EIB-4/2009.
(EIB-120/2006-2010.)
az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2009. március 3-án, kedden, 10 órakor
az Országház főemelet 61. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Elnöki bevezető, a napirend elfogadása*
Dr. Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter tájékoztatója az Európai Bizottságnak az energiaellátás biztonságára és az energiahatékonyság növelésére vonatkozó javaslatairól*
Dr. Molnár Csaba tájékoztatója*
Kérdések, észrevételek, válaszok*
Tájékoztató a Magyar Köztársaság 2008. decemberi aktualizált konvergenciaprogramjáról, valamint az egységes európai pénzügyi felügyelet létrehozására vonatkozó uniós elképzelésekről - A 2009. február 24-én megkezdett tárgyalás folytatása*
Kérdések, hozzászólások, reflexiók*
Elnököl: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke
Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke
Gál J. Zoltán (MSZP)
Káli Sándor (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP)
Veress József (MSZP)
Ékes József (Fidesz)
Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz)
Nógrádi Zoltán (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Kocsi László (MSZP) távolléte idejére Káli Sándornak (MSZP)
Dr. Botka László (MSZP) Kocsi Lászlónak (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP) távolléte idejére Gál J. Zoltánnak (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP) távolléte idejére Veress Józsefnek (MSZP)
Dr. Ujhelyi István (MSZP) dr. Legény Zsoltnak (MSZP)
Dr. Braun Márton (Fidesz) dr. Hörcsik Richárdnak (Fidesz)
Manninger Jenő (Fidesz) Nógrádi Zoltánnak (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) Firtl Mátyásnak (KDNP)
Dr. Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter
Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 04 perc)
Elnöki bevezető, a napirend elfogadása
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Jó reggelt kívánok mindenkinek! Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, a kormány jeles képviselőit, a bizottsági ülésünkre kíváncsi hallgatóságot, a média kiváló reprezentánsait.
Két bejelentést szeretnék tenni, mielőtt elkezdjük a munkánkat. Az első, hogy az e fél évre tervezett egyeztetési eljárásokban a parlamenti frakciók megállapodtak, ezzel kapcsolatban az előterjesztést formálisan a jövő heti ülésünkre tudom megtenni. Arra számítok, hogy a bizottság tagjai ezt el tudják fogadni, miután - még egyszer mondom - a frakciók megállapodtak.
A másik bejelentésem - ezt írásban látták képviselőtársaim -: csütörtökre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr elfogadta a meghívásunkat, hogy beszámoljon az Európai Tanács rendkívüli ülésén történtekről és az azzal kapcsolatos tapasztalatokról. A bizottsági ülés 9 órakor kezdődik, és ezúttal a bizottság tagjain kívül a meghallgatásra kíváncsi honfitársainkat szeretettel meginvitálom.
Ezek után a mai napirendi javaslatomat az írásban előterjesztettel összhangban terjesztem elő szóban, és kérdezem a bizottság tagjait, hogy van-e valamilyen észrevétel a napirendi javaslattal kapcsolatban. (Nincs jelzés.) Ilyen igényt nem látok. Kérdezem a bizottságot, kik támogatják a napirendünket. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Egyhangú. (Eltörik egy pohár.) Erre azt mondják, hogy "Mazl tov!" bizonyos kultúrkörökben. (Derültség.)
Ezek után rátérnénk az 1. napirendi pontunkra, amelynek keretében tisztelettel köszöntöm dr. Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter urat, egyben bizottságunk volt jeles tagját, aki tehát hazajön a bizottsághoz ennek értelmében.
A napirendi pontunk az energiacsomag, az energiaellátás biztonsága, az Európai Bizottság energiahatékonyság növelésére vonatkozó javaslatai. Még egyszer köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat, miniszter úr. Tessék, meg is adom a szót.
Dr. Molnár Csaba tájékoztatója
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Remélem, ahogy törik a pohár, oly módon tudunk majd frigyre lépni uniós partnereinkkel a stratégiai felülvizsgálat kapcsán a második energetikai politikában.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A tisztelt bizottsági tagok megkapták az ezzel kapcsolatos írásos anyagunkat, azt szeretném szóban kiegészíteni, egyrészt azért, mert egy kicsit bővebben szeretnék beszélni annak legalább 2-3 pontjáról, másrészt pedig azért, mert a bizottsági közleményhez képest, aminek a kivonatát a tisztelt bizottsági tagok megkapták, már történt néhány dolog az elmúlt két hétben, például a múlt héten energetikaitanács-ülés is volt Brüsszelben.
Most tehát ott tartunk, hogy van egy bizottsági közlemény az energiaellátás biztonságáról, ezt már tárgyalta február 19-én az energiaminiszterek tanácsa, magát a tanácsi döntést véglegesen a márciusi Európai Tanács fogja meghozni, maga a történet pedig kodecíziós eljárás alá esik, tehát még a parlamentnek is lesz beleszólása a végleges elfogadás előtt.
Az anyag alapvetése - számunkra ez nagyon kedvező -, hogy alapvetően az energiaellátás biztonságára és az energiapolitikai szolidaritásra épült, két olyan dologra, ami kapcsán a januári gázkrízis Magyarországon és Kelet-Közép-Európában is bemutatta, hogy mindennél fontosabb. Minthogyha túl előrelátó lett volna hál' istennek az Európai Bizottság, hogy már novemberi anyagában az energetikai szolidaritásról írt, ami csak januárban derült ki, hogy milyen fontos, ha nem is számunkra, de más európai országok számára, hogy például egymásnak különböző krízisek esetén segítséget tudjanak nyújtani.
Maga az akcióterv alapvetően öt területen szeretne előrelépést elérni: diverzifikációban, külkapcsolatokban, a tartalékolás tekintetében, energiahatékonyságban, illetve az Európai Unió területén fellelhető energiaforrások jobb felhasználásában.
Engedjék meg a tisztelt bizottsági tagok, hogy kifejezetten csak azokkal a pontokkal foglalkozzam, amelyeknek nagyon erős magyar vonatkozása van, ahol érdemes magyar tárgyalási álláspontot kialakítani. Egyébként a kormány részéről már az alapálláspontunk ezzel kapcsolatban szinte teljes egészében ki is alakult.
Az első az infrastruktúra és az ellátás diverzifikációjával kapcsolatos. Itt hat dologról beszél a Bizottság, ebből mi háromban biztos, hogy érintettek vagyunk. Érintettek vagyunk a déli gázfolyosóban, érintettek vagyunk az LNG-, tehát a cseppfolyósgáz-projektekben, legalábbis nagyon szeretnénk érintettek lenni, a harmadik pedig a villamosenergia-, illetve a földgázhálózatok összeköttetésével kapcsolatos programok, az úgynevezett interkonnektor projektek. Ebben a háromban biztos, hogy nagyon-nagyon erős érdekeltsége van Magyarországnak.
A déli korridor kapcsán nagyon érdekel minket a Nabucco-projekt és annak megvalósulása. Magyarország az elmúlt években is talán az egyik legaktívabb tagállam volt a Nabucco megvalósításában, gondoljunk csak arra, hogy Magyarország volt, amely elsőként nevezett ki Nabucco-nagykövetet, a mai napig a többi országnak nincsen Nabucco-nagykövete. Rendeztünk már ebben szakmai konferenciát, most januárban pedig politikai csúcsot is, a parlamentnek Nabucco-bizottsága van Kóka képviselőtársunk vezetésével. Magyarország az az ország, amely Ausztria mellett egyedül kérte meg az európai mentességet a Nabucco-projekttel kapcsolatban. Vagy például a hiányzó kormányközi megállapodásra nézve is Magyarország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amely már tett szövegszerű javaslatot.
Tehát látszik, hogy itt volt egy erős diplomáciai offenzíva Magyarország részéről, ezt vitte tovább a januári csúcs. Alapvetően ennek három eredménye volt. Az egyik az, hogy a magas szintű politikai egyeztetés eredményeképpen - kormányfők, államfők, miniszterek voltak mind a forrás-, mind a tranzit-, mind pedig a felhasználó országok részéről - egyrészt megállapodás született arról, hogy nyárig meglesz végre a kormányközi megállapodás. Ez egy nagyon fontos alapeleme annak, hogy utána akár üzleti, akár más finanszírozási alapon ez megvalósulhasson. Másrészt pedig a finanszírozásban egyrészt részt venne az Európai Unió, jelen előkészítési szakaszban körülbelül 200-250 millió euróval, a későbbiekben pedig az EBRD vagy az EIB is részt tudna venni ennek a finanszírozásában.
Az első dolog, ami nekünk nagyon fontos, a déli korridor, tipikusan a Nabucco gázvezeték megépítése. A másik: az LNG-projektek kapcsán egyre nagyobb jelentősége van szerte Európában a hajón szállítható, cseppfolyós földgáznak, de Magyarország értelemszerűen földrajzi fekvésénél fogva nem fér ehhez közvetlenül hozzá. Ezért elemi érdekünk az, hogy a Horvátországban, az Adriánál, a Krk-szigetén épülő LNG-terminálokhoz Magyarországnak közvetlen hozzáférése lehessen. Ez az egyik kérésünk egyébként a Bizottság felé, hogy az összeköttetési projektekben ne csak a szlovák és a román, hanem a magyar-horvát összeköttetéssel kapcsolatban is tudjunk majd támogatást szerezni.
A harmadik - már ide is jutottam - az interkonnektorok, az összeköttető projektek. A Bizottság eredeti javaslata az volt, hogy Magyarország Romániával közösen a magyar-román gázvezeték összeköttetésére 30 millió eurót, a magyar-szlovák összeköttetésre 25 millió eurót kapjon, a két ország közösen. Kezdeti sikernek értékeltük ezt, de aztán elemzés során rájöttünk, hogy azért vannak ebben még feladatok. Legalább három területen kértük a Bizottságot, hogy módosítsa az eredeti javaslatát. Egyrészt kértük azt, hogy ne csak a román-szlovák, hanem a horvát összeköttetés is meg tudjon valósulni. Az az érv, amit a Bizottság használt, hogy Horvátország még nem európai uniós tagállam, számunka nehezen kezelhető, egyrészt, mert reményeink szerint nagyon gyorsan az lesz, másrészt pedig mi a magyarországi vezetékszakaszra kérjük a támogatást, ami teljes egészében az Európai Unió földrajzi területét jelenti. Ezt a kérésünket teljesítette a Bizottság, a legutóbbi energetikaitanács-ülésre már egy olyan javaslatot hoztak, amiben a horvát vezeték-összeköttetésre 20 millió euró szerepelt volna, kifejezetten csak Magyarország területére, csak magyar felhasználásra.
A másik, hogy szerettük volna, hogy a földgáz vezetéken belüli folyásirányát megváltoztató projektekre is Magyarország kaphasson uniós támogatást. Erre összességében 80 millió euró van a Közösség területén, de nem voltunk bent a haszonélvező országok között. Ezt is sikerült elérni, hogy a Bizottság megváltoztatta az álláspontját, Magyarország is benn van azok között az országok között, amelyek ebből a keretből forráshoz juthatnak.
Van a harmadik dolog, amiben viszont egyelőre még nem sikerült eredményt elérni - két dologban siker, egyben pedig még csak részsikerünk van -, hogy azt szeretnénk, ha nemcsak a földgáz-összeköttető, hanem a villamosenergia-rendszereket összekötő projektekben is tudjon Magyarország részesülni. A legutolsó bizottsági javaslat ezt még nem támogatta, de mi ezt a javaslatunkat folyamatosan fenntartjuk. Ennyit a diverzifikációról és az infrastruktúra-összeköttetésről.
Az energetikai külpolitikával, a külkapcsolatokkal kapcsolatos álláspontról azt mondja az Európai Bizottság anyaga, hogy az a célunk, hogy erős és megbízható partnerséget építsünk ki a szállító és tranzitországokkal. Kicsit gumimegfogalmazásnak tűnik, de a januári gázkrízis tükrében látszik, hogy miről van szó. Arról van szó, hogy ne lehessen a szerződéses kötelezettségeket felrúgni azért, mert egyébként az Európai Uniótól független országok, külországok egymás között akár elszámolási, akár politikai, teljesen mindegy, hogy milyen természetű vitát folytatnak. Ezért azt javasolja a Bizottság anyaga - és ezzel teljesen egyetértünk -, hogy olyan szerződéses kapcsolatokba menjen bele az Európai Unió, illetve annak tagállamai, ami kifejezetten az Energia Charta alapelvein állna. Hiszen az Energia Charta kifejezetten kimondja, hogy a nemzetközi szállításokat ilyen viták miatt nem lehet akadályozni, másrészt pedig a vezetékek építésében azt a célt tűzné ki az Európai Bizottság anyaga, hogy a forrás-, a tranzit- és a fogyasztó országok a vezetékeket közösen működtessék, sőt, ami a legjobb változat, közösen tulajdonolják, olyan rendszereket hozzanak létre, ahol a vezetékek és a szállított gáz ezeknek az országoknak a közös tulajdonában vagy legalábbis a közös irányítása alatt van.
Ezzel kapcsolatban mi még azt vetettük fel, hogy érdemes az Európai Uniónak még két dolgot csinálnia. Az egyik az, hogy ne csak válság idején tartsunk megfigyelőket azokban az országokban, ahonnan egyébként az importunk jelentős része származik, hanem normál esetben, válságon kívüli helyzetben is folyamatosan tudja monitorozni az Európai Bizottság, hogy mi történik a legfontosabb szállító országainkban, és mi történik a legfontosabb tranzitországainkban.
Még egy dolgot javasoltunk, ez pedig az, hogy rendelkezzünk egy jó előre elkészített szankciórendszerrel is. Ha visszaemlékszünk januárra, azt látjuk, hogy mire a Közösség kitalálta, hogy hogyan szeretné szankcionálni a szerződések megsértését, addigra véget ért a krízis. Sokkal jobb lenne, ha előre meg tudnánk mondani, hogy milyen szankcióval kell számolnia olyan szállító vagy tranzitországnak, amely egyébként az általa aláírt, elfogadott szerződéses kötelezettségeket nem tudja betartani. Nyilvánvalóan ezek diplomáciai és gazdasági szankciók egyaránt lehetnek.
A harmadik nagyon fontos téma a tartalékolás témája, mind a kőolaj stratégiai tartalékolása, mind pedig a földgáz stratégiai tartalékolása. Az olajtartalékok kapcsán már korábban is voltak ilyen szabályok, ott van kötelező tartalékolási rendszer, ami a földgáznál nincsen. Azt mondja a Bizottság, hogy ezeket a stratégiai tartalékokat a kőolaj tekintetében némiképpen strukturáljuk át, pluszkötelezettségeket szeretne előírni a bizottsági közlemény. Itt már volt néhány dolog, amivel nem értettünk egyet, és ennek hangot is adtunk a tanácsülésen. Például azt, hogy a kereskedelmi tartalékok esetében hetente készüljön jelentés, mi túlzott adminisztrációs tehernek tartottuk. Azt gondoljuk, hogy ahogy egyébként a Nemzetközi Energia Ügynökség felé havonta kell ilyen reportot tenni, valószínűleg bőven elegendő az Európai Bizottság felé is ezt megtenni, hiszen itt magáncégekről van szó, kereskedelmi tárolókról van szó. Főleg gazdasági válság idején azt gondoljuk, hogy nem lenne túl okos dolog, ha ilyen plusz adminisztrációs terheket próbálnánk az olajkereskedelemmel, illetve -tárolással foglalkozó cégek nyakába tenni.
A másik: a gázellátás kapcsán meglehetős tekintéllyel tud felszólalni Európában Magyarország, hiszen a januári gázkrízis megmutatta, hogy talán a legeslegfelkészültebb ország vagyunk Kelet-Közép-Európában, olyan országok közül, amelyek egyébként erősen importfüggők a földgáz tekintetében. Itt is tettünk kettő javaslatot a Bizottság felé, mind a kettőt széles körű támogatás övezte a tanácsülésen. Az egyik az, hogy ha létre akarunk hozni plusz kereskedelmi, illetve stratégiai tárolókapacitásokat, Magyarországnak erre már nem nagyon van szüksége, ha befejezzük év végéig a programot, akkor az Európai Unióban páratlan méretű tárolókapacitásunk lesz, és itt szerintem be is lehet fejezni.
Az éves fogyasztásunk több mint egyharmada tárolóban Magyarországon rendelkezésünkre áll, hazai földön. Ez egy extrém energiabiztonság. De ha más országok ezt nem tudják megvalósítani saját területükön, például azért, mert nem jók erre a geológiai, földrajzi adottságaik, akkor lehessen ezt úgy megcsinálni akár európai uniós támogatással, hogy valamelyik ország nem a saját területén, hanem más tagállam területén csinálja meg ezeket a stratégiai vagy kereskedelmi tárolókat. Hogy példát mondjak: Magyarország például tudna ilyen bértárolást csinálni Szerbia felé, pedig az egy Közösségen kívüli állam, de mondjuk Románia felé is, amely az Európai Unió tagja. Nekünk ugyanis olyanok a földrajzi, geológiai adottságaink - arról meg nem is beszélek, hogy ez mennyire jó üzlet Magyarországnak -, hogy ezeket a bértárolási kapacitásokat érdemes kiépíteni.
A másik javaslatunk az volt, hogy az alternatív tüzelőkapacitások elterjesztése érdekében lehessen közösségi forrásokhoz hozzájutni. Arról beszélek - erre talán emlékeznek a bizottsági tagok is a januári esetből -, amikor is valakinek át kellett állni más típusú tüzelésre, mondjuk tipikusan a kőolajról folyékonyszénhidrogén-tüzelésre álltak át a magyarországi erőművek. Nálunk ez nagyon jól működik, nálunk ennek kialakult rendszere van, kötelező tárolás van előírva, és az erőművek rendelkeznek ezzel az alternatív kapacitással. De ez a gyárakra, a nagyobb üzemekre gyakran már nem igaz, nekik pedig nagyon nagy terhet jelentene az, ha saját forrásból kellene az alternatív tüzelőkapacitásukat kielégíteni. Ezért azt javasoljuk, hogy lehessen közösségi forrást felhasználni arra, hogy a tagállamokon belül működő, tipikusan nagyüzemek ilyen kapacitásokat maguknak ki tudjanak építeni.
A negyedik nagy téma az energiahatékonyság tekintetében - itt igazából egy nagy újdonság van a Bizottság javaslatában - az eddigi irányelvek felülvizsgálatán alapuló, úgynevezett zöld adócsomag. Ez egy innovatív javaslatnak tűnik, kifejezetten Kovács László, a magyar európai uniós bizottsági biztos nevéhez fűződik. Egy olyan javaslatról lenne szó, ami az áfa tekintetében preferálja az energiahatékony befektetéseket akár a felhasználás, akár a gyártás területén, de leginkább a felhasználás területén, vagyis akár kedvezményes áfakulcsot biztosítana ezeknek az energiahatékony projekteknek a megvalósítására. Én azt gondolom, hogy ezt Magyarország szempontjából mindenképpen érdemes támogatni.
Az utolsó téma az EU-n belüli források jobb kihasználtsága alapvetően három témában: szén-, olaj-gáz, illetve az atomenergia tekintetében. A kőszén azért nagyon fontos Európában, mert nagyon nagy készletek állnak rendelkezésre, viszont a másik oldalról meglehetősen környezetszennyező, és nagyon jelentős CO-kibocsátása van. Ezért aztán olyan javaslatot fogadna el a Bizottság, javaslata alapján majd az Európai Tanács, ami a szén-dioxid-megkötés és a -tárolás, akár földmélyrétegben való szén-dioxid-tárolás technikáját valósítaná meg. Ezek már létező, de a gyakorlatban még nem nagyon használt technológiák, aminek eredményeképpen hazai erőforrásból, kőszénből lehetne jelentős energiamennyiséget előállítani úgy, hogy minimálisra lehet szorítani a környezetterhelést és az emissziót. Ez például Magyarországot a lignit tekintetében kifejezetten érinteni tudja.
