FMB-19/2007.
(FMB-37/2006-2010.)
az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
2007. június 4-én, hétfőn 09.30 órakor
a Képviselő Irodaház 128. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
A bizottság részéről *
Megjelent *
Helyettesítési megbízást adott *
Meghívottak részéről *
Hozzászólók *
Elnöki bevezető, szavazás a napirendről *
Tájékoztató a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Közép- és Kelet Európai Irodájának tevékenységéről, az aktuális eseményekről *
Petra Ulshoefer szóbeli tájékoztatója *
Tájékoztató az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2006.évi szakmai tevékenységéről *
Pirisi Károly szóbeli kiegészítése *
Vita *
Pirisi Károly válaszai *
Egyebek *
1. Tájékoztató a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Közép- és Kelet Európai Irodájának tevékenységéről, az aktuális eseményekről
Meghívott előadók: Petra Ulshoefer igazgató asszony, Youcef Ghellab Ipari és Társadalmi Kapcsolatok szakértője
2. Tájékoztató az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2006.évi szakmai tevékenységéről
Meghívott előadó: Pirisi Károly főigazgató
3. Egyebek
Az ülés résztvevői
Elnököl: Simon Gábor (MSZP), a bizottság elnöke
Bernáth Ildikó alelnök (Fidesz)
Gúr Nándor alelnök (MSZP)
Dr. Bóth János (MSZP)
Kiss Ferenc (MSZP)
Nagy László (MSZP)
Rákóczy Attila (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Dr. Vojnik Mária (MSZP)
Czomba Sándor (Fidesz)
Kontur Pál (Fidesz)
Nagy István (Fidesz)
Rácz István (Fidesz)
Wittner Mária (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Filló Pál (MSZP) Gúr Nándornak (MSZP)
Geberle Erzsébet (SZDSZ) Simon Gábornak (MSZP)
Molnár Oszkár (Fidesz) Czomba Sándornak (Fidesz)
V. Németh Zsolt (Fidesz) Wittner Máriának (Fidesz)
Petra Ulshoefer főigazgató (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet)
Youcef Ghellab szaktanácsadó (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet)
Pirisi Károly főigazgató (Állami Foglalkoztatási Szolgálat)
(Az ülés kezdetének időpontja: 09 óra 34 perc)
Elnöki bevezető, szavazás a napirendről
SIMON GÁBOR (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek. Köszöntöm mai előadóinkat, különös tisztelettel köszöntöm a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közép- és kelet-európai irodájának vezetőit, Petra Ulshoefer igazgató asszonyt és Youcef Ghellabb, ipari és társadalmi kapcsolatok szakértőjét. Nagyon szépen köszönöm, hogy megtisztelték a magyar parlament Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülését. Ma az egy hivatalos bizottsági ülés, ezért van néhány teendőnk ilyenkor. Az első, hogy jelzem, hogy a bizottság határozatképes.
Előzetesen kiküldtük a mai napirendünkre tett elnöki ajánlást, amely három napirendet tartalmaz. Kérdezem a bizottságtól, hogy ki ért egyet a napirendi javaslattal? (Szavazás.) Egyhangú. Így hát elkezdhetjük a munkánkat.
Az első napirend keretében megadom a szót igazgató asszonynak.
Petra Ulshoefer szóbeli tájékoztatója
PETRA ULSHOEFER főigazgató (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet): (Előadását projektor segítségével tartja meg.) (Magyarul:) Jó napot kívánok! Kedves Hölgyeim és Uraim! (Innen szavait tolmács fordítja.) Körülbelül ennyit tudok elmondani magyarul. Tisztelt Elnök Úr! Számomra is megtiszteltetés, hogy itt lehetek a mai ülésükön és köszönöm figyelmüket az előadásra vonatkozóan. Öt témát fogunk áttekinteni. Először röviden és általánosságban szólnék az ILO mandátumáról és küldetéséről. Majd beszélnék a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal történetéről és a budapesti iroda elkötelezettségeiről, feladatairól. És ebben a tekintetben két fázist, két időszakot fogok megkülönböztetni. Majd összpontosítom figyelmemet a mai alrégió iroda küldetésére és stratégiájára. Majd pedig szólok arról, hogy mi a konkrét feladatunk és munkánk, mármint a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak itt Magyarország vonatkozásában. Természetesen önök előtt ismeretes, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egy nagyon nagy mértékben szakosodott szervezete az Egyesült Nemzetek intézményrendszerének. Miért nevezzük mi magunkat egyedülállónak? Azért, mert az Egyesült Nemzetek intézményrendszerében ez az egyetlen olyan szervezet, amely három félből áll. Mit értek az alatt, hogy három félből áll? Ez azt jelenti, hogy a kormányszervezetek, a munkáltatók és munkavállalók szervezetei alkotórészei ennek a szervezetnek, részt vesznek a döntéshozatalban és ugyanakkor munkájukban rájuk is vonatkoznak az így meghozott döntések.
Eredetileg a munkaügyi szervezet egy normatív szervezet volt, a munkával kapcsolatos elvekre, szabályozókra, ilyen jelentős szempontokra összpontosította elsősorban figyelmét és munkáját. Megalapításunk óta, ami 1919-ben történt és hozzá kell tennem, hogy az Egyesült Nemzetek szervezeteinek rendszerében mi vagyunk a legrégebbi szervezet, tehát megalapításunk óta a szervezet célja a társadalmi igazságosság, a szociális igazságosság előmozdítása volt.
A normák és jogok területén a cselekvésünk eszközei elsősorban a nemzetközi munkaügyi szabványok elfogadása, majd pedig az ILO részéről a szakmai együttműködés révén segítséget nyújtani a tagállamoknak abban, hogy ratifikálják és tegyék át a gyakorlatba a nemzetközi munkaügyi szabványokat. Jogszabályokat, ajánlásokat, de ugyanakkor a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által hozott direktívákat is értjük a nemzetközi munkaügyi szabványok fogalomköre alatt. Azonban nemcsak a normatív oldalon dolgozunk ebben a témában, hanem gyakorlati, szakmai segítséget is nyújtunk, például tanácsokat adunk, szószólóként lépünk fel a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal nevében bizonyos ügyekben és szakmai tanácsadással is szolgálunk.
Manapság a szociális igazságosság mandátumát a rendes munka címen szereplő napirend tükrözi. Hogy a szervezet fő prioritásait megfogalmazza és a fő irányokat kijelölje a XXI. század számára, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal tagállami kidolgozták ezt az előbb említett rendes munka címen szereplő napirendet. A rendes munka átfogó koncepció és itt láthatják majd ennek definícióját is. A rendes munka napirendje nem egyéb mint alkalmakat, lehetőségeket nyújtani a nők és férfiak számára ahhoz, hogy rendes és eredményes produktív munkát tudjanak végezni a szabadság, az egyenlő elbánás, a biztonság és az emberi méltóság körülményei között. Hogy lehet ezt a rendes munka célkitűzést elérni? Erre a válasz az, hogy négy stratégiai jellegű célkitűzés elérésével.
Az ILO négy fő munkaterületét is meghatározza egyben ez a négy stratégiai célkitűzés. Az első: előmozdítani és megvalósítani a szabványokat és az alapvető elveket és jogokat a munkában. A második, nagyobb lehetőségeket teremteni, alkalmakat kínálni nőnek és férfiaknak a rendes, a megfelelő vagy tisztességes foglalkoztatás biztosítására és a hasonló jellegű jövedelem biztosítására is.
