STB/16/2007.
(STB/28/2006-2010.)
az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottságának
2007. szeptember 11-én, kedden, 10 órakor
a Danubius Thermal Hotel Helia (Budapest XIII., Kárpát u. 62-64.)
tanácstermében megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Tájékoztató a pekingi olimpiai játékokra való felkészülésről *
Dr. Schmitt Pál szóbeli kiegészítése *
Tájékoztató a Mező Ferenc Sport Közalapítvány működéséről *
Dr. Nagy József szóbeli kiegészítése *
Elnököl: Pál Béla (MSZP), a bizottság alelnöke
Almássy Kornél (MDF), a bizottság alelnöke
Horváth Klára (MSZP)
Koscsó Lajos (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Nagy Jenő (MSZP)
Páva Zoltán (MSZP)
Nagy Imre (MSZP)
Becsó Zsolt (Fidesz)
Kovács Ferenc (Fidesz)
Lasztovicza Jenő (Fidesz)
Szalay Ferenc (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Tóth József (MSZP) Koscsó Lajosnak (MSZP)
Dr. Tóth József (MSZP) dr. Horváth Klárának (MSZP)
Nagy Imre (MSZP) Nagy Jenőnek (MSZP)
Bánki Erik (Fidesz) Lasztovicza Jenőnek (Fidesz)
Hadházy Sándor (Fidesz) Szalay Ferencnek (Fidesz)
Szijjártó Péter (Fidesz) Becsó Zsoltnak (Fidesz)
Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) Pál Bélának (MSZP)
Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
Dr. Nagy József, a Mező Ferenc Sport Közalapítvány titkára
Buzánszky Jenő, a Mező Ferenc Sport Közalapítvány kuratóriumi tagja
Elbert Gábor sport szakállamtitkár
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 10 perc)
PÁL BÉLA (MSZP), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának tagjait, képviselőtársaimat. Köszöntöm előadóinkat, vendégeinket, dr. Schmitt Pál elnök urat, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, dr. Kamuti Jenő főtitkár urat, és Molnár Zoltán ügyvezető igazgató urat, valamint Elbert Gábor szakállamtitkár urat, aki szintén részt vesz a napirendi pontok tárgyalásán.
A 2. számú napirendnél pedig köszöntöm dr. Nagy Józsefet, a Mező Ferenc Sport Közalapítvány titkárát, Buzánszky Jenő kuratóriumi tag urat, és Mizsér Attila, szintén kuratóriumi tag urat.
A bizottság ülését megkezdenénk. Képviselőtársaim előzetesen megkapták a kiküldött meghívó szerint javasolt napirendeket. Ma a Magyar Olimpiai Bizottság meghívására tartjuk az ülésünket, az Olimpiai Bizottság nevében dr. Schmitt Pál elnök úr tartana első napirendi pontként egy tájékoztatót a pekingi olimpiai játékokra történő felkészülésről, második napirendi pontként pedig a Mező Ferenc Sport Közalapítvány működéséről hallhatnak tájékoztatót a bizottság tagjai.
Második félévi munkatervünket a következő ülésen tárgyaljuk majd meg.
Ki kell mentsem Bánki Erik elnök urat is, akit távollétében helyettesítek, mivel neki választókerületi elfoglaltsága miatt Baranya megyébe kellett utaznia.
Szeretném megkérni a bizottság tagjait, hogy aki a mai napirendi pontokkal egyetért, az kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez egyhangú.
Rá is térnénk a napirendi pontok tárgyalására. Közben mondja kollégám, hogy köszöntsem körünkben Mohácsi József urat, aki elsőként vesz részt most a bizottsági ülésen, első alkalommal, ő Bakonyi Tibor helyett került a bizottság soraiba, és szent esküvése szerint nagymértékben előmozdítja majd a bizottság sikeres munkáját.
Még mielőtt ez megtörténne, újra köszöntöm a Magyar Olimpiai Bizottság vezetését. Nagyon szépen köszönjük a meghívást! Köszönjük azt is, hogy előtte egy kis kiállításon mutatták be a magyar sport olimpiai sikereit. Ez egy jó belépő volt, nemcsak a terembe, hanem ennek a napirendi pontnak a tárgyalásához is. Előzetesen is nagyon szépen köszönöm azt a munkájukat, amellyel folyamatosan elősegítik azt, hogy a sportolóink minél sikeresebben szerepeljenek az olimpián.
Tájékoztató a pekingi olimpiai játékokra való felkészülésről
Úgy beszéltük meg, hogy elnök úr adna egy tájékoztatót, és a tájékoztató után lenne lehetőség arra, hogy véleményüket, észrevételeiket, kérdéseiket elmondják képviselőtársaim, és természetesen szakállamtitkár úrnak is akkor lesz lehetősége, ha kívánja, hogy hozzászóljon a napirendhez.
Köszönjük még egyszer a meghívást, elnök úr, és át is adom a szót.
Dr. Schmitt Pál szóbeli kiegészítése
DR. SCHMITT PÁL, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat. Ez négyévenként előjövő téma, hogy abban a megtiszteltetésben részesülünk, tisztelt elnök úr, kedves képviselő hölgyek és urak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság beszámolhat, ez így nagyjából egy évvel a játékok előtt szokott sorra kerülni. Elnézést a személyes hangvételért, de amióta a MOB elnöke vagyok, azóta tizenegy sportminisztert, három államtitkárt szolgálok, és ötödik alkalommal vagyok a parlament ifjúsági és sportbizottsága, turisztikai és sportbizottsága előtt, hogy beszámoljak az előkészületek állásáról.
Nos, nem summáznám, ez a végére maradhatna, de sosem volt még az öt alatt - itt mindjárt ki is húzom a politikai élét bármilyen hozzászólásomnak vagy megjegyzésemnek -, az öt beszámolóm alatt - Barcelona, Atlanta, Sidney, Athén, és íme az ötödik - sosem voltam abban a helyzetben, hogy elégedetten hátradőlve a nagyszerű körülményekről, az infrastruktúráról, a bőségben jelenlévő pénzről, a fejlett magyar sporttudományról, a létesítményekről, a klubok virágzó életéről, az ifjúság sport iránti érdeklődéséről beszélhettem volna. Ellenkezőleg. Mind az öt alkalommal sajnos egy kicsit panasznappá sikeredett. Remélem, hogy ez a mostani nem az lesz.
Gondolom, a képviselők nem arra kíváncsiak, hogy fényezzük magunkat itt egy évvel a játékok előtt, hanem egy reális helyzetfelmérést, -feltárást várnak tőlünk.
Engedjék meg, hogy bemutassam dr. Kamuti Jenő urat, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét, ő maga is fair play életműdíjat kapott a sportpályafutásáért, és Molnár Zoltán igazgató urat; ők lesznek a segítségemre, ha olyan kérdés merül fel, amire magam nem tudok válaszolni.
Az előterjesztésemet - és szíves türelmüket kérem - mintegy 20-25 percesre szánom, és természetesen állunk majd utána a kérdéseknél rendelkezésre.
Néhány anyagot írásban is eljuttattunk önökhöz. Eljuttattuk önökhöz ezt a kiadványt (Felmutatja.), ami gyakorlatilag naprakész, hiszen augusztusi dátum van rajta, ez az "egy év a játékokig", ebben szinte minden versenyzőt, minden edzőt, minden esélylatolgatást, mindent, mindenkit megtalálnak, eredményeket, programokat, ami érdekelheti önöket az olimpiával kapcsolatban, és eljuttattunk olyan anyagokat, amiket mostanában juttattak el hozzánk. Ilyen a Sportkórház helyzete, amiről szeretnék majd beszélni, és az egyesületek helyzete, amit épp a napokban tárgyalt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Kérem, fogadják ezeket az anyagokat szeretettel, mi is úgy küldtük, hogy hadd rendelkezzenek önök, fontos döntéshozók a magyar sport területén minél több belső információval. (Az ülésterembe érkezik Kovács Ferenc.)
Nos, engedjék meg, hogy arról tájékoztassam önöket, egy kicsit visszamenve röviden a történetben, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományosan úgy dolgozik, hogy olimpiáról olimpiára készül. Természetesen téli olimpiáról téli olimpiára is, de az egy kisebb ciklus. Ugyanúgy négyéves, csak a várakozások és az érdeklődés nem kíséri, nem is kerül annyiba rendszerint, és sokkal kisebb csapatról van szó. Most majd jön hozzá még egy belső ciklus, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ifjúsági olimpiai játékok szervezését döntötte el, ami nekünk egy újabb szép feladat - gyönyörű feladat, hozzáteszem -, és majd fogjuk kérni mindazokat, akik ebben segíteni tudnak bennünket, hogy erre is figyeljünk oda. Tehát három ilyen makrociklust kell majd finanszíroznunk, és szakmailag, technikailag kezelnünk.
A Magyar Olimpiai Bizottság még 2005-ben elfogadta azokat az irányelveket, célkitűzéseket, amelyek mezsgyéjén dolgozunk. Ezek közül néhány fontosat megemlítenék. Az egyik, hogy a MOB az olimpiai felkészülés szakmai irányítója és koordinátora. Nem vagyunk senkinek a főnöke, társ vagyunk, magyar olimpiai mozgalomnak hívjuk ezt, és ebben inkább koordinátorszerep vár ránk.
Az első számú partnereink a sportági szakszövetségek. Ők a letéteményesek. Mondhatnám itt az egyesületeket is, de a hierarchiában a szövetségek egyesületből építkeznek, tehát ők egy egység. Mondhattam volna, hogy első számú partnereink a sportági szakszövetségek és az egyesületek, amik szorosan összetartoznak.
Elsősorban az érem- és pontszerzésre esélyes versenyzőkkel kívánunk foglalkozni, de az nem úgy van, hogy valakire rá van írva, hogy érmet vagy pontot fog szerezni. Beindultunk vagy ötszáz sportolóval, őket úgy hívtuk, hogy olimpiai kerettagok, hozzájuk tartozó sparring-partnerek, akik nem is kerettagok, de ökölvívásban, vívásban, cselgáncsban, birkózásban nélkülözhetetlen szereplői az előkészületeknek. Számba vettük, hogy egyáltalán kikre számíthatunk sportolói és sportszakemberi minőségükben.
Szoros együttműködést deklaráltunk a felkészülési irányelvekben a Testnevelési Egyetemmel, az OSEI-vel, az Országos Sportegészségügyi Intézettel, a Magyar Sporttudományos Tanáccsal, a NUPI-val, később a NUSI-val, és természetesen - egy új pontot nyitok, mert ez annyira fontos - a mindenkori állami sportirányítással szorosan együtt kívánunk működni. Ezek voltak az irányelvek.
A célkitűzések között megemlítettük, hogy akármilyen nehézség is áll be, mondjuk kedvezőtlen változások a nemzetek rangsorában, nagy rivalizálás, váratlanul megerősödő országok fantasztikus dinamikus sportmozgalmakkal, arra törekszünk, hogy a nemzetek nem hivatalos pontversenyében igyekezzük őrizni valahol elöl a helyünket. Tehát én azt mondanám, hogy talán még mindig nem irreális célkitűzés az, hogy a 204 nemzet versengésében az első 15 ország között végzünk.
Azt szeretnénk, ha legalább 20-22 sportágban részt vennénk az olimpián. Ezzel részben bizonyítani akarjuk a magyar sportkultúra sokoldalúságát, hogy a magyar gyerekek igenis sok sportból választhatnak, illetve a tehetségük mentén sok sportágban bontakoztathatják ki a tudásukat. Vannak hagyományaink, amiket szintén komolyan veszünk. Azok a műhelyek elsősorban, ahol eredményeket várunk, évtizedek óta bizonyítják, hogy nekik a világ élvonalában van a színvonaluk és az elvárásaik is - tehát 20-22 sportág -, az olimpiai sportág jogát megszerzett versenyzőktől pedig elvárjuk, hogy az olimpián tiszta eszközökkel legyenek jelen, tiszta eszközökkel készüljenek, és úgy is versenyezzenek, és természetesen a célkitűzések között szerepel, hogy életük akkori legjobb formájában legyenek.
Néhány sportban nem szerepelünk az olimpián, más országok számára fontos sportok - a baseball, a soft ball, a gyeplabda, a kajak-kenu szlalom - nem is tervezték az olimpiai részvételt, a szinkronúszás már lemondott az olimpiai részvételről, és a labdarúgásban is végérvényesen eldőlt, hogy nem tudunk részt venni. Más csapatversenyeknél nem megyek bele a sportszakmai részletekbe, ne féljenek, tisztelt képviselők, de úgy tűnik, hogy azokban a sportágakban leszünk ott, ami hagyományos; ez is igen széles tárháza a sportoknak - egyéni sportokban, csapatsportokban -, ebbe most nem kívánok belemenni.
Engedjék meg, hogy a munkánkról beszéljünk. Mint mondottam, koordinátorok vagyunk, és mint ilyen, eddig, ebben az olimpiai ciklusban 101 olyan konzultálást végeztünk, hogy a sportági szakszövetségek jöttek hozzánk, és elmondták, hogyan áll a felkészülés. Ezt tettük akkor, amikor még csak egy év telt el; most különösen, szinte hetente 2-3 sportág jön, és beszámol a felkészülésének az állásáról. Ez jó alkalom arra, hogy ők is egy kicsit összekapják magukat, hiszen egy ilyen jelentést elkészíteni, és a MOB elnökségének az asztalára letenni, őket is egyfajta összegzésre készteti, és olyankor mindig ott van a minisztérium, ott van az OSEI, a TF, a NUPI vagy NUSI vezetői, tehát igazából jó rálátásunk van, hogy mi történik az egyes sportágak felkészülésében. A nehézségeket, az eredményeket, a dopping kérdéseit, a gazdasági kérdéseket ilyenkor - bocsánat a szóhasználatért - szétcincáljuk, és a részletekbe megyünk. Ezek órák hosszat tartanak, de utána mindenki úgy áll fel, hogy pontosan tudja, hogy mi újság van az adott sportágban, mondjuk, egy évvel a játékok előtt.
Megtörtént, hogy az olimpiai keret, amiről az előbb beszéltem, 500-ról indult: most már 375 ilyen sportolónk van, akiket mi A-kategóriába soroltunk. Ez a kategorizálás inkább csak az eredményességükre vonatkozik és az eredményességi elvárásra, és ehhez igazítjuk a magunk támogatási rendszerét is. Ismeretes, hogy többféle támogatásban részesül egy élsportoló, különböző ösztöndíjakban, ha tanul, ha eredményes sportolói munkát végez, vagy ha jó eredményeket ér el, én úgy gondolom tehát, hogy ez a szűkítés fontos volt. Abból a szempontból rossz helyzetben vannak az A-kategóriások, ahogy szokták mondani, ahogy a MOB sportorvosa mondja, ne aludjanak egyetlenegy éjszaka sem nyugodtan, ha csalni próbálkoznak. Abban bízom, hogy nem próbálkoznak; a sportolók 99 százaléka becsületes eszközökkel és tisztán készül. Nagyon jó dolog a bizalom, még jobb dolog a bizalmatlanság ebben a kérdésben: Athénban megégettük magunkat, ezt többet nem engedhetjük meg magunknak, ezért nagyon szigorúan ellenőrzünk. Ők nyilvántartott versenyzők, a világranglistán valahol előkelő helyet foglalnak el, ők a WADA látószögében is ott vannak, bármikor ellenőrizhetők. Nekünk az a feladatunk, hogy erről a 370 körüli sportolóról minden pillanatban tudjuk, hogy hol van éppen, szombaton, vasárnap, éjjel, nappal. Erre egy külön számítógépes munkatársat vettünk fel, gyűjtjük nagy nehezen az adatokat - ez a bizonyos where about, hogy merre járhat az illető -, ezt a WADA, a nemzetközi doppingellenes intézet állandóan kéri, illetve kérheti tőlünk, és nem fordulhat elő, hogy valamelyik sportoló az ellenőrzés időpontjában ismeretlen helyen tartózkodik, például abból a célból, hogy nem szeretné, ha ellenőriznék.
Általános tapasztalat - most sportági konzultációkról beszélek, próbálok rövid lenni, mert ez egy nagyon hosszú rész -, hogy a 2007. évi edzőtábori és versenyprogramokat sportági szakszövetségek csak részben tudták teljesíteni, és nem a szakmai, hanem az anyagi meggondolások miatt. Bizonyos magaslati edzőtáborok, meleg égövi edzőtáborok, bizonyos hazai és más edzőtáborok elmaradtak, mert első a pénzügyi lehetőség, tehát azok határozzák meg a felkészülés minőségét, és nem annyira a szakmai elgondolás, márpedig ma már ahhoz, hogy kvalifikáljunk, egy versenyzőnek, a versenyzők többségének egész évben formában kell lennie, egész évben szinte utaznia kell, nem lehet valaki sérült. Ráadásul rendkívül vékony jégen táncolunk, hiszen tessék csak belegondolni, hogy az úszásban most már két vagy három éve összesen egy vagy két gyerek került be a világbajnokságok döntőjébe. A kajakosok éppen most fényes csillámot szórtak a szemünkbe, hogy mindent olyan rózsásan vagy csillogóan lássunk, én pedig azt mondom, hogy rendkívül kevesen vannak; ők nincsenek kevesen, ők egy derekas csapat lesz, kimennek vagy húszan majd az olimpiára, minden kvótát megszereznek, de más sportágakban egyáltalán kvótát szerezni, más sportágban egyáltalán kiállítani egy csapatot... Lásd - zárójeles megjegyzés -, a tornászok. Lehet, hogy a világ egyik legjobb, legalábbis lólengésben, sportolója nem lesz ott az olimpián, mert nem tudunk egy csapatot összeszedni, aki az első 40 között szerepeljen a világon, hiszen ennyi tornász nincsen, és ugyancsak nincsen ennyi lány tornász sem. Tipikus, gimnasztikában, azt hiszem, hogy egyáltalán nem indulunk, tehát bizonyos sportágak beszűkülnek, rendkívüli módon beszűkül az élsportolói réteg. Ezekre kell vigyáznunk, ezeket kell formában tartanunk, ezeket kell utaztatnunk, és velük kell a kvalifikációt megküzdenünk, hogy végül is majd egy olyan csapat álljon ki, ami a siker reményében szerepelhet Pekingben.
