EIB-15/2009.
(EIB-131/2006-2010.)
az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2009. június 9-én, kedden, 9 óra 04 perckor
az Országház főemelet 61. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Elnöki bevezető*
A napirendi javaslat módosítása, a napirend elfogadása*
Eszmecsere a kohéziós politika jövőjéről az ún. Barca-jelentés kapcsán*
Dr. Iván Gábor szóbeli kiegészítése*
Dr. Heil Péter szóbeli kiegészítése*
Kérdések, észrevételek, megjegyzések*
Dr. Iván Gábor reagálása*
Dr. Heil Péter válasza*
További kérdések, észrevételek, reflexiók*
Elnöki zárszó*
Elnököl: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke
Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke
Dr. Botka László (MSZP)
Káli Sándor (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP)
Dr. Veres János (MSZP)
Veress József (MSZP)
Ékes József (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz)
Manninger Jenő (Fidesz)
Nógrádi Zoltán (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Braun Márton (Fidesz) Ivanics Ferencnek (Fidesz)
Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) Ékes Józsefnek (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) Firtl Mátyásnak (KDNP)
Dr. Heil Péter kabinetfőnök (Miniszterelnöki Hivatal)
Dr. Iván Gábor szakállamtitkár (Külügyminisztérium)
Simon László elnökhelyettes (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 04 perc.)
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, a kormány képviselőit minden szinten, a bizottság munkájára kíváncsi hallgatóságot - ha van ilyen - és a szakértőket. A bizottságunk határozatképes.
A napirendi javaslat módosítása, a napirend elfogadása
Két napirendi pontra tettem javaslatot, mégpedig a kohéziós politika jövőjéről való eszmecserére, illetőleg egy egyeztetési eljárásra. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium jelezte, hogy a minisztériumot Zarándy Tamás főosztályvezető úr tudja csak képviselni. Mi jeleztük nekik, hogy a 2004. évi LIII. törvény 4. § (3) bekezdése értelmében az európai uniós tervezet elfogadásáról döntést hozó Tanács ülését megelőzően az illetékes miniszter vagy politikai államtitkár az Országgyűlés felkérése alapján megjelenik az Országgyűlés előtt, és ismerteti a kormánynak a Tanács-ülésen képviselni kívánt álláspontját. Ezt nem is lehet másképp értelmezni, szándékosan volt így megfogalmazva a törvényben, miközben sajnos, más bizottság előtt a köztisztviselők is képviselhetik a kormányt, amit én sose tartottam jónak, mert politikai ügyekben kell helytállniuk egy politikai álláspontért. E szerint a törvény szerint kizárólag a politikai szint képviselheti a kormányt, ezért, ha a bizottság egyetért, ezt ne tűzzük napirendre, csak akkor, ha a törvénynek megfelelő politikai szint fogja képviselni a tárcát. (Általános helyeslés.) Bólogatást látok. Van-e észrevétele a bizottság tagjainak? (Nincs jelzés.)
Akkor egy napirendi pontra teszek javaslatot, ha nincs hozzászólás. Kérdezem a bizottságot, kik támogatják a napirendünket. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.
Eszmecsere a kohéziós politika jövőjéről az ún. Barca-jelentés kapcsán
Tehát egy napirendi pontunk van, a Barca-jelentés alapján eszmecsere a kohéziós politika jövőjéről. Tisztelettel köszöntöm Iván Gábor szakállamtitkár urat a Külügyminisztériumból, Heil Péter kabinetfőnök urat a Miniszterelnöki Hivatalból és Simon László elnökhelyettest a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Úgy állapodtunk meg, hogy először Iván Gábor szakállamtitkár úr fogja tájékoztatni a bizottságot, azt követően Heil Péter úr teszi meg kiegészítéseit. Miután ez nem egy szokványos public hearing, ahogy a bizottság általában működik, azt javasolom, ne egyenként menjenek a viták, hanem egy normális vita alakuljon ki, és ne tartsuk azt a rendet, amit általában a bizottság kialakított, hogy minden képviselői felszólalásra a kormány képviselője válaszol, tehát formalizáltan, hanem inkább egy beszélgetés legyen. Elfogadható ez a bizottság számára? (Általános helyeslés.) Köszönöm szépen, akkor így fogunk eljárni.
Iván Gábor szakállamtitkár urat megkérem, hogy adja elő, amit elő kíván adni számunkra. Tessék parancsolni!
Dr. Iván Gábor szóbeli kiegészítése
DR. IVÁN GÁBOR (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Ha megengedik, én nem a jelentés részleteiről szólnék, hanem arról a folyamatról, aminek ez a jelentés része, különös tekintettel a 2011-es elnökségi felkészülésünkre. Arról már korábban tájékoztattuk a bizottságot, hogy az elnökségi felkészülésünk során a közös politikák alakítására különös figyelmet kívánunk fordítani, különös tekintettel arra, hogy minden várakozásunk szerint a 2013 utáni pénzügyi keretek vitája a magyar elnökség alatt indul meg.
A mostani tervek, elképzelések szerint a költségvetés felülvizsgálati folyamata az év végén vagy legkésőbb jövő év első felében a spanyol elnökség alatt lezárul, amely egy olyan gyakorlat, ami számba veszi mindazokat a gondolatokat, ötleteket, amik a költségvetés jövőjét befolyásolhatják, de érdemben nem változtatja meg a 2007-2013-as kereteket, majd ennek a vitának a tanulságait is figyelembe véve, a várakozásunk az, hogy a Bizottság jövő év végén teszi közzé javaslatát a 2013 utáni költségvetési keretekre, ami azt jelenti, hogy ennek a tanácsi vitája vagy a belga elnökség végén, de inkább nagyobb valószínűséggel a magyar elnökség alatt indul meg, és ez egy olyan ügy lesz, amit minden bizonnyal tovább fogunk majd adni lengyel barátainknak. Még nem volt arra példa, hogy a költségvetési keretek vitájáról fél év alatt meg lehetett volna állapodni.
Tudjuk azt, hogy a költségvetési keretek vitája nem feltétlenül egy elvont dolog, hiszen annak tartalma a közösségi politikák vitáját jelenti, és minden várakozás szerint a kohéziós politika ennek a vitának az egyik központi eleme lesz a mezőgazdasági politika, az energiapolitika, a kutatás-fejlesztési politika, a szomszédságpolitika mellet. Az sem zárható ki teljes mértékben, hogy azért is fog nagy figyelmet kapni a kohéziós politika, mert most körülbelül összemérhető súllyal szerepel a költségvetésben a közös mezőgazdasági politika és a kohéziós politika, és nem tartom kizártnak, hogy a kohéziós politika támogatási forrásainak összessége a legnagyobb tétel lesz 2014 után a költségvetésben. Ami nagy költségvetési tétel, az mindig felkelti a tagállamok érdeklődését akár kedvezményezetti oldalon, akár nettó befizetői oldalon. Talán a nettó befizetői oldalon nagyobb szokott lenni ilyenkor az érdeklődés egy politika iránt a tekintetben, hogy milyen módon alakítható, milyen módon tehető olcsóbbá ez a politika.
Az elnökségi programunkban arra készülünk, hogy ezt a vitát ne ebből a szempontból, tehát ne a költségvetés nagysága vagy ne az egyes politikákra szánt összegek nagysága alapján vigyük, illetve kezdjük meg, hanem azt szeretnénk - és ebben a Bizottsággal már voltak előzetes kontaktjaink, és ebben a Bizottság partnernek tűnik -, hogy a közös politikákról, azokról a közös célokról, intézkedésekről folytassunk először vitát, amiket a közös költségvetés keretében finanszírozni kívánunk. Tehát először a közös politikákról egy policy debate-et, egy politikai vitát folytassunk, és ehhez keressük meg - természetesen a költségvetési fegyelem keretei között - a szükséges költségvetési forrásokat.
Ahogy mondtam, ennek egy kiemelt kérdése lesz a kohéziós politika, amire a trión belül is és különösen a magyar elnökség alatt is kiemelt figyelmet kívánunk fordítani, mert azt gondoljuk - és ezt a Barca-jelentés is igazolja -, hogy ez egy olyan eszköz, ami az európai integrációnak, az európai építkezésnek továbbra is egy fontos eszköze kell maradjon. (Dr. Szanyi Tibor megérkezik az ülésre.) Az a cél, hogy a fejlődésben leginkább elmaradott régiók támogatást kapjanak, és ennek a támogatásnak az odaítélési kritériuma továbbra is az egy főre jutó nemzeti jövedelem legyen, vagy legalábbis meghatározó módon jöjjön számításba. Azt gondoljuk, hogy ezek olyan alapelemek, olyan meghatározó elemei az új kohéziós politikának, amik mellett Magyarország ki fog állni. Maga a jelentés beleillik abba a vitába, ami a költségvetési felülvizsgálat kapcsán a közös politikák vonatkozásában megindult. A kohéziós politika talán még nem kapott annyi figyelmet, mint a közös mezőgazdasági politika vitája, de azt gondolom, hogy mostantól azért azzal kell számolni, hogy érdemi vitákat fognak a tagállamok, illetőleg a kutatóműhelyek folytatni a kohéziós politika jövőjéről. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen, szakállamtitkár. Akkor most Heil Péter kabinetfőnök urat kérem meg!
Dr. Heil Péter szóbeli kiegészítése
DR. HEIL PÉTER (Miniszterelnöki Hivatal): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A kohéziós politika területén a politika jövőjével kapcsolatos vita lényegében folyamatosan zajlik 2004-2005 óta. Először akkoriban a 2007-2013-as időszak kereteit kellett lefektetni, és mindenki számára világos volt, hogy ezek a keretek jelentős mértékben egy reformot fognak megvalósítani, és ezt a megegyezést - ha úgy tetszik - elég hamar követte a Bizottság kohéziós jelentése, amely már megfogalmazott bizonyos megfigyeléseket és javaslatokat, amelyek a 2007-2013 utáni időszakra, a kohéziós politika hosszabb távú jövőjére vonatkoztak.
Talán annyiban volt meglepő az elmúlt időszak története, hogy a 2007-2013-as időszak szabályrendszere nem bizonyult olyan mértékben merevnek és kőbevésettnek, mint amilyennek eredetileg gondoltuk, mert a tavalyi évben a Bizottság vezényletével és a tagállamok egyöntetű helyeslése mellett elkezdődtek bizonyos reformtörekvések a folyamatban lévő végrehajtási időszak szabályrendszere tekintetében is.
Tehát a jövőre vonatkozó stratégiai gondolkodás közvetlenül kihat a mostani időszak végrehajtási szabályaira is.
Magyarország számára ez részben pozitív, mert olyan kérdéseket nyit meg ez a vita, ahol mi is elégedetlenek vagyunk a kohéziós politika rendszerével, de természetesen azért óvatosnak kell lennünk abban a tekintetben, hogy bármilyen reformvita nem vonhatja kétségbe azokat a Magyarország számára egyébként előnyös és mindenképpen fenntartható, fenntartandó kompromisszumokat, amelyeket a büdzsé, a 2007-2013-as időszak költségvetése kapcsán megkötöttünk.
Ahogy mondtam, ez a vita lényegében folyamatosan zajlik 2004-2005 óta, és miután olyan nagyon hosszú idő még nem telt el, ezért a tagállamok álláspontja, egyáltalán a különböző tagállami koalíciók - ha úgy tetszik - nem nagyon változtak. Az is tény, hogy a kohéziós politika jövőjével kapcsolatos vitát jelenleg a tagországok szakértői folytatják, félévente van egy-egy miniszteri értekezlet, ami informális miniszteri értekezlet, és ilyenkor megnyilvánulnak a politikai vezetők is. De az én tapasztalatom az, hogy a legtöbben felolvassák az adminisztrációk által előkészített papírokat, illetve ami még fontos, az az, hogy nem nagyon vannak jelen a teremben olyan politikusok, akik pénzügyminiszteri felelősséget is viselnének. Ebből adódóan a kohéziós politika jövőjével kapcsolatos vita jelentős mértékben elválik az uniós költségvetés jövőjére vonatkozó vitától, a termekben általában azok a szakértők vannak többségben, akik nem vonják kétségbe semmilyen szinten a kohéziós politika létjogosultságát, és annak a továbbélésében érdekeltek.
