KSB-17/2006.
(KSB-17/2006-2010.)
az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának
2006. december 6-án, szerdán, 10 órakor
az Országgyűlés Irodaháza 569. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott*
Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat (T/1380. szám)*
Kapcsolódó módosító javaslat megvitatása*
Tájékozódás a magyar jazz helyzetéről*
Dr. Schneider Márta hozzászólása*
Dr. Schneider Márta válaszai, reflexiói*
1. Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat (T/1380. szám)
(A Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság önálló indítványa)
(Kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)
2. Tájékozódás a magyar jazz helyzetéről
Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Halász János (Fidesz) Gulyás Dénesnek (Fidesz)
Alföldi Albert (MSZP) Alexa Györgynek (MSZP)
Bókay Endre (MSZP) dr. Vitányi Ivánnak (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP) Fedor Vilmosnak (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP) dr. Jánosi Györgynek (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP) dr. Pető Ivánnak (SZDSZ)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) dr. Cser-Palkovics Andrásnak (Fidesz)
Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke
Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Horváth Kornél (Jazz grémium)
Babos Gyula (Jazz grémium)
Szakcsi Lakatos Béla (Jazz grémium)
Dr. Gyimesi László (Jazz grémium)
Pallai Péter (Londoni Magyar Intézet)
László Attila (Jazz grémium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 05 perc)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! Üdvözlök mindenkit, aki a mai bizottsági ülésen megjelent. A tegnap délutáni tervezett napirendhez képest a napirendi javaslat módosul. A magyar jazz helyzetéről szóló napirendi ponthoz érkezetteknek szól elsősorban, amit mondani fogok: egy rövid - majdnem ezzel a kis bevezetővel azonos terjedelmű időt igénybe vevő - napirendi pont megtárgyalása megelőzi a jazzről szóló napirendi pont tárgyalását, mert egy kapcsolódó módosító indítvány érkezett, amire előre nem számítottunk.
A képviselőtársak megkapták a napirendi javaslatot. Kérdezem, van-e valakinek észrevétele? (Senki sem jelentkezik.) Úgy tűnik, nincs. Akkor a kiküldött napirendi javaslat elfogadásáról szavazunk. Aki elfogadja a javasolt napirendet, kérem, kézfelemeléssel jelezze, és ez egyúttal a határozatképesség jelzése is. (Szavazás.) Tizenkettő szavazat, hat fő jelenlétével. A bizottság a napirendet egyhangúlag elfogadta.
Kapcsolódó módosító javaslat megvitatása
Üdvözlöm az első napirendi pont tárgyalására érkezetteket, az ORTT elnökét és munkatársait. Az első napirendi pont - hogy az életükben először kulturális bizottsági ülésen résztvevőket beavassuk a rítusokba - az Országos Rádió és Televízió Testület jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz beérkezett kapcsolódó módosító indítvány megtárgyalása.
Képviselőtársak ismerik a javaslatot. Nincs itt a módosító indítvány megfogalmazója, és nincs itt a napirendi pont előterjesztője, mert a Költségvetési bizottság csak délután tart erről a napirendi pontról ülést, tehát nincs bizottsági álláspontjuk. Képviselőtársak ismerik a szöveget. A dolog lényege, hogy adminisztrálják azt a költségvetési átcsoportosítást, amiről egyébként komoly vita folyt a bizottságban és a plenáris ülésen is. Kérdezem elnök urat, kíván-e valamilyen megjegyzést tenni?
KOVÁCS GYÖRGY, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke: Köszönöm, elnök úr, nem.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a képviselőtársakat, ki kíván szólni? Tessék, Cser-Palkovics képviselő úr!
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Ígérem, nem leszek olyan hosszú, hogy megvárjuk, amíg délután a Költségvetési bizottság képviselője meg tud jelenni. Csak egy nagyon rövid észrevételt tennék. Örömmel vesszük, hogy ebből a javaslatból egyértelműen kiderül, a kormánypártok is érzékelik azt, hogy itt jogi, törvényességi problémák vannak a beterjesztett javaslattal kapcsolatban. Annak örülünk, hogy a részletezés ebben a tekintetben megtörténik. Miután magát az alapproblémát nem kezeli ez a kérdés, jelezném, mi nem tudjuk elfogadni. Annak egyébként örülök, hogy ebben a tekintetben egy lépés mindenképpen történt előre. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, más hozzászólás van-e? (Senki sem jelentkezik.) Úgy tűnik, nincs, akkor szavazunk a kapcsolódó módosító indítványról. Kérdezem, ki támogatja? (Szavazás.) Nyolc igen. Ki az, aki nem támogatja? (Szavazás.) Négy. A bizottság többsége támogatja a módosító indítványt.
Ennek a napirendi pontnak a tárgyalását lezártuk. (A napirendi ponthoz érkezett vendégek távoznak a bizottság üléséről.)
Tájékozódás a magyar jazz helyzetéről
Áttérünk a második napirendi pont tárgyalására, aminek címe: "Tájékozódás a magyar jazz helyzetéről". Külön is üdvözlök mindenkit, aki ennek a napirendi pontnak a tárgyalására érkezett.
A képviselők különböző írásos tájékoztatókat kaptak. Megkapták a Jazz grémium által hozzánk eljuttatott tájékoztatókat az előző évi támogatásokról. A mai bizottsági ülés elsőrendű motiválója az a javaslat, amit szintén a Jazz grémium nevében eljuttattak hozzám, a magyar jazz és kortárs improvizatív zene állami támogatására készített javaslat. Kaptunk egy papírt az utolsó pillanatban a Nemzeti Kulturális Alaptól - ez csak nagyon hozzávetőleges tájékoztatás -, ami tájékoztatja a képviselőket, hogy az Alaptól milyen pénzügyi támogatási lehetőségek voltak az elmúlt időszakban. Egy hasonló, pontosabb tájékoztatót kaptunk a minisztériumtól. Ez az, amiből a képviselők tájékozódtak. (Megérkezik dr. Vitányi Iván.)
A mai bizottsági ülésen nem születik semmilyen határozat - hogy rögtön az elején a lényeget tisztázzuk -, hanem valóban, ahogy a napirendi pont címe jelzi, tájékozódás a magyar jazz helyzetéről a feladatunk. (Megérkezett dr. Schneider Márta.) Megérkezett államtitkár asszony is, aki előre jelezte, hogy elkötelezettsége miatt valószínűleg nem tud végig itt lenni. A Nemzeti Kulturális Alap elnöke ugyancsak előre jelezte, hogy más elkötelezettségei vannak és nem tud itt lenni.
Azért éreztem fontosnak, hogy a bizottság tűzze napirendjére ezt a kérdést, mert talán kevesebb figyelem irányul a kultúrában a kulturális életnek erre a területére. Nem hiszem, hogy elfogult vagyok, ha azt mondom, ha a magyar kultúra minden ágát saját területén belül mérjük, akkor talán ma a legsikeresebb - nemzetközi értelemben - a magyar jazz. Az ember akármilyen műsorfüzetet néz át vagy írásos dokumentumokból tájékozódik, mindenhol azt találja, hogy a magyar jazz képviselői a világ legrangosabb művészeivel szerepelnek együtt. Ez természetesen nem mindig azonos azzal, hogy melyik művészeti terület jut el a legtöbb emberhez. De ha egyéb területen belül hasonlítjuk össze az alkotóművészek nemzetközi rangját, akkor ma a magyar jazz a legszínvonalasabbnak nevezhető területe a művészeti tevékenységnek.
Bevallom, van egy olyan eleme is annak, hogy ma erről az ügyről tárgyalunk, amiről nyilvánosan talán kevesebbet szokás beszélni. A mai magyar jazz legnagyobbjai között sok roma származású ember van. Miközben az olaszliszkai ügyet minősíthetetlen és elfogadhatatlan módon interpretálták sajtótermékek, aközben elsikkad, hogy a maga tevékenységében akár Puskás Ferenccel is egyenrangúnak tekinthető Pege Aladár meghalt, és nem esik szó arról, hogy egy ilyen, a magyar nemzet büszkeségét joggal megkívánó ember eltávozott. Ez is egy dimenziója ennek az ügynek, nem hiszem, hogy erről külön kellene beszélnünk, de jó, ha a nyilvánosság figyelme ilyesmire is ráirányítható.
Aki elolvasta a hozzánk eljuttatott dokumentumokat, láthatja, igyekezet arra, hogy közpénzekből támogatást kapjon a jazz és az improvizatív zene - ahogy a Jazz grémium a maga javaslatának címét megfogalmazza -, az elmúlt években volt. De aki ismeri a költségvetést, ismeri az államtitkár asszony által aláírt tájékoztatót, tudja, hogy a jövő évi költségvetésben tételesen nem szerepel a jazz támogatása. Igaz, hogy a Kulturális Alap döntéseit előre mi nem ismerjük. A dokumentumból az is kiderül, a kultúrpolitikai szándék az, hogy a Kulturális Alapon keresztül kapjon elsősorban támogatást ez a tevékenységi terület.
Gondolom, mindenki tudja, nem olyan ügyről van szó, ami feltétlenül populáris lenne. Sokan járatlanok az ügyben, összemossák a könnyűzenét a jazzel. Nem arról van szó, hogy itt stadionokat feltétlenül megtöltő előadóművészek tevékenységének támogatására lenne szükség. Éppen azért gondolom, a támogatás itt mást jelent, mint a könnyűzenében vagy esetleg más területeken. Ennyit bevezetőnek.
A mai ülés napirendje úgy néz ki, hogy az előzetes felkérésnek megfelelően a jazz képviselői közül aki szeretné elmondani az elmondandókat, azt megkérem, üljön oda államtitkár asszony mellé. Bárki, aki szeretne felszólalni, akár a meghívottak közül, annak szót adunk. Először a "közös képviselő" - ha ez nem társasházakat juttat a jelenlévők eszébe - kapna szót, utána államtitkár asszony, majd a képviselők, ha kérdésük vagy észrevételük lenne, aztán ki-ki, aki jelen van.
Horváth Kornél úr a Jazz grémium nevében meg fog szólalni. Először neked adom meg a szót, megkérlek, szólj néhány szót, utána államtitkár asszony következik.
Tessék parancsolni!