Nem mennék bele az edzőtáborok értékelésébe, de nem árt, ha tudják, hogy bizonyos edzőtáborok, például a tatai edzőtábor az utóbbi években semmiféle, színvonalat növelő beruházást nem kapott. Én magam is sokat voltam az edzőtáborban, olyan '60-70-es éveknek megfelelő a létesítmény, és más létesítmények ellátása is. Tatán például nincs légkondicionálás, ami ma még az olimpiai faluban is van, a háromsávos, 25 méteres uszoda edzésre ma már alkalmatlan, atlétikai csarnok nincsen, ezért az atléták kóvályognak télen - elég hosszú időszak ez Magyarországon -, hogy hol eddzenek, hónapokig nem tudják az edzőtábort használni. A Margitszigeten olyan uszoda épült az Európa-bajnokságra, amit igazából, azt hiszem, hogy csak nyáron lehet használni. Emlékszem még, áprilisban nőtt a fű a margitszigeti uszoda medencéjében, ami vadonatúj létesítmény egyébként, milliárdokba került. A Komjáthy uszoda állapota tragikus, bármikor be kellene zárni, teljes felújításra szorul, és még az ilyen eredményesélyes sportágak is, mint a cselgáncs - szép nevén judo -, taekwondo, sportlövő, tenisz, egyáltalán nem rendelkeznek központi létesítményekkel.
Hadd említsem meg önöknek, hogy Igaly Diána olimpiai bajnokunknak például komoly gondja van, hogy hol eddzen: bizonyos önkormányzati emberekkel küzd éppen, vagy felszámolták, bezárták a lőterét. Ebbe nem mennék bele, mert magam is alulinformált vagyok, de ha hozzám odajön, hogy Pali, mondd meg nekem, légy szíves, hol lőjek - ez elképzelhetetlen. Ha valakinek van egy olimpiai ezüst- és aranyérmes versenyzője, aki egyébként már kvalifikált, azt a tenyerükön hordozzák, és egyfolytában versengenek érte, hogy hogyan lehetne őt jobban kiszolgálni, hiszen most is éremesélyes.
Engedjék meg, hogy témát váltsak, és a sportegészségügyről szóljak néhány szót. A Sportkórház helyzete... (Molnár Zoltán felé:) Segíts, Zoli! Odaadtuk azt a jelentést? (Molnár Zoltán: Igen.) Akkor ezt annyira részletesen nem fejteném ki: az 1,6 milliárdos teljes működési költsége visszament 1,2 milliárdra. Ez egy nagy kórház, közellátást is biztosít; hogy milyen zűrzavarok vannak körülötte az olimpia előtti évben, azt hadd ne mondjam, hogy milyen rossz hatással van a sportolókra is, a sportorvosokra, a pszichológusokra, a gyúrókra, az általános háttér ellátására a sportolóknak.
Megjegyzem, ha mindent tiltunk a sportolóknak az egyik oldalon - ezt ne szedd be, azt ne csináld -, végig ellenőrizzük őket, nem hagyjuk egy pillanatig nyugton őket, a másik oldalon azt gondolná az ember, hogy a tudomány legszélesebb tárházát biztosítjuk majd nekik. Elsősorban a sportorvostudományra gondolok, de a pszichológiára, a pedagógiára, a táplálkozástudományra, különböző, az orvostudományok más szakágaira. Nos, ez nagyon nagymértékben hiányzik, és nagyon jelentős az olimpia évében a finanszírozási visszaesés.
Itt a zárójeles megjegyzésem - hiszen önök turisták is, nemcsak sportolók, bocsánat, a bizottság nevére gondolok -, hogy a Forma-1-re, arra a kétnapos versenyre több, mint 3,5 milliárd forint, amit szánunk, ahol egyébként magyar versenyző nincsen. Ilyenkor az ember szíve hasad, bár az önöké nem, mert gondolom, hogy jó helyen találják azt az invesztíciót, más helyen talán megtérül. Nem akarom őket bántani, de egy ilyen létesítmény, mint az Országos Sportegészségügyi Intézet, 75 éves tapasztalattal fennállásában, romokban lévő, szétszórt épületekben, korszerűtlenül... A sarkon áll egy hatalmas beruházás, idáig belepumpáltak kétmilliárd forintot, és most áll. Áll mindannyiunk szeme fénye, ott áll, azt vártuk, hogy valami szép, modern sportkórház lesz. Ott áll, és sanda beruházók - külföldiek és belföldiek - nézegetik, hogy mit lehetne ebből csinálni. Ott lett volna a doppingellenőrző laboratórium, az egy korszerű intézmény lett volna, úgy hívták volna, hogy Országos Sportegészségügyi Intézeti Központ, de sehol semmi.
A 70 ágyból 30-at elvesztett a Sportkórház a reformok idején, a belgyógyászat megszűnt, 300 műtét helyett most 150-et tudnak végezni, és ami a legrosszabb, hogy mint minden kórház - és ez a része nem egy általános sirám az én részemről, én most a Sportkórházért sírok -, 30 százalékos leépítésre kényszerültek, vagyis 160 főt el kellett bocsátaniuk, olyanokat, akik közel voltak a sportolókhoz, akik név szerint ismerték ezt a 375 gyereket, az edzőiket, az utánpótlást, és az idős spílereket, akik bementek... Rendnek kell lenni. Megértem, hogy az Egerszegi Krisztának vagy a Székely Évának úgy kezdődik a sportkórházi látogatása, hogy először valahol befizet 300 forintot, aztán megvárja, amíg beutalják, aztán előveszi a taj-kártyáját... Korábban, a rendetlen világban ez úgy volt, hogy köszöntek neki: kezét csókolom, Éva néni, mi a probléma, tessék jönni hozzánk soron kívül. Úgy 500-600 emberről van szó mindösszesen, nehezen viselik, de ez mondjuk a rend iránya, ezt nem is tehetem kritika tárgyává.
Viszont azt igen, hogy az eddigi 30 orvos helyett most csak 13-15 orvos maradt a Sportkórházban. Ha ebből azt számítom, hogy majdnem mindegyikük egy-egy sportági szakszövetséghez kötődik, ők lesznek majd a kajak-kenu, a torna, a vívás, a birkózás, a cselgáncs orvosai, akkor be lehet zárni egy közkórházat az olimpia idején három hétre, mert minden orvos kint lesz az olimpián. Ők közalkalmazottak. Nem is mehetnek el. Mire visszajönnek, kiteszik őket onnan. Tehát nagy bajban vannak. Amíg 40 vagy 45 orvos volt, addig rugalmasan meg tudták oldani a sportorvosok mozgatását. Vonatkozik ez a gyúrókra, a pszichiáterekre is. Még hozzáteszem, muszáj hozzátennem, hogy a Központi Sportegészségügyi Intézet látja el az edzőtáborok egészségügyi feladatait, tehát az ambulanter ügyeletét.
Nem tudom, kinek a hibája, de mint tényt mondom, itt van az írásos jelentés, hogy 2007-ben, az olimpia előtt egy évvel először fizetést, ebben az évben először fizetést a sportorvosok, a gyúrók, a gyógytornászok és a sportpszichológusok augusztus végén kaptak. Addig nem jött a pénz. Elmondhatják, hogy nem tudtak a régivel elszámolni, mondhatják, hogy a kincstári fegyelem más, mondhatják, hogy utóelszámolás van, de ez a sportmozgalmat nem nagyon érdekli. A sérülés az sérülés, a sportorvosnak végeznie kell a dolgát, nagyon nehéz körülmények között, szombat-vasárnap állandóan versenyeken vannak és ügyelnek, a sportorvosokra óriási teher hárul. Mindenesetre először ebben az évben augusztusban kaptak fizetést. A szerződést megkötötték ugyan, már valamikor talán júniusban, annak a határideje február 28-a lett volna.
Ez csak egy kis "színes", amivel azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem állunk jól: nem elég, hogy csak csordogál az állami támogatás - majd a mennyiségéről szeretnék beszélni -, hanem a háttér, a sporttudomány, az oktatás, a kutatás, az edzőképzés, a szakkönyvkiadás, mind-mind akadoznak, illetve azt mondhatnám, hogy teljes egészében el vannak hanyagolva. Ma már kötelező edzőtovábbképzés nincsen. Nem tudom, más szakmák is így állnak-e, de azért egy szakmát ötévenként illik leporolni, új tudással feltölteni, és úgy kiadni a működési engedélyt, hogy átmegy valamiféle újabb vizsgán és vizsgán. Ez teljesen megszűnt.
Engedjék meg, csak annyit a doppingról, hogy ez ugye szorosan kötődik, mert az új doppinglaboratórium ott lett volna, abban a szép új épületben, ami nincs. Most már odáig jutottunk, hogy el is adták ezt a doppinglaboratóriumot, nem emlékszem a cég nevére, hála istennek, de eladták, és most egy külföldi cég vállalkozási szempontból garantálja nekünk, hogy majd akkreditálja nemzetközileg, és elvégzi az összes fontos ellenőrzést. Ez sem rózsás.
Van egyfajta lehetőség, és talán önök erről tudnak, hogy európai forrásokból támogatható - a közép-magyarországi régiónak valamelyik operatív programjában van - egy ilyen sporttudományos központ létrehozása, ahol a TF, a Sportkórház, a kutatások, esetleg még edzői területek, képzés is együtt lehetne, és erre lehetne pályázni. Ez már nem ezt az olimpiai ciklust szolgálja, az biztos, még embrionális állapotban van, hiszen még döntés sincs, pályázat sincs, semmi nincs, csak mondják, hogy esetleg ez is lesz. Kóvályognak, mint a sas a sántikáló őzike fölött. Biztosítók, magántársaságok, hallok japánt, norvégot, mindenki kiszemelte már magának ezt a szép épületet az Alkotás úton, a Sportkórházat. A TF-et senki sem szemeli ki magának, az oda van csapva a Semmelweis Orvostudományi Egyetemhez, és iszonyatos gazdasági és egyéb problémákkal küszködik.
Ami a doppingot illeti, ebbe nem mennék bele, csak azért, mert megégettem magam személy szerint is, és azok is, akik a Magyar Olimpiai Bizottságnál dolgoznak, amikor Athén után kerestük a felelősöket. Kéznél voltam én, mint a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: olimpiai dopping, olimpiai elnök, húzzon el. Ez volt a megfogalmazás, a sajtó rá is játszott erre, keresték, hogy hol az én felelősségem. Én meg mondtam: bocsássatok meg, nálam nincs a pénz, nálam nincs a laboratórium, nálam nincs a törvény, nálam nincs a szankció, és föltettem a kezemet. De nem találtuk az edzőknél sem, az orvosoknál sem, az államnál sem, sehol sem találtuk a felelőst. Ennyi. (Az ülésterembe érkezik Almássy Kornél.) Elverték, ahogy szokásos, a sportolókon az egész ügyet, de ez súlyos stigma maradt a magyar olimpiai sportmozgalom homlokán, ez még egyszer nem ismétlődhet meg. Ezért például, amikor szerződést kötöttünk a sportolókkal - és azt hiszem, ez is ki lett osztva, ugye? (Dr. Kamuti Jenő: Igen, ki van osztva.) Ez a sportolói szerződés kicsit hosszú, de kénytelenek vagyunk jogász bikkfanyelven is közelíteni hozzájuk. Ők sem nagyon szeretik, de ma már megpróbáljuk tőlük kivenni, hogy ki az edzőjük, és ki az orvosuk, és nem utazhat úgy az olimpiára - akármilyen rossz hír ez, a sajtóba is bemondom - az a sportoló, aki nem nevezi meg a saját edzőjét és saját orvosát, és az a két ember nem garantálja nekünk, hogy tiszta a gyereke, és tiszta eszközökkel készült végig. Aki ezt nem garantálja, és nem vállal felelősséget, az nem fog utazni az olimpiára. Ennyi. Ilyen egyszerű ez.
De még egyszer: ez a felelősséghajkurászás, és akár politikai, akár szakmai oldalon egymásra mutogatás nem volt méltó az egész magyar olimpiai sportmozgalomhoz, és örülünk, hogy már mögöttünk van ez az ügy, de nagyon-nagyon súlyos felhő volt ez az egész 110 éves magyar olimpiai mozgalom egén.
Hogy mi lesz ezzel az új céggel, hogy hogyan csinálja... Majd meglátjuk. Mindenesetre az állam már nem támogatja a saját laboratóriumunkat. Mondják, hogy miután nem vagy akkreditálva, miért adjak neked pénzt. 20 millió forintos támogatást kaptak még tavaly, azt most nem kapják. Minden ellenőrzést ki kell küldjünk, azt hiszem Bécsbe, vagy Prágába, a legközelebbi nemzetközileg akkreditált laboratóriumba, mert ez a WADA előírása, és úgy érezzük magunkat nyugodtnak.
Egy biztos: nem fog úgy kimenni sportoló, ezt most mondom, hogy ne legyen egy megnyugtató ellenőrzés az olimpia előtt két, usque négy héttel. Természetesen vannak sportágak, ahol ez nem játszik, mert nincs értelme versenyen kívül doppingolni, vagy manipulálni, de akik olyan affinív sportágban vannak, ahol ez kimutatható, ott szigorú ellenőrzéssel és szigorú komputertechnikával megnyugtató szűrést akarunk végezni mind a versenyzőkön, akik majd kijutnak, kivétel nélkül minden.
Anyagi kérdések. Egyébként a ránk vonatkozó felvilágosító, preventív munkát elvégezzük, a honlapunkon minden adat megtalálható a doppingról, kiadványokat készítünk, az edzőknek felvilágosítást tartunk, konferenciát szervezünk, tehát végezzük a dolgunkat. Úgy látom, most mindenki végzi a saját dolgát, mert senki sem szeretné, hogy megismétlődjenek az athéni ügyek.
Ezt a doppingellenes szabályzatot is mellékeltük az önökhöz eljuttatott anyagok között - ez Európában az egyik legszigorúbbnak számít. Többször javasoltuk már, hogy vegyék büntetőjogi kategóriába azokat, akik doppinggal kereskednek, azt gyártják, illetve szedik, de ez még nem történt meg. Más országokban erre van precedens, hogy ugyanúgy, ahogy a társadalomban a drogfogyasztás a legszigorúbban tilos különböző szempontok miatt, a sportban is a drogfogyasztás, hogy így mondjam, a doppingfogyasztás is rendkívül káros az egészségre, és megmételyezi az egész sportot, elveszti a hitelét a szép sportmozgalomnak. Nem ártana szigorúbb szankciókat találni a törvény erejével.
Gazdaság: ezek igazából nagy számok, elvileg úgy tűnik, hogy nagy számok, de önök, mint országgyűlési képviselők, hallottak már ettől nagyobb számokat is. A magyar sportmozgalom 2007-ben 1,7 milliárd forintot kapott, és 200 millió forintos, úgynevezett edzőtábori vouchert, amit beválthatnak; ez kimondottan olyan, hogy másra nem is lehet költeni, mint hogy menjenek edzőtáborba. Az igazi igény 2,3 milliárd lett volna, és ezzel szemben áll ez az 1,7 milliárd, ami lényeges eltérés. Tulajdonképpen ez az 1,7 milliárd szinten tartás Athénhez képest. Akkor is ilyesmi pénzt kaptunk, csak azzal a különbséggel, hogy ezek a játékok nem innen ezer kilométerre lesznek, hanem innen tízezerre, és itt nem egy napra kell kimenni, hanem nyolc napra, hogy egyáltalán akklimatizálódjanak; az előolimpiai versenyeket Pekingben rendezik és nem Athénban, ahova egy óra elrepülni, sőt azt busszal is meg lehetett közelíteni. Azóta volt egy bizonyos infláció négy év alatt - ezeket önök mindig hallják, amikor éppen valaki panasznapot tart, el tudom képzelni -, de akár szinten tartani négy év alatt a finanszírozást, azt jelenti, hogy 30-40 százalékos visszalépést könyvelhetünk el, és majd jönnek az olimpiai részvétellel kapcsolatos kiadások is.
Tisztelettel kérem azokat, akik a költségvetési bizottságban vannak, vagy ott is tehetnek valamit, hogy fogjon egy kicsit vastagabban a ceruzájuk, mert ez nem Athén, hanem Peking. Itt a repülőjegy drágább, a kint tartózkodásnak hosszabbnak kell lennie, az akklimatizálódás, a felszerelések szállítása és megannyi minden sokkal-sokkal drágább. Azt is szeretnénk, ha egyszer majd, amikor az olimpiai jutalmakat felülvizsgáljuk, bár az eredményességi elvárást a végén akartam mondani, arra is úgy szíveskedjenek javaslatot tenni, legalábbis azt segíteni, hogy méltó legyen ahhoz, hogy ebben a nagy rivalizálásban, ha mégis van magyar siker, akkor az illető érezze magát anyagilag és erkölcsileg is megbecsülve.
A problémánk az, hogy még ez a kevés pénz is nagyon nehezen jön. A szövetségeknek az élet január 1-jén kezdődik; vívásban, de bármelyik sportágat mondhatnám, február-március már a versenyidőszak kellős közepe, a kincstári elszámolás pedig úgy kezdődik, hogy előbb számolj el az elmúlt évvel, mutasd meg az összes számládat, aztán kössünk szerződést egymással, finanszírozd magadnak, és majd utólag megkapod. Az idén a sportolók kaptak valamit az elején, januárban, aztán legközelebb júniusban vagy júliusban - már nem akarok rosszat mondani, pláne, hogy államtitkár úr itt van. (Elbert Gábor felé:) Javíts ki, mert nincs bennem rossz szándék, csak így nem lehet világszintű versenysportot finanszírozni, hogy ilyen a kincstári szemlélet. Ez nem mezőgazdaság vagy nem tanévkezdés szeptemberben; ez egész évben megy, egész évben költenünk kell, egész évben folyik a kvalifikáció iszonyatos drága és szakmailag is megpróbáltató sorozata. Most már egy év sincs hátra. Tisztelettel kérem a döntéshozókat, ha szánnak valami pénzt még jövőre a sportra, akkor részben egy kicsit többet adjanak, mert van helye mindenhol, mindenhol le vagyunk gatyásodva, és időben adják, akár 12 havi bontásban. Amikor mi még gazdálkodhattunk a kormány bizalmával - volt jobb- és baloldali kormány is -, az 1 milliárd 700 milliót egyszerűen odaadták a MOB-nak, hogy tessék, csináld meg, és akkor tudtunk egy kicsit belőle előlegeket adni, kölcsönt adni, tehát tudtunk rugalmasak lenni, ahogy a sport működik. Most a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetése 50 millió forint - ha rosszul hallották volna, mondom még egyszer: 50 millió forint -, és abból mindjárt 20 milliót le is vonnak, mert az a bérleti díjunk a Sportok Házában, tehát igazából 30 millió forintból gazdálkodunk, viszont javaslatot tehetünk a pénzek elosztására, ami nagy megtiszteltetés.
