ISZB-10/2006.
(ISZB-10/2006-2010.)
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2006. november 6-án, hétfőn, 9 óra 10 perckor
a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott:*
A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat (T/881. szám) (A bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)*
Nyenyestánné Endrész Katalin szóbeli kiegészítése*
Szavazás a módosító indítványról*
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1140. szám) (Általános vita) (Első helyen kijelölt bizottságként)*
Papp Anna Gabriella szóbeli kiegészítése*
Papp Anna Gabriella reflexiója*
Tájékoztató a hajléktalanellátás helyzetéről. Előterjesztő: Szociális és Munkaügyi Minisztérium;*
Jelentés a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer ellenőrzéséről (0613.) Előterjesztő: Állami Számvevőszék.(Együttes tárgyalás)*
Berényi Magdolna szóbeli kiegészítése*
Vecsei Miklós miniszteri biztos szóbeli kiegészítése*
Berényi Magdolna reflektálása*
Vecsei Miklós miniszteri biztos reflektálása*
Vecsei Miklós miniszteri biztos további reflexiója*
1. A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat (T/881. szám)
(A bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)
2. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1140. szám)
(Általános vita)
(Első helyen kijelölt bizottságként)
3. Tájékoztató a hajléktalanellátás helyzetéről
Előterjesztő: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
4. Jelentés a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer ellenőrzéséről (0613.)
Előterjesztő: Állami Számvevőszék
5. Egyebek
Elnököl: Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP), a bizottság alelnöke
Soltész Miklós (KDNP), a bizottság alelnöke
Dér Zsuzsanna (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Hajdu László (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Ágh Péter (Fidesz)
Dr. Aszódi Pál (Fidesz)
Borsos József (Fidesz)
Cseresnyés Péter (Fidesz)
Hirt Ferenc (Fidesz)
Dr. Iván László (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
László Tamás (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz)
Vígh Ilona (Fidesz)
Dr. Zombor Gábor (Fidesz)
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott:
Érsek Zsolt (MSZP) Korózs Lajosnak (MSZP)
Farkas Imre (MSZP) megérkezéséig Lombos Istvánnak (MSZP)
Filló Pál (MSZP) Dr. Tóth Istvánnak (MSZP)
Hajdu László (MSZP) megérkezéséig Dr. Juhászné Lévai Katalinnak (MSZP)
Dr. Karsai József (MSZP) Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyinek (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP) Dr. Nyul Istvánnak (MSZP)
Tóbiás József (MSZP) Béki Gabriellának (SZDSZ)
Török Zsolt (MSZP) Dér Zsuzsannának (MSZP)
Hirt Ferenc (Fidesz) megérkezéséig Soltész Miklósnak (KDNP)
Nyenyestánné Endrész Katalin főosztályvezető-helyettes (Pénzügyminisztérium)
Dobos Lászlóné tanácsos (Pénzügyminisztérium)
Papp Anna Gabriella főosztályvezető-helyettes. (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Krémerné Gerencsér Ildikó főosztályvezető-helyettes (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Vecsei Miklós miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Berényi Magdolna főtanácsadó (Állami Számvevőszék)
Huberné Kuncsik Zsuzsa tanácsadó (Állami Számvevőszék)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 10 perc)
KORÓZS LAJOS (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm a soron következő bizottsági ülésünk minden egyes résztvevőjét.
Megállapítom, hogy a bizottsági ülés határozatképes.
A mai bizottsági ülésre összesen a meghívóban ismertetett öt napirendi pontot javaslom megtárgyalni. Ebből azt a módosítást terjesztem a bizottság elé, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy a 3-as és a 4-es napirendi pontot, amely a hajléktalanellátással foglalkozik - tudniillik itt van egy ÁSZ jelentés, illetve van a minisztériumnak egy tájékoztatási kötelezettsége - együtt tárgyaljuk. Ebben bólintás van, nem is szavaztatok; akkor így tenném fel szavazásra a kérdést.
Aki elfogadja, hogy a 3-as, 4-es napirendi pontot együtt tárgyaljuk, valamint tárgyaljuk meg a 2005. évi költségvetés végrehajtásáról szóló, a bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatokat; illetve tárgyaljuk meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt és természetesen az egyebeket és a hajléktalanellátásról szóló ÁSZ jelentést és a kormányzati tájékoztatót, az kérem, kézfelemeléssel jelezze!
Ellene volt-e valaki? (Szavazás.) Tartózkodott-e valaki? (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi pontokat.
Tisztelettel köszöntöm Endrész Katalin főosztályvezető-helyettes asszonyt és kérem azt, úgy látom, hogy a 10-es sorszámon érkezett a bizottság hatáskörébe tartozó kapcsolódó módosító indítvány: Szászfalvi László képviselő úr és társai részéről, tessék parancsolni, megadom a szót a tárca képviselőjének!
Nyenyestánné Endrész Katalin szóbeli kiegészítése
NYENYESTÁNNÉ ENDRÉSZ KATALIN (Pénzügyminisztérium): Tisztelettel köszöntöm a bizottságot. A kormány a módosító javaslatot nem támogatja.
Néhány szóban elmondanám az okát is. A 2005. évi költségvetési törvény 44,9 százalékban határozta meg az egyházi kiegészítő normatíva százalékát. A 2005. évi önkormányzati tényleges kiadási adatok alapján ehhez hozzátenném, hogy itt azokat a kiadási adatokat kell számításba vennünk, amire tekintettel az egyházak is támogatási igényt nyújthattak be a költségvetési törvény szerint. Tehát kizárólag azokat a szakfeladatokat lehet összehasonlítani, azokat az önkormányzati szakfeladatokat, amikre tekintettel ugyanolyan feltételek alapján az egyházak is jogosultak támogatásra. Az így kiszámított új kiegészítő normatíva százalék 3,4 százalékkal lett nagyobb, mint az eredeti költségvetési törvényben jelzett, tehát 48,3 százalékra alakult, és az ehhez kapcsolódó kiegészítő támogatás 270 millió forinttal több a kifizetett kiegészítő támogatásnál. Erre vonatkozó módosító javaslatot a kormány támogatott.
Ez az 1,6 milliárd, ami jelen módosító javaslatban van jelezve, olyan számítási adatokat is figyelembe vesz, amik alapján az egyházak nem jogosultak kiegészítő támogatás igénybevételére. Tehát csak jelzésértékűen mondanám, hogy ez a 215 milliárd, ami a számítások alapját képezte a módosító indítványban, ez tartalmazza az üdültetéssel, egyéb szálláshely szolgáltatással, munkahelyi vendéglátással, menekültüggyel, letelepedéssel kapcsolatos kiadási adatokat, valamint az önkormányzati kiegészítő és vállalkozói tevékenység kiadásait is. Tehát ez a kör egy lényegesen bővebb kör, mint ami alapján a tényleges kiegészítés elszámolására sor került. Köszönöm szépen.
Szavazás a módosító indítványról
ELNÖK: Köszönöm szépen főosztályvezető-helyettes asszony. Tehát a kormány nem támogatja a kapcsolódó módosító indítványt.
Kíván-e valaki szólni? Szavazhatunk? Ha szavazhatunk, akkor azt kérdezem, hogy ki támogatja ennek ellenére a kapcsolódó módosító indítványt, kérem, aki támogatja, az emelje fel a kezét! (Szavazás.) Tizenhárom igen. Ki az, aki nem támogatja? (Szavazás.) Tizennégy nem szavazattal a bizottság nem támogatja. Ki az, aki tartózkodott? (Szavazás.) Nincs tartózkodás. Egyharmadot kapott.
Szeretném elmondani a jegyzőkönyv számára a helyettesítéseket. Korózs Lajos helyettesíti Érsek Zsoltot, Farkas Imrét helyettesíti Lombos István, Filló Pált Tóth István, Hajdu Lászlót Juhászné Lévai Katalin, Karsai Józsefet Vidorné Szabó Györgyi, Szabados Ákost Nyul István, Tóbiás Józsefet Béki Gabriella, Török Zsoltot Dér Zsuzsanna, Soltész Miklós pedig Hirt Ferencet.
Köszönöm szépen főosztályvezető-helyettes asszony a jelenlétét, a részvételét.
Rátérünk a második napirendi pont tárgyalására: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény tárgyalására. Hangsúlyozni szeretném, hogy általános vitára való bocsátásról van szó.
A tárca képviseletében tisztelettel köszöntöm Papp Gabriella főosztályvezető asszonyt és Gerencsér Ildikó főosztályvezető-helyettes asszonyt is.
Gabriella, tessék parancsolni, öné a szó!
Papp Anna Gabriella szóbeli kiegészítése
PAPP ANNA GABRIELLA (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Urak és Képviselő Hölgyek! Szeretettel köszöntöm önöket. Azzal szeretném kezdeni, hogy ez a törvénytervezet, amit benyújtottunk a Ház elé, ennek hosszú-hosszú előzménye van. Az előzmények közül szeretnék utalni a magyar nemzeti nyugdíjstratégiai jelentésre, amit a kormány tavaly nyáron, mint tagországi kötelezettség nyújtott be Brüsszelnek. Ez az a átfogó helyzetértékelő dokumentum, amiben az EU által megadott szempontú eszköz és célrendszer szerint átvilágítottuk a nyugdíjrendszerünket, és a jövőben várhatóan a nyugdíjrendszer működését meghatározó folyamatok álltak ennek az értékelésnek a középpontjában. Gyakorlatilag ez a dokumentum az idősödő társadalomra való felkészülésnek egy nagyon fontos szempontrendszerét tartalmazza.
A jelentésről nem is beszélnék többet, hisz azt önök, a szociális bizottság tagjai és minden érintett bizottság tagjai megkaptak, a minisztérium honlapján még tervezet formájában olvasható volt; minden civil szervezettel egyeztettünk és rengeteg lakossági egyéni észrevételt is kaptunk.
Ugyancsak feltettük a honlapunkra - nem is olyan nagyon rég - az EU bizottság értékelését: mit mondott az EU bizottság a magyar nyugdíjrendszer állapotáról, jövőjéről. Értékelte a '97-ben elkezdett strukturális nyugdíjreformot, annak főként a jövőben kibontakozó kedvező hatásait, de megállapította, hogy ha további reformlépések nem történnek, akkor figyelembe véve a magyar demográfiai és foglalkoztatási aktivitási várható folyamatokat, a nyugdíjrendszer hiánya fokozatosan folyamatosan nő, és nincs meg a kellő finanszírozási garancia ahhoz, hogy értéktartó, fenntartható nyugdíjrendszert tudjunk működtetni.
Konkrétan három kérdéskört emelt ki. A korhatár Magyarországon 62 év. Ez jelenleg összhangban van a magyar lakosság várható élettartamával, ami közel 6 évvel kevesebb az EU átlagánál. A magyar nyugdíjrendszerben a legnagyobb probléma az, hogy a korhatár alatti nyugdíjazás példa nélküli mértékű. Az átlagos nyugdíjazási életkor a 62 éves korhatárnál 5-6 évvel alacsonyabb. Magyarországon, aki teheti, korhatár alatt nyugdíjba megy, és ez az érintett öregségi nyugdíjasok 94 százalékát teszi ki. Ez az egyik EU bizottsági megállapítás is.
A másik az, hogy nagyon széles körű, nagyon kiterjedt a magyar nyugdíjrendszerben a különféle szakmai foglalkozási korkedvezmények skálája is, és ez is a nyugdíjazási korcentrumot nagyon-nagyon lefele húzza. Annak ellenére, hogy Magyarországon '97-ben elindítottunk a nőknél egy 5-éves hosszú átmeneti időt felölelő korhatáremelést, a férfiaknál is a 62 évre növelést, a tényleges nyugdíjazási korcentrum nagyon-nagyon kismértékben változott csak pozitívan.
Az EU bizottság másik fő megállapítása az volt, és ez összefügg az első problémakörrel, hogy Magyarországon nincs összehangolva az aktivitás és az inaktivitás kérdésköre, nincs összehangolva a teljes nyugdíjas státusz, a teljes aktív státusz vagy a részleges státuszok kérdése.
A harmadik megállapítás az volt, hogy a magyar rendszer járulékelkerülésre ösztönöz, mert vannak a nyugdíjrendszerben olyan anomáliák, amelyek hatása az utóbbi időben felerősödött.
Tisztelt Bizottság! E három fő problémakörre reflektál ez a törvénytervezet, és szerencsétlennek tartjuk mi, nyugdíjszakemberek, hogy ez találkozott a konvergenciaprogram időzítésével; de azt szeretném mondani, ha ma kellett volna konvergenciát csinálni, akkor hasonló nyugdíjlépéseket terjesztettünk volna a Tisztelt Ház elé, még a nagy átfogó nyugdíjreformot megelőzően.
Egy szem gondolatot szeretnék még jelezni itt. Ezek valóban reformértékű lépések, de nem maga az a nagy átfogó, hosszú távra szóló nyugdíjreform, amin gőzerővel folynak a munkálatok, ezt év végén, vagy a jövő év elején, a koncepcionális kérdéseket letisztázva, fogjuk majd széles társadalmi egyeztetésre bocsátani. A kettő dolog azért mégis nagyon összefügg, mert egy átfogó nyugdíjreformnak nem szabad úgy nekiindulni, hogy a jelenlegi rendszer anomáliáit eleve beprogramozzuk az új rendszerbe. De miről is van szó? Bármely új típusú nyugdíjmodell kerüljön majd elfogadásra, azt tudni kell, hogy akik a mai rendszerben szerezték a jogosultságaik jó részét vagy nagy részét, azokra még bizony 10-20 évig, akár 30 évig tovább fog élni a mai nyugdíjrendszer, a mai típusú nyugdíjmodell, és számukra is a korrekciókat meg kell tenni.
Rátérnék a törvénytervezet konkrét javaslataira. Ami benne van az előterjesztésben, azt nem igazán szeretném megismételni, hanem az eddigi egyeztetések, viták tapasztalatai alapján, néhány kérdést szeretnék kiemelni.
