EIB-20/2009.
(EIB-136/2006-2010.)
az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2009. október 20-án, kedden, 9.30 órakor,
a Parlament Delegációs (főemelet 40.) termében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott*
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása*
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) 2009. évi "Kiút a válságból" című jelentésének megvitatása*
Ferenczi Tamás, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnökének bevezetője*
A Magyar Európai Üzleti Tanács tagjainak válaszai az elhangzottakra*
Ferenczi Tamás (British Telecom)*
Csiba Péter (Electrabel Hungary)*
Erényi Balázs (Shell Hungary)*
Kerekes László (Akzo Nobel Coating)*
Andrea Zambelli (Nestlé Hungária)*
További hozzászólások, észrevételek*
Tájékoztató Magyarország nemzetközi és európai uniós segélyezésben történő szerepvállalásáról*
Várkonyi László szakállamtitkár (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése*
Tájékoztató az európai uniós fejlesztéspolitika aktualitásairól, valamint a nemzetközi fejlesztési segélyezés helyzetéről*
Sátor Balázs, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnökének szóbeli tájékoztatója*
Dr. Jaksa Brigitta, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetőjének szóbeli tájékoztatója*
Várkonyi László szakállamtitkár (Külügyminisztérium) válaszai az elhangzottakra*
Dr. Jaksa Brigitta, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetőjének válaszai*
Sátor Balázs, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnökének válaszai*
Meghívottak: Sátor Balázs elnök, Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség (HAND)
Dr. Jaksa Brigitta fejlesztéspolitikai programvezető, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány
A bizottság részéről
Megjelent
Elnököl: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), a bizottság elnöke
Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke
Gál J. Zoltán (MSZP)
Káli Sándor (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP)
Szűcs Erika (MSZP)
Dr. Veres János (MSZP)
Veress József (MSZP)
Dr. Braun Márton (Fidesz)
Ékes József (Fidesz)
Manninger Jenő (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Botka László (MSZP) Kocsi Lászlónak (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP) megérkezéséig Káli Sándornak (MSZP)
Szűcs Erika (MSZP) megérkezéséig Szirbik Imrének (MSZP)
Veress József (MSZP) megérkezéséig Szirbik Imrének (MSZP)
Dr. Hörcsik Richard (Fidesz) Ékes Józsefnek (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz) Manninger Jenőnek (Fidesz)
Nógrádi Zoltán (Fidesz) Firtl Mátyásnak (KDNP)
Csapody Miklós (független) dr. Eörsi Mátyásnak (SZDSZ)
Meghívottak
Ferenczi Tamás ügyvezető igazgató (British Telecom), a HEBC elnöke
Takács János vezérigazgató (Elektrolux)
Csiba Péter elnök (Electrabel Hungary)
Erényi Balázs elnök (Shell Hungary)
Szabó Tamás vezérigazgató (SKF Hungary)
Ablonczy Balázs ügyvezető igazgató (SAP Hungary)
Andrea Zambelli ügyvezető igazgató (Nestlé Hungária)
Kerekes László vezérigazgató (Akzo Nobel Coating)
Szántó Judit ügyvezető igazgató (Lobby Partners)
Sátor Balázs elnök (Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség)
Dr. Jaksa Brigitta fejlesztéspolitikai programigazgató (Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 37 perc.)
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, a mai ülésre meghívott vendégeinket, illetőleg a bizottság ülését figyelemmel kísérőket.
Bejelentem, hogy a bizottság határozatképes, olyan módon, hogy Ivanics Ferenc képviselő úr Manninger képviselő úrnak, Legény Zsolt képviselő úr Káli Sándor képviselő úrnak, Szűcs Erika Szirbik Imre képviselő úrnak... (Megérkezik az ülésre Szűcs Erika.)... akkor ezt visszavonjuk, akkor ezt visszavont vagy meg sem adott eseti megbízásnak tekintjük. Nógrádi képviselő úr Firtl Mátyás alelnök úrnak, Botka képviselő úr Kocsi László alelnök úrnak adott megbízást, és Csapody Miklós képviselő úr pedig engem tisztelt meg a bizalmával. (Szabó Vilmos: Hiába! Már az MDF-esekkel is? - Derültség.) Ilyen módon a bizottság határozatképes.
Napirendi javaslatomat az írásban előterjesztettel összhangban tartom fenn. Kérdezem a bizottság tagjait, hogy észrevételük vagy javaslatuk van-e a napirenddel kapcsolatban. (Nincs jelzés.) Igényt megszólalásra nem látok, ezért kérdezem a bizottságot, elfogadják-e napirendi javaslatomat. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék ezt! (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.
Akkor áttérünk az első napirendi pontunkra, amelynek keretében zárt ülést rendelek el. Egyben bejelentem, hogy Veress József képviselő úr Szirbik Imre képviselő úrnak adott megbízást, ilyen módon akkor az előzőt ez gondolom, helyettesíti.
Tehát zárt ülést rendelek el. (A zárt ülésen részt venni nem jogosultak elhagyják az üléstermet.)
(A bizottság 9.40 órától zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv tartalmazza.)
(Szünet: 9.50 - 9.58 óráig)
A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) 2009. évi "Kiút a válságból" című jelentésének megvitatása
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm az Magyar Európai Üzleti Tanács tagjait, köszönöm szépen, hogy elfogadták a meghívásunkat. Folytatjuk a munkánkat a második napirendi pontunkkal. Ezzel a mai beszélgetéssel, végül is nem kell ezt nagyon formálissá tenni, egy - ha úgy tetszik - kedves hagyományt folytatunk, amikor a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjai, akik az éves jelentésüket megírják, ezt megküldik a bizottság számára, és amikor ezt a bizottság tagjai áttanulmányozták, akkor eljönnek egy ülésre, hogy személyesen is ki tudjuk cserélni álláspontjainkat, és hogy megvitassuk a válság tanulságait.
Ebben a ciklusban ez a negyedik, és gondolom, az utolsó ilyen tanácskozás. Azt már látom, hogy valószínűleg én nem leszek olyan helyzetben, hogy a jövőben is tudjam fogadni elnökként az Üzleti Tanács képviselőit, de abban viszont szeretnék bízni, hogy az utódom is fogja folytatni ezt a szerintem nagyon jó hagyományt. Nemcsak akkor van szükség egy ilyen tanácskozásra, amikor válság van, hanem minden alkalommal valószínűleg szüksége van a magyar politikának arra, hogy a Magyarországon a legnagyobb beruházásokat eszközlő cégek vezetői szembesítsék a politikát azzal, hogy ők hogyan látják a magyarországi gazdaságpolitikát. Úgyhogy remélem, hogy ez a hagyomány folytatódni fog.
Még egyszer köszöntöm önöket, és akkor azt javaslom, hogy mint korábban is, hallgassuk meg először az önök beszámolóját. Először meg fogom kérni Ferenczi Tamás urat, a British Telecom részéről, a Tanács elnökét, hogy mondja el szóban vagy egészítse ki a jelentésüket. Utána akik hozzá kívánnak szólni, majd egyenként akkor meghallgatjuk önöket is, illetve a bizottság tagjai is hozzászólnak. Remélem, hogy a tanácskozás hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország minél előbb legyen túl ezen a válságon, amelyben benne vagyunk, amelyről részben nem tehetünk, részben azonban pár következményéért Magyarország nagyon is tehet. Azt hiszem, hogy ebben egyetértünk.
Akkor Ferenczi Tamás elnök úrnak adom meg először a szót. Tessék parancsolni!
Ferenczi Tamás, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnökének bevezetője
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a Magyar Európai Üzleti Tanács elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Nagyon köszönjük a megtisztelő meghívást. Amint ön is említette az imént is, és már egy évvel korábban is, szerintünk is fontosak ezek a közös gondolkodások az ország versenyképességéről, gazdaságpolitikájáról, európai uniós felzárkózásáról. Megköszönjük azt is, hogy ha önök pártjaik, vezetőik és a kormányzat irányába továbbítják az itt elhangzó gondolatokat, amelyek ily módon talán hozzá tudnak járulni az ország fejlődéséhez.
Kérem, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a HEBC jelen lévő tagjait a cégek betűsorrendjében: Kerekes László vezérigazgató úr az Akzo Nobeltől, Csiba Péter elnök úr, Electrabel Hungary, Takács János vezérigazgató úr, az Elektrolux közép-európai igazgatója, Andrea Zambelli ügyvezető úr, a Nestlé Hungária igazgatója, Erényi Balázs elnök úr, Shell Hungary, Szabó Tamás vezérigazgató úr, az SKF Hungary igazgatója és végül Szántó Judit, a HEBC titkára.
Célkitűzésünk nem változott, a szervezet továbbra sem folytat lobbitevékenységet a tagvállalatok üzleti érdekeiért, mi kizárólag az ország versenyképességéhez, a sikeres európai integrációhoz kívánunk hozzájárulni.
A 2009-es jelentésünk címe, amit gondolom, hogy már önök is láttak, illetve megkaptak, itt látható, "Kiút a válságból". A jelentésünk címei, éppúgy, mint az adott évben választott színek, egy-egy üzenetet hordoznak. Úgy gondoljuk, hogy a válságot követő időszak - mert ez el fog jönni - minden ország számára egyfajta megújulást fog hozni. Ezért választottuk idén a reneszánsz, az újjászületés színeit a tanulmányunkhoz, a kiadványunkhoz.
Jelentésünkben hiteles képet kívánunk adni a multinacionális vállalatok válságkezelő intézkedéseiről és módszereiről, amelyek számos esetben adaptálhatók akár az ország számára is. Véleményünk szerint a válság, a piacok átrendeződése egyben lehetőség is, amelynek lesznek pozitív hatásai. Ilyen például, ha Magyarország rákényszerül azoknak a reformoknak a megvalósítására, amelyek egyébként is elengedhetetlenek a versenyképesség megőrzése és a fejlődés érdekében.
Kérem, engedjék meg, hogy kollégáim közreműködésével majd kiemeljünk néhány témát a riportból, természetesen az önök érdeklődésének megfelelően, de javaslataink között szerepelt például a "Magyarország a befektetők szemével" téma, vagy az oktatás, a foglalkoztatás-politika területe, a korrupció, az energia, vagy a 2011-es EU-elnökség.
A riporttal kapcsolatban általánosságban még azt szerettem volna elmondani - és ez az üzenetek közül azt hiszem, szépen kiderül -, hogy véleményünk szerint a válság Magyarországot, mivel a válság kezdetét tavaly őszre datálják, eleve legyengült állapotban érte. Annak érdekében, hogy helyreállítsuk az ország versenyképességét Európában és a világban, szerintünk világos jövőképre és egy kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiára lenne szükség. Ezen túlmenően számunkra, befektetők számára a legfontosabb a hosszú távon stabil jogi és gazdasági környezet, a kiszámíthatóság és az átláthatóság, amelyeknek továbbra is részben hiányát érezzük. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a HEBC-vállalatok nem kívánják áthelyezni termelésüket, szolgáltatásaikat más országokba, Magyarországon akarunk maradni, versenyezni egészséges értelemben a többi országgal.
Befektetéseinket komolyan gondoljuk, jó időkben, nehezebb időkben egyaránt, még akkor is, ha a válsághelyzetben rövid távú intézkedésekre is kényszerülünk. Elnök úr, visszaadnám önnek a szót, és ha úgy gondolják, akkor esetleg ezen témákról tudunk kollégáim révén referálni, vagy pedig más témákról is természetesen a riport kapcsán.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Én az adott lehetőséggel nem tudok élni, én csak azt tudom megkérdezni, hogy ki kíván még hozzászólni a jelentéshez, ahhoz, ami kimaradt a jelentésből adott esetben, mert azok is érdekesek lehetnek, olyan dilemmákhoz, amelyekkel gondolom, önöknek kell szembesülniük, hogy nyilván nem akarnak semmifajta pártpolitikai dilemmában állást foglalni, ami teljesen érthető, ugyanakkor gondolom, néha úgy érzik, hogy kell, hogy szolidaritásukról biztosítsanak olyan vállalkozásokat, amelyeket adott esetben méltánytalanság ér, annak érdekében, hogy a jövőben ilyet el lehessen kerülni. Most gondolok Pécsre, ami nyilván egy nehéz ügy az önök számára, nem tudjuk, hogy kinek van igaza, de azért az, hogy a francia köztársasági elnök jelzi a magyar miniszterelnöknek, hogy itt aggályok merülnek fel, gondolom, ezek érintik az önök tevékenységét, de mondom: ez már könnyen ad a dolognak egy pártpolitikai összefüggést. Ezek nagyon komoly dilemmák az önök számára.
Azért beszélek csak, mert várom, hogy valaki feltegye a kezét és meg tudjam adni a szót, hogy mit kíván hozzátenni. Ékes József képviselő úr, Fidesz.
Kérdések, hozzászólások
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kicsit visszanyúlva az ön szavaihoz, hogy ne pártpolitikai vetülete legyen ennek a dolognak, de ha előszedjük az ezelőtt három évvel, ugyanebben a teremben elhangzottakat, és annak a jegyzőkönyvét, hasonlóképpen, ahogy elnök úr is elmondta a maga részéről, talán ennek az országnak egy víziójának kellene lennie, egy olyan stratégiának, amely valóban átnyúlik több cikluson. Azt hiszem, ezt ezelőtt három évvel is ugyanígy fogalmaztuk meg, hogy nincs vízió, nincs stratégia, viszont vannak adóváltozások tömkelegével, rendszeresen, amely tényleg a hazai akár nagy, akár kisvállalkozásokat vagy egyéni vállalkozásokat is rendre megborítja, hiszen a rendszeres adóváltozások folytán azért kellemetlenségeket szenvednek el.
De ugyanígy vannak a hatóságaink is, rengeteg hatóságunk van, és talán a hatósági viselkedés nem minden esetben európai. A parlamenti vitában mondtam el, hogy amikor a hatóság kimegy, akkor még nem is csenget, már 50 ezer forint, amikor csenget, 100 ezer forint, amikor a küszöböt átlépi, akkor 2 millió, és úgyis találni fog valamit, ami több millió lesz.
Tehát azt hiszem, ezen a szemléleten is kellene változtatni ahhoz, hogy valóban egy erős gazdasági légkör tudjon kialakulni, egy stabil gazdasági légkör tudjon kialakulni, hogy ebben a stabil gazdasági légkörben igenis, a kiszámíthatóság rettentően fontos. Rettentően fontos az is, hogy mindenki tisztességgel tudja a tevékenységét végezni, és annak semmiféle ódiuma ne legyen, akár hatósági szemszögből, akár pedig más törvényi eszközökkel való szigorítás területén, vagy adott esetben olyan lépés, ami nem várt a gazdasági társaság számára.
Tehát nagyon fontos, amit ön is elmondott, de azt hiszem, ezt mindannyian tudjuk. Amikor elnök úr mondja, hogy ne pártpolitikát próbáljunk meg folytatni, azt mindannyian tudjuk és érezzük, hogy mi hibádzik a rendszerünkben, és adott esetben, ha a mai világgazdasági törekvéseket nézzük, akár az ázsiai vagy az orosz vagy az európai uniós vagy az amerikai lépéssorozatot nézzük, azért található számtalan olyan pont, amit Magyarországnak érdemes lenne megszívlelni, érdemes lenne alkalmaznia ahhoz, hogy valóban a válság utáni időszakban egy erőteljesebb kitörési lehetőséggel tudjon felzárkózni.
Tagja vagyok a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának, és ott, ahol egy 25 éves stratégiát kellene ennek az országnak kialakítania. De arra nem vagyunk képesek, hogy szembesüljünk azzal, hogy milyen lépéseket tettünk az elmúlt időszakban, ennek milyen kárai, milyen hasznai voltak egyáltalán, vagy egyáltalán hol tart ez az ország. Tehát arra nem vagyunk képesek, hogy nyilvánosan be tudjuk és be merjük ismerni, hogy itt tartunk, és ha ezen sürgősen nem változtatunk, akkor sajnos, a kilábalási időszak sokkal hosszabb lesz Magyarország számára, mint akár a németek vagy az osztrákok, vagy lehet mondani, hogy a szlovákok vagy a csehek számára is.
Mi még mindig megrögzötten próbálunk a nagyhatalmi érdekeknek néha behódolni. Ezt most őszintén mondom, mert vannak olyan tapasztalataim, hogy amikor a gazdasági érdek azt követelné, hogy olyan országokkal, amelyeknek - most nem akarok országnevet mondani - mondjuk az egy főre jutó GDP-arányos bevétele a világon az ötödik, és egy kis országról van szó, 23 millió lakossal, és mi nem vagyunk képesek túllépni azon, hogy a nagyhatalmi fenyítés árnyékában esetleg a saját önös gazdasági érdekeinket szem előtt tartva és a nemzeti érdekeinket szem előtt tartva mondjuk beruházásvédelmi egyezményt írjunk velük alá, vagy a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezményt írjunk velük alá. Tehát szomorú, amikor ilyen lépéssorozatokat kell tapasztalni.
Azt talán meg lehet köszönni nyugodtan mindannyiunk nevében, hogy önök kinyilvánították, hogy nem kívánnak Magyarországról elmenni. De tartok tőle, hogy ha Magyarországon a válság utáni időszakban a gazdasági élénkülés nem abban a tempóban folyik, és azokkal az ésszerűsítésekkel, a bürokrácia lebontásával, a korrupció megszüntetésével, a hatósági viselkedés átszellemülésével nem tudnak találkozni, akkor lehet, hogy rákényszerülnek arra, hogy elhagyják az országot.
Tehát igenis, ebben kellene egy közös felelősséggel egy olyan jövőképet megalkotni, egy olyan stratégiát, hogy minden egyes gazdasági társaság, hiszen általában a gazdasági társaságok nem egy évre terveznek előre, hanem 5-10 évre, hosszú távra, hogy ebben a stabilitási szerepüket is meg tudják találni.
Tehát ebben hibádzunk, és ebben hiányzik tulajdonképpen az, amit ön is elmondott, hogy nincs cél, nincs stratégia. Cél nélkül és stratégia nélkül még a fiatalságot se lehet itthon tartani, mert nincs jövőképe. Tehát azt kellene megteremteni mindenképpen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Veres János, Magyar Szocialista Párt.
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Jelenlévők! A korábbi években más minőségemben volt módomban találkozni a jelentésekkel, illetve az éppen vezető funkciót betöltő személyekkel az önök köreiből. A mai napon azt tudom mondani, hogy annak kifejezetten örülök, hogy ez a mostani jelentés két tekintetben eltér a korábbiaktól.
Egyrészt a tekintetben eltér, hogy bemutatja azokat az irányokat, intézkedési csoportokat, amelyeket a válság kikényszerített a cégekből. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert Magyarországon volt időszak, időnként még most is hallani olyan hangokat, amelyek azt mondták, azt próbálták érzékeltetni, hogy a válságnak nincs ilyenfajta kényszerítő hatása. Van ilyenfajta kényszerítő hatása. A gazdasági szereplők, önök pedig olyan reprezentánsai ennek a szereplői körnek, akiknek a véleményére mindenki odafigyel. Ha önök is azt mondják, hogy igenis, létezik ilyen kényszerítő hatás, akkor világosan számolni kell mindannyiunknak azzal, hogy ezt mint tényt fogadjuk el, és ne kezdjünk el politikai megfontolásokból másként érvelni.
Ha önökre volt ilyen hatása a kialakult helyzetnek, akkor szerintem kézenfekvő az a megállapítás, hogy nemcsak önökre, hanem mindenkire, a társadalom valamennyi tagjára, az ország egészére is van ilyen hatása, hiszen nem lehet másként elképzelni, hogy ha a gazdaság szereplőinek egy ilyen markáns csoportja ezt mondja, hogy a többiekre is ne legyen hatása.
Azért szeretném ezt lerögzíteni, mert időnként a helyzet megítélésének a pontosságában is vita alakult ki, és azt gondolom, nagyon fontos az önök hozzájárulása ehhez a vitához.
A másik kérdés, amit az anyag írásban is érint, de itt most szóban is elhangzott egy szegmense, nevezetesen hogy az ország versenyképességének javításához, növeléséhez szükség van olyan, korábban Magyarországon halogatott reformok végrehajtására, amelyek nélkül nehezen képzelhető el a versenyképesség növelése. Nyugodtan mondhatom, hogy ebben is konzekvensek, hiszen az ezt megelőző években is markánsan megjelent a véleményalkotásukban ez az igény, illetve ez a határozott állásfoglalás. Én pusztán azt szeretném itt most megerősíteni, hogy a gazdasági szereplők eme csoportja részéről ismét markáns nyomás, késztetés jelenik meg abba az irányba, hogy ezeket nem lehet megkerülni, nem lehet megspórolni, nem lehet elhanyagolni, meg kell valósítani.
