ISZB-1/2007.
(ISZB-19/2006-2010.)
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2007. február 8-án, csütörtökön, 15 órakor
Brüsszelben, az Európai Parlament ASP III. emelet, G szárny 2. termében
megtartott kihelyezett üléséről
Tartalomjegyzék
Tájékoztató a 2007. európai esélyegyenlőségi év programsorozat hazai eseményeiről; az európai év magyar nemzeti stratégiája *
Csizmár Gábor államtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) bevezetője *
Hornungné dr. Rauh Edit szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) tájékoztatója *
Csizmár Gábor államtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) válaszai *
Tervek a hátrányos helyzetű csoportok - fogyatékossággal élők, nők, hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek, kisebbségek - esélyeinek fokozott javítására *
Hornungné dr. Rauh Edit szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) előadása *
A romaintegráció és az Európai Unió *
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa előadása *
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa reflexiói *
Elnököl: Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP), a bizottság alelnöke
Soltész Miklós (KDNP), a bizottság alelnöke
Dér Zsuzsanna (MSZP)
Hajdu László (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Török Zsolt (MSZP)
Winkfein Csaba (MSZP)
Ágh Péter (Fidesz)
Borsos József (Fidesz)
Cseresnyés Péter (Fidesz)
Hirt Ferenc (Fidesz)
László Tamás (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz)
Vígh Ilona (Fidesz)
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott
Érsek Zsolt (MSZP) Dér Zsuzsannának (MSZP)
Farkas Imre (MSZP) dr. Vidorné dr. Szabó Györgyinek (MSZP)
Filló Pál (MSZP) szabados Ákosnak (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) Hajdu Lászlónak (MSZP)
Tóbiás József (MSZP) dr. Tóth Istvánnak (MSZP)
Dr. Aszódi Pál (Fidesz) László Tamásnak (Fidesz)
Dr. Iván László (Fidesz) Borsos Józsefnek (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz) Ágh Péternek (KDNP)
Dr. Zombor Gábor (Fidesz) Soltész Miklósnak (Fidesz)
Csizmár Gábor államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Hornungné dr. Rauh Edit szakállamtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa
Járóka Lívia, az Európai Néppárt magyar képviselője
Dr. Gurmai Zita, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke
Dr. Őry Csaba, az EP foglalkoztatási és szociális bizottságának tagja
Dr. Lévai Katalin, az EP jogi bizottságának alelnöke
Kósáné dr. Kovács Magda, az Európai Szocialista Párt frakciójának alelnöke
Dr. Szabóné Müller Timea képviselő, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja (MSZP)
Teleki László képviselő, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja (MSZP)
Dr. Szent-Iványi István, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport magyar képviselője
Dr. Tabajdi Csaba, az Európai Szocialista Párt képviselőcsoport magyar képviselője
Mautner Zsófia, Brüsszeli Magyar Állandó Képviselet
Nagy Katalin, Brüsszeli Magyar Állandó Képviselet
(Az ülés kezdetének időpontja: 15 óra 00 perc)
KORÓZS LAJOS (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Kósáné Kovács Magda képviselő asszony arra kért, hogy a munkatársai összekészítettek nekünk dossziékat, és kérjem a képviselőket, hogy a bizottsági ülés végén járuljanak oda a kisasszonyokhoz, és mindenféle háttéranyagot fognak kapni az összeállított anyagokból.
Tisztelettel köszöntöm a bizottsági ülés minden kedves résztvevőjét, tisztelettel köszöntöm a meghívottakat és az érdeklődőket. A bizottsági ülést, melyet február 8-án 15 órára hívtam össze, ezennel tisztelettel megnyitom. Megállapítom, hogy a bizottsági ülés határozatképes, tekintettel arra, hogy 20 képviselőtársunk jelen van. A jegyzőkönyv számára szeretném bediktálni a helyettesítéseket. Érsek Zsoltot helyettesíti Dér Zsuzsanna, Farkas Imrét helyettesíti Vidorné Szabó Györgyi, Filló Pál képviselő urat Szabados Ákos, Juhászné Lévai Katalin képviselő asszonyt Hajdu László, Tóbiás Józsefet Tóth István, Aszódi Pált László Tamás képviselő úr, Iván Lászlót Borsos József képviselő úr, Koszorús Lászlót Ágh Péter képviselő úr, és Zombor Gábor képviselő urat Soltész Miklós alelnök úr.
Kedves Barátaim! A délutáni bizottsági ülésünkre három napirendi pontot javasolok megtárgyalni. Első napirendi pontként javasolom, hallgassunk meg egy tájékoztatót a 2007. évi európai esélyegyenlőségi év programsorozatának hazai eseményeiről és az európai év magyar nemzeti stratégiájáról. A napirendi pont előadójának javasolom meghallgatni Csizmár Gábor államtitkár urat és Hornungné Rauh Edit szakállamtitkár asszonyt.
Második napirendi pontként javasolom tárgyalni a tervek a hátrányos helyzetű csoportok - fogyatékossággal élők, nők, hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek, kisebbségek - esélyeinek fokozott javítására c. napirendi pontot, szintén Csizmár államtitkár úr és Rauh Edit szakállamtitkár asszony előadásában.
A harmadik napirendi pontként javasolom megtárgyalni a roma integráció és az Európai Unió c. napirendi pontot, itt Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman úr előadását meghallgatva.
Természetesen mindhárom napirendi pontnál lehetőséget teremtünk arra, hogy mindenki kifejtse a véleményét. Tájékoztatom a tisztelt bizottságot arról, hogy az európai parlamenti képviselőknek házszabályszerűen is joguk van hozzászólni, véleményt nyilvánítani, tehát erről nekünk döntést nem is kell hozni.
Kérdezem, van-e valakinek más javaslata a napirendi pontok megtárgyalására vonatkozóan. (Nincs jelzés.) Nem látok javaslatot.
Aki egyetért a napirendi pontok elfogadásával, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ellene volt-e valaki? (Nincs jelzés.) Tartózkodott-e valaki? (Nincs jelzés.) Megállapítom a jegyzőkönyv számára, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi pontok tárgyalását.
Kedves Képviselőtársaim! A délelőtti 1. panelben - bizonyára emlékeznek kedves képviselőtársaim - az államtitkár úr már vázolta az európai program főbb elemeit, ezért most arra kérem az államtitkár urat, hogy néhány mondat erejéig célozzon rá, és tudomásom szerint államtitkár asszony egy prezentációval készült, és az államtitkár urat, illetve szakállamtitkár asszonyt meghallgatva nyitnék vitát a napirend felett, ha hozzájárulnak a képviselőtársaim. (Jelzésre.) Úgy látom, igen.
Megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
Csizmár Gábor államtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) bevezetője
CSIZMÁR GÁBOR államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Elnök úr, köszönöm a szót. Annak érdekében, hogy gyorsabban haladjunk, azt gondolom, nem ismételném meg azt a felvezetőt, amelyet a délelőtti panelben megtettem. Hornungné Rauh Edit szakállamtitkár asszony a részleteket egy prezentációval elmondaná a bizottság tagjainak.
Köszönöm szépen.
Hornungné dr. Rauh Edit szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) tájékoztatója
HORNUNGNÉ DR. RAUH EDIT szakállamtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Köszönöm szépen a lehetőséget. (Előadását projektoron kivetített prezentáció segítségével tartja meg.)
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Európai Parlamenti Képviselő Hölgyek és Urak! Engedjék meg, hogy a magyar kormányzat részéről bemutassam azt a programot, amelyet az esélyegyenlőség évében kívánunk megvalósítani.
A prezentáció öt részből áll, az első részében néhány gondolatot a magyar nemzeti stratégiáról mondanék, a második részben az európai év nemzeti szintű eseményeit foglaljuk össze, kitérnék az egyéb esélyegyenlőségi kormányzati intézkedésekre is. Tesszük ezt azért, mert nem gondoljuk, hogy ez az év pusztán csak egy kommunikációs kampány kell, hogy legyen. Hiszen az évek óta folytatott, különböző hátrányos helyzetű csoportokat érintő esélyegyenlőségi feladatokat 2007-ben is folytatjuk kormányzati szinten, és úgy gondolom, ezek megerősítik mindazt a kommunikációs kampányt, amelyet ebben az évben végrehajtunk. A negyedik pontban szeretném bemutatni önöknek azt a promóciós kampányt, amely gyakorlatilag az Európai Unió a központi kommunikációt egy magyar kommunikációs cégen keresztül kívánja megvalósítani, és néhány gondolatot mondanék az európai év hazai megnyitásáról.
A délelőtt során valóban nagyon sok minden elhangzott az európai évvel kapcsolatosan. Tudni kell, hogy a magyar kormány csatlakozott ehhez a programhoz, mely gyakorlatilag 2007. január 1-jétől december 31-ig tart. Valamelyik előadásban utalás történt arra is, hogy a költségvetésünkben 50 %-osan kellett megtervezni ennek az évnek - és itt kifejezetten a kampánynak - a finanszírozását. Tehát a kommunikációs kampányra 516 ezer eurónk van. Ez durván 130 millió forint, és ha megnézik az idei költségvetési törvényt, akkor az SZMM fejezetében megtalálhatják azt a 70 millió forintos önrészt, amelyet beterveztünk.
A kormányzat a minisztériumot bízta meg azzal, hogy koordinálja a végrehajtást. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumon belül az esélyegyenlőségi főosztály munkatársai lettek a nemzeti végrehajtó testület. Ennek a testületnek a munkáját kiegészíti egy nemzeti szakértői munkacsoport, melyben civil szervezetek, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az önkormányzati szövetségek vesznek részt.
2006. december 15-ig kellett benyújtanunk a nemzeti stratégiánkat. Jelenleg folyamatban van - ahogyan az egyik előadó is utalt rá - az Európai Bizottságtól a végleges visszajelzés a szerződéskötésre vonatkozóan, de korábban szóbeli tájékoztatást kaptunk arról, hogy a magyar nemzeti stratégiát elfogadták. Akinek nem üzentek, annak gyakorlatilag nyugodtan várnia kell addig, amíg a támogatási szerződés megkötésére sor kerül. Ez reményeink szerint február vége. De ez nem azt jelenti, hogy nem kezdtük el a munkát januártól. Sőt, az előző év második felében már több olyan program volt, amely akár civil, akár kormányzati kezdeményezés, jelezte, hogy készülünk erre az évre.
A nemzeti stratégiánk céljai között - amiről egyébként a háttéranyagban is, melyet a bizottság tisztelt tagjai megkaptak, tájékoztatást adunk - világosan megfogalmaztuk, hogy az európai célkitűzéseket a magyar viszonyokhoz igazítva kívánjuk a zászlónkra tűzni. A magyar kormány ezt a pályázati ajánlatot megküldte, és a civil társadalom, illetve az érdekelt felek véleményét is kikérve készítettük el ezt a nemzeti stratégiát.
A nemzeti stratégia felépítését a következő hat pontban látják, de erre részletesen is kitérek. Milyen kihívások előtt áll Magyarország? Azt gondolom, erről is nagyon sokat beszéltünk délelőtt, hogy számba kell venni Magyarországon is azokat a területeket, ahol diszkrimináció észlelhető, és azokat a területeket, ahol bővíteni, szélesíteni kell az esélyegyenlőségi intézkedéseket, vagy meg kell erősíteni. Nagyon fontos az antidiszkriminációval foglalkozó magyar politikai jogrendszer minél szélesebb körben váljon ismertté a lakosság körében, különösen pedig a célzott, hátrányos helyzetű csoportok vonatkozásában.
Kihívásnak számít az is, és azt gondolom, ebben már most nagyon sok partnerre tettünk szert, hogy a diszkrimináció elleni küzdelemben nem elég csak a kormányzati intézkedések sora, hanem ezt kiegészítve, nagyon nagy szükség van a civil szervezetek munkájára, és azt gondolom, az egyének, az egyes állampolgárok azonosulására is szükség van ahhoz, hogy ez az év a szemléletváltozásban, a közvélemény alakulásában valamiféle változást hozzon Magyarországon is. Stratégiánk ugyanazokat az alapcélkitűzéseket fogadta el, amelyet az Unió, tehát a jogok, a képviselet, az elismerés, a tiszteletben tartás, tehát ezek figyelembevételét szeretnénk biztosítani minden tevékenységünk során. Ezt kiegészíti az a hat diszkriminációs indok, amelyekről már a délelőtti panelekben szó esett. Tehát szeretnénk, ha megjelenne az antidiszkrimináció szükségessége azokban az esetekben, ahol hátrányos megkülönböztetés érinti az etnikai kisebbségeket: ha valakit megkülönböztetnek a koránál fogva, a fogyatékossággal élőkre, a szexuális orientációra vonatkozóan, a nők és férfiak társadalmi egyenlősége kérdésében, és a vallás és meggyőződés vonatkozásában is.
Az év során nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minden program eljusson a megyékbe, régiókba, kistelepülésekhez, tehát szeretnénk, ha a decentralizáció elve érvényesülne. A partnerség alatt azt értjük, hogy mindenki csatlakozhat hozzánk - majd a prezentáció végén láthatják is a szlogent, amely egyben egy felhívás is arra, hogy várjuk a civil szervezeteket, a különböző intézményeket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ehhez már most is hozzá lehet férni, illetve lehetőséget adtunk arra, hogy mindenki hozzáadja a programját az éves kalendáriumhoz. Személyesen megkerestem az európai parlamenti képviselőket is, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kormányzati intézkedések mellett az európai parlamenti képviselők is - ha úgy gondolják - tájékoztassanak bennünket az éves programjaikról. Ezek bekerülnek ebbe a kalendáriumba, melyből év végén szeretnénk egy kiadványt készíteni. Egyrészt ez kell nekünk ahhoz, hogy elszámoljunk a Bizottság felé, hogy mit tettünk ebben az évben, másodsorban úgy gondolom, hogy ez olyan maradandó dokumentum erről az évről, amelyet hosszú ideig lehet még használni, és vissza lehet rá utalni.
Nagyon fontos a gender mean streaming kérdése. Azt gondoljuk, hogy az éves intézkedéseink során ezt minden tevékenységünk alkalmával szeretnénk figyelembe venni. ugyanez vonatkozik az akadálymentesítésre is.
A kormányzati intézkedések területén hat intézkedést terveztünk. Ezt még kiegészítik további olyan intézkedések, amelyek kifejezetten az év céljait szolgálják, erre a későbbiekben fogok kitérni. Itt láthatják, hogy figyelembe vesszük az európai parlamenti képviselők, valamint a civil szervezetek kapcsolódó programjait.
Az első intézkedésünk egy partnerkonferencia és gálaműsor lesz márciusban, mely igazából az év ünnepélyes megnyitása lesz. Ezen a szakmai konferencián hozzuk nyilvánosságra a nemzeti stratégiát, itt szeretnénk elindítani a társadalmi párbeszédet, felhívni a figyelmet arra, hogy ebben az évben különösen sokat kellene beszélni azokról a problémákról, melyek Magyarországon is jelen vannak, tehát az összes diszkriminációs jelenségről, és azokról a társadalmi csoportokról, akiket ez érint. Azt is nagyon szeretnénk, ha maguk az érintettek is arcukat adnák ehhez az évhez, és ők is elmondanák nekünk, hogyan élnek meg egy-egy ilyen diszkriminációs helyzetet, Magyarországon működik-e a jog intézménye, hogy valamilyen segítséget kapjanak, illetve mi a helyzet a szankcionálással.
A második intézkedéscsomagunkban a 2004-től kialakított esélyegyenlőségi hálózaton szeretnénk különböző programokat megvalósítani. Nem tudom, tudják-e, 18 helyen működik már az esélyek háza. Nemrég egy hátrányos helyzetű kistérségben, egy leszakadóban lévő mezővárosban, Battonyán nyitottunk meg esélyek házát, ebben a hónapban - februárban - nyílik meg. Még Pest megyében kell megnyitni, és akkor teljes mértékben lefedtük az országot esélyházakkal. Tehát kiépítettünk, ahol pontosan az év által nevesített hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos információk, támogatási lehetőségek hozzáférhetők, és igazából ezek a házak gyakorlatilag a civilekkel, a kormányzattal, az önkormányzatokkal együttműködve fejtik ki a tevékenységüket.
Államtitkár úr említette délelőtt, hogy tervezünk egy olyan kutatást, amely az eddigi esélyegyenlőséggel kapcsolatos kutatások szintézisét eredményezné. Bízunk abban, hogy a zárótanulmány megfogalmazza mindazokat a feladatokat a kormányzat és a civil társadalom számára, amelyek az esélyegyenlőség területén való további feladatokra utal, és kijelöli ezt a pályát. Ezt nagyon szeretnénk mindenkinek hozzáférhetővé tenni, tehát biztosítjuk a hozzáférhetőséget a kutatási eredményekhez.
A negyedik intézkedési csomagunk szorosan összefügg az esélyegyenlőségi tervekkel. Tudjuk, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény felhatalmazást, illetve feladatot ad az esélyegyenlőségi tervek elkészítésére. Bizony-bizony, ezzel kicsit hadilábon állunk, éppen ezért ebben az évben elkészítjük azokat a standardokat, amelyek meghatározzák, hogyan is kell egy esélyegyenlőségi tervet elkészíteni. Az eddigi jó gyakorlatokat, jó példákat beépítjük ebbe az anyagba, és ezt is szeretnénk mindenki számára biztosítani.
November végén, decemberben lenne egy zárókonferencia, amely az egész évet kívánja értékelni, és kijelölni a további feladatokat, továbbá az egész évet végigkíséri egy kommunikációs kampány is, melynek szintén van egy európai és egy hazai lába.
Tekintettel arra, hogy elég rövid az időnk, külön nem beszélnék az esélyegyenlőségi hálózatról, ezt az előadást is nagyon szívesen közre tudjuk adni a bizottság tagjai számára. Ami nagyon fontos, hogy az esélyek házaiban történő programok partnerkapcsolatok révén valósulnak meg, megjelenik a házakban az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, és még több civil szervezet. Szoros kapcsolatban működnek, hiszen az egyik fenntartójuk a megyei önkormányzat, illetve már van helyi önkormányzat is. Különböző intézményekkel állnak kapcsolatban: kisebbségi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, szakszervezetekkel, munkaadókkal, iskolákkal, és az európai információs pontok is elérhetők ezekből a házakból.
A kutatásról az előbb beszéltem, az esélyegyenlőségi tervekről is, és most röviden szeretnék kitérni arra, hogy milyen egyéb kormányzati intézkedések kapcsolódnak az év feladataihoz. Ha belegondolnak abba, hogy 140 millió forint egy kommunikációs kampányra lehet sok is, de lehet túl kevés is. Nálunk a miniszter úr úgy ítélte meg, hogy a konkrét feladatainkon kívül is szeretne még több mindent hozzátenni ehhez az évhez. Éppen ezért az évhez kapcsolódóan néhány intézkedésre vonatkozóan született döntés a napokban. Az egyik az önkormányzatok munkatársainak képzéséről szól; a képzés lényege, hogy bővítsük az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos ismereteket, ez fontos célja az évnek is. 3100 település önkormányzati munkatársai közül néhányat szeretnénk kiképezni, és erre vonatkozóan éppen e héten született meg a döntés. Ennek a 300 millió forintnak a forrása a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprésze.
Van egy nagyon fontos további pályázati lehetőség, 200 millió forintos keretösszeggel. Ez azt a problémát kívánja enyhíteni, amely a munkavállalás és a család összeegyeztetését szolgálná. Ennek a projektnek a címe: A munkavállalást gátló családi kötelezettségek kiváltása és a nők munkaerő-piaci karrierjének elősegítése. Szintén döntés született róla, és a forrása az MPA foglalkoztatási alaprésze.
Az európai évhez kapcsolódóan lesz még két pályázat. Az egyik pályázat egy antidiszkriminációs civil szolgáltatásokat bővítő pályázat, mely alapvetően ezen a területen bizonyos szempontból a foglalkoztatást is kívánja elősegíteni, ennek a kerete 40 millió forint. A másik: különböző médiumoknak lesz lehetősége pályázatot benyújtani ebben az évben, hogy a közbeszéd alakításához ők is hozzá tudjanak járulni, ennek az összege 40 millió forint.
