EMBCB-1/2006.
EMBCB-1/2006-2010.
az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának
2006. június 6-án, kedden, 13.00 órára
a Képviselői Irodaház I. emelet II. számú tanácstermébe
összehívott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott
Megjelentek/jelen lévők/részt vevők
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Kiss Péter miniszterjelölt expozéja
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt meghallgatása
Dr. Hiller István miniszterjelölt expozéja
1. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
2. Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
3. Egyebek
Elnököl: Balog Zoltán (Fidesz), a bizottság elnöke
Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), a bizottság alelnöke
Szászfalvi László (KDNP), a bizottság alelnöke
Donáth László (MSZP)
Dr. Faragó Péter (MSZP)
Godó Lajos (MSZP)
Lénárt László (MSZP)
Nyakó István (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Dr. Szabóné Müller Tímea (MSZP)
Tóth Gyula (MSZP)
Bíró Ildikó (Fidesz)
Farkas Flórián (Fidesz)
Kubatov Gábor (Fidesz)
Varga József (Fidesz)
Dr. Semjén Zsolt (KDNP)
Pettkó András (MDF)
Helyettesítési megbízást adott:
Schmidt Ferenc (Fidesz) Szászfalvi Lászlónak (KDNP)
Gusztos Péter (SZDSZ) Lénárt Lászlónak (MSZP)
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt
Megjelentek/jelen lévők/részt vevők:
Heizer Antal elnök (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal)
Dr. Polgár Anna irodavezető (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal)
Martin Ispanovic főosztályvezető (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal)
Fretyán István főosztályvezető (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal)
Magyarné Braunsteiner Márta főosztályvezető-helyettes (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal)
Dr. Muszev Dancsó elnök (Bolgár Országos Önkormányzat)
Hartyányi Jaroszlava elnök (Országos Ukrán Önkormányzat)
Fuzik János elnök (Országos Szlovák Önkormányzat)
Kiss Imre főosztályvezető (Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Parlamenti Titkársága)
Dr. Danka Krisztina ügyvivő (Magyarországi Krisna Tudatú Hívők Közössége)
Szilaj Péter egyházelnök (Magyarországi Krisna Tudatú Hívők Közössége)
Dr. Mesterházy Balázs (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Kabinet Titkárság)
Dr. Gulyás Kálmán címzetes államtitkár (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)
Solymosi Gabriella parlamenti titkár (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Parlamenti Titkársága)
Czifra Annamária titkárságvezető (Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Parlamenti Titkársága)
Heinek Ottó elnök (Magyarországi Németek Országos Önkormányzata)
Dr. Csávády Márton (Magyarországi Református Egyház)
Kelemen Ida (Országgyűlési Könyvtár)
György Bálint (Országgyűlés Sajtószolgálata)
Incze Nikolette (Országgyűlés Sajtószolgálata)
Dr. Vankó Zsuzsanna (Keresztény Advent Közösség)
Hazafi Zsolt (Hírszerző.hu)
Király Edina osztályvezető (Országgyűlés Civil Iroda)
Mráz Ágoston Sámuel (Polgári Magyarországért Alapítvány)
Dr. Gyarmati Edit (Egyenlő Bánásmód Hatóság)
Dr. Hajdu Mária (Egyenlő Bánásmód Hatóság)
Csernák István metodista szuperintendens (Magyarországi Metodista Egyház)
Bölcskei Gusztáv püspök (Magyarországi Református Egyház)
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa
Varga Kálmán elnök (Kulturális Örökség Hivatala)
Dr. Fedor Tibor főosztályvezető (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Egyházi Kapcsolatok Főosztálya)
Hegyi László főosztályvezető (Oktatási Minisztérium Parlamenti Titkársága)
Ravasz Levente főosztályvezető (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Egyházi Kapcsolatok Főosztálya)
(Az ülés kezdetének időpontja: 13 óra 13 perc)
BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a bizottság elnöke (a továbbiakban ELNÖK): Üdvözlök mindenkit az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak ebben a ciklusban az első ülésén; különösen is miniszterjelölt urat, Kiss Pétert; az egyházak képviselőit, a kisebbségi önkormányzatok képviselőit, az országgyűlési biztos urat, hivataluk vezetőit és természetesen a bizottság tagjait.
Ha megengednek az elején ennyit, a hivatalos megalakulásunk - ügyrend, statútum elfogadása - nyilván a következő üléseken fog megtörténni. Most csak annyit kérek, hogy a nevük és a delegáló frakciójuk bemondásával mutatkozzanak be a képviselő hölgyek és urak, hogy vendégeink lássák, kikkel lesz dolguk az elkövetkezendő időben.
Én Balog Zoltán vagyok, a bizottság elnöke, és a Fidesz-frakció delegált ebbe a bizottságba.
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Jó napot kívánok, üdvözlöm én is önöket tisztelettel. Fogarasiné Deák Valéria vagyok, az MSZP-frakció tagja, valamint a bizottság alelnöke.
Köszönöm szépen.
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Szeretettel köszöntök mindenkit. Szászfalvi László vagyok, a Kereszténydemokrata Néppárt delegált a bizottságba; a bizottság alelnökeként tevékenykedem.
BÍRÓ ILDIKÓ (Fidesz): Én is üdvözlök mindenkit, jó napot kívánok. Bíró Ildikó vagyok, a Fidesz delegáltja vagyok a bizottságban.
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Semjén Zsolt vagyok, a Kereszténydemokrata Néppárt delegáltja.
KUBATOV GÁBOR (Fidesz): Adjon Isten jó napot. Kubatov Gábor vagyok, a Fidesz delegáltja.
VARGA JÓZSEF (Fidesz): Jó napot kívánok. Varga József vagyok, a Fidesz delegáltja.
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Pettkó András vagyok, az MDF delegáltja.
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Donáth László, MSZP-frakció.
DR. FARAGÓ PÉTER (MSZP): Faragó Péter, MSZP.
GODÓ LAJOS (MSZP): Godó Lajos, MSZP.
LÉNÁRT LÁSZLÓ (MSZP): Lénárt László, MSZP.
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Nyakó István, MSZP.
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TÍMEA (MSZP): Jó napot kívánok. Dr. Szabóné Müller Tímea vagyok, az MSZP-frakcióból.
TÓTH GYULA (MSZP): Tóth Gyula, MSZP-frakció.
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
ELNÖK: Köszönjük szépen. Most tehát a miniszterjelölt meghallgatása következik.
A házbizottság állásfoglalásának megfelelően a miniszterjelölt meghallgatása a következőket foglalja magába: a miniszterjelölt rövid bemutatkozása, ennek keretében életrajzának és eddigi pályafutásának ismertetése, majd a tárcára vonatkozó elképzeléseinek vázolása. Ezt követően bizottsági kérdések az életútra, az ágazati, tárcavezetési elképzelésére, programjára, egyúttal a személyes program ismertetése is erre terjedhet ki. Figyelemmel arra, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása megelőzi a kormány, illetve a kormányfő bemutatkozó programbeszédét, ezért értelemszerűen e meghallgatás során a kérdés nem irányulhat konkrétan a kormányprogram tartalmára.
Ezzel a bevezetővel átadom miniszterjelölt úrnak a szót.
Kiss Péter miniszterjelölt expozéja
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Először is köszönet azért az empátiáért, hogy ide ülhettem önök közé, és nem ott a végeken kell, szemben a bizottsággal harcolni. Egyébként ez a felfogásomat is tükrözi: szeretném, ha a bizottsággal együtt végezhetnénk a következő időszakban a munkát.
Magam úgy gondolkozom a tárcámról, hogy ez a kormány élő lelkiismerete is kell legyen, mert olyan területeket érint meg. Azt hiszem, a bizottság tagjainak jó része is hasonlóképpen fogja fel a bizottsági munkáját. Remélem, ez önmagában is jó alap ahhoz, hogy a későbbiekben intenzív párbeszéd valósuljon meg; ezt én a magam részéről felajánlom. S tekintettel arra, hogy van bizonyos kormányzati előéletem az elmúlt kormányok időszakából, ezért talán hiteles, ha azt mondom, erre fogok törekedni a kormányzati munkámban, hogy legyen egy lehetőség szerint intenzív, ha nem is a napi kormányzati döntésekre, de a parlamentet érintő stratégiai kezdeményezésekre egy partneri kapcsolat.
Nos, ami a legelején szóba hozandó, ha megengedik, én ilyen személyi aspektusokat nem tennék most az asztalra, különös tekintettel arra, hogy az életrajzom és a többi dolog egyrészt ismert, másrészt nyitott könyv sokak előtt, akik itt jelen vannak a bizottságban. Ha mégis úgy gondolják, természetesen kitérek rá és reflektálni fogok a megjegyzésekre.
ELNÖK: A rövid életrajzot írásban is megkapták a bizottság tagjai.
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Akkor erre is hivatkozhatok; ha tehát ezt most nem igénylik, akkor erre nem térnék ki szóban.
Viszont amit bevezetőként szeretnék mondani, az két-három aspektus a területtel kapcsolatban. Az első, ami a kormányzás egészére vonatkozik. Azt hiszem, ha konyhanyelven kell fogalmazni, akkor az a legnagyobb változás, ami ránk vár a következő években, hogy miután a politika, politikai intézményrendszer, miután a gazdaság területén lényegében az a rendszerváltozás végbement, amelyik is - idézőjelben mondom - "a kuncsaft rendel" elvet érvényre juttatta mindezen a két meghatározó területen, itt az ideje, hogy meghatározó módon a közszolgáltatásokban is, az állam és az állampolgár viszonyában, a hivatalok és az állampolgár viszonyában, a közszolgáltatások egészét érintően pedig kiemelten az oktatás, az egészségügy területén is ez a fajta elv érvényesüljön a hétköznapokban. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy sajátosan könnyebb volt ezt a változást véghez vinni azokon a területeken, ahol az állam maga nem volt jelen, mint azokon a területeken, ahol az állam a szolgáltatás nyújtója. Érdekes, hogy ma akár az egészségügy, akár az oktatás vagy akár a közhivatalok területén a szolgáltatás nyújtója legalább olyan mértékben meghatározója, ha nem inkább meghatározója a közszolgáltatás milyenségének, annak tartalmának biztosítása sztenderdjeinek, mint az a megrendelő, akinek pedig, miután fizeti a zenészt, rendelnie kellene a zenét. Többek között ahhoz, hogy e területen is érvényt szerezzünk az állampolgár jogos akaratának, és szuverenitását megteremthessük, hogy ő legyen a valóságos megrendelő, hogy piedesztálra az állam és az állampolgár viszonyrendszerében az állampolgár állhasson, ehhez jelentős további változtatásokra van szükség, s ez természetszerűleg megérinti ezt a területet is, amit a nemzeti és etnikai kisebbségtől kezdve általában, mondhatom, a nem szociális típusú hátrányok kiegyenlítésére irányuló közös területünk erőfeszítése jelenthet.
Ezzel most tulajdonképpen nemcsak a felfogásomat, hanem a tevékenység dallamát is szerettem volna jelezni, hogy mire szeretnék törekedni a következő időszakban; jelezvén azt is, hogy ebben a pozícióban azok pártján kívánok lenni, akik ezt a sajátos aspektust érvényesíteni kívánják, a hátrányban lévők, a gyöngébb helyzetben lévők vagy a startvonalon ott nem lévők pártján, hogy erre a startvonalra odaállhassanak, hogy szuverén módon megvívhassák a versenyüket, és a verseny megvívásához szükséges feltételeik adottak lehessenek egyre inkább és bővülő mértékben.
Néhány megjegyzést szeretnék tenni a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban. Az amúgy eltérő véleményeket valló politikai pártok felfogásának egyaránt az a lényege, hogy a kisebbségek léte az ország egészét gazdagítja, és az ő állapotaik, lehetőségeik a hazai többség lehetőségeire nézve is lakmuszpapírt, próbakövet jelentenek. Ilyen értelemben akkor, amikor a többségi nemzet élethelyzetei sorában nem egyszer kisebbségben van, a demokratikus lehetőségeit pontosan leírja az a korlátrendszer, ami a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek sora, vagy még karakteresebben is fejezi ki ezt az ő sorsuk és lehetőségük. Demokratikus előrehaladásunknak ez egy mérőpontja, lakmuszpapírja, ezért nemcsak a nemzeti és etnikai kisebbség iránti személyes elkötelezettségünk a velük való együttműködés kiindulópontja, hanem a többséghez tartozók érdeke is a demokratikus viszonyokat illetően.
A kisebbségi joganyag 2005-ben változott és a következő kisebbségi választások alkalmával már egy megváltoztatott rendet kell beüzemelnünk. Ez a joganyag nem kevés vita árán alakult úgy, ahogy alakult. A következő időszakban komoly lecke lesz az új rendszer beüzemelése. A nemzeti és etnikai kisebbségek területén kulcskérdésnek tartom, hogy e közösségeknek ne csak verbálisan vagy írott formában, hanem valóságosan is legyen meg a lehetőségük arra, hogy a legfontosabb kulturális és oktatási intézményeik irányításában részt vegyenek, illetve átvegyék azok irányítását és fenntartását. Persze mi is tudjuk, hogy ezt könnyebb mondani, mint csinálni, e tekintetben mégis pártolom az érintettek kezdeményezéseit.
A következő dolog, amit szóba hoznék, a civil világ ügye. A Nemzeti Civil Alap működésének már megvannak azok a tapasztalatai, amelyek alapján azt értékelni tudjuk, és az értékelésből különböző szabályozási konzekvenciákat levonjunk. Most úgy fogalmaznék - nem megelőlegezve az értékelést -, hogy az eredeti szándékot, a civil forrásokhoz való hozzáférés nyitottságát a politikától távol, a pártpolitikától elválasztottan, a támogatáshoz való hozzáférés lehetőségét tovább növelve kell erősíteni. Ez újabb minőségi kihívást jelent a Nemzeti Civil Alap működését illetően. A részletekbe most nem mennék bele, de az biztos, az is a demokratikus előrehaladásunk egyik lakmuszpapírja, hogy ez a dolog működik Magyarországon.
Fontosnak tartom a fogyatékossággal élők szuverenitásának különféle eszközökkel való megerősítését, azt, hogy az őket támogató rendszer ne a kiszolgáltatottságukat növelje a többségi társadalommal szemben, hanem erősítse az önálló startvonalra állásukat. Bármilyen zavaros is a szókép, azt akarom hangsúlyozni, hogy a szuverenitásukat, a támogatást nyújtó többségtől való független lehetőségeiket kell erősíteni. Ehhez a lehetséges támogatások áttekintése, normativitása, standardok kialakítása és újbóli végiggondolása szükséges, valamint egy olyan társadalmi szemlélet erősítése, amelyik nem félrefordítja a fejét, és nem sajnálkozik, hanem a szuverenitás szem előtt tartásával partneri kapcsolatokat épít ki.
A következő időszak fejlődése szempontjából kulcskérdésnek tartom a fogyasztóvédelem kérdését. Ahogy a kilencvenes évek elején a pártpolitikai közélet mellett kialakult a kultúrában, a munkavilágában és más szférákban is egyfajta strukturálódás, ugyanígy az élet egy más területén fontos és biztonságot adó pont, ha képesek leszünk társadalmasítani a fogyasztóvédelmet. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez a kérdéskör beletartozik-e a bizottságuk hatókörébe, de ha nem tartozik is bele, javaslom, hogy önszorgalomból vállaljanak ebben szerepet, mert bármennyire is távolinak tűnik ez a bizottság eredeti statútumától, mégis nagyon összefügg a társadalmi önvédelem bizonyos kérdéseivel, a gazdaságot nagyon komolyan feszegeti a fogyasztóvédelem kérdése.
Végül, de nem utolsósorban szeretnék szólni a romaügyekről is. Ennek keretében kulcskédésnek tekintem azt a lépéssort, amely egyidejűleg képes javítani a helyzeten, és képes formálni a többségi társadalom közvélekedését. Szerencsésnek tartom, és általában a szociális, valamint esélyegyenlőségi kérdések kormányzati kezelését illetően is úgy gondolom, szerencsés, ha a munka világa, a szociális és bizonyos kisebbségi kérdések eszközrendszere átjárásra, a komplex megoldások, a komplex támogatások megvalósítására ad lehetőséget. Ha nagyon le kellene egyszerűsítenem, akkor úgy fogalmaznék, hogy a szegénység, a hátrányos helyzet és a kirekesztés elleni fellépés direkt eszközei közül a leghatékonyabb a foglalkoztathatóság, és ehhez a képzés, valamint a kulturális feltételek biztosítása. Ezek időbeli és térbeli elválasztása azonban nem hoz sikereket, csak a komplex programok, az eszközrendszerek komplex használata nyújt segítséget. A romaintegrációhoz is ez az egyik kulcs. Ebből a szempontból szerencsésnek tekintem, hogy a tárca széles feladatkört kapott a szakképzéstől a foglalkoztatáson át a szociális és kisebbségi esélyegyenlőségig, így lesz módunk ennek az eszközrendszernek az integrált felhasználására. Számtalan példát ismer az európai szaksajtó. Ma már komoly értelmisége van ennek a területnek, a szakemberek ezernyi megoldási lehetőségről tudnak.
Azt kell mondanom, talán a politika és a nem szakértő politikusok - itt most nem az itt ülőkre gondolok, hanem az általában a közéletben szerepet vállalókra - és a szakértők között, az értelmiség, a meglévő megoldások között hidat verni is feladatot jelent a következő évben, hogy képes legyen azt a gondolatot, azt az eszközrendszert, szellemi eszközrendszert a politika, a kormányzás használni, ami már talán évekkel ezelőtt kialakult, de még a gyakorlatban nem öltött testet; hogy ilyen árnyaltan fogalmazzak. Tehát indokolt, hogy a végrehajtásban, a megvalósításban az önkormányzatok és a kormányzás szintjén is ezt a fajta szellemi vagyont, terméket jobban használjuk a későbbiekben.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, miniszterjelölt úr. Akkor most a bizottságon a sor. Akinek kérdése van a jelölthöz, jelezze, és tegye föl a kérdését.
Pettkó András, parancsoljon!
