KSB-13/2007.
(KSB-31/2006-2010.)
az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának
2007. szeptember 25-én, kedden, 10 órakor
a Képviselői Irodaház V/569. számú termében,
valamint III. tárgyalójában
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott*
A Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2004. évi tevékenységéről szóló beszámoló*
A Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló*
Dr. Czeglédi László szóbeli kiegészítése*
Döntés általános vitára való alkalmasságról*
A Magyar Rádió Közalapítvány 2005. április 1. - 2006. március 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló*
A Magyar Rádió Közalapítvány 2006. április 1. - 2007. március 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló*
Gellért Kis Gábor szóbeli kiegészítése*
Döntés általános vitára való alkalmasságról*
A Magyar Rádió művészeti együtteseinek helyzete*
Such György szóbeli kiegészítése*
Popa Péter szóbeli kiegészítése*
Tóth Csaba szóbeli kiegészítése*
Thész Gabriella szóbeli kiegészítése*
Nagyné Varga Melinda szóbeli kiegészítése*
Gellért Kis Gábor szóbeli kiegészítése*
Nagyné Varga Melinda válaszai*
Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Dr. Lukács Tamás (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Alexa György (MSZP) Fedor Vilmosnak (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP) dr. Schiffer Jánosnak (MSZP)
Bókay Endre (MSZP) Alexa Györgynek (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP) dr. Jánosi Gy (MSZP)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) Gulyás Dénesnek (Fidesz)
Kubatov Gábor (Fidesz) dr. Cser-Palkovics Andrásnak (Fidesz)
Kiss Attila (Fidesz) dr. Lukács Tamásnak (KDNP)
Vincze László (Fidesz) Tellér Gyulának (Fidesz)
Dr. Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke
Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke
Such György, a Magyar Rádió Zrt. elnöke
Tóth Csaba, a Magyar Rádió énekkari szakszervezetének vezetője
Popa Péter, a Magyar Rádió zenekari szakszervezetének képviselője
Thész Gabriella, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya, művészeti vezetője
Nagyné Varga Melinda, a művészeti főosztály vezetője (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 11 perc)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Vendégek! Tisztelt Érdeklődők! A bizottsági ülést elkezdjük.
A képviselőtársak megkapták a tervezett napirendet. Kérdezem, hogy a napirendi javaslathoz van-e valakinek észrevétele. (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok.
Kérdezem, hogy ki az, aki a javasolt napirendet elfogadja. Aki igen, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A bizottság jelenlévő tagjai egyhangúan elfogadták a tervezett napirendet, ami így most már nem tervezett napirend, hanem napirend; a bizottság határozatképes.
Mielőtt az érdemi tárgyaláshoz hozzákezdenénk, jelzem, hogy az 5. napirendi pont, a Magyar Rádió művészeti együtteseinek helyzete, , úgy kalkuláltuk, hogy a megjelenők száma miatt ez a terem valószínűleg nem alkalmas a tárgyalásra, úgyhogy ha jól emlékszem, az első emeleti III. számú tárgyalóteremben folytatjuk az ülést, tehát kényszerszünetet tartunk, amit, kérek mindenkit, fogjunk lehetőleg rövidre.
Üdvözlöm a Magyar Televízió kuratóriumának elnökét, a kuratórium tagjait, a Magyar Televízió érdeklődő elnökét, és mindenki mást, aki megjelent.
A szokásoknak megfelelően megkérem Czeglédi László elnök urat, hogy rövid szóbeli kiegészítést tegyen, ha kérhetem, a két év kuratóriumi beszámolójához egyszerre. Köszönöm szépen.
Dr. Czeglédi László szóbeli kiegészítése
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Kulturális Bizottság! Először szeretném megköszönni azt a bizalmat, amit önöktől is kaptunk, hogy folytathatjuk a korábbi évek munkáját. Úgy gondolom, hogy az elnökség minden tagja tisztában van a felelősségével, és a következő évek legalább olyan sikeresek lesznek, mint az elmúlt néhány év volt.
A 2003. évről beszámoltunk. Úgy fogalmaznék, hogy a 2004. év az alapozás éve volt, annak ellenére, hogy az év nagyon rosszul kezdődött, mert Ragáts Imre korábbi elnök január 1-jével lemondott elnöki megbízatásáról a tények nyomasztó hatására. Megbízást adtunk Pinke György alelnök úrnak, hogy az elnökválasztásig, amit kiírtunk, korlátozott hatáskörrel lássa el a Televízió elnöki feladatait.
2004-ben a kuratórium hét ülést tartott, 43 határozatot hozott, az elnökség rekordot döntött, mert 45 alkalommal volt elnökségi ülés, és 196 határozatot hozott. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy 2003-ban az elnökség magához vonta az összes szerződés felülvizsgálatát, részben értékhatárhoz kötve, részben pedig az összes beszerzéssel kapcsolatos szerződést felülvizsgálta, mert az előző évek tapasztalata azt mutatta, hogy ezt meg kell tennünk annak érdekében, hogy ha egy átlátható, rendes gazdálkodást szeretnénk elérni.
2004. március 4-én az elnöki pályázat alapján dr. Rudi Zoltánt választottuk elnöknek, aki csúcstartó, mert ilyen hosszú ideig nem volt még korábban a Magyar Televíziónak elnöke. (Az ülésterembe érkezik Halmai Gáborné.)
Az is egy új momentum volt a kuratórium életében, hogy már márciusban, 2004 márciusában jóváhagyott üzleti tervvel rendelkezett a Magyar Televízió, tehát a korábbi évek hektikusságával szemben egyfajta rendezett elvek szerint kezdtük el a munkát.
2004. év a sport éve volt, nemcsak azért, mert az olimpia éve volt, hanem fedettpályás atlétikai világbajnokság volt Budapesten, a házigazda szerepét töltötte be a Magyar Televízió, és több mint 60 országba közvetítettük ezt az eseményt. Ilyen jellegű közvetítés korábban nem volt a magyar televíziózás történetében.
2004-ben nagyon örültünk, személy szerint én is, mert 2004 nyarán született egy kormányhatározat, amely megerősítette a 2000. évi kormányhatározatot a székház és gyártóbázis építéséről, hogy a Bojtár utcai volt televíziós ingatlanon felépülhet a Magyar Televízió új székháza, amelyre körülbelül 50 éve, az alapítás óta törekedtek a Magyar Televízió mindenkori munkatársai és vezetői. Sajnálatos tény ma már, hogy naivak voltunk, mert azt gondoltuk, hogy 2004-ben, vagy legkésőbb 2005-ben elindul, én is több helyen optimistán nyilatkoztam, hogy 2006-ban új székházba költözünk. Ez sajnos nem történt meg, de változatlanul optimista vagyok, mert úgy gondolom, hogy 2009-ben ez az álom azért megvalósul.
A kormányhatározat alapján, és annak figyelembevételével a Magyar Televízió menedzsmentje, szakértői - a kuratórium is részt vett ebben a munkában - kidolgozott egy pályázati anyagot, megfogalmazta azt, hogy hogyan képzeli el az új televíziós gyártóbázist. Ez az anyag aztán tárcaközi bizottság elé került a PPP-konstrukció hagyományai szerint. Mivel a PPP-konstrukció egy angolszász jogintézmény, igazából Magyarországon nincs szabályozva, helyesebben csak annyi, hogy a közfeladatot a magánszféra segítségével oldja meg az állam. Ennek a nehézsége és a bürokratikussága, ma sem tudnám megmondani, hogy hol, és milyen okoknál fogva, de lelassította az egész ügymenetet, és az is befolyásolta, hogy nem nagyon tudtunk ebben előrelépni, hogy a szereplők között nagy összegű per volt folyamatban. A Millennium Média Kft. és a Televízió között, a Televízió és az ÁPV Rt. között, és még az Antenna Hungariaval sem volt akkor meg a megegyezés. Ezek elmaradt bérleti díjak, különböző beszámítások. Körülbelül 4-4,5 milliárdos összegről van szó, ami igen súlyos teher volt a Magyar Televízió számára.
A Magyar Televízió reorganizációja 2000-2001. óta folyt, 2004-ben egy újabb reorganizációs csomagot fogadtunk el, sok vita alapján, azzal együtt, hogy azt is láttuk, hogy a reorganizációt igazából akkor lehet megfogalmazni, ha látjuk a végső célt, a végső cél pedig - mert akkor már nem rendelkeztünk székházzal -, ha egy új székházba tudunk költözni, és a kornak megfelelő technikával rendelkező, digitális átállást már megvalósító új televíziót felépítünk. (Az ülésterembe érkezik Alföldi Albert.)
Azt a gyakorlatot alakítottuk ki, hogy az ellenőrző testület tagjai részt vettek a kuratóriumi elnökségi üléseken, attól a megfontolástól vezetve, hogy olyan különleges helyzetben dolgozunk. Egyrészt egy teljes körű átszervezés, másrészt egy új székház és egy új szervezet felépítése a feladat, többéves feladat, és ebben a munkában az ellenőrző testület minél szélesebb körben vegyen részt. Azt is megfogalmaztuk, hogy az ellenőrző testületben képviseltette magát a legnagyobb ellenzéki párt, az elnökségben nem, tehát legyen egy olyan lehetősége a legnagyobb ellenzéki pártnak is, hogy kifejthesse a véleményét a kuratóriumi elnökségi üléseken. Ez meg is történt.
Ugyancsak részt vett az elnökségi üléseken az üzemi tanács képviselője - korábban erre nem volt gyakorlat. Úgy gondoltuk, hogy a munkatársaknak, akik a Magyar Televíziót magas szinten is működtették, és tudják működtetni, joguk van részt venni a döntések előkészítésében, joguk van tudni, hogy mik a döntések, és nagyon sok értékes tanácsot, javaslatot kaptunk az üzemi tanácstól.
A kuratórium gazdálkodását egy könyvvizsgáló ellenőrzi. A könyvvizsgálói jelentés megállapítja, hogy a kuratórium gazdálkodása kiegyensúlyozott és a törvénynek megfelelő. Az Országgyűlésnek nemcsak a jelenlegi országgyűlési beszámolót kell elfogadnia, hanem számos alkalommal fordultunk az Országgyűlés elnökéhez, bizottságaihoz részben azért, hogy a legnagyobb fájdalmunk, a finanszírozás kérdése valamilyen formában megoldódjon. A 2004. év a Magyar Televízió életében azért volt az alapozás éve, mert az előző években érte el a negatív csúcsot a Magyar Televízió: egy 9 milliárdos veszteséggel zárt a korábbi évben, és egy egyre növekvő veszteségi tendenciát sikerült megállítani és visszafordítani.
A kuratórium rendezett egy konferenciát. Arra törekedtünk, hogy minden évben próbáljunk valamilyen konferenciát rendezni egy olyan témakörben, ami előbbre viszi a munkánkat - a közszolgálatiságról próbáltunk egy konferenciát tartani. Azt kell mondanom most, néhány év távlatából, hogy a jó törekvés nem volt igazán sikeres, viszonylag kevesen vettek részt ezen a konferencián. Valószínűleg a mi hibánk is volt, hogy nem tudtuk ezt jól megszervezni, a kulturális bizottságból is viszonylag kevesen vettek ezen részt, mégis azt mondom, hogy pozitív volt, mert akkor került a köztudatba, hogy a közszolgálatiságot valamilyen formában meg kellene fogalmazni. Ez alkotmányos kérdéseket is feszeget, mert először a közfeladatot kellene meghatározni, hogy mi tartozik a közfeladat körébe, és annak a párja a közszolgálatiság. Sokat beszélünk róla, de nehezen sikerült olyan mértékben megfogalmazni, hogy előbbre jussunk ezen a téren, ugyanis a közszolgálatiság megfogalmazása azt is jelenti, hogy az állami feladat, és az állami feladatnak megfelelően a finanszírozását is meg kell oldani. Azt fogalmaztuk meg, hogy a sokat hangoztatott normatív finanszírozás igazából nem jó szó, mert minden normatív, amit az Országgyűlés eldönt, tehát normatívnak normatív; azt szeretnénk elérni - és ez már a függetlenséggel függ össze -, hogy feladatnak megfelelő finanszírozás legyen. Ahhoz tehát, hogy a Magyar Televízió jó színvonalon tudja ellátni a feladatát, azt kértük, hogy egy tevékenységének, feladatának megfelelő finanszírozást teremtsen meg az Országgyűlés.
A Televízió függetlenségének védelme egy fontos feladata a kuratóriumnak; ezen a téren a szervezeti és jogi és a gazdasági függetlenség értendő. A szervezeti és jogi függetlenség is többé-kevésbé megvalósult, a gazdasági függetlenség az, amiben tovább kell lépnünk, és ehhez kérjük változatlanul a tisztelt bizottság segítségét. Természetesen itt elhangzott, én emlékszem azokra a vitákra, hogy ezen a téren nekünk is van tennivalónk, tehát akkor lehet megvalósítani egy tervezhető finanszírozást, ha a Magyar Televízió gazdálkodása is rendben van. Ez való igaz, hiszen ÁSZ-vizsgálatok állapították meg, hogy a 2003. évet megelőző időben nem volt átlátható a Magyar Televízió gazdálkodása, de ma azt tudom jelenteni a tisztelt kulturális bizottságnak, hogy ez megvalósult. Nem azt mondom, hogy minden rendben van, de azt tudom állítani, hogy egy kontrollált, átlátható működése van gazdasági szempontból a Magyar Televíziónak.
Továbblapozhatok, és eljutunk a 2005. évre. Azt tudnám mondani egy mondatban, hogy a 2005. év a felfelé indulás éve volt, azzal együtt - most éjjel újra átolvastam ezt a jelentést, és átéltem azokat a vitákat, amiket 2005-ben folytattunk -, azt is kell mondanom, hogy az egyik legnehezebb év volt. A 2005. év második felére rányomta a bélyegét az, hogy közeledett a választás, és több olyan parttalan vitát folytatott a kuratórium, amit igazából nehéz volt mederben tartani. Ebben az évben hét ülést tartott a kuratórium, az elnökség harminc ülést tartott, és nyolc alkalommal számoltunk be különböző formában az Országgyűlésnek.
Az egyik fontos feladat volt 2005. évben, amit próbáltunk megoldani, a székház és gyártóbázis ügye, mert ez központi kérdés a Magyar Televízió jövője szempontjából. Kiderült, hogy a Magyar Televízió nem tud pályázatot kiírni székház- és gyártóbázisra, hiszen nem rendelkezik ingatlannal, nem az övé az ingatlan, tehát arra nem tud kiírni pályázatot. Próbálkoztunk azzal, de ennek tényleg jogi akadálya volt, hogy a nem létező ingatlanra, a nem tulajdonban lévő ingatlanra kiírjunk pályázatot. Mi mégis azt szerettük volna, hogy a pályázat kiírásában legalább azok a szempontok szerepeljenek, amik a Magyar Televízió jövője szempontjából fontosak, tehát ezt megfogalmaztuk, és több alkalommal tárgyaltunk az ÁPV Rt.-vel és a Millennium Média Kft.-vel. A Millennium Média Kft.-nek az ÁPV Rt. volt a tulajdonosa, aztán kikerült az ÁPV Rt. kezéből, átkerült a MEH-be, majd átkerült a KVI-hoz. Ez nyilvánvalóan késleltette egy kicsit a tárgyalásokat, de végül is 2006-ban sikerült megállapodnunk a Millennium Média Kft.-vel, és a pert befejeznünk, számunkra nem kedvezőtlenül, ez viszont gátolta azt, hogy továbbvigyük az ügyet, hiszen a két fél között peres viszony volt folyamatban, tehát annyira nem volt meg az egyetértés, hogy nem lehetett per megszüntetése nélkül továbbvinni az együttműködést. Később, amikor lezártuk a pert, egy együttműködési megállapodást kötöttünk, hiszen a Millennium Médiától bérelte a Televízió a Bojtár utcát. Bizonyára mindenki megfordult a 8-as, 9-es stúdióban, tehát arról a területről van szó; a 8-as, 9-es stúdió is eléggé elavult mind épületében, mind szerkezetében, tehát érdekünk volt, hogy ezt megoldjuk, ha nem is a 20-25 éves technikai elmaradásra gondolunk, hanem csak arra, hogy működjön a Magyar Televízió.
Fontos év volt a tőkehelyzet rendezése szempontjából. 2004-2005-ben is egyrészt azok a gondok, amelyek a tőkét befolyásolták, tehát a nagy összegű perek és kintlévőségek rendezése nyilván kihatottak a tőkehelyzetre is, de le kellett szállítanunk a tőkét, mivel a jegyzett tőke és a saját tőke aránya, amit a Gt. előír, nem volt megfelelő, a Cégbíróság is felhívott minket. A 2005. év végére a mérleg pozitív lett. Ebben a televíziós gazdálkodás rendezésén kívül természetesen szerepe volt az Országgyűlésnek is; az Országgyűlés adott megfelelő pénzügyi támogatást, hogy ezt meg tudjuk tenni. Ez a két feladat tehát, mindig azt szoktam mondani, hogy kölcsönös: nem elég, ha pénzt kapunk, ha mi nem teszünk meg mindent azért, hogy a gazdálkodás egy átlátható, ésszerű, egy részvénytársaságnak megfelelő szintű gazdálkodás legyen. Úgy gondolom, hogy ezt a 2005. év alapozta meg, és azután a következő év, a 2006-os vitte tovább. Nagy vitáink voltak az m3-as csatorna megindításával kapcsolatban. Az m3-as csatornáról beszámoltunk a tisztelt bizottságnak 2005. év telén, nem tudom pontosan, hogy februárban vagy márciusban.
Dr. Rudi Zoltán pályázatában, amit jóváhagyott a kuratórium, és amivel megválasztottuk, szerepelt az, hogy tematikus csatornák induljanak el. Valóban az a helyzet, hogy ma már látjuk is picit a hiányát, hogy Európában és a világban a televíziózás egyre több műsort produkál, és rétegeknek szóló televíziók is születnek. Az elnöki pályázatban szerepelt kulturális csatorna, sportcsatorna, archív csatorna és hírcsatorna is. Azt gondolom, hogy az egyik baj az volt, ami a félreértéseket okozta, hogy a m3-as időnként hírcsatorna néven szerepelt, és néhányak fejében ez a hírcsatorna összeütközésbe került egy meglévő másik televízióval, és néhányan úgy gondolták, hogy valami fajta konkurenciát szeretnénk ebben az ügyben. Merem állítani, hogy soha nem fordult meg a fejünkben, hogy bárkinek is konkurenciát állítsunk. Ugyanis az a felfogásunk, hogy a közszolgálati televízió nem konkurenciája egyik csatornának sem, a közszolgálati televízió, éppen úgy, mint a Magyar Nemzeti Bank, meghatározó szegmense kell, hogy legyen a piacnak, nem egyszerűen a nézettsége, hanem a súlya miatt, a szakmai súlya miatt.
Amikor elfogadtuk a 2005. évi üzleti tervet, akkor szerepelt benne az m3 csatorna finanszírozása, és az adásidőt is jóváhagytuk. 2005 júliusában, amikor az új összeállítású kuratórium felállt, akkor ebből parttalan vitáink támadtak. Most, így visszaolvasva, azt kell mondanom, tisztelt kulturális bizottság, hogy helyenként én is türelmetlen voltam ebben az ügyben, annál is inkább, mert volt egy olyan kuratóriumi határozat, amit nagyon sajnálok, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni, ez pedig az, hogy nem fogadtuk el az előző évi mérleget. Itt név szerinti szavazást kértem, ami miatt a Legfőbb Ügyészséghez is fordultak egyesek. Azért kértem név szerinti szavazást, és ezt, úgy gondolom, hogy az Ügyészség előtt is meg tudtam védeni - zárójelben jegyezném meg, hogy nem is biztos, hogy erre van hatásköre a Legfőbb Ügyészségnek -, mert a mérleg jóváhagyása, vagy jóvá nem hagyása egy rendkívül fontos kérdés. Bizonyára nem átgondolt a médiatörvénynek ez a szabályozása, mert a társadalmi kurátorok, akik egy évet töltenek kurátorként, nem biztos, hogy felkészültek egy ilyen döntés meghozatalára, hogy ilyen döntést kell hozzanak. Miután a könyvvizsgáló, a felügyelőbizottság, mindenki javasolta a jóváhagyást, ők kifejtették, hogy egyetértenek az adatokkal. Amivel nem értenek egyet, és amiért tiltakozni akarnak, az az, hogy nincs meg a Televízió kiszámítható finanszírozása. Próbáltunk azzal érvelni, hogy ezzel egyetértünk, mert ez tény, de nem ez a megfelelő megoldás. Ugyanis a mérleg jóváhagyásának az lett a következménye, amit a következő kuratóriumi ülésen az alelnök úr el is mondott, hogy a Kereskedelmi Bank felmondta a hitelkeret-szerződést, ami egyértelműen hátrányt jelentett a Magyar Televízió számára.
Ezt csak azért emelném ki, hogy ha gondolkodunk egy új médiaszabályozáson, akkor ezeket a tapasztalatokat figyelembe kell venni, hogy milyen szinten milyen döntések szülessenek, mert néha nem biztos, hogy a jó szándék jó eredménnyel is jár.
Egyébként is az a tapasztalatom, hogy amikor egy új összeállítású kuratórium feláll, az általában május vagy június, és akkor már egy csomó döntés kellene, attól függően, hogy a választott társadalmi kurátorok mikorra igazolják a képviseleti jogosultságukat - ehhez is lenne néhány megjegyzésem, a képviseleti jogosultsághoz -, akkor lehet csak kitűzni egy kuratóriumi ülést, és akkor már mérleget, egy csomó mindent kellene elfogadnunk, tehát egyfajta időzavarban vagyunk. Mire egy 30 tagú testület megtalálja az összhangot, addigra a legjobb esetben is egy fél év eltelik. Eltelik tehát az a fél év, ami a fele a mandátumuknak. Tehát mire valóban elkezdenénk dolgozni, addigra gyakorlatilag az idő nagy része elmegy, vagyis ez semmiképpen nem jó.
A másik, amit szeretnék mondani, nagy probléma volt 2005-ben is, és végül is ebben is fordultunk a tisztelt kulturális bizottsághoz: teljes mértékben törvénytelennek tartom azt a helyzetet, ami ma is van, hogy ugyanaz a személy két kuratóriumban is társadalmi kurátor lehet. Persze egyesek úgy magyarázzák, hogy ezt a médiatörvény nem szabályozza. Próbálok azzal érvelni, azzal a szakmai érvvel, hogy nagyon sok mindent nem szabályoz a médiatörvény, de attól még tilos. A képviseleti jogot minden esetben vizsgálni kellene, és ha azt tiltja a törvény, hogy ugyanaz a szervezet két helyen nem lehet, akkor nyilvánvaló, hogy ha egy nagyobb nem lehet - tehát a szervezetnek számtalan, iksz tagja lehet -, akkor egy személy nyilvánvalóan nem lehet mind a két kuratórium tagja. Annál is inkább, mert mi közben peres viszonyban voltunk például a Magyar Rádióval, még az 1996-os alapítástól kezdődően, egy vagyonmegosztási vitánk van, amit nem sikerült rendeznünk, és pert indítottak ellenünk, amit szerencsére elbuktak, de azért a helyzet még nem oldódott meg. Volt egy olyan kuratórium, amikor mind a kettőben szerepelt ugyanaz a személy, aki, ha úgy vesszük, alperes és felperes is volt. Az élet produkál ilyeneket, de nem lehet azt megengedni, álláspontom szerint ez teljesen rossz értelmezése a törvénynek, hogy ugyanaz a személy mindkét kuratóriumban tag lehet. Ezt nem sikerült még megoldanunk, fordultunk az előző testülethez, az ORTT-hez - bár megmondom őszintén, nem találtam olyan szabályt, hogy az ORTT fel lenne hatalmazva a törvényértelmezésre, de mindenki, aki alkalmaz törvényt, az fel van hatalmazva, hogy valamilyen szinten értelmezze. Ez egy olyan gond, amit úgy gondolom, hogy meg lehet oldani, és talán egy konszenzussal ezeket lehet rendezni.
Ugyanígy a képviseleti jogosultság. Senki nem vizsgálja azt, körülbelül 44 ezer civil szervezet van, és ebből körülbelül 250-300 szerepel a sorsolásokon. A 250 szervezetből, azt kell mondjam, hogy hivatásos kurátorok rendszere alakult ki, tehát van 20-30 fő... Én nem tudom elmondani, hogy ez jó vagy nem jó. Bizonyos fokig jó, ha ugyanazok a személyek hosszabb ideig szerepelnek, de biztosan nem ez volt a törvényhozó szándéka.
Tehát ezeket rendbe kellene tenni, annál is inkább, mert az sincs rendben - most éppen az ellenőrző testülettel van egy jogi vitám erről, fel is adták nekem a labdát, hál' istennek -, hogy az a kurátor, aki megjelenik nálunk, legalább arról nyilatkozzon, hogy ő jogosult azt a szervezetet képviselni. Kapunk egy aláírt meghatalmazást, amit nem tudok leellenőrizni, hogy valós-e, az írta-e alá, aki fel van hatalmazva. A polgári törvénykönyv a képviseletet szabályozza, de a polgári törvénykönyv, ellentétben tanult kollégám álláspontjával, diszpozitív, tehát megengedő, nem olyan szabályokat ír elő, amelyeket ne lehetne megváltoztatni, az egész szerződésrendszer a felek akaratától függ. Tehát az egyes szervezetekre vonatkozó szabályok elkülönülnek, és az egyes szervezetekre vonatkozó szabályok alapszabályai döntik el, hogy ki jogosult milyen körben képviselni. Lehet ez egyház, lehet ez egyesület, nagyon sokféle formája lehet a társadalmi szervezetnek. Itt látok egy nagyon nagy lyukat, próbálunk ezen továbbmenni. Ezek az emberek, akik ilyen képviseletre jogosultak, milliárdokról döntenek. Senki nem gondolkodott azon, hogy kit képvisel: saját magát, vagy a szerveztet. Nyilván a szervezetet képviseli. Hogyan számol be? Hogyan jelenik az meg, hogy a szervezetet képviseli az adott esetben, vagy saját magát képviseli? Ezek olyan kérdések, amiket a szabályozásnál át kell gondolni. (Az ülésterembe érkezik Halász János.)