Én sokszor küzdöttem azzal, és mostanában is előfordulnak olyanfajta viták, amelyek azt a látszatot keltik, hogy ezekről el lehet feledkezni, ezt a harmadik, negyedik, ötödik sorba lehet sorolni, aztán majd történik valami, vagy nem történik semmi ezeken a területeken. Nagy valószínűséggel Magyarország továbbra sem tudja azt megkerülni, hogy nagyon fontos ügyekben ezek a reformok megvalósuljanak, beleértve ebbe az önkormányzati rendszert, beleértve ebbe a gazdasági irányítás más részeit is, beleértve ebbe az egészségügy, az egész társadalombiztosítás rendszerének az átalakítását is, és nem akarom most sorolni, hiszen nyilvánvalóan ezeken a területeken is szükség van, vonatkozik ez az állam működését érintő kérdésekre is.
Képviselőtársunk az imént utalt arra, hogy a küszöb átlépése előtt és azt követően milyen hangulat alakul ki. Nyilvánvalóan azon is változtatni kell, hogy ilyenfajta képzet vagy hangulat ne legyen, aminek persze része az is, hogy a szabályok betartását ugyanakkor ki kell tudni kényszeríteni mindannyiunk számára, de ebben szerintem teljes egyetértés alakult ki - politikai nézettől függetlenül - közöttünk.
A harmadik, amire szeretnék utalni, az az, hogy a jövőkép keresése vagy a jövőkép meghatározása. Időnként ezt misztifikáljuk. Én meg vagyok arról győződve, hogy akkor, amikor az önök partnerségével együtt is, Magyarország elfogadott egy hétéves európai uniós tervezési periódushoz kötődő nemzeti fejlesztési tervet, akkor az egyfajta jövőkép-meghatározást jelentett. Nem mondom, hogy teljes körűt, nem mondom, hogy minden részletre kiterjedőt, de egy olyan célmeghatározást jelentett, amely mind a gazdasági szereplők számára, mind a magyar civil szervezetek és magyar önkormányzatok számára egyfajta prioritási sort, egyfajta célmeghatározást is tartalmazott, hiszen ezeknek a céloknak alárendelten kívánjuk felhasználni a rendelkezésünkre álló európai uniós forrásokat Magyarországon. Lehet ezt persze, és kell is bizonyos szempontból még, elsősorban társadalmi hatásai miatt szélesíteni, de gazdaságicél-meghatározásként azért szeretném azt mondani, hogy van egy ilyen értelemben elfogadott, nem mondom, hogy utólag nem bírált, és nem mondom, hogy utólag nem módosítani javasolt, sokak által módosításra javasolt, de mégiscsak a társadalmi szereplők egy nagyon széles körével, egy nagyon hosszú előkészítő folyamatban, érlelési folyamatban, sok-sok vitán keresztül, nemcsak az interneten, hanem személyesen lefolytatott vitákban is kialakult olyan elképzeléssorozat, amely meghatározott bizonyos irányokat, és ezeket az irányokat valószínűleg tartani is kell abból a szempontból, hogy az európai uniós forrásfelhasználásnak a hangsúlyai és a céljai mégiscsak konzekvensek és következetesek legyenek.
Befejezésül: szeretném megköszönni azt, hogy a gazdasági élet szereplői részéről és szándékaként hozzájárulnak ahhoz a folyamathoz, amely a válság utáni időszak legfontosabb céljainak, legfontosabb lehetőségeinek a meghatározását hozzák. Nyilvánvalóan nem egy hónapról beszélünk ebben az esetben, hiszen nagy valószínűséggel egyikünk sem tudja megmondani a teremben, hogy mikor is kezdődik a válság utáni időszak, hiszen sokféle nézet létezik ma is a világban arról, hogy vajon, mit tekintenek majd az első olyan jelnek, az első olyan világos cöveknek, amire azt lehet mondani, hogy akkor a gazdasági válság vége után egy új fejlődési pályára léptünk.
Az bizonyos, hogy az ország szempontjából nagyon fontos, hogy önökkel együtt, az önök cégeinek a véleményét is figyelembe véve lehessen meghatározni azt az irányt, amely irány a magyar versenyképességet, Magyarország, benne a Magyarországon működő cégek versenyképességét is legjobban fogja szolgálni a következő időszakban. Ez azért nagyon fontos, mert abban talán teljes egyetértés van megint közöttünk, hogy az egy más világ, ami a válság után következik. Abban a más világban egy másfajta versenyhelyzet fog kialakulni a különböző országok feltételeiként, és ha ebben a másfajta feltételrendszerben mi egy picivel előrébb tudunk lépni, jobb körülményeket teremtve, jobb feltételeket teremtve, akkor lényegesen kedvezőbb lehet az a felzárkózási folyamat, amelyet mindannyian szeretnénk szolgálni a magunk munkájával. Önök gazdasági vezetőként a cégek élén, mi pedig nyilvánvalóan képviselőként, politikusként szeretnénk ezt szolgálni. Remélem azt, hogy minél több ponton fogunk tudni egyetérteni ezeknek a kérdéseknek a meghatározásában önökkel, mint ahogyan a magyar gazdaság más szereplőivel is a későbbiek során ez a fajta egyeztetés szükségszerű. Azt remélem, hogy nem a nyers és rövid távú politikai érdekek fogják ezeknek a céloknak a meghatározását uralni a későbbiek során. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségtől.
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretnék köszönetet mondani a Magyar Európai Üzleti Tanácsnak az elkészült jelentésért, mindig szakmailag fontos kérdéseket tárgyal kellő alapossággal.
Nagyon helyénvalónak tartom azt a megállapítását, ami valahogy így szól: szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az utóbbi évek hibás döntéseinek sorozata azzal a következménnyel járt, hogy Magyarország elveszítette politikai súlyát a világban. Ezt, mint kiindulási alap, rendkívül fontos rögzíteni.
Az a helyzet, amiben most Magyarország van, az nyilvánvalóan köszönhető egyrészt a világválságnak, de egyetértek azzal a megállapítással is, hogy a mi válságunk sokkal inkább összetett és több dimenziós válság, és korábban is keletkezett. Vagyis az a vélekedés, ami tavaly szeptemberben még azt nézte, hogy a határnál megáll-e a válság, az teljesen hiábavaló és hibás volt, mert a válság nálunk sokkal korábban keletkezett, Magyarország belső gazdasági válsága korábbra datálódott.
Súlyosbította a helyzetet, hogy ez a válság egy hitelességi és egy bizalomválsággal együtt jelentkezett párban, nem is tudni, hogy mikor, melyik időpontban mi volt a meghatározóbb, minek a kezelését kellett volna elkezdeni. Aztán, mint egy harmadik láb, megérkezett a gazdasági világválság, és nem állt meg meglepetésszerűen a határon, és azóta sem tudunk ezzel a válsággal mit kezdeni.
Számomra úgy tűnik, hogy nem mi kezeljük a válságot, hanem a válság kezel minket, és elegánsan azt várja a kormány, hogy majd valamikor vége lesz a válságnak, és jó lenne már tudni, nagyon jó lenne már tudni, hogy mikor lesz vége ennek a válságnak. Csakhogy mindig a külső körülményekre helyezi ez a kezelési mód a hangsúlyt, és azt gondolom, hogy van Magyarországnak egy lehetősége, hogy kezelje ezt a válságot, sőt azt mondom, hogy egyetlenegy lehetősége van, hogy a válságot kezelje, amivel meggyőződésem, hogy nem él.
Elsőként szeretném azt leszögezni, hogy a pénzügyi egyensúly és ennek a célként történő megjelölése egy hibás megközelítés. A pénzügyi egyensúly megtartása, megteremtése az valaminek az eszköze lehet, de egy válság kezelésénél célként megjelölni nem helyénvaló, merthogy nagyon sok egyensúlyi pont van, nagyon sok egyensúlyi pálya mellett, és egyáltalán nem biztos, hogy ez alkalmas lesz a válság kezelésére.
Amiről érdemes beszélni jelen körülmények között, és el is indult egy beszélgetés tavaly októberben, de valahogy megtorpant, itt a hosszú döntési folyamat útvesztőjében megállt, ez az európai uniós források, mint egyetlen forráslehetőség a válság kezelésére. Meggyőződésem, hogy tavaly októberben lett volna az az utolsó időpillanat, amikor az Új Magyarország Fejlesztési Tervet át lehetett volna hangszerelni a tekintetben, hogy a válságkezelést állítsák a fókuszba, és mindemellett azokat a prioritásokat, aminek a megfogalmazása nem történt meg, meg lehetett volna fogalmazni. Nem biztos, hogy önök egyetértenek ezzel a megközelítéssel, én arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondolnak a válságkezelésről, lehet-e cél a válság kezelése, milyen eszközöket látnak ehhez, nyilván egy ilyen tanulmány, egy ilyen jelentés elkészítése számos háttérelemzésen alapul, amelyek szakmailag megalapozottak.
Van egy kitérésük is az európai uniós forrásokra a kkv-k vonatkozásában. Itt egy nagyon fontos kiegészítést, és a helyzet kezeléséhez egy nagyon fontos információt szeretnék talán többletként nyújtani. Hiába várjuk mi, hogy a hazai gazdaságot majd a kkv be fogja lendíteni, ha az összes uniós forrásnak 3,3 százaléka biztosít lehetőség a kkv-fejlesztésre. Ez az arány eredetileg is kevés volt, most már több mint kevés, és ha megnézem, hogy arányaiban ez pályáztatás révén történik meg, itt a teljes kifizetés 1 százalékos, hiszen a kifizetéseknek a 84-85 százaléka kiemelt és nagy projektek vonatkozásában történt meg, és így lett egy ilyen 500 milliárd körüli összeg, akkor azt gondolom, hogy ez a struktúra is hibás.
Vagyis a kkv-tól a csodavárás nemhogy hiábavaló, hanem azt gondolom, hogy jelen pillanatban éppen a túlélésükért küzdenek, és semmit sem tudnak hozzátenni a válság kezeléséhez. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Veress József következik, Magyar Szocialista Párt.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Lassan évek óta szoktuk hasonló problémáinkat megosztani egymással, hiszen bár képviselő asszony azt mondta, hogy a kkv-csodavárással nem kell foglalkozni, néhány mondatot váltottunk Takács úrral, és azt hiszem, hogy 1998 óta Magyarországon a kis- és középvállalati szektorral igazából lényegi előrelépés nem történt. Úgyhogy nagyjából úgy néz ki a magyar gazdaság, hogy a motor egyik fele úgy nagyjából a '90-es évek közepére rendbe jött, bekapcsolódott a globális folyamatokba, megy velük, a motor másik fele, amelyik egyébként a foglalkoztatásnak több mint felét adja, és lassan az export aránya az 50 százalékról 15 százalék alá csökkent, mondjuk 2000-től kezdve, ha a számokat nézzük, az pedig köhög. Mi pedig eközben lecseréljük a kocsi karosszériáját, új szpojlert teszünk rá és csodálkozunk, hogy nem megy gyorsabban.
Tudom, hogy ebben önöknek korlátozott lehetősége van, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, ugyanakkor azt hiszem, hogy valamiféle közös erőfeszítésre mégiscsak szükség lenne. Hogy ne a jelenlévőket hozzam példaként, szakemberek azt mondják, hogy a Mercedes új üzeme, amely Kecskemétre települ, az nagyjából egy 150 kilométeres körben közvetlen lehetőséget teremt kis- és középvállalatoknak is sokadiknak bekapcsolódni egy hosszú-hosszú láncba, és nem egy év alatt, hanem mondjuk 5-6 év alatt valamilyen módon elindulni egy fejlődési irányba.
Azért emlegetem 1998-at, mert nagyjából akkor volt egy olyan kormányzati törekvés, ami arról szólt, hogy a nagyvállalatok, azaz a beszállíttatók és a kicsik szakemberekkel együtt, közösen végiggondolt, projektmélységre lebontott előrelépést próbáljanak meg tervezni. Ez azért nagyon lényeges, mert az önök jelentésében is látok ellentmondásokat, amelyek teljesen természetesen alakulnak ki, hiszen az egyik oldalon azt írják, hogy a foglalkoztatottság növelése egy kulcskérdés, és ebben azt hiszem, mindnyájan egyetértünk, hiszen 56 százalékos legális foglalkoztatottság mellett nem lehet csodákat várni egy országtól. Majd néhány oldallal később azt mondják, hogy kevesebb, de jobban képzett szakemberre van szükség. Ami logikus, hiszen az önök nagyvállalati szektorában valóban a magasan képzett emberekre van szükség, viszont ha megnézzük, hogy az országnak hol vannak a feszültségpontjai, akkor ott vannak az alacsony képzettségű, nem megfelelő háttérrel rendelkező emberek tömege, akiket ma részben a szociális ellátórendszerrel próbálunk életben tartani, és a képzési rendszernek kellene úgy alakulni, hogy a gazdaság igényeit, valós igényeit kielégítve, elinduljon egy valódi belépés a legális munkaerő világába. Azt hiszem, hogy itt azért mégiscsak valamilyen módon közösen kellene gondolkodnunk, hiszen nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenütt az látható, hogy bizony, elindult egy trend, amelyik arról szól, hogy kevesebb, de jobban képzett munkaerő kell a nagy cégeknek. Ők tulajdonképpen tolják ki a kevésbé képzett embereket a saját rendszereikből, hiszen a versenyképesség erre kényszeríti őket. Kénytelenek azt mondani az államnak, hogy tegyél velük valamit, lásd el őket, próbáld őket átképezni, de ha nem tudunk közösen valamiféle reális piaci mechanizmusokat kialakítani, amelyik alternatív foglalkoztatási lehetőséget teremt, akkor itt egy egyre növekvő, versenyképtelen és munkaképtelen lakossági szegmens alakul ki, akivel mást nem tud tenni az állam, minthogy a szociális ellátórendszerével megpróbálja őket karbantartani.
Hogy ez nem egyedüli probléma, azt pontosan látjuk Németországban, ahol most már több százezer ember bekerült a Hartz IV-es ágazatba, és reménytelen helyzetbe kerül. Európa és a világ egyik leggazdagabb országában. Tehát itt valamiféle más megoldást kellene találnunk.
Ebben érdemes együtt gondolkodnunk, hogy mik lehetnek azok az alternatív gazdasági tevékenységek, amelyek segítik a nagyvállalati szektor működését, segítik az ország versenyképességét, és esélyt adnak arra, hogy reális piaci mechanizmusokkal mégiscsak növelni lehet a legális foglalkoztatottságot.
Egy másik dolog, amiről szeretném, ha szót váltanánk. Önök nagyon logikusan leírják, hogy az energiaszektorban milyen változásokra van szükség, ugyanakkor nem nagyon láttam a kifejezést sem, hogy megújuló energiák. Ez azért nagyon fontos, mert ma Magyarországon, és azt hiszem, hogy a világ többi részén is óriási feszültségekkel nézünk szembe, nyáron hallottam egy olyan értékelést, amelyik azt mondta, hogy az elkövetkező 15-20 évben - maximális erőfeszítések mellett is - a hagyományos szénhidrogén-alapú energiahordozók fogják adni a 70-75 százalékát a felhasználásnak. Ugyanakkor nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy újfajta energiaforrásokra van szükség, mondjuk Magyarországon az egy egységre eső energiafelhasználást kellene radikálisan csökkentenünk a termelésben, és ugyanerre van szükség egyébként mondjuk a fűtésnél és a más típusú energia-felhasználásoknál is, ami egyfajta gazdasági élénkítést is hozhatna, hiszen egy lakás- és épületfelújítás tömegessé tétele egy piaci lehetőséget jelent, és utána nagyon komoly másodlagos, harmadlagos megtakarításokat hozhat. Ezekben megint csak érdemes lenne valamilyen módon együtt gondolkodni, nyilván a vállalkozói szektornak és az államnak, és valóban koherens szabályozórendszert kialakítani, amelyik ezeket a piaci folyamatokat segít felpörgetni, és aztán az eredményeket visszahozni azokba a szegmensekbe, ahol mondjuk főleg a közszektornak lesz felelőssége.
A piacnövekedés ügyét szeretném még egyszer elővenni. Tehát azt hiszem, hogy ha valaki, akkor a jelenlévők pontosan látják, hogy nagyon sajátos csapdahelyzetben van a világ és az Európai Unió is. Mi büszkén mondjuk azt, hogy a lisszaboni stratégia kettős célokat szolgál: növekedés és a foglalkoztatás növelése. De legalább ilyen beszélgetésekkor legyünk őszinték egymással: a mai trendek mellett a gazdaság növekedése csökkenti a foglalkoztatást, és ezzel nem tudunk mit kezdeni. A versenyképesség azt kényszeríti ki, hogy egyre kevesebb élő munkaerővel, egyre nagyobb hatékonysággal, egyre nagyobb gépesítettséggel és korszerű megoldásokkal, üzleti modellekkel növelje a gazdasági szektor a versenyképességét és a jövedelmezőségét, és nem tud mit kezdeni a felhalmozódó munkaerőtöbblettel, ami ráadásul azért veszélyes, mert ezáltal csökken a piaci vásárlóerő. Hiszen önök kénytelenek racionalizálni, mert erre szorítja a cégeket a gazdasági racionalitás, ugyanakkor az a fajta spirál, amelyik ezáltal makroszinten nézve csökkenti a vásárlóerőt, az egyre erősebben húz be bennünket egy beláthatatlan folyamatba. Ezzel tisztában kell lennünk. Valamilyen alternatív megoldások felé kell elmozdulni, és nem véletlen az, hogy a politika felvetette, hogy az alacsonyabb képzettségű emberek foglalkoztatása mindenképpen megoldandó kérdés, a nagy kihívás az, hogy ezt hogyan lehet úgy megtenni, hogy ez ne rontsa a vállalati szektor és az ország versenyképességét. Persze, lehet, hogy ehhez újra kell értelmeznünk a versenyképesség fogalmát is, mint ahogy nem ártana azt is újraértelmezni, hogy mit jelent a tőkésítettsége egy országnak. Nagyon hálás vagyok személy szerint önöknek azért, hogy több helyen aláhúzzák azt, hogy Magyarország fejlődésének kulcskérdése az összhang, az együttműködés, a párbeszéd megtalálásában keresendő.
Amikor arról beszélünk, hogy Magyarországon az eredeti tőkefelhalmozás új szakaszába kell lépni, akkor azt hiszem, hogy nagyon világosan küldtek üzenetet a magyar közéletnek és politikának, hogy ha nem tudjuk a bizalmi tőkét, a társadalmi tőkét megerősíteni ebben az országban, akkor sem az adózási fegyelem, sem a legális munkába való beállás, sem a többi problémánk kezelése nem képzelhető el. Bár teljesen egyetértek Veres János úrral abban, hogy az országnak van egy hétéves hosszú távú programja, azt látjuk, hogy ez nem öleli fel a magyar fejlődés teljes lehetőségét, sokkal inkább arról van szó, hogy egy jelentős külső erőforrás racionális felhasználását próbáltuk megtervezni. Ez szükséges, de nem elégséges arra, hogy egy valódi, hosszú távú fejlődéshez, egy új pályához közösen megtaláljuk a továbblépés lehetőségét.
Tehát azt szeretném kérni, hogy ezt a véleményüket nagyon sokszor és nagyon hangosan fogalmazzák meg a magyar közélet felé, a politikai és az általános közgondolkodás felé, mert azt hiszem, ha valamire, akkor most erre óriási szükség van. Hiszen óriási veszélyt jelent a populizmus, óriási veszélyt jelent a radikalizálódás, a magyar lakosság csalódottsága nagyon veszélyes pályákat is fel tud rajzolni a további fejlődésre, ami azt hiszem, hogy a gazdasági szereplők számára talán még veszélyesebb, mint a politikára rövid távon is.
Tehát ezért úgy gondolom, hogy ha valamiben együtt kell működnünk, akkor az azoknak a reális alternatíváknak a felvázolása, ami megoldásokat, megvalósítható, a piaci mechanizmusokat erősítő és a közhangulatot a közmegegyezés, az együttműködés irányába toló, és a radikalizmussal és a populizmussal szemben valódi alternatívát nyújtó megoldások irányába tolja el a fejlődésünket. Teljesen egyetértek önökkel, ehhez valóban arra van szükség, hogy az egyébként is meginduló új, 2013 utáni hosszú távú fejlődés már ne egyszerűen arról szóljon, hogy az elérhető EU-forrásokat felhasználjuk nominálisan, hanem egy valóban komplex, egy valóban más fejlődési pálya irányába toljuk el a magyar társadalom fejlődését is. Köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Braun Márton képviselő úr következik.
