GIB-48/2008.
(GIB-130/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának
2008. december 17-én, szerdán, 10 órakor
az Országház főemelet 37-38. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Javaslatok az építőipar helyzetének javítására *
Burány Sándor államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium) tájékoztatója *
Dr. Matolcsy György képviselő (Fidesz) tájékoztatója *
Szavazás munkacsoport felállításáról *
Szavazás gazdasági csúcs kezdeményezéséről *
1. Javaslatok az építőipar helyzetének javítására
Előadó:
Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára
Dr. Matolcsy György (Fidesz) képviselő
2. Gazdasági csúcs II. előkészítése
3. Egyebek
Elnököl: Podolák György elnök (MSZP)
Dr. Józsa István alelnök (MSZP)
Márfai Péter alelnök (MSZP)
Dr. Latorcai János alelnök (KDNP)
Alexa György (MSZP)
Dr. Baráth Etele (MSZP)
Horváth Csaba (MSZP)
Dr. Suchman Tamás (MSZP)
Dr. Szabadkai Tamás (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Bencsik János (Fidesz)
Dr. Fónagy János (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
Dr. Matolcsy György (Fidesz)
Márton Attila (Fidesz)
Nagy Sándor (Fidesz)
Püski András (Fidesz)
Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
Szatmáry Kristóf (Fidesz)
Molnár Béla (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Gazda László (MSZP) dr. Baráth Etelének (MSZP)
Göndör István (MSZP) Podolák Györgynek (MSZP)
Dr. Kapolyi László (MSZP) dr. Józsa Istvánnak (MSZP)
Dr. Kálmán András (MSZP) Alexa Györgynek (MSZP)
Kiss Ferenc (MSZP) dr. Szabadkai Tamásnak (MSZP)
Dr. Tompa Sándor (MSZP) Horváth Csabának (MSZP)
Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) Koszorús Lászlónak (Fidesz)
Miklóssy Ferenc alelnök (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)
Gláser Tamás alelnök (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége)
Gerencsér László elnök (Építéstudományi Egyesület)
Varjasné Székely Éva elnök (Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége)
Dr. Szaló Péter szakállamtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Dr. Bodnár Zsolt (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Magyar Mária (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Fegyverneky Andor (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Schneider Gábor (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Tomicsek Renáta (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Dr. Sörös Balázs (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
Dr. Pálfalvy Hilda (Gazdasági Versenyhivatal)
Dr. Kovács László (Közbeszerzések Tanácsa)
Tolnay Tibor (Építési Vállalkozók Országos Szövetsége)
Váczi Árpád (OGYSZ)
Nagy Andrea (Fidesz-frakció)
Kovács Dóra (MSZP-frakció)
Szalay Gábor (SZDSZ-frakció)
Dr. Siklósi Irma Éva
Czirják Imre (Hír TV)
Szabó Péter (Hír TV)
Grabovszky Anikó (Független Hírügynökség)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 6 perc)
PODOLÁK GYÖRGY (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Üdvözlöm a gazdasági bizottság tagjait és meghívott vendégeinket. Az ülést megnyitom.
15-én reggel úgy gondoltuk, aznap befejezzük a parlamenti ülésszakot, ezért a következő napokra mindenki beprogramozta magát a saját választókerületében és egyéb helyeken. Köszönöm, hogy most mégis időt szakít a bizottság erre az ülésre. Két irányból érkezett megkeresés a gazdasági bizottsághoz, egyrészt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, másrészt a Fidesz képviselőcsoportja részéről. December 15-én a Fidesz képviselői házszabályszerűen kezdeményezték, hogy 17-ére hívjuk össze a gazdasági bizottságot, elsősorban az építőiparban fellelhető problémák megbeszélése ügyében. A két megkeresés azért érkezett hozzánk, mert az elmúlt időszakban a gazdasági bizottság alaposan kivette részét a nagy kérdések megoldásából. Reményeink szerint a mai bizottsági ülésen eljutunk odáig, hogy fel tudunk vázolni magunknak egy olyan képet, amivel hatni tudunk a kormányra és a különböző szervezetekre, hogy valamilyen változások következzenek be az építőipar területén. Ha mégsem áll össze a kép és ezt nem látjuk, akkor kérem a bizottság tagjainak a véleményét, hogy kezdeményezzük-e, és ha igen, mikor kezdeményezzük egy gazdasági csúcs összehívását kizárólag ebben a témában.
Kérdezem - azzal együtt, hogy nem igazán sikerült egyeztetni -, ki ért egyet a kiküldött napirendi javaslattal és a meghívotti körrel. (Egyhangú.) Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet.
Javaslatok az építőipar helyzetének javítására
1. napirendi pontunk címe: "Javaslatok az építőipar helyzetének javítására". Először Burány Sándor államtitkár úr, utána pedig Matolcsy György képviselő úr tartja meg szóbeli tájékoztatását. Szeretném jelezni, hogy nem alap nélküli ez a téma, hiszen a múlt héten a minisztériumban a szakma egy része szót váltott erről, véleményt alakított ki és tulajdonképpen onnan eredeztetik ez a döntés. S emlékeztetnék arra is, hogy ez év májusában bizottságunk hozott egy olyan határozatot, amely alapján beszámolót kellett készítenie Bajnai Gordon miniszter úrnak az építőiparral kapcsolatos kérdésekben, az ottani egyszerűsítési folyamatokban és az akkor már jelen lévő lánctartozásokkal és egyebekkel kapcsolatosan. Miniszter úr ezt a jelentést el is készítette és meg is küldtük az albizottságoknak. Tehát most nem alapok nélkül indulunk neki ennek a munkának.
Mindezek után felkérem Burány Sándor államtitkár urat, hogy tartsa meg szóbeli tájékoztatóját.
Burány Sándor államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium) tájékoztatója
BURÁNY SÁNDOR államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Tisztelt Bizottság! Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdaság egészét és a problémák egészét tekintve ha csak egy részterületen is, de megindult a konstruktív együttműködés a kormány és az ellenzék között. Az a merev szembenállás, ami eddig jellemezte a politika egészét, egy részterületen oldódni látszik. Korábban is konkrét javaslatokkal érkezett a két fél a megbeszélésekre.
Hónapok óta folyik a munka a kormány berkeiben, így a tárcánál is a tekintetben, hogy milyen lépéseket tudunk tenni annak érdekében, hogy a közeledő recesszió hatásai minél kisebbek legyenek. Ez a munka az építőipar területén is folyik, amelynek természetesen ágazati jellemzői is vannak, amikre érdemes tekintettel lennünk. Így aztán a javaslatok egy része nemcsak hogy összecseng, hanem szinte teljes mértékben meg is egyezik. A Fidesz javaslatait részleteiben a múlt héten állt módunkban megismerni, amelyekről Matolcsy képviselő úr nyilván a bizottságot is részletesen tájékoztatni fogja. Szeretném elmondani, hogy véleményünk szerint mely területeken jelenthet előrelépést az együttműködés.
Nyitott kapukat dönget a 40 százalékos előlegre vonatkozó kezdeményezés. Annyira nyitott kapukat dönget, hogy a javaslat megtételének idején ez tulajdonképpen már kihirdetett kormányrendelet volt, amely a Magyar Közlönyben meg is jelent. A rendelet szerint azok a vállalkozások, amelyek uniós pályázatokon indulnak és nyernek, alapszabályként 40 százalékos előleget kapnak, kivéve, ha ők ezt bármilyen okból elutasítják. Ez az idén 100-150 milliárd forint kiáramlását jelentheti a gazdaságba és komoly mértékben növelheti a vállalkozások likviditását.
Ugyanakkor a 40 százalékos előleg, illetve ennek egy másik ága, a 35 százalékos előleg, amely az egyéb pályázókra, így az önkormányzatokra is vonatkozik - a Fidesz kérte, hogy az önkormányzatokra is terjedjen ki a 40 százalékos előlegfizetés -, nem oldja meg az építőipar problémáját, ugyanis a 40, 35 vagy bárhány százalékos előleget a projektgazdák kapják. Ha a pályázó egy vállalkozó, akkor az előleg hozzá kerül. Ha a pályázó egy önkormányzat, akkor az előleget nem közvetlenül a pályázó kapja - akkor se, ha 40 és akkor se, ha 35 százalék -, hanem a projektgazda, tehát az önkormányzat. Hogy ebből milyen gyorsan kerül ki pénz a kivitelezőhöz, a vállalkozóhoz, az az önkormányzat és a kivitelező közötti megállapodás, illetve szerződés kérdése, nem függ közvetlenül az előleg kifizetésétől. Közvetett hatást gyakorolhat rá úgy, hogy ha az önkormányzat pénzügyi helyzete jobb, akkor módjában áll a kivitelezőre nézve kedvezőbb szerződést kötni. A tipikus gyakorlat azonban az, hogy valamilyen rész teljesítése esetén az önkormányzat részszámlát fizet ki.
Ha az építőiparon tényleg akarunk segíteni, akkor nem azon kell lovagolnunk, hogy a 35 százalék menjen-e fel 40 százalékra az önkormányzatok esetében is, sokkal inkább érdemes más konstrukcióban gondolkozni. Vannak erre külföldi példák, a német szakirodalomban Treuhandnak nevezik ezt a fajta megoldást. Ez lényegében egy vagyonkezelőhöz hasonló közbülső szervezet, amely kellő műszaki szakértelemmel felruházva mintegy harmadik félként teljesíti a kifizetéseket, és természetesen a kifizetések teljesítéséhez szükséges források is a közvetítő szervezetnél landolnak. Ha van erre nézve közös akarat, mi a magunk részéről készek vagyunk ilyen irányban gondolkozni. Ugyanakkor jelzem, hogy a hazai gyakorlatban ez ismeretlen, a nemzetközi gyakorlatban azonban nem ismeretlen. Ezt a konstrukciót is célszerű lenne bevezetni Magyarországon.
Azt hiszem, nemcsak a gazdasági bizottságnak kell ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Mivel lehet ellentét az önkormányzatokkal, az önkormányzati bizottságban is érdemes lenne ezt a kérdést megvitatni. Nem akarok a dolgok elébe vágni és nem akarok az önkormányzatok helyett nyilatkozni, de nyilván nem mindegy nekik, hogy a pályázaton elnyert forrás előlege az ő számlájukon landol-e vagy egy közvetítő szervezetén, illetve közvetlenül a kivitelezőhöz érkezik.
Összefoglalva: a 40 százalékos szabály a vállalkozások esetében megoldottnak tekinthető, nem feltétlenül jelent megoldást az építőipar likviditására, hiszen ebben a szakmában az a tipikus gyakorlat, hogy nem a projektgazda a vállalkozó, hanem a kivitelező, ezért készek vagyunk egyéb konstrukciókat is megfontolni, ha erre van közös akarat.
Teljes a nézetazonosság abban is, hogy az uniós elbírálási folyamatot fel kell gyorsítani. Eddig is komoly erőfeszítéseket tettünk ennek érdekében, és ezzel a munkával a jövőben sem akarunk leállni. Egyetértünk abban, hogy - természetesen az uniós jogszabályokat szigorúan betartva - az elbírálási folyamat legyen olyan gyors, amilyen csak lehetséges.
A harmadik javaslat a garanciára vonatkozik. A szakmában jól teljesítési garanciának ismerik ezt az elemet, ami még a rendszerváltás idején került be a hazai gyakorlatba. Ennek az a lényege, hogy a kivitelező egy bizonyos pénzösszeget egy letéti számlára helyez, és utólag az esetleges garanciális problémák forrásául szolgál ez a külön letéti számlán kezelt összeg. A Fidesz javaslata a mérték csökkentésére irányul, de a mértékre nézve nincs jogszabály, azt konkrét szerződések szokták rögzíteni. A polgári törvénykönyv ad lehetőséget erre a konstrukcióra, de mértéket a polgári törvénykönyv sem rögzít. A hazai gyakorlatban elterjedt mérték 10 százalék körül van, de külön jogszabály ezt sehol nem írja elő. Az építőipar helyzetét ténylegesen javítaná, ha a 10 százalék lejjebb tudna menni. De a megrendelők oldaláról is meg kell vizsgálni ezt a kérdést - s e tekintetben igénybe lehetne venni az önkormányzati bizottság szakmai segítségét is -, hiszen amennyit segítünk az építőipari szakmán, annyival csökkentjük azt a lehetőséget, amivel a megrendelő élhet, ha tényleges garanciális problémák merülnek fel az átadás után. Itt tehát kompromisszumot kellene kötni. A 10 százalék a mi álláspontunk szerint is magas. Közös felhívással lehetne fordulni az érintettek, az önkormányzatok, a megrendelők felé - erre látunk is lehetőséget - annak érdekében, hogy az általuk kötött szerződésekben minél inkább lefelé mozduljanak el a most hallgatólagos szabályként, de jogszabályban nem rögzített 10 százalékos összegtől.