A harmadik célkitűzés pedig abban áll, hogy mindenki számára mélyítsük el a szociális védelem által lefedett területet és annak mértékét és annak hatékonyságát is, tehát, hogy erősítsük a szociális védelmet.
A negyedik célkitűzés a háromoldalú részvétel és a szociális párbeszéd erősítése. És a nők és férfiak közötti egyenlőség gondolata pedig, a nemek közötti egyenlőség gondolata pedig egy olyan gondolat, amely mintegy keretben átszeli mindennek a négy célkitűzésnek a tartalmát és megvalósítását. Tehát a normák, vagyis a szabványok és jogok a foglalkoztatás, a szociális védelem és a szociális párbeszéd az a négy fő terület, ami a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tevékenységében megtalálható.
Viszonylag rövid idő alatt a rendes munka koncepciója konszenzusra talált a három fő fél között, vagyis a kormányok képviselői, a munkáltatók és a szociális partnerek között. Hogy említsek ezek közül néhányat, megemlítem, hogy a globalizáció szociális dimenzióinak világbizottsága 2004-ben készített egy jelentést erről. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése 2005-ben készített egy dokumentumot, amelynek címe A világ-csúcsértékezlet eredményének dokumentuma és ebben utalt a rendes munka koncepciójára is. Az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsának 2006-ban tartott ülésén egy miniszteri nyilatkozatot adtak ki, amely szintén szót ejtett a rendes munkáról. Az Európai Unió pedig kiadott egy közleményt azzal a címmel, hogy előmozdítjuk a rendes munkát mindenki számára és ez szólt arról, hogy az Európai Unió miként működik közre a rendes munka napirendjének megvalósításában a világon, a dokumentum megjelenésének időpontja 2006 májusa volt. Azt hiszem, hogy önök számára fontos az, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az Európai Unió a rendes munka napirendje címszó alatt megfogalmazott gondolataiban és tevékenységében párhuzamosan halad az egész világ viszonylatában.
Az európai szociális napirend integráns része az, hogy aktívan vegyünk részt a rendes munka előmozdításának programjában. A szociális védelem erősítése mint a rendes munka napirendjének egyik eleme volt az a téma, amely hangsúlyosan szerepelt 2007 májusában a Drezdában megtartott munkaügyi és foglalkoztatási miniszterek, a D8-ak találkozóján. A rendes munka és a nemzetközi munkaügyi szabványok nagyon szorosan és kölcsönösen összefüggnek egymással.
És a nemzetközi munkaügyi szabványok megint csak nagyon szorosan kapcsolódnak az Európai Szociális Kartához, ami az Európa Tanács dokumentuma, valamint az európai közösségi vívmányok, az acquis communaitare-ben megfogalmazottakhoz. Az európai tagállamok számára mindezek a gondolatok lényeges háttérül szolgálnak és irányadóak a különböző témákhoz tartozó dokumentumok kidolgozásában az egyes országokban. Ez volt a rövid bevezető, amit szerettem volna elmondani a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetről és mandátumunkról.
Most szeretnék néhány gyakorlati jellegű dologról szót ejteni, nevezetesen arról, hogy mi az, amit mi itt Budapesten csinálunk a budapesti irodában. Az irodánkat multidiszciplináris tanácsadó csapatként hozták létre 1993-ban. Ebben az időszakban hét szakértő volt és egész Közép-Kelet-Európa hozzánk tartozott, 18 országot fedtünk le a tevékenységünkkel összesen. Közöttük szerepelt Oroszország és Fehér-Oroszország is. Voltak úgynevezett nemzeti tudósítóink, akik részmunkaidőben végezték a munkájukat, valójában azonban ők kapcsolattartó vagy fókuszpontokként szerepeltek az ILO-partnerek és a szociális partnerek között. S hogy vajon mi volt a feladatunk az irodában ebben az időszakban, erre a kérdésre azt szeretném mondani, hogy az volt a dolgunk, hogy nyújtsunk segítséget a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet alkotó feleknek, hogy jobban meg tudjanak birkózni az átmenet folyamatával Közép-Kelet-Európában a munkaügyi törvények, a foglalkoztatás és a szociális védelem reformjainak területén. Az is feladatunk volt még ezen felül, hogy támogassuk az új, de ugyanakkor már meglévő független munkáltatói és alkalmazotti szervezeteket abban, hogy jobban meg tudjanak birkózni ennek az átmenetnek a folyamatával és erősödjenek meg időközben egész Közép-Kelet-Európában.
Hogy mi történt 1993 és 2005 között, erről néhány kiemelkedő pontban meg is emlékezhetünk. Lezajlott az ötödik európai regionális találkozó, ez 2005-ben történt Varsóban. Ezek az európai regionális találkozók alkalmak arra, hogy összegyűljenek Európából, északról, délről, keletről és nyugatról mind az érintett szervezetek képviselői. A céljuk az, hogy iránymutatást adjanak arra nézve, hogy mi történjék ezen a munkaterületen a következő négy vagy öt év folyamán. Tehát ebből a célból gyűlnek össze Közép-Kelet-Európa képviselői itt. És ezek természetesen mind a három fél részvételével szervezett találkozók. 2000-ben pedig együttműködési megállapodásokat kötöttünk a különböző országokkal, összesen tízzel, ezek között szerepelt Magyarország is, azonban Magyarország még nem írta alá. A hatodik európai regionális találkozó azután Genfben zajlott le 2000-ben. A hetedik pedig Budapesten, de majd ehhez is eljutunk még.
Meg kell jegyezni, hogy 2000 és a mai nap között megkülönböztethetünk egyfajta új időszakot. Ugyanis ebben az időszakban ez a munkacsoport átalakult alregionális irodává. Ez a folyamat együtt jár egy decentralizálódási folyamattal is, nagyobbak lettünk, autonómabbak lettünk, és fejlődtünk egyéb tekintetekben is. Természetesen mindig nagyon szorosan együtt dolgozunk a genfi központi irodával.
Továbbra is nagy számban foglalkozunk közép-kelet-európai országokkal, összesen 18-cal, azonban most nem szerepel közöttük Oroszország és Fehér-Oroszország, hanem a korábbi Szovjetunió egyéb államai. Hat kulcsfontosságú nemzetközi szakértővel dolgozunk, ők egy csapat, ugyanakkor magyar szakemberek is részt vesznek a munkában és a magyar személyzet száma növekvőben van, így mindösszesen őket is beleértve a velünk dolgozó munkatársak körébe, körülbelül 30-an vagyunk. Hat nemzeti irodánk is van, mondhatjuk nemzeti tudósítókkal, de valójában inkább most már koordinátoroknak nevezzük őket. Ezekben az irodákban általában egy személy dolgozik, olyan országokban, mint Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Moldova, Románia és Ukrajna. Tervünk az, hogy további három irodát nyitunk meg a következő év elejéig Szerbiában, Montenegróban és Macedóniában. És mindezek az irodák a budapesti regionális irodának tartoznak beszámolással. Ebben az időszakban vagyis 2000 és 2007 között természetesen a figyelem középpontjában az Európai Unióhoz való csatlakozás állt a budapesti alregionális iroda által lefedett nyolc ország számára.
