FMB-6/2008.
(FMB-66/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
2008. március 31-én, hétfőn 09.30 órakor
a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Elnöki bevezető, szavazás a napirendről *
A "Magyarország Holnap" nemzeti reform kerekasztalok: A nyugdíj és időskor kerekasztal tájékoztatója. Előadó: Holtzer Péter, a nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke *
Holtzer Péter szóbeli kiegészítője *
A "Magyarország Holnap" nemzeti reform kerekasztalok: az oktatás és gyermekesély kerekasztal tájékoztatója. Előadó: Fazekas Károly, az oktatás és gyermekesély kerekasztal elnöke *
Fazekas Károly szóbeli kiegészítője *
1. A "Magyarország Holnap" nemzeti reform kerekasztalok: a nyugdíj és időskor kerekasztal tájékoztatója. Előadó: Holtzer Péter, a nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke
2. A "Magyarország Holnap" nemzeti reform kerekasztalok: az oktatás és gyermekesély kerekasztal tájékoztatója. Előadó: Fazekas Károly, az oktatás és gyermekesély kerekasztal elnöke
3. Egyebek
Az ülés résztvevői
Elnököl: Gúr Nándor (MSZP), a bizottság elnöke
Bernáth Ildikó (Fidesz) alelnök
Filló Pál (MSZP) alelnök
Dr. Bóth János (MSZP)
Kiss Ferenc (MSZP)
Nagy László (MSZP)
Rákóczy Attila (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Vécsi István (MSZP)
Dr. Czira Szabolcs (Fidesz)
Czomba Sándor (Fidesz)
Kontur Pál (Fidesz)
Nagy István (Fidesz)
Wittner Mária (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Vécsi István (MSZP) megérkezéséig Filló Pálnak (MSZP)
Dr. Vojnik Mária (MSZP) Kiss Ferencnek (MSZP)
Geberle Erzsébet (SZDSZ) Gúr Nándornak (MSZP)
Molnár Oszkár (Fidesz) Czomba Sándornak (Fidesz)
Rácz István (Fidesz) Kontur Pálnak (Fidesz)
Holtzer Péter elnök (nyugdíj és időskor szakmai kerekasztal)
Dr. Fazekas Károly elnök (oktatás és gyermekesély kerekasztal)
Varga Júlia docens (oktatás és gyermekesély kerekasztal)
Lannert Judit főmunkatárs (oktatás és gyermekesély kerekasztal)
Varga Ágnes főosztályvezető-helyettes (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Megjelent:
Végh Szabolcs titkár (nyugdíj és időskor szakmai kerekasztal)
Balogh Sarolta (nyugdíj és időskor szakmai kerekasztal)
Gulyásné dr. Kovács Erzsébet főosztályvezető-helyettes (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Köllő János tudományos főmunkatárs (oktatás és gyermekesély kerekasztal)
(Az ülés kezdetének időpontja: 09 óra 33 perc)
Elnöki bevezető, szavazás a napirendről
GÚR NÁNDOR (MSZP), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek. Köszöntöm a bizottság tagjait, meghívott vendégeinket. A jelenléti ív alapján a bizottságunk a helyettesítéseket is figyelembe véve határozatképes.
A napirendi javaslatot előzetesen elektronikus megküldtük a képviselőknek. Három napirendi pontra tettem javaslatot. Kérdezem a képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e. (Szavazás.) Igen. Köszönöm szépen, a bizottság egyhangúlag elfogadta. Alelnök asszonnyal és az alelnök úrral abban egyeztem meg, hogy nagyjából egy óra alatt szeretnénk a meghallgatásokra sort keríteni. E szerint kérem az előterjesztőket is, hogy próbáljunk a legfontosabb dolgok kiegészítésére hagyatkozni, mivel elektronikus úton már előre megkaptuk az írásos anyagot.
Tisztelt Bizottság! Ezt követően megadom a szót Holtzer Péter elnök úrnak.
Holtzer Péter szóbeli kiegészítője
HOLTZER PÉTER elnök (nyugdíj és időskor szakmai kerekasztal): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Igyekszem 10-15 percben összefoglalni azt a rövid anyagot, amit önök meg is kaptak. Gyakorlatilag az a legérdekesebb ebből az anyagból, hogy igazából mit is csinál a mi kerekasztalunk, hol tart a munkája és mi az, ami még hátra van. A három kerekasztal egy éve indult, tavaly februárban volt a nyitó konferencia. Azt lehet mondani tehát, hogy eltelt egy év. A három kerekasztal eléggé különböző tempóban halad a maga természete szerint. A gazdasági kerekasztal már jó néhány javaslatot letett korábban az asztalra, az oktatási éppen most készül a javaslatait véglegesíteni, és a nyugdíj kerekasztal az, amelyiknek a legtöbb idő szükséges a munkájához. Amikor tavaly február elején volt a "Magyarország holnap" nyitókonferencia, ott a miniszterelnök úr is elmondta, hogy a nyugdíjas téma az szerinte is, amire a legtöbb időt és gondolkodást kell hagyni és ez az a munka, ami akár évekig is eltarthat. Én most azt tudom mondani, hogy egy év eltelt a munkánkból és azt gondolom, hogy kb. az idei év második fele, vége lesz az a pont, anikor érdemben mi is el tudunk kezdeni javaslatokról beszélni és utána még sok minden hátravan.
Összefoglaltam néhány pontban, hogy mi a célja a nyugdíj kerekasztalnak. Azt az értelmezést világossá kell tenni, hogy a mi feladatunk a hosszú távú stratégiai, paradigmatikus reformkérdések, amelyek nem arról szólnak, hogy egyik évről a másikra mit kell módosítani rendeletekben, hanem arról, hogy a következő évtizedek nyugdíjrendszeréről mit lehet gondolni Magyarországon. Mik lehetnek azok a változatok, amik elképzelhetőek a magyar társadalom és gazdaság számára és mik, amik kevésbé. Tehát nekünk a hosszú távú kérdések a feladataink, ez jelenti azt, hogy ne lenne egy, most már egyre jobban működő munkakapcsolatunk az államigazgatással, a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal, a Pénzügyminisztériummal.
Mondom még egyszer: stratégiai, hosszú távú feladatunk van, azonosítani kell a problémákat és meg kell próbálni erre minél értelmesebb megoldási javaslatokat tenni. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen nem történt a múltban, mert ott volt az 1997-es nyugdíjreform is és vannak folyamatosan mindenféle gondolkodások arról, hogy mit lehetne tenni. Mi most arra próbálunk törekedni, hogy minden eddiginél szélesebb körűen és komplexebben kezeljük ezeket a kérdéseket.