A második prezentáció részletesen kitér a hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos éves feladatokra, de ehhez a prezentációhoz is hozzácsatoltuk azt, amire utaltam az elején, hogy szeretnénk, ha a köztudatban nemcsak egy kommunikációról lenne szó, hanem feladatok végrehajtását is konkrétan be tudnánk mutatni a társadalomnak. Így különböző intézkedések történnek a roma népesség hátrányos helyzetének javításával kapcsolatban. Azt kell mondanom, hogy délelőtt nem eléggé vált világossá, de önök közül nagyon sokan tudják, hogy Magyarországon 1993-ban megszületett a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokról szóló törvény. Azt gondolom, '93-tól a hazai 13 kisebbséggel kapcsolatosan nagyon sok olyan intézkedés született, amely nagyon pozitív, és konkrétan a romákkal kapcsolatosan 1995-től vannak kormányzati intézkedések. 1998-ban született meg az első középtávú intézkedéscsomag, amely a különböző szakpolitikákat koordinálva határozta meg a feladatokat. Ez a kormányhatározat, ez a bizonyos középtávú intézkedéscsomag minden egyes kormányzati ciklusban továbbment. Voltak olyan részei, amelyek megújításra kerültek, ami megtörtént, azzal már nem kellett foglalkozni a továbbiakban, tehát ez folyamatos feladat, és majd a második prezentációban elég sok mindenre szeretnék még kitérni ezzel kapcsolatosan.
A fogyatékossággal élő emberek helyzetének javítását célzó intézkedések közül itt megemlíteném, hogy 2006-ban az Országgyűlés elfogadta az országos fogyatékosügyi programot, ebből adódóan számtalan feladatunk van. Kiemelném azokat a feladatokat, amelyek a 2007. évben is továbbmennek, és erre majd még utalok a második előadásban. Ilyen a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, illetve az akadálymentesítés, amely alatt már nemcsak fizikai akadálymentesítést értünk, hanem ez teljes körű, tehát a kommunikáció akadálymentesítését is, és ezt szolgálja például a jelnyelvi tolmácsszolgálatok további fejlesztése, a rokkantsági nyugdíjrendszer felülvizsgálata, a látássérültek számára az elemi rehabilitációs szolgáltatás intézményrendszerének a fejlesztése, és a lakóotthoni férőhelyek létrehozására irányuló program. Ez mind folytatódik 2007-ben, az akadálymentesítéssel együtt.
A nők és férfiak társadalmi egyenlőségét szolgáló intézkedések közül itt most csak néhányat említenék: 2007-ben szeretnénk letenni a kormány elé a nemzeti cselekvési programot, folytatódik a családbarát munkahely díjának a pályázati meghirdetése, ez most van folyamatban. Számtalan olyan pályázatot tervezünk, amely a férfiak és nők egyenlőségével foglalkozik. A családon belüli erőszak áldozatainak támogatása, illetve a probléma megelőzése érdekében az elmúlt évben kiépítettünk egy modellértékű intézményrendszert, melyet még kiegészít az országos kríziskezelő információs telefonszolgálat, mely 24 órában működik. 2007-ben folytatjuk a családi csoport konferenciánkat, és lezárult egy osztrákokkal közösen megvalósított pályázatunk, mely kifejezetten a gender mean streamingről szólt.
Nem mondhatunk le az idős emberek helyzetének a javításáról sem. Ebben az évben - miután nagyon nagy sikere van - az idősbarát önkormányzati díj újra meghirdetésre kerül, és az időseket tömörítő civil szervezetek számára írunk ki olyan pályázatokat, amelyek az aktív időskort, a szabadidő hasznos eltöltését szolgálják.
Az ifjúság helyzetének javítása érdekében ebben az évben szeretnénk elkészíteni a nemzeti ifjúsági programot, és folyamatban van a Nemzeti Ifjúsági Információs És Dokumentációs Központ modellprogramja, ennek a fejlesztése történik.
Arról szeretném még önöket tájékoztatni, hogy a Bizottság kiírt egy központi tendert az év kommunikációs kampányára. Ezt egy berlini cég nyerte meg, mely Magyarországon a PreSolution kommunikációs céget bízta meg azzal, hogy egyrészt tanácsadásával és különböző anyagok elkészítésével segítse a nemzeti stratégia megvalósítását, ezzel párhuzamosan a központi üzeneteket is továbbítsa. Ennek a cégnek különböző feladatai lesznek, itt láthatják: honlap- és hírlevél készítése, a kivetítőn látható logo biztosítása, és velük együtt közösen határoztuk meg, mi is legyen a szlogen. A magyar szlogen: "Adj esélyt az esélynek - csatlakozz hozzánk 2007-ben". Az éves kalendárium év végi megjelentetéséhez is hozzá fognak járulni, készítenek majd egy falinaptárt is, és különböző társadalmi célú reklámokat.
Az év megnyitása különböző ceremóniákon már megtörtént, ebben az évben kiemelném január 23-át, amikor is Vladimir Spidla európai biztos úr erről egy sajtótájékoztatót tartott. Január végén volt az esélyegyenlőségi csúcs Berlinben, amely az év hivatalos megnyitását jelentette. Nemzeti szinten pedig 2006. november 24-én jelentettük be a részvételünket, február 1-jén Kiss Péter miniszter úr tartott egy sajtótájékoztatót, és 2007. március 5-én szerveznénk ezt a partnerrendezvényt és gálaműsort.
A konferencia és a gálarendezvény helyszíne a Művészetek Palotája lesz, ennek az intézkedésnek az a célja, hogy ünnepélyes keretek között elindítsuk az évnek ezt a típusú feladatát. Itt kerül bemutatásra a nemzeti stratégia, erről már korábban beszéltem. Szeretnénk a társadalmi diskurzus középpontjába helyezni az antidiszkriminációt és az esélyegyenlőség kérdését, és nagyon széles körben szeretnénk megszólítani a társadalom tagjait.
Ennyit szerettem volna mondani az évről, és kérem, hogy fogadják el tájékoztatásomat. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Államtitkár asszony, nagyon szépen köszönöm a tartalmas, értékes prezentációját.
Tisztelettel köszöntöm Járóka Lívia képviselő asszonyt, aki időközben megérkezett az ülésterembe, és jelezte, hogy ha van lehetőség, akkor elsők között szólna hozzá. Akkor most tessék parancsolni!
JÁRÓKA LÍVIA, az Európai Néppárt magyar képviselője: Elnök úr, nagyon kedves, de nem jeleztem. Gurmai Zita volt olyan kedves, és a terhességemre való tekintettel kérte, hogy előbbre jöhessek, de mivel a háttéranyagokat nagyon jól lehet látni, és ezt az témát elég jól ismerem, megvárnék több felszólalót. De nagyon köszönöm, nagyon kedves, hogy előrevett volna.
ELNÖK: Tisztelettel vettem. Köszönöm szépen, képviselő asszony. Képviselőtársaim, parancsoljanak, önöké a szó!
Béki Gabriella képviselő asszony!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Bizottság! Azt gondolom, egy ilyen alkalom, egy ilyen apropó, hogy egy évet megcímkézünk az esélyegyenlőséggel, nagyon jó alkalom. Őszintén szólva, ha belegondolok, akkor az a pénz a feladatokhoz, ami itt szóban forog, tulajdonképpen nagyon-nagyon szolid kis forrás. Amíg hallgattam államtitkár asszony prezentációját, végig azon gondolkodtam, hogy szerintem a szemléletváltásra természetesen szükség van, és ez valahol a történet Achilles-sarka, de a magam részéről sokkal eredményesebbnek tartok mindenféle praktikus, konkrét, cselekvésen keresztül történő szemléletváltás-ösztönzést, mint mondjuk, a konferencián a szó-szó, a szón keresztüli szemléletváltást.
Tehát, ha már van egy ilyen év, azt gondolom, azt tennénk helyesen, hogyha tényleg konkrét projektekre fordítanánk azt a kevés pénzt, ami van egy ilyen évre, és ehhez képest másodrangú, sokadrangú lenne, amennyit beszélünk az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tennivalókról. Kerestem ebben azokat a típusú tartalmakat, amelyeket nagyon szeretnék látni megjelenni, és ilyen módon - némi önkritikával - bevallom, hogy nem ismerem az esélyházak tevékenységét. De azt feltételezem, hogy ott lehetnek, vagy ott kellene, hogy legyenek olyan konkrét projektek, amelyekbe érdemes lenne több forrást helyezni. Éppen ezért fel is vetném elnök úr felé, hogy az év folyamán valamilyen kihelyezett ülésen látogassunk meg esélyházat, tájékozódjunk arról, hogy ott tényleg mi folyik, és kérjük a minisztériumot, hogyha még van lehetőség arra, hogy ezeket a forrásokat tologassák, babrálják, akkor próbálják meg a konkrét projektek támogatása irányában átcsoportosítani a pénzeket. Mert még egyszer, valami miatt úgy gondolom, hogy beszélni ezekről a dolgokról a legkevésbé hatékony, a valóban szemléletváltást eredményező dolog. Hogyha projekteken keresztül történik a szemléletváltás, arra nyilvánvalóan rámozdul a sajtó is, ingyen, külön költséges PR-kampány nélkül.
Ez az érdemi megjegyzésem.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony.
Parancsoljon, Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszony!
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Hadd mondjam el a hiányérzetemet, és ebben segítséget kérek, hogy ez megszűnjön. Az Európai Unió összesen 11 ajánlást tett a nőkkel és a férfiakkal, mint a társadalom két legnagyobb csoportjával kapcsolatban - azok összehasonlítását követően - az egyenlő bánásmódról, amelyet 2004-ig a foglalkoztatás területére vonatkoztatott, 2004 után kibővített az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés területére. Azt gondolom, ez nagyon fontos lépése volt az Európai Uniónak. Tehát 11 direktíva. Egy direktíva volt a faji egyenlő bánásmódról és egy általános, amelybe az összes többit beletették.
Nos, ez a jogharmonizáció Magyarországon nem valósult meg. Pedig bizonyára nem véletlen, hogy ezt a két hatalmas társadalmi csoportot az Európai Unió külön vizsgálat alá javasolta venni, hiszen az édesanyák biztosítják a fenntarthatóságot, a folyamatosságot, a fejlődést, a társadalmat. Ha nem lesznek édesanyák, tudjuk, a demográfiai helyzet hova fog vezetni. Tehát ezt a jogharmonizációs munkát a magyar jogalkotás nem végezte el. Azt gondolom, ezt viszont nem lehet nélkülözni, hiszen azt is tudni kell, hogy nem lehet egyszerre egyenlő bánásmódot és esélyegyenlőséget biztosítani. Ha a csigát meg a nyulat indítjuk egy százméteres távfutásban, tekintettel arra, hogy különféle képességekkel rendelkeznek - igen, ez kicsit megmosolyogtató, de talán megmutatja azt, amit szeretnék ezzel kifejezni -, egyenlő bánásmódot nem használhatok, de esélyt adhatok a csigának, mégpedig oly módon, hogy azt mondom, hogy te a száz méterből tíz centit teszel meg, a nyúl meg tegye meg a száz métert, és akkor össze lehet benneteket hasonlítani.
Tehát egyszerre nem lehet esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot is alkalmazni. Azt szeretném, és ebben kérek segítséget, hogyha a társadalomnak ebben a két hatalmas csoportjában a magyar törvényhozás segítségre lenne a nőknek, az édesanyáknak, mert mint mondtam, a fenntarthatóságot biztosítják.
Ennyit szerettem volna kérni, segítséget kérni, talán nem felesleges külön felhívni a figyelmet a nők helyzetére, hiszen tudjuk, nálunk Magyarországon 50 %-os a foglalkoztatottság, de a foglalkoztatott magyar nők dolgoznak az Unión belül a legtöbbet. Tehát van mit segítenünk - így van - az egyenlő bánásmódot illetően.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony.
Sok-sok jelentkező van, közben írtam. Arra kérek egy bólintást a bizottsági tagoktól, hogy először a bizottsági tagoknak adnék szót, és - mivel más bizottságból is érkeztek delegátusok - ezt követően nekik. (Jelzések.)
Török Zsolt képviselő úr, utána László Tamás következik.
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Magam is inkább a hiányérzetről szeretnék szólni, bár azt gondolom, arról, hogy a prezentációból mi hiányzik, és nem arról, hogy esetleg mi a hiátus per pillanat.
Azt gondolom, ha a kommunikációra helyezzük a hangsúlyt, akkor - persze, egyetértve Béki Gabriella képviselő asszonnyal is - a konkrét programok azok, amelyek igazán segíthetnek, de egyes konkrét programok ismertsége is, különösen a kistelepüléseken, nagyon fontos lenne, és az igazán kicsi mikrovállalkozások számára lenne szükséges.
Az esélyegyenlőség kapcsán azt mondjuk, hogy az életkor miatt nem lehet hátrányt szenvedni, sok esetben tudjuk, hogy az 50 év felettiek - vagy 45 év felettiek, ezen lehet vitatkozni, szakemberek is sokat vitatkoznak -, vagy éppen a pályakezdők hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Erre a kormányzat most már - nem ez a kormány, hanem több kormány egymás után is, például pályakezdők esetében - pozitív diszkriminációval válaszol. Most a Start-kártya, illetve a Start-extra és a Start-plusz futnak, sokkal fontosabbnak tartom, hogy ezekről eljussanak az információk a mikrovállalkozásokhoz. Persze, a többihez is, de ők azok, akik nehezebb helyzetben vannak, és maguk a fiatalok is. Bár nagyon sokan vették már eddig is igénybe a Start-kártya szolgáltatásait, de a korosztály számára - hiszen minden évben újabb és újabb csoport lép be a munkaerőpiacra - nem árt elégszer elmondani, nem árt folyamatosan ismételni.
Ugyanígy, a foglalkoztatás esetében különböző kedvezmények vannak a gyesről, gyedről visszatérők esetében, itt viccesen mondtam is Lévai Katalin képviselő asszonynak, hogy mindig csak a gyesről, gyedről visszatérő nőkről beszélünk, holott, mintegy 0,1 %-nyi férfiról is szó van azért ebben az esetben. De tényleg, a nők esélyegyenlőségét szolgálja ez is, erről sem árt, ha beszélünk, hogy itt is az adófizető állampolgárokon keresztül az állam járulékkedvezményekkel támogatja, hogy kapjanak segítséget. Ha jól értettem a programban, akkor a nők munkaerő-piaci karrierlehetőségeinek a megalapozásához kívánunk hozzájárulni. Azt gondolom, ez például egy nagyon fontos tétel, hiszen mindig az első lépést nagyon nehéz megtenni.
A kistelepülésekről, a hátrányos helyzetű térségekről Tabajdi Csaba - azt gondolom, érzelmektől sem mentesen - nagyon helyesen beszélt arról, hogy a kistelepülések bezártságát hogyan kell felszámolni, például a foglalkoztatást, vagy éppen a közlekedést, a szabad mozgáshoz való hozzájárulás módjait hogyan támogatja a magyar állam. Erről sem árt beszélni, és azt gondolom, nem én vagyok a legavatottabb, aki esetleg szóljon a romaprogramokról.
A másik ilyen a nők esélyegyenlőségének témaköre, azt gondolom, szintén nem nekem kellene mondani, de talán hitelesebb, ha egy férfi mondja el és nem a nők, saját maguk beszélnek esetleg erről. Lehet vizsgálni, hogy milyen mértékben számol be a szolgálati időbe a kisgyermekek nevelésével, magyarul a gyessel eltöltött idő. Azt gondolom, erről sem árt, ha a nyilvánosság előtt is beszélünk. Lehet azért, mert esetleg társadalmi vitát generálunk vele, lehet azért, mert egyáltalán, megtudhatják az emberek, hogy igenis, a magyar állam, a magyar adófizető polgárok sokasága - mi, tízmillióan - szolidárisak vagyunk azokkal, akik a társadalmi terhekből a gyermekvállalás révén többet vállalnak magukra, és erre is áldoznak úgymond, a karrieridejükből, de ez nem áldozat, csak azt szeretném jelezni, hogy ebből a megközelítésből.
Az idősek szabad mozgáshoz való jogánál nem elég deklarálni, hogy ma Magyarországon nincs röghöz kötöttség, és nincs tiltva, hogy bárki mozogjon, de ha azt mondjuk, hogy a köznyelven "Gyula-bérletnek" hívott, személyigazolvány használatával történő utazás is hozzájárul ehhez, úgy gondolom, Európában, ha nem is egyedülálló, de nem túl sok államról tudok, ahol lenne ilyen, hogy a 65 év feletti nyugdíjasok ingyenesen, vagy majdnem teljesen ingyenesen utazhatnak. Szerintem ezeket is bele kell írni, nemcsak a hazai közvélemény számára, hanem éppen azért, hogy az Európai Unióban is esetleg mintaértékű programok lehetnek.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: László Tamás képviselő úr, parancsoljon!
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Rauh Edit államtitkár asszony prezentációjához kapcsolódva: volt egy ilyen gondolat, hogy nők és férfiak közötti társadalmi egyenlőség biztosítása, ez nagy célprogram. Úgy gondolom, ennek az alapja a személy méltósága, egyébként pedig lételméleti, ontológiai alapon a férfi és a nő alapvetően különböző. Tehát itt valahogy olyan módon kell az egészet megvalósítani, hogy a különbözőségben kell biztosítani valahogyan az egyenlőséget.
Ennek a paradoxonnak a feloldása eredendően a férfinak és a nőnek a lényegi megközelítéséből eredhet. Úgy gondolom, a nő lényege, a nő teljes igényű kibontakozása az anyaságban jelenik meg. Tehát azt hiszem, ezt az egész ügyet az anyaság, illetőleg a férfiak esetében az apaság felől kellene megközelíteni. Természetesen innen kiindulva gondoljuk ennek a három alapvető szerepnek: az anyaság, a szakmaiság és a közéletben való részvétel lehetőségét összehangolni. Mert valamilyen módon az egyenlőséget csak ez tudja biztosítani. Különben újabb és újabb feszültségeket gerjesztünk, halmozunk fel, amikor esélyegyenlőséget próbálunk teremteni, és elveszünk az ontológiai lényegből egy csomó elemet.
Tehát azt hiszem, nagyon vigyázni kell a férfi és a nő egyenlőségének a deklarálásával, ez - úgy gondolom - az anyaság felől bontakozhat ki. Van egy olyan gondolatunk, hogy vissza kellene állítani az anyaság természetes jogait. Mondok erre néhány fogalmat: jogot kellene teremteni a társadalmi támogatáshoz, családi fizetéssel, a szülői munka megfizetésével. Tehát a mai demográfiai helyzetben ez egy egészen döntő dolog lehet, hogy azt a munkát, amely a jövő nemzedékének a felnevelésével függ össze, és egyébként rendkívül nehéz fizikai és szellemi munka, valamilyen módon meg kell becsülni, és valamilyen módon meg kell fizetni. Ha bármelyik problémát tekintjük: szociális kérdések, egészségügy, társadalombiztosítás, nyugdíjrendszer, oktatásügy, mindegyik mélyén a demográfiai válságunk húzódik meg. Azt gondolom, ebből a szempontból az anyaság természetes jogainak a visszaállítása, a jog a társadalmi támogatáshoz, alapvető dolog volna. Biztosítani kell a diszkriminációmentes munkakörülményekhez való jogot, a család életciklusához igazítva, az anyaság felől nézve. Erre egyébként hallottunk skandináv példákat, olyan családi, női életpályamodelleket, amelyek ezt jól tudják biztosítani, és körültekintően, az egyes életciklusokhoz igazítva meg tudják teremteni ennek a lehetőségét, szabadságát.
Nagyon érdekes volt a délelőtt folyamán - és azt hiszem ezt a gondolatot ide kell kapcsolni - az ír alelnök asszony előadása, aki ebbe az egész diskurzusba belevonta a gyermek jogait. Tehát azt hiszem, ma a globalizáció gyarmatosította a családot. Ez a kifejezés már többször elhangzott, és azt hiszem ez a gondolat azt sürgeti, hogyha emancipációban gondolkodunk, akkor hovatovább a családot kell emancipálni. Tehát ez volna az egyik legfontosabb feladatunk, célunk. A gyermekekre pedig azért térek ki, mert a gyermekeknek egészen új típusú szenvedései mutatkoznak. Érdekes volt, hogy az alelnök asszony azt mondta, kérdezzük meg a gyerekeket, hogy ők mit gondolnak ezekről a kérdésekről. Itt a válások, a gyermekek mellőzése, elhanyagolása, tárgyként való szemlélése mind-mind olyan mozzanatok, amelyek valóban a férfi és a nő egyenlősége mellett a gyermek jogait és a család emancipációját is igénylik.
Tehát ezért nagyon hangsúlyozottan mondom, hogy ezt a három dolgot kell összehangolni, amikor az egyenlőségről beszélünk: az anyaságot, a szakmát és a közéletben való részvételt. Mind a hármat megfelelőképpen biztosítani kell.