Ezzel együtt önmagában jelentős dolognak tartom, hogy 2005. évben nem volt veszteséges a Magyar Televízió, alapítása óta ez nem történt meg, annak ellenére mondom, hogy nagymértékben köszönhető ez az Országgyűlésnek is, meg azoknak is, akik ebben közreműködtek.
Röviden ennyit szerettem volna elmondani.
Tisztelt Bizottság! Azért van itt a részvénytársaság elnöke, a felügyelőbizottság elnöke, az alelnök úr, sok tagja a kuratóriumnak, hogy ha bármiben tudunk segíteni az önök munkájában, akkor azt közösen megtesszük.
Megköszönöm a kulturális bizottságnak az eddigi támogatását, és remélem, hogy a jövőben is számolhatunk azzal, és számíthatunk az önök segítőkészségére. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Mielőtt a bizottság tagjainak megadnám a szót, csak szeretném egyértelművé tenni, hogy a kulturális bizottság gyakorlata az - és ehhez a gyakorlathoz tartjuk magunkat a továbbiakban is -, hogy a kulturális bizottság előtt a beszámolót a kuratóriumi elnökség tartja, a kulturális bizottság közvetlen kapcsolatot nem tart a menedzsmenttel. Az elnök úr jelenlétét persze köszönjük, és azt gondolom, hogy értelemszerű is, hogy kíváncsi arra, hogy mi van a kulturális bizottságban a beszámolóval, de ebben a vitában az elnök úrnak mi nem tudunk szót adni. Épp az a médiatörvény talán egyetlen vitathatatlan érdeme, hogy azt a rendszert, ami a médiatörvény előtt volt, hogy a kulturális bizottság beavatkozott a közszolgálati médiumok tartalmi kérdéseibe is, és mintegy utasítást adott, éppen sikerült azzal megoldani, hogy mi csak a kuratóriumokkal állunk hivatalosan kapcsolatban, minden másban egyébként a jelenlévők közül elvben megszólalhat mindenki, bár ebben is van a kulturális bizottságnak kialakult gyakorlata. Miután sok olyan kuratóriummal volt már dolgunk, ahol a kuratóriumi tagok egymással érdemi vitában voltak, eddig az volt a gyakorlat, hogy a kuratóriumi elnök kapott szót, hogy a kuratóriumon belüli viták ne gyűrűzzenek be a kulturális bizottságba, tehát ha szabad kérnem, akkor maradjunk ennél a gyakorlatnál. Ha az ellenőrző testületből valaki meg kíván szólalni, és a testület álláspontját kívánja képviselni, azt üdvözöljük.
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Jelen van Fehér Zsuzsa, aki az ellenőrző testület elnöke volt akkor. Tudomásul vesszük a kulturális bizottság ilyen álláspontját; meg kell mondanom, hogy más bizottságban nem teljesen ez a gyakorlat.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Ismerjük más bizottságok gyakorlatát, és nem értünk velük egyet, de ez parlamenti belügy; itt a kulturális bizottság gyakorlatáról van szó. A képviselőké a szó, ha valaki szólni kíván. Lukács Tamás képviselő úr!
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Nyilvánvaló, hogy a kulturális bizottságnak nem az a dolga, hogy olyan mélységben ismerje meg a beszámolót, és az általa tapasztalt dolgokat próbálja meg összevetni; elsősorban az a dolgunk, hogy kérdezzünk. Az első kérdés, hogy nem került ismertetésre, hogy a Magyar Televíziónál hogyan zajlott le a konszolidációs folyamat. Én megértem azokat az elveket, amelyek a finanszírozás oldaláról a függetlenséget biztosítják, és nyilvánvaló, hogy a jogalkotói szándéknak ennek kell lennie egy új szabályozás esetén, azonban azt az összefüggést, hogy a kormány esetleges feltőkésítése a Magyar Televíziónak okozott-e a Magyar Televízióban függetlenséget - ha elvként mondjuk ki, hogy a finanszírozás az egyik, mint ahogy az európai gyakorlatban a finanszírozást kívánalomként mondjuk ki, akkor ez a gyakorlat, ami ezekben az években folyt, okozott-e a függetlenség, pártatlanság tekintetében változást -, ezt akkor tudnánk ellenőrizni, ha szóba kerülne a panaszbizottsági gyakorlat értékelése, és akkor tudnánk ezt ellenőrizni, ha az elnöki pályázat értékelése is szóba kerülne.
Teljes mértékben egyetértek jogelvi szinten az összeférhetetlenség gondolatával a kurátorok esetében, ami megint egy jogalkotói szándék kell, hogy legyen, hogy ez pontosan legyen szabályozva. Azonban, ha a közműsor-szolgáltatási szabályzatban lévő összeférhetetlenség fennáll több televíziónál szereplő riporter esetén, akkor ezekben az években is fennállt-e, és ha fennállt, akkor erre az ellenőrzésre miért nem került sor, illetőleg a közműsor-szolgáltatási szabályzat érvényesítésére miért nem került sor ezekben az években. Azt gondolom, hogy itt nemcsak azzal van problémám, ami a beszámolóban van, illetve nemcsak azzal kapcsolatban van kérdésem, hanem azzal kapcsolatban van kérdésem, ami a beszámolóban nincs, részben a panaszbizottsági gyakorlattal, részben az összeférhetetlenséggel kapcsolatban. A közműsor-szolgáltatási szabályzat betartatása ezekben az években hogyan zajlott, az a tényállás fennállt-e 2004-2005-ben, ami fennáll 2007-ben? Itt teljesen világos, hogy ezekről valamilyen oknál fogva nem esik szó, és nem esik szó arról, hogy miközben azt az elvet valljuk, hogy egy intézmény függetlensége akkor fenntartható, ha a finanszírozás feladatorientált, normatív módon történik, ez a feltőkésítés okozott-e, vagy a panaszbizottsági gyakorlattal egybevetve okozott-e olyan anomáliákat a Magyar Televízió életében, ahol esetleg a kormányzati befolyásolás tetten érhető.
Figyelembe szeretném venni azt a dolgot is, hogy a 2004-ben 80 százalékos kormányzati szereplés egyetlen magyar médiumban ugyanebben az időszakban nem fordult elő. Ha ezt nevezzük, vagy ez megfelel egy közszolgálati gondolkodásnak, akkor lehetséges, hogy akkor nem a közszolgálatot kell választani. Nyilvánvaló, rossz a hasonlat, hogy Magyar Nemzeti Bank, mert az teljesen más. A közszolgálatnak is vannak olyan alapvető feladatai, ahol nem lehet a közszolgálatot az unalmassággal azonosítani, és nem lehet az sem, hogy a nézők megnyeréséért semmit nem folytatunk - erről sem szól a beszámoló. Egyelőre ezek a kérdések lennének.
ELNÖK: Cser-Palkovics képviselő úr!
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Elnök Urak! Lukács Tamás már több mindent elmondott, amit én is, illetve mi is megtettünk volna, de azért néhány gondolatot mindenképpen én is szeretnék mind a 2004., mind a 2005. évi beszámolóhoz fűzni, tehát nem külön tenném meg, hanem én is egyben, ahogy elnök úr tette.
Rögtön az elején szeretném elmondani, hogy ezek a beszámolók is mutatják, hogy mennyire szükség van egy új médiaszabályozásra, illetve azokat a feladatokat is kijelölik, amelyeket annak az ötpárti egyeztetésnek figyelembe kell venni, amelyik hivatott arra, hogy az új médiaszabályozás alapvetéseit megfogalmazza, és utána valamilyen normaszövegről a parlamenten belül a vitát lefolytassa. Ez vonatkozik akár a közszolgálat, akár a finanszírozás, akár a gazdasági, politikai függetlenség kérdésére. Minden probléma, ami ezekből a beszámolókból is kiviláglik, visszavezethető valamelyik részproblémára, amelyeket az új médiaszabályozásban mindenképpen meg kell oldani. Egy-két példát is szeretnék mondani, amely vagy a közszolgálat, a közszolgálatiság kérdését kérdőjelezi meg ebben a beszámolóban, vagy a finanszírozási problémákra utal, vagy pedig azt mutatja, hogy bizony, se a gazdasági, se a politikai függetlenség nem áll fenn a Magyar Televízió esetében.
Itt több helyen szól a beszámoló arról, például a 20. oldalon, hogy a vagyonvesztés folyamatának megállítása állami mentőöv nélkül történt meg. Az előbb Lukács Tamás is beszélt róla, hogy ez az állami mentőöv azért többször, többféle módon megérkezett, aminek természetesen azt követően a politikai függetlenség látta általában kárát; de mindenesetre ezek a mondatok, ha szorosan értelmezzük, akkor nem igazak, ha nem szorosan értelmezzük, hanem tágabban, akkor is minimum kétségesek. A pozitív mérleg tehát csak abban az értelemben lett megvalósítva, hogy bizony, itt nagyon komoly külső finanszírozás is történt, amit nem lehet úgy tekintetni, hogy önmagában a problémák megoldódtak volna, hiszen ezek a problémák jelentős részben újragenerálódhatnak, ha egy globális finanszírozási megoldás nem születik, még egyszer mondom, elsősorban az új médiaszabályozás tekintetében.
Azonban a közszolgálat és a tartalom kérdésében is vannak komoly problémák, hiszen tudjuk, hogy bizony akár a határon túli magyaroknak szóló műsorok tekintetében nagyon komoly problémák vannak, de a regionális stúdiók, elsősorban a vidéki stúdiók elsorvasztása szintén azt gondolom, hogy ebben a tárgykörben megemlítendő. Olyan konkrét problémák is voltak ebben a két esztendőben, mint mondjuk előfordulhatna-e más ország más közszolgálati televíziójánál az, hogy 2004. december 5-ei népszavazás estéjén Szuperbuli-t közvetítsen a televízió a népszavazással összefüggő kérdéskörök helyett. Ezek természetesen csak példálózó jellegű felvetések, hiszen több ilyen hasonló jellegű dolgot tudnék mondani.
Kétséges az is, hogy mennyiben és hogyan valósulhatott meg ezen időszakon belül a civil kontroll kérdése, hiszen tudjuk, olvashattuk az anyagokban, akár a 2005-ös beszámolóhoz fűzött ellenőrző testületi véleményben is, hogy bizony nem minden valósult meg ebből, és a civil kurátorok szabad véleményalkotása többször akadályoztatva volt ezen időszakban.
Tartalmi problémákat vet fel egy közszolgálati televízió esetén a Lukács Tamás által már emlegetett 80 százalékos kormánypárti megjelenési arány, ami minimum szomorú, de akár felháborítónak is nevezhető. Az a kérdés ezzel kapcsolatban, hogy például a kuratórium tett-e lépéseket, amikor ezeket az arányszámokat megismerte, hogy ezek egyébként a jövőben elkerülhetőek legyenek; mint ahogy tett-e bármilyen figyelemfelkeltő lépést akkor, amikor az ORTT, szerintünk minimum furcsa körülmények között, a kereskedelmi televíziók csatornafrekvencia-használatát meghosszabbította, és ezzel természetesen a Magyar Televízió piaci pozíciójára is hatást gyakorolt. Milyen lépéseket tett akkor, milyen figyelemfelkeltő lépéseket a kuratórium, illetve az MTV vezetése?
Konkrétan természetesen nem látjuk azoknak az elnöki pályázatban meghatározott, megjelölt céloknak a megvalósulását sem, amelyekről egyébként már itt esett szó, akár a tematikus csatornák tekintetében, akár más tekintetben. Bizony komoly problémánk van a székházzal kapcsolatban, ezt jeleztük is, és nemcsak a történetnek ama részére vonatkozóan, amit most tárgyal a bizottság, hanem tudjuk, hogy a folyamat nem zárult le 2004-2005-ben, hanem azóta is zajlik, és akár az elmúlt hónapokban is születtek olyan döntések, amelyeket se jogilag, se pénzügyileg nem látunk igazán se pozitívnak, se elfogadhatónak. Nemcsak mi, hanem az erre hivatott testületek, az ellenőrző testület is több kifogást fogalmazott meg. Tudjuk, hogy szerettük volna elérni ennek akár az állami számvevőszéki vizsgálatát is, bár ez egyébként megvalósul, de sajnos nem az Országgyűlésen keresztül, hiszen a kormánypártok sajnos nem adtak erre, legalábbis eddig, lehetőséget.
Itt van probléma, azt gondoljuk, hogy a közbeszerzési törvénynek se minden rendelkezése lett betartva, másrészt a finanszírozási konstrukció, a PPP-konstrukció finoman szólva sem elfogadható, már csak azért sem, mert Nyugat-Európában tipikusan nem ilyen beruházásokra szokták ezt használni, hanem olyanokra, amelyeknek egy része - üzemeltetési és egyéb - tulajdonképpen külső magánerőből jön be. Itt viszont nem erről van szó. Itt semmi másról nincs szó, mint egy hosszú távú, egyébként a Televízió finanszírozását tekintve hosszú távra komoly terheket rovó beruházásról, és mindezt egy olyan időszakban, amikor egyébként az új médiaszabályozással kapcsolatban éppen folynak a tárgyalások. Ma már egyébként ennek az ötpárti egyeztetésnek ezt figyelembe kell vennie, hiszen ez egy hosszú távú elkötelezettség, és itt ráadásul még "csak" a székházról beszélünk, az eszközbeszerzés pedig még egy következő kérdés lesz. Még egyszer: nem a székházzal van probléma, hiszen arra szükség van, hanem elsősorban ennek az eljárásmódja az, ami szerintünk kifogásolható, jogilag és pénzügyileg egyaránt.
Nagyon komolyan vetődik fel az összeférhetetlenség kérdése is, amiről szintén Lukács Tamás beszélt, és remélem, azokra a kérdésekre választ fogunk kapni. Én azért szeretnék idézni is a közszolgáltatási műsorszolgáltatási szabályzatból, mert ha összeférhetetlenségről beszélünk, akkor szükséges annak a jogi normavilágát is megvizsgálni, ami erre hatással van.
A 29. oldalon, a 4.2 pontban politikai összeférhetetlenségről szól a szabályzat, azt mondja, hogy "az MTV Rt. munkatársai munkavégzésre irányuló jogviszonyuk jellegétől függetlenül munkahelyükön kívüli társadalmi, gazdasági, politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik az MTV Rt. pártatlanságát, ennek megítélését, az MTV Rt. jogos gazdasági érdekeit, továbbá az MTV Rt. hírnevét". Miután tapasztaljuk azt, hogy egyébként vannak olyan műsorvezetők, riporterek, akik egyéb helyeken publikálnak például, és az egyértelműen közéleti szerepvállalás, mégpedig politikailag elfogult, ezek után kérdezem én is ugyanazt, amit Lukács Tamás, hogy milyen konkrét lépéseket tett az MTV ezeknek az összeférhetetlenségeknek a megszüntetésére.
2.3 pont, foglalkoztatási összeférhetetlenség, b) alpont: "az MTV Rt. által rendszeresen foglalkoztatott külső műsorkészítő és képernyős munkatárs más műsorszolgáltatónál nem végezhet olyan tevékenységet, amely azonos, vagy hasonló jellegű, mint az MTV Rt.-nél végzett munkája, illetve amelynek során felhasználja az MTV Rt.-nél szerzett információkat". Kérdezem én: találtak-e foglalkoztatási összeférhetetlenséget, és ha igen, milyen lépéseket tettek ezeknek a megszüntetésére.
Ennek a hátterét utána szeretném boncolgatni, hogy pontosan milyen jogviszonyokra is terjed ki. Ezt is szabályozza egyébként a szabályzat, mégpedig a 4.1 pontjában: "a KMSZ-ben foglaltak az MTV Rt. minden munkatársára kötelezőek a munkavégzés során, függetlenül a munkavégzésükre vonatkozó jogviszony jellegétől". Tehát teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetetten valósul meg, az összeférhetetlenségek megállapíthatóak.
Én is hangsúlyozottan szeretném azt megkérdezni, amit Lukács Tamás, hogy tapasztaltak-e ilyen összeférhetetlenséget ezekben az időszakokban, és milyen konkrét lépéseket tett ezek megszüntetésre a Magyar Televízió vezetése.
Köszönöm szépen, egyelőre ennyit szerettem volna mondani, illetve még annyit, hogy sem a 2004-es, sem a 2005-ös beszámolót a magunk részéről támogatni nem tudjuk.
ELNÖK: Jánosi György!
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! A két beszámoló kapcsán az első mondat mindenképpen az elismerésé kell, hogy legyen, mert szokatlanul őszinte, már-már nyers az az összefoglalás, amit a beszámoló tartalmaz. (Az ülésterembe érkezik Tellér Gyula.) Kendőzetlenül teszi ki az ablakba, a kirakatba a tényeket, és azt gondolom, hogy ilyen értelemben teljesen jogosak azok a kérdések, amelyeket az ellenzéki pártok képviselői feszegetnek. De azt hiszem, az őszinteség a kiindulóalap ahhoz, hogy a jövőben nézzük meg, mit kell tennünk még közösen azért, hogy elkerüljük azokat a buktatókat, amelyekkel ebből a szempontból egy köztelevíziónak mindenkor szembe kell néznie.
A második gondolat, ami eszembe jutott a beszámoló kapcsán, az az, hogy néha szerencsés az, ha két évről szóló beszámoló egyszerre kerül az asztalra, mert bizonyos tendenciák, elmozdulások így közvetlenebbül tetten érhetők és átláthatók a beszámoló kapcsán. Erre is szeretnék majd kitérni.
Nyilvánvalóan, amikor a köztelevízióról beszélget a politika, akkor mindig két olyan dolog jut az eszébe, ami a közszolgálatiság egyik legfontosabb alappillére, és ami a politikát a leginkább érdekli. Az egyik a finanszírozás, és ilyen szempontból a függetlenség, amiről őszintén ír a beszámoló. De rögtön hadd tegyem hozzá, mert ez is az igazsághoz tartozik, hogy amikor 1996-ban megszületett a médiatörvény, mindjárt az első évben sérültek a médiatörvényben előírt finanszírozási garanciák a költségvetésben, azaz nem teljesült mindaz, amit az akkori törvényalkotók megpróbáltak garanciaként, a finanszírozás függetlensége érdekében megfogalmazni a törvényben. Azóta bizony jöttek-mentek kormányok, de ez a fajta finanszírozás, ami - bocsánat - zsebből történő finanszírozás a mindenkori költségvetés oldaláról, szinte az égvilágon semmit nem változott.
Azt hiszem, valóban eljött az ideje, ahogy Cser-Palkovics képviselő úr utalt rá, hogy egy új médiaszabályozásban az egyik alapvető feladat legyen a finanszírozás átgondolása. Nemcsak azért, mert ezt fontosnak tartjuk, hanem azért is, mert ez az Európai Unióban komoly és kőkemény előírás. Előírás az, hogy olyan finanszírozás történjen, amely az osztogató politika helyett a feladathoz rendelt finanszírozást fogalmazza meg világosan. Magyarul el kell érnünk azt a helyzetet, hogy egy mindenkori kormány és a köztelevízió megállapodásban rögzítse, hogy mi az a közszolgálati feladat, amit a kormányzat fontosnak tart, amit a törvény alapján fontosnak tart, és amihez feladatfinanszírozást rendel, és ily módon próbálja a független finanszírozás alapelemeit biztosítani jogszabályban. Valóban, ez egy közös feladat, és azt hiszem, hogy egy köztelevízió függetlensége szempontjából kulcskérdés, mert egyébként mindenkor vád fogja érni a Televízió vezetését, a Televízió kuratóriumának elnökségét, hogy így vagy úgy, de függőségi viszonyban áll a kormányzattal, és még egyszer mondom, teljesen mindegy, hogy éppen milyen kormány van hatalmon.
A másik kérdés, ami általában a politika oldaláról mindig felvetődik, a pártatlanság és a kiegyensúlyozottság, ami nyilvánvalóan alapkövetelmény a közszolgálati televízió szempontjából. Itt is őszintén, kendőzetlenül fogalmaz a beszámoló, és azt hiszem, hogy itt is majd újra kell gondolnunk a médiatörvényben nagyon sok mindent, hogy ennek garanciáit hogyan lehet majd pontosabban megfogalmazni, mert a köztelevízió is vergődik abban a helyzetben, amit a médiatörvény pontatlansága, bizonyos pontokon felszínes megfogalmazása idéz elő, és amihez nagyon nehéz tartania magát egy olyan köztelevíziónak, amely a törvényeket megpróbálja betartani. Ez is egy közös feladat, én azt hiszem, de ahogy jeleztem, azért én a tendenciákról is szeretnék egy-két mondatot mondani, mert kirajzolódik egyfajta tendencia a két egymást követő évről szóló beszámolóban finanszírozási szempontból és a kiegyensúlyozottság szempontjából is.
Finanszírozási szempontból - örülök, hogy elnök úr elmondta, mert ez kirajzolódik a két beszámolóból - tényleg a konszolidáció irányába haladt a közszolgálati televízió. Ez hihetetlenül fontos, mert '96 óta egyfolytában azzal küszködött mindenki, hogy egy ilyen mamutcéget, ami egy állami televízió volt, egy kitüntetett szereplő, hogyan lehet átalakítani, úgy, hogy a piaci igényekhez is igazodjon, a plurális televíziózás rendszeréhez is igazodjon, és bizonyos finanszírozási korlátokhoz is megpróbáljon igazodni. Azt hiszem, hogy ez a konszolidáció valóban, évről évre, 2004-től megfigyelhető a Televízió életében, és én azt gondolom, hogy ezt is el kell ismerni, mert hihetetlenül fontos, mint ahogy - én azt hiszem, úgy látom a beszámolókból - a pártatlanság, a kiegyensúlyozottság szempontjából is pozitívak a tendenciák. Való igaz, amit felvetnek az ellenzéki képviselők, hogy ebben a korai időszakban még megfigyelhető volt egy kormányzati túlsúly, de hadd tegyem azonban rögtön hozzá, hogy éppen a napokban néztem át egy felmérést, amely a legnagyobb televíziók műsorait vizsgálta meg ebből a szempontból, hogy mennyire kiegyensúlyozottak, vagy mennyire nem azok. Ez a felmérés nagyon sok szempontot figyelembe vett - nemcsak percben méri a dolgot, hanem egyéb szempontokat is mellé tesz -, és azt mutatta ki, hogy a nagy televíziók között mára a közszolgálati televízió lett a legkiegyensúlyozottabb ebből a szempontból.
Mielőtt bárki elkezdene mosolyogni, rögtön hadd tegyem hozzá, hogy ezt a felmérést a Századvég készítette, amely nem hiszem, hogy igazán megvádolható lenne ma kormánypárti elfogultsággal, úgyhogy nagyon is megfontolandóak ezek az adatok. Biztos vagyok benne - és még egyszer mondom, a beszámoló is őszintén írja ezt le-, hogy egy másik helyzetből indult a Televízió, de az elmúlt években itt is azok a pozitív tendenciák, amelyek a kiegyensúlyozottság oldalán megfigyelhetők, én azt hiszem, hogy elismerésre méltóak, úgyhogy én köszönöm szépen ezt a beszámolót, és köszönöm elnök úr szóbeli kiegészítését. A Magyar Szocialista Párt támogatja, és elfogadja mind a két évről szóló beszámolót. Köszönöm.
ELNÖK: Mielőtt Bókay képviselő úrnak megadnám a szót, a szokásoknak megfelelően a negyedik jelen lévő párt képviseletében magamnak adnék szót. Sok mindenben csatlakozom az előttem szólókhoz - majd mindjárt kitűnik, hogy miben, kihez -, és kénytelen vagyok sok mindenben ismételni korábbi önmagamat, hiszen sokadszor kerül elénk ilyen típusú beszámoló.
Amiben csatlakozom, mondjuk, például Cser-Palkovics képviselő úrhoz, de Jánosi képviselő úrhoz is, az az, hogy a médiatörvény abszurditásai sok tekintetben meghatározzák a helyzetünket. Én még messzebb nyúlnék vissza, mármint tartalmi értelemben, mint Cser-Palkovics képviselő úr: önmagában a beszámoló műfaja is abszurd, ami előttünk van, hiszen nem a Magyar Televízió tevékenységét mérlegeljük most, hanem a kuratórium tevékenységét. Elvben az, hogy mi is történik a Magyar Televízióban, érdemben csak töredékes részben tartozik a kuratórium felügyelete alá, tehát még áttételesen sem nyilatkozhatnánk itt érdemben erről a dologról, de mégiscsak azért van a Magyar Televízió, hogy valami történjen a televízió képernyőjén. Hivatalosan - formálisan legalábbis, ha a médiatörvény szabályait nézzük - erről érdemben a kulturális bizottságban nem folyhatna vita, de nyilvánvaló, hogy ez betarthatatlan szabály. Ahány kuratóriumi beszámoló vitán eddig részt vettem, értelemszerűen és a józan észnek megfelelően nem arról vitatkoztak a képviselők, hogy helyes volt-e, hogy egy évben csak negyvenháromszor ült a kuratóriumi elnökség és nem eggyel többször vagy kevesebbszer, hanem arról folyt a vita, hogy ki mennyire elégedett az adott műsorszolgáltató közszolgálati tevékenységével, és ez teljesen normális dolog. Ha tehát a médiaszabályok változásáról, a médiatörvény megváltoztatásáról, mint igényről beszélünk, akkor ez egy alapvető igény, hogy a tulajdonos, ha az Országgyűlés a tulajdonos, érdemben, hogy is mondjam, legalábbis egy évben egyszer mérlegre tehesse azt, hogy elégedett-e annak az intézménynek a tevékenységével - és nem annak a testületnek a tevékenységével, amely őt képviseli - , amely műsort szolgáltat.
