EIB-23/2009.
(EIB-139/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2009. november 17-én, kedden, 10 óra 07 perckor
az Országház főemelet 61. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
Az ülés résztvevői *
Elnöki bevezető, a napirend elfogadása *
Tájékoztató a 2009. decemberi koppenhágai ENSZ klímakonferencián képviselendő európai uniós álláspontról *
Dr. Kling István tájékoztatója *
Kérdések, hozzászólások, reagálások *
Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről [ COM(2009)154; 2009/0157/COD] *
Elnöki zárszó *
(A szubszidiaritás elve érvényesülésének vizsgálata a HSZ 134/D. § (1) bekezdés alapján)
Elnököl: Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Káli Sándor (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP)
Dr. Veres János (MSZP)
Veress József (MSZP)
Ékes József (Fidesz)
Nógrádi Zoltán (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Botka László (MSZP) Kocsi Lászlónak (MSZP)
Gál J. Zoltán (MSZP) dr. Veres Jánosnak (MSZP)
Káli Sándor (MSZP) távolléte idejére dr. Legény Zsoltnak (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP) megérkezéséig dr. Szanyi Tibornak (MSZP)
Szűcs Erika (MSZP) dr. Legény Zsoltnak (MSZP)
Dr. Hörcsik Richard (Fidesz) Ékes Józsefnek (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) Nógrádi Zoltánnak (Fidesz)
Dr. Kling István környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár
Dr. Faragó Tibor környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 07 perc)
Elnöki bevezető, a napirend elfogadása
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek! Üdvözlök mindenkit, aki megtisztelte a bizottsági ülésünket. Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. Megállapítom előzetesen, hogy határozatképesnek ígérkezik a bizottság. Annak az előrebocsátásával, hogy az előre kiküldött napirenden én nem kívánok változtatni, azt javasolom elfogadásra. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e a napirendi javaslatot. Aki igen, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet.
Két dolgot még meg kell tennem, az egyik, hogy a helyettesítéseket a jegyzőkönyv számára rögzítjük: Veres János képviselő úr helyettesíti Gál Zoltán képviselő urat, Ékes képviselő úr Hörcsik képviselő urat, Szanyi képviselő úr Szirbik képviselő urat, Botka képviselő urat én helyettesítem, levezető elnöki minőségben Eörsi képviselő urat helyettesítem, és Legény Zsolt képviselő úr pedig Szűcs Erika képviselő asszonyt helyettesíti. (Veress József megérkezik az ülésre.) Időközben köszöntöm Veress József képviselő urat is, ezzel még tovább erősödött a határozatképességünk.
Köszöntöm Kling István államtitkár urat, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkárát, és meg is adom neki a szót, hogy az 1. napirendi ponthoz - amely egy tájékoztató jellegű napirendi pont - kiegészítését tegye meg. Parancsoljon, államtitkár úr!
Dr. Kling István tájékoztatója
DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Bizottság! Először is hadd mutassam be kollegámat, Faragó Tibor szakállamtitkár urat, aki az ügynek a tudója a tárcánknál, klíma- és környezetpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakállamtitkárunk. A témával kapcsolatosan, a koppenhágai klímakonferenciára való felkészüléssel kapcsolatban úgy tudnék egypár mondatot mondani előzetesen, hogy a téma olyan, hogy ha ebbe az ember belekapcsolódik, akkor olvashatja úgy, mint újságolvasó, olvashatja úgy is - egészen más végletben -, mint az ehhez kapcsolódó tudomány szakértője, és lehet úgy is felkészült, mint a világgazdaságban gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakember, hiszen ezek nagyon erősen gazdasági kérdések is.
Összefoglaltunk egypár gondolatot erről, és ezt szeretném önökkel itt megosztani. Először is azt, hogy tudományos alátámasztások alapján arra lenne szükség, hogy az iparosodás előtti szinthez képest a 2 Celsius-fokot globálisan ne haladja meg az átlaghőmérséklet növekedése. Ehhez - bizonyos számításokat végeztek - arra lenne szükség, hogy a kibocsátásoknak 2020 előtt kellene tetőzniük, hogy ezt tudjuk tartani, és az 1990-es szinthez képest körülbelül 50 százalékkal kellene csökkentenünk a kibocsátást 2050-re.
Ehhez ütemezésként annyi járul hozzá, hogy 2020-ig a fejlett államok csoportjának körülbelül 25-40 százalék közötti kibocsátáscsökkentést kellene elérniük, a fejlődő országoknál pedig azt a szintet megcélozni, hogy a gazdasági fejlődésükkel ne párhuzamosan, hanem annál kisebb mértékben nőjön a szén-dioxid-kibocsátásuk.
Ezen szakmai és tudományos háttérrel - persze nagyon kivonatosan mondva ezt - rendelkezik az Európai Unió Tanácsa is, és ennek fényében történtek az Európai Unió Tanácsában, a Környezetvédelmi Tanácsban is a tárgyalások. Három pontot szeretnék kiemelni, amiben a tárgyalási álláspontot rögzítette egy következtetésben a Tanács, hogy mit fog képviselni az Európai Unió Tanácsa a következő tárgyalások során, vagyis, hogy az Európai Unió környezetvédelmi szempontból mit fog képviselni.
Egyrészt megerősítette az Európai Unió, hogy kész 30 százalékos csökkentést produkálni és vállalni, ezt a csökkentést 2020-ra vonatkoztatva érti. Elismerte azt, hogy a fejlődő országoknak támogatás szükséges, és 2020-ig ezt a támogatást kikalkulálva azt mondják, hogy 2020-ra körülbelül 100 milliárd eurót kellene évente elérjen ez a támogatás. Megerősítette a Tanács azt, hogy 2012 vagy 2013 előttig lenne egy korai finanszírozás, amiben az Európai Unió vállalná, hogy a 2013-tól belépő új szabályozást megelőzően is támogatást nyújtana. Ez a három kiemelendő pont volt a Tanács álláspontjában.
Magyarország álláspontja tekintetében pedig a következőt tudnám összefoglalni. Az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó csökkentési célkitűzéssel Magyarország egyetértett, és a fejlődő országok támogatását célzó finanszírozási kötelezettséget is elfogadja. Volt egy fontos kérdés, amire felkészültünk a tárgyalás során, ez pedig a 2012 után maradó kvótatöbblet kérdése. Nemzetközi jogi értelemben úgy értelmezzük, hogy ez a kiotói jegyzőkönyvben mint állami vagyon vagy nemzeti vagyon megilleti az egyes országokat, amelyek egyébként teljesítették a vállalt kötelezettségeiket.
Annyiban tudtuk finomítani a következtetésben ezt a megállapítást, az Európai Unió megállapítását, hogy vizsgálni kell, hogy a globális karbonpiac hatékony működését ez a kérdés ne zavarja, amely megmaradna nemcsak Magyarország számára, hanem úgy hívtuk, hogy kis G8-ak; a hasonló gazdasági cipőben járó, később csatlakozott országok gondja volt ez. Magyarország itt élenjáróan szólt hozzá, és ehhez csatlakoztak az egyes tagországok, amelyek ugyanebben a cipőben járnak, hogy valóban ez egy fontos kérdés. Így került bele, hogy ügyelni kell arra, hogy a karbonpiac működését ne akadályozza, és vállaljuk, hogy a fenntartható fejlődés céljait szolgálja az ebből származó bevétel.
Röviden ennyi, tovább nem húznám az időt. Ennyit összefoglalásképpen, és a kérdésekre a kollegámmal közösen válaszolnánk. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Képviselőtársaimé a szó, kérdések, vélemények következnek. Parancsoljanak! (Ékes József és dr. Szanyi Tibor jelentkezik.) Tájékoztassanak, ha Szanyi és Ékes képviselő úr eldöntötte, hogy ki az első. (Ékes József és dr. Szanyi Tibor egymás között konzultál.) Ez nem egyértelmű, a ráutalásos magatartással... (Derültség.) Megadom a szót ellenzéki képviselőtársamnak (Nógrádi Zoltán megérkezik az ülésre.), egyben köszöntöm Nógrádi ellenzéki képviselőtársamat. Parancsoljon, Ékes úr!
