértek vele. Csak akkor fogja a társadalom elfogadni ezt a folyamatot, ha átlátható és hiteles lesz.
ELNÖK: Köszönöm, kormánybiztos úr. Bizonyára van oka annak, hogy az elvi egyetértéseink leginkább a közbeszerzési eljárások, pályázati kiírások környékén lelhetők fel. Ennek a következményeit jó lenne majd érvényesítenünk majd konkrétan is. Egyben megkövetem képviselőtársamat, mert nem biztosítottam Molnár Csaba számára lehetőséget arra, hogy reagáljon a kormánybiztos úr által elmondottakra (Dr. Molnár Csaba nemet int.), de megkönnyítette az életemet azzal, hogy nonverbális úton jelezte, hogy nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Úgyhogy most megadom a szót Nógrádi Zoltán képviselőtársamnak, ha Bienerth Gusztáv a kormánybiztos úr válaszával egyébként elégedett.
BIENERTH GUSZTÁV, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke: Köszönettel igen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nógrádi képviselőtársam, öné a szó.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem szeretnék visszamenni a stratégia tartalmi vitájába, de egy pontot határozottan szeretnék rögzíteni, talán azért, hogy nyilvánvalóvá váljon a gazdasági élet szereplői számára is, hogy mi a legnagyobb ellenzéki párt véleménye a Nemzeti Fejlesztési Terv tartalmáról. Én legutóbb - nagy örömömre - éppen Takács úrtól tanultam meg, hogy egy rendszerben való gondolkodás kifejezőeszközeként hogyan lehet a munkahelyteremtés irányában feltételrendszereket szabni, amikor Takács úr javaslatot tett arra, hogy milyen indikátorok mentén lenne célszerű pontozni a pályázatokat: hozzáadott érték, munkahelyteremtő hatás, foglalkoztatási hatás, exportbővítés és egyebek. Én úgy gondolom, határozottan rögzíthetjük a véleményt: van egy olyan érzésünk, és ez az érzés egyre inkább megerősödik bennünk, hogy ennek a nemzeti fejlesztési tervnek a gazdasági élet szereplői lehetnek a vesztesei, ezt határozottan állítjuk, pont amiatt, amit a kormánybiztos úr is jelzett, hogy a keretinfrastruktúra szükséges, de nem elégséges feltétel a direkt munkahelyteremtéshez. Ezt a bérinflációs dolgot, megmondom őszintén, egyszerűen nem is értem, ez valami olyan átvitt értelmű, elvi szintű kavarás lehet, amit én nem tartok összefüggésben lévőnek a munkahely-teremtési célrendszerrel.
Egészen egyszerűen arról van szó, hogy azok a források, amelyek direkt munkahelyteremtő hatással bírnak, amelyek technológiai fejlesztés, piacbővítés, üzletikörnyezet-javítás céljából konkrétan és célozottan a gazdasági élet szereplőihez jutnak el munkahely-teremtési céllal, azok arányaiban kicsik ebben a Nemzeti Fejlesztési Tervben. Ha önök megnézték a gazdaságfejlesztés operatív programot, nem éri el a 10 százalékot ennek az aránya, és többségében az is informatikán és innovációs fejlesztéseken keresztül történő élénkítést jelent, ami nem baj, csak kevés. A kis- és középvállalkozás-fejlesztés beszállítóhálózatot ledelegálja a regionális operatív programok irányába, ott pedig többségében - ne legyenek illúzióik! - jóléti beruházások fognak megvalósulni, nem direkt munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő hatással bíró fejlesztési programok fognak finanszírozódni.
Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy az ország jelenlegi helyzetében a katasztrofális foglalkoztatási mutatók mellett, az ebből adódó közterher-viselési problémák mellett, a költségvetés egyensúlytalansága miatt, az erre tett kormányzati intézkedések miatt is jóval direktebb, jóval határozottabb, nagyobb nagyságrendű direkt a gazdasági szereplőket megcélzó munkahelyteremtő beruházási programok és ezek pénzügyi arányának a növelésére van szükség. Ha ez nem történik meg, márpedig nem történik meg, hiszen ezeket a kereteket rögzítettük, akkor, úgy érezzük, ebből a programból kikövetkezhet az, ami kikövetkezett az I. Nemzeti Fejlesztési Tervből: nem érezhető adekvátan a Nemzeti Fejlesztési Terv. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv ezer milliárdos forrása a gazdasági élet élénkülése szempontjából, nem érzékelhető. És ez egy komoly következménye, ezzel számolnunk kell, és hogyha legalább a gazdasági és versenyképesség operatív program tapasztalatait figyelembe vették volna a tervezésnél, már akkor többet tudnánk arról, hogy pontosan mit kell a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben megvalósítani.
Elnézést kérek, elnök úr, ezért a tartalmi vitáért, elismerem, hogy ebben most rendbontást követtem el.
Intézményrendszer és eljárásrend. Úgy érzem, hogy ez az erőltetett intézményrendszeri koncentráció nagymértékben erősíti az intézményi korrupció lehetőségét, nagymértékben. Hiszen olyan funkciókat tol össze egy intézményen belül, ahol nincsenek szétválasztva egységesen az irányítási, a szervezési és az ellenőrzési funkciók. Ezt az erőltetett koncentrációt egyébként Brüsszel sem ért információink szerint, nem érti azt, hogy miért kellett például az irányító hatóságokat kivenni a szaktárcák alól, és miért kellett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alá helyezni. Azt sem érthető dolog, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyfajta olyan totális hatalomra tesz szert, amelyben a bírálóbizottságok ügyrendjének meghatározásában, a személyek kiválasztásában és az ellenőrző testületek személyeinek kiválasztásában és ügyrendjének meghatározásában teljes szerepet kap, ugyanazon szervezeten belül az operatív végrehajtás és az ellenőrzés is egy irányítás alatt van. Mindeközben magának a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az irányítási, a szervezési és a felügyeleti jogköre sem tiszta az, hiszen van egy elnöke, amiről nem tudjuk, milyen hatáskörökkel bír, a kormánybiztos ezt irányítja, Szilvásy úr miniszterként pedig felügyeli. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ez hogyan oszlik meg a gyakorlatban, hogy ha egy szervezetet egyszerre elnökölnek, irányítanak és felügyelnek, miközben ezen szervezeten belül alakul ki teljes egészében az operatív döntés-előkészítés, maga a személyi feltételrendszer és az ügyrendi rendszer is, sőt ennek az ellenőrzése is ezen a rendszeren belül alakul ki.
Úgy gondolom, ez olyanfajta koncentráció, amelyet, még ha szeretnénk is - és én nem kétlem kormánybiztos úr törekvéseit abban, hogy ezt szeretné - átláthatóvá tenni, nem lehet, nem lehet átláthatóvá tenni, mert személyi, szervezeti és hierarchikus függőségi viszonyok vannak a rendszeren belül. Ezt egyszerűen képtelenség úgy leszabályozni és úgy megszervezni, hogy itt ne vetődjenek fel az összeférhetetlenségi és ezzel együtt természetesen az egyéb folyamatok kiküszöbölhetősége is.
A másik nagyon fontos dilemmám a közreműködő szervezetek köré csoportosul. A kormány elképzelései szerint ezeknek a folyamatoknak a vitelére olyan közreműködő szervezeteket kíván megbízni, amelyek nemcsak kormányzati hatáskörben működő szervezetek, hanem magánszervezetek. Hogyan lehet a korrupciót és a pártatlanságot biztosítani magánszervezetekkel kötött polgárjogi szerződéseken keresztül? Hogyan lehet ezt számon kérni, ellenőrizni? És hogyan történik mindez úgy, hogy ezek a közreműködő szervezetek nem csupán a pályázati folyamatok kezelésében vesznek részt, hanem még az alapdokumentumok kidolgozásában, például operatív programok vagy egyes prioritástengelyek kidolgozásában is részt vesznek. Magyarul: tételezzük fel, hogy van Tóth Károly úr által birtokolt bt., aki részt vesz az operatív program belső prioritásrendjének kidolgozásában, polgárjogi szerződés alapján ezen kidolgozás után befogadja a pályázatokat, elvégzi ennek formai ellenőrzését, majd előkészíti a döntéshozatalra, mindezt egy polgárjogi szerződés alapján, egy Tóth Károly által tulajdonolt bt. Extrém eset, de előfordulhat állami szervezeteken, állami hatáskörön kívül lévő, közreműködő szervezetek ilyen típusú feladatokkal való megbízása.
És még ráadásul az is előjön ebben, hogy ezek támogatási alapok, amelyek megkapnak egy bizonyos pénzösszeget és ezt továbbadják, tovább pályáztatják, ezeknek a kezelője is lehet olyan szervezet, ami nem állami hatáskörben van, nem állami tulajdonviszony mentén működik.
A harmadik problémaköröm az egész rendszerrel az, hogy továbbra is úgy érzem, hogy a nagy projektek, a kiemelt projektek, a zászlóshajós projektek, a kétfordulós pályázati rendszer mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a rendszer ellenőrizhetősége, nyilvánosság által történő ellenőrizhetősége - egyetértve Hegedűs úrral - csökken, és az egyfordulós, nyilvánosság előtt kiírt pályázatok aránya nagymértékben visszaszorul. Száz százalékos állami tulajdonban lévő cégek pályáztatási rendszere, ezt példaként mondom, bekorlátozott és meghatározott központi projektek száma, ami 25-ben van meghatározva. Mindezek olyan kérdések, amelyek a források determinált elköltésének mechanizmusát erősítik, és nem azt, hogy vajon, hogyan lehet ebben valamiféle indikatív jelleggel területi és gazdasági szereplőknek előzetesen, ex ante bevonulni, érdeket érvényesíteni és megfelelő módon a lehetőségeket kibontani.
