KORB-34/2009.
(KORB-123/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának
2009. december 8-án, kedden, 10 óra 07 perckor
a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Dr. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter éves kötelező meghallgatása a Házszabály 68. § (4) bekezdése alapján *
Dr. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szóbeli tájékoztatója *
Dr. Kling István államtitkár (KvVM) szóbeli kiegészítése *
Tájékoztató a 2009. decemberi koppenhágai klímacsúcs értekezletre történő felkészülésről, a magyar nemzeti küldöttség mandátumára, és a magyar kormány által képviselendő álláspontra vonatkozó javaslatokról. *
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár (KvVM) szóbeli kiegészítője *
Tájékoztató az Európai Bizottság Duna stratégiája elkészítésével kapcsolatos hazai feladatok végrehajtásának helyzetéről, a stratégia környezetvédelmi, természetvédelmi és vízgazdálkodási alapvetéseiről *
Hegyi Gyula szóbeli kiegészítése *
Hegyi Gyula, a Duna-stratégiáért felelős nagykövet válaszadása *
Dr. Cs. Pavisa Anna (NFGM) hozzászólása *
Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról szóló határozati javaslat (H/11211. szám) (Dr. Szili Katalin (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ) és Tóbiás József (MSZP) képviseők önálló indítványa) *
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár (KvVM) hozzászólása *
1. Dr. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter éves kötelező meghallgatása a Házszabály 68. § (4) bekezdése alapján
2. Tájékoztató a 2009. decemberi koppenhágai klímacsúcs értekezletre történő felkészülésről, a magyar nemzeti küldöttség mandátumára, és a magyar kormány által képviselendő álláspontra vonatkozó javaslatokról
Tájékoztatást ad:
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
3. Tájékoztató az Európai Bizottság Duna stratégiája elkészítésével kapcsolatos hazai feladatok végrehajtásának helyzetéről, a stratégia környezetvédelmi, természetvédelmi és vízgazdálkodási alapvetéseiről
Tájékoztatást ad:
Hegyi Gyula Duna stratégiáért felelős nagykövet
4. Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról szóló határozati javaslat (H/11211. szám) (Dr. Szili Katalin (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ) és Tóbiás József (MSZP) képviselők önálló indítványa) (Kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)
5. Egyebek
Elnököl: Dr. Nagy Andor (KDNP), a bizottság elnöke
Dr. Orosz Sándor (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Józsa István (MSZP)
Kis Péter László (MSZP)
Dr. Tompa Sándor (MSZP)
Balogh József (Fidesz)
Fehérvári Tamás (Fidesz)
Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Velkey Gábor (SZDSZ)
Császár Antal (független)
Katona Kálmán (független)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz) Balogh Józsefnek (Fidesz)
Gyárfás Ildikó (MSZP) Dr. Orosz Sándornak (MSZP)
Gyula Ferencné (MSZP) Dr. Tompa Sándornak (MSZP)
Kránitz László (MSZP) Dr. Józsa Istvánnak (MSZP)
Bányai Gábor (Fidesz) Dr. Nagy Andornak (KDNP)
Farkas Sándor (Fidesz) Fehérvári Tamásnak (Fidesz)
Dr. Szabó Imre miniszter (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)
Kling István államtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)
Hegyi Gyula nagykövet (Duna stratégiáért felelős nagykövet)
Dr. Cs. Pavisa Anna szakmai referens (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 07 perc)
DR. NAGY ANDOR (KDNP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek. Tisztelettel köszöntöm a mai bizottsági ülésünkön megjelent bizottsági tagokat, vendégeinket, úgy tudom, hogy gyakornok is vannak jelen, őket külön köszöntöm az ülésünkön.
Előzetesen a napirendi pontokat kiküldtük. Megállapítom, hogy a bizottsági ülésünk határozatképes, 12 fővel a helyettesítésekkel ez megoldott.
Azt szeretném kérni képviselőtársaimtól, hogy aki egyetért, illetve megszavazza az előzetesen kiküldött napirendi pontokat, kézfeltartással jelezze! (Szavazás.) Egyhangú. Tehát megállapítom, hogy a napirendi pontokat elfogadtuk.
A mai ülésünk egy érdekes ülés lesz. Remélem maradt még valaki a minisztériumban, mert látom, hogy nagyon megtiszteltek bennünket, hisz szinte az egész vezetése itt van a minisztériumnak.
Az első napirendi pontban meg fogjuk hallgatni a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, akit ezúton is tisztelettel köszöntök.
Rá is térnék mindjárt az első napirendi pontunk tárgyalására. A miniszteri meghallgatásnak nincs külön apropója, tehát nem egy rendkívüli esemény miatt hallgatjuk meg a miniszter urat, hanem a Házszabály 68. § (4) bekezdése teszi lehetővé, sőt írja elő a bizottságnak, kötelezővé teszi, hogy évente legalább egyszer kerüljön sor ilyen miniszteri meghallgatásra. Mi ezzel a lehetőségünkkel nem nagyon tudtunk korábban élni. Részben azért is, mert olyan gyorsan történtek az események, hogy hol kormányváltás volt, hol miniszterváltás, hogy nem tudtuk ezt a jogunkat annyira gyakorolni, illetve ezzel a kötelességünkkel élni, de ezt most pótoljuk.
Szeretném megkérni miniszter urat, hogy eleget téve a Házszabály 68. § (4) bekezdésének, tegye lehetővé, hogy meghallgassuk. Azt javaslom, hogy miniszter úr kezdje el, mondja el azt, amit a bizottsággal szeretne megosztani, aztán utána rá fogunk térni természetesen a kérdésekre.
Köszöntöm egyébként a minisztérium többi megjelent államtitkárát is, meg munkatársait.
Miniszter úr, öné a szó!
Dr. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szóbeli tájékoztatója
DR. SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Valóban, ugyan az elmúlt egy év alatt kétszer is találkozhattunk a bizottság keretei között, de miniszteri meghallgatásra a fél évek okán valóban csak most kerülhet először sor.
A miniszteri meghallgatásokat visszaidézve magamban, az elmúlt tizenvalahány éves parlamenti tapasztalatomra, emlékeimre hagyatkozva, kétféle megoldást tapasztaltam eddig. Az egyik az egy rendkívül jó beszélőkével megáldott, nagyhatású agrárminiszter technikája volt, aki általában előre egyeztette, hogy kettő órát ér rá, majd ezt követően egy óra ötven percet beszélt, és utána mondta, hogy várja a kérdéseket.
Úgy döntöttem, hogy a bizottsághoz fűződő szakmai előéleti okokból fakadóan ezt az udvariatlanságot a bizottsággal nyilván nem követem el, azaz a rövidebb bevezető és a hosszabb kérdés felelek lehetőségét gondolom célszerűbbnek és korrektebbnek. Már csak azért is, mert a meghallgatásom időszakában mind a kétszer azt hangsúlyoztam, hogy a környezetügyet egy olyan nemzeti ügynek tekintem, amely mind a stratégiai jellegéből fakadó megközelítések okán, mind, ha úgy tetszik, akkor a napi végrehajtás okán is rendkívül fontos, hogy együttműködést, összefogást kaphasson.
Nyilván a három nagy szakterülettel összefogva: a környezettudatosságra épülő, az ökológiai, fenntartható fejlődésre alapozó programoknak a megvalósítását tűztük ki célul. Természetesen ezek mellett szembe kellett néznünk azzal a ténnyel is, hogy a 2010-es költségvetésre is, de a 2009. évi működésre is az a gazdasági válság, amely az egész világon, így aztán Magyarországon is jelentkezett, ez kifejtette a hatását, ezért első körben a bevezetőmben stratégiai feladatainkról, fejlesztési programjainkról, illetve kiemelt ügyeinkről szeretnék egy pár szót szólni.
A 2009. év fontos eredménye volt az, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2003-2008 közötti időszak átfogó II. nemzeti környezetvédelmi program lezárásáról szóló jelentést. És nyilván ennél fontosabbnak tartom magam azt, hogy a III. programot is, amely egy hatéves időszakra vonatkozó átfogó keretprogram, és az ország fenntartható fejlődési pályára való átállásának az elősegítését, a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontok együttes figyelembevételét - minden korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetve a partnerségre, az együttműködésre, az egyeztetések, a decentralizáció és a szubszidiaritás elvére hagyatkozóan fogalmazza meg ezt a programot. Nagyon lényeges a környezettudatosság erősítése, az energiatakarékosság és hatékonyság javítása, a természeti erőforrások fenntartható használata és termőtalajaink, stratégiai vízkészleteink és természeti értékeinek a védelmezése.
Ez a keretprogram a következő hat évre, azt gondolom, hogy egy nagyon jelentős átfogó területként fogalmazza meg Magyarország környezetügyhöz való hozzáállását, és természetesen a mindenkori kormányoknak egy nagyon jelentős keretben adja meg azokat a feladatokat, amelyeket ennek végrehajtásával majd biztosítani kell.
Ugyanilyen nagy támogatottsággal jött létre a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és ebben a munkában a minisztérium értelemszerűen egy szakmai háttér biztosítását tudta nyújtani. Itt nem miniszterként, hanem a kormány képviselőjeként veszek részt a Tanács munkájában, de azt gondolom, hogy a Tanács titkárságainak, titkárságának, különböző munkabizottságainak az előkészítő ügyekben az együttműködése a tárcával mindvégig szakmailag gyümölcsöző volt, és nagyon jól megalapozta a további együttműködésünket.
A kiemelt jelentőségű szakpolitikai ügyek közül a nemzeti éghajlat-változási programot szeretném érinteni, amelynek első változata 2009 februárjában készült el. Ugyanakkor azt nagyon jelentősen meg kellett néznünk, hogy olyan környezeti vizsgálat alá essen ez a program, amelyik biztosítja egyrészt a hozzászólások lehetőségét; egy széles, jelentős társadalmi vitára való bocsátást kellett megtennünk, és az éghajlat-politikai munkacsoport, mind pedig az éghajlat-változási bizottság programtervezetének megtárgyalását követően most novemberben hoztuk be a kormány elé. A kormánykabinet és az államtitkári értekezlet ezt már megvitatta, tehát ezen túl vagyunk, így hamarosan a kormány napirendjére kerül.
A nemzeti éghajlat-változási program a stratégia felépítést követően három fő célkitűzést fogalmaz meg, ezt nyilvánvaló mindannyian követni fogjuk. Egyrészt a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának a mérséklése, tehát itt a mérséklésen van a hangsúly, másrészt pedig a várható hatásokra való felkészülés és az alkalmazkodóképességnek a kialakítása. Tehát a mérséklés, az alkalmazkodóképesség és leglényegesebb elemként a klímatudatosságnak az erősítését említeném, mert a környezettudatosság és a klímatudatosság kialakítása, tapasztalataim szerint, még nagyon sok munkát ró mind a társadalmi, mind a tudomány szereplőinek, mind pedig az aktuális kormányzat feladatot ellátó apparátusának.
Ennek az időszaknak a termékeként fogadtuk el a kormányban a zöldberuházási rendszer programját. Itt a program is, mint forrás áll rendelkezésre, de ezen kívül az Új Magyarország fejlesztési tervben, és amit ritkán szoktunk említeni, de az Új Magyarország vidékfejlesztési programban is állnak rendelkezésre olyan források, amelyek a nemzeti éghajlat-változási programot szolgálhatják.
Az előbb említett zöldberuházási rendszer ez év július 17-én lépett hatályba. Először a klímabarát otthon panel alprogramot és most napjainkban pedig a klímabarát otthon energiahatékonysági alprogramot indítottuk el. Természetes - és gondolom, majd lesz erre kérdés -, ezért most nagyon nem térek ki arra, hogy most a panelprogramot kellett-e folytatni, vagy nem kellett-e folytatni, nekünk meggyőződésünk volt az, hogy a legnagyobb energiapazarlások tekintetében mindenképpen szükséges ennek a folytatása.
Koppenhágához közeledve, nyilván az európai színtéren való egyeztetések közben is, hazánk érdekeit is meg kellett fogalmazni és képviselni. Ebben a szakaszban azt kell hogy mondjam, hogy nekünk elsősorban a kvótatöbblet értékesítés kérdése az, amelyik fontos; ennek a további felhasználásnak a jogának a megőrzése elsődleges érdeke Magyarországnak, és természetesen ezért vállaljuk azt, hogy a többletfelhasználás a fenntartható fejlődés céljait fogja használni, illetve azt a globális karbonpiac hatékony működésének a szükségességét is figyelembe vevő rendszert kell kialakítanunk és alkalmaznunk, amely jogot, illetve hátteret ad erre a kérdésünkre.
Az Európai Unión belül, reményeink szerinti egyetértés után, az Unió közös álláspontját szándékozzuk erősíteni, azaz az a meggyőződésünk, hogy akkor lehet hatékony az Európai Unió eddigi képviselete a klímaváltozás elleni küzdelemben, ha az egy egységes álláspontként tud érvényesülni Koppenhágában.
Nyilván nemzetközi ügyekben és az európai uniós ügyekben ezt követően a felkészülésünk az EU elnökségre egy nagyon jelentős kérdéskör, itt 2011. január 1. és június 30-a között látja el Magyarország a soros tanácsi elnökséget. Az elnökség kiemelten kezelendő 5 környezetügyi témája közé javasoltuk a klímavédelmet, a vízvédelmet, ezen belül az európai Duna stratégiára külön felhívnám a figyelmet, amiben több tárca, több szakmai műhely egyeztetésével indultak meg a munkálatok, a biodiverzitás védelmét, az EU környezetvédelmi akcióprogramját és a fenntartható fejlődés stratégiának a felülvizsgálatát. Ezen témakörök megjelölésével készülünk 2011-re, és azokat a szükséges intézkedéseket a szakmai hátterek biztosítására, a felkészülésre, amelyek ehhez szükségesek, azokat megtettük.
A kétoldalú együttműködések, és ha úgy tetszik az elmúlt évek kiemelt témái között kell említeni természetesen a Rábával kapcsolatos kérdéseket, amiről azt tudom mondani, hogy jelentős előrelépések valósultak meg az elmúlt egy évben, de még az elmúlt hónapban is kaptunk dokumentációt arról, hogy a Rábát szennyező egyik bőrgyárnak a műszaki átalakítása és a beruházás átalakítása befejeződött. Ugyanakkor változatlanul probléma az, hogy nem tudjuk pontosan - az osztrákok is azt mondják -, ők sem tudják pontosan, hogy a környezetvédelmi szenátusuk mikor fog döntést hozni a Heiligenkreuz ügyében.
Itt ugye a magyar kormány kifejtette az álláspontját, kormányszinten ezt képviseltük az osztrák-magyar kormányülésen, többszöri kérést fogalmaztunk meg, hogy politikai síkon próbálják meg ezt a kérdést rendezni. Ehhez a témakörhöz tartozó válaszként az fogalmazódott meg, hogy ez a szenátus oly mértékben független az osztrák kormánytól és az osztrák politikától, hogy nincsen beleszólási, nincs befolyásolási lehetőség. Nyilvánvaló, hogy az egész folyamatban mindvégig az Őrségi Nemzeti Parkon keresztül ügyfélként bejelentkezve érvényesíteni akartuk az érdekeinket, teljes körű támogatást nyújtottunk a város vezetésének mind szakmai, mind pedig a különböző fordítási kérdésekben nagyon szoros együttműködés alakult ki a tárca és az ottani városvezetés között, ezzel együtt várjuk ennek a beruházásnak a sorsát meghatározó szenátusi döntést.
A magyar-román vegyes bizottsági ülésen is, a román-magyar kormányülésen is tavaly, illetve idén is szóba került és külön jeleztük a verespataki bányaberuházással kapcsolatos fenntartásainkat, és azokat az igényeinket, amelyek ha érvényesülnek, akkor elejét lehet venni egy tiszai katasztrófához hasonló környezeti katasztrófának. Nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben érvényesítenünk kell azokat az érdekeket, amelyek most már nem csak Magyarország érdekei. Itt jelentős változásnak értékelem azt, hogy Romániában is megjelentek azok a környezetvédelmi mozgalmak és megjelentek azok a civil szerveződések, akik ebben partnerként vettek részt és együttes fellépési lehetőséget nyújtottak. Magyarul, ez azért volt érdekes, hogy ne egy ilyen román-magyar vitává alakuljon ez a történet, hanem magáról a technológia alkalmazásáról, a környezet védelméről, a természeti értékek védelméről tudjunk beszélni.
Sokkal jobb a helyzetünk a magyar-horvát határ menti ügyekben, hiszen a Morva-Dráva-Duna térségi bioszféra rezervátumnak a létrehozásáról tudtunk aláírni egyezményt a horvát kollégámmal, és azt kell mondjam, hogy itt ebben a térségben - akár a szlovénokkal, akár pedig a horvát kormánnyal - a határon átnyúló fejlesztésekkel és nemzetközi kapcsolatok tekintetében csak egy nagyon jó partneri együttműködésről tudunk beszámolni.
Az együttműködési dokumentumok közül az egyik legjelentősebb a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről aláírt keretegyezmény biodiverzitási jegyzőkönyve, amelynek kihirdetéséről szóló előterjesztést az elmúlt héten fogadta el a kormány. Ezen keretekben a Duna stratégia kidolgozásánál is, mint említettem, jelentős kormányzati együttműködés van és ebben is egy nagyon intenzív szerepet kívánunk Magyarország területéről elfoglalni, már csak azért is, mert ha és amennyiben ez az európai uniós projekt a későbbiek tekintetében tervezési operatív program keretében megvalósulni látszik, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarország milyen típusú fejlesztési forrásokat és mire tud ebben a programban magának biztosítani. Nyilvánvalóan számtalan olyan ország van még rajtunk kívül, aki ebben az ügyben be tudja nyújtani az igényeit és be tud jelentkezni, ezért ezt kiemelt feladatként kívánjuk kezelni.
A környezet megőrzési feladatok környékén nyilván azokat az európai uniós forrásokat említeném elsődlegesen, amelyek a KEOP-ban állnak rendelkezésre, erről számtalan alkalommal lehetett olvasni, illetve interpellációkban adott válaszokra magam is többször utaltam erre a területre és erre a lehetőségre. Azt szeretném ezek közül kiemelni, ami némileg újdonság. Itt hosszabb előkészítés és pénzügyi átcsoportosítások eredményeképpen arról tudok beszámolni, hogy a Duna-Tisza közti homokhátság két mintaprojektjének a megvalósulását a KEOP-ból tudjuk finanszíroztatni, külső szakértők bevonásával a műszaki megalapozó dokumentáció elkészült, és a következő év elejére - a társadalmi egyeztetést és a monitoring bizottság véleményének időigényét is figyelembe véve -, 2010 januárjában tudjuk indítani magának a kiemelt projektnek az előkészítését. Régóta húzódó nagy belső vitákat, szakmai vitákat fémjelző ügyről van szó. De abban mindenki egyetért, hogy ennek a térségnek, ennek a területnek a további életfeltételeinek és erőforrás védelmének szempontjából ezzel a két mintaprojekttel el kellett mindenképpen indulnunk. Ezt, ha úgy tetszik, akkor a KEOP más forrásainak az átcsoportosításával tudtuk megoldani.
A termékdíj törvénynek a tárgyalásában, azt gondolom, a bizottság teljes körűen részt vett, a parlament nagy többséggel elfogadta, ezt megemlíteném, mint egy olyan kérdéskört, amin túl vagyunk. Természetesen álláspontok és érdekek mentén a dolog az különböző megközelítéseket kapott, úgy ítélem meg, hogy a parlamentben a módosítókkal együttes végszavazással egy jó megoldást sikerült ebben az ügyben végül is megvalósítani.