A figyelmünket úgy összpontosítjuk, hogy ez segít bennünket abban, hogy megbirkózzunk az átmenet kihívásaival. Ez idő szerint azonban az új tagállamokról ez eltolta figyelmünket egy kicsit és nagyobb figyelmet fordítunk a Nyugat-Balkánra, Moldovára és Ukrajnára. És az egyes országokkal kötött megállapodások helyett most már inkább arra törekszünk, hogy a rendes munka országprogramjait dolgozzuk ki ezekben a vonatkozásokban. Hat ilyen országprogram került idáig aláírásra és terveink szerint még további három ilyen országprogramot fognak aláírni, természetesen az aláírók között mind a három fél szerepel, tehát mindezek a programok főképpen a Nyugat-Balkán országaira vonatkoznak. Ezek az országprogramok azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy segítsék az érintett országokat a rendes munka programjának megvalósításában.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet alkotó országok prioritásainak koncepcióinak, céljainak megvalósításában segít ennek a programnak a megvalósítása. Ugyanakkor válaszokat tartalmaz az egyes országok prioritásaira, célkitűzéseire is. Kétéves időszakot ölel át és a célja az, hogy segítse a benne megfogalmazott célok és prioritások elérését, megvalósítását.
2005 februárjában egy nagy esemény zajlott itt Budapesten, ez volt a hetedik európai regionális találkozó, ahol Magyarország volt a vendéglátó ország és kitűnő háttértámogatást és előkészítést biztosított a 700 küldött részvételével lebonyolított találkozó számára. És most ennek a találkozó által kiadott mandátum keretében belül dolgozunk, amely főképpen arról szól, hogy erősítsük a jó gazdasági és szociális kormányzást. Tehát ennek a konferenciának az alkalmával négy fő cél, négy fő téma került megtárgyalásra és most a négy fő cél megvalósítása során azon munkálkodunk, hogy segítsük ezek elérését. Hogy segítsük az országokat a rugalmasság és a biztonság jobb egyensúlyának elérésére, ezért alkalmazzuk ezt rugalmasság-biztonság-flexibilitást, a rugal-egyensúlyt, talán így lehetne lefordítani, hasonlóképpen készült a szóösszetétel angol nyelvben is, tehát ennek a megközelítési módnak az alkalmazását. A második prioritás, amit megállapítottunk, a fiatalok, az ifjúság foglalkoztatásának előmozdítása. Azután a harmadik célkitűzés az idősebb dolgozók foglalkoztatására kínálkozó alkalmak összekapcsolása a nyugdíjreformmal és az ilyen foglalkoztatási lehetőségek előmozdítása. Az emberkereskedelem és az illegális migráció megakadályozása a migrációs politikák javítása, tökéletesítése szerepel a negyedik célkitűzés címszó alatt. Tehát a küldetésünk és a stratégiánk itt a budapesti alregionális irodában manapság az, hogy segítsük és mozdítsuk elő azt, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet alkotó országok, illetve szervezetek Közép- és Dél-Európában jobban el tudják érni a rendes munka megvalósulását állampolgáraik számára olyan módon, hogy teljesítik az európai munkaügyi szabványokat. És ezzel előmozdítsák, elősegítsék az Európai Unióhoz való csatlakozás útját.
És most beszélek a négy stratégiáról, az ILO tevékenységének négy fő pilléréről. A háromoldaliság és a szociális párbeszéd erősítése a jó kormányzás eszköze. Ez az első pillér. Hogy a szervezetünket alkotó országok jobban közeledjenek a rendes munka céljainak eléréséhez, egyfajta tulajdonosi elkötelezettséget kell kialakítani és létrehozni, ezért ez a második pillére tevékenységünknek.
A harmadik pillér tartalma olyan, amit a dél-kelet-európai stabilitási paktum keretében is tekintetbe veszünk mint gondolatmenetet, ez nem egyéb, mint a hálózatépítés és a horizontális együttműködés előmozdítása, amelynek révén elősegítjük a regionális integrációt, amely az országok, a különböző minisztériumok, a háromoldaliságban részt vevő szervezetek között, de szakértők között, a tevékenységünkben részt vevő aktivisták között ugyanígy megvalósul. Végül pedig meg kell jegyeznem, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet nem egyedül önmagában áll, hanem az Egyesült Nemzetek szervezeteinek struktúrájában vagy körében jelenik meg, s így bennünket is érint a mélyreható strukturális reform, amelynek elsődleges célja, hogy mozdítsuk elő a politikánkban a fő fejlesztésben részt vevő cselekvő felek koherenciáját, egybefüggőségét, például felsorolhatjuk ebben az összefüggésben az Egyesült Nemzeteket, az Európai Uniót, az Európa Tanácsot, stb. Ezek között szerepel még a dél-kelet-európai stabilitási egyezmény, a Világbank, banki szervezetek és más, az egyesült nemzetekhez tartozó ügynökségek.
Lerövidítem kicsi az előadásomat, hiszen a kiadott írásos anyagban mindent jól elolvashatnak. A következő év arról szól, hogy milyen fellépéseink voltak e négy stratégiai területen. Tehát, hogy mi az, amit csinálunk főképpen az olyan területeken, mint az alapvető elvek és jogok a munkában, mit teszünk e téren. Mit teszünk továbbá a foglalkoztatás területén, a szociális védelemben és a szociális párbeszéd területén. Végül pedig szeretnék áttérni előadásom utolsó részére, ez pedig nem egyéb, mint Magyarország és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kapcsolata, amely feltehetőleg különleges érdeklődési körükbe tartozik. Magyarország 1922 óta tagja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek, tehát a nagyon korai tagok közé tartozik. Eddig 70, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által megfogalmazott törvényt vagy konvenciót ratifikáltak, ezeknek listáját az önök számára rendelkezésre bocsátott dossziéban nem találják.
Az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően szakmai jellegű, technikai jellegű együttműködési projektet valósítottunk meg itt Magyarországon, azonban az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta az ILO együttműködése inkább ad hoc jellegűvé vált és a hozzánk intézett kérésekre adott válaszok megfogalmazásában valósul meg. Az érdekegyeztetés háromoldalú szervezetén belül van az ILO háromoldalú nemzeti tanács, ezen keresztül szerveztünk meg találkozókat és megbeszéléseket több alkalommal szakértőkkel és másokkal. Magyarország mind nagyobb és nagyobb mértékben vált, válik igen jelentős nemzetközi és alrégiót magában foglaló jelentős konferenciák szervezőjévé és házigazdájává. Ugyanakkor Magyarország szakértelmét mind nagyobb és nagyobb mértékben hasznosítja oly módon is, hogy átadja a jó gyakorlatban szerzett tapasztalatait Dél-Kelet-Európa országainak főképpen a szociális párbeszéd területén a háromoldalú egyeztető tanácsokban végzett munkájáról például. És meg kell itt jegyeznem, hogy Közép-Kelet-Európában a magyarországi háromoldalú egyeztető tanács, amelyik 1988-ban jött létre, volt az első abban az időben. Tehát az önök tapasztalataiból sok tanulni valónk is van. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy további tere és helye van annak, hogy Magyarország még jelentősebb szerepet töltsön be regionális támogató célként mind pénzügyi területen, mind szakértők biztosításával, mint ahogy ennek példáit megfigyelhettük már a Cseh Köztársaságban és Szlovéniában is.
