KSB-12/2006.
(KSB-12/2006-2010.)
az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának
2006. november 7-én, kedden, 10.00 órakor
az Országgyűlés Irodaháza 569. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat: *
Az ülés résztvevői *
Általános bevezető *
A napirend elfogadása *
Tájékozódás a Magyar Állami Operaház helyzetéről *
Elnöki bevezető *
Dr. Schneider Márta (Oktatási és Kulturális Minisztérium) szóbeli tájékoztatója *
Vass Lajos miniszteri biztos tájékoztatója *
Meghívottak hozzászólásai *
Keveházi Gábor igazgató (Magyar Nemzeti Balett) *
Kákay István művészeti főtitkár (Magyar Állami Operaház) *
Rozsos István magánénekes (Magyar Állami Operaház) *
Hetényi Márta gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház) *
Képviselői kérdések, hozzászólások *
Válaszadás *
Dr. Schneider Márta (Oktatási és Kulturális Minisztérium) reflexiói *
Vass Lajos miniszteri biztos reflexiói *
Hetényi Márta gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház) reflexiói *
A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1205. szám) *
Koleszár Katalin (Pénzügyminisztérium) szóbeli kiegészítése *
Képviselői kérdések, vélemények *
Koleszár Katalin osztályvezető (Pénzügyminisztérium) reflexiói *
Döntés általános vitára való alkalmasságról *
1. Tájékozódás a Magyar Állami Operaház helyzetéről
2. A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1205. szám)
(Általános vita)
3. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1139. szám)
(A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása) - elhalasztva
Elnököl: Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Vincze László (Fidesz)
Dr. Lukács Tamás (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Jánosi György (MSZP) távolléte idejére Halmai Gábornénak (MSZP)
Alexa György (MSZP) távolléte idejére Fedor Vilmosnak (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP) távolléte idejére Alföldi Albertnek (MSZP)
Kiss Attila (Fidesz) Halász Jánosnak (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) távolléte idejére Gulyás Dénesnek (Fidesz)
Kubatov Gábor (Fidesz) Tellér Gyulának (Fidesz)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz) megérkezéséig Vincze Lászlónak (Fidesz)
Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Vass Lajos miniszteri biztos (Magyar Állami Operaház)
Rozsos István művész (Magyar Állami Operaház)
Keveházi Gábor balettigazgató (Magyar Állami Operaház Nemzeti Balett)
Hetényi Márta gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház)
Kákay István művészeti főtitkár (Magyar Állami Operaház)
Koleszár Katalin osztályvezető (Pénzügyminisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 05 perc)
PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! A mai bizottsági ülésünket elkezdjük.
A képviselőtársak - és persze a meghívottak is - megkapták a javasolt napirendet. A jelenlévők többsége az elsőnek tervezett napirendi pont tárgyalására jelent meg. A bizottság azonban szokványos ülést tart abban az értelemben, hogy napirendet kell elfogadnunk.
A javasolt napirendi pont szerint a harmadik megtárgyalandó ügy a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosítása. A parlament napirendje úgy alakult, hogy most folyik ennek a törvényjavaslatnak a vitája, tehát a módosító indítványokat még nem nyújtották be. Azt javasolom, ne szerepeljen a napirenden ennek a törvényjavaslatnak az ügye. Amennyiben olyan módosító javaslatot nyújtanak be, ami bizottságunk érdeklődési körébe tartozik, akkor szokatlan időpontban, hétfőn, valamikor a déli órákban tartunk bizottsági ülést.
Marad tehát a javaslat szerint két napirendi pont, amiről tárgyalunk, az Operaház helyzetéről szóló napirend és az ez évi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat. Kérdezem a bizottság tagjait, a napirendi javaslathoz kinek van észrevétele? (Senki sem jelentkezik.) Ha ilyen nincs, akkor kérdezem a bizottság tagjait, ki fogadja el az előterjesztett napirendi javaslatot? Aki igen, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A bizottság a napirendi javaslatot egyhangúlag elfogadta. A bizottság határozatképes.
A bizottságban a már megszokott személycserék és változások továbbgördülnek. Üdvözlöm Schiffer János képviselő urat, aki a bizottság tagja, Tatai-Tóth képviselő úr pedig rajtam keresztül is elbúcsúzik mindenkitől. A parlamentben még lehet vele találkozni, de a bizottságnak a továbbiakban nem tagja. Schiffer képviselő úrnak minden jót kívánunk, és hosszú tartózkodást a kulturális bizottság ülésein - mármint a bizottság ülései rövidek legyenek, és a képviselő úr jelenléte a bizottságban hosszú.
Tájékozódás a Magyar Állami Operaház helyzetéről
Külön is üdvözlöm az Operaház helyzetéről szóló napirendi pont megtárgyalására érkezetteket, az Operaház művészeit - akik az Operaházban tevékenykednek -, valamint a kormány képviselőjét. Nem szeretném a mai napirendi pont tárgyalásának előzményeit hosszasan ecsetelni. Talán a jelenlévők és az ügyben érdekeltek döntő többsége tudja, hogy a Fidesz kezdeményezése az Operaház helyzetének bizottsági tárgyalásáról még ez év tavaszán beérkezett, a jelenlegi parlament megalakulását szinte közvetlenül követően. Az Operaház élén történt változások, Vass Lajos úr megbízatása miatt a kezdeményezők vetették föl - és mindenesetre ésszerűnek tartották -, hogy ne akkor tárgyaljunk az Operaház helyzetéről, amikor a jelenlegi miniszteri biztost kinevezték. Így húzódott át őszre az Operaház helyzetéről szóló napirendi pont megtárgyalása.
Aktualitása a dolognak nem kisebb, mint volt és lett volna tavasszal. Megbeszélnivaló van! A nem bizottsági tagok számára mondom, hogy az ilyen típusú bizottsági ülés sajátos műfaj. A bizottság döntéseket sem Operaház-ügyben, sem általános művészetpolitikai kérdésekben ilyen alkalmakkor nem tud hozni. Pénzt végképp nem tudunk adni, nem mintha ez lenne az egyetlen kérdés ilyenkor.
Ahogy a napirendi pont címében is szerepel, az Operaház helyzetéről szeretne a bizottság tájékoztatást kapni, lehetőleg minél sokoldalúbban. Előzetesen írásos tájékoztatást kértünk a kulturális kormányzattól. Ilyen írásos tájékoztatást nem kaptunk. A sajtóügyekben a minisztérium segítséget nyújtott, hogy a bizottság tagjai sajtódokumentációt kapjanak. Sajtódokumentációt adott számunkra az Országgyűlési Könyvtár is. Kaptunk írásos anyagot - többet is -, nem a kormányzattól. Kovács János úr levelét eljuttattuk a bizottság tagjainak, Tassonyi Zsolt levelét viszonylag későn, tegnap kaptuk meg, de azt a bizottság tagjai e-mailen megkapták. Vass Lajos úr tájékoztatóját szintén megkapták a bizottság tagjai. Mindezt csak azért mondom el, hogy a más úton szerzett információkon kívül is rendelkeznek a bizottság tagjai közvetlen ismeretekkel arról, hogy milyen kérdések szerepelnek az asztalon.
Bevezetésként még annyit kénytelen vagyok elmondani, hogy a bizottság - mint az a napirendből is kiderül - más ügyet is tárgyal ma, tehát nem túl szép kifejezéssel "limitált" időben tudunk csak ezzel a napirendi ponttal foglalkozni. Szeretnénk minél több véleményt meghallgatni, de arra kérek mindenkit, hogy önkorlátozással beszéljen, próbálja időkeretbe szorítani mondanivalóját. Azt javaslom - formális szavazást erről a javaslatról nem is kérek -, hogy először a meghívottak kapjanak szót, utána a képviselők, mert ilyen esetben esetleg vita alakulhatna ki arról, hogy kik is itt az igazi szereplők, a képviselők vagy az Operaház részéről megjelentek.
Ennek a napirendi pontnak a tárgyalása tehát úgy nézne ki, hogy hozzávetőlegesen délben szeretnénk lezárni ennek az ügynek a tárgyalását. Először államtitkár asszonynak adom meg a szót, aki az utolsó pillanatban "ugrott be" Závecz Ferenc úr helyett, aki megbetegedett. Utána Vass Lajos miniszteri biztos úr kap szót, majd akik az Operaház részéről megjelentek, nem önmaguk képviseletében, hanem az Operaház egy-egy területének vagy érdekképviseletének nevében. Tőlük is azt kérem - még egyszer hangsúlyozva -, hogy lehetőleg öt-öt percben próbálják mondanivalójukat megfogalmazni. Ahogy itt már egyenként is mondtam, nem kötelező mindenkinek megszólalni. Amennyire az ember tudja, a vélemények eléggé egybehangzóak, tehát nem gondolom én, hogy erőteljesebb a megjelentek véleménye akkor, ha mindenki külön-külön is feltétlenül elmondja, de ha mondanivaló van, azt természetesen érdeklődve hallgatjuk.
10
Uk(11-20) elnök
De, ha fontos mondanivaló van, természetesen érdeklődve hallgatjuk. Ezt követően kapnak szót a képviselők. Gulyás Dénes úr sajátos helyzetben van, de ezen a parlamenti ülésen - bármilyen bántó is - képviselőnek tekintem. (Gulyás Dénes: Nem bántó.) De gondolom, nem bántó, ez az egyéb tevékenységének azonban nem leértékelése.
Mindezek után Schneider Márta államtitkár asszonyé a szó.
Dr. Schneider Márta (Oktatási és Kulturális Minisztérium) szóbeli tájékoztatója
DR. SCHNEIDER MÁRTA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr, mindenkit üdvözlök. Azt a tájékoztatót, amelyet a kulturális bizottság a tárcától vár, most szóban szeretném a bizottság elé terjeszteni, azzal együtt, hogy természetesen, amit a miniszteri biztos úr írt, alapos és úgy gondolom, elég teljes körű tájékoztatás arról, hogy jelen pillanatban milyen folyamatok zajlanak, mi a helyzet az Operában.
Az, hogy az elmúlt időszakban az Operaház problematikája - és, ez az elmúlt időszak az bizony, már nem hónapok, hanem, ha tovább nyúlunk az időben, ennél régebben -, konfliktusos helyzet állt elő. A konfliktust többszöri vezető-, menedzsmentváltás, szakmai viták jelezték. A nyilvánosságban nagyon sok vitáról lehetett olvasni, költségvetési problémák jelentkeztek. Egészen ez év nyaráig, amikor - azt gondolom, az új kormány megalakulása után - Hiller miniszter úr első intézkedéseinek egyike az volt, hogy az Operában kialakult és úgy megítélt helyzetet, hogy itt vezetői válság van, megpróbálta orvosolni. Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató úr után miniszteri biztosként Vass Lajost nevezte ki, 2006. júliustól, fél évre terjedő időszakra.
Azt, hogy ez az Operában kialakult helyzet szakmailag és költségvetésileg egyaránt milyen problémás, valamint, hogy nemcsak a szakma, hanem a sajtó és a nagyközönség érdeklődésének homlokterében is állt, tulajdonképpen akár ez a cikkgyűjtemény is bizonyítja, amelyet - gondolom - minden képviselő megkapott. A minisztérium nyilvánvalóan érzi azt a felelősséget, és az elkövetkezőben - és ez az elmúlt években is így volt - ennek a felelősségnek megfelelően próbál az Operaház ügyében előrelépni, tisztán látni, és egy olyan megoldást kialakítani, amely az elkövetkezendő időszakban stabilitást, az Operaház minőségi munkájának biztosítását jelentené. Ebben, mint mondtam, az az első lépés, hogy Vass Lajos miniszteri biztos úr elkezdte munkáját az Operában, amelynek - azt gondolom - az itt ülők abban láthatják és érzékelhetik az eredményét, hogy az a rendkívül felfokozott érzelmi hangulat, amely az Operában uralkodott, az a nagyon sok - sokszor kibogozhatatlan -konfliktus elcsitulni látszik. Van egy vezető, aki képes arra, hogy folyamatosan leüljön a tárgyaló partnerekkel, és ezeket az ügyeket folyamatos tárgyalásokkal lendítse előre, kis lépésenként, de azt gondolom, a megoldás felé.
Mi az, amit az elkövetkezendő időszakban szükséges tennünk? A miniszter úr szándéka - és a jelenlegi helyzet is - azt mutatja, szükség van még arra, hogy az Operaház a következő időszakban tovább folytassa a konszolidációs folyamatot. Szükség van arra, hogy -a miniszteri biztos intézményét fenntartva - ez a tárgyalásos, az Operaház helyzetét egészen pontosan felvázoló folyamat a végére érjen. Ahhoz, hogy az Operáról, az Operaház jövőjéről érdemlegesen és felelősségteljesen beszélni tudjunk, egészen pontos és világos képet kell kapnunk arról, hogy mi a helyzet jelen pillanatban, hogy ebből a helyzetből milyen utak nyílhatnak előttünk, és akár a művészi szempontokat összevetve a költségvetés, a lehetőségek szempontjaival, különféle utakat felvázoljunk, és ebből kiválasszuk azt, amely az elkövetkezendő időszakban meghatározó lehet.
Miniszter úr terve az, hogy 2007 elején pályázatot ír ki a Magyar Állami Operaház igazgatói címére. Ezt a pályázatot a közalkalmazotti törvény és a 150. számú kormányrendelet teszi kötelezővé, természetesen nagyon szeretnénk, ha ez a pályázat a legjobbakat, a legjobb erőket tudná megszólítani. Ehhez mérten a miniszter úr egy olyan szakértői, szakmai grémium felkérését gondolja, amely biztosítékot jelent arra, hogy az Operaház leendő vezetői, leendő menedzsmentje a működőképességet és a minőségi munkát fogja biztosítani. De természetesen, hogy a pályázatot kiírjuk, és olyan vezető, olyan menedzsment kerüljön az Operaház élére, aki, amely ezt biztosítani tudja, előtte számtalan dolgot meg kell beszélnünk, és el kell döntenünk. Hiszen pályázatot csak akkor és úgy érdemes kiírni, hogyha bizonyos alapkérdéseket el lehetett, el tudtunk dönteni. Hogy ezeket eldöntsük, úgy is, mint az Erkel Színház ügyét, a modernizációs program lehetőségét, folytatását, esetleg módosítását, hogy a költségvetést, amely - mint az előbb említettem - meglehetősen behatárolt, ezeket a költségvetési helyzeteket is fel tudjuk mérni, és ehhez tudjuk igazítani az Operaház profilját, minőségi munkáját, ezeket a kérdéseket az elkövetkezendő hetekben és hónapokban kell a minisztériumnak, illetve a szakmai grémiumnak eldönteni. Ehhez természetesen az alapfeltétel, amelyre támaszkodunk, Vass Lajos miniszteri biztos úr munkája, aki ezt az időszakot az Operaház teljes feltérképezésével és - hogy úgy mondjam - konszolidált pályára állításával tölti.
Azért bocsátottam mindezt itt, a bizottság ülése előtt az önök tudomására, hogy lássák, körülbelül hogyan állunk, hogyan áll most az Operaház ügye, mi az, amint gondolkodunk. Amiért most nem tudok döntéseket, vagyis nem tudom - és nem is akarnám előre - elmondani azt, hogy az Erkel Színházban mi lesz, hiszen ez nem politikai döntés kérdése, hanem alapvetően szakmai kérdés. Alapvetően a gazdasági és a művészeti terület és a lehetőségek felmérése, hogy hogyan működik, hogyan tud működni az Opera, milyen nagyságrendben, ez természetesen szakmai kérdés, és ahogyan az előbb mondtam, természetesen a feltételek hozzárendelésének kérdése. Ez az a munka, ez az a folyamat, amelyben jelen pillanatban tartunk, és ez az, amit a miniszteri biztos úr a jelenlegi tevékenységével elősegít, és az elkövetkezendőkben - mint mondtam - rá fogunk támaszkodni.
Ennyit szerettem volna elöljáróban elmondani.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor, aki - úgy látszik - az ügyeket a kezében tartja és kulcsember, az a miniszteri biztos úr. Érdeklődéssel várjuk Vass Lajos megszólalását.