Egy másik ilyen abszurditás, amelyről nem esett szó, és amiben feltehetően szintén egyetértés van pártállástól függetlenül, hogy maga az elnöki pályázati rendszer is abszurd. Az elnök ír egy pályázatot, egyébként a kuratóriumi elnökség előre megfogalmazott szempontjait valamennyire figyelembe véve, de az elnöki pályázat és a kuratórium elnöksége előre megfogalmazott szempontjai nem biztos, hogy bármi mással is találkoznak. Az elnöki pályázatot tehát meg lehet írni úgy, ahogy Rudi elnök úr megírta, egy racionális elképzelés alapján, hogy egy olyan, műsorszolgáltatási tartalom értelemben eklektikus intézmény, mint a Magyar Televízió, nem tartható fenn sokáig: egyrészt kereskedelmi céloknak kell megfelelnie, mert kereskedelmi bevételre van szüksége, ezért a kereskedelmi televíziókkal versenyez, másrészt viszont közszolgálati, és ez a két tartalom nem biztos, hogy könnyen egyeztethető. Ebből számomra valóban logikusan következik a nemzeti trendektől függetlenül is, hogy például lehet olyan televízió, hogy egy általánosnak nevezhető csatornája van és tematikus csatornái, ahol a kulturális, politikai és információs közszolgálati feladatokat együtt, egészében teljesíti. Ezt a médiatörvény természetesen nem teszi teljes mértékben lehetővé, mint azt majd a Rádiónál, a következő napirendi pont tárgyalásakor nyilván lesz, aki elmondja, de ez most mellékes. Az elnök tehát az elnökjelölti időszakban csinálhat egy olyan pályázatot, amely többcsatornás televíziót képzel el, de hogy ennek költségvetési fedezete meglesz-e a következő években, vagy az egyéb feltételek rendelkezésre állnak-e, azt a pályázónak nem kell tudnia, és amikor elbírálják a pályázatát, akkor a kuratóriumi elnökségnek sem kell tudnia. Mindennek következtében az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az elnöki pályázatot ugyan számon lehet kérni az elnökön, hogy miért nem tartotta be, de jelentős részben, ha nem is minden elemében, nem az elnökön vagy a kuratóriumi elnökségen múlik az, hogy a pályázatnak megfelelően alakultak-e a történések, hanem jelentős részben külső feltételeken, egyebek között az országgyűlési döntéseken.
Ez már nem szorosan a Magyar Televízióhoz vagy a közszolgálati médiumokhoz tartozik, de más országban, ha a parlament többségi döntéseket hoz, mondjuk finanszírozásról, akkor bizonyos országok esetében nem merül föl, hogy ez a pártatlanságot veszélyezteti, mert nem feltételezik, hogy a parlamenti döntés feltétlenül politikai befolyásolási szándékkal történik. A parlamenti döntés független az éppen hatalmon lévők - mármint a kormány - politikai összetételétől. Nálunk ez nem így van. Valóban, a médiatörvény megszületése óta alapvető problémája a magyar médiarendszernek, hogy a normatív alapon - most abba nem mennék bele, nem akarok vitatkozni elnök úrral, hogy mit is jelent ez -, tehát automatikusan járó pénzekből nem tudnak a közszolgálati műsorszolgáltatók megélni, nem tudják a feladatokat teljesíteni. Tehát az elmúlt időszakban mindvégig pótlólagos finanszírozásra volt szükség, és ez mindig is magában hordozza azt a veszélyt, hogy politikai megfeleléssel lehet csak a pótlólagos finanszírozást kivívni.
Én, ha már erről a pótlólagos finanszírozásról van szó, akkor a most tárgyalt időszak legpozitívabb fejleményének - és ebben csatlakozom elnök úr, illetve a kuratóriumi elnökség beszámolójához - a költségvetési stabilizálást tartom. Hosszabb ideje követve a Magyar Televízió működését, korábban nem volt szokás az a módszer, ami elemi követelmény egy részvénytársaságnál, és bármilyen cégnél, hogy a rendelkezésre álló forrásokból kiindulva tervezi meg a költségvetést. Mindig az éppen a költségvetést összeállító fantáziája határozta azt meg, hogy milyen pénzügyi tervek, milyen tevékenységi tervek születtek. Az a jelenlegi elnök, illetve a jelenlegi kuratóriumi elnökség és beszámolási időszak vívmánya - és ezt, bármilyen abszurd, hatalmas jelentőségű fordulatnak kell neveznem -, hogy a költségvetési lehetőségekből indultak ki a tervezésnél, és mint a beszámolóból kiolvasható, ráadásul 2005-re meg is tudták valósítani, hogy a kereteken belül maradjanak.
Felmerült itt az összeférhetetlenség kérdése. Nyilván ez egy hálás téma. Én már vettem részt olyan kuratóriumi beszámolón, ahol a Rádió előző elnökének közéleti tevékenysége is napirenden szerepelt, akkor éppen azok, akik most a Magyar Televízió egy-egy műsorvezetőjének egyéb tevékenységét összeférhetetlennek tartották - vagy azoknak a pártja, bocsánat, nem személy szerint ugyanazok -, tartották a Rádió elnökének közéleti tevékenységét elfogadhatónak. Nyilván jó lenne, ha valóban betartható lenne a Cser-Palkovics képviselő úr által idézett összeférhetetlenségi szabály, de akkor ezt mindenkivel szemben, politikai álláspont nélkül szerencsés lenne képviselni. Azt gondolom, hogy ha egy olyan rendszer jön létre, mint a magyar közszolgálati médiarendszer, ahol a szabályok, a jogban rögzített szabályok jelentős része - hogy is mondjam - összekacsintással nem tartható be, akkor nyilván van hajlam arra, hogy ki-ki a maga politikai elfogultsága vagy ízlése alapján minden szabályt lazának tekintsen.
Azt a mondatot még nyilván el kell mondani, hogy én műsortartalmi kérdésekben nem kívánok itt véleményt nyilvánítani. Sok-sok rossz elmondható a Magyar Televízió műsoráról, mint ahogy nyilván jó mondatok, mármint dicsérő mondatok is elmondhatóak, elnök úr is azzal kezdte a mondanivalóját, hogy lát érdemi fejleményeket, de nem gondolja, hogy hibátlan a Magyar Televízió tevékenysége. Én úgy érzem, hogy a Magyar Televízió ebben az időszakban, amiről most tárgyalunk, hihetetlenül nehéz körülmények között igyekezett helytállni, még ha jócskán kritizálható is a tevékenység, még egyszer kiemelve azt, hogy a pénzügyi konszolidáció, és egyáltalán az átláthatóbb működés érdekében tett lépések jelentős fordulatot jelentenek a korábbi időszakhoz képest.
Én az SZDSZ-frakció nevében jelzem, hogy támogatni fogjuk a két évről szóló beszámolók elfogadását. Köszönöm szépen.
Bókay képviselő úr következik.
BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A magam részéről egy kicsit pesszimista vagyok, mert nem hiszem, hogy meg lehet oldani ezt a dilemmát, magát a közszolgálatiság megfogalmazását, illetve a finanszírozást is. Évek óta ezek zajlanak, tehát igazából ebből kikerülni szerintem egy fejlettebb politikai kultúrával rendelkező társadalom fog tudni, maga a Televízió kevésbé.
Nem tudom, hogy vannak-e a finanszírozásra olyan nemzetközi példák - és ezt kérdésként tenném fel önnek -, amelyekre azt mondja, hogy mintaként szolgálhat a számunkra, hogy valamelyest ezt megközelítsük.
Biztos vagyok abban is, hogy ha bármelyik, éppen kormánypárti vagy ellenzéki csoportosulás mindig a maga sérelmére fogja végigvezetni ezeket a beszámolókat, és azt fogja mondani, hogy kérem szépen, mi keveset szerepeltünk, a súlyunkhoz képest alulreprezentáltak voltunk. Annak ellenére azt kérdezném még öntől, hogy hogy van ez a 80 százalékos kormányzati arány, megszólalás. Én úgy érzékeltem a táblázatokból, hogy ez elsősorban puszta számszerűség, tehát nem egy minőségi ellenőrzési rend, nem azt jelenti ebben az elemzésben, hogy azt mondja, hogy kérem, olyan események voltak a közéletben, a világban vagy bárhol, amelyek természetes módon adták a kormánypárti megszólalásokat. Tehát bizonyos dolgokban például a kormánypárt nem elsősorban magát a politikai pártot jeleníti meg, hanem az ország egészét véleményezi, ezért én ebben egy differenciáltabb értékelést tudnék elképzelni, azzal együtt, hogy el tudom fogadni, hogy valószínűleg ezek a számok ténylegesen igazak, de mást jelentenek. Ugyanez valószínűleg megtörtént az előző, tehát a mostani ellenzéki pártok vezette időszakban, ciklusban is, 1998 és 2002 között.
A másik, hogy a pártatlanság kötelező. A műsorvezetők politikai elfogultsága, tudom, 2007-es probléma, tehát mai probléma. Nem tudom, hogy a 2004-es és 2005-ös beszámoló kapcsán erről most szót kell-e ejtenünk. Ha azt mondják, hogy szót kell ejtenünk, akkor egy külön alfejezetként tárgyaljunk ezekről a dolgokról, de ez most került az újságok élére.
A harmadik dolog a regionalitással kapcsolatos, itt a regionális stúdiókról, és gyakorlatilag a működésükről van szó. Én ismerek egy gyakorlatot. Ha jól tudom - és kérem, hogy javítson ki, ha nem -, Debrecenben a helyi városi televízió vállalta fel a regionális műsorközvetítést. Ugyanerről egy ajánlat érkezett, és nagyon sajnálom, hogy Rudi Zoltán úr éppen elment, Pécs városa részéről is. Ez azért is lenne talán célszerű, mert ugyanabból a régióból, ugyanabból a közegből egyszerre két műsort készítenénk. Talán ezzel, egy hasonló szervezeti modell kialakításával lehet, hogy költségtakarékos lenne maga a szolgáltatás, és lehet, hogy ezt a többi nagyváros esetében is meg lehet csinálni, természetesen ha az ottani városi televíziók erre a fajta integrációra, vagy ilyen típusú megrendelésre hajlamosak. Erre kérném szépen, hogy azért térjünk ki külön!
Parttalan vitákat említett kuratóriumi tagokkal. A magam részéről azzal nem értek egyet, hogy egy évre választjuk a civil szervezetek kuratóriumi tagjait. A magunk részéről tudjuk, hogy egy év alatt, főleg egy ilyen hatalmas közegben, profi szakemberek sem igazából ismerik ki magukat. Nem vagyok biztos benne, hogy az önök beszámolójában volt-e esetleg, de azt hiszem, olyan javaslatot tettek, amit a magam részéről maximálisan támogatnék, hogy négy évre szóljon a megbízás, és a kuratóriumi tagok 25 százaléka évente változzon meg. Ezzel együtt nyilván egy folyamatos frissítés lehetne, de egyfajta szakértelemre vagy jártasságra is sor kerülhetne. Így valószínűleg a civil kontroll problémái is megoldódnának. Én tartok attól, hogy ez a civil kontroll igazából már átpolitizálódott, úgyhogy valószínűleg, ha beülhetnék egy ilyen testületi ülésre, akkor elég hamar meg tudnám mondani mindenkiről, hogy ki éppen a jobb, vagy ki a bal felé húz ebben a dologban. Tehát naivitás volt, hogy ez a civil kontroll ilyen értelemben tényleg ezt a szerepet látja el.
A magam részéről egyszerűen nem tudom, hogy mi a kiút, a két politikai párt egyszer valószínűleg le tud ülni megegyezni, aminek reményét sem látom... (Elnök: Melyik kettő?) Én a két nagyobb politikai párterőre gondolok. Bocsánat, elnézést kérek mind a két másik párttól is, de egy bizonyos többséget ők birtokolnak. Időnként álmodik a nyomor, hogy négy politikai párt konszenzusra tudna jutni ebben a dologban, de ennek az esélyét sem látom most a közeljövőben, sőt a távoli jövőben sem igazából. Ezeket akkor és úgy érdemes most felvetni - mert valamelyik párt megcsinálja a maga televízióját, vannak külön csatornák, amelyek dolgoznak -, amikor erről beszélünk, akkor én ezt azért teljes egészében kinyitnám az ország médiájára, tehát nemcsak az MTV-t vizsgálnám ebben az esetben. Nyilvánvaló, hogy a Magyar Televízió az a közszolgálati televízió, amelyre a leginkább kötelező ez a feladat, egy kereskedelmi tévére vagy egy más típusú televízióra nem kötelező; esetleg választhatja azt az utat, hogy egészen másképpen gondolkodik.
Teljesen egyetértek elnök úrnak azokkal a megjegyzéseivel, csak megerősítem, hogy rendkívül ellentmondásos a szerepe a tévén belüli és a külső okok miatt - és erre a pártoknál mondják a finanszírozást -, mert van egy belső ellentmondás is az MTV működésében: ez a kereskedelmi és a közszolgálati elem. Soha nem tudjuk azt mondani, hogy ez a jó, mert amennyiben több a kereskedelmi, akkor azt mondjuk, hogy bulvárodosik, ha több a közszolgálati, akkor azt mondjuk, hogy nem nézik a televíziót, tehát ez a dilemma, az örök ellentmondás. Vagy megérti a politika és a közvélemény, és elfogadja ezt, de ha nem, akkor sem tud ezen változtatni. Az elnöki pályázat hasonló módon kezeli ezeket az ellentmondásokat. Én a magam részéről elfogadásra javaslom; látom, hogy egy nagyon kemény munka folyik a Televízió kuratóriumában, és tényleg minden elismerésem érte. Sokszor sajnos, ennek ellenére, mi, politikusok olyanokat is számon kérünk, amiről önök nem tehetnek, de azt hiszem, hogy ezt önök már réges-rég tudják. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Tellér képviselő úr!
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is elnézést szeretnék kérni a jelenlévőktől, amiért elkéstem; nem teljes mértékben a lustaságom és a hanyagságom volt ennek az oka, de az elnézéskérés tovább folytatható, ugyanis könnyen lehet, hogy az alatt, amíg nem voltam itt, azok a kérdések, amiket szeretnék felvetni, bőségesen tárgyalásra kerültek, és akkor nyitott kapukat fogok döngetni.
A két egyéves beszámoló elolvasása után azt látom, hogy a Televízió problémái alig változtak azoknak az időknek a problémáihoz képest, amelyet én a Televízió kuratóriumi elnökségében töltöttem 1996-1998 között, tehát több mint tíz esztendővel ezelőtt. A Televízió saját maga nyilván nagyon sokat változott. Az a törekvés, hogy a kiadásokat a bevételekhez és az anyagi lehetőségekhez igazítsák, ez a kérdés már akkor is felmerült. Úgy látszik, hogy ezen a téren valamelyest előrehaladás is szemlélhető, de azért az a tény, hogy a Televízió elveszítette a tőkéjének egy jelentős részét; az a tény, hogy a Televízió el van adósodva; az a tény, hogy a Televízió, akárcsak az ország, a saját nehéz gazdasági helyzetét tulajdonértékesítésből vett jövedelmekkel igyekszik fedezni, amelyek erre természetesen nem elégségesek, amely bevételeket felél a Televízió, aztán újra ugyanott van, ahol volt, ami az anyagi helyzetét illeti, csak éppen már nincsen ilyen ingatlana, olyan ingatlana, archívuma és így tovább. Ez az én szememben, majdnem azt mondhatom, hogy katasztrofális. Az, hogy egy évtized vagy több mint egy évtized alatt ezek a kérdések nem mentek előbbre, istenigazából nem oldódtak meg, ez az én szememben katasztrofális, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az anyagi, infrastrukturális oldalon a digitális átállással, az új székház építésével kapcsolatban olyan anyagi támogatást igényel a Televízió, amelynek aztán egyáltalán nem látom, hogy hol van a fedezete vagy a forrása. Ez az egyik megjegyzésem; ez egy ilyen szubjektív szomorúság, bejelentés, hogy nem haladt előrébb a világ.
Ezzel kapcsolatosak azok a hírek - sajnos, pontos és dokumentált információm nincsen, és pontos és dokumentált információt a beszámolók sem tartalmaznak -, hogy hogyan is áll jelen pillanatban a székházügy, hogyan is áll az a bizonyos szerződés, amely, ha én jó információkat kaptam, azt az abszurdumot tartalmazza, hogy a Televízió hajdani telkén és hajdani ingatlanán fognak felépíteni egy székházat, amelyet a Televízió majd bérel, méghozzá előre meghatározva, számlálatlan éveken keresztül. Ezzel egyrészt a saját tulajdon nélkülisége tovább folyik, másrészt pedig ki van kapcsolva az a versenymozzanat, ami esetleg az ingatlanbérlésben valamelyest jövedelempozíció- vagy anyagi pozíciójavulást hozhatna. Az, hogy ez a kérdés nincsen pontosan leírva sem a 2004-es, sem a 2005-ös beszámolóban, ez ezeknek a beszámolóknak a nagy gyengesége szerintem, mert ha valamit nagyon pontosan és nagyon dokumentáltan az alapító, vagyis az Országgyűlés elé kellene, vagy kellett volna tárni, az éppen ez.
Más kérdések, amelyek ugyancsak évtized óta húzódnak szerintem. Bocsánat, itt a finanszírozásról már volt szó, ebbe most nem akarok belemenni, csak a finanszírozás problémájának bizonyos hatásairól szólnék, ez pedig a következő. Több erő is van, de két olyan nagy erő van, amely szerintem a Televízió műsorfolyamát attól az ideális valamitől, amit közszolgálatiságnak nevezünk - és egy pillanatra egyezzünk meg abban, mintha ugyanúgy tudnánk mindannyian, hogy mi az, hogy közszolgálatiság - , a műsorfolyamot igyekszik eltéríteni. Közhely, amit mondok, de mégis érdemes megemlíteni: az egyik a politika, amely a hírműsorok, tájékoztató műsorok, egyáltalán a mai valóság bemutatásával kapcsolatban igyekszik a saját szempontjait rákényszeríteni a Televízióra, és érvényesíteni. Ez kezdődik attól, hogy milyen tényeket közölnek, és milyen tényeket nem közölnek, egészen odáig, hogy melyik politikus vagy melyik politikai irányzat hány percet kap a hírműsorokban vagy a tájékoztató műsorokban. Az állapítható meg a beszámolókból, hogy ez a probléma a Televíziónak eleven problémája; az állapítható meg - bár Jánosi alelnök úr utolsó mondatait még hallottam, ő vigasztalni igyekezett bennünket, ha jól értettem, amit a mondott -, hogy a Szonda Ipsos felmérése (Dr. Jánosi György: Századvég!), bocsánat, a Századvég, még mindig a Televíziót tekinti a legkiegyensúlyozottabb hírműsort produkálónak. Én meg hozzáteszem, nem utolsósorban annak alapján, amit itt a beszámolókból ki lehetett olvasni, hogy ez a viszonylag legjobb helyzet is igen rossz helyzet, aránytalanságokat tartalmaz. Még akkor is rossznak tekinthető, ha magában a mércében, aminek alapján azt, hogy jó vagy rossz, megmérhetjük, esetleg ebben a mércében nincsen teljes egyetértés vagy konszenzus közöttünk - utalok erre a bizonyos egyharmados, kétharmados szabályra.
Azt gondolom, hogy nagyon figyelemreméltó a 2004-es beszámolóban - nem tudom, hogy ebben mennyi tudatalatti, ösztönös asszociáció, összekapcsolás játszik szerepet, vagy mennyi nagyon is tudatos szerkesztési elv -, hogy a politikai egyensúlytalanság és az alulfinanszírozottság kérdését, illetve a finanszírozásban a mindenkori kormánygesztusoktól való függés kérdését közvetlenül egymás mellett tárgyalja a 2004-es beszámoló. Nem mondja ki ugyan direkt módon, hogy a hírműsorokban megfigyelhető egyensúlytalanság valamilyen módon direkt összefüggésben van, vagy legalábbis pszichológiai vagy szociálpszichológiai összefüggésben van ezzel a finanszírozási problémával; nem mondja ki, de aki régóta figyeli ezeket a folyamatokat, az nem tudja megállni, hogy ne ezt olvassa ki, ne ezt a rejtett üzenetet olvassa ki a 2004-es beszámolónak ebből a sajátos szerkesztési megoldásából.
Hiányolom a beszámolókban a másik óriási probléma jelenlétét. Ugye azt mondtam, hogy két nagy erő hat a műsorfolyamra. A másik nagy erő a kereskedelmi finanszírozásból eredő nyomás. A kereskedelmi finanszírozásnak az a tulajdonsága, hogy a nézettséghez kapcsolódó tarifákat igyekszik minél magasabbra emelni, és ennek következtében igyekszik a nézettséget minél magasabbra emelni. A nézettség magasra emelése pedig egy olyan kontextusban - nem abszolút, amit mondok, vagy nem gondolom abszolútnak -, amikor a kereskedelmi televíziók a nézettséget általában a szexualitás, az erőszak, a különböző illendőségi és szokásszerűségek áthágásával, a száguldásélmény, a zuhanásélmény, a misztikum bemutatásával igyekszik fokozni, egy ilyen általános kontextusban a televízió is valamelyest rákényszerül, hogy hasonló eszközökhöz forduljon, és ennek a nyomai a televízió műsorán nagyon jól megfigyelhetők. Ha nagyon enyhén akarom a dolgot megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy egy bulvárosodási folyamat figyelhető meg a televízió műsorfolyamában. Ha ennél sokkal karakteresebben akarom a dolgot felvetni, akkor megkérdezem, hogy a közszolgálatiságnak pontosan, a taxatív felsorolásban szereplő melyik pontját elégíti ki az m2 éjszakai műsorában közvetített nyílt színi coitus például. Ez hogy függ össze a közszolgálatisággal? És vajon magáról arról a problémáról, amelyik idáig tud vezetni, nem kellett volna-e nagyon bőségesen beszélni a beszámolóban? Ha azért nem beszélnek, mert ez egész egyszerűen már fel sem tűnik, vagy fel sem vetődik, mint probléma - most nem csak erre az egy esetre gondolok, hanem a bulvárosodás mögötti, tehát a transzagressziós tartalmak eluralkodásának a problémájára -, akkor az kimondottan kétségbeejtő az én számomra.
Ugyancsak nincs felvetve a közszolgálatiság problémája mint probléma, mint elvi kérdés. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy amennyire én ezt meg tudom ítélni, a magyar médiavilágban egy libertárius - jobb híján használom a szót -, neoliberális szemlélet, individualista és neoliberális szemlélet uralkodik, és azt állítom a leghatározottabban, hogy ennek a szemléletnek az elvi alapjairól a közszolgálatiság kérdése nem oldható meg. Tehát egy paradoxon létezik jelen pillanatban, hogy egy olyan eszmei és emberi háttér uralkodik a médiavilágban, amely eszmei és emberi háttér alapján a közszolgálatiság kérdése elvileg nem oldható meg. Az a megoldás pedig, ami a hatályos médiatörvényben szerepel, hogy taxatíve fel van sorolva nyolc vagy kilenc műsortípus, de ezek a közszolgálati műsorok ennek a kérdésnek nem megoldásai az én megítélésem szerint, és ha itt kritizáljuk a médiatörvény finanszírozási és egyéb kérdéseit, hát ezt is nyugodtan a megkritizált dolgok közé vehetjük.
Csatlakozom Pető elnök úrnak a beszámoló műfajával kapcsolatos felvetéséhez. Az a helyzet, hogy ez a műfaj tulajdonképpen egy ilyen matrjoskababa, amikor is a nagyobbik babába a kisebbik baba bele van téve. Most itt a nagyobb-kisebb nem rangot vagy horderőt jelent. A kuratórium jelentése, fő tartalma nem az kell, hogy legyen - és még egyszer mondom: csatlakozom Pető elnök úr megjegyzéséhez -, nem az a fő tartalma, hogy a kuratórium hány ülést tartott, és vajon az elégséges volt-e vagy sem, hanem hogy a kuratórium gondjaira bízott közszolgálati műsorszolgáltató hogyan teljesíti a közszolgálati műsorszolgáltatótól elvárt feladatokat.
Namost, abból, amit én itt eddig elmondtam, az tűnik ki, vagy én úgy szeretném összefoglalni, hogy a beszámolóból nagyon fontos problémák dokumentálása, más problémáknak pedig egyszerűen a felvetése is hiányzik, úgyhogy én nagyon meg fogom fontolni, hogy amikor szavazásra kerül a sor, hogyan szavazzak a televízió két beszámolójáról.
