KSB/1/2006.
KSB/1/2006-2010.
az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának
2006. június 7-én, szerdán 10 óra 02 perckor
a Képviselői Irodaház 569. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Halász János ismertetője az ellenőrzési albizottsággal kapcsolatban*
Döntés az ellenőrzési albizottság létrehozásának elveiről*
Az oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása*
Dr. Hiller István bemutatkozó beszéde*
Újabb kérdések, hozzászólások*
1.A bizottság megalakulása
2.Az oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Gy. Németh Erzsébet (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Ékes Ilona (Fidesz)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)
Kiss Attila (Fidesz)
Dr. Kontrát Károly (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Vincze László (Fidesz)
Dr. Lukács Tamás (KDNP)
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 02 perc)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! A bizottsági ülést megnyitom. Üdvözlöm a bizottság tagjait, külön üdvözlöm a bizottság új tagjait. Nem számoltam össze, hogy milyen arányban vagyunk régiek és milyen arányban vannak újak, de legalább a bizottság fele új tagokból áll, akik új képviselők is.
Úgy terveztük - és a javaslat is, amit napirendi javaslatként kiküldtünk, ennek megfelelő -, hogy először hozzávetőlegesen fél órát szánunk a bizottság megalakulásának, és fél 11-kor kezdődik a feltehetően a nyilvánosságot jobban érdeklő miniszterjelölti meghallgatás.
Akkor mindjárt az elején annak rendje és módja szerint a napirendet meg kell szavazni a bizottságnak, jobban mondva szavazni kell a napirendről, nincsen kötelezettség, hogy meg is kell szavazni. Kérdezem, hogy a javasolt napirendhez valakinek van-e észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) Ilyet nem látok.
Akkor kérdezem, hogy a napirendi javaslatot, ami tehát két tételből áll, a bizottság megalakulása és a miniszterjelölti meghallgatás, ki az, aki támogatja. Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze, és akkor egyúttal megszámoljuk, hogy elegen vagyunk-e. (Szavazás.) Az látszik, hogy elegen vagyunk. Azt gondolom, hogy a bizottság létszáma szinte teljes, egy hiányzót látok. (Jelzésre:) Akkor több hiányzó van még. Jó. De a bizottság határozatképes.
Elnézést kérek azoktól, akiknek ismerős dolgokat mondok, akik más bizottságban tevékenykedtek már a parlamentben, vagy tagjai voltak a kulturális bizottságnak, de azok kedvéért, akik először parlamenti képviselők, néhány praktikus dolgot talán érdemes elmondani.
Először is bemutatom a bizottság munkatársait, Fogarasi Ágnes főtanácsadót, aki a demokratikus parlament megalakulása, tehát 1990 óta ugyanezen a poszton van, és különböző pártállású bizottsági elnökök tevékenységét segítette nagy sikerrel. A bizottság titkárnője Rábai Katalin, és a bizottsághoz tartozó hivatalsegédi tevékenységet végez Pappné Herczeg Aranka. Arcról talán jó, ha megjegyzik a képviselőtársak őket, gyakran fognak találkozni. Köszönjük szépen. (Rábai Katalin és Pappné Herczeg Aranka távozik az ülésteremből.) A bizottság titkársága itt található a mögöttünk levő szobában, ha valakinek teendője van, és telefonon is nyilván itt lehet bejelentkezni.
Akkor valamit a bizottság munkarendjéről. Ugyanúgy, mint ahogy erre a bizottsági ülésre is, minden bizottsági ülésre e-mailben megkapják a képviselőtársak a meghívót és a bizottsági ülés hivatalos előterjesztéseit, javaslatait. Papíron - kivételes eseteket nem számítva - már nem juttatjuk el a képviselőkhöz a szükséges információkat. Ha valakinek e-mail-elérhetőségi problémája van, ami ciklus elején elő szokott fordulni, akkor kérném, hogy Ágnesnek jelezze, és akkor nyilván megpróbáljuk megoldani, hogy máshogy megkapja az információkat.
Mindenki talál az asztalán egy adatlapot, praktikus okokból kérném szépen, hogy mindenki töltse ki. Előfordulhat, hogy rádiótelefonon kell bizottságot összehívni. Az e-mail-adatokat, ha valaki esetleg nemcsak a hivatalos parlamentit használja, akkor legyenek szívesek kitölteni értelemszerűen, és az ülés végén természetesen adják le.
Az új képviselők számára mondom, hogy a bizottságok számára nyitott a lehetőség, hogy elfogadnak-e saját ügyrendet vagy sem. A kulturális bizottságban eddig nem volt ügyrend, és az én javaslatom az, hogy ezután se legyen külön elfogadott ügyrend. Általában a parlament Házszabályát alkalmaztuk eddig. Nagyon különleges szabály, ami a bizottság munkájában külön ügyrendi eljárást, szabályozást kívánna, nincsen, de néhány praktikus dolgot talán érdemes elöljáróban elmondani.
Egyrészt a bizottság eddigi gyakorlata az volt, és ezt szeretném folytatni, hogy ha valamiben vita van, illetve felszólalások vannak, akkor lehetőség szerint kormánypárti-ellenzéki váltakozó felszólalásoknak adok helyet, tehát kérem, hogy ne reklamáljon senki, hogy esetleg hamarabb jelentkezett, mint egy másik képviselő, de ezen az alapon a sorrendet úgy alakítom, hogy kormánypárti és ellenzéki felszólalók váltogassák egymást.
Az, hogy nincs ügyrend, az azt jelenti, hogy a képviselői megszólalások időtartama nem korlátozott, tehát semmiféle olyan szabály nincs, ami megszabná, hogy mennyi ideig beszélhet egy képviselő. Abból indulunk ki, hogy a józan ész és az egymás iránti tisztelet önmérsékletet diktál. Természetesen, a Házszabálynak megfelelően a türelmüket vesztő képviselők javasolhatják a vita lezárását. Eddig az előző ciklusban még mindig sikeresen, vagy szinte mindig sikeresen beszéltem le a képviselőket arról, hogy ügyrendi javaslattal zárjuk le a vitákat, de kérek mindenkit, hogy legyen tekintettel a többiekre.
A bizottságban most kevesebben vagyunk, mint az előző ciklusban, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanannyi időt kell feltétlenül együtt töltenünk, mint az előző ciklusban. (Derültség.) Tehát nem kell feltétlen mindenkinek mindent elmondani, amit esetleg képviselőtársai már elmondtak.
Talán látható, hogy egyik oldalon ülnek az ellenzéki képviselők, a másik oldalon a kormánypárti képviselők, ez eddig így volt szokás. Ha valakinek valamilyen határozott kívánsága lenne, hogy szeretne a kormánypárti oldalra vagy az ellenzéki oldalra ülni az elnöklés nehezebb megoldása érdekében, akkor ennek megpróbálunk helyet adni, és soronként is lehet helyet cserélni. (Kiss Attila: Csak nálunk nincs hely, de szívesen fogadnánk bárkit, csak nem hagytatok helyet, elnök úr.) Megoldjuk azt a problémát is. (Halász János: Egyszer csak cserélünk.) Az is lehet, hogy lesz még olyan ciklus, hogy a képviselő úr az ablakon szeretne kinézni a bizottsági ülésen, és ezért kormányra szeretne kerülni, és más hasonló megfontolások is lehetnek.
Komolyabbra fordítva a szót: az ülésrend hagyomány, de egymás között természetesen, ha valami különleges ok lenne, nyilván már a képviselők döntése az, hogy hogyan, milyen módon ülnek.
A bizottság munkarendjéhez tartozik, hogy a bizottságnak kötelező ellenőrzési albizottságot alakítani. Ez Házszabály szerinti kötelezettség. Más albizottságok is szoktak alakulni, de azt nem kötelező megtenni. Az ellenőrzési albizottság élén ellenzéki képviselő áll. Halász alelnök úrral erről már beszéltünk. Átadnám neki a szót, ez ügyben javaslatot is tenne.
Halász János ismertetője az ellenőrzési albizottsággal kapcsolatban
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Jelenlévők! Tisztelettel köszöntök én is mindenkit a bizottsági alakuló ülésünkön. Technikai kérdés, amelyet majd később tartalommal töltünk meg, az ellenőrző albizottság alakulására a következő javaslatot szeretném tenni.
Javaslom, hogy 7 főből, tagból álljon a bizottság. Minden frakció legyen képviselve ebben. A 7 tagból 4-et delegáljanak - értelemszerűen ez többség - a kormánypártiak, így 3 szocialista képviselő és 1 szabad demokrata képviselő vehetne részt az albizottságban. Ellenzéki oldalról hárman lehetnénk az albizottság tagjai, amennyiben így alakul a dolog, 2 Fidesz-delegált és 1 KDNP-delegált vehetne részt az albizottság munkájában. Az elnököt a javaslatunk szerint a Fidesz delegálhatná, és nyilvánvalóan a kormánypárti oldal eldönti, hogy az alelnököt a 4 tagból mely frakció delegálja. Az a javaslatom és a tiszteletteljes kérésünk, hogy a következő ülésre tegyük meg a javaslatokat a személyekben is, és a következő ülésen szavazhassunk is egyúttal az ellenőrző albizottság felállásáról. Mi készen állunk már most a dolgokkal. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nem említettem tételesen, de talán mindenkinek föltűnt, hogy ennek a bizottságnak nincs MDF-es tagja. Értelemszerűen ezért hiányzott a parlamenti pártok fölsorolásából az ellenőrzési albizottságból is. Kérdezem, hogy magáról a javaslatról, nem a személyekről, hanem arról, hogy 7 tagú legyen ez az albizottság, dönthetünk-e most, vagy van más javaslat. Ez megfelel a hagyományoknak. Ezt csak azok számára mondom, akik kevésbé járatosak még a parlamenti ügyekben.
Döntés az ellenőrzési albizottság létrehozásának elveiről
Fölteszem szavazásra a kérdést, és értelemszerűen a szavazás arról is szól, hogy a következő bizottsági ülésen már a személyeket is delegálják a képviselőcsoportok. Ahogy Halász alelnök úr javasolta, 7 tagú albizottság alakulna 4 kormánypárti és 3 ellenzéki taggal. Aki ezt elfogadja, kérem szépen, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)
A bizottság elfogadta az albizottság megalakításának szempontjait, létszámát. A pártok között pedig az oldalak kialakítják majd az arányt.
Tulajdonképpen a leglényegesebb kérdéseket megbeszéltük. A bizottsági ülések jegyzőkönyvéről kell még szólni. Feltehetően mindenki tudja, hogy a parlament plenáris üléseiről és bizottsági üléseiről is gyorsírással rögzített jegyzőkönyv készül. Ez nem újdonság. Annyiban lesz újdonság, hogy ettől a ciklustól kezdve a bizottság honlapján is megjelenik a bizottsági ülés gyorsírással készült jegyzőkönyve. Úgy tudom, készül egy szabályzat vagy valamilyen szabályozás az ügyben, hogy hogyan lehet hitelesíteni a gyorsírással készült jegyzőkönyvet annak megfelelően, hogy ettől kezdve még nyilvánosabb lesz, mint eddig volt. Azt elöljáróban, még mielőtt ezt a szabályzatot megismernénk, mondom el a képviselőtársaknak, hogy a bizottsági ülés jegyzőkönyve - hogy is mondjam - kevésbé megformált, mint a plenáris ülés jegyzőkönyve. A plenáris ülés jegyzőkönyvét a jegyzők, a frakciók által delegált jegyzők áttekintik, és stilizált formában válik hivatalossá. A bizottsági ülés jegyzőkönyve eleve nyersebb, tehát nem nyomdakész szöveg, hanem inkább követi az élőbeszédet.
Mindezt csak azért érdemes elmondani, mert természetesen - mint azt nyilván sokan tapasztalatból tudják - a gyorsírók nem mindig tudják egészen pontosan követni a vitát. Előfordul, hogy úgy írnak le valamit, hogy az nem teljesen fedi a megszólalónak a mondanivaló kapcsán megfogalmazott szándékát. Még nincs pontosan szabályozva, de az lesz a képviselők feladata, hogy meghatározott időn belül olvassák el a jegyzőkönyvet, és ellenőrizzék, hogy amit mondtak, azt pontosan jegyezték-e le. Majd erre fölhívjuk a figyelmet annak idején. Most csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a gyorsírás alapján elkészülő jegyzőkönyv nem stilizált szöveg, tehát az élőbeszéd pontatlanságait tartalmazza.
Ha valakinek kérdése van a bizottság működésével, megalakulásával kapcsolatban, akkor tegye föl. Ha bárkinek menet közben bármilyen technikai jellegű problémája van, akkor Fogarasi Ágit lehet itt a szomszéd szobában vagy telefonon keresni. Nem tudom, hogy minden világos-e. (Általános helyeslés.) Akkor jó.
Még egy dolgot szeretnék elmondani: nyilván mindenki tudja, hogy a bizottságunkhoz tartoznak a médiaügyek is. Ez mennyiségében olykor több feladatot jelent, mint a kultúra egészének összes ügye. Valószínűleg így is indítunk: a miniszteri meghallgatáson kívül a parlament elnöke levelet írt vagy ír a bizottságnak, amelyben kéri, hogy tárgyaljuk egy következő bizottsági ülésen a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségébe delegálandók ügyét. Új párt jelent meg a parlamentben, új frakció jelent meg, a Kereszténydemokrata Párt, és ez ügyben a bizottságot kérte föl a Ház elnöke, hogy foglaljunk állást. A következő bizottsági ülés előtt időben megkapják írásban a képviselőtársak a Ház elnökének levelét, ami most érkezett meg a bizottsági ülés előtt és a tájékozódáshoz szükséges írásbeli anyagot. A következő bizottsági ülés napirendjén szerepel majd ez az ügy.
Azt, hogy mikor lesz bizottsági ülés legközelebb, ebben a pillanatban nem tudom megmondani, mert az alakulás körül mindig bizonytalan a parlament ülésrendje. Csak előrejelzésként mondom, hogy a kormány pénteken alakul meg, az első ülését a jövő hét elején, ha jól tudom, kedden tartja. Akkor tudják elfogadni azokat a törvénytervezeteket, amelyeket a parlamentnek kell tárgyalni. Ez - legalábbis ismereteim szerint - a parlament ülésrendjének, az előző ciklusban megszokott ülésrendjének némi változtatásával jár. Úgy tudom, a jövő hét második felében és az utána következő hét első napján bizottsági ülést terveznek. Ebben a pillanatban tehát nem tudom megmondani, hogy mikor lesz pontosan a kulturális bizottság ülése, de amilyen hamar lehet. Mindenki értesítést kap.
Itt mondom el, hogy mint az előző ciklusban is, lehetőség szerint igyekszünk a bizottsági ülést állandó időpontban tartani. Ez nyilván mindenkinek érdekében áll. Tudtommal most a bizottságnak nincsenek olyan tagjai, akik más bizottságban is elkötelezettek. Eddig a bizottsági ülés időpontjában ez jelentette a legnagyobb problémát. Lehetőség szerint kedden délelőtt szeretnénk tartani a bizottsági ülést. Azt gondolom, hogy ez a legpraktikusabb, de erre még visszatérünk, amikor már kicsit konszolidáltabbá válik a parlament működése. Addig kérek szépen mindenkit, hogy gondolja át a saját munkarendjét. Természetesen nem tudunk mindenkinek eleget tenni, de gondolják át, hogy ez a kedd délelőtti rendszeres bizottsági ülés hogyan illeszthető be a rendbe.
Ennyit akkor bevezetésként. (Jelzésre:) Halász alelnök úr.
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szóba hozta, hogy a közmédiumok kuratóriumi elnökségeivel kapcsolatosan, illetve az új helyzet miatt a házelnök asszony a bizottságunkhoz fordult bizonyos véleménykikérés-ügyben, ha jól értem. Én szeretném jelezni, hogy a munkát természetesen nem fogjuk elkerülni, de egyúttal azt is jelezném, hogy nem értem, miért kell ezzel az időt húzni. A Magyar Televízió ellenőrző testülete, nem a kuratórium elnöksége, hanem az ellenőrző testülete ma már nincs, mert lejárt a mandátuma május 22-én, ebben az évben. A jelölési eljárást már meg kellett volna indítania a házelnöknek. Nagyon egyértelműen nyilatkozik, vagy ír erről a médiatörvény, és eddigi minden ciklusváltáskor, amikor ez szükséges volt, sosem kellett ez ügyben a kulturális bizottsághoz fordulni.
Egyébként is, mikor ilyen ügyben hozzánk fordult bárki, vagy nekünk ilyen problémáink merültek fel, hogy értelmezni kellene bizonyos ügyeket, dolgokat, akkor - nagyon helyesen - az alkotmányügyi bizottsághoz fordultunk, hogy foglalkozzanak ők ilyen típusú jogértelmezéssel, és nem mi foglalkoztunk ezzel. Én továbbra is elkerülném ezt, hogy mi legyünk jogértelmezők a kulturális bizottságban.
Én azt megértem, ha az új helyzetről beszélünk, de érthetetlen számomra, hogy olyan ügyekben, ahol a jelölési eljárás egyértelműen elindítható, ez miért nem történik meg. Bezzeg négy évvel ezelőtt, amikor még az akkori korábbi kormány ügyvezető kormány volt, ugyanez a házelnök el tudta indítani a jelölést, és sikerült elérniük, hogy a médiatörvénnyel ellentétesen most négy évig a Magyar Televízió ellenőrző testületének elnöke egy szocialista delegált, a Szocialista Párt által delegált személy legyen. Pedig a médiatörvény egyértelműen kimondja, hogy az ellenzéknek kell ezt az embert delegálni, csak kihasználták azt a májusi időszakot, és azt mondták itt önök is a bizottságban rá, hogy hát akkor ellenzéki volt, hiába már akkor is megnyerték a választást. Akkor nem kértek semmilyen véleményt a kulturális bizottságtól. Most nem értem, miért kell húzni ez ügyben az időt.
Azt sem értem, elnök úr, hogy ha ön esetleg ott volt a házbizottsági ülésen, akkor ez ott miért nem került így szóba ön által. Én nem szeretnék asszisztálni ilyen antidemokratikus eljáráshoz. Én erre szerettem volna fölhívni a figyelmet. Óvnám magunkat itt a kulturális bizottságban attól, hogy ilyen játszmákban részt vegyünk.
Egyúttal pedig szeretném kérdezni - és ez egy kicsit más téma -, hogy volt egy szokásrendünk, amely arról szólt, hogy ha az ellenzék kezdeményezett valamilyen napirendet valamilyen témában, akár meghallgatást egy-egy témában, akkor, ha elmondtuk és kértük, akkor azt önök, ön, elnök úr, megszervezte, megtartottuk, már amikor ezt sikerült megcsinálnunk.
A Házszabály kimondja, lehetővé teszi, hogy ha a bizottság képviselőinek több mint 40 százaléka aláírással kér egy ilyen lehetőséget, akkor azt meg kell tartani. Kérdezem, hogy ehhez a formasághoz ragaszkodjunk-e tovább, vagy maradjunk a bizottsági szokásrendnél, miszerint ha kérjük valamilyen témában a bizottsági ülés összehívását, akkor e nélkül a formális aktus nélkül is megteszik-e.
Már csak azért kérdezem, mert ha elég, akkor most bejelenteném, hogy az Operaház körüli problémás ügyek megtárgyalására egy bizottsági meghallgatást indítványozunk, ha kell, ezt írásban is megtesszük a szükséges aláírásokkal. Egy hasonlót, mint négy évvel ezelőtt, hasonló meghívotti körrel, mint négy évvel ezelőtt az akkori helyzetben tartott a kulturális bizottság. Ezt szeretnénk kérni, de egyúttal úgy általában is kérdezem az elnök urat, hogy ezt a formalitást be kell-e tartanunk, vagy maradhatunk a szokásjognál. Az előző ciklusban ez a szokásjog jól működött, most is köszönjük, hogy ez működhetett, szeretnénk, ha így lenne továbbra is.
Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Akkor kettéválasztanám a megszólalásban jelzett témákat. A parlamenti elnök, ha ír egy levelet a bizottságnak, akkor nincs formális joga sem a bizottság elnökének, hogy azt mondja, hogy nem vagyok hajlandó ezt a bizottság elé tárni. Lehet, hogy tartalmi kérdésekben nincs olyan nagy véleménykülönbség közöttünk, azt gondolom, az a helyes eljárás, hogy ha a parlament elnöke írt egy levelet a bizottságnak, fölkéri a bizottságot valamire, akkor a bizottság megtárgyalja a fölkérést, és eldönti, hogy egyetért-e Halász képviselő úrral, alelnök úrral, hogy nem kíván jogi kérdésekben állást foglalni - eddig valóban ez volt a gyakorlat -, vagy valami más döntést hoz. Szívem szerint ilyen ügyekben nem többségi, kisebbségi alapon, mármint nem politikai többségi, kisebbségi alapon lenne jó döntést hoznia a bizottságnak, hanem lehetőleg konszenzussal.
Az, hogy miért nem kerültek eddig elénk az ilyen típusú ügyek - most ilyen típusú ügynek értem azt, hogy valóban a televízió ellenőrző testülete elnökének a mandátuma lejárt -, erre nem tudok válaszolni. Ezt a frakciók is fölvethették volna a házbizottságban. De több ilyen ügy is van, hiszen vannak kérdések, amelyekben jogértelmezés fölmerülhet; egy kérdésben biztos nem, ez az egyik kérdés, a televízió ellenőrző testülete elnöke, a másik, hogy a kereszténydemokrata frakciót megilleti az ORTT-be való jelölés joga. Ez sem vitatott kérdés. Hogy technikai okok miatt nem került ez a plenáris ülés elé, vagy valami más oka van, erre nem tudok válaszolni.
Tehát én azt javasolom, hogy az elnök asszony levelét a szükséges információk birtokában a következő bizottsági ülésen tárgyaljuk meg, és a bizottság alakítsa ki az álláspontját. Addig mindenki kézhez kapja, és frakciónként ki lehet alakítani az álláspontot.
A másik ügyben: van egy házszabályi követelmény, miszerint a bizottság messze kisebb hányada, mint a fele - tehát magyarul az ellenzéki képviselők bőségesen elegen vannak ahhoz, hogy bármit a bizottság napirendjére tűzzenek. Ezért valóban az előző négy évben az volt a szokásos gyakorlat, hogy ahhoz a formális tanúsítványhoz, hogy minden ellenzéki képviselő hajlandó-e aláírni egy kezdeményezést, nem ragaszkodtam. Kérném azért mégis, hogy lehetőleg az ilyen típusú bizottság összehívásával kapcsolatos kezdeményezéseket írásba foglalják, mert a pontos tárgya a bizottsági ülésnek jó, ha kiderül, és a szóbeliség alapján ezt nehezebb meghatározni. (Halász János bólint.)
Tehát a gyakorlat nagyjából ugyanaz lesz, vagy szeretném, ha ugyanaz lenne, mint az előző négy évben volt, hogy a kezdeményezést automatikusan tudomásul veszem, nem vonom kétségbe, hogy az ellenzéki képviselők képesek az aláírásukkal is hitelesíteni az ilyen kezdeményezést, csak lehetőleg a pontos tárgy és a meghívandók pontos körének tisztázása érdekében írásba is foglaljuk ezt, és a bizottságnak kell dönteni az ilyesmiről.
Az Operaház ügyében a kezdeményezést, miután van egy analógia, megnézzük a négy évvel ezelőtti hasonló bizottsági ülést, és akkor úgy látszik, a kulturális bizottság ülésének ugyanúgy menetrend szerinti része lesz az Operaház ügye négyévenként, mint ahogy "A denevér"-t mondjuk napirendre tűzi az Opera karácsony körül. Tehát akkor vettem a kezdeményezést, itt technikai feltételek vannak.
Úgy látom, hogy a minisztérium képviselői érkezőben vannak. Azt javasolom, hogy lélegzetvételnyi szünetet tartsunk a miniszterjelölt úr meghallgatása előtt, de ha nem muszáj, akkor ne menjen túlságosan messze senki, mert akkor nehéz a bizottsági ülést folytatni.
Ha van további kérdés, akkor persze folytatjuk. (Jelzésre:) Azt, hogy mikor lesz ez az operaházi - nevezzük így - meghallgatási ügy, azt még ebben a pillanatban megmondani nem tudom, nyilván ehhez mindenféle technikai feltételek is megteremtendők. (Jelzésre:) Igen, tessék, Gulyás Dénes!
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Annyit szeretnék csak kérdezni, elképzelhető-e, hogy ebben az ügyben a tárgyalásra még a színházi nyári szünet beállta előtt sor kerülhet. (Halász János: Ezt kérjük.)
ELNÖK: Természetesen. Miután a parlament tavaszi ülése várhatóan július végéig tart, elképzelhetetlennek tartom, hogy addig ne lehessen megszervezni ezt az ülést. Értelemszerűen maga a probléma is kívánja, hogy amilyen hamar lehet, olyan hamar foglalkozzon ezzel a kulturális bizottság.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen.
ELNÖK: Remélem, hogy mindenki megkapta, a képviselőtársak kaptak egy ülésrendet, ha nem látszódna a névtábla, bár mindenki szemben ül, úgyhogy talán jobban látják, mint én. (Dr. Fogarasi Ágnes: Ülésrendet nem osztottunk ki.) Akkor majd kapnak a képviselőtársak egy ülésrendet, hogy könnyebb legyen azonosítani a képviselőket addig, amíg nem ismerjük jobban egymást. (Dr. Hiller István megérkezik az ülésre.)
Az oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Üdvözlöm miniszterjelölt urat. Elnézést, hogy nem megyek oda, csak nehéz lenne áthatolni a tömegen. A bizottsági ülés már tart. (Dr. Hiller István: Bejöhetek? - Derültség.) Sőt, kérni szeretném.
Üdvözlöm Hiller István miniszterjelölt urat. Úgy érzem, hogy a bizottsági ülés 1. napirendi pontját lezártnak tekinthetjük és áttérhetünk a miniszterjelölt meghallgatására. Arató képviselő urat és a minisztérium munkatársait, vezetőit is örömmel üdvözlöm. A képviselőtársak előzetesen is megkapták, most is ott van az asztalukon a házbizottság állásfoglalása a miniszterjelöltek meghallgatásának szokásos módjáról.
A szokásoknak megfelelően a miniszterjelölt urat megkérem, hogy egy rövid bemutatkozó beszédet tartson nekünk, magyarul mutatkozzon be, majd utána a képviselők teszik föl a kérdéseiket, illetve fejtik ki a véleményüket. Bocsánat, még a bemutatkozás előtt talán annyit, szintén a bizottság új tagjai számára, hogy nem szoktuk különválasztani a bizottsági ülésen a kérdéseket, hozzászólásokat, tehát ki-ki a maga mondanivalóját bármilyen formában megfogalmazhatja. Tessék parancsolni!
Dr. Hiller István bemutatkozó beszéde
DR. HILLER ISTVÁN miniszterjelölt: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A Magyar Országgyűlés házbizottsági döntésének, illetve ajánlásának megfelelően a bevezető gondolataimat három részre szeretném tagolni. Bár életutam több helyen és több fórumon nyilvánosan szerepel, de természetesen ha a házbizottság ezt ajánlja, akkor szívesen beszélek erről. Utána a létrehozandó Oktatási és Kulturális Minisztérium szerkezetéről, főbb számairól, paramétereiről szeretnék szólni, majd azokról a célkitűzésekről, elképzelésekről, amelyeknek a megvalósítását kiemelkedően fontosnak tartom. Természetesen mindhárom részterületre - igazából nincs is három részterület, hanem egy egész van - várom kérdéseiket, és tehetségem szerint próbálok rájuk válaszolni.
Ha az ember az életútját ismerteti, két metódus kínálkozik: vagy irtó unalmasan, mechanikusan elmondja, hogy mióta megszületett, mi történt vele, vagy pedig valamiféle fontossági sorrendet állít. Nem tagadom, hogy ebben mindenki lehet szubjektív, és természetesen az, hogy kinek mi fontos, a kérdésekből, véleményekből is kiderülhet. Feleségem van, és két fiunk. Ezt akarom elsőként kiemelni, mert az életemben, abban hogy jól tudjak dolgozni, hogy legyen akarat meg kedv, ez a háttér számomra meghatározó. Azt nem mondom meg, hogy mióta vagyunk együtt a feleségemmel. Egyetemista korunkban mindenesetre már nemcsak együtt, egy szakon tanultunk és végeztünk, hanem terveztük közösen a jövőt. 16 éves a nagyobbik, 14 éves a kisebbik fiunk.