(-20)
aa 21
Vass Lajos miniszteri biztos tájékoztatója
VASS LAJOS miniszteri biztos (Magyar Állami Operaház): Jó napot kívánok! Szervusztok - akikkel ilyen viszonyban vagyok. Köszönöm a lehetőséget, azt, hogy az én négyhónapos tevékenységem értékeléseképpen is egy ilyen téma - mint hogy Magyarországon az operajátszás, ezen belül a Magyar Állami Operaház - most milyen helyzetben van és merre tart. Sokat nem szeretnék a múltról beszélni, azt hiszem, megfelelő módon leírtam az anyagban.
Azt személyesen is meg tudom erősíteni - akiknél ezt meg kell, hogy erősítsem -, hogy ez egy fantasztikus intézmény. Nemcsak azért, mert 1884 óta jegyzik, és ez a több mint 120 év hihetetlen termést hozott a világ kulturális életének, hanem aki egy kicsit jobban belekóstol ennek az épületnek a hétköznapjaiba, akkor a kulturális nagyüzem mellett nem tudja kikerülni és megkerülni azt a rengeteg, az egyszerű halandó számára nem megismerhető értéket, amit nem írnak meg az újságok, nem tapasztal a néző. A lényege persze az, hogy az előadásokon mi jön. Hiszen azért van az Opera is, azért született, hogy ilyen módon kiszolgálja és szolgálja a nézőket. Nehéz feladatot vállaltam, de látom a szépségeit, és látom, hogy hogyan tovább. 1996-ban fogadták el az Operaház legutolsó alapító okiratát. Ezt most kiosztottam. Ebből látszik, nem akármilyen feladata van a Magyar Állami Operaháznak.
Amikor a felkérést kaptam, öt dolgot vállaltam. Az egyik, hogy nyugalmat és alkotói békét próbálok teremteni az Operaházban. Azt gondolom, sikerült.
A másik, hogy a 2006-2007-es évadot véglegesítem, és elindítjuk az Operaházban, illetve lehetőség szerint az Erkel Színházban is az előadásokat. Lőn! Ismerős az Erkel Színházzal kapcsolatos polémia, de sikerült októberben ezen is úrrá lennünk, és ott is folynak az előadások. Ennek én személy szerint nagyon örülök.
A harmadik, hogy az úgynevezett pénzügyi konszolidációs folyamatot megpróbálom folytatni, hatékonyabban, költségtakarékosabban próbáljuk működtetni az intézményt. Ennek az eredményét ebben a pillanatban természetesen végleges számokkal most még nem tudom alátámasztani, de jó néhány olyan dolog történt, ami a működés hatásfokát jelentős mértékben segítette és növelte. Ez egy hosszú távú folyamat, erre majd még szeretnék visszatérni néhány gondolat erejéig.
A következő az volt, hogy megfelelő csapat összeszedésével, felkérésével elindítjuk egy hosszú távú koncepció kidolgozását, és lehetőség szerint mielőbb az illetékesek asztalára ezt letesszük. Ez folyamatban van.
Az ötödik - sajnos, azt kell mondanom, minden magyar színház ebben a helyzetben van -, hogy a 2007-2008-as évadot kell előkészítenünk. Ezt azért mondom, mert ahol ez másképp működik - és nemcsak másképp, hanem jobban -, ott nem egy évvel előtte kezdik előkészíteni a mindig következő évadot, hanem legalább három-négy évvel, évaddal előtte. Ennek elsősorban szakmai okai vannak.
Sokan mondták, hogy én válságkezelőnek, válságmenedzsernek jövök az Operaházba. Én nem így gondolom, mert Mahlertől Nádasdy Kálmánig, egészen napjainkig sok probléma halmozódott föl - sokat oldottak meg persze, de sok probléma halmozódott föl -, amelyek jelentős része az elkövetkezendő időszakban megoldásra vár. A legfontosabb - és itt most a jövőről szeretnék beszélni elsősorban - az, hogy tudjuk, mi a cél. Itt most nem elsősorban és nemcsak a Magyar Állami Operaházról gondolkodom, hanem a magyarországi operajátszásról. Ez a legfontosabb.
Nem szeretnék semmiféle gazdaságossági szempontot és költségvetési támogatási összegeket figyelembe venni, amikor elmondom, hogy személy szerint nekem az a véleményem: igenis ez egy nagyon fontos műfaj, és szeretném, ha a magyar operajátszás olyan pezsgő életet jelentene, ahol úgymond egy "bajnoksági tabella" van, mert annyiféle és annyi érték segíti, hogy a magyar operaélet, a magyarországi operajátszás lépjen tovább. Szeretném, ha az öt vidéki városunkban - ahol többtagozatos színház van és van operatagozat - megpróbálnánk "csúcsra járatni", mert a mai viszonyok között nem az a jellemző. Sokkal jobban működtek ezek a színházak az opera szempontjából is.
Szeretném, ha - egyik oldalról az Erkel Színházhoz kötve, a másik oldalról pedig úgy fogalmazom, hogy - nem "csak" a Magyar Állami Operaházban lelne otthont, hanem több játszóhelyen szerepe lenne. Ha lesz PPP-program és lesz Erkel-felújítás, akkor az Erkel Színházban, ha egy többfunkciós épület épül - vagy PPP-ben vagy hazai és külföldi vállalkozói tőkéből -, akkor az eredeti elképzelések szerint 120 napot bérelhetne a Magyar Állami Operaház. Ha a barokk előadások mondjuk Gödöllőn és Fertődön is megjelenhetnének, ha keresnénk olyan új játszási helyet, ahol más kortárs operák - mint amire jelenleg is van példa Budapesten is - bemutatásra kerülhetnének. Tehát sokszínű, sokféle, izgalmas, a világban elhelyezett operát szeretnénk Magyarországon. Erre megfelelő koncepciók elkészítése folyamatban van.
Mondhatnánk ebben a pillanatban, hogy de hát ez hihetetlen pénzbe kerül. Sok pénzbe kerül ez a műfaj, de nem hihetetlen sokba! Ezt is lehet szervezetten, tervezetten, tudatosan kitalálni. Ugyanis ha nincs más játszóhely, akkor a Magyar Állami Operaház az egyetlen olyan helyszín, ahová be van zsúfolva egy hihetetlen nagyságrendű, létszámú repertoár. Márpedig ha ez így van, ehhez nagyon sok zenészre, énekesre, énekkarosra, nagyon sok túlórára és sok mindenre van szükség. Merthogy egyszerre próbálni is épületen belül új darabot, este előadást tartani - nem sorolom végig, akik ezt ismerik, azok értik, hogy miről beszélek - szinte lehetetlen. Amennyiben ebből ki tudunk törni, és nem egy épület a magyar Opera, akkor változtatni tudunk a repertoáron, a repertoár számán.
30
Uk(31-40) - Vass Lajos
Sok másságot tudunk behozni ebbe az épületbe, és ha erősek a vidéki tagozatok, ha segítjük úgy, ahogyan most tettük ezt például a kolozsvári operában, akkor azt gondolom, igen, egy nagyon értékes, nagyon színes, sokoldalú, magas művészi színvonalon megvalósítható operaélet Magyarországon és a Magyar Állami Operaházban. Az átalakítás, amelyre szükség van, ha megvan a koncepció - mert a legfontosabb, hogy mi a cél -, akkor ennek meg kell találni a működési formáját, és annak kell alárendelni a létszámokat, úgymond, a kiszolgáló részt. Mert szerintem ez a logikai sorrend. Legalábbis, szerintem ez a helyes.
Ezen kell dolgozni az elkövetkezendő időszakban, nem pedig automatikusan, csupán csak a költségvetési támogatást kell figyelembe venni. Mert, ha egy szakma csak ezt veszi figyelembe, azt gondolom, ott régen rossz. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell reálisan gondolkodni. De nem lehetnek csupán számok a Magyar Állami Operaházban folyó munka szempontjai, mert akkor azt tudjuk mondani, hogy kérem, akkor nem 98 embert kell elküldeni, hanem 350-et. Miért? Mert akkor sokkal többet takarítunk meg havonta. Csukjuk be az Erkel Színházat. Miért? Mert egy épületben sokkal olcsóbb, és nem sorolom végig. Ezek azért elég érdekes szempontok, és nem hiszem, hogy szakmaiak.
Nekünk több szempontot - eleget - figyelembe venni ahhoz, hogy a valóságot ismerve a magyar operajátszás, a magyar opera, és benne a Magyar Állami Operaház jövőjét megfelelő módon, hosszú távon tudjuk garantálni.
Természetesen vannak külföldi példák, módszerek, amelyeket szívesen alkalmaznék, ha lehetne, vagy alkalmaznának mindazok, akik az Operában dolgoznak, de természetesen nem lehet egy az egyben adaptálni a párizsit, berlinit, bécsit vagy a milánói Scaláét, mert minden ország, minden opera más. De szívesen átvenném azt a módszert, hogy a párizsi operában hét évre előre garantálják a támogatást. Mi azt mondjuk, nagyon jó lenne, ha normatív, inflációkövető támogatást tudnánk kapni, de közben az első időszakban - az átalakításhoz, amit ki lehet számolni - nem elvonást kell alkalmazni, hanem többletet kell adni, hogy később vissza tudjunk állni egy szerényebb költségvetésre. Mármint ahhoz képest szerényebbre, mint ami az átalakítás időszakában szükséges. Mert ezt máshol, Magyarországon más területen is így csinálják.
Ha egy épületben zajlik a magyar operaélet, akkor már most el kell mondanom, hogy nemcsak az Erkel Színház épülete van nagyon rossz állapotban, hanem a Magyar Állami Operaház épülete is. Azt mondtam - nagyon megalapozott szakmai véleményekre, statikusok írásaira, gondolataira alapozva -, hogy megnyitjuk az Erkel Színházat, de úgy gondolom, ennek kell az utolsó évadnak lennie. Tehát az Erkel Színház várhatóan május végén bezár. Úgy is tervezzük a következő évadot, hogy a 2007-2008-as évadban az előadások jelentős részét - amit át tudunk hozni - egy épületben tartjuk meg. Ez azt is jelenti, hogy még nagyobb szervezettségre, még nagyobb hatásfokra van szükség, és még nagyobb terhelése lesz a Magyar Állami Operaház épületének.
Tehát szeretném jegyzőkönyvbe mondani a kulturális bizottság előtt, hogy szükség van a Magyar Állami Operaház teljes épületének a felújítására. Nézzük az állagát - állagfelmérés készül -, és úgy gondolom, hogy 1984 után a közeljövőben alapos előkészítő, tervező munka eredményeként fel kell újítani a teljes Magyar Állami Operaházat. Részben az épületét, másrészt pedig annak a funkciónak megfelelően, ahogyan majd a célt véglegesítettük. Ezt most hívhatjuk modernizációs programnak, de amíg nincs meg a pontos cél, hogy mit szeretnénk, addig érdemben nem véglegesedhet ez az úgynevezett modernizációs program sem. Most december 31-ig ezen dolgozunk, aztán majd meglátjuk, hogy a későbbiekben hogyan, milyen módon lesz.
Ezt a fórumot is szeretném megragadni arra, hogy az itt ülő munkatársaimnak, vezetőtársaimnak - és az Operaház teljes tagságának - megköszönjem az együttműködését, a toleranciáját, a segítőkészségét, és a művészi alázatot, amelyet például ez alatt az időszak alatt is tanúsítottak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A meghívottaké a szó, akik az Operából itt vannak, ha jelentkeznek.
Keveházi Gábor kért szót. Kérem, aki megszólal, üljön a tárgyalóasztalhoz, és a következő hozzászólót is szeretném megkérni a felkészülésre, hogy ne kelljen a helycserére várni, és miután gyorsírásos jegyzőkönyv készül, kérem a nevet is bemondani, bár többnyire én is meg tudom mondani.
Keveházi Gábor igazgató (Magyar Nemzeti Balett)
KEVEHÁZI GÁBOR (Magyar Nemzeti Balett): Keveházi Gábor vagyok, a Nemzeti Balett igazgatója. Nagyon sok szeretettel köszöntöm önöket, és örülök, hogy 5 percig mondhatok egy-pár szót.
Talán a miniszteri biztos úr véletlenül hagyta ki a Nemzeti Balettet ebből a kis csomagból, hiszen Magyarországon egyetlen ilyen együttes létezik, ezt úgy hívják: a Magyar Nemzeti Balett, mely 120 taggal működik. Bátran merem mondani, bárkivel vitába szállva, hogy a világ egyik legjobb balettegyütteséről beszélünk. Nagyon nagy a veszélye annak, hogy - miután van egy főiskola Magyarországon, és nagyon jók a főiskolák és jó a kulturális képzésünk, így a Zeneakadémia, vagy most már Zeneművészeti Egyetem - elindult az Operából a tehetségek elvándorlása. Ez azért van, mert ha nem tudunk kellő előadást - vagy kellő fizetést - biztosítani, azért hadd ne mondjam, mennyi az Európai Unióban az átlagos fizetés. A bécsi Stats Oper-ben egy táncos fizetése 5-6 ezer euró, miközben mi 170 ezer forint bruttó fizetésért tudjuk szerződtetni - ez azt jelenti, hogy 100 ezer forint nettóért - ugyanazt a tehetséget. Tehát hatalmas a probléma.
Mindig azt mondjuk, hogy nem gazdasági a probléma. Gazdasági a probléma, és kitérnék egy pár mondat erejéig arra, hogy az Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Balett nem az Operaház, hanem az egy "összművészetek háza". Nincs olyan művészeti ág, amely nem dolgozik ott: zenész, táncos, énekes, szobrász, festőművész, színész, fotóművész, képzőművész; az Operaház az összművészetek háza. Tehát ma ez a legnagyobb nemzeti kulturális intézményünk, és hozzáteszem: sokszor nem értem; én írtam az első százoldalas modernizációs programot mégis szembe kell szállnom: nem a kultúrát kell megmodernizálnunk. Hiszen a mai napig is világszínvonalú előadásaink vannak: tessék bejönni oda este hét órakor, mindenkit szeretettel várunk, biztosítjuk a tiszteletjegyet! Nagyon magas színvonalú előadások vannak ebben a házban.
A miniszteri biztos úr leírta az anyagban, felhalmozódott az Operaháznak egy nagyon komoly, tekintélyes hiánya - talán jól fejezem ki magam gazdaságilag -, mondjuk így, kifizetetlen számlák, ezt a kormánynak konszolidálnia kell, és nulláról kell elindítani. Nem értem a minisztérium álláspontját abban - és Mártával vitáznék egy kicsit -, miért kell pályázatot kiírni most az Operaház főigazgatói posztjára. Miért kell felkérni egy francia igazgatót, a párizsi Opera igazgatóját, Mortier urat arra, hogy vegyen részt a bírálóbizottságban. Neki fogalma nincs arról, hogy Magyarországon mi a helyzet. Mit tud ő erről? Most végre van egy ember az Operaház élén - itt ül -, Vass Lajos, aki megteremtette a békét, ismeri a házat, a helyzetet. Miért nem lehet őt? Akkor, ha a 150-es rendeletre tetszett hivatkozni, meg kell változtatni a 150-es rendeletet, vagy ki kell találni azt a lukat, ahol Vass Lajost meg lehet bízni azzal, hogy legalább öt évig biztosítsa ennek a háznak a nyugalmát.
(-40)
aa 41-50 Keveházi Gábor folyt.
Itt nem akarom mondani, elhangzottak nevek, Mahleré is elhangzott. Aki kívülről jött, mindenki belebukott ebbe a házba. - Elnézést, ha emocionális vagyok. (Derültség a teremben.) - Nem véletlenül hívta fel a bécsi Staatoper jelenlegi igazgatója a bécsi kulturális kormányzat figyelmét, hogy az ő szerződése négy év múlva lejár, gondolkozzanak azon, hogy ki veszi át tőle a házat. Ezt nem lehet átvenni, hogy én bejövök kívülről, és tudom, hogy mit kell csinálni! Ezt a házat meg kell tanulni, meg kell ismerni. Ez egy Titanic! Ha ebben a kormányt elfordítják, akkor hat hónap múlva elkezd fordulni. Elnézést kérek, nem akarok bántani senkit, de ez nem motorcsónak vagy egy vidéki kis fióküzlet! Ez két hatalmas színház. Mellesleg hozzátartozik az üzemház, a különböző raktáraink, a különböző ingatlanjaink. Ezt nem lehet csak úgy pikk-pakk, hogy kiírunk egy pályázatot, és megint fű-fa-virág, beteg emberek megpályázzák, és baromi (sic!) jó pályázatot írnak, azzal megnyerik. Ezt nem lehet! Az Operaházat ismerni kell! Lehet, hogy valaki baromi jó pályázatot tud írni, de nem tud igazgatni. Arról nem beszélve, hogy összehívok négy-öt frankó srácot, aztán írunk egy ilyen jó pályázatot, azt végre is kellene hajtani! Nem tudják végrehajtani.