A földgáz és a kőolaj tekintetében, bár azt mondjuk, hogy Magyarországnak a földgázban nagyon nagy az importfüggősége, de azért mégiscsak körülbelül 15-20 százalék hazai forrásunk is van. Egy európai uniós országban jelentős földgáztartalék szerintem, amivel Magyarország bír. Ennek a termelését szeretnénk a következő időszakban Magyarországon felgyorsítani. Ha belegondolunk abba, hogy januárban a gázkrízis idején a napi hatvanegynéhány-millió köbméterből kilenc millió köbméter - az egy nagyon jelentős része, körülbelül egyhatoda - hazai termelésből valósult meg, akkor látszódik, hogy a hazai termelés is nagyon jelentős a földgáz tekintetében az energiabiztonság fenntartása érdekében. Ezért egyrészt egyszerűsíteni szeretnénk az új földgázmezők feltárásának, kitermelésének az engedélyezési rendszerét, a mostani nagyon bonyolultról a lehető legegyszerűbb, de a környezetvédelmi szempontokat leginkább figyelembe vevő módon, másrészt pedig át kell tekinteni azt is, hogy az ezzel kapcsolatos közterheket hogyan lehetne átalakítani, gondolok például a bányajáradék rendszerére.
A harmadik, a nukleáris energia tekintetében, bár a Bizottság úgy fogalmaz, hogy minden tagállam maga dönti el, ebbe a Bizottság nem kíván beleszólni, hogy akar-e nukleáris energiát használni, avagy a jelenlegi kapacitását kívánja-e bővíteni, de mégis, a közleményből úgy értelmezhető, hogy azért alapvetően a Bizottság a nukleáris energia felhasználásának a szinten tartása vagy még inkább a fejlesztése mellett áll az anyag szerint. Ez Magyarország álláspontjával teljes egészben egybeesik, az Országgyűlés nem is olyan régen, néhány évvel ezelőtt hatalmas nagy többséggel, ötpárti egyetértéssel fogadta el azt a határozati javaslatot, ami alapján meg lettek vagy meg lesznek majd hosszabbítva a jelenlegi üzemidők a Paksi Atomerőműnél. Most tavasszal pedig már a parlament tárgyalni fogja azt az elvi hozzájárulásról szóló határozati javaslatot, ami megengedné, hogy egy körülbelül 10-12 éves időhorizonton a kapacitását bővíteni is lehessen a Paksi Atomerőműnek.
Tisztelt Elnök Úr! Ennyivel szerettem volna kiegészíteni, és szívesen várom a bizottság tagjainak kérdéseit.
Kérdések, észrevételek, válaszok
ELNÖK: Köszönöm szépen tisztelt miniszter úr előadását, amelynek tartalmasságával csak a lendülete vetekedhetett, de ezt elismerésnek szánom, mert látszik az elkötelezettség az ügy iránt, amely nagyon fontos.
Nyilván abból, amit elmondott, sok minden magyar belpolitikai döntés kérdése, ilyen az atomenergia, ebben egyetértünk. Nekem, aki 19 évvel ezelőtt még óvatosan fogalmaztam volna, vagy inkább ellene voltam, ma már a véleményem megváltozott, s azok az események, amelyekre miniszter úr is utalt, eléggé föl kell hogy ébresszék a magyar politikát, hogy az önállóságunkat megteremtsük.
Nekem egy kérdésem lenne. Az európai ügyek összefüggésébe behelyezve három nagy országot említek, amelynek a véleménye nemcsak a Tanács, hanem a Bizottság működésére is értelemszerűen nagy befolyással van. Az egyik Németország, amely megteremtette az önálló, kétoldalú kapcsolatokon alapuló energiabiztonságát, a másik az Egyesült Királyság, amely lényegében önellátó, a harmadik Franciaország, amely az atomerőművei révén lényegében szintén önellátónak tekinthető, illetőleg beszerzési forrásai délről vannak. Az, hogy ezek az országok nem hozhatók összefüggésbe azokkal az energiakihívásokkal, amelyeknek a térségünk országai ki vannak téve, mennyiben befolyásolják az európai intézmények álláspontját a mi problémáink megértésében és a megoldás megtalálásában? Illetőleg milyen diplomáciai, ha tetszik, kihívást jelent számunkra, hogy ebben megfelelő nyomást tudjunk gyakorolni azokra a szervekre, amelyeknek az együttműködésére óhatatlanul nagy szükségünk van?
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Amit az elnök úr mond, arra irányítja a figyelmet, hogy lehet, hogy rosszul döntöttem az elején, amikor azt mondtam, hogy kifejezetten a Magyarországot érintő projektekről beszélek, hiszen nyilvánvalóan ebben az 5 milliárdos és azon belül az összeköttetéseket tekintve 1,5-1,7 milliárdos programban nagyon-nagyon sok olyan programelem van, ami viszont kifejezetten az előbb említett országokat érinti. Például Franciaország abszolút kezdeményező, és az egyik legfontosabb pozíciót foglalja el az úgynevezett mediterrán energiagyűrű megvalósításában. Ez tipikusan a mediterrán országokban a nap- és a szélenergia nagyobb arányú felhasználását jelenti, vagy az északi-tengeri off-shore szélenergia-hálózat, ami arról szólna, hogy az Észak-Európában ily módon megtermelt energiát hálózattal össze lehetne kötni Nyugat-Európával, amin közvetlenül ezt az energiát el lehetne oda szállítani.
Tehát úgy van kiegyensúlyozva ez az Európai Bizottság által elkészített anyag, hogy tulajdonképpen minden tagállam megtalálja benne a magának legfontosabbat. Azt viszont el kell mondanom az elnök úr kérdésére, hogy az előbb használt kiegyensúlyozottság szó nem volt túlzottan jó. Alapvetően Nyugat-Európa-központú ez az anyag, ezt mi nehezményezzük, nagyon sok, hozzánk hasonló földrajzi fekvésű vagy politikai sorsát velünk osztó, újonnan csatlakozott tagállam ezt nehezményezte, ugyanis az első bizottsági javaslat szerint a teljes forrás körülbelül 80 százaléka a régi tagállamokban valósult volna meg, és csak a maradék rész, ami az új tagállamokban van. Ez egy nagyon rossz leosztás. Egyrészt azért, mert ezen országok energetikai rendszerének a jelentős része már most is össze van kötve. Itt nagyon jelentős összeköttetési növelésekre már nincsen szükség. Másrészt azért, mert azok a CO2-megkötési projektek vagy földmélyréteg-tárolási projektek tipikusan megint csak ezeket a régi tagállamokat érintik, leginkább Németországot.
Ezért aztán mi úgy értelmezzük - egyébként sokan velünk vannak ebben közép-kelet-európai tagállamok is -, hogy ha már a CO2-megkötési projektek tipikusan Nyugat-Európa, ha a nap-, szél- és mediterrán projektek tipikusan Nyugat-Európa, akkor legalább az összeköttetési programok valósuljanak meg Kelet-Közép-Európában. Ezek azok a rendszerek, amik nincsenek összekövetve.
Magyarország a gázkrízis idején tudott segíteni Szerbiának, mert volt oda vezetékünk, de már nem tudtunk közvetlenül segíteni Horvátországnak, mert oda nem volt vezetékünk, Ausztrián keresztül tudtunk segíteni. Szlovákiának pedig talán csak úgy tudtunk volna segíteni, ha továbbmegy a gázkrízis, hogy már egy 30 éve használaton kívül lévő, nagyon régi gázvezetéket kellett volna újra bekapcsolni a rendszerbe annak minden műszaki és egyéb kockázatával együtt.
Tehát én azt gondolom, elnök úrnak teljesen igaza van abban, hogy ezekben a programokban ezek a régi nagy tagállamok ellenérdekeltek tudnak lenni, de sajnos, a helyzet ennél egy kicsit rosszabb. Ez pedig az, hogy ennek a forrásnak a jelentős részét ők szeretnék lekötni a saját projektjeikre, és a kelet-közép-európai 10-12 tagállamnak arányaiban sokkal kevesebb jutna. Ehhez képest az új bizottsági javaslat már jobb volt, a bizottságnak az előbb említettem is, hogy Magyarország is a kettő helyett már négy projektben részes, ami jelentős változtatást jelent, de ennek ellenére azt gondolom, hogy további átstrukturálásra van szükség az anyagon belül.
Németországgal kapcsolatban pedig szintén van egy felvetés. A németek azt mondják, hogy ha a déli korridort támogatni tudja az Európai Közösség - őszintén szólva, nem túl sok pénzzel, az a 200-250 millió euró elenyésző a projekt összköltségéhez képest, ami 5-6 milliárdra is tehető euróban -, akkor ugyanígy az északi korridor kapcsán is teremtődjön meg ez az összeköttetés, és akkor arra is próbáljunk meg forrásokat találni. Ez megint nem találkozik Magyarország érdekeivel. Ennek megfelelően - ahogy az elnök úr is mondta, hiszen az elnök úr nagyon tapasztalt az ilyen ügyekben - egy nagyon bonyolult egyeztetési folyamat lesz a tagállamok között az ilyenkor szokásos módon és mederben.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Úgy érzem, visszatérve erre a tél eleji gázválságra, hogy függetlenül attól, hogy ki kormánypárti vagy ellenzéki, nagy elismerés illeti a kormányt vagy a gazdasági diplomáciát, ha tetszik, hogy vállalt egy kockázatot, és Szerbia és Szlovákia számára átengedett energiát. Nem lehetett tudni, hogy az energiaínség meddig fog felmerülni, tehát volt ebben egy kockázat, de szerintem nagyon jól tettük, hogy ezt megléptük.
Szeretném cáfolni miniszter úr szavait: szerintem nem követett el hibát azáltal, hogy ezt nem mondta el, mert mindig ki kell valamit választani az írásban előterjesztettek közül. De az is érthető, hogy a vitában olyan kérdések kerülnek napirendre, amelyek a szóbeli előterjesztésben nem kellő mélységben kerültek kifejtésre. Ez természetes.
Kérdezem képviselőtársamat, ki kíván szólni. (Jelzésre:) Először Ékes képviselő úr következik.
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, az a vehemencia, amit miniszter úr a maga részéről ebben a kérdésben az elmúlt időszakban a sajtón, a médián keresztül és az Európai Bizottságban is kifejtett, hathatósan érezhető.
A magam részéről több kérdést is fel szeretnék tenni. Elnök úr is megpróbálta a maga részéről érinteni a nyugat-európai alapító tagországok viselkedését. Azt hiszem, többször is visszahallottuk, hogy nem biztos, hogy az Európai Uniónak teljes egészében érdeke az, hogy egy egységes energiatörvény vagy egy energiastratégia alakuljon ki az Európai Unión belül. Ennek számos jelét érezzük, tapasztaljuk, hisz feszülnek egymásnak a vélemények, és feszülnek egymásnak azok a gazdasági törekvések, amelyek néha ellentmondanak egy egységes európai stratégiának.
Bizottsági üléseken, kihelyezett ülésen is több alkalommal érintettük - utoljára Szlovákiában, Pozsonyban -, hogy nagyon fontos lenne a visegrádi négyek együttműködése az energiastratégia keretein belül. Ehhez teljesen természetesen nagymértékben hozzá fog járulni az Európai Bizottságnak az a döntése, ahol a magyar-szlovák, a magyar-román és a magyar-horvát vezetékrendszerek kapcsolódási pontjainak a finanszírozása is szóba kerülhet. Ön is úgy fogalmazott, hogy a horvát még nincs eldöntve, tehát a 20 millió eurós támogatás a horvát-magyar vezetékrendszerrel kapcsolatosan. Felvetették ennek a fontosságát, és kaptunk egy olyan jelzést, hogy támogatható, de a végleges döntés még nincs meg ebben a kérdésben, ha jól értettem.
A múlt héten volt egy klímakonferencia, amin Szanyi Tibor képviselőtársam is ott volt, és nagymértékben lett érintve az Európai Unión belüli pazarlás kérdésköre. Erre egyrészt rávilágít az is, hogy a téli időszakban számos településen energiakimaradás történt, azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy elsődlegesen miért, hisz a szolgáltatói szektorban működő gazdasági társaságok nem fordítottak kellő figyelmet a beruházásokra, és sorra dőltek meg a villanyoszlopok, amire én úgy érzem, ha megfelelőképpen fordítanak, nem következik be, amit ön is mint miniszter tulajdonképpen szóvá tett, és szóvá tett úgy is, hogy kártérítést kell nyújtani a lakosság irányába azoknak a szolgáltatóknak, amelyeknek a területén több napon keresztül áramkimaradás történt.
Mindannyian visszaemlékezünk arra, amikor a Nabucco és a Déli Áramlat kérdésének a vitaköre folyt ezelőtt 2-2,5 évvel. Akkor még volt egy álláspont, hogy a Déli Áramlat esetlegesen a Nabucco kérdését meg tudja-e előzni. Ma már helyesnek tartja mindenki, úgy érzem, hogy a kormányoldal is a maga részéről, hogy oda kell állni a Nabucco mellé. Nem véletlen, hogy itt, a bizottság előtt meghallgatásra került a Nabucco-nagykövet, aki, úgy érezzük, hogy az elmúlt időszakban elég aktívan fejtette ki a tevékenységét. Csak itt felmerül a kérdés, hogy ki a felelős kormányon belül a Déli Áramlat kérdéséért, ki a felelős a Nabucco-projekt finanszírozási kérdéseiért, az egyeztetésekben hol tartunk jelen pillanatban, milyen források kerülnek erre felhasználásra, mert ez ma sem világos teljes egészében. A Nabuccóra betervezett több milliárdos euró megfejelése az egyéb beruházások terhére tapasztalható, hiszen forrásokat vettünk el tőle.
Számomra egy kicsit furcsa volt az a megközelítés, hogy a villamosenergia-rendszerek hálózati rendszerének az összekapcsolása. Kelet-európai országokban, főleg velünk szomszédos országokban a villamosenergia-rendszerek összeköttetése annak idején is megvolt. Ezeknek a megújítása, felújítása, sajnos, az elmúlt időszakban óriási károkat szenvedett, mert nem történt meg, megszakadtak a rendszerek. Tönkrementek vagy leállításra kerültek azok az erőművek, amelyek nagyrészt ehhez a tevékenységhez hozzájárultak.
Ugyanígy az alternatív energiák kérdése is, hisz többször hallottuk a kormány részéről, amikor a villamosenergia-törvény tavalyi vitája folyt a parlamenten belül, hogy Magyarországon nincs meg a szabályozás feltétele. Magyarország nem egy olyan óriási nagy ország. Ausztriában rengeteg vízi erőmű működik. Ha egy új energiapolitikát próbálunk meg a magyar parlament által beterjeszteni, megvitatni, megtalálhatók azok a pontok, amiken keresztül minden további nélkül a szabályozási rendszerek kialakítását is különböző határon túli egyezségekkel meg lehet oldani. Én azért tartom furcsának, mert amikor a 330 megawatt alternatív engedélyezése megtörtént a tavaly évben, akkor is szóvá tettük, hogy ezt akár föl lehetne emelni 1000 megawatt teljesítményre is minden további nélkül, ha a szabályozási rendszerben megtalálnánk azokat a pontokat, vagy azokkal az országokkal az együttműködést, ahol a vízi erőművek rendelkezésre állnak, és adott esetben ezekkel közösen együttműködve, mondjuk, Ausztriával közösen együttműködne lehetne kialakítani Magyarországon az alternatív energiák elterjesztését.
A pazarlásról beszéltem. A pazarlás csökkentése nemcsak a panelfelújításokra kell hogy vonatkozzon, hisz pazarlás kistelepüléseken is van a 70-80-100-200 éves házaknál, ahol maga az állampolgár is nagymértékben el van szegényedve, viszont energiát ő is használ, és az energiamegtakarításon belül én úgy érzem, hogy ezt ki kellene bővíteni, vagy legalább olyan technológiákat kellene elterjeszteni, amivel a pazarlást lehetne csökkenteni. Magyarországra jellemző, hogy körülbelül 30 százalékra tehető a pazarlás nagyságrendje.
Ugyanilyen kérdés a hazai mezők feltárása. Ismerjük a makói dilemmát, számos kérdés merül fel az állampolgárok részéről, hogy mi van Makóval, mi van azokkal a gázmezőkkel, amelyek a hatvanas években meg lettek kutatva, és vélhetően az akkori kutatási eredményekből is az derült ki, hogy egy eredményesség hozható ki belőle, tehát nagymértékben lehetne a magyarországi kitermelést fokozni, ha előszednénk a hatvanas évek kutatási eredményeit, és az alapján esetleg újragondolnánk az egésznek a dolgát.
A tározókapacitással kapcsolatban én is úgy érzem, hogy ezt Magyarországnak mindenképpen fokoznia kell, tehát magát a tározókapacitást, a függőség csökkentését, és valóban, a hálózati rendszerek teljes körű kialakítása Magyarországnak elsődleges érdeke, hisz azzal tudja csökkenteni magát a függőséget.
A nukleáris energia is egy óriási dilemma az Európai Unión belül. Gál J. Zoltánnal voltunk együtt az európai parlamenti és nemzeti parlamenti képviselők együttes ülésén, ott is óriási dilemma. Ismerjük Lengyelország szénkészletét, ismerjük a lengyel lobbit. Azért lenne érdemes a visegrádi négyeknek egy nagyon komoly energiastratégiát közösen kialakítani, hisz egymásra tudnánk figyelni, és egymás érdekeit is adott esetben kellőképpen képviselni az Európai Unión belül. Sokkal hathatósabb lenne, mint hogy önmagunkban saját magunk harcolunk, és esetleg elvérzünk a különböző egyeztetéseknél.
Tehát a nukleáris energiával kapcsolatosan az, hogy ebben az ötpárti egyezség megvolt a Paksi Atomerőmű élettartamának a meghosszabbításával kapcsolatban, ez egy kényszerlépés, és nagyon jól tudjuk, hogy az energiaszolgáltatás hány százalékát biztosítja a Paksi Atomerőmű. De egy újabb atomerőmű építésével vagy a jelenlegi atomerőmű bővítésével, mondjuk további 1700 megawattra történő felbővítésével kapcsolatban én óvatosabb lennék, mert ismerjük a magyarországi lakossági véleményeket, ismerjük a magyarországi civil szervezetek véleményét. Tehát ahhoz, hogy Magyarország egy ilyen dologba belevágjon, és ki merjük jelenteni azt, hogy egy újat fogunk építeni, igenis egy széles körű civil szervezeti és lakossági egyeztetésen kellene keresztülmenni, hogy a lakosság, az állampolgár is a maga részéről tudjon azonosulni a jelenlegi energiakrízis-helyzettel, mert ez fokozódni fog tovább, tehát nem fog csökkeni, hanem fokozódni fog tovább. Hisz nagyon jól tudjuk, hogy az energiaigény Európában és a világban milyen nagyságrendeket képvisel, viszont a másik oldalon meg a kőolaj-gáz származékok fogyása maga után vonja, hogy egyre drágább lesz, és innentől fogva más alternatívákat is kell keresni. Tehát ebben a kérdésben is szeretném javasolni, hogy ne legyen direkt kijelentés, hogy igenis építeni fogunk, hanem először győzzük meg a civil szervezeteket és a lakosságot annak érdekében, hogy valóban ne fussunk bele még egy olyan energiakrízisbe, ami az elmúlt időszakban volt.
Az orosz-ukrán gázkrízis vagy -válság még mindig nem csengett le, ezt mindannyian nagyon jól tudjuk, ez bármikor bekövetkezhet, bármikor Európát megint ugyanabba a helyzetbe tudja hozni, mint ami januárban megtörtént. Most már az idő enyhül, tehát jobb idők következnek, de ebben a kérdésben sokkal erőteljesebben kell kommunikálni és összefogni. Elnök úr jelzi, hogy hosszú időt vettem igénybe (Dr. Eörsi Mátyás közbeszól.), de én mindenképpen szeretném, ha lenne ebben a kérdésben egy hathatósabb egyeztetés, ötpárti egyeztetés, egy új energiastratégiai törvényt a parlament elé hozni, és abba beleilleszteni azokat az európai törekvéseket, amelyeket több alkalommal mi magunk is megfogalmaztunk. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak lehajtottam a mikrofont, hogy jobban lássam képviselő urat, amíg szónokol. Miniszter úr, tessék parancsolni!
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Képviselő úr, köszönöm szépen az elismerést a januárral kapcsolatban. Én azt gondolom - ahogy egy konferencián fogalmaztunk -, hogy Magyarország valamennyi polgárának jogosan mellét duzzasztó büszkeség tud lenni egy ilyen dolog. Ez nem a kormánynak a dicsősége, én azt gondolom, nem az ellenzéknek, nem a parlamentnek, hanem azoknak a felelős döntéseknek, amiket az elmúlt időszakban Magyarországon minden érintett szereplőnek sikerült meghozni.
