ISZB-14/2007.
ISZB-32/2006-2010.
Részjegyzőkönyv
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2007. május 22-én, kedden, 9 óra 04 perckor
a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében
megtartott ülésének 1. napirendi pontjáról
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői*
A bizottság részéről*
Megjelent:*
Helyettesítési megbízást adott:*
Meghívottak részéről*
Hozzászólók:*
Elnöki megnyitó*
A napirend elfogadása*
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter meghallgatása (A Házszabály 68. §.-ának (4) bekezdése alapján)*
Kiss Péter miniszter (SZMM) szóbeli tájékoztatója*
Kérdések, vélemények*
Ügyrendi javaslat*
Ügyrendi szavazás*
Dr. Kiss Péter válaszai, reflexiói*
A Roma Integráció Évtizede Program stratégiai tervről szóló határozati javaslat (H/2920. szám) (Általános vita)*
Dr. Rauh Edit szakállamtitkár (SzMM) szóbeli kiegészítője*
Kérdések, vélemények*
Dr. Rauh Edit szakállamtitkár (SZMM) reflexiója*
Szavazás*
Egyebek*
1. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter meghallgatása
(A Házszabály 68. §-ának (4) bekezdése alapján)
2. A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről szóló határozati javaslat (H/2920. szám)
(Általános vita) [1]
3. Egyebek
Elnököl: Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP)
Soltész Miklós (KDNP)
Dér Zsuzsanna (MSZP)
Érsek Zsolt (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Filló Pál (MSZP)
Hajdu László (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP)
Tóbiás József (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Török Zsolt (MSZP)
Winkfein Csaba (MSZP)
Borsos József (Fidesz)
Cseresnyés Péter (Fidesz)
Hirt Ferenc (Fidesz)
Dr. Iván László (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
László Tamás (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz)
Vígh Ilona (Fidesz)
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott:
Hajdu László (MSZP) megérkezéséig Dr. Tóth Istvánnak (MSZP)
Koszorús László (Fidesz) megérkezéséig Soltész Miklósnak (KDNP)
László Tamás (Fidesz) megérkezéséig Dr. Iván Lászlónak (Fidesz)
Dr. Zombor Gábor (Fidesz) Dr. Szabó Erikának (Fidesz)
Béki Gabriella (SZDSZ) távozása után Winkfein Csabának (MSZP)
Kiss Péter miniszter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Dr. Rauh Edit szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 8 óra 04 perc)
KORÓZS LAJOS (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm a bizottsági ülés minden egyes résztvevőjét. Tisztelettel köszöntöm az érdeklődőket, a szakminisztérium munkatársait.
Az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság május 22-én reggel 8 órára összehívott bizottsági ülését megnyitom.
Javaslatot szeretnék tenni a napirendi pontok tárgyalására tekintettel arra, hogy a bizottság határozatképes.
A helyettesítéseket a jegyzőkönyv számára jelentem be: Hajdu László képviselő urat helyettesíti Tóth István; Koszorús László képviselő urat helyettesíti Soltész Miklós és Zombor Gábor képviselő urat Szabó Erika képviselő asszony helyettesíti.
A napirendi pontokra tett javaslataim a következők. Első napirendi pontként javaslom meghallgatni Kiss Péter szociális és munkaügyi minisztert; második napirendi pontként javaslom megtárgyalni a Roma Integráció Évtized Program stratégiai tervéről szóló határozati javaslatot - itt általános vitára való bocsátásról van szó. Képviselőtársaim H/2920. számon kapták kézhez az irományt és "egyebek" napirendi pontokat javasolok.
Kérdezem, hogy van-e valakinek más javaslata a napirendi pontokra vonatkozóan. (Nincs jelzés.) Nincs. Amennyiben nincs, aki elfogadja a napirendi pontok tárgyalását, az kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Ellene volt-e valaki? (Szavazás.) Tartózkodott-e valaki? (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi pontok tárgyalását.
Tisztelettel köszöntöm Kiss Péter miniszter urat. Tisztelettel köszöntöm a minisztérium munkatársait, a szakállamtitkárokat, köszöntöm Barát Gábor főigazgató urat, az ONYF főigazgatóját. Rátérünk a napirend tárgyalására.
Arra kérném a miniszter urat, hogy egy áttekintést adjon a bizottságnak az elmúlt egy éves munkájáról, illetve a tárca egy éves munkájáról. Ezt követően kérdések feltételére lesz lehetőség, és természetesen véleményt is mondhatnak képviselőtársaim.
Terveink szerint egy másfél óra-, egy és egy háromnegyed órára tervezzük a miniszter úr meghallgatását.
Miniszter úr, tessék parancsoljon, öné a szó!
Kiss Péter miniszter (SZMM) szóbeli tájékoztatója
KISS PÉTER miniszter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen elnök úr. Először is azzal kezdem, hogy egy háttéranyagot eljuttattunk a bizottság tagjai számára. Többek között ezért is nem minden részkérdésre és minden területre térnék ki, hanem a bizottság igényei szerint reflektálnék megjegyzésekre, kérdésekre, ha ezt szükségesnek tartják. Ezért előjáróban csak néhány kiemelést tennék.
Az első, amiről szólnék. Önök előtt is közismert, hogy az előző évi törekvéseinknek a középpontjában a szociális és munkaügyi szolgáltatások összehangolása és az állampolgár szempontjából hatékony integráció közös működtetése, koordinációja szerepelt. E mögött elsősorban az a szándék volt, hogy a szociális ellátások, szolgáltatások maguk is fokozott mértékben járuljanak hozzá az egyén, egyes családok szuverenitása visszaállításához. Ilyen értelemben tehát ezek a fajta ellátások és szolgáltatások elsősorban abban segítsenek, hogy ki-ki képes legyen kitörni abból a helyzetéből; és természetesen járuljanak hozzá, hogy addig is, amíg különféle eszközökkel - ez persze munkaerő-piaci képzés és komplex eszközrendszert jelent a szociális támogatásokon túl - nem tud saját erejéből startvonalra állni, addig is biztos hátteret jelentsen számára. De hangsúlyozom, abból indultunk ki, hogy olyan érdekeltségeket kell teremtenünk, amelyikben a munkaerőpiacon való jelenlétre törekvés a meghatározó, tehát a foglalkoztatáson való szerepvállalás irányába tudunk elmozdulni.
Magát a családi segélyezési rendszert is ebben az irányba igyekeztünk módosítani, és én úgy hiszem, hogy ez nem csak gazdasági, anyagi aspektusokból fontos - egy aspektusra már utaltam, a saját teljesítményből való boldogulás lehetőségének a támogatása -, hanem a későbbi generációk szempontjából is fontos ügyről van szó, hiszen a gyermekek által a családban a szülők által tapasztalt minta alapvetően befolyásolja a következő generációk sorsát is. És bizony nagy kihívás ma Magyarországon, hogy hogyan lehet bizonyos társadalmi csoportokban megszakítani azt a fajta logikát, amelyik is a különféle segélyekre való berendezkedés és ezt mintául kínáló családi minta alapján bizony átörökíti a szegénységet, a nehéz helyzetet. Hasonló cél vezetett bennünket a szuverenitás esélyének a helyreállítása a rehabilitációs rendszer kialakításakor, illetve néhány konkrét program elindításakor is.
Most másodsorban szeretnék nagyobb átfogó programokra csak utalni, hiszen a bizottság tagjai ezekkel, mármint, hogy parlamenti előterjesztés - nyilvánosságra került kormányzati program - megismerkedhettek, illetve néhány kisebb nem átfogó program, de az adott körben jelentős hatású programelemről.
Először is a "Legyen jobb a gyermekeknek" programra szeretnék utalni, amelyben köszönöm a bizottság tagjainak a közreműködését, mindazoknak, akik hozzájárultak az eddigi vita során ahhoz, hogy egy ciklusokon átívelő, a nemzeti program esélyével fellépő programmá tudjuk tenni a Gyermekesély programot, amelyik is fellép a gyermekszegénység ellen és természetesen annak érdekében, hogy új esélyeket kapjanak a ma családokban generációsan öröklődő szegénységgel szemben a gyermekkorosztályok.
Tné 10.
La/11 (Kiss)
A második nagy programelem, amire utaltam, az rehabilitáció, amelyik arról szól, hogy hogyan lehet annak a majd' félmillió aktív korú, de rokkant ellátásban lévő embernek komplex rehabilitáció szolgáltatásainak biztosításával új esélyt teremteni arra, hogy támogatással visszatérjenek a munkaerőpiacra, és az amúgy alacsony, de biztos szociális típusú ellátások helyébe saját erőfeszítésükből munkajövedelemmel boldogulhassanak. Ez utóbbi is olyan, amelyet az előkészítés során a szakemberek, a szakma széles köreivel, illetve az érintettek civil szakmai szervezeteivel készítettünk elő. Ezért is mondhatom, hogy a rehabilitáció rendszerének átalakítása, amelyik is kiindulópontként a megmaradt munkaképességre koncentrál és annak a fejlesztését tűzi ki célul éppen a szuverenitás megteremtése érdekében, nos ennek az új rendszerének a megvalósításában képesek vagyunk együttműködni a fogyatékosok szervezeteivel, és a fogyatékos emberek érdekképviseletei támogatják ezt a programot. Nyilvánvaló, egy ilyen program elindításához az induló időszakban többletforrásokra van szükség, ezt az európai fejlesztési forrásokból biztosítjuk, ugyanakkor a program fokozatos felépülését követően lényegében 2010-11-től jól érzékelhető módon ennek a társadalmi hasznossága nemcsak abban lesz mérhető, hogy tízezrek számára önálló életvitel lehetőségét biztosítja, hanem abban is, hogy a nagy közösség számára egy hatékonyabban működő rendszernek a kereteit fogja mutatni.
A következő napirendje a bizottságnak éppen a Roma Integráció Évtizede program, ahol szintén szerettük volna bemutatni, hogy hogyan lehet a verbális elkötelezettségünk mezejéről a konkrét tettek irányába lépni. Ugyanis általában a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal való foglalkozás Magyarországon azt igényli, hogy a programokat, a szándékokat hitelesítő kormányzati lépések mögött nagyságrendileg új források jelenjenek meg. Ehhez lehetőséget teremtenek az európai uniós fejlesztési források. Tudniuk kell, hogy ez a programunk, a Roma Integráció Évtizede programja is az érintett szervezetek és széles szakértői kör közreműködésével készült, sok hónapon keresztül tulajdonképpen a nemzetközi standardjai már tavaly januárra rendelkezésünkre álltak, és ennek a specifikálása történt Magyarországra az elmúlt hónapokban. Ezt a programot a roma civil szervezetek vezetői nemcsak támogatják, hanem azt kérték tőlünk, hogy ezt a programot támogassa a parlament is és ezért kezdeményeztünk országgyűlési határozatot is, hogy megerősítsük, hogy szintén egy hosszabb távú törekvésről van szó. Pontosan tudjuk, a probléma is olyan, amelyikben nem lehet egyik napról a másikra áttörést elérni, de azon a négy pilléren, amin a programunk nyugszik, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás és a foglalkoztatás kiindulópontjainak a megváltoztatása, nos ezen a négy pilléren, ha megvalósítjuk a fejlesztési terveket, akkor már belátható időn belüli javulást várunk.
A negyedik dolog, amit szóba hoznék nagy átfogó programként az a hajléktalanellátás megújítása. Ezt éppen a múlt héten tárgyalta a kormány, ez egy 2007-2013 időszakra vonatkozó fejlesztési elgondolás. Nem pénzügyi indíttatású, sokkal inkább abból indul ki, hogy a hajléktalanság jelenségének a kezelésén túl kíséreljük meg az ebből az állapotból kivezető kiutak komplex eszközrendszerének a biztosítását. Csak két elemre utalnék. Egyrészt a speciális albérleti és foglalkoztatási rendszer kiterjesztése mintegy 3500 fő számára, másrészt pedig szociális bérlakás mintegy átzsilipelő szolgáltatás biztosítása ezer fő számára. Ez nyilván időben egyidejűleg jelenti ezeket a létszámokat és elvi esélyt biztosít ahhoz, hogy végre egy másik irányba is elindulhasson a hajléktalansággal való foglalkozás, ne csak a kríziskezelés szempontjából, hanem a kivezetés szempontjából is. Természetesnek tartom, hogy a hajléktalanproblémával nemcsak mint már keletkezett problémával szabad foglalkozni, de kell így is. Kell úgy is, minthogy számba vegyük a megelőzésnek, a prevenciónak, az ide vezető utak korlátozásának a programját is. A mi javaslatunk erről is szól, bár hozzáteszem, hogy tekintettel arra, hogy a hajléktalanság egy olyan súlyú és olyan komplexitású társadalmi jelenség, ezt természetszerűleg az oktatástól, a foglalkoztatás alrendszerein keresztül a szociális, egészségügyi rendszerek is tételesen befolyásolják. Ezeknek az összehangolt működésére tettünk a programon belül kísérletet. Ezek azok a nagy programok, amelyeket a bizottság határkörében szerettem volna felvillantani.
Kisebb programok: idén nyáron is a kormány szándéka szerint holnapi döntéssel döntést hozunk a nyári gyermekétkeztetés megvalósításáról. Ez mintegy 1,2 milliárd forintos keretösszegben százezer gyermek nyári étkeztetésének a megoldását teszi lehetővé.
Az a törekvésem, hogy az ápolási díjat az ápolásban részt vevők számára egy program keretében munkaként ismerhessük el. Ez egy régi törekvése az érintetteknek, jogos követelés. A következő hetekben elő fogunk állni az erre vonatkozó tételes szakmai javaslattal. Ennek a pénzügyi feltételrendszerét az európai fejlesztési programok során megterveztük. Ilyetén módon egy nagyon jelentős lépést fogunk tudni tenni azon 40 ezer ember érdekében, aki az otthonápolásban érintett, aki ma családtagjának nyújt segítséget az önálló életvitel lehetőségének a megteremtéséhez.
20.
Tné 21-30. Kiss Péter folyt.
Azt gondoljuk most, hogy teljességgel indokolt az új fejlesztési programmal feltételeket teremteni és az ápolásban egy új szegmenst megbízni az országban.
Még egy ilyen részprogramot szeretnék bemutatni, pontosan a programok sokszínűségét is jelképezve, hiszen több tucat kísérleti program zajlik természetesen az ágazat létrejötte óta, több mint egy évtizede már, de ezek közül is lényeges a vidéken élő nehézsorsú emberek támogatására vonatkozó szociális főprogram továbbvitele. Ez nem újdonság, ugyanakkor szeretném, ha a nagyságrendeket érzékelnék, hogy milyen fajta feladatot lehet akár egy ilyen részprogrammal is megoldani, hiszen mintegy 250 településen 13 ezer család számára jelent ez segély helyett más típusú megélhetést, hiszen ez a program biztosítja a termeléshez szükséges földet, eszközöket, vetőmagot - szóval új pályákat kínál. Az a tapasztalatunk, hogy zömében az e támogatásban résztvevők között zömében roma származásúak vannak, nekik segítünk ezzel a programmal.
Az utolsó program pedig felvillantani néhány olyan témakört, ami szerepel a tájékoztatónkban többek között, csak legalább olyan horderejű súlyúnak tartom, hogy szóba kell hozzuk. Ilyen a nyugdíjakkal kapcsolatos elmúlt évben végzett munkánk, illetve döntéseink. Az egyik oldalról annak a folyamatnak a végig vitelére utalok, amelyik is második elemében most januárban lépett be a nyugdíjkorrekciós programra, az elmaradt és igazságtalanságokat tükröző, korábban megállapított nyugdíjak emelésére, korrekciójára, ennek végig vitelére; utalok a 13. havi nyugdíj teljes körűvé válására. És itt a nyugdíjak kapcsán szeretnék utalni arra is, hogy általában a tárcánál, de a Nyugdíjigazgatóságnál is úgy hiszem, hogy szakmailag korrekten végrehajtottuk a kormány szándékai szerinti regionalizációt. Úgy gondolom - és mondom, ezt a tárcánál az értékelés során megtettem -, hogy a kollegáink itt nagyon komoly átalakító szakmai munkát végeztek és a Főigazgatóságnak, illetve a munkaügyi hálózatnak, ahol ez a regionalizáció megtörtént, köszönettel tartozunk, hogy a szolgáltatások átmeneti színvonalcsökkenése sem követte az átszervezést, ilyen értelemben egy stabil szolgáltatást sikerült fenntartanunk.
A nyugdíj kérdésekben köztudomású, hogy folyik a Nemzeti Kerekasztalon az úgymond paradigmatikus kérdések vitája, ezek a következő 20-30-40 év nagy kérdéseit boncolgató ügyek és amint javaslatokat tesz az asztalra, a közvélemény asztalára a kerekasztal, akkor nyilvánvaló módon a kormány maga is álláspontokat fog kialakítani. Az elmúlt évi nyugdíjváltozások zöme, amelyik is elsősorban a kedvezmények, bizonyos parametikus kérdésekkel foglalkozott, arról szólt, hogy hogyan lehetne a hivatalos korhatár és a valóságos nyugdíjba vonulási korcentrum távolságát csökkenteni, tehát közelítenie. Jelzem, ez a fajta tevékenység, amit mondhatom közösen, hiszen parlamenti döntésekkel elvégeztünk, ez a fajta tevékenység a nyugat-európai nyugdíjrendszerek korrekciójának, reformjának a középpontjában van. Németországban ez zajlott, zajlik és más országokban is napirenden; van, ahol túl vannak rajta, van, ahol most tűzik napirendre.
Az utolsó dolog, amit szóba hoznék, ez a szociális szolgáltatásunk átalakítása, illetve az ezzel kapcsolatos szabályozás. Az az alaptörekvésünk - az elmúlt időszakban is ez volt -, hogy alapvetően az alapszolgáltatások színesítésén keresztül bővítsük a szociális szolgáltatásokat, hogy ahhoz járuljunk hozzá, hogy kerüljünk közel a szolgáltatás a szolgáltatást igénybevevőhöz, hogy ha lehet, az otthonokba tudjuk vinni a segítséget és az elkülönült szakellátásokat amennyiben csak szakmailag lehetséges, képesek legyünk az alapszolgáltatásokkal kiváltani. Ennek érdekében már az előző évi szabályozásnál is jelentős lépéseket tettünk, többek között a területi lefedettség egyenlőtlenségeinek a kiigazítására és bizonyos hozzáférési standardok meghatározásával az alapszolgáltatások körében - idézőjelben mondom - a "legalapabb" szolgáltatások érzékelhető normatíva emelésére is törekedtünk. Ez azért értékes, mert ez abban az időszakban született, 2007-re nézve, amikor az állam a közszolgáltatásokban zömében nem többletfinanszírozásokat biztosított más területen, itt azt biztosította pontosan ezen meggyőződésünknek megfelelően, hogy ezek azok a területek, ahol különös figyelmet kell fordítani.
A családok támogatását illetően 2007-ben több jutott a forrásokból, hiszen majd 500 milliárd forintot tudunk idén már fordítani családtámogatásokra; ez érzékelhetően haladja meg a 2006-os évit. Nyilvánvaló éppen abból a szándékból, hogy a legrászorultabb, legelesettebb körbe tartozóknál tudjunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy a változásoktól ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, illetve ezt a helyzetet, a változást képesek legyünk kompenzálni a körükben is.
Nos, ezek azok a dolgok, amit szerettem volna előjáróban szóba hozni és állok elébe a megjegyzéseikre, kérdéseikre. Köszönöm szépen elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen miniszter úr.
Képviselőtársaim, azzal a javaslattal élnék, hogy a kérdéseket és a véleményeket egy kalapban kezeljük és kérem, hogy röviden fogalmazzák meg kérdéseiket és véleményüket, hogy haladjunk vele.
Tessék parancsolni, önöké a szó!
Alelnök úr, Soltész Miklós!
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Miniszter úr, tavaly június 7-én volt az ön meghallgatása, ahol is jelezte, hogy ön kész a Házszabályban leírtakhoz képest további munkaformákat, illetve egyeztetéseket a bizottság tagjaival folytatni.
Miniszter úr, nem tudom, hogy jövőre ugyanitt találkozunk-e ebben a minőségben - hogy a sajtóinformációk szerint most marad-e munkaügyi szociális miniszter, vagy pedig újra kancelláriaminiszter lesz -, de erre a mondatára annyit hadd mondjak és hadd reagáljak, hogy több nagyon súlyos és fontos törvényt tárgyalt az elmúlt egy évben a parlament, és ön miniszterként sem a fogyatékosügyi törvényben, sem a nyugdíjtörvényben, sem a szociális törvényben, sem a demográfiai vitanapon, sem a "Legyen jobb a gyermekeknek" határozati javaslat vitájában nem vett részt. Mindig államtitkára volt itt, azon is csodálkozom, hogy most nem Csizmár Gábort hallgatjuk meg, nyilván ez Házszabályellenes lenne.
De miniszter úr, szeretném emlékeztetni még egyszer a szavára, hogy a Házszabályon túl is valamilyen módon a bizottsággal szeretne kapcsolatot tartani; az se baj, ha amennyire lehet, ezeknek a törvényeknek a vitájában ön is részt vett, bármennyire is kényesek ezek adott esetben a választók felé, bármennyire is kényesek és nehezek eladni akár a nyugdíjtörvényt, akár a szociális törvény változtatását a választások felé. Ez a kritika és akkor, ha megengedi, néhány kérdést hadd tegyek fel.
Tné 30.
la/31. (soltész)
Egy teljesen új esettel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy egy inaktív nyugellátásban részesülő személy lehet-e egy országos intézmény vezetője, úgyhogy közben megmarad nyugdíjas.