Kérdések, hozzászólások, reagálások
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én pár dolgot azért szeretnék mindenképpen talán egy kicsikét a múltból is visszaidézni, és a jelenlegi állapotokra is rávilágítani. Egyrészt, ha jól emlékezem rá, '98-99-ben azon képviselők közé tartoztam, akik rettentő erősen szorgalmazták azt, hogy Magyarország is minél gyorsabban ratifikálja a kiotói egyezményt. Azóta tapasztaljuk és tudjuk nagyon jól, hogy maga a kiotói egyezmény is egyfajta vajúdáson megy keresztül, és ma már tényleg ott tart, hogy a kiotói egyezményt egy sokkal komolyabb, az ENSZ és az Európai Unió, valamint azon világszervezetek közös megállapodásának kellene leváltania, amely sokkal hatékonyabban próbálja meg ráirányítani a figyelmet a globális felmelegedésre, valamint annak hatásaira és a kibocsátásokra is.
Magyarország ebből a szempontból, nyugodtan lehet úgy fogalmazni, hogy egy előnyös helyzetbe került, hisz a '96-os; ugyan vita volt arról is, hogy a 2004-2005-ös kibocsátási szintet próbálja az Európai Unió Magyarországgal és tíz csatlakozó országgal szemben alkalmazni, de végső soron abba a helyzetbe kerültünk, hogy a '96-os állapot volt az, amelyik mérvadóként számított. Tudvalévő az, hogy nálunk azért az ipar leépülése és egyéb más tényezők nagymértékben teljesíthetővé tették azt a követelményrendszert, amelyet a kiotói egyezmény is megfogalmazott.
Itt óriási kérdések merülnek fel. Egyrészt: Magyarországon készültek-e számítások, hatástanulmányok, hogy tulajdonképpen Magyarország számára mindez mennyibe kerül? Nagyon sok olyan bizottsági ülésen vettünk részt, ahol próbáltuk megfogalmazni az alternatív energiák kérdését, a pazarlás kérdését, hisz nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon is a rendszerünkben további 20-30 százalékos eredményességet lehetne felmutatni, ha a pazarlást intenzíven ki tudnánk küszöbölni, másik oldalon pedig sokkal hatékonyabban tudnánk tenni az alternatív energiák irányába. De sajnos - ezt már többször elmondtam nemcsak itt, hanem az Európai Unióban is bizottsági ülésen - az energialobbi-érdekek ma még sokkal erősebbek, mint adott esetben az a világszintű felhívás, hogy a globális felmelegedésnek minden nemzetre, minden társadalomra nagyon kemény és kegyetlen hatásai lesznek.
A másik ilyen kérdéskör, amit én nehezményezek, hisz most már egy éve működik a magyar parlament országgyűlési határozata alapján a Fenntartható Fejlődési Tanács, ezáltal és ezen keresztül is több törvényt nyújtottunk be a parlament elé, legutoljára a klímatörvény kérdése országgyűlési határozatként; ezt ma még a parlament nem tárgyalta, november végén, december elején fogja tárgyalni a Fenntartható Fejlődési Tanácsnak a jelentését. Itt is elkészült egy 100 oldalas anyag, amire külön fölhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy sokkoló ténymegállapítások vannak benne, és ezekre a sokkoló ténymegállapításokra maga a jelentés is megpróbál választ keresni, és ez egyben összekapcsolódik pontosan a kiotói egyezménnyel és annak az ENSZ által kezdeményezett továbblépésnek a szükségességével.
Én úgy érzem, hogy Európa fogja tudni teljesíteni az általa megfogalmazottak, ez kérdéses Magyarország esetében a jelenlegi viszonyok miatt is. De itt a nagy problémát azon országok jelentik, a gazdasági csodaként emlegetett, Kína, ázsiai országok, Amerika, ahol látványosan növekszik a kibocsátás mértéke. Tehát a kiotói egyezménynek nincs hatása ezen országokra. Valóban sokkal erőteljesebben kellene egyrészt példát mutatni az Európai Unió részéről, másrészt pedig fölhívni a figyelmet arra, hogy ha az Európai Unió saját maga ugyan megteszi azokat a lépéseket, amelyeket kötelezően próbál saját maga számára megfogalmazni - itt a 30 százalék kérdésére gondolok - akkor, ha, mondjuk, Kínában az autóvásárlási trend úgy fog megnövekedni, hogy évente 100 millió autót vásárolnak, akkor annak milyen hatása lesz a Földünkre, és egyáltalán milyen lábnyomot hagy maga után. Én itt föltennék még egy olyan kérdést, hogy látunk-e esélyt arra egyáltalán, hogy a klímacsomag elfogadásakor elvesztett eredményeinket most beszámítják valamilyen formában. Milyen EU-források kerültek megnevezésre?
Én tavaly voltam egy konferencián, amikor együttes ülése volt a nemzeti és az európai parlamenti képviselőknek, ott is felmerült a kvóta kérdése. De ott Jan Geiss, aki az energiakérdéssel nagyon hatékonyan foglalkozik az Európai Unión belül is, óva intett minden országot attól, hogy korlátlanul próbálja áruba bocsátani a saját kvótáját. Ezt mondom azért is, mert ha lenulláza minden gazdasági társaság a saját kvótáját a jelenlegi gazdasági viszonyok között, ha a következő időszakban egyfajta gazdasági növekedés indul meg, és a kibocsátás mennyisége túllépi azt az értéket, amelyért tulajdonképpen saját kvótáját áruba bocsátotta, onnantól fogva annak a cégnek be kell zárnia, ha nem tesz meg olyan technológiai fejlesztést, amellyel tovább csökkenti a kibocsátás mértékét. Tehát veszélybe is kerülhet egy-egy ország egy-egy gazdasági szegmense, ha adott esetben nagyon gyorsan megpróbál szabadulni a napi előnyök érdekében a saját kvótájából. Tehát ez is egy ilyen figyelemfelkeltés ebben a kérdésben.
A másik ilyen kérdés: hatással lehet-e a klímamegállapodás az energiafelhasználásunkra? Ez egy óriási nagy kérdés, mert most a parlament hozott egy olyan döntést, hogy a panellakások esetében, mondom inkább úgy, hogy a távfűtött lakásoknál az 5 százalékos áfa kérdéskörét próbálta meg beemelni. De ez 250 ezer lakást jelent. Mi van az összes többivel? Mert, ha Magyarországra ránézünk - ezt múlt héten is elmondtam itt a bizottsági ülésen -, azért a kistelepüléseken zömében és átlagban több százéves lakóépületek vannak. A fűtési energiák - értem alatta a fát és egyéb más tüzelőanyagokat - költsége, azt lehet mondani, hogy az elmúlt időszakban megduplázódott. Ezek az emberek kiszolgáltatottá váltak, diszkriminatív maga a döntés, mert nekik is vidéken ott a falusi kis házban úgyszintén fűteniük kell. Ezáltal tulajdonképpen, hogy a gázt nem tudják kifizetni, a hagyományos tüzelőeszközökhöz nyúlnak vissza. Ha valaki szürkületben elmegy a Balaton környékére, egy szürkéskék fátyolfelhőben van az egész Balaton környéke, mert a hagyományos tüzeléshez nyúlt mindenki, mert a mai energiahordozók olyan sokba kerülnek, hogy egyszerűen az állampolgárok döntő többsége nem tudja kifizetni, és nem tudja megvásárolni, égetnek mindent, azt lehet mondani.
Külön kérdés a földgáz mint kevésbé szennyező energiaforrás jövője. Itt folynak a csaták Európa-szinten is, a világ szintjén is a gazdasági újrafelosztás és az ahhoz szükséges energia kérdése területén. Itt érezzük az Északi, a Déli Áramlat és a Nabucco kérdését. Hatalmas politikai csaták zajlanak a háttérben, hogy minden ország a saját maga számára tudja biztosítani az energiahordozókat.
Én azt látom, hogy jelenleg Magyarországnak - és ezt a tavalyi évben is elmondtam, idén is többször elmondtam - az alternatív energia területén kellene sokkal hatékonyabban és sokkal drasztikusabban lépni. Értem ez alatt a szabályozhatóság kérdését is. Sokszor az energialobbi azt veti fel, hogy ha az alternatív energiát használjuk, akkor nincs szabályozhatóság. Elnézést, az energia területén 100 kilométer vagy 200 kilométer nem távolság. Ausztriában rengeteg vízi erőmű van. Ha van egy megállapodás, mondjuk, Ausztriával, hogy a szabályozhatóság kérdését Ausztriával közösen oldjuk meg, akkor semmi gond nincs ezen a területen. De egyébként is a Paksi Atomerőmű egyik szabályozó erőműve hosszú időn keresztül az inotai gázturbina volt. Tehát fölmerülnek azok a kérdések az emberben, hogy jogosak-e ezek a félelmek, vagy pedig nem jogosak.
