Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)
Kiss Attila (Fidesz)
Kubatov Gábor (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Vincze László (Fidesz)
Dr.Lukács Tamás (KDNP)

Helyettesítési megbízást adott

Fedor Vilmos (MSZP) Halmai Gábornének (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP) Alföldi Albertnek (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP) dr. Jánosi Györgynek (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz) dr. Gyimesi Endrének (Fidesz)
Kubatov Gábor (Fidesz) Gulyás Dénesnek (Fidesz)

Meghívottak részéről

Hozzászóló(k)

Dr. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális
szakállamtitkára

(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 25 perc)

Elnöki megnyitó

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel üdvözlök mindenkit, aki meghívásunkra megjelent. Üdvözlöm a bizottság tagjait, a bizottsági ülést elkezdjük.

Elnézést kérünk mindenkitől, azoktól is, akik már 10 órakor a teremben ültek, és várták, hogy azok, akik még 10 órakor nincsenek a teremben, megérkezzenek. Azoktól is elnézést kérünk, akik azt hitték, hogy a Parlamentbe gyorsan be lehet jutni, úgy, mint egy színházba, hogy akinek érvényes jegye van, az bemegy és ott van. A Parlamentbe nem lehet így bejutni, de nem tudjuk befolyásolni, ünnepi előadások alkalmával sem a beléptetési rendszert, az nem rajtunk múlik, de mégiscsak mi vagyunk a parlamenti képviselők, úgyhogy elnézést kérünk azért, hogy durva késéssel kezdünk.

A terem, ahol vagyunk, ezt csak a vendégek tájékoztatására mondom, nem a kulturális bizottság ülésének állandó színhelye. A kulturális bizottság sokkal prózaibb körülmények között ülésezik, az úgynevezett fehér házban, egyébként ennél jobb teremben, mert az akusztika is jobb, és légkondicionáló is van, tehát hétköznapi munkára sokkal alkalmasabb a terem. Ez a terem azért áll rendelkezésünkre, mert viszonylag sok embert hívtunk meg, és más olyan terem, ahol ennyien elférnénk, azért nincs, mert máshol is bizottsági ülések vannak. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy maradékelven jutottunk ebbe a terembe.

Ez a Parlament úgynevezett Delegációs terme, ezt azoknak mondom, akik nem tudják. A félreértések elkerülése érdekében mondom: nem azért Delegációs terem, mert delegációkat fogadnak itt, hanem azért Delegációs terem, mert amikor épült a Parlament, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, akkor a közös hadügyek, pénzügyek és külügyek tárgyalására a két országgyűlés, mármint a magyar és az osztrák országgyűlés képviselőinek delegációi itt találkoztak. Akkor ebben a teremben még fix, tehát rögzített ülések voltak, úgy, mint mondjuk egy színházban, vagy a Parlamentben. Aztán, amikor okafogyottá vált a dolog, akkor ilyenné vált a terem. Többnyire itt tartja a parlament házbizottsága az ülését, úgyhogy tulajdonképpen megtiszteltetés, nekünk legalábbis, hogy most itt tartjuk a bizottsági ülést.

Az akusztika borzalmas, csak bekapcsolt mikrofonnal lehet bármit is hallani, úgyhogy a képviselőtársakat kérem, hogy ezt majd vegyék figyelembe.

A mai bizottsági ülés, mint az a meghívóból is kitűnik, tájékoztatás a színházról szóló törvényjavaslat előkészítéséről. Ehhez is néhány szó megjegyzés kívánkozik. A Fidesz kezdeményezte, hogy erről a témáról és ilyen jelleggel tartsunk bizottsági ülést. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ha jól értem, akkor volt, aki félreértette. Lehetett volna úgy is kezdeményezni a bizottsági ülést, hogy ankétszerű legyen, tehát aki megjelenik, az hozzá is szólhasson, de az egy más műfaj. Itt kimondottan arról van szó, és a kezdeményezés is ilyen jellegű ülésre irányult, hogy a minisztérium képviselője, akit külön is üdvözlök, megnevezés nélkül, mármint nem most, hanem a kezdeményezőben, tartson tájékoztatást a készülő színházi törvényről a parlamenti képviselőknek.

Azt gondolom, hogy ez nem az utolsó találkozás, a képviselők, a kulturális bizottság tagjai és a színházi szakma, illetve az államigazgatás képviselői között ebben az ügyben. Elnézést kérek mindenkitől, akit bántott az a megjegyzése a meghívónak, hogy itt most a képviselők és a kormány képviselői kapnak szót. Még egyszer mondom, műfaji kötöttségek itt is léteznek, a kezdeményezés erre irányult, és ennek megfelelően indítványoztuk, illetve kezdeményeztem az ülés összehívását.

Az a munkarend ilyen alkalmakkor, hogy a bizottság mindjárt szavaz arról, ez egy formai aktus ebben az esetben, hogy elfogadja-e a javasolt napirendet, utána a minisztérium képviselője, a felkérésnek megfelelően Schneider Márta államtitkár asszony tart tájékoztatót, majd a képviselők hozzászólhatnak. Terveink szerint, most ugyan némi csúszással, de fél egy körül szeretnénk befejezni az ülést, annak újra meg újra kiemelésével, hogy ez az első ilyen alkalom, de nem az utolsó alkalom, amikor erről a témáról beszélni lehet, akár ebben a körben is, tehát nem kell mindent elmondani most, amit a színházról tud, gondol, vagy szeretne az ember a színházak érdekében megvalósulni látni.

A napirend elfogadása

A javasolt napirendet a képviselők megkapták. Kérdezem, hogy a napirendhez van-e valakinek észrevétele. (Nincs jelentkező.)

Kérdezem, hogy ki az, aki a napirendi javaslatot elfogadja. Ez létszámellenőrzés is szokott lenni. (Szavazás.) A bizottság a napirendet egyhangúan elfogadta, a bizottság határozatképes.

Ügyrendi javaslattal Halász alelnök úr jelentkezik.

Ügyrendi hozzászólások

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Ha nem haragszanak, mivel én voltam a kezdeményező, talán jobb, ha a szándékainkról én beszélek, hogy milyen szándékkal és milyen módon gondoltuk kezdeményezni ezt az ülést.

Néhány héttel ezelőtt, látván a parlamentben elhangzott kérdéseimre adott válaszokat, úgy gondoltuk, hogy fontos lenne egy olyan, úgynevezett ellenőrző albizottsági ülést tartani, ahol sor kerülhet a színháztörvénnyel kapcsolatos dolgok áttekintésére, hiszen hatályos törvényeket is érint, érinthet az előkészítő munka, ahogy az anyagból is látjuk.

Ennek az albizottságnak az elnökeként nekem az volt a szándékom, hogy elhívva a szakma képviselőit is, nekik is szót adok, ahogy ezt tettük, tesszük egyébként máig is, például a filmtörvény ellenőrzése kapcsán a filmes szakma képviselőivel.

A bizottsági ülésen egy bejelentéssel éltem, miszerint az ellenőrző albizottságot szeretném összehívni, kérvén a kollégákat, hogy erre készüljenek fel. Ezen az ülésen elnök úr mondta, hogy ez szerinte olyan fontos dolog, hogy a bizottság egészének kellene ezt az ülést megtartani. Ennek mi nagyon örültünk, hiszen az ügy a fontos, és ezzel mégis a bizottság egésze tárgyal erről - ez érthetően egy magasabb szint. A szándékunk nem változott a megszólalás tekintetében, és egyetértünk azzal, hogy ez nem az első találkozásunk, de ha fél egyig tervezi az elnök úr az ülést, akkor azt javasolom, hogy maradjunk legalább egyig, és 5-10 kollégának, színházi szakembernek, aki itt van, legalább 3-5 percben legyen módja a véleményét elmondani. Lesz még máskor is mód erre, de azért, mert máskor is lesz erre mód, ne kerüljük ki ezt a lehetőséget, ezért tisztelettel azt indítványozom, hogy a bizottsági ülésen jelen lévő, láthatóan nagy számban érdeklődő színházi szakemberek is kaphassanak szót, különös tekintettel azon szervezetek képviselőire, akik a törvény előkészítésében eddig is tevékenykedtek. Ez az ügyrendi javaslatom. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Jánosi György alelnök úr!

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszöntök én is mindenkit! Hadd kezdjem azzal, hogy meglehetősen ritka a parlament gyakorlatában, hogy a kormány vagy egy érintett szaktárca már a koncepcióalkotás során bevonja a parlamenti bizottságot a közös gondolkodásba és a munkába; ez meglehetősen ritka dolog, ezért én azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk a tárca vezetőjének.

Az eddigi tájékoztató anyagokból azonban azt hiszem, valamennyiünk számára világos, hogy még nagyon az elején tartunk egy munkának, igazából még csak a kérdésfeltevések fogalmazódnak meg, illetve azok az elemi elvárások a szakma részéről, amelyeknek helyet kell kapniuk egy majdani színházi törvényben. Én úgy látom - és ha nem jól látom, akkor majd nyilván helyreigazítanak -, hogy még a szakmán belül sincs igazán kiforrott megegyezés, egyetértés az alapvető kérdésekben. Ezért azt hiszem, hogy akkor járunk el helyesen, ha időt hagyunk a szakmának, magunknak is, hogy kiforrjanak ezek az elképzelések; jól tudom, lesznek még szélesebb körű szakmai egyeztetések, ahol a szakma önmagán belül is megpróbál megállapodásra jutni bizonyos kérdésekben.

Örömmel vennénk, és ezt szeretném jelezni, ha ezekre a szakmai egyeztető fórumokra mi is kapnánk meghívást, hogy belelássunk a közös gondolkodásba, hogy igazán ott hallhassuk kötetlenül a szakma véleményformálóinak elgondolásait. Itt is vannak a parlament működésében műfaji sajátosságok. Amire Halász alelnök úr javaslatot tett, az egy meglehetősen ellentmondásos dolog; nem tudom, hogyan válogatnánk ki 5-10 szakmai képviselőt, akik megszólalási lehetőséghez juthatnánk itt. Amire Halász alelnök úr gondol parlamenti műfajként, az a parlamenti nyílt nap.

A másik javaslatom, amit a Szocialista Párt nevében határozottan szeretnék megtenni, hogy akkor, amikor a szakmán belül már lassan kiforr a koncepció, amikor a tárca is előrébb tud lépni a koncepcióalkotáson túl, akár már a törvénytervezet szintjére, tartsunk parlamenti nyílt napot a felsőházi teremben, ahol - a politikának az a dolga, hogy ne ő mondja el a véleményét - hallgassuk meg az érintett szervezetek, az érintett szakmai terület véleményét. Egy ilyen parlamenti nyílt nap úgy néz ki, hogy ez egy nyilvános bizottsági ülés, amit a bizottság szervez meg, ahol az expozé után a meghívott vendégek - kötetlenül, szabadon hozzászólva az ügyekhez - elmondhatják a véleményüket, a bizottság tagjai pedig bekapcsolódnak ebbe a vitába, de elsősorban meghallgatják a szakma véleményét.

Azt javasolom tehát, hogy maradjunk az eredetileg tervezett keretben: hallgassuk meg a tárca beszámolóját az eddig elvégzett munkáról, tehessünk fel mi kérdéseket a hogyan továbbot illetően. Aztán, amikor előrébb jutunk, akár szakmai fórumokra szóló meghívással élni szeretnénk, javasolom, hogy tartsunk akkor egy parlamenti nyílt napot, de most tartsuk be a szokásos bizottsági menetrendet, a szokásos bizottsági ülés forgatókönyvét. Köszönöm szépen, elnök úr.

ELNÖK: Az a parlamenti bizottsági szokás, hogy ha ügyrendi javaslat van, akkor frakciónként egy ember érvelhet az ügyrendi javaslat ellen vagy mellette, úgyhogy Lukács képviselő úr következik, a Kereszténydemokrata Párt képviselője.

DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, hogy egy nagyon rossz előadás készül abban az esetben, ha szövegkönyvnek tekintjük a színházi törvény koncepciójáról szóló iratot, hiszen ez a koncepció felszólít szervezeteket, amelyek javaslatot tettek. A kiválasztás kérdésére válaszolva tehát, ha ezt a koncepciót tárgyaljuk - ha ezt koncepciónak nevezzük -, akkor nagyon egyszerű a kérdés, hiszen nem kell válogatnunk, hanem a koncepcióban megjelölt szervezeteknek adjuk meg a lehetőséget, hogy röviden megszólalhassanak.

Azt gondolom, ha más oka is volt annak - nemcsak az, hogy a papír teljen -, hogy ezeket a szervezeteket megjelölik, akkor nyilvánvalóan valami színházi élet, színházi társadalom által való alátámasztottságot kíván a koncepció megjeleníteni, ha pedig ez csak üres formaság, akkor ezt húzzuk ki a koncepcióból, és ez esetben nem kell meghallgatni az itt megjelenteket. Azt gondolom, hogy ez tényleg műfaji kérdés. Ha erről a koncepcióról tárgyalunk, és azt kívánja a koncepció reprezentálni ezekkel a szervezetekkel, hogy az ő munkájuk is benne van ebben a koncepcióban, akkor az a tisztességes, az a becsületes, hogy meghallgatjuk őket. Halász alelnök úr javaslatát csak így értelmezhettem, hiszen ez is elhangzott részéről, hogy itt a koncepcióban megjelölt szervezetek képviselői rövidesen szólaljanak meg. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Gulyás Dénes képviselő úr, aki Halász képviselő úrral egy frakcióban van, de a javaslattevő és a frakció azonossága ebben az esetben nem zárja ki, hogy mind a ketten megszólaljanak. Tehát tessék, képviselő úr!

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel üdvözlök mindenkit, a kedves kollégákat is. Teljesen egyetértek azzal, hogy itt még ankétokra, sőt nyílt napokra is szükség lesz. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy olyan szerteágazó és fontos törvény, aminek esetében, ha ősszel már valóban normaszöveget szeretnénk látni, akkor nem egy vagy két találkozóra van szükség, hanem egy folyamatos konzultációra, akár több napon keresztül tartó közös munkára is.

Továbbra sem látom, hogy mindaz, amit Jánosi alelnök úr elmondott, miért zárja ki annak a lehetőségét, hogy az itt megjelent színházi szakemberek egy-két percben felszólalhassanak.

Egyébként, ha jól tudom, alelnök úr abban téved, hogy ilyen esetekben nem történt felszólalás. Én emlékszem, az Operaház ügyében is volt már egy tanácskozás, egy tájékoztató, ahol az Operaház megjelent képviselői, illetve operaszínházi szakemberek - zenészek táncosok - bizony felszólalhattak, sőt, azt hiszem, a múzeumok ügyében is volt már ilyen, ahol szót kaptak a meghívott vendégek.

Tehát azt hiszem, hogy ha ez egy szerteágazó és nagyon komoly törvény, ami hosszú évtizedekre esetleg meghatározza a társadalom egyik legfontosabb területét, akkor csak egy okkal több, hogy most szót adjunk azoknak az embereknek, akik ezt képviselik. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Ebben az esetben nekem a bizottsági elnöki posztot, és azt, hogy egy negyedik frakciót képviselek, nehéz különválasztani. Ilyenkor kínos helyzetben érzem magam, mert abban versenyzünk, ha jól értem, hogy melyikünk tudja itt demonstrálni öt perc alatt azt, hogy ki kíváncsibb a színházi szakma véleményére ebben az ügyben. Én azt feltételezem, hogy aki a kulturális bizottság tagja, az pártállástól függetlenül ugyanúgy kíváncsi a véleményre, hiszen egyszerűen a képviselői alapnormáknak mondana ellent, ha nem lennénk kíváncsiak arra, hogy a színházi szakma mit szeretne a színházi törvényben. Itt arról van szó, hogy ezen a bizottsági ülésen mit tudunk csinálni.