Ez azonban meg fog változni abban a pillanatban, hogy a kohéziós politika és a költségvetési kérdés egyszerre kerül az asztalra, ezért nagyon fontos, hogy végiggondoljuk ne csak azt, hogy Magyarország számára melyek a rövid távon legfontosabb és érvényesítendő érdekek, hanem azt is, hogy a kohéziós politika milyen módon válhat hosszú távon fenntarthatóvá.
Mind a két dologra törekedtünk 2004-2005-2006-ban, amikor a jelenlegi időszakot előkészítettük, de azok a szempontok, amelyek annak idején a megegyezést nehézzé tették, mégpedig a költségvetési korlátok, a különböző politikák versenyfutása, a tagállamok eltérő érdekei azzal kapcsolatban, hogy mit végezzen el az Európai Unió, hogy hogyan viszonyuljunk az új kihívásokhoz, illetve hogy ki az, aki a költségvetésből a legnagyobb tételt hazaviszi.
Szóval ezek a viták, ezek az érdekellentétek most is fennállnak.
A Barca-jelentés a Bizottság részéről megrendelt független szakértői jelentés. Tehát egyfelől lép fel - ha úgy tetszik - tudományos igényességgel, másfelől természetesen mindig az határozza meg a zenét, aki fizet. Nyugodtan ki lehet abból indulni, hogy ez a Barca-jelentés nagymértékben összhangban van azzal, amit a Bizottság mondani akar majd ebben a vitában, és egyébként nagymértékben szolgálja a Bizottság érdekeit is.
A Bizottság érdekei természetesen a politika fenntartásában és stabilizálásában a leginkább tetten érhetőek, és ily módon egyébként ezek jelentős részt egybeesnek a magyar érdekekkel is. Ezért, bár kétségkívül vannak a kohéziós politikával kapcsolatban olyan felvetések és olyan vélekedések, amelyek a magyar érdekekkel ellentétben állnak, ezek a vélekedések igazából nem a Barca-jelentésben és nem is a Hübner főbiztos asszony által áprilisban kiadott orientációs papírban vannak. Magyarán, másképpen fogalmazva azt gondolom, hogy mi nagyon jelentős részben egyetértünk azzal, amit a Barca-jelentés mond.
Egyetértünk abban, hogy a kohéziós politika célja nem a redisztribúció. Ez nem egy alamizsna a szegényeknek, nem az a dolga, hogy kompenzáljon bárkit a piacok megnyitásáért, hanem ez egy fejlesztéspolitika, ami az Európai Uniónak az általános céljait, a növekedést, a jólétet, a békét, a kiegyensúlyozott fejlődést szolgálja, és ebben a tekintetben nincsen ellentét a felzárkóztatás és a versenyképesség célja között.
Ami a támogatási területeket illeti, ott van hangsúlybeli eltérés. Azt gondolom, hogy a Barca-jelentés nagyobb mértékben szól részben az új kihívásokról, a globalizációról, illetve a környezetvédelemről, vagy gondolok akár az EU, ha jól emlékszem, tavaly közzétett "Regions 2020" című anyagára, ami a globalizációval, a társadalmi folyamatokkal, a klímaváltozással kapcsolatos kihívások hatásait elemezte. Magyarországon inkább a gazdasági fejlesztést, a versenyképességet, a felzárkóztatást szoktuk hangsúlyozni, de ezekbe egyébként mi beleértjük Lisszabont is, és beleértjük Göteborgot is, tehát a fenntartható fejlődést is.
A támogatási feltételek, illetve a politika területi kiterjedése kapcsán a Bizottság nyilvánvalóan azt hangsúlyozza, hogy minden tagállam minden régiója legyen részese a kohéziós politikának. Ez nem feltétlenül találkozik a nettó befizetők álláspontjával, de azt gondolom, Magyarországnak is hosszú távon ez az érdeke. Egyszerűen azért, mert többet vesztünk azáltal, hogy ha a tagállamok egy része végképp elidegenedik a kohéziós politikától, amelynek nem lehet részese, mint amekkora árat abban az esetben fizetünk, hogy ha a nekünk jutott támogatás adott esetben kisebb. Egyébként valószínűleg amúgy se rajtunk próbálnának spórolni, hanem a közepesen fejlett tagállamokon.
Ami a programozást, illetve a politika működését illeti: nagyon nagy mértékű összhang van a tagállamok, a Bizottság, a Régiók Bizottsága oldaláról abban, hogy a politika jelenlegi problémái között első helyen áll az, hogy túlzott adminisztratív költségei vannak, túlzott adminisztratív terheket ró a végrehajtásban érdekelt intézményekre és a kedvezményezettekre is. Éppen ezért a módszertani fejlesztésnek mindenekelőtt az egyszerűsítésre kellene koncentrálnia.
Egy probléma van, amit szerintem nem lát még mindenki világosan, de parlamenti képviselők körében, azt hiszem, érdemes rá felhívni a figyelmet, hogy a kohéziós politika bonyolultságával kapcsolatos problémák véleményem szerint nem endogén, nem a kohéziós politika által meghatározott problémák, hanem az Európai Unió pénzügyi szabályzatából, tehát a Parlament mint költségvetési hatóság hatókörében lévő dolgokból eredeztethetőek. Tehát a Bizottság önmagában nem lesz képes arra, hogy az egyszerűsítés problémáját megoldja, ehhez az Európai Parlament együttműködésére lesz szükség. Alapvetően át kell gondolnunk azt, hogy a közösségi költségvetés végrehajtása során ebben a fejezetben milyen szerepet szánunk a közösségi számviteli, illetve számvevőszéki és bizottsági auditoroknak, és mi az, amit a tagállamokra bízunk.
Kétségkívül nagyon rossz gyakorlat az - amint ezt a Barca-jelentés is szóvá teszi -, hogy az EP-ben a kohéziós politikával kapcsolatban az egyik legfontosabb szempont, ami megjelenik az, hogy hány hibát vétünk, hogy mennyi támogatást kell a különböző országokból visszavonni, és nagyon kicsi a tere annak, hogy a kohéziós politika hatásosságáról, ne adj' isten az uniós gazdaságpolitika keretében betöltött szerepéről vitatkozhatnánk.
Ez gyakorlatilag meghatározza azt is, hogy hogyan tekintünk a Bizottságra. Jelenleg a Bizottság legalább annyira ellenőr, mint partner, és miután utólag is átértelmezheti a szabályokat, ezért egy olyan fokú bizonytalanság van a végrehajtás rendszerében, ami igazából senkinek nem szolgálja az érdekeit, és folyamatos konfliktusokat teremt. Nagyon helyesen mondja a Barca-jelentés azt is, hogy a Bizottságnak inkább egy stratégiai tanácsadói szerepet kellene játszania, segítenie kellene a végrehajtást, és kevésbé a pénzügyi abszorpcióra és a szabályosságra, mint inkább a politika hatásosságára kellene koncentrálnia.
Összefoglalva tehát azt gondoljuk, hogy a Barca-jelentés és a Barca-jelentéssel szoros tartalmi összhangban lévő orientációs papír - amelyet Hübner főbiztos asszony adott ki áprilisban - nagymértékben összhangban vannak a magyar prioritásokkal abban a tekintetben, hogy miközben fenntartják a kohéziós politikának azt az alapvető irányultságát, hogy a felzárkóztatásra és a leghátrányosabb helyzetű régiókra koncentráljanak, egy olyan perspektívát adnak a kohéziós politika számára, amely az uniós gazdaságpolitika keretén belül egy fenntartható, hosszú távon fontos szerepet jelöl ki, és amely jogalapot jelent arra, hogy 2013 után a kohéziós politika az egyik, de talán a legjelentősebb költségvetési forrással rendelkező uniós politika legyen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, kabinetfőnök úr, a kiegészítő megjegyzéseket. Hölgyeim és Uraim! A vitát megnyitom. (Jelzésre:) Először Nógrádi képviselő úr kért szót.
Kérdések, észrevételek, megjegyzések
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Elnök úr! Először azokkal a megjegyzésekkel szeretném kezdeni, amelyekben egyetértünk. Egyetértek abban, hogy összegszerűségében a költségvetési hatásait tekintve a jelenlegi jelentés és a kohéziós vita, a kohéziós reform jelenlegi stádiuma nem ad kellő kapaszkodót nekünk ahhoz, hogy határozott álláspontot rögzítsünk, tehát elveiben és irányaiban kell lefolytatnunk egyelőre ezt a vitát.
Egyetértünk abban is, hogy a 2011-es elnökségnek óriási felelőssége lesz abban, hogy ez a következő időszakban igen meghatározó jelentőségű közösségi politika milyen hatással lesz az európai fejlesztési tendenciákra, és ebben milyen szerepet tud hazánk vállalni. Abban is egyet kell értsünk, sajnos, hogy a GDP- alapú megközelítés a kedvezményezettségi kategóriában alapvető érdekünk, azt hiszem, hogy ebben Magyarország pozíciója sajnos jó. A GDP-alapú megközelítésben, a régiók fejlettségében, a területi különbözőségek mértékében olyan rosszul állunk, hogy ez a megközelítés kedvező alkupozíciót jelent számunkra. Még egyszer jelzem: jobb lenne, ha arról tudnánk vitatkozni, hogy a GDP-alapú megközelítés az európai érdekérvényesítésünkben veszélyeket rejt magában, hiszen az azt jelentené, hogy az ország jóval jobb gazdasági helyzetben lenne.
Ami viszont nagyon szomorú tény, az az, hogy a kohéziós politika kritikájának - amelyben a Barca-jelentés óvatos, de mégis határozott jelzőket tesz -, azoknak a kritikai észrevételeknek szinte teljes egésze Magyarországra igaz. Tehát ott, ahol a jelenlegi kohéziós politikai mechanizmusokat elítélheti vagy kritizálhatja a következő időszak reformfolyamatai tükrében ez a jelentés, abban Magyarország egy orvosi ló: tökéletesen be lehet rajtunk mutatni a kohéziós politika jelenlegi defektusait. Úgy gondolom, mindannyiunk számára világos, hogy a következő kormánynak vannak óriási esélyei és lehetőségei abban, hogy a jelenlegi politikai kormányzás defektusaiból, hibáiból okulva fölhívja majd a figyelmet ezekre a problémákra, és megfelelő alternatívákat dolgozzon ki ezek megoldására.
Tekintettel arra, hogy a következő kormánynak óriási feladata és szerepe van ezen a területen, ennek a területnek a hazai tökéletesítésében és az európai perspektívák meghatározásában is, én a jelenlegi adminisztrációnak szeretném fölhívni a figyelmét azokra a veszélyekre, amelyeket a mostani tárgyalásokban, a következő néhány hónapos tárgyalásokban egyértelműen érvényesítenünk kell, hiszen ezzel aláaknázhatja a jelenlegi adminisztráció a következő időszak tárgyalási pozícióit.
Egyrészt fölhívom a figyelmet a mostani, jelenlegi, a 2007-2013-as kohéziós politika végrehajtásának és a pénzügyi perspektíva végrehajtásának éves jelentéseire, amelyek nagyon komoly determinációt határozhatnak meg a következő időszakban a magyar pozíció gyengítésére vagy erősítésére, és nagyon határozottan szeretném fölhívni a figyelmet, és megerősíteni a jelenlegi adminisztráció felelősségét a félidős jelentés előkészítésében.
Amire viszont szeretnék hangsúlyos figyelemfelkeltést megtenni, az három területre csoportosul. Egyrészt a horizontális feladatok tekintetében a jelentés valószínűleg nem véletlenül a következő időszakban - legalábbis a jelenlegi tapasztalataim és a jelenlegi megérzéseim alapján, szakmai és egyéb utánaolvasás és kutatás alapján - nagyon nagy mértékben fog alapozni az addicionalitás kérdésére. Ez ma már elkerülhetetlen. Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy az elmúlt hét esztendőben az addicionalitás kapcsán mi folyamatosan vitában voltunk az Európai Bizottsággal. Tulajdonképpen mi behelyettesítettük az európai uniós forrásokkal a hazai támogatási, fejlesztéspolitikai és gazdaságfejlesztési, gazdaságpolitikai intézkedéseinket és eszközrendszerünket. Óriási veszélyt jelent Magyarország számára az addicionalitás erősítése egyrészt azért, mert nagyon rosszak vagyunk benne, másrészt pedig a jövőbeli perspektíváink, a gazdaság és a költségvetés igen szerény és nagyon komoly defektusokat mutató helyzetét tekintve ebben óriási a feladatunk és a veszély is a következő időszakra nézve.
