FMB-15/2007.
(FMB-33/2006-2010.)
az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
2007. május 23-án, szerdán 09.30 órakor
az Országház Felsőházi Termében
"A Nemzeti Fejlesztési Terv hatása a munkaerőpiacra - Fejlesztéssel a szegénység és az elöregedés hatásai ellen" címmel
megtartott nyílt napjának üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
A bizottság részéről *
Megjelent *
Helyettesítési megbízást adott *
Meghívottak részéről *
Hozzászólók *
Elnöki bevezető, köszöntések *
Előadások *
Köpeczi Bócz Tamás *
Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének köszöntője *
Előadások folytatása *
Dr. Székely Judit *
Dr. Gyarmati Edit *
Spéder Zsolt *
Holtzer Péter *
Dr. Fazekas Károly *
Ferenczi Andrea *
Dr. Kozári Vilmos *
Dr. Soós Adrianna *
Molnár Máté *
Dalnoki József *
Koródi Miklós *
Komáromi Róbert *
Tóth István *
Konzultáció *
Zsebeházi Márta *
Kardos Gábor *
Elnöki zárszó *
1. Megnyitó: Simon Gábor, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke
2. "A foglalkoztatás bővítése és a munkaerő minősége a fejlesztések tükrében". Előadó: Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) főigazgatója
3. "Hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci esélyeinek növelése". Előadó: Dr. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára
4. "Hátrányos megkülönböztetés a foglalkoztatás területén". Előadó: Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke
5. "Szegénység, etnicitás, munkapiac" Előadó: Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója
6. Makroegyensúly és gazdasági növekedés. A romák helyzete a nagy helyzetképen belül. Előadó: Holtzer Péter, az European Public Advisory Partners ügyvezetője
7. "Szegénység, oktatás, munkaerőpiac". Előadó: Dr. Fazekas Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója
8. "Társadalmi párbeszéd az esélyegyenlőség gyakorlati előmozdításáért". Előadó: Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke
10. "Az üzleti szektor szerepe a foglalkoztatási hátrányok leküzdésében". Előadó: Adriány Kincső, a Hungarian Business Leaders Forum ügyvezető igazgatója
11. A "Lépj egyet előre" program sikerei. Előadó: Soós Adrianna, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese
12. "Második esély". Előadó: Molnár Máté, az Országos Tranzit Foglalkoztatási Egyesület elnöke
13. "A Gandhi program tapasztalatai és sikerei". Előadó: Dalnoki József, a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesületének elnöke
14. "Borsodi romák munkaerő-piaci programja". Innovatív Társadalmi és gazdaságfejlesztési program. Előadó: Lukács György, a BRIDGE Borsodi romák vezetője
15. "A szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljéről". Előadó: Komáromi Róbert, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal programmenedzsere
16. "A Miskolci Tanoda programja". Előadó: Galambosi Dorottya, a "Bárka" Közhasznú Egyesület képviselője
17. "Újra dolgozom" program. Előadó: Tóth István, az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun megyei szövetségi képviselője
18. Konzultáció a meghívottakkal
19. Összefoglaló, zárszó: Gúr Nándor, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke
Az ülés résztvevői
Elnököl: Simon Gábor (MSZP), a bizottság elnöke
Bernáth Ildikó alelnök (Fidesz)
Gúr Nándor alelnök (MSZP)
Dr. Bóth János (MSZP)
Kiss Ferenc (MSZP)
Nagy László (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Czomba Sándor (Fidesz)
V Németh Zsolt (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Filló Pál (MSZP) Rózsa Endrének (MSZP)
Dr. Czira Szabolcs (Fidesz) V. Németh Zsoltnak (Fidesz)
Geberle Erzsébet (SZDSZ) dr. Bóth Jánosnak (MSZP)
Kontur Pál (Fidesz) Bernáth Ildikónak (Fidesz)
Rákóczy Attila (MSZP) Nagy Lászlónak (MSZP)
Dr. Vojnik Mária (MSZP) Gúr Nándornak (MSZP)
Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) főigazgatója
Dr. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára
Dr. Gyarmati Edit (Egyenlő Bánásmód Hatóság)
Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója
Holtzer Péter, az European Public Advisory Partners ügyvezetője
Dr. Fazekas Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója
Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke
Dr. Kozáry Vilmos, a Hungarian Business Leaders Forum ügyvezető igazgatója
Soós Adrianna, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese
Molnár Máté, az Országos Tranzit Foglalkoztatási Egyesület elnöke
Dalnoki József, a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesületének elnöke
Koródi Miklós (Autonómia Alapítvány)
Komáromi Róbert, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal programmenedzsere
Tóth István, az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun megyei szövetségi képviselője
Megjelent
Földesi Zoltán (MSZP)
Göndör István (MSZP)
(A nyílt nap kezdetének időpontja: 09.34 óra)
SIMON GÁBOR (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Szeretettel köszöntöm a Magyar Parlament Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjait, köszöntöm előadóinkat és örülök, hogy a bizottságunk immáron ebben a ciklusban nem először tud kifelé a nyilvánosság, a szakértők, a kollégák felé fordulva egy rendezvényt, egy konzultációt kezdeményezni.
A mai nyílt napunkat a parlamenti bizottságban ülő képviselőtársaimmal együtt végiggondolva kezdeményeztük, ezért a tartalmi kérdésekben is a bizottságon belül szakmai egyetértés volt. Egyetértés volt arról, hogy a foglalkoztatás bővítése és a fejlesztés és mindezeknek a hatása a szegénységre és az elöregedésre, illetve ezeknek a kérdéseknek az egymáshoz való kapcsolása, ezek közötti szakmai kötődések megtalálása egy bizottsági feladat. Ebben szakmai szempontból a bizottság szerepet tud vállalni. Ezért kértük a kormányzati és a szakmai szereplőket, hogy a mai előadásokkal, konzultációkkal segítség ezt a felkészülést és köszönöm szépen, hogy elfogadták és köszönöm önöknek is, hogy részvevőként ennek a beszélgetésnek az elősegítésében közre fognak működni. Nem első alkalom a bizottság részéről, hogy egy ilyen kifelé forduló, a szakmával, a kollégákkal való egyeztetést teszünk. Nem olyan régen kihelyezett bizottsági ülésen voltunk Szegeden, ahol egy nagyon hosszú szakmai konferenciát tartottunk ezzel kapcsolatban. Nem sokára, a jövő héten a román képviselőház delegációját fogjuk fogadni és egy együttes ülésen a két parlament bizottsága fog a munkaerő-piaci kérdésekről konzultálni és egy nagyon intenzív nemzetközi kapcsolatrendszert is ápol a bizottság.
A mai alkalommal a felkért előadóinktól azt kérjük és azt szeretnénk, hogy ha azt a témát, amit a bizottság a nyílt ülésen megjelölt, gondozná, ennek a témának a feldolgozásában segítenének. Ez egy bizottsági ülés, ezért el kell mondanom önöknek, hogy teljesen szabályosan a magyar parlament bizottsági rendjének megfelelően fogjuk ezt a konferenciát vezetni. Ez azt jelenti, hogy a mai ülésünket felváltva fogja vezetni a bizottság elnöksége: jó magam, illetve Bernáth Ildikó alelnök asszony délelőtt és Gúr Nándor alelnök úr a délután folyamán az ülés levezetésében közre fog működni.
Éppen ezért most a szakmai felvezetésemet megszakítanám és tudom, hogy több meghívásnak eleget kell tennie Köpeczi Bócz Tamás úrnak, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség humánerőforrás-fejlesztési operatív program igazgatója, ezért megkérem, hogy tartsa meg felvezető előadását. Azt követően még néhány szakmai észrevételt elmondanék és utána folytatnák a nyílt ülésünket dr. Székely Judit szakállamtitkár asszony előadásával.
Megadom a szót Köpeczi Bócz Tamás úrnak.
KÖPECZI BÓCZ TAMÁS (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottsági Ülésen Résztvevők! Szeretettel köszöntöm önöket és egyben megköszönöm azt a lehetőséget is, amit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kapott a tekintetben, hogy be tudjuk mutatni azokat az európai uniós forrásokból táplálkozó lehetőségeket, amelyeknek vélhetően önök a potenciális felhasználói és az ország végső soron, mint végső kedvezményezett élvezője lesz.
Meglehetősen összetett és sokféle dokumentum van, amelyekkel most önöket nem terhelném, feltételezem azt, hogy ezekkel már találkoztak, sokak önök közül aktívan részt vettek abban a társadalmi vitában, abban a társadalmi partnerségben, amelyet 2006 őszén az Ügynökség szervezett: az operatív programok, illetve az Új Magyarország fejlesztési terv tekintetében.
Kénytelen vagyok elmondani azt az örömöt, amely az Új Magyarország fejlesztési terv aláírásából fakadt, tekintettel arra, hogy két héttel ezelőtt az Európai Bizottsággal Magyarország véglegesen alá tudta írni az Új Magyarország fejlesztési tervet, eleget téve ezzel az Európai Unió első legfontosabb elvárásának. Így most már biztonsággal mondhatjuk azt, hogy csaknem ezermilliárd forint értékben, dedikáltan, a humánerőforrás fejlesztését szolgáló, az Európai Szociális Alapból nyert támogatáshoz jut Magyarország a következő 7-éves időszakban.
Ezen kívül, ezen az ábrán láthatják a többi operatív programot is. Az operatív programok számossága jóval nagyobb, mint amit a 2004-2006-os időszakban megszoktunk; én most kizárólag a társadalmi megújulás operatív program keretében megvalósuló fejlesztésekről és ezen belül is elsősorban a foglalkoztatást érintő fejlesztésekről és lehetőségekről fogok beszélni.
Maga az Új Magyarország fejlesztési terv egyértelmű célként fogalmazza meg a foglalkoztatás bővítését, és ugyan nyilván sokan láthatták már ezt az ábrát, ennek megfelelően a különböző operatív programokban is megfogalmaztunk átfogó célokat. Az átfogó cél nagyon egyszerű a társadalmi megújulás operatív program esetében, ez az aktivitás növelése. Egyszerű kimondani, sokkal nehezebb megvalósítani és sokkal nehezebb az e mögé telepített programokat sikerrel végigvinni.
Akik folyamatosan figyelték ennek a dokumentumnak az elkészültét és a mögötte lévő programokat, azok most felkaphatják a fejüket, hiszen korábban valamelyest szűkített volt ez az átfogó cél, amikor dedikáltan a munkaerő minőségén keresztül próbáltuk volna az átfogó célt, azaz az aktivitás növelését elérni. Nem véletlenül történt kismértékben ennek a célnak az átalakítása, hiszen ez nemcsak a munkaerő minőségét, hanem a felzárkóztatást és ilyen módon a munkaerőpiacra történő visszavezetést is nagymértékben segítő program lett.
Kifejezetten önálló első prioritásként fogalmazódott meg a foglalkoztathatóság fejlesztése, amely egyébként a mostani végső finomhangolások során még további költségvetési forrásokat is kapott az Európai Unióval történő egyeztetés során, összesen mintegy 80 millió euróval növekedett ez az érték, amit ezen az ábrán láthatnak. Maga a program elsősorban az egyénekről szól, elsősorban arról szól, hogy foglalkoztathatósági szempontból az egyének és a személyek olyan lehetőséget és támogatást kapjanak, amellyel tényszerűen az átfogó célunkat, azaz a foglalkoztatás növelését is meg tudjuk valósítani. Természetesen ez közvetlen, közvetett módon, sokféleképpen - erről majd néhány szót fogok szólni - jut el a személyekhez.
A másik fontos prioritás az alkalmazkodóképesség javítása, amely részben szól az egyénekről, ugyanakkor a vállalkozásokról, a munkaadókról is egyaránt; ezen prioritáson belül nagyon sok olyan tevékenység és támogatás fog tudni megvalósulni, amelyben különböző szervezetek, cégek, vállalkozások is részt tudnak venni.
Felhívnám a figyelmet az ötödik prioritásra, amely a társadalmi befogadás és részvétel erősítése, gyakorlatilag ezzel a prioritással próbáljuk megalapozni a szociális programok lehetőségét és hátterét.
A foglalkoztathatóság, tehát az első prioritáson belül, három kiemelt területet tudunk megnevezni: a munkába állást segítő szolgáltatások kiterjesztését, a munkaerő-piaci aktivizálás megelőzés- és képzés eszközrendszerét, a szociális gazdaság innovatív és helyi foglalkoztatási kezdeményezések és megállapodások rendszerének támogatását.
A dokumentumok úgy készülnek, hogy maga az operatív program a 2007-2013-as időszakra, végső befejezésként 2015-öt megjelölve alakul ki és készül el, és gyakorlatilag az Európai Unió felé történő kötelezettségét ezzel egy tagállam teljesíti is.
Magyarország úgy döntött, hogy egy megalapozott tervezéssel fogja tovább pontosítani és segíteni ezeknek a dokumentumoknak a megvalósítását. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy sokkal jobb monitoring közvetlen visszacsatolást tudunk így kapni a rendszerből menet közben; a másik: sokkal inkább ezt a tervező munkát egy szélesebb társadalmi bázison tudjuk végrehajtani. Ezért a tervezési metódus kétéves terminusokban beszél, ezeket a tervezési dokumentumokat akcióterveknek nevezzük és ennek megfelelően, ahol már önök konkrét programokat látnak, és el tudnak érni, ez most a 2007-2008-as időszakra vonatkozik.
Tehát azok az elemek, amelyekről most beszélek, ezek mind olyan programok lesznek, amelyet a következő másfél évben tervezünk indítani és természetesen ez nem zárja azt ki, hogy további programok a következő időszakban, az ezt követő időszakban is megjelennek.
Felhívom arra a figyelmet, hogy úgynevezett gördülő tervezéssel végezzük a pontosítást, ez azt jelenti, hogy az őszi időszakban, tehát 2007. őszén, már látni lehet, látni fogják önök is a 2009-ben indítandó programokat, tehát mindig egy-két évre előre látunk, tehát ez azt jelenti, hogy a 2008-2009 - tekintve, hogy most indult a program - egy fél év múlva már elérhető lesz.
Nos, röviden ezekről a programokról és a végén azt fogom még elmondani, hogy ehhez önök milyen módon és hogyan tudnak véleménnyel hozzájárulni, hiszen a programok véglegesítése a következő hónap, azaz a június célkitűzése és azt tervezzük, hogy ezek a programok júliussal fognak tudni elindulni, tehát ilyen módon ez a rendezvény is a lehető legjobb időpontban szerveződött.
Prioritásonként fogok végigmenni. Az előbb látszott, hogy viszonylag átfogó elemek voltak az első prioritás esetében is.
Most nézzük meg, hogy ezek konkrétan milyen konstrukciókban tudnak megjelenni. Biztosan induló konstrukciókról beszélünk: megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése. Maga a teljes prioritás alapvetően szolgálja a szociális és a munkaügyi rendszerek integrációját, és az ehhez kapcsolódó európai uniós források innen érhetők el. Ez gyakorlatilag azonnal indulna. Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért, hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezmények. Ez az, amit úgy fogalmaztam meg, különösen a harmadik elem, hogy közvetetten vagy közvetlenül jut el a személyhez. A mi rendszerünkben a személy minden esetben jól beazonosítható kell legyen, függetlenül attól, hogy ő képzési támogatást kap, bértámogatást kap, adott esetben az ő foglalkoztatója vagy járulékkedvezményt kap. Mindegyik elem az Európai Szociális Alap elszámolhatósági kategóriájába tartozik.
A Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése dedikáltan megjelenik ebben a programban, közvetlen támogatást kaphat a strukturális alapokból, nevezeten a Szociális Alapból.
Nagyon fontos és lényeges, részben kísérleti, részben már eddig jól bevált pilotok továbbvitelére is lehet számítani alternatív munkaerő-piaci programok támogatása körében kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések támogatása tekintetében. Illetve mozgáskorlátozott-kezelő emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét komplexen tekintő és fejlesztő programok vonatkozásában. Jellemzően ezek a programok úgynevezett kiemelt programok formájában valósulnak meg, ami azt jelenti, hogy azoknak az állami szerveknek, amelyek egyébként ilyen típusú támogatást nyújtanak egyéneknek, személyeknek, a rendszerén keresztül fog történni ezeknek a forrásoknak az eljuttatása is. Tehát gyakorlatilag az állampolgár szempontjából az a fő célunk, hogy ne legyen túl nagy különbség aközött, hogy egy viszonylag bonyolult, nagyon nehezen és komolyan ellenőrzött, ad absurdum visszafizetési kötelezettséggel terhelt európai uniós forrásból vagy hazai forrásból kapják ezt, ez ne terhelje az állampolgárokat, ezért próbáljuk a megvalósítás szempontjából ezt követni.
A következő prioritás az alkalmazkodóképesség. Ahogy mondtam, itt elsősorban képzés, képzéshez való hozzáférés támogatása, munkaerő-piaci alkalmazkodást segítő intézményrendszer fejlesztése, illetve szervezetek alkalmazkodóképességének fejlesztése.
Itt is konkrét konstrukciók fogalmazódnak meg már erre a másféléves szakaszra. Én azt gondolom, hogy önök előtt a "Lépj egyet előre" program ismert, ezek gyakorlatilag már a 2004-2006-os programozási időszakban futó elemek. Ehhez képest némi változással, nevezetesen a képzési cél és ennek megfelelően a munkaerő-piaci helyzet egyfajta emeltebb szintje jelenik meg az NFT II, tehát a TÁMOP-os programban. Hasonló lesz a bonyolítása, gyakorlatilag ugyanolyan módon történik. Még egyszer mondom, a célcsoport bővül, hiszen a források is bővültek.
Nagyon lényeges elemnek gondoljuk a munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztését. A 2004-2006-os időszak elsősorban az OECD PISA-vizsgálatára alapozva a közoktatást célozta meg ugyanezzel a megkereséssel, nevezetesen alapkompetenciák, és itt tényleg alapdolgokra kell gondolni, írás, olvasás, számolás és ezen kívül olyan például digitális írástudás, amely a normál életvitelhez szükséges kompetenciákról szól. A mostani időszakban az Új Magyarország fejlesztési terv keretében ugyanezt megpróbáljuk kiterjeszteni a felnőtt lakosságra is. Ez azt jelenti, hogy nagyon széles lesz azoknak a képzéseknek a köre, amelyeken egy-egy állampolgár részt vehet és amely elsősorban munkaerő-piaci kulcskompetenciáját fejleszti, de valójában nem feltétlenül új képesítéshez, nem feltétlenül új foglalkozás gyakorlásához nyújt támogatást. Ez egy nagyon lényeges áttörés, lehet, hogy kicsit furcsának tűnik, hogy ennyire kihangsúlyozom, de azt gondolom, hogy ez például az első vagy talán az egyik leglényegesebb eleme és újdonsága ennek a programnak.
Munkahelyi képzések közvetlen támogatására nyílik mód ebben a programban. Egy ilyen pályázat már egyébként meg is valósult, ez januárban jelent meg. A forrás gyakorlatilag egy hét alatt elfogyott annak ellenére, hogy egyébként a korábbi időszakhoz képest egy lényegesen magasabb követelményszintet, akár a képző, akár a képzési program tekintetében fogalmaztunk meg. És azt is hozzá kell tegyem, hogy ennek megfelelően az ellenőrzés és értékelés is egy magasabb színvonalon működik. Ez egy kísérleti program a mi részünkről is, ami arról szól, hogy egy magasabb minőségi követelmény mellett tudjuk-e pontosan jól tartani azt az adminisztrációs kötelezettséget, amit egyébként az Európai Unió ránk ró. Ilyen típusú programok még indulnak. Ez az első tényleg egy pilot volt ilyen szempontból és ennek megfelelően mikro- és kisvállalkozások, de egyébként középvállalkozások, illetve az ő együttműködésük számára is dedikált programok kerülnek megfogalmazásra.
Nagyon lényeges elem, hogy ebből a prioritásból már ebben a másfél évben is a szakképzés és felnőttképzési rendszerekhez kapcsolódó fejlesztések meg tudnak valósulni. Ugye ez a program alapvetően softprogram, az Európai Szociális Alapból támogatódik. Tehát, ha itt intézmény a kedvezményezett, ebben a prioritásban már lehet, akkor ez valamiféle hatékonyság, eredményesség növelését kell, hogy célozza. Ha itt közvetlenül egy-egy képző intézmény kap támogatást, akkor ennek kapcsán valamilyen hatékonysági, eredményességi mutatónak javulnia kell. Ez sokféle lehet. Lehet egyfajta jobb kibocsátás, tehát a munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő és ezért közvetlenebbül kapcsolatot teremtő elem, lehet tanuló létszám és egyéb mással összefüggő. Többek között a TISZK-támogatás is ezen belül kerülne kialakításra. Emellett az Új pálya néven nevezett program elsősorban a közigazgatásból kiszoruló vagy a közigazgatási létszámcsökkentések kapcsán állásukat elvesztő személyekről gondoskodik, célzott dedikált programokkal, annak megfelelően, hogy nyilván az ő munkakultúrájuk, képzettségük, végzettségük lényegesen nagyobb, mint egyébként az adott célterület. Ugyanezen prioritás keretén belül, amit én szeretnék nagyon kiemelni, az elsősorban a civil szervezetek bevonása és a civil szervezetek aktivitásának növelése. Ez gyakorlatilag olyan pályázati konstrukciókat fog jelenteni, amelyek bizonyos, korábban állami feladatként, állami szervek által ellátott feladatoknak - ha nagyon egyszerűsíteni akarom - a kiszervezését jelenti. E tekintetben kétféle konstrukció lesz ebben az időszakban. Az első elsősorban kapacitásépítéshez nyújtandó támogatás, illetve a jelenlegi tervek szerint 2009. január 1-jétől egyfajta akkreditációs folyamatot követően ezek a civil szervezetek már közvetlenül láthatnak el bizonyos feladatokat. Azt gondolom, hogy ezekről sok szó fog esni, tehát kevésbé gondolom, ezt most jobban megalapozni.
Amire szeretnék kitérni még, az a szociális konstrukció. Ez az NFT II. 5. 5. TÁMOP prioritás alatt volt, és itt két nagyon-nagyon lényeges elemet emelek csak ki. Az egyik az, hogy a jelenlegi terveink és elhatározásunk szerint meghatározásra kerülne azon nagyon hátrányos, lehet mondani leghátrányosabb helyzetű kistérségek köre, ahol egyfajta komplex fejlesztési program valósul meg. Ennek a programnak a komplexitása abban áll, hogy közlekedéstől kezdve, vízügyi és egyéb területeken keresztül humánberuházásokon át a helyi társadalom és a helyi lakosság számára elérhető szolgáltatások együttes fejlesztése. Ez ebben a programban magában fogja foglalni a foglalkoztatási és szociális elemek mellett az egészségügyi, az oktatási és minden más olyan kulturális és egyéb tevékenységet, ami a helyi közösség építéséhez, megtartásához elengedhetetlen. Ez egy dedikált önálló program, zászlóshajó néven fog futni, ezt majd látni fogják. Ilyen módon nem része az operatív programnak, de a forrásai ebből az operatív programból táplálkoznak. A TÁMOP esetében elsősorban innen. A másik nagyon lényeges elem, amely ugyanígy épül fel, a gyermekesély. Amelyről azt gondolom, hogy akik a területen érintettek, sokat hallottak, akik viszont nem, azoknak célszerű ennek kicsit jobban utánanézni, itt a TÁMOP ötös prioritásán belül és ahhoz kapcsolódóan egy nagyon részletes és átfogó fejlesztési programot láthat.
A civilek számára további konstrukciók szintén ezen program keretében érhetők el. Itt elsősorban antidiszkriminációs elemekre lehet gondolni és számítani sokféle szempontból, a legkülönbözőbb szempontok idáig felsorolásra kerültek; ezek köre egyébként bővíthet, illetve van egy fajta aktív az állampolgári aktivitás növelését célzó program, amelyben szintén civilek bevonásában gondolkodunk.
Nos, ezekről a programokról önök értesülni fognak néhány napon belül, méghozzá oly módon, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján ezek a programok, amelyeket most elmondtam, részletesen megjelennek. Pontos ütemezéssel negyedéves bontást láthatnak arról, hogyan követik egymást és hogyan épülnek egymásra; látni lehet ezeknek a költségvetését; látni lehet a kedvezményezettek körét, és ami nagyon lényeges, ez a program kikerül a jövő héten a honlapra, de nem végleges. Végleges akkor lesz, ha önök - és remélem, hogy ezt a megszólítást és megkeresést elfogadják - hozzászólnak, véleményüket elmondják és mi azt tudjuk ígérni, hogy ez június végéig beépítésre kerül. És úgy, ahogy az operatív program esetében a TÁMOP-hoz érkezett a legtöbb hozzászólás, úgy ahogy ennek megfelelően a TÁMOP esetében történt a legnagyobb módosítás, biztos vagyok benne, hogy itt is az akciótervek tekintetében a TÁMOP esetében egy erős társadalmi aktivitás mellett tudjuk javítani ezeket a programokat.
Köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget és a meghívást és bízom benne, hogy a társadalmi vita során, illetve azt követően így vagy úgy, de önökkel még egyszer fogok tudni találkozni. Köszönöm szépen még egyszer, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen Köpeczi Bócz Tamás úrnak és közben szeretném az önök számára jelezni - biztosan többen észrevették -, hogy a bizottság nagy megtiszteltetésben részesült, hiszen a Ház elnöke, Szili Katalin a bizottság nyílt napjára belátogatott. Köszöntjük elnök asszonyt és amennyire szűk idejéből telik, kérem, hogy legyen itt a bizottság ülésén. Nagy öröm és nagy tisztesség akkor, amikor egy parlamenti bizottság ilyen értelemben megkapja a Háztól azt a figyelmet, ami egy nyílt bizottsági ülés keretében megtörténik.
Köszönöm még egyszer Köpeczi Bócz Tamás úrnak az előadását és egyben jelzem, hogy dr. Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkár asszonya lesz a következő, aki az előadását megismerteti számunkra.
De előtte szeretném megadni azt a lehetőséget, hogy Házelnök asszony, Szili Katalin, néhány szót a bizottsági ülésünk, nyílt napunk keretében szóljon és egyben köszönöm is, hogy ezt megteszi.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének köszöntője
SZILI KATALIN (az Országgyűlés Elnöke): Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem önöket, és valóban jelentkeztem az elnök úrnál, hogy szólhassak. Ez ritkán fordul elő velem, hogy nekem kell szót kérni, de szerettem volna kihasználni ezt az alkalmat, ha már itt vagyok, és jelezni azt is, hogy rövid az időm, mert két házelnököt fogadtam: az Észt házelnök asszony volt a vendégem és azért késtem; viszont ˝ 11-kor a kínai házelnök jön egy népes delegációval. Ezért igyekszem, és ezt azért jeleztem, mert kicsit összefügg azzal is, amivel mi itt próbálkozunk, ez pedig az infrastruktúrafejlesztés és a munkahelyteremtés kérdéseiben valamilyen egyensúlyos állapotot kialakítani ebben az országban.
Foglalkoztatás, munkahelyteremtés számomra az egyik legfontosabb prioritás az infrastruktúrafejlesztés mellett Magyarországon, ezért igyekszem magam is a parlamenti diplomáciában kihasználni milyen olyan alkalmat, ahol mi magunk is tudunk segíteni abban, hogy a piacgazdaság keretei között találjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyek a lehető legtöbb munkahelyet teremtenek.
Látom, hogy a mai program alapvetően kellőképpen pragmatikus, bár megjegyzem elnök úr, hogy a sok operatív program világában nehéz az akronim szavak között eligazodnom nekem is időnként, sokszor azt kérem, hogy valaki egy akronim szótárt készítsen, hogy melyik OP éppen milyen OP-t jelent. Találgattuk képviselőtársammal és örülök, hogy számos képviselőtársam jelen van, hogy például a TIOP éppen mit takar, nem tudom, az "I" ebben az igazságosságot vagy az integrációt jelenti, remélem mind a kettőt.
Amit szeretnék felvetni, az talán elméleti dolog, vagy talán egy picit filozofikus: átalakulóban van Európa. Átalakulóban van, hiszen az élőmunka igényes termelés mindinkább tevődik át Ázsiába; pontosan abba a térségbe, akinek a parlamenti elnökével most éppen találkozni fogok. Volt olyan ismerősöm, aki viccesen feltette a kérdést: Európa elgondolkodott-e azon, hogy hova fog jutni, talán éppen a pincérek Európáját alakítjuk-e, ahol csak és kizárólag az lesz a feladatunk, hogy az idelátogató vendégeket fogadjuk, ellássuk és csak erre fogunk tudni alapozni, vagy egyáltalán van-e valamilyen kitörési lehetősége Európának?
