ISZB-6/2007.
(ISZB-24/2006-2010.)
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2007. március 14-én, szerdán, 9 órakor
a Képviselői Irodaház I/III. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
Az ülés résztvevői *
A bizottság részéről *
Megjelent *
Helyettesítési megbízást adott *
Meghívottak részéről *
Megjelent *
Elnöki megnyitó *
A napirend ismertetése és elfogadása *
A "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról (2007-2032.) szóló H/2284. számú határozati javaslat általános vitája első helyen kijelölt bizottságként *
Dr. Ferge Zsuzsa akadémikus szóbeli kiegészítője *
Varga Ágnes (Miniszterelnöki Hivatal) szóbeli kiegészítése *
Dr. Katonáné dr. Pehr Erika (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítője *
Hozzászólások *
Válaszok *
Szavazás *
A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról a 2003-2005. évek vonatkozásában szóló jelentés (J/2027. szám), és a jelentés elfogadásáról, valamint a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló 96/2000.(XII.11.) országgyűlési határozat módosításáról szóló határozati javaslat (H/2028. szám) általános vitája *
Portörő Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése *
Hozzászólások *
Válaszok *
Szavazás *
Egyebek *
A "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról (2007-2032.) szóló határozati javaslat (H/2284. szám)
(Általános vita)
(Első helyen kijelölt bizottságként)
a) A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról (2003-2005. évek vonatkozásában) szóló jelentés (J/2027. szám)
(Általános vita)
(Első helyen kijelölt bizottságként)
b) A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról (2003-2005. évek vonatkozásában) szóló jelentés elfogadásáról, valamint a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló 96/2000. (XII.11.) OGY-határozat módosításáról szóló határozati javaslat (H/2028. szám)
(Általános vita)
(Első helyen kijelölt bizottságként)
Egyebek
Elnököl: Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP), a bizottság alelnöke
Soltész Miklós (KDNP), a bizottság alelnöke
Érsek Zsolt (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Hajdu László (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP)
Török Zsolt (MSZP)
Dr. Aszódi Pál (Fidesz)
Borsos József (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
László Tamás (Fidesz)
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott
Dér Zsuzsanna (MSZP) Korózs Lajosnak (MSZP)
Filló Pál (MSZP) Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyinek (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP) Lombos Istvánnak (MSZP)
Tóbiás József (MSZP) Hajdu Lászlónak (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP) Érsek Zsoltnak (MSZP)
Winkfein Csaba (MSZP) Török Zsoltnak (MSZP)
Ágh Péter (Fidesz) dr. Aszódi Pálnak (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz) Soltész Miklósnak (KDNP)
Vígh Ilona (Fidesz) dr. Lanczendorfer Erzsébetnek (KDNP)
Zombor Gábor (Fidesz) Borsos Józsefnek (Fidesz)
Béki Gabriella (SZDSZ) megérkezéséig Szabados Ákosnak (MSZP)
Darvas Ágnes szociológus
Dr. Ferge Zsuzsa akadémikus
Dr. Katonáné dr. Pehr Erika (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Portörő Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Varga Ágnes (Miniszterelnöki Hivatal)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 9 perc)
KORÓZS LAJOS (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel köszöntök mindenkit! Az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság 2007. március 14-én, 9 órára összehívott bizottsági ülését ezennel megnyitom.
A napirend ismertetése és elfogadása
Javaslom megtárgyalni első napirendi pontként a "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról - 2007-2032. - szóló határozati javaslatot, amelyet a képviselőtársaim a H/2284. számon kaptak kézhez. Mint első helyen kijelölt bizottságnak, arról kell döntenünk, hogy általános vitára bocsátjuk-e ezt a nemzeti stratégiát, illetve az országgyűlési határozatot.
Második napirendi pontként javaslom megtárgyalni a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságáról szóló jelentést, melyet a J/2027. számon kaptak kézhez a képviselőtársaim. Az általános vitára bocsátásról kell döntenünk első helyen kijelölt bizottságként. A napirend b) pontjában pedig az országgyűlési határozati javaslatról kell döntenünk, amelyet a H/2028. számon kaptak kézhez a képviselőtársaim.
Harmadik napirendi pontnak javaslom az "Egyebek" napirendi pontot.
Van-e valakinek javaslata más napirendi pont megtárgyalására? (Senki sem jelentkezik.) Nincs.
Miután megállapítottam, hogy a bizottsági ülés határozatképes, a napirendi pontok elfogadása után a helyettesítéseket is be fogom diktálni a jegyzőkönyv számára.
Szavazunk a napirend elfogadásáról. Ki az, aki egyetért a napirendi pontok megtárgyalásával, a javasolt napirenddel? Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Ki van ellene? (Szavazás.) Senki nem jelentkezett. Ki tartózkodik? (Szavazás.) Senki nem jelentkezett. Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet.
Dér Zsuzsát helyettesíti Korózs Lajos; Filló Pált Vidorné Szabó Györgyi; Nyul Istvánt Lombos István; Tóth Istvánt Érsek Zsolt; Winkfein Csabát Török Zsolt; Ágh Pétert Aszódi Pál képviselő úr; Szabó Erikát Soltész Miklós; Vígh Ilonát Lanczendorfer Erzsébet; Zongor Gábort Borsos József képviselő úr; Hajdu László pedig Tóbiás Józsefet helyettesíti.
Rátérünk az első napirendi pont tárgyalására. Engedjék meg, hogy köszöntsem - gondolom, nem kell bemutatni a jelenlévőket - Ferge Zsuzsa professzor asszonyt, akadémikust, Darvas Ágnes szociológust, kutatót, Varga Ágnes főosztályvezető asszonyt a Miniszterelnöki Hivatalból és Katonáné Pehr Erikát, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjét.
Kérem a képviselőtársaimat, járuljanak hozzá ahhoz, hogy Ferge Zsuzsa professzor asszony - aki ennek a nemzeti stratégiának a kidolgozója - kiegészítést tegyen az előterjesztéshez. Támogatják-e a képviselőtársaim? Aki igen, kérem, jelezze! (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.
Megadom a szót Ferge Zsuzsának. Tessék parancsolni, professzor asszony!
Dr. Ferge Zsuzsa akadémikus szóbeli kiegészítője
Dr. FERGE ZSUZSA akadémikus: Köszönöm szépen. Köszönöm a bizottság meghívását. Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. Tulajdonképpen ennek az anyagnak valamilyen hátterét mondanám el kiegészítésképpen, persze nem kerülhetem el, hogy magáról az anyagról is mondjak valamit. Mindannyian tudjuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység problémája Magyarországon mindig jelen volt, de a rendszerváltás sokkjában nagyon erősen súlyosbodott.
Ennek a sokféle átrendeződésnek vannak különleges vesztesei, néhány olyan csoport, amelyeket különösen rosszul érintett az állásvesztés, a különböző szétcsúszások, és ezek között vannak a gyerekek is.
Azt gondolom, ennek a bizottságnak különösebben nem kellene magyarázni vagy nem kellene igazolni, hogy miért olyan rettenetesen fontosak a gyerekek, hogy a gyerekek egész élete, születéstől a felnövekedésig olyan pályán haladjon, amely lehetővé teszi, hát hogy a boldog gyerekkort, ezt ma nagyon nehéz mondani, de a kiegyensúlyozott gyerekkort, a kiteljesedő gyerekkort, lehetővé teszi a harmonikus fejlődést, és lehetővé teszi, hogy tizenöt, tizennyolc, húsz, huszonöt éves korukban olyan fizikai, lelki és szellemi felkészültségi állapotban hagyják el az iskolát, a tanulást, annyit szerezzenek meg, hogy legalább a munkaerőpiacon meg tudjanak kapaszkodni, legalább oda be tudjanak jutni, és legalább olyan társadalmi mintát, olyan családi mintát vigyenek magukkal, amely képessé teszi őket arra, hogy egy egészséges társadalomban ők maguk is normális, egészséges családi körülményeket teremtsenek.
Hogy miért a gyerekek? Ha így nézzük a gyerekeket, akkor ez a dolog, hogy velük foglalkozunk és az ő hátrányaikat próbáljuk csökkenteni és az ő életüket kikövezni, ez egyfelől biztosítja a társadalom fenntarthatóságát, másfelől eleget tesz annak a kötelességnek, hogy a leggyengébbeket, a legvédtelenebbeket segítsük. Erre, azt gondolom, megint csak önök különösen érzékenyítve vannak, hiszen pontosan tudják, hogy az ENSZ már nagyon régen kódexbe foglalta a gyerekek jogait, ezt Magyarország el is fogadta, de ugyanakkor soha nem tettünk eleget azért, hogy ezek a gyermeki jogok, a gyerek mindenekfelett való érdeke tényleg érvényesüljön az élet minden területén. Ha úgy tetszik, mulasztásban vagyunk, mert nem törődünk annyit ezzel a kérdéssel, amennyit akár nemzetközi kötelezettségeink ránk rónának.
Ilyen értelemben tehát a gyerekek védtelensége és a gyerekek nemzetközileg való, mindenekfelett való érdeke, nagyon egyszerűen szólva, amit lehet szenvedést meggátolni, ennek az érdeke indokolja azt, hogy külön a gyerekekkel foglalkozzunk. Errefelé visz egyébként egy nagy nemzetközi tendencia is. Körülbelül az utolsó tíz évben nagyon jól kirajzolódik az, hogy a részben ENSZ-hatásra, részben uniós hatásra gyakorlatilag minden országban előtérbe kerül a gyerekek ügye; az Amerikai Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Hongkongban is, de főleg az Európai Unió országaiban vannak olyan minták, amelyek nagyon közelről érintenek minket. (Béki Gabriella megérkezik az ülésre.)