Az Operaháznak normatív támogatásra volna szüksége, mert a világsztárok, a világ nagy művészei, akik valóban nagy művészek, azoknak a naptárai több évre előre tele vannak. Ha mi most meg akarunk hívni egy világhírű énekest, egy világhírű karmestert, egy világhírű táncost, azt majd öt év múlva tudjuk meghívni. Normatív támogatás nélkül csak orosz rulettet játszunk: megpörgetjük és a fejünkre tesszük a stukkert. Tehát az Operának normatív támogatásra van szüksége.
Két játszóhelyre van szükség, mert az Operaház látogatóinak 70 százaléka külföldi, a magyarok már nem tudják megfizetni. Az Erkel Színház volt az a hely, amit a magyar néző meg tudott fizetni.
A másik: nem az Operaházat támogatja a kormány, hanem a jegyet! A valós jegyár 100 ezer forint lenne. Tessék elhinni, hogy amikor Aidát, Spartacus-balettet, Hattyúk tavát, Toscát vagy Turandotot játszunk, ötszáz ember dolgozik hátul és ezer nézi. Ez nem Hofi-show, ahol egy ember...! Mindig föltették nekem azt a kérdést, hogy a Nemzeti Színháznak csak 1,8 vagy 1,9 és azok kijönnek abból a pénzből, maguk meg nem jönnek ki abból a sok pénzből, amit mi adunk. Kérem, a Nemzeti Színházban fölmegy a függöny, és négy színész eljátszik egy darabot. Az Operaházban még nem ment föl a függöny, és nyolcvanan bent ülnek a zenekari árokban!
Igenis konszolidálni kell az Operát, meg kell tartani Vass Lajost legalább öt évre az Operaház élén! Még amit el akartam mondani: amikor azt mondják, hogy az Operaház támogatása 5,2 milliárd, abból több mint a felét rögtön vissza is utaljuk az államkasszába.
Köszönöm szépen, ennyit akartam mondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Parancsoljon!
Kákay István művészeti főtitkár (Magyar Állami Operaház)
KÁKAY ISTVÁN művészeti főtitkár (Magyar Állami Operaház): Jó napot kívánok! Kákay István vagyok, a Magyar Állami Operaház művészeti főtitkára. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy húsz éve vagyok az Operában, és abból tíz évet töltöttem a színpadon. Szinetár Miklós főigazgató úr tíz évvel ezelőtt nevezett ki az igazgatóságba. Lényegében én az Operaházat művészi és vezetői részről ismerem elég alaposan. Röviden a következőket szeretném elmondani.
A Magyar Állami Operaház alapító okirata világosan lefekteti, szabályozza, hogy a Magyar Állami Operaháznak mi a dolga. A Magyar Állami Operaház sajnos ma Magyarországon lényegében egyedül viszi a vállán az operakultúra ügyét, ugyanis az öt vidéki nagyvárosunk - ahol egyáltalán létezik operatagozat, ezt önök bizonyára nem tudják egész pontosan - az elmúlt 30-40 évben nagyon visszafejlődött. Lényegében ma az öt vidéki játszóhely együtt nem ad száz operaelőadást egy évadban összesen, mi normális működésben körülbelül négyszázat kellene, hogy játsszunk a két színházban. Ezenkívül a vidéki operaházak - szerény anyagi lehetőségeik miatt - normális esetben egy bemutatót tudnak tartani egy évben, azt eljátsszák talán tízszer-tizenötször is, ezzel lényegében véget ért az operajátszás.
Nálunk igazán normálisan az egész működés be van állva hat premierre, amit a műhelyeink bírnak, művészileg vállalható, négy operát és két balettet játszunk normális békeidőben. Ez néha föl volt pörgetve tízre, tizenegyre, az már valóban sok. De az, ahogy jelenleg vagyunk, hogy a meghirdetett premierjeinket most már több évad óta állandóan le kell mondanunk anyagi okoknál fogva, az nagyon káros művészileg és főleg a színház presztízsének nagyon sokat árt. Jelenleg már csak ott tartunk, hogy a jövő évadra jó esetben három bemutatót tudunk meghirdetni, két operát és egy balettet, ami az elmúlt évtizedekben példátlanul alacsony szám. Mégis azt hiszem, gazdasági okoknál fogva ennél többre nem vállalkozhatunk.
Szeretném elmondani, a második játszóhely valóban nagyon fontos az Operaház számára, hiszen az operának kettős funkciója van. Van egy elit kultúrát betöltő szerepe, ezt az Andrássy úti palota elég jól - remélem, nem csökkenő színvonalon - fogja tudni teljesíteni. De a népopera funkciót, amely a magyar társadalomnak játszana, azt lényegében az Erkel Színház szolgálja. Keveházi Gábor barátom említette, és ez így is van, hogy az Operaház látogatóinak körülbelül 65-70 százaléka külföldi, hiszen a jegyáraink a magyar társadalom számára már lényegében nem elérhetők. Az Erkel Színházban körülbelül egyharmada áron játszunk, mint az Operában, ott viszont gyakorlatilag csak magyar néző fordul meg. Ezért úgy gondolom, a társadalommal szembeni kötelezettségünk nagyon nagy, hiszen a magyar adófizetők pénzéből támogatott jegyáron nem feltétlenül japán turistáknak kell az Operaházat nézni, hanem a magyar nézőnek kellene egy Toscát vagy egy Mozart-operát adni.
Nagyon fontosnak tartom még elmondani, hogy az Erkel Színház olyan szempontból lényeges kérdés, hogy egy második játszóhely, hogy az Operaházban ifjúsági bérleteket nem tudunk játszani, hiszen az ifjúsági bérletek árai messze-messze elmaradnak azoktól az áraktól, amelyeket az Operaházban el kell kérni a nézőktől. Ezért a jövő nem az Operaházban teremtődik meg. Az operaszerető közönséget, a következő operaszerető generációkat mi csak egy második játszóhelyen tudjuk kinevelni, hozzászoktatni az operához. János vitézt vagy más, gyerekeknek szóló darabot nem árulhatunk 12 ezer forintos jegyáron, nincs az a család, amelyik erre rendszeresen elhozná a gyerekét. Ezért én nagyon fontosnak tartom, hogy legyen második játszóhelyünk, de az, hogy hol itt játszunk, hol ott, keresünk más játszóhelyet, azt végső megoldásnak semmiképpen nem tudom elfogadni.
Még Závecz Ferenc nálunk tartózkodása idején felmértük a lehetőségeket: tizenhárom különböző operajátszó helyet vizsgáltunk meg műszaki paramétereik, illetve a zenekari árok nagyságát tekintve. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy nincs Budapesten, illetve közvetlen környékén egyetlen olyan színház sem, ahol a darabjainkat csonkítatlan formában elő tudnánk adni. Szükségmegoldások, kényszermegoldások lehetnek, de lényegében nekünk nagyon fontos lenne egy második játszóhely. Erről nem szeretnék többet mondani. Csak még annyit, hogy volt szerencsém novemberben részt venni az Opera Europe Konferencián Monte Carlóban, ahol föl tudtam mérni azt a különbséget, ami a mi Állami Operaházunk jelenlegi gyakorlata, működése, finanszírozása, előretervezése, illetve az európai szokások között van. Sajnos ezek alapján egyértelműen le kell szűrnöm azt a tanulságot, hogy semmiféle koprodukcióba nem tudunk bekapcsolódni, ami nagyon-nagy kár gazdaságilag is, hiszen ott demonstrációkat láttam arról, hogy például az amszterdami és a koppenhágai operaház hogyan készül a 2011-es közös bemutatóra. Az összes díszlet-, jelmezköltséget, az alkotók honoráriumát közösen állják, kifejezett irodájuk van az ilyen koprodukciók létrehozására. Valamikor három vagy négy operaház együttesen hoz létre ilyesmit. De amíg nem tudjuk megmondani, hogy 2007 szeptemberében mikor és mivel nyitjuk ki az Operaházat, akkor minket kinevetnek. Nem tudunk bekapcsolódni olyan folyamatokba, amelyekből művészileg és gazdaságilag nagyon jól tudnánk kijönni.
Még egy szomorú dolgot kell önöknek elmondanom. Megindult az elvándorlás, nemcsak a balettnél. Új jelenséggel találkoztam - a szereposztásokat készítem az Operaházban -, ez az első olyan évadunk, hogy már általam harmadik vonalbelinek ítélt énekesek - nem is egy - itt hagytak bennünket, elmentek külföldre, jóval kisebb tekintélyű, kevésbé neves színházakba, hiszen a mi anyagi lehetőségünk nem biztosítják számukra azt a lehetőséget, hogy a családjukat normálisan és előre megnyugtatóan rendezve el tudják tartani.
50
Uk(51-60) - Kákay István
Ezért sajnos, meg kell mondani, hogyha a folyamat valamilyen formában nem áll meg, a jelenlegi színvonalat sem hiszem, hogy tartani tudjuk, hiszen például a jobb énekesek mind el fognak menni tőlünk.
Ebben a kérném az önök megértését és segítségét.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Itt az a szokás, a vendégeknek mondom, hogyha bizonyos ideig nem lát az ember jelentkezőt, akkor továbblépünk. (Jelzésre.) Bocsánat, nem látni innen minden kezet, tessék parancsolni!
Rozsos István magánénekes (Magyar Állami Operaház)
ROZSOS ISTVÁN (Magyar Állami Operaház): Jó napot kívánok, szeretettel üdvözlöm a bizottságot. Rozsos István vagyok, az Operaház magánénekese. Néhány dolgot szeretnék csak hozzáfűzni az előttem felszólalók tartalmas beszámolójához.
Jelen pillanatban olyan helyzetben állunk a Magyar Állami Operaházban, hogy van jelenleg ebben az országban egy ház, illetve két helyen játszik, és állandóan össze vagyunk hasonlítva a külfölddel. Szeretnék erről két mondatot mondani. A körülöttünk lévő országokban - főleg Ausztria, Németország, Franciaország, stb. - általában 30-40 operaház működik, teljes létszámmal, és el akarom oszlatni azt a téves információt, hogy ezekben a színházakban nem működnek közalkalmazottak. Nagyon fontos, ami itt az előbb elhangzott, hogy a fiatalok olyan módon vándorolnak el az országból; egyszerűen azon okból kifolyólag, hogy nem tudnak megélni, és nincs biztosítva a jövőjük. Hogyan oldják meg ezt nyugaton? Egy nyugati színháznál általában 2-3 éves szerződések vannak, tehát az illető művész tudja, hogy három éven keresztül annak a színháznak a tagja, és három év után ugyanazon törvények alapján, amelyek nálunk is működnek, nem kötelező az ő szerződését meghosszabbítani. Tehát nem értem azt a félelmet. Miért kell a színházat rákényszeríteni arra, hogy egyre kevesebb közalkalmazottja legyen? Holott, ezeket egyszerűen meg lehetne oldani határozott idejű szerződésekkel.
Arról nem beszélve, hogy nagyon divatos nálunk az úgynevezett tízhónapos, meg a darabszerződések. Nézzenek meg egy fiatalembert, aki 25-30 éves, rettentően tehetséges, az államnak sok százezer forintjába került, és amikor bekerül egy színházba, felajánlanak neki 15 előadást egy évben, mondjuk, darabonként 100-150 ezer forintért - természetesen bruttóról beszélünk. Miből él meg? Meg szeretne nősülni, lakást szeretne venni. Itt akar élni, nem akar elmenni. Tudni akarja előre, hogyan folytatódik az élete. Hozzáteszem, természetesen németországi alapszabály - törvény -, hogy például 15 év után kell véglegesíteni az énekest vagy a balett-táncost. Tehát gyakorlatilag a 15 év alatt kiderül, hogy alkalmas-e a pályára, hogy tovább folytassa-e ott a színházba, ott maradjon-e a nyugdíjas idejéig. Semmifajta veszély nem fenyegeti a színházat, hogy neki kötelező ott tartani ezt a művészt.
A második dolog, szeretnék elosztani egy félreértést. Jelen pillanatban ennek az országnak van egy világszínvonalú operagárdája és balettgárdája. Jegyezve van mindenütt, akár a tőzsdén is. Hihetetlen módon exportáljuk a művészeket, a zenekart, a kórustagokat, az énekeseket, a balett-táncosokat, mindegyik elhagyja az országot, az előbb említett problémák miatt. Nagyon fontos lenne, hogy Magyarországon az egyetlen Operaházat és balett-társulatot, amely létezik, nem szabadna szétverni. Ennek az egyben tartása - szerintem - országos feladat. Ha ezt a társulatot egyszer szétzavarják, hosszú évtizedekig megint nem lesz társulat az országban.
Meg kellene oldani a megélhetési gondokat! Tisztázni kellene a szólisták helyzetét a színházban! Tudni kell, hogy állandóan megjelennek különböző újságokban azok a feltételezések, illetve azok az elemzések, hogy mi történik, miért kell fizetni egy énekest, vagy egy balett-táncost, aki egy évben 15 előadást énekel vagy táncol. Igenis, azért kell megfizetni, mert a 15 előadás mellett még körülbelül 300 napot dolgozik azért, hogy ezt a tizenötöt meg tudja teremteni, meg tudja csinálni. Nem beszélünk az otthoni munkáról, a felkészülésről, a fejekben felhalmozódott mérhetetlen tudást, értéket, amelyet ezek az emberek akár a kórusban, akármelyik részen a színházban megteremtettek, megtanultak. Erre nem lehet csak úgy, egyszerűen azt mondani, hogy kérem, kiteszek a zenekarból három fúvóst, majd hozok helyettük másikat. Honnan? Kicsodát? Ebben az országban csak egy gárda van! Mi nem fogunk tudni vendégeket hozni Ausztriából, Németországból, Franciaországból, mert senki nem tudja megfizetni.
Nem akarok beszélni az ottani gázsikról, de nagyon helyes, hogy összehasonlítjuk Párizzsal meg Béccsel a budapesti Operaházat. Igen. De ott kezdődik, hogy tízzel be kell szorozni az úgynevezett támogatást. Abban a pillanatban tárgyalóképes mindenki arra, hogy jöjjön ide egy francia operai szakértő, mondja el a véleményét, de tudja azt, hogy itt ugyanakkora az állami támogatás, mint ott, hiszen ugyanakkora a létszám, a repertoár - hozzáteszem: és két színházban játszanak Bécsben is, Berlinben is, Londonban is, Párizsban is. Tehát a második játszóhely, ha az Erkel Színházat bejátsszák. És hadd nevezzem meg, jelen pillanatban az egyetlen olyan színház a környezetemben, amely alkalmas lenne erre, bár kisebb, és akusztikailag igazán meg kell javítani, az a Thália Színház. Annak megvan a helye - tehát közel van az Operához -, a raktározás és a megközelíthetőség, mindenfajta szempontból az lenne a legjobb, ráadásul befogadó színház. Tehát nem is akarja az ember - nem is tudom, kiktől - elvenni. Hadd mondjam el azt a tényt, hogy az 1960-as évek közepén Lukács Miklós igazgató írt egy tanulmányt az Operaház második színházáról, és azt írta, hogy a jelenlegi Operettszínházat lehetne az Operaház kamaraszínháza, szintén helyi, a befogadó lehetősége, illetve akusztikai és egyéb paraméterei pontosan megfeleltek volna. Természetes, hogy ez jelen pillanatban nem reális.
