ISZB-4/2008.
ISZB-52/2006-2010.
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2008. március 18-án, 9 óra 05 perckor
a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeiben
(Budapest, XIII., Dózsa György út 152.)
megtartott kihelyezett üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat: *
Az ülés résztvevői *
A bizottság részéről *
Megjelent: *
Helyettesítési megbízást adott: *
Meghívottak részéről *
Megjelent hozzászólók: *
Elnöki megnyitó *
A napirend elfogadása *
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes bevezetője *
Tájékoztató a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei működéséről Előadó: Pelle József igazgató, BMSZKI *
Pelle József igazgató (BMSZKI) szóbeli kiegészítője *
Kérdések, vélemények *
Hajléktalan-regisztráció 2008. Előadó: Dr. Győri Péter igazgató-helyettes, BMSZKI *
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) prezentációja *
Kérdések, vélemények *
Vecsei Miklós elnök (Hajléktalanokért Közalapítvány) hozzászólása *
Pelle József igazgató (BMSZKI) válasza *
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) válasza *
A nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei Előadó: Dr. Győri Péter igazgató-helyettes, BMSZKI *
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) prezentációja *
Kérdések, vélemények *
Egyebek *
1. Tájékoztató a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei működéséről
Előadó:
Pelle József igazgató, BMSZKI
2. Hajléktalan-regisztráció 2008.
Előadó:
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes, BMSZKI
3. A nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei
Előadó:
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes, BMSZKI
4. Egyebek
Elnököl: Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke
Dér Zsuzsanna (MSZP)
Hajdu László (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Winkfein Csaba (MSZP)
Török Zsolt (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP)
Dr. Iván László (Fidesz)
Ágh Péter (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
Béki Gabriella (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott:
Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) Korózs Lajosnak (MSZP)
Érsek Zsolt (MSZP) Dér Zsuzsannának (MSZP)
Farkas Imre (MSZP) Dr. Juhászné Lévai Katalinnak (MSZP)
Hajdu László (MSZP) megérkezéséig Lombos Istvánnak (MSZP)
Dr. Szabóné Müller Timea (MSZP) Dr. Nyul Istvánnak (MSZP)
Tóbiás József (MSZP) Dr. Tóth Istvánnak (MSZP)
Soltész Miklós (KDNP) Dr. Iván Lászlónak (Fidesz)
Dr. Aszódi Pál (Fidesz) Ágh Péternek (Fidesz)
Hirt Ferenc (Fidesz) Koszorús Lászlónak (Fidesz)
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes (Fővárosi Önkormányzat)
Pelle József igazgató (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei)
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei)
Vecsei Miklós elnök (Hajléktalanokért Közalapítvány)
(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 05 perc)
KORÓZS LAJOS (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeiben március 18-án, kedd, 9 órára összehívott bizottsági ülést ezennel megnyitom.
Megállapítom, hogy a bizottsági ülés határozatképes. Szeretném a jegyzőkönyv számára bejelenteni a helyettesítéseket. Vidorné Szabó Györgyit Korózs Lajos, Soltész Miklós alelnök urat Iván László képviselő úr, Érsek Zsoltot Dér Zsuzsa, Farkas Imrét Juhászné Lévai Katalin, Hajdu Lászlót Lombos István, Szabóné Müller Timeát Nyul dr., Tóbiás Józsefet Tóth István, Aszódi Pált Ágh Péter és Hirt Ferencet pedig Koszorús László képviselő úr helyettesíti.
Javaslatot szeretnék tenni a napirendi pontok tárgyalására.
Első napirendi pontként javaslom megtárgyalni: tájékoztató a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei működéséről. Előadónak kértem föl Pelle József igazgató urat.
Második napirendi pontként szeretnénk tárgyalni a hajléktalan-regisztráció 2008. évi tapasztalatait - itt Győri Péter igazgató-helyettes úr a napirendi pont előadója.
Harmadik napirendi pontként szintén Győri Péter igazgató-helyettes úr felvezetésében a nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges kereteiről, valamint egyebek napirendi pontot javaslok megtárgyalni.
Van-e valakinek más javaslata a napirendi pontokra vonatkozóan? Amennyiben van, kérem, tegye azt meg! (Nincs jelzés.) Nem látok jelentkezőt.
Aki elfogadja a napirendi pontok tárgyalását, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Ellene volt-e valaki? Tartózkodott-e valaki?
Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi pontok tárgyalását.
Kérem képviselőtársaimat, engedjék meg, hogy először Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes úrnak adjak szót a napirendi pontok tárgyalása előtt, lévén főpolgármester-helyettes úr ennek a szakmai területnek az irányítását is ellátja a fővárosban.
Imre, parancsolj, tiéd a lehetőség!
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes bevezetője
IKVAI-SZABÓ IMRE főpolgármester-helyettes (Fővárosi Önkormányzat): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Illő rövidséggel, a reggeli időpontra tekintettel, szeretnék két gondolatot felvetni bevezetőül.
Az egyik. Budapesten ülésezni ennek a bizottságnak, méghozzá egy hajléktalan intézményben, méghozzá a legnagyobb fővárosi hajléktalan intézményben, nem kis kihívás nekünk. Egyrészt örülnék neki, ha többet jönne a bizottság budapesti terepre. Ezúttal elnök úr tolmácsolok is egy konkrét meghívást: idősotthonba, pszichiátriai, illetve fogyatékos intézménybe, mert a gerontológiai problémát is elég komoly problémának definiáljuk itt a városban, ránk dől ez a feladat.
De hogy egy másik gondolatot is felvessek, ami kevésbé provokatív. Elég régóta keressük mi a magunk útját a városban, '97-ben alkottunk egy egyességokmányt, egy chartát. Nagyon fontos, hogy mindig olyan megoldásokat kerestünk, ahol pártpolitikai konszenzus található a szociális gondoskodásban, mert az a tanulási tapasztalatunk, hogy e nélkül nem megy a munka. Nagyon sok területen van módja, lehetősége, helye, terepe a vitának, értékrendi vitáknak, eljárásrendi vitáknak, de alapvetően egy szakmai kérdésről volt Budapesten mindig szó, amikor a szociális ügyhöz nyúltunk. 2000-ben alkottunk egy esélyegyenlőségi programot, talán elsőnek az országban egy nagyon-nagyon erős foglalkoztatási orientációval és megpróbáltuk azokat a csekély erőforrásokat számba venni, amelyek rendelkezésünkre álltak ahhoz, hogy újra és újra visszaintegráló politikákat tudjunk építeni.
Nagyon érdekes és sikeres kísérletnek minősítem Vecsei Miklós barátommal egyetemben, gondolom én, azt a közös munkát, amit az Összefogás Közalapítvány létrehozásával oldottunk meg. Elmondhatom a bizottságnak, hogy nem csak, hogy koncentráltan és odafigyelve, hanem nagyon-nagyon költséghatékonyan tudunk eljárásokat indítani, pályáztatni, transzparensen a közpénzek elköltését figyelni ezzel az eljárással Budapesten, ahol átlagosan mintegy 300 milliót tudunk mozgósítani hajléktalanellátások támogatására, az önkormányzatok ráfordításai felett. Nagyon fontos ezen az úton haladni, mert ez fel tudja kelteni a városi közönség szolidaritását, és fent tudja tartani ezt a szolidaritást. Győri Péter szerintem, a munkacsoporti vizsgálat során ki fog arra is térni.
A bizottságot arról tájékoztatom, hogy ma is keressük az útjainkat minekután sok mindenünk van, de pénzünk az kevés; PPP-vel keresünk idős ellátási megoldásokat, mert nincsen pénzünk, nem tudunk közpénzt tovább költeni. Mintegy 24-26 milliárdot fordítottunk eddig tartós bentlakásos ellátásra 1994-től, az sem két fillér, a megörökölt alkalmatlan rendszer átalakítása, továbbá enyhe fokban bővítése - sokkal nagyobb bővítésre lenne szükség - nem finanszírozható meg kizárólag közpénzekből. Azt találtuk ki és erre vonatkozóan idén el fogunk indítani Budapesten egy programot, ajánlom a bizottság figyelmébe, mert ha sikeres lesz, akkor érdemes lesz vele foglalkozni, ha meg belebukunk az a mi bajunk, de a dolog nagyon egyszerű.
A tartós bentlakásos intézményhálózatunk szerteágazó - rendelkezünk szabad ingatlanokkal. Ezeknek az ingatlanoknak a felszabadításával, beépítésével és/vagy cseréjével - értékesítéssel, vagy a cseréjével - tudunk a piacon úgy tőkét bevonni, hogy új kapacitások épülnek, a régi alkalmatlanokat pedig felszámoljuk. Exkluzív helyeken vannak a fővárosnak például idősotthonai - nem fogják elhinni kedves bizottság, Visegrádon a hegy tetején van idősotthonunk. Igen barátságos oda felgyalogolni, merthogy közösségi közlekedés nincs - ez egy hagyaték, egy örökség. Nagyon szép örökség, példának okáért biztos nagyon szép szállodát lehetne ott üzemeltetni. Totálisan alkalmatlan idősellátásra, ráadásul még utána a városból, ami gyönyörű hely, kiesik, ezért még az a szociális kapcsolódási lehetőség sincs, mert nagyon el vannak zárva a világtól - fel fogjuk számolni és az árbevételén ellátást fogunk nyújtani.
Tisztelt Bizottság! Szeretnénk úgyis partnerei lenni az önök munkájának, hogyha igényli a testület, Budapestről folyamatosan tudunk olyan mélységű és feldolgozottságú adatokkal szolgálni a város tényleges szociális helyzetéről, a kerületek és a főváros által nyújtott, s megszervezett szociális ellátásokról, ami azt gondolom, hogy iránymutató segítség lehet akár jogalkotási munkához, akár pedig annak a monitorozásához, hogy azok az instrumentumok, amelyek például az önök részvételével a parlamentben előállnak azok milyen hatékonyan működnek.
Felhívom végül és utoljára egy nagyon fontos momentumra a figyelmet. Néhány éve a szociális törvény ennedik számú módosításával kötelességünkké vált a szociális szolgáltatás tervezési koncepciója elkészítése, ezt mi egymás között csak sztk-nak becézzük. Nos, ennek az sztk-nak az elkészítéséhez a főváros megint csak valamit kitalált és egy módszertanilag is elég erős ajánlást készítettünk, finanszíroztuk a kerületi munkákat és előállt egy rendkívül gazdag leíró-adatbázisként is használható gyűjtemény, nota bene! a kerületi képviselőtestületek és a fővárosi közgyűlés határozatával pedig egy középtávra belátással bíró cselekvési terv. Ezt mi kötelességszerűen elkészítettük, s használjuk is a fővárosi tervező munkában. Volt bennünk egy olyan remény, talán az egész szakmában, hogy ha ezt az állam már előírta szolgáltatásszervezőknek, hátha akar vele valamit kezdeni. Nos, a legnagyobb bánatunkra nem úgy látjuk, minthogyha ezekből az sztk-ból, mintegy puzzle-ból: 19 plusz 1 darabból összeállna valami koncepciózus terv annak ellenére, hogy ezeknek az anyagoknak, a megyei anyagok jórészét is hál' istennek ismerjük, van közöttünk egy elég jó konzultáció, ez pártpolitika-független. Tehát például Pest megyének a szociális szolgáltatóival szinte napi kapcsolatunk van, de a környező megyéket is ismerjük, van területen kívüli elhelyezés nálunk, s a többi, tehát erős szálak kapcsolnak be bennünket az országos keringésbe.
Ajánlanám a bizottság figyelmébe, hogy ha már a hálózatban ezeket a szolgáltatástervezési koncepciókat készíteni kell, azokat évente előkészítve, kétévente megfrissíteni kell, ha ezeket a tárcához felterjeszteni kell, ha ezeknek valami egységes gyűjtőrendszere lennie kell, van, akkor tessék használni. Tessék használni bennünket, azt a bázist, azt a tudásbázist, aminek megpróbálunk megfelelni. Azt kívánom, hogy eredményesen tanácskozzanak.
Nagy szeretettel látnánk a bizottságot egy egyeztetett időpontban, a bizottság munkarendjéhez igazodva - három ajánlatom van elnök úr egyszerre. Budapesten egy olyan idősotthonban tudnánk vendégül látni a bizottságot, ahol demens ellátás, speciális szolgáltatások vegyesen vannak, s egy komplex szolgáltató intézményt tudunk mutatni, egy nagyon érdekes kísérlet. Tudunk mutatni olyan pszichiátriai és fogyatékos vegyes stockot, ami ugyancsak egy nagyon izgalmas kísérlet, de el tudunk látogatni, ha ezt a bizottság igényli, Budapest egyetlenegy nagy pszichiátriai betegek otthonába, egy különlegesen nagy deficitet próbál pótolni a főváros a szociális szolgáltatásban. Köszönöm a szót és köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen főpolgármester-helyettes úr. Kedves Barátaim! Köszönöm az invitálást, természetesen nekünk mérlegelnünk kell a bizottsági ülések kihelyezett voltát is, de azt gondolom, hogy elsősorban itt az idősellátás, amelyik sürgősen szembejön velünk függetlenül attól, hogy éppen valamelyik eleme napirenden van-e a parlamentben vagy sem. Tehát nagyon szépen köszönjük az invitálást és élni fogunk ezzel a lehetőséggel.
Főpolgármester-helyettes úrnak mondom, ha a munkája elszólítja időközben, akkor nyugodtan menjen el, mert mi itt több órára tervezzük ezt a bizottsági ülést.
Kedves Képviselőtársaim! Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az Ombudsmani Hivatal munkatársait, akik megtiszteltek bennünket figyelmükkel. Köszöntsem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesét, munkatársait, a Hajléktalanokért Közalapítvány elnökét: Vecsei Miklós urat, illetve azokat a szakembereket, akik a hajléktalanellátás területén dolgoznak, és figyelemmel kísérik a bizottság munkáját.
Rátérünk az első napirendi pont tárgyalására. Tisztelettel köszöntöm és meg is köszönöm az invitálást és a hely biztosítását, valamint a napirendi pontok összeállítását Pelle József igazgató úrnak és a napirendi pont tárgyalását ezennel megnyitom. Kérem igazgató urat, hogy a prezentációját, előadását tartsa meg.
Tessék, parancsoljon igazgató úr!
Pelle József igazgató (BMSZKI) szóbeli kiegészítője
PELLE JÓZSEF igazgató (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Képviselő Urak! Tisztelt Főpolgármester-helyettes Úr! Igazán nem az udvariasság mondatja velem, hogy magam és munkatársaim nevében köszönöm azt a figyelmet, ami abban megnyilvánul, hogy a bizottság itt tartja a kihelyezett ülését. Igazán rászolgál a hajléktalanellátás erre a figyelemre és erre eddig még így ebben a formában nem került sor - úgyhogy igazán minden formális udvariasságon túl azt kell, hogy mondjam, hogy nekünk ez egy kicsit lendületet ad, egy kicsit ránk irányítja a figyelmet, és erre nagy szükség van.
Az udvariasságon túl azt tudom mondani, hogy talán az a legudvariasabb gesztus, ha röviden beszél az ember, tehát igyekszem egy kicsit összeszedni magam és rövidre fogni. Három dologról szeretnék nagyon röviden szót ejteni. Az egyik: maga az intézmény, ami tulajdonképpen megszervezte, vagy vendégül látja ezt a bizottsági ülést. Attól egy kicsit szűkebb kereten néhány mondatot fogok mondani arról, hogy mi ez a hely, ahol vagyunk, mi ez az épület, hiszen ez maga egy szociálpolitikai történeti nevezetesség és mivel a bizottsági ülés végén nagyon szívesen látjuk és várjuk, hogy ha valaki meg akarja nézni az intézményt, azt körbevezetjük, és meg is mutatjuk, hogy mégis miket fogunk látni - tehát erről a három dologról lesz szó.
Először is a BMSZKI, ami ilyen furcsa rövidítés: Budapesti Módszertani Szociális Központ és ennek az elődje az FSZKI: a Fővárosi Szociális Központ volt. Ez egy Fővárosi Önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmény, a maga nemében egyébként eléggé páratlan kombinált méretű egysége a fővárosi szociális ellátásnak. 1993-ban, tehát 15 éve alapították. Azt kell, hogy mondjam, hogy az alapítás ugyan 1993, de ez csak egy állomás volt tulajdonképpen abban a történetben, ahogy ez létrejött - eléggé vissza kell nyúlni a kezdetekhez. 1988-ban még a valamikori Fővárosi Tanács kezdett foglalkozni azzal a problémával, hogy az úgynevezett átmeneti munkásszállásait átcsoportosítja a szociális ágazathoz, és ennek megfelelően az egyik szociális otthonhoz csatolták szervezetileg. Érdekességképpen mondom, hogy ez '88 januárjában történt; '88 nyarán már a lakók petíciót írtak a Fővárosi Tanácshoz, amiben tiltakoztak a térítési díjak emelése ellen, tehát olyan nagyot ebben a vonatkozásban nem változott a világ.
1990-ben a Fővárosi Közgyűlés első rendes ülésén már hajléktalan napirendet tárgyalt: a hajléktalanok helyzetének a rendezéséről és az említett átmeneti szállásokra történő beutalás rendjéről. Az erre vonatkozó elképzeléseket dr. Győri Péter készítette, ebben sem nagyot változott a világ, tehát most is azokat a koncepciókat tárgyaljuk, amiket ő készít, tehát olyat nagyot léptünk azért.