A másik pedig a stratégiai tervezés hiánya, amiben mi abszolút a lehető legészveszejtőbb és legborzasztóbb gyakorlatot tudtuk elkövetni kezdve attól, hogy a nagyprojekteket a miniszterelnök saját kezűleg írja választási kampányban. A stratégiai tervezés vonatkozásában Magyarország mind intézményi szempontból, mind fölkészültségi szempontból, a folyamatok elemzése, az indikátorok szerepének alulértékelése szempontból borzasztóan le van maradva. Ha a stratégiai tervezés a következő időszakban nem erősödik meg, és a priorizálási lehetőségeket nem használjuk ki, akkor a jelenlegi jelentés alapján nem fogjuk tudni meghatározni egyértelműen a magyar pozíciót és az álláspontot. Ez az első csomag.
A második csomag a végrehajtással kapcsolatos kérdések. Valóban egyértelműsíthető a Bizottság szerepének erősítése vagy az erre vonatkozó szándék a jelentésből. Hozzá kell tegyük, hogy a nemzeti érdekérvényesítés vonatkozásában Magyarország a Bizottságban a leggyengébb, és ez nagyon komoly defektusunk. Ha a kohéziós politika vonatkozásában - amely, egyetértve azzal a véleménnyel, hogy nagyon komoly költségvetési tételt fog meghatározni - a Bizottság szerepe határozottan erősödik, amelyet még irányában és funkciójában természetesen sok vita fog övezni, de ha a jelenlegi helyzet marad a gyenge, szinte észrevétlen bizottsági érdekérvényesítés vonatkozásában hazánk szempontjából, akkor ez ismételten fokozott veszélyfelhívás lehetőségét teremti meg.
A jelentés a régiók iránti párbeszéd és a régiók szerepének erősítésére is kitér. (Megérkezik az ülésre Veress József.) Magyarországon tulajdonképpen a régió nem más, mint egy központilag, politikailag vezérelt végrehajtási rendszernek egy elemét képező, politikavezérelt döntéshozatali rendszer. A régiókkal kapcsolatos stratégiai tervezésben, adott esetben kötelezettségvállalásban megnyilvánuló szereperősítés ugyancsak óriási veszélyt jelent hazánk számára.
Annál is inkább, mert a helyi párbeszédre, a régiókkal kapcsolatos kapcsolatfelvételre több szempontból felhívja a jelentés a figyelmet, és egyértelműen meghatározza, hogy a helyi, főképpen a politikai érdekcsoportok által kihasznált kohéziós politikai lehetőségrendszer tilalma, vagy az erre a veszélyre való figyelemfelhívás jelentős a jelentésben, és mi ebben élen járunk.
A harmadik kérdés pedig a végrehajtás és az eljárásrendek ügye. Abszolút üdvözlendő a kérdés felvetése a jelentés szempontjából, a kohéziós politika végrehajtása szempontjából. Viszont sajnos, ebben a helyzetben Magyarország ismét élen jár, rendkívül bonyolult, bürokratikus a saját magunknak is komoly csapdát jelentő eljárásrendi, szabályozási és átláthatatlansági problémák és a transzparencia szempontjából ez a megjegyzés. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben nem feltétlenül csak és kizárólag az európai döntéshozatali, illetve végrehajtó intézmények komoly stratégiaváltására van szükség, hanem a hazai tudat- és a hazai paradigmaváltásra talán még nagyobb szükség van, hiszen ebben mi majdhogynem rosszabbak vagyunk az európai gyakorlatnál.
Tehát kizárólag abban szerettem volna a jelentés kapcsán a beszélgetés fonalát elindítani, hogy felhívjuk a figyelmet arra - még egyszer rögzítve -, hogy a kohéziós politika jelenlegi gyakorlatával kapcsolatosan megfogalmazott kritikai észrevételek Magyarország szempontjából mind relevánsak. Ha ki akarnak emelni egy országot a kohéziós politika vonatkozásában, Magyarország a legjobb példa arra, hogy hogyan lehet alátámasztani ennek a jelentésnek a kritikai észrevételeit egy tagállami gyakorlattal. Másrészt a következő kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy ebből a csapdahelyzetből ki tudjon keveredni az ország, és a következő kormány mozgásterét, akár a 2011-es elnökségi mozgásterét, akár a következő időszak magyar álláspontjának érdemi pozícióját a tagállami vitákban a jelenlegi adminisztráció nagymértékben tudja segíteni, de nagymértékben alá is tudja aknázni. Erre a felelősségre szeretném felhívni a figyelmet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kíván-e még valaki szólni? Veres János képviselő úr!
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Három megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: az addicionalitás problémája olyan probléma, amelyet szerintem a helyén kellene kezelni. Magyarországnak nem állt módjában az elmúlt időszakban, és szerintem belátható időn belül sem áll majd módjában, hogy az Európai Unió által vegytisztán megkövetelt addicionalitást teljesíteni tudja majd. Éppen ezért szerintem nekünk nem áll érdekünkben a jelentés mostani tartalma szerint - erősítendő az addicionalitást - a későbbiekben ezt támogatni. Nem látom azt az időtávot, amikor az ország képes lesz arra, főleg abban a fogalmazásban, ahogy most szerepel, nevezetesen a stabilitási egyezménnyel összhangban történő erősítése. Szerintem ez kifejezetten előnytelen Magyarország számára.
Ezért azt gondolom, hogy ebben az ügyben nekünk más álláspontot kell képviselni, mint ami a jelentéstevő álláspontja. Érthetően a bizottsági állásponttal összhangban teszik ezt. De azt gondolom, hogy nekünk ebben mást kell képviselni, ugyanis ebben az elmúlt évek tapasztalatát figyelembe véve, és az előttünk lévő néhány évet látva, kizárt dolognak tartom, hogy a klasszikus és itt megfogalmazott szigorú értelmezés szerint az ország teljesíteni tudja azt, amit elvárnak majdan tőle.
A második megjegyzésem arra vonatkozna, hogy szerintem maga a jelentés túlságosan nagyvonalú vagy túlságosan elsikáló jellegű - elnézést a szlengért - a bonyolultságot illetően. Tehát az adminisztratív kötöttségeket, a felhasználással kapcsolatos mindenfajta nehézséget, ügyet én - szemben Nógrádi képviselő úrral - nem nemzeti sajátosságként látom, hanem európai sajátosságként látom. Tehát azt gondolom, hogy ebben az ügyben markánsabbnak kellene lennie annak az álláspontnak, hogy ami kialakult, az valószínűleg egy túlbonyolított eljárásrend sor, és ebben szerintem nemcsak nemzeti probléma van, nemcsak belső szabályozási gondunk van, hanem bőségesen benne van az Unión belüli is. Tehát szerintem ebben nem eléggé kritikus maga a jelentés, ebben szerintem sokkal határozottabb magyar álláspontot lehetne képviselni.
Ez most láthatóan már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy nehéz az elszámolás, hanem a döntéshozatal késlekedését is eredményezi sok esetben, noha időben megtörténnek a pályázatkiírások és sok minden más. Tehát ez szerintem egy olyan gond, amivel érdemes foglalkozni.
Az utolsó röviden: a legvégén szerepel itt a 61. pontban a "ha van probléma, csináljunk hozzá szervezetet" című válasz. Én kétséggel fogadom azt a javaslatot, ami itt meg van fogalmazva, miszerint létre kell hozni a kohéziós politikai tanácsot. Azt gondolom, hogy ennek nem látom az előrevivő szerepét. Ezért azt hiszem, hogy legalább aggállyal kell fogadni magát a javaslatot. Én ebben nem látom azt az áttörő hatást, ami miatt érdemes lenne.
És a végső egy pici megjegyzés. Heil Péter fogalmazását szeretném annyiban megerősíteni, hogy az egy érdekes vita lesz, amikor ez a gondolkodás össze fog érni az ECOFIN-en belül a pénzügyi gondolkodással. Azt a vitát érdemes majd megfigyelni.
Azt egyébként nem vitatom, mert valószínűleg igaz, hogy az Európai Unió gondolkodási folyamatában az az arány kialakulhat, amelyre utaltatok mind a ketten, nevezetesen hogy könnyen lehet, hogy a következő költségvetésben ez lesz a legjelentősebb költségvetési háttérrel rendelkező politika, ez megelőzheti az agrárt adott esetben, ugyanakkor hogy mennyi a kerete a dolognak, az döntő mértékben a donorországok szándékán fog múlni. Azt részben közösen éltük meg annak idején, hogy hogyan alakult az alkufolyamat, tized, század százalékokon és sok minden máson, meg értelmezési különbségeken, visszaosztási dolgok váltak végül is a megállapodás legvégső stádiumában meghatározókká. Ebben ma azt gondolom, hogy nekünk mindenképpen azt az álláspontot kellene képviselni, hogy maga a kohéziós politika kellő súlyt kapjon, de nehezen látok olyan koalíciót előteremthetőnek, utaltál is rá, úgy emlékszem, Gábor, hogy valószínűleg a költségvetés készítésénél korábban megvolt koalíciók élnek tovább. Nehezen látok ma olyan koalíciót előállíthatónak, amely a befizető országok ellenében tudna nagyon magas, számszerű értéket erre a területre majdan csoportosítani a költségvetésnél. Azaz itt a kereteket ki lehet alakítani, de nyilvánvalóan a végső, számszerű arányok csak abban a vitában realizálódhatnak. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szirbik képviselő úr!
SZIRBIK IMRE (MSZP): Egy nagyon rövid megjegyzés, és Nógrádi képviselő úr utolsó mondatai indukálták bennem a gondolatot. A jelentés több síkon is gondolkodik, amelyre azt kell mondani, hogy a magyar álláspont egyrészt európai szinten képviselendő, de egy rakás olyan dolgot meg kell csinálni, és nemcsak a 2011-es elnökségre való felkészülésre, amelyik ennek a fogadására - függetlenül attól, hogy mi lesz az európai álláspont - Magyarországot képessé teszi. Abban egyetértek, hogy azt a rendkívül bonyolult rendszert, amely ma ebben a dologban működik, azt meg kell változtatni.
A megjegyzésem csak arra vonatkozik, hogy vannak elemek, amire nincs idő, hiszen ha csak a regionalitás kérdését, mint a magyar közigazgatásba beépítendő rendszert értem, abban ennek a parlamentnek kellene dönteni, hiszen legközelebb csak 2014-ben lehet, akkor, amikor indul maga az egész periódus.
Tehát vannak kérdések, ha úgy tetszik, az a nemzeti konszenzus, amiről képviselőtársam szólt, ebben az éles politikai helyzetben is szükséges, hiszen például annak eldöntése, hogy a középszint az a régió vagy a megye, ennek milyen szeletei vannak, ha ez a 2010-es választáson nem dől el, az legközelebb 2014, és 2014-ben már indul az egész rendszer. Tehát ez azt jelenti, hogy ha ez a parlamenti periódus ebben a kérdésben nem tud állást foglalni, akkor kvázi abban foglalt állást, hogy ebben a szisztémában megy tovább a dolog, amelyet rengetegen bíráltunk.
Tehát ha a felülemelkedett nemzeti konszenzusnak vannak napi aktualitásai, akkor ez egy olyan kérdés, amely nem halasztható tovább, mert a nem válasz is válasz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kocsi alelnök úr, utána én röviden, és azt javaslom, hogy utána adjuk meg a szót a kormánynak, és utána nyugodtan nyithatunk még egy kört, tehát nem kell itt formákhoz ragaszkodni. Alelnök úr, tessék parancsolni!