Akkor, amikor Magyarországon a foglalkoztatáspolitikával foglalkozunk vagy azzal, hogy hogyan tudunk munkahelyet teremteni, hogyan tudjuk mi magunk is elérni azt az európai átlagot, ami a foglalkoztatást jelenti, és ebben nem csak azt az egy mutatót szabad figyelemmel kísérni, hogy mekkora a munkanélküliség, hanem azt is, hogy a munkaképes korú lakosságban mekkora a foglalkoztatás. Tehát, ha ezeket a kérdéseket és nyilván ezzel összefüggően azt is vizsgáljuk, hogy milyen a szakképzés, milyenek ma a fiatalok esélyei - és sajnos minden generációban vannak olyanok, akik magas létszámban nem tanulnak meg írni-olvasni -, hogyan fogunk tudni számukra kitörési lehetőséget, megélhetést biztosítani, ennek nyilván vannak szociálpolitikai, de vannak gazdasági vetületei is, és én még egy dolgot hadd tegyek hozzá. Magam azon az elven állok, ami egy szociális piacgazdaság, sőt továbbmegyek, egy ökoszociális piacgazdaság kiépítését jelenti, amiben nyilvánvalóan nekünk is meg kell találnunk azokat az alappilléreket, ami a fenntartható fejlődés, a gazdaság, a szociális társadalmi és az ökológiai kérdések együttkezelését jelenti. Ebben nyilvánvalóan szükség van megfelelő képzésre, de amire még inkább szükség van: a tudatunk átformálására.
Ezért szeretnék gratulálni elnök úr önnek és a bizottságának ahhoz, hogy ismét megszervezték ezt a nyílt napot; hol lenne ennek máshol helye, mint a felsőházi üléstermünkben, abban a szellemi felsőházban, amit igyekszünk építgetni ahhoz, hogy minden változtatás a társadalom egyetértésével történjen. Ezért hadd üdvözöljem önöket, köszöntöm önöket, kívánok eredményes munkát a mai napra, ugyanis azt gondolom, hogy civilek, gazdasági szféra, érdekképviseletek, önkormányzatok, kormányzat összefogása nélkül ez egyáltalán nem elképzelhető, úgyhogy csak önökkel együtt lehet ezt tenni. Köszönöm a figyelmüket és kívánok szép napot, én viszont teszem tovább a dolgom, de lélekben itt leszek önökkel. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: Elnök asszonynak nagyon szépen köszönjük a dicséretet, mindig jólesik és azokat a gondolatokat, amivel egy picinyként terelgette a mai bizottsági ülésünknek a témáját, köszönjük szépen és méltányoljuk nagyon, hogy a mai nagyon szűkre szabott programjából időt szakított arra, hogy hozzánk is benézzen, köszönjük szépen.
Mi tartjuk tovább a bizottsági nyílt napunkat. Ha megengedik, akkor most nem hezitálnék tovább, hanem megadom a szót államtitkár asszonynak, Dr. Székely Juditnak, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárának és egyben szeretnék önöknek néhány dolgot jelezni.
Mint ahogy az elején említettem - amíg államtitkár asszony az előadói helyre érkezik - a bizottság vezetése felváltva fogja az ülést vezetni; ezzel jelzem, hogy az ülésvezetői teendőket átadom Bernáth Ildikó alelnök asszonynak és jelzem önöknek azt is, hogy innentől kezdve nagyon fogunk ügyelni az előadói időkeretek betartására. Ugyan nekem van egy kis csengőm, amit most nem hoztam el - Szili Katalintól kaptam ajándékba, amit lehet rázni -, de valahogy megtaláljuk annak a módját, hogy jelezzük azt, amikor az előadó az előadásra szánt idő vége felé érkezik, mert szeretném, hogy ha mindenki érdemben el tudná mondani a gondolatait, és nem csúszna meg a mai napunk.
Hölgyeim és Uraim! A szó Székely Judit államtitkár asszonyé, a levezetői elnöki teendő pedig Bernáth Ildikó alelnök asszonyé!
(Bernáth Ildikó (Fidesz) átveszi az elnöklést.)
DR. SZÉKELY JUDIT szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Tisztelt Alelnök Asszony! Kedves meghívott vendégek! Szeretettel köszöntöm önöket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében is. A nevem már itt elhangzott, Székely Juditnak hívnak és a szakképzést, felnőttképzésért, közmunkákért és foglalkoztatáspolitikáért felelős szakállamtitkári tisztet töltöm be a minisztériumban.
Annyit szeretnék elöljáróban elmondani, hogy a Köpeczi Bócz Tamás úr által vázolt jövő, a különféle operatív programok természetesen egy koprodukció eredményeként jöttek létre. A minisztérium is ad szakmai imputot az ilyen nagyszabású és igen magas forrásigénnyel megvalósuló tervekbe, hiszen nagyon fontos az, hogy ezek a források hatékonyan kerüljenek felhasználásra, amihez alapvetően szükséges egy megfelelő diagnózis felállítása. Először néhány tényt szeretnék önöknek idézni a foglalkoztatáspolitika világából.
Házelnök asszony említette éppen az imént, hogy a magyarországi foglalkoztatási ráta minden igyekezete ellenére még nem érte el az Európai Unió átlagát, nem beszélve az Egyesült Államokról és Japánról, még akkor sem, hogy ha tendenciaszerűen emelkedik a foglalkoztatási ráta és nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Látjuk ebből az összehasonlításból, hogy a 15-64 éves népesség körében valamivel magasabb, mint 57 százalékot ért el az elmúlt év átlagában a foglalkoztatási ráta. És látjuk az általam említett többi munkavállalói csoportra vonatkozó adatot is. Sokkal szofisztikáltabb következtetésre lehet jutni, hogy ha megnézzük azt, hogy képzettség szerint hogyan alakulnak Magyarországon a foglalkoztatási ráták, mert ezek már kijelölik a cselekvés bizonyos irányait is. Azt láthatjuk, hogy a 2006-os adatok szerint a diplomával rendelkező népesség 75 százalékban volt foglalkoztatott. Itt is a 15-64 éves korú népességről beszélek. A szakképzetteknek 65 százaléka tartozott ebbe a szerencsés kategóriába, míg a szakképzetleneknél egy rendkívül alacsony, alig 27 százalékot meghaladó arányt látunk. Tehát ebből a néhány adatból kiderül, hogy a magyar munkaerőpiac kifejezetten nem vevő a nagyon alacsony iskolai végzettségűekre, a legfeljebb nyolc általánost végzettekre vagy szakképzetlenekre. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy olyannyira nem vevő a munkaerőpiac és ez egy magyar specialitás, hogy az Európai Unió tagállamainak átlagában körülbelül 15-20 százalékponttal magasabb foglalkoztatási arányt találunk még a szakképzetlenek csoportjában is.
Ezek után már nem meglepő, hogy ha tartós álláskeresők képzettség szerinti megoszlására is rápillantunk, hogy a szakképzetlenek aránya rendkívül magas, dominál, csaknem 60 százalékban ők azok, akik tartósan kiszorulnak a foglalkoztatottak közül, és ahogy egyre feljebb megyünk az iskolai végzettségi grádicson, úgy javulnak az elhelyezkedési esélyei a szakképzetteknek, illetve a diplomásoknak. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy egy nagyon nagy vízválasztó van a munkaerőpiacon elhelyezkedni vágyók szempontjából, ez pedig az iskolai végzettség és a szakképzettség. Ami meghatározza azt, hogy milyen valószínűséggel lesz valaki foglalkoztatott, illetve lesz inaktív vagy válik munkanélkülivé.
Összefoglalva még egyszer a magyar munkaerőpiac sajátosságait, természetesen sokkal több sajátosságot is fel lehetne még itt sorolni, de én úgy gondoltam, hogy a téma szempontjából ezek nagyon fontosak. Ez a relatíve alacsony foglalkoztatási szint. Bár megemlítettem azt, hogy tendenciájában emelkedik a foglalkoztatás, de itt már hallottuk a bevezetőben, hogy igen nehéz emelni ezt a szintet bármi áldozatok árán is. Ugyanakkor egy másik sajátosság az, hogy bizonyos munkakörökben - ezek a szakképzettséget igénylő szakmunkás-munkakörök - most már egész országra kiterjedően megfigyelhető a munkaerőhiány, ami strukturális meg nem felelésre utal. Magas az inaktivitási arány, bár az utóbbi években ebben a tekintetben is bizonyos javulást lehet megfigyelni a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, és nagyon magas az alacsony iskolázottságúak aránya. Ami részben magyarázza azt, hogy miért alacsony a foglalkoztatási ráta és miért magas az inaktivitás.
Munkaerő-piaci szempontból az alacsony iskolai végzettségűeken kívül más hátrányos helyzetű csoportokat is megkülönböztetnek a fejlett európai uniós tagállamokban, így Magyarországon is, ahol régóta működő munkaerőpiacról van már szó és kibontakoznak bizonyos tendenciák. De még egyszer szeretném megismételni, hogy mindent überel az alacsony iskolai végzettség. Tehát, hogy ha ezek a hátrányok a nem megfelelő iskolázottsággal, ha nem szakképzettséggel párosulnak, akkor fokozottan jelentkeznek és fokozott nehézséget okoz a munkaerőpiacra való bekerülés elősegítése.
Ilyen hátrányos helyzetű csoportok, nem fogom végigsorolni őket, nyilván önök is jól ismerik, de lehetnek például a pályakezdők, az idősebbek, a megváltozott munkaképességűek, a kistelepülésen, vidéken élők, a roma népességhez tartozók, a szociálisan nagyon hátrányos helyzetűek, például a hajléktalanok, börtönből éppen hogy szabadultak. Ezek azok az általánosan használt kategóriák, amelyekből, hogy ha csak egy hátránnyal rendelkezik valaki, akkor sokkal könnyebben lehet rajta segíteni, de általában az a jellemző, hogy halmozott hátrányokkal bír az, aki például a tartósan állást nem találók kategóriájába tartozik, akikről mutattam egy grafikont.
A foglalkoztathatóság, foglalkoztatás problémái sok tőről fakadnak. Itt a nap folyamán majd szó lesz szociokulturális hátrányokról, azok kezelési módjáról az egyéb előadásokban, egészségügyi és mentális problémákról, a diszkrimináció jelenségéről, mert teljesen felesleges álszemérmesség lenne elhallgatni, hogy jelen van ez ma is a magyar munkaerőpiacon, akármilyen eszközökkel is próbáltunk ez ellen már küzdeni. Ugyanakkor természetesen alapvető követelmény az, hogy mindenkit, aki ezekbe a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportokba tartozik vagy nem tartozik, egyenlő bánásmódban részesítsenek a különféle szolgáltatásokat, támogatásokat nyújtó intézmények, hivatalok. Azonos jogokkal és mindenféle szolgáltatáshoz, támogatáshoz való egyenlő hozzáférés lehetőségének biztosításával. A magyar foglalkoztatáspolitika tulajdonképpen rendelkezik mindazzal az eszköztárral, amivel a fejlett országok már hosszú évtizedek óta rendelkeznek. Megpróbáltam felsorolni azokat a legfontosabb területeket, ahol beavatkozási lehetőség nyílik a foglalkoztatás, foglalkoztathatóság, alkalmazkodóképesség javítására. Elsősorban a felnőttképzésben való részvétel ösztönzését emeltem ki. Az operatív programok kapcsán szó volt arról Köpeczi Bócz Tamás úr említette, hogy sok program célja a felnőttképzés lesz. Ő a "Lépj egyet előre" programot említette, kolléganőm Soós Adrianna erről épp egy előadást fog tartani, ugyanis, mint ahogy az adatok is mutatták, az iskolai végzettség, szakképzettség híján rendkívül nehéz az elhelyezkedés. Annyit jegyeznék meg, hogy nagyon nehéz a felnőttek, a felnőtt munkanélküliek, inaktívak képzésbe vonása, hiszen családdal rendelkeznek általában, megélhetést kell biztosítani saját maguk és családtagjaik számára. Úgy érzem, hogy fontos, bár sok vihart kavart intézkedést vezettünk be január 1-jétől kezdődően, eszerint azok a felnőtt álláskeresők, akik képzésben vesznek részt, keresetpótló támogatást kapnak, eddig is kaptak, de most egy nagyon megemelt összegű keresetpótló támogatásban részesülnek, ami a minimálbér összegével egyenlő. Ennek töredékét kapták eddig. Úgy gondoljuk, hogy ezzel éppen azoknak az iskolai végzettségi színvonalát tudjuk emelni, akiknél a legnagyobb nettó pozitív hatást lehet elérni azzal, hogy ha a nyolc általánost megszerzik vagy szakképesítést szereznek. Azért mondtam, hogy sok vihart váltott ez ki, mert hogy ha felemeljük a keresetpótló juttatást és csak adott összeg áll rendelkezésre, képzésre és a keresetpótlásra, akkor nyilvánvaló, hogy kevesebben tudnak részesülni ezekből a támogatásokból. Ugyanakkor mégis úgy gondoljuk, hogy pontosan ez lehet az a mozgatórúgó, ami segít elkerülni a lefölözést, mert eddig az történt, hogy a magasabban képzettek végeztek inkább különféle tanfolyamokat és hoppon maradtak azok, akik nem tudtak például megélhetési problémák miatt a képzésbe bekapcsolódni.
Nem szeretném felsorolni az összes támogatást, kiemelném az atipikus foglalkoztatási formák ösztönzését. Sokféle atipikus foglalkoztatási forma van, ezek közül most a részmunkaidő, a távmunka az, amire én itt elsősorban gondolok; mert talán atipikusnak minősül manapság még a határozott időre szóló szerződések világa is, de nem gondolom, hogy ez egy megfelelő foglalkoztatáspolitikai eszköz lehet, sőt a hátulütőjét is lehet már érezni mindenhol szerte Európában - nos, tehát inkább a távmunka végzésre, a részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztésére gondolunk. Számos olyan programot indítottunk és olyan pályázatot írtunk ki, amelyek ezen munkavégzési formák terjedését szolgálják.
Még a komplex programokat emelném ki. Mondtam, hogy halmozott hátrányokkal rendelkeznek azok a munkavállalók, akiknek nagyon nehéz a munkaerőpiacra való integrációja, reintegrációja; egyszerű, egyféle támogatással nagyon nehéz megoldani a problémáikat, ezért nagyon nagy a jelentősége a komplex programoknak.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szolgáltatásai is nagyon széles spektrumon helyezkednek el. Itt szerepelnek mindazok a segítő szolgáltatások, amelyeket önök nyilván nagyon jól ismernek: a pályaválasztási információktól kezdve a tájékoztató kiadványig, rendezvényekig, nem tudom eléggé túlhangsúlyozni ezeknek a különféle eszközöknek a jelentőségét a hátrányos helyzetűek esélyteremtésében.
Szeretnék néhány igen hátrányos helyzetű csoportot bemutatni most és azokat az eszközöket, amelyekkel megpróbáljuk a foglalkoztatás foglalkoztathatóságot elősegíteni. Egy-egy eszközt, egy-egy támogatást emeltem ki, mert nagyon limitált az az idő, ami rendelkezésemre áll az előadásomhoz.
Vannak a pályakezdők, akik nem elsősorban az alacsony végzettségük okán, hanem a munkatapasztalat híján kerültek hátrányos helyzetbe, ez elmondható. A szakmunkásokról elmondható még, az egyetemet végzettekről is, nagyon nehezen vállalják át a munkáltatók - az első munkáltató - a betanítás költségeit, márpedig azt nem tudom sajnos elmondani önöknek, hogy rendkívüli munkatapasztalattal rendelkeznének azok, akik a munkaerőpiacra az iskolából kerülnek ki, sőt ennek az ellenkezője igaz sajnálatos módon - a szakmunkások esetében is, ahol a gyakorlati képzésnek még fokozottabb a jelentősége, mint többi társaiknál.
Egy elég sikeres kezdeményezés tavalyelőtt indult, ez pedig a Start-kártya, ami azt jelenti, hogy ha egy munkáltató pályakezdőt alkalmaz, akkor a kormány, a minisztérium, a munkaügyi szervezet - mindegy hogyan nevesítem - hozományt ad a pályakezdővel, egy olyan hozományt, ami járulékkedvezmény formájában nyilvánul meg a munkáltató számára. Ezzel próbáljuk meg eladhatóbbá tenni a pályakezdőt és a betanulási időszak finanszírozásából részt vállalni. Nagyon sikeres ez az akciónk, 45 ezer pályakezdő váltott ki már Start-kártyát és több tízezren alkalmaznak már Start-kártyával pályakezdőket.
Egy másik ilyen hátrányos helyzetű csoportba tartoznak azok, akik az anyaságuk révén, okán különféle teendőket végeznek a gyermekek körül: gyes, gyed, gyet támogatásban részesülnek. Fokozott támogatásuk feltétlenül szükséges, mert nagyon le tudnak maradni és nagyon ki tudnak maradni a munkaerőpiacról, amikor ezen tevékenységek után vissza akarnak menni eredeti munkahelyükre vagy foglalkoztatottá kívánnak válni. Éppen ezért a gyes, gyed, gyet alatti képzést külön támogatjuk külön eszközökkel, másrészt a részmunkaidőben történő foglalkoztatás támogatása is kiemelt figyelmet érdemel és kiemelt figyelmet is kap részünkről.
Július 1-jétől a Start-kártya mintájára ezen munkavállalói csoport részére megindul a Start Plusz program - európai uniós forrásból kerül finanszírozásra -, ennek is ugyanaz a lényege, hogy hozomány adjunk, járulékkedvezményben fog részesülni az a munkáltató két éven keresztül, amely ebbe a csoportba tartozókat alkalmaz. Ilyen egyszerű ennek a támogatásnak a lényege.
Egyébként a múlt héten Spanyolországban voltam egy-két témát tanulmányozni és most vezetnek be hasonló járulékkedvezményes programokat, amiket mi tavaly előtt már kigondoltunk itt; tőlünk függetlenül egyébként, tehát nem a mi példánk nyomán jutottak arra, hogy ilyen egyszerűen hatékonyan is lehet eredményeket elérni a foglalkoztatás bővítésében.
Kiemelt hátrányos helyzetű csoport az idősebb munkavállalók csoportja, ahol azért mégiscsak megjegyezném, hogy az iskolázottságbeli hiányokkal nagyon gyakran párosulnak az egyéb hátrányok az idősebb népességnél; számukra a Start Extra programot kínáljuk, illetve az őket foglalkoztatók számára szintén július 1-jétől. Az első évben annak a munkáltatónak, aki 50 év feletti álláskeresőt alkalmaz, egyáltalán nem kell járulékot fizetnie egy évig és a következő évben is egy nagyon mérsékelt összegű járulékot. Igen sokat remélünk ezektől a támogatási formáktól, azt, hogy ezeknek a csoportoknak nő a foglalkoztatottsága.
A következő nagy csoportot a megváltozott munkaképességűek jelentik. Nem fogom azokat az intézkedéseket felsorolni, mert rendkívül számosak - még meg se jelenítettem ezen a slide-on mindent -, ami az elmúlt két-három évben történt, de azért szeretnék arra utalni, hogy egy komplex megoldási javaslatokat tartalmazó előterjesztés készül. A rehabilitációs foglalkoztatás reformja már megkezdődött két évvel ezelőtt és a többi intézkedés, amit mi felsoroltunk, folyamatosan fog megvalósulni az elkövetkezendő egy esztendőben nagyon komoly európai uniós források bevonásával; például a képességvizsgálati pszichológiai laboratóriumok fejlesztésével, különféle segítő szolgáltatások standardjainak a kidolgozásával. Tehát ezzel csak érzékeltetni szeretném, hogy több tízmilliárd forintból a megváltozott munkaképességűek helyzetének javításán fáradozunk, körükben rendkívül magas az inaktivitás, nagyon alacsony a foglalkoztatottság. Egy részük nagyon alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, tehát itt a képzési programokra is rendkívül nagy hangsúlyt fogunk helyezni.
Érzékeltetném, hogy 2007-ben melyek azok a támogatások, azokon a forrásokon kívül, amelyekről Köpeczi Bócz Tamás úr megemlékezett. A regionális munkaügyi központok kifejezetten hátrányos helyzetűek számára programokat, komplex programokat indítanak; itt elsősorban pályakezdőknek, roma munkavállalóknak, tartós munkanélkülieknek és idősebb munkavállalóknak. Még mondhatnám a női munkavállalókat is, de most ezek a programok dominálnak, ez fél milliárd forintot tesz ki, de ezt önmagában sem szabad lebecsülni, ugyanis a Munkaerő-piaci Alapból évente körülbelül 30-35 milliárd forint egyébként is támogatások nyújtására kerül felhasználásra, ez azon felül van még. És van egy Országos Foglalkoztatási Közalapítványunk, amely kísérleti programokat bonyolít le most már több mint egy évtizede, csaknem 6 milliárd forintot szánunk az idei évben, kiemelkedő összeget, hogy különféle hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatására jó módszereket sikerüljön kidolgozni, amelyeket aztán, ha megfelelő forrás is rendelkezésre áll, el lehet terjeszteni. Köszönöm szépen.
Csak utalásszerűen jelezném azt, hogy 2004-2006 között a hazai forrásokon kívül 180 milliárd forint állt rendelkezésre hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának javítására. Majdnem egy nagyságrenddel több forrás lesz erre az elkövetkezendő tervezési ciklusban. Majdnem ezer milliárd forint, 901 pontosan. Tehát a foglalkoztatáspolitikusok a fantáziájukat elővehetik, hogy minél hatékonyabban kerüljenek felhasználásra ezek a források.
Köpeczi Bócz Tamás úr utalt arra, hogy a civil szervezeteknek különös szerepet kívánunk szánni az elkövetkező tervezési ciklusban, ugyanis a sokféle hátránnyal rendelkezők számára a komplex programok a leghatékonyabbak. A komplex programok lebonyolítására, menedzselésére pedig az Állami Foglalkoztatási Szolgálaton kívül vagy mellett a civil szervezetek a legalkalmasabbak tapasztalataink szerint. Tehát szolgáltatásvásárlási rendszert fogunk kialakítani, amely kiszámíthatóvá teszi a civilek számára is azt, hogy ha belevágnak egy programba, akkor a finanszírozás megfelelő ütemű lesz, nem kell előfinanszírozni. Átláthatóbbá válnak a támogatások és ettől várjuk azt, hogy mit fő partnereink, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fő partnerei, segítségünkre lesznek a hátrányok leküzdésében a hátrányos helyzetű csoportok, rétegek foglalkoztathatóságának javításában. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm államtitkár asszonynak a rendkívül alapos és nagyon tanulságos előadását. Meghívott vendégeink és azok, akik előre jelezték, hogy hozzászólnak a mai témához, ne vegyék rossz néven, hogy ha jelezni fogom az idő múlását. Ennek ugyanis nagyon praktikus oka van: rendkívül széles, nagyon gazdag az a témakör, amit ma szeretnénk megismerni, megismertetni önökkel, és minden előadónak ennél sokkal több mondanivalója van, mint amire itt lehetőséget kap, de ahhoz, hogy legalább a tervezett témakörökön végig tudjunk menni, ehhez mindenkinek kérem az együttműködését az időkeretek betartásához. Most pedig megkérem dr. Gyarmati Editet, az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviseletében, hogy tartsa meg előadását.
DR. GYARMATI EDIT (Egyenlő Bánásmód Hatóság): Jó napot kívánok! Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm önöket. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa vagyok és nem kis szorongással jöttem ide középre, mert azért mégis csak az Ország Házában van ez a konferencia és eddig én itt még csak vendégként és megfigyelőként vettem részt, úgyhogy ez számomra igen nagy megtiszteltetés, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnök asszonya betegsége miatt képviselem a hatóságot. Beszélnék önöknek a hátrányos megkülönböztetésről, illetve a diszkrimináció tilalmáról a foglalkoztatásban. Az előttem szólók már sok mindent mondtak az esélyegyenlőség elősegítéséről, de kevés szó esett a diszkrimináció tilalmáról. Cserébe én is keveset fogok beszélni az esélyegyenlőségről, de azért néhány gondolatot engedjenek meg ezzel kapcsolatban.
A társadalmi megújulás operatív programnak - ami röviden a TÁMOP programja és ezt nekünk jogászoknak is meg kellett tanulni - egyik horizontális céljaként határozták meg az esélyegyenlőség elősegítését. Az esélyegyenlőség elősegítésén belül azonban meg kell jegyezni, hogy sokkal több az esélyegyenlőség az egyenlő bánásmód elvének biztosításánál. Nem ugyanazokról a dolgokról beszélünk akkor, amikor az esélyegyenlőséget említjük és akkor, amikor a diszkrimináció tilalmát vagy az egyenlő bánásmód követelményének betartását említjük. Az esélyegyenlőség olyan célzott intézkedéseket jelent, amely az esélyegyenlőtlenség elleni intézkedéseket, illetve a felszámolás okait célozza. Az egyenlő bánásmód követelményének biztosítása pedig egy olyan negatív értelemben megfogalmazott jogsértő magatartásokat tilalmazó jogi fogalomrendszer lényegében - és erre létrehozott intézményrendszer is, az Egyenlő Bánásmód Hatóság részben, és ezért mondom hangsúlyozottan, hogy részben, mert -, amely a jog eszközeivel lép fel a hátrányos megkülönböztetéssel szemben és nyújt elsősorban persze jogi segítséget a diszkrimináció áldozatainak.
Azért egy kis lelki felvezetést engedjenek meg abból a szempontból, hogy itt az esélyegyenlőség, munkaerő-piaci helyzet, ilyen-olyan operatív programok mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a munka, foglalkoztatás nemcsak gazdasági kérdés, hanem emberi és lelki kérdés is. Lelki szükséglet is. Az az ember, aki nem jut munkához, elveszíti az állását, egyébként pedig mindezidáig aktívan részt vett az munkaerőpiacon, az élet más területén is - ez persze már egy kicsit szociológiai kérdés is -, mentálisan is igen rossz állapotba kerül. Felesleges embernek érzi magát és úgy gondoljuk, hogy egy jól működő társadalom nem engedheti meg magának azt, hogy munkanélküliek ezrei fölösleges emberként éldegéljenek egyik napról a másikra ebben az országban.
Persze ezekre a programokra, amik az esélyegyenlőséget vagy az esélyteremtést szolgálják, valóban nagy szükség van, de vannak olyan emberek az országban vagy olyan hátrányos helyzetű, a munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű csoportok, akik egyébként a minden, a munkába álláshoz, jutáshoz szükséges követelménynek, feltételnek megfelelnek. Éppen csak az a probléma velük, hogy bőrszínűk, származásuk alapján vagy csak azért, mert nők vagy pályakezdők nem jutnak munkához. Pedig képzettek, megvan a megfelelő szakmai gyakorlatuk és tudnak és akarnak dolgozni, de nem jutnak munkához kizárólag az úgynevezett védett tulajdonságuk miatt. A nemi hovatartozás is ide tartozik, és elnézést kérek a férfiaktól, de a női nemi hovatartozással összefüggésben az anyai szerep, a gyermekneveléssel járó szülői szerep merül fel. Ezeket a csoportokat, személyeket éri leginkább a diszkrimináció a munka világában is.
Biztosan hallották már ezt a mondást, hogy nem szokta a cigány a szántást. Az elmúlt évek tapasztalatai minket éppen ennek az ellenkezőjéről győztek meg. Olyan személyekkel, esetekkel találkozunk, amikor a megfelelő végzettséggel, gyakorlattal rendelkező roma munkavállaló pusztán a bőrszíne vagy a származása miatt, a meglévő előítéletek miatt nem jut munkához.
Szeretnék néhány konkrét esetet nagyon röviden ismertetni önökkel.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény - a 2003. évi CXXV. törvény - 2004. januárjában lépett hatályba, ami természetesen az alaprendelkezéseiben szabályozza: meghatározza egyrészt a különböző diszkrimináció típusait, ugye a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést, a zaklatást, a megtorlást, illetve a jogellenes elkülönítést. Nem szeretnék önöknek előadást tartani ezekről, szerintem önök ezt már elég sok helyen, sokszor hallhatták. Inkább konkrétan gyakorlati példákon keresztül szeretném önöknek bemutatni, hogy milyen ügyekben, milyen esetekben találta úgy a hatóság, hogy a munkáltató hátrányos megkülönböztetést valósított meg bizonyos magatartásával.