HORVÁTH KORNÉL (Jazz grémium): Először is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy ez a bizottsági ülés most foglalkozik a mi problémánkkal. Óriási dolognak tartjuk, hiszen - ahogy elnök úr is mondta - még soha nem fordult elő. Nagyon röviden és vázlatosan, hogy gyorsan haladjunk, leírtam pár gondolatot.
A legelső, ami a legfontosabb számunkra, hogy miért tartjuk mi fontosnak ezt a bizottsági ülést. Szeretnénk elérni, hogy a jazz műfaját állami akarat támogassa, költségvetési és politikai garanciákat adva a műfajnak. De sajnos a mai napig ez nem történt meg, függetlenül attól, hogy négy évvel ezelőtt elindult egy tárgyalás a minisztériummal, államtitkár asszonnyal. Fantasztikus segítséget kaptunk egyébként, hiszen a nulláról indultunk, és komoly eredményeket értünk el.
A tájékoztatásban nagyon fontosnak tartom, hogy kiemeljük, szakmai téren - a tárgyalásoknak köszönhetően - a 2004. évben a műfaj elismeréseként a jazz művészet képviselői között örömteli módon megnőtt az állami és művészeti kitüntetésekben részesülők száma, hiszen itt is komoly restancia van a jazz műfajjal szemben. 2004-től nagyobb számban kerültek jazz produkciók külföldi magyar kulturális intézetek programsorozatába. Nekünk szintén nagyon fontosak ezek az intézmények a különböző országokban, hiszen mindegyik egy megjelenési, illetve bemutatkozási lehetőséget biztosítana számunkra. Nem untatom a jelenlévőket a számokkal, mi természetesen tételesen kiírtuk, hogy mennyi pénzt sikerült összehozni. Én a végét szeretném elmondani, ami azért bemutatja, hol is áll ez a műfaj az állami finanszírozási rendszerben. A rendszerváltás óta a magyar nemzeti zenekultúrára fordított 60-70 milliárd forint körüli összegből - az Operaháztól kezdve természetesen minden beletartozik ebbe - a magyar jazz műfaja 0,5 százalékkal részesült. Ez bizonyítja, mi úgy gondoljuk, itt komoly teendők vannak.
Amit még szeretnék kiemelni. Szóba került a Nemzeti Kulturális Alap szerepe. Az NKA-t nagyon fontos támogatási formának tartjuk, de a műfaj problémájának megoldására nem alkalmas. Egyrészt a keretösszeg nagysága miatt, másrészt nem ad garanciákat, pusztán eseti támogatást jelent, mint ahogy ez az eddigi időszakban megtörtént. Habár nagyon komoly előrelépés volt ahhoz képest, hogy a '94 és 2000 közötti időszakban, amikor körülbelül egymilliárd forintot osztott a zenei szakmai kollégium, abból durván 25 és 30 millió forint körüli összeget kapott a jazz műfaja. Most már sokkal jobb arányt értünk el. Zsoldos Bélát hadd emeljem ki, az ő közreműködésével és áldozatos munkájával igen komoly eredményeket értünk el ezen a területen. De hadd hangsúlyozzam, nem megoldás. Természetesen az NKA-rendszer sajátossága, hogy nemzeti zenekultúránk összes résztvevője számára nyitott, így az állami támogatásban részesülők természetesen ugyanúgy pályázhatnak erre a keretre. Egyébként durván 360 millió forint éves szinten, amit a zenei kollégium oszt.
Hogy összefoglaljam, és aztán nem is akarok én többet mondani: A megfogalmazott javaslatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a jazz műfaja - más művészeti ágakhoz hasonlóan - államilag támogatott legyen, ezzel megteremtve a lehetőségét annak, hogy az adófizető polgárok nagyobb eséllyel férhessenek hozzá a jazz és a kortárs improvizatív zene műfajához. Ezt szintén nagyon fontos dolognak tartom, hiszen a javaslatunkban a programunknak nagyon fontos kitétele, hogy ez is megvalósuljon, illetőleg még közelebb kerüljön főleg a fiatal generációkhoz, hiszen sajnos teljesen tönkrement a jazzklub-hálózat, már ami az egyetemit illeti. Egyelőre röviden ennyit.
Államtitkár asszony beszéde után esetleg mi reflektálnánk a dolgokra. Egyelőre szeretnék egyelőre a bevezetőben mondani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár asszony?
Dr. Schneider Márta hozzászólása
DR. SCHNEIDER MÁRTA kulturális szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Én csak csatlakozhatok ahhoz, amit elnök úr mondott, hogy a mai jazz művészet - gondoljuk, tudjuk és bizonyítjuk is - nemzetközileg elismert, és olyan magas színvonalon működik, amivel csak büszkélkedhetünk. Amikor az első megbeszélésre leültünk a Wesselényi utcai épületben, az első dolog, amit megtanultam önöktől, az volt, hogy a jazzt tulajdonképpen improvizatív kortárs zenének kell mondanunk, a jazz egy kicsit elfedi a lényeget. De mégis azt mondhatnám, hogy Jazz grémiumként ülnek itt, és akkor maradjunk a jazznél.
Mi az, amit önök akarnak? Mi az, amit a jazzművészet akar? Azt gondolom, az, amit tulajdonképpen minden művészeti ág és minden művész szeretne: stabilitást, biztonságot, kiszámítható éveket, kiszámítható fellépéseket, kiszámítható piacot, kiszámítható nemzetközi megjelenéseket és - nyilvánvalóan ehhez mérten - kiszámítható támogatási, szervezeti kereteket.
Hogy mi az, amit eddig tudtunk csinálni, és mi az, amiben még van mit továbblépni, azt röviden összefoglalnám annak az anyagnak az alapján, amit önök írtak, valóban remek és összefoglaló anyag. Ami az elmúlt években sikerült, az tulajdonképpen néhány eleme ennek a strukturálisan és több évre előre kiszámítható támogatási rendszernek.
Az első, amit aláhúznék, a Lakatos-Ablakos Dezső Jazz Ösztöndíj megalakítása, ami 2005-től három-három jazzművész számára egy éven keresztül alkotói biztonságot jelent. Úgy gondolom, ez siker, és ezt tovább kell fejlesztenünk, és akár számában, akár tematikájában végiggondolandó, hogy az ösztöndíjrendszert hova tudjuk még továbbfejleszteni.
Ami nagy eredmény volt, és úgy láttam, a szakmát is nemcsak megnyugtatta, hanem jól, hatékonyan működött, ez a jazzklub-támogatás, ami két alkalommal - teljesen mindegy, hogy honnan - a fejezeti költségvetésből táplálkozott és célzottan a jazzkluboknak szólt. Valóban a 2006-os költségvetési évben ilyen támogatást a fejezet már nem tartalmazott, de engedjék meg, hogy elmondjam, nem szűnt meg ez a támogatási rendszer. Egy nagyobb és tágabb tér nyílt a jazzklubok előtt is, és ez a tágabb tér a PANK programban létrehívott klubok, ifjúsági klubok, zenei klubok támogatása. 110 millió forint ment ebben a programban olyan vidéki klubokra, amelyek jazzt, könnyűzenét, világzenét léptettek föl.
Körülbelül nyolcvan művelődési házban működő klub pályázott, ez kétezer koncertet jelentett. Még most is folyik ez a program, így összességében nem tudom megmondani pontosan a számot, hogy a kétezer koncertből hány koncert volt, ami csak és kizárólag, célzottan jazznek minősült. De az előzetes számítások szerint körülbelül 25 százalékban jazzprogramokra ment ez a támogatási összeg, ami azt gondolom, nagyon helyén volt. Az, hogy a nagyrendezvényeket, a jazznapokat, a jazzfesztiválokat, a Kolumbusz-hajót az elmúlt években egy-egy nagyobb összeggel tudta a fejezet vagy éppen miniszteri keret támogatni, ez nagyon jó. A fesztiválokat a Nemzeti Kulturális Alapból, illetve miniszteri keretből sikerült támogatni.
Mi az, amit érdemes a jövőre nézve összefoglalni? Úgy gondolom, az állami támogatásnak három célzott tematikát kell megtalálnia. Elsősorban az alkotást, az alkotás létrejöttét kell támogatni, azt a lehetőséget, hogy művészek képesek legyenek nyugodt körülmények között alkotni. Itt visszatérnék a Lakatos-Ablakos Dezső-ösztöndíjra. Egészen biztos, hogy ezt a jazz-ösztöndíjat nemcsak megtartjuk, egy picikét fejlesztenénk is. Az egész művészeti ösztöndíjrendszer áttekintésére és átdolgozására készülünk, amiben természetesen ez az ösztöndíj is hangsúlyosan szerepel.
A második ilyen célzott tematika a közönség, az a támogatás, hogy a produkciók minél szélesebb közönség előtt méressenek meg, minél inkább hozzá lehessen férni ezekhez a produkciókhoz. Itt mondom, hogy támogatásunk struktúrája valóban átalakult. A minisztériumi költségvetés az elkövetkezendőkben "tisztul". Azoknál a produkciós támogatásoknál, amelyeknél nem a minisztérium feladata szakmailag annak eldöntése, mi támogatandó, mi nem támogatandó, hanem van egy erre hivatott szakmai szervezet és van egy erre hivatott Kulturális Alap és egy zenei kollégium. Igyekszünk ezeket a pályázat alapján elosztható támogatásokat az NKA felé tolni, oda, ahol a támogatási összeg is, a szakmaiság is megvan. Azt gondolom, ez a helyes irány. Nem a minisztérium asztalánál kell eldönteni az ilyen típusú támogatásokat, hanem a Nemzeti Kulturális Alapnál.
Tavaly és idén már azt a lehetőséget - természetesen nemcsak a jazzfesztiváloknak vagy jazz-nagyrendezvényeknek, hanem a művészeti nagyrendezvényeknek - tudjuk biztosítani, hogy az úgynevezett Kiemelt Események Kollégiuma egy évvel korábban, vagyis a fesztivál előtti év októberében-novemberében meghirdeti a kiemelt események rendszerét, és dönt is arról, hogy mi az, ami támogatandó, ezek általában nagy összegű támogatások. Itt a jazz műfajának két fesztiválja, nagyrendezvénye tavaly is támogatott volt, és ebben az évben is a kollégium meghívja ezt a két fesztivált a pályázatra. Ezenkívül a Zenei Kollégium az, amelyik nemcsak a jazzművészet számára, hanem természetesen minden zenei műfaj számára a pályázati támogatást biztosítja. Ahogy az elmúlt évben is, ebben az évben is, a 2007-es évben is tudomásom szerint a Zenei Kollégium elkülönít egy külön összeget, amely célzottan erre a célra szolgál.