Még egy pillanatra visszatérnék arra, hogy ebben a prezentációban is jelentkeztek olyan típusú kérdések, hogy mi van a falvakban, ott milyen diszkriminációs problémákkal találkozunk. Ezzel kapcsolatban azért azt látom - Tabajdi képviselő úr most nincs ugyan itt, de az általa elmondottakból teljesen úgy tűnik -, mintha a kormányzatnak semmi köze nem volna a falu helyzetéhez. Kérem, most szűnnek meg intézmények, most magányosodik, öregszik el olyan mértékben a falu, amit azért ez a kormányzattól és a megelőző időszaktól nem lehet elvonatkoztatni. Itt a felelősség bizony, ezt a kormányzatot, ennek az elődjét, és az egész Kádár-rendszert terheli.
Ugyanúgy beszélt arról, mintha semmi köze nem lenne ahhoz, hogy az oktatásban megrekedt a társadalmi mobilizáció. Ehhez alapvető köze van. Sőt, a megrekedést ez a kormányzat idézi elő a tandíj bevezetésével, az utazási kedvezmények visszafogásával, és rengeteg olyan ténykedéssel, amelyek - úgy gondoljuk - nagyon súlyosan érintik ezt az egész kérdéskört, ezt az egész halmazt.
És, ha már a kistelepülésekről beszélünk, azt gondolom, ezek nem is új típusú, hanem meglévő gondok: a lakótelepeken élők is borzasztó diszkriminációban szenvednek. Eredetileg ezek a településrészek vonzó helyek voltak, mert olyan komfortot, olyan kényelmet biztosítottak, olyan ígéret volt, hogy ezek rezsiköltsége majd rendkívül alacsony lesz, és most ezek a legdrágább, a legrosszabbul működő, legcsaládellenesebb településformák. Tehát azt hiszem, a lakótelepeken élők esetében is van egy gettósodás. Nagyon fontos volna külön foglalkozni - ha esélyegyenlőségről beszélünk - a lakótelepeken élőkkel.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim, azzal a javaslattal élnék, amennyiben itt nincs több jelentkező a bizottsági tagok közül, hiszen van még két olyan napirendi pontunk, ahol bőven véleményt lehet nyilvánítani, akkor előbb két európai parlamenti képviselőnek adnék szót, azt követően pedig két emberi jogi bizottsági képviselőtársunknak.
Gurmai Zita képviselő asszony, parancsoljon!
DR. GURMAI ZITA, az EP Nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon fontosnak tartom ezt a mostani találkozót, hiszen számunkra talán a legfontosabb keresni, ami összeköt; hogy azok az ügyek, amelyekben megkíséreljük Európában a döntéshozatalt, valóban minden szegmensében, kellő időpontban elérkeznek-e Magyarországra.
Nagyon örülök, hogy Járóka Lívia képviselő asszony ül mellettem, hiszen a roma nőkről szóló jelentésnek ő volt a jelentéstevője, én voltam a társjelentés - vagy árnyékjelentés - tevője. Ez valóban azt bizonyítja, hogy ez egy olyan súlyú ügy volt Európában, amivel igenis, foglalkozni kell, és ha megnézzük az Eurobarométer legfrissebb felmérését a diszkriminációról, akkor a romák tekintetében, akik az EU legnagyobb etnikai kisebbségét alkotják, az európaiak 77 %-a úgy gondolja, hogy ők a társadalom egyik legsérülékenyebb rétegét alkotják. Az is nagyon érdekes, hogy amíg a "tizenötök" úgy gondolják, hogy az etnikai hovatartozás 68 %-ot tesz ki, addig a "tízek"-nél ez csak 42 %, Bulgária és Románia esetében tíz válaszolóból négy azt állította, hogy erős az etnikai alapú diszkrimináció.
A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság alelnökeként lehetőségem volt részt venni az elmúlt időszakban a 2006-2010-es esélyegyenlőségi ütemterv készítésében, és természetesen ebben a 2007. év kulcsfontosságú szerepet játszik, hiszen az európai szociális modellen belül kulcsszerep jut a női esélyegyenlőségnek, valamint az oktatás fejlesztésének. Ebből a szempontból a közös társadalmi szerepvállalás és a párbeszéd jelentőségét hangsúlyozta Vladimir Spidla biztos úr azon az esélyegyenlőségi csúcson, amellyel a 2007. esélyegyenlőségi évet megnyitottuk.
Miért nagyon fontos a diszkrimináció, amiről beszéltem? Ez a felmérés, amelyet az Eurobarométer az elmúlt hetekben készített el, azt mutatja, hogy a diszkrimináció sajnos, szélesen elterjedt Európában. A biztos úr ebben a múlt heti beszédében arról beszélt, hogy tulajdonképpen a diszkrimináció bizonyos szempontból passzív. Akkor válik ez a diszkrimináció aktívvá, ha a megelőzésre tudunk koncentrálni. Érdemes azért elgondolkodni azon, hogy milyen formában lehet ezt megtenni.
Szeretném elmondani, hogy Európa valóban megértette, hogy a következő évtizedben, éppen azáltal, hogy egy elöregedő társadalomban élünk, és sokkal tovább élünk mi nők -Magyarországon, majdnem több mint kilenc évvel, miközben a skandináv férfiak hat évvel tovább élnek, mint a magyar férfiak -, ez eléggé egyértelműen azt jelenti, végignézve az európai uniós tagállamokat, hogy azokban a tagállamokban, ahol közös a teherviselés a férfi és a nő között, ott bizony, a férfiak tovább élnek. Én is ennek a pártján lennék, hiszen nagyon fontos, hogy a férfitársaink valóban ne ilyen nagyon-nagyon rövid ideig éljenek, és egyszer talán érdemes lenne azt a felmérést is elkészíteni, hogy mi történik a munkahelyet elhagyó férfiakkal. Milyen életpályaszakasz kezdődik meg ebben az időszakban számára, és hogyan lehetne valóban segíteni őket ebben?
Természetesen nem véletlen, hogy 2007 az esélyegyenlőség éve, hiszen 50 évvel ezelőtt írták alá a római szerződést, a cél természetesen ugyanaz, mint akkor: érvényesítsük Európában a jogi és törvényi szabályozás segítségével az egyenlőség kialakulását. Azt kell mondanom, hogy persze, beszélhetünk nő és férfi között a biológiai nemről, de beszélhetünk a társadalmi nemről is, és azt gondolom, nagyon fontos, hogy ezek a fogalmak mindannyiunkban kellőképpen a helyükre kerüljenek. Mert ahhoz, hogy Európa életképes maradjon, nem véletlenül szólt arról 2000-ben a lisszaboni stratégia, hogy igenis, fontos, hogy a nők jelentős százalékban - de nemcsak a nők, hanem a férfiak is, és természetesen az idősebb korosztály is - ott legyen a munkaerőpiacon, mert Európa eltarthatósága vált sokkal nehezebbé. Tehát nagyon jó hír az, hogy sokkal tovább élünk, de sajnálatos módon sokkal kevesebb gyerek születik.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ma Franciaországban születik a legtöbb gyermek, míg a második legtöbb Svédországban. Magyarország valahol a középmezőnyben van a maga 1,34 %-ával. Tehát nagyon fontos, hogy amikor építkezünk, el tudjunk helyezni Magyarországot ebben a környezetben. Nagyon fontosnak tartom azt a kezdeményezést, ahogyan szakállamtitkár asszony és csapata összerakta ezt az elmúlt egy évet. Nem gondolom, hogy véletlen, hogy december 18-án Vladimir Spidla biztos úr, mikor a "Nők a döntéshozatalban" c. konferencián - melyen a képviselő asszonnyal és államtitkár asszonnyal részt vettünk - valóban arról szólt, hogy igenis, ez egy másik fajta szerep, ha szeretjük, ha nem. Én is szeretnék otthon maradni a gyerekemmel valamennyit, ha lehetne, de meg kell nézni, hogy mi ennek a társadalmi realitása.
Mit mond az esélyegyenlőségi év, miért fontos? Ideális lehetőség arra, hogy közelebb hozzuk Európát az emberekhez, alkalom arra, hogy a már jól működő helyi és nemzeti kezdeményezéseket közösségi szinten is elmozdítsuk, és a változatosság és a változás előnyeit bemutassuk. Legyen a XXI. század a változás százada! - ahogyan Vladimir Spidla a beszédében fogalmazott.
Ami nagyon fontos még az Európai Unió német elnökségének célkitűzéseiben, hogy most végre nem 6, hanem 18 hónapban gondolkodunk. Ez azt jelenti, hogy a portugál és a szlovén elnökség együtt, közösen gondolja végig, hogy igenis, miről szól a közös szerepvállalás, a család. Ma már a család fogalma egészen átalakult Európában. Legalább négy- vagy ötfajta család fogalmával találkoztunk az elmúlt időszakban. Nagyon fontosnak tartom, hogy a német elnökség az Unió egyik védjegyévé kívánja emelni a családcentrikusságot, ennek keretében fel fogják vetni a "Szövetség a családokért" megalapítását. Tehát egy olyan internetes kampányt fognak elkezdeni, amelyben szeretnék tudni, hogy egyáltalán mit is jelent a család fogalma, hogyan zajlik a különböző családbarát politikák egyeztetése. A portugál elnökség fő feladata lesz a munka és a családi élet összeegyeztethetősége, a szlovén elnökség pedig egy egységesített megközelítést tervez kidolgozni a családbarát környezetet illetően, ezzel is támogatva a családi élet és a családcentrikus társadalom kialakítását.
Tehát bőven van teendőnk. Meggyőződésem, hogy a magyar kormány - és nagyon örülök, hogy az állandó képviselet két kiváló munkatársa is itt van mellettem -, ez nagyon kemény dolog, szépen, csöndben tesszük a dolgunkat, néha hangosabban, néha kevésbé hangosan, de higgyék el, hogy az esélyteremtés valóban azt jelenti, hogy fontos számomra a másik. Legyen ez a Magyarország kicsit szolidárisabb! Az önök ittléte ezt is jelenti.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Őry Csaba képviselő úr, parancsoljon!
DR. ŐRY CSABA, az EP Foglalkoztatási és szociális bizottságának tagja: Köszönöm szépen, elnök úr. Én inkább a vitának ahhoz a vonulatához szólnék hozzá, hogy van-e értelme ilyen esélyegyenlőségi év típusú beszélgetéseknek. Ebben én bizonyos értelemben vitatkoznék Gabriellával, bár nem tisztem a kormányt védeni, mégis kicsit ezt fogom tenni.
Mint azt látjuk a saját munkánk során, hogy sokan vagyunk - jelenleg már 27 országból, különféle politikai csoportokban dolgozunk -, tulajdonképpen mindenről nagyon sokat beszélünk, de ez általában ahhoz vezet, hogy előbb-utóbb kialakulnak vállalható, megvalósítható megoldások. De ezt én egyáltalán nem tartom fontosnak, tehát nem gondolom, hogy a beszéd helyettesítheti a projekteket, olyan kormányzati politikákat, amelyek valós problémákra válaszokat építenek, válaszokat adnak, ha lépésről lépésre is, de megoldják. De ahogyan a magyar közmondás mondja: több szem többet lát, mely lehetőséget teremt arra, hogyha úgy tetszik, a szociális lobbi szervezze, mutassa magát, és mondjuk, liberális közgazdászokat próbáljon meggyőzni arról, hogy teljesen eszetlen dolog olyasmit állítani ma Európában, hogy szociális lakásépítésre nincs szükség. Erre jó esély ad ez a dolog, és meg lehet mutatni, például, mondjuk Magyarországon egy gazdasági minisztériumi lobbinak azt, hogy furcsa módon, a francia állam éppen most tudja meghirdetni, hogy minden állampolgár számára állami szinten biztosítani akarja a lakhatást, vagy egyik, vagy másik országban milyen megoldások vannak.
Tehát szerintem az ilyen évek arra valók, hogy értelmesen beszéljünk, és erősítsük magunkat valamilyen módon, akik a szociális érdekképviseletet csinálhatjuk, hogy megmutathassuk magunkat, hallathassuk a hangunkat, ha úgy tetszik, részt vegyünk abban a vitában, amiben nem mindig lehet, a végrehajtási mechanizmusokban. Itt általában az a tapasztalat, hogy ezek az évek, amelyeket meghirdetünk, előbb-utóbb valamilyen jogalkotási következménnyel is járnak, és bizonyos értelemben valamennyien tájékozottabbak tudunk lenni. Ez az, amit itt úgy szoktak nevezni, hogy a jó gyakorlatok cseréje. Ez nem butaság, ez valóban azt jelenti, hogy rengeteget tudunk tanulni egymástól. Én tehát inkább arra ösztönöznék mindenkit, hogy mindenki mondja el azt, ami neki fáj, vagy amit jobban lát, jobban érez, akár probléma, akár megoldás, az kerüljön elő, és erre jó lehetőséget adnak az ilyen évek, hogy félmondatokkal, vagy hatalmi szóval, vagy bármifajta túlerővel elnyomják azokat a szempontokat, amelyeknek - bizonyos értelemben - a képviselete, vagy a megoldásában való együttműködés a dolgunk. Kinek itt, kinek ott, de miután valamennyien szociális területen dolgozunk, azt gondolom, hogy valamennyiünk dolga ez. Tehát ebből lehet profitálni, ilyen szempontból nekem pozitív a tapasztalatom az ilyen típusú kezdeményezésekkel kapcsolatban.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.
Szabóné Müller Timea kért szót, és közben tisztelettel köszöntöm Szent-Iványi István képviselő urat.
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és egyúttal vendégként köszönöm a meghívást erre a bizottsági ülésre, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként jöttem ide. Láthattuk az elhangzott előadásban és a hozzászólásokban is, hogy a nők esélyegyenlősége, a gender mean streaming kiemelt szempont lesz ebben az évben. Ezt felismervén, az MSZP emberi jogi szakcsoportja tegnapelőtt az emberi jogi bizottság ülésén kezdeményezte, hogy a bizottságunk saját feladat- és hatáskörében hozzon létre egy nők és férfiak társadalmi esélyegyenlősége albizottságot.
Azt gondolom, nagyon fontos - látva itt is a vitát -, hogy nagyon sok olyan kérdés van, amelyet ki kell beszélnünk, amelyeket meg kell néznünk. Erre kifejezetten alkalmas lesz ez az év, megjelenítjük a parlament színterén, bizottsági színtéren ezt a kérdést, és azt gondolom, az év végeztével, természetesen ugyanúgy, mint az esélyegyenlőség, nem lehet egyéves projektünk, hanem folyamatos munkával talán a nemek társadalmi esélyegyenlőségében valamifajta pozitív előrelépést fogunk tenni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm.
Teleki László, parancsolj!
TELEKI LÁSZLÓ, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Ha körbenézek itt a teremben, akkor azt látom, a nők helyzete majdnem meg van oldva. (Derültség.) És ha még egyszer körbenézek, akkor a romák helyzete nincs megoldva, mert ha jól látom, összesen ketten vagyunk ebben a teremben, akikről tudjuk, hogy romák.
ELNÖK: Hárman, de nem tartjuk számon.
TELEKI LÁSZLÓ, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja (MSZP): Akikről tudjuk, hogy romák.
Tehát ebből adódóan azt gondolom, vannak feladataink, amelyeket közösen kell megoldanunk, mert nagyon jó lenne, ha minél többen lennénk itt, hasonló nagyságrendben, mint a nők.
Négy dologról szeretnék nagyon röviden beszélni, talán három percben. A négy alapcélkitűzéssel, amelyet a program megfogalmaz, azt gondolom, mindegyikével külön-külön egyet lehet érteni, és egyet kell, hogy értsünk. Viszont visszatérnék arra a képviseleti pontra - a második pontra -, amelyet itt hallottunk, amely, azt gondolom, a magyarországi cigányság helyzetéből fakadóan mindenképpen az egyik legfontosabb, legkardinálisabb feladat kell, hogy legyen a jövőben. Amikor gondoltam, hogy ezért szólok, akkor nagyon-nagyon nehezen tettem meg, mert nem biztos, hogy nekem ma meg kell szólalnom ebben a pillanatban. Mert azok, akik megszólalnak esélyegyenlőség ügyben, az esélyegyenlőség jegyében, azok talán sokkal többet tudnának - és tudnak - tenni most annak érdekében, hogy ne csak az 2007. év legyen az esélyegyenlőség éve, hanem a 2008., a 2009. és sorolhatnám tovább az éveket.
Azt gondolom, ez közös felelősségünk - persze romáknak és nem romáknak -, de mégis azt gondolom, hogy a politikai hatalomnak és a politikai pártoknak itt sokkal nagyobb felelősségük van, mint amekkora a romáknak. Nem azért, hogy a feladatokat, illetve a felelősséget áthárítsam, áthárítsuk más szintekre, hanem azért, mert ha mintát veszünk a magyarországi romák helyzetéről, akkor nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ott legyünk azokban a politikai döntéshozatali rendszerekbe, amelyekből fakadóan tudnánk olyan döntéseket hozni, amelyek az adott kisebbség irányában mindenképpen egy meghatározó, pozitív elmozdulást jelenthetnének. Ezért gondoltam, hogy talán ez a nap - a bizottság napja, az európai parlamenti képviselők napja - az, amikor önmaguk számot adhatnak arról, hogy mit kellene tenni ennek érdekében a következő 16 évben. Mert, ha a rendszerváltás elmúlt 16-17 évét áttekintjük, látjuk, hogy ki, mit hibázott az elmúlt 16 évben, és láthatjuk, hogy a hibák mellett ki, mit nem tett meg annak érdekében, hogy akár az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy, és sorolhatnánk a többi problémát, miért nem került úgy terítékre, hogy igazán gyógyírt talált volna arra, hogy a magyarországi cigányság ne abban a helyzetben legyen, hogy a XXI. században azt mondják, az az általános vélemény, hogy azért nem tud elhelyezkedni, mert az iskolai végzettsége olyan alacsony.
Azt gondolom, ha ez a megfogalmazás megvan, akkor azért történik ez meg, mert mindenki a saját maga felelősségét ott kell, hogy érezze, hogy honnan is indulhatna el az a roma család, az a közel 130 ezer ember, aki jelen pillanatban azon az 550 cigánytelepen él, és nincs esélye a XXI. században arra, hogy ki tudjon onnan keveredni, és azt tudjuk mondani, hogy nagyon nagy esélyt kaptak erre. Azt gondolom, persze, modellértékű, hogy a Medgyessy-kormány és azt követően a Gyurcsány-kormány elindította a telepfelszámolási programot, amely tényleg nagyon nagy dolog. Ha nem másért, de politikai üzenete van annak, hogy egy kormány végre eljutott oda, hogy ezzel a kérdéssel kiemelten kell foglalkozni. A másik oldala, hogy az európai fejlesztési tervben, az Új Magyarország programban viszont azokat a forrásokat, amelyek megjelennek, mindenképpen meg kell jelentetni abban az irányban, hogy ezeket a helyzeteket tudjuk kezelni.
Egyetértek abban mindenkivel, hogy akár a tanyasi, akár pedig a lakótelepi programok ugyanolyan fontos kérdések, csak más mezsgyén kell kezelni, nekem az a kérésem. Azért kell más mezsgyén kezelni, mert ha azt nézzük meg, hogy a gyerekeink startja honnan van, akkor különböző: hátrányban vannak a roma gyerekek az indulási lehetőségekben. Ezért gondolom, hogy mindenképpen olyan lehetőséget kellene teremteni, amely mindenképpen az elkövetkező 10-16 év jelenthet egy olyan kifutási időt, hogy a magyarországi cigányságról nem az jön le, hogy az aluliskolázottsága miatt nem tudja a munkahelyeket betölteni.
Azt gondolom, ehhez nem kell más - utolsó gondolatom -, mint egy olyan összetartó, szolidáris társadalom, amely mindenképpen a bármilyen hátránnyal küzdő csoportok befogadását, lehetőségeit próbálja megteremteni. Ha ez közösen, vagy éppen a nagypolitikus társaim el tudják érni, akkor - azt gondolom - nagyon nagyot tesz Magyarország, illetve az Európai Parlament.
Köszönöm.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr.
Járóka Lívia képviselő asszonynak, majd Vígh Ilonának adok szót.
JÁRÓKA LÍVIA, az Európai Néppárt magyar képviselője: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt szeretném megkérdezni - és köszönöm szépen az előadást, kedves szakállamtitkár asszony, azért is örülünk neki, mert már hónapok óta próbáljuk ezt a programot megkapni, vagy legalább körülbelül tudni, hogy mi fog történni, és ezt most az ön prezentálásával megkaptuk -, hogy a magyar kormány mennyivel járul hozzá ahhoz a 250 ezer euróhoz, amelyet az Európai Bizottság feltételként szabott. Az első kérdésem ez lenne, és akkor az összes napirendi ponthoz szeretnék hozzászólni, de most először az elsőhöz, mivel ezt tárgyaljuk.
ELNÖK: Képviselő asszony, a másik két témával kapcsolatban is most szeretné elmondani?
JÁRÓKA LÍVIA, az Európai Néppárt magyar képviselője: Nem.
