ISZB-15/2008.
ISZB-63/2006-2010.
az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának
2008. október 14-én, kedden 9 óra 30 perckor
a Képviselői Irodaház 512. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászólók*
Elnöki megnyitó*
Tájékoztató a gyermekszegénység elleni küzdelemről. Előadó: az MTA Közgazdaságtudományi Intézet Gyermekprogram Iroda képviselője*
Darvas Ágnes szóbeli kiegészítője*
Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár szóbeli kiegészítője*
Kérdések, vélemények, észrevételek*
Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár reagálása*
Tájékoztató a gyermekek napközbeni ellátásáról és fejlesztési lehetőségeiről*
Gulyásné dr. Kovács Erzsébet szóbeli kiegészítése*
Egyebek*
Szavazások*
1. Egyes adó- és járulék törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6291. szám) (A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása)
2. Tájékoztató a gyermekszegénység elleni küzdelemről. Előadó: az MTA Közgazdaságtudományi Intézet Gyermekprogram Iroda képviselője
3. Tájékoztató a gyermekek napközbeni ellátásáról és fejlesztési lehetőségeiről. Előadó: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviselője
4. Egyebek
Elnököl: Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP) bizottság elnöke
Winkfein Csaba (MSZP) alelnök
Soltész Miklós (KDNP) alelnök
Bókay Endre (MSZP)
Dér Zsuzsanna (MSZP)
Érsek Zsolt (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP)
Lombos István (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP)
Dr. Szabóné Müller Tímea (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Dr. Iván László (Fidesz)
Koszorús László (Fidesz)
László Tamás (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz)
Vígh Ilona (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Deák Istvánné (MSZP) Dér Zsuzsannának (MSZP)
Érsek Zsolt (MSZP) megérkezéséig Farkas Imrének (MSZP)
Dr. Nyul István (MSZP) Lombos Istvánnak (MSZP)
Szabados Ákos (MSZP) megérkezéséig dr. Tóth Istvánnak (MSZP)
Tóbiás József (MSZP) dr. Juhászné Lévai Katalinnak (MSZP)
Török Zsolt (MSZP) Winkfein Csabának (MSZP)
Dr. Aszódi Pál (Fidesz) dr. Iván Lászlónak (Fidesz)
Dr. Szabó Erika (Fidesz) megérkezéséig Soltész Miklósnak (KDNP)
Dr. Zombor Gábor (Fidesz) Koszorús Lászlónak (Fidesz)
Darvas Ágnes (Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet Gyermekprogram Iroda)
Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Gulyásné dr. Kovács Erzsébet főosztályvezető-helyettes (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 09 óra 33 perc)
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Bizottság! Köszöntöm a bizottságot, a kedves munkatársakat és megkülönböztetett szeretettel a vendégeket. A kiküldött napirendi javaslat helyett máris egy másik napirendi javaslatot kell előterjesztenem, tekintettel arra, hogy az adó- és járuléktörvényeket a kormány visszavonta, tehát okafogyottá vált az erről való szavazás. Ezért a gyermekszegénység elleni küzdelemről szóló napirenddel kezdenénk. Ezt követően a gyermekek napközbeni ellátásáról és fejlesztési lehetőségeiről szóló napirenddel folytatjuk, harmadikként pedig az egyebekkel zárunk.
Kérdezem a tisztelt bizottságot, hogy az így módosuló napirendet elfogadják-e. (Szavazás.) Igen, egyhangúlag elfogadtuk. Köszönöm szépen.
Az első napirendi pont előterjesztőjét és előadóját kérem és üdvözlöm nagy szeretettel, Darvas Ágnest, aki a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet Gyermekprogram Iroda képviselője. Akik munkatársaival, Ferge Zsuzsa professzor asszonnyal együtt elkészítettek egy nagyon komoly munkát a gyermekszegénység elleni küzdelem tárgyában. Ezt az anyagot képviselőtársaim megkapták, remélem, volt módjuk áttanulmányozni. Megkérném Darvas Ágnes asszonyt, legyen kedves szóban viszonylag röviden összefoglalni mindazt, amit még kívánna a bizottság elé terjeszteni. Köszönöm. Öné a szó.
Darvas Ágnes szóbeli kiegészítője
DARVAS ÁGNES (Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet): Köszönöm szépen a meghívást. Tényleg csak röviden szeretném néhány elemét ennek a tanulmánynak kiemelni. Azt szeretném előtte elmondani, hogy ez a gyerekszegénység, Gyerekprogram Iroda pontosabban, az MTA-MEH stratégiai kutatások keretében most kezdi meg a működésének a 3. évét. Ez a második jelentésünk, amit írtunk. A jelentés elég sajátos műfaj, egyáltalán nem egy hagyományos kutatási jelentés, ez adódik a programiroda feladataiból. De a programiroda egyrészt kutatásokat végez, másrészt próbálja a "Legyen jobb a gyerekeknek" nemzeti stratégia megvalósulását valamennyire figyelemmel kísérni és segíteni, ahol tudja, harmadrészt pedig egy nagyon komoly feladata ennek az irodának, hogy a nemzeti stratégiának a megvalósítását próbálja kísérleti formában folyamatosan végezni egy Nógrád megyei hátrányos helyzetű kistérségben.
Nagyon rövid leszek és minden területről néhány dolgot kiemelek, amiről azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy tudjuk.
A kutatási eredmények közül egyrészt alapvetően állandóan arról megy főként a sajtóban az érdeklődés, hogy hányan is vannak a szegény gyerekek. Én ebbe nem szeretnék belemenni, annyit szeretnék mondani, hogy nagyon ellentmondásos és nagyon rossz adataink vannak. Tehát azok a KSH-, illetve egyéb adatok, amelyek elérhetőek, ellentmondásosak, különböző tendenciákat mutatnak, nagyon fontos teendője szerintem a kormánynak, hogy ezen a területen valami fejlődést sikerüljön elérni. És akkor itt szeretném azt mondani, hogy a legnagyobb fejleménye szerintem az egész gyerekprogramnak, hogy 3 héttel ezelőtt létrejött a nemzeti stratégia monitorozását, értékelését végző civil bizottság, amelynek tagjait a miniszterelnök nevezte ki, és amely elkezdte működését és működésének egyik első tevékenysége az éppen a gyerekszegénység alakulására vonatkozó indikátorrendszer véglegesítése és meghatározása lesz.
No tehát a kutatási eredményeinkről, amit szeretnék kiemelni, napirenden van a segélyezési rendszer reformja. Ez természetesen a gyerekes családokat is érinti. A mi kutatásainkból két dolgot szeretnék kiemelni, illetve nemcsak a mieinkből, mert mi folyamatosan követjük az ezen a területen folyó egyéb kutatásokat. Egyrészt azt, hogy folyamatosan arról megy a vita, hogy ezt a segélyezési rendszert hogyan lehet ilyen-olyan módon átalakítani. Egyáltalán nincsen szó azokról, akik ebből a segélyezési rendszerből tökéletesen kimaradnak. Pontos adataink megint nincsenek, de különböző kutatások alapján úgy lehet ezt látni, hogy 20-40 százalék között van azoknak az aránya, akik jogosultak lennének mondjuk rendszeres szociális segélyre és még sincsenek benne a rendszerben. Ez az egyik dolog, amivel azért talán majd foglalkozni kéne. A másik: szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató eredménye az elmúlt évek kutatásainak, hogy úgy tűnik, hogy azok, akik bent vannak a segélyezési rendszerben, még mindig jobb helyzetben vannak, még mindig közelebb vannak a munkaerőpiachoz, mint akik a segélyezési rendszerből kimaradnak. Tehát ez azt jelenti, hogy a segélyezési rendszernek vannak olyan elemei, nem feltétlenül a közmunka, amelyet tudnak közelíteni, tehát még nem tökéletesen zárnak el a későbbi visszatéréstől, a kimaradóknál ezt nem látni.
A másik jelenség, amivel foglalkoztunk kiemelten, az az uzsora, a kamatos pénz kérdése. Megint csak nagyon nehéz becsülni különböző adatok alapján 200-600 ezer között lehet azoknak a száma, akik uzsorakamatra kényszerülnek. Meg kell mondjam, hogy van a kistérségi tapasztalataimról egy nagyon elgondolkodtató tény, a nem uzsora jellegű, hanem hivatalos, PROVIDENT típusú kölcsön, ami a kisgyermekes családok felét érinti, és ugyanolyan spirálhoz vezet, mint az uzsorakamat jelensége. Két dolog van, amit mi itt javaslunk, vagy amiben gondolkodunk. Van Magyarországon adósságkezelési program, de ezt csak nagyvárosokban kötelező működtetni. Egy kistérség, ahol 20-30 ezer ember él, még azt a létszámot se éri el, a 40 ezret, amitől ezt városi szinten kötelező működtetni. Ez a téma igenis nagyon erőteljesen kistérségi, kistelepülési probléma. Valamilyen módon ösztönöznünk kellene a kistérségeket arra, hogy ezt bevezessék. Senki nem tiltja, Schengen is kötelezi az adósságkezelési programot, erre már vannak példák.
A harmadik, amit kiemelten vizsgáltunk, az a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai, bölcsődei, illetve napközbeni ellátásának alakulása, és odajutottunk, ahova mindenki jut, ha megpróbálja az adatokat elemezni, hogy hatalmas az elmaradásunk a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek ezekhez a szolgáltatásokhoz való hozzáférése szempontjából.
Van még egy, amit szeretnék ebből kiemelni, ez az egész hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek definíció, amire most egészen konkrétan az újonnan bevezetendő óvodáztatási támogatási rendszer is épít. Mi azt gondoljuk, és nemcsak mi, hanem az oktatás területén folytatott kutatások, az integráció stratégia igénybevétele és hasonló hatáselemzése nyomán is látható, hogy nem működik ma Magyarországon ez a két kategória. Nagyon bizonytalanok vagyunk csak azokban az adatokban, amelyeket ezekről a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről tudunk. Ez az egyik része a dolognak.
A másik része a dolognak az, hogy főként az uzsorával kapcsolatos más vizsgálatokból derül ki, hogy ezekre a szegény közösségekre, márpedig van Magyarországon 33 hátrányos helyzetű, komplex programmal segítendő kistérség, ahol nagyon nagy százalékban élnek szegények, nem jellemző a komplexitás. Ez nagyon fontos, és nagyon fontos dolog az azon való elgondolkodás is, amit az anyagban is leírtunk, hogy most folyik az óvodáztatással kapcsolatos miniszteri rendelet előkészítése, és nagyon nagy feszültségeket fog okozni az óvodáztatási támogatás ilyenformán történő bevezetése. A cél érthető, világos és fontos, tehát hogy minél több gyermek kerüljön be minél korábban az óvodába.
Két probléma van alapvetően, hogy nagyon sok olyan település van ezekben a kistérségekben, ahol zömében ezek a gyermekek laknak, amelyekben nincs óvoda vagy elegendő óvodai férőhely. Ebből adódóan ez az intézkedés megint csak bizonyos gyermekekre térhet ki.
Másik, hogy véleményünk szerint, és ez a programiroda véleménye, amikor működtek a források, korlátozottak a lehetőségek, teljesen világos, hogy nem lehet univerzális ellátásokat emelni, mindent emelni nyakló nélkül, már bocsánat, hogy így fogalmazok, ha tudjuk, hogy Magyarország iszonyúan egyenlőtlen ország. Ha tudjuk, hogy hol sűrűsödik és hol tartós ez a probléma, mert ideig-óráig szegénységben élni az egy dolog, de tartósan szegénységben élni teljesen egyértelműen meghatározza a későbbi életutat. Ha tudjuk, hogy hol jelentkezik ez a probléma, és be tudjuk határolni azokat a kistérségeket, akkor azokra fókuszáljunk és koncentráljunk, és ott se tegyünk különbséget gyermek és gyermek között, mert azzal olyanfajta feszültséget keltünk felnőttek és gyerekek között, ami aztán kezelhetetlenné válik. Ebben az óvodáztatási támogatásban kell koncentrálni a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyermekekre, és nem vizsgálni gyermekenként, hogy ő most 2H-s vagy 3H-s gyerek, akivel a jegyző, az iskola, az óvoda, a szülő és mindenki nagyon különböző módon bánik.
Talán még van két percem, ugye? (Elnök: Hogyne, parancsoljon.) Még egy dolog, és ez már a kistérség megvalósítási kísérlet annak a munkának a tapasztalata, ami részünkről arra irányult, hogy az Európai uniós forrásokban jobban érvényesüljön a gyermekszegénység elleni küzdelem gondolata. Itt mindenki tudja, nemcsak azt, hogy a gyermek a jövő záloga, hanem ami ma nem történik meg, az már holnap nem tud megtörténni, és az egész társadalom létérdeke, hogy a gyermekek esélyeit növelje. A tapasztalatunk az, hogy szűkösek a kormányzati költségvetési források, teljesen világos, hogy az EU-s forrásokban kell a lehetőségeket megtalálni. Az EU-s források felhasználása viszont alapvetően projektszemléletű. A projektszemlélet és a társadalmi probléma kezelése két egymással nagyon ellentétes, ellentmondó dolog.