Mi a harmadik téma? Abban igazán egyetértettünk a műfaj képviselőivel, hogy kiemelt állami feladatnak tekintem a kortárs művészek és a kortárs művészetek promócióját. Nem kell elmondani, hogy miért, hogy piac, kis piac miért fontos, nyilván önök ugyanúgy tudják, mint én. De a promóció, amely belföldre és külföldre is szól, a jazzművészek esetében is célzott és célzottabb legyen, mint az elmúlt években. Azt gondolom, azt a formát kell fölhasználni, amely megteremtődött.
A PANK program keretében létrejött a Könnyűzenei Exportiroda. Gyakorlatilag egy éves működést tudhat maga mögött, és ahogy a programjában nemcsak a világzene, a népzene, hanem a jazz promóciója is szerepel, az elkövetkezendő évben szeretnénk a jazz műfaját prioritássá emelni, ennek természetesen már kézzelfogható eredménye is lesz. Az elmúlt évben ugyanis az Exportiroda több promóciós CD-t, válogatást készített, illetve azokon a nemzetközi vásárokon, amelyeken részt vett, vitte a saját készítésű promóciós CD-gyűjteményét, valamint azt, amit a BMC-től, illetve talán közvetlenül önöktől is megkapott.
A 2007-es év úgy indul, hogy 2007 januárjában az Exportiroda öt CD-ből álló, csak és kizárólag a jazz műfaját feldolgozó promóciós anyagot készít, ez lesz majd az alap promóciós anyag, amivel az elkövetkezendő időszakban viszi a vásárokra, és tudja népszerűsíteni ezt a műfajt. Úgy gondolom, ezt a szervezetet és ezt a csatornát kell és lehet megragadnunk arra, hogy a jazz műfaját belföldön és nemzetközi színtéren is határozottabban promongáljuk.
Rendkívül hangsúlyosnak tartom azt, amit az elmúlt években is követtünk, és amit éppen Kornél is említett, hogy a külföldi intézetek számára folyamatos kínálatot jelentenek a jazzművészek, és ennél többet is, hiszen azoknál a nagy kiemelt eseményeknél- az orosz évadot, a holland évadot vagy éppen az angliai magyar magic-et jelezném -, mindenhol az egyik főszereplője a magyar megjelenésnek éppen a jazz műfaja volt. A most futó Ungarische Rachtzel, németországi magyar évadban az előkészítő szakaszban - ami 2006 áprilistól januárig tartott - tizenegy jazz együttes lép föl Berlinben, illetve még négy nagy németországi városban. Ezt nem azért mondom, mert ki akarom pipálni, hogy milyen nagyszerű dolgokat tettünk. Ezzel azt szeretném bizonyítani, hogy a jazz műfaja és alkotói, előadói ott vannak a mindennapi kínálatunkban, a magyar kultúra, a magyar művészet megjelenésének az egyik meghatározó eleme, hogy visszük a jazzművészetet külföldre.
Mi az, amit még javasolni és ajánlani tudok, és amiben úgy látom, a jövőre nézve fejlődési, fejlesztési lehetőségek vannak? Egyrészt a 2005 végén indult PANK-program vidéki klubtámogatási programot és minden egyéb elemét éppen most vettük górcső alá, mi az, ami ebből működőképes, jól működött, hatékony, hasznos és továbbvihető. Mi az, amit esetleg más pályára kell állítani, másképp kell biztosítani a támogatást? Én egyben biztos vagyok: azt a vidéki klubokat elérő pályázati rendszert, amiről az előbb beszéltem - és sok pénz szerepelt ebben a pályázati anyagban, hiszen több mint 110 millió forint került ki ezen a pályázati csatornán a vidéki klubokba -, végig kell gondolni, ez így jó-e vagy nem egészen megfelelő volt. Valószínűleg az ilyen típusú klubpályázati rendszert nem folytatjuk. De az Új Magyarország Fejlesztési Terv több lehetőséget ad számunkra. Nemcsak a kultúra saját jogán kerülhet be ezekbe a programokba, hanem bekerülhetünk például a vidékfejlesztés csatornáján, mégpedig úgy, hogy a vidékfejlesztés egyik kiemelt programja az, hogy a kis- és középtelepülések komplex kulturális intézményeit fejlesszék. Infrastrukturálisan, az úgynevezett TIOP-programban és tartalmilag az úgynevezett TÁOP-programban. Én úgy gondolom, az elkövetkezendő években a hálózatok, a kulturális művelődési intézmények infrastrukturális fejlesztése és tartalmi programmal való ellátása is alapvetően ezen a két csatornán fog működni, természetesen az NKA-t mint állandó, stabil és működőképes programtámogatási formát tekintem.
Én úgy látom, bizonyos támogatási formák át fognak állni egy másik vágányra, de megvan ezeknek a produkcióknak, műfajoknak is a támogatási lehetősége az elkövetkezendő években.
Ennyit szerettem volna összefoglalóan mondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt a kéréseknek megfelelően megadom a szót, megkérdezem a képviselőket, van-e valakinek kérdése, észrevétele? Gulyás képviselő úr!
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Legelőször azzal szeretném kezdeni, köszönet államtitkár asszonynak és elnök úrnak, hogy elismerték a műfaj nemzetközi rangját, ami tulajdonképpen ezt a rangot a műfajt művelő muzsikusok, zenészek, művészek nagyszerűségét igazolja.
Néhány apró dolgot szeretnék csak mondani, ami kérdésként merült fel bennem. Ez az ösztöndíj-támogatás remek, de az, hogy három-három fiatal művészt támogat ez az ösztöndíj, az nem a műfaj jövőjét biztosítja, hanem három művésznek egy-egy évig teszi lehetővé a viszonylag problémamentes munkát. Ez nagyon dicsérendő, de nagyon kevés.
Ehhez a levélhez, ami itt van, az első észrevételem az, látnivaló belőle, hogy Harsányi László elnök úr ebben a két tételben, amit ide írt - a jazz-zenével kapcsolatos tevékenység és a könnyűzenével kapcsolatos tevékenység -, látszik a támogatási keretből, valamennyire fontosabbnak tartja talán a jazzt, ezeket a számokat olvasva, ami nagyon helyénvaló. Zárójelben jegyzem meg, a jazzel és a könnyűzenével kapcsolatban azt gondolom, ha zenéről beszélünk, vagy jó zenéről vagy rossz zenéről kellene beszélnünk, és nem könnyű- vagy komolyzenéről.
A másik észrevételem, ha a klubok támogatásáról beszélünk, akkor az mennyiben takarja magában a műfaj támogatását is. A klubokat támogathatjuk. Ön azt mondta, hogy a klubok, akik jazzt, könnyűzenét, folklórt, népzenét stb. jelenítenek meg a programjukban, ez mennyiben támogatja magát a jazz műfajt és a műfajt művelő embereket éppen annak a célnak az elérése érdekében, amiről talán az első mondataiban volt szó, hogy egy bizonyosfajta létbiztonságban tudják ezt a valóban nemzetközi rangot kivívott tevékenységet folytatni.
A széles közönséghez való eljutás. Itt az a kérdés, hogyan gondoljuk a széles közönséget. Én magam is egy művészeti fesztiválnak - amíg támogatást kapott - voltam a művészeti igazgatója, a Limut művészeti fesztiválnak. Én ott mindegyik fesztiválon rendeztem jazzkoncertet is, és pontosan tudom azt, hogy egy jazzkoncert, mire egy hangszer oda kerül - mondjuk egy olyan minőségű zongora, ami mellé a jelenlévők közül bármelyik művész leülhetne -, annak csak a bérleti, odaszállítási és hangolási díja mennyibe kerül, a terembérlettel. Pontosan képben vagyok a bekerülési összegekkel. És ez csak egy művészeti fesztivál, ahol egy, maximum két jazzkoncert volt. Mindezt összevetve, ez a 78 millió 430 ezer forint bizony - ne haragudjanak meg! - szánalmasnak látszik. Én itt azt a koncepciót látom hiányozni, ami egyfajta mélyebbre ható, átgondoltabb, összefogottabb koncepció alapján támogatja magát a műfajt, és természetesen benne a művészeket. Bizony nagyon megalázó az - akár egy művészeti fesztivál művészeti igazgatójának, akár egy klubvezetőnek -, amikor a jazz-zenészekhez, a művészekhez kuncsorogniuk kell, hogy "Gyere el ingyen vagy negyedpénzért játszani!", és falubeli kisteherautósokkal kell megbeszélni, hogy egy demizson borért, "Ugyan hozd már el a zongorát!". Azt gondolom, ezt egy ilyen ösztöndíj-támogatással, magyarul egy széles, mélyreható, a költségvetést minden évben megterhelő tétel nélkül szerintem nagyon nehezen lehet rendbe hozni.
Ön azt is mondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap felé akarja tolni a feladatokat. Ez mit jelent? Azt gondolom, az NKA ezt a feladatot magasabb színvonalon vagy több pénzzel dotálva látná el, ha ezt várnánk el, akkor pénzt is kellene nekik odatolni, esetleg felpántlikázva, azt mondani, hogy X-nek, Y-nak, Z-nek, K-nak erre és erre a programra ennyit adunk. Itt látunk egy veszélyt, ezt is el kell mondanom, mint művészeti fesztivál művészeti igazgatója mondom. Itt egy témát kikerültünk, nem beszéltünk a szponzorációról és a piaci szponzorációról, a privát pénzek műfajba való áramlásáról. Nagyon dicséretes, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos ez a művészet. Magam viszont azt tapasztaltam művészeti igazgatói pályafutásom alatt, hogy bizony ezek a szponzorok - minden jó szándékuk ellenére, ami előtt porban hever a kalapom - mégiscsak feltételeket szabnak a legtöbb esetben, ami viszont megengedhetetlen. Nem nagyon érzem, hogy helyes volna kitenni nagyon erős mértékben a műfajt és a benne alkotó művészeket egy ilyen fajta hatásnak. Azt gondolom, az ő művészi szabadságukat bizonyos értelemben, bizonyos mértékben egy ilyen módon kialakult helyzet korlátozhatja, amit én nem tartok egészségesnek.