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke: (Kocsi László mikrofonja nem működik.) Köszönöm, elnök úr. Én is két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik az, hogy az persze lényeges... (Dr. Veres János: Nem jó a mikrofon. Elnézést, hogy közbevágtam, de a kolléganők is nehezen hallják.) És most? (Dr. Veres János: Most sem jó. - A Kocsi Lászlóval szemben ülő Firtl Mátyás bekapcsolja és Kocsi László felé fordítja mikrofonját.) Az a helyzet, hogy az ellenzék segítségére szorultam, de a kisebbségi kormányzás körülményei között már bármi előfordulhat. (Derültség.) Csak az alelnöki szolidaritásban bízhatok, de ebben, úgy látszik, hogy jogosan.
Két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik, hogy akármilyenek is azok a pénzügyi keretek - vagy a szűkösségük vagy ebben a rugalmasság, amit Veres János mondott -, azért a végső cél az, hogy az európai régiók közötti fejlettségi különbségeket tudjuk mérsékelni, és ez valószínűleg egy mérhető dolog. Én azt gondolom, hogy talán afelé lenne érdekünk a dolgot tolni, mármint a jelentésből következő lehetséges reformlépéseket, hogy azok a folyamtok valóban kontrollálhatóak legyenek, amelyek arra képesek, hogy ábrázolják a kohéziós célok megvalósulását, és egyébként az ebből fakadó politikai következtetéseket le tudja vonni az Unió.
Én azt gondolom, hogy ha például az I. NFT-nknek az a hatása, hogy bármely mértékben is, de érezhetően a magyarországi régiók közötti fejlettségi különbséget mérsékelte, tehát volt egy kiegyenlítő, felzárkóztató hatása, akkor rendben van. Ha azonban ez nem így van, akkor alapvető problémák vannak, valószínűleg nemcsak a magyar, hanem az európai kohéziós politikával, mert ezt egyébként lehetővé tette, intézményesítette, sőt, a mai napig minket ezért senki nem bántott, de ugyanúgy el tudom képzelni bármely tagállamot is. Tehát miközben azt mondom, hogy az egyik, persze fontos cél, hogy a kohéziós politika jövője szempontjából mekkora forrás az, amiről beszélünk, hogy egyáltalán értelmezhető-e a kohéziós politika céljai szempontjából, a másik az, hogy valójában ezek hogyan használódnak fel.
A másik: én is úgy érzem, hogy ez pénzügyi-költségvetési tanács egy kicsit olyan, mintha arról beszélnénk, hogy amúgy ahhoz, hogy a Bizottság elvégezze módfelett kemény küldetését, meg kell erősíteni. Látszik is, hogy itt humánfejlesztésről, szervezeti fejlesztésről és egyébről van szó, tehát ez a Bizottság megerősítése. Ez egyébként mérhető konkrét eszközökkel, szolgálható, tehát ez egy teljesen korrekt dolog.
Viszont, ha létrehozunk egy szervezetet - akár tanácsnak nevezzük, akár bárminek -, azzal még nem tesszük sem a Parlamentet, sem mást egyenjogúvá vagy -rangúvá a Bizottsággal. Azaz csinálhatunk ilyen szépségtapaszt, de ha valójában nem cél az, hogy valóságos kontroll és egyensúly legyen, akkor egyébként felesleges erre pénzt, időt és energiát fordítani, amúgy is épp elég bonyolult ez az EU-szervezetrendszer, nem kell ezt még tovább fokozni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen alelnök uraknak az együttműködést. Az addicionalitáshoz szeretnék röviden hozzászólni. Veres János képviselő úr azt vetette föl, hogy a magyar érdek azt indukálná, hogy mi ellene érveljünk, és én természetesen értem az ön logikáját. A magyar érdekek megjelenítése mellett azonban három szempontot hadd vessek fel. Az első: ha most elfeledkezünk arról, hogy mik a közvetlen magyar érdekek, helyes-e egy olyanfajta finanszírozást kérni, amelyhez a finanszírozott maga nem tesz hozzá pénzeket? Én úgy gondolom, hogy azok a finanszírozások általában - most csak elvi szinten mondom - helyesebbek, hogy az, aki a pénzt kapja, a maga erőforrásait tegye hozzá, mert azért az egy fontos szűrő lehet abban, hogy olyan ügyekben kérjenek a finanszírozottak támogatást, amelyben maguk is hisznek, és nem presztízs- vagy egyéb beruházásnak, csoda tudja, minek tartják. Én úgy érzem, hogy ez egy fontos szempont, csak a helyesség szempontjából.
A második szempont, hogy reális-e ezt elérni. Az az érzésem, hogy ez nem reális. Én nem tudom elképzelni azt, hogy ha Magyarország kiállna azzal, hogy az addicionalitás elve csökkenjék, ezzel meg tudjuk győzni az európai uniós partnerek többségét. Ebből következik, hogy én azt javasolom, hogy ezt ne is vessük fel. Azért javasolom, hogy ne vessük fel, mert ha el lehetne érni, azt mondom, persze, próbáljuk meg, de én úgy ítélem meg, hogy ezt nem lehet elérni, és ettől kezdve a magyar érdek itt másképpen alakul, mégpedig úgy, hogy egy olyan ország benyomását keltjük, amely ingyen, erőfeszítés nélküli finanszírozásra tart igényt mások részéről, ami úgy ítélem meg, hogy nem keltene egy jó képet Magyarországról, teljesen mindegy, hogy melyik kormányról van szó. Tehát még egyszer: elfogadva Veres János érvelését, hozzátéve ezeket a más szempontokat, nagyon megfontolnám, hogy ezt Magyarország képviselje.
Amit azonban a tanácsról mondott, azzal én abszolút egyetértek. Ez egy régi európai hagyomány egyébként, hogy ha van egy probléma, akkor hozzunk rá létre egy szervezetet. Hallhattunk erről valamit, hogy milyen elképzelések vannak, hogy a tanács hogyan működjék. Amikor azt mondom, hogy ezek a korrupció melegágyai, akkor nem feltétlenül eurókra gondolok, hanem a legkülönbözőbb lobbikra, amelyek itt tudnak érvényesülni. Én úgy érzem, hogy ebben viszont a magyar érdek az lenne, hogy ez ne jöjjön létre, mert ezekben a lobbikban közepes vagy közepes-kis ország lévén az Európai Unióban mindig gyengébbek vagyunk, mint mások, és ezekben a nagyok érdekei mindig jobban tudnak érvényesülni. Úgyhogy e tekintetben viszont az ösztöneim alapján teljes mértékben osztom Veres János képviselő úr hozzászólását.
Most megkérdezem először Iván Gábort, kíván-e reagálni, aztán nyitunk egy másik kört, ha képviselőtársaim úgy látják. Tessék parancsolni!
DR. IVÁN GÁBOR (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Négy dologra szeretnék reflektálni, röviden. Az egyik a szerepünk talán nemcsak a kohéziós politika jövőjében, hanem általában a közösségi politikák alakításában. Itt azért azt gondolom, hogy van egy olyan momentum, amiről nem kell elfeledkeznünk, és amire szerintem büszkék is lehetünk, ez pedig nevezetesen, hogy a 2004-2005-ös vitában kimutathatóan az az álláspont, az a vélemény, hogy policy driven költségvetést szeretnénk, tehát politikák által meghatározott költségvetést. Ez egy olyan terminus technicus, ami először a magyar álláspontokban jelent meg, és ezt a megközelítést az Európai Bizottság is magáévá tette már a mostani felülvizsgálat során.
Ebben a kérdésben erről, hogy ezt a megközelítést a költségvetési vitában képviseljük - emlékezzünk vissza - 2004-ben e körül az asztal körül volt egy erős konszenzus, és azt gondolom, hogy ha ezt a fajta gondolkodást sikerül erősítenünk, akkor annak a múlt miatt gyakorlatilag nem túl sok jelentősége van, de a jövő vitáinak szempontjából azért van egy nagy jelentősége: azt szeretnénk majd elkerülni, mikor megindul 2010 végén, 2011 elején a vita a költségvetésről, hogy ne úgy kezdjük, hogy lesz egy 5-6-7 ország által aláírt levél, hogy a közös költségvetés ne legyen több, mint a GDP 0,5 százaléka. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk kerülni, persze szükségünk van a Bizottság együttműködésére is, hogy ne egy diktátumszerű javaslatot tegyen majd le. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk kerülni, szükség lesz arra, hogy a tagállamokkal el tudjuk fogadtatni - és itt azért, azt gondolom, hogy van egy jelentős előrelépés a 2004-es vitához képest -, hogy először a politikákról folytassunk vitát. Tehát azt gondolom, itt egy kis építőkockával azért hozzájárultunk ahhoz, hogy ez a vita a jövőben először a politikákról szóljon.
Ehhez kapcsolódik a második észrevételem. Abban Veres képviselő úrnak teljesen igaza van, hogy ettől még nem lesz több a rendelkezésre álló pénz, és amikor azt mondjuk, hogy politikai vitát szeretnénk folytatni, nem is arra szeretnénk kifuttatni, hogy megkétszerezzük a költségvetést, holott azért zárójelben megjegyzem, hogy ha integrációelméleti szempontból megnézzük az Unió mai állapotát, az integráció mai mélységét, ez nyilván egy százaléknál nagyobb költségvetést tenne szükségessé ahhoz, hogy az integrációban tudjunk működni. De a politikai realitása ennek még, azt gondolom, messze van. Tehát, amikor azt mondjuk, hogy politikai vita, akkor nem feltétlenül a költségvetés megduplázása a cél. Én azt gondolom egyébként, hogy nagyjából hasonló méretű lesz a következő költségvetés is. Hogy ez most plusz vagy mínusz, erre nyilván nem merek vállalkozni, de nagyjából egy hasonló nagyságrendben kell majd gondolkodnunk, és ebben valóban a nettó befizetők álláspontja meghatározó lesz.
Hogy milyen szövetségek jönnek majd létre? A nettó befizetők nyilván össze fognak állni, itt van egy kemény mag az Egyesült Királyság, Hollandia és Svédország részéről. De azért én nem becsülném le azt, amit a kohéziós politika vonatkozásában a kohéziós politika barátai a 2004-2005-ös vitában megtettek. Azt gondolom, ez a fajta együttműködés életre kelthető lesz a következő költségvetési vitában is.
A harmadik észrevételem a kohéziós politikai tanács ügye. Nem tulajdonítanék ennek túl nagy jelentőséget, ez egy szakértői jelentésben megjelenő javaslat, ami mögé egyébként tudomásom szerint a Bizottság sem állt be. Tehát azt gondolom, hogy kezeljük egy felvetés szintjén, azokkal az észrevételekkel, hogy erre valóban szükség van-e. Én is azt gondolom, hogy e nélkül a tanács nélkül is tökéletesen lehet működtetni a kohéziós politikát.
A negyedik észrevételem az addicionalitás és a társfinanszírozás ügye. Ha megengedi, elnök úr és a képviselő urak, azért kell tennünk egy distinkciót. Az addicionalitás esetében azt várja el a közösségi jog, hogy a tervezett nemzeti költségvetési források akkor is változatlan nagyságúak legyenek, ha ehhez jön kohéziós támogatás. Tehát az addicionalitás maga a költségvetés egészében megjelölt fejlesztési pénzeket tekinti, azokat is, amelyek nem képezik társfinanszírozás tárgyát. Tehát azok is ebbe az addicionalitásba tartoznak, amelyek teljesen nemzeti fejlesztések és nem uniós társfinanszírozással valósulnak meg, és ennek az addicionalitásnak egy része az, ami ténylegesen az uniós projektek társfinanszírozását szolgálja.
Nyilván a társfinanszírozás elvetése nem lehet egy szempont. Én is azt gondolom, hogy a társfinanszírozás elvét támadni fölösleges lenne. Az addicionalitás ügye azonban, főleg egy olyan helyzetben, amikor egy gazdasági világválság van, azért felvet kérdéseket, hogy mennyire egyeztethető itt össze - amit Veres képviselő úr mondott - a stabilitási és a növekedési egyezmény elvárása és az addicionalitás ügye. Nyilván, ha költségvetési megszorítások vannak, ha egy olyan költségvetési politikát kell folytatni, ami a közkiadásokat is érinti, akkor meg kell azért hagyni a nemzeti kormányoknak azt a lehetőséget, hogy mérlegeljék a stabilitási és növekedési egyezményt, és az addicionalitás elvének egy ésszerű összehangolását. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, és értem. Heil Péter kabinetfőnök úr!