1993-ben az alapításkor nyolc telephelyből állt ez az egység és összesen 2006 férőhelyet üzemeltetett, jelentős változás jött be ebben az időszakban; és 1993-tól egészen mostanáig tulajdonképpen egy folyamatos változásban volt az intézmény. Különböző telephelyek bekerültek az intézménybe, kikerültek az intézményből, létesítettünk - nem építettünk, hangsúlyozottan mondom - hajléktalanszállót más ingatlanok átalakításával; ez néha méltatlanul rossz ingatlan volt, mint a Kőbányai Sörgyár valamikori árpatárolója és hasonló nem lakóépületnek készült ingatlanokat állítottunk át és aztán béreltünk, leadtunk, bezártunk, újakat nyitottunk, folyamatos változásban volt ez a történet. És azt kell, hogy mondjam, hogy még most sem fejeződött be, még ebben a hónapban is várhatóan a fővárosi közgyűlés egy ingatlan BMSZKI-hoz történő átadásáról fog tárgyalni, reményeim szerint dönteni is, tehát ez mind a mai napig így történt.
Maga a tevékenység bővülése folyamatos volt ebben az időszakban. Olyan jelentős területek léptek be az ellátásba, mint a hajléktalanok egészségügyi ellátása, ennek minden ága-boga; és egészen a háziorvosi ellátástól a most már krónikus belgyógyászati osztályt is lehet itt az épületben látni, ami mégiscsak egy fantasztikus eredménye vagy diszfunkciója az egészségügyi ellátásnak, ezt nem tudom hogy mondani. Létre kellett hozni a hajléktalanok számára egy belgyógyászati osztályt, ahol már most halálig tartó hospice ápolás is folyik, tehát már idáig eljutottunk.
Az átmeneti szállós ellátásunk folyamatosan specializálódott. A kezdetektől, amikor az átmeneti szállások mindenkit befogadtak, tulajdonképpen egyéni sajátosságokra vagy problémacsoportokra való tekintet nélkül ezt eléggé hamar fel kellett adni. Létrehoztunk úgynevezett munkásszálló típusú ellátásokat, ebben már két kategória is van: egy ilyen inkább alkalmi munkavállalóknak és egy inkább tartós munkavállalóknak. Létre kellett hozni egy idősellátást a hajléktalanellátáson belül, ami finanszírozási, meg tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt nem egy idősotthon természetesen, de hát valahol ki kell várni a hajléktalan embereknek, hogy bejussanak egy idősotthonba. Jelenleg a BMSZKI-ban 200 körül van azoknak a száma, akik idősotthoni jelentkezéssel bírnak, és vissza is van igazolva a jelentkezésük; tehát létre kellett hozni az átmeneti szálláson azt az átmeneti szállást, ami több évig esetenként átmeneti, és ahol ki lehet várni az egyébként valóban idős és beteg embereknek, hogy bejussanak.
Létrehoztunk az alkohol és más szenvedélybetegségben szenvedőknek egy specializált intézményt, ahol absztinens életmódot kell vállalni - ezek döntően alkohol, de kisebb mértékben drog, illetve játékszenvedély. Létre kellett hoznunk olyan, korábban elképzelhetetlen specializált intézményt, mint a krónikus fertőzőbetegek intézménye. Lehet nevesíteni itt: HIV fertőzött, AIDS-beteg, hepatitis B és C fertőzött, illetve tbc-fertőzésen átesett, de már nem aktív tbc-hajléktalanokat látunk el szintén hajléktalan átmeneti szállós keretek között. Két zárójelben teszem hozzá, mindenféle ilyen kötözködési szándék nélkül, hogy a hajléktalan átmeneti szállós normatív támogatással természetesen.
Létrehoztunk különböző páros, illetve családos elhelyezési formákat. Ebben a páros volt a legutolsó, mert azt viszonylag gyorsan meg tudta emészteni a rendszer, hogy ahol gyermekes családok elhelyezéséről van szó, azt ilyen annak megfelelő, leginkább talán lakásszerű elhelyezésben kell megoldani. Ugyanez a gyermektelen párok esetében nem volt ilyen természetes; de azt láttuk, hogy hihetetlen energiákat mozgat meg egy emberben az, hogy párkapcsolatban élhet, és ennek kapcsán nagyon sokan elindulnak az életvitelük rendezése útján. Tehát ez a specializálódás még mindig továbbfolyik, de ez a fő jellemző, ami az elmúlt időszakra megállapítható.
A gazdálkodásunk egy egészen kalandos dolog volt. Itt is a folyamatos változásoknak a követése, nevezetesen az, hogy hogy lehet azt megoldani, hogy folyamatosan növekszik az intézmény: új tevékenységekkel, új telephelyekkel bővül, és hogy mindeközben a gazdálkodás egyensúlyát úgy ahogy meg tudja tartani, hiszen a pénz az soha nem lett több. A mi fenntartónk is meglehetősen szigorúan kezeli ezt a kérdést, tehát ebben az ügyben nagyon hamar új eszközöket is kellett bevetnünk. Érdemes egy mondatot mondani arról, hogy két alkalommal is meglehetősen kritikus helyzetbe került az intézmény - mind a kettő jellemző. Tulajdonképpen az egyik még az intézmény előző vezetésével volt, amikor úgy indult el az egészségügyi ellátás, hogy annak nem volt meg az OEP általi finanszírozása és ez adott évben romba döntötte az intézmény költségvetését. A másikat pedig már én követtem el, amikor szintén nagyarányú bővítést hajtottunk végre egy éven belül, miközben annak a működési engedélyezése: tűzoltó, kéményseprő és hasonló szakhatósági problémák miatt elhúzódott. Mind a kettő a tönk szélére sodorta az intézményt, úgyhogy én azt is eredménynek tudom tekinteni, hogy még adott körülmények között talpon vagyunk és gazdálkodunk.
Éppen ezért új eszközöket is be kellett vetni. Ez talán a szociális intézmények között egy kicsit idegen, de engedélyezett, vállalkozási tevékenységet folytatunk, ahol részben szálloda, étterem nélkül, részben munkásszállás kategóriában piacra léptünk, mint szállást nyújtók olyan ingatlanokkal, amit szociális ellátásra engedélyezési okok miatt nem tudunk egyébként felhasználni és szintén nem nagyon találtunk példát magunk előtt, de saját vállalkozásba, saját tulajdonú kft-t alakítottunk, aminek a költségvetési intézmény a tulajdonosa. Mindezt természetesen fővárosi engedéllyel, de mindezekkel tudjuk megteremteni valamennyire a gazdálkodásunk biztonságát.
Nos, ahová most eljutottunk, az 1006 férőhelyről jelenleg - és ezt hangsúlyozottan, nem dicsekvésből mondom, csak a helyzetet akarom érzékeltetni, hogy mekkora volt ez a lépés, a mostani ellátásainkat is csak nagyvonalakban mondva. Van három utcai gondozószolgálatunk, van egy lábadozónk, ahova közterületből, parkokból szállítunk be embereket és még nem egészségügyi ellátás, de már orvos van és nővér, és ezt itt meglehet majd nézni, van 24 órás egészségügyi centrum, ami folyamatos üzemben látja el a hajléktalanokat, van 50 ágyunk krónikus belgyógyászat, 23 ágyon ápolás. Ezen kívül 390 férőhelyen éjjeli menedékhely, 1084 férőhelyen átmeneti szálló, 94 plusz 25 férőhelyen családos és ezen kívül időszakosan télire még 325-el bővítjük a férőhelyeinket. Ez nem kevesebb, mint összesen - most ezen a télen, jelenleg is - 1991 szállást nyújtó férőhelyet üzemeltetünk. Ezen felül van még az a 334 férőhelyes kapacitás, amit piacon értékesítünk és ami a vállalkozási bevételeinket produkálja.
A vállalkozási bevételeink nyereségét értelemszerűen vissza kell forgatnunk az alaptevékenységbe, tehát ez fizikailag is úgy néz ki, hogy van olyan egységünk, ahol egy épületben átmeneti szállás működik, ugyanabban az épületben más szinteken munkásszállás működik, és a munkásszállás vállalkozási eredményét visszaforgatjuk a hajléktalanellátásba. Ezeket az egységeket már a fővárosi elvárások miatt is úgy tudjuk üzembe helyezni, hogy ez fővárosi kiegészítést nem kap, és nem is igényel - vagy én magam sem vagyok olyan bátor, hogy ehhez fővárosi kiegészítést igényeljek, tehát ez a pontos helyzet.
Mindezeken felül különböző szakmai programokat is működtetünk, mert nem csak a szállásnyújtás, a szociális ellátás természetesen. Ezek közül - itt meg lehet nézni majd egy uniós programunk fut még - ez az EQUAL program, ami a hajléktalanok munkaerő-piaci reintegrációjával foglalkozik. Kiterjedt lakhatási programunk fut, ahol az intézményi elhelyezés helyett - a bizottság már tárgyalt róla - albérleti támogatással több százas nagyságrendű emberünk lakik kint különböző albérleti formákban, akik támogatást kapnak.
Kevés szó esik róla, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy most már negyedik éve egy több védőoltásból álló védőoltásprogramot indítottunk a hajléktalanoknak, természetesen ingyenesen. Sőt a háromrészes védőoltás, az ismétlő oltások felvételéért különböző díjakat és jutalmakat is adunk, merthogy az az érdekünk, hogy visszajöjjenek a második, harmadik oltásért is, illetve most a télen, előzménye is van, de most a télen először ilyen kifejezett elkülönített program formában a közterületről történő befogadást is megpróbáltuk elősegíteni. Ez olyan - nem hajléktalanellátásban dolgozóknak - kicsit szokatlanul hangzó formákat is eredményezett, minthogy olyan szállókat működtessünk, ahova ittasan is be lehet jönni, sőt aki nem tud menni, mert éppen annyira ittas, azt akár be is lehet oda vinni, és ahol a szálló ezt tolerálja - ténylegesen az utcai szociális munkások tudnak oda. Lényegében feltétel nélkül - ez nem teljesen így van természetesen -, de az első esti befogadásnál a bevitelnél lényegében feltétel és akadályok nélküli bejutást tesz lehetővé - mert azt is érezzük, hogy az a helyzet, ami a közterületeken látható és a közterületeken tapasztalható, az sem a hajléktalanoknak, sem nekünk ellátóknak nem jó. A hajléktalanoknak értelemszerűen azért, mert ott kell lenniük, nekünk pedig azért nem, mert megmagyarázhatatlan egyébként és teljesen értjük, hogy miért megmagyarázhatatlan, hogy az egyik oldalról rengeteg pénzt elköltünk hajléktalanellátásra, a másik oldalról ennek nincs látványos eredménye. Most én a látványos eredményeket nem akarom szorgalmazni, nem erről van szó, csak érezzük, hogy ezt a problémát nehéz megmagyarázni nekünk is.
Néhány paraméter még arról, hogy mi is ez az intézmény. A dolgozói létszámunk 414 fő, ez csak ilyen tájékoztatóadat. Az összes költségeinknek a 70 százaléka bérköltség, amit elköltünk, és így sem tudjuk teljesíteni a vonatkozó miniszteri rendelet előírásait maradéktalanul - de ez a magas bérhányad mindenképpen figyelemreméltó.
Az épületeinkről annyit, hogy különböző időszakok voltak a felújítások történetében az elmúlt 15 évben, de azt tudom mondani, hogy '93 óta több mint kettő és félmilliárd forintot költött a Fővárosi Önkormányzat saját forrásaiból beruházásokra a BMSZKI-ban. Tehát az, hogy ha itt viszonylag rendezett körülmények vannak - attól függ, hogy mihez viszonyítjuk persze, mert egy jól menő idősotthonhoz képest azért ez mégiscsak egy hajléktalanszálló - az nagyrészt ennek köszönhető, hogy ennyi rengeteg pénzt költöttünk el felújításokra.
A gazdálkodásunkkal kapcsolatban én csak egy - nem akarok számokat mondani, ilyen súlyosakat - tájékoztató jellegű adatsort mondok: az összes bevételeink 47 százaléka az állami normatív támogatásból, 11 százaléka a működési költségeinknek az önkormányzat kiegészítéséből, 11 százaléka az OEP finanszírozásából - ezek ugye az egészségügyi szolgáltatások -, 2 százaléka az ellátási díjakból. Korlátozott az a térítési díj, amit mi a hajléktalanoktól el tudunk kérni, és reálisan be is tudunk szedni. Három százalék a hazai belföldi pályázatokból, 4 százalék az említett uniós pályázatból, 8 százalék egyéb bevételből - itt vannak a saját bevételeink - és van még áfa, illetve 4 százalék beruházás, amit a tavalyi évben a Fővárosi Önkormányzattól kaptunk.
Tehát az a tendencia látszik most már évek óta, hogy az intézmény olyan, mintha egyre inkább önfinanszírozóvá akarna válni. Én ezt most nem akarom így értékelni, nem is tudom ennek a realitását felmérni, hiszen maximális mértékben ki vagyunk szolgáltatva a különböző szabályozórendeletek és a normatívák, illetve a költségvetési tárgyalások hatásainak, tehát nekünk egy-egy költségvetési vita sokszor létkérdés: akár az országos, tehát az állami költségvetés, akár a fővárosi költségvetés tekintetében.
Ennyit akartam így magáról a BMSZKI-ról, mint intézményről mondani és most tényleg gyorsítom egy kicsit a dolgot.
Az épületről, ahol vagyunk - mert ez, mint említettem, egy szociálpolitika történeti nevezetesség - ez az egykori népszálló épülete. Olyannyira komolyan gondolták az építők, hogy ez bele van vésve a kőbe, és egy kődomborművel van felírva a főbejáratunk fölé. Mindig eszembe jut, amikor évente kétszer-háromszor alapító okiratot módosítunk, nevet változtatunk, hogy valahogy mintha nem az örökkévalóságnak dolgoznánk ebben a tekintetben, ők bele merték írni, vagy föl merték írni, kőbe merték vésni, hogy ez a népszálló. A múlt század végén az ágyrajárás, mint probléma vetődött nagyon erősen fel és ennek a kezelésére dolgoztak ki különböző (Közbeszólás.), igen, ez a múlt-múlt század vége és akkoriban 22 ezer ember volt ilyen ágyrajáró. Budapesten ez az akkori népességhez viszonyítva meglehetősen nagy. Nagy nevek kerültek elő ebben a programban, mint Gerlóczy Károly és Bárczy István, aki helyettes, illetve polgármester volt abban az időben és megoldásokat kerestek. Egy angol példát találtak.
Angliában ezt egy ROWTON lord nevű dolgozta ki és ő gondolta, hogy szakítani kellene a nagyközösségi hálótermek gyakorlatával, és kis elkülönült hálóhelyiségeket kell kialakítani. Nagyon érdekes a dolog, most, ha az ember olvassa az uniós pályázati kiírásokat, amik a bentlakásos intézményekre vonatkoznak, akkor azzal kezdődik, hogy a nagy létszámú hálótermek helyett kicsiket kell csinálni - ezt 1882-ben Londonban már így ilyen formában természetesen le is írták. És mivel Angliáról volt szó, ez a lord nem állami támogatást kért rögtön ehhez a programhoz, hanem egy részvénytársaságot hozott létre, ahol előírta a működtetőknek, hogy 4 százalékos tőkemegtérülést kell produkálni, és olyan épületeket kell építeni, ami ezt produkálja, nehéz feladat volt. Tizenegy ilyen rendszerű épület van Európában, ennyi épült; a legnagyobb az a londoni, az két- és félszer ekkora, mint a Dózsa és több mint 1000 férőhelyes. Ez, építése korában 440 férőhelyes volt, most jelenleg 550 ember alszik benne, ennyit rontottunk 100 év alatt az ellátás minőségén - tehát ez a kicsit csipkelődő megjegyzés ezzel kapcsolatban.
Amikor ez épült, 1910-'12 között, akkor ez Budapest hatodik kerülete: Aréna út volt és ez volt - mint már mondtam - a népszálló. Az alapgondolat az volt, hogy egyszemélyes hálófülkék épüljenek, és minden más funkció közösségi legyen, tehát közös fürdő, közös konyha, közös cipőtisztító, tehát minden közös legyen, ami még ezen kívül kell - ennek megfelelően 441 egyszemélyes hálófülke épült. Azóta mi ezt szobákká alakítottuk valamikor a ködös múltban, tehát teljesen fel vannak most már falazva és egy-egy ilyen szoba, ami semmiféle szempontból nem nevezhető szobának, de be lehet csukni belülről az ajtaját, ez 4,3 négyzetméter - ezt meg lehet majd nézni, hogy mit jelent.
Összességében azt tudom mondani, hogy nem voltak igénytelenek, tehát tényleg minden közösségi funkciót megteremtettek. Itt volt: étterem, mosoda, cipészműhely, varroda, könyvtár, írószoba a kapcsolattartásra, láb- és zuhanyfürdő elkülönítve, mert akkor még nem volt olyan természetes, hogy mindenki mindig menjen zuhanyozni, tehát tényleg minden funkciót megteremtettek. És ami a fő, szembetűnő, hogy nem voltak igénytelenek, ha csak ránézünk erre az ivókútra, ez egy Zsolnay kerámia ivókút, aminek a csempéi kibírták itt a két forradalmat, két világháborút és nem jöttek le a falról, tehát a mostani kivitelezőknek ezt így szoktam mutogatni, hogy valami ehhez hasonló minőségben, ha lehetne csempézni.