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sokadik alkalommal találkozunk már önökkel, és köszönjük szépen, hogy megint eljöttek, és mindig megállapítom, hogy önök azért lényegesen optimistábbak, mint én személy szerint. Említették, hogy a reneszánsz színeit és a kibontakozás színeit mutatja a jelentésük, erről azért megoszlanak a vélemények.
Én szeptemberben hallottam az OECD főtitkárát, aki éppen az ellenkezőjét mondta, azt mondta, hogy a válság még erősen előttünk van. Én magam is így gondolom, mert azok a szociális problémák, amelyeket az elbocsátások és egyebek keltettek, azok még most fognak igazán jelentkezni.
Meg szeretném köszönni önöknek, hogy hozzá mernek nyúlni olyan kérdésekhez, olyan tabukhoz, amikhez mi nem, és ez nagyon jó, hogy önök ezt megteszik. Mire gondolok?
Itt az oktatásról írt fejezetre elsősorban. Tehát nálunk ma politikus szerintem nem meri felvállalni azokat a gondolatokat, amelyeket önök megfogalmaztak, amelyekkel egyébként - megmondom őszintén - teljesen egyetértek. Tehát hogy a magyar oktatáspolitika egy iszonyatos mélyrepülésben van, a kibocsátások ezt mutatják. Most már vannak nemzetközi felmérések, mindenféle összehasonlítások, amelyekből döbbenetes, számunkra nagyon kedvezőtlen adatok jönnek ki, úgyhogy szeretném megköszönni, hogy hozzá mernek nyúlni ilyen kérdésekhez.
A véleményükre lennék kíváncsi, ha megengedik, hadd kérdezzek valamit. Úgy látom, hogy most a válságban, a világban egy ilyen kapacitás-átrendezés van. Tehát részben van a válság miatt egy kapacitáscsökkenés, termeléscsökkenés, valószínűleg ez valamilyen szintre visszaugrik. Ebben megoszlanak a vélemények, hogy milyen szintre. Ha az autóiparról beszélünk, elnézést azoktól, akik nem az autóiparban dolgoznak, de Magyarországon talán a legfontosabb termelési ág az autóipar, azt mondják, hogy körülbelül egymilliós termelésfölösleg van, tehát most a korábbi, a válság előtti kapacitás mínusz egymillió lesz a tényleges termelés.
Engem az érdekel, hogy önök hogyan látják, hogy ez a kapacitás-újrarendezés így földrajzilag hogyan fog megtörténni? Én nagyon úgy látom, hogy nem biztos, hogy azok a termeléskiesések, amelyek megtörténtek, azok ugyanarra a helyre térnek vissza. Tehát hogy világosabban fogalmazzak, az én választókörzetemben bezártak egy olyan 350 fős könnyűipari gyárat, én egészen biztos vagyok benne, hogy azt nem nyitják ki újra, tehát komoly összegben mernék rá fogadni. Nem vagyok benne biztos, főként az autóiparból élünk mi is, ott inkább beszállítók vannak, mondjuk egyiket se zárták még be, de jelentős elbocsátások voltak. Nem vagyok benne biztos, hogy ugyanazok a kapacitások visszatérnek ide.
Ha olvastak híreket, gyakorlatilag Kína már a világ első autóvásárlója. Tehát semmi se indokolja, hogy a Kínában megvett autókhoz Magyarországról vigyék a kábeltekercseket. Valószínűleg a piacot fogja követni a termelés is előbb-utóbb.
Tehát vannak nekem ilyen félelmeim, nem tudom, ezt önök hogyan látják, hogy hogyan fogunk majd akármilyen feltámadás után kijönni ebből a válságból. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szirbik Imre képviselő úr!
SZIRBIK IMRE (MSZP): Köszönöm. Braun képviselő úr megjegyzése ösztökélt megszólalásra, illetve az a megfogalmazás, ami az oktatásnál úgy szerepel az önök jelentésében, hogy európai jelenség elsősorban a műszakiak hiánya, a nyelvet beszélő mérnökök hiánya.
Nekem volt alkalmam tavasszal frankofon területen olyan magyar fiatalokkal találkozni, akik Magyarországon végeztek, de Franciaországban vállaltak munkát, és egy érdekes megjegyzést tettek. Ők azt mondták, hogy Magyarországnak azon kellene elgondolkodnia, hogy az az oktatási rendszer, amely gyakorlatilag állami finanszírozásból képezi ki ezeket a fiatal embereket, és követelményként írja elő a nyelv tudását, az igazából saját maga ellen dolgozik. Egy fiatal mérnök mondta el nekem azt, hogy neki a jövedelemkülönbsége gyakorlatilag abból származik, hogy ha annak a képzésnek a kamatait vesszük, amellyel őt 5 évig Magyarországon mérnöki képzésben, állami költségvetésből támogattak, azt hozzátenné, akkor körülbelül a magyarországi jövedelme a franciaországi jövedelmével egyezne meg, és ő vetette fel ezt a kérdést. Itt kapcsolódnék Braun képviselő úrnak ahhoz a megjegyzéséhez, hogy tabukat kellene gyakorlatilag ebben a kérdésben döntögetnünk. Innentől kezdve a kérdésem is ide vonatkozik, hogy ha a magyar állam valamilyen csoda folytán mondjuk a műszaki képzésbe jelentős többletforrást tudna betenni, mondjuk költségvetési támogatásként, akkor vajon, a saját maga fejlesztését támogatná-e, vagy annak a mérnökcsoportnak pont a jövedelmi különbségek miatt az országon kívüli munkába állását? Hiszen azért a határok 2004-ben megszűntek, a szabad munkaerőáramlás azt jelenti, hogy ma Budapesten dolgozok, holnap Toulouse-ban, holnapután pedig Stockholmban, és a nyelvtudással kötelezővé is tettük, hogy ez a mozgás megnyíljon, ez egy jó dolog. Tehát milyen megoldást látnak, ha a magyar állam valamilyen oknál fogva meg tudná oldani ezt a finanszírozást, akkor az a műszaki értelmiség, függetlenül attól, hogy milyen a munkáltatója, magyar vagy multinacionális cég, azért Magyarországon dolgozzon, a magyar gazdasági fejlesztésnek legyen a motorja, és visszatérne utána pár év után, amelyet külföldön eltölt.
Megmondom őszintén, hogy ezeknek a fiataloknak a véleménye engem végtelenül elgondolkodtatott abban a kérdésben, hogy vajon, a kis országoknak az oktatást nem ugyanúgy egy termelő ágazatnak kellene-e tekinteni, hiszen fiataljaink innentől kezdve exportcikké válnak. Mondom még egyszer: engem ez a fiatal magyar vegyészmérnök végtelenül elgondolkodtatott, aki azt mondta nekem Toulouse-ban, hogy az ő toulouse-i jövedelme és a Budapesten kínált jövedelme között nincs más különbség, mint annak a kamatnak a hozadéka, amelyet ő jövedelemként Franciaországban megkap, mert azt feltételezték, hogy ő maga invesztált a saját képzésére. Elgondolkodtató volt a véleménye. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt megadnánk a szót az Üzleti Tanács képviselőinek, röviden engedjék meg, hogy egy pár dologra én is reflektáljak az elhangzottakból. Mindenekelőtt megnyugtató volt számunkra hallani a Tanács elnökének azt a kijelentését, hogy cégeik elkötelezettek abban, hogy Magyarországra eszközölt befektetéseik hosszú távon működjenek itt Magyarországon. Ugyanakkor Braun Márton képviselő úrnak a kínai autógyár példája alapján azt hiszem, nem vagyok bántó, ha úgy fogalmazok, hogy sajnos, attól tartok, hogy ez nem önökön múlik, és lehetnek olyan gazdaságpolitikai összefüggések ebben a globális világban, ahol a cégcsoportokat irányítók ebben dönthetnek persze másképpen is. Azt kell mondanom, hogy persze, szomorúak lehetünk, ha egy ilyen döntés megszületik, és azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan tehetjük mégis Magyarországot versenyképesebbé és vonzóbbá, de ezzel a veszéllyel számolni kell, természetesen ez a kínai autógyártás példa eléggé eklatánsan mutathatja, hogy igen, olyan döntések születhetnek, amelyek korábban stabilnak tekintett beruházásokról másképpen döntenek.
Amikor Pelczné Gáll Ildikó képviselő asszony arról beszélt, hogy a pénzügyi egyensúly mennyire fontos egy ország gazdaságpolitikájában, úgy vélem, hogy egy rendkívül fontos dilemmát is egyben itt az asztalra rakott. Valóban erről kétféleképpen gondolkodnak általában a világ gazdaságpolitikai erői. Vannak olyan erők, amelyek a pénzügyi egyensúlyt nagyon fontosnak tartják, és mondjuk olyan nincsen, aki nem tartja fontosnak, de vannak olyan gazdaságpolitikai filozófiák, amely elfogadja a pénzügyi egyensúly felbomlását akkor, ha ez egy gazdaságélénküléssel jár együtt, ha jól értelmezem képviselő asszony szavait. (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Nem.) Rosszul értelmezem. Ezért ezek létező gazdaságpolitikai filozófiák.
Én magam nem tekintek semmilyen pénzügyi egyensúlyi számot kőbe vésettnek, ha lehet látni a garanciáját az élénkítésnek, és tapasztalataink azt mutatják, hogy ezt nem lehet látni. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ebben a kérdésben, nevezetesen hogy mennyire fontos egy országban a pénzügyi egyensúly fenntartása, ha ebben az Üzleti Tanács tagjai állást foglalnának, szerintem az hasznos lenne.
A legnagyobb mértékben egyetértek azokkal a mondatokkal, hogy egyik kormány sem vállalta fel a komoly intézkedéseket, sokkal könnyebb volt - idézem a jelentést - újraelosztó politikát folytatni, mint komoly reformokat bevezetni. Elfogadom ezt a mondatot, ezt igaznak tartom. Elfogadom, mint kritikát arra a kormányzatra, amelynek az én pártom is része volt, és elfogadom másokra is, ugyanis a magyar politika még egy infantilis nyelvezetet használ, a jó és a rossz dichotómiájában van minden megfogalmazva, angyal és ördög. Valóban, nyilván mindegyik kormánynak vannak erősebb és gyengébb pillanatai, de ebben egészen biztos, hogy igazuk van, hogy az igazi reformokat az összes kormány eddig elmulasztotta megoldani.
A 60. oldalon foglalkozik a jelentés a konszenzus kérdésével. Ezzel képviselőtársaim is foglalkoztak, és önök is már korábban ezt érintették. Itt szeretnék egy pár kritikai észrevételt megfogalmazni. Úgy vélem, hogy nem a konszenzus hiánya az, amelyet a figyelem fókuszába kellene állítani, hanem azt a hihetetlen mély megosztottságot, ami a magyar politikát jellemzi.
A politikában nyilván lehetnek olyan kérdések, amelyekben lehet konszenzus, és láttunk számunkra irányadó, ha tetszik, sikeresebb országoknál konszenzust alapvető kérdéseknél. Finnországban, Írországban, számos országban ilyet lehetett tapasztalni. Ami szerintem Magyarországon probléma, az az, hogy a politikának és a politikusságnak a "raison d'ętre"-je nem is a közjónak a szolgálata, hanem a politikai hatalom megszerzése, és ennek van lényegében alárendelve minden, és ennek van alárendelve a hosszú távú stratégia is. Amikor ezt olvasom, hogy a HEBC sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet, hogy nincsen konszenzus, ezzel egyetértek. De amikor azt mondja, hogy a konszenzust a mindenkori hatalmon lévő félnek kell kezdeményeznie, ez egy olyan mondat, amit nehéz vitatni. Természetesen mégis úgy vélem, hogy elfedi a lényeget.
A következő mondat azt írja, hogy minden politikai oldalon találhatóak olyan erők, amelyek között szigorúan szakmai alapon kialakulhat, ha nem is egyetértés, de valamifajta konszenzus. Van erre példa. Most a napokban, tegnap, tegnapelőtt Budapesten a koalíció felbomlott, a Szocialista Párt és a szabad demokraták között, a Fidesz frakcióvezetője felajánlotta a segítségét, hogy akkor ezt megoldják, másnap kiirtották ezt a politikát, lekerült a napirendről. A párt központi akarata megelőzte - ahogy olvasom - azokat a politikai erőket, amelyek valóban akartak volna ebben valamifajta együttműködést kialakítani.
Szóval leegyszerűsítésnek érzem azt, hogy egyszerűen hatalmon kell lenni ahhoz, hogy valaki konszenzust generáljon. Úgy gondolom, hogy a magyar politikai élet hangulata, a mentális állapota sokkal mélyebb rétegeket érint, amelyek nem tesznek lehetővé egyetértést a legalapvetőbb kérdésekben sem. És önök, akik végül is a politikán kívül - nem felül, hanem kívül - állnak, érinti önöket a politika, ha ezekben az ügyekben pontosabban, és ha tetszik, akkor igazságosabban fogalmaznának, azzal szerintem nagyobb hatást tudnának gyakorolni a folyamatokra.
Itt térnék akkor vissza a hitelességre, arra, hogy most csak szép, hosszú távú terveket fogalmazzunk meg a válságból való kivezetésre, vagy pedig azért önök egyfajta érdekképviseletet is ellátnak. A bevezetőmben említettem egy konkrét példát, miközben megnéztem, nehogy elfelejtsem, a Suez Environnement az önök Tanácsának a tagja. Én megmondom őszintén, nem tudok igazságot tenni, hogy kinek van igaza ebben a vitában, ami ott Pécsett keletkezett, de abban nagyon határozott véleményem van, hogy egy kultúrországban, egy jogállamban nem gorillákkal intézzük az ügyeket, és nem erőszakkal veszünk birtokba cégeket. Szerintem önöknek ebben meg kell szólalniuk. Mondhatják azt, hogy rendben van, akkor nekem csalódást fognak okozni, másoknak pedig örömet fognak okozni. De mondhatják azt, hogy ez nincs rendben, és hogy jogállami keretek között a jogvitákat másképp kell intézni. Úgy vélem, hogy nem tudunk nagyon magasan szárnyalni a felhők fölött akkor, ha ilyen konkrét ügyekkel nem foglalkozunk, mert ha ebben nem szólalnak meg, akkor nem fognak megszólalni legközelebb sem, és akkor harmadik alkalommal sem, és akkor ez komoly gondokat fog felvetni arról, hogy mennyire hiteles az önök állásfoglalása gazdaságpolitikai ügyekben, amelyek nemcsak kormányzati döntéseket jelentenek, hanem adott esetben napi eseményeket is.
Úgy gondolom, hogy ha tudnak ezekre is kitérni, akkor én a magam részéről ezt megköszönöm, de ha nem, azt is tudomásul veszem. Én azzal tisztában vagyok, hogy nehéz időket élünk, és a jövőre is kell készülni, én értem ezeket a logikákat, de mégiscsak azért ma 2009. október 20-a van, és azért a mai nap kihívásaira is válaszoljunk. Nem tudom, ki kezdi a válaszadást? Ferenczi elnök úr, tessék parancsolni!
A Magyar Európai Üzleti Tanács tagjainak válaszai az elhangzottakra
Ferenczi Tamás (British Telecom)
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Köszönöm szépen. Nem fogok megpróbálni minden elhangzott kérdésre válaszolni, csak szeretném az elhangzottakat én is egy-két percben összefoglalni, és utána tematizálva megkérni kollégáimat, hogy reagáljanak, illetve adják meg a szükséges válaszokat, elsősorban azt hiszem, amelyek az elhangzottakból egyfajta közös nevezőt jelentenek.
Az országstratégia, illetve annak hiánya, a válságra adott válaszok hasonlósága, illetve a kényszerek, amit a válság jelent egy nagyvállalat számára, mennyiben eredményezhetnek hasonló intézkedéseket, mint amit az országnak meg kell tenni. Itt csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy az egész riportunk most nagyrészt a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás égisze alatt született, pont azért, mert a válságban azt hiszem, ezek kerültek jelentősen előtérbe a cégeknél. A pénzügyi egyensúly, mint szükséges feltétel megteremtése mellett persze, hiszen ezek azok a területek, amelyek a hosszú távú stratégia mentén megvalósuló fejlődést lehetővé teszik. Tehát ez azt hiszem, hogy az összes témánk, ami aztán ebből fakad, tehát az oktatás, a foglalkoztatás-politika, az energiapolitika csak ezen keresztül értelmezhető.
Nagyjából úgy érzem, hogy ezek voltak azok a területek, amelyekben kérdéseket kaptunk, illetve amelyekben fel is készültünk. Úgyhogy mielőtt megkérném kollégáimat, szeretném megkérni Takács urat is, hogy egy-két percben ő is reagáljon a kérdésekre, utána pedig a témákra szeretnénk rátérni.
Takács János (Elektrolux)
TAKÁCS JÁNOS, az Elektrolux közép-európai vezérigazgatója: Köszönöm szépen, elnök urak. Olyan sok minden hangzott el, hogy ilyenkor igazán egy ilyen őrült késztetést érzek arra, hogy mindenre reagáljak, de nem fogok. Nem fogok, mert szeretnék a ránk kiszabott téma keretein belül maradni. Tehát ígérem, hogy attól nem térek el, de ha ennek a határait feszegetem, akkor előre elnézést kérek elnök úrtól, titkár asszonytól.
Azzal kezdted, elnök úr, hogy a pécsi témát feszegetted, és másodszor is visszatértél erre. Erről csak magánvéleményem lehet, ezt nem ildomos itt mondani, viszont egy dolog biztos, hogy fontos ebben, és Ékes képviselő úr is utalt a stabilitásra, a kiszámíthatóságra, a bizalomra, és itt vág az én témámba, hogy Magyarország imázsa mennyire fontos. Hiszen tudjuk, hogy a befektetők, a nagy multinacionális vállalatok, vagy az ettől kisebbek, a kkv-k is elsősorban objektív kritériumok alapján döntenek, amikor úgy döntenek, hogy valahol egy új beruházást elkezdenek. De ezek mellett nagyon-nagyon fontosak a szubjektív vélemények is, azok az inputok, amelyek őket érik egy országban egy régióval kapcsolatban. Ezért kell nagyon odafigyelni minden országnak, így Magyarországnak is arra, hogy milyen hírek keringenek a médiában, a nemzetközi médiában az országról, hiszen onnan a távolból, legyen az az Európai Unió vagy Amerika, ami elég távolinak tűnő, ők nem fognak foglalkozni feltétlenül az objektív tényekkel és azzal, hogy most kinek van igaza és kinek nincs, hanem csak azt fogják mondani, hogy ott megint volt valami, ami nem tiszta, megint volt valami balhé. Egy ország imázsát nagyon-nagyon nehéz jól felépíteni, de nagyon gyorsan lehet lerombolni azt.
És talán még itt az imázsnál, és ha imázs, akkor kommunikáció is, tudnék, vagy meg tudom engedni magamnak, hogy reagáljak egy kicsit a színre, amit Braun képviselő úr kérdezett, hogy miért is ez. Egyrészt gondolom, azért is, mert határtalan az optimizmusunk és a bizalmunk, meg azért is, hogy álmodni lehet. Álmokat kergetni nem, de álmodni lehet, álmodni szabad, álmodni kell, és akkor az autóipar, hogy az átrendeződés után, nem az, hogy hol, nem tudok én se számot mondani, biztos, hogy alacsonyabban, de hogy kik lesznek a sikeresek, azt talán merem egy picit felvázolni és említeném, ha már az autóiparnál vagyunk, akkor említeném a Toyotát. Miért a Toyota? Miért lett a Toyota a világ legnagyobb autóipari vállalata, megelőzve a nagy amerikaiakat? Következetesség, folyamatos innováció, hittek az innovációban és őrülten akarták, és egy vízió, egy álom, volt egy álmuk, azt mondták sok évvel ezelőtt, hogy megalkotják az accident free vehicle-t-t és megcsinálták, és azt mondták tavalyelőtt Szentpétervárott, a Toyota elnöke azt mondta, hallottam, ott volt alkalmam hallani, hogy majd megalkotják azt a gépkocsit, amely miközben működik, tisztítja a levegőt, és meg fogják csinálni.
Itt van a nagy lehetőség, hogy mi is megcsináljuk az ország imázsát, az ország reputációját nagyban növeljük, hiszen 2011-ben - és ez a másik téma, amit rám osztottak - lesz a soros elnökség, Magyarország lesz olyan pozícióban, hogy befolyásolni vagy javítani tudja az imázsát. Ez egy nagyon nagy lehetőség, hogy ha jól csináljuk, de ugyanúgy nagyon nagy veszélyt jelent számunkra, hiszen árgus szemekkel nézik már most is Közép-Európát az Európai Unióban, a világban, és amikor egy kisfiú - hiszen valljuk be őszintén, bennünket még annak tartanak - odakerül a nagyfiúk közé, akkor neki nagyon vigyáznia kell, hogy mit csinál, és mindent nagyon jól kell csinálnia azért, hogy fel tudjon nőni a nagyokhoz, a nagyok közé.