Az elmúlt négy évben sok és gyors változás történt velem. Ezeket a változásokat akartam. Négy évvel ezelőtt indultam először parlamenti képviselő-választáson, és 2002-ben elsőkörös választási eredménnyel jutottam a Magyar Országgyűlésbe. Medgyessy Péter kormányában az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára lettem, majd 10 hónap után felkérést kaptam, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát vezettem. Életemnek innen kezdődő része részben az önök, illetve jogelődjük életútjának részével közös, hiszen nem egy bizottsági ülést, meghallgatást, vitát folytattunk le 2003 és 2005 között. 2004-ben a Magyar Szocialista Párt elnökévé választottak. Azt vallottam, amit ma is vallok, akkor kimentem a kormányból, hogy minden energiámmal arra összpontosítsak, hogy a Szocialista Párt a legjobb eredményt érje el. A választások megnyerése után, amikor fölkérést kaptam az Oktatási és Kulturális Minisztérium létrehozására és vezetésére, a miniszterelnöknek elmondtam, hogy semmit nem változott a gondolkodásmódom, ugyanúgy gondolkodom erről, mint két évvel ezelőtt, a felkérést elfogadom, és a következő szocialista párti kongresszuson nem a Szocialista Párt elnöki tisztéért indulok. Tisztességgel akarok dolgozni az Oktatási és Kulturális Minisztérium élén, ehhez pedig a megosztott figyelem nem segít.
Életutam további részeiről - hogy mikor és hol érettségiztem, hogy hol voltam katona és milyen feladatot töltöttem be a katonai szolgálat alatt, hogy milyen szakon végeztem, és hogy beszélek-e idegen nyelveket -, természetesen minden részletről a képviselő asszonyoknak és képviselő uraknak szívesen beszámolok. Egyébként pedig azt gondolom, hogy ezzel most az időt nem tölteném, hiszen valóban minden életrajzi adatom nyilvánosan hozzáférhető.
Többet szeretnék szólni a most létrehozandó minisztériumról. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Oktatási és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyesüléséből jön létre. Négy fő terület tartozik hozzá: az oktatásügy, a tudomány ügye, a kultúra ügye és az egyházakkal való kapcsolattartás kérdésköre. A minisztériumot a miniszter mellett államtitkár vezeti, a munkámat pedig 5 szakállamtitkár fogja segíteni. Az 5 államtitkárság azt jelenti, hogy a második Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb minisztériuma alakul meg. Államtitkári szinten foglalkozunk a közoktatás, a felsőoktatás, a kultúra, az erre vonatkozó nemzetközi kapcsolatok, illetve a gazdasági kérdések, létesítmény-fenntartás ügyével. Bár látszólag nem tartozik a tisztelt bizottság elsődleges feladatai közé, de szeretném elmondani, hogy az egyházakkal való kapcsolattartást a miniszter közvetlen irányítása alatt az egyházi kapcsolatokkal foglalkozó titkárság fogja kezelni. A minisztérium létszámadatai a következők. Ha csak a minisztériumi apparátust vesszük, jelenleg 734 fő dolgozik közvetlenül a két minisztériumban, 517-en fognak dolgozni az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. A szolgáltató intézményekkel együtt ez a szám jelen pillanatban 845, és a szolgáltató intézményekkel együtt mindösszesen 606 ember fog dolgozni az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. Nyilvánvalóan a háttérintézmények nem tartoznak ide.
Ez 28 százalékos létszámcsökkentést jelent a teljes körben, ha ezt kiszámolják. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban 15 szakmai főosztályvezető, 21 szakmai főosztály fog dolgozni, és ahogy a tegnapi meghallgatásomon is elmondtam, a minisztérium vezetőinek munkáját mindenben próbálom majd segíteni és támogatni. Ehhez nem kell annyi és olyan mértékű gépkocsi, mint ami jelen pillanatban megvan, 58 gépkocsi áll rendelkezésre a két minisztériumban most, 32-re csökkentjük a gépkocsiparkot. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium székhelye a Szalay utcában lesz, az Oktatási Minisztérium jelenlegi épületében.
Természetesen azt a fajta munkametódust, amelyet a tisztelt bizottság tagjai közül, akik a korábbi kulturális bizottságnak is tagjai voltak, velem kapcsolatban már megismerhettek, ezt én a továbbiakban is vinni fogom. Ez azt jelenti, hogy a minisztérium vezetése, a miniszter, az államtitkár és nyilván a szakállamtitkárok is minden olyan ügyben és kérdésben, ami lényeges a magyar kultúra, a magyar kulturális élet szempontjából, állunk rendelkezésre. És őszintén remélem, hogy egy - bár abban nem hiszek, hogy vitáktól mentes, de az nagyon helyes - jó szakmai együttműködés kialakításában vagyok, vagyunk érdekeltek a minisztérium és a bizottság között, ami egyébként kötelesség is, de a kötelességen túl is álluk rendelkezésre.
Tisztelt Elnök Úr! Azokat a célkitűzéseket, amelyek az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetőjeként rám, ránk várnak, érdemes a bizottsági meghallgatáson jól átláthatóan, egy szerkezetbe rendezve elmondani. Azok a törekvések, amelyek a munkámat és a munkánkat jellemezni fogják, nyilván sok területre kell hogy kiterjedjenek. Ebben az értelemben nehéz prioritásokat állítani, és mégis meg kell tenni. Aki 40 prioritást állít, az vagy nem ért a politikához, vagy gyáva. A prioritások száma és sorrendje változhat, változik is, mint ahogy a környezet is.
Azt állítom önöknek, hogy Magyarországon ma a kulturális élet színesebb, mint a kulturális politika, hogy Magyarországon ma a kulturális élet többet nyújt, többféle érdeklődésre tart számot, mint amire a kulturális politika figyel. Én azt gondolom, hogy ez tulajdonképpen nem baj, de nem előny. Nem baj, mert azt mutatja, hogy egy pezsgő és eleven, tagolt kulturális élet van az országunkban, ugyanakkor azt is mondja, hogy másfél évtized magyar kulturális politikája sokkal inkább színtelen és vértelenebb volt, mint amit a kulturális élet önmaga produkált. Érdemes megpróbálkozni azzal, hogy valamiféle jobb kapcsolatot és harmóniát teremtsünk a kulturális politika és a valós kulturális élet között, ezért olyan területek felé is érdemes a kulturális politikának érdeklődéssel fordulni és nyitni, amelyek felé a korábbiakban nem fordult, nem feltétlenül valamiféle politikai döntés, inkább figyelmetlenség miatt. Ezt én az elkövetkező évek fontos és izgalmas célkitűzésének tartom, és nem is akarom eltitkolni, hogy kimondottan lelkesít. Érdekel, izgat, pezsegtet, hogy ezt harmóniába hozzuk.
A kulturális politika egyik legfontosabb feladataként a nemzeti identitás őrzését, és egy újfajta nemzeti identitás megteremtését tartom. Egységben áll a két rész, ahogy egy modern és általam progresszívnek tekintett kulturális politikában természetes egészként szerepel a hagyományőrzés, a kulturális hagyományok tisztelete és az újra való nyitottság, a modernitás. A kettő szervesen kapcsolódik egymáshoz, és ha a kulturális politika nemcsak észreveszi, hanem ezzel tud élni, akkor jó irányt követ.
Ha ezt az általánosság szintjéről - amelyet itt lényegesnek tartok, hogy általánosságban megfogalmazzunk - lebontjuk, akkor azt gondolom, hogy egy olyan ciklus elején, amely az első olyan ciklusa a Magyar Köztársaságnak, amikor teljes jogú tagja az Európai Uniónak, nemzeti identitására büszkén, és a realitást fölmérve mégis több optimizmussal kell nekivágni ennek. A feladatok azt jelentik, hogy van módunk arra, hogy a határon túli magyar kultúrát, az országunk területén az előbb említett pezsgő kulturális életet úgy kapcsoljuk össze, hogy ebben képes legyen a kulturális politika mindezt bemutatni külföldön, és az egyetemes kultúrát Magyarországra hazahozva teljessé tenni ezt a képet.
Magyarul azt mondom önöknek, hogy esélyünk van arra... (Valaki tüsszent.) Köszönöm szépen ezt a támogatást. (Derültség.) Esélyünk van tehát arra, hogy a magyarság kultúráját, határon túli és határon inneni kultúrát úgy tudjunk egy szerkezetbe foglalni, hogy azt külföldön és itthon, a külföldi, az egyetemes kultúrát pedig Magyarországon bemutatni eredményünk legyen. Ehhez meg akarom teremteni az intézményrendszert, és azzal, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumot háttérintézményeivel együtt, már a két minisztériumi jogelőd háttérintézményeivel együtt tudjuk kezelni, erre jobb esélyünk van, nem azt akarom mondani, hogy mint a rendszerváltozás óta, hanem azt állítom önöknek, mint a XX. század második fele óta bármikor. Több múlik rajtunk, az eszközök rendelkezésre állnak.
Külön szeretném kiemelni a kultúra finanszírozásának kérdését. Nagyon sok tanulmány és valóban nemcsak tényeket, hanem folyamatokat feltáró, érdemi munka jelent meg a kilencvenes évek közepe óta a kultúra finanszírozásáról, előnyeiről és hátrányairól, merevségéről - azt akartam mondani, hogy rugalmasságáról, de arról nem jelent meg. Azt gondolom, itt az ideje annak, hogy megteremtsük a kultúra finanszírozásának új modelljét, szerkezetét, ennek szükségét érzem. Egyébként meg azt gondolom, hogy szinte az egyedüli lehetőség arra, hogy a kultúra világába új forrásokat vonjunk be.
Ezzel egyszersmind azt is állítom, hogy középtávon sem számolok azzal, hogy a magyar állami költségvetésből lényegesen nagyobb összeg jut kultúrára, mint amennyi most. Minden évben, amikor költségvetést készítünk, fogunk találkozni, és tudom, hiszen a tapasztalat is ezt mutatja, hogy egy-két, ötmilliárd forintról is heves vitákat folytatunk, nagyon világos, de ugye tudják, hogy nem ez a nagyságrend. Tehát a magyar kultúrának a finanszírozásában úgy globálisan nem az lesz most a döntő, nem is akarok számot mondani, de hogy mondjuk a tavalyihoz képest hárommal kevesebb, vagy öttel több. Ez lehet presztízsküzdelem, de igazából nem ezen múlik a történet. Vagy képesek vagyunk egy új finanszírozási modellt - igen, ambícióval; ha kell erőszakossággal, igen - megvalósítani közösen, vagy azt mondjuk, hogy az, amivel rendelkezünk, a pince meg a padlás együtt, kész.
Azt mondom önöknek, támogattam és támogatom, és hiszek is abban, hogy az Európai Unióban a kultúra nemzeti hatáskörben kell hogy maradjon. Így van, mert mi legyünk azok, akik saját kultúránk őrzői meg kapunyitói vagyunk. Vigyázunk a múlt örökségére, és új értékeket akarunk teremteni a jövőben. De nem fogadom el azt, hogy azért, mert az Európai Unióban nemzeti hatáskör a kultúra, nem lehet uniós forrásokat kulturális célokra megszerezni és fordítani. Nem igaz. Több eredetiség kell. Ha nem találunk olyan pályázatot, mert értelemszerűen nincs, hogy kultúra, mint ahogy van agrár-, meg vidékfejlesztés, hadd ne soroljam, akkor ebbe nem kell belenyugodni. Mert ha éppen ezt a példát hoztam, akkor hadd mondjam el, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb költségvetésében, az agrártámogatásban, azon belül a vidéktámogatásban, azon belül a kistelepülések támogatása címszó alatt igenis kulturális terek felújítására, modernizálására, városkép alakítására igen jelentős lehetőségek rejlenek. Akkor azt mondom, hogy ez az irány. A helyiek is meg nyilván az ott dolgozók számára is teljesen mindegy, hogy egy 5 ezer lakosú település művelődési házát - amely nagy valószínűséggel felújításra szorul Magyarországon -, milyen pénzből újítjuk föl. Az a kérdés, hogy föl tudjuk újítani vagy nem tudjuk felújítani. Ezekben tehát én a nemzetközi kapcsolatokat, az intézményes és személyes kapcsolatokat és természetesen a kreativitást meg az invenciót hívom segítségül, hogy legyünk találékonyabbak.
A kultúra finanszírozásának új modellje tehát nem egyszerűen az állami forrásra és európai uniós tagállamként nemcsak európai uniós forrásra épül, hanem úgy érzem: több mint másfél évtizeddel a magyarországi rendszerváltozás után mód és lehetőség van arra, hogy az állami finanszírozás és a gazdasági finanszírozás, azt akartam mondani: új kapcsolatát, de minthogy tulajdonképpen nem volt eddigi kapcsolat, tényleges kapcsolatát megteremtsük. Azt állítom, hogy a kortárs kultúrától, a kortárs művészettől kezdődően a zenekultúráig egyfajta partnerségben, világos, megszabott és mind a két fél számára előnyös szerkezetben mód van arra, hogy állami források és magánpénzek úgy találjanak egymásra, hogy ez a magyar kultúra értékeit gazdagítsa. A területek majdhogynem nagyon széles spektrumon bemérhetők. Azt nem gondolom, hogy bárkit, akár vállalkozást, akár magánszemélyt rá lehet venni egyébként arra, hogy abba szálljon be, hogy a magyarországi kistelepülések kulturális infrastruktúráját megújítsuk. Igaza is van, ez állami feladat. Abba azonban, hogy az előbb említett kortárs művészettől kezdődően a zenekultúrán át, akár el tudom képzelni az irodalomig, legyen ilyen partnerség, ha ebben az ötletgazdagság, a javaslattétel, a kezdeményezőkészség megvan - ez szerintem itt kell hogy legyen, mert ők ugyan miért javasolnák -, akkor megvalósítható.
Én tehát ezt az utat szeretném járni. Nem akarom azt mondani, hogy magamtól vagy magunktól találtuk ezt ki. Ha végig tetszenek nézni Európa számos országán: más-más modellben, de számos példa van arra - Nagy-Britanniától Olaszországig, az utóbbiban igaz, hogy elsősorban tartományi szinten, de Nagy-Britanniában nem, ott állami szinten -, ahogy ez a szerkezeti újítás és együttműködés megvalósul. Én tehát prioritásként említem másodikként a kultúra finanszírozásának új modelljét és szerkezetét.
Érintettem, ezért csak röviden szeretnék beszélni arról, hogy szükségesnek tartom a magyarországi kulturális infrastruktúra radikális javítását. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, mert ez nem elég pontos így, ezért szükség van precízebb megfogalmazásra. Szeretném világossá tenni, biztosan a tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak is pontosan ismerik a számokat, de egy meghallgató beszélgetésen egy ciklus elején kötelességem elmondani a következőket. Az elmúlt két ciklusban először a Fidesz-kormány idején, aztán a mi kormányunk idején megvalósítottunk egy olyan kulturális beruházást, amely a kulturális költségvetést és a kulturális infrastruktúra fejlesztését nagyban befolyásolja. Erről nem újságcikkekben és nemcsak interjúkban vagy éppen vitákban, hanem egyértelműen itt, bizottsági ülésen kell beszélni. Éppen akkor, amikor most érkezett a hír a napokban, hogy a fölépített Művészetek Palotája építészeti Oscar-díjat nyert, ami biztosan mindannyiunk számára öröm, nagyszerű dolog. A mi hazánkban van az az új kulturális létesítmény, amely immáron világhírnévnek örvend. Nagyszerű dolog. De kell látni az előnyöket és a hátrányokat, és nemcsak előnyökről akarok beszélni, és a későbbiekben sem csak hátrányokról fogok szólni.
Orbán Viktor kormánya elindított egy beruházást, mi pedig 2002-ben úgy döntöttünk, hogy ezt a beruházást - amely akkor durván 40-50 százalékos készültségi szinten volt - folytatjuk. Befejeztük, és átadtuk. Arról, hogy jól működik, őszintén remélem, hogy hasonló a véleményünk. Itt azonban most nem a művészeti programjáról, hanem a költségeiről kell beszélni. Az a költségvetési teher, amit a Művészetek Palotája az elkövetkező években is jelenteni fog, jelentős új kulturális létesítményt Magyarországon nem tesz lehetővé. Tehát az elkövetkező években nem készülök és nem készülhetünk arra, hogy 2010-ig bezárólag állami forrásból, a Magyar Köztársaság költségvetéséből jelentős nagy kulturális létesítmény megépül. Erről egyértelműen és világosan kell szólni.
Ugyanakkor a kulturális infrastruktúra számomra nem egyszerűen csak a Művészetek Palotája - persze, az is; nemcsak az Országos Széchényi Könyvtár, az is -, hanem az a hálózat, amely a korábbi évtizedekben került kialakításra, és úgy gondolom, jól szolgálta és jól szolgálná rendszerváltozáson innen és túl a magyar kultúra ügyét, fölöslegesen és néha nevetséges módon került pártpolitikai viták kereszttüzébe. A leghatározottabban szeretném kijelenteni, hogy én a művelődési házak, a közművelődési otthonok, a közművelődési kistelepülési terek értékvilágát akarom, fontosnak tartom, és kiállok mellette. Ennek az infrastrukturális megújítására szeretnék energiákat fordítani, mert jobb, ha én mondom ki, hogy elképesztően lerongyolódott és lepusztult állapotban van az egész rendszer úgy, ahogy van. És önök is tudnának ellenpéldát mondani egy-egy helyen, és természetesen remélem, hogy közös az a véleményünk, hogy az ott folyó munka messze nincsen arányban az épületek állagával, az infrastruktúrával.
Ugyanakkor az országunkat a kulturális szférában, vagy talán egy kicsit tágabban is egyszerre jellemzi a pénzhiány, a pénztelenség és a pazarlás, és erről nem beszéltünk elég őszintén egymással. Egymásnak panaszkodunk arról, hogy milyen nehezen él meg egy kistelepülésen egy művelődési ház, de ha végigmegyünk ezen a kistelepülésen, látunk három táblát, a második utcában jobbra van az e-Magyarország-pont, aztán két utcával arrébb van egy teleház, a település központja közepén ott van a művelődési ház, és ha eljutunk az önkormányzatig, akkor még azt is elmondják, hogy egyiket sem tudják rendesen fönntartani. Ez nem megy. Ez nem megy. Ez a fajta párhuzamosság, ami egyébként nemcsak a mi szféránkban, hanem általánosságban igaz, ez a pazarlás kultúrája - idézőjelben - és a panaszkodás kultúrája. Így együtt.
Ezért hát igenis szükségesnek tartom a párhuzamosságok megszüntetését, amit szeretném, ha világosan és jól értenének. Egyik funkciót sem vitatom el, sőt, nagyon helyeslem. De így az országunk képtelen fönntartani. Nem tudjuk fönntartani az egyik utcában ezt, a másik utcában azt, a harmadik utcában meg amazt. Nem megy. A funkciókat tehát egy jól kialakított és jól felszerelt, infrastrukturálisan is modern térbe kell tudni hozni.
Szerintem a vidékfejlesztés a vidéki, a kistelepülési kultúra virágzásához is vezethet, és ha nem vagyunk eléggé kezdeményezőkészek, akkor a vidékfejlesztésből kimaradhat a kultúra szerepköre. Ebben ezért együttműködést kérek, és együttműködést ajánlok. Látom a lehetőséget, ugyanakkor látom azt az, igen, ellenérdekeltséget is, ami ellen egyébként úgy gondolom, hogy az a fajta kormányzási struktúra, amit megvalósítani kívánunk, és amelyet itt most csak egy mondat erejéig szeretnék érinteni, tudniillik a politikai kormányzás jelenthet ellenszert.
Negyedik pontként szeretném kiemelni azt a fajta szerepet, amelyet a kulturális politikának érdemes játszania az országkép-alakításban. Országkép-alakításnak nemcsak az országunkról alkotott külföldi véleményt és a külföldön alkotott Magyarország-véleményt, hanem a saját magunk saját országunkról kialakított és kialakítandó véleményt is látom. Azt gondolom, hogy ebben érdemes együtt gondolkodnunk. Országunkban a kultúra, egyáltalán, az országunk értékei úgy érzem, hogy erősebbek és színesebbek, mint amit Magyarország ma gondol magáról. És ha össze kell fogni ezért a Gazdasági Minisztériummal, ha össze kell fogni az éppen a turizmusért felelővel, vagy hadd ne soroljam - horizontális együttműködés -, akkor persze, csináljuk meg.
Én úgy gondolom, hogy bár nagyon nehéz általánosságban gondolkodni és kimondani, hogy hogyan gondolkodnak a magyarok saját országukról, és vitatkozhatunk is róla, de hogy ez az ország múltjában, jelenében és perspektívájában több értéket hordoz, és több értéket hordozhat, mint amennyit mi elismerünk és ismerünk róla, abban én bizonyos vagyok. Ennek a formálása úgy gondolom, hogy a kulturális politika feladata, ennek bemutatása külföldön pedig ahhoz a nemzeti identitáshoz, nyugodtan kimondom, büszkeséghez tartozik, amelyet én vállalok, és biztos vagyok benne, hogy sokan velem együtt.
Vannak olyan rendezvények, amelyekről már tudunk, amelyek megrendezésre kerülnek, amelyeket én nagy jelentőségűnek tartok, amelyek alkalmasak arra, hogy nem önmagukban, de létezésükben és majdani működésükben ezt segítsék. Fontosnak tartom, hogy jól és eredményesen rendezzük meg Európa kulturális fővárosaként Pécs programsorozatát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium mindenben támogatni fogja a "Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" projektet. Ez ugyan egy város, egy terület programja, de aki már látott ilyen rendezvényt, és tudja, hogy mi minden lehetőség van benne, az pontosan tudja, hogy ez a rendezvény Pécsé, és természetesen másoké, akik pályáztak, és egyébként Magyarországé.
Ha ezt jól ki tudjuk használni, akkor officiálisan elismerve egy valóban általunk kiharcolt pályázat és időpont eredményeként ránk figyelhet Európa. Nem akarok naiv lenni, nem gondolom, hogy akkor csak rólunk fognak beszélni. Millió rendezvény és millió nagyszerű dolog van. De ilyen sanszot nagyon régen kaptunk, vagy inkább teremtettünk meg magunknak. Ezért azt gondolom, hogy lehetőség és egyben kutya kötelesség, hogy ezt jól és együtt megoldjuk.
Itt ebben a kategóriában szeretnék beszélni arról, ami mintha kézen-közön elveszett volna, pedig szerintem mindenki fontosnak tartja. Minket általában a világban arról ismernek, hogy ez egy szabadságszerető és tehetséges nemzet. Ha belegondolnak, a világban miről és hogyan ismerik meg a magyarokat, akkor biztos, hogy emlegetni fogják majd tudósainkat, művészeinket; nem kétséges, hogy fél évszázaddal ezelőtti futballjátékosok is előkerülnek. De mégiscsak arról van szó, hogy a jelen produktumai és tehetségei fémjelzik Magyarországot.
Azt állítom önöknek, hogy egyik nemzedék sem tehetségtelenebb a másiknál, és nekünk ez egy szerencsés adottságunk. A tehetséggondozásra ezért nagyon nagy figyelmet kívánunk szentelni. Akkor, amikor együtt szerepel oktatás és kultúra ügye, amikor természetes határterületeken, mint mondjuk a művészeti oktatáson túl, ahogy egy gyermeket a család, az iskola, a mestere együtt nevel, érdemes ezt úgy végiggondolni, amennyire lehet, ezt intézményesen megvalósítani és a magyar tehetségeknek a kultúra szintjén is teret és lehetőséget biztosítani.
Végezetül olyan programokról szeretnék szólni, amelyeket egymás után következő kormányok hoztak létre, és amelyeknek folytatását én szívesen vállalom és fontosnak tartom. Ilyennek tekintem a külföldön megrendezendő magyar évek, évadok rendszerét. Ilyennek tekintem a Közkincs-programot, a Tengertánc-programot, a PANKKK-programot és az Alfa-programot is.
Együttesen, tisztelt bizottság, úgy látom, hogy az számomra nem kétséges, hogy a magyar kultúra, a kultúra világa és az azzal foglalkozók új magyar kulturális politikát kívánnak. Azt látom, hogy erre az igény széles körű, és a magyar kultúra világának szereplői sok tekintetben nemcsak önnön saját területüket ismerik, hanem alkalmasak arra is, hogy a kulturális politikának tanácsokat adjanak, kritikát mondjanak, és az irányról is egyeztessenek.
E tekintetben - mivel mondom, úgy érzem, hogy előbbre van a kulturális élet, mint a kulturális politika - érdekes szituációba kerül az Oktatási és Kulturális Minisztérium és annak vezetője. Vagy felismeri ezt, és azt mondja, hogy erről nemcsak érdemes beszélni, hanem igen, azt gondolom, hogy több mint fontos, most lehetőség. Néhány év múlva már nem lesz, túl fog rajta lépni a kulturális élet. Egész egyszerűen úgy gondolja majd, hogy egy rugalmatlan, merev, alkalmazkodóképtelen kulturális politika; kénytelen-kelletlen az ország majd eltart egy minisztériumot, ekkorát vagy akkorát, de tényleges jelentősége nincs. Ez a véleményem. Most egy olyan pont van, amikor valódi párbeszéddel, érdemi együttműködéssel a kulturális élet és a kulturális politika partneri viszonyt tud létesíteni.
Én ehhez a partneri viszonyhoz kezdeményezőkészséggel, őszintén remélem, hogy munkatársaimmal együtt szakmai hozzáértéssel és nagy kedvvel vágunk neki. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Mielőtt a hozzászólásokra kerülne a sor, megkérem a Fidesz szakértőit, hogy zárják szorosabbra soraikat, és akkor akik állnak, üljenek le az üres székekre. Ott is vannak még székek, legfeljebb azt kérem, hogy húzzák kicsit odébb, hogy az asztal körül csak a bizottsági tagok üljenek. Itt szintén van még néhány szék. (Akik eddig álltak, leülnek.) Ilyesmivel nem foglalkozva tovább, aki jelentkezik, szót kap. (Jelzésre:) Először Halász alelnök úr, majd utána megyünk tovább.
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Kedves Vendégek! Egy új helyzetben vagyunk. A mai meghallgatásunk persze - ahogy Hiller István is utalt rá - nem egyedi az ő személyével kapcsolatosan sem, hiszen sok ilyen miniszterjelölti meghallgatás volt, az ő és a bizottság életében talán már a harmadik a kinevezés előtti meghallgatás tekintetében. Ha jól látom, most az történik, legalábbis Hiller István kormányzati szerepvállalásának utolsó időszakát tekintve, hogy visszatér a kulturális területre. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának éléről távozott, pártelnök lett, de ahová most visszatér, már nem ugyanaz a minisztérium, sőt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megszűnt. Talán egyszer lesz valaki, akár újságíró, akár szakértő, akár közösen, akik majd elemzik ezt a 8 évet, mert azt hiszem, az önálló minisztérium 8 éve megérdemli azt, hogy egy komoly elemzés szülessen arról, hogy mi történt, és mit segített a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az ott folyó munka, egyáltalán ennek a minisztériumnak az önálló léte mit segített a magyar kultúra ügyén, mit adott hozzá.
Most összevont minisztérium lesz, oktatási és kulturális. Nyilván nem ábécé sorrendben soroljuk, hogy kulturális és oktatási, hanem gondolom, a területek súlyának megfelelően született ez az elnevezés. Egy új kormányzati struktúra, ami előtt állunk, és ezzel szeretném folytatni. Úgy látom, hogy komolyan aggódhatunk e miatt az új kormányzati struktúra miatt. Szerintem a magyar demokratikus berendezkedés hagyományainak ez a fajta kormányzati struktúra, amit most fölállítottak, készülnek teljességében fölállítani, nem felel meg ezeknek a hagyományoknak. Ez az új struktúra szerintem több sebből vérzik. Beszélhetünk-e a parlamentnek felelős kormányról akkor, amikor több nagyon fontos, talán a legfőbb döntéseket hozó hivatalok vezetőit a parlamenti bizottságok meg sem hallgatják. Gondolok például az államreform bizottságra, de gondolhatnék még más bizottságokra is. Ha jók a hírek, és ahogy hallottuk, ahogy mondták önök is, a nagy szerkezeti átalakítások ezen bizottságban dőlnek el. Ezek a szerkezeti átalakítások sok területen nyilvánvalóan a kultúrát is fogják érinteni, érinthetik.
Szeretném megkérdezni miniszterjelölt urat: hogy látja, milyen mozgástere marad ebben a helyzetben ahhoz, hogy az ágazati programját végre tudja hajtani? Marad-e elég mozgástere ehhez? Egyáltalán erről a problémakörről hogy gondolkodik? Mi a véleménye arról, hogy megszűnik a közigazgatási és a helyettes államtitkári beosztás? Nem tart-e attól, hogy a Gyurcsány miniszterelnök-jelölt úr ígéretével szemben éppen átláthatatlanabbá és ellenőrizhetetlenebbé válik majd a kormány működése, pontosan ezen szerkezeti átalakítások miatt? Önök reformokat ígérnek, de úgy gondolom, mint mindenütt az élet területén, a kultúra területén is a reformok forrásokat is igényelnek. Forráshiány mellett a reformok nem jelenthetnek mást, mint leépítést, bezárást, megszüntetést.