Hadd mondjak erre egy, a programirodát nagyon érintő példát. Amikor a programiroda megalakult, és amikor elkészült a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program rövid változata, ezzel együtt kaptunk egy felkérést, hogy ezt kistérségi szinten próbáljuk megvalósítani. Azóta is próbáljuk megvalósítani, de ennek semmilyen feltétele nem biztosított. Ezt nem panaszként mondom, hanem tényként, de 2006 nyarán, amikor elkezdtünk Szécsényben működni, a szécsényi kistérséggel együtt kidolgoztunk és beadtunk egy Norvég Alaphoz szóló pályázatot, ami egy komplett programot tartalmazott a gyermekszegénység csökkentésére. 2006 augusztusában történt ez. Ma 2008. október 14-e van, válasz nincs. Azóta leveleztünk ezzel, azzal. A Norvég Alap feltételei szerint a programot el kellene kezdeni november 1-jével. Tehát november 1-je a kezdési határidő, ma van október 14. Ezt nem is azért mondom, hanem ha én ránézek arra a tervre, ami akkor készült, köszönőviszonyban sincs a mostani helyzettel. Egy társadalmi probléma nem úgy működik, hogy én megírok egy projekttervet, és megvárom, hogy ahhoz mi is igazodik legjobban, majd ahhoz igazítom, és úgy fogom megoldani. A legnagyobb problémája a zászlós hajónknak, én úgy szoktam mondani, az elsüllyedése, de a maradék zászlós hajóknak, mert van még a leghátrányosabb helyzetű kistérségek zászlós hajó, ami meg nem nagyon tudja felvenni az egyéb rakományokat. Hadd zárjam Liskó Ilonának egy mondásával, aki azt mondta, hogy a zászlós hajók elmennek a szegények mellett. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen Darvas Ágnesnek az összefoglalót. Mielőtt a képviselőknek adnám meg a szót, a kormány képviseletében megjelent Kovárik Erzsébet szakállamtitkár asszonyt köszöntöm és kérem, hogy a minisztérium által is jól ismert kutatási anyaggal kapcsolatos reflexióit vagy annak a lényegét ossza meg a bizottsággal. Köszönöm szépen.
Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár szóbeli kiegészítője
DR. KOVÁRIK ERZSÉBET szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen, hogy itt lehetek, annál is inkább, mert két évig foglalkoztam a gyerekszegénység elleni küzdelem kormányzati cselekvési tervének kidolgozásával és szívemhez nagyon közeli ez a terület, másrészt a Szociális Minisztériumban a cselekvési terv túlnyomó részét feladatok a mi minisztériumunkban vannak. Nagyon röviden szeretnék reagálni erre a tanulmányra. Az első, amit szeretnék mondani, hogy a magyar közigazgatásban példa nélküli, hogy a tudomány és a közigazgatás ilyen szoros együttműködésben tud együtt dolgozni. Ez az elmúlt két évet is jellemezte és gondolom, hogy ezt követően is így lesz. Magát a nemzeti stratégiát a gyerekek esélyének növeléséről a Tudományos Akadémia Gyermekesély Programirodája dolgozta ki, és nagy örömünkre szolgált, hogy ez az Országgyűlés képviselőinek teljes egyetértésével került elfogadásra.
A tanulmányban foglaltakat ismerjük és ezzel teljesen egyetértünk. Néhány dolgon persze a kormányzat részéről szeretnénk vitatkozni, többek között azzal, hogy hogy alakult a szegénység helyzete és a szegény gyerekek helyzete. A nem olyan régen megjelent TÁRKI-jelentés pozitívabb képet fest erről, mint a tanulmányban leírtak, de mindenképpen azt lehet mondani, hogy nem romlott a helyzet és ez már egy óriási előrelépés a mi területünkön. Szeretném még felhívni az országgyűlési képviselők figyelmét felhívni arra, hogy a lisszaboni stratégia alapján kidolgozott indikátorok szerint készült felmérés egyértelműen kimutatja, hogy ha ezek a szociális transzferek, a családi pótlék, a gyes, gyed, nem léteznének Magyarországon, akkor 3,1-szer több szegény ember élne az országban. Ez azt jelenti, hogy minden második gyerek szegény lenne, ha a szegénységi rátákat a gyerekek között is vizsgáljuk. Én azt mondom, hogy ez már egy olyan óriási társadalmi problémát jelent az ország számára, ami kezelhetetlenné tenné a helyzetet. Nálunk gazdagabb országoknak sem sikerülne ezt kezelni. Ezt hangsúlyozottan mondom. Hallottuk, hogy a költségvetés átdolgozásra kerül, és nagyon szeretnénk, hogy ha nem ezeken a juttatásokon, szociális transzfereken kéne spórolni, hiszen ez óriási veszélyeket rejt magában.
A segélyezési rendszer reformja itt elhangzott, szeretném egy kicsit pontosítani, az Út a munkához program valóban úgy indult, hogy a segélyezetti rendszert kell módosítani, de nem ez a dolog lényege. Én nem olyan régen néztem meg egy statisztikát, nem untatom most itt ezekkel önöket, de 1993 óta egyértelműen látszódik az a trend, hogy ha száz munkaképes emberre vetített arányokat vizsgálunk a szociális segélyezettek között, a nagyvárosokban csökken a segélyezettek száma. Viszont növekszik az ezer fő alatti településeken, a leghátrányosabb helyzetű térségekben, növekszik ott, ahol a dinamikus fejlődése a településnek iszonyatosan lelassul, és ezzel együtt csökken ott, ahol a települések dinamikusan fejlődnek. És teljesen egyértelmű, hogy ahol a foglalkoztatási ráta magas, ott kevés a szociális segélyezett. Nem a szociális segélyezetti rendszerhez kell hozzányúlni, hanem azt kell megnézni, hogy azokon a területeken, ahol 1990 óta várjuk, hogy odatelepüljenek a munkahelyek és nem települnek oda, milyen válaszokat tudunk adni a foglalkoztatás elmaradására. Nem állítom, hogy ez a legjobb válasz, hogy közfoglalkoztatást növelünk, de jelenleg úgy tűnik, hogy az egyetlen lehetőség a leghátrányosabb helyzetű térségekben a közfoglalkoztatás növelése.
A kormány 2007 novemberében fogadta el a hároméves cselekvési programját a nemzeti stratégia végrehajtásáról, lassan egy év eltelt, a Miniszterelnöki Hivatalban működik a koordinációra hivatott Gyermekesély Iroda és ott Csizmár Gábor államtitkár úr vette a kezébe a koordinációt. Jelen pillanatban folyik a felmérése, hogy a tárcák mit tettek az elmúlt évben a kormányzati cselekvési terv végrehajtásáért. Amennyiben ez az államtitkári értekezlet elé kerül, feltételezem, hogy a bizottság elé is idekerülhet és akkor ezt még egyszer tárgyalják meg.
Nem voltak nagy változtatások 2008-ban, de nagyon hatásosak voltak. Az ingyenes étkeztetés kiterjesztése az ötödik osztályos tanulókra, a családi pótlék differenciált növelése megpróbált választ adni arra a szörnyű problémára, hogy a sokgyerekes családok, valamint az egyedülálló szülővel rendelkező családok szegénységi kockázata 38 százalék körül van. Ugyancsak azt gondolom, hogy a nyári étkeztetés kiterjesztése és normatívvá tétele is nagy segítség a szegénység csökkentése érdekében. A foglalkoztatás elősegítésében pedig az Út a munkához programtól várunk némi javulást, valamint a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztésétől. Erre egyértelműen uniós forrásaink vannak. Hogy ha ezek a fejlesztések megvalósulnak, akkor azt reméljük, hogy a kisgyermekes édesanyák is el tudnak menni dolgozni és ezzel is csökkentik a családok szegénységét. Valamint van egy nagyon bíztató, nagyon reményteli program, ez a Biztos kezdet, gyerekek háza elterjesztése. Az uniós források között több, mint ötmilliárd forint van ezeknek az elterjesztésére, ugyanis egyértelműen azt látjuk és azért gyerekesély program ez a stratégia, mert azt látjuk, hogy csak és kizárólag a gyerekek képzésében, oktatásának minőségében van kitörési pont ebből a szegénységi helyzetből. Minden adat ezt bizonyítja és minél korábban kezdünk el foglalkozni a gyerekekkel, annál nagyobb esély van arra, hogy nem iskolai kudarcokkal kezdik az iskolák, hanem ugyanolyan esélyekkel indulnak, mint jobb helyzetben lévő társaik.
ELNÖK: Köszönöm szépen szakállamtitkár asszony összefoglalóját. Mielőtt a vitát megkezdjük, még egy kötelességemnek eleget kell tenni: a helyettesítéseket diktáljuk be. Dér Zsuzsa helyettesíti Deák Istvánnét, Farkas Imre Érsek Zsoltot, Lombos István Nyul István képviselő urat, Tóth István Szabados Ákos, de ő most érkezett meg, Winkfein képviselő úr Török Zsoltot, Iván László professzor úr Aszódi Pált, Zombor Gábor urat Koszorús László képviselő úr és Soltész Miklós alelnök úr Szabó Erika képviselő asszonyt. Köszönöm szépen.
Kedves Képviselőtársaim! Indítványozom, hogy egy körben folytassuk le a kérdéseket és a véleményeket, annál is inkább, mert a következő napirend ennek az egész gyermekszegénység programnak egy szeletét kiemelendő még mélyebben belemegyünk, tehát a hozzászólásokban ezt is tartsák szem előtt. Iván professzor úr, tessék parancsolni!
Kérdések, vélemények, észrevételek
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Kedves Elnök Asszony! Ferge Zsuzsa akadémikust közel 50 éve ismerem, munkásságát is jól. Munkatársaival nem találkoztam, de következetesen, évtizedeken keresztül olyan munkát végez, amivel elkötelezetten ennek a rendkívüli, a népességen belül lélektani szempontból fontos működését vizsgálja. Ezzel a rövid bevezetővel azt szeretném kifejezni, hogy olyan festmény jut eszembe ilyenkor akár a gyermekek ügyét nézzük, akár a szegénység ügyét más vonatkozásban, hogy egy csodálatos festmény, ha jól tudom, egy bécsi múzeumban van, ahol Hahnemann, aki a homeopátia megalapítója és kiváló tudós ember, ahogy a világ tartja, 5 vagy 6 tudós emberrel áll egy beteg ágya mellett, tanakodnak, hogy mi is lehet a megoldása annak, hogy ezt a nagyon súlyos állapotban lévő beteget valahogy meggyógyítsák. Már rég halott az illető.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem csodálatos és nem fontos, és szakmailag nagyon sokra tartom ezeket, de bizottságok és bizottságok, megoldáskeresések, várakozások '90 óta. Azt hiszem, mindannyiunkat foglalkoztat, ismerem a nógrádi mintát, ismerem a szécsénybeni vizsgálatokat, hogy mi akadályozta azt, hogy olyan szakember-garnitúra, mint a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai, és olyan kiváló szakemberek, akik ezt folyamatosan kezelik, gondozzák, mégpedig támogatottak voltak, nem jutottak sehova. Bocsánat. Nem jutottak olyan megoldáshoz, hogy ne legyen például ennek az anyagnak is az összefoglalójában a tanulmányból is következő néhány javaslat, és amit itt hallottunk, hogy tulajdonképpen az elégedetlenség, csalódottság ne csengjen ki. Mi az, ami ennek a munkának a megítélésük szerint a kudarcát, vagy nem kudarcát végül is, hanem a megvalósíthatatlanságát eddig húzta? Ez az egyik.
A másik pedig, hogy fordulhatott elő a kutatásuk során, hogy nem jutottak odáig, hogy a statisztikai hivatal, KSH-jelentések, adatok és a sajátjuk között ne lehessen elérni valamiféle közelítést. Ez nagyon nagy baj, mert az egész program, az egész célkitűzések alapvető gátja és talán azt lehet mondani, kudarcot rejt magában, ha nem tudjuk pontosan, hogy mit és hogyan akarjuk megoldani. A terepnek az ismerete csak a saját szubjektív mérésünk vagy megítélésünk szerint történhet, és nincsenek mögötte azok a fedezetek, amire viszont a kormányzatnak támaszkodnia kellene, és a kormányzat különböző programjaiba ezt beiktatná a költségvetés felé.