DR. HEIL PÉTER (Miniszterelnöki Hivatal): Köszönöm szépen. Az első dolog, amire szeretnék reagálni, az a Magyarország, mint állatorvosi ló, mint minden rossznak a megtestesülése, és egyébként a legrosszabbul teljesítő tagállam. (Derültség.)
Azt gondolom, hogy Magyarországról az Európai Unió - ha visszakeressük az ebben a kérdésben illetékes főbiztos asszony megnyilvánulásait, de talán más szereplőkét is, akkor mindig a pozitív példák között van. Azt gondolom, hogy nem nagyon létezik olyan pénzügyi indikátor, amiben Magyarország ne a saját helyzetéhez képest, nagyon gyakran az Unió egészéhez képest előkelő helyen állna. Természetesen a gazdaságpolitikai hatásokról lehet vitatkozni, és a gazdaságpolitikát lehet mérni a konkrét tényszámok keretében, de azt gondolom, hogy a Barca-jelentés is nagyon szépen leírja, hogy például a kohéziós politika hatékonyságát és működését miért nem lehet egyszerűen a GDP növekedésével mérni.
Nemcsak arról van szó, amit Kocsi alelnök úr felvetett, hogy egyáltalán a politika rendelkezésére álló források kielégítő nagyságrendűek-e ahhoz, hogy meg tudják határozni egy ország gazdasági fejlődésének az irányultságát, hanem az is probléma, hogy a kohéziós politikát mennyire sikerül integrálni a gazdaságpolitika maradék részével.
Az addicionalitási problémát például én egészen másképpen látom, mint Nógrádi képviselő úr. Az, hogy a magyar finanszírozású támogatási programok mozgástere, száma, nagysága csökkent az elmúlt időszakban, az egyáltalán nem probléma. Ez egy kifejezetten jó dolog, ugyanis arról szól, hogy a kohéziós politika és a hazai fejlesztéspolitika integrálódik. Éppen néhány héttel ezelőtt, a csehországi informális miniszteri tanácson szólalt fel a mindenki által legsikeresebbnek tartott Írország területfejlesztési minisztere, aki azt mondta, hogy ha őt megkérdeznék, hogy szerintük ők miért voltak olyan sikeresek, akkor azt mondaná, hogy azért, mert teljes mértékben egyetlen nemzeti fejlesztési terv alá rendelték a hazai és az uniós finanszírozású fejlesztéspolitikájukat.
Nógrádi képviselő úr megközelítésében ez azt jelentette volna, hogy Írország felszámolta az addicionalitást. Nem erről van szó. Az addicionalitás jelenleg egy szigorúan pénzügyi megközelítésű kritérium. A Barca-jelentés is leírja, hogy ez miért problematikus. Nagyon bizonytalan módszertani alapokon áll. Azt gondolom, hogy releváns módon nem is ad áttekintést arról, hogy egy tagország mennyit fordít fejlesztéspolitikára, és szerintem egyébként - és ez egy magyar felvetés - súlyos hibája az addicionalitási kritériumnak, hogy például nem engedi figyelembe venni, ha egy tagország fejlesztési célú adócsökkentést hajt végre, holott egyébként azt gondolom, hogy ez a kiegyensúlyozott gazdaságpolitikai eszköztárban benne van.
Tehát az addicionalitás oldaláról szerintem mindenekelőtt egy módszertani vitát kell folytatni, és nem szabad megijedni attól, ha a hazai támogatási rendszerek beépülnek az Új Magyarország Fejlesztési Tervbe.
Azt, hogy az eljárásrendünk túlzottan bonyolult, senki nem tagadta. Ez minden tagországra jellemző, Magyarország egyáltalán nem felfelé, hanem lefelé lóg ki ebből a problémából, ha úgy tetszik, és elég radikálisan képviseljük az álláspontunkat. Magyarország szent teheneket támad, és abszolút a legradikálisabb álláspontot képviseljük a Tanácsban, amikor azt mondjuk, hogy tessék végre felszámolni azt a nézetrendszert, ami a pénzügyi ellenőrzéssel kapcsolatban elterjedt, aminek az a következménye, hogy a kohéziós politikáról a Parlamentben szinte csak akkor van szó, amikor azt kell elmondani, hogy hol van a szabálytalanság, a pazarlás, meg a tolvajlás adott esetben.
Tehát teljesen rossz a megközelítés, és Magyarország az, amely leginkább - ahogy én is az előbb megtettem - a Parlament szerepére is felhívja a figyelmet, és kéri, hogy a pénzügyi intézményrendszert általában tekintsük át.
Azt, hogy gyenge lenne az érdekérvényesítő képességünk, én ezt is határozottan cáfolnám. Egyrészt azért, mert Magyarország nagyon-nagyon régóta és egyébként a 2002 előtti időszak óta, még a Phare-program időszakából elmondható, hogy az a tagország itt, Kelet-Európában, amely a legtöbbet teszi azért, hogy részben V4-es keretben, de ha úgy tetszik, akkor EU10-es, 12-es keretben legyen egymással párbeszéd. Több körben is Magyarország volt az, amely egy fontos bizottsági döntés, papír vagy stáció kapcsán összehívta a kelet-európai tagállamokat, és a mi érdemünk volt az is, hogy a 2007-es periódus költségvetési vitája kapcsán a struktúrapolitikai bizottságokban a 12, illetve a 10 akkori új tagállam egy követ fújt. Az, hogy így néz ki ez a kohéziós politikai szabályrendszer, ahogy most kinéz, az, hogy megkaptuk azt a nagyságrendű támogatást, amit előttünk Portugália, Görögország vagy a kohéziós országok, és ez egyáltalán nem volt magától értetődő, ez Magyarország érdeme is, és egyáltalán nem véletlen, hogy a cseh küldöttség vezetője annak idején a pénzügyi döntést meghozó csúcsértekezlet után köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek, mert véletlenül még nekik is szereztünk egymilliárd eurót.
Tehát azt gondolom, hogy Magyarország nagyon jól érvényesíti az érdekeit ezen a politikai területen a Bizottságban, és egyáltalán nem véletlen, hogy rendszeresen pozitív példaként említenek minket.
A transzparencia kapcsán csak egy dolgot mondanék. Az, hogy a kormány időnként döntéseket hoz kiemelt projektekről, abszolút tudatos volt. Azért történt így, mert az első támogatási periódusból 2004-2006-ból azt tanultuk meg, hogy nem elég szoros a kapcsolat a kormány politikája és az uniós támogatások felhasználása között. Az államháztartási törvénnyel teljesen összhangban van az, hogy háromféleképpen lehet támogatást osztani: normatívan jogszabály alapján, pályázati rendszerrel vagy kormánydöntéssel, ezt képeztük le az uniós támogatási rendszerekben. S ha megnézzük az abszorpciós adatokat, akkor ezek is mutatják, hogy a nagy projektek milyen fontos szerepet játszanak az uniós támogatások felhasználása során.
Egyébként a transzparenciára pedig gondolom, nem most hallja először képviselő úr, tény az, hogy például a mórahalmi kistérség, Magyarországon én láttam már olyan statisztikát, ahol a legsikeresebb kistérség volt. Ez nyilvánvalóan betudható a helyi szereplők ügyességének, de az, hogy ez egyáltalán így megvalósulhat, gondolom, egy egészen picit azért a rendszer működőképessége és transzparenciája mellett is szól. Azt gondolom, hogy a bonyolultság nagy része a transzparenciával kapcsolatos követelmények érvényesítésével függ össze. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, kabinetfőnök úr. Veres János képviselő úr!
További kérdések, észrevételek, reflexiók
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm az ismételt lehetőséget. Ahogyan Iván Gábor a hozzászólásban másodízben ezt a kérdést érintette, teljes mértékben egyetértünk. Tehát szerintem volt valami félreértés abban, ha én rosszul fogalmaztam, akkor elnézést kérek, de szerintem nem akartam semmiképpen abba az irányba elvinni, ahogyan elnök úr az addicionalitás szélső értelmezését hozta, ugyanis semmiképpen nem projekt- vagy programszintű addicionalitási problémát gondolok a magam részéről.
Az viszont egy komoly probléma, hogy itt elég pontosan írja le a 46. pontban az anyag is a stabilitási és növekedési egyezménnyel való összhang nehéz megteremthetőségét. Ez szerintem az ország számára jelenleg is komoly probléma, és belátható időn belül ez komoly probléma marad akkor, ha igaz az a feltételezés, miszerint a Bizottságnak erősítenie kell az addicionalitás elvét ebben az értelmezésben. Szerintem nekünk, az országnak ez nem érdeke.
Az teljesen egyértelmű számomra látva itt a megjegyzéseket, hogy azt én mindig is fenntartandónak gondoltam, és ezután is fenntartandónak gondolom, hogy értelemszerűen az egyes projekteknél mindig hozzá kell járulniuk másoknak. Én vitattam is mindig azt, hogy bizonyos pályázói körben lehetővé vált a 100 százalékos támogatású pályázatok benyújtása is. Ez döntően nem üzleti és önkormányzati kört jelentett, hanem elsősorban civil szervezeti köröket jelentett. Ez igazi konfliktuspontot jelentett mindig is, és nagyon sok elszámolási problémát is eredményezett. Ezért én hangsúlyoznám még egyszer, hogy az addicionalitást úgy értem mint megoldandó problémát, hogy nem jó, ha az ügy abba az irányba megy szigorításban, ami itt most az anyagból következne, mert az nekünk a következő években is problémát fog majd jelenteni, nemcsak ebben a mostani költségvetési periódusban. Ezért meggyőződésem szerint ezt összhangban kell értelmezni a stabilitási és növekedési egyezmény feltételeinek teljesíthetőségével. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nógrádi képviselő úr, majd őt követi Veress József képviselő úr.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Én is köszönöm az ismételt lehetőséget. Az addicionalitással kapcsolatosan, megmondom őszintén, engem megdöbbentett Iván Gábornak az a megjegyzése, amely egyáltalán kérdésessé tette, hogy az addicionalitás kapcsán a költségvetési kofinanszírozásról beszélünk. Hát ez a minimum. Azt hiszem, hogy erről ma értelmes politikus, szakpolitikus nem beszélhet Magyarországon, hogy a költségvetési társfinanszírozást bármikor is kétségbe vonhassuk.
Én pontosan arról beszéltem, amiről Heil Péter is említést tett, azokról a hazai eszközrendszerekről, azokról a költségvetési, gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai eszközökről, amelyekkel hozzá tudunk járulni egy kohéziós politikai eszközrendszerhez nemzeti érdekek alapján, amely mentén a kettő szinergiáját lehet biztosítani. De Magyarországon nem erről szól a történet. Magyarországon arról szól a történet, hogy a minimumot biztosítjuk, mert másképp nem jutnánk hozzá a forrásokhoz, valljuk be. Ha valaki ki akarná iktatni a nemzeti társfinanszírozás rendszerét az európai uniós kohéziós politika finanszírozási rendszeréből, azt abban a pillanatban páros lábbal rúgnák ki.
De most kivételesen egyetértek Eörsi elnök úrral, mi most azt a politikát próbáljuk folytatni, hogy teljes egészében ráhárítjuk az ország kohéziós állapotát az európai uniós politikák sikerességére, egyébként meg közöljük azt, hogy mi magunk nem vagyunk hajlandók hozzájárulni ehhez, mert belenavigáltuk magunkat egy olyan költségvetési helyzetbe, egy olyan gazdasági helyzetbe, egy olyan fejlesztéspolitikai rendszerbe, ami egyszerűen nem tud produkálni eredményeket. És mivel nem tud produkálni eredményeket, ezért tiltakozzunk az addicionalitás elve ellen, sőt, várjuk el azt, hogy az európai uniós kohéziós technikák, módszerek és eszközök legyenek azok, amelyek meghatározóak Magyarország szempontjából - ezt mondják most a kormányzati szereplők Heil Péterrel az élen -, és ha nem sikerül, akkor hárítsuk rá a felelősséget az európai uniós kohéziós mechanizmusra. Erről beszéltünk, erről beszélnek itt az urak, hogy ha nem sikerül, akkor azért legyen felelős az Unió, egyébként mi pedig nem vagyunk hajlandóak hozzájárulni, mert mi olyan állapotba navigáltuk magunkat, ami lehetetlenné tesz bennünket abban, hogy hozzájáruljunk saját eszközrendszerrel. Ezt mondják az urak, ha már a véleménynyilvánítással kapcsolatos szélső értékű véleményeket állítom szembe, akkor kénytelen vagyok ezt mondani.