Úgy látom, amit manapság önök megfogalmaznak a nyilvánosság előtt, sokkal inkább a totális átalakítás igénye az intézményrendszerben, a finanszírozásban is, de nem látom ennek az ütemezését, az egymást követő lépések logikai rendjét, mert lehet erről beszélni, de talán jó lenne konkrétumokat is tudni erről. Számomra úgy tűnik: igazából egyetlen cél vezérli a kormányt, hogy a költségvetési kiadásokat lefaragja, ráadásul úgy tesznek, mintha az előző négy évben nem önök kormányoztak volna, mintha most szembesülnének ezekkel a problémákkal. Ez nem helyes. Ráadásul láthattuk, hogy 2004 óta a kultúra lett az egyik legnagyobb vesztese a különböző reformelképzeléseknek, a maradványképzéseknek és a csomagoknak. Ezért szeretném megkérdezni a miniszterjelölt úrtól, hogy személyesen vállalja a felelősséget a kulturális támogatások csökkentésével járó következményekért? A sajtóhírek szerint szűkíteni fogják azon intézmények körét, amelyek fenntartásáért az állam vállal felelősséget teljes körűen. Mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyekért nem vállalja a továbbiakban a teljes körű felelősséget az állam? Hány kulturális intézményt és szervezetet fognak így ellehetetleníteni, bezárni, összevonni, szétzilálni?
Ön egy 2004-ben írt vitairatában többek közt ezt írta: az eddig összegyűjtött tudást és kultúrát gondoznunk kell, ez azonban egyre kevésbé az állam feladata. Itt is beszélt hasonló gondolatokról, ezért kérdezem, hogy milyen mértékig kívánja csökkenteni a kulturális intézmények és szervezetek költségvetési támogatását a következő években? Van-e valamilyen határ? Nem érzi-e úgy, hogy már túl vagyunk azon a határon, amikor igazán csökkenteni lehetne ezt?
A másik nagy probléma - ami a szerkezetátalakítással is kapcsolatos - a közigazgatás regionális átalakítása. Ez a kultúra területén is jelentős kérdéseket vet föl. A döntően megyei önkormányzati fenntartású közgyűjteményi hálózatokra gondolok. Ehhez az intézkedéshez hogyan fog illeszkedni ez az intézményhálózat? A megyék megszűnnek, régiók lesznek, hogy érinti ez a megyei könyvtárakat, a megyei levéltárakat, a megyei múzeumokat? Egyáltalán ön szerint hány ilyen intézmény sorsa kérdőjeleződik meg az átszervezés miatt? Hány ilyen intézményben uralkodhat el a bizonytalanság?
Milyen garanciákat tud adni arra, miniszterjelölt úr, a személyes programját illetően is, hogy nem omlik össze az önök által kezdeményezett ezen átalakítás következtében a közgyűjteményi intézményhálózat?
Szóba került az Európa kulturális fővárosa pályázat. Én emlékszem arra, és nyilván itt mindnyájan emlékszünk rá, hogy korábban önök azt mondták, hogy az Európa kulturális fővárosa pályázatra elkészült programok végrehajtását támogatni fogják, attól függetlenül, hogy az elkészült értékes pályázatok nyertek vagy nem nyertek. Nagyon sokszor, sokról beszéltek is. Most csak Pécsről hallottunk. Én szeretném megkérdezni, hogy akkor most mi a helyzet. Csak a pécsi programokat támogatják, vagy más városok programjait is segíteni fogják? És milyen mértékben? Számíthatunk-e arra, hogy ezen program kapcsán valóban a pályázó nagyvárosokban is elindul egy olyan kulturális fejlesztés, amire az elkészült pályázatok nagyon jó alkalmat teremtenek.
Persze, mindig azt halljuk a különböző európai pályázatoknál, és egyről mindig hallunk, szépen, egészen kistelepülésig lemenve, hogy az agrárpályázatok kapcsán milyen helyi, kistelepülési infrastrukturális pályázatok, közösségi terek felújítására, létrehozására vonatkozó pályázatok, műemlékek területén hasonló pályázatok léteznek. De itt van ez az Európa kulturális fővárosa program. Nagyszerű helyi, társadalomfejlesztő programok készültek, kulturális szemszögből írt programok ezek. Miskolc, Eger, Debrecen. Nem említette a miniszterjelölt úr a többi várost átfogóan. Én kíváncsi vagyok arra, hogy esetleg egy-egy programjuk valósulhat meg, vagy valóban értéknek tekintve ezt, a kormány és ön személyesen segíteni fogja ezeknek az átfogó megvalósítását, hiszen még most nem derült ki számomra, hogy az ön ágazati programjában szerepel vagy sem; szeretném megkérdezni, hogy ez szerepel-e ebben a tekintetben, ilyen értelemben, ahogy elmondtam, vagy sem.
És még néhány kérdés a korábbi évek problémái kapcsán is. Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a székesfehérvári Romkert valóban nemzeti emlékhellyé váljon? Vagy itt van a Divatcsarnok ügye, azt követően, hogy a szakma által az építészet csarnokának kiszemelt épület magánkézbe került, hogyan kívánja megoldani az építészeti múzeum elhelyezését? Szán-e neki saját épületet, és ha igen, milyet? Személyes programjában szerepel-e ez az ügy?
Tervez-e szervezeti változásokat az állami örökségvédelmi intézményrendszerben? Meddig kell egy központi hivatalnak minisztériumi szakmai főosztály hiányában ágazati feladatokat is ellátnia? Változik-e az örökségvédelem állami intézményeinek a jogállása? 2004-ben nagy nyilvánosságot kapott a KÖH által összeállított úgynevezett kastélyprogram, majd úgy látom, gyorsan feledésbe merült. Mi a kormány szándéka? Az ön személyes programjában mi az ön szándéka a hazai kastélyállomány hasznosítását, esetleg privatizációját illetően?
Sok mindent ígértek a művészeti területen is, színházi területen is az előző években, ön is részese volt ezen programok végrehajtásának, illetve az ígéretek be nem tartásának is. Szeretném megkérdezni, hogy képes lesz-e ön megteremteni a magyar színházi élet számára a fejlesztés és a garantált finanszírozás alapjait, különös tekintettel arra, hogy beszélnek arról, hogy az ekho megszűnik, beszélnek áfaemelésről, amely a színházakat jelentősen érinti, sok tízmillió forinttal egy-egy intézményt, és hátrányosan érinti. Ez ügyben személyes programjában mit gondol ezekről a kérdésekről?
Ha jól értettem, továbbra is kiemelt területnek kezeli országunk bemutatását más nemzetek előtt, más nemzetek polgárai előtt, és ha jól értem, ilyen értelemben kiemelt területnek kezeli a külföldi kulturális intézetek ügyét is. Milyen szervezeti struktúrában képzeli el az intézetek működését a továbbiakban? Személyes programjában van-e erre vonatkozóan már elképzelés? Vannak-e fejlesztési elképzelései az intézményhálózatra vonatkozóan? És mik ezek? Kíván-e változtatni elődje személyi döntésein? Szerepel-e az ön személyes programjában a spanyol évad? Nemrégen szerződést kötöttek talán a spanyol évad megrendezéséről, és beszélt néhány dologról, ezt nem hallottam, szeretném megkérdezni, hogy ön hogy gondolkodik a spanyol évadról.
És talán még egy nem is befejezésképpen, de még néhány kérdés a Nemzeti Kulturális Alapról. Hogyan látja az NKA helyét, szerepét a hazai kultúrafinanszírozás rendszerében, milyen szervezeti felépítést képzel el a minisztérium és az NKA között? Kíván-e lépéseket tenni az NKA működésének és a döntési folyamatoknak a decentralizálására? Tervezi-e az NKA szakmai kollégiumi rendszerének szerkezeti átalakítását? Lát-e lehetőséget arra, hogy az NKA bevételi forrásai bővüljenek? Hiszen tudjuk, hogy a Kulturális Alap egyre több feladatot vállal át a központi költségvetésből. Sokak szerint ennek is köszönhető, hogy a miniszteri keret nagy része már nem áll rendelkezésre. Indokoltnak tartja-e, hogy az ön elődje az első félévben már elköltötte ennek a keretnek több mint a háromnegyedét?
Most röviden csak ennyi kérdés, majd a válaszok után hátha ébrednek újabb kérdések bennem. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Ahogy jeleztem, fölváltva kormánypárti és ellenzéki képviselők, Jánosi alelnök úr, utána Gulyás Dénes következik, utána majd a többiek.
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Ígérem, hogy nem fogok olyan kérdéseket feltenni, hogy személyes programjában milyen szerepet szán a téglási vagy hajdúböszörményi művelődési háznak. (Kiss Attila: Pedig fontos! - Halász János: Elég baj! - Derültség.)
Amit hallottam, az tiszta, nyílt, egyenes beszéd volt. Örülök annak, hogy a legkényesebb kérdések is szóba kerültek, például a kultúrafinanszírozás ügye. Örülök annak, hogy szóba került az, hogy mint a magyar társadalom más területein, a kulturális életben is egyidejűleg van jelen a szűkösség és a pazarlás. És örülök annak, hogy világosan beszélt a miniszterjelölt úr arról, hogy állami forrásokból a következő időszakban nagyságrendekkel több forrás ezen a területen nem várható. Azt gondolom, tényleg eljött az egyenes, nyílt beszéd ideje.
De annak is örülök, hogy világosan rámutatott két alternatív lehetőségre a miniszterjelölt úr. Arra, hogy új típusú, a piaci mechanizmusokhoz igazodó állami mecenatúra-rendszerre van szükség, amely a jelenlegi forrásokat, amelyek szétfolynak, ha az állami és a magán mecenatúrát egymás mellé tesszük, ezeket valahogy integrálni próbálja. Előttünk áll a Magyar Fejlesztési Bank átalakulása például, vállalkozói bank alágrendszer jön létre.
Miért ne alakulhatna ki egy olyan alág is, amely a művészet és a kultúra területén működik? Amely például vagyonban megkapja azokat a műteremlakásokat, amelyek a kincstár kezében vannak, vagy önkormányzatok kezében, amelyek csak terhet jelentenek nagyon sok önkormányzat számára, amely aukciós lehetőségeket kap nemzetközi, hazai színtéren egyaránt, amely elindíthat például olyan programot, hogy "műalkotásokért életjáradék" a művészeti élet területén, amely segíthet az irodalom területén jó műfordítókkal lefordíttatni a jelentős értéket képviselő alkotásokat és külföldre vinni, természetesen bizonyos piaci részesedés, bizonyos piaci szegmens érvényesítésével egyidejűleg. Én azt gondolom, ezek új gondolatok, és azt hiszem, hogy ezen a téren is eljött az ideje annak, hogy újragondoljuk az ilyen típusú, még egyszer mondom, a piaci mechanizmusokhoz jobban igazodó állami mecenatúra kérdését. Ezek új forrásokat szabadíthatnak fel anélkül, hogy a költségvetésben állnánk sorba újabb és újabb pluszforrásokért.
Annak is örülök, hogy szóba került a párhuzamosságok kérdése helyi szinten, főleg a kulturális intézményhálózat területén. Valóban így van, mert ez a pazarlásnak egy különös formája. Éppen ezért jogos talán a kérdés, amit szeretnék feltenni a miniszterjelölt úrnak. Előtte állunk a közigazgatási reform kérdésének, de alelnök úrral szemben nemcsak azt emelném ki, hogy itt a régióknak milyen szerepe lesz, mert ebben a közigazgatási reformban bizony a régió az egyik pillér, a másik azonban a kistérség. Azt hiszem, hogy ezen a téren kell igazából a kultúraszervező erőt inkább megtalálnunk, és erre megint csak meglesz a lehetőség. Jogos tehát a kérdés: hogyan látja a jövőt a kistérségek kultúraszervező ereje tekintetében a miniszterjelölt úr? Azt hiszem, itt is sokkal hatékonyabban, jobban lehet felhasználni majd a forrásokat. A kistérségek eddig is bebizonyították, hogy noha csak a jogi keret volt adott az elmúlt időszakban, mégis bizonyos területeken már megtalálták a szükségszerű együttműködés lehetőségét. Ez persze eddig igazából csak az oktatásra, a szociális életre, illetve bizonyos igazgatási feladatokra koncentrálódott. Biztos vagyok abban, hogy némi segítséggel a kulturális élet szervezése terén is kitüntetett jelentőségűvé válhatnak ezek, de nyilván ehhez megfelelő szabályozás, megfelelő gondolat szükséges.
Zárásként még egyszer hadd mondjam: én örülök a nyílt, egyenes, őszinte beszédnek. Azt hiszem, ez a járható út az előttünk álló időszakban, amikor reformok sorával találkozunk majd a társadalmi élet minden területén. Azt hiszem, ha azokat az új formákat, amikről én is próbáltam beszélni, megtalálja majd a tárca vezetése, nagyon sok támogatóra számíthat a kulturális élet és a művészeti élet területén egyaránt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gulyás képviselő úr következik.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Néhány konkrét kérdést szeretnék önnek föltenni. Az első és a legfontosabb talán az, ami a most már egyetlennek mondható nemzeti Operaházunkkal kapcsolatos. Jelesül a kérdésem így hangzik: jogfolytonosnak tekinti-e - mivel utódja, Bozóki miniszter úr nem tekintette annak - az ön és Szinetár Miklós között 2004 decemberében kötött megállapodást? Ez 6,3 milliárd forint évi támogatást szavatol a magyar Állami Operaháznak. Ezen a megállapodáson az ön és az ön által akkor vezetett minisztérium államtitkárainak aláírása is szerepel. Ennek egyébként van még egy pontja, amely nem a 6,3 milliárdról szól, hanem jelesül így szól: a fenntartó biztosítja a közalkalmazottakra vonatkozóan központilag elrendelésre kerülő bérfejlesztés szabályai szerint az intézménynek járó bérfejlesztés többletfedezetét is. Ez a kérdés azért nagyon fontos számomra, mert mint mondottam, az Operaház az első, illetve most már csak az egyetlen megmaradt intézmény. Mint tudjuk, a vidéki operatársulatok feloszlottak, gyakorlatilag nem működnek pénz híján. Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk őszintén arról, ön hogyan látja az Operaház helyzetét. Mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy ez az intézmény, az Operaház - amely az egyetlen nemzeti kulturális alapintézményünk 122 éves művészi hagyományával Gustav Mahlertől kezdve Ferencsik Jánosig - ne omoljon végleg össze?
Arról, amit hallottam öntől, csak annyit szeretnék kérdezni - illetve néhány problémám van az elmondottakkal kapcsolatban. Úgy érzem ugyanis, ha arról beszélünk, hogy a kulturális infrastruktúrát radikálisan javítani kell, ez rendben van, de azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül tartozik szorosan a kultúra tárgyköréhez, inkább talán a pénzügy vagy a gazdaság területéhez, hiszen ez pénzbe kerül. Azt gondolom, akkor beszélünk kultúráról, ha arról beszélünk, hogy a felújított vagy a fel nem újított művelődési házak vagy színházak színpadán milyen program lesz 15 év múlva, kik fognak a nézőtéren ülni és mit hallgatnak majd. Igazán akkor beszélünk a kultúráról - egyébként amit alelnök úr mondott a piaci mecenatúrával kapcsolatban, az is érdekes gondolatokat vet fel. Ugyanis azt gondolom: ha piaci mecenatúrában gondolkodunk, akkor sokkal előbb fog kapni mecénást, találni mecénásra egy Győzike-show, mint például egy Márai irodalmi est.
Szerintem arról is érdemes lenne beszélgetni, kíváncsi vagyok az ön véleményére, hogy szükségesnek tartja-e az ön által vezetett tárca valamiféle szakmai megállapodás keretén belül legalább definiálni azt, hogy mi a kultúra és mi a szórakoztatóipar. Véleményem szerint ugyanis a kettő fényévekre van egymástól. Az ön elődje - bizony éppen az Operaház rovására - vidéki rockzenekarokat is támogatott. Engedje meg, hogy én, mint ebben a szakmában tevékenykedő ember, kétségbe vonjam a punk és a rock kulturális értékteremtő képességét. Azt gondolom, hogy ez a szórakoztatóiparhoz tartozik. Hibának tartanám az úgynevezett - bár nagyon sokan sznobnak és helytelennek ítélik, mégis ki kell hogy mondjam - magas kultúra rovására támogatni azt a fajta a szórakoztatóipart, ami inkább szolgáltat, mint értéket teremt. A magas kultúra értéket teremt, a szórakoztatóipar pedig szolgáltat.
Alapjában véve ezek volnának a lényeges kérdéseim, örülnék, ha ezekre kapnék választ, elsősorban és igen jelesül az Operaház anyagi helyzetére és művészeti jövőjére való tekintettel. Nagyon szépen köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Halmai Zsuzsa következik, utána Kiss Attila, és mások is jelentkeztek.
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszterjelölt Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nagyon fontos volt az a fölvezetés, amelyben miniszterjelölt úr azt mondta, hogy prioritásokat kell állítani és el kell vállalni azt, hogy melyek azok az útvonalak, amelyek mentén a kultúra megtartását és fejlesztését tudjuk bevállalni a következő időszakban. Szó esett ezen belül azokról a részterületekről, amit mindegyik képviselőtársam említett, hogy hol helyezzük el azt, hogy ha a kultúrát esélyteremtő lehetőségnek és eszköznek tartjuk - márpedig azt gondolom, hogy erre itt számtalan mondat hangzott el -, akkor ehhez megteremtjük azokat az infrastrukturális feltételeket, azokat a képzési, hálózati feltételeket, amelyek ezt előre tudják vinni. Az infrastruktúra területével kapcsolatban éppen a közigazgatási reform kapcsán elhangzott az, hogy a vidék, a kistelepülések, a vidéken élők esélyteremtésének az a feltétele, hogy a nagy infrastruktúra mellett a helyi infrastruktúrák kiépüljenek. Valóban szó volt itt arról, hogy erre európai uniós források várhatók. Azt gondolom, hogy nemcsak a vidékfejlesztés területén van így, hanem például a humán infrastruktúra operatív programjában is, amely a nagy rendszerekbe is tud pályázati forrásokat vagy támogatási lehetőségeket behozni.
Ennél is fontosabbnak tartom azt, amit a miniszterjelölt úr említett, hogy a párhuzamosságokat meg kell szüntetni. Én itt egy elemet szeretnék még kiemelni. Ez pedig az, hogy amennyiben tényleg gondolkodunk arról, hogy a kistérségek részben a humán infrastruktúra koordinációjában, részben az ottani folyamatoknak a koordinációjában részt vesznek, akkor fontos az, hogy szakmai hálózatokat is tudjanak kialakítani. Úgy látom: jelen pillanatban nemcsak ott vannak párhuzamosságok, hogy intézmények jelennek meg mondjuk vidéken egymás mellett, hanem ott is, hogy a képzési rendszerek nincsenek összehangolva. Ez egy teljesen új kihívás lesz, hiszen azt mondhatjuk, hogy jelen pillanatban is van egy-egy szakmai hálózat, van egy szakmai részterület, amelyre kiképzett szakemberek vannak ott, de lehet, hogy a tudásuk egy kapcsolódó területen hiányos. Azt szeretném kérdezni először, hogy ezzel kapcsolatban van-e valami olyan elképzelés, hogy a most immáron együttműködő kulturális és oktatási tárca ezen a területen valamilyen újítást képzel el.
Azt is gondolom, hogy ha ez a fajta szakmai megújulás is megtörténik, akkor a kistérségek pontosan arra adnak lehetőséget, hogy nemcsak az együtt gondolkodásban, a koordinációban, hanem szakmai segítő hálózatok kialakításában vannak új lehetőségek. Nem új hivatalok és intézmények létrehozásában, hanem úgy, ahogy a gazdaság területén ez működik, szakmai segítő hálózatok pontosításában és kialakításában.
Ellentétben az előttem szólóval, én azt gondolom, nagyon lényeges elem volt a felvetésben az, hogy a kultúra forrásait és erőforrásait szélesíteni kell, hogy meg kell teremteni azokat a kapcsolódásokat más szaktárcákkal, más minisztériumokkal, amelyek újabb forrásokat hozhatnak a kulturális területre. Alapvetően ilyennek tartom a turizmus területét, hiszen ma nagyon sokan mondják azt, hogy amire mindannyian törekszünk, megőrizni a magyar kultúra hagyományos értékeit, ez eljutott abba a fázisba, hogy van mit felmutatnunk mindenütt. A magyar kultúra hagyományainak fesztiválokon, rendezvényeken való felmutatása általában ma úgy történik, hogy ennek a gazdasági eredményeit a turizmusban, a gazdasági életben, az ehhez kapcsolódó területeken látjuk lecsapódni.
Én tehát ezt kérném, és kérdezném is, hogy amit említett a felvezetésben, hogy a forráskoordinációban élen kell járnia a minisztériumnak, hogy ezt pontosan hogyan képzeli el, lehet-e erről egy kicsit többet hallani, hogy ha a mi szakterületünknek nem lehet sokkal több forrása, plusz-mínusz kettő, vagy ötmilliárd, de lehetséges-e az, hogy éppen ezzel a kezdeményezéssel azt mondhassuk, hogy a gazdaságban, más területen befolyó források majd a kultúra területén tudnak lecsapódni. Azt gondolom, hogy ha ezt is bevonjuk a sokszínű mecenatúra mellett a kultúra finanszírozásába, akkor előbbre lépünk.
És még egy utolsó gondolat és kérdéskör, ez pedig az, hogy mindenki tudja, hogy ma az esélykülönbségek nagyon nagyok, erre kutatások is mutatnak, hogy milyen nagy a különbség. Ezért én feltétlenül fontosnak gondolom, hogy a tehetséggondozás ne kizárólag az oktatásban, hanem a teljes kulturális területen megmaradjon, megtartódjon és fejlődjön, ezért én, ellentétben Gulyás Dénessel, fontosnak tartom azokat a programokat, amelyek elindultak, sőt fontosnak tartom azt is, hogy a művészeti iskolák előző időszakban nagyon vitás területein történjen egyfajta újragondolás. Történjen meg az, hogy igenis ezeknek helye és szerepe van ott helyben, de elsősorban úgy, hogy ezeket ismét komplexen kezeljük, támogatási formákat, lehetőségeket adunk, és elsősorban vállalások és feladatok mellett, nem kizárólag intézményfinanszírozásban.
Azt gondolom, ha ezekben is tovább tudunk lépni, akkor lesz valódi esélyteremtés. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor Kiss Attila következik, utána Fedor képviselő úr, utána Tellér képviselő úr.
KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Bizottsági Tagok! Kedves Vendégek! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Köszöntöm önöket a ciklus első kulturális bizottsági ülésén, első hozzászólásainkat mondjuk el most a bizottságban.
A tárca, már a mi értelmünkben vett kulturális tárca önállósága megszűnik, és beolvad az Oktatási Minisztériumba. Vidéken, Jánosi alelnök urat idézhetném, akár hajdúböszörményi kollégák is, kultúrában dolgozó kollégák kissé aggódva figyelik a fejleményeket, hogy mit jelent ez majd a mindennapokban a vidéki kultúrházakban, vagy bármilyen kultúra területén dolgozó embereknél, vagy intézményekben mit jelentett, másodlagossá válik-e a kultúra az oktatással szemben, vagy van prioritás esetleg az oktatás és a kultúra között, vagy egyformán fontosak. Azt gondolom, hogy ezek az aggodalmak jogosak, hiszen azért az elmúlt időszakban még az előző szocialista kormányban is külön működhetett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
A miniszter úr talán 2004-es meghallgatásán, miniszterjelölti meghallgatásán beszélt a könyvek akkor 5 százalékos áfakulcsba kerüléséért, és talán jól idézem miniszterjelölt urat, akkor azt mondta, hogy harcol, és harcolni fog azért, hogy a könyvek áfája továbbra is az öt százalékban maradjon. Nos, 2006 júniusában egészen másról hallunk, no nem a könyvekről elsősorban, hanem általánosságban az áfa mértékét 20 százalékra kívánják fölemelni, információk szerint. Miniszter úr harcossága, miniszterjelölt úr harcossága megmarad-e a könyvek tekintetében? Tehát ezt az ötszázalékos könyv-áfatartalmat kívánja-e megtartani, illetve meddig kíván a harcosságban elmenni, netalán a végsőkig, a miniszteri pozíció feladásáig is kívánja tartani ezt az egyébként teljesen jogos, teljesen általam is jónak tartott elképzelést és harcosságot?
Egy másik döntésükkel talán 2004-ben hárommilliárdos kárt okoztak a kulturális intézményeknek, szervezeteknek azzal, hogy - mint később kiderült, jogtalanul - elvették az állami támogatás áfa-visszaigénylésének lehetőségét is, amit talán az EU utána meg is kifogásolt. Ezt a rendeletüket hatálytalanították-e, tehát visszavonták-e már, vagy él még ez a bizonyos rendelet? Ez a következő kérdésem.
A harmadik pedig: a választási ígéretekben elhangzott, talán így, hogy a vidékpolitika mozgásterét szeretnék a kulturális területen is növelni, amit én üdvözlök, hajdúböszörményi kultúrában dolgozó emberként is, meg egyáltalán, a kultúráért aggódó vidéki, vagy nem vidéki emberként is. Nos, ez a mozgástérnövelés mit jelent? Ugye, megemlítették a hagyományápolást, és talán a kézműipart vagy a kézművességet valahol külön kiemelték. Ennek a fejlesztése mit jelent konkrétumokban az ön számára? Milyen konkrét tervei vannak a miniszterjelölt úrnak az első hónapokban, és milyen forrásokat kíván ennek érdekében megmozgatni az új minisztériumban?
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Hiller István! Én azzal szeretném kezdeni, hogy ennek a beszélgetésnek a műfaja - idézte is az elnök úr - a jelölt alkalmasságának megítélése, és éppen ezért én nem szeretnék belemenni semmifajta kormányprogram-beszélgetésbe és vitába, én szeretném megköszönni a miniszterjelölt úrnak az egyenes, őszinte és világos beszédet, amivel a programját, elképzeléseit vázolta.
Szeretném elmondani a bizottság új tagjainak, hogy nekünk, akik néhányan megmaradtunk a régi bizottságból, ez nem új, hiszen miniszterjelölt urat már hallhattunk, nem is egy alkalommal, tehát pontosan tudjuk az elképzeléseit, és én nem csalódtam, azt hallottam ma tőle, amire számítottam és amire gondoltam.
Kicsit talán bizarrnak tűnik az oktatási és a kulturális tárca ilyen módon történő összevonása, de hadd mondjam el, ugyanakkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy én magam, aki egy magyar viszonylatokban talán nagyvárosnak, európai léptékben mindenképpen középvárosnak számító Miskolc alpolgármestere vagyok, egyszerre vagyok felelős a kulturális területért, az oktatási területért, a turizmusért, városépítészetért. Azért mondtam ezt, mert egy picit azt érzem, hogy mindez valahol mégiscsak összekapcsolódik.
Hallgatva a hozzászólásokat, egyáltalán nem mindegy, hogy az iskolai oktatás keretein belül, mondjuk, mit alakítunk ki, milyen típusú viszonyrendszer jön létre a magyar örökséghez, hogyan formálódik az emberek identitása, ez ma kérdés volt, Hiller István is utalt rá -, vajon mit gondolunk mi arról az örökségről, amivel rendelkezünk, épített örökségre gondolok, kulturális örökségre gondolok, nyelvünkre, hagyományainkra az egész Kárpát-medencében. Mit gondolunk mi erről? Vajon az oktatás ezt mennyire tudja segíteni és szolgálni?
Nos, mikor a végére értem, akkor mégiscsak azt gondolom, hogy valahol talán nem is baj, sőt talán szerencsés, hogy megadatik nekünk is, képviselőknek, hogy ezekről a területekről együtt beszélhessünk. Mert amikor néhány képviselőtársam felveti az esélyteremtés lehetőségét, vagy beszélünk bármikor is, talán majd egyszer igen, esélyegyenlőségről, mert erről még kevésbé beszélünk, akkor máris eljutunk oda, hogy az iskolaügy például nem egyszerűen egy oktatási kérdés. Az iskola nagyon-nagyon komolyan társadalompolitikai kérdés abban az értelemben, hogy azt a fajta különbséget, amit főleg vidéken ma tapasztalunk gyerek és gyerek között, képes-e a mai oktatási rendszerünk, képes-e a kulturális politikánk ezt az esélykülönbséget csökkenteni. És azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos kérdés.