Ha már pénzről beszélek, szeretném mondani, hogy ne sikkadjon el, hogy nagyon komoly erőfeszítéseket teszünk a marketingmunka terén. Nem vagyunk könnyű helyzetben, ez is át- meg át van szőve részben politikával, részben a szakmát messze-messze kikerülő meggondolásokkal, míg van egy olyan szervezet, azt hiszem, úgy hívják, hogy BOM, amely 2020-ra tervezi az olimpiai játékok megpályázását. Amíg ő 100 milliókat tud összeszedni egyszerűen csak baráti, vagy nem tudom, milyen meggondolásos alapon, addig nekünk a szó szoros értelmében... Olyan vagyok most, most úgy érzem magam, mint Tiborc a Bánk bánban, hogy az utcán csaplárlegény előnkbe bukkan, mivelhogy a tartozás mindjárt eszünkbe jut. Nagyon sok pénz megy, mozog a privát szférákból olyan irányba, ahol semmiféle esélyünk sincs. A magyar gazdaság két meghatározó cége egyáltalán nem támogat - piros, fehér, zölddel jelzik magukat, legalábbis büszkék rá -, a Mol és az OTP, még csak szóba sem áll velünk. A magyar légitársaság: ez lesz az első alkalom, hogy a Malévvel nem tudunk üzletet kötni, és egyelőre másodosztályú kínai légitársaságokkal boltolunk, hogy hogyan jut majd ki a magyar csapat. A Malév nem magyar légitársaság többé, csak a nevében, és szóba sem állnak velünk. Ilyen nehézségeink vannak. Mi leszünk Európában az egyetlen légitársaság, akit nem a nemzeti légitársaság visz majd, hanem mi majd, és azt sem tudom, esküszöm - bocsánat, ez a szó nem egy szép beszámoló tartozék -, egy évvel az olimpia előtt, komolyan mondom, hogy fogalmunk sincs, hogyan fogunk utazni. Pedig sokan utaznak az olimpiára: utazik a pekingi klub, utaznak a szakemberek, utazik az egész magyar sportmozgalom, de elsősorban a versenyzők. Hogy hogyan mennek, hogyan jönnek, arról csak elképzeléseink vannak, és biztos, hogy sokkal többe fog kerülni, mint amikor a Malév, a magyar légitársaság támogatott bennünket.
Az egyesületek helyzetéről nem beszélek, mert máris hosszabb voltam, mint amit ígértem, de egy anyagot odaadtunk: a napokban számoltak be az egyesületek is. Az egyesületek az ifjúság nevelésének letéteményesei. Az egyesületek nem gladiátorképző intézmények, hanem olyanok, ahova a gyerekeket nyugodtan elküldi a mama, hogy egy kicsit erősödik, testben és lélekben gyarapodik, hogy jó kezekbe kerül, pedagógusok, szakértők kezébe kerül, és talán még ügyesedik is, és eredményt ér el. Százezer és százezer azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek egyesületbe kellene menniük, és az egyesületek száma drasztikusan csökken. Az egyesületek kritikán aluli létesítményekben működnek. A nagy egyesületek, amik az eredményt hozták, már csak mutatóban vannak. Ahol volt annak idején módszertani osztály, nemzetközi osztály, volt sportkutatás, utánpótlás-nevelési főelőadó és ilyesmi, ott edzők pénzek után szaladgálnak. Kérem, egyszakosztályos egyesületek vannak, egy-egy ember külön egyesületet hoz létre, tehát rendkívül nagy káosz van.
Az egyesületekre azért hívnám fel a tisztelt képviselők figyelmét, mert az az alapsejtje annak, hogy a magyar gyerekeket még egyszer gatyába rázzuk. Ma már nincs katonaság, ahol a férfiakat még utoljára meg lehetett rázni egy kicsit, a testnevelés, mint tantárgy, az egyetemeken egyáltalán nem kötelező, és a sport, mint olyan, az önkormányzatoknál egyfajta fakultatív tevékenység. Ha egy kicsit is kötelező lenne..! Nem becsülöm alá, hogy az önkormányzatok milyen sok pénzt - bocsánat a szóért - lapátolnak a saját sportjukba, tisztelet a kivételnek, akik komolyan veszik, mert egészséges lokálpatrióták, vagy éppenséggel törődnek a rájuk bízott gyerekek egészségével és jó kedvével. Inkább az a jellemző azonban, hogy miután nem kötelező, van egy-két ilyen penzuma az önkormányzatoknak, akiknek ha ráteszünk a nyakára valamilyen kötelező feladatot, nyilvánvalóan valami forrást is kellene mellé rendelni, és ez itt Magyarországon nincs így. Az egyesületekről ennyit, de az anyag még jobban árulkodik; maga Mesterházy Attila államtitkár úr készítette, ő az egyesületek szövetségének elnöke, és ha elolvassák, egy pozitív szó nincsen benne. Arra gondoltam, hogy ő pedig közel van a tűzhöz, valami kis extra támogatást tudna kérni, hogy az egyesületekre odafigyeljenek.
A nevelés legfontosabb műhelyei az egyesületek, és nem bajnokképző intézetek, hanem a helyi gyerekek felkarolása a feladatuk. Az a gyerek, aki egyszer egyesületbe kerül, megtanul tisztességesen viselkedni, szabályokat betartani, testi és lelki higiéniát szed magára, vagy legalábbis úgy építkezik, és az nem fog drogozni, nem fog csavarogni, nem fog bűnözni, tehát igazából fontos nevelőműhely. Talán ebben egyetértenek velem abban - éppen a huszonnegyedik órában vagyunk -, hogy ezeket a műhelyeket fel kellene karolni, nem pedig elhanyagolni őket, és a gazdaság prédájává tenni, hogy tessék, ott vannak a szponzorok. A magyar sportok 70 százaléka nem érdekes a szponzorok számára. Ha még azt is veszem, hogy a szponzorok külföldiek, egyáltalán nem érdekes számukra a magyar gyerekek egészsége, és egyáltalán a magyar sportsikerek. A személyes kötődésen, meg egyáltalán, a sikeren alapul az együttműködés, de ebben, hogy világ érdeklődésére számot tartó sportágban jól szerepeljünk, ilyen csak kevés sportág van.
Nem mulaszthatom el, hogy azért arról ne beszéljek, hogy hogy állunk, milyen a helyzetkép a kvalifikáció állásáról - ez is szét lett osztva, ugye? (Dr. Kamuti Jenő: Igen.) Akkor ezzel sem terhelem önöket. Alakul, alakul. Nem lesz akkora a csapat, mint Athénban, biztos, hogy kevesebb lesz. Először is nem bízom benne, csak ne mondják meg nekik, hogy mind a négy csapatunk kvalifikál. Athénban két kézilabda, két vízilabda, fiúk, lányok ott voltak, és ez már így maga 60 ember volt, tehát ez mindjárt adta a csapat derekát. Ez nem valószínű, hogy bekövetkezik, rendkívül nehéz kvalifikálni. Csurran-cseppen, a kvalifikációt egyenként kell, véres küzdelemben kiharcolni, iszonyatosan nagy a konkurencia. Ezzel együtt egy olyan 160, szerencsés esetben 180 fős csapat - és az még mindig derekas csapat - lesz majd, amiben benne van, már csak a nagyságában is, az eredményesség lehetősége.
Engedjék meg, hogy végezetül olyan könnyűgyalogokról beszéljek a mi sakktáblánkon, mint az olimpiai eszme ápolása, mint a fiatalok nevelése a sportra, a hagyományok ápolása. Az Olimpiai Akadémia vándorgyűléseket szervez, ahol arról beszélünk, hogy mi is az olimpizmus, vetélkedőket szervezünk. 28 iskola vette fel olimpiai bajnok nevét, és erre nagyon büszkék vagyunk, mindegyiknél osztályfőnökök vagyunk, és együttműködünk velük, ha már így megtisztelnek bennünket.
A honlapunkat, ha egyszer látogatják, tisztelettel kérem önöket: állandóan nyilvántartunk szomorú vagy örömteljes eseményeket, törődünk a sport lüktetésével, nem mulasztunk el egyetlenegy születésnapot, vagy ha valaki egy diplomát szerez, vagy kitüntetést kap, együtt élünk a honlapunkon is a magyar sporttal.
Van egy olimpikonok klubja, akik egyfajta szép szolidaritással működnek. Állami segítség is van mögöttük, ők is rendelkeznek egy alapítványi összeg fölött, amivel gazdálkodnak, de elsősorban a szeretet és az összefogás jellemző rájuk, amit szeretnék hangsúlyozni.
A beszédem egy kicsit eklektikusra sikerült, de abban bízom, hogy a kiosztott anyagok jobban beszélnek, mint én, legalábbis összefogottabban.
Megköszönöm a munkatársaimnak, hogy segítettek. Ebben az anyagban, amint én elmondtam az elején, Kovács Tamás előadásában... Itt vagy, Tamás? (Kovács Tamás: Igen!) Kovács Tamás sportigazgatónk összeszedésében szinte minden ki van fejtve, és én abban bízom, hogy a következő időszak... Ugye most van a gazdasági tervezés ideje, most van a végső nekirugaszkodás, most jönnek az utolsó kvalifikációs, nagyon fontos versenyek, most jönnek majd az edzőtáborok, most vizsgázik a magyar sportmozgalom. Ha eredményesek akarunk lenni, akkor még itt az utolsó pillanat, hogy lehessen nekik egy komoly erkölcsi és anyagi segítséget adni.
Engem bizakodással tölt el, hogy a miniszterelnök úr meghívta a sportági szakszövetségeket 22-ére egy konzultációra. Nagyon remélem, hogy lesz annyi kurázsi a sportági szakszövetségek vezetőiben, hogy elmondják, hogy hány óra van, és nem dicsérik ott azt, amit nagyon nehéz dicsérni.
Az állami hozzáállás - és ez az utolsó mondatom, megígérem - az a 0,2 százalék, amivel a magyar költségvetés támogatja a sportot, általában a sportot, és ebben benne van a diáksport, a fogyatékkal élők sportja, minden. Ha még hozzáteszek önkormányzati erőfeszítéseket is, akkor ez felmegy 0,4 százalékra, és akkor már elég tisztességes összeget mondtam. Ez messze elmarad riválisainktól, messze elmarad Európa minden, kivétel nélkül mindegyik országáétól. Ez nem egy olyan odafigyelés, amivel megnyugtatást kaphatnak a szülők, hogy az ő gyerekük egészségével és jókedvével a kormány folyamatosan törődik.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak! Vegyék azért úgy a jelentésemet, hogy mindannyian a munkatársaimmal úgy dolgozunk, hogy igenis helyt álljunk. Tehát a panasznap kivételes, hogy elmondom a negatívumokat. A gyerekek dolgoznak, és nem tudnak ezekről a nehézségekről. A gyerekek gépkocsit kaptak tőlünk, és büszkék, hogy ők olimpikonok. A gyerekeket megpróbáljuk tejben-vajban füröszteni. A gyerekeknek ingyenes angol nyelvleckét biztosítunk. A gyerek, aki tanul, tőlünk 100 ezer forint készpénzt kap havonta, hogy jár iskolába is, és kihúzhatja magát, hogy szellemileg is, és testileg is kitesz önmagáért. 130 ilyen gyerekünk van, ezt úgy hívjuk, hogy "Életút program", Istvánfi Csaba rektor úr ennek a letéteményese. Tehát próbálunk a kellő megfeszítéssel dolgozni, és örömünket leljük a munkánkban, ezt azért szeretném elmondani. Inkább azért van a negatív hangvétel, mert önök azok, akik ezt a hírt továbbvihetik, önök azok, akik felhívhatják esetleg a problémákra a figyelmet.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr, a tájékoztatót. Elnök úr azzal kezdte a bevezetőben, hogy még soha nem volt abban a helyzetben, hogy ne kellett volna panaszkodnia. Megerősítjük, hogy tapasztaltuk. Azt is mondta, hogy ez pártpolitikától független volt, hiszen ötödik alkalommal számol be, és mind az öt alkalommal körülbelül ez volt a helyzet.
Köszönöm szépen azokat a mondatokat is, amelyeket a végén elmondott, hiszen abból azért egy kicsit betekintést kaptunk abba is, hogy az anyagi nehézségek ellenére, amelyek, ha jól érzékelem, sajnos nemcsak most állnak fönn, hanem régebben is fennálltak, zajlik a munka. Abban, hogy ezek valamilyen mértékben oldódjanak, természetesen a bizottság tagjai is érdekeltek, kormánypárti és ellenzéki mivoltuktól függetlenül. Azért a végén képet kaptunk arról is, hogy nemcsak anyagi nehézségek vannak, hanem az a szakmai irányító és koordinációs munka, amellyel szintén kezdte elnök úr a beszámolóját, az azért jó néhány területen eredményes is. Bár csak kis villanásokat kaptunk a végén arról, hogy melyek ezek a területek, de biztos vagyok abban, hogy ha több idő fordítódhatott volna erre, akkor talán más pozitívumról is hallottunk volna még. Ezt nem azért mondom, mintha a hiányérzetemet szerettem volna megfogalmazni, csak azt gondolom, hogy az a szakmai irányító és koordinációs munka, amely a MOB feladata, az nyilván ennél sokkal szélesebb körű, mint amelyről most tájékoztatást kaphattunk.
Azt is köszönjük, hogy kaptunk kiegészítő anyagokat. Szeretném jelezni, mentségként a bizottság tagjai részére is, hogy mivel ezek jelentős részét most kaptuk meg, az ülésteremben, így nem volt lehetőségünk arra, hogy áttanulmányozzuk.
Elnök úr és munkatársai egyetértenek velem abban, hogy én azt gondolom, hogy az egész olimpiai felkészülés nem egy ülésen lerendezendő dolog, tehát ezeket mi munkaanyagként használjuk a további munkánk során, érvanyagként, munkaanyagként, és természetesen segítségként a sport- és turisztikai bizottság munkájához.
Köszönöm szépen még egyszer a prezentációt, a tájékoztatót, és megadnám a szót a bizottság tagjainak, képviselőtársaimnak.
SZALAY FERENC (Fidesz): Lehet kérdezni is?
ELNÖK: Természetesen igen!
SZALAY FERENC (Fidesz): Más országok mennyit fordítanak olimpiai felkészülésre, hasonló nagyságrendűek, mondjuk Szerbia, Horvátország, Csehország, Szlovákia? Illetve tudunk-e arról, hogy ők az említett egyéb sportfinanszírozásban hogyan állnak a kérdéshez?
A másik kérdés a doppinghoz kötődik. Az elmúlt négy év során milyen stratégiai változás történt, amiben folyamatosan nyomon lehetetett követni azt, hogy esetleg mely sportoló milyen, esetleg meg nem engedett beavatkozást tudhat magáénak? Erről beszéltünk, és beszéltünk arról, hogy nincsen doppinglabor, nincsen akkreditált doppinglabor, beszéltünk arról, hogy a felelősség a sportolóé meg az orvosé, de arról nem, hogy a négy év alatt mi minden történt, történt-e valami, hogy a probléma folyamatában kezelve legyen.
DR. SCHMITT PÁL, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: Ebben kérni fogom Elbert Gábor úr segítségét is, hiszen a dolog egy része a törvény erejénél fogva rájuk testálódott, amit pedig mi csináltunk, arra tudok válaszolni.
Az első kérdésed az, hogy más országok mit... Ahogy Magyarországon, más országokban is nehéz kimutatni, hiszen például Németországban föderációs finanszírozás van, külön Bajorország, vagy bármelyik más tartomány úgymond finanszíroz, és azokat a számokat összehasonlítva tudok valamit mondani. Szerencsére jóban vagyok a sportminiszterrel, aki nekem azt mondja, hogy a német költségvetés 1,5 százaléka. Ez az egész magyar költségvetés négyszerese, az egész magyar költségvetés a 1,5 százaléka a német költségvetésnek, játék a számokkal, tudom... (Dr. Kamuti Jenő: Amit a sportra fordítanak.) Igen. De az egy 80-100 milliós ország, és ebben benne van a diáksport, az iskolai testnevelés, a hátrányos helyzetűek, a különböző wonder klubok, és van vagy 120 klub, és a képzés, minden együtt.
Általában egy százalékát biztosan fordítják erre a tevékenységre, de mondom, nehéz összeszedni, mert ha én 0,2 százalékot mondok, a Gábor mindjárt mondja, hogy 0,4 százalék, ezért igyekeztem magamat javítani, hiszen az önkormányzatok bepakolnak legalább 6-8 milliárd forintot a sportba. (Szalay Ferenc: Külön kérdeztem a kettőt.) A központi költségvetésekben is a sport egy dolog és az olimpiai felkészülés is egy dolog. Azon kívül egy ország marketingereje Németországban egész más, mint Magyarországon vagy Szerbiában, ha kérdezted, tehát nagyon nehéz az összehasonlítás, európai szinten is. A kulturális bizottság alelnökeként ott éppen most egy előterjesztést tettem a sportra általában, és azt a statisztikát kaptam, hogy tíz emberből hatnak valamilyen köze van a sporthoz az Európai Unióban: vagy valamilyen tag, vagy részt vesz, vagy pártoló tag, vagy szülő, vagy maga is sportol. Ez a szám nálunk kettő, tehát tíz emberből kettő, és ez mutatja, hogy a sport iránti érdeklődés általában a közgondolkodásban sincs úgy beágyazva. Úgy gondolom tehát, hogy nagyobb költségvetésekből, nagyobb arányban támogatnak országok sportot, mint ahogy ezt mi tesszük. Ha most a marketingerőről beszélek, eléggé elkeseredetten mondom, hogy a Mol és az OTP, két ilyen meghatározó cég, szóba sem áll velünk; ne kérdezzék, hogy miért, ezt nem tudom megmondani. Vannak még nagy cégek, Richter és a többi, tehát igazán meghatározó cégek azt mondják, hogy nem, és házalunk, és egész meglepő cégektől kapunk pénzt. Mintegy 400 millió forint szponzorálási pénzt tudunk kapni és úgynevezett természetbeni juttatásokat: vitamint, Adidas-felszerelést, azelőtt a Malévtől kaptunk repülőjegyet, táplálékkiegészítőket, virágokat az egyik kertészettől, egy ásványvizes cégtől kapunk hűsítőket - ez például szponzoráció -, ilyen dolgok, tehát ezektől a felkészülés nem lesz megtámogatva. Visszatérve a kérdésedre, én úgy gondolom, hogy nagyságrenddel többet fordítanak a versenysportra is, az olimpiai felkészülésre is és általában a sportra, mint itt, Magyarországon.