Az egy másik kérdés, hogy mondjuk, ez a különbség kormány és ellenzéke között, hogy egy növekedésorientált, növekedésvezérelt kormányzati politika mentén megteremthetőek lettek volna azok a hazai eszközök, amelyek mentén valóban tudnánk addicionális eszközökkel rendelkezni, és hozzájárulni az európai eszközrendszer szinergikus eredményeihez. De mi ezt nem tettük, de erről majd elmondják a választók a véleményüket mindenféle sikerpropaganda ellenében.
Az egy másik, számomra borzasztó értékrendi megfogalmazás és felvetés, hogy kritizáljuk az európai uniós rendszerek bonyolultságát, de mi a saját rendszereink bonyolultságáról ne szóljunk, és a saját rendszereink bonyolultságát fedjük el. Legjobb, ha minden felelősséget és minden hibát ráhárítunk az uniós mechanizmusokra - erről beszélt Veres képviselő úr -, mondjuk ki, hogy az európai uniós rendszer bonyolult, de arról nem kell igazából túl sokat beszélni, sőt, ha lehet, akkor inkább a sikereink mentén bizonyítsuk be azt, hogy mi ennek az egész rendszernek a működtetésében, a lebontásában élen járunk, miközben nem tudunk nagyprojektet elfogadtatni, 35-ből csak 4-et négy év alatt. De egyébként jók vagyunk rendszerműködtetés szempontjából.
Szirbik képviselő úr számára én csak annyit szeretnék mondani, hogy én a régiók szerepét a stratégiai tervezés vonatkozásában említettem, és a stratégiai tervezés kérdése kormányzati felelősség, nem parlamenti hatáskör.
Kocsi László elnök úrnak pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy - ahogy mondta - baj van, mert az NFT I. gyakorlati tapasztalatai és eredményei azt mutatják, hogy nőttek a különbségek a régiók között Magyarországon. Tehát baj van, ahogyan ön is mondta. Ön azt mondta, hogy ha nőttek, akkor baj van. Tényleg baj van, mert nőttek a régiók közötti különbségek, nőtt a területi különbözőség Magyarországon az európai források felhasználása után, de talán ez megint csak oda vezethető vissza, hogy az addicionális intézményi eszköz és eljárásrendi kérdések nincsenek a helyükön, bár itt is aztán fölvetődött a kormányoldal részéről, de ez is természetesen az Unió felelőssége. Ha mi nem tudjuk jól alkalmazni a kohéziós eszközöket, és nőnek a területi különbségek, akkor hárítsuk át a felelősséget az uniós mechanizmusokra. Szerintem ez egy rossz gondolkodás, ezzel ki tudjuk csapni a biztosítékot a vitáink kapcsán.
A Külügyminisztérium véleményével kapcsolatosan én támogattam és ma is támogatom a politikavezérelt, tehát a közösségipolitika-vezérelt költségvetési perspektíva elveinek rögzítését. Ezzel csak két bajom van. Egyrészt, hogy nincs rá esély, mert a végén egyébként is a redisztributív és a nettó befizető országok, tagállamok meg fogják határozni az utolsó pillanatban a tanácsi mechanizmusok alapján, a döntéshozatali mechanizmusok, alkuk és együttműködések alapján ennek az eredményét, másrészt pedig én nagyon támogatnám a közösségipolitika-vezérelt, akár alulról építkező, tagállami szintről építkező költségvetésivita-stílust, csak ebben megint nem vagyunk jók, mert ötletünk sincs, hogy mit mondjunk, legalábbis nem ezt bizonyította az eddigi gyakorlat, hogy meg tudtuk volna mondani, hogy egyébként nekünk mi lenne az érdekünk ebben a rendszerben. Ehhez már csak annyit a Heil Péter által meghatározott szempontok alapján, hogy Magyarország egyeztető és integráló képessége milyen, a legutóbbi EU-csúcsról ne is beszéljünk, amikor el kellett határolódni mindenkinek Magyarországtól, minden V4-es országnak és minden újonnan csatlakozott országnak volt egy olyan ingerenciája, hogy elhatárolódjanak a magyar miniszterelnöktől és Magyarország rendkívül integratív, nagyon hatásos és előre egyeztetett álláspontjától, mondjuk, a gazdasági válság kezelése kapcsán.
Péter, azért nem szeretnék reagálni mindazokra a dolgokra, amelyeket fölvetettél, mert nincs értelme. Ilyen szinten, mint ahogy politikusokat meghazudtoló demagógiával viszed a kormányzati propagandát, ezen a szinten még nemhogy vitatkozni, beszélgetni sincs értelme ezekről a kérdésekről. Szereptévesztésben van a Miniszterelnöki Hivatal ebben a vonatkozásban. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Veress József képviselő úr következik.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy fölösleges ezt a hangot megengedni magunknak, tisztelt képviselőtársam. Gondolom, hogy ha érdemi vitát szeretnénk folytatni, akkor talán mindkét oldal felfüggeszthetné a hurrá optimizmus és a hurrá pesszimizmus belpolitikai mantráit. Én azt gondoltam, hogy ma azért jöttünk ide, hogy Magyarország hosszú távú érdekeiről érdemi vitát folytassunk ahelyett, hogy egymást, illetve nem is egymást; már megint arról van szó, hogy az itt nem lévő kameráknak beszélünk, és mondunk zöldségeket. Ezt szerintem befejezhetnénk. Ha úgy gondoljuk, hogy csak zárt ülésen tudunk érdemben beszélni, akkor javasolom elnök úrnak, hogy ezt fontoljuk meg a legközelebbi alkalommal, és akkor a dolog talán így működni is fog. Ehhez szeretném hozzátenni azt, hogy feltehetőleg az Európai Unió akkor nem ért kellően... (Az egyik tévécsatorna munkatársa kamerával a vállán belép az ülésterembe. - Derültség.) Erről ennyit, igen.
Szóval akkor lehet, hogy az Európai Unió nem ért a kohéziós politikához, ezért nem tudja kellően értékelni Magyarország hibáit és erényeit. Eddig mind a kettőt megtette.
A másik dolog: szerintem Magyarország teljesítményét saját, jól felfogott érdekünkben célszerű lenne reálisabban értékelni, ugyanis, ha eleve lemondunk arról, hogy érdekérvényesítő képességet gyakoroljunk, akkor arra az egyik legjobb megoldás, ha a saját elért eredményeinket mi magunk nem ismerjük el.
A harmadik dolog, ami ennek kapcsán eszembe jutott, hogy igen, nagyon jó lenne a további szent teheneket is alaposan megtámadni. Ezt azért szeretném elmondani, mert amikor alkalom van, javasolom - és ne a kormány képviselői, mert ez nem lenne szerencsés -, de Magyarország részéről igenis érdemes lenne fölvetni, hogy egy olyan világban, ahol egyik hónapról a másikra teljesen természetessé válik a világgazdasági válság hatására, hogy a piacgazdaság szent teheneit - hogy is mondjam - erőteljesen lemészárolják. Tessék mondani, ki gondolt volna arra ez előtt hat hónappal, hogy az Egyesült Államok szakmányban fog bankokat államosítani!? Ez piacgazdasági eszközrendszer? Azt hiszem, hogy nem. Legalábbis nem hagyományos. Ha ezt alapul vesszük, akkor esetleg érdemes azon is elgondolkodni, hogy miért kell az Európai Uniónak valóban az 1 százalékhoz ragaszkodnia, és ez az 1 százalék valóban egy szent tehén-e? Persze, tudom, a befizetők részéről a jelenlegi felállásban ezt nem érdek módosítani. De lehet, hogy érdemes lenne azon egy kicsit szélesebben gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt az egész mechanizmust úgy átalakítani, hogy nekik is érdekükké váljon megfontolni egy nagyobb arányú közös költségvetés kialakítását.
Nem akarok tovább belemenni, csak ezt azért szerettem volna jelezni, hogy gondoljuk meg, hogy a szent teheneket meddig akarjuk mi magunk szent tehenekként kezelni.
A következő dolog a policy driven. Igen, nagyon fontos, hogy policy-vezérelt legyen ez a folyamat, csak azt szeretném hozzátenni, hogy policy integration driven. Nagyon fontosnak érzem, hogy úgy ülnek a kormány képviselői, ahogy ülnek, egyvalakit hiányolok, aki a kutatásfejlesztést, innovációt képviselné ott harmadikként ebben a körben. Ugyanis azt hiszem, ha valamit oldani kellene a kohéziós politika rigiditásai mentén, akkor az az őrület, hogy megpróbálja külön kezelni a tradicionális kohéziós politikát és a vidékfejlesztést. Ebből jönnek ki olyan dualitások és olyan kezelhetetlen, átjárhatatlanságok, amitől egyébként - gondolom, hogy Nógrádi képviselőtársammal együtt - fölöslegesen szenvedünk.
Ehhez szeretném hozzátenni, hogy miután a kutatásfejlesztés az Európai Unió számára és az egész világ számára meghatározó tényező lesz, ennek a szerepét igen erőteljesen növelni kellene az integrációs politikákon, így a kohéziós politikán belül is, vagy a hármat sokkal jobban össze kellene hangolni. Lehet, hogy ebben nekünk valamiféle kezdeményező szerepet kellene játszani, mert létérdekünk egyébként. Már csak azért is, mert ahogy jól láthatóan az agrárpolitikára kiadott költség aránya mindenképpen csökkenni fog, és az elmozdul jól láthatóan az innováció irányába, jó lenne, ha ez számunkra integrálható módon jelenne meg a hétköznapi gyakorlatokban is.
A stabilitási paktum és válságkezelés. Szeretném megjegyezni, hogy ha valamikor érdemes elgondolkodni a stabilitási paktumon, akkor az most van. Ugyanis ha jól sejtem, lassan az alapító tagjai sem tudják teljesíteni annak a korábbi, strikten vett formájában. Tehát amikor arról beszélünk, hogy Magyarországnak hogyan kell az euroövezethez kapcsolódnia, és ez hogyan kapcsolódik a kohéziós politika jövőjéhez, akkor ezeket a kérdéseket is érdemes lenne végiggondolnunk.
Amit mondtak, mondtatok: az addicionalitás módszertani tisztázása borzasztóan fontos lenne, ugyanis óriási félreértések vannak benne, és ezeken nagyon jó lenne túllépni. Azt hiszem, senki sem vitatja azt, hogy a kedvezményezettnek magának is kockáztatni kell és hozzá kell járulnia. Nem ez a kérdés. Az addicionalitás kiszámítása a mai módon viszont nem biztos, hogy célszerű, fenntartható, és például az 1 százalék kapcsán is komoly kérdéseket vet fel.
Azt hiszem, hogy nem elég sokszínű még a magyar gyakorlat, és ebben szerintem maximálisan egyetértünk az asztal két oldalán. Azaz nem egyszerűen arról van szó, hogy csak pályázatokkal kell-e dolgozni, és hogy ezt lassan bővítgetjük kiemelt projektekkel és egyedi lépésekkel. Ha az egész kohéziós politikát nézzük, akkor ez persze, nem egy standing plan. Nagyon fontos, hogy az első fejlesztési tervnél közel száz százalékot elköltött az ország. Nagyon fontos, hogy a mostaninál ezt megközelítsük, egy alapvető kérdés viszont továbbra is fennmarad: ha elköltjük a 22-valahány milliárd eurót, akkor Magyarországon képességek, készségek és tudástranszfer dolgában jutottunk-e előre vagy nem?
Azt hiszem, hogy a mai, meglehetősen merev rendszerünkben itt vannak problémák. Az egyetlen igazán radikálisnak tűnő elmozdulás, legalábbis szándékában, az a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknél jelent meg, ahol végre a komplexitás mint indok és mint szándék gyakorlatilag megfogható módon tetten érhető. Azt gondolom, nem lenne szabad megvárni, ameddig beigazolódik, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségeknél ez képes volt készségeket és képességeket kialakítani, hanem nagyon gyorsan ebbe az irányba tovább kellene mennünk, és főleg a kohéziós politika jövőjének kialakításánál ezért kellene küszködnünk, küzdenünk, hogy ez a fajta komplexitás, mint eszközrendszer is jelenjen meg, és hogy ez lehetővé és sokkal inkább ajánlottá váljon a következő időszakban.