Még egy lábjegyzetet a saját megjegyzésemhez hozzáfűzök: ami a beszámolónak, mondjuk így, a szakszerűségét illeti, tehát most tekintsünk el azoktól az általam hiányzónak megnevezett problémáktól, amik a beszámoló szakszerűségét, a felépítését, a tárgyilagosságát, a tömörségét illetik, ebből a műfaji szempontból nézve a beszámoló igen kiváló, mind a kettő. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A magam nevében csak egy mondatot szeretnék mondani. Lehet, hogy félreérthető voltam, én azt mondtam, tehát amiben Tellér képviselő úr csatlakozott hozzám... (Tellér Gyula: Az nem hangzott el...) .., az sem stimmel. Most nem akarok itt világnézeti vitát folytatni, mert nem hiszem, hogy annak itt lenne az ideje, de én azt mondtam, hogy kötött pályán mozog a kuratóriumi elnökség, és a kuratóriumnak általában olyan alapvető kérdések, amelyek végül is a műsorszolgáltató tartalmában jelennek meg, nem tartoznak a hatáskörébe. Tehát a kuratóriumi elnökség műsortartalmi kérdésekbe nem szólhat bele, és ezért a beszámoló lehet, hogy bizonyos statisztikai adatokat közölhet, de értelemszerűen nem foglalkozhat olyan kérdésekkel, amelyekkel a kuratóriumi elnökség, vagy maga a kuratórium jogszerűen legalábbis nem foglalkozhat. Én tehát ennyiben mást mondtam, mint Tellér képviselő úr.
(Tellér Gyula felé:) Tessék!
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak egy megjegyzést teszek. A hatályos médiatörvény preambuluma és első fejezete, ha a fejezetszámra jól emlékszem, tartalmazza azt, hogy milyen elvárásokat fogalmaz meg a jogalkotó például a közszolgálati médiumokkal szemben, és a kuratórium elnökségének, és a kuratóriumnak feladata, hogy a törvénynek érvényt szerezzen, a preambulumnak ugyanúgy, mint a későbbi tartalmi előírásoknak. Tehát akkor itt én magam is visszavonom a csatlakozási nyilatkozatomat, hogy a kuratórium elnökségének, leszámítva azt, hogy egyedi műsorba nem szólhat bele, de amúgy a kuratórium elnökségének igenis van feladata és van kötelessége a televízió műsorfolyamának a felügyeletével, és - hogy is mondjam - a törvény szabta mederbe való visszaterelésével kapcsolatban.
ELNÖK: Több felszólalót most nem látok, úgyhogy elnök úré a szó.
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Kulturális Bizottság! Nagyon sok mindenhez tudnék én is csatlakozni, de nem csatlakozom, mert mögöttem már itt van a Rádió.
Nehéz feladatra vállalkozom most, bár szeretem a nehéz feladatokat. Cser-Palkovics úr előre mondta, hogy nem szavazza meg, tehát ebből azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy teljesen mindegy, hogy mit mondok, de én mégis megpróbálom meggyőzni, hogy ez egy elhamarkodott ítélet volt, és néhány kérdésre próbálok választ adni. Képviselő úrnak köszönöm, hogy még nem döntötte el; Tamás elfogult lehet velem szemben, mert egy gimnáziumba jártunk, tehát tőle el is várom, hogy végighallgasson.
Mindenkinek azt mondanám, hogy több optimizmust! A hölgyek és urak a következő generációhoz tartoznak; előttem Vitányi Iván van, akit példaképemnek is tekintek. Ha a Mozgó Világ májusi számában elolvassák, hogy mi mindenen ment keresztül, és mi mindent tett ez a képviselő úr, akkor legyenek optimisták mind a politikai kultúra, mind a feladatok megoldhatóságának tekintetében. Azt tapasztalom, hogy ha politikusokkal leülök kávézni, vagy leülünk egy étteremben, akkor nagyon sok mindenben egyet tudunk érteni. Próbáljuk azt megtenni, és az egyik célom, amiért vállaltam ezt az egyébként nem könnyű feladatot, hogy próbáljuk elérni, hogy egy ilyen hivatalos tárgyaláson is egyet tudunk érteni olyanokban, amiben egyébként logikus vagy tisztességes dolog egyetérteni. Ilyen például az, hogy ez a Televízió nem az, amit a tisztelt képviselő úr tíz évvel ezelőtt látott, és a kuratórium sem az, ez meggyőződésem. Szeretnék hivatkozni a 2005. évi beszámoló 21. oldalára, ahol az alaptevékenységről van egy grafika: ez nagyon szépen leírja az elmúlt tíz év gazdasági teljesítményét, amely egyik fontos feladata a kuratóriumnak. Tessék szíves lenni tudomásul venni, hogy a kuratórium nem igazgatóság; nagyon korlátozott jogköre van például a műsorok tekintetében, de a felelősségre vonás tekintetében is.
Függetlenség: egyetértek, a gazdasági függetlenséget nem sikerült elérnünk - közös feladat, ebben is egyetértek. Politikai függetlenség: politikai függetlenségben a következő vitáink vannak. Nagyon nehéz az objektivitást elérni, nemcsak Magyarországon, a világban is. Én azt téves kiindulási pontnak tartanám, ha csak az ORTT panaszbizottságából indulnánk ki, mert amit kapunk, a panaszok 80 százaléka nemcsak a nyomdafestéket nem tűri, hanem a magyar kultúra minimumát sem éri el. Azt mondta nekem egy parasztbácsi, hogy buta dolog az, doktor úr, ha az almából csak a férges almákat tekintjük, és nem arra koncentrálunk, hogy mi az egészséges. Hogy mi az egészséges? Az, hogy nem ír levelet a Televíziónak, hanem legfeljebb otthon bosszankodik, nem ír levelet az ORTT-nek, főleg nem egy nap ötvenet, mint néhányan; meg kellene keresnünk, hogy ezekben a politikai elfogultságokban vagy nem elfogultságokban mi az objektivitás. Ez másoknak nem sikerült, nekünk sem, de törekszünk rá, ezért próbálunk szociológusokat vagy olyan tudós csapatokat felkérni, akiknek szakmai tudása van, mérhető adataik vannak, hiszen végül is a társadalomtudomány is mérhető adatokkal dolgozik, és így próbálunk egy objektív képet kialakítani.
Az objektivitás keresése nem csak a politikai műsoroknál hiányzik, végül is ezen összevitatkoztunk már nagyon sokszor, mert mit jelent az a 80 százalék, amikor a kormányoldalról vagy a sajtóból nézik: ez a 80 százalék nem biztos, hogy pozitív képet ad. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a kormányoldal és a kormánypártok, a mindenkori kormány a BBC és a francia televízió tapasztalataira alapuló egyharmad-egyharmadot, amit mi 30-30 százaléknak és 10 százaléknak fogalmaztunk meg, még nem sikerült a KMSZ-be beültetnünk, de ezen vagyunk, tehát hogy legyen egyfajta irányelv a számszakilag mérhetőre. Ezt el tudjuk érni, ma már vannak erre intézmények, amik ezt figyelik az ORTT-n kívül is, például a Széchényi Könyvtár, ahol sokkal mélyebb kutatások folynak, tartalmi kutatások, de még nem sikerült azt elérnünk, amit nagyon szeretnénk elérni még belátható időn belül, hogy a Magyar Televízió műsorainak minőségét is valamilyen elfogadható, objektív szinten ellenőrizzük. Magam is elfogult vagyok; egyrészt nem minden műsort látok, másrészt nem biztos, hogy ami nekem tetszik, az az átlag embernek is tetszik. Én nem félek a politikától, homo politicusok vagyunk, ugyanúgy, ahogy biológiai lények vagyunk, tehát benne élünk egy társadalomban, amiben a politika fontos, csak a helyére kell tenni. Ha ebben tudnak tanácsot adni, én nagyon szívesen fogadom, hogy hogyan lehetne ezt az objektivitást közelíteni elfogadható módon; keressük azokat a tudományos kutatóintézeteket, amelyek ebben a segítségünkre lennének. Tudatosan választotta a Magyar Televízió a Századvéget, hogy ne azt mondják, hogy a kormányhoz közel álló intézménnyel vizsgáltattuk meg, és bizony, más kutatásokat is végeztünk: például a Híradót 2006-ban minőségi Híradónak jelölte meg az egyik kutatóintézet. Vagy ha csak azt nézzük - és elnézést kérek, hogy időnként át kell mennem más évekre is -, hogy a tavalyi választás alatt egyetlen panasz érkezett a választási műsorokra, és azt is elutasította az ORTT, ami egyébként egy rendkívül nehéz feladata volt a Televíziónak, akkor úgy gondolom, hogy valamit ezen a területen is értünk el; nem eleget. Én magam sem vagyok hibátlan, ezt a feleségem tudja bizonyítani. (Derültség.)
Regionalitás. Előtte a KMSZ és az elnöki pályázat volt a kérdés. A KMSZ és ezzel kapcsolatban az összeférhetetlenség: 2003-tól van érvényben a KMSZ, tehát előtte, képviselő úr, még gyakorlat sem volt, 2004-ben voltunk először abban a helyzetben, hogy megpróbáljuk ezt mérni. Rendkívül nehéz, ugyanott tartunk, mint az objektivitásnál, nem beszélve arról, hogy a KMSZ előírja, hogy az összeférhetetlenséget részletesen szabályozza a Televízió, ami nem történt meg, mert ezek az összeférhetetlenségi szabályok eléggé gumiszabályok, és amikor a részleteket megvizsgáljuk, akkor nem mindig értünk egyet. Azt tettük, jelentem, hogy az etikai bizottság minden ilyen panaszt megvizsgál, és az etikai bizottság állást foglal. Nekünk nincs jogunk azt mondani a Televízió elnökének, hogy ebben vagy abban a műsorban ez vagy az legyen az elnök, sőt, az viszont jogunk és kötelességünk, hogy azt mondjuk, ha bármelyik politikai párt azt mondja, hogy ez az ember nem ide való, azt nagyon kesztyűs kézzel kezeljük, és próbáljuk leválasztani az elnökről ezt a súlyt. Nyilvánvalóan vannak rossz műsorok, nyilvánvaló, hogy amit említett, ez az éjféli adás - nálunk is felmerült - nem aratott osztatlan sikert még az öregedő férfiak körében sem, mert van egy kulturális szint. Minden kérdést meg lehet vizsgálni, de azt sem szabad mondani egy Televíziónak, hogy ezzel foglalkozhat, vagy ezzel nem foglalkozhat, mert az alkotás szabadságát meg kell adni, csak az alkotás szabadságának kell, hogy legyen egy etikai mércéje és egy szakmai mércéje. Ezt nem mindig sikerült megteremteni a Magyar Televíziónak, ezzel egyetértünk, csak nekünk ebben, sajnos, nincs közvetlen feladatunk; ez az egyik hibája a jelenlegi médiatörvénynek, amelynek azért van számos előnye is, például az, hogy tapasztalatokkal rendelkezünk.
Az elnöki pályázatot, a KMSZ-t egyébként minden évben vizsgáltuk, többször nem is fogadta el a kuratórium, és ennek mindig kértünk egy intézkedési tervet, de még egyszer mondom, bizonyos korlátozott eszközök ebben befolyásolnak. A népszavazás közvetítésével egyetértünk, sőt II. János Pál pápa halálának bemutatását is kritizáltuk; mindkét esetben az elnökség ezt tárgyalta, felhívta az elnök figyelmét, fegyelmi vizsgálatok voltak, és figyelmeztetést kaptak az érintettek. Ezt is közvetve tudtuk vizsgálni a szabályzatokon keresztül, és azt kértük, hogy az nem fordulhat elő, hogy a Televíziónál, amely igen fontos közszolgálatot teljesít, öt vagy nyolc percig nincs olyan ember, aki intézkedjen. Azóta ezeket a szabályzatokat felülvizsgáltuk.
Székházügy. A székházügyről azért nem tudok beszámolni ebben az évben, mert nem ebben az évben történt, tisztelt képviselők, majd 2006-ban, 2007-ben be fogunk számolni, de szívesen elmondom, hogy hol tartunk. Az úgynevezett csonka kuratórium idejében a Televízió elvesztette minden ingatlanvagyonát. Ha az a vagyon a rendelkezésünkre állna, sokkal könnyebben mozoghattunk volna az új televízió- és gyártóbázis felépítésében. Ez sajnos tény. Abból kell kiindulni, hogy amikor az MM Kft.-t meghirdette a KVI, négy sikertelen pályázat volt, azt hiszem, a negyedik vagy ötödik fordulóban sikerült eladni, tehát nem olyan borzasztóan vonzó dolog az, amint egyesek próbálják beállítani. Más dolog a híradás, más dolog a valóság. Egy cég jelentkezett, szerencsére, és így indulhatott el a székház és gyártóbázis ügye, ami nagyon jól halad, és reményeink szerint jövő ilyenkor már a 8-as, 9-es stúdiót avatni lehet, és 2009-re kész a Magyar Televízió székháza.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Úgy érzem, hogy én nemcsak önöknek felelek, nemcsak az Országgyűlésnek, hanem a nemzetnek is. Az pedig, hogy legyen egy közszolgálati Magyar Televízió, ami megfelel a digitális korszaknak, egy olyan felelősség, ami mindent felülír. Ennek érdekében úgy gondolom, hogy össze kellene fognunk, és nem egymásra mutogatnunk, mert teljesen mindegy, hogy mi lesz például 2010-ben a választás eredménye. Ha önök kerülnek kormányra, akkor van egy televíziójuk. Ha nem önök kerülnek kormányra, van egy televízió, ahol megjelenhetnek. Abban igazuk van, hogy az arányokat objektíven ki kell igazítani, erre törekszünk is, és úgy gondolom, hogy közös erőfeszítéssel ezt el is tudjuk érni.
Nincs egyébként semmi különösebb ebben a székházügyben, nyilvánosságra fogjuk hozni a szerződést is. Számos szakértő nyilatkozott, mi már nem tudom, hány éve foglalkozunk vele. A közbeszerzéssel semmi gond nincs, de nagyon helytelen volt, hogy az ellenőrző testület, akik egyébként részt vesznek az ülésen, és ott nem mondtak semmit, az MTI-hez fordultak, mielőtt még a végleges döntés megszületett volna, mert ez nem járható út, de ezt meg is beszéltük egymással. Én úgy gondolom, hogy a kuratóriumnak nem elsősorban a sajtóban való szereplés a lényeg, hanem hogy dolgozzon.
Most dolgozunk azon, két hónapos késésben vagyunk, és nagyon nyomja a vállunkat a felelősség, hogy elinduljon az a közbeszerzés is, amely a berendezésekre vonatkozik. Mert hiába épül fel a székház, ha nincs berendezés. Ebben, sajnos azt kell mondanom, mind a Televízió szakgárdája vétkes, de egy kicsit az elnökség is vétkes, mert például nem találtunk az elmúlt két hétben egy olyan időpontot, amikor mindenki ráért volna ezzel az egyébként igen lényeges kérdéssel foglalkozni. Hogy mondjam: nálunk sincs minden rendben, de törekszünk arra, hogy rendben legyen, törekszünk arra, hogy tovább tudjunk lépni ebből a kátyúból, amibe belekeveredtünk. (Az ülésterembe érkezik Alexa György.)
Nagy híve vagyok a civil társadalomnak, számos civil szervezetnek tagja voltam, vagy létrehoztam, talán a legnagyobbakat, mielőtt ide kerültem volna, de ez, ami most működik a médiában, nem civil kontroll, hölgyeim és uraim, erre már néhány megjegyzést tettem, nem így kell szabályozni. És nemcsak az egy év a gond. A civil kontrollnak nem a napi döntésekben kell érvényesülni, hanem az ellenőrzésben, a napi döntéseket pedig nem egy négyéves ciklusban összeállított kuratóriumnak kell meghoznia, mert az kiszolgáltatott - és ha politikai függetlenségről beszélünk, akkor ez például vastagon az -, hanem ezen átívelő, olyan embereket kell keresni, akiknek valamilyen szakmai kötődésük van. Nem biztos, hogy tévés, hanem vezetni képes, vagy átlát a gazdaságon, vagy bármelyik területen, ami ehhez kapcsolódik, ha van tapasztalata, és megvan a politikai függetlensége, az a politikai függetlensége, ami ehhez a munkához kell. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen kötődése, csak el tudjon ettől szakadni, ne politikai karriert akarjon építeni a kuratóriumi elnökség keretében, mert akkor baj van, akkor szereptévesztésben vagyunk.
Biztosan van még számos kérdés, és nekem eléggé rossz tulajdonságom, hogy nagyon sokáig tudok beszélni, kellő lendülettel és átérzéssel, de meg kell mondanom, én szeretem ezt, amit csinálok, és hiszek abban, hogy van értelme annak, pedig nagyon sokszor gondoltam arra, hogy talán mégsem kellene csinálnom 65 éves koromban, mert nincs rá szükségem, én már nem akarok politikai karriert, meg sok mindent már nem akarok, de hiszek abban, hogy ha van esély arra, hogy egy modern magyar televíziót létrehozzunk, az közérdek, minden nagyképűség nélkül a Magyar Köztársaság egyik alapvető érdeke. Mert, tisztelt képviselőtársak, önök hol jelennek meg? A választások hol jelennek meg? Hol dől el az információáramlás a választók és a politikai pártok között? Nagyrészt a Magyar Televízióban. Az elmúlt évek sajnos erre még egy negatív erősítést is adtak. Úgyhogy, ha azt akarjuk... Nem beszélve arról, hogy a magyar kultúra megőrzésének egy jelentős feladatát vállalja fel a Magyar Televízió. Vitatható, biztos, hogy vannak egyoldalú dolgok, biztos, hogy van egy csomó hiba, de kétségtelen, hogy egy csomó minden itt jelenik meg. Úgyhogy ebben kérem az önök segítségét, és azt kérem, hogy fontolják meg, és ha látnak rá esélyt és lehetőséget, legalább szavazatukkal támogassák a beszámolónkat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen.
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Elnök Úr! Még egyetlenegy mondatot hadd mondjak!
ELNÖK: Tessék!
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nekem itt van az irodám a következő sarkon. Mindig nyitott vagyok arra, hogy beszélgessünk. Ha bárkinek bármilyen problémája van, vagy tanácsa van, vagy javaslata van, éjjel-nappal képes vagyok ezt jó szándékkal fogadni. Köszönöm szépen.
Döntés általános vitára való alkalmasságról
ELNÖK: Nem látok jelentkezőt, úgyhogy szavazás következik. Csak tájékoztatásként mondom, hogy az előző bizottsági ülésen a bizottság megállapodott abban, hogy most ki-ki elmondja a véleményét, ennek alapján a bizottság munkatársai összegzik az érveket, természetesen a szavazás eredményének ismeretében, és körözés útján egyeztetjük a leírt álláspontot, amit majd a parlament elé terjeszt a bizottság, hiszen nekünk kell a parlament elé határozati javaslatot terjeszteni.
Tehát akkor most az a kérdés - egyenként szavazunk a két évről -, hogy ki az, aki támogatja, magyarul általános vitára alkalmasnak tartja a kuratóriumi beszámolót.
Aki igennel szavaz... - most ugye az első évről van szó, 2004-ről. Tehát aki a 2004-es kuratóriumi beszámolót általános vitára alkalmasnak tartja, vagyis támogatja, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) 10 igen. Aki nemmel szavaz ugyanerre a kérdésre? (Szavazás.) 4 nem. Aki tartózkodik? (Szavazás.) 3 tartózkodás.
Ugyanezt a kérdést felteszem a következő évre, tehát értelemszerűen 2005-re vonatkozóan. Aki a 2005-ös beszámolót elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) 10 igen. Aki nem? (Szavazás.) 4 nem. Aki tartózkodott? (Szavazás.) 3 tartózkodás. Köszönöm szépen.
Ahogy elhangzott, a bizottsági álláspontot rögzítjük, ennek megfelelő határozati javaslatot terjesztünk a parlament elé. A parlamenti vitában ki-ki elmondhatja az álláspontját.
DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, hogy megjelentek, köszönjük a közreműködést. (A napirendi pont tárgyalásához érkezett vendégek elhagyják az üléstermet. - Rövid szünet.)
Tisztelt Bizottság! Folytatjuk a munkát. Megkérném a Magyar Rádiót képviselőket, hogy foglaljanak helyet. Üdvözlöm Gellért Kis Gábor elnök urat. Felhívom a jelenlévők figyelmét, hogy az 5. napirendi pont is feltehetően időigényes tárgyalás lesz, úgyhogy ki-ki takarékoskodjon az erejével, energiájával, és az idővel.
A 3. és 4. napirendi pontot gondolom, értelemszerű, hogy összevonva tudjuk tárgyalni, ugyanúgy, mint az 1. és 2. napirendet.
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi beszámolóját vitatjuk meg, úgy, hogy nem naptári évekre készült a két beszámoló, hanem 2005. április 1-jétől - most a végdátumot mondom - 2007. március 31-éig. Megadom a szót elnök úrnak, és kérem, hangsúlyozom, hogy röviden, a tapasztalatokból kiindulva - mármint nem az előzményekből, hanem az e napi tapasztalatokból kiindulva - foglalja össze a szóbeli kiegészítését az írásban benyújtott beszámolóhoz. Köszönöm szépen.
Gellért Kis Gábor szóbeli kiegészítése
GELLÉRT KIS GÁBOR, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Jó napot kívánok! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Valóban, ha nem olyan időszak volna mögöttünk, mint amilyen van a Magyar Rádióban, illetve a Magyar Rádió Közalapítványnál, akkor azt mondanám, hogy egy rutinbeszámolót terjesztettünk az Országgyűlés elé. Hogy ez mégsem így van, ez azzal a közismert ténnyel magyarázható, hogy 2005. augusztus 1-jével lejárt az előző elnök mandátuma, és csaknem egy éven keresztül, hivatalosan egy éven keresztül nem volt elnöke az intézménynek.
Ez hektikus időszak volt részint a részvénytársaság életében, és ez a fontosabb, de hektikus időszak volt a közalapítvány életében is. Hogy a beszámolók mégis ide kerültek, ide kerülhettek, ennek az a magyarázata, hogy váratlanul, vagy számomra legalábbis váratlanul, a kuratórium igen nagy többsége belátta, hogy olyan vészhelyzetben van a Rádió, amelynek kezelése legkisebb részben ugyan azon múlik, hogy elfogadják-e a beszámolót az Országgyűlésben vagy sem, de ha az elnököt nem támogatja a testület, az valóban végzetessé válhat. A támogatás abban áll, hogy a megválasztott elnök pályázatában foglaltakat végre kell hajtani. Ez csak nagyon futólag, részben említtetik meg, konfliktusok néven nevezése nélkül a beszámolóban, de úgy gondolom, hogy valamennyien jól ismerik, hogy miről van szó: a Rádió műsorszerkezetének átstrukturálásáról, ezzel összefüggésben a feladatok mennyiségi és minőségi meghatározásáról, majd végül és ezzel összefüggésben a létszámleépítésről. Ez egyfelől gazdasági kényszer, amiről nyilván a későbbiekben lesz szó, de - és itt azért ezt el kell mondanom - arra a felismerésre is épül a folyamat, hogy mindazon bevételek, amelyekkel rendelkezik a Magyar Rádió, voltaképpen és meghatározó mértékben fedeznék a működését, amennyiben a gazdálkodás korszerű rádiózástól eltérő anomáliáit megszüntetjük, felszámoljuk. Kutya kemény dolgok ezek, szembesülni olyan emberekkel, akikkel évtizedeken keresztül baráti, kollegiális kapcsolatokat ápoltam én személyesen is, mások is, és akik a kárvallottjai ennek a folyamatnak, mégis végig kell csinálni. Itt tartunk, ennek a folyamatnak inkább az első harmadában, mint a közepén. Nyilván a befejező napirendi pont ezzel összefüggésben számos kérdésre ráirányítja majd a figyelmet, mégis azt gondolom, és azt kérem a bizottság tagjaitól és végül az Országgyűléstől, hogy figyelembe véve ezeket a viszonyokat, támogassák, fogadják el a beszámolót.
Arról van szó, hogyha az alapító Országgyűlés fontosnak tartja a továbbiakban is a közszolgálati rádió létezését, akkor nem lehet nem tudomást venni azokról a változásokról, amelyeket a plurális médiapiac, a piacgazdaság magával hozott, és amelyek szociológiai, kultúrafogyasztási értelemben radikálisan átrendezték ezt a társadalmat. Vagy szembenézünk ezekkel a tényekkel, és akkor van esély a közszolgálati rádió helyét megtalálni, vagy úgy teszünk, mintha ezek nem volnának, és bekövetkezik egy olyan állapot, nem is olyan beláthatatlan távolságban, amikor a közszolgálati magyar rádió önmagának csinál műsort, mert nem lesz hallgatója. Nagyon egyszerűen és kicsit - megengedem - végletesen fogalmazva, ezek a valós dilemmák, amikor tehát a beszámolóval kapcsolatban kétségeiket, kérdéseiket, alkalmasint averzióikat megfogalmazzák, akkor kérem, hogy mindezeket vegyék figyelembe, amelyeket itt előrebocsátottam. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Csak jelzem, hogy a vita összevonva zajlik, de a két beszámoló más és más időszakról szól. A második év már részben az új elnök, illetve az elnöki pályázat éve, az előző időszak, ahogy elnök úr említette, az az időszak, amikor részben még az előző elnök volt, részben pedig nem volt elnöke a Magyar Rádiónak, tehát nyilván az itt elhangzott figyelmeztető szavak is másként és másként alkalmazhatóak a két időszakra. A képviselőké a szó. Cser-Palkovics képviselő úr!