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Tisztelt Bizottság! Nekem két kérdéscsoportom lenne. Az első a Nemzeti Civil Alapprogramra vonatkozik. A miniszterelnök úr a kampány során megígérte - de a kormányprogramban ezt nem láttam -, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram kapcsán a maradványképzési és a tartalékképzési kötelezettség teljes mértékben meg fog szűnni. Mindannyian tudjuk, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram - hiszen a teremben ülők többsége volt valamikor civil szervezetnek tagja - attól a problémától szenved, hogy a civil szervezeteknek az év végéig sok esetben nem sikerült kifizetni a támogatási összegeket. Ez jelen pillanatban már egy 2,5-3 milliárd forintos összeg, az év végéig ez, mondjuk, 4,5-5 milliárd forintra fog fölmenni; a következő évben pedig már a teljes egyévi 7 milliárd forint fog elveszni a civil szervezetek számára, ha ez az értelmetlen, bár a költségvetés számára biztosan hasznos dolog megmarad. Mit gondol erről a miniszterjelölt úr? Tartja-e az új kormány azt az ígéretét, hogy az NCA tekintetében és a többi civil támogatások tekintetében ezt a maradványképzési és tartalékképzési kötelezettséget el fogja törölni?
A másik kérdésem szintén a civil szervezetekkel kapcsolatos. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon körülbelül 70 ezer civil szervezet van bejegyezve, ennek körülbelül az egyharmada jól működik, a másik egyharmada csak vegetál, a harmadik egyharmada pedig már csak papíron létező szervezet. Nem gondolják-e azt, hogy egy új törvénymódosítással valahogy rendet kellene tenni, hogy tudjuk, kik azok a civil szervezetek, amelyek működnek, és milyen módon gondolják ezt megoldani?
A másik terület, amivel kapcsolatosan szeretnék kérdezni, a drog-kábítószer kérdése. Elolvastam a kormányprogramot: két és fél sor van benne a kormány elkövetkező négyéves drogstratégiájáról. Azt kell mondjam, hogy a kormány alapvetéseivel, amit a kábítószer-probléma kezeléséről ír, az MDF egyetért, csak nagyon hiányosnak találja, hiszen csak néhány sor van róla. Gondolok itt arra, hogy a miniszter úr miképpen fog együttműködni például az oktatási miniszterrel az iskolai drogmegelőzés támogatása tekintetében. Gondolnak-e itt például a DADA-program vagy más ilyen programoknak az elindítására? Milyen struktúrában fog működni a minisztériumon belül a kábítószerügy? Esetleg lesz egy szenvedélyfőosztály, ahova az alkohol, a cigaretta is oda fog tartozni? Milyen struktúrát fog ez eredményezni?
S ennél talán fontosabb kérdés, hogy a kormányprogramban az egészségügyi fejezetben található a kábítószer-probléma kezelésének az ügye. Ezt az MDF helyes dolognak tartja, viszont az Egészségügyi Minisztérium szerepvállalását az elkövetkező négy évben ezen a területen szintén nem láttuk a kormányprogramban. Mit gondol erről a miniszterjelölt úr?
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Miniszterjelölt úr, most kíván válaszolni, vagy gyűjtsünk még esetleg a civil világhoz kérdéseket?
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Szerintem gyűjtsünk, elnök úr, minden területtel kapcsolatban.
ELNÖK: Jó. Akkor van-e még a civil ügyekkel kapcsolatban kérdés? Tessék parancsolni!
BÍRÓ ILDIKÓ (Fidesz): A civil szervezetek régi panasza, hogy nagyon bonyolultak az állami pályázatok, és nagyon nehéz megfelelni nekik; költséges és nehéz munka kitölteni ezeket a pályázatokat. Rendszerint hivatásos pályázatíróhoz kell fordulni azért, hogy elnyerjék őket, és így sem biztos, hogy elnyerik. Nem véletlen, hogy csak törtrészük teljesíti a feltételeket, mondjuk, 60 ezerből 12 ezer. Tervezik-e a kiírások egyszerűsítését vagy a pályázatírók számára valamilyen felkészítő program elindítását?
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Azt mondják itt az elnöktársaim, hogy minden témához gyűjtsünk kérdéseket, és aztán majd két-három menetben lehet talán válaszolni.
Van-e még kérdés? Alelnök úr!
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tekintettel arra, hogy elég széles a munkaterülete miniszter úrnak, ezért széles területre kell rákérdezni.
A kisebbségekre vonatkozó joganyagról tett említést miniszterjelölt úr. Szeretném megkérdezni, milyen konkrét elképzelései vannak a kisebbségekre vonatkozó joganyag módosítására vonatkozóan, hiszen ezek elég súlyos kérdések, és kétharmados törvényeket érintenek.
Másrészt pedig én nagyon pozitívan értékelem azt a mondatát, hogy az intézmények átvételéhez pozitívan szeretne hozzáállni. De tudjuk, hogy ez egyrészt jogszabályi kérdés, amiben már sok pozitív lépést tettünk az elmúlt években, ugyanakkor nagyon komoly és konkrét költségvetési kérdések ezek. Mit lát jelen pillanatban miniszterjelölt úr, konkrétan milyen költségvetési mozgástere lesz? Ismerve azt is, hogy a minisztériumok mozgástere, legalábbis amit a sajtóból hallunk, szűkül, más testületek mozgástere pedig növekedni fog. Tehát kifejezetten, konkrétan a kisebbségek intézményátvételére, működtetésére vonatkozóan lesz-e lehetőség a költségvetés bővítésére? Hiszen azt hiszem, konkrétan mégiscsak erről szól a történet.
A fogyasztóvédelem ügyét, bár valóban lehet, hogy első pillanatra távolinak tűnik a bizottságunk területétől, de azt gondolom, egyetérthetünk miniszterjelölt úrral abban, hogy közelítenünk kellene. Szeretném jelezni, hogy az elmúlt években minden esztendőben meghallgattuk az ombudsmanok beszámolóit, jelentéseit az előző esztendőről, és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának éves jelentéseiben elég komoly visszatérő jelzés, illetve téma, amit általában meg is szoktunk vitatni a bizottságban, nem sok előrehaladással, de legalább a bizottság szintjén már tudatosítottuk azt a nagyon általános jelenséget, hogy bizony óriási probléma van Magyarországon az állampolgárok jogtudatos magatartásával kapcsolatosan. Ez nyilván egyrészt abból ered, hogy nagyon kevés az információ, illetve kevés segítséget kapnak abban, hogy el tudjanak igazodni az egyre bonyolultabb jogi környezetben, amely körülveszi őket, s azt gondolom, a fogyasztóvédelem az egyik pregnáns példája ennek a kérdésnek. Én tehát tudnám javasolni, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosával, akinek már voltak konkrét kezdeményezései ezen a területen, jó lenne valamiféle együttműködést vagy "kampányt" indítani, mert ez bizony rendkívül fontos terület, és azt hiszem, lenne mit tennünk.
A harmadik téma, amire szeretnék rákérdezni, az egyházakkal való együttműködés kérdése, tekintettel arra, hogy több olyan terület van, amely, azt gondolom, nagyon komolyan érinti az egyházakkal való együttműködés lehetőségét vagy nem lehetőségét. Szeretném konkrétan megkérdezni miniszterjelölt urat, milyen elképzelései vannak az egyházakkal, különösen az intézményfenntartó egyházakkal kapcsolatosan, hiszen itt legalábbis minimálisan a szociális szférát nagyon komolyan érinti ez az együttműködési kényszer vagy lehetőség; másrészt pedig a kormányprogramnak van egy-két érdekes mondata ezzel az összefüggéssel kapcsolatosan. Ha lehet idéznem: "A kormány számít az egyházak erkölcsi nevelő, kulturális, oktatási és szociális tevékenységére." Szeretném kérdezni, milyen szinten, milyen minőségben számít erre a kormányzat. Illetve: "Az egyházi finanszírozás korszerűsítésével támogatja az egyházak részvételét az állam kötelező feladatainak ellátásában." Mit ért esetleg ön - most nyilván nem a kormányprogram vitájáról beszélünk, de mit ért ön esetleg - ezen a finanszírozási korszerűsítésen? S a támogatás konkrétan mit jelent az egyházak vonatkozásában? Az jó lesz az egyházi intézményeknek vagy rossz lesz az egyházi intézményeknek, ha a kormány támogatni akarja az egyházakat?
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Az első kört lezárom, és válaszadásra megadom a szót a miniszterjelölt úrnak.
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Először Szászfalvi alelnök úr kérdésére válaszolok. Az egyházak finanszírozásának, tevékenységük támogatása korszerűsítésének tekintetében kulcselemnek a kiszámíthatóságot tartom. Azt szeretném a magam tevékenységével támogatni, hogy ne legyen éves politikai viták tárgya az egyházi intézményi működés támogatása, hanem az előre kiszámítható standardok, normatívák szerint alakuljon. A másik követelmény pedig az, hogy érvényesüljön a szektorsemlegesség elve. Ez természetesen minden állami közszolgáltatásra, az oktatástól a szociális és egészségügyön keresztül minden felvállalható közszolgáltatásra vonatkozik, és vonatkozik mindenkire, aki törvényes és szektorsemleges paraméterek alapján, akkreditált módon közszolgáltatást vállal. Ez az egyházaknak és a szolgáltatást igénybe vevőknek egyaránt érdeke.
A fogyasztóvédelem a magyar demokratikus működés szempontjából kulcsterület, amely megérdemli, hogy külön napirendre tűzzük, akár műhelymunkában is. Azokban a fogyasztói társadalmakban, ahol társadalmasított a fogyasztóvédelem, nagyobb az állampolgárok biztonsága. Ahol társadalmasított a fogyasztóvédelem, ott még a direkt politika világát is jelentősen képes korlátozni, befolyásolni, a saját dolgával, törekvéseivel körülvenni. Nem akarok az Egyesült Államok példájára utalni, ahol meg is érintette ezt a szférát a fogyasztóvédelem jelenléte, de bizonyos, hogy az elkerülhetetlen globalizáció okozta személyes kihívásokra, bizonytalanságokra, a közösségi és egyéni érdekek sokszor felemlegetett sérelmére a fogyasztóvédelem adhat egyfajta választ, és ha ezt nem is totálisan - mert totális válaszok ebben a világban nincsenek -, de jelentősen befolyásoló módon éppen a fogyasztóvédelem társadalmasítása teremtheti meg. Én kész vagyok ombudsmannal, parlamenti bizottsággal, társadalmi szervezetekkel, e kérdéssel foglalkozó szakértőkkel tételesen is együttműködni, mert olyan óriási jelentőséget tulajdonítok az állampolgárok biztonsága és a kiszámítható környezet szempontjából a fogyasztóvédelemnek.
Igaza van alelnök úrnak abban, hogy az intézmények átvétele szempontjából csak az egyik kérdés a jogi feltételek rendezése, a másik pedig az, hogy milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Nem akarok titkot csinálni abból, hogy bármilyen közszolgáltatás esetén arra, hogy az intézmény ne szektorsemleges módon működjön, nagyon sokszor szinte az az utolsó érv, hogy így meg lehet oldani a működés alulfinanszírozását, ami nyilván azt jelenti, hogy minőségrontást hajtunk végre azért, hogy ne kelljen több közpénzt fordítani az adott célra. Hány területen van ez így! Amikor eljutunk a kisebbségi intézmények működtetéséhez, minden alkalommal szembenézünk azzal, hogy ha olyan támogatással adnánk át, mint ahogy az állami szférában működtetjük, az nem volna elégséges ahhoz, hogy a kisebbségi önkormányzati intézmény szuverén módon működjön. Ez nagyon elgondolkoztató, de nem kisebbségspecifikus probléma ma Magyarországon. Alelnök úr erre is rátapintott a kérdésével. Mi lehet a megoldás? Hosszú távon egészen biztosan az, hogy erősödik a közösség intézményfenntartó ereje. Ez az emberek gazdagodását, a közösségek forráshoz való hozzájutását, a civil társadalom, a karitatív lehetőségek, a mecénálás erősödését jelenti, valamint azt, hogy az itt élő nemzetiségek anyanemzetei kölcsönösségi alapon szerepet vállaljanak az ilyen intézmények támogatásában. A KVI-vel előkészítés alatt van egy olyan rendelettervezet - Heizer elnök úr ezt meg tudja erősíteni, mert ő írta le nekem -, mely szerint az országos önkormányzatok 2006. december 31-ig tulajdonba kapják a jelenleg ingyenesen használt ingatlanjaikat, ami persze nem arra az ingatlanvagyonra vonatkozik, amiről most beszélünk, de mutatja azt az irányt, amely irányban haladni akarunk.
A kisebbségi joganyag változtatása többek között jelenti azt, amit az előbb mondtam, de jelenti azt is, hogy 2008. január 1-jétől a központi költségvetési szervi gazdálkodásra térnek át a kisebbségi önkormányzatok. Ennek a pénzügyi és jogszabályi feltételeit kell megteremteni, ez is egy jogszabály-alkotási lecke. S van egy törvényi kötelezésünk arra nézve, hogy a kormánynak rendeletben kell szabályoznia, differenciálnia a kisebbségi önkormányzatok központi támogatását. A szaktárca ezt most belső egyeztetésen körözteti, hogy ennek a szakmai tartalmát áttekintsék. Ezek egészen biztosan leckét jelentenek. A kisebbségi választások előkészítése nagyon komoly felkészítést és a választási procedúra menedzselését jelenti. Már most lehet látni, hogy ez mekkora kihívás.
Bíró Ildikó képviselő asszony azt mondta, hogy bonyolultak a pályázatok és a civilek számára szinte áttekinthetetlen bonyolultságú követelményeket jelentenek. Ez valóban így van. A pályázatok eltérő bonyolultságúak abból a szempontból, hogy ki írja ki azokat. Az elmúlt év tavaszán egy sor kormányrendelet módosításával az európai pénzek pályázatait a civilek számára sikerült jóval egyszerűbbé tenni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a kérdés már megoldódott, de azt igen, hogy az elemi racionalitás határáig sikerült bizonyos egyszerűsítéseket véghez vinni. Ilyen például a fedezetbiztosíték eltörlése a civil pályázók esetében, vagy a tartozásigazolás kötelezettségének az eltörlése. Aztán ilyen a kis értékű pályázatoknál a külön eljárási technológia leírása. Egy olyan túlbiztosított rendszert működtettünk az ezredfordulót követő időszakban, amely az ellenőrzésre, az akkreditációra szinte többet költött, mint kis értékű pályázatok esetén az elnyerhető összeg nagysága. Könnyen belátható, hogy ezen változtatni kellett. Az abszurditásokat sikerült a rendszerből kivenni, de biztos vagyok benne, hogy a kuncsaft szempontjából ezt még egyszer érdemes lesz megnézni.
Ugyanezeket a dolgokat az NCA-val kapcsolatban is számtalanszor elmondják a civil szervezetek, beleértve a formailag hibás pályázatok eleve elutasítását, a korrekció meg nem engedését stb. Ez a helyzet mára már megváltozott. Miközben egy pénzforrásnak az a szándéka, hogy független finanszírozást teremtsen meg, aközben azt a kaput kinyitni, hogy be lehessen jönni, nem túl nagy győzelem.
Ezt tehát én is inkább a trivialitások irányába sorolom, hogy egy tipikusan olyan világ, amelyik nem hivatali alapon épül, és nem a hivatali szaktudás szempontjából szerveződik, civil világ, ott én is azt gondolom, technikai minimum megengedni a korrekció lehetőségét. Megjegyzem, ezt máshol is normálisnak látnám, itt pedig különösen.
Tehát amikor az elején azt mondtam általában is a kormányzati változtatásokra, hogy "a kuncsaft rendel" elv szempontjából kell vizsgálni a kormányzati működést és változtatni a közszolgáltatásokon, akkor azt is gondolom, hogy a működés során nem elegendő ezt mondogatni, hanem olyan monitoringot és olyan fajta működés-visszacsatolást kell tudni csinálni, ami érvényre juttatja ezeket a szempontokat. Én ezzel nagyon egyetértek.
Van ma is drogügyben együttműködés az oktatási, egészségügyi tárca és a mai ICSSZEM környékén, kortárs segítőképzés, pedagógus-továbbképzés ügyében. Én ma úgy gondolom - utalva Pettkó András kérdésére -, hogy az egy sziszifuszi lecke, ami a családokban hol a drámai esetek kapcsán, hol az erről szóló híradások kapcsán, hol a közös tanulásunk kapcsán világossá válik, hogy a drog mennyiben más, mint a mai szülők fiatalkorának a - idézőjelben - "drogja", a cigaretta és az alkohol; hogy ez mennyire más kihívást jelent a családok számára. Azok a rutinok nem működnek, amely rutinok - bocsánat, hogy így fogalmazok - a mi gyerekkorunkban, saját magunkkal szemben működhettek. Itt olyan helyzetet kell teremtsünk, hogy ne csak a szakértők tudják, miért más ez a dolog, hanem kell tudják a családok is. Én magam ezt látom a legnagyobb kihívásnak, és mint egy gyerekes apa, számtalanszor eszembe jut, hogy te úristen, mit is csinálnék akkor, ha valami folytán, ne adj' isten, ilyen helyzetbe keveredne a lányom, aki most tizenegy éves, és lassan eljut abba a korba, hogy megkérdezi otthon tőlem, hogy te, papa, akkor ez most miért nincs rendben, és aki kipróbálta, avval miért van baj, vagy hogyan ússza meg, vagy miért olyan dráma ez, és miért néztek rám ilyen szörnyülködve, ha ilyet kérdezek. Én hivatalból fogok foglalkozni nyilván ezzel az üggyel mint miniszter, és igyekszem rendesen megtanulni, hogy szakszerűen járjak el és hozzak döntéseket, de őszintén szólva bennem van személyesen a frász és a dráma, hogy te úristen, csak tudjam elkerülni magam is, hogy egyszer valójában szembe kelljen néznem ilyennel. S ez egy kicsit motivál arra, hogy próbáljuk meg megváltoztatni a hivatalosságát, a szakszerűségét; nem abban az értelemben, hogy kevesebb legyen a szakszerűség, hanem kevesebb távolságtartás és sokkal emberközelibb segítségek és megoldások legyenek.