A vállalati szociális felelősség az egyik projekt, amely jelenleg is folyamatban van Magyarországon és ezzel szólok a Magyarországon jelenleg folyamatban lévő két projektről. Az ILO-típusú és az EU-típusú háromoldalú szociális párbeszéd intézményének szerepéről a Munkaügyi és Szociális Minisztérium kutatási projektjében végzünk kutatásokat és tanulmányokat. Remélem, sikerült áttekintést adnom arról, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet budapesti irodája mivel is foglalkozik, milyen munkálatokat végez és most a következővel szeretném befejezni: szociális Európát mindenkinek a tisztességes globalizáció világában, ez a mi elkötelezettségünk az ILO részéről. Véleményünk az, hogy a rendes munka napirendjeként megfogalmazott elképzelések köre és az európai szociális modell jó gyakorlatot kínál, de ugyanakkor mércéül is szolgál a közép-kelet-európai országok számára, mindazok számára, akik a csatlakozás előtti időszakot élik, mind pedig a dél-kelet-európai országoknak. Ebben a tekintetben Európa szerepe és benne Magyarország szerepe, amit szószólóként tölt be, miközben a szociális Európa és a globalizáció szociális dimenzióinak erősítése mellett érvel, életbe vágóan fontos. És most következnek az utolsó szavaim: az ILO és az alregionális irodánk itt Budapesten készen áll arra, hogy aktív partnerként tevékenykedjék ezeknek a törekvéseknek, próbálkozásoknak a megvalósításán. Köszönöm szépen szíves figyelmüket és a lehetőséget.
ELNÖK: Mi köszönjük főigazgató asszonynak ezt a nagyon sok hasznos információt tartalmazó előadást. Szinte úgy érezzük, hogy nem is hagyott helyet a vitának, mert minden olyan kérdést elmondott, amire rákérdezhettünk volna, ezért én nem elsősorban az előadáshoz, hanem inkább az átadott információkhoz kapcsolódva szeretnék két kérdést feltenni. És azt követően ugyanazt a lehetőséget felajánlom a bizottság tagjainak is, hogy ha kíván valaki kérdéssel élni, azt megteheti főigazgató asszony irányába. Az első kérdésemhez kapcsolódva mondom, hogy kaptunk egy nagyon komoly útmutatót, amely multinacionális vállalatokra és szociálpolitikára vonatkozó alapelvek nyilatkozata. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy ennek a nyilatkozatnak a kiterjesztése nemcsak a multinacionális cégek, hanem kis- és középvállalkozások esetében van-e az ILO-nak abban szándéka, hogy ebben az irányban továbbfejlessze ezt az ajánlástervezetet. Különösen azért is, mert a kis- és középvállalkozások Magyarországon jelentős foglalkoztatói kört jelent, azért is teszem ezt, mert a múlt héten a román parlament képviselőházának delegációja volt Magyarországon és egy együttes bizottsági ülésen a foglalkoztatáspolitika rengeteg területét érintettük és azt eldöntöttük, hogy ez egy folyamatos konzultáció lesz a két bizottság között, tehát a Magyarországi tapasztalatokat tovább tudjuk adni.
A második egy rövid kérdés lesz: a vállalatok társadalmi felelősségvállalása témájában több kezdeményezést tettek. Ha röviden csak néhány olyan alaptapasztalatot mondanának el nekünk, amit mi is a munkánkban tudnánk hasznosítani, ez szerencsés volna. Kérdezem a bizottság tagjait, hogy kíván-e valaki kérdéssel élni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem.
Én azt hiszem, hogy ez nem kisrészt annak is köszönhető, hogy olyan széles spektrumot ölelt fel az előadása, hogy a standard kérdésekre megkaptuk a választ, amit lehetett kapni. Főigazgató asszony, átadom önnek a szót.
PETRA ULSHOEFER főigazgató (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet): Köszönöm szépen. Szeretném átadni a szót Ghellab úrnak, hogy válaszoljon az ön első kérdésére.
YOUCEF GHELLAB (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Számomra is öröm, hogy részt vehetek az önök bizottságának e meghallgatásán. Említette kérdésében az ILO nyilatkozatát, amit a multinacionális vállalatokról tett. Kérdése arra irányult, hogy ezt a háromoldalú nyilatkozatot szándékában áll-e bármi módon kibővíteni vagy hatókörét kiszélesíteni az ILO-nak. Oly módon, hogy ez magában foglalja a kis- és közepes méretű vállalatokat is. A háromoldalú nyilatkozat által lefedett területet kibővíteni ebben a pillanatban tudomásunk szerint az ILO-nak nem áll szándékában. De úgy véljük, hogy noha ezt a nyilatkozatot 30 évvel ezelőtt fogadták el, ma is releváns és jó iránymutatásként szolgál a tagállamoknak, de ugyanakkor a multinacionális, tengeren túlon működő vállalatok vezetőinek is. És biztosítja azt, hogy a multinacionális vállalatokat is kötik az ILO munkaügyi szabványai. Abban az országban, amelyben a vállalatuk működik. Továbbá úgy véljük, hogy ennek az eszköznek a használatával jó iránymutatást ad a magyarországi háromoldalú tárgyaló együttesnek, amikor multinacionális vállalatokkal foglalkoznak. A tagállamok által ratifikált nemzetközi munkaügyi szabványok kötelezőek lehetnek a kis- és középvállalatokra nézve is azokban az országokban, ahol dolgoznak. Az OECD iránymutató elvei egy további nemzetközi dokumentum, amit szeretnék önöknek megemlíteni, ez ugyanis hasonlóképpen hasznos iránymutatással szolgál a multinacionális vállalatokkal és általában a vállalatokkal való foglalkozás tekintetében, amikor munkaügyi szabványokról van szó. Az ILO háromoldalú nyilatkozata, amely a multinacionális vállalatokra vonatkozik, dokumentumával ez az OECD dokumentum kiegészítő és átfedő jellegű. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Főigazgató asszonyé a szó a továbbiakban.
PETRA ULSHOEFER főigazgató (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet): A vállalati szociális felelősség kérdésébe betekintve válaszolnék. A szociális ügyek, illetve a munkaügyi és egyenlő esélyek minisztériuma részt vesz ebben a projektben, továbbá részt vesznek a munkáltatói szervezetek és a szakszervezetek is Magyarországon. Együtt dolgozunk továbbá az Egyesült Nemzetek fejlesztési programjával az UNDP-vel, mert van egy nagyon jelentős programunk, úgy hívjuk, hogy a globális kompakt program és partnerünk ebben a magyarországi üzleti fórum is. Azonban az összpontosítás egyértelműen a nagyvállalatokra esik. És abban szeretnénk nekik segíteni, hogy üzleti politikájukban összpontosítsák figyelmüket a diszkriminációmentességre. Hogy megmutassuk nekik, hogy a hátrányos megkülönböztetés nem kifizetődő dolog. Hanem éppen ellenkezőleg jót tesz az üzletnek. Hogyha egy sokágú, sokirányú vagy sokféle menedzsmentben gondolkodik vagy ezt gyakorolja, vagyis hogy adjanak esélyt azoknak a lakossági csoportoknak, hogy állást kapjanak vagy jó állást kapjanak, tehát azoknak a lakossági csoportoknak, amelyek a legtöbb nehézséggel küzdenek a munkaerőpiacon. Nevezetesen gondolok itt általában a nőkre, az idősebb dolgozókra, az etnikai kisebbségre, közöttük a romákra és a valamiképpen csökkent munkaképességgel rendelkező személyekre, esetleg rokkantakra. Tehát kidolgoztunk egy képzési csomagot az emberi erőforrás menedzserei számára. Képzést nyújtottunk e tekintetben a Magyar Postának és a Telecomnak. Azonban meg kell mondanom, hogy nehéz további cégeket, vállalatokat találni, akik érdeklődést tanúsítanának az ilyen fajta képzés iránt. Meg a vállalati szociális felelősség a világnak ebben a részében mint gondolat továbbra is új, tehát a vállalatokat meg kell győznünk afelől, hogy ez nem több költséget jelent a számukra, hanem ez valójában kifizetődő és a szakszervezeteket pedig meg kell győznünk afelől, hogy ez nem olyasmi, ami ellenében hat az ő kollektív alku révén létrehozott megállapodásaiknak. Tehát továbbra is dolgoznunk kell még ezen a területen magyar partnereinkkel együtt. Különösen hálás vagyok ezen a ponton és ebben a tekintetben a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak, és remélem, hogy meg fogják bocsátani, hogy most visszaélek a szólási jogommal. Amikor köszönetet mondok a minisztériumnak, hiszen a képviselője itt ül és köszönetet mondok egyúttal az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak is, amiért 1993 óta házigazdái voltak irodánknak, illetőleg az irodánk náluk működhetett, a Mozsár utcai épületükben. Köszönjük szépen.
