FMB-9/2008.
(FMB-69/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
2008. április 21-én, hétfőn, 10 óra 02 perckor
a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
(1085 Budapest, Baross u. 52/B.) tanácstermében
megtartott kihelyezett üléséről
Tartalomjegyzék
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben *
Nagy László főigazgató (NSZFI) szóbeli tájékoztatója *
Hozzászólások, észrevételek, kérdések *
Nagy László főigazgató (NSZFI) válasza *
Napirendi javaslat
Előadó: Nagy László, az NSZFI főigazgatója
A bizottság részéről
Megjelent
Elnököl: Gúr Nándor (MSZP), a bizottság elnöke
Filló Pál (MSZP), a bizottság alelnöke
Bernáth Ildikó (Fidesz), a bizottság alelnöke
Kiss Ferenc (MSZP)
Nagy László (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Vécsi István (MSZP)
Dr. Czira Szabolcs (Fidesz)
Czomba Sándor (Fidesz)
Kontur Pál (Fidesz)
Nagy István (Fidesz)
V. Németh Zsolt (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Bóth János (MSZP) Kiss Ferencnek (MSZP)
Dr. Vojnik Mária (MSZP) Nagy Lászlónak (MSZP)
Rákóczy Attila (MSZP) Filló Pálnak (MSZP)
Molnár Oszkár (Fidesz) Czomba Sándornak (Fidesz)
Rácz István (Fidesz) Kontur Pálnak (Fidesz)
Wittner Mária (Fidesz) Bernáth Ildikónak (Fidesz)
Geberle Erzsébet (SZDSZ) Gúr Nándornak (MSZP)
Meghívottak részéről
Hozzászólók
Nagy László főigazgató, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
Megjelentek
Módláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
Dr. Szivi József osztályvezető, Szociális és Munkaügyi Minisztérium
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 02 perc)
GÚR NÁNDOR (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok mindenkinek. Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, és aki megtisztelte bizottsági ülésünket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A határozatképesség megállapítására kerítek sort. Én Geberle Erzsébetet helyettesítem, Kiss Ferenc Bóth Jánost, Nagy László Vojnik Máriát, Filló Pál Rákóczy Attilát, Czomba Sándor Molnár Oszkárt, Kontur Pál Rácz Istvánt, Bernáth Ildikó pedig Wittner Máriát helyettesíti. Megállapítható, hogy a helyettesítésekkel együtt a bizottság teljes létszámban munkára készen áll.
Két napirendi pont tárgyalására kerül sor, az első napirendi pontunk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben, a második az egyebek. Kérdezem a bizottság tagjait, egyetértenek-e az előre kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokkal. Amennyiben igen, kérem, jelezzenek! (Szavazás.) Köszönöm szépen, a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet.
A tárgyalási időkeret és egyéb más fontos, meghatározandó dolgok tekintetében a szokásjogok alapján haladunk, és természetesen a hozzászólásoknál az ellenzék szól először, ezt követően pedig a kormányoldali képviselőtársaim.
Javasoljuk az alelnök asszonnyal, alelnök úrral való egyetértésben, hogy mivel viszonylag pontosan tudtuk kezdeni a bizottság ülését, ezért körülbelül egy-másfél óra leforgása alatt kerítsünk sort a napirendi pontok megtárgyalására, azaz végső időpontként 11 óra 30-kor el tudjuk hagyni a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetet.
Ha ebben is egyezség van közöttünk, nincs más dolgunk, mint áttérni az első napirendi pont megtárgyalására.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szerepe a felnőttképzésben és a szakképzésben
Itt egy bevezető mondatot szeretnék mondani: nagy tisztelettel megköszönöm Nagy László főigazgató úrnak, hogy helyet adott a bizottsági ülésünknek. Örülök annak - és ezzel többen vagyunk így -, hogy itt lehetünk ma a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet új székhelyén. Azt gondolom, így egy kicsit a közvetlen tapasztalás okán a szakmaiságon túl is többet tudhatunk meg azokról a dolgokról, amelyek a házon belül zajlanak.
A főigazgató úr arra készült, hogy prezentációt ad a bizottságnak. Kérem a bizottság tagjait, a képviselőtársaimat, hogy fogadják ezt a prezentációt tisztelettel, azt követően pedig nyilván a felvetődő vagy fel nem vetődő, de általunk fontosnak tartott kérdésekről váltsunk szót.
Ha ebben a menetrendben elfogadható mindenki számára a napirendi pont tárgyalása, akkor átadom a szót a főigazgató úrnak, és kérem, hogy tartsa meg a prezentációját.
Nagy László főigazgató (NSZFI) szóbeli tájékoztatója
NAGY LÁSZLÓ (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet): (Előadását vetített prezentáció segítségével tartja meg.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Nagy öröm számomra - valamennyiünk számára, akik az intézetben dolgozunk -, hogy vendégül láthattuk a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságot. Főleg azért, mert az új épületben, és ennek a jelentősége óriási, hiszen 2008. január végén költöztünk ide át, és ezt megelőzően a városban hét helyen voltunk elhelyezve, ami - bár nyilván az elektronika, az internet, a telefónia komoly dolog - elég sok problémát okozott nekünk.
Abban bízom, hogy az új helyen, az új körülmények, az új eszközök birtokában hatékonyabban, mindenki számára jobban tudjuk ellátni azokat a feladatokat, amelyeket röviden szeretnék ismertetni önökkel, mintegy 20 percben. A prezentációt egyébként kinyomtatva a bizottság tagjainak átadtuk.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2007. január 1-jén alakult meg, négy intézmény részleges összevonásával. Ezek közül kettő teljes egészében - egész feladategyüttesével - átkerült az intézetbe, a volt Nemzeti Szakképzési Intézet, illetve Nemzeti Felnőttképzési Intézet, és volt két olyan intézmény, amely a feladatainak egy részét delegálta hozzánk. Egyik a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, mely a salgótarjáni képzésszervező központtal járult hozzá az új intézmény létrehozásához, és az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága, amely a támogatási és bevalláskezelői feladatait adta át az NSZFI-nek. A szlájdon lehet látni azokat a magas, illetve alacsonyabb szintű jogszabályokat, amelyek nevesítik az intézetet.
Nagyon fontos, hogy feladataink rendkívül összetettek, hiszen a kutatásszervezéstől a fejlesztésen, a tanácsadáson, képzésen és képzésszervezésen át egészen alapvető, az iskolai rendszerű, és a felnőttképzést kiszolgáló szolgáltatási, illetve koordinációs szerepünk van. Talán érdemes is elmondani a koordináció tekintetében, hogy erre komoly szükség van, annál is inkább, mert Magyarországon a szakképzés rendkívül sokszereplős történet. Kezdve azzal, hogy talán a Külügyminisztériumot leszámítva, az összes minisztériumnak van felelőssége a szakmai képzésben, vagyis vannak olyan szakképesítések, amelynek a tartalmáért ők a felelősek, ugyanakkor a célcsoport, a képzésbe bevontak vagy a képzők szempontjából ennek olyan túl nagy jelentősége nincs. Tehát kell hogy legyen valamiféle egységesség a tekintetben, hogy az állam által elismert szakképesítések tekintetében ne legyen túl nagy különbség - már ami a formát illeti elsősorban - az olyan szakképesítés között, ami a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz tartozik ahhoz képest, ami az Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozik. Hozzáteszem, az, hogy egy adott szakképesítés miért tartozik egyik vagy másik szakminisztériumhoz, inkább a történelem során kialakult kategória, mintsem valós tartalmi szempontok motiválnák ezt az ide- vagy odatartozást.
Az összetett feladatstruktúrának megfelelően kialakítottunk egy szervezeti struktúrát, amely öt igazgatóságot foglal magában. Ezek az igazgatóságok részben a kutatással, fejlesztéssel, részben a szolgáltatással, részben a támogatással, bevalláskezeléssel, a salgótarjáni képzésszervezési központtal, mint önálló igazgatósággal, illetőleg az egész szervezet gazdálkodásával foglalkoznak.
Ha a gazdálkodásról beszélek, akkor el kell mondanom önöknek, hogy az NSZFI költségvetése közel 4 milliárd forint, és ezen túl vannak a kiemelt programok, tehát azok a projektek, amelyekről néhány szóban még említést fogok tenni. Ezek a kiemelt programok 2003-tól indultak, a két HEFOP-program - a 3.2.1., illetve a 3.5.1. -, illetőleg a szakiskolai fejlesztési program. Mindegyikről egy-egy szlájd erejéig hadd beszéljek.
A HEFOP 3.2.1. röviden az OKJ, az államilag elismert szakképesítések tartalmának átalakítása volt. 2004 októberében indult a program, és 2006 végére gyakorlatilag be is fejeződött. A cél egy olyan szakmai képzési struktúra kialakítása volt, amely rugalmasan képes alkalmazkodni a munkaerő-piaci elvárásokhoz. Két szót hadd említsek: az egyik a kompetenciaalapú kimeneti szabályozás - a kompetenciaalap, mint újdonság -, a másik pedig a modularitás. Ez a két dolog szolgálja egyfelől a munkaerő-piaci alkalmazkodást, másfelől pedig a rugalmasságot.