A végén a konszenzusra tértél ki. Ehhez először is itt, Magyarországon kellene konszenzusra jutnunk, hogy utána elő tudjuk segíteni azt a konszenzust a 27 tagállam között, és akkor sikeresek leszünk, és akkor 2011-ben és azután is azt mondják, hogy igen, Magyarország ezt meg tudta csinálni, Magyarország az Európai Unió teljes jogú és elismert tagja. És mindig azt mondjuk, hogy kicsik vagyunk és most talán egy fél mondattal hadd utaljak a Veres képviselő úrral folytatott beszélgetésre, Finnország jutott gyorsan eszünkbe - hiszen innovációról is beszéltünk -, egy 5,5 milliós ország, ki is számoltam gyorsan, ha az én matematikai tudásom elég jó ehhez, hogy 0,08 százaléka a világnak, ami a népességet illeti, és az Európai Unióban a leggyérebben lakott ország, és ettől még egy olyan nyomot hagyott a világon, hogy mindenki ismeri őket, és mindenki tudja, hogy miről híresek. Ezért egy 10 milliós ország is ezt meg tudja csinálni, csak fogjunk össze, dobbanjon a 10 millió szív egy ütemben, egy ritmusra, és akkor meg tudjuk csinálni. Köszönöm szépen.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Az elhangzott kérdések, illetve témák között jelentős súllyal szerepelt az oktatás, illetve a foglalkoztatás-politika. Ezért megkérem Csiba Péter urat, hogy legyen szíves, reagáljon az elhangzottakra.
Csiba Péter (Electrabel Hungary)
CSIBA PÉTER, az Electrabel Hungary elnöke: Köszönöm szépen. Elhangzott Veress képviselő úrtól egy ellentmondás, hogy igen, valóban a miáltalunk vezetett cégekre igen nagy nyomás nehezedik a tekintetben, hogy a költségeinket optimalizáljuk, és nyilván ez jelentkezhet akár az alkalmazottak száma, a munkaerő tekintetében is. Azonban fel lehet hozni ellenpéldákat is, pontosan az általunk vezetett cégek az adott válságkörnyezetben számos olyan vállalást tesznek a munkavállalók, a munkavállalói érdekképviseletek felé, ami arra irányul, hogy ilyen nehéz helyzetben is garantáljuk a létszám megtartását iksz évig. Tesszük ezt annak érdekében, mert egyrészt hiszünk abban, hogy egyszer vége lesz a válságnak, és akkor szükség lesz a saját embereinkre, ez az egyik oka. A másik oka pedig az, hogy azt gondoljuk, hogy ha kialakul egyfajta elkötelezettség a munkavállalóban a munkahelye iránt, az megér annyi áldozatot, hogy bizonyos nehéz időket áthidaljunk, akár ilyen módon is.
Összefügg ez a kérdés az oktatás kérdésével is. Amikor megtartunk valakit ilyen helyzetben, nem feltétlenül azt jelenti, hogy ugyanabban a munkakörben tudjuk a későbbiekben is alkalmazni. Ezért aztán számos olyan programot indítanak az általunk vezetett cégek, aminek alapján az adott munkavállaló esetleg más területen is versenyképesen tud dolgozni, ez utána az övé marad. Úgyhogy ilyen módon a munkaerő-piacon való versenyképessége is javul. Ez az a fajta kontribúció, amit mi hozzá tudunk ehhez tenni. Természetesen látjuk azt, hogy önmagunkban ezt a kérdést nem fogjuk tudni megoldani, tehát nyilvánvalóan számítunk itt az állami segítségre is. Köszönöm szépen.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Most hadd kérjem meg Erényi Balázs urat, hogy az energiaiparral vagy az energiapolitikával kapcsolatos kérdésekre válaszoljon.
Erényi Balázs (Shell Hungary)
ERÉNYI BALÁZS, a Shell Hungary elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Takács úrhoz hasonlóan egy kicsit nehezen állom meg, hogy mielőtt erre közvetlenül kitérek, néhány gondolatra ne reflektáljak.
Nagyon sokszor elhangzott a stratégia, a jövőkép, egyebek hiánya. Ebben a vonatkozásban azt gondolom, egy picit gyerekes naivitással, hogy a fenntartható fejlődés ott kezdődik, hogy egy stratégiát kellene alkotnunk, és egy picit arra gondolnék, hogy ha egy tiszta lapot magunk elé tennénk, és mint idegenek megérkeznénk ebbe az országba, megnézni azt, hogy hol tudunk versenyképesek lenni, kivel szeretnénk versenyezni, és mi a versenyképességünk záloga. Itt Braun képviselő úrtól, a múlt héten a köztársasági elnök úrtól is megkaptuk ezt a választ. Mi optimistábbak vagyunk adott esetben, mint önök, és máshogy látjuk ezt a képet, amiben lehet, hogy nagyon sok igazság van, és lehet, hogy azért, mert mi azért vagyunk fizetve, hogy a jövőt próbáljuk építeni és szolgálni, és sokkal erősebben kényszerítve vagyunk arra, hogy előre gondolkodjunk. Ilyenkor, ahogy egy vállalat csinálja, az, hogy fogjuk és megnézzük, hogy mik a mi erősségeink. Ennek az országnak a versenyképességét figyelembe véve, rengeteg erőssége van, kezdve az infrastruktúrájától, a földrajzi elhelyezkedésétől, pusztán a szerencséjétől, hogy itt van. Az is sokat vitatott, hogy milyen munkaerőbázisa van, mennyire motivált, mennyire ragaszkodik a hazájához, és egyebek. Tehát olyan versenyképességi előnyeink vannak, amelyeket a szomszédos országok nem feltétlenül tudnak elmondani magukról.
A másik az, hogy meg kell nézni, hogy kivel versenyzünk. Versenyzünk itt a közép-európai régióban, nem feltétlenül a kínai autógyártást kell nekünk itt megcélozni, hogy ott szeretnénk versenyképesek lenni. De van egy közép-európai régió, akivel versenyezni szeretnénk. Ebben a régióban vannak országok, amelyeknek vannak versenyhátrányai és versenyelőnyei velünk szemben, meg kell néznünk, hogy ebben a régióban milyen előnyeink vannak, amire építve lehet egy olyan stratégiát alkotni vagy a közös pontokat, a kitörési pontokat, amiben a politikán teljesen kívül common sense alapon - bocsánat az angol szóért - meg tudunk állapodni és meg tudunk egyezni, hogy ez az irány. Amikor a konszenzust mi emlegetjük, akkor azt hiszem, hogy erre gondolunk, hogy a konszenzust ezen néhány gondolat, néhány kitörési pont mellett emlegetjük, és ha ezt megfelelően hirdetnénk, támogatnánk közösen, akkor valószínűleg azt a közhangulatot és azt a mögötte álló társadalmi bázist is könnyebben fel lehet építeni, ami ha az alapvető tényeket is vitatjuk, nem feltétlenül fog sikerülni.
Egy másik kérdés a Suezre vonatkozott, amire elvileg megkért minket az elnök úr, hogy valamit reflektáljunk. Mi így, tanácsként még nem tárgyaltuk ezt a dolgot, azonban egyrészt az egyik tagunk a közeli napokban a Népszabadságban egy fizetett hirdetést adott fel, egy oldalas hirdetést, és azt gondolom, hogy a többi tagunknak sem lehet nagyon-nagyon távol a véleménye, ahogy ismerem a Tanács tagjait azzal kapcsolatban, ami ott olvasható.
A saját véleményemet mindenképpen tudom mondani, az nagyon hasonló ezzel kapcsolatban, és most már Takács úr álláspontját is megismerve, hogy a multinacionális cégek úgy vannak összerakva genetikailag - már ha ilyenről lehet beszélni -, hogy törvények és szabályok betartásán dolgoznak az egész világban. Amikor azt lehet hallani, hogy egy országban egyáltalán felvetődik az a kérdés, hogy erővel vagy más módon rendezhetők gazdasági kérdések, akkor a multinacionális vállalatok vezetői, döntéshozói rémülten állnak az előtt a helyzet előtt, még akkor is, ha nem feltétlenül ismerik a tényeket, és nem feltétlenül lehet állást foglalni adott esetben, hogy hol van az igazság. Akkor egy pillanatra végül is visszakanyarodva oda, ami a szorosabban vett terület a tanácson belül és egyébként a munkám kapcsán is az energiaipar és a fenntartható fejlődés, ezen a területen Magyarország geopolitikai helyzetéből fakadóan és a nyersanyaggal való ellátottságából fakadóan bizonyos adottságokkal bír, amiben megint a stratégia kérdését gondolnám elővenni, és a Tanács véleménye is az, hogy egy olyan stratégiára van szükség, ami ezeket az adottságokat figyelembe véve, megpróbál az ország erősségeire építve, versenyelőnyt kovácsolni. Gondolok itt a logisztikai hálózatokban való nagyon erős részvételünkre, stratégiai szerepünkre, gondolok szintén az országnak a függőségére a gázimporttól, és nem megkerülve természetesen a megújuló energiaforrások kérdését, amiben Magyarország kulcsszerepet játszhat. Azonban azt is látni kell, hogy a megújuló erőforrások a mai napig nagyon sokat vitatott kérdés, és a tudományos része nagyon kezdetleges szinten van, és ahol a magyar munkaerő adott esetben versenyképes lehet, az az, hogy részt venni az innovációban, részt venni azokban a kutatásokban, amelyek a megújuló erőforrások előállítása, illetőleg a megújuló erőforrások hasznosításában, a szükséges technológiák fejlesztése területén meglehet.
Én szomorúan vettem részt a veszprémi egyetemnek egy ilyen tájékoztató ülésén, ahol egy nagyon komoly programot meséltek el, az egész oktatási programot az olajiparral kapcsolatban, és megrökönyödve tapasztaltam, hogy a mai egyetemi tanmenetben nem szerepel a bioüzemanyagok és a folyékony megújuló erőforrások kérdése a vegyipari hallgatók részére. Amikor a világon minden egyetemen, és mindenféle komolyabb területen, ahol ezzel foglalkoznak, ez már nagyon komoly, nagyon részletesen téma. Ez az a terület, ahol azt gondolom, hogy igenis, szükség van, azon konszenzus mentén, ami kialakítható konkrét beavatkozással, hogy hová fektetjük azt a pénzt, hová fektetjük azt az erőforrást, amely egyrészt a know-how-t, a tudást fogja eredményezni, másrészt azokat a fiatal mérnököket fogja itthon tartani, akik itt képezhetők. Bár hiszek abban a matematikában is, amit ön elmondott, azt is gondolom, hogy azért az részben véletlen. Nagyon-nagyon sok tényező motivál valakit abban, hogy a saját országában szeretne dolgozni vagy máshol, és ahogy az oktatás az termelő ágazattá válik, azt gondolom, hogy ezen a területen versenyeznünk kell és jobbnak kell lennünk, és az fogja a munkatársakat és a dolgozókat, az embereinket, az állampolgárainkat itthon tartani, akár a vállalatokon belül, akár a vállalatokon kívül. Köszönöm szépen.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Köszönöm. Folytassuk ezt a témát, az oktatást, ez nagyon súlyponti volt. Érdekes módon tudtunk még Angliából is munkaerőt hozni Magyarországra, hiszen olyan érdekes és jó feltételeket, helyi kondíciókat teremtettünk, hogy az élhető környezet, a kellemes tartózkodási lehetőség csábított ide munkaerőt. De szeretném átadni a szót Szabó úrnak.
Szabó Tamás (SKF Hungary)
SZABÓ TAMÁS, az SKF Hungary vezérigazgatója: Köszönöm szépen, elnök úr. Mielőtt ezt a témát boncolgatnám, engedjék meg, hogy én is egy kicsit távolabbról indítsak, és a beszélgetésünk elejére térjek vissza, amikor is a hosszú távú tervekről volt szó. Én hadd hozzak egy kicsit rövidebb távú célt, az EU-elnökség következik nemsokára, és azt gondolom, hogy ez egy olyan dolog, ahol az ország megmutathatja, hogy mit tud összefogásban, teljesítményben. Egy kicsit úgy értékelem ezt, mint egy olimpiát. Tehát amikor az olimpia van, akkor mindenki arra az országra néz, ahol az olimpiát szervezik, és az alapján ítélik meg az országot.
Cseh kollégákkal beszélve, szomorúan mondták el, hogy az ő elnökségük alatt kormányválság alakult ki, és nagyon-nagyon szomorúan elemezték azt a helyzetet, hogy hogyan nem tudta megérteni egymást a parlament, illetve a pártok az ügyben, hogy legalább arra a fél évre legyen egy viszonylagos nyugalom, és ne az az emlék maradjon meg a többi európai országban, hogy bezzeg a cseheknél az EU-elnökség alatt sem mentek rendben a dolgok.
A következő témakör, amit szeretnék még érinteni, Braun képviselő úr kérdése volt, hogy hogyan látjuk a termelés áramlását és változását. Természetesen itt a személyes céges tapasztalatomat tudom önnek elmondani. A következőt látom. Azok a termelő egységek, gyárak, ahol a hozzáadott érték viszonylag alacsonyabb, azok - így mondom - természetesen vonulnak kelet felé, tehát itt a Kínába való mozgás, illetve nemcsak Kínát kell itt említenem, akár Ukrajnát is említhetem, ami közelebb van, mindenképpen célországgá válik. Azt gondolom, hogy azokkal a költségekkel nem tudunk versenyezni, amelyek ezekben az országokban vannak. Nem is velük kell versenyezni, hanem a többi kelet-európai országgal kell versenyezni.
Amit látok: elindult ez a termelésvándorlás, de egyúttal elindult egy termelésvándorlás a fejlett nyugat-európai országokból is ide, Magyarországra most, tehát abszolút friss példával tudnék szolgálni, olyan termék előállításában, aminél a hozzáadott érték igenis, magas. Tehát itt kórházipari berendezésekről beszélek.
A kínai veszedelmet egy kicsit még kibontva: nem tudom, mennyire ismert önök előtt, hogy ha Kínában valaki vállalatot akar alapítani, akkor az csak vegyes vállalat lehet a kínai állammal, amiből 51 százalék a kínai államé. Bármit szeretne az illető cég gyártani, a tervdokumentációt le kell adni, és nem árulok el vele nagy titkot, hogy két hét múlva a szomszéd gyárban már száz százalék kínai tulajdonban ugyanezt a terméket elkezdik gyártani. Mit jelent ez?
A nagyvállalatok, az igazán komoly minőségű terméket előállító vállalatok nem fogják odavinni ezeket a termékeket, mert a know-how így azonnal kikerül. (Szabó Tamás Ferenczi Tamással konzultál.)
Kollégám szólt, hogy egy kicsit gyorsabban. (Derültség.) Az oktatás ügyében egyet hadd emeljek ki, a nyelvtudás és a nyelvtanítás, nyelvtanulás fontosságát. Két héttel ezelőtt jelent meg egy felmérés, ami azt mutatta, hogy Magyarország teljesen utolsó Európában a nyelvtudás viszonylatában, a lakosság 75 százaléka semmiféle idegen nyelvet nem beszél.
Azt gondolnám, hogy ilyenkor hoppá, mindenki felkapja a fejét és azon nyomban bizottságok alakulnak, csoportok alakulnak, mindenki arról beszél, hogy hogyan lehet ezen változtatni, erre fel három nap múlva már semmit nem lehetett ez ügyben olvasni, illetve még annyit, hogy igen, a mi nyelvünk elég nehéz, és a magyaroknak nehezére esik a nyelvtanulás, és nagyjából ezzel el is lett intézve a dolog.
Szirbik képviselő úr kérdésére reagálva: valóban mindig is voltak, mindig is lesznek diplomások, akik külföldön keresik a boldogulást. Ha ebből indulnánk ki, akkor valószínűleg a kollégák közül mi sem itt lennénk és nem itt dolgoznánk, hanem bizonyára tudnánk sokkal többet keresni más országban, mégis itt vagyunk. A kollégáim jó része, akiknek lehetősége lenne külföldre menni dolgozni, nem akar elmenni, örül, hogy itt lehet, nagyon szívesen dolgozik a cégünknél, nagyon szívesen és jó érzéssel él itt, Magyarországon. Tehát semmiképpen sem lehet akadálya a nyelvtanulásnak, hogy aki nyelvet tud, az esetleg el fog menni. Azt viszont mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy ez a fajta lemaradás és ez a fajta nyelvoktatási rendszer, ami Magyarországon van, ezzel túl sokra nem lehet menni. Olyan bonyolult nyelvtani rendszereket tanítanak, meglepődve figyelem a rokonságban a gyerekek nyelvkönyveit, de egy külföldi utazás során arra a kérésre, hogy légy szíves, a Mc Donald's-ban kérjél magadnak két hamburgert, nem mer odamenni és nem mer kérni, mert nem mer megszólalni. Köszönöm szépen.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Elnök úr! Még két rövid hozzászólásra szeretnék időt kérni. Mind a két téma megszólításra került úgymond a képviselők által. Az egyik csak érintőlegesen, bár rendkívül fontos témáról van szó, ez a korrupció kérdése. Itt arra utalok, amikor az első hozzászóló az adminisztratív dzsungelről, illetve az abban rejlő lehetőségekről beszélt. Itt azért majd szeretném a kollégámat megkérni, hogy erre reagáljon, illetve a másik téma pedig a vége felé hangzott el, hogy hol is születnek a döntések arról, hogy hová áramoljanak a befektetések, és milyen szempontok alapján. Erre a HEBC egyik külföldi tagját szeretném majd megkérni, hogy reagáljon, hiszen úgy érzem, hogy megfelelő szempontból tudja ezt majd kommentálni.
Először hadd kérjem meg Kerekes urat, hogy a korrupció témájában szóljon.
Kerekes László (Akzo Nobel Coatings)
KEREKES LÁSZLÓ, az Akzo Nobel Coating vezérigazgatója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rám jutott az a szerep, hogy a korrupcióval kapcsolatos véleményünket megfogalmazzuk. Szeretném leszögezni, hogy sajnos, nem szolgálhatok jó hírekkel. Ugyanis újra megfogalmazta a Tanács azt az észrevételét, miszerint sajnálatos módon Magyarországon a korrupció szintje - több nemzetközi értékelés szerint is - az elmúlt évek során növekedett, a helyzet romlott.
A jelentésben az is szerepel, hogy a korrupció fogalmát nem szabad leszűkítenünk, a pártfinanszírozás, a politikai korrupció, a közbeszerzések és a közigazgatás működésének visszásságai, a rendőrség érintettsége, a törvényalkotás befolyásolása, a gazdaság szereplőinél folyó korrupció mind-mind egy-egy terület, amely az országnak azt az üzenetet küldi, hogy itt mindent szabad.
A korrupció ellen minden területen egyidejűleg kell a harcot meghirdetni. Természetesen nem lehet minden szabályellenes esetet felszámolni vagy megszüntetni, de nagyon fontos lenne, hogy mielőbb, például az észak-európai országok mértékadó szintjére szorítsuk vissza.
A Magyar Európai Üzleti Tanács sajnos, egyik fentebb említett területen sem tapasztalt pozitív irányú elmozdulást. A korrupció felszámolása mielőbb megoldást igényel, mert komoly közvetlen gazdasági károkat és közvetetten társadalmi károkat okoz. Nagy árat fizet az a társadalom, amely elfogadja a korrupt magatartást.
Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy a Tanács ezt a véleményét közösen fogalmazta meg, és azért is tartjuk időszerűnek, hiszen a közelgő választások kapcsán - ahogy korábban kollégáim említették - nemcsak az országhatárokon belül, hanem az országhatárokon kívül is nagy figyelem kíséri ezt a témakört, és sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy a választások közeledtével minden egyes hír megsokszorozódik, és gyakran olyan üzenetet hordoz magában, amely a versenyképességet egyáltalán nem segíti, sőt hátráltatja. Köszönöm szépen.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Köszönöm. Most szeretném megadni a szót Andrea Zambelli úrnak, aki a befektetők szempontjából értékeli a helyzetet.
Andrea Zambelli (Nestlé Hungária)
ANDREA ZAMBELLI, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója: Először is elnézést kérek, hogy a nyelvtudás hiánya miatt a magyartudásom még nagyon gyenge, csak szeptember 1-jével vagyok itt Magyarországon, csak néhány hete, éppen ezért nem merészelek megszólalni magyarul, mert nagyon furcsán hangzanék.