A kortárs zeneművészet, a kortárs jazz és az improvizatív zene kiemelt feladatot jelent a minisztériumban. Úgy érzem, ez akkor jelenik meg igazán, ha ennek - beszéljünk magyarul! - kézzelfogható, pénzben mérhető jelentősége van. Úgy érzem, nagyon szépek ezek a promóciós lemezek, meg nagyon szép a három fiatal egy éves támogatása. Az alapvető pénzszűke jellemzi ezt a műfajt. Ön is azt mondta, a magyar művészet meghatározó eleme a jazz művészet. Ha ez igaz - márpedig szerintem is az -, akkor azt gondolom, meghatározó eleme kell legyen a mindenkori költségvetésnek és a mindenkori kormánynak, kultúrkormányzatnak a tervszámaiban meghatározó elemként kell, hogy szerepeljen, nem 0,5 százalékkal. Azt gondolom, nagyon szép és nagyon dicsérendő, amit ön elmondott, ez mind nagyon szép és nagyon jó, pozitív dolog.
Az egyetlen nem pozitív dolog ebben az, hogy mindennek ellenére a pénzszűke miatt ez a műfaj mégis tonnányi terhekkel küzd. Azt gondolom, ez az alapvetően pozitív hozzáállás, amiről itt ön beszélt, igazán akkor fejthetné ki a pozitív hatását, ha emögött - felismerve ennek a műfajnak a magyar kultúrállapotokra kifejtett igen pozitív hatását - valamilyen rendszeres jelentősebb anyagi támogatás állna. Hogy ez hogyan születik meg, ennek ki kell dolgozni a módját, tudom, nem lehet, hogy X, Z meg K kapjon pénzt, hanem valamilyen intézményi keretet erre ki kell találni... Én nem vagyok sem jogász, sem ehhez igazán értő ember, de azt hiszem, ez egy olyan területe a kultúrának - nem hiszem, hogy nagyon vitában állnánk ezzel, legalábbis remélem, hogy nem -, amit muszáj, hogy a rangján támogasson a mindenkori kormány mindenkori kulturális tárcája.
Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Vendégeink! Államtitkár asszony! Nem fogok Gulyás képviselő úrral vitatkozni, mert nem tudok - nem is lehet - vitatkozni azzal, amit ő elmondott. Nekünk az a dolgunk, hogy egy folyamatot erősítsünk meg, amiről államtitkár asszony beszélt. Vidéki képviselő vagyok - csak a muzsikusoknak mondom -, és ezért jöttem vissza Miskolcról, mert fontosnak tartottam, hogy egy ilyen témát tárgyal a bizottság.
Egy olyan generáció tagjai vagyunk, akik részben a jelenlévők zenéjén nőttek fel. Olyan emberektől kapott olyan impulzusokat, amivel létezni lehetett, tervezni lehetett, meg kicsit jobban élni lehetett. Ma hajnalban, amikor jöttem, Bródy Jánost hallgattam a - nem tudom melyik - rádióban, nem akarok most reklámot csinálni. Volt egy nagyon érdekes gondolata, és miután nekem némiképpen volt ehhez a gondolathoz közöm, ezért hadd osszam meg a jelenlévőkkel is. Harmincöt évet kellett várni ebben az országban arra, hogy 2003 decemberében az akkori kulturális miniszter bejelentse, hogy a kortárs zene - nevezzük így egyszerűbben és összefoglalóan - a magyar nemzeti kultúra része. Harminc vagy még több évet kellett erre várni, '60-64-től.
Annak nagyon örülök, hogy ez a folyamat elindulhatott. 2004-től van tárgyalás, Kornél anyagában is ezt olvastam. Korábban nem volt a politika és a műfaj között semmifajta viszony, mert azt nem lehet viszonynak nevezni, hogy eltűrjük, hogy van, vagy elmegyünk és jól érezzük magunkat egy koncerten, hallgatjuk a Jávorit vagy Pegét vagy bárki mást, vagy éppen Gyuláékat, egyébként pedig tudomásul vesszük, hogy van ilyen. Vagy Kornélt hallgatjuk egy Zorán-koncerten. A folyamat jó.
Egyetértek Gulyás képviselő úrral abban, hogy nyilván meg kell nézni, milyen más módjai vannak a támogatásnak. Én öt pontot írtam föl magamnak, ami szerintem fontos lenne. Az elsőben mindjárt egyetértek államtitkár asszonnyal, az alkotás lehetősége. De én egy kicsit többet gondolok az alkotás lehetőségéről, mint három fiatal embernek ösztöndíjat adni. Amit más kortárs művészeteknél alkalmazunk, itt a lakhatás dolog, és nem akarok belemenni, nyilván államtitkár asszony pontosan tudja, hogy mire utalok, ki kellene terjeszteni, meg kell nézni, milyen segítséget tud nyújtani. Általában ebben a műfajban dolgozó emberekre nem igaz az, hogy tizenévesen nagyon gazdagon kezdik el a muzsikálást, hihetetlenül rá vannak utalva, kényszerítve, hogy valami módon valaki gondozza. A minisztérium - meg sokan mások - ezzel a gondolkodással példát is mutathatnak, például a helyi önkormányzatok hogyan viszonyulnak az ott élő muzsikus nemzedék támogatásához.
A bemutatás lehetősége, mondta államtitkár asszony. Én azért továbbmennék. Rögtön háromfelé kellene vennünk az egészet. Az egyik az élőzene, alkalmas helyek és terepek, hogy ezek az emberek felléphessenek. A másik a hangzóanyagok támogatása, a kettőt különvenni nagyon fontosnak tartom. Még egy harmadik része, a részvétel külföldi rendezvényeken. Ez általában nagyon súlyos gondot okoz, mert nincs forrásuk, hogy a legnagyobb európai jazzfesztiválra eljusson magyar muzsikus, aki nem éppen a top-elsők között van, ez rendkívül nehéz. Ezt könnyíteni kellene, ebben is kellene lehetőséget teremteni. A harmadik fontos elem - ezt nem mondta államtitkár asszony - a hagyaték és örökség gondozása és fenntartása. Örülök annak, hogy elnök úr azzal kezdte, megemlékeztünk Pege Aladárról, nagyon fontosnak tartom, hogy legalább itt, a bizottságban ez elhangozzon. De hát már ő sincs és már sokan nincsenek. Mindenképpen foglalkozni kellene azzal, kinek a dolga a hagyatékot, az örökséget ápolni és gondozni. Úgy mennek el muzsikus emberek, hogy eltűnnek és nincs tovább.
Én azzal küszködök Miskolcon, hogy elkezdtük évekkel ezelőtt a rockmúzeum összerakását. A mai napig ott tartunk, hogy az alapkövet sikerült letetetni az előző miniszterrel, egyébként fogalmunk nincs, hogy hogyan jutunk tovább. Ebben megvan a helyi emberek akarata, jó lenne, ha ebben egy erőteljesebb kormányzati magatartást kapnánk. Ez fontos, mert eltűnik ugyanis. Úgy tűnik el egy korszak, hogy nem lesz hely, ahol ezt be lehet mutatni.
A műfajokkal meg azért vigyázzunk, mert óriási az átjárás. Aki annak idején az Orsassus-t vagy az akkori Siriust hallgatta, az tudja, hogy miről beszélünk. Borzasztó nehéz azt mondani, hogy könnyűzene, itt kezdődik a jazz... Beszéljünk arról, hogy a jó zenébe minden belefér. Az az igényes zene, amit valamennyien szeretünk.
A következő lenne az elismerések, ami elindult, Horváth Kornél anyagában is szerepelt, az állami elismerések. Azt gondolom, tegyük hozzá, hogy a társadalmi rang és megbecsülés rendkívül fontos lenne. Nemcsak kitüntetésekről van szó, vagy ne egyszerűsítsük le puszta kitüntetésekre. Ha azt sikerülne elérnünk, hogy ez a műfaj igenis megfelelő társadalmi rangot és megbecsülést kap, gondolhatnánk műsorokra, televíziós műsorokra sok minden másra, ami fontos lenne a műfajnak. Azok is, akik soha nem voltak ilyen koncerten, találkozzanak azzal az élménnyel, amit jelent.
A befejezés utolsó részével, a kortárs művészek promóciójával egyetértek, de valami új típusú mecenatúrában kellene gondolkodni, államtitkár asszony. Dénes is felvetette, amikor szponzorokról beszélünk, akkor lehet egy nagyon kiszámítható magatartás, hogy a kormány ezt a műfajt fontosnak tartja, tárgyalásilag is fontosnak tartja, és felajánlja lehetőségként, hogy támogassák. Hasonlóan gondolom az Exportiroda ügyét is.
Örülök, elnök úr, hogy napirendre tűzte a bizottság. Nem örülök annak, hogy ilyen kevesen vagyunk. Jó lett volna, ha többen hallják mindezt, mert úgy gondolom, az életünk részévé vált. Jó lenne, ha erre a műfajra majd egyszer a felelős miniszter kimondaná, hogy a nemzeti kultúra részévé vált, olyan, ami vállalható.
Itt óriási életművek vannak, gyakorlatilag mindenki számára ebben az országban fontos lenne. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt kérném a vendégektől, mutatkozzanak is be! Parancsoljon!