Az országos hulladékgazdálkodási terv az, amelyiket még megemlítenék azzal, hogy természetesen a következő időszakra vonatkozóan készülnek a munkálatok. A hulladéklerakóknak a bezárása volt a nyár egyik slágertémája, az a hosszú-hosszú évek óta meglévő kötelezettségünk, amelynél most határponthoz érkeztünk és be kellett tartani. Ebben nem lehetett már tovább várni, 2009. június 15. volt ezeknek a létesítményeknek a bezárási kötelezettsége, és azt kell mondjam, hogy míg 2002-ben közel 1200 települési hulladékot fogadó lerakó üzemelt, addig 2009 júliusát követően mindössze 70 helyszínen működő lerakó, regionális lerakó létesítmény és 2008/2009-ben 135 lerakót kellett véglegesen lezárni. Magyarul: ennyi működött folyamatosan Magyarországon megfelelő védelem és megfelelő biztonság nélkül - nem kevés terhelést és szennyezést okozva a közvetlen vagy tágabb környezetnek.
Itt azt meg kell, hogy említsem, hogy nagyon jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtani. Az önkormányzatok nehéz helyzetét is figyelembe véve, a hulladékgazdálkodási fejlesztési projekteknél legalább 70 százalékos, a rekultivációs munkáknál 100 százalékos támogatás biztosítása mellett végeztük el ezeket a munkákat. A bezárásokat követően a rekultivációk már folyamatban vannak, eddig közel 1100 lerakónak a rekultivációjára érkezett be támogatási kérelem és 86 milliárd forintot sikerült a KEOP-ban eddig erre a célra elkülöníteni, hogy ezt a problémát véglegesen sikerüljön megoldani. Én úgy ítélem meg, hogy kevesebb figyelmet kapott ez az egész program, viszont a környezetvédelem és környezetbiztonság szempontjából egy rendkívül sikeres és egy nagyon fontos lépés volt; az elmúlt évek munkáját e tekintetben így értékelem.
Az illegális lerakók felszámolásának támogatására még az igen nehéz pénzügyi keretek között is a tárca 86 millió forinttal kiírt pályázatára nagyon sok önkormányzat és civil szervezet együttesen nyújtott be pályázatot. Két olyan terület volt, amit mindenképpen meg akartam hagyni, és mindenképpen fontosnak tartottam, hogy a függő pénzügyi lehetőségek közepette is biztosítsunk rá lehetőséget: az egyik a zöldforrás pályázati lehetősége, ami a civil szektor támogatását hivatott továbbvinni, a másik pedig az illegális hulladéklerakók felszámolása volt. Itt a pályázónak a következő évig egy éven keresztül nyomon követve kell a folyamatot kísérnie, és gondoskodnia arról, hogy az ismételt illegális hulladéklerakás ne történhessen meg.
Természetesen vannak még olyan folyamatban lévő ügyeink, mint amit említettem már Heiligenkreuznál és a móri atomerőmű-beruházásnál, Tőketerebes tervezett szélerőmű kérdéskörénél is, amelyek további, határon átnyúló területenként fogalmazhatóak meg. Ennek lezárásaként szeretnék áttérni arra a kérdéskörre, ami, ha úgy tetszik, akkor árvízvédelem, vízgazdálkodás témakörként fogalmazható meg. A Vásárhelyi-terv keretében a fejlesztési munkálatok, azt gondolom, hogy közismertek. Itt annak a vitának a feloldását, amit az EU-s projektek megvalósíthatósága igényel, szándékozott feloldani az a képviselői indítvány, ami - ha jól emlékszem - éppen a héten volt a parlament előtt a módosítókkal. Jelentős érdekkülönbözőségek jelennek meg, sajnos azt kell mondanom, hogy egy kicsit az elmúlt 8-10 év hagyatékaként. Gazdák, polgármesterek emlékeznek komoly ígéretekre, hogy ha és amennyiben ezen a területen így és így alakul meg az árvíztározás, a vésztározás lehetősége, abban az esetben innentől kezdve már mindenki - természetesen üléspontjának megfelelő álláspontot képviselve - vagy nagy összegű kártalanításra vagy útépítésre, csatornaépítésre, faluközpont-építésre és még minden másra emlékszik, amire éppen szüksége van a területnek. Szeretném jelezni, hogy ebben értelemszerűen nem az ottani közösségek hibásak; nyilvánvalóan minden polgármester egyfajta fokmérője is, hogy a saját településének az érdekeit ebben az ügyben hogyan és miképpen tudja képviselni, ugyanakkor elsősorban a gazdákkal és azokkal az ottani civil közösségekkel kell megoldást találnunk ennek a programnak a továbbvitelére, akik közvetlenül, tulajdonosként is érintettek ezekben az ügyekben.
A Balaton témaköréhez annyit szeretnék jelezni, hogy készen vagyunk a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer II. ütemének kivitelezéséhez szükséges pályázati dokumentáció elkészítésével. Ez 2010. első félévében várható, és nyilván ezt megelőzően nagyságrend okán ezt a projektet Brüsszellel jóvá kell hagyatnunk, tehát ennek benyújtása szintén a következő közvetlen időszak feladatai közül való. A Balaton vízgazdálkodási helyzetét javító projekt a KEOP keretén belül valósul meg, és itt ebben elsősorban a siófoki zsilip, a hajózsilip teljes rekonstrukciójára és a Sió rehabilitációjára kerül sor.
A vízgazdálkodási és komplex vízvédelmi beruházások között szeretném megemlíteni a Rába ökológiai rehabilitációját, mint egy olyan, osztrák-magyar közös uniós pályázatot, ami azt gondolom, hogy szintén egy mintaértékű dolog lesz, és 2011-re fog befejeződni, és a KEOP-on belül az egyik legjelentősebb az úgynevezett, a Ráckevei (Soroksári)-Duna (RSD) vízminőség-javítási nagyprojekt. Itt 2010 év első félévében várható a pályázati kivitelezési kiírás. Ezt a nagyprojektet is most tudjuk elküldeni Brüsszelbe jóváhagyásra, most értünk az előkészítő munkálatok végére. A Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodásának rehabilitációjáról és a Szigetköz mentett oldali hullámtér vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztéséről is szólnom kell. Ezek munkálatai a szakma asztalán vannak, és itt természetesen még a Tiszához kötődően meg kellett volna említenem a Tisza-tó komplex fejlesztési nagyprojekt előkészületeit is, amelyek szintén most vannak a szakemberek, a szakma gondozása alatt.
Magyarországnak az EU-országokkal együtt 2010. március 22-éig kell jelentést tenniük, küldeniük az Európai Bizottságnak a víz keretirányelv szerinti vízgyűjtő-gazdálkodás feladatainak megfelelően. 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot. Itt a nemzetközi szintű munkát folyamatos egyeztetésekkel, nyilvánvalóan a szomszédokkal együtt - határvizek, határfolyók, hadd ne indokoljam a dolgot -, nagyon jelentős együttműködésben kell végeznünk.
Szennyvíztisztítási kérdésekre nagyon tömören: az EU-irányelvnek megfelelően 2010-re 75 százalékos csökkentési elvárásnak tudunk eleget tenni a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen folyó beruházás befejezésével. Itt már a próbaüzem zajlik, tehát maga a beruházás megtörtént. A próbaüzem alatti tapasztalatok nagyon jók, hiszen itt több százezer liter szennyvíz tisztításáról beszélünk napi szinten.
Sajnos, nem ennyire jó az ivóvízminőség-javító programról szóló tájékoztatás. Ez a program felülvizsgálatot és határidő-módosítást kért. Ebben az esetben nyilván ennek megvalósítására az eredeti 2007-2013 közötti megvalósítás tekintetében a régiókkal és az önkormányzatokkal egy jelentős áttekintés után tudunk visszatérni.
A környezeti kármentesítési programunk végrehajtását tekintve egy jelentős, olyan kármentesítés van, az üröm-csókavári, amelyiket a brüsszeli nagyprojekten belül jóváhagyottan már végeznek. Itt 85 százalékban az EU strukturális alapjából, 15 százalékban pedig hazai forrásból végzik ezt a munkát. Szóltam már határon átnyúlóan is a magyar-horvát ügyekről, a Kárpátok védelméről szóló természetvédelmi feladatokról. A természetvédelmi feladataink között szeretném azt jelezni, hogy 2009-ben megkezdődött a természetvédelmi információs rendszer országos hálózata. Mi a tárcán belül a természeti élővilág földtani, tájképi értékek nyilvántartását vezetjük. Ez nyilván átalakítja és megkönnyíti majd a hatósági munkát, és a tervezéshez, a stratégiai tervezéshez és döntés-előkészítéshez is nagyon jelentős hátteret fog nyújtani.
Nemzeti parkjaink tekintetében az ökoturisztikai fejlesztéseket szeretném kiemelni, ami az elmúlt időszak egyik sikerágazata. Itt a hortobágyi csárdafelújítástól a kisvasúton keresztül az Aggteleki Nemzeti Park szálláskapacitás-növelésétől sorban lehetne ezeket a projekteket említeni, de a közmunkaprogram keretében is 300 fő közmunkás igazgatóságoknál történő foglalkoztatását tudtuk megvalósítani. Nyilván az is egy jelentős feladat ebben a körben, hogy azokat a védett területeinket és azokat a tervezett további fejlesztéseinket, amelyek a természetvédelmet szolgálják, helyi akarattal, helyi szándékkal, a társadalmi támogatottság mértékének ismeretében folytassuk, vagy ne folytassuk - zárójel: Zempléni Nemzeti Park. Természetesen ebben a kérdéskörben is csak akkor és abban az esetben lépünk előre, ha a helyi támogatottság és a helyi vélemények teljes egybehangzó és támogató voltát sikerül megismernünk.
Tisztelt Bizottság! Ennél részletesebben, azt gondolom, hogy túl sok időt raboló lett volna, ha kitérek minden egyes részletre; természetesen várjuk, kollégáimmal együtt, a kérdéseket, és ha lehet, akkor azt szeretném kérni, hogy miután egy nemzetközi kötelezettség van, ami a következő időszakra majd elszólít, hogy ha lehet, akkor 12 óráig szeretném, ha a kérdések-feletek ügyét be tudnánk fejezni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, miniszter úr. Fél 12-re megpróbáljuk a dolgot befejezni, ha sikerül, igyekszünk rövidek lenni. Ez egy kimerítő és részletes beszámoló volt és mire a végére ért miniszter úr, jöttem rá, hogy mennyire hasznos ez; bár itt a bizottság környezetvédelmi, természetvédelmi ügyekkel foglalkozik, de azért jó, ha hallja legalább évente egyszer a minisztert is, hogy hogy végezte a munkáját és természetesen lesznek majd kérdések. Ugyan nagyon sok ügyet érintett miniszter úr, ezekkel kapcsolatban én is szeretnék néhányra rákérdezni, meg van egy-két olyan dolog, amit nem említett, azokra kíváncsi lennék.
Két logikát követnék. Megnéztem azokat a jegyzőkönyveket, amelyek a korábbi két szereplésével kapcsolatban készültek, szeretném szembesíteni néhány kijelentéssel és rákérdezni, hogy azokkal hol tart; illetve a 2009-es év kronológiáját néztem meg, hogy milyen ügyek voltak és ezekből szeretnék néhányat szóba hozni, illetve rákérdezni olyanokra, amelyeket érthető módon említett.
El is kezdeném. Még a 2008 áprilisi meghallgatáson jelezte a miniszter úr, hogy a Natura 2000 programmal foglalkozni kíván. Szeretném megkérdezni azt, hogy hol tart most ez az ügy, vannak-e vitás kérdések - elsősorban itt a kártalanításokra gondolok. Hozzánk, az egyéni országgyűlési képviselőkhöz elég sok panasz érkezett a Natura 2000-es területek kijelölése miatt, rengeteg gazda, vagy olyan érintett személy, akinek a területe a Natura 2000-es besorolás alá esett, későn szerzett tudomást arról, hogy ez egyáltalán megtörtént. Érdekelne, hogy változott-e ezen a téren valami, van-e még mindig elégedetlenség, egyáltalán hogy áll ez az ügy.
Szintén ezen a meghallgatáson jelezte a miniszter úr azt, most idézem szó szerint: "számtalan környezetvédelmi jogsértési eljárás alatt áll Magyarország és ezeket rendezni kívánja". Vannak-e még ilyenek, amiket rendezni kíván, illetve vannak-e egyáltalán jogsértési eljárások még ellenünk.
Örülök annak, hogy itt van az államtitkár úr, Kling István is, hiszen ő tudomásom szerint részben azért került oda államtitkárnak a tárcához, hogy foglalkozzon a zöldhatósági rendszerrel, és érdekelne az - és erről miniszter úr a 2008-as meghallgatásán beszélt -, hogy a zöldhatóságok átszervezése kapcsán történt-e valami, vannak-e ott olyan lényeges változások, amelyeket most itt a bizottsággal meg akarnak osztani.
Szóba került a zöldalkotmányozás ügye. Említette a miniszter úr a zöld beszerzéseket, hogy jelen vannak a programokban - a 2010-es költségvetésben sem a zöldadózás ügye, sem úgymond a zöld megközelítés nincs jelen. A civil szervezetek évről évre próbálnak ránk, döntéshozókra nyomás gyakorolni, hogy ez, mint szempont jelenjen meg a költségvetésben. Tudom, hogy ez nem egy egyszerű dolog, de ön külön említette a meghallgatásán, hogy ezzel foglalkozni kíván - elégedett-e azzal, ami történt.
Pozitívumként említeném, hogy a világörökségi törvény - 2008-ban említette, hogy ezzel foglalkozni kíván -, úgy tűnik, hogy jövőre be is kerülhet általános vitára, legalábbis - talán elfogadni nem fogjuk, de a dolog úton van, tehát az szerintem eredményeként megemlíthető.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatban szeretnék két dologra rákérdezni. Még, amikor Katona Kálmán volt az elnöke a bizottságnak, volt egy kihelyezett ülésünk a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Országos Szövetségénél, akik panaszkodtak a válság miatt a hulladékok piacán bekövetkezett áresésre és az ő nehéz helyzetükre. A meghallgatása során azt mondta nekünk, hogy külön fejezetet kíván nyitni a gazdasággal való együttműködésben. Sikerült-e az ő panaszukat, nehéz helyzetüket valamilyen módon orvosolni, valamelyik, akár a regionális operatív programban, vagy a GOP keretén belül?
A hulladékkal kapcsolatban a másik kérdésem. Ezt a július 15-i határidőt nem sikerült mindenhol tartani. Hogy állunk most a regionális hulladéklerakókkal, ezek mikor lesznek készek, mert nem tudom pontosan, hogy mindegyik határidőre elkészül-e. És szeretnék arra rákérdezni, hogy vajon fel vagyunk-e készülve arra, hogy az üzemeltetési költségek megnövekednek, mert ezek a regionális hulladéklerakók jót tesznek a magyarországi környezetvédelemnek, de az önkormányzatokra, akik majd áthárítják a lakosságra természetesen a magasabb szemétdíjat, ez milyen teherrel rá, tudják-e azt egyáltalán, hogy mi vár rájuk.
Említette a miniszter úr, hogy az illegális lerakók felszámolására 86 millió forint áll rendelkezésre, ez mire elé - tehát ebből mennyit lehet felszámolni, elég-e, nem kellett volna-e erre több pénz?
Mi van a német szeméttel, visszakerült-e már minden Németországba? Mit égettünk el végül Magyarországon, kinek a költségére, hogy rendeződött ez az ügy - erre is szeretnék rákérdezni.
Szentgotthárdot említette és mondta azt, hogy meg kell várnunk az Umwelt szenátnak a döntését, amit nem tudunk, hogy tavasszal vagy nyáron lesz-e, de gondolom, hogy nem tétlenül várjuk ezt. Biztos van stratégiánk arra, ha úgy dönt az Umwelt szenát, hogy nem engedélyezi a szemétlerakó megépítését, akkor mit csinálunk, akkor örülünk valószínűleg; de mi van akkor, ha mégiscsak azt mondják, hogy ott minden rendben van, mi akkor a követendő stratégia. Ez egy 2010-re áthúzódó ügy és kormányváltás lesz, érdekelne az, hogy itt mi a magyar nemzeti álláspont.
Aztán a következő ügy, amit szeretnék szóba hozni, ez a január-februári szmogriadóval kapcsolatos. El kellett rendelni pár napig egy szmogriadót Budapesten, és ott kibontakozott egy vita a főváros, meg a tárca között, hogy ki a hibás, hogy kell ezt az egész dolgot szabályozni. Elég vicces volt, ha jól emlékszem, az egyik nap a páros rendszámú autók közlekedhettek volna, a másik nap meg a páratlanok, teljes káosz volt, nem tartották be. A magyarok eleve híresek persze arról, hogy szeretik nem betartani a szabályokat, még akkor se, ha fontos ügyekről van szó. A rendőrség nem is nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy hogy büntesse a páros napon páratlan rendszámmal közlekedőket. Történik-e itt valami változás, ha újra bekövetkezik ez a helyzet, akkor lehet-e ezt életszerűbben kezelni? Egyébként Budapest nem áll jól a levegőszennyezés ügyében, Európa egyik legszennyezettebb levegőjű városa, és kellett Magyarországnak egy kérelemmel fordulni az Európai Bizottsághoz, tudomásom szerint kellett felmentést kapnunk a levegőnek az egészségügyi határértékeket meghaladó szennyezés megszüntetése ügyében - hol állunk ezzel az üggyel, ez is érdekelne.
A CO2 kvóták ügyét eléggé kiveséztük, de mivel miniszter úr azon a bizottsági ülésünkön, amelyen ez téma volt, nem személyesen volt jelen, a következőt szeretném megkérdezni. Említette, hogy most már van zöldberuházási rendszer július 17-e óta, ha jól emlékszem. Azt szeretném megkérdezni, hogy megfelel-e a panelprogram az addicionális elvárásoknak. A kiotói szerződés úgy rendelkezik, hogy a CO2 kvóták eladásából befolyt összegeket olyan célokra kell fordítani, amelyekre egyébként a költségvetés nem adna pénzt. A panelprogram megfelel-e ennek, ha egy ellenőrzésen esünk át, ha a belgák, meg a spanyolok mondjuk, ellenőrizni fogják, hogy mire költöttük azt a 28,2 milliárdot, ami remélem, valahol megvan és nem költöttük el. Egyébként a szerződés arról is rendelkezik, hogy ezt a környezetvédelmi miniszternek kellene felhasználni, gondolom, az nem egy egyszerű mérkőzés a kormányon belül, hogy a pénzügyminiszterrel megküzdjön a zöldtárca vezetője - hol tartunk ebben az ügyben?
Termékdíjas szabályozás, azt is sokszor végigbeszélgettük itt bizottsági ülésen. Azt tudjuk jól, hogy ugyan most átment valami a parlamenten, amiben ráadásul egy fideszes országgyűlési képviselő oroszlánrészt vállalt: Szatmáry Kristóf. Tehát ott a kormánynak a működését nem tudom dicsérni, de valamennyien elismerik, hogy itt a kabátot újra kell gombolni, egy új rendszert kellene csinálnunk, ez elmaradt, ezt lássuk be valamennyien - ez a feladat is majd át fog húzódni a következő kormányzati ciklusra.
Említette a zempléni nemzeti parkkal kapcsolatos kezdeményezéseket. Kiolvastam a szavaiból, hogy ott nincs egyetértés, tehát ha jól értem, akkor ott nem várható a közeljövőben egy olyan döntés, hogy legyen nemzeti park - de azért rákérdeznék, hogy van-e tárcaálláspont ezzel kapcsolatban.
A következő kérdésem a bányatörvényre vonatkozik. Volt egy bizottsági ülésünk, úgy jöttem ide Podolák elnök úr tájékoztatása alapján, hogy teljes konszenzus van, majd a környezetvédelmi tárca jelenlévő képviselője közölte, hogy semmivel nem értenek egyet. Szeretném megkérdezni miniszter urat, hogy a létező konszenzushoz mi a viszonya a tárcának, hogy viszonyulnak ahhoz, hogy 2500 méter alatt koncessziós jogot fognak engedélyezni bizonyos társaságoknak a termálkincsre.