A Fidesz negyedik javaslata az volt, hogy a bajba került cégek - s ez nyilván nemcsak az építőipari cégekre vonatkozik - a csődtörvény módosításával jobb helyzetbe kerülhessenek. Jelzem, hogy nem a mi tárcánk felelős a csődtörvény menedzseléséért. Volt már egy kezdeményezés a parlament előtt a csődtörvény módosítására, ami elbukott. Erre majd a tavaszi ülésszakon lehet legközelebb visszatérni. Mi teljesen nyitottak vagyunk a tekintetben, hogy a csődtörvény módosításával - persze a megrendelőnek kellő garanciát hagyva - enyhítsünk a bajba került cégek helyzetén, hiszen a következő egy-két évben valószínűleg számolni kell azzal, hogy a szokásosnál is több cég kerül bajba.
Utoljára hagytam a körbetartozás kérdését. A média és a mindennapi szóhasználat körbetartozásról beszél, ugyanakkor a tényleges probléma egyre inkább a lánctartozás. Ez nem játék a szavakkal! Körbetartozásnak azt nevezzük, amikor néhány szereplő közül az első elkezd tartozni a másodiknak, a második a harmadiknak, majd a dolog körbeér és a harmadik elkezd tartozni az elsőnek, s így minden szereplő kisebb-nagyobb mértékben tartozik a másiknak. Ebben a helyzetben a faktorálás jelenthet megoldást: valamennyi pénzt be kell tenni a körforgásba, ami megoldja a likviditási problémát, és így nincs akadálya annak, hogy a cégek egymás tartozásait kiegyenlítsék és végül mindenki megkapja a saját pénzét, kivéve persze azt, aki pénzt tesz a körforgásba, de bizonyos helyzetekben ennyi kockázatot vállalni kell.
Tapasztalataink szerint az építőiparban ennél durvább a helyzet. Örvendetes, hogy egy nagyon éles árverseny van a piacon. Ez általában jó a megrendelőnek, de a kivitelezőknek kevésbé. Úgy tűnik, hogy a kíméletlen árverseny az építőipari piacon egy bizonyos vállalkozói körben nemtelen megoldások alkalmazását generálta. Nem feltétlenül arról van szó, hogy egy cég likviditási problémák miatt nem tud a másiknak teljesíteni, hanem az esetek egyre jelentősebb részében sokkal inkább arról van szó, hogy a kivitelező tudatosan vállal egy alacsony árat, így nyerve el egy tenderen a kivitelezést, majd a végén, amikor ő már hozzájut a pénzéhez, a számos alvállalkozója közül egyet vagy többet nem fizet ki. Ezt a jelenséget nagyon nehéz kezelni.
Egyre inkább elterjed az is, hogy a nagyberuházásoknál a lebonyolító egy minimális törzstőkéjű projektcég, amelynek a törzstőkéje sokkal kisebb, mint az elnyert kivitelezés nagyságrendje. S nem ismeretlen az a gyakorlat sem, hogy a tartozások egy részének, 60-70 százalékának a kifizetését követően szembedöntik ezt a projektcéget, és egy olyan lánctartozás keletkezik, ahol a sor végén állónak nincs hova fordulnia. Mi ezt a gyakorlatot nagyon károsnak tartjuk, de tény, hogy ez a jelenség ma tetten érhető az építőiparban.
A lánctartozás vagy a körbetartozás keletkezésénél az államnak a saját portája előtt is söpörnie kell. Mi ezt megtettük. Ugyanis egészen az elmúlt időszakig az volt a helyzet, hogy amikor a tágan értelmezett állam - ebbe beleértem az önkormányzatokat is - volt a megrendelő, akkor nem egy esetben azért alakult ki rossz likviditási helyzet, mert az állami megrendelő nem fizetett időben. Ez a késlekedés tűrhetetlen, ezért meg kell szüntetni. Az állam ugyanolyan megrendelő - csak a forrásai számosabbak -, mint bárki más, és ha más megrendelőnek, aki késve fizet, késedelmi kamatot kell fizetnie, akkor ezt az elvet érvényesíteni kell az állam bármely szereplőjére is, ha ő a megrendelő. Az ezzel kapcsolatos döntéseket már meghoztuk. Ezzel azt tudjuk elérni, hogy legalább az állam ne idézhessen elő egyetlen szervén keresztül se ilyen problémát. Mi a körbetartozásokat és a lánctartozásokat tartjuk a legsúlyosabb problémának, a megoldást is itt a legnehezebb megtalálni, hiszen a gyakorlatban nagyon nehéz megakadályozni azt, hogy két cég közül az egyik szándékosan átverje a másikat. Éppen azért, mert ennek a helyzetnek a megoldása igen bonyolult, teljes mértékben nyitottak vagyunk minden jó szándékú kezdeményezésre.
Köszönöm szépen a bizottság türelmét.
ELNÖK: Köszönöm. Matolcsy György képviselő úré a szó.
Dr. Matolcsy György képviselő (Fidesz) tájékoztatója
DR. MATOLCSY GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégeink! Először is engedjék meg, hogy üdvözöljem a bizottság és a bizottság elnökének a kezdeményezését. Aligha van a Magyar Országgyűlésben jobb helye ennek a témának a gazdasági bizottságnál. Mivel hat korábbi gazdasági miniszter ül közöttünk - ki testben is, ki csak lélekben -, valamilyen szakértelmet mindenképpen rendelhetünk a témához. Köszönöm, hogy elnök úr befogadta a kezdeményezésünket és örülök vendégeink jelenlétének is.
Az építőipar helyzete nagyon súlyos, csakúgy mint az egész gazdaság helyzete, de ez nem egy második gazdasági csúcs és nem a magyar gazdaság általános helyzetét kell most értékelnünk, hanem kiemelten az építőipar helyzetét. 300 ezer ember dolgozik az építőiparban 93 ezer vállalkozói szervezetben. 2007-2008-ban 30 százalék körüli volt az építőipar visszaesése, és minden előzetes prognózis szerint a beruházások száma jövőre is csökkenni fog. Sok tízezer munkavállaló és több tízezer építőipari cég áll a peremen, és a mi tevékenységünktől is függ, hogy meg tudnak-e kapaszkodni vagy a szakadékba zuhannak.
A Fidesz-kereszténydemokrata frakciószövetség álláspontja szerint a kialakult helyzetért a gazdaságpolitika felelős, ezért a megoldást is egy gazdaságpolitikai fordulat hozhatja. A mi dolgunk most az, hogy a konkrét együttműködésről beszéljünk, mert válságban a politikai élet, az üzleti élet, az önkormányzatok és a civil szféra szereplőinek érdemes, sőt kötelező együttműködniük.
Azért, hogy érzékeltessem, korlátozott a lehetőségünk az építőipari válság kezelésére - de meg kell tennünk mindent, ami ennek keretében lehetséges -, elmondanám, hogy megítélésünk, s személyesen az én szakmai véleményem szerint legalább három fordulatot jelentő döntést kellene meghozni ahhoz, hogy az építőipar, a lakás- és ingatlanpiac, az építőanyag-ipar 2009-ben az egész magyar gazdasággal együtt jobb helyzetbe kerüljön. Elsősorban jelentős adó- és járulékcsökkentésre - ez nem került be a 2009-es terveink közé -, másodsorban jelentős azonnali jegybanki alapkamat-csökkentésre - ezzel szemben más jegybanki politika érvényesül -, harmadrészt jelentős, a mikro-, kis- és középvállalatok felé irányuló uniós forrásokat átrendező politikára van szükség. Ez utóbbira kaptunk ígéretet, de még nem látjuk, hogy milyen eredményekhez vezethet.
Ha a gazdaságpolitikai fordulatot kicsit háttérbe tesszük, akkor azt kell megnézni, hogy az építőiparon belül milyen konkrét, pragmatikus, praktikus, kicsinek tűnő, de jelentős hatást kiváltó és javulást eredményező döntéseket tudunk hozni. Amikor egy héttel ezelőtt Orbán Viktor elnök úr meghívására egy tekintélyes és szakmailag felkészült építőipari szakértői kör ült együtt, az derült ki, hogy még az elfogadott 2009-es költségvetési törvény keretei között, s még a jelenleg érvényesülő gazdaságpolitikai keretek között is négyféle lépésre lehet sort keríteni. Az első az, amit a kormány, illetve a minisztériumok a saját hatáskörükben meg tudnak tenni. Ilyen az uniós források és a pályázati források megítélésének és lehívásának a gyorsítása, az állami és önkormányzati beruházások gyorsítása, s még sok ilyen jellegű, aprónak tűnő, de nagyon hatásos lépés lehetséges ebben a körben. Az üzleti élet képviselői tizenöt-húsz célzott javaslatot tettek, amely javaslatokat később érdemes lesz újra elővenni.
A második lépés a törvénymódosítás. Példa erre a csődtörvény. Érdemes lenne az Egyesült Államoknak a csődbe jutott cégeket mentő, kedvezményező filozófiáját érvényesíteni a csődtörvényünkben, hiszen nagy a válság. Nekünk még jó közepes évünk van, de nagy válság lesz. Minden eszközzel, így a törvény eszközével is védeni kellene a csődbe vagy a felszámolási eljárás szélére jutott cégeket, s ezzel a munkahelyeket is. E két intézkedéscsoport mögött nincs költségvetési többletkiadási igény, csupán munka-, energia- és együttműködési igénye van.
A harmadik lépéssorozathoz már érdemes lenne költségvetési forrásokat rendelni annak reményében és annak tudatában, hogy a plusz költségvetési forrás még több költségvetési bevételt hoz. Megítélésünk szerint ilyen a lakás- és ingatlanpiac élénkítését célzó néhány lépés, például az új építésű lakások áfájának visszaigényelhetősége, a 15-30 millió forint közötti értékű használt lakások illetékfizetési kötelezettségének az eltörlése vagy az adó-visszatérítés visszaállítása az otthonteremtésnél, a lakásépítésnél. S még lehetne sorolni az ilyen jellegű döntéseket. Azt gondolom, bebizonyosodott, hogy egy költségvetési kiadásokat átmenetileg növelő lakáspolitika végül költségvetési többletbevételt hoz. Ezt a lépéssorozatot is érdemes lenne végiggondolni.
S van még egy terület, ami viszont már nem a kormány területe, hanem a Magyar Nemzeti Banké. Magyarországon is pénzügyi válság, hitelválság van. A külföldi tulajdonú anyabankok a magyar bankrendszerből akár 1000-1200 milliárd forintot is kivonhatnak a következő évben, ami jelentős hitelszűkét okoz majd a magyar gazdaságban és ezen belül az építőiparban mind az építői, mind a megrendelői oldalon. Sőt ez már meg is indult, hiszen a korábbi 0, 10 és 20 százalékos önerővel szemben már csak 30 százalékos önerővel lehet lakáshitelhez jutni és természetesen a kamatszint is felfelé mozdul. Annak ellenére, hogy nem avatkozhatunk be a Magyar Nemzeti Bank önállóságába, mégis jeleznünk kell, hogy a Magyar Nemzeti Bank oldaláról is a gazdaságélénkítés felé kellene elmozdulni, amelynek keretében meg kellene növelni a banki hitelállományt egy 1000 milliárd forint körüli rulírozó, a Magyar Nemzeti Bank által felállítandó hitelkerettel. Ezt az Egyesült Államoktól Németországig, Franciaországtól Svédországig lényegében minden fejlett ország meglépi. Tehát a jegybanki alapkamat csökkentése és egy 100 milliárd forint értékű, a bankok felé megnyitott hitelkeret segítheti az építőipari problémáink megoldását is.
Végül azt gondolom, hogy a mai együttlétünk egy folyamat második, harmadik állomása. Érdemes beszélni arról is, hogy mi felé megyünk. Jó lenne, ha készülne egy építőipari konszolidációs program. Tél van, amikor kevesebbet építenek, ilyenkor érdemes többet gondolkodni, és az előbb említett három plusz egy csoportba rendezhető javaslatokat érdemes lenne jól előkészíteni. Egyetértek elnök úrral abban, hogy egy második gazdasági csúcson lenne érdemes a kidolgozott építőipari konszolidációs programot megtárgyalni. A dolgok logikája szerint csak a kormányzat részéről jöhet ez a javaslat, de mi ezt segíteni tudjuk. A mi bizottságunk - ugyanúgy, mint az Egyesült Államok kongresszusának bizottságai - törvényeket tud előkészíteni és véleményezni, ellenőrizni tud és katalizátorként tud működni. Most ezt tesszük, mert baj van.
Természetesen nem a Fidesz javaslatai azok, amiket államtitkár úr részletesen említett, hanem a szakma javaslatai. A szakma 25-30, megítélésünk szerint jó javaslatából emeltünk ki ötöt, de lehetett volna másik tizenötöt is. Mind a 25-30 javaslatra szükség van, amelyeket egy munkacsoport vagy a kamara keretében érdemes lenne átvizsgálni.