A civil szervezetek száma kapcsán én valóban tényleg 50 ezerről tudok, ami működik; így lehet, ahogy képviselő úr mondja, hogy 70 ezer van bejegyezve, 50 ezer, ami életjeleket mutat, és ebből aktív működése annyinak van, amennyinek, időszakonként is változóan. Az, hogy a világ ilyen, hogy sokan próbálkoznak, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem, ezt úgy összességében természetesnek tartom. Ha itt a rend alatt azt javasolja, hogy a nagyobb transzparenciát, jobb áttekinthetőséget, a támogatások szempontjából meg a társadalmi kapcsolatépítés szempontjából is a valóságosságot jobban mutató képpel rendelkezünk, akkor én ehhez partner vagyok. Ugyanakkor a másik oldalon meg az a véleményem, hogy virágozzék száz virág, minden kísérlet; aztán legföljebb az a vége, mint a vállalkozások világában is, hogy az egyik jön, a másik megy. De hogy lehessen látni, egyébként ki az, aki valójában van, ezzel én egyetértek, ha erre jó szakmai megoldás található.
NCA-ügyben azt mondja a képviselő úr, hogy szóba került ez a maradványképzés, tartalékképzés ügye. Én valóban részt vettem olyan megbeszélésen, ahol az NCA tanácsának képviselői, kurátorai - nem is tudom, mi a pont megnevezés - ezt felvetették, és részben ismerem az ezzel kapcsolatos korábbi levelezéseket is, amiben miniszterelnök úrhoz fordultak. Azt kell mondjam, úgy korrekt, ha azt mondjuk, hogy erre vonatkozóan a felvetés, az ismert válasz nem több annál, mint hogy értjük, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram szempontjából ez milyen problémát és korlátokat jelent. Ugyanakkor olyanfajta precíz ígéret, hogy makroaspektusból egy adott területen fölnyitva a kaput ezt el tudjuk engedni és egy totális megoldást tudunk rá, ez nem hangzott el. Ezzel együtt ebben a székemben is meg ilyen kvázi civilként is a civilek pártján vagyok. De ígéretet tenni arra, hogy mértékekben mit tudunk lépni, ezt most nem akarnék a bizottság előtt, ehhez egy kicsit felelősebben kellene megnéznem a számokat.
Hozzáteszem, hogy más a maradványképzés, nemcsak műfajilag, hanem hatását tekintve, és más a kötelező tartalékképzés kérdése. A maradványképzés egy kísérlet arra, hogy egy korábban megteremtett problémát hogyan varrjunk el a makropénzek szempontjából. Azt gondolom, valamilyen utat be kell itt járni, ez nem megúszható. A tartalékképzés pedig nem PM-es alkalmazottak számára kevéssé kedvelt megoldása bizonyos makroügyeknek. E mellett én nem tudnék lelkesedni egy pillanatig sem, nehogy valaki ezt gondolja, és itt a meghallgatás hivatalosságával sem tudnék nagyon sok érvet mondani rá, azon túl, ami egy normális pénzügyi érvelés volna.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A következő körben Semjén Zsolt, parancsoljon!
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Nagyon szépen köszönöm. Én igazából egy hozzászólást, illetve reflexiót is szeretnék tenni két vonatkozásban.
Az egyik, amit Szászfalvi László elnök úr is mondott, hogy a kormányprogramban hasonlóképpen van említve, mint miniszter úr is mondotta, hogy az egyházi közfeladatot átvállaló intézmények finanszírozása kiszámítható legyen. Miniszter úr, nagyon egyszerű ezt megoldani: be kell tartani a hatályos szerződéseket, részint az Apostoli Szentszékkel kötött szerződést, részint a protestáns egyházakkal kötött szerződéseket, a Mazsihisszel kötött szerződést, illetve az Alkotmánybíróságnak a korábbi határozatait. Amennyiben ez betartásra kerül, akkor nagyon pontosan kiszámítható a közfeladatot átvállaló egyházi intézményeknek a finanszírozása. Ha megengedi, miniszter úr, egyetlen példát mondanék, milyen problémák adódnak ebből, ha mindez nem tartatik be.
A szociális törvény tekintetében még Csehák Judit idejében a vatikáni szerződéssel ellentétesen átvariálták a szociális törvényt; természetesen az Alkotmánybírósághoz fordultam, meg is nyertük, az Alkotmánybíróság megsemmisítette az ide vonatkozó paragrafust. Ehhez képest a 2006-os költségvetésben tartalmilag ugyanez visszacsempészésre került, természetesen újra Alkotmánybírósághoz fordultunk; nem kell hozzá prófétai karizma, hogy azt mondjam, hogy meg fogjuk nyerni, hiszen van rá egy hatályos nemzetközi szerződés, van rá alkotmánybírósági döntés. Igen ám, de mi történik azzal a kimaradt finanszírozással, ami január 1-je és az Alkotmánybíróság döntése között eltelik? És ha ehhez még hozzászámoljuk, hogy például az egyházi szociális intézmények tekintetében körülbelül 250 ezer forinttal kapnak kevesebbet az egyházi szociális intézményben ellátottak, akkor belátható, hogy ez nagyon sok embernek az ellátását érinti, nagyon sok embernek a szabad intézményválasztását érinti. Ráadásul ha az egyház nem látná el ezt a feladatot, akkor ezek nagy részében egyáltalán nem lenne szociális ellátás.
Itt tehát én azt kérem miniszter úrtól, mielőtt bármilyen átvariálása történik az egyházi intézményekkel kapcsolatos jogszabályoknak, előtte tanulmányozzák az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit, illetve a hatályos nemzetközi szerződést tartsák be.
A másik megjegyzésem ahhoz kapcsolódik, amit miniszter úr itt a drogügyben elmondott. Számomra megnyugtató volt, ami a szavakból kitűnt, mint miniszter úrnak a személyes álláspontja. Az én aggodalmam nem is miniszter úr vonatkozásában van, hanem a Szocialista Párt koalíciós partnere vonatkozásában; az SZDSZ kendermagosaira gondolok. Például az Új Generációnak arra a sajátos levelére, amit Kuncze Gáborhoz írtak, amiben követelik a drogliberalizációt, a könnyű drogok legalizálását és egyéb, szerintem családellenes lépéseket.
Sőt ide érhető Hegyi Gyulának is egy nagyon furcsa cikke, amelyben szintén a könnyű drogok vonatkozásában politikai aspektusból a liberalizálás mellett száll síkra. Arra kérem miniszter urat, hogy az a szemlélet, amit itt elmondott, érvényesüljön a kormányban, és arra biztatnám a kormányt, annak is különösen a szocialista tagjait, hogy a drogos deviáns nézetekkel szemben lépjenek fel. Bízom benne, hogy az a szemlélet fog majd tükröződni, amit miniszter úr itt elmondott, nem pedig az SZDSZ kendermagosainak az álláspontja.
ELNÖK: Köszönöm. Farkas Flórián!
FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Az mindenképpen pozitív, hogy miniszter úr szóba hozta a cigányügyet, és hogy a roma évtized program keretén belül kiemelten kíván az integráció kérdésével foglalkozni. Az is biztató, hogy ez a terület miniszter úrhoz tartozik, ha az előző ciklus cigánypolitikáját nézem.
Azonban engedjen meg nekem néhány kérdést, amelyekben nem látok tisztán, mert a programnak a cigányságot érintő elemei ezeket nem tartalmazzák. Ma már mindenki előtt világos, hogy a magyarországi munkanélküliségi ráta nem egyenlő a cigány munkanélküliségi rátával. Míg az általános munkanélküliségi ráta 7,5 százalék, addig a cigányok esetében ez 70, de vannak területek, ahol 90 százalék, sőt még nagyobb, ott, ahol mindenki cigány, a rendőr is, a postás is meg a polgármester is. Ilyen például Tiszabő. Nem tudom, hogy miniszter úr milyen konkrét foglalkoztatási elemeket kíván bevezetni, mert a közmunka és a közhasznú foglalkoztatás újratermeli a szegénységet, a nyomort. Időnként politikai döntések alapján valósulnak meg rövid távú foglalkoztatások, de ezek nem kerülnek igazán a munkaerőpiacra. Az 5-6 milliárd forintos közhasznú foglalkoztatás nem jó befektetési politika.
Mit kíván tenni a kormányzat, illetve miniszter úr az árvízkárok enyhítése érdekében? Az árvíz nagyon súlyosan érintette a cigányságot. A cigányok nagy része periférián él, főleg a kisebb településeken és a víz akarva-akaratlanul is elérte őket. Erősödött a nyomor. Ez erősítette azt a szociális életlehetetlenséget, amely a cigánytelepek körül már régebben kialakult. A kérdésem kettős: egyrészt mit kíván tenni az árvíz kezelése tekintetében a cigányság körében, másrészt folytatódik-e a telepfelszámolás. A roma évtized program keretében hogyan kívánnak együttműködni például a Világbankkal? Ebben a kérdésben sajnos nem látunk tisztán.
Mit kívánnak tenni a Magyarországi Cigányokért Közalapítvánnyal? Ez volt az egyetlen olyan intézmény, amely konkrét eredményeket tudott felmutatni, s nemcsak azért, mert Varga József képviselőtársam volt ennek az irányítója, hanem azért is, mert olyan tartalommal volt megtöltve - s egy bejáratott konstrukcióról van szó -, amit már értettek a cigány emberek és a többségi társadalom is befogadta. Érdemes lenne ezzel kapcsolatban egy hatásvizsgálatot végezni, még akkor is, ha valamennyit azért tudunk erről, mert a társadalmi befogadottsága annak érdekében, hogy több pénzt tudjunk belerakni, szakmapolitikai kérdés is lehetne.
Örülök, hogy miniszter úr érintette a kisebbségi közösségi jogok kérdését és a kisebbségi választások bonyodalmát. Ez a bonyodalom nem volt elkerülhető, de az új választási eljárás az etnobizniszt valamelyest talán ki fogja szűrni. A kisebbségek kedvezményes mandátumát illetően példátlan együttműködés volt a kormányzat és az ellenzék között. Az előző ciklus utolsó plenáris ülésének napján az alkotmányügyi bizottság részéről azt a megerősítést kaptam, hogy meg fogják szavazni, de még a plenáris ülés napirendjére sem került, mert a szocialista többség leszavazta. Elnézést a kifejezésért, de ezzel önmagukat hazudtolták meg. Miniszter úr lát-e lehetőséget arra, hogy ha a Fidesz-frakció feleleveníti ezt a kérdést, akkor a kisebbségek kedvezményes mandátuma még az őszi választások előtt életbe lépjen? Addig még van néhány hónap és már annyira előrehaladott állapotban van a dolog, hogy tényleg már csak egy parlamenti döntés szükségeltetik ehhez.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e további kérdés? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, miniszterjelölt urat kérem meg válaszadásra.
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Semjén képviselő úr az egyházi közfeladatok támogatásával kapcsolatban mondta el az álláspontját. Azt nem vitatom, ha senki nem indít vitát a pénzek tartalmát illetően, akkor nincs vita és van egyfajta kiszámíthatóság. Én pedig úgy gondolom, hogy akkor megnyugtató a helyzet, ha ennek a mechanizmusát is rendezzük. Magyarán az utólagos elszámolást kivesszük a finanszírozásból és előre világos normatívák szerinti, kiszámítható finanszírozást biztosítunk a közfeladathoz. Tapasztalataim szerint az egyházi kiegészítő normatíva a zavar oka és mindenkori terepe a különféle politikai és pártpolitikai szándékoknak, ezért ennek a kivételét szeretném ebből a rendszerből. A kormány megalakulása után az első napokban foglalkozni fogunk ezzel a kérdéssel, és én is azon leszek, hogy olyan megoldást találjunk, amelyik transzparenssé, kiszámíthatóvá és szektorsemlegessé teszi ennek a közfeladatnak a finanszírozását, ami azt jelenti, hogy az utólagos kiegészítő normatíva megállapítását megszüntetjük. Ez a szándékunk és reméljük, hogy ebből jól fogunk kijönni.
A másik felvetését úgy tekintem, mint hozzászólást. Hadd tegyek hozzá én is valamit, bár ilyen kérdés nem vetődött fel. A drog ma leginkább olyan ügyekre hajaz Magyarországon, de Nyugat-Európában is a fejlett demokráciákban, amelyek kapcsán különféle politikai szervezetek rendkívül jól tudják az arcélüket bemutatni. Elég karakteres különbségeket tudnak felvázolni arra nézve, hogy ki milyen politikai értékek mentén elkötelezett. Én pedig azt látom, hogy az állampolgároknak legkevésbé ezzel segítünk, leginkább pedig azzal, ha a személyes problémáik iránt jóval megértőbbek vagyunk. Ebben a kérdésben én a segítség és a megoldás pártján állok. Nem a minősítések pártján, hanem a segítés és a megoldás pártján. Ha a kuncsaft fejével gondolkodunk, nem is tehetünk másként. Egy más területről hozok példát, hogy érthetőbb legyen, mire gondolok. Sokan azt mondják, a közösség, a nemzet erőforrásainak felhasználása szempontjából nem racionális az, ha mindenki a felsőoktatásban szerez diplomát. Ha valamilyen elemzését adnák a munkaerőpiacnak, a várakozásoknak vagy a közpénzek felhasználásának, ennek biztosan volna valamilyen elvont szakmai racionalitása, de én nem tudok másképp gondolkozni erről, csak úgy, hogy abból indulok ki, helyesnek tartanám-e, ha az én gyerekemnek bárki is korlátozná azt a szándékát, hogy a felsőoktatásban szerezzen bármilyen diplomát, olyat, ami a tehetsége és a kedve szerint való.
S azt kell mondanom, nem szeretnék olyan országban élni, ahol ezt bárki megmondja neki, és bárki azt mondja, hogy most kevesebb ilyenre meg olyanra van szükség a felsőoktatásban. Azt el tudom képzelni, hogy azt mondja, hogy ha neked olyan diploma vagy olyan szakma kell, amelyik most és a következő ötven évben a munkaerőpiacon szerintünk nem perspektivikus, vagy az csak munkanélküliséget jelent, akkor ezt te fizesd ki. De hogy én kifizethessem és megszerezhesse a gyerekem, ezt ne korlátozhassa senki. Az állam dönthesse el, hogy milyen kapacitásokat hova és hogyan támogat, milyen módon akarja orientálni azt, akit orientálni lehet; nekem pedig legyen meg a lehetőségem, hogy vagy saját erőmből, vagy külön erőfeszítéssel, vagy másik támogatását, szolidaritását kérve, mégiscsak bejárjam ezt az utat, ha akarom.
Summa summarum azt akarom mondani, mindig az segít nekem eligazodni, amikor azt gondolom végig, mit mondanék a szomszéd gyerekére, hogy az a büdös kölök már megint elveszi itten a közpénzt, és filozófus akar lenni, mikor már Dunát lehet vele rekeszteni - most idézőjelbe akarom tenni, nehogy félreértsék -, és egészen más, amikor a saját gyerekemre gondolok: hát miért ne lehetne filozófus az a gyerek, ha ehhez van kedve, ezt szeretné csinálni? Miért ne valósíthatná meg a saját életét? Aztán majd meglátjuk, hogyan tudjuk egymást támogatni, hogy megélhetése és egyebek is legyenek. Én tehát ezt az elvet szeretném követni az ügyekben, mert ez egy erősebb érv, mint a politikai értékválasztás érve; vagy talán lehet, hogy ez a politikai értékválasztás, ez a szempont, hogy az ember induljon ki ebből a közfeladatokban.
Farkas Flórián azt mondja, hogy a munkanélküliség különösen nehéz, drámai és más nagyságrendi arányokat képez a cigány lakosság körében, a roma munkanélküliség sok tucat százalékos. Így van, ezt magam is tapasztaltam. A tapasztalatom ugyanakkor, hogy a segélynél minden megoldás jobb. A segélynél a közmunka, a közmunka plusz képzés még jobb, ha ez kombinálva van, legalább a betanított munkára való felkészítés segíthet. Az a tapasztalatom, hogy ennél talán még erősebb, ha komplex, több eszközrendszert használó programokat egyidejűleg csinálunk; például a cigánytelep felszámolása a mi fejünkben nem buldózert jelent, hanem egészen mást jelent. Olyan pénzügyi és személyes jelenlétet, ami átformálja az életét a közösségnek, és új belső igényeket kelt ehhez, új érdekeltséget, lehetőségeket is teremt. Ezek nagyon bonyolult kérdések, de a kiindulópontjának azt látom, hogy a többségi társadalomnak tisztában kell lennie avval, hogy itt egyszerűen ilyen kár-haszon elven nem gondolkodhat. Nem gondolkodhat úgy, hogy ha itt ennyit befektettem, akkor ennyit most ki akarok venni. Ennek a dolognak az a megoldása más országok példáján, hogy sokkal többet kell ahhoz befektetni, hogy aztán a végén ez majd valamikor valamilyen távlatban egyenlegbe hozható legyen. Aki ezt rövid távon akarja egyenlegbe rendezni, az téved, az nem fog tudni megoldást találni.
Az árvízügynek én utána fogok nézni, de azt tudniuk kell, hogy a kormány döntött az árvízi helyreállítás támogatásáról, a lakóingatlanok esetében természetesen. Ennek a támogatási mértékéről három-négy hete talán egy nyilvános kormányhatározatban döntöttünk. Ez természetesen érinti a szegénysorokat, és külön kifejezetten a leghátrányosabb helyzetűek számára egy új megoldást is kombináltunk a használt lakáshoz jutás lehetőségével, illetve támogatások formájában. Hiszen sok olyan kistelepülés van, ahol elhagyott, még lakható állapotú lakásokhoz való hozzáférés olcsóbban megoldható, és a kártalanítás összege már alkalmas arra, hogy az ilyen használt lakás és a kártalanítási összeg egy jól lakható lakás kialakítására ad lehetőséget, akár korábbi önkormányzati tulajdonok ilyen irányú felhasználásáról is lehet szó. Itt tehát egy kifejezetten célzott konstrukció lehetne.
A Macika fennmarad. Magam is úgy ítélem meg, hogy a tevékenységére szükség van. Az idén, ha jól tudom, 125 millió forintos értékben van három programja, amely zajlik.