A Csepeli szennyvíztisztító kapcsán két kérdést szeretnék feltenni. Az egyik, hogy mi lesz a szennyvíziszappal - ott azért az egy elég nagy probléma, hogy azzal mit fogunk kezdeni, ott is volt egy kihelyezett bizottsági ülésünk, bejártuk ezt a szennyvíztelepet, megnéztük, és én azt látom, hogy az egy kardinális kérdés -, illetve mi van az Európai Bizottság bírságával. Az Európai Bizottság sérelmezte azt, ahogyan a közbeszerzési eljárás ki lett írva. Itt van egy szakmai vita: a magyar kormány azt mondja, hogy mi helyesen jártunk el, ők meg azt mondják, hogy nem lehet egy szereplővel versenyezni, és nem fogadják el, ha jól emlékszem, a meghívásos eljárást, nem tartják EU-konformnak. Ki kell-e fizetnünk, ha jól emlékszem, azt a 10 milliárdos bírságot vagy nem?
A legutolsó kérdésem, hogy mit tart 2010 legnagyobb ügyének. Mi lesz az ön meglátása szerint majd 2010-ben az a dolog, ami a leendő környezetvédelmi miniszter számára úgymond a legfontosabb ügy lehet? Köszönöm szépen.
Akkor szeretném begyűjteni a jelentkezéseket: Józsa Istvánt láttam jelentkezni. Józsa Pistáé a szó, utána Velkey Gábor következik.
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, de pont a gazdasági bizottság ülésén voltam, ahol nem a bányászati törvényt tárgyaltuk, de hasonlóan fontos, energetikai tárgyú törvényeket, és az elnök úr huszonhárom kérdésével szemben én csak 3+1 kérdést tennék fel.
ELNÖK: Nem volt huszonhárom.
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Én úgy számoltam. (Derültség.) Az első: a kvótaeladásról volt szó. Én azt hiszem, hogy teljesen biztos, hogy erre a kormány most momentán nem ad pénzt, és nem úgy szól az addicionális szabály, hogy olyanra nem lehet költeni, amire valaha is adott pénzt; most momentán nem adott rá. A kérdésem tehát az, hogy a klímabarát otthon panelprogramon és az energiahatékonysági alapprogramon kívül, ezen túlmenően milyen programok megvalósítását tartja elképzelhetőnek még a tárca a kvótaeladás összegéből, ami ebből befolyt.
A másik egy eléggé költői kérdés, mert gazdasági válság idején egy tárca lehetőségei eléggé behatároltak, főleg a piacgazdaság területén, hogy mit tud tenni a tárca a gazdasági válság hatására nehéz helyzetbe került hulladékhasznosítás javítására, ennek a területnek a - mondjuk így - megmentésére. Hogyan készül a minisztérium a 2011-es soros EU-elnökségi tisztség betöltésére? Szokás azt mondani, hogy 2011-ben Budapest lesz Európa fővárosa. Én azt hiszem, hogy ez tényleg egy nagyon ritka lehetőség az ország számára. Ezek között, ami már elhangzott, esetleg a víz témaköre, mint kiemelt tematika, szerepelni tudna-e a minisztérium javaslataiban, és ez sikerre vihető-e?
A plusz egy kérdésem elég egyszerű: a több évvel ezelőtt a bizottságunk által is kezdeményezett Zöld Kommandó működik-e, hogyan értékeli a tárca a tevékenységüket. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Velkey Gáboré a szó.
VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nekem már nincs kérdésem, mert a dolognak különleges értelme már nincs ebben a formában, ellenben véleményem van; szerintem, ha miniszter úr majd a bizottságunk nevében elnök úr által feltett minden kérdésre válaszol, akkor senkiben nem lesz hiányérzet, de véleményem van, és nem is igazán várok ezzel kapcsolatban választ. Én úgy értékelem, hogy valóban nehéz volt ez az év a gazdasági helyzetet tekintve is, innentől kezdve a környezetvédelem helyzete sem könnyű, és a gazdasági kényszerek alapvetően befolyásolják a környezetvédelemmel, természetvédelemmel kapcsolatos lépési lehetőségeket. Ezzel együtt, úgy gondolom - és ezt szeretném ezt kimondani -, bár szimpatikus a miniszter úr magyarázkodása, azt gondolom, hogy minden fontos meccset elvesztettünk ebben az évben, ha a környezetvédelmet, természetvédelmet tekintem. A meccseket miniszter úr elég szisztematikusan felsorolta. Én környezetvédelmi szempontból súlyos vereségként élem meg a termékdíjtörvény elfogadását klímatudatosság és környezettudatosság szempontjából is, hiszen az a szféra, amelyik a teljes magyar kereskedelmet jelenti, ennek a módosításnak az eredményeként a hulladékkibocsátásra érzéketlenné vált, vagyis ha az ő közvetlen érdekeltsége a hulladékkibocsátás csökkentésében eltűnt, ez klímatudatosság vagy környezettudatosság szempontjából egy nagyon kemény visszalépés.
Szerencsére, bár még nem vagyok bizakodó az ügy végeredményét illetően, a tegnapi módosító javaslatok jó irányba alakultak a Vásárhelyi-terv kapcsán. Ezzel együtt a miniszter úr a felvezetőjében említette, hogy eltérő az emlékezet a Vásárhelyi-terv kapcsolódó vidékfejlesztési terveit illetően. Nos, szerintem az az emlékezet a helyes, amelyik egyértelműen kimondja, hogy a Vásárhelyi-terv kezdeti elindításakor erős vidékfejlesztési lába volt ennek a projektnek, mely vidékfejlesztési lábat két-három lépcsőben gyakorlatilag kinyírta a parlament és a költségvetés. Tehát mindenki, aki számon kéri ma az árvízvédelemhez kapcsolódó fejlesztések mellett a vidékfejlesztési lábat, ezt joggal teszi, jól emlékeznek az emberek, ma már azonban lényegében az összes egyéb kapcsolódó fejlesztés kikerült. Azt gondolom, hogy a számon kérés innen nézve indokolt, de én örülök neki, hogy a módosító javaslatok a tegnapi ülésen működtek, és majd érdeklődéssel fogom tekintetni a végszavazás előtti módosító kezdeményezéseket, hogy hogyan próbálják visszacsinálni azt a környezetvédelmi, természetvédelmi szempontból szerintem fontos elemet, amit tegnapi módosítás lényegében visszacsinált.
A bányászati törvény kapcsán, úgy gondolom, hogy szintén egy nagyon nehéz helyzet jött létre, mert bár létrejött egy kompromisszum, amelyet nagy arányban elfogadott a parlament, ugyanakkor szerintem ez a kompromisszum nem kezeli megfelelően a kutatás ügyét, hogy kinek, milyen szinten van lehetősége a felszín alatti vizekkel kapcsolatos kutatásokra és az ezzel kapcsolatos, aztán utána vagy közvetlen energetikai célú vagy egyéb áttételes tevékenység indítására. Én azt gondolom, hogy itt megint további vitákat fog eredményezni a történet.
Nem akarok végigmenni az összes ügyön. Szerintem a panelprogram ebben a formában a korábbi kormányzati ügyekhez képest nem tartalmaz addicionális ügyeket, lényegében költségvetési forrásokat vált ki a program emelése, tehát én úgy érzem, hogy ez is veszteség és vereség. Bár önmagában azzal, hogy a panelprogram továbbmegy, egyetértek, csak ezt nem kvótaforrásokból, hanem költségvetési forrásokból kellett, illett volna továbbvinni, amit persze a kormányzat nem akart, és így megoldotta az ügyet, de itt én nem látok plusz addicionális elemeket. Vagyis én úgy gondolom, hogy a tárca érdekérvényesítő képessége az elmúlt időszakban nem javult - korábban sem volt jó, de inkább romlott -, és ezt nem csak a miniszter úr szemére vetem, hisz ebben a helyzetben valóban nagyon nehéz lett volna az érdekérvényesítő képességet lényegesen javítani, de a sikerpropaganda az én olvasatomban tartalmi döntésekre vonatkozóan nem indokolt. A kommunikációban van előrelépés, de ennek gyakorlati eredményeit én nem látom; majd talán lesz a környezettudatosság ügyében. Úgy gondolom tehát, hogy ez az elmúlt év környezetvédelmi és természetvédelmi szempontból egy rossz év volt. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Orosz Sándor, majd Katona Kálmán következik.
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy egy egyébként is behatárolt miniszteri meghallgatás nem lehet alkalmas arra, hogy mondjuk úgy, az emlékezetben még élő parlamenti általános és részletes vita minden egyes elemét ismételten idehozzuk, meg az elhangzott, vagy el nem hangzott interpellációkat és kérdéseket is. Igen széles körű volt egyébként a tájékoztatás. De látszik, hogy mi magunk is szenvedünk attól, amitől vélhetőleg szenved a tárca, nevesen: egy ágazati logikán működő világban és egy ágazati logikán működő országban ágazat logikán működő kormány, ágazati logikám működő parlamentje bizony folyamatosan érzékeli, de különösen a környezetvédelem elkötelezettjei, hogy bizony gyakran van a vesztes oldalon, mind a gusztusomhoz képest is, mind pedig a lehetségeshez képest is, és ez utóbbi inkább az érdekes.
Ehhez kapcsolódik egy kérdésem. Hogyan elégedett miniszter úr a különböző programokban a környezeti igény megjelenésével, utalok itt arra a vitára, ami a nemzeti környezetvédelmi program kapcsán is elhangzott. Igazából persze nem értem, hogy az ellenzék miért nem fogadta el, talán nem ért egyet azzal, ami ott benne le van írva?
A másik kérdésem az, hogy a zöldberuházás és Kiotó kapcsán a múltkor meghallgattuk Fülöp Sándort, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát. Időnként úgy érzékeltem, hogy nem feltétlenül érdemi, sokkal inkább szubjektív mozzanatok vannak benne - hogyan értékeli az együttműködést, személyesen is akár, de a tárca és a hivatal között?
A következő. Tervez-e bármit is még behozni a Ház elé, ameddig működik, a következő választásokig? Ezzel összefüggésben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy kiváló munkatársai vannak, kiválóan működik a honlap. Ugyanakkor mégis fontos volna, ha bármiben kérdést tesznek fel, társadalmi vitára kiteszik, a leginkább érintettek figyelmét ugyanazzal az eszközzel, mondjuk éppen egy e-maillel, és felírnák arra, hogy na, nézz már oda és körülbelül eddig van határidő - azt gondolom, hogy még akkor is, ha nagyon sok szervezet figyeli ezt, nem lenne elhanyagolható gesztus egy ilyen.
Még egy dolog, hiszen erről nem volt szó, a zöldhatóság. Súlyos probléma lehet a Ket. életbelépésével, hogy a határidőket hogy, s miként tartják be. Kérdezem, hogy van-e folyamatban valami felesleges ügyek kutatás, hogy lehetőség szerint minimalizálják a Ket. meglehetősen szigorú szabályából következő nehézséget, nevesen, ha határidőt mulasztanak, akár ezért még pénzfizetési kötelezettség is terheli a tárcát.
Ha jól emlékszem, vagy jól figyeltem, talán ezek nem voltak benne a tájékoztatóban, ezért is kérdeztem rá ezekre és köszönöm szépen az eddigi tájékoztatást, és ha lehet, akkor várom a választ. Köszönöm.
ELNÖK: Szeretném megkérdezni képviselőtársaimat, van-e még valaki Katona Kálmánon kívül, aki szólni kíván. Igen, Balogh József, tehát akkor még két képviselőtársunk fog kérdezni.
Katona Kálmáné a szó!
KATONA KÁLMÁN (független): Köszönöm szépen. Hivatalból mindig kedvelem a környezetvédelmi minisztereket - azt a néhány elemet emelném ki, amiről nem beszélt.
Az egyik a költségvetés, amelyből azt javasoltam volna, ha én lennék a tanácsadó, hogy azt a mondatot el kellett volna mondani, hogy ennél a költségvetésnél bizony a tárca alulmaradt, különösen a zöldhatóság, az árvízvédelem területén érték a költségvetésben súlyos veszteségek a tárcát.
A Vásárhelyi-tervvel kapcsolatban kérdezném a miniszter úr tegnapi szavazatát, úgymond a bizottságit, a Nagy Andor által jegyzett módosítóval kapcsolatosan, hogy melyik gombot nyomta meg, miután a tárca egyértelműen kifejtette a bizottsági ülésen, hogy nem ért egyet ezzel az előterjesztéssel. Tehát, ha már nem szólalt fel a plenáris ülésen se a miniszter úr, se az államtitkár úr ez ügyben, ott voltak és figyeltek, azt gondolom, hogy sokat segített volna az ügynek. Mert hiszen ennek a módosító javaslatnak - nemcsak az Andorénak, az egész csomagnak - voltak pozitív elemei is, tehát nem egyértelműen rossz volt ez, hanem azt gondolom, hogy élére kellett volna állni a tárcának és javítani. De még van lehetőség, mert most azt kérem a miniszter úrtól, hogy akadályozza meg, hogy alkotmányossági kifogással ezt a legutóbbi szavazást valahogyan semmissé tegyék. Koherenciazavar címén ez a technikája a kormánynak, hogy ezzel ne éljenek, tegyen meg mindent, hogy ne tudjanak koherenciazavarral kapcsolatban élni. (Dr. Orosz Sándor: Nem a kormány, hanem az előterjesztő.) De kormánytagról van szó.
A széndioxid kvótával kapcsolatban Velkey Gábor finom úrként a panelprogramot megsimította, azt gondolom, hogy a pénz eltűnt és a panelprogram pénzével próbálunk úgy csinálni, mintha meglenne.
Az energiapolitika kapcsán megint csak nem sikerült a környezetvédelmi szempontokat érvényesíteni, miközben a palamentnek volt egy konszenzusos klímastratégiája, az energiapolitikában itt meghátrált a tárca. (Dr. Orosz Sándor: Nem hátrált meg.) (Szabó Imre: Konkrétabban lehetne, bocsánat, hogy visszakérdezek.) A kormány energiapolitikájában nem érvényesültek oly mértékben a környezetvédelmi szempontok, mint kellettek volna, és ennek ellenére megszületett.
A víziközmű-törvény, amely régóta várat magára, és talán a pécsi eset felhívta a figyelmet arra, hogy ez bizony már nagyon kellett volna, de nem született meg. Tudom, hogy ott van a tárca fiókjaiban, ezt nem sikerült elővenni. Nyilván a kormány folyamatosan ezt a víziközmű-törvényt lenyomja.
A vízi társulatokról szóló Kuncze-Herbály-Katona törvényben az a szomorú, hogy mi annak szántuk ezt a tervezetet, hogy megszorítjuk a tárcát és akkor csinál egy rendeset, mert hiszen nem lehet amatőrökkel jó törvényt csinálni. Tisztában vagyok azzal, hogy itt kodifikálni kell, nagyobb rátekintés kell, mint egy szakma. A vízi társulatról szóló törvény, ami most átment, mindnyájan tudjuk, hogy nem hibátlan, de az egy nagyon szomorú tény, hogy a tárca képtelen volt egy vízi társulatról szóló törvénytervezetet letenni az asztalra.
A felszín alatti vizek védelmében leállt a munka gyakorlatilag. Mindig elmondjuk, mindenki elmondja, hogy milyen fontos a vizek védelme, és azok a legveszélyeztetettebbek, amelyek a felszín alatt vannak, mert utána nagyon nehéz őket már megtisztítani, ez a munka gyakorlatilag évek óta nulla szinten mozog.
Még azt szeretném megkérdezni, mert ezek igazából csak kijelentések voltak, hogy a legközelebbi beszámolóhoz, meg a következő kormányzáshoz adjak ötleteket, ezek nem történtek meg többnyire. Az uniós irányelvekben itt azt hallottuk, hogy a hulladékgazdálkodásnak van egy piramisa, ezt el is fogadta az Országgyűlés. Ennek a piramisnak az a felépítése, hogy amit lehet, dolgozzunk fel, amit lehet, égessünk el, képezzünk belőle energiát, és csak a legvégét rakjuk le. Na most, a mi gyakorlatunk - és a beszámoló is ezt megerősítette - arról szól, hogy hatalmas lerakókat építünk, és nem tudom, hogy ez hogyan egyeztethető össze azzal az irányelvvel, amit elfogadtunk. Tehát itt én egy nagyon erős ellentmondást érzek. Ezt a folyamatot szerintem meg kell fordítani, mert ez nem is logikus, tehát azt hiszem, hogy mi szakmailag megalapozottnak gondoljuk az uniós irányelveket ez ügyben. Itt a kérdésem az, hogy hogyan is viszonyul akkor most a tárca az uniós irányelvekhez, ezen belül a piramisnak ahhoz a pontjához, hogy amit lehet, égessünk. Nem akarok itt energiapolitikába belebonyolódni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Akkor utoljára Balogh József képviselő úré a szó.
BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mint homokhátsági települések képviselője, örömmel töltött el az, amikor azt mondta, hogy valami fog történni a Homokhátság vízpótlásával kapcsolatban, de ugyanakkor szomorú is vagyok, mert az önök pártja már 1994-ben azt ígérte, hogy a Homokhátságon megoldják a vízpótlást, és ez négyévenként mindig előjött: 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is. Most eltelt 7 év, és még mindig nem tettek semmit. Ugye tudja ön is azt, hogy az Orbán-kormány idején, valamikor 2001-ben, egy programot elkészítettünk, amely arról szólt, hogy a Duna-völgyi főcsatornából körülbelül 20 települést érintve egy regionális programot meg lehetne valósítani, tehát ezt a térséget vízzel fel lehetne tölteni?
Kérdezném öntől, hogy most ezt vették-e elő, vagy csupán választási fogásként próbálja felhasználni újra a Homokhátság vízpótlását. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Elég sok kérdés volt, de van lehetőség arra, hogy fél 12-ig befejezzük, ha gyorsan válaszolnak a kérdésekre; miniszter úrnak és munkatársainak megvan ez a lehetősége.
Akkor kérem miniszter urat, hogy válaszolja meg a kérdéseket, illetve, ha úgy gondolja, akkor a munkatársak is besegíthetnek természetesen.
SZABÓ IMRE környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, azt a bizalmat is, hogy feltételezi azt - nem számoltam meg, de olyan 50 kérdés környékén járunk -, hogy ennyi kérdésre mondjuk 18 perc leforgása alatt érdemi választ lehet adni. Ha nem kell érdemi választ adni, akkor természetesen fél 12-ig befejezhetjük, de én szeretném akkor inkább az érdemi válasz mellett letenni a voksomat, úgyhogy ha lehet, akkor picit tovább vennénk igénybe a bizottság tagjainak a figyelmét.
Azt kell mondanom, hogy a kérdések nagyjábóli rendszerezése alapján vannak olyan ügyek, amik valóban és egyértelműen a tárcához kötődnek, vannak vélemények, amikre majd reagálok, és vannak természetesen olyanok is, amelyek vagy érintenek bennünket, és erre is majd szeretnék kitérni, hogy melyek azok, amelyek nem kifejezetten tárcakompetenciák, hanem más tárca feladatkörét is érintik.