Még két nagyon rövid kérdés, kormánybiztos úr. Örömmel hallom az önkorrekció és a tanulás lehetőségét a rendszerben és a panasztétel lehetőségét. 13 éve dolgozom pályázatokkal és ismerem a panasztétel mechanizmusát. Ha nincs pontosan rögzítve, hogy kinél lehet panaszt tenni, többségében azoknál, akik elkövették a panasz okát, akkor ez túl sok sikerrel nem szokott zárulni. Másrészt: ha a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget nem lehet bepanaszolni, aki az egésznek a tetején ül, aki az egészet koordinálja, mindenért felelős, akkor én azt egy hibás jogorvoslati rendszernek tartom.
Ami miatt viszont határozottan dühös vagyok, és engedjék meg nekem ezt a kis érzelmi feltétet, az a komplex programok kérdése. Örültem ennek, hiszen a területpolitikának, a terület- és gazdaságfejlesztésnek a nehézipara a komplex programok, hiszen nem ágazati besorolású rendszerben gondolkodik, hanem több ágazatot rak egymás mellé, és annak eszközeit próbálja szinergikus hatásban optimálisan felhasználni. Ez a lehető legnehezebb feladat.
Érdeklődöm Szilvásy miniszter úrnál levélben a komplex programok irányába, akkora semmitmondás a válasz, hogy azt mutogatni kellene. Sehol nincsenek komplex programok elindítva, nemhogy illesztve lennének bármikor is a Nemzeti Fejlesztési Tervhez.
Beszél kormánybiztos úr a hátrányos helyzetű térségek komplex fejlesztési programjáról. Kormánybiztos Úr! Három hete nem teszek mást, mint minden tárcát interjúvolok, hogy hol vannak lehatárolva a hátrányos helyzetű térségek, és sehol nem tudnak róla, hogy bármikor lenne ilyen kormányzati törekvés a tárcáknál. Nem tudják megmondani, hogy kik a hátrányos helyzetű térségek. (Veress József: Három lista van!) Van három lista, de azt elmondják, hogy egyik sem érvényes, mert mind a három rendeleti szabály, de ez itt valami egyedi meghatározottság lesz.
Összességében itt a komplex programok kapcsán: megint csak egy determinációt látok, amely előzetesen valamilyen meghatározott irányelv szerint irányítja a forrásokat, és ennek a rendszere azt a fajta demokratikus érdekérvényesítést korlátozza. Én sokat bíráltam a Baráth Etele által működtetett rendszert az elmúlt két évben, itt, akik szemben vannak, tudják, Veress képviselő úr ennek elszenvedője is volt, de sosem gondoltam azt, hogy valaha is visszatérek ennek dicséretéhez a demokratizmusa miatt, mert az minimálisan legalább volt. De ennek a koncentrált rendszernek ezzel az eljárásrenddel, sajnálom, hogy ilyen sarkalatosan kell hogy megfogalmazzam, de erős korlátait látom. Fel lehet ezt oldani egy jó gyakorlattal, kormánybiztos úr, kézi vezénylésű ellenőrzéssel, hogy ha ön éjjel-nappal, a nap 24 órájában vigyázó szemeit a rendszeren tartja és mindenhol belenyúl, belecsippent ott, ahol esetleg problémát lát, csakhogy ennek automatizmusként kellene működni, akár a közbeszerzési törvénynél, akár egy ilyen rendeleti szabályozásnál. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kormánybiztos úr, öné a feladat, hogy megnyugtassa Nógrádi képviselő urat. (Derültség. - Varga Zoltán: Ami nem lesz könnyű!)
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Ami a hozzászólásának első részét illeti, a gazdasági szereplők vesztesei-e, illetve érthető-e az a kockázat, amit a fenntarthatóság kapcsán a makrogazdaságban elmondtam. Sajnálom, ha nem volt érthető. Ez a közgazdaságban egy viszonylag ismert fogalom, úgy hívják, hogy Dutch disease vagy resource curse, tehát a hirtelen nagy források megjelenésének átka a gazdaságban, amely nyilvánvalóan egyébként elég egyszerűen belátható, képviselő úr is beláthatja, hogy ha hirtelen nagyon nagy mennyiségű pénz jelenik meg egy helyen, akkor amennyiben azt nem nagyon tudatosan és jól költik el, akkor az nyilván eredményezhet inflációt. Azt hiszem, hogy nem érdemes erről sokat vitatkozni, de ajánlom figyelmébe ezt a Dutch disease problémát, mert sok ország belefutott ebbe, például az uniós fejlesztések kapcsán is.
De van ennél lényegesebb kérdés is, minthogy elméleti fogalmakról vitatkozzunk. Nem gondolom, hogy a gazdasági szereplők vesztesei lennének a programunknak. Azt gondolom, hogy nyertesei lesznek. Összesen a regionális operatív programokban kifejezetten az üzleti környezet fejlesztésre elkülönített forrásokkal együtt 1200 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, a központi gazdaságfejlesztési operatív program és a régiók erre allokált forrásainak összeadásával, figyelembe véve a közép-magyarországi régiót, aki nem részesedhet az ágazati programból, ezért saját magán belül kellett megtervezni ezt a forrást.
Azt gondolom, hogy ez nem kevés. A Fidesz programjában 1500 milliárdot emlegettek korábban gazdaságfejlesztésre egy külön alapban lehívva, de ennek a részleteit nem ismertették akkor. Azt gondolom, hogy ez az összesen 1200-1300 milliárd egyrészt nincs messze attól, másrészt azt hiszem, hogy mi meglehetősen hatékony módját fogjuk találni annak, hogy ezt befektessük, nem elköltsük csak, hanem befektessük.
Lényegében két nagy témára szeretnénk ezeket a forrásokat koncentrálni. Az egyik az innováció, a technológiai fejlesztés, a vállalkozások és a vállalkozásokkal együttműködő - de ez szigorú feltétel - egyetemi kutató, innovációs műhelyek összekapcsolása, ezek erősítése, tudásközpontok kiépítése. Ilyen például az ön által előbb kérdezett komplex programok egyike, amely a hét tudáspólus, pontosabban nyolc, hiszen egyik helyen két pólusról beszélünk - Veszprém és Székesfehérvár -, tehát nyolc város megerősítése tudásgazdaságban, klaszterekben, szervezéssel, és az ott működő egyetemi, gazdasági élet összekapcsolása. Kifejezetten versenyképesség-erősítő program.
Az egyik tehát a tudásgazdaság erősítése, éppen azért, hogy nőjön a hatékonyság, nőjön a produktivitás, ne az alacsony munkabérrel kelljen versenyeznünk az Unió más régióival vagy a most csatlakozott országokkal.
A másik kedvezményezetti kör, most nagy körről beszélek, az a mikro-, kis- és középvállalkozások. A források nagyobb részét nekik szánjuk. Azt szeretnénk, hogy ha ezek a vállalkozások, amelyeknek többsége ma nem tud összekapcsolódni a nagyvállalatokkal, nem tud beszállítóvá válni, nem tud hozzájutni a technológiához, nem tud ahhoz a menedzsment-tudáshoz vagy piacra jutási képességekhez, forrásokhoz hozzájutni, azok hozzájutnának. Ezt két módon szeretnénk támogatni. Az egyik: azon indikátorok mentén, amire ön is hivatkozott, Takács úrtól mondjuk mandinerből közvetítve ezeket az indikátorokat, azon indikátorok mentén szeretnénk a források egy részét végleges támogatásként odaadni kis- és középvállalkozásoknak, elsősorban exportképesség, technológiai fejlesztés és egy másik körnek a foglalkoztatás kapcsán, különös tekintettel azokra a régiókra, ahol a munkanélküliség kiemelkedően magas. Itt kifejezetten ösztönözni szeretnénk a munkahelyteremtő programokat a források egy részével.
Ezek a végleges támogatások, és ezen kívül egy másik pénzügyi forráscsoportot, most körülbelül 150 milliárdot allokáltunk erre a központi gazdaságfejlesztési programban, visszatérítendő források támogatására szeretnénk fordítani. Itt az a cél, hogy hitel-, tőke- és garanciaprogramok induljanak kis- és középvállalkozások vagy családi vállalkozások számára, olyanoknak, akik még nem is bankképesek, de hitelképesek. Bővítsük a likviditást számukra. Ezek az új innovatív eszközök, például a hitelgarancia, az eddigi tapasztalatok, mondjuk modellkísérletek alapján egy forint hitelgarancia - hogy ha egy hitel-portfólió mögé helyezzük és nem egy konkrét hitel mögé - akkor 10-12 forintos likviditás-bővülést hozhat egy kis-, középvállalati portfólióban. Tehát ha ennek a 150 milliárd forint egy érdemi részét banki hitelportfoliók vagy helyi vállalkozástámogató központok hitelportfólióinak a kihelyezései mögé portfólió alapon helyezzük el, és nem az egyedi hitel mögé, akkor radikálisan bővülhet a kis-, a mikrovállalkozások, családi vállalkozások számára elérhető forrás. Ez egy új kezdeményezés, eddig ilyen nem volt, de nagyon bízunk benne, mert láttuk más országokban, hogy az ilyen programok jól működtek.