Biztos vagyok benne, hogy a kedvezményes mandátum kérdésében is lehetséges jó szándékkal folytatni tárgyalásokat. Bevallom, már nem emlékeztem rá, hogy itt mik voltak az okok, indokok. A formális indok mindenképpen az volt, hogy alkotmányos aggályok merültek fel a megoldással kapcsolatban. Azt hiszem, abban ma már megvan az egyetértés, hogy erre ilyen irányú megoldást kell találni. Hogy ennek a konkrét jogi, alkotmányos formája mi, gondolom, abban nem is inkább pártpolitikai nézetkülönbség van, hanem szakmai vélemények vannak, amelyek aggályokat vetnek fel. Én tehát a magam részéről hozzá nem értőként, a részletekhez nem értőként azt tudom mondani, hogy politikai nézetkülönbség nincs, és ez jó esélyt teremt arra, hogy ezt a kérdést is meg lehessen oldani a pártok között, ha ezek szerint lehet egy alkotmányosabb, alkalmas megoldást találni. Normál esetben, egy normál parlamentben az működik, hogy egy javaslatot nem aszerint minősítenek, hogy ki tette a javaslatot, hanem aszerint, hogy mi a tartalma, és kire hogyan van hatással. Próbáljuk meg, hogy e területen ez hátha megy!
ELNÖK: További kérdések? (Nincs ilyen jelzés.) Akkor nekem lenne két kérdésem.
Az egyik még a Nemzeti Civil Alapprogrammal foglalkozik. Itt egy elég jelentős szervezeti egység fölépült ezeknek a pályázatoknak a kezelésére, és külön a Kincstár is kezeli ezeket a pályázatokat, meglehetősen magas önköltséggel. Van-e olyan számítás, amelyik ezt az arányt megállapítja? Tehát hogy mennyibe kerül ennek az egész rendszernek a fenntartása, és mennyi pénzt oszt ki a Nemzeti Civil Alapprogram egy évben, tehát milyen arányban állnak ezek egymással, és van-e valamifajta összehasonlítás arra, hogy mondjuk, ez más országokban hogyan történik? Mert vannak más országok is, ahol hasonló rendszerek vannak. Ez az egyik kérdésem.
A másik pedig lehet, hogy inkább Hiller miniszterjelölt úrnak a kérdése, de miután szóba került itt az egyházak által fönntartott intézmények finanszírozása, ezzel kapcsolatban két kérdésem van.
Az egyik az, hogy szakterületben elődjének azt a miniszterelnök felé levélben megfogalmazott véleményét, hogy túlságosan magas az egyházi intézmények aránya - azt hiszem, 2,5 százalék jelenleg a szociális, illetve az idősterületen -, és ez nemkívánatos, fönntartja-e ezt a véleményt, vagy más ezzel kapcsolatban az elképzelés.
A másik kérdés pedig az, hogy valójában sok mindenen lehet vitatkozni, és valóban nem a legszerencsésebb jelenleg az egyházi intézmények finanszírozásával kapcsolatos szabályzórendszer, a kérdés az, hogy hol lehet erről beszélni. 2002 őszéről van egy ígéret az akkori miniszterelnöktől, hogy föláll majd egy olyan tanács, egy olyan szervezet, ahol strukturáltan meg lehet vitatni az egyházak képviselőinek, szakembereinek és a kormányzat képviselőinek, szakembereinek a jövőt ezzel kapcsolatban. Ilyen jellegű szervezet azóta sem jött létre, hanem ad hoc egyeztetések vannak; meglehetősen esetleges, hogy kik kapnak erre meghívást, hogyan, és milyen következménye van azoknak a megállapodásoknak vagy javaslatoknak, amelyek ezeken az ad hoc jellegű tanácskozásokon születnek. A kérdésem tehát az, hogy tervezi-e a kormányzat egy olyan szervezetnek, szervnek a fölállítását, ahol intézményes formában, előre kiszámítottan, megfelelő idő rendelkezésre állításával ezeket a kérdéseket megvitatják.
További kérdések? Varga József képviselő úr!
VARGA JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedje meg nekem, hogy külön kitérjek két romaprogramra, amit hangsúlyosnak tartunk, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy folytatódni fog-e; annak is örülnénk, ha az egyik elkezdődne végre.
Romatelep-felszámolási program nélkül szerintem a magyarországi cigányság nem integrálható.
Az minden kormányzatnak óriási tévedése, hogy egy népcsoport 40-50 százaléka, amely olyan körülmények között él, mint ahogy a romatelepeken élnek, integrálható. Amíg ezeknek a telepeknek a felszámolása nem történik meg, addig felesleges integrációról beszélni. Az idén 400 millió forint van erre betervezve, amit én nagyon kevésnek tartok. Kíváncsian várom miniszter úr válaszát arra vonatkozóan, hogy hangsúlyosabb számokat tudnak-e itt a következő négy évben megjeleníteni.
A másik fontos kérdés az ösztöndíjrendszer, amely 400 millió forinttal működik. Voltak már olyan korszakok - például a Medgyessy- vagy az Orbán-kormány idején -, amikor ez 800 millió forint volt. Miniszter úr milyen összegekkel tervezi ezt a két programot?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e még kérdés? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, én is feltennék egy kérdést, amely a kormányzaton belül a fejlesztési pénzeszközök kérdését érinti. Ezt a struktúrát alaposan átalakítják. A Fejlesztési Tanács mint egyfajta kis kormány működik az egész kormány fölött és úgy tűnik, mintha a minisztériumoknak inkább főosztályvezetői, szakmai feladataik lennének, mint például az igazgatás és a törvények előkészítése. Sok szép dolgot hallottunk, amit meg kellene valósítani és ezek mindegyikének van anyagi vonatkozása. A Fejlesztési Tanácsban olyan miniszterek ülnek, akik korábban a jelenlegi miniszterek főnökei voltak. Milyen döntési mechanizmusban dől el, hogy melyik terület milyen beruházási vagy pénzeszközökkel rendelkezik? Azokat sajnos nincs módunk meghallgatni, akik a Fejlesztési Tanácsot vezetik, azaz éppen azokat nem tudjuk megkérdezni és ellenőrizni, akiknek a kezében komolyabb eszközök vannak.
Öné a szó.
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: A Fejlesztési Tanácsnak és az általa felügyelt fejlesztési szervezetnek, ügynökségnek azokat az irányító hatóságokat kell közös keretbe foglalnia, amelyek a nemzeti fejlesztési terv II-t megvalósítják. A nemzeti fejlesztési terv 2007-ben induló új fejezete természetesen szuverén magyar döntés az Európai Unióval való egyeztetést követően. A struktúra azt a tanulságot valósítja meg, amely a nemzeti fejlesztési terv első szakaszával kapcsolatban alakult ki. Ha durván akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a nemzeti fejlesztési terv I. Közép-Kelet-Európában az egyik leggyorsabban haladó, az egyik legsikeresebb nemzeti fejlesztési terv, a számok legalábbis ezt mutatják. Ugyanakkor nemcsak nálunk, de más közép-kelet-európai országokban sem - elsősorban a források nagyságrendje okán, merthogy az NFT I. forrásai csak bemelegítő nagyságrendek - sikerült a nemzeti fejlesztési terveknek új karaktert adniuk az országoknak, nem sikerült egy új fejlődési pálya kiindulópontjainak a megteremtéséhez látványosan hozzájárulniuk.
Mi ennek az oka? Mint említettem, a források nagyságrendje, hiszen ez egy bemelegítő nagyságrend volt, 1350 milliárd forint volt a mi viszonylatunkban, de a nagyságrend másutt is hasonló volt. A másik ok az, hogy a nemzeti fejlesztési terv bemelegítő abban az értelemben is, hogy meg kellett tanulni az európai pénzeszközök felhasználásának a standardjait, szabályrendszerét. Iszonyú erőfeszítésbe került az ezredforduló után az, hogy ennek az intézményrendszere egyáltalán kialakuljon. A Medgyessy-kormány megörökölt egy intézményrendszert pályázatokkal, és amikor mi is megtanultuk, hogy ez hogyan is működik, akkor próbáltuk meg a speciális nemzeti törekvéseket fejlesztési tervvé formálva belegyömöszölni a kialakított rendszerbe. Tehát előbb volt struktúra, rendszer, pályázatok, és csak utána lett fejlesztési pillér, elgondolás, karakter. Ez pedig nem megy, s nemcsak nálunk nem megy, hanem másutt sem, de más közép-kelet-európai országokban is ugyanezt az utat járták végig.
Most fordított a helyzet. Az elmúlt években kialakítottunk egy elgondolást arra nézve, hogy az ország adottságaiból következően, a nemzetközi trendeket is ismerve mi a fejlesztési fő irány. Három pillér köré lehetne az ország fejlesztését rendezni, amit az új Magyarország-programban le is írtunk. Ezek a high-tech és bizonyos iparágak, mint a gyógyszeripar; a logisztikai központok; a turizmus és egyebek, amik az egészségipar felé fejleszthetők. Azt mondtuk, hogy erre a fejlesztési karakterre kell építeni az NFT II. intézményrendszerét és pályázatait. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, erős kormányzati koordináció kell, amely képes az ágazatok számára megrendelni ezt a fejlesztési prioritást. Ezek a szándékok húzódnak meg az intézményrendszer ilyen kialakítása mögött, hogy ne önmagukban az európai standardok, játékszabályok diktálják a magyar fejlődést, hanem a magyar fejlesztési karakter, elgondolás határozza meg, hogy milyen legyen az intézményrendszer.
Én is úgy gondolom, hogy a cigánytelepek léte élő bizonyítéka a szegregációnak Magyarországon. A hét végén véletlenül a tévé elé keveredtem és az egyik csatornán Rosa Parks példáját láttam, aki 1955-ben nem állt fel a buszon, amikor azt mondták neki, hogy adja át a helyét egy fehér embernek. Az Egyesült Államokban 1999-ig kellett várni arra, hogy az elnök azt mondja, ezt bizony helyesen tette. Azaz néhány évtizednyi szívós harc kellett hozzá. De nemcsak az afroamerikaiak küzdelmének az eredménye ez, hanem az ottani többség is küzdött azért, hogy megváltoztassák a saját világukat. Nálunk is van még min változtatni! Persze tény, hogy ehhez források is kellenek. Úgy tudom, hogy az idén a 400 millió forint mellett más forrásokból további pénzek is állnak rendelkezésre, például az Országos Területfejlesztési Hivatalnál 370 millió, a Foglalkoztatási Alapnál 110 millió, a Roma Oktatási Alapnál 90 millió forint. Így lesz ez egy komplex programmá és akkor ezek már értékelhető nagyságrendű pénzek.
A roma ösztöndíjrendszerrel kapcsolatban az én számom a 2005-2006-os tanévre 940 millió forint, de ezt ellenőrizni fogom, mert képviselő úr kevesebbet mondott. Meg fogom nézni, hogy is jönnek ki ezek a számok. Ez nagyságrendileg megnyugtató volna, mert azt mutatja, hogy szerény mértékben még bővül is ennek a programnak a forrása. Pontosan értem, hogy hogyan befolyásolja a romák számára rendelkezésre álló ösztöndíj a romatársadalom integrációját, és hogy ez milyen fontos eszköz az érintettek kezében. Ebből a szempontból fogok ennek utánanézni.
Az NCA szervezeti működési költségeire a törvény tartalmaz egy felső korlátot, ami 10 százalék, nyilván ez alatt van a működés. Amikor a sajtóban erről kritikus megjegyzéseket olvasok, akkor azt is olvasom hozzá, hogy vannak olyan ki nem mondott érvek is, hogy akkor, amikor a Nemzeti Civil Alapprogramnak a különféle tanácsai, konstrukciói működnek, bizonyos fokig azok is a civil működés támogatását jelentik.
Ez az, amit majd a Nemzeti Civil Alapprogram működése, értékelése kapcsán végig kell majd gondolnunk, hogy helyes-e, hogy van ennek egy ilyen szerepe, tehát a transzparenciát, az áttekinthetőséget és a hatékonyságot kell első követelménynek tekinteni. S ha egyébként a civil közélet támogatására, a fórumaik, az érdekképviseleteik, érdekkifejezésük megteremtésére kellenek források - ez egyébként belátható, hogy kellenek források -, akkor ezt esetleg transzparens módon, másképpen kell megteremteni. Van ennek is logikája, tehát ilyen értelemben az asztalra tehető ez az elgondolás.
Az egyházi intézmények finanszírozása kapcsán valóban Hiller miniszterjelölt úr fog tudni nyilvánvaló módon hiteles választ adni, hiszen az ő feladatkörébe tartozó kérdésről van szó. Ehhez képest természetesen van véleményem az ügyről, és kormánytagként úgy látom, hogy itt kétféle félelmet kell tudni megválaszolni: az egyik az alulfinanszírozás félelme, a másik pedig a túlfinanszírozásnak a félelme. És semmiképpen nem szeretném, ha az egyházi intézmények működtetéséhez az a mai intézményfenntartói érdek kötődne, hogy így képes olcsóbban megoldani azt a közfeladatot, amit aztán utána nem neki kell finanszíroznia, hanem akár magasabb, akár bármilyen támogatásból megoldja helyette az egyház. Ez nem egy jó megoldás. Tehát az sem jó, ha az egyház azért kap a mai közintézményektől, önkormányzatoktól intézményt, merthogy ő képes fönntartani, mert magasabb a normatívája, nem normális ez a szituáció sem; meg az sem, hogyha szabadulni kénytelen az önkormányzat, mert az ő finanszírozása mellett a normatíva nem elegendő a valóságos működtetéshez, és csak civil vagy gazdálkodó vagy egyházi fenntartó képes a saját forrásaiból kiegészítve működtetni azt a közintézményt. Summa summarum az volna jó, ha nem finanszírozási oka volna az intézményfenntartásnak, szektorsemlegesen az állam, az önkormányzat, a civil szféra és az egyházi szféra mellett. Ezt tartanám legalábbis tisztességesnek.
Ami pedig a bizottság felvetését illeti, ismereteim szerint a kormány megrendeléséből az egyházi államtitkárság ezt a munkát elvégezte az elmúlt hetekben-hónapokban; itt van államtitkár úr, gondolom, helyesel, hogy ezt valóban elvégezték. Ha a kormány a következő ülései egyikén erre rátekint, akkor onnantól már van egy olyan szakmailag vállalható, kormányoldalon vállalható vitaalap, amit az egyházak képviselőivel meg tud beszélni. Tehát nem gondolja egyoldalú intézkedés formájában, de először a saját maga számára egy mandátumot egy szakmai munka után ki kell alakítani. Itt tartunk most, és gondolom, ez a következő hetekben perfektuálódik, legalábbis ez a szándékunk.
Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha nincs több kérdés (Nincs.), úgy gondolom, nyílt szavazással, kézfelemeléssel most már eljött a kormánypárti képviselők munkájának az ideje is. (Derültség. - Kiss Péter: Tessék csak dolgozni, elnök úr!) Így van, helyes.
Arról kell döntenünk, hogy alkalmasnak tartja-e a bizottság a miniszterjelölt urat arra, hogy feladatát ellássa. Kérem, szavazzunk! (Szavazás.) 10 igen. Van-e, aki nem tartja alkalmasnak? Kérem, kézfelemeléssel jelezze! (8) 8 nem szavazat. Van-e, aki tartózkodik? (1) 1 tartózkodás, köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a bizottság összességében alkalmasnak tartja miniszterjelölt urat arra, hogy feladatát ellássa.
Miniszterjelölt úrnak köszönjük a meghallgatást, és sok sikert kívánunk a munkájához.
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen, a viszontlátásra.
ELNÖK: Öt perc szünetet tartunk, és aztán Hiller miniszterjelölt úr meghallgatásával folytatjuk.
(Szünet: 14.36-tól 14.47-ig)
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt meghallgatása
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Hiller István miniszterjelölt úr meghallgatásával folytatjuk az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülését. A szünetben felmerült, hogy a jelen lévő vendégek is tehetnek-e fel kérdéseket. Szavazati joguk természetesen nincs, de ha a bizottság egyetért vele és a miniszterjelölt úrnak sincs ellene kifogása, akkor a képviselői felszólalások után lehetőséget adhatunk arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Kérdezem, ki járul hozzá ehhez. (8) Ki nem járul hozzá? (3) Ki tartózkodott? (5) Megállapítom, hogy nem kapott többséget a fenti felvetés. Vendégeink elnézését kérem. Korábban gyakorlat volt a bizottságban, hogy a vendégek hozzászólhattak, véleményt nyilváníthattak, de ha ez most nem találkozik a bizottság többségének az akaratával, akkor erre nincs lehetőség.
Miniszterjelölt úr, a házbizottság ajánlását arra nézve, hogy mit jelent a miniszterjelölt meghallgatása, az ülés elején már ismertettem, és miniszterjelölt úr ezt már nyilván ismeri. Átadom a szót miniszterjelölt úrnak.
Dr. Hiller István miniszterjelölt expozéja
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A házbizottság ajánlását szem előtt tartva szeretném elmondani a véleményem és ismertetni önök előtt mindazt, amit miniszterjelöltként erről a számomra és az egész ország számára fontos témáról és kapcsolatrendszerről el akarok mondani. Három részre fogom osztani a bevezető gondolataim. Az első részben a házbizottság ajánlása értelmében az életútról fogok beszélni, utána a majdan felállításra kerülő Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezetéről, paramétereiről fogok szólni, végül pedig azokról a tervekről, amelyeket - ha a kinevezést elnyerem - miniszterként megvalósítani kívánok.
Az életutam több fórumon a legnagyobb nyilvánosság előtt, az interneten is kiadott összefoglalókban szerepel. De hogy a házbizottság ajánlását betartsam, az életutam természetesen összefoglalom, és ha ezzel kapcsolatban lesznek kérdéseik, állok rendelkezésükre.
1964. május 7-én születtem Sopronban, ott érettségiztem a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, ami ma evangélikus líceum. Egy év sorkatonai szolgálat után kezdtem meg tanulmányaim az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, történelem-latin szakon. Egyetemi tanulmányaim alatt Eötvös kollégista voltam és ez a gondolkodásomra, de az egész életutamra is nagy hatással volt. Egyetemi professzoraim nemcsak tudást adtak nekem, hanem annál többet, mert emberséget, karaktert és etikát tanultam tőlük, ugyan nem tantárgyként, hanem habitusként, viselkedésként. Olyan nagyszerű emberektől tanulhattam, mint Borzsák István, Ritoók Zsigmond, Hollay Károly, Hahn István, mesteremnek meg R. Várkonyi Ágnest tekintem. 1988-ban szereztem diplomát, történelem-latin szakos középiskolai tanár vagyok. Egyetemi tanulmányaim során a nyolcvanas évek második felében, 1986-ban Soros-ösztöndíjjal a heidelbergi egyetemen tanultam.
A diplomám megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa lettem. 1990-ben doktoráltam. Hat évvel később tudományos fokozatot, PhD-t szereztem.