Természetesen akkor a Zsolnay kerámia még nem volt ilyen nagy cég, de azért ezt mégiscsak az a Zsolnay gyár készítette el és akkor se volt egy olcsó dolog. Ez egy ivókút és még furcsább az a képződmény ott a bejárat mellett. Lehet, hogy meglepetés lesz, amit mondok, az egy vízfüggönnyel működő hűtőberendezés, egy korabeli klíma, ami vizet permetezett arra a falra és a lefolyó víz párolgása hűtötte a helyiséget, mivel ez 130 centivel lejjebb van a járdaszintnél, és egyébként itt eléggé megáll a levegő. Maga a szellőzőrendszer is egy ilyen képződmény. Most nem fogok belemenni épületgépészeti dologba, de szellőzőgép nélkül működő - a meleg és a hideg levegő fajsúlykülönbségével működő - csapóajtókkal üzemelő szellőzőrendszer volt ezekben a nagy járatokban, ez belül üreges és nekem volt szerencsém ezekben járni. Ez a szellőzőrendszer végig járható, tulajdonképpen gépi szellőzés nélkül biztosították a megfelelő szellőzését egy akkora teremnek, ami ennek a két- és félszerese volt durván.
Mi, azóta a második gépi szellőzést építettük be és még most is, ha elfogy a levegő, akkor ki fogjuk nyitni az ajtót, mert ilyen módon tudjuk ezt megoldani. Tehát ilyen szempontból azt tudom mondani, hogy nagyon nem voltak igénytelenek ezek az építők. Ezeket a falakat egy Unghy Mariska nevű korabeli festőművész freskói díszítették, amit aztán az idők során persze levertek, eltakartak, levakoltak, tehát sikerült nyom nélkül eltüntetni és tönkretenni.
Még egy mondatot az alapelvről, ahogy üzemelt ez a ház, ezt most nem tudom, hogy szimpatikus, nem szimpatikus. Az egyik alapelv a gazdaságos működésének az volt, hogy mindenért fizetni kellett, tehát a szállásért, a mosodáért, a cipőtisztításért, a varrodáért, de mindenért annyit kellett fizetni, amit a korabeli lakók, akik az ágyrajárás helyett választották ezt és egyébként Budapest építésén jobbára dolgozó különböző kiskeresetű emberek voltak, azok meg tudták fizetni. Tehát mindenért fizetni kellett és mindenért csak annyit kellett fizetni, amit ténylegesen meg tudtak fizetni. Itt meg kell említeni, hogy ebben az időszakban már volt ingyenesen igénybe vehető menhely is Budapesten - a hely szelleme, itt nem messze az Angyalföldi úton már működött egy ilyen akkoriban. Sajnálatos dolog, de az akkori tervek ellenére nem épült több ilyen népszálló Budapesten; már ennek az építését is jelentős viták kísérték, az is egy kicsit ismerős lehet. A lakásban lakók részéről az merült fel, hogy túl jó, a szakszervezetek részéről az merült fel, hogy nem elég jó, a szakszervezetek aztán megbékültek, amikor elkészült, mert utána már ilyen egyöntetű támadás volt, de akkoriban egy korabeli népszavazó úgy nézett ki, mint egy szociálpolitikai szaklap, amiben ezt így hosszasan elemezték, hogy mi folyik itt - de mindenesetre több nem épült.
Nem húzom az időt, még arról mondok öt mondatot mindössze, hogy mit fogunk látni azokkal, akik a végén meg akarják tekinteni az intézményt. Most mondom sorrendben, amerre majd menni fogunk. Látni fogjuk azt a nevezetes lábadozót, ahová közterületről hoznak be embereket; előrebocsátom, hogy ez egy működő hajléktalanszálló, ha nincs olyan patyolattisztaság, mint egy jól menő idősotthonban, akkor ez ténylegesen attól van, hogy itt ma éjszaka is több mint 500 ember aludt bent. A lábadozóban fogják látni azokat, akiket akár ma éjszaka szállítottak be és itt rögtön előre mondom, hogy aki a folyosón alszik egy ágyon vagy a folyosón fekszik egy ágyon, az nem azért van a folyosón, mert a termekben nincs hely, hanem ő még fertőtlenítés előtt van és addig van ott. Tehát nem küszködünk ilyenfajta problémával, de ott a lábadozóban minden egyes olyan probléma, ami az egészségüggyel ilyen határterületi együttműködési problémákat jelent, az ott megjelenik - tehát nem fogok most belemenni, lehet, hogy a Péter majd érinti.
A hajléktalannak a kórházba bekerülni egy nagyságrenddel nehezebb és a kórházból kikerülni pedig egy nagyságrenddel könnyebb, tehát ilyen módon a beteg hajléktalanok eléggé gyakran szorulnak olyan ellátásra, ami nem egészségügy, de meg kell oldani valahogy a szociális ellátáson belül. Kicsit sokkoló látvány lesz ilyen módon, de azt kell, hogy mondjam - Miklós sokat dolgozott ezeknek a létrehozásában - sokszor valóban életmentő és itt most nem a pátosz miatt mondom, hogy sokszor valóban életmentő ellátási forma.
Azután fogjuk látni majd az úgynevezett fapadot, az éjjeli menedékhelyet, ami egy női-férfi éjjeli menedékhely. Itt meglehetősen nagy zsúfoltság lesz. Tanulságképpen mondom a mondatot hozzá, hogy azért van most zsúfoltság, mert bár ugyan időközben egyszer megváltozott az éjjeli menedékhelyre vonatkozó előírás és nem 6 négyzetméter - korábban 6 négyzetméter volt az egy férőhelyre jutó előírás, viszont nem akarta betartani senki: sem az ÁNTSZ, sem a Közigazgatási Hivatal akkoriban -, hanem 4 négyzetméter lett, tehát enyhült tulajdonképpen ez az előírás, de ezt már be kellett tartani. Ennek az életbelépése a BMSZKI vonatkozásában több mint 300 férőhely megszüntetését jelentette ez az egyetlen módosítás. Ezt természetesen az igények miatt így maradéktalanul nem lehetett végrehajtani és akkor a jogalkotók bölcsessége odavezetett, hogy bekerült a rendeletbe az időszakos férőhely forgalma, ami télen mégiscsak engedi a korábbinál is nagyobb zsúfoltságot, ez látható még most, mert április 30-ig ez így működik - tehát ezt lehet ott megtekinteni.
És aztán itt vannak még hajléktalan háziorvosi rendelők, illetve ez a 24 órás folyamatos rendelő is itt működik. Ezen kívül sajnos az egészségügyi határterületre mondottak odavezettek, hogy létre kellett hoznunk saját bőrgyógyászati szakrendelést, ami igazi szakrendelő és saját pszichiátriai szakrendelést, ahol tulajdonképpen azokat a hajléktalanokat látjuk el, akiket - nem tudom szebben mondani - a kerületi ideggondozókból elhajtanak, tehát ez az egészen pontos megfogalmazása. Tehát már idáig eljutottunk ezt is meg lehet nézni, illetve a kórházi részt, ahol több mint 10 hospice ápolt betegünk van, akiket élethosszig fogunk most már itt ápolni, illetve arra méltatlan körülmények között és a krónikus ellátást messze meghaladó egészségügyi esetekkel is kénytelenek foglalkozni az itt lévő orvosok.
Az előírásos orvos-létszámnak a többszörösével dolgozunk, tehát a sebésztől a pszichiáterig egy ilyen ápolási osztályon nálunk minden van, mert szükség van rá és utána az átmeneti szállót meg tudjuk mutatni ezekkel a szobákkal, ami példátlan és nincs Magyarországon több ilyen, végül is hihetetlenül népszerű és mindenki ide szeretne egyébként kerülni, itt a leghosszabb a várakozási idő az átmeneti szállásra. Előre előjáróban mondom itt most 7800 forint a havi térítési díj.
Utána, mielőtt visszaérkeznénk ide, meg tudjuk mutatni ezt az álláskereső irodát, az EQUAL programnak ezt az álláskereső és közvetítő irodáját, ami pedig szintén egy diszfunkcionális problémára mutat rá. Tehát itt azokat a hajléktalanokat látjuk el, vagy látják el a kollegák információval, biztosítanak álláskeresési lehetőséget, képzéseket szerveznek, szakmát nyújtó képzéseket szerveznek, akik valamilyen módon lepattannak és visszajönnek a munkaügyi központok ügyfélszolgálatáról.
Elnézést, hogyha hosszú voltam, nem nagyon lehet erről a nagy házról így sokkal rövidebben beszélni, ennyit akartam erről elmondani és akkor az ülés után én és a kollégáim körbevezetjük mindazokat, akik érdeklődnek ezután.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm igazgató úr az alapos tájékoztatót. Képviselőtársaimtól azt kérdezem, hogy kívánnak-e most kérdést föltenni igazgató úrnak vagy hozzászólni az elhangzottakhoz vagy a bejárás kapcsán menet közben fel tudjuk tenni a kérdéseket, vagy hozzá lehet szólni - melyiket válasszuk? (Dr. Iván László jelentkezik.)
Látom, tanár úr készül, úgyhogy Iván László, tessék parancsoljon!
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Szeretettel köszöntök én is mindenkit, de azért kértem a szót most, mert valószínűleg én nem fogom tudni bejárni a szállót és ezért, ha szabad két-három gondolatot fölvetnék.
Először is nagyon fontosnak érzem ezt a meghívást és azt, hogy a bizottság ezt meg is szervezte. Előttem, míg hallgattam igazgató urat, Ikvai-Szabó Imrét, megállás nélkül peregtek azok a történelmünk legfontosabb állomásai, emberei, személyei, intézkedései, amelyek Magyarország legújabb-kori szociálpolitikáját, egyben hajléktalan politikáját, idősellátását jellemezték, hiszen ezekben, majdnem mindegyikben részt vettem. Nem akarom a részleteket most fölsorolni.
Ami megragadott engem, hogy hála' istennek ez az intézmény van, és nemcsak van, hanem úgy tűnik, hogy a lehetőségek ellenére is van egy elhatározott fejlesztési elképzelés és van ehhez a fővárosnak is, úgy tűnik nagyon elkötelezett törekvése a cselekvési program kidolgozásában is. Van azonban visszatérően évtizedek óta néhány olyan dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet és ebben valamiképpen megoldást, vagy legalábbis ki kellene dolgozni egy olyan munkaprogramot lépésről-lépésre folyamatosan is, ami meglévő és változatlan, tehát hangsúlyozom: változatlan, évtizedek óta változatlan problémákat, gondokat, hiányokat, konfliktusokat megpróbálná elkerülni.
Az egyik az, hogy emlékem szerint annak idején az Egészségügyi Minisztériumban, amikor még csak Egészségügyi Minisztérium volt, az egészségügyi főosztály: a 3-as és a szociálpolitikai főosztály: a 9-es, amelyiknek én éveken keresztül bizonyos értelemben szaktanácsadója is voltam, így állt szemközt egymással. Képtelenek voltak és azóta sem látok megoldást és megnyugtató megoldást arra, hogy az idősödés folyamataiban és a rászorultság jellegzetességeiben mindig egyszerre van jelen az egészségügyi kérdés, és egyszerre van jelen a szociálisügyi kérdés, mégpedig egymást erősítve, nem enyhítve, egymást erősítve. Ez a facilitáló, egymást erősítő probléma pedig, ha bebetonozottan - majdnem azt mondom: fafejűen és klisébezártan - gondolkozunk intézményesen, akkor ez bővítetten termeli újra az elégtelenséget, a kiadásokat, a költségeket és tulajdonképpen az eredményt gátolja le.
Ezért arra is felhívom a figyelmet, hogy nem csak a minisztérium, mindenki teszi a magáét, majdnem annál rosszabb, de most nem akarok kritikát gyakorolni. Viszont a főváros kerületei, az önkormányzat és a Módszertani Fővárosi Központ között egy alapvető kérdés, hogyan tudnak együttműködni úgy, hogy ez költségtakarékos is legyen, meg szolgáltatásbővítő is legyen, és minőségjavító is legyen.
A következő kérdésem és gondom - tulajdonképpen nem is kérdés ez, inkább felvetem -, hogy ez az ellátási önkéntesség felé történő mozdulása és a joggyakorlati lehetőségek és a jogi szabályozások között; emlékezetes Szolnoki Andreának, akivel annak idején sokszor konzultáltunk és az első úgynevezett idősügy számára lehetőséget adó parlamenti - a rendszerváltás utáni, nem, ez még a rendszerváltás előtt volt - meghallgatásnak adott lehetőséget, hogy mint a Magyar Gerontológiai Társaság és a Magyar Szociálpolitikai Társaság elnökeként részt vehettem és forszíroztuk a geriátriai ellátást, oktatást, stb. Tehát Szolnoki Andrea mondta, hogy jogában áll minden hajléktalannak vagy utcán lévőnek megválasztani és ragaszkodni ahhoz a helyhez, ahol ő van, vagy kíván lenni. Na most ez egy nagyon szép álom, meg nagyon szép elképzelés és tényleg nem is lehet rá igazán semmit mondani emberbaráti szempontból, de ott sínylődnek ma is, ott vannak a többszörösen sérült, nagyon rossz egészségi állapotban és nagyon a nyomorban lévő emberek a lépcsőkön, az aluljárókon, talán valahonnan elmennek, átcsoportosulnak, elviszik őket, valamiképpen visszakerülnek. Tehát itt a joggyakorlat, a jogi lehetőségek, a jogi eljárások, és az önkéntesség között változatlan fennáll egy hatalmas szakadék, óriási konfliktus. Nos ennek a kezelésére külön kellene időt és energiát fordítanunk.
Továbbá. Lényegében itt a '70-es években írtam meg és az Egészségügyi Továbbképző Szemlében írtam, meg a Szociális Továbbképzőben is, hogy rotációs rendszerre van szükség az idősellátásban és a rászorultság-ellátásban egyaránt. Ezt a kifejezést azért vezettem be, mert a rotációs rendszer azt jelenti, hogy minden egyes egyén, akinek valamilyen problémája van, az mindig a számára optimális vagy legalábbis a megfelelő helyre kerüljön. Na most itt ebben az intézményes ellátórendszerben úgy látom, hogy valami ilyesmiről szó van helyben, de nincs megoldva a fővárosnak ez a rotációs rendszere, mert a hálózat változatlanul nagyon-nagyon hiányos és nagyon-nagyon költséghiányos. Ezért máris felhívom a figyelmet arra, hogy mindig visszaköszön - most is kihangsúlyozta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes úr, igazgató úr is -, hogy a költségvetéseknél óriási harc folyik azért, hogy valahogy biztosítsuk a lehető többet ahhoz, ami állandóan deficites.
Na most ez az állandó deficitesség és az állandó harc felveti azt a kérdést, hogy miért vannak ezek az ilyen értetlen dolgok. Az egyik oldalról is, a másik oldalról is jogosnak tűnő dolgokat évtizedek óta - évszázad óta talán, de évtizedek óta biztosan - nem tudjuk valamilyen szinten kiegyenlíteni, hogy ne ilyen körömszakadtáig feszült helyzetben kelljen utolsó pillanatban költségvetésekben ezeket a dolgokat valahogy elfogadtatni egymással. Elégtelen az ellátás, elégtelen a költségvetésből a ráfordított összeg, elégtelen mindaz, ami pályázat és mindez olyan, minthogyha alamizsnát kérnénk alapvető emberi dolgokhoz, vagyis a fenntartható egészségünk, a fenntartható szociális biztonságunk érdekében.
Befejezésképpen még talán két gondolat. Benne van ebben az is, hogy folyamatosan nem tudnak megfelelni a minisztériumi elvárásoknak, elhangzott és tudjuk, ezt nem is kell külön deklarálni. Ilyen nincs. Ez olyan, minthogy megvannak a szabályozóink, a törvényeink, a rendeleteink, és a kocsik úgy parkolnak, ahogy akarnak, a közlekedésben az van, ami van, a kipufogógáz ugyanolyan mennyiségben, sőt még inkább jön, holott megvannak a rendeleteink, a törvényeink, a szabályozóink egyaránt. Na most ez, hogy nem tudunk megfelelni a minisztériumi elvárásoknak, ez elfogadhatatlan. Vagy a minisztériumnál van a baj, vagy a minisztérium fölötti kormányzásban van a baj, és akkor ebben a kormánypolitikában ezt élesre kell állítani és ebben a parlamentnek biztos - mint bizottsági tag mondom -, hogy komoly szerepe lesz és kell, hogy legyen.
Befejezésképpen hadd emlékezzek olyan emberre is - sokat lehetne felsorolni -, aki ebben a hajléktalanellátásban áldozatosan a szociális ellátás, az utca ellátásának szentjeként, szentjeiként emelhetők ki. Ilyen többek között Samu István főorvos, nem hangzott el a neve, de én hadd említsem meg, és nagyon kérem, hogy még a jegyzőkönyvben is szerepeltessük. Samu István főorvos, akit nagyon-nagyon sok évtizede ismerek, ismertem és ő az, aki ennek a hajléktalanellátásnak orvosaként, embereként áldozatosan végezte a munkáját - a többieket természetesen azért nem említem, mert hosszú a névsor.
De hadd említsem meg azt, hogy olyan intézmények valahogy eltűntek és nincsenek objektívünk előtt, mint például a "Lordok háza". Bizonyára emlékeznek a szociálpolitikában, a szociális ellátásban dolgozók a Százados-úti hajléktalanszállóra. Nem tudom, hogy az működik-e vagy lesz-e vagy lett-e belőle valami. Amikor 1971/'72-ben a klinika részéről, a Pszichiátriai Klinikáról egy nagy, az egész fővárost felmérő kérdőíves vizsgálatot csináltunk mindenre kiterjedően, akkor többek között megfordultunk a Lordok házában is és a "Lordok háza" úgy vonult be az emlékezés történetünkbe, mint az egyik, mégis valami kezdeményező, de az egyik olyan szörnyűséges dolog, ami létezik - nem tudom mi van vele.