Még egyszer üdvözölöm a kezdeményezést, elnök úr, és köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen az előterjesztéseket. Azt javaslom, hogy kérdéseket ne tegyünk fel, mert nincs értelme, ezzel csak az időt húznánk. Minden hozzászólótól véleményt kérek. Elsőként Baráth Etele képviselő úrnak adom meg a szót.
DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Bizottság! Szerintem is nagyon fontos, hogy ma bizottsági ülést tartunk, noha már lezártuk az évadot. Engedjék meg, hogy Matolcsy úrral ellentétben és kevesebb szakmai dologról szóljak, viszont felvetnék néhány formai kérdést. Hozzám is elérkeztek azok a szakmai anyagok, amelyeket az előzetes tárgyalások folyamán a különböző szervezetek összeállítottak. Hozzám 71 ilyen jutott el. Végigmehetnénk rajtuk, de attól tartok, most nem vagyunk felkészülve arra, hogy ezeket részletesen végigbeszéljük, ezért most inkább csak formai kérdéseket fogok megemlíteni.
Itt alapvetően háromszintű beszélgetést lehetne folytatni. Matolcsy úr mondandója végén egy kicsit enyhítette az előzetes határozott álláspontját és mintha arra utalt volna, hogy a bizottságnak inkább a törvényhozás irányába kellene mennie és máshol kellene létrehozni a munkacsoportokat. Én ezzel szemben azt javasolom - mivel a helyzet iszonyatosan sürgető -, hogy még a következő egy hónapra is hozzunk létre egy olyan együttműködést az állam - elsősorban természetesen Burány államtitkár úrék - és a szakmai csoportok képviseletével, benne a két nagy politikai oldal jelenlétével, amelyik egy hónap alatt össze tudja állítani a szakmai programot a gazdasági csúcsra.
Ennek a programnak három fő üzenetet kell tartalmaznia. Az első az általános gazdaságfilozófiai kérdések és azok eltérő jellege. Azt se tartom problémának, ha bizonyos dolgokban egyértelműen leszögezzük, hogy a két oldal között lényegi különbség van, hiszen a kormányzat álláspontja és a mi politikai álláspontunk is az, hogy a mai helyzetben jelentősebb adó- és járulékcsökkentést nem lehet végrehajtani, de azt is deklarálhatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank politikájával kapcsolatban nem kívánunk állást foglalni szuverenitásának a meg nem sértése okán. Ettől függetlenül ki tudnánk venni néhány olyan elemet az általános gazdaságpolitikai kérdéskörön belül, amit én nagyon szívesen végigvitatnék a gazdasági bizottság keretei között. Például azt, hogy az élénkítő csomagban és az európai uniós források felhasználásának szerkezeti módosításában mire koncentráljunk; hogy milyen arányú legyen a vállalkozások közötti támogatás és milyen arányú legyen az, ami piacélénkítésre megy; hogy melyek a piacnak azok a szegmensei, amikre feltétlenül fordítani kellene ebből a pénzből; hogy hol jelenik meg az építőipar kapcsán a legnagyobb multiplikatív hatás. Végig kellene elemezni azokat a szektorokat, amelyek az elmúlt két-három évben jó adófizetők voltak, ténylegesen munkáltattak és kevésbé vettek részt a láncreakciók negatív oldalán. Náluk érvényesíteni lehetne olyan adó-visszatérítési és más támogatási rendszereket, amelyek jogosak volnának annak érdekében, hogy ők talpon maradjanak és húzzák tovább az ágazatot. Az első rész tehát egy általános gazdaságfilozófiai oldal volna.
A második részt az képezi - erre államtitkár úr is utalt és az anyagok egy része is kitér rá -, aminek törvényi, jogszabályi, lényegi változásokon kell átmennie. Ennek az előkészítése és végrehajtása, sőt - ha tetszik, ha nem - a hatása is egy kicsivel lassabb, viszont hosszú távon nagyon komoly segítséget jelent.
A harmadik rész pedig az azonnali lépések sorozata. Már egy-két héten belül meg lehetne lépni bizonyos dolgokat. Ilyen például a magas garanciavállalási kötelezettség csökkentése, ami az önkormányzat mint megrendelő, valamint a vállalkozói oldal viszonyában jelenthet elmozdulást. Állítom, hogy ez nagyrészt jóindulat kérdése is, és olyan ráhatások megoldásai lehetnek, amire nagyon sok jó magyarországi példát lehetne mondani. Sőt ezen belül a két politikai oldal kiváló együttműködésének köszönhetően nagyberuházások sokaságánál sikerült lecsökkenteni a beruházások előkészítésének és végrehajtásának idejét, valamint a garanciális kötelezettségeket. Ha kívánják, példákat is tudok erre mondani. Én a harmadik szintet tartanám most a legfontosabbnak. Elő kellene venni az egyik napról a másikra megoldandó kérdéseket, hogy komoly magyar szervezetek ne dőljenek be, ne nőjön a munkanélküliség és a kisebb szervezetek se veszítsék el a lehetőségeiket.
Azt javaslom, olyan munkacsoport álljon fel, amelyik az említett három fő kérdéscsoportban gondolkodik.
S még valamit mondanék. Hiába mondjuk azt, hogy fel kell gyorsítani az európai uniós források felhasználását, ha azok előkészítettsége nem megfelelő. Azt azért tudni kell, hogy a beruházási szándék megszületésétől kezdve a forrásokon át a hitel- és egyéb feltételeket meg kell tervezni, a terveket engedélyezni kell, el kell indítani a közbeszerzéseket, kivitelezni kell, át kell adni az objektumot és a végén jelennek meg a garanciális problémák. Most nem mennék bele, de azért fontos megválaszolandó kérdés az, hogy hol vannak ezek a projektek, milyen volumenűek, melyik területen vannak, amelyek ebben a helyzetben valóban multiplikatív hatású végrehajtást jelentenek. Abban nem vagyok biztos, hogy egy épület kiaranyozása - ami ugyan nagyon sok pénzbe kerül - jelenti a továbbgyűrűző lehetőséget, egy jelentős ingatlan-beruházás viszont már jelentheti. S azt gondolom, ebben a csapatban jelen kellene lennie annak a mérnöki képviseletnek is, amelyik átlátja a teljes folyamatot, annak mindenféle hatósági és közbeszerzési vonatkozásával együtt.
Összességében azt javaslom, hogy ma ne nagyon menjünk bele az egyes részletkérdések megvitatásába és eldöntésébe, hanem olyan mechanizmust próbáljunk létrehozni, amely a következő gazdasági csúcs előtt összerendezi ezeket a kérdéseket, és ténylegesen is le tud tenni politikailag is konszenzusos javaslatokat.
ELNÖK: Köszönöm. Szatmáry Kristóf képviselő úr!
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Én sem kívánom az összes pontot érinteni. Gyakorlati megoldásokat kíván a mostani helyzet és ebben szeretnék némi támpontot adni a bizottság tagjainak, valamint államtitkár úrnak.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy nemcsak az építőipart, hanem az egész magyar gazdaságot plusz forrásokhoz juttathatná - ráadásul nem kerül effektíve pénzbe - az adminisztráció terheinek a csökkentése. Magyarországon a GDP 5-7 százaléka az adminisztrációs teher, az Európai Unióban 3-4 százaléka. Százmilliárdokat lehetne az adminisztrációs terhek csökkentésével a hazai gazdaság számára forrásként előteremteni. Erről azért ne mondjunk le.
A konkrét témák közül egy dolgot emelnék ki, a körbetartozások kérdését. A teremben ülők közül többekkel folytattunk már megbeszélést arról, hogy milyen megoldások lennének alkalmazhatók a körbetartozások kezelésére. Valóban nagyon szerteágazó a kérdés és tényleg különbséget kell tenni azok között, akik direkt nem akarnak fizetni és azok között, akik nem tudnak fizetni. Nem megkerülhető a piactisztítás állami vagy szakmai szervezetek részéről történő megindítása, hogy meg tudjuk mondani, kik a tisztességes vállalkozók és kik nem azok. Pozitívum, hogy a nemrég elfogadott közbeszerzési törvénybe bekerült: a közbeszerzések során ki lehessen szűrni azokat a vállalkozásokat, amelyek látható módon a piaci ár alatt adnak be árajánlatot. Ennek végrehajtása persze a minisztériumra marad, az ő felelőssége lenne az, hogy ezek névsorát az önkormányzatok és a megrendelők számára naprakészen eljuttassák, hogy valóban ki lehessen szűrni azokat a vállalkozókat, akik látható módon nem tiszta források bevonásával kívánják a munkákat elvégezni.
A körbetartozások kérdésében számunkra letisztult formában két dolog lenne azonnal kezelhető. A körbetartozásokkal kapcsolatos törvény vitája során volt egy javaslatunk, amely arra irányult, hogy bizonyos esetekben legyen lehetőség a ki nem fizetett számlák áfájának visszaigénylésére. Nagyon sok vállalkozást lehetetlenít el az, hogy úgy fizeti ki az áfát az államnak, hogy hozzá se jut ahhoz a pénzhez, ami után az áfát ki kell fizetnie. Ennek nyilván vannak fiskális számai is, de itt megint érdemes végiggondolni azt, hogy amit nyerünk a réven, azt nem veszítjük-e el a vámon. Ennek a kérdésnek a kezelése nagyon sok vállalkozáson segíthetne. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az állam plusz pénzhez jut, mert a vállalkozó lényegében nem jutott hozzá. Nem megyek bele részletesen, mert mindenki tudja, hogy miről van szó.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az MKIK-val és a KAVOSZ-szal közösen kidolgozott egy olyan faktoralap létrehozására vonatkozó tervet - amiről, legalábbis szóban, már a minisztériummal is egyeztettünk -, amely ugyan nem oldja meg, de javíthatja a körbe- vagy lánctartozások helyzetét. Eszerint első lépésben részben uniós, részben állami források bevonásával 30-50 milliárd forinttal létre kell hozni egy olyan állami faktoralapot, amely a jelenlegi piaci helyzetben jóval az aktuális faktorálási számok alatt nyújtana bizonyos feltételek esetén lehetőséget mind a kis-, mind a nagyvállalkozások számára, hogy egy-egy számla kifizetése ne lehetetlenítse el az egész vállalkozást. Ennek piactisztító hatása is lenne. Nem megyek bele a részletekbe, a lényeg, hogy ez a faktoralap csak bizonyos feltételeknek való megfelelés esetén fogadná be a számlákat. Ha bizonyos előzetes vizsgálat után rákerül a pecsét a szerződésre, hogy az megfelel a jogi formáknak, akkor kerülhet be a rendszerbe, és a vállalkozások ezután fordulhatnak az állami faktoralaphoz, amennyiben nem kapják meg a pénzüket. Ehhez kapcsolódik egy faktorkezelő létrehozása is, amibe javasoljuk a szakmai szervezetek bevonását.
Véleményünk szerint erre a két lépésre mindenképpen szükség van, de azt is meg kell vizsgálni, hogy szükséges-e egy állami részvétellel működő faktorcég létrehozása. Ennek a lényege, hogy az állam a maga súlyával követelőként belépne a körbetartozási láncba, ami ugyancsak elősegítheti a piac tisztulását. Erre a kamaráknak és a KAVOSZ-nak kész programjai vannak. Államtitkár úrral egyeztetve akár a két ünnep között is, akár január első felében is készek vagyunk leülni annak érdekében, hogy ezt minél gyorsabban létre lehessen hozni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Alexa György képviselő úr!
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Támogatom, hogy ezt a témát a bizottság keretei között gazdasági csúcs formájában minél előbb vegyük napirendre, persze megfelelő előkészítés után. A meghívottak körét pedig úgy javaslom kibővíteni, hogy a munkáltatók mellett a munkavállalói oldal képviselői is legyenek jelen, hiszen ennek az iparágnak még normális esetben is vannak a foglalkoztatással kapcsolatban problémái, gondoljunk csak a téli időszak nehézségeire, a dolgozók kiléptetésére. Szükséges lenne erről a következő hetekben tárgyalni.
Meggyőződésem, hogy az elhangzott javaslatok fontosak és azt kell keresnünk, hogy mi az, amiben egyetértünk. Nem bizonyos minősítések a lényegesek, amelyekben akár vita is lehet, hiszen a probléma elég nagy, és társadalmi érdek, hogy azt segítsünk elhárítani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gláser Tamás úr!