ELNÖK: Természetesen itt mindenkinek rengeteg lehetősége van arra, hogy hozzászóljon. Államtitkár úr akceptálta ezt a kérdést.
Vígh Ilona, parancsoljon! (Járóka Lívia: Nem, elnézést kérek, én szeretném ezt befejezni, csak ez alapján szeretném, mert kíváncsi lennék arra az összegre.) Értem. (Csizmár Gábor: Pontosan ugyanannyival, 50-50 %-os a finanszírozás.)
JÁRÓKA LÍVIA, az Európai Néppárt magyar képviselője: Ez az 50-50 %-os finanszírozás azt jelenti, hogy e nélkül meg sem valósulhatna ez az év. Tehát az Európai Bizottság azt szabta feltételül, hogy minden egyes állam pontosan minimum annyi pénzzel beszálljon ebben az évben, mint amennyit ő ad. Ez 250 ezer euró az Európai Bizottság oldaláról, és a magyar kormány nagyon nyögvenyelősen jutott el arra a konszenzusra, hogy ezt megtegye. December elején még azt az információt kaptuk az Európai Bizottságtól, hogy nemcsak program nincs erre a 2006-os évre, és tényleg, ne kritikaként értékeljék a hozzászólásomat, csak tényleg azért szeretnék érdemi információt közvetíteni erről a 2007. évről, hogy tényleg tudjuk, hogy miről beszélünk.
Nagyon sajnálom, hogy ez az a fórum, ahol önöknek ezzel meg kell ismerkedni, de én azt gondoltam, hogy ez tervezési fázisban már régóta zajlik. November környékén tisztává vált számunkra, hogy ez nem így van, és amikor az egyeztetési folyamatokban szerettük volna elkérni a magyar kormánytól ennek a programnak az előkészületi anyagait, akkor egyelőre ezt teljesen homály fedte. Aztán megtudtuk a civil szervezetektől és a bizottság fideszes tagjaitól is, amikor próbáltuk a Fideszen belül kitalálni, hogy körülbelül mivel tudnánk mi hozzájárulni a kormánynak ahhoz a munkájához - mint európai parlamenti képviselők is -, hogy ez egy minél sikeresebb, minél jobban kihasznált, minél effektívebb év lehessen a magyar kormány számára, akkor kiderült számunkra, hogy tulajdonképpen érdemi egyeztetés az otthoni civilekkel sem volt. (Hornungné dr. Rauh Edit: Ez sem igaz.)
December elején, amikor a 2008. december 15-re elkészülő anyagot kértük, akkor azt a választ kaptuk, hogy társadalmi, internetes egyeztetés alatt áll ez az anyag. Mindegy, lényegtelen, csak azért említettem meg, hogy talán, ha korábban rákészültünk volna, és tényleg komoly érdemi munkát folytattunk volna, akkor ennek az évnek a tényleg nagyon szerény anyagi kereteit sokkal effektívebben tudtuk volna kihasználni. Ez a 250 ezer euró tulajdonképpen annyit jelent körülbelül, hogy egy-egy diszkriminációs esetre az Európai Bizottságtól 36 ezer euró körüli összeget jelent. Nagyon-nagyon kevés, de azért sok mindent lehet belőle csinálni. Az Európai Unió arra találta ki, hogy tulajdonképpen egy erős kommunikációs offenzíva induljon meg. Lehet, hogy ebből nagyon-nagyon keveset lehet csinálni, amit mi magyar államként megpróbálunk tenni, és ebben a 6 pontban, amit megkaptunk, ez tökéletesen kirajzolódik, tulajdonképpen azt próbáljuk megcsinálni, ami körülbelül tíz évvel ezelőtt lett volna reális. Tehát az, hogy ma még kutatásra vagy esélyegyenlőségi tervek írására, vagy az országos esélyegyenlőségi hálózat kifejlesztésére próbálunk ebből a pénzből forrásokat teremteni, sehol nem fedi le azt a reális helyzetet, amivel valójában ma Magyarországon esélyegyenlőség szinten szembenézünk.
Nekünk nem ezekről a kérdésekről kellene beszélni, nem kutatnunk kell! Pontosan tudjuk, hogy milyen helyzetben vannak például a magyarországi romák, pontosan tudjuk, hogy a magyar társadalom 78 %-a teljesen elítélően és lenézően beszél róluk. Nekünk ezt nem kutatnunk kell, nekünk ezzel valamit kezdeni kell, és tényleg, Béki Gabriella felszólalásával teljesen egyetértek.
Az, hogy mennyi pénzről van szó? Vannak olyan nyugat-európai államok - ma reggel az Európai Bizottság tagjától megkérdeztem -, amelyek egymillió euróval szállnak be ebben az évben. Ők tényleg azt gondolják, hogy a látszatpolitizáláson kívül van azért ennek egy sokkal fontosabb üzenete is. Nem véletlenül karolta fel egyébként a német elnökség ennyire erősen ezt a kérdést, és nem véletlenül vállalkozott az Európai Unió arra, hogy a következő évet is ugyanebben a szellemiségben viszi tovább, és ezt az interkulturális dialógus elnevezésű évnek fogja szentelni, ahol tulajdonképpen arra próbálnak majd ráerősíteni, hogy a különböző kultúrák közötti párbeszéd induljon meg.
Ez a mostani év nem erről szólna, hanem pontosan arról a vészkiáltásról, amelyet ezek a programok nem különösebben fednek le. Arról szólna, hogy megmutassuk, mit fogunk mi, magyar államként tenni azért, hogy ez a borzalmas helyzet, amely tényleg sújtja a hátránnyal élő embereket, valamennyire változzon. Tényleg, ezt nem kutatni kell, nem gálavacsorákra van szükség, hanem tényleg, rendes akciókra. Ez az év, ez a financiális keret, amit kaptunk, ahhoz segítene hozzá minket, hogy ennek a kommunikációs részét kidolgozzuk, de ennél sokkal-sokkal távolabb kell menni, és gondolom, a másik két napirendi pontnál ezek elő is fognak jönni, hogy mennyire jelent ez tartalmi változást az elkövetkező egy évre - az elmúlt 15 évvel kapcsolatban -, vagy mennyire nem. Ha erről is kaphatnánk tájékoztatást, nagyban segíteni a diskurzust. Mert egyelőre úgy néz ki, hogy elég későn került erre sor.
Nagyon fontos társadalmi vita maradt ki, talán sokkal többet tudtunk volna kezdeni ezzel az évvel akkor, ha ebben a kérdésben nemcsak mi, vagy önök, politikusok lettek volna képben, hanem sokkal inkább az érintettek, akikről ez az év szól. Mert akikről ez az év szól - ahogyan a nők, a fogyatékkal élők szervezeteivel beszéltünk, de én pontosan tudom, mert romaberkeken belül az összes civil szervezettel kapcsolatot tartok - azokkal semmifajta társadalmi egyeztetés, a tervezési fázisban semmifajta kapcsolattartás nem volt. Talán így sokkal inkább le lehetett volna fedni azokat a területeket. Nem beszélve arról, hogy tényleg, figyelni kellett volna arra, hogy melyek az európai trendek, most éppen miről beszél az Európai Bizottság, amikor esélyegyenlőségről beszél. Akkor valójában a direktívák felülvizsgálatáról, a gyerekjogokról beszél, az egyenlő bánásmód intézetének a működéséről és annak a kritikájáról, és a civilek bevonásáról beszél. Ezek azok a területek, amelyek tökéletesen hiányoznak ebből az anyagból.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Vígh Ilona képviselő asszony!
VÍGH ILONA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! Azt gondolom, az esélyegyenlőség éve kapcsán legalább fogalmilag kellene tisztáznunk az egyes területeket.
Gyakran beszélünk az esélyegyenlőségről, másik oldalon pedig az egyenlő bánásmódról. Azt gondolom, a legfontosabb lenne Magyarországon megteremteni az egyenlő bánásmód törvényi hátterét, hiszen képviselőtársnőm említette, hogy ez a bizonyos tíz direktíva a magyar törvényekben nem került megfogalmazásra. Azt látjuk, hogy az esélyegyenlőségnek nincs direktívája, az egyenlő bánásmódnak viszont van.
Tisztelt képviselőtársaim, a délelőtt folyamán hallgattuk Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselőtársunkat, és ő nagyon hasznos gondolatokat fogalmazott meg. Valóban beszélt a vidék sorsáról, és az ő gondolatához szeretnék én is kapcsolódni. Elmondta, hogy az esélyegyenlőség egy soha be nem teljesülő fogalom, és ezzel én is egyetértenék, viszont az egyenlő bánásmódnak van értelme.
A 2007. évi költségvetési törvényben a kormány nyilván nem figyelt oda arra, hogy 2007 az esélyegyenlőség éve lesz, mert éppen 2007-ben írta le a szocialista-liberális kormány az 1500 fő lélekszám alatti településeket, ugyanis 2007-ben sor kerül azokra az intézkedésekre, amelyek rendkívül negatívan érintik a településeket. Tudjuk, itt az iskolák összevonásáról van szó, tehát a társulási formában való működtetéséről. Azt a kommunikációt engedik meg, hogy az iskolatársulások fejlettebb oktatási ellátást biztosítanak majd. Erről szó sincs, amikor arról van szó, hogy két nehéz helyzetben lévő település társul, az nem vonja maga után, hogy magasabb színvonalú oktatásban részesülnek a vidéki gyerekek. Másrészt, polgármester vagyok egy kistelepülésen, és nálunk is felvetődött a kisebbség és többség kérdése. Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy az egyik kistelepülés kényszerből létrehozott egy nemzetiségi iskolát - erre a törvények lehetőséget adnak -, és náluk a tanulói létszám az oktatási törvény szerint megadja a 8 fős osztálylétszámot, míg a magyar iskolákban 15 fős létszámot írnak elő. Úgyhogy, azt kérdezték tőlem a szülők, hogy most ki van előnyben, vagy ki van hátrányban, a kisebbségi oktatásban, vagy a magyar oktatásban részesülő tanulók.
Valóban nemcsak az oktatásban, hanem más területen pedig létre kell hozni a körjegyzőségeket, és a szolgáltatások teljes körű hiányát tapasztalhatjuk a kistelepüléseken: a képviselőtársaim említették a közlekedést, a postai szolgáltatásokat és egyéb területeken. Most azt látom, hogyha egy kistelepülésen ez a tendencia - a teljes leépítés -, és azt látom, hogy nemcsak azok a szülők kerülnek hátrányos helyzetbe, akiknek iskolás gyermekük van, hanem azok is, akiknek már nincs kisgyermekük, hiszen a lakások ára csökken ezeken a településeken, hiszen ki költözik olyan településekre, ahol nincs iskola. Egyszerűen elképzelhetetlen a mobilitás, mert a lakásaikat nem tudják eladni. Tehát azt látom, hogy teljes falurombolás folyik. Ugyan önök megfogalmazzák, hogy sok a település ma Magyarországon, sok ez a 2163 település, és egyértelműen látszik, hogy a települések számának csökkentéséről van szó, az államreform-bizottság tagja pedig meg merte fogalmazni, hogy a kistelepülések tulajdonképpen bolsevista csökevények. Úgyhogy, azt gondolom, hogy az esélyegyenlőség évében leginkább növelik az esélyegyenlőtlenséget.
Képviselőtársaim, kedves vendégek, hallottunk az esélyegyenlőségi év programjáról, többek között a szociális ügyintézők képzéséről. Azt gondolom, nem erről van szó, mert a szociális ügyek intézői rendkívül képzettek. Inkább arról van szó, hogy azok az állampolgárok, akik bejönnek nap, mint nap a hivatalba, az a 10, 50 vagy 100 állampolgár, nekik mindenféle szociális problémájuk van, és egyszerűen - csak egy példát engedjenek meg, nem akarom sorolni, de ebből nagyon sokat lehetne mondani: egy asszonyka jött be a mai napon a hivatalba, és elmondta, hogy 24 ezer forint szociális járadékot kap, a gázszámlája pedig 18 700 forint, és természetesen emellett más közüzemi díjat is kell fizetnie - azt gondolom, hogyha ilyen helyzetet, ilyen feszültségeket teremt ma Magyarországon a kormány, akkor azt mondom, nagyon-nagyon súlyos problémák vannak ma Magyarországon.
Képviselőtársaim, még egy gondolatot én is szeretnék elmondani, ami nagyon nyomja a lelkem. A mai magyar társadalom és az Unió fenntarthatóságát is a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód garantálja, ehhez a munkaerőpiacon, a foglalkoztatás terén, a munkavállalás és a gyermekvállalás közötti egyensúly megteremtése lenne rendkívül fontos, hiszen ez kihat a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerekre is. Tehát ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés, hogy miképpen tudjuk összehangolni a munkahelyi kérdéseket a gyermekvállalással.
Másodsorban nagyon sokan beszéltek itt a lisszaboni stratégiáról, amely előírja, hogy 2010-re 70 %-os foglalkoztatás lenne kívánatos Magyarországon. Az is elhangzott, hogy nagyon rossz a helyzet Magyarországon, a nők esetében a nők alig 50 %-a dolgozik. Tehát minden második nő dolgozik, és nem azért nem dolgoznak, mert nem akarnak dolgozni, hanem azért, mert nincs megfelelő munkakínálat. Azt gondolom, ez is rendkívül nagy kérdés.
A másik: megfogalmazódik bennem, hogyan nélkülözheti a magyar gazdaság - egy versenyképességre törekvő gazdaság - a jól képzett munkaerőt. Mert azt is látjuk, hogy a nők is nagyon jól képzettek. Természetesen a férfiaknál is gond a foglalkoztatás, hiszen ott is alig 56 %, és úgy látom, hogy ezzel a kérdéssel a kormány nem foglalkozik megfelelően.
Tehát a foglalkoztatás kérdése nagyon-nagyon súlyos gond. Azt is tudjuk, hogy aki nem dolgozik, annak megromlik az egészségi állapota, tehát ez összetett probléma, és éppen ezért kellene, hogy rendkívül nagy hangsúlyt kapjon ennek a kérdése.
Képviselőtársaim, tehát azt szeretném, ha az esélyegyenlőség éve során nemcsak egy felületes kampányt végeznénk az esélyegyenlőség kapcsán, hanem azt gondolom, a lényeg a felszín alatt van, és ezeket a gazdaságban felmerülő problémákat kellene megoldanunk annak érdekében, hogy ne legyenek ilyen feszültségek, amelyeket Tabajdi képviselő úr is említett, hogy nem lehet tudni, hogy ez a feszültség mikor robban. Azt gondolom, a kormánynak erre kell rendkívüli módon odafigyelni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim, egy problémával szembesülünk. Három napirendi pontot szeretnénk megtárgyalni, és 17 óráig terveztük a bizottsági ülést. Tekintettel arra, hogy a három téma szorosan összefügg, és ahogyan a felszólalásokat hallgatom, gyakorlatilag mindhárom napirendi ponthoz hozzászóltunk, mert igazából nem lehet élesen szétválasztani ezeket az ügyeket, témákat. Egyetértés van-e abban, hogy még Soltész alelnök úr most szót kért, de arra tennék javaslatot, hogy az államtitkár asszony második prezentációját megtartva a felet nem nyitnánk vitát.
Ha úgy gondolod, Edit, előadva a második prezentációt, utána Kaltenbach Jenő ombudsmannak adnám meg a szót, és azt követően nyitnánk még egyszer egy vitát. Hozzájárulnátok-e ehhez. Természetesen reflektáljatok azokra a felvetésekre, amelyek eddig elhangzottak. Egyetértés van-e ebben, amit javasoltam? (Soltész Miklós: Még én szólnék.) Természetesen, ezt akceptáltam. Képviselőtársaim? (Jelzésre.) Úgy látom a bólintásból, hogy rendben. Még Soltész Miklós képviselő úrnak adom meg a szót ehhez a napirendi ponthoz, és utána az általam javasolt tematika alapján haladnánk tovább.
Miklós, parancsolj!
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm mindazokat - európai képviselőket -, akik meghívtak minket, illetve megtisztelnek bennünket, hogy idejöttek közénk, illetve azoknak a munkáját is szeretném megköszönni - a fiatalokét -, akik megszervezték nekünk ezt a két és fél napot.
Talán ennél mégiscsak fontosabb, hogy arról is beszéljünk, hogy az a hat pont, amelyet államtitkár asszony volt kedves elmondani nekünk, és amelyben most a kormány - a ebben következő évben -, ha jól értettem, 140 millió forintot fog költeni, legalábbis ennek a programnak a propagálására, kommunikációjára. Ha megengedik, végigmennék a pontokon, és néhányat kiemelnék.
Az európai év négy közösségi alapcélkitűzésének figyelembevétele minden tevékenységben és itt zárójelben szerepel, hogy jogok, képviselés, elismerés, tiszteletben tartás. Azt gondolom, ha egyik oldalról egy kommunikációs propagandával támogatunk egy ilyen évet, amelyet adott esetben helyesnek tartok, akkor valóban, az emberi jogokat is tiszteletben kell tartani Magyarországon, és nem azért, mert az Európai Unió ezt várja el tőlünk, hanem az emberek várják el ezt tőlünk Magyarországon. Azért, mert mondjuk, kisebbségben lévő, vagy a kormánnyal egyet nem értő emberek a jogaikat, igényeiket kifejezik az országban, attól még nekik ez ugyanolyan joguk, mint bárki másnak. Az más kérdés, hogy hogyan teszik ezt. De ezt a jogot nem lehet elvitatni, és kommunikációs eszközökkel nem lehet felülírni a 2007. évben.
A következő kérdés az, hogy egy ilyen európai év, hogyan fog hasznosulni az ország számára. Olyan lesz-e, mint 2003-ban a fogyatékos emberek európai éve? Elsuhant fölöttünk, észre sem vette az ország. Annyira nem vette észre az ország, hogy - amit Béki Gabriella képviselőtársunk mondott -, hogy semmi nem maradt meg belőle. Ami szomorúbb, hogy hiába volt ott is egy kommunikációs propaganda-időszak, még abból sem sok maradt meg az emberekben. Itt van közöttünk Hirt Ferenc képviselőtársunk, akkor nézzék meg, és nem akarok senkit bántani, de feltűnt tegnap este, hova mentünk vacsorázni? Elnézést, nem akarok annak a lelkébe gázolni, aki szervezte a tegnap estét. Tehát mi magunk, akik ezzel foglalkozunk, és szembesülünk, és azt gondolom, a képviselőtársaim nagy része - itt mindenki - szociálisan érzékenyebb, mint a parlament többi tagja, és mi magunk ezt nem vesszük észre? Akkor hogyan akarunk egy évig propagandát kifejteni, és utána mi lesz a folytatás? Tehát azt gondolom, amit Gabriella mondott, hogy igenis, kell, hogy ebből valami megvalósuljon, és igenis, tárgyiasuljon. Csak kérdés, hogy micsoda.
Itt jön a következő, a harmadik pont: leginkább a döntéshozataloknak a helyi szintre való levitele. Esélyek háza. Teljes szívből támogatom, amit Teleki László képviselőtársunk mondott, egyetértek vele. Mikor fog bemenni egy roma, egy cigány kisgyermek vagy az édesanyja egy esélyegyenlőségi házba? (Közbeszólás.) Köszönöm, és szívesen meg is látogatunk egy ilyen házat, de az, hogy a telepen élők többségén ez hogyan segít, valóban segít-e, az nagyon nagy kérdés, és egy ilyen ház megvalósítása valóban csak egy tárgyiasuló propaganda, vagy pedig tényleg kiemeli őket abból a nagyon nehéz, szinte lehetetlen, reménytelen helyzetből, amelyben vannak. Beszéljünk nyíltan: ha ez a probléma továbbgyűrűzik az országban, akkor bizony, mindannyiunk fejére dől. Fejére dől a cigányságnak is, de fejére dől a többségi magyar társadalomnak, és az egész együtt rántja le az egész nemzetet. Az egész nemzetet. Anyagilag is, és fizikailag is. Ha ezt a kérdést nem tudjuk megoldani, és csak kommunikációs eszközökkel próbálunk mögétenni valamit, abból nem lesz semmi eredmény.
A következő, az ötödik pont, amire szeretnék kitérni, és nagyon örülök, hogy erről már többen szóltak, és leginkább itt a nők helyzetéről. Aki ismer engem, tudja, hogy én a nőket tisztelem és szeretem, és nem is kérdés, hogy az a szerep, amit ők kaptak a teremtőtől, elvitathatatlan tőlük, és férfitársaink részéről maximum csak irigyelhető. Viszont ahhoz, hogy valóban esélyt és egyenlőséget teremtsünk a női és a férfi nem között, ahhoz véleményem szerint három területet kell azonosan kezelni, és erre a három területre azonos módon kell felkészíteni a lányokat, a fiatalokat. Ezek pedig: az egyik az anyaság, a másik a munka, a harmadik pedig a közéleti szerep. Ha az egyiket kiejtjük ezekből a lehetőségekből, ha egyikre nem készítjük fel a fiataljainkat, sérül a női szerep, és sérül a női esélyegyenlőség. Ha erre nem figyelünk, nem fektetünk hangsúlyt, és mindig csak az utóbbi kettőt, a nők munkára való, illetve a közéletre való lehetőségét, akkor ők maguk is, a gyermekeik is, a családok is sérülnek, és ezáltal az egész ország sérül.