A következő kérdés látszólag nem túl nagy, de a kérdésem az, hogy a falugondnoki hálózattal kapcsolatban tud-e és van-e szándékában a közlekedési miniszterrel a KRESZ-jogszabályokban egyeztetni. Néhány héttel ezelőtt falugondnokokkal találkoztunk és a legnagyobb gondjuk az volt, most túl a finanszírozás nehézségein, hogy bizony a KRESZ-szabályozás lehetetlenné teszi a szolgáltatásukat. Illetve oly mértékben ellehetetleníti őket, hogy nem fogják tudni végrehajtani a feladataikat. Tud-e ön adott esetben Kóka Jánossal ütközni vagy megvédeni a falugondnokainkat vele szemben?
Ugyanis másik kérdés a közgyógyellátás kérdése, amiről ön is beszélt most néhány perce és ha jól látom azt az anyagot, amit egyébként késő délután kaptunk meg, majdnem, hogy kora este és ezt bizonyos szempontból sérelmezem, mert így elég nehéz átolvasni azt az anyagot, amit önök jó szándékkal megküldtek, de ezt én félre is tenném, sokkal inkább fontosabb az, hogy azok a betegek, akik még mindig nem kapták meg a közgyógy-igazolásukat, kapnak-e valamilyen támogatást a kieső összegek miatt, ami miatt nem tudták közgyógyra kiváltani a gyógyszereiket. Nagyon jól tudom, hogy önök valamilyen módon próbálták rendezni ezt a kérdést, másik oldalról pedig a szabad demokrata tárca Horváth Ágnessel az élen pedig sok tekintetben más irányú utasítást adott ki a patikáknak, így aztán elég nehéz volt a közgyógyellátási igazolvány nélkül a rászorulóknak kiadni a gyógyszereket. Lesz-e valamilyen sürgős változás az elkövetkező hetekben ebben az ügyben? Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Filló Pál képviselő úré a szó.
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság! Nekem meggyőződésem, hogy a legjobb szociálpolitika az, ha az embereket, családokat munkához tudjuk juttatni. Éppen ezért, miután látom ezt a törekvést, lévén, hogy a tárcánál a két terület együtt dolgozik szoros együttműködésben, néhány olyan kérdést szeretnék feltenni, ami elsősorban a foglalkoztatás növelésére, az új programok indítására vonatkozik. Kíváncsi lennék arra, hogy milyen új programokat kíván indítani a tárca a sérült emberek, a hátrányos helyzetben lévő munkavállalói csoportok elhelyezkedési esélyeinek a növelésére. Tettünk ez ügyben már jó néhány intézkedést, hiszen elfogadtuk a parlamentben a Start-programokat és sorolhatnám tovább. Tehát arra is kíváncsi lennék, hogy milyenek a tapasztalatok, például a hátrányos helyzetű térségekben, amelyek esetében halmozott hátrányokról beszélhetünk, ott milyen nagyságrendű munkavállalót sikerült elérni ezekkel a programokkal.
És a legfontosabb manapság, amikor mindig pénzügyi gondokról beszélünk, az az, hogy milyen források állnak rendelkezésre mindehhez. Tehát biztosított-e a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásához, a hátrányos helyzetű térségek támogatásához szükséges költségvetési forrás. Tehát rendben lesz-e ez ebben az évben, illetve a következő időszakban? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr. Iván László professzor úrnak adom meg a szót.
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Miután az idősügyi kérdések átszövik egész életünket. Nem most kezdődtek, de most halmozódtak azok a problémák, amelyek miatt azonnali középtávú és hosszú távú kérdésekre kell választ adnunk. Ezért inkább az idősödés, időkor kérdéseit veszem előtérbe és a nyugdíjasság kérdését. Az egyik megállapításom és kérdésem is egyben, hogy amikor meghoztuk 2006. november 27-én az Országgyűlésben és elfogadtuk a záró szavazásnál, a Magyar Közlöny 2006. december 7-i számában a 150-es számnál meg is jelent, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényt, ez a CVI. törvény, akkor kétségtelen, hogy átszavazásokkal gondot jelentett ez, mert 50 uszkve, 60 milliárd forintot emlegettek kormánypárti kollégák, hogy ennyi veszteség éri az államot, illetve a nyugdíjalapokat. És ez bizony egy súlyos helyzetet alakít ki, hogy a "Ratkó-nyugdíjasoknak" az úgynevezett előrehozott nyugdíjával kapcsolatos különbözetet kell biztosítani. A szavazás másnapján tudomásunk szerint volt egy olyan minisztériumi összejövetel, ahol kiemelt témaként kezelték ezt a kérdést, hogy valamiképpen ezt az 50-60 milliárdot hogyan lehetne behozni. Erről gyakorlatilag azóta sem tudunk semmit. Megkérdezném azt, hogy ez a bizonyos megbeszélés és kérdés hol áll jelenleg. Milyen megbeszélések, állásfoglalások és milyen tervek alakultak ki és erről szabad-e tudnunk, tekintettel arra, hogy most már eltelt jó félév és erről semmit nem tudunk. Ez a döntés érinti természetesen a jövő nyugdíjasainak a fenntartható egészségét és életminőségét is, és ezért is emeltem ki első helyen. Nyilvánvaló, hogy nem gondolnánk, hogy Draskovics úrhoz kellene fordulnunk ennek a megkérdezését illetően.
A másik nagyon komoly probléma ezzel kapcsolatosan, hogy miután megszületett ez a törvény, ennek ellenére a területi szervezetek, a társadalombiztosítási szervek nem adnak megfelelő felvilágosítást az érdeklődőknek és azt mondják több helyen és sajnos ezek a jelzések rendelkezésünkre állnak, hogy gyakorlatilag ez a módosítás még nem is lépett hatályba. Tehát ezt ne vegyék komolyan és ne is gondoljanak arra, hogy ez működni fog. Most nagyon szeretném tudni azt, hogy végül is ezeket a felvilágosításokat miért adják, másrészt kiknek a konzultációja alapján vagy utasítására teszik ezt, mert ez egy súlyos probléma. Hiszen ez egy megszületett törvény, a megszületése kétségtelenül sok-sok kérdést vetett fel még, de ilyet mondani és ilyet terjeszteni, hogy a tisztviselők ilyen felvilágosítást adjanak, hogy a módosítást még nem hirdették ki, ez szerintem egy nagyon komoly probléma, tehát komoly feladat, hogy ezt ellentételezni kelljen. A kihirdetett törvény és az egész kérdés jelenleg, kedves miniszter úr, hogy áll?
További kérdéseim a következők: 3 millió 300 ezer valamilyen nyugdíjas van. Tudjuk nagyon jól. Öregségi nyugdíjas egymillió 650 ezer. Ez a 3 millió 300 ezer ember, plusz az egymillió 600 ezer ember, plusz a kétmillió hatvan éven felüli népességi réteg Magyarországon azt jelenti, hogy 30 százaléka a magyar tízmilliós népességnek ebbe a csoportba sorolható.
40.
Tné 41-50. Iván folyt.
Ha azt mondjuk, hogy ezeknek az embereknek a megbetegedési kockázati gyakorisága sokkal nagyobb, mint az átlagnépességé, ez azt is jelenti, hogy ezt kiemelt helyen kell, hogy kezeljük. Nemcsak úgy, mint nyugdíjkérdést, nemcsak úgy, mint egészségkérdést, nemcsak úgy, mint szociálpolitikai kérdést vagy szociális kérdést, hanem összességében egy rendszerben. Tehát nyilvánvaló, hogy előtérbe kerül az, amit sok évvel ezelőtt már forszíroztam magam is, hogy egy szociálegészségügyi megközelítésű program kell, hogy megvalósuljon és egy szociálegészségügyi - ha kell költségvetésben alfejezetként megjelenő - biztonságos alapot kellene képezni; ezt sokszor elmondtam, elmondtuk és annak idején a Polgári kormány idején is erre voltak törekvéseink.
A kérdésnek a lényege tudniillik az, hogy nincs olyan idősödő vagy nyugdíjas ember, akinek az egészségproblémájában ne lenne valamilyen szociális probléma is és fordítva, ezért ezt kiemelten kezelem. De annak idején volt egy Kincs program miniszter úr, emlékszik rá, hogy a nagy fejlesztési programokon belül csináltunk egy Kincs programot, az úgynevezett kormányzati idősügyi nemzeti cselekvési programot - ez valahol úgy elolvadt és eltűnt, nem tudom hol? Történt-e valamiféle átmentése vagy történt-e felhasználása a jelenlegi programok kialakításában.
Ugyancsak kérdés, hogy a geriátriai idősgyógyászati és az idősödéssel kapcsolatos szakápolói és egyéb idősotthonokban dolgozó szakembereknek a képzése egyszerűen úgy tűnik, hogy eltűnt Magyarországon, holott rendkívül fontos, és nem lehet nem központilag is támogatottan ezeket a programokat újraéleszteni, illetve fejleszteni, de nélkülük nincs megfelelő idősügyi ellátás semmilyen szinten sem.
Nagyon fontos kérdés az is, mindjárt ezzel kapcsolatosan, hogy a szakmai szupervíziója hogy történik az otthongondozottaknak és ellátottaknak. Nem látjuk, és nem látom, mert járom az országot, ismerem régóta a '70-es évektől majdnem minden szociális otthont, az újakat is, és nem látom azt, hogy a szakmai szupervíziók működnének, érvényesülnének. Nincsenek megfelelő szakembereink, és ha vannak is ilyen szakorvosaink vagy szakdolgozóink, nincs meg a szervezet hálóba-foglalása ezeknek a tevékenységeknek.
További kérdésem mindenkit érdekel, hogy mi van a nyugdíjkorhatár ügyben. Vajon van-e valamiféle titkos elképzelés - nem titkos elképzelés -, van-e valamilyen elképzelés, hogy a nyugdíjkorhatár emelése bekerül-e a közeljövőben a megbeszélések témakörébe.
Azt hiszem, hogy nem utolsósorban az idős és nyugdíjas szegénységről szólni kell. Ebből a szempontból sajnos sem a korrekciót nem látom elégségesnek, sem azokat a programokat, amelyek majdan a jövőben érvényesülhetnek esetleg. Nem látom megnyugtatónak a ma élő 3 millió 300 ezer valamilyen nyugdíjasból 1 millió 100 ezer ember 50 ezer forint alatti nyugdíjából a megélhetés lehetőségét, és az öregségi nyugdíjasok közül közel 800 ezer öregségi nyugdíjban részesülőnek a megélhetését, fenntartható egészségét és életminőségét egyaránt.
Nem látom megnyugtatónak azt, hogy a 60 éven felüli kétmillió embernek a fele, aki egy krónikus betegségben szenved, két ilyen megbetegedésben szenved 10 százaléka, három ilyen megbetegedésben 3 százaléka 60-70 ezer, akár - most az elsőt is beleértve - egymilliós réteget jelent. Ezeknek az ellátása itt és most, illetve esélyközelien - nem esélyegyenlően, mert az egyértelmű - esélyközelien hogy valósulhat meg, és erre milyen lehetőségünk van, és milyen lehetőség adódik abból a tervezési programból, ami most még nincs nyilvánosság előtt, de már folyamatban van.
Az idősellátás, a szociális egészségügyi, szociálegészségügyi ellátás és nem utolsósorban az egészség, a fenntartható egészség és az életminőség idős kérdését és nyugdíjas kérdését tehát kiemeltnek tekintem, és sajnálatos módon meg kell mondjam, ebben nem látunk tisztán; másrészt nagyon sok elhanyagolt terület van és ezeknek a korrekciója, illetve úgynevezett kiegészítő, segítő szándékú ellátása nem elégséges és nem is oldható meg. A rendszer egészének az újragondolása és újraképzése a programban szükségessé válik. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Winkfein Csaba képviselő úr!
WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Ügyrendiben szerettem volna a lehetőséget kérni. Azt szeretném javasolni a bizottságnak, hogy 3 percben maximalizáljuk a hozzászólás lehetőségét, mert azt gondolom, hogy nagyon sokan szeretnének ma még hozzászólni és röviden, tömören fel lehet tenni 3 percben a kérdéseket. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Vélemény? Képviselő asszony, tessék, frakciónként egy fő.
Szabó Erika képviselő asszony!
DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Az elnök úr azzal indította meg ezt a képviselői kört, hogy a kérdéseket és a véleményeket egy csokorba mondja meg, vagy fogalmazza meg mindenki.
A kérdéseket valóban fel lehetne tenni 3 perc alatt, de akkor kérjük azt, hogy a vélemények elmondására egy újabb körben adjon lehetőséget az elnök úr, hiszen a vélemények kifejésére is joga van a bizottsági tagoknak.
ELNÖK: Természetesen. Kormánypárti oldal? (Senki nem jelentkezik.) Nem kíván senki szólni. Erről viszont szavaznunk kell, mert itt két különböző vélemény van.
Az egyik az, hogy az ügyrendi javaslatról kell döntenünk, amely azt mondja, hogy 3 percben maximáljuk a hozzászólások lehetőségét - erről kell majd szavaznunk.
Képviselő asszony pedig azt mondta, hogy a kérdéseket lehet 3 percben, de akkor adjunk lehetőséget külön a vélemények elmondására. (Soltész Miklós: Mire vonatkozik a hozzászólás, korlátozás nélkül.) Világos.
Béki Gabriella!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Szerencsésebbnek tartanám, ha egy-egy megszólalás lenne, tehát, hogy a kérdésekben tudná az ember a véleményét is megfogalmazni, akár olyan módon, hogy nem 3 perc, hanem 5 perc; akár olyan módon, hogy nem korlátozzuk magunkat precízen. De tudnunk kellene, hogy milyen hosszúra tervezzük ezt a bizottságot, meddig ér rá a miniszter úr, hogy ne járjunk úgy a végén, hogy sokan nem kaptak szót.
ELNÖK: Képviselőtársaim, a kezdet kezdetén mondtam, hogy terveink szerint egy másfél óra, körülbelül egy és egy háromnegyed órára tervezzük a miniszter úr meghallgatását, ez az egyik dolog. A másik dolog pedig az, hogy most már két ügyrendi javaslat kering itt az ülésteremben és már most eltelt 5 perc, ezalatt két ember hozzászólhatott volna.
Winkfein Csaba javaslata az volt, hogy 3 percben maximáljuk a képviselői hozzászólásokat és kérdésfeltevést.
Aki a képviselő úr javaslatával egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) 15 igen. Ki az, aki nem ért vele egyet? (Soltész Miklós: Hol volt 15, elnézést elnök úr.) Képviselőtársaim, már a 6. percnél tartunk.
Aki egyetért Winkfein Csaba javaslatával, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) 12 igen. Ki az, aki nem ért egyet a képviselő úr javaslatával? (Szavazás.) 15. A többség nem értett egyet a képviselő úr javaslatával. Természetesen az időt nem a válaszadásból fogjuk levonni, hanem a képviselői hozzászólásokat kérem, hogy kicsit szűkebbre vegyék képviselőtársaim.
Török Zsolt képviselő úr jelezte, hogy röviden kíván kérdést feltenni.
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Röviden, mert, amit 3 percben el lehet mondani, azt érdemes.
A szuverenitásra, öngondoskodásra való képesség, kezdte miniszter úr az ismertetőjét, és azt gondolom, hogy valóban az öngondoskodásra való képesség a szuverenitás feltétele. Persze vannak korlátai, objektív korlátok: földrajzi vagy éppen egészségi állapotbeli korlát vagy pedig éppen az életkorbeli korlát, hiszen, ahogy a professzor úr az előbb említette, az igazán nagy korlát, amikor már időskorban esetleg az egészségi és a korbeli állapot is korlátokat jelent, akkor mennyire tud valaki önmagáról gondoskodni, vagy éppen a másik oldalon az életkornak, a kisgyermekek és a kisgyermekes családok esetében a szuverenitás helyzete.
Említette a miniszter úr a nyári gyermekétkeztetéssel kapcsolatos elmúlt évi tapasztalatot és azt, hogy idén már most megjelenik ez a pályázat.
Tné 50.
la/51. (Török)
Érdeklődni szeretnék, hányan vették igénybe az elmúlt évben, milyen összeget fordított erre a kormányzat és ebben az esztendőben mennyit szeretnénk erre fordítani.
Másik ilyen, szintén a kisgyermekes családokhoz köthető, a gyes melletti munkavégzés lehetőségét megteremtettük. Nem akarom az időt húzni, de ilyenkor mindig fontos, hogy hozzátegyük, a bizottság tagjai pártállástól függetlenül azt mondják, hogy nem biztos, hogy jó, hogy gyes mellett elmegy valaki dolgozni, de megértjük azt a szituációt, amikor a család olyan helyzetbe kerül, hogy anyagilag fontos, hogy elmenjen. Vannak erre vonatkozólag információk, hogy hányan, milyen módon vették ezt a lehetőséget igénybe. Fehérítette ez valamelyest a gazdaságot, hiszen jól tudjuk, hogy gyes mellett korábban is nagyon sokan dolgoztak, csak törvényileg nem volt erre lehetőség. És a harmadik ilyen kérdésem szintén az öngondoskodásra való képességgel függ össze. Vidéki családok, elsősorban a kistelepülésen élő családok halmozottan hátrányosak olyan szempontból, hogy földrajzilag egyfajta röghöz kötöttség miatt nehéz lehet a megélhetés, ugyanakkor még a gyermekneveléssel kapcsolatos gondok is jelentkeznek a családnál, hiszen nem is biztos, hogy megfelelő ellátórendszer működik a legkisebb településeken Magyarországon. Bölcsődék, óvodák. A "Legyen jobb a gyerekeknek" programban kiemelt helyen szerepel a bölcsődei, óvodai ellátás fejlesztése. Bízhatunk-e abban, hogy a kormányzat tervei szerint a kistelepüléseknél egyfajta pozitív diszkriminációt alkalmazunk, hiszen itt tényleg nem tud másképp elhelyezkedni egy-egy szülő, csak akkor, hogy ha a gyermekelhelyezését meg tudja valahogy oldani. Munkában is nehéz helyzetben vannak ezek az emberek, hiszen sok esetben egy-egy kistelepülésen nem nagyon vannak nagy munkaadók. Közhasznú munka, közcélú munka, a közmunkaprogramok hogyan alakultak a kistelepüléseken és van-e arra esély, hogy ha ezekben a programokban valaki nem tud vagy nem akar részt venni, akkor önálló termelői tevékenységbe is kezdhet? Például mezőgazdasági tevékenységet szeretne folytatni, de ahhoz, hogy elinduljon, ahhoz kellenek eszközök, vetőmag vagy a jószágok vásárlásához induló tőke, amivel nem rendelkezik. Tudunk-e ebben segítséget nyújtani? Ne segélyt adjunk, hanem esélyt adjunk. Szuverenitást, ahogy a miniszter úr mondta. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Borsos József képviselő úr!
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter úr, ha megengedi, én nem mondanék véleményt a Csizmár államtitkár úr által megküldött tájékoztatóról, hiszen ezt az államtitkár úr készítette és a véleményünket meg elmondtuk menet közben és nagyon sok helyen már rövid távon igazolódtak azok, amiket jeleztünk. Én inkább a jövőre koncentrálnék egy kicsit. Hátha még meg tudjuk óvni magunkat néhány rossz döntéstől. És ezért három konkrét ügyben szeretnék kérdést feltenni, mert néha úgy tűnik, legalábbis a jelek erősen arra utalnak, hogy valamiféle hadjáratban vagyunk vagy van a minisztérium az egyházi intézményekkel szemben. Itt konkrétan arról beszélek, hogy nem régiben megvonták az egyházi kiegészítő normatívát az egyik ilyen egyházi civil szervezettől és ebből bírósági ügy lett és itt jogerős ítélet született, hogy jár nekik a normatíva. (Közbeszólás: A Kolping?) Igen, a Kolping. De a hírek azt mutatják, hogy csak erre az egy konkrét esetre értelmezik így és a többi intézménynél nem így értelmezik ezt a bírósági ügyet. És nem tudni, hogy igazán mi van a levegőben, hogy mi lesz ezeknél az intézményeknél, de kering a szakmai berkeken belül egy törvénymódosító tervezet is a szociális törvény módosításával kapcsolatban. Itt pedig erősen arra utaló jelek vannak, hogy inkább a jogszabályt kívánják ahhoz igazítani, hogy ne lehessen most már törvényesen adni egyházi kiegészítő normatívát az ilyen típusú szervezeteknek. Tehát, hogy ebben mikor lesz rend? Ez az egyik kérdés. Mire számíthatnak a ilyen típusú szervezetek? És ehhez kapcsolódik az, hogy mintha a civil fenntartású szolgáltató szervezetekkel szemben is folyna egy hadjárat. Ez nevezetesen arról szól, hogy ebben a módosító javaslatban, ami most már ilyen körözés alatt áll, ebben erősen arra utaló jelek vannak, hogy a támogató szolgálatok sorsa is megkérdőjeleződik és ezeknek a java is civil fenntartású, illetve egyházi fenntartású. Tehát, hogy mire számíthatnak ezek az egyébként nagyon komoly és szükséges munkát végző szervezetek a jövőben.
A harmadik pedig kapcsolódik némiképpen alelnök úr kérdéséhez, hiszen előttünk van és holnap folyik az általános vitája a rokkant nyugdíjazásról szóló módosítási javaslatnak, és itt többször elhangzott indoklásként, hogy a változtatásra azért is szükség van, mert hogy itt ilyen korrupció, meg nem is tudom, milyen ügyek vannak az ilyen megállapításoknál, egyébként pedig párhuzamosan ennek a rendbetételét rá kívánja telepíteni a javaslat arra az OOSZI-re és annak a visszahívott vezetőjére, amelyik egyébként a pecsétet tette ezekre az ügyekre a végén, hiszen a szakértői véleményt ő mondta ki. És ha kellett, akkor sok embert rokkantnyugdíjaztak, ha kellett, akkor szorították a feltételrendszert. Hogy akkor itt valahol a kettő között valamiféle ellentmondást tapasztalok, mert ha igaz ez az indoklás, hogy itt nem egészen tiszta ügyek születtek néhány esetben, akkor, aki a végén a pecsétet tette rá, abban hibás. Ha pedig olyan jó ez a szervezet, hogy erre építjük rá a rendszernek a megújítását, akkor ez előbbi nem igaz. Ezt a feszültséget hogy gondolja feloldani a miniszter úr? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Nyul István!
DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Mint ahogy miniszter úr bevezetőjében hallottuk, a szociális ellátáson belül az alapellátás és az intézményi ellátás együttjár. A tárca elképzelése szerint az intézményi fejlesztés mellett nyilván az alapellátásnak az erőteljesebb fejlesztése a közvetlen cél. Mint ahogy hallottuk, az emberekhez még közelebb kívánjuk vinni a szolgáltatást. Ezen belül szeretném megkérdezni azt, hogy ez a házi segítségnyújtás a nagyvárosokon, kisvárosokon, községeken túlmenően kistelepülésekre hogy tud eljutni. A falvakban hogy képzeljük el? Nyilván jelentősebb erőforrás szükséges erre, a humán erőforrásra is gondolok persze, amely szociális, egészségügyi felkészültségű emberekből áll.
Konkrétan szeretném megkérdezni azt, hogy a jelzőrendszeres szolgálatnak a tovább-bővítésére milyen elképzelés van. Nagyon jó ezzel a tapasztalat, nagyon jól működik, tehát mindenképpen kívánatos ennek a továbbfejlesztése.
Még egy megjegyzésem lenne: úgy látom, hogy ez a szolgálat az utóbbi években erőteljesen javult, már az otthoni ellátás és az alapellátás mint olyan. Ezzel kapcsolatban szeretném azt is megjegyezni, hogy a közgyógyellátást illetően én másként látom a helyzetét. Egy igazságosabb, jobb rendszer ez, amire egy éve a kormány áttért. Amiben problémát látok, az az, hogy az adminisztrációja ennek a rendszernek kissé lassabb. Lassú, azt bizonyítja az is, hogy az egy év alatt mintegy 230 ezer igazolvány került kiadásra és közel három hónapunk van arra, hogy még százezer igazolvány kerüljön ki a rászorultaknak.
Az adminisztráció gyorsítását talán kívánatos lenne megcsinálni, hiszen sokszor egy hónap eltelik, amíg a rászorult beteg hozzájut. Még egy megjegyzésem lenne. Nem látok különösebb ellátási problémát a gyógyszerhez való hozzájutásban, ezt tudnám cáfolni.
És még egy dolog, amit a közvélemény nem igazán tud: a 12 ezer forintos felső határ a gyógyszerekre vonatkozik. A gyógyászati segédeszközöknél nincs felső határ és ezt nagyon sokan nem tudják. És azt is tudomásra kéne hozni, hogy ez nem egy elvetendő dolog, hiszen önmagában a segédeszköz jóval meghaladja a 12 ezer forintot. Köszönöm szépen.
60.
Tné 61-70.
ELNÖK: Köszönöm. László Tamás!
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság. Az ön békés, nyugodt előadása azt tükrözte számomra, hogy a családügy, az ifjúság, a szociális szektor, a munkaügy területén különösebb problémák nincsenek. Ugyanakkor járok kerületi önkormányzatban is és a bejáratnál mindjárt a segélyre váróknak a sorszám osztogatása és időnként haragos megnyilvánulásai fogadnak - a két dolog között némi ellentmondást vélek felfedezni.
Rendkívül szerteágazó a minisztériumnak, a miniszter úrnak a tevékenysége, itt a kérdéseim és az észrevételeim is hasonlóképpen szerteágazóak lesznek és nagyon sok olyan területet fognak érinteni, amelyek egymással talán nincsenek koherenciával való összefüggésben, de mégis mindegyik kiragadott eleme ennek a világnak, amellyel a minisztérium foglalkozik.
Az első kérdéscsoport a lakótelepeken élőket érintené. Nincs még egy olyan társadalmi csoport, amelynek az életét annyira meghatározná a lakáskörülményei, mint a lakótelepen élőkét. Éppen ezért számunkra nyugtalanító az a panelprogram, egyre-másra derülnek ki különböző defektek, talán úgy tűnik, hogy a program leállóban van, talán az az újragondolás is felmerült, hogy a finanszírozást át kellene gondolni; de leginkább az a fájdalmas, hogy valójában többszörösen visszavették a lakótelepi programokban a pozitív elemeket a különböző gázáremelések, áfaemelések és hasonló dolgok. Ez az első kérdéscsoport.
A második a bérlakásépítés kérdése, az is leállóban van. Van-e erre valamilyen programja, valamilyen terve a minisztériumnak; az eddigi egyéves tevékenységben erre nem nagyon láttunk különösebb dolgokat.
Nagyon sokat foglalkozunk a hátrányos helyzetben élőkkel, azokkal, akik kiszolgáltatottak, akik többszörösen hátrányos helyzetben vannak: a fogyatékosok. Azt hiszem, hogy például a munkavállalás kérdésében nekünk sokkal erőteljesebben foglalkozni kell a középpel, tehát az, aki már szintén egyre kiszolgáltatottabb; van-e valami olyan program, amely a munkavállalóknak az általános kiszolgáltatottságát csökkentené.
Említette a miniszter úr a "Legyen jobb a gyermekeknek" programot, ami 2032-re tolja ki a gyermekszegénység elleni küzdelemnek a határidejét, vagy egyáltalán ilyen távlatú programot állít fel. Ezzel kapcsolatban egyrészt nekem ez a távlat az, ami nagyon nyugtalanító; a másik pedig az, hogy ez egy igen kis mozdony a szegényítő program hatalmas mozdonya mellett. Tudom, hogy egyszer a képviselő úr, szememre hányta, hogy ne beszéljek szegényítő programról, mert az itt van: az adóemelésekben, a különböző hátrányokozásokban, amelyek valóban egy szegényítő programként állnak össze.
Az ön miniszteri meghallgatásában felvetettem azt, hogy az expozéjában nem beszélt a magyarság demográfiai helyzetéről és akkor nagyon helyesen miniszter úr azt mondta, hogy ezt a témakört ne tegyük a pártpolitikai csatározások színterévé, ezzel maximálisan egyetértek. De azt gondolom, hogy ez a "Legyen jobb a gyermekeknek" című program nem helyettesíti a magyarság demográfiai helyzetével kapcsolatos átfogó program létét vagy a megalkotását - ez múlhatatlanul hiányzik. A demográfia ma egy olyan negatív szinergiajelenség, ami úgy gondolom, hogy 2032-re a ma született gyermekek számára olyan helyzetet eredményez majd, amellyel kapcsolatos kérdések sem szerepelnek ebben a "Legyen jobb a gyermekeknek" című programban.
Végezetül azt ajánlottam önnek, hogy Bene Évának a "Megdőlt az életfa" című könyvét olvassa. Rájöttem már egy-két hónappal a kormányalakítás után, hogy önök ezt nem csak olvassák, hanem breváriumként forgatják, mert ez a kormány programja. Csak néhány címet olvasok föl ebből, a fejezetcímek: az indirekt népirtás módszerei egy nagy fejezetcím, amelyben a népesség fizikai ellenállóképességének a meggyengítését, komoly fejezetcím: az életkörülmények romlásának előidézése, a népesség, az egészség, a fizikai állapot lerombolása és hasonló dolgok - javaslom miniszter úrnak, hogy ezt a breváriumot olvasgassák természetesen, de tegyék félre. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Juhászné Lévai Katalin képviselő asszony jelentkezett szólásra.
Tessék parancsolni, képviselő asszony!
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Annyit szeretnék előjáróban az általánosság szintjén megfogalmazni, hogy úgy érzékelem, hogy a szociális ügyek területén az elmúlt időszakban igyekezett reagálni a minisztérium, azt gondolom, hogy ha kellett, akkor gyorsan nyúlt olyan társadalmi csoportok problémáihoz, amelyet azonnal kellett orvosolni.
Itt egy konkrét kérdést szeretnék feltenni. A közmunkaprogram keretében lát-e miniszter úr lehetőséget arra, hogy Szabolcs-Szatmár, Borsod és Hajdú-Bihar megye nyírségi részén azoknak a mezőgazdasági vállalkozásból munka nélkül maradottaknak, akiknél most a fagykár jelentős volt, tudunk-e valamilyen segítséget adni - elsősorban, akik bérmunkában dolgoztak.
A tárcához kapcsolódóan pedig az a véleményem, hogy igenis nagy rendszerekhez nyúlt hozzá az elmúlt időszakban: rehabilitációs járadék, amit 6-8 éve görgetünk magunk előtt, vagy a szociális törvény módosításának az a szándéka, hogy célzottan azokhoz jusson el a szolgáltatás, akik a legrászorultabbak, hiszen jelen gazdasági körülmények között ez a legfontosabb, hogy azokat találja el, akinek valóban kell a segítség. Úgy gondolom, hogy rendszerszerű módosítások és változtatások történtek az ellátásban, ezért ezt mindenképp pozitív dolognak tartom.
Szeretném megkérdezni, hogy a rehabilitációs járadék bevezetésének egyik kulcskérdése, hogy helyzetbe tudjuk-e hozni a munkaadókat, tudunk-e teremteni megfelelő számú munkahelyet, ezt hogyan garantálja és látja garantálni miniszter úr az elkövetkezendő időszakban. Ezekben az ügyekben, ami a szociális témát érinti, a szolidaritás úgy nyilvánulhat meg, ha a társadalom nem közömbös, hanem aktívan vesz részt a problémák megoldásában, itt tartom fontosnak a civil szféra helyzetbe hozását. Milyen forrásokból, és milyen módon kívánja a kormányzat a foglalkoztatás, a szociális gondoskodás területén továbberősíteni a civil szervezetek feladatvállalását. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő asszony.
Cseresnyés Péter képviselő úré a szó, tessék parancsoljon képviselő úr!
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság! Én rosszabb helyzetben vagyok, mint többen közülünk, mert ezt a bizonyos anyagot, amit államtitkár úr készített, most kaptam meg a bizottsági ülés elkezdése után; úgyhogy arra kérném majd a bizottságot, aki felelős: a miniszter, az államtitkár, hogy időben kapjunk meg egy anyagot, ha azt az anyagot azért szánják nekünk, hogy azt átnézve egy bizottsági ülésre fel tudjunk készülni - ezt előre is szeretném megköszönni.
Miniszter úr, ön a bevezetőjében a jövőről, a programokról beszélt, és ha szabad kapcsolódnom László Tamás egyik gondolatához és az iróniát nem nélkülözve, szabad egy megjegyzést tennem, akkor hadd mondjak egy gondolatot a gyermekszegénység elleni harcról, küzdelemről, programról. Ha 2032-ig szól ez a program, akkor sajnos azt kell mondani ironikusan, bár nem szeretnék ezzel viccelődni még kicsit sem, hogy meg fog oldódni magától, ismerve a demográfia helyzetét és annak alakulását és az időtávlatokat, mert nem lesz majd olyan számú gyermek, amelyik nagyszámban szegény lenne, mert 2032-re a mai gyermekek, akik szegénysorban élnek, felnőtté válnak.
Ha ez a szándéka a kormánynak, akkor el lehet mondani, komoly eredményt értek el, legalábbis arányokban és mutatókban a gyermekszegénység elleni küzdelemben, mert nem a gyermekszegénység ellen kell szerintem elsősorban küzdeni, hanem egyáltalán a szegénység ellen. Munkát kell biztosítani az embereknek, munkahelyet kell teremteni, és mint foglalkoztatással is foglalkozó minisztérium, azt gondolom, hogy nagyon nagy feladat lenne a foglalkoztatásnak az elősegítése; és ezt szeretném megkérdezni, hogy mit tett az elmúlt egy évben ezen a téren.
Tné 70.
la/71. (Cseresnyés)
Hogyan alakulnak a munkanélküliség adatai és a foglalkoztatási adatok hogyan alakulnak.
Egy évvel ezelőtt, amikor az ön miniszterjelölti meghallgatása volt, ha jól emlékszem három vagy négy kérdéscsoportra próbáltam ráirányítani a figyelmet. Kettőt szeretnék visszaidézni. Ezek közül a fészekrakó programról kérdeztem önt, hogy mi a terve egyáltalán az otthonteremtésről, a fiatalok otthonteremtéséről. És a fészekrakó programot hozta ön elő és akkor azt mondta, hogy nagyon szép eredményeket értek el ezzel kapcsolatban. Én akkor a saját hozzászólásomban ezt megkérdőjeleztem többek között azért, mert egy sikeres otthonteremtő programot csonkítottak meg, tettek lehetővé és úgy nézett ki, szerintem ez be is igazolódott, hogy az a fészekrakó program nem hozta azokat az elvárt eredményeket, amit önök ettől vártak. Többek között a bérlakásépítések megállításával a lakásbérleti lehetőséget, annak a mennyiségi és minőségi növekedését vagy átváltását a fészekrakó program részeként a lakbér-támogatási rendszer kialakításával megoldani.
Az ifjúsággal kapcsolatban tettem fel a másik kérdést is. Ön azt mondta a beszámolójában, hogy a fiatalok továbbtanulási lehetőségeit és esélyeit meg kell tartani, sőt növelni kell. Én szeretném a véleményét hallani arról, hogy hogyan viszonyul a bevezetett tandíjhoz és hogyan viszonyul ahhoz, hogy az utazási kedvezményeket komolyan megcsonkították, így például az egyetemista, főiskolás diákok utazási költsége 50-60 százalékkal növekedett meg, tehát nem az a 17 százalékos áremelkedés mutatkozik az ő kárukra, amelyet egyébként az utazási költségek megemelkedése jelentett, hanem lényegesen több. A szülőknek tehát lényegesen nagyobb terhet jelent a taníttatás a tandíjon kívül is, mint eddig.
És egy utolsó kérdés, amelyet Lanczendorfer Erzsébet egy évvel ezelőtti kérdésével kapcsolatban szeretnék feltenni. Ön a száz lépés programjában azt mondta, nem kis "dicsekvéssel", hogy egy ötéves adócsökkentési programot indítanak el. Mi a sorsa ennek az adócsökkentési programnak? Hol tart most?
ELNÖK: Dér Zsuzsa!
DÉR ZSUZSANNA (MSZP): Köszönöm szépen. Miniszter úr, örömmel olvastam a tájékoztatóban, hogy 2006-ban a kormányzat 1,2 milliárd forintot költött a gyermekek nyári étkeztetésére és mintegy 2477 településen jutottak a gyerekek a nyári időszakban legalább 30 napon keresztül egyszeri meleg étkezéshez. A kérdésem az, hogy van-e a kormányzatnak arról valamilyen felmérése, hogy ez elsődlegesen hol valósult meg, magyarul az érdekelne, hogy itt a gyermekszegénység elleni küzdelem is azért területileg kellően eloszlik és elsődlegesen a kelet-magyarországi rész, ahová nagyobb energiát, erőket kell biztosítani, hogy vajon azok a települések ebben részesültek-e.
A másik kérdésem pedig, hogy március folyamán a kormány, illetve az ön tárcája részéről a szakállamtitkár bejelentette egy szakmai konferencián, hogy elindítja a tárca a tejprogram mellett a gyümölcsprogramot is. Hol tart ez a dolog? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Vígh Ilona képviselő asszony!
VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy minden társadalmat az minősít, hogy az adott országban milyen a foglalkoztatás és milyen bőséges a gyermekáldás. Képviselőtársaim tisztában vannak ezzel, én most ezt nem akarom ismertetni. A képviselőtársam már említette, hogy Magyarországon folyik a nagy rendszerek átalakítása és én azt tapasztalom mint polgármester és mint képviselő és nyilván a miniszter úr is tisztában van ezzel, hogy egyre inkább növelik a családok terheit. Egyre nőnek a szociális feszültségek és az a kérdés fogalmazódik meg bennem munkám során, hogy meddig lehet vajon a családok terheit növelni. Az államigazgatás reformja címén a 2007-es költségvetési törvényben meghúzták a vonalat az 1500 fő alatti települések esetében, tehát ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy egy kistelepülésen az összes intézményt meg kell szüntetni. Iskolát, óvodát, napközi konyhát, hivatalt és ebből adódóan el kell bocsátani a közalkalmazotti vagy köztisztviselői státusban lévő dolgozókat. A munkára szükség van és szeretnénk, hogy ha ezek a települések életben maradnának és ebből a biztos közalkalmazotti státusból a dolgozókat közhasznú munka formájában kell alkalmazni. Tehát a kormány növeli az instabilitást, nem tudom, hogy hogyan gondolta ezt a kormány. Ez több, mint kétezer települést érint ma Magyarországon. Folyik az egészségügy, a nyugdíjrendszer átalakítása is és a terhek egyre növekszenek. Azt tapasztalom, hogy ezek a szociális juttatások, amelyek ma Magyarországon érvényben vannak, bizony nem elegendőek a méltó élet feltételeihez és a juttatások is állandóan változnak nemcsak ciklusonként, hanem évenként és ez nagyon nagy nehézséget jelent a családoknak és az önkormányzatoknak. Azt kérdezem a miniszter úrtól, hogy meddig lehet a családok terheit növelni. Hogy ha a szociális szféráról beszélünk, komplexen kellene ezeket az intézkedéseket átgondolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Béki Gabriella!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Én azzal az értékelő megjegyzéssel kezdem, hogy szerintem a beszámolók és ezek a projektek, amelyek itt vannak előttünk, nagyon jók. Nagyon jó irányba mennek, amivel csak egyetérteni tudok. A problémám abból táplálkozik, hogy sokszor úgy érzem, hogy egy-egy ilyen projekt csak a felszínét vagy nagyon picit tud megragadni abból, ami a probléma teljessége. Ezért van az, hogy némi távolságot érzünk a valóságban tapasztaltak és a programok között. Példákat szeretnék mondani, mert a problémámat alapvetően úgy is fogalmazhatnám, hogy léptékbeli.
Itt van mindjárt egy nagyon jó példának az adósságkezelési szolgálat. Ez egy nagyon jó dolog. De ha ismerjük a számokat, hogy évente 50-60 ezer villanyórát kapcsolnak ki és látjuk, hogy mondjuk a beszámolóban eredményként az van feltüntetve, hogy több, mint ezer kártyás fogyasztásmérő került felszerelésre, akkor érezzük a probléma méretei és a megoldás fajsúlybeli különbségét. Pedig a kártyás fogyasztásmérő egy jó dolog, szerintem egy bevált, ésszerű dolog. A kérdés az, hogy mi kellene, hogy tempósabban, nagyobb léptékben haladjanak ezek a már kitalált dolgok. Ugyanez a helyzet az ápolási díjjal, ami régóta az érintett körnek jelentős probléma. Most hallottuk, hogy elindul egy megoldási kísérlet, én ennek nagyon örülök, nagyon szükség van rá, csak az a félelmem, hogy ez érinteni fogja ennek a volumennek, ennek a létszámnak egy pici töredékét.
80.
Tné 81-90. Béki folyt.
Ugyanez a probléma a hajléktalan ellátórendszerben, amiről szintén a projektek között említést tett miniszter úr és én magam is örülök, hogy van egyfajta törekvés arra, hogy bérlakásba kigondozni azokat az embereket, akik erre alkalmasak. De ez a lépték 3500 főre tervezett, nem is tudom, hogy hány év alatt 350 főre tervezett volumen, miközben ennek a létszámnak a sokszorosa él abban az élethelyzetben, amiben segítségre szorul.
Van egy irányított területi kiegyenlítési rendszer. A beszámoló szól róla, hogy milyen remek pályázatok születtek, hogy 120 szolgáltatót, illetve intézményt támogattak ezeken a pályázatokon keresztül. De amikor azt látom, hogy a 120 intézményhez 237 millió forint került szétosztásra, akkor úgy érzékelni tudom, hogy ebből olyan nagyon sokra nem mehettek, pedig itt olyan fontos célok vannak, mint a falugondnoki egyesületek támogatása, az utcai szociális munka, stb., stb. Átlagosan 2 millió forint lehetett ez a támogatás projektenként - még egyszer mondom átlagosan -, ebből egy falugondnoki szolgálatban a kocsit nem lehet lecserélni egy olyanra, amelyik hosszabb távon tudja ellátni a feladatokat.
És a végére hagytam a roma integrációs programot, amit a magam részéről a legsúlyosabb problémának érzékelek, mármint a romák helyzetét a társadalomban. Nagyon jó, hogy van, meg lesz egy ilyen integrációs programunk, majd mindjárt tárgyalunk róla. Csak az a problémám vele - még egyszer mondom -, hogy az érintett népesség volumenét teljességében, nagy mértékében nem érinti, vagy félek, hogy nem fogja érinteni.
Ha kérdésként akarom megfogalmazni mindazt, amit problémaként szóba hoztam, az úgy hangzik, hogy miniszter úr szerint mi az akadálya annak, hogy nagyobb volumenben történjenek ezek a változások; szeretném hozzáfűzni, hogy a pénzen kívül, merthogy nyilvánvaló a pénz hangsúlyos szerepet játszik ebben.
ELNÖK: Hirt Ferenc képviselő úr, tessék parancsoljon!
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Két kérdést szeretnék feltenni a miniszter úrnak. A tavalyi bizottsági meghallgatáson és a kormányprogramban is szerepel az, hogy fogyatékkal élő honfitársainknak a teljes élet esélyét kínálják. Felolvasnák ebből egy gondolatot: "A fogyatékkal élő honfitársainknak is a teljes élet esélyét kínáljuk. A fogyatékkal élő emberekre irányuló figyelem nemcsak az akadálymentesítés gondoskodását jelenti, az integrált munkahelyek kialakítását.....(Nem volt hallható az idézet folytatása.)
A kérdésem arra vonatkozik, hogy megszülettek-e az integrált munkahelyek. Tudjuk azt, hogy az Európai Unióban a 30-40-50 százalékot biztosítják, nálunk ez 7-8 százalék között mozog, mi a minisztérium, a kormány elképzelése 2010-re, hány főt szeretnének foglalkoztatni.