Nekem, mint bizottsági elnöknek - hogy is mondjam - praktikussági alapon kell értelmeznem, amit az ügyrendi javaslatban Halász alelnök úr javasolt. Én nem nagyon tudnék eleget tenni a feladatomnak, ha úgy fogadnánk el az ügyrendi javaslatot, ahogy az elhangzott, hogy öt embert, vagy esetleg hatot hallgassunk meg, mert feltételezésem szerint akik itt ülnek, ebben az esetben nézőként, hallgatóként, mindannyian elkötelezettek ebben az ügyben. Ha tízen jelentkeznének, akkor nem tudnék szelektálni.

Ez más műfaj, ezt Gulyás képviselő úrnak mondom, mint az Operaház ügyében lebonyolított bizottsági ülés volt. Azt eleve úgy hirdettük meg, hogy azok kapnak szót, akik nem pusztán személyüket, önmagukat képviselik, vagy nem egyszerűen csak vezetők, hanem valami többlet jogcímük is van arra, hogy megszólaljanak. Múzeumi ügyben is más volt a helyzet, úgyhogy én továbbra is azt gondolom, hogy senkit nem fosztunk meg attól a jogától, hogy ismertesse velünk a véleményét, ahogy ezt itt mások is elmondták, és én is a bevezetőmben elmondtam, de ez a mostani ülés mindenféle praktikus megfontolás alapján sem alkalmas arra, hogy átrendezzük itt most, rögtönözve a bizottsági ülés jellegét. Vannak olyanok is, akik komolyan vették a meghívót, miszerint itt ez a bizottsági tagjai és a minisztérium közötti diskurzus, és feltehetően, ha tudták volna, hogy az a feladatuk, hogy a színházukat, vagy egy érdekképviseleti, vagy szakmai szervezetet képviseljenek, akkor másként jöttek volna ide, és másabb felhatalmazással. Nem szeretnék tehát így sem hátrányos helyzetet teremteni senki számára.

Azonban ügyrendi kérdésről van szó, szavazással döntünk, és akkor gondolom, a szavazás eredményétől függetlenül, illetve függően, bocsánat (Derültség.), tényleg rátérhetünk az érdemi napirendre. A szavazás eredményétől függetlenül nem tudunk áttérni, ezt feltehetően nem értette félre senki, ez csak nyelvbotlás lehetett.

Tehát akkor van egy javaslat, miszerint az eredeti szándéktól eltérően, a már elfogadott, ha tetszik, napirendtől eltérően módosítsuk az ülés napirendjét, és a meghívottak közül öt-hat megjelentnek, akik esetleg nem pusztán a saját színházukat képviselik, hanem érdekképviselet nevében szólalnának meg, adjunk szót. Jól interpretáltam a szóban elhangzottakat, úgy érzem. (Nincs ellenvetés.)

Szavazás az ügyrendi indítványról

Ki az, aki ezt a javaslatot támogatja? (Szavazás.) Kilenc - nem meglepő módon, mármint abban az értelemben, hogy tudjuk, hogy hány ellenzéki, hány kormánypárti képviselő ül a bizottságban. Tehát kilenc igen, ez a bizottság kisebbsége, tehát nem kapott többséget a javaslat. Most csinálhatunk még ellenpróbát. Ki az, aki nem ért egyet a javaslattal? (Szavazás.) Itt valószínűleg én egyedül vagyok. Ki az, aki tartózkodott? (Szavazás.) Ez szintén kilenc, tehát látható a szavazás eredménye, és ki is hirdettem, hogy nem kapott többséget.

Az ügyrendi vitát lezártam. Ha újabb ügyrendi javaslat van... Gyimesi képviselő úr újabb ügyrendi javaslatot tesz.

DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy ez a döntés született, Halász János egyértelműen amellett érvelt, hogy minden résztvevő szabadon kaphasson szót. Megértem azt, hogy az idővel való gazdálkodás korlátot jelenthet, viszont két érvet amellett mégiscsak hadd sorakoztassak fel, hogy azok a szakmai szervezetek, akik részt vettek az anyag kidolgozásában...

ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr, de az ügyrendi javaslatot kérnénk először, aztán az indoklást.

DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Az ügyrendi javaslatom az, hogy az a hat szakmai csoport, bizottság, amely részt vett az előkészítésben, hadd kapjon szót, ismerjük meg az álláspontjukat.

Az érvem pedig az, hogy Kondorosi államtitkár úr néhány héttel ezelőtt bejelentette a parlamentben, hogy szeptemberben a parlament elé kerül a színházi törvény tervezete, tehát sürget bennünket az idő, jó lenne minél előbb megismerni a bizottság tagjainak ezeket az álláspontokat is, és nem ismeretlen a bizottsági munkában az, hogy szót adunk a jelen lévőknek, hiszen amikor a múzeumok ingyenességéről volt szó, akkor is...

ELNÖK: Bocsánat képviselő úr, ne haragudjon, hogy közbeszólok. Képviselő úr polgármester, tehát nagyjából ismeri az ilyen ülések lefolyásának a rendjét. Ez a javaslat lényegében elhangzott, ha más formában is, az érvelésben is benne volt, tehát nem érzem úgy, hogy újra kellene ügyrendi kérdésben szavaznunk, és új ügyrendi javaslat hangzana el.

Azt javaslom, hogy ha tényleg nincs új ügyrendi javaslat, akkor térjünk rá az érdemi, eredetileg tervezett napirendre.

Elnézést kérek, ha képviselő úrba, ha tetszik, vagy nem tetszik, belefojtottam a szót, de azt gondolom, hogy ebben a kérdésben igazam van.

Tájékoztatás a színházról szóló törvényjavaslat előkészítéséről

Nem látok más jelentkezést az ügyrendi javaslatok nyomán, tehát megadom a szót Schneider Márta államtitkár asszonynak, hogy tartsa meg a tájékoztatót.

Dr. Schneider Márta kiegészítése

DR. SCHNEIDER MÁRTA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelettel üdvözlöm a kulturális bizottság tagjait, és a kedves meghívottakat, a színházi szakma képviselőit. Az, hogy nagy érdeklődés övezi a színházi törvény létrejöttét, előkészítését, azt gondolom, természetes, hiszen a filmtörvényt is meglehetősen nagy szakmai és közvéleménybeli érdeklődés kísérte. (Dr. Vitányi Iván elhagyja az üléstermet.) Az elmúlt néhány évben a filmtörvényt kísértük végig ugyanilyen szakmai közegben, és szakmai beszélgetések, szakmai viták nyomán jött létre végül is, konkrét kétéves munka után a filmtörvény végleges változata.

Bár azt mondtam, hogy kétéves volt a munka, mégis tudni kell, hogy a filmtörvényt tizenegy évig dolgozta fel és dolgozta ki magából elsősorban a filmes szakma, amelyre az államigazgatásnak rá lehetett rakni bizonyos válaszokat, bizonyos jogszabály-alkotási metódusokat, és így jött létre 2004. áprilisi hatályba lépéssel a filmtörvény.

Az, hogy van kulturális szaktörvényünk, az úgynevezett CXL-es, hogy van filmtörvényünk, hogy van örökségvédelmi törvényünk, nyilvánvalóan nem ez az indokoltsága annak, hogy színházi törvényt is kell hozni. Az indokoltsága sokkal inkább az, hogy az elmúlt 15-16 évben bizonyos változások történtek a színházi életben, színházi szakmában - ez az egyik -, a másik, hogy bizonyos változások nem történtek meg a színház életében, a színházi szakmában. Úgy tűnik, hogy fölerősödtek a problémák, a kérdések, úgy tűnik, hogy feszegeti a színházi struktúrát, az államigazgatás struktúráját, a költségvetést, a támogatási struktúrát az a színházi élet, ami jelen pillanatban Magyarországon van, tehát ahhoz, hogy az értékeket őrizni tudjuk, illetve az értékek létrejöttét segíteni tudjuk, változni kell, változtatni kell. Ez az igény megfogalmazódott a szakmában az elmúlt hónapokban.

Hadd mondjak el néhány gondolatot arról, hogy mi az a terület, amire mi azt mondjuk, hogy színházi törvénykezés kell, valamilyen jogszabály-alkotást kell létrehoznunk, mi a színházi szféra körülbelül, és hogy néz ki ez a kulturális területen. Hány színházunk van? 6 tárcaszínháza van Magyarországnak; a kerületek 2 színházat tartanak fenn; a főváros 13 színházat tart fenn; a vidéki önkormányzatok 21 színházat tartanak fenn, amelyek között kht.-k vannak - 2 kht., de leginkább költségvetési intézmény -; 11 hivatásos bábszínházunk van; 12 hivatásos szabadtéri színháza van Magyarországnak; 4 hivatásos nemzetiségi színházunk van. Az alternatív szféra, amelyet talán a legnehezebb számokban kifejezni, hiszen nincs olyan statisztikai felmérés, statisztikai adat, amely pontosan megmondaná ennek a szférának a nagyságrendjét, annál is inkább, mert az alternatív a független szcéna olyan, amely igen gyorsan változik, mobil terület. Azt mondhatjuk, hogy körülbelül 130 szereplője van az alternatív független szcénának, amelyek között az úgynevezett kiemelt műhelyek - akár a Krétakör Színházat említeném, Pintér Béla társulatát vagy a Stúdió "K"-t -, amelyek hosszú évek óta önálló helyen vagy önálló társulattal, önálló arculattal működnek, és aztán vannak igen kicsi, kis alkalmi társulatok is - ide soroljuk a táncos műhelyeket is a színházi szférához.

Mi az a forrás, ami rendelkezésre áll, és amivel körülbelül egy évben ez a színházi szféra gazdálkodhat? Összességében körülbelül 28 milliárd forint az, amelyik megfordul a szférában, ebből az önkormányzati támogatás önkormányzati színházak esetében 9,3 milliárd, a központi költségvetés támogatása 11,3 milliárd, és rendkívül jelentős a saját bevétel, 7,4 milliárd. Látnivaló, hogy az egész színházi működést, a struktúrát tulajdonképpen ez a három nagy forrás építi fel és működteti, amely között természetesen, illetve nem biztos, hogy természetesen, de mindenesetre az állami forrás a legnagyobb.

Mi az aránya - ami mindig kérdés szokott lenni, és sok problémát vet fel - az állami és az önkormányzati támogatásnak? Az elmúlt években a színházi finanszírozás változott. Önök tudják a legjobban, és gondolom, képviselő urak is, hogy a színházi támogatás működési és művészeti költségekre bomlott az elmúlt évekig, azonban ezeket a művészeti filléreket 2006-ban központi támogatás már a besöpörte a működési költségek közé. Ezzel együtt jellemző - és ezt szeretném elmondani - az arány, hogy mi az, amit az önkormányzat és a központi költségvetés ad a színházi szférának. 2002-ben az önkormányzatok 43 százalékkal, a központi költségvetés 57 százalékkal támogatta a színházakat; ez az arány 2005-2006-ra stabilizálódott, mégpedig 40-60 százalékos mértékben. Ez természetesen egy általános, generális szám, rendkívül nagy a szóródás a különféle önkormányzatok támogatási aránya és a központi támogatás között. A 2007-es költségvetésről még nincsenek végleges adataink, hiszen az önkormányzatok most készítették el a költségvetéseket, de az önkormányzati támogatás aránya nyilvánvalóan csökkenni fog, tehát a központi támogatás emelkedik.

Nézzünk csak néhány adatot a nézőkről. Azt szoktuk mondani, hogy az egy nagyszerű eredmény, hogy a nézőközönség a színházakban stabilizálódik. Körülbelül ötmillió látogató, ötmillió néző fordul meg egy évben a színházakban. Ami szomorú, hogy tulajdonképpen egymillióval csökkent a látogatószám, tehát ami 2005-2006-ra öröm, az ötmillió, az azt jelenti, hogy 1990-2000 között a látogatóink közül egymillió nézőt elveszítettünk. Ami viszont érdekes és jó, az a látogatók megoszlása: egyre fiatalabbak, képzettebbek a nézők, a látogatók. Ami rossz hír, hogy az ország felnőtt lakosságának 28-30 százaléka soha nem volt színházban, nincs igazán kapcsolata ezzel a művészeti ággal.

Egy legújabb, 2007-es Szonda Ipsos felmérés a nézőket kérdezte meg a színházba járási szokásokról. Csak néhány elemet szeretnék felsorolni azért, hogy lássuk, hogy önök, a színházi szakma képviselői milyen igényeket elégítenek ki, illetve milyen igényeket keltenének fel. Mint mondtam, a lakosság 30 százaléka soha nem járt színházban. A nézők 30 százaléka a nagyszínházi előadásokra jár, és a legkedveltebb színházak a szórakoztató színházak: a vígjáték, a musical, az operett és aztán a sor vége felé a komolyabb - a komolyat idézőjelbe tettem - színielőadások. A lakosság éves jövedelmének 3,8 százalékát költi kulturális kiadásokra - már azok, akik kultúrára egyáltalán költenek. 4100 forint az, amit kulturális kiadásra költenek azok, akik megengedhetik maguknak. A színházjegyek vásárlási metódusa: az 1-2 000 forint között színházjegyeket 47 százalékban vásárolják a nézők, a 3 000 forint fölötti színházjegyárat a nézők 5 százaléka engedi meg magának. A felmérés arra is rákérdezett, hogy milyen jegyáremelkedést viselne el a színházba járó közönség. A 10 százalékos jegyáremelkedés nem okozna problémát azoknak, akik színházba járnak, de a 20 százalék és a 20-50 százalék közötti jegyáremelkedés már cezúrát jelentene.

Aztán még egy jellemző gondolat, és jellemző vélemény, amit a színházba látogatók fogalmaznak meg. A közvélemény úgy gondolja, hogy a színházakat támogatnia kell az államnak. Jelen pillanatban nem különböztet meg állami és önkormányzati felelősségvállalást, azt mondja, hogy ez szükséges, ez közfeladat. Tehát az állami támogatás szükséges.

A második támogató erő tulajdonképpen a látogató, a fogyasztó, a néző, tehát a közönség az, akire még a színházi költségeket hárítaná a közvélemény-kutatók szerint az emberek zöme.

Ezt a néhány adatot csak azért mondtam el, hogy lássuk körülbelül, hogy mi az a nagyságrend, mi az a szféra, amivel a színházi törvénynek, vagy éppen a színházi szakmai kérdéseknek foglalkozni kell.

Az elmúlt év novemberében miniszter úr egy szakmai beszélgetésre hívta a színházi igazgatókat, a színházi szakma képviselőit, azért, hogy indítsunk el egy közös gondolkodási folyamatot, azzal a céllal, hogy ennek a közös szakmai munkának legyen egy végcélja, legyen egy színházi törvény, illetve nem is biztos, hogy egy színházi törvény, mindenesetre a színházi ügyek különféle gondjait, problémáit próbáljuk meg, ahol lehet, az államigazgatás eszközeivel helyre tenni. Ahol nem lehet, az államigazgatásnak ebbe nincs beleszólása, ott a szakma adjon válaszokat a feltett kérdésekre.

Január 31-éig nagyon sok szakmai anyag érkezett a minisztériumba, és azt kell mondjam, hogy látnivalóan az egész színházi élet, színházi szakma, a felelősen gondolkodók megmozdultak, és letettek az asztalra fontos és értékes anyagokat.

Néhány szóban, hogy kik küldtek ilyen anyagot, és melyek azok a legfontosabb kérdések, amelyek kialakultak ezekből a szakmai anyagokból.

A színházi társaság hat munkabizottságban dolgozta fel a színház aktuális kérdéseit a színházi struktúrától a finanszírozás, a munkajog, az oktatás, a vezetői kinevezések és a gyermekszínház témakörében. 38 szakember vett részt ebben a munkában, és azt gondolom, hogy a színházi társaság által letett anyagban majdnem minden kérdés érintve van, amiről az elkövetkezendőkben szakmai és jogszabály-alkotási ügyben gondolkodnunk kell.