Említés történt a visegrádi hegyen lévő panorámás otthonnak az ügyéről. Emlékszem, mikor fővárosi szakfelügyelőként is működtem, akkor már hangsúlyoztuk, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet elfogadni, de változatlanul megvannak - igaz, toldozzuk-foldozzuk. Ilyen volt a visegrádi emeltszintű galambdúc és ilyen volt a végeken működő, a főváros pszichiátriai nagy krónikus ellátórendszere, tudjuk hol; és változatlanul nem tudtuk megoldani, hogy az a közel 500-600 férőhelyes intézmény valahogy közelebb kerüljön a fővároshoz, aminek persze megint csak a tehetetlenség, a nehézség, a költségek stb. volt az akadálya.
Azt hiszem, hogy jelenleg ezeket a gondolatokat azért mondtam el, mert kikívánkoztak egyrészt belőlem, másrészt végigéltem azokat a nyomorúságos nehéz időszakokat, ahol tényleg minden pillanatért meg kellett küzdeni és most is azt látom, hogy sokoldalúan sok szakma bevonásával valamiféle belső rotációs modell kialakult. Ehhez már csak a terminálokat kell feltétlenül valahogy fejlesztenünk és a terminálok és a központ és a minisztérium és a főváros közötti kooperációt, az együttműködésnek a szervezett és informatikailag is rendezett fejlesztését kell elérni. Elnézést, hogy hosszan ezt elmondtam, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Iván László képviselőtársunkat nagyon sajnáljuk, hogy nem tud a legvégéig itt lenni velünk, de jobbulást kívánunk a tanár úrnak, gyógyulást.
Képviselőtársaim, változatlanul megkérdezem, hogy most kívántok-e szólni vagy hallgassuk meg Pétert is és akkor. Igen, bólogatnak.
Hajléktalan-regisztráció 2008. Előadó: Dr. Győri Péter igazgató-helyettes, BMSZKI
Köszönöm szépen igazgató úrnak a tájékoztatót. Rátérünk a második napirendi pont tárgyalására.
Megkérem dr. Győri Péter igazgató-helyettes urat, hogy a fedél nélkül élő emberek 2008. évi regisztrációjáról az előterjesztését, prezentációját tartsa meg.
Parancsoljon!
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) prezentációja
DR. GYŐRI PÉTER igazgató-helyettes (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Most harmadik szereplőként megpróbálok ígéretet tenni, hogy rövid leszek, tényleg megpróbálok rövid lenni és lehet, hogy ehhez képest egy kicsit száraz és gyors lesz az összefoglaló.
A felkérés annak szólt és én valóban erre fogok koncentrálni, hogy idén - 2008 elején - lezajlott Budapesten ismételten másodszor egy fedél nélküli emberekre vonatkozó regisztráció, és ha jól értettem a feladatot, akkor a bizottság közvetlenül tájékozódni szeretne, méghozzá igen frissen, ennek a regisztrációnak az eredményeiről. Tehát gyorsan megpróbálom összefoglalni ennek a regisztrációnak az eredményeit oly módon, hogy gondolom, hogy utána esetleg kérdések lennének, tehát hogy a téma néhány szóban megtárgyalásra kerül.
Máris rátérve, hogy közelítsünk: miről, kikről beszélünk, nem belemenve bizonyos definíciókba, csak felvillantva azt a megközelítést, hogy itt Magyarországon most már jelenleg a rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtizedben hajléktalanemberekről általában, mint az effektív hajléktalanokról vagy a fedél nélküliekről gondolkodunk - ez korábban egy tágabb kört érintett Magyarországon. Itt már voltak bizonyos visszaemlékezések, az egy sokkal tágabb kört érintett Magyarországon. 1945, pontosabban '48 előtt hajléktalanok alatt mindazokat, akik lakástalanok voltak és jelenleg a nemzetközi munkálatok során - tehát más országokban - ennél is tágabb kört értenek ez alatt, tehát ha valaki ezzel akár külföldi útján találkozik, hogy kik is a homlessek, milyen számokat látnak, az egy sokkal tágabb kört fed le, tulajdonképpen nemcsak a lakástalanokat, hanem azokat is, akik nem megfelelő lakásban laknak.
Valamilyen közelítést itt Magyarországon erről a tágabb körről is be tudunk mutatni, most már elég régóta, a 2001-es népszámlálás, nemsokára most már közelebb vagyunk a 2011-eshez; de a 2001-es népszámlálás alapján látjuk, hogy akkor idestova, most már 6-7 éve még számos ember, ez a számos ember, az anyagban benne van, tehát én bátran tovább fogok lapozni - ez nagyon sok embert jelent. Az ilyen nagyon szigorú megközelítési mód alapján is azt lehet mondani, hogy jelenleg vagy pontosabban 2001-ben, hisz azóta változhatott a helyzet, mintegy másfél millió ember él úgy, hogy önálló családja, önálló háztartása van, mégsem lakhat önálló lakásban. És nagyon sokan, három millióan élnek még most is Magyarországon - vagy legalábbis 6-7 évvel ezelőtt - úgy, hogy vagy nem volt ilyen önálló lakásuk vagy minden legszigorúbb kritérium szerint is az nem volt lakásnak tekinthető, amiben lakik.
Az az igazság, hogy ezek az igazi nagy problémák. Ehhez képest sokkal kisebb csoportról fogunk itt most pár szót említeni, hisz e nagy tömegen belül vannak azok, akik effektíve hajléktalanná válnak, egy részüket el tudjuk helyezni az országban hajléktalan szállásokon, melyek normatív finanszírozásban részesülnek. Itt ez a tizenegy ezres szám mind az éjjeli menedékhelyeket, mind az átmeneti szállókat jelenti, tehát a két fő szállást nyújtó típust és ez mindig egy időpillanatot jelent, hisz az emberek forognak ezekben a szállásokban mindig egy adott időpillanatban. Tehát ezeket a nagyságrendeket nagyjából tudjuk. Amit folyamatosan nem annyira tudunk, az az, hogy hányan élnek fedél nélkül és erre irányul az úgynevezett regisztráció.
Még mindig egy picit így közelítve. A regisztrációt az úgynevezett "Február Harmadika Munkacsoport" végzi, ez egy abszolút nem hivatalos, nem finanszírozott szakértői csoport, ami már sok év óta dolgozik a hajléktalanok helyzetének feltárása kapcsán és mellesleg az ellátásban is. Ez a "Február Harmadika Munkacsoport" minden évben egy részletes adatfelvételt is készít, amely nem összekeverendő a regisztrációval. Tehát 1999 óta állnak rendelkezésünkre elsősorban a fővárosban - az utóbbi években már nem csak a fővárosban folyik ez az adatfelvétel -, tehát hosszú évek óta összehasonlítható adataink vannak, hogy kik is, hogy is változik a hajléktalanok összetétele, hogy is változik a demográfiai, szociális és egyéb helyzetük. Ehhez képest a regisztráció nem részletes, mint ki fog derülni, a regisztráció a hajléktalanemberek vagy a fedél nélkül élő emberek számát próbálja megközelíteni, amely egy szűkebb populáció, sokkal szűkebb a megközelítése is.
Kiket is regisztrálunk, nagyon gyorsan összefoglalva: minden olyan embert megpróbálunk regisztrálni egy-egy ilyen alkalommal, akik vagy alszanak, vagy láthatóan ott élnek, alváshoz készülődnek közterületen. A részletekben most nem fogok elmerülni, mert elvinné az időt.
Hogyan regisztrálunk és ez talán hangsúlyosabban érdekes. Tehát nem kérdezzük meg ilyenkor a fedél nélküli embert, ez a regisztráció csúnya szóval úgynevezett fejszámolást jelent, tehát ténylegesen még csak meg sem szólítják a számlálóbiztosok az embereket, hisz azok lehet, hogy alszanak, lehet, hogy ittasak, lehet, hogy laikusok végzik ezt a számolást, lehet, hogy nem tudnak kontaktust felvenni - itt ténylegesen, ha úgy tetszik, a számukat akarjuk megállapítani. Ehhez képest a helyszín nagyon fontos, azt a későbbiekben is használjuk, tehát hogy milyen helyszínen tártak fel fedél nélkül élő embert az összeírók, illetve nagyjából az összeíró megbecsüli az illető nemét, illetve életkorát. Nem részletezem, hogy ezt adott esetben miért csak becsüli, és miért nem tudja pontosan; nyilván, ha pontosan meg tudja állapítani, akkor ezt regisztrálja.
Egy időpillanatban zajlik ez a regisztráció, ez nagyon fontos és egyben nagyon nehezen megoldható kérdés, hisz minden ilyen regisztrációnak az egyik legnagyobb problémája a duplikálás, hisz ezek az emberek mozognak, jellemző, hogy mozognak, helyet változtatnak, tehát egyik helyen feltűnnek, másik helyen feltűnnek, ezért tulajdonképpen egy nagyon rövid időszak alatt kell lebonyolítani ezt a bizonyos számolást, hogy valamennyire reális képet kapjunk.
Mindjárt látjuk majd, hogy különböző számlálókörzetek lettek kialakítva. Ezeken a számlálókörzeteken minden közúton, köztéren végig kellett járniuk az önkéntes regisztrátoroknak és mindenkit, akit így ott alvóként találtak, azokat regisztrálniuk kellett. Különválasztottuk - és ez egy pontosítás volt - az amúgy is feltűnő aluljárókat, illetve pályaudvarokat és azokat külön regisztrátor csapat regisztrálta, hogy ott még pontosabban tudjuk megállapítani, hogy hányan is élnek. Nyilvánvalóan nem volt elkerülhető, hogy egy ilyen regisztráció során, ha valami veszélyhelyzetet, valamilyen súlyosabb gondot tapasztaltak az önkéntesek, akkor közvetlen segítséghez is fordulhassanak; ezt gondolom, mindenki ismeri, évek óta működik ilyen diszpécserszolgálat most már nem csak a fővárosban, ahova lehet fordulni ilyen helyzetben.
Hogy is nézett ki itt Budapesten ennek a regisztrációnak a megszervezése. Nagyon nehéz egy ekkora városban ezt a kérdést valamennyire megközelíteni, ezért úgy kellett dönteni, hogy a várost két nagy régióra osztottuk. Ha én most nem is elnagyoltan mondom: a Hungária körúton belül, illetve a Hungária körúton kívüli területre, nyilván a bel-budai területeket is ehhez hozzá csatolva.
A módszer vázlatosan úgy történhetett, ugye Budapest egyike az európai nagyvárosoknak, tehát ez valóban nem egy kis város, ahol olyan könnyű lenne ezt végrehajtani. Tehát azt tudtuk csinálni, hogy a Hungária körúton belüli területet, ami 37 négyzetkilométer, ott nagyjából minden regisztrátor páros egy számlálókörzetet járhatott be, tehát 1 négyzetkilométer volt az, amit emberi módon egy éjszaka elvárhatóan be lehetett járni. Tehát 35 számlálókörzetre osztottuk ezt a területet, Budapest külső területeit viszont 230 számlálókörzetre kellett osztani, mert az egy igen jelentős méretű területe a városnak; minden számláló párosnak 2 négyzetkilométert kellett bejárni, viszont ott sokkal ritkábbak az utak, tehát nagyjából ugyanannyi közutat kellett bejárni. Viszont nem tudtuk megoldani azt, hogy ott minden számlálókörzetet bejárjanak a regisztrátorok, ez teljesen képtelenség lett volna. Tulajdonképpen a belső, a Hungária körúton belüli területet, az egészet bejárták végül is a számlálók, a Hungária körúton kívüli területnél mintaválasztással kellett dolgoznunk.
És akkor gyorsan, hogy mit találtunk ezzel a metodikával, ezzel a módszerrel. Nem említettem, hogy azért itt nem egy magyar újításról van szó a módszert tekintve, nemzetközileg is több országban végrehajtanak ilyen kísérleteket és nyilván ezeket mi megpróbáltuk nyomon követni, vagy ha úgy tetszik tanulni belőle, hogy hogyan is lehet egy ilyen feladatot végrehajtani.
A legfontosabb tanulságok egyike a 2008-as fedél nélküli regisztrációnak, hogy a jövőben nagyon fontos tényező megkülönböztetnünk az úgynevezett látható helyen élő és a nem látható helyen élő hajléktalan embereket vagy fedél nélküli embereket és bizony ez a jövőre nézve is fontos tanulságokat jelent számunkra. (Hajdu László megérkezett.) Itt didaktikus összefoglalóan azt próbáljuk ábrázolni, hogy azt, hogy hányan élnek fedél nélkül egy városban vagy egy országban, azt részben onnan tudjuk, hogy ezeknek az embereknek egy része igénybe veszi a szolgáltatásokat. És az egyes szociális szolgáltatásoknál mi most már rendszeresen rákérdezünk természetesen arra, hogy hol töltötték az éjszakát, hol élnek; most nem is beszélve az utcai szociális munkásokról, akik a helyszínen keresik föl és nyújtanak segítséget a fedél nélkül élő embereknek. Tehát vannak, akik igénybe veszik a szolgáltatást, miközben fedél nélkül élnek valahol a városban vagy a város környékén - ez az egyik megközelítés; a másik pedig, amikor ilyen regisztrációval ezt az információt megpróbáljuk kiegészíteni.
Az igazi probléma mindenhol ott támad - és nálunk is tulajdonképpen ez derült ki ennél a regisztrációnál -, hogy azok, akik elrejtőznek, azok, akiket nem vesznek észre sem a járókelők, sem az önkéntes regisztrátorok, azok, akiket a szociális munkások, az utcai szociális szolgálatok sem ismernek, illetve azok, akik egyidejűleg semmilyen szolgáltatást nem vesznek igénybe, tehát nem mennek el még egy népkonyháig sem, egy nappali melegedőig sem, egy olyan helyre, ahol mosakodhatnának valamilyen intézményben, valamilyen, bármilyen alapszolgáltatást igénybe vennének, tehát ezekről a rejtőzködő emberekről nem tudunk semmit, és ez azért korlátozza azt a tudásunkat, hogy hányan is élnek fedél nélkül egy időben, egy városban.
Mi az, amit számszerűleg láttunk vagy találtunk, mint számszerű eredmény? Itt két sort mutatunk be összefoglalóan: az egyik egy 2005-ös, a másik egy 2008-as.
2005-ben is végrehajtottunk már egy regisztrációt itt Budapesten, tehát 2005-ben is lebonyolítottunk egy hasonló számolást. Viszont a 2005-os és a 2008-as számolás között jelentős különbség volt arra nézve, hogy a 2005-ös számolás során nem csak önkénteseket, tehát nem csak, mint szervezett járókelőket, önkénteseket mozgósítottunk erre a regisztrációra, hanem részt vettek a 2005-ös regisztrációban a mindennap dolgozó utcai szolgálatok is. A mindennap dolgozó utcai szolgálatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak a látható helyen élő hajléktalanokat vagy fedél nélkülieket, hanem a már elrejtőző, rejtett helyen élő fedél nélkülieket is, ha úgy tetszik, regisztrálják - mindennap velük vagy minden héten velük dolgoznak. 2008-ban csak önkéntesekkel dolgoztunk, őtőlük a rejtettebb helyen élő fedél nélküliekre vonatkozóan információt - mint utólag kiderült - kevésbé tudtunk meg.
És akkor itt jön tulajdonképpen így felsorolásszerűen, ha úgy tetszik kilóra, hogy milyen típusú helyek azok, ahol a hivatalos utcai szolgálatok - tehát akik mindennap ezzel foglalkoznak - helyszínként foglalkoznak nap, mint nap, vagy hét, mint hét fedél nélkül élő emberekkel és megpróbáltuk megnézni, hogy azok a hivatalos szolgálatok mennyire közelítik meg a nem látható, tehát már rejtőzködő fedél nélkülieket. Itt egy sor olyan helyet látunk, amelyet nem csak ők, hanem bármelyik járókelő is tulajdonképpen, tehát ahol mi is találkozunk velük, ha úgy tetszik. A következő ezen a gyűjtésen - de ez tulajdonképpen csak egy része a helyszíneknek - látjuk azt, hogy rengeteg olyan helyszín van: lépcsőházak, zugok, barlangok, bunkerek, elhagyott viskók, fűtetlen bódék, össze-vissza lehet olvasni, hogy milyen helyszínek. Tehát rengeteg olyan helyszín van, ahova tulajdonképpen már elrejtőznek ezek az emberek, ahol mi járókelőként mindennap, mint alvó helyszín, nem találkozunk velük, az utcai szolgálatok viszont kapcsolatban vannak velük. Aztán néhány erdő is fel van sorolva, ez viszonylag köztudott, ki-ki, ha kirándul a budai vagy a különböző hegyekben, akkor olykor találkozik fedél nélküli emberek telepeivel, ha nem kirándul, akkor meg nem találkozik - tehát oda azért inkább elrejtőznek. Ez tulajdonképpen ezeknek a számoknak az összefoglalója.
Amit még mondani tudunk és ez nagyjából változatlan a 2005-ös regisztrációhoz képest, hogy még mindig, tehát 2008-ban is a számolásunk alapján bizonyíthatóan több százan élnek Budapesten különböző elhagyott épületekben, zugokban, erdőkben - az aluljárókra, pályaudvarokra még kitérek.