ELNÖK: Mi köszönjük főigazgató asszonynak és miután tájékozódtam, hogy további kérdések nem vetődtek fel, szeretném őszintén megköszönni, hogy ránk szánta a délelőttjét. Szaktanácsadó úrral egyetemben egy nagyon izgalmas konzultációt kaptunk. A jegyzőkönyv nyilvános, de az ön által elmondott pozitív megjegyzéseket a minisztérium irányába mi is fogjuk továbbítani. A helyzetünket könnyíti az, hogy Ladó Mária főigazgató asszony itt van a bizottsági ülésen, tehát eme nemes feladatra vállalkozunk. Köszönöm szépen még egyszer. Úgy köszönünk el önöktől, hogy szükség szerint ezt a konzultációt tudjuk tovább folytatni.
PETRA ULSHOEFER főigazgató (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet): Elnök Úr! Köszönöm szépen! Bármikor a rendelkezésükre állunk és a legboldogabbak leszünk, ha folytathatjuk ezt a beszélgetést, mint ahogy tettük más országban is. Nagy öröm volt, hogy itt lehettünk.
Tájékoztató az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2006.évi szakmai tevékenységéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Van egy rövid napirendünk még, ahol egy komoly tájékoztató háttéranyagot kaptunk Pirisi Károly főigazgató úrtól. A szóbeli kiegészítésre megadom a szót főigazgató úrnak.
Pirisi Károly szóbeli kiegészítése
PIRISI KÁROLY (Állami Foglalkoztatási Szolgálat): Köszönöm szépen elnök úr. Megpróbálok rövid lenni az időre való tekintettel. Vaskos az anyag, de nem szeretnék mindenről szólni, mert akkor én is egy órát beszélnék.
Az első, hogy milyen gazdasági környezetben dolgoztunk, a foglalkoztatotti létszám emelkedett, 0,5 százalékkal tavaly, igaz, hogy a területi különbségek nagyjából ugyanúgy fennmaradtak az egyes régiók és megyék vonatkozásában. A munkanélküliségi ráta kismértékben emelkedett és elérte az európai uniós átlagot. A regisztrált munkanélküliek száma 393 ezer volt, ami 16 ezer fős mérséklődést jelent. A bejelentett létszámleépítések száma körülbelül 7 százalékkal csökkent, a csoportos létszámleépítések száma körülbelül 30 ezer főt tett ki, amit az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál a munkáltatók bejelentettek, tehát egy mérséklődés tapasztalható. Növekedett jelentősen az aktív tevékenységünk, a különböző szolgáltatásokba bevontak száma igen jelentős, tehát most már eléri a 280 ezer ügyfelet, akiknek többségében egyéni szolgáltatást nyújtunk.
Növekedett az elhelyezéseink száma is, több, mint 300 ezer, mintegy 885 ezer főt érintett ügyfélből. Épp most készült el a múlt héten egy kis anyag, és a következő szakmai felügyelő tanács ülésen szeretném is, hogy ha megtárgyalnánk, hogy a magán-munkaközvetítőknél ez a szám mekkora volt. 29.233 főt helyeztek el 2006-ban a magán-munkaközvetítők Magyarországon, ennek a jelentős részét a központi régióba, illetve Fejér megye környékén helyezték el és az ország többi részében a magán-munkaközvetítők nem is voltak aktívak. Körülbelül több, mint tízszeres az arány, tehát a Foglalkoztatási Szolgálat ennyivel több embert tudott elhelyezni. Az elhelyezéseknél vannak támogatott és nem támogatott elhelyezések fele-fele arányban.
A külföldiek száma kismértékben csökkent, tehát nem éri el azt a küszöböt, amire törvényi lehetőség van. A képet kissé bonyolítja, hogy zöldkártya nélkül is már jönnek az EU országaiból kölcsönös megállapodás alapján, akiket nem regisztrálunk, tehát így a kép most már nem 100 százalékban teljes. Erre van egy TÁMOP program, ebből jövőre tudunk egy olyan informatikai rendszert csinálni, ami teljes körű lefedettséget fog biztosítani számunkra.
Egy újdonság történt tavaly, a regionális képző központok és a munkaügyi központok között egy újfajta munkamegosztást vezettünk be. Itt gyakorlatilag egy költséghatékony, tervezhető, megmondom őszintén az ír munkaügyi szervezet által 25 éve alkalmazott módszert próbáltuk adaptálni, sokkal hatékonyabban. Körülbelül másfélszer annyi szociálisan hátrányos helyzetű képzését tudjuk lebonyolítani ugyanannyi pénzből, mivel tervezhetőbb és a fajlagos költségek is jóval alacsonyabbak. És itt az elhelyezési arány körülbelül 60-62 százalék, míg máshol a képzésekbe vontak aránya 40-42 százalék. Tehát az uniós átlagnak megfelelő. A sorrend, hogy az aktív eszközökbe vontak aránya hogy alakult, ez nem változott a tavalyihoz képest. A képet kissé bonyolítja az, hogy teljesen egységes elszámolási, monitorozási statisztikai rendszert a HEFOP-os programok és a hazaiak között nem sikerült kialakítani még az első tervezési időszakban, 2003-ban, erre most az irányító hatósággal megállapodunk és egy külön programot csinálunk arra, hogy ez a beszámoló teljesen egységesen tartalmazza az összes támogatásban résztvevőt és az összes olyan forrást, amit el tudunk költeni teljesen függetlenül attól, hogy ez most hazai vagy pedig valamilyen uniós, jövőre már TÁMOP vagy Interreg. Mindenhol egységes beszámolót és statisztikai rendszert szeretnénk bevezetni és erre van már az irányító hatóságtól támogatásunk is. Tehát a 2008. évi beszámoló már ezt fogja tartalmazni.
A legfontosabb, hogy az 1.1.-es intézkedésben 21 ezer fő helyett több, mint 30 ezer embert tudtunk bevonni, a fajlagosok pontosítása adott erre lehetőséget. A "Lépj egyet előre", tehát a HEFOP 3.5.3. programban a tervezett 11 ezer fő helyett több, mint 15 ezer ember bevonására került sor. Erre az adott lehetőséget, hogy négymilliárd helyett majdnem egymilliárddal több forrást kaptunk az irányító hatóságtól, mert igen sikeres a program. Több, mint 60 valahány százalék a nyolc általánossal vagy az alatt rendelkező ügyfelet tudtunk képzésbe vonni, ez egy igen jelentős dolog és nagyon nagy mentorálási feladatot jelent.