A konkrét kérdésein egyesével végigfutva, képviselő úr, egyrészt a horvát vezetékkel kapcsolatban lehet, hogy nem fogalmaztam egész pontosan. A horvát vezeték osztja a többiek sorsát, döntés egyikben sincsen, de míg az Európai Bizottság korábban csak a szlovák-román-magyar összeköttetést javasolta, most már a magyar-horvátot is javasolta, tehát ugyanabba a kategóriába esnek. Már bent van a Bizottság hivatalos javaslatában mindegyik, amit beterjesztett a tanácsülés elé, illetve a márciusi Európai Tanács-ülésen is döntés elé kerül majd. Tehát tulajdonképpen ezek most már egy kategóriába esnek. Mi nem érezzük azt, hogy a horvát projekt rosszabb helyzetben lenne most már, mint a másik kettő.
A klímakonferencián én is ott voltam, találkoztunk is a képviselő úrral.
Az energiakimaradásnál én személyesen tájékozódva a helyszínen, Zala megyében, azt gondolom, nagyon világossá tettem a kormány álláspontját. Azt nehéz megmondani első körben, hogy ezért ki a hibás, meg kell vizsgálni. Nehéz megmondani azt is, hogy van-e kártérítési felelősség. Én átlagosan jogászként azt gondolom, hogy van, de egy dolog biztos. Az, hogy a XXI. század elején nem túl extrém időjárási körülmények között 3-4 napig háztartásokban egyáltalán nincsen áram, legalábbis furcsa, legalábbis vizsgálatot kell hogy maga után vonjon.
Ezért aztán egyrészt a Magyar Energia Hivatal egy nagyon széles körű vizsgálatot kezdett el. Csak a bizottság tájékoztatására tenném hozzá, hogy ugyanebben az ügyben a Magyar Energia Hivatal még tavaly nyáron egyszer elmarasztalta az ottani áramszolgáltatót, komoly bírság megfizetésére is kötelezte, és arra is kötelezte, hogy egy új stratégiát kell kidolgoznia, hogy ezt hogyan előzzük meg. Tehát egyrészt van egy szakmai vizsgálat az Energia Hivatalban, párhuzamosan pedig a kormányban felállt egy tárcaközi bizottság - ez holnap is fog ülésezni -, aminek az lenne a feladata, hogy megnézzük, hogy van-e szükség olyan jogszabály-módosításra, ami a jövőben arra kötelezi vagy legalábbis jobban rászorítja ezeket a villamosenergia-szolgáltatókat, hogy tartsák jó állapotban, jó karban az energetikai rendszerüket. Én azt gondolom, hogy ebben mindenképpen feladata van a kormánynak és az energiaszolgáltatóknak, illetve az Energia Hivatalnak is.
A Déli Áramlattal kapcsolatban teljesen egyetértek a képviselő úrral, első számú fő projektként a Nabuccót tételezzük, annak a megvalósulásának látjuk a legnagyobb esélyét Magyarországon, de azt gondolom, hogy Magyarországnak semmilyen más projekttől nem szabad, legalábbis elviekben távol tartania magát, hiszen Magyarország energiabiztonságát tudja javítani, ha több vezetéket építünk meg. A Nabucco mellett szerintem nekünk érdemes elkötelezettnek lenni a Déli Áramlatban is, már csak azért is, ha belegondolunk, hogy Magyarország éves fogyasztása 12-13-14 milliárd köbméter, és ehhez a Nabucco és a Déli Áramlat, ha mind a kettő megépül, éves szinten 2-3 milliárd köbméterrel tud hozzájárulni, mind a kettő együtt, az pedig körülbelül az az energiatöbblet, amit majd addig, míg ezek a vezetékek megépülnek Magyarországon, el fogunk fogyasztani. Tehát sajnos jelentősen még mind a két vezeték megépítése sem tudja Magyarország energiaimport-függőségét ezen a területen csökkenteni, de kétségkívül ehhez hozzájárul.
A villamosenergia-összeköttetéseknél való igaz, képviselő úr, nem új összeköttetésben gondolkodunk, hanem a meglévők felújításában, tipikusan magyar-szlovák, magyar-horvát és magyar-osztrák viszonylatban. Ez az a három viszonylat, ahol a leginkább kellene a villamosenergia-összeköttetéseinket növelni, és ezeket a rendszereket megerősíteni akár egy egységes, ilyen típusú energiarégió létrehozatalával. Hiszen míg a villamos energia szabályozási gondok miatt nem készletezhető, ezért aztán az lenne a jó, hogy egy jó export-import együttműködésben, akár egymásnak kölcsönösen segítve egy ilyen régiós energiahálózatot létre tudjunk hozni.
Az új mezők feltárásában egyetértek azzal, amit a képviselő úr mondott, talán segít az a két dolog, amit a bevezetőmben mondtam, abban, hogy ezek a folyamatok felgyorsuljanak, illetve a tározónál is köszönöm képviselő úr megerősítő véleményét.
A nukleáris energia tekintetében nagyon óvatosnak kell ebben a dologban lenni, ahogy a képviselő úr fogalmazott, teljesen egyetértek. Egy széles körű egyetértésre van szükség egyrészt a társadalomban, a civil szervezeteknél, másrészt a tudományos életben, hiszen ők, elsősorban a tudományos élet képviselői tudják megmondani, hogy mekkora szükség van erre, és ezek milyen biztonsággal működtethetők. Az lenne a legjobb, ha ennek eredményeképpen megint összeállna az a széles körű parlamenti konszenzus, az az ötpárti egyetértés, ami annak idején 96 százalékos többséget hozott a parlamentben az üzemidő meghosszabbításával kapcsolatos döntésben.
Mi ezt szeretnénk megcsinálni a következő időszakban, tipikusan az MVM-nek, a Magyar Villamos Műveknek a bázisán. Most tavasszal már konferenciák lesznek a Magyar Tudományos Akadémián, konferenciák lesznek több mint húsz nagy, tudományos és ilyen dolgokkal foglalkozó civil szervezet bevonásával, ahol őszintén és világosan kell beszélni arról, hogy erre miért van szükség, és esetleg milyen kockázatai vannak ennek. Egyébként a lakossági támogatása a nukleáris energia felhasználásának Magyarországon nagyon magas. 70 százalék fölötti volt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a lakosságnak az a véleménye, hogy jó dolog, hogy Magyarországon atomenergiából állítjuk elő nagyon jelentős részét, körülbelül 40 százalékát a villamos energiának.
Még egy dolgot nem szabad elfelejteni: ez egy több mint tízéves folyamat. Ha az Országgyűlés megadja az ő elvi hozzájárulását reményeink szerint tavasszal, akkor onnantól kezdve 11-12 év míg ebből új paksi blokk fog működni majd, hiszen körülbelül 5-6 év a tervezés, körülbelül 5-6 év a kivitelezés mindenhol. Ezért aztán jó időben ezt el kell kezdeni, már csak azért is, mert most Európában több tucat új nukleáris erőmű előkészítése zajlik. Ha mi nem állunk be ebbe viszonylag gyorsan, akkor azt fogjuk észrevenni, hogy mikor a gyakorlati építés kezdődne valamikor a tízes évek második felében, akkor nincsen erre már kapacitás, mert az Európai Unióban működő ilyen gyáraknak, szakembereknek a kapacitása teljes egészében más országokban le van kötve. Erre nagyon fel kell készülnünk, hogy mind a humán erőforrás, mind pedig a gyártási kapacitás rendelkezésünkre álljon. Ráadásul a 2020-as évek elejéig, amikorra ezt rendszerbe lehet állítani, körülbelül 4-5 ezer megawattnyi energia a magyar energiatermelésből ki is fog esni tipikusan a jelenlegi gáztüzelésű erőművek esetén, ennen a pótlását pedig meg kell oldani. Az energetika ilyen történet, 10-15-20 évre kell előre gondolkodni, hiszen csak úgy lehet a jövő időben is az ellátásbiztonságot fenntartani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Képviselő úr?
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Két kérdés maradt ki, amit részemről megfogalmaztam, egyrészt az alternatív energiák kérdése, a szabályozási rendszer, mert az nagyon fontos. Én úgy érzem, hogy Magyarországon a lehetőségek adott, akár a szélre, akár a napra, akár a geotermikus fűtésre, akár a biomassza kérdésére gondolunk, tehát itt a szabályozási rendszer átalakítása kellene.
A másik pedig, amit miniszter úr nem fejtett ki, a Nabucco-felelősség kérdése. Ez egy fontos kérdés, mert többen próbálnak kormányzati oldalról ebben megnyilatkozni, viszont konkrét felelősnek is mindenképpen lenni kell ebben a kérdésben. Erre a két kérdésre én még mindenképpen szeretnék választ kapni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ez egyébként demonstrálja, hogy miért jó ez a rendszer, amiben tárgyalunk, mert ilyenek tényleg előfordulnak. Miniszter úr, tessék parancsolni!
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Elnézését kérem a képviselő úrnak, való igaz, ezt kifelejtettem. Az alternatív energiák tekintetében az Európai Bizottság arra kötelezi a tagállamokat, hogy ezt az úgynevezett háromszor 20 százalékos szabályt, ami esetünkben 20 százalék megújulóenergia-felhasználást jelent, a 2020-as évig hajtsa végre. Ez Magyarországon nem 20 százalékot jelent, hiszen tagállamokra van lebontva. 13 százalékot jelent. Az más kérdés, hogy Magyarország a saját maga stratégiájában ennél kicsit ambiciózusabb. Mi azt mondtuk az elfogadott stratégiában, hogy 15 százalékot szeretnénk elérni, legalábbis ez lenne a kitűzött cél, és ha már 13-at érünk el, akkor legalább tudtuk teljesíteni az európai uniós kötelezettségvállalásunkat.
Nagyon fontos dologról van szó. Fontos dologról van szó egyrészt a biomassza területén. Ma Magyarországon a teljes megújulóenergia-arányunk több mint 80 százaléka a biomassza, ezt második helyen követi nem egész 7 százalékkal a geotermikus energia, és azon klasszikus megújulóenergia-fajták mint szél, nap és víz, hárman együtt nem tesznek ki 2 százalékot a megújulóenergia-felhasználásunkból. Ezeket mindenképpen jelentősen növelni kell.
Az idei évben tervezünk, az Energia Hivatal tervez kiírni egy teljesen új szélerőműi kiírást. A képviselő úr által említettekhez képest körülbelül hasonló nagyságrendben megjelenne egy teljesen új kiírás, de néhány dolgot a rendszerbe illesztés szempontjából - ahogy a képviselő úr is mondta - meg kell vizsgálni. Meg kell vizsgálni a kötelező átvétel rendszerét, ami egyébként egy nagyon jó dolog a zöldenergia elterjesztése szempontjából, viszont másik oldalról drágábbá teszi a villamos energiát, tehát ez már egy alapvető probléma, másrészt pedig a rendszerbe illeszthetőség szempontjából a nem folyamatosan termelő energiaforrásoknál a rendszerkiegyenlítési problémák megoldása. A szél esetében ez nagyon izgalmas. Ha meg tudnánk oldani, hogy Magyarországon is például szivattyús tározós erőművet építsünk, ami a rendszerproblémákat ki tudja egyenlíteni, akkor szerintem már egy nagyon nagy lépést tettünk előre annak érdekében, hogy ezeket a megújuló arányban kitűzött céljainkat teljesíteni tudjuk.
Én tehát elsősorban úgy látom, hogy biomassza, ennek a mezőgazdasági feltételeit meg kell teremteni, fenn kell tartani, nyilvánvalóan az ezzel együtt járó mezőgazdasági munkahelyteremtő és -megtartó hatással, szerintem ez nagyon fontos; másrészt geotermikus energia, nemcsak a fűtésben, ahol már jelentősebb a részaránya, hanem a villamosenergia-termelésben; harmadrészt pedig a klasszikus megújulók tekintetében, elsősorban a szélenergia tekintetében. Én ezt a három dolgot látom kiemelten fontosnak.
A Nabuccóval kapcsolatos felelősség tekintetében képviselő úrnak teljesen igaza van, ez némiképpen szétaprózott. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős szakállamtitkára a fő helyi felelőse ennek, hiszen ő a külgazdasággal foglalkozó kormánybiztos is. De nyilvánvalóan van ennek egy diplomáciai vonala a Külügyminisztériumban a Nabucco-nagyköveten keresztül, és van ennek egy szakmai vonala az Energetikai Minisztériumban, ami ennek a szakmai hátterét biztosítja. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ha a gyakorlatban is indulhatnak majd ezek a projektek, akár erről, akár a Déli Áramlatról van szó, ezt egy egységes felelősség alá vonni a kormányzati struktúrában, hiszen jelenleg három minisztériumban is vannak részfelelősségek ezzel kapcsolatban.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Ketten vannak a listámon, Szanyi és Veress képviselő úr. Szeretném kérdezni a bizottságot, hogy kik szeretnének még hozzászólni. Vagy lezárhatom a hozzászólok listáját? (Nincs jelzés.) Akkor Szanyi képviselő úr következik.
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy egy másik bizottság jóvoltából is ezekkel a témákkal elég sűrűn foglalkozom, és talán ennek a két minőségemnek a valamiféle szintézise mentén szeretnék néhány megjegyzést tenni. Minthogy én azt gondolom, hogy perspektivikusan is ez az energetika mint politikai szakterület számíthat arra, hogy hosszabb távon is egy konszenzuális igényű terület marad a magyar politikában, mindazokat a megjegyzéseket, amiket én most tennék, kérem, mindenki tekintse megfigyelésnek, véleménynek, de a legkisebb mértékben sem lesz benne kritikai él, hanem tényleg a jobbító szándék.
Kezdjük azzal, hogy ez a mostani világválság különböző válaszokat provokál a különböző kormányokból. Én azt tapasztalom nemzetközi kitekintésben, hogy a világ vezető gazdasági hatalmai szinte mindegyikének kilábalási politikájában két nagyon markáns irány szűrődik le, az egyik a nemzetközi pénzügyi rendszer rendbetétele, a másik pedig egyértelműen az energia és ennek teljes szövegkörnyezete, energiahatékonyság, energiaforrások, energiabiztonság, energiaellátás, most nem fogom végigsorolni az összes idetartozó diszciplínát, energetikáról fogok beszélni általában is.
Magyarországon, amikor azt mondjuk, hogy komparatív előnyeink vannak bizonyos területeken, rendszerint nem soroljuk ide az energetikát, jóllehet a mai műszaki-tudományos állapotok szerint, úgy tűnik, hogy a hazai forrásaink több mint bőségesek, ezeknek a kihasználása az igazi kérdés. Klasszikus energiahordozókból valóban szűkében vagyunk, de a világ nem a klasszikusok felé halad, hanem a megújuló világ az, ami a legtöbb érdekességet hozza.
Éppen ezért én azt gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak a figyelembevételével érdemes lenne visszahozni a parlament elé a Magyarország energiapolitikájával kapcsolatos korábbi, mondjuk így, hogy papírokat, annál is inkább, mert ha jól emlékszem, durván egy évvel ezelőtt, amikor Magyarország energiastratégiájáról beszéltünk, a gazdasági bizottságban volt egy olyan igény, hogy jó, mi ezt most látjuk, hogy eddig tudott eljutni a kormány, de azért ez még messze van egy energiastratégiától, következésképpen ennek egy átdolgozott változatát szerettük volna viszontlátni. Én csak jelezném, hogy ez az igény továbbra is megvan bennem képviselőként is, de föltételezem, hogy a bizottságban is. Azt hiszem, hogy ezzel mindenféleképpen foglalkozni kell.
Néhány dolgot érdemes már előzetesen is figyelembe venni. Az egyik az, hogy most ebben a gázkrízisben mutatkozott meg istenigazából, hogy mekkora jelentősége van a gáztározó-kapacitásoknak. Én örömmel veszem, hogy ezeknek a bővítése napirenden van, ilyen értelemben Magyarország könnyen válhat egy logisztikai központtá e tekintetben is, és ez azért új megfontolásokat adhat az idefelé jövő gázvezetékek dolgában. (Dr. Molnár Csaba dr. Eörsi Mátyással konzultál.) Megvárom, ha valami fontos dologról van szó, én örömmel elhallgatok.
ELNÖK: Fontos, de természetesen mindketten figyelünk, mint a hiúz. Tessék parancsolni!
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Déli Áramlat, Nabucco, satöbbi, ezek nem állami projektek, tehát én azt gondolom, hogy itt az államok nem jól teszik, ha össze-vissza villognak ennek a dolognak a környékén, miközben a magánbefektetők vagy csinálják, vagy nem csinálják, a Déli Áramlatot a Gazprom, a Nabuccót pedig más cégek, köztük talán lehetséges, hogy a hozzánk viszonylag közelebb álló MOL is. Én úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb a tározókapacitások megléte, mint az, hogy hány bizonytalan vezetéken jön. Ezt csak azért mondom, mert az ukrán vezetéknél semmivel nem biztosabb sem a Déli Áramlat, sem a Nabucco, annak a nyomvonala sem politikailag, sem egyéb szempontból az égadta világon semmiféle nagyobb biztonságot nem jelent, azon is majd vagy jön a gáz, vagy nem jön a gáz, de mindegy, amikor ezeken a csöveken jön a gáz, akkor azt jól be lehet tárolni, és ha itt van a gáz, akkor tulajdonképpen sokkal nagyobbat tettünk az energiabiztonság tekintetében, mint ha keresztülcsövezzük a fél kontinenst. Magyarul: én nem a Nabucco-projekt ellen akarok szólni, csak jelzem tisztelettel, hogy egy valódi krízishelyzet megmutatta, hogy minek van jelentősége, ez pedig a tartalékolás.
Szintén a miniszter úr említette az európai interkonnektivitás kérdéseit. Én azért fölhívom a figyelmet arra, hogy ezek példának okáért nemcsak a gázfronton, hanem az elektromos áram frontján is nagyon komoly szerepet játszanak. Csak példaként mondom, hogy a szűkös magyar-osztrák határkeresztező kapacitások okán Ausztriában végig pörögnek a szélkerekek, nálunk meg felerészben állnak. Ennek az az oka, hogy az osztrákok fölpumpálják ezzel az árammal a vizet a hegyekbe, és visszaeresztek gravitációs erőműbe, nekünk ilyen nincs, de ha a mi áramunkat is oda el tudnánk adni, és ezzel még több vizet tudnánk pumpálni, akkor egyszerűbb lenne az életünk. Tehát ezekre a befektetésekre én nagyon-nagyon szeretném fölhívni a figyelmet.
Csatlakozom azokhoz, akik az energiakérdések környékén szóvá tették azt az irgalmatlan pazarlást, ami Magyarországon zajlik. Sokadszor, századszor ismétlem meg: botorak vagyunk, ha elmegyünk két olyan szám mellett, amelyik azonos - ez több mint kettő -, konkrétan: egy egységnyi magyar GDP-t kétszer annyi energiaráfordítással állítunk elő, mint Ausztria, egy egységi magyar ipari és lakófelületet pedig kétszer annyi energiával fűtünk, hűtünk, világítunk, mint Ausztria. Mi beszélhetünk arról, hogy Nabucco, meg nem tudom, mi minden, itt van a kezünkben egy aranybánya, ez konkrétan a jelenlegi pazarlásunk okán állt elő. Ha ennek tényleg nagy részét meg tudnánk takarítani, akkor már egészen más színezetben tűnne föl számunkra az egész energiapolitika Paksostul, Nabuccóstul, mindenestül.
Két további megjegyzésem lenne még. Az egyik az, hogy borzasztó sokat beszélgetünk ezekről a megújulóenergia-forrásokról, ezen belül is, ami a nagy-nagy kérdéskör, a hőszivattyús ügyek, a lakó-, ipari és egyéb területek hűtése, fűtése, világítása. Jelzem miniszter úrnak nagy tisztelettel, hogy én az elmúlt egy esztendőben eléggé beleástam magam ebbe a témába, és felelősen ki merem jelenteni, hogy gyakorlatilag egy-egy ilyen hőszivattyús technológiát beállítani ma Magyarországon legjobb esetben is csak kísérleti jelleggel lehet. Kismillió olyan jogi akadály van, ami szó szerint pillanatokon belül minden kezdeményezést megöl. Gyakorlatilag csak a legeslegelszántabbak azok, amik valameddig eljutnak, de célba még egyetlenegy esetben sem értek, a magánházakat leszámítva, amikor van nekem egy családi házam, és csinálok bele valamit, ez oké, de minden más esetben, ami közösségi jellegű, ott már borul az egész képlet.