A másik egy rövid konkrét kérdés. 2006-ban még az akkori parlament felkérte a kormányt, hogy hozzon létre többek között az érdekvédelmi civil szervezetek bevonásával a fogyatékosügyi program végrehajtását segítő monitoring bizottságot, hogyan áll ennek a bizottságnak a felállítása és mikorra számolhatunk vele.
ELNÖK: Érsek képviselő úr!
ÉRSEK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen. Megpróbálok önmérsékletből példát mutatni. Két rövid gondolat. A szépkorúakról, mikor beszélünk, nagyon-nagyon sokat gondolunk arra, mikor azokról kell gondoskodnunk, akik családban élnek. De azokról is kell gondoskodnunk, akik nem tudják az idős napjaikat családban élni.
A kérdésem a miniszter úr felé, hogy az ágazati operatív programokban a zöldmezős beruházásban idős otthonokat tudunk-e építeni, illetve most biztos formabontó leszek, mert itt általában arról szoktunk beszélgetni, hogy mi az, ami nem működik. Azt gondolom, hogy a "babakötvény" program viszont ragyogóan működik, és ezt szeretném is igazolni; szeretném a tisztelt bizottságot meghívni Hatvanba, természetesen a minisztérium képviselőivel együtt, egy babakötvény átadására. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hajdu képviselő úr is jelezte, hogy nagyon röviden kérdez.
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A szociális törvény, a szociális háló, amely úgy gondolom, átfedi a magyar társadalmat és azt a 3580 önkormányzatot, amely igazgatja az ország településeit. Tulajdonképpen azok az önkormányzatok az igazi végrehajtói a szociálpolitikának, de azt kell mondjam, hogy a szociálpolitikát nem a miniszter úr és az apparátusa hajtja végre, hanem magában a települési önkormányzatok végzik el és amilyen helyzetben - hiszen nincs két egyforma pozíciójú önkormányzat - olyan differenciákkal lehetnek akár a vezetési és a helyi koncepciók is.
Tehát nagyon fontos az, hogy amiről mi most beszélünk és akár kérdésként, akár bírálatként a miniszter úr felé feltesszük, megfogalmazódik az is, hogy adott településen milyen lehetősége van egy önkormányzatnak, milyen akarata van és milyen áldozatot vállal a szociálpolitika helyi végrehajtása érdekében, hogyan alakítja ki. Mert bármennyire is mondjuk azt, egyszerűen az önkormányzatok nem csak arra vannak, hogy az érkezett normatívát szétosszák, az kevés, tudni kell csinálni helyi koncepciót, helyi szociálpolitikát, mégpedig olyat, amit itt most elvártunk.
Én magam is egy önkormányzatot képviselek és ebben az önkormányzatban körülbelül 1 milliárd 100 millió forintos szociális kiadásunkból a normatíva 650 millió forint, a többi önként vállalt, saját magunk által elkészített szociálpolitika. Tehát nem egyszerűen csak egy elosztófeladatot látunk el, hanem önálló szociálpolitikát a helyi teleülésen és ezt nagyon sok település e szerint végzi, ehhez adnak jó irányelveket, segítségeket a minisztérium és a háttérintézményeink. Ezeket otthon is meg lehet köszönni, mert bármiben: szakmai vagy egyéb állásfoglalást kérünk, szóval hihetetlen bonyolult az ellátórendszer, nem is beszélve róla, hogy vannak bizonyos részek, amelyeknél az önkormányzattól függ, hogy ad-e rá pénzt, önként átvállal.
Például az adósságkezelés itt elhangzott. Adósságkezelésben az önkormányzat tud-e szolgáltatásokat bevállalni, tud-e segíteni a helyi településen vagy nem, vagy ilyen a lakásfenntartás vagy a lakbértámogatás rendszere, hogy őnála ez milyen erős és hogyan van kialakítva; de lehetne mondani itt az ápolási díj elhangzott vagy az ápolt személyek, egész ágazat egy budapesti kerületben, akik ezzel foglalkoznak, és sok civil szervezetet is ehhez be lehet kapcsolni. Lényegében azt szerettem volna a megjegyzésemmel kérdésként feltenni, hogy az önkormányzatok szociálpolitikai tevékenységével számol gondolom a minisztérium, és milyen tapasztalatai vannak a miniszter úrnak az önkormányzatok szociális tevékenységében.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. (dr. Lanczendorfer Erzsébet jelentkezik.)
Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszonyt nem láttam jelentkezni eddig.
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Bocsánatot kérek. Köszönöm a szót, tényleg rövid leszek. A gyermekszegénységgel kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Megmondom őszintén, hogy szkeptikus vagyok a gyermekszegénység felszámolását illetően a kormányzati szándék komolyságával kapcsolatban.
Tegnap a Kereszténydemokrata Néppárt benyújtott egy törvényjavaslatot a családi adózásról, mert én azt mondom, igen "Legyen jobb a gyerekeknek" , ez akkor történik, ha jobb lesz a családomnak, tehát legyen jobb a családoknak.
Tné 90.
la/90 Lanczendorfer
A családi adózás egy sokkal igazságosabb megoldás lett volna, és nem kizárólagosnak gondoltuk, csak választhatónak. Tehát, aki akar maradni továbbra is a személyi jövedelemadó-fizetésnél, maradjon, de ha valaki nyolc gyermeket tart el ugyanabból a pénzből, amiből más egyedül él, hát csak igazságosabb, hogy ha figyelembe veszi a törvény, hogy hány gyermeket tartanak el. Ezt kapásból lesöpörték kormánypárti képviselőtársaim. Van-e magyarázat arra, hogy ezt miért nem lehet elfogadni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miniszter Úr, tessék parancsolni!
Dr. Kiss Péter válaszai, reflexiói
DR. KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen a megjegyzéseket és a kérdéseket. Összességében azt szeretném megerősíteni itt is, hogy a szociálpolitikáért, a családokért, a gyermekekért érzett társadalmi felelősség természetesen nem hárítható egy-egy politikai szereplőre és még csak a közélet pártjai sem vehetik magukra, mert Hajdú képviselő úrral értek egyet, ez egy olyan nagyon széles kihívást jelent, nemcsak Magyarországon, általában a nemzetek számára, amelyben csak akkor lehet sikeresen előrehaladni, hogy ha ez nemzeti közüggyé válik. Tehát, hogy ha a társadalom különféle szereplői, civilek, forprofit szervezetek, önkormányzatok és a kormányzat valamilyen sajátos munkamegosztása tud kialakulni.
Kulcskérdésnek látom a szociális területen a civil nonprofit szerepvállalók bővülő lehetőségét. Csak utalnék rá, hogy fejlett nyugat-európai országokban például Németországban a szociális szolgáltatásoknak túlnyomó részét, több mint kétharmadát, civil szervezeteken keresztül képesek ellátni, de hozzáteszem azt is, hogy persze világos követelmények, akkreditáció és minőségi sztenderdek mentén és szektorsemleges finanszírozás mentén. Ennek a beállításán dolgozunk ma Magyarországon. Nagyon komoly munkát végez évek óta a szakma ezen a területen. A volt NCSSZI, mai SZMI és mögöttes szakmai műhelyekben hihetetlen komoly munka folyik annak érdekében, hogy a sztenderdek összeállítására egy, a szakma konszenzusa által támogatott megoldás legyen. Most úgy látom, hogy jó esélyünk van arra, hogy behozzuk azt az évtizedes elmaradást itt Magyarországon is, amelyik az ápolási-gondozási igények szakmai megállapításának a sztenderjeire vonatkozik. Ez a homogén gondozási csoportokhoz szükséges szakmai háttér kialakítását jelenti, hiszen mindennek az alfája, az omegája a jogos igényfelmérés.
Szeretném világossá tenni, hogy itt Magyarországon a szociális rászorultság és a jogos gondozási-ápolási igény, valamint a pénzügyi és szolgáltatási kapacitások évtizedes mértékben nincsenek összhangban egymással. Ez nem kormányok gonosz szándékából vagy el nem kötelezettségéből adódik, ez Magyarország rendszerváltás utáni világának a fejlődéséből adódik. Ennek a harmonizációja jelenti az ágazat számára a legnagyobb kihívást és jelenti az emberek számára a választ arra, hogy a jogos szolgáltatási igényeikre vonatkozó válasz mikorra is érik be, mikorra lehet, hogy szociális és öngondoskodási aspektusokat is figyelembe véve harmóniába kerülhet ez a kettő. Igaza van Béki képviselő asszonynak, ez nemcsak pénzkérdés. Ez biztos, hogy a rendszerek működésének és a partnereknek a kérdése is. Már utaltam a partnerekre, hogy bővíteni itt alapvetően, azt gondolom, hogy az állami szerepvállaláson túli szférában lehet.
A másik oldalról meg nyilvánvaló módon mind a fejlesztéspolitikának, mind az ország fenntartható növekedési pályára kerülésének a konzekvenciája az, hogy bővülő forrásokkal kell számolnunk, mert az jelenti a kapacitásbővülés lehetőségét. Ez az év, meg a következő év nem erről szól természetesen. De arra kísérletet teszünk, hogy a belső struktúrák megváltoztatásával többlet- és minőségi kapacitásokat tudjunk teremteni az alapszolgáltatások területén és azt gondolom, hogy abban egyetértés van párthoz tartozástól függetlenül, hogy ezek közül is a legalapvetőbb szolgáltatásokban, az étkeztetés és a házi segítségnyújtásban. És úgy, ahogy a képviselő úr mondta, ebbe belevonta a legmodernebb eszközöket, tehát a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásnak a dolgát is. Ez az, amit reálisan látunk hosszú távon Magyarország szociális ellátórendszere számára. És azt gondolom, ezt persze hangos gondolkodásként mondom, nem döntéssel, az az út, hogy a jogos gondozási-ápolási igények megfelelő színvonalú, piacon értékelhető nagyságú finanszírozása természetesen egy szektorsemlegesen finanszírozott szolgáltatói kör... (Mobiltelefon zavarja a hangosítást, a mondat vége nem érthető.) (Elnök: Képviselőtársaim! Legyetek kedvesek a mobilokat kikapcsolni.) megrendelések kapcsán tulajdonképpen a kuncsaft, "az állampolgár a szolgáltatási igénybevevő rendel" elvet alakíthatjuk ki. De ehhez fokozatosan lehet eljutni.
A tételes kérdések kapcsán. Lanczendorfer képviselő asszony a tegnapi vitában elhangzott álláspontjukat ismételte meg. Ebben látszik, hogy ebben a kormány mögött álló pártok és az ellenzék pártjai között véleménykülönbség van a családi adózás lehetőségének és a hatásának a megítélésében. Hajdú képviselő úrral egyetértek a felvetését illetően. Hihetetlen szerepe van az önkormányzatoknak ma abban, hogy ezek a szolgáltatások vannak. És szeretném világossá tenni, hogy azok, akik azon az állásponton vannak, hogy a kötelező alapszolgáltatások teljes körének az eltörlése volna az útja annak, hogy más szolgáltatásokat tudjunk nyújtani és hogy az önkormányzatoknak nagyobb mozgásteret nyújtsunk, nos azokkal én vitában vagyok és vitába is fogok szállni, hiszen nélkülözhetetlen az önkormányzatok szerepvállalása. Mind a koordinációt, szervezést illetően, a helyi tapasztalatot, az emberközeliséget tekintve is, és abból a szempontból is, hogy például az alapszolgáltatások pénzügyi fedezetének mintegy felét önkormányzati forrásokból biztosítják. Az emberektől vennénk el mintegy 40 milliárd forintot a szolgáltatásokban, ha nem igényelnénk az ő közreműködésüket.
Érsek képviselő úrnak: szívesen eleget teszek a meghívásának. Minden jó példát a szociálpolitika területén is támogatni kell és szerintem helyes volna, hogy ha az e területen való eredményeket, meg a sikereket nem osztanánk fel kormánypárti és ellenzéki oldalra, hanem úgy tekintetnénk, akikre vonatkozna. Tehát, ha az emberek számára jó, akkor nem irigyelnénk el akkor sem, ha ellenzéki vagy kormányzati oldali polgármester sikere volna, ezért tehát örülök annak, hogy a babakötvénnyel kapcsolatban kedvező a tapasztalata. Az idős otthoni ellátásra vonatkozóan jelentős finanszírozási programok indulnak.
Emlékeim szerint mintegy 17,2 milliárd az e célra szánt összeg. Ez a 17,2 milliárd alapvetően a klasszikus kastély típusú elhelyezés modern elhelyezéssel való kiváltására és az ilyen típusú intézmények felújítására szolgál. Természetesen ezek a számok ilyen munka közbeni számok, hiszen még most a programok belső tervezése folyik. A bentlakásos intézmények modernizációjánál a korszerűtlen nagy létszámú intézményeknél 17,2 millió és ugyanez a 35 hátrányos kistérségben, mert volt egy ilyen kérdés is, hogy van-e célzás erre. Ott mintegy tízmilliárd, összességében ilyen szociális infrastruktúra fejlesztésére csak a TIOP-ból 56 milliárd forintot tervezünk most. De hát ez most kerül társadalmi vitára és szakmai vitára. Ilyen értelemben ehhez hozzá lehet szólni.
100.
Tné 101-110. Kiss Péter folyt.
Képviselő úr kérdésére. Ha jól értettem a kérdését, akkor a monitoring feladatokra a Fogyatékosügyi Tanácsunk civil oldalát kértük fel és a civil oldal kialakította a delegáltjait, hogy melyik monitoring bizottságban a fejlesztési programoknál ki vesz részt.
Egyetértek önnel, a legnagyobb kihívást Magyarországon nem csak a fogyatékosok szempontjából, hanem a többségi társadalom szempontjából is az jelenti, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, ahol a foglalkoztatási aktivitás tizenvalahány-százalékos. Két jól körülhatárolható élethelyzet, illetve társadalmi csoport van.
Az egyik a fogyatékkal élők, a megváltozott munkaképességűek, mintegy 10 százalék környéki társadalmi foglalkoztatási aktivitással; köztudomású, hogy ez Nyugat-Európában 30-50 százalékos mértékű. Hozzáteszem, ez a 10 százalék a bejelentett foglalkoztatásokra igaz, itt nagy a látencia az ellenérdekeltség meg a szabályozatlanság okán is.
A másik kör pedig a romák köre, ahol is a férfiak körében 30 százalék alatti az aktivitás, a nők körében pedig még ennek a fele sem a munkaerő-piaci aktivitás. Nyilvánvaló módon, hogy ha csak ebben a két társadalmi csoportban néhány százalékpontnyi aktivitásnövelést érhetünk el, ez lényegében ma Magyarországra nézve, nyugat-európai színvonalú aktivitást jelentene. Másképp mondom: a többségi társadalomnak e két társadalmi csoportot, illetve élethelyzetet leszámítva, a foglalkoztatási aktivitása 64-65 százalékos, tehát nyugat-európai színvonalú.
Ez a két probléma, ahol az ő szuverenitásuk érdekében is be akarunk avatkozni, és segíteni akarunk alapvetően, illetve az jelent itt problémát, hogy Magyarországon már érzékelhető a szakemberkínálat kapcsán a munkaerőhiány. A cégek 10 százaléka jelzi, hogy tudna felvenni adott szakmában szakembert. A szakképzésnél, a parlamentben lévő törvényi szabályozásnak a változtatása éppen arra irányul, hogy a munkaerőpiacon a gazdaság rendelhesse meg sokkal inkább ezeket a szakembereket, és hogy többleteket adjunk a hiányszakmában a finanszírozásra. Na most, csak a szakképzésben, ha megkapnák azok a vállalkozók a kívánt szakembereket, akik ma hiánnyal küzdenek, az egy 7 százalékpontos foglalkoztatás-bővülést jelentene. Úgy fogalmaznék, ha a megváltozott munkaképességűek, ha a romák körében, és ha ezt a munkaerő-piaci képzési hátrányt képesek vagyunk kiküszöbölni, mindegyike önmagában is elegendő volna ahhoz, hogy nyugat-európai színvonalú aktivitás és foglalkoztatás alakuljon ki Magyarországon. Nem véletlen a roma integráció programja.
A képviselő asszonynak mondom, hogy a Roma Évtized Integráció programja mögé megterveztük az európai fejlesztéseket. Ezt csak a TÁMOP és környéki forrásokból, nem számítva tehát a Gazdasági Operatív Program, a KIOP és egyéb ügyeket, 65-70 milliárdos fejlesztést jelent; ez pontosan két nagyságrenddel több, mint a klasszikus erre szánt források. Ezért mondom azt, hogy megaprogramokat indítunk el, mert először az európai programokat ilyen típusú pénzeket ilyen típusú felzárkóztatásra szánjuk.
A rehabilitációs modell mögött egy 60 milliárdos európai fejlesztési program szerepel. A képzési program pedig a "Lépj egyet előre" már meghirdetett programunkat jelenti. Tegnap írtam alá Vizi akadémikussal, elnök úrral éppen egy megállapodást arról, hogy az egy élethosszig tanulást, a felnőttképzést tegyük nagyon széles civil üggyé is és abban állapodtunk meg, hogy a TIT elnökeként is és az Akadémia elnökeként is segít abban, hogy ezt a pénzt új kapacitások, civil kapacitások kiépítésére is használjuk fel, amit a "Lépj egyet előre" program felnőttképzési ügye jelent.
Köztudomású, hogy nem csak szakemberhiány van itt, hanem képzettségi hiány is, hiszen mintegy 2 millió ember van Magyarországon, zömük 50 év feletti, aki nem rendelkezik szakképzettséggel, sőt sokszor általános iskolai végzettséggel sem és az ő körükből az aktivitási arány nem éri el a 25-27 százalékot, miközben egy szakképzettnél ez 70 százalék, egy diplomásnál 80 százalék. Világosan kirajzolódik, hogy hol kell beavatkozni; ezen a három területen akarunk és megaprogramokkal beavatkozni.
A védett munkahelyeknek a kérdése. 53 milliárd forintos pályázatot és támogatási dotációs rendszert hirdettünk meg a védett szervezetek létrehozására. Ez is a komplex rehabilitációs programunk része, ezt hazai forrásból tesszük. Ez a program mintegy 30-40 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatást tesz lehetővé. Az igazi kihívás most az, hogy azok számára, akik rehabilitálhatók és - idézőjelben - ezen védett foglalkoztatási körön keresztül "átzsilipelhetők" a munkaerőpiacra, a munkáltatónak is az legyen az érdeke, hogy ez már 3-4 év alatt megtörténjen, ne pedig az, ami korábban kialakult, hogy ha egyszer már megnyertem, akkor most már itt foglalkoztatom, pedig lehet, hogy nem ez volna az érintettnek az érdeke. Itt tehát most egy bónuszrendszerrel elő akarjuk segíteni a 3-4 évenkénti átzsilipelést. Ez egyébként éppen az a nagyságrend, mint amekkorát mi a rehabilitációs rendszerbe be tudunk vonni a sokszázezer közül néhány tízezret, akinek segíteni vagyunk képesek egy belátható időn belül. Tehát a munkaerőpiacon kérem szépen néhány tízezer az nagyon jól hangzó szám az egyik oldalról, a másik oldalról meg néhány tízezer ember szuverenitása óriási dolog.
Béki Gabriella képviselő asszonynak részben válaszoltam, mert említettem ezt a roma integrációt. ITKR, ez egy betűszó, ami az Irányított Területi Kiegyenlítő Rendszert jelenti: 2006-ban valóban 120 millió 120 intézet 200-valahány millió forint, mert kísérlet volt; 2007-ben ez 1,6 milliárd forint, plusz 1,7 milliárd forint pályázattal, tehát ez már az a nagyságrend, amit a képviselő asszony joggal hiányolt.
A hajléktalan program két helyen is szerepel az elgondolásunkban. Egyrészt szerepel itt az európai fejlesztési források között, másrészt pedig a saját forrásaink bővítése körében. Szívesen adnék majd erről a programról itt egy tételes tájékoztatást, hiszen nyilván a kormányoldali képviselők előnyösebb helyzetben vannak, jobban ismerik a kormány törekvését, de szeretném, ha az ellenzéki képviselők is megismernék, és esetleg megkérem majd Vecsei miniszteri biztos urat, hogy a kollegáimmal együtt vállalkozzon, ha van érdeklődés, hogy bemutassuk ezt a programot a bizottságnak. Ez egy 5 milliárdos fejlesztési programot jelent, tehát ez is egy nagyságrenddel arrébb van, hiszen talán emlékeznek rá - kicsit cinikusan mondom direkt, hogy átüsse a figyelem küszöbét -, hogy mínusz két fok alatt a kormányok néhány százmilliót szoktak erre a kérdésre fordítani, és ezt nem szeretném. Nem azt nem szeretném, hogy ennyit fordítsanak, hanem szeretném nagyságrendileg megnövelni itt az eszközrendszert és erre irányul a program, hogy a társadalmi lelkiismeret ne mínusz két foknál nyíljon fel, hanem azokban az időkben, amikor igazán tenni lehet. Az 5 milliárdba nem számítottam bele a képzési és foglalkoztatási programokat.
Ápolási díj. Az ápolási díjnál valóban nem lesz teljes körű a megoldás, de nem is igényeltetik, mert mintegy 40 ezer ember van, aki ilyen helyzetben van. Úgy véljük - ez egy szakmai felmérésen alapszik -, hogy közülük mintegy 10 ezer van olyan, aki nem a munkája mellett látja el az ápolási feladatokat, az ő számukra teremtünk munkaviszonyt. Tehát lényegében, aki munkaviszonyra rászorul az ápolási díj mellett, annak teljes körére nézve és ezt is megterveztük az európai források között, meg is tudnám nézni, hogy mekkora az összeg, de jelentős.
Ami viszont az első, az ön által említett dolgot jelenti, ami az adósságkezelési probléma, ott ezt készséggel elismerem, hogy az ott egy probléma. Őszintén szólva a leginkább szándékunk van és a legkevésbé anyagi lehetőségünk; ezt meg kell majd vizsgáljuk, hogy van-e először hazai forráson túli lehetősége ennek a fejlesztésnek, bár megjegyzem, hogy nekem távolról úgy tűnik, hogy a kártyás fogyasztási mérők elterjesztésének nem csak szociális körbe tartozó érdeke van, tehát a szolgáltatónak erős érdeke van - magam tárgyaltam is velük, még nem jutottunk végeredményre.