GLÁSER TAMÁS alelnök (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége): Gláser Tamás vagyok, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének alelnöke, az Építésgazdasági Tárcaközi Bizottság szakmai oldalának egyik vezetője. Néhány gondolatot szeretnék megosztani a bizottsággal. Minden hozzászóló megerősítette, hogy az építőiparban azonnali intézkedésekre van szükség. Örülök, hogy a szakma, a kormány és az ellenzék soron kívül összeült ebben a kérdésben és megbeszélést folytatott. Nagyon fontos lenne, ha a két ünnep között vagy január első hetében a kormányzati, az ellenzéki és a szakmai oldal részvételével egy programot dolgoznánk ki és indítanánk el. Felül kell vizsgálni a jogszabályokat, de nemcsak az építőiparban, hanem egyéb területeken is.
Az építőiparnak pénz kell, ha nincs pénz, az építőipari vállalkozások nem tudnak működni. Napirenden vannak az elbocsátások, naponta kettő-három-hat főt bocsátanak el a vállalkozások, a tél pedig felerősíti a problémákat. Nagy téglagyárak zárnak be, ami rengeteg más szakmát is érint, például a vakolat-, a ragasztó-, a csempe-, a csaptelep- vagy a függönytartógyártást. Az építőipar szerepe a GDP előállításában jelentős, nagy foglalkoztatást biztosít és komoly adóbefizető. Persze a feketemunka aránya is ebben a szektorban az egyik legszámottevőbb, még akkor is, ha a vállalkozók 80-90 százaléka tisztességes.
Fontosnak tartanám a Szatmáry Kristóf úr által ismertetett állami faktoralap létrehozását. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a kamara által létrehozott KAVOSZ Zrt. közreműködésével elkészült a program. Az is nagyon fontos, amit áfaügyben mondott. A VOSZ már legalább két éve mondja, hogy az igazolt dokumentumok alapján a vállalkozók kaphassák vissza az áfát, mert ha nem kapják vissza, csődbe fognak menni. Ennek ugyanis nincs másik lába. Természetesen tudjuk, hogy a költségvetés és az állam lehetőségeit is figyelembe kell venni, és a szakmai, politikai és banki dolgokkal is foglalkozni kell.
Szeretnék kiemelni egy nagyon fontos dolgot. Állandóan a közbeszerzésekről beszélünk, de Magyarország nemcsak a közbeszerzésekről szól, hiszen a magyar építőipar 75 százaléka polgári alapokon létrejövő kivitelezésekből áll, és ez lehet alvállalkozás vagy bármilyen más vállalkozás. A közbeszerzés mellett tehát fontos lenne más generális kérdéseket is tisztázni. Teljesen mindegy, éppen ki van hatalmon, a médiában mindig a közbeszerzésről beszélünk, de hát az építőipar kétharmada-háromnegyede másról szól.
A VOSZ mint az egyik legnagyobb munkaadói szervezet minden vonatkozásban azonnali megoldást szeretne, ezért támogatja egy szakmailag előkészített gazdasági csúcs létrehozását. Azt mindenki tudja, hogy a nagy számokat tekintve úgy általában mi a helyzet, de az ördög a részletekben lakozik. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Miklóssy Ferenc úr!
MIKLÓSSY FERENC alelnök (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara): Miklóssy Ferenc vagyok, az MKIK alelnöke és a Keviép építőipari cég ügyvezetője, így két oldalról is vannak tapasztalataim. Röviden szeretném összefoglalni a véleményünket.
Ahogy Baráth Etele úr is mondta, ha hatékonyan akarunk lépni, nincs sok idő a megbeszélésekre, mert a helyzet katasztrofális. Nemcsak a kamara, hanem a szakma nevében is kérjük, hogy legyen egy közös, politikai felhangoktól mentes fellépés, amely szakmai összefogást is tartalmaz. A kamara álláspontja szerint azért is fontos a reorganizáció, az építőipar megsegítése, mert az építőipar nem önmagától került a jelenlegi helyzetbe. A magyar építőipar évek óta tőkehiányos, s a kialakult helyzetben gyakorlatilag az építőipar finanszírozza az önkormányzatokat, az államot és még nagyon sok megrendelőt, a bankok pedig a hitelt egyre gyakrabban megtagadják. Azt a kintlévőséget, ami az önkormányzatoknál, az állami és európai uniós megrendelőknél van, eddig bankhitelből finanszíroztuk, de a bankhiteleket most elzárták. Ha ezt nem tették volna, nem ez lenne a helyzet. Persze egyéb gondok is vannak, amelyeken segíteni kell.
Egyetértünk azzal is, hogy nem a jelenlegi helyzetet kell konzerválni, hanem segíteni kell az építőipari vállalkozások megújítását, versenyképességének növelését. Amint el is hangzott, ezeknek a vállalkozásoknak soha nem volt adó- és járulékfizetési problémájuk, és van stratégiájuk a hazai és a nemzetközi piacra. Azt hiszem, kimondhatjuk, a beavatkozásnak a nemzeti építőipar megerősödését, versenyképességét, regionális szerepét is segítenie kell.
Három dolgot tartok fontosnak. Először is azonnali intézkedésekre van szükség a likviditási helyzet javítása érdekében. A bank által kivont pénz helyett - amit persze majd megkapunk a megrendelőktől, erre azonban gyorsan nincs lehetőség - valamilyen államilag garantált hitelpótló forrást kell biztosítani. Az én cégem az elmúlt időszakban öt felszámolási eljárást kezdeményezett kényszerből meghatározó magyar cégek ellen, de ellenünk is várható ilyen kezdeményezés, mert mi sem tudunk fizetni. Senkinek nem jó, ha ezek a cégek bedőlnek, mert a helyükbe lépnek a külföldi cégek és másfél-kétszeres áron fogják a piacokat megszerezni. Szükség lenne 4-500 milliárd forint likvid pénzre, hogy az állami banki hitelt - amennyiben a fedezete biztosított - kamattámogatással, hitelgaranciával gyorsan igénybe lehessen venni.
Fontosnak tartjuk a piacbővítést. A leírtakhoz annyit tennék hozzá, hogy valóban fontos az európai uniós programok gyorsítása, de ne gondoljuk, hogy azonnal fog jelentkezni ennek a hatása. Ha az itt elhangzottakat mind felgyorsítjuk, abból likvid forrásuk jó esetben is csak jövő év negyedik negyedévében lesz a vállalkozásoknak, mert a pályázat kiírása és elbírálása hosszú időt vesz igénybe. Ráadásul ma még 2007-es elvégzett teljesítményeket sem fogad be a megrendelő. 2008 végén nem hogy nem fizeti ki a 2007-es munkát, hanem még be se fogadja. Hiába írja elő a jogszabály kamat fizetését, bizonyos technikákkal egy-két évig el tudja húzni a befogadást.
Az előlegnek azzal a formájával, amit a jogszabály tartalmaz, nem értünk egyet. Eddig kedvező volt a vállalkozásoknak az előleg, mert azt nem maximálták 300 millió forintban, hanem a 15 százalékot megkapták. A kivitelező vállalkozások helyzetére tekintettel azt kellene elérni, hogy a források jussanak el az építőipari vállalkozásokhoz, ne pedig az önkormányzat használja fel azokat üzemeltetési-működtetési céljaira. A mostani jogszabály minden jó szándéka ellenére nagyon kevés lehetőséget biztosít arra, hogy ezek a címzettekhez elkerüljenek.
Fontosnak tartjuk a segítő intézkedéseket, mindazt, ami itt elhangzott, például a csődtörvény módosítását. Nem értek egyet Burány Sándor államtitkár úrral, mert nem rábeszéléssel kell a feltételeket biztosítani. Mi e tekintetben is leadtuk a javaslatunkat. Ahol állami forrás van egy projektben, más országokhoz hasonlóan kötelezően elő kell írni a szerződéses feltételeket. A garanciát, garancia nagyságát, az időtartamot, a fizetési feltételeket, a határidőket egyértelműen szabályozni kell.
Az építőiparnak lehetősége van jelentős exportpiacokon való megjelenésre, de nincsenek meg a nyugati országokéhoz hasonló technikák ahhoz, hogy az exportot támogassák információval, exporthitellel, hitelgaranciával, szerződések biztosításával vagy más módon. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Bencsik János képviselő úr!
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Meghívottak! Baráth Etelével ellentétben én egy konkrét kérdést vetnék fel, mert félő, hogy ha konkrétumok nélkül fejezzük be a munkát, akkor nem jutunk egyről a kettőre. Egy olyan kérdést vetek fel, amely tekintetében a gazdasági bizottságnak kiemelt felelőssége és szerepe van, ez pedig az energiatakarékossági és megújuló energia program homloktérbe való helyezése. Erre vonatkozóan a gazdasági csúcson a Fidesz hétpontos javaslatának 4. pontja arra tett indítványt, hogy 500 milliárd forintot csoportosítunk át az uniós források terhére, illetve a nemzeti vagyont képező szén-dioxidkvóta értékesítéséből származó bevételekből.
Kiszámoltuk, hogy európai uniós kötelezettségeink teljesítéséhez az energiahatékonyság és a megújuló energia részarányának növelése érdekében 30 százalékos támogatottsági arányt figyelembe véve évi 130 milliárd forintot kellene biztosítani a központi költségvetésből. Az elkövetkezendő négy évre, az uniós költségvetési időszak végéig ez összességében 500 milliárd forint. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzatok, a lakosság, a vállalkozások hozzájárulásait - a másik kétharmadot -, akkor 1500 milliárd forintról beszélhetünk a következő négy évben, amelyet célirányosan energiahatékonysági beruházásokra és megújuló energia beruházásokra lehetne felhasználni. Ez belsőpiac-élénkítés és független a globális gazdasági recessziótól. Ez azt jelenti, hogy a hazai kis- és középvállalkozások munkához tudnának jutni elsősorban az építőiparban, ezen túlmenően a hazai vállalkozók multinacionális társaságoktól való függősége jelentős mértékben csökkenthetővé válna, a lakosság és az önkormányzati intézmények esetében az energiafelhasználást szintén jelentősen lehetne csökkenteni, s ez pénzügyi megtakarításokat eredményezhet mind az önkormányzati intézményi szférában, mind a lakosság esetében. A lakosság szemléletét egyébként is csak a zsebén keresztül lehet alakítani akkor, ha a meglévő lakásállomány fűtésrendszerének a korszerűsítésével a szabályozhatóságot, a mérhetőséget biztosítjuk, de ennek olyan hatása is van, hogy ha nemzeti szinten kevesebb energiát használunk fel, akkor csökken az ország külső energiafüggősége - ezzel is elég sokat foglalkoztunk már a gazdasági bizottságban -, ezáltal csökkenthető a környezet szennyezése, hiszen csökken a koromkibocsátás, a szén-dioxid-kibocsátás, s ennek hatása lehet a nemzet egészségügyi állapotára is. Ráadásul ezzel a környezettudatosságot is lehetne erősíteni, valamint a természeti erőforrásokkal történő felelős gazdálkodáshoz való hozzáállást, aminek élénkítő hatása lenne az innovációra és az alkalmazott kutatásra is.
Meg kell teremteni a feltételeket a gyakorlati módszertan kimunkálására, a szakemberképzés elősegítésére, a koordinációra alkalmas intézményrendszer kialakítására. Fontos lenne az épület-korszerűsítés esetében a kedvezményes áfabesorolás. S még egy dolog, aminek kicsiben már van gyakorlata: olyan nonprofit hitelintézmény vagy alap létrehozására lenne szükség, amely százszázalékos visszatérítendő hitelt biztosít energiahatékonysági és ezzel kapcsolatos innovációs beruházásokra, a visszafizetést pedig a megtérülés figyelembevételével állapítaná meg. Tehát a megtérülés ütemezése határozná meg a visszafizetést. Ez nem igényelne többletforrást a beruházótól, de biztosítaná a megtakarítást, a visszafizetési kötelezettség teljesíthetőségét. Egy 1500 milliárd forintos, elsősorban a hazai építőipari kis- és középvállalkozókat érintő program tervszerű összeállítása és beindítása komoly belső piaci élénkülést tudna hozni ezen a területen, amelynek elmaradhatatlan gazdasági és környezeti haszna is lenne. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Latorcai János alelnök úr!
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Tisztelt Bizottság! Azt hiszem, ma nem célozhatunk meg mást, mint a pillanatnyi helyzet kezelését, azaz a szó szoros értelmében vett válságkezelést, mert nem ennek a találkozónak a feladata egy olyan gazdaságpolitika kimunkálása, ami mindenki számára megoldást jelenthet.