A kompetenciaalap egy újdonság, hiszen a régi OKJ-ban lévő 806 szakképesítésnek is voltak rendeletben meghatározott kimeneti szabályai, ezek azonban alapvetően ismeretalapú szabályozások voltak. Vagyis a vizsgán is az ismereteket kérték elsősorban számon. Az új szakmai és vizsgakövetelmények kompetenciaalapúak, vagyis a részletes kimeneti szabályok azt írják le, hogy mire, milyen tevékenységek elvégzésére legyen képes a végzett szakmunkás, illetőleg milyen tulajdonságokkal rendelkezzen annak érdekében, hogy bizonyos műveleteket, feladatokat, feladatcsoportokat végre tudjon hajtani.
A másik újdonság a modularitás, ez pedig azt jelenti, hogy a szakképesítések közötti tartalmi kapcsolatokat a lehető legnagyobb mértékben feltárjuk. Ez azt jelenti, hogyha mondjuk valaki szerez egy kőműves szakképesítést, ezt követően az élete során mondjuk burkoló szakképesítést szeretne szerezni, mert ezzel az életesélyeit javíthatja, akkor részben a tanulmányi idő, részben pedig a vizsgaszituáció kapcsán jelentősen egyszerűbb az ő dolga, mint annak, akinek ilyen előzetes tudása nincs.
A következő ábrán 32 OKJ-ban lévő szakképesítés moduláris kapcsolatát lehet látni. A vonalak színe és vastagsága az egyes szakképesítések közötti moduláris kapcsolat erősségét mutatja. Például van az 1-2-3, amelyek között van jelentős moduláris kapcsolat, de a különböző szakképesített csoportokba tartozók között is lehet ilyet tapasztalni, és nyilván lehet az úgynevezett egyedi szakképesítések közötti szakaszban is. Ez azt jelenti, hogy az új, 420 szakképesítést tartalmazó OKJ összesen mintegy 2500 úgynevezett követelménymodult tartalmaz, és ezek hálózzák be az egész rendszert. Vannak olyan követelménymodulok, amelyek több tucat, esetleg 50-60 szakképesítésben is megtalálhatók, vannak olyanok, amelyek úgynevezett páros többesek, amelyek 2-3-4-ben, és nyilván minden szakképesítésnek legalább egy olyan követelménymodulja van, amely csak arra az egyre jellemző, amely különlegessé, egyedivé teszi.
A másik nagy fejlesztés, a HEFOP 3.5.1., amelynek a kezdete még a Nemzeti Felnőttképzési Intézet működésére datálható, de ennek a programnak a befejezése napjainkban aktuális, egészen pontosan május végéig kell befejeznünk ezt a programot. E program keretében 11 konzorciumi partner működött együtt, és ennek az együttműködésnek a keretében többek között ezer tananyagmodul alakult ki, kísérleti képzések folytak, és összességében a tanártovábbképzés keretében több mint 4 ezer fő szerezhetett korszerű pedagógiai és andragógiai ismereteket.
A harmadik nagy programunk a szakiskolai fejlesztési program, amely célját tekintve a magyar iskolai rendszerű képzésnek, szakképzésnek talán a legneuralgikusabb intézményét célozza meg, a szakiskolákat. Ebbe az iskolatípusba jár a 8. osztályt elvégzett korosztály 20 százaléka. Ez az az iskola, amelyet - leegyszerűsítve - általában nem választanak a gyerekek, illetve a szülők, hanem ebbe kerülnek be. Magyarországon az érettségit adó iskolatípusok expanzióját követően döntően azok a fiatal emberek kerülnek a szakiskolákba, akiknek nem nagyon van más választásuk. Ők azok, akik miatt a sokszor emlegetett PISA-jelentés olyan, amilyen, tehát hogy a 15-16 éves korosztály mérése során azt tapasztalják a szakértők, hogy komoly szövegértési, írási, illetőleg számolási nehézségekkel küzdenek. Tehát nem a gimnáziumokba járók miatt van ez, hanem alapvető oka a szakiskolába járó ilyen korú fiatalok.
De azért azt is hadd tegyem hozzá az intézménytípus védelmében, hogy ezek a mérések 15 éves korban készülnek, tehát akkor, amikor ezek a fiatal emberek a 9. osztályba járnak, és azon túl, hogy esetleg írási-olvasási nehézségeik vannak, még egy dologban közösek: nekik valamennyiüknek érvényes 8. osztályos bizonyítványuk van. Tehát a 8. osztály, az általános iskola olyan papírt adott ki, hogy részükről - mármint az általános iskolák részéről - rendben van a dolog. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy bár a szakiskolákban írási problémák vannak, de ezek a problémák nem ott keletkeznek, hanem ott érhetők tetten, ott szembesülnek a kollegáink azzal, hogy az ilyen kompetenciahiányos gyerekeknek nagyon nehéz szakmát tanítani, még akkor is, hogyha ezekben az iskolákban alapvetően fizikai munkával jellemezhető munkakörökre felkészítő szakképzés folyik.
Nos, a szakiskolai fejlesztési program, ha leegyszerűsítve akarom mondani, olyan befogadó környezetű szakiskolát céloz meg minden tekintetben, amely szakiskola azon gyerekek számára is vonzó lehet, akik mondjuk, a felső tagozatot végig kudarccal élték meg, és hovatovább az iskolával, az intézménnyel szemben van bizonyos averziójuk. Minden tevékenységünk, minden aktivitásunk arra irányul, hogy egyfajta befogadó jellegű, a tanulók egyéni sajátosságait is figyelembe vevő iskolát alakítsunk ki, részben módszertani fejlesztéssel, részben pedig eszközfejlesztéssel.
Vannak eredményeink. Kompetenciamérést végeztünk, most már harmadik éve, amelynek során a 9. osztályba belépő gyerekeknek a kommunikáció, a szabálykövetés, a problémamegoldás és a szocialitás területén mérünk kompetenciát, és azt tapasztaljuk, hogy van bizonyos pedagógiai hozzáadott érték ezekben az iskolákban. Ez nagyon fontos. Tehát azok a fiatal emberek, akik bekerülnek egy szakiskolába, azok ezeken a területeken előreléphetnek, és előre is lépnek.
Fontosnak tartom ezt az adatbázist, indikátorokat dolgoztunk ki, a szakiskolákra vonatkozóan 160 indikátorunk van. Ezzel válik lehetővé egyfelől, hogy az iskola a saját fejlődését mérni tudja, másfelől pedig hogy összehasonlítható legyen két különböző helyen lévő szakképzést folytató szakiskola. Ezek voltak tehát a kiemelt programok.
Engedjék meg, hogy röviden - tényleg csak a gondolat megemlítése mellett egy-egy mondatban - a napi rutint, azokat a szolgáltatásokat is bemutassam önöknek, amelyek a kiemelt programokon kívül a házban folynak.
Van egy tanácsadási osztályunk. Nagyon sok változás van a szakképzésben, a felnőttképzésben, és ahhoz, hogy a felhasználók követni tudják, hogy el tudjanak igazodni a jogszabályváltozásokban, az NSZFI tanácsadása nyújt segítséget. Részben úgy, hogy elemzéseket végzünk akár intézményi, akár fenntartói, régiós vagy országos szinten, részben ingyenes helyi tanácsadást, konzultációt folytatunk, és van az úgynevezett e-tanácsadás, másképpen a kérdezz-felelek rovat az NSZFI honlapján, ami azt jelenti, hogy 24 órán belül választ adunk, és lehetőség szerint olyat, ami a felhasználó számára is érdemi. Tehát nem jogszabályhelyeket idézünk, hanem ha erre szükség van, akkor magát a paragrafus szövegét is - természetesen magyarázatokkal - leírjuk.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet fontos tevékenysége a képzés, illetőleg a továbbképzés. Részben akkreditált, részben nem akkreditált képzéseken keresztül több mint 4500 hallgató - elsősorban tanárok - képzése folyik egy évben.
Ami a támogatásokat, a bevalláskezelést illeti, ez új feladat az NSZFI-nél. Ahogy elmondtam önöknek, az OM Alapkezelő Igazgatóságának ez a feladategyüttese átjött hozzánk. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének a szerződéseit mi bonyolítjuk le, legyen szó az akár központi, tehát az NSZFI javaslatára a miniszter általi döntéssel megvalósuló, vagy akár a decentralizált alap pályázatairól. Ugyanakkor, ami a bevalláskezelést illeti, azt tudni kell, hogy a munkaerő-piaci alapképzés alaprésze egyfajta adó, amelynek az a sajátossága, hogy az adórendszerben rendkívül nagy az önrendelkezési joga. Ebben a tekintetben azonban ellenőrizni kell, hogyan élt ezzel az önrendelkezési jogával, vagyis a bevallások ellenőrzése is a mi feladatunk, és látható az ábrán, hogy 14 ezer a szerződésállományunk száma, ami meglehetősen nagy szám.