Az egyik fontos kérdés, hogy az intézkedési javaslatok a korhatár előtt nyugdíjazottakra vonatkoznak, és az ő aktív tevékenységük összehangolására új szabályozás bevezetésére terjed ki. A törvénytervezet szerint, akik 2008. január 1-jét követően mennek korhatár alatt nyugdíjba, azok számára a nyugdíjazás egy új törvényi feltételét javasoljuk, az aktív státusz, a biztosítási jogviszony megszüntetését. Ez nem zárja azt ki, hogy már másnap egy jogviszonyt létesítsenek az érintett egyének, akik tudnak és szeretnének dolgozni, viszont a keresetük teljesen korlátlanul realizálható; de abban az esetben, ha a mindenkori minimálbért ez a kereset meghaladja, a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell. Tehát a keresetet nem korlátozzuk, hisz ez alkotmányossági alapjog, a munkához való jog az életkortól független, de a teljes aktív és a teljes nyugdíjas státusz párhuzamos jelenlétét igenis meg kívánjuk szüntetni. Gyakorlatilag a mindenkori minimálbér is emelkedő összegű lesz, és azt gondoljuk, hogy a nyugdíjnak kellene elvileg a meghatározó jövedelemnek lenni, ha valaki korhatár alatt is a nyugdíjazást választja, de ezt esetenkénti kiegészítő jelleggel a kereset is növelheti, így a szociális szempontokat hagyjuk szabadon érvényesülni.
Azt kell hangsúlyozni, hogy ezt a nyugdíj-felfüggesztési szabályt 2010. január 1. után minden érintett nyugdíjasra kiterjesztjük függetlenül attól, hogy mikor ment nyugdíjba; de csak abban az esetben, ha a korhatár alatti életkorban van. Ennek az a háttere, hogy nem lehet megengedni, hogy egy idő után hasonló életkorúak, a nyugdíj-megállapítás idejétől függetlenül, eltérő nyugdíjszabály alá tartozzanak, viszont ez kellő átmeneti időt ad azok számára, akik korábban ennek a jogszabály változtatásának ismerete nélkül hozták meg a döntésüket. Szeretném jelezni, hogy e mögött az is húzódik, hogy 2010-re az előrehozott nyugdíjban korábban résztvevők már elérik a korhatárt, tehát gyakorlatilag nagyon kisimított hatással érvényesül ez a szabály rájuk.
Ugyancsak a korhatár előtt az előrehozott öregségi nyugdíjszabály feltételei kerülnek kisebb korrekcióra. Itt tisztázni kell azt, hogy a '97-es korhatáremeléskor már a 2009. január 1-jétől érvényes rugalmas nyugdíjazási feltételeket is szabályoztuk, és ez a törvény már kilenc évvel ezelőtt ezeket a szabályokat tartalmazza. Ezek a szabályok az addig élő, jelenleg hatályos szabályokhoz képest, kétségtelenül szigorúbbak. Szigorúbbak abban, hogy jelenleg a nők még 57 éves korban kérhetik leghamarabb az előrehozott nyugdíjat, de a reformtörvény már azt az üzenetet deklarálta, hogy 2009-től számukra is 59 év lesz az alsó korhatár. Kettő évvel több, de hangsúlyozom, ha most ez a törvénytervezet nem lenne önök előtt, akkor is 59 év lenne. De sajnos a reformtörvény alapján 59 lenne a férfiaknak, szemben a mai 60-nal. Nyilvánvaló, hogy ezt nem engedhetjük meg, hogy minden korábbinál, évtizedekkel korábbinál, alacsonyabb korhatáron a férfiak nyugdíjjogosultságot szerezzenek, tehát számukra marad a jelenlegi 60 éves alsó korhatár.
A 2009-es ma hatályos szabályok az előrehozott nyugdíjra jogosultság szolgálati idő feltételeit is átírták, szigorították. 37 évre emelték a minimális szolgálati időt, amely előrehozott nyugdíjra jogosít; jelenleg még a 33 év a minimum - tehát ez is egy elég tekintélyes, de fokozatosan megvalósuló emelkedés. Tehát hangsúlyozom, sem az 59-es alsó korhatár, sem a 37 éves szolgálati idő feltétel nem ennek a törvénynek a tárgya.
Ez a törvény viszont a málusz rendszerét korrigálja, módosítja, mégpedig biztosítás matematikai kalkulációk, és számítások alapján határozza meg a nyugdíjcsökkentés korrekt mértékét. Az eddigi nyugdíj és jelenleg hatályos nyugdíjcsökkentési úgynevezett málusz rendszerünk sajnos nem felel meg a biztosítás matematikai követelményeknek. De ezt nagyon jól tudták az akkori előkészítők, mert akkor volt egy nagyon határozott cél és szándék, hogy egy 55-ről induló női korhatáremelés, aminek 62 a vége, és ugye ezt 2009-re fogjuk elérni, ezt a nagy-nagy korhatáremelést, bár a fokozatos korhatár emeli, segítsük egyéb eszközökkel és módszerekkel, hisz tudtuk, hogy a hölgyeknek van kevesebb szolgálati idejük, és ezek a mértékek ilyen preferenciákat tartalmaztak. A mostani törvényjavaslatban szereplő biztosítás matematikai mérték, gyakorlatilag nem függ a szolgálati időtől, az csak a nyugdíjazás életkorától függ. A szolgálati időtől való függést a nyugdíjrendszerben a nyugdíj-megállapítási szabály kifejezi.
A törvénytervezet még egy további változtatást tartalmazott alsó korhatár ügyben. A nők számára 2012-ben az 59 évet szintén fölemeli 60 évre, így megvalósul egy egységes, nemektől független, rugalmas korhatár szisztéma: 62 a nyugdíj adminisztratív korhatára és 60 éves korban lehet leghamarabb nyugdíjba menni.
Szeretném még hangsúlyozni, hogy az új nyugdíjcsökkentési mértéket, ami megfelel a biztosítás matematikának, csak 2010. évtől tartalmazza a törvénytervezet, 2009-től egy méltányos átmenetet biztosító 0,1-0,2 százalékos mértéket tartalmaz a tervezet.
Még nagyon röviden a nyugdíj-megállapítás ellentmondásos szabályainak a korrekciójáról szólnék. Elkészítettünk egy részletes számszaki adattárat az önök számára, sajnálom, hogy technikai okok miatt a hétvégén nem jutott el ez ide önökhöz, folyamatban van, útban van. Ezek az adattárak nagyon jól értékeltetik a nyugdíj-megállapítási szabályaink anomáliáit. Ebből kettőt emelnék ki. Az egyik az, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereseteket részlegesen valorizáljuk, az utolsó 3 évet - a nyugdíjazást megelőző 3 évet - nem valorizáljuk. Na most, attól függően, hogy mikor történik a nyugdíjazás időpontja, és akkor és akkortól visszafele számított 3 évben mekkora a valorizációs szorzó, nevezetesen az országos nettó átlagkereset növekedés, ettől függően nagyon eltérő nyugdíjarányok keletkeznek a nyugdíjazás időpontjától függően. Ezt a problémát szeretnénk azzal kiküszöbölni, hogy a nyugdíjazás megelőző év szintjére valorizáljuk a korábbi átlagkereseteket.
A másik jelenség az utóbbi években, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak színvonala nagyon-nagyon dinamikusan nő. Az állományi nyugdíjszínvonal átlaga 62-64 százalék körül ingadozik, viszont az új megállapítások megközelítik az utóbbi években a 80 százalékos színvonalat, ami azt jelenti, hogy az újonnan megállapított öregségi nyugdíjak átlaga az átlagkeresethez viszonyítva 80 százalék. Gyakorlatilag a teljes valorizálás a továbbiakban is a nyugdíj alapját növeli, tehát ha más számítási korrekciót nem tennénk, akkor még jobban növelnénk a 80 százalék körüli új helyettesítési nyugdíjszínvonalat, és ezért a jelenlegi részleges nettósítást a keresetbeszámításnál teljessé tesszük. Ebből adódik az, hogy az új induló nyugdíjak színvonalában megállítjuk ezt a dinamikus növekedést, és fokozatosan szerény mértékben visszafogjuk, hogy ne keltsünk nagyobb aránytalanságot még a rendszerben.
Ezek az új számítási szabályok a 2008. január 1-jétől nyugdíjba-vonulók számára érvényesek, függetlenül attól, hogy korhatár előtt vagy korhatáron, vagy korhatár fölött történik a nyugdíjazás, tehát ez egy egységes, mindenkit érintő szabályozás.
Még a nyugdíj melletti kereső tevékenység esetén az egyéni nyugdíjjárulék fizetés bevezetését szeretném említeni, ez is szerepel a tervezetben, de ehhez nyugdíjtöbblet jogosultságot is rendel a törvényjavaslat. Csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a nyugdíj százalékában kell érteni, és nem is úgy szabályozza a törvénytervezet a plusz jogosultságot, hanem a bruttó kereset százalékában, ami után a járulékfizetés megtörténik.
Alkotmányossági szempontból külön és több hónapon keresztül az intézkedési javaslatok megmérettettek. Gyakorlatilag, ha fölrajzoljuk azt a mátrixot, hogy 2006 év végén vagyunk, most meghirdetjük az új szabályokat, a változásokat, minimum másfél, 2, 3 és öt éves időszak áll rendelkezésre a felkészüléshez, és ennyi az az idő, ami leghamarabb érinti az újonnan nyugdíjba-vonulókat. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm a főosztályvezető asszony szóbeli kiegészítését. Tekintettel arra, hogy minden képviselőnek rendelkezésére állt a törvénytervezet, illetve az indokolás, és hangsúlyozni szeretném, hogy általános vitára való bocsátásról van szó.
Közben a helyettesítése megszűnt Hirt Ferenc képviselő úrnak, hiszen megérkezett és Hajdu László képviselő úr is megérkezett, így megszűnt Juhászné Lévai Katalin helyettesítése.
Képviselőtársaim, tessék parancsolni: kérdések, vélemények.
Professzor úr, Iván László, tessék parancsolni!
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Munkatársak, volt Munkatársak! Meg kell mondjam, hogy évek óta vajúdó kérdés, rendkívül súlyos probléma az idősödő, időskorú emberek fenntartható egészsége, fenntartható életminősége - ebből indulok ki.
A másik, amit szeretnék hozzáfűzni néhány rövid gondolatomhoz, hogy azt azt hiszem mindannyian realizáltuk, realizáljuk, hogy a nyugdíjasság és a nyugdíjas réteg nem az idősödés és idős kor kérdése csupán. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a közel kétmillió ember, aki 60 éven felül van és a nyugdíjasok jelenlegi, mindenféle nyugdíjban részesülők száma eléri a hárommillió kétszáz-hárommillió háromszázezret, tehát egymillió kétszáz-egymillió háromszázezer ember nyilvánvalóan nem idősödő, idős korú. De az is nyilvánvaló, hogy ennek a módosító tervezetnek az áttekintése, és nagyon szövevényes és meglehetősen szerteágazó sokfélesége, múltbeli rendkívül súlyos problémák megoldását próbálja megcélozni. Azonban akárhogy is nézem, és akárhogy is nézzük, a módosító tervezet, ha röviden akarom kifejezni, egy deficitgazdaság technokratikus konstruktumaként tűnik föl, és nem tűnik számunkra meggyőzőnek, hogy ez a reformot szolgálja, hanem inkább arról van szó, hogy az EU elvárások és a magyar valóság deficitjei közötti valamilyen kétségbeesett törekvés, hogy most hirtelenjében rendbe hozzuk ezeket a dolgokat.
Ami számunkra nagyon fontos, hogy súlyos kockázatot látunk és látok az áthajlás-korúak, a ma jelenlegi idősek, jelenlegi nyugdíjasok és a jövő nyugdíjasainak a fenntartható egészsége és a fenntartható életminősége szempontjából. A számítások, az előrejelzések, beleértve sok minden olyan jelenleg is megoldatlan kérdést, amikor arról van szó, hogy nem fogyasztói kosárban gondolkozunk - évek óta hangsúlyozzuk ezt, vagy hangsúlyozom ezt -, hanem megélhetési kosárról beszélünk, ha ebből az aspektusból nézzük, akkor mindkét szempontból: a fenntartható egészség és a fenntartható életminőség szempontjából súlyos kockázatfokozódást látunk ennek a módosító tervezetnek az elfogadása esetén. Ezért a magunk részéről, és egyben azt hiszem, hogy nem annak van most itt az ideje, hanem majd a parlamenti vitában részletesebben is, de nem támogatjuk a módosító tervezetet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen Iván László képviselő úrnak.
Béki Gabriella, tessék parancsolni!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Bizottság! Kétségtelen, hogy megszorító intézkedéseket tartalmaz ez a módosítás, aminek jelentős részét valóban lehet indokolni. A '97-es nyugdíjreform óta világossá vált, hogy az előrehozott nyugdíjazási lehetőséggel lényegesen többen élnek, mint feltételezni lehetett, ilyen módon magam is egyetértek azzal, hogy néhány megszorításra, korrekcióra sor kerüljön. Ezek a korrekciók azonban egy irányba mutatnak, és azt gondolom, hogy az éppen nyugdíj előtt álló réteget meglehetősen megterheli. Négyféle korrekcióról van szó a törvényben.
Egyrészt áttér a nyugdíj-megállapítás szempontjából a nettósításra, az egyszerűség kedvéért mondom így, mert világos, hogy a személyi jövedelemadó eddig is levonásra került a bruttó bérből és utána állapították meg a nyugdíjat, de a jövőben a járulékok is levonásra kerülnek, az a tizenkét és fél százalék, ami csökkenteni fogja a nyugdíj-megállapítás alapját, az érzékelhető alapcsökkenés. És ez csak részben korrigálja, hogy van pozitív irányú változtatás is, merthogy a valorizáció egy picit korrigál ezen a csökkentésen, messze nem ugyanannyit, tehát nem mondhatjuk, hogy pénz az ablakban, hanem itt azzal kell szembenézni, aki a jövőben megy nyugdíjba, annak egy legalább 7-8 százalékkal eleve alacsonyabb lesz az induló nyugdíja, mint a korábbi szabályok szerint.