Az, hogy egy hőszivattyúhoz másfél év egy vízügyi engedély kiadása, az, hogy tisztázatlan, hogy kié a föld hője, és még mit tudom én, mi minden tartozik ide; teljes mértékig felkészületlenek vagyunk erre a technológiára, tehát hiába írogatunk be különböző számokat különböző programok mögé, nekem teljesen mindegy, semmit se lehet csinálni, tehát miattam akár 38 ezer milliárd forintot is beírhatunk bármelyik rovatba, úgyse lesz belőle semmi, mert egyszerűen jogi akadályai vannak. Tehát ez egy sürgős feladat, és pont ezért javasoltuk mi azt a szocialista frakción belül, hogy márpedig szülessen egy törvény a megújuló energiaforrásokról, még akkor is, ha esetleg az egy klímatörvény része, egyszerűen azért, hogy megadjuk törvényileg is a megfelelő preferenciákat ennek a területnek. Amíg törvényileg meg nem jelöljük, hogy ez fontos, addig garantálom miniszter úrnak, hogy semmi nem fog történni ebben az országban. Viszont pont a miniszteriális kollégák részéről - azt hiszem, az pont nem az ön minisztériuma volt, hanem egy másik, de ez most mindegy az ügy szempontjából, kormány, kormány - lényegében mindig az a válasz, hogy nincs benne a kormány munkatervében. Most akkor mi van? Ezeket a dolgokat én azért nagyon szeretném, ha egy kicsit jobban figyelemmel lehetne kísérni.
Végezetül két dolgot mondanék. Energiahatékonyság. Itt nagyon nagy baj lesz a távfűtéssel. Megvan a precedens, Miskolc, alkotmánybírósági határozat született ebben az egész kérdéskörben. Én azt látom, hogy sokéves nem akarásnak ez lett a vége. Itt olyan tömeges leválási hullám fog megindulni, hogy csak úgy porzik, ez pedig az energiahatékonyság tekintetében, azt hiszem, a létező legrosszabb hír, amit ma tudunk mondani, hiszen mindenki, aki kiszáll a távfűtésből, az összes nyűgöt otthagyja a többiek nyakán. Ez pedig aztán minden lesz, csak nem energiahatékonyság. Következésképpen itt azonnali lépésekre van szükség. Itt jelzem, előzetesen ebben a bizottságban is jelzem, hogy az általam vezetett ad hoc munkacsoport, amely a szocialista frakción belül működik, elérkezettnek látja az időt, hogy az elkerülhetetlent indítványozza, ez pedig a távfűtés áfájának a csökkentése lesz. Ezt csak jelzem azért, hogy lehessen ezekkel a javaslatokkal már előre számolni, és ne derült égből mennykőcsapásszerűen érkezzen.
Utolsó megjegyzésem: a most születő energetikai beruházások tekintetében - bármi: cső, tározó, ami ebbe a dologba belefér - nagyon-nagyon fokozott állami szerepvállalásra szeretném ösztönözni a kormányt. Most ebben a válságban láttuk meg, hogy szinte bármihez nyúlunk, a magyar kormánynak alig-alig van ráhatása a különböző szektorokra, egyszerűen azért, mert nincs benne állami szereplő. Ezt a folyamatot vissza kellene fordítani, különösen az energetika tekintetében én azt hiszem, hogy az államnak elsődleges és primer szerepe van. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Miniszter úr, tessék parancsolni!
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az alapállítása a képviselő úrnak, hogy ez egy perspektivikus területe lett az Európai Unió általános politikai gondolkodásának, szerintem teljesen igaz. Tulajdonképpen ma az egyik legizgalmasabb dolog a korábban oly sokakat nem érdeklő, a politika homlokterében nem igazán ott lévő energetikai politika most a legeslegelső prioritásai közé került az Európai Uniónak, egyébként még függetlenül a januári gázkrízistől. Ez az elmúlt egy-két évben már folyamatosan így volt, a januári gázkrízis csak ráerősített arra, hogy milyen elképesztően fontos területről van szó. Ugyanis ez nem pusztán üzlet, hanem remélem, egyre többen felismerik európai uniós partnereink, hogy ez egy biztonságpolitikai projekt. Az energetika mindig biztonságpolitikát jelent, a végső cél pedig az, hogy teremtsük meg az Európai Unió minél magasabb szintű energetikai autonómiáját, energetikai önállóságát. Minden függés, ami energia tekintetében az európai uniós országokat éri az Unión kívülről, az egyben mindig biztonsági kockázatot is jelent. Szerintem ezt most már világosan, jól felismeri szinte mindenki, aki ezzel a témával foglalkozik.
A komparatív előnyök - mondja a képviselő úr - kapcsán én azt gondolom, hogy nagyon bőven vannak nekünk olyanok, nemcsak a megújuló energia tekintetében, általában. Komparatív előnyt ad nekünk a földrajzi helyzetünk. Magyarország predesztinálva van a közép-, kelet- és dél-európai régió közötti vezetékek elosztó központjának a szerepére a földrajzi helyzeténél fogva, annál fogva, hogy a Magyarországon kiépített rendszerek modern, korszerű rendszerek, a földgázszállítás és -tárolás tekintetében az elmúlt néhány évben kiépült, rendkívül modern, jól működő rendszerekről van szó, nem pedig régi, lepusztult dolgokról. Harmadrészt pedig - és ezt január óta most már tényleg kivétel nélkül mindenki elismeri - hihetetlen felkészült, professzionális magyar szakemberállomány van. Ez a három dolog a megújulókon túl, amit a képviselő úr említett, szerintem arra predesztinálja Magyarországot, hogy egyfajta energiaellátási központként tudjon működni Kelet-, Közép- és Dél-Európa tekintetében, nemcsak az összeköttetésekben, általában az energiafelhasználás és -tárolás terén.
A Nabuccóval és a Déli Áramlattal kapcsolatban azt mondja képviselő úr, hogy nem állami projektek. Azért hadd pontosítsak! A Déli Áramlat inkább egy állami természetű projektként lett tételezve annak idején, nem magáncégek alapján, ott államok kötötték meg a szerződéseket. Inkább a Nabucco volt az, ahol kifejezetten cégek vettek részt benne. Az más kérdés, hogy a részt vevő cégek egy jelentős része vagy teljes egészében, vagy pedig többségében állami tulajdonban van, csak a török cégre szeretnék utalni a képviselő úrnak. Pontosan ez volt annak idején a probléma, az állami részvétel hiánya. Egyrészt nem volt ott mögötte egy kormányközi szerződés, ami ennek a jogi feltételeit megteremti, másrészt pedig ott volt az az átvághatatlan gordiuszi csomó, ami arról szólt, hogy azt mondták a szállító államok, hogy ők majd akkor kezdik el a kapacitásaikat kiépíteni, ha meglesz a vezeték, mert ők nem mennek blindre, a vezetéképítők pedig azt mondták, hogy mi majd akkor építünk vezetéket, ha ti egészen konkrétan, pontosan megmondjátok majd, szállítók, hogy mikortól mekkora mennyiséget tesztek bele.
Farkába harap a kígyó, nem tudott találkozni a két vélemény egymással, hiszen tökéletesen ellentétes álláspontot képviseltek a szállító országok és a vezetéket megépíteni és használni kívánó országok. Ezt próbáljuk úgy átvágni, hogy megpróbáljuk ebben megteremteni az előfinanszírozás lehetőségét kvázi állami, de inkább európai uniós támogatással. Mondjuk azt, hogy inkább megépítjük előbb a vezetéket, erre megpróbálunk közösségi forrást felhasználni, mert az már teljesen nyilvánvaló pazarlás lenne a szállító forrásországok részéről, ha egy létező vezetékbe nem szeretnének nagyon jó üzletként egyébként gázt beletáplálni.
Én azt gondolom, hogy szükség van nemcsak a Déli Áramlatnál, a Nabuccónál is ilyen típusú állami szerepvállalásra egyrészt a jogi feltételek megteremtése terén, másrészt pedig valahol az Európai Unióban, az EBRD-ben, az EIB-ben, tehát a közszférához közel eső történetekben pedig a finanszírozásban is erre szükség van.
Amit pedig egyébként a képviselő úr ezzel kapcsolatban mond, hogy ez azért nagyon jelentős diverzifikációt nem jelent, azzal teljesen egyetértek, az előző válaszomban Ékes képviselő úrnak ugyanezt az álláspontot fogalmaztam meg, mint Szanyi képviselő úr.
A villamosenergia-összeköttetések területén Ausztriában - erre is utaltam Ékes képviselő úrnak - van szükség a fejlesztésre, de a legjobb az lenne, ha nálunk is a kiegyenlítés szempontjából szivattyús tározós rendszereket tudnánk létrehozni, hiszen az egy folyamatos energiatermelést tud biztosítani, és nyilvánvalóan a jelenlegi villamosenergia-rendszerbe sokkal jobban beilleszthető.
A hőszivattyús technológia jogi akadályaival kapcsolatban kérnék egy kis időt a képviselő úrtól, hogy ennek utánanézzünk. Én azt gondolom, hogy tipikusan a vízügyi és a környezetvédelmi engedélyezési folyamat tud nagyon bonyolult és hosszadalmas lenni, ami egyébként sajnos igaz minden típusú fejlesztésre, ezt mondom közlekedési miniszterként az útépítésre is, ahol szintén ezek okozzák a legnagyobb problémát. Szeretnék én ennek nagyon alaposan utánanézni, és tájékoztatni a képviselő urat, hogy ezzel kapcsolatban mit kellene csinálni.
Hasonló a helyzet, tisztelt képviselő úr, a geotermikus energiánál is. Amíg azt a nagyon-nagyon szigorú álláspontot valljuk, hogy teljes egészében visszasajtolási kötelezettség van, ami egyébként környezetvédelmi szempontokból biztosan jól érvelhető történet, addig teljesen biztos, hogy Magyarországon a geotermikus energia felhasználásának a 6 százalékos arányát nem fogjuk tudni növelni, hiszen gazdaságtalanná válnak ezek a beruházások. Itt is meg kellene találni valamilyen egyensúlyt az egyébként nagyon fontos környezetvédelmi igények és a legalább ilyen fontos energiaellátási igények között, már csak azért is, mert ezek megújuló energiák, alapból környezetvédelmi szempontúak, szinte korlátlanul áll Magyarországon rendelkezésre ez az energiaforrás, mert csak Izland rajtunk kívül olyan Európában, amelynek ilyen forrásai lennének ezen megújuló területen, harmadrészt pedig hozzájárul a stratégiai célunkhoz, Magyarország energiai autonómiájának a megteremtéséhez, hiszen ez itthon áll rendelkezésünkre, és egyébként hazai ipart fejleszt, magyarországi munkahelyeket teremt, szerintem nagyon fontos dologról van szó.
A távfűtés kapcsán pedig az áfával kapcsolatban nyilvánvalóan nekem különvéleményem nem lehet, hiszen ez egy parlamenti, összkormányzati döntés, nyilvánvalóan ennek vannak fiskális, pénzügyi szempontú megfontolásai, de legalább ilyen legitim megfontolás az, amit képviselő úr az előbb az asztalra tett.
ELNÖK: Képviselő úr?
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Csak egyetlenegy szó, amivel visszamennék miniszter úr utolsó előtti megjegyzéséhez, ez a visszasajtolás problémája. Én laikusként is azt mondom, hogy ez nagy valószínűséggel egy technikai probléma mindössze. Léteznek olyan innovatív technológiák, amelyek ezt a visszasajtolási problémát nemes egyszerűséggel kikerülik. Viszont ezen a ponton meg akkor megint csak jeleznem kell, hogy ma Magyarországon mindenféle innovatív eljárás megvalósíthatóságához megint csak olyan hallatlan bonyolult engedélyezési, bejegyzési, és nem tudom, mi minden tartozik, és nemcsak hogy bonyolultak ezek a bejegyzési dolgok, hanem piszok drágák is, ami azt jelenti, hogy eleve, ha valakinek van valami innovatív elgondolása, rögtön, mikor meglátja, hogy 50 millió forintként jön vele szembe csak az engedélyezés költsége, onnantól kezdve egyszerűen azt mondja, hogy na jó, viszontlátásra. Így maradnak a fiók mélyén a papírok.
Én azt mondom, hogy e téren, tehát energetika vagy egyáltalán a zölddolgok esetében nyugodtan lehetne egy olyan felmentésen gondolkodni a kormány részéről, hogy legalább anyagi korlátot nem állít az innováció elé. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Miniszter úr? (Dr. Molnár Csaba nemet int.) Veress képviselő úr következik.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Miniszter úr, egyrészt csak azt szeretném megerősíteni, amit már ön is mondott, hogy ha van nemzetbiztonsági érdeke Magyarországnak, akkor az az energetikai biztonság megerősítése, amit viszont egyedül nem fogunk tudni rendbe tenni. Ennek kapcsán egy másik megjegyzését szeretném megerősíteni. Itt nagyon erőteljesen kijön, hogy a régi tagállamok hihetetlenül önzően állnak hozzá az Európai Unióhoz a mai napig. Szerintem az az egyszerű probléma van, amit minden európai uniós rendezvényen el lehet mondani, hogy még mindig úgy gondolkodnak, hogy régi és új tagállamok, és úgy gondolják, hogy a régi tagállamoknak előjogaik vannak, illetve arra kell elkölteni az összes erőforrást, a többieket pedig támogatandó partnerként kell kezelni.
Úgy gondolom, az energetika terén pontosan az a teljesítmény, amiről miniszter úr beszámolt, egy jogalap lehetne arra, hogy ezen a szemléleten nagyon tudatosan uniós tagállamként próbáljunk fordítani, azaz, ha egyszer vannak komparatív és egyéb előnyeink, akkor próbáljuk ezeket tudatosan, nagyon erőteljesen kihasználni, és adott esetben sok más területen is érvényesíteni. Zárójelben megjegyzem, az euró bevezetése kapcsán is lehet érvelni azzal, hogy az is egy közös érdek, például az a fajta biztonság megteremtése, a pénzügyi biztonság megteremtése és az energetikai biztonság megteremtése nem biztos, hogy teljesen elválasztandó egymástól, még akkor sem, ha látszólag ezek nagyon messzi területnek tűnnek első ránézésére.
A megújuló energiák kapcsán már elég sok mindent elmondtak a kollégák. Azt tudom önnek mondani, hogy nem nagyon lehet látni hétköznapi oldalról nézve, hogy lennének olyan források, amiket fölhasználóként lehetne akár egy családi ház helyretételénél igazán hatékonyan használni. Valahol a szabályozás, úgy tűnik, hogy nem igazán tud reagálni azokra az igényekre, amik megjelennek.
Ehhez egy második megjegyzés: az energetikát jó lenne úgy tekintetnünk, mint a magyarországi gazdasági modernizáció egyik motorját. Közösen látjuk, hogy Németországban, amely a napenergia területén látszólag kicsit rosszabb feltételekkel rendelkezik, mint mi, sok tízezer munkahelyet tudtak már megteremteni, és ennek a dinamizmusa csak erőteljesen növekedni fog a következő időszakban. Érdemes lenne megnézni, hogy hogyan lehetne ezt a fajta szemléletet lefordítani aprópénzre szabályozásban, stratégiában, technológiatranszferben és egyéb dolgok összehozásában. Pontosan tudom, hogy ez nem az ön egyedüli feladata, de itt a kormányban nyilván valakinek valamilyen kezdeményező, koordinációs szerepet érdemes lenne fölvállalni. Tudom, hogy nem egyszerű kérdés, amit fölteszek, de azt gondolom, ha egyszer egy picit ilyen stratégiai beszélgetést folytatunk, erre is érdemes odafigyelni. Köszönöm.
ELNÖK: Miniszter úr, tessék parancsolni!
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A mondandója első részével tökéletesen egyetértek. Ez nem jelenti azt, hogy a második részével nem, csak ezt szerettem volna kiemelni. Szerintem, amit Magyarország januárban csinált, nem egyszerűen jó példa Európa részére, hanem szó szerint illeszkedik abba a stratégiába, amit most ez a bizottsági közlemény leír.
Mit mond a bizottsági közlemény? Ellátásbiztonság az egyik fő cél, amit Magyarország úgy valósított meg, hogy tulajdonképpen teljesen külső forrás nélkül három héten keresztül igazán komoly korlátozás nélkül a régióban egyedüliként fenntartotta nagy biztonsággal az ellátását, a második pedig a szolidaritás volt, ez volt a másik fő elv, amit az Európai Bizottság tételez az anyagában. Magyarország gázt juttatott közvetlenül Szerbiának és Szerbián keresztül szintén magyar gáz jutott Bosznia-Hercegovinába, áttételesen Horvátországnak, és lekötött ígéretünk volt Szlovákia felé, ami azért nem valósult meg, mert hál' istennek vége lett ennek a válságnak. Tehát Magyarország szerintem úgy viselkedett, ahogy ez a Bizottság közleményében meg volt írva, vagyis jó mintapélda vagyunk.
Az a szerepünk, amiről Szanyi képviselő úr kérdésére válaszolva beszéltem, hogy a kelet-közép-európai régió elosztó központjaként tudna Magyarország működni, azt gondolom, legitim módon igazolt, mi ezt nem papírokkal bizonyítjuk be, hanem a januári cselekedeteink alapján bizonyítottuk be, amit egyébként kivétel nélkül minden szereplő, akár Piebalgs biztos úr, akár Barroso elnök úr nyilatkozataiban, szavaiban meg is erősített.
A megújuló források tekintetében, én azt gondolom, hogy Magyarországon az ezzel kapcsolatos pályázatok rendszere, bár viszonylag nagy összegeket tartalmaz, viszonylag jól hozzáférhető, de kicsit áttekinthetetlen. Ez azt jelenti, hogy van egy környezet- és energia operatív programunk, amiben körülbelül 100 milliárd forint van energiahatékonyságra és megújuló energiákra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezelésében. Aztán van egy nemzeti energiatakarékossági programunk hazai forrásból az Energetikai Minisztérium kezelésében, van egy panelprogramunk szintén jelentős részben hazai forrásból az Önkormányzati Minisztérium kezelésében, és van mellette egy zöldberuházási program, amit a CO2-kvóta kapcsán fog elindítani a Környezetvédelmi Minisztérium. Vagyis sok forrás van, szerintem jó célra fordíthatók. Például a családi házas projektekre kifejezetten a NEP, a nemzeti energiatakarékossági program biztosít forrásokat, tavaly nagy sikerrel, teljes egészében lekötve. De van annak értelme - és erre én már tettem is javaslatot a kormányban -, hogy ezeket a pályázati rendszereket egyszerűsítsük le, akár vonjuk össze, közös közreműködő szervezettel, közös gyakorlati projektmenedzsmenttel megvalósítva. Én azt gondolom, hogy ez egy legitim felvetés akár a képviselő úr részéről, ahogy most fogalmazott, vagy a mi részünkről a kormány irányába.
Gazdasági modernizáció motorja. Teljesen így van. Ha a képviselő úr elolvassa a kormánynak a gazdasági válság kezelésére kiadott programfüzetét, amiben részletesen benne van, hogy mit csinálunk, mondjuk, adóban, nyugdíjban meg szociális támogatásban, ott külön fejezet szól arról, hogy energetikai projektek megvalósítása hogyan járul hozzá nem pusztán az ellátásbiztonsághoz, a válság kezeléséhez. Úgyhogy én azt gondolom, a képviselő úrnak totálisan igaza van ebben. Ez jelenti a biomasszaerőmű-programunkat, ami bent van a válságkezelési programban, jelenti az atomenergia-programot, ami szintén benn van ebben, és jelenti az alternatív tüzelőanyag elterjesztésének a programját, ami szintén a válságkezelő csomagban benne van. Úgyhogy teljesen egyetértve a képviselő úrral a gazdasági válság kezelésére is alkalmasak ezek a programok. Obama elnök úr, amit ezzel kapcsolatban mond, azt gondolom, hogy Magyarországon is tökéletesen igaz.
ELNÖK: Képviselő úr?
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Az energiamegtakarítással kapcsolatos ügyeket szeretném még egyszer kiemelni. Azt gondolom, hogy egy olyanfajta szabályozás, ami arra készteti a magyar gazdaságot, hogy befektessen - amit tudom, hogy nem mindenki tesz meg örömmel, különösen egy válság idején -, az egyetlen reális út. Nem véletlen, hogy Obama is most pont ezt erőlteti. Amit még zárójelben megjegyeznék: nyilván azt a szemléletet is érdemes megnézni a magyar szakemberkörnek, hogy valamiféle alulról építkező rendszerben, amit szintén az amerikaiak most próbálnak kialakítani, ha úgy tetszik, griddé alakítani, alulról fölfelé energiát folyatni, ennek milyen befektetési igénye van, és milyen megtakarítást jelenthet, legalább stratégiai vizsgálat szintjén. Köszönöm.