Maga az, hogy kicsit ilyen fantázianevet kapott ez az előterjesztés, hogy "Legyen jobb a gyerekeknek!", ez is ezekre a külföldi ihletésekre támaszkodik, mert egyre gyakrabban találkozunk olyan gyerekprogramokkal, hogy "Egy gyerek se maradjon le", "Minden gyerek számít", "Biztos kezdetet a gyerekeknek", tehát ilyen, az emberek számára közérthető módon mondják el a programokat a címek. Anekdota jellegű, de engedjék meg, hogy elmondjam, ez a cím úgy született, hogy mi megpróbálunk egy modellkísérletet megvalósítani, és egy kis nógrádi faluban sétáltam, s valaki megkérdezte, hogy mit csinál itt ez a húsz ember. Elkezdtem magyarázni, hogy mi ez a gyerekprogram, miért van és hogyan van. A bácsi rám nézett, és nem értette. Mondom, azon dolgozunk, hogy legyen jobb a gyerekeknek. És akkor ez olyan nagyon világossá vált, és akkor azt mondtuk, hogy talán ha ez világos, akkor legyen ez a dolognak a címe. Tehát maga az egész program ilyen megfontolások alapján készült, hogy rengeteg kihívás van belföldön, és rengeteg kihívás van külföldön.
Ez magyarázza azt is - sokan kérdezik -, hogy miért nem az összes szegényről beszélünk, miért nem a családokról beszélünk. A magyarázat megint kettős. Az egyik az, amit már elmondtam, hogy a gyerekek különleges védtelensége az, ami fontossá teszi, hogy odafigyeljünk, és mindaz, amit már elmondtam. A másik ilyen indok az, hogy ha az egész szegénységnek próbálunk nekimenni vagy az összes egyenlőtlenségnek, ez olyan mérhetetlenül szerteágazó feladat, hogy biztos kudarcra van ítélve minden olyan program, amelyik azt mondja, hogy na, most menjünk neki a szegénységnek. Ez körülbelül olyan, mint hogy holnaptól felforgatjuk az egész világot. Ugyanakkor ha gyereket mondunk, akkor családot is mondunk; ez nagyon világosan és nagyon egyértelműen az anyag minden részében benne van. A gyerekek nem önmagukban vannak, hanem szűkebb családban és szélesebb családban vannak.
Az összes feladat közül a legeslegelső feladat az, hogy a szülők munkáját segíteni kell. A szülők munkája, a lakáshelyzet javítása, a jövedelmi helyzet javítása, minden arról szól, hogy nemcsak a gyerekekről van szó. Ugyanakkor ez a keret arra is módot ad, hogy minden olyan intézményt és minden olyan szolgáltatást, amely különösen a gyerekeknek szól, most végre kiemelten kezelhessünk.
Nem gondolnám, hogy önök nem tudják, hogy Magyarország elvileg egészen jól áll, nemzetközileg majdnem kiemelkedően jól áll a különböző családtámogató intézkedések és a gyerekjóléti intézmények tekintetében. Gyesben világelsők voltunk és tulajdonképpen maradtunk, van gyed, gyet, van bölcsőde, óvoda, családi napközi, sok minden van, van törvény a gyerekek védelméről. Olyan törvényeket fogad el a parlament, mint a távoltartási törvény gyermekbántalmazás esetén, tehát a legkisebbtől a legnagyobbig, mintha minden rendben lenne.
A valóságban azonban ezek a keretek az esetek kisebb részében töltődnek meg valóságos tartalommal. Anélkül, hogy nagyon erős szavakat kívánnék mondani, nagyon sokszor az a helyzet - és ez Eötvös József óta így van ebben az országban -, hogy egészen kiváló, európailag kiemelkedő törvényeket hozunk. Az Eötvös-féle közoktatási törvény Európában akkor a legjobb, a legkorszerűbb volt, meg is valósult körülbelül száz év alatt. Azonban amikorra megvalósult, addigra közben el is avult. Ha megnézzük a saját törvényeinket, hogy ne haza beszéljek, van egy kitűnő fogyatékostörvényünk, de soha nem volt elég pénz és akarat arra, hogy ténylegesen megtörténjenek mindazok a dolgok, amelyek benne vannak.
A távoltartási törvénnyel olyan tapasztalataink vannak, hogy megvan a törvény, csak nincs hova tenni a bántalmazót, többnyire az apát. A rendőrségnek fogalma nincs, hogy mit kell tennie adott esetben, a bíróság nem is sejti, hogy milyenfajta döntéseket kellene hozni, és a gyerekjóléti szolgálat tökéletesen tehetetlen. Tehát megvan a törvény, de igazából nem hat. Ha a gyerekekre fókuszálunk, akkor megadjuk magunknak, az országnak azt a parancsot, hogy tessék odafigyelni arra, hogy ezek a papírok változatlanul kellenek, és a tartalmuk pedig valósuljon meg.
Amit elmondtam, az alapján világos, hogy a gyermekekkel kapcsolatos stratégia bizonyos szempontból sajátos, komplexebb, mint a legtöbb olyan stratégia, amelyek eddig önök elé kerültek. Most említésre került a drogstratégia. Az is komplex, az is nehéz, de mégiscsak egy meghatározott tárca vagy két tárca kompetenciája, és egy meghatározott területet jelent. Hadd ne soroljam tovább a kompetenciák kérdését! Ennek a gyerekstratégiának - ráadásul 25-30 év a minimum, amit akar - a komplexitása sokszoros. Ezzel lassan be is fejezem a legfontosabbakat, amelyeket elmondanék.
Az egyik komplexitás maga a hosszú táv. Három célja van az egész gyerekprogramnak. Az egyik a gyermekszegénység záros határidőn belüli csökkentése. Tulajdonképpen ebben a gyerekszegénységben messze nemcsak pénz van, hanem munkaszegénység, nem megfelelő lakásviszonyok, a világ beszűkülése, tehát a gyerekeket érő kihívások, hatások iszonyatos szűkössége, benne van az egész egészségügyi ellátás, benne vannak a szolgáltatások, tehát mindaz, ami a gyerekek helyzetére hat. (Koszorús László megérkezik a bizottsági ülésre.)
Ehhez hozzátenném, hogy noha gyerekszegénységről beszélünk, valójában tudjuk, az anyag sok helyen elmondja, hogy ha külön próbáljuk a szegény gyerekeket segíteni, akkor általában nem vagyunk eléggé hatékonyak. Sokszoros tapasztalat - csak egyet mondanék -, hogy ha egy iskolába betesszük a gyerekeket, és csinálunk egy különleges, jó iskolát, két éven belül azt fogjuk tapasztalni, hogy ha vannak jobb meg rosszabb iskolák, és amelyik jobban van felszerelve, különlegesen jó eszközökkel és tanárokkal - hogy a hátrányban lévőknek előnyt adjon -, elfoglalja a közép- és felsőosztály.
Ez a folyamat, hogy a közép- és felsőosztálynak sokkal több információja, igénye, lehetősége van arra, hogy a gyerekei számára jó feltételeket teremtsen, nem most kezdődött. 1970-től végzünk vizsgálatokat. Már akkor is az volt a helyzet, hogy az iskolák között és az iskolákon belül a párhuzamos osztályokban - aszerint, hogy zenei, vagy nem zenei általános - teljesen más volt az összetétel. Tehát a társadalmi szétválás és szegregáció már akkor elkezdődött, amikor azt sem tudtuk, hogy mi a szabad iskolaválasztás. Ezek a tendenciák felerősödtek, de megfordítva az is igaz, hogy ha valami jó, akkor az elsőrendűvé válik, és valahogyan mindig azok férnek hozzá, akiknek jobb a helyzetük. Ezért azt gondoljuk, hogy együtt kell az országot emelni, természetesen a források szűkössége miatt előnyt biztosítva a különösen rossz helyzetűeknek. Ennek a technikáiról itt sok minden van. A komplexitás ilyen értelemben, hogy nagyon-nagyon sok terület összefonódik, hihetetlenül nagy. Magyarországon nagyon kevés gyakorlat van arra, hogy hogyan kell együttműködni különböző szakmáknak, tárcáknak, helyben lévő intézményeknek.
Most, hogy ilyen modellkísérletben vagyunk benne, azt tapasztaljuk, az a természetes, hogy amikor egy gyerek bekerül az óvodába, akkor az óvónő és a védőnő nem beszélik meg egymással, hogy ezzel a gyerekkel van-e probléma és milyen. Amikor a gyerek az óvodából átkerül az iskolába, az a természetes, hogy nem beszélik meg egymással, hogy majd mit kell csinálni a gyerekkel. Hadd ne folytassam tovább, hogy ki mindenki nem beszél egymással a gyerek dolgában. Ha ez így van egy faluban vagy egy kisvárosban, sokkal inkább így van ez, ahogy felfelé haladunk. Minthogy maga ez a bizottság a komplexitást tükrözi, azt gondolom, körülbelül pontosan tudják, hogy miről beszélek, amikor erről van szó.
A másik cél, amit a program meg akar valósítani, nemcsak az általános szegénység, hanem a kirekesztés csökkentése, a peremhelyzetek társadalomhoz közelebb hozása. Megint azt gondolom, nem kell hosszan elmondanom, hogy azokról a csoportokról van szó - körülbelül 500-600-800 ezres csoport az országban, gyereket és felnőttet együttesen ideértve -, amelyet immáron 15 éve sújt az, hogy a munkát elvesztették, nincs munka, ennek következtében veszélybe került a lakás, otthagyták a várost, és elmentek zsákfaluba lakni. A munka és cél nélküli életek teljesen rossz köröket hoznak létre, a családszéthullást, az alkoholizmust, a gyerek számára hiányzó mintát, azaz itt van ez a mélyszegénység, amely területi, etnikai vagy városon belüli gettósodással, kirekesztéssel párosul. Hogy mit lehet és mit kell tenni, iszonyatosan nehéz a feladat, de ha nem kezdünk hozzá, akkor folytonosan csak rosszabb lesz.