Vizsgaszervezők is vagyunk. Magyarországon valamivel több mint 200 ezer ember szerez egy évben OKJ-s vizsgabizonyítványt. Ebből 30 ezer ember a mi szervezésünkben jut ilyen bizonyítványhoz. A vizsgadokumentumok egy részét is mi állítjuk elő, az Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe tartozó szakképesítések esetében a központi vizsgatételeket - ezek alapvetően az írásbeli vizsgatételek - mi készítjük és mi expediáljuk. Ahogy látják, 1 350 000 oldalnyi anyag távozik az intézetből minden évben, hiszen ezeket le kell sokszorosítani, el kell juttatni azokhoz a vizsgaszervezőkhöz, ahol a vizsga zajlik.
Szakmai versenyeket is rendezünk iskoláknak, körülbelül 2000 tanuló vesz részt a különböző típusú versenyeken.
Ami a feladatainkat illeti, jelentősnek ítélem a Felnőttképzési Akkreditációs Testület működését lehetővé tévő titkárság szerepét. Az elmúlt év nagyon nehéz volt e tekintetben, hiszen nagyon sok ötéves akkreditáció éppen most járt le, ezért részben a bizottság, részben a titkárság feladatai is megnövekedtek.
Nagyon fontos az adatgyűjtés. Van néhány jogszabály, amely felhatalmazza a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetet az adatgyűjtésre. Ilyen adat-nyilvántartási kötelezettségünk van például a vizsganyilvántartás területén. Ez arról szól, hogy a vizsgaszervezőnek 30 nappal a vizsga lebonyolítását követően fokozott biztonsággal - tehát elektronikus aláírással - el kell juttatnia nekünk a vizsga legfontosabb adatait. De ugyanilyen kötelezettségünk van a felnőttképzési statisztika begyűjtésével kapcsolatban is.
A teljesség igénye nélkül címszavakban még néhány feladat: foglalkozunk tankönyvkiadással, a Szakmai Tankönyv és Taneszköz Tanács a tankönyvvé nyilvánításban fontos szerepet játszik, mi látjuk el ennek a titkársági feladatait, folyóiratokat adunk ki. Abban a csomagban, amit összeállítottunk önöknek, mindhárom folyóiratunkból egy-egy példányt láthatnak a Felnőttképzés, a Szakképzési Szemle és a Szakoktatás című folyóiratokat adjuk ki. Van könyvtárunk, mi adjuk ki az Europass bizonyítványkiegészítőket. Itt arról van szó, hogy ha valaki egy államilag elismert szakképesítést szerez, és akár Magyarországon egy külföldi munkaadónál szeretne elhelyezkedni, akár külföldön akar munkát vállalni, akkor önmagában a bizonyítvány meglehetősen kevés információt ad az ő kompetenciáit illetően. Az Europass bizonyítványkiegészítő ennél jóval árnyaltabban közelít. A képzésről, a vizsgáról sokkal több információt ad, így a munkáltató számára a döntés-előkészítésben nagyobb lehet a szerepe. Nyilván a feladataink ellátásához rengeteg közbeszerzést kell végeznünk, és nyilván a pénzügyi és számviteli feladatok alapvetően fontosak az intézet életében.
Ami az intézmény stratégiáját illeti, kiemelt helyen kell beszélnem a koordinációról. Itt négy intézményt, illetve intézményrészt vontak össze. Nem arról szól ez az összevonás, hogy önállóan maradjanak meg a felnőttképzés, a szakképzés, a támogatás, a bevalláskezelés és a továbbképzés Salgótarjánban, hanem arról szólt, hogy próbáljuk azokat a horizontális kapcsolatokat kialakítani, amelyek mindegyiket hatékonyabbá teszik. Például azok az adatok, amelyek a támogatásból és bevalláskezelésből előjönnek, azok visszahathatnak mondjuk a tanácsadásra, vagy azokat a többnapos a képzéseket, amelyekre igény van, Salgótarjánban is meg lehet valósítani, mert ott van szálláslehetőség is, és így tovább.
Nagyon fontosnak tartom a hitelességet. Ez alatt azt értem, hogy olyan információk kerüljenek napvilágra az NSZFI honlapján, hogy a tanácsadók olyan információkat vigyenek ki az iskolákba, a felnőttképzési szervezetekbe, amelyek hitelesek, hogy lehessen azt mondani, hogy igen, tudom, mert az NSZFI-től jön, és az akkor többé-kevésbé biztos adat.
Fontos a szolgáltatási szemlélet. Az NSZFI nem hatóság, az NSZFI-ben közalkalmazottak dolgoznak. Fontosnak tartom, hogy a szolgáltatás során a partneri kapcsolat legyen a lényeges, és ne a hatósági szerep, bár tudom, hogy vannak olyan jellegű tevékenységeink, amelyek ebbe tartoznak, de mégis: a segítőszándék, a partnerség, a méltányosság egy ilyen intézmény, illetőleg a partnereink szempontjából nagyon fontos. A méltányosság például úgy nyilvánulhat meg, hogy ha van egy olyan kérdés, amely nem a mi hatáskörünk, akkor is próbáljunk rá válaszolni, és ne egyszerűen azt mondjuk, hogy sajnáljuk, de ebben a tekintetben nem vagyunk illetékesek.
Az integrációról már beszéltem. Azok a szervezeti egységek, amelyek akár önálló igazgatóságként jelennek meg az NSZFI-ben, ezeken a horizontális kapcsolatokon keresztül kommunikálni kell.
Ami előttünk áll. Az Új Magyarország fejlesztési terven belül a társadalmi megújulás operatív program egyik intézkedése a 2.2.1., ez egy kiemelt program. A tervezési felhívás az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján már megjelent, 30-áig kell a részletes programdokumentációt és a megvalósíthatósági tanulmányt és sok-sok más dokumentumot elküldenünk az NFÜ-nek, haladunk vele. Amit a következő szlájdon látnak, ennek a projektnek - amelynek az összes költségvetése két évre 7 milliárd 800 millió forint - kilenc intézkedése, alprojektje van: a pályakövetés, a minőségfejlesztés, a vizsgaellenőrzés, a tananyagfejlesztés, és így tovább, olvashatják a lapon.
Azt gondolom, azzal együtt, hogy mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a projektdokumentumok rendbe legyenek, valamikor az év harmadik negyedévében lesz arra lehetőségünk, hogy a támogatási szerződést aláírjuk. Nyilván mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy talán hasonlóan a HEFOP 3.2.1., illetve a HEFOP 3.5.1. intézkedésben megfogalmazottakhoz olyan színvonalon valósítsuk ezt meg. Azt hiszem, amikor a választás az NSZFI-re esett, akkor talán ennek a kétmilliárdos projektnek az eredményei is amellett szóltak, hogy bennünket bízzanak meg ennek az újabb fejlesztési projektnek a megvalósításával.
Végül: új helyen az NSZFI. Arra kérem a bizottság tisztelt tagjait, hogyha van idejük a bizottsági ülés után, akkor nézzenek körül egy kicsit a házban. Nekünk nagyon nagy öröm, hogy itt lehetünk. Ahogyan elmondtam, a városban hét helyen voltunk, és nagyon méltatlan körülmények között. Ez egy közel húszéves történet happy endes befejezése. Azt gondolom, most valamennyi munkatársam olyan körülmények között tud dolgozni, hogy valódi elvárásokat lehet támasztani irányukban, és nyilván az intézet irányában is.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen, főigazgató úr, a részletes tájékoztatását. Közben a főigazgató-helyettes úr is megérkezett, őt is tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjai nevében.
Az alelnök asszonnyal és alelnök úrral való egyeztetés után azt szeretném kérni a képviselőtársaimtól, hogy az észrevételek, kérdések egy körben hangozzanak el. Ennek függvényében kérdezem, hogy kinek van észrevétele, kérdése. (Jelzésre.) Alelnök asszony, parancsoljon, öné a szó.
Hozzászólások, észrevételek, kérdések
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Legelőször ahhoz csatlakoznék, amit a főigazgató úr az előadása befejezéseként elmondott. Jártam a Berzsenyi utcában egy korábbi ciklusban, és inkább nem mondok semmit, hogy milyen állapotok között dolgoztak. Csak örülni tudok annak, hogy az intézet megfelelő, kultúrált - talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy európai színvonalú - körülmények közé került.
Néhány kérdést szeretnék feltenni az elhangzottakkal kapcsolatban. Egyik, hogy a szakképzési hozzájárulás ellenőrzése során - tudjuk, hogy kvázi adók módjára fizetik a vállalkozók - viszont a szerződéskötésnek vagy ennek a felhasználásnak a nagysága milyen. Tehát amikor ellenőrzik, akkor milyen tapasztalatokra tesznek szert? Ezt azért is kérdezem, mert folyamatosan azt halljuk a különböző szervezetektől, de a szülőktől is, hogy milyen nagyon nehéz a gyerekeknek olyan szakmai gyakorlatot szerezni, amivel valóban el tudják sajátítani az adott szakmai alapvető fogásait.