Elnök úr kérdéseivel kezdeném. Köszönöm a kérdésekben is megfogalmazottakat, illetve azt a megjegyzését is, amely részben egy picikét dicsérőleg szólt. A Natura 2000-el kapcsolatos kérdésekre kitérve, ezeknek a területeknek a pontosítása, helyrajzi számhoz való behatárolása folyamatosan zajlik. Arra, hogy ez mikor, hogyan és milyen módon került kijelölésre, most hadd ne térjek vissza, mert több évre visszamenőleges a történet. Most átfogóan azt is mondhatnám, hogy több olyan kérdés került most itt napirendre, amelyek nem az elmúlt egy évhez és nem ennek az évnek, a 2009-es évnek a tevékenységéhez kötődnek, hanem, ha úgy tetszik, akkor olyan örökség részeként kellett rá megoldásokat találni, amelyek - hogy így fogalmazzak - nem a legszerencsésebb örökségek közé tartoztak. Ez is azok közé tartozik, természetesen az egyeztetések következtében mindenki kap információt arról, ami annak idején - feljegyzésekből és tájékoztatásból tudom - megfelelő időrendben és nem mondom azt, hogy a kellő gondossággal és a kellő merítéssel, de a tulajdonosok informálását adta. Biztos, hogyha annak idején a teljes adatbázis - amely rendelkezésre állt - minden egyes tulajdonosa személyes írásbeli értesítést kap, akkor sokkal több kellemetlenséget a későbbiekben meg lehetett volna úszni ebben az ügyben. Az az eljárás, amit a törvény előír, és amelynek a törvény szerint meg kellett történnie, megtörtént; abban egyetértek elnök úrral, hogy egyébként ez nem volt elég hatékony ennek ellenére sem. A mai magyar közgyakorlatban és az emberek mindennapjaiban nincsen benne az, hogy állandóan kifüggesztett papírokat nézzenek, e tekintetben még kétségtelenül sok teendő van.
Jogsértési eljárás tekintetében: ötből három lezárult, kettő van folyamatban, és ezek lezárása is határidőn belül meg fog történni, tehát az EU által meghatározott határidőn belül ezeket lezárjuk. A zöldbeszerzésekhez és a zöldadózáshoz kötődő kérdéseknél azt szeretném jelezni, hogy a zöldközbeszerzés tekintetében én magam azzal az előkészített állapottal, amivel találkoztam, és amivel az első körös egyeztetések után miniszterként megismerkedhettem, nem voltam elégedett. Az egészet, ha úgy tetszik, újraindíttattam, újrakezdtük, és ennek eredményeképpen 2009. október 21-én volt a Környezetvédelmi Tanácsnak az az ülése, amelynek értelmében 2010-re 50 százalékos indikatív aránycél elérését tűzzük ki - és a tanács és így tovább - a közbeszerzések tekintetében. A közbeszerzések jelentős feladatát elvégző KSZF - amely kormányzati közbeszerzések zöldítésének lehetőségét végzi - együttműködésével, tehát a tárca és a KSZF együttműködésével ez a benyújtás hamarosan meg fog történni. Reményeim szerint lényegesen markánsabb és lényegesen szigorúbb feltételeket tudunk majd szabni ebben; ezt a bizottság nyilvánvalóan tárgyalni fogja.
Azt szeretném jelezni, hogy a zöldadózás kérdéskörében nyilván nem az a 2010-es költségvetési év az, amelyiknél ennek a teljes körű érvényesíthetőségét sikerült megvalósítani; én magam azt gondolom, hogy egy pénzügyileg stabilabb állapotban lévő ország, egy jobb költségvetési pozícióban lévő kormányzat lesz alkalmas arra, hogy ezt maradéktalanul érvényesíteni tudja. Nyilvánvalóan a zöldadózás teljes körű bevezetése a 2010-es költségvetésben nem valósul meg, ezt ki kell mondani. A világörökségi törvény ügyében közreműködtünk, tehát ezt nyilvánvalóan érintettük. A hulladékpiac szereplőivel és a gazdaság szereplőivel való együttműködés tekintetében azt gondolom, hogy ha akár a KSZGYSZ-t, akár bármely már partnerszervezetet kérdezi meg a bizottság, ebben valódi előrelépésről beszélhetünk, de számszerűen is tudom tájékoztatni a bizottságot arról, hogy a gazdasági operatív programon belül most először jelent meg egy olyan elkülönített forrás 8 milliárd forintos értékben, ami kifejezetten a környezetvédelmi ipar és a környezetvédelmi technológiák támogatására jött létre. Az előző évekhez képest ez mindenképpen egy újdonság, és egyértelmű, hogy kifejezetten erre a szegmensre vonatkozik.
Az biztos, hogy ha a regionális hulladéklerakók - és ezt mások is érintették - ügyét és a bezárásokat nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy 2002-ben fogadták el azt a törvényt, amely itt a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ügyeket érinti - ezt rögtön Katona Kálmán képviselő úrnak is mondom. Ez nem azért érdekes, mert az előző kormány fogadta el, hanem azért érdekes, mert erre épült fel az az uniós felhasználási rendszer, ami a regionális hulladékgazdálkodás kérdéseit érinti, ezek gazdái viszont önkormányzatok; azok az önkormányzatok, amelyek társulásokban valósítják meg ezeket az ügyeket. Én természetesen teljesen egyetértek azzal a szakmai elvvel - nem azért, mert egy EU-s irányelv, hanem azért, mert ez a racionális, és az élet is ezt hozza -, hogy ebből a hulladékmennyiségből a lehető legkevesebb kerüljön lerakásra, az anyagában való újrahasznosítást követő más típusú újrahasznosítás, aztán ezt követően mehetünk lefelé. Természetesen én magam egyébként nem tartom egyáltalán elvetendőnek az energetikai hasznosítást, azaz, abban azzal egyetértek, hogy a legvégén és a lehető legkevesebbet kelljen lerakóban elhelyezni. Ennek ellenére az előrejelzések azt mutatják, hogy az így megépült regionális, nagy kapacitású, nagyon komoly technológiákat is már felvonultató rendszer sem lesz képes hosszú távon fogadni azt a hulladékmennyiséget, amit sajnálatos módon Magyarország ebben a fogyasztói társadalmi rendben, szerkezetben produkálni fog, tehát az egyik olyan kérdéskör többek között, amit nagy valószínűséggel, ha nem is 2010-ben, de a következő években ismételten elő kell majd venni.
A következő. Ebben a témakörben szeretném azt megjegyezni, hogy szerintem egy technológiai, ha nem is forradalom, de jelentős átalakulás előtt áll az ország, több olyan technológia jött be Magyarországra vagy magyar találmányként került szabadalmaztatásra, sőt mi több kipróbálásra, tehát már működik a dolog, ami a hulladékból úgy állít elő energiát, hogy nem égetéssel, hanem pirolízissel. Ezeknek az áramtermelése és kapacitás igénye olyan volumenű, hogy meggyőződésem szerint két-három éven belül ezeknek az anyagoknak: guminak, PET-palacknak és egyebeknek, ami erre az átalakításra alkalmas, komoly felvevőpiaca lesz az a gazdasági kör, amelyik ezt az ügyet elindította.
Illegális hulladéklerakóknál a 86 millióhoz képest 140-valahány millió - ha jól emlékszem fejből a számra -, amire igény bejött, tehát körülbelül a kétharmadát tudtuk lefedni - valóban több pénz kellene rá; nyilván eléggé komoly népszerűségnek örvendett ez az ügy. Elsődlegesen a helyi összefogást erősítő volta miatt tartottam nagyon fontosnak, hogy ezt még a nehéz körülmények között is megőrizzük, mert ahol az önkormányzat és a civil szektor ilyen mértékű összefogása együttműködik, ez egészen biztos, hogy jó.
A német szemétügy apropójából mondanám, az összes olyan eljárás, ami a nemzetközi szerződéseknek megfelelően kötelezte a partnereket, hogy vigyék vissza, az megtörtént. Az itt maradt résznek az elégetésére, a hatósági és a bűnügyi eljárásra való tekintettel, volt olyan területen, amit lefoglalt gyakorlatilag a rendőrség; magyarul addig, amíg az eljárásnak nincs vége, azzal, mint bűnjellel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Ebben az esetben majd kérem az államtitkár urat, hogy egészítsenek ki, ha itt ebben a kérdéskörben valamit nem említettem.
A környezetvédelmi szenátus döntését, hogy mikor következik be, azt valóban ma tényleg nem tudja senki. Egy biztos, a háttér információk szerint a gazdasági válságnak nemcsak negatív, hanem időnként pozitív hatása is van, azaz meg nem erősített, de eléggé autentikus forrásokból úgy értesültünk, hogy az a befektetői kör, amelyik a heilingkreuzi hulladékégetőnek a megvalósítását finanszírozta volna, ettől most visszalépett, 80 kilométernyire beljebb Ausztriában - Ausztria területén - már engedéllyel rendelkeznek és ott sem kezdték meg a beruházást. Tehát azt gondolom, hogy erre a dologra lehet, hogy nem a szenátus döntése, hanem a gazdasági környezet fogja majd megadni a választ.
A szmogriadó ügyében - és lesz még egy-két ilyen Budapesten lévő felületünk - azt kell, hogy mondjam, hogy az egészségügyi határértéket, amelyet beépítettünk a saját rendeletünkbe, azt az egészségügyi tárcától kaptuk meg, mint egészségi szempontból mindenképpen figyelembe veendőt. Azt, hogy aztán ennek a rendeletnek az apropójából a budapesti önkormányzat, a Fővárosi Önkormányzat milyen szmogriadót alkotott saját magára, és hogy ennek a betarthatósága és annak a feltételei adottak voltak-e, vagy nem, arra azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a tárca nem volt kompetens. A véleményem nekem is megvan a dologról. Ha a magyar valósághoz és a magyar gyakorlathoz igazítjuk ezt az ügyet, akkor kordonokkal és rendőrséggel kellett volna természetesen felvonulni minden ilyen ügynek a kezdetén, mert sajnos a magyar jogkövető magatartás - pláne, ha ilyen környezetvédelmi ügyekről van szó - messze van még az európai átlagtól és komoly sértésként vették azt, hogy egyáltalán az emberek egészségének a védelmében eszünkbe jut az, hogy Budapest bizonyos részeit el kellene zárni a forgalomtól. Magam akkoriban azt mondtam, hogy ha mondjuk egy - nem vagyok NATO ellenes, nehogy félreértés legyen - NATO csúcstalálkozó miatt két napra be lehet zárni a belvárost és az autósokat ki lehet minden további nélkül terelni más területekre, akkor azt gondolom, hogy az itt élő emberek és az itt dolgozó emberek egészségének a védelmében is minden további nélkül ezt meg lehet csinálni, természetesen jó tervezéssel és minőségi végrehajtással. Szerintem sem volt meg se a jó tervezés, sem pedig a minőségi végrehajtás.
Volt szó már itt a panelügyekről és a panelprogramot kellett-e folytatni a ZBR-kereten belül, vagy nem című kérdésfelvetésben - meggyőződésem szerint nem az az igazi kérdés, hogy most a ZBR-ből elvettünk-e forrást arra, hogy a panelprogramot folytassuk, mert a kérdés nagyon egyszerű volt: hogy ha szánunk erre forrást, akkor a panelprogram folytatódik, ha nem szánunk rá, akkor pedig nincsen rá forrás. És ebben a kérdésfelvetésben meggyőződésem változatlanul, hogy az a jó válasz, hogy a panelprogramot - minőségében egy új követelményrendszerrel kiegészítve - folytatni kell, mert a legnagyobb energiapazarlás Magyarországon a lakossági szektoron belül van, és a leginkább kiszolgáltatott e tekintetben az a közösség, aki a panellakásokban él, neki van a legkevesebb lehetősége arra, hogy a saját energiahasználatát, a saját energiafelhasználását valamilyen módon befolyásolja, szabályozza.
Tehát én változatlanul jó döntésnek tartom és nem látok e tekintetben problémát - minden feltételnek, mind a határidőt tekintve, mert elválasztottuk a programot. Ami a 2009. június 17-e, vagy nem tudom hányadika előtti történet, az értelemszerűen nem lehet a ZBR része, mert 2009. június tizenvalahányadikán fogadta el a kormány a zöldberuházási rendszert; az annak megjelenését követő időszakhoz kötődő beruházások, amennyiben megfelelnek az általunk kívánt előírásoknak és a nemzetközi szerződéseinknek, akkor abban az esetben pedig lehet, nincsenek addicionális problémák. Változatlanul az a véleményem, hogy amíg Magyarországon az energiaszektornál 30 százalékot a lakosság használ fel, és ha ezt a 30 százalékot 100 százaléknak veszem, közel 40 százaléka pazarlás, addig ezekben a lakossági ügyekben nekünk kötelességünk segítséget nyújtani.
Ugyanezt tudom elmondani a következő - ami éppen most jelenik meg - pályázatunkról, ez a klímabarát otthon II., ami a hagyományos építésű családi házak és társasházak esetében nyújt ugyanígy támogatási lehetőséget. Itt is a komplex beruházások esetében 60 százalékos támogatási intenzitást nyújtunk, ami azt gondoljuk, hogy szükséges, mert a 30 százalék megtartása - megint csak Magyarországon élünk - el kell, hogy mondjuk azt, hogy ha valaki számla nélkül megcsináltat valamit, akkor az 25 százalékot jelentett eddig neki, azt mondta, hogy 30 százalékért még a tollat se veszi fel, hogy egy pályázatot megírjon. Ez is többek között magyarázta azt, hogy az előző pályázatoknak, amelyek a KEOP-on belül mentek, nem volt kellő hatásuk - meggyőződésem, hogy 60 százalékért már érdemes lesz számlát kérni, tisztességes iparosokkal elvégeztetni, azaz munkahely generáló hatása is lesz ennek az ügynek.
A zempléni nemzeti park ügyében, jól érezte elnök úr, hogy mire utalok. A tavalyi évben kaptam különböző pártállású országgyűlési képviselők aláírásával egy levelet, amelyben azt írják, hogy ők kezdeményezik és támogatják, hogy Zemplénben egy nemzeti park jöjjön létre - meghatározó politikusai ennek a térségnek. Ezt követően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés is hozott erről egy határozatot. Azt mondtam a kollégáimnak, hogy nézzük meg a terepen és mérjük fel, hogy van-e ennek megfelelő támogatottsága. Első körben egyetlen önkormányzatot jelöltek meg, hogy ő nem fogja ezt az ügyet nagy valószínűséggel támogatni, de egyébként ott, aki él és mozog, mindenki ebben az ügyben mellénk fog állni; majd aztán kiderült, hogy az is a kérdés, hogy hol lesz ennek az igazgatóságnak az irodája, és innentől kezdve a dolog, érdekek és a különbözőségek mentén, más fordulatot vett. Én a tárca szándékát abban tudom megfogalmazni, hogy ha és amennyiben a térség meghatározó szereplői - civilek, önkormányzat és az ottani szakma - egyetértésével, a megyei önkormányzat támogatásával el tudjuk indítani a Zempléni Nemzeti Parkot, akkor a tárcán ez nem fog múlni. Meggyőződésem, hogy szükség lenne rá, és ebben az esetben el fogjuk indítani. Amíg ez az egyetértés nincs meg, és nincs meg az ügynek a társadalmi elfogadottsága és támogatása, addig pedig, azt gondolom, hogy felesleges lenne helyi csatározásokat generálni.
Amihez megint csak a fővárost kell emlegetnem, mert az EU-közbeszerzés ügye és a Csepeli szennyvíztiszítóhoz kötődő ügyek, hogy mi lesz a ottani maradékkal, ez megint csak a főváros kompetenciája. E tekintetben persze van nekem is véleményem, hogy ekkora nagyságrendű projektnél én magam sem tartom szerencsés megoldásnak, hogyha az oroszlánszelídítést valaki azzal kezdi, hogy ráncigálja a bajszát, magyarul, ha az EU-ban nem nagyon szeretett és nem nagyon támogatott az ilyen típusú közbeszerzés, akkor nem biztos, hogy ezt meg kellett volna kockáztatni. Véleményem van a dologról, de ebben az ügyben a kompetencia a fővárosé mind a két kérdéskörben.
A bányatörvény kérdésénél a 2500 méter alatti terület koncesszióba adásának a kérdéséről van szó; ezt mi nem támogatjuk. Bocsánat, csak megpróbálok gyorsan továbblépni. A kvótaeladás ügyénél a klímabarát otthonról már beszéltem. Kvótaeladáshoz tartozó kérdésként még annyit szeretnék megjegyezni - és valahol még volt erre utalás, hogy az ombudsman úr jelentése és az abban foglaltak kérdésköre -, hogy első körben megkértem a kollégáimat, hogy készítsünk egy hibajegyzéket a tekintetben, hogy mi hogyan látjuk, ami 15 oldalra sikerült. Nem szeretném elkövetni azt, hogy az ombudsman úrral való egyeztetés nélkül ezt kiadjam a kezemből. Ha a bizottságnak van ideje, akkor nagyon szívesen, akár pontról pontra is mehetünk az ügyben, de miután én azt gondolom, hogy az lett volna a kollegiális és a korrekt, hogy mielőtt nemzetközi területen megjelenik egyébként a jelentés e témakörben leglényegesebb része a londoni Carbon Point tálalásában, majd ezt követően jelenik ez meg Magyarországon, majd azt követően kerül nyilvánosságra, és például a minisztérium egyetlenegy részlegével egyetlenegy egyeztetés nem történik meg, én azt tartom elfogadhatónak és korrektnek, amit most csinálunk, hogy ezt a hibajegyzéket az ombudsman úrral újratárgyalom, majd ezt követően véglegesítjük, és amennyiben ő ehhez hozzájárul, akkor fogom nyilvánosságra hozni. Az ombudsmannal személyesen kifejezetten jó a kapcsolatom, azt gondolom, hogy személyesen nem kevés közöm van ahhoz, hogy ez a hivatal létrejött, és Fülöp úr ombudsman lett; ezt mindenféle álszerénység nélkül nyugodtan tudom mondani. Nem vele, hanem az őt körülvevő úgymond szakértői körrel van probléma; azért az úgymond szakértői körrel, mert nem tartom szerencsésnek, ha olyan emberek segítik az ombudsman munkáját, akik látható, érzékelhető és egyértelmű szakmai hiányosságokra alapozva íratnak le az ombudsmannal megállapításokat. Ennél finomabban nem tudom megfogalmazni.
A kvótaeladáshoz kötődő észrevétel egyébként, hogy mitől estünk el, hogyan estünk el, és hogy mit, milyen módon használnak fel: miután a cseh partner volt állandóan emlegetve a tekintetben, hogy ők milyen jó üzletet csináltak, ezért hivatalosan megkértem a cseh minisztert, hogy tájékoztasson bennünket az eladás áráról, értékéről, körülményeiről és a szerződésben vállaltakról. A cseh minisztérium azt a választ adta, amit mi adtunk még egy évvel ezelőtt, hogy a szerződés nem nyilvános, a szerződésben vállalt kötelezettségekről nincs módja tájékoztatást adni, sem az árról, sem a mértékről, sem pedig a vállalások mikéntjéről. Meggyőződésem, hogy miután Csehországnak nincs sem ZBR-je, sem olyan típusú programja, ami a magyarral összevethető lenne, ezért nagy valószínűséggel csak azt tudom feltételezni, hogy olyan ellentételezéseket vállaltak ennek az árnak a fejében, ami megfelelő előnyöket nyújt annak a partnernek, aki ezt az üzletet lebonyolította. Technológia, technika és nem egyéni kérdések azok, amikre utalok, nehogy félreértés legyen ebben a dologban. Az egyéni ügyekben a szlovákok voltak ebben a kérdésben azok, akik tetten érhetőek voltak, ők a magyar eladás feléért adták el a teljes kvótakészletüket. Mi változatlanul azt képviseljük, hogy akkor adunk el, amikor a lehető legjobb pozícióban tudunk eladni, és nem törvényszerű, hogy 2008-2009-ben vagy akár 2010-ben a magyar kvóta jelentős részét piacra kell dobni. Lehet, hogy 2010-ben lesz az a pillanat, amikor a jobb pozícióval többet lehet ebből elhozni; lehet, hogy egy nagy mennyiség tekintetében, ha olyanok a tárgyalási pozíciók, akkor ennél hamarabb is eredményt tudunk produkálni. Most is tárgyalásban vagyunk két olyan partnerrel, akik jelentős mennyiség iránt érdeklődnek. Természetesen egy dolgot tudok leszögezni, hogy minden kvótabevétel elkülönített számlán, semmiféle más célra felhasználásra nem kerülve, a zöldadózási rendszer finanszírozásának rendelkezésére áll.