A hatóság tavalyi tevékenységéről készül a beszámolónk a kormány részére, az adatok azonban már nyilvánosságra hozhatók, tehát ismertek - és erről már mi is több helyütt beszéltünk -, hogy valóban a munka világában fordul elő a legtöbb diszkrimináció. Összesen 27 esetben állapított meg a hatóság a tavalyi évben jogsértést, tehát hátrányos megkülönböztetést és ezek egyharmada a foglalkoztatással kapcsolatos.
Egyébként a foglalkoztatás alatt nem csak a fennálló munkaviszonyban lévő helyzeteket értjük, hanem ennél sokkal kiterjesztőbb a törvény értelmezése is. Jelenti a munkához jutást, például a munkaviszony elősegítését megelőző eljárásokat, például az állásinterjút, az elbeszélgetést, a különböző teszteket, amin az állásra jelentkezőnek át kell esnie. Jelenti a munkaviszonyban állók tekintetében az előrejutást, a képzést, a munkabért, ami egy nagyon fontos kérdés. A hatóságnak volt egy olyan ügye a tavaly, amikor is megállapította, hogy a női munkavállaló esetében a munkáltató nem csak az egyenlő bánásmód elvét, hanem az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét is megsértve, lényegesen kevesebb munkabért, tehát munkadíjazásban részesítette a női munkavállalót az ugyanolyan munkát végző férfi munkatársaihoz képest - ez volt az egyik ilyen konkrét eset.
Tehát sokkal szélesebb értelemben használja a törvény is és természetesen a gyakorlatban is azt jelenti, hogy akár a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban is a hatóság előtt a diszkrimináció áldozatainak jogérvényesítési lehetősége van.
Természetesen azt azért meg kell jegyeznem, hogy nemcsak az Egyenlő Bánásmód Hatóság foglalkozik a munka világában előforduló hátrányos megkülönböztetéssel, hanem a munkaügyi felügyelőségek is olyan szervezetek, kvázi társhatóságaink, amelyekhez akár a munkaviszony létesítését megelőzően, tehát a munkához jutás során elszenvedett sérelmek miatt, vagy a munkaviszonyban elkövetett jogsértések miatt lehet fordulni, illetve eddig is - a hatóság megalakulását megelőzően - a Munkaügyi Bírósághoz is nagyon sok munkavállaló fordul.
Azt gondolom egyébként, hogy a szakszervezeteknek, mint társadalmi érdekképviseleti szerveknek, igen nagy szerepe lehet abban, hogy egyes különösen hátrányos helyzetű, vagy mondhatnám úgyis, hogy védett társadalmi csoportok érdekében közérdekű pereket indítson; ez azt jelenti, hogy nem egyes munkavállalók érdekében, hanem munkavállalói csoportok érdekében közérdekű pereket indítson a bíróság előtt és idén január 1-jétől már az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt is lehet ilyen eljárásokat indítani.
Az, hogy milyen védett tulajdonságokat védelmez a törvény és nevezi védett tulajdonságnak, összesen egyébként 20 ilyen tulajdonság van - nem szeretném önöknek felsorolni, lehet, hogy nem is tudnám -, mindenesetre a legfontosabbak: a fogyatékosság, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás, a nemi hovatartozás, az életkor, a vagyoni helyzet. Mindezek nyomán az elmúlt év gyakorlati tapasztalatai alapján az elmondható, hogy a foglalkoztatás körében leginkább a fogyatékkal élőket, a romákat, illetve a nőket az anyaságuk miatt érte hátrányos megkülönböztetés. Tehát azokban az ügyekben, amelyekben hozzánk fordultak, tehát a Hatósághoz fordultak jogérvényesítésért, az esetek - mint már említettem - harmadában ilyen ügyekről volt szó.
Ha megengedik, néhány, csak nagyon rövid példák. Említettem már, hogy a munkához jutás során kizárólag a munkáltató amiatt utasítja el a munkára jelentkezését az illetőnek, mert a bőr színe alapján és a roma származása miatti jelentkezőt nem kívánja foglalkoztatni. Két ilyen ügyünk volt, amikor két esetben mondta ki a Hatóság a jogsértést és emiatt szankcionálta is a munkáltatókat, amikor is megfelelő gyakorlattal, végzettséggel rendelkező roma munkavállalók jelentkeztek. Mindkettő egyébként gazdasági társaság volt és a munkáltató miután szembesült azzal, hogy a jelentkező roma származású - romákról van szó - elutasította. Részben a munkafelvételi eljárás menetében, közepén azt közölte velük, hogy nem kell a továbbiakban a tesztíráson megjelenniük; illetve a másik esetben maga a jelentkező közölte az állást hirdetővel, hogy roma származású - a korábbi rossz tapasztalatai miatt ezt úgy gondolta, hogy telefonon közölnie kell az állás hirdetőjével -, aki elutasította a jelentkezését.
Döntéseinket egyébként a Fővárosi Bíróság vizsgálja felül. Éppen ez utóbbi ügyben a Fővárosi Bíróság a múlt héten bírálta el kereset nyomán a Hatóság döntését és elutasította a keresetet. (Az ülést vezető elnöknő jelzi, hogy a hozzászólási idő két perc múlva letelik.)
Elnök asszony, kettő percet kérnék szépen nagy tisztelettel. Nem lesz időm esetekre, viszont én nem hoztam kivetítőt, pontosabban nem vetítettem önöknek, de kérem, hogy a www.egyenlobanasmod.hu hatóság honlapján a jogeseteinket olvashatják. Olvashatják a Hatóság mellett működő tanácsadó testületnek azokat az állásfoglalásait, ami azt gondolom, mindenki számára érdekes és tanulságos lehet. Ilyen például, hogy melyek azok a kérdések, amit persze nem fogalmazhatunk úgy, hogy tiltott kérdések, de az állásinterjú során - hogy is mondjam csak finoman - nem illik feltenni a munkáltatónak. Nem illik megkérdezni, hogy tervez-e gyermeket, nem illik a szexuális szokásaira rákérdezni, nem illik a vallási- világnézeti egyéb meggyőződéseire, vagy bizonyos politikai eseményekre vonatkozó véleményére feltenni kérdéseket a munkáltatónak, ugyanis ezek a kérdések diszkriminációt eredményezhetnek. Inkább ezek természetesen ajánlások, de ezt szintúgy olvashatják.
A munkáltatóknak persze a hatóság által kiszabott bírságtól is lehet tartani, lehet attól is tartani, hogy megtiltja a hatóság a jogsértő magatartás továbbfolytatását, de azért egy nagyon fontos jogkövetkezménye van annak, hogy ha egy munkáltató megsérti az egyenlő bánásmód követelményét. Nevezetesen az, hogy az államháztartási törvény alapján sem az állami költségvetésből, sem az elkülönített állami, tehát állami közpénzből pályázati és egyéb úton nem részesülhet, ezt egyébként a hatóságok a honlapjaikon - például a Munkaügyi Felügyelőség is - közzéteszik az úgynevezett feketelistát, tiltó listát; azt gondolom, hogy azért ez elég súlyos következmény.
Nincs időm az esélyegyenlőségi tervekre és még egy csomó más dologra. Köszönöm szépen a figyelmüket, sajnálom, de rengeteg dolgot el tudtam volna még mondani. Köszönöm még egyszer. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm. Olyan gazdag téma az esélyegyenlőség, hogy erről talán érdemes lenne egy külön konferenciát tartani és amit most nem tudtunk megbeszélni, akkor arra majd lenne lehetőség. Köszönöm szépen. Most felkérem Spéder Zsoltot, hogy tartsa meg előadását.
SPÉDER ZSOLT (Központi Statisztikai Hivatal): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Köszönöm szépen a felkérést. Előkészültem és néhány példányt kiosztottam a kiadványunkból. Próbálkozom röviden összefoglalni. Az egész kiadványunk azzal foglalkozik, hogy milyen társadalmi tényezők határozzák meg vagy segítik elő a szegénységbe kerülést. Ebből a sok-sok tényezőből, ami a családoknak a szerkezetét, a gyermekszámot, az életkort, az iskolai végzettséget, a származást és sorolhatnám tovább, egész a munkaerő-piaci helyzetig vagy a foglalkozási osztályig, három tényezőt emelek ki: a munkaerő-piaci helyzetet, a származást és az iskolai végzettséget. Végül majd a legvégén két slide erejéig egy többváltozós elemzésnek az eredményét próbálom előadni magunknak és előadni azt, hogy miért fontos az, hogy többváltozós elemzéseket is végezzünk és ne csak keresztmetszetieket.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének van egy nagyszerű vizsgálata Életünk fordulópontjai címmel. Az életünk fordulópontja a születéstől az özvegyülésig követ végig mindenféle eseményt, többek között a munkanélkülivé válást, a házasodást, a gyermekvállalást és a válást. Ezen belül az adatokat, amiről én most számot adok, 2000-2002-ben vettük fel. 16 ezernél több embert kérdeztünk meg. A szegénységarányokról fogok először beszélni és néhány eredményt a többváltozós elemzésből is szeretnék bemutatni.
Amikor szegénységről beszélünk, mindenki tudja, hogy miről van szó. Éppen ezért, mert olyan fogalomról van szó, amiről mindannyian tudjuk, hogy mit takar, el kell mondanom, hogy a kutatásokban, mert azért nem olyan egyszerű megválaszolni, hogy ki a szegény, mint hogy ki a nő és ki a férfi vagy kin van éppen szemüveg vagy nincs, ezért többféle szegénység vagy hátrányos helyzet koncepcióval dolgoztunk. Megpróbáljuk vagy a jövedelem mentén vagy az életkörülmények mentén vagy az életkörülményeknek egy meghatározott területén, például lakásviszonyok területén vagy szubjektív elemeket is tartalmazó körülmények mentén meghatározni azt, hogy kik vannak alul. De az biztos, hogy abban megegyezhetünk, hogy szegény az, aki alul van. Meg fogom mutatni azt is néhány táblában, hogy nem mindegy, hogy az életkörülmények szempontjából vizsgáljuk az egyéneket és a családokat vagy pedig a jövedelmek szerint vizsgáljuk. Nem térek ki minden egyes szegénységközelítésre, a jövedelmekről és az életkörülményekről beszélnék egy picit hosszabban.
Jövedelmi szegénynek tekintettük azt, aki az átlagjövedelem felénél kevesebbel rendelkezik. Kicsit figyelembe vettük a családnagyságot is. Az életkörülmények esetében érdemes végignézni, hogy milyen tényezőkről van szó. Meleg étkezés, lakás, amiben van külön szoba, fürdőszoba, illetve vécé van a lakásban, telefon, autó, színestelevízió, mosógép, automata mosógép, évente legalább egy hét üdülés, havonta ötezer forintot meg tud takarítani. Nyilván, akinek mindez megvan, az jómódú. Ezt is mondhatják nekem, ez így van. Azt gondoltuk, hogy depriváltnak tekintjük azokat, aki ebből a kilenc életkörülményből öttel vagy annál többel nem rendelkezik. Ez a magyar népességnek 16,8 százalékát tette ki 2002-ben. A jövedelmi szegényeknek az aránya pedig 12,4 volt. Rátérek a témára. Azt mutatom be, hogy hogyan változik, milyen az aránya a szegényeknek, illetve a depriváltaknak az alapján, hogy valaki foglalkoztatott-e vagy sem, olyan összefüggések, amelyeket mindannyian ismerünk, és talán látszik az is, hogy nem teljesen egyforma a piros hasáboknak a magassága, illetve a különbsége. A kék a jövedelmi szegénység arányát mutatja, az inaktívak közel egyötöde, 18,8 százaléka szegény, a depriváltnak pedig 24,3-e tekinthető.
A foglalkozási csoportokon belül látszik, korábban mindig azt mondtam, hogy ha valakinek van munkahelye, akkor biztos, hogy nem lesz szegény, ők, akik az egyetemen vannak, nagy eséllyel elkerülik a szegénységet, ez továbbra is így van, de azért a foglalkoztatottakon belül is van két csoport a betanított és a segédmunkások csoportja, ahol elég magas a szegényeknek, illetve a depriváltaknak az aránya. A segédmunkásoknál az átlag két- és félszerese a szegénységbe kerülésnek, illetve a deprivációnak a kockázata. Az inaktívak között várakozásainknak megfelelő a kép, a munkanélkülieknek a fele, a háztartásbelieknek több, mint harmada, a rokkant és özvegyi nyugdíjasoknak több, mint ötöde, illetve negyede tartozik a szegények közé. Itt megint látszik az, hogy nem mindegy, hogy milyen fajta mérőeszközzel vizsgáljuk azt, hogy kik vannak alul és kik nem kerülnek nagy eséllyel a szegénységbe.
Szó volt az előbb a származás szerepéről. Megdöbbentőek a különbségek. A roma identitásúak, akik magukat romának vallották, azoknak több, mint fele volt jövedelmi szegény 2006-ban és 75 százaléka, tehát háromnegyede volt a depriváltak között. Hogy ha a romák közé besoroltakat is megfigyeljük, akkor ott egy picit alacsonyabbak a szegénységarányok és a deprivációs arányok, de látszik az, hogy ott is messze-messze a nem romának tartottaknál magasabb arányokról van szó.
Iskolai végzettség szerint szintén azokat az arányokat kapjuk, amiket látunk. A nyolc osztályt be nem fejezettek fele vagyoni életkörülmények szerint deprivált, egynegyede pedig jövedelmi szegény. Talán ez a kép mutatja legjobban azt, hogy az életkörülmények szerint jóval nagyobbak a különbségek, mintha csak a jövedelmek szerint vizsgáljuk az alullévő társadalmi csoportját. A jövedelem mindenképpen egy sokkal inkább illékonyabb természetű kategória. Közgazdászok flow jellegű kategóriának mondják. Mindenképpen érdemes többféle mérőeszközzel vizsgálni az alullévőket és azoknak az összetételét. A kérdés természetesen most az, és csak ezzel az egy kérdéssel foglalkoznék, hogy vajon, hogy ha látjuk azt, hogy a foglalkoztatotti helyzet, az etnicitás és az iskolai végzettség ilyen erőteljes hatással van arra, hogy valaki szegény-e vagy sem, vajon melyik az erősebb. Vajon nem egyik áll-e a másik mögött, önálló hatásuk van-e vagy pedig mind e mögött az etnicitás áll, a roma származás, vagy mind e mögött az iskolai végzettség áll vagy esetleg a gyermekszám, amivel itt nem foglalkozok, de a tanulmányban ezzel is részletesen foglalkozunk. Vagy egyszerűen az, hogy valakinek van-e munkája vagy nincsen. Ezekre a kérdésekre nagyon pontos választ nem lehet adni, de a többváltozós elemzések azért segítenek egy kicsit abban, hogy támpontunk legyen.
Ennek a logisztikus regressziósnak ezek a hasábjai egy referenciaszemélyhez képest mutatják meg azt, hogy milyen eséllyel vagy milyen kockázatokkal lesz valaki szegény vagy sem. A származást tekintve a referenciacsoport ebben az esetben egy férfi, aki 30 és 39 év közötti, Budapesten, vagy megyeszékhelyen lakik, házas, egygyermekes, szakmunkás végzettségű, szakmunkásképző végzettséggel rendelkezik és szakmunkás, tehát van munkahelye. Ehhez a férfihez képest egy roma származásnak 13-szorosa a szegénységbekerülésének az esélye, hogy ha még a tisztítatlan hatásokról beszélünk.
Az aktivitást tekintve, néhány példát hadd mondjak. A szakmunkás foglalkozáshoz képest a munkanélküli 5,8-szoros szegénységkockázattal rendelkezik, a betanított munkás 2,7-szeres, az, aki anyasági segélyen van, az háromszor nagyobb szegénységkockázattal rendelkezik, mint aki szakmunkás. Aki nem vezető fehérgalléros, tehát irodai munkahelyen dolgozik, annak a szegénységbekerülés esélye a szakmunkáshoz képest 0,4 tizedes és aki vezető és fehérgalléros, annak pedig 0,1 tizedes; tehát egytizednyi az esély a szakmunkáshoz képest egy vezető fehérgallérosnak a szegénységbekerülésre. Na most, hogy ha a fehérgallérost a munkanélkülivel hasonlítom össze - nem a vezető fehérgallérost, hanem az irodait -, ott 14-szeresek a különbségek, mert egy középső kategóriát választottam, mégpedig a szakmunkás kategóriáját.
Az iskolai végzettség szerint, ha a szakmunkásképzőt a 8 általános végzetthez viszonyítom, akkor 2,5-szörösek a különbségek, ha a 8 általánossal nem rendelkezik, akkor 6-szorosak a különbségek, a felsőfokú végzettségnél megint egytized esély van a szakmunkásképző végzettséghez képest. Megint, ha a felsőfokot a 8 osztályoshoz hasonlítom, akkor 25-szörösök a szegénységbekerülésnek az esélyei.
Ezek az alapadatok. És az utolsó ábrám azt mutatná be - és ezek a piros hasábok azt mutatják -, hogy ha mindent egy modellbe pakolunk bele, tehát kioltjuk a modellbe, megpróbáljuk kontrollálni ezeknek a tényezőknek a hatását, akkor hogy változnak ezek az esélyek. Ott, ahol jelentős esélyváltozás van, ott nyilván a másik tényező elveszi az adott tényezőnek a hatását, ahol nincs változás, ott pedig továbbra is megmaradnak az erőteljes hatások.
A roma származásúaknál viszonylag nagy csökkenést találunk, mert a többváltós elemzésbe még mindig négyszeres ugyan a romáknak a nem romákhoz képest a szegénységbekerülésnek a hatása, de ez a 13-szorosról a 4-szeresre való lecsökkenés arra utal, hogy a romáknak a magas fokú szegénysége mögött a másik két tényező: az iskolai végzettség és a foglalkoztatás tényezője áll.
Ha megnézzük a munkanélkülieket, ott is egy viszonylag jelentős csökkenésről van szó: 5,8-ról 3-ra csökken le, még mindig a szakmunkáshoz képest a munkanélküli nagyobb szegénységbekerülési kockázattal rendelkezik, de az 5,8-ról elég erőteljesen csökken, tehát vélhetően iskolai végzettség és származási tényezők állnak a munkanélküliség mögött.
Hasonlóan a betanított munkásoknál is van egy csökkenés: 2,7-ről 1,5; és ami érdekes vagy ami fontos, az anyasági segélyen lévőknél 3,1-ről "csak 2,6-ra" csökken le a hatás, tehát ha valaki anyasági segélyen van, az nem azért van, mert roma, mert alacsony iskolai végzettségű, stb., stb., hanem magának a gyerekvállalásnak van egy ilyen hatása. Még egyszer: nem a jövedelemről van szó, hanem az életkörülményről; mert a jövedelem, hogy csökken, az nyilvánvaló, legalábbis többségében. A fehérgallérosoknál is némi változást tapasztalunk. És végül, ahogy látszik az iskolai végzettségi trend, az egy picikét lanyhult, de továbbra is igen jelentősek a különbségek a nagyon alacsony végzettségűek és a nagyon magas végzettségűek között. A felsőfokú és a 8 általános közötti 25-szörös eltérés 10-12-szeresre csökkent le, de mégis a legnagyobb eltérések, és a legnagyobb szórás az iskolai végzettség mögött van.
Következtetések. A hátrányos helyzet kialakulásában az etnikai hovatartozás, az aktivitás, a foglalkozási osztályhelyzet és számos egyéb tényező is önálló, szignifikáns, nem helyettesíthető szerepet játszik, tehát a három tényezőnek önállóan is van hatása. De kulcsszerepe az iskolázottságnak van, az iskolázottság egyértelmű javulása nélkül nincs esély a szegénység, a depriváltság enyhítésére, nincs esély a szegénység tartósságának, zártságának csökkentésére, nincs esély a szegénységi rések, a deprivációs távolságok csökkentésére és nincs esély a szegénység továbbörökítésének a megtörésére. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm igazgató úrnak az előadását és azt, hogy ennyire tartotta az időkeretet.
Most átadom az ülés vezetését képviselőtársamnak Rózsa Endrének. Elköszönök önöktől, ugyanis a parlamentnek ma plenáris ülése van és most tárgyaljuk a rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslatot, amihez én is felszólalok. Ne vegyék rossz néven, hogy most ilyen kevés képviselőt látnak a bizottság tagjai közül, de ennek ez az oka, hogy összecsúszott a konferencia a parlament plenáris ülésével.
Átadom Rózsa Endrének az ülés vezetését és mindenkinek egész napra jó munkát és jó tanácskozást kívánok. Viszontlátásra.
(Az elnöklést Rózsa Endre (MSZP) veszi át.)
ELNÖK: Alelnök asszonynak köszönjük a munkát, és jó vitát kívánunk az alsóházi teremben.
Tisztelettel köszöntöm önöket a nyílt napunkon. Tartanánk az előre kiírt menetrendet és felkérném Holtzer Péter ügyvezető urat, hogy a "Makro egyensúly és gazdasági növekedés" címmel tartsa meg előadását.
Parancsoljon!
HOLTZER PÉTER (European Public Advisory Partners): Jó napot kívánok és köszönöm szépen a meghívást én is. (Előadását projektor segítségével tartja meg.)
Én ott szeretném folytatni gyakorlatilag, ahol a Spéder Zsolt abbahagyta, tehát egy elég jó átvezetés lesz, azt hiszem a két előadás között. Alapvetően a romákra szeretnék koncentrálni, de nyilván nem csak arról fogok ma beszélni ebben a rövid időben.
Azzal szeretném kezdeni, az elején elmondom a 4-5 fő állításomat, amire az előadás végén vissza fogok térni, és akkor már talán egy kicsit jobban fogjuk érteni, hogy miért ezek a fő állítások.
Az első állításom az, hogy ma már eddig is és nyilván még ezután is sokat fogunk beszélni a roma ügyről, a roma foglalkoztatás ügyéről. Azt fogom majd próbálni többek között bemutatni, hogy ez ma sem néz ki nagyon jól, de napról napra rosszabb a helyzet. Tehát az állításom az, hogy ha kicsit belenézünk a foglalkoztatási és a demográfiai folyamatokba, akkor ez egy nagyon nagy időzített bomba, amin ülünk gyakorlatilag - nem hiszem, hogy sok újat mondok egyébként ezzel.
A másik állításom, hogy szerintem nincs jó, gyors és hatékony megoldás és ezt el kell fogadnunk, hogy még egy csomó ideig ezen közösen dolgoznunk kell. És nagyon egyetértek azzal, ami itt az előző előadás végén elhangzott, hogy alapvetően az oktatás a kulcsa mindennek, a közoktatásnak a rendbetétele. Erről is láttunk már néhány ábrát, én is fogok mutatni hasonlókat, és azt gondolom, hogy addig, amíg a közoktatásban rendet nem rakunk, és azt hiszem Fazekas Károly is utánam főleg erről fog beszélni, addig nincs igazából esélyünk arra, hogy egyébként belenyúljunk érdemben a dolgokba. Tehát én érdeklődéssel hallgattam az eddigi előadások közül azokat, amelyek arra tértek ki, hogy milyen programok fognak most mindenféle felnőttképzésre, felnőttkori beavatkozásokra koncentrálni. Én azt gondolom, hogy ezeknek a hatásfoka sokkal alacsonyabb, mintha a közoktatásban sok mindent rendbe tudnánk tenni.
Az utolsó dolog, amire ki fogok térni, az is egy picit más aspektus, mint amiről eddig hallottunk vagy fogunk még hallani, az az üzleti szektor kiemelt szerepe ebben a kérdésben, ahol azt gondolom, hogy nemcsak az államnak, meg a civil szférának vannak nagyon fontos dolgai, hanem az üzleti szektornak is.
Ezzel a nagyon egyszerű ábrával szeretném kezdeni, csak azért, hogy emlékezzünk, miről is beszélünk ma, mert talán erről nem olyan sok hangzott el, mint talán kellene, hogy ez az egész foglalkoztatási csapda miért olyan nagy probléma az összes szociális és hasonló vonzatán túlmenően. Van ez az ördögi kör, amiből szemlátomást nem tudunk kilépni egyelőre. Egész egyszerűen addig, amíg ennyire alacsony a foglalkoztatás, induljunk el az alacsony foglalkoztatás mezőből, addig fenn fog maradni ez a helyzet, hogy nagyon kevesen fizetnek adót, nagyon szűk az adóalap és természetesen azok nagyon kevesen nagyon sok adót fognak fizetni. És ebből következik, hogy aki csak tud, próbál kimenekülni ebből a rendszerből és még alacsonyabb lesz a formális foglalkoztatás. Nagyon jól tudjuk, hogy az összes statisztika, amit eddig hallottunk, azok a formális szektorról szólnak. Sokkal többen dolgoznak, csak legfeljebb nem fizetnek adót, meg járulékokat. Tehát ebből a csapdakörből kell tudni valahogy kilépni.
Így nézünk ki foglalkoztatottságban Európához képest. Nemcsak az átlag érdekes, a 6-7 százalékpontos lemaradás, hanem az is, hogy nem sok országot találunk magunk után. Tehát gyakorlatilag Lengyelországot és Máltát leszámítva nincs még egy ország az EU-25-ben, amelyikben ilyen alacsony lenne a foglalkoztatottsági ráta.
Azt is jól tudjuk, hogy Magyarországon alapvetően nem a munkanélküliségbe csapódik ki a probléma, hanem az inaktivitásban. Tehát döbbenetesen magas Magyarországon a hivatalosan kimutatott inaktivitási ráta, bármilyen EU-összehasonlításban majdnem 40 százalék.
Sokat szoktunk demográfiai problémákról beszélni, különösen, amikor a nyugdíjrendszerről beszélgetünk. Ma még Magyarországon alapvetően nem demográfiai probléma van, ha megnézzük a baloldali ábrát, azt látjuk, hogy abból a szempontból, hogy hány aktív korú versus nem aktív korú van, én az aktívakat a 15-61 év közöttiként definiálom, akkor azt látjuk, hogy az egy aktív korúra jutó nem aktív korú, tehát 15 év alatti vagy 61 fölöttiben még nem nagyon lógunk ki az európai átlagból, sőt az európai átlagnál egy kicsit jobban állunk ma még, tehát azt lehet mondani, hogy demográfiai szempontból nem áll rosszul Magyarország ma még. Amiben gond van, az a foglalkoztatás. És ezt foglalja jól össze ez az úgynevezett gazdasági függőségi ráta mutató, ami azt jelenti, hogy egy foglalkoztatottra hány nem foglalkoztatott jut. Tehát gyakorlatilag az összes fiatal, idős és mindenki, aki nem foglalkoztatott. És ebben azért már látjuk, hogy sokkal rosszabb a helyzet. Tehát itt szintén a lengyelek állnak csak egy kicsit rosszabbul nálunk, de a cseheknél, szlovákoknál és az EU-átlagnál is sokkal rosszabbul állunk már ma is. Ebben van nyilvánvalóan a probléma.
Ez egy érdekes slide, szeretném gyorsan bemutatni, mert hallottunk egy előző előadásban arról, hogy mik azok a kritikus csoportok, ahol a foglalkoztatási helyzetbe be kell nyúlni. Én hoztam egy-két számot, amik talán érdekesek. Az, hogy mennyire vagyunk elmaradva az európai átlagtól a foglalkoztatottság terén, gyakorlatilag körülbelül 500 ezer embert kellene behoznunk a foglalkoztatottak közé ahhoz, hogy azt a számot mutassuk ki foglalkoztatottsági arányban, mint az EU-átlag. És jól beazonosítható gyakorlatilag az a négy főcsoport, ahol ez a tartalék van. 200 ezer fő a fiatalok. Tehát körülbelül 200 ezer fővel kevesebb van a 15 és 24 közötti foglalkoztatottak között az EU-átlaghoz képest. Több, mint 100 ezer fő hiányzik ebben az idősödő részében a társadalomnak, tehát az 55-65 közöttiek, akik ha csak tehetik kimenekülnek előnyugdíjba, rokkant nyugdíjba. Körülbelül százezer fő a 45-54 közötti férfiak, akikkel a legnehezebb bármit kezdeni. A legnehezebb őket valahogy ismét a formális munkaerőpiacra visszavinni, bevinni. És van egy körülbelül 50 ezer fő, akik a 21-34 közötti nők, a kismamacsoport, akik szülés után nem tudnak olyan egyszerűen visszajönni. Nagyjából ez az a négy csoport, amit be lehet azonosítani, mint fő támadási felületet. És hallottuk korábban, hogy milyen programok léteznek.
Most egy pillanatra, ha a rokkant nyugdíjasokra nézünk, ez megint nem meglepő ábra, de talán érdemes megnézni, ez egy 2000-es népszámlálási statisztika. Jól mutatja, a rokkant nyugdíjasok nem mindig valóban rokkant nyugdíjasok, ezt jól tudjuk és a rokkant nyugdíjasság rendkívül erősen korrelál az iskolai végzettséggel. Akiknek nincsen általános iskolai végzettségük sem, majdnem a negyedük rokkant nyugdíjas. Miközben a diplomásoknak kevesebb, mint három százaléka. Tehát jól látszik, hogy ez a menekülési pálya is mennyire az oktatással, a képzettséggel függ össze.