SZAKCSI LAKATOS BÉLA (Jazz grémium): Szakcsi Lakatos Béla vagyok, jazz-zongora művész. Nagyon rövid leszek. Volt egyszer egy tévés interjúm, egy idős riporterrel. Nagyon sokat beszélgetünk mindenről. Egyszer csak megszólal: "Mondja, Szakcsi úr, maga miért nincs benne az országimázsban?" Én erre soha életemben nem gondoltam, hogy ebben benne kellene lennem. Ez a kérdés annyira mellbe vágott, hogy nem tudtam rá válaszolni, elkezdtem összevissza beszélni. Nem néztem vissza a riportot, amit később leadtak. Most a magam személyében, egyes szám első személyben beszélek, de tulajdonképpen megkérdezhetném itt mindenkitől, hogy ki vagyok én? Én tánczenész vagyok, klasszikus zenész vagyok? Vagy mi vagyok én ebben az országban, holott tudom, hogy elismernek, de nem tudom, hogy hova rak engem ez az ország. Kaptam egy csomó kitüntetést, amiért nagyon hálás vagyok, de tulajdonképpen nem vagyok benne az országimázsban, és a hozzám hasonló kiváló zenész kollégáim szintén nincsenek benne. Nincs meg a helyünk. Holott ha azt nézem, hogy hozzánk hasonló társaink - elhangzott, hogy jó zene meg rossz zene -, de ez a zene abban különbözik a többitől, hogy magas fokú improvizatív készséggel rendelkezünk, ami a 21. századnak egy kihívója, mert a 20. században elfelejtődött az improvizáció - kedves zenész kollégánk tudja ezt nagyon jól -, és a 21. században jön vissza.
Tegnapelőtt Kocsis Zoltán tartott egy előadást a Bartók-sorozat kapcsán, és ő is azt mondta, most már a klasszikus zenekarok megpróbálnak úgy játszani felvételeket, hogy improvizatív legyen. Kottából játszanak, de muszáj olyat csinálni, inkább improvizatív legyen, mint betanult, mert attól sokkal jobb lesz az egész. Ez a műfaj pontosan abban különbözik a többi jó zenétől és a többi rossz zenétől, hogy ez a műfaj az egyedüli - nem akarok bántani senkit, csak muszáj kimondani - a klasszikus zenével, a népzenével, a popzenével, mindenfajta zenével szemben, egy nagy megkülönböztetés, hogy olyan emberek vannak itt, akik magas szinten improvizálnak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Most már nincs felszólalási sorrend. Én a magam nevében a következőket szeretném mondani. Én nem zenész vagyok természetesen, ezt nem kell mondani, de önmagában az, hogy jó zene, nem jó zene, számomra nem igazán megkülönböztető a mi pozíciónk szemszögéből, mert van olyan jó zene, ami nagy közönséget vonz, és pénzügyi szempontból lehet arra számítani, hogy a közönség részben eltartja. Én nem pusztán az improvizációt hangsúlyoznám itt, hanem azt, hogy ez egy olyan típusú zene, amiről itt szó van, miközben az ország rangját nemzetközi értelemben hihetetlen jelentősen növeli, aközben nem képes arra, hogy piaci értelemben önmagát eltartsa, vagy jelentős részben megteremtse a működésének a feltételeit. Ha parlamenti vagy gazdálkodási szempontból nézzük a dolgot, akkor az állami szerepvállalása annyiban indokolható, hogy az ország rangját egy nagyon fontos művészeti tevékenységet azért kell az államnak valamilyen értelemben támogatni - és ez egy külön fejezet, hogy milyen módon -, mert ez sikeres, kulturális értelemben nagyon fontos tevékenység, ami önmaga eltartására vagy a működési feltételeinek a megteremtésére - éppen ezért, mert nem a legszélesebb közönségnek szól - nem képes. Itt tehát nem pusztán a jó zene, nem jó zene számít. Van olyan jó zene, ami jelentős részben tud széles közönséget mobilizálni, és a működési feltételeit - akár a hanghordozók eladásában, akár máshonnan - részben vagy egészben megteremti.
Az eddigi megszólalókra nem közvetlenül reflektálva, hanem a magam szempontjait mondva. Én azt nem tartanám jónak, ha egy államigazgatási szervezet - akárminek is nevezzük ezt - egy minisztériumban, a szónak nem rossz értelemben vett bürokratái döntenének abban az ügyben, hogy kinek kell pénzt adni, és kinek nem kell pénzt adni, mert ez jelentős részben ízlés kérdése. Remélem, hogy nem bürokraták döntenek ízlésbeli kérdésekben. Papírforma szerint az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap oszt pénzt erre a célra, az rendben lenne, hiszen ott pályázni kell, ott a dologhoz értő emberek döntenek arról, hogy kinek adnak, kinek milyen mértékben adnak pénzt.
A problémát abban látom - esetleg szemben néhány megszólalóval -, hogy ez a műfaj más műfajokkal egybevonva szerepel bizonyos kollégiumok döntésében. Tényleg az almát a körtével kell összemérni. Ez az NKA hozzánk eljuttatott papírjából is kiderül. Jazz-zenével kapcsolatos tevékenység - és ekkor a felsorolásból kitetszik, meg az alap működésére is kitűnik -, hogy ilyen címszó alatt sok minden mást is el lehet számolni, az nem ennek a műfajnak a támogatása. Nyilván ebbe én nem akarok beleszólni. Messze ezen az ügyön túlmutat a kérdésem: mennyire kell differenciálni az NKA kollégiumi tevékenységét. De abból mindenesetre mindig hátrány van, ha a kollégiumok túl sok, túl átfogó tematikával foglalkoznak. Van egy további szempont, amit azt hiszem, Kornél hangsúlyozott, meg talán más is mondott, hogy az ilyen finanszírozási ügyeknek nagyon fontos eleme, hogy kiszámítható legyen. Ha nagyon pulzál az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap éves döntéseiben mennyi pénzt kap ez az improvizatív műfaj, és a véletlenszerű - vagy nem biztos, hogy véletlenszerű - döntések következtében más években meg jóval kevesebbet kap, akkor alapvető problémák származnak ebből.
A minisztériumi költségvetésnek - valljuk meg - az a problémája, hogy, mint a jövő év mutatja, nem tudja állandó szinten biztosítani a különböző támogatásokat. A jövő évben általában a minisztérium költségvetése - talán ezt a vendégek kevésbé tudják - nominálisan ugyanannyi, mint ebben az évben, ami értékben kevesebbet jelent.
Amit Dénes mondott, azzal számomra az a probléma: azt megfogalmazni egy adott témánál ma, hogy többet kellene erre a területre fordítani, idáig egyetértünk. Aztán kellene javasolni azt, hogy minek a rovására. A minisztériumnak van egy adott költségvetése, a Nemzeti Kulturális Alapnak van egy adott költségvetése. Ha azt mondjuk, hogy ma a magyar jazz-zene olyan rangos, hogy nem tudom, hányszorosát érdemelné meg támogatásban annak, mint amit most kap, idáig egyetértünk. Utána meg kellene mondanunk együtt, hogy minek a rovására, honnan vegyük el a pénzt. Én évek óta mondom azt, hogy a magyar kulturális finanszírozásnak az a legnagyobb problémája, hogy többé-kevésbé változatlan összegből, vagy legalábbis nem nagyságrenddel bővülő összegből egyre szélesebb körű tevékenységet kellene támogatni. Ide értve az intézményrendszert - gondolok itt múzeumokra, könyvtárakra, mindenféle más intézményre - és a művészeti tevékenységet.
Ez - ha tetszik - az ország szerencséje, hogy sok minden van, amit támogatni érdemes, film, komolyzene, könnyűzene vagy jazz, de a pénz ettől még nem lesz több. A követelményeket, igényeket megfogalmazni jelen esetben viszonylag könnyű. Az, hogy minek a rovására bővüljön az erre a területre fordított pénz, az szerintem nehéz feladat. Én azt jó rendszernek gondolom, ha vannak is problémái, a Nemzeti Kulturális Alap bevételei többé-kevésbé normatív módon alakulnak, az nem függ feltétlenül a költségvetés pulzálásától. De abban nincs vita közöttünk, hogy több pénz jobb lenne, meg jó lenne, ha mondjuk az ösztöndíjrendszer vagy a fiatalabb generációk nyugodt tevékenységének feltételeit biztosító megoldásokra több lehetőség lenne.
Mint sok más esetben, nincs vita abban, legalábbis ebben a teremben, hogy ez egy hihetetlen fontos területe a magyar kulturális életnek, amelyik az országot tényleg nagyon színvonalasan reprezentálja. Ez ügyben ha szemrehányást teszünk a minisztériumnak vagy keveselljük a pénzt, azt érdemes hozzátenni - szerencsére ezt nem mi mondjuk, hanem a papírokból is ez derül ki -, hogy ebben az időszakban a tevékenység rangját elismerik, menedzselik azt, hogy ha Magyarország megjelenik kulturális teljesítményével külföldön, akkor ebben a jazz jelentős szerepet kapjon. De amiatt a kívánságainkat megfogalmazhatjuk, hogy jobb lenne több pénz, csak - még egyszer mondom - nem olyan egyszerű ezt kijelenteni, hogy több pénzt, honnan.
Én ebből a szempontból a kiszámíthatóságot nagyon fontos dolognak tartom, mert a viszonylag kevés pénzre is be lehet rendezkedni, de hogy megindított programok egyik évben leállnak, aztán esetleg van esély újraindításra, más évben nincs esély, azt sokkal rosszabbnak tartom, mint azt, hogy a pénz nem határ nélkül áll rendelkezésre. Igazuk van azoknak a kollégáknak is, akik azt mondják, hogy a fiatalabb generációkat - közönség-értelemben is - rá kell szoktatni erre a műfajra. Ha a lehetőségek egyik évről a másikra megszűnnek, amelyek klubok működését teszik lehetővé vagy nyilvános megjelenést tesznek lehetővé, az tényleg nagyon nagy hátrányokkal járna.
Tessék parancsolni, Gyimesi úr, gondolom nem zenészként...
DR. GYIMESI LÁSZLÓ (Jazz grémium): Köszönöm szépen. Gyimesi László vagyok és zenész... (Derültség a teremben.) Három gondolattal szeretném kiegészíteni ezt az egyébként rendkívül értékes vitát.
Magának a műfajnak van egy egészen más típusú állami kapcsolatrendszere, amiről nem esett szó, ez pedig az oktatási vonal. A jazz műfaját alap-, közép- és felsőfokon oktatják Magyarországon, nem olyan régen, és nem teljesen egyedülálló, de mindenesetre minta értékű módon az Európai Unión belül is. Egy ilyen típusú rendszer felépítése igen összetett feladat. Az, hogy egyetemi diplomával végeznek művészek vagy tanárok ebben a műfajban, ennek nagy jelentősége van. Emlékeim szerint több ezer gyerek tanul alapfokon is a jazz műfajában.