Itt most átutalnék a későbbi megjegyzésére, hogy mi magánszervezetekkel akarunk együttműködni. Közreműködő szervezetként magántulajdonú szervezet nincsen ma a kiválasztott közreműködők között, csak állami tulajdonú, illetve a regionális fejlesztési tanácsok által tulajdonolt regionális fejlesztési ügynökségek, állami háttérintézmények fognak közreműködni. Ilyen értelemben tehát megnyugtathatom önt, hogy nem áll fenn az a kockázat, amelyre felhívta a figyelmüket. Egyetlenegy kivétel van, de ez nem közreműködői státusz, hanem az alatti szint: pontosan ezeknél a hitel-, tőke-, garanciaprogramoknál célunk az, hogy a ma működő banki fiókhálózatokat, helyi vállalkozásfejlesztési központokat bevonjuk ezen források célba juttatására nagyon világos, szerződött, átlátható feltételek mellett. De itt nem valamiféle mutyizásról van szó, mint amit ön feltételez - azt hiszem, Tóth Károly Bt.-ről beszélt -, hanem a magyar banktörvény alapján működő és erre sikeresen pályázó bankokról beszélünk, amelyekre most kell majd kidolgoznunk a szerződéses feltételeket.
A tőkeprogramoknál azt látjuk a gyakorlati tapasztalatok alapján, és azt gondolom, hogy ez nemcsak az elmúlt négy évre, hanem az elmúlt 15 évre igaz, hogy amikor az állam próbálkozott befektetőként direktben megjelenni vállalkozásokban, az többnyire kudarctörténet volt: vagy nem jutott el a forrás, mert annyira óvatos vagy béna volt az állam, vagy eljutott a forrás, de nem oda, ahol a leghatékonyabban hasznosulhatott, és nehéz volt utólag elszámolni, hogy miért oda fektettek be, és sokszor csúfos kudarc volt a vége. Ezért az a célunk, hogy találjunk olyan magánpiacon, szakmai szervezetként bejegyzett, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által ellenőrzött szervezeteket, amelyek a saját forrásukat az uniós forrás mellé állítva, saját maguk is kockázatot vállalva, de ezekkel a forrásokkal kiegészítve fektetnek be kockázati tőke jelleggel ilyen vállalkozásokba, mert abban bízunk, hogy a magánszereplők ebben sokkal hatékonyabbak lehetnek, mint egy állami befektetés. Definíció alapon, azt gondolom, az itt ülők közül néhányan megerősíthetik, hogy az állam nagyon rossz befektető, de itt pontosan az a feladata az államnak, hogy utólag ellenőrizze ezeket a befektetéseket, hogy elszámoltasson, és valós kockázatmegosztás legyen a magánszerepő és az állami szereplő között. De ezek sem közreműködő szervezetek, hanem alacsonyabb szint, és nyilván elszámoltatható, világos szerződések mellett kockázatmegosztáson alapulna az együttműködés.
Felrója nekem, nekünk, hogy túlzott a koncentráció, és ez ön szerint erősíti az átláthatatlanságot. Hadd kérdezzek vissza! Ön szerint nem átláthatóbb az, ami egy helyen van, ami megtalálható, amiről lehet tudni, hogy ki a felelőse, ki a gazdája a dolgoknak? Eddig átlátható volt az itt ülő szereplők számára, hogy melyik minisztérium melyik háttérintézményében dőlt el egy pályázat sorsa? Mert én azt gondolom, hogy nem. Az, hogy a közreműködő szervezetek teljes önállósága csökken, és megerősödik az, hogy ellenőrizni akarjuk, milyen szakértőkkel milyen bírálóbizottságokat választanak ki... Eddig is állami szervezetek döntötték ezt el, csak nagyon sok helyen átláthatatlan, érthetetlen módon. Ezt tesszük most egy helyre. Sokkal transzparensebb lesz, és lehet tudni, hogy kit kell számon kérni. Ezt önök is megjelenítették, hiszem most már a fejlesztéspolitikát, sőt első indulatból a fejlesztéspolitikai kormánybiztost akarták ellenőrizni egy bizottsággal, és létre is jött vagy létre is jön most a napokban a parlamentben egy ilyen bizottság, amely éppen a fejlesztéspolitikát fogja ellenőrizni egy helyen, megtalálható módon. Ez sokkal átláthatóbb, sokkal világosabb, számon kérhetőbb rendszer, mint ami eddig működött, és nem erősíti, hanem csökkenti a korrupció valószínűségét, mert ha probléma van, rögtön lehet tudni, hogy hova kell menni.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, a kormánybiztos és a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter, aki most a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, között világos feladatmegosztás és -elkülönítés van. Az én feladatom, hogy elnökén keresztül irányítsam a szervezetet, tehát nem direkt módon, az elnök felelőssége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetése, napi vezetése és a szervezet irányítása, én pedig ezt a jogomat Szilvásy miniszter úrtól kaptam delegálással, tehát ilyen értelemben világos a munkamegosztás ma is.
Pályázatok és egyedi projektek. Ön többször számon kérte a parlamenten és más fórumokon, hogy miért csak 10 százalékot akarunk pályázaton keresztül elosztani. Már akkor... (Nógrádi Zoltán: Nem mondtam számot!) Tessék? (Nógrádi Zoltán: Nem mondtam számot most!) De a múltkori igen, és erre hivatkoztam, mert néhányszor felvetette ezt, de köszönöm szépen, hogy azóta tisztáztuk ezt a félreértést, írtam is egy levelet önnek ezzel kapcsolatban. Nehéz ma számszerűsíteni, hiszen 7 évre szól a program, és mindig az akciótervekben fog eldőlni, de úgy becsüljük, hogy több mint 50 százalék pályázatokon fog eldőlni. A maradék forrás... Nehéz azt pályáztatni, hogy merre épüljön egy út, az nem pályázati kérdés, hanem az államnak el kell döntenie, hogy a 3-as utat fejleszti vagy az M7-est, vagy esetleg mindkettőt, mint ahogy jelen esetben történik. Vagy a környezetvédelemben egy területileg szervezett hulladékgazdálkodási vagy szennyvízprogram nem pályázat kérdése. Túl sokszor menekült az állam a múltban pályázatok mögé, a pályázat önmagában nem zárja ki a rossz használat lehetőségét, ugyanúgy lehet rosszul használni, sőt sokkal világosabb, ha látszik, hogy ki döntött egy egyedi programról, mint hogyha ezt is pályázatok mögé bújtatjuk és mesterséges pályázatokat próbálunk kiírni arra, ahol arra nincs szükség.
Az a fontos - ahogy megpróbáltam az elején elmondani -, hogy világos projektcsatorna legyen, ahol az egyedi programokra beadott javaslatok is megméretődnek például a regionális fejlesztési tanácson, ez egy nyilvánosságot biztosít, majd ugyanúgy bírálóbizottság és értékelőbizottság fogja azokat megítélni az állam oldaláról is, mielőtt a kormány elé kerülnek, mint ahogy megítélte volna, hogyha pályázat lenne. Ilyen értelemben tehát nem látom, hogy sérülne ez a jog. De higgye el, az egésznek a legjobb biztosítéka az, amire az urak is utaltak: átláthatóvá és utólag is ellenőrizhetővé kell tenni a folyamatot minden szempontból. Ha ez megvan, akkor egyébként mindegy, hogy ezt pályázatnak vagy egyedi projektnek hívjuk, a különbség csak az, hogy egy pályázatnál nem tudom, hol fog megvalósulni az a projekt, csak a célt jelölöm meg, míg az egyedi programnál tudom, hogy mit akarok megvalósítani, azt nem akarom pályázat mögé bújtatni, de ugyanolyan módon akarom kiválasztani, minősíteni, ellenőrizni, mint hogyha pályázat lett volna.
Kinél lehet panaszt tenni a pályázatok esetében? Egyértelműen meg fogjuk mondani, hogy hogyan zajlik egy ilyen típusú fellebbezés vagy panasz benyújtása egy pályázat ellen.
Lehet-e az NFÜ-re panaszkodni? Ma is lehet, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalra is lehetett, hiszen a magyar jogrend erre lehetőséget kínál, ha mást nem, peresíteni lehet ezeket az ügyeket végső soron... (Nógrádi Zoltán közbeszól.) Tehát lehetőség van rá, el lehet marasztalni az ügynökséget és a közreműködő szervezeteket bíróságon is. De előrelépés lesz a rendszerben az, hogy létrejön ez az önálló panaszkivizsgáló szervezet, másrészt végső soron a fejlesztéspolitikát felügyelő miniszter - akit ön is interpellálhat a parlamentben, ily módon is kontroll alatt tartva - elbírálhatja ezt.
Nem indokolt a dühe, képviselő úr, a komplex programok kapcsán, meg fogja látni, csak a jó munkához sok szakmai egyeztetés és idő kell. Már az ősszel elkezdtünk ezeken dolgozni, jó néhány programon, és nem is fogunk velük kapkodni. Hogyha elkészül az a koncepció, amelynek az alapján ezeket a programokat indítjuk, akkor először egyeztetni fogunk az érintettekkel, egyeztetni fogunk az ország legjobb szakértőivel, akik nem vettek részt az anyag kidolgozásában, azokkal is, egyeztetni fogunk mindenkivel, aki érdekelt a program megvalósításában, és utána fogjuk meghirdetni, mert önök is nagyon sokszor bírálják a kormányt, hogy félkész koncepciókkal áll elő.