Ezek után elmondanám, hogy ma itt az a szerepem, hogy pozitív üzeneteket próbáljak közvetíteni Magyarországról. Magyarország a befektetők számára még mindig nagyon érdekes ország. Egy kicsit bátorítanám magamat is, szeretném itt jól érezni magam és megfelelő munkát végezni.
De két pontra mindenképp kitérnék. Magyarország önmagában, a hazai piaca 10 milliós, tehát nem hatalmas a piac, de nem is elhanyagolható. Tehát ez magában is egy nagyon érdekes piac.
Ezen kívül úgy gondolom, hogy az egyik nagy esélye ennek az országnak az, hogy magasabb szintű szerepet vállalhasson a regionális versenyképességnek, hogy idevonzza magához a befektetéseket, és olyan termelést vonzzon ide, amelyek esetleg más szomszédos országokba mehetnének.
Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, hadd vázoljak fel három nagyon érdekes pontot a befektető szempontjából, amelyek nagyon lényegesek lehetnének.
Talán rámutatnék arra is, hogy véleményem szerint mennyire fontos az, hogy Magyarország a figyelmét ne csak a gyenge pontjaira összpontosítsa - hiszen persze itt is rengeteg dologgal foglalkozni -, hanem az erősségekre is, mert ez más módja annak, hogy lássuk a valóságot, és ha az erősségeinkre támaszkodunk, azon kívül, hogy más témákkal is foglalkozunk, akkor ez mindig nagyon jó módja annak, hogy előre tudjunk haladni.
Tehát az első pont, amire nagyon büszkének kell lenniük, az pedig a munkaerő. Persze, van oktatási probléma, de ezzel lehet foglalkozni, ezt meg lehet oldani, de ezen kívül a magyarok általában nagyon pragmatikusak, rugalmasak, kreatívak. Tehát ez nem kézzelfogható, tehát ezt nem lehet úgy mérni, de ez egy nagyon is reális valami, és ha ezt megfelelően kiaknázzuk, akkor ez egy nagyon érdekes erő, és általában nemzetközileg ezt el is ismerik.
A második pont, amire rátérnék, az az infrastruktúra. A magyar infrastruktúra mindent egybevéve nagyon is érdekes, ha összehasonlítjuk ezt mondjuk a szomszédok infrastruktúrájával, és a természet adománya, hogy Magyarországot nagyon könnyű kezelni. Tehát könnyű bejönni, nagyon könnyű kimenni is persze, tehát az alapvető infrastruktúra kihasználása, ami elfogadható a külsősök számára, ez nagyon nagy versenyelőnyt jelent Magyarország számára, hogy ha összehasonlítjuk a szomszédos országokkal.
Végül, de nem utolsósorban, rámutatnék arra is, hogy Magyarország egy nagyszerű hely, nagyon jó itt lakni, nagyon barátságosak az emberek, általában a külföldiek nagyon szeretnek itt lenni, és ahhoz, hogy a tőkét idevonzzuk és a multinacionális vállalatokat és a regionális központokat idevonzzuk, akkor megint csak ez nem megfogható, de mégis érdemes ezt alaposan kihasználni, kiaknázni és felkutatni. Ezek ilyen dolgok.
Ez a három fő üzenet. Lehet, hogy egy kicsit meglepő, de mindenképpen ezt szerettem volna megosztani önökkel, hogy egy olyan valaki részére, aki nagyon is új, aki itt van Magyarországon, és kívülről jövök, én ezt figyeltem meg. Köszönöm.
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Köszönöm szépen. Nehéz szólni ezek után a pozitív kijelentések után. Kérem, higgyék el, hogy bár lehet, hogy a nagy befektetői döntések a cégközpontokban történnek, de ezek azok a szempontok, amelyeket a döntéshozók figyelembe vesznek. Ezek után szeretném visszaadni a szót elnök úrnak. Köszönöm.
További hozzászólások, észrevételek
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm mindannyiuknak a hozzászólásokat és a megfontolásra méltó szavaikat. Hadd kezdjem azért a korrupcióval, mert nem szeretném, hogy ne legyen rá reagálás, mert akkor el lehetne menni olyan hangulattal, hogy elhangzottak a súlyos kifogások, és lám, nem reagáltak a képviselők. Szerintem az asztal minden oldalán ülők tisztában vannak a helyzet nehézségével, és ebben a pillanatban én csak a saját véleményemet tudom mondani, hogy tehetetlennek érezzük magunkat.
Tehát igazából - ahogy mondani szokás - a fejétől bűzlik a hal, valóban a korrupció nemcsak ott dől el, hogy egy engedélyt el kell intézni egy önkormányzatnál, vagy ha egy rendőrrel találkozik az utcán, hanem már magánál a kampányfinanszírozásnál, kétharmados törvény. A dolog évek óta arról szól, hogy hogyan tudja a két nagy erő a másikat tenni felelőssé azért, hogy ebben nincs előrelépés. És ebben lehetnek sikeresek, de ezek a sikerek mindig rövid távúak, mert közben pedig eredmény nem történik. Itt van a Transparency International, illetve a Freedom House, amely lerakott egy anyagot az asztalra, amelyek tényleg teljesen a pártpolitikán felül álló nemzetközi reputációval bíró szervezetek, és úgy tűnik, hogy nem sikerül. Tehát vannak, akik mögé állnak, személyek és pártok is, és nem fog sikerülni átnyomni, úgyhogy osztom ezeket az aggodalmakat, és úgy gondolom, hogy ez nemcsak az itt lévő, nemzetközi beruházást eszközlő vállalatok vezetői szempontjából, hanem minden egyes magyar állampolgár szempontjából nagy nehézséget okoz, még akkor is, ha egyébként ez egy nagy össznépi játék. Tehát azokat is bántja, akik egyébként naponta részt vesznek ebben a másik oldalon, ha szabad így fogalmazni, ez egy kulturális kérdéssé vált Magyarországon. Szomorú dolog, de így van.
Nyilván önök a megmondhatói, hogy ha egy vállalatot át akarnak alakítani, akkor a menedzsmenttel lehet mit kezdeni, az eljárásokkal, a tartalmakkal, de a vállalati kultúra az, amelyik a legnehezebben megváltoztatható, és e tekintetben a társadalmi kultúra sajnos, nagyon mélyen ül, és nem vagyok optimista a tekintetben, hogy ezen lehetne változtatni.
Két dologra szeretnék röviden reflektálni. Az EU-elnökség. Már csak azért is, mert ennek a bizottságnak elsősorban a kompetenciájába tartozik. Mondjuk örömmel kell hogy jelentsem azt, hogy az olyan típusú problémával, mint Csehország szembesült, nekünk nem kell valószínűleg szembesülnünk. Az EU-elnökségre a választásokat követően egy év múlva kerül sor, és azt hiszem, hogy nem árulok el titkot, ha megosztom önökkel azt a benyomásomat, hogy egy erős legitimációval rendelkező kormány lesz, amelyiknek a belpolitikai erejét nem fogja tudni senki sem, még ha akarná sem, kikezdeni.
De e tekintetben egyébként osztom a véleményüket, hogy mindegyik országban, amelyik az európai uniós elnökséget ellátta, képesek voltak félretenni a belpolitikai feszültségek legnagyobb részét annak érdekében, hogy az sikeres legyen, és a belpolitikai harcok folytathatóak voltak az elnökség után. Szerintem Magyarország erre mentálisan nem képes, ugyanakkor ha olyan lesz a politikai felállás, hogy emiatt mégiscsak képes lesz, ez egy jó hír.
Vannak rossz híreim is. Ahhoz, hogy az európai uniós elnökség sikeres legyen, ahhoz szükség van egy olyan kormányra - és most igyekszem nagyon pártpolitika-semlegesen megfogalmazni, ki fog derülni, hogy miért mondom ezt, hogy semlegesen -, ahol a legfontosabb tárcákat vezető miniszterek legalább angolul, de lehetőleg még egy nyelven kiválóan, folyékonyan beszélnek, ismerik az európai fájlokat, és egy olyan kultúrában nőttek fel, amely konszenzusteremtő kultúra.
Azért mondom, hogy pártsemlegesen mondom ezt, mert 1990 óta nem volt még egyetlenegy olyan kormány se Magyarországon, amely ennek megfelelt volna, és nem tudom, milyen csodának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy bekövetkezzék a következő alkalommal.
Visszautalnék arra, amit olvasok itt a jelentésben is, és már szóltam róla, hogy a konszenzusteremtésnek föntről, a hatalmat gyakorlók részéről kell indulnia. Tájékoztatom a Tanács képviselőit, hogy a Magyar Szocialista Párt - még ellenemre is egyébként - annak érdekében, hogy egy konszenzus jöjjön létre az európai uniós elnökségről, létrehozott a parlamentben egy ad hoc bizottságot, amely kifejezetten az EU-s elnökséggel foglalkozik, ahol a pártok képviselői elmondhatják, hogy miket szeretnének, és szinte egy napi kapcsolatban állva, véleményt lehessen formálni. Hogy hogyan működik a konszenzusteremtés, szeretném elmesélni önöknek - de ez mondjuk csak egy epizód -, hogy volt egy igény a képviselők részéről, hogy sok-sok vidéki városba is levinni az elnökséget. A kormány elmondta, hogy ez azért nem lehetséges, mert az elnökség nem egy turisztikai dolog, hanem nagyon pragmatikus, és az a tapasztalat, hogy ha egy elnökségi rendezvény a repülőtértől mondjuk egy óránál nagyobb távolságra van, akkor nem mennek el a miniszterek. Tehát a dolog megbukik, tehát nem működőképes, és ha el is mennek valahová, akkor rögtön bemennek tanácskozni, és hazamennek. Tehát nincsen nagy látványosság.
Az ember azt gondolta volna, hogy ezzel a konszenzus létrejön. Majd nézzék meg a tegnapi parlamenti ülés jegyzőkönyvét, ahol olyan ellenzéki össztűz zúdult a kormányra, többek között amiatt is, hogy miért nem vidéki városokba megy az EU-elnökség, mintha nem lett volna egy teljes sorozatos tárgyalás. Ez csak egy epizód arra, hogy milyen nehéz konszenzust létrehozni. De ez legyen a mi gondunk természetesen.
Ami szerintem egy tartalmi kérdés az EU-elnökséggel kapcsolatban: osztom, amit Takács úr mondott, lehetőség nyílt, de nagyobb az esély a kudarcra. Tehát nagyobbat lehet ezen bukni, mint amekkora hasznot lehet rajta hozni. Úgy vélem, hogy tartalmilag az lenne nagyon fontos, hogy megértsük, hogy az elnökség arra nem alkalmas, hogy Magyarország befolyásolja, hogy mi fog történni az Európai Unióban, nem leszünk képesek ezt befolyásolni. Elnöki szerepünk van. Ez az elnöki szerep részben egy agenda setting, de azért korlátokkal, tehát nem tudunk csak számunkra fontos dolgokat érvényesíteni, de ami mögött egy támogatás létrehozható, azokat tudjuk erősíteni. Fontos lenne, hogy az ügyek menjenek előre, legyen egy karaktere, ahol Magyarország felismerszik, hogy ez mitől magyar elnökség, nem eltúlozva ezt a dolgot, mert ha nincs ennek többsége, nem tudunk többséget szerezni egyébként szép magyar ügyeknek, akkor kudarcot kudarcra fogunk halmozni.
Tehát e tekintetben egy felkészülés folyik. Igyekszik a kormány együttműködni ebben a parlamenti pártokkal több-kevesebb sikerrel, bízzunk abban, hogy a dolog jó lesz. Miután kormányváltás lesz addig, ezt már nagyjából lehet tudni, azért alapvetően az új kormány kompetenciája, hogy eldöntse még a hátralévő szervezeti, szerkezeti ügyeket, és a tartalmi kérdéseket, hogy Magyarország milyen prioritásokat kíván magának megszerezni.
Végül pedig: már annyiszor felmerült és persze, én provokáltam önöket, nem kérek elnézést, mert szerintem jól tettem a Suezzel kapcsolatban. Értem, hogy nincs még ebben testületi álláspont, szerintem kellene hogy legyen, mert elnézést, önök is adnak nekünk tanácsot, most hadd adjak én önöknek tanácsot. Szerintem kellene hogy legyen, és minél többen szólalnak meg ebben testületileg, annál jobb. Itt fontos az, hogy bármelyik oldalon lévő politikusok, akik úgy gondolják, hogy most abszolút hatalmuk van, és azt csinálnak, amit akarnak, olyan mondatok kíséretében, hogy mi a nép érdekeit képviseljük, és ezért mindenfajta hülyeséget el lehet követni a világon, érezzék azt, hogy ez nem így van. Tökmindegy, hogy most éppen kicsoda Pécs polgármestere, más városban más polgármesterek vannak, ilyenre ne kerülhessen sor. Ha ezt most nem teszik meg testületileg, akkor legközelebb már sokkal nehezebb lesz, mert joggal fog felmerülni a kérdés, hogy miért maradtak csöndben az első alkalommal. De mondom: ez csak egy tanács egy olyan politikus részéről, aki a következő választáson valószínűleg más - nem tudom, tudnak állást? (Derültség.) Jó, ez csak egy vicces megjegyzés volt. Tehát keresem a jövőmet, de most tréfának szántam ezt a megjegyzést. Csak szeretném jelezni azt, hogy fontosnak gondolom azt, hogy egy ország gazdasági környezetének a fejlődése szempontjából egy ilyen fontos esemény során egy ilyen fontos szervezet, mint önök, megszólaljanak testületileg. Miközben köszönöm az egyénileg kifejtett véleményüket.
Egy második körre van idejük? Akkor azt még lefolytatnánk viszonylag gyorsan. Ékes képviselő úr! Tessék parancsoni!
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én pedig azt kérem elnök uraktól, hogy ebben a kérdésben ne foglaljanak állást, már csak azért sem, mert én azt hiszem, sem a cég, sem a gazdasági társaság nem kompetens abban, hogy ilyen kérdésben állást foglaljon.
Itt talán visszatérnék az Erényi Balázs által mondottakra. Szó volt az elején is arról, hogy vízió. Fogalmazzuk már meg, hiszen mondtam magam is, hogy nem merünk szembenézni a valósággal. Milyen országot akarunk építeni? Miben vagyunk erősek? Abban nekünk kellene a logisztikát, a stratégiát megalkotni. A logisztikát. Nagyon sok ország attól válik sikeressé, hogy fel tudja mérni a saját vízióját, fel tudja mérni azt, hogy miben erős, vagy miben kíván erős lenni, és annak a logisztikáját teljes egészében ő teremti meg, és nemigen enged be mást abba a logisztikába. Ázsiai példák vannak erre.
De ugyanez a kérdéskör, amikor a korrupcióról beszélünk. Elnök úr elmondtam, hogy kétharmados törvény. A pártfinanszírozás kétharmados törvény. Úgy egyébként az összes korrupció nem kétharmados törvény, hanem a törvényalkotás és annak a betartatása, és annak a számonkérése. Ezen múlik a dolog.
Az uniós források kérdése. Nézzük meg Spanyolországot. Megfogalmazta céljait, vízióját, mire fordították az uniós forrásokat? Amelyek a későbbiekben is hoznak az országnak. Tehát nem ott csinál esetleg viacolor építést vagy útfejlesztést, ahová tulajdonképpen út se vezet. Nem oda épít hidat, ahol se előtte, se utána nincs út.
Tehát ha a vízióink megvannak és tudjuk azt, hogy miben vagyunk erősek, itt lehet sorolni az alternatív energia kérdését is, amit Csiba Péter a maga részéről elmondott. Magyar szabadalmak landolnak Kínában, Taiwanon, Franciaországban, és egyszerűen nem vagyunk képesek arra, hogy ennek a logisztikáját megteremtsük, hiszen a világon az alapkutatási eredmények azt lehet mondani, hogy Magyarországon a legfejlettebbek. Ma már vannak rá példák, például Szeged kérdése. Vannak rá példák, hogy milyen központokat lehetne Európában, Magyarországon létrehozni, és annak alárendelni a logisztika megteremtését, de sajnos, nem erről szól a történés, hanem arról szól, amit ön mondott: a korrupció érte el legjobban hazánkat, és sajnos, ebből a mai viszonyok között nagyon nehéz kilábalni. Sportot űzünk belőle, vagyis űznek belőle, elnézést, mert azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy én magam nem tartozom közéjük. Sporttá vált, és ehhez társult egy erkölcsi, egy morális válság, és nem nézünk azzal se szembe, hogy a magyar lakosság lélekszáma fogy, átrendeződik, és nem vesszük azt se figyelembe, hogy adott esetben a későbbiek folyamán, ha a válságnak vége van, akkor azokkal az erősségekkel, és azoknak a törvényi meghozatalával már most kellene rendelkezni, hogy tudjuk azt, hogy milyen gyorsan tudunk ezekből kilábalni.
Tehát a hátteret is meg kellene teremteni. Nem úgy, hogy egy törvényt négy év alatt húszszor tárgyalunk. Mihez tudnak akkor önök igazodni, ha egy törvényt húszszor tárgyal a parlament? Tulajdonképpen semmihez, mert állandóan attól félnek, hogy na, ez a törvény mikor változik, mikor kell borítanom a saját költségvetésemet.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nagyon hálás vagyok Ékes képviselő úrnak, azáltal, amikor megfogalmazta azt a kérését, hogy ne foglaljanak állást Suez-ügyben, ennél világosabban még fideszes képviselő nem mondta el, hogy mit gondol erről az ügyről. Úgyhogy hálás vagyok neki.
Szirbik képviselő úr következik.
SZIRBIK IMRE (MSZP): Nagyon rövid kívánok lenni. Ferenczi úr megjegyzésére: eszem ágában nincs a nyelvi képzés színvonalát levinni. Azt kérem, hogy legyen jó nyelvi képzés Magyarországon a kommunikáció minden szegmensében, tehát nemcsak a nyelv, hanem a számítástechnika és minden dologban. Csupán csak azok a fiatalok gondolkodtattak el, amikor májusban találkoztam velük, mert én azt szeretném, ha a tapasztalataik után hazajönnének, és minden - így mondom - pragmatikus eszközt megkeresek annak érdekében, hogy ez valósággá is váljon, és tisztelet és becsület önöknek, akik ugyanezt megtették. Csak van már egy generáció, amelyet megtanítottunk kommunikálni, amelyet megtanítottunk nyelvekre, megtanítottunk európai módon, ha úgy tetszik, egy kicsikét világfi módon gondolkodni, de hál' istennek a magyar szívük még megmaradt.
És én azt keresem, és ezért örültem, és kár, hogy Braun képviselő úrnak ki kellett mennie, hogy végre eljutunk odáig, hogy próbáljuk azokat az úgymond béklyókat levetni, amelyekbe a politika belelavírozta magát, és én ezért hoztam elő burkoltan a tandíj kérdését, hogy az a fiatal altatóorvos hölgy, aki korábban Szegeden tette ugyanezt, ő elmondta, hogy a genfi fizetése és a szegedi klinikai fizetése között annyi a különbség, hogy ő annak a 7 millió forintnak a kamatait viszi most haza fizetésbe, amit a magyar állam ingyen neki odaadott a képzés formájában.
Ezért kell végiggondolnunk, és ezért örültem Braun képviselő úr felvetésének (Dr. Braun Márton belép az ülésterembe.) Köszönöm, Marci, hogy visszajöttél. (Derültség.) Talán azokat a tabukat is képesek leszünk most már a válság kapcsán gondolkodás tárgyává tenni, melybe a politikusok rövid vagy hosszú távú érdekeik alapján belelavírozták magukat, hogy merjünk gondolkodni. Azért mondtam, hogy ezek a fiatal huszonévesek mernek gondolkodni, akik onnan az országot egy picikét másképp látják, mint mi innen, belülről. Csupán erre kívántam reagálni, és még egyszer azt kérem, hogy ne legyen félreértés, nagyon fontosnak tartom a kommunikációs kérdést, beleértve a nyelvet is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Ferenczi elnök úr!
FERENCZI TAMÁS, a British Telecom ügyvezető igazgatója, a HEBC elnöke: Köszönöm szépen. Egy-két megjegyzés. Egyrészt köszönöm szépen az ön javaslatát, és egyébként elárulom, hogy a hétfői ülésünkön fogunk erről a témáról beszélni. Hogy lesz-e állásfoglalás vagy nem, azt még nem tudom megelőlegezni. Itt nagyon elfoglalt emberek ülnek a HEBC-ben, havonta egyszer tudunk csak találkozni, és napi témákra nem nagyon van módunk reagálni. Tehát ezt tudom mondani most önnek ennek az ügynek a kapcsán.