Csak emlékeztetni szeretnék a Kincs Programra, a kormányzati idősügyi cselekvési programra, mely 51 pontban íródott felelősök kijelölésével 2006-ben, a felelősök kijelölése mellett határidővel. Egyszerűen nem valósultak meg ellenőrzötten, következetesen és tanulságlevonással, valamint megvalósítási praxissal. Ez a 8 pontban lévő javaslat is úgy tűnik, kudarcra ítéltetett.
Második vagy harmadik megjegyzésem, hogy vajon mit lehetne tenni annak érdekében, és ez a kérdésem is egyben, hogy ezek a becsületes, szakszerű, kiváló, méghozzá kormányzati támogatással, parlamenti támogatással elkészített programok és munkák érvényesülhessenek, hatékonyakká váljanak? Mert ennek a hatékonysága eddig évtizedek alatt és az utóbbi években úgy tűnik, rendkívül gyenge. Ha belegondolok abba, hogy orvosi munkám során ilyen hatékonysággal dolgoznék, egyedül vagy csoportban, intézményesen, egy az egyben rég elcsaptak volna. Nem azt mondom, hogy el kell csapni, csak nagy a pazarlás emberi erővel, pénzzel és nagy a pazarlás, hogy a megoldásra váró feladatok kitolódnak évről évre, és ezek halmozottan nem hátrányos, hanem óriási veszteséget jelent az országnak a gyermekszegénység megoldása vonatkozásában. Nem akarom zavarba hozni se a kormány delegáltját, sem kedves Darvas Ágnes doktornőt, aki éppen a tanulmány egyik szerzője, megkérdeztem. Hogy minősítenék ezt az egész, jelenlegi kudarcos és kudarc előtt álló folyamatot? Magyarázatot, kibúvót most is fogunk hallani biztos, hogy válság meg konvergencia. Hogy látják belülről, mi ennek az akadálya, hogy tudnánk mi segíteni? Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen Iván képviselő úrnak, és megadom a szót Winkfein Csaba alelnök úrnak.
WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm a szót. Először is Iván képviselő úrnak szeretnék válaszolni. Mielőtt arra rátérnénk, amit szerettem volna megemlíteni. Érdemes itt a bevezetőben megemlíteni, hogy egy 25 éves stratégiáról beszélünk, amelyet egyeztettünk. Ötpárti volt, ezt jól tudjuk, mindannyian egyhangúlag támogattuk ezt a stratégiát. Gondolom, hogy azért támogattuk, mert egy jó szakértői anyagot láttunk benne, és hisszük, hogy ez 25 év alatt oda fog eljutni, amit megfogalmaztunk célként.
Ez azt jelenti az én olvasatomban, hogy nem egy kormány, nem másfél év, hanem több cikluson, több kormányon átívelő program lesz. Bízunk benne, hogy egy olyan program, amelyet nem megszüntetünk kormányváltáskor, hanem továbbviszünk, és amely célokat megfogalmaztunk közösen, végig is tudjuk vinni.
Ettől függetlenül rákérdeznék, hogy láttuk az elmúlt másfél-két évben, hogy sok előrelépés volt ezen a területen, és köszönjük, hogy kaptunk ilyen anyagot, de érdemes erről szót ejteni a válaszok alatt, hiszen azt gondolom, hogy az irányok elindultak, igaz, ütemezve, de voltak ebben lépések.
Rátérnék arra, amiért szót kértem. Lehet látni az anyagból, és nagyon köszönöm az anyagot, mert egy kimondottan jó szakmai anyag, és nagyon sok olyan javaslat is van benne, amit képviselőként használni tudunk majd. Ebből két részt emelnék ki, mindkettő a leghátrányosabb helyzetű térségekről szól. Egyik a szakszolgálatok bővítése, illetve az intézményhálózatról beszélünk, a családsegítő, gyermekvédelmi szolgálatok szakmai személyzetének a bővítéséről beszélünk és egyebekről, valamint beszélünk arról, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű kistérségeknek az ingyenes étkeztetése, a térítésmentes étkeztetés és ingyenes tankönyvellátás minden gyermekre kiterjedő legyen. Ezek olyan irányok, amelyeken érdemes gondolkodni mindenkinek, meg kell nézni, hogy ennek milyen költségvetési vonzata van, hiszen látjuk, hogy ebben elindult valami, ahhoz már van egy bizonyos tétel. Ha azt mondanám, hogy ezt a 47 kistérséget nézzük meg, hogy itt milyen eredményeket tudunk elérni, nézzük meg, hogy ennek a költségvetése hogy áll, és ehhez a tárcához is kérdezném, hogy ezen gondolkodott-e? Számoltak-e valamit, hogy ennek milyen költségvetési vonzata lenne? Ezen érdemes gondolkodnunk közösen mindannyiunknak. Körülbelül ennyi lett volna, lehet, hogy még egy fél mondatot kérek a végén. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Soltész Miklós alelnök úré a szó.
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! Próbálok úgy fogalmazni, hogy kormánypárti képviselőtársaim, akik az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban ülnek, a mostani mondanivalómat ne politikai ellenfél támadásaként értékeljék, hanem hogy mit is lehet ebben az ügyben tenni. Ahogy alelnöktársam is mondta, valóban azért támogattuk mi is ezt a 25 éves programot, mert azt gondoljuk, hogy igenis kellenek olyan támpontok, amiket bármilyen kormány van éppen hatalmon, igenis ezekhez a támpontokhoz kössük magunkat, mert vannak olyan célok az életben, amit közösen kell elérni és valamilyen módon teljesíteni. Éppen ezért köszönöm szépen Darvas Ágnesnek és munkatársainak ezt az anyagot, amiből túl sok jót nem tudok sajnos kiolvasni az elmúlt másfél-két évből. Bármennyire is szeretné alelnök úr ezt kihallani, nem lehet túl sok jót.
Ha csak a bevezetőt nézem a vezetői összefoglaló alatt, akkor nagyon szerény és nem is szerény, hanem nagyon udvarias az a mondat, hogy a gyermekszegénység elleni erőfeszítések szempontjából kiemelten fontos eseménynek tekintjük, hogy 2008 júliusában erről a programról egy nemzeti stratégiaértékelő bizottság létrehozásáról döntött a kormány. Tisztelt Képviselőtársaim!
Ha ez az egyik legnagyobb sikere ennek a programnak, mármint az elmúlt másfél évnek, akkor itt nagyon nagy baj van, ha ezt tudják a vezetői összefoglaló elején kiemelni.
A másik mondat, amit államtitkár asszony mondott, hogy "legalább nem romlott a helyzet az utóbbi másfél-két évben". Itt akkor valami nagy baj van és arról már nem is beszélek, hogy milyen helyzet előtt áll a világpolitika és milyen helyzet előtt áll az ország is. Ha ilyen tekintetben nézzük az anyagot, nagyon el kell gondolkodni.
Néhány dolgot hadd emeljek ki, mert önökön, kormánypárti képviselőkön nagyon sok múlik, hogy mint szociálisan érzékeny emberek hogy szavaznak vagy hogy támogatják adott esetben az ellenzék felvetéseit.
Az anyagból teljesen kiviláglik az a szomorú tény, hogy bizony, akik gyermeket vállalnak, egyre inkább a szegénységet vállalják. Ez hosszú távon elfogadhatatlan az ország fennmaradása, a nyugdíjrendszer fenntartása, az oktatás és minden egyéb más rendszer fenntartása szempontjából. Ha itt nincs egy drasztikus előrelépés, hogy ne legyen azonos a szegénység vállalásával a szegénységvállalás, akkor bizony a fiatalok, akik most adott esetben házasság előtt, gyermekvállalás előtt állnak, azt fogják mondani, köszönik szépen, ők ebből nem kérnek.
A másik: valóban a 25 éves programnak több kiemelt pontja volt. Az egyik az iskolák, illetve az óvodák támogatása, főleg a kistelepüléseken. És sajnos azt a szomorú tényt kell mégis tudomásul venni az országnak, hogy az elmúlt években nagyságrendileg közel ezer iskolát, óvodát vontak össze vagy zártak be. Ez leginkább azokat az embereket érintette, akik kistelepülésen élnek, tehát a legszegényebb környezetben. Ha itt nincs forduló, változtatás, akkor nagyon nagy baj lesz és ez a folyamat tovább folytatódik. A harmadik, amit szeretnék mondani: kistérségekben valóban a kormány akármekkora erőfeszítéseket próbál tenni a munkahelyteremtés érdekében, a nagy multik csak akkor viszik oda az infrastruktúrát, illetve a cégalapítást, ha valamilyen érdekük származik belőle. És abban a pillanatban továbbviszik, ha valahol találnak egy nagyobb érdeket. Viszont a kis- és mikrovállalkozó ott marad. Ha nem tér át támogatási rendszer, az EU-s is a mikro-, kis- és középvállalkozásokra, nagy baj lesz.
Nézzük meg, hogy mi történt most Zalaegerszegen, Nyíregyházán és szerte az országban! Mindenkinek szomorú. És azok a családok, akik lecsúsznak, ezeknek a tömegeknek a tízezreit fogják továbbszaporítani, akiket nagyon nehezen fogunk tudni kiemelni.
Az ötödik dolog a pályáztatás. Megdöbbentő számomra. Most láttam képviselőtársaim arcán is. Megdöbbentő, hogy egy kormány által megbízott szervezet, a Tudományos Akadémiának az egyik kísérleti módszerét el akarja érni pályázat útján, abszolút jó a dolog és hivatali packázás következtében nem kapják meg a támogatást. Ez elképesztő. Ha ez valóban így van, mitől fogják megkapni azok, akiknek még kormánytámogatásuk sincsen? Mit üzen ez mindenkinek? Nem érdemes pályázni. Mert a pályázatok elkészítése így is iszonyú összeg és munka.
Tisztelt Bizottság! Nagyon szépen köszönöm, hogy elhozták ezt a jelentést, én egy valamitől félek tényleg, hogy két év múlva ez a jelentés sokkal negatívabb adatokat fog hozni, ugyanis a 2007-es adatok csak részlegesek, a 2008-ast tudjuk, pedig eltelt ez az év is lassan és nem sok jót mutatnak, és ami a legszomorúbb, hogy a középrétegeknek az alsó szintjei csúsznak lejjebb és az ő megmentésükre nem tudom, hogy van-e stratégia, van-e elképzelés. De ha ők lecsúsznak, nagyon nehéz lesz őket felhozni. Ebben kérem a bizottság egyetértését, és amikor mi ellenzéki képviselők erre felhívjuk a figyelmet, akkor ne mindig azonnal támadásnak vegyék ezt, hanem olyan segélykiáltásnak, ami az ország különböző részéről jön. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Juhászné Lévai Katalin következik.
DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Tisztelt Bizottság! Azt gondolom, hogy valóban ez az a program, nem másról szól, mint az ország jövőjéről, azokról a felnövekvő nemzedékekről, gyermekekről, akik nem mindegy, hogy születésüktől fogva milyen esélyekhez jutnak az ország bármely területén. Nyilván ennek a programnak az a lényege, hogy komplexen próbálja alakítani azokat a lehetőségeket, amelyekkel valóban a születésétől kezdve egy gyerek rendelkezhet és függetlenül attól, hogy milyen családba született, oda kell tenni azokat a támogatási formákat, akiknek kevésbé jut a családon belülről. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ép, egészséges nemzedék nőjön fel.
Valóban egy 25 évre szóló programot fogadtunk el és emlékszem rá, amikor a program megvalósításáról beszéltünk, akkor is felhívtuk a komplexitásra a figyelmet. Hiszen itt a foglalkoztatástól kezdve a fenntartható fejlődésig minden beletartozik és ezt a fajta szemléletmódot fel kellene vállalnia az adott kistérségnek, településnek. Ez a legnagyobb probléma, amit én tapasztalatok, hogy nem tudtunk komplex pályázatokat kiírni. A pályázati kiírásokkal lehetett volna rávenni a helyi közéletet, hogy egy adott kistérség programját valamennyi szakember, aki érintett, az orvostól a védőnőig együtt alakítsa ki. Ehhez képest határozzák meg azt, hogy mire pályáznak, mire van szükség a faluban.
Nekem az a tapasztalatom, hogy ez a fajta együttműködés, párbeszéd folyamatosan hiányzik a döntéshozók részéről. Hiányzik az a fajta kényszer, hogy átgondolják a településen élők helyzetét komplexen és azok az ágazati programok, amelyek megjelennek, néha kioltják egymást, mert nem tudnak olyan szinergiában megjelenni, ami elérné a célt.
Nem értek azzal egyet, hogy kimondottan csak a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségben kell erre a problémára odafigyelni. Ahogy az elmaradottság foltszerűen, szigetszerűen van az egész országban, nem spórolhatja meg egy nagyváros, de egy kisváros sem azt, hogy ne rendelkezzen egy szociálisan érzékeny vagy felzárkóztató programmal, hiszen a legnagyobb városban is van szegénység.