Ugyanez a helyzet a termálkérdés területén vagy a vízháztartás területén is. Mert az is önmagában óriási nagy kérdés a fenntartható fejlődés és a kibocsátás területén, hogy hogyan gazdálkodik egy ország a saját nemzeti stratégiai kincsével és vagyonával. Itt a geotermikus kérdésre gondolok. Tegnap este volt a parlamentben pont ennek a vitája, hogy hova soroljuk a geotermikus energia bányászhatóságának a kérdését. Erőteljesebben próbálunk lépni abba az irányba, hogy kevésbé tudjanak, mondjuk, magáncégek hozzájutni ehhez a vagyonhoz, hisz, ha visszaemlékezünk a 2003-as tektonikus lemezbe történt befúrásra - Tibor és államtitkár úr is emlékszik erre az időszakra -, annak a hatása olyan volt, hogy 400 bar nyomáson 250 Celsius-fokon, azt lehet mondani, éles gőz tört fel a földből, és hatalmas összegbe került annak a lefojtása. Számítások szerint erre egy párezer megawattos erőművet lehetne telepíteni. Tehát tudunk-e sáfárkodni, és akarunk-e sáfárkodni azzal a vagyonnal, amivel rendelkezünk? Ezek a kérdések merülnek fel az emberben.
Én is azon vagyok, hogy minden eszközt és alkalmat Magyarországnak meg kell ragadni annak érdekében, hogy a kiotói egyezmény ne csak az aláíró országokra vonatkozzon, hanem terjedjen ki a fejlődő országokra is, és terjedjen ki azokra az országokra, ahol hihetetlen mértékű a gazdasági növekedés, és vele párhuzamosan nem teszik meg azokat a lépéseket, amelyek a kibocsátás mennyiségét csökkentenék. Itt értem Kínát, Indiát, lehetne sorolni tovább az országokat, de azt hiszem, most nem ez a téma, hanem tényleg a magyarországi helyzetkép és Magyarország viszonyulása a kiotói egyezményhez és az ENSZ által megfogalmazott követelményekhez.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szeretnék két megjegyzést tenni. Az egyik - a jegyzőkönyvnek mondom -, hogy Nógrádi képviselő úr nem önmagát képviseli csak, hanem Pelczné Gáll Ildikót is. Másfelől pedig egy hozzávetőleges megjegyzést arról, hogy ha én jól értem, akkor a fő kérdés az, hogy most a magyar kormány a koppenhágai klímacsúcson milyen európai uniós viselkedésre tegyen javaslatot, vagy milyen álláspontot alakítson ki. Ehhez egy új vagy legalábbis egy érdekes helyzetet teremt az, hogy ha én jól értem, Szingapúrban Kína és az Egyesült Államok nagyjából abban maradt, hogy semmiféle olyan, jogilag kötelező és konkrét számokat tartalmazó megállapodásban nem kíván részt venni, amit, mondjuk, mi joggal javasolnánk vagy várnánk Koppenhágától. Ez pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag marad az Európai Uniónak a korábbi 20 százalékos vállalási szintje, és ezen belül meg lehet nézni azt, hogy a magyar érdekek milyen szempontból kerülnek előnybe vagy sérülnek. Mindenesetre viszonylagossá teszi a kérdést, ebben az értelemben egy világosabb vagy tisztább, de új helyzetet is teremt.
Szeretném megkérdezni, hogy ki kíván még szólni. (Dr. Szanyi Tibor jelentkezik.) Szanyi képviselő úr!
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Bizony, én is úgy látom, elnök úr, az ön gondolatai mentén, hogy eléggé kezdenek halványulni a koppenhágai csúcs sikerének korábban lehet, hogy talán túldimenzionált reményei. Ezzel együtt én úgy gondolom, hogy a magyar kormánynak minden tőle telhetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy megfelelő, okos kompromisszumok jöhessenek létre.
Persze, Magyarországnak a befolyása ezekre a nagy globális folyamatokra érthetően minimális. De azért az a tény, hogy Magyarország azon kevesek közé tartozik, akik relatíve jól teljesítették a kiotói megállapodás óta eltelt időszak feladatait, én úgy gondolom, hogy följogosít minket arra, hogy a GDP-arányosan mért politikai súlyunkat egy picit megnövelve azért a multilaterális keretek adta lehetőségeken belül, illetve az EU álláspontjának stimulálásán keresztül mégiscsak valamekkora hatással legyünk ezekre a folyamatokra.
Mit értek ez alatt? Hol látom én azt, hogy bizonyos csomópontok vannak? Az egyik az, hogy a mostani koppenhágai megállapodás elméletileg és a sajtó számára jól látható módon bizonyos számokról szól. Pontosak a számok, én nem mondom. De a számok mellé azért tegyük oda azt a lényeges és globális ajánlatot, amit nagyjából a fejlett országok tettek a fejlődő országoknak, amely azt jelenti, hogy ha a fejlődő országok lemondanak a gazdasági növekedésükből fakadó bizonyos környezetterhelések megtételéről, azaz erőfeszítéseket tesznek, hogy a fenntartott gazdasági fejlődésük mégis relatíve kisebb károsanyag-kibocsátással, jelesül CO2-kibocsátással járna, ez esetben a fejlett országok számukra bizonyos technológiai előnyöket biztosítanak. Ez is ki van fejezve pénzben, de lényegét tekintve a fejlett világban tetten érhető műszaki-tudományos eredményeknek és technológiáknak egy intenzívebb áramoltatása a fejlődő világba.
Mit jelent ez a napi gyakorlatban? Ez azt jelenti, hogy hihető, hogy Kínában esetleg 2-3 éven belül újabb 100 millió ember akar autót venni, viszont akkor tegyünk erőfeszítést annak érdekében, hogy ezek az autók minél kevesebb kibocsátással járjanak. Ehhez át kell alakítani az ottani autógyárakat, föl kell szerelni azokat a megfelelő technológiákkal, satöbbi, satöbbi, tehát ennek ilyen profán, egyszerű gyakorlati következményei vannak, no pláne Európában léteznek ezek a bizonyos white coal technológiák - fehér szén a maga módján -, és Kínában a mai napig is irgalmatlan mennyiségű szenes erőmű található, ezeknek a kibocsátása szintén a megfékezendő kategóriába sorolható, ellenben ez beruházás és technológiai fejlesztés kérdése, nem is kicsit.
No persze, Ékes képviselő úr mentén én is azt gondolom, hogy lássuk ugyan a globális folyamatokat, de azért mégis a magunk ügyével foglalkozzunk. Én úgy vélem, hogy ha van ez a technológiai transzferígéret, és a mi esetünkben ilyen határmezsgyén vagyunk, mert ugyan abba a csoportba tartozunk, amelyek látszólag ezeket a technológiákat birtokolják, valójában a hozzáférés nálunk ugyancsak anyagi korlátokba ütközik. És itt jön az a kapcsolódó kérdés, amit Ékes úr is feszegetett, hogy vajon a kormánynak a hosszabb távú stratégiái során milyen elképzelései vannak a tekintetben, hogy hogyan tudja jobban hangolni ezeket az európai pénzeket olyan fejlesztések irányába, amelyek ebben a most tárgyalt kérdéskörben a magyar kötelezettségvállalásokat egyáltalán megalapozhatják, vagy lehetővé teszik.
Vannak nagyon-nagyon komoly gondjaink. A múltkor is - önök nem voltak itt, államtitkár úr, illetve szakállamtitkár úr - a termékcímkézés kapcsán beszélgettünk egypár dologról. Itt, ebben a bizottságban is nagyon jókat lehet elmélkedni azon, hogy autógumik jelölése meg a fridzsiderek jelölése, satöbbi, milyen fontos és jó dolgok, sok kicsi sokra megy, ez még akár igaz is, csak éppen, ha ezeket a dolgokat elfelejtjük, és kizárólag az építési és fűtési szabványokra koncentrálnánk, na ott van az igazi, megfogható tétel, amire szintén itt az imént is hallottunk már bizonyos példákat.