Ebből következik rögtön az is, hogy ami többek között újszerű a mi munkánkban, az az, hogy nem egyféle lehetséges modellt próbálunk megvizsgálni, hogy abból mi következik. Az 1997-es nyugdíjreform is arról szólt, hogy volt egy megtervezett modell és arra történtek mindenféle előreszámítások részben a Pénzügyminisztérium, részben a Magyar Nemzeti Bank részéről. A mi feladatunk most az, hogy több ilyen verziót vegyünk, több ilyen verziónak próbáljuk valamilyen alapon a hatásvizsgálatát elvégezni és ha nem is jó szó, de legalább valamilyen alapon összehasonlítani, hogy melyikből mi következik, mondom még egyszer, részben gazdasági, részben társadalmi szempontokból. Tehát ez egy rendkívül komplex munka, amit végzünk.
Most nem szeretném az időt azzal rabolni, hogy hogy is néz ki a magyar nyugdíjrendszerünk, erről órákat lehetne beszélgetni. Az, hogy miért vagyunk ide meghívva, az szerintem rendkívül egyszerűen megfogalmazható: mind a két téma olyan, ami rendkívül sok szálon összefügg a foglalkoztatással. Értelemszerű, hogy nyugdíjrendszert sem tudunk igazán jól tervezni addig, amíg például nincs egy viszonylag világos képünk arról, hogy hogy fog alakulni az országban a következő években, évtizedekben a gazdaság, az aktivitás, a foglalkoztatás. A kettő rendkívül szorosan összefügg, ezt ma is látjuk. Éppen néhány hete keltett kisebb viharokat egy újságcikk, ami arról szólt, hogy több százezren kezdenek kiszorulni a nyugdíjrendszerből egyszerűen amiatt, mert nem igazán vesznek részt a formális gazdaságban, az alkalmazottak között. És ez valószínűleg olyan probléma lesz, ami velünk marad a következő évtizedekben vagy legalábbis években.
Röviden arról, hogy hol tartunk ma. Igazából azok a fő lehetséges paradigmatikus reformirányok, amik egyáltalán szóba jöhetnek, nagyjából végigtárgyalásra kerültek. Ez nem azt jelenti, hogy minden az utolsó pillanatig le van tisztázva és nem azt jelenti, hogy ebben egyetértés lenne a kerekasztal tagjai között, mert azt gondolom, hogy nem is lesz, de mindenesetre ezek kezdenek nagyjából letisztázódni. Az ősz folyamán tartottunk direkt erre a célra egy kétnapos vidéki elvonulást, ahol gyakorlatilag csak ezzel foglalkoztunk. És most már ez kezd összeállni.
A másik, hogy azt gondolom, rendkívül fontos és egyedülálló, hogy az állami hatóságoktól, tehát az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól, illetve a PSZÁF-tól olyan méretű és tartalmi adatbázisokhoz sikerült jutnia a kerekasztalnak - és sikerült ezeken egy nagyon alapos szűrést végrehajtani, illetve a két adatállomány összekapcsolását végezni -, amire eddig nem volt példa. Ez több millió embert érint, több millió ember foglalkoztatási és nyugdíjadatait érinti. Azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatban nagyon sok fontos dolognak a végére tudunk majd jutni, olyanokra, amire eddig csak kísérletek voltak. Itt ül a körünkben Köllő János, aki ezzel rendkívül sokat foglalkozik és egyébként az oktatás kerekasztalnak a tagja, de nekünk is besegít ezekben a kérdésekben, hogy itt a foglalkoztatás és a nyugdíj hogy ér össze és mit lehet ezekkel a nagy adatbázisokkal kezdeni.
Folyamatban van még egy nagyon fontos projektünk, amibe a KSH is becsatlakozott és a KSH-munkafelvétellel együtt próbálunk még további kutatómunkát végezni, és ennek is hatása lesz a munka pontosságára. Ahogy említettem a bevezető mondataimban, mi még nem tartunk ott, mint az oktatás kerekasztal, amelyik rövidesen le fog tenni egy zöld könyvet, viszont mi is a következő hetekben készen leszünk egy első jelentéssel, ami még távol van attól, hogy egy végleges jelentés legyen, de egy olyan jelentés, amelyik összefoglalja az eddigi munkát, az eredményeket és kitér arra, hogy mi van még hátra. Én azt remélem, hogy ez néhány héten belül elérhető lesz és ide a bizottsághoz is el fogjuk juttatni. És ahogy szintén említettem, azt gondolom, hogy a végleges jelentésünk az év vége felé állhat össze.
Szintén nem akarnám nagyon rabolni az időt azzal, hogy túl sok részletkérdésbe belemegyek ezekkel a paradigmatikus reformokkal kapcsolatban, csak egy-két fontos dolgot szeretnék kiemelni, amit talán érdemes megemlíteni, amikor a nyugdíjreform-kérdések előtérbe kerülnek. Ezeknek az első számú kérdése, hogy mit tekintünk az állami nyugdíjrendszerek fő prioritásának. Azt tekintjük-e, hogy ezt a végletes időskori szegénységet, hogy senki ne lehessen végletesen szegény idős korára, ezt enyhítse a nyugdíjrendszer vagy azt, hogy az életpályánk során a jövedelmeinket simítsuk, tehát aktív korunkban, mikor még van jövedelmünk, dolgozunk, azoknak egy részét az állam gyakorlatilag kényszerítse, hogy félretegyük időkorunkra. Ez a két fő feladata lehet egy állami nyugdíjrendszernek, és a nyugdíjrendszerek attól különböznek a világban, hogy melyiket mennyire tekinti prioritásnak: mind a kettőt, inkább az egyiket, inkább a másikat. Értelemszerűen a hazai vitákban is inkább ezek kerülnek előtérbe.
Akik azt mondják, hogy egy nagy állami rendszerre van szükség, azok azt is gondolják, hogy mondjuk az állampolgárok bölcsességére kevésbé lehet azt bízni, hogy ők félretegyenek idős napjaikra, ezért kényszeríteni kell őket mindenféle formális rendszerekbe. Például azok, akik abban gondolkodnak - és erről is lehet már több helyen olvasni, érdemes lenne róla elgondolkodni -, hogy érdemes lenne az állampolgári nyugdíj bevezetése. Ők azt mondják, hogy a nyugdíjrendszernek feladata az, hogy ez a végletes időskori szegénység ne következzen be még akkor sem, ha egyik polgár többet, a másik kevesebbet tett ennek érdekében. Tehát ilyen típusú kérdéseket kell végiggondolni, mert megoszlanak a vélemények. Talán ebből is látszik, hogy a kerekasztalnak nem lesz egy javaslata a végén, valószínűleg le fogunk tenni 3-4 lehetséges forgatókönyvet, amiben különböző értékek kerülnek előtérbe: inkább az öngondoskodás vagy inkább az állami gondoskodás és ehhez hasonló kérdések. És ezek alapján nem a kerekasztalnak lesz feladata a döntés, értelemszerűen a kerekasztalnak erre nincs is kompetenciája.