Ezeket a számokat is hallottuk korábban, csak még egyszer: azt láthatjuk, hogy ez az elég gyalázatos foglalkoztatottsági arány, ami általában van Magyarországon, ez alapvetően a nyolc osztály vagy alatta kategóriában csapódik ki. Az e fölötti képzettségűek, a szakmunkások, legalább középfokú végzettségűek és ebben nyilván benne vannak a felsőfokúak is, ott igazából elérjük az EU-átlagot, tehát, ha úgy tetszik, ott nincs olyan nagy probléma.
Az alacsony képzettségűek azok, akiknek nagyon alacsony a foglalkoztatottsági szintjük. Ezt láttuk korábban, ez a Kertesi Gábor kutató egyik ábrája, ami azt mutatja, hogy a középfokú, felsőfokú kategóriában bőven az EU-átlag környékén vagyunk. Az alapfok, ahol messze elmaradunk tőle. Erről hallottunk az államtitkár asszonytól egy mondatot korábban, hogy az alapfokú képzettségűek csoportján belül jóval alacsonyabb a foglalkoztatás Magyarországon.
Ha elkezdünk ráfókuszálni a romákra, az első dolog, amit el kell mondanom, hogy innentől kezdve bármi, amit mutatok, nyilvánvalóan becslés. Nagyon jól tudjuk, hogy gyakorlatilag ma nem lehet pontosan tudni, hogy ki a roma. Mert ilyen típusú felméréseket nem lehet csinálni. Ezzel együtt is, ha megnézzük ezt a felmérést, ebben azt látjuk, hogy a roma populációnak nagyon nagy része, 80-85 százalék a nyolc osztályig jut el és egy meglehetősen kis - 10 - százalék körüli az a rész, amelyik valami középfokú képzettséget szerez, eljut az érettségiig vagy esetleg felsőfokú végzettségig. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy amiről eddig beszéltünk, hogy a képzettség erősen meghatározza a foglalkoztatást, azt ez az ábra határozza meg. Itt megpróbáltuk a teljes népességet versus a roma népességet külön megnézni és ott megnézni a képzettségi mutatókat. A teljes népességben a legfeljebb nyolc osztályig eljutók aránya jelenleg 36-37 százalék, miközben ez a romáknál körülbelül 85 százalék, tehát nyilvánvalóan rendkívül nagyon a különbségek. De amire még szeretném felhívni a figyelmet, ami szintén érdekes, hogy ha megnézzük az azonos képzettségi kategóriában lévő roma versus teljes népességet, akkor ott is látunk egy körülbelül 10 százalékpontos eltérést. Itt jön be a diszkrimináció, itt jön be az egyenlő bánásmód. Hogy még ahol a képzettség nagyjából meg is lenne, ott is bejön egy második magyarázó mutató, ami ezt a további elmaradást hozza a foglalkoztatottságba. Ismét hangsúlyozom, hogy ezek becslések. Körülbelül a mai felmérések alapján azt lehet mondani, hogy a cigányságnak a létszáma körülbelül 6-700 ezer fő Magyarországon különböző definíciók szerint, tehát nagyjából a populáció 6-7 százaléka és ennek kicsit több, mint a fele, tehát 400 ezer fő, amelyik aktív korban van. És azt látjuk, hogy az aktív korcsoportban rendkívül alacsony a foglalkoztatotti arány. Én itt egy százezres számot szerepeltetek, de lehet, hogy ez egy kicsit felülbecsli a valóságot, tehát lehet, hogy nem éri el a százezret, csak mondom, erre nem lehet igazán pontos számokat találni.
És ahogy végigmegyünk a különböző csoportokon, azt látjuk, hogy nagyon nagy azoknak az aránya, akik ilyen-olyan, amolyan formában az inaktívak között vannak. Például, ebben az aktív korosztályban van már 50 ezer fő, amelyik nyugdíjas és van egy közel 100-ezer fős munkanélküli réteg, tehát nagyon nagy, az országos átlagnál jóval magasabb ebben a csoportban az inaktívak aránya.
Szeretnék még bemutatni pár dolgot itt a vége felé, hogy milyen különbséget okoznak ezek a dolgok, amit eddig láttunk. Ugye láttuk az elején a demográfiai függőségi rátát, hogy az ma még Magyarországon nem olyan rossz általában; jól látszik, hogy a romáknál teljesen más a helyzet amiatt, hogy nagyon sok a fiatal, tehát köztük az aktív korúak versus nem aktív korúak aránya teljesen eltérő. És különösen - és ez az, ami igazán, azt hiszem alapvetően fontos, ha ilyen makrogazdasági szempontból nézzük - elképesztően különbözik a gazdasági függőségi ráta, tehát még egyszer: az, ami azt mutatja, hogy hány foglalkoztatottra hány eltartott, tehát nem foglalkoztatott, illetve nem aktív korú jut együtt. Ha külön a romáknál megnézzük, akkor azt látjuk, hogy egy foglalkoztatottra jut hat másik, ez egészen elképesztő, de egyébként következik azokból a számokból, amiket eddig láttunk.
Azzal szeretném befejezni, itt az utolsó két-három ábrán kicsit elgondolkoztatóan, hogy megpróbáltuk kivetíteni a folyamatokat 2050-re. Azt mondtuk, hogy vegyük a demográfiai előrejelzéseket - ezek egyébként Hablicsek Lászlónak a demográfiai számításaiból jönnek - ő számít külön a romákra is, tehát neki vannak külön táblázatai a cigány populációra is. Ezekből jól lehet dolgozni, és ezeknek vesszük a középértékét, jól tudjuk, hogy ezek a demográfiai előrejelzések 40-50 évre nyilvánvalóan akárhogy is alakulhatnak, de ennek a középértékét vettük, tehát a legjobb becslést.
Ebből az következik, hogy a mai körülbelül 10 milliós teljes magyar népesség - amibe, ahogy említettem, körülbelül 700 ezer roma él - nagyjából úgy változhat 2050-re, ha nem lesz semmi rendszerű változás a demográfiában, hogy a teljes népesség lecsökken körülbelül 8,8 millióra a mai 10-ből. Ezen belül a cigányság száma felnő 1,2 millióra a mai számítások szerint és a nem roma népességnek a számossága pedig lecsökken 7,6 millióra. Ez azt jelenti, hogy tapasztalunk egy körülbelül 70 százalékos növekedést a roma populáción belül és egy körülbelül 20 százalékos csökkenést a nem roma populációban, tehát nyilvánvaló, hogy minden ilyen foglalkoztatási kérdés, amiről eddig beszéltem, az még élesebbé válik.
Ezeken a tortákon pedig azt látjuk, hogy a roma, illetve a nem roma populáción belül hogy változik az aktív korúaknak az aránya, ami szintén egy fontos kérdés, hogy hányan lesznek aktív korúak. Nem meglepő módon azt látjuk, hogy a nem roma népességben csökken az aktív korúaknak a száma - itt most a 19-62 közöttieket vettük -, ez ma 62 százalék a nem roma populáción belül, ez lecsökken 52 százalékra; míg a romákon belül pedig megnő a mai körülbelül 50-ről 57 százalékra. És arra hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a két tortán belül a romáknál már nagyobb az aktív korúaknak az aránya az egészhez képest, mint a nem romáknál.
Ez azt jelenti - és ez szerintem egy eléggé elgondolkoztató szám -, hogy ha ezek az előrejelzések valamennyire igazak, akkor körülbelül 300-350 ezer fővel nő az aktív korú romák száma a maihoz képest, aközben majdnem 2 millióval csökken a nem roma népességen belül az aktív korúak száma. Tehát egészen megbillennek azok az arányok, amelyik csoportokon belül egyáltalán azon gondolkozhatunk, hogy mit kezdünk a foglalkoztatással.
És akkor ez az utolsó, amit szerettem volna megmutatni. Ott van az 1,59-es gazdasági függőségi ráta, amit mutattam az elején, hogy ebből a szempontból már ma sem állunk túlzottan jól, hogy ha az EU átlagokhoz vagy más országokhoz hasonlítjuk. Ezt a kivetítést is megcsináltuk 2050-ig, ha nem változnak a folyamatok.
Azt látjuk, hogy csak amiatt, hogy öregszik a magyar társadalom és mondjuk, a foglalkoztatási viszonyok lényegében nem tudnak változni, 2 fölé ugrana ez a gazdasági függőségi ráta, tehát magyarul egy foglalkoztatottnak már több mint 2 nem foglalkoztatottat kellene eltartani 2050-ben. És ha ehhez még vesszük ezt is, amit az előbb mutattam, hogy a társadalmon belül hogy változik a romák- nem romák aránya, és azt feltételezzük, hogy nem tudunk javítani a foglalkoztatási helyzeten, akkor még sokkal brutálisabb ilyen függőségi rátát fogunk kapni. Nagyjából azt mondhatjuk, hogy ahhoz, hogy legalább a mai elég alacsony foglalkoztatottsági rátát tartani tudjuk, azt kellene tudni elérni, hogy szinte a teljes 300 ezres aktív korú roma népességnövekedés, amit említettem, az összes foglalkoztatott legyen - körülbelül ezt kellene tudnunk elérni 2050-re.
Ha vesszük a konklúziókat, ami egy az egyben az, amivel az elején kezdtem, tehát mondom még egyszer, az az én állításom, hogy ez egy borzalmasan nagy időzített bomba és szerintem most már nagyjából láttuk, hogy miről beszélek. Azt gondolom - még egyszer hangsúlyozva -, hogy ezt nem tudjuk egy-két év alatt megoldani, mint ahogy eddig se nagyon tudtuk megoldani és azt is erősen hiszem, hogy ebbe egyetlen értelmes helyen van valódi beavatkozási lehetőség: ez az oktatás. Tehát addig, amíg ezek az élesen eltérő oktatási jellemzők nem változnak meg, addig azt gondolom, hogy a későbbi beavatkozásoknak a lehetősége: felnőttkorban átképzéssel, felnőttképzéssel, ilyen-olyan programokkal, bizonyára van valami hatása, de azt gondolom, hogy sokkal kisebb a hatása, mint egyébként lehetne.
És az utolsó, amire szeretnék itt most csak egy mondatban visszatérni, az üzleti szektor szerepe. Mert fel lehet tenni azt a kérdést, hogy mit tud ezzel kezdeni az üzleti szektor, hogy kerül a csizma az asztalra. Azt gondolom, hogy legalább egy releváns beavatkozási pontja van az üzleti szektornak, az az, hogy taktikusan szerepmodelleket tudjon mutatni, generálni. Tehát magyarul az a része a cigányságnak - persze nem csak róluk beszélhetnénk, hanem sokféle más ilyen hátrányos helyzetű rétegekről -, akik ugyan nagyon nagy erőfeszítések árán eljutnak odáig, hogy egy normális képzettséget szerezzenek: középfokot vagy ne adj' isten! felsőfokot, azok valóban munkához jussanak, mert különben, fennmarad az a helyzet, amit itt is láttunk, meg már beszéltünk róla. Tehát fennmarad az a diszkrimináció, fennmarad az, hogy mindezek ellenére sem, vagy mindezek ellenére is sokkal nehezebb az álláshoz jutásuk, akkor sokkal kevesebb olyan húzóerő lesz cigányokra és egyéb hátrányos helyzetű emberekre, hogy végigküzdjék ezt az egészet és próbáljanak végül is elhelyezkedni a foglalkoztatottak között - azt hiszem, hogy ez az egyik fő tanulság. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Köszönjük Holtzer úrnak az előadását és folytatjuk a munkánkat.
Felkérem Dr. Fazekas Károlyt, a "Szegénység, oktatás, munkaerőpiac" címmel tartsa meg előadását.
DR. FAZEKAS KÁROLY (Magyar Tudományos Akadémia): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Köszönöm szépen elnök úr. Kedves Kollégák! Én ott kezdem, ahol Holtzer Péter abbahagyta, és ahova kifutott az előadása és amennyire az időm és a tehetségem engedi, mondanivalómat valóban egyetlen területre az oktatás problémakörére igyekszem koncentrálni. De én is a foglalkoztatás és az alacsony foglalkoztatás problémájából indulnék ki és egy olyan ábrát mutatnék, amelyet talán ritkán szoktunk ilyen szempontból figyelembe venni. Ez az ábra a foglalkoztatás csökkenését és ugyanebben az időszakban a termelékenység növekedését mutatja Magyarországon és a piros függőleges vonal az Európai Unió átlagos foglalkoztatási szintjét mutatja. Benne van egy kicsit az elmúlt 15 évnek a története.
Látjuk, hogy az első időszakban csökkent a termelékenység és a foglalkoztatás is és aztán az utolsó években azt látjuk, hogy növekszik ugyan Magyarországon a termelékenység, de a piros vonalhoz egy jottányit sem tudunk közelebb jutni, valami nagyon nagy baj van Magyarországon, ez a 2005-ös az utolsó, de ha 2006 vagy 2007 első félévet vennénk figyelembe, ugyanezt tapasztaljuk. Tehát valami nagyon súlyos baj van.
Holtzer Péter már beszélt arról, hogy milyen súlyos következményei vannak ennek a problémának, ennek az alacsony foglalkoztatási szintnek; nagyon kevesen dolgoznak, nagyon kevesen fizetik meg a közterheket, nagyon sokan szorulnak rá a szociális transzferekre, magasak az adóterhek, sokan vannak a képzetlenek, ezek nem kapnak munkát. A munkahelyhiány szegénységet jelent, a családi, iskolai hátrányok újratermelődését, az iskola pedig nem tudja pótolni ezeket a hátrányokat és ezeket az iskolázottsági hátrányokat. Hatalmas egyéni, társadalmi és gazdasági veszteségek halmozódnak fel a társadalomban. Amerikában néhány évvel ezelőtt közgazdászok és oktatástudósok írtak egy elemzést az amerikai oktatási helyzetről és talán nem elegáns címe volt az elemzésnek, ami az volt, hogy "Gáz van!" Én azt gondolom, hogy Magyarországon is minden okunk megvan rá, hogy a legerőteljesebb szavakat használjuk, amikor arról beszélünk, hogy mi a helyzet jelenleg hazánkban. Lényegében ugyanazt az ábrát én is elhoztam, amit Holtzer Péter Kertesi Gábortól, de talán ez az ábra azt is megmutatja, hogy nemcsak magyar problémáról van szó. A baloldalon vannak azok az országok, ahol a foglalkoztatási szint alacsony, a keleti országok ezek, látjuk, hogy kiesnek az OECD-átlag körüli szórásból és nemcsak Magyarország ez. Valami mélyebb problémáról is szó van, nem pusztán csak egy magyar problémáról van szó, amikor az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatottsági helyzetéről beszélünk.
Szó volt az előzőekben a romák problémájáról. Én azért jelezném, hogy ez nemcsak roma probléma. Nagyon alapvetően persze roma probléma, rendkívül súlyos a roma népesség helyzete, de pusztán abból kifolyólag, hogy az alacsony iskolai végzettségűek között nagyon nagy a romák aránya, nem lehet egyszerűen roma problémára leszűkíteni a kérdést. Még talán azt jelezném, hogy valóban az elmúlt évtizedekben végbemenő oktatási expanzió javított a helyzeten, de még ezt figyelembe véve sem mondhatjuk azt, hogy az idő megoldja a problémákat. Az alacsony iskolai végzettségűek aránya az előrejelzések szerint még 10 év múlva is 25 százalék fölött lesz és ennek az egyik legsúlyosabb oka a középfokú iskolákban való rendkívül magas lemorzsolódás. Tehát nem arról van szó, hogy nem akarnak továbbtanulni az emberek, hanem rendkívül nagy arányban esnek ki a középfokú oktatásból.
Itt nemcsak az általános iskolát végzetteknek a problémája ez az alacsony iskolai végzettség, mert a szakiskolát végzetteknek is a munkaerő-piaci helyzete, a bizonytalansága, a bérviszonyai nagyon rosszak. Tehát azt gondolom, hogy az alacsony iskolázottságúak problémakörébe bele kell vonnunk a szakiskolát végzetteknek a jelentős részét is. És tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy mindkét csoport ugyanazzal a problémával küszködik. Az iskola nem készíti fel őket valójában a munkavállalásra. Nem adja meg azokat az ismereteket, alapkészségeket, amelyekkel sikerrel léphetnének be és maradhatnának bent a munkaerőpiacon.
Miért fontos, hogy rendelkezzünk az alapvető készségekkel, a megfelelő alapkészségekkel? Azért, mert olyan munkaerőpiacon élünk, ahol nagyon sokszor kell váltani. Nem lehet azt mondani, hogy megtanulunk az iskolában valamit, aztán egy rutint szerzünk benne és leéljük az életünket. Aki nem kapja meg azokat a készségeket, ahol folyamatosan tud tanulni, el tud sajátítani új ismereteket, az nagyon hamar ki fog esni a munkaerőpiacról vagy be sem tud oda lépni. Én elhoztam néhány adatot, eléggé ismertek ma már: nemzetközi írásbeliség, a PISA-vizsgálatok magyarországi eredményei, ezeknek az elhelyezése a nemzetközi mezőnyben. Azt látjuk, hogy például a szövegértés területén borzasztóak az eredmények. Ha azt nézzük, hogy menyire tudnak például a 16-32 évesek olvasni, tehát a fiatal korosztály, milyen a szövegértésük, mennyire tudják a szöveget értelmezni, mennyire tudják azt problémamegoldásra használni, akkor azt látjuk, hogy összehasonlítva a nyugat-európai eredményekkel, rendkívül rossz. És ha ezen belül megnézzük az érettségivel nem rendelkezők arányát, akkor egészen elképesztő eredményeket kapunk.
Utalnék arra, hogy úgy tűnik, hogy ez a probléma újratermelődik, tehát nem arról van szó, hogy megörököltünk valamit és majd a jelenlegi kereteink között ki fogjuk nőni, hanem azt lehet látni, hogy a felnövekvő nemzedék is ugyanolyan, ha nem rosszabb képességekkel, készségekkel kell, hogy belépjen a munka világába. És akkor arra utal a szöveg, hogy ez a szituáció alapvetően, meghatározó módon aláássa a magyar gazdaságnak a nemzetközi versenyképességét. És jelentősen hozzájárul az állástalanság és a társadalmi egyenlőtlenség fennmaradásához vagy növekedéséhez. Ennek következtében aláássa a társadalmi szolidaritást, és óriási jóléti terheket ró a társadalomra és a költségvetésre. Olyan csapdahelyzetet eredményez ez a szituáció, amiből rendkívül nehéz kilépni. Még két további súlyos következményre hívnám fel a figyelmet.
Fogok mutatni egy ábrát, az egyik az egészségi állapotban a várható élettartamban megnyilvánuló növekvő egyenlőtlenségek. Ez az ábra azt mutatja, hogy például a férfiaknál 30 éves korban hogyan változott 1988 után a várható élettartam. És azt a döbbenetes képet látjuk, hogy az alacsony iskolai végzettségűek esetében a legalsó társaság, a 0-7 osztályt végzetteknél az a döbbenetes adat, hogy 1988 után csökkent Magyarországon ennek a népességnek a várható élettartama. Utána látunk egy stagnálást. Sőt a legutóbbi években is egy nagyon enyhe csökkenést, és ha összehasonlítjuk, hogy mekkora volt 2002-ben egy 30 éves ember várható éveinek a száma, ez ma körülbelül 32 év, és ugyanebben az évben azoknál, akik diplomával rendelkeztek, több, mint 48 év. Tehát iszonyatosak a különbségek, amelyek kötődnek az iskolai végzettséghez. És egy másik probléma, hogy ezek a hátrányok továbböröklődnek. Az iskola nem tudja kiegyenlíteni Magyarországon ezeket a hátrányokat.
A kérdés az, hogy lehet-e itt valamit tenni, és a közoktatásban megteremthetők-e azok az eszközök, módszerek, intézkedések, amelyek segítségével valahogy ki tudunk lépni ebből a csapdahelyzetből. Én azt gondolom, hogy igen. Nem teljesen reménytelen a helyzet. Gondosan megtervezett és végrehajtott reformlépések sorozatával hosszú időn keresztül jelentős mértékben javítható a helyzet. Végig kell menni a problémákon.
Fel fogok sorolni néhány problémát: a hátrányos helyzetű gyerekek sokasága behozhatatlan lemaradással kezdi meg az iskolát. Olyan lemaradással lép az iskolába, hogy azt lehet mondani, akármilyen jó képzést kap, az iskola nem képes mérsékelni ezeket a hátrányokat. Ezeknek a hátrányoknak a mérséklésére az erőfeszítéseket az iskolát megelőző évekre kell koncentrálnunk. A koragyermekkori fejlesztési programokra. Az óvodafejlesztésekre. Nincs idő természetesen kibontani azokat az intézkedéseket, ahol van mód valamelyest változtatni a dolgokon, de hát akkor ebbe az irányba kell elindulni. Ha azt látjuk, hogy sok tanuló nem sajátítja el a munkavállaláshoz szükséges alapvető készségeket, az írást, az olvasást, a számolást és az ezekre épülő munkahelyi és szociális jártasságokat, akkor változtatnunk kell a tanárképzésen. Fel kell készítenünk a magyarországi tanárokat arra, hogy át tudjanak adni olyan ismereteket és olyan módszerekkel, amelyekkel elsajátíthatók ilyen képességek. Alapvetően meg kell változtatni Magyarországon a tananyagnak a szerkezetét, a jellemzőit és fejlesztenünk kell az oktatási infrastruktúrát természetesen.
Hogyha azt látjuk, hogy a szakiskolai képzés továbbra is szűk gyakorlati képzést nyújt és nem fejleszti az alkalmazkodóképességben kulcsszerepet játszó alapkészségeket, akkor elvi és alapvető irányváltásra van szükség a szakképzésben Magyarországon és a szakképző iskolákban tanító tanárok egy részének a felkészítésében, ismereteiben.
Ha azt látjuk, amire megint utaltam, hogy rendkívül nagy mértékű a lemorzsolódás a középfokú képzettségben, akkor meg kell nézni, hogy mi az oka a lemorzsolódásnak. Ugyanazt kell-e tanítanunk általános képzés címén egy szakiskolában, mint mondjuk egy gimnáziumban, nincs-e szükség másféle módszerekre. Lehet-e ezen változtatni, van-e szerepe és milyen lehetőségei vannak mondjuk az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak a lemorzsolódottaknak a visszaterelésében, az iskolarendszerben a szociális szolgálatoknak és az iskolák között milyen együttműködésre van lehetőség és tudjuk-e ezt javítani. Azt gondolom, hogy igen, itt van lehetőség és kialakítható egy olyan komplex rendszer, ami kifejezetten azt célozza meg, hogy a lemorzsolódottak valahogy visszakerüljenek az iskolarendszerű képzésbe.
Ha azt látjuk, hogy hiába nem teljesíti az iskola a feladatait, nincs érdemi visszajelzés az iskoláknak a minőségéről, nincs visszajelzés a szülők a családok felé, nincs visszajelzés a fenntartók felé, nincs visszajelzés maguk az iskolák felé, hogy mennyire tudják teljesíteni a feladataikat, akkor meg kell néznünk, hogy tudjuk-e javítani ezt a visszajelzési-értékelési rendszert, amely Magyarországon jelenleg működik. Azt gondolom, hogy igen jelentős mértékben javítható ez a rendszer.
És ha azt látjuk, hogy nincsenek meg a megfelelő intézményi feltételek, és ezek a feltételek gátolják a jobb minőségű és egyenlőbb oktatási rendszer felé vezető lépéseket, akkor változtatni kell az iskola-felügyeleti rendszeren, a munkáltatói jogokon, a fenntartói és vezetői jogoknak az ésszerű kialakítására van szükség, és meg kell hozni azokat a törvényeket, amelyekkel ezeken változtatni lehet.
Néhány szót szeretnék elmondani arról, hogy Magyarországon márciusban kezdte el a munkáját az oktatási és gyerekesély kerekasztal. Nem véletlen, hogy amikor végiggondoltuk, hogy milyen témaköröket kell megtárgyalnunk, megvitatnunk és milyen témakörökben kell konkrét javaslatokat kidolgoznunk, akkor mi jelenleg 11 témakörön megyünk végig. Felsorolom nagyon röviden: a koragyerekkori nevelés problémája, a kisiskoláskori fejlesztés problémái, az esélyegyenlőség és deszegregáció, a sajátos nevelésű igényű tanulók problémaköre, a szakképzés, a középiskolai lemorzsolódottak képzése, az oktatástudomány fejlesztése, a tananyagfejlesztés, a mérés-értékelés, az elszámoltathatóság, a pedagógusképzés, az iskola intézményrendszere és finanszírozása, a tanulói létszámcsökkentés hatása a költségvetésre és az ehhez társuló foglalkoztatáspolitikai intézkedések.
Végül szeretnék két - közgazdász vagyok - közgazdászra hivatkozni. Az egyik James J. Heckman 2000-ben kapta meg a Nobel-díjat és a következőt mondta: kevés olyan társadalompolitikai kezdeményezést ismerünk, amelyről elmondhatnánk, hogy nem csak a méltányosságot és a társadalmi igazságosságot segíti elő, de a gazdaság és társadalom működésének hatékonyságát is előmozdítja. A hátrányos helyzetű gyerekek oktatására irányuló programok ilyen kezdeményezésnek tekinthetők. Szeretném hozzátenni, J. Heckmant a chicagói iskolához soroló liberális közgazdásznak tartják, teljes joggal természetesen.
Itt most már nincs idő, hogy részletesebben kifejtsem, de talán még elmondanám egy gondolatát Artur Rolnicknak, aki a minneapolisi szövetségi jegybanknak a kutatási igazgatója és tagja az USA jegybanktanácsának, egy szőrösszívű bankár; nézzük meg, hogy mit mond ez a bankárember a feladatokra, amelyek az amerikai gazdaságban Amerika előtt állnak. A közgazdasági elemzések azt mutatják, hogy a koragyerekkori oktatási beruházások hozama kiemelkedően magas. Ha az első öt évben a gyerek megkapja a megfelelő segítséget a fejlődéshez, ez meghatározó egész életében, ha nem, nagy esélye a lemorzsolódásnak, a szociális függőség kialakulásának és a bűnözésnek. Az állam nem finanszírozza - mondja ezt az amerikai államra - megfelelően a koragyerekkori fejlesztési programokat, miközben ezek hozama sokszorosan meghaladja a többi állami fejlesztési program: például autópálya építés, vállalkozástámogatás, felsőoktatás fejlesztés hozamait.
És akkor talán, mivel egy ábrával kezdtem, egy ábrával fejezem be. Ez az ábra azt mutatja, hogy milyenek a munkahelyekben megtestesülő hozamai a koragyerekkori fejlesztési programoknak és a klasszikus gazdaságfejlesztési programoknak, és azt látjuk, ha rövid távon nézünk néhány évet előre, akkor messze győznek a gazdaságfejlesztési programok. De, hogy ha egy néhány generációval is előretekintünk és a figyelmünket nem csak a következő évekre, hanem a következő évtizedekre irányítjuk, akkor azt látjuk, hogy messze-messze magasabb a hozama - méghozzá az álláshelyekben, a foglalkoztatás szintjében, a munkahelyekben megjelenő hozama - annak, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat amennyire lehet az oktatásra, ezen belül is a közoktatásra és ezen belül is a minél koraibb beavatkozásra koncentráljuk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm igazgató úr gondolatait és úgy fogalmazhatnék: a különösen aktuális gondolatait, hiszen tegnap kezdődött meg a parlament előtt a közoktatási törvény, a szakképzési törvény, a felnőttoktatási törvény módosító vitája, tehát az aktualitását ez adja, és különösen ki szeretném emelni azt, hogy a tananyagra vonatkozóan, a tananyag szerkezetére vonatkozóan és az infrastruktúrára vonatkozó gondolatait külön köszönöm. Tegnap is több hozzászólás elhangzott ebben a témakörben és a szakképzésnek az időszerű átalakításával kapcsolatosan is - köszönöm még egyszer igazgató úr.
Mielőtt a szünetet elrendelném, szeretném tájékoztatni önöket, hogy a Nagy Imre teremben, amely mögöttem található, a 61-es számú terem, sajtótájékoztató lesz Simon Gábor elnök úr, illetve Gúr Nándor alelnök úr részvételével.
És szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a külügyi bizottság termében kávé és üdítőital áll rendelkezésre, ha a bal kezemet nézik, a bal kezem felé mennek ki és közvetlenül ott található a Külügyi bizottság terme. Jó pihenést kívánok a szünet idejére és szeretném jelezni azt, hogy 12 óra 10 perckor folytatjuk a munkánkat. Elköszönök önöktől, mert más irányú elfoglaltságom van. Köszönöm szépen. Jó munkát kívánok.
(Szünet: 11.50 órától 12.14 óráig)
(Az elnöklést Gúr Nándor (MSZP), a bizottság alelnöke veszi át.)
GÚR NÁNDOR (MSZP), a bizottság alelnöke, továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Gúr Nándor vagyok a Foglalkoztatási bizottság alelnöke, a ma délután mediátoraként kívánok szerepet játszani az együttlétünk kapcsán. Javaslom, hogy folytassuk a programunkat. Nagyjából tízperes előadásokra kerül majd sor. Elsőként Ferenczi Andreának adok szót. Tessék, parancsoljon!
FERENCZI ANDREA (Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség): Tisztelettel és szeretettel köszöntöm ezen értékes konferencia szervezőit és a részvevőket, akik elég türelmesek voltak ahhoz, hogy megvárjanak. Nagyszerű lehetőség ebben a Házban ilyen fantasztikus témáról beszélni, mint a társadalom bevonása azokba a programokba, amit kormányunk és az európai uniós pénzek segítségével meg tudunk valósítani. A délelőtti előadások rádöbbentettek arra, amit eddig is tudtam, hogy gyakorlatilag ez az ország és kormány teljesítőképességéhez képest óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több embertársunkat bevonjuk a munkaerőpiacra és azokat is, akik hátrányokkal bírnak.
Felmerül azonban az egyén, minden állampolgár és a civil szervezetek felelőssége. Jó magam 16 éve foglalkozom női karrierépítéssel, illetve a nők foglalkoztatásának kérdéseivel és ezt annak köszönhetem, hogy 16 éve egy amerikai női szervezet segítségével megszereztem azokat az információkat, ami szerint nyugaton ez már egy elindult folyamat, Amerikában talán a legrégebben, hogy a nőkre nagy szükség van a munkaerőpiacon. Miért kell külön foglalkozni a női karrierrel? Azért mert a nők különböző lehetőségekkel, élethelyzetükben, más és más előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek, de mindenképpen a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy a női tehetség ne vesszen el és a legjobban ki tudják használni ezt, a ma még tényleg sajnos hátrányosnak nevezhető csoportot. Magyarországon tulajdonképpen ők a legnagyobb számú hátrányos megkülönböztetésben részesített csoport munkaerő-piaci szempontból. Nagyon örülök, hogy azokat az információkat és programokat megismertem, ami Amerikában célra vezetetett, persze teljesen más történelmi és társadalmi környezetben kell elképzelni az ő helyzetüket. Magyarország mára európai uniós tagország lett és természetes, hogy nekünk itt Európában és európai tagságunkban kell gondolkozni, és ennek az előnyeit kell elsősorban kihasználni és nyíltaknak kell lenni más fejlett demokráciák iránt is. A jó példákat a világból kell átvenni és úgy kell alkalmazni, ahogy a mi országunkban, a mi hagyományainknak és lehetőségeinknek ez a legjobban megfelel. Ez a mi érdekünk. Számos programot valósítottunk meg az utóbbi négy évben, aminek elsősorban az volt a célja, hogy professzionális alapító tagtársaimmal mindazt a tudást és kapcsolatrendszert, amit megszereztünk, próbáljunk párbeszéd formájában segítséget nyújtani a kormányzat, a hatóságok, a civil szervezetek és az önkormányzatok között; hogy ezek a nagyszerű törekvések, amik egy európai uniós tagságunk keretében megvalósulnak, segítsük, hogy ezekről információt szerezhessenek vidéki emberek, és a leginkább érintettek.
Az első konferenciánkat 2004-ben szerveztük elsősorban polgármesternőknek és vidéken élő kulcsszereplő nőknek azért, mert úgy érezzük, hogy a vidéki társadalomban ők vezető szerepet töltenek be, és nagyban tudják befolyásolni a helyi folyamatokat, nekik különösen fontos, hogy információkat szerezzenek az uniós tagsággal járó kötelezettségekről, elvárásokról és lehetőségekről. Ez az első és nagysikerű konferencia volt, 120 ember jött el és az akkori minisztérium, illetve az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal is, annak akkori vezetője Lévai Katalin, melléállt dr. Gurmai Zita parlamenti képviselőasszony, aki később az Európai Unió parlamentjében lett képviselő és Magyarországon a női esélyegyenlőségi szempontból ő tölti be az Európai Unióban a legmagasabb pozíciót a Nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság alelnökeként.
Együttműködésünk politikusokkal, minisztériummal; politikusokkal minden párt részéről megvalósul, az illetékes minisztériumokkal és civil szervezetekkel, és nagyon fontos, hogy Magyarország minden megyéjében fejtsük ki a tevékenységünket.
Miután az önkormányzatokat rendkívül fontosnak tartjuk az együttműködés szempontjából, az esélyegyenlőség területén velük folytatott munka során rádöbbentünk arra, hogy azok az önkormányzatok, akik a nőkkel kapcsolatos esélyegyenlőség területén jó eredményeket érnek el, bizony nagyon jó példával szolgálhatnak más hátrányos helyzetű csoportok esetében is - ilyenek a fogyatékkal élők és a kisebbségek. Ezért az önkormányzatiság 15 éves évfordulójára 2005-ben alapítottunk egy díjat 'Önkormányzatok az Esélyegyenlőségért" címmel és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az ezen díj elnyerésére kiírt pályázaton több mint negyvenen jelentkeztek az ország minden részéből önkormányzatok. És ami igazán nagy hozama volt ennek a munkának, hogy közelről megismerhettem én magam is és a munkatársaim is és minden érintett, hogy a más hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatban milyen programjaik és jó példáik vannak egyes önkormányzatoknak. Ennek a pályázatnak köszönhetem, hogy az egyik nyertes a Gyomaendrődi Önkormányzat meghívott és egy helyi szolgáltató intézményben megismerkedhettem a fogyatékosággal élők mindennapi gondjaival, olyan megoldásokkal, amiket ott helyben sikeresen alkalmaztak. Akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen a fogyatékossággal élő nőkkel külön kellene foglalkozni, hiszen ők - úgy érzem - kicsit aktívabb bevonásra kerülhetnének a munkaerőpiacra. Ez adta az ötletet, hogy elkezdjünk egy olyan kampányt, hogy március a fogyatékossággal élő nőké, hiszen a nőnapot minden évben megünnepeljük márciusban és mi nők, bár igazából nem vagyunk annyira hátrányos helyzetben, nagyon boldogok vagyunk ebben a hónapban, ha külön ünnepelnek. De úgy éreztem, hogy külön kell gondolni egy különösen hátrányos helyzetű csoportra, a fogyatékossággal élő nőkre. Ez most immár második alkalommal megtörtént egy konferencia keretében májusban és ezt a programot folytatni szeretnénk. Azt szeretnénk, ha országosan egyre több önkormányzat adna lehetőséget arra, hogy az ő kereteiken belül tartsuk meg az ilyen konferenciákat. A szervezetünk külön szakértő bizottságot szeretne felállítani annak érdekében, hogy a politikusok és törvényhozók a fogyatékossággal élő nők igényeivel és lehetőségeivel külön foglalkozzanak. Nagyon kérek minden résztvevőt, hogy ha bármi ötlete van ezzel kapcsolatban, juttassa el hozzánk. Nagyon szeretnénk minél több társunkat bevonni ebbe a mozgalomba.
Arra különösen büszke vagyok, hogy ebben a Házban múlt év december 18-án kezdeményezője lehettem talán minden idők egyik legnagyobb létszámú és sikerű női konferenciájának. Az volt a címe, hogy Nők a politikai döntéshozatalban. Szili Katalin vállalta el a házigazda szerepét és eljött hozzánk Vladimir Spidla úr, az Európai Unió foglalkoztatásért felelős biztosa és dr. Gurmai Zita képviselő asszony, számos miniszter, politikus, többek között Bernáth Ildikó - sajnálom, hogy ő már elment - mondhatták el az egyéni életpályájukat és számolhattak be az egyéni karrierjükről, kihívásaikról. Ez mindnyájunk számára tanulságos egy ilyen országban, ahol sajnos a nők politikai szerepvállalása egyre rosszabb, ezt statisztikák bizonyítják. Nekünk kell az ő példájukból tanulnunk. A konferencia apropóját az adta, hogy dr. Koncz Katalin professzor asszonnyal összefogva és egy multinacionális cég segítségével kiadhattunk egy könyvet, amely 16 év távlatából elemezte a nők politikai szerepvállalását, Nők a politikai hatalomban címmel adtuk ki ezt a könyvet ezer példányban. Sajnos a könyv megállapításai szomorúak és ez is sarkallt minket arra, hogy nagyon sokat kell tennünk ezen a területen. Ha a nők politikai szerepvállalása tekintetében eredményeket érünk el, akkor ez az egész társadalomban éreztetni fogja a hatását, hiszen a legnagyobb probléma az esélyegyenlőség esetében nem a diszkrimináció, hanem az, hogy tehetségek ne veszhessenek el, se saját maguk, se a családjuk, se a társadalom számára.
A mostani projektjeink elsősorban Magyarország legnagyobb kihívásaira szeretnének megoldást adni vagy segítséget nyújtani és a konferencián délelőtt elhangzott előadások is megerősítettek abban, hogy ma Magyarországon a legnagyobb kihívás a munkaerő-piaci helyzet, az, hogy az ország lakosságának egyharmada jelenik meg a munkaerőpiacon. Sajnos ez világviszonylatban rendkívül rossz arány. A másik probléma, hogy vannak olyan rétegek, 500 ezer és milliós nagyságrend között, akiknek semmi esélyük nincs arra, hogy megjelenjenek a munka világában és rajtuk is kell segítenünk.
Arra a munkára is nagyon büszke vagyok, amit elindítottunk. Egy párbeszédet a minisztérium, a cégek és a civil szervezetek, valamint a tudományos szféra részvételével, hogy a multinacionális cégek és a cégek jobban bevonhatók legyenek a minisztériumok munkájába. Erre jó példa, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Európai Unió által meghatározott ütemterv megvalósítására munkacsoportokat hozott létre, amelynek egyik munkacsoportjába bekerültem. Az a címe, hogy Nők gazdasági részvételben. Bevontuk egy amerikai cég képviselőjét is, történetesen a Procter & Gamble-t, amelyik a világban jó példaként szolgálhat arra, hogy az értékes munkaerőket nem hagyja elveszni, hanem ő kezdeményez olyan programokat, hogy minél több nőt bevonhassanak a cégük tevékenységébe. Ugyanezzel a céggel az egyetemeken egy sorozatot szervezünk, egy roadshow-t, ugyanis lehet, hogy furcsán hangzik, de az itt megjelenő cégeknek Magyarországon az egyik legnagyobb kihívás a pályakezdő fiatalok megszerzése. Diplomával rendelkező és még az egyetemet végző hallgatóknak adnának állást és lehetőségeket, de sajnos Magyarországon - és ez nagyon furcsa nyugat-európai és amerikai összehasonlításban - az egyetemisták rendkívül inaktívak és a cégeknek kell hozzájuk elmenni programokkal és toborozni őket és kívánatossá tenni bizonyos munkahelyeket. Ezért nagyon szívesen vállaltam azt a felkérést, hogy a cég rendezvénye keretében az amerikai nagykövet asszonnyal és több nagykövettel együtt elmondjuk Magyarország legjelentősebb egyetemein, hogy mire kell felkészülni az egyetemet végző fiataloknak, nőknek és férfiaknak egyaránt. Hogy ne féljenek attól a nők, hogy ha munkát vállalnak, akkor csökkennek az esélyeik, hiszen a cégek már maguk is dolgoznak olyan stratégiákon, hogy a gyermeket vállaló nők és férfiak együtt, tehát családokban gondolkodva vehessenek részt a cégek által biztosított lehetőségeken, hogy a munkaerő-piaci szerepvállalás és a családi élet összeférjen. Aki bővebben szeretne még értesülni a tevékenységünkről és a programjainkról, nagyon szívesen állok rendelkezésre. Egyébként a referenciáinkról található egy anyag a többi anyag között, és remélem, hogy akik meghallgattak, talán kedvet kapnak arra, hogy a jövőben bekapcsolódjanak a munkába. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen Ferenczi Andreának a kimerítő tájékoztatását. A hölgyek iránti tiszteletem okán nem kívántam megszakítani az előadását. Szeretném jelezni a következő előadóknak viszont, hogy próbáljunk abban az idősávban maradni, amit megfogalmaztunk annak érdekében, hogy mindenki, akit érdekel a konferencia, lehetőség szerint a végégig részt tudjon venni.
Most megadom a szót Kozári Vilmosnak.
DR. KOZÁRI VILMOS (Hungarian Business Leaders Forum): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Körülbelül két órával ezelőtt tudtam meg, hogy ez az egyedülálló lehetőség az életemben adódik, hogy itt önök előtt egy pár szót válthassunk, ugyanis, mint Holtzer Péter mondta, önök nagyon sokat veszítenek azzal, hogy én itt állok, mert nem Adriány Kincsőt - különösen az uraknak szeretném a figyelmükbe ajánlani - látják, aki a HBLF, a Hungarian Business Leaders Forumnak a főtitkára és egy családi okból nem tudott eljönni. Úgyhogy abban a helyzetben vagyok, hogy valószínűleg az időhorizonton belül fogok maradni, mert megpróbálom őt helyettesíteni.
Kozári Vilmosnak hívnak, a kenyeret a Dr. Pendl & Dr. Piswanger Vezetői Tanácsadó cégnél keresem, tehát vezető kiválasztással, szakember közvetítéssel, menedzsment auditokkal foglalkozunk, elsősorban a nemzetközi környezetből kapott megbízások alapján, tehát úgy érezzük, hogy elég jól ismerjük azt a követelményrendszert, aminek a mostani végzős diákoknak meg kell felelniük, illetve azok is, akik ebben a munkaerőpiacban még aktívak szeretnének maradni. Ugyanakkor azonban a Hungarian Business Leaders Forum, a magyar üzleti vezetők fóruma adta ezt a lehetőséget, ott egy munkacsoportot, egy esélyegyenlőségi munkacsoportot vezetek.
Az elsődleges célunk az, hogy általában a társadalmi felelősség fogalmával és annak fontosságával a tagvállalatainkat, amely körülbelül 100 céget foglal magába, megismertessük; és erősítsük bennük azt a tudatot, hogy igenis felelősek a saját környezetük fejlődéséért és mindazokért a szabványokért, mindazokért a normatívákért, amelyekkel ők, mint munkaadók az általuk foglalkoztatottakkal szemben kell, hogy viselkedjenek.
Ugyanakkor azonban a munkacsoportunk elég kicsi ahhoz, hogy továbbszűkítsük a céljainkat, és mi úgy döntöttünk, hogy elsősorban a különlegesen hátrányos helyzetben lévő roma népességnek azokat a rétegeit, azokat az elemeit fogjuk inkább megcélozni segítségnyújtás céljából, akik úgy érezzük, hogy igen-igen rászorultak és azt hiszem, hogy ezt a felismerést egyre inkább Európában is egyre több nemzet vallja magának.
Munkacsoportunkban kétirányú a roma kérdéssel való foglalkozás. Mi azt mondtuk, hogy kiválasztunk egy térséget - hiszen magának ennek a fórumnak is mindössze másfél munkaerő kapacitása van -, ott fizikai segítséget nyújtunk egy bizonyos térségnek; tehát falatot nyújtunk azoknak az embereknek, cigány családokat segítünk, befogadunk bizonyos speciális kéréseket, adományakciókat szervezünk a tagvállalataink segítségével. De emellett természetesen hálót is szeretnénk nyújtani, és mi arról meggyőződtünk, hogy a képzésen keresztül - már a második szakmában lévén is - nyílnak meg olyan lehetőségek, amelyek valamelyest kompenzálják azokat a hátrányokat, amit egy származáshoz ma még bizony hozzá lehet rendelni.
Úgy gondoltuk, hogy nagyon sok olyan programban, amelynek állami háttere van, európai uniós lehetőségei nyílnak meg, de viszonylag kevés az, amelyik híd-szerepet vállal különböző életszakaszok között. Van az Alief-Alief-nek is egy olyan programja, amely végzős és végzés közelében álló egyetemistákat vezet át a versenyszférába; mi úgy gondoltuk, hogy mi egy ilyen hárompilléres rendszert hozunk létre, vagyis már a középiskolában megkezdjük a támogatási programnak a beindítását, ennek a tehetséggondozó programnak a kezdeményezését, majd ez továbbmegy a főiskolák valamelyik szintjére és továbbvégződik egy konkrét munkahelyben. Ugyanis az volt a gondolatnak a lényege, hogy már a középiskolát végző diákságnak azt a rétegét, akik esélyt hordoznak magukban arra, hogy bizonyos reáldiplomákat megszerezzenek - és muszáj kihangsúlyoznom, hogy itt mérnök, közgazdász, jogász, idegenforgalmi szakember, ilyen diplomák megszerzését támogatjuk -, tehát már akik magukban hordozzák azt a potenciált, őket érdemes támogatni.
A tehetséggondozó rendszert ROMASTER rendszernek neveztük el, és a ROMASTER rendszerrel elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetűeket kívánjuk támogatni. Tehát az egyik alapkritérium, hogy az érintett szociális környezete ne nyújtson kellő támogatást ahhoz, hogy ha egyébként benne megvannak a megfelelő potenciálok, hogy eséllyel tudjon a munka világába diplomásként beilleszkedni. Tehát az első pillér, az első követelmény az, hogy valóban hátrányos helyzetű legyen, és azt azt hiszem, elsőként el kell mondanom, hogy ő önmagát cigánynak vallja.
A másik kritérium természetesen az, hogy szintén, ha végig gondoljuk azt, hogy kinek van esélye ezt a három pillért végigjárni. Nyilván nagyon jó tanulmányi eredményekkel kell bírni, ez is egy nagyon komoly kiválasztási kritérium és természetesen az őt jelenleg magába foglaló intézménynek a támogatása, a nevelői vélemény és a megfelelő iskolai környezet is kell, hogy ezt elősegítse.
Ezt a programot meghirdettük azzal, hogy március 31.-ig kell erre a pályázatokat benyújtani. 670 pályázatot kaptunk, ezeknek a pályázatoknak a kiértékelése jelenleg folyik. Amikor tavaly úgy augusztus környékén megfogalmaztuk ezt az egész rendszert, a főbb követelményeket, és különböző tesztkapcsolatokat hoztunk létre az országban, akkor kiderült, hogy nagyon kevés érdeklődő van, mert ezek kemény követelmények. Főként a jó tanulmányi eredmények, a reálértékelődés, ugye nagyon sok olyan cigány fiatallal találkoztunk, aki kitűnően rajzol, táncol, énekel, és szociális munkás szeretne lenni, de mi úgy éreztük, hogy ezt a kritériumot olyan mértékben fogjuk keményíteni, hogy igenis esélye legyen annak, aki ezt a programot végigcsinálja, hogy beilleszkedik egy cég világába.
A program tulajdonképpen alapsegítséget nyújt. Van egy minimális ösztöndíjhányada, tehát szándékosan nem mondom, hogy ez egy ösztöndíjprogram, ami jelent havi 20 ezer forintot, tehát, ha azt akarjuk mondani: 4 év alatt 1 millió forintot - így szebben hangzik, de ez valójában havi 20 ezer forint. Ennek bizonyos hányadát a diák teljesen szabadon elköltheti, 25 százalékáról nem kell elszámolnia, 50 százalékában az intézménynek kell egy bizonyos elszámolást biztosítani; tehát olyan célokra kell fordítani ezt a pénzt, amely kifejezetten a tanulást támogatja, tehát azt mondanám, hogy egy ilyen materiális hányad. Ami ennél azonban sokkal több és a támogató vállalatainknak ezt hangsúlyozzuk ki: az a mentori kapcsolat, amit ezek a vállalatok ennek a fiatalnak a fejlesztésében kifejtenek és felvállalnak. Ez a mentori kapcsolat egy rendszeres kapcsolattartást jelent, egy rendszeres bevonását az adott vállalat életébe, adott esetben gyakornoki munkalehetőséget teremteni és majdan egy akár 7-8 évig tartó kapcsolat végén esetleg az érintett munkatársukká is válhat.
Akit egyébként a részletek érdekelnek, az a www.hblf.hu címen megtalálhatják és nagyon örülnénk, hogy ha megfelelő érdeklődésre tartana számot, illetve szívesen fogadunk véleményeket, hiszen önök szintén - sokuk legalábbis - ugyanazon a frontvonalon dolgozik, ahol bizonyos nagyon sok tapasztalatot szereztek ilyen típusú fiatalokkal is.
Mi úgy érezzük, hogy ez a kezdeményezés, bár nem nemzeti síkon fog óriási szociális problémákat megoldani, de talán egy példát szolgáltat arra, hogy hogyan kötelezheti el magát a versenyszféra egy ügy mellett egy speciális módon, amelyben tulajdonképpen a két kultúra egymáshoz közeledik. Ugyanis itt nemcsak az az előny származik ebből, hogy a fiatal bekerül egy más világba, ahova egyébként nem kerülhetne be, utána majd ennek a világnak a nagyköveteként a saját környezetében reméljük, hogy azt a példát bemutatva kifejti kedvező hatását. Nemcsak azt, hogy érdemes tanulni, érdemes fejlődni, érdemes odafigyelni, hanem azt is, hogy az adott cégek, a vállalatok munkatársai, azok az emberek, akik egyébként soha életükben egy romának a közelében sem voltak még, bizony megismerkednek egy családdal, adott esetben egy olyan multiplikátori szerepet vállalnak fel, amelyre azt hiszem, hogy nagyon sok példát kellene majd a jövőben is felmutatnunk.
Befejezésül azt szeretném mondani, hogy a cégünk gyakorlatilag mindazon követelményrendszert, amellyel ma mindenki, aki a munkaerőpiacon érvényesülni szeretne, ismeri, szívesen segítünk önöknek, amennyiben a szociális szektorban az állami intézményeknél egy közvetítő információs funkcióra szükség van, ahol szívesen bemutatjuk önöknek azt, hogy milyen irányban érdemes bizonyos képzéseket fejleszteni és szívesen állunk a rendelkezésükre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. A következő előadónk dr. Soós Adrianna. Tessék, parancsoljon.
DR. SOÓS ADRIANNA (Foglalkoztatási és Szociális Hivatal): Tisztelettel üdvözlöm a konferencia résztvevőit, azokat, akik valószínűleg sokan hallottak már a Foglalkoztatási Hivatalról. Az volt a cél az induláskor, hogy a magyar lakosság képzettségi-iskolázottsági szintjét próbáljuk növelni. Az elhangzott előadásokból az nem derült ki, hogy a magyar felnőttek sokkal kisebb mértékben vesznek részt felnőttképzésekben, mint amennyi az Európai Unió országaiban szokásos. Ez olyan egyharmad-egynegyed rész, ha száz felnőttre nézzük ezt a számot.
A másik, ami viszont elhangzott, hogy a képzettség, az iskolázottság igen nagy mértékben növeli a foglalkoztatás esélyét, részben, hogy megtartsuk a munkahelyeinket, részben, hogy el tudjunk helyezkedni. Magyarországon körülbelül kétmillió olyan felnőtt ember van, akinek semmilyen szakképzettsége nincs és több százezerre tehető azoknak a száma is, akik az alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkeznek, ami sok egyéb általános problémán kívül azért is nagyon komoly gond, mivel ezek az emberek a szakképzésbe sem tudnak bekapcsolódni, hiszen a legtöbb szakképzettség megszerzéséhez szükséges a befejezett általános iskolai végzettség. Ezek az indokok álltak a háttérben, amikor ez a program elindult és szerettünk volna egy viszonylag egyszerű és a különböző megyékben országosan elérhető programot indítani a felnőttek számára, aminek a célja az egy lépés előre, hogy mindenki legalább egy szinttel az iskolázottsági vagy a szakképzettségi szintjét növelni tudja. Természetesen, mivel nagyon sokan vannak alacsony iskolázottságúak, az volt a cél, hogy legalább a 70 százaléka a programba kerülő embereknek legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezők közül kerüljön ki. Szűkebb körben volt lehetőség a már szakképzetteknek a megszerzett tudásra épülő újabb képzettség megszerzésére. Újszerű volt a program abból, hogy nem kötöttük foglalkoztatási státushoz, munkanélküliek, állásban lévők ugyanúgy bekapcsolódhattak a programba. Természetesen elsősorban arra számítottunk, hogy azok keresnek majd meg minket, akiknek nincsen munkaviszonyuk.
Olyan szempontból is újszerű volt a program, hogy nem a képzőintézményeket pályáztattuk meg arra, hogy különböző képzéseket indítsanak el, ahova majd jelentkeznek a felnőttek, hanem a felnőtt embereket szólítottuk meg, hogy jelentkezzenek a programra és ha találnak egy olyan képzést, amibe szívesen jönnének és megfelelnek ezeknek a minimális feltételeknek, tehát például alacsony az iskolázottságuk és még van hely, üres, szabad hely, akkor támogatni fogjuk a képzéseiket. A Foglalkoztatási Szociális Hivatal bonyolítja a programot és nálunk lehetett jelentkezni viszonylag egyszerű módon, a megtalált képzés esetén a hallgató kitöltötte a jelentkezési lapot, a támogatási kérelmet és a képző a hallgatóinak a jelentkezési lapjait elküldte a hivatalba. Amennyiben jogosult volt az érintett a képzésre, ebben az esetben már indulhatott is a program. Ennek köszönhető, hogy viszonylag gyorsan, nagy számban el tudtak indulni a képzések. Természetesen nem bíztuk teljesen a véletlenre a választott szakmákat, hiszen a cél az volt, hogy az elhelyezkedést is nagymértékben segítsük ezzel, ezért a hiányszakmákban hirdettük meg ezeket a lehetőségeket, amelyekre vonatkozó javaslatot az ÁFSZ intézményeitől kaptunk, hiszen megyénként más-más szakma minősül hiányszakmának. Természetesen vannak olyanok, amelyek szinte az ország minden régiójába keresett szakmák. Ettől csak abban az esetben tértünk el, ha valaki egy meghatározott munkáltatónál munkakörben szeretett volna valamilyen szakképzettséget és ezt a munkáltató támogatta. Hiszen azért az volt a cél, hogy a szakképzetlen álláskeresőből most szakképzett álláskeresőt képezzünk, hanem lehetőség szerint minél nagyobb eséllyel el tudjanak majd az emberek a képzést követően helyezkedni.
Újszerű volt a program annyiban is, szokatlan a korábbiakhoz képest, hogy azok, akik bekerültek a képzésbe, nemcsak a képzési költséget kapták meg támogatásként az unió és a magyar állam forrásaiból, hanem a végén egy egyösszegű ösztöndíjat vagy prémiumot kaptak, ami a minimálbér egyszeri nagyságrendjének megfelelő összeg volt. Nagyon sok ember számára - bizony az a tapasztalatunk, hogy - ez is vonzóvá tette ezt a képzési lehetőséget.