Azt gondolom, ha az államnak egyik oldalon - a képzés-oktatás oldalán - ez egy fontos és vállalt feladat, akkor logikus lenne, hogy amikor már részben a közönségét, részben pedig a művészeit "legyártotta", igen csúnya szóval, az oktatás, akkor valamit kellene kezdeni a továbbiakban is. Mindig ez a logikája a képzésnek: az állam akkor vállal ilyen háromfokú képzést bármiben is, ha szükségét látja, hogy aztán később a munkaerő-piacon is hasznosítsa. Ha már ezt a szót használtam, akkor itt a foglalkoztatás klasszikus módja nyilván nem tud úgy megjelenni, mint bármilyen más művészeti ágban, noha egy része megjelenik, hiszen itt pedagógusokról is szó van. De a másik oldalon a művészek egy sajátos - önként vagy önként vállalt - szabad foglalkozású pályát élnek. Tekintettel arra, hogy ma a jazz mögött egyetlenegy olyan intézmény sem húzódik meg, mint amit legkisebb kisvárosi félamatőr szimfonikus zenekar egyébként nyújtani tud.
Amikor - és itt visszakanyarodok a költségvetés, illetve a minisztérium és a műfaj viszonyára - a műfaj hiányol valamit, akkor egyszerűen azt hiányolja, hogy van egy olyan folyamat, ami nem folytatódik, másrészt nincs egy olyan háttér, amibe bele tudna kapaszkodni, ahová vissza tud menni, és ahonnan el tud újra indulni. Nyilván ennek a szervezeti formája hihetetlenül nehéz és szerteágazó, ezt egy pillanatig nem vitatom, és nem is a minisztérium szándékait vonom kétségbe ebben a tekintetben. Ez egy olyan mozzanat, ami nélkül továbbra is marad minden bizonytalan.
Rátérek a második gondolatra, az NKA, illetve a költségvetési fejezet, azaz a minisztérium viszonyára. Az NKA egy autonóm szervezet, most már egy önálló alap, saját döntési mechanizmusával, pályázatokról dönt, minden esetben egyes pályázatokat dönt el. Hogy ebben milyen arányú döntések születnek, az mindig a pályázatoktól és a döntéshozóktól függ. Egy egész műfajra azt mondani, hogy ennek a háttere kizárólag egy ilyen esetlegesen működő szervezetnél van, ezt meg lehet tenni, de nem helyénvaló - legalábbis az én álláspontom szerint -, mert akkor azt is végig kellene gondolni, hogy ebben a műfajban vajon miért folytatunk például ilyen szintű képzést, amiről az előbb beszéltem.
Meggyőződésem szerint ki lehet ragadni azokat az elemeket, amelyeknek a költségvetési fejezet keretei között lenne helye. Nem lehet udvariasabban mondani, politikai döntés kérdése minden esetben, hogy mely pontok ezek. Politikai döntés kérdése volt az is, hogy elindult egy PANK program vagy nem indult el. Politikai döntés kérdése volt, hogy egy szimfonikus zenekar önálló soron bekerül-e a kulturális költségvetésbe vagy sem. Ez is politikai döntés kérdése, hogy ennek a műfajnak teremtünk-e valamilyen bázist, ami stabilizálni tudja a helyzetét vagy nem. Természetesen megértve az összes ide kapcsolódó költségvetési negatívumokat is. Úgy gondolom, a tárca akkor gondolkozna ebben az ügyben egy kicsit a helyzetén is felülemelkedve, ha belátná ezt a mozzanatot.
Végül a harmadik érv, ami valamennyire az előző kettőt erősíti, legalábbis én így gondolom. A színházi, zenekari vagy zenei, táncművészeti életben is vannak olyan formációk és esetek, amikor nem lehet összehasonlítani az egyiket a másikkal. Ilyenek az alternatív táncegyüttesek, az alternatív színházak, amelyek jellemzően nem saját épületben, nem állandó jelleggel működő társulattal, hanem produkcióval vagy esetenként összeálló dolgokkal lépnek a nagyközönség elé. Ezeknek a szervezeteknek - ha nem is a megelégedésükre, de mindenféleképpen - hosszú évek óta van kifejezett költségvetési támogatása, ezt a költségvetési törvény alapozza meg, végrehajtási rendelet mondja meg az útvonalát. Én azt gondolom, lehet mihez hasonlítani az ügyet. Én már csak morális, szakmai szempontból is nagyon fontosnak tartanám azt, hogy egyszer a Kulturális Minisztérium fejezeti során megjelenjen a jazz műfaj bármilyen tevékenységének a különtámogatása.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bocsánat, nem megbántani akartam, csak jelezni akartam, hogy képviselőként vagy érdekképviselőként...
Kérdezem, kíván-e még valaki szólni? (Egyeztetés.) Maradjunk abban, hogy a vitaindítót Kornél tartotta, akkor Dénest kérem meg, ő szóljon... Még más képviselők is jelentkeztek. Dénes!
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Én azért szerettem volna, hogy a végére maradjak, mert nem szorosan ehhez a témához kapcsolódik. Három ok van, ami miatt egy rövid levelet mégis szeretnék felolvasni. Az egyik, hogy elnök úr egyik kijelentésére is vonatkozik, másik, hogy államtitkár asszony jelen van, a harmadik pedig a jegyzőkönyv.
2006. szeptember 7-én a Kulturális és sajtóbizottság ülésén dr. Schneider Márta szakállamtitkár asszony Jánosi György alelnök úrnak ígéretet tett arra, hogy "...a minisztérium készen áll arra, hogy a következő fázisban is itt a kulturális bizottság előtt beszámoljon a végrehajtás módjáról." Ez a kulturális intézményrendszer átalakításáról szól.
"...elnök úr kérésére, illetve véleményére azt mondtam, minden esetben rendelkezésre áll a minisztérium, ha a Kulturális bizottság ilyen típusú megkereséssel él." Elnök úr maga is azt mondta ezen az ülésen, hogy "...magával az üggyel foglalkozzon a bizottság az érdemi döntés előtt. A részletek vonatkozásában, hogy milyen módon, azt nyilván később kidolgozzuk. Magyarul nem lezárom az ügyet, azzal, hogy államtitkár asszonynak megadom a szót, hanem most csak egy állomáshoz érkeztünk, az ügy tárgyalása kapcsán." Úgy tűnik, a kormány megtárgyalta már az átdolgozott rendeletet, de bizottság elé nem került, még az időpontot sem tűzte ki. Január elseje, mint jól tudjuk, az átszervezés határideje. Én azzal a bizarr ötlettel állok elő, hogy a miniszter úr 14-ei meghallgatása előtt erről valahogy ejtsünk még szót.
ELNÖK: Eddig nagy harmóniában fogalmaztuk meg jókívánságainkat jazz-ügyben. (Gulyás Dénes: Ezért akartam utoljára maradni.) Jó, én meg örülök annak, hogy ha itt már művészetekről van szó, a dramaturgia nem úgy alakul, hogy ez a vége és slusszpoénja a bizottsági ülésnek.
A következőket szeretném mondani, a kívülállók számára legfeljebb érdekes, de nem szorosan a témához kapcsolódik. Dénes sportszerűen megkérdezte a bizottsági ülés előtt, teret kaphat-e ennek a levélnek a felolvasására. Én kértem, hogy miután ez nem tartozik szorosan a napirendhez, ne hangozzék most el, hanem körülbelül mához egy hétre jön a miniszter, éves rendes meghallgatásra, ahol minden a minisztérium tevékenységét érintő probléma - brutálisan és finoman, kinek-kinek mit diktál az ízlése - felvethető. Beszéljünk ott erről az ügyről, hiszen ő a legfelsőbb illetékes ebben az ügyben. Továbbra is ezt mondom, természetesen itt nem állítunk ki senkit, ha valami szabálytalanságot követ el, tehát a napirendhez nem tartozó üggyel jön elő. Elhangzott, államtitkár asszony, ha kíván, reagál, de nem kötelező, mert nem szerepel a napirenden ez az ügy. A napirend most másról szól.
Fedor képviselő úr következik.
FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is azt mondom, ne rontsuk már el ezt a délelőttöt, majd egy másik alkalommal ezt megbeszéljük. Különböző helyen ülnek emberek a magyar parlamentben, és itt a bizottságban is, ez nem jelentheti azt, hogy szakmai kérdésekben nem tudnak azonos véleményre jutni. Nagy probléma lenne már, így is érezzük eleget sajnos. Legalább itt néhányan, úgy tűnik, ma egy kérdésben szót tudunk érteni.
Azért kértem szót, mert teljesen egyetértek Szakcsi Lakatos Bélával. Elnézést kérek, én nem mondtam pontosan. Azt gondolom, a zenének a csúcsa, amikor valaki eljut oda, hogy egy másfajta, zenei dimenzióban gondolkodik. A dolog azért érdekes, mert a zene az, amit a világ minden nyelvén értenek. A zene sokkal többet elér sokszor, mint a szavak. A kultúra olyan hidakat is építhet pártok között meg külföldre, országimázs ügyben is - ha már említetted -, amire egyébként a politika talán nem is képes. Ezért is fontos, hogy ezt megfelelő helyre tegyük.
Közben eszembe jutott, amíg hallgattam a hozzászólásokat, hogy létezhetnek prioritások, én ebben szeretnék hinni. Én magam alpolgármester vagyok, a kulturális területet felügyelem Miskolcon. Mi kialakítottuk azt, hogy évente vannak a pénzelosztásnál prioritások. Nem lehet, hogy van egy séma - gondolom én -, nem tudom, országosan ezt meg lehet-e oldani, de reménykedem, hogy meg lehet oldani. Most ez a műfaj ennyit kap, most már amíg világ a világ, ennyit kap. Beállunk valamire, és csinálunk egy nagy zenei csokrot, erre utalt elnök úr, hogy benne vannak a népzenészek, a jazz. Valaki valahol találjon valami arányt. Ez borzasztó nehéz. Nem lehet összehasonlítgatni, így nem lehet mérni.