Ami a további kérdéseket illeti: az országstratégiát nyilván mi nem tudjuk megalkotni, de a jelentésünkben adtunk tippeket arra nézve, hogy mi hol látunk, mint multinacionális vállalatok hol látunk erősségeket, hol vannak olyan területek, amelyekre szerintünk lehetne építeni. Aztán hogy ez így van-e vagy nem, vagy hogy ebből mi lesz, az nyilván az országvezetés dolga ezt eldönteni.
Az oktatás témájában azt tudom mondani, hogy mi is, és hozzánk hasonlóan sok más cég jelentős foglalkoztató, elsősorban a magas hozzáadott értékű területeken, gondolok itt a különböző szolgáltató központokra, amelyek Magyarországra jönnek. A jelentés erről is ír egyébként, hogy ezeknek a további fejlesztéséhez milyen intézkedésekre lenne szükség.
És itt nyilván van egy költségelőny Magyarország javára, de azért ez már nem olyan mértékű az én ismereteim szerint, mint mondjuk az altatóorvosok vagy a kinti orvosok fizetése közötti különbség, és talán itt a fiatalok megfelelő tájékoztatása ezekről a lehetőségekről és a pályaválasztás során a megfelelő tanácsadás biztos, hogy sokat javítana a helyzeten.
Még szeretném megkérdezni a Tanács tagjait, hogy van-e hozzáfűznivalójuk az elhangzottakhoz. (Nincs jelzés.) Ha nem, akkor köszönjük szépen a lehetőséget a hatékony párbeszédre, csak meg kívánom jegyezni, hogy sajnálatos módon Bajnai miniszterelnök úrral ez a hasonló találkozó még nem jött létre, de bízunk benne, hogy a közeli jövőben majd egy ilyen találkozóra is sor kerül.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Közvetítünk ez ügyben, ha szükséges, és talán eredményes lesz. Azt hiszem, zárszóra nincsen szükség, ez megint egy nagyon sikeres, és nyilván nyílt, jó találkozó volt, úgyhogy köszönöm önöknek a jelentést is, és a hozzáfűzött szóbeli kiegészítéseket is.
A képviselők a napi munkájuk során leginkább olyan átlagválasztókkal találkoznak, akiknek a rövid távú érdekei eltérnek azoktól a rétegektől, amelyeket önök képviselnek. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy nemcsak az Európai ügyek bizottságának a tagjai, hanem a lehető legtöbb képviselő időről időre konfrontálva legyen más szempontokkal, amelyek lehet, hogy rövid távon nem mindig annyira gyönyörűek, és nem akkora álmot jelentenek, és nem annyira rózsásak, azonban a hosszú távú racionalitás szempontjait érvényesítik. Úgyhogy ez a mai ülés ennek megint megfelelt, és bízom abban, sőt meggyőződésem, hogy akárki lesz az utódom ennek a bizottságnak az elnöki székében, ezek a találkozók folytatódnak, és abban is bízom, hogy az eddigieknél még többet lesz képes a parlament magába szívni azokból a gondolatokból, amelyeket a Tanács képviselői megfogalmaznak, és amelyek szerintem az ország hosszú távú stratégiája szempontjából rendkívüli fontossággal bírnak.
Úgyhogy még egyszer köszönöm a munkájukat. Mondták, hogy nagyon elfoglaltak, ezért akkor elengedjük önöket, és köszönjük még egyszer. Két perc technikai szünet. (Rövid szünet.)
Tájékoztató Magyarország nemzetközi és európai uniós segélyezésben történő szerepvállalásáról
Tisztelt Bizottság! Folytatnánk munkánkat, és azt javaslom a bizottságnak, hogy a 3. és a 4. sorszám alatt meghirdetett napirendi pontokat vonjuk össze. Nem is értem, hogy miért külön szerepelnek. Minden felelősséget ezzel kapcsolatban magamra vállalok. A 3. pontban a kormány számol be, a 4. pontban pedig a NGO-k szólnak hozzá. Minden kultúrországban, parlamentarizmusban a kormány beszámolóját kommentálják az NGO-k, akik ebben érintettek, és ezt összefogva tárgyalják.
Tehát ha a bizottság számára ez elfogadható, van-e észrevétel a javaslatommal kapcsolatban? (Nincs jelzés.) Nincsen. A bizottság ezt elfogadta, hogy összefoglalva tárgyaljuk.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Várkonyi László szakállamtitkár urat a Külügyminisztériumból. Magyarország nemzetközi és európai uniós segélyezésben történő szerepvállalása, kevés a pénz nyilvánvalóan, de azt szeretnénk, hogy láthatóak legyünk. Hogyan lehet ezt megoldani? Államtitkár úr!
Várkonyi László szakállamtitkár (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése
VÁRKONYI LÁSZLÓ szakállamtitkár (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, és köszönöm szépen a meghívást. Ezt kivételesen nem is udvariasságból mondom, mert valahogy úgy érezzük, hogy a NEFE-tevékenységgel kapcsolatos ismeretek szerte az országban elég alacsony szinten vannak. Ez vonatkozik a sajtóra, az üzleti világra, a közvéleményre, néhány esetben még a politikai szintekre is. Úgyhogy kollégáimmal együtt én szeretek minden alkalmat megragadni arra, hogy erről beszéljek. Ezért is külön örülök, hogy itt vagyok.
Azt úgy sejtettem, hogy a Delegációs terembe nem azért jövünk, hogy a napirenden lévő téma miatt, az én témám miatt, de tényleg örültem volna, ha egy kicsit többen vagyunk. Ennek ellenére szeretném azért elmondani azokat a legfőbb dolgokat, amivel készültem erre a mai tájékoztatóra. Hozzátéve persze, hogy előzetesen küldtünk egy 8-10 oldalas anyagot, és annak a megállapításai fontosak, és ez gyakorlatilag átfogja azokat a témákat, amelyekről beszélni akartam. Néhány fontosabb gondolatot emelnék ki.
Az egyik ilyen gondolat az, hogy a NEFE-tevékenység gyakorlatilag - ezt sokszor elmondom - nem csupán egy jótékonysági intézmény. Tehát Magyarország természetesen magáénak vallja azokat a célkitűzéseket, amelyeket az ENSZ megfogalmazott, a millenniumi fejlesztési célokat, a szegénység felszámolását, a nők helyzetének javítását, a járványok megfékezését, nem sorolom tovább. Ezek természetesen mind nemes célok, de nagyon fontos tudni, hogy ezeknek a teljesítése, az ezek elérésében való közreműködés Magyarország érdeke, eminens érdeke.
Tehát az illegális migráció, a járványok ügye, a terrorizmus, az emberkereskedelem, a szervezett bűnözés elleni harc, ezek tulajdonképpen mind a NEFE-tevékenység célpontjai, és ezek olyan kockázatokat jelentenek a világra, amelyek Magyarországot sem hagyják érintetlenül. Úgyhogy az ezekben való részvételünk csökkenti ezeket a kockázatokat, növeli a biztonságunkat és természetesen szélesíti az érdekérvényesítő képességünket mind politikailag, mind gazdaságilag.
Ugyancsak szeretném elmondani, hogy Magyarország - mert elnök úr is bevezetőjében mondta, hogy kevés a pénz, és ez tényleg így van, a pénz mindig kevés, de azért Magyarország - része a nemzetközi donorközösségnek. Önállóan is, bilaterális alapon, de multilaterális alapon is, és ugyan messze elmaradunk - és erre vissza akarok térni - azoktól a kötelezettségvállalásoktól, amelyeket korábban vállaltunk, azoknak a teljesítésétől, de azért mégiscsak Magyarország 38 milliárd forintot költött donortevékenységre az elmúlt évben. Ugyanis a különböző befizetéseink, legyen az OECD, EU-tagdíj, IMF vagy világbanki hozzájárulásunk, ennek bizonyos százaléka fejlesztési támogatásra használódik, és erre is "számolható el".
Körülbelül ennek a 18 milliárd forintnak - 38 milliárdnak kellene lenni - a 88 százaléka multilaterális alapon realizálódik, és 12 százaléka pedig különböző bilaterális formákban. A bilaterálisban vannak az előzetesen elküldött anyagunkban lévő projektek gyakorlatilag, az államadósság leírása, kötött segélyhitel és még különböző formái annak, hogy hogyan tudunk ebben a fejlesztési munkában részt venni.
Nem fogom az időt húzni azzal, hogy az infrastruktúráról beszéljek, de az tény, hogy az európai uniós csatlakozásunkkal fel kellett állítani egyfajta intézményrendszert, amelynek a lényege az, hogy a fejlesztési ügyek a Külügyminisztériumhoz tartoznak, ezt minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy jó helyen vannak. Magyarországon nincsen fejlesztési minisztérium, nincsen fejlesztési miniszter, de ez nem ritka az Európai Unióban, tekintettel arra, hogy a kisebb donorországoknál ilyenre nincs szükség, ez csak a nagyobb donorországokat jellemzi.
Van ugyanakkor a külügyminiszter által elnökölt kormánybizottság, amely miniszteri szintű és amely a fő stratégiai célokat, szektorális irányokat, földrajzi irányokat meghatározza. Ezt a munkát segíti egy tanácsadó testület, amelyben az akadémiai élet, az NGO-k és a kormányzat képviselői egyaránt részt vesznek, és van egy ilyen, eléggé rutinszerűen összeülő és dolgozó szakértői testület, amelyek a különböző minisztériumokban folyó fejlesztési munkát koordinálják.
Nem szeretném kifelejteni - és nagy örömmel láttam, hogy a HAND Szövetség elnöke is itt ül mellettem - a civil társadalmat, hiszen valahol a fejlesztési támogatások végrehajtói, a megvalósítói a nem kormányzati szervezetek, amelyekre nagymértékben támaszkodunk, és amelyekkel szoros kapcsolatot ápolunk.
Az infrastruktúra tehát megvan. Ez egy európai színvonalú, szintű és rendszerű felépítmény, ami persze hiányzik, az elsősorban az anyagi források, sajnos, a humánerőforrások is. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy szakma, és NEFE-szakértőnek lenni egy szakma, és noha a NEFE-vel foglalkozunk a Külügyminisztériumban és más minisztériumokban is, NEFE-szakembereink nincsenek, és ezért törekszünk is arra, hogy minél több egyetemen, főiskolán építsék be a curriculumba a NEFE-ismeretek elsajátítását.
És ami ugyancsak hiányzik, és ezért jó ilyenkor beszélni, az a társadalmi tudatossága és elfogadottsága a dolognak. Ezt próbáljuk minden fórumon, minden szinten állandóan elmondani, a NEFE jelentőségét, hogy az emberek, a sajtó is értsék.
Itt szeretném elmondani, hiszen a parlamentben ülök, hogy készülünk egy NEFE-törvénnyel. Ennek az előkészületei folynak. Nem minden európai uniós országban van NEFE-törvény, de többen van, és azt gondoljuk, tulajdonképpen az igény az NGO-k részéről jelentkezett erre, azt gondoljuk, hogy ez átláthatóbbá teszi a NEFE-tevékenységet. Ennek a törvénynek a szakértői egyeztetése folyik, és remélem, hogy minél előbb a parlament elé tud kerülni.
A prioritásokról szól az anyag. Itt szektoriális prioritásokról is beszél. Nyilvánvalóan olyasmit kell csinálnunk, ami viszonylag kis költségigényű, és ahol komparatív előnyökkel rendelkezünk. Ilyen például a sokszor ismételgetett rendszerváltás tapasztalatainak átadása, sok országban a létrehozott intézményrendszer működésével kapcsolatos ismeretek átadása. Ezt jól fogadják a recipiens országok, tehát ha Vietnámban elmondjuk, hogy hogyan működik az Alkotmánybíróság vagy a Statisztikai Hivatal és Jordániában elmondjuk, hogy milyen a mi választási rendszerünk, vagy Marokkóban arról beszélünk, hogy milyen a nők helyzete Magyarországon, ezt jól fogadják, ezt tudjuk is mondani. Itt egészen friss ismereteink annak, és azok között - és most tényleg kis körben vagyunk - elmondható, hogy ez azért kevésbé költségigényes. Tehát mi nem tudunk folyót szabályozni Kenyában, nem tudunk gyárat vagy kórházat építeni máshol, úgyhogy ezekkel a dolgokkal próbálunk operálni.
Földrajzi tekintetben nyilvánvalóan a közeli, tehát a nyugat-balkáni és a kelet-európai térségre koncentrálunk, és ez egy olyan elem, amit Magyarország a többi újonnan csatlakozott donorországgal együtt bevitt az európai uniós gondolkodásba, hiszen a régi Európai Unió a fejlesztési koncepcióját tekintve Afrika-központú volt. Nem akarom leértékelni azokat a problémákat, amelyek Afrikában a szegénység és egyéb ügyekben jelentkeznek, de vannak problémák keleten is, dél-keleten is, és ezeket mi tudatosan visszük be az európai fórumokba, és itt szó esett az előbb - belehallgattam az előző megbeszélésbe - az elnökségről. Az elnökségben is az egyik kiemelt feladatunk lesz az, hogy ezeknek a régióknak az érintettségét prezentáljuk a régi és nagyobb donorországok körében.
A pénzről csak két szót, pedig ez tényleg nagyon fontos. A vállalásunk a GNI 0,17 százaléka, ami az előbb említett körülbelül 38 milliárd forint lenne. Ebből 0,075 az, amit tavaly teljesítettünk, és ugyanígy teljesítettünk tavalyelőtt is. Gyakorlatilag ez az a bizonyos 18 milliárd, ami nagyjából a fele. Ezt nagyon szomorúan vesszük tudomásul. Természetesen értjük azt, hogy gazdasági és pénzügyi válság van a világon, és hogy ez nem kevéssé érintett bennünket is, de azt tudnunk kell, hogy ez nem maradhat így, és a további kitekintésnél, tervezésnél a jövő kormányai számára nagyon fontos, hogy ezt a tevékenységét értéken kezelje. Egyrészt azért, mert ez egy kormányzati vállalás, ez a 0,17 százalék, másrészt azért, mert olyan elemek is megjelennek itt, mint például az Európai Fejlesztési Alapba való hozzájárulás, ez egy Afrika megsegítését segítő alap, kötelező benne a részvétel minden európai uniós tagországnak, és ez az összeg bizony, 125 millió euró 2011-től kezdve öt éven keresztül. Szóval meghatározott időn belül, 3-4-5 éven keresztül. Ezek több milliárdos kiadásokat jelentenek, 4-5 milliárdot évente.
Ha megengedik, akkor Afganisztánt azért kihagynám, mert egyrészt időt akarok spórolni, másrészt erről elég sokat tudunk. De az afganisztáni akció az egyik, vagy a legnagyobb Európán kívüli magyar politikai, biztonsági, katonai, diplomáciai és fejlesztési megjelenés. A bilaterális fejlesztési keretünknek vagy költségvetésünknek a felét Afganisztánban költjük el, sőt többet is, mert nemcsak magyar pénzt költünk ott el, hanem görögöt, japánt meg katarit, tehát megpróbáljuk lengetni más országok zászlaját is, hogy minél jobban jelen tudjunk lenni Baghlan tartományban, ahol ezt a bizonyos tartományi fejlesztési, újjáépítési csoportot vezetjük. Ott három magyar NGO jelenik meg.
2011-ről itt szó esett már korábban, az első napirendben, nagyon-nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy úgy szerepeljünk, ahogy itt az üzleti körök is elvárják tőlünk. Egy más szempontból ez egy nagyon nagy felelősség, a világ legnagyobb donorközösségét fogjuk képviselni, hiszen az Európai Unió a legnagyobb donor a világon, azt hiszem, a fejlesztési pénzek 60-valahány százalékát az Európai Unió adja. Ez a felelősségen kívül egy különleges lehetőség is számunkra nyilván. Mindenképpen a magyar érintettségnél sokkal nagyobb, magasabb színvonalon szeretnénk képviselni az Európai Uniót, és megpróbálni - ahogy már korábban említettem - azokat a témákat prezentálni az elnökség alatt, amelyek Magyarország számára is nagyobb láthatóságot adnak meg a mi érdekeinknek, szempontjainknak: ilyen a kelet-európai aspektus, a közepes jövedelmű országokra való nagyobb figyelemfordítás, ebbe elsősorban a Nyugat-Balkánt értjük és a támogatás hatékonysága, a fejlesztés területén megnyilvánuló vagy megmutatkozó koordináció hangsúlyozása. Magyarul arról van szó, hogy több európai uniós ország fogjon össze bizonyos projektek finanszírozásában, mert ez egyedül nem mindig megy.
Egy kicsit hadartam, elnézést kérek, de azt hiszem, hogy a legfontosabb dolgokat elmondtam. Még egyszer köszönöm szépen, hogy beszélhettem.
Tájékoztató az európai uniós fejlesztéspolitika aktualitásairól, valamint a nemzetközi fejlesztési segélyezés helyzetéről
ELNÖK: Köszönöm szépen, szakállamtitkár. Most javaslom, hogy hallgassuk meg a két megjelent NGO képviselőjét. Először Sátor Balázs urat, aki a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség, magyarul: HAND elnöke. Tessék parancsolni!
Sátor Balázs, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnökének szóbeli tájékoztatója
SÁTOR BALÁZS, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen minden résztvevőnek, aki megvárta a civil részt is. Alapvetően annyit szeretnék elmondani így elöljáróban a HAND Szövetségről, hogy nekünk pont az lenne a feladatunk, nemcsak egy ilyen ülésteremben, hanem mondjuk a magyar társadalomban is, hogy ez a fajta tevékenység sokkal népszerűbb, sokkal trendibb, sokkal elfogadottabb legyen, és ebben mindenképpen azt gondolom, hogy a kormányzatnak és a fejlesztésekkel foglalkozó civil szervezeteknek ugyanaz a feladata.
A HAND 2003 novemberében alakult, születésnapi ajándékként sok szeretettel fogadjuk az új NEFE-törvényt, ha a parlament elfogadná. Valószínűleg ez már nem fog megtörténni, de ugyanakkor mindenképpen azt szeretném elmondani, hogy ez alatt az öt év alatt sikerült tényleg onnan eljutni, hogy egy önálló, egyéni fejlesztési programokat bonyolító szövetség, amelyben tagszervezet például a MÖSZ, amely az afganisztáni legnagyobb civil részt bonyolítja, tagszervezet például az a ECNL Európai Nonprofit Jogi Központ Alapítvány, amely a Balkán összes országában szinte az egyesülési törvénytől kezdve az adótörvényekig magyar know how alapján konzultálta azokat a kormányokat, amelyek ott éppen döntéshozó helyzetben voltak. És vannak benne természetesen azok a kicsi, ám de nagyon fontos szervezetek, amelyek egy-egy iskolát, egy-egy oktatási intézményt tartanak fenn Afrikában vagy Indiában vagy bárhol máshol a világon.
Tehát igenis, van magyar jelenlét, kevés pénzből is van magyar jelenlét, ugyanakkor pedig pont az a nehéz, hogy az a fajta know how, ami itt felgyülemlett - és itt csak utalnék az államtitkár úr bevezetőjére -, nem tud elég erősen megjelenni a nemzetközi fejlesztési, ilyen mainstream gondolkodásban, pont abból adódóan, hogy a forrásaink nagyon szűkösek.
Ebben így elöljáróban tényleg annyit szeretnék mondani, hogy a civil álláspont vagy a HAND Szövetség álláspontja szerint nemcsak a nemzetközi kötelezettségeink miatt kell komoly előrelépést tennünk, hanem egyszerűen saját gazdasági, kulturális, geopolitikai érdekeink is ezt kívánják meg, és ezt mi, civilek ugyanúgy érzékeljük.
A szövetségről talán annyit, hogy 19 tagszervezete van jelenleg. A legtöbb komoly fejlesztő és segélyező szervezet a tagja a HAND-nek, természetesen vannak olyanok is, amelyek a HAND-en kívül végeznek ilyen tevékenységet. A HAND nyitott mindenki számára, tehát próbáljuk tagságunkat bővíteni. Ugyanakkor nem próbáljuk olyan formában bővíteni, hogy mindenáron mindenkit beléptetünk, mert van egy olyan egységes stratégia, egy egységes szakmai irányelv, egy egységes szakmai gondolkodás, amit követünk. Például ez az egyik olyan dolog, amit így az évek során kitapasztaltunk, hogy bár sok esetben nem értünk egyet például a kormányzati döntésekkel, sok esetben nem értünk egyet stratégiákkal, amelyek alakulnak vagy átalakulnak, ugyanakkor pont azzal az együttműködéssel, amit például a KüM-mel és a NEFE-főosztállyal sikerült kialakítani, a félreértések jól tisztázhatóak, tényleg észérvekkel és érvekkel meg lehet győzni egymást arról, hogy igenis, vannak olyan érdekek, például pont a NEFE-törvény, aminek eleinte talán kevésbé látszott a fontossága, most már úgy érezzük, hogy nemcsak hogy az elfogadott, hogy szükség van ilyenre, hanem az is elfogadott, hogy igenis, a civileknek van hozzátennivalójuk, hozzáfűznivalójuk, és nemcsak azért, mert mi vagyunk, akik követelődzünk vagy megpróbálunk magunknak nagyobb szeletet kihasítani a költségvetésből. Nem erről van szó.