Rendkívül fontos a BESZT, a befogadó színházak csapatának, műhelyének az anyaga, Hudi László és Magács László aláírásával. Ők a közfeladatok, a közpénzek átláthatóságát húzták alá, a "mit finanszírozzunk és miért?" kérdés volt a dolgozat középpontja. Ami nagyon lényeges, hogy egy színház-regisztrációs rendszer felállítására tesznek javaslatot, amelyben meg lehet teremteni a bekerülő színházi műhelyek mobilitási lehetőségét, egy rugalmas és - idézőjelben mondom - igazságos, átlátható finanszírozási, támogatási rendszerre tesznek javaslatot. Az, hogy az állami és önkormányzati színházaknak, a civil és szakmai színházaknak, a független szcénának legyen mozgástere, és ennek a két területnek legyen egyensúlya, ez a szakmai anyag központi kérdése.

Schilling Árpád és Gáspár Máté, akik folyamatosan a színházi társaság csapatában, műhelyében is dolgoztak, egy külön, néhány oldalas dolgozatot tettek le, amely leginkább a holdudvar funkciók előtérbe állítását húzza alá, és egy rendkívül erős szakmai háttértevékenységet vázol fel, nyilvánvalóan nagyon sok egyéb, rendkívül racionális és okos gondolat mellett, amire figyelni kellene, akár a törvényalkotás, akár a finanszírozás, de leginkább a szakmai továbblépés érdekében.

A Szabadtéri Színházak Szövetségével találkozónk is volt, többször beszéltünk a színház problémáiról. A foglalkoztatás problematikája az, ami itt leginkább megjelent.

A Káva Kulturális Műhely, illetve a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ egyértelműen az új közönség neveléséről, a gyermekszínházakról, a beavató színház és az oktatás kapcsolatáról adott fontos gondolatokat.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete nyilvánvalóan a munka törvénykönyve, a színházi foglalkoztatás problematikáira és anomáliáira hívta fel a figyelmet.

Vannak olyan szakmai anyagok, amelyeket nem intézmény, nem műhely, hanem egy-egy színházi szakember, igazgató juttatott el hozzánk, rendkívül fontos kérdésekkel.

Én most itt, ezen a fórumon is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a munkáját, a segítségét, hogy eljuttatta hozzánk ezeket az anyagokat. Egyúttal azt is mondanám, hogy ami levonható a hozzánk érkezett szakmai anyagokból, az egyértelműen az, hogy szét kell választanunk a kérdéseket, a színházra vonatkozó kérdéseket olyanokra, amelyek a struktúrát, a szervezetet, az állam felelősségét érintik, tehát amit törvényileg, jogszabályilag lehet javítani, kezelni, és szét kell választani azokra a kérdésekre, amelyek nem az államigazgatás kompetenciájába tartoznak, hanem csak és kizárólag a szakmai szervezetekben, vagy a szakmai vitákban alakulhatnak ki, és erre választ csak a színházi szakma önmaga adhat.

Elkezdődött a minisztériumon belül ezeknek a kérdéseknek az ilyen típusú - hogy is mondjam - szétszálazása, az anyagok feldolgozása. Erre felkértünk egy szakmai csapatot, akik feladata az, hogy valóban próbálják meg ezeket a kérdéseket olyan csomópontokká összegyúrni, amellyel már lehet továbbmenni, akár a szakmai grémiumok elé is, és önöktől kérdezni a válaszokat, mert hiszen van számtalan olyan dolog, amely csak felvetésként jelent meg, kérdésként jelent meg, óhajként jelent meg, de igazán a tartalmát nem dolgozták ki, nem dolgoztuk ki.

Mi az, amit meg szeretnénk valósítani, és amire úgy látjuk, hogy minden szakmai anyag mutat? Kell egy olyan világos és átlátható, rugalmas jogszabályi keret, amely a színház értékeit, a színház művészeti értékeit megőrzi, és egyúttal arra ad lehetőséget, hogy azok az új tendenciák, azok az új kezdeményezések kellő terepet és lehetőséget kapjanak, amelyek úgy tűnik, hogy az elmúlt években folyamatosan keresték a helyüket, de valahogy a színházi intézményrendszerben, a nagy színházi intézményi rendszerben nemigen találták meg a kibontakozás igazi lehetőségét. A megmaradáshoz, mint mondtam, nyilvánvalóan a változtatás kell, és a szakmai kérdések halmazára elsősorban és először meg kell adni a szakmai válaszokat.

Amiben mindenféleképpen az államigazgatásnak kell választ adni, az elsősorban az, hogy mi az, amit az állam vállal, mi a felelőssége, a szerepe az államnak és az önkormányzatnak, mi a fenntartó szerepe, mi a támogatások feladata, és a támogatások elosztásának mi a mechanizmusa, mik az állami támogatáshoz való jutás feltételei. Ez az, ami véleményem szerint egy nagyon fontos, egy irányba mutató óhaj, és ez az államigazgatás számára is egy nagyon fontos dolog, hogy átlátható legyen, és leginkább a normativitás felé tudjuk vinni az állami támogatáshoz való jutás feltételrendszerét, hogy mindenki számára világos legyen, hogy ki, miért, mennyit kaphat az állami támogatásból, és ugyanígy a fenntartók felelősségét is egészen pontosan meg kell fogalmazni.

Az elmúlt években folyamatos probléma volt az, hogy a finanszírozási rendszer - akár a színházi, akár a zenekari finanszírozási rendszert mondanám - arra nem adott lehetőséget, hogy a fenntartónál visszakérdezzen az állam az ügyben, hogy ha alapít egy színházat, ilyet, olyat, amolyat, annak fenntartását, működtetését vajon milyen távlatban, milyen biztosítékokkal tudja biztosítani. Akkor, amikor a finanszírozásban az állami források tortája nem növekszik, vagy legalábbis nem lényegesen növekszik, viszont újabb és újabb intézmények és szervezetek jönnek létre, ebből az a feszültség adódik, hogy egyre kevesebb jut. Ha nincsenek meg a nyilvánvaló, világos szabályok a tekintetben, hogy a fenntartónak milyen érdeke van, milyen felelőssége van, egy intézmény alapításához milyen felelősség tartozik, akkor ez folyamatos konfliktust okoz, ezért nagyon lényegesnek tartom, hogy ebben a kérdésben legyen álláspont, és legyen egy tiszta és világos átlátható rendszer.

A színházak regisztrációja a következő - megint csak a szakma akarja és tudja is, hogy miért van erre szükség. Itt megint csak a források elosztásának átláthatóságát emelném ki. Folyamatos az a kritika, hogy az intézmények, a színházak alulfinanszírozottak, de mindig az a kérdés, hogy mihez képest, melyik színház mitől alulfinanszírozott. Nem lehet színházakról beszélni generálisan. Igen nagy különbség van a három-, vagy kéttagozatú önkormányzati színház vagy éppen egy budapesti játszóhely között, de különbség van zenés színház és zenés színház között is, a befogadó színház és egy olyan színház között, amelynek nincsen épülete, de van társulata. Ezeket a kérdéseket, azt gondolom, hogy elsősorban a színházi szakmának kell kidolgoznia, azt a regisztrációs rendszert, azt a regisztrációs normatívát, amely alapján a színházak sajátos működését be tudjuk egy rendszerbe illeszteni. Ebben az esetben van mit, mivel összehasonlítani, van mihez alkalmazkodnia az önkormányzatnak, a fenntartónak vagy éppen az állami költségvetés támogatásának.

A szakmai tartalmak tisztázására igen nagy szükség van, én ebben látom az elkövetkezendő időszak legnagyobb feladatát, amelyet csak és kizárólag a színházi szakma közreműködésével tudunk végrehajtani. Majdnem minden színházszakmai anyag a független társulatok ügyét is elővette, mégpedig olyan módon, amely egy picit nagykorúvá teszi az alternatív és független társulatok működését. Az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben a független társulatok tulajdonképpen a nagy színházi struktúra oldalvizén jöttek be, és elégítettek ki - azt gondolom, hogy nagyon magas színvonalú - művészi kulturális igényt. Úgy tűnik, hogy az oldalvíz már kevés, gátolja a színházi szakma működését, gátolja az egészséges egymásra hatást. A független szcénát úgy kell tekinteni, mint egy folyónak egy másik ágát, és nem az oldalvíz kérdését, éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor a színházi regisztrációt a szakma elvégzi, akkor ezekre az eddig nem ismert vagy nem igazán ismert működési formákra találjon megfelelő és jól összehasonlítható szakmai tartalmakat.

A következő, igen lényeges kérdés az ágazati irányítás tartalma, az ágazati irányítás és a fenntartók felelőssége, amely már összefügg a vezetőkiválasztás kérdéseivel, és összefügg a foglalkoztatás speciális kérdéseivel is. Az, hogy a színház számára az intézményi keretek, a közalkalmazotti lét nem igazán előnyös, azt gondolom, hogy közhely, ezt hosszú évek és évtizedek óta mondjuk, de hogy mik legyenek ezek a speciális szabályok, amelyek a foglalkoztatást érintik, azt gondolom, hogy ez egy megint csak olyan kérdés, amelyet a színházak és a szakma tesznek fel, és az igényt megfogalmazza. Erre egészen biztos, hogy az államigazgatásnak konkrét jogszabály-alkotási, jogszabály-módosítási válaszai lesznek.

A hogyan továbbról szeretnék még néhány mondatot mondani. Az, hogy a minisztériumban felállt az a szakmai csoport, amely mögött természetesen egyrészt a művészeti főosztály vezetése és munkatársai, a jogi főosztály - tehát hogy úgy mondjam, az államigazgatás szakmai apparátusa - ott van, ezen kívül olyan szakértőket kértünk fel ebbe a munkabizottságba, akik az elmúlt években, évtizedekben látták, ismerik, tudják, benne voltak bizonyos jogszabály-alkotási kérdésekben, akár a színház-finanszírozás végiggondolásában. Nem gondoljuk azonban azt, hogy a törvény koncepciójának vagy éppen a normaszövegnek az elkészítése csupán csak ennek a szakmai csoportnak a feladata. A szakmai munkacsoport feladata az, hogy bizonyos kérdéseket továbbvigyen, tovább dolgoztasson, kérjen fel speciális ismerettel rendelkező szakembereket, műhelyeket, és minden egyes kérdést, ha szakmai kérdést, akkor szakmai vitára bocsásson, ha államigazgatási kérdés, akkor vigyük végig az államigazgatás egyeztetési folyamatán.

Azt tudom mondani, hogy a mi munkánk az elmúlt november óta tulajdonképpen folyamatos, tehát folyamatosan foglalkozunk a színházi intézményrendszer, a színházi szféra, az igazgatás kérdéseivel. A színházi szakma számára is, úgy gondolom, hogy a felkérés január 31-ével zárult le - mármint az első felvonás, hogy úgy mondjam -, és nagyon szépen köszönjük az anyagokat, de ez a munka a színházi szakma számára is, mi úgy gondoljuk, hogy folyamatossá válik. A törvényalkotást, a jogszabályalkotást a minisztérium csak a színházi szakmával, a szakmai szervezetekkel közösen tudja elképzelni, és erre az elkövetkezendő hetekben, hónapokban több alkalmat is szeretnénk kérni önöktől, hogy beszéljük meg részletesen az egyes kérdéseket. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor, ahogy jeleztem, a képviselőké a szó. Schiffer képviselő úr, utána Halász alelnök úr.

Kérdések, hozzászólások

DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és köszönöm szépen a tájékoztatást. Azt gondolom - a vendégekhez szólva -, hogy nem okoztunk csalódást az ügyrendi vitával; gondolom, ezt várták tőlünk, hogy egy szakmai vita helyett ügyrendi vitába bonyolódjunk. Ha még kétlelkű is vagyok a dologban, a tájékoztató után azt mondom, hogy első lépésként ez is elég nagy adag ahhoz, hogy ne legyen még színesebb ez a kép, mert én azt látom, hogy olyan törvénybe vágta a fejszét a minisztérium, ami sokkal komplikáltabb kérdés lesz, mint a filmtörvény volt. Itt mindenki a filmtörvényt emlegeti, és úgy érzékelem, hogy a szakma is azt a pozitív hatást várja egy színházi törvénytől, és aztán majd biztos jönnek a képzőművészek és a zenészek is, hogy törvényt csináljunk nekik, és azt a hatást várják, mint a filmtörvénytől.

Nyilvánvalóan persze, ha egy kicsit belegondolunk, azért egy egész más kérdésről van szó, a filmművészet mögött egy iparág is van, és ennek a szabályozása sokkal jobban illeszkedik törvényi keretekbe, mint ahogy az én érzésem szerint a színház kérdése egy törvényi szabályozásba beleférne.

Államtitkár asszony is mondta, hogy a művészi értékek megőrzését tartja fontosnak ez a törvény. Én azt gondolom, nagyon nagy baj lenne már, ha a művészi értékek megőrzéséhez törvény kellene. Lehet, hogy a törvények segíthetnek az értékek megőrzésében, az értékek teremtésében, de azt gondolom, hogy ennek törvény nélkül is meg kell tudni felelni.

A tavaly novemberi indító beszélgetésen azt mondta miniszter úr, hogy öt évvel korábban még nem lehetett volna, és öt évvel később pedig lehet, hogy már nem lehet törvényt csinálni, és azt gondolom, hogy igaza volt ebben.

1990 után, amikor nemcsak egy társadalmi, hanem egy gazdasági változás is bekövetkezett, tulajdonképpen nagyon gyors folyamatban, nagyon sok intézményrendszer esett szét az országban és a környező országokban is. Azt lehet mondani, és ezt pozitívan mondom, hogy megmaradt a színházi intézményrendszer, megmaradt, és talán büszkén is mondhatjuk, a társulat- és repertoárrendszer a nagy színházakban, míg Európa más országaiban ehhez két-három buktató után kezdenek visszatérni, például a társulati rendszerhez. Ez egy nagyon pozitív folyamata volt az elmúlt tizenvalahány évnek, ugyanakkor, ahogy államtitkár asszony is mondta, hiányzott vagy hiányzik a változtatás készsége és képessége a rendszerből. Bár, ha hozzátesszük azt, hogy itt elhangzott számokban, ha jól veszem, akkor körülbelül 60-70 állandó önkormányzati vagy állami színház van, és mellette van 130 alternatív vagy független színház. Azt gondolom, hogy ez is a tizenvalahány év eredménye. Mert ha visszanézünk az 1990 előtti időszakra, mondjuk Budapestet ismerem jobban, hogy hány igazi alternatív színházat tudunk felsorolni, nem jönne össze talán tíznél több, ma pedig azt gondolom - illetve nem gondolom, hanem pontosan tudom -, hogy egy évben a műsorújságban megjelenített, rendszeresen játszó alternatív, független társulatok száma mintegy 60. Ezek között persze nagy különbségek vannak, mert vannak igazán világhírű társulatok, és vannak tulajdonképpen a maguk kedvére játszó társulatok, de ennek ellenére, a számokat is mutatva, Budapesten 2 millió néző jár az önkormányzati színházakba, míg majdnem 1 millióan járnak az úgynevezett alternatív, független színházi struktúrába.

Tehát azt gondolom, hogy azért sok minden változott is, és talán ennek a változásnak a kérdése, én azt szoktam mondani itt a kollégáknak - és mivel volt idő várakozni, és közben beszélgetni, ezért én most is azt mondtam -, hogy persze, ha több pénz lenne, akkor lehet, hogy nem is lenne már olyan fontos a törvény.

Zsámbéki Gábor erről úgy nyilatkozik az egyik cikkben, hogy azért van szükség törvényre, hogy köteles legyen az állam fenntartani színházakat, úgy különben nem is nagyon fontos neki. Én hajlandó vagyok bizonyos fokig egyetérteni vele, mert igenis, ha a kötelezettség megvan... - persze rögtön hozzáteszem, hogy ez a kötelezettség mire vonatkozik, hány színházra vonatkozik. Mert ha azt mondom, hogy a régiókban, vagy a megyékben egyet fenn kell tartani, az szabályozható. Már nehezebb a helyzet, ha azt mondom, hogy az állam hányat tartson fenn, a Játékszínt, a Kamaraszínházat fenn kell-e tartani vagy nem. Ha pedig azt átadom az önkormányzatnak, akkor az önkormányzatnak hányat kell fenntartani? Tehát elég problematikus ez a dolog, ha törvényben akarjuk szabályozni. Ha nem törvényben, hanem egy elvárandó magatartásban... Én ezt tartom a legfontosabbnak, hiszen egy kis ország kis nyelve szempontjából a színháznak egész más jelentősége van, mint más, nagynyelvű területeken. Itt a kultúra megőrzésének, az irodalom megőrzésének egyik alapfeltétele a színház.