A másik kérdés a dopping, hogy hol tartunk. Egy évig panaszkodtunk, inkább csak leesett a kő a szívünkről, hogy ezt jól kibeszélhettük, fél évig kerestük a tetteseket, és természetesen nem lett meg, akkor a nemzetközi szövetségek elzárták ezeket a fiúkat, akik itt doppingoltak, azok pereskedtek, a mai napig nincs kifizetve a 4 millió forintos perszámlájuk, ezt is a nyakunkba varrják, hogy mi fizessük. Megkezdtünk egy széles körű felvilágosító tevékenységet: konferenciák, a holnapunk - megismétlem -, kiadványok, tanfolyamok, az aláírt szerződések, az olimpiai szabályzat, és úgy döntöttünk, hogy az a sportoló, aki doppingolt, többé olimpiára nem megy. Ez belső ügy, talán még jogtalan is, mert a tékozló fiú is megtérhet, de mi úgy gondoltuk, hogy aki az olimpián szégyent hoz a Magyar Köztársaságra, többet ne is próbálkozzon, és ezt a MOB elfogadta, tehát mi nem is fogjuk nevezni, akárhogy is dob az illető, mondjuk, 90 métert kalapáccsal, az az illető nem fog menni - ebben megvan a saját erőnk.
Bonyolult és összetett a dolog, de időközben létrejött doppingellenes tanács, időközben az egész laboratórium kezelése nagyon megváltozott, (Elbert Gábor felé:) de én arra kérlek, Gábor, légy szíves, segítsél nekem, hogy ez hogyan áll a ti részetekről, akár törvénykezési, akár gazdasági, akár technikai oldalról. (Elbert Gábor: Most mondjam el, vagy a végén, minden egyébbel együtt? Hogy kívánja, elnök úr?)
ELNÖK: Azt gondolom, hogy ahogy önnek megfelelőbb: lehet most is nyugodtan - tehát lehet többször szólni, többször is szívesen szót adunk -, de lehet a végén is.
ELBERT GÁBOR sport szakállamtitkár: Köszönöm. Akkor a doppinggal kapcsolatos dolgokra hadd mondjam el, miután polgármester úr és elnök úr is szóba hozta, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt volt a bizottságnak egy ülése, amikor a doppingkérdések szóba kerültek, akkor beszéltünk róla, és elmondtuk, hogy milyen intézkedések várhatóak.
Ez év július 1-jével lépett életbe az az országgyűlési határozat, ami módosította a korábbit, amivel egy olyan rendszer állt fel Magyarországon, ami a WADA szerint írásban is megvan, ahogy ez a world leader, tehát a világ egyik vezető rendszere, minden nemzetközi előírásnak megfelel. Ennek új elemei: létrejött az úgynevezett NADO, a nemzeti antidopping csoport, ami tehát azt jelenti, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve, a Magyar Olimpiai Bizottság véleményét kérve, és ezt Schmitt Pál elnök úr írásban megerősítette, egy teljesen független, mindentől és mindenkitől független csoport legyen az, amely a vizeletminták levételét végzi - ez megtörtént. Felállt a TUE-csoport, ami azzal foglalkozik, hogy azok a sportolók, akiknek sérülés, betegség vagy bármi miatt gyógyszert kell szedniük, ezt előre be tudják jelenteni, és amikor doppingvizsgálatra mennek, akkor tudható előre, hogy ez van. Meglepő módon a fél év alatt 187 kérelem érkezett.
A laborral kapcsolatban, mert a labor valamilyen oknál fogva mindig érzelmeket gerjesztett, azt szeretném elmondani, hogy a WADA döntése alapján ma vizeletminta csak akkreditált laborba mehet. Ez is szerepet játszott abban a döntésben, hogy a Sportkórház laborja eladásra került. A WADA-val való egyeztetés alapján úgy tűnt, hogyha az állami kézben marad, és önmagában azt a labort kezdjük el egy akkreditálási folyamaton végigvinni, az 8-10 év. Egy olyan cég vásárolta meg a labort, amelynek tevékenysége egyébként is elég jelentős ezen a területen, tehát nem doppingkérdésekben, de számos más területen laborvizsgálatokat végez, és egy elég kiterjedt világcégről van szó; egyébként maga a cég, amely megvásárolta a labort, egy magyar tulajdonú cég. Az látszik a WADA elmondása szerint, hogy így mintegy 24 hónap az akkreditálási folyamat, mert nem arról a szintről indul a történet, hogy egy önálló labort kell akkreditálni, hanem megvan hozzá minden know how, és egy elég komoly háttér, tehát azt gondolom, hogy ez egy jó döntés és egy jó terület.
Amit Schmitt Pál elnök úr említett a felelősségi viszonyokkal kapcsolatban, én azt gondolom, hogy ez ma teljesen tisztázott. Ma nem arról szól a dolog, hogy arról beszélgetünk, hogyha baj van, akkor ki lesz a felelős, hanem azért dolgozunk közösen együtt - múlt héten volt egy közös sajtótájékoztató ezzel kapcsolatban -, hogy ne legyen baj. A Magyar Olimpiai Bizottságnak tehát ezzel kapcsolatosan, ahogy elnök úr is elmondta, felvilágosító szerepe van, illetve az új szabályok szerint, most nem az olimpia idején, hanem már egy évvel az olimpiát megelőzően, valamennyi olimpiai kerettagnak az adatait tudnia kell a WADA-nak, és tudni kell azt, hogy ki, mikor, hol van, és hogyan elérhető. Én azt gondolom, hogy ebben a tekintetben is az együttműködés teljesen rendjén való, és ahogy Schmitt Pál elnök úr említette, mindenki teszi a dolgát tisztességgel. Ennek kifejezetten örülök, hogy a MOB és az állami sportirányítás között nem harcok folynak, hanem egy együttgondolkodás, együttmunkálkodás van. Azt gondolom, hogy a dopping területén ez kifejezetten jó irányba mutat.
Volt még kérdés azzal kapcsolatosan, hogy hány százalék, és milyen sportolók akadnak fenn a doppingellenőrzésen. A nemzetközi számok azt mutatják, hogy a doppingellenőrzéseknek körülbelül 3 százaléka hoz pozitív mintát; ez Magyarországon az első félévben 1,8 százalék volt. Azt gondolom, hogy ez, ha tetszik, azt mutatja, hogy a felvilágosító munka és a szabályok közös szigorítása jó irányba mutat. A sportolón kívüli felelősség megállapítása egy nagyon érdekes kérdés, erről tárgyaltunk a német EU-elnökséggel, akik azt akarták, hogy egész Európában egy egységes szabályozás legyen, hogy az orvost, a háttércsapatot is felelősségre lehessen vonni. Az látszik, hogy ez Európában is meglehetősen széles határokon belül mozog. Olaszországban - aki a híreket olvassa, az biztos tudja - például a búvár világjátékra utazó csapatoktól, nemcsak a magyartól, mindenki mástól, a határon elvettek az aszpirintől kezdve minden gyógyszert, mert ott bűncselekménynek számít gyógyszert bevinni az országba, ugyanakkor ismerjük, hogy Hollandiában milyenek a kábítószertörvények, tehát nem lehet a kettőt összehangolni. Ennek ellenére a sporttörvényben teszünk majd kísérletet arra, hogyan lehet nem a sportolót bűnbakká tenni, hanem, ha egy csapat dolgozik mögötte, akkor őket is valamilyen formában szabályok közé szorítani. Köszönöm.
ELNÖK: Tessék, parancsoljon, alelnök úr.
ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Köszönöm szépen a szót. Először is elnézést kérek a késésért, ami miatt nem tudtam elnök úr beszámolójának az elejét meghallgatni, amit viszont hallottam, az nem volt túl szívderítő. Volt egy nemzeti sportstratégia vita a Magyar Országgyűlésben, ahol példa nélkül álló módon, legalábbis az utóbbi idők tekintetében példa nélkül álló módon, nagyon előremutató szakmai vita folyt, és végül is egy ötpárti egyetértéssel lett elfogadva a nemzeti sportstratégia, aminek végrehajtásában bízunk. Ez a beszámoló azonban, amit elnök úrtól hallottunk, azt a fajta félelmemet nekem legalábbis megerősíti, hogy Peking esetében, és nyilván nem akarok rossz jóslatokat mondani, azért félünk attól, hogy azok az eredmények, amelyet a magyar olimpiai mozgalom az elmúlt akár csak húsz évben tudott produkálni, nem biztos, hogy sikerülni fog. Hozzáteszem azt, hogy e számok függvényében, és hogy ez a költségvetési támogatás nem egyedi, hiszen az elmúlt években is gyakorlatilag hasonló volt a helyzet. Azt gondolom, hogy korábban is erején felül teljesített a magyar sport, tehát azért azt le kell szögezni, hogy ez a magyar sportvezetők és a magyar sportolók érdeme. Meggyőződésem, hogy egy közös munkára van szükség abban a tekintetben, és örülök, hogy miniszterelnök úrral is találkoznak a sportszövetségek vezetői, hogy a magyar sport helyzetét átgondoljuk - nyilván erre a nemzeti sportstratégia is lehetőséget ad. Én ki merem azt jelenteni, hogy ilyen helyzetben mindenképpen szükség lenne arra, hogy a magyar sport a kormányzaton belül is hatékonyabb képviseletet kapjon. Itt nyilván nem az államtitkár úr szerepével van problémám, hanem azzal, hogy az lenne a legjobb, ha minisztériumi szinten kezelnék a sportot, mint ahogy egyébként számos más országban ez így van. Ez a kisebb államba vetett hitet szerintem nem rombolja.
Én arra kérnék néhány konkrét ügyben... Engem megdöbbentett ez a Malév-ügy. Nem tudom, hogy minisztériumi, illetve akár miniszteri szinten nem lehet-e segítséget nyújtani ezekben az ügyekben, akár szponzori kérdésekben is a Magyar Olimpiai Bizottságnak, mert nem lehet így magára hagyni a Magyar Olimpiai Bizottságot. Van egy nemzeti légitársaság, amit eladtak, ez tény, de szerintem minden multinacionális cégnek kötelessége a társadalmi közjó támogatása, és ebben a tekintetben a társadalmi közjó az, hogy a magyar olimpikonok minél sikeresebben szerepeljenek. Kérem a minisztériumot, hogy ha lehet, akkor ebben segítsen a Magyar Olimpiai Bizottságnak.
Szeretném megkérdezni, engem egy kicsit megdöbbentett, illetve nem is megdöbbentett, hanem kérdéseket vet fel bennem a doppingkérdés. A dopping ellen természetesen küzdeni kell, de azért nem ennyire fekete és fehér a doppinghelyzet. Azt mondta elnök úr, és itt konkrét ügyre, az Annus és Fazekas ügyre gondolnék. Tehát gyakorlatilag ez a kijelentés azt jelenti, hogy ők nem indulhatnak a pekingi olimpián? (Dr. Schmitt Pál tagadólag rázza a fejét.) Ha ez nem így van, akkor én ebben a tekintetben megnyugvással veszem a választ, ugyanis nyilván Annus Adrián és Fazekas Róbert kérdése egy bonyolult kérdés, de azért az, ahogy őket elérték, amennyire én visszaemlékszem, sportszerető emberként, és nem sportvezetőként mondom, ami a sajtóban megjelent, azért az egészen elképesztő volt. Ha jól emlékszem, egy amerikai versenyző hasonló ügyek miatt azért megtarthatta a megszerzett érmét, tehát nekem meggyőződésem, hogy ebben a tekintetben a magyar sportdiplomácia is járhatott volna el hatékonyabban.
A másik dologgal egyetértek, hogy akit a jövőben doppingoláson kapnak, az ne szerepelhessen magyar olimpikonként a következő olimpián, de ezt az ügyet, ezt az Annus-Fazekas ügyet teljesen külön kezelném, mert ez egy annyira extrém eset volt, hogy szerintem nem lehet belevenni ebbe a kérdésbe.
Amiről még szeretnék kérdezni, az a BOM kérdése. Milyen együttműködés van a BOM és a Magyar Olimpiai Bizottság között? Van-e arra mód, hogy azok a hangok, amiket a sajtóban hallok... Én MDF-es képviselőként, az MDF alelnökeként maximálisan kiállok amellett, hogy Magyarországnak az olimpia ügye, és Magyarországnak az olimpiai pályázat ügye támogatandó szerep, ezt a pártom nevében is tudom mondani, azonban ebben az évben, illetve a jövő évben a BOM-nak és a MOB-nak együtt kell működnie véleményem szerint az olimpia sikerének érdekében. Hiszen ha mi valaha olimpiára akarunk pályázni, akkor a pekingi olimpiai szereplés is egy fontos tényező lehet ebben. Tehát kérdezem, hogy ebben milyen együttműködés van. Kérdezem egyébként államtitkár urat is, hogy próbálnak-e ebben az együttműködésben segíteni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Páva Zoltán képviselő úr!
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány kérdést hadd tegyek fel elnök úrnak! Utaltál rá, Pali, hogy körülbelül 400-600 millió forint lehet az önkormányzatok támogatása. Van-e arra konkrét... (Dr. Schmitt Pál: 4-6 milliárd.) Nem, nem arra gondoltam... A gyémánt- és egyéb fokozatú támogatókra. Tehát néhány szóban, hogy ki lehet gyémántfokozatú támogató. Vannak számok a fejemben, de pontosan nem tudom.
A másik az, hogy az önkormányzatok támogatása összességében 4-6 milliárd. Van-e valami kimutatásotok, hogy konkrétan az olimpiai felkészülésre mennyi pénzt nyújtanak?
Most mondok egy példát! A Czukor Zoli B-listán szerepel az olimpián, úgy néz ki, a Zoli megy ki Pekingbe, és ő lesz a legidősebb résztvevő, Molnár Zolival erről beszélgettünk. Én, amiben tudom, természetesen támogatom, most egy oszakai versenyre való felkészülésben ti is támogatást nyújtottatok, én is, de nyilvánvaló, hogy Szalay Feri polgármester kollégám is mélyen a zsebébe nyúl, ha egy olimpikonról van szó, vagy talán többről is. Van-e ezzel kapcsolatban valamilyen kimutatásotok, hogy mekkora lehet ez a támogatás?
Van-e olyan, konkrétan megfogalmazott igény, vagy gond, probléma, hogy melyek azok a sportágak, vagy éppenséggel sportolók, ahol nagyon nehéz a szponzori pénzt és a támogatást megszerezni, ahol esetleg tudnánk valamilyen formában segíteni?
Annak idején, én emlékszem, négy évvel ezelőtt ugyanezt mondtátok, ugyanez hangzott el, hogy nem a Malévval utaztok Görögországba, aztán a végén a Zoli felhívott, hogy mégiscsak sikerült megállapodni, és összejött a Malév. Van még remény arra, hogy lehet velük tárgyalni arról, hogy adjanak egy jobb ajánlatot?
Kapcsolódva Kornélhoz: én is örülnék, ha ez a BOM-MOB együttműködés szorosabb lenne. Ma azt látom, per pillanat, mintha dühödten néznétek egymásra, ahelyett, hogy összefogna a két szervezet, és mindent megtenne annak érdekében, hogy amíg nem lesz olimpia, addig az olimpiára utazó magyar csapatot és a Magyar Olimpiai Bizottságot hogyan lehet támogatni, mert azt tényleg nonszensznek tartom, hogy két ilyen nagy cég nem támogatja, ugyanakkor úgy tudom, hogy a BOM támogatásánál jelen van. Azt hiszem, itt egy kicsit elő kell szedni a diplomáciai érzéket, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a közös ügy érdekében, a pekingi olimpiára való sikeres felkészülés érdekében tényleg fogjon össze ez a két szervezet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Parancsolj!
DR. SCHMITT PÁL, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: Almássy Kornél úrnak mondanám, hogy a sportstratégia nagyon jól hangzik, és annak is örülök, hogy összefogtak a parlamenti pártok, hogy valamilyen irányba induljunk el. A sportstratégia 2020-ig szóló, egyfajta intézkedési terv. A bajom az, hogy elég öreg vagyok már, itt az asztalnál toronymagasan a legöregebb, és annyi bolognai folyamatot, meg lisszaboni folyamatot, meg stratégiát láttam már, ezt úgy mondja a magyar közbeszéd, hogy blabla, és soha semmi nem valósul meg belőle. Ez most egy újabb nekirugaszkodás, én szívből üdvözlöm, mi is részt vettünk az előkészítés bizonyos részeiben. De ha a kormány, a mindenkori kormány a költségvetés egy százalékát nem teszi oda, akkor az egész sportstratégia, amit mindannyian megszavaztak önök, úgy, ahogy van, semmissé válik. Egyszer kell egy kormányzati akarat, hogy márpedig a huszonnegyedik órában vagyunk, a magyar gyerekek 30 százaléka dagadt, helytelenül táplálkozik... Bocsánat, tényszámot mondtam, ezzel eleget foglalkozom az Európai Parlamentben, úgy hívják, hogy obesity, az elhízásos veszély, és ennek egész életen elkísérő problémája. Lusták, semmit sem csinálnak, a sport lenne egyfajta gyógyszer és módszer és csodaszer, és aki ezt nem ismeri fel, mert úgy gondolja, hogy ez majd később hoz gyümölcsöt... Az egy százalékot oda kell tenni.