Egyetértek elvileg azzal is, hogy életbe lépjen a szüneteltetés intézménye, tehát, hogy választási helyzet elé kerül az az ember, aki előrehozott nyugdíjba megy, de a munkáját is folytatni akarja. Azt gondolom, hogy ez is egy keserű lépés, mert nagyon sokan erre rendezkedtek be, de a szükséges átmenet biztosításával ez egy szükséges megtennivaló lépés.
Azzal is egyet tudok érteni, hogy a jövőben a korhatár feletti nyugdíj esetén a munkajárulék fizetése terhelt legyen, mert ez is egy logikus intézkedés, ennek sem fognak örülni az emberek, de ez korrekt. Ráadásul korrekt annyiban is, hogy úgy van megcsinálva, hogy valamit azért kap érte a nyugdíjas, mert ha nem is sokkal, összesen 0,4 tizeddel, de emelik azt az alapot, amiből a nyugdíjkorrekció rá sor kerül, tehát ilyen értelemben az alkotmányosan is rendben van.
A végére hagytam a negyedik intézkedést, amivel kapcsolatban súlyosak az aggodalmaim és a kétségeim, annyira, hogy megmondom előre, hogy az egész törvénymódosítás elfogadását attól teszem függővé a magam részéről, hogy lehet-e ebben a kérdésben némiképp korrigálni - ez pedig az előrehozott nyugdíjazás szabályozásának a jövőbeni kérdése. Ugyanis ez a tervezet teljes mértékben megszünteti a csökkentésnélküli előrehozott nyugdíj lehetőségét. Amikor '97-ben a reformot megcsináltuk, akkor az előrehozás úgy volt szabályozva, hogy lehetett korábban elmenni nyugdíjba, a nők számára találódott ki az egész igazából, mert ott volt nagyon érzékeny kérdés ez az összesen 7-éves nyugdíjkorhatár emelés. Akkor hagytunk egy 5-éves intervallumot ennek a mozgástérnek, de azt mondtuk, hogy ha megvan a szükséges előírt szolgálati idő, akkor a kiszámítható nyugdíjból nem csökkentünk semennyit. És ehhez képest - 38 év volt akkor a törvény -, ha ebből a 38 évből is hiányzik, és itt is egy nagyon méltányos 5-éves lauf volt, akkor viszont elkezdünk évenként 0,1-0,2-0,5 század havi százalékot csökkenteni.
Most ez a javaslat azt a lehetőséget, hogy bármilyen magas az előtte teljesített szolgálati évek száma, ha a korhatárt nem töltötte be, és előre akar hozni akár egy évvel, már csökkentést tart indokoltnak - ezzel a szemlélettel alapvetően vitatkozom. Mégpedig azért, mert azt gondolom, hogy az egész '97-es nyugdíjreformot az által lehetett fogyaszthatóvá és elviselhetővé, elfogadhatóvá tenni az emberek szemében, hogy a korhatár, ami jelentős mértékű emelés volt - még egyszer mondom, különösen a nőknél -, az nem merev dolog, hanem kinek-kinek az életútja, életpályája alapján volt egy rugalmas mozgástér. Most, az eredeti reformban is el volt tervezve 2009-től a szigorítás, tehát pontosan tudtuk, hogy azokat a kedvező szabályokat, amiket '97-ben megalkottunk, az idők végezetéig nem tudjuk fenntartani, tehát eleve tartalmazta a '97-es törvény is, hogy 2009-től ez az intervallum csökkent 3 évre. De a logikája, hogy ha te sokat dolgoztál, és ez éppen biztosítás matematikai megfontolásokkal volt alátámasztva, mert ha neked 59 éves korodra keletkezett akár 44 év szolgálati időd, akkor azt mondtuk, hogy értelmetlen ebből csökkenteni, hiszen te sokkal több járadékot fizettél be - ugye, a biztosítás matematikának a járadékfizetéssel fedezett időt és a járulékos időt kellene egy kicsit arányba hozni.
Azt gondolom, hogy az a szabály, amit most ez a javaslat kidob az ablakon, hogy tudniillik az előírt szolgálati idő teljesítése esetén csökkentés ne legyen, és hogy mekkora legyen a csökkentés, nem a korhatár miatt, a korhatár be nem töltése miatt, hanem a szolgálati idő esetleges hiánya miatt - ez a szabály van most egy az egyben kidobva az ablakon. És ha ezt nem lehet visszahozni bármilyen kompromisszumos módon, számomra ez az iránya a korrekcióknak elfogadhatatlan. Ezt előre akartam bocsátani, el fogom mondani az általános vitában is, és meg fogom csinálni azokat a módosító indítványokat, amik ezt a kérdést hitem szerint helyesen, jól kezelik.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő asszony.
Nyul István, tessék parancsolni!
DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk lévő törvényjavaslat valójában valahol egy európai jogharmonizációt, annak az előírásait is és a hazai realitást egyaránt figyelembe vette, amikor elkészült, mert azok a számok, amiket itt letettek elénk, az 58,6 év, az 50,3 év rokkantságinál, és az, hogy 94 százaléka a magyar embereknek ma úgy megy nyugdíjba, hogy nem érte el a nyugdíjkorhatárt, ezek realitások és elgondolkoztatók. Az is elgondolkoztató, hogy a nyugdíjalap bevételeit minden évben több száz milliárd költségvetési forinttal kell kiegészíteni ahhoz, hogy működjön a rendszer; tehát valahol számomra érthető, hogy a reformlépéseket el kell kezdeni, és hogy ha abban gondolkodunk, hogy egy hosszú távú biztonságos nyugdíjrendszert akarunk létrehozni, akkor tennünk kell ebbe az irányba lépéseket.
Azt hiszem, hogy az az elgondolás, hogy amennyire lehet, próbáljunk a tényleges, reális nyugdíjkorhatárban elmenni nyugdíjba, tehát a járulékfizetés minél későbbi életkorig működjön, ez egy elfogadható lépés. Elfogadható az is, hogy a nyugdíjkor után, akinek az egészsége megengedi, dolgozzon tovább, megfelelő járulékfizetés mellett is; tudjuk most a járulékfizetés is megváltozik, a nettósítás is ebbe tartozik.
Valóban az előrehozott nyugdíjak esetében pedig elgondolkoztató az, amit Béki képviselőtársam mondott, ez irányba biztos, hogy módosító indítványokat mi is fogunk tenni. Ha a társadalmi változásoknál megnézzük azt, hogy a demográfiai helyzetünk hogy alakul, tehát az idős társadalom létszámában növekedni fog, a foglalkoztatási mutatóink milyenek, és ezen a téren mindenképp javulnunk kell ahhoz, hogy egy megbízható, jobb járulékfizetés is legyen, tehát a foglalkoztatáspolitikában is jobb mutatókra van szükségünk - egy összetett, bonyolult kérdésről van szó.
Mégis azt tudom mondani, hogy a törvényjavaslatra szükség van, a magunk részéről általános vitára alkalmasnak találjuk, és mindenképpen módosító javaslatokat fogunk hozzá tenni - azt javaslom, hogy fogadjuk el az általános vitára való alkalmasságát.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr.
Zombor Gábor, tessék parancsolni!
DR. ZOMBOR GÁBOR (Fidesz): Én egy kecskeméti vonatkozású kérdést szeretnék feltenni, ami lehet, hogy egyedi ügy, de ha elfogadja a parlament ezt a törvényjavaslatot, vizsgálták-e, hogy a Gripen-nél marad-e bevethető vadászpilóta, ugyanis ők kérdezik ezt. (Béki Gabriella: El van halasztva.) (További beszélgetés.) El van halasztva, akkor átadom nekik.
ELNÖK: Fölöttébb örülünk, hogy így egymás között megbeszélték, a jegyzőkönyvvezető nyilván nem tudott leírni belőle semmit. Viszont, amit én mondok, azt letetszik tudni jegyezni, mindannyiunk örömére megérkezett Farkas Imre képviselő úr, így az ő helyettesítése is ez által megszűnt.
Kíván-e még valaki megszólalni?
Juhászné Lévai Katalin, tessék parancsolni.
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): A magam részéről, mint aki lassan majd eléri a nyugdíjkorhatárt, azt gondolom, hogy értem, hogy miről szólnak a módosítások. Viszont azt gondolom, hogy meg kell nézni a másik oldalt is, hogy valóban a foglalkoztatáspolitika oldaláról hogyan lehet ellensúlyozni ezt a helyzetet, amikor nagyon sokan - elsősorban nyilván a hátrányos helyzetű térségekben - valóban ehhez folyamodtak, hogy az előrehozott nyugdíjazást a korhatár előtt kérték, mert nem tudtak hol elhelyezkedni. És most fut ki remélhetőleg majd az a korosztály, akik ebbe a helyzetbe a rendszerváltás után néhány évvel bekerültek, vagy rögtön a rendszerváltáskor.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy valóban aggasztó, és jó lett volna látni a számokat - sajnálom én is, hogy nem érkezett ide -, hisz abból látható lenne, hogy valóban ezek a számítások azt igazolják, hogy csökkeni fog azok számára a nyugdíj mértéke a mostani szabályokhoz képest, akik már ebbe az új szabályozásba esnek, és azt gondolom, hogy ez azért nagyon kemény feladatot jelent. Nyilván a jövedelmi viszonyuk javulását, ha feltételezzük, akkor talán nem aggasztó, de azért az megdöbbentő, hogy 42 éves munkaviszony után 100 ezer forintot lehet számítani az átlagkereset után egy nyugdíjmértéknek; azt gondolom, hogy ez azért jelentős visszalépést jelent azoknak, akik ma aktív keresők, és mondjuk egyedül élnek vagy nehéz helyzetben lévők és a 100 ezer forintból kell nekik megélni.
A másik, amit fontosnak tartok, egyetértek teljesen Béki Gabriellával és azt gondolom, hogy meg kell fontolni - a nők esetében különösen - valóban azt, hogy elfogadható-e az a javaslat, amelyet most itt előterjesztettek. Mindenképpen azt gondolom, hogy végig kell gondolni, hogy ezt vagy kivéve, vagy úgy visszamódosítva, ahogy eredetileg szerepel a 2009-es életbeléptetésnél; azt tudom csak elfogadni, és én is csak így tudom támogatni, ha ezt a részét módosításra javasoljuk.
Szeretném megkérdezni egyébként, hogy ez milyen problémát vagy gondot okoz anyagilag, ha ezt most nem fogadjuk ilyen módon el. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő asszony.
Tekintettel arra, hogy mindenki számára világos, hogy az általános vitára való bocsátásról kell, hogy szavazzunk, így azt hiszem, mindenki számára az is világos, hogy a főosztályvezető asszony egy nagyon rövid reflexiót fog adni a felvetődő kérdésekre; és ezt az aktivitást ma éjszaka tudjuk prezentálni, amelyik a bizottsági ülésen is volt, hiszen elkezdődik az általános vitája a határozathozatalokat követően.
Tessék parancsolni, Gabika!
Papp Anna Gabriella reflexiója
PAPP ANNA GABRIELLA (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy legtöbben itt a csökkentés nélküli előrehozott nyugdíj problémakörét emelték ki. Azt szeretném jelezni, hogy van egy nagyon-nagyon feszítő ellentmondás a korhatár alatt, 40 fölött szolgálati idővel nyugdíjazottak, és a korhatáron vagy azután, ugyancsak 40-44 év szolgálati idővel nyugdíjazottak között. Ez azonos naptári évben is előfordulhat, eltérő születési évjáratok között. Most elmegy kedvezménnyel korábban a 62 éves korhatár előtt, ez ugyanolyan biztosítási teljesítményű, csak ő hamarabb kezdte a biztosítási pályát a szakmunkás évekkel együtt. A másik egyén ugyanezt a biztosítási teljesítményt produkálja, de ő nem volt szakmunkás, ő csak, és korhatáron, vagy afölött megy el nyugdíjba, egyforma lesz a nyugdíjuk, holott a korai nyugdíjba-vonulónál kiesik X havi, évi járulékbevétel is. Ezt tartjuk aránytalannak és igazságtalannak, és gyakorlatilag ez ma is probléma és ellentmondás volt a rendszerben.
Szeretném jelezni, hogy 40 év szolgálati időt a férfiak 96 százaléka már tavaly előtt elért, és a hölgyeknél is örvendetesen növekszik a nagyon hosszú szolgálati idő aránya. A hölgyeknél két dolog jellemző: majdnem 40 százalékkal nőtt az elmúlt 5 évben a hosszú szolgálati idősök aránya, de sajnos a nagyon rövid szolgálati idősöké is, a nagyon stabil közép szolgálati időben van luk a rendszerben. Gyakorlatilag mi értékeljük a hosszú szolgálati időt a nyugdíj-megállapítás szabályában.
A mostani tervezet is a nyugdíjskálában félszázalék-pont növekedést tartalmaz a 40 fölötti évekre - ez is gyakorlatilag a hosszú szolgálati idő preferenciája. De azt szerettük volna elkerülni, hogy ugyanolyan hosszú szolgálati idős egy naptári évben - mert nem egyszerre születtek - megy nyugdíjba; az egyik: korhatár előtt kiesik a járulék, a másik: korhatár után, és kevesebb lesz a nyugdíja, vagy nem. Ez a csökkentés nem lehet nagyon nagy mértékű, 61 éves korban havi 0,6 százalék maximum, de nyitottak vagyunk a javaslatokra. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen főosztályvezető asszony.
Képviselőtársaim, szavazzunk, azt javaslom. Aki egyetért a törvénytervezet általános vitára való bocsátásával, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Tizenhat igen. Aki nem ért egyet vele! (Szavazás.) Tizenhárom nem. Tartózkodott-e valaki? (Szavazás.) Nem tartózkodott. A bizottság általános vitára alkalmasnak tartja a törvénytervezetet.
Hangsúlyozni szeretném, hogy előadót kíván-e állítani a bizottság? Többségi előadót a kormánypárti oldal dr. Nyul István személyében, és Iván László képviselő úr személyében kisebbségi vélemény hangzik el az esti általános vitában, a plenáris ülés kezdetén, illetve a napirend tárgyalása kezdetén.
Tájékoztató a hajléktalanellátás helyzetéről. Előterjesztő: Szociális és Munkaügyi Minisztérium;
A napirendi pontot lezárom. Rátérünk az összevont 3-as, 4-es napirendi pontra.