Befejezésül az akadálymentesítéssel kapcsolatban, nagyon röviden. Megint csak nagyon szép, hogy erről beszélünk, de még egyszer visszautalnék a 2003. évre, amikor európai évet éltünk meg. Magyarország mellett elsuhant ez az idő, és nemcsak, hogy elsuhant, hanem a következő években sajnos, a támogatások jó része is csökkent az akadálymentesítés terén. Meg kell kérdezni Hirt Ferenc képviselőtársamat, hogy miken megy át, még olyan helyen is, ahol elvileg fizikai akadálytól mentesítve van az élet. Ahhoz képest, ahol ő él, ő dolgozik, meg ahol ő megfordul, milyen helyezetek vannak még az országban? Katasztrofális. Úgy gondolom, erről nem beszélni kell, hanem a kormányzatnak valóban komoly pénzt kell e területek mögé tenni - talán erőn felül is -, de ha valóban ezt az évet nemcsak egy kommunikációs sikersorozatnak akarja betudni a kormányzat, hanem, hogy a magyar nemzet valóban komolyan vegye ezt a felhívást, amely ebben a hat pontban megjelenik, ahhoz bizony az elkövetkezendő években, évtizedekben hatalmas összegeket kell áldozni a nemzetnek.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr.
Csizmár Gábor államtitkár úr, parancsoljon, a reagálását tegye meg!
Csizmár Gábor államtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) válaszai
CSIZMÁR GÁBOR államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt a munkamegosztást választottuk, hogy én reagálnék, az államtitkár asszony pedig mondja a másik prezentációt.
Tisztelt Bizottság! Először is, szeretnék köszönetet mondani az európai parlamenti képviselőknek, akik közül - ha nem tűnt volna fel a bizottság tagjainak - hatan vannak jelen. Nem tudom, a magyar parlament plenáris ülésén valaha is előfordult, hogy hat európai parlamenti képviselő jelen volt, de abban, hogy egy bizottság ülésén ez nem fordult elő, egészen biztos vagyok.
Azért szeretnék köszönetet mondani, mert azzal a bizonyos 771/2006. számú határozattal tavaly május 17-én elindították ezt a bizonyos esélyegyenlőség európai évét, és már elérte a célját ez a kezdeményezés. Elérte, mert pontosan arról szól ez a kezdeményezés, hogy tematizálja a közbeszédet, hogy helyzetet teremtsen, így aztán, akinek a dologról valami eszébe jut, legyen fórum, ahol elmondja. Persze, van, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe - ez az ismert Móricka-vicc -, ennek ellenére azt gondolom, hogy ez a mai vita pontosan azt igazolta, hogy az év , annak az összes eseménye egy helyzetet teremt arra, hogy el lehessen mondani azt, amit gondolunk az esélyegyenlőségről, vagy annak hiányáról. Szerintem ez a dolog lényege.
Mert természetesen - idézőjelben mondom - vannak esélyegyenlőségek, vannak hátrányos helyzetek, és ezt az aktuális ellenzéknek mindig lehet az aktuális kormány szemére vetni, és mindig lehet ebből politikát csinálni. Nem nagyon tudok olyan országot az Európai Unióban, ahol ne lennének ilyen típusú problémák, és ne tudná az ügyeletes ellenzék az ügyeletes kormánynak elmondani, hogy nem tesz meg mindent az esélyegyenlőtlenségek, a hátrányos helyzetek csökkentése érdekében. Szerintem nem járunk jó úton, ha mindenből politikát csinálunk, ami nem egy kormányzati cikluson belül alakítható ki. 17 évvel ezelőttig, amíg egy államszocializmus működött Magyarországon, ez teljesen természetes reakció volt. Csakhogy, eltelt közben 17 esztendő, és egy lényegesen árnyaltabb társadalmi munkamegosztás alakult ki. Az állam egy szereplő a sok közül a maga korlátozott eszközrendszerével, és szerintem azt a korlátozott eszközrendszert kell rajta elverni - vagy elvárni -, hogy hogyan működteti, és nem mindenre azt mondani, hogy ezt biztosan az államnak kell megoldani.
Ez igaz a munkahelyteremtésre, és igaz sok minden másra, mert miért pont csak az államnak kellene egy piacgazdaságban munkahelyet teremteni, miközben egyébként 80 %-os a magántulajdon a gazdaságban? Azért azt gondolom, hogy legalábbis, a reflexeinket féken kellene tartani, és újra kellene gondolni, hogy mikor, miért húzzuk elő azt a lapot, hogy akkor azt az államnak kellene megoldani.
Figyeltem a vitát, és szeretném eloszlatni azok aggodalmát, akik hiányoltak sok mindent, mert itt most arról volt szó, hogy az esélyegyenlőség európai évének hazai programját prezentáljuk. Legalábbis, ez volt a napirend szerinti kötelezettségünk, és nem az, hogy bemutassuk, hogy a hazai esélyegyenlőtlenségi problémákat hogyan látjuk, és miképpen kívánja a kormány a maga eszközeivel kezelni. Csak azért, hogy félreértés ne essék, ezért szeretném mondani.
Ezért aztán persze, hogy sokkal több minden történik ebben azt esztendőben, lényegesen több fog történni. Igaza van Török Zsolt képviselő úrnak, hogy egyébként meg egy halom dolgot közösen együtt megoldottunk, csak már nem beszélünk róla, mert mi olyanok vagyunk, hogy ami már megvan, az megvan, arról minek beszélni. Tehát a dolog sokkal többet jelent sokkal bonyolultabb, és nem 516 ezer euróról beszélünk, hanem több tucat milliárd forintról, amikor a problémák megoldásáról beszélünk. Amikor pedig azon programról beszélünk, amelyet a 771/2006. számú EK-határozat fogalmaz meg, akkor beszélünk az 516 ezer euróról. Ne tévesszük ezt szem elől. Nem véletlen, hogy a prezentációban is még egy sor dolgot hozzátett az államtitkár asszony, ami pénzben kétszer akkora, mint egyébként a kormánynak a programban való részvétele. Kétszeresen több, már az is, ami elhangzott, és ami még el fog hangozni, és ami még történik, az nagyságrendekkel több. Azért gondolom, hogy ebbe a zsákba nem kellene minden problémát belevarrni, és aztán annak a megoldását hiányolni, mert akkor valóban mindenkinek hiányérzete lesz. Egyébként természetesen nekem is van hiányérzetem, mindaddig, amíg ezek a problémák Magyarországon léteznek, mert az a dolgunk, hogy megoldjuk.
Ami a pénz szolidságát vagy méretét illeti, itt szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a magyar kormány annyival járul hozzá a programhoz, amennyi az elvárás, ez 50 %. Valószínűleg Járóka Lívia képviselő asszony félreértett valamit, a pénzügyi helyzettel. Itt soha nem volt bizonytalanság a tekintetben, hogy a magyar kormány biztosítja az 50 %-os társfinanszírozást. Legfeljebb abból lehetett félreértés, hogy amíg nem volt elfogadott költségvetési törvény, addig természetesen nem lehetet abszolút garanciát vállalni, mert a parlament dönt a költségvetésről. De egyébként december 15-ig - határidőre - ahogyan ez elvárás volt, benyújtottuk a magyar kormány programjavaslatát, benne a költségvetést. Teljesen az európai uniós menetrendnek megfelelően haladunk, egyetlen nap késlekedés sincs. Úgyhogy, itt valami erős félreértés van, úgy látom.
A civilekkel volt egyeztetés, tehát cáfolnom kell az állítását, mert volt egyeztetés, és szeretném elmondani, hogy a program - és itt Béki Gabriella hozzászólására is reagálnék - az uniós iránymutatásoknak, módszertani javaslatoknak megfelelően készült. Ezért azt javasolnám, hogy ne tekintsék ezt csak és kizárólag kommunikációs programnak - az is természetesen -, de annyiban az, amennyiben ezt az Unió előírta. Én nem állítanám "vagy-vagy" helyzetbe a valóságos cselekvéseket és ezt a programot, hanem "és" helyzetbe helyezném, mert igenis, beszélni is kell a problémákról, beszélni kell a meglévő helyzetekről, és beszélni kell arról, hogy milyen megoldások lehetségesek. Egyébként meg cselekedni is kell, maximálisan egyetértek ezzel. A kettő nem helyettesíthető, ha ebben egyetértünk, akkor azt hiszem, nincs nagyon vita egymással. De mindkettőre szükség van. Szükség van a figyelemfelhívásra is, és szükség van a cselekvésre is. Ha ebben van egyetértés, azt nagyon szépen megköszönöm.
A program egyébként nyilván nemcsak beszédről szól, de annyiban beszéd - persze -, hogy a jogokat meg kell ismertetni, hogy szemléletet kell formálni, mert e nélkül egyébként nem fogunk tudni társadalmi cselekvést elérni. Nem lehet a cselekvésnél csak a kormányra gondolni, hogy majd ő mindent megcselekszik - utalnék az előzőre -, egy halom változáshoz a társadalmi értékrend szemléletváltozására van szükség. Ha ebben nem teszünk meg mindent, hogy más is megcselekedje azt, ami az ő felelőssége, hogy a reflexeiben sokkal korszerűbb reflexek működjenek, és ne egy nagyon letűnt időszak reflexei működjenek, akkor azt gondolom, súlyos hibát vétünk, ha ezzel nem foglalkozunk. Ezért kérem, hogy fogadják el, tolerálják, hogy mi nem a "vagy-vagy", hanem az "és" pártján vagyunk e tekintetben. Úgy gondoljuk, hogy szükség van ezekre a programokra is, és szükség van a cselekvésekre is.
Ami a jogharmonizációt illeti, azt gondolom, itt is van némi félreértés. Magyarországnak nincs jogharmonizációs elmaradása. Ha lenne, akkor már sorozatos infringement-eljárások alatt állnánk. Nincs ilyen. Valószínűleg abból van a félreértés, hogy a jogharmonizáció nem úgy néz ki, hogy megjelenik egy irányelv, akkor annak pandanjaként rögtön meg kell feleltetni egyetlen törvényt. Nem, azt a magyar jogrendbe kell beépíteni. Az implementációra nincs uniós elvárás, hogy az milyen formában történjék. A tartalomra, a jogharmonizációra van elvárás, egyébként egyetlen infringement-eljárás van az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvény ügyében, ebben a bizonyos fordított bizonyítási eljárás ügyben, egyébként formailag még nem elindított infringement, hanem még indokolást kérő levél formájában van, de egyébiránt más jogharmonizációs probléma Magyarországon nincs. Van - és itt szeretném felhívni Vígh Ilona képviselő asszony figyelmét - törvény az egyenlő bánásmódra és az esélyegyenlőség biztosítására, négy éve, 2003 óta. Külön önálló törvény létezik, érdemes megnézni, és akkor valószínűleg nem vetődik fel ennek a hiánya.
Azokkal szeretnék egyetérteni, akik azt mondják, hogy ez a két dolog - tehát az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása - két külön dolog, és nem szabad összekeverni, erről többen szóltak, szeretnék magam is beállni ebbe a sorba.
Az egyenlő bánásmód mindösszesen arról szól, hogy a jogrendszerben van jogegyenlőség, hogy megpróbáljuk megóvni az embereket a diszkriminációtól. De megítélésem szerint ez még csak egy passzív tevékenység. Ehhez képest egy aktív lépés az egyenlő bánásmódon kívül az esélyegyenlőség biztosítása, amely már aktivitásokat, intézkedéseket, hátrányok behozását jelentő lépéseket, pozitív diszkriminációt jelent, és mind a kettő fontos, ezek nem összekeverhetők. Mindkettővel kell megtenni törvényhozási, kormányzati, civil szervezeti, közösségi, önkormányzati lépéseket, és ezeknek a szinkronját érdemes folyamatosan monitorozni. Bízom benne, hogy az - akár itt, a vitában megfogalmazódó, és mindennapi - elégedetlenségeink hozzásegítenek ahhoz, hogy ne a politikai pártállások alapján közelítsünk meg ilyen, egyébként mély társadalmi beágyazottságú problémákat, hanem kíséreljünk meg közös megoldásokat találni arra, hogy ezek a hátrányok, egyenlőtlenségek folyamatosan csökkenjenek, szűküljenek, hogy megtaláljuk azokat az indikátorokat, amelyekkel mérni lehet, hogy egy-egy intézkedésnek, intézkedéssornak mi a valóságos eredménye, tényleges hatása, és annak megfelelően próbáljuk meg a folyamatokat értékelni, nem pedig személyes benyomások, vélekedések, vagy híresztelések alapján.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.
Képviselőtársaim, az első napirendi pont tárgyalását lezárom.
Rátérünk a második napirendi pont tárgyalására, felkérem Rauh Edit szakállamtitkár asszonyt, tartsa meg a prezentációját. Parancsoljon!
Hornungné dr. Rauh Edit szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) előadása
HORNUNGNÉ DR. RAUH EDIT szakállamtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A címmel kapcsolatosan csak annyit szeretnék mondani, hogy ezt a megfogalmazást a bizottság napirendjéről vettem, csak abban fel volt még sorolva, hogy mely hátrányos helyzetű csoportokról, illetve az esélyteremtő intézkedésekről, aktivitásokról szeretnék beszélni. Tehát ezek nem tervek, hanem a 2007. éves munkatervünkben szereplő és megkezdett feladatok.
ELNÖK: Államtitkár asszony, ha úgy kívánja, felolvasom, illetve megismétlem, mert annak idején elmondtam a képviselőtársaim számára is: a fogyatékossággal élők, nők, hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek, kisebbségek esélyeinek fokozott javításáról van szó.
HORNUNGNÉ DR. RAUH EDIT szakállamtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Köszönöm szépen. Kezdjük akkor a fogyatékosságügyi politikával, és itt is arra hívnám fel a figyelmet, hogy amiről most beszélek, ezek az év kiemelkedő, legfontosabb feladatai, és nincs most lehetőség arra, hogy teljes körűen bemutassuk mindazt a munkát, amelyet ebben az évben szeretnénk elvégezni.
Az elmúlt év végén a tisztelt Ház elfogadta a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosítását, amely kifejezetten azt a mulasztásos törvénysértést kívánta feloldani, amely az akadálymentesítésre vonatkozik. Ezt a törvénymódosítást a köztársasági elnök úr nem hirdette ki, visszaadta, megkritizálta azt a részét, hogy túl hosszú az akadálymenetesítés határideje - tehát 2013 -, és a forrásokra vonatkozóan kért garanciákat. A törvényt újra átdolgoztuk, és jelenleg szintén az Országgyűléshez benyújtásra került, a bizottságok már megkezdték ennek a tárgyalását. Úgy tudom, a közeljövőben önök is tárgyalni fogják a törvényt. Nagyon remélem, hogy ugyanolyan sikerrel átmegy a parlamenten, mint ahogyan a 2006. év végén volt, és az önök számára is elfogadható lesz a törvény tartalma. A törvényben már megfogalmaztuk, hogy az akadálymentesítés alatt talán nem a középületek akadálymentesítéséről kell beszélni, hanem a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésről. Ez új fogalomként megjelent a törvényben, jelenleg is benne van. A határidő 2010 lett, és a törvény a források megteremtéséről is szól, amely itt is megjelenik az előadásban.
2007-ben folytatjuk az akadálymentesítési programunkat, mely a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést érinti. A költségvetési törvényben 800 millió forint van erre, elkezdjük a szociális és munkaügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés segítését, valamint végre megvalósul az országos televíziókban a feliratozás.
2007 és 2013 között uniós források bevonásával a következő akadálymentesítési feladatok kerülnek végrehajtásra, 50 milliárd forint nagyságrendben: az önkormányzati feladatkörbe tartozó épületek, a kormányzati felelősségi körbe tartozó épületek. Tehát 2007-2013 között gyakorlatilag ezeknek az épületeknek az akadálymentesítése megtörténik. Ezzel párhuzamosan - ahogyan a törvényben is szerepel - az új épületek vonatkozásában a meglévő jogszabályokat szükséges betartani, ami az akadálymentesítést illeti, tehát egy új épületet nem lehet úgy építeni, hogy az egyetemes tervezésnek az ne feleljen meg.
A második nagy feladat ebben az évben a munkaképesség minősítési rendszerének az átalakítása. Önök előtt is ismert, hogy ez a típusú feladat az egészségügyi miniszter felügyelete alól átkerült a szociális és munkaügyi miniszter felügyelete alá. Megkezdődött az orvosszakértői minősítés átalakítása, amely a megmaradt munkaképesség komplex felméréséről szól, annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességűek minél előbb rehabilitációs ellátásba, rehabilitációs folyamatba kerüljenek. Egyéni rehabilitációs terv mellett történik az ő rehabilitációjuk, ebben az időszakban nem rokkantsági nyugdíjat, hanem rehabilitációs járadékot kapnak, és a rehabilitáció eredményeként a valós munkaerőpiacra kerülnek, vagy amennyiben nem lehet helyreállítani a megváltozott munkaképességet, akkor lesznek gyakorlatilag rokkanttá nyilvánítva. Ehhez szükséges azonban, hogy a kliensközeli rehabilitációt szakemberek támogassák. Ehhez kell különböző munkaköröket kialakítani, 250 új státusz biztosítására kerül sor a munkaügyi szervezeteken belül. Ennek az összege 12 milliárd forint, azaz 48 millió euró.
A munkaügyi szervezetek ez irányú tevékenységét folyamatosan szükséges megerősíteni, itt is láthatják, hogy 12 milliárd forint felhasználását tervezzük. Nagyon fontos az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek akkreditálásának a biztosítása, itt minőségi standardok kialakítására kerül sor, és kiemelten fontos az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek támogatása, a job-coach rendszer és a támogatott munkahelyek létrehozása, erre a feladatra 36 milliárd forintot tervezünk az elkövetkező időben.
Folytatódnak azok a modellprojektek, amelyeket már megkezdtünk a tavalyi évben. Nagy hiánya van a látássérült személyek elemi rehabilitációjának, éppen ezért erre egy országos intézményrendszert, hálózatot szeretnénk kialakítani, 4 milliárd forint felhasználásával. Többször előfordult, hogy a vakvezető kutyák kiképzése gondot okozott. Ha figyelték a pályázatainkat, akkor nemrégiben a vakvezető kutyák képzésére... Elnézést, még nem írtuk ki, most van döntés alatt, tehát az idei költségvetési forrásokból is kiírunk pályázatot, viszont a kiképzés kiszélesítésére az elkövetkező években egymilliárd forintot tervezünk.
Nagyon fontos a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás infrastrukturális fejlesztése regionálisan Magyarországon, erre már utaltam korábban is, erre 2 milliárd forint felhasználását szeretnénk biztosítani.
2006 decemberében az ENSZ elfogadta a fogyatékos személy jogaival kapcsolatos egyezményt, az a célunk, hogy 2007 márciusában Magyarország az elsők között írja alá ezt az egyezményt, valamint próbáljuk elősegíteni ennek a kihirdetését. Nagyon fontos, hogy az egyezmény végrehajtásának ellenőrzését végző testületbe Magyarország jelöltet állíthat.
Nézzük a következő hátrányos helyzetű társadalmi csoportot, amely - úgy látom, hála Istennek - széles érdeklődésre tart számot, és tényleg valóban nagyon fontos. Arra utaltam, hogy nem a nulláról kell indulni, hiszen azért Magyarországon 1995-től vannak kormányzati intézkedések, nagyon sok civil szervezet zászlajára tűzte a romák támogatását. De mégis, ebben a prezentációban megpróbáltuk kicsit összefogni, hogy milyen keretek között dolgozunk. Az 1021-es kormányhatározat - ez korábbi kormányhatározatok módosított formája - gyakorlatilag meghatározta a 2004-2006 közötti időszak feladatait. E feladtok végrehajtása nem fejeződött be, merthogy minden szaktárca minden évben folyamatosan ellátja - akár az oktatás, akár a foglalkoztatás területén -, de most mégis ott tartunk, hogy a romaévtized program stratégiáját készítettük elő, államigazgatási egyeztetésen van, amely 2007-2013 között határozná meg a nemzeti feladatainkat.