Én viccesen azt mondtam - viccesen -, hogy én azért szavaztam annak idején a szocialistákra, mert nagyon tetszett nekem, hogy a sportprogramjukban - ez még akkor volt, amikor a Hornék nyertek, az ő sportprogramjukban -, néhányan talán emlékeznek rá, a négy év alatt az egy százalékos, szépen felfejlesztett részesedés ki volt tűzve. Aztán semmi. Azóta másik kormány is jött, újabb van, a 0,2-nél leragadtunk. Olyan periférián van a magyar sport, hogy csak négyévenként kap egy kis levegőt, kitüntető figyelmet, egy kis szurkolást, és annyi. Nem sportolnak a magyar gyerekek, a felnőttek sem...
Nekem van egy csomó unokám. Az egyik unoka - és ez nem ide tartozik, és kérem, ne is vegyék jegyzőkönyvbe - teniszezik a Vasas Sportklubban. A Vasas Sportklub elnöke, mondhatnám, nagyszerű bejárásom van hozzá, Markovics Lacika sportoló, ő is teniszezett, a MOB elnökségi tagja. Ez az unokám 50 ezer forintot perkál, 50 ezer forintot, azért, hogy ott teniszezhessen, ez egy havi díj. Nem az edzőhöz megy... Nem lehet belépni a sportklubba, a pasaréti sportklubba, mert ott ül egy öreg dagadt bácsi, és gyűjti be a pénzt. 50 ezer forintot. Akkor mehetsz, kisfiam, teniszezni. Ebben nincs ütő, ebben nincs labda, ebben nincs tornacipő, semmi. Itt tartunk, egy kontraszelekció van... Most már elkanyarodtam a sportstratégiától, bocsáss meg, és pláne, hogy indulatos vagyok, ami még nem is méltó, de én azt gondolom, hogy amíg nincs ott a mindenkori kormányzati szándék, addig a stratégia is csak jó szándékú emberek jó szándékú tervezetgyűjteménye marad, és semmi nem valósul meg belőle.
Egyébként a sportstratégia nem is említi a 2020-as olimpiát, pedig a stratégiát úgy fogadtátok el, hogy 2007-től 2020-ig való tevékenységi, illetve akcióprogram. Az "olimpia" szó még csak nincs is megemlítve benne, de különösen nem a rendezés. Kérdezem én, és most a MOB-BOM másodkérdésre is válaszolok: hogy álljunk mi az olimpia rendezéséhez felelősen, ha a főváros hosszú távú fejlesztési tervében az a szó, hogy "olimpia", egyáltalán nem szerepel? A fél milliárdért megírt megvalósíthatósági tanulmány - fél milliárd forintba került! - Csepel északi csücskét tűzte ki, mint az egyik fontos gócpontját majd a létesítményeknek, már rég beépítették. Az Omszk parkot jelölte meg olimpiai falunak - már rég beépítették. A "Tüskevárat" építette, mint uszodát, a Tüske épületet, már elvitték a Margitszigetre, most megint fű nő majd a télen.
Akkora rendetlenség van itt, senki nem veszi komolyan! Milyen stratégia ez? Fél milliárd forintért készíttettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt. Ugyanez a papír maradt, csak 50 milliót adtak az egyik cégnek, hogy egy kicsit írja át itt-ott. Most azt átírták. Most van egy olyan papír, de a sportstratégiában egy szó nem szerepel olimpia rendezéséről. Kérem, a főváros hosszú távú fejlesztési terve, valamiféle nemzeti fejlesztési programok vannak meg operatív meg európai pénzek - nem tudom követni, pedig európai parlamenti képviselő vagyok -, és sehol egy szó nem szerepel az olimpiáról, pedig a BOM vezetője állandó repülőtársa a miniszterelnök úrnak, ha Kínába megy, ha Japánba megy, ha Koreába. Akkor hogy vegyük komolyan? Mi hoztunk egy Magyar Olimpiai Bizottság testületi állásfoglalást, az összes jelenlévő feltette a kezét, hogy mindenkivel, még az ördöggel is együttműködünk, ha valaki idehozza az olimpiát Magyarországra, mert mi akarjuk, de mi biztosan akarjuk, és döntést hoztunk, de a főváros és a kormány határozott igenje nélkül én egyelőre csak várakozó állásponton vagyok, anélkül nem is lehet előterjeszteni, nem lehet pályázni. Nagyon köszönöm, vagy te vagy Páva Zoli említette meg, hogy eredményesség nélkül pedig nem fognak minket megszavazni.
2013-ban lesz a döntés. 2011-ben be kell adni a pályázatokat. Ahhoz egy tisztességes, jó és tiszta pekingi szereplés a legjobb útlevél lenne, vagy majd a londoni szereplés. Ez a mi kis vagyonkánk, az, hogy a magyar sportra feltekintenek, hogy milyen szép dolgokat tudunk szervezni, és milyen jól szerepelünk egy csomó olimpiai sportágban - ez a mi vagyonunk. Ha ez nincs meg, ilyen város, mint Budapest, bocsánatot kérek, van más is: Prága már pályázik 2016-ra hivatalosan és óriási városok, és óriási a rivalizáció. Nekem az a feladatom, hogy jól és tisztán szerepeljünk az olimpián, és tiszteletben tartok ilyen társadalmi erőfeszítéseket; ha ez lesz az útja, akkor legyen ez, de mondják, hogy sporttörvény kell. Most azzal jönnek, hogy olimpiai törvény lesz, és ezt is biztos minden parlamenti párt elfogadja majd. Emlékeztek erre a kifejezésre, hogy ez majd jön? Én pedig azt mondom, hogy olimpiai törvényt nem is szabad elfogadni úgy, hogy nincs mellérendelve az 1 százalék, nincs mellérendelve az utánpótlásért érzett felelősség, a sportlétesítményeknek egy nem tudom, milyen bevállalása, nincs mellérendelve az önkormányzatoknak penzumként, kötelezően előírt - nem fakultatív - feladatai. Ha ezek itt nincsenek mellette, akkor majd ez az olimpiai törvény is jól fog hangzani, de soha semmi nem lesz belőle. Elnézést még egyszer az indulatos hangvételért, de ez a BOM... Most éppen vasárnap Berzeviczy Attilával egy órát ültem, és semmi mást nem kért, minthogy csináljunk közösen egy fotót egymásról, én meg mondtam, hogy én nem fényképezkedem veled. (Derültség.) Elhangzott két ilyen nagytudású szervezet. Ma luxusautókkal járnak, óriási - belátom, nagyon szép - irodájuk van, százmillióért hirdetnek plakátokon, hogy akarja-e ön, hogy olimpia legyen 2020-ban. Persze, hogy akarja mindenki, de az a százmilliónak nálunk - százezrekért segélyeket adunk ennek-annak a sportolónak - ott lenne a helye a felkészülésben. Próbáltam győzködni. Ha azt ajánlottátok, ajánlották önök, hogy fogjunk össze, a közeljövőben én ezt meg fogom tenni ezzel együtt, tehát ha van egy ilyen dédelgetett olimpiai program, akkor én annak nem leszek kerékkötője, az biztos.
Sportstratégia, Annus, Fazekas: nem visszamenő hatállyal hoztuk ezt a határozatot, hanem előre, tehát ha a mostani olimpián valaki megbukik, az többet nem játszhat. Visszafelé nem működik: ők kitöltötték a büntetésüket, és ha jól szerepelnek, akkor úgy tudom, hogy indulhatnak.
Páva Zolinak: szponzorkategóriák. A legerősebb szponzor, aki bennünket támogat, az EON, ő 70 millió forinttal támogat évente. Ez egy nagyon nagy összeg, váratlanul is ért bennünket, meg kell mondanom, ráadásul ők kerestek fel bennünket, egy stratégiai dolog, nagyon boldog voltam miatta. Egyébként három olyan szponzorunk van, akik gyémánt fokozatúak: ilyen a T-Mobil, aki nagyon fontos, a Szerencsejáték, aki sajnos, úgy tűnik, hogy kiszáll belőlünk, meg nem mondom, hogy milyen meggondolásból, hiszen a sport és a szerencsejáték a világon mindenhol egymásra van utalva. A Szerencsejáték már jelezte, hogy a jövőben talán nem foglalkozik velünk. (Páva Zoltán: Hány millió forint felett lehet gyémánt fokozatú?) A gyémánt fokozatúnál 40 millió forintot kérünk évente. Ilyen az Adidas, a T-Mobil és a Szerencsejáték, és vannak 20 millió forintos támogatóink - ezek, akik itt vannak, ezek a nagyok. Mindig is súlyt fektetünk rá, most is ki vannak téve a támogatóink. Megbecsülünk minden adományt. A sor végén a Fehér Miki van, az Új Sipos kocsmárosa, aki mindig vendégül látja az olimpikonokat, akik bemennek hozzá: aki oda bemegy, és olimpikon, az ingyen ehet. Ez egy játék, de ilyen is van. A Villamos Művektől kezdve a Paksi Atomerőműig nagyon komoly összefogások vannak, hogy segítsenek bennünket. Én büszke vagyok erre, mások azt mondják, hogy elvisszük a szponzorokat a szövetségek és az egyesületek elől. Valóban van egy kis versenyfutás a vékonyan csordogáló sportmarketing pénzért, de a szponzorokat elsősorban az érdekli, hogy mikor kerülhetnek televízióba, márpedig mi nem rendezünk semmit: nem rendezünk sportversenyeket, nem tudjuk a mezünkre felírni, csak azt, hogy Magyarország, és a címert feltenni, az olimpián tilos hirdetni, tehát ilyen szempontból nem vagyunk könnyű helyzetben. Ennyit a szponzorok kategóriájáról.
Az önkormányzati részesedés, azt kérdezted, hogy hol van feltüntetve, vagy hogyan kezeljük. Nincsenek pontos számaink. Azt látjuk, hogy önkormányzata válogatja: vannak elhivatott, sportszerető önkormányzati vezetők, és vannak, akik ezt teljesen semmibe veszik, de mindösszesen nagyságrendben körülbelül 4-6 milliárd forint, amit azért bepakolunk a sportba. Hogy ebből megy az olimpiai felkészülésre is, ez kétségtelen, hiszen fenntartanak sportlétesítményeket, klubokat, támogatnak élversenyzőket, kétségtelen, hogy hozzájárulnak indirekt vagy direkt módon az olimpiai felkészüléshez. Ezt már elmondtam, hogy a szponzorok elsősorban azokat a sportágakat szeretik, akik tévén vannak, és akik sikeresek. A BOM-összefogásról is beszéltem. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadnám a szót Elbert Gábor szakállamtitkár úrnak. Csak jelezném, hogy láttam képviselőtársaimat jelentkezni, tehát utána Szalay Ferenc képviselő úr, majd Koscsó Lajos képviselő úr következik. Parancsoljon!
ELBERT GÁBOR sport szakállamtitkár: Bocsánatot kérek, hogy beelőztem. Azt gondolom, hogy elnök úr biztosan azzal folytatta volna, hogy a debreceni ifjúsági olimpia és a korábban az EJOF. Ebben teljesen természetszerű együttműködés van, és azt gondolom, hogy a küldöttségnek, amely kiutazik Lausanne-ba, tagja lesz az állami sportirányítás valamely szereplője. Ez arra vonatkozik, amit alelnök úr kérdezett az olimpiával kapcsolatos viszonyról. Én azt gondolom, hogy az együttgondolkodás jelzi ezt, és nem hiszem, hogy két civil szervezet viszonyrendszerébe az államnak szabadna vagy kellene beavatkozni - azt gondolom, hogy az irány az, hogy ebben együtt gondolkodjunk.
A másik: örülök annak, hogy Schmitt Pál úrral nagyrészt egyetértünk. Egy-két dologban nyilván nem, ezek vélhetően a számok, de én azt gondolom, hogy számháborúba nem mennék bele, és abba biztos nem, hogy a stratégia és a blabla az egy fogalom volna. Én azt gondolom, hogy ebben egy nagy lehetőséget és egyben felelősséget kapott vagy tett a saját vállára a magyar sport, hogy bebizonyítsa azt a politikum és a társadalom számára is, hogy milyen értéket képvisel a sport, tehát én azt gondolom, hogy ez elsősorban rajtunk múlik.
Az önkormányzati szerepvállalás mértékével kapcsolatban, amit Zoli kérdezett, egészen pontos számaink vannak. A megyei jogú városok mintegy 10 milliárd forinttal támogatják a magyar sportot, tehát ez egy nagyon jelentős összeg, úgy érzem, és van 23 megyei jogú város. Körülbelül az látszik, hogy az önkormányzati tehervállalás még a mai napon is valamivel nagyobb, mint az állami szerepvállalás összességében, tehát azt gondolom, hogy az önkormányzatok helyét, szerepét nagyon pontosan kell látnunk, és az önkormányzatok nélkül ez nehezen működne. Egyébként a világ is ebbe az irányba megy, tehát mindenhol az önkormányzatok azok, amelyek szerepet vállalnak.
Még egy kiegészítést hadd tegyek, mert Schmitt elnök úr mindig a Szécsi uszoda és a fű viszonyrendszerét szokta említeni. Valóban, a Szécsi uszoda megépítéséről, ahogy megépült, és hogy annak kellett és úgy kellett épülni, lehet vitatkozni. A Szécsi uszoda május 1-jén nyitott ki, erről sokat beszéltünk, azóta víz van benne, és reményeink szerint többet nem kell bezárnunk azért, mert jön a tél, hanem majd téliesített megoldás lesz.
Egy-két dolgot említett még Schmitt elnök úr Igaly Dia lőtérrel kapcsolatos problémáival kapcsolatban. Személyesen jártam Budaörs polgármesterénél, és ezt megoldottuk, tehát Dia egy ideje tud edzeni Budaörsön, és keressük közösen az önkormányzattal és Diával, hogy a környéken hol lehet egy hosszú távú megoldást találni, ugyanúgy, ahogy Schmitt elnök úr például Berki Krisztiánnak segít, nem mondom el, hogy hogyan és miképpen, mert nem hatalmazott fel rá. Azt gondolom, hogy ez a mi dolgunk is. Az atléták egész télen tudtak edzeni, mert a SYMA-csarnokban állami forrásból biztosítottunk nekik fedett edzési lehetőséget. Azt gondolom, hogy mindannyian megteszünk mindent, amit a sportolókért meg lehet tenni, és reményeim szerint a stratégia mentén továbbhaladva ezek a források bővülni tudnak. A pénzzel kapcsolatban, ha kell, én tudok egy-két adatot mondani, de nyilván nem hiszem, hogy itt számháborúba kellene belemennünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szalay Ferenc képviselő úr.
SZALAY FERENC (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Egyszer szeretnék egy olyan körben beszélni sportról, amikor nemcsak azok vannak itt, akik egyébként is tudják, hogy miről van szó, hanem olyan körben is, amit most elmondott elnök úr, és amiről most beszélünk. Mert egyszer fel fogják fogni, hogy mi a tét ebben az egészben. Most nem az olimpiai felkészülés csak és kizárólag, és nemcsak az egyesületek, és sok mindent sorolhatnék, hanem az egész magyar társadalom lelki, fizikai, mentális állapota. Azt gondolom, hogy mi ezen nem fogunk sokat vitatkozni ebben a körben. Én kérem azt, hogy jussunk el egyszer egy olyan szintre, mindannyian, hogy ezt azok is megértsék, vagy legalábbis meghallják, akiknek ezt meg kell, mert nem fogunk tudni előremenni.
Teljesen egyetértek abban, hogy egy nemzeti sportstratégia blablává válhat, ha nem lehet mögé forrásokat rakni. Nem úgy, hogy itt van 10 milliárd, azt költsétek el, hanem úgy, hogy feladatra precízen, pontosan meghatározva. Ha ezt nem fogjuk elérni, akkor jövőre megint leülünk, és módosítjuk a sportstratégiát, aztán utána megint módosítjuk a sportstratégiát, és nem lesz belőle semmi.
Ezért rendkívül fontos ez a mai ülés! Amit ma elnök úr elmondott, és ezt mindenki alá tudja támasztani, ha nem vagyunk képesek arra, hogy felruházzuk, mint egy karácsonyfát, forintokkal ezt a stratégiát, akkor hagyjuk is abba ezt az egészet, és mondjuk ki azt, hogy ennek az országnak nem fontos a sportja, aztán kész. Utána majd persze, lehet sírni, meg mindent csinálni, hogy milyen következményei vannak. Ezért kérdeztem, hogy más országok hol tartanak. Mert más országok felfogták, hogy a sport - nem olimpia csak és kizárólag, nem labdarúgó-bajnokság, meg nem Berki Krisztián, és senki ne sértődjön meg - arról szól, hogy nemzetépítő erő. Tessék megnézni Szerbiát, Horvátországot! Háború dúlt, nem kicsi. Ezek az országok ettől függetlenül életben tartanak csapatsportágakat olyan szinten, amely szintet mi most már el sem tudunk képzelni. Annyi pénzt raknak bele, amennyi éppen arra kell, hogy működjön. Nem azon vitatkoznak, hogy majd szponzor tartja el, vagy nem szponzor tartja el. Nem azon vitatkoznak, hogy ki a MOB elnöke, és ki nem - ott nem tudom, hogy hívják ezt -, hanem egyszerűen felfogták, hogy ez fontos, aztán passz. A Mol, érdekes módon, amikor az INA-val kapcsolatot kötött, Horvátországban képes volt támogatni a horvát labdarúgó válogatottat. Hát nem szégyelljük magunkat ilyenkor? Legalább egy kicsit.
Szóval azt gondolom, hogy döbbenet, ahol most tartunk. És itt van a kérdés, amit Kornél felvetett, egy kicsit kisebb ennél. Ha nem lesz a magyar sportnak olyan központi érdekérvényesítő képessége, ami más országban sportminiszterben és -minisztériumban mérhető, akkor megint nem fogunk tudni előremenni. Én nagyra értékelem államtitkár úr erőlködését - bocsánat, erőfeszítéseit (Derültség.) -, mert nagyon komoly, és én tudom azt, hogy az összes képviselő egyébként, aki egy kicsit is sportos, érzi ennek a felelősségét, de nem tudunk előremenni, ha nincs érdekképviselet normális módon. Lehet megint ezen is vitatkozni természetesen, hogy így olcsóbb, vagy úgy olcsóbb, vagy mennyire fontos, mennyire nem fontos. Ez megint azt mutatja, hogy nem fontos. És ne nyugtassuk meg magunkat, elnök úr, nem mindig volt ez így azért! A mostani sportfinanszírozás mondjuk 20 milliárd forint, úgy hozzávetőleg - jól mondom? (Dr. Schmitt Pál bólint.) -, 2002-ben hozzávetőleg 30 milliárd forint volt. 2002 óta eltelt öt év. Az olimpiai finanszírozásnál se legyünk nyugodtak, mert Athénban 1 milliárd 700 milliót költöttünk az athéni olimpiára, most pedig Pekingről van szó, és eltelt négy év. Persze, nominálisan annyi, de változik a világ, és egy kis infláció is van az országban, és mindez össze is adódik esetenként...