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni az őszinte szavakat, mert ez már pozitívum, másrészt jelezném, hogy nem mondanám el újra azokat a dolgokat, amit az MTV-beszámolónál a médiaszabályozás szükségességéről mondtam, mert ezek valószínűleg ugyanúgy fennállnak a Magyar Rádió, mint a Magyar Televízió esetében is.
Ha Bókay Endre itt lenne, akkor vele idézőjelben vitatkoznék, csak annyiban, hogy én optimista vagyok, tehát szerintem az ötpárti egyeztetéseknek lehet, sőt ebben a helyzetben kell is, hogy eredménye legyen egy új médiaszabályozás. Reméljük, hogy erre mindegyik oldal mindegyik frakciója hajlandó is, mert azok a problémák, amik a Magyar Rádiónál felmerültek, és részben felmerültek a Magyar Televíziónál is - akár a közszolgálat, akár a finanszírozás, akár a függetlenség kérdése - mind-mind igazán csak egy új médiaszabályozással lennének vagy lehetnének megoldhatók, hiszen ezek nem ebben a két esztendőben, hanem korábban jelzett problémákat jeleznek. Én elfogadom, és tudomásul is veszem, hogy a Magyar Rádióban ezek a változások bizony mindenképpen komolyak, mélyrehatóak, és ebből következően az ehhez járó konfliktus is sokkal nagyobb, mint egy sima év sima beszámolójának tárgyalásakor, hiszen ismerünk megszűnő álláshelyeket, ismerünk megszűnő régi műsorokat, amelyekkel kapcsolatban az indulati elem, azt gondolom, hogy természetesen nagy, és sokkal nagyobb, mintha csak egy sima év sima beszámolójával foglalkoznánk.
Az alapvető kérdés ezzel kapcsolatban mégiscsak az, amit Tellér Gyula az előző napirendeknél már felvetett, hogy hol válik el a bizonyos kereskedelmi hallgatottsági szempont és a közszolgálat kérdése, mert természetesen lehet azt mondani, hogy a Magyar Rádiónak hallgatottnak kell lennie, hogy ilyen rondán fejezzem ki magamat, de hol válik aztán ez a szempont hátrányossá - mármint a rádió minősége - az érték átadásához képest. Ez szerintem a nagy dilemma, és én megengedem, hogy természetesen ez egy nagyon nehezen feloldható dilemma, amit nem hiszem, hogy ennek a bizottságnak kellene eldönteni, hogy ezt jól vagy rosszul végzi, vagy végezte-e. Munka biztos, hogy volt, hiba is biztos, hogy volt, jó döntés is biztosan volt e folyamat keretében, és elismerem, hogy ez egy nagyon bonyolult folyamat, teszem hozzá még egyszer.
Talán az, hogy a kuratórium, ha jól tudom, majdnem egésze, vagy talán egésze felsorakozott itt a beszámolóval kapcsolatban, jelzi, hogy egy belső kényszer is van - ezt is megengedem -, emellett nekem azért vannak kétségeim, és a kétségeim elsősorban a kereskedelmi-közszolgálati szerep vagy szempontrendszer összeütközéséből fakadnak. Tehát hol válik már ez a folyamat, hogy azt mondjuk, hogy nem elég hallgatott valami, vagy hallgatottabbnak kellene lennie valaminek, a minőség rovására, hiszen ha eltűnnek, megengedem esetleg, alacsony hallgatottságú, de mégiscsak értéket közvetítő műsorok, műsorszámok, az ezeket átvivő emberek a közszolgálati rádiózásból, akkor hol fognak megjelenni ezek az értékek, hiszen természetszerűleg a kereskedelmi rádiózásban egészen biztos, hogy nem. Ennek ma, megmondom őszintén, egyetlen fórumát látom a rádiópiacon, az a Magyar Rádió, és itt vannak az én kérdőjeleim az elmúlt hetek-hónapok történéseivel kapcsolatban, mert látok elveszni ilyen értékeket, és nem látom, hogy ezek az értékek megjelenhetnek-e valamikor valahol.
Felvethető az a kérdés is, hogy hol válik az aztán tulajdonképpen már a hatályos médiatörvénnyel teljesen ellenkezővé, tehát például hol jelennek meg közszolgálati szempontok a Petőfi rádió műsorában. Teszem fel ezt a kérdést, függetlenül attól, hogy értem azt a szándékot, és talán még valamilyen szintig támogathatónak is tartom, hogy próbáljunk a közszolgálati rádió számára mondjuk fiatal korosztályból hallgatókat megnyerni, próbáljuk elérni, hogy ne csak a kereskedelmi rádiókat hallgassák, hanem hallgassanak talán mondjuk azon a piacon is értéket inkább átadó rádiót, a Magyar Rádiót. Tehát én ezt a törekvést értem, de emellett nem szabadna azért a ló egyik oldaláról hirtelen átzuhanni a másik oldalára. Ezt érzem én néhány tematikában.
Még egyszer hangsúlyozom, és remélem, hogy ez így is jön ki, hogy ettől még az erőfeszítéseket, meg a probléma lényegét, meg azt is, hogy ez egy nehezen megoldható kérdés, ezt értem, és azt gondolom, hogy értjük is.
Biztos, hogy mások fognak szólni ennek a beszámolónak a műfaji sajátosságairól, úgy általános tekintetben, akár a Magyar Televízió beszámolójával kapcsolatos szakmai összehasonlításról, ami abból fakad, hogy egymás után tárgyalja a bizottság, és majdan biztos a parlament is ezt a két témát. Tehát én nem hangsúlyoznám ezt a véleményemet, de azt igen, még egyszer, hogy én abban kérnék egy kicsit nagyobb figyelmet vagy körültekintést, hogy a hallgatottság nem lehet egy közszolgálati rádió egyedüli fokmérője. És teszem hozzá rögtön, hogy természetesen főként akkor lesz igaz ez a mondat, ha egy új médiaszabályozásban az ehhez szükséges finanszírozási biztonságot a jogalkotó meg tudja teremteni a Magyar Rádió számára. Tehát jelzem azt is, hogy itt nem elsősorban, vagy nem kizárólagosan a Magyar Rádió mindenkori vezetésének van feladata és felelőssége, sokkal inkább a jogalkotónak van feladata és felelőssége. Remélem, hogy az új médiaszabályozás ezeknek a kérdéseknek legalább a jelentős részére komoly, időszerű válaszokat fog tudni adni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Schiffer képviselő úr!
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Tisztelt Bizottság! Azt gondolom, hogy nagyon speciális és sajátos beszámolóval találkoztunk itt, mert nem erről a két évről szól ez a beszámoló igazából, hanem tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a médiatörvény óta a Magyar Rádió történetéről, és valamennyire a jövőről is. Tehát igazi elfogadását én akkor fogom ennek a két évnek érezni, amikor egy következő beszámolóban a struktúraátalakítást fogjuk értékelni, mert az fogja igazolni, hogy a most megtett intézkedések jogosak voltak-e, és célravezetőek voltak-e.
Egy másik fontos jelzés, amit Cser-Palkovics képviselőtársam is mondott, hogy óhatatlanul mindig szembesülünk azzal, hogy mindenfajta ilyen beszámoló, akár az MTI-ről, akár a Televízióról, a Rádióról van szó, jogosan veti fel azt a mulasztást, amit az Országgyűlés követ el, hogy nem módosítja, nem modernizálja, nem alkotja meg a mai viszonyoknak megfelelően a médiatörvényt. Örülök annak, hogy Cser-Palkovics képviselőtársam ebben optimista, és remélem, hogy egy vagy két év múlva nem kell ezekkel a vádakkal szembesülnünk, amit mind a televíziós beszámoló, mind a rádiós beszámoló is konkrét feladatot is meghatározva tárt elénk.
Nehéz ez a beszámoló, mert ha formállogikailag közelítem meg, akkor azt mondom, hogy nem szabad elfogadni, mert egy olyan kuratóriumi beszámoló, amely azt mondja, hogy 2004-2005-öt nem fogadta el a kuratórium, aztán a 2006-os üzleti tervet nem fogadta el, tehát hogyan is dolgozott az egész rendszer, akkor azt mondom, hogy itt alapvető hibák vannak, és a dolog nem működött rendesen. Nyilvánvalóan nemcsak ezt olvasom, hanem azt a helyzetet is értem, hogy 1990 óta a Magyar Rádióban a korábbi vezetés tényleg semmiféle strukturális változtatást nem tett meg, nem törekedett arra, hogy az átalakulás nem egyik percről a másikra, de mégis azért nem órák alatt átalakuló médiavilághoz alkalmazkodott volna. Így alakult ki az a helyzet, ami mondjuk ebben a két éves beszámolóban kialakult, mind a létszám kérdésében, mind abban, hogy milyen struktúrában közvetített a Rádió, mind abban, hogy a három adó egymáshoz való viszonya hogyan határozódott meg.
Tehát ilyen szempontból nem formánlogikailag, hanem mentálisan kell megközelíteni (Gellért Kis Gábor mosolyog.) a kuratórium beszámolóját, és abból a helyzetből értékelni, amilyen helyzetbe került. Látszik ez az elnöki pályázatok körüli huzavonában is, hogy milyen helyzetben alakult ez a két év.
Ami viszont ugyancsak ezekből az anyagokból kiderül, és felhívja a figyelmet, nyilvánvalóan, akik kevésbé vagyunk benne, nem tudjuk, hogy erre érzékeny volt-e az átalakítás, de ugye kimutatja, hogy milyen korosztályok felé tolódott el a rádióhallgatottság, összhangban azzal is, hogy persze az idősebb korosztályoknál nagyobb a kopás, de mégis, hogy ez irányba tolódott el, az, hogy községekben hallgatják a rádiót elsősorban, és az iskolai végzettség, hogy több mint 50 százalék, vagy 60 százalék a 8 + 4, tehát középfokig terjed. Ez nyilván meghatározza azt, hogy ez egy adott közönség, akiknek az igényeit ki kell elégíteni, a másik oldalon pedig fennmarad a kérdés, hogy a mostani stuktúraátalakítás figyelembe veszi-e ezeket az adottságokat, tehát figyelembe veszi-e azt, hogy kiknek kell, és hova kell a műsort eljuttatni. Itt vannak kérdések, ebben vannak viták. Remélem, hogy mind a kérdések, mind a viták eljutnak azokhoz, akik ezekben a kérdésekben a finomhangolást, illetve a döntéseket meghozzák.
A másik kérdés, ugye, itt a közszolgálatiság sokszor felmerül. Én csak egy dologban fogalmazom meg: az, hogy a Rádiónak történelmileg hagyománya volt maga a műsorkészítés, a műhelymunka mind az irodalmi, mind a zenei műhelyek területén. A zenébe most nem megyek bele, mert arról később még beszélünk, de mindenféleképpen fontos volt az, hogy a Magyar Rádió alkotott, hozott létre alkotásokat, megrendelt alkotásokat, illetve közvetített és dokumentált alkotásokat, tehát jelen volt mondjuk a zenei életben nagyon sok helyen az országban, és regisztrált olyan műveket, amelyek fontosak voltak, vagy fontosak a magyar zenei kultúra életében. Nyilvánvalóan persze a kuratórium elnöke, és a Rádió vezetője is rögtön mondaná, hogy ez mind pénz kérdése, de ugyanakkor, ha egy értéket egyszer hagyunk elmúlni, annak az újrateremtése sokkal nehezebb, vagy talán lehetetlen is. Tehát ennek a figyelembevétele mindenféleképpen fontos.
Úgyhogy én azt mondom, hogy amikor kételyeink vannak - és mindannyiunknak vannak kételyeink az elmúlt két évvel, és a jelenlegi helyzettel is -, ennek ellenére az látszik, hogy egy átalakulás megindult a Rádióban. Mi reméljük, és én remélem a magam részéről, hogy ez eredményt fog hozni, még ha vannak is felhangok, mert természetesen egy nagymértékű átalakításnak kell, hogy legyen jogos és nem jogos kritikai felhangja is. Remélem azt, hogy a Rádió átalakulása nem értékvesztéshez, és nem a hallgatóság csökkenéséhez fog vezetni. Tehát azzal a bizalommal javaslom elfogadásra, hogy az igazi megmérettetése ennek a kétévi beszámolónak a következő lesz.
ELNÖK: Akkor megint a jelen lévő harmadik párt képviseletében szólnék, utána Tellér képviselő úrnak adok szót.
Tényleg egy elég abszurd helyzet most a Rádió kuratóriumának beszámolóiról tárgyalni, mert - hogy is mondjam - nincs különösebb következménye, ha a beszámoló első évéről mindenféléket mondunk. Az egykori elnök tevékenységét már jócskán tárgyaltuk bizottsági ülésen a korábbi időszakban, én magam elsősorban a tevékenysége, illetve annak következményei miatt nem fogadtam el a korábbi kuratóriumi beszámolókat. Ha most azt mondanám, hogy az első beszámolóban még jelen lévő előző elnök miatt nem fogadom el az első beszámolót, semmiféle jelentősége ennek nem lenne, mert az elnök már nem gyakorolja a hatalmát. Utána exlex állapot következett be. Ha amiatt, hogy folytatódott a korábbi gyakorlat abban az időszakban, amikor nem volt elnöke a Rádiónak, azt mondanám, hogy ez még az előző korszakhoz tartozik, vagy máshonnan kölcsönzött kifejezéssel ez a "pangás" időszaka volt, akkor ennek se lenne különösebb következménye, mert már alapvetően más helyzet van.
Ha a második évet nézem, akkor mondjuk, amit Schiffer képviselő úr itt az előbb mondott, az annyi. Az az értelme a második évvel érdemben foglalkozni, hogy utólag elmondjuk a véleményünket, ha szigorúan az évhez ragaszkodunk, az elnöki pályázatról, aminek meg annyiban nincs jelentősége, hogy az elnöki pályázat alapján az elnököt megválasztották. Tehát a következő év, mint ahogy Schiffer képviselő úr is jelezte, a 2007 márciusa utáni időszak az, ami mérvadó, és amit nyilván majd mérlegre teszünk a következő alkalommal.
Én tehát egyszerűen praktikus okok miatt a két évről szóló beszámolót elfogadom, bár ezt nyilván itt felesleges mondani, ennek sincs különösebb jelentősége, mert a parlament volt már, hogy nem fogadta el a kuratóriumi beszámolókat, de annak sem volt különösebb következménye. A legszigorúbb elbírálás alá itt maga a kuratórium esik. Ha nem csinálja meg a beszámolót, annak lehetnek elvben következményei, semmi másnak sajnos ebben az ügyben nincsenek következményei, és ez csak egy újabb adalék a médiatörvény abszurditásaihoz, hogy ha Rádió mindenkori vezetésének, vagy bármelyik közszolgálati intézmény mindenkori vezetésének a tevékenységével olyan elégedetlen az Országgyűlés, hogy nem tudja elfogadni a kuratóriumi beszámolón keresztül közvetített tevékenységet, akkor sincs következménye. Ez most nem a jelen lévő kuratóriumi elnöknek, és nem a Rádió elnökének szól, pusztán az előző napirendi pont kiegészítése annyiban, hogy a médiatörvény problémái ebben is megjelennek.
Aki folyamatosan itt ült a kulturális bizottságban az elmúlt években, az pontosan tudja, és ez azért üdvözlendő dolog, hogy milyen nehéz volt a kuratóriumon belül, a kuratóriumi elnökségen belül, ahogy elnök úr is itt a szóbeli kiegészítésében jelezte, konszenzust találni abban, hogy legyen elnöke a Magyar Rádiónak, és hogy valóban a végveszély elhárítása jegyében úgy látszik, létrejött ez az egység. Az sem volt kis teljesítmény, az előzmények ismeretében, hogy kuratóriumi beszámolót egyáltalán sikerült elkészíteni, hiszen hosszabb ideig úgy nézett ki, hogy ez sem megvalósítható, legfeljebb szöveg kerülhetne elénk, ami mögött nincs kuratóriumi elnökségi támogatás.
Szóval mindezt a tevékenységet értékelve, én a frakcióm nevében támogatom a beszámolókat. Most a 2007 márciusa utáni gyakorlathoz nem kívánok hozzászólni, mert az nem ennek az időszaknak a feladata. Ott is jócskán rá lehetne mutatni a médiatörvény problémáira, és el tudnám mondani annak a fordítottját, amit Cser-Palkovics képviselő úr elmondott, hogy vajon az olyan, közszolgálatinak nevezhető, igényes műsor, amit senki nem hallgat, és az adófizetők pénze olyasmire megy el, ami nem jut el a közönséghez, az elfogadható-e közszolgálati tevékenységnek. Schiffer képviselő úr megszólalása kapcsán az is egy vizsgálandó kérdés, de most itt ennek a részleteibe nem mennék bele, hogy egy meglehetősen alulfinanszírozott intézmény, mint a közszolgálati rádió, vagy általában a közszolgálati műsorszolgáltatók, tudnak-e olyan kultúrpolitikai missziót betölteni, hogy műhelyeket működtessenek, és ne a gazdasági racionalitást tartsák szem előtt. A jelenlegi helyzet azt mutatja, és ez már egy kicsit előrébb megy, a 2007 márciusa utáni időszakra, és a Televízió helyzetének ismeretében is mondhatom azt, hogy nem tudnak, jelenleg ennek nincsenek meg a feltételei. Ha a mindenkori kultúrpolitika úgy döntene, hogy így kívánja a magyar kultúrát finanszírozni, hogy műhelyeket hoz létre, vagy működtet a közszolgálati műsorszolgáltatóknál, akkor ennek nyilván meg kellene találni a módját. Nagy kérdés, hogy ez az európai uniós normákkal összeegyeztethető finanszírozási forma lenne-e, vagy a műhelyeknek nevezett kultúrafinanszírozási technikát, mármint műhelyfinanszírozási technikát vajon a közszolgálati rádión vagy televízión keresztül kell-e, vagy a Duna Televízión keresztül kell-e megvalósítani, de ebbe akkor nem mennék bele. Köszönöm szépen.
Tellér képviselő úré a szó.
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Óvatossá váltam a csatlakozás kérdésében (Derültség.), ezért lehet, hogy olyan dolgokat, amelyeket nem is értettem olyan nagyon félre az elnök úr megszólalásában, az ezekkel kapcsolatos bizonyos reflexiókat csatlakozás nélkül, a saját megjegyzésemként adok elő.
Ami a mi bizottsági tevékenységünket, majd a plenáris ülésen való megszólalásunkat és szavazásunkat illeti a parlament által ellenőrzött intézmények esetében, ez az egész kérdés vet föl problémákat, és nemcsak azért, mert egy évvel, két évvel, három évvel korábbi beszámolókat tárgyalunk, hanem azért is, mert nagy kérdés, hogy a parlamenti elfogadásnak, vagy nem elfogadásnak, még ha egészen friss beszámolóról, mondjuk tavalyi beszámolóról van is szó, milyen hatása van. Vajon változtat-e az valamit az illető intézmény működésén? És itt két frappáns, egymással ellentétes példára hivatkozhatok. Az egyik, hogy kénytelenek vagyunk elfogadni, vagy legalábbis egy többség kénytelen elfogadni egy bizonyos intézményi beszámolót, mert különben nem működhet tovább, mint részvénytársaság, ha a mérlegbeszámolóját nem fogadjuk el, tehát teljesen mindegy, hogy mit gondolunk róla, muszáj elfogadni. Ez az egyik dolog.
A másik meg: mondjuk, most nem fogadtuk el, vagy nem fogadjuk el valamelyik közalapítvány beszámolóját. És akkor mi van? Megszűnik a közalapítvány? Más lesz a közalapítvány tevékenységének a tartalma?
Tehát az egyik esetben az elfogadási kényszer teszi indifferenssé tulajdonképpen a parlamenti állásfoglalást, a másik esetben pedig a hatástalanság. Úgyhogy ez nemcsak a médiatörvény hibája, ez egyáltalán annak az illúziónak a kérdése, hogy vajon képes-e a parlament intézményeket ellenőrizni olyan módon, hogy ennek az ellenőrzésnek valamilyen közvetlen, direkt hatása legyen az illető intézmény működésére. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik megjegyzésem most már ezekre a beszámolókra is vonatkozik, de nemcsak ezekre. Megint visszaemlékszem a Magyar Távirati Irodával kapcsolatos vitánkra, vagy visszaemlékszem a múlt bizottsági ülésen a Szülőföld Alappal kapcsolatos vitánkra. Az intézmények egy része - ez alól történetesen a televíziós beszámolók némileg kivételt jelentettek -, akiknek be kell számolni a tevékenységükről, igyekeznek a tevékenységnek olyan formális, vagy formalizálható, és mennyiségi mutatók formájában produkálható mozzanatait idehozni, amelyek azt mutatják, hogy mégiscsak csináltak valamit, de magának a tevékenységnek vagy a működésnek a legfontosabb tartalmi összefüggései nem jelennek meg ezekben a beszámolókban. Márpedig ezeket az intézményeket általában valamilyen tartalom miatt hozza létre az Országgyűlés, és pontosan arról, ami miatt létrehozza az Országgyűlés, a beszámolók, vagy a tájékoztatók nem tájékoztatnak bennünket. Nem elég tehát az, amit az előbb mondtam, hogy vagy kényszerdöntést hozunk, vagy hatástalan a döntésünk, hanem ráadásul, aminek alapján hozhatnánk a döntésünket, az nem is igen jelenik meg ezekben a beszámolókban.
Sajnos, itt most rá kell térnem a Magyar Rádió két beszámolójára, amelyekkel kapcsolatban nekem ilyen tartalmi hiányérzeteim vannak. Mi érdekelne engem, mint a kulturális bizottság tagját, és főleg, mint a Magyar Rádió Közalapítvány tevékenységét és a közalapítvány tevékenységén keresztül a Magyar Rádió tevékenységét valamilyen mértékben vagy módon ellenőrző Országgyűlésnek a tagját a Magyar Rádió tevékenységével kapcsolatban? Először is: persze, a sajtóból is láttam annak idején, de látom a beszámolóból, hogy milyen nehéz időszakot élt meg a Televízió az elnökválasztási problémák miatt. Először Ragács Imre távozott, majd kiderült, hogy az ő betegségre való hivatkozással történő távozása nem elfogadható. Rögtön konfliktusok keletkeztek mögötte, ki tudja, milyen inkorrekt összefüggések tárultak fel, per kezdődött, nem is tudom, hogy az a per befejeződött-e, vagy van-e ebben a kérdésben bírósági döntés vagy nincs, tehát itt elhúzódott egy hosszú folyamat. Arra hivatkozom megint, hogy én magam is voltam a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségi tagja, és én magam is emlékszem, hogy egy ilyen választási procedúra hogyan zajlik a jelölés fölött, a pályázatok értékelése fölött, aztán a jelölések fölött nemigen tud létrejönni a kétharmados többség, amit a törvény előír, és akkor a legkülönbözőbb módszerekhez kell folyamodni, és a végén új pályázatot kell kiírni.
Azért van ennek az új pályázatkiírásnak valamilyen morális korlátja, az az érzésem. Azért merem ezt kimondani, mert a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének az az összetétele, amelyben én is részt vettem, harmadik pályázatot már nem írt ki, hanem konstatálta, hogy olyan politikai vagy egyéb értékválasztásbeli ellentétek osztják meg a kuratóriumi elnökséget, amelyiken a kuratóriumi elnökség nem tud felülkerekedni, és ha nem tud felülkerekedni két pályázat után, akkor nem tud felülkerekedni valószínűleg a harmadik, a negyedik, az ötödik pályázat után sem. Nem engedte meg magának azt a luxust, hogy fél évig vagy háromnegyed évig, vagy ki tudja, meddig szórakozzon azzal, hogy akkor írunk ki megint egy pályázatot, aztán írunk ki megint egy pályázatot, annál is inkább, mert a látszat ilyenkor az, hogy a kuratórium tagjai a pozíciójukhoz ragaszkodnak mindenáron, és miután a médiatörvény lehetővé teszi, hogy korlátlan számú pályázatot lehessen kiírni, így a kuratórium a saját pozícióját meg tudja újítani, és meg tudja újítani akármeddig. Ez is a médiatörvénynek egy problémája; nagy kérdés, hogy ezt meg lehet-e egyáltalán valahogy oldani.
Vártam volna nagy tisztelettel a beszámolótól, hogy ezekre a kérdésekre konkrét leírásokat, megnevezéseket kapjak, ehelyett egy olyan mondatot kaptam, hogy ezt a folyamatot erőteljes médiapolitikai viták vagy szembenállások kísérték. Nem tudom, hogy szó szerint jól idézem-e, de ez van benne körülbelül. (Gellért Kis Gábor: Tartalmilag.) Én ezt keveslem, mint országgyűlési képviselő, aki ellenőrzöm, felülvizsgálom vagy felülbírálom ennek az intézménynek a működését. Nem tudom azonban megítélni, amit az előbb elmondtam, hogy morális szempont alapján elítélhetem-e a kuratóriumot, hogy öt pályázatot írt ki, vagy tényleg olyan kérdések és feltételek voltak jelen abban a szituációban, amelyek morálisan tolerálhatók vagy tudomásul vehetők voltak, és igen, ha az ötödik nem sikerül, ki kellett volna még a hatodikat, hetediket, nyolcadikat is írni - ezt nem tudom megítélni. Itt van egy szituáció, és a beszámoló alapján nem tudom megítélni a kuratórium tevékenységét ezzel kapcsolatban.