A kilencvenes években hosszabb időt töltöttem külföldön, kutattam és tanítottam a bécsi, illetve firenzei egyetemeken. Ösztöndíjas voltam Münchenben, Münsterben, Lipcsében. A latin és az ógörög nyelv mellett németül és olaszul, azt gondolom, hogy jól beszélek.
Az életúttal kapcsolatosan még ami elmondásra érdemes: először egyetemi tanársegéd, aztán adjunktus, 2001-től kezdődően pedig egyetemi docens lettem. Koraújkori magyar történelemmel, európai diplomáciatörténettel foglalkoztam. Annak idején a koraújkori egyházi diplomácia ismerőjének mondtak; ezt olyan alapossággal, mint annak idején, ma már nem állíthatom, mert a tudás kopik. De amikor II. János Pál pápa Magyarországon járt, és megjelent egy tiszteletére megjelentetett tanulmánykötet és díszkötet, akkor magyar és vatikáni történészek engem kértek föl, hogy a 16-17-18. századi Magyarországra is jogkörrel dolgozó nunciatúrák történetét földolgozzam, és ez akkor meg is jelent magyarul és olaszul.
Feleségem Farkas Julianna, tavaly szerzett tudományos fokozatot, a Budapesti Gazdasági Főiskola főiskolai docense. Két gyermekünk van, két fiú. A nagyobbik Gábor, 16 éves, a kisebbik Dávid, ő 14 éves.
Az életúthoz természetesen hozzátartozik a politika, hiszen életemnek része. 1983-89 között tagja voltam az MSZMP-nek. 1989-ben Bécsben dolgoztam; megszakítottam az ösztöndíjat, és hazajöttem, mert alapítója akartam lenni a Magyar Szocialista Pártnak. Én magyar szociáldemokratának vallom magam, a szóösszetétel mindkét részére büszke vagyok: büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, büszke vagyok arra, hogy szociáldemokrata vagyok, mind a kettőt hittel vallom.
Az volt és mind a mai napig az a meggyőződésem, hogy aki közszereplést vállal, először egy szakmában teljesítsen. E tekintetben, hogy villanyszerelő vagy közgazdász, történész, teljesen mindegy, csak letegye a névjegykártyáját, és lehessen mondani, hogy abban teljesített. Ezért sok évfolyamtársammal, egyetemistatársammal és kollégistatársammal ellentétben én ezt az életutat választottam, amikor a szakmában próbáltam teljesíteni. Tizenöt éven át tanítottam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ami életemnek egy nagyon fontos és nagyon szép szakasza volt. Aktív politikai tevékenységet annyiban végeztem, hogy a Szocialista Párt tagja voltam, és helyi szinten belefolytam helyi döntésekbe; ez Budapest belvárosát jelentette. 1996-ban másfél éven keresztül, '96-97-ben Bécsben dolgoztam, és utána, amikor visszajöttem, vállaltam aktívabb politikai szerepet. Először a Szocialista Párt budapesti választmányát vezettem, két év múlva az országos választmány alelnökévé választottak, újabb két év múlva a Szocialista Párt országos elnökségének lettem tagja, 2002-ben megválasztottak a párt alelnökének, 2004 októbere óta pedig a Magyar Szocialista Párt elnöke vagyok.
2002-ben az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára voltam tíz hónapon keresztül, majd 2003 tavaszától a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát vezettem 2005 februárjáig. Amikor megválasztottak a Szocialista Párt elnökének, a legnagyobb nyilvánosság mellett elmondtam, hogy úgy érzem, akkor tudok a megbízatásomnak eleget tenni sikerrel, ha teljes energiával és figyelemmel végzem ezt a feladatot. Ezért kijöttem a kormányból, és lemondtam a miniszterségről. A döntésemet, annak hátterét ma is vallom, ezért amikor Gyurcsány Ferenc fölkért, hogy a majdan létrehozandó oktatási és kulturális minisztériumot vezessem, akkor bejelentettem, hogy a következő tisztújításon nem kívánok a Szocialista Párt elnöki tisztségéért indulni, pontosabban, hogy nem az elnöki tisztségért fogok indulni. Ez ugyanaz a mentalitás és gondolkodásmód, amelyet 2004-ben megvalósítottam, csak más irányból, és hittel vallom, így is fogom csinálni.
A kormányzati tapasztalat, úgy az oktatási tárcánál, mint a kulturális minisztériumban, azt mondatta velem, hogy vannak területek, amelyeknek összefüggése bár sokak számára nem átlátható, mégis létezik. De előre szeretném mondani, hogy attól, hogy az oktatás vagy a kultúra ügye egy minisztériumban van vagy kettőben, ez az én felfogásom szerint önmagában a színvonalban nem jelent semmit. Lehet külön két minisztériumot vezetni jól, és lehet együtt is rosszul, és természetesen fordítva. Azzal a felfogással az államról vallott szerepről és egy kisebb, hatékonyabb és jobban működő állam felfogásával, amit én vallok, ezen kereten belül az oktatási és kulturális minisztérium létrehozásának koncepciójával - az előbb azt mondtam, hogy diplomáciatörténettel foglalkoztam, akkor most azt mondanám: - hozzájárultam.
Az életútról ennyit, és természetesen, ha vannak kérdéseik ezzel kapcsolatban, szívesen állok elébe.
Szeretném a tisztelt bizottság előtt az oktatási és kulturális minisztérium majdani szerkezetét ismertetni, azokat a területeket, amelyek ide tartoznak, és azokat a fő adatokat és számokat, amelyekkel vélhetően dolgozni fogunk.
Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Az oktatási és kulturális minisztérium az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyesüléséből jön létre.
Feladatai négy területben foglalhatók össze: az oktatás ügye, a tudomány kérdése, a kultúra világa és az egyházakkal való kapcsolattartás. Minthogy a tisztelt bizottság ez utóbbival foglalkozik, erre fogom fektetni a hangsúlyt. Ugyanakkor előrebocsátom, azt, hogy ez a számomra, de mindannyiunk számára fontos terület az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz tartozzon, koncepcionális kérdésnek gondolom, helyeslem és akartam is, hogy ide tartozzon. Amikor megalakult az első Gyurcsány-kormány, amelyben részt vettem, akkor került ez oda és nem is akarom titkolni, hogy erre befolyásom volt, és ezt a továbbiakban is így szeretném. Ismerem a modelleket, tudom, hogy az egyházügyek az egyes struktúrákban hova tartoznak, milyen minisztériumokhoz. Én azt gondolom, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumban ezek a feladatok jó helyen vannak.
Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban - mint minden más minisztériumban - a miniszter munkáját egy államtitkár és öt szakállamtitkár fogja segíteni. Ezzel a kormány egyik legnagyobb minisztériuma jön létre. Államtitkára lesz a közoktatásnak, a felsőoktatásnak, a kultúrának, a nemzetközi kapcsolatoknak és a létesítmény-fenntartásnak, a gazdasági ügyeknek. Ez majdnem fele annak, ami most a két minisztériumban van, ugyanis a két minisztériumban összesen kilenc államtitkárság működik. A szakmai főosztályvezetők száma 15 lesz, a szakmai főosztályok létszáma 21, a funkcionális főosztályvezetőké pedig 5. A két minisztérium összlétszáma jelenleg 734, ami 517-re csökken, a szolgáltató intézménnyel a jelenlegi 845-ről 606-ra fog beállni. A két minisztériumban jelenleg 58 gépkocsi segíti a vezetők munkáját, ezek számát 32-re fogom csökkenteni.
Az egyházi kapcsolatokkal a minisztertől közvetlenül függő egyházügyi titkárság foglalkozik majd. Minthogy a politikai kormányzás struktúrájában címzetes államtitkárság nincs, fontosnak tartom elmondani, hogy ez az ügy egyetlen területként közvetlenül a miniszter hatáskörében fogja a munkáját - természetesen titkárság keretében - végezni.
A minisztérium struktúrájával, belső szerkezetével, valamint az egyházüggyel kapcsolatos titkárság tevékenységével kapcsolatban felmerülő kérdésekre szívesen válaszolok, most azonban csak az alapot tartottam fontosnak elmondani.
Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A korábbiakhoz képest bizonyos tekintetben formabontó kívánok lenni, ugyanis úgy gondolom, hogy az Európai Unióban egy modern demokratikus államban, a modern politikában az államnak egyházpolitikára nincs szüksége. Én az egyházakkal való kapcsolattartást kívánom koordinálni, mert az egyházakhoz való viszonyomat a tisztelet és az egyházak belső életébe való be nem avatkozás fogja meghatározni. A tisztelet e tekintetben lehet erkölcsi kategória, egyébként politikai is. Nem akarom az egyházakat irányítani, mert egy modern demokratikus államban egy állami tisztségviselő ilyet ne tegyen. Nem kívánok kontrollt gyakorolni, de őrködöm a törvények betartása felett, s párbeszédet kérek mindenkitől és kínálok mindenkinek, minden egyháznak, minden egyházi vezetőnek. Szükség van Magyarországon az értelmes beszélgetésre, az értelmes vitára. Fel vagyok készülve arra, hogy akár jelentős vitáink is lehetnek. Állok elébe! Következetességet és tisztességet várhatnak tőlem, én is ezt kérek mindenkitől. Nem az a baj, ha emberek a világról, a politikáról, egyáltalán az életről másként gondolkodnak. Ez természetes, hiszen az ember sokszínű és jó, ha különböző vélemények vannak. Különbözőek vagyunk, legyen is különböző a véleményünk. Én ebben őszintén hiszek. Ha azonban nem tudunk egymással beszélgetni, akkor az azt feltételezi, hogy nem is akarjuk egymást. Ezt pedig elvetem, mert én érteni akarom a másikat, és el fogom mondani, hogy mikor nem értek vele egyet. Ezt kérem majd a tárgyalópartnerektől is. A lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatban említhetnék törvényeket és elmondhatnám ennek a történetét, de nem erről van szó. Ez - nem vallási értelemben - hit kérdése, meggyőződés és filozófia kérdése, és ebben teljesen őszintén állok, illetve ülök itt önök előtt. Amit az 1990. évi IV. törvény az egyházakkal kapcsolatban iránymutatóként megszabott, az irány mind a mai napig, élő és jó a Magyar Köztársaságban.
Vannak olyan dolgok, amelyekről nem beszéltünk egymással elég őszintén. Ennek szeretnék véget vetni, mert ha tisztességgel akarok párbeszédet folytatni, akkor azt várom el, azt szeretném, ha tárgyalópartnereim, beszélgető- és vitatársaim érzékelnék, hogy a magyar nyelvben, de elsősorban a politikai frazeológiában a "vita" szónak mintha pejoratív értelme lenne. Én nagy különbséget teszek vita és veszekedés között. Utálom a veszekedést és lelkesedve veszek részt vitákban. Átláthatóvá, egyértelművé és kiszámíthatóvá akarom tenni a kormány viszonyát az egyházakhoz a finanszírozás kérdésében, egyáltalán a közöttünk lévő viszony ügyében, ezért - ha a kinevezést elnyerem - munkatársaim segítségével az első munkanapon szeretném felvenni a kapcsolatot az egyházak képviselőivel, és ha az időpontban egy kicsit is hajlandók alkalmazkodni, akkor már júniusban leülünk egy első tárgyalási körre. Ezt azonban nem kivételesnek, hanem rendszeresnek és érdeminek gondolom.
Azért mondtam, hogy sok tekintetben nem voltunk elég őszinték egymáshoz, mert az elmúlt években - nemcsak az elmúlt négy évben, hanem az elmúlt évtizedben - az egyházakkal való kapcsolattartást nem kis mértékben az 1997-ben megkötött vatikáni szerződés, majd az annak kapcsán megkötött további szerződések biztosították. Én ezt a szerződést tiszteletben tartom, az azonban lehetetlenség, hogy ugyanarról a szerződésről, ugyanarról a szövegről, ugyanarról a tartalomról az egyik fél azt gondolja, hogy a szerződéshez képest a finanszírozásból több jut az egyházaknak és több van benne, mint amennyi kötelező lenne, a másik pedig azt mondja, még ahhoz képest is kevés és állandóan megpróbálnak minket kijátszani. Miközben, mondom, ugyanarról a papírról beszélünk.
Most vagy valljuk azt, hogy pacta servanda sunt, vagy pedig itt eljátsszuk egymás előtt, hogy vannak, vannak megállapodások, de hát ha innen nézem, ilyen, ha onnan nézem, olyan. Az nem szerződés! Az nem az! És ebben vállalva vitákat, őszinte csodálkozással és néha döbbenettel néztem mindazt, ami felek között meg a sajtóban is folyik. Én tudok mondani még néhány vatikáni szerződést az Apostoli Szentszék és Magyarország történetéből, úgy 1000-től 2006-ig - na de ilyen ostobaságot, már bocsánatot kérek, a világ nem látott még! Hát vagy valami világos, és akkor úgy lehet hozzá viszonyulni, hogy betartjuk vagy nem tartjuk be; akkor az feketén fehéren ott van. Vagy pedig valami más a helyzet, hogy tudniillik ne várjunk egy alaptörvényszövegtől, egy megállapodástól minden részletbe menő eligazítást; akkor viszont azt kell mondanom, hogy tíz éve úgy foglalkozunk ezzel az üggyel, hogy a tisztánlátást éppen a tisztázatlanság akadályozta - mert rosszindulatot nem akarok feltételezni. Ezért arra fogok törekedni, hogy tisztább és átláthatóbb legyen ez a viszony. Hogy kérem, ha azt mondjuk, hogy ez egy üveg víz, akkor egyik fél se kétkedjen, és ne egyik oldalról meg másik oldalról azt kezdje mondani, hogy fehér, fehér, de lehet, hogy csak egy üveg jól kifehérített bor!
Én ebben jelen pillanatban problémákat érzékelek. Miközben elvileg létezik egy bizottság, amely a vatikáni szerződés és a nyilván hozzá kötődő szerződések áttekintését, folyamatos figyelemmel kísérését végzi, ennek nagyobb aktivitást kívánok nyújtani, és érdemi teret. Nem kell félni a vitáktól! Csak legyen eredménye! Hogy legyen egy világos kikristályosodási pont, amihez mindenki világosan tud viszonyulni! Ezt meg fogjuk tenni. Egyébként is jövőre tíz éve, hogy megszületett a vatikáni szerződés. Azt gondolom, ez a tizedik évforduló alkalmat teremt arra, hogy áttekintsük a végrehajtást, és áttekintsük a hogyan továbbot. Ez egy helyes dolog.
Nem szeretnék sem a bizottsággal, sem képviselőkkel politikainak álcázott filozófiai vitákat folytatni vagy filozófiainak álcázott politikai vitákat folytatni. Szívesen folytatok politikai vitákat, és szívesen folytatok filozófiai vitákat. Ahhoz mindenkinek, azt gondolom, világos kell legyen az álláspontja, és akkor lehet hozzá viszonyulni. Úgy a parlament üléstermében, mint a tisztelt bizottság előtt én és majdani munkatársaim részletkérdésekben is és koncepcionális kérdésekben is állnak a képviselő asszonyok és képviselő urak, a teljes bizottság rendelkezésére.
Őszintén hiszek abban, és a magyar történelemről vallott nézeteim alapján mondom, hogy azok a területek, amelyek a magyar oktatás ügyét, a magyar tudomány ügyét, a magyar kultúra ügyét, az egyházakkal való kapcsolattartás ügyét egy keretbe foglalják, ezek együttesen, egy minisztériumban lehetnek sikeresek. Ezenkívül meg nem négy elkülönített területet látok, hanem egy társadalmat, magyar embereket, magyar társadalmat, akik közül sokaknak mindegyikhez, másoknak a felsorolt területek közül többekhez van kapcsolata.
A vallásszabadságot, állam és egyház szétválasztását alapnak, fundamentumnak, bázisnak tekintem. Mint ahogy természetesen a nem vallásos emberek szabadságát, az ateizmus szabadságát is alapvető jognak gondolom. A törvények betartása mellett minden egyházzal, természetesen ismerve a magyar történelem múltját és jelenét, történelminek nevezett egyházakkal és nem történelminek nevezett egyházakkal is az egyházi kapcsolatok egész rendszerében párbeszédre törekszem. Meg is fogom tenni, és tudom a felelősségemet: én fogok kezdeményezni, mert helyes, ha ebben a kapcsolatrendszerben nem vár az ember megszólítást. Érzem a felelősségemet, meg fogom tenni az első lépést.
Tisztelt Bizottság! A különböző pártok képviselői, ellenzéki pártok és kormánypártok képviselői azt várhatják tőlem, hogy a véleményemet próbálom világosan megfogalmazni, a vitát vitának tekintem, az egymás iránti tiszteletet szükségesnek; én ezt a magam részéről minden tekintetben gyakorolni fogom.
Elnök Úr! Úgy az életutammal kapcsolatban, mint a létrehozásra kerülő minisztérium belső világával kapcsolatban, akár a célokat tekintve, természetesen azokra a kérdésekre is válaszolva, ami nem a bizottság szűk területe - oktatás, tudomány, kultúra -, de egy minisztériumba kerül, és természetesen az egyházakkal való kapcsolattartás kérdésében ha a bizottság tagjainak felvetéseik, kérdéseik vannak, szívesen állok rendelkezésükre.
Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönjük szépen, miniszterjelölt úr. Még mielőtt megadnám a bizottság tagjainak a szót, azt gondolom, van még egy olyan terület, ami a mi bizottságunkra tartozik, és ezért vannak itt az országos kisebbségi önkormányzatoknak a képviselői: ez pedig a kisebbségi oktatás. Ha mielőtt még kérdésekre térünk rá, erről hallhatnánk egypár szót, milyen elképzelései vannak az oktatási tárcának, akkor utána sor kerülhet a beszélgetésre.
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Nagyon szívesen; őszintén szólva az oktatási bizottság ülésén is vártam ezt. Nem akarok itt most patikamérlegen méricskélni, hogy ez most melyik területhez kapcsolódik, teljesen mindegy; a lényeg az, hogy világosak legyenek a gondolataim ezzel kapcsolatban.