Azt tudni kell azért, hogy semmiképp nem leszünk képesek arra és ezt nem is lehet várni, hogy egy hatalmas, mindenre kiterjedő komplex világmodellt megalkosson a kerekasztal. Tehát egy olyan modellt - bármennyire is szeretnénk - amiben az összes tényező, ami a nyugdíjjal összefügg, oktatás, foglalkoztatás, egészségügy belekerüljön, ilyet nem fogunk tudni megalkotni. Ilyen bonyolult áttételekről vannak gondolataink, de teljes képtelenség egy nagy modellben együtt kezelni. Ezért ameddig el fogunk tudni menni ebben a társadalmi és gazdasági hatásvizsgálati munkában, az nyilván ennek egy részét fogja lefedni, egy másik részéről pedig mindenféle verbális gondolataink lesznek, amit le fogunk írni, de nem fogjuk tudni beépíteni a modellbe. Nagyon fontos, hogy ezt értsük.
Számtalan más dologgal is foglalkozik a kerekasztal, de az idő rövidsége miatt csak erre a társadalmi és gazdasági hatásvizsgálatra tértem ki, de értelemszerűen nagyon sok más olyan részletkérdés van, amit végig kell néznünk. Ha eltekintünk a nagyrendszertől és csak a tőkésített nyugdíjpénztári részt tekintjük, szintén újságolvasói szinten sokat lehet tudni arról, hogy ma már problémák vannak a járadékszolgáltatással, problémák lehetnek a pénztári formákkal, ezekről gondolkodik a kerekasztal, gondolkodik a nyugdíj és az adózás összefüggésein. Sokféleképpen meg lehet oldani ezeket a kérdéseket, de ma nem nagyon jól vannak szabályozva.
Van olyan feladatunk is, ami a nevünkből is fakad, számos olyan kérdés van, ami nem annyira szorosan magával a nyugdíjjal függ össze, hanem azzal is, hogy az időskor mindenféle egyéb kérdései is napirenden vannak. Ezzel kapcsolatban az Idősügyi Tanáccsal most elkezdtünk egy együttműködést, mert nyilvánvalóan jól ki tudjuk egészíteni egymás munkáját.
Az utolsó, amit megemlítenék, hogy egy olyan típusú nyugdíjpolitikai intézményben is gondolkodunk, amelyik hosszú távon ott van a döntéshozatali folyamatokban és részben tanácsokkal próbálja segíteni a hosszú távú tervezést, részben pedig arra próbál odafigyelni, hogy a mindenféle rövidebb távú intézkedéseknek ne legyenek hosszú távú hatásai, akár pénzügyi, akár egyéb hatásai. Tehát, hogy egy ilyen típusú intézményt el lehetne-e helyezni a hazai döntéshozatali folyamatban, erről is vannak elképzeléseink.
És valóban egy utolsó megjegyzés, amit üzenetként szeretnék majd itthagyni. Amikor nyugdíjreformokat látunk a világban, azt látjuk, hogy csak akkor születnek meg sikeres nyugdíjreformok, ha arra elég időt hagyunk, elég időt a vitákra, a konszenzusteremtésre, arra, hogy ez tényleg ne egy olyan - mondjuk - reformkísérlet legyen, amit egy kormánytöbbség erőltet át. Azt kell mondjam, hogy a '97-es reform, aminek egyébként én személy szerint az alapelvével egyetértek, jól látszik, hogy nem volt egy sikerült reform. Nem alakult ki a konszenzus 1997-ben egyrészt, másrészt a társadalommal sem lett igazából egyeztetve és azt gondolom, hogy ezt a hibát nem kéne megismételni. Gyakorlatilag a klasszikus, jól sikerült nyugdíjreform-folyamat a világban, amire sokan szoktak hivatkozni, az a svéd nyugdíjreform volt. A svéd reform több, mint tíz évet vett igénybe, hogy végül is egy 90 százalék fölötti konszenzussal elfogadják a parlamenti pártok nyolc évvel ezelőtt és azóta sem bántotta senki. Tehát ilyesmi az ideális modell, ebből a szempontból az én privát véleményem az, hogy nem biztos, hogy ebben a ciklusban még nagyon komolyan ilyen paradigmatikus nyugdíjreformmal szabad és kell foglalkozni, mert nyilvánvalóan egyre kevesebb az idő az ilyen kiérlelt munkákra. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ki kíván szólni?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszöntöm a kedves megjelent vendégeket. A foglalkoztatás és a nyugdíjreform között nyilvánvalóan nagyon szoros összefüggés van és az is nyilvánvaló, hogy meglehetősen súlyos a helyzet. Semmi másra nem gondolunk, mint arra, hogy ma Magyarországon a hivatalosan foglalkoztatottak száma 3,8-3,9 millió között mozog és ha azt is figyelembe vesszük, hogy ebből a különböző rendelkezésünkre álló adatok szerint kb. 1-1,5 millió ember van bejelentve minimálbéren, akkor bizony erősen elgondolkodtató, hogy mi lesz a későbbiekben. Legfőképpen azokkal, akik minimálbéren vannak bejelentve, és azokkal, akik egyáltalán nincsenek bejelentve, illetve azokkal, akik egyáltalán nem is dolgoznak. Ez egy olyan súlyos problémát fog a társadalomra hárítani, amire érdeklődéssel várom, hogy önök milyen javaslatokat tudnak letenni, mert ez elég tragikus képet fest.
Említette ön, hogy olyan széles adatbázissal tudnak dolgozni, amire eddig nem volt példa, és azt kérdezném, hogy a minimálbérre bejelentett emberek korcsoportjára van-e adatuk, hogy milyen létszámban várható, hogy elérik az éppen aktuális nyugdíjkorhatárt. A másik kérdés pedig: arra nézve készültek-e előzetes vizsgálatok vagy rendelkeznek-e olyan adatokkal, hogy mi történik akkor, hogy ha a forintot felváltja az euró. Előbb-utóbb ez is bekövetkezik. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Egyéb kérdés? (Nincs jelentkező.) Akkor visszaadom a szót elnök úrnak.