Vígh Ilona képviselő asszonynak arra a felvetésére, hogy 1500 fő alatti települések esetén meg kellene szüntetni intézményeket és a közfoglalkoztatást, azt ajánlanám képviselő asszony, hogy a kollegáimmal közösen tájékozódjon még egyszer, mert ez nincsen így. Van most két állítás egymással szemben, megkérdezzük majd az önkormányzatok.... (Vígh Ilona: Nem mondták ki, csak úgy alakították ki.). Igen, van ebben egy vita, ez látható. A kormánypárti képviselő urak és magam is más véleményen vagyunk, de kész vagyok arra, hogy a kollégáim ennek tételesen utánanézzenek.
Tné 110.
la/111 (Kiss)
Mindenesetre a kormány oldaláról ennek szándékát is szeretném cáfolni, tehát világossá tenni, hogy nincs ilyen szándéka a kormányzatnak, sőt kifejezetten a vidéki programjaink kapcsán azokkal a kiváló példákkal találkozom, amikor összefogva valósítanak meg közszolgáltatást érintettek. Most a hétvégén éppen ilyen ügyben voltam Vas megyében és ezért tudok rá példákat is mondani. Esetleg el lehet lesni, hogy ilyen néhány száz fős kistelepüléseken ez hogyan történik. Győrváron, ahol éppen legutóbb jártam.
Egy országot valóban minősít, ahogy képviselő asszony mondja, ebben egyetértek, hogy milyen a gyermekáldás és hogy a foglalkoztatásnak milyen a helyzete. Nem szeretnék ebbe a demográfiai vitába belecsúszni. Alelnök úrnak is mondom, hogy éppen a Surján úr által rendezett Fidesz-KDNP közös konferenciára mentem el annak érdekében, hogy megvitassuk ezt a kérdést és mutassam a kormány fogékonyságát kulcsfontosságú nemzeti kérdésekben, nem azt vitatva, hogy ki szervezi a rendezvényt, hanem, hogy milyen ügyről van só. Jelzem, ott a demográfia és a gyermekprogram kérdésében egyetértés alakult ki a szakértők és politikusok között. Nem akarom ezt most politikailag élesebben felvetni, én ajánlanám ennek az egyetértésnek a további fenntartását. Nem ér annyit, képviselő úr, egy meghallgatás, hogy fontos ügyeket odadobjunk emiatt.
Ami a foglalkoztatás helyzetét illeti, minden szándékunk az és azt remélem, hogy politikától független szándékunk, hogy növekedjék az aktivitás és az érdek az önálló életvitelt illetően. Nos, az elmúlt években 2002-től tudom az összehasonlító adatot: 192 ezerrel csökkent az inaktivitásban lévőknek a száma. Ebből csak az elmúlt év, tehát a márciusig tartó megelőző időszaknak a száma majd' 45 ezer. Tehát jó irányú ez a változás. És e körben 62 ezer fővel növekedett a foglalkoztatás és csak az elmúlt évben több, mint 30 ezerrel. Azt gondolom, ezek jó számok még akkor is, hogy ha párhuzamosan ezzel a munkáért sorban állóknak a száma is növekedett, mert ez azt mutatja, hogy az inaktivitásból, a segély típusú ellátásból a munkaerőpiac felé indulnak el az emberek. Itt most nem munkaügyi szervezet adatokat, hanem KSH-adatokat mondtam. Ez közös adatbázis.
Dér Zsuzsanna képviselő asszony felvetésére megerősítem, amit szakállamtitkár asszony mondott a gyümölcsprogram kapcsán. Ezek mintaprogramok, az OFA által vagy más közalapítványaink által csinált mintaprogramok. Ami pedig a támogatásoknak a regionális szórását illeti, általában az a tapasztalatom, hogy különösen a munkaügy területén nagyon jó sztenderdek vannak arra, hogy megtaláljuk a leghátrányosabb helyzeteket, és a mintaprojekteknél a szociális területen pedig kifejezetten szakmailag nívós kezdeményezések vannak. Például a falugondnoki rendszert, amit a megelőző években sikerült stabilizálni, azt európai desprektisnek kiáltották ki úgy, hogy más országok jöttek Európából, hogy ezt átvegyék. Van sok ilyen példám, de utalhatnék a tarnabodi kísérletre, ami alapján megcsináljuk a hátrányos helyzetű kistérségeknek a felzárkóztató programját. Számos olyan szociális szakmai műhely működik Magyarországon, amelyekre igazán büszkék lehetünk, hogy jó célzást csinálnak.
Most egy picit gyorsítanék. Fiatalok esélyei: Cseresnyés képviselő úr. Tandíj. A tandíj ilyen formáját én támogatom, nem szeretnék ebből valamiféle hezitációt itt bemutatni. Ez egy rászorultság- és teljesítménykövetelményt leíró rendszer. Nem véletlen, hogy az érintettek is támogatják. És én azt tapasztalom, hogy ha az országban ezt nem mint sápot mutatjuk be, népnyúzó sápot, hanem mint lehetőséget, hogy a legjobban tanuló egyharmad többletekhez jusson és a teljesítményét elismerjük, a legrosszabb helyzetben lévőknél pedig kiegyensúlyozzuk a költségeket szociális alapon, akkor az emberek azt mondják, hogy ez helyénvaló, ez jó megoldás. Ez igazságosságot teremtő megoldás. Én magam ezért tehát pártján vagyok.
Az utazási kedvezmények kérdése. Nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy most arról beszélnek-e, hogy a lakóhely és az iskola között maradt fenn a kedvezmény. Ha erről beszélnek, akkor ezt is helyeslem. Merthogy fennmaradt a kedvezmény és így nem drágul meg az utazási költség.
Az otthonteremtéssel kapcsolatos kérdéseikkel kapcsolatban azt kell mondjam, hogy szívesen beszélek róla itt ebben a körben, de nem tartozik a tárca felelősségi körébe a lakásépítés, otthonteremtés. Ez egy más tárca felelősségi körébe tartozik. Ezzel együtt azt tudom mondani, hogy a korábban elindított programok közül például a panelprogramra nézve, kifejezetten kormányzati szándék, hogy ezt továbbvigyük, sőt kiegészítsük energiatakarékossági, egyéb programokkal más szférában is. Tehát a családi házas körben vagy a nem panellakásokra nézve is. Ennek pályázatai meg is jelentek. Érthető okokból egyébként óriási az érzékenység mindannyiunk zsebe érzékeli azt, hogy más energiaárak mellett más a környezeti felelősségünk és a zsebünk iránti érzékenység is.
Kénytelen vagyok erre a technikai dologra kitérni, ez az eljuttatott papír kérdése. Elnök urat és a bizottság titkárságát majd kérni fogom a következő alkalommal is, hogy amikor átjuttatjuk a papírt, akkor azonnali hatállyal juthasson el a képviselőkhöz. Önök is tudják, hogy ilyen kötelezettség nincs, mi ezt egy háttérolvasmánynak szántuk, mint a címéből is kiderül, ez egy tájékoztató anyag. Nem is elsősorban arra, hogy erről folytassunk vitát, sőt kifejezetten inkább azokra, akik ebben vesznek egy plusz órát és a parlamentben vagy máshol olvasgatják ezeket az adatokat, tényeket.
Rehabilitációs járadék, illetve erre való pénzeszközök, illetve foglalkoztatás, Juhászné Lévai Katalintól. Utaltam már arra, hogy van ez az 54 milliárdos pályázat, de szeretnék még arra utalni, hogy régóta van egy olyan szabályunk, hogy a húsz fő feletti cégek esetében 5 százalékos mértékben megváltozott munkaképességűeket kell foglalkoztatni vagy befizetik a rehabilitációs kasszába az ennek megfelelő pénzt. Ez a rehabilitációs kassza az, amelyikből viszont tudjuk támogatni azokat a munkáltatókat, akik ilyen munkahelyeket hoznak létre. Ez a mechanizmus működik és jónak tartom ezt a fajta szerepvállalást, bővítendőnek a munkáltatói felelősségvállalást és a másik oldalról meg a kormányzati szolidaritást ilyen esetben.
A tételes kérdésére azt tudom mondani, hogy a fagykár szenvedte térségekben most éppen a felmérése zajlik annak, hogy milyen közmunkaprogrammal tudunk segíteni. Kész vagyok célzott és erre a körre vonatkozó közmunkaprogramot indítani. Ennek az eszközeinek és nagyságrendjének a felmérése zajlik. Hogy ha a képviselő hölgyek, urak nekem segítenek abban, hogy itt precízen tudjunk célozni, akkor ez meggyorsíthatja a folyamatot. A tegnapi vitából azt láttam, hogy lényegében a nyár előtől kezdődően jelentkezik ennek az objektív igénye. Ilyen értelemben addigra mi készek lehetünk egy ilyen rendszer kialakítására.
László Tamás képviselő úrnak az álláspontját a "Legyen jobb a gyermekeknek" kontra demográfia kérdésében már jeleztem, nem osztom.
120.
Tné 121-130. Kiss Péter folyt.
A munkavállalók kiszolgáltatottságát csökkentő programok kérdésében kész vagyok a bizottságnak adni egy elmúlt évre vonatkozó áttekintést, hogy a különféle országos foglalkoztatási közalapítványi vagy más úton bemutatott, lezajlott programokat bemutathassuk. Ezek között nagyon sok olyan van, ami egy-két évvel később standarddá, általánossá tud válni, ez is a célja éppen ezeknek a programoknak, hogy kikísérletezzük, hogy mik a legjobb megoldások.
Nyul István képviselő úr az alapellátás fejlesztése mellett érvelt és én is aláhúzom ezt és hozzáteszem, hogy szándékomban áll megvizsgálni, hogy az alapellátás támogatására szociális közmunkaprogramot indítsunk pontosan azért, hogy a kapacitásokat ezen az ágon is tudjuk növelni. Ez természetesen sok kérdéssel összefüggő: képzéssel, felkészítéssel, önkormányzati kooperációval összefüggő kérdés, de mindenképpen asztalra kell tenni, támogatom a felvetést. Hasonlóképpen a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás továbbfejlesztését is. Elsősorban abból az elképzelésből, hogy automatikusan kössük össze az ellátó szolgáltatással, tehát hogy ne csak a detektálás, hanem a gyors beavatkozás képességét is garantálja ez a finanszírozás - a lehetséges törvénymódosításban ez szerepelni fog.
Borsos képviselő úr felvetésére jelzem, hogy amint a szociális törvény tervezetének a szakmai belső egyeztetésével készen vagyunk, akkor természetesen a parlament pártjai elé is fogjuk hozni az erre vonatkozó javaslatokat. Ma ennek a társadalmi-szakmai vitája folyik, ilyen értelemben ez nyilvánosan zajlik, ebben megvan a mód kinek-kinek szerepet vállalni, részt venni. Akkor, amikor pedig parlamenti szakba ér, akkor természetesen itt a bizottságban is le fogjuk folytatni róla a vitát, most még ez előtt vagyunk.
Az OOSZI átalakítása azzal fog megtörténni - aminek első lépését már megkezdtük, hiszen átkerült január 1.-től az OOSZI a tárcához -, hogy az OOSZI belső ellenőrzésének a rendszerét is létrehozzuk úgy, hogy ennek még egy ezen kívüli lába is lesz. Hiszen úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk, kibővítjük a Foglalkoztatási Hivatalt Foglalkoztatási és Szociális Hivatallá. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal központjában, tehát a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban létrejön az a szociális feladatkör, amelyik is a korábbi szolgáltatás akkreditációból kinőve ezt az ellenőrzést elláthatja; magam is úgy látom, hogy a leginkább korrupcióveszélyesebb területek egyike - sokat sajnos tudnánk sorolni - volt ez a terület. Az OOSZI kapacitásbővítése, új struktúrája és ellenőrzési mechanizmusai átalakítása éppen ezt a célt szolgálja, ráadásul úgy, hogy akkor, amikor személyes döntéseket hoz, akkor a szakértői bizottság keretén belül, nem pedig egy orvos döntése alapján születhessenek meg. Itt ebben egyébként a területi szereplőknek a bevonásán is gondolkodunk, tehát az a szándékom, hogy a helyi intézményvezetői körből egy kontrollt még teremtünk hozzá.
Nem áll szándékomban a civil és az állami egyházi intézményfenntartókat korlátozni, sőt - ahogy szóltam róla -, épp ellenkező a szándék: a területi lefedettség szélesítése érdekében és általában a kapacitásbővítés érdekében itt látok lehetőségeket leginkább. De azt szeretném világossá tenni, hogy az ellen meg lépni akarok, hogy a szociális szolgáltatások közül ki lehessen mazsolázni egyeseket, és hogy olyan helyzet teremtődjön, hogy csak finanszírozási szempontok mozgassák itt a partnerséget; vagy másik oldalról folytatva a finanszírozási szempontokat harmonizálni kell az igénybevevői szükségletekkel, hogy azt a szolgáltatást akarják az új szolgáltatók is biztosítani, amit az emberek szeretnének igénybe venni. Ez természetesen azt jelenti, hogy át fog alakulni fokozatosan a finanszírozása ezeknek a szolgáltatásoknak.
Török Zsolt képviselő úr. Ma az óvodában mintegy 80 százaléka ellátott az érintett korosztályoknak. Tudniuk kell - és ez a roma programnál éppen van -, hogy a romákat érintően ez 40 százaléknyi körülbelül, ez mutatja a hihetetlen esélykülönbséget; pont fordítva volna, azt gondolom, hogy az esélyek szempontjából korrekt és normális, de legalábbis egyformaképpen, ha már erre törekszünk.
A bölcsődei ellátásnál az európai törekvés az az, hogy mintegy 30 százalékát érje el átlagosan az érintett korosztálynak a lehetőség, pont a szülők és a nők munkába állása, karrieresélyei vagy választott munkaerő-piaci esélyei szempontjából - ez nálunk nincs így. Azt szeretném, hogy ebben a fejlesztési időszakban megduplázódna a bölcsődei ellátási létszám elsősorban a ROP-okban, a regionális operatív programokban van erre jelzett forrás. Több mint 100 ezer gyermek és 1 milliárd 200 millió forint, ami rendelkezésre fog állni - most ez a holnapi előterjesztés - remélem, hogy a kormány jóvá fogja hagyni.
A nyári gyermekétkeztetés. A gyes, gyed melletti foglalkoztatás lehetősége, itt szakmai becsléseink szerint 6-7 ezer fős létszámbővülést lehet tapasztalni ezen intézkedések okán. Ez a január óta bevezetett rendszer, még kevés az idő, hogy itt tételesen és nagy tendenciákat lehessen tudni, de azért ez elmozdulás; őszintén szólva, a munkaerőpiacon minden ilyen 6-7 ezres bővülést nagyon szívesen látok.
Visszafelé haladva. Iván professzor úr megjegyzéseire. A dallamával egyetértek, hogy átfogó időspolitika kell és nem szabad leszűkíteni az időspolitikát nyugdíjkérdésre vagy csak szegmentáltan, mondjuk egészségügyi kérdésre vagy más ügyekre. Nekem egyébként az a filozófiám, ami az Idősügyi Tanács filozófiája, hogy az idős embereknek a világ egészéről kell az álláspontját kérni és a befolyását elvárni. Ilyen értelemben ez egy hozzáállási változás is a kormányzati időspolitikát illetően.
Elnök úrnak komoly szerepe van abban, hogy ilyen irányban indultunk - most az elnök úrra és az elnök úrra gondoltam, mindkettejükre. Az igazság az, hogy rendkívül sok megoldandó kérdés van a mai időskorosztályok érdekében és azért is, hogy a ma aktív korosztályoknak jót üzenjünk az ő időskorukra vonatkozóan.
Számos kérdést tett fel, ezek közül egyre reflektálnék tételesen: az 50 ezer forint alatti nyugdíjasok kérdése. Nem véletlen, hogy ilyen erővel tartjuk fenn még ilyen nehéz körülmények között is a korrekciós programunkat, ez éppen arra irányul, hogy a korábban megállapított alacsony nyugdíjaknak egyfajta programszerű felzárkózása lehessen. És hasonlóképpen akartuk a méltányossági nyugdíjemelést fenntartani még olyan körülmények között is, amikor jól érzékelhető, hogy a különféle intézkedések nyomán - ez elsősorban egy korábbi járulékcsökkentés volt a nyugdíjkasszában - mintegy 500 milliárdot meghaladó összegű más forrásból is hozzá kell járuljunk. Ez pedig azt mutatja, hogy nagyon erős a kormányzati, vagy a parlamenti elkötelezettség az idős korosztályok biztonsága érdekében.
A felvilágosítások kapcsán. Őszintén szólva abban, amit a nyugdíjbiztosító szervezetei és szervei csinálnak, amilyen szakszerűen végzik a munkájukat az elmúlt évek során mindig biztos voltam, és most is biztos vagyok abban, hogy rendben történik a lakossági tájékoztatás, az ügyviteli felkészülés és hogy szabályszerűen történik adott esetben a nyugdíjas kezdeményezésekre, a nyugdíj megállapításokra vonatkozó intézkedések megtétele. Bár talán félreértésre az adhat okot, hogy nyilvánvaló, ha valaki ez évben, ez év májusában kezdeményezi egy 2008-as nyugdíjaztatására vonatkozó ügyét és csak 2008-ban lesz jogosult, akkor a mai szabályok, a törvény szerint nem lehet előzetesen megállapítani nem meglévő nyugdíjjogosultságára vonatkozó igényjogosultságot.
Tné 130.
la/131. (Kiss)
Csak azt lehet csinálni, hogy tájékoztatják arról, hogy mi fog majd bekövetkezni akkor, amikor és ahhoz meg majd oda kell érni hozzá. A nyugdíjbiztosító törvény szerint csak így járhat el és úgy tudom, hogy korrekten is teszi a dolgát. A legnagyobb "ügyfél-elégedettséget" egyébként ezen a területen lehet szerintem joggal tapasztalni. Arról ma még nem tudok beszámolni, hogy az előrehozott nyugdíj ügyében milyen módon találunk megoldást, de ahogy képviselő úr is érzékeli, ez egy olyan kérdés, amelyik is a nyugdíjkiadásokat érintő és a nyugdíjkasszát érintő kérdés. Mint ahogy a paradigmatikus kérdésekkel összefüggésben a Nyugdíj Kerekasztalon kialakuló nyugdíjrendszer-választásra vonatkozó összefüggésben tudunk javaslatot tenni arra, hogy a meghosszabbodó várható életkorral paralel módon hogyan változik, változik-e és mikor a felső korhatára a nyugdíjaknak.
A közgyógyellátás kérdésében Soltész Miklós úr tett megjegyzést. Azt kell mondjam hogy addig jó a rendszer, ameddig az a fajta kapacitásprobléma, ami a MET-eknél a közgyógy-visszaigazolásra vonatkozóan van, a közgyógyellátás igénybevételét nem akadályozza. Ma a korábbi közgyógyigazolvánnyal is hozzá lehet férni. És mi az érintettek képviseletében, a rászorultak védelmében azt a fajta rendszert szeretnénk, hogy ne is legyen lyuk a két eljárás között, az új igazolvány és a régi igazolvány használata között.
KRESZ-ügy. Erre egy elég részletes választ tudok adni. 981 falugondnoki gépkocsi van, 50 százalékban gyerekeket szállítanak vele. 2007. április 1-jétől új KRESZ-szabály van, ahogy ülés, annyi gyereket szállíthat, ugye ez volt a probléma, előtte egy ülésen két gyereket is utaztathattak. Az iskolabuszok most megkapták a szabály alkalmazása alóli mentességet. Mi is ezt akarjuk elérni a GKM-től 2008 IX. hóig. Addig a falugondnoki gépkocsik fel tudnak készülni a GKM támogatása alapján. Tehát ez a közös szándékunk az ügy megoldására.
Kolping. A bíróság, egy bíróság úgy döntött, hogy egy szociális szolgáltatóként is működő Kolping az egyház is egyben. Ettől még az nem az a mi álláspontunk szerint. Szerintem a Kolping szerint sem egyház a Kolping, mert az egy más típusú szervezet. Most civil szervezetként működnek az ilyenek. A vita tehát nem arról szól, hogy kell-e kapjon támogatást, hanem, hogy mi a minősítése. Mi persze ebben nem akarunk döntőbírók lenni, én csak úgy kívülállóként mondom, hogy itt valószínű, egy félreértésről van szó.
Hogy vehet részt a nyugellátásban részesülő személy országos intézet vezetésében? Ha ez olyan intézmény, ami hozzám tartozik, akkor nyilván úgy, hogy én kineveztem erre a feladatra. És nincs az ismereteim között olyan, hogy ezt jogellenesen tettem volna. Ha jogellenesen tettem, ezt természetesen felül fogom vizsgálni, ha nem, akkor nem áll szándékomban személyi okokból ilyet tenni.
Ami pedig a bizottsággal való kapcsolatot illeti, továbbra is készen állok, hogy megkeresés esetén akár úgy, ahogy itt utaltam rá, még pártpolitikai műhelyekbe is bekapcsolódjak, ha ott nem pártpolitikusi meghívásról van szó, hanem szakmairól. Rendezvényekről is, ezt is megtettem és meg is teszem. A következő alkalommal éppen Pettkó képviselő úr tart egy rendezvényt 25-én, amin tervezi a tárca a részvételét, ha olyan ügy van, ami az érintettekről szól és nem rólunk. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm miniszter úr, további munkájához sok sikert, erőt, egészséget kívánunk. Most öt perc szünetet rendelek el.