Mint ahogy rögtön ide kell tennünk azt is, hogy vajon képes-e egy kulturális politika segítséget nyújtani abban, hogy reálisabb kép alakuljon ki hazánkról, erről a nemzetről, az értékeiről, örökségéről, amiről most már elhangzott, hogy páratlan, csak be kellene bizonyítanunk a világnak. Amikor ide eljutunk, akkor szeretnék egy olyan kérdést is fölvetni, amit nagyon fontosnak tartok, hiszen a végén pénz és támogatás áll, amit többen többféle módon szóvá tettek. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy egyszerre pazarló a gazdálkodásunk, és ugyanakkor jelentkezik a hiány. Tudjuk jól, hogy ma az idegenforgalom - és ennyiben talán utalok a kormányprogramra, ezért elnézést kérek -, a három kiemelésből az egyik az idegenforgalmi fejlesztések. De nézzünk e mögé! Tudjuk pontosan, hogy az idegenforgalom tekintélyes részét mégiscsak a kulturális értékeink teszik ki. Nemcsak fesztiválokra gondolok, hanem hagyományosan nagy hírű intézményekre és arra a tradícióra, amivel ez az ország rendelkezik. Nos, ha ez így van, akkor megmondom őszintén: én még annak is örültem volna - még ha ez nem is így szerepel az elképzelések között -, ha az idegenforgalom, a turizmus picit közelebb került volna ehhez a tárcához.
Nagyon bízom abban - és ezt sokszor, sok formában elmondtam már -, hogy amikor fesztiválokról beszélünk, talán eljutunk odáig, hogy meg tudjuk azt ítélni, hogy melyek azok a kulturális fesztiválok, amelyek egyszerre szolgálják az idegenforgalom programját vagy elképzeléseit és a kulturális tárca elgondolásait. Mindenképpen szeretném, ha ez az elgondolás közeledne egymáshoz akkor, amikor finanszírozásról beszélünk. Örülök, hogy szóba került; Hiller István erre utalt is, mert ő maga is nagyon fontosnak tartja - idézem - az ország identitásának formálását, az országimázs alakítását. Ez azért végtelenül nehéz, mert egyszerre kétfajta feladatot jelent: a külső kommunikációt, tehát a világgal elfogadtatni ezeket az értékeket; másfelől itthon elfogadtatni, saját magunkkal elhitetni, hogy valóban hihetetlen értékekkel rendelkezünk.
Arra szeretnék még befejezésül utalni, hogy amikor vidékpolitikáról beszélünk, mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a kulturális kormányzat segítse, támogassa azt az elképzelést, amelyet ma már egyre több település képvisel. Nevezetesen, hogy ne csak vertikális legyen a kulturális irányítás, hanem segítsük és támogassuk a horizontális együttműködési formákat. Azt gondolom, hogy így tudnak igazán jól működni, és ez lenne talán a legalkalmasabb forma majd a régió - amit annyira vártunk évek óta - értékeinek a feltámasztására. Ekkor ugyanis nem függ annyira egy-egy térség attól, hogy a kulturális kormányzattól vertikális úton kap támogatást vagy nem, hanem önmaga is képes megszervezni az életét.
Amikor a kistérségért és a településekért aggódunk, hadd mondjak rögtön egy nagyon gyors példát ezzel kapcsolatban. Ma reggel a Hernád-parton kezdtem az életemet, hiszen nyilván a jelenlévők tudják, hogy ebben az évben már másodszor kell küzdenünk a természettel, és most úgy tűnik, hogy nagyon erős. De éppen a Hernád az a folyó, amelyik nemcsak megáradni képes, hanem alkalmas arra, hogy évente több ezren hódoljanak a vízi turizmus élményének. Ha ennek hódolnak, akkor elgondolkodunk azon - ha már tudjuk, hogy Kassát és Miskolcot kapcsolja össze ez a vízi út -, hogy vajon miért nem lehet ezt kinyitni, kinyitni a településeket. Miért nem lehet azt megszervezni, hogy minden olyan településen, amit érint egy ilyen víz, legyenek kulturált megállók? Ha vannak kulturált megállóhelyek és kikötők, akkor van esély arra, hogy a kulturális örökséget bemutassuk annak, aki ott kiszáll. Van lehetőség arra, hogy az emberek olyan településekre csodálkozhassanak rá, amelyek jelentős épített örökséggel, jelentős helyi kultúrával rendelkeznek. Azt gondolom, hogy ezek lehetnek azok az összefogások, amelyek figyelemre méltóak, és mindenképpen méltóak a támogatásra.
Még egy területet kihagytam - nekem nyilván hivatalból muszáj ezt érintenem, hiszen Halász alelnök úr is fölhívta rá figyelmet -, ez pedig az "Európa kulturális fővárosa" pályázat. Az "egy mindenkit visz" elvet szeretném újra fölvetni, ez nyilván nem új, akik itt voltak, tudják pontosan. Azt hiszem, hogy ilyen nagy versenyt, ilyen sok embert, kultúráért aggódó, kultúrában dolgozó, kultúrát szerető embert megmozgató verseny nem volt az utóbbi évtizedekben ebben az országban. Nagyon fontosnak tartom, hogy több település ennek segítségével csodálkozott rá arra, hogy mi mindene van. Ezt személyesen éltem meg Miskolcon, amiről valljuk meg: sokan azt gondolják talán még mindig, hogy egy ipar által meglehetősen tönkretett város, és meglehetősen rossz közképpel rendelkezik. Talán ennek segítségével sikerült Miskolc valódi értékeire ráirányítani a lakosság figyelmét. Azt gondolom, hogy nem vagyunk olyan nagyok Magyarország Európa térképén, hogy ne gondolhatnánk arra, hogy 2010-ben, amikor Magyarországra érkeznek a külföldi vendégek, akkor ne mutassuk meg nekik ennek az országnak, ennek a nemzetnek, az egész Kárpát-medencének a kulturális értékeit és hagyományait.
Én erre készülök, és azt gondolom, hogy a kormányzat tartani fogja a szavát, ami arról szólt, hogy az egy mindenkit visz. Természetesen Pécsé a főszerep, ezt valamennyien elfogadjuk és tudjuk, de Pécs városa és vezetői úgy gondolkodnak - és ezzel mi is egyetértünk, ennek örülünk -, hogy Pécs mellett mutassuk be ezt a régiót, mutassuk be ennek a nemzetnek értékeit. Erre kellene fordítanunk 2010-et. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tellér Gyula képviselő úr következik.
TELLÉR GYULA (Fidesz): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! A televízióban, rádióban nagy figyelemmel szoktam hallgatni a felszólalásait, megnyilatkozásait, és az az összbenyomás alakult ki bennem, hogy miniszterjelölt úr igen jól van fölvértezve verbális képességekkel, memóriaképességekkel. Különösen megerősödött bennem ez a benyomás, amikor az életrajzában elolvastam, hogy latin-görög szakos tanári oklevele van, és még az is ott van mellette, hogy az ógörögöt felső fokon beszéli. A reduplikációs és kappás aorisztoszok világa nem könnyű, és nem akármilyen szellemi teljesítmény ezekbe behatolni és ezeket megjegyezni. Mégis el kell mondanom, hogy van bennem egy bizonyos aggodalom. Összeszámoltam, hogy eddig hány kérdés hangzott el a miniszterjelölt úrhoz. Sajnos csak becslésszerűen tudom mondani, mert burkolt kérdések is elhangzanak, nemcsak nyíltak. Most csak az ellenzék által feltett kérdéseket mondom: Halász alelnök úr körülbelül 20 kérdést tett fel, Gulyás Dénes képviselő úr 2 kérdést tett fel, Kiss Attila képviselő úr legalább 3 kérdést tett fel. Az az aggodalom bennem, hogy vajon hogyan fog tudni válaszolni miniszterjelölt úr ezek a kérdésekre, hogy mégis megkapja mindenki a választ.
Én négy kérdést szeretnék föltenni, és némi aggodalom van bennem, hogy vajon meg fogom-e kapni a négy kérdésemre a választ, visszaemlékszik-e miniszterjelölt úr ezek a kérdésekre. Lássuk akkor sorban ezeket! Eddig a kultúrán belül a médiumokról és az elektronikus médiumokról nem esett még szó. Úgy gondolom, egyetérthetünk abban, hogy egy új médiatörvény elkészítése és beterjesztése esedékes. Talán abban is egyetérthetünk, nagyon valószínűnek tartom, hogy éppen miniszterjelölt úr majdani minisztériuma lesz a beterjesztője ennek a törvényjavaslatnak. Ezért igen-igen kíváncsi vagyok, hogy néhány olyan nagyon fontos kérdéssel kapcsolatban, amit majd ennek a törvénynek rendeznie kell, hogyan vélekedik. A jelenlegi médiarendszernek két nagy ága van, az egyik a közszolgálati médiumok ága, a másik pedig a kereskedelmi médiumok ága.
A közszolgálati médiumokkal kapcsolatban a legfontosabb kérdés az, hogy vajon a miniszterjelölt úr, aki majd miniszterként be fogja terjeszteni ezt a törvényt, hogyan vélekedik a közszolgálatiságról és a közszolgálatiság mibenlétéről. Nem akarok most abba a dologba belemenni, hogy nincs tulajdonképpen definíciója, a szakmában sincs a közszolgálatiságnak, és most nem akarom arra szorítani a miniszterjelölt urat, hogy hirtelen, kapásból mondjon egy ilyen definíciót. Ezzel szemben fontos kérdésnek tartom a következőt. Nemrégiben részt vettem egy tanácskozáson, ahol egyebek között a közszolgálati médiumok funkciójáról volt szó, és valaki föltette egy ilyen kerekasztal-beszélgetésen a közszolgálati televízió egyik munkatársának a kérdést, hogy vajon van-e a közszolgálati médiumoknak közösségépítő szerepe. Van-e szerepe a közmorál erősítésében, és egyáltalán egy közösséget összetartó erők növelésében? És legnagyobb megdöbbenésemre a köztelevízió egyik munkatársa a leghatározottabban kijelentette, hogy ilyen funkciója a köztelevíziónak nincsen, a közösségek alakulnak úgy, ahogy alakulnak, a közszolgálati médiumnak más funkciója van. Most nem akarom azzal untatni magunkat, hogy ezeket a funkciókat itt elsorolom.
Tehát ez az első kérdésem, hogy hogyan vélekedik a közszolgálati médiumokról a közösségekkel kapcsolatosan - a közszolgálat szóban a köz benne is van már valamilyen csapdaképpen -, hogy vélekedik erről a funkcióról.
De ott van a kereskedelmi médiumok problémája is, amelyik legalább ugyanilyen nagy probléma. A médiarendszer a maga egészében és külön-külön az egyes médiumok arra a társadalomra - szeretném azt hinni, hogy nem hiábavaló, ha ezt közösségnek nevezzük -, arra a közösségre, amelyiknek a tagjai élvezik, vagy kevésbé élvezik, de mindenféleképpen használják a médiumok által sugárzott tartalmakat, ezek igen nagy hatással vannak erre a közösségre, a közösség különböző csoportjaira, természetesen más és más módon. Hogyan vélekedik a kereskedelmi médiumoknak, és kiváltképpen a két nagy, tulajdonképpen az összes nézettség legnagyobb részét elvivő két nagy kereskedelmi médiumnak a társadalomra gyakorolt hatásáról? Hogy egyértelműen pozitívnak, vagy legalábbis semlegesnek tekinthető-e ez a hatás, vagy pedig vannak ebben negatívumok, és ha vannak benne negatívumok, akkor hogyan véli kiküszöbölhetőnek, vagy hogyan véli, lehet-e valami korlátot állítani ez elé a negatív hatás elé? És főleg, hogy ha egyetértünk abban, hogy van ilyen negatív hatás, hogy szándékában áll-e ezt a negatív hatást valamilyen módon kiszűrni?
Természetesen ennél sokkal konkrétabb problémák is vannak a médiarendszerrel kapcsolatban. Nem akarok megint belemenni abba a szakmában uralkodó nézetkülönbségbe, hogy most egy törvény kell vagy két törvény kell, kell-e külön közszolgálati törvény vagy nem kell, hanem itt van az a konkrét kérdés, hogy a jelenlegi Országos Rádió és Televízió Testület meghosszabbította a két nagy kereskedelmi médiumnak is a műsorszolgáltatási szerződését, és méghozzá egyrészt a kívülálló számára legalábbis kétes körülmények között, annyira kétes körülmények között, hogy ügyészségi felszólamlás is született ebben a dologban, hogy mintha itt valamilyen frontféle volna. Nagyon óvatosan akarok fogalmazni, nehogy valakit is megbántsak, aki ezt nem érdemli meg, de mintha valami frontféle volna, a nagy kereskedelmi médiumok, az ORTT, a kereskedelmi médiumok társadalomra gyakorolt hatása és az ORTT-nek az ezzel kapcsolatos konszenzusa legalábbis valami ilyesféle benyomást kelt.
Tehát összefoglalva az első kérdésemet, közszolgálatiság és a hozzá való viszonya a miniszterjelölt úrnak, illetve a kereskedelmi médiumok hatása, és ha az negatív, vagy egyetértünk benne, hogy van benne negatív hatás is, akkor itt milyen teendő van.
A második kérdésem a miniszterjelölt úr nemrégiben elmondott szavaihoz kapcsolódik. Mondott egy mondatot, amelyik nagyon megragadott engem. Ez a mondat pedig úgy szól, hogy a miniszterjelölt úrnak a célja a nemzeti identitás őrzése - igyekeztem szóról szóra lejegyezni -, a nemzeti identitás őrzése, egy újfajta nemzeti identitás megteremtése. Ezek a szavak hangzottak el.
Erre vonatkozik a második kérdésem. Majdnem azt mondom, még talán kíváncsibb vagyok a válaszára, mint az első kérdésemmel kapcsolatban, hogy mivel elégedetlen miniszterjelölt úr a nemzeti identitásunk jelenlegi tartalomvilágával kapcsolatban, vagy értékvilágával kapcsolatban, és hogy mi volna ez az új nemzeti identitás, milyen új hangsúlyok, milyen új fontos tartalmi mozzanatok jelennének meg ebben az új nemzeti identitásban. És nem mellékesen ideteszem azt a kérdést, ami rejtve az előző kérdésemben is benne volt, ha a miniszterjelölt úr egy ilyen nemzeti identitás kialakítására törekszik, akkor milyen eszközei vannak arra, hogy a magyar társadalomra ennek az új nemzeti identitásnak a vállalását valamilyen módon rávigye vagy rávezesse. Tudniillik ilyen eszközök nélkül jámbor óhaj marad a dolog.
A harmadik kérdésem ezzel a nemzeti identitással is nagyon szoros összefüggésben van, hogy vajon a határon kívüli magyar intézmények támogatását hogy képzeli el a miniszterjelölt úr. Itt olyan sok problémát látok, hogy majdnem azt mondom, hogy szinte az egész meghallgatás is szólhatna erről a dologról, de ez a harmadik kérdésem, ugyancsak nagyon kíváncsi vagyok rá.
És végül, miután itt a finanszírozás problémája is fölmerül, sejteni engedte, vagy talán világosan is kimondta a miniszterjelölt úr, hogy a kultúra finanszírozásába a magántőkét mindenféleképpen be kívánja vonni, szerepet szán a magántőkének. Nos, azokból az új konstrukciókra való hivatkozásokból, amik elhangzottak, az én számomra nem vált teljesen világossá, hogy a kultúra mely ágaiba látja a magántőkét bevonhatónak, és neki szerepkínálási lehetőséget, és hogy mik volnának ezek a konstrukciók. Ugyanis a magántőke - amennyire én ezt a magam naiv eszével be tudom látni - profitot akar, az egész kereskedelmi televíziózás kérdése is, ha nagyon elkezdünk a mélyébe belenyúlni, profitkérdés: mivel lehet a profitot előteremteni? És a kereskedelmi televízióknak a milyenségére pontosan ez a profitszerzési törekvés nyomja rá a bélyegét, hogy vajon nem rontja-e el a kultúra kívánatos tartalmi sugallatát az, ha a kultúra saját szempontjai mellett megjelenik egy másik, eddigi tapasztalataim szerint sajnos erősebb szempont és erősebb érdek, a profitérdek.
Tehát ez a négy kérdésem volna, az egyik a médiumokra, a másik az új nemzeti identitásra, a harmadik a határon túli magyar kulturális intézmények támogatására, a negyedik pedig ennek a konfliktusnak a problémájára vonatkozik, hogy tudniillik a kultúra és a profit hogyan fér össze egymással.
Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Bókay képviselő úr következik, utána megpróbálok leltárt csinálni, mert szünet is fölmerül egy idő után, amikor sokan jelentkeznek. Tehát Bókay képviselő úr, aztán ha jól látom, Gyimesi képviselő úr jelentkezett, utána a többieket is jegyzem.
BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Megpróbálok a szünet előtt viszonylag rövid lenni. A miniszterjelölt úr ismertetése a szervezeti változásokra és a költségtakarékosságra vonatkozóan nagyon szimpatikusak, logikusak, áttekinthetőek, tehát mindenképpen támogatandó a mi részünkről. Egyetlenegy kérdés kapcsolódna ehhez, hogy ezeket a változásokat mennyiben fogják követni a megyében működő szervezetekkel kapcsolatos változások vagy átalakítások. Ez lenne az egyik kérdésem.
A másik: a kultúra finanszírozásának új modellje rendkívül szimpatikus gondolat a mi számunkra, mert általában eddig a kultúrát mindig felülről finanszírozták állami és egyéb forrásokból. Itt a magántőke bevonását hogyan, milyen formában tudjuk elképzelni? Tehát közvetlen formában, mintegy támogatóként lépnek fel, és egyébként nemigen avatkoznak be, vagy valamilyen közvetett formákat tudunk-e találni? Megmondom miért. Vannak a kultúrának bizonyos ágai, amelyek ma nagyon jól termelnek, nagyon jó jövedelmeket biztosítanak. Az angolszász országokban kidolgozták az úgynevezett kulturális ipar fogalmát. Ha jól emlékszem, Angliában 2002-ben 6,6 százalékos arányt értek el a nemzeti jövedelemben. Ezt nyilván nálunk, Magyarországon is meg kellene nézni. Mi próbáltunk egypár ilyen modellt készíteni; éppen azért, mert Pécsről jövök, és a városban lévő beruházások, a kulturális fővároshoz kapcsolódó fejlesztések megkövetelik tőlünk, hogy egy kicsit másképp is gondolkodjunk a kultúráról. Örülnék, ha erről kapnánk néhány további gondolatot, de magát a felvetést rendkívül üdvözítőnek tartjuk. Csak egyetlen példa még, ami eszembe jut ezzel kapcsolatban: amikor a beruházásokat terveztük Pécsre, ezeknek az egy részét úgy állítottuk össze, hogy mindjárt mellette a magántőke meg is jelent. Közvetlenül, akár a Zsolnay-gyár újabb revitalizációja során vagy oktatás kapcsán olyan szakokat hoztunk létre az egyetemmel, illetve ezekről tárgyalunk, mint például a szobrász-restaurátor, ami a nemzetközi piacon is bármikor megállja a helyét, és egy nagyon jól jövedelmező oktatást jelent az egyetem és természetesen a város számára is.
A kulturális infrastruktúra megújítására, illetve radikális javítására valóban nagyon nagy szükségünk van, mert szerintem a vidéki művelődési házak - de nemcsak vidéken, hanem a nagyvárosok peremében, Pécs városában például a külvárosok területén - az egyik, szinte az egyetlen ilyen szórakozási lehetőség. Az ott élő közösségnek egy összetartási lehetősége a maguk művelődési háza. Ezeknek a fejlesztését, kibővítését, új funkciókkal való felszerelését rendkívül üdvözítő gondolatnak tartjuk. Azt javaslom, hogy valamilyen formában kezdjünk tárgyalásokat azokkal az ágazati szervezetekkel, akik az e-Magyarország és egyebeket, illetve ifjúsági területeket működtetnek, hogy a közös fenntartásban vegyenek részt. Ez a gondolat valóban jó, lehetséges. Az a javaslatunk, hogy nézzük meg, hogy hol milyen forrásokat fordítanak erre, és ezeket hogyan tudjuk összeadni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy háromszor 1 millió forint soha nem ugyanolyan értékű, bár matematikailag ugyanannyit ér, mint egyszerre 3 millió.
Az idegenforgalom és a turizmus kapcsán el kell mondanom, hogy ezt mindenképp kultúránk szerves részének kell tekintenünk, mert Magyarországon a konferenciaturizmus eléggé felvirágzott, és erre a továbbiakban is építenünk kell. Főleg akkor, ha egy tudás alapú társadalmat akarunk létrehozni, ennek nagyon nagy a jelentősége. A mi számunkra az a legfontosabb kérdés, hogy itt valahogy szétválik a dolog, mert a kulturális ágazatok nem hozzák azt a hasznot, tehát ami az idegenforgalomban, szállodákban, éttermekben, egyéb helyeken bevételként jelentkezik, azok nem a kulturális szférát, illetve nem a kulturális rendezvényt támogatják. Valamilyen formában célszerű átgondolnunk, hogy ezeket a forrásokat hogyan tudjuk átterelni azokhoz a rendezvényekhez vagy azokhoz a beruházásokhoz, amelyek lehetővé teszik azt, hogy külföldről sokan megkeressék Magyarországot, illetve nagyvárosait.
Végül a "Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa" programról szeretnék néhány szót mondani. A kollégám említette, hogy Miskolc is pályázott. Pécs fővárosként gondolkodik ebben. Nem azt jelenti a fővárosi cím, hogy Pécs a maga számára teremt egy kulturális programot, illetve egy beruházásrendszert, hanem az egész országgal kívánjuk összefogni mindazon rendezvényeket, amelyek olyan színvonalúak és olyan nívósak, hogy nemzetközi érdeklődésre számot tartanak. Mindezeket szeretnénk vagy meghívni, vagy úgy beilleszteni a programba, hogy egy-egy időszakra ezeken a területeken Európa figyelme akár Miskolcra, akár Szegedre, közvetlen partnerünket említhetném, oda összpontosul. Másrészt szeretnénk úgy gondolkodni, mint főváros, és ez hála istennek el is indult. Pécs városában képzőművészek számára egy nagyszabású beruházást indítunk a közterek megújításával kapcsolatban, amire az ország minden pontjáról nagyon sokan jelentkeznek. Azt mondanám, hogy ekkora összeget ilyen viszonylag rövid idő alatt egyetlen nagyváros sem fordít a maga fejlesztésére, és ebben mi a segítséget megadjuk, illetve kérjük is a többi várostól ahhoz, hogy Pécs valóban fővárosként viselkedjen, és ne egy úgymond magánrendezvény legyen az európai kulturális főváros intézménye. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nálam Gyimesi képviselő, Lukács Tamás képviselő, Vincze képviselő úr, Ékes Ilona és Alföldi Albert van felírva. A megbeszélt sorrendben adok szót. Kérdezem, hogy van-e még valaki, aki ebben a körben szeretne szólni, mert a szünetet ezeknek a megszólalásoknak az elhangzása után tartanánk. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy most nincs, akkor másnak nem adok a szót a szünet előtt, és aztán majd meglátjuk, hogy lesz-e még hajlam további kérdésekre. Először Gyimesi képviselő úr, utána Alföldi Albert következik.
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Miután ebben a bizottságban nem dolgoztam az elmúlt ciklus során, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem képviselőtársaimat, és megtiszteltetésnek érzem, hogy önökkel dolgozhatom. Igyekszem rövid lenni a kérdések sorával, és talán a tárgyra koncentrálni. Először talán hadd mondjam el én is: rendkívül sajnálom azt, hogy önálló minisztériuma a kultúrának nem lesz. Sőt, mi több, várhatóan úgy látszik, önálló helyettes sem a kultúra területéről kerül ki. A megnevezett öt terület, szakterület alapján úgy tűnik, hogy a szakállamtitkároknak is csak egy ötöde lesz a kultúra területéről, remélem, hogy az odafigyelés nem egy hetede vagy egy ötöde lesz az elkövetkezendő időszakban a kultúra területének.
Az elmúlt hónapban, illetve áprilisban a Kulturális Közlönyben megjelent Bozóki András és munkatársai tollából "A szabadság kultúrája - Magyar kulturális stratégia 2006-2020." című iromány. Ez aktualitását vesztette-e, érvényben van-e, használja-e a miniszterjelölt úr? A jelenleg ismert koncepciók nem szólnak arról, hogy az elképzelt regionális struktúrában az önkormányzati feladatok között milyen szerepe lesz a kulturális intézményeknek és szolgáltatási feladatoknak, tehát mi lesz az intézményrendszer fenntartásával, ki lesz a gazdája a közgyűjteményeknek, az ebben felhalmozott nemzeti vagyonnak és történeti emlékeknek. Ugyancsak ehhez kapcsolódik, hogy a kulturális szolgáltatások és az azokat nyújtó intézmények eddig önkormányzati kereteken belül működtek. A működtető önkormányzatok lehetőségei rendkívül összezsugorodtak. Tudjuk, hogy a normatív finanszírozás csökken, és ez érinti a városokat, a megyéket is, nekik is csökken az erre szolgáló keretük. Tudjuk, hogy a legnagyobb kulturális és közgyűjteményi intézményfenntartókról van szó. Mi lesz a fenntartási feladatokkal? Lehet-e ezt kistérségi keretek között működtetni? Miután a fejlesztések az eddigi információk szerint a kormány mellett működő testületben dőlnek el, egyáltalán lesz-e érdekérvényesítő képessége a minisztériumnak? Lesz-e rálátása a fejlesztési lehetőségekre?
A múzeumi területtel kapcsolatban szeretnék kérdezni, mert erről nem esett szó. A múzeumi és műemlékvédelmi területen nagy probléma a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerepe. Államigazgatási szervként működik, nincs fellebbezési lehetőség a határozatai ellen, önmaga a másodfokú szerv is, szakmai körök eléggé rettegnek tőle, felkészültségükről talán ne essék szó, ugyanakkor még a jelenleg ismert regionális beosztáshoz sem igazodnak. Tervezi-e a miniszterjelölt úr ennek a szerepkörnek, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szerepkörének felülvizsgálatát?
Ugyancsak a múzeumok területéről kérdezném - mivel nehezen tudják elhelyezni magukat a jelenlegi közigazgatási rendszerben -, hogy tervezi-e a minisztérium a közszolgálatiság új keretei között újraszabályozni a múzeumok jogállását?
A levéltári munkával kapcsolatban szeretném kérni azt, a terveződő kormányprogramban van egy nagyon szép évforduló, amely köré rendezvénysorozat terveződne, szeretném felhívni a miniszterjelölt úr figyelmét, hogy 2007-ben lesz Batthyány Lajos miniszterelnök születésének a 200. évfordulója, mégpedig igen a nyakunkon van, februárban, és a Balassi Intézetnél készen vannak az évforduló megünneplésének tervei. Szeretném, ha a miniszterjelölt úr fölvállalná ezt, hogy ennek az ünnepségsorozatnak az élére áll.
A Nemzeti Kulturális Alapnak vészesen lecsökkent a finanszírozási kerete, és bizony az előző miniszter úr nagyon sokszor belenyúlt ezekbe a pénzeszközökbe. Szeretném kérdezni, hogy folytatódik-e a szakmai kollégiumok pénzeszközeinek további durva megnyirbálása, vagy esetleg más lesz a következő időszak tevékenysége. Örömmel hallottam a miniszterjelölt úr bevezető gondolatai között, hogy az integrált intézményekről szólt. Szeretném megkérdezni, hogy milyen keretek között lehet majd így a kulturális intézményrendszert működtetni falvakban, ezeknek ugyanis minden településen jelen kell lenniük, hogy legközvetlenebbül szolgálják a lakosságot, kistérségi keretek között koncentrált művelődési intézményeknek mi lesz a jövőben a hivatása.
A színházművészet területéről szeretném mondani, egyetértve Halász Jánossal, hogy nagyon fontos lenne, hogy ha ez az ekho rájuk első időszakban nem vonatkozna, mert nagyon komoly problémát fog okozni a színházak finanszírozásában a megszüntetés. Viszont olyan tendenciát vélünk felfedezni, hogy az állam az önálló társulattal rendelkező színházak helyett a játszóhelyek irányába akarja tolni a színházi támogatási rendszert. Ez a piacnak, a nagyobb közönséget vonzó előadásoknak jó, de az értékeknek semmiképpen sem, tehát csökkenti a színházak esztétikai értékközvetítő szerepét, és természetesen a Budapesten működő és onnan kirajzó társulatoknak kedvez. Szeretném kérdezni, hogy a miniszterjelölt úr ezt az elvet vallja-e, vagy pedig felvállalja azt, hogy a vidéki színházak megmentéséért lépéseket fog tenni az elkövetkezendő időszakban.