Megyek tovább. A beszámolónak szerintem itt is, amit az előbb a Televízióval kapcsolatban említettem, ez is egy ilyen matrjoskababa-problémája, hogy a kuratórium nagyobb babájában benne van a Rádiónak a kisebb babája. Mi ugyan a kuratórium tevékenységét ítéljük meg, de voltaképpen a Rádió tevékenységének a jó intézését ítéljük meg, és ahhoz a Rádió tevékenységét is látnunk kell, hogy ezt a kettős ítéletet meg tudjuk hozni, és ehhez a Rádióban zajló folyamatokról pontos képet kellene tudnunk kapni. Csak egy nagyon felületes dolgot mondok: azt kellene tudni, hogy a Rádió bevételei és kiadásai pontosan hogyan alakultak, hogy a Rádió költségszerkezete hogyan alakult, mint egy olyan fontos adat, hogy most akkor a bérkifizetések felé ment el az egész dolog, vagy a külső műsorszerkesztők nyomultak előre valamelyik esztendőben, vagy beruházásokra ment el a pénz - ez a beszámolóhoz hozzátartozik. Annál is inkább hozzátartozik, mert ezt még meg is előzné egy másik tudnivaló, az tudniillik, hogy a Rádió szervezeti struktúrája hogyan alakult, és ha nem alakult, mert az elnök vagy az előző elnökök nem voltak hajlandók alakítani, és a költségstruktúra sem alakult, akkor ezt ebben a formában valahogy bele kellene írni, de adatokkal, tehát a Rádió mérlegadataival és azok megfelelő értelmezésével alátámasztva.
Itt van a bevételek között - ez még egy kicsit ehhez a kérdéshez tartozik - a reklámbevételek kérdése; ez a Televízióban is probléma, ha úgy tetszik, akkor ez megint a médiatörvény problémája. Vajon lehet-e a jelenlegi duális médiarendszer kereskedelmi televíziós és rádiós környezetében elvárni a közszolgálati műsorszolgáltatótól, hogy jelentős kereskedelmi bevételekre tegyen szert, de közben érintetlenül maradjon az ideális közszolgálatiság tartalom, amikor a Televízióval kapcsolatban elhangzott, de itt is elmondható, hogy a reklám jó eladhatósága miatt a reklámok környezetében speciális vonzerőknek kell a műsorokban lenni, ezek a speciális vonzerők pedig tipikusan a kereskedelmi televíziózásra jellemző műsortartalmakhoz kapcsolódhatnak. Ez megint egy olyan probléma, hogy erről kellene, hogy szóljon a beszámolónak egy fejezete vagy egy bizonyos része: az elnökválasztási problémák, a szervezetátalakítás vagy át nem alakítás problémája, a költségszerkezet alakulásának problémája, a reklámbevételek és ezzel kapcsolatban is a rádiótartalom tartalmi változásai vagy változatlansága, nem tudom, és végül itt van ezekhez kapcsolódóan a hallgatóságalakulás. Zárójelben jegyzem meg, amit én magam is nagyon szomorúnak tartok, hogy a rádió hallgatói öregszenek, a műveletlenebb kategóriák felé tolódnak el, és a városi népesség felől a falusi népesség felé, ha jól értettem a statisztikákat - ez bizony elég nagy probléma.
Összefoglalva ezeket az elvárásaimat, azt állítom, és ez már a műfaj problémája, hogy ezek nem taglalhatók ilyen keresztéves beszámolási rendszerben, mert a mérlegadatok egészen más időszakról szólnak, mint a választási ciklus szerinti időszak, és nem taglalhatók világosan az előbb említett kérdések - amelyeknek szerintem egy beszámoló fő tartalmát kellene adniuk - adatszerűen, világosan, pontosan, keresztévek szerint. Felvetődik akkor, ha a keresztéves tárgyalásban is van valami fontos logika, miután a társadalmi kurátorokat egy évre választják, és a társadalmi kurátorok fogadják el végül is a különböző dokumentumokat - ebben is van logika -, azt gondolom, hogy az erősebb megoldás az, ha nem a választási ciklusi évet vesszük a beszámoló alapjául, hanem a gazdasági évet, illetve a naptári évet. Én itt abba is hagyom a megjegyzéseimet; a hiányérzeteimet elmondtam, mondjuk így. Megrezdülök a beszámoló azon passzusaira, ahol a problémák nehézségeinek bizonyos, nem mondom, hogy lírai, de mindenesetre érzelemmel telt előadása van: mondjuk, ilyen szöveget olvasok a 2006-2007-es beszámoló 15-16. oldalán, hogy "Súlyos döntéseket kellett hozni, noha az eredmények még nem is lehettek látványosak az eltelt idő rövidsége miatt. A legfontosabb annak a felismerése volt, hogy a korábban sokszor emlegetett létszámleépítést és a műsorok korszerűsítését nem lehet tovább halogatni, még akkor sem, ha ez fájdalommal jár, és újabb gondokat okoz a vezetés számára.", és így tovább. "A döntések támogatottságához szükséges az is, hogy megértsék az intézkedések lényegét és a többi, és ehhez folyamatos belső kommunikációra volt szükség."
Azt gondolom, hogy az általam előbb felsorolt témák az igazán fontos tartalmai egy beszámolónak. Még egyszer mondom, én megrezdülök rá, mert az emberi konfliktusokra és problémákra érzékeny vagyok, de nem ezt várom egy beszámoló tartalmától. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Alexa képviselő úr!
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Több oka van annak, amiért én támogatni fogom a beszámolók elfogadását. Az egyik az, hogy átolvasva, azt érzem, hogy ez egy önkritikus, önmarcangoló anyag, amit egyébként a helyzet indokol is, úgy vélem, tehát egy diadalittas, harsonáktól teli hangú beszámoló egy kicsit nehezebben menne át nálam, bevallom férfiasan, de nem is csak az adott időintervallum miatt, hanem amiatt a folyamat miatt, ami a Magyar Rádióban lejátszódik most már tizenvalahány esztendeje. Tényleg arról van szó - és ebben nyilvánvalóan van felelőssége a médiatörvénynek és a módosítások elmaradásának, de nyilvánvalóan lehet felelőssége a Rádió minden korábbi vezetésének is -, hogy azokkal a változásokkal, amelyek hatásait, az általuk kikényszerített versenyt egyébként előre lehetett volna látni, ezekkel a hatásokkal igazából mérsékelten akartak megbirkózni ezek a vezetések. Valóban, most van egy olyan állapot, amikor, ha a hallgatottsági mutatókat nézzük, akkor ez mindenképpen igaz, már talán csak a Volga van a Magyar Rádió mögött, és ha nem akar beleesni a vízbe, akkor mindenképpen előre kell mozdulni. Itt picit vitatkoznék Tellér képviselőtársammal, mert egy beszámolóban mindenképpen említésre méltónak tartom, hogy ezek a változások milyen belső hatásokkal, milyen belső gyötrelmekkel járnak, annál is inkább, mert itt esetleg alkotók kerülnek leépítésre. Magyarul, kialakul egy új koncepció, amibe talán bizonyos alkotók ezért, azért nem férnek bele, akik egyébként a maguk idejében nagyon is jól szolgáltak, és egy talán kisebb versenyben vagy egy másik ízlésvilágban, de megfelelő hallgatottságokat is produkáltak. Itt igazából a tartalmi változtatásról beszélünk a Rádióban, ami nem leírt papírokat jelent, hanem feltétlenül embereket, és emberek megjelenítését, vagy emberek eddigi tevékenységének megköszönését is. Ez persze emberi drámákat okoz, belső bizonytalanságot okoz, és egy belső bizonytalanság egy adott szervezetnek a külső teljesítményére mindenképpen kihat, tehát azt gondolom, hogy ebből a szempontból is lényeges, hogy a beszámoló készítői ezzel foglalkozzanak. Nem is nagyon lenne méltányos, azt gondolom, akár azokkal szemben sem, akiket ezek a változások negatívan érintenek, hogy úgymond, egy szó se essék róluk.
Az egy más kérdés persze, hogy ezek az irányok, amik most kialakulóban vannak, eredményezik-e a megoldást. Ebben van egy úttörő szerepkör, amit talán jóval korábban hasznosabb lett volna elkezdeni, vagyis egy sokáig verseny nélküli közszolgálati rádió versenybe kerülésének pillanatában kellett volna azon nagyon erőteljesen elgondolkodni, hogyan lehet majd ennek a versenynek megfelelni, és ez az elgondolkodás, ez a szembenézés nem nagyon történt meg. Mondjuk, a politikai tisztogatástól kezdve a gazdasági vészhelyzetig már minden előfordult a Magyar Rádióban az elmúlt tizenvalahány évben, ami különböző döntéseket hozott, de igazából ennek a versenyhelyzetnek való koncepciózus, stratégia mentén való megfelelését talán nem érzékelte az ember.
Még egyszer mondom, hogy aztán ezek hozzák-e a kívánt célt, az egy más kérdés. Itt egy visszatérő probléma, hogy közszolgálatiság, vagy pedig hallgatottság, amit olyan értelemben álkérdésnek tartok, hogy nem hiszem el, hogy nem lehet közszolgálati feladatokat hallgatott módon végrehajtani. Persze, újszerű megoldásokat követel; meglehet, hogy ezeknek az újszerű megoldásoknak egyike-másika sérti a fülünket; meglehet, hogy hozzá kell nekünk is szoknunk, hogy az a műsor, ami húsz éven keresztül úgy nézett ki, az nincs, és valami más próbálja azt az értéket máshogy közvetíteni, ezeket a megoldásokat keresni kell. Én azt gondolom, hogy vannak olyan megoldások, a Televízióban is láttunk erre példát, csak gondoljunk a Nagy Könyv-vetélkedőre, ahol értékközvetítés újszerű módon, izgalmasabb eszközökkel, végül is sikeresen történt. Vannak erre megoldások, az operát is el lehet népszerű módon is juttatni, úgy, hogy esetleg a nem képzett operahallgató is élvezetét lelje benne, meg úgy is, hogy egyébként rádöntök öt óra Wagnert, és azzal el is rendezem, hogy nyilvánvalóan soha többet a zene közelébe sem megy, tehát azt gondolom, hogy ezeket kell keresni.
Hadd tegyek egy ilyen nem hivatalos megjegyzést, hogy már csak azért is elfogadom a beszámolót, mert azt gondolom, hogy azért ebben a történelmi sorozatban mi mindenképpen - és most nagyon elnézően fogalmazok a politika résztvevői számára - legalábbis cinkosok vagyunk. Azt gondolom tehát, hogy ezekben a folyamatokban van akkora politikai felelősség, hogy ismét igaz az a tétel, hogy persze, könnyű ennél az asztalnál azt mondani, hogy most én ezt nem fogadom el, de nem haszontalan nekünk, magunknak vagy a két oldalon ülőknek önvizsgálatot tartani, hogy ők vajon megtettek-e mindent akkor, abban a pillanatban, ami mondjuk, akár egy jobb helyzetet eredményező beszámolót mutatna fel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Elnök úré a szó, ha reagálni kíván az elhangzottakra.
GELLÉRT KIS GÁBOR, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm szépen. Cser-Palkovics képviselő úr kérdésére, hogy kell-e új médiaszabályozás, illetve, hogy ez a médiaszabályozás megoldja-e mindazok problémákat, amelyekről a korábbiakban majd később beszélt, erről van ugyan véleményem, de ebből a pozícióból nyilván csak úgy, mint a kuratórium elnöke, ide érvényes tapasztalataim alapján beszélhetek.
Régóta nem hiszek a jog mindenhatóságában, tehát az nem kétséges, hogy a jelenleginél lehet jobb médiaszabályokat megalkotni. Hogy ezek az eredendő szándéknak megfelelően működnek vagy sem, azokon múlik, akik benne szerepelnek, meg természetesen azokon, akiknek formális, informális hatásuk bármi módon van a közegre. Ez az általam is születése pillanatában alkalmatlannak és túlhaladottnak vélt jogszabály is alkalmazható volna, ha az eredendő törvényalkotói szándékot mindenki komolyan vette volna és venné.
Nyilvánvalóan más megfontolások is szerepet játszanak. Erre a kérdésre azt a választ kell adni, hogy igen, szükség van új médiaszabályozásra, de hogy ez az új médiaszabályozás eligazít-e, vagy képes-e eligazítani abban a kérdésben, hogy elválik-e és hol a kereskedelmi, illetve a közszolgálati funkció, erre nézve súlyos kétségeim vannak. Mégpedig azért, mert a közszolgálatiság tartalma az nem egy öröktől fogva létező dolog, és nem is tart örökké. Abszolút korhoz kötött tartalmakról van szó, ennél fogva bármilyen jogszabály, amely súlyosan korlátozza, azaz tételes módon határozza meg a közszolgálati tartalmakat, szükségképpen leszűkítene, és újabb kiskapuk sokaságának lenne a kerete. Ezért én most már nem hiszem azt, hogy szükség volna a közszolgálatiság meghatározására. Tellér képviselő úr, ezt fél füllel hallottam, még az előző napirendi pont alkalmával arra hivatkozott, hogy a törvény tételesen felsorolja a tartalmakat. Az én emlékezetem szerint ez példálózó felsorolás, nem tételes.
Éppen azért - és egy új példával hozakodom elő -, mert a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mennyire változékony a közszolgálatiság fogalma. Nem olyan régen, és ez, feltételezem, hogy képviselő urak, hölgyek számára nem új információ, a Magyar Rádiót, ha nem is elmarasztalta, elmarasztaló levelet kaptunk az ORTT-től, mondván, hogy a Petőfi rádión - ugye ez kérdésként elhangzott, ugyancsak Cser-Palkovics képviselő úrtól - aránytalanul nagy a könnyűzenei tartalmak mértéke, és ez nem közszolgálati tartalom. Megítélésem szerint hihetetlen szakmai - mondjuk így - korlátoltsággal ad hírt magáról egy testület, amely azt mondja, hogy nem közszolgálati tartalom a kultúrafogyasztásnak az az anyaga, tartalma, amelyet a fiatal- és középgeneráció 80 százaléka naponta fogyaszt. Szóval ilyet leírni, azt gondolom, hogy egyszerűen elképesztő, de ez megtörtént. Miért gondoljuk azt, hogy az a zene, amely mindennapos tápláléka több korosztálynak, kizárható ebből a körből? Ki van feljogosítva arra, hogy ilyet kijelentsen? És egyáltalán: a társadalmi valóságnak mennyiben feleltethető meg egy ilyen kijelentés? És ha netán mégis előfordulna az, hogy ez bekövetkezik, akkor ez milyen következményekkel jár, mondjuk egy közszolgálati médiumra nézve?
Így tehát amondó vagyok, hogy ebben az ügyben az egyetlen lehetséges magatartás a pillanatnyi intézményi struktúra mellett az, hogy arra az intézményre hárítja a törvényalkotó is annak felelősségét, hogy az országos közszolgálati műsorszolgáltatók vajon megfelelnek-e a törvényalkotó eredeti szándékának. Ez az a testület, amely a tulajdonosi jogokat gyakorolja. Nem tudunk mást, és nem azért, mert annyira megbízható volna bármelyik kuratórium e tekintetben, hanem minden más megoldás, amely kívül esik ezen, a mellékelt és az elmondott példa szerint is a tévesztések rendkívül súlyos sorozatával fenyeget.
Köszönöm Alexa képviselő úr utóbbi megjegyzését a hallgatottsággal kapcsolatosan, mert itt valami egészen tradicionális beidegződésről van szó, amely nemcsak a laikusok körében terjedt el, hogy a közszolgálatiság nem fér össze a hallgatottsággal, de a szakmán belül is. Én rádiósoktól hallottam, legutoljára éppen tegnap, hogy ez a két fogalom - "közszolgálatiság" és "hallgatottság" - kölcsönösen kizárja egymást, ami az én megítélésem szerint viszont abszurditás. Az a rádió, amelyet nem hallgatnak, nincs. És nem azon múlik, hogy van-e szándékunk részt venni az éteri versenyben, hogy milyen kedvünk van. A piac, a médiapiac van, akkor is van, ha ez nekünk nem tetszik, és ebben részt venni közszolgálati műsorszolgáltatóknak nem kívánságműsor, hanem kötelezettség.
Igazán az a kérdés, és ez a legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban mondanom kell, hogy az a megújulási folyamat, amely megítélésem szerint a rádióban megindult, abba az irányba hat-e, hogy a valóban fontos, általunk is az értékvilágba tartozónak ítélt tartalmakat úgy tudja-e közvetíteni, ahogy ez belefér a mai hallgatóközönség szokásrendjébe, kultúrájába, szocializációjába. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor nyilvánvalóan megbukik. Ez nem kérdéses, megbukik. Ez a lehető legnehezebb feladat, mert olyan beidegződéseken kell felülemelkedni, olyan szakmai konvenciókat kell félretenni, amelyek a lehető legnagyobb konfliktusokkal járnak, mert valóban kvalifikált műsorkészítőket szembesít azzal, hogy meg tudnak-e birkózni ezzel a feladattal, vagy sem. Ez zajlik a Rádióban. Nem állítom, hogy minden intézkedés maradéktalanul jó, pusztán annyit mondok, hogy a jelenlévők türelmét is kérem, az Országgyűlés türelmét is kérem, egészen addig az első időpontig - és ez a jövő nyár -, amíg ezekről a változásokról érdemben beszélni tudunk, amikor a visszajelzések szociológiai értelemben definiálhatók. Most nincsenek tapasztalatok, vélemények vannak. Jók, rosszak, mindenféle. Jövő nyár lesz az első alkalom, május vége, június eleje, amikor ezekről a változásokról már a felmérések szintjén lehet beszélni.
Schiffer képviselő úrnak mondom, most már hosszú tapasztalatom alapján, hogy mélyen igaza van, a kuratórium működését jelentősen meghatározzák mentális szempontok. Időnként úgy érzem magam, mintha terapeuta volnék egy csoportfoglalkozáson. Ez együtt jár a szereppel egyébként, tehát nem úgy kell gondolni erre, hogy én kivétel volnék ebből a közelségből, a dolog természete ilyen, ámha erre rárakódik - mint ahogy rárakódik jelentős mértékben - olyan külsődleges iniciatíva, amely nyilvánvalóan politikai tartalommal próbálja befolyásolni a testületet, akkor elég nehézzé válik a dolog.
Itt térek rá a Tellér képviselő úr által mondottakra, hogy miért vannak túlsúlyban a formalizálható elemek a beszámolóban. Igaza van; én 2004-ben, az el nem fogadott beszámolóban tettem egy kísérletet, arra ugyanis, hogy a legjobb felfogásunk szerint, ha úgy tetszik, tudományos alapokon, mindazon kritikus elemekről a kemény tények szintjén szóljak, amelyek jellemezték a kuratórium munkáját - nem fogadták el, ez ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy ide kerüljön a dokumentum, nekem is kompromisszumot kell kötni; olyan beszámolót kell tenni, amely ezeket a nyilvánvalóan nem mindenkinek kellemes fordulatokat száműzi a szövegből, és akkor elfogadhatóvá válik. Ez a magyarázat, nem más, és nemcsak az én esetemben, más esetében is. Addig ugyanis, amíg ez a rendszer fennáll - most itt gondolok a társadalmi kurátorok jelentős számára -, és amíg, ne bújócskázzunk, a politika érdekeltsége a civil szervezetek mozgósításában olyan eminens, mint ma, addig ez a helyzet prolongálódik, egy perc kétség ne legyen felőle.
Nem azért kellett - és akkor erre is válaszolok - öt pályázatot kiírni, mert amorális volt a kuratórium elnöksége. Első alkalommal elutasították Such György pályázatát, nem választották meg. Tettünk két olyan bátortalan kísérletet, amely hamvában holt. A negyedik kísérlet igazán már formálisnak mutatkozott, csak mintegy felvezetéséül a következőknek, mert tudtuk, hogy van egy ember, akiben meg tudunk állapodni, akit szakmailag, emberileg alkalmasnak is tartunk a szerepre, de meg kellett várni, hogy elmúljon az a civil kuratórium, amelyik nem fogadta el - ez ilyen egyszerű. Nem azért történt a sokszori kiírás, mert annyira kapaszkodtunk a székünkhöz, ezt nagyon szeretném hangsúlyozni; ez egy óriási tévedés, a helyzet olyatén magyarázata, amely nem felel meg a valóságnak. A kiírások mögött ott volt az, hogy tudjuk, kit akarunk elnöknek, csak egy más összetételű társaságra kellett várni, és ez bekövetkezett. Szeretném ezzel is tudatni azt, hogy az itt sokszor szóban volt médiatörvény voltaképpen rákényszeríti a szereplőket arra, hogy olyan megoldásokat válasszanak, amelyek nem elegánsak - ez a legkevesebb, amit mondani lehet velük kapcsolatban -, és akkor meg kell alkudni. A racionális cselekvés nem feltétlenül elegáns; ez a demokrácia egész szegmenseire is igaz, nem csak erre.
Végül pedig a hallgatókról, a hallgatottságról, az értékközvetítésről, mert ez tényleg nagyon fontos dolog. Az itt ülők, kevés kivételtől eltekintve, korukat nézve, szocializációjuk során a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót hallgatták, nézték gyerekkorukban, a plurális médiapiac felnőttként érte őket. Az a közszolgálati ethosz, amely nagyon sokszor viták vagy idézetek tárgya inkább, tessék tudomásul venni, ahhoz az időszakhoz kötődött; ez a közszolgálati ethosz ma már nem érvényes, nem azért, mert az etikai, morális tartalmai túlhaladottak, hanem azért, mert olyan módon nem közvetíthető. A Magyar Rádió, amely mindenkihez szólt, ma már egykori hallgatóságának töredékéhez szól, és ez magából a piac pluralitásából következett. Ebben a két esztendőben a beszámolási időszakban is folyamatosan küzdeni kellett azért, hogy nézzük már meg, hogy kikhez szól a Magyar Rádió. Tudnék olyan tartalmakat idézni, amelyek kimutatottsága 0,1-0,2 százalék. Tessék belegondolni abba, hogy az ilyenfajta felmérések általában 3 százalékos hibahatárral dolgoznak. 3 százalékos hibahatárnál 0,1 százalék egy érvénytelen szám önmagában. Ha ezeket tudomásul vesszük, akkor azt is tudni kell, hogy a közönség kor, nem, elfoglaltság, lakóhely szerint, érdeklődés szerint, sok szempontból szegmentálódott. Nem lehet mindenkihez szólni, a közszolgálati rádiónak sem; ez a vállalkozás, pontosabban egy ilyen vállalkozás eleve kudarcra van ítélve. Ha ezt a következtetést elfogadjuk, akkor ebből egyenesen következik az, hogy a rádió adóin tudni kell, hogy kihez szólunk. Ha ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor ugyanabba a hibába esünk, amiben az elmúlt tizenakárhány évben folyamatosan leledzett a közszolgálati rádió. Én a magam részéről addig tartom érvényesnek a jelenlétemet, amíg ezt a változást - nem azt, ami most zajlik, hanem az olyan irányú változást, amelyről próbáltam szólni - elő tudom segíteni, egyebekben az érdeklődésemet veszítem el. A közszolgálati műsor mást jelent ma, mint akár öt vagy tíz évvel ezelőtt is jelentett. Én nem az értékeket akarom zárójelbe tenni, sőt, a magam műsorkészítői múltjában nehéz volna olyasmit találni, ami nem kötődik valamilyen magas kategóriába sorolt értéktartományhoz, csak tudomásul kell venni, hogy ugyanazokat a tartalmakat másként, más eszközökkel kell megvalósítani.
Zárómondatként egy példa: vannak olyanok itt a teremben, akiknek hasonló élményei vannak, ugyanis, hogy fiatal korukban egy Mambó magnó, egy Tesla magnó, csúcsesetben egy Grundig magnó társaságában töltöttek saját korosztályukkal hosszabb időt - ez a bulik időszaka -, magyarán a technika közösséget hozott létre. Ma a fiatalok fülükben fülhallgatóval, zsebükben az MP3-lejátszóval hallgatják a zenét, individualizálódnak. Ezek azok a végpontok, amelyek jelzik az idő múlását, és ebben kell megtalálni a közszolgálati rádió helyét. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Ha jól látom, akkor szavazhatunk, ahogy az előbb, itt is a két beszámolóról külön-külön. A bizottság tagjai tudják, hogy a parlament elé terjesztendő határozati javaslatot majd kézhez kapják.
Döntés általános vitára való alkalmasságról
Először szavazunk a 2005. április és 2006. március közötti tevékenységről szóló beszámolóról. Aki az általános vitára alkalmasnak tartja a beszámolót, magyarul elfogadja, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Tíz igen - itt nem változott az összetétel. Aki nemmel szavaz ugyanerre a kérdésre, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Kettő. Aki tartózkodik? (Szavazás.) Négy.
A következő szavazás a 2006. április 1-je és 2007. március 31-e közötti tevékenységről szóló beszámoló. Aki általános vitára alkalmasnak tartja a beszámolót, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Ez 10 igen. Aki nemmel szavaz, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) 2 nem. Aki tartózkodott? (Szavazás.) 4 tartózkodás. Köszönöm szépen.
Tájékoztatom a jelenlévőket, hogy negyed 2-kor folytatjuk a bizottsági ülést az első emeleti III. tárgyalóban. Gyakorlatilag nem tartunk szünetet, mert az arra a napirendi pontra érkezetteket, azt gondolom, nem lenne illő túlságosan megvárakoztatni. Folytatólagos bizottsági ülésről van szó. Elég, ha a vendégek jelen vannak... A képviselőket ezzel nem távolmaradásra buzdítom, de ha nem lesznek ott, akkor is folytatjuk az ülést.