HOLTZER PÉTER elnök (nyugdíj és időskor szakmai kerekasztal): Köszönöm. Én azt gondolom, hogy ilyen adatok rendelkezésre állhatnak, de én most nem tudok számot mondani. Azt tudom, ami ezzel a kérdéssel részben összefüggésben a legutolsó olvasható anyag, amit az általam már hivatkozott Köllő János és Augusztinovits Mária írt meg tavaly nyáron a Közgazdasági Szemlében. Amelyben ők ugyan nem a minimálbéreseket vizsgálják, hanem mindezeket, akik gyakorlatilag az elmúlt 15-20 évben praktikusan kiszorultak a formális foglalkoztatás keretei közül és ez a tanulmány annyit állapít meg, hogy a következő 15 éven belül 4-500 ezer emberre taksálják azokat, akiknek a mai formális szabályok alapján praktikusan nem lenne nyugdíjuk. És ez az a tanulmány, amit néhány héttel ezelőtt lehivatkozott a Népszabadság és aztán abból kisebb vita is kerekedett. Azt gondolom, hogy az a meglehetősen nagy adatállomány, ami most rendelkezésünkre áll, plusz ez a KSH-ONYF közös projekt, aminek éppen a vége felé járunk, pont ilyeneket fog lehetővé tenni, hogy egy kicsit pontosabban lássuk, hogy az hány százezer és az 15 éven belül hogy alakul. Azt azért hadd hangsúlyozzam, hogy egy fontos megállapítás az is, hogy a nyugdíjrendszer önmagában az ilyen problémákat nem tudja orvosolni. Tehát a nyugdíjrendszernek nem lehet az a feladata, hogy foglalkoztatási problémákat orvosoljon, azt nyilvánvalóan a gazdaság más pontjain kellene nagyon rendbe tenni, ezzel mélyen egyetértek. A nyugdíjrendszer vagy -reform olyanokon tud gondolkodni, hogy ha ez a helyzet fennmarad, akkor pl. mit kezdünk ezzel a több százezer emberrel. És erre utaltam egy félmondatomban, pl. azzal, hogy akarunk-e állampolgári jogon mindenkinek egy alapnyugdíjat adni azzal a megközelítéssel, hogy nagyon sokan kiszorulnak a rendszerből. Jól tudjuk, hogy ezeknek az embereknek egy része tehet róla, egy másik része nem tehet róla. Hogy ezt meg tudjuk-e mérni, meg tudjuk-e különböztetni az egyiket a másiktól, hogy mekkora lenne az bürokrácia, adminisztráció, amivel megpróbálnánk a két csoportot elkülöníteni egymástól, és hogy szabad-e kvázi mindenkinek adni egy nagyon alacsony állampolgári alapnyugdíjat, erről rendkívül megoszlanak a vélemények a szakmában. De mondom még egyszer: a nyugdíjrendszer önmagában ezt nem tudja helyretenni. A papírban, amit elküldtem, volt egy olyan állítás is, hogy az aktív életpálya során kialakult egyenlőtlenségeket a nyugdíjrendszer nem tudja megváltoztatni és ezt nagyon komolyan gondolom.
A másik kérdésre, hogy ha majd egyszer lesz euró ebben az országban, akkor mi történik, ezt a kérdést fel szokták tenni, de én személy szerint nem gondolom, hogy ez ennyire bonyolult kérdés lenne. Ugyanúgy, mint mindenünk, ami van, akár eszközünk, akár forrásunk, ha úgy tetszik, tehát a befektetéseink, a kölcsöneink, a hitelünk, minden, ami van, egy valamilyen árfolyamon át fog árazódni. Ez fog történni. Most az, hogy a mai árfolyamhoz képest ez hol lesz, ezt senki nem tudja, hogy ez mikor lesz, azt senki nem tudja. Én ezen már töprengtem korábban és megmondom őszintén, nem találtam olyat, hogy ezen a nyugdíjrendszer szempontjából hogyan és miként kéne külön gondolkozni. Azt gondolom, hogy ez egy általános kérdés. Ha arra irányult a kérdés, hogy mi történne akkor, ha a mainál jóval gyengébb árfolyamon mennénk be az euróba és akkor mi történik a nyugdíjakkal, nem tudom, hogy azzal mit lenne szabad csinálni úgy egyáltalán. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nyilván a feltett kérdésben is megvan az a fajta indíttatás, hogy a bizonytalansági faktor ott van az ügyek mögött, tehát erre biztos korrekt választ nehéz adni, ez egyértelmű. Talán, ha szabad egy gondolattal összefoglalni, azt kérném elnök úrtól és nyilván a kerekasztal többi tagjától is, hogy abban a fázisban, amikor a közeljövő történésén, az első jelentésen túl vannak, majd a távolabbi, összegző jövőkép formálását, a végleges jelentés előkészítését teszik a 2008-as év végére, akkor legyen módja a bizottságnak, hogy újra rátekinthessen ezekre a kérdéskörökre, mert úgy hiszem, úgy gondolom, hogy mindegyikünk szemszögéből nézve fontos, hogy lássuk a munka előrehaladtát.
Megtisztelő volt a jelenlétük és az álláspontjuk rögzítése. Köszönöm szépen, hogy elfogadták az invitálásunkat. Munkatársainkkal együtt jó munkát kívánunk önöknek. Szép napot!
Mielőtt áttérnék a második napirendi pontra, beolvasom a helyettesítéseket. 9 óra 55 perckor megérkezett Vécsi István, addig őt Filló Pál helyettesítette. Dr. Vojnik Máriát Kiss Ferenc, Geberle Erzsébet jó magam, Molnár Oszkárt Czomba Sándor, Rácz Istvánt pedig Kontur Pál helyettesíti.
Ezt követően rátérünk a második napirendi pontunkra. Köszöntöm a megjelent vendégeket. Meg is adom a szót Fazekas elnök úrnak.
Fazekas Károly szóbeli kiegészítője
FAZEKAS KÁROLY elnök (oktatás és gyermekesély kerekasztal): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Mindenekelőtt megköszönöm a meghívást, hogy lehetőségem van ismertetni a kerekasztal elmúlt egy évének munkáját.
A kerekasztal, amikor megalakult alapvetően a bizottság munkájához nagyon szorosan kapcsolódó probléma felvetésével kezdte meg a munkáját. Ez a probléma az volt, hogy hogyan orvosolható, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a magyar iskolarendszer ne úgy működjön, hogy az iskolarendszerből kilépő tanulók 20-25 százaléka olyan ismerethiánnyal kezdi el az életpályáját, amely gyakorlatilag arra predesztinálja, hogy egész életében ne legyen biztos, stabil, jól fizető állása. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy elfogadhatatlan és elviselhetetlen helyzet és meg kellett vizsgálnunk, hogy mi ennek az oka. A kerekasztalnak az egyik alapvető célja annak feltárása volt, hogy mi okozza a magyar oktatási rendszernek ezt az eredménytelenségét és mit kell tennünk annak érdekében, hogy a helyzet jelentős mértékben javuljon. És abban a hitben kezdtük el a munkánkat, hogy van lehetőség a cselekvésre. Amikor a munkát elkezdtük, a kerekasztal megvitatott egy indító tézist, amely elővezette a problémát és körülbelül felvázolta, hogy milyen irányba kellene mozogni. Az első vitaülésünkön azt jártuk körül, hogy nagyjából konszenzus alakítható ki a szakértők között a tekintetben, hogy milyen irányba kell elmozdulni és mi a legnagyobb baj. És elmondhatom azt, hogy amikor elindultunk, megvolt a konszenzus a kerekasztal tagjai között.
