EMBCB-23/2009.
(EMBCB-146/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának
2009. június 22-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/9555. számú törvényjavaslat (A Honvédelmi és rendészeti bizottság által benyújtott módosító javaslatok megvitatása) *
Az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, "A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról" szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény (Zárószavazás előtti módosító javaslat megvitatása a Házszabály 107. §-ának (2) bekezdése alapján) *
1. A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9555. szám)
(A Honvédelmi és rendészeti bizottság által benyújtott módosító javaslatok megvitatása)
2. Az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, "A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról" szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény
(A köztársasági elnök átirata és a visszaküldött törvény T/6306/49. számon került iktatásra)
(Zárószavazás előtti módosító javaslat megvitatása a Házszabály 107. §-ának (2) bekezdése alapján)
3. Egyebek
Elnököl: Fogarasiné Deák Valéria alelnök (MSZP)
Szászfalvi László alelnök (KDNP)
Donáth László (MSZP)
Godó Lajos (MSZP)
Lénárt László (MSZP)
Nyakó István (MSZP)
Teleki László (MSZP)
Tóth Gyula (MSZP)
Gusztos Péter (SZDSZ)
Ékes Ilona (Fidesz)
Farkas Flórián (Fidesz)
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz)
Varga József (Fidesz)
Pettkó András (független)
Helyettesítési megbízást adott
Balog Zoltán (Fidesz) Farkas Flóriánnak (Fidesz)
Donáth László (MSZP) Fogarasiné Deák Valériának (MSZP) megérkezéséig
Dr. Szabóné Müller Timea (MSZP) Teleki Lászlónak (MSZP)
Dr. Wiener György (MSZP) Tóth Gyulának (MSZP)
Bíró Ildikó (Fidesz) dr. Fazekas Sándornak (Fidesz)
Dr. Semjén Zsolt (KDNP) Szászfalvi Lászlónak (KDNP)
Dr. Faragó Ákos főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium)
Dr. Papp Imre szakállamtitkár (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium)
Kopiás Gábor (Héliosz Alapítvány - Együtt egy drogmentes Magyarországért Mozgalom)
Dr. Fórika László főosztályvezető-helyettes (Országgyűlési Biztosok Hivatala)
Kósa Zsanett politológus joghallgató (ELTE Jogtudományi Kar) gyakornok
Nagy Bercel titkár (Fidiesz-KDNP-frakció)
Tabajdi Anita szakértő (MSZP-frakció)
(Az ülés kezdetének időpontja: 11 óra 40 perc)
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén megjelenteket. Külön örömmel köszöntöm alelnök urat, aki ismét a körünkben lehet. Számára direkt jól jött a lehűlés, mert így könnyebb regenerálódnia.
Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes. Bejelentem, hogy Balog Zoltánt Farkas Flórián, Donáth Lászlót Fogarasiné Deák Valéria, Szabóné Müller Timeát Teleki László, Wiener Györgyöt Tóth Gyula, Bíró Ildikót Fazekas Sándor, Semjén Zsoltot pedig Szászfalvi László helyettesíti.
A napirendi javaslatot kézhez kapták képviselőtársaim. Ezzel kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Ki fogadja el a napirendet? (Egyhangú.) Megállapítom, hogy a bizottság a napirendet egyhangúlag elfogadta.
1. napirendi pontunk a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/9555. számú törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító javaslatok megvitatása. Tisztelettel köszöntöm dr. Faragó Ákos főosztályvezető-helyettes urat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium részéről. A T/9555/32. számú kiegészítő ajánlásból dolgozunk.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdése felvezető szövegének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (11) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (8) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 18. § (2) bekezdése felvezető szövegének és a Kftv. 13/A. § (5) bekezdésének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 9. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 24. § (2) bekezdése felvezető szövegének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 15. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 43. §-a felvezető szövegének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 16. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 44. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 17. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 45. § (1) bekezdése d) pontjának módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
A kiegészítő ajánlás 18. pontjában a Honvédelmi és rendészeti bizottság a törvényjavaslat 46. § (2) bekezdésében a tv 46. § (2) bekezdésének módosítását javasolja. Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e.
DR. FARAGÓ ÁKOS főosztályvezető-helyettes (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): A kormány támogatja.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
Nagyon szépen köszönjük főosztályvezető-helyettes úr segítségét, a napirendi pont tárgyalását lezárom.
Mivel a 2. napirendi ponthoz még nem érkezett meg Papp Imre szakállamtitkár úr az alkotmányügyi bizottság üléséről, előbb az egyebeket tárgyaljuk meg.
Az egyebekben van-e valakinek kérdése vagy bármilyen bejelentenivalója? (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, a napirendi pont tárgyalását lezárom.
Államtitkár úr megérkezéséig szünetet tartunk. (Rövid szünet.)
Tisztelt Bizottság! Megérkezett Papp Imre szakállamtitkár úr, akit tisztelettel üdvözlök a bizottság ülésén.
Következő napirendi pontunk az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, "A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról" szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvényhez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat megvitatása. A módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság jegyzi.
Kérdezem, hogy a kormány támogatja-e a módosító javaslatot.
DR. PAPP IMRE szakállamtitkár (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): Elnök Asszony! Tisztelt Bizottság! A kormány támogatja a módosító javaslatot.
ELNÖK: A bizottság tagjai közül ki támogatja? (10) Ki nem támogatja? (0) Ki tartózkodott? (9) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja a módosító javaslatot.
Nagyon szépen köszönöm államtitkár úr segítségét.
Az ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 56 perc)
|
Fogarasiné Deák Valéria |
Jegyzőkönyvvezető: Soós Ferenc