A második kérdésem az akkreditációra vonatkozik. Rendkívül sok szervezet foglalkozik ma felnőttképzéssel, átképzéssel, mindenféle képzéseket nyújtanak. Az akkreditáció jelenlegi gyakorlatát megfelelőnek tartják-e, vagy esetleg van olyan ajánlásuk, ami szerint ezen változtatni kellene?
Végül a TÁMOP-pal kapcsolatban irdatlan nagy pénz, ami most felhasználásra kerül, és korábban is már történt ez ügyben különböző pénzügyi források meghatározott célra történő felhasználása. Amikor ezzel a témával foglalkoznak, illetve ezt szervezik, akkor a különböző regionális szervezetekkel - gondolok itt a munkaügyi tanácsokra, a regionális munkaügyi központokra -, illetve az ebben a programban résztvevő szervezetekkel hogyan tudják a kapcsolatot megszervezni, illetve tudják-e kontrollálni, hogy a programok hogyan valósulnak meg? A regionális munkaügyi központokra felosztott források milyen arányban oszlanak meg például a kommunikációra vagy a működtetéshez, működéshez szükséges pénzügyi források között? Erre nézvést van-e valamilyen ajánlás, vagy pedig ez szabad döntése az ebben résztvevőknek?
Végül az utolsó kérdésem, hogy az OKJ jelenlegi mintegy 420 szakmáját elegendőnek tartják-e vagy soknak, esetleg kevésnek? Kell-e ezen még változtatni, módosítani, figyelembe véve a vállalkozók, a munkáltatók igényeit?
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, alelnök asszony. Kiss Ferenc és Filló úr jelentkezett. Először Filló alelnök úr, és utána majd ellenzéki oldalon is lesz Czomba Sándor, utána következik Kiss Ferenc. Parancsoljon, alelnök úr!
FILLÓ PÁL (MSZP): Nem mondom el az összes kérdésemet, hogy a képviselőtársaimnak is hagyjak. Főigazgató úr, egyrészt szeretném én is megköszönni, hogy itt lehetünk, és gratulálok az új elhelyezéssel. Volt szerencsém nekem is az előző körülményeket megtapasztalni, úgyhogy úgy gondolom, végre itt normális körülmények között fognak tudni munkát végezni a kollegák.
Három olyan dolgot szeretnék felvetni, amely már vesszőparipának tűnik számomra, de úgy gondolom, borzasztóan fontos lenne végiggondolni. Miután itt abban az intézetben vagyunk, amely azért szakmai oldalról talán a legtöbbet tudna tenni ezeknek az ügyeknek az előmozdítása érdekében, ezért szeretném kérdezni a főigazgató urat, tervezik-e a jövőben azt, hogy megpróbáljuk összehangoltan - ebben persze a politikának is komoly szerepe van - a szakmunka presztízsének a helyreállítását megoldani az országban. Ez nagyon nehéz, sziszifuszi munka, rengeteg pénzbe kerül, és óriási médiafelületeket kellene ahhoz megvásárolni, hogy egyáltalán a családokhoz, az emberekhez eljusson az a tudat, hogy egy jó szakmunkás végzettség sokszor nagyobb és biztosabb egzisztenciát jelent, mint adott esetben az egyetemi, főiskolai végzettség, hogyha nem olyan szakról van szó, amivel azért jól el lehet helyezkedni.
A másik szintén olyan történet, amivel már évek óta foglalkozunk, a képzés és a munkaerőpiac igényének az ügye. Tudom, hogy most indul vagy most van folyamatban az a program, amely megpróbálja a társadalmi kapcsolatokon keresztül a munkáltatókat, a különböző civil szervezeteket is bevonni a szakképzési célok érdekében meg tudjuk határozni, hogy két-három év múlva, amikor a gyerekek végeznek, a munkaerőpiacnak milyen igényei lesznek. Ezt borzasztó fontosnak tartom, hogy ezen a területen valamelyest naprakészebb információink legyenek. Az egyik legutóbbi kihelyezett bizottsági ülésünkön, Szegeden például döbbenetes volt számomra, hogy a helyi kereskedelmi és iparkamara elnöke azt mondta, hogy fogalmuk sincs, két év múlva milyen gyerekekre lesz szükség a szakképzésből. Döbbenetes időnként, hogy azok, akiktől arra számítunk, hogy naprakész információkkal rendelkeznek. Gondolom, nem mindenhol van azért így, hogy a teljes tanácstalanságot közvetítik irányunkban, de azért nagyon nehéz ügy.
Végül az oktatással kapcsolatban szeretném felvetni, hogy hogyan látják az elméleti és a gyakorlati képzés arányát. Ebben is súlyos gondokat látok. Tudom, hogy az egyik oldalról a pedagógustársadalom és az Oktatási Minisztérium irányából is elég erős nyomás van a tekintetben, hogy minél képzettebbek legyenek a gyerekek. De ha végiggondoljuk azt, amit a főigazgató úr is említett, hogy hogyan kerülnek be a szakmunkásképzésbe a gyerekek, milyen tudással, hogy sokszor írni-olvasni sem tudnak, akkor bizony ezektől a fiataloktól elvárni, hogy magas szintű általános humánterületeken komoly képzéshez tudjanak jutni a szakmunkásképzés ideje alatt, gondolom, nem igazán tartozik a realitások körébe. Annak örülnék, hogyha el tudnánk mozdulni egy kicsit a jövőben a gyakorlati oktatás növelése érdekében, mert a cégektől meg azt hallom, hogy a gyerekek kikerülnek az iskolából, de nincs a kezükben az a tudás, amire szükség lenne, hogy el tudják végezni a munkát a munkahelyen.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Közben szétnéztem, és láttam, hogy Módláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes asszonyt is tisztelettel köszöntjük a bizottság nevében. Szivi osztályvezető urat is köszöntöm az SZMM képviseletében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Folytassuk a bizottsági ülést! Két jelentkezőre emlékszem, Czomba Sándorra és Kiss Ferencre, majd utána Kontur Pál úr és Nagy István is jelentkezett.
Czomba Sándor képviselőtársam, parancsoljon.
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Már elhangzott, és folyamatosan arról beszélünk, hogy a munkaerőpiac és a képzés milyen összhangban van egymással. Képviselőtársam jelezte azt az egyik nagyon súlyos problémát, hogy a piac sem tudja megmondani sok esetben, hogy hosszú távon mire van szüksége, de a hosszú táv itt akár a három-négy évet is jelenti. Tehát gyakorlatilag nem tudjuk pontosan, hogy mire beiskolázzuk őket és mire végeznek, el tudnak-e helyezkedni. Többek között ezért is van nagyon fontos szerepe a felnőttképzésnek, hiszen itt viszonylag rövidtávon rugalmas megoldással sikerül a munkaerőpiac igényét adott esetben kielégíteni.
Arra szeretném felhívni ezzel kapcsolatban a figyelmet - és a véleményre is kíváncsi lennék -, mert nagyon sokszor azt vizsgáljuk, illetve most kritériumként meghatározódik, hogy nézzük meg, hány százalék helyezkedik el a végzés után. Ha 40 százalék vagy a fölött helyezkedik el, akkor örülünk neki, és ez a fajta képzés mehet, ha alatta, akkor nem. Azért ha kicsit mögémegyünk a dolgoknak, és látjuk, hogy olyan munkaerő-piaci képzés van, amikor a munkáltató kifejezetten kér 20 embert, ott száz százalékos lesz az elhelyezkedés. Ahol meg - mondjuk, én Szabolcs-Szatmárból jövök, és ott a munkahely szinte a nullával egyenértékű - adott esetben van egy olyan tanfolyam, ahol 5 százalék helyezkedik el, ráadásul az az 5 százalék sem abban a szakmában egyébként, amit éppen megszerzett, csak mondjuk egy szoftverüzemeltetői vagy angolnyelv-tanfolyamon vett részt, számukra - az ott élő számára - adott esetben ez a tanfolyam legalább olyan fontos lehet. És a hatékonyságát tekintve ne azt mondjuk, hogyha 5 százalék, szó sem lehet róla, hanem igenis, ezek a fajta képzések még mindig szükségesek.
Mert egyrészt lehetőséget ad arra, hogy valamivel magasabb szinten rúgjon labdába - elnézést - a későbbi időszakban. Az más kérdés, hogy ez az összeg, amit mi erre fordítunk, főleg 100 százalékos keresetpótlóval - megint előhozom a kerpótló témáját, mert ez sarkalatos kérdés -, imádni fogják ezeket a fajta képzéseket. De hogy nekünk megéri-e ekkora összeget befektetni, az más kérdés.