Kérem, foglaljon helyet Berényi Magdolna főtanácsadó asszony és Huberné Kuncsik Zsuzsa tanácsadó, az Állami Számvevőszék képviseletében, és kérem Vecsei Miklós miniszteri biztos urat, a tárca képviseletében.
Képviselőtársaim hozzájárultak ahhoz, a napirendi pontok megszavazásánál, hogy együtt tárgyaljuk, ne külön napirendi pontként. Azzal a javaslattal szeretnék élni, mivel mind a két intézmény részéről - a tárca és az ÁSZ részéről is - készült írásos anyag és ez mindenkinek a rendelkezésére bocsáttatott, hogy előbb hallgassuk meg az Állami Számvevőszék véleményét, ezt követően pedig adjuk meg a szót Vecsei úrnak, és egyben az ÁSZ felvetéseire is akkor így reflektálni tud a miniszteri biztos úr. Egyetértés van-e az ekként való tárgyalásban? Igen. Köszönöm szépen.
Megadom a szót az Állami Számvevőszék képviselőinek, kérem, a pontos nevüket és titulusokat a jegyzőkönyv számára megadni szíveskedjenek.
Tessék parancsolni!
Berényi Magdolna szóbeli kiegészítése
BERÉNYI MAGDOLNA (Állami Számvevőszék): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Berényi Magdolna vagyok, az Állami Számvevőszék főtanácsadója. Csak nagyon röviden szeretném az ÁSZ jelentést ismertetni, mivel az írásos anyag önök előtt ismert, inkább csak a főbb problémákra szeretném a hangsúlyt helyezni.
Mindjárt ott kezdődik, hogy azt hiszem aktuális a téma tárgyalása, hisz a hideg idő beköszöntével a hajléktalanságra ráirányul a társadalom figyelme; mi is úgy gondoltuk, hogy időszerű ennek a területnek a vizsgálata. A vizsgálatunk 2003-2005 évekre terjed ki, és mindjárt az első probléma jelentkezett a vizsgálat megindításakor, nehéz eldönteni, hogy ki a hajléktalan. A szakirodalom sem egységes ebben, sőt a szociális törvény is kétféle megfogalmazást tart indokoltnak.
A következő probléma felmerülés az volt, hogy nem tudjuk, hogy hány hajléktalan él az országban, ugyanis erre vonatkozóan pontos felmérés nem készült. Hozzávetőlegesen olyan 20-30 ezerre teszik a szakemberek a Magyarországon élő hajléktalan emberek számát, pontosan nem tudjuk. Tehát az összes többi probléma ebből adódik, hogy nem tudjuk, hogy konkrétan mi a hajléktalanellátás feladata sem, ugyanis a szociális törvény nem határozza meg egzakt módon, hogy mit kell a hajléktalanellátásnak magában foglalnia.
További probléma, ami ezekből adódik, hogy a minisztériumnak nincs konkrét információja a hajléktalanellátás intézményeire vonatkozóan. A statisztikai adatgyűjtés jó egyéves késéssel áll rendelkezésre, tehát naprakész információ nincs. Talán ebből adódik az is, hogy nem készült a minisztériumban egy hosszú távú koncepció, ami meghatározná a hajléktalanellátás főbb célkitűzéseit, az elérendő célokat, ezt esetleg középtávra lebontva, mellérendelve a pénzügyi forrásokat. Emiatt a szociális törvény és a végrehajtási rendeletek változásai is ad hoc jellegűek, nem koherensek. Változik bizonyos időszakonként, hogy milyen lakosságszámhoz kötik az egyes kötelező feladatok ellátását.
Most a jelenlegi szociális törvényben a hajléktalanellátásra vonatkozóan a nappali melegedő, az éjjeli menhely és az átmeneti szállás, ami kötelező ellátandó feladat a települési önkormányzatok számára. Ugyanakkor pont a hajléktalanellátás területén jellemző az is, hogy nagyon magas a nem önkormányzati fenntartók, a civil szervezetek szerepvállalása. Ez a kezdetekre vezethető vissza, amikor is '90-ben a társadalom szembesült a hajléktalansággal és a hatalmas társadalmi méretű összefogás eredményeként a civil szervezetek nagy szerepet vállaltak a hajléktalanellátásban.
A hajléktalanellátás egyik nagyon fontos területe az, hogy nem öleli fel a megelőzést. Ez valószínűleg azért van így, mert nagyon sok társterület együttműködése lenne szükséges ehhez, a foglalkoztatástól kezdve a gyermekvédelemig, az állami gondozottak, a munkásszállások megszűnése; tehát nagyon összetett probléma ez, holott a nemzetközi kitekintés alapján ez lenne a lehető legkedvezőbb és legolcsóbb megoldás. Tehát van egy hajléktalanellátó rendszer, aminek megvannak a szociális törvényben szabályozott elemei, ugyanakkor nem tudja kezelni a családos hajléktalanságot. A családos hajléktalanság elméletileg a gyerekvédelmi törvény hatálya alá tartozik, a családok átmeneti otthona, illetve a gyermekek átmeneti otthona adna erre lehetőséget, hogy a hajléktalan családok elhelyezésre kerüljenek, azonban olyan minimális, párszáz férőhely áll rendelkezésre országosan, hogy ez semmiképp sem megoldás.
A következő problémás terület a hajléktalanok egészségügyi ellátása, ez szintén egy határterület, nincs megfelelő átmenet az egészségügy és a hajléktalanellátás között, eleve a háziorvosi ellátás problémás, nincs minden megyében a hajléktalanoknak háziorvosi ellátása. A szakorvosi ellátásról tudjuk, hogy a bőrbetegségektől kezdve számos betegség nagyon jellemző a hajléktalanok körében; a kórházi ellátás, ami mindjárt felveti a fertőtlenítés problémáját, hiszen országosan nem megoldott a kórházakban a fertőtlenítés - Budapesten is egyedül a Gyáli-úton van egy központi fertőtlenítő hely, ahová többórás utazás után kerülhet ki a hajléktalan. További gond a lábadozók helyzete, ugyanis ha egy nem hajléktalan ember kórházi ápolásra már nem szorul, akkor hazabocsátható az otthonába lábadozni. A hajléktalan azonban csak az utcára kerülhet ki. Tehát pont ezek miatt a problémák miatt, és amit a szociális törvény, illetve végrehajtási rendeletei nem kezelnek, alakult ki olyan ellátási forma az igények alapján, ami ezeket a lukakat megpróbálja betömni és kezelni. Így hoztak létre 24 órás egészségügyi centrumokat, így van háziorvosi ellátás, vannak lábadozók, azonban ezek elsősorban Budapestre, a fővárosra jellemzőek, vidéken: Pécsett és talán még egy helyen: Miskolcon működik ilyen intézmény, az országban máshol nem.
A minisztérium is felismerte ennek a problémának a jelentőségét, és ezért 2002-től miniszteri biztost nevezett ki, aki egy személyben megpróbál sokat tenni és a felvetett problémákon kicsit orvosolni, számos javaslatot tett, így az ő javaslatára hozták létre a regionális módszertani intézményeket, a regionális diszpécserszolgálatot. A regionális módszertani intézmények feladata, hogy a hajléktalanellátást módszertani munkájukkal segítsék, a regionális diszpécserszolgálatok pedig koordinálják az utcai szociális munkát; pályázati kiírásokkal, pályázati pénzekkel próbálják a normatívák hiányosságait orvosolni, ugyanis a hajléktalanellátás pénzügyi fedezetét a normatív támogatások, a szaktárca fejezeti kezelésű pénzei biztosítják. Normatív támogatás minden fenntartót megillet, ha a törvényben előírt feltételeket teljesíti. Ugyan itt is vannak némi különbségek, mert ha vállalkozó látja el azt a bizonyos feladatot, akkor neki csak a normatíva 30 százaléka jut, ha egyházi intézmény, akkor kiegészítő normatívát igényelhet.
A fejezeti kezelésű pénzek pont azokra a területekre próbálnak pénzt juttatni, amit a normatívák nem biztosítanak. Ugyanakkor a jelenlegi rendszerben tarthatatlan az, hogy bizonyos, állandóan ismétlődő feladatokra nincs normatíva; így például az ideiglenes férőhelyek, amelyeket november 1. és március között tudnak az intézmények létesíteni, mert akkor nagyobb igény van a hajléktalan-intézményekre - ez normatívával nem finanszírozott, kiegészítő pénzek állnak erre rendelkezésre. Ugyancsak az említett regionális diszpécserszolgálatok feladatait is csak fejezeti kezelésű pénzekből tudják támogatni; hasonló a helyzet most már a regionális módszertani intézményekre is, ugyanis megszűnt a normatív támogatás - mindez bizonytalanná teszi a rendszer működését.
Emiatt tett az ÁSZ olyan javaslatokat, hogy kezdeményezze az ifjúsági és családügyi miniszter, illetve dolgozza ki a hosszú távú koncepciót a hajléktalanellátásra vonatkozóan, gondoskodjon arról, hogy naprakész információi legyenek az ellátórendszerről, és kezdeményezze azt is, hogy a szakmailag indokolt ellátandó feladatokhoz a normatívák rendelkezésre álljanak, tehát ne legyen bizonytalan a forrás. És gondoskodjon arról, hogy a pályázati pénzek felhasználására alakítsuk ki a monitoring rendszert, hogy az adott pénzek a megfelelő módon hasznosuljanak.
Röviden ennyit szerettem volna, és ha kérdéseik vannak szívesen állunk kollégáimmal rendelkezésre.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm.
Megadom a szót Vecsei Miklós úrnak, tessék parancsoljon!
Vecsei Miklós miniszteri biztos szóbeli kiegészítése
VECSEI MIKLÓS miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Tisztelt Bizottság! Mi sokat beszélgettünk az ÁSZ-szal, és azt gondolom, hogy kellőképpen a szakmai oldalakat is megtanulták közben és megismerték - nem láttam még ilyen ÁSZ vizsgálatot, ami szakmailag ilyen mélységében merítkezett volna be a problémába. Azt gondolom, hogy ebből az is következik, hogy akikkel ők beszélgettek, és itt két képviselőt szeretettel köszöntök: Pelle Józsefet, aki a BMSZKI igazgatója és Morva Emiliát, aki a Máltai Szeretetszolgálat budapesti titkára, velük is találkoztak az ÁSZ képviselői, és nyilván ezeket a tudásainkat megosztottuk velük, és ebből van mindaz a felsorolás, amit itt az előzőekben hallottunk. Mi is elég részletes beszámolót küldtünk, úgyhogy ott elsősorban a feketén vastagon, dőlt betűvel szedettre szeretném a figyelmet irányítani, próbáltunk kellőképpen önkritikusak és kritikusak lenni a jelen helyzettel, hiszen bár sok minden történt az elmúlt években, nagyon sok minden még hiányzik és nagyon sok minden felemás módon valósult csak meg. Nagyon röviden próbálom összefoglalni mégis, a legfontosabb eseményeket.
Közel négy évvel ezelőtt, amikor kineveztek miniszteri biztossá - talán eleve az, hogy egy civil szereplőjét választották meg a szakmának miniszteri biztosnak, és civil is maradtam, jelen pillanatban sem vagyok közalkalmazott - ez is jelzett valamit abból, hogy az állam nem tudja megoldani a civilek nélkül ezt a problémát. Akkor azt állapítottuk meg, hogy a hajléktalanellátás bármennyire próbált nagyon aktívan szerepelni, és az újabb '89-'90-es sokkot követően próbált jól helytállni a megjelenő tömegek segítésére, mégiscsak fordítva ült föl a lóra, és tulajdonképpen ellátáshoz elsősorban azok jutottak, és még most is azok jutnak, akik a legkevésbé szorulnak rá. Tehát, ha megnézzük az utcán élő embereket: inkontinens, pszichiátriai beteg, alkohol beteg, deviáns - mindenki az utcán van, alig tudja a szociális munkás akár megszólítani. Utcai munkás koromból tudom, hogy hónapokba telik egyáltalán, míg a kommunikációra sor kerül, és mindenféle, azt gondolom, hogy említeni sem szabad típusú dolgokat is felhasználunk, hogy egyáltalán szóba álljon velünk.
Tehát tényleg azt gondolom, hogy felismertük azt, hogy az, hogy épületekbe ágyakat tologatunk be, az nem oldja meg a hajléktalanság problémáját, annál is inkább - és ezt is csak késve ismertük fel -, hogy a hajléktalanság alapja nem a szegénység. Elnézést, hogy ezt mindig elmondom, de hogy ez általában a félreértés, és egyszerre próbálja kezelni a politika és a szakpolitika is a szegénységet és a hajléktalanságot. A hajléktalanok nagyon gyakran sokkal jobb gazdasági helyzetben vannak, mint akár mi, tehát több pénzhez tudnak hozzájutni innen-onnan, amonnan. A hajléktalanság gyökerében szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy 80 százalékban a társtalanság áll, magányos emberekről van szó, és az amit már látunk, az inkább csak okozat, az, hogy ő milyen állapotban fekszik a Nyugati-aluljáróban, illetve ott most már pont nem, de hogy ez a látvány általában egy okozat és mögé látva tudjuk csak megmondani azt, hogy hogy is történt.
A másik ilyen előrevetendő dolog, hogy bármilyen módon is közelítjük meg a hajléktalan kérdést, mégiscsak elsősorban egy társadalometikai kérdés, hiszen az egyetlen olyan közvetlen életveszély - főleg a téli időszakban már tudjuk, hogy több ember hűlt ki, ha nem is fagyott meg, de hűlt ki az elmúlt napokban - amire a társadalom nem reagál. Ezt csak, aki ott dolgozik és végiggondolja, hogy mit is jelent elmenni tulajdonképpen halálraítélt emberek mellett, az tudja, hogy a társadalom valóban nem reagál. Minden más esetben még akkor is, ha hibást talál, tehát amikor például egy alkoholbeteg ember ittasan autóba száll - mert azt gondolom, hogy csak beteg ember vezet ittasan - és balesetet szenved, nem áll oda a társadalom bíráskodni és nem mondja azt, hogy ezt nem kell meggyógyítani. A hajléktalan ember esetében mínusz húsz fokban is elsétál a társadalom, mert valamit sejt, valamit tud arról, hogy ő hogy került oda, nem tud semmit. De azt mégiscsak előrevetíti; és azt gondolom, hogy itt van a probléma mély gyökere, az egyetlen közvetlen életveszély, amiben nem áll meg a társadalom és nem kényszeríti a döntéshozókat arra, hogy ez az áldatlan állapot, ami egyébként szerintem morálisan tönkreteszi az országot - nemcsak ez, más is tönkreteszi, de ez aztán különösen - ez orvoslásra szorul.