Ha ezt sikerül elérni, akkor nagyon bízom abban, hogy egyfajta kultúraváltás megjelenik, és nem egyszerűen azon fogunk vitatkozni a következő szakaszban, hogy kell-e addicionalitás, hanem végre arról beszélünk, hogy valóban eléri-e a kohéziós politika a célját, mert jelen pillanatban nem magyar sajátosság az, hogy országokon belül nőnek a különbségek. Sajnos, azt hiszem, hogy szinte mindegyik tagország esetében azzal kezdődött a dolog, hogy a gyorsabban fejlődő térségek magukhoz ragadták ezeknek az eszközöknek a jelentős részét, és még nagyobbá nyílt az olló. Ugyanakkor az Európai Unión belül az egyes tagországok közötti különbség némileg csökkent.
Ez egy olyan paradoxona a kohéziós politikának, amennyire tudom, amire egyelőre nem tudott választ adni, és ezen feltehetőleg nekünk is nagyon el kellene gondolkodni, hogy hogyan lehetne a belső különbségeket pozitív értelemben oldani. Tehát húzni, gyorsabb növekedésre ösztönözni ezeket a hátrányos helyzetű térségeket. Azt gondolom, hogy itt van kulcskérdése a képességek, készségek kiépítésének, amiben úgy gondolom, hogy nekünk is nagyon erőteljesen növelni kellene a teljesítményünket. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Manninger Jenő képviselő úr!
MANNINGER JENŐ (Fidesz). Köszönöm szépen. Egy kicsit más részről szeretném kérdezni a kormányoldal álláspontját. A jelentés szerint a támogatások 55-65 százalékát három-négy prioritásra kellene összpontosítani. Ez nyilvánvalóan attól függ, hogy milyen prioritásokról van szó. Ez függhet Magyarország álláspontjától, de mégis van-e a kormánynak valamilyen elképzelése erre, hogy melyek lennének ezek a prioritások, melyek lennének számunkra előnyösek?
A prioritásokkal kapcsolatban van a jelentésben, így írják, hogy egy preferált helyszínalapú megközelítés, amely az európai polgárok számára a társadalmilag rögzített alapvető standardokat garantálná a nagy prioritású ügyek közül néhány esetben. Van-e erre elképzelése a kormánynak, hogy mik lennének ezek az alapvető standardok, illetve mik lennének az elemei? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Heil Péter kabinetfőnök úr!
DR. HEIL PÉTER (Miniszterelnöki Hivatal): Egy dolgot azért mondanék az addicionalitással kapcsolatban. Extrém, amit mondok, de szakmailag azért ezt helyre kell tenni. Nincs olyan előírás Európában, hogy a tagállami költségvetésnek egy fillért is hozzá kellene tenni az uniós programokhoz. Arra van előírás, hogy a tagállam költségvetése ne csökkentse az uniós program által lefedett területeken a korábbi esztendőkben kiadott fejlesztési támogatásoknak, fejlesztési ráfordításoknak a nagyságát. Ezt nevezi a jelentés ilyen történelmi addicionalitási kritériumnak.
Az addicionalitási kritériummal az a baj, hogy egyébként ennek az összegnek a kiszámítása valami iszonyatosan heterogén. Tehát olyan különbségek vannak a tagállamok saját számai között, ami elvben az európai költségvetési, számviteli standardokon alapul, de mégis teljesen kezelhetetlen.
Tehát azt gondolom, hogy ezt az addicionalitási kritériumot egyszerűen nehéz objektíven kezelni. Ez az egyik baj vele. A másik pedig, ahogy mondtam, hogy egyoldalú, hiszen implicit módon arra kényszeríti a tagállamokat, hogy tartsanak fenn olyan kiadásokat, amit lehet, hogy egyébként a túlzott költségvetési centralizáció tekintetében jobb lenne lecserélni, mondjuk például adócsökkentésre.
Magyarország nem az ellen küzd, hogy a tagállamnak részt kelljen vállalnia az uniós finanszírozású fejlesztéspolitika keretei között, hanem éppen az ellenkezőjéért: azért, hogy a nemzeti és az uniós támogatási politikák integrálódjanak. Ott, ahol egy tagország jobban áll, ott kevesebbet finanszírozzon az Unió, ahol egy kicsit kevésbé áll jól az ország, ott legyen magasabb a társfinanszírozás, de valahol az addicionalitás egy fontos alapköve annak, hogy hogyan lehet a különböző tagországok érdekközösségét megteremteni, illetve fenntartani.
Az, hogy kritizáljuk az EU-t, de a saját rendszereink bonyolultságáról nem szólunk, azt hiszem, az volt az első mondatom, hogy igen, bonyolultak a rendszereink, és kétségkívül mondom azt, hogy ez nagyon nagy részben annak köszönhető, hogy az Európai Unió egyrészt előír nekünk fölösleges kontrollokat. Nem tudom, kinek van abból például haszna, hogy a támogatásokat kezelő informatikai rendszerünk költségeit számlára lebontva szét kell osztanunk a központi régió és az ország többi része között. Tehát ilyen őrültségeket hoz a jelenlegi rendszer. Éppen csak most sikerült bevezetni áprilisi határidőig visszamenőleg azt, hogy kis projektek esetében például költséget el tudjunk számolni százalékos alapon vagy valamilyen egység, juttatás keretében, tehát ami teljesen természetes lenne, azt az Unió nagyon nehezen fogadja be. Szóval azt gondolom, hogy egyszerre igaz az, hogy vannak az Unió által elrontott dolgok, és természetesen lehet tanulni a saját dolgainkból is.
Miért mondom azt, hogy Magyarország igenis élen jár? Konkrét példákat szeretnék adni. Az elsők között voltunk, akik megcsinálták a Jeremie-programot. Az első működő Jeremie-rendszer, ami arról szól, hogy magántőkét bevonó pénzügyi finanszírozási eszközöket kínálunk a vállalkozások számára, Magyarországon volt. A normatív pályázatok rendszere egy nagyon nagy mértékben magyar találmány, legalábbis olyan mértékben, ahogy ezeket mi használjuk. Nekem nincs tudomásom arról, hogy más tagország is csinálná. A leghátrányosabb kistérségek programja - ami arról szól, amit Veress József képviselő úr mondott -, olyan dolog, amit Magyarországon próbálunk kikísérletezni, mert évekkel az előtt kitaláltuk, hogy egyáltalán kimondta volna valaki az Unióban azt a divatszót, hogy place-based policy, amiről a Barca-jelentés is szól, tehát a helyi meghatározottságok által determinált politika.
Ha megnézzük, hogy a költségvetésben az egységes uniós fejezet létrehozatala milyen mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és hogy mennyire más, mint amit a többi tagország általában csinál, ezek olyan innovációk, amelyek arról szólnak, hogy Magyarországnak igenis van mondanivalója arról, hogy hogyan lehet hatékony rendszert építeni, ami egy percig nem jelenti azt, hogy bárkinek oka lenne arra, hogy 100 százalékig elégedett legyen azzal, ami jelenleg a helyzet.
Egy dolog van, amiben azt gondolom, hogy én nagyon határozottan szeretnék fogalmazni, és nem szeretnék elnézést kérni azért, ha korábban határozott szavakat mondtam, ez pedig a transzparencia kérdése, és ez egyébként nem politikai megítélés dolga. Ezek tényszerűen, pénzügyi ellenőrzési eszközökkel ellenőrizhető ügyek. Azt tudjuk, minden kormány kutya nehéz helyzetben van, ha meg kéne próbálni megmagyarázni, hogy az állami támogatási források valamilyen proporcionális rendszerben osztottak-e meg az országban, vagy sem. De nem erről akarok beszélni.
Azt akarom elmondani azon szakértők egyikeként, akinek megvolt az a szerencséje, hogy részt vehetett annak a rendszernek a kiépítésében, ami nálunk most működik, hogy a magyar rendszer, ellentétben a 2004-2006 közötti rendszerrel, tanulva annak hibáiból, teljesen világosan megteremti a választóvonalat azok között a döntések között, amelyeket a politikai legitimációval felhatalmazott szakpolitikáért felelős kormány hoz meg - lásd kiemelt projektek - és azok között a döntések között, amelyek egy kompetitív pályázati rendszerben bármilyen politikai szereplő közreműködése nélkül, adott esetben zsűri nélkül, tehát teljesen objektív módon születnek meg.
Ebben a magyar rendszer igenis jó, és azt gondolom, hogy tud példát mutatni a többi ország tekintetében is, még akkor is, ha természetesen lesznek olyan helyzetek, amikor meg kell vizsgálnunk, hogy valóban minden rendben zajlott-e, de ez kikerülhetetlen.
Végezetül: abszolút egyetértek azzal az észrevétellel, hogy a magyar gyakorlat - ha már a kritikánál tartunk - nem elég sokszínű. Még szükségünk van arra, hogy beérjen például a leghátrányosabb kistérségek felzárkóztatási programja, a Balaton-program, a Pólus-program, azok a területileg integrált programjaink, amivel lazítani próbáljuk az Unió által meghatározott NFT, operatív program, prioritás, pályázat, satöbbi tortaszeletelési metodikát.
Azt gondolom, hogy miközben nagyon jópofa vitákat lehet folytatni európai szinten arról, hogy most akkor nekünk mi az előnyösebb, az infrastruktúra vagy az innováció, hogy mekkora az ellentét az útépítés és a munkahelyteremtés között, ami igazából érdekes, az az, hogy meg tudja-e ma Európában valaki mondani azt, hogy hogyan kell hatékonyan K+F-et és innovációt támogatni. Mindenki tudja, hogy hogyan kell felhúzni egy innovációs parkot, de hogy az mitől fog működni, az egy óriási kérdés, és én még nem találkoztam a bölcsek kövével. Tehát azt gondolom, abszolút egyetértek, hogy tényleg az a legnagyobb kérdés, és mi erre próbáljuk lökni a vitát egyébként európai szinten, hogy miközben majd a pénzügyminiszterekkel meg fogunk egyezni, hogy mennyi pénzünk van - és igaza van Nógrádi képviselő úrnak, majd lesz a végén egy koefficiens, ami az utolsó Tanács-ülésen az egészet benyomja abba a borítékba, amit a nettó befizető pénzügyminiszterek magukkal hoznak -, hogyan tudunk sikeresen ezekkel a lehetőségekkel élni, és nemcsak itt Magyarországon, hanem egyébként az uniós szinteken úgy általában véve. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Simon László elnökhelyettes következik.
SIMON LÁSZLÓ (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm szépen. Kezdeném Nógrádi képviselő úrhoz egy rövid mondattal: én pont 9 óra 33 perckor kaptam egy e-mailt, hogy a képviselő úr egy jó tapasztalatokból és jó projektekből álló gyűjteményt készül összeállítani, és ehhez kérte az NFÜ segítségét. Természetesen nagyon szívesen, de gondolom, ez azt is jelenti, hogy ilyen tapasztalatok és ilyen gyakorlatok vannak az országban. (Derültség.)
Még mielőtt a feladatra rátérnék, azért azt hadd jegyezzem meg - mivel magát az uniós érdekérvényesítési rendszert egy brüsszeli tanácsadónál, egy volt uniós biztos keze alatt sikerült megismernem -, hogy a sikeres tagállami érdekérvényesítés alapelve az, hogy tanácsi, parlamenti és szakértői szinten közös álláspontot képvisel egy ország. Mi szakértői szinten ezt megtesszük, és azt gondolom, a Tanács is egy kiváló munkát végez. Én nyilván csak az önök segítségét tudom abban kérni, hogy a Parlament is segítse ezt a közös munkát az ország érdekében.
A nagyprojektek kapcsán szintén örömmel mondom, hogy 7 darab jóváhagyott projektünk van, amit a Bizottság már jóváhagyott, és összesen 21-et küldtünk ki. Ezzel az új tagállamok között egyébként abszolút az első vagyunk, ez szintén az ország és mindannyiunk közös sikere.