Aztán majd részt kell venni ezen az olimpián, és erről még ma nem is beszéltünk, hogy 2008-ban az olimpiai felkészülésnek még lesznek költségei, hozzávetőleg 2 milliárd forintnyi. Aztán ki kell utazni arra az olimpiára, 400 millió forint körül. Peking kicsit messzebb van, mint Athén, és kicsit más a kvalifikáció. Aztán megint ott fogunk tartani, azon fogunk vitatkozni egy költségvetésen belül - remélem, hogy nem, államtitkár úr majd fog mondani örömteli híreket -, hogy most kell vagy nem kell olimpiára, nemzeti sportstratégiára és egyéb sportos feladatokra. Aztán azon is fogunk vitatkozni, hogy a mindennapos testnevelésre elég-e a három, vagy több kell. Mi lenne, ha egyszer nem vitatkoznánk ezen? Mi lenne, ha egyszer tényleg azt mondanánk, hogy ha van ötpárti egyezség egy nemzeti sportstratégiában, akkor a hozzá kapcsolódó dolgokban is van ötpárti egyezség?
Nem nagy tételekről van szó, a tét viszont őrült nagy ebben a kérdésben. Tehát ha odarakunk még mondjuk 3 milliárd forintot - 3 milliárdot -, akkor megoldódnak a problémáink. Aztán évente, ahogy kértük, ugye, hogy tíz százalékkal emelkedjen a sportköltségvetés, és akkor rendben leszünk. Ha ebben az egyben itt meg tudnánk egyezni, és ezt elérnénk, megoldódna az összes gond, amiről most beszélünk és vitatkozunk. Ez nem tétel egy 8 ezer milliárdos költségvetéshez képest, könyörgöm! Nem tétel! És képesek vagyunk ez ügyben nem tudom, mióta, fűrészelni azt a bizonyosat. Miért? Ha valaki nekem ezt meg tudja magyarázni, bármely pártból... Mi sem voltunk ennél sokkal jobbak, de legalább volt minisztérium, és volt sportminiszter. Pénzeket mi sem adtunk olyan mértékben, mint kellett volna. Mi sem láttuk be annak idején, hogy a diáksportnak milyen hihetetlen feladata van, a kötelező jellegű testnevelésnek milyen határtalan lehetőségei vannak! De ami most van, az valami elképesztő! És ha miniszterelnök úr 22-én be fog mondani néhány száz millió forintot, és ennek örülni fog a sporttársadalom, én be fogom fejezni, és soha többet nem fogom elmondani azt, amit most elmondtam. Mert az irány látszik.
Az egészségügybe csöpögtetünk 10 milliárd forintot, ha jól működik egy kórház. Hurrá! Nem arról van szó, hogy az egészet nézzük át, hogy mibe kerül, és azt adjuk hozzá. Ha a sportban ez lesz, én nem tudom, elnök úr, mit fog csinálni, Schmitt elnök úr, mert a gutaütés szélére lehet kerülni ezzel, valóban. Mert ebből megint az lesz, hogy a sporttársadalom meg fog alkudni - remélem, nem így lesz! -, a sporttársadalom a határtalan kiszolgáltatottságában majd az ötszáz, vagy akárhány millió forintos ígéret után azt mondja, hogy jaj, de jó. Remélem, nem így lesz! És én most csak az ördögöt festem itt a falra. De önök is, képviselőtársaim, Zoli, ezt biztosan hasonlóan érzed, mint én, biztos. Legyen ebben valami normális vonal előttünk, és a sportszövetségek, az egyesületek kérjék ki maguknak, ha ne adj' isten ide jutunk, és mondják el azt, hogy ez így nem megoldható. Mert össze fog dőlni ez az egész. Én ki merem mondani: az összedőlés szélén van. Amit Kornél mondott, erősebben mondom: nagyon nagy baj előtt állunk. Mert az, hogy Pekingben még lesz egy-két aranyérem, jó. De mi van utána? A NUPI dolgozhat, agyondolgozhatja magát, ha a sport presztízse olyan szinten marad, mint most. És a presztízsveszteség miatt nem támogat egy Mol, meg egy Malév. Nálunk, Szolnokon volt olyan az előző időszakban: a Cora azt mondta a kosárlabdásoknak, hogy miután a város csökkentette a kosárlabda-támogatást, én sem fogom támogatni. Ugyanez nagyban, amiről most szó van. Ugyanez nagyban. Miért kellene melléállni bármely nagy cégnek egy olyan vonulatnak, amelyik igazából nem érezteti maga mögött az államot magát? Akkor hogyan adja el magát egy MOB? És akkor itt egy BOM...
Szóval presztízsveszteség ez is. Milyen alapon száll bele egy civil szervezet, már ilyen szinten milyen alapon veszi ki a lehetőséget a MOB kezéből, vagy az ország kezéből? Hol van még egy ország, ahol meg kell alakulnia egy másik olimpiaszervező bizottságnak? Hol van ilyen? Ki járatta le ennyire a saját nemzeti olimpiai mozgalmát, mint mi? Kicsoda? Senki. Gondolják végig! És akkor ellentét van. Már hogyne lenne! Néhány száz millió forintból nem tudom, mi mindent lehetne csinálni, ők meg plakátokat ragasztgatnak ki, és nem állnak egymással szóba. Miért? Mert a politika olyan mélyen folyt bele az egészbe, hogy nem volt képes a sport maga eladni az olimpiai mozgalmat, majd eladja egy civil szervezet. Közröhej - bocsánat -, közröhej! Ne haragudjatok, de ide jutottunk ma Magyarországon.
Elnézést, hogy ezeket mondtam el, és nem azt mondtam el, hogy most mi lesz Pekingben és mi nem, de vegyék egyszer komolyan, akiknek komolyan kell venni, hogy ez nem játék! Nem vagyok biztos benne, hogy megtörténik. Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Koscsó Lajos képviselő úr!
KOSCSÓ LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Most nem is annyira képviselőként, hanem egy nemzeti sportváros polgármestereként szeretném elmondani a véleményemet, meg olyanként, aki hosszú évtizede megpróbál valamit tenni a magyar sportért azon a felelősségi szinten, ahol van; és ebben mi együtt is voltunk részesei örömöknek, hiszen amikor a tiszaújvárosi sportcentrumot létesítették, vagy avattuk, akkor Pali is, Zoli is ott voltak, és együtt örültünk annak, hogy egy ilyen nagyszerű létesítmény lett. Miért mondom ezt el? Azért, mert az élet nem állt meg, és az élet azért produkál furcsaságokat is. Akkor... - ma is úgy gondolom egyébként, hogy az Olimpiai Bizottság egy elit klub, most idézőjelben mondom, és nem pejoratívan, hanem pozitíven. Akkor lehet, hogy szívesen cseréltem volna Schmitt Pállal, sőt, most bevallom neked, Pali, te nem tudsz róla, egy pár évvel ezelőtt, nyolc év körül, véletlenül beestem egy Lausanne-i versenyre, és mivel nem volt akkreditációm, a nyakamba tettek egy akkreditációs kártyát, amire az volt ráírva, hogy Schmitt Pál - IOC, úgyhogy már voltam Schmitt Pál. Most nem szívesen cserélnék veled. (Derültség.)
De fontos az, hogy eltelt egyfajta időintervallum. Abban az időben mi azért kaptuk a nemzeti sportvárosi címet, mert 4 százalék körül fordítottunk a helyi költségvetésből a sport támogatására; ma is fordítunk, de már nem 4 százalékot, ma körülbelül 1,5 százalékot. Tudom, hogy országos szinten ezzel még meg lennél elégedve, de 1,5-öt tudunk fordítani. Persze rendezünk egy nagy versenyt, a triatlon világkupát, amelyre külön még, mint ahogy te mondtad, én is ugyanúgy járok összetarhálni a pénzt, én csúnyán mondom, mert egyébként nem tudnánk megrendezni. Egy ilyen verseny rendezési költsége 50-70 millió forint körül van, tehát azért ez egy borzalmas nagyságrend. Azért érdekes ez, mert valamikor volt idő, amikor úgy gondoltuk, hogy a helyi lakosság sport iránti érzékenységét azzal tudjuk javítani, fokozni, ha olimpiai reménységeket viszünk oda, ahogy a kajak-kenuban a női négyest, aztán rájöttünk, hogy nem biztos, hogy ez az út a járható út. Ma inkább az utánpótlást próbáljuk favorizálni, és arra tudunk jelentősebb összegeket mozgósítani a helyi költségvetésből, illetve az a sportcentrum, ami akkor megépült, kezd beérni, és a kézilabdások - Laci itt van, rá nézek - rendszeresen oda járnak. Remélem, hogy az új négycsillagos szálloda megépítésével más sportágak is oda fognak járni, tehát elkezd működni, elkezd pénzt is hozni, és akkor talán egy picit többet tudunk majd visszaforgatni. Akkor, amikor jól ment, sokat költöttünk, most, amikor kevésbé megy jól nekünk is, kevesebbet költünk.
Azért mondtam el ezt, mert valahogy így vagyunk egyébként az országos sport támogatásával is, azzal a kicsi különbséggel, hogy a ti felelősségetek az, hogy négyévenként van valami csúcsesemény - ha a téli olimpiát is veszem, akkor kétévenként, ha most még bejön az ifjúsági olimpia, akkor meg aztán másfél évenként itt valamiféle csúcsesemény lesz -, tehát pörgősebb és macerásabb egy kicsit, hogy úgy mondjam, szervezni ezt az egész rendszert. Azt gondolom azonban, hogy amellett, hogy az az igény, ami megfogalmazódik a sportstratégiában, hogy egy kiszámítható nagyságrendű, fix támogatás jusson a sportba, túlzottan többre nem lehet számítani állami forrásokból. Nekünk is van egy TVK-nk, én is odamegyek, és azt mondják nekem, hogy befizetünk nektek 800 millió iparűzési adót, próbáljátok megoldani ebből. Persze ettől függetlenül még azért fondorlatos módon egy kis pénzt ki tudunk szedni belőlük, mert ha más nem, alapítványt csinálunk közösen velük, és abból valamit sportra is finanszírozunk, de nem várható az, hogy helyi szinten a gazdaság szereplői... Ez most azért fontos, mert Feri is és Páva Zoli is, és tudják nagyon jól, hogy amikor megyünk - és sajnos, ha tetszik, ha nem tetszik, a nevünkkel kell odamenni, mert nem biztos, hogy másra adnak pénzt -, akkor bizony, ilyenekkel szembetalálkozunk, és persze nyilván megkérdezik, hogy mit fogtok ti ezért adni. Én igenis azt gondolom, Feri, hogy kell beszélnünk, és én helyi szinten azért is foglalkozom ezzel az üggyel, mert igenis fontos a helyi gyerekek, a helyi lakosság fizikai, mentális állapota. Ma ott tartunk, hogy ki fogjuk nyitni a tornatermeket hétvégenként éjszakára, erre pénzt fogunk áldozni, mert egyébként a gyerekek mennek a diszkóba, és elkezdenek szipózni és inni. Azt gondolom, hogy erre egy magára valamit adó város fog pénzt mozgósítani. Ebből a magyar olimpiai mozgalomnak annyi haszna lehet, hogy helyi szinten felfedezhetünk olyan tehetségeket, akik egyszer majd Magyarország hírnevét is fogják öregbíteni, de nyilván ez egy kicsi, de az egészhez mindenképpen jelentős egységet kell, hogy képviseljen.
Meggyőződésem egyébként, hogy sokkal több pénz van önkormányzati szintről a sportba beleinvesztálva különböző módon: hol eldugják, hol cégeiken, hol kht.-kon, hol másokon keresztül, kis helyi települések is próbálják a sportot valamilyen szinten finanszírozni, ha ez megyei három, akkor megyei három a fociban, vagy éppenséggel valamelyik tehetséges gyerek. Mi arra törekszünk, hogy azok, akik elszármaztak tőlünk, és Budapesten vannak már olyan egyesületben, ahol a szakmai fejlődésük biztosított, akkor is küldünk utánuk pénzt. Azt gondolom, hogy amikor a MOB a problémákról beszél, aki nyilván a sport csúcsán van, a csúcs problémáiról beszél, mi pedig látjuk azt, hogy lent is hasonló problémákkal küszködünk, és én azt gondolom, hogy csak valamennyiünk összefogásával lehet ezen változtatni, mert ehhez még a kormány is kevés. A pénz, ami kell, az onnan is kell, de minden településen egyfajta olyan típusú felfogás kell. Amit Pali mondott, hogy ezt kötelezően kell-e, vagy lehet-e csinálni, azt nem tudom. Abban igazad van, hiszen ismered a nagy részét, hogy a sport iránt valamiféle elkötelezettséget mutató helyi vezetők azért támogatják elég rendesen a sportot, de kötelező jelleggel sem támogatnák jobban, mert azt gondolom, hogy akkor meg más oldalról szenvedne a sport, ha ezt kötelezővé tennénk.
Mondtál néhány szót a költségvetési finanszírozás ütemezéséről. Ez tényleg gond egyébként, nálunk is gond volt. Végül úgy finanszírozzuk ezt, mivel mi egyesületi támogatást is adunk, létesítményi és működési támogatást is önkormányzati szintről az egyesületeinknek, hogy az első két hónapban, amíg nincs költségvetés, az 1/12 részét odaadjuk a január-februári hónapban. Nyilván az is megoldás lehetne, hogy odaadnánk az összes pénzt, de ezzel kapcsolatban voltak már rossz tapasztalataink, ezért ezt a módszert követjük. Nyilván itt meg kell találni a költségvetés finanszírozási rendjében azt a metodikát, amely lehetővé teszi - mivel még a sportágak külön-külön is más-más ciklusúak, nemcsak a bajnokságát, hanem pénzigényét tekintve is -, hogy valamilyen módon meg lehessen oldani ezt a helyzetet vagy problémát.
Ezzel együtt azt gondolom, és ebben te sokkal profibb vagy, hiszen éveken keresztül ezzel foglalkoztál nemzetközi szinten, hogy a sportmarketing érték felértékelése terén - nem is tudom, hogy jó-e ez így -, tehát a közfelfogásban az, hogy egy sportoló, egy kis ország sportolója ott áll a dobogó legfelső fokán, és neki a magyar Himnuszt játsszák, hogy az milyen érzés, ebben lehetne talán egy picit valamilyen módon előrelépni. Nem tudom, milyen módon, mert akiben megvan ez az érzés, az most is érzi, akiben meg nincsen, abban nem tudom, hogy fel lehet-e ezt a típusú érzést kelteni, de mindenképpen szükség lenne arra, hogy ez a része is nagyobb hangsúlyt kapjon. Meg persze, nyilván magyarként tetszik nekem, hogy azt mondod, hogy a 204 ország közül a 15-ben legyünk benne, de időnként tudomásul kell venni, hogy nem tudunk, csak 4 aranyérmet nyerni egy olimpián, és akkor is nagyszerű érzésekkel kell hazajönnünk, hiszen ez akkor is egy óriási teljesítmény. Én ezért azt gondolom, hogy a kormányzati szint fontos, de nem elégséges követelmény valamennyiünknek, akik tehetünk helyben, abban a szellemben, amit Feri mondott. Én fontosnak tartom, hogy a helyi emberek, a helyi kis nebulók fizikai, erkölcsi és mentális állapotát elsődlegesen szem előtt tartva, de tegyünk meg mindent a sportért. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki hozzászólni? Páva Zoltán képviselő úr.
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a tájékoztatót, és örülök, hogy újra napirendre került az olimpiára való felkészülés. Teljesen egyetértek Szalay Feri barátommal: eszembe jutott, hogy 1995-ben, akkor még az atlantai olimpiára készültünk, és Körösfői Laci, aki szocialista, kormánypárti képviselő volt, ugyanilyen búskomoran elmondta, hogy nem most lesz baj, gyerekek, hanem majd később lesz baj, Sidneyben, Athénban és így tovább. És megmondom őszintén, nem lett baj. Nem lett baj. Nyilvánvaló, hogy ahogy az önkormányzatban egy polgármester többet akar, nyilvánvaló, hogy többet akar a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az olimpiai mozgalom minden vezetője, vagy éppenséggel a sport szakállamtitkár a sportban. Azt hiszem, nincs olyan politikus, aki ne tekintené szívügyének, hogy az olimpiára készülő csapat minden támogatást megkapjon, és ezt nemcsak az anyagiakra értem, hanem erkölcsi, politikai, minden támogatást.
Annyit hadd mondjak el, hogy szerepel a sportstratégiában az olimpia, mert pont akkoriban tartottunk ötpárti egyeztetést. Módosító indítványainkban többek között az is szerepel, hogy mostantól kezdve ne készüljön egyetlenegy olyan sportlétesítmény sem, ami nem a később rendezendő olimpia céljait szolgálja, magyarán kérjük ki ebben a szakembereknek mindenféle véleményét, és ötpárti egyeztetés volt arról is, hogy készüljön olimpiai törvény. Nyilvánvaló, mindezekkel együtt, hogy az infrastrukturális fejlesztések olyanok legyenek - emlékszem, talán én mondtam el -, hogy egy Baranya megyei kisközségből is reális esélye legyen valakinek két óra alatt feljutni Budapestre egy olimpiai döntőre, ahol netalántán a magyar labdarúgó válogatott szerepel valakivel szemben.
Amit én szeretnék elmondani, és egy kicsit hadd... Én nem játszok a számokkal, ezért bekértem néhány adatot az államtitkárságtól. Az állami támogatás mértéke - a versenysportról beszélek - 2007-ben csaknem 2 milliárd forint. Ezen összegen felül a kormány a 2007. évi költségvetésről szóló törvény külön során 500 millió forintos állami támogatást biztosított a sikeres olimpiai felkészüléshez. Azért mondom, mert a szakszövetségek 362 millió forint támogatást kértek... (Dr. Kamuti Jenő: Rossz számokat kaptál!) Nem, ez egészen biztos. (Elbert Gábor: Ezért nem mentem bele a számháborúba.) Meg kell nézni a költségvetési fejezetben: 500 millió forintos támogatást nyújt. Hadd mondjam el végig, aztán vitatkozhatunk róla.