A harmadik cél, amelyet megfogalmaztunk - és ez nem 5-10 év, hanem legalább egy generáció -, azoknak a mechanizmusoknak az átalakítása, amelyek az egészségre vonatkoznak, amelyek a kirekesztettséget, a rossz helyzeteket folytonosan újratermelik. Ez az újratermelődés megint csak régebben kezdődött, mint a mostani rendszer. De egy lefojtott társadalomban minden kevésbé hatékonyan működik, mint egy szabad társadalomban, legyen az jó vagy kevésbé jó. Tehát mondjuk a nagyon jól fejlett társadalmi önzések mindig megvoltak, de vagy szabadon, vagy kevésbé szabadon tudott érvényesülni.
Mindaz, amit elmondtam, azt jelenti, hogy azok a társadalmi helyzetek, amelyekbe a gyerekek beleszületnek, ha nem történik semmi, akkor 90 százalékos esélyük van arra, hogy ők és az ő gyerekeik ugyanezekben a társadalom alatti peremhelyzetekben lesznek anélkül, hogy a társadalom számára akár hozzájárulást, akár tényleges munka-hozzájárulást, akár erkölcsi együttműködést, akár politikai együttműködést tudjanak nyújtani.
Ezeknek a fő céloknak mindegyike olyan, hogy a szakmák között, a falu szintjén, a megye szintjén, a régió, az ország szintjén mindenféle együttműködéseket igényel; borzasztóan igényli, hogy most például a nemzeti fejlesztési terv kapcsán mindenféle opok, ropok, s a többik, ezek az operatív tervek is együttműködjenek.
Amiért azt gondolom, hogy itt vagyunk, az az, hogy nem csak szakmák, hivatalok, szakemberek és civilek együttműködéséről van szó, hanem politikai együttműködésről is. Tudom, hogy nagyon nehéz az Országgyűlésben egységesen elfogadni, hogy valami az ország érdeke. Ez nem az én asztalom, és nem hiszem, hogy a jó szavakat megtalálom arra, amit el akarok mondani. De tudom, hogy mindig vannak olyan témák, olyan problémák, olyan javaslatok, amelyekre az összes képviselő azt mondja, hogy ez számunkra fontos, ezt elfogadjuk. Én azt hiszem, és tulajdonképpen, ha itt valamiféle tanúságtételről vagy kérésről van szó, akkor az az, hogy ez egy olyan nemzeti stratégia, amelynél biztos, hogy nem elég, ha a parlament kis szótöbbséggel elfogadja. Ez a stratégia csak akkor fog megvalósulni egy év alatt, két év alatt, huszonöt év alatt, ha minden egyes faluban, minden egyes városban sikerül az önkormányzatot, az iskolát, az embereket és a családokat ráébreszteni arra, hogy ez mindannyiunk dolga. Abban a kistérségben, ahol dolgozunk, azt tapasztaljuk, hogy ebben az ügyben a politika tökéletesen el tud halványulni, tehát igazában ténylegesen úgy tudunk együtt dolgozni gyerekházzal, óvodában, ifjúsági programon, hogy ez teljesen zárójelbe tevődik. S az is igaz, hogy csak így lehet valamit megvalósítani.
A mi reményünk tehát az, hogy ez a nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozat nem egyszerűen átmegy a parlamenten, hanem meggyőzi az országot arról, hogy ezt a választott képviselők perdöntőnek, mindenki számára fontosnak tartják.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, professzor asszony. Darvas Ágnest kérdezem, kíván-e szólni. (Darvas Ágnes jelzi, hogy nem.) Nem. Akkor Varga Ágnest, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjét kérem.
Varga Ágnes (Miniszterelnöki Hivatal) szóbeli kiegészítése
VARGA ÁGNES (Miniszterelnöki Hivatal): Köszöntöm a bizottság tagjait. Számomra csak az a száraz közölnivaló maradt, hogy miféle közigazgatási, szervezési indokok szólnak amellett, hogy a gyerekek esélyeivel kapcsolatban közpolitikáról előterjesztést mutasson be a parlamentnek a kormányzat.
Egyrészt szükség van a gyerekszegénység elleni társadalmi védelmi mechanizmusok módosítására, gyarapítására. Rengeteg közösségi erőfeszítés történik a gyerekek életkörülményeinek, a gyereket nevelők feltételeinek, életkörülményeinek javítása érdekében. De az elmúlt időszakban a szociális hátrányos helyzet, a szegénység komoly karakterváltozáson ment át; ezt természetesen követnie kell a jóléti ellátórendszereknek, szolgáltatásoknak, mechanizmusoknak is.
Másrészt feltehető az a kérdés is, hogy miért pont a gyerekekről beszélünk, amikor szegénységről beszélünk; végül is minden gyerek szegénysége egyúttal a családja, a szülei, a háztartása szegénysége is. Ennek hátterében a civilizált világnak a felvilágosodás kora óta vallott felfogása áll: egy gyerek sosem tehet a saját körülményeiről, szegénységéről, hátrányos helyzetéről sem. Ártatlanságánál fogva az egész civilizált társadalomnak felelősséget kell vállalnia és morálisan oda kell állnia akkor, ha egy gyereket lát nélkülözni, szenvedni. Erre persze társadalmi reakció lehetne az is, hogy egy gyerek szegénységéért, rossz körülményeiért a szülők a felelősek. Igen ám, de ekkor nem történik azzal a kisgyerekkel semmi jó. Ezért azt kell hogy állítsam, egy gyerekeknek esélyt kínáló közpolitikának azt kell állítania, hogy minden gyerek jóléte, jobb léte valamennyi felnőtt, a társadalom valamennyi tagja számára saját önös érdek is.
A társadalmi mobilitás beszűkülése, a térbeli mobilitás beszűkülése egyúttal a társadalmi közös munkákban, a munkavállalásban részt vevők számát csökkenti. Mihelyt egy kisgyerek beszállhat a társadalmi liftbe azzal, hogy több tudáshoz, kultúrához, információhoz jut hozzá közös erőfeszítéseink eredményeként, jobb óvoda, bölcsőde, iskola eredményeként, mindannyiunk haszna az, hogy több adófizető, több dolgos kéz, ma már egyre több dolgos agy munkálkodik versenyképességünk javítása, az egyensúlyjavítás érdekében.
Ami a nemzetközi jogi kötelezettségeinket illeti, valóban, az 1991. évi LXIV. törvény kihirdette az ENSZ 1989. évi, gyerekek jogairól szóló egyezményét. Az egyezmény keretében kétévenként egy bizottság, az ENSZ által felkért bizottság értékeli azt, hogy az adott csatlakozó ország miként tesz eleget az egyezményben vállalt kötelezettségeinek. Ezek az értékelések a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján megtalálhatók, a gyermekvédelem címszó alatt mindannyian megnézhetik. Számos kérdésben elégedettségének ad hangot egy ilyen értékelés - az utolsó értékelés 2006-ban készült el -, számos kérdésben pedig elmarasztalja Magyarországot. Amiben megdicséri, az általában a gyerekek mindenekelőtt való érdekének tiszteletben tartása Magyarországon. Olyan társadalomként értékelte az ENSZ által felkért független szakértőkből álló bizottság, ahol ez az érdek, ez az érték érvényesül. Azonban számos kérdésben elmarasztalta Magyarországot, és azt ajánlotta, hogy a gyerekszegénység leküzdése érdekében Magyarország fogalmazzon meg társadalmi programot. Az ENSZ-nek az erre vonatkozó programja egy gyermekek számára megfelelő világ. Ez az az általános keretprogram, amelynek tiszteletben tartását és ajánlásait kínálta fel, illetve javasolta ez a bizonyos értékelés.
Feltehető az a kérdés, hogy miért pont most tesz javaslatot a kormányzat egy olyan stratégia áttekintésére és összeállítására, amivel kapcsolatban konkrét állami költségvetési erőfeszítések várhatók el már rövid távon is - mi ez a magabiztosság? Azt kell állítanom, hogy legalábbis a program megvalósításának első néhány évében ezek a költségek nem túlságosan nagyok. Tudom, hogy számos képviselő fordult szakminiszterekhez miniszterelnök úr évértékelő beszéde alapján azzal kapcsolatban, hogy például egy Biztos Kezdet Klub elindítása, fenntartása milyen költségbe kerül. Azt kell mondanom, jóformán semmibe sem. Amint professzor asszony elmondta, a Biztos Kezdet Klub például a kisgyerekekkel foglalkozó különböző szakdolgozók kommunikációját segíti elő, a kisgyerekek számára ad lehetőséget arra, hogy egy nagyon alacsony küszöbű intézményi hozzáférés mellett játsszon saját kortársaival, a szülők egymással tapasztalatot cseréljenek, és a gyerekkel közvetlenül, helyi szinten foglalkozó szakdolgozók egymással kommunikáljanak. Ez nem kerül sok pénzbe. Az ezzel foglalkozó öt kísérlet igen szerény összegből, talán kísérletenként és évenként 1,5-2 millió forintból működik.
Tehát igen szerény költségekről van szó, valamint olyanfajta mechanizmusátalakításokkal, szabályozási feladatokkal kell az első lépésben megküzdenünk, amelyek szintén inkább kodifikációs, szabályozási jellegű, szervezési jellegű feladatot fognak jelenteni, és kevésbé költségigényesek. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen, főosztályvezető asszony. Kérdezem Pehr Erikát, hogy kíván-e röviden szólni.
Dr. Katonáné dr. Pehr Erika (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítője
DR. KATONÁNÉ DR. PEHR ERIKA (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Csak nagyon-nagyon röviden szólnék. Az önök előtt lévő országgyűlési határozat, az előterjesztés tényleg komplex módon, mai szóval mondva holisztikusan közelíti meg a fejlesztési és a horizontális célokat, a tájékoztatástól a gyerekjogok érvényesítésén keresztül egészen a roma kisebbségre és a fogyatékos gyermekekre koncentrálva. Úgy gondolom, ez mindenképpen megfelel annak az ENSZ Bizottsága által megfogalmazott ajánlásnak, hogy kell egy nemzeti stratégiának lennie.