Eredetileg 11 ezer jelentkező támogatási lehetőségünk volt, ezt kétszer sikerült emelni a program során és összesen több, mint 35 ezer ember jelentkezett eddig. Az első fordulóban elsősorban szakképzettek, hiszen minél képzettebb valaki, annál szívesebben tanul újabb szakmát, de éppen azért, hogy ne töltsük be esetleg a kevéssé rászorultakkal a kereteinket, kvótákat határoztunk meg, keretszámokat. Egyrészt megyénként is, másrészt pedig a különböző iskolázottsági fokozatokban is, hiszen tudjuk, hogy az alacsony iskolázottságúak később ébrednek, később akarnak, később jönnek rá a lehetőségre és az ő kereteiket nem akartuk másoknak kiosztani. A leginkább azoknak, akik maguktól talán nem találták volna meg ezt a lehetőséget, mentorokkal próbáltunk segíteni megtalálni a kistelepüléseken vagy a hátrányos helyzetű csoportokban is azokat, akiket szerettünk volna, ha bekapcsolódnak a képzésbe. És nemcsak szakképzettséget lehetett szerezni, hanem azoknak, akik a hat általános iskolai végezettséggel már rendelkeztek a felzárkóztató képzés keretében ezt az alapfokú iskolai végzettséget is meg lehetett szerezni. Mint említettem, a programunk nagyon népszerű volt, eddig 14.500 emberrel kötöttünk támogatási szerződést, több, mint háromezer ember már be is fejezte a képzéseket, hiszen itt több esetben rövid idejű, viszonylag gyorsan megszerezhető képzettségekről van szó. Több, mint 75 százalék eddig a legtöbb nyolc általános iskolai végzettségű felnőtt és 70 százalék körüli azoknak a száma, akik állásnélküliek. Nem feltétlenül regisztráltak, de inaktívak. Tehát olyan körből kerülnek ki, akik lehet, hogy a munkaügyi központnál eddig nem jelentkeztek, viszont ez a program számukra elég vonzó volt. Talán az is hozzájárult a program sikeréhez, hogy viszonylag egyszerűen be lehetett jelentkezni. Mint említettem, nem kellett a hétfejű sárkányt legyőzni ahhoz, hogy valaki egy induló programba bejuthasson és elég automatikusan és gyorsan tudtuk a támogatási szerződéseket is megkötni. A már végzettek körében érdeklődtünk arról, hogy az eddigi tapasztalat alapján hogyan segítette az életüket ez a képzési lehetőség. Ez még folyik, nem fejeződött be. Háromezer embert kérdeztünk meg, közülük több, mint 30 százalék rögtön a képzést követő egy hónapon belül válaszolt nekünk. Jellemző, hogy nagyon alacsony a lemorzsolódás minden egyéb programokhoz képest, 2 százalék körüli. A végzettek egy hónap után, a végzés után 42 százalékban állást kaptak. Ez sem nagyon jó szám még, hiszen legtöbbször egy év után érdemes ezt alaposabban megnézni. Akik állásban voltak, azoknak z 50 százaléka a végzést követő egy hónapon belül fizetésemelést kaptak. Tehát nemcsak azért volt ez a program eddig jó, mert sokan jelentkeztek, hanem azért is, mert utána jobb helyzetbe kerültek az emberek és 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy jönne még egyszer, ha lenne lehetősége egy újabb szakképesítés megszerzésére.
Az eddigi tapasztalatokat felhasználva a "Lépj egyet előre" program várhatóan folytatódik, és különösen azért, hogy az általános iskolát minél többen befejezzék. Közöttük szinte mindenki állásnélküli volt, tehát olyan módosításokat tervezünk, miszerint az ebbe a körbe tartozóknak több ösztöndíj jellegű juttatás lenne, hogy a megélhetésük biztosított legyen, illetve, az utazás is, amennyiben szükséges, hiszen az emberek 40 százaléka nem a lakóhelyén jutott be egy képzési programba; tehát ezt is látjuk, hogy arra is szükség van, hogy ezeket az utazási lehetőségeket támogatottan megteremtsük. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönjük szépen Adrianna és a folytatáshoz is sok sikert, mert szükségünk van rá.
A "Második esély" címszóval Molnár Máté, aki az Országos Tranzit Foglalkoztatási Egyesület elnöke fog egy előadást tartani a számunkra.
Parancsolj, a szó a tiéd!
MOLNÁR MÁTÉ (Országos Tranzit Foglalkoztatási Egyesület): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Egy országos civil szervezet képviselőjeként egy olyan mintaprojektet, modellt szeretnék önöknek bemutatni, ami alkalmas - legalábbis a mi közel egy évtizedes tapasztalataink alapján - a hátrányos helyzetűek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának, reintegrációjának elősegítésére, mindazoknak a problémáknak a segítésére, amiről előttem már szóltak.
Én a "Második esély" címet adtam a tájékoztatómnak, de meg szeretném jegyezni, hogy a résztvevők számára, a résztvevők egy része számára legtöbbször ez az utolsó esélyt jelenti. És amikor arról van szó, hogy most csökken a formális iskolarendszerben a tanulók száma, zárják be az intézmények egy részét az önkormányzatok, akkor tulajdonképpen lehet, hogy most a gondolatommal szelet vetek, de remélem, hogy nem vihart aratok. Mégpedig azért, mert úgy gondolom, hogy talán most ért el az idő arra, hogy kialakuljon Magyarországon a régi uniós országok tapasztalata alapján egy olyan második esélyt nyújtó intézményrendszer, amely alkalmas lehet a felnőttkori tanulási problémák, zavarok enyhítésére.
Hogy szükség van-e ilyen intézményre, én ezeket az érveket sorolnám fel. Nincs egyetlen olyan rendszer sem, amelyik abszolút tökéletesen működne, tehát az oktatási rendszer megoldja a maga problémáit. Úgy gondolom, hogy még akkor is lesznek jó néhányan, akik nem fogják tudni kihasználni a társadalom nyújtotta lehetőségeket éppen a korlátaik miatt, ezért szükség van azokra a korrekciókra; és hadd mondjam a dán termelő iskolai példát, vagy a német produkciós schule hálózatot, vagy az osztrák szociálökonómiai projekteket, amelyek felnőttkorban segíthetik az egyént abban, hogy tulajdonképpen segítsenek, változtassanak a helyzetükön és a társadalomba be tudjanak illeszkedni.
A célcsoport jellemzőiről sokat beszéltek előttem. Egyetértek én azzal, hogy tulajdonképpen az oktatási rendszernek kell alapvetően felkészíteni a jövő nemzedékét, tehát az ifjúsági korosztályokat mind az alapműveltség megszerzésére, mind pedig a szakképzésre. Viszont ezek az egyének, akikkel többek között a tranzit foglalkoztatási, a termelő iskolai programok foglalkoztak, életkorukat tekintve 16-36 év közöttiek, nagyon bonyolult hátrányokkal bírnak és ezekre a hátrányokra valóban igaz - úgy, ahogyan Székely Judit államtitkár asszony utalt rá - komplex programokra van szükség.
Olyan komplex programokra, ami legalább három dolgot egyesít: a foglalkoztatást, a képzést, a szociális és mentális támogatást. És itt egy kicsit azon problémák ellen is szeretnék szólni, amelyik egy ilyen irodai döntéshozatal kapcsán meghatározza a képzési időt, ez nem lehet 3-6 hónap, ennek hosszabb időtartamú képzésnek kell lenni, minimum egy évnek, vagy még ezt meghaladónak is. Mert lehet a számokat statisztikailag bővíteni, de eredményt, igazi eredményt, amelyik tartós eredményt jelent, nagyon nehéz rövid idő alatt.
Így néz ki egy ilyen tranzit foglalkoztatási program. Mint látják, három szakasza van, 18-20-22 hónaposak ezek a programok. Azért nem tudom megmondani pontosan mennyi, mert mindig a pályázat kiírásától függ és ugye pályázati alapon működnek ezek a programok. Amire felhívnám a figyelmet, ez egy válasz arra a tevékenységi elemre, hogy mivel kell foglalkozni egy ilyen komplex programban, ami az unióban is újszerű, az az utolsó szakasz. Hogy elhelyezni a résztvevőket, munkához juttatni a résztvevőket, segíteni, hogy megkapaszkodjanak a munkaerőpiacon, és ez által tulajdonképpen a beilleszkedésük eredményesebb legyen.
Nincsenek adataim mások, mint az OFA tranzit foglalkoztatási projektjeinek az adatai. Ha megnézik, ezek az adatok azt hiszem figyelemre méltóak. Nem egy év adatai, hanem hét ciklus adatai. És hogy ha azt mondjuk, hogy 92,4 százalékuk a résztvevőknek OKJ szintű országos érvényű bizonyítványt tudott szerezni, akkor én azt mondom, hogy mindenképpen figyelemre méltó. Még figyelemre méltóbb, tessék megnézni, a hatodik hónapban 86 százalékuk dolgozott. Nem akarok cinikus lenni, de ha a hazai szakképző intézményeknek is el kellene helyezni a hallgatóikat, nem tudom, hogy vállalnák-e ezt a munkát, illetve mely intézmény tudna ebben, mondjuk hasonló eredményt felmutatni.
Egy elírás van, az OFA támogatás ezer forintban értendő, tehát milliárdos nagyságrendű. Amit a fiskális szemlélet ellen szeretnék felhozni, mert mindig azt mondják, hogy nagyon drága; hát nagyon drága az a hárommilliós fajlagos költség. De hadd hívjam fel két dologra a figyelmet, hogy a projektrésztvevők által létrehozott érték az összes támogatásnak 22,8 százaléka és a különböző adók, járulék címén visszafizetett támogatás pedig 33,9 százalékot képvisel - és ha ezt így nézzük, akkor talán nem is olyan drága.
És hogy miért nem tudott elterjedni szélesebb körben, én ezt is megpróbáltam a magam módján összegyűjteni. Amire felhívnám a figyelmet, az a fiskális szemlélet, hogy túl drága, a másik: a jogi szabályozatlanság kérdése, hiszen a munkaügyi központok például projektelemeket tudtak csak finanszírozni, mert nem volt teljes projektfinanszírozásra lehetőség. És a legnagyobb problémának a magyar pályázati rendszer fogyatékosságait tartom én a magam részéről és vannak itt olyan ismerős civil szervezeti képviselők, akik valószínű egyetértenek ezzel. És ha végignézik, ott látják önök velem együtt, a mai valóságot is, mert ezek a problémák napjainkban is megvannak. Akár hogy ha a bürokratizmusra gondolunk, akár az utófinanszírozás összes problémájára, gondjára, a 120-150 napos helyben állásokra, a támogatási összegek késői utalására, arról nem is szólva, hogy tulajdonképpen a pályázati rendszer nem volt folyamatos és így szervezetek kerültek egyik napról a másikra olyan helyzetbe, hogy nem tudták folytatni a tevékenységet, még ha arra társadalmi igény is volt az adott térségben. (Taps.)
És hogy mire lenne szükség, én ezt is összegyűjtöttem - nyilvánvalóan a mi egyesületünk tapasztalata alapján. Először is egy kiszámíthatatlan pályázati rendszer helyett egy kiszámítható, több évre szóló, ami a szervezetek számára folyamatos megbízást jelent és ez által létbiztonságot - van erre remény, hallottuk Székely Judit államtitkár asszonytól. De én úgy érzem, hogy van itt egy kis probléma. Az a 2008 a szervezetek számára elérhetetlen időnek tűnik. Lehet, hogy a hivatali előkészítésben ez egy rövid időciklus, de annak, akinek ott van a személyzet, többmilliós állami támogatással - mert az is állami támogatás, amit az OFA adott, amit a HEFOP adott, stb. - kiépítették a személyzetüket, és ha most gondba kerülnek, nem tudják folytatni a tevékenységüket, akkor kidobott pénz. Márpedig én mondom, lehet, hogy nem értenek velem egyet - el tudom ezt is viselni -, utcáról toborzott alkalmi teamekkel nem lehet eredményesen komplex programot megoldani, itt folytonosságot kellene biztosítani. (Taps.)
A bürokrácia drága, önök velem együtt élvezői voltak ennek a rendszernek. Munkatársaim, amikor a PEJ-t átvitték a Foglalkoztatási Hivatalba, mert három pályázatunk volt, egy ruháskosárnyi papírt vittek át, ami nem kg-okra, hanem két-három számjegyű kg-okra volt jellemző. Én úgy gondolom, hogy ezt azért kell felvetni, mert most a nemzeti fejlesztési terv második szakaszában ezeket a problémákat ki kellene iktatni. Ez rossz az apparátusnak, rossz a közreműködőknek, mindenkinek rossz, még a részvevőknek is, hiszen a kiszámíthatatlanság számukra jelenti a legnagyobb problémát. És én azt szeretném, hogy ha mindaz, amiről délelőtt hallottunk, mielőbb valóság lenne. Az állami megrendelések, tehát a munkaügyi és így tovább. De látok egy problémát, a politikai, jogi és a finanszírozás egységét meg kellene teremteni. Bízom abban, hogy ez a mai tanácskozás talán garancia lehet arra, hogy ez így is lesz. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az előadás közbeni tapsok is egyértelművé tették, hogy élő problémák kerültek felvetésre. Jó magam is indítványoztam egyébként ezeknek a problémáknak a kezelhetősége érdekében tennivalókat még a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal felügyelő tanácsi ülésén is ezeket a témaköröket érintettük. Ezek valós kérdések, nyilván, ahogy időben haladunk előre, ezekkel foglalkozni kell. Köszönöm szépen az előadást. A következő előadásunk a Gandhi program tapasztalatai és sikerei címszóval Dalnoki Józseftől fog elhangzani.
DALNOKI JÓZSEF (Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntök mindenkit. Köszöntöm elnök urat és azokat is, akik kitartottak ilyen késő órában. Nagyon sok tapasztalatot szerzünk itt. Én vagyok úgymond a második civil szervezet szinte, aki tájékoztatja önöket az elmúlt időszakról. Egy kicsit szkeptikus vagyok a projektjeink miatt. Amikor elindultunk az NFT-I-ben, aki PEA-zott, emlékszik rá, egy kicsit naivan és nagy vehemenciával ugrottunk bele a projektekbe és dolgoztuk ki azokat, hiszen az volt a célunk, amit egyesületünk is annak idején megfogalmazott, hogy segítsük azokat a hátrányos helyzetű embereket, elsősorban romákat, akik kiszorultak a munka világából. Alulképzettek, hiszen mi voltunk a rendszerváltás legnagyobb vesztesei. Valamikor voltak a fekete szabolcsi vonatok, a munkaerő-piaci mozgások megvoltak, ezek mind megszűntek. Nagyon sok szó esett romákról, de a két bába között nehogy elvesszen az a roma, mert mindenki segíteni akar, csak amikor már odakerülünk, igazából nem erről szól a dolog teljes mértékben.
Kicsit visszamennék a múltba. Bemutatnám szervezetünket. Az első szakaszban mi is hasonlóképpen gondolkodtunk, mint a többi roma szervezet, útkeresés, kulturális rendezvények és párbeszéd a többségi társadalom tagjaival. Egyfajta hídépítésnek neveztük azt, hogy kialakítsunk egyfajta kommunikációt, hiszen nagyon kevés kommunikáció volt roma szervezetek, CKÖ-k, mert a politika nagyban meghatározta ezt is. Vagy települési önkormányzatok és civil szervezetek között. Akár intézményekkel, iskolákkal. A második szakasztól már új irányvonalat vettünk 2002-ben. És mindannyian szinte az OFA-n nőttünk fel. OFA foglalkoztatási projekteket indítottunk, megélhetési programokat. Például említhetném a 2001-es közösségi vállalkozássá válás elősegítését az OFA-nál. Ezt a programot három éven keresztül támogatta az OFA és mi folytattuk, és foglalkoztattunk nagyon sok cigány embert. Természetesen a képzésre helyeztük a hangsúlyt, hiszen foglalkoztatás képzés nélkül nincsen.
Látható, hogy hány településre helyeztük a hangsúlyt. 82 település, ez dilemma, 77 van, de még négyet hozzátettünk a keszthelyi térségben, ez Dél-Zalára vonatkozik. Azt akartuk, hogy fejlesszük a roma szervezeteket, az állandó konzorciumi körök létrehozása az első időszakban nagyon nagy cél volt nálunk. Hogy kialakítsunk állandó konzorciumi köröket, amivel tudunk pályázni az állami, a civil szektor egymáshoz való és vállalkozói szektor egymáshoz való közelítésével. Hiszen annak idején erről volt szó és akár mint egyedülállóan országosan, az első kísérleti LEADER programban is részt vettünk, ahol kilenc település önkormányzatot, civil szervezetet, magánvállalkozókat, őstermelőket támogattunk vidékfejlesztési programok gyanánt. Nagyon kevés pénz volt ebben is, tudjuk, hiszen 2001-es forrás terhére volt a vidékfejlesztési minisztériumban ez a pénz kiadva, ami nem nagy összeget takart.
11 fővel kezdtük, jelenleg 14-en vagyunk. Az éves mérlegek millióban értendők. Lényegében a szervezetünk a nulláról indult. Annak idején egy 40 kilós Optima írógépet cipelgettünk, most már ott tartunk, hogy felfejlesztettük ezeket az infrastrukturális javainkat, mert különben nem tudtunk volna dolgozni, nem tudtunk volna megfelelő hatékonysággal tevékenykedni.
Kibővült a szervezetünk, van két főállású projektmenedzser, adminisztrátorok, támogató kisegítők, megbízásos szerződés, önkéntesek is tevékenykedtek a szervezetünkben. A szerepük fontos. Ők egyetemisták, akik részt vettek a projektjeinkben. Ez egy alternatív munkaerő-piaci szolgáltató irodahálózat működése a térségben. Öt alközponttal a HEFOP 2.3.2-esben, ahol térségek felé nyitottunk és a térségekben helyeztük el a munkanélküli embereket és vontunk be képzési programjainkba, tréningekbe.
Megcéloztuk egy akciócsoport létrehozását a LEADER Pluszban. Apró baki folytán nem nyertünk, ismertük sajnos, a politika nagyon sok mindenbe közbejátszik és ezért úgy éreztük, hogy az az apró baki nem volt megfelelő ok az elutasításra, holott nem hiszem, hogy van olyan roma szervezet, amely mellé az országban felállt 17 települési önkormányzat és mint gesztort elfogadja, ő koordinálja a programot. Tehát a megítélésünk a dél-zalai részben az önkormányzatok között maximális volt, a kísérleti programot is csúcsra futtattuk - úgymond.
Menedzsmentértekezletek, adatfelvételek munkaerő-piaci szolgáltató irodánkban, képzéseket indítunk. Említhetném az utolsót, 15 főnek most adtunk nem régen szakmunkás bizonyítványt, takarítónő OKJ-s képzésben szobaasszony takarítónőként vizsgáztak le a hölgyek, akik el tudnak helyezkedni a későbbiekben az elsődleges munkaerőpiacon szállodákban, hotelekben, panziókban. És most már EU-s követelmény az is, hogy meglegyen ez a megfelelő végzettség. Most már a takarítónőnek is szakmunkás bizonyítvány kell, nem mint annak idején. Ezért fontos a képzés és itt elsősorban romákról volt szó.
Itt látható a rövid bemutatása a Gandhi projektnek, olyan közösségi képzési, szociális szolgáltatások elindítása, ami nem volt jellemző úgymond azon a részen, hiszen voltak cigány kisebbségi önkormányzatok. Tudjuk nagyon jól, aki ismeri a rendszert, hogy nem nagyon hatékonyak a cigány kisebbségi önkormányzatok, nem nagyon tudnak dolgozni vagy nem is motiváltak arra, hogy dolgozzanak, mert van egy 600 ezer forintos működési költség, amit úgymond vagyunk ennyien, kérem szépen felhasználjuk. De tényleges dolgokat nem tudunk vele elindítani, tényleges programokat nem tudunk megvalósítani, és bent vagyunk egy állami struktúrában, ami hozzákapcsolt bennünket az önkormányzathoz, a nagyhoz, a települési önkormányzathoz.
Letenye város Cigány Kisebbségi Önkormányzat volt a konzorciumi partnerünk, itt már bevontuk a letenyei cigány kisebbségi önkormányzatot, hogy megpróbáljuk az ottani roma lakosságot is segíteni. Előtte természetesen egy felmérést végeztünk; mindenki ismeri a szükségletfeltárást, pályázatokból nagyon sokszor látjuk és tapasztaljuk, amit be kell csatolnunk, hogy miért, mi az probléma, amit akár meg akarunk oldani, és mi az a szükséglet, amit ki akarunk elégíteni a projektjeinkben.
Tehát a program célja, 15 aktív korú romát bevonni, akik mint térségi referensek dolgoznak a térségben a 82 településen, járják az aprófalvakat, hiszen aprófalvas szerkezetű Zala megye, nagyon sok esetben 2-300 lakossal. Zalakomárt említhetném, itt etnikai bombáról volt szó az elején, lesz Zalakomárba akár etnikai bomba, 3600-an laknak lélekszámban a településen, abból 1260 a cigány és ugye Zalakomárt szinte majdnem mindenki ismeri, hogy milyen adottságokkal rendelkeznek ott a romák és mik azok a kitörési pontok, amik jelenleg ki tudnának lépni, jelenleg nincsen és nincs alternatíva, hiszen nem látunk akár a költségvetésben egyetlen egy fillért elkülönítve a romákra, ez probléma.
Mi volt a referensek tevékenysége? Közösségfejlesztés, helyi információszolgáltatás, munkaerőpiac, életminőség javítása, szabadidő programok szervezése, tanfolyamok szervezése, képzések szervezése, tehát elég tág fogalom, amit a referensek végeztek.
A projektben összesen 550 órás képzés volt, itt kiválasztottunk 18 főt a képzésre és 18 végezte el; 550 órás képzésben: kommunikációt, készségfejlesztést, konfliktuskezelést, számítógépet. Hiszen nagy probléma sok esetben, hogy mi romák nem tudjuk kezelni a számítógépeket és a mostani megoldásokat sem értem, nem az történik, hogy először tanuljunk meg valamivel dolgozni, és utána kapjuk meg, mert ugye most úgy van, hogy a romák internethez, mindenhez hozzáférnek, számítógépet fognak kapni, de könyörgöm, játékra fogjuk használni ezeket a gépeket? - igen, mert nem értünk hozzá. Tehát nagyon fontos annak az eszköznek - a tulajdonságainak - az elsajátítása, amivel a későbbiekben fogok dolgozni - nem elég csak odaadni, képzés kell, hogy dolgozzanak -, ezt problémának látom. És bizony 50 órás képzést adtunk az embereimnek azért, hogy tudjanak kommunikálni, tudjanak dolgozni ezeken a gépeken.
Látható a településigazgatás, sok minden volt, amiben dolgoztunk. Négy hónap alapképzésünk volt, majd egy 15 hónapos foglalkoztatás követte, amiben a learning by doing, a cselekvés közben tanulás volt a mottónk, ez volt a legfontosabb, hiszen így lehet a legjobban megtanulni, amikor a tapasztalatokat megkapom, átadom akár egy projektben. Mert jelenleg Magyarországon nagyon sok projektmenedzsment szakértői képzés indul, nagyon sok, én hallottam háromnapos uniós képzésekről. Valaki megtanul három nap alatt uniós projektet bonyolítani, szervezni, elszámolni, a bürokratikus rendszert megismerni, amikor az irányító hatóságok két hét múlva újakat követelnek tőlünk? - nagyon nehéz.
A foglalkoztatás alatt megvoltak azok a célok, amiket megfogalmaztunk, mit szeretnénk dolgozni, mit szeretnénk tenni az adott közösség érdekében, hogy jobbá tegyük azt, ami igazándiból nem működik, hisz én - és magánjellegű véleményem - a jelenlegi CKN rendszert nem látom értelmes dolognak, mert nem igazán hatékony és nem igazán dolgozik.
Tréning szervezése a térségben. Ezek fórumok, tréningek; megvalósult belőle: 48 gyerek bevonása a felzárkóztató képzésbe például, amit meg tudtunk valósítani, ez korrepetálásokat jelent és iskolarendszerűn kívüli korrepetálást hét végi kollégiumban. Itt még említhetném 60 felnőtt, vagy 66 felnőtt érettségire való felkészítése is volt, amit nem írtunk bele. Háromezer dokumentált információmunkás, 3954 volt, amikor önkormányzatokhoz mentünk ki, tájékoztattuk, a roma lakosságnak segítettünk adatlapokat kitölteni, lakásfenntartási támogatásokat kitölteni, magánjellegű pályázatokat beadni. Mert lehet valaki diplomás, amikor odaraknak elé egy ilyen pályázati adatlapot, nem tudja miről van szó, és akkor hogy tudná egy alulképzett ember akár egy lakásfenntartási támogatási kérelemnek a kitöltését megoldani. Természetesen ezekben segítettünk.
30 egyszerű pályázat elnyerése, erre vonatkozik az, hogy NEKA, MACIKA, Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, Kulturális Alap, de viszont nagyobb jellegűt is beadtunk, mert a foglalkoztatásnál is adtunk be pályázatokat, és ugye ezeket az embereket kiképeztük pályázatírásra. Nem bóvli háromnapos pályázatírásra, hanem komolyan megtanulták és azokat a kritériumokat, amit úgy a pályázatíró általában megkövetel; mik azok a szempontok, amit figyelembe kell venni ahhoz, hogy megírjunk egy pályázatot.
Itt említettek egy internetes projektet is például, ami megvalósult, vagy egy OFA projekt, ami megvalósult - nemzetközi projekt, amit megcsináltak.
Faszedési akcióból négyet valósítottunk meg; mázsaszám hoztuk a ruhaadományokat különböző csatornákon keresztül, amit az adott térségben kiosztottuk.
Élelmiszer segélyakció: több tonnát hoztunk le; 7-8 tonnáról beszéltünk, amit kiosztottunk az adott térségben, hála isten áfa nem volt rajta és ezzel nem volt problémánk.
Tehát ezeket megoldottuk, a honlapokra a roma szervezeteket felraktuk, mert láttuk azt, hogy nincsenek, az interneten nagyon kevés szervezet van rajta, aki elérhető és meg lehet nézni, ráklikkelünk és abban a pillanatban kidobja; kommunikáció egymás között, erről beszélünk: a párbeszéd a konzorciumkörök létrehozása, csak hát nem igazán működik sajnos, nincs információ, megfelelő kommunikáció egymás között és ez problémát jelent.
Rendezvények, térségi fórumok, roma napok szervezése, kulturális napok szervezése, táborok szervezése. 150-200 gyereket táboroztattunk azokból a pályázatokból, amit megnyertek és mentek szervezték és bonyolították.
Mérföldkövek. Látható, hogy mik voltak azok, amik igazándiból elkezdődtek. Volt 700 család megkérdezése, romák mentek ki romákhoz megkérdezni a szociális helyzetet. Kimennek általában a kérdezőbiztosok, pénzért mennek ki: az a cél, hogy minél előbb tudjam, minél gyorsabban végezzek és meg van oldva, és ezzel nem mérem fel a helyzetét, hogy mi az adott probléma, mi az a szükségletfeltárás, mi az, ami az adott problémára megoldást talál - problémának nevezzük a projektet, mert a projekt akkor lesz, ha van probléma, egyszerű.
Itt láthatóak a képek, hogy miket dolgoztak. Például, amikor ezer cigány ott van, és élelmiszersegélyt kapnak; vagy említhetnénk, amikor bevonják az alternatív munkaerő-piaci szolgáltató irodába az embereket képzésbe, tréningekbe, "Ki mit tud"-ot tartottunk, élelmiszer és ruhaadományok.
Költségütemezési diagramm. Nagyon szépen megterveztük mik azok a pénzkifizetések, amelyek generálódnak a projektek folyamán, hiszen minden projektben általában tervezhető a költség. És sajnos egy kicsit mellényúltunk mi is, mert ugye a görbe az már mutatja magát, hogy hol kezdődnek és igazándiból itt jön a fedezet-kimutatás, itt jön a probléma. Itt jön az, éppen amikor megkapjuk az előleget, egy darabig megy a projekt, elszámolunk, majd jön egy mínusz, innentől fogva, ha nincs a szervezetnek pénze, magyarázzuk meg azoknak az embereknek, akik bérből és fizetésből élnek, hogy nem utal a minisztérium - sajnos van egy eljárási rend, amit be kell tartani. Hiszen én azzal egyetértek, hogy közpénzekről van szó és azokkal el kell számolnunk, csakhogy amikor mi beadunk pályázatot, külföldön adnak ennyit, egy LEADER program egymilliárd, nálunk 20 millió, nagy a különbség. Ezt az időszakot neveztem a projekt halálának. Ez volt a projekt halála. Amikor azok az emberek maguk alatt voltak, kétségbe voltak esve, mi lesz, és összeroppantak. Tudják nagyon jól, amikor egy alulképzett tartós munkanélküli embert behozunk, egy olyan embert, aki letargiában van, nem hasznos tagja a társadalomnak, azt felkészítjük arra, hogy dolgozzál, rendszeresen járjál be, pontos legyél, nagyon nehéz dolog. Vért kell izzadnunk. Vissza kell valahogy emelnünk. És Máté barátom tudja a legjobban ezt, hiszen nagyon sok esetben ő is szenved ezekkel a dolgokkal. Ezeket az embereket valamilyen szinten motiváljuk, de ha már nincs a motivációs eszköz a kezünkben, hiszen az nem itt kezdődik, a családban kezdődik. A családot kell először motiválni ahhoz, hogy a gyereket motiváljuk. Mit láttak a mi roma fiataljaink? A szülője a rendszerváltástól munkanélküli volt. Munkanélküli segélyt kapott. Most ő mi lett? Munkanélküli! A családi motiváció meghatározó.