Nagyon fontos volt, hogy úgy végezzük a munkánkat, hogy lehetőség szerint prekoncepcióktól függetlenül és szigorúan a feltárt tények elemzésére támaszkodva fogalmazzuk meg a következtetéseinket, ezért nagyon színes a kerekasztal összetétele, gyakorló pedagógusok, tanárok, egyetemi tanárok mellett elemző közgazdászok, oktatás-gazdaságtannal foglalkozó közgazdászok, szakszervezeti képviselők foglalnak helyet a kerekasztal tagjai, szakértői között.
Nagyon fontos volt, hogy a nyilvánosság keretei között végezzük a munkánkat. Minden ülésünkről szó szerinti jegyzőkönyv készült, minden ülésünkről emlékeztető készül és minden anyag elérhető az interneten. Hogy mennyire aktuális a probléma, ezt egyetlen dologgal szeretném érzékeltetni. Tegnap adta ki az OECD a magyarországi reformok helyzetéről a jelentését, még nincs 24 órája, hogy kijött és ez külön fejezetben foglalkozik a magyar oktatási reform, az oktatás szervezetével. Érdemes elolvasni, hogy milyen megállapításai vannak az OECD-nek a magyar közoktatással kapcsolatban. Nem is annyira azzal, hogy milyen a színvonala, a tudásszintje a PISA-felvételekben a magyar tanulóknak, hanem abban a vonatkozásban fogalmaz meg alapvető kritikát a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban, hogy rendkívül nagyok az eltérések az iskolák között, a tekintetben, hogy a magyar iskolarendszer mennyire képes kompenzálni az iskolába járók egy részének nagyon súlyos társadalmi, gazdasági, szociális hátrányait.
Van egy táblázat, amely azt sorolja fel, hogy hogyan értékelik az OECD-országokban és hány országban van különböző teljesítményértékelési visszacsatolási rendszer az iskolarendszerben és hol áll Magyarország ebben a tekintetben. Ezen belül egy külön pont az, hogy milyen információk érhetők el a fenntartók, az önkormányzatok, a szülők számára arról, hogy hogy működik az iskola, milyen eredményeket ér el. Egészen döbbenetesek az adatok, mert az OECD-országok döntő többségében működnek ilyen információs visszacsatolási rendszerek, mint Magyarországon a felsorolt területeken, hogy kik kapnak információt, milyen csoportok. Nincs ilyen terület, mindenhol egy x szerepel. Tehát nem működik Magyarországon egy jól működő visszacsatolási rendszer.
Amikor elkezdtük a munkánkat, úgy gondoltuk, először határozzuk meg azokat a legfontosabb feladatokat, ahol tenni kell. Hét ilyen nagy csoportot határoztunk meg és amikor tovább bontottuk, 12 beavatkozási területet határoztunk meg, ahol azt gondoltuk, hogy jól elhatárolható a problémakör. Gyorsan elmondom a feladatokat, hogy mik voltak. Biztosítani kell, hogy eséllyel tudják a tanulók kezdeni az iskolát és kompenzálni tudjuk a kisgyerekkori hátrányokat. A második: minden egyes tanulót a magyar közoktatási rendszernek el kell juttatni az alapvető készségek egy elvárható szintjére. Nem lehet belenyugodni abba, hogy a tanulók egy jelentős százaléka úgy végzi el az iskolát, hogy ezt nem éri el. Irányváltásra van szükség a szakképzésben, meg kell állítani a rendkívül súlyos középiskolai lemorzsolódás rendjét, a következményeit enyhíteni kell, meg kell újítani a magyar tanárképzést, átfogó tanulói, iskolai értékelési rendszert kell kialakítani és meg kell változtatni gyökeresen a magyar iskolafinanszírozás intézményi rendszerét. Át kell újra gondolni. Amikor ezt végig tekintettük, úgy gondoltuk, el kell kezdeni a munkát. 11 munkacsoport kezdte el a munkáját, később ezt kiegészítettük egy 12-kel. Ezt így gyorsan felsorolom, hogy lássák, milyen főbb területeken folyik a munka, a kora gyerekkori nevelés, kisiskoláskori fejlesztés, a közoktatás második szakasza, az érettségi vizsga, az esélyegyenlőség és a deszegregáció problémaköre, a sajátos nevelési igényű tanulók problémái, szakképzés, középiskolai lemorzsolódás, oktatástudomány fejlesztése, mérés, értékelés, elszámoltathatóság, tanárképzés, továbbképzés, az iskolai intézményrendszer és finanszírozása, a tanulói létszámcsökkentés költségvetési hatásainak elemzése és az oktatási fejlesztéshez, reformhoz kapcsolódó szükséges foglalkoztatáspolitikai eszközök elemzése.
Az elmúlt egy év során mindezekben a témákban elkészültek a vitaindító tanulmányok, ezt az oktatás kerekasztal alapvetően és kimerítően megvitatta, a vita anyaga is elérhető az interneten és az eredményeket konferenciákon, tájékoztatókon, vitaüléseken vitattuk meg még egy elég széles körben. Úgy láttuk, hogy október végén, november végén, hogy össze tudunk állítani decemberben egy olyan csomagot, amely nagyjából a legfontosabb javaslatainkat tartalmazza. Ez a decemberi javaslatcsomag, ami egy első változata a készülő zöld könyvnek, el is készült, nyilvános és természetesen ez is elérhető. Az a tervünk, hogy 2008 májusában készítjük el a javaslatcsomag egészét tartalmazó zöld könyv első változatát.
Még néhány szót szólnék, hogy milyen munkamódszerrel dolgoztunk annak érdekében, hogy valahogy egy irányba menjenek a dolgok és kivitelezhető javaslatokkal álljunk elő. Nagyon fontos volt, hogy mindent nem lehet egyszerre megoldani, tehát világosan kell látni, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat eredménye, a másik pedig, hogy prioritásokat kell felállítani.
A kerekasztal vitái során négy ilyen prioritás alakult ki. Mindenekelőtt a legfontosabb és ebben teljes egyetértés volt, a tanári szakma társadalmi presztízsének helyreállítása, emelése, a tanári kar minőségét javító intézkedések meghozatala. A kulcskérdés, a magyar oktatási reform kulcskérdése a tanár, a tanár minősége, annak a tananyagnak a minősége, a képességeknek, készségeknek a megléte vagy hiánya, amellyel meg tud birkózni az előtte álló feladatokkal.
A második ilyen prioritás a megtanító iskola feltételeinek a megteremtése. A feladatunk nem az, hogy leadjuk a tananyagot, aztán aki nem tud, azt megbuktassuk. Hanem az, hogy minden egyes tanulót, függetlenül attól, hogy milyen hátrányokkal érkezik az iskolába, el kell juttatni a magyar oktatási rendszernek az alapkészségek egy meghatározó szintjére.