A magyarországi kisebbségek egész létében és fennmaradásában, ennek az országnak a sokszínűsége fenntartásában az oktatás ügyét, nyilván a kisebbségi oktatás ügyét is meghatározónak tartom. Úgy gondolom, mindazt, ami a rendszerváltozás óta, és büszkén mondhatom, ami az elmúlt négy évben történt, ezt én eredménynek gondolom. A kisebbségek nyelvi, anyanyelvi oktatásában, egyébként kultúrájuknak fenntartásában és továbbvitelében én ezt az irányt, amelyet követünk, jónak látom.
Úgy gondolom, a hazai kisebbségek oktatásügyének alapja tartható. Vannak olyan kérdések, amelyek minden magyarországi kisebbségre - oktatásról beszélek - azonos módon érvényesek, és nyilván vannak olyanok, amelyek speciálisan egy-egy kisebbségre vonatkoznak. Ugyanaz, ami az egyházakkal kapcsolatban a párbeszéd ügyében elmondásra került, vonatkozik a kisebbségi oktatás kérdésében természetesen a magyarországi kisebbségek képviselőire is.
Ha ezzel kapcsolatban egyes részletekben kérdés van, akkor erre is szívesen válaszolok. A hozzáállásom és az alap ezzel az üggyel kapcsolatban az, amit most elmondtam.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A bizottságé a szó. Tessenek parancsolni! Semjén Zsolt!
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Két témához szeretnék megjegyzést fűzni. Az első az egyházi kapcsolatok titkárságának a helye az államigazgatás szervezetében. Az is régi vita, hogy hol van ennek a természetes helye, a mi időnkben is a Kulturális Minisztériumhoz tartozott. Hadd mondjam el az ezzel kapcsolatos tapasztalatom.
Kétségtelen tény, hogy az egyházi ügyek nagy része az oktatással és a kultúrával függ össze, de az egyházi szociális intézmények, a kórházak miatt a Szociális és az Egészségügyi Minisztérium vonatkozásában is számtalan feladat van. De a feladatok lényegében minden tárcát érintenek. A tábori püspökségből adódóan a honvédelmi tárcát, a vatikáni ügyek miatt a külügyi tárcát és végig lehetne sorolni az összes tárcát, hogy hol találkozik az egyházi szempontokkal.
Ha jól értettem miniszter úr szavait, végeredményben egy főosztályvezető fogja vezetni az egyházi kapcsolatok titkárságát. Megmondom, én hol látom ebben a konstrukcióban a problémát. Az, hogy miniszter úr öt vagy nyolc másik minisztérium zegzugos ügyeiben eligazodjon és részletkérdésekben tárgyalásokat folytasson, fizikailag kizárt. Azt pedig, hogy egy főosztályvezető eredményesen érvényesítse a minisztérium szempontjait más minisztériumokban, nehezen tudom elképzelni. Most csak az aggodalmam szeretném kifejezni a tekintetben, hogy egy szakminisztériumhoz tartozó főosztályvezető képes lesz az összes minisztérium tekintetében hatékonyan végezni az egyeztetést, még akkor is, ha közvetlenül a miniszter úr fogja irányítani az egyházi ügyeket.
Ehhez kapcsolódóan volna még egy alkérdésem is. Úgy hallottam, hogy Wéber Attila lenne ennek a területnek a vezetője. Ha így lesz, azt nagy örömmel nyugtázom, mert nagyon pozitív a véleményem róla. Ha nem titkos a dolog, érdekelne, hogy ez valóban így van-e.
A másik dolog, amiről néhány szót szeretnék szólni, az az, amit miniszter úr lírai hangsúllyal hosszan fejtegetett. Ez pedig az, hogy van egy szerződés, illetve van több szerződés, amiket a különbözőképpen értelmeznek. Természetesen nem lehet olyan szerződést kötni, amit bizonyos politikai motivációktól vezérelve ne lehetne ezerféleképpen értelmezni. A vatikáni szerződés és az arra épülő református, evangélikus, izraelita stb. szerződések pontosan olyan precizitásúak, mint bármely más nemzetközi szerződés. Tudom, hogy miniszter úr pontosan ismeri a különböző szentszéki konkordátumokat, részleges megállapodások történeteit, szövegeit stb. Nem állítom, hogy az 1997-es vatikáni megállapodás egy kodifikációs remekmű, de semmivel sem gyengébb, mint számos másik, a térségben ez idő tájt született megállapodás.
Alapvetően nem a vatikáni szerződéssel van baj. Nem azért vannak különböző értelmezések, mert a szerződés szövege nem pontos, hanem azért vannak bizonyos viták, mert az utóbbi időben kifejezetten antiklerikális motivációból - ezt nem én találtam ki, hanem a szabad demokraták prominense definiálta így önmaga identitását - ebbe az irányba próbálták elvinni a kérdést. Ez már csak azért sem állja meg a helyét, mert ezzel kapcsolatban az összes fontos kérdésben van alkotmánybírósági döntés. Ha a kormány betartja a vatikáni szerződést és az összes többi szerződést, és figyelembe veszi a korábbi alkotmánybírósági határozatokat, akkor pontosan ki lehet jelölni a közfeladatot átvállaló egyházi intézmények finanszírozásának a kérdését. S hogy ez mennyire így van, abból is látható, hogy 1997 és 2002 között nem voltak ilyen viták. Úgy tűnik, 2003-ig világos volt, hogy mi van ebben a szerződésben, ezért azt kell mondanom, hogy nem a szerződés rossz.
Hadd tegyek itt egy zárójeles megjegyzést. A Miniszterelnöki Hivatal bizonyos szakértői lelkes sajtókampányt folytattak amellett, hogy fel kell mondani a vatikáni szerződést. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy Gulyás Kálmán államtitkár úr mindig elhatárolódott ezektől a nézetektől és örömmel hallom, hogy miniszter úr sem támogatja a szerződés felbontását. Ennek egyébként nemzetközi jogi lehetősége se nagyon van, mert a Szentszék nem óhajtja felbontani ezt a szerződést. Tehát nem ennek a szerződésnek a támadása a járható út, hanem a betartása. E szerződés betartása tekintetében pedig nézetem szerint az Alkotmánybíróság korábbi döntései az iránymutatók, illetve az, hogy ez 1997 és 2002 között működött.
Arra kérem miniszter urat, hogy az e területen való törvénymódosítások előtt szakértői csapata tanulmányozza az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit, illetve a megállapodások szövegét, s akkor elkerülhetjük azokat a konfliktusokat, amelyek igencsak jellemezték az előző négy évet.
Ha megengedi, még egy mondatot hozzáteszek ehhez, amit Kiss Péter miniszter úrnak is elmondtam. Például a szociális törvény tekintetében vagy az oktatás vonatkozásában is vannak hasonló esetek, amelyek különösen fájdalmasak. Még a Horn-kormány regnálásának legelején az akkori szociális miniszter, Csehák Judit a vatikáni szerződéssel ellentétesen módosíttatta - s az Országgyűlés meg is szavazta - a szociális törvényt. Akkor az Alkotmánybírósághoz fordultam és az Alkotmánybíróság megsemmisítette ezt a pontot. A 2006-os költségvetési törvénybe önök pontosan ugyanezt visszacsempészték. Természetesen újra megtámadtam az Alkotmánybíróságnál, szolid jogi véleményem alapján meg is fogom nyerni, csak az a probléma, hogy mire a döntés megszületik, olyan finanszírozási hátrányba kerülnek az egyház szociális intézményei, ami a fenntartásukat az esetek egy jelentős részében lehetetlenné teszi. Ezért úgy gondolom, a párbeszédnek és a megoldásnak az az útja, ha vitathatatlan alapnak a szerződés betűjét és az alkotmánybírósági határozatot tekintjük. Ha ez a fix alap, akkor a végrehajtási részletek tekintetében meg lehet találni a közös és megnyugtató megoldást. Egy esetben nem lehet ezt megtalálni, akkor, ha a két fix pontot, a nemzetközi szerződés betűjét és az Alkotmánybíróság határozatait kétségbe vonják, és ezekkel a határozatokkal szemben újra és újra eljátsszák ezt a törvénymódosítást.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Alelnök úr!
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszterjelölt úr! Az a néhány gondolat, amit általánosságban megfogalmazott a terveire vonatkozóan, még szimpatikusnak is tekinthető, például amikor arról beszélt, hogy őszinte párbeszédet kíván kialakítani, átlátható, egyértelmű, kiszámítható rendszert, rendszeres és érdemi párbeszédet akar létrehozni az egyházi kapcsolatok területén. Azért vannak bizonyos kétségeim, mert az elmúlt négy esztendőben is önök kormányoztak és akkor folyamatosan azt tapasztaltuk, hogy ezeknek totálisan az ellentétje valósult meg: nem volt párbeszéd, nem volt kiszámíthatóság, őszinte párbeszédről pedig ne is beszéljünk, egyértelműségről és rendszerességről meg még inkább ne. Emlékeztetnék arra, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök úr megígérte, hogy X időpontban létrehozzák azt a bizonyos bizottságot, amely majd érdemi párbeszédet fog folytatni ezekről a kérdésekről, aztán nem is jött létre ez a bizottság.
Tehát azt gondolom, mindenképpen a cselekedetei fogják hitelesíteni majd ezeket a szavakat. Az elmúlt négy esztendő ezt sajnos nem teszi meg.
Az a kérdésem, tudván, hogy itt nyilván egy koalíciós kormányról van szó, de ettől függetlenül két párt alkotja ezt a koalíciós kormányt, és az elmúlt négy esztendőnek bizonyosfajta erőteljes hangsúlybéli különbségei miatt teszem föl ezt a kérdést önnek: ön szerint van-e értékelhető és érzékelhető különbség a szocialista, illetve szabad demokrata kormányzati egyház-politika között? Kérem, hogy ezt néhány gondolatban szíveskedjék majd kifejteni.
Tudom, hogy nem a kormányprogram vitáján vagyunk, de mivel ilyen baráti és családias beszélgetésen vagy vitán vagyunk együtt, a kormányprogramból hadd idézzek két mondatot. Az egyik az oktatási intézményekre általában vonatkozik, ha jól olvastam a programot: "Átalakítjuk az állam, az iskolafenntartók teherviselésének arányát. A normatívákat fokozatosan a képzés elismert költségeihez igazítjuk. Egyszerűsítjük a normatív finanszírozás rendszerét."
Mit jelent ez konkrétan az egyházi iskolafenntartók számára? Én azt gondolom, érdemes lenne figyelembe venni a holland modellt, ahol is mindenfajta, mindenféle intézményfenntartó irányába fillérre pontosan ugyanannyi finanszírozást ad a holland kormány. Érdemes lenne ezt figyelembe venni. Ez bizonyára sok olyan vitát nyugvópontra tudna helyezni, amiről több éve vitatkozunk.
A másik idézet a kormányprogramból a következő: "Az egyházi finanszírozás korszerűsítésével támogatja az egyházak részvételét - mármint a kormány - az állam kötelező feladatainak ellátásában."
Ön szerint mit jelent ez a korszerűsítés, tehát a finanszírozási rendszer korszerűsítése? És mit érthetünk a "támogatja" kifejezésen? Mit jelent ez szocialista értelmezés szerint az egyházak szempontjából? Jobb lesz nekik vagy rosszabb lesz a támogatás, az önök támogatása?
Szeretném megkérdezni, hogy az egyházi kártalanítás folyamatáról mi a véleménye miniszterjelölt úrnak, tekintettel arra, hogy belátható időn belül a jelenleg hatályos jogszabályok szerint be kell fejezni vagy be kellene fejezni ezt a folyamatot. Szeretnék rákérdezni konkrétan, hogy ennek a költségvetési fedezete meglesz-e, tekintettel arra, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkent ez a fajta állami költségvetési forrás, magyarul lelassult ez a folyamat.
Ugyanígy szeretnék rákérdezni az egyházi épületek, nemzeti értékeink megóvása, megmentése nagy-nagy kihívására. Szeretném megkérdezni, kultuszminiszterként elkötelezett-e abban, hogy az elmúlt években negatív irányba menő folyamatokat megfordítsa, tekintettel arra, hogy több milliárd forinttal kevesebb immár a rekonstrukciós támogatás ezen a területen. Önnek nyilvánvalóan nagyon komoly befolyása és tekintélye van a kormányfő előtt, illetve az egész kormányban, az MSZP elnökeként is. Gondolom, hogy erre a befolyásra mindenképpen jó lenne, ha számíthatnánk, hogy ezen a területen a rekonstrukciós támogatások alapvetően megforduljanak, hiszen itt nemcsak egyházi kérdésről beszélünk, hanem az egész nemzet kulturális örökségéről. Választókerületi példákat sorolhatnék az én egyéni kerületemből sorra-sorra, kistelepüléseken, kis falvakban egyszerűen képtelenek nemcsak az egyházi közösségek, a falusi közösségek megmenteni azokat a csodálatos értékeket, ami mindannyiunk közös értéke és hagyatéka.
Szeretnék rákérdezni a destruktív szekták tevékenységének társadalmi hatására. Azért is fontos ez, mert nem ellenzéki képviselőként teszem pusztán ezt, hiszen hosszú évek óta megkapjuk a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvét parlamenti képviselőként. Éppen most a napokban kaptuk meg a 2005-ös évkönyvet, ennek a 88. oldalán, az önök kormányzata által felügyelt Nemzetbiztonsági Hivatal adatai alapján, ez a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezi az ön által is említett 1990. évi IV. törvény felülvizsgálatát; szó szerint ez van a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvében. Én tehát örülök ennek, mert legalábbis gondolom, hogy a Szocialista Párt ezzel a kérdéssel érdemben kíván foglalkozni. Kérdezem tehát, mi a véleménye erről a kérdéskörről, és várható-e valamilyen változás vagy áttörés ebben.
Engedje meg, hogy kicsit véleményként is hadd mondjam el, szerintem egyáltalán nem ellentétben az ön által elmondott, legalábbis alapelvekkel, de szeretném megkérdezni, lát-e arra lehetőséget, miniszterjelölt úr, hogy most, a 21. század elején valamiféle új minőségi kapcsolatot alakítson ki az állam az egyházakkal, amire annak idején törekedtünk a mi kormányzati időszakunkban. Az elmúlt négy esztendőben, úgy érezzük, ez nem abba az irányba ment tovább. Azt gondolom, rengeteg olyan terület van, ahol egyenlő partnerként együtt lehet gondolkodni, együtt lehet működni államnak és egyházaknak, egyházaknak, illetve az államnak; emberi méltóság kérdése, esélyegyenlőség kérdése, közösségek erősítése és építése, közszolgálati felelősség vállalása, kistelepüléseken, kistérségekben való együttműködés. Gondolok itt esetleg azokra a hátrányos helyzetű kistérségekre, kistelepülésekre, ahol már a madár sem jár szinte, néha még egy-egy lelkész vagy pap feltűnik. Tehát vannak olyan, valóban súlyos és fontos területek, ahol bizalommal és partnerséggel, amiről ön beszélt, óriási előrelépéseket lehetne tenni. Ezt a bizalmat nyilván újra föl kellene építeni.
Azt gondolom, a bizalomnak és a partnerségnek az egyik legfontosabb feltétele, hogy megszűnjön mindenfajta diszkrimináció az egyházakkal szemben, ami volt, ami van, sérelmek - nyilván ilyenek is voltak. S azt gondolom, azok a diszkriminációk is meg kell szűnjenek, ami például a pályázati rendszerben éri az egyházakat. Ezt én egyszerűen értelmetlennek és érthetetlennek tartom, hiszen nem lehet érdeke a kormányzatnak, az államnak, egyik félnek sem, hogy az egyházakat, egyházi intézményeket olyan pályázati lehetőségektől zárjuk el, amelyek tulajdonképpen az egész közösséget, az egész nemzetet, illetve a társadalom közösségét előrevihetné és erősíthetné. Ehhez nyilván bizalomra van szükség, és mind a két fél bizalmára van szükség.
Én drukkolok és sok sikert kívánok önnek ahhoz, hogy ezt a bizalmat újra föl tudja építeni az elmúlt négy esztendő után. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Pettkó András!
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Tisztelt Bizottság! Én nemrégiben egy oktatási és informatikai konferencián vettem részt, ahol az hangzott el, hogy 2010-ig minden általános iskola, egyházi és önkormányzati is, két digitális táblával fog rendelkezni. Nagyon meglepődtem ezen a kormányzati felvetésen. Mit gondol erről a miniszterjelölt úr? És hogy minden iskolában a sávszélesség kibővítése meg fog történni; ott olyan számok hangzottak el, ami az én számomra, megmondom őszintén, eléggé hihetetlen volt. Mit gondol ön erről a fejlesztésről? Nem beszélve arról, hogy nemcsak az önkormányzati, hanem az egyházi iskolák tekintetében.
A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy az iskolai drogmegelőzés támogatását ön hogyan kívánja képviselni. Az előző miniszternek sajátos programja volt ebben a tekintetben.
A harmadik kérdésem pedig: internetet olvasó polgárként nemrégiben, körülbelül két héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy nem Magyar Bálint lesz a miniszter, az internetolvasók széles tábora, párthovatartozásra való tekintet nélkül, azon kezdett vitatkozni a neten, hogy az új miniszter vajon Magyar Bálintnak hány rendeletét fogja kezdeményezni, hogy szeptember 1-jéig megváltozzon. Hány rendelet megváltoztatását kívánja a miniszterjelölt úr kezdeményezni szeptember 1-jéig?
ELNÖK: Köszönjük szépen. Az első körben talán elég ennyi kérdés, és aztán folytatjuk. Parancsoljon, miniszterjelölt úr!
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Semjén képviselő úr felvetéseire szép sorjában válaszolok.
Hogy az oktatási és kulturális minisztériumban lesz az egyházakkal való kapcsolattartásnak a helye, ezt én elmondtam, hogy helyeslem és akartam.
Beszéljünk világosan! Alapvetően mégiscsak az a vita tárgya, hogy a Miniszterelnöki Hivatalhoz vagy egy minisztériumhoz tartozzék a kapcsolattartás. Ezen belül az már részletkérdés, hogy melyik minisztériumhoz. Szerintem viszont ebben kevés vita lehet közöttünk, mert éppen az önök idején került a kancelláriától a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához az ön által vezetett államtitkárság. Akárhogy is nézzük, koncepcionálisan azt vallották, hogy ne a Miniszterelnöki Hivatalhoz, hanem egy minisztériumhoz tartozzék. Ehhez képest én ezt részletkérdésnek tartom, mégpedig pozitív irányúnak. Amikor én vezettem a minisztériumot, ott is jó helyen láttam, és az államapparátuson belül erősebb egységnek tekintem, ha ott van.