Tehát a lakótelepekre gondolok, azt gondolom, hogy egy Debrecen nagyságú városban a lakótelepeken ott van a szegénység. Ez úgy tűnik, hogy itt a foglalkoztatás és a segélyezettek száma statisztikailag kisebb. Személyre szabott és egyénre szabott gondoskodást igényelne, ami a másik oldalon véleményem szerint foglalkoztatás bővítéséhez is vezetne, hiszen nagyon sok fiatal végez szociálpedagógusként, szociális területen dolgozó szakemberként, és rögtön válik pályakezdő munkanélkülivé.
Arról beszéltünk, hogy a programoknak pont az lenne a lényege, hogy a személyre szabott gondoskodáshoz a civil szférát megerősítve hozzunk létre olyan monitoringozó, figyelő csapatokat, akik a hóna alá tudnak nyúlni azoknak a családoknak, gyerekeknek, akiről itt beszélünk. Ez a fajta komplexitás még egyszer mondom, számomra nagyon hiányzik a gondolkodásmódból. A szakemberek ezt képviselik, de egyébként nem teszünk annak érdekében, hogy ez a gyakorlatban elkezdjen működni, és előbb-utóbb természetessé váljon. A biztos kezdet kluboknak a mintáját tudom elmondani. Két évvel ezelőtt Bagamérban, amikor ezt a programot elfogadtuk, konferenciát szerveztem meg minden egyebet, mert én ezt komolyan akartam, és kipróbáltam, hogy tényleg együttműködünk-e egy kistelepülésen. 70 százalék van az óvodában, hasonlóan az iskolában. A Biztos Kezdet Programban azok a települések, akik fel vannak sorolva, pályázhatnak erre a klubra. Kettő éve nem tudjuk megtalálni, hogy egyáltalán ki van-e már írva a pályázat, hova lehet pályázni arra az 1-2 millió forintra. Ez annyira nevetséges összeg, hogy ennek a pályázatnak a kiírásával kapcsolatban akiket összeszedtem együttgondolkodókat, két éve kell nekik mondanom, hogy ne haragudjanak, de még most se jutottunk odáig, hogy kiírták volna a pályázatot. Nem tudlak leültetni benneteket, pedig tényleg megpróbáltam egy modellt készíteni. Hogy lehet modellt csinálni, ha nem tudom neki azt mondani, hogy a rendezvényeidhez tudunk biztosítani 20 forintot vagy 10-et.
Azt gondolom, itt kezdődik a probléma, és ezzel nekünk nagyon keményen szembe kellene nézni, és lelankad az a lelkesedés még a vállalkozó szelleműeknél is, hogy ennyin múlik az, hogy összefogjunk azokért a gyerekekért. Itt van például a TANURA Program. 1600-féle pályázaton meghirdetjük, TIOP, TÁOP és minden egyéb. Mire abból valami lesz, addigra szerintem nem is leszek az élők sorában. Az a gyors döntés, hogy az Európai uniós forrásokat tényleg használjuk már fel arra, amire kell, ezek megdöbbentő dolgok, és ez rajtunk is múlik. Nagyon keményen a kormányzat felé is megfogalmaznám a problémáimat, és javaslom is a tisztelt bizottságnak, hogy nyilván kicsit kevesebb vehemenciával, mint ahogy én beszélek, de tényszerűen fogalmazzuk meg a problémákat, mert vizet prédikálunk és bort iszunk, és ez nagyon nem jó dolog.
Társadalmi ügyként kell ezt kezelni. Abban sem tudunk általában lépni, amiben persze a tudós emberek erre még kevésbé alkalmasak, hogy reklámot és propagandát csináljanak, mert nem is ez a feladatuk. Nincs meg az a társadalmi mozgalom e mögött, amely segítene felhangosítani azokat a hangokat, amelyek a szakmai berkekben megfogalmazódnak, ebben is nekünk kellene lépni.
Másik amit nagyon fontosnak tartok, ez az "Út a munkához" program, ami talán alkalom lenne arra, hogy ne csak foglalkoztatási programot kelljen készíteni az adott kistérségeknek és településeknek, hanem egy esélyprogramot készítsenek, amiben a munka egy fázis és nagyon fontos lépés, de egyébként ezer más ügyet fel lehet benne sorolni, és kényszerítsük már rá az önkormányzatokat, hogy együtt üljenek le, és gondolják végig, hogy tud-e segíteni a szociálpedagógus, a pszichológus, a gyermekvédelmi szakember és esetleg azt a több ezer fiatalt, aki ma munka nélkül van és szakmailag felkészült a feladatra, vonjuk be a munkába, és így nekik is tudnánk kenyeret biztosítani. Én ezt fontosnak tartom.
Az uzsorával kapcsolatosan felháborítónak tartom a PROVIDENT működését, és lehet, hogy most engem ezért le fognak lőni, de Nagyrábé egy olyan település, ahol nagyon sok cigányember él. Hazajöttek Budapestről, mert mivel a feketevonatozás megszűnt, nincs munkahely. Kimentem hozzájuk egy tanulmányt készíteni a magam számára.
A következő történik. A pénzes ember egy telefonhívásra házhoz megy, 200 ezer forintot lehet kérni, természetesen majdnem mindenki annyit kér, mert minek aprózza el. Hazudni lehet, hogy hol dolgoznak, és nem kell róla papír. Egyetlen személyi igazolvánnyal feltétel nélkül lehet a pénzhez jutni minden nagykorúnak a családban. Tehát lehet, hogy egy családnál akár többen is felvehetik ezt a 200 ezer forintot. A tévében látja, hogy milyen könnyű iskolakezdéshez felvenni a támogatást, aztán húsvéthoz, karácsonyhoz meg mit tudom én mihez. El nem tudja olvasni, ami ott le van írva. Kétségtelen, hogy a THM-ről van szó, nem kamatról, csak azt gondolom, hogy 400 százalékos THM-nek azért már elég magas kamattartalma is van szerintem. Ez a bank egy általunk hivatalosan hivatalosan elismert és hirdetett uzsorás. Én ezt így nevezem, kihasználja az emberek tehetetlenségét, lehetetlen helyzetét. Mind azt mondja, hogy "csókolom, ezek idehozzák a pénzt, azt hazudtam, hogy ennél a kft-nél dolgozom, nem kérdezte meg, nem jár utána, és tessék elhinni, hogy 6 ezer forintjával nyilván sose fogom tudni visszafizetni." Akkor mi történik? Mert hetente kell 6 ezer forintot fizetni. Azt mondja, így nem fizeti vissza. És akkor mi történik, mondom, ha nem fizeti vissza? "Egyelőre adóslistára kerülök, azután pedig a házamra ráterhelik." Tessék belegondolni, hogy 200 ezer forintért el lehet veszíteni a lakhatást, és utána ki fog ezért felelni? Megy az önkormányzathoz, stb, stb. Égbekiáltó ilyet engedélyezni ma Magyarországon. Én a magam lépéseit igyekszem megtenni, mert én is felháborítónak tartom, hogy szegény sorsú embereket ki lehet használni arra hivatkozva, hogy ő tudja, hogy mit vállal. Nem tudja, mert nem olyan felelős a gondolkodása, mint amilyennek kellene lenni, de akkor sem szabad őket ilyen helyzetbe hozni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Koszorús László képviselőtársam következik. Egy kasszát hadd csináljak, kedves képviselőtársaim. László Tamás urat felírtam. Farkas Imre, László Tamás, Vígh Ilona, és be is zárom majd. Köszönöm.
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Nem szeretném megismételni az előttem szólókat, mélységesen egyetértek Soltész úrral, és Iván professzor úrral. Nem teljesen politikai kérdés, hanem szakmai kérdés, sőt mi több odáig megyek, hogy bár csak másfél éve vagyok tagja a bizottságnak, ez a téma évről évre visszaköszön a bizottság számára. Mindig megállapítja az MTA és az éppen illetékes hivatal, hogy minden évben romlik a helyzet. Ezt mi is látjuk, és mélységesen csalódott vagyok szakállamtitkár asszony beszámolója miatt. Egy ilyen helyzetben, amit képviselő asszony is elmondott, az, amit a szakma vagy a minisztérium a rendelkezésünkre bocsát, azzal nem lehet mit kezdeni. Az teljesen mindegy, hogy a képviselő a pad melyik oldalán ül, ezzel így nem tudunk mit kezdeni. Arra hivatkozott, hogy a költségvetés újragondolás alatt van.
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy makrogazdasági válságból fakadóan kell újragondolni, nem pedig a szociális kiadásokra kell hivatkoznunk. Azt gondolom, hogy ez a teljesítmény, amit a szakállamtitkárságtól kaptunk, az meg sem közelíti azt a minimumot, ami egy ilyen helyzetben egyébként várható lenne, a politikusok számára pedig megoldásként szolgálhatna.
Az elmúlt hat évben 6100 milliárd forint került személyi hitelek, lakáshitelek, autóhitelek, áruhitelek formájában az emberek által felvételre, tehát a hitelkérdés nagy probléma. Az viszont biztos, hogy sokszor vidéken főleg ezekben a kistérségekben az életszínvonal-pótlás, még a villanyszámla befizetése sok esetben az ilyen jellegű pénzügyi szolgáltatókon keresztül történik. Ez egy ordító nagy baj, ez is jelzi azt, hogy az embereknek szinte már arra sincsen pénzük, hogy alapvető dolgokat megvásároljanak. Ilyen helyzetben ez a háromperces felvezetés igen csekély volt számunkra politikusoknak, akik vagy önkormányzati formában vagy polgármesterként vagy országgyűlési képviselőként ezekkel a problémákkal találkoznak. Nekem az a gyanúm, hogy ezek a kutatások elkészülnek a fióknak, el tudjuk mondani, hogy van, megcsináltuk, de hogy milyen terepmunka zajlott, mennyi munkát fektettek bele, ebben sok esetben azt látom, hogy erre nem fordítottak kellő energiát. Csak utána meg a magyar parlamentnek, meg a pártoknak kell magyarázkodni, hogy a szakma miért nem végzi el a munkáját. És a számok magukért beszélnek. Egyébként még a sajtóban is lejött, a Népszabadság is cikkezett erről eleget. Ez nem politikai jellegű kérdés. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Farkas Imre képviselőtársunké a szó.
FARKAS IMRE (MSZP): Tisztelt Bizottság! Én csak Lévai Katalin egy gondolatát erősíteném meg. Úgy látom, hogy a kutatók itt nagyszerű munkát végeznek, de azért menet közben beleszerettek kicsit a saját kutatásaikba. Leszűkítik a hátrányos helyzetű gyerekek ügyét a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségre. Ezt egy kicsit befelé fordulásnak érzem, mert azt látom, hogy bár nagyon fáj nekik minden gyermek, de mégis különbséget kívánnak tenni a gyerekek között abban a tekintetben, hogy a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben vannak vagy mondjuk a törvény szerint is értelmezett, korábban is és az általunk bent tartott 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben.
Természetesen azért szólok hozzá, mert én ebbe a köztes csapatba tartozom. Amikor a törvénnyel foglalkoztunk, akkor is arcátlanságnak tartottam, hogy úgy tesznek különbségeket kistérségek között, hogy a komplex mutatónál mondjuk egy-egy ügyben olyan értékeket állítottak be, ami - meggyőződésem, hogy - protekcionista módon egy-egy kistérségnek az előnybe juttatásához vezetett. Mondok néhány példát.
A vezetékes telefonellátásnak a differenciálása. Egy-egy gyereket önök hogyan fognak majd támogatni ebből. Aki a 33-ban van, ott minden gyerek kapjon? Mert ez egy nagy dolog. Aki a 47-ben, tehát a további 14-ben van, ott megy az állami, az ingyenes, amit most a kormány biztosít. Én ezt egyenesen felháborítónak tartom és azt kérem a kutatóktól is, hogy önök is gondolkozzanak el ezen egy kicsit, hogy lehet-e ilyen különbséget tenni. Mert nem hiszem, hogy erre szükség van és igenis markánsan látszik a mutatószám tekintetében, hogy még a 33-ak és az összesen 47 között alig-alig egy-egy századdal tér el a komplex mutató egymástól, addig azt követően már jelentős különbségek vannak. Tehát én nagyon szívesen támogatom ezeket az elképzeléseket, de valami épeszű rendszert tessék kialakítani, mert csak akkor tudok ebben partner lenni.