Az ön által említett hátrányos helyzetű kistérségek vonatkozásában - ahogy a képviselő úr itt közbevetőleg megjegyezte - valóban 3-4 eltérő koncepciót vizsgálunk különböző szempontok szerint: gazdasági, oktatási, társadalmi vetületeket, a munkanélküliséget, a romák kérdését és a gettósodás arányát, sok olyan tényezőt vizsgálunk, amelynek alapján szeretnénk egy korrekt képhez jutni. Az se jó, ha mind a 168 kistérségről kiderül, hogy hátrányos helyzetű, mert ez is egy veszély, és akkor szétfolyik a forrás és nem érünk el érdemi haladást, az se jó, ha kimaradnak olyanok, akik igazán rászorulnának erre a forrásra.
És hogy a türelmetlenségünket mérsékeljem, azt is hadd mondjam el, hogy ezeknél a programoknál önmagában az egy időt igénylő feladat lesz az igazán hátrányos helyzetű kistérségeknél, hogy megtaláljuk azt a fogadóoldali szervezetet vagy szervezeteket, amely képes befogadni és ezeket jól felhasználni, mert ma az igazán leszakadó térségekben ez is hiányzik, nagyon sokszor az önkormányzatok, a helyi szervezetek nem alkalmasak még erre. Ezt is meg kell teremtenünk, ez a nulladik lépése ennek a programnak. De ígérhetem, képviselő úr, hogy amint elkészül ennek egy olyan koncepciója, amit vállalhatónak tartunk, amiben mi már hiszünk, akkor azt egyeztetjük és önnel is szívesen megvitatom ezt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, kormánybiztos úr. Úgy látom, hogy sikeres munkát végzett, Nógrádi képviselőtársam sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint előtte. (Derültség.) Ez egy értékes nyugalom, ezt őrizzük meg együtt. Arról is szeretném biztosítani képviselőtársamat is, hogy nyilvánvaló, hogy a kormányzati oldalon ülő képviselők éppúgy érdekeltek ezekben a komplex programok megszületésében és sikerében, mint ahogy önök is, és a vigyázó tekintetünket és érdeklődésünket ezeken az ügyeken is rajta kívánjuk tartani.
Mindazonáltal az órán is rajta kell hogy tartsuk, és itt ugyan ez nem látszik, de ez a bizottság már elég régóta ülésezik, ezt megelőzően, és fog még e napirend tárgyalását követően is. Ezért azt kérném a bizottság tagjaitól és kedves vendégeinktől, hogy abban próbáljunk együttműködni, hogy nálam itt még Veress József, Ékes József és Ivanics Ferenc hozzászólási igénye szerepel, én szót adnék ezeknek a képviselőknek így, egymás után, és erre válaszolna akkor egy blokkban kormánybiztos úr, ha ezt el tudják fogadni. (Nógrádi Zoltán: Egy perc!) Egy pillanat! Természetesen végtelenül szomorú lennék, ha nem tudnék szót adni Nógrádi képviselőtársamnak, hogy mindarra a nagyon szép és megnyugtató válaszra, amit a kormánybiztos úr adott, kíván-e valamit még reagálni, annak előtte, hogy megadnám a szót Veress József képviselőtársamnak. Öné a szó!
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt köszönöm szépen kormánybiztos úr válaszait, másrészt kedves elnök úr, úgy gondolom, hogy ennek az ülésnek nem témája és nem tárgya a gúnyolódás. Kérem, hogy tartózkodjék tőle a továbbiakban, nem méltó az ülés vezetéséhez, még akkor sem, hogy ha egy hatalmi pozícióban ezt meg lehet tenni. Ez viszont bántó és nem méltó ahhoz a környezethez, ami miatt összehívták önök ezt a bizottsági ülést. A leghatározottabban visszautasítom és kérem, tartózkodjék a továbbiakban ettől. (Varga István: Lejárt az egy perc!)
Három dolgot szeretnék közölni. Az egyik a munkahelyteremtő hatású és a foglalkoztatásra vonatkozó indikátorokat az idő fogja eldönteni. Két-három év múlva látni fogjuk a munkanélküliségi adatokon, hogy kinek a koncepciója volt a helyes, ezért nem kívánom ezt a vitát tovább folytatni.
A közreműködő szervezetek státuszát illetően konkrét javaslatom - legyenek kedvesek rögzíteni a 10. §-ban -, hogy nem lehet magánszervezet, csak állami szervezet, mert ez most nem derül ki ebből a paragrafusból. Tekintettel arra, hogy önök ebben az eljárásrendben a közreműködő szervezetek szankcionálását írják elő, büntetőkamat fizetését és egyebeket, ha nem tartják az időpontokat és a célfunkciókat, ez egy állami szervezet esetében nehezen elképzelhető, ezért jogos volt a következtetés, ha esetleg ezt úgy gondoljuk, hogy ez magánszervezet is lehet. Tehát akkor kérem szépen rögzíteni, mert ez most jelen pillanatban nem derül ki az eljárásrendi tervezetből.
A koncentrációt illetően pedig, sajnos, erről nem tud meggyőzni, lévén szervezetvezető vagyok én magam is, irányítok egy szervezetet, ott, ahol a döntés-előkészítés, a döntés maga és az ellenőrzés is egy szervezeten belül, egy hierarchián belül koncentrálódik, ott ennek a szétválasztására semmiféle mód és lehetőség nincs. Ez vezetői gyakorlat.
ELNÖK: Kormánybiztos úr, kíván rá reagálni?
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Szerintem valóban van abban filozófiai különbség, hogy a foglalkoztatási problémák legfőbb okozója a munkahelyteremtés hiánya vagy a népesség foglalkoztathatósági állapota. Mi azt gondoljuk, hogy muszáj nagyon nagy erőforrásokat az utóbbira, a foglalkoztathatóság kérdésére koncentrálni, mert az országnak nagyon sok régiójában munkaerőhiánnyal küzdenek a befektetők, magyar vagy külföldi, teljesen mindegy, szakmunkásból vagy mérnökből vagy természettudományos ismeretekből vagy bármilyen részéből, ezért erre nagyon nagy forrásokat kell szánni. Ez fontos, ez egy létező nézetkülönbség, hogy míg önök állandóan munkahelyteremtésről beszélnek, én azt gondolom, hogy az is fontos, az a vállalkozásösztönzésen keresztül megvalósul, de muszáj a másik oldalára koncentrálni érdemi erőforrásokat, és mivel az erőforrások végesek, nekünk is, ahogy önöknek is, nyilatkozni kell arról, hogy mire, mennyit adjunk, mert ez egy torta, aminek az egyik szeletének a növelése a másikat csökkenti.
Azt gondolom, hogy szervezeten belül is el lehet választani ezeket a funkciókat, de ezt a vitát már lefolytattuk, nem ismétlem el újra az érveimet, szerintem a külső kontrollok ezen kívül, amit már megbeszéltünk, megvannak a rendszeren. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. A magam részéről pedig szeretném leszögezni, hogy természetesen óvakodni fogok attól, hogy bármelyik képviselőtársunk lelkiállapotáról bármilyen jelentést tegyek a későbbiekben. Viszont megadom a szót Veress József képviselő úrnak.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Akkor én szeretném, ha a gazdaság képviselőit tudnánk közösen megnyugtatni az ügyben, hogy ezek a pénzek elkerülhetetlenül az önök segítségével fognak megsokszorozódni. Nem tudok elképzelni más megoldást, minthogy közvetve vagy közvetlenül a gazdasági szereplők legyenek az elsődleges felhasználói azoknak a forrásoknak, amelyek a nemzeti fejlesztési tervben és a vidékfejlesztési terven keresztül jönnek be az országba. Piacgazdaságról van szó ugyanis, és azt hiszem, ez egy olyan filozófiai alapvetés, aminek a gyakorlati következményeit szeretnénk most közösen, hatékonyabban kialakítani.
A kérdés az, hogy az európai uniós tagságunkat hogyan tudjuk közösen használni arra, hogy a gazdaság és a társadalom versenyképességét a következő 9 évben növelni tudjuk. Erről is többször beszéltünk már kormánybiztos úr jelenlétében is, úgy tudom, egyetért azzal, hogy az igazi kérdés azon túl, amit most elmondott, hogy a tortát hogyan osztjuk fel, ezen túlmutató kérdés. Nevezetesen: a felosztás következményeként mennyi magánbefektetést tudunk megmozgatni a gazdaság és az ország fejlesztése érdekében. Ez az igazi mérőszám. Nincs kétségem, és azt hiszem, hogy a jelenlévők egyikének sincs igazi kétsége abban, hogy a rendelkezésre álló összegek túlnyomó részét Magyarország fel fogja használni.
A kérdés az, hogy az így felhasznált források milyen minőségű, szerkezetváltó hatással jelennek meg, valóban segítik-e a gazdasági egységet, legyenek azok kkv-k vagy nagy cégek, versenyképességének növelését, és áttételesen segítik-e ezt a folyamatot azzal, hogy a magyar magánszektor és hozzátenném: a civil szektor erőforrás-növelő képességét segítenek megteremteni, vagy ahol megvan - sajnos, elég kevés helyen -, ott ezt tudják növelni.
Ha ezzel egyetértünk, akkor nagyjából abban is egyetértünk, hogy az a kérdés, hogy összhangban vagyunk-e a lisszaboni célokkal, amelyek a növekedés és a foglalkoztatás növelését kívánják elősegíteni, nem nagyon tehetünk mást, csak ebbe az irányba kell mennünk és ebbe az irányba is megyünk. (Dr. Eörsi Mátyás visszaérkezik az ülésterembe.)