Bár nem az önök bizottsága foglalkozik vele, mégis hadd mondjam el, azt érzem gondnak, hogy amikor az oktatásügy és a kultúra vagy az oktatásügy és más területek egy minisztériumba kerülnek, akkor az oktatás társadalmi súlya, az oktatás iránt való érdeklődés és az érintettség miatt más területek hátrébb szorulnak, és túlságosan oktatási minisztériumnak gondolják az oktatással és még más területekkel foglalkozó minisztériumot. Én precízen fogok vigyázni arra, hogy a megfelelő egyensúly kialakuljon, nem figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Magyarországon 230 ezer ember áll közvetlenül kapcsolatban az oktatással. Ez egyébként nagyszerű dolog, legyenek minél többen kapcsolatban vele.
Az elhelyezés kérdése a struktúrán belül lényeges. Úgy is lehet jól csinálni, ha nem ott van és úgy is lehet rosszul csinálni, ha ott van. Ez majd a gyakorlatban mutatkozik meg. Önmagában az, hogy hol van, nem garancia a minőségre és az ellenkezőjére sem. Ha megvalósítjuk, az jó. Én ebben a konstrukcióban bizonyos okok miatt előnyösebbnek látom az egyházakkal való kapcsolattartást itt, mint máshol.
Sajnálom, hogy nem okozhatok örömet, de nem Wéber Attila lesz a titkárság vezetője. Amikor majd meg kívánom nevezni a minisztérium vezérkarát és a titkárság vezetőjét, akkor azt a képviselő úrnak és a tisztelt bizottságnak is elmondom. Javaslom, ne abba az irányba haladjunk, hogy ki nem lesz, mert azok felsorolása egy kicsit hosszabb ideig tart, mint megnevezni azt, aki lesz.
Képviselő úr mondandójának nagyobbik része a vatikáni szerződéssel foglalkozott. Azt kérem, hogy most ne a vatikáni szerződés tartalmát vagy történetét vitassuk meg. Én a viszonyt neveztem meghatározónak és lehetetlen állapotnak. Nem értek egyet azzal, amit a képviselő úr mond, de pontosan értem, hogy mit mond. (Dr. Semjén Zsolt: Már ez is valami!) Ez már öröm. Ha ellenzéki létben, de kormánylétben is az élet apró örömei megadatnak, akkor már előbbre vagyunk. De komolyra fordítva a szót: aki egy kicsit is ért a diplomáciához meg a joghoz, az tudja, hogy ebben mi van. A végrehajtás mechanizmusa és a viszonyítási pontok azonban nem lettek kellőképpen úgy tisztázva, hogy az minden fél számára minden kétséget kizáróan egyértelmű legyen. Azzal nem értek egyet, hogy a negatív hozzáállás a kizárólagos ok. De tudja mit, nem is az érdekel, hogy miért nem sikerült viszonyítási pontot kialakítani, hanem az érdekel, hogy legyen viszonyítási pont és ennek érdekében meg fogom tenni azokat a lépéseket, amelyek egyértelművé teszik, hogy minden, ebben a szerződésben érintett fél lássa és tudja, mihez kell viszonyulni és ehhez képest lehet véleményt megfogalmazni és álláspontot kialakítani.
A szociális intézményekkel, de más ügyekkel kapcsolatban is - amelyek nem feltétlenül direkt módon tartoznak az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz - szeretném elmondani, hogy a más miniszterekkel, más minisztériumokkal való kapcsolattartást eddig is fontosnak tartottam, amikor az államapparátusban dolgoztam, számos horizontális együttműködést valósítottam meg. E tekintetben is hiszek a politikai kormányzásban. Ez kemény dolog! Lehet, hogy a tizenkétszer egy és az egyszer tizenkettő számszakilag ugyanazt a végeredményt hozza, de egy folyamatban más eredményük lehet.
Ha vitánk lesz, azt én természetesnek tartom. Csak látom és érzékelem - mint ahogy korábban is érzékeltem -, hogy sokszor nem hisznek a vitapartnernek. Nem ígérek semmit, végül is az együttműködés lesz a döntő. Az együttműködés terepe például a magyar parlament. Én általában nem vagyok híve az ötpárti vitáknak, mert az öt pártot azért küldték a parlamentbe, hogy ott vitassuk meg a dolgokat. Szászfalvi képviselő úr mondataiból is érzékelem a bizalmi deficitet. Nem akarok visszavágni, képviselő úr. Megtehetném, de ez a történet ne erről szóljon, hanem arról, hogy próbáljuk meg, megy-e együtt. Mondhatnám azt, hogy a képviselő úr így gondolja, minket meg 2002 után megválasztottak 2006-ban is és erősebb kormánytöbbségünk van, mint volt 2002-ben, de ez nem visz sehova. (Szászfalvi László: Az egyházakkal való bizalomról beszéltem, és nem az egymás közötti bizalomról.) Akkor félreértettem.
Most egy új kormányzati ciklust kezdünk. Önök azért is hallgatnak meg és beszélgetünk - túl az alkotmányos előírásokon -, mert egy új tárcának új minisztere lesz, és őszintén remélem, hogy érdekli önöket a hozzáállásom, a gondolataim. Abban bízhatnak - s ezt nem vagyok hajlandó a továbbiakban más üléseken bizonygatni, csak az elsőn -, hogy azt fogom csinálni, amit mondok. És fordítva.
Nyilván vannak különbségek a pártok között, mert ha nem lennének, akkor miért lennének más pártokban a különböző véleményt valló politikusok. Következésképen van különbség a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt között is. S ha tőlem megkérdezi, hogy kinek van igaza, akkor elmondom, hogy a Magyar Szocialista Pártnak. Megjegyzem, ön is furcsállná, ha én az MSZP képviselőjeként, pláne az MSZP elnökeként nem így gondolnám. Még jó, hogy így gondolom, mert részben én is csinálom. Egyébként meg koalícióban voltunk és leszünk is a Szabad Demokraták Szövetségével, következésképpen úgy gondolom, hogy működőképes kormányzás és működőképes kompromisszum az, amit kormányprogramnak vagy együttműködésnek nevezünk és megvalósítunk a következőkben. De nem is tagadom, van különbség. Persze, hogy van!
Az egyházi kártalanítás kérdésére is konkrétan rákérdezett. Április 4-én a katolikus ingatlanok ügyéről egy olyan előterjesztés került elfogadásra a kormány előtt, ami úgy gondolom, hogy ennek az ügynek a végrehajtását rendben rendezi. Annak utána kell néznem, hogy a kálvinista egyház és a lutheránus, tehát az evangélikus egyház ebben ilyen formán miért nem vett részt. Arra tisztelettel kérem a megértését, hogy ennek valóban konkrétan kell utánanéznem, hogy felelősséggel tudjam vállalni. Mintegy háromszáz ingatlan van még, amelynek a rendezése sorra kerül, és ki kell dolgozni egy olyan hitelkonstrukciót, ami ezt végérvényesen rendezi. Az ügy minden részletét a beiktatásom után, a közeljövőben át fogom tekinteni.
Amit mondott a nyilván egyházi és nemcsak egyházi kulturális örökség védelmében, az, őszintén mondom, árnyalatban sem különbözik attól, ami az én felfogásom. Csak nem elég a problémát föltárni, hanem érdemes erre olyan választ adni, ami ha nem is azonnal és nem is rövid távon, de megnyugtató megoldást hoz. Ebben szerintem gyakorlatiasabbnak és épkézláb gondolkodásúnak kell lenni.
Az oktatási bizottság ülésén is elmondtam, de minthogy itt is nyilván gyakran fogunk találkozni, itt is elmondom: én dolgoztam államtitkárként és dolgoztam miniszterként, ráadásul abban a két minisztériumban, amelynek összevonása most sorra kerül, és amelyet vélhetően vezetni fogok. Tudom, hogy hova megyek, és tudom, hogy mit lehet elérni. Képviselő úr, ha egy miniszter rendkívül jól dolgozik, akkor azt gondolom, egy teljes ciklus alatt olyan három jelentős kérdést tud megoldani. Őszintén mondom. Mesélhetnék én itt mindenről, hogy egyébként hány száz ügyet lehet így-úgy végigvenni, és ilyen csoda meg olyan csoda! Csináltam, tudom, hogy ez mit jelent. Ha minden rendben van, és nem kimagasló a teljesítménye, akkor kettőt. Ha nem csinálja meg a kettőt, vagy nem fog bele az első évben, akkor a közepén el kell zavarni, mert baj lesz. Ha nem veszi rossz néven, ezt most nem is feltétlenül miniszterjelöltként mondom, hanem a kormánypolitika egyik alakítójaként. Én lelkiismeret-furdalás nélkül megcsinálom vagy megcsinálnám, minden további nélkül! De nem gondolom, hogy valaki egy ciklus alatt, reálisan fölmérve, tizenkét nagy ügy megoldását kellene fölvállalja - nem megy! Ez például lehet egy olyan kérdés, amiben több szellemességgel, nagyobb kapcsolatrendszerrel meg több érdekérvényesítő erővel lehet eredményt elérni.
De nem általánosságban akarok válaszolni. Ön kistelepülések nemzeti kulturális örökségének védelméről, gondolom, részben egyházi jelegű épületek, terek védelméről is beszélt. Mi hosszú időn keresztül úgy gondoltuk - ez a "mi" most nem feltétlenül párt- vagy kormányorientáltságú -, hogy erre annyi pénz van, amennyit az állami költségvetés fordít. Erre általában azt mondtuk, hogy kevés. Majd azt is mondtuk, hogy a nemzeti kulturális örökség az Európai Unióban nemzeti hatáskörben marad, amit egyébként helyeslünk, mert senki ne mondja meg nekünk, hogy a saját kultúránkkal hogyan bánjunk. Nagyon helyes! Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy mivel a kultúra nemzeti hatáskörben marad, ezért ilyen célra európai uniós pénzt nem is lehet megszerezni. És ez már végkövetkeztetésként hamis. Az is igaz, hogy ilyen forrás, ilyen csatorna nincs. És kérem, ne kérdezze tőlem, hogy miért: az agrártámogatások, azon belül a vidékfejlesztés, azon belül a kistelepülési vidékfejlesztés, azon belül egy c) pontban írta ezt ki az Európai Unió kistelepülések kulturális tereinek, közösségi tereinek felújítási lehetőségét, és erre magyar forintra átszámolva évente Magyarország 5-5,5 milliárd forintot nyerhet el. Csak úgy mondom, hogy amikor jól ment a kulturális minisztériumnak, akkor volt, hogy évente akár 1 milliárdot is tudtunk erre fordítani.
Ezeket meg kell ragadni, le kell hívni, ott kell lenni! Veszekedni kell a brüsszeli miniszteri értekezleten, mit tudom én - nem tudom, mit kell csinálni! Harangozni; beviszem a harangot, és addig kongatom a füle mellett, amíg nem tér jobb véleményre. Mert költségvetési forrás nem lesz több, azt mondhatom. Tehát nem látom annak az esélyét, hogy a magyar költségvetés erre több pénzt fordít. Ezt őszintén meg kell mondjam. Mert amikor majd beszélünk költségvetésről, és eljövök önökhöz jövőre meg év végén meg nem tudom én, mikor, majd számon kérik azt, hogy mit ígértem a meghallgatáson. Azt ígérem, hogy amennyit lehet, kiharcolok, de nem látok arra esélyt, hogy a magyar költségvetés erre többet tud fordítani. Arra viszont igen, hogy pénzt szerzünk. És tudja mit? Azt mondom önnek, hogy annak a vidéki, kis falusi templomnak hihetetlenül mindegy, hogy mi honnan szerezzük a felújítására a pénzt, ha megvan! Erről szól ez a történet! (Dr. Semjén Zsolt: Négy évig miért nem szereztek?)
Megjegyzem, a miniszterségem idején volt az első alkalom, amikor részben uniós előpályázatokból, részben brüsszeli bizottsági álláspontot visszadobva és Brüsszelben a bizottságot újra összehíva, az összes tagállam képviselőit, kiharcoltam, hogy ezt kaphassuk. Ha ezt megnézik a 2005. év költségvetésében és megvalósulásában, akkor látják a különbséget. Azon csodálkozom, hogy nem tudták meg, mert jó nagy cirkusz lehetett volna belőle. A lényeg az, hogy sikerült pénzt szerezni. Ezek ilyen részletek, miközben nem részletek.
A Nemzetbiztonsági Hivatal beszámolóját, látom, oldalra ismeri a képviselő úr. Nem felejtettem el a 88. oldalt megnézni, és nyilvánvalóan a Nemzetbiztonsági Hivatallal e tekintetben, hogy ez pontosan milyen részleteket jelent, föl fogom venni a kapcsolatot. Ezt miniszterjelöltként nem tettem meg, és tartok tőle, hogy ha ezt megtettem volna a Szocialista Párt elnökeként, akkor joggal mondhatta volna, hogy ez így talán nem helyes. Ami viszont miniszterként meg kötelesség; úgyhogy tisztelettel kérem, hogy ennek a részletezését majd akkor csináljuk meg, amikor ezt a közeljövőben megtehetem és megtettem.
Bocsánatot kérek, talán még Semjén képviselő úr kérdése volt, de mindegy, mert nem az a lényeg, hanem a téma: állam és egyház viszonya. Én erről elég világosan elmondtam a véleményemet, és a tartalmát is kifejtem. Mielőtt elértem önökhöz és a hétvégén készültem, Csáky Albin, a 19. század utolsó másfél évtizedének legendás miniszterének felszólalásait és gondolatait olvastam; az egyházügyi forradalmat, amit ő nevezett így, ő valósította meg a magyar parlamentben. És nem vitát gerjesztve most, őszintén mondom, hogy néha azt gondolom, ha hogy én olyan mondatokat mondtam volna a magyar parlamentben vagy mondanék, mint amit Csáky Albin az 1880-as évek végén, akkor önök nagyon furcsa szemmel néznének rám. Bátor, szókimondó, miközben nem vitathatóan egyházának híve, családja története a saját hitvallása. Kicsit szégyelltem is, hogy bennünk nem volt ennyi bátorság. Saját korának egy nagyon korszerű felfogásával, állam és egyház szétválasztásának konkrét ügyével, remek-remek dolgok! Biztosan lesz még alkalmunk akár konkrét ügyekben ezt feleleveníteni.
A diszkriminációt ellenzem, a pályázati rendszernek pedig utánanézek. Ha a képviselő úr segít nekem, hogy miben látott diszkriminációt a pályázati rendszerben, akkor meg fogom nézni. Most csak azt tudom mondani, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben nem vagyok híve a diszkriminatív pályázati rendszernek, de konkrétan majd akkor fogok véleményt formálni, amikor látom, hogy miről van szó.
Pettkó képviselő úr az iskolai infrastruktúra, illetve a digitalizáció kérdésköréről beszélt. Én nagy jelentőséget tulajdonítok a közoktatásban is az infrastrukturális fejlesztésnek. A legutóbbi iskolafelújítási program - aminél most jelentősebbet szeretnénk megvalósítani - a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején volt. Akkor csúnya lapos tetejű iskolákat építettek, amik viszont elég időt állók voltak. Oktatáspolitikám egyik célkitűzése az oktatási infrastruktúra megújítása. Ezt nem tudjuk 2010-ig befejezni, de 2007-ben el fogjuk kezdeni, mert az oktatás színvonala tekintetében a gyermekek tehetségén és a tanárok felkészültségén túl az iskolaépületek állapota - az állami, önkormányzati és az ezen a szférán kívül lévő iskolaépületek állapota - is meghatározó. A gyermekeink szinte több időt töltenek különböző formában az iskolában, mint otthon. Láttam én már olyan magyarországi iskolaépületet, ahol a tanteremben kinőtt a fű. Ha pedig felújítunk és modernizálunk, akkor ehhez tartozzon hozzá az informatika is. Csupán az informatika fejlesztését nem tudom elképzelni, hanem csak egy komplex fejlesztést. Ennek a méreteit és a költségvetését 2010-ig évekre lebontva nem tudom megmondani. Tervekről és álmokról én is szeretnék beszélni. Én is szeretném, hogy mindenkinek legyen laptopja meg palmtopja, de nem ez a realitás. Azt kell látni, hogy mi valósítható meg.
A drogmegelőzéssel kapcsolatban a minisztériumok közötti együttműködés az irány, de végmegoldásnak nem ezt látom. S ha azt kérdezi tőlem, tudok-e garanciát vállalni arra, akár együttműködés révén is, hogy ezt a mocskos dolgot kitiltsuk, kivigyük, kilökjük az iskolákból, akkor azt mondom, hogy nem tudok. A törekvésem lássa, de se naiv nem vagyok, se olyat nem akarok megfogadni, amit nem lehet véghez vinni. Az egyik rákfenének tartom ezt a dolgot. Hogy e tekintetben van bennem érzelem? Igen, utálom és szörnyűségnek tartom. De hiába mondanám miniszterjelöltként, hogy a drogmegelőzési program keretében drogprevenciós pedagógusok továbbképzése révén olyan rendszert hozunk létre, hogy a szaga sem lesz meg, nemhogy maga a drog. Ezt nem tudom garantálni. De őszintén kérem ebben az együttműködésüket, mert nem kétséges, hogy ebben azonos az álláspontunk.
Képviselő úr remek bujtatott kérdése pedig ugyan szakpolitikának minősül, de mégiscsak egy pártpolitikai csapda. Abba a csapdába, képviselő úr, hogy mi a véleményem Magyar Bálint miniszter elődöm dolgáról, nem lépek bele. Szép volt a metodika, ahogy ezt felállította, jól volt tálalva, de maradjunk annyiban, hogy átugrottam. Koalícióban kormányzunk, ott világos viszonyok vannak. Megvan a véleményem és azt soha nem titkoltam, se akkor, amikor a kormányban dolgoztam államtitkárként vagy miniszterként, se akkor, amikor a Magyar Szocialista Párt elnöke voltam. Vissza lehet keresni az összes nyilatkozatom. A kormányzati program tartalmát megvitatjuk, én ennek a végrehajtását nem kívánom módosítani. Mindenkinek megvan a saját karaktere és stílusa. Én más szerepét eljátszani sohasem voltam képes, a magamét meg adtam és ezután is fogom. Ezt várhatják.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kérdések? Varga képviselő úr!