Azt lehetne, hogy az NKA például kezdeményezze - nem tudom, lehet-e, államtitkár asszonyhoz is fordulok ezzel -, hogy legyenek prioritások. Ha ez a zenei terület fontos, akkor ez fejeződjön ki abban, hogy az NKA a következő egy-két évben azt mondja, igen, ez egy fontos terület. Fontos, hogy több támogatást kapjon, még akkor is - és itt utalnék vissza, amit elnök úr mond -, mondjuk meg, hogy honnan. Nyilván akkor a nagyszámokon belül az arányokon kellene változtatni, mert nyilván többet nem tudunk adni, ezt meg kell nézni. Ez már kifejez egy kormányzati magatartást, hogy a kormány vagy a szaktárca számára ez a műfaj fontos, és a műfajban dolgozók is fontosak. Ez, azt hiszem, sokat jelenthet!
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Ha megfelelő, akkor államtitkár asszonynak adom meg a szót, és utána Kornélnak!
Dr. Schneider Márta válaszai, reflexiói
DR. SCHNEIDER MÁRTA kulturális szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Néhány dologra általánosságban szeretnék reagálni. Amiről beszélünk, konkrétan csak a jazz műfajára vonatkozik, de leginkább ennél általánosabb kérdéseket, problémákat érint.
Az ösztöndíj-alkotás lehetősége. Nemcsak a fiatalok számára kellene ösztöndíjat alapítani vagy működtetni, hanem a művészi pályát kellene végigkövetni igazán egy művészeti ösztöndíjrendszer struktúrával, ebben abszolút egyetértek. Ezen mi nemcsak gondolkodunk, hogy nagyon dolgozunk azon, hogy legyen egy művészeti ösztöndíjrendszer, ami kezeli ezeket az ügyeket, hogy ne csak egy bizonyos ponton segítsük meg az alkotókat, hanem próbáljuk meg az alkotó tevékenységet, a pályát valamelyest végigkövetni, és próbáljuk meg a nemzetközi kapcsolatokban is ezt a támogatást megadni. Ez is egy típusú ösztöndíjrendszer. De hangsúlyozom, ez nem a jazzművészekre vonatkozó különlegesség, hanem a kortárs, a jelen élő művészekre vonatkozó tervünk.
A másik ilyen kérdés, ami megint csak generálisan vethető föl, ez a kultúra-finanszírozás kérdése. Annak a kérdése, hogy és mint tudjunk behozni a kultúra vagy a művészek, művészet finanszírozásába, vagy éppen kiemelten a kortárs művészet finanszírozásába külső forrásokat. Hogyan lehet a szponzorációt, a mecenatúrát, a magántőkét beleforgatni a kultúratámogatásba? Ez sem a jazzművészek vagy jazzművészet privilégiuma, hanem egy nagyobb összefüggésben érhető tetten.
Miniszter úrnak nagyon jó és nagyon alapos, megfontolt programpontjai vannak erre nézve, amit az elkövetkezendő napokban egészen biztos, hogy nyilvánosságra fog hozni. Ebben látok megint csak egy olyan elmozdulást, ami a jazzművészetet is és a kortárs művészetet is egyaránt érinteni fogja, remélhetőleg természetesen pozitív módon.
Amit Fedor Vilmos mondott, rendkívül fontos a szakmaiság, az az örökség, hagyaték vagy szakmai anyag, ami fölgyülemlik, ami létezik, ennek a kezelése. Én is most egy kicsit megálltam, önmagam előtt is nagy kérdőjelet rajzoltam, hogy vajon ezzel hogy állunk. Itt megint csak érzek állami felelősséget, mint ahogy érzek állami felelősséget például az oktatás területén, ami valóban megvan. Megvan ez az íve a jazzoktatásnak, ami - ha minden igaz - most a népzene-oktatásnak épp csak most teremtődött meg. Hiszen a zeneakadémiai képzés azt hiszem, talán most ebben az évben indult. Ilyen szempontból a jazzművészek sokkal jobban állnak.
Fedor Vilmos mondta, jó lenne, ha egy miniszter kimondta volna vagy kimondaná, hogy mennyire fontos a jazz. Azt gondolom, Hiller István kimondta, amikor az első 30 millió forintos jazzklubok támogatását a költségvetésbe 2005-ben betette, és ezzel indult el egy nagyobb léptékű fejlődés. Ilyen szempontból megint csak jól állunk. A kérdés persze az, amit elnök úr is mondott és többen is, hogy nyilván jó lenne, ha több forrás állna rendelkezésre. Nyilván okosan, értelmesen, racionálisan és hatékonyan el tudnánk osztani ennek a rendelkezésre álló forrásnak akár a többszörösét is, nem hiszem, hogy gondot okozna, föl tudná venni a műfaj és a közönség is ezt az összeget. De nincs!
Azt kell mondanom, jelen pillanatban ilyen körülmények között - a körülményeket most a konvergenciaprogramra értem -, ezek között a költségvetési határok között működünk, dolgozunk 2007-ben és 2008-ban is egészen biztos. Azt kell végiggondolnunk, hogy ezekből a forrásokból, ami rendelkezésünkre áll, azokat a partokat célozzuk meg és azokat támogassuk meg, amelyek valóban hatékonyak és valóban nagyobb vagy hosszabb távú eredményt lehet elérni velük.
Most visszatérnék arra, amit valószínűleg csak érintőlegesen mondtam. Én komolyan gondolom - és nemcsak én, hanem a kulturális tárca és a szakemberek zöme is -, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, ami itt most rendkívül ködösen hangzik, én tudom, hallom, érzékelem, hogy nem igazán tisztult le az emberekben, a közvéleményben, hogy mi az, amit ez az Új Magyarország Fejlesztési Terv hoz vagy hozhat a következő hét évben. Itt a kulturális tárca az elmúlt 2-2,5 évet nagyon koncepciózusan többek között azzal töltötte, hogy próbáljuk meg a kultúra vagy a művészetet - a művészetet már egy kicsit zárójelbe teszem -, a kultúra értékeit és a kultúra érdekeit bevinni a Fejlesztési Terv különféle programjaiba. Bevinni azokat a jogcímeket, amelyek alapján 2007 és 2013 között pénzeket, támogatási forrásokat, fejlesztési forrásokat lehet lehívni a különféle bugyrokból. Ez nem egy egyszerű történet, ezt szeretném elmondani. Hihetetlenül bonyolult nekünk is megtanulni ezt az egész brüsszeli gondolkodásmódot. Azt mondhatom, ebben jó eredményeket értünk el. Ahhoz képest, hogy a kultúra önmagában a fejlesztéseknél nem hívószó, mert azt mondja az Unió, hogy ez saját nemzeti program, a határokon belüli érdekek foglalkozzanak vele, az ország önmaga. Ezt mi jóval meghaladtuk a Fejlesztési Terv hívószavaiban. És nemcsak kulturális infrastruktúrára tudunk forrásokat teremteni, hanem a tartalom támogatására is, azokra a konkrét tartalmi programok támogatására, amiről többek között most itt beszélünk. Nemcsak erre, természetesen, hanem sokkal több mindenre. De itt van az a lehetőség, amivel én azt látom, hogy az elkövetkezendő hét évben működnünk kell. És működni kell a jazzkluboknak is, a népzenei kluboknak is, a könyvtáraknak is és a múzeumoknak is, sorolhatnám még a kulturális területet. Én ebben látom azt a kiszámíthatóságot és azt a fejlődési, fejlesztési lehetőséget, ami a jazz műfaj előtt is áll.
Az elmúlt két, két és fél évben a beszélgetések, tárgyalások során mindig arról győződtem meg, hogy amikor leültünk egy-egy témát megbeszélni, akkor a Jazz grémium mindig racionális, végiggondolt, kezelhető, szakmailag megalapozott és egységet is mutató javaslattal érkezett, amire mi is próbáltunk valami pozitív lehetőséget mutató megoldással válaszolni. Ameddig tudtunk, ameddig lehetett. Én úgy gondolom, ezt a tárgyalássorozatot a továbbiakban is fönntartjuk, mert hiszen léptünk előre. Nem mondom, hogy ugrottunk óriásiakat, de a 2002-es semmiből eljutottunk most odáig, hogy most azért egy kicsit hosszabb távra, egy kicsit nagyobb léptékben lehetne tervezni. Én erre folyamatosan készen állok, és azt gondolom, a következő években, félévekben, hónapokban eredményt fog hozni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Babos Gyula!
BABOS GYULA (Jazz grémium): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Urak! Szeretnék néhány dolgot a grémium munkájában résztvevő muzsikusként reakcióként és tájékoztatásként a képviselő urak és elnök úr számára elmondani. Miután a PANK elindult, nem volt nagyobb a torta, az elosztás akkor sem. Amikor a PANK elindult, hihetetlen kedvező körülményeket tudott biztosítani az illetékeseire, akiknek pont jogosultságuk volt. Nem vagyunk benne. A magyar jazz szakma gyakorlatilag nincs benne.
Az Exportiroda egyéves munkája során nincs ismeretem arról, hogy magyar jazzművész közvetítésre került volna. Fantasztikusak a papíron látszó történetek, és csak azért szólalok meg, mert ezekben nem jutott ránk kellő figyelem és alkalom. Nem pénzről beszélek! Nekünk nem a pénz a lényeg, hanem, hogy játsszunk. Ha mi játszunk, akkor már nagy baj nincs.
Amikor a mai aktív jazz muzsikusok sokszínűségéről beszélünk, akkor ezzel a hihetetlen isteni ajándékkal jól ki is zártuk magunkat az összes lehetséges rendszerből, mert sehova nem tudunk tartozni. Béla elmondta: ha klasszikus zene, ott nem, emitt sem, amott sem, ezért kérünk egy olyanfajta besorolási vagy intézményesítési szándékot, aminek a kiengedett lasszóján élhetjük azokat a művészi vágyakat, életeket, amiket egyébként mindenféle bázis nélkül idáig is a magunk, a környezetünk és az országunk boldogulására megcsináltunk.