Itt viszont szeretnék ráerősíteni arra, ami elhangzott már, nevezetesen az egyik legnagyobb problémánk az, hogy a foglalkoztathatóság megteremtése óriási erőfeszítéseket követel. Békés megye egyik legelmaradottabb körzetéből pontosan tudom napi gyakorlatomból, hogy a befektetések korlátja a gyalázatos infrastruktúra mellett - de az könnyebben kezelhető - az, hogy 16 éve leépült emberek tömkelegét nem tudjuk egyik percről a másikra könnyen átképezhetővé tenni. Márpedig ez a kulcskérdés, és valószínűleg ehhez kell minden mást igazítani, és ennek a célnak a megvalósítását szolgálja az az eléggé koncentrált, átlátható intézményrendszer, amiről most beszéltünk, aminek persze, nyilván vannak olyan részletei, amin majd érdemes elgondolkodni, és úgy gondolom, hogy sok konzultációra lesz még szükség.
Ami egy nagyon fontos filozófiai kérdés, és azt hiszem, hogy a jelenlévők többsége ezzel azért egyet fog érteni, hogy a gazdaságfejlesztést nem lehet leszűkíteni, főleg a kkv-knek nyújtott tőkepótló hitelre. Pontosan értem a magyar tulajdonosi réteget, amely azt mondja, hogy szeretné gyorsabbá tenni a tőkefelhalmozást. Világos, hogy ez egy fontos szegmense lehet ennek a folyamatnak, de nem oldja meg a felmerült kérdéseket. Itt igazából a nagy kérdés szerintem a kkv-k szempontjából is az, hogy van-e foglalkoztatható munkaerő, és van-e olyan üzleti környezet, többek között olyan nagyvállalati háló, amelyik képes számukra kvázi piacteremtőként megjelenni. Ezért érzem nagyon fontosnak, amit kormánybiztos úr kiemelt, hogy a kis- és középvállalati körrel kapcsolatos fejlesztési programot bizony, a hálózatépítésen keresztül, egymás technológiai, menedzsment-kultúrájának növelésén keresztül és főleg - és nem lehet elégszer hangsúlyozni - a munkaerő képzettségének növelésén keresztül lehet elérni. Azaz kulcskérdés, hogy a magyar versenyképességet nem a munkabéroldali versenyképességgel, azaz a nyomott bérekkel kívánjuk megteremteni, hanem a magas hozzáadottérték-termelő képességgel, ami egy egészen más modellt, egy egészen más gazdaságot és egy egészen más országot fog jelenteni. Ezeket a kérdéseket, azt hiszem, muszáj tisztázni, mert ameddig nem mondjuk ki őket, addig óriási félreértések sorozata marad itt az asztalon.
Az erőltetett koncentráció. Most nem akarom azt a rossz viccet mondani, hogy ez egy sapkaügy, mert ameddig nem volt koncentrált a rendszer, addig az volt a baj, most meg abban vélünk problémákat felfedezni, hogy koncentrált, de pontosan tudjuk, hogy mind a két rendszernek vannak előnyei és hátrányai, és mind a kettő működhet igen hatékonyan. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy az NFÜ totális túlhatalma egy veszély, akkor vissza kell idéznünk azt, amikor azt mondtuk, hogy nem volt kellő központi szereplője a rendszernek sem a kialakításában - most a végrehajtási rendszerre gondolok -, sem az ellenőrizhetőségében. Én tehát úgy gondolom, hogy semmiféle túlhatalomról nincs szó, hanem egy olyanfajta rendszert látok kikristályosodni, amelyben valóban transzparens módon felelős szervezet próbálja összerendezni például azt a lehetetlen helyzetet, hogy hatféle eljárásrend van egyetlen irányító hatóságon belül - ez így nagyon nem vállalkozás- és nem felhasználóbarát dolog.
Rövidítve a dolgot: én még azt sem tartanám olyan rettenetes dolognak, hogyha a közvetítő szervezetek között megfelelő jogi garanciával magánszervezet lenne, ugyanis az Európai Unióban van ilyen megoldás. A kontrollt a jogbiztonság és a valós ellenőrzés hatékonysága tudja biztosítani, természetesen egy kiérlelt eljárásrend mellett. Azt azért csendesen megjegyzem, hogy nem biztos, hogy a magánszektor egyenlő a korrupcióval, bár azt azért szeretném hozzátenni - (A meghívott vendégek felé fordulva:) és itt most önökhöz fordulok -, hogy borzasztó nagy segítség lenne, hogyha a közbeszerzések kapcsán tapasztalható áldatlan állapotokat, nevezetesen hogy nincs egyetlen közbeszerzés Magyarországon, amit hússzor ne támadnának meg, valahogy orvosolni tudnánk az önök segítségével. Itt azért valamiféle visszafogásra, önkorlátozásra igencsak szükség lenne, óriási veszteség éri a magánszektor képviselőit és az országot is amiatt, hogy egyszerűen lehetetlen egy pályázat eredményhirdetése után elindítani a tervezett beruházást, mert borítékolni tudjuk, hogy a vesztesek közül valaki vagy valakik garantáltan meg fogják támadni az eljárást. És azért még annyit hadd jegyezzek meg személy szerint Hegedűs úrnak, hogy én azt gondolom, az első lépés mindenképpen az, hogy a tartalmi kérdéseket tisztázzuk, ahogy ön is mondta; a probléma az, hogy a közbeszerzéseknél nagyon sok esetben kiderül, hogy mégiscsak másképpen értik a pályázók a tartalmi kérdéseket. Ezért nem biztos, hogy a többfordulós pályázat önmagában rossz. Azt hiszem, az a kulcskérdés, hogy ezek az átláthatóságot minden ponton megőrizzék, és erről a kormánybiztos úr beszélt. Ezeknek a garanciáknak a megteremtése jelentené ennek a bizonyos intézményrendszernek az egyik kulcskérdését.
A komplexitásról csak annyit hadd mondjak önöknek, hogy amikor az utaknál - mert elengedhetetlenek - megcsinálunk valahol egy szakasz utat, és ráengedjük a 11,5 tonnás tengelyterhelést a fel nem készített úthálózatra, akkor abban a pillanatban kialakul az a helyzet, hogy egy adott térségnek a teljes úthálózata tönkremegy, merthogy tíz évig valami rossz volt, nem lehetett bemenni a térségbe, most pedig átmennek rajta a kamionok. Ez egy jó példa arra, hogy nem lehet kiemelt, a többi összefüggésétől megfosztott döntésekkel megcsinálni a fejlesztéseket, ebben nyilván közös felelősségünk van, és ezért fontos, hogy az átláthatóságot és a koncentrációt valóban biztosítsa a rendszer.
Az M3-as kettős tanulsága: hogy az út megvan, az egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Ezért szeretnénk kérni azt, amiről beszéltünk, hogy a rendszer tényleg biztosítsa a térségi komplex, a munkaerő-fejlesztéstől a fejlesztések többi ágazatáig mindent összefogó megoldásokat, és ha valahol, akkor itt, úgy gondolom, nagyon jó lenne együttműködni. A kérdésem az, hogy a bírálók az új, kialakuló rendszerben valóban publikusak lesznek-e, nevüket fogják-e adni a bírálatokhoz. Volt erről szó. Nyilván nem a bírálati folyamat során lesz ez így, mert az elég sok kellemetlenséget okozhatna, de úgy gondolom, hogy aki elbírált egy adott pályázatot, és úgy érzi, hogy szakmailag támadhatatlan a bírálata, az azt is fel tudja vállalni, hogy mondjuk az interneten megjelenik, hogy ő, Kovács János volt az egyik bírálója ennek az adott pályázatnak, és el tudja mondani, hogy miért az a döntési érték és miért az a döntés kapcsolódott az ügyhöz.
Muszáj még egyszer elmondanom, bár tudom, hogy képviselőtársaim már unhatják, hogy a sikeres végrehajtása ennek a programnak valahol ott kezdődik, amit talán Takács úr jegyzett meg az elején: ha nem sikerül kialakítani egy érdemi konszenzust, egy valódi belső egyetértést - és ebben megvan a kormánypártoknak, az ellenzéknek, a gazdasági szereplőknek a maguk szerepe -, akkor bizony ennek a programnak a hatékonysága sokkal-sokkal kisebb lesz, mint ami egyébként valójában megadatott ennek az országnak. Úgy gondolom, ezen akkor érdemes közösen dolgoznunk. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr.
Eredetileg úgy terveztük, hogy 1 órakor nagykövetjelöltet hallgatunk meg. Ezt az eredeti elképzelésünket természetesen már feladtuk, de azért kérem, hogy erre az eredeti vágyunkra is tekintettel próbáljanak képviselőtársaim élni a hozzászólás lehetőségével. Ékes Józsefé, aztán Ivanics Ferencé a szó.