Azért mondom ezt, mert politikusok részéről, önkormányzati vezetők részéről sokszor hallom, hogy sok a színház Budapesten. Mindig elmondják, hogy sok a színház, én pedig azt mondom, hogy nem sok a színház, mert elmegy 2 millió ember. Ez is egy mértékadó része lehet egyszer majd a szabályozásnak is, hogy meddig van igény rá. Persze rögtön hozzá tudom tenni azt is, hogy persze, nyilvánvaló, hogy pont a színházi tevékenység megújításának az alapműhelyei, bölcsői azok az alternatív színházak, ahol a kísérletezés folyik. A kísérletezés iránt nem mindig nagy az érdeklődés. Van, amikor csak egy szűk réteg jár, de ismételten jár és jár, és ebből jön ki valami, és ha ismerjük mondjuk a nyolcvanas évek, vagy hetvenes évek végének egyetemi színpadát, pontosan tudjuk, hogy az ottani kísérletek milyen nagy hatással voltak az úgynevezett kőszínházi rendszerre. Tehát ezt a kérdést is kezelni kell, és azt persze nyilvánvalóan nem tudom, hogy hol.

Visszatérve az államra. Elhangzott az, hogy 4100 forintot költ egy ember kulturális kiadásokra. Ez magában tartja azt, fogalmazza meg rögtön azt, hogy igenis itt az államnak kötelezettsége és felelőssége az, hogy ebbe támogatást adjon, mert 4100 forint most már egy színházjegy, vagy másfél színházjegy, attól függ, hogy hová megyünk, nem a Madách Fantomjára gondolok, hanem mondjuk a Katonára, vagy a Radnótiban mondjuk másfél jegy. Tehát azt gondolom, hogy nem lehet üzleti alapra vagy önköltségi alapra helyezni a színházakat.

Még zárójelben megjegyzem, bár itt a szakmai anyagokban is elhangzott, hogy a zenés színházakból a támogatást ki lehet vonni. Én még ma sem tartom a piacot, tehát a piacon szereplőket gazdaságilag olyan erősnek, hogy akár a zenés színházakat el tudja tartani. Igaza van államtitkár asszonynak, hogy még a zenés színházakban is óriási különbségek vannak, mert míg a Madách Színházban el lehet kérni 15-16 ezer forintot egy jegyért, és meg is fizetik, addig egy operettre már nem lehet annyit elkérni, pedig egy operett drágább, mint a musical, amit mondjuk sorozatban játszanak. Egy operett kiállítása és az élőzenekar drágább.

Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy nagyon nehezen látom azt, hogy ez a törvényi szabályozás hogyan tudja ezt a kérdést úgy megoldani, hogy a végén hasonlóan sikeresek legyünk, vagy nem annyira sikeresek, de legalább jóízűen tudjunk utána egymással beszélgetni, mint a filmtörvény után.

Ezért mondanám azt, amit talán Gulyás Dénes képviselő úr mondott, hogy az államtitkár úr azt mondta, hogy ősszel a törvény ide kerülhetne, a parlament elé. Én irreálisnak tartom azt, hogy ez idén ősszel idekerüljön. Azt gondolom, hogy idén ősszel kellene megrendezni azt a fórumot, amit Jánosi képviselő úr is mondott, mert itt most hallottunk egy keretet, de azt is lehetett kivenni, hallani, és ha az ember elolvasta a szakmai anyagokat, hogy itt a szakmai anyagok is egymással vitatkoznak, és ha az egyiknek igazat adok, az egy másiknak az álláspontját oltja ki. Tehát én azt gondolom, hogy annyira nem hajt minket az idő, ha olyan törvényt szeretnénk, ami az értékek megőrzését hosszú távon tényleg lehetővé teszi, azt biztosítja.

Nyilván sok minden van itt, amit szabályozni kell, van, aminek tényleg van államigazgatási területe. Ez nyilvánvalóan a forráskérdés, a foglalkoztatási viszonyok kérdése, amit egyszerűbbnek tartok, mert az tényleg szakmai törvényekben, vagy a színházi törvényben elrendezhető. Már nem látom ilyen egyszerűnek például a kinevezés kérdésének problémáját, bár ma ugye nagyon sokan fogalmazzák meg, hogy valahogy rendezni kellene, Azt gondolom, ez a politikai kinövéseknek egy vadhajtása, ami időnként felmerül, és én remélem, hogy idővel nem lesz a színházi, kulturális terület mondjuk egy ilyen pozíciószerző terület. Ennek ellenére ma sokakban megfogalmazódik, hogy itt is olyan szabályok kellenének, amelyek bizonyos biztosítékokat adnak. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy nem hiszem, hogy vannak biztosítékok, mert volt olyan színházigazgató, akit úgy állítottak fel, hogy volt még négy éve, és nyugodtan maradhatott volna, de olyan helyzetet teremtettek, amiből magától állt fel - ez tényleg csak egy zárójeles megjegyzés volt.

Tehát én azt mondom, hogy köszönöm a minisztériumnak, hogy ide tárta elénk ezt a tájékoztatót, fontos ezen tovább gondolkodni, fontosnak tartom azt, hogy olyan beszélgetéseken vegyünk részt, ahol kötetlenebbül, kevesebb politikai felhanggal, szakmai alapon lehet beszélgetni. Én örülnék annak, ha tájékoztatást kapnánk ilyen fórumokról, és azt gondolom, hogy szeptemberben tényleg igazából lehetne egy nagy fórumot tartani, ami után elindulhatna a kodifikáció részletesebben. Tehát én addig nem tartanám célszerűnek a kodifikáció indítását, hanem a szakmai vita bonyolítását. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Halász alelnök úr!

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Most még április eleje van; azért szeptemberig csináljunk még valami mást is, én azt javaslom. De hogy általában is beszéljünk a kérdésről, a színháztörvény a művészek jogállásáról szóló törvény, és ha egy kicsit tágabban foglalkozunk a dologgal, ez az ügy régóta a szakmai közvélemény előtt lévő dolog: hol nagyobb, hol kisebb intenzitással beszélnek róla szakmai szervezetek, ez ügyben dolgoznak több mint tíz éve, és a parlamentben sem ma kezdjük az ezzel való foglalkozást. Voltak olyan javaslatai szakmai szervezeteknek, amelyek kidolgozott törvényjavaslatok, normaszövegek voltak, amelyeket megkaptunk képviselőként is. 2004-ben volt egy alkalom, amikor kezdeményeztünk a művészek jogállásával kapcsolatos törvényről bizottsági meghallgatást, ahol egyébként a jelenlévők akkor szót kaphattak, az egy bizottsági aktus volt, és 2005-ben a parlamentben is elhangzott ezzel kapcsolatosan interpelláció, magam kérdeztem a kulturális minisztert, és az államtitkártól kaptam olyan választ, miszerint törvény lesz - ez 2005 tavaszán volt - 2005 őszére. Most egy másik év tavasza van, és most is szó van arról, hogy esetleg őszre lesz törvény - de erről majd egy kicsit később.

A dolog tehát nem újdonság előttünk, és szerintem az öröm és jó dolog, hogy valami elindult ezen a területen, de nekem vannak kételyeim, mármint nem a tekintetben, hogy kell-e színházi törvény - szerintem kell -, hanem annak kapcsán vannak aggályaim, hogy miért pont most került ez elő. Szeretném hinni, hogy nem azért hívta össze Hiller István 2006. november végén, épp a költségvetési törvény tárgyalásának finisében a színházigazgatókat, mert be akart dobni egy új témát, hogy inkább ezzel foglalkozzon a szakmai közvélemény, és ne azzal, hogy micsoda gazdasági problémák előtt fognak állni 2007-ben Magyarország színházai, az egész magyar színházügy, mert a problémák itt vannak előttünk, ezt mindnyájan látjuk, tudjuk - ki igazgatóként, ki fenntartóként, ki képviselőként. Szeretném tehát hinni, hogy nem ezért történt, éppen ezért van néhány kérdésem államtitkár asszonyhoz ennek kapcsán is, ugyanis a színházi törvény megalkotására egyetlen utalás sem hangzott el a szocialisták választási programjában és a Gyurcsány-kormány kormányprogramjában sem szerepel ez a tétel.

Most nem ecsetelném az igazmondás kérdéseit, inkább azt szeretném kérdezni, hogy miért döntöttek most később úgy, hogy mégis megalkotják a színházi törvényt, hiszen ez nem szerepelt sem a választási programban, sem a kormányprogramban, és érdekelne, hogy miért döntöttek úgy, hogy most megalkotják a színházi törvényt. A szükségessége nem kérdéses számunkra, de én úgy látom, hogy ugyanazok az indokok, amelyek most indokolják, hogy miért kell ez, szerintem fennálltak korábban is, korábban mégsem láttunk kísérletet csak ígéretet - amire utaltam, amikor kérdeztük ezt a parlamentben például 2005-ben - ugyanezen kormány részéről a törvény megalkotására, sőt, korábbi igazságügy-miniszterük szakmai szervezeteknek válaszolta is, hogy nyet, tehát mondta, hogy nem lesz ilyen törvény. Ez persze évekkel ezelőtt volt, de az indokok akkor is fennálltak. Kérdezném, hogy korábban miért nem tettek ilyen jellegű kísérletet erre a dologra. E törvény kapcsán, ha ez lesz, és úgy néz ki, hogy valami elindult, érdekes, hogy mi lesz a hatálya, mely területek, milyen művészeti ágak fognak a törvény hatálya alá tartozni. Ki dönti el, hogy milyen művészeti ágak tartozzanak a hatálya alá, államtitkár asszony? Ezt szeretném megtudni - fontos dolog. Az esetlegesen kimaradó művészeti ágak, művészeti intézménytípusok számíthatnak-e majd arra, hogy a közeljövőben hasonló törvény készül?

Az anyag, amit önök elküldtek, több pontban szól arról, hogy a színházi törvény miért fontos, és ezeket ön is idézte. Engedjék meg, hogy ez alapján feltegyek néhány kérdést. Az összegzés kapcsán a 2. pontban azt írják, hogy ez "A színházi törvény határozza meg az ágazati irányítás mibenlétét: rendelkezzen a színházfenntartó minisztérium és az önkormányzatok, valamint az egyéb színházalapítók felelősségéről és kötelezettségeiről, jelölje ki a színházi intézményhálózat, köztük a független társulatok működőképességének fenntartásához szükséges költségvetési erőforrások helyét az államháztartáson belül, továbbá alapozza meg az adózási kedvezmények és a szponzoráció lehetőségét.". Én kérdeznék, hogy egy kicsit konkrétabb legyen a dolog, mert a szándékot szeretném tudni. Ön szerint lesz-e költségvetési vonzata a törvény elfogadásának, államtitkár asszony? A színházi törvény elfogadása növelni vagy csökkenteni fogja a költségvetési támogatás mértékét? Lesz-e a közfinanszírozású művészeti intézményekre vonatkozó minőségbiztosítási rendszer? Lesz-e adókedvezmény - bár itt a szóbeli kiegészítésben erről hallottunk - , illetve milyen mértékű lesz ez az adókedvezmény, és hogyan gondolják? Mert szép dolog azt mondani, hogy lesz adókedvezmény, de ha csak ennyi van a fejekben, az kevés egy minisztérium részéről, ennél, azt gondolom, hogy sokkal többet kell gondolniuk - bizonyára így is van. Szeretnék valamit a részletekről hallani.

Azt is írják ebben az anyagban, amely "a színházi törvény koncepciójáról" címet viseli - ez nem a koncepció, ez egy arról szóló kétoldalas tájékoztató -, ennek 3. pontja azt mondja, hogy "Határozza meg a törvény a strukturális kereteket, amelyekhez a tulajdonosi, szervezeti és szakmai szempontból különböző színházak tartoznak, definiálja a közpénztámogatásra való jogosultság szempontjából nélkülözhetetlen regisztrációbesorolás jogszabályi feltételeit.". Engem érdekelne, hogy mit gondolnak önök a minisztériumban, milyen struktúrát támogat a minisztérium: a színházi struktúra átalakításánál a társulati rendszer vagy a produkciókra szerződtetés gyakorlatát támogatják-e inkább, és ki vagy kik fognak dönteni az itteni elképzelés szerinti regisztrációról, besorolásról. Azt is írják, hogy "A színházak speciális közszolgáltatást nyújtanak, ezért jogosultak közvetlen és közvetett támogatásra, ám ebből fakadóan jól körülhatárolt elvárásoknak kell megfelelniük.". Milyen elvárásokat szeretne a minisztérium megfogalmazni - ezt szeretném megkérdezni. Azt is írják, hogy "Jogszabályilag rögzített és a színházélet hagyományaiból fakadó kötelezettségei egyaránt vannak a színházaknak.". Önök szerint mik a színházi élet hagyományaiból fakadó kötelezettségei a színházaknak? Ez érdekelne, az anyagban ezt leírták.

A következő, amiről írnak államtitkár asszonyék ebben az anyagban, az a művészekről, egyáltalán a területen dolgozókról szól. Azt írják, hogy "A törvény rendelkezzen a színházakban, társulatokban, alkalmi produkciókban dolgozó művészek és a produkciókat közvetlenül kiszolgáló művészeti ügykezelők és műszaki dolgozók foglalkoztatásának speciális szabályairól, kötelezettségeikről és az őket megillető kedvezményekről.". Államtitkár asszony a bevezetőjében egy fontos adatsort is elénk tárt. Szeretném, ha ezt esetleg lehetne bővíteni e területet érintően is, ugyanis érdekes lenne az is, hogy a minisztérium tudomása szerint, tehát úgy általában, Magyarországon ma hány színész dolgozik - ez is egy fontos dolog lehet. Amikor arról gondolkodunk, hogy lesz egy törvény, akkor nyilván ezt az oldalát is kell vizsgálnunk az ügyeknek. Értsük színészen azokat, akik döntően színházi vagy egyéb prózai előadóművészi tevékenységből szerzett jövedelemből élnek. Az is érdekes lenne, hogy jelenleg hogyan oszlanak meg a színészek foglalkoztatási jogviszonyai, tehát a közalkalmazotti, megbízásos vagy vállalkozási jogviszonyok. Ismerjük a nagyszámot, és jó lenne tudni ezt is szerintem, ha hozzányúlunk egy ilyen fontos ügyhöz.

Az is érdekes lenne szerintem, a dolog dinamikáját látva, hogy az elmúlt tíz évben mondjuk, de örülnék, ha az elmúlt öt évre visszamenőleg is lennének erre adatok és válaszok, hogyan változott ez a helyzet. Tehát ez az arány hogyan változott az elmúlt években, és abból nyilván lehet következtetéseket levonni. Az is érdekelne, hogy esetleg a minisztérium ebből milyen következtetéseket vont le.

Tartalmazni fog-e ez a törvény színészi életpályamodellt? Ha igen, mik lesznek ennek a főbb elemei, ha nem, akkor miért nem? Mi a minisztérium szándéka e tekintetben? Az kevés, hogy most azt halljuk, hogy persze, majd még egyeztetünk a szakmával, és így tovább. Itt folytak az egyeztetések, feltételezem, hogy megvan a politikai akarat, szándék, elképzelés, a szakmapolitikai vélemény a minisztériumban ezen ügyek kapcsán.

Az is kérdés, hogy javulnak-e majd a törvény révén a művészek egzisztenciális kiszolgáltatottságából adódó egyenlőtlen szerződéskötési pozíciók. Tehát hoz-e ilyen hatást vajon ez a törvény?