Nagyon egyetértek a gyakorlatorientált képzéssel. De hol vannak azok a gyakorlóhelyek, ahol ezeket a képzéseket meg lehet csinálni? Az iskolai tanműhelyek kiváló lehetőséget adnak, védőernyőt biztosítanak - főleg az első két esztendőben - arra, hogy olyan túl sokat ne kelljen elsajátítatni a szakmából, vagy csak nagyon az alapokat. Ha e mögé nincs effektíve olyan gyakorlóhely, ahol megtanulja, akkor az lesz, mint amit most mondanak a munkáltatók, hogy nekik kell kezdeni megtanítani a gyerekeket, mert semmit nem tudnak. Nemhogy írni-olvasni nem tudnak, hanem a gyakorlati oldalról sincs értékelhető tudásuk. Tehát ez nagyon fontos dolog.
Ha megnézzük a "Lépj egyet előre" programot - egy csomó program megy -, beteltek a szakmák. Milyen szakmák teltek be? Kereskedő, boltvezető, vendéglátó, eladó, hadd ne ragozzam. Nem azok jelentkeznek nagyon sok esetben, akiknek a szakma ki van írva. Tudjuk, hogy mennyire motiváltak ezek a 8 általános iskolát végzett, főleg nem pályakezdő korúak, hanem 30-40 évesek is. Motiválja őket a 100 százalékos kerpótló, meg még egyéb más dolog, de nem feltétlenül. Magyarul arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem azok az emberek vesznek részt, érettségizettek. Ők szeretnek jelentkezni, motiváltak is valamilyen szinten.
Rendkívül fontos az alapok kérdése, amit a főigazgató úr is mondott. Elmondtam már vagy kétszer a parlamentben is, hogy az általános iskolában elsős kislányomnak, mikor a matek feladatát egyenlettel kell megoldani, és nem tudom neki elmondani, hogyan csináltam meg, ott nagy baj van. Olyan nyitott mondatokat tanítanak, hogy az ember esze megáll. Bocsánatot kérek, én gépészmérnök vagyok eredetileg, elvileg kellene tudnom, de az valami őrület. Nem csodálkozom, hogy 30 emberből 5-10-nek megy ez a dolog, a másik 20 lemarad. Na, ez a másik 20 az, aki egyébként majd megjelenik a szakmunkásképzésben, és a "futottak még" kategóriába tartoznak, akit mindig dobnak eggyel odébb, hogy csak tudjuk már le. Ez nagyon fontos. Ha ide nem nyúlunk vissza, a szakmunkásképzésben érdemi előrelépést nem lehet elvárni.
Az ajánlattételekkel, illetve az új OKJ-val kapcsolatban nagyon kevés idő telt még el, de szeretném kérdezni, hogy önöknek mi a véleménye, mint szakemberek, hogyan látják ezt a dolgot. Mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Illetve konkrétan láttam olyan esetet, hogy például egy szoftverüzemeltető és gazdasági informatikus tanfolyamnál ugyanaz a modul az egyiknél 500 óra, a másiknál meg 650 óra, és három almodulból áll. Most melyik igaz, az 500 óra vagy a 650 óra? Tehát szakmai szempontból ismerik-e ezeket a problémákat, illetve hogyan kezelik?
A felnőttképzéseknél az ajánlattételi kiírásoknál az szokta elvinni a tanfolyamokat, aki a legkevesebbért viszi. Nem mindegy, hogy 400 ezer forintért vagy 250 ezer forintért visznek el egy tanfolyamot fejenként. A 250 ezer forintból - jelentem - nem lehet megcsinálni szakmailag. Ebben is kíváncsi vagyok a véleményükre, biztosan tudják, hogy a munkaügyi szervezeteknél így működik a rendszer. Tehát ez a kérdésem, hogy hogyan gondolkodnak erről. Ráadásul csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy ebben az ajánlattételi kiírásban a képző intézménynek - mint intézménynek - a nyeresége nulla forint. Tehát nincs olyan rubrika, nincs olyan sáv, olyan sor, ami azt jelenti, hogy ezért éri meg a képzőnek csinálni. Magyarul minden egyes tételt neki ki kell fizetni. Tehát arra ösztönözzük, arra kényszerítjük a képzőt, hogy csaljon. Ezt mondjuk ki, mert sajnos ez az alaphelyzet, sajnos!
A térségi integrált szakképző központokkal kapcsolatban csak egy kérdésem lenne. Mondjuk, hogy a gyakorlati képzés nagyon fontos, jelen pillanatban a szakképzési hozzájárulást elsősorban a tiszkek kapják meg. Azok a kicsik, akik - nem ragozom, emlékeznek rá - ezer-ezerötszáz fő alatt vannak, nem tudják lehívni. Jeleztek-e önök felé - főleg kisebb szakképző iskolák - ezzel kapcsolatban problémát. Tudniillik, előfordulhat olyan, hogy mondjuk három-négyévente csak 20-25 embert kell indítani az adott szakmában, és ez a kis iskola egy kisvárosban van, szükség van arra a szakmára, de csak ilyen keresztmetszetben, négyévente 30 emberre. Ezek az iskolák be fognak zárni, ha nem lesz nyitva a lehetőség arra, hogy a szakképzési hozzájárulást megkapják.
Köszönöm szépen. Bocsánat, ez kicsit sok volt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt gondolom, mind fontos kérdés volt, ami szóba került. Kiss Ferenc képviselőtársam, tessék!
KISS FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg én is csak nagyon röviden szeretnék szólni. A felnőttképzésben és a szakképzésben is érdekelt vagyok, és elég sokat foglalkozom vele.
Ahogy itt elhangzott, az egyik minisztériumhoz is tartozik egyes szakma, a másikhoz is, sőt harmadikhoz is. Az NSZFI-nek van-e valami koordinációs szerepe ezek között a minisztériumokhoz tartozó szakmák között? Ez az egyik kérdésem.
A másik, azt hiszem, alelnök asszony is kérdezte, hogy 420 OKJ-s képzés van, és közel 2500 kapcsolódó modul. Ennek a szabályozása, átjárhatósága, a ráépülés, a kapcsolat már megtörtént-e? Mert ahogyan a képviselőtársam is mondta, vannak komoly problémák, sokszor még azok sem tudnak eligazodni, akik tényleg naponta csinálják.
A harmadik kérdésem: az intézet regionális szervezetei szintén kialakultak-e, és hogyan épülnek fel, strukturálisan kapcsolódnak-e a központhoz?
Még egy: a tiszkekkel kapcsolatban én is szeretném pontosítani ezt, hogy amikor megszavaztuk a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt, akkor azt mondtuk, hogy ahol tiszk működik, azon a településen, akik csatlakoztak a tiszkhez, a szakképző iskolák nem gyűjthetnek a vizsgahelyeken szakképzési hozzájárulást. Ez most valójában így van-e, vagy ez csak egy téves felfogás?
Úgy gondolom, nagyon sok kérdést tudnánk még akár az akkreditációval vagy a szakképzési hozzájárulással és a programokkal kapcsolatban feltenni, de a képviselőtársaim kérdéseire adott válaszokból ezeket le tudnám szűrni.
Azt kívánom, hogy ezen az új helyen ugyanolyan hatékonyan és jól dolgozzanak, mint eddig. Én csak a Fehér útit ismertem, ahol felnőttképzés folyik, oda szoktunk járni, ott is olyan munkakörülmények voltak, hogy sokszor az összes pályázat meg az anyag egy külön helyiségben volt a fal mellett zacskókban lerakva. Tehát ez óriási előrelépés.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Én még két hozzászólásra emlékszem, Kontur Pálra és Nagy Istvánra. Kérdeztem, hogy bárki más szólna-e. (Jelzésre.) Igen, még lesz.
Kontur Pál, parancsolj!
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen. Arra szeretnék választ kapni, hogy milyen ma a régiekhez viszonyítva az aktív műhelyekben gyakorlatot végző diákok aránya. Régebben elég sok diák a gyakorlatát műhelyben végezte, ma ez hogyan áll?
A másik: ha jól értem, a kompetenciamérés akkor ez a PISA-felmérés szerinti gondolkodás, ezt 15 éves korban mérik. A magyar oktatási rendszer híresen jó oktatási rendszer volt - a hibáival együtt -, és nem volt szükség ennek a megváltoztatására, különösen nem a PISA-felmérés alapján. Ugyanis a PISA-felmérést a multik finanszírozzák, akiknek semmi másra nincs szükségük, csak arra, hogy egy dolgozó annyit tudjon csinálni, hogy ezt a tollat eltegye a másik helyre. Tehát nem kell, hogy műveltsége legyen a gyereknek, semmi nem kell, és a PISA-felmérés alapján Nyugat-Európában így működtek, ilyen oktatásban részesültek a gyerekek, hogy 15 éves korukra ezt meg tudják csinálni. Semmilyen humán műveltségük, magyarán műveltségük nincs - a magyarral szemben, akiknek idáig volt. A helyzet az, hogy a megoldó képességre megy.