Zöld Kommandó ügyben államtitkár úr jelezte, hogy azt elmondja, mert a zöldhatósághoz hozzá tudjuk illeszteni, és e tekintetben jó híreink vannak. 2011-ben a víz, mint kiemelt terület nemcsak a Duna-stratégia okán, hanem azt gondolom, hogy egyébként is Magyarország adottságai, lehetősége okán is egy abszolút természetes igény, én magam ezzel teljes egészében egyetértek,
Velkey képviselő úrral változatlanul fennmaradt az a megközelítésbeli különbözőségünk, mely szerint én úgy ítélem meg, hogy a termékdíj ügyében nem fogadtunk el olyan kompromisszumokat, nem hátráltunk meg, nem szenvedtünk vereséget. Én ezt egy vállalható törvénynek tartom, egy jó törvénynek tartom, és egy betartható törvénynek tartom, ugyanis az a törvény, amit nem lehet betartani és betartatni, semmit nem ér. Itt meglesznek azok a garanciális elemek, amik valóban szolgálni fogják a környezetvédelmi célokat is, természetesen azokkal a célokkal együtt, amelyek az adminisztráció csökkentésétől kezdődően a gazdasági célokat is tartalmazták. A termékdíjnak ilyen szempontból nyilvánvalóan komplex feladatot kell betöltenie, míg én változatlanul azt állítom, hogy a környezetvédelmi célját is be fogja tölteni. Meggyőződésem, hogy ez a végrehajtással és az ellenőrzési rendszerekkel működőképes lesz, de két év múlva egy pohár bor mellett térjünk vissza rá, és az eredményeket akkor majd értékeljük.
A Vásárhelyi-tervhez kötődően csak az elmúlt egy évre tudok visszatekinteni. Az elmúlt évtized összes történetét nyilván nem tudom vállalni. Az, hogy a tárca a Vásárhelyi-terv végrehajtásáért a kormányzati koordinációt magához vonta, magához kérte pontosabban - mert azért azt el kell mondanom, hogy azt megelőzően nem volt a tárca ebben a pozícióban, ez kifejezetten az én kérésemre történt meg kormányzati hátsó pontosítással -, és adott arra lehetőséget, hogy a félig-meddig tetszhalott állapotban lévő programba életet leheljünk, és ennek eredményeképpen benyújtsunk, azt követően pedig elindítsunk projekteket.
A vidékfejlesztési lába a programnak, meggyőződésem szerint, változatlanul nagyon fontos, tehát nem szeretnék lemondani arról, hogy legyen benne vidékfejlesztés. Ebben a témában, elég komoly nézetkülönbségek után, elég közeli álláspontra jutottunk Gráf miniszter úrral és Gőgös államtitkár úrral, ők is részesei ennek a koordinációs bizottságnak, ezért is fontos, hogy ez a bizottság úgy működjön, hogy az érintett tárcák is benne legyenek. Reményeim szerint ez a vidékfejlesztési lába a dolognak meg fog állni, nyilván az Új Magyarország vidékfejlesztési program segítségével, mert az kétségtelen, hogy az előző években hazai forrásból ezt nem tudták volna megoldani, ebben egyetértek.
Az érdekérvényesítő képesség (Velkey Gábor: Erre nem kell válaszolni.) mennyire javult, vagy mennyire nem javult, erre a mikrofon kívül majd azért egy-két történetet elmesélnék; azt gondolom, (Közbeszólás: Lehetett volna rosszabb.) (Derültség.) hogy a lehetőségekhez képest egész tisztes eredményeket is elértünk, de ezt most hagyjuk a későbbiek megbeszélésére.
Egyrészt a ZBR-re, Kiotóra, a tárca együttműködésre az és az ombudsmanra kitértem. A különböző programokban a környezetvédelmi szempontok érvényesítését kérdezte képviselő úr. Ha erre azt mondanám, hogy elégedett vagyok, hogy mondjam, szóval a saját szakmai karakteremet gyilkolnám le - szerintem nem lehet olyan környezetvédelmi miniszter, amelyik elégedett a különböző programokban a környezetvédelmi jelenléttel. Egész egyszerűen ma, sajnos, de azt gondolom, hogy még hosszú időszak lesz az, mire eljut oda Magyarország, hogy mindenféle olyan típusú programban megelégedettséggel lehessen rátekinteni a környezetvédelmi ügyekre, és itt ezt a dolgot egy picit szélesíteném, mert azért, ha a kérdés ilyen, akkor óhatatlanul az önkormányzatokat is, mint az egyik legfontosabb partnert ebben a dologban, említeni kell.
Az ilyen típusú együttműködésekben egyébként elég jelentős előrelépés volt, de ma Magyarországon a környezetvédelem ügye nagyon sokszereplős, és ebből a nagyon sok szereplőből óhatatlanul vannak, akik nagyon jó partnerek és természetesen vannak napi küzdelmeink változatlanul, akár tárca értelemben. Tehát az a szemlélet, amit alelnök úr mondott, hogy tárca, ilyen gondolkodás, ezt abszolút vissza tudom igazolni, ebben a napi küzdelmeink változatlanul megvannak, és ahogy látom, addig a jó, amíg megvannak. És ha 2010-re elnök úrnak valamit, mint főfeladatot tudok mondani, akkor azt fogalmaznám meg, hogy a tárca önállósága potenciájának a növelése lenne az a 2010-es feladat, amit meg kellene oldani (Derültség.), ezt a végén akartam mondani, de most, ha már így jött, akkor azt gondolom, hogy ez most illet ehhez a kérdéshez, amit Orosz képviselő tett fel.
Egyrészt van a környezetvédelmi törvénynek a módosítása, ami EU kötelezettség, tehát ez még bejön, és természetesen a vízgazdálkodási törvénynek az utolsó pillanatban való megmentéséről se mondtunk még le, tehát szeretnénk még benyújtani napokon belül, már úgy értve, hogy a kormány részére, (Velkey Gábor: Mikor lesz?), mert a legutolsó egyeztetések után vagyunk. És nyilván a vízgazdálkodási törvény az, amelyikben azt a finom hangolást, amit Katona képviselő úr is megfogalmazott az általunk benyújtott törvényhez, el kell, hogy majd végezzük, tehát ennek azért több minden feladata lenne - remélem, hogy még a februári kettő helyett, három parlamenti ülésünkbe ez még bele fog férni, de el fogunk készülni, azt nyugodtan ígérhetem - úgyhogy ilyen tekintetben ezzel nem lesz probléma.
Annak egyik oldalról örülök, hogy a kollegáimra alelnök úr azt mondta, hogy kitűnő kollegákkal dolgozom. Még a meghallgatás időszakában, több minden között, azt is mondtam, hogy egy olyan időszakban vettem át a tárcát, amelyiknek az egyik kérdése, hogy a tárca szerkezete hogy alakul. Egy szakállamtitkárral bővült a tárca, nyilván mindenki ismeri: Faragó szakállamtitkár urat, aki kifejezetten a klímapolitikáért és a klímaügyekkel való foglalkozásért felelős vezetője a tárcának, viszont minden szakállamtitkár és minden főosztályvezető a helyén maradt és változatlan állománnyal próbáljuk meg elvégezni azt a munkát, amit mint lehetőséget kaptunk, de el fogunk készülni, azt nyugodtan ígérhetem - úgyhogy ilyen tekintetben ezzel nem lesz probléma.
Annak egyik oldalról örülök, hogy a kollegáimra alelnök úr azt mondta, hogy kitűnő kollegákkal dolgozom. Még a meghallgatás időszakában, több minden között, azt is mondtam, hogy egy olyan időszakban vettem át a tárcát, amelyiknek az egyik kérdése, hogy a tárca szerkezete hogy alakul. Egy szakállamtitkárral bővült a tárca, nyilván mindenki ismeri: Faragó szakállamtitkár urat, aki kifejezetten a klímapolitikáért és a klímaügyekkel való foglalkozásért felelős vezetője a tárcának, viszont minden szakállamtitkár és minden főosztályvezető a helyén maradt és változatlan állománnyal próbáljuk meg elvégezni azt a munkát, amit mint lehetőséget kaptunk.
Az e-mail típusú figyelemfelhívás, azt gondolom, hogy ez egy életszerű kérés, és ha szabad így fogalmazni, akkor majd azt kérem a kollegáktól, hogy készítsenek egy olyan típusú VIP-listát, hogy kik legyenek azok, akiknek ez az e-mail elmegy, nyilván a bizottság tagjai és azok a szakmai partnerek, akik ebben az ügyben a legfontosabbak - örömmel vennék azt, ha egy ilyen típusú figyelem megnyilvánulna.
Elnézést kérek, ha valami kimaradt, de olyan gyorsan jöttek a kérdések.
Bocsánat, még a homokhátság ügyéről. Képviselő úr, megmondom őszintén, én lennék a legboldogabb, ha a homokhátság ügyével választást lehetne nyerni. Az a rossz hírem van, mindkettőnk számára, ez az ügy nem lesz az, ami el fogja dönteni itt a következő időszakban a politikai szimpátiáját, akár még a térségben élőknek sem. De ezzel együtt azt kell, hogy mondjam, hogy szintén egy olyan jó évtizedes - 12 éves - olyan történetről van szó, amiben annyit sikerült elérni, hogy a tervek, meg a szándékok sokasága után most először forrást is rendeltünk a dologhoz, tehát most van EU-s forrás, ami kifejezetten ennek a két mintaprojektnek a finanszírozására lett elkülönítve. A részletekkel nem akarom untatni a tisztelt bizottságot, de nem volt felhőtlen az öröm az NFÜ-ben, amikor, ha úgy tetszik, ezt a kérdést, mint alapkérdést fogalmaztam meg feléjük, hogy márpedig erre a területre legalább egy elmozdulás típusú választ kell, hogy adjunk. Azt gondolom, hogy hasznos lesz az a két mintaprojekt a későbbiekben - akár érvanyagként is, vagy folytatható ügyekként is -, ami most már végre elindult - így látom ezt a dolgot. Politikailag ebből a dologból nagy sikert azt gondolom, hogy nem fogunk tudni kovácsolni.
Átadnám a szót elnök úr, államtitkár úrnak.
ELNÖK: Államtitkár úr!
Dr. Kling István államtitkár (KvVM) szóbeli kiegészítése
DR. KLING ISTVÁN államtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Köszönöm a szót. Szóba került többször a zöldhatósági szervezetrendszer, illetőleg a feladatai. Nagyon röviden próbálom meg összefoglalni azt, amit e tárgyban tettünk, és egyben itt szeretném megköszönni a miniszter úrnak a támogatását, hogy ezen tényleg tudtunk fejleszteni, illetőleg egy olyan útra állítottuk, ami szerintem a jövő útja, hiszen széles társadalmi és ügyféli érintettség van. Úgy, ahogy itt a témák széles társadalmi érintettséget jelentenek, ugyanúgy a zöldhatósági szervezetrendszerben - higgyék el nekem - olyan széles a társadalmi érintettség, hogy az önkormányzatoktól a kisvállalkozásig terjed és ezt meg kell oldania a hatósági szervezetrendszernek.
Jogos kritikák voltak és vannak is a szervezetrendszerrel szemben, és ahogy Orosz képviselő úr említette, új követelményt állított az általános eljárási szabályoknak a megváltozása - a Ket.-nek a megváltozása. Ezen kívül egyébként pedig azt gondolom, hogy a felügyeleti engedélyezési ügyeknek a szétválasztása mindenképpen egy követelményként állt elő és a felügyelet erősítése, hiszen szerintem, és nemcsak szerintem, hanem a legálisan működő vállalkozások szerint is, az a borzasztó, hogy ha a legálisan működőkre uszítanak rá zöldkommandót és nem az illegálisan működőkre, mert egyébként őket ellenőrizni is kellene.
Tehát az a kis ellenőrzési kapacitás, amelyet működtettek a felügyelőségek, bizony-bizony sokszor a visszajelzések azt mutatták, hogy a versenyt sérti, hiszen miért nem azokhoz mennek el ellenőrizni, akik illegálisan működnek, miért azokhoz járnak többször, amelyeket tudnak egyébként és bejelentettek. Ezekre a kérdésekre kellett választ adni. Ezeket a kérdéseket három fő csoportra lehet bontani: alkalmas-e az irányítás, megfelelő-e a szervezetrendszer irányítása, a szervezetük és működésük megfelelő-e és a személyi állományuk megfelelő-e ezeknek a szervezeteknek. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 15 év szervezetirányítási bizonytalanságait megszüntettük, itt az szmsz módosításával erre pontot tettünk. Úgy gondolom, hogy erről keveset szoktunk beszélni, de itt szeretném a bizottság előtt megerősíteni, hogy igenis, hogy az egészséges környezethez való jogunk megteremtése vagy annak fenntartása a jól működő hatósági szervezetrendszeren keresztül is történik, az intézményrendszeren keresztül. Tudniillik amiről itt szó volt, nagyon sok szó volt, ez a gazdasági szabályozás lehetősége, az intézmények működése, az egész fejlesztési lehetőségek: ezek közvetlen igazgatási eszközök, amelyek persze látszanak és tetten érhetők, de nagyon fontos az is, hogy miként működik háttérben az a széles érdekérvényesítés egyébként, mert az érdekérvényesítés azokban a hatósági döntésekben meg kell, hogy jelenjen, és azt tudatosan kell végrehajtanunk. Azt gondolom, hogy ennél többet most itt az ügyről, a hatósági szervezetrendszer átalakításáról így az elején, az indíttatásról nem beszélnék. Úgy tudom aláhúzni, hogy megalakult vagy átalakultak azok a szervezetek, amelyek nem feleltek meg ennek a követelménynek. Létrejött az engedélyezés és a felügyeleti tevékenység szétválasztása, a zöldkommandó akciósorozatot így fogjuk folytatni, ahogy az előbb említettem, hogy az illegális tevékenységek feltárására, de a kapacitásokat, a személyi kapacitást, ami 5-10 százalék között mozgott az ellenőrzésre, meg fogjuk növelni, és a jövőben a felügyeleti szervezetrendszer a nevéhez illően felügyeleti tevékenységet erősebben fog végezni. Ezek megjelennek a szervezeti garanciákban is.
Megköszönöm a figyelmet, és ha erről majd bővebben nyílik lehetőség esetleg beszámolni, akkor majd szívesen állok rendelkezésre a következő hetekben, hónapokban.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Sok kérdés volt: ez azt jelzi, hogy érdeklődünk az ügyek iránt, fontosnak tartjuk. Nagyon köszönjük, hogy ilyen kimerítő és alapos válaszokat kaptunk. Én azt hiszem, hogy mindenkinek a kérdésére megszületett a válasz. Döntenünk nem kell, ez egy tájékoztató volt, egy beszámoló, tudomásul vettük a miniszter úr beszámolóját, és köszönjük szépen a részvételüket. Szép napot kívánok mindannyiuknak, és mivel nem találkozunk karácsonyig, áldott ünnepeket, boldog új évet kívánunk valamennyiüknek! Tartunk 5 perc szünetet, és 12 órától folytatjuk tovább a 2. napirendi ponttal.
ELNÖK: Kis figyelmet szeretnék kérni. A szünetnek mindig van kockázata, de egészségügyi okokból úgy láttam, hogy szükséges elrendelni legalább ötpercnyi szünetet. Folytatjuk az ülést és közben bejönnek a képviselőtársaink is valószínűleg.
Tisztelettel köszönöm államtitkár urat újra, a bizottsági ülésünkön. Rátérünk a második napirendi pontunk tárgyalására, amely a koppenhágai környezetvédelmi csúcstalálkozóval kapcsolatos. Ha valaki nem tudná most a világban, hogy van egy Koppenhága nevű város, az valószínűleg, hogy az elkövetkező napokban, hetekben tudomást fog róla szerezni, mert a nemzetközi, meg a hazai híradások egy jó része is ezzel kapcsolatos. A figyelem most Koppenhágára összpontosul a következő két hétben és az államtitkár urat azért hívtuk meg erre a bizottsági ülésünkre, mert ő vezeti - szakmailag legalábbis, ha nem is politikailag - azt a delegációt, amely a koppenhágai csúcstalálkozón részt vesz. Érdekel bennünket, hogy látja, mi várható ettől a csúcstalálkozótól, illetve arra szeretném majd kérni, hogy térjen ki arra a mandátumra, amellyel a delegáció elutazik.
Annyit előzetesen elmondanék, hogy az 1992-es ENSZ éghajlatvédelmi keretegyezmény alapján jött létre egy úgynevezett kiotói rendszer; a kiotói rendszer 2012-ben kvázi lejár, és most kísérletet tesznek a részes államok arra, hogy egy új rendszernek az alapjait megvessék Koppenhágában, amely 2013-tól működne.
Magyarországot az Európai Unió, mint közösség tárgyal, tehát a tagállamoknak nincsen ugyan beleszólásuk, de a véleményüket kikérdezik, és Magyarországot - ahogy elolvastam a felkészítő anyagot - legalább két ügy súlyosan érintheti. Az egyik a belső tehermegosztás, amelyben már egy átmeneti vereséget szenvedtünk a közép-kelet-európai államokkal együtt; a másik pedig ezeknek az ÜHG kvótáknak az ügye, hogy a 2013-ra maradó kvótákat felhasználhatjuk-e, vagy nem - elég sokat bukhatunk, ha nem használhatjuk ezeket fel.
Azért mondom ezt el előzetesen el, mert szeretném államtitkár urat arra megkérni, hogy ezekre is reagáljon, amikor elmondja a beszámolóját. Döntenünk itt sem kell, tehát egy tájékoztatót fogunk meghallani - ha lesznek kérdések, akkor természetesen erre majd lehetőséget fogok adni. Köszönöm szépen.
Államtitkár úré a szó!
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár (KvVM) szóbeli kiegészítője
DR. FARAGÓ TIBOR szakállamtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Legalábbis maradék bizottság. Először is arra szeretnék reflektálni, tisztelt miniszterem bemutatott, kéretlenül is a többi államtitkár mellett, mint akit kineveztek az elmúlt időszakban. Annyival tartozom ennek az ügynek, áprilisban kaptam a kinevezésemet - már nagyon régóta dolgozom a környezetvédelem területén, körülbelül 30 éve - és június 26-án lépett hatályba a tárca új SZMSZ-e, szervezeti rendje, tehát azok a feladatkörök, amelyek úgy rendezték a tárcánál, ez június 26-a.
Négy terület tartozik hozzám. Nyilván miniszter úr - érthetően, a kérdések miatt - kiemelte átfogóan a klímapolitikát, ha úgy tetszett, ennek nemzetközi, EU-s és hazai vetületeit is. Emellett ehhez a szakállamtitkársághoz tartozik átfogóan a környezetpolitika, így például a nemzeti környezetvédelmi programnak az ügye; idetartoznak az EU-ügyek átfogó szakmai koordinációja, beleértve az EU elnökségre való felkészülés környezetvédelmi, környezetügyi elemeit, és idetartoznak a nemzetközi ügyek, illetve a multilaterális és bilaterális ügyek is, ezek mellett van a negyedik terület, mindent átfogóan: a klímapolitika - tehát ennyi a képhez tartozik. Két vállam van, ezt a négyet próbálom vinni és én is büszke vagyok arra, hogy milyen kollegákkal folytathatom ezt a témakört.
Eleget téve annak, amit elnök úr mondott - és még egyszer köszönöm a meghívást -, önök is tudják, hogy hétfőn elkezdődött; de ez egy olyan történet, ami nem most hétfőn kezdődött, hanem évtizedekkel ezelőtt; a tudomány állása szerint egyébként körülbelül két évszázaddal ezelőtt, és gondolom nem ebben a két hétben fog teljes egészében megoldódni. Tételesen néhány dolgot szeretnék kiemelni, ahogy önök előtte kérdezték, ha van kérdés és tudok rá válaszolni, természetesen készséggel válaszolok.