Látható a 20 százalék, itt a mínusz és a végén a 20 százalék. A legnagyobb probléma, 60 millióból 12 százalék. És olyan szervezetnek, aki mögött nincs támogatás, bizony vért kell izzadnia, hogy ezt végrehajtsa. És valóban nem pályáztatni kell bennünket. Ahol be van járatva egy rendszer, ahol működik akár alternatív irodákkal, működnek tranzitfoglalkozások, lehet pályáztatni, de tegyük meghívásossá. És ebben a pillanatban, igen, lehet előre tervezni, és igen, ahogy fogalmazott a kollégám, egy szakmai stábot felépítettünk, hiszen nálunk is több diplomával dolgoznak emberek, magyarok, cigányok egyaránt, ott kialakul egy szakmai stáb, és utána, mikor vége a projektnek, menjenek az utcára? Nem szabadna. Ez mind érték, amit létrehoztunk, hiszen megtanultunk az unióba pályázni, megtanultunk uniós projekteket bonyolítani. És ez a célja, és nem az, hogy utána szétverjük a rendszert.
Van a munkanélküli ráta, megjelenik a pályázati rendszer, kiírjuk a pályázatokat. Abban a pillanatban megnövekszik a foglalkoztatottak száma, de ha vége a programnak, mit látunk? Megint hatalmas a munkanélküliség. Nincs erre szükségünk, biztos jövőre van szükségünk és nemcsak a cigányoknak, hanem a hátrányos helyzetű magyaroknak és bármilyen nációhoz tartózónak, hogy tudjunk mi is boldogulni és előre tervezni. Mert ha létbizonytalanság van, nem fog előre menni ez a nemzet. Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egy mondat erejéig, nyilván visszavezet a rendszerváltás időszakához ez a dolog, úgy, ahogy mondta, hogy a legnagyobb vesztesek a cigányok. Én azt gondolom, hogy ez a summás mondat megállja a helyét, csak inkább azzal a kiegészítéssel, hogy a legnagyobb vesztesek az alacsony iskolai végzettségű emberek voltak. Persze, hogy többségükben közöttük a cigányok jelenítődtek meg, ez egy másik kérdés, így veszítette el másfél millió ember annak idején a foglalkoztatási lehetőségét. Viszont egy korábbi előadásra szeretnék visszautalni. Dr. Soós Adrianna előadására, a "Lépj egyet előre" program keretei között, ahol nagyon sok ilyen sajátossági jeggyel megáldott ember kerülhetett vissza a munkaerőpiacra, pontosan ezen programok eredményeképpen. És az utolsó gondolatom nem más, csak és az, hogy azt látjuk, tudjuk mindnyájan, hogy a munka világában ma nem a szociális érzékenység az, ami domináns, hanem a profit-, a hozamtermelés. És ez piacgazdaságban természetes is. És talán az is, ami egyértelműen visszaigazolódik, hogy a magyar átlagos foglalkoztatási rátaértéket meghaladja a szakmai végzettséggel bíróknak a foglalkoztatási rátaértéke. 67 százalék feletti. Akiknek pedig nincs szakmája, azok a munkaerőpiacon mintegy 27 százalékos foglalkoztatási rátaértéket tudnak csak produkálni. Vagy egy másik aspektusból, a munkanélküliség tekintetében, akinek van szakmai képesítése, 5,8 százalékos, akinek nincs, közel 12 százalékos rátaértéket képvisel a munkanélküliségi rátán belül. Szóval nincs más út, csak a szakmai tudás megszerzésének az útja, mert a munkaadók nem elsődlegesen szociális érzékenységgel, hanem nyilván profitszerzési érzékenységgel bírnak. Olyanokat fognak mindig foglalkoztatni, akik ezt meg tudják teremteni az ő számukra és ebben az újraelosztási folyamatban kívánnak átengedni megtermelt hozamokból azok számára, akik ezt megteszik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem az én dolgom, hogy előadást tartsak, de ezt a két mondatot mindenképpen el szerettem volna mondani. Szeretném felkérni Koródi Miklóst, a borsodi romák munkaerő-piaci programjával kapcsolatosan. Megadom a szót.
KORÓDI MIKLÓS (Autonómia Alapítvány): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Üdvözlök mindenkit. Egy EQUAL program tapasztalatait szeretném önöknek bemutatni. Az Autonómia Alapítvány 1990 óta létező magánalapítvány, a működésének első 10-12 évében adományosztással foglalkozott, a célcsoportja a roma civil szervezetek voltak minden esetben. Gazdálkodói, munkahelyteremtői, képzési programokat támogattunk, több, mint ezer projektet ez alatt a több, mint egy évtized alatt és közel egymilliárd forint értékben összesen. Az alapítvány ezeket a programjait főleg nyugati adományokból tudta megvalósítani, miután ezek a pénzek már nem érkeztek tovább Magyarországra, értelemszerűen mi is az uniós támogatásokat kezdtük használni programjaink megvalósítására. Ez egyben azt is jelentette, hogy korábbi adományosztói tevékenységünket nem tudtuk már tovább folytatni és más formában kezdtünk el dolgozni. Ennek az egyik eredménye ez a BRIDGE projekt, amiről most beszélni fogok, ez a borsodi romák innovatív és társadalomfejlesztő projektje, ami a Cserehát térségében valósul meg.
A program előzményeként elmondanám, hogy az Autonómia Alapítvány vezeti ezt a fejlesztési partnerséget, ami ezt a programot megvalósítja. A partnerség tagjai között három helyi roma civil szervezet található, illetve egy miskolci szakképző iskola. Ez a fejlesztési partnerség úgy jött létre, hogy a helyi civil szervezetekkel, roma szervezetekkel már több éves tapasztalata volt az alapítványnak, korábbi támogatási programjainkban részt vettek, azokat sikeresen megvalósították és volt elképzelésük arról, hogy helyi szinten milyen típusú tevékenységet szeretnének folytatni. Az alapítvány, ha egyszerűen akarnám kifejezni, elsősorban abban nyújt segítséget ennek a partnerségnek, hogy a helyi szervezetek a helyi ötleteiket meg tudják valósítani. Az egész, gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy ezek a szervezetek önállóan egy EQUAL léptékű uniós programot nem tudnának megvalósítani. Ennek a programnak az összköltségvetése 2005 és 2007 között meghaladja a 300 millió forintot, így aztán mindenképpen csak ebben a fejlesztési partnerségben lehet ezt megvalósítani.
Fontos megjegyezni, hogy az Autonómia Alapítványnak és ennek a fejlesztési partnerségnek, egy részének ez már a második EQUAL programja, az első körben Magyarországon kísérleti jelleggel működő programban is részt vettünk szintén a Csereháton és szintén egy hasonló programmal.
A mostani projekt általános célja az észak-magyarországi régióban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő munkanélküli roma embereknek a szakmához, illetve munkához juttatása, ami által jövedelemhez is jutnak, életkörülményeik javulnak. Ez az egyik általános cél. A másik általános cél pedig az, hogy a térségben élő hátrányos helyzetű emberek leromlott állagú lakóépületei felújításra kerüljenek, energiahatékonysági szempontból fel legyenek javítva.
A program keretében öt szakmában terveztünk, illetve bonyolítottunk le képzéseket. 2005. január l.-én indult el az EQUAL program egy féléves előkészítő szakasza és 2005. július l-től zajlik a végrehajtási szakasz - 2007. végéig tart a programunk. Ez egy komplex munkaerő-piaci program, amelynek az elején, az első részében öt építőipari szakmában képeztünk embereket: ács, kovács, kőműves, kályhaépítő, faipari gépmunkás. A program foglalkoztatási eleme zajlik; jelenleg is mind az öt szakmában öt brigád végzi a dolgát. A program keretén belül két településen: Méren és Perkupán az egyiken egy asztalos üzemet, a másik helyen egy kovácsüzemet hoztunk létre.
A program jelentős része a már említett házfelújítási programrész és a két utolsó, ami látható, a mikrohitel biztosításáért a roma szervezetek kapacitásnövelése - ezekről egy-egy mondatot mondanék. A mikrohitel sajnos kikerült a programból az uniós direktívák miatt, amiről azt gondoljuk, hogy az egyik leginnovatívabb eleme lett volna ennek a tevékenységnek.
A roma szervezetek kapacitásnövelésén pedig azt értjük, amire már utaltam is, hogy önállóan ezek a szervezetek még nem lettek volna képesek ilyen léptékű programot lebonyolítani, ahogy hallottuk az előző beszédekből is, rengeteg buktatója van egy-egy uniós programnak a financiális, adminisztratív terhek miatt. Ezek a szervezetek önállóan ezt nem tudták volna megcsinálni. Ezalatt a két-hároméves program alatt azt gondoljuk, hogy eljutnak egy olyan szintre, hogy képesek legyenek legalább adminisztrációs szinten végigcsinálni egy ilyen programot; az más kérdés, hogy financiálisan sajnos nem lesznek olyan erősek, hogy később önállóan tudják ezt csinálni.
A kutatási adatok. A program előkészítő szakaszában csináltunk a csereháti régióban egy 30 települést érintő kutatást - részletesen ezeket nem mondanám el, ha jól tudom mindenki megkapta ezeket a slide-okat. 30 településen, önkormányzati adatközlésen alapulnak ezek az adatok: az iskolai végzettségeket, a lakóépületek állagát, a háztartási bevételeket vizsgáltuk - lakóépületek elhelyezkedése, házak állapota; ezen adatok alapján tudtuk megtervezni a programunk végrehajtási szakaszát.
Beszélnék még egy pár szót a program kedvezményezettjeiről. Már látták, hogy öt szakmában képeztünk embereket, szakmánként tíz-tíz ember vett részt ezeken a képzéseken és összesen hárman morzsolódtak le a program végén, ami azt gondolom, hogy egy elég szép eredmény. A képzésen résztvevők már munkaviszonyban voltak, a helyi civil szervezetek voltak a foglalkoztatók és a képzés befejezése után, nem teljes létszámban, de brigádonként 5-6 embert tudunk továbbfoglalkoztatni, amit szintén a helyi szervezetek, illetve az Autonómia Alapítvány old meg.
A kedvezményezettek kiválasztásánál a program meghirdetése után viszonylag bő körből válogatottunk és felvételiztettük az embereket. A korábbi programjaink tapasztalata is volt az, hogy egy ilyen hosszú időszakú programot, amiben viszonylag hosszú képzés és utána továbbfoglalkoztatás van, csak olyan emberekkel lehet elkezdeni, akikben látszik valamiféle aktivitás és kitartás arra, hogy egy ilyen programot végigcsináljanak. Ezt ugyan nem egyszerű mérni, mi egy úgynevezett kliensprofil vizsgálatot csináltunk itt a program elején. Fontos volt természetesen, hogy csak azok az emberek jöhetnek szóba, akik tartósan munkanélküliek, hátrányos helyzetűek, szociális értelemben rászorulók és kialakítottunk egy ilyen tipológiát a részletes adatfelvétel után. Itt ez a négy kategória tulajdonképpen, amit kialakítottunk, és hogy ha megnézik, a mi célcsoportunk a B kategória, amiben a legtöbben vannak. Iskolázatlan, de motivált és többé-kevésbé aktív embereket próbáltunk bevonni a programba; sajnos, aki iskolázatlan, inaktív, nem motivált nem tud részt venni egy ilyen programban. Az eredményekről, amit már említettem. A képzést 47-en végezték el, a foglalkoztatásban most 37 ember dolgozik.
Az üzemekről és az energiahatékonysági programról már beszéltem. Amit már említettem szintén a szervezetfejlesztési elem, hogy az alprogramban részvevő roma szervezeteknek a kapacitása növekszik, képesek sikeresen pályázóként forrásokat szerezni, projektmenedzsment tapasztalatot szereznek, hálózati kapcsolataik alakulnak ki.
Amit nem sikerült megvalósítani - és szintén említettem már a programban - a mikrohitel vállalkozásfejlesztési elem, regionális foglalkoztató szervezet létrehozása, ugyanis a program elején azt gondoltuk, hogy hosszabb távon sokkal inkább fenntartható lenne egy ilyen foglalkoztatás, ha egy közös formában tudnánk ezt a közel 40 embert foglalkoztatni; egy kht.-ban gondolkodtunk, amit végül nem lehetett megvalósítani, így aztán a helyi szervezetek vették át a foglalkoztató szerepét. Illetve ez a program, miután építőipari szakmákról van szó, sajnos a nőket közvetlenül nem érinti, természetesen másodlagos célcsoportként a családokban ez nem igaz.
A fenntarthatóságról még egy pár szót, amiből azt gondolom, hogy a legfontosabb a pénzügyi, illetve a tevékenységi szint. A tevékenységek terén annyi elmondható, hogy a képzés, illetve a továbbfoglalkoztatás úgy lett kialakítva olyan struktúrában, hogy tulajdonképpen a képzések befejezése után még tapasztalatszerzésre van lehetősége a résztvevőknek. A brigádok megfelelő eszközháttérrel lettek felszerelve, kialakításra került két műhely és azt gondolom, hogy a program végeztével ez a dolog fenntartható marad.
Én röviden ennyit szerettem volna elmondani. Jelentősen lerövidítettem a dolgot, talán azért még így is érthető volt. Két honlap címet írtam fel a végére: az Autonómia Alapítvány honlapját, illetve a program honlapját, ahol bőven lehet tájékozódni még erről a projektről. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen Kórodi Miklósnak összeszedett, összefogott korrekt előadását, és felkérem "A szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljéről" szóló előadásának a megtartására Komáromi Róbertet, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal programmenedzserét.
Parancsolj, Róbert!
KOMÁROMI RÓBERT (Foglalkoztatási és Szociális Hivatal): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Jó napot kívánok elnök úr. Tisztelettel köszöntök minden résztvevőt, aki még kitartott ebben a délutáni órában is. Röviden hadd kezdjem egy személyes megjegyzéssel. Nagyon sok munkaerő-piaci helyzetről, esélyről, célcsoportról, munkakörről volt ma már szó, most hadd legyek annyira személyes és önző, hogy a saját munkaerő-piaci helyzetemről beszéljek, mégpedig a projekt kapcsán, mert én az elmúlt néhány hónapban munkahelyet váltottam. Ezt úgy kell érteni, hogy december 31-ig a Foglalkoztatási Hivatalban dolgoztam, január 1-én pedig a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban dolgozom. Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy erről beszélünk, arról kell nekem most előadnom, hogy a munkaügyi és a szociális szolgáltatások hogyan kezdenek integrálódni.
A kormányzati struktúrában megtörtént az egy minisztériumban történő közös végrehajtás tervezése, ennek felügyelete, irányítása, január 1.-től megtörtént a két háttérintézményben a közös koordináció megkezdése, ez a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. És amiről én itt beszélni fogok, az a projektszint, tehát a helyi megvalósítók, a célcsoport, az intézmények, az önkormányzatok, a kirendeltségek, a családsegítő központok, a gyermekjóléti szolgálatok és az egyéb humánszolgáltatók közötti tervszerű együttműködés vagy az integrált szolgáltatási rendszer megtalálása és kipróbálása.
A másik ilyen rövid megjegyzésem, hogy ez egy HEFOP-projekt keretében valósul meg. Nagyon egyszerű a kódszáma, mert három kettesből áll, ez a HEFOP 2. 2. 2. központi projektről szól.
Az első kérdés: miért is kell együttműködni, miért is kell integrált szolgáltatásokat biztosítani. Az egyik ilyen kérdés, hogy miért. A célcsoport okán kellene együttműködni a szolgáltatóknak. Erről nagyon sokat beszéltek ma már. Néhány dolgot emeltem ki számok nélkül. Egy nagyon jelentős célcsoportot látok az intézmények körül, akiknek a foglalkoztathatósági helyzete az nem olyan, hogy őket lehetne alkalmazni vagy nem munkakész állapotban vannak ahhoz, hogy munkahelyeken tudjanak rájuk számítani, mint munkaerőre. Ez a jelentős célcsoport sokszor elhangzott már. Én nem számokat mondanék, hanem inkább azt emelném ki, hogy ha ez a célcsoport még be is lép a munkaerőpiacra, nagyon rövid ideig tud bent maradni és újra-újra kikerül, illetve a másik lehetőség, hogy különböző, itt elhangzott projektekben mozdul egy kicsit előre, de aztán mindig visszaesik, mert a projektek megszűnnek mögüle. Kikerül az intézmények köréből és újra-újra visszakerül ebbe a helyzetbe.
A másik ilyen kérdés, hogy miért kellene együttműködni és közös integrált szolgáltatásokat megvalósítani, az a két intézményrendszer sajátossága. Én közel tíz éve dolgozom a munkaügyi szervezetben és amikor elkezdtük ezt a projektet összegyúrni, kigondolni a szociális szakemberekkel, akkor én is egy kicsit meglepődtem, hogy bizony sok esetben minket nem nagyon szeretnek a szociális szakemberek. Ezt az elején nehezen viseltem, most már, hogy egy éve együtt dolgozom szociális szakemberekkel, most már egyre könnyebben tudok magunkról elismerni olyan dolgokat, amit lehet, hogy nem úgy működtetünk a munkaügyi szerepben, ahogy annak lennie kellene, vagy hogyan lehetne még jobb, inkább így fogalmazom. De ugyanez a szociális oldalon is megvan, nagyon sok szempontból nem úgy működnek, ahogy azt egy integrált szolgáltatásban tenni kellene. Elnézést kérek, hogy ha valakit megbántok ezekkel a táblára írt dolgokkal, de én most már megszoktam, hogy bántok. Az elmúlt egy évben nagyon sok konferencián adtunk elő, és kinek beszéljünk az integrációról kérdésre, a terem egyik felében a munkaügyi szakemberek ülnek, a másikban a szociális szakemberek. Ha arról beszélek a szociális szakembereknek, hogy a társadalom integrációigényét fogalmazzák meg, de a munkaerő-piaci esélyeket nem tudják elősegíteni, például nem tartanak kapcsolatot munkáltatókkal, akkor a munkaügyi oldal bizony rázza a fejét, a szociálisok pedig tiltakoznak. Ha a terem másik irányába beszélek és azt mondom a szociálisoknak, hogy bizony a munkaerő-piaci szervezet alapvetően a motivált álláskeresőkre orientál, akkor meg ellentétes fájrázások és háborgások vannak. Már megszoktuk, hogy ilyen mezőnyben dolgozunk, ez is egy fontos lépése szerintünk ennek a projektnek, hogy megtanuljon a két intézményrendszer egymással beszélni, mert nagyon sokszor úgy látjuk, hogy nem igazán beszélnek helyi szinten a megvalósítók.
Ez volt a két fő probléma, a célcsoport, illetve maga az intézményrendszer működése. Mi a konkrét célja ennek a projektnek? Mit csinálunk ebben a projektben? Azt csináljuk, hogy a két szintben lévő projektmenedzsmentben az egyik szint a Szociális Hivatal, a másik a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, egy módszertani segédlettel segít hét helyszínnek, hét projektnek az ország hét pontján, ahol együttműködik a munkaügyi szervezeti kirendeltségi szinten a családsegítővel, az önkormányzat szociális ügyosztályaival. Tehát hét helyszínen történik ez a kísérlet. Ennek a hét helyszínnek az időtartama január 1-jétől december 31-ig tart és a központi szintnek az a dolga, hogy egy informatikai rendszerrel segítse a közös adatok, szolgáltatások követését, illetve az a másik dolog, hogy szakmai módszertani eszközökkel segítse a hét modellhelyszín megvalósítását.
Ez tehát az, amit csinálunk. Hogy visszautaljak a Fazekas Károly előadására, ebben volt egy olyan mondat, hogy a hátrányos helyzet kezelése érdekében a Foglalkoztatási Szolgálatnak és a szociális szolgálatoknak együtt kellene működnie. Én most ott kezdem, arról beszélek, ahol a Károly abbahagyta az ő előadását.
Mit jelent szerintünk az integrált szolgáltatás? Még egyszer mondom, hogy csak szerintünk és csak ebben a projektben jelenti az integrált szolgáltatást, tehát nem másra kell gondolni, csak ennek a hét helyszínnek a megvalósítására. Ebben a rendszerben az integrált szolgáltatás: a szervezetben a helyi megvalósítók tervszerű együttműködésben dolgozzanak. Mindkét megvalósító vagy az Flt. alapján vagy azt kiegészítő miniszteri rendeletek alapján dolgozik, vagy a szociális törvény alapján vagy a helyi szociális rendeletek alapján dolgozik, de úgy tűnik, hogy ez a két-három nagy makrorendszer, szabályozási struktúrák nem érnek össze. Azt várjuk ettől a hét projekttől, hogy az együttműködésük tervszerű, tervezett, követhető, összehangolt módon történjen meg.
A második pontból azt emelném ki, hogy azt is várjuk ettől a hét helyszíntől és ez az integrált modell szerintünk, hogy olyan komplex szolgáltatásokat alakítsanak ki, ahol a szolgáltatások követik egymást. Tehát ne legyen az, ami most van, hogy a szociális törvény mond valamit valamilyen ellátásról és ha annak vége van, akkor nincs semmi. És ne legyen az, ami most van, hogy ha az Flt. mond valamit és ha annak vége van, nincs kimehet, átmenet, követés egy másik típusú szolgáltatásba. Olyan szolgáltatási struktúrát alakítsanak ki, ahol a szolgáltatásokból át lehet menni másik típusú szolgáltatásokba. A harmadik ilyen pont, amit ki szeretnék emelni, az az esetmenedzser. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne úgy legyen, hogy az ügyfél csak addig ügyfél, amíg bejön. Az ügyfélnek akkor is segítenünk kell, ha éppen nem jön be. Meg kell keresni őt. Az ügyfél nem tud eligazodni a bürokrácia, a jogszabályok, az említett lakásfenntartási támogatás kitöltése ügyében sem, valakinek ott kell lenni az ügyfél oldalán, aki nem bürokrata, hanem az ügyfél oldalán segíti az ő előrehaladását az intézményrendszerben.
A következő oldalon azt jelenítem meg, hogy hogyan dolgozunk. Eddig az volt, hogy kik dolgoznak együtt, miért dolgoznak együtt, mit csinálnak együtt, a harmadik vagy a negyedik kérdés az, hogy hogyan dolgoznak együtt a szervezetek. Elkészítettünk a központi program részeként egy úgynevezett ügymenetmodellt, mi így hívjuk legalábbis, egy olyan kiválasztási eljárás, amelynek az a vége, olyan kiválasztási folyamatot vázoltunk fel, dokumentumsablonokkal, segédanyagokkal, módszertani útmutatókkal, hogy a 9-es pontban egy egyéni fejlesztés történjen meg, aminek szintén van egy dokumentuma, jobb oldalon látszik, egy egyéni fejlesztési és szolgáltatási terv kialakítását kértük a szervezetektől, de nem úgy, ahogy eddig csinálták. Eddig van egy megállapodás vagy egy fejlesztési terv valahol az önkormányzatnál, a családsegítőnél, valamelyik HEFOP-os vagy ROP-os projektben, megvan a kirendeltségen is. Na ezt nem szeretnénk, hogy ha így dolgoznának együtt, hanem legyen közös fejlesztés egy embernél, ami több szervezet számára is nyomon követhetővé teszi, hogy mi történik azzal az egyénnel. Mert egyéni szintű esetkezelést javasolunk.
A másik ilyen újdonság az egyéni fejlesztési és szolgáltatási terv fölötti dobozka, a 7-es pontja ennek a folyamatnak, a kiválasztás. Mi történik most? Bemegy az ügyfél az önkormányzathoz, a kirendeltséghez, a családsegítőhöz és mindenhol megkérdezik, hogy hogy hívják az édesanyját, mikor született és milyen hátrányokkal rendelkezik. Ezt sem szeretnénk, ha így történne, hanem azt javasoltuk ennek a hét helyszínnek és erre csináltunk egy közös adatlapot, hogy minden információ, amire szükség lehet az ő fejlesztéséhez, az egyszer kerüljön felvételre. Tehát ne mindenki többször kérdezze meg ezt, amire szükség lehet, hanem egyszer, egy közös űrlapon kerüljenek felvételre az adatok. És ezeket az űrlapokat később a rendszer informatika segítségével minden szelet el tudja érni, hogy mi történik ebben a fejlesztésben.
Azt kértük a hét helyszíntől, hogy ez alapján kezdjenek el dolgozni és azt kértük, hogy korrigálják a mi javaslatunkat.
Nem azt kértük, hogy most ez a jogszabály, így kell csinálni, azt kértük, hogy próbálják ki, tegyenek egy ajánlatot és mondják meg, hogy hol kell rajta változtatni; mert ennek a projektnek az lesz az eredménye jövő májusra, hogy kipróbálódik ez a központi sablon és meglátjuk, hogy hogyan tudták használni, meglátjuk azt, hogy hogyan lehetett feljavítani ezt az általunk kitalált rendszert.
Az utolsó ablakhoz értem, ez egy informális jellegű anyag, ebből látszik, hogy mi az a hét helyszín, ahol az a kísérlet megvalósul. Csak annyit emelnék ki ebből, hogy azt kértük az együttműködőktől, hogy legyen benne kirendeltség, legyen benne családsegítő vagy valamilyen szociális szolgáltató szervezet és legyen benne önkormányzat, civil szervezet. De azt nem mondtuk, hogy ki vezesse a konzorciumot. Az látszik ebből a történetből, hogy nagyon sokféle mechanizmus működik: van, ahol a Munkaügyi Központ a konzorciumvezető; van, ahol az önkormányzat a konzorciumvezető; van, ahol a civil szervezet és van, ahol a kistérségi társulás a konzorcium vezetője - tehát nagyon sok típusú intézményi mechanizmus ki tud alakulni ebben a fejlesztésben. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen Komáromi Róbertnek ezt az összefogott előadását.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Még, ha minden igaz, két előadásunk van. Keresek egy arcot, Galambosi Dorottya arcát, de nem láttam, nem találtam, valószínű, hogy nekem van igazam; tehát akkor az az előadás, ami itt nálam jegyezve van a "Miskolci Tanoda programja" címszó alatt, az kimarad a mai együttlétünkből, ha Dorottya nem mutatja önmagát. (Nincs jelzés.) Nem mutatja.
A befejező előadás ilyen értelemben akkor az "Újra dolgozom" programról szól Tóth István előadásában, aki az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetségének a képviselője.
István parancsolj, a szó a tied!
TÓTH ISTVÁN (Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) Köszönöm szépen, lám sokan menekülnek (A jelenlévők közül sokan elhagyják az üléstermet.), pedig rövid lesz. Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a bemutatást elnök úr. Tóth István vagyok, az Álláskeresők Bács-Kiskun Megyei Szövetségének elnöke. Ez az utolsó előadás, a 14. előadás. Eddig hét olyan előadás volt, ha jól jegyzeteltem, ami arról szólt, hogy hogyan lehet bemutatni a problémákat, tehát a szegénységgel és az elöregedéssel kapcsolatos problémákat, ami a munkaerőpiacon jelentkezik, és hét olyan előadás van - Dorottyáé lett volna a nyolcadik, tehát győzelemre állnak azokaz előadások -, amelyek a megoldásokat próbálják bemutatni.
Nem csak én vagyok itt a teremben, akik az "Újra Dolgozom" programban keresik a kenyerüket, van itt kolléganőm: a miskolci "Újra Dolgozom" programból, a szolnokiból, a kecskemétiből, az ózdiból és a szekszárdi "Újra Dolgozom" programból, tehát ebből is látható, hogy ennek a programnak az a neve, hogy "Újra Dolgozom".
Ez is mutatja, hogy ez a program már egy országos hálózattal bír. A program több mint 10 éves, egy angol modell adaptálásával született meg. Akkor Angliában még - ugye a "vaslédi" idején - nagyon sok bánya, textilipari cég zárt be Bretford környékén, és ott azt mondták, hogy próbáljuk úgy megoldani a problémákat, hogy válasszunk a célcsoportból - akkor ezek szikek voltak - olyan embereket, akiket majd kiképzünk majd tanácsadóknak és ezekből a tanácsadókból később visszakerülve a célcsoportba olyan partnerek, mentorok születnek, akik majd segítik az embereknek az újra munkába helyezését. Ezt a programot próbáltuk adaptálni. Utána az angolok azt mondták, hogy ez talán még jobban is sikerült, mint ahogy ők csinálták.
1995-ben az OFA támogatásával indult el a program két helyszínen: Kalocsán és Kecskeméten. Ez a két helyszín azért is lett úgy kiválasztva, hogy legyen egy mezőváros és legyen egy megyeszékhely. A program sikere miatt az OFA úgy döntött, hogy terjeszti. 1998-ban kidolgoztunk egy olyan, most diszeminációnak hívják, terjesztési csomagot, amiben teljesen leírtuk azokat a módszereket, hogy ha valaki "Újra Dolgozom" programot akar indítani, azt hogyan csinálja, ahhoz milyen szolgáltatásokat, képzéseket rendeljen hozzá. Tizenegy megyében került kialakításra ez a rendszer, most is, talán már több megyében is működik.