Ennek a jegyében kezdtünk el gondolkodni 2002-ben és az első, amit csináltunk, illetve eldöntöttünk, hogy az utcára hegyezzük ki a szűk lehetőségeinket. Természetesen a hajléktalanellátásban mindaddig, amíg azon vitatkozunk, hogy tíz, vagy húszezer ember van az utcán, addig arról, hogy mi bármily sikert vagy eredményt elértünk, nem lehet beszélni, főleg akkor, amikor olyan emberek is az utcára szorulnak, akik igazán elláthatók lennének, és vannak ilyenek sokan. Tehát, amire próbáltunk koncentrálni, hogy megszervezzük azt a rendszert, amiben legalább a hajléktalan embert elérhetjük. Ily módon a mostani statisztikai régiók határain belül osztottuk fel az országot és szerveztük meg ily módon a diszpécserszolgálatokat. A diszpécserszolgálatok alkalmasak arra, hogy a lakosságot is bevonják a hajléktalan emberek segítésébe, hiszen 24 órán keresztül tudják fogadni a bejelentéseket, ily módon lényegesen kevesebb mozgásra van nekünk szükség, mondjuk felesleges mozgásra az utcán. Tehát ez a regionális átszervezés volt az első lépés, amit megcsináltunk, és akkor azért hadd tegyem ide az első lépések közé, hogy az első télen már megjelent az időszakos férőhely normatívája. Az időszakos férőhelynek 2003 óta van normatívája, nagyon fontos, és most már tavaly óta a nappali melegedőkben is létre lehet hozni az időszakos férőhelyeket, tehát minden olyan helyen, ahol emberi életet menteni lehet, működhet időszakos férőhely.
Tehát a regionalitás után kezdtük el - már a régió regionális diszpécserszolgálatok ugye tudnak irányítani, tehát kapcsolatot tudnak teremteni - azt a hálózatot megszervezni, már szervezett formában előzőleg is működött, az utcai munkások hálózatát. Az utcai munkás az, aki elsőként találkozhat azzal az emberrel, akit a köznyelv, meg mi magunk is, hajléktalan embernek nevezünk. Egyébként itt közben reagálgatok is az ÁSZ felvetéseire. A hajléktalanellátás szempontjából tulajdonképpen tök mindegy, hogy mit mond a törvény, hogy ki a hajléktalan. A hajléktalan az számunkra, akivel az utcán találkozunk, és aki betér egy nappali melegedőbe, éjjeli menedékhelyre, mi nem vizsgáljuk. Az új szociális törvény azt fogja írni, hogy nem vizsgálhatjuk azt, hogy ki kér segítséget, hiszen legalább egy pontnak kell lenni, ahol bárki segítséget nyújthat; biztos, hogy a nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek hosszú távon is ilyenek maradnak, bármiféle mérő is a szociálpolitikába bejön, annak ellenére.
Tehát a végeredményt mondom az utcával kapcsolatban. Jelen pillanatban, ha nem is a nulláról indulva, de megvan a hét regionális diszpécserközpont, amit a Budapesten lévő menhely alapítvány által irányított diszpécserközpont koordinál, tehát országosan is össze van fogva. Egy hatalmas eredmény, bár lehet, hogy önöknek nem mond olyan sokat, de a rendőrséggel remek kapcsolatunk lett a diszpécserközpontok beállítása kapcsán. Folyamatosan küzdelem volt a rendőrökkel, tehát tulajdonképpen a nagyobb háborút velük folytattuk és csak utána; ebből egy pici még maradt, a mentősöket még nem sikerült beterelni ebbe a rendszerbe teljes mértékben, ott is vannak jó jelek, ott azért nagy meccseket kell lejátszani időnként.
Szó jött itt a Gyáli-útról, mint fürdetés; ezt csak azért mondom, mert egy félévig vitatkoztunk az ÁNTSZ-szel, hogy azért ilyen minimumokat, hogy bárki megfürödhessen, mondjuk állami költségen, talán kellene biztosítani. Amikor az első fagyhalálok bejelentődtek, hívott fel az ÁNTSZ vezető, hogy mégis folytatják a fürdetést, amit egyébként elseje óta leállítottak volna, ezt most a két kollégának jelzem itt, hogy folytatódik a fürdetés a Gyáli-úton, mire mi megszerveztük féllábasan a miénket.
Nagyon komoly eredmény az utcai munka normatív finanszírozása, de itt is hadd álljak meg egy pillanatra. Azt gondolom, hogy ez a szakma elsőként szerveződött meg oly módon, hogy folyamatosan teszi le a javaslatait a minisztériumnak, majdnem hogy szerkeszthető formában. És az utcai munkára vonatkozó szabályozást - Korózs Lajossal sokat küzdöttünk vele - azt gondolom mindenki számára elfogadható módon tettük le a törvényhozók elé és tulajdonképpen az önkormányzati lobbi kivette a kezünkből a lehetőséget. Először történt volna az meg, hogy a szakemberekre bízzák azt, hogy hol kell utcai munkás; ez volt az oka annak, hogy mi mertük azt mondani, hogy 50 ezer főnél nagyobb városban kötelező, a többit meg majd mi eldöntjük, hogy hol lehetne. Azt is mondtuk, hogy majd a diszpécserközpontok a bejött adatok, az ott ülő szakemberek, és a módszertan együtt majd jelzi, hogy ki az, aki ezt eddig csinálta és meg is tudja csinálni. Ehhez képest egy kettős engedélyeztetés jött létre, úgyhogy úgy nagyjából vadásszuk most le - és ez is válasz arra, hogy miért nincsenek információink -, hogy hol is vannak utcai munkás szolgálatok, szóval sikerült jó drágán; természetesen ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lett az utcán a helyzet, de bizonyos helyzetekben. Van olyan budapesti kerület, ahol három utcai munkás szolgálat is dolgozik, egymás működését rendesen kioltva, és vannak olyan utcai munkás szolgálatok, és itt Pelle Józsefet idézem a családsegítőknél, aki szerint az az utcai munkás, aki az ablakhoz legközelebb ül.
Azt gondolom, hogy ez a minisztériumból kikerülő törvénnyel történt már meg, tehát mi, azt gondolom, hogy nagyon határozottan próbáltunk a szakmának előnyt adni. Azt gondolom, hogy egy teljesen abszurd dolog, hogy a szociális szakmának, szerintem egyedül az összes szakmák közül, kisebb súlya van egy szakmai kérdés eldöntésében, mint mondjuk az ÁNTSZ-nek vagy a tűzoltóknak szociális kérdésekben is, ez jelen pillanatban is így van, ezt egy hajléktalan miniszteri biztos nem tudja megváltoztatni, jelzem.
Az egészségügyre egy picit rátérve, az utcáról beszéltünk eddig. Az utca közelében sikerült létrehozni, hatalmas eredményként számunkra, 24 órás egészségügyi centrumokat. Ugyanis eddig az volt, hogy az utcai munkás, ha talált egy hajléktalan embert, aki mondjuk láthatóan komoly betegségekkel küzdött, de mondjuk, a mentő azt mondta, hogy az az ember túl jól van még, akkor el kellett bóklásznia vele az előbb említett Gyáli-útra, mondjuk éjjel kettőkor, ott fertőtlenítették, adott esetben elküldték egy papírért, hogy lássa orvos. Keresett egy hülye orvost éjszaka, majd visszavitte fürdetni a Gyáli-útra, és utána kapott az ágynyilvántartótól egy számot, és aztán egész éjszaka kóborolt, mert mondjuk az ügyeletes alorvos azt mondta, hogy neki a főorvos azt mondta, hogy ha bevesz egy hajléktalant, akkor kirúgja. Ezeket azért mondom el, mert ezt nyilván egy jelentésben nem lehet leírni, de az utcai szociális munkás ezzel küzd.
Tehát, amikor a 24 órás egészségügyi centrumot sikerült bevezetni, annak az a hatalmas előnye, ha jól működik, hogy az utcai szociális munkástól köteles átvenni a hajléktalan embert. Most ez elég bután hangzik, de így van, és akkor utána jön ott a fertőtlenítés, és ha nem muszáj, akkor például alkoholmámorban, rossz kommunikációval, deviánsan nem küldjük tovább, hanem pihentetjük 24-48 órát, van erre 3-5 hely fenntartva; és utána, amikor a szociális és az egészségügyi stáb közösen megállapítja, hogy mi tulajdonképpen a prior probléma, mert nagyon gyakran inkább benntartjuk még a gyógyulási szakaszban is, minthogy kórházba küldjük, mert olyan rosszul kommunikál, annyira összeférhetetlen, stb., tehát ott eldöntik, hogy onnét utalunk, és onnét már van beutalási jog. Tehát ez egy nagyon erős határterület, egyébként mi magunk se tudjuk időnként, hogy melyik az erősebb és nyomósabb ok: az egészségügy vagy a szociális. Egyébként megyei jogú városokban van lehetőség háziorvosi rendelőket létrehozni, ez 21 megyei jogú városból 11-ben van meg, Budapesten pedig, ha jól tudom, 10 működik a 4 egészségügyi centrum mellett.
Minden diszpécserközpont tavaly óta megyénként rendelkezik egy krízisautó szolgálattal. Ez annyit jelent, hogy ha a megye területén, ott, ahol nincs hajléktalanellátás, problémát jeleznek, akkor, ha másképp nem tudja telefonon elintézni és orvosolni a bajt, akkor ezek a krízisautók kisegítik a diszpécserközpont működését.
Majd a prevencióról a végén. Egy-két dolgot még, hogy ki a hajléktalan. A törvény leírja, mi sem gondoljuk, hogy ők a hajléktalanok; egyébként az EU-nak nincsen hajléktalan megfogalmazása, ebből adódik, hogy van olyan ország, amelyik három millió hajléktalant jelez, a másik meg ötezret, mert ilyen hagymahéjszerűen van meghatározva a hajléktalanság; van, aki azt is hajléktalannak sorolja, aki elégedetlen a lakhelyével. Tehát ez a homlesz kategória, ez az otthontalan. Voltunk egy keresztényebb ihletettségű kolting konferencián, ahol az alelnök úr is ott volt - Soltész Miklós alelnök úr -, és ott az otthontalanság fogalmáról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen ez lenne a jó kategória. Mert az, hogy valaki fal, meg tető alatt él, az különösebben nem biztos, hogy különbözik a hajléktalanságtól, a magányában, a szegénységében, a hidegben, stb., tehát falakat gyártani ember köré egy picit egyszerűbb, az intézmények ebbe a csapdába esnek egyébként többnyire bele.
Hajléktalan számról egyetlen-egy új konkrétumot tudunk mondani. Tavaly február 3-án, a február 3-a munkacsoport vezetésével, sok önkéntes civil és nem civil bevetésével, próbálták, próbáltuk megbecsülni a hajléktalan emberek számát, itt háromezerre tették Budapesten. Ez egy nagyon-nagyon hízelgő szám lenne, és ebből nagyon jó politikát is lehetett volna csinálni a kormánypártoknak, szerencsére nem történt; ugyanis ez egy nagyon-nagyon hideg nap volt - elnök úr azt tapasztalatból tudja, hogy térdig ért a hó és őrülten fújt a szél. Ez azért nagyon fontos, mert egy ilyen napon még mindig háromezren maradtak, és tudható, hogy a hajléktalanellátásban ilyenkor különböző aguzusokat is elviselnek inkább, minthogy azt az eszméletlen hideget elviseljék, mint amikor mínusz húszban kint, az fáj, az rettenetesen fáj a mínusz húsz fok. Tehát ez akkor volt háromezer, amikor ez a nagy hideg volt, úgy becsültük, hogy vidéken szintén ennyi és körülbelül nyolcezren voltak szálláshelyen. Ezt, ha gyorsan összeadjuk, akkor minimálisan tizennégy-tizenötezerről van szó; néhány fokot, ha javul a hőmérséklet, akkor újra adott esetben több ezren visszamerészkednek az utcára. Tehát azt gondolom, hogy a húszezres szám egy nagyon minimális szám. De azért nincs nagyon értelme, mert ha a hatezret megtudnánk, mint célt célozni, hogy a hatezerből mondjuk a felét néhány év alatt - mondjuk a következő 7 évben, amit az unió számol - meg tudnánk lépni, akkor ez egy hatalmas eredmény lenne, és még mindig nem tartanánk sehol.
Hogy miért nincs hosszú távú koncepciónk, ez nagyon egyszerű: egyszerűen a hajléktalanellátás bele van ágyazva a szociális ellátórendszerbe. Amíg a szociális ellátórendszer mélyreható reformja nem történik meg, a hajléktalanellátás mindig "különutas", egyébként is "különutas", de addig, amíg az intézményeink be vannak szorítva a szociális ellátórendszerbe, mi azokat a koncepciókat tudtuk csak bemutatni, vagy azokat tudtuk ismertetni, ami el tud menni a szociális törvény mellett, és ez volt az utca. Tehát tulajdonképpen ez volt egy rövid távú és a középtávra is kiható rendszer.
Ami a kötelezettségekről szól. Mi is rossznak tartjuk azt, hogy a szociális törvény azt mondja, hogy létre kell hozni bizonyos városoknak bizonyos típusú ellátásokat, és nem azt mondja, hogy meg kell oldania. Ki lehet pipálni ezt az intézménytípust, és azok, akik az önkormányzati szektorban ismerősek, tudják, hogy egy polgármester hamarabb nyer választást, ha nem hozza létre a hajléktalanellátó intézményt, mintha létrehozza, ezért nagyon komoly dilemma a hajléktalanellátásnak az, hogy próbáljuk-e államosítani, mint mondjuk a gyermekvédelmet, merthogy az lenne a jó. Ugyanakkor az önkormányzatok még kevésbé lennének kényszerítve arra, hogy ezt a problémát megoldják, tehát akár az ingatlanjaikat, akár a forrásaikat kivonhatnák ebből a rendszerből, tehát egy nagyon-nagyon komoly dilemma, amivel éppen most küzdünk, hogy mi lenne igazából a jó.