A magam részéről, mivel régóta foglalkozom ezekkel az ügyekkel, sokkal tisztességesebbnek látnám, ha a településeket vennék célba. Mert én az Alföldön lakom és sokszor ütöm-verem képviselőtársaimat, akik a "gazdag" Dunántúlon laknak, de magam is egy-két utam kapcsán azért láttam a Dunántúlon is riasztó szegénységben élő településeket. Vagy olyanná kell tenni a rendszert, hogy legyenek a kistérségek - a legrosszabb, leghátrányosabb helyzetűek valamennyien - kiemelve és a többi, ezeken kívül álló kistérségeknél pedig azok a települések, amelyeknél borzasztó helyzet van, még ha összességében a kistérség egy-egy komoly városa mondjuk sokat is emel azon a kistérségen. Vagy ezt kell tenni, vagy ha erre nincs pénz, akkor tényleg a településeket kell a középpontba állítani. Ma úgy gondolom, hogy településszintre értelmesebb mutatók állnak rendelkezésre jelenleg is, mint kistérségi szintre. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. László Tamás urat illeti a szó.
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Én abból a mondatból indulok ki, hogy nem romlott a helyzet, amit szakállamtitkár asszony mondott. Azt hiszem, ez közel nincs a valósághoz. Mondok néhány számot önnek. A XV. kerületből, ahonnan jövök, ott a lakosság 60 százalék lakótelepeken él. Most készült egy ifjúságpolitikai koncepció, ez két adattal indul. Az óvodáskorúak között a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek 16 százalékos arányt képviselnek, az iskoláskorúak 40 százalékos arányt képviselnek. Tehát az, hogy ott egy szocialista vezetésű önkormányzat által készített anyag után egy szó nem hangzik el ennek a két adatnak a kezeléséről, holott ez az egész program csak ennek a kettőnek a kezeléséről kellett volna, hogy szóljon, ezen nem csodálkozom, pláne az itteni adatok fényében. Miről szól ez a két szám?
Arról szól a 16 százalékos adat, hogy az óvodáskor távlatáig a családok még úgy, ahogy működnek, onnan kezdve a 40 százalékos adat egy elég rettenetes adat számomra. Különösen, hogy én látom a lakótelepeken élők helyzetét és látom azt, hogy ott a szegénység olyan mértékben, rohamosan terjed, hogy az hihetetlen. Amikor 2004-ben egy átlaglakásban egy átlagos család, ahol még két kereső volt, 25 százalékot költötték rezsire, ma 50 százalék fölött, sőt a 70 százalékos arány is bizony előfordul. Ott a gyermekszegénységet egészen különös mértékben és fokozottan kell kutatni. Ráadásul a gyermekszegénység egy rossz kifejezés, itt a családok szegénységéről van szó alapvetően.
Mikor a távlatok hiányáról beszéltem, engedjenek meg egy zárójeles megjegyzést. Amikor a polgári törvénykönyv tervezett családjogi fejezetében mondjuk a házasság és a családoknak a megerősítésével kapcsolatban semmilyen jogi innováció nem fordul elő, de mondjuk ott nagyon finoman fogalmazok, a különös jelenségeknek a megfogalmazása viszont olyan mértékben tobzódik jogi innovációban, hogy az hihetetlen. Én azt hiszem, hogy ez megint csak ennek a szemléletnek a kiterjedése és a megjelenési formája.
Nagy bajnak tartom, hogy a lakótelepek rehabilitációja kapcsán szociális program egyáltalán nincs. Intézményfejlesztési program nem jelenik meg.
Amikor visszatérek a XV. kerületi ifjúságpolitikai koncepcióra, felvetettem azt, hogy szociális térképre van szükség. Mondták, hogy tíz évvel ezelőtt készült valamilyen szociális térkép, azt én megvizsgáltam és kiderült, hogy néhány egészen nevetséges adat alapján készült ez. Tehát én úgy látom, hogy valódi, lokális, az emberekhez nyúló jelenlét nélkül nem lehet szociális térképet csinálni és nem lehet igazából megfelelő képet kapni a szegénységnek - és nem gyermekszegénységről beszélek - a kiterjedtségéről. Tehát én nagyon javaslom a tudományos kutatás számára, hogy forduljanak a lakótelepek felé nagyon intenzíven, mert ott a helyzet bizony nagyon rossz.
Mondok azért pozitív példát Németországból, ott azt láttam, hogy az ottani kelet-német helyzetnek a jobbítása érdekében fantasztikus lépéseket tettek, ott olyan intézményfajták jelentek meg, amelyek pontosan ezt a problémát igyekeznek kezelni, a gyermekszegénységet. És a szegénységről is érdemes olyan módon beszélni, hogy ez nemcsak fizikai szegénység, hanem bizony kapcsolati szegénység, egyáltalán a világgal szembeni hihetetlen szegényes odafordulásnak a módozatairól van szó, amit bizony kezelni kell. Például tudok olyan szervezeteket mondani, 8-10 ilyen szervezet van, amely abszolút nyitottan kezeli ezt, a gyerekek használják ezeket az intézményeket, de nálunk ez még csírájában sem nagyon jelenik meg. Azt javaslom, hogy a lakótelepekre oda kellene figyelni, az ifjúsági intézmények hiánya, és általában az intézményhiány nagyon súlyos helyzeteket eredményez, a deviancia a lakótelepeken különösen erőteljes. Az ottani szegénység, a csonka családok tömeges jelenléte, ahol egy szülő próbálja ezeket a gyerekeket nevelgetni egy keresetből, nagyon nehéz kérdés.
Javaslom, hogy nézzék meg Mundruczó Kornél Afta című filmjét, amely a gyermekszegénységnek, illetve a szegénységnek minden ága-bogát megjeleníti, és akkor talán mondjuk a kormány képviselőjére, hogy nem gondolta át. Mindenféle szempontból legalább deklarációs szinten erre oda kell figyelni, különben a már leszakadó térségek, leszakadó tömegek egészen más megjelenési formát fognak mutatni. Köszönöm.
ELNÖK: Utolsó hozzászólóink Lombos képviselő úr és Vígh Ilona képviselő asszony. Lombos képviselő úré a szó.
LOMBOS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Úgy érzem, hogy nemcsak ma, hanem az elmúlt évek során túl van dimenzionálva a kérdés bizonyos mértékben. Én megvédeném a kormány képviselőit akkor, amikor bizonyos felméréseket, helyzetértékeléseket csinálnak, és elénk tárják azokat az élethelyzeteket, amelyeket nekünk figyelembe kell venni, amikor döntéseket hozunk.
Azt mondom, hogy mindig van az éremnek másik oldala is. A másik oldal pedig az a fele, akikről szó van. Azokról, akik szegénységben élnek, és amiért szegénységben élnek. A társadalomnak, a kormánynak, a polgármestereknek mindent meg kell tenni a szegénység csökkentése érdekében attól függően persze, hogy milyen lehetőségeik vannak. De megtesznek-e mindent azok, akikről szó van, hogy ne ilyen helyzetben legyenek, hogy ne ilyen körülmények között éljenek? Azt hiszem, hogy a szándék, amiről beszélünk az díjazható. Nem tudom díjazni azoknak az embereknek az életvitelét, életlehetőségét, amely kialakult az országban bárhol, függetlenül a halmozottan hátrányos területeken vagy nem hátrányos területeken, merthogy mindenhol van ilyen. Nem látom minden esetben a szándékot, hogy változtatni kívánnának ezek az emberek az életminőségükön, nem látom, hogy mindent megtennének annak érdekében, hogy ne úgy legyen, ahogy van, és azért mondom én, hogy lehetnek kormányzati szándékok a helyzet megváltoztatására, ha nem partner maga az alany, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni. Azért van ez túldimenzionálva, mert azok az emberek, akikről szó van, azok maguk is tegyenek meg mindent, hogy megváltozzon a helyzetük.
Kaptam valamelyik nap egy levelet. Ezt majd közrebocsátom, el lehet olvasni, hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik gyakorlatilag szegénységben élnek. Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket előállítják maguknak, és romba döntik a családjukat.
Másik dolog, honnan indul az a család, aki ilyen körülmények közé kerül? Honnan indul az a gyerek, aki ilyen családba születik? Honnan indul az életbe, milyen körülményeket tapasztal első éveiben, gyerekkorában, amelyek befolyásolják az egész életvitelét az élete során? Azt kell mondanom, hogy azoknak az embereknek, akikről mi úgy beszélünk, hogy tennünk kell értük, én azt mondanám, hogy talán önmaguknak is tenniük kellene érte. Ezt viszont nem látom, és azt sem, hogy milyen felkészültségűek, hogy a munkához való viszonyuk milyen. Ezt most nem fejteném ki, semmi szükség nincs erre, mindannyian tudjuk, hogy miről beszélek.
Azt akarom mondani, hogy vagy lesz szemléletváltás ezeknél a családoknál vagy nem. Ha nem lesz szemléletváltás, akkor azok a gyerekek olyan körülmények közé fognak születni, és hasonló életvitelt, hasonló életszínvonalú életet fognak élni. Ami pedig az infrastruktúrát illeti, aki polgármester és itt van, az tudja, milyen lehetőségei vannak, hogy be tudja vonni a közösségi életbe ezeket a gyerekeket. Ha márpedig ez megoldható, akkor ezekkel a feltételekkel élniük kell ezeknek az embereknek.
Nem mondok mást, mint azt, hogy az óvodák felkészültségét olyan szintre hozni, hogy kétéves kortól óvodába kerülhet a gyerek, hogy már eleve kiszakítsuk abból az életvitelből, amiben él, és egy egészen más élethez való viszonyt alakítsunk ki. Alkalmasak-e erre ezek a családok, anyák, apák, akik gyerekeiket ehhez hasonló körülmények közé teszik? Nem, azt teszik, hogy minél több gyerek, minél több szociális támogatás, és minél kevesebb munkával minél jobb megélhetési lehetőség. Most már az ilyen banki uzsorakamatokról már nem is beszélve.
Azt gondolom, a programok sikere mindig attól függ, hogy mennyi valósul meg belőle. A megvalósulás nem a program készítőin múlik, hanem a programban résztvevőkön, és azok segítőin. Ha pedig ez így van, akkor én úgy gondolom, és aztán persze a mostani miniszterelnök fogja a pereputtyát, és megy, de természetesen jön még más miniszterelnök más pereputtyal, és aztán annak is fel lesznek téve a kérdések, és feltehetően a feladatok a megoldástól függően lehetnek kritizálva, és lehetnek esetleg dicsérve. Így tehát azt mondom Koszorús képviselőtársamnak, amit itt hallottunk a kormány képviselőitől, az egyfajta helyzetfelmérés, állapotfelmérés, egyfajta információ, amihez nekünk hozzá kell jutni, de a feladat nem ott van, és még csak nem is itt, hanem ott lenn azokon a helyeken, ahol ezek az emberek élnek, és ahol partnerek, lehet előre lépni, ahol meg nem partnerek, tehetünk bármit. Elnézést kérek, hogy szokásosnál hosszabb vagyok. Azt kell mondanom, hogy nem beszélek a munkahelyteremtésről, meg a kistérségek szerepéről, az oktatásról meg a lakhatóságról. László képviselő úr, ezek adott szituációk. Ez a társadalom nem az a társadalom, amelyik odanyújtja a feltételeket, hogy íme, éljél vele. Ez már egy másik társadalom, amit 1998-99-ben az a kerekasztal hozott létre. És most azok, akik létrehozták ezt a társadalmat, felvetik a most éppen regnáló vezetésnek, hogy miért nem tesznek ennél többet. Hát sajnos vagy szerencsére - nem tudom -, ebből már 12 év eltelt, de lehet a másik oldalon is a 4-ből 8 és majd el fog dőlni, hogy ki tud ebben többet tenni. És persze politikamentesen lehet erről beszélni, csak az a baj, hogy ez sosem politikamentes. Mert ha így akarjuk megközelíteni, akkor kifejezetten szakmailag kellene. Ha pedig szakmailag nyúlunk a dologhoz, óhatatlanul belecsempészünk politikai attitűdöket. Ha pedig ez így van, akkor azt kérem, hogy ne vessünk egymás szemére semmit, hanem próbáljunk úgy előre lépni, hogy a helyben megoldható feladatok meg legyenek oldva. Ott, a 2002 és 2006 közötti időszaktól eltérően 2006 és 2010 között változott a helyzet ott helyben. Amíg piros volt az ország nagy része, most sárga lett. A feladat mindig helyben van, a kormány a feltételeket tudja biztosítani, erre évtizedek óta milliárdokat költenek a regnáló kormányok, hogy ez hogy van felhasználva, az nemcsak az adott kormányon múlik, az mindig a helyi helyhatóságok feltételeinek a kimunkálásától függ.
Sok mindent lehet mondani arra, amit én itt elmondtam, de az egészen biztos, hogy aki szeretné hallatni a hangját, az nyissa ki a száját, aki szeretné, hogy lássák, az álljon a pulpitusra. És tudom, hogy aki azt szeretné, hogy szeressék, az legyen rövid. (Derültség.) Éppen ezért én most befejezem. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Vígh Ilona képviselő asszonyé a szó.