Annyit szeretnék még hozzátenni - bár Gábor elmondta az operajegyeket, sok mindent, a bő repertoárt -, egy dolgot elfelejtünk. Nemcsak azt, hogy a színháznak feladata a nagyon bő repertoár létrehozása, hanem a közönségnevelés! Egyszerűen ott tartunk - olvastam egy statisztikát -, hogy jelenleg a 18 éves korosztályig bezárólag 75 százalékuk életében még nem volt komolyzenei koncerten, nem volt operában, és nem látott balettet. Az ország mindig arról volt híres, hogy ez a kis, tehetséges nemzet mérhetetlen magas színvonalon hogyan adja át a kultúrát, és hogyan neveli a fiatalságot. Az új generációkkal meg kellene ismertetni az operát, és nem egy elit műfaj. Nagyon sajnálom, ne haragudjanak, nem elit műfaj. Ez egy olyan dolog, hogy a legegyszerűbb embertől a legmagasabb intelligenciával rendelkezőig, ha egyszer beül zenét hallgatni, kap valamit. Akár tetszik, akár nem. Lehet, hogy nem ismeri a zenét, és azt sem tudja, mi az a zongora, de kap valamit.
A másik dolog: csatlakoznék Gáborhoz. Ha egyszer a színházban van egy jelenleg elindult, nyugodt folyamat, amelyet tovább lehetne építeni, abszolút nem tartjuk értelmesnek, és nem látjuk a realitását annak, hogy ki kell írni egy pályázatot. Illetve, lehet egy meghívásos pályázatot kiírni, gondolom, ennek megvannak a törvényi alapjai. Ha egyszer van az igazgató, akit elfogad a színház, elfogadja a minisztérium, miért nem lehet azzal továbblépni? Olyan fontos, hogy két hónap alatt legyen egy új igazgatója a színháznak, akivel megint nem tud mit kezdeni a színház, mert nem ért hozzá, azt sem tudja, merre van a folyosón, hova kell menni, nem ismeri az embereket. Ehhez rendkívül komoly empátiával rendelkező emberre van szükség, aki sok-sok évet eltölt ott, és megismeri az embereket, beszél velük.
Nagyon szépen köszönöm, nem akartam az idejüket rabolni.
(-60)
aa 61-70
ELNÖK: Köszönöm szépen. Parancsoljon!
Hetényi Márta gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház)
HETÉNYI MÁRTA gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház): Jó napot kívánok! Hetényi Márta vagyok, az Operaház gazdasági igazgatója. Csak pár mondatot szeretnék mondani az elmúlt néhány évről. Az egyik, amit többen hangsúlyoztak: gondoljanak bele, a legutolsó főigazgató, Szinetár Miklós ideje 2001 júniusában lejárt. Onnantól kezdve három kinevezett főigazgatója volt az Operaháznak: Ocsmándy Miklós tíz hónapig, Szinetár Miklós három évig és Hegyi Árpád Jutocsa tíz hónapig. Ez az Operaház működésén nagyon keményen meglátszik. Az a baj, hogy ezt a házat rángatjuk előre-hátra. Állandó szervezeti változásokban vagyunk benne. Ez befolyásolja a gazdálkodást. Ez az egyik dolog, ami befolyásolja a gazdálkodást.
A másik dolog, ami szintén befolyásolja a gazdálkodást, az, hogy 2001-ben ígéretet kaptunk arra, hogy négymilliárd forinttal megemelik a támogatásunkat. 2002-ben nem az egész négymilliárd forintot, több részletben 3,8 milliárdot kaptunk. 2003. január 1-jén a négymilliárd forintos támogatást kapásból a minisztérium fél milliárd forinttal csökkentette. 2002-ben, amikor Ocsmándy Miklós az ígéretet megkapta a négymilliárd forintos támogatásra, akkor ennek megfelelően állapította meg a különböző részlegek bérkeretét. A bérkeret, a bérrendszer ennek a négymilliárd forintos összegnek az ismeretében épült ki. Tudjuk, hogy viszonylag könnyű egy bemutatót eldönteni, megcsinálni, elhagyni presztízsveszteség, de nem lesz a következő évben következménye. De az, hogy az Operaház plusz négymilliárd forint, tehát közel 6,5 milliárd forintos támogatás ígéretében alakította ki a bérrendszerét, az azt jelenti, hogy onnantól kezdve már csak akkor lehet csökkenteni ezt a tételt, ha az embereket elbocsátjuk, mert bért visszavenni nem lehet.
Menetközben nemcsak 2003-ban csökkent a támogatásunk félmilliárddal, csökkent később is. Úgy volt, hogy a 2005. évi támogatásunk 4,5 milliárd forint lesz, csak a Hiller-Szinetár-féle megállapodás következtében sikerült ezt visszatornászni. De úgy indultunk 2005 januárjában, hogy a támogatásunk 4,5 milliárd forint volt, de az előző év decemberében megkötött megállapodás értelmében sikerült visszatornászni olyan módon, hogy 2005-re kaptunk volna bázisként 5,5 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy 2006-ban, 2007-ben és mindig 5,5 milliárd forint, és kaptunk volna még 2006. évre 300 millió forint egyszeri kötelezettségvállalást. Ezt a megállapodást a minisztérium - amikor Hegyi Árpád Jutocsa belépett - egy egyezséggel eltörölte, és az Operaház támogatása 5,3 millió forint lett.
Ha arról beszélünk, hogy miért vannak a hiányok, a lemaradások, miért küzdünk százmilliós nagyságrendű szállítói állománnyal? Gyakorlatilag itt már nemcsak az állam tartja fenn az Operaházat, és nemcsak a nézők, hanem részben a szállítói kör is finanszíroz minket azzal, hogy tudomásul veszi, később fizetünk, és elfogadja, hogy tudja, nem fogunk elköltözni az Andrássy útról, előbb-utóbb meg fogják kapni a pénzüket. Ez az egy előnyünk van. Vannak olyan szállítók, akik húsz éve ismernek minket, nem nagy cég, azt mondja, ő már csak azért marad meg nálunk, mert szereti az operát, de egyébként magáncégeknél vállal munkát, mert valamiből meg kell élnie, és el kell tartania a saját beosztottjait. De ez ennek a következménye is. Sajnos a jelenlegi anyagi helyzetünknek részben ez a következménye. Sajnos sikerült az előző igazgatónknak lecsökkentenie a támogatási összegeket annak ellenére, hogy a megelőző igazgatónk valamilyen módon visszatornászta. (Gulyás Dénes: Lehet, hogy ez volt a dolga.) Lehet!
Kollégáim mind elmondták, ami alapvető igazság, hogy gyakorlatilag a színház folyamatosan emeli a jegyárait. Jegyáremelésünk 2005-ben 30 százalékos volt. Idén megint 10 százalékos! És ez az Operaházra vonatkozik, az Erkel Színházban nem vagyunk képesek! De azt is figyelembe kell venni, majd beszélünk arról, hogy az Operaházban rengeteg a turista. Gyakorlatilag az Operaházat abból a szempontból is figyelni kellene, hogy az országimázs része. Bejön a turista, nagyon kellemetlen helyzetben vagyunk, mert most már azt is látja a turista, hogy ha végigjön a házon, hogy kopott a szőnyeg, kopott ez, kopott az... (Közbeszólás. Patinás!) Igen, patinás!
Abból a szempontból is figyelni kellene az Andrássy úti épületre, hogy az viszi a hírünket, a külföldit oda viszik be. Hova lehet este elmenni? A prózai színházakba kevésbé, tehát ez az a hely, ahova a külföldieket el tudják hozni. Ez is egy szempont szerintem. Mindemellett, hogy kellene egy másik játszóhely, ahova viszont a magyar emberek jönnek. Gulyás művész úr tudja, vannak előadásaink, ahol hátul ülnek, mert ha külföldit nem tudunk hozni, akkor az első soraink üresek, de hátul és a harmadik emelet azonnal el van adva, mert a harmadik emeleti jegyárakat nem emeljük hosszú évek óta azért, hogy a magyar ember lásson operaelőadást.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselőké a szó!
Gulyás képviselő úr!
Képviselői kérdések, hozzászólások
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Igyekszem nagyon rövid lenni. Nagyon szépen köszönöm elsősorban kollégáimnak, Vass Lajos úrnak, a minisztérium képviselő asszonyának, hogy ide fáradtak, és ilyen erővel és elszántsággal képviselik a színházat. Nagyon szépen köszönöm.
Csak néhány gyakorlati kérdést szeretnék feltenni. Előrebocsátom, hogy nagyon sok mindennel egyetértek ebben az anyagban, amit Vass Lajos úr küldött nekünk. Néhány dolgot szeretnék csak kérdezni, illetve felvetni. Többször fölmerült Hegyi Árpád Jutocsa neve. Azt hiszem, aranykeretbe nem nagyon fogjuk foglalni az ő nevét, ami a tevékenységét illeti a műfaj és a színház pusztítása területén. Többször föltettem azt a kérdést - tudom, hogy nincs mód számszerűen kifejezni -, mekkora végkielégítést kapott Hegyi Árpád Jutocsa azért, hogy pusztított egy évig. Ugyanis miniszter úrnak föltettem azt a kérdést, így, hogy "Mekkorát?", mire azt mondta, hogy ezt nem lehet nyilvánosságra hozni, csak az érintett beleegyezésével. Magyarul a kérdésemre választ kaptam: igen, a pusztításért kapott végkielégítést Hegyi Árpád Jutocsa. Kinél merült fel - bármikor is -, hogy ilyen pusztítás után Hegyi Árpád Jutocsa nem jutalmat és végkielégítést kellene, hogy kapjon, hanem neki kellene a költségvetésbe befizetni pénzt, konszolidálni azt a pusztítást, amit végzett. Őróla csak ennyit szeretnék mondani.
A másik: Rendkívüli ez az információ, hogy Hiller miniszter úr semmiféle anyagot nem küldött a mostani beszélgetésre, ez szerintem meglehetősen furcsa, hogy finoman fejezzem ki magam. Felmerülhet az a kérdés, hogy mennyire érdekli őt valójában az Operaház helyzete. Vass Lajos úrtól szeretném megkérdezni, hogy mikor utoljára találkozott Hiller miniszter úrral az Operaház ügyében való tárgyalás céljából? Mi az ő aktivitása ebben a tekintetben?
Ha az Erkel Színházat be kell zárni egy év múlva, akkor miért kell erre pénzt költeni? Ebben a levélben a második pontban azt olvashatjuk, hogy azért kellett erre pénzt költeni, hogy működőképes legyen.
A létszámcsökkentéssel vannak problémáim. Nem tudom, hogy mekkora volt a létszámcsökkentés, helyesebben számot tudok, de mekkora a produkciókat létrehozók közül az elbocsátottak száma, és mekkora az adminisztráció területéről elbocsátottak száma? Hány igazgató és a nekik járó titkárnő van az Operában mobiltelefon-használattal és benzintérítéssel? Különös tekintettel arra, hogy e levél harmadik pontjának második felében további létszámcsökkentést említenek, mégpedig hosszú távú koncepciót, mint az előadások és a játszott darabok meghatározó tényezőként megjelölve. Teljesen kiviláglik, hogy a repertoárt és az előadások számát kell csökkenteni, előbb a művészeket kell utcára tenni.
Van egy sajátos pont ebben, a negyedik, amit szeretnék elolvasni, mert nagyon rövid. "A színlelt szerződések kiküszöbölése és a törvényi kötelezettségek teljesítése végett megszüntettük korábbi megbízási és vállalkozási szerződéseinket. A hiányzó munkaerő biztosítása céljából pedig lefolytattunk egy munkaerő-kölcsönzési közbeszerzési pályázatot." Erről szeretnék valamit bővebben hallani. Nagyon sok művész van, aki megbízási szerződéssel dolgozik, mert nem közalkalmazott az Operaházban.
70
UK(71-80) - Gulyás Dénes
Ha ezek a művészek nem végeznek munkát az Operaházban, akkor repertoárnak durván az egynegyedét képes eljátszani a színház. Tehát az ő munkájukra mindenképpen szükség van. Ha ez azt takarja, hogy valamilyen közvetítő céget kell iktatni az Operaház és a fellépő művészek közé, ezt nagyon rossz ötletnek tartom, hiszen az Operaház évtizedek óta minden fellépő művészét ismeri. Miért egy céget beépíteni közé, esetleg csak azért, hogy pénzt keressen, vagy a gázsi egy bizonyos részét menedzselési költségekre költsék?
Amit Hetényi Márta elmondott, mindenki ismeri, az alapprobléma végül is, a pénztelenség. A modernizációs programmal kapcsolatban csak két apró dolgot szeretnék mondani. Az Erkel Színházzal az alapvető probléma az, hogyha megszűnik az Erkel Színház, és a helyére épül egy nem színház, hanem a tervek szerint valami olyan komplexum, amelynek egy rész elenne az Erkel Színház, privát pénzből, privát tőkéből, akkor az Erkel Színház megszűnne továbbra a Magyar Állami Operaház része lenni. A beruházó tulajdona lesz, aki majd eldönti, hogy 120 napra - ahogyan mondtad - majd bérbe adja az Operaháznak. Tessék mondani! Ilyen anyagi helyzet mellett az Operaház miből fogja kifizetni a bérleti díjat? Egy.
Kettő: szerintem a beruházónak nem az lesz az érdeke, hogy kölcsönadja az Operaháznak, hanem olyan produkciókra fogja kölcsönadni, amelyekből biztosan komoly bevétele lesz. Ez szerintem feloldhatatlan anyagi probléma. Magyarul, itt bástyát veszít a műfaj és az Operaház.
Rögtön befejezem. A modernizációs programban, illetve nem programban, bocsánat, ebben a tartalomjegyzékben tíz pont le van írva, nem szerepel az, ami pedig ennek a műfajnak - vagy azoknak, akik ezt művelik - az alapvető küldetése, hogy a zenével, a műfajjal a jövő zenész és hallgató generációjával foglalkozó rész nincs benne. Ugyanakkor a Magyar Állami Operaház feladatai között szerepel egy oda nem illő rész, amely szerintem törlendő onnan - legalábbis, el kellene kezdeni erről beszélni -, mégpedig az utolsó előtti, mely szerint: az opera- és balettművészet utánpótlás-képzésének részeként azoknak a fiatal művészeknek, akiket saját produkciójában kíván felléptetni, ösztöndíj biztosítása, mesterkurzusok szervezése, valamint a fiatal művészek színpadképességének fokozására képzés biztosítása a Magyar Állami Operaház énekstúdiójában, valamint balettkarában.
Erről a következőt tartom fontosnak elmondani. Ma Magyarországon a művészeti felsőoktatási intézmények átlagban évi egymillió forintot - most már többet, mint egymilliót - költenek évenként, diákonként ezeknek a diákoknak a képzésére. Magyarán, az Operaházban az előbb említett igazgató alatt - meg még azelőtt is - divat volt az, hogy azoknak a növendékeknek, akikre ennyit költött az állam a Zeneakadémián, nem kaptak szerződést, munkát az Operaházban, csak akkor, ha elvégezték az Operaház stúdióját, ahol sokkal alacsonyabb színvonalú és képesítést nem adó képzést kaptak. Ez valahol olyan anomália, amely elképesztő. Arról nem beszélve, hogy ez nagyon sok pénzbe kerül az Operaháznak. Itt valami olyan ellentmondás van, amely az egyik kerékkötője, arról nem is beszélve, hogy a színháznak ez nagyon sok pénzbe kerül.
Röviden ezt a néhány dolgot szerettem volna ezzel kapcsolatban elmondani. Teljesen egyetértek azzal a felháborodott felvetéssel, amit Keveházi Gábor mondott Mortier úrral kapcsolatban. Mortier urat nagyon jól ismerjük a szakmában, ez a hely és alkalom most nem igazán arra való, hogy őt méltassuk - ő nagyszerű ember, és ehhez a szakmához rendkívüli módon ért, nemzetközi rangú és hírű ember -, mégis azt gondolom, hogy Magyarországon ma igenis, nagyon sok olyan ember van, aki legalább olyan színvonalas a szakmájában, mint Mortier úr. Nem értem, hogy kerül a csizma az asztalra, hogy a magyar nemzeti Operaház jövőjét meghatározandó, vagy esetleges igazgatói pályázatát kiíró bizottságban Mortier úr véleményt nyilvánítson. Azt hiszem, erre itt most tudok mondani 15 olyan embert, aki legalább olyan színvonalú, mint Mortier úr. Azt gondolom, akkor lehetne erről szó, ha mondjuk, Mortier úr meghívna valakit Magyarországról, aki aztán ugyanúgy beleszólhatna a párizsi Opera következő pályázatkiírásához, hogy mondjon véleményt. (Derültség.) Abszurdumnak tartom, nincs rá szükség. Legyen annyi önbecsülése ennek a kulturális kormányzatnak hogy higgye el, ebben az országban igenis, nagyon sok olyan színvonalú ember van, aki képes meghatározni a műfajt.