Talán első menetben ennyi. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük. Alföldi képviselő úr!
ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Kedves Bizottság! Nem szaporítom a szót, mert így is sokat beszéltünk már struktúráról, meg finanszírozásról, meg egyebekről. Én úgy látom, hogy ennek a nemzetnek két közös dolga van, az egyik a nyelve, a másik meg a kultúrája. Azt hiszem, nincs ellenzéki nyelve, nincs kormánypárti nyelve, és nincs ellenzéki kultúrája és nincs kormányzati kultúrája. Egy kultúrája van. Ebben tisztelettel felajánlanám, azt hiszem, az együttműködésünket, hogy lássék az, hogy a Magyar Köztársaság parlamentjének kulturális bizottsága abban a kérdésben, ami a legfontosabb, a magyar nemzeti gyökereink, abban egy húron pendül. Nem igazán tapasztaltam most ezt.
Ami a finanszírozás új formáit illeti, miniszterjelölt úr, kitalálták ám ezt már az emberek, nevezetesen kis közösségek, nagyobb közösségek összefogtak, és saját maguk megoldottak olyan problémákat, amelyeket évezredeken keresztül mindig ők oldottak meg, és nem a kulturális kormányzattól vagy a politikától várták a megoldást. Maguk megoldották. A kérdésem az, miniszterjelölt úr, van-e arra lehetőség, hogy ezeket az embereket, ezeket a közösségeket, akik kitalálják a saját dolgaikat, ők kapjanak egy kis lendületet, ők adjanak egy kis támogatást, és akkor az egész dolog várhatóan talán még mozgásba is fog jönni.
Amit miniszterjelölt úr elmondott, ha úgy tetszik, ars poeticájaként, ezt örömmel és jó szívvel hallottam, mert szó van ebben még talán a magyar hazáról is, ami mondjuk nem baj, hogy ha esetenként egy asztalnál szóba kerül.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Lukács Tamás képviselő úr!
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Miniszterelnök-jelölt (Sic!) Úr! Engedje meg, hogy abból a gondolatból induljak ki, hogy azt állította helyzetértékelésében, hogy jelen helyzetben a "van"-ról ugyan kevés szó esett, majd utána beszéljünk arról, hogy jelen helyzetben azt látjuk, hogy a kultúrában egyszerre van jelen a szűkösség és a pazarlás.
Jánosi képviselő úrhoz csatlakozva azt gondolom, hogy filozófiai fejtegetések helyett világos igen, nem - szabad legyen: igen, igen, nem, nem - kérdésekre kellene tudni válaszolni, és a jó elképzelések mellett, amiért én drukkolnék, hogy megvalósuljon, és engedje meg, nomen est omen, hogy tamáskodjak. Ezért a kérdéseim is erre vonatkoznak, mert egy kicsit úgy érzem magam, talán nem ártana, mint Steinbeck "Kedves csirkefogók"-jában ülnek az árokparton, isszák a bort, ég a ház, és azon tanakodnak, hogy vajon mitől gyulladt ki. Itt beszéltünk ugyan az Operaház...
ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr, a mikrofonba kellene beszélni, hogy kicsit hangosabb legyen.
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Köszönöm szépen. Itt beszéltünk az Operaház-ügyről és azt hiszem, még sok más ügyről, ami alátámasztja az ön helyzetértékelését, hogy egyszerre szűkös és valahol pazarló is lehet ez az egész kulturális finanszírozás. Ezért nagyon szeretném, ha a kérdéseimre nagyon konkrét, igen, igen, nem, nem válaszokat kaphatnék.
A kormányprogram egészét tekintve, nyilván amikor az a kérdés következett elő, hogy mennyiben látja valósnak, hogy megvalósíthatja elképzeléseit, akkor idézek a kormányprogram 13. oldaláról - és a kérdésem ehhez csatlakozik -: "a rövid távon való költségvetési egyensúly helyreállítása" érinti-e a kulturális területet, vagy az ön ismerete szerint érinti-e.
Szeretném föltenni azt a kérdést, ami egy szép elképzelés, ugyanakkor a hallgatóknak mindig azt szoktam mondani, a BBC etikai kódexére senki ne hivatkozzon, mert ha majd olyan kulturális élet lesz Magyarországon, mint Angliában, és egy klubból való kitiltás nagyobb társadalmi megbélyegzést jelent, mint egy pártból való kizárás, akkor majd lehet médiaetikáról beszélni, és ott lehet a magántőkét bevonni, ahol van középosztály. A magántőke bevonása: többletforrás értendő alatta, vagy a költségvetési elégtelen forrásoknak a pótlása? Erre megint világos választ lehet adni: igen, igen, nem, nem.
A kormányprogramban, visszatérve a kulturális területre, megfogalmazott - idézőjel - "nemzeti, művészeti és közgyűjtemények intézményrendszerébe" értendők-e az egyházi gyűjtemények és intézmények is. Ha igen, kívánja-e biztosítani a Vatikáni Szerződésben lefektetett egyenlő finanszírozást az egyházi közgyűjtemények részére? Tudja-e, hogy az egyházi gyűjtemények támogatását, szemben az állami intézményekkel, a múlt évben jelentősen csökkentették? Tudja-e, hogy az egyházi intézmények az ingyenes belépők után nem kapnak állami támogatást, szemben a hasonló állami intézményekkel? Ezek azt hiszem, megint olyan konkrét kérdések, amelyek konkrét választ várnak, és akár a nyilvánosság előtt is.
Részben csatlakozom a médiakérdésekhez, azt kiegészítve. Találtam a programban egy nagyon érdekes mondatot, és én azt hiszem, hogy ön a legilletékesebb, hogy erre válaszoljon. Hogyan kívánja megszüntetni a kormányprogramban megfogalmazott - idézőjel - "politikai befolyásszerzést a közszolgálati médiumokban az MSZP vagy a kormánypártok részéről". Most miniszterelnök-jelöltként (Sic!) és nem pártelnökként kérdezem. Kérem, hogy válaszánál vegye figyelembe az ORTT beszámolóit és jelentéseit is.
ELNÖK: Képviselő Úr! Mindenki előtt ott van a miniszterjelölti meghallgatás írott szabálya. Nem bravúros mutatvány ugyanezeket a kérdéseket úgy föltenni, hogy a kormányprogram-idézeteket elhagyja a képviselő úr, tudniillik arról nem lehet kérdezni. Formális szabály, szerintem, képviselő úr, amennyire ismerem, bravúrosan megoldaná ezt a feladatot, és nem sértené a szabályokat.
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Köszönöm szépen a figyelmeztetést, idézőjel törölve, a kérdés marad.
ELNÖK: A jegyzőkönyvben benne van, de a kérdések értelmesek...
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Idézőjel törölve, a kérdés marad. Biztosítja-e a kormány a közszolgálati médiumok működési költségeit az elfogadott költségvetési törvény szerint? Biztosítja-e a kormány a közmédiumok átalakítási költségét anélkül, hogy a költségvetési intézkedésekkel ellehetetlenítené vagy befolyásolná az intézményeket? Azt hiszem, írásban is átadhatom a kérdéseket, mert nagyon konkrét válaszokat várnék ezekre a kérdésekre. Később természetesen filozófiai fejtegetésre vagy párbeszédre is készen állok.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Vincze képviselő úr következik, majd Ékes Ilona, és utána tartunk szünetet.
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Örömmel hallom öntől - művelődési házak tekintetében gyakorlatilag észrevettük azt, hogy nem rózsás a helyzet, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta faluházak, népházak épültek, de nem annyi és ott, ahol szükség lett volna rá. Gyakorlatilag a kérdésem lényege az volna: felmérésük lesz-e, fog-e arra gondolni, hogy az ország mely részein, mely területén és milyen prioritásban kellene ezeket az ügyeket elkezdeni, részben újakat építeni, részben pedig a meglevőket felújítani? Úgy érzékelem, hogy ez valamiféle program is. Ehhez miféle forrásokat tudnak hozzárendelni? Ugyanez a kérdés lehetne a templomok tekintetében, hiszen nagyon sok templom még mindig úgy áll, hogy bizony az épített örökség részeként is nem úgy kellene hogy kinézzen. Ezt ön fölemlítette, és miután az egyházi kapcsolatok és minden más is idetartozik, bár ez nem egészen ezzel tökéletesen összefüggő, de mégis összefüggő kérdés. A műemlék templomokkal mi fog történni, milyen sürgősséggel kerülnek majd ezek felújításra?
Egy picit az oktatáshoz tartozik, de a kultúrához is, hiszen az alapfokú művészeti oktatás dolgában azt hiszem, hogy a rendszerváltás óta kormányokon keresztül mindig lépegettünk egy kicsit előre mindaddig, míg az állami finanszírozás nem torpant meg az előző időszakban. Gyakorlatilag a kérdés lényege az lenne - hiszen vannak állami és magán típusú alapfokú művészeti oktatással foglalkozó intézmények -, hogy hogyan fog ön hozzáállni ehhez a kétféle működtetési formához, és mennyire tartja fontosnak ezt a két területet úgy a kulturális vonal, mint az oktatási vonal vonatkozásában is?
Még egy kérdés. Nem nagyon esett szó a bérekről, talán egy kicsit sokadrangúnak tekintette a bizottság vagy legalábbis a miniszterjelölt úr is. Kérdezném: hogyan fognak a bérek és javadalmazások alakulni a kultúra és akár az oktatás területét érintőleg is a benne dolgozó emberek vonatkozásában? Köszönöm szépen, többet nem kérdeznék.
ELNÖK: Ékes Ilona következik.
ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Ön azt nyilatkozta, hogy különösen fontosnak tartja a magyar anyanyelv ápolásának az ügyét, amit én is nagyon fontosnak gondolok. Ezért szeretném röviden kérdezni, hogy lesz-e folytatása az ön által elindított, majd Bozóki András által elsorvasztott "Édes anyanyelvünk", illetve az előbbi részeként meghirdetett Katona József pályázatoknak.
Ön pártelnökként ígéretet tett arra párttársainak, hogy megteremti a baloldali médiát. Kulturális miniszterként valóban hozzálátott ígéretének végrehajtásához, és a 2005-ös költségvetésből kitűnt, hogy ezt nem pártpénzből, hanem közpénzből akarta megvalósítani, ugyanis 6 milliárd közpénzt szánt volna erre a köztévének. Kérdezem, hogy mit gondol a pártsemleges közszolgálatiságról, és hogy igazságos dolognak tartja-e az adófizetők pénzéből párttelevíziót csinálni. Örömmel hallottam, hogy elképzelései között a továbbiakban is szerepet szán az Alfa programnak. Ez a program egy nagyon fontos múzeumfejlesztési program, azonban a 2002-es költségvetés erre szánt 3,6 milliárdos összegéből 2004-re 1,5 milliárd lett, azután a 2005. évi keretben mindössze 70, majd 230 milliót fordítottak erre a programra. Kérdezem, hogy ön mennyivel emelné meg a múzeumok költségvetését 2007-ben. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Hangsúlyozottan nem ebédszünet, hanem rövid 10 perces szünet következik, és utána folytatjuk a bizottság ülését. Azt javaslom, hogy miniszter úr az elhangzott kérdésekre válaszoljon, és ha további kérdések merülnek föl, akkor természetesen további kérdéseknek helye van. Tehát háromnegyed után öt perccel folytatjuk a bizottság ülését.
(Szünet: 12.36-12.55)
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! A szünet véget ért, folytatjuk a bizottsági ülést. Ahogy előre jeleztem, a miniszter úr válaszol az eddig elhangzottakra, és utána a képviselőknek természetesen módjuk van reflektálni, illetve újabb kérdéseket föltenni, ami nem kíván bíztatás lenni, természetesen. Tehát akkor a miniszter úré a szó.
DR. HILLER ISTVÁN miniszterjelölt: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nagyon köszönöm az eddigi kérdéseket és kérdésekben fellelhető javaslatokat is. Természetesen minden képviselő asszony és képviselő úr kérdésére külön kitérek, ugyanakkor voltak olyan témák, amelyek több kérdésben, felvetésben elhangzottak, kérem, hogy ezeket ne külön-külön, hanem együttesen válaszolhassam meg.
Ilyen kérdés a minisztérium, a létrejövő Oktatási és Kulturális Minisztérium struktúrája, illetve a kultúra helye ezen belül. Nekem az a véleményem, hogy lehet a két minisztériumot külön vezetni rosszul és jól, és lehet az együttesen működő minisztériumot vezetni rosszul vagy jól. Önmagában ez, hogy együtt vagy külön van a terület, ez nem nyújt garanciát se arra, hogy az egyik variánsban biztos, hogy jó, se arra, hogy a másik variánsban biztos, hogy rossz. Számos példát tudunk mondani a szabad Magyarország történetéből is, hiszen volt egy időszak, amikor együtt volt, aztán '98-tól önálló, ahhoz a kormányzati filozófiához, bár Lukács képviselő úr többször elmondta, hogy itt most nem filozófiáról kell szót ejteni, de mégiscsak egyfajta kormányzati filozófiáról, amit mi vallunk, személy szerint én is, egy kicsit és jobban működő államszervezethez az együttes minisztérium jól illik.
A megfogalmazásban talán tévedések vannak, ezért érdemes most itt az első ilyen találkozásunkon tisztába tenni, hogy nem olvad be a kulturális minisztérium az Oktatási Minisztériumba, hanem a két minisztérium egyesül, és kérem, ez nagyon nagy különbség. Nem arról van szó, hogy az egyik lenyeli a másikat, és mivel a majdan fölállítandó Oktatási és Kulturális Minisztérium kialakításában, szerkezetének meghatározásában, hogy finoman fogalmazzak, részt vettem, pontosan tudom, hogy milyen szándékok és milyen akarat az, amely ezt összehozza. De még egyszer mondom, úgy gondolom, hogy önmagában a struktúra kérdése a működésre se ilyen, se olyan módon nem ad garanciát. Én megpróbálom majd jól csinálni, és remélem, hogy a minisztérium hosszú távon, ami azt jelenti, hogy nem egy cikluson keresztül, életképes és jól működőképes lesz.
Mind a négy terület, amelyről a legelején beszéltem, azt gondolom, hogy összefügg, sok tekintetben természetesen találkoznak. Arra... (Valaki leejt egy marék aprópénzt.) A kultúra finanszírozásának kérdésénél erre majd kitérünk, ami most ott történt... (Derültség. - Közbeszólás: Ez szemléletes volt.) A lényeg az, hogy a szerkezeten belül azt gondolom, hogy a kultúra méltó helyen van, szinergiában más területekkel, és a vezetésben én nagy hangsúlyt fogok arra fordítani, hogy azok a célok és elképzelések, amelyeket a kultúra területén kitűztünk, azok érvényesüljenek.
Ha már itt tartunk, struktúránál és személyi kérdéseknél, a kultúra ügyét természetesen külön és önálló államtitkár, szakállamtitkár fogja felügyelni, a nemzetközi kérdések és a létesítmény-fenntartás, gazdaságügy értelemszerűen szintén kiterjed a kultúrára is, nemcsak az oktatásra. Ebben az értelemben tehát 3 államtitkárság is foglalkozik a kultúra ügyével, de higgyék el nekem, ha jól működik a felsőoktatásért és tudományért felelős szakállamtitkár, akkor annak természetes kapcsolata lesz a kultúra ügyével. Többek kérdéséből is világosan kiderül - amiről majd részletesen fogok beszélni például a művészeti oktatás ügyében -, hogy értelemszerűen a közoktatásért felelős államtitkár és a kulturális ügyekért felelős államtitkár között is sok területen direkt, más területen pedig indirekt kapcsolat és együttműködés kell.
Egyébként - mivel ez az én személyes meghallgatásom, és nem valamiféle stratégiának vagy a kormányprogramnak a vitája - a korábbi együttműködésünkből tudható, de nyilván a bizottság is új, ezért itt el kell mondanom, hogy az én vezetési stílusom és az az elv, amit követek, az egy csapatmunka. Ezt követelem meg a vezetőtársaimtól is, és ebben a csapatban egy kiválasztott csapatkapitány szerepét játszom. Ehhez persze a kormányon belül kell érdekérvényesítő képesség. A kormányzati struktúráról azt gondolom, hogy egy szakbizottságban részletes vitát folytatni kár, majd a parlament plenáris ülésén ezt megtesszük. Én a politikai kormányzásban hiszek, és akartam. Egyike vagyok azoknak, akik ennek kialakítását akarták, tehát nem elszenvedem, nem alkalmazkodom hozzá, nem idomulok, hanem egyszerűen akartam. Azt gondolom, hogy ennek az országnak a jó eredménnyel, hatékonyan való kormányzásához ez illik és fontos. Nem hiszek abban, hogy egyik miniszter vagy másik miniszter érdekérvényesítő képessége hogyan és miként alakul, jól kell vezetni a tárcát. Hiszek a kormányban és annak 12 minisztériumában, és úgy gondolom, hogy az egyszer tizenkettő több, mint tizenkétszer egy, ahogy egy más kérdésben itt valaki egy más összefüggésben akár más számmal is fölvetette. Nyilvánvalóan olyan kérdésekben, mint például a fejlesztési ügyek, az európai uniós pénzek, minden olyan kormánytestületben és természetesen a kormány ülésén is, ahol fejlesztési uniós források a területünknek fontosak és megszerezhetők - ezt kormánypártiaknak és ellenzékieknek is mondom, miközben nyilván ellenzéknek és kormánypártnak természetesen más a hozzáállása egy kormánypárti miniszterhez -, higgyék el, hogy ami megszerezhető, azt meg fogom szerezni. Ez a dolgom.
A közigazgatási reformmal és változásokkal kapcsolatosan a következőket tudom mondani. Halász képviselő úr és többen is részletesen érintették a kérdést, és nyilvánvalóan, ha nem egyszerűen valami futurista képet akarunk festeni, hanem arról beszélni, hogy mi lesz, akkor én ugyan nem kérdezhetek vissza, de biztos izgalmas vita lesz, hogy az ellenzék hozzájárul-e kétharmados törvények módosításához, ami több, az önkormányzati törvényt érintő kérdésnél alapvető. Tehát én itt az egyik oldalon természetesen beszélhetek a saját elképzeléseimről, egy majdani közigazgatási, jövőbeli rendszerről és hogy abban hogyan él a kultúra, de ezt a vitát javaslom, hogy azért folytassuk le a parlament plenáris ülésén, mert nekem fogalmam nincs, hogy önök például mihez járulnak hozzá. Szeretném, ha egyet tudnánk érteni. Azt állítom, hogy az országunknak európai uniós tagállamként akkor van jobb érvényesülési lehetősége, ha megteremtjük a régiókat, érintve a kultúrát és túlmutatva azon. Nem fogunk tudni fejlesztési forrásokat lehívni, mert a megyei szint erre alkalmatlan. Régiókat létre kell hozni, hogy milyen módon, milyen időszakban, milyen átmenettel, erről beszélni kell.
A kistérség, amiről már Jánosi alelnök úr is szólt, szervesen kapcsolódik Halász alelnök úr kérdéséhez, hiszen valóban két olyan pont a régió és kistérség, amelyben a kultúra hétköznapja és intézményrendszere is megfogható. Ez nem jelenti számomra azt, hogy más nincs, de hogy akár a fenntartással kapcsolatban, akár a sikeres működtetéssel kapcsolatban ezen két szintnek, a kistérségnek és a régiónak meghatározó szerepe lesz, az biztos. Nem vagyok híve az abszolút kijelentéseknek, nem vagyok híve annak, hogy itt most olyan dolgokban gondolkodjunk, ami életidegen. Említette talán a képviselő úr a megyei levéltárak példáját. Őrült, aki most azt gondolja, hogy azért, mert terveink szerint lesznek régiók, majd évszázados múlttal rendelkező megyei levéltárak felszámolására, összevonására, nem tudom mire teszek javaslatot. Nem erről van szó. Igazgatásról azonban igen. Éppen azért, mert beléptünk közös akarattal egy klubba, vagy tudunk úgy alkalmazkodni és úgy alakítani saját magunkat, hogy ennek az előnyeit használjuk, vagy még panaszkodunk néhány évig, hogy ez nem megy. Ebben tehát, a közigazgatás változásában a koncepcionális vitát úgy gondolom, hogy a parlament plenáris ülésén fogalmazzuk meg. A kultúra területén a kistérséget és a régiót tekintem meghatározó szintnek, és nem vagyok hajlandó abszolutizálni semmit intézményrendszer tekintetében is.
Külön kérdés érkezett az építészeti múzeum megteremtéséről. Én általában létesítmény létrehozásáról szóltam, az építészeti múzeumot két ciklusnál rövidebb idő alatt nem látom megvalósíthatónak. Őszintén és reálisan akarok beszélni önökkel, hogy ne kérjék majd számon 2008-ban jogosan, hogy mi az, ami nem készült el. Az építészeti múzeum létesítését jogosnak ítélem, és nemcsak a szakma által látom jogosnak, hanem valódi értékbemutatásra gondolok. Úgy hiszem, hogy ez helyes, de nem látom annak realitását, hogy a 2010-ig befejeződő ciklusban az építészeti múzeum elkészül úgy, hogy oda bemehetünk.
A kastélyprogram mintegy 30 intézményt vagy épületet érint. Vannak kiemelt, a kastélyprogramon belül is kiemelt területek. Nagy figyelmet fogok fordítani - már csak nemzetközi hatások miatt is - a továbbiakban is Eszterházára, Fertődre, a Heine évforduló miatt is. Ugyanakkor ugye, tudjuk együtt, hogy az nem egyszerűen csak homlokzat meg nem egy épület, tehát ha csak erről az egy dologról beszélünk, ami az ideális teljes felújítást jelentené, az 23 milliárd forint mai költségen. Úgyhogy ne áltassuk magunkat, mindent, ami lehetséges és erre a célra fordítható, a korábbi miniszterségem idején is megtettem. Ebből nem fogok engedni, de nem látom azt, hogy egyébként költségvetési forrásból 23 milliárd forintot nemhogy a kastélyprogramra, hanem kizárólag a fertődi Esterházy-kastély teljes rehabilitációjára lehetne fordítani.
Igen, beszéltem a határon túli magyar kultúra, a határon inneni magyar kultúra és annak külföldi bemutatásának szervezeti egységéről és megvalósításáról is. A háttérintézmények tekintetében több változás lesz. Minthogy ez két kiemelt intézményt jelent, konkrétan is szeretnék róla szólni. A Külföldi Intézetek Igazgatósága beolvad a Balassi Intézetbe, funkcióját viszi, és egy olyan egységet tudunk megvalósítani, ami a Balassi Intézetet, amely a felállításától kezdődően a határon túli magyar kultúra itthoni, illetve harmadik országbeli bemutatását, a Külföldi Intézetek Igazgatóságát, ami értelemszerűen a magyar diplomácia hálózatrendszerén túl a legjelentősebb magyar külföldön működő intézményrendszer, 19 kulturális intézményünk működik a világban, ezt úgy tudja összekapcsolni, ahogy a magyar kultúra egyébként szervesen kapcsolódik egymáshoz, jelképesen mondom, a Királyhágón innen és túl. Ha ezt a természetes kulturális egységet intézményrendszerbe is össze tudjuk fogni, és végre ennek sem politikai, ideológiai akadálya, mint a XX. század második felében, vagy éppen az első felében, más-más aspektusból de ugyanaz, sem valamiféle intézményi akadálya, vagy más, egyébként akár presztízs és emberi szempontok, például az, hogy melyik minisztériumhoz tartozik, és hogy az egyik az egyikhez, a másik a másikhoz, ami az eredményesség tekintetében néha rémületes dolgokat hozott, hogy ha ez most megvan, akkor én ennek híve vagyok, akarom, és meg is fogom csinálni.
A Nemzeti Kulturális Alap működésével kapcsolatban nagyon nehéz néhány percben választ adni. A Nemzeti Kulturális Alapot én értéknek tartom, olyasminek, aminek létében és működésének alapjaiban úgy érzem, hogy a kultúra világa, a civil szféra és a politika világa között egyetértés van, tudniillik, hogy ilyenre szükség van, jó, hogy létrehoztuk, és működésének alapelvei tekintetében, miközben egyes részletkérdésekben vita van, de ezek a részletkérdések se a koncepció szintjén, se a praxis szintjén nem feszíthetik szét a Nemzeti Kulturális Alapot. Abban a pillanatban, amikor úgy látom, hogy bármely felvetés az NKA tényleges működését veszélyeztetni, akkor föl fogom emelni a szavamat, és a legélesebben fogok ellene lépni és azzal szembemenni. Amikor a működés tökéletesedéséről vagy tökéletesítéséről van szó, például hogy elaprózódott struktúra, vagy pedig sok-sok helyre megy nagyon kevés pénz, és talán jobban kellene összefogni, ezekről szívesen és őszintén folytatok szakmai vitát.
Aki szét akarja verni az NKA-t, azzal szembe fogok menni, teljesen mindegy, hogy honnan jön, meg hogy papíron, koncepcióval vagy pedig valami praxisban. Nem fogom engedni. Úgy érzem, hogy ez a magyar kulturális élet elmúlt másfél évtizedének egy komoly terméke, eredménye, ami folytatásra és továbbvitelre érdemes. Igaz az a felvetés, hogy egyébként szoros kapcsolat kell hogy legyen az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az NKA, illetve a Pénzügyminisztérium között. Egyébként természetesen minden más területen is érdemes szoros kapcsolatban lenni a Pénzügyminisztériummal, ráadásul ezt lehetőleg úgy, hogy ne csak ők levelezzenek, hanem esetleg vannak kezdeményezések, amelyeket mi teszünk. Én ebben a korábbiakban is léptem, most is fogok.
A járulékfizetéssel sok tekintetben gond van, olyan járulékokkal is, amelyek az NKA forrását biztosítják. Erre közvetlen hatása az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, főleg a korábbi kulturális miniszternek nem volt. Más módon hatása volt, de az nem a kulturális miniszteri tisztségéből fakadt. Erről világosan kell beszélni.
Az azonban, hogy járulékok befizetésre kerüljenek, az nekünk minden tekintetben érdekünk, tehát el fogok járni természetesen abból a praktikus szempontból is, hogy akkor nagyobb az NKA költségvetése, és több pénzből gazdálkodhat. De leállni annál, hogy nem folyik be az X százaléka, és akkor itt búsongunk, mert kevesebb a pénz a kultúrára, ez nagyon kevés. Azt várhatják, hogy én ebben a tekintetében nem feltétlenül minden ponton a nyilvánosság előtt, majd amikor az eredményről lehet beszámolni, de nagyon erőteljesen és kezdeményezőkészen fogok föllépni.
Amit Jánosi alelnök úr akár a piaci mechanizmusokról, akár konkrét javaslatként az MFB kibővítéséről, átalakításáról, a kultúrához való közelebb hozásáról mondott, ezt nem is kérdésként, hanem egyfajta javaslatként is értelmezem, és teljes mértékben egyetértek vele. Azt gondolom, hogy van keresnivalónk, és most van, fél év múlva nem lesz. Amikor alakul egy struktúra, és abba sikerül a szó nem pejoratív értelmében pozíciót foglalni, akkor az hosszú távon hozhat eredményt. Ha egy struktúra már kialakult és megmerevedik, és annak a megváltoztatására akar valaki törni, akkor sokkal több ellenérdekelttel találkozik, mint amikor - hogy úgy mondjam - az alakításnál szövetségeseket keresett. Most van itt ez a nem is pillanat, időszak, minthogy a részleteket is ismerem, ebben a felmerült javaslatokat én szívesen használom és köszönöm, mert az iránnyal egyetértünk. Ezekre a konkrétumokra én nem gondoltam, nem jutott eszembe, de minden egyes tételével egyetértek.
Kiss Attila képviselő úrnak válaszolva - remélem, nem ártok önnek, a közöttünk levő jó, és személyesen is normális viszony miatt, már hogy ezzel a kijelentéssel nem ártok önnek, hogy ha én ezt mondom -, ugye, azért azt nem gondolja teljesen komolyan, hogy még le sem tettem a miniszteri esküt, és azon gondolkodom, hogy hogyan adom fel a miniszteri pozíciót. (Derültség.) Tehát legalább azt várja meg, amíg pénteken leteszem az esküt, és mondjuk az első plenáris ülésen, valamikor hétfőn az első interpellációjában mondja, de ugye, most arra se komolyan, se hát némi humort belevíve a beszélgetése, nem tudok válaszolni, az eskü előtt, hogy milyen feltételek mellett adnám fel a pozíciót. Majd először kapjam meg a köztársasági elnöktől a kinevezési okmányt, és akkor majd este elkezdek rajta gondolkodni. Természetesen értettem, amit az áfakulcsokról, a forgalmi adóról mondott. Nagyon jól értesült a képviselő úr, és biztos alkalmunk lesz erről is a parlament plenáris ülésén beszélni.