(Szünet: 13.12-13.23)
A Magyar Rádió művészeti együtteseinek helyzete
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! Nem szokványos bizottsági ülésen vagyunk, ezért néhány bevezető szót majd kell szólnom. A jelenlévők döntő többsége a bizottsági ülés eddigi részén nem vett részt; a bizottsági ülés folytatólagos. Humanitárius szempontokat kérünk szem előtt tartani, mivel 10 óra óta tart a bizottsági ülés, ezért nyilván limitált, hogy meddig tudjuk folytatni.
A jelenlévők döntő többsége feltehetően még életében soha nem vett részt parlamenti bizottsági ülésen, ezért néhány szót kell szólnom ennek ismeretében. Egyrészt, ahogy körülnézek, azért a többséget talán érdekli, hogy ez a terem volt az MSZMP politikai bizottságának ülésterme. A rekvizitumok nagyobb része még az előző rendszerből maradt a parlament irodaházára: az esztétikus csillárok, a gyönyörűen faragott ovális ülésterem, berendezések és így tovább, nem mindent ismerek - úgy emlékszem, hogy a kép már az én ittlétem óta került ide, de nem akarom folytatni. Nevezetes helyen vagyunk tehát, ez a dolog lényege.
Most már az érdemi dolgokra áttérve, annyiban nem szokványos a bizottsági ülés, hogy a médiatörvény hatályba lépése óta a kulturális bizottság azt a gyakorlatot alakította ki, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók menedzsmentjével nem tart közvetlen kapcsolatot. Talán vannak emlékei a jelenlévőknek, hogy 1996 előtt a Rádió, Televízió elnökét időnként maga elé idézte az akkori kulturális bizottság, és megmondta, vagy legalábbis néhány tag próbálta megmondani, hogyan is kell műsort készíteni. A médiatörvény ezt a technikát megakadályozza: a parlament, mint tulajdonos, és a menedzsment közé iktatta a kuratóriumot, illetve a kuratóriumi elnökséget. A parlament hivatalosan és formálisan a kuratóriummal, a kuratóriumi elnökséggel áll intézményes kapcsolatban. Most azért tettünk kivételt, ezt levélben is megírtuk az érintetteknek, mert nem műsorszolgáltatási tevékenység miatt vagyunk itt, hanem kulturális ügyek miatt; a Rádió művészeti együttesei nyilvánvalóan nem a Rádió műsorszolgáltató tevékenységéhez kapcsolódnak közvetlenül. Ebben az ügyben annyiban indokoltnak tartottam, hogy kivételt tegyünk, hogy ez nem a kuratóriumi elnökséget érintő ügy, tehát a menedzsment megjelenése és megszólalása itt mindenképpen indokolt.
Azt is érdemes a bevezetőben elmondani, hogy a kulturális bizottság tagjai különböző úton-módon és különböző formában megkapták a Rádió művészegyüttesei sorsát illető panaszokat, észrevételeket, felszólításokat, utolsó végítéletet tartalmazó megnyilatkozásokat, tehát az aggodalmakat jócskán ismerik. Ez is amögött áll, hogy indokoltnak tartotta a bizottság, hogy a mai témában összejöjjünk. A jelenlévőknek talán még azt is el kell mondani, hogy hasonló jellegű bizottsági ülésre került már sor, ahol fontos és sok embert közvetlenül érintő ügyben tárgyalt a bizottság. Ilyenkor az a szokás vagy a kialakult gyakorlat, inkább így kell mondanom, hogy nem tudunk mindenkinek szót adni, ezért is kértük azt, hogy a művészeti együttesek egy-egy képviselője, általuk képviselőnek tekintett ember szólaljon meg, tehát együttesenként egy-egy ember.
Elmondanám, hogy a bizottsági ülés ilyenkor hogyan szokott kinézni, és most is milyen módon szeretnénk lebonyolítani. Először Such elnök úrnak adnám meg a szót, annak ismeretében, hogy kapott tőle a bizottság, illetve a bizottság minden tagja egy részletes tájékoztatást írásban, ami a művészeti együttesek helyzetéről ad tájékoztatást. Utána az együttesek egy-egy képviselője kapna szót, szintén annak ismeretében, hogy az ő véleményüket is írásban megkaptuk, illetve tőlük is kaptunk különféle tájékoztatókat, utána - miután, mint jeleztem, véleményem szerint kulturális kérdésről van szó és nem pusztán rádiós ügyről - az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselője, majd a képviselők kapnak szót. Nyilván reakcióra aztán minden korábban megszólalónak lehetősége lenne.
Talán azt még érdemes elmondani, bár nyilván mindenki tudja, de azért érdemes leszögezni, hogy ítélethirdetésre nem kerül sor, tehát a kulturális bizottság nem szavaz, és nem foglal el semmilyen álláspontot, mert ebben az ügyben nincs módja arra, hogy közvetlenül ítélkezzen, vagy véleményt mondjon testületileg. Nyilván a következtéseket a költségvetési törvény tárgyalása kapcsán, illetve minden más, további tevékenység kapcsán ki-ki levonja, és ennek jegyében aztán majd a véleményét formálja, illetve a parlamenti döntéseinél szavaz.
Ennyi bevezető után, ahogy jeleztem, Such elnök úrnak adnám meg a szót. Tessék parancsolni!
Such György szóbeli kiegészítése
SUCH GYÖRGY, a Magyar Rádió Zrt. elnöke: Elnök Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Bizottsági Tagok, illetve Megjelentek! Tisztelettel köszöntök mindenkit. Ahogy az elnök úr szavaiból is kiderült, minden bizottsági tag megkapta azt az írásos tájékoztató anyagot, amelyet erre az ülésre készítettünk, ebből kifolyólag én csak nagyon röviden szeretném összefoglalni a mi olvasatunkat arról, hogy pontosan mi is történik ebben az ügyben a Magyar Rádióban.
A mi éves üzleti tervünk egy 30 százalékos költségcsökkentésről, vagy annak végrehajtásáról szól, amely a Rádió műsorszolgáltatási területeit érinti mindenekelőtt. Úgy gondoltuk azonban, hogy részben a belső viszonyok miatt sem nagyon képzelhető el, hogy a zenei együtteseket semmilyen módon ne érintse a költségcsökkentés, illetve úgy gondoljuk, hogy ott is voltak tartalékok, ezért körülbelül 10-12 százalékos mértékű - tehát az átlagnál jóval alacsonyabb, még a felénél is kevesebb mértékű - költségcsökkentési intézkedéssorozatot hajtunk végre a zenei együttesek tekintetében.
Tekintve, hogy mi könnyen vagyunk vádolhatók, mármint a menedzsment túlnyomó többsége, hogy a komolyzenei ügyekhez nem olyan nagyon értünk, ezért azt a koncepciót, amelyet kidolgoztunk, mind a költséghatékonyságra vonatkozóan, mind pedig a szakmai ügyekre vonatkozóan, azt mindenekelőtt a főzeneigazgató úr, Fischer Ádám, a Bartók rádió főszerkesztője, Farkas Zoltán - noha egyébként a zenei együttesek az szmsz-módosítással kikerültek a Bartók rádió alól -, a zenei együttesek irodavezetője, aki egyben a Bartók rádió főszerkesztője, a körünkben is helyet foglaló Alföldy Boruss István, illetve az EBU zenei tanácsa, illetve nemzetközi példák alapján alakítottuk ki. Ennek az egész koncepciónak a költséghatékony működésén túlmenően azok a céljai, amelyek az előterjesztés, vagy tájékoztató 7. oldalán szerepelnek. Röviden felsorolva: az MR3 Bartók rádió zenei elvárásainak a teljesítése, a klasszikus zene népszerűsítése széles körben, a kortárs zene megszólaltatása, népszerűsítése, illetve közreműködés a műfaj és a közönség egymásra találásában, a magyar szerzők műveinek hangsúlyos megszólaltatása, és általában a magyar zenekultúra képviselete és népszerűsítése itthon és külföldön, a kiemelkedő klasszikus zene élményének eljuttatása olyan helyszínekre, vagy olyan közönség elé is, amelynek nincs feltétlenül esélye arra, hogy ilyen zenei vagy kulturális élményben részesüljön, ez az úgynevezett nyitott koncertek koncepciója. Új megszólalási és fellépési lehetőség biztosítása pályakezdő, illetve saját együttessel nem rendelkező karmesterek, énekesek, zenei együttesek, szólisták, művészek számára, és nem utolsósorban a saját bevétel alapú társfinanszírozás erősítése.
Tehát nagyjából ez az a koncepció, amely mentén az átalakítások megtörténtek. Minden egyebet, úgy gondolom, hogy az írásos előterjesztés vagy beszámoló tartalmaz, és én alapvetően egy konstruktív párbeszédre számítok a jelen ülésen, ahol erről tudunk szót váltani a tisztelt képviselő hölgyekkel és urakkal, és ezeket az észrevételeket be tudjuk építeni a mi működésünkbe.
Szándékosan nem nagyon ejtek, vagy ejtettem szót a finanszírozásról részleteiben, mert általában az a benyomásom, hogy az elmúlt években, ha a közmédia elnökei bármilyen ügy kapcsán valamilyen grémium elé idéztetnek, akkor hosszasan szeretnek a nehéz anyagi körülményekről beszélni, illetve azt részletezni, amely mentén a működésüket folytatniuk kell. Azt gondolom, hogy persze, ez esetünkben is így van, de a jelenlegi menedzsment alapvetően azt a gyakorlatot szeretné folytatni, hogy a rendelkezésünkre álló összegből, amely évek óta reálértékben, 3-4 év óta reálértékben változatlan, és mindenki ki tudja számolni az inflációs ráta következtében... - illetve nominálisan változatlan, hogy reálértékben milyen csökkenést jelent. Ezzel együtt is azt gondoljuk, hogy a mi feladatunk nem az ilyen értelmű panaszkodás, hanem az adott finanszírozási keretek közötti működés megszervezése. Természetesen cserében elvárható, hogy egyszerre két egymásnak ellentmondó koncepcióval ne legyünk bírálhatóak, tehát ez azt is jelenti, hogy ha egyszer igyekszünk, miután társasági formában működünk, a legalábbis nem veszteséges működést elérni, akkor mindenképpen rosszul esne, mint ahogy ilyen már megtörtént, hogy fiskális szemlélettel vagyunk vádolva, amely nem tartható egy költségvetési pénzekből gazdálkodó, és adófizetők pénzéből gazdálkodó részvénytársaság tekintetében.
Úgyhogy köszönöm szépen, és várjuk az észrevételeket, illetve azokra igyekszünk válaszolni.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Egy dolgot kell még elmondanom, technikai jellegű dolgot. Talán észre is vették, hogy a parlamenti bizottsági ülésekről gyorsírásos jegyzőkönyv készül, ami utóbb nyilvános lesz, és miután a gyorsírók nem mindenkit tudnak azonosítani a képviselőkön kívül, ezért azt kérném, hogy aki megszólal a képviselőkön kívül, akik előtt névtábla van, ki-ki mondja a nevét, és hogy milyen szervezetet képvisel. Köszönöm szépen.
Jelentkezési sorrendben a meghívottakat, mármint felszólalásra felkérteket kérem. (Jelentkezésre:) Tessék, parancsoljon!
Popa Péter szóbeli kiegészítése
POPA PÉTER, a Magyar Rádió zenekari szakszervezetének képviselője: Popa Péter vagyok, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának képviseletében.
Tisztelt Bizottság! Tisztelt Elnök Úr! Mint ahogy ön is mondta, mi a tegnapi nap folyamán szintén eljuttattuk önökhöz a háttéranyagot, és remélem, hogy mindenkinek volt ideje elolvasni.
Mi ebben a háttéranyagban pontosan kitértünk arra, hogy mekkora létbizonytalanságba sodorták az együtteseket, kitértünk arra, hogy milyen módon akadályozzák a nyugodt és kiegyensúlyozott művészi munkát, továbbá arra is, hogy mit tartalmaz a Magyar Rádió érvényben lévő közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata az együttesek fenntartásáról.
Tekintettel a limitált időre, én most ebből az anyagból nem nagyon szeretnék idézni. Amit most szeretnék megtenni, az az, hogy egy olyan művész szemével láttatnám az együttesek jelenlegi helyzetét, aki immáron 35 éve tagja ennek az együttesnek, 30 éve mint szólamvezető, és ezzel az együttessel végigjárta a világ összes nagy pódiumát, a Carnegie Halltól kezdve a Royal Albert Hallon keresztül egészen a Musikvereinig, mindenütt hirdetve és dolgozva azért, hogy elismerjék, hogy a magyar zene nagyhatalom.
Ma különösen fájdalmas időket élünk, mert a kultúra hitelrontásának, lealacsonyításának, a bóvlidömpingnek, vagyis a mikimauzizmusnak a korában élünk, ráadásul igen nehéz anyagi helyzetben, ami kimondottan kedvez a demamógiának, a kultúra értékeinek pénzösszegben való megjelenítésének. Önök valószínűleg mindannyian tudják, hogy a kultúrába befektetett pénz nem jelenik meg rögtön a másik, a bevételi oldalon. A kultúrába befektetett pénz akár évekkel később, teljesen más területeken jelenik meg. Ezt nyilván nálunk is sokkal jobban tudják, azonban lehet, hogy azt önök nem tudják, és ezért kitérnék arra is, hogy egy szimfonikus zenekar, vagy akár egy énekkar hogyan jön létre. Egy szimfonikus zenekart, főleg egy nemzetközileg is elismert szimfonikus zenekart nem lehet napok, nem lehet hetek, hónapok, akár rövid évek alatt sem létrehozni. Egy ilyen együttes létrehozásához minimum évtizedek kellenek.
Egy ilyen együttesben az a lényeg, hogy nem iksz számú, nagyszerű képességű muzsikus ül le együtt, hiszen megannyi Pavarotti sem képes egy kórusban énekelni, és megannyi Paganini sem képes egy zenekarban muzsikálni; egy szimfonikus zenekarban az a leglényegesebb, hogy olyan emberek kerülnek egymás mellé, akik képesek egymást hallgatva, éveken keresztül együtt örülve, együtt kínlódva, együtt megélve katartikus élményeket, egy olyan saját, összeszokott hangot, stílust kialakítani, ami csak rájuk jellemző. Egy rádiózenekar még ennél is több. Egy rádiózenekar arra képes, amire semmilyen más zenekar, hogy a lehető legrövidebb időn belül a legmagasabb szinten mikrofonképes zenét állít elő. Most pont ilyen együttes került végveszélybe társaival együtt, az énekkarral és a gyermekkórussal. Ők egyébként így hárman, külön-külön is világhírűek, de együtt is különleges státuszt élveznek.
A szakmai megközelítésnek még a látszatát is elkerülő intézkedésekre jellemző, hogy az énekkart létszámilag alkalmatlanná tették, teszik annak a repertoárnak az előadására - Psalmus Hungaricus, Budavári Tedeum -, amely ezt az együttest méltán tette világhírűvé, és hiszi a hozzá nem értő, hogy holnaptól egy olyan műfajban fog majd jeleskedni, amelyet kamarakórusok 10-15 évnyi munkával sajátítanak el. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy végveszélybe kerültek, mert a Rádió vezetőinek bizonytalanságot keltő nyilatkozatai, az együttesek kiszakítása a megszokott struktúrából, és áthelyezése egy nem zenei végzettségű vezető irányítása alá, a megszokott, közvetlen szakvezetői gárda nyugdíjazása, az együttesek melletti operatív munkakörök megszüntetése, illetve nem betöltése, az együttesek jövőjére vonatkozó információk eltitkolása, a határidős szerződések csupán néhány hónapos meghosszabbítása, vagy az együttesek működőképességére való tekintet nélküli megszüntetése - és ezt hangsúlyozom - és a felelős művészeti vezető hiánya az együtteseket légüres térbe helyezte, és létbizonytalanságuk okán súlyos morális válságba taszította. Én nem hiszem, hogy bárki számára kétséges lehet, hogy kimagasló művészi produkciókat csak úgy lehet létrehozni, ha ezt olyan művészek próbálják meg, akik kivételesen érzékeny idegrendszerrel rendelkeznek. A Rádió méltán világhírű együtteseiben pontosan ilyen érzékeny idegrendszerű emberek dolgoznak. Vajon lehet-e elvárni tőlük, hogy magas szintű produkciókat hozzanak létre egy olyan állapotban, amilyenbe most kerültek?
A közel háromnegyed évszázados múltra visszatekintő, Dohnányi Ernő által alapított zenekarból a példátlan, elismerő nemzetközi visszhangot kiváltó, rendkívül sikeres Wagner-produkció után e bizonytalanság miatt most menekülnek a kiemelkedő muzsikusok, egymás után mennek el nyugati zenekarokba próbát játszani, és heteken vagy hónapokon belül ott fogunk maradni első oboista, első fagottos és nem tudom, még milyen kiemelkedő sztármuzsikusok nélkül. Úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban ez a fajta képesség, ami csakis a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának a tulajdona, nem jelent megőrzendő értéket azok számára, akik a Magyar Rádió közszolgálati feladatainak ellátásáért, a zenei műhelyek eddig létrehozott értékeinek megőrzéséért felelősek. A nemzetközileg megismertetett és elismert márkaként használt nevük helyett most "MR-együttesek", "zene tokkal, vonóval", és "nagyon zene" értelmetlen és lealacsonyító szlogenjei közé ágyaztattak.
Nap mint nap kevesebben vagyunk; valakinek lejár a szerződése, nem újítják meg, meghalnak kollégák, nyugdíjba mennek kollégák. Egyre kevesebben vagyunk: az énekkar már majdnem 30 százalékkal kevesebb tagot számlál, mint korábban, a zenekar pedig 10 százalékkal. Mindezek nyomán az együttesek nem csupán a számbeli létszámuk drasztikus csökkentése következtében, de az említett pszichológiai nyomásgyakorlás és egzisztenciális bizonytalanság okán tényleg morális mélypontra jutottak, ami tragikus mértékben kihathat a stresszhelyzetben nyújtott művészi teljesítményükre. Azt a sandaságot azonban, amely az olcsó reklámok megerősítő igyekezetével azt próbálja elhitetni a közvéleménnyel, hogy az együttesek művészi színvonala csökkent, és ezért szükséges tagjainak egy jelentős részét lecserélni, már-már megmosolyogtatóvá teszik azok a kritikák, amilyet például az együttesek Fischer Ádám vezényletével a legutóbbi bécsi vendégszereplésük alkalmával kaptak, ahol a bécsi filharmonikushoz szokott kritikusok csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak az együttesekről. Ezek után talán nem véletlen, hogy a Rádió vezetősége épp egy olyan zenei menedzsert kíván kinevezni az együttesek fölé, aki egy konkurens zenekar bőgőse, és pont a Wagner-produkcióval próbálja bizonyítani a zenekar általa alacsonynak tartott színvonalát.
Tisztelt Bizottság! A fentiek után én nem kívánok kitérni arra, hogy mit jelent az énekkar életében létszámának a 30 százalékát elveszteni, a zenekarnak pedig a 10 százalékát. Nem tudjuk, lesz-e ennek folytatása. Az, aki azt hiszi, hogy az alkalmi kisegítőkkel el tudjuk érni azt a színvonalat, mint az évtizedek óta együtt dolgozó művészekkel, az nem ért sem a zenéhez, sem a zenekarépítéshez. Mi azt reméljük önöktől, hogy tárgyilagosan, de a nemzeti és művészi értékek felől is meg fogják közelíteni azt, amelyet ma álságos módon csupán gazdaságossági mutatókkal jellemeznek. Mi azt kérjük önöktől, hogy az együttesek gazdasági és szervezeti környezetét, irányítását és költségvetési pozícióját vizsgálják meg, és ha arra szükség van - márpedig igenis, nagy szükség van rá -, akkor változtassák meg. Kérjük, hogy függesszék fel a folyó intézkedéseket. Kérjük, hogy kezdődjön vizsgálat arra vonatkozóan, hogy milyen formában lehet tovább működtetni az együtteseket, és a legvégén pedig szeretném kérni, hogy a kulturális bizottság folyamatosan kísérje figyelemmel, hogy mi történik az együttesekkel. Köszönöm szépen a szót.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Eredeti szándékomtól eltérően kénytelen vagyok megszólalni. Az elején próbáltam jelezni, hogy a kulturális bizottság döntési lehetősége korlátozott, tehát sem felfüggeszteni nem tudunk intézkedéseket - közvetlenül semmiképpen, de közvetve sem -, sem aktívan beavatkozni ebben az ügyben, legfeljebb ki-ki véleményt mondhat, ez elhangzott a bizottsági ülés elején. Ez az egyik megjegyzésem, de emiatt nem iktatódtam volna a megszólalók közé.
Amit fontosabbnak érzek, az az, hogy némi bizottsági tapasztalattal a hátam mögött szeretném az ülés e szakaszának az elején a minősítő jelzőket korlátozni. Lehet éles véleménykülönbség, a képviselőktől nem tudom elvenni a szót, ha esetleg minősítő jelzőkkel operálnak, mert ez elő szokott fordulni, de a meghívottaktól kérni szeretném, hogy a minősítő jelzőket lehetőleg mellőzzék. Én abból indulok ki, és remélem, képviselőtársaim is, hogy ki-ki a maga pozíciójából másként és másként látja a helyzetet, és esetleg más és más a szempontja, de sandaság és álságos minősítés kérném, hogy ne hangozzék el, mert ilyen alapon nem lehet tárgyilagos vitát folytatni. Azt gondolom, hogy az írott anyag alapján ki-ki ismeri kinek-kinek az álláspontját; elég erőteljes az önök álláspontja és a másik álláspont közötti különbség is, nem kell ehhez olyan minősítő jelző, ami a következőkben aztán az érdemi tárgyról esetleg a sértegetések vagy viszontsértegetések irányába tereli a diskurzust. Elnézést, hogy ezt elmondtam, de a beszélgetés vagy a vita elején talán ezt érdemes megtenni, hogy lehetőleg kerüljük az ilyesmit.
Nem tudom, hogy az egymás közötti megbeszélésnek megfelelően ki következik az énekkar képviseletében.
Tóth Csaba szóbeli kiegészítése
TÓTH CSABA, a Magyar Rádió Énekkarának szakszervezeti vezetője: Tóth Csaba vagyok, az énekkar képviseletében.
Popa Péter előttem összefoglalta a két zenei együttesre vonatkozóan a jelenlegi helyzetet. Én speciálisan az énekkar helyzetéről szeretnék egy kicsit részletesebben beszélni.
Körülbelül 1996. óta állandóan előjön ez a probléma, hogy vajon mekkora létszámú énekkarra van valóban szükség, és sajnos azóta az énekkar, azt lehet mondani, hogy ebben a fajta bizonytalan helyzetben vergődik.
Azóta történtek, ha az utolsó egy évre rátérek, egyeztetések a menedzsment és az énekkar között, ami megcélozta egy hosszú távú, közös program kidolgozását, amiről sajnos eddig mi semmit nem tudtunk. Örömmel értesülök itt a bizottság ülésén, hogy ilyen létezik. Mi a magunk részéről csak azt tapasztaljuk, hogy se a szakmai vezetőnket, se a szakmai képviselőinket semmiféle ilyen dologba a menedzsment nem vonta bele, és még mielőtt ezeknek a terveknek bármilyen részletét is ismertük volna, a létszámcsökkentés már megtörtént.
Én azt gondolom, hogy a Magyar Rádió Énekkara ezzel a 68 fős létszámmal érte el azokat a sikereket, mind a magyar zenei életben, mind külföldön, amivel egész június végéig működött. A költségcsökkentés, úgy látszik, az énekkart előbb elérte, és nemcsak 10-12 százalékos mértékben, hanem az énekkarnál azt lehet mondani, hogy a 30 százalékos mértékben. Azt gondolom, hogy attól, hogy egy 68 fős, összeszokott testületből bármilyen szakmai szempontok alapján elbocsátok 23 énekest, attól a 45 fős énekkar nem lesz kamarakórus, és ha valakinek ilyen tervei vannak, akkor azt megfelelő szakmai hozzáértéssel, hosszabb távon, lépcsőzetesen lehet csak véghezvinni.
Van itt előttem egy táblázat, hogy érzékeltessem, hogy mi a különbség egy 68 tagú énekkar, és egy 45 fős énekkar között. Azt tudom mondani, hogy a 60-80 fős énekkar bármiféle vokális kórusművet elő tud adni, viszont ha ezt a létszámot 48 fő, vagy az alá csökkentjük, akkor a klasszikus misék és oratóriumok jelentős részét, a romantikus kórusirodalom szinte teljes egészét, Bartók akapella kórusműveket, illetve Bartók-Kodály oratóriumokat, valamint igényesebb Kodály akapellákat, illetve XX-XXI. századi magyar és kortárs zenét nem fog tudni előadni. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan szintű, és olyan súlyú változtatás, ami a magyar kultúrának jelentős vesztesége lenne.
Még egy dolog. Talán hallják a hangomon, hogy kicsit nehezen beszélek, pedig énekes vagyok, és hozzászoktam ahhoz, hogy pódiumon kell megszólalni. Képzeljék el azokat a kollégáimat, akik itt ülnek most a teremben, és mondjuk kevésbé edzettek ebben a szituációban! Én mondjuk már egy pár egyeztetésen részt vettem. Vajon ők milyen lelkiállapotban fognak mondjuk szeptember 29-én pódiumra lépni, és vajon milyen hangadásra lesznek képesek ilyen állapotban? Tehát ha értelmesen, és úgymond emberi módon, művészekhez méltó módon történik ez a fajta, úgymond szakmai alapon történő leépítés, akkor azt mondom, hogy mindenről lehet értelmesen, kultúráltan tárgyalni, de ez a fajta megközelítés - nem akarok semmiféle jelzőt használni, csak azt mondom - a művészi világtól teljesen idegen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A gyermekkar képviselőjének adok szót.