2003-ban valóban másként történt a támogatás, ugyanis akkor a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium az Olimpiai Bizottság számára biztosította ezt a pénzt, és ezt az Olimpiai Bizottság osztotta szét.
Az állami támogatás két részből állt. A 2003. évi költségvetésről szóló törvény rendelkezett arról, hogy a MOB feladatok támogatására kap majdnem 1,5, pontosan 1 milliárd 475 millió forintot. A törvény a költségvetésen kívül még 450 millió forintot biztosított a szövetségeknek alaptámogatásként, így összesen ez 1 milliárd 925 millió forintot tett ki. Mértékadónak azt lehet tehát összehasonlítani, amit 2007-ben a versenysportra biztosít, 2,4 milliárd forinttal szemben.
Ha a versenysport állami támogatására szánt összeget teljes egészében megnézzük, akkor 2006-ban a költségvetés az 1,9 milliárd forinttal szemben 2007-re 2,4 milliárdra emelkedett, ez 26,5 százalékos emelkedés, és ha már az infláció is szóba került, akkor 2003-ban 4 százalék, 2004-ben 6,8 százalék, 2005-ben 3,6 százalék volt, a 2006-ra prognosztizált 5 százalék. A négy év alatti pénzromlás tehát 21,5 százalék, de ez még mindig 4, majdnem 5 százalékkal kevesebb, mint a támogatás emelkedésének a mértéke.
Hadd mondjam el, hogy a már említett 2,4 milliárdon túl az állam további támogatásokat is biztosít a versenysportra. A NUSI-ban, a január 1-jétől működő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetben erre az évre 3,3 milliárd forint van, ami magában foglalja az olimpiai központok fenntartását, ami lényeges dolog, magában foglalja ezeknek a fenntartási költségeit, és emellett sport-egészségügyi, doppingellenes feladatokra 196 millió forintot biztosított. A sportteljesítmények elismerésére, megbecsülésére 1,3 milliárdot, a köztestületek működésére 134 milliót, sport- és közalapítványra 55 milliót, Gerevich ösztöndíjra 532 millió forintot. Ezzel összességében 5,3 milliárd forinttal támogatta közvetlen szinten a versenysportot.
Tehát azért közvetett módon is történik támogatás az olimpiai felkészülésre. És akkor még ide lehet sorolni a sportlétesítmények fejlesztését, még akkor is, ha Tata valóban nagyon elmaradt az utóbbi időben, a szakemberképzést, a sportrendezvények biztosítását, és a kiemelt hazai sportrendezvények támogatását.
A 2006-os összeghez képest 2007-re emelkedik az utánpótlás-nevelési feladatok támogatására szánt összeg, ez 800 millióról 949 millióra nő, ami ugyancsak majdnem 19 százalékos növekedést mutat, és ugyancsak több pénz jut a sport-egészségügyi és doppingellenes feladatokra, ez 196,4 millió a 2006-os 185 millióval szemben, ez is egy 6,1 százalékos növekedést jelent.
Ami viszont nagy probléma, hogy 2008. évre vonatkozóan a Magyar Olimpiai Bizottság az olimpián való részvétel közvetlen költségét 522 millió forintra tervezi, amelyhez 432 millió forintos állami támogatást igényelt. Nyilvánvaló, hogy ezekben, amiket én itt felsoroltam, nincsenek benne azok az önkormányzati támogatások, amelyek azért közvetve a sportot szolgálják. Hadd mondjam el örömmel, hogy ugyan elég magas a költségvetési hiányunk, de Komló 2 százalékkal járul hozzá sportolóink támogatásához, sportlétesítményeink fenntartásához.
Az előzetes felmérések, tárgyalások alapján az elvárható eredmények eléréséhez a felkészülésre 2008-ban szükséges további 380-400 millió forint - én ennyit tudok -, doppingellenes küzdelemre további 220 millió forint. Én mindent megteszek személyesen is, és kollégáim nevében is ígérhetem, annak érdekében, hogy a költségvetésben ezt a pénzt valamilyen formában biztosítsuk, hisz úgy ítéljük meg, hogy nem mindegy, hogy hogyan jutnak el a sportolóink Pekingbe. Én nagyon remélem, hogy mind a négy csapatsportágban ott leszünk, és ha ehhez szükséges többletpénz, akkor ezt a kormánytól valamilyen formában ki fogjuk követelni, el fogjuk kérni, mert bármit mondunk is, sokszor hangoztatjuk ezt a sportnemzetet, és szeretnénk sportoló nemzet lenni. Sportoló nemzet csak akkor tudunk lenni, ha vannak sportsikereink, mert akkor figyelnek oda, és azt hiszem, a leglényegesebb az olimpián való sikeres szereplés.
Köszönöm még egyszer a tájékoztatót, és tényleg azon vagyunk, hogy politikai pártállástól függetlenül mindent megtegyünk azért, hogy sikeresen szerepeljen a magyar olimpiai csapat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy látom, több képviselőtársam nem jelezte hozzászólási szándékát...
SZALAY FERENC (Fidesz): Egy fél mondatot szeretnék! (Derültség.) Csak annyit, Zoli, hogy igazából én nagyon örültem volna, ha nem megyünk bele ebbe a számháborúba, én ezért mondtam csak kettő számot összesen, nehogy az legyen a vége, hogy elhiggyük, hogy nagyon jó a sportfinanszírozás. (Lasztovicza Jenő: Mindenki elégedett...) Ha itt ültél volna, és láttad volna az arcokat... Hát, nem biztos, hogy boldog lettél volna! (Lasztovicza Jenő: Az emberek nem így érzik!) Tehát igazából ebbe nem kellett volna belemenni. Mindegy. Belementünk, belementünk, én nem mennék bele tovább, inkább azt mondanám, amit a végén mondtál, hogy azon dolgozzunk, hogy ennek a sportstratégiának legyen finanszírozási alapja, mert ha nem, akkor itt aztán beszélhetünk mindenről.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Elnök úré a szó.
DR. SCHMITT PÁL, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: Nem tudom, hogy szokott dolgozni a tisztelt bizottság, de ha ez részemről a zárszó - úgy értem, nyilván az elnök zárja a napirendi pontot -, akkor először is megköszönöm megtisztelő figyelmeteket, és azt a sok jó szándékú felszólalást, amiből azért átjön, hogy a sportot szerető emberek ülnek ebben a felelős és nagyon szép munkabizottságban.
Ezt az utolsó három hozzászólást úgy veszem, hogy három polgármester mondta, akik a saját területükön maguk is mindent megtesznek, és azt is látják, hogy ez milyen nehéz, mert az ő fejükben olyasmi van kicsiben, mint a miniszterelnök fejében nagyban. Így van? Hogy ha itt megharapom, ott fáj, ha innen elveszek, ott hiányzik.
Ezzel együtt én arról beszéltem, amit az állam a Magyar Olimpiai Bizottság felosztásra nem idead nekünk, rendelkezésre bocsát. Elbert Gábor levele pedig ebben az évben 1 milliárd 710 millió forintot adott, hogy ezzel gazdálkodjunk. Ebből 1,5 milliárd forint készpénz, és 200 millió edzőtábori voucher. Hogy ki tartja fenn a stadiont, mennyi a fűtés a Népstadionban... Ezek a dolgok mindig is voltak, 50 éve is, ez más dolog. Én az olimpiai felkészülés költségvetését mondtam, hogy az nagyon vékonyan csordogál.
Kénytelen vagyok, tisztelt elnök úr, két számot beidézni a sajtóból. Az angolok, amikor egy olimpiai aranyéremmel mentek haza - eggyel, az angolok, Nagy-Britannia - Atlantából, akkor azt mondták, hogy ez szégyen. A kertek alatt sunnyogtak haza. És akkor az állam megrázta magát, és azt mondta, hogy na, tessék, mindenki mondja meg, hogy mi kell, mert nekünk eredmény kell, és büszke, oroszlános angol csapat, hiszen mi rendezzük a 2012-es olimpiai játékokat. Csak két sportágat mondok. A torna nem egy nagy divatsport Angliában: évente az evezősportnak adnak 4,8 milliárd forintot állami központi költségvetésből - nem szponzor, állami - az evezőknek, ami ott egy sikeres sportág egyébként, és a tornászok évente 2,5 milliárd forintot kapnak. Évente! Ehhez képest a teljes magyar olimpiai felkészüléshez 1,7 milliárd forint. Egyszerűen nem vagyunk versenyben - kérdezted, hogy hogyan megy más országokban -, ilyen bődületes eltérések vannak a finanszírozásban. Jól is szerepeltek egyébként, 11 aranyat tettek le négy év után az asztalra. Nyilván emögött az erkölcsi és elsősorban a tudományos hátteret is felfejlesztették; nem lehet egyik négy évről a másikra egyébként csak csupán pénzzel csodát tenni.
Nagyon szépen köszönöm a sok jó szándékú felszólalást akár Tiszaújvárosról, akár Szolnokról vagy Komlóról; érzem a segítő szándékot. Kérem tisztelettel, az a megjegyzésem, hogy blabla, nem jegyzőkönyvbe kívánkozó kifejezés; én ahhoz hozzátettem, ha nincs mellette hozzárendelve a sportstratégiához szükséges forrás, akkor válik az ilyen légiessé. Sajnálom, hogy ezt a kifejezést használtam, valakinek nem is tetszett. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó sportstratégia, de akkor lássuk, hogy mennyi erő van a megvalósításra.
Elfelejtettem mondani, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli módon értékeli azt, hogy az edzőink még mindig világszínvonalon teljesítenek. Kezdeményeztük, hogy a nemzet edzője címet kellene odaítélni, hiszen ők a siker igazi letéteményesei. Kérem, hogyha egyszer döntés születik valahol a nemzet edzője címről, hiszen ők is példamutató emberek, mesteredzők, nevelik hosszú évtizedeken keresztül a fiatalokat, ezt a címet esetleg oda lehetne ítélni - ezt elfelejtettem mondani. Ma már egy világbajnokság vívásban, kajak-kenuban úgy kezdődik, hogy 20-40 ország edzője összeül mondjuk, az evezés, a kajak-kenu vagy a vívó világbajnokságon a büfében, és magyarul beszélnek; magyarul beszélnek mindannyian. Iszonyatos az elszívó erő, rendkívül alulfizetettek a magyar mesteredzők és edzők. Keressük mi is a lehetőséget: ilyeneket csinálunk, hogy benzinkártyát adunk nekik, 20-30 ezer forintot havonta, hogy tankoljanak, és nagyon jó néven veszik ezt - csak 30 milliós kiadás nálunk, tehát megpróbáljuk, én azt gondolom, hogy nem lehetetlen. Azt mondta, azt hiszem, Zoli, hogy azért mindig is volt összefogás, volt magyar virtus, és panaszkodunk éjjel-nappal, de mégiscsak van eredmény, ezzel együtt egy ilyen felelős parlamenti munkabizottság előtt el kell mondani a nehézségeket.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Tisztelt elnök úr, köszönöm, hogy ilyen hosszan engedted, hogy kiöntsük a lelkünket, és hogy a számháborút is elvégezzük. Az én ars poeticám az, hogy a mindenkori állami vezetéssel, a sportbizottságokkal, a szakállamtitkársággal a legjobban együtt kell dolgozni. Ha néha ennél az asztalnál felmerül a gyerekek iránti aggodalom, a magyar sport egésze, és mennyi minden széles spaletta, amit úgy hívunk, hogy sportmozgalom, az nem árt. Az olimpia valóban a jéghegy csúcsa, de ha a jéghegy, az ország szeme fénye is nehézségekkel küszködik, akkor tessék elképzelni, hogy mi van lejjebb. Ha más nem, akkor erre biztosan jó volt ez a beszámoló. Nagyon szépen köszönöm, és bármikor részletekkel, résztájékoztatással, egy eredményességi elvárással, bármivel forduljatok hozzánk, forduljanak hozzánk bizalommal.
Záróképpen egy humoros megjegyzés. Nem kérdeztétek meg, de elárulom, mert végül is szakemberek vagytok, és kell, hogy értsetek a dologhoz, a sporthoz és az eredményességhez: 6 arany, 6 ezüst és 6 bronz lesz Pekingben. (Derültség.) Ez a humor kategóriája, de kérem tisztelettel, hogy majd emlékezzenek rá. Köszönöm szépen még egyszer, elnök úr.
ELNÖK: Szakállamtitkár úr, kívánsz-e szólni? (Elbert Gábor: Köszönöm, nem.) Köszönöm. Három rövid gondolatot hadd tegyek hozzá az elhangzottakhoz. Nagyon szépen köszönöm a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésének, Schmitt Pál elnök úrnak, Kamuti Jenő főtitkár úrnak és Molnár Zoltán ügyvezető igazgató úrnak, hogy részt vettek a bizottság ülésén, tájékoztatást adtak.
Azt gondolom, ha bármilyen napirendi pontra visszagondolunk az elmúlt időszakban, legyen az sport vagy turizmus, soha nem fordult az elő - ezt nem megnyugtatásképpen mondom és nem is nyugodtam meg, csak jelzem -, soha nem volt olyan napirendünk, amikor az előterjesztők azzal kezdték volna, hogy mennyire elégedettek az anyagiakkal, mert ilyen nem volt. Teljesen mindegy, hogy Fidesz-kormányzás vagy szocialista kormányzás, szabad demokrata kormányzás volt, teljesen mindegy, ilyen nem volt. Azt gondolom tehát, hogy ezt a vitát most mégis egy tekintetben más jellemezte: az a felelősségteljes megközelítés, amelyre elnök úr is utalt, hogy nem számháború alakult ki, hanem egy felelősségteljes megközelítés abban, hogy egyrészt hogyan tudunk többet fordítani sportra, és hogyan lehet ezt az összeget hatékonyabban felhasználni, olyan körülmények között, amikor évek óta tulajdonképpen a sportfinanszírozás egész rendszere is átalakulóban van. Persze, itt az asztal körül mi egyetértünk kormánypárti és ellenzéki oldaltól függetlenül abban, hogy több pénz fordítódjon erre a területre, csupán egy bökkenő van, hogy mi egy vagyunk a parlament bizottságai közül, és nemcsak mi döntünk ezekről a forrásokról, mégis az, amit pluszban hozzá tudunk tenni, az egyrészt az egyetértésünk, ami nagy érték. Igenis, értéknek tartom azt, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselők a MOB vezetőivel egyetértve gondolkodnak az olimpiai felkészülésről, és nemcsak az olimpiai felkészülésről, hiszen az a jéghegy csúcsa, hanem erről az egész folyamatról, amely egy társadalmat jellemez, amely az olimpiai sikereket jellemzi. A hozzá vezető úthoz, ahhoz, hogy az egész szemléletmódváltás, ami azt jelenti, hogy a sportolók sikereihez mindenképpen sportoló nemzet kell, a gyerekektől kezdődik az út. Azt gondolom, hogy ebben mindannyian részt veszünk, és a vita is ezt jellemezte.
Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel megköszönjem az Olimpiai Bizottság vezetésének a munkáját. Abban közösen gondolkodjunk együtt, hogy ebben a sportfinanszírozásban hogy tudunk egy jobb rendszert kialakítani. Én azt gondolom, hogy ennek egyik alapja lehet a nemzeti sportstratégia, természetesen akkor, ha olyan módon telítődik majd meg tartalommal, ahogy a parlamenti vita során is beszéltünk róla, és mindannyiunk közös érdeke, hogy ebben legyenek garanciális elemek.
Köszönöm szépen a tájékoztatót. Természetesen ezzel nem ért véget az e területtel való foglalkozásunk, hiszen azok a szakmai anyagok, amelyeket megkaptunk, szóljanak a Sportkórházról vagy más területről, muníciót adnak nekünk ahhoz, hogy a szakmai munkánk során tovább tudjuk segíteni az olimpiai felkészülést és a sportoló nemzetté válást is. Köszönöm szépen még egyszer elnök úrnak és munkatársainak a tájékoztatóját, a munkáját. Azt hiszem, mondhatom nyugodtan a bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai nevében is, hogy ebben a szemléletmódban a jövőben is rendelkezésükre állunk, és segítjük a munkájukat. Köszönöm szépen. Jelezném képviselőtársaimnak, hogy van még egy napirendi pont, a Mező Ferenc Közalapítvány munkájáról szóló tájékoztató, amely hasonlóan fontos.
Tájékoztató a Mező Ferenc Sport Közalapítvány működéséről
ELNÖK: Javaslom, hogy térjünk rá a 2. napirendi pontra, a Mező Ferenc Sport Közalapítvány munkájáról szóló tájékoztatóra. (Folyamatos zaj.)
Ez legalább olyan fontos, mint az előző napirend, hiszen míg az előző napirend az olimpiai felkészülés tárgyalását tűzte ki célul, a Mező Ferenc Közalapítvány tevékenysége, mint mindannyiunk számára ismert, a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kimagasló sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi, anyagi megbecsüléséről és támogatásáról szól elsősorban. Ez egy olyan közfeladatot ellátó alapítvány, amely ezt a közfeladatot tulajdonképpen az államtól vette át.
Köszönjük szépen, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy egy részletes tájékoztatót adtak a közalapítvány tevékenységéről.
Tisztelettel köszöntöm Buzánszky Jenő urat, a kuratórium tagját, dr. Nagy József urat, a kuratórium titkárát, és nem tudom, hogy Mizsér Attila... (Dr. Nagy József: Jön ő is, csak egy kis technikai dolga akadt!) Akkor távollétében köszöntöm Mizsér Attila urat, aki kuratóriumi tagként vesz részt a bizottság ülésén. Át is adnám a szót titkár úrnak.
Dr. Nagy József szóbeli kiegészítése
DR. NAGY JÓZSEF, a Mező Ferenc Sport Közalapítvány titkára: Nagyon szépen köszönöm.