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, nem figyeltünk kellőképpen oda arra, amit Hegedűs Péter, valamint Takács János és a többiek elmondtak. Nem tudom, önök tudják-e, hogy most van a magyar parlament előtt a közbeszerzési eljárásról szóló törvény, sőt mi több tegnap éjszaka tárgyalta azt a magyar parlament. Valószínűsíthetően a kormánybiztos úr sem tudja ezt, mert többször visszahivatkozott arra, hogy a közbeszerzési eljárásokba kellene valamit belerakni. Mi ezt a parlamentben több alkalommal elmondtuk, megfogalmaztuk, jómagam is, sőt ezelőtt pár hónappal arról volt szó, hogy egy széleskörű, ötpárti egyeztetéssel, valóban a szakma kiválóságaival együtt készüljön el Magyarországon egy közbeszerzési törvény, hogy a korrupció területén ne csússzunk. Mondom ezt azért, mert én '94-től 2002-ig egy olyan városnak voltam a vezetője, ahol közel 14 százalékos volt a munkanélküliség, és ezt a munkanélküliséget 2002-re uniós források nélkül is sikerült 3,6 százalékra levinni ipartelepítéssel, inkubátorházzal, különböző beruházásokkal. Itt tehát a tisztesség kérdése az, ami jelen pillanatban elsődlegesen forog a kockán, Magyarország tisztessége, a nemzet tisztessége, a hazai gazdasági élet szereplőinek a tisztessége és megbecsülése, mert sajnos az adótörvényeink és az indokolásaink sem abba az irányba hatottak, hogy a társadalom tagjait ne állítsa szembe egymással.
Itt mondom el azt - nem tudom, visszaemlékszik-e arra a kormánybiztos úr -, hogy a bemutatkozásánál én úgy találtam fogalmazni, hogy nehogy megbánja a végén, emlékszik erre a mondatomra? És volt egy ötpárti küldöttség Szerbiában, és ott is úgy fogalmaztunk önnel kapcsolatban - nem minősíteni akarom, ne haragudjon! -, hogy ön egy tisztességes, hívő végrehajtó, én a magam részéről ezt így találtam megfogalmazni. És ott, ahol tényleg maga a döntésvégrehajtás és az ellenőrzés totálisan egybecsúszik, ott nagy a valószínűsége annak, hogy a végén senki sem fog tisztán látni. Mondom ezt azért, mert jelenleg a közbeszerzési eljárási törvényeinkben benne rejlik az is, hogy egy helyhatóság képviselője egyben előkészíti a döntést, majd megpályázza, saját maga megpályázza mint képviselő, végrehajtja, és amikor én az ombudsmanhoz vagy bárki máshoz fordulok, akkor még a szerződését sem láthatom mint parlamenti képviselő. Tudja, a gondok és a problémák itt kezdődnek. Tehát tökéletesen tiszta viszonyokat kellene kialakítani, és tényleg szét kellene választani a döntést, a végrehajtás ellenőrzését és végül a pénzügyi elszámoltatás számon kérhetőségét, tehát ezeket teljesen, totálisan szét kellene választani.
A másik, amit Hegedűs úr mondott, és én most 4-5-én ott voltam Brüsszelben az Európai Unió jövője konferencián, és előtte mint megfigyelő is ott voltam 16 hónapig, többször elmondtam magam is, hogy Magyarországnak egy olyan hosszú távú stratégiát kellene kialakítania, pont az uniós források felhasználásának az előnyeivel, amely célként megfogalmazódik a gazdasági élet szereplői számára, a jelenleg, most születő generáció számára, ahhoz hozzáigazítva a tanulást, az innovációt és adott esetben a nemzettudattal együtt a régió teljes bevonását. Ezek hiányoznak ebből. Én most is azt látom, hogy itt egy hierarchikus pénzköltési folyamat alakul ki, amelyben az elsődleges cél, hogy ezt a forrást elköltsük. Mi lesz ennek a hatékonysága? Az a nagy kérdés, hogyan lesz Magyarország versenyképes, csúszunk-e le tovább, vagy pedig ezekkel a forrásokkal valóban Magyarország el tudja érni, hogy a jelenleg csatlakozott országokkal közösen Magyarország tényleg azt a vezető szerepet, amit annak idején betöltött, vissza tudja szerezni.
Nem akarok sokat beszélni, de nekem fáj az, amikor egy közbeszerzési törvény éjjel 11-kor kerül tárgyalásra, és nem található benne az, amiről ön beszélt hónapokon keresztül, amiről a miniszterelnök beszélt hónapokon keresztül, és lehetne tovább sorolni. Tehát nem lépünk előre.
Az, hogy intézményi rendszereket alakítunk ki, ahhoz a megfelelő törvényeket is meg kellene alkotnunk. Tehát most pontosan volt idő felkészülni arra ez alatt a 6-7 hónap alatt, lett volna idő felkészülni arra, hogy az összes törvényünket a tisztaság érdekében, a számon kérhetőség érdekében úgy alakítsuk át, hogy ha a 8 ezer milliárd 2007. január 1-jével megindul, akkor valóban feltételezhetően tiszta viszonyokat tudjunk megteremteni.
Ebben partner lettem volna másokkal együtt, és nekem öröm volt az, amikor be lett jelentve, hogy ötpárti egyezséggel a közbeszerzési törvény meg fog születni, de tegnap rá kellett döbbennem arra, hogy mégsem így történik. Miért nem így történik?
A felelősségünk közös, ezt a kormányzat részéről nagyon sokszor hangsúlyozzák, de akkor az előkészítésben, a döntésben, a törvények alkotásában ez a közös felelősségtudat legyen valóban közös, mert a gazdasági élet szereplői is számos példát el tudnak mondani, de sajnos, úgy néz ki, hogy nem talál meghallgatásra. Köszönöm a figyelmet.
(Az ülés vezetését dr. Eörsi Mátyás, a bizottság elnöke veszi át.)
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Úgy gondoltam, hogy miután ennyit voltam távol, helyes lenne, ha Kocsi alelnök úr vezetné le az ülés végéig, de neki mennie kell. Amikor visszaveszem az elnökséget, akkor szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy miért jöttünk össze. Azért, hogy eljárási kérdésekről beszéljünk, amióta visszajöttem, húsz perce, csak másról hallottam, ami lehet, hogy rendben van, csak így szerintem nehezebb összeszedni azokat a fonalakat, amelyek ahhoz kellenek, hogy ezt a konszenzust, amiben én sose hittem, de úgy pontról-pontra azért elérjük. Ha lehet, próbáljuk meg az eredeti napirendhez visszatérni, de tudom azt, hogy a képviselők arról beszélnek, amiről akarnak.
Akkor bejelentem, hogy utolsóként Ivanics képviselő úr kíván szólni.
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Kormánybiztos Úr! Tisztelt Vendégek! Tisztelt Bizottság! Megpróbálok rövid lenni, ebben a helyzetben is megfelelni az elvárásoknak.
A jelenlegi helyzetben azonban azt gondolom, hogy egy-két mondatot mindenképpen megér az, amiről itt korábban beszéltünk. Veress képviselő úr azt mondta, hogy mi mindig a koncentráltságot hiányoltuk, és ez volt a problémánk, és amikor itt van, akkor most nem tetszik nekünk. Azt gondolom, hogy a Fidesz sosem a koncentráltságot hiányolta, hanem az összehangoltságot, azt nem láttuk csak. Ha ez a kritika odafordul, hogy koncentráltság lesz belőle, akkor hol marad az a nagy dekoncentráció, amit olyan lelkesen hirdet mindig az MSZP és a jelenlegi kormány? Tehát alapvetően ez a problémánk.
A másik fő gondunk az, hogy nem igazán értjük, hogy a világosságot és az átláthatóságot mennyire jeleníti meg ez a fajta elképzelés, ami itt van. Én egyetértek azokkal, akik azt gondolják, hogy bizony, Magyarország nincsen jó helyzetben. Az önök kormánya volt az, aki - rövid leszek, de sajnos, ezeket meg kell tennem ahhoz, hogy tudjak... (Az elnök közbeszólására:) Elnök úrnak javaslom, a múltkori bizottsági ülésen is elmondtam, hogy próbáljuk meg az időkereteket úgy meghatározni, hogy legyen lehetőség arra, hogy hozzászóljanak a képviselők. Tehát Magyarország helyzete meglehetősen szomorú. Az önök kormánya volt az, amelyik az elmúlt időszakban - a miniszterelnök által is bevallottan - nem nagyon kormányzott. Ezt most abban az összefüggésben említem meg, hogy az NFT I-ben hogyan fog jelentkezni. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervben azt mondták, hogy itt majd különböző lehetőségek indulnak el Magyarországon, és jobb helyzetbe kerülünk. Ehhez képest a konvergenciaprogram azt mutatja, hogy 2009-től várható valamilyen fejlődés. Akkor miben döntöttük bele az NFT I-re szánt pénzeket? Hol vannak azok a pénzek, amelyek elvileg a gazdaság megújítását, fellelkesítését, fellendítését szolgálnák? Ez a fő problémánk, hogy ezt nem látjuk. Amikor elindul az NFT II., akkor azért adunk hangot a kritikánknak, mert úgy érezzük, hogy bizony, az NFT I-gyel kapcsolatban nem valósultak meg.