VÍGH ILONA (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Miközben Lombos képviselőtársam beszélt, azt mondtam, hogy szegény gyerekek és szegény családok. Amikor elfogadtuk a Legyen jobb a gyerekeknek nemzeti stratégiát, akkor a Fidesz oldaláról felvetettük, hogy hosszúnak tartjuk ezt a 25 esztendőt, mert a gyerekeknek nincs idejük várni. Aki ma szegény, az halaszthatatlan ügy. Arra mindenképpen meg kell találni a megoldást. A beszámolót én kis nagyon alaposan áttanulmányoztam és konklúzióként én is azt vontam le ebből a beszámolóból, hogy sajnos, amiben reménykedtünk, ezek az úgynevezett zászlós hajó programok elmennek a szegények mellett, írta Liskó Ilona. Én mint polgármester is azt látom, hogy nagy reményeket fűztünk az európai uniós támogatásokhoz és többek között a Nem mondunk le senkiről - már csak én teszem hozzá, hogy lemondunk mindenkiről - elnevezésű zászlós hajó programhoz, ugye Bajnai Gordon tájékoztatott bennünket, a hátrányos helyzetű térségeket, hogy mennyi forrás áll majd rendelkezésünkre, és nekem is az az érzésem, hogy lemegy a nap, amíg itt valami történik, 2010-ben valósulnának meg ezek a programok. Nagyon nagy csalódást okozott a polgármestertársaim körében ez a program, ugyanis teljesen másként gondoltuk ezeknek a nagyon hasznos forrásoknak a felhasználását, de természetesen abban egyeztünk meg, hogy a pénzeket igénybe kell venni, de sajnos ezek nem úgy történnek, ahogy valóban szerettük volna és ahogyan segítették volna a települések felzárkóztatását.
Ebben a beszámolóban olvasom, hogy sajnos veszélybe került a gyermekesély zászlós hajó program és sajnos a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára kiírandó program is. Azt gondolom, hogy nagyon nagy felelősségünk lenne abban nekünk, képviselőknek, hogy amit lehet, még javítsunk ezen a területen.
Sokszor úgy érzem, hogy a kutatók vagy a közigazgatás sem tudja, hogy egyáltalán mi történik a településeken. Vélhetően tudják képviselőtársaim, hogy milyen nagy veszteség volt a kistelepülések számára az a döntés, amikor is az 1500 fő alatti kistelepüléseken az iskolák önállósága megszűnt. 2097 települést érintett ez az intézkedés, és most meg kellene nézni, hogy hogy néznek ki a települések önálló iskola nélkül. A felső tagozatosok átkerülnek bizonyos társult intézménybe, de mi történik az alsó tagozatosokkal. Elképesztő állapotok vannak ezekben az iskolákban. Először is nagyon sok helyen '50-es évekbeli állapotok ragadtak meg, több helyen összevont osztályok vannak és azt gondolom, hogy ez igazán nem szolgálja a gyerekek fejlődését és amit célként kitűztünk... (Zaj.) tehát ez nagy problémát okozott a kistelepüléseken és sokszor azt mondom, hogy ne is beszéljünk esélyegyenlőségről sem, mert ezeken a kistelepüléseken a lakosok a szolgáltatás teljes körű hiányával küszködnek. Nincs közlekedés, nincs elérhető üzlet, az, hogy az intézmények olyan körülmények között működnek, ahogyan, a problémák nagyon súlyosak.
Szó volt a felszólalók mondanivalójában a foglalkoztatás kérdéséről. Ezt én egy nagyon súlyos problémának tartom és azt gondolom, hogy a közfoglalkoztatás nem megoldás ezekre a problémákra. Nem tudom, hogy valaki belegondol-e abba, hogy ma egy közfoglalkoztatott, aki részmunkaidőben dolgozik, tehát hat órában, mennyi a jövedelme és x időre, tehát három hónapra kapja, mennyire megoldás ez neki, mennyire biztosítja a család biztos megélhetését. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Az Út a munkához c. program a parlament előtt van és remélem, hogy egy jó törvényt sikerül majd alkotni, mert én úgy látom mint polgármester, hogy ez a mostani rendszer teljesen elfogadhatatlan.
Azt gondolom, visszatérve a gyermekszegénységi problémára, hogy talán ezt nem is uniós forrásokból kellene megoldani, hanem hazai forrásokból, éppen azért, hogy elkerüljék ezt a borzalmasan viszontagságos, körülményes pályáztatási rendszert, ami előtt állunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. Azt kívánom magunknak, hogy legyen erőnk, hogy segítsünk ezeken a mély problémákon, amelyek mára kialakultak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót államtitkár asszonynak.
Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár reagálása
DR. KOVÁRIK ERZSÉBET szakállamtitkár (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Mindaz a kérdés, ami felvetődött és amit kaptunk, az tulajdonképpen valóban abból az alapkérdésből eredeztethető, hogy 25 évre kell-e stratégiát csinálni vagy rövidebb időre. Lehet-e eredményeket elérni ezen a területen? Azt gondolom, hogy a 25 éves időtávlat nagyon helyes volt, de nyilvánvalóan az is igaz, hogy most azonnal is tenni kellett rengeteg mindent, ezért született meg a kormány cselekvési terve. A képviselő úr kiment, aki számon kérte rajtam a kormány cselekvési tervének végrehajtásáról szóló tájékoztatót, még egyszer szeretném megismételni, hogy ez meglesz és akkor nagyon szívesen eljövök újra mindazon minisztériumok képviselőivel, akik ebből feladatot kaptak. Így az oktatásügy, mert nyilvánvaló, hogy a kisiskolákkal kapcsolatos problémákra vagy az "Új tudás" program megvalósításának lehetőségeire ők tudnak válaszolni.
Ami a mi tárcánkat érinti, azért nem mentem bele részletekbe, mert elnök asszony is mondta, hogy a következő napirendi pont ennek egy kicsi lépése, de nagyon fontos lépése és erről majd részletekben lehet tárgyalni. Én magam is nagyon sokszor türelmetlen vagyok és kevésnek érzem az elért eredményeket. Ennek kollégáim is, meg Darvas Ágnes is tanúja volt és ők maguk mondták, hogy túlzottan kritikus vagyok és nem vagyok elégedett eléggé az elért eredményekkel. Nagyon sok ráfordítással nagyon pici változások várhatók ezen a területen és teljesen egyetértek azzal, hogy nagyon jól látszódik, hogy iskoláskorban nagyon nagy lesz a gyerekek lemaradása. Ezeket a lemaradásokat most már csak korrigálni lehet, de a cselekvési tervnek és a stratégiának is legfontosabb része, hogy ezek a lemaradások ne ismétlődjenek és ne termelődjenek újra. Jó lenne tudni sorban. (Közbeszólások.) Megpróbálok összefoglalóan válaszolni.
Az "Út a munkához" program. Ez még nincs benyújtva az Országgyűlésnek. Még most is, ha ennek a napirendi pontnak vége van, a TÖOSZ által szervezett szakmai tanácskozáson veszünk részt, mert minden javaslatra kíváncsiak vagyunk, és próbáljuk beépíteni a programba. Magam is úgy gondolom, hogy a programban nem a törvénytervezetek lesznek az igazi átütő erők, hanem azok a szolgáltatásfejlesztések, amik majd meg fognak valósulni, így a foglalkoztatásban a mobilitás elősegítése, a képzések erősítése és a munkahelyhez kötött képzések megvalósítása, valamint a szociális segítségnyújtás erősítése valóban az az irány, ami felé próbálunk haladni.
Amit Lombos képviselő úr elmondott, azzal teljesen egyetértek, hogy ez a társadalom nem az, amelyik ad az embereknek bármit. Van egy felmérése a minisztériumnak, ezt az "Út a munkához" program kapcsán csináltuk, hogy a szociális segélyezettek közül hányan szeretnének dolgozni. 80 százalékuk munkát szeretne, dolgozni szeretne, és szeretné tisztességesen eltartani a családját, és kikerülni ebből a helyzetből. Abban teljesen egyetértünk, hogy nem lehet nélkülük megoldani ezeket a programokat, nem lehet hátuk mögött vagy akaratuk ellenére vagy csak a gyermekekre koncentrálva megoldani, ez igazi nehézséget jelent. Egyetértek a polgármesterekkel és helyi képviselőkkel is, akik azt mondják, hogy nagyon nehéz a településen az összefogást és együttműködést kialakítani. Az én legnagyobb megdöbbenésem a programban az volt, hogy az ugyanazon önkormányzati fenntartóhoz tartozó közszolgáltatások, gyermekekkel foglalkozó közszolgáltatások képviselőit milyen nehéz egy asztalhoz ültetni. Milyen nehéz a védőnőt, a gyerekorvost, a gyámhatóság vagy szociális területen dolgozót leültetni, és rávenni őket, hogy ezt megoldják, de erről Darvas Ágnes sokkal többet tud mondani, mert ő nap mint nap szembesül ezekkel a problémákkal.
Felmerült az, hogy jogász létemre statisztikákra és számokra hagyatkozva azt mondtam, hogy nem romlott a helyzet. Nagyon nagy eredménynek tekintem. Az, hogy nem romlott tovább a helyzet, azt jelenti, hogy például 2005-höz képest romlás volt, és ez 2007-ben megállni látszik, és ez az, ami nagyon pozitív dolog. Ha valaki átnézte rendesen ezeket a görbéket és statisztikákat, ami az iroda tanulmányában és beszámolójában szerepel, azt is látja, hogy jelentős elmozdulások voltak 2000-hez képest a családok helyzetében, a szegénységi ráta alakulásában. Nagyon fontos azt megtartani, amit már egyszer elértünk. Szeretnék kapcsolódni képviselő úrhoz, amikor a költségvetésről beszéltem, szerettem volna mondani, hogy valamennyiünk közös felelőssége, természetesen a magamét is érzem benne, hogy ha a költségvetést át kell dolgozni, ne ezeket a szociális juttatásokat érintse, és ne ezeket a transzfereket érintse, mert ezektől a szegénység fog tovább romlani.
ELNÖK: Köszönöm szépen szakállamtitkár asszonynak a reflexióját, ezzel a vitát lezárom. Utolsó szó jogán az előterjesztőnek adnám meg a lehetőséget összefoglalóra. Tessék parancsolni.
DARVAS ÁGNES (Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet Gyermekprogram Iroda): Köszönöm szépen, megpróbálok tényleg rövid lenni. Először is szeretném mondani, hogy megtisztelő, hogy ez a bizottság tárgyalja ezt a témát, másrészt nagyon jó, hogy ez egy valódi vita, ami szerintem tényleg fontos, és az az igazság, hogy órákon keresztül tudnék kérdezni meg válaszolni is. Nem fogom tenni.
Másrészről egy kicsit érdekesnek tartom a helyzetet, kicsit úgy érzem, nagyobb súlyt kap maga az MTA Programiroda ebben a történetben, mint amekkorát magára tud venni vagy amekkorát kapott. Ez a programiroda stratégiai kutatásokat hajt végre, de nemcsak kutatásokat végez, terepen is dolgozunk, próbáljuk népszerűsíteni, közzétenni a stratégiát, nagyon sok mindenkivel együttműködünk, a koordinációval és a minisztériumokkal, de bocsánat, én azt a felelősséget nem szeretném erre az irodára tenni, hogy ez a programiroda kell, hogy megoldja ezt a társadalmi kérdést.
Ez valóban egy nagyon komplex társadalmi kérdés, hiszen ha úgy tekintenénk a dologra, hogy pusztán anyagi kérdés, akkor gyönyörű világbanki meg mindenféle grafikonokat lehet látni, hogy a GDP hány százalékát kellene adni a szegényeknek, nem olyan sokat, és rögtön szépen néznének ki a rátáink, csodálatos javulásokat lehetne elérni.
Azt gondolom, például az angoloktól tényleg azt kellene megtanulni, hogy náluk hogy működik a statisztikai hivatal és minden. Nálunk is működni fog ez a rendszer, csak össze kell hozni a TÁH, a Statisztikai Hivatal, stb. adatfelvételi kódjait, úgy gondolom, mi erre mint programiroda javaslatokat tehetünk, mint minden másra is, az NFI-nek is javaslatokat tehetünk. Nagyon szeretném kérni az itt ülőket, hogy látogassák meg a mi honlapunkat. Látom, hogy polgármester asszony például meglátogatta, mert ott van a brossúrája. Nézzék meg, milyen munkákat folytatunk, mert ez sokkal tágabb dolog.