Az építőipar jelenlegi válsága több dologra vezethető vissza, de pillanatnyilag leginkább a pénzhiányra. Nem véletlenül tartják az építőipart az egész gazdaság indikátorának, mert ami az idén nem készül el, az két év múlva nem termel vagy nem szolgáltat, amelyik beruházás kútba esik, abból a társadalom számára hasznos, foglalkoztatást, adóbefizetést, szociálpolitikát biztosító befizetés nem történik. A szakma elképzeléseit ismerve a jelenlegi helyzetben egyetlenegy utat látok járhatónak, egy olyan garanciarendszer kidolgozását - hiszen ez a lehető leggyorsabb, amit fel lehet vállalni -, amelyik ebben a bedőlt hitelű rendszerben lehetőséget ad arra, hogy a kormány készfizető kezesség vállalásával elsősorban az állam, illetve az önkormányzatok beruházásai mögé álljon. Ennek az intézményrendszere is adott. Tudom, hogy a Fejlesztési Bank most nem áll ilyen szinten, de az csak kormányzati vállalás kérdése, hogy a Fejlesztési Bankban erre megfelelő forrás rendelkezésre álljon.
Azt naiv elképzelésnek tartom, hogy a kereskedelmi bankokra bármilyen ráhatással lehet lenni, már csak azért is, mert csak egyetlen olyan bank van, amely többségében magyar irányítású, a többiek esetében az anyák igen keményen behatárolják a finanszírozás és a hitelkihelyezés kérdéseit. Különben is 30 százalék körüli, de tizenegynéhány százalékos kamatozású hitellel nincs olyan építőipari vállalkozás, amely a jövő számára hasznos és eredményes munkát végezne.
Nagyon fontosnak tartom azt a megjegyzést, hogy erre nagyon oda kell figyelni, hogy ebben nagyon komoly felelősségünk van mindnyájunknak, mert pillanatokon belül kiürül a piac és át fogják venni a külföldiek, ami pedig komoly áremelkedést fog jelenteni. Nem kívánok most semmiféle bérjóslásba fogni, de meg lehet nézni, ahol ilyen vákuum keletkezett, ott mindig csak a külföldiek nyertek és a hazaiak mentek tönkre. A magyar foglalkoztatásban pedig meghatározó az építőipar és a hozzácsatlakozó szolgáltatóipar. Ha ezt beleejtjük a kútba, akkor a magyar nemzetgazdaságot ejtjük bele. A huszonnegyedik órában vagyunk.
Nem hallottam Baráth Etele úr elképzeléseit, de ismerem a szakma iránti elkötelezettségét. Azt kellene a bizottságunknak is és a kormánynak is támogatnia, hogy minél hamarabb létrejöjjön egy jól működő garanciarendszer, amelyik a jelenlegi helyzetben forrást tud biztosítani az építőipar számára. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Varjasné Székely Éva elnök asszony következik.
VARJASNÉ SZÉKELY ÉVA ELNÖK (Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhatom a véleményünket. Az építőipar és az ingatlanszektor súlyos gazdasági helyzetben van. Fel kell tenni a kérdést, hogy mik a gazdasági válság okai, mert ahhoz, hogy a válságot kezelni lehessen, ismerni kell annak az okait.
Eltűnt a piacról a fizetőképes kereslet, ennek oka a telekáfa bevezetése, az illetékmentesség 30 millió forintról 15 millió forintra való csökkentése, az áfa-visszatérítés igénylésének, valamint a különféle adójóváírásoknak az eltörlése, ami a lakások és az ingatlanok átfutási idejét figyelembe véve két-három év. 2008-ra ez kifulladt, minek következtében a fizetőképes kereslet drasztikusan csökkent. A drasztikus keresletcsökkenés következményeként azzal is súlyosbodott a helyzet, hogy a bankok részéről gyakorlatilag teljesen leállt az ingatlanfinanszírozás úgy a fejlesztői, mint a vevői oldalon. Komoly gondot okoz az offshore cégek és a projektcégek magyarországi elterjedése, mivel ezek többnyire külföldi kezelésűek és egyfajta metodika szerint indukálják a tartozási láncot. Ebből adódóan romlott az építőipari minőség is. Nem egyszer előfordul, hogy a kisvállalkozó kétszer fizeti be az áfát, hiszen csak akkor tudja visszaigényelni, ha az APEH igazolja, hogy a kibocsátó befizette. Tehát egy kicsit más körökben is játszik az áfa, és erre érdemes lenne jobban odafigyelni.
Komoly problémát okoznak a körbetartozások és a lánctartozások, valamint az elégtelen piaci jogi védelem, amit a kis- és középvállalkozók abszolút nem kapnak meg. A rendeletek is egyre rosszabbak, ezért komolyabban kellene foglalkozni a rendeletek módosításával is. Amelyik rendeleteket meg módosították, azok két-három hónap múlva korrekcióra szorultak, mert gyakorlatilag használhatatlanok voltak. Nem indulnak el az európai uniós építőipari beruházások, ami szintén problémát jelent.
Mik a válság várható következményei? Az ingatlanpiac beszűkülése. Tízezer lakás meg nem valósulása esetén 60 milliárd forint bevétel esik ki az állami büdzséből és 40 ezerrel nő a munkanélküliek száma. Ebben persze benne vannak a háttéripar számai is. Számtalan csődhelyzet fog kialakulni az elkövetkezendő időszakban, mert a beruházások hitel hiányában nem tudnak elindulni. Rengeteg ingatlanfejlesztő vagy elhalasztja a beruházás megindítását, vagy teljesen lemond róla. Ez is növeli a munkanélküliséget. Ha erre nem találunk gyors megoldást, akkor a vállalkozásfejlesztők abbahagyják ezt a tevékenységüket. A hitelfelvétel kockázata miatt nagyobb lesz az építőipari beruházások, a vállalkozások kockázata is.
A válság kezelésére két javaslatunk van, az egyik a vállalkozói, a másik a vevői oldalról. Egy tisztességesen lebonyolított beruházás 30-35 százaléka visszakerül a büdzsébe, de nem mindegy, hogy a beruházás miből valósul meg. A piaci lakásépítés például leadózott magánpénzből, ezért fontos, hogy a magánpénzek kicsalogatásra kerüljenek akár a bankból, akár a szalmazsákokból. De fontos lenne a vállalkozók támogatása, stabilitásuk megteremtése is. Ösztönözni kell a vállalkozásokat, mert nagyrészük tőkeszegényes. Azzal, hogy a bankok megemelték a hitel felvételéhez szükséges önerőt, még nehezebb helyzetbe hozták az amúgy is tőkeszegény magyar vállalkozói szektort.
Szükség lenne egy drasztikus áfacsökkentésre, s nemcsak a lakáspiacon, hanem a felújítás területén is. Ez utóbbi területen érdemes lenne akár 5 százalékra is csökkenteni az áfát, mert a felújításoknál szinte azonnal lehet munkahelyet teremteni. S ha itt csökkentik az áfát, akkor az embereket legálisan foglalkoztatják és visszaszorul a feketemunka aránya. Javasoljuk az adók és a járulékok csökkentését, mert vállalkozói oldalon nagyon magasak az adók, szinte kitermelhetetlenek a bérek, ezért foglalkoztatnak rengeteg embert minimálbérért. De fontos lenne a vevői oldal támogatása is, hogy az emberek tudjanak lakást venni. Itt is szükség lenne a banki hitelekre, ami mára szinte teljesen eltűnt. Tehát úgy a vevői, mint a fejlesztői oldalt támogatni kellene. A jelenlegi alapkamat mellett nagyon nehéz építeni és fejleszteni, gyakorlatilag nem lehet a beruházásokat serkenteni. Összességében tehát a hitelkamatok csökkentésére, támogatásokra és a bedőlt hitelek válságmenedzselésére lenne szükség. Egyetértünk a bürokrácia jelentős mértékű csökkentésével mind az engedélyezési, mind a használatbavételi oldalon, mert ma olyan mértékű a bürokrácia Magyarországon, amit igen nehéz kezelni. Szintén egyetértünk a jogi védelem erősítésével.
Államtitkár úr említette a Treuhand bevezetését. Véleményünk szerint minden új dolog bevezetésének költségigénye van, és egy közbenső lépcsőt jelent, ami lassítja a folyamatokat. Nem értem, hogy miért nem beszélünk a szerződéskötési fegyelem megszilárdításáról. Komolyabban kellene venni, hogy ki mit, miért, mikorra, milyen minőségben vállal el, és hogy teljesíti a fizetési kötelezettségét. S ha a szerződésben foglalt teljesítések nem valósulnak meg, azonnal bírósághoz fordulhasson a vállalkozó vagy az alvállalkozó. A bírósági eljárásokat pedig fel kellene gyorsítani, és nem a választott bíróságok felé kellene elmenni, hanem gyors gazdasági bírósági döntéseket kellene hozni. A szerződéskötési fegyelem megszilárdítása nélkül nagyon nehéz lesz előrelépni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelettel jelzem a bizottság tagjainak és a meghívottaknak, hogy most a gazdasági bizottság ülésén vagyunk és nem az a cél, hogy a szelepen kiengedjük a gőzt, mert azzal sehova nem fogunk eljutni. Kérem, hogy próbáljanak előrevivő gondolatokat összerakni. Tudomásul kell venni, hogy van egy elfogadott költségvetés, amelyen változtatás nehezen képzelhető el, ezért a költségvetés változtatására irányuló javaslatokkal felesleges előállni. Hasonlóképpen vannak hatályos adótörvények, amelyek olyanok, amilyenek, de a kormány egyelőre ezeken sem fog változtatni, és nagy valószínűséggel az Országgyűlés sem. Most az építőipar speciális helyzetére próbálunk megoldást találni.
Azokat a hozzászólásokat tartom előrevivőnek, amelyek arról szóltak, hogy vannak a strukturális témák és vannak olyanok, amelyekben hatáskörünk van, és amelyek tekintetében e mellől az asztal mellől hatni tudunk abba az irányba hogy valamilyen változás következzen be. Kérem, hogy a gondolatokat lehetőleg erre koncentráljuk. De ezt inkább a kollégáimnak mondom, mert mi egy bizottsági ülésen tizenkét napirendi pontot egy-másfél óra alatt megtárgyalunk. Ha valamire két és fél órát szánunk, az azt jelenti, hogy az iránt a téma iránt mérhetetlen empátiával viseltetünk, és az a célunk, hogy a dolgok jelenlegi menetén változtassunk, de ehhez megfelelő gondolatokra van szükségünk. Kérem ezt tiszteletben tartani.
Márton Attila képviselő úr következik.
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Én pont elnök úr útmutatásai szerint szeretnék eljárni.
Mindkét oldalon egyetértés van abban - ahogy elnök úr is megfogalmazta -, hogy vannak azonnali intézkedést igénylő feladatok és vannak olyanok, amiket meg kell tárgyalni a bizottságban és az elkövetkezendő időszak törvényalkotási feladatai közé fel kell venni.
Amikor államtitkár úr azt mondta, hogy a körbetartozás vagy lánctartozás tekintetében az államnak is önkritikát kell gyakorolnia, az számomra egy kicsit olyan volt, mint amikor a főpolgármester úr kiment az autósok közé és dudálni kezdett. Az rendben van, hogy ismerjük a problémát, de azért valamilyen megoldási javaslatot is kellene tenni. Miért mondom ezt? Azért, mert az elmúlt néhány hónapban a kis- és nagyobb vállalkozókkal folytatott megbeszélések során az derült ki, hogy a lánctartozások 80-85 százalékának az elején ott van az állam. Nem feltétlenül úgy, hogy nem fizet azonnal, hanem esetleg úgy, hogy nagyon későn fizet. Nemrég megkeresett egy vállalkozó és megmutatta azt a levelet, amit a Magyar Államkincstártól kapott. Azt írta neki az Államkincstár, hogy egy októberi átvételű munkáért áprilisban számíthat a pénzére. Ez komoly problémát jelent akkor, amikor a munkák finanszírozásához nincs meg a megfelelő banki háttér. Ha az állam erőt vesz magán és kifizeti az elvégzett és leigazolt munkákat, akkor nagymértékben csökkenni fog a lánctartozások mértéke. Az állam ne 90 vagy 120 nap múlva fizessen az elvégzett és befogadott munkákért a vállalkozóknak, hanem 15 nap múlva, és ezt törvényben kellene rögzíteni. Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az állam inkább fizet késedelmi kamatot, semmint határidőben fizetne. Az államnak és a közreműködő szervezeteknek egy erőteljes kontrollt kellene biztosítani ezek fölött a szervezetek fölött, hogy a kifizetések időben megtörténjenek.