Először is mi készül ebben a két hétben, vagy a két hetet követően. Amit eléggé egyértelművé kell tenni, két tárgyalási vonal van. Elnök úr, maga említette, 1992-öt és 1997-et. Tárgyalások folynak a '97-es kiotói jegyzőkönyv - tehát nem kiotói egyezmény - égisze alatt, nem jár le a kiotói jegyzőkönyv, legalábbis úgy gondolom, hogy a politika szintjén, a parlamentben egyértelműen tudni kell, nem jár le, lejárhat, de nem jár le valószínűleg. Ennek egy nevezetes olyan rendelkezése van, ezt szokták a leggyakrabban felidézni, és ezzel azonosítják helytelenül egyébként a kiotói jegyzőkönyvet, amelyikben valóban 2012 egy záró határidő. Eme rendelkezés szerint a fejlett vagy fejlettebb államok - körülbelül 40-en vannak a világban - vállalták, hogy 2008 és '12 között, 5 év átlagában, kibocsátásaikat csökkentik 1990-hez képest. Tehát, ha valaki ezt fellapozza, megnézi a b) mellékletét, ami hasonlít az eredeti egyezmény vonatkozó függelékére, az I-es mellékletnek - római egyesnek hívjuk -, akkor itt találkozik ezzel a felsorolással. Ez ér véget. A kiotói jegyzőkönyvben a fejlődő államok nem vállaltak kibocsátási mérséklést, ez is most egy tét, tehát rendkívül kényes ez a dolog. Az egyik tét, hogy a kiotói jegyzőkönyv hatálya alatt, amelynek az Egyesült Államok nem részese, ettől nevezetes ez a jegyzőkönyv, a fejlett vagy fejlettebb államok - mert ebben benne vannak a korábbi úgynevezett átmeneti gazdasági államok - készek-e újabb közép távú vállalást tenni. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a fejlődő világ számára a felelősség elve alapján ez egy kulcskérdés. Vannak olyan fejlődő állam részcsoportok, amelyek a kiotói jegyzőkönyv alatt - újabb megállapodás nélkül - arra mutatnak hajlandóságot, vagy nem hajlandóságot, hogy szülessen egy ennél átfogóbb megállapodás is.
A másik tárgyalási vonal az egyezmény égisze alatt folyik, annak 192, vagy 193 részese van már, tehát gyakorlatilag az egész világ a részese, ennek az Egyesült Államok is a részese, ezért kulcskérdés ez a dolog. Az egyezmény égisze alatt 2007 vége óta egy tárgyalási mandátum alatt folynak a tárgyalások. Itt kellene - dán barátaink vágyai szerint - mondjuk egy kiotói jegyzőkönyv mellett, egy koppenhágai jegyzőkönyvet elfogadni.
Ez a két ügy pár a párban megy, és ahogy elnök úr is kérte, kitérek arra minden egyes pontnál, amit megemlítek, mi a magyar álláspont, és ez teljes egészében nem vitatott az EU-n belül, vagy továbbra is vitatott. Ebben az ügyben a magyar álláspont az, hogy mind a két tárgyalási vonalnak jelentősége van, ez a világpolitikai realitás; a kettőnek szinkronban kell eredményre jutnia; összhangban az EU elfogadott álláspontjával, nem szabad és nem lehet csak a kiotói jegyzőkönyv alatt megállapodni - tehát a probléma olyan mértékű lett, hogy a fejlődő világ és az USA részvétele nélkül nem lehet és nem szabad megoldani ezt a problémát.
Ami a kiotói jegyzőkönyv alapján 2020-ra jelezné az újabb kötelezettségeit az ahhoz csatlakozott fejlett államoknak, azt egy az egyben tükrözni kellene a másik tárgyalási vonalban, kiegészítve egy csomó minden mással. A kiotói jegyzőkönyvnek van számos olyan mechanizmusa, eleme, amelyet a világ többsége végül is nem akar hatályon kívül helyezni - nem akarok részletekbe menni -, tehát ennek a kettőnek a szinkronitása, koherenciája egy kulcskérdés politikai, meg tartalmi okokból.
Az EU-n belül van vita ebben a témában, ha úgy tetszik, mindennap EU-egyeztető van, ez egy zárt egyeztető, ugyanúgy, mint a fejlődő világ állami találkoznak éjjel-nappal és ugyanúgy más csoportok is találkoznak az EU-n kívül. A vita lényege az, hogy az EU régebbi tagállamainak döntő többsége azt szeretné, ha előbb-utóbb ebből a kettőből egy lenne - erről vita folyik.
A jogi státuszt kell még itt megemlítenem. Igen határozott EU-s álláspont - ebben teljes összhang van az EU 27-ek között -, Koppenhága alapvető célja egy jogilag kötelező érvényű új megállapodás elfogadása, vagy alapjainak lerakása. Ezt ma nagyon nehéz előre jelezni, mindenféle dolog ki van már találva, hogy politikailag legyen kötelező és utána jogi legyen belőle, nem megyek bele a részletekbe, ez a vita gyakran naponta folyik, gondolom az utolsó éjszakát beleértve.
Az első kulcstéma a fejlett, vagy ahogy szeretem mondani, fejlettebb államok csoportjától elvárt újabb kibocsátáscsökkentési kötelezettség. Maga az egyezmény'92-ben nemzetközi jogi értelemben nem kötelező szándékot bevezetett. Akkor a fejlett államok azt vállalták, hogy a század- vagy ezredfordulón - ki hogy szereti a kétezredik évet - a szinten tartást vállalják, tehát 1990-es szinthez képest nem lesz magasabb a kibocsátásuk, a '97-es kiotói jegyzőkönyv jogilag kötelező formában vezette be ezt a körülbelül 5 százalékos kibocsátáscsökkentést. Ez egy kemény átlag, óriási eltérések vannak. Vannak olyan államok a felsoroltak közül - ki lehet nyitni, a B-mellékletet, amire utaltam -, amelyek a növekedés korlátozását vállalták: tipikusan ilyen Izland vagy Ausztrália, tehát ebből jön ki ez a bizonyos mínusz 5 százalék. Az USA kiszállt belőle, tehát ha minden más végre is hajtódna, ez akkor sem tud teljesülni. Itt szeretném megjegyezni, hogy van olyan, EU-n kívüli állam, amelyik úgy látszik, politikailag nem is akarja már beteljesíteni ezt a vállalását; elmondom - tudom, hogy jegyzőkönyv van, de csak nem fog megsértődni az a nagy állam -, hogy Kanadának hívják például.
A tét az - és ez már többször elhangzott -, hogy a világszintű, ember által okozott üvegházhatású gázkibocsátás mintegy tíz éven belül már ne növekedjen tovább. Ez egy viszonylag egyszerű levezetés kérdése; mondjuk a hátterében sokkal bonyolultabb modellek vannak. Ezt a felelősség elve alapján kettéosztották. Erről nem a tudósok döntenek, mert a tudósok jobb, ha nem döntenek politikai kérdésekben, ők ehhez adják, ha úgy tetszik, a szakmai alapot. A politika azt döntötte el az EU-ban egyértelműen - az EU-n kívül nem elég egyértelműen -, hogy ehhez úgy kellene hozzájárulni, hogy a fejlődő világ számára lehetővé kell tenni, hogy még tovább fejlődjön, egyesek szerint növekedjen, hogy utolérje ugyanezeket a fogyasztási mintákat. Jelentős mértékben a fejlődő világban is ez szénalapú, például az energetikán keresztül, a növekedésével párhuzamosan a környezet terhelésének korlátozása lenne a tét: ezt az új szintű terminológiával szétválasztásnak hívjuk. Ez azt jelenti - most hagyjuk a tavaly óta dúló pénzügyi és gazdasági világválságot -, hogy 15-30 százalékkal kellene, ahogy szoktuk mondani, a szokásos ügymenethez képest a fejlődő világ országai csoportjának visszafogni a kibocsátásukat, tehát nő, csak ahhoz képest nem nő olyan gyorsan. Cserébe a fejlett államoknak pedig - a nagyobb történelmi felelősség alapján, mert e gázok egy jó része nagyon sokáig a légkörben tartózkodik, tehát akkumulatív folyamat van -, nekik viszont messze túl a kiotói jegyzőkönyvben említetten, 25-40 százalékos kibocsátáscsökkentést kellene elérniük. Mind a két esetben csoportról szól a két évvel ezelőtti bali mandátumban elrejtett alku. Ez az a 25-40 százalék, amelybe ők be tudják illeszteni az EU feltételekhez kötött 30 százalékos javaslatát vagy ajánlatát. Ebben osztja ezt a nézetet mondjuk Svájc, osztja Norvégia, mások osztják, de ez a tét jelen pillanatban, tehát a két világcsoport számára mondjuk egyszerű matematikailag így néz ki a kérés.
Megint magyar ügy, ahogy elnök úr kérte, és ahogy én meg tisztelettel válaszolok: Magyarország EU-tagként - és abszolút korrekten mondja -, de az EU-n belül is egyértelműen támogatja, hogy a 30 százalék indokolt, rendkívül gyorsan nőnek a kibocsátások, és függetlenül attól, hogy ki mit hisz a klímaváltozás hosszú távú következményeiről. Az EU-n belül ebben nincs vita, az EU vállalta, hogy legalább 20 százalékkal csökkenti a kibocsátásait az elmondott két dátumhoz képest; ez egy átlag, de a 30 százaléknak két fontos feltétele van. Az egyik az, hogy más fejlett államok is ezzel összemérhető kibocsátáscsökkentési vállalást tesznek - ez az összehasonlíthatóság, az összevethetőség kritériuma -, és természetesen ott van a másik feltétel, hogy a fejlődő világ és különösen azok a fejlődő államok, amelyeket gyors gazdasági növekedésűnek szoktunk mondani, feltörekvő gazdaságokat használ rá a politika tudománya, megteszik ezt a bizonyos 15-30 százalékba illeszkedő szétválasztási követelményt.
Eddig is erről folyt a vita legnagyobb része, ezekben a napokban is erről folyik, és szerintem az utolsó napon is erről fog folyni. Megint nem megyek a részletekbe. Hogyan kell értékelni az amerikai, az ausztrál, a kanadai, a japán, folytatható a sor, ajánlatot - ezek ugyan más fejlett államok, összevethetőek -, és hogyan kell értékelni a fejlődő világ egyre szaporodó ajánlatait? Ehhez annyit hozzá kell tenni, hogy a részletek azért rejtettek: ki mit ajánl, mit ért bele. Beleérti például a nyelőket - erről döntően az erdőkből származó kibocsátáscsökkentést elősegítő tevékenységek beleszámolnak, milyen mértékben, ezek sokkal nehezebben becsülhetők -, beleérthető az, hogy a kibocsátás egy részét külföldön vásárolja meg akár a fejlődő, akár a fejlett világban, tehát tessenek óvakodni az egyszerű számok egyszerű értelmezésétől, mert nagyon-nagyon kínos és kritikus részletek vannak a háttérben.
Magyarország az EU-n belül - és mindig így kell mondanom, hogy az EU-n belül -, kifejezetten azt képviseli, hogy ez a két feltétel nagyon súlyos feltétel. Nemrégiben megtartott rendkívüli környezetvédelmi tanács ülésén is az az együttműködési, politikai megnyilvánulási megállapodás született, hogy az EU-nak továbbra is a 30 százalékot kell képviselnie most Koppenhágában is, és ezt, mint egy nyomásgyakorlási eszközt kell használni, nem másokkal szemben, mások számára. De hogy mi lesz ennek a végeredménye, azt ma nagyon nehéz előre jelezni; lehet, hogy tíz nap múlva is nehéz lesz még előre jelezni, ebben az ügyben az EU-n belül viszont vita van. Vannak olyan régebbi EU-tagállamok, amelyek úgy gondolják, hogy már most egyértelműen vállalni kell a 30 százalékot. Zárójelben megjegyzem, vannak olyan fejlődőország-csoportok, amelyek már 40 százalékról beszélnek, a többség - és ilyen nyugat-európai tagállamok is vannak - úgy gondolja, hogy a feltétel több okból taktikai, tárgyalástaktikai és versenyképességi, és folytathatnám a sort, okokból rendkívül fontos ennek betartatása.
Fejlődő államok: utaltam már rá, hogy mi az elvárás. Ez az elvárás nem vonatkozik a legszegényebb, hivatalosan úgy hívjuk őket, hogy a legkevésbé fejlett államok közösségére; sokan vannak, gyakorlatilag egész Afrikát bele kellett érteni, a legtöbb kis fejlődő szigetállamot és nagyon sokakat. A fejlődő világ számára, önök is olvashatják a sajtóban, de vannak belső híradások, hiszen az EU-trió vagy trojka rendszeresen találkozik Indiával, Kínával, másokkal is. Egyre több ajánlat jön, igen nagy számok jelennek meg Kínától, Indiától, de olyan kicsi államoktól is, mint mondjuk Szingapúr, szaporodik ezek száma. Itt megint egyetlenegy dologra kell felhívni a figyelmet, ami nagyon nehéz tárgyalási tét, és ez nem a plenáris üléseken folyik jelen pillanatban, hanem a háttérben, és a jövőben is döntően a háttérben fog folyni: hogyan kell érteni, mondjuk a kínai ajánlatot. Ha az ember elkezdi ízekre szedni - és én most nem a Kínai Népköztársaságot fogom kritizálni, de borzasztó lényeges megérteni a részleteket. Az ajánlat egy része olyan, hogy a Kínai Népköztársaság maga végrehajtja - nagy számokról beszélünk -, de nem kívánja semmilyen értelemben jogilag kötelező módon ezt regisztráltatni; önkéntes, szuverén állam, eldönti, csak azt a részét akarja bevinni jogilag kötelezően ebbe az alkuba, ami most már a világ minden államát érinti, amelyik részhez finanszírozást kap. Ez ugyanúgy igaz a fejlődő világ összes államára. Ez egyfajta finanszírozási nyomás. A számok elhangzottak, de ezek szintén becslések.
Van egy rövidítés - kímélni fogom önöket az összes rövidítéstől, ettől is kímélem önöket -, ennek lényege, hogy hajlandó-e a fejlődő államok közössége és minden állama jogilag számon kérhetően regisztráltatni, amit akar tenni 2020-ig, hiszen számolni kellene, hogy a világ közel 200 állama együtt eléri-e a közös célt, ez verifikálható, ellenőrizhető-e, és ehhez hasonlóan a fejlett államok hajlandóak-e arra - ez a kötelezettsége már megvan a fejlett államoknak -, hogy ahol pénzügyi vagy technológiai segítséget nyújtanak ehhez a fejlődő államoknak, innentől ezt is hajlandók-e a fejlett államok regisztráltatni, hogy ellenőrizni lehessen, hogy 2014-ben, 2020-ban ennyit nyújtottak, cserébe Kína ennyit tett vagy Szingapúr vagy Dahomey vagy akármelyik állam. Ez a keresztkapcsolat a mai napig nem tisztázott, tehát, ha úgy tetszik, itt nem a klímaváltozás sok helyütt már a legtöbb vita, a szokásos észak-dél probléma jött elő, és a fejlett és a fejlődő államok közötti összes kapcsolatrendszer.
A következő tétel az erdők ügye. Utaltam már az erdőkre. Mindig el szoktuk mondani a mezőgazdaságot, a közlekedést, az energiaszektort. Az erdők megjelentek. Az erdőkről annyit kell tudni, nem kell a kémiai tanulmányainkra, meg a biológiaira, meg az ökológiaira emlékezni, ha semmi mást nem segítik, a széndioxid kikerülését a légkörből. Segíti ezt persze az óceán is, segítik a gyepterületek is, minden segíti. Az erdők az a legnagyobb tétel, ahova az emberiség a legjobban beavatkozott, meg továbbra is be akar avatkozni. Tehát akarva-akaratlanul, ha egy erdőt telepítünk, akkor az valamilyen mértékben a széndioxid kivonását segíti a légkörből.
Az erdők megjelentek a kiotói jegyzőkönyvben, ott már egy nagy dráma volt belőle, hogy például az erdőgazdálkodás ügyeit is bele kell-e érteni. Rendkívül nehéz mérni azt, hogy amikor az ember avatkozik bele egy erdőkezelésbe, erdőkezelési terven keresztül, melyik része az, amelyik de facto hozzájárul ehhez a nyerő kapacitás erősítéséhez. Aztán megjelent egy újabb tétel, ezt azért kell említeni, mert megint egy nagyon nehéz tétel ebben a dologban, nagyon nagy tétel és politikailag rendkívül kényes tétel lett, ez az erdőirtás, az erdőterületek felszámolásának az ügye és ez nemcsak az Amazonas, most már a világ minden táján, és nem csak a trópusi vagy a szubtrópusi terület.
Számos fejlődő álam azért vár most kompenzációt, hogy a még meglévő erdőit saját célra - földhasználat változás - ne vágja ki, hanem ez továbbra is erdővel borított terület maradjon. Olyan államokról is szó van, amelyek egyébként máshogy nem tudnak ehhez kapcsolódó pénzügyi erőforrásokhoz jutni, ez egy hihetetlenül nehezen nyomon követhető terület, szatelitok ide vagy oda.
A következő terület az úgynevezett rugalmassági mechanizmusok kérdése. A kiotói jegyzőkönyv bevezetett három ilyet. Azért említem, mert ha már végighallgathattam az önök kérdéseit, meg a miniszterem válaszait, ebben van eldugva, mondjuk a nemzetközi emisszió-kereskedelem, a kvótakereskedelem ügye. De ebben van eldugva egy másik, megint csak politikailag rendkívül kényes ügy, a tiszta fejlesztési mechanizmus ügye. Fejlett állam fejlődőnél beruház, a beruházás eredménye kibocsátáscsökkentés, ha olyan jellegű a beruházás; de ezt a csökkentést a fejlett állam magánál számolhatja el, mint kibocsátási kötelezettségének a része. Ez rendkívül fontossá vált, erről a fejlődő világ már nem kíván lemondani. Rendkívül nagy viták vannak a fejlődő világban is, hiszen többek közt nincs hova beruházni, tehát ők nem részesednek ilyen pénzből, tehát ott egy nagy igazságossági egyezkedés is folyik ebben a dologban. Van egy harmadik mechanizmusa, arról most hallgatok. Mind a kettőnek a folytatása kulcskérdéssé vált: az üzleti szféra hozzászokott a kibocsátás kereskedelemhez, az EU 27-eken belül van egy belső kibocsátás kereskedelmi rendszer, a világban pedig szintén kialakult még akkor is, ha ez egy nagyon nehezen nyomon követhető rendszer a kvótakereskedelem ügye.
Magyar álláspont, és itt részben visszatérek arra, amit elnök úr külön kérdezett Magyarország kapcsolatában. Az emisszió kereskedelem megtartása kulcskérdés, mint a többi mechanizmusa is. Ahol vitatott a dolog és környezetpolitikailag biztos, hogy vitatható, és az EU-n belül is nagy viták vannak, milyen mértékű legyen, amikor az ember nem odahaza takarít, magyarul: nem odahaza csökkenti a kibocsátásait - ez egy környezetetikai kérdés is. Erről nincs alku, ez a kiegészítés az angol supplementing szót, tehát kiegészítő részt használja, lényegesen olcsóbb nyilván egy-egy fejlett államnak egy fejlődőnél, vagy akár nálunk teljesíteni egy kibocsátáscsökkentést, mint odahaza, tehát ez áll mögötte. Jelenleg nincs egyértelműen számszerűsítve ennek a korlátja, és ahogy én látom, nem is lesz.
Ugyanez a helyzet a fejlődő államokra vonatkozó tiszta fejlesztési mechanizmussal. Nagyon kétséges az, hogy ezek a projektek, amelyeket a helyszínen nagyon nehéz nyomon követni, amelyekre óriási igény lett Kínában és Indiában is, vagy több államban, ezek új pénzt jelentenek a rendszerben a fejlődő országok számára. Ebbe bele tetszettek nagyon szeretni, de ezeket nagyon nehéz környezetileg mérni, tehát hogy valóban eredményezik-e, valóban kiváltanak-e ilyet. Tehát mind a két mechanizmussal, ahol igen nagy harc áll a háttérben, hogy ezek hogyan folytatódjanak.