VARGA JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Négy rövid kérdésem lenne. Milyen szinten képzeli el a kisebbségek kultúráját a minisztériumában? Azt mondta, hogy a törvények betartását fontosnak tartja. A kisebbségi törvény egyértelműen kulturális autonómiáról beszél. Az elmúlt nyolc-tíz évben a kisebbségi kultúra irányából az önkormányzatiság felé nyomták el a kisebbségügyet. Kíván-e ezen változtatni? Visszakapják-e a kisebbségek azt a 100 millió forintot, amit kultúrára szántak még 2005-ben, de a 2006-os költségvetésből véletlenül kimaradt?
Engedje meg, hogy két romákat érintő kérdést is feltegyek. Még a minisztersége idején megígérte, hogy az általános költségvetésbe be lesz tervezve a Száztagú Cigányzenekar támogatása. Kérdezem, hogy ezt tervezi-e. Végül mit kíván tenni a roma gyerekek szegregációja ellen?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kubatov Gábor!
KUBATOV GÁBOR (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Pártelnök Úr! Tisztelt Kabinetvezető Úr! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Aggodalommal figyelem az önre rakódó terheket. Ön mint képviselő belvárosi lakosként két nagyon szegény külvárosi kerület képviselője, ezenkívül az MSZP vezére, pártelnöke, s gondolom, később elnökségi tagja marad, majd a Jóisten segedelmével és néhányak szavazatával miniszter is lesz, mindezeken felül pedig az MSZP oktatási kabinetjét vezeti. Szeretném megkérdezni, hogy milyen sorrendbe állítja az ön előtt álló feladatokat. Előre szeretném közölni, hogy a "mindegyik egyformán fontos" választ elfogadni nem tudom.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tóth Gyula képviselő úr!
TÓTH GYULA (MSZP): Tisztelt képviselőtársam, nem tisztem reagálni az elmondottakra, a kérdés nem is nekem szegeződött, de azt szeretném elmondani önnek, hogy az MSZP-nek nem vezére van, hanem elnöke. Amiről ön beszél, az egy másik párt.
ELNÖK: Nem feladata a bizottsági tagoknak egymás kérdéseinek a kommentálása. Pettkó képviselő úr!
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Tisztelt Bizottság! Az előbb nem kívántam az interneten megjelent sok tucat olyan rendeletet a bizottság elé hozni, amit a miniszter úr szeptember 1-jéig áttekint. Egy kérdést mégis fel fogok tenni, ezt az egyik barátom küldte el nekem e-mailben. A kérdés úgy szól, hogy mit gondol Magyar Bálint - s most a jelzőt nem használom - rendeletéről, amely 180 karakteres tankönyvi mondatokat ír elő.
ELNÖK: Köszönjük szépen. További kérdések? (Nincs ilyen jelzés.) Akkor én magam is szeretnék föltenni egy kérdést.
Miután a határon túli magyarok ügye csak részben érinti itt a bizottságot, de a Sapientia Egyetem, az erdélyi magyar nyelvű egyetem egyházi alapítvány vagy egyházi vezetők által alapított alapítvány fenntartásában működik, azt szeretném kérdezni, tervez-e valami olyan lépést, amely megoldja ennek az új alapítású és reményteljes intézménynek az áldatlan helyzetét. Tehát a Sapientia Egyetem támogatása tovább csökken-e, vagy pedig megpróbálják konszolidálni ezt az intézményt?
S még egy mondat erejéig visszatérnék az egyházi ügyekhez; már Kiss Péter miniszterjelölt úrnak is föltettem a kérdést, de nem kaptunk rá választ. Nagyon fontos a párbeszéd, és abban természetesen a vita is jelen van. Mégis a konkrét dolgok azok, a konkrét megegyezések, amelyek előreviszik egy ügynek a megoldását. Tervezik-e egy olyan intézményes, strukturált döntési mechanizmusokkal rendelkező szervezetnek a létrehozását, amely az egyházakkal való kapcsolattartást intézményesíti? Tehát hogy egyházi részről is időben megkapják a velük kapcsolatos törvénytervezeteknek és elképzeléseknek a tervezetét, hogy azt véleményezni tudják, hogy az egy intézményes formában meghallgatható legyen. Túlságosan ad hocnak és esetlegesnek tűnik az a fajta, nem is nevezném mechanizmusnak, ami jelenleg van. Változik-e ebből a szempontból valami? Tehát intézményes, szabályozott egyeztetési mechanizmusra gondolok.
Az utolsó kérdésem pedig a következő. Én sem szeretnék feltétlenül az elődjéhez fűződő viszonyról megtudni titkokat... (Dr. Hiller István: Olyan sok titok a viszonyunkban nincs! - Derültség. - Dr. Hiller István: Bocsánatot kérek.) - semmi probléma. A jászladányi ügyre szeretnék egy pillanatra utalni. Az a fajta doktriner magatartás, ami gyakorlatilag egy közösségnek az önszabályozó és saját problémáit saját maga megoldó tevékenységét tönkretette és lehetetlenné tette, és több bírósági ítéletben is elutasításra került, fölveti valóban azt a kérdést, hogy mennyiben joga és lehetősége a magyarországi kisebbségeknek az, hogy a többséggel egyetértésben szervezzék a saját ügyeiket, adott esetben az oktatási ügyeiket; vagy pedig ez a fajta ideologikus tendencia fog a továbbiakban is érvényesülni?
Köszönöm szépen. Öné a szó.
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Köszönöm szépen a kérdéseket.
Kérdést kaptam a 2005. költségvetésből kimaradt, a kisebbségek kultúrájára fordítandó 100 millió forint ügyében. Utána fogok nézni, képviselő úr. Költségvetési kérdésekről nyilván költségvetési vitában fogok tudni reagálni; köszönöm szépen, hogy fölhívta a figyelmemet. A 2007. évi, majdani költségvetési vitáról részleteket nem tudok mondani. Tisztelettel kérem a türelmét, hogy először megalakítsuk a kormányt, ez most már néhány napon belül vélhetően megtörténik, s akkor elkezdünk a költségvetés kérdéseivel is foglalkozni. De érzékeltem azt, amit fölvetett, és utána fogok nézni.
A Száztagú Cigányzenekar támogatásáról valóban szó volt, és tárgyaltam velük több alkalommal; elősegítettem és megalapoztam, hogy jelentős anyagi forráshoz jussanak. Magyarul azt gondolom, annak, hogy működhetnek itthon és külföldön, ez az együttműködés az alapja; ez 2004-2005-ben folyt. A normatív támogatást, tehát hogy soron bekerüljenek a költségvetésbe, ezt nem támogattam, nem is fogom. Azt azonban, hogy tevékenységük legalábbis részben államilag finanszírozott legyen, tehát hogy az állam hozzájáruljon a sikeres tevékenységükhöz a költségvetésből, ezt támogatom.
A negyedik kérdése szerintem a legsúlyosabb, ami Magyarországon ma él, és egész őszintén szólva úgy gondolom, hogy számos parlamenti bizottság számos részkérdéssel napokon meg órákon keresztül foglalkozott, miközben ennek az igaz föltárása és a megoldásnak legalábbis a felvázolása nem történt meg, ez tény. Nagyon súlyos ügynek tartom - a szegregációról beszélt. E tekintetben sokszor összevissza beszéltünk egymásnak. Így van. És olyan dolgokat nem mondtunk ki, amelyek pedig itt vannak előttünk. Sem dramatizálni nem kívánom a helyzetet, sem csökkenteni ennek a súlyát. De hogy ma Magyarországon igenis van olyan, nem azt mondom, hogy ez az átlag, de van olyan, hogy falvak megegyeznek egymással, hogy kiegyeznek polgármesterek egymással, és az egyik iskolába csak a romák járnak mind a két faluból, a másik iskolába meg csak a nem romák járnak, ez itt van közöttünk, ez a valóság. És tiltakozunk, amikor külföldön ez és az történik - joggal -, miközben itt ilyen dolgok történnek. És erről nyíltan nem beszéltünk, ezt a politikai vitába nem vittük be; csak úgy általában azt mondtuk, hogy a szegregáció ellen vagyunk. Még egyszer mondom: nem azt állítom, hogy ez az általános, mert ez ugyanúgy nem lenne igaz, mint hogy nem szólunk róla egy szót sem. És őszintén remélem, hogy ebben a magyar parlament pártjai, amelyeket én kivétel nélkül demokratikus pártoknak tartok, képesek közmegegyezésre. Vannak olyan pontok, amikor nem a 4. § (4) bekezdésének harmadik mondatán kell vitatkozni, hanem úgy kell kidobni az egészet, ahogy van. E tekintetben én radikális megoldásoknak is híve vagyok. A történetet nem tudom ennyivel lezárni, csak érzékeltetni egy bizottsági meghallgatáson a meggyőződést meg az irányt.
Kubatov képviselő úr, szerintem nem vette észre, hogy befejeződött a kampány. Vegye észre! Befejeződött a kampány! Demokratikus választáson önök vereséget szenvedtek, mi meg győztünk. A pártpolitikai viták az én életemhez hozzátartoznak, játszhatjuk ezt a szerepet is, minden további nélkül belemegyek. De akkor azt várja, amit nyújt! Nem kellett volna megfutnia előlem, állt volna ki a választókörzetben képviselőjelöltnek, és akkor világosabb lett volna a dolog - de megfutott előlem! Ez az igazság! Nem állt ki! Miért nem? Működtetett egy struktúrát, ami vereséget szenvedett, és nagyobb győzelmet arattunk, mint 2002-ben. Így van! Ha pártpolitikai vitára terelünk egy szakmapolitikai kérdést, én belemegyek, nagyon szívesen. De akkor tessék megválasztani a hangnemet! Ha ez meg, akkor én csinálom! Minden további nélkül, benne is vagyok! Csak akkor nézzük meg a tényeket!
Előttem abban a választókerületben soha senki nem nyert első fordulóban. Én 2002-ben megnyertem az első fordulót, aztán elindultam 2006-ban, és nagyobb szavazati aránnyal nyertem meg az első fordulót, mint négy évvel korábban. Lett volna alkalma bizonyítani, képviselő úr! Mi akadályozta meg, hogy megtegye? Utána beszél?! Voltunk mi itt képviselőjelöltek - miért nem vállalta? Megtehette volna! Most jön ide nekem ezzel a szöveggel?! Ott volt egy egész év, rendelkezésre állt, akkor hallgatott! Vagy nem vállalta.
Pettkó képviselő úr kérdésére, ami a 180 karakteres mondatokra vonatkozik, azt kérem, hogy ezt ne nagyon mereven értelmezze. Én is utána fogok nézni, de olyan őrült hosszú mondatok vannak néha harmadikos általános iskolások könyveiben, komolyan mondom...! Ez úgy ment, hogy egy-másfél évtizeden keresztül mindig jöttek új eredmények, a saját területén mindenki lobbizott, és bekerült csak egy ilyen kicsi a tananyagba, csak egy ilyen kicsi; aztán megint egy ilyen kicsi, meg megint más területen egy ilyen kicsi... - miközben a tananyagból nem vettünk el, csak mindig egy kicsit hozzátettünk. Ennek az lett az eredménye, hogy hihetetlen mennyiségű szakanyag felhalmozódott, aztán a gyerekek nem tanulnak meg rendesen írni-olvasni-számolni, és nem értik az elolvasott szöveget. Ez az igazság. Ne csak általános iskolai tanulókat, hanem nyolc- meg kilencéves gyerekeket lássunk! Gondolom, önnek is vannak tapasztalatai, nekem is - hát néha tragikus, néha meg a közröhej szélén áll, hogy miket tanítunk.
Az a törekvés tehát, hogy érthetőbb, rövidebb, világosabb mondatok legyen a tananyagban, helyes, de hogy ezt karakterben kell-e rögzíteni vagy másban, azt nem tudom. Szívesebben adnék olyan embernek megbízást egy tankönyv megírására, aki tudja, hogy mi kell egy kilencéves gyereknek. Aztán lehet, hogy 182, de az is lehet, hogy 37. Ezt én nem tudom megmondani. Jó, ha valaki ért a szakmájához, és aki tankönyvet ír, annak nagy felelősség van a kezében.
Elnök úr kérdésére - amely a határon túli magyar oktatásra, felsőoktatásra és a név szerint megemlített Sapientia Egyetemre vonatkozik - szeretnék konkrétan válaszolni. Én támogattam, támogatom és a jövőben is támogatni fogom a határon túli magyar oktatást, ezen belül a határon túli magyar nyelvű felsőoktatást. Annak idején államtitkárként, majd miniszterként is volt részem abban, hogy a Sapientia költségvetési forrásai legalábbis szinten maradjanak és kijöjjenek belőlük. De ez nem lehet egy egyoldalú folyamat, mert az adófizetők pénzével gazdálkodunk akkor is, ha Erdélybe, a Felvidékre vagy a Kárpátaljára adjuk azt. Szükségesnek tartom a színvonal biztosítását, azt, hogy ne elégedjünk meg annyival, hogy Erdélyben van magyar nyelvű felsőoktatás, hanem azt akarom, hogy ez színvonalat is jelentsen. Biztos ön is beszélt, én is beszéltem jó néhány olyan erdélyi diákkal, aki 50-80 kilométerre lakott a Sapientiától, egyébként pedig a debreceni egyetemre járt. Sok összetevője van ennek. Szeretném, ha a támogatásunk a színvonalban is megmutatkozna.
Semmiképpen nem tekintem beavatkozásnak azt, hogy kontrolláljuk, hova kerül a magyar adófizetők pénze, és hogy kerül oda, mert felelősségünk van. Biztos vagyok benne, ha ezt világosan és érthetően elmondja az ember, akkor ennek nincs akadálya. Ha viszont nem mondja el, akkor ott van a gyanú, hogy de miért nem. Ahogy el kell számolni a szombathelyi főiskolának vagy a szegedi egyetemnek és ezeken a helyeken szakmai értelemben van minőségbiztosítás, ugyanígy kell lenni ennek azokban a határon túli magyar nyelvű felsőoktatási intézményekben is, ahol magyar költségvetési forrás van. És az sem megy, hogy több milliárd forintot beteszünk ingatlanba, aztán évek múlva kiderül, hogy véletlenül vagy figyelmetlenségből nem jó szerződést kötöttek, és ezt bánja sok száz millió forint. Ezekről is beszélni kell! Kérem, hogy ebben ne a támadást lássák, mert nincs benne, hanem azt, hogy a színvonalat emelni és egyfajta normát alkalmazni szükséges.
A költségvetési kérdésekről majd a költségvetési vitában beszéljünk.
A jászladányi iskola ügye pont akkor volt, amikor kijöttem az Oktatási Minisztériumból, és átmentem a kulturális minisztériumba. Figyelemmel kísértem a dolgot. Szerintem mind a két fél követett el hibákat. A történetet azért is ismerem, mert az iskola igazgatója éveken keresztül tanítványon volt az egyetemen és hosszú beszélgetéseket folytattunk. Ezek alapján értem, hogy mit akar. Ilyen esetben választhatjuk azt, hogy a frontokat megmerevítjük, de abból az égvilágon semmi nem jön ki. Sokkal érdemesebb egymást jobban megérteni. Gondolom, hogy nem az ügy összes részletébe kell most belemászni, hanem az ügy prototípusát kell megtalálni és azt, hogy hogyan lehet kezelni. Én a határozott vélemény kialakításának a híve vagyok, az elmúlt fél évtizedben ezt sokszor láthatták tőlem, mégis azt mondom, először a másik véleményét kell megismerni, lehetőleg megérteni és nem ab ovo azzal indulni, hogy biztos nekem van igazam, csak nekem van igazam, egyébként meg 3 perc 37 másodpercet rászánok, hogy elmondd a mondataid, de már tudom, hogy utána mi lesz a véleményem. Mérlegelni kell, meghallgatni, majd utána határozottan kell képviselni az álláspontot.
Azt hiszem, minden kérdésre válaszoltam.
ELNÖK: Arra nem, hogy lesz-e intézményes formája az egyházakkal való kapcsolattartásnak.
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Igen. Az egyházi kapcsolatokkal megbízott titkárságnak lesz a dolga a folyamatos, napi kapcsolattartás. Normális élethelyzetben a miniszternek legalább negyedévenként le kell ülni az egyházak vezető képviselőivel, át kell tekinteni a korábbi időszakot és el kell mondania, hogyan gondolkodik a következő időszakra. Őszintén remélem, hogy egy-másfél év múlva ez már természetes, ilyen értelemben intézményesített formája lesz az együttgondolkodásnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Varga képviselő úr!
VARGA JÓZSEF (Fidesz): Arra a kérdésre nem kaptam választ, hogy milyen szinten képzeli el a kisebbségi kultúrát a minisztérium.
ELNÖK: Miniszterjelölt úr!
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Az új minisztérium teljes belső struktúrája az elkövetkező egy hétben, tíz napban kerül kialakításra. Nem egyszerűen csak a két minisztérium mechanikus összevonásáról van szó, hanem az imént említett rendszer szerint főosztályok szűnnek meg és jönnek létre. A teljes struktúrát - amelyben arányokat is lehet látni - csak akkor tudom felvázolni, ha teljes jogkörrel ellátott és felruházott miniszter leszek. Ez valószínűleg a jövő hét második fele, de még mindenképpen június. Ha ezt a kérdését írásban megismétli, akkor érdemi választ tudok adni. Mondhatnék most valamit, de csak azért, hogy a forma szerint válaszoljak, aminek a tartalma nem megfelelő, azt nem akarom. Meg fogom adni a választ akkor, amikor a teljes struktúrát kialakítom.
ELNÖK: Kérdezem, ki tartja alkalmasnak a miniszterjelöltet funkciójának az ellátására. (10) Ki nem tartja alkalmasnak? (9) Megállapítom, hogy a bizottság alkalmasnak tartja a miniszterjelölt urat funkciójának az ellátására, aki az újkori egyházi diplomácia ismerője. Sok sikert kívánunk a munkájához.
Tájékoztatom a bizottságot, hogy a kormány a jövő héten nyújtja be a kormányprogramhoz csatlakozó törvényjavaslatokat, ezért akkor nem lesz bizottsági ülés, viszont a 19-ével kezdődő héten nagyon intenzív bizottsági munkára kell számítani.
Köszönöm a megjelenést, az ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 16 óra 30 perc)
|
|
Balog Zoltán |
Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea és Soós Ferenc