Megint visszatérve egy icipicit a környezetére, tehát akiknek nem fedél nélkül kellett, hogy töltsék az éjszakát 2008 januárjában, februárjában Budapesten: különböző szolgáltatások, tehát szállást nyújtó szolgáltatások állnak rendelkezésre a hajléktalan emberek számára. Összességében Budapesten ez kerekítve 5200 férőhely. Én majd mondom szóban, mert ha most itt látjuk, hogy 2005-ben 4600 férőhely volt összesen, itt különböző intézménytípusoknál azt látjuk, hogy több százas nagyságrendben nőttek az elmúlt három év alatt - tehát 2005 és 2008 között - a férőhelyek száma Budapesten, tulajdonképpen főleg az átmeneti szállók, de majdnem minden kategóriában nőtt a befogadó férőhely. Talán a hajléktalanok otthonai, közelebbről mondom: az idős hajléktalanok, idősek otthonai, ott inkább egy csökkenés volt tapasztalható, be kellett zárni néhány intézményt.
A tanulságok, milyen tanulságokat tudtunk levonni? Van közvetlen és néhány közvetettebb tanulság. Az egyik mindenképpen az a tanulság volt a mérés alapján, hogy ha megszámoljuk a látható helyen fedél nélküli embereket, akkor igazából kevesebb embert találunk, mint amit ilyen szubjektíve mindennap mindenki érzékel. Tehát, hogy egy példát mondjak. A sajtó is, meg szerintem a fejünk is tele van azzal, hogy az aluljárók tele vannak hajléktalanokkal. Ha megszámoltuk a nagyon sok központi aluljárót - tehát nagyon alaposan megszámoltuk -, ha jól emlékszem 72 embert találtunk. Na most lehet azt mondani, hogy 72 ember nagyon sok, szerintem egy ember is sok, de azért nem valami ezres nagyságrendben, tehát összesen 72 embert találtunk, hogy ott alszik. Tehát itt nagyon furcsa, hogy mit érzünk szubjektíve és mi az, ami egy számolás eredménye.
Mindenképp az egy nagyon fontos tapasztalata volt az idei számolásnak, hogy sokkal jobban oda kell figyelnünk a rejtett helyen alvó fedél nélküli emberekre. Mindenképpen az volt a tapasztalat, hogy ha azt érzékeljük - akár intézkedések hatására, akár valamilyen más folyamat hatására -, hogy csökken a látható helyen élő fedél nélküliek száma, egyáltalán nem biztos, hogy a fedél nélküliek száma is csökken, tehát látszik az a folyamat már most is, hogy akkor lehet, hogy inkább elrejtőznek és nyilván ez újabb problémákat vet fel. Hiszen van, amikor az a veszélyesebb, ha valaki látható helyen tölti az éjszakáját, de bizony van, amikor az a veszélyesebb, hogy ha valaki még el is kell hogy rejtőzzön. Itt főleg a szociális munkások szempontjából ez külön kihívást jelent, hisz ha felfedezik őket, akkor jól van, mert akkor tudnak segíteni, ha baj van; ha nem fedezik fel őket, akkor nagyon nehéz helyzet van. Akkor ugye, ha hideg van, ha betegség van, ha rászorulna valamilyen, ha úgy tetszik életmentő segítségre az az ember, akkor, ha elrejtőzik, akkor lehet, hogy az utcai szociális munkás sem találja meg. Tehát a rejtőzésnek is végig kell gondolni, hogy milyen veszélyei vannak. Van, amikor ezt biztonságosabbnak érzi az adott ember, de van, amikor ez tulajdonképpen egy rosszfajta biztonság és még jobban kikerül a látókörünkből, a segítő szervezetek látóköréből.
Kicsit tágabb tanulságként vonhattuk le ez után a számolás után, hogy a 2005-2008 között dinamikusan megnövekedett számú utcai szolgálatok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy kapcsolatot tartsunk a fedél nélküli emberekkel. Itt 2005-2008 között volt egy nagyon nagy robbanásszerű változás az utcai szolgálatok számának növekedésében és látszik is az eredményen, hogy nagyon sok fedél nélküli emberrel kapcsolatot tartanak az utcai szolgálatok és ez a szociális segítés szempontjából nagyon megnyugtató fejlemény. Kevésbé megnyugtató, vagy ha úgy tetszik, van még mit javítanivaló típusú konklúzió, hogy azért ezek az utcai szolgálatok nem eléggé koordináltan működnek még mindig egy ilyen nagyvárosban, bizony bizonyos kooperációkra sokkal inkább szükség lenne. A jelenlegi szabályozások, illetve finanszírozási formák nem segítik elő az együttműködést és ezeknek az utcai szolgálatoknak a hatékonyságát, ezen még lenne mit javítani.
És aztán volt tulajdonképpen két ilyen, ha úgy tetszik, módszerbeli vagy egyéb célja is ennek a regisztrációnak, tehát nem csak az ellátást közvetlen szolgálva. Az egyik az az, hogy 2011-re, ami most már nagyon közel van, mind az ENSZ, mind az Európai Unió előírta a statisztikai hivatalok számára, hogy a 2011-es népszámlálásnál a hajléktalan embereket is meg kell számolni. Nyilván arra törekszünk és ez részben egy előkísérlet volt, hogy valahogy összefogva a Központi Statisztikai Hivatallal, végrehajtható legyen ez a feladat számukra is. És a másik, ami szintén ezzel összefügg, hogy jövőre, tehát 2009-ben, minden országnak jelentést kell tenni az Európa Tanács részére, hogy a társadalmi befogadás nemzeti cselekvési terv hajléktalanságra vonatkozó része kapcsán milyen lépéseket tett, tehát nyilván ezt is szolgálhatja egy ilyen lépéssorozat.
És akkor végül, hogy ha már országgyűlési bizottságról van szó, kitekintésképpen. Ezzel a regisztrációval párhuzamosan zajlott egy aláírásgyűjtési akció az Európai Parlamentben, ahol egy olyan aláírásra került sor, hogy parlamenti képviselők felhívást intéztek részben az Európai Parlament, részben a különböző országok kormányai felé, hogy tegyenek minél hatékonyabb lépéseket a fedél nélküli emberek számának mielőbbi csökkentése érdekében - ez a legaktuálisabb, még nem zárult le, tehát pár nap múlva zárul le ez az aláírásgyűjtés. A számomra rendelkezésre álló legaktuálisabb lista alapján, ha én ezt jól számoltam, körülbelül egy tucat magyar képviselő írta eddig alá - összesen a parlamentben, ha jól mondom, mintegy 200 képviselő írta alá; és talán az is tanulságos, hogy úgy látszik, hogy ott pártsemlegesen fontosnak tartják ezt a kérdést Brüsszelben a kiküldött képviselőink, és ezt mi is nagyon fontosnak tartjuk. Köszönjük a figyelmet.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm Péter az értékes előadást.
És most kedves kollégák kinek van véleménye, kérdése esetlegesen az elhangzottakhoz.
Török Zsolt képviselő úr, tessék parancsoljon!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Nem tudom, hogy most azonnal kaphatok-e esetleg választ, vagy pedig a későbbiekben kapunk erre vonatkozóan valamilyenfajta felvilágosítást.
Arra lennék kíváncsi, hogy mennyibe kerül a hajléktalanokról való gondoskodás, és mennyire lenne szükség, tehát mi az, amit mi, mint bizottság a parlamentben ez ügyben tudunk tenni? Mert azt gondolom, hogy sok esetben persze metódus kérdése, felmérés kérdése, a szolgáltatások szervezésének a kérdése és nem tudom még minek a kérdése - szakmailag önök biztosan jobban meg tudják mondani -, hogy még hogyan lehet a hajléktalanokról való gondoskodást javítani; vagy esetleg nem is a róluk való gondoskodást, hanem, hogy akiknél van esély arra, hogy visszavezessük őket a társadalomba, hogyan lehet ezt megtenni. De én arra lennék kíváncsi, hogy egy hajléktalanra eső költség mennyi ma a magyar államnak, a társadalomnak és mennyi az, amire szükség lenne. Még egyszer mondom, lehet, hogy ha nem most, akkor a későbbiekben akár írásban is szívesen várnék erre választ, de ha most kapok rá valamit, akkor azt is megköszönöm. Köszönöm szépen.
ELNÖK: További kérdés, vélemény?
Béki Gabriella, parancsolj!
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendéglátóink! Számomra is nagyon sok újdonság volt mindabban, amit igazgató úrtól hallottunk. Megmondom őszintén, hogy örömmel hallom, hogy a különböző specializáció irányába, a minőségi szociális munka irányába hathatós lépéseket tesznek. Azt gondolom, hogy nagyon sok olyan probléma van, amit hogy ha nem a gyökereknél kezdünk el kezelni, akkor mindig csak ilyen tűzoltásban vagyunk. A hajléktalansággal kapcsolatban az egyik ilyen nagyon súlyos probléma az alkohol, az alkoholbetegség. Említette igazgató úr, hogy van olyan szálló, ahol nem fogyasztanak a hajléktalanok alkoholt.
Azt szeretném tudni, hogy milyen hatékonysággal dolgoznak ezek a különböző speciális intézmények, hogy lehet-e kimutatni olyan adatokat a munka eredményességével kapcsolatban, ami aztán lökés és segítség ahhoz, hogy igen, ebbe az irányba kell továbbmenni. De ugyanezt a típusú kérdést tudnám megfogalmazni a munkahellyel kapcsolatban. Szó volt róla, hogy vannak olyan hajléktalanok, akik rendszeresen dolgoznak, akik alkalmi munkát tudnak vállalni, és nyilván vannak sokan olyanok, akik egyszerűen nem jutnak munkához vagy maguk sem alkalmasak már arra, hogy munkát vállaljanak.
A kérdésem arra irányul, hogy van-e olyan statisztika, akár a munkavállalással kapcsolatban, ami a nagyságrendeket számunkra láthatóvá tenné, hogy körülbelül ennek - mondjuk a BMSZKI kereteiben - az ellátott, gondozott hajléktalansokaságnak mekkora része dolgozik, milyen nagyságrendek azok, akik mondjuk ilyen albérleti röptetéssel kapcsolatban ténylegesen visszaforgathatók egy normális életbe, illetve a normális munkaerőpiacra. Köszönöm.
ELNÖK: Iván László, tessék parancsoljon képviselő úr!
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Mindössze egy ajánlatot és egy bejelentést szeretnék tenni itt most a kihelyezett ülésen, amit gondolom, hogy támogatottság esetén a parlamentben is szeretnék majd beterjeszteni.
Késő ősszel, november körül, javasolnám azt, hogy a Magyar Szociálpolitikai Társaság részéről kezdeményezetten és előkészítetten egy ötpárti és ezen kívül civil intézményes szakmapolitikai és szakmai intézményes meghívottakkal tarthatnánk egy olyan kerekasztalt vagy egy egynapos konferenciát itt Budapesten ebben az intézetben esetleg - igazgató úrnak is már említettem -, amelyet alapos előkészítéssel a magyar szociálpolitika sajátos, eddig kevésbé integrált kérdéseivel foglalkozó konferenciának tartanánk, néhány meghívóval és főleg sok-sok hozzászólóval és sok-sok addig gyűjtött anyaggal és adattal. Ha ez elfogadható, akkor én ezt a bejelentést jegyzőkönyvileg is szeretném megerősíteni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. További felszólalások, hozzászólások?
Hajdu László képviselő úr, tessék parancsolni!
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnézést kérek a késésért, de nálunk ilyen gyermekvédelmi eljárási konferencia van és nekem kellett megnyitni, ezért késtem egy kicsit, meg most a kamionosok beszorítottak és 20 percet áldoztam az életemből ennek is.
Győri Péterrel mi régen ismerjük egymást, és azt gondolom, hogy ebben, a szociálpolitikai világában Budapesten az egyike azon szakembereknek, aki nagyon sokat tett a szociálpolitikáért és ezért a kérdésért - különösen, ami most bemutatásra került a prezentációban. Önkormányzati polgármesterként szólnék elsősorban ehhez a témához hozzá.
Mi peremkerület vagyunk és ezt a hajléktalan életmódokban élő emberek kedvelik, mert itt ugye a város zajának, a rendőrök és sok minden zaklatásnak nincsenek kitéve. Nálunk van a kiserdő, amit mi így hívunk, hogy újpalotai kiserdő és itt ilyen mindenféle építőanyagokat összehordva, lakópark épül ki már lassan - egész komoly lakótelep van az erdőben kiépítve -, és hozzá kell tegyem, hogy azt az életmódot, amit ott 50-60 kutya őrzése mellett ők végeznek, az tulajdonképpen egy több tíz év vagy száz év visszalépés az emberiség történetében, olyan életmód zajlik ott. Mi próbáltuk, hogy gyártattunk le ilyen deszkavécéket, hogy elhelyezünk néhány vécét, de nem fogadták el ezt sem. Ugyanakkor a nappali melegedő és minden egyéb, ami minden önkormányzatnak kötelessége, azt mi elég jó szinten megcsináljuk, nem fogadják el mindegyiket. Tehát nagyon nehéz az alkalmazó önkormányzat részéről ezen igényhez, egyáltalán van-e igényük, hogy hogyan tudjuk őket kiszolgálni.
Mi az az önkormányzat vagyunk, aki még ráadásul hajléktalanszállást is épített és működtetünk - ugye ez egyébként a Fővárosi Önkormányzat feladata lenne a törvény előírása szerint. Mi saját magunk készítettünk ilyen kulturált éjjeli szállást annak, aki dolgozik, mert nem hallottam sajnos az előadás egy részét, van olyan hajléktalan, aki nappal jár dolgozni, de olyan helyzetben van, hogy rendesen jár dolgozni és hajléktalan körülmények között él kint az erdőben, de még tud dolgozni és jár is dolgozni. Tehát főleg azok részére gondoltuk, hogy ők legyenek ezen a szálláson, ez így is van, a felét körülbelül ezek teszik ki, akik mindennap elmennek dolgozni, de hajléktalan körülmények között élnek.
Amit nem tudunk megoldani, amiben szeretnénk elérni, hogy együttműködjenek, az elsősorban két dologra korlátozódna: hogy ez a bizonyos tüdőszűrő vizsgálatuk meglegyen; a másik pedig arra korlátozódna, hogy fürödjön meg. Tehát, ha megfürdik és engedi, hogy kimossuk a ruháját is - ez a két együttműködés és akkor ehhez ellátás, élelmezés és minden - és mivel itt ezeket a szállásainkat mi felszereltük ilyen adományruhákkal, tehát fel tudnánk öltöztetni jó minőségű ruhával, ha elfogadná, de nem fogadja el, még a mosást sem. Amikor megtudja, hogy az itt alvás feltétele az, hogy meg kell fürödni és ezt a tüdőszűrő vizsgálatot bemutatni, akkor megfordul és elmegy. Na most, ha meg engedünk ebből a követelményből, hogy legalább fürödjön meg akkor egyszer egy éjszaka, és ez mínusz 4-5 foknál áll be, hogy együttműködik; mínusz 4-5 fokig nem működik együtt velünk, nagyon nehéz, nem tudjuk kitölteni ezt a szállást.
Ezekkel a spontán városrészekkel, amik létrejönnek, ezekkel külön kell szerintem foglalkozni, emiatt kértem szót. Ha egy olyan, minden szabályok nélküli együttélés alakul ott ki, aminél nem lehet tudni, hogy jogilag és egyáltalán megfelel-e, tehát nincsen szabályozva ez az együttélés, és ez már ilyen méretekben létezik - 100 körüli lakója van ennek a kiserdői életmódnak. Nemrégen éppen leégett a kiserdő, hogy van-e közük hozzá vagy nincsen, nem lehet tudni, de több hektár erdő égett el azon a részen, ahonnan ki kellett meneküljenek. Mindenesetre a nagyvárosokra nagy veszélyt és a külső peremvárosokra különleges veszélyt von ez.
Még egy dolog, hogy a lakosság nem szolidárisan kezeli ezt a kérdést, sőt mi több polgármesterként negatív pontokat gyűjtök be azért, hogy nem tudok ebben az ügyben határozottan, magyarul úgy fogalmaznék - ahogy a gyűlésen nekem megteszik - nem tudom kiverni innen a hajléktalanokat. Tehát hihetetlenül nagy a társadalmi megosztottság, nemhogy a befogadás és segítés, hanem azt kell mondjam, hogy a helyi társadalom nem tudja tolerálni ezeket az embereket - nyilván Győri Péter ebben a műfajban sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik. De aki az önkormányzatban bármilyen tisztséget tölt be, azoknak az egyik legnagyobb dilemmája az, hogy ezt a fajta szegénységet hogyan fogjuk kezelni a jövőben, és bizottsági tagként is csak fel tudom vetni a problémát, de nem tudom a megoldást igazán rá. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm.
Vecsei Miklós kért lehetőséget. Elnök úr, tessék parancsolni!
Vecsei Miklós elnök (Hajléktalanokért Közalapítvány) hozzászólása
VECSEI MIKLÓS elnök (Hajléktalanokért Közalapítvány): Köszönöm szépen a szót. Nagyon röviden szeretnék egyrészt a kérdésre is próbálni reagálni. Nem fogok számokat mondani, bár lehet, hogy tudnék: 7-8 milliárd forintot költünk hajléktalanellátásra, de hogy mennyibe kerül, azt nem tudjuk, nyilván sokkal többe is, meg kevesebbe is bizonyos szempontból. Azt gondolom, hogy Péter a következő előadásában nagyon sok mindenre válaszolni fog, de azért egy dolgot szeretnék mondani, hogy a hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek többsége folyamatosan, anélkül, hogy ellenőriznénk - és azt hiszem, hogy ez nagy különbség a többi részszakmához vagy szakághoz képest - folyamatosan próbál megújulni. Tehát nekünk olyan hihetetlen közeli a kihívás, olyan napról-napra jelentkező az, hogy mi életveszélyben lévő emberekről kell, hogy gondoskodjunk, hogy folyamatosan - akár milyen kicsi a forrásunk - meg kell újulnunk; azért van az, hogy a hajléktalanellátás folyamatosan jelentkezik, és úgy néz ki, minthogyha zaklatná mondjuk a politikusokat, meg a döntéshozókat.