Ami talán több és plusz, egyrészt az, hogy van egy kísérleti program, ahol nyomon követhetők mindazok a lépések kicsiben, amelyeket megcéloz a stratégia. Ellenőrizni kell, nyomon kell követni a nemzeti stratégia megvalósítását, és be kell mutatni a jó gyakorlatokat az államnak, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek, amelyeknek valóban az együttműködését forszírozza. Úgy gondolom, a törvényeken túl ez a stratégia egy új szemléletet erősít meg, hogy valóban együtt dolgozzunk, együtt tegyünk a gyermekek helyzetének javításáért, és legyen ez egy mindenekfelett álló szempont mindenhol. Ennyit szerettem volna elmondani. Köszönöm.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, főosztályvezető asszony.
A jegyzőkönyv számára szeretném tájékoztatásul közölni, hogy megérkezett Béki Gabriella képviselő asszony, így megszűnt a helyettesítése. Jelezte a képviselő asszony, hogy aktívan kíván részt venni a bizottság munkájában.
Képviselőtársaim, önöké a szó. Vidorné Szabó Györgyi jelezte, hogy szólni kíván. Tessék parancsolni!
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Mindenekelőtt hadd osszam meg egy magántermészetű gondolatomat önökkel, veletek! Amikor először olvastam ezt a stratégiát, akkor olyan érzésem volt, hogy mi néhányan már hosszú évek óta a gyermekszegénység elemeinek a vasreszelékeiben bóklászunk, és több-kevesebb sikerrel próbálunk egy-két kis szilánkot begyűjteni. Most jött el az a pillanat, amikor kaptunk ehhez egy nagyon erős mágnest, és módunk nyílik arra, hogy ezeket a reszelékeket összegyűjtsük, valami egységet hozzunk létre, valami eredményt érjünk el.
Azokat a kedves képviselőtársakat, akik itt ülnek, nem kell meggyőznünk arról, hogy mennyire fontos és nélkülözhetetlen e stratégia végrehajtása. Nekünk más jellegű feladatunk van. Nekünk a többi képviselőtársat kell meggyőzni a parlamentben, de ez még mindig kevés, hiszen nem állhatunk meg a parlament határainál, óriási nagy feladatunk, hogy ezt kifelé sugározzuk, mindenki a saját választókörzetében, a legkisebb egységekig, a legkisebb faluig, minden személyhez juttassuk el e gondolat lényegét.
Az a sajátos helyzet állt elő, általában úgy szokott lenni, hogy valamilyen anyagot megkap a bizottság, megtárgyaljuk, elmondjuk a parlamentben, és hátra lehet dőlni, jöhet a következő. Hát, itt most nem ez a helyzet. Ez az a lépés egy nagyon hosszú és nagyon nagy kitartást igénylő úton, amit éppen csak megkezdünk, és ebben a ciklusban van még rá három évünk, hogy a lehető legjobb eredményt hozzuk ki ebből. Ebben a bizottság valamennyi tagjának azonos felelőssége van, hiszen még csak most kezdődik el ennek a gyakorlati leképezése. Kötelességünk odafigyelni ennek minden részletére. Kötelességünk lobbizni ebben a Házban, hiszen nagyon jól tudják a képviselőtársaim, hogy annyi minden, fontosabbnál fontosabb dolog fordul meg előttünk, mindegyiknek megvan a maga jó kis lobbilehetősége és képessége a képviselőtársakban. Mi valahogy pontosan ezekben a humánkérdésekben nem igazán tudunk jól lobbizni ezekért a dolgokért. Azt gondolom, tűzzük azt a zászlónkra, hogy különösen most, az EU-s források remélhető megnyílásával legyünk azon, hogy minél többet tudjunk ennek a témának a megvalósítása érdekében lobbizni.
Nagyon bízom benne, nagyon remélem, hiszen bebizonyosodott az utóbbi időben, hogy ez a bizottság képes arra, hogy szakmai alapon vitázzon és mutasson fel eredményeket, hogy ez most sem lesz másképpen. Kérem a bizottság tagjait arra, hogy vegyük tudomásul, hogy ezen a nagyon hosszú úton az első lépést tettük meg, és menjünk együtt tovább rajta. Köszönöm ezt a munkát.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Aszódi Pál, tessék parancsolni!
DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Nagyon érdekes volt hallani Ferge Zsuzsa professzor asszonyt és a kormány jelenlévő tisztségviselőinek rövidre fogott nyilatkozatát. A professzor asszony említette, hogy 1970-től vizsgálatokat tartottak, és folytatják azokat a nagy cél érdekében, de még mindig ott tartunk 2007-ben, hogy a célokat úgy kell meghatároznia a professzor asszonynak, ahogy meghatározta.
Mi az, ami miatt a kormányképviselők álláspontját tekintve kicsit úgy érzem, felmondtuk a leckét? Most megint elhatározunk valamit, ha elhatározunk, de az alapokkal nem foglalkozunk - itt most nem is az a feladat. Amíg a gazdaságpolitikában nem lesz alapvető változás - hogy a foglalkoztatási ráta megnövekedjék, a nagy munkanélküliség megszűnjék, amíg a foglalkoztatás nem javul, és a vállalkozásbarát gazdaságpolitika nem lép hatályba -, addig ezekről a dolgokról csak beszélünk, ugyanis nem lesz módunk megvalósítani. A részletekbe ne menjünk bele, mert úgyis lesz parlamenti vita.
Szabadjon a professzor asszony nagyszerű előadásához, köszönettel vett nyilatkozatához hozzátennem csak azt, hogy a koromnál fogva én már nagyon régóta részese vagyok a gyermekkor mikénti alakulásának. Azt hittem, hogy nagyon boldog gyermekkorom volt a háborús időszakban, aztán kitudódott, amikor az egyetemi kollégiumba kerültem, hogy három "H"-betűs vagyok: hatványozottan hátrányos helyzetű. Na most, kérem szépen, ezeket az alapgondolatokat, a hatványozottan hátrányos helyzetű témakört hangoztatva bennem van még mindig.
Hogy fog ez alakulni, ha a rendszerváltozás óta eltelt 17 év? A korábbi több mint 20 évről nem is beszélek, amelyről a professzor asszony beszélt. Hogyan fog alakulni? Nem tudom, hány nap telt el azóta, ha napokban számítom, de években 16-17 évet jelent. Számtalanszor elmondtuk, kérdeztük, hogy hol van a hatékonyság, hol van az életrevalósága ezeknek a magasztos elveknek. Hol van az erre irányuló politika? Most megint szépen elmondtuk, na de hogyan emelkedik fel az a cigánycsalád, ahol munkanélküliség van, ha a falvakban munkanélküliség van, ahol a gyerekek vagy mennek, vagy nem mennek iskolába, szegénység van? Nem lehet azt mondani, hogy elsődleges a család szegénysége. Ha a család szegény, eleve szegény a gyerek. Nem hiszem, hogy a gazdag családot és szegény gyereket nagyon elemezni lehetne, mert ilyen nincsen. A családok helyzetén kell alapvetően változtatni, ehhez pedig az előbb röviden említett gazdaságpolitikának kell megvalósulnia, pártállástól függetlenül, egy hatékony gazdaságpolitikának kell megvalósulnia. Én valamikor régen tanultam az alap- és felépítményt - hát, hagyjuk -, enélkül nem megy. Ha nincsenek alapok, akkor a felépítmény fel sem épülhet, ha pedig felépül, akkor összezuhan - de nem akarom szaporítani a szót.
Köszönöm a professzor asszony előadását és a kormány tisztségviselőinek figyelmet felkeltő nyilatkozatát. Úgy érzem, hogy ennyi idő után már a tettek irányába kellene hatékonyabban mozdítani az egész politikát, a gazdaságpolitikát és a társadalom szociális képességeit. A szociális biztonság megteremtése nélkül nem megy. Ennek pedig nagyon összetett és nagyon hatványozott témaköre és feladatköre van. Elnézést kérek, hogy kicsit eltértem a dolgoktól, de ezek hirtelenjében eszembe jutottak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Minden mindennel összefügg. Béki Gabriella, tessék parancsolni!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! Nekem a legelső érzésem az anyag kapcsán az öröm. Rettenetesen örülök, hogy ez végre téma, beszédtéma, hogy megpróbáljuk ráirányítani a figyelmet erre a problémára.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan jön a második érzés: a türelmetlenség. Iszonyúan türelmetlen vagyok, éppen ezért ebben az anyagban is lázasan kerestem a konkrétumokat, és viszonylag kevés konkrétumot találtam benne.
Szeretnék néhány kérdést is megfogalmazni, meg persze néhány észrevételt. Mindjárt az első dilemma, amely fölmerül, az elvekkel kapcsolatban merül föl, az a típusú anomália, hogy ez az anyag egyfelől komplexen kezeli a kérdést, amire azt kell mondanom, hogy nagyon helyes. Én is abból indultam ki, hogy gyerekszegénység nincs szegénység nélkül; gyereket nem lehet önmagában véve kirángatni a szegénységből úgy, hogy közben a család ott marad, ahol volt. Következésképp én egyetértek azzal, hogy komplex szemléletben, holisztikus szemléletben nyúlnak a problémához, hogy valamikor az anyag vége felé, a javaslatok között vagy a vizsgált területek között a foglalkoztatással kezdődik a felsorolás, a lakáshelyzeten keresztül az egészségig mindenre kiterjed a figyelem.
Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy ha valaki mindennel akar foglalkozni és mindennel egyszerre akar foglalkozni, abból általában nem lesz semmi vagy nagyon kevés lesz, merthogy prioritásokat kell elhelyezni egy programban. Évente megéljük a költségvetés idején, hogy mindenre nem jut pénz, mindenre nem jut energia; ki kell választani értékelvűen néhány prioritást, amelyet igazán fontosnak tartunk. Ezeket a prioritásokat ez az anyag nem jelöli ki, s hogy előreszaladjak az országgyűlési határozati javaslathoz, azt gondolom, szükség lenne néhány módosító indítvány benyújtására.