Az elvándorlásról pedig - talán kis malíciával - annyit szeretnék mondani, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr elmondta, el lehet menni ebből az országból, nem kötelező itt dolgozni. Csak akkor azokra az emberekre ne költsünk évenként egymillió forintot a magyar költségvetés pénzéből.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Bókay képviselő úr!
BÓKAY ENDRE (MSZP): Erre az utolsó mondatra nem lett volna szükség, hiszen nem olyan bizottsági ülésen vagyunk, ahol ezek a lényeges dolgok, tehát felejtsük el. (Gulyás Dénes: Azért ne felejtsük el!) Mármint a hozzászólást. Jó, akkor ezt majd megjegyezzük.
Elnök úr kérése szerint megpróbálok rövid lenni. Először is köszönöm, hogy ezt a bizottsági ülést, ezt a tájékoztatót megteremtették, és köszönöm szépen önöknek, hogy eljöttek ide. Így nemcsak a sajtóból tájékozódunk, hanem közvetlen információt is kapunk önöktől; akármilyen habitussal is mondták el, nekem nagyon szimpatikusak voltak ezek a felvetések. A magam részéről megpróbáltam utánaolvasni, de nyilván, a sajtóból nem tudunk olyan mértékben tájékozódni, mintha önöktől közvetlenül kapjuk meg az információt.
Két dolgot vettem ki a magam számára, és javasolom a bizottság számára is, hogy ezekkel érdemben foglalkozzunk, szerintem a mi kompetenciánk eddig terjed.
Egyik a pályázat kiírása. Abszolút el tudom fogadni azt, hogy meghívásos pályázat történjen, és ahogyan önök megerősítették, elsősorban Vass Lajos urat ajánlották, hogy folytassa ezt a munkát. Tehát ezt a bizottság részéről kérem is, hogy mi is vegyük figyelembe, és próbáljuk a munkánkat ez irányban végezni. Ezt egyszerűen toleráljuk, mert ezt az ottani művészek kérik, és az egyik leglényegesebb dolog, hogy nyugalmat teremtsünk az Operaházban, nem lehet úgy alkotó munkalégkört teremteni, ha állandó feszültségben és bizonytalanságban élnek.
A másik dolog a normatíva. Megértettem a normatíva kötelezőségét, a kiszámíthatóságot. Tényleg nem lehet úgy sem nyugalmat, sem jövőt teremteni, hogyha önök nem tudják két-három-négy évre előre, hogy milyen műsorokat tervezni, és ezt csak akkor tudják megtenni, ha a finanszírozás kiszámítható. Azt hiszem, ebben most az sincs benne, hogy pontosan, tételesen milyen összegekről van szó, de erre a kiszámíthatóságra szükség van. Szerintem a biztos, kevésbé jól finanszírozott színház is jobb, mint egy ígérgetéseken alapuló hosszú távú elkötelezettség, amelyet esetleg a későbbiekben nem váltanak be.
A harmadik dolog a vidéki színházakkal kapcsolatos. Szimpatikus, hogy törődnek vele, jómagam Pécsről származom, ottani országgyűlési képviselő vagyok. Azt kérem önöktől - nyilván, e két dolog teljesülése után -, mivel Pécs 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz, szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal segítsék ezt a programot, hiszen 2010-ben ez nem Pécsnek egy sajátos műsorszáma, hanem az egész ország produktuma lesz. Azt hiszem, ha ez a színház - remélem - addigra stabilizálódik és hosszú távú terveket tud készíteni, önök aktívan részt tudnak venni a mi közös kulturális fővárosunk szervezésében.
Végül zárójelben annyit jegyeznék meg, hogy szerintem, ezek a belső ügyek, amelyek itt felszínre kerültek - az épületek, egyéb dolgok - kevésbé tartoznak a bizottságra. Ha meg tudja oldani az említett két fontos keretet, akkor ezt már önök egy jó vezetővel együtt biztosan kitűnően tudják kezelni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Halász képviselő úr, utána Schiffer János, utána a többiek.
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Én is örülök, hogy végre sor kerülhetett erre a bizottsági ülésre. Nagyon régen kezdeményeztük már ezt, örülök, hogy szocialista képviselőtársaim is egyetértenek azzal, hogy szükség volt erre az ülésre.
(-80)
aa 81-90 Halász János folyt.
Nagyon szépen köszönöm, hogy államtitkár asszony itt van, mert így alkalmunk van közvetlenül is kérdezni őt. Én négy téma köré csoportosítva négy kérdést szeretnék föltenni, elsősorban önnek, államtitkár asszony. Miniszter úrról volt már itt szó, én ne is vesztegessek több szót erre a kérdéskörre, hogy ő miért nincs itt, meg hogyan foglalkozik ezzel az üggyel, mert még itt megrónak szocialista képviselőtársaim, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, bár mégiscsak ő a miniszter.
Az első kérdéskör ahhoz kapcsolódik, amiről mi ma beszélünk: tájékozódás a Magyar Állami Operaház helyzetéről. Úgy vélem, ahhoz, hogy egy tájékozódás teljes körű legyen, fontos azt a kérdést föltennünk, hogyan lehetséges, hogy válságba került az Operaház. Ha ezt a kérdést megkerüljük, nem válaszoljuk meg, akkor azt hiszem, nehezen tudunk jó válaszokat adni arra, hogy hogyan tovább és mit kellene tenni. Szerintem tanulni kell a hibákból és nem nem beszélni róla. Azt hiszem, a továbblépés hitelességéhez fontos az őszinte szembenézés. Mivel az elmúlt években is Schneider Márta a minisztériumban tevékenykedett, és ezzel a területtel foglalkozott, maga Vass Lajos politikai államtitkár volt, azt hiszem, két autentikus szereplő ül velünk szemben az asztal végén, akiktől meg lehet kérdezni: mit gondolnak, hogyan lehetséges, mi az oka ennek, mik voltak ezek a fontos momentumok önök szerint, hogy válságba került az Operaház, hogy ez a helyzet. Nem a felelősöket akarom keresni, ennek nem most van itt az ideje, ma nem ezért ülünk itt, hogy ki a felelős azért, hogy ez történt. Nem ezt kérdezem.
Azt kérdezem, hogy hogyan lehetséges. Nagyon adódik a kérdés, mert ahogy Vass Lajos is leírta nekünk, ahogy ismerjük a számokat, 2001-ben még 2 milliárd 232 millió forint volt az Opera állami támogatása, 2002-ben pedig 5 milliárd 869 millió forint. Ez nagyon nagy változás. Hallottunk arról, hogy ennek milyen hatásai voltak. Volt egy ilyen helyzet, kedves hölgyeim és uraim, 2001-ről 2002-re következően, amikor egy ilyen támogatást kapott a magyar opera ügye, ez az intézmény. Ma pedig arról beszélünk - meg azóta is egyébként, az elmúlt hetekben, hónapokban, években -, hogy válságban is probléma van. Valami nagyon nincs rendben. Egy ilyen lépés után ilyen helyzetben lehetünk ma.
Nagyon kíváncsi vagyok, államtitkár asszony mit mond arra, hogyan lehetséges ez, mert nekem fontos, hogy meg tudjam ítélni, az, amire törekednek, az eléggé megalapozott-e. Számomra fontos - azt hiszem, mindannyiunk számára fontos lehet -, hogy hogyan vélekedik arról, ami az elmúlt években történt.
Úgy láttam, egy kicsit visszafogottan beszéltek a költségvetési kérdésekről önök. De itt mások nem így tettek. Azt hiszem, nem lehet megkerülni ezt az ügyet. Ez az egyik kérdésem.
A másik kérdésem arra az anyagra vonatkozik, amit megkaptunk. A mai napon kaptuk ezt, ismerjük a dolgot, de azzal, hogy itt most megkaptuk, hogy a kormány úgymond hivatalosan a képviselők asztalára tette az imént a Magyar Állami Operaház alapfeladatainak felsorolását, ezt a tizenhat pontot. Ez fölveti azt a kérdést - és kérdezem államtitkár asszonyt, hogy hogyan látja -, mi az a szükséges költségvetési támogatás, amely alapján eleget tud tenni a Magyar Állami Operaház ezen alapfeladatainak. Nagyon-nagyon fontos kérdés szerintem. Azért is fontos, a fontosságán túl aktuális is, hiszen a költségvetési törvényt a kormány benyújtotta. Nyilván önök azt mondják, hogy ez a költségvetési törvény 2007. évre vonatkozóan egy nagyon kidolgozott, nagyon átgondolt, nagyon fontos és nem is tudom, még mi. De ebben az Állami Operaház támogatása is szerepel. Bizonyára átgondolták azt, hogy miért annyi, amennyi. Én arra az összefüggésre is kíváncsi lennék, hogy ami ott szerepel - és ami itt szerepel alapfeladatokként, és ezen alapfeladatok ellátása -, az vajon ellátható-e abból a támogatásból, hogyan állt ehhez a kérdéskörhöz a minisztérium.
Azért is jó a pillanat, hogy beszélgetünk az Operaház ügyéről, mert fölmerült - egyébként nemcsak az Operaháznál, hanem más nagy nemzeti intézmények kapcsán is - a jogos igény arra, hogy egy éveken túlmutató finanszírozási rendszert alakítsunk ki. Hogy gondolkodjunk azon, hogy hogyan lehetne megteremteni ezen intézmények szakmai működési biztonságát. Ahhoz nagyon fontos az, hogy két, három, négy, hét éven keresztüli finanszírozási garanciák legyenek. Valaki ezt normatív finanszírozásnak mondja, valaki esetleg időben mondja előremutatóan garantált finanszírozásnak. Múzeumok, nagy nemzeti gyűjtemények, Nemzeti Színház, sok helyen szóba kerülhet ez, a Magyar Állami Operaháznál is, és itt szóba is került.
Kérdezem azt államtitkár asszonytól, hogy a mostani költségvetés beterjesztésekor felmerült-e ez a lehetőség, mert szó nincs abban erről. De a háttérben az önök szemlélete milyen e tekintetben? Gondoltak-e arra, hogy ezt hogyan lehetne megoldani, és lát-e valamikor erre lehetőséget az Operaházat illetően is?
A következő téma a két játszóhely kérdése, ami szerintem nem csupán helykérdés - és itt az Operaház hozzáértő szakemberei el is mondták -, ez több mint gazdasági kérdés. Vass Lajos leírta az anyagában. Én nagyon örülök, és nagyon fontosnak tartom azt a szemléletet, amit ez ügyben képvisel Vass Lajos, ami azt mondja, hogy két játszóhely kell. De van bennem némi nyugtalanság, mert én ismerek olyan anyagot, amit két évvel ezelőtt a minisztérium jelenlegi gazdasági ügyekért felelős államtitkára, Závecz Ferenc írt, amiben hosszan értekezik arról, hogy milyen előnye van a kétházas játszásról áttérni az egyházas játszásra.
Mivel gazdasági oldalról igencsak döntési helyzetben van Závecz úr, ezért fontos. Kérdezem Schneider Mártát, hogy kedves Márta, mit gondol a minisztérium most az egyházas, kétházas játszásról, mert változhatott azóta a vélemény, más a helyzet, van elég pénz... A Závecz-tanulmányban az merült fel, hogy nincs elég pénz, ezért kellene ezen elgondolkodni. Nem az Operának akar ártani - ne értsük félre! - a tanulmány és szerzője, hanem, ha jól értettem, anyagi oldalról közelített a dologhoz.
Ha megengedik, egy általánosabb kérdésem is lenne. Azt gondolom, a kultúra legmélyebb rétegeihez - és ilyen az Opera - nem lehet értékmentesen közelíteni. Nem elég a pragmatizmus, hanem értékelvűen kell közelíteni a kérdéshez. Ismerve államtitkár asszonyt, miniszteri biztos urat is, tudom, hogy értékelvűen közelítenek a kulturális kérdésekhez. De ma nem volt eddig alkalma államtitkár asszonynak - vagy az időkeret volt kevés, nem tudom - arról beszélni, hogy a magyar operakultúra jövőjét illetően milyen elképzelései vannak a minisztériumnak. Az operaházi megszólalók - elnézést, hogy így említem önöket - utaltak arra, hogy ez milyen fontos ügy. Én nagyon szeretném, ha hallhatnánk államtitkár asszonytól, hogy a jelenlegi magyar kormány Oktatási és Kulturális Minisztériuma mit gondol a magyar operakultúra jövőjét illetően. Ilyenkor nemcsak a Magyar Állami Operaházra mint intézményre gondolok, hanem ahogy itt elhangzott, széles értelemben a magyar operakultúrára.
Tisztelettel kérem, mivel még időnk is van, legyenek kedvesek, válaszoljanak! Köszönöm szépen.
90
UK(91-100) - Halász
ELNÖK: Halász képviselő úr az időre hivatkozott. Időnk van, de korlátozott. (Halász János: Akkor maradunk tovább. Nem kell átadni a termet senkinek.) Világos, csak szerettem volna tájékoztatni a jelenlévőket, hogy egy-egy felszólalás után nem zárjuk le, a maradó idő még a további felszólalásokra is kell.
Schiffer képviselő úr következik, utána Lukács képviselő úr, utána Alföldi képviselő úr, és más jelentkezők is vannak. Tehát kérek mindenkit, hogy lehetőleg, ha tudja, röviden fogalmazza meg a mondanivalóját.
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Azt gondolom, kicsit, szemben a meghívó címével, amely a Magyar Állami Operaház helyzetéről szóló tájékoztatót, itt egyszerre három dologról is szó van, három kérdés körül folyik a tárgyalás, szemben azzal, amit gondoltam, hogy itt tulajdonképpen a kialakult helyzet, és elsősorban a miniszteri biztos tevékenysége, és a stabilitás kérdése a napirend. Itt beszélünk a múltról, a válságról és a jövőről, ami - persze - helyes, csak azt gondolom, egy korlátozott idejű bizottsági ülés erre alkalmatlan.
Fel lehet tenni a kérdést, hogy például, miért került válságba az Operaház akkor, amikor a 2,2 milliárdról 5,8 vagy 6,5 milliárdra emelkedett a költségvetési támogatása. Mert tulajdonképpen ebből az időből fakad, hogy elindult valami, ami a korábbi időszakkal szemben sokkal drasztikusabb problémahalmazt hozott össze. Ez nagyon érdekes és fontos kérdés. Feltehetően nekem is van egy válaszom arra, hogy nem igazán koncepcionálisan történt annak az összegnek a szétosztásra, hanem ilyen vagy olyan alapon szétosztásra került a bérekre - ahogyan a miniszteri biztos úr is jelzi -, és aztán igazából semmi más nem történt. Azt gondolom, ez a válság egyik alapja, s ezt egyszer értékelni kellene. Végig kellene gondolni, hogy ez miért történt így, és mit kellett volna akkor megtenni, mert az, amit akkor nem tettünk meg, talán ma alkalmas arra, hogy megfogalmazzuk, mit kell csinálni a jövőben a Magyar Állami Operaházzal.
Azt gondolom, Vass Lajos feladata az, hogy most stabilitást teremtsen, és ha Schneider Márta államtitkár asszony meg tudná válaszolni az alelnök úr kérdését, akkor azt gondolom, nem itt ülne, hanem az UNESCO főtitkára lenne, vagy nem tudom, mi. Tudniillik, sokkal pontosabb és mélyebb elemzést igényel az, hogy a megváltozott környezetben mi az Operaház szerepe. Ami itt elhangzott, az a jelenről szólt, hogy igénybe lehetne venni a Thália Színházat vagy az Operettszínházat, ez mind a jelen kérdését feszegeti, és nem azt, hogy milyen igénye van igénye van a magyar kultúrának - hosszú távon, 5-6 évre előre - az operajátszással szemben, hogy milyen a finanszírozási rendszer. Azzal teljesen egyetértek, hogy elsősorban zenei területen nem lehet egy vagy két évre tervezni, mint ahogyan a MÜPA-nál is van legalább három-négy éves előretervezési lehetőség, mert egy igazán nagyszerű karmestert, énekest nem lehet leakasztani egyik évről a másikra, azt előre kell tervezni. De az, hogy például, ami itt elhangzott, hogy mit csinálunk a kortárs operajátszással, az öt egyéb operajátszó hellyel, nem önmagában csak a Magyar Állami Operaház kérdése, mert ezt globálisan, egységében kellene végiggondolni, és amikor a miniszter úrnak itt kell lennie, azt az anyagot kell neki előadnia, amely erre próbál választ adni. Mert azt gondolom, most a válságkezelésről van szó.