Amit még szeretnék elmondani, hogy fő tevékenységeink az érdekképviselet, az érdekérvényesítés, itt természetesen nem kell részletezni, hogy van egy olyan szakmai elv, ami mondjuk nagyban megfelel egyrészt a nemzetközi egyezményeknek, amelyeket szintén említett már Várkonyi államtitkár úr, másrészt pedig vannak olyan saját szakmai alapelveink, amelyeket mi alakítunk ki. Ezek leginkább azokra a fejlesztési eszközökre, célokra, attitűdökre vonatkoznak, amelyek nélkül szerintem nem lehet, és nem is szabadna fejlesztéseket bonyolítani. És itt nemcsak az ökolábnyomra gondolok, hanem egy csomó olyan gazdaságossági számításra, bizonyítékalapú jelenlétre, ami sok esetben azért még nemcsak a kiíró vagy a donor stratégiában nem jelenik meg, hanem magának a bonyolítónak, a civil szervezetek stratégiájában sem. Majd erre mondunk néhány példát.
Természetesen foglalkozunk szemléletformálással, társadalmi szemléletformálással. Itt elég nagy előrelépés történt az elmúlt két-három évben, köszönhetően részben annak, hogy a magyar adományozási rendszerbe ez most már több helyen belefér, tehát az NCA-tól kezdve, a KüM pályázati kereteibe, valamint a KüM támogatásával az EuropAid-es pályázatokon keresztül is nagyon sok ilyen szemléletformáló program indult be. Reményeink szerint ez jóval több lesz, mert a nagyon sok az a nullához képest nagyon sok, nem pedig a tényleges szükséglethez képest.
Az is fontos volt, hogy amikor egy szövetség megalakul, és korábban versengő, egymással versengő szereplők ülnek le egy asztalhoz egy szövetséget, egy szervezetet létrehozni, nekünk is össze kellett csiszolódni, kellett egy olyan egységes stratégiát, szakmai know how alapot kialakítanunk, amit most használni tudunk. Ennek a termékei gyakorlatilag részben itt vannak, részben a honlapon elérhetőek. Például foglalkozunk a nemzetközi fejlesztésnek és a segélyezésnek egyfajta ilyen statisztikai, számszerű elemzésével, ezt a CONCORD, az európai fejlesztési gyűjtőszövetséggel vagy szervezettel együttesen csináljuk. Ennek van egy nemzetközi része és van egy magyar része, ami most már másodszor fog megjelenni. Itt nemcsak az állami támogatásokat próbáljuk meg elemezni, ebben az évben elkészül a civil támogatási rendszer elemzése és az értékelése, és ez talán azért fontos, mert azt elmondhatjuk, hogy látva főleg a 2010-es számokat, amelyek várhatóak a költségvetés szintjén - a NEFE számokra gondolok -, az is látszik, hogy a HAND két-három tagszervezete gyakorlatilag nagyobb költségvetésből működik, mint amennyit a magyar állam erre szánni tud. Tehát volumenében azért nem kicsi, amit ezek a civil szervezetek behoznak ebbe az országba, és az sem kicsi, amit mondjuk akár ilyen beszállítóként különféle nagy nemzetközi szervezeteknek, akár az Oxfam-nek, akár a Vöröskeresztnek megbízással elvégeznek. Ebben volt egy jó előrelépés, alapvetően nagy lehetőséget láttunk az EuropAid pályázatokban, ahol egy jelentős önerővel kell természetesen beszállni a nyertes pályázónak, és itt partnerre leltünk a Külügyminisztériumban abban, hogy ehhez az önerőhöz hozzájárulást biztosít saját költségvetésének a terhére, ami olyan szempontból rendkívül előnyös, hogy európai pénzből magyarok fejlesztenek magyar szakmai elvek mentén, és egy kicsit ilyen módon a magyar érdekeket és ezt a jelenlétet erősítik külföldön.
Tehát volumenében, ha majd elkészül az új statisztikánk, a nonprofit elemzés, akkor majd látszani fog, hogy mekkora az a pontos összeg, ami mondjuk tagszervezeti szinten a fejlesztésre fordítódik.
Említettem azt, hogy korábban jó tapasztalat volt a nonprofit törvény előkészítése kapcsán. Ezt szeretném kiemelni, mert azért elhangzanak nemcsak államigazgatási körökben, hanem civil körökben is olyan kérdések, hogy szükség van-e törvényre, és miért akarta a HAND Szövetség azt, hogy egy törvényben próbáljuk meg szabályozni és transzparensebbé tenni a NEFE-tevékenységet.
Alapvetően azt gondoljuk, hogy alacsonyabb szintű garanciák nélkül lehetetlen teljesíteni azokat a vállalásokat, még haladékkal sem, amelyeket már megtettünk, sem 2015-re, sem későbbre. Mi a megoldást nem abban látjuk, hogy a GNI tovább süllyed, és majd arányaiban megfelelő mértékű lesz a nemzetközi szerepvállalásunk, valószínűleg ebben senki nem ezt szeretné. Ugyanakkor az látszik, hogy törvényi garanciák mellett egyrészt a források elosztása is jobban előreláthatóbb és kiszámíthatóbb, másrészt a civil szervezeteknek az ehhez igazodó stratégiája is sokkal hatékonyabb tud lenni. Jelen pillanatban ez nem garantált. Tehát annyira rugalmasak ezek a számok, amelyek keletkeznek - majd erre szintén lesz néhány példa Brigittától -, hogy néhány éven belül töredékére csökken egy-egy területre, egy-egy tevékenységre fordított ráfordítás, amihez azért nem árt alkalmazkodni, mert ha mondjuk egy civil szervezet beáll egy bizonyos adományszervezési, fundraising stratégiára és megpróbál bizonyos célcsoportokat megszólítani társadalmon belül, óriási befektetésű adományszervezési kampányokat bonyolít csak azért, hogy a saját részét hozzá tudja tenni, ha ez a stratégia amiatt borul, mert egyébként nincsenek a társfinanszírozásként kezelt magyar állami források jelen, nem lehetnek jelen, így gyakorlatilag a civil szervezet saját befektetése is felesleges, merthogy nem tudják azokat a célokat elérni, és mindannyian tudjuk, hogy bizonyos volumen alatt komoly programokat bonyolítani nagyon nehéz, szinte lehetetlen.
A másik pont, ami miatt azt gondolom - és ez nemcsak civil szempont - fontos lenne vagy fontos egy ilyen törvény, az az, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokat egyaránt elő lehet ezáltal mozdítani. Nemcsak arra gondolok itt, hogy igen, a szomszédos államokban élő akár kisebbségeknek, akár nem kisebbségeknek egy üzenet, azoknak a stratégiai célországoknak, amelyeket meghatároztunk, ez szintén egy fontos üzenet, hogy Magyarországon igenis, mechanizmus alakult ki arra, hogy hogyan dőlnek el a prioritások, hogyan osztódnak el a pénzek, és milyen garanciákat építenek bele ezekbe a pénzosztásokba a döntéshozók, hanem azért is, mert Magyarországon belül is fókuszba helyezzük ezt a szerepvállalást. Bizonyára lesznek társadalmi feszültségek ebből adódóan, bizonyára nagyon sok olyan hang lesz, hogy miért nem itt fejlesztünk, itt is van szegénység, itt is vannak problémák, mint ahogy azt államtitkár úr el is mondta. Ugyanakkor pedig az fontos, hogy vannak nemzetközi kötelezettségvállalásaink, de ezt talán a társadalommal valószínűleg a civileknek sikerül majd legjobban megértetni, hogy vannak, akik nálunk rosszabbul élnek, és ahogy nekünk jó volt, amikor anno a nyugat segített, valószínűleg ezt a fajta ilyen átmenetet mi jól le tudjuk kommunikálni.
A harmadik nagyon fontos pont, amit szeretnék elmondani, hogy tovább professzionalizálódik, vagy azokon a területeken, ahol nem professzionális ez a fajta donorszerepvállalás, ott professzionálissá válik ezáltal. A környező országokban jó példákat látunk, Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban, akár azáltal, hogy egy professzionális szervezetbe vonták össze ezeket a forrásokat és úgy osztották, akár úgy, hogy egész pontosan specifikáltak bizonyos támogatási szempontokat, így előrelátható, tervezhető lesz az egész történet.
Amit még szerettem volna zárásként elmondani, az az, hogy a HAND Szövetség nem egy ilyen elégedetlenkedő szerepet szán magának. A HAND Szövetség szakértő szerepet szán magának, ebben a szerepben próbáltunk meg együttműködni a KüM-mel, az üzleti szereplőkkel, másokkal is, akik érintettek a nemzetközi fejlesztésekben, és továbbra is ezt fogjuk erősíteni. Úgyhogy a magunk részéről nyitottak vagyunk további ilyen, más megbeszélésekre, azt gondoljuk, hogy van mit mondanunk, főleg ha a konkrétumok szintjére elmegyünk. Csak a saját szervezetem példáját tudom elmondani, én a HAND elnökség mellett a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítványnak vagyok az ügyvezető igazgatója, soha semmilyen nagy USAID, NORAD, DANIDA vagy egyéb projektet nem bonyolítottunk, éves szinten mégis 3-400 tréningnapot tudunk teljesíteni, általában 15-25 kelet-európai országban vagy közép-ázsiai országban. Tehát rengeteg ilyen szervezet van, rengeteg ilyen szervezet vár tisztább kondíciókat, tisztább működési lehetőségeket, és ráadásul az fontos, hogy mi ezt a tevékenységet például soha nem, vagy nagyon ritkán bonyolítottuk állami pénzből, magyar állami forrásokból. Tehát ez a nyitottság megvan, erre várunk pozitív választ és erre várunk majd további együttműködéseket. Köszönöm a lehetőséget.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Most megkérem dr. Jaksa Brigittát, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetőjét, hogy ő is szóljon hozzá.
Dr. Jaksa Brigitta, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetőjének szóbeli tájékoztatója
DR. JAKSA BRIGITTA, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Üdvözlök mindenkit, aki türelemmel megvárta a mi megszólalásunkat is. Kitűnő végszót kaptam Balázstól, ugyanis egyre gyakrabban halljuk, elsősorban Afganisztán kapcsán, de más fejlesztési területeken is azt, hogy nincs olyan civil kapacitás, amely fel tudna szívni nagyobb financiális eszközöket. Ez azért nagyon érdekes kérdés, mert egyrészt mi fejlesztési oldalról, civil oldalról azt látjuk, hogy nagyon sok olyan, 15-20 éves tapasztalattal bíró szervezet van, amely a saját szervezeti know how-ját tudná elvinni a fejlődő országokba, még máshová is a szomszédságon túl. Másrészt pedig azt is látjuk, hogy nagyon sokszor ez nem hatalmas pénzügyi eszközök kérdése, hanem stratégiai tervezés, illetve a célok pontos meghatározása.
Igazából ez az, amire egyrészt a törvény egy jó keretet adhatna, másrészt pedig ez az, amit nem nagyon láttunk 2004 óta, amiben egy picit talán tipródik a magyar külpolitika alá rendelt fejlesztéspolitika, hogy egyrészt a szomszédságpolitika egy megkérdőjelezhetetlenül fontos kérdés Magyarország számára, másrészt nem biztos, hogy ebben kell hogy megtalálja az esszenciális értelmét a fejlesztéspolitika is.
Folyamatos vita van az új tagországok és a régi tagországok között, hogy a volt gyarmatok, és ebben az értelemben a karibi, csendes-óceáni és afrikai térségre kell-e jobban fókuszálni, illetve az új tagállamok ezt az úgynevezett rendszerváltó tapasztalatukat át tudnák-e adni más országoknak. Az EU-ban is van most egy ilyen kutatás folyamatban, ami ezt vizsgálja. Igazából nem látom a kérdés "vagy-vagy" minőségét, hiszen ezt a rendszerváltó tapasztalatot lehet máshol is használni, ugyanakkor a fejlesztésnek elsősorban Magyarország is vállalta azokat a célkitűzéseit, ami a legszegényebb országokra vonatkozik, a legnagyobb adósságot felhalmozó országokra, és a legszegényebb, legrosszabb körülmények között élő emberekre vonatkozik. Itt most a klasszikus 1 dollár, illetve 2 dollár alatt élőkre - napi összegekről beszélünk - kell gondolni.
Tehát ebben az értelemben a szomszédságpolitika többé-kevésbé külön kezelendő attól a fejlesztéspolitikától, amit az EU önálló fejlesztéspolitikaként kezel. Önálló abban az értelemben, hogy nem szigorúan a külügyi és biztonságpolitikához kötött, nyilván összefügg, mint ahogy a kereskedelempolitikával és más egyébbel is összefügg, ugyanakkor célja elsősorban és kizárólag a szegénységcsökkentés, a millenniumi fejlesztési célok mentén.
Ez nagyon sokszor felmerül a különböző magyar kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos nyilatkozatokban, stb., felmerül a kormányhatározatokban, a stratégiában, egyebekben, viszont nem látszik, hogy amennyiben nem a legszegényebb országokra, hanem a közepes jövedelmű országokra koncentrálunk - és ez elsősorban a Balkánt jelenti számunkra, ami inkább egy szomszédságpolitikai kérdés -, és a rendszerváltó tapasztalatok átadását célozzuk meg, akkor miben is fog ez hozzájárulni a millenniumi fejlesztési célokhoz.
Ezt Magyarország is vállalta, 2000-ben, amikor a millenniumi deklaráció megtörtént, akkor még nem voltunk EU-tagok, tehát ez nem a szigorú értelemben vett EU-s kötelezettség, hanem az ENSZ keretében tett kötelezettségünk. Viszont a millenniumi fejlesztési célok azóta az összes létező uniós fejlesztési stratégiában, az európai fejlesztési konszenzusban 2005-ben, illetve azóta is folyamatosan mindenhol a legfőbb célkitűzésként állítódnak. Tehát azt gondolom, hogy ennek a realitását kellene már látnunk, és miközben természetesen ehhez több költségvetési pénzt kellene tennie a magyar kormánynak, a valós kérdés az, hogy milyen stratégia mentén és hogyan költődnek el a fejlesztési pénzek.
Tehát ebben csatlakozom Sátor Balázs kollégámhoz. A kormánynak a vállalásai, illetve a magyar állam vállalásai a célszámokra, tehát 0,17 százalékos GNI-arány 2010-ig, illetve 0,33 százalék 2015-ig, ennek a közelében sem vagyunk, de erre törekednünk kell. Ezen felül viszont törekednünk kell arra, hogy a programvégrehajtás átlátható legyen, és a programértékelés is megtörténjen, hiszen nem tudjuk levonni a tapasztalatokat például az afganisztáni fejlesztési tevékenységből. Képtelenek vagyunk látni, hogy történtek már arra nézve mondjuk beismerések, és én itt most csak példálózva hozom Afganisztánt, nem azért, hogy kiszúrjam, hanem erről van talán most jelenleg a viszonylag legtöbb információnk. Történt arra nézve már elismerés, hogy nem volt tökéletesen kidolgozott, illetve nem nagyon volt részletes stratégia arra, hogy hogyan lépjünk be ebbe a fejlesztési térbe, tehát hogy itt mit is kezdjünk, átvesszük a hollandoktól, de hogy pontosan merre induljunk tovább. Viszont az sincs tisztázva, hogy középtávon, illetve hosszú távon mit is szeretnénk csinálni, illetve a létrehozott fejlesztési eredményeket hogyan fogjuk fenntarthatóan működtetni.
Civil oldalról azt látjuk, hogy minden egyes fejlesztési pályázatnál az uniós források és a kormányzati források is azt kérdezik első körben, hogy hogyan kívánjuk a projektünket fenntarthatóvá tenni.
Ugyanez a logika valamiért nem tökéletesen működik a kormányzati projekteknél. Tehát az a kérdés, hogy ha van 7 klinikánk és abból 6 nem működik és nincs nyitva és nem fogad pácienseket, a világ egyik legszegényebb országában egyébként, akkor hogyan tudnánk azt a hatot is működtetni valahogy? Erre vannak stratégiák, hogy ha nincs erre a magyar kormánynak közvetlenül lehetősége vagy kerete, akkor lehet szerződést kötni olyan nemzetközi szervezetekkel, például az "Orvosok határok nélkül"-lel, amely át tudja venni a működtetést magát, ettől még ez a magyar fejlesztési produktum marad.
Ez csak egy példa a sok közül. Igazából ha össze akarnám foglalni ennek a felhozott példának a problémagyűrűjét, akkor a stratégia hiánya, a végrehajtás pontos tervezése és a monitorozása, az értékelés - és most itt szakmai értékelésről beszélek és nem a pénzügyiről, ami normál esetben a zárszámadáshoz kötődik egyébként is, nem ez a kérdés, hanem a szakmai értékelés -, ez gyakorlatilag hiányzik vagy nagyon mozaikos. Miközben azt halljuk, hogy a civil szervezeteknek nincs igazából kapacitásuk, gyakran felmerül, hogy a MÖSZ egyetlen, illetve a MÖSZ és a Baptisták azok, akik ilyen projekteket tudnak végrehajtani. Ez nem igaz. Tehát itt hozhatnám a CTF Alapítványt, hozhatnám a DemNet Alapítvány példáját, de nagyon sok mást, az ECNL, akiről már szó volt, nagyon sok más olyan szervezet van, aki képes erre a fajta külföldi fejlesztési tevékenységre. Valamiért a civil szervezeti know how és a kormányzati stratégia nem találkozik, nincsenek egymással párbeszédben.
Erre szeretném felhívni a figyelmet, illetve a törvény az a törekvés, ami afelé mutat, hogy átlátható, tiszta keretek között lehessen látni azt, hogy mit szeretne a magyar állam nemzetközi fejlesztésben tenni, hogy szeretné elérni az általa vállalt kötelezettségeket és eredményeket 2015-ig, és hogy ebben a civil szervezetek hol találnak maguknak helyet, hangsúlyozva ismételten azt, hogy hatalmas mennyiségű külső forrás bevonására képesek a civilek, és ez mondjuk szintén Afganisztán tekintetében nagyon látványos, ahol egyharmada kormányzati pénz, vagy mondjuk egy egész, és akkor ehhez képest még félszer annyit tudtak behozni a civilek külső forrásból.
Körülbelül ezzel lezárnám. Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ennek a bizottságnak is legalább annyira fontos és legalább annyira releváns lehet majd a törvény, ha az benyújtásra kerül, mint a külügyi bizottságnak, semmivel sincs hozzá kevesebb köze, sőt ez egy olyan kiemelt uniós politika, amelyben mi nagyon le vagyunk maradva. Tehát ezért szeretném kérni a jelenlévő kedves képviselőket, hogy ha eljön ennek az ideje, akkor erről majd a képviselőtársaikat és bizottsági társaikat is győzzék meg, hogy ez fontos. Köszönöm szépen.
Kérdések, észrevételek
ELNÖK: Köszönjük szépen. Egyelőre várjuk a produktumot, nem tudunk ma bankra ígérni semmit, de sietni kell, azt gondolom, tudja mindenki, mert lám, a szekér halad.
Firtl alelnök úr kért szót. Vagy rosszul láttam?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Én kértem szót.
ELNÖK: Akkor adok.
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim! Itt az utolsó gondolatok ébresztették bennem, hogy kérdeznem kell mindenképpen. Egyrészt az, hogy a törvény hiánya felmerült mindkét részről. Akkor kérdezném államtitkár urat, és az is fontos kérdés volt, hogy milyen struktúrába fogják helyezni a törvényt, hiszen ők pontosan azt próbálják kérdezni - és meg is fogalmazódott egy kritika -, hogy a Külügyminisztérium 2004-től talán nem egészen jól kezelte ezt a kérdést. Tehát éppen ezért jön a kérdés, hogy milyen struktúrába helyeznék.
Az utolsó gondolatokban szintén az hangzott el, hogy ez kőkemény európai uniós politika is. Ebből fakad az a kérdéskör, hogy a 2011-es elnökségre készülve, miként fogunk tudni elszámolni az elmúlt időszak ilyen irányú tevékenységünkkel akkor, amikor szakállamtitkár úr megfogalmazta azt, hogy az ide szánt összegek mennyire kevesek voltak, és mennyire nem tudtuk teljesíteni a költségvetésben magunk által vállalt összegeket. Aztán ebből fakad a következő is, hogy a 2010-es költségvetésben hol látható ennek a nyoma, hogy az erre szánt összegek miként jelennek meg?