Viszont azt tapasztalom, hogy a munkahelyeken azt az embert lehet használni, és például Németországban idáig nem kellett érettségi, és ritka volt, akinek volt érettségije, egész magas beosztásba került egy barátunk például Rajna-Pfalz tartományban is. Csodálkoztak, hogy nekem van érettségim, és kérdezték, tudom-e, hogy az mekkora dolog. Mondtam, hogy tudom. Mára ott tartanak, hogy autógyári munkást nem vesznek fel, csak ha van érettségije, mert tudják, hogy akinek van műveltsége és nem bunkó, az jobban tud kombinálni és megoldást találni, ha probléma van egy bizonyos munka során.
Az, hogy ezt 15 éves korban mérik, abban a korban a lányok és a fiúk között is óriási különbség van, tehát ez alkalmatlan időpont az ilyen mérésre. Mondom, ezt a multik csinálták, az ő szempontjaiknak nagyon megfelel. Engem keresett meg multicég magyarországi gyárának a vezetője, azt mondta, hogy nem kell semmit tudnia, nem kell, hogy szakmája legyen, csak az kell, hogy innentől oda el tudjon tenni valamit, és annak lehet minimálbért fizetni. Míg egy olyan szakmunkásnak vagy olyan képzésben részesültnek, akinek van műveltsége, az előbb meg tud felelni, saját maga előbb tudja eldönteni - a múltkoriban elhangzott -, hogy három éven belül az embernek egy szakmán belül is tovább kell képeznie magát, mert ha nem, akkor lehet, hogy még azt a munkahelyet is elveszíti.
Egy műveltebb fejű ember előbb rá fog jönni, és előbb alkalmas lesz arra, hogy tovább képezze magát, mint egy olyan, aki a PISA-felmérés alapján részesült oktatásban. Tehát nem hiszem, hogy nekünk azt kötelező csinálni, Magyarországon nincs semmilyen természeti kincs, a tudás a kincse, ezt bizonyítja a Nobel-díjasok száma, a sok okos ember, akik Magyarországon tanult, és megállta a helyét a világban.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nagy István képviselő úr, parancsolj!
NAGY ISTVÁN (Fidesz): A főigazgató úr és az előttem szóló képviselőtársaim is említették a szakmai képzési struktúra kialakításának, átalakításának a fontosságát a munkaerő-piaci elvárások tekintetében. Az lenne a kérdésem, érzékelnek-e az önök munkájának eredményeképpen változást ebben a tekintetben? Történik-e ennek valamilyen mérése, monitorozása? Hiszen ez nagyon fontos a pályakezdő-munkanélküliség arányának az alakulásában.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy láttam, még Czira Szabolcs jelentkezett. Parancsolj!
DR. CZIRA SZABOLCS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már sok olyan kérdés elhangzott, amit felírtam magamnak, de ezt, amit Nagy István említett, én is megemlíteném. Vannak-e olyan adatok, hogy hány pályakezdő munkanélkülit képezünk, tehát olyanokat, akik, amikor végeztek, nem tudnak elhelyezkedni? Szakmatípusonként ez hogyan alakul? Gondolom, a régiók is befolyásolják, hogy hol kapja meg ezt a képzést, ott milyen hiány van ezekből.
Kérdezem itt az iskola felelősségét. Mert itt most a vállalkozókról beszélünk, hogy nem tudják megmondani, hogy jövőre vagy az után vagy három év múlva kiket szeretne alkalmazni. Van-e az iskolának felelőssége, mert a kisvárosokban az iskolák nem azt nézik meg, hogy mire van szüksége a vállalkozónak, hanem azt, hogy milyen szakoktatói vannak, és arra indít be tanfolyamot vagy osztályokat. Tehát az iskolának esetleg tájékoztatási kötelességének kellene lenni, hogy ha kiképzett bizonyos szakmát, és ebből bizony nem tudott senki elhelyezkedni. Tehát amikor a gyerek odamegy, legalább a szülő tudna tájékozódni, hogy hiába képezik ki a lakatosokat, bár most éppen pont a vasasokat keresik, vagy mondjuk a villanyszerelőket, de ebben a szakmában senki nem tud elhelyezkedni. Ez az egyik kérdésem.
A másik talán nem annyira idetartozik, de a televízióban éppen arról volt szó, hogy az egészségügyi ápolókat mennyire szívják ki most Magyarországról, tehát olyan fizetési lehetőséget biztosítanak, Dániában például tízszeres a kezdő szakápolók fizetése. Vannak-e olyan szakmák, amelyekben külföldre képezünk közvetlenül? Tehát hiányszakma Európában vagy a világon, a képzési pénz nálunk marad, a munkát pedig ott végzik. Ezt szeretném kérdezni. Mert mondjuk eléggé furcsa, hogy mi több százezerért vagy több millióért kiképezünk valakiket - akár az orvosi egyetemet is felhozhatnám -, és utána máshol dolgozik, mint kezdő. Mert ma már az ipari iskolákban is folyik a nyelvi képzés, tehát a nyelvet tudók, ismerők könnyebben tudnak munkát kapni, de a magyar állam nem arra adná a pénzt, hogy külföldre képezzünk ki szakembereket. Vannak-e ilyen felmérések, hogy hányan hagyják el rögtön pályakezdőként az országot? Részint meg is tudom érteni őket, hogyha nagyobb lehetőséget választják, de nekünk nem az lenne a feladatunk, hogy külföldre képezzünk szakembereket.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt éreztem ki a mondandódból, hogy természetesen a képzési pénzt a költségek vonatkozásában értetted. (Dr. Czira Szabolcs: Természetesen.) Teljesen világos volt.
Az összes elhangzott kérdés kapcsán nem kívánok kiemelni vagy megismételni semmit, meggyőződésem szerint nagyon sok fontos dolog volt. Egyetlen kérdéssel egészíteném ki, ami nem hangzott el. A regionális fejlesztési képzési bizottságok megjelenése a főigazgató úr szerint mit hozhat, a változás indukálásában gyakorlatilag játszhat-e olyan mértékű vagy olyan irányultságú szerepet, ami az itt elhangzott kérdések vonatkozásában is bizonyos belátható időn belül válaszokat adhat? Mindössze ezzel szerettem volna kiegészíteni a kérdések sorát.
Nagy tisztelettel arra kérem a főigazgató urat, hogy a feltett kérdések, észrevételek sokasága tekintetében - amennyiben lehet - rövid, tömör, egyértelmű válaszokra kerítsen sort.
Köszönöm szépen.
Nagy László főigazgató (NSZFI) válasza
NAGY LÁSZLÓ (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet): Tisztelt Bizottság! Ami a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész felhasználásának az ellenőrzését illeti, alapvetően két dolgot ellenőriz a rendszer. Egyrészt a bevallásokat és a visszaigényléseket, másrészt az akár központi, akár decentralizált pályázattal a kihelyezett forrásokat. Nyilván mindkettőnek más a módszere.
A tapasztalatokról annyit engedjenek meg, hogy mindkét esetben vannak nem szabályszerű felhasználások. Ami az átvett pénzeszközöket illeti, mivel ez hatalmas összeg, hiszen az iskoláknak lehetőségük van gazdálkodó szervezetektől közvetlenül pénzt átvenni, ezek felhasználásával kapcsolatok problémák kétrétűek. Egyik az, amikor olyan intézmény veszi át az eszközt, amely ab ovo nem jogosult ilyen átvételre. Erre is van példa, nem sok, de van, például gimnázium nem vehet át.
A másik az, amikor olyasmire használja fel, ami ugyan közoktatási feladat, még azt is mondanám, hogy szakképzési feladat, de nem a szakképzés gyakorlati feltételeinek, infrastruktúrájának a megteremtését szolgálja közvetlenül. Tehát ha valaki mondjuk egy szakképző intézményben épít egy tornatermet, épít új tantermeket vagy berendezi azokat bútorral, azt nem fogadhatjuk el, hiszen a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy a szakmai képzés gyakorlati feltételeinek a biztosítására lehet felhasználni. Ha valaki ilyet tesz, akkor nyilván az ellenőrök ezt megállapítják, akkor ezeket az összegeket vissza kell fizetni.
A Felnőttképzési Akkreditációs Tanáccsal kapcsolatban két jelentős mozzanat van, az intézményi és a programakkreditáció. Azt gondolom, mindkét akkreditációs folyamatról, hogy egyfajta fogyasztóvédelmi jelentősége van. Vagyis az az állampolgár, aki egy akkreditált intézményben, akkreditált programon vesz részt, annak az állam valamit garantáljon. Azt, hogy az a képzési szerződés, amelyet aláírt, az abban a képző által vállaltak az esetek többségében meg fognak valósulni. Lehet persze azt mondani, hogy felnőtt állampolgár, és ha van egy képzési szerződés, akkor olvassa el, csak azt írja alá, ami számára nem hátrányos, de ezzel együtt azt gondolom, hogy az állami garanciának itt feltétlenül szerepe kell hogy legyen.
Az akkreditációs eljárások rendkívül jól szabályozottak abban az értelemben, hogy miniszteri rendeletek határozzák meg ezeket. Ebben a tekintetben sem a testületnek, sem a titkárságnak nincs jelentős mozgástere. Tehát ha azt nézzük, hogy milyen dokumentumokat kell mondjuk egy intézményi akkreditációhoz vagy egy programakkreditációhoz benyújtani, hogy mit tehet a FAT és mit nem, ebben a tekintetben a jogszabályok egyértelműen segítségünkre vannak.