Akarnak-e lehetőséget biztosítani a művészek önszabályozási, önrendelkezési jogának biztosítására a törvény kapcsán? A koncepcióban szerepel-e ilyen gondolat?

Arról is írnak az anyagban, hogy a születő jogszabályi változások egy részét nem feltétlenül ennek a törvénynek a normaszövegében kell szerepeltetni, hanem más jogszabályok hatálya alá utalhatnak dolgokat. Államtitkár Asszony! Ön szerint a készülő színházi törvény milyen más jogszabályok megváltoztatását fogja megkövetelni?

Azt is írják, hogy a koncepció kormánynak történő benyújtása és elfogadása után kerül sor a törvény normaszövegének megalkotására. Ez az, amiről beszéltünk már az imént egy kicsit, hogy mikor lesz törvény.

Most 2007 tavasza van, és most, 2007 tavaszán Závecz Ferenc, aki az ön államtitkártársa a minisztériumban, nyilatkozta azt, hogy az idén ősszel a parlament elé kerül a színházi törvény. Nem tudtam, hogy ezt jól hallom, vagy nem. Én ezek után a parlamentben megkérdeztem Hiller Istvánt is. Amikor őt kérdeztem, nem kaptam egyértelmű választ, és ezt követően, amikor egy napirend utáni felszólalásban szintén ezt a témát feszegettem, akkor az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Kondorosi Ferenc azt mondta a parlamentben, hogy ebben az évben ősszel a normaszövege kész lesz, és benyújtják a parlament elé ezt a törvényt. Lehet, hogy nem kell ennyire rohanni. Lehet, hogy ez a dolog jobb is, ha majd csak jövőre, kellő szakmai előkészítés után kerül a parlament elé. Nade az mégsem járja, hogy a kormány államtitkára közli, hogy ez most lesz, ősszel, és most meg itt inkább arra utaló magatartást vélünk felfedezni államtitkár asszony részéről, aki ennek felelőse, hogy mégsem.

Tehát fontos lenne egymás közt ezt tisztázni a minisztériumban, Závecz Ferenccel, és Kondorosi államtitkár úrral is, mert úgy tudunk hozzáállni a dologhoz. Ha mi azt halljuk, és nekünk azt mondják a parlamentben, azt nyilatkozzák a sajtónak, hogy ebben az évben, ősszel lesz törvényi normaszöveg, akkor persze, hogy azt kérjük, hogy máris beszéljünk a szakmával. Április van, egy fél évünk van arra, hogy ebből normaszöveg legyen. Az nem kis munka, ezzel tisztában vagyunk. Szeretném, ha e tekintetben világos lenne a dolog, mert láttam én már karón varjút, ilyenkor szokott az történni, hogy nem lesz az egészből semmi majd. Nehogy ez legyen!

Még egyszer szeretném mondani, hogy a színházi törvény mellett vagyunk, ahogy a filmtörvénynél is, hiszen a parlament egyhangúan megszavazta azt a törvényt, az ellenzéki képviselők mindegyike is, mert egy fontos előkészítő munka után eljutottunk, ahová eljutottunk. Most, hogy az hogyan hatályosul, az külön kérdés, arról nem most kell vitát nyitnunk, de a színházi törvénynél is mindenképpen egy hasonló folyamatra és eredményre törekszünk. Én azt látom most a kormányzat válaszaiból, hogy nem egyértelműek ezek a válaszok, például a normaszöveg elkészítése szempontjából sem.

Ha megengedik, a koncepcióhoz még két témát szeretnék kapcsolni, amiben kérdésem lenne.

Az egyik a színházi dolgozók képzésének az ügye. Erről nem szól az anyag, de szerintem fontos dolog. Számolnak-e azzal, hogy a színházi területeken a törvényalkotás során a művészi képzés feltételeinek meghatározása bekerülhet majd a törvénybe? Hogyan lehetne a minisztérium szerint megakadályozni a színészi túlképzést? Mert az van. Illetve hogyan lehetne megakadályozni, a törvény jó eszköz-e erre, hogy a képzetlen előadók foglalkoztatása ilyen nagy súlyt kapjon? Akár ezzel összhangban a kereskedelmi média színészek foglalkoztatására gyakorolt káros hatásait államtitkár asszony szerint ki lehet-e küszöbölni, tud-e segíteni ebben a törvény?

Amiről szó volt már, az önrendelkezés kérdése nem szerepel az anyagban, nem említi az anyag a kamara, a színészkamara felállításának a lehetőségeit. Azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem. Van-e olyan alkotmányos indok, mely kizárná a művészi területen köztestületként működő szakmai kamara felállítását? - ezt is szeretném megkérdezni.

Ha már itt tartunk, felmerül egy kérdés, és szeretném a bizottság segítségét kérni ennek megoldásában. A kérdés pedig az, hogy ha alkotunk egy új törvényt, ez a színházi törvény, kinyitjuk-e azt a vitát, hogy színházi törvény, vagy művészek jogállásáról szóló törvény, tehát tágítjuk-e a kérdéskört. Egyáltalán, tisztázottak-e a jogi keretek e tekintetben, hogy mihez és hogyan nyúljunk? Merthogy a Magyar Alkotmányban van egy nagyon fontos passzus. A 70.G § szerint a Magyar Alkotmányban az szerepel, hogy a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. Tehát a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a művészeti élet szabadságát.

E kapcsán szerintem felmerül néhány kérdés, amely ügyben fontos lenne most, amikor még nincs normaszöveg, alkotmányértelmezést kérni erre a passzusra vonatkozóan. A parlamenti bizottság, egy parlamenti állandó bizottság kérhet alkotmányértelmezést, és szeretném javasolni a kulturális bizottságnak, hogy tegye meg, mert ehhez a kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik. Ahhoz, hogy milyen legyen a színházi törvény végső formájában, egyáltalán színházi törvény legyen csak, vagy művészek jogállásáról szóló törvény is, fontos lehet az Alkotmány e részének értelmezése, és e tekintetben egy alkotmányértelmezés kérése.

Mert milyen kérdés merül fel? A művészeti élet szabadsága támogatásának az Alkotmányban rögzített kötelezettsége alapján melyek az állam e körben át nem ruházható kötelezettségei? Érdemes lenne ezt alkotmányértelmezés kapcsán tisztázni, mert akkor a színházi törvényt is eszerint jól lehetne előkészíteni.

Köteles-e az alkotmány alapján az állam jogszabályban rögzíteni azt, hogy a művészeti élet szabadságának támogatását milyen feltétel szerint valósítja meg? Ugyanis ha erre alkotmányértelmezést kérünk-kapunk, akkor nyilván az eligazít a színházi törvény elkészítése ügyében is. Szerintem nagyon fontos kérdés ez is az egész ügy tisztázásában.

Hogy a kamarára is visszatérjünk: köteles-e az állam jogszabályban meghatározni a művészeti élet szabadsága érvényesülésének garanciális szabályait, köteles-e az állam e körben biztosítani a művészeti élet képviselői számára az önrendelkezési, illetve az önszabályozási lehetőségek intézményesített, szervezeti garanciáit? Ha igen, úgy létrehozatala során milyen alkotmányos szempontokat kell figyelembe venni?

Ha ezekre a kérdésekre választ kapunk, akkor azt gondolom, egy sokkal jobb színházi törvényt, vagy egy sokkal jobb olyan törvényt tud hozni a Magyar Országgyűlés, amely a művészeti területet, a magyar művészeti életet segíteni tudja. Sokkal jobb lesz ez a törvény, sokkal segítőbb.

Ezért javaslom a parlament kulturális bizottságának, hogy ezen kérdések alapján, amiket itt elmondtam, az elmondott, Alkotmányban szereplő ügy tekintetében kérjünk alkotmányértelmezést az Alkotmánybíróságtól. Ha ezt most megtesszük, és ezt én indítványozom, akkor az megérkezik, bizonyára végeznek ezzel a munkával őszre. Ha valóban - ahogy államtitkár asszony hozzászólásából lehetett érezni - a törvény szövege nem kerül még ősszel a parlament elé, így összeérhetnek a dolgok, és azt gondolom, hogy egy sokkal jobb közös munkát tud elvégezni a bizottság a szakma képviselőivel együtt. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! A szokásokhoz alkalmazkodva frakciónként adnám meg a szót, ha van frakciónként jelentkező. (Közbeszólás.) Ügyrendi vitát nyithatunk, ha van rá hajlam. Lukács képviselő úr!

DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy ha itt most közvélemény-kutatást tartanánk, nagyon egyszerű volna a helyzetünk, mert mindenki színházi törvényt akar, de amikor megkérdezzük, hogy milyen színházi törvényt, akkor lehet, hogy annyi válasz születik, ahányan vagyunk, és ebben a dolog nehézségét szeretném felvázolni.

Nem szeretem a magyar jogalkotási gyakorlatot; mi mindig törvényt alkotunk, és nem jogrendben gondolkodunk, és ebből adódik egyébként a hibáink egy része. Azt gondolom, hogy koncepcionálisan arra a kérdésre, amit az államtitkár asszony felvet, nagyon óvatosan megfogalmazva, hogy tisztázni kell az állami szerepvállalást, a válaszom az, hogy alapvetően az a kérdés, hogy intézményfinanszírozást vagy feladatfinanszírozást folytatunk, vagy vegyesen a kettőt. Maga a színházi élet egy olyan forma, ahol nagyon nehezen tudom elképzelni a kizárólagos intézményfinanszírozást, ha pedig nem kapunk garanciákat arra, hogy a színházi törvény nem forráskivonást jelent, nem PPP és egyéb elgondolásokat, nem az ágyszámleépítésekhez hasonló állami gondolkodást, akkor azt gondolom, hogy nincs itt az idő arra, hogy színházi törvényt alkossunk. Ha nem kapjuk meg azt a garanciát, amit a filmtörvénynél, hogy ugyanazon adómentességet megkapja a színházi szakmába befektető illető, mint a filmtörvény esetén, ha ez előre nincs garantálva, akkor megint azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz törvényt alkotni.

Gyorsan próbáltam összeírni: a színházi törvény összefügg a filmtörvénnyel, a médiatörvénnyel, a szerzői jogi törvénnyel, a munka törvénykönyvével, az önkormányzati törvénnyel és - első helyen említethettem volna - a vidékfejlesztési törvénnyel. Az a gondolkodás Magyarországon, mert itt azért ezek között az adatok között egy kicsit elsiklottunk, hogy az ország 30 százaléka nem jut hozzá; tehát én nem úgy fogalmaznék, hogy nem jár színházba, hanem nem jut hozzá, hogy színházba járhasson. Az állami feladatok végiggondolásában beszélgethetünk esélyegyenlőségről, beszélhetünk vidékfejlesztési politikáról - mert én megnézném ezek szórását is, hogy kinek milyen esélye van arra -, és ha nem azt a gondolkodást sajátítjuk el, hogy a vidékfejlesztés szerves része a színházi kultúra fejlesztése is, ami kikerülhetetlen állami feladat, amihez vagy sikerül majd európai uniós pénzeket szerezni vagy nem, de mindenképpen cél, hogy tudjunk szerezni... Ahhoz tehát, hogy itt egy nyugodt, mindenki számára elfogadható, korrekt, átlátható törvényalkotási folyamat legyen, ahhoz először tisztázni kell, és hadd mondjam, hogy az egyetlen és fő érvet mindig kimondó Pénzügyminisztériummal, hogy egy törvényalkotás esetén ezeket a pénzügyi garanciákat hajlandóak biztosítani egy színházi törvény számára. Akkor lehet abban gondolkozni, hogy milyen intézménystruktúrát és milyen feladatstruktúrát lehet felállítani. De nagyon szépek ezek a számok, és államtitkár asszony nem véletlenül fogalmazott nagyon óvatosan ebben a kérdésben, s minden konkrétum nélkül, hogy állami feladatvállalás végiggondolása. Innentől kezdve persze ezt háromszor elismételhetjük, hogy az állami feladatot végig kell gondolnunk, csak éppen nem jutottunk semerre, mert egyszerűen hiányoznak az alapok.

Én azt gondolom, hogy törvényalkotást onnan kell kezdeni, hogy a Pénzügyminisztérium biztosítja azokat a pénzügyi garanciákat egy adott színházi törvényhez, tervezhető módon, tehát nem olyan módon, hogy majd megpróbáljuk valahogy az önkormányzati fenntartóra áthárítani ezeket a költségeket. Kedvenc témám - nem fogom feltenni most a kérdést, de nem tudom kikerülni -, hogy a költségvetési törvényben miért az egri színház kapta a legkevesebb állami támogatást. Ezt semmi nem indokolja: sem a nézőszám, sem az eladott jegyek száma, nem tudom mihez kötni. És igaza van akkor államtitkár asszonynak - én is szeretnék erre a kérdésre korrekt választ kapni, mert amikor világos, áttekinthető, akkor tudom, hogy miért annyit kapott, de ezt nem tudom ma megmondani -, ez indokolná a törvényalkotást, hogy hátha jövőre meg tudná mondani, de remélem, hogy akkor már ezt a kérdést nem kell feltennem. Alapvetően az a probléma, hogy kaphatunk-e arra biztosítékokat, hogy megvannak a feltételei a törvényalkotásnak, mert semmi értelme az olyan törvényalkotásnak, ha itt valamelyik miniszternek eszébe jut, hogy az ő nevéről nevezzenek el egy törvényt. Ennek akkor van értelme, ha világos kultúrpolitikai célokat meg tudunk fogalmazni, és itt van szükség a szakma segítségére, mert szerintem vannak olyan területek, amibe viszont nem szabad, hogy az állam szabályozzon vagy beavatkozzon, ezért az alapkérdés az intézményi vagy feladatfinanszírozás a színházi szakmának sajátjának megfelelően. (Dr. Vitányi Iván az ülésterembe érkezik.) Az igazi kérdés... Nemrég a kezembe került, és szeretném idézni, erre a gazdasági helyzetre válaszol, de értendő ide is, amikor értékmegőrzésről beszélünk - ezt is sokszor elmondjuk, ideje tisztázni, hogy ki mit ért alatta -, Kertész Imrének egy megjelent interjújából: "A mi dolgunk itt nem a belátás. Ahol emberi élet értékeiről van szó, ott radikálisan kell eljárnunk, a követelésnek azzal a méltóságával, amely természeténél fogva elháríthatatlan.". Folytatódik az interjú, de én nem kívánom folytatni. Amikor értékmegőrzésről beszélünk, akkor nem hiszem, hogy jó lenne, ha egész Magyarország, a jövendő nemzedékek szempontjából a pillanatnyi, mondjuk ki, ennek a finanszírozási helyzetnek nem kedvező helyzet terhe alatt olyan törvényt alkotnánk, amely végül nem szolgálja a szakma fejlődését, függetlenségét, átláthatóságát, de gátolni éppen gátolhatja. Ez az igazi kérdés. Ha erre a kérdésre megfelelő garanciákat kapunk, akkor remélem, hogy ugyanúgy teljes parlamenti támogatással születhet meg ez a törvény, mint ahogy megszületett a filmtörvény, csak úgy néz ki, hogy annak az időpontjában ezek a garanciák megvoltak - itt a 20 százalékos adómentességre, vagy a befektetés 20 százalékos adómentességére gondolok -, és kérdés, hogy jelen pillanatban ezek a garanciák fennállnak-e, vagy megfelelő módon fennállnak-e.

Schiffer Jánossal egyetértek. Persze, ha nagyon sok pénz van, és a mecénások itt szaladgálnak, az egy négyzetméterre jutó mecénások számában meghaladjuk az európai átlagot, még akkor is kérdés, hogy kell-e majd törvény, mert azért vannak olyan kérdések, amit a jogalkotás ki nem kerülhet, és az első és alapvető kérdés, amit Halász János feltett, az alkotmányból folyó, kultúrához való hozzájutás joga és az esélyek egyenlősége. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönjük. A jelen lévő negyedik frakció képviseletében néhány szót szólnék; rövidebben talán, mint kollégáim, mert az ülés témája "Tájékoztatás a színházról szóló törvényjavaslat előkészítéséről".