(10.16-tól 10.20 percig szünet)
Tekintettel arra, hogy megmaradt a határozatképességünk, mert itt szavaznunk is kell, rátérünk a 2. napirendi pont tárgyalására: a Roma Integráció Évtizede Program stratégiai tervről szóló határozati javaslat, általános vitára való bocsátásáról kell döntenünk. Az irományt H/2920-as számon kapták képviselőtársaim kézhez.
Tisztelettel köszöntöm a minisztérium képviseletében jelenlévő Rauh Edit szakállamtitkár asszonyt és megadom a szót.
Tessék parancsoljon államtitkár asszony!
Dr. Rauh Edit szakállamtitkár (SzMM) szóbeli kiegészítője
DR. RAUH EDIT szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Engedjenek meg néhány felvezető gondolatot az előterjesztéshez.
Az elmúlt tizenegynéhány évben azt gondolom, hogy jelentős erőfeszítések történtek a hazai kisebbségek vonatkozásában. Ha csak azt nézzük, hogy 1993-ban megszületett a kisebbségi törvény, amely alapján 13 kisebbség taxáltatta magát, és ezek között a legnagyobb számú kisebbség a roma kisebbség is jelen volt és jelen van.
A kisebbségi törvény alapvetően a kulturális autonómia és az önkormányzatiság intézményeit volt hivatott létrehozni, de már akkor világosan lehetett látni, hogy a legnagyobb kisebbséget illetően, tehát a romákra vonatkozóan, nem csak a kulturális autonómiával kell foglalkozni, hisz olyan mély a szociális gazdasági leszakadásuk a többséghez képest, hogy különböző intézkedéseket kellett hozni.
Ha megnézzük az elmúlt évtized kormányzati intézkedéseit, akkor világosan látszik, hogy 1995-től kormányhatározati formában különböző minisztériumok, civil szervezetek együttműködésével, elindultak azok a középtávú intézkedéscsomagok, amelyek minden egyes kormányzati ciklusban továbbfolytatódtak, valamennyi kormány hozzátett ezekhez a programokhoz, megújította azokat. Csak egy példát mondjak, hogy míg a '90-es évek végén az oktatás területén sokkal inkább fontosnak látszott az indentitás erősítése, tehát ami a kulturális autonómiát szolgálja, addig ma már egészen más típusú problémákkal kell az oktatás területén megküzdeni a romák vonatkozásában.
Az elmúlt időszak azt is bizonyította, hogy ma Magyarországon nem lenne szerencsés a szociális, gazdasági integrációt etnikai alapon szervezni és tervezni; sokkal inkább szerencsésebb szociális rászorultsági elven, illetve területi elven célozni ezeket a programokat. Míg a romák esetében - és azt gondolom, hogy talán más nemzeti kisebbségek esetében is - etnikai alapon kell a kultúrával foglalkozni, az összes olyan kérdéssel, ami a kulturális intézményekhez tartozik, tehát ami a kulturális autonómiát illeti, illetve az egyenlő bánásmód kérdéskörének a megközelítése a mai napon is azt gondoljuk, hogy etnikai alapon kell, hogy történjen.
Az országgyűlési határozattervezet többéves folyamatnak az eredménye, ezt csak megerősítette a Roma Évtized Nemzetközi Együttműködési Program. Azt gondolom, hogy Magyarország minta ország ilyen vonatkozásban, hisz az együttműködő partnerek körében egyetlenegy országnak sincsenek visszamenőleg ilyen következetes intézkedései, és nem rendelkezik még egy ilyen stratégiával.
Úgy gondolom, hogy a stratégia társadalmi támogatottsága teljes körű, nem csak a nagy országos romaszervezetek vezetői, illetve maguk a szervezetek támogatták, hanem egyéb civil szervezetek is; ott több éves munka - ahogy a miniszter úr is mondta - előzte meg ezt a stratégiai tervezetet, és bízunk abban, hogy a bizottságnak is elnyeri a tetszését és a támogatását. Ha megnézik, ez az országgyűlési határozat egy kicsit rendhagyó, eltér az eddigi határozati formától, hisz kutatásokon alapuló helyzetképből indul ki, meghatározza az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségi állapot mutatók területén a legfontosabb teendőket, meghatározza az intézkedéseket, és rögtön melléteszi azokat a mutatókat, indikátorokat, amelyek mentén ellenőrizhetővé válik a program.
A költségvetési források vonatkozásában - ahogy miniszter úr is utalt rá - két forráslehetőség van a feladatok végrehajtására. Egyrészt a hazai tervezésű szaktárcáknál meglévő források, valamint az európai uniós fejlesztési források. Erre vonatkozóan készítettünk - nem az üléshez, hanem korábban már - egy olyan anyagot, amelyet a civil szervezeteknek is bemutattunk, hisz a legnagyobb kérdésük nekik is az volt, hogy na és ezt miből fogjuk finanszírozni.
Ha önök támogatják ezt az országgyűlési határozati javaslatot, akkor pontosan kiderül, hogy nekünk augusztus 31.-ig kétéves intézkedéscsomagot kell készíteni, amelyet szintén a szaktárcák, önkormányzatok, civil szervezetek bevonásával szeretnénk elkészíteni, és ezek mellé a pontos források is tervezésre kerülnek; valamint ha elindul ez a program, illetve folytatódik az eddigi megkezdett program, akkor kétévenként szükségeltetik beszámolnunk az Országgyűlés számára, hogy hogyan is hajtottuk ezt végre.
Köszönöm, hogy meghallgattak és bízom a támogatásban.
ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár asszony.
Képviselőtársaim, tessék parancsolni!
Winkfein Csaba jelentkezett!
WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Bizottság! Én is nagyon fontosnak tartom ezt a szakmai anyagot, és annak külön örülök, hogy egy ilyen háttér szakmai anyag készült a határozati javaslat mögé. Körülbelül olyan 5-600 ezer emberről beszélünk ma, azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes részletesen átbeszélni ezt a szakmai anyagot. Mind a program, mind pedig abban a stratégiai terv is igen fontos célokat határoz meg, amely célokkal azt gondolom, hogy itt mindannyian a bizottságban egyet tudunk érteni mind a társadalmi, gazdasági integrációnak a megteremtésével, az életkörülmények javításával, sőt a romák, nem romák életkörülményei közötti szakadék csökkentésével, sőt meg is fogalmazza a stratégia a hosszú távon való megszüntetésével, amit igen fontosnak tartok az integrált oktatás kiterjesztésével összekapcsolva.
Tegnap is beszéltünk itt a bizottságban erről, szintén nagyon fontos a munkaerő-piaci integráció elősegítésével a lakhatási körülmények javítása, az egészségügyi állapot és a romákkal szembeni diszkriminációnak a csökkentésével és ezeket igen részletesen ki is bontja ez az anyag. Az gondolom, hogy ezekkel a célokkal mind-mind egyet tudunk érteni és bízom benne, hogy képviselőtársaim is egyetértenek ezzel az anyaggal.
Azt külön köszönöm és örülök annak, hogy itt tételesen le is írták, hogy hogyan akarják ezt kibontani és milyen intézkedési tervet fognak mögé tenni és annak is, hogy kétévente az Országgyűlés ezt az anyagot tárgyalni fogja, így folyamatosan nyomon tudjuk követni, hogy milyen lépések történnek ezen a területen. Ez tényleg nagyon fontos része ennek az anyagnak.
Végül pedig tájékoztatni szeretném képviselőtársaimat, hogy ennek a területnek az úgynevezett főbizottsága az Emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottság szintén megtárgyalta ezt az előterjesztést és az országgyűlési határozati javaslatot általános vitára egyhangúlag alkalmasnak tartotta. Csatlakozni szeretnék szakállamtitkár asszonyhoz, aki szintén kiemelte ezt a programot. Több civil szervezet is támogatta és a Roma Integrációs Tanácsnak a civil oldala is elfogadásra javasolta ezt az előterjesztést, így az Országos Cigány Önkormányzat, a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Lungodrom és sorolhatnám azokat a civileket, akik szintén támogatják ezt az előterjesztést. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy mi is szakmai alapon ezt az előterjesztést támogassuk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Soltész Miklós alelnök úr!
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Valóban nagyon súlyos kérdésről van szó és nagyon fontos feladatról. Azt hiszem erről már beszéltünk néhány hónappal ezelőtt itt a bizottságban, hogy ha ezzel a kérdéssel az ország vezetői - mindenkori vezetői ilyen szempontból, mindegy, hogy kormányon vannak vagy ellenzékben - nem szembesülnek; nem készülnek erre föl, illetve megoldást nem találnak, akkor nagyon nagy baj lehet az országban, és ezek a leszakadó rétegek nemhogy felzárkóznának, hanem talán még súlyosabb helyzetbe kerülnek. Ezzel, persze magukkal rántva az egész szociális támogatási rendszert az országban.
Éppen ezért én az anyagban mindenképp nagyon fontosnak és jónak látom a prioritásokat, és itt föl is sorolnám: az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségi állapot és a lakhatási lehetőségeknek a szempontjait - teljesen jogos ez a felsorolás és elfogadható. Az a kérdés itt ebben a programban is, illetve a későbbi cselekvési tervben, hogy a valóság, a mindennapi cselekedetek, adott esetben a kormány mindennapi cselekedetei, azok mennyire segítik ezeket a prioritásokat, avagy pedig pont az ellenkező irányba viszik el a közgondolkodást, a lehetőségeket és a segítséget, amit meg kell adni ennek a hatalmas nagy társadalmi rétegnek.
Éppen ezért, ha megengedi államtitkár asszony, néhány dologra hadd térjek ki. Az oktatás kérdése. Épp tegnap a bizottságban tárgyaltuk a közoktatási, illetve a felsőoktatási törvény módosítását, változtatását. Nagyon sokan beszélnek - és most itt a képviselőtársam is mondta - az integrált oktatásról. Bizonyos esetben ez teljesen jogos és teljesen elvárható, de vannak olyan élethelyzetek, vannak olyan települések, illetve vannak olyan iskolák, ahol ezt nem lehet megvalósítani. És nem azért, mert bárhol is valami kódolt roma ellenesség miatt ne lehetne megvalósítani, hanem egyszerűen azért, mert azok a roma vagy cigány gyermekek, akik az integrált oktatásban részt vesznek, azok sokszor pontosan azért maradnak le társaiktól, azért szereznek örök életükre hátrányt az életben, mert a harmadik-negyedik osztálytól kezdve már nem tudják azt az ütemet tartani, mint adott esetben más társaik. Ezek a szociális körülményeknek a következményei, sok mindennek a következménye, hogy miért van ez így. Sokszor hazamegy a cigánygyermek, és ott van, mondjuk 5, 6, 7, 8 testvére, sem a testvérei, sem a szülei nem tudnak, nem képesek segíteni adott esetben a tanulásban neki, és sem az életkörülményei: a lakás feltételei sem olyanok, hogy adott esetben késő estig vagy késő délutánig a téli időszakban tanulni tudjon egyáltalán.
Tehát azt kell mondanom, hogy a jelenleg beterjesztett oktatási törvény nem ezt a középtávú vagy hosszú távú 10-éves célt segíti, hanem semmi ilyen irányba nem visz előre, homokba dugja továbbra is a társadalom a fejét ebben a tekintetben, és ezáltal sajnos tovább nő az a szakadék, amelyik a cigány gyermekek és a nem cigány társaik között van nagyon sajnálatos módon.
A másik gondolat, amit szeretnék önöknek mondani: a foglalkoztatás. Önök előtt is ismert az a hatalmas ember és autóáradat, ami leginkább az M3-as autópályát jellemzi hajnaltájban: Nógrád megyéből, Békés megyéből és Borsod megyéből ezrével jönnek Budapestre dolgozni az emberek, és ezek között nagyon sok cigány származású honfitársunk van. Sem a többieket, sem őket sokszor semmiféle olyan dolog nem védi, amellyel később meg lehetne őket menteni, hogy nyugdíjhoz jussanak, egészségügyi ellátáshoz jussanak és így tovább és így tovább, oly magasak a járulékok. És most nem szeretnék egy külön politikai vitát e felől, hogy ezeknek az embereknek a nagy többségét nem jelentik be a munkáltatók. Azért nem, mert különben nem tudnák őket foglalkoztatni és ennek a legnagyobb kárvallottjai sokszor igenis a cigány származású munkások, akik Budapestet, Budapest környékét építik, de aztán utána, hogy 2 év múlva, 10 év múlva, 20 év múlva mi lesz velük, arról senki nem beszél, senki nem mondja, hogy hogy lesz nekik nyugdíjuk, hogy lesz egészségi ellátásuk, mert ezekből a járulékokból ők kiszorulnak.
És, ha megengedik befejezésül, nagyon fontosnak tartom valóban én is az egészségügyi kérdést, de egy példát hadd mondjak. Néhány hónappal ezelőtt csak a Schöpf- Merei Kórházban majdnem hogy fele-fele arányban szültek cigány asszonyok és nem cigány asszonyok. Most ezek az asszonyok kiszorultak ebből az ellátásból, 150 ezer forintért lehet ott szülni. Anyavédelmi központ volt. Három gyermekem ott született és nem egyszer tapasztaltam meg azt a csodálatos élményt, ami persze sokakat zavart, hogy megszült egy cigány asszony, megszületik a gyermeke és fél óra múlva, vagy két óra múlva már az egész család ott van és örül az újonnan született gyermeknek. Hogy ha önök valóban az egészségügyi állapotukért aggodnak és próbálnak valamit tenni, akkor igenis oda kellett volna figyelni ezekre az élethelyzetekre. Most, tudomásom szerint, ezek a IX., VIII. kerületi cigány asszonyok bizony kiszorultak olyan kórházakba, ahol olyan zsúfoltság van, hogy méltatlan élethelyzetekbe kerülnek.
Tehát, amikor átfogóan gondolkodnak a cigányság helyzetéről, akkor én nagyon szépen kérem, hogy a megvalósulási programot azonnal kezdjék el, ne majd a jövőben, ne majd 5 év múlva, meg 10 év múlva mit szeretnénk velük tenni, hanem most azonnal kezdjék el, mert óriási nagy baj van az országban, és azt hiszem, ahogy kezdtem, ez az egész politika feladata, hogy megoldjuk ezt a munkát. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Juhászné Lévai Katalin, utána László Tamás következik, majd Tóth István és Iván László.
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Azt gondolom, hogy egy nagyon kemény társadalmi problémával állunk szembe és ehhez kapcsolódóan ezt a programot én egy komoly törekvésnek tartom. Ugyanakkor úgy vélem, hogy természetesen ez az 520-650 ezer fő, akik magukat egyébként romának vallják, de tudjuk nagyon jól - pontosan az önkéntes vállaláson túl -, hogy a szám ettől jóval nagyobb. Én Hajdú-Bihar megyében több olyan települést ismerek, ahol már az iskolában, az óvodában a 100 százalékot közelíti meg - van olyan kistelepülésünk - a cigány lakosság száma, de a 90-70 százalék között mozognak a foltszerűen megjelenő, tehát területileg egyenlőtlenül elhelyezkedő települések.
Azt tartanám fontosnak, hogy nagyon fontosak a területek, amiket kiemeltünk, a prioritások. De oda fog-e érni megint, ahova szükség van erre a segítségnyújtásra; tehát mennyire tudjuk azt garantálni, hogy a valóban területileg egyenlőtlenül elhelyezkedő lakosság, de az a lakosság kapja meg ezeket a támogatásokat, ahol - ahogyan említettem - valóban nagyon komoly a probléma. És azt is látni kell, hogy talán a lakosság egésze már érzékeli a problémát. Hogyan lehet megtenni azt, hogy integráltan tegyünk érte, tehát egy adott településen, ahol egy életbevágó és húsbavágó kérdés az oktatás, a foglalkoztatás és minden egyéb, mi hogyan tudunk ebből egy olyan társadalmi mozgalmat csinálni, hogy a település teljes lakossága: roma, nem roma - tegyen annak a feladatnak a megoldása érdekében, ami róla is szól. És ma ezeken a településeken, amelyeket említettem, húsbavágó kérdés.
Azt látom, hogy nincs összhangban a kistérségi besorolás szerint ez a 32-42, meg nem tudom hányféle szempontból tudjuk besorolni a hátrányos helyzetű térségeket, nem fedi le minden esetben. Én konkrétan a hajdúhadházi kistérségről beszélek most, ahol elhelyezkedik mind a két település, amiről beszéltem. A hajdúhadházi kistérség nem tartozik a szociálisan hátrányos helyzetű kistérségek közé valamilyen statisztikai mutató alapján, holott ha valaki olvas újságot, látja, hogy Hajdúhadházon igenis nagyon keményen és koncentráltan van jelen ez a probléma.
Az óvodai ellátást tekintve pedig szeretnék egy dologra rákérdezni és felhívni a figyelmet. A főállású anyasághoz kötötten felvetődött egy olyan probléma, hogy azoknak a gyerekei, akik főállású anyaként dolgoznak, csak öt óra hosszát tartózkodhatnak az óvodában, ezt egy lakossági megkeresés alapján hallottam. Remélem, hogy ez nem igaz, ugyanis úgy gondolom, hogy pontosan ez szembemegy azzal a problémával, amiről most beszélünk. Hajdúhadházon, miután alig férnek be az óvodába, mert nagyon sok a gyerek, örülnek ennek a problémának, főleg az önkormányzat, mert nem kötelező akkor annyi óvónőt, annyi férőhelyet fenntartani, stb., stb.
Szeretném kérni a tárcát, hogy vizsgáljuk meg ezt a kérdést, és ha lehetséges, akkor valamilyen módon - ehhez a programhoz kapcsolódóan legalább - adjunk egy megoldási javaslatot. Állítólag ez egy '93 vagy '94-ben elfogadott törvénynek az egyik paragrafusa, amit nem kezeltünk azóta, és most lépett életbe, utána kellene nézni ennek a problémának, és azt gondolom, hogy a szegénység és a roma problémának egy gyökeréhez nyúlhatnánk akkor, ha ezt meg tudnánk oldani. Köszönöm.
ELNÖK: Úgy vettem ki a képviselő asszony szavaiból, hogy támogatja általános vitára az előterjesztést. (dr. Juhászné Lévai Katalin: Természetesen.)
László Tamás képviselő úr, tessék parancsolni!
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ugye egy 10-éves programról beszélünk, tehát ez egy időben működő program, amelyik 2005 és 2015 közötti időszakról szól, mert hiszen ez egy 2005. februári Szófiában elhatározott programnak a kibontása.
Az idővel kapcsolatban olyan fontos dolgot mondanék, hogy kétféle dolog történik az idővel: telik az idő vagy múlik az idő. A telik az azt jelenti, hogy telítődik az idő, vagyis hasznosan töltjük el azt az időt, a múlik az idő az azt jelenti, hogy csak úgy egyszerűen elmúlik. Tehát ebből a programból végül is most két év, két- és fél év már eltelt és most határozunk meg 2007. augusztus 31.-i határidővel különböző konkrét dolgokat; nekem ez egy nyugtalansággal eltöltő mozzanata ennek a roma integrációs programnak, akár a konkrét témakörökre.
Az oktatás kérdéséhez nagyon szorosan hozzátenném a kultúra kérdését. Úgy hiszem, hogy az, hogy a médiában a roma társadalomnak a bemutatását mondjuk egy Győzike típusú programok reprezentálják, azt hiszem, hogy ez az oktatásra olyan mértékben visszahat, hogy egyszerűen az oktatás lehetőségét és egyáltalán a részvételt benne lerontja. Úgy gondolom, hogy a kultúra ügyébe nagyon erőteljesen bele kell vennünk az oktatásnak a kérdésébe és nem szabad olyan programokat megengedni, amely a cigányságot ilyen módon mutatja be, és valójában az oktatásban való részvételüket rombolja.
Ehhez a cigánytelepszerű lakókörnyezet témához szeretnék még hozzászólni. Amikor a javaslatban az szerepel, hogy fel kell mérni a cigánytelepen lakó területeket, ez a felmérés tudtommal 2002-ben már elkészült. Tehát itt valójában már valamilyen egészen konkrét lépéseknek kellett volna történni. Várostervezőként egy Zemplén megyei kistelepülésen csináltunk egy szabályozási tervet, ott is egy elég nagy cigánytelep volt - ez még a '90-es évek eleje, tehát még nem is szerepeltek cigánytelep felmérési programok. Többek között egy sajátos közösségi ház építését javasoltuk a helyi önkormányzatnak, ahol van egy terem, egy nagyobb terem, ahol meg kell tanítani a cigányságot arra, hogy közös étkezés, azzal kapcsolatos mindenféle szocializációs feladatok hogyan bonyolódnak, legyen benne egy műhely, ahol ők valójában helyben tudnak dolgozni és meg tudnak tanulni egy csomó mindent és legyen tanulási lehetőség. Tehát egy olyan közösségi házat javasoltunk, ahol három funkció volt: egy nagy terem, ahol ők össze tudnak jönni, legyen benne műhely, de lehet ugyanaz a terem vagy egy része ennek a teremnek, és a tanulásnak a lehetőségét is biztosítani kell ezekben.
A harmadik témakör, amihez hozzászólnék, az egyházak bevonása. Tudok olyan programról, amit egy jezsuita atya indított, egy oktatási program és nagyon szomorúan hallottam, hogy az osztrák Caritas finanszírozza. Azt értem, ha mondjuk a magyar kormány finanszíroz olyan típusú felzárkóztató programot, ahol az alapfeladata ennek az iskolának az, hogy egész egyszerűen a munkához jutás készségét sajátítsák el, de itt alapvetően olyan dolgokat kellene megtanítani, hogy egyszerűen a felvételnél ők eséllyel lépjenek be a munkába és az ilyen típusú problémákat össze kellene vonni vagy gyűjteni és ezeket a magyar állam kellene, hogy támogassa, nem az osztrák Caritas. Köszönöm.
ELNÖK: Tóth István!
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Olyan területről jövök, ahol a közel 80 ezer lakosból egy 40 ezres város, amiben a romák aránya körülbelül 15 ezer és vannak olyan települések, amik gyakorlatilag szinte már teljes egészében roma lakosságúak, államtitkár asszony egyébként ezt már jól ismeri.