Az 1.1.-es intézkedésről csak egy szót, gyakorlatilag a tervezettnek megfelelően a 80 kirendeltséget egy új szolgáltatási modell alapján sikerült átalakítani, ami informatikai és így tovább átalakításokat jelent.
Amit még ki szeretnék emelni, hogy a minőségbiztosítást elkezdtük, az uniós modell alapján került sor egy modell bevezetésére. 122 kirendeltségünkben ez már folyik és egy csomóban már le is zárult az első szakasz és ennek a fenntartását készítjük elő.
Egy megegyezéses vezetési rendszer került bevezetésre 2006-ban, mert 2005 előtt már az alapjait megteremtettük, ami azt jelenti, hogy egyesek szerint teljesen jogosan túl sok mutatóval, de próbáljuk mérni az egyes kirendeltségek tevékenységét, illetve országosan is minden hónapban visszajelzéseket kapunk, hogy azok a vállalások, amiket a kirendeltségek tettek, hogyan alakulnak, és be tudunk avatkozni abban az esetben, ha valami nem tervezett, negatív vagy pozitív folyamat következik be. Körülbelül ennyit szerettem volna röviden mondani. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Czomba képviselő úrnak.
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Nemcsak azért kértem, hogy ne okozzak csalódást, hanem azért is, mert ez egy nagyon fontos téma. Nyilván ez egy beszámoló és úgy gondolom, hogy ha egy kicsit előregondolkodunk, hogy mi a helyzet most vagy hogyan látja főigazgató úr az ÁFSZ rövid távú szerepét, ez is beleférhet a dologba.
A statisztikával kapcsolatban azt nem látjuk, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak és a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma hogyan alakul. Mi újság van az alkalmi munkavállalói kiskönyvesekkel. Hol szerepelnek ők ebben a statisztikában? Tehát akkor, amikor arról beszélünk, hogy az inaktivitásban lévők száma csökken és a munkanélküliek száma nő, akkor ezek a folyamatok hogyan befolyásolják ezeket a mutatókat, ez egy érdekes kérdés, ami hosszú vitát generálna. Ebbe most ne menjünk bele különösebben.
Azt látjuk hosszú évek óta, hogy a nem támogatott álláshelyekkel kapcsolatban sajnos meglehetősen kicsi a részesedése az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak, tehát ha egy munkáltató szeretné a munkaerőigényét feltölteni, nagyon sok esetben hirdetés útján, egyéb csatornákon, ismerősök kapcsán, ebben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerepét javítani kellene. Ez egy érdekes kérdés lenne, hogy hogyan látja ennek a megvalósulását, tehát milyen eszközökkel gondolná. Ez nyilván nem kétéves, ötéves, hanem amióta a szolgálat fennáll, folyamatos probléma.
A bértámogatásokkal kapcsolatban mondta, hogy javulnak a mutatók, de ha megyei szinteken vizsgálódunk, azt látjuk, hogy Szabolcsban, Borsod megyében, Zala megyében, ott, ahol a munkaerő-piaci helyzet sajnos olyan, amilyen, az nem jelentősen javul, sőt sok esetben romlik. Én most láttam a Szabolcs megyei adatokat, ami a regisztrált álláskeresők számát jelenti, hát ez majdnem a '93. évi számokat súrolja, ami egy jelentős problémát vet fel.
A képzésekkel kapcsolatban az látszik, hogy a képzések száma az elmúlt időszakban és most már egy kicsit idekanyarodok erre az évre is, valamelyest csökkent. Emlékeznek rá, amikor arról beszéltünk, hogy a keresetpótlót 100 százalékra emeljük, ez egyébként egy hasznos lépés volt, a kérdés az, hogy ez nem fog-e a képzések számának a rovására menni. Tehát magyarul megvan-e erre a fedezet? És nekem úgy tűnik, de javítson ki, hogy ha nem így van, hogy régiós szinten azt látom hogy kevesebb képzés tudott indulni.
A másik, ami fontos kérdés, és az elsőt is említi, hogy a munkáltatók vajon bejelentik-e a munkaerőigényüket az ÁFSZ felé. Valószínűleg sok esetben nem, és amennyiben nem, szankcióra lehetőség nincs. Ez megint csak egy nagyon hosszú távú probléma, amit viszont kezelni kellene, mert ha a munkáltató nem érdekelt, vagy ha csak annyi az érdeklődése, hogy esetleg egy támogatással ki tudok vinni valakit, ez még önmagában kevés. Tehát nyilván ebben jogszabály-módosításra is szükség van, de szerintem ebben érdemes lenne lépni.
Az AM-kiskönyvvel kapcsolatban van-e arra információjuk, hogy hogyan hatott ez a jelentős növekedés a határozott idejű munkaviszonyokra? Csökkent-e a határozott idővel foglalkoztatottak száma?
Az ÁFSZ modernizációja. Én egy ilyen kirendeltséget vezettem addig, amíg nem kerültem ide, és valóban ott tartunk, hogy kész az épület, kész az infrastruktúra. Tehát hardverek rendben vannak. Van egy alaphelyzet, amiből jól ki lehet indulni, de most azt érzem, hogy megállt ez a dolog. Tehát pont amikor arról szólnak, hogy ügyfélbaráttá tenni, hogy egy ablakos rendszerrel dolgozni, stb., tehát nem látom, hogy éles-e még ez a rendszer. Hol tart ennek a végrehajtása? Az 50 éven felüliek programja egy nagyon sikeres program volt annak idején is és most 2006-ban is meghosszabbítódott, de most megint lejár. A kérdésem, hogy tervezik-e esetleg ennek a programnak az esetleges újraindítását, mert az olyan területeken, ahol a leghátrányosabb régiókban tud elsősorban segíteni, ezt nagyon hasznos dolognak tartanám, ha újragondolnánk.
A munkahelyteremtő beruházásokkal kapcsolatban ha azt megnéznénk, hogy hány embernek ad munkalehetőséget és megnéznénk a statisztikákat, hogy vajon megjelenik-e ez az új munkaerő a munkaerőpiacon, akkor nagyon sok esetben azt látnánk, hogy ezek a számok nem stimmelnek. Tehát kiadtunk 20 ezer embernek munkahelyteremtő beruházásra támogatást, de a statisztikában valahol meg kellene neki jelenni. Nem jelenik meg. Ez nagyon sok esetben annak köszönhető, hogy se elő-, se utómonitoring nincs. Tehát ez arról szól, konkrét példát mondok és szerintem tudjuk is, hogy miről beszélek, nagyon sok cég akkor, amikor pályázni szeretne, létrehoz egy új társaságot, egy fős statisztikai állományi létszámmal, bepályázik nyolc emberre, megnyerte a pályázatot, a másik cégéből átemeli ezt a nyolc embert, aztán megszünteti ezt a céget. És innentől kezdve úgy tűnik, hogy minden rendben van, de a statisztikában nyilván nem fog megjelenni, és ez nagy baj. Meg lehet tenni, jogilag ennek nincs különösebben akadálya, de ez nagy probléma, ezt nem szabad megengedni. Ezért mondom, hogy amikor egy-egy támogatást odaítélünk, akkor erre is nagyon oda kell figyelni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gúr Nándor alelnök úré a szó.