Családos hajléktalanság. Itt egy kép jön be mindenkinek, ez a szegény Tarnabod, ami egyébként az én bűnöm, de egyetlen-egy dolgot akart megmutatni és világossá tenni a társadalom előtt, hogy a hajléktalanság azért nagyvárosi probléma, mert itt lehet túlélni, itt vannak gazdag kukák, itt vannak nagyobb pénztárcájú emberek, és itt vannak nagy közlekedési csomópontok - nem azért, mert a nagyváros egyébként úgy alkalmas a probléma kezelésére. A leggyengébb becsléseink szerint is, a hajléktalan emberek 30 százaléka sose látott gyerekkorában várost, tehát nem itt született, nem ment vissza. Ez annyit jelent, hogy a kistelepülések ontják magukból a hajléktalan embereket a főváros és a nagyvárosok felé, tehát a szemünket nagyon-nagyon ott kellene tartani a legkisebb és a legesélytelenebb települések mellett is.
Tarnabod tulajdonképpen ezt a kettősséget próbálta bemutatni a politikának, a politikáknak és a társadalomban, hogy csak egy nagyon komplex és nem pályázati alapú - ezt nagyon szépen kérem, hogy a képviselő asszonyok, urak gondolják végig, hogy ez a pályázati rendszer bizonyos helyzetekben, amikor a tudás sincs meg a problémák feltárására és felismerésére sem, ez egyszerűen a pályázatíróknak jó, senki másnak. Biztos, hogy van olyan szintű tudat, amikor már a pályázati rendszer jó, vannak olyan településtípusok, ahol a pályázat kimondottan ellene hathat, megerősítheti a jelen állapotot.
És akkor egy picit a jövőről. Nagyon szeretnénk hosszú távú koncepciót írni végre, úgyhogy most az őszi konferencián - mindig van egy ilyen két tél közötti konferenciánk - ott abban maradtunk, hogy akár azt is bevállaljuk, hogy ne kapjunk több pénzt, csak bízzák ránk az elosztást. Tehát lezárhatják a hajléktalan-kasszát, csak bízzák ránk az elosztást, és hadd írjuk újra mi magunk azt, hogy mi hogyan gondolnánk a hajléktalanellátó rendszer fejlesztését - persze elfogadunk pénzt is, nem feltétlenül pénz nélkül szeretnénk megoldani.
Az első ilyen nagyobb már előremutató és egy kicsit a múltból a jövőbe mutató rendszer, amit a tavalyi év végén az idei évben vezettünk be, ez a külső férőhelyek rendszere. Ugye azt mondtuk, hogy a hajléktalan emberek nagy része társtalan és a hajléktalanság oka is a társtalanság, ennek ellentmond az, hogy intézménybe akarjuk őket becsomagolni állandóan. A hajléktalan emberek közül csak azt szabad intézménybe engedni, aki egyébként alkalmatlan arra, hogy önállóan segítséggel létezzen, egyszerűen bűn; ez egy kicsit ilyen börtönbüntetés az intézményes elhelyezés, jelzem az időseknek és a fogyatékos embereknek is, szerintem hasonló szegregáció, és csak átverjük magunkat azzal, hogy kiírjuk rá, hogy otthon, ez akkor is szegregáció, ha nem adjuk meg az otthonélés lehetőségét.
Már rövidítem elnök úr a mondandómat. Amit sikerült a 2004-es kormányhatározatból szerintem nagyszerű módon megcsinálni, az a külső férő rendszer, amit jelen pillanatban bérlünk, tehát akármit, ami a lakhatási piacon megjelenik, és a hajléktalan emberek elhelyezésére alkalmas kibéreljük, és most jelen pillanatban ezer embert tudunk ott elhelyezni; és ami nagyszerű, hogy az első mérések azt mutatják, hogy negyvenen tovább bérlik. Tehát akármit, ami a lakhatási piacon megjelenik és a hajléktalan emberek elhelyezésére alkalmas, kibéreljük, és most jelen pillanatban ezer embert tudunk ott elhelyezni, és ami nagyszerű, hogy az első mérések azt mutatják, hogy negyvenen tovább bérlik, tehát egy év után negyven százalékuk tovább bérli - ilyen hatékonyságot a hajléktalanellátás töredékében sem tud felmutatni. Általában megőrizzük, javítjuk a szenvedésüket, lassítjuk a leépülésüket, de az, hogy negyven százalékban tulajdonképpen őket elveszítjük hála istennek! a hajléktalanellátásból, ilyen produkcióra nem képes a hajléktalanellátás.
A következő nagy irány az lenne, és erre próbálunk még idén télen - ugye nekünk mindig 6-hetünk van, hogy eredményt érjünk el, ez a 6-hét most kezdődik karácsonyig - egy olyan kormány-előterjesztés, ami a külső férőhelyek irányában - akár vásárolva, akár továbbra is bérelve - a legszínesebb ellátórendszert tudjuk létrehozni. És amikor egy pici szívó hatást megmutathat az ellátórendszerben, akkor az ellátórendszeren belüli átalakítást szeretnénk elkezdeni, hiszen azt tudhatjuk, hogy az átmenetinek hívott szállóink ágyainak több mint felén állandó elhelyezésre: fogyatékos ember, idős ember, súlyos alkoholbeteg, pszichiátriai beteg, tehát nem a szociális ellátórendszerbe való emberek élnek, és akkor még a speciális betegségekről nem beszéltünk, amik. Természetesen ezt is felvállaljuk megfelelő keretek között, de jelen pillanatban ennyit tudtunk tenni, ha sikerül, akkor legkésőbb az első: decemberi kormányülésre anyagot próbálunk beadni arról, hogy legalább középtávon hogyan képzeljük el a hajléktalanok kezelését. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatót mindkét intézménynek és persze a bizottság szívesen veszi, ha koncepcióval az ÁSZ nélkül idejön a miniszteri biztos úr.
László Tamás képviselő úr, tessék parancsolni!
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Először is nagyon köszönöm ezt a beszámolót, mind az ÁSZ-nak, mind Vecsei Miklós úrnak, ez egy egészen hősies vállalkozás, amit önök csinálnak - most a Vecsei Miklós úrra gondolok, de az ÁSZ is nagyon mélyen beleásta magát ebbe az egész problematikába.
Az én körzetem az Újpalotai lakótelep, ahol személyesen találkozom ezzel a problémával. A helyzet nagyon izgalmas. Úgy látom, hogy a hajléktalanság bizony benne van a társadalom nagyon sok tagjában, abban is, aki még nem hajléktalan, tehát van egy igen erőteljes lecsúszási folyamat. Bizony találkoztam a lakótelepen járva olyan emberrel, aki éppen a hajléktalanság előtti állapotban van. A helyzetét úgy kell elképzelni, hogy már nincs világítás a lakásában, gyakorlatilag egészen minimális pénzből él, az asztala tele van kifizetetlen számlákkal, de vastagon, és gyakorlatilag közvetlenül a hajléktalanná válás előtt van, már beteg az illető, már olyan állapotban van, hogy gyakorlatilag az életállapota mondhatni irreverzibilis - ez az egyik oldal. Az egyik oldal, hogy van az atomizáltságban, ebben a lecsúszási folyamatban, ez az ember is elvált ember, aki gyakorlatilag a társadalom peremére szorult.
Egy másik nagyon fontos dolog. A hajléktalanok azért a kezükbe veszik a dolgokat. Tehát nemcsak az aluljárókban és az utcán lévő hajléktalanokkal találkozunk, hanem a hajléktalanok megkeresik a városban azokat a szegényzónákat, amivel nem törődik senki sem, tehát ezek a város melletti kiserdők és különböző olyan területek, ahol bizony ők felépítik a maguk favelláit.
Egészen konkrétan egy Páskomligeti kiserdőről beszélek, amelyik még egy olyan 8-10 évvel ezelőtt egy kiváló rekreációs területe volt a lakótelepen élőknek, odajártak biciklizni, családok sétálni, pikniket tartottak, kifeküdtek a fűre, ma gyakorlatilag ez egy igen kiterjedt hajléktalan tanya, amivel a XV. kerületi önkormányzat nem tesz semmit sem, mert azt mondja, hogy ez az erdészet dolga, nem az övé ez a terület. Amit ott látunk: kóbor kutyák tömege, ez egy olyan közegészségügyi, környezetvédelmi, erdőgazdálkodási, közrendvédelmi, tulajdonvédelmi, szociális, családügyi, jogi problémahalmaz, amiben az együttélési emberiességi szempontok szinte alig tudnak érvényesülni, mert ezek az emberek megközelíthetetlenek. Tehát gyakorlatilag szerintem a rendőrség sem mer oda behatolni, ebbe a ma már dzsungellé vált területre. Ők bizony ott felélik az erdő fáját és az egész helyzet olyan, hogy oda már se gyalog, se kerékpárral, se sehogy nem mer senki sem kimenni.
Úgy gondolom, hogy ezeket a területeket is végig meg kellene keresni, és az önkormányzatoknak talán az volna az első dolga, hogy ezeket a gócokat lokalizálja, megállapítsa, valamilyen információkat gyűjtsön az itt élőkről. Tehát a találkozások azok, amit Vecsei Miklós úr említett, azok benn a városban történnek, itt a város szélén, ezekben a szegény zónákban a találkozások sokkal nehezebbek. Egyrészt szétszórtabbak is ezek az emberek, nehezebb velük találkozni, és úgy látom, hogy nagyon sokuk sorsa irreverzibilis, tehát meg kellene keresni azokat a helyzeteket, ahol még valami visszafordítható, valami segítségnyújtás valami módon vissza tud integrálni legalább valamilyen életfunkciókat a társadalomba.
Felhívom a figyelmet arra, hogy ezek a szegény zónák mindenütt a városok szélén már fölbukkannak. Ezek főleg a pesti oldalon helyezkednek el, a budai erdőterületek erre érzékenyebbek és ott inkább próbálják kiszorítani ezeket az embereket, de ott is találni ilyen hajléktalant: az úttörővasút - vagy nem tudom pontosan, most hogy hívják - környékén nagyon sok ilyen hajléktalan tanya helyezkedik el.
Egy pillanatra visszatérnék erre a Gyáli-úti ingyen fürdőre - most örömmel hallottam, hogy ez netán mégsem szűnik meg. De mégis ebből az elbeszélésből azt láttam, hogy az ilyen szolgáltatás mindig késélen táncol, mindig valamilyen kegy az, ami ezt megengedi, továbbviszi, ez azért pénzbe kerül - de ehhez valami forrást kell találni.
Azt javaslom a bizottságnak, hogy hozzon egy határozatot, hogy erre az ÁNTSZ által fönntartott ingyen fürdőre nemcsak szükség van, ez egy egészen lényeges - ma már azt kell mondani - városi szolgáltatás kell legyen, tehát ennek a forrását meg kell teremteni. Abban bízom, hogy egy ilyen bizottsági határozat ennek a szolgáltatásnak a biztonságát is meg tudná teremteni, hogy ebből ne tudjon kibújni, mondjuk a fővárosi vagy a kerületi önkormányzatok, mert ez egy rendkívül fontos dolog.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen program születik ebből, már, amit ön említett, azt hiszem, hogy érdemes lenne kijönni a XV. kerületbe is; egyébként a lakótelepen is van már elég jelentős mértékű hajléktalanság, feltehetően ez tovább fog erősödni és egyre erőteljesebb problémává válik ez a hajléktalan kérdés.
ELNÖK: Hajdu László, tessék parancsolni!
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Én is szeretném a jelentést és a szóbeli kiegészítést megköszönni, mert azt gondolom, hogy ilyen összeállítást ritkán olvashat országgyűlési képviselő és helyi politikus is, és mivel tekintve, hogy polgármester is vagyok, azt kell mondjam, hogy az itt leírt sorok mindegyike megfelel annak a valóságnak, ami van, sőt azt hiszem, hogy ennél bizonyos tekintetben még rosszabb is a helyzet.
Azért is, mert az előttem szóló László Tamás úr, aki szintén a XV. kerületből van, mint én, azzal a különbséggel, hogy én egy kicsit mást látok, vagy többet kényszerülők látni, én nem a Somogy megyei listáról kerültem a parlamentbe, hanem én vagyok annak a kerületnek az országgyűlési képviselője, de az tény, hogy ma körülbelül hatvan ember az önkormányzatnál ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ezt úgy értem, hogy vannak, akik a nappali melegedő-ellátással foglalkoznak, vannak, akik a gyermekvédelemmel, a krízishelyzetben lévő családokkal foglalkoznak, akikre tulajdonképpen igaz az az állítás, hogy elvileg van valami fedél fölöttük, de az az életmód egy hajléktalan életmód, amit ők élnek.
A másik az állami gondozottakkal való foglalkozás, és itt az egész kérdést kicsit eltérően látom az előttem szólóhoz képest. Tíz éve vagyok polgármester, és az első intézkedésünk az volt, hogy építettünk egy olyan 110 főt befogadó házat, amelyben az állami gondozásból kikerült gyerekek 15; a krízishelyzetben lévők, elsősorban a gyerekét, tehát az utcára a férj a kidobott gyerekével együtt kerülhet 15 ilyen - tehát ott férfiember nem lehet csak gyerekek és anya, az is 15; 15 állandó hajléktalanhelyet létesítettünk, és ilyen különböző kombinációkkal még 15 fő bekerülhet és vannak az úgynevezett egyedi méltányossági elbírálással oda bekerülők. A 110 fős helynél csak kizárólag a hajléktalant nem tudjuk föltölteni, különösen a nyári időszakban nem, mert az ÁNTSZ instrukciói alapján - és ez több helyen is megjelenik problémaként - egy együttműködési kötelezettséget írnak elő, ami azt jelenti, hogy a hajléktalan úgy jöhet be, hogy előbb megfürdik, egy fekete-fehér öltözőn átmegy, kap egy pizsamát és reggel tisztán, kimosva visszakapja a ruháját és így távozhat.