Úgy veszem ki a megszólalásokból - a sok részletkérdésben mutatkozó eltérést most mellőzve -, hogy abban egyetértés látszik lenni, hogy az előkészítés olyan stádiumban van, hogy akármilyen nyilatkozat is hangzott el korábban, ebből ebben az évben, ebben a naptári évben elképzelhetetlen, hogy törvény legyen, hiszen az ismertetőben is inkább kérdések hangzottak el, vagy tematikus vázlat hangzott el arról, hogy mi mindennel kellene foglalkoznia a megszületendő törvénynek. Aki nem ennek a bizottsági ülésnek a kapcsán kezdett a téma iránt érdeklődni, az tudja, hogy a színházi szakmában - nevezzük így - számos átgondolt és kidolgozott elképzelés létezik arra, hogy mit kellene csinálni a színházi szakmával, és ettől én némileg elválasztanám technikai értelemben, hogy ezt most törvénynek nevezzük-e, vagy kulturális elképzelésnek, amelyet az illetékesek esetleg elfogadnak, megfogalmaznak.

Mert úgy tűnik, abban is egyetértés látszik lenni itt, politikai pártállástól függetlenül, hogy még az sem egyértelmű, hogy ki mit ért színházi törvényen. Ugye tudjuk, valóban, akik régebben foglalkozunk ilyen kérdésekkel, hogy volt egy elképzelés korábban, igaz, hogy nem a minisztérium kezdeményezésére, hanem érdekképviseletek kezdeményezésére, amely a művészek jogállása felől közelítette volna meg a kérdést, az nyilván nem - nevezzük így - szakmai ágazati alapon szabályozta volna a tevékenység egy részét. Ez az elképzelés úgy tűnik, hogy nem folytatódik, bár nagyon kidolgozott állapotig jutott a javaslat, de ebben a pillanatban ennek nincs folytatása. Nyilván más koncepció, ahogy ezt már más is elmondta, amely, ha tetszik, afelé megy, hogy szakmai ágazatok szerint próbálja a terület működését szabályozni.

Amikor a filmtörvény készült, akik akkor a kulturális bizottság tagjai voltak, megfogalmazták, hogy ebből nem következik automatikusan - mármint a filmtörvényből -, hogy mindent ilyen ágazati alapon kellene szabályozni, hiszen az is elhangzott akkor, a minisztériumi koncepcióban is benne volt, hogy a filmművészetnek van egy sajátos eleme, ezt talán most államtitkár asszony is elmondta, nevezetesen az, hogy ipari jellegű tevékenységhez kapcsolódik.

Nekem úgy tűnik, hogy a leltáron túl, mármint államigazgatási oldalról a leltáron túl, hogy mi mindent kellene szabályozni, nem nagyon jutott még a minisztérium túl, és ilyen alapon ebben a pillanatban számomra egyelőre elfogadhatónak tűnik az, hogy az eredeti koncepcióalakításba még közvetlenül nem vonták be az érdekképviseleteket, hiszen a minisztérium maga sem dolgozta ki a maga álláspontját. Nyilván akkor aktuális az érdekképviseletekkel való diskurzus, és a diskurzus kiszélesítése, ha már van minisztériumi elképzelés arról, hogy mit is szeretnének ebben a törvényben csinálni.

Itt a kollégáim, mármint képviselő kollégáim különböző részletkérdéseket és átfogó kérdéseket említettek, amelyekben döntés szükséges. Én a leltárt nem kívánom bővíteni, csak jelezném, hogy általános finanszírozási, kultúrafinanszírozási elképzelés nélkül nyilván a színházi finanszírozási rendszerrel is nehéz foglalkozni. A központi államigazgatás és a decentralizáció viszonyának, kultúrában kialakított viszonyának tisztázása nélkül nagyon nehéz egy területet szabályozni. Lehet, de nyilván a logika mást kívánna, és még lehetne további szempontokat sorolni, amelyeket előzetesen tisztázni kellene.

Tehát röviden összefoglalva, amit mondani szeretnék, az az, hogy nagyon sokat tudunk, hogy mit kellene szabályozni, milyen területeket kellene szabályozni, részben az államtitkár asszony által is említett szakmai érdekképviseleti javaslatokból, részben korábban publikált írásokból is. Azonban ebből még nem áll össze az, hogy egy törvénybe mi gyömöszölhető be, vagy mit kell, ha tetszik, egy törvénybe beletenni, és mi az, amit más alapon lehet szabályozni vagy egyértelművé tenni.

Én úgy ítélem meg, hogy az, amit itt a bevezetőben mondtam, illetve mindenki mondott a maga nevében, hogy további találkozókra van szükség ebben a körben is, az - hogy is mondjam - még több indoklást kapott, mint azt feltételezni lehetett. Az más kérdés, hogy addig, amíg írott koncepció és elképzelés nincs egy törvény kereteiről, addig a vita másról folyik, vagy nyilván más keretek között zajlik, mintha írott elképzelés van, vagy egy-egy szakmai érdekképviselet, vagy koncepcióalkotásra hajlamos ember vagy embercsoport elképzelését vitatjuk meg.

Egyetlen kérdés van, amire parlamenti bizottsági elnökként ki kell térnem, és az Halász alelnök úr javaslata az alkotmányértelmezésre. Most ebbe nem mennék bele, nyilván itt sok elemet fel lehet vetni, hogy akkor ezt a filmtörvény előtt is meg lehetett volna tenni, ha nem világos, hogy mit jelent a művészeti élet szabadságának biztosítása. Számomra világos, hogy ez azt jelenti, hogy politikai hatalommal élve nem lehet művészeti kérdésekbe beleszólni egyrészt, másrészt pedig az államnak a finanszírozásban szerepet kell vállalni. Az Alkotmánybíróságból szerintem erőszakkal sem lehetne sokkal többet kicsikarni, mert nem kell az Alkotmányba ennél sokkal többet belefoglalni, de ezen most nem hiszem, hogy jogi vitát kellene folytatnunk.

Én, mint bizottsági elnök azt kérném, hogy egy írásos javaslatot kapjunk, hogy mit is kell megkérdeznünk az Alkotmánybíróságtól, és közben utánanézünk annak, hogy egyáltalán az Alkotmánybíróság ilyen típusú alkotmányértelmezésekben illetékes-e, megkereshető-e. Azonban az - és ez egy zárójeles megjegyzés, még egyszer mondom -, hogy az én személyes álláspontom szerint a művészeti élet szabadságának alkotmányos joga mit jelent, az ebből a szempontból mellékes.

Tehát összefoglalva még egyszer: úgy érzem, hogy a tájékoztatásból az derült ki, és ha nem tévedek, ebben nincs különösebb politikai véleménykülönbség, hogy még a koncepció megalkotása is távolabb van, nem beszélve egy paragrafusokba szedett törvényről, illetve a színházi szakma által felvetett kérdések jogi típusú, vagy akármilyen szabályba foglalt megválaszolásának írott változatától igen-igen messze vagyunk. Köszönöm szépen.

További képviselők jelentkeztek. Mindenki megnyugtatására mondom, hogy regisztráltam a jelentkezőket, tehát először Bókay képviselő úr kap szót, utána Gyimesi képviselő úr, és Kiss képviselő úr jelentkeztek, ha a sorrendet jól láttam. Belső csere, vagy legalábbis... (A Fidesz képviselőinek közbeszólására reagálva:) Jó, akkor Gulyás képviselő úr.

BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Rövid leszek, remélem, hogy többen követik a példámat. Javaslatot szeretnék tenni néhány olyan dologra, hogy elkerüljük, amivel kezdtük a bizottsági ülést, hogy körülbelül 15 percen keresztül azon vitatkoztunk, hogy ki hogyan szólalhat meg. Javaslom, hogy a következő bizottsági üléseknél azért beszéljük meg a meghívottakat, és azt, hogy milyen leveleket küldünk ki részükre.

Ezeket a vitákat elkerülendő azt javaslom, hogy kérjük fel a minisztériumot, hogy dolgozzon ki egy menetrendet. Ez a menetrend azt jelentené, ugye Halász képviselő úr is említette, hogy most április van, és szeptemberig nem csinálunk semmit, tehát hogy mely bizottsági üléseken hogyan tárgyaljuk a törvény előkészítését.

A magam részéről mindjárt javaslatot is tennék, mint pécsi képviselő, hogy a POSZT-on, ez június elején zajlik le Pécs városában, hívjunk össze egy kulturális bizottsági ülést, meghívva a színházi élet képviselőit. Ott kérjük fel őket arra, most fideszes képviselőtársaim javaslatot tettek, hogy ezeket a koncepciókat, amik talán jobban kiforrottak, mint az eddigiek, ismertessék, akár úgy, hogy előzetesen írásban megküldik. Ott a bizottsággal együtt tartsunk egy ilyen, mondjuk azt, hogy szakmai konferenciát, de nyilván egy bizottsági ülés lett volna ennek egy hivatalos kerete, és ilyen értelemben az ott elhangzottak bekerülnek a törvényhozásba.

Közben tisztelettel arra kérném, mi az Országgyűlési Könyvtártól megkaptuk az eddig megjelent sajtócikkeket, tehát a sajtófigyelést, hogy ezt folytassuk, mert igen jó és igen színvonalas anyagok jelentek meg, és nyugodtan mondhatom, mert én a magam részéről végigolvastam, hogy homlokegyenest ellentmondóak egymásnak. Itt most a képviselői vitába nyilván nem kerültek be, mert még talán frissek az ismeretek, és nem olvastuk végig, de ezeket mindenképpen használjuk fel a törvényhozás menetében.

A POSZT tehát júniusban zajlik le, és azt követően javasolnám, amit Jánosi György alelnök úr már javasolt, hogy szeptemberben tartsuk meg a parlamenti nyílt napot, és ezután folytassuk egyfajta ütemezéssel, hogy hogyan, milyen formában próbáljuk feldolgozni a törvényhez kapcsolódó felvetéseket. Ez azért is lenne jó, mert nyilván sokkal nyugodtabban, sokkal kiegyensúlyozottabban, sokkal tartalmasabban vitathatnánk meg ezeket a dolgokat, és a felvetések akkor valóban beépülnének a törvénybe. A magam részéről nem tartom sürgősnek, tehát semmiképpen nem hiszem azt, hogy szeptemberre egy törvény elkészülhet - teljesen felesleges. A magam részéről azt javasolom, hogy inkább egy jó törvényt készítsünk el, mintsem hogy valamifajta határidőnek eleget tegyünk.

Néhány elhangzott kérdésre szeretnék még reagálni. Halász képviselő úr vetette fel például, hogy hány színész dolgozik Magyarországon, hogyan oszlik meg az alkalmazási jogviszonyuk. Ezekre a kérdésekre valóban választ kellene találnunk, egyrészt azért, mert én a sajtó olvasása közben is látom azt, hogy többféle szám szerepel, tehát jó lenne, ha ezt a minisztérium valahogy összefoglalná, és kiadna egy ilyesfajta egységes statisztikai rendet, hogy mennyivel finanszírozza a központi költségvetés, a helyi költségvetés, milyen szponzori pénzek vannak a színházi élet működtetésében. Most államtitkár asszony többféle statisztikát is elmondott számunkra. Látjuk azt, hogy 28 milliárd forintról van szó, tehát ennyivel finanszírozzuk a rendszert, és tudnunk kell, hogy ez hogyan oszlik meg, tehát mekkora összegről, hány emberről, miről van szó, érdemes tudnunk, hogy mekkora a közönsége. Én tartok tőle, hogy a Szonda Ipsos felmérése nem teljesen pontos. Ha a magyar lakosságnak csak 30 százaléka maradna ki a színházi életből, akkor az nem lenne egy rossz arány, de ezt felejtsük el, mert sajnos szerintem ennél nagyobb. Mindenesetre törekedjünk arra, és jelöljünk ki olyan célokat, hiszen nagyon jó amatőr közösségek működnek, és a cikkekben is felvetődik, hogy ezek működése nem feltétlenül csak kőszínházakban lehetséges, lehetséges aluljárókban, egyebekben is, ahol aztán nézzük meg, hogy hogyan tudjuk finanszírozni őket, és hány ilyen színészközösség vagy csoport működik. Ezek nyilván időszakosak, mert az egyetemen dolgozom, és azt is látom, hogy az egyetemi színpad hol felfut, hol visszaesik, attól függően, hogy éppen milyen csoportok jönnek létre, de ezek mindenképpen értéket képviselnek. Egy ilyen egységes statisztikát vagy gyűjteményt érdemes lenne kiadnunk, amit a helyi színházi élet vezetői is kiegészíthetnek, bírálhatnak, hogy pontatlan vagy rossz, mert ez természetesen előfordulhat.

Egy dologban azért vitatkozom Halász képviselő úrral, hogy itt említi, hogyan lehetne megakadályozni a színésztúlképzést. Ne akadályozzuk meg, azt az élet döntse el. Nagyon sokszor úgy készül valaki erre a pályára, hogy vagy nem készül, és az lesz - és vannak nagyon sikeres színészeink és rendezőink - és fordítva: megtörténik, hogy valaki annak készül, és aztán egy másik pályára megy. Ezt az én véleményem szerint nem szabad törvényi szinten szabályozni, bár lehet, hogy félreértettem önt, és nem egészen ezt akarta mondani. Természetesen vegyük számba azt is, hogy ennek milyen jogszabályi megváltoztatását fogja megkövetelni maga a törvény. Ez azért is jó, mert leegyszerűsítjük a későbbiekben a munkánkat, mert párhuzamosan el tudjuk indítani ezeket a változtatásokat.

Én a magam részéről köszönöm szépen a tájékoztatást. Tisztelettel egy statisztikát kérnék és egy ilyen ütemezést, amiben feldolgozzuk, hogy a törvény előkészítését milyen menetben folytatjuk le, és egy meghívást ajánlok fel, a POSZT-ra, elnök úr, és a színházi élet képviselőinek, hogy ott tartsunk egy bizottsági ülést. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Kérném a kollégákat, hogy az ügyrendi jellegű javaslatokat, bármilyen jó szándékúak és nem politikai vitaszándék húzódik meg mögöttük, most mellőzzük, mert azt gondolom, hogy a képviselők jó esetben üzemszerűen tájékozódnak az ügyekben, tehát nem színházi összejövetelek alkalmára időzítik ezt. Én tudok olyan színházi találkozóról, szakmai megbeszélésről a közeljövőben, amivel nem kell várni Pécsig; aki akar, elmegy, és érdeklődik, hogy ott mi történik, aki akar, nem. A bizottság pedig - ezt én már sokszor elmondtam bizottsági ülésen - szerintem nem alkalmas jogszabályalkotásra, tehát az egy jól bevált módszer, hogy elénk tesznek alapos előkészület után, jó esetben a szakma bevonásával, az államigazgatás közreműködésével törvényjavaslatot. De akkor, amikor a parlamenti képviselők álltak neki törvényt - nem akarok senkit megbántani - barkácsolni, abból nem sok jó dolog jött ki, tehát én azért tartottam fontosnak kiemelni azt, hogy abban, úgy tűnik, egyetértés van, hogy egyelőre a koncepció nincs olyan állapotban, hogy a bizottság kívánságainak, esetleges tagok kívánságainak megfogalmazásán túlmenően most szisztematikusan tárgyaljon a javaslatról. Nagy kérdés, hogy ősszel lenne-e rá alkalom, az pedig megint más kérdés, hogy egy-egy kérdést középpontba állítva szervezünk-e bizottsági nyílt napot, ha előbbre jut a minisztérium a koncepcióalkotásban. De a képviselő úr mondanivalójának lényegét, hogy meghívta a kulturális bizottságot Pécsre, szerintem mindenki vette, és gondolom, hogy aki tud, örömmel is megy, vesz részt és tájékozódik a színházi élet aktuális ügyeiről.