Én tartom magam ahhoz, hogy mindabban, ami a miniszterelnöki expozéban vagy bejelentésben szerepelt, ebben a miniszterelnök joga a bejelentés, következésképpen se egyik területről, se másik területről részleteket én most nem kívánok, és nem is tudok mondani, hiszen nem önmagában a könyvekről van szó. Akkor önnek teljesen igaza lenne, ha egy rendszerből csak egy elemet akarna valaki kiemelni, és azt mondaná, hogy a könyvekről ez és ez a véleménye. Megjegyzem, én ezt tettem három évvel, vagy mikor, két évvel ezelőtt, amikor a könyvek áfáját kiemeltem az egész csomagból, és akkor azt hiszem, 12 százalék volt, és nem fölfelé engedtem vinni, hanem öt százaléknál állítottam be. Erről volt vitánk többekkel, az elnök úrral is emlékezetes vitám volt erről, de másokkal is, már nem személyes, hanem nyilván felfogásbeli.
Azt gondolom, hogy az ellen, hogy a könyvek átsorolása más rendszerbe megtörténjék, az ellen föl fogok lépni, és aztán azt, hogy maga az egész kulcs hogy alakul, ezt a parlament plenáris ülésén vitassuk meg. Tehát azt gondolom, hogy amennyit tudok, egyértelműen mondjak: nem látom azt a felvetést, ami a könyveket ki akarná emelni a jelenlegi kulcsból, és majd a kulcs egészének sorsáról nyilván vitatkozni fogunk.
Halmai képviselő asszony a humán erőforrás operatív programról szólt, amit egy nagyon tartalmas és jó célú, szörnyű elnevezésű programnak ítélek. Amikor a reklámja megy, hogy majd segít a HEFOP, az aztán végképp - hogy úgy mondjam - nálam kiveri a biztosítékot, miközben tartalmilag valóban sok előnyt rejt. Teljesen egyetértünk ebben, meg abban is, hogy szakmai hálózatok létesítése ne egyszerűen csak működő kulturális intézményekben történjen, hanem képzési rendszerekkel is összefüggésbe kerüljenek. Ez az a fajta network-gondolkodás, amit én szeretnék megcsinálni.
Elhangzott, hogy a források koordinációjában játsszon a tárca kezdeményező szerepet. Azt gondolom, hogy a bevezető gondolataimban is szóltam erről, és mi visszük ezt a kezdeményező szerepet. Több tárca tekintetében, akár a szociális és foglalkoztatáspolitikával foglalkozó, akár a gazdasági tárca irányában és sok más tárca irányában - gondoljunk akár a Külügyminisztériummal való evidens kapcsolatra a külföldi intézetek dolgában - nyilván mi visszük a prímet. Ezt a horizontális együttműködést én minden tekintetben pártfogolom, és ezt a forráskoordinációt megpróbálom megtenni.
Ékes képviselő asszony kérdésére a következőt tudom mondani. Két csoportra lehet ezt a témát osztani: az Édes anyanyelvünk, illetve a Katona József program. Gondolom, nem kell részleteznem ezekhez fűződő viszonyomat, mert én ezt akartam. Azt is tudnia kell, hogy ez nem a költségvetés valamely sorából, hanem a kulturális miniszter miniszteri keretéből került finanszírozásra, következésképpen nyilván akkor lehet folytatni, hogy a miniszteri keretben biztonsággal van megfelelő forrás. Ezt most nem látom. Tehát kérem, ne a szándékot kérdőjelezze meg abban, amit egyébként én hoztam létre annak idején. Felelősséggel akkor tudnám mondani, hogy igen, vagy amit Lukács képviselő úr tőlem többször kért válaszban, hogy "igen, igen", bár a kampánynak vége, úgy látom, hogy hatással volt a kampányunk az önök gondolkodására, ez nagyon rendben van, de nem tudom felelősséggel mondani, mert mondom: nem költségvetési soron, hanem miniszteri keretből ment a dolog. Azt majd egy idő után rendbe kell hozni, és kérem, hogy akkor tegye föl a kérdését. Nem nem válaszolni akarok rá, hanem más összefüggések vannak itt.
Ha most lennénk annál a költségvetési tervezésnél, amikor sikerült 6 milliárd forintot a költségvetésünkbe szerezni és beépíteni az adófizetők pénzéből a Magyar Televízió műsorainak, illetve bizonyos kulturális műsorok finanszírozására, gondolkodás nélkül megint megtenném. Így van. Sőt, erre a kérdésére tehát a válaszom nagyon határozott igen. Igen, a közszolgálati televíziónak a különböző feladataira, közszolgálati feladataira - ezen belül mivel el lehetett érni bizonyos kulturális műsorok támogatását, amelyek egyébként jelenleg is futnak, nem akarok többes számot mondani, hogy igaz legyek, egy -, ha arra pénzt lehetett szerezni és erre megvolt az érdekérvényesítő képesség és a szándék, akkor azt gondolom visszamenőleg is, hogy helyesen tettem. Ha ilyen helyzet előáll, ezt most úgy hirtelen a közeljövőben nem látom, de ha ilyen előáll, akkor gondolkodás nélkül ugyanígy megteszem. A képviselő asszony kérdésének első felében persze politikai, illetve pártpolitikai célzat volt. Én nem tekintem azt pártpolitikai célnak, hogy az adófizetők pénzéből egy miniszter, illetve egy minisztérium tevékenysége révén a közszolgálati televízió működésének jobbítására pénz érkezik. Ez a közszolgálati televízió volt, nem egy kereskedelmi csatorna, egy más struktúrában működő tévé vagy rádió. Úgyhogy az akkori döntésem mellett kiállok, kitartok, és ha hasonló helyzetbe kerülök, hasonlóan fogok eljárni. Nyilván akkor is várom a kérdését, és válaszolok majd rá.
Gulyás képviselő úr kérdésére válaszolva, amely az Operát érinti, abban a részében konkrét és egyértelmű akarok lenni, amiben most konkrét és egyértelmű tudok lenni. Tudom, hogy a történet nem fejeződik be sem a kérdések feltevésével, sem az én válaszadásommal. Nem kellett volna, hogy így történjen. Én azt a pályázati felhívást nem írtam volna alá, képviselő úr. De minthogy akkor aláírásra került, most nem történelem órát játszunk, hogy mi volt. Tudnia kell, hogy azt a pályázati felhívást én nem írtam volna alá. Ezenkívül túl a pályázaton és a pályázat eredményén, mármint a főigazgatói eredményen, úgy érzem, hogy bármilyen problémát könnyebb érteni és orvosolni, ha emberek, csoportok, szervezetek akár egy intézményen belül beszélnek egymással, mintha nem. Ezért én ma rosszabbnak látom az Operaház helyzetét, mint amikor eldőlt a pályázat. Nem kellett volna, hogy így legyen.
Nekem majd azzal a kérdéssel kell foglalkoznom vélhetően már néhány nap múlva, ami nem a történet feltárása, hanem a Magyar Operaház működésének stabilizálása, és hogy se a közvélemény előtt, se a művészvilágban ne az jusson bárkinek az eszébe, hogy áll a bál az Operában. Ugyanakkor egyértelmű és világos akarok lenni, hiszen a kérdése is egyértelmű és világos volt. Állami forrásból nem látom most annak az esélyét, hogy a Magyar Állami Operaház több forráshoz jut. Ezzel azt is mondom, hogy közel sem biztos, hogy a Magyar Állami Operaház gazdálkodása kizárólag egy forrásból, tudniillik költségvetési forrásból kell hogy megvalósuljon, de ennek kell egy bizonyos megszervezési és kifutási idő. Azt szeretném, ha a Magyar Állami Operaház a tehetség és a művészek valódi színvonalának megfelelő intézményi színvonalat is nyújthatna az érdeklődő közönségnek, itthoniaknak meg külföldieknek. Ez a cél. Hogy ehhez kellenek-e változások - mondjuk ki! -, kellenek reformok? Igen. Ha együtt tudjuk megfogalmazni azt a célt, amit őszintén remélem, hogy közösen akarunk elérni: az Operaház működésének, művészeti színvonalának stabilizálása, és hogy arról szóljon az Opera, amiért egyébként építették, és arról szóljon a tehetség, amiért a tehetség tanult és kifejtheti azt a művészeti tevékenységet amit, akkor ebben már közelebb jutottunk egymáshoz.
Ha nem beszélünk egymással - nem érti félre, nem ön meg én, hanem a szereplők -, ha ők nem beszélnek egymással; és ebben kétségtelenül az első lépést, az első mondatot mindig annak kell megtenni, aki a felelősséget viseli, aki az elsőszámú intézményi vezető. Annak kell kezdeményezni a párbeszédet, annak kell kezdeményezni az együttműködést, annak kell a terveket előadni, és neki kell meghallgatni a véleményt, mert ő pályázott arra, hogy viselhesse a legfőbb felelősséget. Ez nem operaházi különleges eset. Most, az elmúlt hónapokban az lett. Most ott tartok, képviselő úr, hogy azt mondom, világosak tehát ezzel kapcsolatban a céljaim, az elképzeléseim, és most a kinevezésem vagy vélhető kinevezésem előtt azt mondom, hogy nem kellett volna hogy így legyen, de két nap múlva már nem ez a mondat fog érdekelni, hanem az, hogy hogyan legyen. Azt pedig, hogy mi a cél, az előbb elmondtam.
Képviselő Úr! Ön ebből a világból jön, és ott nemzetközi hírnévre tett szert. Nincsen szociáldemokrata szoprán és konzervatív basszus. Nincs. Jó művészi teljesítmény van, vagy csapnivaló művészi teljesítmény van. Azt ne a politika határozza meg, hogy egyébként ki adja elő szépen és ki nem. Nyilván a kritika meg a közönség erre való. Azoknak a kereteknek a megteremtése, fönntartása és hosszú távú biztosítása, ami erre alkalmat teremt, no, ez igen. És itt már majdhogynem túllépünk a Magyar Állami Operaház keretein, mert nem önmagában a Magyar Állami Operaházról beszélek, hanem igen, legyen elég bátorsága a kulturális politikának meghatározni azon intézmények körét - nevezzük nemzeti kulturális intézményeknek -, amelyeknek a finanszírozásába, amelyeknek a fenntartásába, amelyeknek a viszonyrendszerébe egy kétségkívül sajátos kapcsolatot rendel el, és ezt egyébként nyíltan és mások előtt is vállalja.
Hogy ez érdeksérelemmel jár? Így van. De több mint másfél évtizeddel a magyarországi rendszerváltozás után, amikor úgy érzem, hogy kimondhatjuk, hogy kulturális értelemben is szabadság van az országunkban, kezdeményezőkészség és megvalósítási lehetőség sok tekintetben, akkor miért ne mondhatná ki az állam, miért ne mondhatná ki a magyar kulturális politika, hogy bizony más a viszonyom a Magyar Országos Levéltárhoz, annak fönntartásához, más kötelezettségeim vannak az Országos Széchenyi Könyvtárhoz, vagy éppen a Magyar Állami Operaházhoz, mint egy egyébként más jellegű, az alább jelzett intézményi körön kívül eső intézményhez.
Jó nagy viták lesznek belőle! De én ezt vállalom, szóval ebben kezdeményezőkészséget és bátorságot látok, miközben úgy gondolom, hogy ízlésekbe, kulturális színvonalba és teljesítménybe a politika ne szóljon bele. Ezért említettem azokat a programokat, amelyeknek továbbvitelét ígérem. Hogy a magyar pop- vagy rockzene a magyar kultúrának része-e, erről hosszabb vita folyt, az én véleményem elég egyértelmű: igen. Igen. És volt olyan ország persze, ahol Beethovent is tiltották, mert túlságosan mozgalmasnak tartották, és e szerint a felfogás szerint nem tette lehetővé, hogy a munkára koncentráljanak az emberek.
Azt akarom mondani, hogy én az értéket és a színvonalat szeretném támogatni. A politika nem alkalmas arra, hogy meghúzza ezt a színvonalat, ezért szakmával partneri viszonyban kell lenni, a színvonaltalant nemcsak ebben a szférában, másban sem, szerintem nem kell támogatni. És van olyan világa, része valóban a kultúrán belül is, olyan, a piacból simán megélő rész, amiben nem kell hogy az állam ott legyen. Nem kell. Senki ne mondja nekem - nem fogok se személyt, se együttest megnevezni -, hogy a magyar államnak egy akár nagy érdeklődést kiváltó koncertet támogatni kellene, amit egyébként piaci alapon minden további nélkül meg lehet valósítani. Nem megy. Nem megy.
Akkor viszont persze nemcsak azt kell mondani, hogy mi az, amit nem, hanem határozzuk meg azt a kört, amiért bizony kiemelt felelősséget vállalunk. Az előbb említett intézmények nem kétséges, hogy ide tartoznak, csak azt mondom, hogy még ezeknél sem mondom azt, hogy a teljes gazdálkodásuk kizárólag és most már örökkön-örökké mindig csak és kizárólag egy forrásból, tudniillik az állami költségvetésből történjen.
Bonyolult és nehéz dolog, és tudom, hogy vannak prompt ügyek, amelyeket konkrétan rövid időtávon belül kell tudni elintézni, helyrehozni, ugyanakkor olyan mechanizmusokról beszélek - erről bevezető mondataimban is szóltam -, amelyek hosszú távon kerülhetnek kialakításra, viszont őszintén remélem, hogy valóban ciklusokon átívelően életképesek. Erről vitatkozni, erről beszélni, ezt megvalósítani, na, azt gondolom, ez valós kulturális politika. És ha erről folyik a vita közöttünk a bizottságban, a parlamentben, a sajtóban, akkor ennek van értelme. Ebből ki lehet jutni. Dehogy mondom én, hogy minden részletében tudom, minden részletében előre átlátom, és hogy pontosan most meg tudom mondani, hogy egyébként minden hogy fog működni! Nem. Ezért van értelme a beszélgetésnek meg a vitának.
A szándékot, az irányt azonban - mégis ez az én meghallgatásom - kötelességem önöknek elmondani, és ehhez természetesen minél szélesebb körű támogatást szerezni. És ezt még egyszer megerősítem, hiszen a médiáról nemcsak úgy kell tudni beszélni, hogy mint parlamenti bizottság hogyan viszonyulnak, vagy viszonyulunk hozzá, hanem természetesen alapvetően formálja emberek véleményét, gondolkodását. Ha a médiával kialakított partneri viszonyba ilyen témákat be tudunk hozni, hogy valóban úgy gondolja a magyar média, hogy erről írni fontos, erről vitákat nyitni szükséges, akkor azt gondolom, hogy egy nagyon lényeges területre értünk el.
Az Operától indultunk, és ide értünk, de őszintén remélem, hogy a kapcsolati pontot egy konkrét intézmény, egy jelenlegi helyzet és egy általánosabb kulturális politika között sikerült megvilágítanom, és tisztelettel kérem, hogy ezt fogadja el.
Fedor képviselő úr és többek, Bókay képviselő úr is, Halász képviselő úr is fölvetette a "Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" programsorozat, és nemcsak Pécs szerepét, hanem a pályázó városok, egykoron pályázó városok és a pályázatok közötti kapcsolatot. Tehát nem lesz közöttünk nagy vita, tehát az "egy mindent (Sic!) visz" elvet én továbbra is vallom, meg azt is, hogy ha emlékeznek rá, akkor, amikor sikerült Brüsszelben elérni, hogy a kulturális fővárosi címet 2010-re kapjuk - mondjuk, ne kapjuk, hanem szerezzük meg, merthogy azon az ülésen 2009 és 2016 közötti időtávról volt döntés, és az eredeti javaslatban 2014 szerepelt -, akkor azt gondolom, hogy nagyon más az egész kulturális mozgásunk lehetősége, mert sokakat inspirált. És az is helyes, hogy pályázatot írtunk ki, pedig kaptam érte hideget, meleget, hiszen a kiírásban a kormány rámutathatott volna egy városra, és azt mondhatta volna, hogy ő. (Halász János: Ez történt.) Nem ez történt, hiszen ha ez történt volna, akkor más városokban nem születtek volna olyan kulturális tervek, amelyek megvalósításáról vagy együttes megvalósításáról éppen most beszélünk. (Halász János: De születtek volna.)
Nézzük meg, mi az, aminek a reális megvalósítási lehetősége megvan, én partner vagyok a részt vevő városok kulturális terveiről így egy beszélgetést folytatni, és azt a fajta koordinációt, amelyről Fedor és Bókay képviselő urak is más-más érintettség gyanánt beszéltek, azt az Oktatási és Kulturális Minisztérium fogja vállalni. Van dolga Pécsnek, van dolga a többi résztvevőnek, de hogy ezek összejöjjenek, azt nem hiszem, hogy egy városra kellene-e bízni. Ha van koordináló képesség, erő meg akarat, akkor ezt az OKM meg fogja tenni.
Vincze képviselő úr a templomfelújítások mellett az alapfokú művészeti oktatás ügyéről is kérdezett. Csak azért, hogy világos legyen, 2002-ben és 2003-ban, tehát a 2002-2003-as tanévben 467 alapfokú művészeti állami intézmény működött, 2004-2005-ben, tehát a legutóbbi teljes befejezett tanévben már 581. Ez majdnem 25 százalékos emelkedés. Amíg korábban 145 ezer 317, úgy a 2005-ben befejeződött tanévben 165 ezer 190 magyar gyermek járt alapfokú művészeti intézménybe, amelyet az állam tart fönn. A pedagógusok száma 5450-ről 6368-ra nőtt. A nem állami intézmények száma 25 százalékkal emelkedett, 206-ról 257-re. Ebben az intézménytípusban több mint 50 százalékkal növekedett a tanulók száma, 107 ezerről 159 ezerre. Miközben tehát joggal és érzékenységgel féltjük a művészeti oktatást Magyarországon, a számok minden tekintetben arra utalnak, hogy egyébként nemhogy sorvadna, hanem az alapfokú művészeti oktatásban jelentős eredményeket sikerült elérni. Ahhoz pedig, hogy itt is a teljesítmény szerinti differenciálás megtörténjen - nem kérdéses, hogy ebben is lesznek viták -, ragaszkodni fogok. Az, hogy június 30-áig a Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont, az OKÉV útján megtörténik az ellenőrzés, majd aztán egy minőségtől függő differenciált támogatást létrehozunk, azt gondolom, hogy egy helyes és jó irány. Az értékelésnek egy egységes és folyamatos rendszerét a szakmai szervezetekkel ki fogjuk dolgozni, és őszintén remélem, hogy akkor a művészeti oktatás terén is sikerül rendszerszerűen és rendszer jelleggel beállítani az előbb említett kérdéseket.
Tellér képviselő úr aggodalmait négy pontban, négy kérdésben fogalmazta meg. Őszintén köszönöm, hogy ógörög ügyekben is aggódik, és föltette a kérdést, hogy hogyan tudok válaszolni majd ezekre. Nézze, amikor Szókratész mondta a védőbeszédét, akkor úgy kezdte, hogy "Hoti men humeis, ô andres Athęnaioi peponthate hupo tôn emôn katęgorôn ouk oida." Ebből csak...
ELNÖK: Kérem, egy kicsit lassabban a gyorsírók kedvéért. (Derültség.)
DR. HILLER ISTVÁN miniszterjelölt: Elnézést kérek, és természetesen le fogom írni. Ez csak azért jutott eszembe, mert az "ouk oida" annyit jelent ógörögül, hogy "nem tudom". Mivel azt a kérdést tette föl, hogy ilyen kérdésekre hogy tudok válaszolni, csak azt tudom mondani, hogy "ouk oida", de mindenesetre megpróbálok tételesen végigmenni a kérdéseken.
Képviselő úr, ami a médiumra, a kereskedelmi televíziókra vonatkozik - tudniillik, értem én, hogy a legjobb szándékkal való beleszólás igényét fogalmazza meg -, közöttünk felfogásbeli különbség van. Én nem fogok, nem is vagyok hajlandó beleszólni a televíziók vagy éppen kereskedelmi televízió műsorába, miközben nyilván magyar állampolgárként és a köztársaság leendő minisztereként véleményemet minden további nélkül megfogalmazom. De azt kérem, tőlem ne várja, hogy bármely médium belső életébe beavatkozzam. Nem fogom megtenni. Nem. (Tellér Gyula: Nem is vártam ezt.) Ugye, társadalmi hatásról tetszett beszélni a kereskedelmi televíziók esetében. Nem kétséges, hogy ilyen van, hiszen minden hónapban megtörténik annak a kimutatása és statisztikai föltárása, hogy mennyien nézik. Láthatóan a kereskedelmi televíziók nézettsége magas. Sem jogom, sem lehetőségem, egyébként akaratom sincsen, hogy egy piaci viszonyok között dolgozó médiumrendszerbe a köztársaság minisztereként beleszóljak. Azt, hogy a médiumnak, már hogy például a közszolgálati médiumnak erősítsem a társadalmi hatását, azt igen. Tehát a közszolgálatiság ügyében igen, azt szeretném, ha nagyobb hatással lenne, jobban működne, valóban ellátná a közszolgálatiság funkcióit, de egy többpárti demokráciában, ahol érvényesülnek az előbb elmondott viszonyok, azt gondolom, hogy egy médium belső életébe egy miniszter nem avatkozhat bele.
Amikor a nemzeti identitásról beszéltem, és kérdezte ön második kérdésében, hogy mit is jelent: próbáltam érzékeltetni, hogy én együttesen látom a hagyomány tiszteletét és az új megteremtésének vágyát, és ez a magyar történelem jó, progresszív korszakaiban egymásra talált. Nemcsak hagyományt őrzött, hanem képes volt az új megteremtésére, új teremtésére is. Hogy a nemzeti identitásban ez mit jelent, azt gondolom, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak jeles feladata lehet ezeknek az értékeknek a bemutatása, természetesen most kimondottan Magyarországra gondolok, úgy gondolom, hogy az önbecsülés, az értékismeret vállalása. Én ezt nagyon modern dolognak tartom, nagyon modern dolognak. Amikor Toscanában járok, ezt látom Itáliában, amikor Bretagne-ban járok, ezt látom Franciaországban, amikor Bajorországban járok, ezt látom bajor barátaim között, úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy ez elavult. Fenéket! Úgy látom, hogy ez éppen egy sajátos új összetartozás-tudat, amiről Magyarországon keveset beszélnek, és a vitáink partikulárisak, és nem szólunk eléggé bele abba, amely közösségnek tagjai vagyunk, tudniillik az Európai Unió, mert inkább részletekbe folyó és hihetetlen unalmas témákról tudunk össze-vissza, elképesztő hosszasan beszélni. Ha valamikor lesz Európa-tudat, akkor ezekből az identitásokból, mint alapelemekből fog összeállni. Ennek az önbecsülésnek, értékismeretnek a vállalását, egy megerősített nemzeti identitást, amely szervesen kapcsolódik egy modern Európa-tudathoz, igenis nem filozófiai üres kérdésfölvetésnek, hanem egy nagyon modern és progresszív gondolkodásmód politikai megvalósítási lehetőségének látom.
Tellér képviselő úr harmadik kérdése a határon túli magyar intézményekre, azok fönntartására vonatkozik, oktatási és kulturális intézményekre is. Javaslom, hogy a költségvetés kérdéseit a költségvetési vitában beszéljük meg. Felfogásom ebben az, hogy színvonalas működésükhöz igenis fontos a magyar állami költségvetési hozzájárulás. Nem hiszem, hogy kizárólag magyar állami hozzájárulásból kell ezt megtenni, de szükséges. A színvonalra azonban hangsúlyt fektetnék, mert biztosan egyetértünk képviselő úrral abban, hogy mi e tekintetben is, ekkor is magyar adófizetői pénzekről döntünk, és felelősségünk van. Akkor is felelősségünk van, ha ez Szegedre megy, akkor is felelősségünk van, ha Marosvásárhelyre megy, akkor is felelősségünk van, ha Komáromba megy, a Duna mindkét partján. Úgy gondolom, bizony arról is kell szólni, hogy nem elég költségvetési támogatást nyújtani, hanem azt is szeretnénk, ha megfelelő és a jelenleginél magasabb színvonalon történne oktatási és kulturális tevékenység. Nem mindig van így. Halász képviselő úr, aki Debrecen egyik képviselője, biztosan számos olyan esetről be tud számolni, amiről én is, hogy erdélyi fiatalok, akik egyébként járhatnának a Sapientia Egyetemre, miért járnak csoportosan a Debreceni Tudományegyetemre. Azt gondolom, hogy millió összetevő mellett ez egyébként színvonal kérdése is. Álságosak vagyunk, ha erről nem beszélünk. Igenis, meg kell követelni egyfajta színvonalat is, ha világos az elvárás, hogy mi az adófizetőink pénzéből oda költségvetési támogatást jutassunk, meg a kontroll is fontos.
Az nem megy, hogy milliárdok mennek intézményfenntartásra, illetve szerződésekre, hogy meglegyen az infrastrukturális háttér, aztán a döntés után 3 évvel kiderül, hogy az a szerződés mégsem volt jó, mondjuk úgy, buktunk 2 milliárdot. Ilyen nincsen! Nekünk felelősségünk van a saját választóink, a saját állampolgáraink előtt ekkor is, és nem mondhatjuk azt, hogy hát, nem volt elég a jogi képzettség, pedig olyan jó szándékkal próbálták megvalósítani. Nem. Nem. Vannak tehát szükséges célok és vannak követelmények, és ezt egységesen kell tudni megvalósítani, ahogy egy magyar állampolgárnak el kell számolnunk az ő befizetett adóforintjával akkor, ha a Nemzeti Múzeumra költjük, éppúgy el kell számolnunk akkor, ha az előbb megnevezett határon túli intézményekre. És ebben érdemes egyfajta egységes kontrollmechanizmust kiépíteni.
A negyedik kérdése a képviselő úrnak a magántőke és a kultúra kapcsolatára vonatkozik. Itt azért sajátos a helyzet, mert nem arról van szó, hogy a magántőke itt dübörög, dörömböl az ajtón, és azt akarja mondani, hogy ő hogyan akar a kultúrába bejönni, hanem éppenséggel azt gondolom, hogy nekünk kell megteremteni azt a vonzó környezetet, amikor egy meghatározott rendszerben és partneri viszonyban magánpénz és állami pénz egy ugyanazon kulturális célt szolgál. Éppen azért, mert döntő többségében nem profitorientált rendszerről van szó. Azt állítom ugyanakkor, hogy 2006-ban, 17 évvel a magyarországi rendszerváltozás után bizony van egy olyan réteg, magyarországi, vagy magyar, amely tud és akar a kultúrára áldozni, teszi is, a magyar kulturális politika pedig hol lesütött szemmel, szégyenkezve, hol tágra meredt szemmel, csodálkozva nézte ezt a folyamatot, és nem tett semmit. Pedig azt mondom, hogy meg lett volna sok tekintetben az összefogás lehetősége, én ezt támogatom, a kortárs művészetek tekintetében biztos vagyok benne, hogy akadunk partnerre, hogy keresnek, és hogy mi is keresünk. Érdemes most már tényleg ennyi év után egymásra találni. De ebben is azt gondolom, hogy az első lépést a kulturális politikának kell megtenni. Sétáljanak végig egyszer az Andrássy úton, aztán látják, ami a valóság, hogy ilyen igény, ilyen lehetőség van, csak akkor lépjünk, és nyilván nem csak egy projektre gondolok.
Bókay képviselő úr kérdéseire részben már Péccsel kapcsolatban, illetve a kultúra finanszírozásával kapcsolatban tematikusan válaszoltam, tisztelettel kérem, hogy fogadja azt el.
Nem hozzászólási sorrendben, hanem így, ahogy itt állnak előttem a jegyzeteim. Lukács képviselő úr, értem ezt a ravasz politikai fogást és nemes csapdaállítást, hogy ön idéz a kormányprogramból, aztán azt mondja, hogy idézőjel törölve, és akkor már eleget tettünk a Házszabály előírásának. De most már azt gondolom, hogy csak egyet kell aludni, hogy a plenáris ülésen a kormányprogramot megvitassuk, a kormányprogram 13. oldalát is, amit ön úgy idézett, hogy később az idézőjelet levonta belőle, úgyhogy azt javasolom, a továbbiakban is ez a véleményem, hogy először a miniszterelnöki expozé hangozzék el egy parlamentáris demokráciában, aztán tegyék meg a frakciók a véleményüket, aztán a képviselők vitassák meg és szedjék szét, aztán rakják össze a kormányprogramot. Én ehhez tartani fogom magam.