Afganisztánt érintették. Annyi pozitívumot mindenképpen mondani kell, hogy én úgy látom, hogy azok a kevés pénzek is - és magam is járva Afganisztánban - bizony, elég nagy sikert tudnak azokban a környezetekben létrehozni vagy eredményt generálni, amit elköltünk, pedig nem nagy pénzeket költünk el, de azzal együtt valóban Magyarország reputációját nemcsak Afganisztánban, az ülés elején a montenegrói nagykövet volt itt, tehát Montenegróban vagy a Balkánon ez nagyon nagy jelentőséggel bír. Éppen ezért fontos valóban az, hogy a megfelelő összegek rendelkezésre álljanak. De ezért kérdezem, hogy a költségvetésben hogyan fog ez megjelenni?
Utána lenne még egy kérdésem, itt az anyag is foglalkozik azért azzal, hogy itt elhangzott, hogy a határon túli kisebbségeknek, egyebeknek a segítése miként nyilvánul meg. Tehát az lenne a kérdésem, hogy mondjuk ha valahol kimutatható lenne, hogy a kárpátaljai magyar civil szervezetekre vagy a vajdasági civil szervezetekre vagy a csángókra ezekből a forrásokból hogyan jutott, mennyi jutott, és megint csak az európai elnökség kapcsán merült fel, hogy 2011-ben az elnökség lesz. Dolgoznak-e már, itt az anyagban látom, hogy valamikor New York után akarják megfogalmazni azokat a célokat, hogy mi legyen a célkitűzés, tehát milyen célokat fogalmaznak meg az EU-elnökség idejére? Ezek lettek volna a kérdések. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Ékes képviselő úr!
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, ezelőtt egy pár évvel, ha jól emlékszem, 2005-ben volt egy olyan kis konferencia, ahol parlamenti képviselők is többedmagammal ott voltunk. Akkor is az önök beszámolója és az elénk tárt tények tulajdonképpen megdöbbentettek bennünket. Nem véletlenül mondják azt, hogy a bajban ismerszik meg a barát, és már akkor is a magam részéről úgy fogalmaztam, hogy ha törvény kell, a költségvetési források hiánya okozta problémák miatt bátrabban forduljanak hozzánk, képviselőkhöz is, mert én is úgy érzem, hogy azok az elkötelezettségek, amelyeket Magyarország több nemzetközi szervezetnél is megtett, előbb-utóbb nekünk is kötelességünk teljesíteni.
Nem fog csökkenni a világban a szegénység és az abból adódó éhínség jelenlegi állapota, sőt mi több, növekedni fog. A globális felmelegedésből adódóan nem fog csökkenni a katasztrófák száma, sőt mi több: növekedni fog. Az elmaradott térségek száma is nemhogy csökkenni fog, hanem növekedni fog.
Az ember, amikor kapja a híradásokat, jómagam most nemrég voltam egy országban, ahol két nap alatt 2500 milliméter csapadék hullott le, és döbbenten állt mindenki, mert ilyen még soha nem fordult elő, de amikor az ember hallja egy-egy földrengésnél vagy tapasztalja azt, hogy fiatal magyar segélyszervezetek részéről mennek ki, több hónapra, egy hátizsákkal, mert úgy mennek ki és ott vannak, akkor nyugodtan fogalmazhat az ember úgy, hogy ők a legjobb nagykövetek. Nem véletlenül mondtam, hogy bajban ismerszik meg a barát, mert ha így tudunk segíteni, és ha később majdan valamikor javul a helyzetük, akkor egészen biztos, hogy a barátot visszahívják. Tehát amikor fejlesztésről beszélünk, akkor a szempontokat pontosan így kellene összerakni. Mi is voltunk bajban, rajtunk is segítettek, és valahol a magyar média és a magyar politikum is felelős azért és hibás azért, hogy ma egyre jobban uralkodik el az a nézet Magyarországon is, hogy itthon is van elég baj, itthon is van elég szegénység, itthon is vannak éhező gyerekek, minek megyünk máshová. Vannak kötelezettségeink. Akár a WHO-n keresztül, akár az ENSZ-en keresztül, akár az Európai Unión keresztül, hiszen az Európai Unió is megfogalmazza saját stratégiáját ebben a kérdésben. Az, hogy a stratégiák nem passzolnak, az, hogy a magyar fejlesztés alapján megépül mondjuk egy iskola, és annak majdani későbbi működtetését senki nem tudja garantálni, vagy megépül egy egészségügyi centrum, és utána a működtetésének a fedezetei nem állnak rendelkezésre, az a helytelen stratégia.
Tehát pontosan itt kellene ösztökélni az Európai Uniót is arra, hogy ha nyújt támogatást, nyújt segítséget valahová, és az fejlesztéssel együtt párosul, akkor annak a működési feltételeit is legalább 5-10 évre át kellene gondolni, és azokhoz a forrásokat úgy az uniós tagországoktól összegyűjteni és megfelelően biztosítani.
Az afrikai segítségnyújtásnál is ma tapasztaljuk azt, hogy a G20-ak csúcsán is megfogalmazódik olyan, hogy öntjük bele a lyukas zsákba a forrásokat, a segélyeket, az élelmiszert és egyéb ilyen dolgot. Pontosan a világgazdasági válságból adódóan kellene sokkal komolyabban átgondolni a források, akár az élelmiszerek, akár a növénytermesztés vagy a vízgazdálkodás stratégiai fejlesztési forrásait. Az egyik kollégám nemrég volt kint Algériában, kérték fel, már a '60-as években Algériában csinálták meg az algír vízgazdálkodás akkori szegmensét, és most visszahívták őket, csak sajnos, a magyar kormányzati vagy kommunikációs rendszerben elvész ez az egész, többször küldtek már e-mailt, hogy akkor most mi lesz, és nincs továbblépés. Ezt pontosan mondom a Külügyminisztérium felé is, mert ebben a kérdéskörben a Külügyminisztériumnak is van szerepe, mert van szerepe, mert nemzetbiztonsági és egyéb más szempontból is az ilyen dolgokat nagyon keményen át kell gondolni. De én is arra ösztökélek mindenkit, és ha a parlament elé kerül egy ilyen törvény, akkor egészen biztos, hogy én is - ha még most, ebben a ciklusban kerül ide - annak szószólójává tudok válni. Sátor Balázs úgy fogalmazott, hogy nincs remény arra, hogy elfogadja a parlament. Ha időben bejön és ésszerű és valóban a nemzetközi szervezetekkel összhangban van, és ösztökéli az Európai Uniót is arra, hogy a fejlesztéseit, a humanitárius segítségnyújtás kérdéseit gondolja át és tegye sokkal szakszerűbbé, akkor egészen biztos, hogy ebben mi is tudunk segíteni, és támogatni fogjuk.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További hozzászólásra igényt nem látok. Államtitkár úr!
Várkonyi László szakállamtitkár (Külügyminisztérium) válaszai az elhangzottakra
VÁRKONYI LÁSZLÓ szakállamtitkár (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen. Megpróbálok röviden reagálni. Köszönöm az alapítvány, a szövetség képviselőinek és a képviselő uraknak is a hozzászólásait, és azt kell mondanom, hogy köszönettel veszem és regisztráltam, és igazuk is van. Ennek ellenére megpróbálok egy kicsit védekezni, noha nincs rossz érzésem. Ezt azért előre szeretném bocsátani, azzal, hogy Brigittával még külön is le fogok ülni szerintem, mert sok olyan témát érintett, amely egy hosszabb megbeszélés témája lenne.
A törvény. Ahogy mondtam, a törvény nem kötelező. Azért csináltunk törvényt - vagy most még csak törvénytervezetet -, merthogy az NGO-k ezzel kerestek meg minket. A törvény megfogalmazása, kialakítása időt vesz igénybe, hónapok óta dolgozunk rajta, sajnos, ez nem egyszerű, ezt én magam is látom. Az elfogadása se mindig, de a papír letétele az asztalra nem egy egyszerű folyamat, és itt mindenkinek van szempontja. Elég jól állunk a törvény megfogalmazásával, nem tudom megígérni, hogy ebben az évben bejön, tekintettel persze a parlament túlzsúfoltságára is, de talán a jövő év elején sikerülni fog ezt megcsinálni.
Hogyan fogunk tudni a kötelezettségeinkkel elszámolni? Sehogy. Tehát ez nekem egy személyes kudarc is. Azért szeretném elmondani, hogy rendszeresen járok európai uniós fejlesztési miniszteri értekezletekre, és a fejlesztési miniszterek gyakran együttes ülést tartanak a külügyminiszterekkel vagy a védelmi miniszterekkel, a NATO, Afganisztán témájában, ezek szorosan összefüggenek. Én egyszer felvetettem azt, hogy mi lenne, ha egyszer a pénzügyminiszterekkel ülnénk le egy asztalhoz. Döbbenten néztek rám, ilyen még nem fordult elő, és valószínűleg nem is fog.
Tehát ezt csak azért mondom, annak illusztrálására, hogy a pénzügyminiszter és a fejlesztési miniszter soha nem fog tudni egyetérteni, a fejlesztési miniszter minél több pénzt szeretne elkölteni, a pénzügyminiszter mindig kevesebbet.
Tehát amiért mondtam, hogy nincs rossz érzésem, mert ez egy folyamatos küzdelem számunkra, az, hogy végül is a költségvetésben mennyi pénz jut fejlesztésre. Ezt próbáljuk befolyásolni, de végül is kapunk a végén egy Excel-táblát, és ezen belül próbálunk a legokosabban, a legügyesebben gazdálkodni. Van, aki számon kéri rajtunk, hogy miért csak a szomszédságban és miért nem a világ más pontjain, ahol a szegénység döbbenetesen erős, van, aki pedig a határon túli magyarság megsegítését kéri számon, tehát ebben próbálunk egyensúlyozni.
Jeleztem az elején a pántlikázás kérdését. Azért mi mégiscsak elköltünk 16 milliárd forintot a millenniumi fejlesztési célok megvalósítására, csak ezen nincs magyar pántlika. Ezen az Európai Unió pántlikája van rajta, vagy a Világbank pántlikája van rajta, de azért mi 16 milliárd forintot évente erre a célra odaadunk. És van még kevesebb, mint 1 milliárd forintunk, amit próbálunk Kambodzsától Szerbiáig, és Ukrajnától Etiópiáig, itt-ott, kisebb projektekre elkölteni.
A Pénzügyminisztérium azt kérdezi tőlem, hogy jó, ő ad több pénzt, de mondjam meg, hogy mi ennek a gazdasági haszna. Tehát hol van az -, mondjuk Algéria példáját nézzük -, ahol majd akkor erre rámozdul a magyar vállalat, és ebből fog profitálni? Többféle kérdés vetődik fel. Ezt is figyelembe próbáljuk venni, és itt ebben az anyagban vannak koszovói, etióp, mongol példák arra, hogy hogyan tudtunk generálni vállalati érdeklődést és vállalati hasznot.
De 140-valahány millió forintból gazdálkodtunk ebben az évben, tudják, hogy ez mennyi pénz. Azért azt is hozzáteszem, hogy nem mi vagyunk egyedül ebben a bajban, tehát azért a pénzügyi és gazdasági válság a világban megrendítette az összes többi országot, és az én ismereteim szerint az új donorországok közül az Európai Unióban - tehát a tízet figyelembe véve - egyik sem lesz abban a helyzetben, hogy a 0,17-es vállalást meg tudja csinálni. Tehát nem mi vagyunk így egyedül.
A baj az, hogy nem kicsit vagyunk elmaradva, hanem nagyon vagyunk elmaradva, tehát a felét tudjuk produkálni, és ez egy kicsit baj, mert amikor majd a fejlesztési miniszternek, vagy a mi esetünkben államtitkárnak le kell vezetni egy fejlesztési miniszteri ülést majd 2011 januárjában, akkor nem fogja kellemesen érezni magát, mert ő maga nem fogja tudni felmutatni azt, hogy ezt teljesítettük. Ez baj, de sajnos, azt kell mondanom, hogy ez nem a Külügyminisztérium baja egyedül.
Még azért itt a határon túliakra vissza akartam térni. Itt azért van néhány projekt, amit leírtunk. Az európai uniós országok nem játszanak itt, se Szlovákia, se Románia, de mondjuk Szerbiában, - itt olvasom -, 2 millió eurót költöttünk el az elmúlt évben 47 különböző projektre, és ez döntően a határmenti térségekre, tehát a Vajdaságra irányult.
Afganisztán egy kicsit bonyolultabb, még azért szeretnék erre reflektálni, de komolyan mondtam, hogy még külön le kellene ülni. Mi büszkék vagyunk az afganisztáni projektjeinkre, ott viszonylag sok pénzt költünk el. A probléma egy kicsit az - ezt őszintén meg kell vallani -, hogy egy csomót leosztunk saját magunknak, úgy értem, hogy a magyar kormánynak, mert vannak projektek, amit a Földművelésügyi Minisztérium hajt végre, van olyan, amit nagyrészt a Honvédelmi Minisztérium. Tehát ezt a 450 vagy 470 millió forintot, amit ott elköltünk évente, annak egy jelentős részét tulajdonképpen magyar közigazgatási szervek, tehát minisztériumok hajtanak végre, elsősorban a HM.
Ott még egy olyan korlátot is látunk, azon túl, hogy rendkívül veszélyes terep és nem látjuk a túljelentkezést az ottani projektek végrehajtására, hogy ismereteink szerint az afganisztáni kormánynál regisztrált NGO-k tudnak csak dolgozni, és ebből én most hármat ismerek, bár hozzáteszem, hogy kezdenek jelentkezni mások is, és ösztönözzük őket arra, hogy regisztráljanak a kabuli kormánynál, és akkor tudnak tőlünk pénzt kapni.
Őszintén mondom, hogy amit mi ilyen körülmények között és ilyen korlátok között próbálunk, mint Külügyminisztérium csinálni, arra mi nagyon büszkék vagyunk, és azt gondolom, hogy sokat tettünk az elmúlt öt évben a fejlesztési politika megismertetéséért, az intézmény megvalósításáért, és annak a pénznek, ami rendelkezésünkre állt, az elköltéséért. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Van-e még valami, ami valakibe nagyon beleragadt, és muszáj kijönnie?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): A 2010-es költségvetésben látható-e...
ELNÖK: Firtl alelnök úrnak megadom a szót.
VÁRKONYI LÁSZLÓ szakállamtitkár (Külügyminisztérium): Nem látható. Tehát 2010-ben ugyanannyi a pénz a költségvetésben, mint az idei évre. De nem miattunk.
ELNÖK: Mind a két civil szervezet képviselője kért még szót. Akkor először Jaksa Brigittának adom meg a szót.
Dr. Jaksa Brigitta, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetőjének válaszai
DR. JAKSA BRIGITTA, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány fejlesztéspolitikai programvezetője: Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden: tényleg néhány szám erejéig szeretnék reagálni, arra, hogy a humanitárius tevékenység Magyarország egyik ilyen nem hagyományos és nem diplomáciai értelemben vett jószolgálati nagykövetsége. 2008-ban 110 millió forint került elköltésre ilyen célra, a 2010-es terv 10 millió forint. Azt gondolom, hogy ebből jóval kevesebb lehetőség adódik.
Arra szeretnék még reflektálni, a pontos számokat Kiss Judittól fogjuk majd megkapni, ez egy becslés egyelőre - Kiss Judit a Világgazdasági Kutatóintézet szakértője és nagyon sokat segít nekünk ennek az Aidwatch-jelentésnek az elkészítésében, az ő becslése szerint a donorországok 1000 milliárd USA-dollárt költöttek az elmúlt egy évben arra, hogy a bankjaikat és az autógyáraikat kimentsék. Tehát ez az úgynevezett kimentő csomag volt 1000 milliárd dollár. Ehhez képest a teljes donoraktivitás, ami fejlesztési segélyre ment, az 18 milliárd dollár volt. Tehát 2 százaléka ennek az úgynevezett bale-out csomagnak.
Ez azt jelenti, hogy az, hogy nincs pénz, az konkrétan nem igaz. Az, hogy mire költjük és milyen megfontolások mentén, visszautalnék itt a képviselő úr által felhozott klímaválság, szegénység, stb.-re, ez a kérdés. Ez lett volna tulajdonképpen a rövid válaszom.
Remélem, hogy majd egyrészt a költségvetési törvény megtárgyalásánál is azért esetleg erre reflektálni tudnak az érdeklődő képviselő urak vagy az elkötelezett képviselő urak és hölgyek, illetve ha majd ez a törvény benyújtásra kerül, akkor reméljük, hogy mellénk állnak. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Sátor Balázs elnök úr!
Sátor Balázs, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnökének válaszai
SÁTOR BALÁZS, a Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség elnöke: Köszönöm szépen. Én is nagyon rövid leszek. Azt gondolom, hogy vannak olyan területek, ahol nagyon közösek a céljaink vagy közösek az érdekeink, bármilyen oldalon ülünk. Az egyik ilyen terület szerintem egy óriási változás, egy év alatt, amikor a multilaterális támogatások 60-valahány százalékról - ha jól emlékszem, ennyi volt az arány - 89 százalékra nőttek. Nem az a baj, hogy multilaterális befizetésekkel egy csomó mindent lefedünk, hanem az a baj, hogy ennyire rettenetesen csökken, ez óriási különbség a bilaterális - és egy bilaterális támogatási mechanizmusnál, ami legyen gazdaságélénkítő, legyen pont az ilyen gazdasági szereplők bevonását vagy odamozdítását célzó, mindemellett civil fejlesztéseket is segítő tevékenység, véleményünk szerint bizonyíthatóan sokkal jobban kiaknázhatóak vagy sokkal inkább közvetlen ráhatással kiaknázhatóak, tudva azt, hogy sok esetben ez nagyon pici, mondjuk egy adott probléma kezeléséhez, mindenképpen azt szeretném javasolni megfontolásra, hogy lehet-e ezen, ha nem növeléssel, akár átcsoportosítással, akár újragondolással növelni valamilyen szinten.
Tehát mi ezt szeretnénk valamilyen módon kihangsúlyozni, hogy hihetetlenül nagy változás egy év alatt a 20 százalékos eltérés a bilaterálistól a multilaterális felé, tehát egy csomó ilyen dolog van még valószínűleg, ami a számokat végigböngészve kiderül. Ezeket az anyagokat itt hagyom, aki még nem látta, annak szívesen adunk ilyen Aidwatch-jelentést és egyéb publikációt is. Köszönöm a lehetőséget.
ELNÖK: Én is köszönöm. Mielőtt megadnám a lehetőséget államtitkár úrnak a válaszra, megkérdezném a képviselőket, hogy kívánnak-e még valamit mondani. (Nincs jelzés.) Ha nem, akkor a vitát berekesztem, és megadom a szót szakállamtitkár úrnak.
VÁRKONYI LÁSZLÓ szakállamtitkár (Külügyminisztérium): Az utolsó két mondat, két reflexió. Az egyik az, hogy tudjuk, hogy kevés pénzünk van, és nem számolunk sokkal többel a jövőben sem, vagy a jövő évet követő évben sem. Máshonnan is lehet forrásokat szerezni, elsősorban az EU-tól, és a magyar Külügyminisztérium ezt a picike kis pénzt, ami van, ezt a bizonyos 140 millió forintot arra is megpróbálja felhasználni, hogy az NGO-k számára önrészt biztosítson ahhoz, hogy európai uniós forrásból tudjanak nagyobb összegeket levonni. Tisztában vagyunk a problémával, nagyon sajnáljuk, hogy így van, és nagyon reméljük, hogy majd később nem így lesz.
A másik a humanitárius támogatás: tényleg a Brigitta által említett számok valósak. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm, államtitkár úr. Ha csak annyit sikerült elérnünk, hogy néhány képviselő, aki érdeklődik, most jobban tudja, hogy a dolog hogyan működik és mik a problémák, akkor már eredményt értünk el. Örülök, hogy a külügyi kormányzat és az NGO-k között végül is a kapcsolat jó, de ha jól értem, akkor ez az ülés azért lehetőséget nyújtott arra, hogy itt újabb találkozókra sor kerüljön és még nyitott kérdéseket megoldjanak. Tehát az ülés ilyen módon sikeres volt. Azt hiszem, hogy ebédidő van, és a napirendi pontokat úgyis teljesítettük, úgyhogy köszönöm mindenkinek a mai napra a munkáját. Az ülést berekesztem, és mindenkinek jó étvágyat kívánok. Köszönöm szépen.
(Az ülés végének időpontja: 12 óra 50 perc)
|
|
Dr. Eörsi Mátyás |
Jegyzőkönyvvezető: Ipacs Tiborné