Az első vitáknál már kiderült, hogy kulcskérdés a kora gyermekkori fejlesztések kérdése. Magyarországon a gyerekek igen jelentős része olyan lemaradással kezdi az iskolát, amit később már az iskolarendszer nem tud pótolni. Tehát egy nagy része a javaslatainknak a behozhatatlan iskolai lemaradások megelőzésére vonatkozik.
A negyedik ilyen prioritás az, hogy az oktatás fejlesztése, az iskolák támogatása, fejlesztése, az mindig visszacsatolások alapján történjen. Tehát meg kell mérni. Értékelni kell az iskolák teljesítményét és attól függően, hogy milyen támogatásra van szükségük az adott iskoláknak, kell kidolgozni és nyújtani számukra támogatási programokat.
Beszéltem már az időtávról, tehát tisztában vagyunk vele, hogy nem rövid az időtáv. Ezeket a javaslatainkat körülbelül 10-15 év alatt lehet úgy végrehajtani, hogy komolyan érezhetők legyenek az eredmények.
Az előttünk álló menetrend a következő. Szeretném, hogy 2008 április végén meg tudjuk vitatni a kézirat első változatát és elkészüljön májusra egy szerkesztett végső változat, amelyet be szeretnénk szakmai konferencián mutatni a szakmai közönségnek és a partnereinkkel folyamatosan meg szeretnénk vitatni.
Még egy dolgot szeretnék mondani és lenne még egy javaslatom. Nagyon sok olyan terület van az oktatás területén, ami szorosan kapcsolódik foglalkoztatáspolitikai eszközrendszeri működéshez. Megemlítek néhány fontos ilyen területet: ilyen, szó volt már erről, a minimálbérre vonatkozó gyakorlatnak az áttekintése, a minimális járulékalapra és a kapcsolódó egyedileg elbírált kedvezményekre vonatkozó szabályozásnak az áttekintése, a foglalkoztatási szubvenciók rendszere. A gyermektámogatási rendszer átalakítása, az anyák munkavállalásának a megkönnyítése, a helyi jóléti rendszer átalakítása, az egész átképzési rendszer, a helyi válsághelyzetek feloldása és a szakképzés színvonalának a javítása. Ha elkészül ez az anyag és a bizottság jónak látja, akkor meg lehetne egy külön ülésen vitatni kifejezetten a foglalkoztatáspolitikára vonatkozó javaslatainkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy nagyon hosszú, több kormányzati cikluson átívelő feladat, amit csak nagyon-nagyon gondos előkészítés után és a megfelelő előfeltételek megteremtésével lehet végrehajtani. Köszönöm szépen a lehetőséget.
ELNÖK: Köszönöm szépen a szóbeli kiegészítést. Most jelzem előre önnek is, hogy a bizottság igényli, hogy az idő előrehaladtával a tartalmi munka folytatásába betekintést nyerhessen. Tehát az ajánlást jó szívvel vesszük, amit elnök úr tett és május végén szeretnék egyeztetni önnel, hogy hogyan találkozzunk elnök úrral és munkatársaival. Kérdezem, hogy kinek van kérdése, észrevétele.
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): A prioritások között nem gondoltak arra, hogy esetleg be lehetne emelni az elsajátítandó ismereteknek, a tananyagnak a stabilitását? Mert azt gondolom, hogy az nem járható út, hogy miniszter, iskolaigazgató, polgármester, szülői érdekképviselet és még ki tudja, ki mindenkinek az ízlése és éppen aktuális elgondolásai döntik azt el, hogy mikor melyik iskolában éppen mit tanítanak, mi az, ami mindenki számára kötelező. Ugyanakkor, ha iskolát akarnak váltani vagy továbbtanulásról van szó, az komoly problémákat jelent. Gyakorló anyaként és nagymamaként bátorkodom ezt a véleményemet elmondani.
A másik, hogy ezek az elképzelések, amelyeket 10-15 éven belül meg lehet valósítani, ehhez nem kevés anyagi forrásra van szükség. Készült-e erre vonatkozóan valamilyen becslés, hogy mindezek a prioritások mibe kerülnek és hogyan lehet ezt előteremteni, de ezt nem kérdezem, mert ez nem a kerekasztal feladata. De a jelenlegihez képest mennyivel többet kellene az oktatás finanszírozására fordítani?
Egyébként pedig ami a tanári szakma társadalmi presztízsét illeti, ennél aktuálisabb dologról nem is lehetne beszélni most, amikor gyakorlatilag másról sem értesülünk, minthogy tombol az erőszak az iskolákban nemcsak a tanárok ellen, hanem a gyerekek közötti erőszak is nap mint nap megjelenik. Köszönöm.
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Két olyan ügyet szeretnék felvetni, amit elnök úr részben már említett. Véleményt szeretnél arról kérni, hogy nemrégiben olvastam egy felmérést, ami arról szól, hogy a gimnáziumokban a tanulók a tudásanyaguk mintegy 4/5-ödét életük során soha nem tudják hasznosítani és mindössze 1/5-ét tudják hasznosítani. Ezen is el kellene gondolkodni, hogy vajon célszerű-e hosszú távon olyan ismeretanyagokkal teletömni a gyerekek fejét, amit aztán életük során semmire nem tudnak használni. Ez az egyik kérdésem.
A másik kérdés: óriási vitában vagyunk a szakképzés vonatkozásában a gyakorlati, illetve az elméleti képzés arányával. Egyszerűen képtelenség a tanári-szakmai lobbit áttörni. A cégek azt mondják, hogy nekik képzett szakmunkásokra lenne szükség, akik a gyakorlati munkában naponta tudnak teljesíteni, a tanári kar jó része viszont egyetemi tanárokat szeretne a szakmunkástanuló gyerekekből képezni, ezért aztán iszonyatosan nagy a lemorzsolódás. Kérdésem, hogy ezzel a témával is foglalkoznak-e az anyagban.