ELNÖK: Miniszter úr? (Dr. Molnár Csaba nemet int.) Köszönjük szépen.
Engedjék meg, hogy a magam részéről két, ha tetszik, konklúziót levonjak a mai vitából. Az egyik talán kevésbé ennek a bizottságnak a kompetenciájába tartozik, de mégis fontos: mind a három hozzászóló képviselő beszélt az energiafelhasználás racionalizálásának fontosságáról, és hogy ezt hogyan lehetne elérni. Ebben nyilván mindenki egyetért. Azt hiszem, azt látnunk kell, hogy erre meg kell teremteni egyfajta igényt az energiafelhasználók részéről. Ezt csak azért mondom, mert a parlamentben jogos és érdemi viták folynak arról, hogy milyen energiafelhasználást hogyan támogasson a kormány. Elhangzott a távhő áfájának a csökkentése. Ezek mind-mind indokolt és racionális felvetések, ugyanakkor azt tudnunk kell, hogy minden egyes energiafelhasználási támogatás ellene hat annak, hogy a fogyasztók részéről megteremtődjék az igény arra, hogy az energiafelhasználás racionális legyen. Általában azok az országok voltak a leggyorsabbak és legsikeresebbek az energiafelhasználás racionalizálásában, amely országok nem támogatták az energia árát semmilyen tekintetben.
A másik megjegyezésem a bizottság szempontjából egy érdekes dolog. Szintén Ékes képviselő úr és Veress képviselő úr beszélt a nyugati országok önzőségéről. Én nem cáfolom ezeket a megállapításokat, egy dolgot szeretnék a bizottság figyelmébe ajánlani. A kérdést tegyük föl magunknak: amikor a kormány képviselőit elküldtük bármelyik portfólióban a tanácsülésre, tudnak-e mondani egyetlenegy olyan példát, ahol ne azt kértük volna a kormánytól, hogy legyünk önzőek? Én azt gondolom, nem tudunk ilyet mondani.
Ha a Magyar Országgyűlés részéről felmerül egy igény arra, hogy a magyar kormány képviselői összeurópai érdekeket adott esetben kevésbé a figyelem homlokterébe állítva, vagy regionális érdekeket kevésbé homloktérbe állítva, kifejezetten a Magyar Köztársaság érdekeit képviseljék az Európai Tanács-ülésen, akkor nehéz más országokkal szemben ugyanezt kritikaként megfogalmazni.
Én azt gondolom, hogy részben ez természetes, részben pedig nekünk mint parlamenti képviselőknek és szakbizottságnak együttműködve a partnerországok szakbizottságaival azt kellene elérnünk, hogy az a szemlélet változzék meg, amely minden egyes tagországi képviseletre kizárólag azt a kötelezettséget rója, hogy csak a saját országának az érdekeit képviselje, és próbáljanak meg összeurópai módon gondolkodni. Ehhez az kell persze, hogy ne csak partnereink változzanak meg, hanem mi is meg tudjunk változni. De tudom, hogy ez nem az előttünk lévő napok, hetek vagy évek kihívása. Úgy gondolom, érdemes az ilyen típusú megjegyzésekkel mindig szembeállítani azt, hogy lássuk be, magunk is így járunk el, és a kérdés, hogy hogyan tudunk ezen változtatni.
Miniszter úr, nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadta a bizottság meghívását. Nagyon érdekes és tartalmas vitát tudtunk folytatni az energia kérdéseiről. Várjuk vissza más alkalommal is! Köszönöm szépen.
Tisztelt Bizottság! Folytatjuk a munkánkat a 2. napirendi ponttal, amely - mint a bizottság tisztelt tagjai emlékeznek rá - egy megkezdett napirendi pont folytatása. Mielőtt a lovak közé csapnánk, szeretném megköszönni államtitkár úrnak, hogy ilyen rövid határidővel eleget tett ígéretének, és eljött a bizottsághoz, hogy azokra a kérdésekre is válaszoljon, amely kérdések feltételére az elmúlt alkalommal nem volt idő.
Mielőtt továbbmennénk, szeretném a bizottságot tájékoztatni, hogy van még egy ilyen adósság a bizottság előtt, ez pedig Bajnai Gordon miniszter úr adóssága. Itt a következő problémával kell szembesülnünk: miniszter úr külföldön tartózkodik, Burány államtitkár úr, a helyettese pedig ugyanebben a pillanatban az európai uniós pénzek elosztását figyelő ad hoc bizottság ülésén van. Esetleg érdemes megkérni azt a pártot, amely delegálja ennek a bizottságnak az elnökét, hogy tud nekünk segíteni, ha lehetővé teszi, hogy a minisztérium vezetői ebbe a bizottságba is eljöjjenek.
Most a következő a helyzet. Vagy Bajnai miniszter úr március legvégén tud csak eljönni, vagy pedig a bizottság el tudja fogadni, hogy közelebbi időpontban Mester Zoltán versenyképességi szakállamtitkár úr jöjjön el. Kérem, erre is majd a vitában reflektáljanak, hogy melyiket tartják jobbnak. Én azt követem, ami a bizottság igénye.
Nem tudom, államtitkár úr kíván-e szólni. (Keller László: Nem.) Arra emlékszem, hogy Ivanics képviselő úr szót kért a legutolsó ülésen, és nem kapott. (Közbeszólás: Nógrádi Zoltán kért.) Tudom, hogy kért, de természetesen rugalmasak vagyunk. Akkor Nógrádi képviselő urat illeti a szó.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is szeretném megköszönni államtitkár úrnak a lehetőséget, hogy folytathatjuk az elmúlt alkalommal megkezdett elemzést a konvergenciaprogramról, mert azt hiszem, itt már vitának értelme nincs, illetve értékelésnek sincs túl sok értelme. Én a hozzászólásom végén egy tiszteletteljes javaslattal szeretnék élni államtitkár úr felé, illetve elnök úr felé. Mielőtt azonban ezt megteszem, szeretném ennek a javaslatnak az indokolását is megtenni egyfajta kronológiával, amely a konvergenciaprogram aktualizálásának és értékelésének időrendi menetéhez igazodna.
Ismerjük mindannyian, hogy Magyarország kettős fő jellemzőjét említhetjük konvergenciaprogram kapcsán, az egyik az, hogy egy fokozott ellenőrzés alatt álló ország vagyunk, hiszen nekünk a többi országtól eltérően évente kétszer kell jelentést adnunk a konvergenciaprogram előrehaladásáról, illetve az azzal kapcsolatos kérdésekről. Ez más országoknál nincs így. Ez talán azt bizonyítja, hogy az országunkat konvergenciaprogram szempontjából is fokozott kockázat övezi.
A másik oldal pedig az, hogy Magyarországot az erőtejesebb gazdasági lejtmenet jellemzi, tehát ha az összes európai ország gazdasági visszaesését tekintjük, akkor Magyarország részéről ez a gazdasági lejtmenet jóval fokozottabb és erősebb, mint amit a többi országban tapasztalhatunk. Ezzel pedig az párosul, hogy a magyar kormánynak valójában pénzügyi eszközei nincsenek arra, hogy ezt a gazdasági lejtmenetet megállítsa, vagy legalábbis pozitív irányba próbálja befolyásolni, hiszen a konvergenciaprogram rákényszeríti arra, hogy folyamatos kiadáscsökkentő politikát folytasson, és ebben nem is enged egy percet sem, az Európai Bizottság sem, idei jelentésében vagy reakciójában is erre egyértelműen választ ad. Tehát ne kergessünk magunkban olyan illúziót, hogy a magyar kormánynak aktív eszközrendszere van arra vonatkozóan, hogy befolyásolni tudja az ország gazdasági teljesítőképességét költségvetési eszközökkel. Ilyen lehetőségeink nincsenek. Kiadáscsökkentés van, és a konvergenciaprogram számadatai egyértelműen erre korlátozódnak. Ha szükséges, be is idézem az erre vonatkozó pontos, szövegszerű megjegyzését a Bizottságnak a decemberben leadott, aktualizált konvergenciaprogram kapcsán.
Nézzük meg a konvergenciaprogramok vitájának, illetve kialakításának megtörtént időbeliségét! Decemberben aktualizáltuk a 2007-es konvergenciaprogramot, amelyet akkor még a 2008. évi költségvetési vita hevében tettünk meg. Jelzem, ezt a költségvetést a Szabad Demokraták Szövetsége is megszavazta, ahelyett, hogy aktív módosító javaslatokkal jobbította volna, inkább elfogadott egy rossz költségvetést, számomra érhetetlen politikai okokból. Ezt csak azért teszem megjegyzésként, mert az elmúlt alkalommal Eörsi elnök úr többször az ellenzék felelősségére hívta fel a figyelmet a konvergenciaprogram teljesítése kapcsán.
Alig két héttel a költségvetés elfogadása után a költségvetés megbukott, de ettől függetlenül a konvergenciaprogramunkat nem módosítottuk, semmiféle reakciót nem adtunk a leadott konvergenciaprogrammal kapcsolatosan.
2009. február 15-én a miniszterelnök bejelentette a megszorító csomagját, amely eljutott a konvergenciaprogram értékelése kapcsán a Bizottsághoz is, és a Bizottság úgy értékelte, hogy az ország konvergenciaprogramjának végrehajtásához alapvetően az szükséges, hogy ha ez a megszorító csomag érvényesül, ennek belőtték a körülbelüli hatását, de bizonytalannak értékelik, politikai szempontból is bizonytalannak értékelik - ez azt jelenti, hogy a február 15-én bejelentett megszorító csomag konvergenciaprogramra vonatkozó hatása sem egyértelműen bemérhető -, és előírta, hogy további kiadáscsökkentés szükséges az oktatás, az egészségügy és az államigazgatás területén, hogy egyáltalán értékelhető legyen a következő szakaszban az ország konvergenciaprogramja.
Eközben a gazdasági növekedés jelzett prognosztizációja, amely 0,9 százalékos csökkenést írt még elő decemberben, ma már nem áll meg a 3-4 százalékos mínusznál, egyes gazdasági elemzők 5 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak, és ezek a számok egyre inkább romlanak a hazai valuta árfolyamának nagymértékű ingadozása mellett, amit egyébként sajnos, gyakran a miniszterelnök úr külföldi megnyilatkozatási tovább rontanak.
Ma ott tartunk, hogy az árfolyam év végi prognosztizált mértéke 330 forint euróárfolyamot tekintve, és nem számítanak Magyarország gazdasági stabilizációjával, az államadósság GDP-hez mért arányát 88 százalékra prognosztizálják a GDP csökkenése miatt, és számtalan bizonytalanság van a júliusban bevezetendő megszorító csomag érvényesülését illetően, és számtalan bizonytalansági tényező van az árfolyamot illetően és a gazdasági visszaesést illetően. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ma nincs olyan erő, kormányzati erő sincs, amely az ezekkel kapcsolatos kérdéseket egy féléves időtartam alatt vagy féléves konvergenciajelentések belátható ideje alatt megjósolni tudná, vagy bármilyen módon is befolyásolni tudná.
Éppen ezért azt szeretném tiszteletteljesen javasolni, hogy ha már emlegetjük a nemzeti konszenzus szükségességét, és emlegetjük az ellenzéki pártok felelősségét is ebben a kérdésben, a továbbiakban szakítsunk azzal a gyakorlattal, hogy az aktualizált konvergenciajelentés hónapokkal később, mikor már régen aktualitását veszítette, kerüljön a bizottság elé. Azt szeretném javasolni, hogy mostantól kezdődően a bizottság előre tárgyalja a leadandó jelentést annak érdekében, hogy a jelentések leadásával kapcsolatos kormányzati intézkedéseket is át tudjuk tekinteni.
Feltételezhető, hogy további megszorításokra lesz szükség egészségügy, oktatás, államigazgatás területén, amelyet még nem ismerünk. Ennek a hatását fölmérni szükséges, és ennek a konvergenciaprogram végrehajtásával kapcsolatos következményeit ebből a szempontból közösen kell viselnünk. Itt egy olyan hajóban ülünk, amelynek a szélerő vonatkozásában az irányát, sajnos, megsaccolni vagy megbecsülni sem tudjuk.
Tekintettel arra, hogy áprilisban kerül a következő jelentés a Bizottság elé Magyarország részéről - ez egy nehezített feladat -, azt javasolom, hogy két hét múlva tárgyaljuk a kormány által leadni kívánt konvergenciatervezet alapvetéseit itt, a bizottság előtt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr!
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Egy érdekes eszmefuttatás volt az elmúlt időszakot felidézve. Igencsak sikerült elkerülni képviselő úrnak, hogy a lényegről beszéljünk, hogy a nemzeti összefogás keretén belül milyen támogatást tudnak adni ahhoz az intézkedéscsomaghoz, amely jól látható módon képviselő úr gondolatai között is megfogalmazódott. Itt nemcsak kiadáscsökkentésről van szó, hanem olyan szerkezeti átalakításokról, amelyek végrehajtása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egyrészt a konvergenciaprogramot teljesíteni tudjuk, másrészt, ha a válság reményeink szerint átfordul, és megszűnőben lesz, akkor egy versenyképes helyzetbe kerüljünk.
Szeretném rögzíteni, hogy a költségvetés nem bukott meg, jelenleg is a decemberben elfogadott költségvetés hatályban van, és az államháztartás ennek megfelelően kerül szervezésre. Az más kérdés, hogy annak érdekében, hogy éppen a konvergenciaprogramot tudjuk tartani, egyébként pedig nemcsak hogy a konvergenciaprogramot tudjuk tartani, hanem saját, jól felfogott érdekünkben is olyan intézkedéscsomagot fogadott el a kormány, amely abból a gazdasági visszaesésből származtatható, amiről már én beszéltem, hogy az abból származó bevételkieséseket úgy tudjuk a másik oldalon, a kiadásin is kompenzálni, hogy az egyensúlyi pályán rajta tudjon maradni az ország.
Képviselő úr, nincs kivetítő, nem tudom megmutatni önnek, de egy ábrát mégiscsak felmutatok, ami folyamatosan mutatja, hogy milyen gazdasági növekedés volt ebben az országban egészen '97-től kezdődően, 2006-tal bezárólag, tehát ez egy tízéves időszakot ölel fel. (Felmutat egy ábrát.) Gyakorlatilag azt lehet látni, hogy 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés volt. Tegyük fel őszintén magunknak a kérdést: ez alatt a tíz év alatt, a kedvező gazdasági növekedés során - mert azt lehet mondani, hogy a 4 százalék kedvezőnek mondható - mit tettünk annak érdekében, hogy azt a belső strukturális problémát, ami jellemző folyamatosan, és amit pontosan tud a politikai elit, megszüntessük? Lehet egymásra mutogatni, az az érzésem, hogy ennek nem sok értelme van.
Most inkább arról kell beszélni, amikor a gazdasági növekedés nem növekedés, hanem csökkenés, 3-3,5 százalék. Azt az előző találkozásunkkor világossá tettem, hogy nemcsak mi vagyunk abban a helyzetben, hogy nem pontosan tudjuk megbecsülni, hogy mi lesz a gazdasági növekedés, vagy most már inkább az Európai Unió tagállamai között a csökkenés mértéke, ezt bizonyítottam is rövid számpéldával. Tehát most rákényszerülünk arra, hogy azokat a strukturális, szerkezeti problémákat megoldjuk, amiket ebben a tíz esztendőben sokkal könnyebb lett volna megoldani.
Igen, '97-ben még a nyugdíjreform ment, tehát az első oszlopban tudtunk cselekedni, és azt követően nyilván a választási ciklusok elhozzák a reformmal szemben állást, de azt követően sem történt semmi, amikor 5,2 volt a gazdasági növekedés, gyakorlatilag egyetlenegy érdemi intézkedésről nem tudok.
Tehát most az lenne a legfontosabb, hogy közös nevezőre jussunk a tekintetben, hogy mi az, amit a társadalmi tűrőképesség határain belül szerkezeti reformokat meg tudunk csinálni. E tekintetben a kormánynak van javaslata, van másoknak is javaslata, itt világosan, rövid időn belül el kell tudni dönteni, hogy az Országgyűlésben mihez lesz meg a megfelelő támogatottság. Egy biztos: úgy nem maradhat semmi, ahogy eddig volt. Tehát azokban a jelentős lépésekben, amiket egyrészt a kormány is megfogalmazott, másrészt mások különböző műhelyekben, irányát tekintve nagyjából azonos irányba történtek a megfogalmazások, mértékét tekintve nyilván itt jelentős eltérések vannak. De ebben rövid időn belül dűlőre kell jutni, nem háríthatjuk a felelősséget másra.
Meggyőződésem, hogy nem az a kérdés, hogy most itt két héten belül elő tudunk-e állni egy konvergenciajelentéssel. Megjegyzem, úgy pontos - a képviselő úrnak szeretném mondani - az ön felvezetése, hogy 2008 végén aktualizáltuk a 2007-es konvergenciaprogramot, amit aztán 2007-ben is aktualizáltunk, és kétszer kell jelentést tenni a végrehajtásáról. A kettő nem ugyanaz. (Nógrádi Zoltán: Ezt pontosan tudom, nem is így mondtam.) Világos.
Tehát én azt tudom mondani, hogy akkor, amikor a kormány abban a helyzetben lesz, hogy összeáll egy konvergenciaprogramról szóló jelentés, és a kormány ezt elfogadta - mert nyilván kormányállásponttal tudok idejönni a bizottság elé -, akkor én vagy a miniszter úr nagyon szívesen jövünk a megfelelő időpontban ide, de addig, ameddig nincs kormányálláspont, nyilván tárcaállásponttal nem lehet idejönni. Tehát én azt javasolom, hogy a bizottság ezt mérlegelje.
Még egyszer mondom, a legfontosabb kérdés az, hogy egyébként a konvergenciaprogramban tételesen rögzített intézkedési irányok és tervezetek hogyan, miképpen alakíthatók a megváltozott feltételek közepette. Ebben kellene mindenkinek elmondani, hogy ő mit gondol erről a kérdésről. A kormány elmondta, vannak, akik azt mondják, hogy ez túl kevés. A legnagyobb ellenzéki párt folyamatosan ebből csak azt az elemet veszi ki, ami úgymond a népet nyúzza, és megszorításokat képes tenni.
Most, amikor jöttem befelé, az önökhöz közel álló médiának csak az a kérdése volt, hogy csökken-e a gázártámogatás vagy nem. Az, hogy rákényszerülünk bizony kiadásmérséklésekre, és világossá tettük azt, hogy ahhoz képest, amit mi a költségvetési törvényben előirányoztunk gázártámogatásra, hogy igen, kiadást szeretnénk megtakarítani, és ezt világosan belátja mindenki, hogy főleg egy olyan trendnél, ami érvényesül most a gázáraknál, hogy ez egy természetes cselekedet, ahelyett gerjesztjük a társadalmat azzal, hogy már megint ez a népnyúzó kormány miket gondol arról, hogy hogyan próbálja az állami kiadásokat mérsékelni.
Ha ebben nem változtatunk, akkor lehet megint versenyezni majd abban, hogy ki tud nagyobbakat mondani, ki tud a társadalom számára hízelgőbb megoldásokat javasolni, csak akkor valóban nem jutunk el a konvergenciaprogram teljesítéséhez. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úrral ellentétben én nem kívánom olyan dolgokkal húzni az időt, ami nem a tárgyhoz tartozik, ellenben szeretném idézni a Bizottság jelentéséből azt a mondatot, ami egyértelműsíti mindannyiunk számára, hogy milyen helyzetben vagyunk a konvergenciaprogram végrehajtását illetően: "Magyarország a gazdasági lejtmenet indokolta élénkítés helyett kénytelen korlátozni a kormány finanszírozási szükségleteit." Ez egyértelmű. Kiadáscsökkentésről van szó, és semmiféle egyéb eszközről, amely a gazdaságélénkítéssel kapcsolatos mozgásterünket bővíteni tudná.
Tisztelt Államtitkár Úr! Én megígérem önnek felelős képviselőként, hogy abban a pillanatban, ahogy látom a kormány álláspontját az intézkedéscsomaggal kapcsolatban, elmondom azzal kapcsolatosan a véleményemet, és megfontolom a támogatásom. De addig, ameddig nem látunk intézkedéscsomagot, csak kommunikációs paneleket, ameddig nem látunk olyan jogszabály-tervezeteket, amelyek a magyar közjogi berendezkedés értelmében a Magyar Országgyűlés jogalkotási rendjébe tartozóan tudják érvényesíteni a kormány szándékát - mert azért nem a kormány, aki egyedül ebben az országban irányokat határozhat meg, hanem a törvényhozás értelmében az Országgyűlés joga és lehetősége ez -, addig ezzel kapcsolatosan nem tudunk semmiféle álláspontot mondani.