A nagy gondot az jelenti, hogy itt ezt az egész folyamatot, hiába emeltünk mi most ki prioritásokat, amik teljesen egyértelműek és azt hiszem, hogy teljesen evidensek; a mi tapasztalataink azok, hogy sajnos - tetszik, vagy nem tetszik - nem lehet azt csinálni, hogy előbb a foglalkoztatás, aztán az oktatás, aztán az egészség. Sajnos egyszerre és egy időben kell az egészet csinálni és ebből áll a legnagyobb probléma, ezen bukik az ügy mindig, mert ehhez hihetetlen sok pénz kellene egyrészt, másrészt ennek az egész dolognak a megszervezése, vagy ha kicsit nagyképű akarok lenni, az egésznek a logisztikai feldolgozása meghaladja sok esetben akár egy minisztériumi apparátus kereteit, egy városi vagy egy települési önkormányzatról nem is beszélve.
Évek óta beszélünk arról, hogy mennyire fontosak lennének az elmaradt modellprogramok tapasztalatainak a leszűrése. Egész más egy faluban nekikezdeni egy telepfelszámolásnak mondjuk egy 200 fős faluban és más egy olyan városban, ahol egy-egy telepen ennek a többszöröse él és nincsenek meg ezek a tapasztalatok. Jó szándékú, jó kezdeményezések haltak meg, kormányzati szándékok buktak meg és okoztak nagyon sok felháborodást és elfordulást, már csak azért is, mert azt is be kell kalkulálni, hogy itt a résztvevők, akikért a program folyik, azok időnként meglehetősen averzióval fordulnak ezzel az egésszel kapcsolatosan. Számolni kell azzal, hogy hiába célzunk meg egy-egy 200 fős telepet, ott legfeljebb 3-4, jó esetben 5-6 család az, aki hajlandó elindulni ebben a dologban. És hogy ha nagyon akarjuk levenni ennek a "hasznát", akár politikai, akár társadalmi, akár más hasznát, akkor ebből megint csak bukkanó lesz, mert mondom 100 emberből 5, 6-tól lehet "segítséget" kapni, tehát kislépésekben lehet csak elkezdeni.
Az önkormányzatoknak sok esetben sokkal könnyebb és egyszerűbb a dolga, a segélyeket, meg az egész ilyen pénzosztási rendszert tartják fönn, minthogyha a felől preferálnánk, hogy munkahelyeket próbáljanak teremteni, ebben most már azt hiszem, hogy a Munkaügyi Minisztérium és a szociális tárca egyre jobban együttmozog, pozitív előrelépések is vannak már és a továbbiakban is így lehetnek.
Nagyon keményen behatárolt a foglalkoztathatóság. Ezeknek az embereknek több mint a 60 százaléka, sőt a roma lakosságnak közel 80 százaléka szakképzetlen és akkor nem beszéltem például a mi esetünkben ez egy elég jó arány, mert még ehhez hozzávehetünk körülbelül tízegynéhány olyan százalékot, akinek van ugyan szakképzettsége, csak azon a területen nem konvertálta - régi kohászati, bányászati tevékenységgel nem lehet mit kezdeni.
Nagy probléma az, hogy nem tudjuk megteremteni az "érdekeltségeket" hiába az ő érdekükben szolgál ez, és ráadásul visszaveti a dolgot az, hogy nem egy esetben a roma foglalkoztatás-szervezőket patronáljuk. Ahhoz, hogy egy embert munkába tudjunk állítani, időnként 10-15 fős csapatokat pénzelünk, nem tudom, hogy erről tudnak-e itt a fenti végeken, de nálunk ez nagyon komoly gondot jelent.
Nem utolsósorban nem elhanyagolható a többségi társadalom fogadókészsége, ha úgy tetszik a tűrőképessége. Az, hogy egy-egy ilyen programnál el kell fogadtatni, hogy igen segítenünk. Miért őrajta segítünk? Hiszen én fizettem a táppénzt, mindent csináltam, én semmit nem kapok, ők meg állnak sorba gyakorlatilag a segélyekért; sőt ennek az eltúlzott változatai, amikor az aranyláncos kigyúrt roma gyerek jön a Mercedessel és szedi be a pénzeket, mert az uzsorakamat náluk így ment. Hogy mennyire sürgős és hogy múlik az idő - és ebben László képviselőtársammal teljesen egyetértek -, arra azt a sajnos, lehet, hogy kasszandrai jóslatot tudom mondani, ha a mi területünkön egy-két éven belül nem történik drámai változtatás, nem tudunk kitörési pontot találni, akkor felborul a társadalmi béke. Tehát 2010-ben Ózd környékén nem az lesz a kérdés, hogy jobboldali vagy baloldali kormány lesz-e, hanem az, hogy kik lesznek a bosnyákok és kik a szerbek, ha visszatetszenek emlékezni a 10 évvel ezelőtt történtekre.
És ha nem tudunk 4-500 embernek foglalkoztatást biztosítani egy-két éven belül, például erdőtelepítést, mert addig csak az erdőket pusztítják - és itt most nem akarok etnikai alapú lenni -, mert sajnos ez is fölborult most már; ugyan ők teszik ki a "fákat" és a mögötte lévő bűnszervezetek azok pedig ugye pénzelik és viszik a dolgokat. Tehát, ha ebben mi nem tudunk nagyon sürgősen lépni, sajnos azt kell mondjam, hogy rettenetesen gyorsan ketyeg az óra, tehát teljesen egyértelmű, hogy lépni kell. Tudom, hogy államtitkár asszonyék mit kínlódnak ezzel másfél-két év óta, mert volt szerencsém ezt látni, részt vettünk ezekben a dolgokban, tehát itt nagyon gyorsan nagyon nagy lépéseket kell tenni. Nagyon bízom benne, hogy valamilyen elmozdulás ebben lesz, mondom az én térségemnek azt kell mondjam, hogy más esélye nincsen. Köszönöm.
ELNÖK: Képviselő úr, ugye támogatja az általános vitára való bocsátást? (Dr. Tóth István: Természetesen.)
Iván László képviselő úr!
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátaim! Az egész kérdés, mint roma kérdés és országgyűlési határozatban foglalandó megállapítások, és a jövőkép óriási dilemmákat hoz felszínre újra és újra. És minél hosszabban él az ember, annál inkább látja, hogy mi mindent próbáltunk, mi minden történt világviszonylatban, Európában, Magyarországon, és milyen sorok mentén romlottak el az önfenntartás közösségi és az önfenntartás személyes biztonsági tényezői, amelyek úgy, ahogy, de az integrációnak bizonyos alapszintű formáját biztosították a romáknak évszázadokon keresztül, ha nem évezreden keresztül.
Amit akarok mondani most ezzel, az az, hogy a roma kultúra romlása egyértelműen a legmélyebb problémákat hozza felszínre. A roma kultúra romlása megjelenik a szerepvesztésekben, megjelenik az önszerveződés és öngondoskodás alapvető kialakult tradicionális formáiban, megjelenik a biztonság és támaszvesztéssel, a vajdák elvesztésével éppúgy, mint ahogy a mindennapi környezethez való alkalmazkodásokon belül a szerepszintű megbecsültségükben. Gyerekkoromban - Göncön születtem és Göncön éltem - volt egy felsőpark meg egy alsópark Göncön, ahol csak romák voltak. A felsőpark és az alsópark között bizonyos különbséggel az anyagi biztonság: a muzsikus cigányok és a nem muzsikus cigányok. A muzsikus cigányok előkelőbbek voltak, még segítették is a nem muzsikusokat, de a lényeg az, hogy az egész település, ahol viszont Göncön három nagy vallás, de főleg két nagy vallás csörtetett szombatonként elverték egymást az ónos-botokkal; de a cigánysággal, a romákkal semmi különösebb probléma nem volt, megvolt a szerepük, megvolt az úgynevezett mindennapi természetes önnön biztonságuk és támaszuk. Nem azt mondom, hogy ez ideális volt, nem azt mondom, hogy nem volt ez szegregálva, nem volt partok szerint megkülönböztetve, de akkor is a szerepük, a kultúrájuk, a vajdájuk, az asszonyaik, az öregasszonyaik biztosítottak egy bizonyos integritást. Ez a roma kultúra bomlott föl, bomlik föl, és ez beleillik az úgynevezett nagy anomiás integráló folyamatokba, az üres társadalmi korszakoknak a jellegzetességeibe. Ennek jelenleg a válságait éljük és élik meg.
Rendkívül súlyosan torzult a roma identitás. Sokféle felmérés, sokféle vizsgálat, sokféle tudományos műhely foglalkozik ezzel a kérdéssel; nem tudjuk igazán, hogy mi az, hogy roma, ki az, hogy roma. Csak abból tudjuk megállapítani, hogy a roma azt mondja, hogy én romának vallom magam, de ez nem társul identitással. Tehát ő nem azonosul a romaságával; ő csak két dologgal azonosul: az egyik, hogy kirekesztett vagy nem kirekesztett; az egyik, hogy hogyan élek én és hogyan élnek a többiek. Óriási frusztráció megy végbe a roma népességben és az óriási frusztráció a környezetnek a rendkívüli ellenállásával találkozva még mindig, még jobban fokozódik és ez bővítetten újrafokozódik. És a jövő szempontjából ezek a folyamatok, amiket most csak megjelenítettem, rendkívüli módon ütköznek azzal az új frusztrációval, hogy a szegénységügyben végbemenő, a szociális ügyben végbemenő, a szociálpolitikában végbemenő, a gazdaságban végbemenő óriási átalakulással - mert óriási az átalakulás - különösen nem tudnak mit kezdeni és ezeknek a menedzselésében ők maguk sem tudnak részt venni, csak nagyon ritkán.
Másrészt, akik ebben menedzselni tudnák, azok pedig már cigányként kezelik őket, már romaként kezelik őket, már előítéletesen kezelik őket, tehát lényegében ez egy óriási frusztráció-fokozódást fog jelenteni az elkövetkezendő 5, 10, 15 éven belül és ezt előre borítékolni lehet. Most erre válaszok nem jelennek meg igazán, mert ezek a válaszok, amiket itt olvasunk és tapasztalatunk ebben a határozati javaslatban, ebben sajnos nagyon formálisan és nagyon jól, majdnem iskolás szinten fölsorolt kiváló megállapítások vannak, de nem rendszerben, nem a népesség nagy rendszerében és nem a mi társadalmi, gazdasági, politikai felépített rendszerünkben fogalmazzuk meg azt az alrendszert, amit ők sajátosan és jellegzetesen képviselnek.
Az sem tisztázott igazán, hogy integráció vagy asszimiláció. Persze, nem szeretnénk, ha asszimilálódnának. De miből állapítja meg a mindennapi ember, hogy asszimiláció vagy integráció. Az integráció azt jelenti, hogy egyenlő rangú: egyenlő lehetőségekkel, egyenlő kilátásokkal, egyenlő feltételekkel élő mindennapi magyar állampolgár, aki a magyar nyelvet beszéli. Igen ám, csakhogy itt éppen akkor, amikor az etnikai jellegzetességek megerősítésére törekszünk, akkor éppen hogy a cigányság roma nyelv, cigány nyelvnek a fejlesztésében adunk nagyon komoly támogatást - érthetően, ez az igényük; hogy a szükségletük-e vagy nem, azt még nem tudom. De itt máris egy dilemma van, és ez a határozati javaslat sajnos nem oldja fel ezeket a dilemmákat.
Nagyon fontosnak érzem azt, hogy a tájékoztatásban óriási zavarok vannak a cigányság, a romák tájékoztatásában. A romákkal kapcsolatos tájékoztatás a nagy többségi társadalom felé ugyancsak hibás. A Győzike - itt már elhangzott - modellnek a fenntartása fejlesztése hihetetlen ártalmas és ezt képtelen egy magyar társadalom a civil rendszerétől kezdve az állami intézményes rendszeréig valamiképpen befolyásolni, elképesztő. A Győzike fenomén ma és a jövő szempontjából a cigányság és a magyar romák megmérgezése lelkileg, társadalmilag egyaránt.
A következő, és most már befejezem, hihetetlen fontos kérdés a jövő szempontjából és a lélektani problémáktól különben is, a mentálhigiénés dolgoktól általában ódzkodunk, mikor egy határozatot kell hozni, mert azok kőkemény gazdasági feltételek, kőkemény pénzügyi kérdések, kőkemény érdekek stb. mentén húzódnak és ez érthető. De nincs meg a cigányság motivációja. Mi késztesse, mi motiválja, mi irányába, hogy feküdjön le, hogy holnap majd úgy csinálom, hogy. Mit csinál a család, mit csinál a nagycsalád, mit csinál a széthulló család, mit csinálnak a magára maradott, az idősödő, időskorú emberek bár kevesebben vannak, mert a cigányság életminősége, egészségi állapota olyan, tudjuk pontosan, hogy rövidebb a várható élettartamuk, rövidebb a megélhető életük: 30-40-50 év után - de ez egy másik kérdés.
Hogy tudjuk ezt egyszerre meghosszabbítani, hogy tudjuk ezt tartalommal megtölteni, hogy tudjuk a biztonságot és az úgynevezett fenntartható egészség és minőség szempontjából a sorvezetőt kialakítani, hogy ne bántsuk meg, de mégis kapjon egy támaszt és mégis kapjon egy irányvonalat. Közmotivációra van szükség. Ez a közmotiváció sajnos nem jelent meg a határozatban és meg kell mondjam, hogy ez az, ami rendkívüli módon hiányzik. A frusztráció fokozódik, a rendszerszemlélet nincs meg, a rendszerszemléletben való elhelyezése a cigányságnak nem jelenik meg úgy, ahogy kellene; biztos, hogy műhelymunkák tömegét kell még átnézni és feldolgozni.
Jelenleg a magam részéről és mi a magunk részéről így ezt a határozati javaslatot nem tudjuk elfogadni és tartózkodunk nyilvánvaló ebben a kérdésben. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Nyul István, tessék parancsolni!
DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Az anyag négy prioritást ölel fel a roma kérdést illetően, ebből az egészségüggyel szeretnék csak röviden foglalkozni. Meggyőződésem, hogy a négy közül az egészségügy jelenti a legkisebb problémát különös módon, tudniillik a születéstől kezdve a hozzáférés esélye már minden magyar lakosnak adott, akár falun, akár városban. Az más dolog, hogy nehezebb esetleg szakrendelő intézetbe eljutni, mint városi lakosként, de ugyanúgy adott szülésnél a bejutás, a terhességgondozás esélye és ugyanúgy adott a védőnő, a háziorvos, aki a kötelező felvilágosítást megadja, a szűrővizsgálatokat kötelezően elvégzi, és azt gondolom, hogy 18 éves korig ez a dolog az egészségügy részéről nyugodtan lehet mondani, rendben is van.
A problémát inkább az jelenti, hogy a cigány gyerekeknek a 40 százaléka kerül csak óvodáskorban óvodába, ahol már a probléma elkezdődik, hiszen tudjuk azt, hogy ma már közösségbe járó gyermekek esetében a rászorultság elve alapján az étkeztetés ingyenes, tehát az ilyen típusú ellátási szervezet országosan is adott. A nagyobb problémát az jelenti, hogy a későbbiekben sem vesznek részt az oktatásban, és nem jut el jó részük sem oda, hogy szakmunkás legyen, sőt az érettségi vagy a főiskola szintjére eljussanak: ez 1,2 százalék, rendkívül elszomorító. Igaz - és itt megint csak becsült adatok vannak - a koraszülöttség, a csecsemőhalálozás legmagasabb ebben a populációban, sok évvel ezelőtt megszűnt a nyilvános statisztikák működtetése, mégis ez tényadat.
Azt hiszem, hogy a szociális oldalról, a foglalkoztatás oldaláról és a lakhatás oldaláról lehet igazán kezelni ezt a kérdést, de nem könnyű természetesen - azt hiszem, hogy van bőven tennivaló; de legalább egy összefogott program van a kezünkben és látjuk a kivezető út lehetőségét. Mindenképpen javaslom az elfogadását.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lombos István képviselő úr!
LOMBOS ISTVÁN (MSZP): Miután ebben a témában nem volt alapvető hangulatkeltés, úgy gondolom, hogy nyilvánvaló, hogy támogatni kell az ilyen és ehhez hasonló programoknak a megvalósulását. Úgy gondolom, hogy itt az elmúlt éveknek az időintervallumát, ha figyelembe vesszük, ha telt, vagy múlt az idő, ezt lehet vitatni - én úgy gondolom, hogy volt program, amit meg akartunk csinálni így vagy úgy, foglalkoztunk is vele, csináltuk is, hogy milyen eredménnyel az egy más kérdést.
De azt azért mindenképpen el kell mondani, hogy 3-4 olyan alapkövet le kell tennünk, ami ennek a megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges. Nem térnék ki azokra, amik elhangzottak, hiszen ezek az életből vett példák és helyzetek. Azt hiszem, hogy ez a program, illetve ez a határozati javaslat egyfajta keretet ad annak a feladatnak a megvalósításához, amit elképzeltünk. Ezt a határozatot a kormány maga sem fogja tudni megvalósítani a helyi résztvevők nélkül.
Úgy gondolom, hogy ehhez az elképzeléshez nekünk hozzá kell tenni a megfelelő pénzügyi kereteket és azok az önkormányzatok, ahol különböző populációként cigányság található, az ottani helyi sajátosságoknak megfelelően ki kell alakítsanak egy olyan lehetséges megvalósítási programot, ami eredményre vezet.
Alapvetően fontosnak tartok egy olyan szemléletváltást ebben az ügyben, ami ebben a helyzetben, ebben a pillanatban még nem nagyon látható Magyarországon: a társadalmi konszenzust, az elfogadottságát annak az ügynek, hogy van egy réteg ma Magyarországon, amelyik kiemelt támogatásra tart igényt és szükségszerű. Tehát annak a nagyobb társadalmi rétegnek el kell tudni fogadni azt a fajta szükségességet, hogy van egy réteg, amelyiknek nagyobb támogatottságra van szüksége, és ezt támogatni kell - ebben mindenképpen szemléletváltásra van szükség. Úgy gondolom, hogy ebben egy nagyon nagy kommunikációs programra is szükség van, amivel igyekszünk megértetni a társadalom nagyobbik részének az elfogadottságának a szükségességét.
A másik dolog pedig maga a cigányság hozzáállása. Az az én vesszőparipám, hogy nélkülük ez nem működhet, nem vezethet sikerre, és meggyőződésem, hogy a civil szervezetek, a cigány civil szervezetek, a cigány önkormányzatok felvilágosító és támogató tevékenysége nélkül nem létezik, hogy eredményre vezessen, mert a történelmi tradíciók, a cigányság életkörülményei, amelyeket magukkal hoztak az évszázadok során, ezek ma is megtalálhatók még az életkörülményeikben; ezen változtatni nélkülük nem lehet. Úgy gondolom, hogy olyan szempontok, amelyek őket érintik, azok nélkülük nem megvalósíthatók.
A harmadik dolog. Úgy gondolom, hogy az anyagi része az ügynek nagyon fontos. Mellé kell tenni azokat a pénzügyi konstrukciókat, amelyekkel élhetnek az adott körülmények között, és ezt azokra kell fordítani, akik a legrászorultabbak, akiknek a felzárkóztatásáért napirenden síkraszállunk; ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor nem lesz eredményes az ügy.
Azért szóltam csupán csak hozzá, mert vannak olyan impulzusok, amik engem személy szerint is érnek a környezetemben, hogy például a többcélú kistérségi társulások oktatási mikrotérségeinek a kialakításában nem partnerek azok a központi oktatási centrumok, amelyekhez csatlakozni akarnak olyan települések, ahol nagyszámú cigány kisebbség él, és ahol a cigány gyerekeknek a befogadását meg kellene oldani, elhatárolják magukat ettől. Nagyon nagy probléma, és ezért mondom azt, hogy szemléletváltásra, a társadalom nagyobbik részének a megértésére alapvetően szükség van, mert tudomásul kell venni, hogy ez a réteg ma Magyarországon van és nagyon következetes szempont, hogy be tudjuk integrálni abba a társadalmi szerkezetbe, ami egyébként egy megélhetéssel tud rendelkezni.
Az nem kérdés, hogy támogatni kell az ilyen és ehhez hasonló határozati javaslatokat, illetve határozatokat. Nem tudom, hogy mit jelenthet az, ha valaki tartózkodik ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy ez azt jelentheti, hogy ettől többet akarnak, többre számítanak, vagy többre gondolnak; azt azért mindig figyelembe kell venni, hogy a realitás talaján kell maradni, azok a lehetőségek, amelyek rendelkezésre állnak, kell arra fordítani arra a feladatra, ami éppen a legnagyobb feladatunk. Azt hiszem, hogy azzal együtt, hogy nem kis feladat, a végrehajtása sem lesz kis dolog, ha ennek eredményét akarunk látni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr.
Államtitkár asszony, tessék parancsoljon!
Dr. Rauh Edit szakállamtitkár (SZMM) reflexiója
DR. RAUH EDIT szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Talán bevezetőként egy rövid hosszú mondatot hadd mondjak.
Őszintén szólva úgy gondolom, azt, hogy eljutottunk idáig, hogy javaslatot teszünk önöknek egy országgyűlési határozat elfogadására, ez egy közös eredménynek tekinthető, hisz ha visszatekintünk, hogy mi történt 1993 óta, akkor azt gondolom, hogy ebbe mindenki beletette a maga tudását, igyekezetét és az adott költségvetési időszakban a forrásait. És azt is gondolom erről, hogy társadalmi konszenzus nélkül egy ilyen országgyűlési határozat akár halálra is lehet ítélve. De mivel az országgyűlési határozatot önök hozzák politikusok és önök mögött ott állnak a választók, én mégis bízom abban, hogy ezt a társadalmi konszenzust meg lehet szerezni.