KISS FERENC (MSZP): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden: köszönöm a tájékoztatót és annak megállapításaival természetesen egyetértünk. Különösen azzal, hogy az oktatás nemzeti ügy és ki kell vonni a napi politika előteréből hosszú távon. És úgy gondolom, hogy a kerekasztalnak a szakma felé, a minisztérium felé egy kontrollt, a valóságot kellene közvetíteni. Szintén kiemeltem, amit alelnök asszony is említett. Ez a tanári szakma presztízse és tekintélye. Úgy gondolom, napjainkban ezt nemcsak szavakban, hanem a valóságban is érvényesíteni kellene. Különösen úgy, hogy a tankötelezettség kérdésének a felülvizsgálatánál az esetleges lemorzsolódás miatt a gyerekek szankcionálása az egyik ilyen kérdés. A másik az iskolai intézményrendszer átalakítása, ami szintén hosszabb távú probléma, de valamit kell vele kezdeni, a gyereklétszám csökkenése, a normatív finanszírozás és a költségek növekedése közötti összhangot valahogy meg kell találni. Más címen, formában kell ösztönözni és támogatni a közoktatást. És ebben, ahogy az anyag is írja, elsősorban a kistérségi önkormányzatok felé kíván elmozdulni, viszont a végleges megoldásról az önkormányzati törvény módosítása kétharmados és nem lát erre esélyt. Úgy gondolom, hogy ezek azok a kérdések, amelyeket mi is jól tudunk és elsősorban a szakmának kéne tudnia, hogy hosszabb távon valami stratégiát kialakítsanak. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyéb jelentkezőt nem látok, visszaadom a szót elnök úrnak. Én is azt a részét szeretném megerősíteni, hogy a tennivalók között a szakképzés a hét prioritási elv egyikeként mértékadó módon kerül megfogásra a kerekasztal részéről. Erről bővebben, ha szabadna hallanunk.
FAZEKAS KÁROLY elnök (oktatás és gyermekesély kerekasztal): Köszönöm szépen. Az első kérdés az volt, hogy mennyire sorolható be a prioritások közé a tananyagok stabilitása. Ami nagyon fontos, hogy amellett, hogy az iskoláknak megfelelő autonómiájuk legyen abban, hogy hogy dolgozzák ki, hogy működtetik a saját pedagógiai programjukat, emellett nagyon fontos, hogy folyamatos értékelésnek legyen kitéve ennek a pedagógiai programnak a sikere. És amikor az iskolák iránymutatást, segítést, támogatást kapnak a pedagógiai program tartalmának a tekintetében, akkor ez az iránymutatás szakszerű legyen, a tudományos elemzéseken alapuló és nem pedig elképzeléseken anekdotákon, egyedi megfigyeléseken alapuló ismeretanyag legyen. Tehát nagyon fontos, hogy azok a módszerek, az a tananyagtartalom, amivel az iskolák tanítanak, azok megfeleljenek a korszerű oktatás követelményeinek. Sok példát lehet arra mondani, hogy vajon egy országban helyes-e az, hogy ha több tucat módszer működik arra, hogy hogyan kell a gyerekeket olvasni megtanítani és vannak olyan sikeres országok, ahol egy módszerrel tanítják a gyerekeket. Most ebbe nincs időnk belemenni, de kétségtelen tény, hogy az út ez. Meg kell vizsgálni a megfelelő megalapozott tananyag tartamát és a módszereket és erre kell építeni az iskolák támogatását és fejlesztését.
A másik kérdéskör a tanári hivatás presztízse és a problémái. Azt gondolom, hogy itt a legalapvetőbb kérdés nem az, hogy hirtelen milyen szabályozási változásokat tudunk bevezetni vagy milyen tűzoltást, intézkedéseket tudunk bevezetni. A tanári szakma presztízsét a tanárok minősége határozza meg Magyarországon. Egy olyan országban, ahol a tanári képzésbe belépők, a középiskolát elvégzettek alsó 20 százalékában, tehát az iskolai eredmények szerint képzett rangsorból az alsó 20 százalékból kerülnek ki és még folyamatosan végbemegy egy negatív kontraszelekció, hogy kik végzik el a főiskolát, utána kik maradnak a pályán, ha folyamatosan egy országban negatív szelekció működik, ott nagyon nehéz helyreállítani a tanári szakma presztízsét. Szerintem nagyon fontos javaslata a kerekasztalnak, hogy például vonzóvá kell tenni a tanári szakmát. Mindent meg kell tenni, hogy közeledjenek a kezdő tanári fizetések a diplomás kezdő fizetésekhez. Ma Magyarországon egy óriási lemaradás van. Hangsúlyozom, hogy ez is az egyik tényezője annak, hogy egy negatív kontraszelekció működik a magyar tanárképzésben. Persze ez felveti a harmadik kérdést rögtön, hogy miből finanszírozható ez. A kerekasztal megvizsgálta és konkrét javaslatokat is tett arra, hogy a különböző általunk javasolt intézkedések milyen forrásból finanszírozhatók. Itt az egyik súlyos probléma az, hogy fejlesztésekre, rövid távú intézkedésekre nagyon sok területen a nemzeti fejlesztési terv különböző forrásai adnak lehetőséget. Ami különösen súlyos, az a működtetés finanszírozása. És nagyon fontosnak tartja a kerekasztal, erre külön felhívtuk a figyelmet, hogy alapos mélyreható elemzések szülessenek arról, hogy az általunk javasolt intézkedéseket tartósan, folyamatosan finanszírozni lehet-e és ha lehet, akkor milyen forrásból.
Talán átadnám a szót nagyon röviden, ha lehetséges egy-két kollégámnak, ha erre van mód, mert itt ül éppen Lannert Judit, aki felelőse volt, hogy vizsgálja, hogy milyen forrásból lehet finanszírozni tartósan többek között az általunk javasolt intézkedéseket.
ELNÖK: Parancsoljon!
LANNERT JUDIT (oktatás és gyermekesély kerekasztal): Köszönöm szépen. Valóban megpróbáltuk felmérni, hogy honnan lehetne finanszírozni a javaslatainkat és ennek kapcsán megnéztük, hogy a demográfiai folyamatok hogyan alakulnak, és megpróbáltuk mellette azt is megnézni, hogy a különböző oktatáspolitikai szabályozások milyen irányba viszik a rendszert. Vannak olyanok, hogy a 18 éves tankötelezettség vagy az idegen nyelvi év kiterjesztése, amik bizonyos további expanziót mutatnak, tehát nem egyértelmű, hogy a gyereklétszám csökkenése milyen irányba visz el. Ezeket az adatokat és a Népességtudományi Intézet demográfiai előrejelzéseit tekintve azt kell mondani, hogy még további erőteljes tanulólétszám-csökkenés várható kifejezetten a középfokon, tehát ez a probléma még nem szűnt meg olyan értelemben, hogy az egy pedagógusra jutó tanulók számát tekintve nemzetközi tekintetben is nagyon elmaradunk, tehát a rendszerben egyrészt vannak még hatékonysági tartalékok, másrészt további gyereklétszám-csökkenés várható. De lesznek további felszabadítható források, úgyhogy kalkulálunk olyan oktatáspolitikai szabályozókkal, mint az idegen nyelvi vagy az óvoda kiterjesztése. A mi elsődleges számításunk alapján ez az elkövetkezendő öt évben 40-60 milliárd forintos megtakarítást tesz lehetővé, de ez csak egy virtuális megtakarítás, mert ez a normatív alapú finanszírozás kapcsán egyszerűen kivonódik. Ezen kéne majd gondolkozni. És ez már nem is a kerekasztal feladata, hogy ha ilyen megtakarítások léteznek, akkor ez egy politikai döntés, hogy az államháztartás javítására vagy esetleg az oktatás fejlesztésére vagy megosztva hogyan történik. De az biztos, hogy nem feltétlenül plusz forrásokat kell itt megmozgatni, hanem vannak bizony tartalékok, azokat kéne felfedezni. És ami még nagyon fontos lenne, hogy nem éves költségvetési tervezésben kéne gondolkodni, hanem ezt csak akkor lehet átlátni, ha legalább, mint a régi rossz időben, de voltak tervezések, amit vissza kéne hozni valamilyen szinten, hogy tényleg egy kicsit hatékonyabban tudjuk a forrásokat felhasználni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük. Parancsoljon.