Itt érkezünk el ahhoz a csomóponthoz, ami Koppenhágának megint csak lehet egy fontos üzenete, hogy tehát mi is a magyar álláspont például az atomenergia tekintetében, mert szerintem ma már Magyarországról nyugodtan kivihető az a hangsúlyos hír, hogy Magyarország kifejezetten elkötelezett a biztonságos nukleáris technológiák használata mellett. Én azt hiszem, hogy ez ügyben nincsen hazai, belpolitikai vita, eléggé egyértelmű ez az elkötelezettség, és bizony, nyugodtan mondhatjuk azokat a vízióinkat, hogy az elkövetkezendő évtizedben egyáltalán hogyan képzeljük el mi Magyarországon az atomerőművek bővítését, illetve esetleg egy újabbnak az építését. Én úgy érzem, erről hasznos lenne beszélni. Fontos egy plusz hang a tekintetben, hogy az Európában is sok ódzkodó, az atomenergia szempontjából ódzkodó hangokat tudjuk valahogyan ellensúlyozni.
Végezetül pedig szeretném azt is elmondani, hogy nagyon komoly edukatív munkára van szükség idehaza, az emberekkel megértetni, hogy mi micsoda, és apró, gyakorlati intézkedések sorával igenis át lehet alakítani a szemléletet. Például - és ezt tényleg csak példaként mondom -, amikor mi beszélünk az autók súlyadójáról, regisztrációs díjáról meg mindenről az égvilágon, ezt már kötöttük az égvilágon mindenhez, köbcentihez, kilóhoz, sebességhez, teljesítményhez, minden nyavalyához. Kérdezem tisztelettel: miért nem lehet CO2-gramm/kilométer mutatókhoz kötni ezeket a dolgokat, még akár egy büntető lendülettel is? Ez abszolút precízen mutatja a kis kocsi-nagy kocsi, drága kocsi-olcsó kocsi, mindent mutat.
A másik pedig az, ami a fűtésre vonatkozik. Ha itt, ebben a bizottságban is akárhányszor azt mondtam, hogy hőszivattyú, azért a bizottság ülése után mindig legalább egy emberrel való beszélgetésben előjött, hogy ez micsoda, holott egy, a történelem kezdete óta ismert technológia, mondjuk így, hogy az emberi verejtékezés egy technologizált leképezése, tehát hogyan lehet hűteni és fűteni hőcseréléssel vagy hőátadással. Szóval maga az ipari technológia is így-úgy magyar eredetű, a Heller-Forgó-féle találmánysorra szeretnék utalni. Ma már Európa számos városában, sőt, országában kifejezetten azt kell megindokolni, ha valaki nem hőszivattyúval akarja, mondjuk, az újépítésű házát fűteni, amelyik - és itt kanyarodok vissza - összesen elektromos betápot igényel, tehát az atomerőművekre utalok, hogy még az idetartozó energia primer előállítása is lehet rendkívül környezetkímélő és biztonságos.
Erről az emberek ma Magyarországon azt kell mondjam, hogy 99,9 százalékban lényegét tekintve semmit nem tudnak, még a létéről sem tudnak ezeknek az egyébként ma már nagyon jól hozzáférhető technológiáknak. Ugyanígy hozzá szeretném tenni, hogy az Európai Unióban is meg Amerikában is rengeteg olyan technológiai fejlesztés van, aminek az átvétele Magyarországon, Magyarország részéről való átvétele egy rendkívül hasznos, fontos és sürgető feladat lenne, és ez megint beletartozik abba a koppenhágai szemléletbe, ami én szeretném, ha azért decemberre kikristályosodna.
Végül is tulajdonképpen mindazt, amit hosszan elmondtam, összefoglalva akár kérdésként is fölteszem: mi az a 3-4 ütős, markáns mondat, ami a magyar álláspontot Koppenhágában jellemezni fogni? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót államtitkár úrnak.
DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Három nagy témakör köré lehet csoportosítani a kérdéseket vagy a hozzászólásokat. Egyrészt nemzetközi szinten mik is zajlanak, és ki kivel folytat tárgyalásokat, vagy milyen formában működik ez, a másik a mitigáció, tehát a csökkentés kérdése, hogy mennyire tudjuk mi vagy mások is csökkenteni a kibocsátást, ehhez milyen technika van, és az adaptáció kérdése, hogy hogyan adaptálódunk a megváltozott környezethez. (Szirbik Imre megérkezik az ülésre.)
Az első kérdéskörre hadd mondjam el tájékoztatásul inkább - kibővítve azt az ismeretanyagot, amit Ékes képviselő úr is elmondott - az utóbbi napok eseményeit. Grönlandi dialógus október 30-31-én; fejlődő országok, Ausztrália, Dél-Korea... Milyen országok? A fejlett, a feltörekvő - vagy hogy hívják ezt pontosan, Tibor? (Dr. Faragó Tibor: Feltörekvő.) -, a feltörekvő gazdaságú országok és a fejlődő országok csoportja. Tehát itt volt egy megbeszélés, ahol ezek az országok fejtették ki álláspontjukat.
Előre kell bocsátani, hogy rendkívül nagy feladata van most a svéd elnökségnek, hiszen az Európai Unión belül ki kell alakítsa azt az álláspontot, amiről itt majd szólunk, Tibor is szól majd erről, hogy mi a magyar álláspont ezen az álláspont-kialakításon belül. Ugyanakkor az Európai Unió folyamatosan kell tárgyaljon azokon a fórumokon, ahol az álláspontját ki kell fejtse. Van a világnak egy másik része, ahol az Európai Unió nem volt ott, és megemlítésre került, ez az ázsiai országok csoportja, ahol szintén alakul egy álláspont.
Ilyen szempontból sorolom tovább: Barcelonában nemzetközi tárgyalások voltak, ahol Kanadára, Oroszországra vonatkozóan megállapítások születtek, hogy nem kellően ambiciózusak az ő vállalásaik. A G20-ak november 6-7-én a pénzügyi kérdéseket vetették fel, ezen az USA is részt vett. EU-USA csúcstalálkozó, EU-India csúcstalálkozó. A következő ülés Koppenhágában egy munkatalálkozó november 16-17-én, ez a mai napon van. EU-Oroszország csúcstalálkozó 18-án, ami holnap van. November 23-án rendkívüli környezetvédelmi tanácsülés Brüsszelben. EU-Kína csúcstalálkozó 2009. november 30-ra tervezve. Az utolsó találkozó még Koppenhága előtt bizonytalan, amikor még az Európai Unió az álláspontját kialakítja.
Tehát azt érzékeljük, hogy tényleg nagyon aktív a svéd elnökség ezekben a kérdésekben. A magyar álláspont kialakítása természetesen előkészítés után kerül nyilván kifejtésre a tanácsülésen, de nagyon fontosnak tartottam - és meg is említettem ezt a dolgot -, hogy milyen közös álláspontot tudunk kialakítani a hasonló cipőben járó országokkal, mert bizony, az EU-n belül is nyilván vannak érdekcsoportok, amelyek próbálják a saját technológiájukat - ha így kifejezzük - érvényre juttatni más országok területén, az adaptációhoz szükséges technológiájukat továbbadni.
Úgyhogy az adaptáció és a mitigáció kérdésében kérem majd Tibort, hogy segítsen nekem megválaszolni a felvetetteket, és ha még lenne olyan, arra visszatérek én is a végén. Tessék parancsolni, ha szabad.
DR. FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Államtitkár Úr! Megpróbálok azokra a konkrét kérdésekre válaszolni, amik elhangzottak; bizottsági ülésen, úgy gondolom, ez is egy lényeges dolog. Hadd kezdjem azzal az egyedüli kérdéssel, amit elnök úr, Kocsi képviselő úr föltett: Szingapúr. Kling államtitkár úr elsorolta azokat a különféle párhuzamos eseményeket, amelyeket a világ legmagasabb vezetői tartanak a világ minden táján. Szingapúr ugyanebbe a körbe illik.