A legutóbbi bizottsági ülésen megkérdeztük Simor Andrástól, a jegybank elnökétől, hogy mit lehetne tenni a vállalkozások megsegítése érdekében. A jegybankelnök úr a következőképpen válaszolt: nekem most nincs konkrét ötletem, de szívesen várok önöktől minden javaslatot. Matolcsy képviselő úr világosan elmondta, hogy mi a mi javaslatunk. Nem akarunk átnyúlni a Nemzeti Bank felett és nem akarjuk sérteni az önállóságát, amikor azt mondjuk, a Nemzeti Bank hozzon létre egy ezer milliárd forintos alapot, azt helyezze ki a kereskedelmi bankokhoz, így biztosítva a hitelezéshez szükséges forrásokat. Ha már van egy szerződés az IMF-fel és az Európai Központi Bankkal aránylag kedvező kamatozású hitelre - nem 11-12 vagy 16 százalékra, mint amennyire a kereskedelmi bankok mostanában adnak hitelt, már ha egyáltalán adnak, hanem lényegesen kedvezőbbre -, akkor itt van a lehetősége annak, hogy a Nemzeti Bank akár ebből a keretből biztosítson egy ezer milliárdos forrást nagyon keményen megfogalmazott szabályokhoz kötve. Az ülés után megkérdeztem a Nemzeti Bank vezetőitől, van-e lehetőség arra, hogy a Nemzeti Bank a kereskedelmi bankoknak úgy folyósítson pénzt, hogy megköti a felhasználást. Alelnök asszony azt mondta, hogy nem nagyon van ilyen lehetőség. Én meg azt mondom erre, hogy akkor alkossunk ilyen szabályt, mert most rendkívüli helyzet van, és a kereskedelmi bankok legyenek számon kérhetők. Mert ha ők bármilyen módon költségvetési pénzre tartanak igényt, akkor a magyar gazdaság élénkítése érdekében rájuk is lehet olyan kötelezettségeket róni, amelyek betartását számon lehet rajtuk kérni, s ezeket a pénzeket egyértelműen az építőipar finanszírozására kell fordítaniuk, a pénzek folyósítását pedig ellenőrizhetővé kell tenni. Ha kell, január végén vagy február elején alkossunk ilyen jogszabályt, de ez legyen kivitelezhető és számon kérhető. Még egyszer mondom: közel egy tucat vállalkozó jött hozzám szinte sírva, hogy legalább ötletet adjak arra, hogyan tudnák a jövő évi finanszírozásukat megoldani, van-e olyan bank, amelyik hajlandó bármilyen feltételekkel hitelt folyósítani, mert konkrét szerződésük van a következő évre, de nem tudják elindítani a munkát, mert a munka befejezése után 90 vagy 120 nappal kapnak pénzt az államtól, ha egyáltalán kapnak. A konkrét javaslatom tehát az, hogy legyen egy ezer milliárdos alap, illetve alkossunk olyan jogszabályt, amely alapján a kereskedelmi bankokban nyomon követhető a pénz és számon kérhető rajtuk, hogy hogyan és milyen módon oldják meg a vállalkozások hitelezését.
Nagyon jó ötletnek tartom az előleg folyósítását. Ha egy-egy projekt finanszírozására komolyabb előleget kapnának az önkormányzatok, akkor szorult helyzetükben a folyó ügyeiket vagy közkiadásaikat ezekből a pénzekből finanszírozhatnák. Az előbb említett ezer milliárdos hitelkerettel, illetve a projektek előfinanszírozásával nagyon nagyot lehetne lendíteni a vállalkozások és a projektek helyzetén. S mivel ezek európai uniós pénzek, nem kerülnének be abba a keretbe, ami a költségvetési törvény módosítását igényelné. Ilyenformán ez is megoldható lenne.
Baráth Etele képviselő úr azt mondta, hogy kevés olyan előkészített projekt van ma Magyarországon, amihez konkrétan oda lehetne kapcsolni a finanszírozást. Ez csak részben igaz, mert elég komoly projektek futnak már. Ilyenek például az önkormányzatok szennyvízberuházásai, amelyek persze haladhatnának egy kicsit jobban is, de nem állnak rosszul. Az elkövetkezendő egy-másfél évben komoly projekteket lehet majd elindítani. Munka tehát lenne bőven, csak az a kérdés, lesz-e még olyan vállalkozó, aki majd ezekbe a munkákba bele tud vágni, mert ezeket előre meg kell finanszírozni. Bizonyos területeken valóban vannak elmaradások a projektek előkészítésében, de szerencsére vannak olyan projektek is, amelyek mögé ténylegesen oda lehetne tenni a finanszírozást, és ha a jól előkészített, de különböző közbeszerzési fázisban tartó projekteket fel lehetne gyorsítani, akkor ez megint egyfajta lehetőség lenne a túlélésre. Ezért is gondolom úgy, hogy az imént általam felvázolt konkrét intézkedések tekintetében gyorsan lépni kellene. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Gerencsér László úrnak adom meg a szót.
GERENCSÉR LÁSZLÓ elnök (Építéstudományi Egyesület): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Gerencsér László vagyok, az Építéstudományi Egyesület elnöke, a Hérosz Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke. Én az azonnali, promt meghozandó intézkedésekkel kívánok foglalkozni. A közép- és hosszabb távú feladatok - amelyek hosszabb időt és rengeteg elemzést igényelnek - nem tartoznak a mai megbeszélés körébe.
A jelenleg működő cégeket valamilyen módon meg kell őrizni. Ennek érdekében meg kell őrizni a cégek likviditását és biztosítani kell a munkával való ellátottságukat. Ma a cégek mintegy fele állami vagy önkormányzati, másik fele magánmegrendelőknek dolgozik. Én most az előbbiekkel foglalkoznék. Állami vagy önkormányzati megrendelés esetén a cégeknek a kivitelezés ideje alatt teljesítési garanciát, utána pedig jól teljesítési garanciát kell vállalniuk. Ha ez az összeg 3 százalékra csökkenthető lenne vagy egy állami megrendelést fizetési garanciaként fogadnának el a bankok, az igen jelentős tehertől szabadítaná meg az építőipari cégeket. Az én cégemnek a magyar államnak végzendő és éppen kivitelezés alatt álló feladatokhoz 4 milliárd 300 millió forint értékű bankgaranciát kellett letennie. A bankoknál a hitelkeret mindig hitelből és garanciakeretből áll, ami a keretünket iszonytató módon csökkenti. Ha az állami megrendelések esetén ezt 3 százalékra le tudnánk csökkenteni, akkor mintegy 4 milliárd forint értékű hitelkeret maradna szabadon a Hérosz Részvénytársaság esetében. Ez nagyon nagy likviditási lehetőséget jelentene a cégnek. Ha a felszabaduló garanciaalapokból a bankok, a nagyobb építőipari cégek egy újabb garanciaalapot tudnának létrehozni, az további lehetőséget jelentene a kibontakozás felé.
Arról most nem beszélnék, hogy egyre nagyobb összegű óvadéki készpénzt kell a cégeknek letenniük - a jobb cégeknek kevesebbet, a kevésbé jóknak többet -, ez jelenleg 10 százalék készpénzbefizetést jelent, amit 20 százalékra szándékoznak felemelni.
A bankok az építőipari cégek felé átlagosan 10-15 százalékkal csökkentették a hitelkereteiket - cégünk esetében a banki hitelkeret az elmúlt időszakban 15 százalékkal csökkent -, ezt kormányzati szinten nagyon sürgősen szabályozni kell. Nem most van az ideje annak, hogy a kereskedelmi bankok az építőipari cégek hitelkeretét radikálisan csökkentsék. Ha felszabadul a garanciaalap, elképzelhető, hogy valamiféle hitellehetőséget biztosítsanak az építőipari cégek számára egy szabad felhasználású vagy szabadabban felhasználható hitelkeretre a jelenlegi likviditásuk megőrzésére.
Az állami, illetve önkormányzati beruházások felé az építőipari cégek által nyújtott önerő összege szintén nevetségesen magas. Cégünk esetében ez megközelíti a 4 milliárd forintot, mi ekkora pénzzel hitelezzük az állami megrendeléseket. El kellene gondolkodni azon, hogy a magyar állam azt az összeget, amit az építőipari cégek a magyar államnak nyújtanak, vagy valamiféle garanciával, vagy egy rövid időre szóló hitellehetőséggel mérsékelje, hiszen ezt a cégek vagy saját erejükből, vagy hitelből finanszírozzák.
A munkahelyek megőrzése érdekében gyorsítani kell az engedélyezés alatt álló magánmegrendeléseket. Nem most kell mindenkire fürdősapkát húzatnunk. Ma azt kell elérni, hogy minél előbb induljanak be a munkák. Azokat az állami megrendeléseket pedig, amelyekre a szerződés már megköttetett, nem szabad leállítani, illetve nem szabad mondvacsinált okokkal lehetetlen ideig húzni azok beindítását. Erre számos példát tudnék mondani, de nem kívánom az időt húzni ezek felsorolásával. Generálni kell az állami megrendeléseket és hozzá kell járulni a magánmegrendelések gyorsításához.
Nagyon fontos a magánmegrendelői kör rendszabályozása. Sehol a világon nincs olyan, hogy az építőipari cégek egyoldalú, csak teljesítési garanciát tesznek le 10-15-20 százalék összegben. Mindenütt fizetési garancia van. A kettő a bank számára kiüti egymást. Nálunk semmilyen fizetési garancia nincs, csak egyoldalú teljesítési garancia van. El kell érni, hogy a magánmegrendelői kör, elsősorban a külföldi ingatlanfejlesztők, mondvacsinált okokkal ne állíthassák le a beruházásokat - ezt persze nehéz elérni -, illetve ne tehessék meg, hogy az építőipari cégek garanciáit indok nélkül lehívják és ezzel bedöntsék őket. Ma az építőiparban az kezd elterjedni, hogy a külföldi megrendelők valamely hibára való hivatkozással a hiba értékének több mint ötszörösét kívánják visszatartani, nem létező jogszabályokra hivatkozva.
Az építőipart ma jelentősen sújtja a különböző szervezetek - adóhivatal, munkaügyi központ - túlmozgása. Nem hiszem, hogy az lenne ma a legfontosabb, hogy valaki feketén dolgoztat-e. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem szeretnénk, hogy tiszta legyen a dolog. De lehetetlen az, hogy őrző-védő cégektől kezdve a segédmunkásokat foglalkoztató cégekig vizsgálatok tömegét folytatják le. Ma már szinte nincs olyan építkezés, ahol vagy az adóhivatal, vagy a munkaügyi központ, vagy a nem tudom ki ne ellenőrizne naponta. Ma nem ennek van itt az ideje! Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Horváth Csaba képviselő úr!
HORVÁTH CSABA (MSZP): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Meghívottak! Szerintem se ma van itt a ideje annak, hogy belemenjünk a részletekbe, ennek ellenére néhány fontos részlet elhangzott, és több tucat javaslat érkezett írásban is. Január első felében tételesen meg kell vizsgálnunk, hogy ezekből milyen intézkedéseket lehet rövid-, közép- és hosszú távon meghozni.
Elég régóta foglalkozunk a lánctartozások kérdésével, de ezek megszüntetésére még nem születtek jó megoldások. Nem gondolnám, hogy ezért csak a kormányt terhelné a felelősség. Mi közösen - a szakmát is beleértve - nem voltunk elég kreatívak ahhoz, hogy jogilag, jogtechnikailag, a gazdasági környezet szempontjából előállítható lett volna egy olyan modell, amely minden igényt kielégít. Több alternatíva van, a nemzetközi példák sem nyújtanak tökéletes támpontokat. A német rendszer egy speciális eljárás. Érdekes megoldás a román rendszer, ahol a legkisebb alvállalkozóig szankció terhe mellett kell a transzparenciát biztosítani. Ez a használatbavételi engedély egyik feltétele, és az ellenőrzés során - s ez nálunk is felmerült az albizottság ülésén - megkövetelik a bejelentési kötelezettséget a legkisebb alvállalkozói szintekig. Ez garanciát nyújt a kisvállalkozások számára, mert ha ők nem transzparensen részei egy beruházásnak, akkor a lánc végén könnyű őket kihagyni. Ebből a szempontból a transzparencia fokozása közös érdek.
Több felszólaló elmondta, hogy az állami és önkormányzati beruházások finanszírozási problémái likviditási problémát okoznak az építőipari vállalkozásoknál, beruházásoknál. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az építőipari piac ennek tudatában felülárazza az állami és az önkormányzati beruházásokat, mert tudja, hogy ezeknél nem korrekt, stabil partnerként számíthat a kifizetésekre, ezért ezt amennyire tudja, megpróbálja beépíteni az árképzésbe. Nem mondom azt, hogy mindenki ezt csinálja, de nagyon sokszor ez tapasztalható. Ha közbeszerzési eljárás keretében történik egy árazás, ott a magánszférás beruházástól eltérően egyfajta árdifferencia megállapítható. Ezt is érdemes lenne felülvizsgálni. Ha az állam és az önkormányzat piaci feltételek között fogja finanszírozni a beruházásait, akkor megteremthetjük a piaci alapú árak gazdasági és jogi környezetét. Az építőipari szakma nyilván azt mondja, hogy ma is piaci alapon dolgozik az állami és az önkormányzati szférának, de vagy benyeli ennek a finanszírozási hátrányát - ha mondjuk hat hónappal később fizet az állami vagy az önkormányzati szféra egy beruházásért -, vagy beárazza. Persze úgy is be lehet árazni, hogy a végén előre kalkulálva, tudatosan nem fizetik ki a láncban valamelyik alvállalkozójukat, így kompenzálva azt a veszteséget, amit az állam vagy az önkormányzat okoz nekik, illetve a piaci árak alá menve tudják a versenyt megnyerni. Minden szereplőnek - mind az államnak, mind az önkormányzatoknak, mind az építőiparnak - az az érdeke, hogy tisztázottá váljanak a feltételek, mert ha mindenki a piaci versenyszabályoknak megfelelően versenyzik, akkor senki nem kerül hátrányba. Ennek azonban meg kell teremteni a jogi alapjait.