Az az igazság, hogy itt elhangzott, hogy elég negatív tanulmány. Ennek a célja az volt, hogy kritizáljon. Ennek a programirodának, hiszen egyszer mi leírtuk mindazokat a programokat, amik elindultak, alapvetően az a célja, hogy kritizáljunk. Ami miatt nem mennek ezek a programok, és szerintem ez fontos... (Közbeszólások . ELNÖK: Kérem szépen, hogy figyeljünk oda, hogy mit mond Darvas Ágnes, mert nekünk is fontos.) Tehát amiben a bizottság nagyon sokat tud segíteni, hogy nagyon idegen a magyar közigazgatásból az a fajta komplexitás és együttműködés minden szinten, szakemberi szinten és helyi szinten és kormányzati szinten is, amit egy ilyen komplex program megkíván. Ugyanígy van minden más nemzeti programmal. Ezen múlik, és valószínűleg nem megy egyik napról a másikra. Adott esetben még két, egy minisztériumban lévő főosztály sem tud egymással kommunikálni. Ez így van. Ez nem új jelenség, ebben előre kell lépnünk szerintem.
Még egy dolog, illetve több dolog van. Egyrészt az 1 százalékos felajánlásokban eddig a gyermekszegénység kapta a legnagyobb támogatást, tehát a 2007-es felajánlásokban ez azt jelenti, hogy van társadalmi háttere a dolognak.
Másik az LHH kistérségek, együtt érzek ezzel a dologgal, merthogy én is... Szécsény például nincs benne a 33-ban. Itt egy statisztikai határ lett húzva. Én rosszul fogalmaztam, az NFI-s programok a 33-at célozzák, de amikor a LHH felmerül, mindig a 47-ről, illetve arról az 520 településről beszélünk, ahol nem ezen mutató, hanem a gyermekszegénység szerinti mutató kiemelten magas. Települési közelítéssel viszont az a baj, hogy azok a szolgáltatások, amelyek alapvetően hiányoznak, az nem biztosítható egy 500 fős településen. Szeretjük, nem szeretjük, van kistérségi identitás, nincs kistérségi identitás, nem tudunk mást, minthogy ezzel próbálunk operálni.
Másik egy nagyon nagy hiánya, mulasztása a dolognak, de egyszerre minden nem megy, ez a városi szegénység. Mi azzal tisztában vagyunk, hogy a városi szegénység nem csak és kizárólag kistelepülési történet, és hogy a városi szegénység teljesen más. Tehát amit mi ezen a területen kutatunk, az ráadásul azt mutatja, hogy sokkal kisebb a valószínűsége, hogy valaki városban él és szegény lesz, de ha szegény lesz, az egy sokkal mélyebb nélkülözés bizonyos szempontból. Sokkal gyakrabban találkoznak azok a gyerekek azzal a tényleg alapvető szükségletekkel, amiről lemaradnak, étkezés, ruházkodás stb., tehát egy egészen más természetű dolog a városi szegénység. Azzal vitatkoznék, hogy itt az történne, hogy az óvodából az iskolába való átmenet, tehát az életciklusokban ez... Szerintem nem, és felvetném a kérdést, hogy vajon benn van-e az összes halmozottan hátrányos helyzetű gyermek az óvodában? Nem azzal lehet-e indokolni azt a 16 százalékot, hogy nincsenek benn az óvodában. Nem érjük el őket. Szerintem érdemes lenne ezt megnézni.
Egy pontosítás. A norvég pályázattal való packázás a kivételesen nem az NFI-nek a dolga, hanem Brüsszel, a brüsszeli adminisztráció, bürokrácia ügye.
Biztos Kezdet Program: nagyon egyetértek ezzel, szívünk szerint igen. Most azt tudom mondani, hogy januárban. Tudom, hogy folyik a pályázat előtti nem tudom minek a működése, és kicsit több pénzről van szó, mint amiről eddig szó volt. Ennyi talán erről.
Egy jó hír. Azt gondolom, hogy tényleg történt valami az ügyben, amíg nem definiáljuk közügyként, és nem lehet és nem szabad két év alatt, hogy mondjam, nem lehet két év alatt eredményt elérni, de ha nem teszünk bele több közösségi vagy közforrást, és ebben mi megint csak javaslatot tudunk megfogalmazni. Ha nem teszünk bele több közpénzt, akkor öt év múlva se lesz eredménye. Sajnos, ez ilyen. Ezt tegnapelőtt el kellett kezdeni ahhoz, hogy öt-tíz év múlva eredménye legyen.
Még egyet, alelnök úr reagálása, hogy mibe is kerül ez a dolog. Erre azért vannak számítások. Az első körben úgy tettük le, hogy kiszámítottuk a program egész éves költségvetését. Ez két évvel ezelőtt volt, különböző területeken, foglalkoztatás, oktatás, stb., kimondottan gyermekszegénységhez 80 milliárd forint volt ez az összeg, amit át lehet értékelni, hogy sok vagy kevés, de mihez képest. Ugye tudjuk, hogy a költségvetésből erre ebben az évben nem tud ekkora összeg fordulni, de konkrétan az az elképzelés, ami szolgáltatásra, differenciált fejlesztésre, sokkal kisebb nagyságrend, 10 milliárd alatti nagyságrendet jelent. De tudok konkrét számot mondani, ha ez szükséges. Köszönöm.
ELNÖK: Kedves képviselőtársaim, mindannyiunk nevében megköszönöm a kutatás készítőjének és a kormány képviselőjének ezt a nagyon izgalmas délelőttöt, és mérhetetlen önfegyelemmel nem mondom el a véleményem. Nagyon köszönöm képviselőtársaimnak az érdemi vitát, és egyetlen mondat, hogy mi mennyire komolyan vesszük a közös munkánkat, hiszen ezt a stratégiát közösen hoztuk létre, megtette a kormány, hogy egyáltalán létezhet olyan programiroda, amely képes és feltárja ezeket az anomáliákat, a problémákat, javítanivalókat. Ha mi ezt meg tudjuk tárgyalni és látjuk mindannyian, hogy merre kell mennünk, akkor egy témában itt ezen a helyen azt gondolom, nincs mit szégyenkeznünk. Rengeteg dolgunk van, és amit felajánlott szakállamtitkár asszony, és amit felajánlott Darvas Ágnes is és mi, ez a bizottság messzemenően ügyének tekinti azt, hogy ezeket a kérdéseket ne engedjük ki a kezünkből, és ezzel mindig foglalkozzunk. Köszönöm szépen, az 1. napirendi pontot lezárom. Nem tudom, maradt-e még képviselőtársaimban energia?
Tájékoztató a gyermekek napközbeni ellátásáról és fejlesztési lehetőségeiről
Szervesen hozzátartozik a második napirendi pontunk ehhez a témához, most már csak egész keveset kell róla beszélnünk, de kell, mert a gyermekek napközbeni ellátása éppen az egész gyermekszegénységi programnak egy nagyon fontos eleme. Kérdezem szakállamtitkár asszonyt. (Közbeszólás. -Dr. Kovárik Erzsébet szakállamtitkár távozik az ülésről.) Akkor jó munkát, ellenben Dr. Lantai Csilla főosztályvezető asszonyt üdvözlöm szeretettel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium részéről. Szeretném tájékoztatni osztályvezető asszonyt, hogy az anyagot, a minisztériumi jelentést képviselőtársaink megkapták, nem ismeretlen előttük. Kérdezem, ha valami rövid összefoglalót esetleg valóban nagyon összefogottan elő kíván terjeszteni, akkor azt örömmel meghallgatjuk.
GULYÁSNÉ DR. KOVÁCS ERZSÉBET (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Először is pontosítanék, mert én Gulyásné dr. Kovács Erzsébet vagyok, és a Gyermekvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyetteseként vagyok jelen.
ELNÖK: Elnézést kérünk, a lap tetejéről ezt olvastam, elnézést, köszönöm a javítást.
Gulyásné dr. Kovács Erzsébet szóbeli kiegészítése
GULYÁSNÉ DR. KOVÁCS ERZSÉBET (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Semmi baj. A gyerekek napközbeni ellátásával kapcsolatos anyagot azért készítettük el a főosztályon, merthogy a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásokat tekintve hihetetlen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az ellátás, amely gyakorlatilag a gyerek megszületésétől vagy 20 hetes korától kezdve napközbeni ellátást tud nyújtani a gyermekeknek, mennyire elérhető a gyermekek számára általában és a hátrányos helyzetű gyermekek számára.
Az anyagban találhatnak egy helyzetképet a napközbeni ellátás jelenlegi állapotáról, amiről alapvetően azt gondolom mindenkinek az jut eszébe, hogy férőhelyhiány, bölcsődei sorban állás és egyebek. Ez így igaz, hihetetlenül felértékelődött a napközbeni ellátások szerepe. Ez részben a nők munkába állásával, illetve a családok anyagi helyzetével függ össze, hogy kevés család engedheti azt meg, hogy hároméves koráig az anya otthon legyen a gyermekkel. Akinek lehetősége nyílik munkára, közülük nagyon sokan szeretnének dolgozni, de kevés a férőhely.
Ami a napközbeni ellátások fejlesztését illeti, ahogy az anyagban is leírtuk, alapvetően három irányba szeretnénk mozdulni, és ez egyébként összefügg a gyermekszegénység elleni programmal, illetve azzal a kormányhatározattal, ami ennek nyomán született, és egy egész fejezet foglalkozik a napközbeni ellátás fejlesztésével. Az egyik cél mindenképp a férőhelyek bővítése. A férőhelybővítés két okból fontos, egyrészt a nők munkába állásának a segítése céljából, a másik viszont az, ami az előző napirend kapcsán is felmerült, nevezetesen, hogy a bölcsődének, a napközbeni ellátásoknak lehet egy nagyon fontos szocializációs szerepe. Azoknál a gyerekeknél, akik olyan családban nőnek fel, ahol kulturális értelemben nem kaphatják meg azokat az impulzusokat, amelyek az egészséges fejlődésükhöz fontos lenne, óriási jelentősége van annak, hogy az ő esélyeik növelését ne az általános iskola első osztályában vagy mondjuk ötödik életévük betöltését követően az óvodában kezdjük el. Itt minden kutatás azt mutatja, hogy ezt a lehető legkorábbi évben kell elkezdeni. Tehát amikor férőhely-fejlesztési célokról beszélünk, egyszerre gondolunk arra, hogy a nők munkába állását segítsük vele, illetve arra, hogy a napközbeni ellátásoknak ez a szocializációs szerepe a hátrányos helyzetű gyermekek esetében is érvényesülni tudjon.
A másik fontos fejlesztési cél az egy szakmai fejlesztés, tehát a bölcsődékkel kapcsolatosan látni kell, hogy a bölcsődei gondozói gárda egyre inkább elöregszik, és az utánpótlás nem igazán látszik. Ezért támogattuk azt, hogy bölcsődei alapképzés, főiskolai képzés bölcsődei gondozónőknek kerüljön megalakításra, és a folyamat ott tart, hogy a múlt héten a Magyar Akkreditációs Bizottság támogatta egy ilyen bölcsődei gondozónői főiskolai szak létrehozását, amitől azt reméljük, hogy a fiatalok számára sokkal vonzóbb lesz a terület, illetve a pályán lévő gondozónőknek egy olyan előrelépési lehetőség, ami a gyerekeknek és nekik magunknak is hasznos.
Végül még egy irány a napközbeni ellátások fejlesztését illetően, ez a finanszírozás kérdése. Ugye tudjuk, hogy a bölcsőde meglehetősen drága intézmény. Drága azért, mert ott kicsi gyerekek vannak, kicsi gyerekekhez nagy személyzet kell, és nem lehet túlságosan nagy csoportlétszám. Ami a bölcsődét túlságosan drágává teszi, az amúgy minden ellátásra igaz, de itt fokozottabban, az a szakemberszükséglet, a bér- és a rezsiköltségek.
Ha azt szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatoknak, akik legnagyobb részben fenntartói a bölcsődéknek, nagyobb kedvük legyen a bölcsődék fenntartásához, ahhoz az kell, hogy biztonságosabbnak lássák a bölcsődék fenntartását. Hiába vannak uniós források, mint ahogy vannak, az anyagban is láthatják, hogy a regionális operatív programokban a most futó, részben lezárult, részben meglévő programokban kifejezetten bölcsőde, illetve napközbeni ellátások fejlesztésére 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből minimum 1000 férőhely létrejöttét várjuk. Az eddig beérkezett pályázatok egyébként azt bizonyítják, hogy nagyon komoly az érdeklődés ez iránt a fejlesztési lehetőség iránt, de hogy a bölcsőde az önkormányzat számára fenntartható legyen, ahhoz át kell tekintenünk a finanszírozás kérdését.