Semmi különös nem történt Szingapúrban ebben az olvasatban, beleértve azt, hogy azért ebben az ázsiai, csendes-óceáni térségben lévő államok legmagasabb szintű vezetői nyilván másra is kihasználták, akár a világbiztonsági vagy a kereskedelmi együttműködésre; ez kapta nyilván a legnagyobb hangsúlyt. Azért nem történt ebben a vetületben semmi különös, mert ugyanaz a Bush-adminisztráció idején is már megvolt, lehet, hogy más fórumokon belül - a legnagyobb gazdaságok fóruma jelenleg, a legnagyobb gazdaságok találkozója volt korábban -, tehát ugyanez volt a hosszabb távú célt illetően, 2050-re ugyanaz elhangzott, hogy a világnak összességében legalább 50 százalékkal kellene a kibocsátásait csökkenteni. 2009-et írunk, és 2020-ra kéne ehhez képest valamit kitalálni, ebben nincs egyezség.
Ugyanúgy nem született egyezség most már hosszú évek óta ezen a magas szinten bárhol a világban - az ENSZ-főtitkár is tart ilyen rendezvényeket -, hogy valóban erre a 100 milliárdos nagyságrendre, amit államtitkár úr mond, ekkora pénzre van szükség. Arra is csak utalások vannak jelen pillanatban, hogy Koppenhága - és erre utalt Szanyi képviselő úr is - úgy már biztos nem fog végbemenni, ahogy a dán házigazdák vagy az EU ezt elképzelte. Tehát ennyit Szingapúrról, hogy rövidebb távon nincs egyezség, az Egyesült Államok - és erre hadd térjek ki, amit lehet tudni a világsajtóból, belső elemzésekből - jelen pillanatban nem lesz készen decemberre, hogy a képviselőház után a szenátus is érdemben foglalkozzon egy ott beterjesztett törvénnyel, ami ugyanúgy emisszió-kereskedelmi rendszert vezetne be az Egyesült Államok területén. Ez egy eszközrendszer lenne ugyanúgy, mint az EU-ban arra, hogy az Egyesült Államok mondhasson egy számot.
A számra van utalás az Obama-adminisztrációtól, amit ha lefordítok 1990-es szintre - ez a mérce, ehhez képest kellene mérni a 2020-as vállalásokat -, lényegében egy nulla, tehát az Egyesült Államok nagyságrendben 20 százalékkal van a korábbi kibocsátási szintje fölött, ugyanezt a 20 százalékot - ez egy nagyságrendi becslés - lenne hajlandó 2020-ra visszalépni. Árnyaltan így kell fogalmazni ezt a dolgot. Ezt a 20 százalékot tessenek egybevetni az EU 27-ek ajánlatával, ami 1990-hez képest lépne vissza 20 százalékkal. A vita arról folyik, hogy egyenlő mértékű erőfeszítést igényel-e, mondjuk, az USA vagy az EU részéről. De innentől ez már egy idő után nem modellezés kérdése, hanem politika kérdése. Tehát ennyit Szingapúrról.
Ékes képviselő úr első kérdése kapcsán egy dolgot szeretnék azért egy fokkal pontosabban elmagyarázni, hiszen önök fognak ezzel találkozni, a világsajtó - hacsak közben nem történik szökőár vagy egyéb gazdasági katasztrófa - erről fog szólni körülbelül két héten keresztül decemberben. Két tárgyalási vonulat van. Egyről szoktunk beszélni, kettő van. Az egyik két éve folyik a bizonyos bali mandátum alapján, ez alapján kellene létrejönnie lehetőleg Koppenhágában egy új, globális, átfogó megállapodásnak. Ez az 1992-es egyezmény égisze alatt folyik, ami azért kulcskérdés, mert annak részese az Egyesült Államok, annak gyakorlatilag a világ minden állama, ha jól emlékszem, 194-en tagjai. A kiotói jegyzőkönyv alatt is folyik tárgyalás - ezek párhuzamosan folynak -, annak nem részese a fejlett országok közül az Egyesült Államok, egyedüliként nem részese, és csak néhány fejlődő állam maradt most már ki belőle. Az alatt nem lehet tehát átfogó és globális megállapodást kötni az újabb vállalásokról.
Ma senki nem tudja, hogy két megállapodásnak kellene-e születnie, természetesen egymással összhangban, a tét igazából az, hogy egy új koppenhágai jellegű megállapodás legyen, de tessenek tudni mind a kettőről, ami azért kulcskérdés, mert a fejlődő világ hangadói nem hajlandók megállapodni a háttérben, csak az egyezmény égisze alatt, ameddig a fejlett világ a kiotói jegyzőkönyv hatálya alatt nem mondja meg, hogy mekkora újabb ambiciózus vállalást hajlandó tenni 2020-ig. Róka fogta csuka esete áll fönn ebben az ügyben.
Ennek megfelelően több mint százoldalas ma a tárgyalási dokumentum, arról nem lehet megállapodni, tehát praktikusan a következő hetekben nem lehet elérni. Az EU azt mondja, és ez elhangzik a svéd elnökségtől is - államtitkár úr kiemelte, hogy ugyan a dánok a házigazdák, és a dán kormány igen magas szinten, most már a királynő hívja meg a miniszterelnököket Koppenhágába -, a dán kormánynak is ugyanazt kell képviselnie, mint a svéd elnökségnek: az EU formálisan nem adta föl azt a pozícióját, hogy egy jogilag kötelező érvényű megállapodást akar elérni Koppenhágában. Ezt én is tudom, hogy a szavak szintjén van, majdnem lehetetlen, de tárgyalási taktika is van a világon. Tehát ennyit a két vonulatról tudni kell, mert egymás túszai ezek a megállapodási lehetőségek.
A kérdés úgy hangzott - és ez két vetületben is volt -: Magyarországnak mi a pozíciója? Mi lenne előnyös? Hogyan kell értékelni ezt a dolgot? Vannak-e hatástanulmányok? - Ékes képviselő úr külön kérdezi. Ha egyesével nézem, önök a parlamentben képviselők, tudják, hogy annak idején született energiával kapcsolatos előterjesztés - KHEM-es kollégám itt ül a háttérben -, született a klímavédelemre egy stratégia, ezek kapcsán készültek Magyarországon hatásvizsgálatok. Nem mondom, hogy jók vagy rosszak. Születtek. Ezekből jött ki az, hogy Magyarország jelen pillanatban egy legalább 13 százalékos megújulóenergia-arányt vállalna, és így tovább. Tehát léteznek hatástanulmányok.
Külön Koppenhága kapcsán nincsenek ilyen hatástanulmányok, egyedi hatásvizsgálatok vannak: mennyi közpénzre volna szükség Magyarországról - ha már a volt pénzügyminiszter úr itt ül -, tehát a pénznek óriási szerepe van ebben a dologban, ezt Szanyi képviselő úr is pontosan tudja. A fejlődők azt várják el: tessenek nekünk fizetni az új technológiákért. Lehet, hogy Magyarországon vidéken a világítás vagy a fűtés nem túl körszerű, a fejlődő országok többségében vidéken semmilyen áramellátás nincs. Tehát a világ összes baja megjelenik a klíma ürügyén, és ezért jelenik meg ez az óriási szám, amire államtitkár úr utalt, nem mint közpénz; ennek negyede vagy fele lenne közpénz, és ebből le van vezetve, hogy az EU-nak mennyit kellene fizetnie. De innentől kezdve Koppenhágával kapcsolatban idehaza is valóban ki kell találni, hogy Magyarország milyen pályára menjen.
Egy biztos: minden lényeges ágazatot a következő évtizedekben rettenetesen fogja érinteni a dolog, nemcsak az energiafogyasztást, energiahasználatot. Valószínűleg energiát nem lehet termelni ilyen módon a továbbiakban, döntően a fosszíliára építve. Az már más kérdés, hogy a világ az atomenergia irányába fordul, fölgyorsítja a fúziót, most nem akarok érvelni, nem a gazdasági bizottságban vagyunk. Nincs kitalálva egyértelműen.
A környezetvédelmi törvény, a klímavédelmi törvény elhangzott Ékes képviselő úrtól. Magad nyilván jól tudod, látod, a Tanács hogyan működik. Óriási különbség van abban, amit a magyar zöldszervezetek beterjesztettek, és a parlamentben született egy állásfoglalás, de nem a megközelítés módjáról, hogy a kibocsátásokat kell-e szabályozni egy országban, és onnan visszaszámítolni, hogy a mezőgazdaság hogy alakuljon át, a közlekedés vagy az energiaipar; vagy - ahogy zöldbarátaink mondják - ez forrásoldali legyen, eleve Magyarország mondja ki, hogy mennyi energiát nem fog használni, mondjuk, 2050-ben. Ez egy óriási koncepcionális vita. Nem tudok válaszolni, de pontosan úgy van, ahogy képviselő úr mondja, rettenetesen összefügg a két dolog egymással. A felidézett angol példa - már angol barátainknál van egy klímatörvény - nem inputoldali, az kibocsátásoldali, tehát hasonlít a kiotói megközelítéshez.