Felmerült a pályázat kérdése. Nagyon messzemenőkig egyetértek, hogy a Kjt-nek az a rendelkezése, amely minden közintézménynek pályázat kiírását tesz kötelezővé, az menekülés attól, hogy valaki felvállalja a valódi felelősséget. Tehát maximálisan egyetértek, hogy nem kell. Igenis, Bécsben, Párizsban, Londonban vagy Berlinben meghívnak egy-egy művészt - a polgármester vagy a miniszter -, hogy tessék idejönni és csinálni ezt a színházat, vagy vezetni ezt a zenekart, és az ő felelőssége. Nálunk el lehet bújni egy bizottság mögé, amely zsűriz és javaslatot tesz, aztán kinevezi - átéltük ezt egyszer-kétszer, nincs igazán konzekvencia az ilyen típusú döntésekben.
Ugyanakkor - Dénesnek szeretném mondani - kis ellentmondás van abban, hogy amikor az operaházakról beszélünk, mindig mondjuk a példákat, a párizsi, a bécsi, a berlini operát, akkor azt gondolom, az sem baj, hogy persze, ezek a szakemberek részt vesznek abban a munkában, amit mi akarunk csinálni. Nem biztos, hogy egy felkent pap van, de azt gondolom, nem árt, kicsit beengedni. Nemcsak a zenei életbe, az építészetbe is sokkal jobban beengedném a külföldi alkotókat, hogy kicsit pezsdítsék azt az életet, ami itt kialakult.
Tehát azt javasolnám, hogy elsősorban itt most a miniszteri biztos tevékenysége legyen a téma, hogy ez az évad kiegyensúlyozottan lefolyik-e - ahogyan a tájékoztató tartalmazza, erre van remény - és utána meg kellene fogalmaznunk, hogy mikor történik meg az Operával szembeni koncepcionális elvárás megfogalmazása, mert annak keretében lehet mind a stabil, előre kiszámítható finanszírozási rendszer, a különböző együttműködések és az épületek kérdésére is választ adni. Mert nyilvánvaló, ha megfogalmazzuk azt, hogy mit várunk el, akkor az, hogy egy, két vagy három épület... Zseniális, jó kortárs operák készülnek, hát a Tavaszi Fesztiválon a Kovalik Balázs által előadott fiatal, épp most végzők Mozart-darabjai nagyon nagy sikerek voltak(sic!).
Tehát tényleg kell keresni, hogyan lehet ezt bővíteni, csak ehhez egy más finanszírozási rendszer kell, mint ami ma rendelkezésünkre áll.
Köszönöm.
ELNÖK: Lukács Tamás képviselő úr!
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Azt hiszem, a miniszteri meghallgatáson az Operaház kapcsán elmondtam már azt a képet, hogy Steinbeck Kedves csirkefogók c. darabja azzal kezdődik, hogy ég a ház, ülnek az árokparton, isszák a bort, és azon tanakodnak, hogy mitől gyulladt ki. Körülbelül így beszélünk ma az Operáról.
Azt gondolom, vegyük nagyon pragmatikusan a kérdéseket. Nézzük meg, hogy a beterjesztett 2007. évi költségvetésben mit mond a kormányzat az Operáról. Ezt ma tudnunk kellene! A költségvetési törvényben ugyan nincs külön ilyen sor - ami önmagában egy kérdés, hogy a kiemelt állami kulturális intézményeket nem kellene-e külön megjeleníteni a költségvetési törvényben. Már csak annak érdekében is, hogy tudjam, mely nagykalapból - majd veszekedjenek egymás közt. Félek, hogy amiről itt beszélünk, az nagyon szép dolog, ezek nagyon szép elképzelések, csak a valósághoz éppen semmi közük. Tehát akkor azt mondom, jöjjünk ki a farbával, nézzük meg, hogy a 2007. évi költségvetésben milyen számokat találunk, akár az előző évhez képest is, figyelembe véve a dologi kiadásokat, a gázáremeléseket, stb., a működési költségeket. Nyilvánvaló, hogy egy működtetésnél a működési és egyéb költségeket teljesen külön kell kezelni, például az épület felújítása nem képezheti ennek a részét.
Megmondom őszintén, kulturális és egyházi kérdésekben - és sok mindenben - sem szeretem ezt a szót, hogy támogatás. Mert a költségvetés a mi közös pénzünk, amelyből valahogyan részesedünk, nem pedig támogatnak minket. Tehát el kell dönteni, ez kell vagy nem, ha kell, miként kell.
Folytatom azzal, amivel nem értek egyet. Vass Lajossal elég régóta ismerjük egymást, tehát nem erről szól a történet. A pályázati rendszer legyen tisztességes, tessék akkor a pályázati rendszerben kiírni, hogy olyan igazgató kell az Operaház élére, aki ismeri az Operaház problémáját, akinek nagy a beleérző képessége, tárgyalóképes az Operaház művészeivel, ezt a pályázati rendszerben ki kell írni, és azt hiszem, akkor ez egy tisztességes pályázat. Semmi gond, nyerje meg Vass Lajos a pályázatot, de a célnak megfelelő feltételek mellett.
Az itt elhangzottakkal kapcsolatban azt gondolom, Vass Lajos azzal kezdte, hogy nyugalom és alkotói béke, amíg ezt tőle hallottam, meg kell mondanom, tamáskodtam egy kicsit. Amikor már a kollegáitól hallottam, akkor megnyugodtam, hogy valóban, lehet ez az együttes és közös gondolkodás. Azonban az itt elhangzottakból már most kiviláglik, beszéljünk akkor arról, hogy ez a bizottság - vagy akármi - adott esetben módosító indítványokkal tudunk-e egyezséget kötni abban, hogy az Operaház 2007. évi nyugodt működését biztosítani tudjuk. Ez az első kérdés.
(-100)
aa 101-110 (Lukács Tamás folyt.)
Erre lehet szép szavakat mondani, de ezeken fog múlni, képviselőtársam, hogy a magyar parlamentben ezt a kérdést költségvetési szempontból hogyan kezeljük.
Nem lehet viszont pénzt adni olyan helyre, ahol nem egészen nyomon követhető vagy rosszul gazdálkodó intézményről van szó. Világos, hogy először a támogatási rendszert át kell alakítani. Megdöbbenve hallottam, hogy a magyar állam az Operaház jegyárait, amit főként külföldiek használnak, támogatta. Ezt a támogatási rendszert mindenképpen át kell alakítani. Abba, hogy normatívával vagy más módszerekkel lehetséges az átalakítás, ne menjünk bele, mert abszolút szakmai kérdés.
Külföldi intézményekkel való koprodukció nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között nem lehetséges. Felvetem viszont annak lehetőségét, más nemzeti intézményeinkkel magyar, belföldi koprodukciók miképpen lehetségesek, beleértve ebbe a művészeti utánpótlás-nevelés kérdését is, hiszen ami itt felmerült a nevelés kérdésében, nem lehet így szembeállítani. Nyilvánvaló, hogy akiket művészeti oktatásban nevelnek, azoknak kell valami gyakorlóterep, az utánpótlás-nevelésben is végre kell hajtani valamilyen strukturális változtatást. Egyáltalán a külföldi menedzselésben végre kell hajtani. Ilyen irányú lépések egy hosszabb távú koncepcióban, már most az elején meg kell tenni ezeknek a hosszabb távú koncepcióknak az első lépését, ahhoz, hogy már a 2007. évi költségvetés is hatékonyabban legyen felhasználva, mint esetleg a korábbi években volt.
Meg kell mondanom, egy kicsit irigylem Vass Lajost, mert egy ilyen igazgató után csak jó igazgató lehet, mázlista, hogy így került az Operaház élére... (Derültség.) ...Lehet, hogy most szobrot állítanak és köszönet az elődjének, mert innentől csak dicséret lehet. Amiért értelmes volt ezt önálló kérdésként ennek a bizottságnak napirendjére tűzni, akkor van értelme, ha utána együtt tudunk működni konkrét gyakorlati kérdésekben is. Most itt van a pillanat, itt van az idő, lebbentsük le a fátylat a műről, nézzük meg, a 2007. évi költségvetés számairól a mai napon mit tudunk. Ezt kérdésként teszem fel: pillanatnyilag nem sokat tudunk. Az előző évi számokhoz kérném az összehasonlítást, figyelembe véve az inflációs rátát és a dologi kiadások növekedését is. A jelenérték-számítással ha odáig el tudnánk jutni, hogy csak az előző évit megkapnánk - kétlem, hogy nem -, de nézzük meg a számokat, akkor erről beszéljünk. Minden más - hogy klasszikusokat idézzek - lárifári!
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársak! Nem befolyásolni a vita menetét, ne redukáljuk költségvetési vitává az Operaház ügyét. Ami itt elhangzott, az is több mint puszta költségvetési kérdés. Az alaptény szerintem - mindenki tudja - az, hogy a miniszterelnök bejelentette a parlamentben, nominális összegben a jövő évi költségvetés úgy néz ki, mint az ez évi. Ez azt jelenti, hogy alapjáraton minden tárca nominálisan ugyanolyan költségvetési keretet kap, mint ebben az évben. Ez azt jelenti, hogy ha nem akarja egy-egy tárca brutálisan átrendezni a maga intézményrendszerét, akkor nominálisan minden intézmény durván annyi pénzt kap a jövő évi költségvetésben, mint ebben az évben kapott. Szerintem az államtitkár asszony sem tud ennél többet mondani, és a kulturális költségvetés ügyeit a bizottságban sokszor tárgyalva, a magam nevében bátran kijelenthetem, hogy nem látok olyan intézményt ebben a pillanatban a magyar kulturális életben, amelyiktől elvehető lenne érdemben pénz, képviselő úr normája szerint sem. Tehát ha nem adunk pénzt azoknak, akik rosszul működnek, ha ezt a normát alkalmazzuk, és ha ezek a keretek állnak, akkor ezt tudom mondani.
Talán lesz még alkalom, hogy költségvetésről beszéljünk, és megpróbáljanak a képviselők fölmutatni olyan összegeket, amelyeket máshonnan lehet elvenni. Ne redukáljuk most költségvetési vitává ezt a tényfeltáró vagy az Operaház helyzetével ismerkedő ügyet! Tényleg sok minden másról is szó esett itt.
Alföldi képviselő úr és Fedor képviselő úr jelentkezett még. Ha megengedik, a vitát a felszólalások után lezárnám, hogy választ is kapjunk a fölvetett kérdésekre.
Alföldi képviselő úr!
ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nem veszem a bátorságot ahhoz, hogy mint a parlament kulturális bizottságának tagja olyan szakmai kérdésekben véleményt mondjak, ami nemcsak nem kompetenciám, hanem egy másik dimenzió. Néhány kérdést!
Felvetődött az, hogy milyen igény van a felnövekvő ifjúságunkban, mi a jövője ennek a műfajnak. Ez megérne egy következő misét. A másik, amiben egyetértek ellenzéki képviselőtársaimmal, hogy tisztázni kellene, a bizottság foglaljon állást, ha más nem, kérés vagy vélemény formájában, hogy ahhoz, hogy ez a világszínvonalú intézmény a továbbiakban működni tudjon, legalább a hagyományainak megfelelően, ahhoz garantálni kell az évenkénti x milliárd forintot, ahogy ez itt elhangzott az uraktól. Onnantól kezdve pedig rá kellene bízni a szakmára, hogy mit csinál. Ez a szakma bebizonyította azt, hogy másfél évszázadon vagy 120 éven keresztül tudja, hogy mit kell csinálnia. Én, Alföldi Albert falusi népművelő nem veszem a bátorságot ahhoz, hogy én ebbe belebeszéljek. Biztos vannak tőlem sokkal okosabb képviselőtársaim, akik tudják, hogy mit kell csinálni. Én nem tudom. Én rábíznám ezt a szakmára. Ha a szakma úgy gondolja, akkor csinálja, az övé a kudarca, az övé a dicsősége.
Ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Alföldi képviselő úr után nehéz megszólalni, ő nem gondolja, hogy vidékről bele lehet beszélni. Ezek után lehet, az lenne jó, ha mi, vidékiek kivonulnánk, és a fővárosiak megbeszélnék egymás között az Opera helyzetét. (Derültség.)
A viccet félretéve! Azt hiszem, az a lényeg, amit többen előttem elmondtak, hogy külön kell választanunk a magyar opera ügyét, az operajátszás ügyét Magyarországon. Nagyon fontos lenne, de ezt nem fogjuk tudni itt megbeszélni. Ettől teljesen külön kell tárgyalni a Magyar Állami Operaház ügyét, még akkor is, ha sok ponton összefügg. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert vidéken is elkezdődött valami. Miután én miskolci alpolgármester vagyok, nyilván egy kicsit szóba hoznám a miskolci Bartók Operafesztivál ügyét, amely tulajdonképpen egy teljesen holttérből indult el. Senki nem hitte el annak idején, hogy ebből lehet csinálni Magyarországon, pláne vidéken. Ma ott tartunk, hogy márciusban már nem lehet jegyeket kapni az előadásokra, és külföldi előadók jelentkeznek, hogy szeretnének énekelni Miskolcon. Azt gondolom, ez nagyon fontos!
Miért hoztam ezt szóba? Nem Miskolc miatt hoztam szóba, az Opera miatt hoztam szóba. Egyetértek azzal, jó lenne több szereplővé tenni Magyarországon az operajátszást. Az elmúlt évtizedek kudarcának érzem azt, hogy budapesti ügy lett, nem bántva persze a fővárosiakat. Voltak nagyon jó próbálkozások Szegeden, Debrecenben, az '50-es években Miskolcon is. Aztán ezek mind-mind abbamaradtak, ne menjünk bele, tudjuk az okát.
Örülök, hogy Keveházi Gábor bejött a terembe, mert az a fajta hozzáállás, gondolkodás, amit ő képviselt, látszik a megszólalásában, hogy elkötelezettje ennek az egész dolognak. Így kellene elkezdeni. Támogatnám, hogy inkább azzal foglalkozzunk, hagyjuk a költségvetési tételeket, mert a "fene" tudja még, mi lesz. Nyilván majd akkor tudunk erről beszélni. Koncepciójában más helyzetben van a magyar opera ügye és a Magyar Állami Operaház is. Nem abból kellene kiindulni, hogy elmondjuk, most éppen Hegyi Árpád Jutocsa vagy azt megelőzően két igazgató mit tett vagy mit nem tett az opera ügyéért. Azt gondolom, Hegyi Árpád Jutocsának még hálásak is lehetünk - tudom, hogy Gulyás Dénes képviselőtársam azonnal a szemével felszúr engem -, megmondom, hogy miért. Tudniillik azok a reformlépések, amelyeket Hegyi Árpád Jutocsa elgondolt, és ami nem volt teljesen megalapozott, ezt most már tudjuk jó néhányan, de felhívta, ráirányította a figyelmet sok mindenre.
110
UK(111-120) Fedor Vilmos
Érdekes módon nagyon sokan - az Operaházon belül is - elkezdtek foglalkozni azzal, hogyan lehetne megváltoztatni a ráció mentén az Operaház működését, és ezt nagyon fontos lépésnek tartom. Az meg különösen izgalmas, hogy a jelenlegi megbízott igazgató nem azzal a szándékkal ment oda - gondolom, volt neki elég baja, amikor megkapta a papírt, hogy menjen oda, és ebben a helyzetben próbáljon valamit csinálni az Operaházban. Valószínűleg valamit nagyon jól csinált, mert a vélemények alapján, amelyeket hallottam, már pályázatot se írjunk ki, jó ez úgy, ahogyan van, és menjünk tovább Vass Lajossal. Ez azt mutatja, hogy ő szót tudott érteni az Operaház különböző szereplőivel, és én ezt tartom nagyon fontosnak.