2000-ben, hogy felnőjünk az állami szolgáltató rendszerhez, elkezdtük mi is a minőségügyi rendszer bevezetését, valamint szabadalmi oltalmat kértünk a program egyes - mondjuk, erre a lógóra is, a különböző elnevezésre, meg a szolgáltatási elemeire. 2001-től intézményesült az országos hálózatunk, jelenleg egy szövetségbe tömörülünk, és ott próbálunk különböző szakmai fejlesztéseket indukálni.
Mire jó egy ÚD program. Ha önök most mondjuk, becsuknák a szemüket és elképzelnének - biztos nagyon könnyű ebben a közegben - öt olyan embert, akiről el se tudják képzelni, hogy valaha dolgozni fog, ebből az öt emberből a program meg tud valahogy találni hármat, és ebből a háromból egyet el tud helyezni. Tehát a mi célcsoportunkból általában négyet elveszítünk, egyet el tudunk helyezni; ez az egy elhelyezés azt jelenti, hogy ő négy hónapra visszakerül a munkaerőpiacra talán, és utána meg is ragad. Nem csak a munkanélküliek, hanem a munkaadók is célcsoportban vannak nálunk.
Miért újszerűek az "Újra Dolgozom" program szolgáltatásai. Úgy szoktuk ezt mondani, amikor munkaügyisekkel beszélgetünk, hogy képzeljétek el, hogy a civilek írták ki nektek a pályázatot, ti ezen indultatok, elnyertétek és meg kell valósítani; és meg kellene nézni, hogy a munkaügyi szervezet milyen hatékonysággal tudná ezt megvalósítani, hiszen a program nem úgy működik, hogy várjuk egy irodában a munkanélkülit, oda kell menni, ahol ők vannak. Oda kell menni a kocsmába, az aluljáróba, a hajléktalanszállóba, a családsegítő központba és ott próbálni együttműködni az ottani szakemberekkel, valamilyen segítséget adni. Tehát házhoz visszük a szolgáltatásokat, és ahogy Komáromi Róbert is az előbb mondta, már megpróbáljuk integráltan megközelíteni az embereket, megpróbálunk komplex szolgáltatásokat nyújtani nekik, tehát nem küldözgetni egyik helyről a másikra, hanem megfogni a kezét, és vele együtt menve különböző segítőszolgáltatásokba vinni.
Újszerű még, hogy közülük választottuk ki az embereket. Tehát nálunk már 11 éve dolgozik egy olyan srác, aki még mindig a cigánytelepen lakik, egy roma srác. Ő közben elvégezte nálunk az érettségit, most, nem is tudom, azt hiszem jogi asszisztens képzést szeretne megszerezni, folyamatosan nálunk dolgozik. Volt olyan, aki drogos volt régen, leszokott és a drogosokkal foglalkozik, idős hölggyel idős hölgy foglalkozik, tehát nem a diplomát nézzük, hanem azt, hogy képes-e az ő közegében megfogni másoknak a kezét és behozni a programba.
Mint már mondtam, ahhoz, hogy ezt az integrált szolgáltatást el tudjuk végezni a szociális szervezetekkel és a foglalkoztatási szolgálat szakembereivel, ezért nekünk is minőségügyi fejlesztést kellett elvégeznünk. 2000 óta végezzük a program EQUAL alapján az minőségügyi fejlesztést, már eljutottunk odáig, hogy minden évben oklevelet is kapunk a Minőségügyi Központtól, hogy a fejlesztésünk sikeres, ami a sikerességét mutatja.
Új szolgáltatási helyeket alakítottunk ki, ez a nagykőrösi irodánk; látszik a biciklik számából, hogy azért ez egy - igaz, hogy 28 ezres város, de mindenki biciklizik - alföldi város. Ott látható egy kis busz, azt is vettük, amivel ki tudunk menni a tanyás településekre. Itt az irodát mutatva, látszik, hogy a Munkaügyi Központ megtisztelt bennünket azzal, hogy 10-évesek lettünk és egy tortával kedveskedett. Ezt az irodát felajánlottuk a munkaügyi szervezet részére is, tehát ők átküldenek Ceglédről, a ceglédi kirendeltségről, mivel Nagykőrösön nincs kirendeltség, minden hétfőn és minden pénteken egy-egy kollegát, akik a mi ÚD-s tanácsadóinkkal együtt dolgozva fogadják az ügyfeleket - ők egymást is megértik, meg közösen tudnak bizonyos szolgáltatásokat végezni.
Vettünk egy kis buszt, ez lényegében egy mozgó iroda: belülről irodának van kiképezve, számítógéppel, nyomtatóval, és ami kell, és ott azokat a szolgáltatásokat tudjuk a tanyákon elvégezni, amihez nincs szükség kormányzati gerincre, tehát ami nem hatósági szolgáltatás, amit csak a Munkaügyi Központban vagy a kirendeltségen lehet elvégezni. Itt is a kolléga a képen a Munkaügyi Központból van. Amikor kimegyünk a tanyákra, akkor mindig ott van valaki, aki ezt megszervezi, tehát vagy egy falugondnok általában vagy tanyagondnok; tehát így a szociális szféra, a foglalkoztatási szféra, meg a civil együtt kimegy és együtt megpróbál valamit csinálni. Nem azt kérjük a Mari nénitől, hogy menjen el holnap ide, hanem adja ide a papírt és megpróbáljuk elintézni.
Két fontos adat: első tíz évünk eredménye látható. Látható, hogy 11.688 emberrel sikerült kapcsolatba kerülnünk és ebből 3592-t sikerült legalább három hónapra elhelyezni.
Kiadtunk egy kísérő kiadványt is, megtisztelve ezt a nyílt napot, amit a szervezőknek eljuttatunk. Megnéztük, hogy milyen jogszabályi környezet akadályozza a program sikeres terjesztését és miket javaslunk a tisztelt képviselőknek, hogy próbálják ezt valahogy az élet irányába megváltoztatni. Megnéztük, hogy hogyan lehet a programot telepíteni, ez is rajta van a CD-n, valamint egy olyan kézikönyvet, amivel az egész szolgáltatást leírjuk. Vegyék ezt szeretettel és használják saját munkájukban is, valamint a program terjesztésében. Ennyi lett volna az "Újra dolgozom" program bemutatása. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim, Uraim! A mai találkozásunknak van egy olyan napirendi pontja, amely arról szól, hogy konzultációt is folytathatunk a meghívottakkal. A hölgyeké az elsőbbség, parancsoljon!
ZSEBEHÁZI MÁRTA: Szombathelyről jöttem, az alapítványunk természetes gyógymódokkal foglalkozik, főleg a fiatal korú drogbetegekkel. De alapszinten ott kezdünk és nem a nehéz drogokkal. Én eredetileg műszaki mérnök vagyok, azóta még két másik diplomát hozzászereztem, legutoljára rekreációs szakon a Testnevelési Egyetemen. Kicsit az embernek az újrateremtésére rálátok. Én a férfi kollégáknak mondanám a felmérések kapcsán, amikor arról beszéltek, hogy '89 miatt estek ki sokan a munkaerőpiacról, hogy én nem láttam még azt, hogy valaki esetleg azzal kapcsolatban kezdett volna felmérést, hogy például amikor műszaki ember voltam, volt 270 ember, aki hozzám tartozott, ebből húsz munkagépes volt, a többi cigány kubikus ember volt, betanított munkásként dolgoztak. Most ilyen nincs, mert kimegy ilyen kismarkológép, nagymarkológép, stb. és a kubikusok sehol nincsenek az építkezéseken. Utána építőipari vállalkozó voltam, betanított munkások is dolgoztak velünk. Én Ausztriából hoztam be gépeket, amivel gyorsan lehetett a fűrészt kiváltani. Biztos, hogy ott is jó néhány ember kiesett. Akkor egy másik munkahelyem a szénsavtermelő vállalat volt, emlékszik rá mindenki, azokat a kis patronokat hölgyek dugdosták bele egyenként. Amikor ki kellett gurítani a dobozból, ők borították ki. Egy 1700 fős vállalatnál, 137 irodista volt, még mindenki emlékszik erre a szóra, volt 300 kiszolgáló tmk-s, az összes többi betanított munkás volt. A cég már nincsen, mert automata gépek átvették a feladatot. Egy párszor a hölgyek meg is bütykölték ezeket, hogy ne működjenek. Tehát én ezt a műszaki oldalt is látom, hogy emiatt van ennyi munkanélküli betanított munkás. Kérdezem én, hogy akkor hol fognak dolgozni, ha mindenki szakmát kap. Van-e olyan hely, ahová ezt a sok százezer embert be tudjuk tenni? Akkor azt mondja a fiának, hogy kisfiam inkább menjél el és szerezzél még egy diplomát, mert nem tudunk neked állást szerezni. Ezt a két oldalt kellene megnézni.
Még annyit szeretnék mondani, hogy az alapítványunk nyert 25 millió forintot nemzetközi képzésre természetgyógyászatra. 2005-ben adtuk be a pályázatot júniusban, októberben azt mondták, hogy nem nyertünk, most februárban azt mondták, hogy mégis nyertünk és még nincs aláírva a szerződés. És mikor bevittem a bankba, hogy kaptunk 25 millió forintot, tessék már egy kis előleget adni, kiröhögtek, hogy nincs előleg sem, én sírva jöttem ki, mert nagyon szégyelltem magam, hogy az államnak a hivatalos papírja nem ér annyit, hogy kérem szépen kétmilliót adjanak, mert nem tudok addig dolgozni. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Uram, öné a szó.
KARDOS GÁBOR (Magyar Tehetség Bankszövetség): Köszönöm szépen. A Magyar Tehetség Bankszövetség elnöke vagyok, az Országos Szakszervezeti konföderáció stratégiai partnere vagyok. Rendkívül inspiráló előadások voltak, sokan készültek, köszönöm nekik és köszönöm a tisztelt bizottságnak a meghívást. Szili Katalin is inspirált és szeretném ezen a nyomvonalon folytatni. Azt mondta, hogy egy öko-szociokulturális fordulatra van szükség, az ökológia és társadalmi aspektusokat jobban figyelembe vevő országstratégiára, közpolitikára. E kettőnek vagyok én a szakértője és engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat, hogy miután 50 éves a Római Szerződés és több, mint három éve az Európai Unió tagállamai vagyunk, felidézzem néhány gondolatát az alapító szerződésnek. Miszerint "az Európai Unió célja a hosszú távon fenntartható egészség- és környezettisztelő fejlődés, kiegyensúlyozott, harmonikus növekedés, minél magasabb szintű és minél szélesebb körű foglalkoztatottság, egészségügyi és szociális ellátás, társadalmi-gazdasági kohézió a tagállamok között, tagállamokon belül, régiók között, s azokon belül, egészen a mikroközösségekig. Valamint egységnyi közpénzből a maximális közjó irányelvét is lefektették. Hogyha ehhez hozzátesszük, hogy eltelt az első három év és a csatlakozási jegyzőkönyvben szerepelt több olyan paragrafus, ami arra utalt, hogy az eltérő sajátosságokat az egyes nemzetállamok, például Magyarország miként hasznosíthatják, akkor mondhatom, hogy az elhangzottaknak azt a címet is adhatnám, hogy Vészleltár és életmentő csomag.
E két dologról szeretnék én is röviden beszélni. Először is a meglévő munkahelyek megtartásáról és fejlesztéséről, másodszor a Start program továbbfejlesztéséről, harmadszor a jogalkotás civil támogatásáról, negyedszer konkrét köszönet az érintett tárcáknak és bizottságoknak.
Meglévő munkahelyek. Ha az említett uniós alapszerződési értékállítást tekintjük, akkor a legnagyobb kitörési lehetőségünk a közszolgáltatások megőrzése, bővítése, a benne dolgozók, az őket igénybe vevőknek a bővülése ugyanis a nettó nemzeti terméket növeli, a GNI-t. A GNI kulcskérdés. Ez az, amit újra elosztottunk, amiből fejleszthetünk. Ha 1988-tól 2008-ig vesszük a statisztikai bázist és tervidőszakot, akkor ez alatt évente egy százalék alatti a reálbérváltozás mértéke. De nettó szinten. Ugyanezen időszakban a multinacionális profitszektornak a bővülése nettó szinten több, mint 20 százalék. És még óvatos voltam a számokkal. Itt van az a tartalék, amit Szili Katalin is megfogalmazott, amit egy új stratégiával, egy újraelosztással jobban is lehet hasznosítani. De csakis úgy, ahogy önök és mások is elmondták, az üzleti szektort érdekeltté kell tenni ebben. Konkrétan: tömegközlekedési közszolgáltatások, egészségügyi közszolgáltatások, közoktatási közszolgáltatások, múzeumok, közgyűjtemények, kulturális javak. Ezek azok a tudásjavak és esélyegyenlőségi paraméterek, amelyek akadémikusok és Glatz Ferenc szavaival élve is az ország versenyképességét hosszú távon is meghatározzák, mert a tudásbázis, a tudásjavak társadalmasítottsági szintje, elérhetősége a döntő egy ország szempontjából. Az egyéni mérték az egyes rétegek vagy egyedek szempontjából is döntő lehet, de az ország szempontjából az előbbiek.
Tehát azokat a jól képzett és hosszú társadalmi befektetéssel kiképzett vasutasokat, ápolókat, orvosokat, közgyűjteményi dolgozókat, pedagógusokat és más értelmiségieket elemi érdekünk határokon belül tartani, ágazatokon belül tartani, de úgy, hogy ez a globalizáció kihívásainak is megfeleljen.
A várható élettartamról szó volt. A kultúraváltáshoz nem kell több pedagógus és egészségügyi szakember, aki elmondja majd a hátrányos régiókban, hogy hogyan lehetne a népegészségügyi programot is megvalósítani? Dehogynem! Az elmaradott régiókban nem kellene több olcsóbb tarifa, vasúti járat? Dehogynem. Nem sorolom a példákat.
Nem sorolom a példákat, mert biztos az öt percet túllépném, de ennek alapján az egységnyi közpénzből a maximális közjó elve alapján javaslom, hogy a csatlakozás óta eltelt 3 év összes jogforrását, törvényét, önkormányzati, kormányzati rendeletét, helyi rendeletét egy belső jogharmonizációnak vessük alá a civil társadalom, a szakma bevonásával és mindazon képviselők és tárcák segítségével, akik eddig is ezt segítették és köszönet nekik. Például a Munkaügyi bizottság és a munkaügyi tárca, vagy a környezetvédelmi is idetartozik.
A Start program továbbfejlesztése. A hölgyekről sok szó esett, de nem elég. Javaslom a Start Család és a Start Dupla program beindítását, amely abból állna, hogy a kettős, hármas munkaköri betöltés intézményét továbbfejlesszük: francia, osztrák, német és egyéb példákat is mondhatnék. Egy bizonyos munkakört megosztanak két vagy három embernek; heti, napi vagy havi váltásban így látják el, és ezzel a családok számára is maradna idő, de az adott hölgynek is lehetősége volna arra, hogy a munkaképességét közösségi közegben fenntartsa. Mert a távmunka elsősorban a költségek kihelyezését szolgálja és a termelési költségek csökkentését, ez viszont egy közösségi cél, benne maradni a munkagyakorlatban, benne maradni a hálózatban és mondjuk fél munkaidőben napi 4 órában 80 százalék bérért ezt ellátni, semmi a különbség, az az állam feladata, hogy vonzóvá tegye, úgy mint a járulékkedvezmények és egyebek. Javaslom a kedvezményeket, mert az nem újraelosztási termék, azt rögtön érzékelné a profitszektor, rögtön fogja az embereket vonzani.
És még valami. A családos, vagy gyermeket egyedül nevelő nőknél legyen a munkahelyi környezet úgy kialakítva, mint mondjuk egy szupermarketé, egy társadalmi konferenciáé, ahol már játszóházat meg gyerekszobát hirdetnek. Hogy lehet, hogy pont az állam, mint munkáltató vagy a közszféra ebben marad el a piacgazdaságinak hirdetett állam, talán mégsem elég ökoszocio-kulturális és humánus, vagy nem elég szociális piacgazdaság, mint az Alkotmányunk mondja? Bizonyára az, csak fel kell zárkózni ezen a téren, és most a példát éppen a multik mutatják. Lehessen a gyermeket bevinni, ha kiskorú is, lehessen ellátni, lehessen pelenkázni, lehessen ott vele játszani, legyen erre tér és erő.
Az új menedzsmentképzés, a most kiröppenő generációk még erről nem tanulhattak, és nem is tapasztalhatták, mert ugye a rendszerváltás előtt nem voltak ilyen státuszban. Javaslom, hogy a tananyagfejlesztésben ez is szerepeljen: a humánszektor, a munkavállalókkal való bánásmód minősége, lelkisége, embersége, emberi méltósága, tekintettel az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára, az európai egyesség okmányára, az Európai Szociális Chartára, valamint arra, hogy mindezeket ratifikálta a magyar parlament, határozatokban előírta a teendőket és ezt gyorsítani kellene. Ennek szellemében még többen vállalhatnának munkát. Pont tíz munkahelyet egy cégnél például azt húszan töltenék be, máris kétszeres a foglalkoztatási mutató és az esélyben maradás problémájához lehetne ezt csatolni.
Létbiztosító rendszer. Pályakezdők Start programját még komolyabb gyakornoki rendszerrel kell kiterjeszteni, hogy megtanulhassák a gondoskodó menedzser munkáját, az ügyintézők munkáját, ezt is kedvezményekkel kell ösztönözni. Később aztán 3 év után ők lehetnek a tanárai, a tudorai azoknak, akik ennek a rendszernek a bemenő oldalát képezik. A létbiztosító rendszer összekapcsolja a szociális helyzetet. Több mint három millióan élnek a létminimum alatt vagy annak küszöbén. Ezeknek az embereknek a monopol cégek kiszámlázzák a rezsiket, de ezek nem tudják kifizetni, hajléktalanokká váltak, ami visszalépés.
Javaslom, hogy akinek nincs a nettósítás után megfelelő jövedelme, azt egy állami gondoskodás vegye kézbe, hogy jobb kondíciókat érjen el a nagyszolgáltatókkal kapcsolatban és helyezze egy személy gondoskodásának, családi gondoskodási rendszerbe.
Végezetül, az időm lejárt, a jogalkotás korszerűsítésbe 2006. december 1.-től benyújtottam a 2004. 29. törvény 142. 3. §-a alapján közérdekű javaslatként azt, hogy létesüljön közjogi reform keretében kétkamarás parlament, ahol a civilek, a szakszervezetek, a kamarák, az önkormányzatok és mások a jogalkotás előkészítésében, ellenőrzésében részt vehessenek. Ez a tanácskozás is gondolom, bizonyítja, hogy erre nagy szükség van és remélem ehhez támogatást kapunk.
A köszönetnyilvánításról pedig annyit, hogy köszönöm azt, hogy a 2002-es választás után a tisztelt Bizottságnak, a Munkaügyi Minisztériumnak és más tárcáknak átadott "a győztes társadalom és a gazdasági demokrácia" című szocio-programokat hasznosították és azt tették, amit a kormányzati és képviselő közhatalmi eskü számukra előírt, csak így tovább és sok sikert kívánok. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. Az előbbiekben azt szerettem volna mondani, hogy 14-15 előadást meghallgattam; most nyugodtan mondhatom, hogy 16-17 előadás meghallgatásán vagyunk túl, hiszen mindkét hozzászóló olyan kérdéseket érintett és olyan mély elemzéssel párosítva, ami önállóan is megállta a helyét az előadások körében.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Az előadások nyilván a legérzékenyebb kérdéseket érintették. Nem akarom visszaismételni a leckét: az etnikai, a cigányságbéli problematikák sokaságától a megváltozott munkaképességűeken keresztül, a nők helyzetével való karrierépítésével való foglalkozáson át az álláskeresők dolgain. Azt gondolom, mind-mind olyan témákat érintettünk a mai nap folyamán, amelyek elengedhetetlen fontossággal bírnak.
Elengedhetetlen fontossággal bírnak, de a mai nap történése alapvetően arról szólt, hogy ezek a kérdéskörök hogyan és miképpen kezelhetik, tehetik jobbá a fejlesztési források figyelembevételével, annak kiegészítésével vagy párosításával, hogyan és miképpen fordíthatja meg azt a helyzetet, ami a szegénységgel párosul. Meggyőződésem, hogy van a kettő között mély koleráció, mély összefüggés. Azt gondolom, ha csak egy példát említek, mondjuk azt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy kistelepülésen egy megváltozott munkaképességű, talán több gyermeket nevelő egyedülálló roma nő, cigány asszony milyen lehetőségekkel bír a munkaerőpiacon, akkor el tudunk gondolkodni, azon hogy - mondjuk talán említettem, 6-7 hátrányos szempontot - hogyan is lehet ebből a helyzetből kilépni.
Ezt a példát azért mondtam, mert a mai együttlétünk alkalmával, a konferencia keretei között is azt szerettük volna elindítani, hogy egyfajta érzékenységi küszöböt képesek legyünk átlépni közösen együttesen a társadalom irányába. A meglévő problematikák jelzését ne csak, hogy megtegyük, hanem a jelzésen túl gyakorlatilag felhívjuk a figyelmet azokra az alapvető problémákra, amelyek kezelése elengedhetetlen. De hozzá szeretném tenni azt is, hogy annak a körnek, akivel ma együtt ültünk, és ezen kívül nyilván még nagyon sokakkal, másokkal való együttgondolkodás önmagában nem elégséges. Sőt nem elégséges az sem, ha a kormány teszi a maga dolgát és különféle kerekasztal tárgyalások folytatását végzi, mindenképpen szükségszerű az, hogy ezekkel párosuljon, vagy ezek egészüljenek ki az öngondoskodás kérdéskörével is.
Meggyőződésem és azt hiszem közös kölcsönös meggyőződésünk az, hogy ha az ember önmaga nem akar többet a saját élethelyzete tekintetében, akkor nem fog változni a világ. A külső körülmények, a külső hatások megérinthetnek bennünket, de csak és akkor érhetnek el minket, ha az azonosítási készségünk legalább a minimál szintjén megvan. Tehát ilyen értelemben mindenképpen azokkal az emberekkel, akiknek szükségük van az önök, a mi, a kölcsönös együttgondoskodásunkra, azokban fel kell ébreszteni az öngondoskodás kérdéskörét is, mert e nélkül lehetetlen célba érni.
A fejlesztések tekintetében Magyarország egy új pályát fut. Három éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, és most az Új Magyarország fejlesztési program keretei lehetőséget adnak az elkövetkezendő években arra, hogy a felsorolt problematikák sokaságai nem azt mondom, hogy teljes körűen, de mértékadó módon kezelésre kerülhessenek. Nyilván, amikor fejlesztésről beszélünk, akkor önök jól ismerik azokat az ágazati, regionális programokat, amelyek most már akcióprogramok szintjén, operatív programok szintjén elfogadásra kerülnek, kerültek és látják azokat a lehetőségeket, amelyek gyakorlatilag ezen keresztül a gazdaság fejlesztését, vagy éppen a foglalkoztatás bővítésének a lehetőségét hordozzák magukban.
Azt szeretném, ha ezekkel a lehetőségekkel a civil szervezetek sokasága és mindenki más, aki élhet, az élne; erre is szeretnénk a figyelmet felhívni és felkelteni, hiszen mint ahogy a konferencia mottója is, az attitűdje is megfogalmazódik, a fejlesztések meggyőződésünk szerint a motorjai annak, hogy mondjuk, változtatást lehessen elérni a szegénység állapotában. Nyilván az egyes célcsoportokat már említettem a cigányságtól kezdve a megváltozott munkaképességűek aktivizálásán keresztül sok mindenki másig, meg kell tudni érinteni. Vannak olyan új induló programok, amelyeket nem a költségvetésben kell keresni; itt elhangzott több kapcsán a finanszírozási háttér tekintetében. Példaként említem a "Roma Évtized" program keretei között akár az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy, a lakhatási programok, folyamatok beindulásának a kérdéskörét. Ezeket ne keressük a költségvetés finanszírozásában, ezeket keressük pontosan azoknak a forrásoknak a lehívhatósági hátterében, amelyeket az Európai Unión keresztül tudunk megfinanszírozni.
Azt gondolom, hogy érzékenynek kell lenni a térségi különbségekre is akkor, amikor forrásokat használunk fel, már csak azért is, mert a hátrányos helyzetek nem csak egyedi élethelyzetek közötti különbségekből fakadnak, hanem a térségi különbségek alapozzák mindezt. A kumulált hátrányok azok, amelyek összeadódnak, összerakódnak az egyéni sajátossági jegyekből fakadóan. Magyarra fordítva a szót, meggyőződésem szerint mindenfajta lehetőséget ki kell aknázni annak érdekében, hogy a fejlesztési típusú források a térségi és az egyedi személyes sajátossági jegyekkel bírt hátrányok kiküszöbölését szolgálhassák. Hiszen, ha az egyén, a humán erőforrás potenciálját nem tudjuk megmozdítani pozitív értelemben, akkor nyilván a társadalom szemszögéből nézve sem tudunk igazán nagy hasznot hajtani, mert nemcsak infrastrukturális, hanem szellemi humán-infrastrukturális fejlesztések véghezvitelére is szüksége van ennek az országnak.
Én azt gondolom, hogy mindazok az előadások, amelyek ma itt elhangzottak, azok sokunk számára muníciót adtak akár kölcsönösen is, ezért köszönöm mindenkinek nagy tisztelettel, hogy elfogadta a meghívásunkat és azt, hogy felkészült itt a közös együttlétünk kapcsán az előadásának a megtartására. Bízom benne, hogy haszonnal bírt mindez a történet.
Az utolsó gondolatok nem az enyémek, hanem a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökéé, Simon Gáboré, úgyhogy engedjék meg, hogy átadjam neki a szót annak érdekében, hogy a mai konferenciánkat bezárja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen képviselő úrnak, a bizottság alelnökének a nem könnyű feladat elvégzését, hiszen egy ilyen hosszú konferenciát követően néhány mondatba belegyűrni a tanulságait, nem könnyű dolog. Éppen ezért nem is kíséreljük meg, hogy azt mondjuk, hogy itt ennek a gondolkodásnak vége van. Szeretném önöknek jelezni, hogy mindazokat az előadásokat, amik ma itt elhangoztak, azokat mi szerkesztett formában, részben az interneten elérhetővé tesszük, részben pedig egy kiadvány formájában meg fogjuk jeleníteni. Hiszen rengeteg olyan továbbgondolásra alkalmas ötlet volt, amit szeretnénk, ha mások számára is eljutna. Ugyanakkor gondolkodtunk azon is, hogy hogy lehet ezt a gondolkodást még tovább folytatni, ezért egy összegzéssel meg fogjuk keresni minden parlamenti frakcióban ülő képviselőtársunkat és ha az élet lehetővé teszi, akkor akár egy országgyűlési bizottsági határozatba is bele fogunk foglalni néhány fontos következtetést, merthogy ez az eszköze egy parlamenti bizottságnak. Ezzel tud megjelenni, ha úgy tetszik, a törvényhozásban, a jogszabályalkotásban.
Utolsó gondolatként engedjék meg nekem, hogy tényleg őszinte szívvel azt mondjam, hogy nagyon köszönöm, hogy önök eljöttek, hogy eltöltötték ezt az egy napot itt velünk. Köszönöm azt, hogy egy szakmai konzultációnak a partnerei voltak, merthogy ezzel értelmet adunk annak a kifejezésnek, ami a partnerségnek, a társadalmi párbeszédnek a tényleges megjelenését jelenti.
És utolsó mondatként pedig azt szeretném önök felé jelezni, hogy ennek a konferenciának lesz folytatása, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság gondolkodik azon, hogy mik lehetnek azok a témák, amelyek egy következő bizottsági nyílt nap keretében megtárgyalhatók lennének és én úgy gondolom, hogy az őszi ülésszakban újra kezdeményezni fogjuk, hogy ebben a teremben egy következő nyílt napot tartsunk. Köszönöm szépen. Kellemes szép napot a továbbiakban önöknek. Jó utat, aki távolra megy, töltsék el az idejüket hasznosan, ismerkedjenek egy kicsit az Ország Házával is, ha ezt most lehetséges. (Taps.)
(Az ülés befejezésének időpontja: 14 óra 40 perc)
|
Simon Gábor |
Bernáth Ildikó |
|
Gúr Nándor |
Rózsa Endre |
Jegyzőkönyvvezető: Lajtai Szilvia és Turkovits Istvánné