Azzal szeretném kezdeni, hogy Zsivótzky Gyula elnök úr üdvözletét szeretném átadni a bizottságnak, elnök úrnak és a képviselő uraknak. Sajnos az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy az ülésre eljöjjön. Tavasszal éppen ezért került elhalasztásra ez a napirend, mert abban reménykedtünk, hogy talán személyesen is részt tud venni a bizottság ülésén. Nincsenek igazán jó hírek, az otthona és a Kútvölgyi Kórház között ingázik, de reménykedünk, és ő is reménykedik, ami fontos, és azt gondolom, hogy egy sportemberhez méltóan fogja ezt az akadályt is venni.
Éppen ezért döntöttünk úgy, vagy kértük azt a lehetőséget, hogy a kuratórium két illusztris tagja is eljöhessen a bizottság elé beszámolni.
Azzal szeretném kezdeni, egy picit tágabb kitekintésben, hogy én azt gondolom, hogy a sok-sok probléma és baj között azért kell legyünk néha büszkék is magunkra, és azt gondolom, hogy itt a Mező Ferenc Közalapítványnál egy kicsit tágabb körre nyitnék, hiszen Magyarország igenis büszke lehet arra, ahogyan a volt, idős olimpiai és világbajnoki érmeseivel bánik. Ugyanis azt gondolom, és konkrétan van információm is arról, hogy a világon talán nincs még egy olyan háló, egy olyan szociális háló, ami az olimpiai járadék intézményével, a Nemzet Sportolójá-val és a Mező Ferenc Közalapítvány tevékenységével gondozná és óvná az öregeit.
Az előző napirendhez képest mi egy pici testvér vagyunk, egy pici napirend. A kimeneti oldalt kezeljük, vagyis azon próbálunk segíteni. De még egyszer mondom: bátran állíthatom, hogy ez a világon egyedülálló, és erre igen büszkék lehetünk.
A tízéves tevékenységünkről kiosztottunk egy előzetes írásos anyagot. Én azt nem ismételném meg, mert gondolom, volt lehetőségük áttanulmányozni. Amennyiben azzal kapcsolatban szükséges, további információra van szükség, vagy kérdés van, akkor természetesen állunk rendelkezésre.
Azért egy pár dolgot hadd említsek meg! Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt az alapítványt az alapításától kezdve, és az elmúlt tíz évben folyamatosan egy stabilitás jellemezte. Stabilitás két irányból: egyrészt a kuratórium összetételét tekintve, lényegében az eredeti kuratóriummal működünk ma is. Természetesen sajnálatos halálesetek bekövetkeztek, amik miatt pótlásra kerültek kuratóriumi tagok, de lényegében stabilan ugyanazzal a garnitúrával működik a kuratórium, és ez egyfajta folyamatosságot, áttekinthetőséget és emlékezetet ad a történetnek, tudunk egy folyamatos működést, stabilitást, kiszámíthatóságot adni a tevékenységünknek.
A stabilitásnak egy másik eleme az, amit az anyag végén köszönetként is jeleztem, hogy az elmúlt tíz év folyamán a mindenkori sportkormányzattal folyamatosan normális kapcsolatban voltunk, a problémáinkra, a problémákra lényegében nyitottak voltak mindenkor. Ezt nem tudom másképp kifejezni, csak úgy, hogy egy normális, tisztességes viszony tudott kialakulni, ami azt hiszem, hogy megint csak egy picit ritka a mai, viharos világunkban.
Amit esetleg érdemes lenne magyarázni, és úgy tudom, hogy a bizottság tagjai kaptak is egy tájékoztatót, az Ezüst Gerely Alapítvány kérdései. Hogy kerül egy ilyen típusú tevékenység egy alapvetően szociális tevékenységgel foglalkozó közalapítvány működésébe? Jelzem, teljesen egyértelműen egy kármentésről van szó. Létezik egy olyan tevékenység, ami 40 éves múltra tekint vissza, ami, hogyha nem találtuk volna meg az akkori minisztériumi vezetőkkel a formáját annak, hogy hogyan tud tovább élni, akkor egész egyszerűen elhalt volna.
Az Ezüst Gerely jogutódként, gyakorlatilag alkuratóriumként működik szervezetileg a Mező Ferenc Közalapítvány kebelében, és azt jeleztem is, hogy azon túlmenően, hogy fontos szervezeti, strukturális megoldását megtaláltuk, a finanszírozási oldala azonban nagyon-nagyon elégtelen és gyenge. Jelzem, olyan tevékenységről van szó, amikor tetszettek bejönni az ülésterembe, ez a kis kiállítás is egy picit ehhez kapcsolódó, illetve a Magyar Sportmúzeumhoz kapcsolódó, a Sportmúzeum által előállított kiállításról van szó, és ez a tevékenység, az Ezüst Gerely típusú, tehát a művészeti tevékenység, és a Sportmúzeum ügye nagyon szorosan egybefüggenek. Tulajdonképpen egy bázisa, ha úgy tetszik, inkább a Sportmúzeumban lenne ennek a helye, de ismert okokból, azt hiszem, a bizottság többször tárgyalta, tehát tisztában van a múzeum helyzetével. Ez a megnyugtató megoldás nem került még elő.
Ezért bátorkodtunk egy pici kérést ebben az ügyben megfogalmazni. Nem mondom azt, hogy persze az alaptevékenység nem igényelhetne, vagy nem lenne jó megdobni még 2-3-4-10 millió forinttal, de mi nem állunk most ilyen kéréssel elő, nem gondoljuk, hogy ez lenne a követendő út, hogy emeljük ezeket a költségvetési támogatásokat. Mi ezeket a költségvetési támogatásokat, amiket éves szinten 15 millió forint körüli átlagban lehet meghatározni, mindig-mindig az alaptevékenységünkre fordítjuk vissza, a működést egyéb módon oldjuk meg, kamatbevételekből, és máshonnan származó pénzekből.
Tehát még egyszer mondom: nem szeretnénk visszaélni a helyzettel, és nem gondolnánk, hogy itt most mindenkinek ki kell használni, aki a bizottság elé kerül, a lehetőséget arra, hogy újabb és újabb támogatást kérjen. Mi ennek a konkrét tevékenységnek, ennek a konkrét értéknek a mentésére gondolnánk, és ha ehhez kaphatnánk egy ilyen nagyságrendet, amit az anyagban leírtunk, egy pár millió forintos éves támogatást, akkor azzal meg lehetne oldani.
Végezetül még egy mondatot szeretnék mondani, pontosabban tolmácsolni egy meghívást. A közalapítvány rendszeresen, minden évben szervez egy olyan fajta összejövetelt, ahol módot teremt arra, hogy idős olimpiai bajnokok, helyezettek, edzők, világbajnokok összejöhessenek. Ebben az évben ez egy hajókirándulás keretében fog zajlani, innen, erről a Duna-szakaszról fog indulni a közalapítvány Budapest hajója, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjával közösen szervezünk egy hajókirándulást, szeptember 28-án, 6 órától 9 óráig, egy kis műsoros est, vacsora keretében, és erre a bizottság valamennyi tagját szeretettel meghívjuk. A meghívókat természetesen el fogjuk juttatni.
Amennyiben kérdésük van, állunk rendelkezésükre mindhárman. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Közben megérkezett Mizsér Attila, a kuratórium tagja is. (Mizsér Attila: Elnézést a pici késésért.) Abszolút semmi gond sincs, távollétében üdvözöltük.
Köszönjük szépen a tájékoztatót, és köszönjük az írásban megkapott anyagot is. Átadom a szót a bizottság tagjainak, képviselőtársaimnak. Szalay Ferenc képviselő úr!
SZALAY FERENC (Fidesz): Tényleg csak a legnagyobb tisztelet hangján szólnék. Olvasva az anyagot, és meghallgatva, amit most ön elmondott, azt gondolom, hogy tényleg rendben van ez a terület, legalábbis amit az ember tud róla. Ha azok emberek, akik példát adtak az élet valamely területén, mondjuk, a sportban, sokaknak, ilyen gondoskodást kapnak, az egy nagyszerű dolog, azt gondolom, hogy tényleg figyelni kell rájuk. Az ember ennél sokkal többet nem tud mondani, hiszen a mélyére nem látunk ennek az egésznek, amit olvastunk, az viszont szép, és rendben lévő beszámoló, úgyhogy csak a gratulációmat tudom elmondani, és azt, hogy a későbbiekben hasonlóképpen gondozzák ezeket az embereket, akik megérdemlik. Röviden szerettem volna köszönetet mondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mohácsi József képviselő úr.
MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Én, mint újonc is, szeretném megköszönni azt a munkát, amit végeztek. Azt hiszem, hogy az a megbecsülés teljesen jogos egy olyan teljesítmény után, amit egy életúton keresztül - és még reméljük, nagyon sokáig közöttünk - végeztek, ezt az előbb is el szerettem volna mondani, hiszen azok a sportolók, akik elmennek, és amilyen élményeken ti már túl vagytok, az őket ezután fogja, reméljük fogadni. Bízunk ebben az elnök úr által említett 6-6-6 éremben, de volt itt valamikor tíz is, aminek jó néhányan részesei voltatok, és azt hiszem, hogy számunkra az a büszkeség, ha valaki magyar állampolgárként olimpián ilyen eredményeket ér el. Reméljük, hogy nagyon sokáig együtt még pártoljuk, és kötelességünk is segíteni ezt a mozgalmat, mert ez egy nemes cél, és ti bizony letettetek sok mindent az asztalra. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szakállamtitkár úr! (Elbert Gábor: Szólnom kell? - Derültség.) Én csak láttam a szemeden, hogy hozzá kívánsz szólni.
ELBERT GÁBOR sport szakállamtitkár: Azt szeretném elmondani, hogy a Mező Ferenc Közalapítvány valóban egy hihetetlenül fontos, értékes munkát végez, ráadásul, amikor bárkinek a sportból tudomására jut az, hogy valakinek segíteni kell, anélkül, hogy ez eljutna a Mező Ferenc Közalapítványhoz, rögtön meg tudjuk őket keresni, és mindig megtaláljuk közösen a módot; éppen most is beszéltünk egy ilyen esetről az ülés előtt. Még amikor miniszter asszony volt a sportot felügyelő miniszter, rendeztünk egy kultúrestet vagy koncertet, amelynek bevételét szintén a Mező Ferenc Közalapítvány kapta - ez is néhány millió forint volt -, amivel szintén hozzá tudtunk járulni. Én azt gondolom, csatlakozva a két képviselő úrhoz, hogy ez egy olyan terület, ami minden bizonnyal olyan a magyar sportban, amire igazán büszkék lehetünk. Tényleg egész Európában csodájára járnak annak, hogyan gondoskodunk a volt sportolóinkról, ami nem azt jelenti természetesen, hogy ezzel elégedettek lennénk, mert azért még vannak olyan sportolók, akiknek tudnánk segíteni. Köszönöm.
ELNÖK: Van-e még esetleg kérdés, hozzászólás, észrevétel a kuratórium jelenlévő tagjai részéről?
BUZÁNSZKY JENŐ (Mező Ferenc Közalapítvány): Annyit szólnék hozzá, hogy köszönjük a meghívást, és hogy beszámolhattunk. Azt hiszem, hogy egy olyan beszámolót olvashatnak el a képviselő urak, amely teljes egészében tükrözi a Mező Ferenc Közalapítvány működését. Azt is hozzá szeretném tenni, hogy nem nagy összeggel, körülbelül 20 millió forinttal gondoskodunk az egyre jobban öregedőkről, amely korosztályba lassan mi is tartozunk, és nagyon sok van közöttük olyan, aki valójában rászoruló, pénzre van szüksége. Ezzel a kevés pénzzel mi nagyon komolyan gazdálkodunk, és igyekszünk minden olyan embernek segíteni, aki valójában megérdemli, és egy-egy elbírálásnál azért sok esetben tíz percet is vitázunk, hogy vajon az az ember milyen körülmények között van, mert abszolút képet nem kapunk, hanem keressük azokat, akik valójában rászorulnak erre a segítségre az eredményességük alapján. Ezt mi idáig nagyon komolyan vettük, és ezért tudunk nyugodtan ülni. Bármilyen vizsgálat során, ami történik a kormány részéről, az Állami Számvevőszék és a többi részéről, nem találnak hibát a hosszú évek működése közepette, mert olyan emberek ülnek ott, akik tényleg sportoltak, érzik a sportolók érzelmi világát, érzik a korát, érzik azokat a betegségeket vagy körülményeket, amelyek közrejátszanak abban, hogy anyagilag segítségre szorulnak. Mi ezt komolyan elbírálva, hála istennek, eddig, azt hiszem, sok jó döntéssel tudtunk segíteni a sportolótársainkon, de azt is hozzá szeretném tenni, hogy az infláció halad, az emberek öregednek, és egyre több elbírálást kell végezni. Ahhoz pedig, hogy ki tudjuk elégíteni őket, bizonyos anyagi háttér szükséges. Jelen pillanatban, talán mondhatnánk úgy, hogy amennyi pénzünk van, azzal gazdálkodunk, ha több pénzünk lesz, több segítségünk, akkor többet tudunk adni a rászoruló sportembereknek. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. Páva Zoltán képviselő úr jelentkezett.
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Nagyon röviden. Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Jenő bácsi, mint a kuratórium tagja! Hadd mondjam el, hogy annak idején, amikor létrehoztuk ezeket a sport közalapítványokat, akkor jómagam is azon voltam, és az egyik előkészítője voltam a '96-os sporttörvénynek Bakonyi Tiborral együtt, hogy valamilyen formában több pénzt biztosítsunk a sport számára. Ebből kiemelt feladatnak tekintettük, hogy valahogy gondoskodni kell az idősekről, azokról az emberekről, akik akkora dicsőséget hoztak, mint akár Jenő bácsi vagy számos olimpiai bajnoktársa.
Örülök annak, hogy végre van egy olyan közalapítványunk, amely tisztességgel működik, jól működik, ahol nincsenek politikai felhangok, ahol nincs az, hogy elloptátok a pénzt, ide raktátok, oda raktátok, ez ezért kapta vagy azért kapta. Jó a kapcsolata a szakállamtitkársággal a közalapítványnak, az alaptevékenységét nagyon jól látja el, és az eddigi tevékenysége indokolja, hogy érdemes volt létrehozni. Én csak azt sajnálom nagyon őszintén, hogy szegény Butykó bácsi nem élhette meg azt, hogy ilyen jókat tudunk róla mondani meg a közalapítványról, mert ő nagyon sokat tett a közalapítványnál annak idején annak érdekében, hogy ez a közalapítvány elismert legyen. Gratulálok nektek, Jenő bácsi, és további jó erőt, egészséget kívánok minden egyes tagjának, minden egyes támogatottnak! Köszönöm szépen. (Buzánszky Jenő: Köszönjük.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. Azt gondolom, hogy az iménti hozzászólásnál, Buzánszky Jenő bácsi hozzászólásánál jobban, szebben, hitelesebben senki nem tudott volna szólni a közalapítvány tevékenységéről, hiszen ő is a magyar sport egyik legendás személyisége. Nagyon szépen köszönjük.
Azt gondolom, hogy a bizottság ellenzéki és kormánypárti tagjai nevében is csak köszönet illetheti a közalapítvány tevékenységét. Nemcsak a létrehozatal ténye volt fontos ebben a tekintetben, de természetesen a szándék is az, hiszen jelzi azt, hogy a mindenkori kormányzat - és itt a mindenkori kormányzatot hangsúlyoznám - elemi érdekének tartja azt, hogy azok a kiváló sportolók, akik egy-egy nemzetet, Magyarországot fémjelzik, és gyakran sokan az ő személyükön keresztül ismernek minket, magyarokat, azok idős korukra, vagy akkor is, ha bajba jutnak, valamilyen gondoskodásban, segítségben részesülhessenek. Ez az egyik része. A másik része azonban a kuratórium tagjainak, titkár úrnak, elnök úrnak és mindazoknak a személyes felelőssége és tevékenysége, amiért én külön köszönetet, elismerést és tiszteletet szeretnék tolmácsolni a bizottság tagjai részéről, hiszen az, hogy hogyan működik ez a közalapítvány, azt hiszem, hogy ez már döntően az önök munkáján múlik, amiért messzemenően is a legmagasabb tisztelet, elismerés hangján szólhatok a bizottság tagjai nevében. Köszönöm szépen mindannyiuknak, és nagyon jó munkát kívánok. Egy zárójeles megjegyzésem hadd legyen: persze mindannyian bízunk abban, hogy szakállamtitkár úr, bár rögtön nem reagált, de hallotta a néhány millióra vonatkozó javaslatot is. Köszönöm szépen, és további jó munkát kívánok mindannyiuknak.
Kérdezném a bizottság tagjait - akkor ezt a napirendet lezárnánk -, hogy az "egyebek" keretében kíván-e valaki hozzászólni. Elbert Gábor szakállamtitkár úr.
ELBERT GÁBOR sport szakállamtitkár: Nem látszott a szememen, de most szeretnék. (Derültség.) Egyetlen mondat: a nemzeti sportstratégiát június 25-én fogadta el az Országgyűlés, és abban maradtunk, hogy valamikor ősszel megmutatnánk azt, hogy a stratégia nyomán melyek azok a feladatok, amelyek elindultak, és ezek hol tartanak. Azt remélem, hogy eljutott már a meghívó vagy legalábbis a híre - én Bánki Erik elnök úrral egyeztettem -, hogy szeptember 20-án lesz egy esemény, mondanám, hogy stratégiai hajó, de a Duna vízállása lehet, hogy közbeszól. Itt bemutatnánk azt, hogy a különböző területeken mely folyamatok indultak el, amelyek már lezáródtak, ott milyen számokat tudunk mutatni - amiről beszéltünk, hogy az egyik legnagyobb gondja a sportja, hogy nem tudjuk számokkal alátámasztani azt, amit mondunk -, és megmutatjuk azt is, hogy a közeljövőben milyen programok indulnak el. Azt gondolom, hogy ez egy érdekes történet lesz, és abban bízom, hogy ez azt jelenti, hogy megtöltjük tartalommal is azt, amit közösen sikerült összeraknunk. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen a kedves invitálást. Nem tudom, hogy a bizottság tagjaihoz eljutott-e már, hozzám még nem, de valószínűleg a közeljövőben eljut. Köszönöm szépen a megjelenést, és további jó munkát kívánok. Köszönöm a bizottság tagjainak is.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 30 perc)
|
|
Pál Béla |
Jegyzőkönyvvezető: Biczó Andrea és Várszegi Krisztina