Attól függ, hogy hány órakor érkezik, ha éjfélkor jön, aki már csak zsíros kenyér tea, ha előbb jön, akkor meleg ételt is tudunk neki adni. És amikor azt meghallja, hogy neki ott fürdeni kellene, tehát az együttműködési kötelezettségnek ez a problémája, azért nincs kihasználva. Télen ez nem probléma, olyankor átlépünk minden törvényes határt az az igazság, a folyósóra is teszünk ágyat, ha jön és együttműködik velünk, mert természetesen abban az állapotban, ahogy odakerülnek, nem egyszerűen csak az ÁNTSZ előírásai miatt, hanem ezeket az embereket nem lehet egy helyre beengedni, tehát muszáj őket fertőtleníteni, fürdetni, olyan állapotba hozni, hogy ott tudjanak aludni. Bizony ez nekünk nagyon-nagy pénz, és ebben a tekintetben 9 évvel ezelőtt mi Budapesten egyedüliek voltunk, még a fővárosnak sem volt ilyen komplex intézménye. Tudomásom szerint ma a főváros már egy hasonlóval rendelkezik, de egyedül Budapesten csak mi rendelkezünk, és ezt László Tamás úrnak is figyelmébe ajánlom, ha már egyszer a kerületből példákat említett, akkor tudjon róla, hogy a kerületében - ahogy azt mondta, hogy a választókerülete -egy ilyen intézmény működik.
Mi ezt úgy csináltuk meg, hogy egy civil szervezetnek adtuk oda, tehát nem önkormányzat működteti, de mi adjuk hozzá a működési költséget, illetve pályáznak; és a különböző pályázati pénzekből - ez a szociális és rehabilitációs alapítvány - tulajdonképpen abban is segít, hogy például az a 15 anya, aki krízishelyzetben van, azokat két éven belül lakáshoz juttatja. Az együttműködési megállapodásunk az alapítvánnyal. Évente a teljes finanszírozás tőlünk függ, de az alkalmazás, a személyi, a szakmai és minden egyéb teljesen az övéké, nem is szólunk bele, be se számoltatjuk, nem is tehetjük, a költségvetésünkben viszont önálló előirányzat, hogy ezt támogatjuk.
Ettől függetlenül az a bizonyos, még vasárnap is, meg karácsonykor, újévkor is működő melegétkeztetés, az a bizonyos melegedő, ez egy jó dolog, amit most az előbb hallottunk a biztos úrtól, hogy végre ott is elhelyezhetünk ágyakat. Ott is mi, saját szabályunk szerint, beteszünk ideiglenes ágyat, de együttműködési kötelezettséget írunk elő; tehát ott is biztosítottuk a fürdést. De ott nem tudjuk biztosítani sajnos a mosatást, csak a fürdést, de kötelező a fürdés ebben is, és akkor ideiglenesen a melegedőben ott is alhatnak - ilyen széthúzós, mint az óvodásgyerekek ágyai, ilyenekből akár, ha jön több is, akkor többet is elhelyezünk.
Valóban azt, hogy hány hajléktalan van a XV. kerületben, nagyon nehéz megállapítani. A szociális munkások, akik nagyon jó képzést kapnak Magyarországon - és akik megszállottjai, tehát a hajléktalannal való foglalkozáshoz megszállott emberek kellenek - azok elmesélése alapján tudjuk azt, hogy a hajléktalanok 80 százaléka nem budapesti, hanem vidékről feljön. Hiszen vidéken nem tud mit csinálni, feljön Budapestre, mert itt a kukázással, sok minden egyébbel a túlélését még egy-két évig meg tudja csinálni, tehát döntő módon ezek a nálunk lévő hajléktalanok jó része egyáltalán nem XV. kerületiek, annak ellenére, hogy mi ellátást biztosítunk, és ez körülbelül összesen évente 80 millió forintos költségvetést jelent a mi kerületünknek és körülbelül 80 embert tudunk ellátni átlagosan. Van, amikor 140-et, de 80-ra jön ki körülbelül az átlag, tehát ilyen elszámolás van - körülbelül egymillió forintunkba van egy hajléktalan a kerületben. Ehhez kapunk persze normatívát, sok mindent, alapítványi pályázati támogatást, sokkal több, mint egymillió, ez csak az önkormányzat önként vállalt feladata.
Itt az a probléma és ezzel zárom, hogy ebből a kivezető utat mi magunk sem látjuk, hogy hogyan szűnhet ez meg. Valóban vannak eladósodott családok, akik olyan mértékű eladósodásba kerülnek, hogy vagy a lakásmaffia áldozatai lesznek, és majd úgy válnak hajléktalanná családostól, és ez úgy kezd jellemző lenni, vagy pedig az a fajta hajléktalanság jelenik meg, hogy ő maga a káros szenvedély miatt értékesíti még az önkormányzati bérlakását is, eladja, és ezzel mi egy 5-10 éves pereskedésbe keveredünk, ő pedig kimegy az aluljáróba.
Szóval sajnos itt valóban együttműködésre kevésbé alkalmas emberekről van szó, teljesen magukat száműzik, és társtalanságba mennek, nem hajlandók beszélni a dolgaikról, és olyanról különösen nem, hogy a polgármester odamenne közéjük és elbeszélgetne velük; még a szociális munkások közül is csak egy-kettő - valami oknál fogva bizalmukba férkőzött - tud odamenni. Ténylegesen kezd kialakulni Budapest körzetében - nemcsak a XV. kerület térségében, legalább hatot-hetet tudok olyat, amely Párizshoz, vagy bármelyik nagy világvároshoz hasonlóan - bádogvárosok kezdenek létesülni, ilyen típusú emberek összetételével. Tény, hogy kutyákkal védik magukat, 5-10 kutya is van velük, ez is egy veszélye egy világvárosnak, és Budapesten az erdőkben körben kezdenek ilyen települések létrejönni: 50, 20, 30 fős létszámmal.
Azt gondolom, hogy azért azt nem szabad mondani, hogy az önkormányzatok itt negatív szerepet játszanának, még azok sem, akik nem vállalnak ilyen típusú feladatot, mint amiről én beszámoltam, de tény, hogy ha nagyon ezt reklámoznám, mondjuk a választókerületemben, hogy mi 80 millió forintot a hajléktalanokra költünk, az bizony negatív lenne, mondjuk számomra egy választás idején, tehát ezzel nem lehet kampányolni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr.
Juhászné Lévai Katalin, tessék!
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Igyekszem nagyon rövid lenni. Azt gondolom, hogy valóban dicséret illeti a civileket azért, hogy felvállalták ezt a nagyon súlyos társadalmi problémát; és azt gondolom, hogy teljesen egyértelmű, nyilván állami garanciavállalással, de csak civilek csinálhatják ezt a foglalkozást. Azt gondolom, hogy pontosan a szociális területtel való érintkezése és a hajléktalanellátás, mint a szociális területnek egy nagyon speciális ellátási formája, sokkal több szervezet, civil szervezetnek a feladatát kellene, hogy jelentse, és azt gondolom, hogy a hálózatszerű működés kialakítása nagyon fontos feladat.
Azt látom, hogy ahol civilek csinálják, tehát nem lehet másnak, ugyanis ezt hivatalból nem lehet csinálni, mert ehhez kell egy empátiás készség, ehhez kell egy nagyfokú türelem, ehhez emberi hozzáállás kell, ami persze a társadalom milyenségét is mutatja a mai világunkban, hogy elmegyünk mellette és a probléma mellett is.
Azt gondolom, hogy ezért tisztázni kellene - és egyetértek itt a felvetéssel - az ellátási felelősség kérdését. Egy megyei önkormányzatnak is feladatkörébe tartozik ma, hogy gondoskodjon a hajléktalanellátásról. Mit tehet az a megyei önkormányzat, ha vidéken van egy megüresedett szálláshelyre alkalmas épülete, de a helyi önkormányzat megtorpedózza ezt a pályázatot, tehát nem enged létrehozni ilyen jellegű intézményt. Azt gondolom, hogy ilyenkor az állam és az emberi jogok érvényesülése miatt végig kellene gondolni, hogy megakadályozhatja egyébként egy önkormányzat egy ilyenfajta ellátás létrehozását. Nyilván garanciákkal kell biztosítani, hogy ez nem zavarja egyébként az illető település mindennapjait, hisz ettől félnek leginkább. Tehát az ellátási felelősség kérdésében azt gondolom, hogy nem feltétlenül lenne szerencsés, ha az önkormányzatok a továbbiakban ezt a fajta kezdeményezést meg tudnák akadályozni.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a prevencióról a szociális törvényben kell mindenképpen gondoskodni, hisz - ahogy itt felvetették is - tényleg nagyon sokan potenciális hajléktalanok jelenleg a magyar társadalomban. Különösen vidéken igaz ez, hisz a kistelepüléseken számosan laknak ma is olyanok, akik pajtákban, zártkertekben, szőlőkben kvázi hajléktalanok, beköltöznek önkényes lakásfoglalók és így tovább, és ezeknek a problémája azt gondolom, nem is tartozik ebbe a kategóriába, mert ők azok, akik egyébként megfagyhatnak ott a pajtában is.
A másik dolog, amit fontosnak tartok, hogy a szociális munkások presztízse hogyan erősíthető, akik ezzel a területtel foglalkoznak. Ugyanis azt gondolom, ahogy az orvosi szakmában van egy kemény hierarchia, itt is valami ilyen hierarchia van, és azt érzékelem, hogy pontosan azoknak nincs meg a presztízse, akik a legnagyobb értékű munkát végzik ezen a területen. Ezt akár finanszírozás oldaláról is gondolom, akár munkaidő csökkentéssel, képzéssel, lelki és egyéb más gondozással, és azt gondolom, hogy kiveszi az energiáját egy-egy szociális munkásnak az, ha a napi 24 órából 24 órát ebben a közegben kell dolgoznia. Tehát az is kérdés, hogy hogy tudom a társadalomnak azt a rétegét rávenni arra, aki ezzel a területtel akar foglalkozni, hogy számára kedvező is lehessen az, ha ezt a területet vállalja, és hogy kapja meg a társadalom többségétől a megbecsülést. Az a 60 ezer forint, amit itt láttam valahol, nem tudom melyik ellátásnál, hogy ebből lehet 60 ezer forintot fizetni, ne haragudjanak meg, azt gondolom, hogy ez egyszerűen felháborító, nekem legalábbis, egyszerűen felháborítónak tartom. Tehát itt kezdődik a probléma, hogy mennyire érzékeny a társadalom ilyen módon ezekre, és azt gondolom, hogy ebben nyilvánvalóan az államnak, a törvényhozásnak komoly jelentősége és szerepe van, hogy hogy tudja ezt a presztízst legalább a helyére rakni.
Mindenképpen szeretném megkérni a miniszteri biztos urat, hogy tegye lehetővé nekem, ha másokat nem érdekel, hogy ebbe a faluba eljuthassak és meglátogathassam, mert szeretném ezt élőben is látni.
És az az egy kérdésem van még, hogy az mitől függ, hogy népkonyha működik-e, vagy sem; ez a népkonyha működtetés plusz pénzt, vagy normatív támogatást kap-e, vagy nem? Én debreceni vagyok, nálunk nem működik Debrecenben, és azt gondolom, hogy mint a második legnagyobb város, azért ott illene működtetni ilyen népkonyhát. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselőtársaim, ha nincs más felvetés, akkor a szokásomtól eltérően kettőt én is hadd kérdezzek; nem jellemző rám, hogy aktívan részt vegyek a vitákban, csak kibújik belőlem a volt munkatárs.
Mi van a mobil szűrővel, tudjátok-e továbbcsinálni Miklós ezt a programot, mert ez valami eszméletlen fontos véleményem szerint, vagy legalábbis a közös gondolkodásunk abba az irányba ment volna, hogy ezt tovább kell fejleszteni.
A másik: a Mentő Kórház következő szinti rekonstrukciója hogy áll, meg tudjátok-e csinálni - Miklós, nyilván te tudod, miről van szó itt a Podmaniczky utcából nyílik, hírtelen nem jön a nyelvemre (Közbeszólás: Szobi.) - a Szobi utca, merthogy arról volt szó, csak a képviselőtársaimnak mondom, hogy az egyik évben egy szintet sikerült átalakítani, a következő évben a következő szintet.
Kérdezem az ÁSZ képviselőit, hogy a felvetődött ügyekre, problémákra kívánnak-e reflektálni.
Tessék parancsolni!
BERÉNYI MAGDOLNA (Állami Számvevőszék): Igen, csak nagyon röviden az önkormányzati feladatellátási felelősségre. A szociális törvény lakosságszámtól teszi függővé, hogy egy települési önkormányzat - most tekintsünk el a fővárostól - milyen ellátásokat köteles biztosítani, tehát 10 ezer alatt nem kell nappali melegedő - most már kell 3 ezernél. Tehát egy kis települési önkormányzatnak nem érdeke, hogy ha netán ott van hajléktalan, foglalkozzon vele, mert neki nincs ellátási kötelezettsége. Neki egyszerűbb, ha vesz neki vonatjegyet, hogy menjen a legközelebbi városba, mert ott majd ellátják.
Ebből következik az is, amit ön említett, hogy a lecsúszást nem előzik meg, mert ha lecsúszik egy család, kiköltöztetik a lakásából, ha sok tartozása van, és attól kezdve már nem annak az önkormányzatnak a problémája, mert hajléktalan és neki nincs feladatellátási kötelezettsége. Tehát valahogy jobban kellene együttműködni az önkormányzatoknak. Az önkormányzatiság azt kellene, hogy jelentse, hogy a településen élőkre odafigyelni, az ilyen lecsúszást megelőzni és akkor mindjárt nem lenne hajléktalan, nem kerülne bele abba a körbe, mindenkinek sokkal jobb lenne, megtartható lenne a lakásában, kevesebbe kerülne az esetek nagy részében.