Számos jó javaslat hangzott el, amelyeket érdemes megfontolni és egy munkacsoport keretében - amire majd elnök úr tesz javaslatot - megvitatni, majd a lehető legrövidebb időn belül először bizottsági szinten, aztán kormány-, végül országgyűlési szinten megtárgyalni.
Noha nagyon fontos a vállalkozóbarát környezet és a 93 ezer gazdasági vállalkozás megőrzése, de egy bizonyos természetes forgásra - egyes vállalkozások megszűnnek, mások létesülnek - szükség van, s ezt a forgást egy gazdasági válság felgyorsíthatja, illetve intenzívebbé teheti. Én a legfontosabb feladatnak a munkahelyek megőrzését tartom. Nem az a fő kérdés, hogy a 93 ezer vállalkozásból 85 ezer erősebb lesz-e, hanem az, hogy a vállalkozások képesek legyenek munkát adni annak a 300 ezer - vagy még több - munkavállalónak, akik ebben az iparágban akarnak boldogulni, a megélhetésüket innen kívánják biztosítani. A kialakult helyzet - amely a kormányzatot is cselekedetekre sarkallta, és amely az uniós projektek felgyorsítását, intenzitásának a növelését és bizonyos beruházások előbbre hozását kívánja - segíthet a piacról, így a lakáspiacról kiesett űr legalább részleges pótlásában.
Évek óta tart a vita arról, hogy a bérlakásépítés, a lakhatási támogatás és ezen keresztül a bérlakásépítés támogatása vagy a lakástulajdon szerzése-e az a kívánatos szociálpolitikai vagy lakáspolitikai cél, amit a jövőben az államnak erősítenie kell. Nyugat-Európában egyre inkább a lakhatás támogatásának megerősítését szolgáló kormányzati intézkedések és támogatási formák jönnek létre, a tulajdonszerzést kevésbé támogatják. Évek óta készülünk az eurózónához való csatlakozásra. A csatlakozás után egy fontos tétel, a kamattámogatás intézménye tulajdonképpen magát fogja megszüntetni, mert olyan alacsonyak lesznek a piaci alapú kamatok is, hogy azokhoz az államnak már nem kell külön extra kamattámogatást adnia, és százmilliós nagyságrendben szabadulnak majd fel források, amit az állam ma lekötöttnek kell, hogy tekintsen és azt finanszírozza. Ezek a pénzek jó alapot teremtenek majd arra, hogy a lakhatás témakörében új forrásként tudjuk őket bevonni.
ELNÖK: Köszönöm. Nagy Sándor képviselő úr!
NAGY SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! Először is szeretném megköszönni, hogy az építőipar igen komoly képviselői elfogadták a meghívást, így igazán életszerűvé vált ez a bizottsági ülés. Azok után, hogy sok olyan javaslat elhangzott, amelyekkel részben vagy egészen egyetértünk, oldódhatna a kormány merev magatartása. Gondolok például az adókkal és a járulékokkal kapcsolatos javaslatokra. Ezeket végig kellene gondolni, ugyanis ha megkérdezzük a képviselőket, a szakma szereplőit, tízből kilenc bizonyára ugyanazt fogja mondani. Ezért arra kérem a bizottságot, hogy ezeket a javaslatokat vegye komolyan. Beszélhetünk még erről nagyon sokszor, de a ma elhangzott javaslatok és kérések az életből jöttek, s nekünk ezeket a problémákat kell megoldani, ezért lettünk képviselők.
A gazdasági bizottság számos dolgot kezdeményezhetne. Mondok egy példát. Én 1984 óta építésstatikus tervezőként dolgozom, így tudom, hogy a beruházások előkészítése ma nem megfelelő. Úgy kezd kivitelezésbe a szakma, hogy nem ismeri a beruházás pontos paramétereit. S mi az alapvető gond? Ki tudja ma előfinanszírozni akár a kiviteli tervekig a beruházásokat? S mit tudok csinálni mint polgármester? Alkudozom, hogy majd kifizetem, ha nyer, ha meg nem nyer, akkor nyeljen le ő is a kockázatból. Nincs rendben a dolog! Olyan a műszaki előkészítettség és olyan költségvetések jelennek meg, amelyek bizonytalansági tényezőt jelentenek. Ebbe akár bele is bukhat egy vállalkozás, amely sokszor nulla forint nyereségért vállal el egy munkát csak azért, hogy az életben maradása reményében ott tudja tartani az embereit. Ezeken a dolgokon el kell gondolkodni, be kell vonni a kamarákat, a tervezőket, és fontos, hogy az az előleg, amiről beszélünk, ezt a szektort, ezt a szegmenst is érintse.
Arról beszélünk, hogy miként tudjuk felgyorsítani a rendszert, hogy tudunk minél előbb forrást behozni a rendszerbe. Ugyanakkor évek óta nem hozzuk rendbe a hatóságokat. Hogy lehet az, hogy egy hatóság kilencven napig, fél évig, egy évig egerészhet egy ügyintézéssel? Hozzunk olyan törvényt, hogy harminc napja van a döntésre. Ha ennyi idő alatt nem dönt, akkor a dolog elfogadottnak tekintendő. Nagyon sok helyen van ilyen a világban. Ezzel meg lehet gyorsítani a rendszert. A Fidesz ezt nagyon támogatná. Minél előbb hozzuk be azt a tőkét, amit uniós forrásokból szeretnénk beolvasztani, amivel szeretnénk a gazdaságot felgyorsítani. Ennek nincs költségvetési vonzata és e tekintetben elég gyorsan lehet intézkedni.
Ha orvosoljuk ezeket a problémákat, meghallgatjuk és komolyan vesszük az életből jövő javaslatokat, ennek lehet tényleges eredménye. Én mérnök ember vagyok, nekem a kettő meg kettő négy. Szükség van gyors és hatékony lépésekre. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Szanyi Tibor képviselő úr!
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Szeretném megfogadni elnök úrnak azt az intelmét, hogy most inkább csak a későbbi időszakban megtárgyalandó ügyek felvetésére összpontosítsunk, egyfajta leltárkészítésre. Ezt azért is bátorkodom mondani, mert a világ és annak az éppen aktuális válsága független a parlament ritmusától. Az imént elhangzott, hogy hozzunk törvényt. Majd február közepe után hozogatunk különböző törvényeket. A bizottság viszont bármikor képes ülésezni, a tekintélye révén tud orientatív lenni, és ha bizonyos állásfoglalásokat tesz, annak remélhetőleg van hatása a különböző szereplőkre.
Három ügyet szeretnék nagyon röviden szóba hozni. Nagyon bölcs döntésnek tartom, hogy az európai projekteknél a 40 százalékos előleget meglépte a kormány. Persze mondhatnánk, hogy ezt korábban is megtehette volna, de jobb későn, mint soha, ezt hihetetlenül jó döntésnek tartom, és ehhez csipetnyi törvényhozási aktus sem kell. Tehát a kormány is tud a meglévő törvények alapján cselekedni. Ez komoly likviditást visz be a piacba. De az is likviditást visz be - amit már többen is szóba hoztak -, ha az állam, illetve az önkormányzat fizet, mégpedig gyorsan. Ez egy elementáris dolog. Nemcsak a Nemzeti Bank tud likviditást teremteni, hanem az állam is azáltal, hogy kifizeti a számlákat. Nem egészen értem, miért alakulhatott úgy a banki gyakorlat, hogy európai uniós bázisú állami vagy önkormányzati megrendelésekre még ötszörös, tízszeres vagy nem tudom hányszoros garanciát kéregetnek a különböző bankok. A bizottság felhívhatja a pénzügyi felügyeletek meg mások figyelmét, hogy a bankoknak ezt a gyakorlatát vissza kell vagdosni, mert ez tébolyba viszi az ügyeket. Ma, amikor senki nem hisz senkinek, a bankok nem hisznek a vállalkozásoknak, a vállalatok nem hisznek egymásnak és kizárólag azok az ügyek mennek az egész világon, amiket valamilyen állam garantál, akkor a magyar bankok ne játsszák el azt, hogy nekik nem elég garancia az állam. Ezen a téren mindenkinek dolga van. Dolga van a Nemzeti Banknak, hogy irányelveket adjon ki, dolga van a felügyeleteknek, a kormánynak és nekünk is, mint bizottságnak.
Az MNB elnöke egy hete a bizottságban azt mondta, a Nemzet Bank még soha nem dobott annyi pénzt piacra, mint mostanában. De ez sem magyar jelenség, ugyanis a nemzetközi kimutatások szerint az idén ősszel a tavalyi évhez képest még bővült is a nemzetközi likviditás. Amikor megkérdeztük, hogy mit csinálnak a bankok ezzel a pénzzel, akkor az volt a profán válasz, hogy államkötvényt vesznek. Ezt a dolgot azért a kormány és a Nemzeti Bank részéről egyaránt kezelni kellene. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a likvid forrásokat lehessen pántlikázni. Nem értek egyet viszont a Nemzeti Bank elnökével meg senki mással, aki azt mondja, hogy nem lehet. Persze ha a banknak mindenféle kikötés nélkül adok pénzt, naná, hogy elsősorban igen szépen fialó államkötvényeket fog vásárolni, pontosan a garanciális elemek miatt. Likviditást úgy is lehet bővíteni, hogy azzal a feltétellel adok a banknak pénzt, hogy azt a gazdaságba viszi be. Nincs olyan törvény, amely alapján ezt ne lehetne megtenni. A bankok normál piaci viszonyok között maguk is meglépik ezt és azt mondják, ezt finanszírozom, azt meg nem. Ha pedig ez így van, akkor a Nemzeti Bank is mondhatja, hogy a likviditást erre vagy arra biztosítom. Ez ilyen halálegyszerű!
Én elhiszem, hogy válság idején az építőipar az első a szenvedők között. Ugyanakkor az építőiparon belül is vannak olyan ágazatok, amelyek nem egészen úgy működnek, mint a többiek. Sokan beszéltek a lakásfelújításokról és -korszerűsítésekről. Normál közgazdasági logikával is azt mondom, ha valaki lakást vásárol magának, az a büdös életben nem térül meg a szó gazdasági értelmében. Ha háromszoros-négyszeres áron építek magamnak egy kerítést, az se fog soha megtérülni. Viszont van olyan dolog, ami megtérül, például az energiatakarékosság, az energiahatékonyság. Ezért ki lehetne mondani, ha az építőipar tekintetében - s most nemcsak a lakótelepekre, hanem magánházakra is gondolok - olyan jellegű munkálatokba fognak, amelyek az érintetteknek meg fognak térülni, akkor nem nagyon kellene további garanciákat keresgélni, és errefelé kellene irányítani az ügyek menetét.
Végül kapcsolódva ahhoz, amit már többen is felvetettek: a harmincnapos ügyintézési határidő nem mai téma. Nyolc-tíz évvel ezelőtt én magam is tettem ilyen javaslatokat, de húsz évvel ezelőtt is voltak hasonló javaslatok. Mindannyian egyetértünk ezzel, mégis úgy csinálunk, mintha nem tudom milyen törvényt kellene hozni. Kérdezem a joghoz nálam jobban értő képviselőtársaimat: nincs ez benne a jelenlegi magyar törvényekben? Kell erre külön törvény?
ELNÖK: A Ket.-ben benne van, amit szerdán fogadtunk el.
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Akkor meg ne sürgessünk olyat, amit már elfogadtunk. De úgy tudom, hogy ezt a dolgot eddig is így határozta meg a törvény. Egyszerűen csak a törvény szerint kellene cselekedniük a szövetségeknek, a vállalkozóknak és mindenki másnak. Semmi más nem tartozik ide. Köszönöm.
ELNÖK: Márfai Péter alelnök úr!