Ha már a GDP növekedésével kapcsolatosan ábrát mutatott államtitkár úr, csak emlékezetből, ábra nélkül: 2004-ben, amikor beléptünk az Európai Unióba, körülbelül 4 százalék körül volt, talán egy kicsit meg is haladta a 4 százalékot a GDP növekedése. 2009-ben, öt év elteltével ez mínusz 4 százaléknál tart. Ez az önök kormányzásának ideje. 8 százaléknyi gazdasági csökkenést szenvedtünk el az elmúlt időszakban, és ezt olyan időszakban tettük meg, amikor az Európai Unió pénzügyi biztosa, aki tudvalevőleg szimpatizál az önök politikai irányvonalával, azért mégiscsak azt mondja, hogy az európai uniós csatlakozással valamennyi újonnan csatlakozott tagország nyert, évente körülbelül 2 százalékos GDP-növekedést könyvelhettek el az európai uniós új tagállamok az Unió támogatását illetően, a foglalkoztatásban pedig ez évente 1,5 százalékos bővülést jelentett. Míg ezt bizonyos országok ki tudták használni, addig mi az elmúlt hat évben, öt évben folyamatos lejtmenettel reagáltuk le.
Én nem mutogatok senkire ebben a helyzetben, és sajnálkozásomat fejezem ki az iránt, hogy az ország gazdasági és pénzügyi gyámság alá került. Azt szeretném csak jelezni a javaslatommal, hogy ötletelés helyett - amely különböző csomagoknak, megszorító csomagoknak a vélt és valós hatásait még csak elemezni sem kívánja - szeretnénk, ha pontosan látnánk, hogy ez a megszorító csomag, amelyet a kormány egyelőre kommunikációs szinten kíván érvényesíteni, egyáltalán milyen hatással van. Átverjük-e újra az Európai Uniót, aki belőtte már a GDP 0,7 százalékára ezt a csomagot, teljes értékű végrehajtása mellett, további megszorítások, intézkedések rögzítése mellett, egészségügy, oktatás, államigazgatás? Én most már abban nem értek egyet, hogy tovább maszatoljuk ezt a kérdést, és nem vagyok hajlandó képviselőként ahhoz asszisztálni, hogy állandó ötleteléssel pontos hatásokkal fel nem mért jelentéseket adunk le az Európai Unióhoz is. Addig, ameddig falaz nekünk a pénzügyi biztos, addig ez működik, ha nem falaz, akkor meg nem fog működni. Nem tudjuk fölmérni azt, hogy a GDP-re, illetve a konvergenciaprogramra az aktuális intézkedések milyen hatással vannak.
Én ezért kértem államtitkár urat arra, hogy ha benyújtják a parlamenthez - márpedig két héten belül be kell hogy nyújtsák a parlament elé - az intézkedéscsomag jogi konzekvenciát, jogalkotási konzekvenciáit, akkor valószínűleg föl tudják mérni azt is, hogy ennek milyen hatása van a konvergenciaprogramra. Ezt kérjük szépen ide, és ettől kezdődően tudunk érdemben vitázni arról, hogy ezt lehet támogatni, vagy nem lehet támogatni. Én a konvergenciaprogram tükrében vagyok hajlandó értékelni ezt az intézkedéscsomagot. Ez az én feladatom ebben a bizottságban. Ennek megfelelően én az időpontot is abban határoznám meg - és kérem ezt elfogadni, támogatni -, amikor a kormány vélhetően jól felfogott érdekéből adódóan, vélhetően rögzített hatásmechanizmusok, hatástanulmányok mentén pontosan meg tudja ítélni azt, hogy az intézkedéscsomag a konvergenciaprogram végrehajtására milyen hatással van, és ezt hogyan kívánja megjeleníti az áprilisi jelentésében. Pont. Ennyi. Erre kérek visszareagálást pusztán.
ELNÖK: Államtitkár úr!
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Két dolgot mindenképpen szükséges rögzítenem. Az egyik, hogy a magyar kormány nem veri át az Európai Bizottságot, szeretném rögzíteni, nincs ilyen szándéka, és nem teszi ezt. Az a kapcsolati rendszer, ami a Bizottság és a magyar kormány között van, nem ilyen alapon nyugszik.
A másik pedig, hogy nem szorul rá ez az ország arra, hogy bárki falazzon nekünk akkor, amikor egy jelentést teszünk közzé. Bár nem hatalmazott fel a biztos úr rá, de ne haragudjon, országgyűlési képviselőtől elég szokatlan megjegyzés, hogy egy biztost ilyennel megvádoljunk, ezért szeretném visszautasítani. Nem így működik ez a rendszer, hogy itt a biztos úr falazna a magyar kormánynak.
Még egyszer: csak azt tudom mondani, hogy miniszterelnök úr világossá tette, hogy mind az adórendszerben, mind a szociális területen, mind a nyugdíjrendszerben, mind pedig a gazdaság élénkítése területén, illetve az államháztartás, a közjogi területen milyen intézkedéseken dolgozik a kormány, ezek az intézkedések nyilván benyújtásra kerülnek, ezeknek a hatását is számba vettük. Akkor, amikor az IMF, illetve az Európai Unió képviselői itt jártak, ezeket a hatásokat megalapozottan bemutattuk számukra. Nyilván ezek meg fognak jelenni az intézkedésekkel párhuzamosan az Országgyűlés színe előtt is, és nyilván akkor, amikor a konvergenciaprogram végrehajtásáról tájékoztatjuk az Európai Uniót, ezeket a hatásokat tükröztetni fogjuk, s még egyszer mondom, megfelelő időben, amikor a kormány erről a jelentésről döntött, itt, a bizottság előtt készek vagyunk megjelenni, és készek vagyunk ezt bemutatni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Gál képviselő úr!
GÁL J. ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Sokféleképpen lehet ehhez a témához hozzáállni, és ezt elemezni, lehet úgy is, hogy összegyűjtjük az elmúlt hetek ilyen-olyan gazdasági prognózisainak, elemzéseinek az összességét, abból mindig kiválasztjuk azt, ami a legpesszimistább, ezeket a számokat ráolvassuk a kormány fejére, és utána anélkül, hogy egyetlen érdemi állásfoglalást tennénk a kialakult helyzetben szükséges intézkedések kapcsán, kritizáljuk a kormányt. Én erről azt gondolom, hogy ez szakmai elemzésnek felszínes, politikai teljesítménynek egész egyszerűen silány. Ebben a bizottságban szerintem ezt a témát kár vitatni.
Az egészen elképesztő - és ebben a bizottságban, bár nem vagyok régóta tag, de eddig ilyet nem hallottam -, hogy uniós tisztségviselő politikai hovatartozását vagy korábbi politikai szerepvállalását belekeverjük a vitába, és ez alapján elemezzük az ő állásfoglalásaikat. Ilyen nem szokás. Nem tudom, hogy ebben az ügyben Barroso elnök úrnak a magyar miniszterelnökkel történt közös állásfoglalását, mely a magyar kormány válságkezelő intézkedéseinek jó irányát, annak megfelelő mivoltát illeti, akkor ilyen értelemben hogyan értékeljük, miközben tudjuk, hogy Barroso egy néppárti politikus. Ha a vitának lesz egy ilyen szelete, eleme ebben a bizottságban, az szerintem nem segít senkinek, ehhez a bizonyos silánysághoz viszont jelentős mértékben hozzájárul.
Szerintem a kormányt ebben az ügyben egy esetben kellene megfeddni, ha tetszik, akkor lenne jogos, ez pedig akkor történne, ha nem módosítaná adott esetben a költségvetést, ha nem módosítaná adott esetben a konvergenciaprogramot. Ha így tenne, ha dogmatikusan viszonyulna mindazon leírt számokhoz, amelyek még az elmúlt év folyamatait tükrözik, az elmúlt év prognózisaira alapulnak, ha ezen nem változtatnánk, akkor komoly feddés illetné jogosan a kormányt. Minden európai tagország változtat, mindegyik aktualizálja a maga költségvetését, a maga gazdasági helyzetértékelését. Nem tehet másként Magyarország sem akkor, amikor legfőbb exportpiacai tekintetében jelentős változások állnak be, és akkor sem, amikor maga az Európai Bizottság is folyamatosan módosítja a saját prognózisait.
Ezzel kapcsolatban azonban érdemes a tényekhez ragaszkodni. A tények pedig azt mutatják, hogy Magyarország azon négy ország egyike, ahol az Európai Bizottság januári előrejelzése a gazdasági növekedésre 1 százaléknál kisebb eltérést mutatott a költségvetés alapjául szolgáló prognózishoz képest, minden más ország esetében ennél nagyobb eltérést mutatott. Ennyit a tervezés pontosságáról.
Ami viszont ennél sokkal fontosabb politikai szempontból, az, hogy elképesztő figyelemmel próbáltam Nógrádi képviselőtársam szavait követni, hogy ez alapján a Fidesz mit is gondol, mit is gondol arról a valóban létező kettős szorításról, amiben vagyunk, és aminek az értelme és a veleje mégiscsak az a közös cél, amit legalábbis eddig a Fidesz nem vitatott, vagyis, hogy Magyarország minél előbb teljesítse az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat, feleljen meg ezen feltételeknek. Ebből adódik persze egy kettős szorítás a gazdasági világválság kapcsán, amiben Magyarország mozgástere kijelölődik. Az egyik az, hogy a hiány nem növelhető, ilyen értelemben az a fajta fiskális, expanzív politika, amit, mondjuk, az Egyesült Államok vagy más országok követnek, Magyarország számára nem járható út, másrészről viszont szükség van növekedésösztönző, versenyképesség-javító lépésekre.
Ebből egy borzasztó egyszerű alapvetés következik, nevezetesen az, hogy amit megkeresünk az egyik oldalon, amilyen értelemben, amilyen lépésekkel a növekedésünket javítani akarjuk, annak meg kell keresni a forrásait a másik oldalon. Nem lehet félmondatokat mondani, egész egyszerűen nem lehet befejezni a mondatokat az egyik felénél, amit lépünk, annak oda kell tenni a forrását. Honnan tesszük ezt? Ez követelmény ma szerintem nemcsak a magyar kormány, hanem minden magyar politikus számára, legyen az ellenzékben vagy kormánypárton. Ha nem, akkor lesz kedves az ellenzék javasolni egy új vitát a tekintetben, hogy térjünk el a konvergenciapályától, növeljük a hiányt, növeljük az államadósságot, nem számít, majd valami történik vele a következő években, vagy lesz kedves a magyar kormány partneréül szegődni abban a folyamatban, amikor az eurócsatlakozás feltételrendszerén való módosítással kapcsolatban kialakult vitához fogalmazunk meg magyar álláspontokat.
Én egyébként ezt a vitát szükségesnek és jónak tartom, egyáltalán nem gondolom azt, hogy ebben az ügyben a nyilvánosság előtt esetlegesen elszenvedett, kisebb vereségek vissza kellene hogy tántorítsanak minket attól, hogy ezen az úton végigmenjünk, láttunk ilyet az elmúlt hónapokban, ilyen volt a magyar miniszterelnök javaslata az egységes európai pénzügyi felügyelet kapcsán, amelyik tavaly tavasszal még nem talált támogatókra, ma pedig ez egy fontos közös politikája tud lenni az Európai Uniónak. Én személyesen azt gondolom, hogy ezen az úton tovább kell haladni, a vitákat persze jó belül lefolytatni. Csak miközben itt Nógrádi képviselő úr beszél, aközben az ő saját frakcióvezetője - most kapom az sms-t - ezzel tökéletesen ellentétes állásponton van, ki nem fejtve, természetesen, szigorúan ragaszkodva a Fidesz elmúlt éves politikájához, meg nem mondva, hogy mi mit gondolunk, de fejjel nekirohanva a magyar miniszterelnöknek, és ellátva őt mindenféle jelzővel, anélkül, hogy bármi, egy értelmes mondat elhangzana a tekintetben, hogy ebben az ügyben mi a Fidesz politikája.
Én próbáltam kihámozni abból, amit képviselőtársam mondott, hogy ő és a pártja mit gondol. Nem tudtam másra következtetni, csak arra, hogy ha ilyen vehemenciával kéri számon a kormányon az Európai Bizottság által valóban megfogalmazott további kiadáscsökkentésre vonatkozó igényt, akkor nyilvánvalóan itt egy momentum, amiben tudunk a Fidesszel egyetérteni és együttműködni, nevezetesen további kiadáscsökkentésekre van szükség. Cáfoljanak meg, ha rosszul értettem. (Nógrádi Zoltán: Rosszul.)
Ha nincs szükség további kiadáscsökkentésre, akkor viszont, ha jól értem, az a politikájuk, hogy egy ilyen fiskális expanzióba menet értékeljük át az eddigi kritériumokat, növekedjen az államadósság. (Nógrádi Zoltán közbeszól.) De nem, ez ilyen egyszerű a nap végén, képviselő úr. De ha nem, akkor meg végre valaki legalább ebben a bizottságban mondjon egy értelmes mondatot arról, hogy a Fidesz ebben a helyzetben mit tenne, egyetlenegy értelmes, szakmailag értelmezhető gondolatot.
Van a kormánynak egy válságkezelő programja, ahogy államtitkár úr is utalt rá. Persze, képviselő úr helyesen követeli a törvényjavaslatokat, meg fogja kapni, márciustól folyamatosan jönnek ezek. Hogy mi ez a program, ez hozzáférhető, megismerhető, föl kell menni az internetre, kell kettőt klikkelni, el kell olvasni. Ezzel kapcsolatban mi a Fidesz politikája?
Ismerünk egy olyan programot, ami ennél messzebb menne, ez a Reformszövetség programja. A magyar politikának most ez egy fontos vitatémája, hogy az megalapozott vagy nem. Mit gondol erről a Fidesz? Két héttel ezelőtt Orbán Viktor azt mondta, hogy még nem olvasta. Nem egy olyan hosszú dokumentum, amit két hét alatt ne lehetne elolvasni. Ha a Fidesz elnöke elolvasta, akkor legyen kedves valaki a Fidesz részéről mondani valamit, hogy mit gondol róla.
Ha Nógrádi képviselő úr nem kíván további kiadáscsökkentést, akkor további expanziót kíván, ami viszont nyilvánvalóan növeli a hiányt, ami nyilvánvalóan távolít minket a jelenlegi kritériumrendszer alapján az eurótól, vagyis nem akar gyors és zökkenőmentes euróbevezetést. Lehet ezen vitatkozni, csak tessék szíves lenni kimondani. Mert az a silányság, ahogy a Financial Timesnak reformokat követelünk, itthon pedig népszavazást tartunk, hogy a kormány fejére olvassuk az Európai Bizottság további kiadáscsökkentő igényét, ugyanez időben tartott sajtótájékoztatón viszont népnyúzónak nevezzük a kormányt, és mindenféle módon támadjuk az ezzel kapcsolatos politikáját, ez nem tartható. Még azt sem tartom kizártnak, hogy rövid távú politikai előnyök ebből származhatnak. De hogy hosszú távon elképesztő árat fizet ezért a politikáért az ország, abban egészen biztos vagyok.
Nógrádi képviselő úrnak volt egy javaslata a tekintetben, hogy a további jelentések előtt a kormány legyen kedves beszámolni. Én ennek a bizottságnak, lévén ez az Európai ügyek bizottsága, azt az európai irányt javasolom, hogy ezt tegyük meg úgy - nem tartom kizártnak -, hogy a kormány írásban beterjeszti a képviselők számára, hogy mire alapozza a mostani politikáját, és a képviselőcsoportok legyenek kedvesek erre írásban valami javaslatot tenni. Tehát csináljunk egy ilyen templétet, amiben az van, hogy "véleményem", következő sorban "javaslatom, javaslatom forrása, javaslatom hatása". Én valami ilyen típusú beosztást javasolok, mert ha ilyen papírok vannak, azt nyilvánosságra lehet hozni, így aztán a politikai diskurzus ráterelhető egy silány helyett egy felelős irányba. Szerintem ennek a bizottságnak az ilyen típusú vitákhoz kellene hozzájárulni.
A kormányt pedig arra biztatom, hogy ne törődjön azokkal a mondatokkal, amelyek arra vonatkoznak, hogy minden módosítás, ami a gazdasági folyamatok alapján a költségvetésben, a konvergenciaprogramban előálló szükség lenne, valamiféle rossz. Nem így van. Követni kell az eseményeket. Aki ebben a helyzetben dogmatikus, az rajtaveszt. Úgyhogy minden módosítás nem egy rossz, hanem egy jó dolog. Magyarországnak az érvényben lévő kritériumrendszer alapján kell teljesítenie a konvergencia-célkitűzéseit, ugyanakkor egy közös politikával, azt hiszem, el kell kezdenünk itthon is, és az Európai Unióban is azt a vitát, hogy a sok szempontból meghaladott, a jelenlegi gazdasági válságban nem adekvát stabilitási és növekedési paktumban történjenek olyan módosítások, amelyek Magyarország számára is zökkenőmentesebbé teszik az eurócsatlakozást, ami pillanatnyilag azt hiszem, talán egy olyan konszenzusos cél, amit eddig még egyetlen párt sem vitatott. Ha ebben változik az álláspont, nyilván arról is majd időben értesülünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendi kérdésben Ivanics képviselő úr, tessék parancsolni!
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Államtitkár Úr! Miközben Gál J. Zoltán képviselőtársamat hallgattam, teljesen ledöbbentem, mert én úgy tudtam, hogy ennek a napirendi pontnak Keller államtitkár úr az előterjesztője, nem pedig Nógrádi Zoltán képviselőtársam. Viszont beötlött az agyamba, hogy ebben az esetben, ha Gál J. Zoltán folyamatosan Nógrádi Zoltántól kéri számon azt, amit mondott, akkor hogyan tud Nógrádi képviselőtársunk válaszolni erre a dologra. Én sajnálom, hogy államtitkár urat kihagyták a kommunikációból, mert ez így érdekes módon fogalmazza át a bizottsági munkát. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Azt javasolom, miután én is szeretnék majd válaszolni Nógrádi képviselő úrnak, a végén kapjon szót Nógrádi képviselő úr, ha a bizottság ezzel egyetért. Államtitkár úr nem kívánt erre válaszolni. Szanyi képviselő úr következik.
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök, ha Nógrádi úrnak lesz még bőven alkalma megszólalni. Én tisztelettel kérem tőle is, meg a teremben tartózkodó egyéb külső megfigyelőktől is, hogy maradjon itt bent ez a valószínűleg óvatlanul helytelen szóhasználat, ami az európai biztost illette. Ez maradjon itt benn, ebben a teremben. Nem kell ilyenekkel feszegetni a pofonos ládát, hogy finoman fogalmazzak, szóval nem jó ez. (Nógrádi Zoltán közbeszól.) Igen, igen, ez a véleményem. Ha ilyeneket mondunk egy parlamenti bizottságban egy európai biztosról, annak adott esetben elég komoly diplomáciai következményei lehetnek, arról nem is beszélve, hogy én ugyan föltételezem egy európai biztosról, hogy nem az indulatai vezérlik, de hogy a hangulata Magyarország tekintetében nem javul egy ilyentől, az egészen biztos.
A másik megjegyzés, amit szeretnék tenni - és itt államtitkár urat szeretném egy icipicit kiegészíteni -: lehet, hogy én valamire rosszul emlékszem, de 2006 őszén, amikor letettük a konvergenciaprogramot, világosan ki lett mondva, hogy ez a bizonyos gázár-támogatási rendszer 2009-ben megszűnik, vagy legalábbis akkor kifut. Magyarul itt három év volt odatéve ehhez, hogy az ország állampolgárai, vállalkozásai, satöbbi alkalmazkodjanak e tekintetben is egy támogatás nélküli világhoz. Az, hogy ez még megy 2009-ben, és még az is lehet, hogy valamennyire átnyúlik 2010-ig, önmagában maga a csoda. De mindenféleképpen jelzem - mert én is érzékelem azt, amit államtitkár úr mond, hogy tízpercenként fölhív valamelyik jobboldali sajtóorgánum, és ezt a gázártámogatást kérdezi -, beszéljünk nagyon-nagyon világosan: nem egy európai megoldás ez az egész történet, ki kell ebből szállni, és eleve három évvel ezelőtt is arról volt szó, hogy ebből kiszállunk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr nem kíván reagálni. (Ivanics Ferenc jelentkezik.) Rendes hozzászólásra kér szót? Mert akkor megyünk balról jobbra, a következő Veress képviselő úr lesz. Tessék, Ivanics képviselő úr! (Ivanics Ferenc közbeszól.) Azért, mert az odalakat váltjuk, ahogy tudjuk.