Úgy hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben sok lehetőség adódik, de az, ami megfogalmazódott - ha lehet így fogalmazni - a civil oldalról, az üzleti oldalról, az egy nagyon-nagyon fontos pont. Ugyanis mi a probléma? Az a probléma, hogy lehet azt mondani, hogy bizony, a közbeszerzések csak a második lépcsőt jelentik, de a magyar gazdaság jelen pillanatban nem így működik, a pályázati rendszerek nem így működnek. Ha csak az autópálya-építést mondjuk, pontosan tudjuk, hogy hogyan történik Magyarországon az autópálya-építés. Megpályázza, le van osztva, bocsánat le volt osztva - erre már döntés van - az, hogy melyik pályázatra ki pályázik, aztán a többiek bemennek majd alvállalkozónak. Tehát aki beadja a pályázatot, a mögött már felállt rendszer van. Azért fontos, hogy már most, a pályázati kiírás elején tisztázzuk, hogy milyen bírálati rendszert használunk, hogy ne legyenek ilyen trójai falovak, ne legyenek olyanok, akik csak azért pályáznak, hogy aztán a második lépcsőben megkaphassák. Ugyanis annak a veszélye, ami a mostani közbeszerzésekben van, ott van, hogy odamegy a pályázatíró - és mostanában nagyon sok ilyet lehet látni - civil szervezethez, önkormányzathoz, bárkihez, és azt mondja, hogy figyusz, nem kell adni egy fillért sem hozzá, beadjuk ezt a pályázatot és elnyerjük, de mi fogjuk végrehajtani.
Ez a gyakorlat. Ezt kell kiküszöbölni. Azt itt ülő urak, Veress képviselő úr rendre megdicséri őket, én is azt gondolom, hogy olyan emberek ülnek itt, akik azt mondják, hogy világos játékszabályokat, és be fogjuk bizonyítani, hogy mi vagyunk a legjobbak. De nem lehet ezt eldönteni különböző hátsó kis tárgyalásokon, hogy milyen pontrendszerek alapján döntjük el. Ezért fontos a közbeszerzésről már most itt beszélni, hogy maga a rendszer teljes egészében világos és átlátható legyen. Amit Bienerth úr mondott, az világos, egyértelmű, tiszta rendszert képvisel. Ott előtte dől el, a felkészülésen dől el, hogy ki, mit tud, a végén aztán, amikor a száz métert futják, akkor onnantól kezdve már nincsen semmi más, csak az a tudás, ami az adott versenyzőben, cégben benne van.
Ezért nagyon fontos, hogy ezt tisztába tegyük, és ez a nagy veszélye Magyarországnak jelen pillanatban. Úgy kapcsolódik ez ide, hogy kormánybiztos úr említette, hogy világosan definiált projektcsatornák lesznek. Az RFT elnöke, a szaktárca és a zászlóshajó-programok. Ha megnézzük, mindegyik projektcsatornában ott áll a kormányzat embere, és már a projekt beadásának az idején elbírálja azt.
Megígérték, Lamperth Mónika megígérte, be is következett, de hol lesz itt akkor az a fajta szabadság, aminek alapján nem azt mondhatjuk majd, hogy egy előre eldöntött rendszer alapján kerülnek felhasználásra az uniós források? Hol válik ez világossá a számunkra? Én elfogadom, hogy ha kormánybiztos úr bebizonyítja, csak jelen pillanatban nem látjuk ezt ebben a rendszerben.
Ugyanilyen gondunk van azzal is, amit mondott, hogy a belső ellenőrzés és az operáció különválik. Pont a fejlesztéspolitikai irányító testületnél nem látjuk ezt. Pont az nem világos számunkra, hogy hogyan van az, hogy valamelyik testület a legelején részt vesz, illetve az egész folyamatban részt vesz, és ő lesz mondjuk a monitoring bizottság elnöke. Az egy másik kérdés, hogy azt világosan még nem értjük, és ha erről felvilágosítást ad, azt megköszönöm, hogy hogyan történik majd az operatív programok közötti leosztás, mert az operatív programok száma jelentősen megnőtt az NFT I-hez képest. Ön azt mondta, hogy azok a monitoring bizottságok mennek tovább, itt én némi ellentmondást látok, de nyilván önnek már van konkrét elképzelése erre. De a fejlesztéspolitikai irányító testület, a FIT gyakorlatilag ebben a rendszerben többszörös szereplőként tűnik fel, és úgy tűnik, hogy önmagát ellenőrzi. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy igazából a rendszer megint nem átlátható lesz, hanem korrupcióra ad lehetőséget. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, ebben szeretnénk a segítségére lenni a kormánynak. Szeretnénk, ha világos és egyértelmű rendszerek lennének.
Végezetül: sokszor elhangzik az, hogy kompromisszumok kellenek, többen elmondták. Igen, kompromisszumok kellenek, de a kompromisszum csak akkor lehet jó és normális, ha az a kompromisszum arra épül, hogy a másik javaslatait is elfogadjuk és befogadjuk. Az a kompromisszum lehetőség, hogy üljünk le tárgyalni, elmondom, amit tudok, aztán fogadd el, azt nem hívják kompromisszumnak.
Magyarországon, a magyar parlamentben sajnos, ez többször előfordult az utóbbi időkben. Bízom abban, hogy itt tényleg lehetséges az, hogy megértsük és befogadjuk a másik javaslatait, és a világos és egyértelmű rendszer révén sok mindenkihez eljuthasson az az uniós forrás, ami egyébként - ezt tartom újfent - kevesebbet ér, mint amit még akár két évvel ezelőtt is remélhettünk. Kérdést olvasok ki a szeméből, arra gondolok, hogy jelen pillanatban Magyarország eljátszott bizonyos kártyákat, az ország gazdasági helyzete sokkal rosszabb, és az uniós források ahelyett, hogy egy megadott szinttől jelentenének előnyt számunkra, onnantól kezdve most történt már egy vagy kettő visszalépés, és onnantól ilyen módon maguk az uniós források kevesebbet érnek. Úgy hiszem tehát, hogy ilyen szempontból az uniós források felhasználásának a világossága nemcsak az üzleti élet szereplőinek a bevonását, hanem nyilván a parlamenten belüli ellenőrzés tisztaságát is meg kell hogy jelenítse.
És itt jön az utolsó kérdésem, már a múltkor is erre kérdeztem rá, de tovább folytatom a lobbizást, hogyha lehet, bár ön felvilágosított, hogy melyik a világ legjobb állása: a folyamatos miniszterjelölti állás. Az tehát a kérdésem, hogy ez az anyag, amit kiküldtek, jelentheti-e azt az opciót, amit különböző híradásokban hallani lehet, hogy a fejlesztésekre külön minisztérium jön létre, és az nem a Miniszterelnöki Hivatal keretén belül megy majd. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő úr bátorító és kedves szavait. Takács elnök úr kért még szót.
TAKÁCS JÁNOS, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Csak egy percre, nagyon gyors leszek. Már mindjárt az elején mondanám a kormánybiztos úrnak is, illetve felajánlanám, hogy nem várok itt és most választ erre, majd a következő találkozásunkkor esetleg, hiszen az idő sürget.
Ha jól értettem, Ivanics képviselő úr is valami olyasmit mondott, hogy mi itt ezen az oldalon a tiszta beszédet szeretjük, és ezért tisztán szeretnék beszélni, bár Veress József képviselő úr mondandójából én egyértelműen kiolvastam ezt. Mi úgy gondoljuk, és ezt többször el is mondtuk talán az előző találkozásaink egyikén is, hogy az európai uniós forrásokból, a fejlesztési támogatásokból, illetve az operatív programokból meg kell teremteni a hatékony gazdálkodás feltételeit. Ideértjük az infrastruktúrát - szoft, hard -, az oktatást, a demográfiai változások kezelését, menedzselését, de ideértjük a korrupció és a protekcionizmus, a fekete- és a szürkegazdaság elleni küzdelmet, illetve annak a felszámolását vagy legalább csökkentését. Ideértjük a kulturális fejlődést, a gondolkodásmód-formálást, az országimázst, az adórendszert és - látom, hogy Ékes képviselő úr is bólogat - Magyarország tisztességének a megteremtését, mert aztán a munkahelyeket, azt, hogy hány darab legyen az összeszerelő-üzemektől kezdve egészen a K+F központokig. Talán néhány kivétellel majd a magántőke hozza létre, amennyiben ez a feltételrendszer megvan, amennyiben ezek a feltételek teljesültek és amennyiben objektív módon, de szubjektív módon is úgy érezzük mi, a magántőke képviselői, hogy igen, Magyarországra lehet jönni befektetni, mert egy tisztességes helyen vagyunk. Ezért a két fontos kérdés - sok van, de én ebben a vonatkozásban két fontos kérdést látok, az egyiknek van egy alkérdése is -, hogy mennyit tudunk reálisan lehívni ezekből a pénzekből, illetve hogy amikor már tudjuk, hogy mennyit, mert azért tudjuk, hogy a 8 ezer milliárdot nem fogjuk, mert a legjobbak is a 60-70 százalékát tudják lehívni, akkor hogyan tudjuk tovább növelni ezt az összeget, tehát mit kell csinálnunk azért, hogy ezt az összeget növeljük. A második fontos kérdés pedig az, hogy milyen és mekkora, milyen vagy mekkora multiplikátorhatást tudunk elérni - erről beszélt Veress József képviselő úr -, tehát nem a munkahelyet kell megteremteni, hanem azt a feltételt, ami aztán nem egy, hanem még több munkahelyet teremt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Több hozzászólási igényt nem látok, a vitát tehát berekesztem, és gyorsan megadom a szót a kormánybiztos úrnak, és kérem, válaszoljon a vitában elhangzottakra.