Idetartozik, amit elnök úr kérdez. Azon államok - és ez a közép-kelet-európai államok, és nyilván nem csak az új tagállamok, ebbe Ukrajnát és Oroszországot is bele kell érteni -, amelyiknek kvótatöbblete van, 8-an vagyunk ilyenek a 27-ek között az EU-ban, rajtunk kívül van két nagy mamut, az egyiket ugyan medvének szokták hívni: az orosz föderáció és Ukrajnáról beszélek; ezzel a bizonyos kvótatöbblettel mi történjen, ez a nemzetközi emisszió kereskedelem keretében használható például. Megint nem megyek részletekbe.
Mi azt képviseltük, és az Európai Tanács ülésén is erről volt egy ádáz vita, hogy nincs ok arra, amiért ez megszűnjön, amiért ez felszámolásra kerüljön, bármivel lehet kritizálni országainkat, hogy a recesszió miatt lett ilyen kvóta és így tovább. A kiotói jegyzőkönyv legitimmé tette ezeket. A dolognak a másik oldala, ennek az éremnek is van másik oldala, amikor ezen államokat azzal vádolják - és ez most teljesen mindegy, hogy Oroszországról beszélünk, Lengyelországról, Magyarországról -, hogy ők mélyen a kibocsátási kötelezettségük alatt vannak, nincs szükségük erre, könnyen tudják teljesíteni a kötelező vállalásokat. Akkor az érem másik oldalán az van, hogy olyan államokat, amelyek nagyon nehezen tudják teljesíteni, ma jelentősen felette vannak a kiotói vállalásnak, EU-n belül is van még ilyen, EU-n kívül is van ilyen, akkor nekik is eltörlik ezt a történelmet, tehát ami az előző időszakhoz kötődik. Tehát magyarul, elismerik azt, hogy a nem teljesítés akkor megszüntethető. Vannak más érvek, azokba nem szeretnék belemenni.
A legvégére a finanszírozást hagytam, és a legvégén egy kicsit megpróbálom önökkel elképzeltetni, hogy néz ki egy ilyen két hét - ezzel a kettővel tartozom még a saját elképzelésem szerint.
Finanszírozás. Két finanszírozási szakasz van: az egyik 2012 után, hiszen arról beszélünk, hogy 2020-ra hogy lehetne egy új megállapodást kötni. Nagy pénzekről van szó, ez nem mind közpénz. Egyszerűen arról szól a történet, hogy a fejlődő világot hogyan lehetne ahhoz hozzásegíteni anyagi és technológiai eszközökkel, hogy elkerülje azt a környezetterhelő fejlesztési vagy fejlődési vonalat, amibe belementek a nyugat országai, megjegyzem nyilván, hogy minket is idesorolnak. A másik az, hogy azok a fejlődő államok, amelyeket erősen sújtana a környezet állapotában végbemenő jelentős változás, azok fel tudjanak erre készülni. Az első egy jóval nagyobb tétel, a második is egy elég nagy tétel, de nem olyan volumenű.
A tét úgy néz ki, hogy a világ hogyan tud segíteni ezen beavatkozásokban a fejlődő világon. Három forrása van. Maradok a közpénzeknél, ami elvárt a fejlett világtól. Vita folyik arról, hogy mennyi, milyen keretből legyen. Az EU-n belül a vita arról folyik, hogy közös legyen-e ez a vállalás, és majd elosztásra kerül a 27-ek között, vagy egyéni legyen.
A magyar álláspont egyértelműen az volt, hogy minden EU tagállam maga is találja ki, hogy mennyivel járul majd ehhez hozzá, ez kötelező lenne - 2012 utáni időszakról beszélek. Jelenleg nem lehet pontosan tudni, hogy milyen formában születne meg ez a pénzügyi kötelezettségvállalás, mi lenne az intézményes kerete. Működik már négy olyan alap, négy olyan intézmény, amelynek keretében a fejlődők pénzhez jutnak, jelenleg arról is vita van, hogy legyen egy ötödik, ami mindent átfog; az ózonvédelmi egyezménynél van ilyen, Montreali Alapnak hívjuk. Az EU álláspontja az volt, hogy szeretnénk elkerülni egy újabb intézmény létrehozását. Ha az ember figyelmesen követi a tárgyalásokat, a fejlődők valószínűleg már elkerülhetetlennek látják, az USA is, hogy valamilyen módon legyen egy ilyen tetőkeret, ami mindent átfed, erről is naponta vita folyik.
Az EU-n belül ebben a vonatkozásban szinten nagy vita volt, mármint hogy milyen alapon kerüljön majd elosztásra a 27-ek között ez, amire utalt szintén elnök úr, ez a bizonyos tehermegosztás ügye. A múltkori európai tanácsi határozat mentén született egy olyan megállapodás, hogy a kevésbé tehetős tagállamok számára egy kiigazítási mechanizmust kell majd bevezetni; ennek részleteit ma nem lehet tudni. A másik szakasza a finanszírozásnak a hátralévő három év - 2010, 2011, 2012 - előfinanszírozási vagy gyorsfinanszírozási javaslat van a levegőben. Úgy néz ki, hogy a fejlett államok, mint egy segítség vagy egy pszichológiai rásegítés, a tárgyalások előadása érdekében egymás után tesznek ilyen ajánlatokat. Az előző európai tanácsi döntés kapcsán az a döntés született a huszonhetek között, hogy az önkéntes a tagállamok számára; ez megfelel a kiotói jegyzőkönyvben tett különbségtételnek.
Hogy néz ki egy ilyen két hét? Igazából hat esemény zajlik egy cím alatt. Zajlik az a két tárgyalási vonal, amelyet a legelején elmondtam - persze sokszor ugyanazok az emberek ülnek ott, és majd ugyanazok a miniszterek fognak ott ülni -, zajlik maga a részes felek konferenciája, ami nagyon ritkán szokott ülésezni, de végül annak kell döntést hoznia, annak van elnöke, aki most a dán miniszter asszony - akit egyébként EU-biztosnak is javasolt a kormánya -, követik a portfóliókiosztást az új Bizottságon belül, folyik a kiotói jegyzőkönyvben részesek találkozója, és folyik a két állandó testületi ülése. Ez van a tetején. A háttérben - ahogy szoktuk mondani, a színfalak mögött, én úgy szeretem mondani, hogy az asztal alatt, a büfében, bárhol - rengeteg tárgyalás folyik, rengeteg úgynevezett kontaktcsoport vagy kiscsoport ülésezik, ezek egy része zárt, egy része nyitott. Legalább három tucat olyan konkrét ügy van, amelyre vagy azt mondják, hogy este hattól hétig arra a témára ki van jelölve, akkor egy facilitátor ott tessenek ücsörögni. Van olyan, aki csak a facilitátort jelöli ki, termet sem adnak, neki körbe kell járnia, tehát nagyon nehéz nyomon követni egy ilyen tárgyalást, de a tétek ugyanazok, amiket elmondtam: ücsörögnek együtt, de a fejlődőkkel együtt is, tehát mindenkivel együtt a megjelent kormányzati delegációk, és naponta arról tárgyalnak, hogy a fejlett világ képviselői milyen számot tudnának javasolni 2020-ig: Egyesült Államok, Kanada, Japán, Új-Zéland, EU és így tovább. Ennek a széteső folyamatnak - hétfőn megnyitották, és ez most el fog tartani egy hétig, körülbelül 20 ezer emberrel, rengeteg megfigyelővel, atomenergia-szektor, gázszektor, szénszektor, ipari gázokkal foglalkozók, mindenki van -, ennek kellene konvergálnia a jövő hét péntek hat órára. Az ENSZ hivatalos ideje minden délután 3-tól 6-ig tart, hat nyelven a tolmácsolással, az is lehet, hogy ezután még két napig fog tartani ez az esemény. Köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Ez egy bonyolult ügy, azért látszik a beszámolóból is; nem tudom, mennyien tudták ezt így követni, olyanok, akik nem foglalkoznak ezzel ilyen rendszerességgel. Az egy jó érzés, hogy látszik államtitkár úron, hogy képben van, jó kezekben vannak az ügyek. (Dr. Orosz Sándor: Nem is itt kéne lennie.) Hanem Koppenhágában, ugye? Még a héten itt lehet.
Én megváltoztatom a korábbi szándékomat: nem engedek kérdéseket feltenni. (Derültség.) Ugyanis az kiderült a beszámolóból is, hogy rengeteg bizonytalanság van, nem lehet tudni, ugyanakkor annyi mindent elmondott, hogy aki ért hozzá, és próbálta nyomon követni az eseményeket, az képben van, úgyhogy inkább azt fogom majd javasolni, hogy egy újabb alkalommal, amikor már lehet látni, hogy mi következik abból, ami ott történt, majd hívjuk meg államtitkár urat, és akkor kérdezzük. Jó munkát kívánok Koppenhágában! (Katona Kálmán: Egy előrejelzést azért, hogy lesz-e ebből valami.) Nem nyitom meg a vitát, Kálmán, mert látszik, hogy persze, hogy lesz belőle valami, de államtitkár úr utalt rá, hogy valószínűleg nem az, amire számítunk, de nem lehet tudni, utolsó pillanatban is eldőlhet. Nem engedek kérdést feltenni, mert különben nem fogunk végezni, és van még egy nagyon érdekes napirendi pontunk, a Duna-stratégia.
Államtitkár Úr! Nagyon köszönjük, hogy eljött, és hogy ilyen kimerítően tájékoztatott bennünket!
Rátérünk a 3. napirendi pontunkra. Üdvözlöm nagykövet urat, Hegyi Gyulát! Köszönjük, hogy ilyen türelmesen végigvárta, hogy tájékoztathasson bennünket. Itt is egy tájékoztatót fogunk meghallgatni az úgynevezett Duna-stratégiáról, amely nagykövet úr portfóliója; ezzel foglalkozik nagykövetként, hogy próbálja koordinálni azt a munkát, ami a kormányzati rendszeren belül van. 2011-ben mi fogjuk adni a soros elnökséget, és úgy néz ki, hogy elképzelhető, hogy addigra mi fogjuk meghirdetni ezt az úgynevezett Duna-stratégiát, ami a balti stratégia mintájára kezd létrejönni. Államtitkár úr el fogja nekünk mondani, hogy ez a folyamat hol tart.
Nekem két kérésem lenne az államtitkár úrhoz... (Hegyi Gyula: Nem vagyok még államtitkár.) Bocsánat, nagykövet úr. Még az előző államtitkár úr van bennem. Most már valószínűleg nem is leszel, gondolom. (Derültség. - Hegyi Gyula: Igen, nincsenek ilyen terveim.) Sosem lehet tudni, lehet, hogy még lesz közben valami. Két szempontot javasolnék a beszámolóban figyelembe venni. Az egyik, hogy ahogy én látom a Duna-stratégia kapcsán megfogalmazott prioritásokat. Van három nagy prioritás: az egyik a biztonsági prioritás, a másik a gazdaságfejlesztési, a harmadik pedig, mondjuk úgy, hogy az ökológiai, környezetvédelmi prioritás. Én azt szeretném kérni, hogy a hajózhatóságra koncentráljunk, mert én úgy érzem, hogy itt Magyarország számára ez lesz az egyik kritikus pont, hogy ott mi lesz a magyar álláspont. Az Országos Környezetvédelmi Tanács véleményét ismerjük, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács legutóbbi ülésén, illetve a szakbizottság ülésén az üggyel foglalkoztunk, és én azt látom, hogy itt lesz a legnehezebb dolgunk. Ez lenne az egyik megfontolás, amit kérnék; a másikat meg elfelejtettem, de akkor hagyom inkább beszélni államtitkár urat, aztán lehet, hogy majd rá fogok kérdezni. (Hegyi Gyula: Még egyszer, nem vagyok államtitkár. - Derültség.) Bocsánat, nagykövet úr. Tessék! Valami miatt...
Hegyi Gyula szóbeli kiegészítése
HEGYI GYULA, a Duna-stratégiáért felelős nagykövet: Köszönöm szépen, elnök úr. Itt a teremben, ahogy nézem, többen vannak, akik végighallgatták azt a beszámolót, amit tartottam a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, ahol egy jó másfélórás vita volt. Sajnos, itt már másfélórás vita feltehetően nem lesz, de igyekszem elnök úr kérdésére koncentrálva válaszolni, és igyekszem a lehető legőszintébben elmondani, hiszen ennek a bizottságnak is sokáig tagja voltam, alelnöke is, és környezetvédelemmel foglalkoztam. Amit elnök úr megfogalmazott aggodalomként, az teljesen jogos. Azzal kell kezdenem, noha ez nem egy hivatalos bejelentés, hanem egy érzés, hogy az elmúlt hónapokban felerősödött azok hangja, akik a Duna hajózhatóságát lépcsőzéssel szeretnék megoldani, és abszolút nem politikai pártszínek alapján, hanem ez alapvetően egy szakmai, kereskedelmi, ipari lobbik nyomása. Ezzel kapcsolatban a jelenlegi kormányzatnak nagyon egyszerű álláspontja van: az a véleményünk, hogy ezt a vitát a választásokig nem lehet megnyitni, vagy őrültség lenne megnyitni. Nyilván ebben később kell döntést hozni.
Annyit azért mégiscsak mondanék; elnök úr nem haragszik, ha kiigazítom, nem veszi szemtelenségnek, de három szempontot mondott. Mi a biztonságba értjük a környezetvédelmet, tehát úgy értjük, hogy a három pillér, az egyik a biztonság, környezetvédelem, a másik valóban a gazdasági fejlesztés, a harmadik pedig a kulturális identitás, ezt nagyon fontosnak tartjuk, mert a Duna-völgye valamilyen módon mégiscsak a közép-európaiságnak egy központja. Van egy Duna-menti kultúra, legalábbis Bécstől Szabadkáig vagy Újvidékig mindenképpen; a balti stratégiát követi ez az egész Duna-stratégia. A balti stratégiának három alapelve volt. Elnézést, ha ezt röviden elmondom, de el kell mondani, hogy nincs hozzá pluszpénz, nincs hozzá új intézmény és nincs hozzá plusz új jogszabály. A mi álláspontunk mindig az volt, és ebben azt hiszem, hogy egyetértenek a politikai pártok, hogy 2014-ig el lehet fogadni ilyen alapelvként, politikai nyilatkozatként, de 2014-től nyilván azért csinálunk Duna-stratégiát, hogy a benne megfogalmazott projektekre pénz jusson, mert az egészen nyilvánvaló, tehát olyan projekteket kell tudnunk megfogalmazni, amelyek az európai uniós fejlesztési politikában, akár a kohéziós alapokból, akár a TENT, tehát a közlekedésfejlesztésből, akár a strukturális alapokból pénzt fognak kapni.
Elnök úr kérdésére itt jön a válasz, hogy milyenek lehetnek ezek a beruházások, amelyeket mi a Duna stratégia keretében szeretnénk megvalósítani. És ha nem akarjuk, hogy egyoldalú hajózás fejlesztés legyen, akkor mellette milyen fejlesztések vannak, amelyek mellett nekünk kardoskodnunk kell. Az egyik az, amit - épp egy műtétről jövök, elnök úr tudja, most ez a szó viszonylag érthető nekem - új divatos kifejezés, a varratmentes Európa és ez alapvetően azt jelenti, hogy azokat a szakadásokat, amelyeket részint az első világháború utáni területváltozások - Magyarország esetében Trianon -, akár a hidegháború vasfüggöny létrehoztak, azokat megszüntetni. Ha nem akarjuk, hogy csak a hajózásra koncentráljanak, akkor meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek révén egységes piacot tudunk erősíteni az Európai Unión belül. Ilyenek mondjuk a hidak, az Ipoly-hidak például. Tehát az is, hogy Magyarország és Szlovákia között - ezt a nagyon szép esztergomi nosztalgia-hidat leszámítva - lényegében csak két híd van. Bulgária és Románia között 320 kilométeres Duna-szakaszon összesen egy - írd és mond, egyetlen - híd van, tehát számunkra nagyon fontos lenne az, hogy a hidak belekerüljenek a Duna-stratégiába.
Ugyanilyen fontos a határátkelőhelyek. Ha szóba kerül a magyar-osztrák határ, akkor nyilvánvalóan ne lehessen az, hogy régen működő utakat lezárnak azzal az osztrákok, hogy behajtani tilos. A vasútfejlesztést mi ebben a Duna-stratégia keretében gondoljuk, hiszen egy makro regionális fejlesztési stratégia és nem kizárólag hidrológiai vagy vízépítő, vízlépcső-építési stratégia. Ilyennek tartjuk a vasútfejlesztést. Régen még az apáink, nagyapáink vagy dédapáink korában volt az Adria-tengely és a Fekete-tenger között egy vasúti összeköttetés: Konstanza-Fiume között, amelynek pontosan a 30 kilométeres magyarországi szakasza hiányzik - mind a Balkán szerb részről, mind román részről megvan, pont a magyar rész hiányzik. Ehhez kellene Maroson egy vasúti híd Szeged környékén és összekapcsolni ezeket a vasúti síneket.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy - az előbb említett klímaváltozással kapcsolatban az atomenergia jelentősége nyilván megváltozik -, hogy a biztonságba beleértjük azt, hogy a legtöbb atomerőmű a Duna mellett van a térségben, hogy a nukleáris energia biztonságára komoly uniós politika szülessen ebben a térségben.
Azt kell látni, hogy egyre bővül, mint a tészta, a bevont országok sora. Pontosabban, amikor elkezdődött, akkor még 6 európai uniós országban gondolkodtunk, gyorsan mondom: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária. Ez bővült Csehországgal és Szlovéniával. A külső tagok, tehát a nem uniós tagok: a kézenfekvő Horvátország, Szerbia, Ukrajna, Moldávia bővült Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval, Lengyelország, Olaszország is nagy érdekeltségeket fejez ki, úgyhogy fennáll az a veszély számunkra, hogy lényegében egyre több és több ország kapcsolódik be, ennek következtében Magyarország egyre kevesebb szeletet kap az amúgy is vitatott nagyságú tortából.
Ezért nagyon fontos az - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumtól is itt van Pavisa Anna főosztályvezető asszony -, hogy ők, és ezt nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a honlapjukon lehetett projektekkel jelentkezni, tehát bárki Magyarországon projektötleteket adhatott be. Mennyi jött be körülbelül? Több száz projekt máris beérkezett és innentől kezdve a magyar félnek az a feladata, hogy ezeket a projekteket végignézze és azok, amelyek eladhatók kvázi, azokért Brüsszelben lobbizzon, megjelenítse őket.
Mi a folyamat? Minden országban kineveztek egy koordinátort. Magyarország részéről szerény személyemet. Vannak, ahol sokkal magasabb rangúak, Szlovákiából például miniszterelnök-helyettes a Duna-koordinátor, a magyar ügyekben is elég sokat szereplő miniszterelnök-helyettes, ami azt mutatja tehát, hogy magas politikai szintre van emelve. A magyar, úgynevezett non-paper, tehát a 8 oldalas Duna-stratégia vázlat karácsonyig beadásra kerül, ennek kiegészítője egy projekt jegyzék abból a több száz projektből, amely beérkezett, nyilván egy válogatás; utána az Európai Bizottság ezeket a projekteket, meg az álláspontokat összesíti, ennek alapján tavasszal elkészít egy Duna-stratégiai javaslatot, amelynek van egy akció része. Az akció részben vannak benne a projektek. Ezeket a kormányoknak visszaküldik június-július tájban megvitatásra, véleményezésre pontosan; ősszel a bizottság kidolgozza a végleges változatot, amelyet aztán tanácsülés keretében magyar elnökség alatt fogják a tervek szerint elfogadni.
Azért hagyom itt abba, tudnék még beszélni és van papírom, mert feltételezem, hogy ebben leszek kérdések és akkor a kérdések iránt folytatom.
ELNÖK: Köszönjük szépen, nagykövet úr.