A népkonyhára van normatíva 2005-től. Valószínű, hogy nem elegendő a normatíva, meg egyáltalán az étkeztetés a hajléktalanellátásban egy eléggé problémás terület szintén, mert nem olyan egyértelmű, hogy a hajléktalannak étkeztetést is kell biztosítani. A feltételeket, hogy megmelegíthesse, hogy leülhessen az asztalhoz igen, de hogy tényleg élelmet is kapjon, azt nem, és ez különösen a lábadozók esetében, vagy a 24 órás egészségügyi centrumban ellátottaknál gond, hogy ott azért az étkeztetés is bele kellene, hogy tartozzon az ellátásba. A tartós bentlakásos intézményeknél, idetartozik: a rehabilitációs intézmény és a hajléktalanok otthona, ami a megyei önkormányzatok feladatellátási kötelezettsége, ott az ellátás része az étkeztetés, a többinél nem.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Miklós, tessék parancsolj!
Vecsei Miklós miniszteri biztos reflektálása
VECSEI MIKLÓS miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Csak azt érzem, hogy sokat, vagy többet kellene erről beszélgetni most, mert nyilván látom, hogy nincsen rá idő, de hogy nagyon-nagyon sok, nagyon fontos dolgon átsiklottunk.
Azt nagyon köszönöm László képviselő úrnak, lehet, hogy jogosítványa is van mélyebbre ásni ezekben a kérdésekben és felvillantani, viszont itt a kérdésekben, a válaszokban is vannak nagyon nagy mélységek. Nem tudom, hogy ki mondta, talán ön, hogy a rendőrség sem mer kimerészkedni, mi viszont ki kell, hogy menjünk. Tehát mi nagyon gyakran olyan helyeken is járunk, ahol rendőrség, meg ember nem jár, mert tudjuk, hogy ott vannak azok az emberek, és adott esetben kommunikálunk is velük, és valóban rettenetes állapotba tud kerülni az ember mínusz 20 fokban, amikor otthagy, mondjuk egy gyerekes családot, amelyik mondjuk, a magyar gyermekvédelem elől menekül - és akkor itt nem szójáték a gyermekvédelem elől való menekülés.
Aztán tényleg rettenetes és nem hiszem, hogy pénzzel fizethető meg, bár azzal is jó lenne megfizetni azokat a lelkiállapotokat, amikor az ember tényleg nem tudja magát jól érezni egyszerűen azért, mert megoldható helyzetet nem tud megoldani. És amikor - a képviselő asszony mondta -, hogy kis bódékban lakik, meg ilyenben; ugye, ha hagyjuk bódéban lakni a magyar állampolgárokat vidéken, mi a különbség Budapesten egy lomtalanítás közelében bódéban lakni, semmi, nyilván előbb-utóbb föl fog kerülni.
A másik, hogy fogalmunk sincs - egyébként ilyen cigánytelepek mentén nem jártam vidéken, csak a nagypapáméknál láttam a vidéket -, előlem is rejtve maradt az a rettenetes nyomorúság, amit mondjuk, egyébként egy ilyen olaszliszkai történet mélységeiben lehet látni. Ez a tragikus emberhalál, ami engem is napokra megviselt, egyszerűen: apaként, szociális munkásként, emberként, de hogy ott lakik egy közösség ugyanezekkel az emberekkel, és az uzsorásokról nagyon keveset tudunk, ami az egyik menekülési ok, ami miatt egy ember elindul vidékről a város felé, hogy elbújjon. Az uzsorás rendszer ma: nem találunk rá eszközt, senkinek nincs rá eszköze; nagyon sok település van, amit nem a polgármester, hanem az uzsorás irányít, ők nagyon gyakran a cigány önkormányzatoknak adott esetben a képviselői, vagy a rendes képviselőtestületeknek, ne adj" isten maga a polgármester. Ez megtörténhet ma Magyarországon, ezt csak akkor tudja az ember, ha oda beköltözött, lement és olyan bizalmi viszonyba került.
A cigánytelepekre nagyon gyakran a polgármesterek először velünk jönnek ki, és valóban polgármester úr, nagyon gyakran talán nem is szerencsés nélkülünk, vagy ha mi a rendőrséggel megyünk, azt kérjük, hogy civilben jöjjenek. Nagyobb esélye van a kapcsolatfelvételnek, ha a szociális munkás megy előre, és a rendőr adott esetben - mi is tudunk félni akkor, amikor tényleg 8-10 kutya véd egy-egy helyet - akkor esetleg kérünk segítséget, de csak utánunk. Az a nagy megegyezésünk a rendőrséggel, ez a nagy áttörés, hogy van olyan, amikor mi kérhetjük, hogy nálunk a prioritás és ők csak akkor jönnek, amikor mi szólunk, és nem ők kezdenek el heveskedni.
Ezek nagyon-nagyon fontos dolgok, és akkor egy szó a prevencióról. A prevenció politikailag nem megtérülő dolog. Négy év alatt a prevenciót nem lehet bemutatni, ráadásul, ha mi lett volna, ha kérdésnek itt sincs értelme. Tehát ha valaki nem válik hajléktalanná, és nem tudom bizonyítani, hogy egyébként hajléktalanná vált volna, politikailag nullát ér, viszont jó sokba kerül. Ennek ellenére azt gondolom, hogy pont azokon a területeken, mint amilyen a hajléktalanellátás, ahol az életveszély valóban olyan szinten jelentkezik, ahogy most a következő hetekben fogjuk látni. És ahogy egy öngyilkosjelöltnél Budapest forgalmát leállítjuk, amikor felmászik a Szabadság-hídra, jó lenne, ha nem is ennyire, de hasonló helyzetben, hasonló emberéletnek látni azt a hajléktalanembert, aki önhibájából, vagy nem önhibájából - azt gondolom, hogy úgy, ahogy a betegségeinknél ezt nem vizsgáljuk, a hajléktalan embernél is azzal kellene kezdeni a társadalomnak, hogy vizsgálja.
És akkor egy mondattal hadd zárjam, amikor nagyon gyakran még döntéshozók, politika-csinálók és szakmapolitika-csinálók szájából is elhangzik ez: nem akarnak valamit, nem akar kommunikálni, nem akar bejönni - ezek az emberek nem tudnak már akarni. Az akaráshoz cél kell, társ kell, "nincsen érték, amit társ nélkül birtokolni kellemes volna", mondja Seneca kétezer évvel ezelőtt, és aztán a Szentírásban meg ennél sokkal szebb történeteket is találhatunk. Ezeknek az embereknek nincs embere, a Bethesda fürdői történetet, ha valaki ismeri, nincs emberük abban a pillanatban, és ezt valóban ilyen törvénytisztelő, meg adott esetben még az egyházi törvényeket is tisztelő szociális munkásnak időnként nagyon nehéz azt mondani, hogy akármilyen kapcsolat, csak legyen, bármilyen, mert azzal él tovább. A kapcsolathoz viszont, ahhoz, hogy kapcsolat legyen, a hajléktalanszálló nem alkalmas, ahhoz egy minimális pici sajátszféra kell.
Azt gondolom, hogy az az irány, ha azt tudjuk tartani, hogy aki lakásban lakhat, annak kötelezően lakásban kell lakni, legyen az idős, fogyatékos bárhol, és ne hagyjuk rávenni magunkat arra a torz ötletre, hogy a társadalom számára fölöslegesnek látszó embereket belenyomorítsák egy intézménybe, ez legyen szociális otthon. Még egyszer mondom: az is szerintem egy szörnyű, szükséges rossz a magyar társadalomnak, nem szabadna engedni a fejlesztését. Ugyanígy a hajléktalanintézményekbe is csak akkor, ugyanúgy, mint a kórházban az intenzív osztályra, csak nagyon súlyos diagnózissal; azért mert én akarok az intenzíven feküdni, mert bizonytalanul érzem magam, fáj a szívem, nem mehetek. Ugyanígy azt gondolom, hogy a szociális diagnózisnak ugyanilyen alaposnak kell lenni, és nem fejlesztgetünk szociális ellátórendszert. Úgyhogy abban reménykedem, és ha lehet ilyen határozatokat hozni képviselő úr, jó sokat kellene hajléktalanügyben hozni, ha ezek ilyen kötelező érvényűek tudnak lenni.
Nekem nagyon-nagyon nagy öröm lenne, ha a szociális bizottságon belül a hajléktalankérdések konszenzusos határozatokkal tudnának zárulni, és én akármikor, amikor hívnak, jövök, dolgozom, és azt gondolom, hogy az itt lévők és az itt nem lévő kollégák nevében is azt tudom mondani, hogy bármit meg tudunk tenni és megpróbálunk megválaszolni az egyébként elég szerényre sikerült évek után, hiszen minden erőfeszítésünk ellenére tömegek vannak az utcán. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Debrecennel kapcsolatban?
Vecsei Miklós miniszteri biztos további reflexiója
VECSEI MIKLÓS miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Bocsánat elnök úr. A Szobi-utcában minden évben fejlesztettünk, ez megint az a történet, hogy mindig télen van pénz, tehát én akármennyire erőlködöm, de ezt a politikus is tudja, mindig télen nyílnak meg, ezért nem csökkentik a hajléktalan normatívát a felére egyébként, mert télen van a költségvetés, meggyőződésem. Komolyra fordítva a szót.
A Mentő Kórházban nagyon reménykedünk, hogy az utolsó lakható szintet is idén a kormányhatározattal meg tudjuk csinálni, ennél többre vágyunk, hiszen pont Pelle Józsefék működtetik az egyetlen szociális csomópontot, ami megint csak egy megoldás; nem lehet városon kívülre helyezni az ellátásokat, oda kell, ahol van. Tehát most úgy tűnik, hogy még a 4-es metró építésénél is szóba kerülhet, már az építésnél, hogy a nagy csomópontokon ne feledkezzenek meg a szociális pontokról. Egyébként most nemrégen Svájcban zártak be egy nagy bevásárlóközpontot, mert nem tudtak mit csinálni a hajléktalanokkal, odatelepedtek, hiszen ott volt a túlélés, és egy idő után már nem mentek a vásárlók.
Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó irány, tavaly egyet sikerült megcsinálni, most megint a tél az az alkalom, hogy talán a következő télre megint néhány pályaudvaron, nagy közlekedési csomópontban, hatalmas segítség lenne, és akkor itt még a köztéri WC-k témája is megérne egy beszélgetést.
A TBC az egyik fenyegető rém újra Magyarországon. Közel 10 éve a Máltai Szeretetszolgálat egy egészen speciális programmal elkezdte szűrni az utcán élőket, ijesztő eredménnyel, és azt jelzem elnök úr, hogy a szűrés folytatódni tud, még az is lehetséges, hogy egy norvég pályázatból esetleg új buszt is tudunk vásárolni. De a háttérintézmények továbbra is nagyon rosszul alakulnak, a mostani egészségügyi átszervezés - vagy reformnak hívjuk, nem tudom - továbbrontja az esélyeinket, bár a Korányi Kórházban van nagyon komoly tárgyalási szándék. Ami most a kormány-előterjesztésbe bekerülhet az az, hogyha az egészségügyet - hogy kell udvariasan mondani - átalakítják, akkor ott a felszabaduló kapacitásokból esetleg, de ugyanazokkal a finanszírozási feltételekkel, ugyanazokkal a lehetőségekkel a hajléktalanellátás határterülete - ez majd nyilván nálunk vitát fog kiváltani -, de a határterülete ilyen kvázi lábadozó, ápolási-ágyszerű valami kapacitást kaphasson, akkor meg tudjuk csinálni azt a rendszert, amiről annak idején beszéltünk. Hiszen, ha valaki nem is szereti a hajléktalanságot, azért legalább a félelem kiválthat annyit, hogy fertőző emberek tömegei lehetnek, vagy vannak az utcán ma Magyarországon, főleg Budapesten. Köszönöm.
ELNÖK: Az utcán az a jobbik eset, amikor a tömegközlekedési eszközökön tucatjával, merthogy ott van meleg, ugye tudjuk, odakényszerülnek menni. Köszönöm szépen.
Debrecen.
VECSEI MIKLÓS miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Debrecenben az egyik legjobb ellátórendszer van.
A népkonyha azon múlik szerintem, hogy leigénylik-e a normatívát. Ha leigénylik, akkor van normatíva, ha nem igénylik le, akkor csak népkonyha van normatíva nincs - de leigényelhető; jövőre nehezebb lesz már, de ha jól láttam, még ráadásul fölfelé is megy a normatíva.
ELNÖK: Igen. Igénylés kérdése, egyébként az ellátórendszer jó.
VECSEI MIKLÓS miniszteri biztos (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Annak a régiónak az ellátórendszere nagyon jó, mind a két nagyvárosé.
ELNÖK: Ha lesz hajlandóság a parlamenti bizottságban arra, hogy majd alkalomadtán, a Miklós vezetésével, vagy a munkatársai vezetésével megnézhessük a tarnabodi programot, akkor én a parlament szociális bizottságát szívesen viszem egy ilyen kihelyezett ülésre, hogy lássatok csodát is, mert ilyen is van, még ha aprócska is, meg még kezdeti lépésekben is, de nekem szent meggyőződésem, hogy valami hasonló konstrukcióban (Vecsei Miklós: Szaga van, meg minden, nem gyógyult meg semmi.) ebbe az irányba kell a romatelep felszámolását elvinni.
Van-e még esetleg valakinek véleménye? (Nincs jelzés.)
Nagyon szépen köszönöm az Állami Számvevőszéknek, nagyon szépen köszönöm a miniszteri biztos úrnak a tájékoztatót. Erről döntenünk, szavaznunk nem kell. Képviselőtársaim azt hiszem, hogy a napirendi pontot lezárhatjuk. Jó napot, viszontlátásra mindannyiuknak.
Az "egyebek" között van-e valakinek közérdekű bejelentése. (Nincs jelzés.)
Nekem annyi van, hogy arra számítsanak képviselőtársaim, hogy a jövő héten két bizottsági ülést kell tartanunk előreláthatólag: hétfőn délelőtt és a keddi napon is, lévén előttünk a költségvetés, előttünk a módosító indítványok és egyéb ügyek is - tehát a jövő héten valószínű kettőt fogunk tartani, de azt is a hét első napjaiban.
Viszontlátásra, szervusztok, minden jót.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 10 perc)
|
|
Korózs Lajos |
Jegyzőkönyvvezető: Turkovics Istvánné