Fejlett-fejlődő világ. Csak a számokat szeretném elmondani, és nem a 2050-eset. 2020-ra tudományos körök levezetése alapján ahhoz, hogy ne nőjön tovább a légkörben a koncentrációja ezen gázoknak, a fejlett világ csoportjának - ez körülbelül 40 állam, mert az egész nemzetközi politikai együttműködés megjelenik - 25-40 százalékkal kellene a kibocsátásait csökkenteni. Ebbe az intervallumba illeszkedik az EU 30 százalékos javaslata. A fejlődő világ csoportjának pedig - és erre utalt egyik képviselő úr - vissza kellene fognia, lassítania kellene a kibocsátásait 15, uszkve 30 százalékkal. A fejlődő országok többsége erre nem hajlandó olyan módon, hogy ez jogilag rögzíthető legyen egy megállapodásban. Tehát innentől kezdve, amit az EU kér, hogy a fejlett világ államainak képviselői összemérhető vállalást tegyenek az EU-val - Kanada, Ausztrália, Egyesült Államok és így tovább -, a mai napig nem teljesül. Az USA-t mondtam, a többi államot nem emelem ki.
A fejlődő világ, benne Kína, a tigrisállamok, a latin-amerikai államok - mindegy, hogy most hogy értjük a feltörekvő gazdaságokat, amelyre megint államtitkár úr utalt - jelen pillanatban kitűnő programokat mutatnak, ha megnéznénk a kínai klímaprogramot, akkor el lennénk tőle ájulva, fantasztikus, nem hajlandó rögzíteni egy megállapodás keretében, önkéntesen végre fogja hajtani; tessék pénzt adni, akkor ezt majd regisztrálom. Fogalmam nincs, hogy hogy fog megoldódni ez decemberben. Gyakorlatilag ezért tárgyalnak a világ állam- és kormányfői. A világ teljes működését érinti, amit a klíma ürügyén jelen pillanatban csinálunk.
A klíma-energiacsomagnál elhangzott a mi elveszett előnyünk. Államtitkár úr már utalt rá, hogy a 24 tagállam között 8 újabb tagállam van abban a helyzetben, hogy jelentős többlete van. Ez elhangzik negatívan is, elhangzik pozitívan is. Önök összeomlottak, régen, a kilencvenes években jelentős recesszió volt, visszaesett a gazdaságuk, emiatt kerültek ebbe a helyzetbe, és játszva tudják teljesíteni a kiotói vállalást. Mi azt állítottuk a múlt évben is, tíz évvel ezelőtt is, hogy jelentős mértékben akarva-akaratlanul átalakultak ezek a gazdaságok, és ez egy nemzeti vagyonrész - ezt a szót kiemelte Kling államtitkár úr -, amit viszonzás nélkül az EU 27-es klubba nem lehet így bevinni. Ez egy nagyon nehéz etikai kérdés zöldoldalról is, meg gazdaságpolitikai oldalról is, és az Európai Tanács legutóbbi ülésén is ez egy átkozottul nehéz téma volt. Több százalékot jelent automatikusan a 27-ek vállalásában a 20 százalékon belül is, ha ez egyszerűen eltűnik Anglia, Franciaország, Németország és így tovább oltárán.
Jelen pillanatban - és erre utalt most államtitkár úr - a magyar álláspont az, hogy a 27-eken belül ismerjék el ennek a 8 államnak ezt a bizonyos jogát - nem biztos, hogy a kiotói jegyzőkönyv folytatódik -, hogy ezeket használhassa a gazdasága további átalakításához. Erre van az, amire államtitkár úr utal: vállalnunk kell, és ebben a nagy tét nem mi vagyunk, ebben Oroszország és Ukrajna a nagy tét, ahol óriási többlet van, nagyon nagy pénzekről van szó. Az EU-n belüli államok arra szövetkeztek - ez a kis G8, amire utalt államtitkár úr -, hogy nem egy év alatt öntenénk el a karbonpiacot, mert összeomlana, olyan mint egy tőzsde, ha valakinek sok van, egyszerre viszi a piacra, és azt vállalnánk, hogy úgymond jó célra használjuk ezt a dolgot. Válaszoltam tehát a többlettel kapcsolatos ügyre. Ezzel együtt az EU régi tagállamainak többsége irtózik attól, hogy ez a kvótavagyon felhasználható legyen. Nekünk azért kellene végül is ezt föladni, hogy orosz és ukrán barátainknál ugyanezt lehessen kérni, ahol sokkal nagyobb ez a tét. Tehát ez van a háttérben, így függ össze az EU-n kívüli, EU-n belüli ügy.
Két kérdés összefügg, hogy mi fog történni a világ energetikájával, mind a két képviselő úr erre utalt. Biztos, hogy így nem lehet továbbmenni ezen a pályán. Jelen pillanatban a fejlődő világban, önök tudják, hetente egy szénalapú erőmű nyílik Kínában. Amit megint Magyarországon el kell dönteni - és ebben a magyar kormányzat is egy óvatos álláspontra helyezkedett -: el kell-e tüntetni a CO2-, a szén-dioxid-többletet a légkörből mesterséges módon, magyarul bepumpáljuk a föld alá, vagy mást teszünk? Rettenetesen összefügg azzal, hogy a világ milyen módon megy tovább ebben a kérdésben. Több példát nincs módom, és nem is akarok említeni.
Magyarország hatása a megállapodásra - Szanyi képviselő úr kérdése. Magyarország nem nagyon szólalhat meg egy ilyen konferencián, amióta több mint 5 éve EU-tagok lettünk. Önök ebben a bizottságban elég jól kell hogy ezt tudják: mi svédül beszélünk most ebben a fél évben, ezért bármit el akarunk érni, a hatásunk fölfokozható - és abszolút evidenciát mondok -, ha a 27-ek között értelmesen, hatékonyan képviseljük álláspontunkat. Külügyes kollégák - itt ülnek tőlem balra - tanúi voltak ennek. A 27-ek és nem a 190 ország között lehet ma érdeket képviselni. Senki nem korlátozza semmilyen téren, sem világkereskedelemben, semmiben, hogy a magyar kormány képviselői vagy a külügyi kar bármely más állammal, Japánnal, az USA-val egyeztessen álláspontot.
A nyilvános fórumokon svédül beszélünk ebben a fél évben. Egyszer lesz olyan fél év, amikor magyarul fog beszélni a svéd is, de most svédül beszélünk. Tehát nem kicsi a szerepünk, és ezért van az - és ezt muszáj Szanyi képviselő úrnak mondani, ha már Kling államtitkár úr ezt fölidézte -, hogy lobbi van. Mi ugyanúgy 8-an egyeztettünk, tartottunk budapesti találkozót, miniszterelnök úr kint volt az EiT-en, a Tanács-ülésen, ott 9-en találkoztak. Ugyanezt megteszik kevesebb nyilvánossággal - önök ugyanúgy tudják - német, francia, angol, holland, dán, akármilyen barátaink, ha szabad őszintének lenni, de muszáj lenni.
Az utolsó dolog az, hogy miről szól akkor maga a COP 15, és ezt szeretném a végére hagyni. A tét most az lenne, amit az EU vezetői hol kimondanak, hol nem - nem jogosult egyébként, mert a dán miniszterelnök nyilatkozott máshogy, majd a svéd miniszterelnöknek őt meg kell szidnia, gondolom -, ez a számokról szól, de arról szól, hogy legalább az alapvető számokról egy politikai döntés szülessen, nevezetesen egy közös víziót a világ közel 200 állama fogadjon el, ne csak 2050-ről, közelebbi távról, ma azt sem lehet tudni, hogy ez valóban 2020 lesz, 2025 vagy 2030. Először a nagy tortát kitalálják, tehát, hogy mennyit nem kellene már kibocsátani, és utána a szerény részletekről vitatkoznának majd néhány éven keresztül, hogy hogy osztják el. Ezen belül a 40 fejlett államnak is ki kellene találni, közöttük jelenleg csak puha dialógus van. Utalt rá államtitkár úr, hogy rengeteg egyeztetésen részt vesz a svéd elnökség, gyakorlatilag a trió vesz ezen részt. Erről a számról valahogy meg kellene állapodni. Ma senki nem tudja, hogy meg lehet-e erről állapodni Koppenhágában. Körülbelül 20 ezer ember lesz ott, tüntetésekkel, demonstrációkkal, mindenféle megjelenéssel. Én gondolom, az utolsó éjszakán fog eldőlni a dolog, és ezért vágyik arra a dán királynő és a dán kormány is, hogy állam- és kormányfők jöjjenek oda az utolsó napra gyakorlatilag.