Tehát azt gondolom, akkor tűzzük napirendre - elnök úr - legközelebb az Operaház ügyét, amikor elkészül az a bizonyos program, amelyről az igazgató úr beszélt. Végtelenül kíváncsi lennék, hogyan épül fel az operajátszás Magyarországon a következő 20-25 évben. Az egy izgalmas dolog, hogy ebben milyen szerepük lehet a vidéki színházaknak, és ha úgy tetszik, ebben a kontextusban kell eldöntenünk azt, hogy milyen szerepet játszik az Operaház, ha úgy tetszik, az egész Operaház ügyét újra kell gondolni.
Mondom ezt azért is, mert Miskolcon 1823-ban építették meg a színházat - az első magyar nyelven játszó kőszínházat. Amikor leültettem a menedzsmentet, elkezdtünk beszélgetni, hogy jó, jó, de ki a fene tudja ezt az országban egyáltalán. Mi következik ebből? Következik-e valami ebből? Nagyon jó volt feltenni ezt a kérdést, mert mindenki elkezdte újragondolni az egészet. Tehát már nem elég ikonszerűen felmutatni, hogy kérem, ez itt egy mit tudom én, hány éves intézmény, hanem azt kell megnéznünk, hogy ma mit tud nyújtani ez az intézmény az országban. Kiknek nyújtja? Ahogyan elhangzott, a külföldieknek? Nekünk magyaroknak? Ki támogatja? Hogyan támogatja? Ezekre a kérdésekre kell megtalálni a választ, és azt gondolom, a hozzászólások alapján kiderült, hogy ma már mindenki egyetért abban, hogy ezekre kell választ adni.
Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gulyás Dénes jelentkezett, ha feltétlenül szükséges.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Csak nagyon röviden, miután János megszólított, erre a félmondatra szeretnék csak reagálni. Nekem nem az ellen van kifogásom - én is 30 évig a nemzetközi operaéletben dolgoztam -, hogy megjelenjenek külföldi művészek. Az ellen van kifogásom, hogy az egész műfaj sorsát befolyásoló döntésben részt vegyen Mortier. Ez ellen van kifogásom, nem a műfaj sokszínűségével, és az abban szereplő vendégművészekkel.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A magam nevében csak azt szeretném mondani, hogy - Fedor képviselő úr zárómondatai kapcsán jutott eszembe -és, mi van addig. Tehát addig, amíg el nem készül a nagy koncepció a magyar Operaházzal kapcsolatban, ahogy itt a beszámolókat halljuk, megy ahogyan a korábbi, az Operaházzal kapcsolatos bizottsági ülésen - közel öt, vagy négy és fél évvel ezelőtt - hallottuk, ott addig is emberek élnek, vagy szeretnének élni ebből. És nem pusztán a saját egzisztenciájukról van szó, hanem egy tényleg alapvető intézményről. Tehát nyilván addig is valaminek történnie kell.
A magam véleményét az elhangzottak alapján úgy tudom megfogalmazni, hogy a pénzügyi lehetőségeket illetően - mint azt itt korábban elmondtam - realista vagyok, ami nem túl nagy optimizmust jelent ebben az esetben. Az itt elhangzottak alapján nekem úgy tűnik, hogy a minisztérium ma, ebben a pillanatban felmutatni olyan koncepciót, amire pályázatot lehet hirdetni. Annak részletkérdéseibe, hogy kiknek kell, hogy kell-e pályázat, meghívásos kell-e, a jogi lehetőségek mit biztosítanak, nem mennék bele, de ebben a pillanatban nincs olyan helyzetben sem a költségvetés, sem a koncepció, hogy igazi, komolyan vehető pályázatot meg lehetne hirdetni. Vass Lajos dicsőségét nem csökkenti, hogyha itt valaki azt mondja, hogy Hegyi Árpád Jutocsa után könnyű sikeresnek lenni, de maga a költségvetés helyzete, tehát az, hogy nyilván nem lehet érdemben az Operaház színvonalas működéséhez szükséges pénzt ebben, vagy a jövő évben biztosítani. Ez is kérdésessé számomra teszi, hogy egy hosszú távra alkalmas pályázatot meg lehet-e hirdetni.
Tehát számomra az itt elhangzottak inkább azt jelzik, hogy most az lenne a praktikus megoldás, hogy ha már egy konszolidáltnak tűnő pillanat van, legalábbis, a vezetést illetően, és ha az itt nemcsak önmagukat képviselő operaháziak által megfogalmazott kívánalom ez, akkor a jelenlegi konszolidált állapot legalább ebben a tekintetben ne boruljon. De nyilván az lenne a kívánalom, és a szerencsés is az lenne, ha egyszer a parlament, vagy a kulturális bizottság elé úgy kerülhetne az Operaház ügye, hogy valóban koncepcióról is lehessen beszélni. Hiszen mi arra nem vagyunk sem alkalmasak - kivéve talán Gulyás képviselő urat, aki mégiscsak belülről ismeri az intézményt -, sem képesek, hiszen lehetőségünk sincs arra, hogy érdemben beleszóljunk részletkérdésekbe, és megítéljünk részletkérdéseket. De az, hogy koncepcionális értelemben mit gondolunk a magyar kultúráról, az Operaház helyéről, szerepéről, az szerintem - ha tetszik - munkaköri kötelezettségünk.
Államtitkár asszonynak adom meg a szót, utána Vass Lajosnak.
Dr. Schneider Márta (Oktatási és Kulturális Minisztérium) reflexiói
DR. SCHNEIDER MÁRTA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Ahogyan a képviselő urak jelezték, a mai bizottsági ülés témája végül is, nem a magyar operajátszás múltja és jövője és ennek feltérképezése, mégis természetes módon számítottunk - és számítottam - rá, hogy ezekről a kérdésekről nyilvánvalóan fog szó esni. Tehát, majdnem szakmai beszélgetésbe, vitába fordulhat ez a nap.
Nyilvánvalóan, Schiffer János mondta, hogyha mindezekre a kérdésekre választ tudnék adni, akár az UNESCO főtitkára lehetnék, én mégis megpróbálok, ha nem is választ adni, de engedjék meg, hogy reagáljak néhány dologra, melyek egyrészt az elmúlt évek tapasztalatából, ismeretanyagomból származnak.
Az első a vezetőkiválasztás módja, és itt most nem is a konkrét pályázat vagy nem pályázat, Mortier vagy nem Mortier kérdése térnék ki, hanem arra, hogy az elmúlt néhány év, az elmúlt hónapok azt mutatták meg, hogy ha egy vezetőkiválasztás nem kellően gondos, az milyen problémákat okozhat egy intézmény - és különösen egy ekkora intézmény - életében. Ezért most azt húznám alá, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy a következő időszakra a vezető kiválasztása a lehető legalaposabban, leggondosabban történjen meg. Hogy ennek van-e nemzetközi dimenziója vagy nincs, én a felé hajlanék, ha már az Operaházunk is arra hajlik, hogy hasonlítsa magát a nemzetközi élvonalhoz, akkor ezt a mércét a kiválasztásnál is tegyük meg. Méressük meg a következő főigazgatót és vezető a nemzetközi terepen, hogy kivel, hogyan, ez nyilvánvalóan egy szakmai vita kérdése, de én mindenképpen szeretném, hogyha ez a dimenzió kitárulna Európa szintjére.
A következő szakmai kérdés, amely talán ehhez is kapcsolódik, hogy a magyar operajátszás az Andrássy útra, illetve az Erkel Színházra szűkült le. Egyetértek ezzel. Nincs művészi mobilitás, ez nemcsak az Opera életében van így, hanem egyéb kulturális területen is. Azt támogatnám, ha ezek a kapcsolatok és mozgások megindulnának. Alapvető szakmai kérdés, hogy ennek a művészi mobilitásnak meg kell indulni.
Arról, hogy mi az oka annak, hogy a vidéki operatársulatok elsorvadtak, többek között azt gondolom, az az oka, hogy 2001-hez képest 2002-ben a magyar nemzeti Opera, a Magyar Állami Operaház hihetetlen mennyiségű támogatást kapott, ezt a támogatást egy operatársulat kapta meg, amely gyakorlatilag elszívta a vidéki társulatoktól a "levegőt". Természetesen nemcsak ez az oka a vidéki operajátszás problematikának, de ez az egyik oka. Mint ahogyan ugyanezt láttuk a Nemzeti Színház esetében; amíg a dolog ki nem egyenlítődik, addig ez az ellentmondás fennáll.
A következő a finanszírozás kérdése, amely egyrészt 2007-re vonatkozik, másrészt pedig Halász képviselő úr tette fel a kérdést: hogyan került válságba, illetve egyáltalában elegendő-e a finanszírozás, a támogatás az Opera működéséhez. A 2007. évet illetően azt tudom mondani, amit a bizottsági elnök úr mondott: a 2006-os nominális értékek képezik a tárgyalás alapját. Nincs még döntés, de ez a tárgyalás alapja.
Elegendő-e ez a finanszírozás? Azt gondolom, tulajdonképpen a miniszteri biztos úrnak többek között az is a feladata, hogy derüljön ki, ez a finanszírozás, minden állami forint és bevétel az értékre, a művészetre, a produkcióra fordul. Derüljön ki, hogy a finanszírozás akkor normális, ha nem hagyja, hogy forintok százezrei - vagy akár, csak néhány forint is - kifolyjon olyan lyukakon, ahol nem kellene, hogy kifolyjon.
(-120)
aa 121-130 Schneider Márta folyt.
Ha valakinek a fizetése az Operaházban 90 ezer forint, az nagyon rosszul van. De minekutána itt most hihetetlen összegekről, milliárdokról beszélünk, és olyan támogatásnövekedésről beszélünk 2001-2002 fordulóján, hogy nem lehetne a működő Operaházban olyan helyzet a mai napra, hogy ilyen alapfizetésekkel dolgoznak vagy élnek a művészek. Ez azt jelenti, hogy valamilyen strukturális belső átszervezés, valamilyen módosítás elmaradt az elmúlt években.
Most rátérnék arra, amit Halász képviselő úr kérdezett, hogyan került válságba az Opera. Márta igazgató asszony is elmondta. Nyilvánvalóan én nem gazdasági államtitkár vagyok, mégis tudom, hogy amikor az Opera költségvetési támogatását megállapították 2003-ban, 2004-ben és az elmúlt években, akkor 94 emberrel kevesebbre állapították meg ezt a támogatást. Vagyis az Opera folyamatosan plusz létszámmal működött. Azt hiszem, ez egy oka annak, hogy úgy mondjam, "elszállt" az Opera finanszírozása. Ennek természetesen vannak okai, szakmai problematika is van benne, nyilvánvaló, ezt látjuk. De azt kell látni, és tudniuk kell a képviselő uraknak is, hogy az a költségvetési összeg, amiről beszéltünk és beszélünk, az nem ekkora létszámra volt megállapítva. Márpedig úgy gondolom, a költségvetési törvény minden intézményre, mindenkire kötelező jellegű. Ha a kabát akkora, mint amekkorát megszabtak, abba kell a létszámot beleszabni, és nem lett volna igazán probléma. De ez is csak egy eleme valószínűleg ennek a dolognak, én ezt akartam elmondani. Nyilván vannak még egyéb elemei is, amit érdemes föltárni, mint ahogy az előbb mondtam, éppen ezt teszi Vass Lajos úr.
Úgy gondoljuk - miniszteri biztos úrral együtt -, hogy a jelenlegi költségvetési támogatás az alapfeladatok ellátására elegendőnek bizonyul. Azt azonban, hogy itt van egy konszolidációs kényszer, külön kell kezelni ettől az ügytől. Ezt az összeget, ezt az adósságállományt valamilyen módon rendezni, kezelni kell. Korántsem biztos, hogy a következő évben, valószínű, hosszabb távon lehet elrendezni ezt az adósságállományt. Akkor azt gondolom, stabil működésre lehet az Operaházat állítani, mégpedig olyan szempontból, amit Halász képviselő úr mondott, hogy a minőséget, a produkciót, a produkció létrejöttét finanszírozzuk.
Itt jön be az a kérdés, hogy kell-e egy játszóhely, két játszóhely. Én nem innen közelíteném meg a kérdést, hanem a nézők felől. A kérdés az, hogy a 440 vagy 470 ezer néző, aki operát néz egy évben, Erkel és Opera esetében, hogy tudjuk a 470 ezer nézőnek vagy annál többnek az opera műfaját biztosítani. Ez a kérdés. Ha ezt feltettük, és ehhez különféle úton el lehet jutni, különféle megoldások lehetnek.
Az egy ház, két ház kérdése ilyen szempontból technikai kérdés. Az a kérdés, hogyan tudjuk a legjobban és a leggazdaságosabban a nézőket kiszolgálni. Azt gondoltam, a lényeges kérdésekre összefoglalóan ennyit válaszoltam volna.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miniszteri biztos úré a szó!
Vass Lajos miniszteri biztos reflexiói
VASS LAJOS miniszteri biztos (Magyar Állami Operaház): Hegyi Árpád Jutocsa végkielégítése. Meg tudnám erősíteni a Hiller miniszter úr által elmondottakat.
Mikor találkozunk? Jövő pénteken.
A nyári karbantartási összeg egy része ment el az Erkel átalakítására ahhoz, hogy ki tudjuk nyitni, ez 8 millió forint körüli összeg. Folyamatosan végezzük tovább november végéig az átalakítást, elsősorban a tetőszerkezet biztosítása az egyik legfontosabb feladatunk, hogy biztonságos legyen.
A színlelt szerződés, munkaerő-kölcsönzési izgalmas pályázatok alapján, erről majd két mondatot Hetényi Márta fog mondani.
Modernizáció kapcsán, Erkel Színház átalakítása, új épület, ahol esetleg csak bérlők vagyunk. Egyetértek azzal, amit államtitkár asszony elmondott. Persze hozzászoktunk, hogy van Erkel Színház, van akkora színpada, nézőtere és ilyen jegyáron jöhetnek be az emberek. A legfontosabb tényleg az, hogy 440 vagy 500 ezer nézőt szolgáljon ki, ha lehet, még többet, sokféle módon, és elérhető legyen a széles rétegek számára is. Nem mennék bele, hogy külföldi vagy hazai néző, ez komoly probléma.
Az Operaház jövőbeni vezetése, pályázat, nem pályázat, miniszteri biztosság vagy nem. Köszönöm szépen az együtt érző mondatokat is, köszönöm az elismerő szavakat is. Egy biztos: ha megvan a cél - még egyszer ezt tudom mondani -, akkor ennek megvalósításához kell egy alkalmas ember és egy csapat. Ez az én véleményem. Hogy aztán az hogy választódik ki, ez más kérdés. Alkalmas emberre van szükség!
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hetényi Márta, parancsoljon!
Hetényi Márta gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház) reflexiói
HETÉNYI MÁRTA gazdasági igazgató (Magyar Állami Operaház): A színlelt szerződéseket úgy oldottuk meg, hogy voltak olyan művészeink - pontosan azért, mert az Operaház újonnan feltelepült gárdája már nem közalkalmazottként van szerződtetve -, tízhónapos alapszerződésre szerződtek eddig fellépti díjakkal. Ezeket kénytelenek voltunk megszüntetni, mert a törvények nem engedik meg. Mindenki csak és kizárólag fellépti díjas szerződést kap. Ez feltehetően az operaénekeseknek sem lesz nagyon kényelmes, mert hol többet énekelnek, hol hónapokon át tőlünk biztosan nem jutnak élelemhez, de a balett-táncosoknál ez rettenetesen sok problémát fog okozni az elkövetkezendő időben, a jogszabályok alapján másképp nem tudjuk őket alkalmazni.
A munkaerő-kölcsönzés pedig nem ezt a részleget jelenti, hanem amikor az 1290 főről valamikor a '90-es évek közepén le kellett csökkenteni a létszámot, akkor legelőször a gondnoksági létszámot szerveztük ki, úgy, hogy pályázatokat írtunk ki és szolgáltatási szerződéseket kötöttünk. Az elmúlt időszakban közbeszerzési pályázatokon nyertek, fölmondták a cégek. Bebizonyosodott, hogy leginkább akkor járunk a legjobban, ha úgy rendeljük meg az embereket, tehát nem egy szolgáltatást vásárolunk, hanem munkaerő-kölcsönzés címén mi fogjuk órára megrendelni azt, hogy nekünk mikor hány festőre, házi munkásra stb. van szükség. Így oldottuk meg az eddig részben megbízási szerződéssel, részben szolgáltatással alkalmazott művészeket. Erre vonatkozott a munkaerő-kölcsönzés.