Ha jól értettem, a képviselő asszony azt kérdezte, milyen változásra lenne esetleg szükség. Azt hiszem, itt voltak az elmúlt időszakban jelentős változások. Például az iskolák tekintetében az, hogy az iskolák intézményakkreditációjának a mechanizmusát egyszerűbbé tettük, a költségeit is csökkentettük. Az egyetemeknél is megtörtént ugyanez a dolog. Azt hiszem, jelentős változásra ebben a tekintetben nincs szükség.
A TÁMOP-ról szólva valóban nagyon sok pénzről van szó, közel 8 milliárd forintról, de ez le van bontva. Tehát a szerződési felhívásban, illetve a részletes programtervünkben is elemi szorzatos felbontás van. Tehát itt igazából magunk korlátozzuk a saját mozgásterünket is, hasonlóképpen egyébként a HEFOP programunkhoz. Ebből teljes mértékben nyomon követhetők az ügyek, ráadásul nagyon kemény indikátorok vannak. Részben hatásindikátorok, de korábban eredményindikátorok is, amelyek nagyon szűkítik a mozgásterünket.
Ami a regionalitást illeti, itt igazából nem értettem a kérdést. Ez a program, a TÁMOP 2.2.1. az NSZFÜ kiemelt programja, nincs konzorciumi partnerünk, ellentétben a HEFOP 3.5.1-gyel, ahol volt a regionális képző központ, de most nincs. Tehát amiben nekünk együttműködési kötelezettségünk van, az más kiemelt projektek, például az FSZH pályaorientációs projektje, illetve más pályázati projektek, amelyek folyamatosan megjelennek. Az ott keletkező értékeket nyilván be kell fogadnunk, illetőleg a korábbi projektjeink értékeit kell használnunk.
Az Országos Képzési Jegyzék 420 szakképesítését tekintve, hogy ez sok vagy kevés, nem tudom megmondani. Volt egy "számháború", hogy milyen jó az új OKJ, mert a 806 szakképesítés helyett lett 420. Nincs ennek jelentősége, hiszen a 420 szakképesítés is belsőleg strukturált. Rész-szakképesítések, elágazások, ráépülések szabdalják ezt szét. Több mint 1200-féle bizonyítványt lehet megszerezni a 420 szakképesítésen belül.
Az új OKJ hasznossága nem a számosságából adódik, hanem egyfelől a kompetenciaalapból, másrészt a modularitásból. Ez adja meg a rugalmasságot, és azt a fajta képességet, hogy egy rendkívül rövid adaptációs idő után a munkavállaló a szakképesítés birtokában az adott munkahelyen teljes értékűvé válik.
A szakmunka presztízsének a helyreállítását nagyon fontos feladatnak tartom. Azt hiszem, ez jóval túlmutat az NSZFI-n. Hiszen a társadalmi értékítélet a rendszerváltozás után alapvetően megváltozott sok tekintetben. A tömegkommunikáció, a média, de minden más azt sugározza alapvetően, hogy a siker kritériuma a magas iskolai végzettség, a főiskola, esetleg egyetem, és akinek ilyen nincs, az vélhetően a sikertelen kategóriába kerül. Hogy ezen változtatni kell, az szerintem teljesen egyértelmű.
Szerintem egy folyamat el fog indulni, ha már el nem indult. Magam egy pár hónappal ezelőtt voltam Egerben, ahol láttam, hogy egy szakmunkásképzéssel foglalkozó intézetben egy gépműhelyben forgácsoló gyakorlat volt, tízegynéhány fiatalemberrel, ahol a fele társaság 16-18 év közötti fiatalember volt, a másik fele pedig 20 év fölötti, akik már elvégezték a főiskolát, és miután Egerben van lehetőség gépi forgácsolással magas fizetéshez jutni, ők nem tanárként akarják folytatni a tevékenységüket, hanem hajlandók egy ilyenfajta váltásra. Ez nem kis váltás, egy főiskolai diplomát követően egy hármas szintű OKJ-szakképesítést megszerezni. Jövőre meg utána több ezer, esetleg több tízezer felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal ember fogja elhagyni az iskolapadot, a főiskolákat, egyetemeket. Kíváncsi vagyok, hogy az ő helyzetük milyen lesz. Nem gondolom, hogy közülük nem lesz olyan, aki nem választ OKJ-s szakképesítést, és nem tér vissza egy ilyen vargabetűvel. Az más kérdés, hogy ez most jó vagy nem. Vannak pozitív oldalai, hiszen egy műveltebb fiatal kezd esetleg, másfelől viszont, ha államilag finanszírozott helyen volt, akkor ennek nyilvánvalóan vannak hátrányai is.
A képzésről és a piacról, illetve az RFKB-ról több kérdés is elhangzott. Nagyon sokszor érte az a vád az államot, hogy nem tud összhangot teremteni az iskolai rendszerű szakképzés és a munkaerő-piaci kínálat között. Erre sokszor volt az a válasz, hogy na ja, de nem tudjátok megmondani, hogy mire van szükség. Szerintem az RFKB érdekes kísérlet lehet arra, hogy vajon a társadalomnak az a része, elsősorban a munkaadók, a kamarák, ha ilyen felelősség van rajtuk, akkor vajon milyen módon hatnak a képzésre. Hiszen most minden lehetőségük meglesz erre. Hiszen ők lesznek azok, akik minden év szeptember 30-ig dönthetnek a tekintetben, hogy az adott régióban milyen szakmacsoportokra, milyen szakképesítésekre iskolázzanak be. Annak kell ebben a döntésben szerepet játszania, akinek ez fontos, és ez nyilvánvalóan a munkaadónak fontos. Az NSZFI, ami rajta múlik, minden információt meg fog adni, hogy ezek a döntések kellőképpen felelősségteljesek legyenek.
Ami az elméleti és a gyakorlati képzés arányát illeti, az elmúlt időszakban azért voltak itt változások, hiszen a szakiskola 9-10. évfolyamán - éppen az Országgyűlés döntése alapján - bevezetésre kerültek a gyakorlati normatívák, tehát most már van lehetőség. Ezzel együtt azt hiszem, a gyakorlati képzésnek nemcsak az a szerepe az alacsonyabb életkorban, hogy később majd jó szakmunkás legyen az illető, hanem az is a szerepe, hogy ezzel éppen azoknak a fiatalembereknek, akik - ahogy mondtam - az általános iskolát nagyon sok kudarccal élték meg, sikerélményt biztosítson. Magam 20 éven keresztül olyan iskolában dolgoztam, amely szakközépiskola és szakiskola is volt egyben, és tudtam jól, hogy ezek a fiatalemberek vágynak a sikerre, és őket sikerhez juttatni a legkönnyebben a leggyorsabban a manualitáson keresztül lehet. Ezért tehát nagyon örülök annak, ha akár a 9. vagy a 10. évfolyamon magas óraszámban - műhelyben - gyakorlati képzés folyik, és erre most már van lehetőség is.
Elhangzott, hogy adott szituációban egy képzést követően, ha 5 százalék elhelyezkedik, az is jó lehet, ez biztosan így van, és több kérdés is elhangzott az elhelyezkedéssel kapcsolatban. Nincsenek egzakt adataink a tekintetben - merthogy nincs kötelező adatszolgáltatási kényszer - arra vonatkozóan, hogy a szakképesítést megszerzettekkel mi lesz később. A TÁMOP 2.2.1.-nek, amiről beszéltem önöknek, az egyik intézkedése egy pályakövetési program. Ezen dolgozunk most. Szeretnénk egy olyan pályakövetési rendszer kiépíteni, hogy ezek az önök által is kérdezett információk mindenki számára hozzáférhetők legyenek. A felsőoktatási törvényben már jogszabály van arra, hogy az egyetemeknek, főiskoláknak ilyet kell működtetnie, a közoktatási törvény szerint abban az esetben kell ezt csinálni, ha valaki nívódíjra pályázik, ha ilyen ambíciói nincsenek, akkor nem kell csinálnia. Remélem, a következő két év során sikerül kidolgozni egy olyan rendszert, amely ezeket az információkat szolgáltatni fogja.
Az OKJ-val kapcsolatos tapasztalatainkról annyit engedjenek meg, hogy mintegy ezer ember - talán most már valamivel több - vizsgázott az új moduláris OKJ valamelyik szakképesítésében, ami a 200 ezerhez persze nem olyan sok, de majdnem reprezentatív a minta, hiszen nagyon sok szakképesítésben oszlik ez meg. Ezek az emberek döntően a felnőttképzés keretében vizsgáztak, hiszen ezeknek a képzéseknek az ideje rövidebb, bár iskolarendszerű képzés is zajlott már, az egyévesek között volt vizsga. Azt szoktam mondani a vizsgára, hogy azt nem lehet jól csinálni, csak megúszni. Nagyon sok embert figyelünk a vizsgákon, és azért is vagyok erre a programra érzékeny, hiszen a tételeket is mi adjuk, de nincs jó tétel. Azt tudom önöknek mondani, hogy ebből a több száz vizsgából, ami volt - hiszen egy-egy vizsgacsoportban általában 15-20 ember van -, még semmi probléma nem jelentkezett. Úgy hogy bízom abban, hogy a rendszer működik.