Mi is ez a romaintegráció évtizede program? 2004-ben nyolc kelet-európai ország - Szlovákia, Csehország, Magyarország, Románia, Bulgária, Macedónia, Szerbia-Montenegró, Horvátország - és még nemzetközi szervezetek együtt határozták el, hogy erről a programról együttműködési megállapodást kellene kötni, ez meg is történt. Az együttműködés lényege az, hogy minden országnak ki kell alakítania a saját nemzeti stratégiáját, akcióterveket, különböző programokat kell kidolgozni, ehhez a forrást a csatlakozó országok maguk biztosítják, és ezeket a programokat szükséges monitorozni, vizsgálni kell ezeknek a programoknak a hatékonyságát ahhoz, hogy világosan lehessen látni, van-e elmozdulás a romaintegráció vonatkozásában, vagy nincs. Itt is nagyon fontos a program keretében a közvélemény formálása, azt gondolom, önök előtt is teljes mértékben világos az a mérhetetlen előítéletesség, és az a rengeteg diszkrimináció, amely ezekben az országokban a roma lakosságot érinti.
A nemzetközi és a saját stratégiai tervünknek is vannak kiemelt területei, ilyen az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségi állapotmutatók javítása, és az egész cselekvési tervet horizontálisan átíveli a szegénység elleni küzdelem és az antidiszkrimináció. Reményeink szerint ebből egy országgyűlési határozat lesz, amely előírja majd, hogy a mindenkori kormánynak kétévenként kell elkészítenie az intézkedési tervét, és erről be is kell számolnia az Országgyűlésnek.
Folytatódik a telepeken, telepszerű lakókörnyezetekben élők szociális integrációs programja. Szeretném megemlíteni önöknek - és erre utalt Teleki László képviselő úr is -, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban jelent meg először a költségvetésben nevesítetten ilyen támogatási összeg, amiért nagyon sokat dolgozott Teleki úr maga is. Nem mondom, hogy ez nagyon nagy összeg, és a korábbi, tehát tavalyi 800 millió forint sem olyan nagy összeg, amelyre azt mondhatnánk, hogy elegendő. De ha azt nézzük meg, hogy a kilenc településen, ahol most fejeződött be a program, közvetlenül négy és félezer ember lakhatási körülményein és életminőségén javítottunk, közvetetten 11 ezer embert érintett ez a program, akkor azt gondolom, nem lehet erre azt mondani, hogy nem történt semmi.
Miért integrációs ez a modellprogram? Azért, mert nemcsak a lakhatási körülményeket változtatja, hanem az adott településeken az önkormányzat, civil szervezet, kisebbségi önkormányzat, a környékbeli munkaügyi kirendeltségek, munkaügyi központok segítségével a foglalkoztatáson is javítani kíván. A településen élő gyermekek óvodai és iskolai sikereit támogatja, valamennyi településen létrehoztunk még egy tanodát is, ez azt jelenti, hogy biztosított a tanórán kívüli foglalkoztatás a gyermekek és a fiatalok számára, ahol képességfejlesztés történik, tehát nem pusztán az iskolai lecke elkészítése, hanem a gyerekeknek olyan típusú képességfejlesztése, amilyenre otthon nincs lehetőségük. Gondoljunk csak például a számítógéphez való hozzáférésre, de van olyan település, ahol a háztartási munkát szeretnék megtanítani a gyerekeknek, számtalan program van. Nem mi döntöttük el, hanem az adott településen együtt döntötték el a romák, az önkormányzat és a civil szervezetek. Egyébként az összes hátrányos helyzetű csoporttal kapcsolatos együttműködésünkben valljuk - és e szerint is teszünk -, hogy semmit róluk nélkülük. Tehát a civil szervezeteket, az érintettek képviseletét mindig bevonjuk a kormányzati döntések előkészítésébe.
A romák esetében - majd itt utalok is rá - hosszú évek óta működött a cigányügyi tárcaközi bizottság, most ez kicsit átalakult, és Roma Integrációs Tanács lett, ahol szintén megvan a civil oldal, megvan a kormányzati oldal, jelen van a kisebbségi ombudsman és az Országos Cigány Önkormányzat képviselői is.
Folytatódik a roma tanulók tanulmányi ösztöndíjprogramja, 390 millió forinttal, melyet természetesen kiegészít az Oktatási Minisztériumnál lévő Útravaló ösztöndíjprogram, és meg kell említeni az Arany János tehetséggondozó programot is, amelyben szintén vannak roma tanulók. Csak egy példát engedjenek meg. A '90-es évek végén 1800 roma ösztöndíjas volt, ma már 18 ezer általános iskolás és középiskolás tanuló kap ösztöndíjat. Azt gondolom, ez is egy teljesítmény, ez is eredmény, és ennek a finanszírozását a mindenkori kormány biztosította.
Az antidiszkriminációs programunk - mely még mindig a PHARE átmeneti támogatások programja - gyakorlatilag most indult el, ennek lényege az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerepének a megerősítése, a diszkrimináció elleni fellépés hatékonyságának a növelése, továbbá olyan képzési programok, amelyek a jogalkalmazók ilyen irányú támogatását jelentik.
A munkaerő-piaci helyzet erősítését célzó programokra ugyanazt tudom mondani, hogy változatlanul folytatódnak. Amiről itt kiemelten szeretnék beszélni az, hogy hosszú évek óta nem oldódott meg a roma zenészek foglalkoztatásának a kérdése, akikről szintén mondhatjuk, hogy önhibájukon kívül kerültek ki a munkaerőpiacról, hiszen elfogytak alóluk azok a vendéglátó-ipari egységek, ahol ők korábban, mint foglalkoztatottak dolgoztak. Erre 2007-ben talán lesz megoldás, egymilliárd forint van erre tervezve.
A közmunkaprogramokra 8 milliárd forint van 2007-ben. Tudjuk, ez az egyik dilemma is, hogyan mérjük, hogy a közmunkaprogramokban hány roma ember vesz részt. Itt mindig becsült arányok mutatják az eredményt, de erről nyilván még esik szó Kaltenbach úr részéről is.
Nagyon fontosnak tartjuk az Új Magyarország fejlesztési terv fő irányait. Az előkészítő munkálatok során sikerült a diszkrimináció elleni küzdelmet elhelyezni a programban: roma gyerekek esélyének növelésére lesz pályázati lehetőség, a munkaerő-piaci státusz, iskolai végzettség alapján célzott programok indulnak, speciális roma programok, a roma emberek és szervezetek szolgáltatásokhoz, pályázatokhoz való hozzáférését segítő programok. Ez különösen fontos, hiszen tudjuk, hogy a pályázati kapacitás - akár a civil szervezetek, akár a kisebbségi önkormányzatok tekintetében - nagyon alacsony, tehát itt nagyon sokat kell segíteni, és lesznek a területi alapon célzott programok is. Ilyenek a komplex térségfejlesztési programok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben.
Ha megnézik az NFÜ honlapját, akkor erről a programról, mint az egyik zászlóshajós programról, amelynek az a címe, hogy "Nem mondunk le senkiről", részletes információkat kapnak. Én most kicsit felgyorsítanám, mert az államtitkár úr jelezte, hogy idő van.
Összességében véve, amiről beszélnünk kell... (Jelzésre.) Nincs már? Elfogyott? (Derültség.) Tehát természetesen vannak nagyon jó gyakorlatok, amelyekről biztosan tudjuk, hogy folytatni lehet, de ugyanakkor vannak dilemmáink is, és például egyik dilemma a jogosultsági kritérium, hogy a hátrányos helyzetet hogyan definiáljuk. Ha pedig azt mondjuk, hogy a hátrányos helyzetre jellemző társadalmi mutatók alapján célozzuk meg az embereket, akkor nagyon fontos kérdés, hogy a rászorulók valóban ne maradjanak ki. A fejlesztések ne szegregáljanak, fontos kérdés, és eleme az Új Magyarország fejlesztési tervnek, illetve ezek megvalósításának. Nagyon fontos a koordináció és a monitoring, és itt szeretném megemlíteni, hogy kifejezetten fontos a romák részvételének a biztosítása a fejlesztésekben.
Ma nagyon sok szó esett a nők esélyeinek fokozottabb javításáról, ha a nagyon precíz akarnék lenni, akkor ugye, mindig azt a szót használjuk, hogy a nemek, a nők és a férfiak társadalmi egyenlőségének javításáról. Az intézményrendszerről csak annyit, hogy minisztérium, azon belüli szervezeti egység, itt megint jön ez a bizonyos esélyhálózat, amikor az esélyházakról beszélünk. Ezek az esélyházak működnek, ide bemennek a romák, a fogyatékossággal élők, a nők és a férfiak, és évek óta képzési, pályázati, információs, jogsegély-szolgálati programok zajlanak ezekben a házakban. Nem szeretnénk ezeket kihagyni 2007-ben sem, hiszen olyan közösségi terek, amelyek biztosítják, hogy itt az emberek leülnek és beszélgetnek egymással. Ezzel csak utalnék a különböző észrevételekre.
Nézzük, hogy milyen céljaink vannak ezen a területen. Ami nagyon fontos, hogy a Munkaügyi Minisztérium elfogadta az európai uniós bizottság 2006-2010-ig szóló, nők és férfiak közötti esélyegyenlőség elősegítését célzó ütemtervét, és ennek mind a hat prioritását. E hat prioritás mellett kezdtünk el dolgozni, munkacsoportokat hoztunk létre, az első munkacsoport foglalkozik a nők és a férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségének a megteremtésével, ez a munkacsoport foglalkozik a magán- és a családi élet fokozottabb összehangolásával, gyakorlatilag ezekben a munkacsoportokban a társadalmi nemeket képviselő civil szervezetek képviselői, a tudományok területén e területen dolgozó kutatók és nagyon kis számú köztisztviselő vesz részt. Ezzel azt szeretném jelezni, hogy igenis, a civil szervezetekkel nagyon jó az együttműködésünk, partneri kapcsolatban vagyunk. Ezt az is nagyon jól mutatja, hogy a szociális és munkaügyi miniszter első lépésen ezen a területen az volt, hogy létrehozta a nemek társadalmi egyenlősége tanácsát, amely a korábbi nőképviseleti tanácsot váltotta fel, és konszenzus van a civilek és a kormányzati oldal között, boldogan dolgoznak ezekben a munkacsoportokban.
A második munkacsoport foglalkozik az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatásával a döntéshozatalban, és itt a gazdasági és a politikai döntéshozatalról beszélünk. Ez a munkacsoport foglalkozik a nemi alapú erőszak és az emberkereskedelem felszámolásával. Itt szeretném megemlíteni, hogy ebben a munkacsoportban a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és a Magyar Tudományos Akadémiával is együttműködünk.
A harmadik csoport foglalkozik a nemekhez kötődő sztereotípiák, előítéletek felszámolásával, és tervezünk egy olyan tevékenységet is, mely kicsit kitekint az EU-n kívül is: szeretnénk kapcsolatokat építeni más országokkal is.
Mi a célja a munkacsoportoknak? A munkacsoportok tevékenységének a célja az, hogy 2007-ben végre megszülessen a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos nemzeti cselekvési program. Ezt tűztük ki célul magunknak, amelyben megjelennek azok a feladatok, amelyek a kormányzatot érintik, és itt nagyon szeretnénk a mean streaming politikát alkalmazni, különösen a gender mean streaminget. Nagyon fontos eleme lesz az, hogy a feladatokhoz forrásokat, határidőket kell rendelni, és rendszeresen be kell számolni az adott parlamenti bizottságnak erről.
A negyedik munkacsoport foglalkozik az egyenlő munkáért egyenlő bér kérdésével, ha megnézzük Magyarországot, valóban vannak olyan esetek, ahol van eltérés a férfiak és a nők fizetése között, előfordul, hogy ugyanolyan iskolai végzettség és ugyanolyan munka mellett 10-18 %-kal alacsonyabb a nők fizetése.
Csatlakoztunk a nők elleni erőszakkal kapcsolatos kampányhoz is, ezt a kampányt az Európai Tanács Madridban hirdette meg az ősszel. Erre külön munkacsoportot hoztunk létre, kifejezetten civil vezetéssel, akik éppen most veszik át ugyanazt az útitervet, amelyet Madridban célul tűzött k ki az Unió az országai számára, illetve a csatlakozni kívánóknak. Ezt fordítjuk le most magyar feladatokra.
Különböző pályázatokat fogunk kiírni. Évek óta kiírjuk a "Március a nőké" és a "Férfiszerepek" című pályázatot, és ebben az évben továbbfejlesztjük a családon belüli erőszak intézményrendszerét. Jeleztem már, működik az országos kríziskezelő és információs telefonszolgálat, és erre van 112 millió 300 ezer forintunk is.
Tisztelt Bizottság! Tekintettel az idő rövidségére, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatosan azt a tájékoztatást adnám - de lehet, hogy önök tudják -, hogy január 1-jétől a szociális és munkaügyi miniszter felügyelete alól átkerültek a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felügyelete alá, és a nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális, nyelvi és egyéb ügyei - önkormányzatiság - gyakorlatilag a Miniszterelnöki Hivatalban van ma már, ezért tekintsenek el ettől az utolsó résztől.
Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, államtitkár asszony előadását, prezentációját. Azt hiszem, sok felvetődő kérdésre is választ kaptunk ebből a prezentációból. Úgy tűnik, hogy én a kivéreztetésre játszom, de erről szó nincs, kedves kollegák. Sőt, felvetettem azt a lehetőséget is esetleg, hogy kávét kapjunk, ámde mondták, hogy szinte már minden zárva van az Európai Parlamentben, csupán mi dolgozunk. Ellenben meghosszabbították azt a nyitvatartási időtartamot, amíg itt maradhatunk, következésképpen így a buszt is későbbre rendeltünk, tehát nyugodtan dolgozhatunk tovább. Ez természetesen 6 óráig van, az 5 óra 15 perccel ellentétben, és 6 óra 15 perckor az épületet is el kell hagynunk, akkorra van iderendelve a busz. Tehát mindenki legyen olyan kedves, és úgy fogja rövidre a mondandóját, hogy az időt tudjuk tartani, és ne feledjük, még van egy napirendi pontunk!
Államtitkár úr, tessék parancsolni!
CSIZMÁR GÁBOR államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Megfelelve a címbéli igénynek, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekről is szóljunk, nem szeretnék egy mondatnál többet szólni, mert a bizottságnak lesz módja nagyon hosszan tárgyalni ezt a napirendet. A kormánynak az a szándéka, hogy valószínűleg még ebben a hónapban az Országgyűlés elé terjeszt egy 25 éves gyermekesély programot, egy országgyűlési határozati javaslattal, alapos előkészítés után, és alapos parlamenti vitára számítva. Azt gondoljuk, akkor részleteiben lehetne erről szót váltani, és természetesen most is, és akkor is állunk rendelkezésre.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Kósáné Kovács Magda, parancsoljon!
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA az Európai Szocialista Párt frakciójának alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd maradjak ennél a megszólításnál. Kedves Barátaim! Szeretnék néhány szót fűzni ahhoz a dossziéhoz, amelynek a tartalmát a jóindulatukba ajánlom, és szívből remélem, hogy fogják tudni használni. Mert természetesen tudom, hányféle kérdésnek vannak kitéve, és hányféle kihívásnak kell eleget tenniük, talán ez a néhány papírlap segíteni fog a megválaszolásban.
Sokat beszéltünk a gender mean streamingről. A boldogsághoz kell egy jó rögeszme, nekem az a rögeszmém, hogy az idős embereket sújtó diszkrimináció ellen és az idős emberek esélyegyenlőségéért dolgozom itt az Európai Parlamentben, és nagyon boldog lennék, ha az age mean streaming kifejezés ugyanolyan természetessé válna a politikai szóhasználatban, mint amilyen természetesen használjuk a gender mean streaminget. Azokat az adatokat választottam ki, amelyek azt mutatják, hogy a magyar demográfiai helyzet alakulása párhuzamos az európai trendekkel. Azokat a táblákat választottam ki, amelyek bizonyítják, hogy a korfák alakulása olyan európai átrendeződést jelent a népesség összetételében, amelynek következtében belátható időtávon belül Európa népessége a világ népességének 2 százalékát fogja kitenni, és ez a kétszázaléknyi népesség várja el a világtól ma is és majd a belátható jövőben is, hogy az értékrendjével, a történelmével, a gondolkodásmódjával befolyásolja a világ sorsát, és én remélem, hogy befolyásolja majd. De ezek a tendenciák akkor is rendkívül tanulságosak.
A demográfiai helyzet után megtalálják a dossziéban - legalább egy vagy két tábla erejéig - a különböző életkori csoportok foglalkoztatási adatait. Nagyon kérem, hogy nézzék meg, mert férfi-nő bontásban is szerepel, és rendkívül érdekes, hogyan alakul a különböző korcsoportok munkaerő-piaci aktivitása. Ne legyen illúziónk. Amikor Rómában 50 évvel ezelőtt először beleírták a római szerződésbe a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség követelményét, akkor is gazdasági kihívás előtt állt Európa, pontosabban azok az országok, amelyek akkor a gazdasági közösséget megalakították, és a nemek közötti foglalkoztatási arányok, a mindenkori gazdasági kihívásokra azóta is konkrét válaszul szolgáltak. Erről most hosszasan lehetne beszélni, de nem teszem, és tessék belegondolni, hogy a mai Európának mi a gazdasági növekedéshez a leggyorsabban kínálkozó munkaerő-tartaléka! Természetesen azoknak a nőknek a visszacsábítása a munkaerőpiacra, akiknek hosszú évtizedeken keresztül azt magyaráztuk, hogy maradjanak otthon, vagy csak részfoglalkozásban dolgozzanak, és ezen kívül a bevándorlók, és akkor ez már megint egy másik kérdéskör lenne.
A táblák között szerepel az idősek relatív szegénysége, amely az idős emberek jövedelmét veti össze a létminimummal, és mindenki vonja le belőle a következtetéseket. Nincsenek jobb és baloldali adatok, tények, ezt a múltkor egy tévévitában itt adtuk-vettük egy képviselőtársammal. Tények csak igaz tények és hamis tények lehetnek, ezek kiváló statisztikákból kivett adatok, úgyhogy szembe kell néznünk velük, és én vállalom.
Végül úgy érzem, hogy rendkívül érdekes és fontos tábla az időseket érintő diszkrimináció. Nagyon kevéssé örömteli első helyünk van, ez a 12. tábla. Az Eurobarométer közvélemény-kutatásában megkérdezték, hogy véleménye szerint az idős emberek iránt érvényesül-e diszkrimináció. A válaszolók 66 százaléka Magyarországon igennel válaszolt. Elsők vagyunk a sorban, az utolsó Írország 30 ponttal, és tegyük hozzá - mert itt mi felelős emberek ülünk együtt -, hogy Európában mindenütt, az idősek diszkriminációja lehet gazdasági, munkaerőpiacon, a pályán való felfelé, tehát vertikális mozgásban való hátrány és sok minden egyéb. Lehet más típusú is, a hétköznapi gondolkodás és a köznyelvi fogalmazás, most undokul azt mondom, hogy az újságok bevett fordulatai is tudnak egy soft-diszkriminációt tükrözni, mert ha egy hölgyet elüt egy villamos, akkor 56 éves idős asszony, ha férfit, akkor 56 éves férfi. Tehát van egy sugallat, hogy a nőnek előbb lejár a társadalmi szavatossága, mint a férfinak. De van ennek hard változata is, és ezért, ha családon belüli erőszakról van szó, akkor kérem, tessék mindig végiggondolni, hogy gyermekek, nők és idősek elleni erőszak, mert a nagypapát is megverhetik, ha ki kell utána mosni a lepedőt - sajnos. József Attilától napjainkig ez élő jelenség. Nem mondom, hogy tömeges, de előfordul.
Ezért választottam ezt a gumicsontot magamnak, rokonszenvező, együttműködő társakat keresek. A dossziéban van egy nem igazán kidolgozott vázlat, amelyből szeretném, ha egyszer egy önálló kezdeményezés lenne, ez az időskori függőségről szól. A függőségről, amely lehet anyagi - lásd időskori szegénység -, a fizikai függőségről, amely velejárója az idős kornak, de nem mindegy, mennyire teszi kiszolgáltatottá az idős embert, és az időskori mentális függőségről, amely szintén velejárhat az idős korral, de mindez szükségessé teszi a megfelelő egészségügyi kezelést, és az egészségügyi és szociális ellátórendszerek szervesen összekapcsolt működését. Ez egy külön téma volna, de egyszer talán erre is lesz idő.