Mindjárt az első kérdés, amely szerintem élesen fölmerül, hogy vajon mennyire célszerű hároméves ciklusokat megjelölni programalkotásra és beszámoltatásra, hogy nem túl hosszú-e ez az idő. Hiszen ennek az egész projektnek, az egész országgyűlési határozatnak, még egyszer mondom, amivel kezdtem: az az értelme, hogy ráirányítja a figyelmet ezekre a problémákra. S ha háromévenként kerül a parlament elé ez a cselekvési terv, illetve a jelentés, a beszámolás arról, hogy mi történt, akkor félő, hogy a három év közötti periódus úgy megint egész rendesen le fog ülni. Én tehát felvetném a bizottság felé, hogy nem túlterhelve az apparátust meg a lehetőségekkel nem túlzottan visszaélve, egyezzünk ki egy kétéves ciklusosságban, hogy kétévenként készül a program - mindjárt az elsőnek megvan a konkrét dátuma, ígérete, hogy mikorra is -, és azokban talán meg lehet majd fogalmazni azokat a prioritásokat, amelyeket előre kell venni.
Van néhány észrevételem magával az anyaggal kapcsolatban, az anyag kifejtő részével kapcsolatban, amit részben kérdésként is megfogalmaznék. A 19. oldalon szerepel az a gondolatmenet, hogy a családok legalább harmada-negyede nem ismeri pontosan a jogait, lehetőségeit, s a többi, s a többi. Ezek a felvetések visszatérően elhangzanak. Én viszont kétlem, hogy önmagában véve az információhiány, az ismeretek hiánya miatt ellátásokból - gondolok azokra az ellátásokra, amelyeket a költségvetés mindenkinek biztosít - kimaradna bárki. Vannak olyan ellátások, amelyek alanyi jogon járnak, ezekből nyilván nem lehet kimaradni. Vannak olyan ellátások, amelyek igényelendőek; ilyen volt a rendszeres gyermekvédelmi támogatás is, de most ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, ezt igényelni kell. Én valami miatt azt feltételezem, hogy ezekhez a lehetőségekhez a legszegényebb családok is hozzáférnek, egyszerűen azért, mert az önkormányzatok terhe a legszegényebb családokkal való foglalkozás, és lehet, hogy a család maga információhiányban szenved, de az önkormányzat nem. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez egy rossz hivatkozás. Lehet meg kell is változtatni ezeken az információhiányos problémákon, de hogy emiatt ellátásból kimaradnak, ezzel kapcsolatban vitám volt, régre visszanyúlóan.
A 29. oldalon találtam egy olyan mondatot, amely a családi pótlékkal kapcsolatban a gyermekszám szerinti differenciáltabb kialakítását írja le igényként, amivel nagyon-nagyon egyetértek. Azt gondolom, olyan célcsoportot lehet megragadni a sokgyerekesek esetében, ahol nagyon sok további vizsgálódásra nincs szükség, hogy ők rosszabb helyzetben vannak, lényegesen rosszabb helyzetben, és hogy itt a differenciát, amely jelenleg ezer forintban mérhető, ezt érdemes lenne fokozni, tehát differenciáltabbá tenni. De vajon miért írták, miért írtátok azt, hogy hosszabb távon célszerű megfontolni? Ez nekem nagyon-nagyon puha, még feladatfelvetésnek is nagyon puha megfogalmazás. Azt gondolom, ez egy olyan típusú eleme kell vagy kellene legyen ennek a programnak, amelyet nem hosszú távon, hanem rövid távon, és nem a megfontolás, hanem a konkrét javaslat erejével kellene megfogalmaznunk.
Minden észrevételemet összefoglalva, én az anyagot nem tartom elég konkrétnak, de hallatlanul örülök neki, hogy itt van. Természetesen támogatni fogják a szabad demokraták az országgyűlési határozat elfogadását, még egyszer mondom, azzal, hogy talán magában a határozatban is lehetne néhány olyan módosítást javasolni, amely konkrétabbá teszi az ígéreteinket.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony - ugye, mondtam, hogy aktívan fog részt venni Béki Gabriella a bizottság munkájában. (Derültség.)
Kíván-e még valaki véleményt mondani, esetleg kérdezni, mivel így egy kalap alatt kezeltük a két műfajt? Lévai Kati!
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Vitám van Gabikával egy picit abban, hogy hol kell konkrétan vagy konkrétabban megfogalmazni a teendőket, hiszen nyilvánvalóan éppen a probléma komplexitásából adódik, hogy a megoldás elsősorban az ügyeknek egy komplex végiggondolásában helyben van. Tehát egy adott településen is végig kell gondolni, és talán ott kell a legkonkrétabban végiggondolni, mert 3200-féle programot kell kidolgozni arra, hogy ezt a problémát helyben kezeljék. Természetesen kell hozzá az, hogy a kormányzat részéről a feltételek egyrészt javuljanak, ahol gyengébben adottak, másrészt pedig érvényt lehessen szerezni azoknak a kereteknek, amelyekről professzor asszony beszélt.
Az anyag számomra elsősorban arról szól, hogy egy olyan problémát végre kiteszünk az asztalra, amelyet szemlesütve, elsősorban csak a szociológusok a magánberkeiken belül tudtak megtárgyalni, és a társadalom nem szeretett szembesülni ezzel a problémával, mint egyébként annyi mással sem.
Csak talán még egy érzékenyebb pont a gyermek oldaláról megközelítve a gyermekszegénységről beszélni. Azt gondolom, gazdag családban is lehet gyermekszegénységről beszélni, a lelki, a mentális, a kulturális és egyéb más ügyekben a leggazdagabb családokban is lehet hátrányos helyzetű egy gyermek - én ezt tapasztaltam a környezetemben. Úgy vélem, az egyenlő esélyek egyébként nemcsak a mélyszegénységben lévő gyermekre vonatkoznak, hanem arra a gyermekre is, aki egy gazdag családban szegény valamilyen szempontból, vagy szegénynek minősülhet valamilyen szempontból.
Én az egész probléma felvállalását bátorságnak tekintem a kormány részéről. Azt gondolom, pontosan ideje a társadalom lelkiismeretét ebben az ügyben úgy mozgósítani, hogy akik tehetnek helyben a maguk szintjén ezekben az ügyekben, azok végre komplexen gondolják végig. Az a kérdés, hogyan tudjuk a figyelemfelhívást és a folyamatok ébren tartását megtenni ezekkel a 3 vagy 2 éves időkkel. Ezen lehet vitázni, de gondolom, a 3 év elsősorban arról szól, hogy ha törvényt kell alkotni, az mire végigfut, tehát van ennek egy hosszadalmasabb folyamata, nem beszélve a komplex forrás-összehangolásról. Azt gondolom, ezeknek az ügyeknek a gazdaság oldaláról és a forrás oldaláról is meg kell teremteni a feltételeit. Emiatt azt gondolom, talán a 3 év elfogadható. Ebben nyilván nincs benne az, hogy amit két nap alatt meg lehet csinálni, azt ne tegyük meg.
Én inkább azt teszem fel kérdésként, hogy hogyan fog ez az utolsó magyar faluban is olyan társadalmi üggyé válni, amely mozgósítja a helyi társadalmat, a civileket, az önkormányzatot, az iskolát és mindenkit, akinek ebben teendője van. Hogyan tudunk mi ebben példát mutatni, és hogy nem felejtjük el mi is, nyilván ez a csapat, amely erre felkent? Nyilvánvalóan nem véletlenül vagyunk ebben a bizottságban. Talán mi nem, de az egész parlament, a társadalomnak az a része, amelyik tud kezdeményezni, vajon ébren tudja-e harminc éven át tartani, és remélhetőleg harminc év után valamilyen eredményről is beszámolni? Én inkább erre tenném a hangsúlyt, hogy ezt hogyan tudjuk közösen innen megtenni.
A forrás oldaláról megközelítve: olvasva néhány prezentációt és látva, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán mi is konzultáltunk már több mindenkivel, nagyon-nagyon fontosnak tartom azt az oldalát, hogy induljunk el azon az úton, hogy az NFT II. programon belül ott, ahol kell, a zászlóshajó programok kapcsán sürgősen komplex programokkal bombázzuk azokat, akik ebben döntéshozók, mi magunkat is. Az operatív programok esetében szintén oda kell figyelni, hisz ott is vannak források. Ha lent nem fogalmazódik meg az az igény, hogy oldjuk meg a problémát, akkor nem fog forrás rendelődni hozzá az operatív programokból, hanem előállhat az, hogy nem tudtuk felhasználni mondjuk az erre szánt pénzt, mert nem volt olyan komplex program, amelyhez oda lehetett volna rendelni a forrást. Én ezekben látom a felelősséget. Erre kellene nekünk valamilyen módon garanciákat is kicsikarni, nyilvánvalóan a kormány részéről azt, amit a kormány tud megtenni, az operatív programoknál pedig a regionális tanácsokban ülő kollegáinkon keresztül.
Nagyon fontosnak tartanám azt is, hogy a jó példáknak jó reklámja is legyen. Talán ez lenne a legnagyobb mozgósító erő, hogy a pozitív példákat - ha vannak - minél inkább meg kellene jeleníteni a tévében, rádióban, újságokban, helyi újságokban, mert ennek lehet mintája. Nagyon gyakran nem tudjuk, hogy egy ilyen Biztos Kezdet Klub egyébként tényleg semmibe nem kerülne, hogy működjön. Akár mi is felvállalhatnánk, hogy mindenki az adott választókörzetében megszervez egy ilyen klubot. Ezek azok a konkrétumok, amelyek erre keretet adnak.