A Vatikáni Szerződéssel kapcsolatban tegnap két bizottság előtt is elmondtam a véleményemet, aminek az a lényege, hogy én a szerződések betartásának híve vagyok minden oldalról. Egyébként pedig 1997-ben született meg a Vatikáni Szerződés, jövőre 10 éves. Van a törvényben, a beiktatási törvényben egy olyan bizottságról szó, amely a Vatikáni Szerződés érvényesülését és megvalósítását tekintené át időről időre. Nem kétséges előttem, hogy ebbe a bizottságba életet kell lehelni, és amikor 10 éves a szerződés, nagyon is aktuális, hogy ez a bizottság áttekintse a közelmúltat meg a jövőt. Egyet nem lehet, hogy van egy két fél által aláírt szerződés, egyébként pedig a résztvevők egyik része úgy gondolja, hogy nemhogy a szerződést betartja a magyar állam, hanem még többet is ad az érintetteknek, a másik meg azt mondja, hogy őszerinte nem tartották be a szerződést, és jóval kevesebbet kapnak, miközben egy ugyanazon szerződésről és annak szerződési végrehajtásáról beszélnek. Akkor nézzük meg! Én tehát azt mondom, hogy ebben a kontroll, ennek a végrehajtásának az áttekintése szükséges és aktuális, kiterjed az oktatásra, a szociális intézményekre és természetesen bizonyos kulturális tevékenységre is.
Alföldi képviselő úr a kistérségekről, regionális operatív programról, humánerőforrás-programról, egyáltalán a közösségek megtartó erejéről szólt, és mivel a kérdését olyan véleménynek tekintem, amelyet - ha ezt nem veszi rossz néven a képviselő úr - én magam is elmondhattam volna, mert annyira egyetértek vele, ezért nem kommentálom, csak annyit mondok, hogy így gondolkodom én is. Amit pedig a hazáról, meg nemzeti identitásról mondott, azt gondolom, hogy a korábbiakban kifejtettem, hogyan gondolom, és különösebben nem szlogeneket kívánok gyártani, hanem valóban hiszek egy modern országkép megteremtésében. Őszintén hiszek. Egyébként meg még egyszer: úgy látom, hogy a körülöttünk levő világ már egy jó ideje ezt csinálja. Sem szemlesütésre, sem vakságra nincsen okunk, és ne is csináljuk.
Gyimesi képviselő úr, amikor az önálló minisztérium megszűnéséről beszélt, azt gondolom, hogy a kérdésre a struktúráról már beszéltem. Egy másik kérdésében a Bozóki András által jegyzett hosszú távú stratégiával kapcsolatban kérdezte a véleményemet. Minthogy ez Bozóki András és körének véleménye és stratégiája, nekem, Hiller Istvánnak természetesen van róla véleményem, de minthogy ez nem a kulturális minisztérium hivatalos dokumentuma, a kulturális miniszternek nem kell hogy erről véleménye legyen.
Hogy lesz-e érdekérvényesítő képessége a minisztériumnak, vagy a miniszternek? Ugye, most jótól kérdezi. Az érdekérvényesítő képesség nem önmagában egy titulushoz kötődik, én már láttam nagyon kis minisztérium élén nagyon erős minisztert, és nagyon nagy minisztérium élén nagyon gyenge minisztert. Őszintén hiszek abban, hogy azokat a célokat, amiért én a felkérést elvállaltam, és amiért a kormánypárt elnöki tisztségétől meg fogok válni, az egy erős érdekérvényesítéssel párosul. Tehát ha azt kérdezi tőlem, hogy hiszek-e az érdekérvényesítő képességemben, akkor - hogy is kell ezt mondani? - mi az, hogy, nagyon is! Jó? És akkor gondolom, itt kialakultak már vélemények ezzel kapcsolatban.
Köszönöm, mert előbb is eszembe juthatott volna, de nem jutott eszembe a Batthyány bicentenárium. Komoly dolognak és nagy dolognak ítélem a megünneplését. Meg kell mondjam őszintén, hogy az utóbbi hónapokban nem volt módom azzal foglalkozni, hogy például ennek a programnak milyen a kidolgozottsága. De ha olyan - és ebben biztosan tudom, hogy ön részletesebb információkkal rendelkezik -, akkor nemhogy akadálya nincsen, hanem abszolút az élére fogok állni, hogy közösen, együtt tisztességgel emlékezzünk meg.
Elnök úr, úgy érzem, hogy nem mindenki minden kérdésére, de minden területre, amelyre a kérdések vonatkoztak, válaszoltam. Mivel több olyan képviselői kérdés vagy felszólalás volt, amely egy másik felszólaláshoz, kérdéshez is kötődött, így úgy gondolom, hogy összességében megválaszoltam az eddig fölmerült kérdéseket.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Bizottság! Természetesen további kérdéseknek is van helye - már jelentkező is van -, csak előtte szeretném tisztázni, hogy a parlamenti vita legalábbis formálisan abból indul ki, hogy egymást meggyőzhetőnek gondolják a képviselők. Ez nem szokványos parlamenti vita, tehát itt nem addig kell kérdezni a minisztert, amíg töredelmesen be nem látja, hogy minden kérdezőnek igaza van, hanem ahogy a házbizottság állásfoglalása is jelzi, egyfajta, ha tetszik, képességbeli és tájékozottságbeli tájékoztatást kell a bizottságnak kapni arról, hogy a jelölt - függetlenül attól, hogy a nézetei egybeesnek-e a képviselők nézeteivel -alkalmas-e arra, hogy esetleg miniszter legyen. Tehát a bizottság majd arról szavaz, hogy támogatja-e miniszteri kinevezését.
Tudjuk, hogy az ellenzéki képviselők az esetek többségében más nézeteket vallanak a kultúra bizonyos nézeteiről vagy az adott téma bizonyos ügyeiben, tehát nem képességbeli kérdés az, hogy a miniszter meg tud-e felelni az ellenzéki képviselők igényének. Ennek jegyében önmérsékletre kérem a képviselőket. Szeretném előre jelezni, hogy a miniszter minden évben számot ad a bizottságban a végzett munkájáról, tehát minden év vége felé van egy miniszteri beszámoló, amikor ha nem is 24 órában, de sokszor közel 12 órában számol be miniszteri tevékenységéről. Lesz még mód a miniszter tevékenységéről beszélni ebben a bizottságban konkrét javaslatok, törvényjavaslatok vagy egyéb ügyek kapcsán is. Legközelebb, mint arról már megállapodtunk, az Operaház ügyében feltehetően egy hosszasabb bizottsági ülés keretében is lesz módja a miniszternek a véleményét kifejteni.
Van lehetőség kérdezni, senkit nem szeretnék lebeszélni a kérdésekről, csak önmérsékletet szeretnék kérni. Halász alelnök úr jelentkezett.
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Megértem elnök úr jelzését is, és azt, hogy miniszterjelölt úr jelezte, hogy költségvetési vitával kapcsolatos kérdéseket a költségvetési vitánál folytassuk le. Igazat adok önnek ebben, de azt azért szeretném kérni, hogy az ön ágazati elképzeléseivel, programjával kapcsolatos kérdéseket itt vitassuk meg, mert a Házszabály szerint ennek viszont itt a helye. Valóban a kérdések többségére válaszolt, de ha megengedi, mondok néhány olyat, amire az én kérdéseim közül nem kaptam választ. Az egyik úgy hangzott: tervez-e szervezeti változásokat az állami örökségvédelmi intézményrendszerben? Utalt háttérintézményekre, a KÖH-hel kapcsolatosan nem hallottam választ például arra a kérdésemre sem, hogy változik-e az örökségvédelem állami intézményeinek jogállása. Arra sem kaptam választ, hogy meddig kell egy központi hivatalnak minisztériumi szakmai főosztály hiányában ágazati feladatokat is ellátnia. Ezek némileg összefüggő kérdések.
Kérdeztem, hogy képes lesz-e ön megteremteni a magyar színházi élet számára a fejlesztés és a garantált finanszírozás alapjait. Volt egy ilyen kérdésem. Beszéltünk róla, és sok választ kaptunk, a Balassi Intézet és a külföldi kulturális intézetek igazgatóságának szervezeti ügyeiről, de vannak-e fejlesztési elképzelései a külföldi kulturális intézetek tekintetében az intézményhálózatra vonatkozóan, s ha igen, mik ezek? Ezt is kérdeztem, és én ezt fontosnak tartom az ágazati program tekintetében. A spanyol évadról meg az elődjének, Bozóki és - hogy is mondta? - köre személyi döntésről akkor le is teszek, de ezt is kérdeztem.
Számomra az körvonalazódott az elhangzott válasz alapján, hogy nincs forrás. Külön köszönöm, hogy az NKA-val kapcsolatosan nagyon alapos és sok tekintetben megnyugtató választ adott. Zárójelben mondom ezt, mert én is látok törekvéseket az elmúlt egy-két évben arra vonatkozóan, hogy egyfajta struktúra szétverése zajlik. Az egész válaszában azt láttam, hogy nincs forrás. Ha jól értettem, amikor az Operáról beszélt, egy saját maga által megígért ügyben is azt mondja, hogy nem lát több forrást a dologhoz. Amikor arról beszél, hogy a nemzeti intézmények körét érdemes pontosítani, meghatározni, azt nem hallottam, hogy az ő fenntartásuk akkor hasonlóan a mostani helyzethez ilyen arányban állami marad vagy sem. Ezekből a válaszokból az tűnt ki számomra, hogy nincs forrás. Továbbra is azt hiszem, hogy ha önök komolyan gondolják a reformokat, reformokat ígérnek, akkor ahhoz igenis forrásokra van szükség. Forrást igényel ez a folyamat a kultúra területén is. Úgy látom, hogy e nélkül csak reformnak csúfolt átalakítás, leépítés, bezárás és megszüntetés vár a kultúra intézményeire, szervezetekre, a kultúra szereplőinek. Nem lesz ez így jó.
Ne haragudjon, kicsit azt érzem, hogy amikor nagyon sokszor hangoztatják, ön is sokszor mondta itt, hogy bátor, bátor meglépni ezt, megtenni ezt, megtenni azt, miniszterjelölt úr, én sokkal inkább azt látom, hogy ön nem bátor, hanem csak vakmerő. Félek attól, hogy nagyon sok olyan kulturális intézmény esetében - amelynek a fenntartásában most az állam és a minisztérium is közvetlenül szerepet vállal, vagy beszéljünk területekről, a magyar film ügyéről, hozhatnánk a példákat, tehát van egy jelenlegi struktúra és támogatási rendszer - ennek az önök által reformnak csúfolt most következő átalakításnak rengeteg sérültje lesz, idézőjelben mondva. Leginkább a magyar kultúra ügye fog sérülni. Nem látom a garanciát, miniszterjelölt úr arra, hogy a kulturális értékek és meglévő értékek sérülése nélkül tudnák végrehajtani azt, amire készülnek. Leginkább azért nem látom a garanciát, mert igazából nem mondja el, nem hallom, hogy mik azok a konkrét lépések, amikre készülnek.
Nézzük meg a megyék, régiók esetét! Azt kérdeztem: milyen garanciát tud adni arra, hogy nem omlik össze az önök átalakítása következtében ez a közgyűjteményi intézményhálózat, amely jelenleg a megyei önkormányzatok fenntartásában működik. Ön azt válaszolta, hogy őrült az, aki arra gondol, hogy itt probléma lesz. Ne haragudjon, ez nem válasz. Ráadásul egy ilyen ügyben az ember azért több konkrétumot várna. Azt tetszik mondani, hogy majd a parlamentben az ezzel kapcsolatos kétharmados törvényről beszéljünk, de én nem látom, hogy abban a törvényben benne lesz-e majd az a néhány konkrét lépés, amely ezen intézmények sorsára vonatkozik. Kíváncsian várom, hogy benne lesz-e a törvényben, hogy hogyan teszik meg ezt az átalakítást.
Azt most leszögezném, mert eddig ez történt, hogy egyelőre semmilyen garanciát nem tudott ön adni arra, hogy ezen intézményhálózat átalakítása zökkenőmentesen történik majd. Tényleg szeretném hallani, hogy mégis mire gondolnak, mert ha két hét múlva beterjesztik ezt a törvényt, akkor bizonyára átgondolták, hogy mit csinálnak majd ezen intézményekkel. Vagy azt várják, hogy kétharmados törvény, persze megszavazza a parlament, utána pedig majd azt csinálnak, amit akarnak, és széttárják a karjukat, hogy nincs több forrás, akkor szigorítunk és elvonunk? Vagy most komolyan azt gondolják, hogy dolgozzunk együtt ezen, csináljuk meg mi? Mert önök még semmit nem mondtak erről, hogy mi történjen. Megcsináljuk, csak akkor tessék ezt mondani, hogy dolgozzunk rajta. De csak azt várná a kormányzati felelősség pozíciójából az ember önöktől, hogy az asztalra leteszik az elképzeléseiket, és arról - nagyon határozottan mondom - itt nagyon-nagyon szívesen folytatunk érdemi vitát. De az nem megy, hogy csak általánosságban beszélünk róla, és mutogatunk a másik félre, hogy na, majd ha megszavazzátok, majd megcsináljuk. De mit? A konkrétumok szintjén mi történik ezen a területen?
És én úgy látom, hogy az, amiről itt nagyon sokan beszéltek, beszéltünk, a finanszírozás kérdése tekintetében is gondok vannak, és ugyanilyen hiányt érzek, a konkrétumokat nem hallom, nem látom. Azt mondja a miniszterjelölt úr, hogy az államnak hátrébb kell vonulnia, és majd az EU-s források, meg a magántőke majd a kultúrafinanszírozásban is milyen fontos lesz. De ön, ahogy itt idéztem, már 2004-ben, ami két éve volt, azt mondta, hogy az eddig összegyűjtött tudást és kultúrát gondoznunk kell, ez azonban egyre kevésbé az állam feladata. De mi történt azóta? Hangoztatják, hangoztatják, hogy be kell vonni a magántőkét, de én azt látom, évek óta ezt hangoztatják, a magántőke bevonásának módjairól nem beszélnek, csak általában mondják ezt. Semmiféle sikert nem értek el ezen a területen az elmúlt évek alatt.
A filmtörvényt szokták mondani. Igen, ellenzéki módosító indítvány volt az, ami ezen a területen valóban áttörést ért el. De mondjunk már még valami más területet! Én kíváncsi lennék arra, hogy milyen módon kívánják bevonni a magántőkét, mert el tudja mondani mindenki, hogy ez milyen fontos, meg azt, hogy a magántőkét meg kell szólítani, meg egyebek, de hogy milyen módon kívánják, és hogy az elkövetkező években mekkora összeggel számol ön, és mely területeken látja elsősorban bevonhatónak a magántőkét, ez engem izgatna. Ne csak általában beszéljünk erről. Elsősorban mely területeken látja, és az elkövetkező években körülbelül milyen összegben látja bevonhatónak a magántőkét? Beszéljünk világosan, nyíltan.
Persze tudom, ön fél attól, hogy ha most mond egy számot - meg is értem -, akkor mi majd számon kérjük, hogy nem annyi lett. De kérem, azt meg értse meg, hogy ilyen általánossággal sokra nem megyünk a dologban. Tehát mely területeken látja elsősorban a bevonás lehetőségét, legalább erről is halljunk már valamit. EU-források, meg magántőke-bevonás az állami támogatás visszaszorulása mellett. Ez az, amit én hallok önöktől, de például a közgyűjteményi és a művészeti intézményrendszer fejlesztésére milyen uniós forrásokat kíván ön felhasználni. Nyilván nem az agrárkeretben meglevőket. Hogyan képzeli el ezen a területen is például a magántőke bevonását? Én erre komolyan kíváncsi lennék.
És csak egy nyelvbotlásra még fölhívnám a figyelmet, nyilván a fáradtság okozza ezt, de az Európa Kulturális Fővárosa cím kapcsán nem az "egy mindent visz" elvéről van szó, hanem az "egy mindenkit visz" elvéről, de ez csak egy pontosítás, és elnézését kérem, mert így hangzott el öntől. Pszichológus nem vagyok, fáradtak vagyunk, eltéveszthetünk ilyen dolgokat.
És még egyetlenegy elem. Bozóki miniszter úr és köre - talán így mondta ön az előbb és stratégia ügyben. Fölhívnám a figyelmét arra, hogy a Kulturális Közlönyben megjelent az a stratégia, amiről itt ön az előbb beszélt, számomra nagyon szimpatikusan elmondta, hogy ön ezzel nem tud azonosulni. Én sem tudok azzal azonosulni, de ez megjelent a Kulturális Közlönyben. Hogy hidalja át ezt a problémát? Visszavonják? Mert ez, ha jól gondolom, ha a közlönyben megjelent, akkor bír némi állami elismertséggel, ha ott ez megjelenhetett. Tegyék meg! Nem fog leesni a gyűrű az ujjukról, jót fognak tenni vele maguknak is, de az egész magyar kulturális életnek, azt gondolom, erre bíztatom önt.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Kiss Attila, és utána mások is jelentkeztek.
KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Félre ne értse szavaimat, isten ments, hogy még egy miniszteri meghallgatás legyen ebben a ciklusban, egy ciklusban egy miniszteri meghallgatás, ez lenne az ideális. Bár az előző ciklusban, ha jól tudom, három ilyen is volt, bár ha a Gyurcsány-kormányváltást nézzük, akkor négy. De mondjuk három különböző miniszterjelöltet meghallgattunk az előző ciklusban, de természetesen értette ön a kérdés lényegét.
Viszont Pető elnök úrhoz kapcsolódnék, hogy a miniszteri alkalmasságról beszéljek, elsősorban annak megállapítása, ugye, arról szavazunk most, tehát annak megállapítása lényeges. Természetesen, ha az egyik feltétel egy miniszterjelölt esetében a folyamatos kommunikációs képesség, akkor ön természetesen ennek megfelel, viszont kétségtelen, hogy néhány kérdésemre nekem sem adott választ. Három kérdésből az egyikre, a könyv-áfával kapcsolatos kérdésemre válaszolt, viszont volt az a bizonyos áfa-visszaigénylési lehetőség az állami beruházások után, amelyet 2004-ben vontak meg, illetve hozták ezt a rendeletet, és később kiderült, hogy ez szabálytalan volt. A kérdésem arra irányult, hogy akkor ezt visszavonták-e, vagy mi ennek a jelenlegi állása, ami közel hárommilliárd forintot vitt el mind a két évben, 2004-ben és 2005-ben is a kultúrától.
A másik pedig ez a bizonyos vidékpolitikai mozgástér növelése, ahol a kézművességet prioritásnak tartják, fontosnak tartják, illetve a hagyományőrzés feltételeiről is értekeztek. Egyetértek maximálisan az ötlettel, csak esetleg konkrétumokra lennék kíváncsi, hogy milyen formában, milyen forrásokból látja ezt miniszterjelölt úr végrehajtani.
És két kérdésem is lenne most, az egyik az Óbudai Gázgyárra vonatkozik, amelyről olvashattuk korábban a Népszabadságban is, az egyik publicista azt írta, hogy a választásokig talán azért az alapkő letétele megtörténik, hát sajnos ez nem történt meg. Mi ennek az oka, hogy még az alapkő letétele sem történt meg a múzeumi központ kapcsán a gázgyárban?
A másik pedig az említett Bozóki miniszter úr, akit egy bizottsági ülésen itt Bozóki Istvánnak is neveztek annak idején, természetesen Bozóki Andrásról van szó, Bozóki úr, miniszter úr legnagyobb eredményének azt jelentette ki egy nyilatkozatában, hogy csak 20 milliárd forintot vontak el a tárcától. Ön, miniszter úr, miniszterjelölt úr milyen eredményt tartana jelentősnek, vagy mit tartana a legnagyobb eredményének ezzel kapcsolatban?
Várom tisztelt válaszát. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak mint több cikluson keresztül kulturális bizottsági tag, jelzem, eddig minden ciklusban több miniszteri meghallgatás volt, nem volt még olyan ciklus, amit egy kulturális miniszter végigcsinált volna, de ez egy mellékes megjegyzés. Az érdemi dolgokban ez nem jelent hozzászólást.
Akkor Gulyás képviselő úr következik, utána Lukács képviselő úr.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Nincs kormánypárti hozzászóló?
ELNÖK: Ez az én gondom.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Ígérem, hogy nagyon rövid leszek. Továbbra is rettenetesen aggályosnak tartom azt, hogy a nemzeti alapintézmények esetében - mondjuk így - a piaci mecenatúra beleszóljon. Azt hiszem, a magántőke bevonása ezeknek az intézményeknek a finanszírozásába nagyon veszélyes, ugyanis azt gondolom, hogy a piaci mecenatúrának elvárásai lesznek a támogatottal szemben, ami nem biztos, hogy találkozik majd annak alapvető művészi, vagy kulturális törekvéseivel. Tehát ebben én nagyon nagy veszélyt látok. Az, hogy erre milyen megoldások lehetnek, én tíz évig dolgoztam Amerikában, ott láttam Észak-Amerika színházaiban, hogy ez hogy működik, nagyon szívesen elmondom, erre most itt nem akarok kitérni, nagyon szívesen elmondom ezt önnek, ha erre lehetőséget ad nekem.
Nagyon rövid leszek, és nagyon rövid kérdéseket szeretnék még föltenni. Kérem, hogy állítson fel egy olyan szakmai grémiumot, amely legalább irányt szab az érték definiálásának, kizárólag szakmai alapon. Lát-e erre ön lehetőséget?
Egyetlen mondat erejéig visszatérve az Operaházhoz. Az Operaház, ha most nem konszolidálják, nem három hét múlva, egy hónap múlva, hanem most, akkor összedönt bennünket a napi kettő, usque hárommillió forinttal növekvő deficit. Nagyon gyors döntésre van szükség, mégpedig egy olyan szisztéma kialakítására - és kérdezem, hogy lát-e erre lehetőséget -, mely szavatolja azt, hogy az Opera alaptevékenységének ellátása egyszersmind ne járjon deficittel. Ne legyen törvényszerű az, hogy deficittel jár az, hogy az Opera mire teremtődött, hogy játsszon, deficittel járjon. Minél többet játszunk, annál nagyobb a deficit. Az Opera akkor közelít, ha nem is a szufficit, de a nullszaldó felé, ha nem játszik. Szerintem ez egyszerűen elfogadhatatlan.
Tehát én azért vagyok talán erőszakosnak is mondható ebben a kérdésben, mert összedől az intézmény. Kétszáz embert akarnak most az utcára tenni, ezek közül több van olyan egészségi állapotban és olyan korú, hogy meg fognak halni az emberek, akik ott évtizedeket töltöttek el a színháznál, idegrendszerüket, egészségüket, torkukat, tehetségüket, emberségüket a kultúráért nem áldozva, hanem ott mint művész működve, ezek az emberek el fognak pusztulni a szó szoros értelmében, ha nem is mind, de nagyon sokan közülük. Egyetért-e azzal, hogy egy ilyen alapintézmény esetében, mint az Operaház, nem lehet elvárás a pénzbeli megtérülés, tehát amennyit befektetünk az Operába. A pénzbeli megtérülés fontosabb-e vagy pedig az, hogy esetleg generáció vagy generációk múltával jelentkező szellemi értékben manifesztálódjon a most befektetett pénz a kultúrába és az Operába? Alapvetően fontosnak tartom ezt a kérdést, és ez irányt szabhat szerintem annak, hogy a kultúra alapintézményeinek a támogatottsága merrefelé kell hogy menjen.
Egy látszólag lényegtelen kérdés: miután sajtóbizottság is vagyunk, annyit szeretnék még megkérdezni, hogy vannak olyan sajtótermékek ebben az országban, amelyek kultúrával foglalkoznak és amelyeknek a léte bizonyos alapítványi támogatások elnyerése, majd annak megszűnte után fenyegetett, illetve nem tudnak működni, és meg kell hogy szüntessék tevékenységüket. Azt kérdezem ezzel kapcsolatban, hogy a kultúrával foglalkozó sajtó folyamatos és anyagi szempontból biztonságos megjelenésével kapcsolatos elképzelése van-e önnek, és erre vonatkozóan van-e valamiféle ötlete. Alapvetően természetesen a kultúrában pénzre van szükség, azzal az alapgondolattal nagyon nem értek egyet, hogy ugyanakkor pénzben manifesztálódjon annak a haszna, és különösen a nemzeti alapintézmények tekintetében ez káros. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Lukács képviselő úr következik.
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! (Zaj. - Közbeszólások: Miniszterjelölt!) Azt hiszem, önnek olyan csapdát nem lehet állítani, amelybe ön hajlandó belesétálni, tudniillik egyszerűen konkrét kérdésekre konkrét választ nyilván nem fogok kapni. Elég konkrét volt a kérdés, például az egyházi gyűjtemények ingyenes látogatottsága. Lehet azt mondani, hogy egyik fél ezt állítja, a másik fél azt tartja, de egyet nem lehet mondani egy miniszteri meghallgatáson, hogy nem ismerem azt az alkotmánybírósági határozatot, amely ebben a kérdésben már döntött. Még megvárhatja a további két alkotmánybírósági határozatot, de nem hiszem, hogy az ország és a társadalmi békének ez megfelel.
Nagyon érdekes egyébként, amit én idéztem, hogy szavatok legyen igen, igen, nem, nem. Ez az Evangéliumból való idézet, meg fogja találni, nem hiszem, hogy valami sok köze volna az MSZP kampányához; vagy nem biztos, hogy ismert mindenki előtt ez az idézet. Érdekes a menekülési útvonal a kérdések elől, a politikai kormányzás logikája, tehát úgy beszéljünk az alkalmasságról, hogy a reális világképet nem láthatjuk, mert költségvetési kérdésekről nem beszélhetünk. Nagyon szép elképzelése van, de azt gondolom, hogy akik ebben a teremben ülünk, nagyon sok mindenben az ön elképzeléseit még támogathatnánk is, támogatnánk is akkor, ha látnánk a realitását, ha látnánk; és politizálni vagy politikai intézményrendszer átalakításáról beszélni költségvetés nélkül, azt gondolom, hogy magát a realitását kérdőjelezi meg. Persze, beszélünk majd külön a költségvetésről, de azt nem tudom így kontrollálni, nem tudom így elfogadni, hogy annak az elképzelésnek vagy annak a programnak, amit ön fölvázol, személyes programnak mennyi a realitása, ha nem beszélhetek arról, hogy milyen költségvetési források állnak vagy állhatnak rendelkezésre, mégpedig abban az ütemben, ahogy ezt a programot meg kívánja valósítani. Köszönöm.
ELNÖK: Tellér képviselő úr!
TELLÉR GYULA (Fidesz): Tisztelt Miniszterelnök... (Derültség.) Én is ebbe a hibába esem, nem tudom, mi ennek az oka, elnézést kérek. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Nehéz szó ez, nem könnyű kiejteni. Elnézéskéréssel szeretném kezdeni a megszólalásomat, közbeszóltam, amikor válaszolt nekem. Azt gondolom, ez talán nem volt illő, ezért elnézést kérek.
Azt viszont, ami miatt közbeszóltam, sajnos fenn kell tartanom. Nem a miniszterjelölt úr görögtudása miatt aggódtam, mert arról meg voltam győződve, és most is meg vagyok győződve, hogy kitűnő. Amiatt aggódtam, hogy annak ellenére, hogy ilyen sok és nagy tudás birtokosa a miniszterjelölt úr, a sok feltett kérdés miatt nem fog már pontosan emlékezni arra, hogy például én mit kérdeztem. Az a baj, hogy úgy érzem, tényleg nem is emlékezett pontosan. Ennek következtében félrevitte - legalábbis az én szándékaim szerinti irányból - a médiakérdésre adott válaszát. Nem gondolom, hogy a médiák műsoraiba konkrétan be kellene avatkozni. Azzal kezdtem a megszólalásomat, hogy minden bizonnyal a miniszterjelölt úr, majd ha miniszter lesz, fogja beterjeszteni a médiatörvényt. Ebben a médiatörvényben lehet olyan korlátokat állítani, amelyek például a kereskedelmi médiumok műsorainak bizonyos káros hatásait kivédhetik. Most is erre gondolok, egyáltalán nem hiszem és nem gondolom, hogy konkrétan be kellene avatkozni. Ugyanez a helyzet a közszolgálati médiumokkal kapcsolatban is. Én ott egy határozott kérdést tettem fel, hogy tudniillik van-e közösségépítő funkciója a miniszterjelölt úr szerint a közszolgálati televíziónak. Erre sem válaszolt, bár azt gondolom, lehet, hogy ugyanazt gondoljuk erről a kérdésről, és akkor a kérdés felesleges.