Nekem lenne kérdésem. Említette, hogy a balti stratégiának volt három alapelve. Nincs új intézmény, nincs pénz, új pénzforrás, illetve nincsenek új jogszabályok. Itt hogy lesz ez, mert pénz nélkül ezt az egészet nem nagyon lehet megcsinálni. 2014-től lesz az új ciklus, tehát addigra csak lesz erre valamiféle lehetőség, gondolom - erre szeretném, ha kitérne.
A másik kérdésem az lenne, hogy látja, hogy Magyarországon megteremthető-e a konszenzus a politikai és a szakmai konszenzus a Duna-stratégia mögé.
Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kérdezni akarnak-e.
Orosz Sándor alelnök úr!
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Az egyik ilyen kérdés, a végeláthatatlan lehatárolási ügyek vége felé közeledünk, avagy még továbbra is probléma, hogy ki is az érintett, hol van a Duna-régió határa, ez egyáltalán nem lényegtelen. Lehet-e egyáltalán úgy gondolkodni, hogy ez folyamatosan lebeg itt felettünk.
A másik. Brüsszel, illetve a bizottság az ügy ura. A magyar papír élvez-e bármilyen kitüntetett figyelmet, ez inkább ilyen megítélés kérdése, hogy látod nagykövet úr?
A másik, ha magyar papírról van szó, és egy kicsit irulok-pirulok, hogy itt mondom, de ha itt olvastam, akkor itt mondom, hogy ott, ahol ennek helye van. Tehát lévén akár a Duna völgyében, ha nézem, akkor is igaz, de ha a Duna-régióban, akkor meg végképp igaz, hogy olyan területeket is érint, ahol amint a mezőgazdaságot használjátok, mindig írjátok oda legyetek kedvesek, hogy halászat és halgazdálkodás, mert a kettő az EU szóhasználatában nem az, tehát nincsen benne a mezőgazdaságban - mindössze erre szerettem volna úgy külön felhívni a figyelmet. Köszönöm.
ELNÖK: Ha nincs kérdés, én még egyet szeretnék. Említettem a bevezetőben a hajózhatóság ügyét és kicsit akkor ezzel most foglalkozunk, mert itt látom az egésznek a magvát. A Duna hajózható, csak nem annyira, amennyire szeretnék. Magyarországon jelenleg is 200 napig a Duna hajózható, ezt szeretnék 200-ről 290-re felvinni, tehát bennünket szeretnének arra kényszeríteni a felettünk, alattunk lévő országok, hogy nagyobb mértékben lehessen a Dunán hajózni.
Olvasván az OKT állásfoglalását, abból nekem az az üzenet jön le, hogy a Dunának az ökológiai problémáit úgyis meg kell oldani hosszú távon, ez gyakorlatilag a Duna medernek a csökkenése, illetve mélyülése, és az ökológiai problémák orvoslása kapcsán tudjuk hajózhatóvá tenni, ha jól értem, a Dunát. Az OKT azt mondja, hogy hajózhatóság, de - tehát bizonyos feltételeket szab. Arra lennék kíváncsi, hogy mi az a de - meg, hogy mennyibe kerül ez az egész. Egyrészt ahhoz, 290 napból induljunk, mondjuk ki, a VITUKI tanulmányaiból kiderül, körülbelül mekkora pénzbe kerülhet ez, most számot nem mondok, mert nem biztos, hogy jól emlékszem rá, de úgy tudom, hogy ezeket a megoldásokat, a műszaki megoldásokat nemcsak egyszer kell megépíteni. Ha vízlépcső nem készül, akkor ezeket üzemben kell tartani, lehet, hogy újra hozzá kell nyúlni. Itt olyan pótlólagos költségek jönnek ki a végén, ami miatt nekem az egész hajózhatóságnak a gazdasági haszna megkérdőjeleződik, ha most nem az ökológiai problémákat vizsgálom azért, mert a hajózhatóság gyümölcsét nem mi magyarok, hanem azok a felettünk lévő országok, meg alattunk lévő cégek, országok fogják elvinni, akik ebben a hajózási üzletben benne vannak. A mi hajóiparunk leépült, hajózással Magyarországon alig foglalkozik valaki, tehát arra akarnék kilyukadni, hogy hol lehet azt a nemzetgazdasági hasznot látni a magyar pozícióban, amit majd elfoglalunk.
Hegyi Gyula, a Duna-stratégiáért felelős nagykövet válaszadása
HEGYI GYULA, a Duna-stratégiáért felelős nagykövet: Köszönöm szépen. Kezdem a három balti elvvel - egyébként a stockholmi külügyminiszteri konferencián is világos volt, hogy ez a svédek részéről egy politikai nyilatkozat, amit mindenki annak tart és nem egy realitásnak.
Kezdve a pénzzel. Nyilvánvaló, projekteket pénz nélkül nem lehet megvalósítani. De az is nyilvánvaló, hogy ha újfajta makro regionális együttműködés születik, akkor ahhoz jogszabályokat is kell változtatni; vagy vegyük az intézményeket, a Duna-stratégiát elfogadják a magyar elnökség alatt, aztán jön majd lengyel, meg nem tudom milyen elnökség, ennek kell egy - elnézést, angolul mondom - follow-up, tehát egy folytatás. Ehhez kell valaki, akik ezzel foglalkoznak. Mi azt mondjuk például, hogy itt van a Duna Bizottság, ami magunk között, egy ilyen szovjet időkben létrehozott, nem kis részben szovjet külpolitikai érdekeket szolgáló szervezet volt, de a szervezet maga jó: tudományos, politikai, diplomáciai háttérrel, az Unió legyen EU-konform a Duna Bizottság, budapesti székhellyel és Budapest legyen a Duna-stratégia folytatásának a központja - mások ezt nyilván Bécsben szeretnék.
A pénzek. Ez az új költségvetésnek lesz a legfontosabb kérdése. Alapvetően kétfajta pénzre lehet itt számítani. A projektek megvalósítására a kohéziós strukturális alapokból, a másik pedig az úgynevezett TENSI közlekedési hálózat, amely külön adna pénzeket. Hozzá kell tenni, hogy ott a nemzeti érzés nagyobb, de az nem számít bele kvázi abba, amit Magyarország kap fejlesztésre - a GDP bizonyos százaléka -, ebbe ez a közlekedés egy addicionális összeg, ennyiben egy pluszpénz. Tehát ez a puha költségvetési, az Európai Unió 2014-ben induló költségvetési vitájában kell ezeket az előirányzatokat beletenni.
Hogy a konszenzus megteremthető, elnök úr, ebben önnek is része van, szerény személyemnek is, meg az itt ülőknek is természetesen része van. Úgy látom, és minden megbeszélésen, ahol voltunk, valóban az a helyzet, hogy akik számára ez hajózást jelent, és akik számára ez környezetvédelmet vagy komplex fejlesztést, azok között van a vita és ez nem politikai pártok szerint oszlik el így, és azt se mondanám, hogy az egyik oldalon vannak a jók és a másikon a gonoszok.
Ha megengedi, az utolsó kérdésére, ami ugyanerre vonatkozott, itt folytatom, és Orosz Sanyinak válaszolok a végén. Hogy egyetlenegy példát mondjak. Egy volt képviselőtársunk: Raskó György úr, aki most a magyar mezőgazdaságban dolgozik, ő azt mondta, hogy 10 millió tonna mezőgazdasági terméket exportál Magyarország évente nagyobbrészt a szomszédos országokba, nem Chilébe, még ha voltak is erre elképzelések. Alapvető nemzeti és környezeti érték, hogy ez a 10 millió tonna ne autóutakon, ne városokon menjen át közúton, hanem folyón menjen, ez is egy érv, amit lehet mondani. Azt is el lehet mondani, hogy a Duna északi szakaszán egy nagy szállító hajó 600 konténert tud szállítani. Ha elgondoljuk, az a 600 konténer egyesével kamionokkal megy, hogy a vasúti szerelvény, ahol 25 vagont lehet egy szerelvényhez csatolni, az jelent körülbelül 24 vonatot, tehervonatot, ami végigzubog - tehát ilyen értelemben nem lehet azt mondani, hogy a hajózhatóság rossz dolog.
Az más dolog ugyanakkor, és az egy érv, mert a nemzetközi kötelezettségünk azt mondja, hogy évente 260 napon át két és fél méter merülési mélységet kell tudnunk biztosítani, és ezt Magyarország nem tartja, ez nyilvánvalóan felmerül. Ugyanakkor éppen Brüsszelből a környezetvédelmi főigazgatóságtól hallottuk, kvázi súgásként, azt a jó érvet, hogy a klímaváltozás következtében úgyis megváltozik a folyóknak, így a Dunának a vízszintje, tehát ha most mi műszaki beruházásokkal megteremtenénk a feltételét, lehetséges, hogy 20-30 év múlva amúgy se lehetne ezt a merülési mélységet biztosítani - ilyen értelemben tehát a környezetnek ártanánk és ugyanakkor a végeredmény időleges lenne. Ebben a tekintetben a klímaváltozás következményeit mindenképpen figyelembe kell venni a hajózhatóságnál. Van egy ENSZ lista a világ veszélyeztetett folyóiról. Tíz legveszélyeztetett folyó van a világon, ebből egyetlenegy európai folyó ez a Duna, amely a klímaváltozás következményeinek leginkább ki van téve. Azt gondolom tehát, hogy ez egy nagyon nehéz kérdés.
Én is olvastam ezt a kiváló OKT anyagot a hajózásról, amely környezetvédelmi szempontból is nyíltan kimondja, hogy ha csak a hajózás lenne a szempont, akkor vízlépcsőt kellene építeni, ez világosan ebben az anyagban is benne van, merthogy a 20 évenkénti kotrás, újabb beavatkozások lényegében több kárt okoznának, és több pénzbe kerülnének. Nem tudom, szerintem a jövő fogja kipörögni a választ erre, és a legjobb lelkiismerettel magamat elkötelezett környezetvédőnek vallva is, azt mondom, hogy nagyon nehéz erre a kérdésre választ kapni. Az biztos, hogy vannak kisebb merülésű hajók is, tehát nemcsak két és fél méteres, hanem kettő, vagy azt hiszem, hogy egy nyolcvan, ami igazából szóba jöhet.
És elnök úr nagyon jó kérdésére azt a választ is lehet adni, ha a magyar hajóipar lenne olyan és a magyar hajóipar olyan hajókat tudna készíteni, amelyikkel a magyar hajószakaszon egyedül a magyar hajókkal lehet szállítani, és ezzel gyorsan rendelkezésére állnánk azoknak, akik szállítani akarnak, akkor lehet, hogy gazdasági előnyünk származna ebből. De ez egy ilyen vágyvezérelt gondolkodás, mert a Sziget fesztivált is ott szervezik, ahol hajdan hajógyár működött és ma ez az exportcikkünk és nem a hajógyártás.
Tartani fogom az egy órát, úgyhogy már öt percen belül, elnök úr, befejezem. Amit kérdezett Orosz alelnök úr, hogy hol fejeződik be a területi vita. Erre egy nagyon jó válasz a szubszidiaritás elve. Tehát mi azt mondjuk, hogy a Duna-stratégia nem egy klub vagy egy párt vagy egy egyesület, hogy be kell lépni és tagsági igazolványt kapsz, hanem különböző ügyek vannak és minden ország a Duna-stratégia abban a részében érdekelt, amelyhez köze van - hogy mondjak egy példát, a vízgyűjtő terület. Tehát nyilvánvalóan a hajózhatóság kérdésében Olaszország semmilyen módon nem lehet érdekelt a dunai hajózásban, de Olaszország területének egy része a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik, ugyanez a helyzet Lengyelországgal. (Dr. Orosz Sándor: Ukrajna is.) Ukrajna benne van a 14-ben.
Mi úgy határoztuk meg, hogy ha egy ország vízgyűjtő területének több mint 5 százaléka a Duna vízgyűjtő területe, akkor az része, a bizottság ezt szeretné bővíteni. A bizottság azt is szeretné, ha a halászat szóba került már - bár elnök úr nem szokott pecázni -, a Fekete-tengeri halászat kérdését is bekapcsolják a Duna-stratégiába, merthogy a Fekete-tenger egyik legnagyobb szennyezője értelemszerűen a Duna. Tehát a szubszidiaritás elve alapján minden ország bekapcsolódhat, aki valamilyen módon érdekelt benne.
A magyar pozíciók milyenek? Nem akarom dicsérni a Külügyminisztériumot, elsők között vagyunk, akik a Duna-stratégiával foglalkoztunk, akik felvettük a kapcsolatot, minden brüsszeli megkeresésre az elsők között válaszolunk; tényleg az a hangulat alakult ki, hogy Magyarország az egyik legaktívabb ebben, és ha a magyar elnökséggel sikerül összekapcsolni, akkor formálói is lehetünk a Duna-stratégiának.
Végül pedig annyit szeretnék mondani, hogy lesz egy úgynevezett stakeholder konferencia február 25-én, 26-án, amit az európai bizottság szervez, de Budapesten tartják meg, összekapcsolva egy Duna-csúccsal. A Duna-csúcson miniszterelnökök, külügyminiszterek fognak részt venni - a Külügyminisztérium szerint a stakeholder konferencia szervezéséért vagyunk felelősek. A Magyar Tudományos Akadémia összes termeit megkaptuk ingyen és díjmentesen, köszönhetően Németh Tamás úrnak, aki társelnöke a vízpolitikai bizottságnak, ahol elnök úr is társelnök.
25-én lesz egy plenáris ülés, 26-án panelek lesznek. Az első panel az önkormányzatok, euró régiók; a második panel a gazdaságfejlesztés; a harmadik panel - kifejezetten alelnök úrnak mondom - nem környezetvédelmi, hanem a bizottság kifejezett kérdésére: környezetvédelmi és agrárkérdések; a negyedik pedig a kulturális identitás. Terveink szerint el fogunk fogadni egy dunai nyilatkozatot, egy budapesti Duna-nyilatkozatot, amelyet természetesen előtte a tagállamokkal egyeztetni fogunk. A Tudományos Akadémia elnöke, az Európai Bizottság - most már tudjuk - osztrák biztosa, a miniszterelnök fogják megnyitni. Nagyon szeretnénk, ha a jelenlevő elnök úr is a szónokok vagy a felszólalók között lenne és a panelekben pedig meg fogjuk hirdetni a Külügyminisztérium honlapján, hogy gyakorlatilag mindenki kérdéseket tehet fel, olyan lesz a szervezési forma, hogy minden panelban legalább két percben gyakorlatilag minden jelenlevő, aki oda besétál az utcáról, az hozzászólhasson. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen a tájékoztatást. Meghívtuk Cs. Pavisa Annát is, kérdezem, hogy szeretne-e valamit mondani, vagy csak úgy hallgatózott.
Dr. Cs. Pavisa Anna (NFGM) hozzászólása
DR. CS. PAVISA ANNA (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Igazándiból nagykövet úr mindent elmondott magáról, gondolom a non-papert minden kedves jelenlevő megkapta.
Még annyi talán nem hangzott el, hogy ennek a non-papernek az alátámasztó anyagát is a szakértőink folyamatosan készítik, és azt is majd véleményezésre elküldjük. Természetesen ennek lesz egy hatástanulmányi része is, ami fontos ahhoz, hogy véglegesen majd milyen projektet lehessen alásorolni ennek a Duna-stratégiának.
Talán még annyit mondanék, ami fontos ebben a kérdéskörben, az intézményi és jogszabályi vagy finanszírozási kérdésben, hogy igen azt gondolom, hogy 2014 után nyilván felmerül majd mind a jogszabályi kérdéseknek a változtatása vagy a kapcsolódó intézményrendszernek a változtatása. Ebben a 2014-ig terjedő időszakban már a rendelkezésre álló források, meg azoknak a szétosztottsága sem teszi azt lehetővé, hogy különösképpen ezen a rendszeren változtatni lehessen. Azt hogy milyen támogatási elvekhez kapcsolódóan kell majd a finanszírozási vagy akár a jogszabály módosításokat megtenni, azt az akkori kohéziós politika fogja eldönteni, amire pillanatnyilag még igazándiból nincsen teljesen rálátásunk, hogy a makro regionális stratégia keretében lesz egy teljesen másfajta támogatáspolitika, vagy a mostani kohéziós elosztási elvek alapján lesz.
ELNÖK: Így elég lesz, köszönjük szépen. Nagyon szépen köszönjük, hogy eljöttek, és akkor hogy is mondta nagykövet úr, varratmentes gyógyulást kívánunk.
Rátérünk az utolsó napirendi pontunkra, amely egy kapcsolódó módosító javaslatnak a tárgyalását jelenti - nagyon gyorsak leszünk, ha minden igaz.
Horváth János képviselőtársunk nyújtott be Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról szóló határozati javaslathoz egy módosító indítványt.
Mind előterjesztő, szeretném tájékoztatni a bizottság tagjait, hogy nem támogatom ezt a módosító javaslatot, nem is értem. Ez az egész fenntarthatósági ügy egyébként is egy nagyon bonyolult ügy, ha nem fogalmazunk világosan, az életben nem értik meg az emberek, hogy ebben mi a jó. Ezt a módosító javaslatot emiatt nem tudom támogatni.
Megkaptátok, gondolom, a szöveget. Kérdezem, van-e valakinek észrevétele vagy kérdése. (Nincs jelzés.) Ha nincs, akkor szavazunk. Tehát aki ellene van a módosító indítványnak, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) 9. Aki támogatja? (Szavazás.) 1 támogatás és 1 tartózkodás - a bizottság ezt nem támogatja, egyharmad sem.
A mai napon a bizottsági ülésünket bezárhatjuk.
Az egyebek között mondanám azt, hogy a jövő héten nem kell tartanunk bizottsági ülést, ha csak valami rendkívüli dolog nem történik, tehát ez volt az utolsó ülésünk az idén.
Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek, boldog újévet. (Katona Kálmán: Ajándékot nem kaptunk.) Válság van, a válságra tekintettel csak szaloncukor van.
Államtitkár úr!
Dr. Faragó Tibor szakállamtitkár (KvVM) hozzászólása
DR. FARAGÓ TIBOR szakállamtitkár (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Egyetlenegy kérésem, ha lehetne. Szándékosan a tárcánk nem úgy készült, hogy az előző, szintén tájékoztatásnak szánt napirendhez, lényegében be sem csatlakozhatunk, elnök úr engedélye nélkül.
A továbbiakban, ha az európai Duna-stratégia ügyei vannak, tárcánk azt szeretné és folyik ilyen egyeztetés a Külügyminisztériummal és az NFGM-el, a fejlesztési minisztériummal, a környezetvédelmi tárca is kaphasson meghívást. Tehát mi azt kértük, pontosan az elnök úr által felvetett kérdések kapcsán, ilyen irányú egyeztetések folynak, és nem egyszerűen a Duna nevének folytán, olyan fontos környezetügyi, vízügyi kérdések merülnek fel a hajózástól függetlenül is, ahol mi tisztelettel azt kérjük, hogy a KvVM hivatalosan is megszólalhasson ebben az ügyben. Köszönöm.
ELNÖK: Ez természetes. Egyébként a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban pont ezért kezdeményeztem ilyet, mert láttam, hogy a kormányzaton belül nincs koordináció: kihagyják a környezetvédelmi tárcát, a külügy nem tudta pontosan miről van szó, a gazdasági tárca nyomta a hajózhatóságot, de ezt teljesen érzékelem, ez egy teljesen akceptálható érv; úgyhogy legközelebb hivatalosan - és a halászat legyen jelen, karácsonyhoz közeledvén ez fontos szempont - ezt a kérést természetesen méltányosnak tartjuk.
Boldog karácsonyi ünnepeket és szerencsés új évet kívánok mindenkinek.
(Az ülés befejezésének időpontja: 13 óra 07 perc)
|
Dr. Nagy Andor |
Jegyzőkönyvvezetők: Turkovics Istvánné és Várszegi Krisztina