Nagyon fontosnak tartom és ítélem meg ezt a programot. Egyébként nyilvánvalóan nem magyarországi probléma, hiszen a világ minden országában küszködnek ezzel, hol jobban, hol kevésbé. Azt gondolom, minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy valóban folyamatos társadalmi odafigyelés legyen erre. Ez lesz a legnehezebb. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő asszony hozzászólását.
Van-e még valakinek véleménye a képviselőtársaim közül? Esetleg az ellenzéki oldalról? (Senki sem jelentkezik.) A kormánypártiak közül kíván-e valaki szólni? (Senki sem jelentkezik.) Amennyiben nincs hozzászólás, a professzor asszonynak adom meg a szót reflexióra, majd pedig a főosztályvezető asszonynak.
DR. FERGE ZSUZSA akadémikus: Köszönöm szépen. Igyekszem röviden szólni, bár nagyon fontos és tovább vitatható, vitatandó, kidolgozandó kérdésekről van szó.
Teljesen igaz az, hogy a gazdaság nélkül, munka nélkül semmi nem fog történni. Ez nagyon markánsan benne van az anyagban, tényleg úgy kezdődik, hogy a szülők munkája stb., tudjuk, rengeteg program van szanaszét erről az országban. Azt gondolom, az, hogy Magyarországon a legalacsonyabb az aktivitási arány Európa-szerte, egyszerűen lehetetlenné teszi akár az ország, akár az emberek talpraállását, tehát tényleg valamit kell tenni.
Ugyanakkor úgy merül fel a kérdés, hogy ilyen körülmények között, és amíg a gazdaság el nem indul, addig érdemes-e ezzel foglalkozni. Az én válaszom nem tud más lenni, mint egyértelmű igen. Elég öreg vagyok, körülbelül negyven éve foglalkozom ezzel a dologgal. Minden egyes alkalommal az volt a kutatás következtetése, hogy ha most nem teszünk semmit, akkor a probléma súlyosbodni fog. Na, ha van tudományos redikció, amely bevált, akkor ez az. Nem tettünk eleget, és a probléma súlyosbodott. Sokkal súlyosabb, mint húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Azt gondolom, hogy még akkor is tenni kell, és ha csak kis lépésekkel is, de ezt el kell kezdeni valahogy.
A prioritások tekintetében most a partnerekkel és a társakkal vagyunk vitában, mert persze mi is azt gondoltuk, hogy egy-, illetve kétévenként kellene jelentést tenni. Mindenféle gazdaságossági meggondolások is vannak amögött, hogy három év van, és olyasmi is, hogy bizonyos folyamatok nem is látszanak egy vagy két év alatt. Örülnék a módosító indítványnak, de lehetne árnyalni, tudniillik vannak dolgok, amelyek két év alatt világosan látszanak, például a jövedelmi helyzet egy fontos ügy. A jövedelmi helyzetről számot adni akár évente, akár kétévente fontos lenne. Hosszabb fejlődési folyamatokat tekintve biztos elég a három év. Ennek én tényleg örülnék. Ugyanakkor nagyon hangsúlyozza az anyag azokat az ügyeket, hogy ne a harmadik év közepén jusson eszébe valakinek valamit csinálni, hiszen a monitorozás nagyon intenzíven be van építve az egész anyagba.
Amit Béki Gabriella felvetett a családi pótlékkal kapcsolatban, becsületesen bevallom, hogy én ezt most nem olvastam el, és nem is egészen értem. Valószínűleg tisztázni kell ezt a szöveget, és a tettestársakat tekintve is tisztázni kell, hogy miről is van szó. A három- és többgyermekesek családi pótlékának nagyobb emelése tegnap lett volna szükséges, és erre ezer adatunk van. Eredetileg az a mondat, hogy majd meg kell vizsgálni a differenciáltakat, két dologra vonatkozott. Egyrészt arra, hogy folytatni kellene ezt a progressziót, miként a svédeknél és egyéb helyeken van. Egy idő után, ha már nagyon gazdagok leszünk, akkor pedig meg kell nézni, hogy mekkora a különbség. Hogy mondjam, nem lehet a végtelenségig emelni a két- és háromgyermekesek közötti különbséget. Tehát erre vonatkozott. De hogy pontosan miért így került ide, azt gondolom, ezt meg kell nézni.
Ami a prioritásokat illeti, itt megint egy érdekes vita van. Persze, hogy kell prioritás! De a kérdés az, hogy hogyan kell megcsinálni a prioritást: úgy, hogy a funkcionális területekből kiveszek egyet, és azt mondom, hogy erre koncentrálok, vagy úgy, hogy meghatározott csoportokra koncentrálok, mondjuk a romákra vagy a sokgyerekesekre, vagy úgy, hogy a különös területi hátrányokra koncentrálok, és területenként megyek.
Nagyon sokféle - hogy mondjam - prioritáskontrollt tartunk. Ezt már elmondták, és azt hiszem, ez így igaz, hogy ma ott tartunk, hogy ha nem komplex az anyag - tehát nem egyszerre próbálok valamit csinálni az iskolával, az óvodával, de azzal is, hogy a gyerek ne fél órát menjen tövig sáros úton a nagyon jó iskolába abból a lakásból, amelyik hideg és ablaka nincs, és esetleg éhesen érkezik meg az iskolába -, azzal senki semmit nem tud kezdeni.
Igen, mindent egyszerre kellene, kell, muszáj elkezdeni, és a tapasztalat az, hogy ezt bizonyos fokozatossággal persze lehet is, de csak úgy, ha egy-egy területen vagyok. Tehát igazán a prioritás valóban az, hogy szinte falunként megtenni, ezt nagyon komolyan mondom, kistérségeket meggyőzni, lelkes csapatoknak odamenni, jó példákat odavinni, beszélni, vitatkozni, lehetőségeket felvázolni, helyi szükségleteket keresni. Majdnem hogy a 170 kistérségben néhány év alatt így kellene ezt végigcsinálni, de ott komplexen. Nem segítünk a gyereken, ha egy elemet emelünk ki.
Egyetlen apróság, hogy a "biztos kezdetről" többet kell beszélnünk, mert ennek nagyon sok formája van. Van tényleg nagyon olcsó klubformája, és van kicsit kevésbé olcsó, de mondjuk, az eredeti hivatásnak megfelelő formája, ami nem sokkal drágább, de ami azt jelenti, hogy a "biztos kezdet" megcsinálja azt, amit meg kell csinálnia: a gyerekeket szűri, és ha ki vannak szűrve bizonyosfajta fejlesztendő készségek, képességek, akkor jön a fejlesztő és fejleszt. Tehát az igazi célja ennek kettős: az egyik az, hogy a gyerek hároméves korában óvodaérett legyen, tehát a fejlettségi szintje elérje azt, és ehhez szakember kell. A másik cél az, hogy igen, lehetőséget adjon az anyukáknak; ezt klubszerűen is meg lehet csinálni, a gyereknek az őrzését. A gyerekfejlesztéshez szakma kell.
Köszönöm szépen, többet nem szeretnék mondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ági, parancsolj!
VARGA ÁGNES (Miniszterelnöki Hivatal): Aszódi Pál azt kérdezte, miért nem gazdaságpolitikai motort indít el a kormány, és miért a gyerekekkel kapcsolatos közpolitikát állítja a középpontba. A kérdés nagyon jó, és először én is úgy gondoltam, hogy kicsit feje tetejére állt a világ.
A magyar foglalkoztatási nehézségek elemzésével foglalkozó kutatók mutatták be azt, hogy a tetemes elmaradásunk az aktív korúak foglalkoztatásában nagyon különös belső szerkezetű. A felsőfokú végzettségűek foglalkoztatásában az elmaradásunk szinte hibahatáron belüli, 1-1,5 százalékos. A középfokú végzettségűek, szakmával rendelkezők foglalkoztatása körülbelül 4-5 százalék közötti elmaradást mutat az európai uniós átlaghoz képest. Ahol tetemes az elmaradás, és ami a munkanélküliség és a tartós foglalkoztatási nehézségeink zömét okozza, az a középfokú végzettséggel nem rendelkezők tetemes köre, akik tartósan szorulnak bele a munkanélküliségbe. A probléma az, hogy ez a kör folyamatosan újratermelődik; nagy a létszáma az iskolából lemorzsolódóknak, és azoknak, akik különösebb iskolai végzettségek, s ami még nagyobb probléma, munkakompetenciák, foglalkozási kompetenciák nélkül lépnek ki a világba, és kódolva van az ő munkanélküliségük és a további sorsuk.
A munkaközgazdászok voltak azok, akik elkezdték vizsgálni, hogy ezek a lemorzsolódások miért történnek. Kiderül, hogy aki bekerül az iskolába, és nem rendelkezik megfelelő kommunikációs készségekkel, alkalmazkodóképességgel, figyelemkoncentrációval, a pszichomotorikus képességei elmaradnak a korához képest indokolt fejlettségtől, annak kódolva van az iskolai kudarca, ő az, aki kipotyog, kiesik az iskolából. Munkaközgazdász volt az, aki Mérei Ferenc Gyermeklélektan és fejlődéslélektan című könyvét kezdte nagy csapásszámmal lapozgatni, és kereste, hol van az a pillanat, amikor valakinek a sorsa, az, hogy képes-e egy életen át tanulni és minduntalan megújítani a képességeit, készségeit, tudásait és mindig alkalmazkodni az élet kihívásaihoz és sikereket elérni a munkapiacokon, ez vajon az élet mely időszakában dől el. Sajnos elsősorban nem magyar, hanem egyesült államokbeli kutatások igazolják azt, hogy a legkorábbi életévekben alakulnak ki azok a fajta képességek, készségek, melyek a képezhetőséghez, a tanulás ismereteinek, a tanulás gyakorlatainak, rutinjainak az elsajátításához nélkülözhetetlenek, ezért a legkorábbi életévekre komoly figyelem koncentrálódik. Ennek a gyerekügyi közpolitikának, amelyet a törvényhozás figyelmébe ajánl a kormány, egy fontos, érdekes és újszerű eleme az, hogy a legkorábbi életévekben a fejlődés elősegítésére igen komoly energiákat szeretne fordítani, és ez a fejlődési szakasz az érdeklődés és a tervezett intézkedések középpontjába került.