Úgy gondolom, hogy nagyon sokat költünk, és nagyon remélem, hogy ha valóban a képviselők, az országgyűlési képviselők kiemelten foglalkoznak a hajléktalanellátással - és azt gondolom, hogy kiemelten kell -, nem azért, mert a legszegényebb emberek élnek egyébként benne, hanem azért, mert a legnagyobb szégyen egy társadalomra és azért örülök, hogy az Ombudsmani Hivatal képviselői is itt vannak. Hiszen az, hogy mi végignézzük évente, hogy mellettünk meghalnak emberek, aztán csodálkozunk és megnézzük a TV-híradóban is, azt gondolom, hogy ez nem a XXI. századnak a története. Lehet csodálkozni egyébként a szállásoknak a romlásán is, meg az erdőben lakáson is, de azért azt gondolom, hogy az, hogy elsétálunk haldokló emberek mellett, azért az mindenképpen egy régebbi, egy középkori történet szabadna csak hogy legyen. Tehát alapvetően súlyos kérdések vannak.
De azt szeretném mondani, hogy szerintem a kérdések nagyobbik részére az itt ülő hajléktalanügyi szakemberek tudják a választ. Emlékszem, amikor polgármester úr egy pár évvel ezelőtt elmondta, hogy titokban segíti a hajléktalanügyet. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban itt tartunk. Emlékszem, úgy mesélte, hogy akkor, amikor bölcsődét zár be, akkor nem csoportosíthat át pénzt hajléktalanellátásra, tehát titokban más szeleteken; ez egy nagyon komoly gond és azt gondolom, hogy az írástudók felelőssége az, hogy ezt mennyire veszik napirendre, mennyire vállalják fel, hogy igen, ebben valamit tenni kell.
Egyetlen példát, egy nagyon közeli példát a finanszírozásra és ebben azt gondolom, hogy az országgyűlési képviselők segítségünkre lehetnek, hiszen nagyon-nagyon régóta próbáljuk - majd Péter elmeséli a mostani próbálkozásunkat is -, hogy bár nagyon kevés pénzt kapunk, de azt is nagyon agyatlanul kell, hogy elhasználjuk. Egy héttel ezelőtt sorban álltam és a boltban előttem fizetett egy hölgy, illetve fizetett volna, ha a kártyáján lett volna pénz. A pénztáros a maga módján jól letolta jó hangosan, a raktáros is hallotta, hogy miért akarja őt átverni, stb., és akkor megismerkedtünk a hölggyel. Kiderült, hogy egy családok átmeneti otthonán lakik a négy gyermekével és négy nap múlva mennie kell, eddig kétszer másfél évet húzott le a négy gyermekével. Ez 7 millió forint lenne állami költségvetési pénzből, ha nem egyházi intézményben húzta volna le, így 10 millió forint fölötti az összeg, amit az állam elköltött rá - majd négy napon belül albérlő lett belőle nulla forint albérleti támogatással és nem folytatom.
Tehát, hogy ha ezt tudjuk évek óta - '97 óta tudjuk, sőt régebb óta, azóta tudjuk nagyon -, azt gondolom, hogy itt legalább a megléphető, világosan látható, idegesítő, mindennek ellentmondó finanszírozási rendszereket kellene megváltoztatni, ebben azt gondolom, hogy nagyon egymásra tudnánk találni. És nem azt mondtam, hogy nincsenek drágán finanszírozott családok átmeneti otthonaira szükség, vagy hogy nincsen, de van szükség, van olyan helyzet, amikor ennyit kell költeni ahhoz, hogy egy családot egybetartsunk, de nem kétszer másfél évig és nem eredmény nélkül.
Azt gondolom, hogy ugyanezt elmondhattuk volna a hajléktalanemberről, a pszichiátriai betegről és álságos dolog azt gondolni bármikor, hogy bármilyen döntésnek - akár egy kórház bezárásának, akár egy szolgáltatás megszüntetésének - a másik oldalon nincsenek kárvallottjai. Tehát úgy gondolom, hogy a hajléktalanellátás egy olyan tükör folyamatosan, amit érdemes nézegetni az országgyűlési képviselőknek is, hiszen elég gyorsan jelzi vissza adott esetben a legsúlyosabb tévedéseket vagy a legrosszabb utakat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm.
Péter, kívánsz-e reflektálni?
Pelle József igazgató úrnak adom meg a lehetőséget. Parancsolj!
Pelle József igazgató (BMSZKI) válasza
PELLE JÓZSEF igazgató (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Igyekszek rövid lenni és nem lesz minden tekintetben kielégítő a válasz természetesen, tudom.
Török Zsolt képviselő úrnak fogok küldeni ilyen táblázatot, de azért most is mondok számokat. Tehát átmeneti elhelyezésben az állami normatív támogatás 525 ezer forint évente, ezt kapják a hajléktalanellátó intézmények (Vecsei Miklós: A civilek, bocsánat.). Igen, azt a fiókot most nem nyitnám meg, hogy egyházi, nem egyházi, tehát ennyi a normatív állami támogatás alapesetben, ennél országos átlagban mintegy 30 százalékkal biztosan többe kerülnek az átmeneti szállások. Ez azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából 700 ezer forint körül van egy férőhely egyéves bekerülési költsége. Ezt a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat egy 30 százalékos támogatással kiegészíti, tehát itt így jön össze; de vidéken az önkormányzatok ezt a kiegészítést nem teszik meg a működési költség vonatkozásában, tehát ott egy kicsit szorosabb a helyzet. Most lehet azt mondani, hogy ez nagyon sok pénz, meg nagyon kevés tájékoztató adatképpen, lehet azt mondani, hogy idősotthonok vonatkozásában ez nagyjából ennek a háromszorosa, a gyermekvédelmi férőhelyek vonatkozásában meg legalább a négyszerese; tehát ehhez viszonyítható a hajléktalanellátás. A BMSZKI-n belül nagyon nagy a szóródás az egyes telephelyek között. Most lefordítom ugyanezt a számot havi költségre: ez a 700 ezer forint 60-egynéhányezer forint havonta, a BMSZKI egyes telephelyein ez 50 ezer és 100 ezer forint között szóródik.
Nem árulok el nagy titkot azzal a dologgal, hogy a legrosszabb minőségű, a legembertelenebb, az előírásoknak leginkább meg nem felelő telephelyek tartják el az egyébként a jogszabályi előírásnál sokkal több szolgáltatást nyújtó ellátásokat. A legdrágább egységünk egyébként a családok átmeneti otthonán kívül az a telephely, amire utaltam, hogy HIV fertőzötteket, AIDS-betegeket és hepatitis fertőzötteket látnak el, tehát ilyen 50 ezer és 100 ezer forint között szóródik, országos átlagban ez nagyjából 68 ezer forint körül van havonta és 700 ezer forint évente, de fogok erről adni egy kimutatást. (Török Zsolt: A CSAO az körülbelül akkor ilyen 7 és 10 millió forint körül van személyenként.) Nálunk nem kerül annyiba a CSAO, de országos átlagban legalább ennek - az 500 ezer forintnak - a négyszerese, tehát olyan 2 millió forint körül van személyenként, beleértve a háromgyerekes családnál a készülőt, meg az egy gyereket is, tehát ez a gyereklétszámra is így vonatkozik. Ez egy nagyon drága ellátás, de most nem őket akarom itt pellengérre állítani, tehát nyilván ennek megvan a belső tartalma, ezt tudom mondani.
Béki képviselő asszonynak sajnos én nem tudok pontos kimerítő választ adni. (Vecsei Miklós: Azt majd a Péter.) Jó, akkor én ennyit mondtam volna.
ELNÖK: Köszönöm szépen igazgató úr.
Győri Péter, tessék parancsolni!
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) válasza
DR. GYŐRI PÉTER igazgató-helyettes (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Nagyon röviden. Több ponton érintettük már, hisz az nem is baj, mert látszik, hogy összefügg a következő ilyen prezentáció; ha most nagyságrendileg ránézek, az 2007, tehát egy év, tehát a múlt év: nemzetgazdaságilag, központi kormányzatilag itt rovatokon látok 5 milliárd forintot. Ha most kifejezetten hajléktalanra célozva nézzük, ez ennél több, mert pályázatok, meg egyebek itt ebben nincsenek is benne ezekben a nevesített rovatokban. Tehát ezek ilyen közvetlen szolgáltatást fenntartó állami költségek. Itt már mi részben hozzáadtuk - most én az 5 milliárdhoz nyilván nem tudom összeadni azt, hogy az össz önkormányzatok még mennyivel pótolják ki ezeket a normatívákat. És van egy tágabb része is a kérdésnek, ha erre irányult, azt nem tudjuk most megválaszolni jelentem, hogy az egyéb módon mennyibe kerül az országnak a hajléktalanok léte, ezt van, ahol már tudják számolni. Ugye nem csak szállást kell nyújtani, nem csak a mi rezsiköltségünk van, hanem amikor ők elmennek, mondjuk ide-oda segélyt kérni vagy egyéb támogatást kérni, a megélhetés. Mi nem adunk megélhetéshez támogatást, tehát még valahol megélhetési támogatáshoz is kell jutniuk, azok nincsenek is benne ezekben a számokban.
Béki képviselő asszonynak a kérdésére. Nagyon fontos kérdés számunkra is és akkor nagyon gyorsan mondanám. Annyit már tudunk nagyjából, hogy mondjuk egy-egy programban vagy egy-két év alatt mit csináltunk, vagy a lakóinknak akár a foglalkoztatásban, akár az alkoholbetegségben mennyi az érintettsége, ehhez is fel kellett nőni az elmúlt egy-két évben. Még nem tudunk rendesen segítségnyújtást mérni, tehát ha az volt a kérdés, hogy egy-egy segítségnyújtásban mérjük ki azt, hogy mennyire vagyunk eredményesek, hát törekszünk rá, hogy úgy mondjam, ezt is lássuk. Rengeteg befektetést igényel, elsősorban szociális munkát kell végeznünk, de emellett, hogy olyan regisztrációkat, nyilvántartásokat is vezessünk, ahol mérhetővé tesszük, hogy mit sikerült elérni - egy kicsit azért kevéssé homályosan. Átlagban a BMSZKI intézményeiben, ahol nagyon sok az átmeneti szálló, a lakóknak a fele dolgozik, munkából keresi a kenyerét, a munkából jut jövedelemhez, átlagban a másik fele mondjuk azt, hogy társadalombiztosítási vagy társadalmi transzferből kap jövedelmet. Ez a dolgozik az egyik fele, nagyjából megegyezik a budapesti átlagnak is, tehát nem csak a BMSZKI, a BMSZKI elég nagydarab, úgyhogy benne a budapesti átlagnak is megegyezik, de ez nem azt jelenti sajnos, hogy az első gazdaságban dolgozik, sajnos egyáltalán nem azt jelenti.
Tehát az 50 százalék dolgozó embereinknek a nagyjából 15 százaléka az, aki ténylegesen járulékfizető munkahelyen tud elhelyezkedni, ez az egyik legnagyobb problémánk. Nagyon sokat dolgozunk azon is, hogy legalább dolgozzanak az embereink, azt egy kicsit nehéz ma Magyarországon megküzdeni, hogy munkaszerződéssel és az elsődleges gazdaságban - nekünk az is fontos, hogy ha már dolgoznak. Ennek azért van egy másik oldala is, jelentem, és erre, főleg amikor jönnek más országokból - ha úgy tetszik: fejlettebb országokból - kollegák, akkor ránk csodálkoznak, hogy hogy is van az, hogy ennyi ember dolgozik és mégis hajléktalan, tehát hogy mégis kénytelen hajléktalanszállón, éjjeli menedékhelyen meghúzni magát, ez egy nagyon súlyos probléma, tehát hogy nem tudja kifizetni a szállását, mondjuk egy-egy ilyen keresetből.
Azt tudom mondani, hogy jelen pillanatban például körülbelül 150 BMSZKI-s emberünk jár képzésre OKJ-s képzésre, képezzük át őket, ez számunkra nagyon fontos. Ez javítja az ő munkaerő-piaci pozíciójukat; ez nagyon sok befektetést igényel 150 embert így különböző képzésekre járatni. A lakhatás, ez volt a másik. Tehát 2005, 2006, 2007, tehát az elmúlt most már körülbelül három év alatt több mint 300 embert sikerült csak a BMSZKI-ból albérleti támogatással lakásba kisegíteni. Ez a mi kapacitásunkhoz képest óriási eredmény: ez azt jelenti, hogy mind a szociális munkások, mind a lakóink most már látnak perspektívát. Tehát amikor beköltöznek, eléjük tudunk rakni egy perspektívát, hogy ha előtakarékoskodnak, ha kicsit összerázzuk magunkat egészségügyileg, munkaügyileg, s a többi, s a többi, ami kell egy ilyenhez, akkor tudjuk eléjük állítani azt, hogy egy önálló lakásba - jelentem mai szóval albérletbe, tulajdonképpen magánbérletbe - segítjük, itt tartunk, most ezt a részét nem akarnám továbbmondani, bár ezek nagyok fontosak.
Még annyit, bocsánat, mert elhangzott, de nem tudok rá ilyeneket mondani, már hogy kicsit pozitívabbakat, az alkoholérintettség. Megítélésünk szerint rendkívül - most ilyen többes szám első személyt fogok használni, valami ilyen elmosás miatt - szerintem nagyon keveset foglalkozunk az alkoholbetegek számával és problémáival Magyarországon. Most nem tudom, hogy elég diplomatikusan fogalmaztam-e, nagyon nagy probléma. A hajléktalanná vált, de a nem hajléktalanná vált emberek körében is az alkoholbetegekre vonatkozó egész ellátórendszer, szóval minden, ami ezt intézményesen segíti és körülveszi hazánkban, hogy úgy mondjam, nagyon erősen fejlesztendő lenne, ez nagyon hiányzik a hajléktalanellátás körül is, nagyon megérezzük ennek a hiányát.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezt a napirendet úgy gondolom, hogy lezárhatjuk. A változatosság kedvéért Győri Pétert kérem meg, hogy a harmadik napirendi ponttal kapcsolatban, amely egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges kereteiről szól, tartsa meg a prezentációját.
Tessék parancsoljon!
Dr. Győri Péter igazgató-helyettes (BMSZKI) prezentációja
DR. GYŐRI PÉTER igazgató-helyettes (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Elnök úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm a szót és tényleg megpróbálok rövid lenni. Rögtön a prezentáció legelején előrebocsátanám, hogy polgármester úr felvetését nem felejtettem el a XV. kerületből, szerintem itt el fogunk érkezni ehhez a problémához. És itt a stratégiának a fő vázlatát fel fogom vázolni, ez nagyon sok embernek a többéves közös munkájának egyfajta szűrleménye; és még mindig zárójelben megjegyezném, hogy minden képviselő asszony és úr asztalára odatettünk egy kiadványt, amit majd esetleg odahaza lehet olvasgatni, a brit kormánynak a hajléktalanügyi stratégiája. Az egy olyan hajléktalanügyi stratégia, amit jóváhagyott a parlament, a kormány, és amit most már sok éve mintegy kézikönyvet végre is hajtanak, tehát az ottani tényleges cselekvés alapja.
És még mindig kicsit, ha úgy tetszik, egyik napirendet a másikhoz kötve. A fedél nélküliek megszámlálása sem egy számszerű kíváncsiskodásból adódik, a fedél nélküliek megszámlálása is ahhoz kell, hogy stratégiát tudjunk alakítani, hogy nő/csökken, lássuk a problémát; nem véletlenül említettem, a végén a nemzeti cselekvési tervről majd értékelést kell nyújtanunk és így tovább, tehát anélkül, hogy valami megközelítőt tudnánk erről, anélkül nyilván nem tudunk stratégiát alkotni.
De hát ugye a hajléktalan probléma messze nem csak fedél nélküli probléma és a három nagy területet, amit tényleg több szakemberrel el kell kezdenünk, vagy folytatni kell bizonyos munkálatokat, hogy elkezdjük megelőzni vagy csökkenteni a hajléktalanságot Magyarországon. A három nagy terület. Az egyiket úgy lehetne összefoglalni: a lakáshoz jutás vagy a lakhatás biztonságának nagy területe, ezt emeljük ki a környezetből - majd említem a végén, hogy persze mást is kiemelhetnénk. Egy másik nagy terület - talán azért, mert a hajléktalanellátók folyamatosan olyan önkritikusak - már a hajléktalanellátásra vonatkozik, tehát hogy hogyan lehetne magát a meglévő kialakult, egyébként nem kicsi magyarországi hajléktalanellátást úgy alakítani, hogy az hatékonyabb lehessen. De ez a középső nagy terület még mindig olyan, amelyiket egy-egy intézmény nem tud közvetlenül befolyásolni, tehát politikusoknak, döntéshozóknak kell segíteni abban, hogy átalakuljon a közvetlen környezete a jelenlegi hajléktalanellátásnak. És a harmadik tényleg magukkal az ellátókkal foglalkozik, hogy maguk a jelenlegi hajléktalanellátóknak a saját munkájukat hogy kellene, és hogy lehetne úgy átalakítani, hogy érzékenyebben és jobban tudjuk megelőzni vagy csökkenteni a hajléktalanságot - tehát itt sajátmagunkról is, ha úgy tetszik szól. Én azért azokat fogom kiemelni, amik egy parlamenti bizottság számára közvetlenebbül is érdekesek lehetnek.