Pénzről szól emellett, erre már utaltam. Az Egyesült Államok is arra készül, hogy egy jelentősebb pénzügyi megajánlást vagy felajánlást tegyen, japán barátaink is erre készülnek, az EU is erre készül, ennek két vetületét elmondta államtitkár úr. Egyfajta szépségverseny folyik, ha szabad ilyet nem egészen hivatalosan mondanom.
Aki pénzt ajánl, az egy veszedelmes dolog vagy egy nehéz dolog, amit nem szeretnénk, és ez egy igen erős magyar álláspont, amit szintén képviselni lehetett az EU-n belül: pénzzel ne lehessen teljes egészében kiváltani a kibocsátáscsökkentési vállalást. Hiszen ez ugyanaz a pénz, amire az angol az offset-et mondja: olyan mechanizmust használok, hogy a fejlődő országban beruházok, magamnál számolom el, de direkt segélyezéssel, és erre a fejlődő világ rendkívül kényes. Önök donorpolitikával is, gondolom, néha foglalkoznak, EU-kötelem is. Ma arról szól, hogy pénzzel kiváltható-e az ambiciózus kibocsátáscsökkentés. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szakállamtitkát úr, az alapos, kimerítő és magas színvonalú érvelést, valamennyiünk számára jelentős információmennyiséget tartalmazott. Köszönöm még egyszer. Kérdezem a képviselőtársaimat, van-e még bármiféle kérdés, hozzászólás. (Veress József jelentkezik.) Veress József képviselő úré a szó. Parancsoljon! (Ékes József: Eltérünk a szokástól.)
Igaz, bocsánatot kérek. A szokásjogot nem adjuk fel. Elnézést kérek Veress Józseftől. Megkérdezem Ékes és Szanyi képviselő urakat, hogy kívánnak-e valamilyen módon reagálni. (Dr. Szanyi Tibor nemet int.) Szanyi képviselő úr jelezte, hogy nem. Ékes képviselő úré a szó.
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Én kívánok mindenképpen, mert azt hiszem, Faragó államtitkár úrral a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban elég sokat foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Itt Szanyi Tibor képviselőtársamra utalnék vissza, amikor ő úgy fogalmazott, túl kicsik vagyunk hozzá. De Svédország, Dánia és Finnország saját erőből a lakosság bevonásával hatalmasat alkotott. Ez nekünk sincs megtiltva, ugyanígy a V4-ek és, mondjuk, Ausztria is ugyanezeket a lépéssorozatokat meg tudná tenni, ha ebbe az irányba tennénk meg a lépéseket. Emlékezzünk vissza, vagy nem kell visszaemlékezni, hisz ott van Wallström asszony, aki fogalommá vált az Európai Unión belül is, és Európában is, meg azt hiszem, a világ minden részén.
Tehát én azt mondom, hogy ma a magyar rendszerben van egy 30 százalékos tartalék, ezeket kellene feltárni, hogy valóban ezek a tartalékok hol léteznek, ezekre a megfelelő uniós források felhasználásával megtenni azokat a lépéseket, amiket Svédország, Dánia és Finnország is a maga részéről megtett. Technológiák - értem a magyar szabadalmakat - ki nem engedése az országból, hanem valóban itt, Magyarországon honosítva, és alternatív vagy környezetkímélő technológiák további engedmények beemelésével, azt hiszem, ez egy nagyon fontos kérdés. Tehát építve a hazai iparra és a hazai szabadalmakra, hazai technológiákra, ezeknek kellene egyfajta támogatási rendszert úgy kialakítani, hogy valóban itthon tudjanak ezek megvalósulni és elindulni.
A másik ilyen kérdés, amit az Európai Unióban is nagyon keményen fel kellene vetni - és ez pont a kvótával függ össze, amit államtitkár úr is a végén mondott -, a fejlődő országokba szállított technológiák kérdése. Levetkőzött technológiát viszünk-e oda - tömegtermelés, olcsó munkaerő -, vagy a legkorszerűbbet, hogy valóban ott is a kibocsátás mennyisége hatalmasat tudjon csökkenni? Ez egy óriási nagy kérdés. Ebben tud hatékonyan lépni az Európai Unió is, hisz a multinacionális cégek mozgásszabadsága olyan mértékű, olyan nagy főleg a fejlődő országok irányába, hogy egyszerűen ők is tehetnek ezért. Tehát én erre szeretném még a figyelmet fölhívni, s most is azt mondom, hogy Magyarország ebben a kérdésben nem kicsi, csak le kellene azt a példát másolni, amit Svédország, Dánia és Hollandia is csinált.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A szokásjog nem sérült, meg nem sérül azáltal sem, hogy megadom a lehetőséget, ha kívánnak reagálni rá. (Jelzésre:) Igen?
DR. FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Az utolsóhoz kellene egy dolgot mondani, mert a dolog annyira ellentmondásos. Gazdasági versenyképességi oldalról - és ebben benne van most nem a lisszaboni szerződés, a lisszaboni stratégia megújításának az ügye is - elhangzott, azt hiszem, az Egyesült Államok oldaláról korábban is: akarja-e a fejlett világ a modern vagy a legmodernebb technológiák átadásával, hogy fejlődő barátaink már ne erre a környezetterhelő növekedési pályára álljanak rá, de akar-e magának versenytársakat erősíteni vagy teremteni? Tehát a dolognak két éle van: tisztán versenyképességi, gazdasági együttműködési oldalról, ha úgy tetszik, a Nyugat akarva-akaratlanul versenytársakat épít magának - ha csak a gazdasági verseny oldaláról nézem -, másik oldalról a világ globálissá vált bajában pedig, ha ez nincs, akkor ugyanolyan sebességgel, amire utalt korábban a képviselő úr, hihetetlen sebességgel a környezetpusztítás vagy a környezetterhelés nőni fog. Ez a két megközelítés totál ellentmondásban van egymással, és ez mindennap veszekedik egymással. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm én is. Megállapíthatom, hogy most már Veress József képviselő úr következik? (Jelzésre:) Igen. Parancsoljon!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Ékes képviselő úr nagyjából elmondta a kérdésemet, csak én úgy szeretném megfogalmazni, hogy van-e esély arra, hogy a karbonelszámolásból és más forrásokból bejövő pénzeket megpróbáljuk egy komplex fejlesztési programon keresztül egy olyan irányba elvinni, amelyik képessé teszi a magyar gazdaságot, hogy egy fenntartható fejlődés irányába menjen el kötelezettségvállalások nélkül, ámde annál nagyobb haszonnal. Azt hiszem, ha valamivel tudnánk hatást gyakorolni erre a folyamatra, az ez lenne, ráadásul ennek igencsak haszonélvezői is lennénk.
Tudom, hogy ez egy kicsit idealisztikus megközelítés, de azt gondolom, hogy az a küszöbön álló magyarországi modernizáció, amelyik, mondjuk, a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál elkerülhetetlen bármit is csinálunk a következő években, nagyon nem mindegy, hogy egy lejárt technológiával, egy XX. századi technológiával vagy egy XXI-XXII. századi technológiával történik meg. Erre nyilván nagyon komoly ráhatás kellene, és tudom, hogy ez nem egy tárca ügye. A kérdés az, hogy mondjuk, a magyar államigazgatásban van-e arra hajlandóság, hogy ezt a fajta komplexitást elkezdje valamilyen módon kezelni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár urak!
DR. FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Akár van adottság, akár nem, ha szabad innen megkezdeni a választ, azok, akik a kvótatöbbleteket vásárolják a jelenlegi helyzetben, lényegében úgy hajlandók vásárolni, hogy elvárják az eladó országtól, hogy azt - államtitkár úr a másik kettőre úgy mondta - fenntartható fejlődésre fordítsák, prózaiabb módon, ha úgy tetszik, klímavédelemre, és abból is fakadóan elsődlegesen nettó kibocsátáscsökkentési beruházásokra. Elnézést, hogy így fogalmazok, már nemcsak akarat vagy szeretet kérdése. Azzal együtt, hogy még a környezetvédő is elég jól ismeri a költségvetés problémáit - szerencsére nem az összes részletét, de azért érzékeli -, jelen pillanatban így néz ki.