Én a magam részéről a minisztériumi együttműködést fantasztikusnak gondolom, amióta a grémium dolgozik mindenben. Csak az egy megállapodott, ki nem mondott vagy kimondott értékrendszer és működési rendszer szerinti lehetőségekben gondolkozva jutott el azokra a pozitívumokra, amire eljutott. Most nem milliókról vagy százezrekről beszélek vagy tényekről, hanem arról, amit Gulyás képviselő úr gyakorlott művészként a saját életéből azonnal átlátva a problémánkat, elmondott, hogy ebben a helyzetben nekünk valamilyen szinten intézményesen kell a magyar kultúrához tartoznunk. Ebben kell dönteni, miután én szintén nem vagyok jogász, nem ismerem a lehetőségrendszereket, de a ki nem mondott vagy a kimondott vágyak szerint a megoldások jórészét ebből az intézményesített rendszerből már magunk is meg tudnánk oldani. Ötletekben és módokban van gyakorlatunk, hiszen látható az önök számára, hogy mindezek hiányában is sikerült felmutatni egy olyan eredményrendszert, ami mindannyiunk boldogulására adott bizonyítékot.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Pallai Péter úr!
PALLAI PÉTER, a Londoni Magyar Intézet jazz kurátora: Pallai Péter vagyok, a Londoni Magyar Intézet jazz kurátora és Budapesten jazzklub-vezető. Nem szándékoztam felszólalni, de láttam, hogy valami kimaradt ebből a tárgyalásából. Mégpedig csak érintőlegesen beszéltünk az Ablakos-Lakatos Dezső-ösztöndíjról, ami fiatal zenészek támogatását szolgálja.
A fiatal zenészek helyzete ebben az országban kétségbeejtő. Kezdem azzal, hogy egyiknek sincs menedzsere - a felnőtt magyar jazz-zenészek nagy részének sincs menedzsere -, és sokan nem beszélnek nyelveket. Ez eleve kizárja, hogy valamire pályázzon. Most mondok egy példát, név nélkül, nem kell protezsálni egyetlen zenészt sem a másik rovására. Kétezer óta - tudomásom szerint - két magyar fiatal zongorista nyerte meg a Montreux-i nemzetközi jazz-fesztivál szólóversenyét. Egy magyar énekesnő megnyerte a dalversenyt, ez tavaly volt. Egy magyar gitáros megnyerte a szóló gitár versenyt ugyanott, és egy tizennégy éves kölyök két évvel ezelőtt bejutott a szaxofonverseny helyi döntőjébe, 14 éves korában, autodidakta zenész. Autodidakta révén például az Ablakos-Lakatos Dezső-ösztöndíjra sem jogosult.
Az általam ismert esetekben - nem ismerek minden esetet, de azokban az esetekben, amelyekre volt rálátásom -, egy fia közületi állami támogatás nélkül mentek ki ezekre a versenyekre. Itthon egyiküknek sem jelent meg eddig lemeze saját neve alatt, illetve úgy jelent meg, egy esetben, amit ismerek, hogy mi összedobtuk a pénzt, egy másik esetben ugyanerre készülünk. Senki nem tudja ezek közül a gyerekek közül, hogy hogyan pályázzon, kihez pályázzon, hova forduljon. Tiszteletteljesen arra szeretném kérni az érintetteket, a szabályokat tegyék megközelíthetővé. Tudom, hogy nem lesz több pénz, és nem irreális dolgokat kérek, hanem a fiatalok esetében az autodidakta tehetségek legyenek tekintettel a menedzsment hiányára, a gyerekek pályázati képtelenségére, és az abszolút nem ismeretére annak, hogy hova kell fordulni. Ezek mind magánkezdeményezésekből érték el azt, amit elértek.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak hogy tervezhető legyen, több jelentkezőt nem látok.
LÁSZLÓ ATTILA (Jazz grémium): László Attila vagyok, jazz-zenész. Igyekszem rövid lenni. Sok praktikus és gyakorlati dologról szó esett. Én is egy rövid mondattal kezdem: mivel támogatásról, támogatási kérelemről van szó, azt szeretném elmondani, a támogatás kapcsán nem a gyengeség miatt kéri a műfaj a támogatást, hanem az eredményekről is szó esett röviden. De hadd mondjam el, mi az, amit ad ez a műfaj, és ilyen szempontból ez egy sajátos, tehát egyedi, Fedor képviselő úr mondataihoz is kapcsolódva. Ez a műfaj a mindennapos gyakorlata kapcsán a kreativitás, az improvizáció által történő művészetet gyakorolja. Egy ilyen fajta hatást képes elérni, ezt a kreatív szellemet sugározva, az előadói is így dolgoznak, és aki szereti és amiért hosszú távon eredményeket képes elérni, ezt a hatást sugározza a közönsége felé is. Szerintem ez egy olyan egyedi és időben zajló dolog, amit csak ez a műfaj tud és képes megcsinálni. Ez a magyar zenekultúrában, illetve a külföldi gyakorlat során is fontos dolog. Azt hiszem, ez az egyik fontos ok arra, hogy ezt akár - ahogy Gyimesi László mondta - az oktatás területén sikerül végigvinni, hogy támogatni érdemes, ezért tud eredményeket elérni. Képes megújulni, és innen indulnak dolgok, amik fontosak a zenében.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth Kornélnak adom meg a szót!
HORVÁTH KORNÉL (Jazz grémium): Nagyon röviden összefoglalva. Úgy érzem, ez mindannyiunknak, művésztársaimnak is a véleménye az, még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy csak politikai döntéssel jöhet létre ez a bizonyos intézményi háttér. Sajnos másképp nem fog megvalósulni. Addig folyamatosan ilyen problémákkal fogunk küszködni. Gyimesi Laci barátom óva intett a számoktól, hogy számokkal terheljem a bizottságot. Azért egy-két számot hadd mondjak el, hogy mit tettünk le az asztalra a 2005-ös évben abból a miniszteri keretből, amit kaptunk a Hiller miniszter úrtól; a 18 millió forintból, illetve amit kaptunk a következő évben, öt millió forintot.
A Magyar Jazzművészek Társasága 280 koncertet rendezett a hajón, a klubunkban, ahol 80 zenekart léptettünk fel, ez 210 zenészt érintett. Ami még nagyon fontos, hogy ezenkívül fesztiválokat, illetve még nagyobb rendezvényeket is támogattunk.
Most vastagon aláhúzva, hogy a Magyar Jazzművészek Társasága tagjai tizennégy európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Mexikóban és Tajvanon koncerteztek és értek el nagyon komoly sikereket. Azt hiszem, itt van a dolog lényege. Nagyon szeretnénk kitörni - államtitkár asszonynak is szeretném azt aláhúzni - a 0,5 százalékból. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy a tárgyalások folytatódhatnak, de amit tájékoztatásképpen kaptunk, ahhoz csak annyit, hogy a Babos Gyula elmondott, itt nagyon súlyos problémák vannak.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Államtitkár asszony, kíván reagálni?
DR. SCHNEIDER MÁRTA, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára: Igen, reagálnék. Természetesen folytatjuk a tárgyalásokat, külön-külön nincs is ezzel semmi gond. Egyetlenegy gond van, Babos Gyula azt mondta, hogy a PANK-ból kimaradtak. Csak azért, hogy ne maradjon így a dolog, hadd hangozzék el: nem maradtak ki. A pályázat felhívásának szövegében benne van, kinek írják ki a pályázatot. Könnyűzene, pop-rock, világzene, dzsessz és hiphop műfajok területén.
Most felolvasnék néhány csapatot, együttest, akik tudjuk, hogy a pályázaton nyertek, illetve részt vettek: a Jazz Orchestra, a Jelez Strasson, Dés Balázs kvartett, Berki Tamás Band, a Magyar Jazz-kvartett. Csak azért szerettem volna mondani, hogy nem csak a jazzkluboknak volt meghirdetve. Ez egy szélesebb merítés volt, 119 millió forint állt rendelkezésre. Volt lehetőség a pályázaton a részvételre. Nagyon örülök, hogy volt lehetőség erre.
Gulyás Dénesnek szeretnék a kormányhatározat ügyében reagálni. Nyilvánvalóan megint ott tartunk, hogy a kormányhatározatnak nincs vége a január 1-jei határidővel. Bizonyos dolgok megvalósulnak, bizonyos dolog határidő-módosítással valósulnak meg, és bizonyos ügyek pedig másképp valósulnak meg. Ismereteim szerint a tájékoztató anyag úton van a Kulturális bizottság felé, amit a minisztérium készített erről.
Megint csak a folyamatnak egy második szakaszán tartunk, és nyilvánvalóan ennek további lépései lesznek. De valóban, ahogy elnök úr mondta, a miniszteri meghallgatás december 14-én lesz, gondolom, arra is alkalmat ad, hogy ezekről részletesen be lehet számolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem tisztem, hogy összefoglaljam egy ilyen bizottsági ülés tanulságait. Ha a lobbizás szónak van szép értelme Magyarországon, akkor ez a lobbizásnak egy nemes vállfaja, hogy ül itt annyi politikus, amennyi a 19-ből önként meg tud jelenni. Az szerintem abból a szempontból mérvadó, hogy ha az az álláspontjuk az itt jelen lévő művészeknek, hogy politikai ügyet kell ebből csinálni, és csak úgy lehet előadni, ha a politikusok számon tartják, hogy ez milyen ügy, akkor ez ügyben tettünk egy lépést, az biztos.
Ez a bizottsági ülés nyilvános. A nyilvánosság képviselői is, ha akartak, megjelenhettek, fel is hívhattuk a figyelmet.
A bizottsági ülés jegyzőkönyve interneten hozzáférhető, tehát aki nem jött el, annak a figyelme is felhívható arra, hogy ott elolvasható minden, amiről szó esett. Nyilván minden ilyen másfél, kétórás diskurzus, bármilyen témáról is nagyon sok esetlegességet tartalmaz, de azt hiszem, a kézhez kapott dokumentumokkal, papírokkal együtt mindaz, ami itt elhangzott, egy metszete ennek a problémának, ami biztos, arról szólt, hogy nagyon fontos dologról van szó, ami nem biztos, hogy a közvélekedésben megfelelő helyen van, akár a kulturális ügyekben döntőkről beszélek, akár a szélesebb kultúrafogyasztó közönségről. Nem biztos, hogy pontosan tudják, mi ma a magyar kultúrában a jazz helye. De talán egy kicsit tudtunk segíteni.
Mindenkinek még egyszer köszönöm a megjelenést.
Köszönöm mindenkinek az érdeklődést.
A bizottsági ülést bezárom.
(A bizottsági ülés befejezésének időpontja: 12 óra 00 perc)
|
|
Dr. Pető Iván |
Jegyzőkönyvvezető: Egriné Ambrus Andrea