A tiszkekkel kapcsolatban kérdezte valaki, hogy nem kaphat egy iskola támogatást. Úgy tudom, hogy a jogszabály 2008 szeptemberétől hatályos ebben a tekintetben, tehát a gazdálkodó szervezetek most még minden további nélkül átadhatnak forrásokat. Sőt úgy tudom, hogy a régiók - az RFKB-k - ki fogják írni még szeptember előtt a pályázatot, tehát vélhetőleg még ez a pályázat is a régiek szerinti lesz abban a tekintetben, hogy az iskolák juthatnak-e ilyen forráshoz. De valóban, 2008 szeptemberétől nem az iskola, hanem a fenntartója kaphatja meg a támogatásokat, és nyilván továbbadhatja az iskoláknak.
Az NSZFI koordinációs szerepe a szakminisztériumok, az új OKJ tekintetében, a modulokkal kapcsolatos problémák. Valóban van ilyen jogszabályhely, ami például az NSZFI feladatává teszi az országos modultérkép kezelését. Ez azt jelenti, hogy bár 12 minisztérium felelős a szakmákért, de az is a felelősségükbe tartozik, hogy mielőtt ilyen jogszabályt kiad, egyrészt egyeztetnie kell az SZMM-mel, és amikor kiadta, akkor azokat a követelménymodulokat, amelyek a lényegi elemei ennek a szabályozásnak, hiszen a kompetenciákat írják le, át kell adnia nekünk, és az NSZFI honlapján mindenki - önök is, hogyha érdekli önöket - megnézheti.
Ez nagyon bonyolult rendszer, de ha van egy megfelelő informatikai támogatottsága, akkor viszonylag könnyű eligazodni benne. Az a kérdés, hogy van olyan modul, amely 200 óra, a másik pedig 500, itt az a gond, hogy a rendszer ebben a tekintetben nem egyszerű. Követelménymodul alatt állapotokat értünk, ezek jelennek meg a rendeletben, ezekhez nincs idő fűzve. Másik ügy a központi programok, vagyis a folyamatszabályozás ügye, ami viszont nem rendelet, csak ajánlás. Hiszen nincs központi tanterv és utasítás, ezekben lehet különböző tananyagegységekhez rendelt idő, de gondolják végig, hogyha van egy olyan információtartalmú tananyagegység, amelyet egy 5. szintű szakképesítésben lévőnek is el kell sajátítania - érettségi után -, és egy 3. szintűnek is, nyilván a 3. szintűnek azért több idő kell hozzá, mint az 5. szintűnek.
A PISA-ról annyit, hogy azt hiszem, nincs közöttünk vita. Nem állítanám szembe egymással az értő írás, olvasás, számolás készségét egyfelől, és a műveltséget másfelől. Nem tudom egyébként, hogy a PISA és a multik között van-e összefüggés, de abban biztos vagyok, hogy (Közbeszólás.) Az lehet, de abban vagyok biztos, hogy ha valaki nem tud egy szöveget értőn elolvasni... Én csak erről beszéltem. Lehet, hogy szerencsétlen volt a PISA-t említeni, arról beszéltem, hogy a szakiskolába bejövő gyerekek, ha van is érvényes 8. általános végbizonyítványuk, ami legalább elégséges szintű, mégsem tudnak - tisztelet a kivételnek - értőn olvasni és helyesen számolni. Ez a probléma, és ezen kellene szerintem sürgősen módosítani.
Ami az OKJ munkaerő-piaci megfelelését, ennek a monitorozását illeti, érintettem a vizsgákat. Olyan mélységű vizsgálat még nem volt, amely az OKJ egészét vizsgálná. Annál is inkább, mint ahogy a szlájdon láthatták, a 420 szakképesítésből jelenleg 282 szakmai vizsgakövetelményjelent meg. Tehát egy új jogszabály jelent meg, várjuk még, hogy az első félévben a többi is megjelenjen, és ettől kezdve indul be ez a dolog komolyabban, és akkor lesz értelme azt vizsgálni, hogy - figyelemmel a pályakövetés rendszerére - mennyivel hatékonyabb ez a rendszer, mint a régi OKJ.
Az iskola felelőssége abban, hogy milyen szakmát indít. Itt megint csak egyrészt az iskolának van egy érdeke. Az az érdeke, ami itt el is hangzott, hogy van egy infrastruktúrája, azt működtetnie kell, a normatív támogatás olyan, hogy akkor kap pénzt, ha tele van. Emellett van egy érdeke a gazdaságnak, és van egy érdeke a szülőnek. Ez a három érdek az esetek egy jelentős részében nem ugyanaz. Amit az regionális fejlesztési központ tud tenni, hogy a munkaerő-piaci igényeket és az iskolai érdekeket, ha kell, erővel, de összehozza, azonban a szülők érdeke még mindig más kérdés.
Ez rendkívül bonyolult kérdés. Azt gondolom erről, hogy vannak már - éppen a szakiskolai fejlesztési programban kerültek kidolgozásra - olyan indikátorok, amelyek nagyon jól megmutatják az iskolai működésnek ezt a metszetét is. A kérdés az, hogy megjelenik-e, tehát kiteszi-e a honlapra ezeket az indikátorokat, ezeket az eredményeket vagy eredménytelenségeket az iskola. Kiteszi-e akkor, ha tudja jól, amennyiben ezt kiteszi, az iránta érzett vágy csökkenni fog. Ha erre esetleg jogszabály kötelezné, akkor ki kellene tenni. Ha egységes módszertannal kellene ezeket a számokat meghatározni, és utána ki kellene tenni, akkor lehetséges, hogy ez a szülőknek jó lenne, de most ilyen nincs. Ezért tehát legfeljebb a lelkiismeret lehet az, ami megszabja, hogy egy-egy intézmény egy olyan képzést, amire szülői igény és infrastruktúra is van, megszüntet azért, mert jól tudja, hogy a gyerek, miután megszerezte azt a szakmát, nem tud elhelyezkedni.
Az egészségügyi ápolókkal kapcsolatban - hogy van-e más - nincsenek egzakt méréseink erre vonatkozóan, de azt gondolom, hogy nyilván az építőipart lehetne említeni, ahonnan jelentős számú szakmunkás megy Nyugat-Európába. Igazából ilyen elemzést nem láttam.
Remélem, minden kérdésre válaszoltam, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, főigazgató úr. Azt gondolom, elég kimerítőek, részletesek voltak a válaszok. Persze nyilván nem lehet a kérdésekre minden tekintetben, minden aspektusára a válaszokat megadni, hiszen gondolkodásbeli különbségek is lehetnek a téma kapcsán. De mindenképpen fontosnak tartottuk mindannyian a bizottságban, hogy megismerkedjünk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek egyrészt a munkálkodásával, másrészt a szak- és a felnőttképzés dolgainak a kezelésével. Egy látképet kaptunk erről, ezt köszönjük szépen a főigazgató úrnak és kollegáinak.
Azt gondolom, a mélyebb elemzésekhez a következő időszakban jellemzően szorosabb együttmunkálkodás kell hogy párosuljon. Kérem a főigazgató urat, hogy ehhez a képviselőtársaimnak a lehetőséget bármikor biztosítsa.
Még egyszer nagy tisztelettel köszönöm, hogy itt lehettünk, hogy beszélgethettünk ezekről a kérdésekről, a képviselőtársaimnak pedig az érdeklődő kérdéseiket, észrevételeiket.
Amennyiben ilyen értelemben a napirendi pontot zárhatjuk - nézek a képviselőtársaimra (Jelzések.) - azt megköszönöm. Gyakorlatilag nem kell döntést hoznunk, tehát egy tárgyalásos téma volt az asztalon. Köszönöm szépen a kérdéseket és az észrevételeket, a napirendi pontot ezzel a kiegészítéssel zárom, még egyszer megköszönöm a főigazgató úrnak és munkatársainak az aktív közreműködését.
Áttérek a második napirendi pontunkra. Azt gondolom, viszonylag egyszerű napirendről van szó, az egyebekről. Nekem mindösszesen egyetlen közlendőm van: előreláthatólag két hét múlva, azaz május 5-én tartunk bizottsági ülést, arra kérem a képviselőtársaimat, hogy erre az időpontra készüljenek.
Köszönöm szépen a megértésüket. Kérdezem, bárkinek van-e kérdése, észrevétele. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, ezt a napirendi pontot, és ezzel együtt a mai ülésünket is bezárom, mindenkinek szép napot, eredményes munkát kívánok.
Köszönöm szépen, viszont látásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 23 perc)
|
Gúr Nándor |
Jegyzőkönyvvezető: Ulrich Ferencné