IVANICS FERENC (Fidesz): Rendben. Köszönöm szépen. Meglepett, hogy erre a kérdésre nem válaszol az államtitkár úr, mert kíváncsi lettem volna, hogy Szanyi Tibor felvetésére mit mond. A múlt héten, amikor beszéltünk, egészen más hangulatban ültünk itt. Azt gondolom, az elmúlt hétvége egy kicsit megvilágította azt, hogy a kormány milyen módon gondolkodik, és mi az, amiben komoly hátrányokat okoz a tevékenysége Magyarországnak. A hétvégi csúfos leszerepelés Magyarországot egészen rossz színben tüntette fel, és végképp megadta a lehetőséget arra Csehországnak, Szlovákiának és Lengyelországnak, hogy megmutassa, hogy gyakorlatilag nem egy módon kezelik a gazdasági válságot.
Ahogy hallgattam az államtitkár urat a múltkor is, most is Gál képviselőtársamat, azon gondolkodtam, hogy tényleg: mi értelme van ennek, hogy itt beszélgetünk? Amikor a Fidesz mond valamit a gazdaságról, akkor a kormány azonnal azt mondja, hogy na, nem, ez teljesen így van, a Fidesz csak rossz színben tünteti fel az országot, pedig nem is így állunk. Amikor október elején a parlamentben Navracsics frakcióvezető úr arról beszélt, hogy válságban van Magyarország, akkor hétfőn még Gyurcsány Ferenc tagadta az egészet, bár ekkor Soros Györgynek a könyve meg volt írva, ami a 2008-as hitelválságról szólt, majd négy nappal később önmaga bejelentette, hogy válság van.
A költségvetés előterjesztése kapcsán a gazdasági növekedésről többször folyt a vita, több olvasatban készült el, valami egészen lehetetlen módon nem is költségvetési előterjesztésről, hanem a második költségvetési előterjesztés többedik módosításáról kellett vitatkoznunk, ami az ellenzéket egészen fura helyzetbe hozta, és ahelyett, hogy a kormány a párbeszéd lehetőségét megadva próbált volna odafigyelni arra, amit az ellenzék mond, tartotta magát az eredeti menetrendhez, és így lett elfogadva ez a költségvetés. Tehát egy olyan menetben vagyunk, amikor most Keller államtitkár úr teljesen természetesen mondja, hogy igen, három százalék körül várható a gazdaság visszaesése. Amikor ezt három hónappal ezelőtt mondta az ellenzék, és mondták különböző gazdasági érdekszervezetek, akkor az még nem volt valós adat. Ilyen helyzetben arról beszélni, hogy mi legyen az országban, és hogyan legyen, nagyon nehéz, mert a kormányzat folyamatos ellenállásban van, nem ismeri fel azt a helyzetet, amiben vagyunk tulajdonképpen, és ilyen módon folyamatos késést szenvedünk.
Én arra lennék kíváncsi, hogy azok a programok, amelyek megfogalmazódnak, milyen hatással vannak a gazdaságra. A konvergenciaprogramban a következő olvasható: a vállalkozások forráshoz jutásának gyorsítása és bővítése érdekében átcsoportosításra kerül sor az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjai között, illetve azokon belül. A forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében egyszerűsödik a pályázati rendszer.
A rendelkezésre álló anyagok szerint ez a program maximum ötezer vállalkozást juttat uniós forráshoz. Az a kérdés, hogy ez milyen hatással van a gazdaságra. Tudják-e önök, hogy ha ez az ötezer vállalkozás megkapja ezeket a forrásokat, a magyar gazdaságban ez a fajta uniós támogatás mennyi munkahelyet teremt, és milyen gazdasági indikátorokkal mérhető ennek a hatása? Tehát az az intézkedés, amit most meghoznak, fél vagy háromnegyed év múlva milyen szerepet kaphat?
Középtávon a gazdaságpolitika - megint a programból idézek - határozott célja, hogy az átmeneti emelkedés után az adósságráta ismét csökkenni kezdjen. A középtávú költségvetési tervek teljesülése és az előrejelzésnek megfelelő nominális GDP-növekedés mellett a cél 2010-re érhető el, a jelenlegi prognózis alapján az adósságráta a 2009-es csúcsról fordulhat, és 2011-re a mutató 69 százalékra mérséklődik. Továbbá az Európai Bizottság egyik elvárása szerint is a kockázatokra való tekintettel elengedő tartalékot kell képezni, szükséges intézkedéseket kell hozni az államháztartási hiány 3 százalékos küszöbérték alatt tartása érdekében, gondoskodni kell arról, hogy megfelelő ütemben haladjon a költségvetési konszolidáció.
Néhány héttel ezelőtt már az uniós források önrészére hitelt vettek fel, miközben mindig arról volt szó, hogy ez a keret a költségvetésben felülről nyitott, és nagyobb felhasználás esetén is rendelkezésre áll az önrész. Az a kérdés, hogy ezt az állítását fenntartja-e a kormány, tehát ez működőképes lesz-e, és ez a finanszírozás ilyen módon tartható-e. Egyelőre ennyi. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr!
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy egészen vasárnapig szerintem nemzeti konszenzus volt abban, hogy a közép-kelet-európai régióra egy speciális intézkedéscsomagot szükséges kérnünk, követelnünk, ahogy tetszik, tehát megfogalmazni az igényünket erre. Azért mondom, hogy egészen idáig nemzeti konszenzus volt, mert a legnagyobb ellenzéki párt vezére nagyjából ugyanebben az irányban fogalmazta meg az igényét, amikor Merkel kancellár asszonnyal tárgyalt, csak kétszer akkora mértékben került ez megfogalmazásra.
Nyilván már hétfőn, amikor ez nem került olyan mértékben elfogadásra, ahogy arra mi számítottunk az Unió részéről - és ebben osztom Gál képviselő úr megjegyzését, hogy időben ez a vélekedés adott esetben változhat -, akkor a politikai érdekeknek alárendelve már nyilván a legnagyobb ellenzéki párt megpróbálja a korábban nemzeti konszenzust képező téma miatt is a miniszterelnököt támadni. Nincs ez így rendben szerintem, mert ezzel nem a miniszterelnököt gyengítik a képviselők, hanem az ország pozícióját, miközben, mondom, két nappal előtte egészen más volt az elképzelésük erről.
Én szeretném felhívni képviselő úr figyelmét arra, hogy a konvergenciaprogram mellékleteiben elég sok táblázatot feltüntettük, amelyben egyrészt kimutattuk az eltéréseket a 2007-es konvergenciaprogramhoz képest. A 6. számú melléklet a hosszú távú fenntarthatóság tekintetében ad eligazítást, munkatermelékenység növekedése, aktivitási ráta férfiaknál, nőknél, munkanélküliségi ráta, tehát mindazokra a kérdésekre a konvergenciaprogram aktualizálása választ adott. Természetesen időközben a válság miatt - amivel már a konvergenciaprogram esetében is számoltunk, és éppen ezért lett ez később benyújtva, és lett eljuttatva az Európai Unióhoz, mert azt szerettük volna, hogy már nagyjából feleljen meg a 2009-es költségvetésnek a konvergenciaprogram -, nemcsak Magyarországon, hanem, ahogy egy héttel ezelőtt mondtam, minden ország esetében a növekedési előrejelzések alapvetően megváltoztak. Még Magyarország esetében legkisebb talán a változás. Tehát ilyen szempontból még a lehető legjobban mértük be a változás mértékét.
Én azt gondolom, lehet persze ebből is politikát csinálni, hogy miért nem 3,5-re terveztük a költségvetést - a csökkenésben értem ezt -, ha ezt megtesszük adott esetben, akkor az lett volna a kifogás, hogy miért nem 5-re, vagy, hogy miért kell ekkora kiigazításokat végrehajtani, elég lenne csak egy. Tehát ebben nagyon nehéz megfogalmazni azt, ami az ellenzéknek is elfogadható lenne. Én azt tudom mondani, hogy a lehető legkörültekintőbben és a legnagyobb felelősséggel tettük azt, hogy megpróbáltuk megbecsülni, hogy figyelemmel a mi kapcsolati rendszerünkre is, hogyan alakulhatnak azok a keresleti-kínálati viszonyok, amik alapvetően meghatározzák az ország jövőbeni fejlődésének az alakulását.
Amikor ebben úgymond változtatni kellett, mert látható, hogy a válság kiterjedése sokkal nagyobb, mint amit decemberben gondoltunk, akkor ezt a változtatást megtettük. Még egyszer mondom: nem az a kérdés, hogy jól becsüljük-e a gazdaság szűkülésének a mértékét. Nem ez a kérdés. Folyamatosan e körül forog a vita, hogy jók-e a konvergenciaprogram számai, vagy nem jók. Az a kérdés, hogy ebben a helyzetben, amikor világosan látszik az egész világban, hogy micsoda visszaesés van, értelmes választ tud-e adni az ország erre, vagy sem. Befejeződik-e az, ami még látható módon most is tart, hogy félrevezetjük az országot, és azt a látszatot keltjük, kelti a legnagyobb ellenzéki párt, hogy szerkezeti átalakítások nélkül megúszható? Hogy lehet-e azt követni, hogy fölvállaljuk azt - nyilván ennek komoly következménye van -, hogy adott esetben a nyugdíjrendszerben jelentősen lépni kell? Hogy világosan megmondjuk az embereknek azt, amit évekig biztosan tudtunk, csak éppen toltuk magunk előtt a problémát, hogy kedves társadalom, nem tartható az a rend, ami a nyugdíjrendszerben kialakult, alapvetően változtatni kell, és utána az a válasz, hogy majd mi megvédjük a nyugdíjkorhatárt, a 62 évet? El kell dönteni, hogy mi szolgálja az ország sorsát! Az-e, hogy értelmetlen vitákat folytassunk bizonyos kérdésekről, vagy az, hogy a valódi problémákhoz közösen álljunk hozzá? (Dr. Eörsi Mátyás elhagyja az üléstermet.)
(Az ülés vezetését Kocsi László, a bizottság alelnöke veszi át.)
Fölteszi a kérdést képviselő úr, hogy konkrétan annak az 1400 milliárd forintos intézkedésnek mi a hatása. Még egyszer mondom, a 6. számú mellékletben bemutatjuk a hatását, de nem lehet csak és kizárólag egy intézkedésnek kimutatni a hatását, mert együtt van az az intézkedéscsomag, amit 2008-ban megfogalmaztunk. Csak jelzem, hogy ha jól emlékszem a számra, több mint 600 milliárd forintos intézkedésről döntöttünk október eleje óta, és nem mérlegeltük azt, hogy ez mit jelent a népszerűségben, és hogy minősítenek bennünket. Azt mérlegeltük, hogy az adott helyzetben milyen intézkedéseket kell nekünk meghozni, mi az, amit adott esetben a társadalom is képes elviselni, és hozzuk meg az ehhez szükséges intézkedéseket. Nem kis csomagot vállalt föl ez a kormány, a frakció és azok, akik ezt támogatták. Ezért nem megróni kell azokat, akik felismerték az ország érdekét, hanem meg kell köszönni, hogy nem a népszerűséget hajhászták, hanem valóban felelősen jártak el.
Nyilvánvaló, hogy miután az adósságráta is függvénye annak, hogy hogyan alakul a gazdasági növekedés, ha egy jelentős visszaesés van, és ez a nevezőben van, akkor ez kihatással van az adósságrátára is. Egyébként az adósságráta alakulását szintén bemutattuk a konvergenciaprogramban, és nyilván akkor, amikor ismételten beszámolunk a teljesülésről, ezt értelemszerűen az új prognózisnak megfelelően fogjuk bemutatni. Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Képviselő úr, kíván reagálni?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tényleg nagyon röviden, mert egészen elképesztő az, amiket államtitkár úr mond. Nagyon jó, csak azt kellene tisztázni szerintem alapkérdésben, hogy önök szerint a kormányzási felelősség a kormányé vagy az ellenzéké, az az eszközrendszer, ami a kormánynak rendelkezésére áll, rendelkezésre áll-e az ellenzék esetében is. Valahol itt valami óriási félreértés van.
Én mint ellenzéki szívesen meghallgatom a kritikákat, és azt gondolom, mint ellenzéknek az a dolgunk, hogy kritizáljuk a kormányt, de az, hogy a kormány megnyilatkozásaiból mindig az sül ki, hogy egyébként meg az ellenzék a felelős, egészen elképesztő. Ami az elmúlt hét évben történt Magyarországon, ami az uniós csatlakozás óta van, ami 2006 óta zajlik ebben az országban, önök úgy adják elő, hogy itt most meg kellene köszönni, hogy önök kormányoztak? Tényleg nagyon boldognak kellene lennünk, hogy utolsók lehetünk az Unióban, hogy rajtunk röhög Csehország, Lengyelország, Szlovákia? Hogy Romániával, Ukrajnával, Bulgáriával vagyunk egy besorolásban? Egy héttel ezelőtt átsoroltak minket adósság szempontjából. Ezt kellene megköszönnünk, hogy milyen jól dolgoznak az országért? Óriási félreértés van!
Államtitkár úr, ha ebbe az irányba megyünk tovább, akkor mihamarabb bekövetkezik az, amitől mindenki fél, és akkor teljesen felesleges az ellenzéknek arról beszélnie, hogy a kormány mondjon le, mert úgyis le kell mondania, mert úgy elkergetik magukat, hogy a határig nem állnak meg. Nem lehet így. Itt válaszol nekem arra a kérdésre, amit feltettem az ötezer vállalkozás alapján. Tehát azt mondja, hogy a magyar vállalkozások, az az ötezer vállalkozás az átlagban akkor 700 millió forintot fog kapni - az 1400 milliárd forintot. Ezt állította. Ez volt a válasza a kérdésemre. Erősítse meg! Mert akkor versengés lesz a között az ötezer vállalkozás között, akik az 1400 milliárdot fel akarják használni. Vagy ne adj' isten, nem jól válaszolt volna? Persze, ezt én nem mondhatom, mert mégiscsak mi beszélünk rosszul, a kormány meg jól.
Azt hiszem, ahol most vagyunk, az pontosan megvilágítja, hogy mi a probléma. A kormánynak füle nincs arra, amit az ellenzék mond. Alapvetően abból indul ki, hogy rosszul mondja, és ezért csak rossz lehet.
A konvergenciaprogramról: érdemes lenne egy olyan kimutatást készíteni, hogy a konvergenciaprogramban a tervezés szintjén megadott számok között hány teljesült, és mennyi nem teljesült. Egészen félelmetes arány jönne ki, és azt gondolom, nem a pontos becslések győznének, és ez a baj ezzel a programmal. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Államtitkár úr, kíván reagálni az elhangzottakra? (Dr. Eörsi Mátyás visszatér az ülésterembe.)
(Az ülés vezetését dr. Eörsi Mátyás, a bizottság elnöke veszi át.)
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Képviselő úr, az 1400 milliárd forint nem azt jelenti, hogy behívjuk a vállalkozókat, és akkor egy borítékban odaadjuk nekik az átlagos forrásokat, pénzeszközöket. Bajnai miniszter úr számos esetben világossá tette, hogy az 1400 milliárd forintos csomag milyen tételekből áll össze, milyen intézményrendszeren keresztül képes eljutni: garanciavállalásban, banki hitel formájában, közvetlen támogatásként, vissza nem térítendő támogatásként, és nyilván megvan az a feltételrendszer, amin keresztül hozzá lehet jutni.
Egyébként az előző válaszadásban nem tettem olyan kijelentést, amit ön feltételezett nekem. Most elmondtam, hogy ez egy meglehetősen bonyolult, de áttekinthető rendszeren keresztül juthat el azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek ezzel élni tudnak. Még egyszer mondom: vissza nem térítendő támogatás, garanciavállalás, hitel formájában juthat el a vállalkozásokhoz, és - még egyszer mondom - ez többször világossá lett téve.
Képviselő úr, még egy megjegyzés: nem véletlenül kértem azt a legnagyobb ellenzéki párt gazdaságpolitikusától, hogy jöjjön, mondja el azokat az adóelképzeléseket, amelyeket megfogalmaz a Fidesz, végezzük el a számításokat arra is. Azt is vállaltam, hogy ezzel nem politizálunk. Mert tisztában vagyok azzal, hogy nincs meg az ellenzéki pártnak az eszközrendszere - nem is lehet meg -, ami megvan egy kormánynak. Ezt az eszközrendszert szerettem volna felkínálni, mert nem kizárt, hogy adott esetben egy tőlünk jobb megoldást javasol a legnagyobb ellenzéki párt. De számoljuk ki, nézzük meg a hatásokat! Elutasító volt a válasz.
Azért mondom, nem az a kérdés, hogy most hogyan jutottunk el ide, hanem hogy most mit teszünk, és nem is akarom tovább ragozni a vitát. Erre utaltam, amikor felhívtam a figyelmet arra, hogy ma már, persze majd a kampányban érdekes lesz, hogy ki mit tett az elmúlt időszak alatt, de nem ez a kardinális kérdés, hanem az, hogy azokból a javaslatokból, ami az asztalra került, képesek vagyunk-e megtalálni az ország számára a kivezető utat. Ez a kérdés. És adják-e ehhez a támogatásukat, vagy csak folyamatosan azt mondják, hogy megvédjük a szociális rendszert, megvédjük az embereket, megvédjük a vállalkozókat, megvédjük a költségvetés kiadását, mindent megvédünk. Csak akkor ebből nem lesz kezelhető, alapvető szerkezeti váltás az államháztartáson belül. Erre akartam felhívni a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Veress képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Ha már a külföldi megítélésnél tartunk, akkor azt hiszem, érdemes lenne arra a megítélésre is odafigyelni, hogy Magyarország számára a létező legnagyobb veszély ma abban van, hogy a különböző politikai erők egyszerűen képtelenek egymással normális párbeszédet folytatni, és képtelenek arra a minimális együttműködésre, ami az ország továbbéléséhez szükséges.
Azt gondolom, ezt a mai napon kiválóan sikerült demonstrálnunk, úgyhogy ebből talán jó lenne továbblépni. Az a fajta populizmus, ami ma is igen szép példákkal jelent meg, sok mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy ebből a helyzetből az ország kilépjen. Azt gondolom, ezt jó lenne befejezni, már csak azért is, mert amikor most utólag arról beszélünk, hogy hétfőn a miniszterelnök miért nem mondja, hogy bajban vagyunk; talán azért uraim, mert a bankrendszer összeomlásának megelőzéséhez vannak bizonyos technikai lépések, és ezt a mindenkori miniszterelnöknek és a mindenkori bankelnöknek... (Ivanics Ferenc? Nem omlott össze.) Nem omlott össze, hála istennek, és többek között a valóban logikus és szükséges lépések megtétele miatt nem következett be az összeomlása. Utólag persze lehet erről egészen más meséket elmondani, csak nem tisztességes. De hát lehet, hogy ez túl nagy elvárás ebben a bizottságban.
A másik dolog, amiről - azt hiszem - érdemes lenne inkább beszélnünk, a konvergenciaprogram kapcsán, az pedig az, hogy Magyarország és a többi közép-kelet-európai ország euróövezethez való csatlakozása nemcsak a mi érdekünk lenne, hanem azoknak a tagállamoknak is, akik egyelőre nem tudják eldönteni, mi az érdekük. Ausztria, amelynek a bankrendszere 70 százalékos kitettséggel figyeli, hogy mi történik Magyarországon, már elkezdett lobbizni, ugyanakkor egészen érdekes jelentéseket is bedobnak a köztudatba: láthatólag ők sem tudták eldönteni, hogy mi jó még nekik.
Nekünk viszont pontosan tudnunk kell, hogy egy dolgunk van: a lehető leggyorsabban és bármi áron csatlakozni az euróövezetbe. Ellenkező esetben - ahogy hallom ismerősöktől, a londoni tőzsdén már 500 forint feletti forint-euróárfolyamon vannak jegyzések - jól láthatóan az a társaság, mondjuk az a hedge bankcsoport, amely egyszer már megpróbálta az országot bedönteni, és akkor nagyon kemény veszteségeket szenvedett el az IMF gyors reakciójának következtében, úgy döntött, hogy ezt a veszteséget megpróbálja visszaszedni. Nem biztos, hogy nekünk e szerint a forgatókönyv szerint kellene menni. Azt gondolom, ez kicsit sokba fog nekünk kerülni, ha ebből nem tudunk kilépni.