Én szeretném kettéválasztani a végrehajtási részt és a jövőről szóló részt. Mint NFÜ-nek feladatunk az, hogy amiket a tagállam és a Bizottság az ÚMFT keretében, különböző operatív programokban rögzített célok, azokat elérjük, azokat végrehajtsuk, azt, ami ebben a dokumentumban megfogalmazódott és benne van, azt végigvigyük az ország érdekében. Ez egyrészről feladatunk és felelősségünk is, és ehhez az is hozzátartozik, hogy borzasztóan ügyelnünk kell arra, hogy a célokat szabályos projektek keretében tudjuk elérni.
Ez egy olyan rész - és itt szintén az önök segítségét kell hogy kérjem -, amit az ország igazából még nem biztos, hogy felismer, azért, mert az uniós auditrendszer utólagosan működik, ezek az auditorok később fognak megérkezni Magyarországra, és később fogják azt mondani, hogy valami nem minősül szabályosnak, és ezért itt a jelentés is kitér arra, hogy van egyfajta bizonytalanság ebben a rendszerben. Nem minden szabály egyenes, nem minden szabály teljesen világos, van, amit a Bizottság máshogy értelmez, mint a tagállamok, ebből nagyon sok konfliktus és félreértés is adódhat. Valóban, ebben a rendszerben kell nekünk a legjobbat és a legtökéletesebbet alkotni.
Én nem mondom, hogy a hazai fejlesztéspolitikai rendszer végrehajtása tökéletes - tökéletes rendszer nincs -, azt viszont tudom mondani, és őszintén és büszkén tudom mondani, hogy egy, a héten publikált, egy külső tanácsadó cég, a KPMG részéről az új tagállamok területén külön végzett felmérés mutatja, hogy Magyarország az első a 2007-2013-as uniós források felhasználásában. Tehát szeretném hangsúlyozni, hogy nem az első között vagyunk, hanem az elsők vagyunk, és mindezt egy külső és független tanácsadó cég felmérése alapján tudom mondani. Tehát nem a kormány mondja ezt magáról, nem a végrehajtási rendszer állítja ezt magáról, hanem egy külső tanácsadó cég felmérése bizonyítja. Azt gondolom, hogy ezek olyan sikerek - még ha valóban vannak esetleg hiányosságok a rendszerben -, amelyek mutatják azt, hogy ez a rendszer igenis jó és igenis működik.
Nézzük egy picit a jövőt! Nekünk, az NFÜ-nek egyrészt feladatunk, hogy a tervezési folyamatot segítsük, másrészt pedig a végrehajtási tapasztalatokat beépítsük a következő időszak kohéziós politikájának a végrehajtási rendszerébe. A tervezés kapcsán én inkább a figyelmet szeretném felhívni arra, amit a jelentés azért nem teljes mértékben részletez. Ha mi egy európai stratégiai fejlesztési keretről beszélünk, amikor ennek a keretnek a vitája lesz, igenis tagállami szinten pontosan ismernünk kell az érdekeinket, és közösen képviselnünk is kell majd, nehogy ebből egy olyan irányvonal, egy olyan keretrendszer jöjjön ki, amiben a magyarországi érdekek nem tudnak teljes mértékben integrálódni. Ennél a résznél figyeljünk! Én feltételezem, hogy a későbbi nemzeti szerződések, amelyekre kitér a jelentés, ezen kereten belül lesznek meghatározva, tehát lehet, hogy egy menürendszer keretéből lehet majd választani és kulcsprioritásokat kijelölni tagállami szinten. Én azt kérem, hogy közösen segítsük majd, hogy ez az uniós szintű stratégiai keret a magyar érdekeknek megfelelően, annak mentén készüljön el. Természetesen szakértői szinten ezt maximálisan támogatni fogjuk, és azt a felelősséget, amit Nógrádi képviselő úr is mondott, azt gondolom, minden munkatársammal együtt valamennyien átérezzük, és ennek szellemében járunk el.
A tapasztalatokról és a végrehajtási rendszer egyszerűsítéséről azt gondolom, hogy volt szó, én nem szeretnék külön erre kitérni. Valóban igaz, hogy egy bonyolult rendszerben kell működnünk. Valóban igaz, hogy nehéz minden szabálynak megfelelni, de ugyanakkor az is igaz, hogy igyekszünk ezeknek megfelelni, és ezt az ország hosszú távú érdekei mentén és annak érdekében tesszük meg.
Végezetül: felmerült a leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési komplex programja. Maga a jelentés is kiemelten támogatná azt, hogy kísérleti programok induljanak el, olyan kísérleti programok, amelyek nem biztos, hogy a mostani rigid uniós rendszerbe illeszthetőek. Ez valahol lehet, hogy lehetőséget is teremt arra, hogy rugalmasabb rendszerben működjünk a jövőben. Ez a komplex program valóban egy ilyen kísérleti program. A Bizottság is jól ismeri, és valóban példaértékű projektként mutatják már be egyébként más tagállamokban is. Egy olyan programról van szó, ahol a 33 kistérség komplex fejlesztését 5 ezer fő részvételével sikerült megtervezni, és ennek az 5 ezer főnek a közreműködésével születtek meg azok a projektek, amelyek jelenleg kidolgozás alá kerülnek, és reményeim szerint maradéktalanul meg tudnak majd valósulni a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. Köszönöm szépen a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnökhelyettes úr. Több hozzászólási igény nem lévén, azzal rekesztem be a mai ülésünket, hogy a mostani napirendi...
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Nem tudom, lehet, hogy rosszul figyeltem, de mintha nem kaptam volna semmilyen választ.
ELNÖK: Akkor engedje meg, képviselő úr, hogy elmondjam, hogy ennek a mai napirendi pontnak a címe az volt, hogy "Eszmecsere a kohéziós politika jövőjéről az úgynevezett Barca-jelentés kapcsán". Az ambíciónk az volt, hogy egy kicsit kitekintünk, hogy mire készüljünk, hogy milyen erők mozognak az Európai Unióban, és ehelyett szokás szerint beleakadtunk egy belpolitikai vitába. Én részben tudomásul veszem persze, hogy a politika mindig lokális és mindig helyi, az én ízlésemhez képest néha túlságosan is. Tarthatunk egy másik napirendi vitát arról, hogy Magyarország ebben hogyan vesz részt, de akkor nem fogom meghívni a Külügyminisztérium szakállamtitkárát, mert ez nem az ő portfoliója.
Úgyhogy most azt javaslom, hogy akkor ezt a kérdést, hogy nem kapott választ, ezt tegyük félre egy későbbi vitára, szeretném, ha az Európai ügyek bizottsága kész lenne arra, hogy meg tudja különböztetni a belpolitikai ügyeket az összeurópai ügyektől, másik oldalról az elnök mögött 2 százalék van, a képviselők mögött 56 százalék van, annak van igaza, aki mögött 56 százalék van, ezt tudomásul veszem. Tudom, hogy négy láb jó, két láb rossz, nyilván a választások után a dolog meg fog változni, és minden ragyogni fog ebben a dologban.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Ha az elnök urat zavarja, legközelebb nem jövünk bizottsági ülésre, jó?
ELNÖK: Nem, nem, ellenkezőleg.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): És akkor jól el lehet lenni itt belső körben.
ELNÖK: Nem, ellenkezőleg természetesen. Azért kérdezem, hogy ha képviselőtársaim igénylik, akkor nagyon szívesen napirendre tűzünk egy ilyen ügyet is. De ennek a napirendi vitának a tárgya más lett volna, tudomásul veszem, hogy így alakult. Még egyszer: ha van egy ilyen igény, alelnök urakkal megbeszélem, nagyon szívesen tartok egy ilyen vitát is.
Akkor a mai napra rendelt penzumunkat befejeztük. A jövő héten... (Manninger Jenő jelentkezik.) Tessék parancsolni, képviselő úr!
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Én továbbra sem értem, mert a kérdés egy nagyon egyszerű politikai, szakmai kérdés, amit szerintem röviden meg tudott volna válaszolni a kormány, de ha így gondolja az elnök úr, akkor ne válaszoljon rá. Biztos, hogy majd meg tudjuk oldani magunk is a kérdést.
ELNÖK: Szó sincs róla. Megadom a szót akkor Heil Péter kabinetfőnök úrnak, és tudom, hogy önök mindent megoldanak, efelől nincs kétségem, de akkor hangozzék el a válasz erre a kérdésre.
DR. HEIL PÉTER (Miniszterelnöki Hivatal): Köszönöm szépen. Képviselő úrnak igaza van, hogy nem direkt adtam választ a kérdésre, úgyhogy ezért elnézést kérek. Az a része a válaszomnak próbált az ön kérdésére vonatkozni, amikor azt mondtam, hogy nagyon érdekes vitákat lehet az Európai Unióban folytatni arról, hogy vajon, mi a fontosabb: az infrastruktúra, a vállalkozásfejlesztés vagy a humánerőforrás-fejlesztés. Ezzel szemben az igazi kérdés az, hogy milyen hatékony technikákat tudunk arra kitalálni, hogy a munkahelyteremtés, az innováció, a K+F, amelyek egyébként mindenki által osztott prioritások, azok hogyan valósulhatnak meg.
Valóban nem adtam teljes választ a kérdésre. Az, hogy mi lesz majd a prioritás, azt egy elég hosszadalmas programozási folyamat végén kell megmondani. Nem akarok most ennél sokkal konkrétabb lenni, mert nem tudnék kapásból behasalni öt olyan politikai, gazdaságpolitikai prioritást, ami szerintem jó, és egyébként azt gondolom, hogy az az alapvető követelmény, hogy Magyarországon még mindig kell infrastruktúrára költeni, még mindig kell oktatási infrastruktúrára költeni, és természetesen kell vállalkozásfejlesztésre, munkahelyteremtésre, képzésre költeni, ezek ne lennének relevánsak öt év múlva, de az ördög mindig a részletekben van, hogy mekkora százalékot, milyen összeget, milyen formában szánunk az egyes területekre, és ezt tényleg felelőtlenség volna megelőlegezni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Rendben van, képviselő úr?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Nem kívánom tovább folytatni az eszmecserét, majd máskor, jó? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Alelnök úr!
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, most működik-e.
ELNÖK: Nem.
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke: Akkor újra segítséget kérek alelnöktársamtól. (Firtl Mátyás bekapcsolja a mikrofonját és átadja Kocsi Lászlónak.)
Köszönöm szépen. Szeretnék egy olyan mondatot mondani itt, a végén, hogy azért én azt egy tanulságos helyzetnek tartom, hogy Nógrádi Zoltán képviselőtársam, aki Mórahalom polgármestere, és Mórahalom az egyik, ha nem a legeredményesebb pályázója most az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek, és egyáltalán az európai uniós források megszerzésében és felhasználásában talán a legsikeresebb, aki itt ül közöttünk, ő bírálja a legélesebben a magyar fejlesztéspolitikai gyakorlatot, a kohéziós politikát, azt, amelyiket egyébként a KPMG Európában most éppen az élen állónak lát.
Tehát ez a helyzet, amiben most vagyunk, és egyébként orwelli idézetekkel és abszurdokkal szórakoztatjuk egymást. Én ezt elég abszurdnak tartom, de elég jellemzőnek is a helyzetünkre. Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kíván-e erre valaki válaszolni?
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Én csak annyit szeretnék mondani, hogy ha most megnyitja elnök úr a vitát, én azért nem szóltam tovább hozzá, mert úgy gondoltam, hogy elnök úr lezárta. Nem nagyon értettem vele egyet, és nem is akarnék a részletekbe menni, elfogadtam, de akkor azt kérem, hogy akkor most mindenki zárja le a vitát, mert akkor erre is válaszolni fogok.
ELNÖK: Jó, akkor a bizottság üdvözli a Barca-jelentést (Derültség.), és akkor az ülést berekesztem. Köszönöm mindenkinek a részvételt.
(Az ülés befejezésének időpontja: 10 óra 37 perc.)
|
|
|
Dr. Eörsi Mátyás |
Jegyzőkönyvvezetők: Nánásiné Czapári Judit és Ipacs Tiborné