MÁRFAI PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Hiányzik egy szereplő a képletből. Lánctartozásról beszélünk, amit forráshiány okoz. Elhangzott, hogy forrást kell előteremteni és eljuttatni azokhoz, akik nem tudják érvényesíteni azokat a követeléseket, amelyek az építőiparban képződtek. Nincs más megoldás, mint az, hogy az említett hiányzó szereplőt megteremtjük. Ez lehet például egy ágazati leszámítoló intézet, amelyik képes fogadni például a Matolcsy képviselő úr által javasolt hitelösszeget és azokat az előlegeket, amelyeket fel lehet használni arra, hogy bekerüljenek a rendszerbe. A kivitelezőkből ki lehet kényszeríteni, hogy teljesítési garanciát adjanak és kauciót fizessenek, elő lehetne írni ezzel arányos fizetési garanciát, amit be lehetne tenni ebbe a forrást tartalmazó leszámítoló intézetbe, amely leszámítoló intézet intenzív követelésmegvásárlást folytat. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy milyen szabályokat hozunk és mit változtatunk a jövőben. Most van a tartozáslánc, most van a forráshiány. Ha megjelenik az emlegetett ezer milliárdos nemzeti banki forrás, azt hova tesszük? Hogy jut el az érintettekhez? Ha létezik egy közbülső kéz, egy leszámítoló intézet, az képes megvásárolni a követeléseket azoktól az építőipari cégekről, amelyek azt felajánlják. Ha van egy erős központi szervezet, ahol az anyagi eszközök megjelennek, az a követeléseket képes is behajtani, mert rengeteg lehetőséggel bír. Ma hiányzik egy olyan központi kéz, amely a követeléseket megvásárolja és oldja azokat az elemeket, amelyek a lánctartozást létrehozzák. S ez a plusz forrásokat is be tudja fogadni és az előlegeket is kezelni tudja, ezenkívül pontosan irányítható és azonnal működtethető, hiszen bármikor létrehozhatunk egy szakpénzintézetet. De hiszen már vannak is ilyen pénzintézeteink, lehet köztük választani, a feladat kiadható, vezényelhető. S itt abba is hagyom, hiszen az érintettek pontosan tudják, hogy hogyan tudnák ezt használni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gondolom, hogy még mindenkibe sok minden belészorult, de nem tiszte és feladata a bizottságnak, hogy ezeket a kérdéseket most megoldja. Először az előterjesztőknek adom meg a szót válaszadásra, majd megpróbálom összefoglalni az elhangzottakat és egy határozati javaslatot kimunkálni. Matolcsy képviselő úr!
DR. MATOLCSY GYÖRGY (Fidesz): Csupán három dologra szeretnék kitérni. A gazdasági bizottság a kormány helyett nem tud válságkezelést folytatni, de ígéretes az az út, amelyen elindultunk, segítjük a kormányt abban, hogy gyorsabban, szakszerűbben és pontosabban kezelje a válságot. Most az építőiparról, valamint a lakás- és ingatlanpiacról beszélünk, de majd lehet beszélni más területekről is. Fontos látni, hogy vannak korlátaink, de a korlátokon belül kötelességünk mindent megtenni. A gazdasági bizottság helyesen jár el, amikor ezen az úton elindul.
Kiválónak tartom azokat a javaslatokat, amelyeket vendégeink elmondtak, és azokat is, amelyeket most idő hiányában nem mondtak el, viszont írásban már elküldtek számunkra. Ezek között nagyon sokféle javaslat van, amelyek erénye a sokrétűség és a gazdagság. Nincs egy varázsvessző, amivel az összes problémát meg tudnánk oldani. Pontosabban van: 10-15 százalékos gazdasági növekedés, de ez momentán nem aktuális. Tehát jók a javaslatok, szívmelengető azok sokrétűsége és gazdagsága. Vannak piacbővítő javaslatok, van áfacsökkentési javaslat és olyan, amelyik a budapesti lakásállomány felújítására vonatkozik.
Hogyan mehetünk tovább? Osztom Baráth Etele miniszter úr véleményét, hogy azonnali válságkezelő lépésekre van szükség. Osztom azt a véleményt is, hogy leltárt kellene készítenünk a sokféle javaslatról, amelyek részben írásban érkeztek, részben most hangoztak el. Mindezek érdekében érdemes lenne felállítani egy munkacsoportot, amelybe a képviselők mellett szakértőket is delegálnánk, akik leltárt készítenek és továbbadják a feladatokat a kormányzat különböző szerveinek. Nekünk pedig egy másik szakaszban, talán egy második gazdasági csúcs keretében már a konkrét javaslatcsomagot kellene értékelnünk. Minderre nem sok idő van, mert ha márciusig nem érkeznek meg a megrendelések, az építőiparban nagyon nagy válság lesz. Ahhoz pedig, hogy márciusig megérkezzenek a megrendelések, a likviditás előálljon és a piacbővítő lépések legalább a figyelemfelkeltés szintjén elkezdjenek hatni, egy hónapon belül el kell készítenünk az említett leltárt és el kell juttatnunk a kormányhoz a javaslatainkat.
Köszönöm szépen, elnök úr. Még egyszer mondom, nagyon örülök, hogy a mai megbeszélés összejött.
ELNÖK: Köszönöm. Burány Sándor államtitkár úr!
BURÁNY SÁNDOR államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Számos javaslat van már a birtokunkban, részint azok, amelyek ma hangoztak el, részint azok, amelyeket korábban írásban eljuttattak hozzánk. Ezenkívül a tárcánál vannak más javaslatcsomagok is, hiszen a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, valamint az építőipar képviselői között intenzív a munkakapcsolat. Tehát számos javaslat van az asztalunkon, amelyek közül jó néhányat már átbeszéltünk az érintettekkel. Az tűnik a legjobb munkaformának, ha a gazdasági bizottság egy albizottsága vagy egy munkacsoportja elkezdi a leltárkészítést és a javaslatok feldolgozását. Mi ebben partnerek leszünk.
Annál is inkább fontos az uniós pályázatok elbírálásának a felgyorsítása, mert a következő esztendőben csak az uniós fejlesztések révén az építőipar mintegy 1800 milliárd forintnyi megrendelésre számíthat, és nem mindegy, hogy ezek a megrendelések már az első negyedévben érkeznek, vagy csak az utolsó negyedévben zuhannak be. Valamennyiünk érdeke, hogy az 1800 milliárd forintos plusz - ami már meghozott pénzügyi döntések következménye a jövő esztendőre - minél előbb menjen át konkrét kivitelezésbe és a számlák teljesítésébe.
A likviditáshoz tartozik az is - bár nemcsak az építőipart érinti -, hogy a válságkezelés elemeként különböző hitelprogramokat indítunk be és fogunk még beindítani részint kereskedelmi bankok, részint erre szakosodott szervezetek közreműködésével.
Elhangzott, hogy a kereskedelmi bankok mire használják a saját pénzüket. Ehelyütt is szeretném leszögezni, hogy azt a plusz forrást, amit ez év októberétől és a következő évben a kereskedelmi bankok részére biztosítunk - a mikrohitelprogramoktól kezdve a vállalkozások finanszírozására -, úgy kell érteni, hogy ezt pluszként helyezik ki a kis- és közepes vállalkozásokhoz. Ez feltétel. Szó nincs arról, hogy biztosítunk egy megnövekedett hitellehetőséget a kis- és középvállalkozások számára, ami aztán ott marad a bankoknál, amiből azok kincstárjegyet vesznek. Ennek többletként meg kell jelennie a gazdaságban, a hitelekben, a vállalkozások likviditásának javításában.
A kormány intenzíven dolgozik két fontos jogszabályegyüttes megalkotásán, egyrészt a telephelyek engedélyezésén, másrészt az építési eljárások egyszerűsítésén. Most ez utóbbiról beszélnék, mert ez érinti közelebbről a mai beszélgetésünk tárgyát. Nem feltétlenül az a baj, hogy hosszú az elbírálási idő - egyébként ez csak a nagyon bonyolult projektek esetében hatvan nap, egyébként pedig nulla, tizenöt vagy harminc nap -, hanem az, hogy egy építési engedélyezési eljárásnak első fokon rengeteg szereplője van. Különböző szakmai megfontolások és védelmi szempontok - környezetvédelmi stb. - miatt rendkívüli mértékben elburjánzottak a szakhatóságok, és ez borzasztó hosszúvá teszi az építési eljárások engedélyezését. Mondok egy példát. Az teljesen jogos, hogy egy ilyen eljárás során a termőföldet védeni kell, de az már nem indokolt, hogy a termőföld mennyiségi és minőségi védelmét két különböző szakhatóságra bízzuk. Ez ügyben jó híreim vannak: az adminisztrációs terheket - amelyek meghosszabbítják az építési eljárást - és a telephelyek engedélyezési eljárását drasztikusan egyszerűsíteni kívánjuk. Egyetértek Szatmáry képviselő úrral abban, hogy jelentős terhet rónak a gazdaságra a felesleges adminisztrációs terhek.
Végül még egyszer szeretném leszögezni, már eldöntött tény, hogy ahol az állam a megrendelő - legyen az bármelyik közreműködő szervezet vagy települési önkormányzat -, ott a jövő évtől kezdve nincs helye a késlekedésnek. Ezt a kérdést megoldottuk, és a következő évben hatályba lépnek azok a szabályok, amelyek biztosítják, hogy ahol az állam valamely szerve a megrendelő, ott nem történhet késedelmes fizetés, hiszen az államra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi piaci szereplőre. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Nagy meglepetést nem okoztak az itt elhangzott vélemények. Nem új dolgokkal találkoztunk, ezeket szakmai és politikai oldalról ismerjük, hiszen már korábban is eljutottak a bizottsághoz és az albizottsághoz, eddig is folyamatosan tárgyaltunk ezekről a kérdésekről. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem tiszte a gazdasági bizottságnak az építőiparral kapcsolatos összes kérdés megoldása. Mi felvesszük ezt a témát, menedzseljük és kiválasztjuk belőle, hogy mit tartunk fontosnak, és a kormányzattól, az iparágtól, a szakmától és a többiektől megköveteljük, hogy ez így legyen. A mi feladatunk az, hogy ennek helyet és időt adjunk a parlamentben a törvényhozásnál és az egyéb intézkedések kikényszerítésénél. Senki ne várja tőlünk se a szakma, se az érdekképviseletek részéről, hogy azonnali megoldásra tegyünk javaslatot. Ez egy komoly bizottság, amelyik komolytalan dolgokkal nem szokott foglalkozni. Ez egy fontos szakmai terület, amely 300 ezer embert foglalkoztat, ezért a gazdaság és a politika szempontjából kiemelten fontos ennek a kérdésnek a megoldása.
Ma a Magyarországon működő összes iparágnak pénzre van szüksége. Azt azonban érzékeljük, hogy az építőiparba exponáltabban kell a pénzt betenni, nehogy a szükségesnél vagy az elvárhatónál több vállalkozás boruljon be. Ezt a feladatot kell megoldani. Ennek érdekében azt javasolom, hogy hozzunk létre egy olyan munkacsoportot, amelyben a Fidesz részéről Nagy Sándor és Bencsik János, az MSZP részéről Baráth Etele és Horváth Csaba venne részt, valamint szeretném, ha a bizottság egyetértene azzal, hogy Szaló Péter úr is tagja legyen a munkacsoportnak. Az államapparátusból nem szoktunk közvetlenül szakértőt delegálni, most azért tennénk kivételt, mert Szaló Péter úr közvetlenül hatni tud a szakmai szervezetekre, kormányzati oldalról pedig gyorsítva tudja elérni azokat a csatornákat, amelyekre szükség van.
A munkacsoport feladata lenne kimunkálni, hogy mikor legyen a második gazdasági csúcs; legkésőbb február 15-ig, tehát még a parlamenti időszak megkezdése előtt. Addig pedig történjen meg két ágon a feladatok összegzése, egyrészt hogy melyek azok az azonnali intézkedések, amelyek kevés pénzbe kerülnek és kormányrendelettel vagy miniszteri rendelettel is elvégezhetők, másrészt hogy mi az, amit a jövő évben meg kell tenni akár törvénymódosításokkal, akár másként. Ezekkel a kérdésekkel kellene a felállítandó munkacsoportnak foglalkoznia.
Szavazás munkacsoport felállításáról
Ki ért egyet azzal, hogy a munkacsoport a megjelölt öt személlyel megalakuljon? (Egyhangú.) Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag támogatja a munkacsoport felállítását.
A munkacsoport vezetőjének Baráth Etele képviselő urat javasolom. Ki ért ezzel egyet? (Egyhangú.) Köszönöm.
Szavazás gazdasági csúcs kezdeményezéséről
Ki ért egyet azzal, hogy gazdasági csúcsot kezdeményezzen a bizottság? (Egyhangú.) A bizottság egyhangúlag támogatja gazdasági csúcs kezdeményezését.
Még egyszer elnézést kérek képviselőtársaimtól, hogy a szabadságukból időt vettem el, a részvevőknek pedig megköszönöm a részvételét. Az ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 20 perc)
|
Podolák György |
Jegyzőkönyvvezető: Soós Ferenc