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Czomba képviselőtársammal kölcsönösen azt forszíroztuk, talán ő többször, de én is, hogy érdemes a bizottság elé hozni ezeket a dolgokat már csak azért is, hiszen egy szakmai bizottság lévén ezeket a kérdéseket nem baj, hogy ha egy kicsit vesézzük is és nem baj, ha építkezünk belőle. Nagyon sok dologban van közöttünk egyetértés képviselőtársammal, természetszerű, hiszen az élet tapasztalásait adott esetben, még ha más szemüvegen keresztül is nézzük, de többször azért ugyanarra a következtetésre is képesek vagyunk jutni. A munkaerő-piaci folyamatokból, adatokból néhány dolgot szeretnék kiegészítésként hozzátenni ahhoz, amit ő elmondott. Azt nem mondom, hogy nem helytálló, csak néhány kiegészítő információval talán bővíthető. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy Magyarországon milyen a foglalkoztatási helyzet, az egy alapvetés, azt nem vitatja egyikünk sem, hogy az elmúlt esztendőkben javuló tendenciát rajzol, ha nem is olyan mértékben, mint amilyenben szeretnénk. Hát persze, mindegyikünk jobban szeretné, hogy a foglalkoztatotti számadatok dinamikusabban nőjenek, de az nem vitatható el, hogy nőnek. Az egy másik történet, hogy vannak az országnak olyan régiói, megyéi, kistérségei, amelyek főleg a halmozottan hátrányos helyzetű besorolást "élvezik", és itt adott esetben azok az elmozdulási irányok és mértékek, amiről nagy általánosságban beszélünk, nem igazolódnak vissza. De ehhez talán az a félmondat szükségszerű, hogy ha megnézzük ezeknek a kistérségeknek, hátrányos helyzetű megyéknek vagy adott esetben nagyobb teritóriumoknak, régióknak a lakónépességbeli számadatainak az alakulását, akkor az is érzékelhető, hogy bizonyos értelmű elvándorlások tapasztalhatók és nyilván, hogy ha az elvándorlási számadatokat is számba vesszük és mellé helyezve vizsgáljuk azokat a folyamatokat, amik zajlanak, akkor látható, hogy ott is vannak pozitív előremozgások. Csak az elvándorlásból fakadóan a létszámbeli csökkenések viszonyrendszerében az a fajta stagnálás, ami adott esetben a kimozdíthatatlan vagy nehezen kimozdíthatók körének a számbavételén keresztül igazolódik vissza, az nem mutat vagy csak minimális előremozdulást. De azok, akik máshol találják meg a boldogulásukat az ország keretei között, azok számára meggyőződésem szerint az haszon és hozam, hogy ha az ország adott területein vagy éppen nem abban a kistérségben, nem abban a megyében, de utolérhető munkalehetőségek adódnak. Ilyen értelemben talán így komplexebb ez a kép és így reálisabb is a megközelítés.
Ami a munkaügyi szervezet, ÁFSZ és a regionális munkaügyi központoknak a munkatevékenységén keresztül visszaigazolódik a számomra és képes vagyok másfél évtizedet áttekinteni ebben a történetben, akkor azt mondom, hogy van egy belső tartalmi fejlődés a tekintetben, hogy a számomra legaktívabbnak mondott aktív eszköz, a közvetítés, ez folyamatában történő fejlődést igazol vissza. Gyakorlatilag a két számadat is, ami azt mutatja, hogy mi a részesedése az ÁFSZ-nek az elhelyezkedés tekintetében, alátámasztja ezt, illetve a másik részadat, ami ennek a megbontását jelenti, hogy támogatás nélkül is milyen nagyságrendű és mértékű elhelyezkedésekre tud sort keríteni, ez is megerősíti a létét, a szükségszerűségét és a működés mikéntjét.
Érdekes az a kérdés, ami feszegetésre kerül az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökön belül, konkrétan a képzés kérdésköre, a keresetpótló támogatás megemelése és a képzésre jutó források szűkülése. Kétségtelen. Ez egy valós veszélye a dolgoknak. Itt a mérlegelésnek a tárgyává azt kell tenni, hogy generálisan kell-e ezt így működtetni vagy adott esetben példaként a hiányszakmák tekintetében kell-e ezeket a fajta támogatási mértékeket biztosítani, és egyéb esetben nem biztos, hogy ugyanezek a normatívák kell, hogy működjenek. Ez egy szakmai vita, én is vitatom adott esetben és adott esetben ellenzéki képviselőtársaimmal egy platformon vagyok bizonyos részkérdésekben. Ezek azok, amelyek az élet visszaigazolásából fakadóan alakulnak és igazodnak a mindenkori támogatási feltételrendszerek tekintetében.
Legalább ilyen fontosnak tartom azt, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökön keresztül nagyon sok pénz használódik fel, hogy ezeknek a pénzeknek a felhasználódását követően a monitoringok is jól működjenek, az utóelemzések is jól működjenek. És az utóelemzések tekintetében bármilyen olyan típusú tapasztalások születnek, hogy például egy munkáltató csak és addig foglalkoztat valakit, amíg a kötelezettség fennáll a források megszerzését követően vagy adott esetben még azt is kikerüli, mert közös megegyezéssel történő jogviszony megszüntetésére kerít sort, akkor ebben az esetben a duplikáció, az újabb támogatási feltételrendszer korlátok közé szorítása érvényesüljön. Azt gondolom, hogy ma már azok a számítástechnikai programok, amelyek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök mögött meghúzódnak, kezdik beintegrálni az ilyen követelményeket is és ez megint csak jó, mert a még optimálisabb felhasználást eredményezhetik.
Amit a munkahelyteremtő beruházások mellett elmondanék még, az az, hogy szerintem ott érdemes a peremfeltételek tekintetében végiggondolni azt, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek viszonylatában lehet-e jó értelemben felpuhítani a feltételrendszert az egyébkénti utolérhetőség tekintetében.
És az utolsó mondatom az, amit kérdésként is megfogalmazok főigazgató úr felé, hogy én hosszú éveken keresztül mindig azt mondom, hogy meggyőződésem szerint a pénzek, a források felhasználásának a leghatékonyabb módja a decentralizáción keresztül valósulhat meg. Járhatónak tartja-e főigazgató úr azt az utat, hogy a Decentralizált Foglalkoztatási Alapban lévő forrásoknak a folyamatos, tényleges növelését igénylik? Jó-e az a gondolkodás, hogy a regionális munkaügyi központok, minél nagyobb mértékben decentralizált forrásokkal bírjanak? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót válaszadásra.
PIRISI KÁROLY (Állami Foglalkoztatási Szolgálat): Köszönöm szépen. Hogyan lehet növelni a részesedést a munkaerőpiacon? Alapvetően két útja van, az egyik az, hogy a mi szolgáltatásainkat megpróbáljuk XXI. századira emelni. Ennek háromféle lehetősége van: az egyik az internet, ahol októberre át tudjuk adni azokat a programokat, amik a HEFOP 1.2-ben mint célkitűzés, az integrált informatikai rendszer bevezetéséhez ki voltak mondva, mint szükségletek. Ez 34 különféle program, ezeket most nem mondanám el. Az első lépést már sikerült bevezetni, az egységes adatbázis és az ehhez kapcsolódó legfontosabb lekérdezések már működnek. Októberre fog működni a többi 34 funkció is, amivel ha a munkaerő-piaci részesedést nézzük, itt az önéletrajzírás, illetve a munkáltatók igénybejelentése elektronikus úton az egyik alapvető dolog. Nyolc évvel ezelőtt vezették be Svédországban, most az igénybejelentés 95 százaléka elektronikus úton folyik Svédországban. Tudjuk, hogy az egy másik ország, de szerintem a tendencia Magyarországon majdnem ilyen gyors lesz. Az az egyik. A másik, a callcenternek a megvalósítása, ez a középtávú terveinkben szerepel. Egy külön callcentert kell csinálni arra, hogy a telefonos ügyfélszolgálatot, mint a lehető leghosszabb ideig szolgáltatást tudjunk nyújtani. A harmadik pedig a személyes kontaktus az ügyfelekkel. Ez a három formája van annak, amivel lehet a szolgáltatás oldaláról bővíteni az ügyfeleink számát! Az elérhetőségeinket, illetve a személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani és ez a kettő együtt eredményezhet növekedést.