Mi úgy látjuk, hogy különböző krízishelyzetekben történnek emberi sorsok, emberi lecsúszások egészen az önálló lakás fenntartásának a problémájától a legalján látjuk egészen addig, míg valaki az utcára nem kerül. Különböző pontokon egyébként léteznek, és itt megpróbáltuk megnevezni azokat a meglévő támogatási formákat akár, amelyek ma megpróbálnak megakadályozni ilyen lecsúszásokat Magyarországon. Tehát vannak eszközök, ezeket legfeljebb rendszerbe kell helyezni, vagy meg kell erősíteni, illetve nyilván akik már különböző krízishelyzetekbe kerültek, azoknál folyamatosan dolgozunk, a különböző szereplők, nem csak a hajléktalanellátás szereplői, hogy feljebb jussanak. Ennek az egésznek, most csak a végleteket említve, a legszélső pontja az, amikor ott az utcán nyújtunk szociális segítséget, tehát még szállást sem nyújtunk, de ezt is finanszírozza az ország utcai segítségnyújtás formájában. Van, amikor nappali melegedőket finanszíroz az ország, tehát már intézményig elvisszük az embereket, és valamilyen intézményes segítségnyújtásban részesül, de még mindig nem nyújtunk szállást; van, amikor meg már szállást is nyújtunk, ugye ilyen egy ilyen átmeneti szálló vagy éjjeli menedékhely - tehát itt különböző ilyen formák vannak. Mint látni fogjuk, egy-két forma azért itt hiányzik. A támogatott lakhatás például az, amit én az előbb a képviselő asszony kérdésére is válaszoltam, tehát még csak kísérleti szakaszban vagyunk.
Néhány fő terület és nem fogom végigtaglalni, mert az szerintem nem lenne elviselhető, az anyag az amúgy is meg lett küldve teljes terjedelmében a bizottság tagjainak, tudtommal. Tehát a lakhatás területén ott egyrészt a lakhatásig támogatásoknak olyan átalakítására kell sort keríteni, amelyet majd fogok említeni ennél a blokknál, tehát egy sokkal összefogottabb lakhatási támogatási rendszert lehetne ma már kialakítani Magyarországon. Felmerült bizonyos kísérleti szakértői anyagban a bérelhető lakások számának a növelése - erről egy-két háttéradatot fogunk látni -, illetve meglévő lakásfenntartási támogatási, a lakhatás biztonságát megerősítő formáknak a továbbfejlesztése. Itt most én bizonyos részeket át fogok ugrani, tényleg talán csak a leginkább idetartozókat.
Nem biztos, hogy hajléktalanügy kapcsán kinek-kinek eszébe jutott volna, de ugye az országgyűlési képviselők nálam sokkal jobban tudják, hogy mennyit költ az ország egy-egy évben, a központi kormányzat tulajdonképpen az emberek lakhatási viszonyainak javítása érdekében. És ez nyilván közismert és nagyon fontos tény, hogy ezek a támogatások, amelyeket ma tehát a központi költségvetés biztosít, itt 2005-ös a végső adat, nem kevesebb, mint 240 milliárd forintot fordított a központi költségvetés lakhatásra. Ez a 240 milliárd forint - most, ha nagyon leegyszerűsítem, és tényleg nem akarok ezzel újat mondani -, tulajdonképpen a kamattámogatások és akörüli támogatási formák kötötték le. Ami azért érdekes, mert tehát erőforrásokat erre költ az ország, de bizonyos formák - itt ilyen nagyítóval fel lehet talán fedezni: bérlakás és panelprogram 2 százaléka ennek az összegnek - nagyon kis súllyal szerepelnek ebben. Szintén összehasonlításképpen, érzékeltetésképpen helyeztük csak ide, hogy miközben 240 milliárd forintot költ a központi kormányzat ilyenfajta lakáshoz jutási támogatásokra, lakásfenntartási támogatásra 12 milliárd forintot, tehát itt van egy ilyen nagyságrendi probléma is, hogy mennyit költünk lakásfenntartás támogatásra és mennyit lakáshoz jutás támogatására.
Szintén közismert vagy gondolom közismert, hogy rendkívül lecsökkent ma már Magyarországon a bérlakások száma. Ez a 117 ezer darab önkormányzati bérlakás, ennek a budapesti megfelelője 50 ezer bérlakás. Budapesten 400 ezer bérlakás volt a rendszerváltáskor, tehát tanácsi vagy önkormányzati, az most 50 ezer bérlakásra zsugorodott. Ez nemzetközi összehasonlításban is azt jelenti - és ezt a kérdést nagyon nehéz kezelni, nem nemzetközileg, hanem nyilván idehaza Magyarországon -, hogy abszolút az utolsók vagyunk az Európai Unióban ezzel a bérlakás-aránnyal, tehát 6-7 százaléka az össz lakásállománynak, ami bérlakás.
Azt gondolom, hogy ma már ezek adottságok, tehát ezekkel úgy kell számolni, hogy pozícionáljuk magunkat, ilyen körülmények között kell a problémát megoldani, mert ez ma már lényegében nagyságrendileg megváltoztathatatlan, tehát ezt valahogy be kell kalkulálni, nyilván lehet ezt egy icipicit növelni. És itt azért ezek - a nem csak bérlakásban működő lakhatási támogatási formák - fontossága megnő nyilvánvalóan, tehát ha nincs elég, ha úgy tetszik szubvencionált bérlakás, akkor megnő a különböző lakásfenntartási támogatások fontossága. Ugye itt az úgynevezett lakásfenntartási támogatásra költött összeget látjuk, ha jól nézem egy korábbi korszakban; mindjárt megnézzük, hogy ez hogy alakult manapság. Ezt a lakásfenntartási támogatást - és ez, ami a magyar viszonyokhoz illeszkedik - nem csak bérlakásban élők kapják, tehát ez nem lakbértámogatás, ezt a magántulajdonú lakásokban lakók is kaphatják nálunk.
Az előbb láttuk ennek az adatsornak az elejét, és azt is látjuk - és ez nagyon fontos tulajdonképpen törvénykezési döntések eredménye -, hogy a lakásfenntartási támogatásban részesülő háztartások száma Magyarországon az elmúlt egy-két évben jelentősen megemelkedhetett. Tehát hogy itt korábban volt ekörül egy probléma, megszületett - ha én most jól mondom 2005-ben, lehet, hogy egy évet tévedek - az úgynevezett normatív lakásfenntartási támogatás a szociális törvényen belül. Ennek az eredménye az, hogy rögtön abban az évben fel is ugrott 12 milliárd forintra az e körüli kiadás. Ez lehet, hogy valakinek nem tetszik, de mindenesetre ez azt jelenti - most kerekítek -, hogy 300 ezer háztartás veszi igénybe jelenleg ezt a lakásfenntartási támogatást, ami az egyik legfontosabb, tulajdonképpen energiaár-támogatás, mely a legkiterjedtebb ilyen a lakhatás biztonságát szolgáló támogatási forma. Ezt törvény szabályozza, költségvetésből folyik ennek a finanszírozása, évente, bármilyen furcsa, nem több mint 40 ezer forintot jelent háztartásonként. De ez a nagyon alacsony jövedelmű háztartások esetében - ez a bizonyos havi 3300 forint is - az ő jövedelmüknek 10-15 százaléka, tehát nem kell lebecsülni, ha úgy tetszik kis összeget sem, bizonyos csoportokban.
Jövünk a hajléktalanellátás felé, de én ezt most egy kicsit átugornám. Tehát itt látjuk azt, amit az előbb képviselő úrnak is válaszként mondtunk, ahol tulajdonképpen a központi költségvetés egyenesen normatív támogatásként folyósít most már - nem lakásban, hanem hajléktalanként élő emberek számára - részben utcai, részben nappali ellátás, illetve részben szállásnyújtási formákban normatív támogatásként finanszírozást.
Az egyik része, amit szeretnék itt tulajdonképpen kiemelni az anyagnak ebből a részéből az az, hogy vannak Magyarországon különböző lakhatási vagy támogatott lakhatási formák teljesen rendezetlenül és teljesen koordinálatlanul. Itt csak a támogatási formák egy ilyen teljesen spontán véletlen felsorolására kerül sor. Azt hiszem, hogy talán Vecsei Miklós, amikor az előbb említette azt a CSAO-s családot, hogy mindjárt lejár az ott tartózkodása és marad esetleg támogatás nélkül mehet albérletbe, az pont erre a problémára hívja fel a figyelmet, hisz a CSAO-ban nagyon sok szubvencióban részesülhetett, milliós nagyságrendben tulajdonképpen támogattuk az ő lakhatásukat és akkor egyik napról a másikra egyszerre csak nincs ilyen támogatás.
Támogatási formák léteznek, nem is költünk rá keveset; itt most mindegyiknél meg lehetne mutatni, hogy csak nemzetgazdasági szinten körülbelül mekkora összegek mennek erre vagy központi költségvetésből, és akkor még hozzárakhatnánk az önkormányzati formákat is. Tehát jelenleg nem az a legnagyobb probléma nálunk, hogy nincsenek ilyen támogatási formák, hogy nem költünk ilyenekre semennyi pénzt, a legnagyobb probléma az, hogy időben is, szabályozásban is teljesen összerendezetlenek ezek a jelenlegi szabályok. Az biztos, hogy megoldható lenne, hogy mind a jogi szabályozásuk, mind a hozzájutás feltételei, mind a kapható összegek valahogy összehangolásra kerüljenek. Ennek hiányában ezek a különböző kísérletek vagy akár szabályozási finanszírozási kísérletek rendkívül hatékonytalanok, nem átjárhatóak az egyes formák, nem válthatók át és nem épülnek egymásra - itt most a részletekbe be lehetne menni. Ha valaki önkormányzatban dolgozik, akkor pontosan tudja, egymás mellett működnek: lakbértámogatások, normatív lakásfenntartási támogatás, nem normatív, helyi lakásfenntartási támogatás, energiatámogatás - ugyanaz, amit az előbb felsoroltam -, feltételrendszerű különböző összegek, különböző, nem átválthatók az egyesek - tehát valahogy költünk pénzt, biztos nem eleget, de ebben a szerkezetben biztos, hogy összehangoltabban kellene tenni.
A másik, ami szintén ilyen önkormányzati gondolkodásból jön, bevallom őszintén, és csak úgy kicsippenteném ebből az anyagnak a lakásrészéből, ez az, hogy tudjuk, hogy nagyon-nagyon sok háztartás, sok ezer háztartás Magyarországon úgy él önkormányzati tulajdonú bérlakásban, hogy már jogcím nélkül él, mert nem tudta fizetni a lakbért. Ezeknek a háztartásoknak a nagy részét nem lakoltatják ki az önkormányzatok; egy részét kilakoltatják. Én most nem akarok nagy városokat mondani Magyarországon vagy nagy kerületeket Budapesten, azért még mindig nem úgy működik egy önkormányzat, hogy fogja és százával kilakoltat gyerekes családokat. Tehát vannak kilakoltatások, több mint kellene, de nagyon sokan évek óta szabályozatlan körülmények között laknak.
Itt egy javaslatot próbálunk tenni a koncepciónak ebben a részében, amit itt nagyon röviden, nagyon elnagyoltan tudnám összefoglalásként mondani, hogy egyfajta intézményi jogviszony lehetne. Egy olyan átmeneti jogviszony lehetne ezeknek az embereknek a számára, ami bérleti jogviszony felé mutatna, de nem kapnák meg közvetlenül a bérleti jogviszonyt, mégis egy rendezett körülmények közé kerülnének jogilag és egyben szabályozásilag is. Az ötlet nem olyan originális, kicsit az ötlet onnan is van, hogy ugye az aktív korú munkanélkülieknél és az adósságkezelésnél is együttműködési kötelezettség van előírva az ügyfelek számára; itt is a bentlakásnál egyfajta feltétele lenne ez az együttműködési kötelezettség.
A következő, ami a hajléktalanellátó rendszernek az átalakítására vonatkozna - elnök úr megpróbálok lóugrásban haladni, mert nagyon megy az idő, azt hiszem.
Megint visszatérve, visszakapcsolva örökösen az anyagiakra. Tulajdonképpen a hajléktalanellátás nagyon kis súllyal szerepel a központi költségvetés kiadásai között, tehát még a szociális célú központi normatíváknak is alig másfél százalékát teszi ki, az összes normatív célúnak pedig fél százalékát teszi ki. Mi valami miatt, egyébként hatékonysági okok miatt, úgy gondoljuk, hogy érdemes ennek az összegnek is a hatékonyabb felhasználásáról gondolkodni. Persze lehet az is, hogy maradhat így ahogy van, és akkor az egyik legfontosabb probléma, elment már Iván képviselő úr, aki felvetette, hogy mi az előírás és mi az élet. Jelentem, Magyarországon törvény szabályozza, hogy ki a hajléktalan, méghozzá nagyon régóta törvény szabályozza. Európában kevés olyan ország van, ahol törvényben határozzák meg, hogy ki a hajléktalan, nálunk ezt elég régóta meghatározzák, viszont ezt senki nem használja, hogy mondjam az államigazgatás használja, a hajléktalanellátók nem használják. Tehát ha valaki azt gondolná, hogy ezek szerint a leírás szerinti emberekkel foglalkozunk itt - bárhol, bármilyen hajléktalanellátásban - kezdetektől fogva egészen más kategóriák vagy élethelyzetek szerint foglalkozunk tulajdonképpen emberekkel. Rengeteg szabály veszi körül mégis az ellátórendszert, semelyik szabály nem a hajléktalanemberekről ad valamilyen élethelyzet szerinti pontosabb leírást, alapvetően az intézményekről szólnak ezek a leírások.
És akkor most tényleg lólépésben haladva. Általában a javaslatunk arra épül, hogy az élethelyzeteket kell megpróbálni valamilyen módon körülírni; itt különböző élethelyzetek különböztethetők meg, amiket én most tényleg át fogok ugrani: családos, nem családos, gyerekes, nem gyerekes, idős, fogyatékos - tehát itt a legkülönbözőbb élethelyzetek különböztethetők meg és ezek szerint érdemes kialakítani bizonyos szabályokat.
Amit mi a javaslatunk középpontjában tartunk, az mindenképpen az, hogy mindazok, akik elveszítik a lakásukat, vagy valamilyen lakhatási krízishelyzetbe kerülnek, azoknak lehetőség szerint ne kelljen, hogy szállást nyújtó intézménybe kerüljenek. A mai hajléktalanellátás tulajdonképpen szinte automatikusan így működik - tehát, jön, és ha tudunk, akkor szállást nyújtunk, örülünk neki, ha szállást tudunk nyújtani. Rengeteg embernek nyújtunk szállást, akinek tulajdonképpen egy albérleti támogatás már a kapuban is elég lenne, ezért is nehéz megválaszolni azt, hogy milyen eredményeink vannak például, mert ma egy hajléktalan, tehát amit mi működtetünk, mint speciális támogatást, lakhatási támogatást, azt a kapuban nem tudjuk adni, mert ha a kapuban adnánk, akkor teljesen kiderülne, hogy mennyire nem illeszkedik ez a rendszer a helyi önkormányzati rendszerhez. Azt mi csak akkor tudjuk adni, hogy ha valaki már bent lakott a szállón legalább 6 hónapig vagy 12 hónapig - iszonyú ellentmondás.
És akkor persze eredményként könyveljük el és egyébként ténylegesen nagyon nehéz, hogy továbbléptessük egy biztonságos albérletbe, tehát abban mi sokat segítünk, de hogy most ez a mi eredményünk-e, vagy a helyzetnek milyen ellentmondásából adódik. Tehát jelenleg itt ez például valószínűleg egy nagy pazarlásunk, hogy nem rögtön valahogy a szükségletek szerint próbáljuk megoldani nagyságrendileg, hogy van, akinek csak albérlet kell, van, akinek valóban szállótípusú férőhelyre van szüksége és van, akinek egyébként csak egy kríziskezelő szociális szolgáltatásra van szüksége, ez ténylegesen változhat.
A másik, ami mondjuk talán meghatározója ennek az itt szereplő javaslatnak a főbb konstrukcióját vagy logikáját illetően, az az, hogy mi javasoljuk a jelenlegi intézményi normatívának a kétfele bontását: a jelenlegi intézményi normatívának egy lakhatási díjtámogatásra és egy szociális szolgáltatás támogatásra bontását. Jelentem Európában minden országban, ahol ilyen rendszer működik, ott ez működik, tehát nem intézményt támogatnak úgy ámblokk, hanem külön van lakhatási támogatás, és külön van szociális szolgáltatás vagy gondozási támogatás - különböző neveken fut. Tehát tulajdonképpen nem a vizet találtuk föl, mert olykor azt gondoltuk; tehát a saját gondjaink belső logikája alapján jutottunk erre a következtetésre és aztán kiderült, hogy mások nem is tettek esetleg ilyen kerülőutat, hanem eleve ilyen lakhatási, illetve szociális szolgáltatást. Ez nagyon sok problémát megoldana.
Anyagilag adott pillanatban nem is érintené az adott intézményeket, ez inkább azt a problémát oldaná meg megint csak, hogy akinek nincs szüksége szociális vagy intenzív szociális szolgáltatás nyújtásra, az lakhatási támogatási vonalon futhasson tovább vagy kevesebb szociális szolgáltatásra van szüksége. Azt hiszem, hogy ezt a képviselő asszonynak, uraknak nem kell itt részleteznem, mert a szociális törvény egyéb módosítása kapcsán mindig előkerülnek manapság már ezek a kérdések, tehát hogy mennyi gondozásra van szüksége egy embernek és nyilván a lakhatás, tehát, hogy mekkora a lakhatási támogatás, az is számos dologtól függ, itt csak a konstrukció az, ami több irányból közelíthető meg - és én ezt át is fogom ugrani.