Azzal zárnám le ezt a közbevető megjegyzést, hogy akkor kérem szépen, hogy ne ügyrendi jelleggel fogalmazzák meg a képviselők az álláspontjukat, hogy ne kelljen esetleg szavaztatni róla, hanem itt most az ismertetett elképzeléshez szóljanak hozzá, ha erre egy mód van. Ezúttal Gyimesi képviselő úré a szó, utána pedig, ha nem tévedek, Gulyás Dénes következik, aztán Alföldi képviselő úr.

DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Aggódom, hogy elnök úrnak lesz igaza a tekintetben, hogy ebben az esztendőben nem lesz ebből törvény, mégis örülök annak, hogy a minisztérium határozottan szeretné ez év őszén bevinni a parlament elé a színházi törvényt, hiszen ha az a tendencia tovább folytatódik, amely ebben az esztendőben a vidéki színházak esetében 300 millióval, a budapesti színházak esetében 400 millióval kevesebb önkormányzati támogatást tud adni, akkor elképzelhető, hogy az ügyek költségvetési részét nem tesszük rendbe, akkor a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntjük, és jövő év második felében már nem nagyon lesz alkalmunk arról dönteni, hogy ilyen szép számú színházat milyen módon tudunk a törvény erejével segíteni.

Lukács képviselő úrral és Schiffer Jánossal értek egyet, akik nagyon szépen beszéltek arról, hogy a kultúra megőrzésének alapfeltétele a színház. Én is úgy gondolom, hogy művészetek nélkül lehet ugyan élni a XXI. században, de nem igazán érdemes. Üres fejjel és üres lélekkel lehet élni, de üres hassal nem. Emiatt vannak ezek a finanszírozási problémák, és én úgy gondolom, hogy az államnak kulcsszerepe, nagyon fontos szerepe van abban, hogy ez az üres fej és ez az üres lélek ne legyen jellemző a magyar társadalomra a XXI. század második felében.

Nagyon szép statisztikai adatokat hallottunk államtitkár asszonytól; én magam szeretném kiegészíteni egy párral. Az Európai Unióval szemben bizony nagyon alacsony az állami támogatás aránya, a GDP-hez viszonyítva 0,9 százalékot fordítunk a kultúrára, és ennél még alacsonyabb a színházi támogatás aránya, 0,015 ezrelék. Úgy gondolom, hogy van mit tennünk ezen a téren a jövőt illetően.

A vidéki színházak helyzetére szeretném felhívni a figyelmet, és a támogatásuk folyamatos csökkenésére. Az 1990-es évek második felétől 2003-ig a finanszírozás kiszámíthatóan követte az inflációt, ettől kezdődően azonban a dolog jelentős mértékben megváltozott, fokozatosan olvadni kezdett a támogatás. A központi költségvetési támogatás nem követte az inflációt, és ez már harmadik éve változatlan. Az önkormányzati támogatás sem képes követni az inflációt, megszűnt a pilléreken nyugvó támogatási rendszer, az MKA produkciós pályázati keretösszege drasztikusan lecsökkent, a vidéki színházak a jegyárak emelését csak a fizetőképes kereslet függvényében tudják emelni. Ahhoz, hogy nullszaldósra ki tudjuk hozni, hatszoros jegyárakat kellene alkalmazni, ami nonszensz.

Tehát ha egy közgazdász - egyébként kultúrát szerető közgazdász - szemével vizsgáljuk a költségvetés és a színház-finanszírozás helyzetét, akkor bizony azt tudjuk megállapítani, hogy 2003-tól folyamatosan a bérfejlesztés áthúzódó hatásait nem tudtuk teljesíteni, az áfaváltozás a színházakat negatív módon érintette, a normatívatámogatás növekménye nem nyújtott fedezetet a bérfejlesztésre, megszűnt egy csomó művészeti támogatás. Ugyanakkor arról nem is beszélek, hogy az energiafenntartás költségei és az infláció mit jelentenek a színházak számára.

Úgy gondolom, hogy mindenképpen át kell tekinteni a finanszírozási rendszert, és ha ezt még próbálom fókuszálni a vidéki színházakra, itt meg kell jegyeznünk azt, hogy sok esetben egyedüli művészeti intézményekről van szó ebben az esetben, a vidéki nagyvárosokban. Éppen ezért egy-egy művészeti eredmény, amely ebben az intézményrendszerben születik, a színházban létrejön, az nemcsak annak a társulatnak a büszkesége, hanem egy városé, esetleg egy egész régióé.

Itt aztán nem is említem a rekonstrukciós problémákat, a különböző technikai problémákat, amellyel messze el fogunk maradni az európai uniós lehetőségektől, ha jó időben normatív módon nem fogunk beavatkozni.

Egy konkrét területre vonatkozóan szeretnék kérdéseket feltenni. A számunkra megküldött anyag 5. pontja azt tartalmazza, hogy állapítsa meg a színházvezetők kinevezésének, felmentésének szabályrendszerét, a szervezeti formától függetlenül, lehetőleg egységesen határozza meg a fenntartó tulajdonos kötelezettségeit, a szaktárca, a színházi szakma ezzel kapcsolatos kompetenciáit.

Szeretném kérdezni, hogy hogyan gondolkodik erről a minisztérium. Ennek nem láttuk igazából a megnyilvánulási formáit, szívesen hallanánk róla. Hogyan ösztönzi az önkormányzatokat, a színházfenntartókat e tekintetben? Milyen a kommunikáció a 21 vidéki nagytársulat fenntartó önkormányzatával és a Fővárosi Önkormányzattal ezeken a területeken? Milyen speciális szabályozás készül a vidéki színházak támogatására? Köszönöm szépen.

ELNÖK: Gulyás képviselő úr!

GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Engedjék meg nekem, hogy egy rövid levelet felolvassak.

A Magyar Színházi Társaság, amelynek színházunk és személyem is tagja, benyújtotta a miniszter úr felkérésére javaslatát, amelyet vitairatnak tekintünk. Erre a javaslatra az elmúlt két hónapban nem érkezett válasz.

Örömünkre szolgál, hogy az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában az államtitkár tájékoztatást tart a színházról szóló törvényjavaslat előkészítéséről, de tudomásunk szerint egy általa felkért bizottság már megkezdte a munkáját a törvényjavaslat tárgyában. Megítélésem szerint a színházi szakma képviseletére csak az általunk delegált személyek és testületek jogosultak. Ha önkényesen, ráadásul a minisztérium képviselője által kiválasztott személyekből áll a bizottság, nehezen tekinthetjük a megállapításait, esetleges megállapodásait a színházi szakma reprezentáns véleményének. Legjobb tudomásom szerint például a színházi szakma ötven százalékát kitevő vidéki színházaknak, vagy az alternatív színjátszóknak nincs képviseletük a felállított testületben.

Örömömre szolgál, hogy az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága máris foglalkozik a törvényjavaslat előkészítésével. Véleményem szerint hatékony munkát nyílt párbeszéden alapuló, belátható folyamatban érdemes folytatni. Ez kecsegtet kölcsönös megelégedésre szolgáló eredménnyel. Aláírás: Harsányi Sulyom László igazgató úr, a Jászai Mari Színházból, Tatabányáról.

Ezt csak azért tartottam fontosnak felolvasni, mert most már tényleg kirajzolódni látszik az a vélemény, hogy ezt a beszélgetést folytatni kell. Remélem, államtitkár asszony szájából az, hogy január 31-én lezárult az elképzelések beadásának határideje, csak nyelvbotlás volt, hiszen az csak akkor lehetne igaz, ha még ebben az évben valami törvényt próbálnánk alkotni. Kérem, hogy ezt a félreértést, ha ez az volt, akkor tisztázzák le a szakmának ezzel a területével, hogy ők is szót kaphassanak majd a további beszélgetéseken.

Néhány apróságot szeretnék kérdezni. A fesztiválokról nem esett szó. Ebben az anyagban, amit itt olvastunk, vannak színházi fesztiválok, azon kívül olyan fesztiválok, ahol mást is játszanak, többek között színházat is. Az ő létük hogyan lesz biztosítva, milyen koncepciót próbálnak önök kidolgozni erre?

Aztán van itt egy olyan, hogy bábszínház. A bábszínházak iszonyatosan alulfinanszírozottak, jelen pillanatban az összes bábszínház támogatása azonos egyetlen közepes vidéki színházéval, és ez ráadásul évek óta csökken. Ez azért is borzasztó, mert jórészt gyerekek a közönség, akiknek ez az első pont talán, ahol egyáltalán színházba mehetnek, és megismerkedhetnek a színház csodáival.

Amikor államtitkár asszony azt mondta, hogy a normativitás felé szeretnének ellépni, akkor én szeretnék erre valamilyen garanciát hallani. Ugyanis az az érzésem, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok negatív élmény tapadt a normativitáshoz, amikor normatívát csökkentettek számos esetben, lásd művészetoktatás. Tehát milyen garancia van arra, hogy ez a normatíva állandó lesz, sőt inflációkövető lesz? A színházak szempontjából rettenetesen fontos a működésükhöz, hogy kiszámítható és állandó legyen a támogatásuk.

Azon kívül nem láttam ebben a dolgozatban, illetve ebben a néhány pontban kitekintést például az oktatásra, a képzésre. Hiszen azt gondolom, hogy a folyamatosan magas színvonalú színház léte az oktatásban gyökeredzik, és nem feltétlenül a művészetoktatásban, vagy a felsőfokú művészeti oktatásban, hanem hogy az általános iskolákban, a közoktatásban mire neveljük a gyerekeket. Hol kapcsolódik ez az elképzelés... Illetve én csak felvetem, hogy feltétlenül kapcsolódnia kellene egy olyan általános elképzelésnek, amely előretekintő módon a közoktatásban felrajzolja azokat a kritériumokat, amelyek majd biztosítani fogják a 20-25 év múlva felnövő generációt a színház számára. Rettenetesen fontosnak tartom, hogy legyen majd kinek színházat csinálni.

Tehát azt hiszem, hogy a törvénynek kapcsolódó pontjai kell, hogy legyenek egyéb elképzelésekhez, többek között azt gondolom, hogy az adótörvényekhez is, hiszen ha a szponzorációról és a támogatásról beszélünk, akkor nagyon lényeges az, hogy a színházak, mint ahogy az előbb említettem, létbiztonságban érezzék magukat. Erre vannak már kitalált módszerek. Volt szerencsém a parlamenti patkóban felmutatni a New York-i színház műsorfüzetét - nagyon szívesen közkinccsé teszem mindenki számára -, ahol harminc oldalon keresztül vannak felsorolva azok a támogatók, akik nagyon-nagyon sok, mondhatni százmilliós tételben járulnak hozzá, dollárban, a New York-i színház működéséhez.

Azt gondolom tehát, ebben nem vagyok szakember, hogy nagyon fontos lenne, ha már a privát vagy a sokat emlegetett piaci mecenatúráról is szó esett az elmúlt időszakban jó néhányszor, ha ez a terület, ennek meghatározásai biztosíthatnák valamilyen mértékben a színház fennmaradását. Az alulfinanszírozás: nem tudom, hogy az Operaházból nincs-e itt képviselő. Az Operaházból nem küldtek senkit? (Dr. Jánosi György: Képviselő van. - Derültség.) Akkor elmondom akkor - köszönöm szépen -, ha lehet, hogy azt a hírt olvastuk, hogy 5,3 milliárd forint lesz az Operaház támogatása 2010-ig. Én azt gondolom, hogy ez körülbelül 25 százalékos csökkentést jelent, ha a várható hároméves inflációval összevetem, és ez még mindig nagyon messze van attól, mint amire tulajdonképpen 2004-ben megállapodás született, de ez egy kis kitérő vágány volt most. Alapvetően fontosnak tartom talán egy szóban még megemlíteni azt, hogy nagyon fontos az, hogy ennek a törvénynek legyen egy össztársadalmi érdek- és értékérvényesítő ereje, ahol ennek kell a legfontosabb szempontnak lennie. Erről nagyszerű rádióműsort lehetett hallani éppen a napokban - a színház szerepéről és arról, hogy mi a küldetése a színháznak -, Mácsai Pál nagyszerűen felvázolta ezt a Társalgó című műsorban, ahol a színház értékteremtő küldetéséről beszélt. Ennek valahol meg kell jelennie törvényben.

Egyetlen apró mondatot szeretnék csak mondani. Úgy érzem, hogy sok mindenben értünk egyet, és nagyon megköszönöm Schiffer képviselő úrnak és Bókay képviselő úrnak is, mert egyetértünk abban, hogy nem készíthető el ez a törvény, és nagyon jó lenne, ha nagyon sokszor ülhetnénk még le, nem egyszer, nem kétszer, hanem jóval több alkalmat találnának arra, hogy a színházzal, a színházi szakma képviselőivel beszélhessünk. Egyetlen rövid megjegyzést a sajtófigyeléssel kapcsolatban, amit Bókay képviselő úr mondott: valóban nagyon jó az anyag, nagyon jól van összeállítva, apró kis problémám vele az, hogy a benne szereplő cikkek sajnos nem mindig azt írják, mint ami történt, azt kell mondanom. Ez azért szúrt nekem szemet, mert végigolvasva ezt a kis dolgozatot, az én számba olyasmit adott az egyik sajtóorgánum, amit én nem mondtam, viszont amit akkor mondtam, és nagyon fontosnak tartottam elmondani, azt természetesen nem írták le, tehát azért ezzel én csínján bánnék, nem tekinteném a munkánkat szükségszerűen befolyásoló tényezőnek.

Röviden ennyit szerettem volna elmondani, de ebben benne voltak a legfontosabb kérdések, hogy melyek azok a pontok, amelyek biztosítják a kultúra e területének magas színvonalú és folyamatos működését. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Alföldi képviselő úr!

ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én nemcsak ígérem, hanem tényleg rövid leszek. Faluban élek, és valamikor tíz évvel ezelőtt még boldog tenni akarásban éltünk együtt, mígnem a napi politikai csatározás betette a lábát a falvakba, és innentől kezdve sokszor évszázados trendek borultak fel. Ha kérhetem, tisztelt képviselőtársaim, Halász képviselő úr, nemcsak a színházi törvény, hanem a színházi élet is áldozatává válhat a napi politikai egymásnak feszülésnek, tisztelettel kérem tehát, mert ez egy olyan szelete a magyar valóságnak, ami valamennyiünk szíve legmélyén van, hogy együtt próbáljunk a szakma segítségével ne regulát, hanem valami olyan törvényt alkotni, ami valamennyiünk megelégedésére szolgál. Én a magam részéről felajánlom a tisztes együttműködést, az érvek elfogadását, csak a kekeckedést nem tudom elfogadni. Kérem önöket, hogy fogjunk össze ezért a törvényért, fogjunk össze a magyar kultúra egyik legfontosabb szeletéért. Nem biztos, hogy jól látom a dolgot, ha nem jól látom, akkor szíves elnézésüket kérem, csak volt egy ilyen érzésem már az első pillanattól kezdve a mai összejövetelünkön. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Nem látok több hozzászólót. Egyetlenegy megjegyzést tennék. Elhangzott itt Gyimesi képviselő úrtól, hogy a főváros 400 millióval csökkentette az idei színházi kiadásait. Volt ilyen elképzelés; a másik szám se lesz jó és kellemes, amit mondok, de 240 millió, ami nem mindegy. Ez a kevésbé fontos, csak megalapozottabbá teszi a másik megjegyzésemet, hogy szerintem a képviselő úr rossz számot ismer abban az ügyben, hogy Magyarország az adófizetők pénzéből, tehát költségvetési pénzből mennyit fordít kultúrára európai összehasonlításban. Én úgy látom, hogy a magyar kultúratámogatás és finanszírozás egyik alapvető problémája, hogy nem keveset fordít költségvetési arányokat nézve kultúrára. Egészében véve kevés a kultúrára fordított pénz, részben abból adódóan, amit az államtitkár asszony mondott, hogy a magyar lakosság ismert okok miatt, tehát a lakosság szociális helyzete miatt keveset fordít kultúrára, de a költségvetési, illetve az állami pénzekből az OECD-adatok szerint Magyarország az európai uniós átlagnál többet fordít kultúrára. Ez nem abszolút összeget jelent, hanem természetesen az arányokat nézve.