Végül, istenigazából ezt többen meg is ismételték, a neveket most nem akarom elmondani, az a bizonyos magántőke-bevonás a finanszírozásba. Azzal szeretném befejezni a mondókámat, hogy ebben az eszmecserében kibontakozott előttem, hogy nem az igazi kérdésről beszélünk, vagy az egyik igazi kérdésről nem beszélünk. Szeretném most megfogalmazni, hogy mi ez az igazi kérdés. Az ország olyan gazdasági helyzetben van, amilyenben. Ez a gazdasági helyzet - és most a felelősség meg a történet kérdését tegyük félre - azt igényli, hogy az egész államháztartásból igen jelentős forráskivonás történjen. Ez a forráskivonás eléri, elérte, el fogja érni az egész kultúrát, most az oktatást kihagyom, csak arról beszélek, amiről eddig mi vitatkoztunk. Tehát a költségvetésből vagy az államháztartásból kimegy egy csomó pénz, ennek egy részét a kultúrából fogják kivonni. Ennek a pénznek a helyébe - ha egyáltalán a kultúrát valamennyire működtetni akarjuk vagy akarja a tisztelt miniszterjelölt úr - valahonnan pénzt kell szerezni, be kell vonni ezt a pénzt, és miután ez magánpénz vagy legalábbis jelentős mértékben magánpénz, a magánpénz behozza a maga profitmotívumait.
Az egyik igazi kérdés az, hogy hogyan lehet összeegyeztetni miniszteri, minisztériumi munkával ezt a két szempontot. Az egyik szempont, amit Gulyás képviselő úr nagyon világosan megfogalmazott, hogy a kultúra önmagában érték, és saját logikája, saját értékrendjének megfelelő önkifejtési logikája van. Ez az egyik dolog. Amikor ezt a logikát a tőke elkezdi használni, akkor a saját céljaira fogja használni, és valamilyen módon a tőkemotívum ezt a kulturális saját logikát el fogja ferdíteni, el fogja vinni az irányból. Úgy érzem, hogy szinte a legnagyobb kérdése vagy szerényebben: egyik legnagyobb kérdése, illetve problémája a kulturális tárcának ez. A mai beszélgetésünknek is tulajdonképpen akkor örültem volna igazán, ha arra hallok választ, hogy a tőkemotívum - amelyik menthetetlenül meg akar jelenni - kivédésére, a kultúra ettől való minél kisebb károsodására milyen koncepciója, milyen elképzelése van a miniszterjelölt úrnak. Amúgy köszönöm szépen a figyelmét.
ELNÖK: Ékes Ilona képviselő asszony!
ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm. Nagyon aggályosnak találom azt, hogy a közszolgálati tévéhez ilyen mennyiségű pénz került volna, főleg akkor, amikor a színházak, a művelődési házak talán még jobban rá vannak szorulva erre a pénzre. Tehát itt nem értünk egyet ebben a témában. Köszönöm.
ELNÖK: Több jelentkezőt nem látok, akkor a vitát lezárom. Miniszterjelölt úré a válaszadás joga. Tessék parancsolni!
DR. HILLER ISTVÁN miniszterjelölt: Nagyon szépen köszönöm az újabb körben föltett kérdéseket. A kérdéseknek nem kevés hányada, vagy nem kis hányada továbbra is a kultúra finanszírozásának kérdéséről, mikéntjéről, szándékáról, megvalósítási modelljeiről folyik. Szerintem ez jó irány, én ezt örömmel üdvözlöm, és mondom, hogy ha ez a mai beszélgetés vagy meghallgatás a felvetésem nyomán abba az irányba viszi a kultúráról folyó gondolkodást, hogy ebből vita, értelmes vita kerekedik, akkor túl a meghallgatás prózai tényén, én ezt eredménynek tekintem. Sokféle tapasztalat lehet, külföldi és kevesebb belföldi. Az alapkérdés - részben persze a megközelítés is -, hogy az állam, a költségvetés minden kulturális értéket, intézményt egy csatornában és önmaga fenntartani és minőségi színvonalon működtetni képes-e. Én pedig azt mondom, hogy ennek a vitája kell hogy lefolyjon, úgy érzem, hogy meg kell határozni egy bizonyos kört - ismétlem még egyszer -, amelyekben a finanszírozás meghatározó hányada az állami központi költségvetésből van, de még így sem látom ezt száz százalékos lefedettségű garanciának. Más területeken pedig bizony elképzelhető, hogy azt kell mondani, hogy itt nem. De akkor erről világosan és vitában kell tudni beszélni.
Én, minthogy ez egy miniszteri meghallgatás, természetesen nem a meghallgatáshoz, vagy annak házszabályi előírásaihoz kapcsolódó kérdésekre is fogok válaszolni, mert örömmel és élvezettel veszek részt az egyébként számomra kötelességként is előírt meghallgatáson, vitában. Irányokról kell beszélnem, és ezeknek az irányoknak a felvetése közül azt gondolom, hogy a kultúra ügyében az egyik legjelentősebb az elkövetkező években ez, amiről szólunk. És vannak közöttünk felfogásbeli különbségek. Persze! Nekem eszem ágában nincs senkire se haragudni, akinek más a felfogása és más a véleménye e tekintetben vagy más ügyben, mint az enyém, és gondolom, hogy egy többpárti demokráciában ezt el is várhatom. Ezért indulatmentesen, de teljes meggyőződéssel és elhatározottsággal vágok neki ennek az egésznek.
Hát most persze belemehetünk a képviselő úrral a bátorság és a vakmerőség közötti különbségtétel vitájába. Ne tegyük. Én azt mondom, hogy én próbálok teljesíteni, önök meg engem ellenőriznek, aztán időnként megvitatjuk, hogy mi hogy van. De természetesen értettem, amit mondott.
A garantált finanszírozása a színházi világnak - szerintem a rendszerváltozás óta nem tudok mondani se olyan évet, se olyan kormányt, amelyik erre egyértelműen és határozottan úgy mondott volna igent, hogy azt így is hitte volna és be is tudta volna tartani. És sokszínűbb annál a színházi világ, hogysem egy általános választ adjak rá. Mindenesetre annak, hogy a jelenlegi struktúrának és működésnek az áttekintése történjék meg, és hogy erről én itt, amikor ez megtörtént, beszámoljak, ennek szívesen állok elébe, és ezt vállalom.
A külföldi kulturális intézetekről a kérdését, valóban, elnézést kérek, nem tudatosan hagytam ki, hanem megálltam a szervezeti ügyeknél. Nem látok arra esélyt, hogy a külföldi kulturális intézetek számát az elkövetkező időszakban bővítsem, vagy bővítsük. E tekintetben is inkább a minőség és a működés tökéletesítése felé érdemes hajolni. Egyetlen ponton érdemes továbbvizsgálni ezt - és ez akkor nem cáfolja majd meg a véleményemet -, két évvel ezelőtt, vagy talán másfél évvel ezelőtt jelentős előrehaladás volt egy újabb magyar kulturális intézmény létrehozataláról Izraelben. Ez megállt, nem történt azóta semmi új, ebben naprakész információkkal kell rendelkezni, de az alapirány az, hogy nem több intézet, hanem működés.
Személyi döntésekben ismerik a véleményemet, szívesen elmondom. Ha úgy érzem, hogy egy vezető olyan mértékben nem teljesíti a kötelezettségeit, vagy olyan színvonalat nem üt meg, amit elvárok, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül és azonnal leváltom. Ilyenre a korábbiakban is mutattam példát, megcsináltam, nem változott a véleményem. Egyébként csak azért, mert egy más miniszter hozott személyi döntést, természetesen ezért nem gondolom, hogy nekem be kellene avatkozni. A dolog lényege, hogy hogyan teljesít. Ha jól teljesít, örömmel fogok gratulálni és mindenféle - ahogy elnézem a jövőt - meleg kézfogással elismerni a tevékenységét, ha nem, akkor azt fogom neki mondani először, hogy nem, ez így nem megy, másodszor pedig hogy viszlát. Minden további nélkül.
Képviselő Úr! Fölírtam a kérdését szó szerint, mert akkor szó szerint tudok válaszolni. Tudok-e arra garanciát nyújtani, hogy zökkenőmentesen, sérülés nélkül történik meg az átalakulás? Képviselő Úr! Nem. De kérem szépen, hogy amikor majd ezek után tucatjával adjuk az interjúkat, ne azt mondja, hogy semmilyen garanciát nem adtam, mert nem erről szólt, hanem ha már így kérdezte, hogy zökkenőmentesen és sérülés nélkül, akkor azt mondom, nincs olyan átalakítás, képviselő úr, ami zökkenőmentes és sérülés nélküli. Nincs. De az a cél, amit a korábbiakban - ugye, most közigazgatási reformról, megyéről, régióról, kistérségről van szó, nem tudom vállalni, hogy zökkenőmentesen, hogy fájdalom nélkül, hogy sérülés nélkül. De hogy nem intézményi rendszer fölszámolása ennek a reformnak a célja, azt állítom. (Halász János: És az eredmény?) Be fogok számolni róla.
Tehát arra a kérdésre, hogy zökkenőmentesen, sérülés nélkül, erre tudok-e garanciát adni - nem. Amikor arra kérdezett rá, hogy egyébként a közösen megalkotott filmtörvényen kívül - majd folytatom a mondatot, azért, mivel éppen tegnap este mutatták be az első filmet, ami a filmtörvény inspirációjára és lehetőségeit kihasználva jött létre, azért én ezt nem tartom kis dolognak. Azt sem tartom kis dolognak, hogy akkor és olyan belpolitikai körülmények között szinte egyedüli olyan törvény volt, amelyet tartózkodás és ellenszavazat nélkül szavazott meg a Magyar Országgyűlés, és ezt a döntését nem kell hogy bánja. Se akkori ellenzék, amely jelenkori ellenzék, se akkori kormánypárt, amely jelenlegi kormánypárt. És én ezt nagy dolognak tartottam, el is mondtam, és most is elmondom. És sokkal inkább megmarad majd ez, mint önmagában előtte, közben és utána folytatott viták.
Egyébként ez engem arra sarkall, hogy lehet, ab ovo nem gondolom, hogy nem lehet, ha arra kérdezett rá, hogy más területet tudok-e, ahol megtörtént, illetve a kérdése, hogy elsősorban milyen területekre gondolok; igen, tudok, például az, ami a múzeumi világban, ezen belül jelen pillanatban is a Szépművészeti Múzeumban folyik, azt én egy nagyon progresszív és előremutató dolognak, többek között magánérdeklődés és magántőke bevonásával kitűnő projektek megvalósításaként értékelem, látom.
Egyébként pedig, hogy milyen területekre gondolok elsősorban: annak kevés valószínűségét látnám, hogy mondjuk a közgyűjtemények világába a magántőke egyszerűen tombolva akarna betörni, hogy végre már oda pénzt bevigyen. Itt azért más területektől eltérően - önök egészen pontosan tudják, hiszen az életük része - profitorientáltságról nem beszélhetünk. Értem, amit egy más kérdésében vagy felvetésében Gulyás képviselő úr mondott, hogy aki pénzt tesz be, az valamilyen követelményt is támaszt. Persze, előnyök és hátrányok vannak. De azért itt nem arról van szó - és azért ezt szeretném elmondani -, hogy milliárdok állnak az ajtóban, kopogtatnak, és rugdossák az ajtót, hogy drága kulturális politika, nyisd már ki nekünk az ajtót, mert annyira szeretnénk a kulturális szférába befektetni. Finoman fogalmazva: nem erről van szó. Annak a megteremtése, annak a feltételrendszere, annak a kidolgozása, hogy itt valóban egy értékteremtő és végig értékteremtő munka folyjék, és ennek a forráshiányát vagy esetleges forráshiányát ilyen módon fölszámoljuk, azt gondolom, hogy ez egy ép eszű vita. De minden területre ezt nem tudom mondani. Őszintén mondom, hogy teljesen életidegen lenne, ha azt mondanám, hogy a kistelepülések és falvak művelődési házának felújításába magántőkét szeretnék hozni, mert nem nagyon látom a megvalósulását. Nem ide fog menni. Más területekre igen.
Még nem teljesen értem, amit Gulyás képviselő úr mondott: szakmai grémium felállítása az érték definiálására. Fölírtam, emlékszem a kérdésre, csak a tartalmát nem teljesen értem. Ezért kérem, ha most a válaszomban nem arra válaszolok, amit ön gondolt, akkor ezt ne tekintse bántásnak. Teremtsünk rá módot, hogy elmondja majd, hogy mi ez. Ha valamiféle olyan bizottságra vagy grémiumra gondol, ami meghatározza, hogy ez értékes, mondjuk négyes szinten, az meg hármas szinten, ez meg értéktelen, biztos nem ilyenre gondol (Gulyás Dénes nemet int.), akkor ezt én hirtelenjében úgy utasítanám el, ahogy van. De biztosan nem erre gondol, és akkor majd szeretném megérteni. Kérem, hogy ezt a kérdést hagyjuk függőben, beszéljük meg. (Gulyás Dénes: Jó.)
Azt gondolom, hogy az Operáról hosszan beszéltünk. Értem a türelmetlenséget, értem a jogosságát, azt, hogy most és ne egy hónap múlva. De ha a most azt jelenti, hogy most, akkor világosan válaszolok, nem vagyok még kinevezett miniszter, következésképpen: nem. De hogy az egyik első teendőm az lesz, hogy minden tekintetben úgy mérjem föl, hogy döntést tudjak hozni, azt ígérhetem. (Gulyás Dénes: Köszönöm.) Abban pedig nincsen vita közöttünk, hogy egy művészeti intézmény megközelítése a politika részéről nem lehet az, hogy pénzbeli megtérülést hozzon. Én azt állíthatom önnek, hogy sem itt, sem másutt nem az a célom, hogy úgy működjön, hogy szufficit legyen. Őrület lenne. Megjegyzem, volt már azért olyasmi, amikor ugyan nem ezért csináltuk, de majdnem elértük. Annak idején a Monet-kiállításon - az első, valóban nagyszabású kiállítás volt három évvel ezelőtt a Szépművészeti Múzeumban - akkora volt a bevétel, ugyan nem azért csináltuk, hogy legyen bevétel, de annyian voltak kíváncsiak rá, hogy legalábbis nullszaldó közelében zártunk. Emlékeim szerint 240 millió forintot raktunk bele a kormánygarancián kívül. Tehát azt mondom, hogy nem ez a cél, egyes esetekben pedig előfordulhat, de nem ez az általános, hanem éppen ez a specifikus.
Lukács képviselő úr kérdéseivel kapcsolatban az egyik részére világosan fogok válaszolni ismételten. Azt gondolom, hogy már megtettem, de nincsen gond, ha ezt még egyszer meg kell tenni. Ezen a múzeumi belépőjegyrendszeren nem kívánok és nem is fogok változtatni.
Amit meg a költségvetésről mondott meg a vitáról a kultúrában, képviselő úr, ezt nem is értem. Még pontosabban: olyan alapvető nézetbeli különbség van közöttünk, ami kardinális. Szerintem ön egy elavult, avítt, tervgazdaságra utaló elképzelést vall. Természetesen ennek helye, jogosultsága, felvetése van, de sem részletében, sem egészében nem értek vele egyet, nem is fogok azonosulni vele. Még azt is mondanám, hogy nagyon-nagyon különböző ez a véleményem. Ön azt kéri tőlem, hogy mondjam el, hogy hogyan és milyen módon fog a költségvetés ilyen és olyan kulturális célokra vagy éppen az egészre pénzt fordítani. Én értem, én is tanultam a tervgazdaságokról, de ez piacgazdaság. Évről évre el fogok önökhöz jönni költségvetéssel, önök évről évre megvitatják, aztán majd a parlamentben szavazunk. Egyébként európai uniós tagságunk most először 2007 és 2013 között egy ciklus áttekintését teszi lehetővé. De ha azt kérdezi, hogy a magyar állami költségvetésből 2009-ben, 2014-ben vagy 2021-ben - attól függ, hogy hány ciklust nézünk át - mennyi jut, és én erre miért nem adok garanciát, akkor azt kell mondanom, hogy nem véleménybeli, hanem felfogásbeli különbség van közöttünk, és ezt érzékeltetnem felelősség, ezt el kell mondanom.
Tehát nem egy részletkérdésben nem értünk egyet, alapkérdésekben van közöttünk különbség, és ezt őszintén mondom, hogy minden különösebb érzelem nélkül, a tisztesség kedvéért és a szemébe kell mondjam. Önnek ez a véleménye, nekem ez a véleményem. Ezt vallottam, ezt fogom a továbbiakban is vallani, aztán majd időről időre döntenek a választók, hogy ki kerül többségbe, ki kerül kisebbségbe, ki ülhet itt, ki ülhet ott, már úgy gondolom, hogy abban a székben vagy ebben a székben. Semmilyen módon sem az érzékenységét, sem az érzelmeit megbántani nem akarom, de az első találkozásunkkor tisztességesebb dolog ezt elmondani. Nem valamiféle melléküzenetben eljuttatni vagy egy bérelt postagalambot elküldeni önhöz, hanem így - legalább közel ülünk egymáshoz -, szemtől szembe nem személyes, felfogásbeli különbségről tisztességgel vallani. Nem értünk egyet. (Dr. Lukács Tamás jelentkezik.)
Kiss képviselő úr kérdésére a következőket szeretném elmondani. Két olyan, a költségvetéssel kapcsolatos, tulajdonképpen a múlt költségvetéssel és nyilván egyfajta felfogással kapcsolatos kérdése volt, amivel kapcsolatban azt szeretném elmondani - bár nyilván Bozóki miniszter urat erről szintén faggatták más összefüggésben -, hogy a zárolás, a maradványképzés, ami történt, úgy került fölszámolásra, hogy ebben az évben januárban, februárban, márciusban három hónap alatt kifizetésre került minden. Ez a durván 20 milliárdos maradványképzés. Nézze, hogy ennek a kezelése annak idején hogyan történt; például megtörtént-e az a szükséges információáramlás, hogy ez micsoda, hogy miért és hogyan, és valóban legyen az intézmények gazdálkodásában egyfajta ütemezés... (Kiss Attila közbeszólása.) A maradványképzésről beszéltem, igen. Hallom, a maradványképzésről. Azt gondolom, hogy ez inkább a múlt, és én másként csináltam volna, de hogy kifizetésre került 2006-ban, ezt állítom önnek. A maradványképzésről beszélek. Amit a kézművességről, általunk megjelölt célokról vidékpolitika kapcsán kérdezett és mondott, itt ismét a horizontális kormányzásról kell beszélni. Pro forma ez a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál van, ráadásul a Gazdasági Minisztériumnál van a turizmus. És mindig küzdöttem az ellen, hogy nehéz, és egyébként nem várok csodákat, csak egyfajta szemléletbeli váltást, hogy jobban meg tudjuk valósítani azokat a kulturális célokat, amelyekhez egyébként több minisztérium, vagy több minisztériumban levő terület összefogására van szükség. Kérem szépen, hogy fogadja el a törekvést. Az eredményről majd időről időre kérdezzenek, én meg elmondom. De az nem lehet egyébként eredendően gátja egy cél, egy kulturális cél megvalósításának, hogy nem önmagában csak az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alatt álló területről vagy területekről van szó.
Az Óbudai Gázgyár és az ő alapkőletétele. Konkrétan meg kell néznem, hogy miért nem került akkor arra sor. Én hiszek abban, hogy az Óbudai Gázgyár területén a múzeumi negyed megvalósítására sor kerül. Ez mindannyiunk számára világos, hogy ha valami, akkor ez nemhogy egy ciklus alatt, hanem egy évtized alatt nem befejezhető. A bécsi múzeumi negyed, ami azért mégiscsak inkább a belvárosban van, is igénybe vett több mint két évtizedet, az is igaz, hogy legalább az eredményről ők már beszámolhatnak, és az nagyon rendben van. Ha kéri a képviselő úr, más formában, akár személyesen, akár parlamenti körülmények között szívesen beszámolok arról, hogy itt a talaj és annak tisztasága vagy szennyezettsége kérdésétől a tervekig milyen érdekek és ellenérdekek munkálnak. Én akarom és hiszek abban, hogy Budapest is hozzon létre egy múzeumi negyedet, egy modern múzeumi negyedet. Még egyszer: ennek a létesítésének az időtartama bizony hosszú időt vesz igénybe, tehát erre készüljön fel. Az alapkőletételnek konkrétan utána fogok nézni, illetve az alapkő le nem tételnek, mert nem tudok konkrétan úgy választ adni a kérdésére, hogy arról meg legyek győződve.
Halász képviselő úrnak a segítségét az "egy mindent vagy egy mindenkit visz" kérdésében köszönöm. Fáradtságra nem, inkább figyelmetlenségre kell hivatkoznom. Az, hogy itt még csak négy és fél órája ülök, ahhoz képest, hogy máskor 11 órát ültem, ez még csak a bevezető szakasz szokott ilyenkor lenni a mi meccseinkben. (Derültség.) Tehát ilyenkor fáradtságra hivatkozni vagy humor lenne a részemről, vagy arra gondolhatna, hogy pártelnökként annyira elfáradtam, hogy már négy órát ki sem bírok a kulturális bizottság előtt. Simán, úgyhogy megjegyeztem az "egy mindenkit visz" elvét. De tartalmilag azt gondolom, értjük egymást.
Stratégiákról, meg közzétett hosszú távú stratégiáról. Én se itt, se más minőségemben igazán nem vagyok azzal vádolható, úgy érzem, hogy ne kívánnám megvalósítani a stratégiai gondolkodásmódot. Mégis úgy érzem, hogy most irányt szabni egy, maximum két ciklusra éppen elég módosítást, irányváltást, újdonságot - nevezzük azt bátorságnak vagy vakmerőségnek - mondtam el és tervezek, semmint hogy arról beszéljek, hogy ez 2020-ig hogy lesz. Tehát nem bírálat volt a szavaimban, inkább annak a fajta kérdésnek az aktualitása, hogy milyen kulturális stratégia megszabásáról van szó. Nálam ez most nem egy évtizedeken átívelő dolog, mert azt most túl hosszúnak tartom. Nem mondom, hogy nem kell, de én nem ezzel foglalkozom. Jobban érdekel, hogy mi lesz 2009-ben, jobban érdekel, hogy a 2013-as EU-s ciklus végéig hogyan tudjuk kihasználni a lehetőségünket. Ott minél többet szeretnék. És azt gondolom, hogy háromnegyed évtizedet átlátni kultúrában Közép-Európában már nem lebecsülendő célkitűzés.
Vitatkozhatunk majd arról, hogy hogyan gondolom az évszázad első negyedének vagy harmadának, vagy felének magyarországi kulturális jövőjét, csak azt gondolom, hogy ennél praktikusabb dolgok vannak, és valahol meg kell találni a helyes arányt, Gulyás képviselő úr, a döntést most, és a két évtizedre szóló stratégia készítése között. Egyébként pedig a kiáltványról nem kívánok vitát nyitni, mert nem jogi norma, nincsen kötelező ereje, és a véleménynyilvánítási szabadságnak, egyáltalán hogy megfogalmazták, szerintem van előnye, ezzel kapcsolatban mindenki kifejtheti a véleményét. Annak pedig, hogy közlönyben jelent meg vagy nem, úgy őszintén és magunk között, jogi értelemben, politikai értelemben sem tulajdonítok különösebb jelentőséget.
Ja, igen. Majdnem kihagytam, és akkor Tellér képviselő úr joggal mondhatta volna, pedig őszintén mondom, én azt gondolom, olyan precízen végigmentem a négy kérdésén, hogy csuda, legalábbis ezzel a szándékkal... (Tellér Gyula: Ez igaz, csak nem arra válaszolt, amit feltettem.) Ja, kérem szépen, hát itt, akárhogy is nézem, politikusok ülnek egymás mellett, nyilvánvaló, hogy ön föltesz kérdéseket, én legjobb tehetségem szerint válaszolok, ön meg megítéli, hogy ez milyen volt, aztán majd szavaz, miközben nem hiszem, hogy a válaszaim tartalma határozza meg egyébként az ön szavazatát. De erről természetesen én nem akarok és nem is kívánok vitát még csak generálni sem, csak megjegyeztem.
Lehet-e közösségépítő funkciója, képviselő úr, a közszolgálati televíziónak, illetve hogy mi a véleményem erről? Lehet. Kezdeményezéseket látok és eredményt még nem. De a közszolgálatisághoz szerintem hozzátartozik, csak a közösség fogalmát kellene definiálnunk, mert lehet, hogy ezek spontán, egy meghatározott időre létrejövő közösségek, és nem hosszú időn át tartó értékközösségek. De hogy a közszolgálatiság funkciói között ilyen legyen, lehet, ezt én vallom. És a magántőke, a tőkemotívum kérdésében, hogy összeegyeztethető-e, nem tartom én ördögtől való dolognak ezt. Tehát értem az aggályokat, a félelmet, tudom, hogy Magyarországon ez nem volt, és azt is tudom, hogy nem lehet azt mondani, hogy bármilyen külföldi példát tekintsünk mintának, mert hogy csak az a jó, vagy csak az a rossz. Tudunk jó példákat és tudunk rossz példákat. Ahogy például Nagy-Britanniában megvalósították, azt gondolom, hogy az ott működőképes, átgondolandó, és nem hiszem, hogy minden szegletében és minden részletében csak egyszerűen elhozzuk, és akkor Magyarországon is megy.
Azt mondom azonban, hogy arról letenni, hogy partnerséget kialakítani, és ebben több lehetőséget biztosítani a magyar kultúrának, erről letenni nem kívánok, sőt épp ellenkezőleg, erről vitát nyitni - ha nem értik félre a kérdést, vitát produkálni, sőt vitát provokálni -, aztán meg lépésről lépésre eredményt elérni, igen, ez szándékom, és erről önök előtt bizottsági meghallgatás keretében beszélnem kötelesség volt, hogy tudják, igen, ilyen céljaim és ilyen szándékaim voltak. Ha pedig nem sértem meg a képviselő asszonyt, Ékes képviselő asszonyt, akkor az nekem nagyon szimpatikus, hogy ha két ember kulturált formában azt tudja mondani egymásnak, hogy nem ért egyet a másikkal. Szerintem ez így rendben van. Különbözőek vagyunk, más a felfogásunk, más felfogást képviselünk, és ettől még nagyon tisztelhetjük egymást, mint ahogy ezt teszem én önnel és az ön véleményével.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy tűnik, hogy egy megjegyzést még a szavazás előtt kell tennem. A vitát lezártam, személyes megtámadtatás nem állt elő, hogy így mondjam. Véleménykülönbség továbbra is a levegőben van. A véletlen úgy hozta, vagy talán nem is a véletlen, hanem a parlamenti logika, hogy a miniszterjelölt meghallgatása és az első bizottsági ülés egybeesik, a bizottsági ülések normáit most alakítjuk, és nyilván nem ez az egyetlen ülés.
Nem szándékozom Lukács képviselő úrnak szót adni, mert a vitát lezártuk, és akkor újranyílik a vita. Az a hagyomány, és az a szokás, hogy ilyen típusú bizottsági együttlétek alkalmával, amikor a minisztert akár miniszterként hallgatjuk meg, akár miniszterjelöltként vagy bárki mást, az utolsó szó mindig a nevezzük így: áldozaté. Márpedig ha Lukács képviselő úrnak a vita továbbfolytatása érdekében szót adnék, akkor a jelölt úrnak is szót kellene adnom, és hátha akkor más is kedvet kapna, hogy vitassa a miniszterjelölt úr megállapítását. Most egy kicsit didaktikusabb voltam, mint máskor szeretnék lenni, de a normákat most alakítjuk ki, úgyhogy a meghallgatás szavazás előtti szakaszát lezárom.
Hivatalosan úgy teszem fel a kérdést, hogy ki az a bizottságban, aki Hiller oktatási és kulturális miniszterjelölt úr miniszteri kinevezését támogatja. Aki támogatja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)
Nagyjából tudjuk mindannyian, hogy a kormánypárti és az ellenzéki arány hogy néz ki, de a forma kedvéért számolunk: tehát 10 kéz van a magasban.
Ki az, aki a kinevezést nem támogatja? (Szavazás.) Itt is tudjuk a számokat, számolás nélkül is tudom mondani, de megszámoljuk. (Közbeszólások: Van egy tartózkodás.) 8 nem szavazat. A tartózkodást a forma kedvéért fölteszem: ki az, aki tartózkodott? Egy bizottsági tag nincs jelen.
10 igen szavazattal, 8 ellenszavazattal a jelölt úr miniszteri kinevezését a bizottság támogatja.
Az már a hivatalos processzus utáni kérés, hogy az adatlapot vagy hagyják az asztalon a képviselőtársak, vagy juttassák el ide. A legközelebbi bizottsági ülésről pedig időben tájékoztatást kapnak. Köszönjük szépen a részvételt mindenkinek.
(Az ülés befejezésének időpontja: 15 óra 02 perc)
|
|
Dr. Pető Iván |
Jegyzőkönyvvezető: Baloghné Hegedűs Éva és Dani Judit