A legvégén hadd mondjam azt, hogy volt nekem egy tündéri barátnőm, Janikovszky Éva, aki gyermekmeséket írt, aztán idős korában felnőtteknek írt történeteket, és amikor őrjöngve keresem a szemüvegemet, akkor mindig eszembe jut Janikovszky Éva, és eszembe jut az a mondása, hogy mindenki maga dönti el, hogy öregkorára gonosz vén boszorkány lesz, vagy ezüsthajú tündér. De hozzá kell tennem, hogy igen, ennek a döntésnek van egy személyes eleme, de ott van a környezetünk döntése is, hogy szükségszerűen vén boszorkánynak fog-e minket nézni, vagy megengedi, hogy ezüsthajú tündérek legyünk. Ha ezért tudunk együtt tenni valamit, akkor ne tessenek elfeledkezni az öregekről sem!
Nagyon szépen köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: Na, itt aztán megáll a tudomány, amikor összekötőszöveget kell mondani Magda után.
Kaltenbach Jenő! (Derültség, közbeszólások.)
A romaintegráció és az Európai Unió
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa előadása
DR. KALTENBACH JENŐ a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Bizottság! Engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívásukat, számomra rendkívül tanulságos volt ez a mai nap, és örülök, hogy részt vehetek ebben a dialógusban. Igyekszem olyan rövid lenni, amennyire csak lehet, bár lassan két és fél órája türelmesen várok arra, hogy én is elmondhassam azt, amit szeretnék. Le fogom rövidíteni a mondanivalómat, a felét sem fogom tudni elmondani annak, amit szerettem volna, mégis engedjék meg, hogy kicsit talán személyes jellegű, a tárgyhoz esetleg csak közvetve tartozó, nem érdemi megjegyzéssel kezdjem.
Tőlem gyakran megkérdezik, elsősorban újságírók, de tegnap este az asztalszomszédom is megkérdezte, hogy mit tekintek az intézmény legnagyobb eredményének. Ez ilyen tipikus blikkfangos újságírói kérdés szokott lenni, és erre nekem van egy panelszövegem, amelyet ilyenkor el szoktam sütni. Ez pedig az, hogy egy nagyon ismert osztrák jogtudós az osztrák Alkotmánybíróság egykori elnökétől szintén megkérdezték, mit tart az Alkotmánybíróság legnagyobb érdemének, mire ő azt mondta: azt, hogy van. (Derültség.) Nos, ezt parafrazálom időnként a saját intézményemre is, és a mai napon kaptam egy nem várt kellemes meglepetést, ha úgy tetszik, egyfajta megerősítést is, ezentúl ezt fogom alkalmazni válasz céljára. Ez pedig az, hogy számomra rendkívül izgalmas és meglepő, és nagyon pozitív, kellemes meglepetés volt, hogy ma itt - különösen délelőtt - csupa romákért aggódó hozzászólót hallottam, és olyan nyelvezetet tapasztaltam a mai nap folyamán, amelyet mi valamikor, 12-15 évvel ezelőtt, a '90-es évek táján, aztán friss ombudsmanként kezdtünk el használni, és akkor ez hihetetlen értetlenséget váltott ki. (Jelzésre.) Harminc percet beszélhetek, köszönöm szépen. Önök is így gondolják? (Derültség.)
Tehát hihetetlen értetlenséget váltott ki, még a közvetlen környezetemben, a rokonaim között is többen megkérdőjelezték, hogy egyáltalán..., eddig egészen más véleményük volt rólam, mint ami annak kapcsán kialakult, amikor először elkezdtem beszélni ezekről a dolgokról. Higgyék el, ez alatt a 12 év alatt számos ilyen élmény ért, és az, hogy unisono, pártállástól függetlenül, mindenki egészen más nyelvezetet használt ma itt a romákkal kapcsolatban, számomra óriási eredmény. Természetesen nem gondolom, hogy az intézmény az egyetlen faktor ebben, és az egyetlen okozója ennek, de talán szerénytelenség nélkül mégis feltételezhetem, hogy valami közünk talán nekünk is van ehhez a szemléletváltáshoz. Hogy mégis van némi hiányérzetem, az nyilván azzal magyarázható - a magyar nyelvben ugyan ez a szó, azt hiszem, nem szerepel -, a németeknek van erre egy nagyon jó szava, aki tud németül, nyilván fogja érteni, megpróbálom lefordítani magyarra, ez úgy hangzik, hogy Lippen Bekenntnis, ez magyarul körülbelül annyit jelent, hogy ajakmeggyőződés - ha értik, mire gondolok. Tehát, hogy a szavak világa és a valóság között bizony, itt mintha kicsit nagyobb lenne a diszkrepancia, mint úgy egyébként.
Hadd kezdjem azzal, hogy egyfajta látleletet, diagnózist próbáljak készíteni. Nyugodjanak meg, vizitdíj nélkül teszem. (Derültség.) Tehát, hogy felvázoljam, hogy miről van szó tulajdonképpen, legalábbis az alapján, ami hozzám eljut, ami az én tapasztalatom. Ezt azért is fontosnak tartom, mert az a meggyőződésem, hogy ez a diszkriminációs reláció, amelyről itt szó van, talán a legégetőbb, legizgalmasabb az összes között. Tudom, ez úgy hangzik, mint valamiféle szakmai sovinizmus megnyilvánulása, nem is tagadom, hogy nem vagyok elfogulatlan. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érvekkel - méghozzá nagyon is ésszerű érvekkel is - alátámasztható, ez pedig az, hogy ez a legnehezebben felszámolható. Azért a legnehezebben felszámolható, mert ezzel kapcsolatban nyilvánulnak meg a legmagasabb hőfokú érzelmek pro és kontra.
A romákat áldozatnak tekinteni a mai napig nem túl népszerű dolog. Nemcsak Magyarországon, hanem úgy általában sem. Velük kapcsolatban a legelterjedtebb és a legszélsőségesebb a negatív vélekedés. Tudom, hogy a férfiaknak a nőkről, valamint a nőknek a férfiakról vannak bizonyos sztereotípiáik, de higgyék el, ezek a sztereotípiák ártalmatlanok ahhoz képest, amilyen sztereotípiák a romákkal kapcsolatban élnek, és amilyen hőfokú érzelmeket váltanak ki a romákkal kapcsolatos vélekedések. Éppen ezért ezzel a relációval kapcsolatban a legnagyobb a társadalmi ellenállás. Nem hiszem, hogy önöknek ezt - jogalkotók lévén, és a jogalkalmazásban is jártasakként - különösen bizonyítanom kellene. Tény, hogy senki nem gondolja azt, hogy mondjuk, a női és a férfi egyenjogúságra túl sokat költ az állam, azt viszont elég sokan gondolják, hogy a romákra túl sokat költünk, azt meg talán még többen gondolják, hogy ráadásul meg sem érdemlik. Tehát azok a társadalmi előítéletek, mélyen gyökerező társadalmi meggyőződések, amelyek körülveszik ezt a kétségkívül rendkívül bonyolult kérdést, azok bizony nagyon nehézzé teszik az ezzel való törődést, és sokkal nagyobb közegellenállást kell legyőzni ebben a relációban, mint bármely más relációban. Talán egyet kivéve, egy kicsit hasonló társadalmi attitűdöket Magyarországon legalábbis a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban lehet még tapasztalni, mint amilyen a romákat körülveszi.
Melyek azok a területek, vagy ha úgy tetszik, ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy hol kell tenni valamit, melyek azok a területek, ahol a legrosszabb a helyzet, illetőleg amelyek a legjellemzőbbek, akkor a szakirodalom szinte imamalomszerűen felsorolja, hogy oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, szolgáltatás, illetőleg a hatóságoknak az adott csoporthoz való viszonya. Értve ez alatt elsősorban a jogalkalmazókat, vagy az angol szóhasználat szerint a law-enforcement szféra, és itt elsősorban persze az egyenruhás szervezetek, hiszen az ő kezükben van ebben a relációban is a legnagyobb hatalom.
Arra nyilván nincs idő, hogy az összes vonatkozáson, az összes területen végigmenjünk. Nagyon sokat beszélünk az oktatásról, és ez kétségkívül egy abszolút neuralgikus pont. Egyrészt azért, mert itt lehet - itt lehetne - a legtöbbet elérni, másrészt azért, mert az itt elkövetett mulasztások hihetetlenül nagy mértékben kihatnak a későbbi helyzetre. Itt többen elmondták előttem, nem akarom megismételni, csak emlékeztetni szeretnék rá, és szintén örömmel hallottam, hogy az a meggyőződés kezd általánossá válni, hogy bizony, Magyarországon egy gyereknek a sorsa szinte a születésekor eldől, anélkül, hogy ezen a társadalom vagy az állam valóban hatékonyan, valóban jelentősen változtatni tudna, vagy legalábbis, az erre irányuló kezdeményezések hatékonysága mind ez idáig meglehetősen kicsi volt.
A magyar oktatási rendszer egyszerűen sokáig felkészületlenül állt, és a mai napig többé-kevésbé áll a jelenséggel szemben, miközben az oktatással kapcsolatban egyfajta válság-világjelenség tapasztalható - nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt, hiszen a különböző, PISA és egyéb programok elég látványosan bizonyítják, hogy itt nem csak magyar, és pláne, nemcsak ebben a relációban megnyilvánuló jelenségről van szó, de tény, hogy itt a legsúlyosabbak a következmények. Az a faluszéli, rendkívül kiszolgáltatott, rossz körülmények között élő roma gyerek, aki iskolába kerül, már eleve hátránnyal indul, ahol ez csak fokozódik, ahelyett, hogy kompenzálódna, majd egy bizonyos idő után a sorsa megpecsételődik, és semmi esélye nincs arra, hogy valóba n versenyképes tudást szerezzen, hogy valóban eladható árut tudjon produkálni a munkaerőpiacon, hogy valóban boldogulni tudjon.
Engedjék meg, hogy most kicsit inkább egy másik relációról beszéljek, amely sokkal kevesebb figyelmet kap, de szerintem legalább ekkora jelentősége van, és ez a lakhatás ügye. Azt talán nem kell külön mondanom, az, hogy egy gyerek iskolai sikeressége milyen, igen nagymértékben függ az otthoni körülményektől. Itt nemcsak arról van szó, hogy életében nem látott még egy újságot sem, hogy az írott betűnek semmilyen megnyilvánulásával nem találkozott, hanem arról is, hogy a tanuláshoz szükséges legelemibb kondíciók hiányoznak, mert olyan lakáskörülmények között kénytelen eltölteni a gyermekkorát, amelyek teljesen alkalmatlanná teszik, pláne az összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben lévő családokhoz képest, hogy egy versenyképes helyzet álljon egyáltalán elő.
Sajnos, az a helyzet, hogy ez az a terület, amelyik - úgy tűnik - a legkevesebb figyelmet kapja, és itt a legritkábbak az ezzel kapcsolatos programok, erre esik a legkevesebb figyelem. Igaz, ez az egyike a legköltségesebb relációknak is. Mindannyian tudjuk, hogy az úgynevezett szociális lakás rendszere a rendszerváltást követően - különböző okokból, ezt is mindannyian ismerjük - összeomlott Magyarországon, és azóta sem tért magához. Gyakorlatilag ma az a helyzet, hogy ez a kérdés, a szociális, tehát az érintett családok számára elfogadható, emberi körülményeket biztosítható lakások ügye megoldatlanabb, mint bármi más. Sőt, itt nemcsak arról van szó, hogy nincs lakás, hogy a lakáskörülmények javítása tekintetében alig történik valami, hanem arról is, hogy még a meglévő is folyamatosan romlik. Számtalanszor találkozom olyan helyzetekkel, amikor az önkormányzatok a meglévő lakásaikat is hagyják tönkremenni, hogy utána lebonthassák, és az értékes területeket más célra felhasználhassák az áldozatok természetesen többnyire a benne élő, egyébként is kiszolgáltatott roma családok, akiknek az elhelyezése ezáltal teljesen megoldatlanná válik.
Az önkormányzat ráadásul háromféle minőségben is jelen van az ügyben, egyrészt mint tulajdonos, másrészt mint lakásfenntartó, vagy, ha úgy tetszik, négyféle relációban is, hiszen építési és elhelyezési hatóságként is megjelenik. Ezek ráadásul esetenként egymást kizáró kategóriák. Érdekellentét keletkezik, miközben a szereplők nem változnak. Ez elég lehetetlen helyzet. Mi nagyon-nagyon messze vagyunk attól, amiről itt valaki említést tett, ami Franciaországban történt legutóbb, hogy tudniillik, a lakáshoz való jogot alapjogként próbálja kodifikálni a francia jogrendszerben.
Talán még páran emlékeznek arra, amikor jó pár évvel ezelőtt a hajlékhoz való jogért, annak alkotmányos elismeréséért fordultunk az Alkotmánybírósághoz, és az Alkotmánybíróság hosszas tárgyalás után arra a következtetésre jutott - nem emlékszem pontosan, hogy melyik évben volt ez, de valamikor még 2000 előtt -, hogy a hajlékhoz való jog nem része a szociális biztonsághoz való jognak. Sőt, arra a kicsit talán abszurd következtetésre jutott, hogy a hajlékhoz való jog az emberi méltóság alapjogával hozható összefüggésbe, és mint ilyen, csak akkor illeti meg az illetőt, ha a hajléktalanság egyben az életben maradás ügyével is összefüggésbe hozható. Hogy nagyon egyszerűen fogalmazzak, télen van hajlékhoz való jog, nyáron nincs. (Közbeszólások.) Ez a helyzet. Tehát nemcsak arról van szó, hogy nincs szociális lakásrendszer, hogy nincs hajlékhoz való alapjog, hogy a meglévő állomány is a szemünk előtt porlad szét anélkül, hogy bármiféle pótlás történne, de még tovább megyek, és itt talán nem lehet tovább fokozni a dolgot. Bizonyára hallottak róla, hogy néhány évvel ezelőtt az önkormányzatok, hogy felvegyék a harcot az önkényes lakásfoglalók ellen, azt a megoldást találták ki, hogy a helyi rendeletükbe olyan passzust iktattak be, amelyben az önkényes lakásfoglalókat még az igénylésből is kizárták.
Magyarul ez azt jelenti, hogy az, akit önkényes lakásfoglalónak minősítettek - csak zárójelben jegyzem meg, hogy az önkényes lakásfoglalás az esetek egy jelentős részében távolról sem azt jelenti, hogy valaki rossz szándékkal, feltörve egy lakást, oda behatol, és azt sajátjaként kezdi el birtokolni, hanem egészen egyszerűen kiszolgáltatott, hiszékeny, becsapott emberek mutogatnak szerződéseket, amellyel őket becsapták. Tehát nem arról van szó, hogy itt csupa rosszakaratú, birtokháborító bitorol bizonyos lakásokat, hanem egészen egyszerűen megtévesztett, kiszolgáltatott emberek kiszolgáltatottságának egy újabb következményével állunk szemben. Ennek ellenére, az önkormányzatok - nem kevesen - arra a következtetésre jutottak, hogy aki önkényes lakásfoglaló, annak később esélye se legyen a lakásra, hiszen még az igényjogosultságát is elveszti, mint lakásigénylő. Nem hiszem, hogy ezt nagyon tovább lehetne fokozni.
Mi ez ellen természetesen felléptünk, több alkotmányos jogot sért, de a visszamenő szankcionálás alkotmányos elvét is sérti. Nem akarok belemenni a jogi részletekbe, csak a végeredményt mondom. Körülbelül egy év leforgása alatt két alkotmánybírósági ítélet született ezzel kapcsolatban - hiszen itt rendeletről, vagyis normakontrollról van szó -, az egyik helyt adott az indítványunknak, a másik elutasította. Egy év leforgása alatt. Még mielőtt azt gondolják, hogy esetleg az Alkotmánybíróságon akarom elverni a port, csak példaként hozom ezeket az eseteket, lakás relációban. A többi az tulajdonképpen következmény, és minden összefügg mindennel. A rossz lakáskörülmények rossz tanulmányi eredménnyel, a rossz tanulmányi eredmények foglalkoztatási problémákkal járnak, a foglalkoztatási problémák lakásproblémák lakásproblémákat okoznak és így tovább, a kör bezárul, és forog anélkül, hogy hatékonyan beavatkozás történne.
Mi a terápia? Mit lehet, vagy mit célszerű csinálni, mi az, ami segítene a helyzeten, vagy - ha úgy tetszik - hogyan kellene a problémához hozzányúlni? Itt megint nyilván sokrétű a dolog. Az egyik nyilvánvalóan a jogrend, erről rengeteg említés esett. Ma reggel az egyik előadásban elhangzott - és ez tulajdonképpen többé-kevésbé megfelel a valóságnak -, hogy a normák szintjén nem állunk rosszul, sem a hazai jogszabályokat illetően, akár a kisebbségi, az esélyegyenlőségi, illetőleg az egyenlő bánásmódról szóló törvényre, akár bizonyos, az oktatási törvényben megtalálható rendelkezésekre gondolok, sem abban a tekintetben, hogy Magyarország számos európai és nemzetközi dokumentum részese.
Örömmel hallottam, hogy Magyarország eljutott odáig, hogy a módosított Európai Szociális Kartát is ratifikálni fogja a közeljövőben, itt egyetlen megjegyzést azért tennék. Annak idején, amikor az európai emberi jogi konvenció hírhedt 14. szakaszát, az úgynevezett antidiszkriminációs klauzulát 12. számú kiegészítő jegyzőkönyvvel alkalmazhatóvá tették, mert gyakorlatilag addig nem igazán volt alkalmazható, akkor Magyarország az elsők között sietett - valamikor a '90-es évek végén - aláírni az erről szóló jegyzőkönyvet, de azóta sem ratifikálta, és nem tudok róla, hogy a ratifikáció előkészítés alatt lenne. Az igazsághoz hozzátartozik hogy a 46 európai tanácsi tagállam közül csak nagyon-nagyon kevesen ratifikálták, köztük egyetlen befolyásos ország sem. Ilyen hatalmas és befolyásos országok írták alá - azért, hogy egyáltalán hatályba léphessen -, mint Málta, Ciprus, és sorolhatnám még. De aláírták egy-ketten olyanok, akikre azért mi azt szoktuk mondani, hogy mi hozzájuk képest jobbak vagyunk, ennek ellenére ők úgy gondolták, hogy ennek a jegyzőkönyvnek az aláírása emberi jogi, antidiszkriminációs szempontból fontos.
Más a helyzet azonban a normákon túl, a valóság világában. Minden jogrend ugye, annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle, és itt, bizony már sokkal rosszabb, mondhatnám, időnként és helyenként tragikus a helyzet. Ebben benne van az egész igazságszolgáltatás, beleértve a csúcsszerveket - Alkotmánybíróság, Legfelsőbb Bíróság, helyi bíróságok -, csupán emlékeztetni szeretném önöket arra a híres-hírhedt esetre, amely néhány évvel ezelőtt történt, és sajnos európai visszhangot is kapott. Arról a két bizonyos roma férfiról, akikről kiderült, hogy ártatlanok, miközben nem tudom, hány évet ültek a börtönben, s a bírónő azt találta mondani az indokolásban, hogy ők nem kaphatnak annyi kártérítést, mint mások, mert primitív személyiségük következtében az ő számukra a börtön nem volt annyira káros, mint a kevésbé primitív emberek esetében. Mikor ez ellen felemeltem a szavam, akkor szembe kellett néznem a Legfelsőbb Bíróság elnökének a felháborodásával, aki nyílt levélben fordult - talán emlékeznek rá - a legfőbb országos méltóságokhoz azzal, hogy ezzel a szerény kritikával, amit az ügyben megengedtem magamnak, az alkotmányos rendet veszélyeztető módon léptem fel. Tehát nem arról volt szó, hogy azért talán a bíráknak kicsit többet kellene forgatniuk az alkotmányt, és az alkotmány szellemében kellene eljárniuk, hanem a könnyebb ellenállás vonalán haladva, inkább a kritizálót, az ügyet rosszallót kell elhallgattatni, mert ezáltal akkor eltűnik maga a probléma is.
A másik dolog, amiről, mint terápiáról beszélni kell, a participáció kérdése, a legszélesebb értelemben. Participáció és képviselet. Számos nemzetközi jogi dokumentum foglalkozik ezzel a kérdéssel, és állít fel mindenféle követelményeket, amelyeknek messzemenően nem felelünk meg. Itt nemcsak a kisebbségek parlamenti képviseletének örökzöld témájáról van szó, bár megjegyzem, lassan a térségben utolsók vagyunk. Legutóbb a szerb alkotmány tette lehetővé, hogy kisebbségi relációban eltöröljék az ötszázalékos küszöböt, és ezáltal lehetővé tegyék a vajdasági magyar pártoknak, hogy bekerüljenek az országgyűlésbe. Ha Szerbia a magyarországi gyakorlatot követné, ma a szerb parlamentben nem lenne magyar képviselő, és lassan nincs a térségben olyan ország, amelyben ez a kérdés megoldatlan lenne. Az egyetlen térségbeli ország Magyarország, és akkor még nem beszéltem olyan, szinte paradicsomi állapotokról, ami például Szlovéniában uralkodik, ahol az alkotmány garantálja a magyar kisebbség számára a mandátumot. Sőt, a magyar képviselő bizonyos kérdésekben a vétójogig elmenő jogokkal rendelkezik. Ezek olyan álomképek, amelyekről a magyarországi nemzetiségek csak álmodhatnak, és hiába dörömbölnek a parlament ajtaján immár 17 éve, és hiába állapította meg az Alkotmánybíróság már 1992-ben, hogy ebben az Országgyűlés alkotmányos mulasztásban van, legutóbb magas helyről azt próbálták bizonyítani, hogy ez az alkotmányos kötelezettség igazából nincs is, mert a bírálat kellemetlen.