BAJNAI GORDON fejlesztéspolitikai kormánybiztos: Köszönöm szépen. Ékes képviselő úr is és Ivanics úr is a korrupció, az átláthatóság kérdését vizsgálta hozzászólásában. Úgy látom, ebben szövetségesek vagyunk, és azokkal is, akik az üzleti szféra képviselői közül hozzászóltak. Tegyünk meg mindent, de nem csak általánosságban mondom, tegyünk konkrét intézkedéseket, hogy legyen ez a rendszer átláthatóbb és jobb! Tegyenek akár konkrét javaslatot is, én vállalom, hogy azt végigviszem a döntéshozatali mechanizmusokon! Tegyenek javaslatot, hogy tudnánk megoldani azokat a problémákat, amelyek ma nap mint nap felmerülnek! Elhangzottak itt konkrétumok, amelyeket meg lehet próbálni leírni, aztán szakszerűen, jogi megfogalmazásban végigvinni.
Sok probléma van a rendszerrel. Olyanokra Hegedűs úr nem is utalt, hogy ha működne az a rendszer, amit mond, az például nem védi ki azokat a kartellszerű szerveződéseket, amelyekre itt, azt hiszem, Ivanics úr utalt, hogy hiába van öt pályázó, ha azok kartellbe tömörültek. Ez a Versenyhivatal dolga, és azért azt gondolom, hogy ebben jelentős lépések történtek az elmúlt években, legalábbis a bírságok összege mindenképpen jelentősen nőtt, de biztos van még tennivaló. Szóval sok a teendő ebben az ügyben.
Én híve vagyok ennek, ahogy Ékes úr is mondta, valóban azt gondolom, én hívője és híve vagyok annak, hogy ez a dolog csak akkor működhet jól, hogyha átláthatóan, tisztességesen csináljuk, és ezt a szabályokban is, a magatartásunkban is meg a nyilvánosság garanciájában is tetten kell majd érni. Tettem ilyen javaslatokat, amelyek egybecsengenek azzal, amit önök mondtak, én is azt mondtam, hogy a pályázatokat nyilvánosságra hozzuk, a pályázati bírálatokat nyilvánosságra hozzuk utólag - nem előre, mert akkor pont az lesz, hogy megkeresik a bírálókat, de amikor már eldőlt a dolog, akkor megtekinthető lesz, hogy hogyan dőlt el ez a dolog. Ilyen értelemben tehát azt gondolom, hogy egy irányban gondolkodunk. Tegyenek javaslatokat, és megpróbálom azokat beépíteni. Nincs ebben közöttünk véleménykülönbség.
A koncentráció és a dekoncentráció kérdése. Azt gondolom, hogy a működtetésben, a döntéshozatalban a koncentráció jó lehet, ha látszik, hogy hol dőlnek el a dolgok, átláthatóbb, ha valami egy világos helyen dől el, és nem valami nagy szervezet részeként különböző bugyrokban. Még egyszer mondom: szerintem önök sem tudnák kapásból felsorolni, hogy melyik programot hol döntötték el vagy adminisztrálták eddig. Most legalább tudják, hiszen itt ülünk, hogy rajtam meg az általam irányított vagy felügyelt szervezeten kell számon kérni. Ilyen értelemben ezt átláthatóbb. Azokat az intézményi garanciákat pedig megteremtjük a szervezeten belül, ezt jelenti a belső ellenőrzés, mint egy magáncégnél is, hogy már a menedzsment is képes legyen irányítani, átlátni és kivizsgáltatni a szervezeten belüli szabálytalanságokat, a szervezeten kívül pedig létezik. Erre van a monitoringbizottság, erre van a magyar kormány Pénzügyminisztériumnál, tehát más, elkülönült szervezetben működő ellenőrzése, és erre van az Unió saját auditáló, ellenőrző, utólagos ellenőrző rendszere, amely működik, hiszen voltak olyan országok, például Görögország, ahonnan jelentős pénzeket vettek vissza a múltban szabálytalanságok miatt. Ez nekünk is kellő fenyegetés ahhoz, nekem is kellő támogatást ad ahhoz, hogy fellépjek minden olyan törekvéssel szemben, amely ilyen értelemben kockára tenné ezeket a pénzeket akár utólag is.
Ivanics úr kérdésként tette fel a monitoringbizottságokat. Azt hiszem, itt talán félreérthetően fogalmaztam. Az ideiglenes akciótervekre nem tudunk új monitoringbizottságot létrehozni, mert azt csak a brüsszeli elfogadás után tudjuk majd létrehozni. Ebben az ideiglenes időszakban, amit én 3 hónapra becsülök körülbelül, a meglévő monitoringbizottságokat, értelemszerűen akinek az érdekkörébe tartozik az új pályázat, kívánjuk igénybe venni, hogy legyen azért egy ilyen kontroll is, és márciusban létrehoznánk az új monitoringbizottságokat, amelyek már az új operatív programokat fogják felügyelni. Ilyen értelemben tehát most egy átmeneti időszakban leszünk, de itt is biztosítani akarjuk a kontrollt az átmeneti intézkedések fölött.
Azt kérdezte még tőlem, hogy létrejön-e külön minisztérium. Jelenleg, azt gondolom, ez a struktúra működik, amelynek a parlamenti ellenőrzése is megteremtődik azzal az új bizottsággal, amelyet a parlament megszavazott. Hogy egyébként hogyan módosul a kormányzat struktúrája, arról majd a miniszterelnök úrnak kell döntenie, hogy abban számol-e önálló minisztériummal vagy sem, nem tudom, nem tájékoztatott erről. De azt gondolom, hogy ma nem akadálya a működésünknek az, hogy ez most éppen egy ügynökségi formában működik, az ellenőrzés így is megteremthető, mint ahogy erre nézve tettünk már intézkedéseket. Ez az ügynökség ugyanolyan jól tud működni ügynökségként, mint más formában, ezt tehát nem tartom a lényeg szempontjából egy fontos kérdésnek, ez inkább kormányzati szervezeti kérdés lehet. A miniszterelnök úr tudna erre válaszolni, valószínűleg nem most, hanem később.
Köszönöm szépen az észrevételeiket. Jó néhány olyan dolog van, amit szeretnék megfontolni és beépíteni azokat az eljárásrendekbe, amelyek most dolgozunk, és hogyha valakinek van írásos javaslata, akkor arra reagálnék.
Takács úr másra vonatkozó megjegyzéseit nem szeretném figyelmen kívül hagyni, bár lehet, hogy később majd hosszabban tudunk azokról beszélni.
Mennyit hívunk le? A korábbi számok, amelyeket sokan szoktak idézni és amelyek elég széles körben elterjedtek, hogy 60-70 százalékot hívtak le a legjobbak. Az utóbbi években az a tapasztalat, hogy 90 százalék fölötti sikerrátája van a legtöbb országnak. Éppen ma - vagy tegnap? (Közbeszólás: Tegnap.) -, illetve tegnap nyilatkozott Danuta Hübner, aki azt mondta, hogy az Unió tíz új tagállama közel 100 százalékban felhasználta a 2006-os büdzséből lehívható támogatásokat, és úgy látja, hogy nagy esély van arra, hogy lényegében egyetlen eurótól sem esnek el ezek az országok. Tehát ez a múltra vonatkozik, az első Nemzeti Fejlesztési Tervre, és abban bízom, hogy a jóval nagyobb és komplexebb NFT II. vagy Új Magyarország Fejlesztési Tervben is 95 százalék fölötti arányt tudunk elérni. Ez rajtunk fog múlni, és nagyon fontos, hogy ne csak lehívjuk, hanem jó célra is használjuk, ebben nagyon sokat kell erősödnünk, és hogy ne is kelljen visszafizetni később, mert esetleg valami szabálytalanság volt, ahogy már erre utaltam. Ugyanebben a nyilatkozatban Hübner asszony azt is kiemelte, hogy eddig hatan nyújtották be, ezek között Magyarország is, tehát azt erősítette, amit a hozzászólásom elején mondtam, hogy az első között, a negyedik helyen nyújtottuk be ezt az anyagot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Ezzel ezt a napirendi pontot lezárhatjuk, de azzal, hogy az Üzleti Tanács képviselőivel a jövőben is szeretnénk együttműködni, hasonlóan az elmúlt hónapokhoz. Nagyon fontos, hogy olyan vélemények elhangozzanak, amelyek ezekből a nagyon szűk értelemben vett pártpolitikai logikából egy kicsit kilépnek, és a reálszféra szempontjából nézik a politikai, gazdasági folyamatokat.
Elnézést kérünk, ha néha unalmasak vagyunk, de az önök jelenléte ezzel együtt mégiscsak úgy érzem, hozzásegít ahhoz, hogy a közöttünk folyó viták is valamelyest érdemdúsabbak legyenek, mint azok korábban voltak. Az, hogy államtitkár úrral találkozunk-e, vagy hogyan találkozunk, vagy nem találkozunk, azt se tudjuk, hogy meddig államtitkár, mikortól miniszter, létrejön egy új bizottság, nyilván annak lesz elsősorban hatásköre, és semmiképpen sem szeretnénk mondjuk egy dupla terhet okozni államtitkár-miniszter úrnak. (Bajnai Gordon: Kormánybiztos!)... kormánybiztos, ezer elnézést, de nem lényegi a hiba, úgyhogy nem tekinti sértésnek. Köszönöm szépen.
Még egyszer köszönöm a bizottság tagjainak, kormánybiztos úrnak és kedves vendégeinknek az aktivitást, és találkozunk valamikor a jövőben. Most öt perc technikai szünetet rendelek el.
(A bizottság 13 óra 36 perctől zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv tartalmazza.)
(A nyílt ülés végének időpontja: 13 óra 32 perc.)
|
|
Dr. Eörsi Mátyás |
Jegyzőkönyvvezetők: Ipacs Tiborné és Molnár Emese