Visszatérve a létszámra. Színházunk 2003. évi támogatása - ha a félmilliárd forintot nem vesszük le azonnal, akkor - 6 milliárd 465 millió forint lett volna 2003-tól, most 5,3 milliárd forint.
130
UK( 131-140) - Hetényi Márta
Elfogadom, hogy a gazdálkodást át kell nézni, de azért az évi 1,2 milliárd forint azért sok pénz. Amikor tavaly 89 főt elbocsátottunk, abból tényleg van megtakarításunk, pontosan lehet látni, ha éves szinten nézzük, akkor 10 százalék, ez olyan 300 millió forint körüli megtakarítást jelent. Tehát gyakorlatilag a támogatásunk jobban csökkent, mint amennyivel több embert alkalmaztunk, mint a 2002. évi engedélyezett létszámunk volt.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Azt nem tudom pontosan, hogy ki, milyen reménnyel vagy elképzeléssel érkezett a bizottsági ülésre, a napirendi pont címe: Tájékozódás az Operaház helyzetéről. Azt gondolom, ebben az ügyben biztosan bővültek az ismereteink, hogy egy mostanában sokszor használt publicisztikai fordulatot alkalmazzak: itt tartunk most. Nem hiszem, hogy bárki úgy állna fel ettől az asztaltól, hogy most akkor nekünk, vagy az Operaháznak nagyon jó. Itt tartunk most, köszönjük szépen a tájékoztatást mindenkinek, aki vette a fáradságot, hogy eljött.
(Jelzésre.) Vass Lajos úr még kért egy mondatot, utána bezárnám ezt a napirendi pontot.
VASS LAJOS miniszteri biztos: Elnézést kérek, csak a lezárás után szerettem volna a jelenlévők figyelmébe ajánlani ezt a kis dossziét. (Felmutatja.) Hogy segítsünk magunkon, sokféle módszerrel próbálunk nagyon okosak és költségtakarékosak lenni, és bevételhez jutni.
Az egyik ilyen módszer, hogy az Operaház művészeivel - énekkar, zenekar, balettosok és Kobajasi Kenicsiro november 11-re Opera az Operáért címmel gálaműsort rendezünk, és a bevételt saját magunkra, tehát az új bemutatókra szeretnénk fordítani. Az Opera történetében még ilyen nem volt, tehát én most megköszönném ezt a felajánlást is a munkatársaknak. Szeretettel invitálom a jelenlévőket, benne van a meghívó, a szerintem nagyon népszerű és igényes program, és egy árlista is. Szeretném, ha a jelenlévők átnéznék, és felelősségük, érdeklődésük teljes tudatában igénybe vennék ezt a szolgáltatást.
Szeretettel hívok mindenkit, és ajánlom a szombati gálát valamennyiük figyelmébe.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Rövid technikai szünetet tartunk, még egyszer köszönjük mindenkinek a megjelenést.
(Szünet: 12 óra 13 perctől 12 óra 17 percig.)
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! A bizottsági ülést folytatjuk.
Tehát az ez évi költségvetés módosításáról szóló T/1205. sz. törvényjavaslatról van szó. Tisztelettel üdvözlöm a Pénzügyminisztérium képviselőjét, Koleszár Katalin osztályvezetőt. Kérem, néhány szóban ismertesse, hogy mi indokolja ezt a költségvetési módosítást, utána a képviselőké a szó.
Parancsoljon!
Koleszár Katalin (Pénzügyminisztérium) szóbeli kiegészítése
KOLESZÁR KATALIN Köszönöm szépen, elnök úr. Az ez évi költségvetési törvény módosítását alapvetően az évközi folyamatok, illetve törvénymódosítások indokolják. Ezek közé tartoznak az adó- és járuléktörvény-módosítások, a forint kamatlábak és árfolyamok, a világpiaci gázárak változása, illetve, ami a bizottság hatáskörét illeti, a Magyar Televízió hitelfelvételéhez vállalt készfizető kezesség nyomán előálló, állammal szembeni tartozás elengedése, illetve az uniós jogszabályok és a magyar költségvetési törvény összhangjának felülvizsgálata során kiderült, hogy a Mafilm Rt.-t illető aranyrészvény létesítése nem EU-konform megoldás, ezért ennek a hatályon kívül helyezésére is javaslatot tennénk.
Igazából azt hiszem, hogy a konkrét kérdésekre adandó válaszból lehet a bizottság témakörét illetően a további részleteket megismerni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A bizottság tagjaié a szó. Tehát a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról kell döntenie a bizottságnak.
Halász alelnök úr, utána Lukács képviselő úr!
(-140)
aa 141-
Képviselői kérdések, vélemények
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Általános vitára alkalmatlannak tartjuk a törvényjavaslatot.
Kérdezném, hogy a Mafilm témában tartalmilag mit jelent és milyen következményekkel jár ez a módosítás?
ELNÖK: Lukács képviselő úr?
LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Én a Magyar Televízió adósság-elengedésével kapcsolatban szeretnék példát az elmúlt 15 évből. Történt-e ilyen adósság-elengedés, milyen okok miatt? Nem tartom kielégítőnek a törvény 5. szakaszához fűzött indokolást. Összhangban van-e a médiatörvénnyel, hogy a kormányzat olyan előterjesztést tesz, amely alapján a Magyar Televízió adósságát elengedi? Állami vagy kormányzati televízióról beszélünk ebben az esetben?
ELNÖK: Képviselőként szólalok meg. Láttam itt az Operaház vitájának egy részén Czeglédi kuratóriumi elnök urat, aki lehet, hogy operabarát, erről az oldaláról nem ismerem, de elképzelhető, hogy erre a napirendi pontra várt, mert ő indokolta volna meg talán ezt a bizonyos adósság-elengedést. Ezt sem tudom, csak feltételezem, hogy ezért jött. De nem tisztem, hogy a kormány nevében válaszoljak vagy reagáljak, csak jelzem, megkérdeztem Schneider Mártát. A Mafilmet érintő vagyonátadási ügynek van egy másik lába is, a filmtörvényt is módosítani kell. Ezt a technikát alkalmazza a filmtörvény, és ez csak az egyik feltétele annak, hogy ez a bizonyos aranyrészvény-ügy kiiktatódjon a magyar joggyakorlatból. A másik lába ennek az, hogy a filmtörvényben a konkrét technika, ami ennél a vagyonátadásnál szerepel, az onnan is iktatódjon ki.
Ami a Tévét illeti, azt tudom mondani, az elmúlt tíz évben, amióta médiatörvény van, minden évben csak extrém megoldások szerepeltek a Tévé finanszírozása ügyében. Nem akarok itt sem a kormány, sem a Tévé ügyvédjeként szerepelni, mert nekem is vannak vagy lennének kritikai megjegyzéseim ez ügyben. Azért - Lukács képviselő úr csöndben azt kérdezte, hogy miért -, mert valószínű, a médiatörvényben rosszul szerepel a Televízió finanszírozási lehetősége. A Televízió soha nem került olyan helyzetbe, mint amit a médiatörvény feltételezett, hogy teher nélkül alakuljon át részvénytársasággá, és a gazdálkodásnál nem mondanám el évről évre, hogy milyen problémák voltak. 200 milliárd forintot kapott a Magyar Televízió a normatívnak nevezhető készülékhasználati díjon felül az elmúlt tíz évben, extrém költségvetési technikákkal. Extrémnek nevezem azt, hogy plusz pénzeket kap ilyen-olyan-amolyan jogcímen a készülékhasználati díjon, reklámbevételen és saját bevételen kívül. Ennek sokféle módját alkalmazták. Ez még egy viszonylag konszolidáltnak nevezhető mód, hogy kezességet vállal a költségvetés és elengedi, de ezt sem tartom optimálisnak. Annyiban EU-konform a dolog, hogy az Európai Unió megengedi, hogy ha világos és nyílt, hogy mire kapja az intézmény, akkor a versenytársakhoz képest előnyt jelentő esetleges állami támogatást kapjon az intézmény. Ennyit tudok én a magam ismeretei alapján mondani. A Magyar Televízió gazdálkodása egyébként - nyilván itt is sok mindent érhet kritika -, a parlament költségvetési bizottsága az ez évi költségvetési törvényhez olyan megjegyzéssel engedett meg többlettámogatásokat, hogy a Televíziónak részletesen el kell számolnia a többlettámogatással, tehát amit nem a készülékhasználati díjat helyettesítő költségvetési támogatásként kap.
Megkérném, ha válaszolni szeretne, akkor tegye meg!
Koleszár Katalin osztályvezető (Pénzügyminisztérium) reflexiói
KOLESZÁR KATALIN osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Köszönöm, elnök úr. Lényegében már válaszolt helyettem a feltett kérdésekre. A Magyar Televízió adósságállományának elengedésével kezdeném, ha megengedik. Volt már erre példa, ha jól emlékszem, 2000-ben vagy 2001-ben.
A médiatörvénnyel való összhangját megvizsgáltuk, és szakértőink úgy vélték, hogy nem üti a médiatörvényt. A médiatörvényben nincs olyan rendelkezés, amely tiltaná az adósság-elengedést.
Az adósság elengedésének a pontos oka ugyan lényegében benne van a törvény indokolásában, tehát a Magyar Televízió pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé ennek az adósságnak a visszafizetését. A hitel mintegy félmilliárd forintos kamatát a Televízió kifizette. Ez tulajdonképpen a tőkeösszeg és egy minimális összegű késedelmi kamat. Nyilván ennek a rendezésére lehetett volna a nem átvállalást is vállalni. Ez olyan pénzügyi helyzetbe hozta volna a Magyar Televíziót, amire újabb kezelési technikát kellett volna kitalálni. Nyilván ez az Országgyűlés döntése, hogy ezt az adósság-elengedést jóváhagyja-e vagy sem. Ilyen tekintetben nem kormányzati televízió, hanem közszolgálati televízió törvényes keretek között.
AA VÉGE
UK(151-160) - Koleszár Katalin
Másik pénzügyi technika lett volna még ennek az adósságnak a rendezésére esetleg az, hogy újabb hitelt vesz fel a Magyar Televízió. Ennek sincsenek meg a pénzügyi feltételei a Magyar Televíziónál.
A Mafilm Rt-nél és a Magyar Filmlabor Kft-nél létrehozandó aranyrészvény ügyében: ez valóban egy uniós normáktól eltérő megoldási lehetőség lett volna. Nem ismerem pontosan a részleteit, illetve a hátterét, nyilván dolgoznak rajta a kollegák, amennyiben szükséges, utánajárok, és megkérdezem, hogy ennek pontosan milyen következményei vannak.
Köszönöm.
ELNÖK: Ez utóbbiról megint csak nem politikai álláspont, hanem egyfajta tény vagy ismeretközlés. Úgy tudom, hogy a magyar állam, vagy ha úgy tetszik, a magyar állampolgárok érdekeit ezzel az aranyrészvény-technikával kívánta nagyon sok privatizált vagy nem állami tulajdonú cégnél biztosítani a magyar állam, például közszolgáltatást végző intézményeknél. Az Európai Unió ezt a technikát - hogy aranyrészvény - nem ismeri, és a magyar parlament előtt most is bent van egy törvényjavaslat, amely megszüntetné az aranyrészvényt. Korábban ez egy másik változatban szerepelt, de ha jól látom - és ez nem kulturális bizottsági ügy -, akkor, ha tetszik, a magyar kormányzat nem nagyon találja azt a technikát, amivel már egyszer megkötött privatizáció kapcsán kialakított rendszer nyomán tudná a magyar érdekeket képviselni - mondjuk, a villanyáram-elosztással foglalkozó cégeknél. Tehát itt nem a Mafilmről van szó, mert nem hiszem, hogy ez stratégiai - bár kulturális szempontból fontos - cég, de valóban, a közszolgáltatást végző intézményeknél felmerül, hogyan lehet a magyar érdekeket képviselni, ha megszűnik ez az intézményrendszer.
Miután ismert, hogy ezt meg kell szüntetni, gondolom, hogy ezért, még mielőtt megvalósították volna ezzel a technikával ennek a vagyonnak az átadását, szerintem is ésszerű, hogy akkor kiiktatják ezt a technikát. De ez - ha jól értem a kormány szándékait - nem azt jelenti, hogy magát a vagyonátadást akarják ezzel elnapolni. Az más kérdés, hogy meglehetősen régóta húzódik ez az ügy, ami nyilván nem tesz jót a konkrét intézménynek.
Azt az álláspontot ismerjük, hogy van, aki nem támogatja az általános vitára való alkalmasságot, nem tartja elfogadhatónak, de most szavazzunk formálisan is a kérdésről.
Döntés általános vitára való alkalmasságról
Ki az, aki az említett T/1205. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Helyettesítésekkel együtt tíz. Aki nem? (Szavazás.) Helyettesítésekkel együtt kilenc. Tehát a bizottság általános vitára alkalmasnak tartja a javaslatot.
Előadót nem feltétlenül kell állítanunk, ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy előadót állítson a bizottság, illetve legyen kisebbségi előadó... (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs nagy törekvés erre, akkor nem élünk ezzel a lehetőséggel. Köszönjük szépen a segítséget.
A legközelebbi bizottsági ülés egy hét múlva lesz, most már a jövő évi költségvetés általános vitára való alkalmassága, és a bizottsági ülésen már többször említett rádiós parlamenti közvetítés ügye szerepel a bizottsági ülés napirendjén.
Halász alelnök úr jelezte, hogy vidéki képviselők szempontjait figyelembe véve ne 10-kor, hanem fél 11-kor kezdődjön a bizottsági ülés, ennek nincs különösebb akadálya, de lehet, hogy olykor kérni fognak viszontszolgáltatásokat majd más képviselők, akiknek meg megy a vonatjuk - ez nem hivatalos megjegyzés volt, de itt a kölcsönös tolerancia jegyében a fél 11 órai kezdést elfogadhatónak tartjuk.
(Jelzésre.) Halász alelnök úr még valamit mondana.
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy volt egy olyan ülésünk, amikor a kulturális kormányzat egy bizonyos kormányrendeletével kapcsolatosan tájékozódtunk. Akkor arról beszéltünk, hogy visszatérünk arra, hiszen számtalan aggályt fogalmaztunk meg mindannyian a témával kapcsolatban. A minisztérium azt ígérte, hogy október végére lesznek válaszai. Most november van, szeretném kérni, elnök úr, hogy tájékozódjon, mit mond erre a minisztérium, hogy mikor tudnánk visszatérni az ügyre. Mindenképpen fontosnak tartjuk, és kezdeményezzük, hogy erre sor kerüljön, ha lehet, minél előbb.
ELNÖK: Itt is kivételezett helyzetben vagyok, mert feltételeztem, hogy másnak is eszébe jut - mármint nemcsak nekem, hanem másnak is -, hogy erre térjünk vissza. Szóval, ma megkérdeztem államtitkár asszonyt, aki azt mondta, hogy amikor már a tárcaközi egyeztetés megtörtént, tehát nem pusztán a minisztérium álláspontját ismerik, de még mielőtt kormány elé kerülne ennek a rendeletnek a minisztériumi interpretációja, illetve a kormány felé benyújtandó változata, akkor megkapjuk. Akkor eldöntjük, hogy a bizottság napirendre tűzi-e külön. (Halász János: Ezt már most kezdeményezném.) Tehát ez nem volt kérdés, szerepel a bizottság napirendjén majd annak idején, de ez november vége felé lesz - mondta az államtitkár asszony. Tehát időbeli eltolódásról van szó, és ők sem feledkeztek meg erről.
Köszönjük szépen.
Csak emlékeztetnék arra, hogyha indokolt, akkor hétfőn rövid bizottsági ülést tartunk a reklámtörvényhez érkezett, bennünket érdeklő módosító indítványokról.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 40 perc)
|
|
Dr. Pető Iván |
Jegyzőkönyvvezetők: Ambrus Andrea és Ulrich Ferencné