Ha tovább szűkül a karbonmennyiség a piacon - és ezért kulcskérdés az, hogy milyen ambiciózus megállapodás születik fejletteket, fejlődőket beleértve -, ez olyan, minthogyha csökkenne az egészséges ivóvízmennyiség a Földön - összességében nem fog csökkenni a körforgás miatt -, akkor föl fog menni az ára. Ha felmegy az ára, és ezért vannak nagyon érdekes közgazdasági elemzések a világ új típusú, láthatatlan karbongazdálkodásáról, akkor az fog történni, hogy beszűkül, és innentől kezdve még inkább az fog előállni, hogy akinek többlete van, attól vegyék el, és ez az EU 27-eken belüli politikai alkudozás jelenleg. Ebben ugyanúgy Oroszország - most hagyjuk Ukrajnát - 1997-ben azt mondta, hogy nullát vállalok - tessenek megnézni a kiotói jegyzőkönyvet -, mert az összes kvótatöbbletemmel 30 százalékos nagyságrend; óriási számok vannak, ebből pénzt akarok magamnak.
Az eltelt több mint 10 évben jelentősen pénzmennyiséget akkor lehet szerezni, ha a mostanit vagy a 2012 utánit - és Veress képviselő úr erre utal - valaki fölajánlja, hacsak nem vitték el előtte tőle, bedarálták, ha szabad ezt a furcsa igét használnom, ha készül arra, hogy ő megmondja, hogy magas szinten, politikailag vállalva ezt a bizonyos nemzeti vagyont milyen módon akarja használni, például úgy ne akarja, hogy ez újratermeli a kibocsátásokat. De ez valószínűleg nemcsak a környezetvédelmi tárca ügye, ezzel abszolút egyet lehet érteni. Köszönöm.
DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Egypár gondolatot engedjenek meg hozzá, de lehet, hogy egy kicsit filozofikus leszek a kérdésben. Olvastam egy jegyzőkönyvet, ami Kálvin Jánosra emlékezett az 500 éves évforduló kapcsán, és lehet, hogy messziről futok neki ennek a kérdésnek, de tulajdonképpen az európai kultúra akarta ezt a világban, hogy az individuum, az individualista gondolkodás kiteljesedjen, és éppen félünk attól, hogy Kínában autója lesz valakinek, vagy nem az, hogy félünk tőle, hanem hogy hogyan lesz nekik ez. De tulajdonképpen ez az, ami a mi közös, nagy problémánk, ennek az európai kultúrkörnek és a gazdasági körnek a nagy problémája, és a végkifejlete az, amit Tibor mondott, hogy hogyan lesz versenyképes. Tulajdonképpen ez egy történelmi folyamat szerintem, amiben most ezt is kezelnünk kell.
A másik pedig, képviselő úr utalt rá - tulajdonképpen nem ejtette ki -, hogy végül is a kormányzati szerkezetben a statútumok hogyan helyezkednek el, és hova kerül. Azt hiszem, ez volt itt az államigazgatási kérdés. Én is azt gondolom, hogy a környezetvédelem témakörének az államizgatáson belül sokkal mélyebb integrációja kell megvalósuljon, és a környezetvédelmi integrációnak, amikor erről így beszéltek a kilencvenes évek elején, akkor még a klímáról nem is gondolkodtak ilyen formában. De most még inkább azt lehet mondani, hogy a környezet- és klímapolitikának nagyon erősen át kell hatnia a kormányzat gondolkodását, a kormányzat politikáját, és én úgy gondolom, hogy az ágazatoknak ebben nem kiemelt meg alárendelt szerepe van, hanem minden ágazatnak megvan a maga helye, szerepe abban a közös gondolkodásban, amit ebből a célból meg kell tennünk, hogy az adaptációnk sikeredjen. Azt hiszem, képviselő úr, a te hangodból is ezek hallatszottak, hogy tényleg ebben kellene egy jó politikát a jövőre nézve felépíteni.
Ma Magyarországon vannak szellemi tartalékok. Azt kell mondanom - Faragó Tibor ugyan itt ül mellettem, de szembe mondom neki, a német kollégáknak ő volt a tárgyalópartnere '97-ben, mikor a kiotói jegyzőkönyvet megkötötték -, azért eléggé nagy renoméjuk van, hogy így mondjam, a magyar álláspont kialakítóinak és az előzmények tudóinak a külföldi országok körében is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Képviselő úr, parancsoljon!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Tulajdonképpen azt szeretném akkor kimondani, ami itt elhangzott: 2007 és 2013 között folyik a nemzeti fejlesztési tervünk, amikor az új nemzeti fejlesztési terv kidolgozásáról beszélünk. Egyébként 2011-ben az Európai Unió soros elnökeként ez külön leckénk lesz, hiszen akkor lesz az EU költségvetésével kapcsolatos ügyeknek is a legnagyobb meghatározó ideje. Szóval ez a két feladat egyben predesztinálja Magyarországot arra, hogy nagyon komolyan gondolja végig, hogy ez az új fenntartható fejlődés hogyan válik az ő saját nemzeti fejlődésének végrehajtható, megcsinálható, és valamennyi tárcát feladattal ellátó kimenetévé a mostani helyzetből. Köszönöm. (Dr. Kling István: Egyetértek.)
ELNÖK: Teljes az egyetértés, és én is örülök, hogy megállapíthatom, hogy ez a napirendi pont méltó figyelmet, alaposságot és a tárgyalás méltó színvonalát kapta. Ez a mai világban nem kevés. Ennek örülök, és sok sikert kívánok a magyar kormány képviselőinek, illetve magunknak is nemcsak a klímakonferencián, hanem az azt követő időkben is.
Köszönöm még egyszer államtitkár uraknak a részvételt. Ezzel ezt a napirendi pontot lezárom.
(A bizottság 11 óra 12 perctől 11 óra 27 percig zárt ülést tartott,
melyről külön jegyzőkönyv készült.)
ELNÖK: Van egy 3. napirendi pontja a mai ülésünknek, képviselőtársaim, mégpedig az Európai Parlament és a Tanács rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről. Itt egy szubszidiaritási vizsgálati eredményről kell hogy beszéljünk. Egy titkársági papírt, egy titkársági véleményt juttattunk el minden képviselőhöz, és azt szeretném kérdezni, hogy ehhez van-e a képviselőtársaimnak bármilyen hozzáfűznivalója, kérdése vagy egyéb. (Nincs jelzés.) Ha nincs, akkor ezt a titkárság által eljuttatott véleményt tekintjük a szubszidiaritási vizsgált során a bizottság véleményének. (Nógrádi Zoltán jelentkezik.) Parancsoljon, Nógrádi képviselő úr!
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Elnézést kérek, nem megakasztani szeretném a napirendi pont tárgyalását, hanem azzal az egyetlenegy kérdéssel szeretném csak kiegészíteni ezt, hogy azt azért érdemes tisztázni, hogy a magyar jogban főszabályként elfogadott lakóhely megfelel-e az ebben a jogszabálytervezetben rögzített szokásos tartózkodási hely fogalmának. Azért ezt a kettőt jó lenne tisztázni, nehogy véletlenül valami félreértés legyen belőle. Tehát ez csak abszolút kérdés és figyelemfelhívás, hogy ennek a két fogalomnak egybevágónak kell lenni ahhoz, hogy mi ezt a magyar jogrendben értelmezni tudjuk.
ELNÖK: Én is így gondolom, teljesen igaza van, ezt valóban tisztázni kell, mert akkor kerek a dolog. Ezzel együtt gondoltam én is.
Egyéb? (Nincs jelzés.) Ha nincs, akkor köszönöm szépen, képviselőtársaim. 14 órakor folytatjuk a munkákat nagykövetjelölt meghallgatásával, illetve az igazságügyi és rendészeti miniszter fog beszámolni a stockholmi programról. Várom önöket 14 órakor. Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 29 perc)
|
Kocsi László |
Jegyzőkönyvvezető: Nánásiné Czapári Judit