Ezzel egyidejűleg, ugye, el tudja képzelni, amint az Akadémia Közgazdasági Intézetének a folyosóin akadémiai doktorok lapozgatják Mérei műveit, vagy a magyar pedagógia egyébként rendelkezik különleges, viszonylag elszigetelt ismeretekkel és eredeti tudásokkal a korai fejlődés időszakára vonatkozóan; tehát ezeket az irodalmakat nézegeti, ezeknek a mérési eredményeit és a korai fejlődéspedagógiai eredményeit vizsgálgatja. Az derül ki belőle, hogy az ingerszegény környezetből érkező gyerek, akivel nem beszélgetnek eleget, vagy nem olyan tónusban beszélgetnek, hogy az őt bátorítsa, aki nem találkozik saját kortársaival, és nem tanul meg játszani emiatt, az hátrányokat szenved, és kódolva van az iskolai kudarc az ő életútjában. Így kerültek a figyelem középpontjába a bölcsődék, óvodák, és mindazon gyerekek számára, akik esetleg ezekbe az intézményekbe nem tudnak bekapcsolódni, például azért, mert az adott településen nincs vagy még nincs ilyen intézmény, azok számára egy jó minta volt külföldi példák jó tapasztalatai alapján ez a bizonyos "biztos kezdet" filozófia és a filozófiát megvalósító szolgáltatás, amely gyakran civil kezdeményezések segítségével valósul meg.
Azt gondolom, ha egy gyerek megkapja a lehetőséget, hogy beszálljon a társadalmi liftbe, akkor egyúttal a kormány gazdaságpolitikai motort indít el.
Béki képviselő asszony kifogásolta, illetve felvetette azt, hogy igen sok a kijelölt cél. A célok valóban tetemesek, és sokat gondolkodtunk azon, hogy csináljunk-e egy ennél sokkal markánsabb, kevesebb célt kitűző közpolitikai javaslatot, és végül is hosszú viták során derült az ki, hogy valamennyi cél egyenrangú, hasonló súlyú, és sajnos valamennyi területen egyszerre érdemi lépéseket kell tenni, meg kell tervezni az intézkedéseknek azt a kritikus tömegét, amivel valóban érdemi folyamatok elindíthatók. Ezeket bizony mérni kell, és sajnos ezek a mérési eszközök, azok a kontrolleszközök, amelyekkel jól lehet követni, hogy érték születik-e a közpénzért, tehát hogy az adott beavatkozás eléri-e a célját, olyanfajta hatást gyakorol-e, mint amit a törvényhozás például a költségvetés elfogadásakor célul tűz ki, ahhoz bizony gyakran számlarendeket kell módosítani, nyilvántartásokat kell módosítani. Ezek sziszifuszi munkák, ilyenkor a politikusok nem szalagokat vágnak el, és ezért nem szeretik a munkának ezt a fázisát. De bizony ezeken a területeken olyan előkészítő lépéseket kell tenni, hogy itt is egy kritikus szintet sikerüljön elérni, és valamennyi területen, a lakhatás, életkörülmények területén, az egészségügyi prevenció, az egészségmonitorozás területén, a kisgyerekkori intézményellátottság területén, a jóléti szociális ellátások érdemleges fejlesztésének a területén jó eszközökkel, állami költségvetési, hatósági eszközökkel rendelkezzünk ahhoz, hogy amit csinálunk, azt értékelni is tudjuk, a befektetett energiákat, ráfordításokat minden esetben hatásokkal tudjuk szembeállítani.
Ezért minden területen érdemes elindulni, és el is kell indulni. A jóléti ellátások közül a családi pótlék esetleges áthangolásával kapcsolatban a hosszú táv valóban túlzó. De az biztos, hogy amikor egy ellátórendszert átalakítunk - és a családi pótléknak egy igazán komoly, érdemi átalakítása a közelmúltban zajlott le -, kell hagyni egy kis időt, hogy mérni, értékelni lehessen a hatásait az átalakító lépéseknek. Csak ezeknek az outcomoknak, tehát a hatások értékelésének a birtokában lehet újra nekiállni olyan korrekcióknak, további korrekcióknak, amelyek esetleg erősítik a korábbi lépések irányait, vagy pedig pontosan ellenkezőleg, azokat gyengítik. Ez lenne a mentségem arra, hogy egy későbbi időpontra jeleztük azt, hogy esetleg indokolt lehet a háromnál több gyereket nevelők családi pótlékának a további differenciálása.
Lévai képviselő asszony vetette fel, hogy hogyan fog megvalósulni a legkisebb faluban is ez a program. Az európai uniós tervezés az operatív programok mellett úgynevezett komplex programokkal próbálja ezt elősegíteni. A leghátrányosabb helyzetű kistérségekre vonatkozó terveket 28 kistérségre, valamint további tájegységekre vonatkozóan úgy szeretnénk összehangolni a gyerekszegénység elleni programmal, annak rövid távú terveivel, hogy ezek a célok megvalósulhassanak. Ez bizony azt is jelenti, hogy ezeken a településeken a települési lejtő alján valósulnának meg olyan fejlesztések, amelyek intézményhiányos területen intézmény létrehozását jelentenék, meglévő intézmény bővítését, átalakítását jelentenék. Egyetértek azzal, hogy a jó példáknak nyilvánosság kell, de idő is kell ahhoz, hogy a kísérletek beérjenek. Szeretném kérni a segítségüket abban, hogy a jó példák nyilvánosságot kapjanak.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, főosztályvezető asszony.
Azt gondolom, hogy egy nagy horderejű ügy előtt állunk. Összefoglalást, illetve reflexiót kaptunk, és az hiszem, e nemzeti program legfőbb tartalmi elemeit senki előtt nem kell hangsúlyoznunk, a hosszú távú szemlélet elvét, a beágyazottság elvét, és akár kimondatlanul is, de ezekkel - a komplex jellege miatt - szinte mindenki foglalkozott. Azt gondolom, soha nem volt akkora szükség egy ötpárti egyetértésre, mint ebben az ügyben. Engedelmükkel döntenünk, szavaznunk kell. Köszönöm szépen az előterjesztést, a reflexiókat.
Kérdezem a tisztelt bizottságot, hogy ki az, aki támogatja az általános vitára való bocsátást? (Szavazás.) Ki van ellene? (Szavazás.) Ki tartózkodik? (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést.
Nagyon szépen köszönöm a részvételüket. Szép napot kívánok mindannyiuknak! (Dr. Ferge Zsuzsa: Köszönjük szépen.)
Előadót kell állítanunk első helyen kijelölt bizottságként. Vidorné Szabó Györgyit javaslom bizottsági előadónak. Aki egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.
Öt perc szünetet rendelek el.
(Szünet: 10.23 - 10. 32)
ELNÖK: Folytatjuk a munkát, kérem, mindenki foglalja el a helyét.
Rátérünk a 2. napirendi pont tárgyalására. Tisztelettel köszöntöm Portörő Péter főosztályvezető-helyettes urat, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesét.
Azzal a javaslattal szeretnék élni, lévén, hogy a) és b) pontja van ennek a napirendnek, ezeket együtt tárgyaljuk, ne válasszuk külön, ámde szavaznunk a végén majd külön kell az a) és a b) pontról.
Tessék parancsolni! Egy rövid képbehozást kérnék szépen főosztályvezető-helyettes úrtól.
Portörő Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése
PORTÖRŐ PÉTER (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében 2000-ben létrehozott nemzeti stratégiai program 2003-2005. évi megvalósulási időszakát tekinti át az a jelentés, amellyel szeretném önöket megismertetni olyan tekintetben, hogy kiemelném azokat az intézményfejlesztéssel kapcsolatos fejleményeket, amelyek ezt az időszakot jellemezték.
Jól láthatják, hogy számos adat szerepel ebben a dokumentumban, én ezekre nem térnék ki. Viszont az intézményi háttér áttekintését azzal kezdeném, hogy az elmúlt időszakban számos olyan, koordináció szempontjából fontos intézmény jött létre, amely a nemzeti stratégia megvalósítását szolgálja. Egyrészt a Nemzeti Drog Fókuszpont létrejöttével az Európai Unió felé való adatgyűjtési rendszer fejlesztése, illetve annak stratégiai végrehajtása valósulhat meg. Emellett új fejlemény, hogy a kábítószerügyi koordinációs bizottság újjáalakult az elmúlt időszakban. Ennek az újjáalakulásnak a jellemzője, hogy sokkal erőteljesebb civil részvételre biztosít lehetőséget a bizottság, azaz civil szavazati jog valósul meg 2007-től. Ez is egy megfelelő csatorna arra, hogy a civilek a közvetlen véleményformálás tekintetében szóhoz jussanak a probléma kezelésében. A nemzeti stratégia úgy fogalmaz, hogy kiemelten kezeli a helyi közösségek problémaérzékenységének fokozását, ez szorosan összefügg ezzel az intézkedéssel.
Fontos megemlíteni, hogy az ország 20 ezer lakosúnál nagyobb városaiban létrejöttek kábítószerügyi egyeztető fórumok, amelyek a helyi stratégiaalkotás, a helyi szükségletek felmérése és az intézkedések meghozatalának fontos koordináló szervei. A működésük nagyban összefügg az önkormányzatok együttműködési szerepével. Ezeknek a kábítószerügyi egyeztető fórumoknak a támogatása 2001 óta folyamatosan megvalósul, idén is szakmai és egyben financiális támogatást nyújt a kormányzat ezeknek a fórumoknak.