Én úgy érzem, és ezt minden lehetséges alkalommal elmondom, hogy az a kultúrafinanszírozás alapvető problémája, hogy az arányok a költségvetésen belül érdemben nem növelhetőek, a kulturális kiadások struktúrájával van az érdemi probléma, és itt most nem mennék bele abba, hogy mennyi megy el ebből, ha tetszik, intézményfenntartásra, beleértve a sokmilliárdos kiadást jelentő, részben reprezentatív megjelenésük miatt jelentős intézményfinanszírozást és más hasonlókat. Abban a bizottságban többnyire egyetértés szokott lenni, hogy mindenki több pénzt szeretne látni a kultúrában - nem hiszem, hogy ebben lenne közöttünk a vita. A saját nyelvbotlásommal tett megjegyzés miatt szólaltam meg részben, hogy azért nem mindegy, hogy 240 vagy 400 millióval csökkent az idén a fővárosban a színháztámogatás.

Azoknak adok szót először, akik még nem szólaltak meg. Kiss képviselő úr!

KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Valóban fontos témáról beszélgetünk. Én azért valóban kíváncsi lettem volna a szakma megjelent tisztelt képviselőinek véleményére, hiszen én befogadóként, vagyis színházi látogatóként tudok hozzászólni jelen esetben, illetve a kultúrában némileg járatos emberként, és érdekelt volna, hogy a szakma képviselői mit mondanak el, de bizonyára lesz majd arra lehetőség, amikor ezt is meghallgathatjuk.

Három kérdéscsoportban tenném fel a kérdéseimet. A törvény hatályába tartozik-e majd a fesztiválok kérdése, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok színház fesztiválokat szervez, illetve szinte fesztiválokkal egészíti ki a működését - elsősorban nyári szezonban vannak fesztiválok, bár nem csak nyáron. A szakmai folyóiratokra is rákérdeznék, hogy azok is a törvény hatálya alá kerülnek-e majd ezzel kapcsolatban, illetve a pályázati reformról nem nagyon hallottunk. Olyan kérdéseket teszek fel, amikről nem nagyon hallottunk vagy nem nevezte meg senki ezeket. A színházi javaslatokat a tárca főosztálya összegezte. Most 22-én, ha jól emlékszem, volt egy egyeztetés a beérkezett javaslatokkal kapcsolatban, és szakállamtitkár asszony is említette, hogy van egy szakértői bizottság, aki ezt összegzi, illetve gondolom, az egész törvény-előkészítő folyamatot szakmailag irányítja.

Eddig homály fedi azt a testületet, illetve én nem hallottam, hogy pontosan kikből áll ez a testület. Megtudhatjuk-e a testület összetételét, hogy kikből áll, illetve hogy milyen rendszerességgel üléseztek vagy milyen rendszerességgel kívánnak ülésezni a jövőben?

A kiküldött anyagban, a Színházi törvény koncepciója címet viselő anyagban szerepel az, illetve azt hiszem, államtitkár asszony is említette, hogy a Magyar Színházi Társaság által benyújtott munkaanyagot hat munkacsoportban készítették elő, több mint harminc terület minden szegmensét képviselő színházi szakember bevonásával. Felsorolná-e államtitkár asszony, hogy pontosan melyek ezek a szegmensek? Tehát pontosan mely szegmensekről van itt szó? Köszönöm szépen.

ELNÖK: Tellér képviselő úr!

TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen, nem kívánok szólni.

ELNÖK: Akkor Halász alelnök úr!

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Jelenlévők! Elnök úr, ha jól gondolom, most államtitkár asszony szót kap, válaszol, és utána vége az ülésünknek, ezért most szeretném megkérdezni öntől, vagy pontosítani azt, ami az alkotmányértelmezéssel kapcsolatos kérdéskör, és ne értsék félre, nem kekeckedni szeretnék.

Azt szeretném kérdezni elnök úrtól, hogy azt gondolja, hogy írásban nyújtsuk be a bizottságnak, és egy következő alkalommal bizottsági ülésen beszélünk róla az anyagról, amit írásban eljuttatunk önhöz, egy következő bizottsági ülésen ezt napirendre tűzzük. Mert ha így van, akkor ezt köszönöm, és jelzem, hogy természetesen ezt meg fogjuk tenni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Az elnök láthatóan bólintott - mondom a gyorsírásos jegyzőkönyv kedvéért, tehát igen. (Derültség.)

A hozzászólási szakaszt lezárjuk, megadom a szót államtitkár asszonynak, hogy reagáljon az elhangzottakra.

Dr. Schneider Márta válasza

DR. SCHNEIDER MÁRTA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Azt kell mondjam, hogy a bőség zavarával küzdök, tehát hol is kezdjem, mert olyan elképesztő mennyiségű kérdés, vélemény, információ és sok fontos gondolat hangzott el, ami azt is mutatja, hogy milyen hihetetlenül differenciált az a munka, amibe most belekezdtünk. Tehát az, hogy egyáltalán a törvény hatályát megpróbáljuk megtalálni, megpróbáljuk ezeket a kereteket meghatározni, hogy mi is az, amire a mi jogszabály-alkotási akaratunk kiterjedne.

Megpróbálok mindenkinek a lényeges kérdésére, vagy azokra válaszolni, amire van válasz, de lesznek olyan dolgok, amikre csak generálisan tudok válaszolni.

Schiffer János képviselő úrnak teljesen igaza van abban, hogy vannak, lehetnek és lesznek is olyan jogszabály-alkotási momentumok, amelyeken nem kell megvárni azt, hogy egy színházi törvény elkészüljön valamikor, egy egységes egész, hiszen tudjuk azt, hogy milyen lépései, milyen szegmensei vannak a szabályozási lehetőségnek, amelybe, még mielőtt a törvény elkészül, vagy az egységes törvény elkészülne, be lehet lépni. Ilyenek a foglalkoztatási kérdések, amelyben azt gondolom, hogy már tudja a szakma is, hogy mi az, amit akar, és az államigazgatás is tudja, hogy milyen törvényeket, vagy milyen jogszabályokat lehet módosítani.

Halász képviselő úr olyan mennyiségű kérdést és gondolatot sorolt fel (Halász János: Kekeckedtem.), hogy én azt mondanám, hogy üdvözlöm a szakmai munkabizottságban, mert körülbelül a szakmai munkabizottság az, amelyik a kérdéseket ilyen rendkívül aprólékos módon teszi fel, és megpróbálja ezekből a kis elemekből aztán összeállítani az egészet, a struktúrát.

Mindenesetre, hogy a kormányprogramban miért nem szerepelt a színházi törvény megalkotása: mindig az szokott a vád lenni, hogy valami szerepelt a kormányprogramban, és nem történik meg. Ezt most, úgy gondolom, hogy egy pozitív dolog.

Több kérdésre azt válaszolnám, hogy valóban idő van, tehát most van ideje, látnivalóan olyan problémahalmaz gyülemlett fel ezen a területen, amire kell válaszokat adni. Államigazgatási választ kell adni, és mindenekelőtt, az államigazgatási válasz előtt pedig szakmai válaszokat kell adni. Tehát azt gondolom, hogy ez a törvény megalkotásának az időszerűsége.

Azokat a kérdéseket, amelyeket képviselő úr feltett, úgy gondolom, hogy itt nem tudom, és nem is akarom megválaszolni, hiszen nagyon előrefutnánk ebben a törvényalkotási ügyben. A törvények úgy készülnek, hogy a leghosszabb időt a koncepcióalkotás viszi el, hiszen a koncepciót kell szakmailag úgy megvitatni, hogy ott már a kérdésekre nem alternatív válaszok, hanem mindegyikre egy válasz legyen. Tehát a koncepcióalkotás kezdődik el, ezt a folyamatot indítjuk most el, ez a leghosszabb folyamat.

Ha a koncepcióalkotással végeztünk, tehát pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és milyen irányban szabályozni, akkor vannak nagyszerű kodifikátor kollégák - itt ülnek a hátam mögött -, akik ezt rendkívül gyorsan jogszabályban, törvény formájában tudják megfogalmazni. Éppen ezért én arra a kérdésre, hogy mikor lesz ebből törvény, először azt mondanám, hogy ha van egy tárgyalt és végigvitt koncepció, törvényalkotási koncepció, ha azt a szakmai szervezetek, valamint az államigazgatás illetékesei is megtárgyalták, és pontot tettek rá, akkor nagyon gyorsan lesz belőle törvényjavaslat.

Engedjék meg, hogy én most ne mondjak itt időpontot. Úgy gondolom, hogy szakmailag felelőtlenség lenne bármilyen időpontot mondani. Higgyék el, az a célunk, hogy a szabályozást minél hamarabb végrehajtsuk, mert hiszen az a lényeg, hogy ez a terület újra egy olyan pályára álljon, amihez az elkövetkezendő 8-10-15 évben nem kell hozzányúlni, tehát működőképes színházi intézményrendszert, színházi működést tudunk létrehozni. Tehát nem mondok időpontot, de egész biztos, hogy ez az év a színházi törvényről fog szólni.

Lukács képviselő úr konkrét kérdésére szeretnék válaszolni, mert azt gondolom, hogy néhány dolgot azért érintettünk. Az egyik ilyen az állami szerepvállalás kérdése. Ha van a törvényalkotásnak szerepe, akkor azt gondolom, hogy ez az egyik lényeges elem. Ebben a törvényben is azt kell meghatározni, hogy mi az, amit ebben a művészeti ágban, ebben a szférában az állam vállal, és azt hogyan fogja tenni. Ez az alapkérdés. Ebben, hogy intézményfinanszírozás vagy feladatfinanszírozás, úgy gondolom, hogy megint csak azok a szakmai mutatók fogják megmondani nekünk, hogy mit és hogyan kell finanszírozni, amik jelen pillanatban még nem állnak teljes körűen rendelkezésre.

Az Egri Színház esetében pedig, a konkrét kérdésére azt a választ tudom adni, hogy 2006-ig úgy működött a színház-finanszírozási rendszer, hogy az úgynevezett művészeti pilléreket, amely a központi költségvetésben elkülönített összeg volt, abban az arányban kapták meg a színházak, amilyen arányban a saját önkormányzatuk támogatta a színházat. 1998. és 2000. között, amikor az Egri Színház éppen rekonstrukció alatt volt, az önkormányzat nem emelte a támogatás összegét, tehát gyakorlatilag két év lyuk van a színház-finanszírozásban, és ezt a hátrányt nem tudja az önkormányzat és a finanszírozás behozni 2006-ban. Ez is azt mutatja, ez a kérdés és a helyzet, hogy itt a színház-finanszírozás rendszerét természetesen teljes körűen újra kell gondolni és át kell tekinteni, pontosan azért, hogy ezeket a problémákat orvosolni tudjuk, tehát legyen egy olyan finanszírozási mechanizmus, amely képes ezeket a lyukakat is orvosolni vagy betölteni.

Úgy gondolom, az alkotmányértelmezés nem az én feladatom.

Bókay képviselő úr statisztikai gyűjteményt kért tőlünk, illetve egy vizsgálat elkészítését. Pontosan azért, mert a színházi terület egyébként az, amiről viszonylag jó és hosszú idő óta megbízható az adatgyűjtés, ezért nem olyan nagy gond az, hogy csináljunk egy kvázi átvilágítást, amely nemcsak a statisztikai, tehát nemcsak az intézményi adatokat, hanem az intézményi szférán kívüli adatokat is tartalmazza, amely többek között a foglalkoztatásra, a színészfoglalkoztatásra és sok minden egyébre tér ki. Ezt az átvilágítást megrendeltük, mármint felkértük a Színháztudományi Intézetet, hogy végezze el ezt a feladatot; ahogy ennek az eredménye megvan, ezt nagyon szívesen a bizottság rendelkezésére bocsátjuk, esetleg egyéb adatokkal együtt.

Amit Gulyás Dénes képviselő úr, illetve Gyimesi képviselő úr mondott, azt gondolom, hogy ennek a törvénynek vagy jogszabály-alkotásnak nem szabad mindenre vállalkoznia - nem tudunk mindenre vállalkozni. Az egy rendkívül fontos lépés lesz, amikor a törvény a fogalomalkotást elvégzi, vagyis el tudja mondani, hogy milyen fogalmak, milyen hatáskörök tartoznak majd a törvény hatálya alá. Minden törvény úgy kezdődik, hogy "a törvény hatálya kiterjed" - ez lesz az, amiben megpróbálunk egy keretet megtalálni. Azok a kérdések, amiket felvetettek, illetve amit Kiss Attila képviselő úr felvetett, azt gondolom, hogy alapvetően nem a törvény hatálya alá tartozik, tehát sem a fesztiválok, sem a szakmai folyóiratok; azt gondolom, hogy ez tipikusan szakmai kérdés és nem törvényalkotói, államigazgatási kérdés.

Ami pedig az utolsó kérdést, illetve a levelet illeti, szeretném tisztázni, hogy a tárca, vagyis most jelen pillanatban én, mint az üggyel megbízott szakállamtitkár, szakértői munkacsoportot kértem fel azért, hogy azt az államigazgatási feladat-előkészítést végezze el, ami senki másnak nem felelőssége, csak a minisztériumé. Ez nem testület, szeretném még egyszer a fogalmakat tisztázni, ez egy munkabizottság, akik szakemberek, és folyamatosan dolgoznak, valamint folyamatosan egyéb feladatokat, munkákat adnak ki, visszakérdeznek, tehát ez egy munkacsoport és nem is lenne jó - Pető Ivánhoz csatlakozom -, ha egy törvényt testület alkotna meg. Azt szokták mondani, hogy a teve az a ló, amelyiket egy testület alkotott; igazán szeretnénk valami nagyon szép paripát majd a végén megalkotni, ami a színházi törvény lenne.

A neveket elmondanám, mert ez volt a kérdés. Mint mondtam, Magi István főosztályvezető úr, a művészeti főosztály vezetője a minisztériumban, Sámuel Balázs főosztályvezető-helyettes, jogász és Bor Judit jogász, aki a művészeti területet képviseli. Ezen túl a minisztérium jogi és igazgatási főosztályának képviselője van a munkabizottságban, Szabó István, a Színháztörténeti Intézet igazgatóhelyettese, Hegedűs D. Géza, Megyeri László, Betstein Tibor, Novák János - őt mintha láttam is volna itt - és Gyimesi László, akit szintén mintha láttam volna itt. Ők azok, akik vállalták azt a feladatot, hogy folyamatosan gondozzák a törvény-előkészítést, a koncepcióalkotást, és ezt még egyszer köszönöm nekik. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Kedves Vendégek! Zárás előtt egy tájékoztató mondat. Mint látható, gyorsírásos jegyzőkönyv készül, és Gulyás képviselő úr igényének megfelelően valószínűleg pontosabban vissza lehet majd olvasni az itt elhangzottakat, mint a sajtó esetleg szubjektív tudósításaiból. A jelen lévők figyelmét felhívom tehát arra, hogy ha valamiért úgy érzik, hogy szükségük lenne arra, ami itt elhangzott, akkor a parlament honlapján a kulturális és sajtóbizottság címszó alatt olvasható lesz a jegyzőkönyv körülbelül három vagy két hét múlva, attól függ, hogy a húsvéttal hogy számolunk. Minden bizottsági jegyzőkönyv nyilvános egyébként, tehát hozzáférhető, nemcsak a színházi téma kedvéért.

Köszönjük szépen, hogy megjelentek, és még egyszer elnézést mindenkitől, aki kicsit hosszabban várakozott a kezdésre, és akinek procedúrát jelentett a bejövetel. Köszönöm a bizottsági tagoknak is a megjelenést. Máskor is volt már így, hogy a bizottsági ülés ünnep előtt volt. Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek! Nem azért hívtuk össze ezt az ülést, hogy ezt elmondhassam a végén, de így adódott. Köszönjük szépen.

(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 56 perc)

Dr. Pető Iván
a bizottság elnöke

Jegyzőkönyvvezető: Biczó Andrea és Várszegi Krisztina