A bölcsőde fenntartásához háromféle forrásból finanszírozza a fenntartó, egyrészt a normatívából, ami országos adatok szerint a tényleges bölcsődei költségeknek mintegy 46-50 százalékát fedezi. A térítési díjakból hihetetlen kevés összeg jön be, hiszen a bölcsődékben kizárólag az étkezésért, annak is csak a nyersanyagköltségéért lehet térítési díjat kérni, és a szülők jövedelmi viszonyait abszolút nem veszik figyelembe a térítési díj szabályrendszerében. Végül a fenntartó, amit saját maga hozzátesz.
Tehát valamilyen módon a fenntartói költségek csökkentését kell céloznunk, aminek az egyik módja lehet, ha a térítési díjakat emeljük. Természetesen bármiféle térítési díj emelése nagyon differenciáltan történhet, hiszen ne felejtsük el, hogy az a cél továbbra is, hogy akinek erre szüksége van, és lehetőség szerint minél több hátrányos helyzetű család is igénybe tudja venni, ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha a térítési díj teljesíthető számukra. Ha térítési díj emeléséről beszélünk, akkor mindenképpen egy sávos emelésről lehet szó, ahol továbbra is lesznek ingyenesen étkezőt, illetve alacsonyabb díjat fizetők.
Azt is el kell mondani a térítési díj kapcsán, hogy ez az egyetlen mód, amire igazából fizetőképes kereslet is van. Számos olyan szülő van, aki lényegesen többet tudna fizetni, mint azt a 6-7 ezer forintot az étkezésért. Nagyon fontos, hogy ezt átgondoljuk, mert a másik módja a fenntartói terhek csökkentésének a normatíva emelése, ami szintén évektől függően történt, ha látják a táblázatot, volt év, amikor jelentősen sikerült emelni, volt, amikor kisebb mértékben vagy azonos összegben maradt.
A dolog lényege összefoglalva, hogy a napközbeni ellátások fejlesztését rendkívül fontosnak tartjuk, a férőhely fejlesztését illetően uniós források bevonására van már most lehetőség, folyik a pályáztatás a következő akciótervi időszakban is, de párhuzamosan gondolunk szakmai fejlesztésre. Zárójelbe még azt hadd mondjam gyorsan, hogy nagyon fontos szerepét gondoljuk a napközbeni ellátásokban a fogyatékos gyermekek ellátásának, ami egy nagyon fontos, különösen a súlyosan halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esetében még nagyon sokat lehetne erre a területre fordítani, de tudjuk, hogy a fejlesztésnek csak akkor van realitása, ha a finanszírozási kérdésekről mindezekkel párhuzamosan gondolkodunk. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna.
ELNÖK: Megköszönöm Gulyásné dr. Kovács Erzsébet főosztályvezető-helyettes asszonynak az elmondottakat annál is inkább, mert ami bennem kérdésként megfogalmazódott, arra megkaptam a választ. Megkérdezem képviselőtársainkat, hogy kíván-e valaki kérdést feltenni? Szintén egykörösben javaslom mindezt megtenni. Lombos képviselőtársamat láttam. Öné a szó.
LOMBOS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm elnök asszony. Formabontás, hogy most ennyiszer szólok hozzá. Kérdés lehet vagy vélemény is? (Elnök: Egyben minden lehet.) Röviden csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy teljesen nyilvánvaló az a szándék, ami ma látszik Magyarországon a kistérségi feladatellátás terén a bölcsődéktől egészen az iskolai rendszer kialakításáig, merthogy ezt az élet kényszerítette ránk. Ez vitathatatlan.
Létre kell hozni azokat a kistérségi központokat, amiben az ellátórendszer működni tud, mert minden településen nyilvánvalóan nem tudjuk ellátni ezeket a feladatokat. Nem képesek rá az önkormányzatok, ezt be kell látni, így hát olyan működési központokat kell létrehozni, ahol ez az ellátás megoldható. Ki kell egészíteni az étkezéshez való hozzájutással is a bölcsődei, óvodai ellátás rendszerét. Úgy gondolom, hogy ki kell alakítani, ha úgy tetszik, kényszerrel mikrotérségi központokat. A kényszert arra értem, hogy a fejlesztéseket oda kell koncentrálni, ahol ezek a feladatok elláthatók. A kistelepülésen a bölcsődei, óvodai ellátórendszer 15-20 gyerekkel megoldható, de az iskolai oktatás már nem oldható meg, így az egymásra épültség nem elkerülhető. Azt gondolom, hogy összefügg egyébként az egész téma, amiről beszélünk a szegénységgel kapcsolatos témával, mert ha meg tudjuk oldani az óvodáknak, a bölcsődéknek a szolgáltatás kiegészítéséhez a lehetőséget, a feltételeket, akkor lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a szegénységben élők lehetőségeit bővítsük pozitív értelemben természetesen.
Másik dolog, hogy az intézmények működtetése lehetőségei. Ebben kellene lépni és olyan feltételrendszert kialakítani, hogy olyanra adjunk pénzt költségvetésből, amely ebben a tekintetben megtérül, így tehát elsősorban a bölcsődei, óvodai és iskolai tevékenységekre kell a normatívákat olyan szintre hozni, hogy a működtetése az önkormányzatoknak lehetőleg ne saját forrásból kiegészítendő legyen olyan szinten, hogy a működést is megkérdőjelezheti. Így tehát azt gondolom, hogy a normatíva 50 százaléka kevés, ami a bölcsődei, óvodai ellátásnál megjelenik. (Közbeszólás: 80 kellene.) 80 kellene, de az más kérdés, mert mindig a lehetőségeken múlik.
Azt gondolom, hogy a térítési díjak meghatározása szükséges attól függően, hogy kinek milyen lehetőségei vannak, és a fenntartónak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy olyan feladatellátást vállaljon, ami a lehetőségeinek megfelel. Összességében annyit szerettem volna mondani, hogy amiben látom a megoldás lehetőségét az az, hogy olyan mikrotérségi központokat kell kialakítani 3, 4, 5 település feladatellátására, amely megközelíthető, színvonalban, ellátottságban olyan feladatot tud felvállalni, ami minden körülmények között elfogadható a gyermekeknek, elsősorban akik odakerülnek. Nagyon fontosnak tartom a bölcsődei ellátás bővíthetőségét, mert hiszen az óvodai ellátás abból következik. Ha ez így kikristályosodik, akkor ez lehet egy hosszabb eredmény. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szétnézek képviselőtársaim között, és lezárom a vitát azzal a jóleső érzéssel, hogy ellenzéki képviselők számára sem olyan rossz ez az anyag, ezt ők is nyugtázták. Átadom a szót a főosztályvezető-helyettes asszonynak, ha kíván reflektálni.
GULYÁSNÉ DR. KOVÁCS ERZSÉBET (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Én csak képviselő hölgyek és urak támogatására apellálnék majd, amikor a költségvetési törvénynek a normatívái, napközbeni ellátások napirendre kerülnek, akkor majd emlékezzenek erre a beszámolóra. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bízhat a csapatban, mert az előző napirendi pont alapján is ezt mindkét oldalról megígérhetem. Köszönöm, ezt a napirendi pontot lezártam.
Harmadik napirendi pont Egyebek. Van még itt néhány bejelentenivaló, ha meg tudnának tisztelni a figyelmükkel kedves képviselőtársaim, igen hálás lennék.
Többrendbeli bejelentenivalóm is van, tekintettel arra, hogy itt némi mozgás következett be a bizottságban. (Gulyásné dr. Kovács Erzsébet távozik az ülésről.) Viszontlátásra!
Soltész Miklós alelnök úr írásban jelentette be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Kulturális és Oktatási Albizottságába az ifjúsági bizottság által delegált ellenzéki képviselő Cseresnyés Péter volt, akinek a megbízatása megszűnt. Jelölési jogával élve a tisztelt ellenzék Soltész Miklós alelnök urat terjesztette elő. Ez egy olyan tisztség, amelyet meg kell szavaznunk, illetve szavazással döntünk. Megkérem a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy tartsuk tiszteletben az ellenzék jelölését, ne forduljon elő az a helyzet, ami a legutóbbi hasonló jelölésnél volt, hogy bizony ezt a tiszteletben tartást nem kaptuk meg maradéktalanul mindenhonnan.
Kérdezem a bizottságot, megerősítjük-e Soltész Miklós alelnök urat az albizottsági tisztségre? Aki ezzel egyetért, kérem, emelje fel a kezét. (Szavazás.) Köszönöm, egyhangúlag elfogadta a bizottság.
A második. Borsos József kedves képviselőtársunk bizottsági tagságának megszűntével az ellenőrző albizottsági tiszt bizony betöltetlen, és ezt a hagyományok és ügyrend értelmében természetesen mindig ellenzéki képviselőtárs tölti be. A javaslat László Tamás képviselő úr személyében fogalmazódott meg. Kérdezem kedves képviselőtársaimat, hogy aki az ellenőrző albizottsági tiszt betöltésére László Tamást megerősíti, kérem, emelje fel a kezét. (Szavazás.) Nagyon köszönöm, egyhangúlag elfogadta a bizottság László Tamás személyét.
Ugyanebben az ellenőrzési albizottságban Hajdú László képviselőtársunk távoztával egy hely megürült. Kérdezem kedves képviselőtársaimat, kivel beszéltem meg, hogy vállalja? (Derültség.-Közbeszólás.) Köszönöm, elnézést. Kedves Bizottság! Kérdezem, hogy Lombos István képviselőtársunkat megerősíti-e ebben a tisztségben, kérem, szavazzunk. (Szavazás.) Köszönöm, egyhangúlag elfogadta a bizottság.
Következő bejelentenivalóm. November 6-án egy nagyon fontos és izgalmas esemény zajlik majd itt a Parlamentben. Ez a Fogyatékos Emberek Parlamenti Napja. Önök személyre szóló meghívást is kaptak. Itt lesz majd a delegációs teremben. Itt lesz képviselő úr is? (Közbeszólás.) Majd akkor erre visszatérünk. Nem tudom, ki kapott személyre szóló meghívást erre a napra, az gondolom, természetesnek veszi, hogy ott a helye, de azt kérem képviselőtársaimtól, hogy az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban nagyon fontos ez a kérdés, és minél többen tegyétek meg, hogy ott lesztek. November 6-án 10 órától, de megkérem titkár urat, kiküldi a meghívót mindenkinek, hogy lássátok.
Tájékoztatom a bizottságot, hogy egy olyan izgalmas feladatot vállaltam fel a nevetekben (Derültség.-Közbeszólások.), amire még nem volt példa. Most módunk van arra, hogy véleményt formáljunk meg egy majdan meghozandó EU-s irányelv előtt, amely a személyek közötti vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli, egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szól. Ilyet még nem tettünk, de itt az ideje, hogy megpróbálkozzunk egy ilyennel, azt gondolom, megvan hozzá a szakmai muníciónk és véleményünk. Úgy tervezzük, ha valamilyen különleges esemény nem jön közbe, akkor a jövő keddet töltjük ki, ellenben két hét múlva egy nagyon tartalmas, hosszabb lélegzetű bizottsági ülésre készüljetek. Természetesen időben megy a tájékoztatás, ráadásul ennek az európai irányelvnek, hogy mit is kell nekünk tenni, titkár úr egy nagyon részletes tájékoztatót elkészít, hogy ne akkor kelljen magyarázni, hanem tudjátok már akkorra, hogy mit várnak tőlünk.
Átadnám a szót Koszorús képviselő úrnak.
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Első kérdésem az lenne, hogy mi úgy tudjuk, hogy Péter mandátum nélkül lett visszahívva. Meg tudná vizsgálni ezt elnök asszony?
ELNÖK: Nagyon jó a felvetés, mi reggel erről beszélgettünk. Az információnk a következő, hogy őt visszahívták. Momentán 28-an vagyunk, van egy betöltetlen hely, amiről dönteni kell. Én így tudom. Örültem is, mikor megláttam, de nem tagja a bizottságnak.
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Múlt héten látogatást tettem a Kézenfogva Alapítványnál, és megkértek arra, hogy ha van rá mód és lehetőség, akkor népszerűsítsem ismételten a november 7-i rendezvényüket, ha minél nagyobb létszámban ott vagyunk, akkor jót teszünk velük is, és egyébként köszönik, hogy itt lehettek.
ELNÖK: Körbe tudjuk-e adni ezt a meghívót? Van valakinél még egy meghívó?
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): A honlapon rajta van: www.kezenfogva.hu.
ELNÖK: Képviselőtársaim nem fogják venni a fáradtságot, hogy felmenjenek arra a honlapra, de megpróbáljuk. Köszönöm szépen. Nekem nincs több mondanivalóm. Kérdezem, van-e a bizottság tagjai részéről még hozzászólás? Amennyiben nincs, bezárom az ülést és megköszönöm a mai munkát.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 40 perc)
|
|
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi |
Jegyzőkönyvvezető: Lajtai Szilvia és Dancsecs Dóra