Fél- vagy háromnegyed év múlva hány munkahelyet fog teremteni egy csomag? Uraim, miről beszélünk? Az Egyesült Államokban 8 trillió dollár tűnt el a pénzügyi rendszerből, a visszakonszolidációhoz fél- és 3,5 trillió dollár beinvesztálását akarják elintézni a kormánynál a bankszektor tagjai, és ez még nem a reálgazdaság, ez még csak a bankszektor. Nincs élő ember Magyarországon, de a világban sem, aki a fél-háromnegyed év múlva lehetséges hatásokat valóban felelősen meg tud állapítani. Persze lehet ilyen lineáris extrapolációkat végezni, csak az a kérdés, hogy ezeknek a gyakorlatoknak van-e valami értelme. Az az érzésem, hogy édeskevés.
Amin érdemes lenne közösen elgondolkodnunk, az talán egy másik dolog: a kis- és középvállalatok modernizációja. Az valóban hozhatna gazdasági teljesítményt, és valóban hozhatna pénzügyileg valamiféle stabilizációt, csak ezt megint nem lehet féloldalasan csinálni. Ha lehet valahol, akkor itt nagyon komolyan kellene együttműködést kialakítani. Erre valamilyen szándékot tényleg jó lenne meglátni.
Jelen pillanatban arról beszélünk, hogy a gazdaság élénkítése hogyan képzelhető el, ezt milyen csomagokkal lehet megcsinálni. Az elmúlt években többször, egymástól teljesen független elemzők megmutatták azt, hogy a magyar gazdaság jelenlegi szerkezete és ilyen exportkitettség mellett azok a próbálkozások, hogy élénkítsük a magyar gazdaságot, automatikusan csak az eladósodást és az egyensúly romlását hozhatják. Valamilyen más megoldás kellene, ezért utaltam arra, hogy a kis- és középvállalati szektor érdemi modernizációjában kell, kellene előrelépnünk.
Azt szeretném kérni, hogy ha a beszélgetésünket tárgyszerűbbé tudnánk tenni, akkor talán azon lenne érdemes elgondolkodni, hogy akkor az euróövezetbe való belépésnek milyen valós lépéseit tudjuk megtenni, ehhez mennyire tud segítséget nyújtani Magyarország jelenlegi és a készülő konvergenciaprogramja. Azt is szeretném kérni, hogy lehetőleg egyféle mércét alkalmazzunk. Tehát, ha azt kérjük, hogy előre osszák meg velünk az elképzeléseket, akkor utána ne mondjuk azt, hogy amíg nem látunk benyújtott törvénytervezeteket, addig nincs miről beszélni. Ha pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy csak törvénytervezetek alapján tudunk tárgyalni, akkor lehetőleg ne kérjük számon azt, hogy előzetes konzultációra is szükség lenne. Tehát valamiféle normál megközelítést javasolnék mindkét részről. Köszönöm.
ELNÖK: Államtitkár úr? (Jelzésre:) Nem kíván szólni. Akkor én is hozzászólnék, és utána megadom a szót Nógrádi képviselő úrnak, ahogyan megállapodtunk. Ezúttal nem mint a bizottság elnöke, hanem mint a párt képviselője is meg voltam szólítva, ezért ebben a minőségemben engedjenek meg néhány reflexiót.
Az államtitkár úr azt kérdezte, mit csináltunk akkor, amikor Magyarországon 4,5 százalékos növekedés volt, és megadta a választ, hogy semmit nem csináltunk. Ezt az értékelést nem osztom. Amikor Magyarországon 4,5 százalékos növekedés volt, nagyon is csináltunk valamit: szórtuk a pénzt két kézzel. Nekem La Fontaine Tücsök és a hangya című meséje jut eszembe, egészen pontosan úgy viselkedtünk, mint a tücsök.
És hogy megelőzzem azt, ami múltkor a plenáris ülésen történt: ebben a saját pártomnak is megvan a felelőssége. Megszavaztuk a Medgyessy-féle 13. havit, a 100 napot, nyilván megszavazta az akkori koalíciós partnerünk, megszavazta a legnagyobb ellenzéki párt, és azóta is kizárólag arra vonatkozóan éri nyomás a kormányt a legnagyobb ellenzéki párt részéről, hogy költsön még többet, tehát viselkedjék még egyszer tücsökként.
Megvan a saját pártom felelőssége abban, hogy a szerkezetátalakítás, amelynek elmaradásáról az államtitkár úr beszélt, elmaradt, az egészségügyi reform menedzsmentjében nyilván nagyon sok hibát elkövetett a Szabad Demokraták Szövetsége által jelölt miniszter, a párt is maga. De hozzátesszük azt, hogy a mai és akkor is legnagyobb ellenzéki párt mit művelt ezekkel a szerkezetátalakítási kísérletekkel, az akkori koalíciós partneren belül milyen viták folytak, hogy ez jó-e, mikor, hol, melyik erő győzedelmeskedett, és saját maguk is támadták az általuk támogatott kormány által elfogadott reformot. Ezek mind-mind nagyon fontos kérdések, érdemes a múlttal ennyiben foglalkozni annak érdekében, hogy a jövő kihívásaival tisztában legyünk.
Azt kérdezte Nógrádi képviselő úr - költői kérdés volt, de mégis a pártomhoz intézte ezt a költői kérdést -, hogy miért támogattuk ezt a költségvetést, illetőleg a kérdésbe, ha tetszik, belefoglaltatik az is, hogy miért támogatjuk a kormány életben tartását.
Két részre osztom a válaszomat, képviselő úr. Az egyik: ez a mérhetetlen infantilizmus, ami a magyar politikában még mindig van. E tekintetben teljes mértékben osztom államtitkár úr értékelését Ivanics képviselő úrnak arra a felvetésére, hogy a kormányt megalázták volna - nem emlékszem a pontos kifejezésre -, hogy súlyos vereséget szenvedett Brüsszelben. Egészen pontos az államtitkár úr értékelése, egészen pontosan pénteken, tehát még egy hete sincs, amikor Orbán pártelnök úr pontosan ugyanezt kérte Merkeltől. Arra is jól emlékszik államtitkár úr, hogy csak az összegszerűségben volt különbség, kétszer annyi pénzt kért.
Tisztában vagyok ezzel az amerikai politikai bon mot-val, hogy semmi sem rövidebb, mint a választók memóriája, és ezzel sokan élnek is, de azért hogy múlt péntekig ne terjedjen vissza a memóriánk! Orbán elnök úr pontosan azt kérte, hogy Angela Merkel kancellár asszony támogassa a térségbe irányuló gazdasági támogatást. Nem tudom, mit válaszolt neki Merkel, azt tudjuk, hogy az Európai Unió állam- és kormányfőinek a többsége mit válaszolt. Megjegyzem, a dolog megint visszatér ahhoz, hogy most ki önző meg ki nem, hogy mi önzőek vagyunk-e, de azt, hogy most kudarc volt vagy nem volt kudarc, csütörtökön megvitatjuk a miniszterelnök úrral magával.
De hogy azonnal kudarcként beállítani, miközben ugyanazt kérjük mi is, ez tényleg olyan elképesztő infantilizmusról szól számomra. Tehát a dolog arról szól, hogy semmi sem érdekes a dolog érdemében, ha valahol lehet ütni, akkor ütünk, egyébként magunkat meg védjük, és az egész egy ilyen hihetetlen politikai homokozóvá válik, ahol minden fontos, csak az nem, hogy az ország mitől menjen előbbre.
Arra a kérdésre, hogy miért nem járulunk hozzá a magunk 19 szavazatával az idő előtti kormányváltáshoz, azt tudom mondani - lényegében egyetértve Gál képviselő úrral -, hogy egy valóságos program hiánya ennek az oka. Orbán Viktor miniszterelnök úr, ha jól tudom, tegnap azt mondta, hogy a válság legyűrésének a legegyszerűbb módja a gyors kormányváltás. Tényleg, képviselőtársaim, mit tudunk egy európai ügyek bizottságában, szakpolitikusok: tényleg csak ennyit? Tehát tényleg azt gondoljuk, hogy önmagában attól, hogy a kormányváltás bekövetkezik, akkor ettől itt minden megváltozik? Vagy itt vannak tennivalók is?
Mert ha tényleg azt gondoljuk, hogy az ország előtt álló kihívásokra a megoldás varázsvesszőkből áll, akkor megint egy hihetetlen infantilizmusról teszünk tanúbizonyságot, és megjegyzem: megint becsapjuk a magyar választókat, de erre vissza fogok térni egy kicsit később.
Azt gondolom, valamit kellene tudni arról, hogy tényleg az a politikai erő, amely idő előtt át akarja venni az ország vezetését, mit akar csinálni. Azt gondolom, ebben az a politikai üzenet, hogy egyszerre akarunk radikálisan és mindenütt adókat csökkenteni, ugyanakkor nagymértékben növelni a kiadásokat, én ezt nem tekintem - személyesen sem és a pártom nevében - realisztikus gondolatnak.
Tessék végigülni - nyilván a képviselőtársaim végigülik - a parlament interpellációs időszakát, minden három kérdésből legalább kettő vagy négyből három arról szól, hogy a kormány miért nem költ többet! Majd ugyanannak a hétnek akár a másnapján idejönnek, és azt mondják, hogy milyen a konvergenciaprogram. Azt mondta Gál képviselő úr, hogy ez nem megy. Dehogynem! Tessék megnézni a népszerűségi mutatókat! Hogyne menne! A dolog hihetetlenül működik. Azt gondolom, ha ez így megy tovább, persze a Fidesz meg fogja nyerni a választásokat egy rendes választási menetrendben.
Tőlünk azt kérik, hogy mi ahhoz járuljunk hozzá, hogy ezt ne várjuk meg, hanem ez már korábban következzék be. Azt mondom: de mire fel? A magyar népnek jogában áll 2010-ben azt mondani: itt van egy párt, az ég egy világon semmit nem mond, csak azt, hogy majd ha én leszek, akkor minden jobb lesz, és hatalmas többséggel kormányra fog majd kerülni. Ha önök azt gondolják, hogy nem lesz őszödi beszédek egész sorozata, akkor tévednek. Nem azt értem ezen, hogy ki fog állni az akkori miniszterelnök, és azt fogja mondani, hogy kérem szépen - néhány trágár szó kíséretében -, nem csináltunk semmit. Dehogyis! Ezeket a mostani interpellációkat, a sajtónyilatkozatokat, amelyeket naponta tesznek, naponta fogja az akkori ellenzék az önök fejére olvasni. Ezek mik, ha nem ígéretek? Nehogy már azt gondoljuk, hogy el lehet játszani a szavakkal! Hogy csak egy kampányban, egy miniszterelnök-jelölt által elmondott mondatokból lehet idézni! Csudákat! Át lehet verni az országot, az országnak jogában áll önöket megbízni, és jön a feketeleves.
Nem tudom, kikből fog állni az ellenzékük, nem tudom, mekkora erőt fog képviselni, de ha csak egy ember lesz ott, éjjel-nappal ezt fogja mondani: hazudtak, hazudtak, hazudtak. Igazuk lesz? Igazuk lesz.
Ezért azt tudom önnek mondani a kérdésére válaszolva, hogy ha az ország így fog dönteni, én azt tudomásul fogom venni, a demokrácia hosszú tanulási folyamat - nemcsak a politikusoknak, az országnak is -, mit higgyenek el egy párt ígéreteiből, és mit ne higgyenek el. De ehhez, ami ma az ország előtt álló kihívásokról elhangzik akár a plenáris ülésen, sajtótájékoztatókon vagy pedig akár itt, ezen a bizottsági ülésen, ehhez én és a pártom nem adjuk a támogatásunkat, hogy ebből kormányzás következzen. Majd megteszi a magyar nép.
Körülbelül ez a válaszom a kérdésére, képviselő úr. Nem tudom, államtitkár úr kíván-e reflektálni. (Keller László: Nem.)
Nógrádi képviselő úr, egy felszólalásra, utána az ülést berekeszthetjük.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem értem ezt a kirohanást elnök úr részéről. Egyetlen szóval nem hoztam elő sem a kormányváltást, sem pedig az előrehozott választásokat. Ha ez valami felgyülemlett politikai feszültség okozta, politikai pamfletként értelmezhető kinyilatkozás volt, akkor ezt elfogadom, de én egy tiszteletteljes javaslatot tettem, és szó sem volt arról, hogy én bármikor is kérdést tettem volna fel akár elnök úrhoz, akár az SZDSZ-hez, hogy miért nem akarja megszavazni az előrehozott választásokat. Ezzel kapcsolatban megvan a saját véleményem, de igyekeztem kizárólag csakis a napirend témájához kapcsolódni, és a javaslatomat megindokolni.
Még egyszer mondom, nem értem, hogy ezt miért kell általános politikai keretek között felvetni, hacsak nem amiatt, mert valami olyan belső feszültség munkál az SZDSZ-ben, amely nem tudja ezt a kérdést saját maga lelkiismeretével sem helyére tenni. Jóval inkább értek egyet Szent-Iványi István képviselő úrral, aki azt mondta, hogy ami Magyarországon zajlik, az céltalan agónia és tehetetlen vergődés. Ez egy SZDSZ-es európai parlamenti képviselő szájából hangzott el, és osztom ezt a véleményt.
Ha már itt előrehozott választásokról és kormányváltásról is szó esett, egy dolgot szeretnék rögzíteni, ami régóta megfogalmazódott bennem. Úgy gondolom, az a kormány, amely stabil politikai mandátummal bír, az a kormány, melynek előre rögzített politikai felhatalmazása van, az a kormány, amely tiszta lelkiismerettel tud a választói elé állni, az a kormány, amely előre rögzített programot valósít meg kormányprogram révén, azt egyetlen ellenzék nem tudja kibillenteni az egyensúlyából. Az ellenzék azt tudja kibillenteni az egyensúlyából, akinek rossz a lelkiismerete, aki tehetetlen, aki vergődik, aki agóniában van. Mellesleg rossz is az üzenete, mert Európában egyetlen kormánytól, még kisebbségi kormányoktól sem halljuk azt, hogy minden egyes kudarcáért vagy a világgazdaságot, vagy az európai gazdaságot, vagy a szomszédokat, vagy az ellenzékét teszi felelőssé. Egyszerűen komolytalanná teszi az egész rendszert, komolytalanná teszi az egész kommunikációt.
Európai választások lesznek júniusban, és arra utaltam, amikor a pénzügyi biztosra vonatkozó megjegyzésemet megtettem - amit vállalok -, hogy átrendeződés lesz az európai politikai színtéren, és nem feltétlenül biztos az, hogy az őszödi ezernyi trükköt egy új pénzügyi biztos ugyanolyan elnézően fogja kezelni, mint az előző. És ez politikai kockázat Magyarország számára és a magyar kormány számára, amely Európa-szerte messze híres hiteltelenségéről. Ezt azért jó rögzíteni, és ha lehet beépíteni, akkor a konvergenciaprogram láthatatlan kockázatai közé építsük ezt be.
Ha visszaemlékeznek a hozzászólásomra, én javaslatot tettem. Azt a javaslatot tettem tiszteletteljesen - alkotmányos jogomból fakadóan -, hogy a következő időszakban úgy lenne célszerű aktualizált konvergenciaprogramra adott jelentést vitatni, ha közben megismerjük előre azokat az intézkedéseket, amellyel az aktualizáció pontos folyamatában ezt el akarja helyezni a kormány.
Veress képviselő úr, azt javasoltam, hogy ha beteszi a parlament elé a javaslatokat a kormány, akkor legyen kedves ezt a konvergenciaprogram vonatkozásában itt, a bizottság előtt is bemutatni. Ennyit jeleztem, ennyit javasoltam. Alkotmányos jogomból fakadóan, és gondolom, Gál képviselő úrnak is alkotmányos jogából és kötelezettségéből fakadóan - mondjuk - kötelessége meghallgatni és mérlegelni ezt a véleményt, és nem pedig sértegetni.
Mert az a valós politikai silányság, hogyha az az ellenzék, amelyet önök állandóan mindenfajta probléma okaként kiáltanak ki, tesz valami javaslatot, akkor annak vagy az a reakciója, hogy hülyeség, vagy az a reakciója, hogy nem igaz, vagy elkezdjük személyesen sértegetni azt, aki ezt a javaslatot meg merte tenni. Ez egy megfelelő szocializációs közegben - ahol adott esetben önök szocializálódtak - biztosan elfogadható, de nem a demokratikus közeget minősíti.
Alkotmányos kötelességem és jogom, hogy kritizáljam a kormány beterjesztett intézkedéseit. Önöknek, Gál képviselő úr, pedig alkotmányos kötelességük és joguk, hogy kormányozzanak, nem máson kérni számon a felelősséget a kormányzás szerencsétlenségéért, hanem hogy kormányozzanak. Tehát az a politikai silányság, hogyha a kormány nem kormányoz, és az is politikai silányság, ha az ellenzék nem teszi azt, ami a dolga, hogy görbe tükröt állítson a kormányzat javaslatai elé, és kritizálja azt. Az a politikai silányság, hogyha az ellenzék véleményére nem adunk, vagy legalábbis olyan szinten reagáljuk le, hogy abból személyes sértés vonható le következtetésképpen. Az a politikai silányság, ha a kormány nem tudja felmérni magát a politikai erőtérben, és nem tudja magát beazonosítani mint kormányzó tényezőt, hanem keresi a bűnbakot mindenkiben, aki csak létezik.
És akkor felvetődik a kérdés, hogy ebben az országban ki az ellenzék. Azok, akik formálisan ellenzékként kisebbségben vannak a parlamentben, vagy pedig azok, akik az ellenzék ellenzékeként megpróbálnak mentőkötelet találni kommunikációban. Mert én csak annyit kértem, hogy lássuk már azokat az intézkedéseket konkrétan, amire önök hivatkoznak. Csak annyit kértem, hogy mutassuk be ezt a konvergenciaprogramra vonatkozó hatásában. Borzasztó politikai bűnt követtem el. Borzasztó politikai bűnt, és ezért kijár nekem minden sértés, amit csak ki lehet osztani egy ellenzéki képviselőnek, mellesleg nemcsak itt a bizottságban, hanem ki lehet osztani a parlamentben is.
Tehát így működik a magyar demokrácia többségi felfogása. Aki mer javasolni, azt sértéssel nyomjuk le a víz alá, de egyébként meg kérjük számon rajta, hogy miért nem javasol. Nézzünk már szembe ezzel a stílussal! Egy országot nemcsak intézkedésekkel, hanem stílusban is kell helyes irányba kormányozni!
Azt szeretném kérni államtitkár úrtól és elnök úrtól, hogy a konvergenciaprogram kapcsán, miután a kormány beterjesztette törvényjavaslatait az Országgyűlés elé, vizsgáljuk meg ennek lehetséges hatását, hatásmechanizmusát annak érdekében, hogy az áprilisi konvergenciajelentésben már olyan szintű adatokkal tudjunk kiállni, amely megpróbálja az ország hitelességét valamilyen módon biztosítani vagy helyreállítani, vagy legalábbis kialakítani azt a közös alapvetést, amelyek mentén ezeket a kérdéseket értékelni tudjuk. Ennyi volt a javaslatom és a kérésem, és azt szeretném kérni, hogy ha lehet, akkor érdemben erről vitatkozzunk, és mellőzzük azt a politikai eszmefuttatást, amely itt konkrét kötődés vagy konkrét logikai rendszer szerint nem kapcsolódik ehhez a kérdéshez. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Azzal zárjuk le ezt a napirendi pontot, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy a konvergenciajelentést idehozza a bizottság elé, és azzal, hogy ne politizáljunk a parlamenti bizottságban, de ezzel valószínűleg a többség nem fog egyetérteni. Egyebekben, ahogy ígértem, nem reflektálok önre.
A következő napirendi pontunk a Tanács irányelve a hozzáadottérték-adó kedvezményes mértéke tekintetében történő módosításról. Az Országgyűlés állásfoglalást fog hozni, ezért zárt ülés rendelek el. Kérem, akinek nincs joga arra, hogy itt jelen legyen, hagyja el a termet.
(A nyílt ülés befejezésének időpontja: 12 óra 45 perc
(A bizottság 12 óra 45 perctől 13 óra 12 percig zárt ülésen folytatta munkáját,
melyről külön jegyzőkönyv készült)
|
|
|
Dr. Eörsi Mátyás a bizottság elnöke |
Jegyzőkönyvvezetők: Nánásiné Czapári Judit és Szoltsányi V. Katalin