Tulajdonképpen - bocsánatot kérek, hogy ugrok - ezt még példaként, ez ugyanaz, ami más formában már előkerült itt többször. Tehát jelenleg, ez a jelenleg tulajdonképpen az, amit a BMSZKI-ban és Budapesten is - egyébként nem csak Budapesten, hanem az ország egész területén - hajléktalanellátó szervezetek, nem mindegyik, de néhány, ezt a bizonyos beilleszkedési lakhatási támogatási programot folytatja. Tehát itt országos léptékben már ezres nagyságrend, amit a BMSZKI-ra mondtam: háromszáz embert, az országosan már szerencsénkre ezres nagyságrend, akik ilyen lakhatási támogatási programban tudnak részt venni. Ez, tehát, amit gyakorlunk és csinálunk, ezekkel az alapfeltételekkel megy, hogy tulajdonképpen 12 hónapra átlagosan havi 20 ezer forint, 12 hónapra ugye 240 ezer forintot tudunk egy ügyfélnek nyújtani és a szociális munkást is meg kell fizetni ezért, hiszen ott kiáll, dolgozik, ő kap bruttó 60 ezer forintot.
Igazából itt egy nagyon egyszerű gondolatkísérlet van bemutatva, ahol ha elfelejtem azt, hogy a szociális munkás szállón is dolgozik, tehát függetlenítem a szociális munkást, és azt mondom, hogy van neki 20 darab ügyfele, akik kint laknak, és akikkel foglalkozni kell, tehát a szociális munkát nem elfelejtve. Azért az, hogy az az ember ott talpra álljon, ott megmaradjon, ott ne adj' isten folytatni tudja azt a bérletet, ahhoz azért lehet, hogy ott be is kell segíteni neki némi szociális munkával, az nem megy automatikusan máshol sem. Tehát ha a szociális munkást is megfizetem hozzá és fizetem ugyanezt a tulajdonképpen havi átlagosan 20 ezer forintos lakhatási támogatást, akkor ez még így is ügyfelenként csak 390 ezer forint, jelentem. Ami itt az előbb elhangzott, hogy mennyibe kerül egy intézményi normatíva ma, tehát ez minden normatívánál alacsonyabb. Az, hogy mi következik ebből, azt nem írtuk oda vagy én most nem írtam oda, csak mindenki elgondolkozhat, hogy következhet-e ebből valami. Nyilván nem feltétlenül az, hogy most leromboljuk a meglévő intézményeket, de azért itt valami ebből biztos, hogy kell, hogy előbb-utóbb következzen, tehát feltételezem.
Nagyon gyorsan az el nem hangzottakat is összefoglalva. Tulajdonképpen az egyik, ami a javaslat központjában szerepel, az a bizonyos intézményi normatíva felbontása, a másik a lakhatási támogatások összehangolása. Csak így tudjuk egyébként összehangolni a különböző támogatott lakhatási formákat, hogy ha a jelenlegi bentlakásos intézményi normatívákat felbontjuk lakhatási és nem lakhatási részre, mert ezzel a különböző, tehát az egyéb lakhatási vagy lakásfenntartási támogatási formákkal is ezt akkor össze lehet hangolni, amit csak nálunk Magyarországon működtetnek most külön, mint intézményi normatívát. Tehát ez az egyik része, ez az ilyen finanszírozási része, ha úgy tetszik és a másik a szabályozási része. Itt esetleg ezek az új támogatott lakhatási formák, szociális lakásotthon - még keressük a formákat -, néhány egyéb eljárás, ha úgy tetszik szabályozásra vár, ezek nem finanszírozási megoldások.
A részletekben el nem merülve, az úgynevezett harmadik blokk, tehát ami kifejezetten az ellátókra vonatkozik. Azt kell mondanom, hogy mind a nyitott szolgáltatási program része a letett anyagnak, mind a nappali melegedők helyett nappali centrumok, ez az úgynevezett beléptető szállás programrészek ezek most már egy év óta legalábbis Budapesten futnak kísérleti alapon. Tehát ezeket már, ha úgy tetszik, nem vártunk különböző nagy országos döntésekre, hanem helyi támogatási forrásokból, helyi modellekből elkezdtük elindítani, tehát amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra alapon, de azért ezeket még lokális helyi kísérleteknek tekintjük és ezek részben válaszok arra is egy picit, amit a polgármester úr felvetett, tehát hogy itt nem csak az önkormányzatoknak van tennivalójuk, hanem tulajdonképpen az ellátóknak is. Tehát mi, amikor a programot kialakítottuk, akkor például azzal, hogy mind a beléptető szállás, mind a nyitott szolgáltatások éppen azzal próbálnak szembenézni, hogy a fedél nélkül élőket - tehát azt a szűk, de nagyon látványos, nagyon sokak számára zavaró csoportot vagy életformát - hogy tudnánk jobban beemelni az ellátórendszerbe, tehát hogy tudnánk a saját hajléktalanellátó rendszerünket érzékenyebbé tenni. Jelenleg az ellátórendszernek egy jelentős részét, ha úgy tetszik, elfoglalják azok, akik lakástalanok, mert nem jutnak támogatáshoz, és praktikusan kiszorítják a hajléktalanellátó rendszerből a fedél nélkülieket, akiket viszont ott látunk az utcán.
Tehát itt ahhoz, hogy a fedél nélkülieket jobban be tudjuk emelni az ellátórendszerbe, ahhoz a lakástámogatásokat más alternatíva felé kellene megpróbálni irányítani, de egyben az ellátórendszert is új megoldások felé kell terelni. Ilyen az, amikor a szolgáltatását egy szálló kinyitja, és napközben is igénybe veheti egy fedél nélküli, vagy ilyen az, amikor a beléptető szállónál kifejezetten kvótákat írunk elő az egyes éjjeli menedékhelynek, átmeneti szállóknak, hogy hány utcán tartózkodó hajléktalant, fedél nélküli embert vegyenek föl és erre külön programokat, ilyen befogadó programokat alakítunk ki, ami nem könnyű.
Ennek egy egészen más és szabályozási része - tehát nem a saját belső kísérleteink típusú részen - és szintén összefügg ezzel a fedél nélküli problémával hogy tudunk foglalkozni; tulajdonképpen a szociális törvény 1993-as megszületése óta szerepel a szociális törvényben, hogy aki életét és testi épségét veszélyeztető helyzetben van, a tartózkodási hely szerinti önkormányzatnak kötelessége: szállást, étkezést, ruhát és valamit nyújtani neki. Valahogy 1993 óta nem sikerült körüljárni azt a kérdést, hogy mit jelent az, hogy életét és testi épségét veszélyeztető helyzetben van, és ezért ilyen alapon nem is nyújtanak segítséget így hajlék nélkül maradt embereknek.
Mi teszünk egy javaslatot az anyagban, nem nagyon tér el sem talán a magyar konvencióktól, sem más országok ilyen szabályaitól, hogy azért, ha nagyon megerőltetjük magunkat, akkor valahogy körül tudjuk még szabályozásban is írni, hogy mit is jelenthet bizonyos hőmérsékleteknél az életét és testi épségét veszélyeztető helyzet, és talán ezen a nyomvonalon is sikerül megfoghatóbbá tenni azt, hogy kiket kellene az utcán tartózkodók közül elsősorban elhelyezni. Itt nyilván egy ilyen körülírás vagy szabályozási lépés nem jelent rögtön pénzt is, meg egyebet is, csak mielőtt pénzt próbálunk vagy intézményt, vagy szolgáltatást szervezni egy feladathoz, meg kell próbálnunk körülírni, hogy kikre vonatkozna az a szolgáltatás, tehát hogy kiket céloznánk meg - nyilván ez mindenkit nem érint, de azért nagyon sokakat ez is érinthetne.
És akkor tulajdonképpen most már tényleg a végére ugrom a program ismertetésének. Ez a letett program valami miatt elsősorban lakhatás-centrikus programra sikeredett, miközben - legalábbis az ellátásban dolgozóként - tudjuk, hogy azért a hajléktalanság az messze nem csak lakhatási probléma; tehát az egy ténylegesen, nem csak mondjuk, hogy többdimenziós, hanem ténylegesen nagyon sokfajta összetevőből álló probléma. Annyit biztos, hogy szerényen mondhatunk, hogy a legkülönbözőbb problémák, amiket hordoznak ezek az emberek - tehát életvezetési, munkahely-, foglalkoztatás-, vesztési, gondozási, sokféle rászorultságot - azt, ha kell, akkor még mérésekkel is lehet bizonyítani, hogy könnyebb megoldani vagy könnyebb bennük egy kicsit segítséget nyújtani, hogy ha valaki mégis valamifajta lakhatásban, valamiféle elhelyezkedésben részesül. Nyilván a legszélsőbb esetben, ha valaki utcán él, akkor ezeken a helyzeteken nagyon nehéz segíteni, tehát valamilyen formájú lakhatásban ezeken a problémákon is inkább lehet segíteni még akkor is, hogy ha maga a lakhatás az csak egy közbenső eszköz, ha úgy tetszik sok esetben, tehát nem adja meg minden esetben a nagy megoldást.
És akkor talán nem tudom, hogy arra szükség volt-e, de néhány mondatban összefoglaltuk most aktuálisan azt, hogy mi ennek a dokumentumnak a státusza, hisz végül is ezt a szakértői anyagot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megrendelésére 2007 őszén már a szakértői csoport lerakta a minisztérium asztalára. Nagyon is folyamatban volt ennek a valamiféle előrehaladása, és azt kell mondanom - most éppen ide átült Vecsei Miklós miniszteri biztos úr -, hogy amikor nagyjából ez sorra került volna, akkor megszűnt a miniszteri biztosi státusza, ami itt hazai, magyar körülmények között úgy tűnik, hogy elég fontos összetevője annak, hogy talán ez a dokumentum mintha nem haladt volna tovább az államigazgatásban. Tehát a személyi tényezőktől is biztos sok függ, lehet, hogy más országban is ennyire; bár azt gondolom, fontos lenne, hogy legyen hajléktalanügyi stratégiája egy országnak. Szóval mi úgy tudjuk, akik készítették ezt az anyagot, hogy jelenleg ilyen hajléktalanügyi stratégia nem készül kormányzati körökben, de lehet, hogy ezt nem jól tudjuk.
Szociális törvény és lakástörvény módosítási javaslatokkal gondolom, találkoztak, vagy találkoznak a képviselők különböző államigazgatási szervezeteknél, vagy szakértői szinten zajlanak ilyen törvénymódosítási javaslatok - egyelőre ennyit tudunk a dokumentum státuszáról. Annyit mindenképpen - nagyon elnagyoltan a végére - azért oda kellett tenni, hogy bizonyos projektek, amik itt a BMSZKI-n, mint helyszín miatt is talán föl-föl villantak, tehát bizonyos kísérletek a stratégiai anyag szellemében zajlanak és zajlani is fognak az országban. Tehát a nemzeti megújulás operatív program - most nem biztos, hogy pontosan mondtam, elnézést kérek -, tehát az új, nemcsak az eddigi, hanem az újabb programok is támogatni fognak bizonyos előrehaladásokat; ezek nem rendszerszerű változást céloznak meg, ezek projektszintű jó kísérletek, amelyekből várjuk, hogy rendszer alakuljon ki. Köszönöm a szót, elnök úr.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm Győri Péternek ezt a prezentációt.
Képviselőtársaimat kérdezem, hogy van-e kérdésük, véleményük Győri Péterhez. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, akkor ezt a napirendi pontot is lezárom és itt a továbbiakban szabad műfajban lehet természetesen konzultációt folytatni igazgató úrral is, Győri úrral is.
Kedves Barátaim! Azt gondolom, hogy az egész Szociális bizottság nevében megköszönhetjük azoknak a szakembereknek, akik itt ülnek mögöttünk, mellettünk, előttünk azt a nagyon áldozatos munkát, amelyet évek óta, néhányan közülük évtizedek óta végeznek. Pontosan tudjuk, hogy milyen áldozatokat kér, vagy követel intézményektől, emberektől ez a munka, lelkiismeret nélkül ezt nem lehet csinálni, pontosan tudja minden képviselő.
Mivel ezzel a területtel a bizottság rendszeresen foglalkozik, visszatérő napirendek ezek, minden pici sikernek nagyon-nagyon tudunk örülni; nagyon tudtunk örülni annak idején, amikor elindultak ezek a küszöbnélküli ellátási programok; nagyon örültünk, amikor a mentőkórházat sikerült megszerezni és több lépésben elindult a felújítási program; nagyon örültünk a szűrőprogramnak - éppen kérdeztem Miklóst, hogy milyen állapotban van a busz.
Tehát igazából a probléma jelentős részét magam ismertem, de amit most Péter az utolsó prezentációjában felvázolt - és az utolsó két-három slide-ra igyekszem célozni -, ott van a jövőbeni munka megfogalmazva még akkor is, hogy ha egy-egy kijelentés, egy-egy megállapítás mögé nem pontot, hanem kérdőjelet tett.
Azt gondolom, hogy jó néhány konzultációt a következő hetekben, hónapokban le kell folytatnunk, bár az év őszén, telén Gurály Zoliék által szervezett programon, amelyen én is részt vettem, felvázoltam ennek a csapatnak, hogy a jogalkotásnak mi a technológiai sora. És láttam ott, hogy jó néhányan tágra nyitották a szemüket, amikor végigvezettem, hogy egy törvény elfogadását megelőzően a módosító indítványok benyújtásán keresztül, a kodifikált szöveg megjelenése a bizottság előtt, milyen törvényalkotási technológiai soron megy keresztül. Meglehetősen macerás, bonyolult dolog és a parlamenti bizottság ilyen hozott anyagból dolgozik, mi azzal tudunk foglalkozni a törvényalkotói munkánkban, amelyet elénk tesznek, és azon igyekszünk alakítgatni - természetesen, ha úgy gondoljuk, hogy azon valamilyen irányban alakítani, módosítani kell.
De most arra biztatnám a képviselőtársaimat is, hogy jó néhány ügyben kezdeményezően lépjünk föl, ne csak jogalkotói minőségünkben, hanem kezdeményezőként lépjünk föl, hiszen a Péter által felvázolt dolgok azt hiszem, hogy jó néhány ügyre, elemre rávilágították, vagy odairányították a figyelmünket.
Tehát még egyszer, a legnagyobb elismeréssel szólok a szakma minden egyes munkásáról és a kollegáknak megköszönve a vendégül látást, megköszönve a napirendi pontok előadását és igazgató úrnak névnapja alkalmából erőt, egészséget kívánok, hosszú boldog életet, még negyven év múlva is itt találkozzunk a hajléktalanellátásban. Azt hiszem, csak megismételni tudom magamat, hogy elkötelezettség nélkül és lelkiismeretes munka nélkül ezt nem igen lehet végezni.
A napirendi pont tárgyalását lezárom.
Negyedik napirendi pontként az egyebek napirendi pontra kerül sor.
Van-e valakinek közérdekű bejelentése.
Török Zsolt képviselő úr, tessék parancsoljon!
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen elnök úr. Mindenkinek természetesen meghívót szeretnék küldeni, és bizonyára részt tudnak majd venni esetleg képviselőtársaim is azon a programon, ami még jóval távolabb van, csakhogy a naptárakat lehessen előre tervezni.
Április 22-én, ez egy keddi nap, egy konferenciát szervezünk, amiről már bizonyára hallottatok: "az örökbefogadás egyszerűbbé, gyorsabbá, ésszerűbbé tétele" címmel. Kerekasztal-beszélgetések folytak eddig: szakmai szervezetek, hatóságok, civilek, érintett párok részvételével és egy április 22-ei időpontot sikerült körvonalazni, a Parlament Felsőházi termében. Ez csak egy bejelentés volt és természetesen a meghívók mennek majd, mihelyt konkretizálódik a program, és természetesen minden parlamenti párt esetében számítunk a részvételre a megszólalások tekintetében is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. Más valakinek van-e közérdekű bejelentése. (Nincs jelzés.)
Nekem lenne annyi, hogy a jövő héten nem tervezem, hogy összehívnánk a bizottság ülését. Tekintettel arra, hogy Húsvét van, a jövő héten plenáris ülés sem lesz a Parlamentben; azt követő héten viszont számítsatok arra, hogy bizottsági ülésre kerül sor, nagy valószínűséggel a keddi napon.
Természetesen bizottságunkban is folynak egy parlamenti nyílt nap előkészületei, ami április hónap utolsó csütörtökén, azaz április 24-én kerül majd lebonyolításra szintén a Felsőházi teremben, oda is tisztelettel várjuk, látjuk a képviselőtársainkat.
Igazgató úr, az egyebek között, tessék parancsolj!
PELLE JÓZSEF igazgató (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei): Az egyebek között technikai jellegű információt szeretnék mondani. Tehát most, hogy így a végére értünk, itt található egy vizesblokk a sarokban, illetve itt az ajtó mögött egy másik, és ott van egy helyiség, ahol dohányosok rá is gyújthatnak, és nem indul el a tűzjelző berendezés; és egy rövid cigarettaszünet után akkor a kollégáimmal szívesen körbevezetünk mindenkit, aki itt marad, és ezt igényli.
ELNÖK: Köszönöm szépen igazgató úr. Mi már nem dohányzunk, senki sem. A bizottsági ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 35 perc)
|
Korózs Lajos |
Jegyzőkönyvvezető: Turkovics Istvánné