De mondom, nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy tökéletesen megoldatlan a helyi politikai integráció kérdése. Sőt, továbbmegyek. A helyi választási törvény kifejezetten integrációellenes. Ha megnézik azt, hogy a helyi választóközönség - a helyi választópolgárok - körében milyenek az etnikai arányok, és utána megnézik, hogy ez vajon a helyi választási, vagy választott testületekben, a helyi önkormányzatokban, vagy akár a polgármesterek tekintetében hogy néz ki, akkor a kettő között fényévnyi különbséget fognak tapasztalni. Alig van roma polgármester, alig van roma önkormányzati képviselő Magyarországon, és ez nagyrészt - merem használni ezt a kifejezést - a szegregatív helyi önkormányzati választási törvénynek tudható be. Ma az a helyzet, hogy a relatív többség is meg tudja szerezni az összes mandátumot egy településen, kiszorítva ebből például a romákat. Egyszerűen azért, mert a kislistás rendszer ezt nemcsak, hogy lehetővé teszi, hanem kifejezetten preferálja.
(Jelzésre.) Igen, már megint túlléptem a határidőt. Akkor már nem is beszélek a szemléletváltásról, mint harmadik elemről, pedig talán ez lenne a legfontosabb, de akkor itt talán abbahagyom, és arról sem beszélek, hogy vajon, az EU és Magyarország között ebben a tekintetben milyen lehetőségek adódnának még. Majd legközelebb, egy következő alkalommal folytatom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, tanár úr a gondolatébresztést is, és a képviselőtársaimat arra szeretném kérni, hogy tegyenek fel egy kérdést a szemléletváltás lehetséges változataira vonatkoztatva, és akkor a tanár úr válaszol a felvetődő problémákra, kérdésekre.
Járóka Lívia, parancsoljon!
JÁRÓKA LÍVIA, az Európai Néppárt magyar képviselője: Köszönjük szépen a gondolatébresztést, és tényleg, talán éppen a szemléletváltás az, ahol folytatni szeretném. Pontosan azt szeretném felvetni, és tényleg nem kritikának szántam az előző sorokat. Tisztában vagyok azzal, hogy a szakállamtitkár asszony munkája mennyire hozzájárult ahhoz, hogy december 15-én le lett adva ez az anyag. Annak a minőségbeli kérdéseiről szerettem volna beszélni.
Ugyanezt szeretném tenni azokkal az anyagokkal is, amelyeket ma itt megkaptunk, erre a mai rendezvényre háttéranyagként, és ha már a szemléletváltozásról beszéltünk, akkor csak azzal szeretném megerősíteni a mondanivalómat, hogy ezt a kritikát, amelyet megfogalmazok, romaként fogalmazom meg, a magyar állam roma állampolgáraként. Elszoktam már attól, mert először ahhoz kellett hozzászoknom, hogy az alapján ítélték meg a mondatomat és annak objektivitását, hogy roma vagyok-e, most pedig ugyanezt teszik aképpen, hogy fideszes vagyok-e. Elsőként szakpolitikus vagyok, nagyon közelről figyelem ezeket az eseményeket, és nagyon jól ismerem ezeket a kérdéseket, amelyekben most a szakállamtitkár asszony vezetésével elindult itt valami szakmai munka. Ezt minősítettem, és semmifajta politikai felhangot nem szerettem volna ezzel megütni. A továbbiakban is ezt szeretném tenni, pontosan Kaltenbach Jenő mondanivalójához kapcsolódva, hogy igen, szemléletváltásra van szükség olyan tekintetben, hogy pontosan elég abból, hogy látszatpolitizálunk romaügyben, hogy megpróbálunk eladni mindenféle, szakmailag nagyon gyengén felépített... - és nem az MSZP-ről, és nemcsak a kormányról beszélek, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az ellenzék milyen szerepet foglal el a párbeszéd kérdésében, amikor romaügyre kerül sor. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy nagyon gyenge európai és hazai roma civil szervezettel állunk szemben.
Tehát nem számon kérni akarok, csak fel szeretném vetni azokat a problémákat, amelyek tényleg megakadályoznak minket abban, hogy valami valóságosan elindulhasson. Az egyik a szemléletváltás kérdése, hogy vajon, mikor fog tényleg elindulni egy olyan érdemi együttműködés, amely tényleg a valóságról beszél, amely egyébként nagyon gyengén, de megfogalmazott programokban mutatkozik meg, amelyről utána később állítjuk, hogy ez 15 éven keresztül átívelő program. Amikor, akik ebben a teremben ülünk, mindannyian tudjuk, mert végre egy szakmai fórum, ahol erről őszintén beszélhetünk, hogy ezek a programok semmit nem valósítottak meg. 15 éve a kormányok - egyik a másiktól - átvették, átalakították, leszavazták, nem tetszett, utána lehetett ülni még éveket azon, hogy át kell alakítani, mert az előző kormány rosszul gondolta. A romák helyzete nem változott semmit. Ez az a kormány, amely 2009-re ígérte az összes szegregált cigányosztály felszámolását. Tudjuk, hogy sokkal több szegregált cigányosztályban tanul ma Magyarországon, mint négy évvel ezelőtt. Azt is tudjuk, hogy Mohácsi Viktóriának, aki ezért felelős volt, szegénynek, neki kell perelnie most az önkormányzatokat - ami nonszensz, ha arra gondolunk - mert hogyhogy mégis szegregálva vannak még mindig azok a gyerekek, akikre a kormány rengeteg, óriási pénzt költött az elmúlt nyolc évben. Ez, mondjuk az oktatásról.
Vagy, ha már beszéltünk tényleg az útravaló- és ösztöndíjrendszer-programokról is, tényleg, azt mondjuk, hogy elindult 1800 gyerekkel - annak idején elindította az Orbán-kormány -, most 18 ezer gyerekről tudunk. Minek mondjuk ezt, amikor pontosan tudjuk, hogy most, szeptemberben a magyarországi cigányság gyerekeinek micsoda óriási probléma volt, hogy az a nagyon szerény hatezer forint, ami havonként járna, nem érkezett meg. Vagy azt is tudjuk, hogy mennyire nem tudtuk ezt a programot használni, jóformán segélyezési programként működik, semmiféle mentorrendszer nem kapcsolódik hozzá. Tíz év alatt nem tudtuk elérni, hogy tényleg legyen egy komoly roma értelmiség, vagy legalább tényleg legyenek olyan roma egyetemisták, akik összekapcsolódnak, akik meg tudnak valósítani a civil szerveződésben egy paradigmaváltást, ahol egy cigány értelmiségi fiatalnak nem kell eladnia magát mindenféle politikai érdekeknek, ahol tényleg, a szakmai érdekek képviselődnek, és amely sokkal jobb szakmai anyagokat eredményez, mint ezek az anyagok, amelyekből dolgozunk.
Ugyanez a kérdés az összes többi területen. Tehát miért beszélünk mi arról, hogy milyen jó lesz itt a romáknak ezekkel a pénzekkel - ha lesznek ezek a pénzek. Bár tényleg, nem visszautalni akarok arra, amiről az előbb beszéltünk, de Csizmár úr is tudja, és én is tudom, hogy azért a pályázati antidiszkriminációs pénzek megszerzése körüli anomáliákból kifolyólag is van olyan, hogy nem megszerzett pénzekről tudunk csak beszélni, de tényleg van olyan is, hogy megszerzett pénzekről tudunk beszélni, hála Istennek. De, hogy ezek a pénzek hogyan fognak látványos elérni, amikor fejlesztésről beszéltünk egy olyan országban, ahol mi fog történni azokkal a kis falvakkal, ahonnan elviszik az oktatást, az iskolát, elvitték a postát, a közegészségügyet, ahol tényleg nincs politikai reprezentáció, és mi itt arról beszélünk, hogy ezek a pénzek - 680 millió forint telepfelszámolásra, amelyről tudjuk, hogy nevetséges - 4500 embert ér el.
Azt írja a háttéranyag: 4500 embert ért el a 680 millió forintos telepfelszámolás program. Tudjuk, hogy ez egy ember esetében 150 ezer forintot jelent, egy cigánycsalád esetében körülbelül egymillió forintot. Tudjuk, hogy olyan elszegregált cigánytelepekről van szó, ahonnan ki kell költöznie a cigánynak ahhoz, hogy tudjon kezdeni valamit az életével. Nem tud, hanem körülbelül csinosítgatni tudja a házát, munkája ugyanúgy nincs, a gyereke ugyanabba a cigányszegregált osztályba jár, esetleg van egy tévéje, vagy nem tudom, mije. Nem tudom, ez a pénz mire elég egyébként, és mi azt mondjuk, hogy folytatódik a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők lakhatási és szociális integrációs programja. Mi ezt nevezzük szociális integrációs programnak, hogy egy cigánycsalád egymillió forintot kap arra, hogy a gettóból valahogyan kivigye magát. De nem tudja - ezt természetesen tudjuk.
Az oktatásra már kitértem, és tényleg, az ösztöndíjprogram - amely egy etnikai ösztöndíjprogram volt, tehát eleve ez is teljesen hibás koncepció, ezzel sem értünk egyet - folytatása is abszolút átgondolást igényel.
A háttéranyagból a harmadik pont volt - illetve, nem is akarom már beidézni ezeket, de igazándiból arról szerettem volna beszélni, hogy tényleg olyan paradigmaváltásra van szükség, ahol szakmai alapon, komolyan tárgyalunk arról, hogy mi fog történni a romákkal. Tényleg abszurdumnak tartom, hogy míg az Európai Unió a direktívák felülvizsgálatával tulajdonképpen arra kényszeríti majd a tagállamokat, hogy nézzék meg azt, hogy az egyenlő bánásmód elve szerint működő direktíva engedi-e a szegregált cigányosztályokat, és mindannyian tudjuk, hogy nem engedi, és mi még mindig, évek óta egy helyben toporgunk. Amikor az Európai Unió arról beszél, hogy demográfiai változás következtében lesznek olyan országok, ahol a cigány lakosság olyan nagymértékben meg fog növekedni, hogy az aktív korú népesség nagyon-nagyon nagy százalékát fogja adni, tehát egy ország prosperitása, versenyképessége, ügyessége, a jövője azon fog múlni, hogy ezek a cigánygyerekek most hol tanulnak, amikor Európa erről beszél, akkor mi még mindig azon gondolkodunk otthon, hogyan, hány tíz éven belül fogjuk tudni majd megcsinálni ezeket a deszegregációs programokat, hogy milyenfajta ösztöndíjrendszereket, milyen hatezer forintokat adunk ezeknek a cigánycsaládoknak.
Egyszerűen, ha paradigmaváltásról, szemléletmód-változásról beszélünk, akkor azt szeretném, hogy itt legyen valamilyen változás. Mert azt gondolom, egyszerűen ezekből az ilyen típusú találkozásokból és szakmai beszélgetésekből nyíltan kitűnik, hogy tulajdonképpen egy helyben toporgunk, és évek óta csomagoljuk a semmit. Ez természetesen több kormányzati cikluson átívelő probléma, és úgy tűnik most számomra, ezekből az anyagokból is, meg amúgy is, sajnos, a napi munkámból is, hogy nagyon-nagyon kevés szakmai választ érkezik ezekre a felvetésekre. Európai parlamenti képviselőként azt próbálom megvalósítani, hogy valamennyire szakmailag töltődjön meg ez a diskurzus, és ehhez igenis, hozzátartozik a kritika, mert egyszerűen másképpen nem lehet. Ezen az úton, ahogyan mi megyünk, Magyarországon romaügyben nem lehet továbbmenni.
Tehát egészen új gondolkodás kell, és onnantól kezdve, hogy oktatási szegregáció, egészen addig, hogy célzott pénzek vagy nem célzott pénzek. Nagyon fontos változásokra van szükség, és azt gondolom, ez a bizottság szakmailag az egyik alapbizottság ahhoz, hogy ma a magyar politikában a romákról való diskurzus szakmaivá tudjon válni, és tényleg változzon érdemben valami, és ne mindig - négyévenként - azt konstatáljuk, hogy mennyire nem történt semmi, és hogy hova tűntek a PHARE-pénzek, és hova fognak tűnni a legközelebbi pénzek. A romák a legleszakadóbb társaság ma Európában. Tudjuk, hogy az európai társadalom 80 százaléka teljesen elutasítja őket - a magyarországi társadalomnak is -, azt is tudjuk, hogy az ország olyan nehéz helyzetben van, hogy a megszorító intézkedések következtében a közigazgatási, az iskolai és az egészségügyi rendszer átértékelése következtében nagyon-nagyon nagy veszélynek vannak kitéve a romák. Azt is tudjuk, hogy nem használjuk ki azt a potenciált, amely ebben a közösségben van. Tudjuk, hogy igazából nem teszünk szakmailag tényleg semmit azért, hogy legyen komoly előrelépés.
Az elmúlt 15 évben az európai meg a magyarországi romák olyan gazdasági, mentális, szociális leszakadásban vettek részt, ahonnan nincs visszaút. Ez a 15 év van. Ha ezt most megfogjuk, és nem humbugszöveg, látszatszöveg, látszatkonferencia, meg hülyéskedés, hanem tényleg, komoly összefogás lesz, akkor lehet ezen segíteni, lehet az országon segíteni, és a romákon való segítéssel lehet az ország prosperitását megalapozni, vagy pedig nem tesszük ezt, és akkor olyan problémahalmazzal fogunk szembesülni, amelyet nem fogunk tudni kezelni nagyon-nagyon hosszú távon. Egyébként nem az egyedüli országként vagyunk így az Európai Unióban. Tehát nem lehet azt mondani, hogy Magyarország mennyire nem csinál semmit, hanem ugyanezzel a problémával küzd az összes ország, és nemcsak a kelet-európaiak, hanem a nyugat-európaiak, a spanyolok, a portugálok, az olaszok ugyanúgy nem tudtak semmit kezdeni a romáikkal.
Arról nem is beszélve, hogy én azért is képviselem az országomat mindig nagyon nagy tisztelettel és alázattal és örömmel, mert azért úgy érzem, ahogyan Kaltenbach Jenő is fogalmazott, hogy azért elindult valamilyen diskurzus, vagy legalább valamifajta felismerése annak, hogy valamit kel csinálni, mert azért mégiscsak Magyarország az egyetlen, ahol már komolyan foglalkoznak a deszegregáció kérdésével, még, ha nem is tudjuk egyelőre sikerre vinni a dolgot. Tényleg, a közép-kelet-európai régióból Magyarország az, ahol van már őszinte beismerése annak, hogy a cigányhelyzet hogyan alakul, mennyire rosszul, míg Szlovákia vagy Csehország erre abszolút nem képes.
Tehát azt gondolom, vannak pozitív jelek arra, hogy a potencia benne van a mi országunkban arra, hogy ezt komolyan kezeljük, de valahogy mégis, a nagypolitika szintjén, vagy ezeken a szakmai fórumokon is azt tapasztalom, hogy egyszerűen csak csússzunk át rajta valahogy. Tényleg a legkönnyebben megvezethető csoportról van még egyelőre szó, pontosan a civil szervezetek hiánya miatt ma Európában, és hogy a politika, a politikusok, a gazdasági szakemberek, az ország vezetői nem hajlandók felismerni azt a felelősségüket, hogy egyszerűen ahelyett, hogy a mismásolással töltenénk az időnket, mindenki a szakmai kvalitásával járuljon hozzá ahhoz, hogy itt tényleg történjen végre valami. Lehet, hogy nincsenek olyan nagy pénzek, lehet, hogy a pénzek fele eltűnik, de legalább az a pénz, amit erre szánnak, legalább komoly szakmai eredményeket hozó folyamatokra lehessen használni. Én ilyen típusú szemléletváltásra várok, és nagyon köszönöm, hogy ezt elmondhattam, és köszönöm szépen ezt a lehetőséget a mai konferencián.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kedves Barátaim! Hat óra van, és van kilenc jelentkező. (Derültség, közbeszólások.) A javaslatom a következő. Azt tudjuk, hogy Teleki Lászlónak megy a busza. Mit szólnátok ahhoz, ha most még Kaltenbach Jenő ombudsmannak adnék szót, s természetesen azon túlmenően, hogy szívem szerint legalább kétszer jelentkeztem volna szólásra az elmúlt napirend tárgyalásának ideje alatt, és folytatnánk, mert nem lehet ezt abbahagyni egyébként. Hiszen azt érzékeltem - de azt hiszem, az itt ülők mindegyike -, hogy a három napirendi pont 90 százalékban arról szólt, amiről a felvezetőjében itt Kaltenbach Jenő beszélt, függetlenül attól, hogy melyik napirendi pontot tárgyaltuk.
Az első napirendi pont tárgyalásakor kicsit úgy éreztem magam, hogy minek is jöttünk mi ide, mert csak a szapulást, a lecseszést, az eligazítást, a kioktatást kapjuk. Majd erőt vettem magamon, telt az idő, amely sok mindent megold, és úgy gondoltam, a lehető legjobb helyen vagyunk, a lehető legjobb összetételű parlamenti bizottságról van szó, különösen úgy, hogy az elsők között jöttünk ide, és gyakorlatilag szabad kezet kaptunk abban, hogy a két panel után milyen napirendi pontokat tűzünk ki, és miről folytassunk itt eszmecserét. Az ország előtt álló legfontosabb ügyekről és problémákról váltottunk most szót. Szerintem ez a kezdete ennek a szóváltásnak.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az aktivitását, és egy reflexióra az ombudsman úrnak adok szót. Parancsoljon!
Dr. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa reflexiói
DR. KALTENBACH JENŐ a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Nem tudom, lehet-e reflektálni, mert igazából nem nagyon van mire. Két többé-kevésbé jól összeszedett szöveg hangzott el, amely nagyrészt átfedte egymást. Tehát nem nagyon tudok mire reflektálni, legfeljebb arra használom fel az alkalmat, hogy tényleg, egyetlen szegmenset kiemeljek ebből a bizonyos szemléletváltozási igényből, és ez a következő.
Amikor azt mondjuk a beszélgetőpartnereinknek, hogy ne gondolkozzanak úgy az érintett csoportról, ahogyan általában gondolkozni szokás róluk, akkor az szokott lenni a válasz, hogy igen, de nekem ilyen tapasztalataim vannak, és ez igaz. Valóban vannak ilyen tapasztalataink. A romák ugyanis az élet árnyékos oldalán ugyanis kétségtelenül túlreprezentáltak, hogy ilyen, kicsit talányosan fejezzem ki magam. De sohasem tesszük fel a kérdést, hogy miért túlreprezentáltak ők az élet árnyékos oldalán. Hosszan kellene erről beszélni, de hadd fejezzem be - hogy kicsit felvidítsam önöket - egy viccel, ha úgy tetszik, és ez talán kicsit választ is ad erre a kérdésre. Talán ismerik, hogy az elmegyógyintézet kerítése mellett mennek ketten, és azt hallják, hogy bent landolnak valami kemény felületen, és amikor benéznek a kerítésen, azt látják, hogy az ápoltak fejest ugrálnak a víz nélküli medencébe. Amikor megkérdezik tőlük, hogy ezt miért teszik, akkor az a válasz, hogy azt mondták nekünk, ha megtanulunk úszni, kapunk bele vizet.
Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Köszönöm szépen az aktivitásukat, köszönöm a kormány képviseletében megjelent Csizmár Gábor államtitkár úrnak és Rauh Edit szakállamtitkár asszonynak, Kaltenbach Jenő tanár úrnak, ombudsmannak a jelenlétet, az aktivitást, és mindenekelőtt Lévai Katalinnak a meghívást. A rendezvény legnagyobb érdemeként azt tartom, hogy olyan ügyekről, olyan témákról sikerült itt eszmecserét folytatni, amelyet éppen, csak elkezdtünk, és nagyon szépen köszönöm Lévai Katalinnak, hogy kezdeményezte ezt a parlamenti bizottsági ülést itt.
A bizottsági ülést bezárom, köszönöm szépen, viszont látásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 18 óra 10 perc)
|
|
Korózs Lajos |
Hangfelvételről leírta: Ulrich Ferencné