VARGA ÁGNES (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Megpróbálok válaszolni a szakmai kérdésekre. Felmerült itt a bizottságban már többször - gondolom -, hogy a szakképzéssel probléma van. Több irányban van ezzel probléma, amikor az oktatási tárca ezzel el kezdett foglalkozni, az volt az alapvető kérdés, hogy mire kell képeznünk. Elképzeljük, hogy ha kijön valaki a szakmunkás iskolából, hány évig lesz a munkaerőpiacon. Mondjuk 35-40 évig. Egészen nyilvánvaló, hogy ha 35-40 évig kell valakinek a munkaerőpiacon lennie, akkor hogy ha bármennyire is pontosan eltaláljuk a munkaerőpiacra lépésének a pillanatában a vállalatnak a konkrét speciális igényeit, amit támasztanak a felvettekkel szemben, akkor 2-3 év múlva, ha az illető nem képes arra, hogy elsajátítson új ismereteket, akár a saját szakmájában, akár úgy, hogy szakmát változtasson, akkor ki fog kerülni a munka világából és esetleg folyamatosan újratermeli a munkanélküliségét. Mindenféle számos empirikus bizonyíték van, megvizsgálta a kerekasztal elég sokfajta tudományos kutatási eredmények alapján, hogy mi az, ami korlátozza ezeknek az embereknek a foglalkoztathatóságát és elég egyértelműnek tűnik, hogy az egyik fontos ok az, hogy pontosan ezek az alapkészségeknek nincsenek a birtokában. Nem képesek sem a saját szakmájukban ismereteket elsajátítani, pláne nem képesek arra, hogy esetleg egy újabb szakmában szakmát váltsanak. Biztos, hogy emellett van egy olyan probléma is a szakképzésben, hogy esetleg a szakképzési kínálat nem pont olyan, ami kétségtelenül szükséges. De a legfontosabb problémát mégis abban látjuk, hogy ezeket az alapkészségeket nem tudják elsajátítani. Az is biztos, hogy azok a módok, ahogy az alapkészségek elsajátítására törekedtek az elmúlt években, az valószínűleg nem volt a legszerencsésebb. Nem valószínű, hogy a nyolc osztályt nagyon alacsony eredménnyel végzett gyerekeket, akik már eleve alapkészséghiánnyal küzdenek, azokat a szakközépiskolai tananyaggal kéne terhelni.
A másik dolog, hogy milyen információ alapján tudjuk a szakképzési kínálatnak a szakmai struktúra szerinti összetételét befolyásolni, és pillanatnyilag nagyon úgy tűnik, hogy nincsenek ilyen információk és azok a tervek, amik most pillanatnyilag felmerültek, azok kicsit aggályosak abból a szempontból, hogy megfelelő információk-e. Tehát fog a kerekasztal ezzel foglalkozni mindenképpen.
ELNÖK: Köszönöm szépen a kiegészítéseket. Azzal zárom a mai beszélgetésünket, hogy természetesen sokfajta válaszok adhatók egy-egy ilyen dologban a szakképzés tekintetében. Itt sokkal inkább arról van szó, amit alelnök úr is feszegetett, hogy úgy érzik a munkáltatók, hogy adott esetben elborul a történet az elméleti képzésnek a túlsúlya irányába a gyakorlati képzés ellenében. Vizsgálandók ezek a tételek is. Jó szívvel vesszük azt, amit elnök úr mondott, hogy ha májusban a zöld könyv összeáll, újra visszatérjünk erre. Abban az esetben és azon időszakban egy kicsit mélyebb elemzés tárgyává is tudjuk tenni mindezeket. De köszönjük, hogy az első rátekintést megtehettük. Köszönöm szépen még egyszer.
Következik az egyebek napirendi pontunk. Szeretném a bizottságot tájékoztatni arról, hogy holnapután Nyíregyházán lesz kihelyezett bizottsági ülésünk, mindenki megkapta a meghívót. Reggel fél 8-kor van a találkozás itt a parkolóban. Szeretném azt kérni, hogy aki innen indul, legyen pontos.
Fontosabb beadványokról adnék tájékoztatást, a 2/2006-2010 állásfoglalás az Oktatási bizottságnak tudomány és technológiával kapcsolatban utolérhető a titkárságon, valamint az Ecostat konjunktúrajelentése, a KSH-nak a kereset-jövedelem-munkanélküliséggel kapcsolatos jelentései. Valamint Csizmadia Ferencné, Nemes Márta javaslatai, mert 2008. február 15-én volt egy civil konferencia, és ennek a tartalmi ügyei vannak benne. Ezek mind a titkárságon megtalálhatók. Az Országgyűlés elnökéhez érkezett egy petíció a fiatal nők foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéskör kapcsán a Baloldali Front, Kommunista Ifjúsági Szövetség, Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, Magyar Kommunista Munkáspárt részéről. Ennek a további sorsával kapcsolatosan még vannak tennivalóink.
Kérdezem, hogy van-e valakinek még észrevétele. Alelnök asszony.
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Csak egy technikai kérdésem lenne, hogy szerdán fél 8-kor ne várjunk feleslegesen egymásra, kérdezem, hogy ki az, aki velünk jön busszal innen Pestről. (Jelentkeznek az érintett képviselők.) Rózsa Endre, Nagy László, Bernáth Ildikó, Kontur Pál, Bóth János, Nagy István.
KONTUR PÁL (Fidesz): Az előbbihez szólnék még hozzá, amit a szakértő asszony mondott: nem bunkókat kell képezni az iskolában és az iskolának a szintjét nem levinni kell, hanem felvinni kell. Mert minél műveltebb egy szakmunkás, annál inkább tud utána váltani szakmát. Jelenleg nem ez folyik, hanem a szint levitele arra a szintre, amilyen a gyerek. És ez a probléma! Innen fúj a szél!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mély elemzést majd májusban folytatunk. Viszontlátásra.
(Az ülés befejezésének időpontja: 10 óra 42 perc.)
Gúr Nándor
a bizottság elnöke
Jegyzőkönyvvezető: Lajtai Szilvia