Ennek a másik lába a forráslába, a pénz, erről is kell beszélni. Minél többet decentralizálunk, minél jobban figyelembe vesszük azokat a mutatókat, ami a hátrányt is jelenti, annál több erőforrást tudunk oda összpontosítani a támogatott elhelyezéshez és a lehetőség megteremtésével az ügyfeleink számára minél több erőforrást tudunk erre fordítani. Tehát erre a kérdésre az a válaszom, hogy minél több forrást kell decentralizálni és a lehető legtöbb eszközt kell helyi szinten elkölteni. És ráadásul most már egyre bonyolultabb a dolog, mert egy csomó uniós forrás van, nemcsak egy, tehát ezeket koordináltan kell biztosítani és az összes uniós forrásnál a decentralizálást 100 százalékban, ahol ennek értelme van, megpróbáljuk megvalósítani. Egységes elszámolások mellett, egységes statisztika mellett és egységes monitorozás mellett, ami azt jelenti, hogy a decentralizált foglalkoztatási alaprészben is az uniós standard-eket fogjuk alkalmazni a jövő évtől kezdve. Azért, hogy egy ügyintéző ne érezze azt, hogy melyik forrásból származik a pénz, minden forrás azonos technikával, eljárási renddel kerüljön elköltésre és a lehető legnagyobb arányban helybeni döntés alapján. Ez a hogyan lehet növelni a részesedésünket. A részesedésünk szép lassan nő. Becslések szerint a 4-5 százalék az utóbbi években emelkedett. Ha ezeket az előbb említett technikai dolgokat meg tudjuk oldani, ezek ütemszerűen fognak működni, akkor az a cél, hogy a 40 százalékos részesedést a forgalomban elérjük, amit az unió kitűz számunkra és a modernizálásnak ez az egyik fő célja, hogy ezt a számot elérjük. Biztos vagyok benne, hogy ezt el tudjuk érni.
Az AM-könyvre volt egy kérdés. Ahogy látszik a számokból is, jelentősen növekedett a számuk. Egyébként ez egy európai uniós trend, világtendencia is egyébként, hogy az atipikus foglalkoztatási formák részaránya értelemszerűen nő a foglalkoztatáson belül. Ehhez, ha akarjuk, ha nem, hozzá kell szoknunk. De ugyanezt említhetném a távmunkavégzésnél és így tovább, a különféle rugalmas foglalkoztási formákat. Tehát ennek a részaránya nő az unióban és az uniós statisztikák szerint a növekedés igen jelentős része, például a 15-ökben az atipikus foglalkoztatási formákon keresztül valósult meg. Természetesen a statisztikai módszerek megfelelően mérik.
Gondolom, hosszabb és rövidebb távon az AM-könyv felvételét mindig újra kell gondolni, ez folyamatos modernizálása a dolgoknak.
A képzések és a keresetpótló juttatásra szerintem a képviselő úr válaszolt, itt szakmai vita és beszélgetés is folyik erről, valószínű, olyan irányban lehetne elmozdulni, hogy itt differenciálni kell. Mert az az elv, hogy valaki főállásban tanul egy intenzív képzésben és ha hátrányos helyzetű és olyan szakmában tanul, ami nagyon kurrens, akkor valószínű meg kell teremteni az államnak a feltételét, hogy tényleg el tudjon menni, mert ez a másik oldala a dolognak, hogy sok képzés azért nem valósult meg, mert a részvevők anyagi helyzete, szociális helyzete ezt nem tette lehetővé. A másik oldalon lehet, hogy differenciáltabban kell ezt az eszközt alkalmazni. A monitorozást EU-s standard-ek alapján próbáljuk. Itt is sokféle képet lehet látni. Vannak olyan megyék, amelyek a képzéseknél például egyéves monitort is csinálnak és lehet látni, hogy az elhelyezkedési arány jóval nagyobb, mint hat hónap múlva. Ez egyrészről nem lehet pénzkérdés, hogy minél nagyobb számban monitorozzunk, a másik része pedig az, hogy a visszaigazolások számát próbáljuk növelni, hogy pontosabbak legyenek a monitorozási számok. Egyébként az uniós standard-ek nagyon kemény monitorozást írnak elő számunkra.
A munkaerőigény bejelentése jogszabályban. Kell-e erre jogszabály? Tudomásom szerint sehol Európában nincs ilyen, hogy kötelező munkaerőigény-bejelentés szankcióval. Törvényben előírt kötelezettség van, de szankció sehol nincs Európában. Ez valószínű nem véletlen gyakorlat. Inkább a másik oldalát kell szerintem nekünk erősíteni, azt, hogy szeressen jobban minket és érdemes legyen hozzánk bevezetni. A magán-munkaközvetítői sikeres állásközvetítéshez képest a mienk egy nagyságrenddel nagyobb. Az persze igaz, hogy ezzel nem lehetünk elégedettek, mert a munkahelykeresők nagy része természetesen baráti alapon stb. keres állást és éppen az a nagyon fontos feladatunk, hogy szakszerű feladatokat adjunk nekik és ne olyan helyre menjenek és ne olyan szakmát tanuljanak, ha továbbtanulnak a felnőttképzésben, amit a barát mond, hanem azt, amit a szakma is alá tud támasztani.
Nagyon köszönöm a lehetőséget.
ELNÖK: Főigazgató úr! Méltányoljuk a napirendben való részvételét. De természetesen a szakbizottság nemcsak a kötelezően számára előírt jogszabályalkotásból fakadó munkát, hanem ilyen értelemben a szakmai konzultációkat is preferálja, ennek jegyében került sor az ÁFSZ tájékoztatójára. Köszönjük szépen. Láthatóvá vált az, hogy a bizottságon belül vannak nagyon komoly szakmai orientáltságok és én ezt nagyon helyénvalónak látom. Ezzel ezt a napirendet lezártam. Köszönöm főigazgató úr.
Egyebek alatt két dolgot tennénk. Az első, hogy jelezném, hogy csütörtökön fél 10-kor bizottsági ülést tartunk és elsősorban módosító indítványokról fogunk szavazni.
Át fogjuk vizsgálni a fennmaradó néhány hétben a bizottság munkatervét és látván, hogy a parlamenti munka, jogszabályalkotás milyen plusz terheket jelent, elsősorban azokat a napirendeket fogjuk megtárgyalni és azokat lehetőség szerint minél jobban összerendezetten, ami most a jogalkotásból fakadó. A tájékoztató napirendeket át fogjuk terelni őszre.
A harmadik: a bizottság szakértője egyéni képességeket is csillogtatva az elmúlt néhány alkalomról több fényképet készített, amiket most az ülés végén szeretne megmutatni. (A bizottság tanácsadója levetíti a kihelyezett üléseken készített fényképeket.)
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 25 perc.)
|
|
Simon Gábor |
Jegyzőkönyvvezető: Lajtai Szilvia