Részletesen a kérdésekre. Köszönöm szépen. Winkfein Csaba képviselő úr támogató szavait, valóban augusztus 31.-ig elkészítjük a tárcák bevonásával a kormányhatározatot, amely két éves ütemezésben bontja a programot. Mint azt önök korábban tapasztalhatták, rendszeresen és nagyon szívesen állunk a bizottság rendelkezésére, hogy önöket folyamatosan tájékoztassuk arról, hogy ennek a kormányhatározatnak a megvalósítása hogyan alakul. Nagyon fontos az ütemezés, hisz augusztus 31.-vel ez a kormányhatározat egybeesik a következő évi költségvetés felhasználásával. Kettős finanszírozásból lehet megvalósítani a programot, részben a hazai és részben az induló pályázattal, az Új Magyarország fejlesztési tervből.
Soltész képviselő úr felvetette, hogy a lemorzsolódás miatt nagy a probléma, vannak olyan iskolák, ahol emiatt nem lehet az integrációt megvalósítani. Nyilván vannak olyan települések is, ahol már az iskolába csak roma gyerekek járnak, az evidens, itt nem beszélünk integrált iskoláról, mert nem él más a településen. De azt gondolom, hogy a lemorzsolódás megakadályozására már évekkel ezelőtt is számtalan intézkedés történt és azt, hogy az óvodába való bejuttatását a gyerekeknek, ezt az Oktatási Minisztérium is támogatta korábban is: egyrészt óvodabővítési programokkal, az óvópedagógusok képzésével, a Dajka-programmal. A nemzeti fejlesztési terv I-ben számtalan olyan pályázati lehetőség volt, ami pont ezt szolgálta, hogy az óvodába is szívesebben vigyék a gyermekeiket a roma anyák és a dajkaprogramnak pont az volt a lényege, hogy a közösségből is legyen valaki ott az óvodában, hogy ne érezze azt, hogy ő idegen helyen hagyja a gyermekét.
Ami nagyon fontos, az ösztöndíjrendszereknek az összehangolt működtetése. Ha megnézik önök, akkor az "Útravaló" ösztöndíjban részesülők köre durván 17 ezer - itt ugye csak becsülni tudjuk a roma gyerekek számát -, de igazából a módszertana a lényeges, hogy mentortanárral együtt történik az ösztöndíj nyújtása, és itt nagyon nagy felelőssége van a pedagógusoknak - és erre majd a későbbiekben is kitérek.
A "Tanoda" program arra kíván megoldást nyújtani - egyrészt a lemorzsolódás megakadályozása, másrészt nem iskolai környezetben olyan képességeknek a fejlesztését végzik már a most meglévő Tanodákban, amelyre az iskola, mint környezet nem ad lehetőséget, esetleg nincs meg hozzá az infrastruktúra, és nem tartozik szigorúan a tantervi követelmények közé. Holott pontosan tudjuk, hogy a gyerekeknek számtalan olyan képessége van, amit fejleszteni lehet, de abban a családban a szociális helyzet miatt vagy a tájékozottság miatt erre nem kerülhet lehetőség, ezt például a településeken működő tanodákban lehet pótolni, majd erre még kitérek. Egyébként a "Tanoda" program finanszírozása az oktatási tárca tervezésében a fejlesztésekben szerepel, és erre meglesznek a források.
A foglalkoztatásra is kitért Soltész képviselő úr. Azt gondolom, hogy ez az anyag két dolgot céloz meg. Az egyik és a legfontosabb az az, hogy valóban a munkaerőpiacra visszahozni azokat a felnőtteket, akik most feketemunkában dolgoznak, tehát a foglalkoztatáspolitikának egy alapvető eleme azt gondolom, a kifehérítés, de nincs külön roma foglalkoztatáspolitika, nincs külön roma szociálpolitika és nincs külön roma egészségpolitika, tehát ezt gyakorlatilag csomagban kell kezelni. Nincs regisztráció, önbevallás van sok esetben. Ugyanakkor az anyag tartalmazza, hogy érdekeltté szeretnénk tenni a munkaadókat abban, hogy munkahelyeket teremtsenek és támogatjuk azokat a típusú képzéseket, átképzéseket, amelyek a szegények esetében tranzitfoglalkoztatási programnak vannak nevesítve. Alapvető lényege, hogy nem várhatjuk el egy felnőtt embertől, hogy beüljön az iskolapadba, ha ugyanakkor a havi megélhetése nincs biztosítva, tehát a család egzisztenciálisan megrendül. Azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre is választ ad az anyag.
Azt furcsának tartom, hogy a Schöpf-Mereibe ilyen pontosan lehet tudni, hogy 50-50 százalékban születnek a roma és nem roma gyerekek, merthogy ilyen típusú regisztráció nincs. Ez a kérdés mondjuk az egészségügyi tárca kompetenciakörébe tartozik, de én nem hallottam olyan problémákról, hogy a roma anyák nem tudnak hol szülni.
Juhászné Lévai Katalin képviselő asszony egyik kérdése az volt, ugye mi írjuk az anyagban, hogy területi és szociális rászorultsági alapon célozzuk meg a romákat. Na most, ha megnézzük azt a térképet, ami egyrészt a 28 vagy a 32 leghátrányosabb helyzetű kistérséget ábrázolja és megnézzük, hogy melyek azok a területek, ahol a roma lakosság aránya magas, akkor ezek azért lefedik egymást. Az, hogy Hajdúhadháza nem került be egy olyan kistérségi körbe, ami ugye a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozik, ennek nyilván más okai is vannak. A hajdúhadházi problémát hosszú évek óta, mondjuk '96 óta ismerjük és számtalan olyan támogatást kapott a település, akár iskola-felújításban, vagy a kisebbségi önkormányzat; és az is látható, hogy Hajdúhadházán is a település vezetőinek a hozzáállása nagyon meghatározza, hogy az adott ciklusban mi történik Hajdúhadházán.
Tehát itt szeretném azt a felvetést is megerősíteni - többen felvetették -, hogy ezt a programot nem lehet kormányzati pozícióból végrehajtani, ehhez igenis nagyon nagy szükségünk van az önkormányzatokra, a civil szervezetekre, az egyházakra és szükségünk van egy olyan társadalmi szolidaritásra, amelyre több képviselő is utalt. Egyszerűen be kell látnunk azt, hogy egyrészt a romák kétharmada mélyszegénységben él, másrészt pedig, hogy ez a program nemcsak a romákról szól. Mert ha önök megnézik, akkor a romákat célozzuk meg elsősorban, de nincs kizárva senki ebből a programból, aki adott esetben egy telepszerű környezetben él és mondjuk nem roma vagy nem vallja magát romának, mégis olyanok a társadalmi mutatói ennek a családnak is, hogy ők sem kerülnek ki ebből a programból. De nem titkolt célunk, hogy az 5-600 ezer roma integrációját előmozdítsuk.
Valószínű, hogy ez nem egy 2015-ig tartó program, hanem még túlmutat ezen az időszakon is, viszont ezt a 2005 és 2015-öt is - és itt az ön kérdésére is válaszolok - telik, múlik az idő; telik is, meg múlik is, de az elején elmondtam, hogy végig lehet követni, 1995-től önök visszamenőleg is ellenőrizni tudják, hogy mi történt mondjuk kormányzati szinten. Olyan még nem volt, hogy országgyűlési szinten is ebben a témában megszólaltak volna a politikusok, és ezért gondolom én azt, hogy részben ez egy közös eredmény, részben egy óriási lehetőség, tehát, hogy ezekben a kormányhatározatokban és a végrehajtásukban mindig ott voltak a partnerek, tehát a települési önkormányzatok is és a civil szervezetek is, de erre nyilván majd még később utalok.
Egyetértek azzal - és ezt tolmácsolom is a miniszter úrnak -, hogy nézzük meg a főállású anyák ügyét, mert ha itt lehet valamiféle jogszabályt módosítani, akkor lépjük meg az ügy érdekében annál is inkább, hisz a részfoglalkoztatás nemcsak a roma gyerekeket nevelő édesanyákat, édesapákat érinti, hanem mindenki mást, akiről azt gondoljuk, hogy rá van szorulva és részfoglalkozásban szeretne dolgozni.
László képviselő úr, igen itt írtam, hogy ne nyugtalanítsa, hogy telik-e vagy múlik az idő, merthogy amikor ezt elkészítettük és a mai napig a 1021-es kormányhatározat hatályban van. Tehát augusztus 31-én, amikor a kormány elfogadja az új kétéves csomagot, akkor helyezzük hatályon kívül a 1021-est, ami körülbelül ugyanezekben a mezőkben határozta meg a minisztériumok feladatait, és amiről egyébként időszakonként a Cigányügyi Tárcaközi Bizottságnak, most már a Roma Integrációs Tanácsnak jelentést is tettünk, meg a kormány számára is.
Egyetértek önnel, hogy az oktatást és a kultúrát együtt kell kezelni. Az anyag tartalmazza az oktatás területén, hogy melyek azok az identitáserősítő funkciók, amelyeket az oktatásban kell elhelyezni. Egyetértek azzal, sőt mi magunk sem értünk egyet egy Győzike képpel, mert nem ők a magyarországi romák, de azt is tudomásul kell vennünk, hogy a kereskedelemi televízió műsorpolitikájába nem szólhatunk bele. Önöknek azt is tudni kell, hogy a romáknak csak egy töredéke tud azonosulni ezzel a show-man típusú roma megjelenéssel, a romák többsége nem azonosul ezzel a Győzike képpel.
A telepekre vonatkozóan, igen, önnek igaza van, számos kutatásfelmérés készült. Azt kell tudni, hogy készített a Környezetvédelmi Minisztérium, a debreceni egyetem, a Szociológiai Intézet és bizony-bizony az összes kutatás körül egyetlenegy gondunk van. Egyrészt vannak eltérések, tehát amikor mi egy ilyen felmérésről beszélünk, akkor az egy másodlagos kutatás: rendszerezni egyrészt az eddigi eredményeket, másrészt pedig maguk a lakókörnyezetek is változnak és nekünk azt kell tudni, hogy például, ha most a 28 vagy a 32-ben indul el egy olyan típusú, ami a lakhatáson akar javítani, hogy hol kezdjük, hogy a legrosszabb helyzetben lévőket hozzuk emberhez méltó körülményekhez. Az már világosan látszik, hogy városi szegregátumból a hátrányos helyzetű települések körében, illetve az Új Magyarország fejlesztési program keretében lesz lehetőség városi szegregátumok feloldásához - akár szociális bérlakás-építési formában -, ezt csak úgy jelezném Ózd felé.
A hátrányos helyzetű kistérségek vonatkozásában nagyon nehéz a helyzet, mert ugye az Európai Uniós Bizottság azt nem engedélyezte, hogy uniós forrásokat kicsi településeken lakásépítésre lehessen használni. Tehát itt a közszolgáltatások megerősítése, a hozzáférés biztosítása az elsődleges cél, illetve a kistérségi központokban ott már kaptunk arra lehetőséget - a Bajnai úrék tájékoztatása alapján -, hogy a kistérségek középpontjában viszont lesz lehetőség arra, hogy a gettószerű lakókörnyezetet oldjunk és javítsunk a lakhatási körülményeken is.
Egyházak bevonása. Szeretném a bizottságot tájékoztatni, én ugye '96 óta államigazgatásban dolgozóként tudom követni ezt a területet szinte napra pontosan, folyamatosan van kapcsolatunk az egyházakkal. Itt kiemelném a romai katolikus egyházat, Keresztes Gyula püspök urat, aki arról híres, hogy Hajdú-Bihar megyében oktatási intézményeket működtet az egyház, ahova roma gyerekeket is befogadnak, a Hodász görög katolikusok, de egyébként a református egyházzal is tartjuk a kapcsolatot és most is ebben a programmegvalósításban az Oktatási Minisztériumon keresztül van két olyan lelkész, aki kifejezetten részt vesz a program alakításában is. A támogatás pedig azért nem marad el, mert a normatív támogatásban részesülnek az egyház által fenntartott iskolák és óvodák is és ott is vannak roma gyerekek.
Tóth képviselő úrnak Ózdra vonatkozóan - már az elnök úr jelezte, hogy siessek egy kicsit, igyekszem, belehúzok a dologba. Önnek igaza van, nagyon nehéz egy telep-felszámolási programot logisztikailag egy minisztériumból menedzselni, de azért vannak jó példák. Ugyan Ózdon a Hétes-telepet nem sikerült ebből az alvóállapotából kimozdítanunk, de nem is volt rá annyi pénzünk, viszont van kilenc település, ahol az önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok, a civil szervezetek és a minisztérium, mentorok műszaki ellenőrrel sikeresen lebonyolítottuk; van olyan település, ahol egy az egybe felszámoltuk a viskókat és a romagettót. Öt városi szegregátumot támogatunk, ebben volt ugye az Ózdnak ez a kicsit ilyen higiénés programja, 11 újabb település kapcsolódik be a telep-felszámolási, illetve ez egy szociális-integrációs lakhatási program, így is mondjuk, hisz az összes program arról szól, hogy foglalkoztatás, oktatás, szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a lakhatás javítása. Erről nagyon szívesen tájékoztatnánk a bizottságot egy másik alkalommal.
És hadd mondjam el, hogy ez csak egy feltételezés, szerintem egy rossz hiedelem, illetve nem találtuk meg a kapcsolatot a családokhoz. Ahol nem támogatják, ott meg tetszene nézni, biztos van konfliktus, nem lett feloldva, nem volt egy mentor, nem volt egy közvetítő ember, aki a közösséget meg tudta arról győzni, hogy ez jó lesz, működjön együtt - ebben is vannak tapasztalataink.
Igen, nagyon fontos a foglalkoztathatóság, valóban itt elmondtam, hogy a felnőttek esetében a tranzitfoglalkoztatás, a fiatalok esetében pedig azt gondolom, hogy az óvodától egészen a munkaerőpiacig és az átképzésig kell a romák esetében is ezt végiggondolni ugyanúgy, ahogy a nem romák esetében is. Viszont az is igaz, hogy szolidaritás nélkül, növekvő előítéletek mellett, nagyon nehéz ilyen programokat végrehajtani, akár helyi szinten is.
Uzsorakamat létezik. Pont az egyházi részről kaptunk most egy megkeresést, a miniszter urat megkeresték, hogy próbáljunk meg ebben a kérdésben előrelépni, ezt önök is tudják, hogy nem egy könnyű kérdés. Mi magunk az államigazgatás területén tervezzük megtenni azokat a lépéseket - és nyilván megkérjük az illetékes tárcát, hogy ebben a kérdésben segítsen -, valóban így van, a romák, amikor hozzájutnak a szociális transzferekhez, gyakorlatilag ott állnak a kamatszedők, akik visszaszedik a pénzt, és néhány nap múlva újra uzsorakamatot kell felvenni. Azt gondolom, hogy ez egy moráliskérdés is lehet, valószínűleg önök is nagyon sokat tudnak tenni abban, hogy ne hagyjuk, hogy ez így legyen, de ez nem lesz egy könnyű kérdés.
Még visszatérve az Új Magyarország fejlesztési forrásokra, javasolnám, hogy tessenek szívesek lenni ránézni majd a regionális operatív programokra, a TAMOP-ra is és így tovább, tudniillik a program megvalósítására ott vannak a források és ezt helyi szinten is majd meg kell tudni pályázni.
Iván professzor úr felvetésével kapcsolatosan, egyetértek azzal, hogy a modernizáció és a globalizáció a roma közösségekre ugyanúgy hat, mint ahogy a nem roma közösségekre is. Romlott az identitás, egy értékvesztés van ugyanúgy, ahogy a társadalomban is, mondhatom azt, hogy Európában is. Abban önnek tökéletesen igaza van, hogy az a frusztráltság, amivel a romák rendelkeznek, pontosan emiatt, hogy én nem vallom magam romának, de miért is? Azért, mert mondjuk ki őszintén, ma Magyarországon még nem érték cigánynak lenni, de ha a rasszjegyeit viselem, akkor nehéz azt eltitkolni, hogy én nem vagyok cigány. Az is igaz, hogy mentálisan is támogatni kell a közössségeket; az is igaz, hogy asszimilációban és integrációban mi nem dönthetünk, ők döntenek, az egyén választási lehetősége megvan. Ha ő nem vallja magát annak, és asszimilálódni akar, ez az ő dolga, ebbe nem akarunk, nem kívánunk beleszólni.
De azzal nem értenék egyet, amikor ön azt mondja, hogy ez nem egy rendszerszemléletű anyag, illetve, hogy a romákat egy külön társadalmi alrendszerben kellene kezelni. Ez pontosan azzal menne szembe, amiről mi beszélünk, hogy nem szeretnénk etnitizálni ezt a kérdést, hisz ma Magyarországon nem csak pár százezer mélyszegénységben élő romáról beszélünk a program kapcsán, hanem ettől sokkal több mélyszegénységben élőről is, és ugye itt minden mindennel összefügg. Tehát akkor, amikor a "Gyermekesély" programról beszélünk, ott sincsenek roma gyerekek és nem roma gyerekek, hanem egyszerűen rászorult gyerekek vannak, tehát én ebben egy kicsit vitatkoznék. Persze nyilván egy külön beszélgetést szívesen fogadnék, merthogy végig tudnánk mi ezt beszélni, hogy ezt ön, pontosan hogy értette.
A Győzike effektusra reagáltam. A motiváció hiánya. Azért itt hadd mondjam el, hogy felmerült a Foglalkoztatási bizottságban is, mondjuk például az oktatás területén, hogy a romák nem motiváltak abban, hogy a gyerekek iskolába járjanak. A kutatások azt bizonyítják, hogy a romák 80-85 százaléka igenis fontosnak tartja az óvodát és az iskolát, az iskolát kifejezetten. De az is igaz, hogy vannak olyan kistelepülések, ahol még az iskola elérhetése gondot jelent és gondot jelent télen, amikor cipőt is kell húzni, ne adj' isten! Tehát a mélyszegénységnek olyan bugyraira vannak ma Magyarországon, hogy azt nagyon sokan, akik még ilyen telepen, telepszerű lakóközösségben nem jártak, el sem tudják képzelni, hogy micsoda nyomorban élnek ma emberek és hangsúlyoznám: cigányok és nem cigányok.
Nagyon fontos, hogy a közmotivációhoz hozzásegítsünk. Azt gondolom, hogy ebben a legtöbbet önök tudnak nekünk segíteni, hisz a vezető politikusok részéről a minták és a példák is nagyon meghatározóak. Mi a magunk eszközeivel megteszünk mindent, amit lehet, de ehhez nagyon nagy szükségünk van a médiumok segítségére is és bízom benne, hogy a programot végig tudjuk egy jó kommunikációs stratégiával követni.
Egyetértek Nyul képviselő úrral, hogy az egészségügyi része nagyjából rendben van ennek a dolognak, hisz egyrészt maga ez az anyag is nagyon szépen kidolgozott, a tárca csinálta, nem mi, ők vállalták, ők szeretnék megvalósítani; és az óvodabővítésre ugyanazt tudom mondani, hogy benne van a programban és lesznek rá források.
Lombos képviselő úrnak azt gondolom, hogy már válaszoltam abban, hogy a helyiek nélkül nem megy. Mit tehet egy helyi önkormányzat? Azt gondolom, hogy mi a helyi önkormányzatnak nem mondhatjuk, hogy mi a kötelező, de szociális térképet, esélyegyenlőségi tervet készíthet a település, megnyílnak a pályázati lehetőségek, meg kell szerezni a helyi szolidaritást ahhoz, hogy a legszegényebbeken kezdjünk el legelőször segíteni, és akkor lehet illeszteni ezt a programot. És ami nagyon fontos, hogy ez valóban a semmit rólunk nélkülünk elve alapján nem megy, tehát ha a romákat nem tudjuk partnerként megszólítani - partnerként, szeretném hangsúlyozni -, akkor valóban nem fogják elfogadni ezt a kéznyújtást, és még van egy nagyon fontos, hogy kérjük tőlük, hogy ők is tegyék le azokat a hozzájárulásokat, amit le tudnak tenni a mélyszegénységben élők is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Tekintettel arra, hogy lefolytattuk a részletes vitát, itt már csak arról kell döntenünk kedves képviselőtársaink, hogy általános vitára ajánlja-e a bizottság.
Aki egyetért azzal, hogy a határozati javaslatot általános vitára bocsássuk, kérem, kézfelemeléssel szavazzanak. (Szavazás.) 12 igen. Aki tartózkodik? (Szavazás.) 6 tartózkodás. Ellene volt-e valaki? (Szavazás.) Ellenszavazat nem volt.
A bizottság általános vitára alkalmasnak tekinti a határozattervezetet.
Többségi előadót és kisebbségi előadót is áll módunkban állítani. Winkfein Csaba a többségi előadó. Kisebbségi előadó: Iván László képviselő úr, ahogy látom az egyetértésüket.
Az egyebek között van-e valakinek közérdekű bejelentenivalója. Nekem van, de Török képviselő úr, tessék parancsolni!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Csak egy rövid tájékoztatás, informálisan már megtörtént, de be kell jelenteni hivatalosan is. Múlt héten volt az Európai Szociális Chartáról egy konferencia az SZMM-nél és ezzel kapcsolatban készült számos olyan ismertető, amely az új, a megújított Európai Szociális Chartával kapcsolatban a bizottság tagjaihoz esetleg érdemes lenne, hogy eljusson, és ez ügyben szeretném kérni az elnök úr, illetve a tárca segítségét; tehát valóban a mi témáinkat is jelentős érintő, a Chartát népszerűsítő tájékoztatókról van szó. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy képviselőtársaim, hogy a tegnapi nap folyamán és a mai nap folyamán nagyon keményen dolgoztak képviselőtársaim, ezért a jövő hétre nem hívok össze bizottsági ülést.
További szép hetet kívánok önöknek, és két hét múlva találkozunk. Viszontlátásra.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 37 perc)
|
|
Korózs Lajos |
Jegyzőkönyvvezető: Turkovics Istvánné és Lajtai Szilvia