Szorosan a szociális és egészségügyi ellátórendszer helyzetével kapcsolatban azt szeretném kiemelni, hogy nem mondhatjuk azt, hogy minden területen az ellátási lánc szempontjából rendelkezésre állnának már azok a szolgáltatások, amelyek kielégítik a szükségleteket. Gondolok itt arra, hogy például a drogambulanciák lefedettsége kapcsán néhány megye tekintetében még nem számolhatunk be arról, hogy működnének ezek az ellátások. Ezeknek a feltételeknek a javítására idén is, illetve az elmúlt években is forrást biztosított a tárca, és reméljük, hogy ezek a hiányfoltok ebben a tekintetben eltűnnek.
Az országban működő, kifejezetten droghasználókra specializált rehabilitációs intézetek száma az elmúlt időszakban megnövekedett. Tizenhárom ilyen intézmény működik jelenleg az országban. Fontosnak tartjuk, hogy ezek az intézetek további financiális háttérrel rendelkezzenek, illetve azok a beruházások, amelyek még ezen a területen indultak, továbbfolytatódhassanak, illetve befejezzük ezeket a fejlesztéseket.
Fontos fejlemény a szociális szolgáltatások tekintetében a közösségi ellátások mellett az alacsony küszöbű szolgáltatások törvényben való vagy alapszolgáltatások mellett való megjelenése. Az intézményrendszer fejlesztése szempontjából kiemelkedő egyrészt a szolgáltatásfejlesztés, másrészt egy olyan kívánalomnak való megfelelés, hogy az Alkotmánybíróság azt az észrevételt fogalmazta meg, miszerint a droghasználókkal foglalkozó szervezetek, civil szervezetek munkatársainak, például a tűcsereprogramokban dolgozó munkatársak jogi háttere nem biztosított. A szociális törvény módosításával, illetve az 1/2000. számú rendeletben megjelenő szabályozással ennek a kívánalomnak eleget tettünk. Bízunk benne, hogy a további munka során az együttműködés a civil szervezetek, a kormányzat, a rendőrség képviselői között jobban, gördülékenyebben valósul meg, illetve a jogszabályi háttérrel szabályozottabb, tisztább helyzet teremtődik.
Amit még szeretnék kiemelni a prevenció területén, az a következő. Az Oktatási Minisztériummal együttműködésben évek óta támogatásra kerülnek az iskolai prevenciós programok. Jelenleg az ország iskoláit, oktatási intézményeit tekintve mintegy 90-91 százalékosnak tekinthető a prevenciós programok aránya, tehát valamilyen formában ezekben az oktatási intézményekben jelen van a prevenció. A jövő fejlesztési célja, hogy ezek a prevenciós programok egy akkreditációs rendszerbe kerüljenek, ami egyrészt a szabályozott körülmények, illetve a finanszírozási lehetőségek rendbe tételét, illetve magának a prevenciónak a szakmai fejlődését segíti elő. De emellett számos prevenciós színtéren hajtott végre gyakorlatilag a koordinációért felelős tárca fejlesztéseket, ezeknek a támogatása elsősorban pályázati formában történt. Évente 700-800 millió forint kerül kiírásra, és ezeknek a kedvezményezettjei főleg civil szakmai szervezetek.
Amit még szeretnék elmondani: említettem az ellátórendszerrel kapcsolatos bevezetőben, hogy nem mondhatjuk el azt, hogy teljes egészében megvalósultak volna azok a célkitűzések 2007-ben, amelyeket annak idején a stratégia megfogalmazott. Gyakorlatilag egy új akcióterv kidolgozása folyik most, amely a stratégia megvalósításának hátralévő időszakát célozza meg, és azokat a szükségleteket veszi számba, ahol még eredményt szükséges elérni. Nem beszélve arról, hogy óriási szükségletek mutatkoznak a szakemberképzés területén, addiktológiai szakemberek hiányában szenved a terület. Emellett számos olyan igény van - például a fertőző betegségekkel kapcsolatos szűrőprogramok kiterjesztése területén -, amely további intézkedéseket követel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, főosztályvezető-helyettes úr.
Képviselőtársaim, Török Zsolt jelentkezett. Tessék parancsolni!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Úgy látszik, ma ilyen ötpárti napunk van, hiszen ez az a stratégia, amelyet több évvel ezelőtt a parlament is - akkor éppen nem öt párttal - szinte egyhangú szavazással fogadott el. Egy olyan nemzeti drogstratégiát sikerült elfogadni, amelynek az az eredménye, hogy "nincs eredménye", mégpedig olyan szempontból, hogy nem növekszik jelentős mértékben, vagy némelyik évben egyáltalán nem növekszik a kábítószer-fogyasztók száma, különösen a krónikus esetek száma nem mutat jelentős mértékű növekedést, vagy egyáltalán nem mutat növekedést. Azt gondolom, a stratégia végrehajtásáról szóló jelentés is támogatásra méltó, és az országgyűlési határozat, amely ezt magában foglalja, szintén támogatásra méltó. Az MSZP-frakció nevében éppen ezért azt javasoljuk, hogy a bizottság is támogassa ezt a bizottsági ülésen és a parlamentben is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.
DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Támogatjuk.
ELNÖK: Amennyiben nincs több hozzászólás, kérdezem, hogy a kormány képviselője kíván-e reflektálni. (Portörő Péter nemet int.) Nem kíván. (Béki Gabriella jelentkezik.) Bocsánat, Béki Gabriella jelentkezett.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm. Elnök Úr! Azt gondolom, használjuk ki ezt a helyzetet - hogy meghallgattuk az előterjesztőt -, hogy ilyen kulisszatitkokra rákérdezzünk, hogy hogyan születik a jelentés. Különösen az érdekel, hogy azok a civil szervezetek, amelyek tényleg dolgoznak a területen, mennyire vannak bevonva az anyag elkészítésébe. Ismerik-e, ha pedig nem, aktív-e a részvételük? Mi az ő véleményük az anyagról? Amikor elkészült az anyag, akkor sor került-e egy olyan konzultációra még a munkafázisban, hogy a civilek ezt az anyagot véleményezték volna?
ELNÖK: Főosztályvezető-helyettes úr, tessék parancsolni!
PORTÖRŐ PÉTER (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): A jelentés elkészítésével kapcsolatban talán ami kulisszatitokként elmondható, illetve nyilvánvaló, hogy a jelentés épít az előző évek éves jelentéseinek adataira, az adatszolgáltatásban számos állami szerv, illetve civil szervezet is részt vesz. Ezek az adatok egyrészt a Nemzeti Drogfókusz Pont megkeresései alapján állnak össze, másrészt a jelentés elkészítésekor nemcsak a tárcáknak, hanem a civil szakmai szervezeteknek is megküldjük a jelentés anyagát, és ezt meg is tettük most a rehabilitáció területén, az ártalomcsökkentés területén, a prevenció területén is elküldtük ezeknek a szervezeteknek. Ezeket a szempontokat is érvényesítettük az anyagban.
Másrészt annyit szeretnék még elmondani, hogy az éves jelentést mindig kiadjuk könyv formában, és ez a szakma részére, a széles nyilvánosság részére eljuttatásra kerül, talán bővebb formában, és részletesebben bemutatva a helyzetet.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az utóbbit én magam is tanúsítom, hogy így történik. Kérem a főosztályvezető-helyettes urat, segítsen majd abban, hogy a következő példányt is minden bizottsági tag megkaphassa. Amennyiben nincs több hozzászólás, szavazásra kerül sor.
Először döntenünk kell a jelentés általános vitára való bocsátásáról. Aki egyetért az általános vitára való bocsátással, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ki van ellene? (Szavazás.) Senki nem jelentkezett. Ki tartózkodik? (Szavazás.) Senki nem jelentkezett. A bizottság a jelentést egyhangúlag általános vitára bocsátja.
Szavazásra teszem fel a határozati javaslatot. Aki általános vitára bocsátja, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Úgy látom, ez is egyhangú. Volt-e valaki ellene? (Szavazás.) Nem. Tartózkodott-e valaki? (Szavazás.) Nem. Megállapítom, hogy a bizottság a határozati javaslatot is egyhangúlag általános vitára bocsátotta.
Bizottsági előadót lehet állítani. Ki ért egyet azzal, hogy Török Zsolt legyen a bizottsági előadó? (Szavazás.) Egyhangúlag elfogadtuk.
A napirendi pont tárgyalását lezárom. Nagyon szépen köszönöm a részvételét. Viszontlátásra, főosztályvezető-helyettes úr! Szép napot kívánok önnek is és jó pihenést! (Portörő Péter: Köszönöm szépen. Viszontlátásra! - Portörő Péter távozik a bizottsági ülésről.)
Az "Egyebek" napirendi pont keretében mondanám, a múlt héten abban maradtunk, hogy az ellenzéki képviselők megjelölik azt a két személyt, aki az oktatási bizottság mellett működő albizottságba delegálásra kerül. Soltész alelnök úrnak a bizottsági ülés közben el kellett távoznia, ezért az "Egyebek" keretén belül erről ismét nem döntünk. Megerősítem, hogy a kormánypárti oldal Dér Zsuzsát delegálja ebbe a testületbe.
Van-e valakinek más egyéb hozzászólnivalója az "Egyebek" között? Azért kérdezem, mert nekem van még egy. (Senki sem jelentkezik.) Úgy néz ki a napirendeket illetően - lévén, hogy a következő két hét kirendelt napirendjeiről a parlamenti bizottsági elnöki értekezlet döntött -, hogy nem szükséges a jövő héten bizottsági ülést tartanunk. A jövő hétre ezért nem hívok össze bizottsági ülést, tisztelettel. (Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: De ha valaki nagyon szeretne... - Derültség.)
Békés ünnepeket mindenkinek! Isten áldjon benneteket! Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 10 óra 48 perc)
|
|
Korózs Lajos |
Jegyzőkönyvvezető: Vicai Erika és Prin Andrea