Thész Gabriella szóbeli kiegészítése
THÉSZ GABRIELLA, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya, művészeti vezetője: Elnök Úr! Alelnök Urak! Képviselő Urak! Jó napot kívánok! Thész Gabriella vagyok, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya.
1985 óta vagyok az együttesnél, amikor is Botka Valéria és Csányi László nyugdíjba vonulása után kerültem oda mint karnagy, 1995. óta pedig én vezetem az együttest. A gyermekkórus egy egészen különleges együttes, a három együttes közül mindenképpen másként kell rólunk beszélni, hiszen az én, úgymond munkatársaim nem felnőtt, képzett, profi muzsikusok, hanem 12, 14, 15 éves gyerekek, a legérzékenyebb és a legveszélyesebb korban, ha úgy tetszik.
Azt mondta rólunk Kocsis Zoltán: "Nagy szeretettel köszöntöm a Magyar Rádió Gyermekkórusát. Ez az együttes már gyermekkoromtól közel áll szívemhez, amikor pedig elkezdtük a közös munkát, ismét örömmel tapasztaltam, hogy amatőr létére a Magyar Rádió Gyermekkórusa profibb a profiknál. A kristálytiszta intonáció, a stilárisan adekvát hangzás, és nem utolsósorban a zene iránti elkötelezettség olyan erények, amelyek méltán emelik ezt az együttest a világ legjobb kórusai közé. Kívánok ez alkalomból jó, és jobb munkafeltételeket, további szép koncerteket, és feledhetetlen élményeket."
Mellékeltem önöknek így utólag még két kritikát, mind a kettőt mostanában kaptuk. Elnézést kérek, hogy az egyiknek csak az olasz eredetijét hoztam, de gyorsan elmondom, miről szól.
"A Thész Gabriella által vezetett Magyar Rádió Gyermekkórusa többször volt vendége a Milano Musicának - a Milano Musica egy nagyon-nagyon-nagyon komoly, nagyon rangos kortárs zenei fesztivál minden évben -, mely csodálatos hanganyaggal, és ehhez társult felkészített előadói készséggel rendelkező együttes. Amikor 2000-ben meghívásunkra először énekelték Luciano Berio Ofanim című művének bemutató előadását - a mester vezényelte ekkor ezt a koncertet -, a mestert annyira elvarázsolták a gyönyörű hangok és a kiváló előadás, hogy e művének bárhol történő előadásán a későbbiekben is minden esetben ragaszkodott a Magyar Rádió Gyermekkórusához. A kórust ismét meghívtuk Milánóba, ahol a Milano Musica Kortárs Zenei Fesztivál, 2008. őszi fesztivál programjában önálló koncertet adnak, ahol előadják Hosakava, Bartók és az olasz zeneszerző, Giovanni Verando a mi felkérésünkre komponálandó, valamint a Magyar Rádió Gyermekkórusának ajánlott új művét."
Még egy idézet, amit Ligeti András karnagy úr mondott, aki a Rádió együtteseinek is volt vezetője, és sokat dolgoztunk együtt: "Arról szólnék inkább, hogy én mit tanulhattam tőletek. Soha nem felejtem el azokat a próbákat, ahol eleinte kissé megszeppenve, majd a zene gyönyörűségétől átszellemülve, ragyogó tekintettel egymásra találtunk. Mindig tökéletesen felkészülten, fegyelmezetten érkeztetek, ezért hála csodálatos tanáraitoknak, és mosolyogva, igazi felszabadult srácokként távoztatok. Hányszor láttam felnőtt muzsikusok arcán őszinte irigységet, hiszen ti tökéletesen mentesek voltatok, vagytok a profizmus néha elkerülhetetlen fásultságától. Tudnotok kell, hogy ez a kórus, ez a felnőttekhez méltó, sokszor nem kevés áldozatot követelő, kemény munka életre szólóan más emberekké varázsol benneteket."
Én nem hiszem, hogy ezt önöknek meg kell magyaráznom. Annyit tennék ehhez hozzá még, egy pár kiegészítést, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusa egyébként Bartók-Pásztori Ditta-díjas együttes.
Itt elhangzott az, hogy talán nem egészen megfelelő szakmai színvonalat nyújtunk. Én most elmondanék néhány dolgot. A vezetőség, a kollégáimat mondom, mi összesen négyen vagyunk, akik a kórust irányítjuk, nálunk nem történt létszámleépítés, ez a négy ember továbbra is irányíthatja a kórust, két karnagya van a kórusnak. Tehát a személyi feltételekben, amely a másik két együttest érintette, nálunk sikerült megegyezésre jutnunk, és az megmaradt. Anyagilag mindenképpen kevesebb jut ránk is, hiszen mindenkire kevesebb jut, és ezek az anyagi megvonások jobban érintenek minket abban az értelemben, hogy a tavalyi esztendőben 15 darab rádiós rendezvényen énekelt a gyermekkórus, 15 koncerten - ebben nincsenek benne a külső szereplések. Idén egyetlen koncerten fogunk énekelni, Orff Carmina Buranájában, illetve énekeltünk egyen legutóbb, ami egy élő adás volt, amelyet azért énekeltünk el, mert a Schleswig-Holstein-i fesztiválon szerepeltünk nemrégen, augusztusban, ahol két koncertet adtunk. Erről is van ott egy köszönőlevél, azt már magyarul olvashatják önök, amely azért kedves, mert a fesztivál vezetősége vette a fáradságot arra, hogy ezt a levelet magyarul írta meg nekem, és érezhető, hogy ezt lefordíttatták valakivel magyarra, mert nem szép a fordítás, tehát nem magyaros.
Hadd mondjak valamit még, ami az együttes fenntartásához és működtetéséhez fontos lenne! Úgy gondolom, hogy az a fajta stúdiómunka, az a fajta zenei alkotómunka, amely mindhárom együttesnek fontos, tehát az, hogy bejutunk a stúdióba, kortárs zenei felvételeket készítünk, a koncertekre fordított költségek talán nem abban térülnek meg, hogy a gyerekek most vajon milyen koncerten énekelnek. Egyébként elmondanám, hogy a gyermekkórus karácsonyi koncertjeire soha nem lehetett jegyet kapni eddig sem, és ezután sem, remélhetőleg meg tudjuk tartani. Most egyelőre úgy van, hogy meg tudjuk tartani, amihez tudom, hogy igenis össze kell fogni. Én azt szeretném javasolni, hogy egy erős szakmai vezetést kapjanak az együttesek, és összehangoltság legyen a vezetőség és a Rádió elnöksége között, és a gazdasági és a szakmai összehangoltság igenis tükröződjön abban a munkában, ami a gyermekkórus, az énekkar és a felnőttkórus munkáját jelenti, mert sokszor azt hiszem, hogy elbeszélünk egymás mellett, és nem igazán a lényeget érintjük.
Kodály azt mondta, hogy Giovanni Pierluigi da Palestrina, az 1500-as évek nagy olasz mestere művészetének a megismertetése a felelősség legfelsőbb foka. Ez az, ami a Rádió Gyermekkórusában történik.
Még egynéhány gondolatot hadd mondjak arról, hogy a gyermekkórus milyen helyszíneken járt! A milánói Scalában, a genfi kortárs zenei fesztiválon, a Wien Modern Fesztiválon többször jelen voltunk, a salzburgi ünnepi játékokon, a flamand fesztiválon... Tehát ezek a megjelenések... A legutóbbi a Schleswig-Holstein-i fesztivál, amelyről azt szeretném mondani, hogy az idén, ahogy ezt már mondtam, Magyarország volt a díszvendége a Schleswig-Holstein-i fesztiválnak Németországban. A fesztivál meghívására utaztunk el, két nagysikerű, teltházas önálló koncertet adtunk két helyszínen. Egy ilyen vendégszereplés nem csupán a magyar kultúrát, hanem az idegenforgalmat, sőt, bocsánat, de még a magyar mezőgazdaságot is népszerűsíti, merthogy a fesztivál egyik plakátján például gyönyörű magyar paprikák díszelegtek. Tehát ezek ugyanúgy szempontok, én azt gondolom, hogy mi elvisszük a kultúrát, és elvisszük a hírt magunkról, és igenis fontos az, hogy a magyar zeneoktatás létezzen, és a Magyar Rádió Gyermekkórusa, akiknek az alkalmazottai a gyerekek, tehát a gyermekkórus fenntartása mindenképpen egy más anyagi teher a Magyar Rádióra nézve. A gyermekkórus működtetése és menedzselése az, amelyet nagyon jól kellene ahhoz szervezni, hogy ez úgy működjön, hogy ne legyenek olyan gondjaink, hogy nincs elég koncertünk, vagy nem lehet elég koncertünk, belső koncertünk. Természetesen ez az eredmény egy hosszú, áldozatos, befektetésekkel járó folyamat következménye.
Maradva a mezőgazdasági példáknál: a magyar paprika, vagy a világhírű magyar bor is egy nagyon magas színvonalú, hosszú, kitartó munka gyümölcse. A kultúra nem azonnal hasznot hozó befektetés. Nem abban az értelemben árucikk, mint a semmitmondó, bár igen népszerű televíziós műsorok tucatja - és akkor most kihagyom azt a zárójeles mondatot, amivel példát akartam mondani, de önök is tudják, hogy milyen műsorok azok, amelyek nagyon népszerűek, de nem kultúrát közvetítenek.
Egy nagyon fontos gondolat: a Magyar Rádió az alapító karnagyok nyugdíjba vonulása óta, 1985 óta, tehát amióta én ott vagyok, soha nem költött egyetlen fillért sem, és jelenleg sem költ a gyermekkórus külföldi utazásaira.
A beszámoló elején felsorolt nemzetközi fesztiválokon és szerepléseken Magyarországot képviseltük, és a Magyar Rádiónak hozzuk a dicsőséget, és én ezért tartom fontosnak, hogy Magyar Rádió Gyermekkórusa legyünk. Tehát ez Magyar Rádió, nem MR, ami talán nem igazán jó, nem egy szerencsés változtatás.
Köszönöm, hogy meghallgattak, nagyon izgultam, de azt hiszem, mindent elmondtam. Ennyi volt a mondanivalóm. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium művészeti főosztályvezetőjéé a szó.
Nagyné Varga Melinda szóbeli kiegészítése
NAGYNÉ VARGA MELINDA művészeti főosztályvezető (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A tárca tisztában van a Magyar Rádió zenei együtteseinek igen jelentős színvonalával és jelentőségével is. Miniszter úr parlamenti interpellációra és írásbeli kérdésekre adott válaszában ezt már ki is fejtette, mint ahogyan azt is, hogy elsősorban, amiről a Magyar Rádió közszolgálati szabályzata is szól, a Magyar Rádió feladata a zenei együttesek fenntartása és működtetése.
Mindezek mellett miniszter úr támogatásáról biztosította jelzett válaszaiban a képviselőket és a Magyar Rádió vezetőit arról is, hogy támogatja az Országgyűlés költségvetésében nemcsak a Magyar Rádió támogatását, hanem a céltámogatás nyújtását is a zenei együttesek részére.
Mindemellett szeretném megjegyezni, hogy az esetleges támogatások lehetőségének megvizsgálásánál igen fontos az a szempont, hogy a jelenleg köztartozásokkal terhelt Magyar Rádió támogatási lehetőségeire valamilyen választ keressünk, hogy milyen jogi forma, milyen jogszabályi forma az, amelyik lehetőséget adhat a támogatási formák befogadásához. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Most a képviselőké a szó. Vitányi képviselő úr, utána Gulyás Dénes.
DR. VITÁNYI IVÁN (MSZP): Teljes empátiával hallgattam a zenei intézmények hozzászólását, mert úgy gondolom, hogy amikor az ember olyan állapotba kerül, hogy akár ilyen, akár olyan okból éppen agyonverik, akkor nem tud egészen racionálisan beszélni. Én magam sem tudok, mert én ahhoz a bűnös nemzedékhez tartozom, amely még Ferencsiket és Lehet Györgyöt hallotta a Rádió Zenekara élén, és Vásárhelyit az énekkar élén, sőt énekeltem is Vásárhelyi énekkaraiban, tehát magamban hordom valamilyen módon ezt a hagyományt.
De nem érzelegni akarok, hanem racionálisan nézni a dolgot. Igen, a bizottság előző ülésén, vagy ugyanennek az ülésnek a korábbi részén szó volt arról, hogy a Rádió helyzete a világban megváltozott. Amikor ezek az együttesek alakultak, akkor igaz volt, amit egy szociológus mondott, hogy nemzetnek nevezik azt az embertömeget, amely ugyanazt a rádiót hallgatja. Akkor valóban a rádió volt a legfőbb kulturális, sőt emberi közvetítőeszköz, már modern közvetítőeszköz a társadalomban, azóta pedig óriási változások jöttek létre, és éppen arról is tárgyaltunk, hogy a rádió hallgatósága is megváltozott ugyebár, például az öregek hallgatják, bár hozzáteszem, az öregek között nem kevés van, aki szereti a zenét, méghozzá azt a zenét is, amelyről itt szó van. De mindenesetre ez egy olyan kérdés, ami nem utalható közvetlenül a Rádió hatókörébe abban a pillanatban, amikor a pénzügyi problémák, ezen okok folytán is, nemcsak a társadalom vagy az állam pénzügyi problémái folytán, hanem a Rádió helyzetének megváltozása folytán is előtérbe kerülnek.
Ugyanakkor azonban a kultúrának, hogy most ne mondjak hagyományt, amelyet különböző módon lehet értékelni ideológiailag, a kultúrában alapvető szerepe van a folyamatosságnak. Abban, ha valamilyen intézmény, valamely szokás, valamely műfaj, valamely kulturális forma megerősödik, és ismertté válik, akkor annak ne szegjük nyakát, hanem ez a folyamatosság meg tudjon maradni, tovább tudjon élni, mégis mondom a szót, hagyományokat tudjon folytatni és tovább teremteni. Ez rendkívül fontos, még annál is fontosabb olykor, hogy valami újat teremtsünk, mert úgy érdemes újat teremteni, ha megtartjuk a régit is. Ebben az értelemben a Rádió művészegyüttesei, zenei együttesei egy nagyon fontos hagyományt képviselnek, amely él, és továbbélni képes, tehát mindent el kell követni, hogy folytatódni tudjon.
Ebből a szempontból örömmel hallottam a minisztérium és a miniszter nyilatkozatát, hogy a minisztérium is látja ezt a feladatot, és úgy érzi, hogy meg kell tartani ezeket az együtteseket.
Teljesen igaz például, hogy azok a létszámcsökkentések most túlmennek bizonyos határon, tehát azon a határon, mondjuk, az énekkarnál, hogy az a repertoár és műfaji gazdagság, ami eddig volt, az ilyen értelemben nem folytatandó, és akkor valami nincs tovább, ami eddig volt; még ha valami más van is, de az a más az kevesebb annál, mint ami eddig volt. Nem szabad megengedni, hogy ez történjen. Éppen ezért azt javasolom, hogy ezt a problémát a minisztérium és a Rádió vezetősége együtt, a feladat teljes súlyában tekintse át, és ha most még nincs meg a jogi formula, mint ahogy főosztályvezető asszony mondta, akkor találjuk meg azt a jogi formulát, amellyel biztosítani lehet ezeknek az együtteseknek a fennmaradását, azon a művészeti szinten és műfaji gazdagságban, amelyben eddig voltak.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Olvasom a felszólalásra jelentkezettek névsorát, kicsit kombinálva azzal, hogy nem sorrendben adom meg a szót, hanem frakciónként váltva. Gulyás képviselő úr után következik Fedor képviselő úr, utána Lukács képviselő úr - ha soká tartja a kezét, akkor is -, és utána a többiek; Schiffer képviselő urat és Alföldi képviselő urat láttam. Ennek megfelelően Gulyás képviselő úr következik.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, elsősorban a kollégáimat! Azzal szeretném kezdeni, hogy Vitányi képviselő úrnak megköszönjem a szavait, amit a kultúráról és a kultúra folyamatosságának fontosságáról mondott, és ehhez hozzátegyem azt, hogy nemrégiben a rádióban hallottam, bizonyára mindenki előtt ismert Oláh György neve, Nobel-díjas magyar tudós, a kaliforniai egyetem professzora, aki a rádióban a következő mondatot mondta el: Magyarország jövője a kultúrájában van. Én minden olyan intézkedést, úgynevezett tervet, vagy aminek önök nevezik: átalakítást, racionalizálást és nem tudom, mit, ahol tetten érhető - próbálok finom kifejezést használni -, még ha kényszerből is, a pusztítás és a rombolás, zsigerből ellenezni fogok egész életemben.
Amit a Magyar Rádió művészeti együtteseivel jelen pillanatban csinálnak, azt gondolom, hogy megengedhetetlen. Végigolvastam az összes háttéranyagot, amit kaptunk, és a Rádió Énekkar és Zenekar képviselőitől elhangzottak a mondatok, nagyjából azok, amiket mindenki olvashatott, nem igazán szeretnék erre visszatérni, azt azonban meg szeretném kérdezni, hogy amit a Rádióból kaptunk tájékoztatót, hivatkozik bizonyos ponton arra, hogy az EU, illetve az EBU országaiban is hasonló tendenciák vannak. Ilyenkor mindig azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy azért, mert ott valamit nem jól csinálnak, vagy esetleg a helyi adottságokból kifolyólag másképpen csinálnak, miért törvényszerűen vonatkozik ránk, hogy mi is rosszul csináljuk - ez az első kérdésem -, mert szerintem nem vonatkozik ránk, vagy nem feltétlenül vonatkozik ránk. Itt vissza lehetne csatolni természetesen a közszolgálatiság problémáihoz is, amit én most nem teszek meg, mert azt hiszem, nem szorosan tartozik ehhez a tárgyhoz.
Azt is szeretném megkérdezni, hogy bizonyára olvasták a rádiókórusinfó honlapját; ott azért néhány nemzetközileg elismert rangú muzsikus, zeneszerző, zenetudós kifejtette a véleményét. Azt gondolom, hogy az önök végzettsége, tiszteletben tartva mindenki iskolázottságát, valószínűleg nem szakirányú ezen a téren. Milyen tanácsadók azok, akiket önök meghallgatnak egy ilyen döntés esetében, ami a Rádió művészeti együtteseit érinti? Kik azok az emberek? Elfogadható-e az, ahogy az előbb itt elhangzott, hogy egy konkurens zenekarból egy bőgős döntse el azt, hogy mi történik a Rádió Zenekarában? Szerintem nem elfogadható, de ez az önök felelőssége. Sajnos, nehéz helyzetben van az ország, mindenki tudja ezt, és mindenki megérzi a bőrén, és mindenki tapasztalja ennek a nehézségeit, ennek ellenére elfogadhatatlannak tartom azt, miután a Rádió Zenekarban és a Rádió művészeti együtteseinél elfogadhatatlan folyamatok indultak be, hogy emberek arra kényszerüljenek, mint ahogy itt el is hangzott, hogy elhagyják az otthonukat, elhagyják a hazájukat. Én nagyon jól ismerem, és azt hiszem, mindenki tudja, hogy miről beszélek, amikor miniszterelnök úr a mobilitást kérte számon az embereken. Milyen áron, tessék mondani? Milyen kulturális értékeket pusztítunk el? Hogyan lesz ez aztán újból felépítve? Falsok a hivatkozások a Rádió anyagában; csak egy apró példát mondok, mert holnap reggelig itt ülhetnénk erről beszélgetni. Olvasom ebben a jelentésben, hogy a BBC 30 tagú kórussal is üzemel, de az elfelejtették önök hozzáírni, uraim, hogy ennek a kórusnak az alaptevékenysége a kortárs kamarazene előadása. Bocsánatot kérek, az egy más történet. Őket soha nem fogják felkérni arra, mint ahogy énekeltem én is számtalan koncerten a Rádió Zenekarban, hogy mondjuk, egy Cantata profana-t énekeljenek - más a profil. Én azt gondolom, ha kialakult egy ilyen együttes, amelyiket az elmúlt hetvenvalahány év, háromnegyed évszázad munkája alkalmassá tett arra, hogy gyakorlatilag minden feladatot megoldhasson, akkor szerintem lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy ez megmaradjon, és ne kerüljön veszélybe.
A másik probléma, amit szeretnék elmondani: természetesen a pénzről van szó. Van itt számomra egy aggályos pont, és azt gondolom, hogy figyelve azokat a jelenségeket, amik mostanában tapasztalhatóak, hogy mi mindenre van mennyivel kevesebb pénz, milyen egyéb területeken várhatók megszorítások, ez a mondat, amit most idézni fogok, számomra kétségessé teszi a rádió művészeti együtteseinek jövőjét: "Az állam a központi költségvetés Országgyűlés fejezetében a Magyar Rádió Részvénytársaságot a közalapítvány útján a művészeti együttesek támogatása címén költségvetési támogatásban részesítheti.". Nem látok garanciát arra, hogy ez megtörténjen a következő évben. Beszélhetnék arról, hogy az ellehetetlenítés egyik formája az, hogy azokat az embereket eltávolítják, vagy elküldik az együttestől, akik az együttes folyamatos működését hivatottak biztosítani: a titkárokat, az énektanárokat - ezek itt le vannak írva, mindenki olvasta. Utána persze nagyon könnyű azt mondani, hogy kérem szépen, tavaly még húsz előadásuk volt, most már csak kilenc, mert nem tizenkettő van nekik, hanem csak kilenc - azt hiszem, itt is eltérnek az adatok, amelyek rendelkezésünkre állnak.
Azt gondolom, hogy ismerve a jelenlegi közállapotokat, én a megoldást abban látnám - és ebben kérem a kormánypárti képviselőtársaim segítségét, ez egy jogalkotási probléma, nem anyagi probléma -, hogy a médiatörvényt a következő évben meg kellene változtatni, kivenni a Magyar Rádió kezéből a művészeti együttest, és egy költségvetési nonprofit szervezetként kellene tovább működtetni, a költségvetésből garantált, a parlament által garantált évi támogatást kapva. Nem lehet hagyni, hogy elsorvadjon egy ilyen együttes. Én megértem, hogy a Rádiónak erre kevés a pénze; akkor a parlament lépjen annak érdekében. Ha igaz az, hogy támogatjuk a kultúrát - és még egyszer köszönöm Vitányi képviselő úr szavait -, akkor meg kell találni azokat a parlamentáris eszközöket, amivel megmentjük ezt az együttest. Jelen pillanatban nem látok más megoldást; iszonyatos kár érné a magyar kultúrát és a magyar zeneművészetet és előadó-művészetet, ha ez az együttes akár csak redukálni is kényszerülne a tevékenységi körét, hátha még meg is szűnne, az elfogadhatatlan lenne. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy Vitányi Ivánnak ebben a körben - és másutt sem - nem kell bemutatkoznia, pontosan tudjuk, hogy mit képvisel, és azt is tudjuk, hogy Gulyás Dénes ebben a szakmában mit képvisel, de nekem be kell mutatkozni, mert engem nyilván nem ismernek a jelenlévők, és engedjék meg, hogy ezt megtegyem. Én egy harmadik székben ülök, ha szabad így mondani, én egy Miskolc nevű város alpolgármestere vagyok, és nekem osztották azt a feladatot, hogy a város kulturális életével foglalkozhatom.
Miért ezzel kezdem? Higgyék el nekem, Miskolc esete, története, élete sem különb, másmilyen, mint a Magyar Rádió helyzete. Egy olyan nagyváros, amit a rendszerváltozást követően olyan sokk ér, hogy húszezer embert bocsátanak el; egy olyan város, amely spirálszerűen eladósodik, és minden forintot meg kell nézni, és újra kell építeni egy életet a városban, mert elmennek az emberek; egy olyan városban, ahonnan 40 ezren mentek el, elhihetik nekem, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. Azt kell mondanom azonban, hogy a miskolciak többsége, különösen azok, akik döntési helyzetben voltak, megértették, hogy a továbblépés ára nem az, hogy a kultúrát fel kell számolni egy város életében. Bizonyára hallottak róla: mi elkezdtünk egy kulturális alapú városfejlesztést évekkel ezelőtt, és azzal kezdtük, hogy egy ilyen nehéz sorsú, nehéz helyzetben lévő város költségvetésében a kultúra finanszírozását megdupláztuk, egyedül az országban. Mindenki azt mondta, hogy ez halálugrás, sehova nem vezet, ennek a vége csúfos kudarc lesz; ehelyett, önök pontosan tudják vagy olvassák, hogy milyen eredményeket ért el a város a kultúra területén az elmúlt években.
Maximálisan egyetértek a gyermekkar vezetőjével, mert meggyőződésem, hogy ott, ahol a politika tudománya elfogy, a kultúrában mindig lehet segíteni, és ez az ország, ez a nemzet a kultúráról nem mondhat le, mert óriási az az örökség, aminek birtokosai vagyunk. Egy Bartók, Kodály, Dohnányi örökséget ilyen módon felszámolni - ne haragudjanak, nem akarok patetikus lenni, csak sajnos ezek tények -, ezt nem lehet megtenni, mert, mint ahogy Vitányi Iván mondta, nem lehet újraépíteni, tehát fel lehet számolni, csak utána nagyon-nagyon sokba kerül ennek az újjáépítése. Nagyon jó lenne, ha Magyarországot be lehetne azonosítani mindenütt a világban, és erre egy nagy lehetőség az a zenei kultúra, ami ebben az országban felhalmozódott.
Visszatérek a miskolci példára: Miskolc 1964 óta tart fenn szimfonikus zenekart. Többen szóvá tették, hogy számoljuk fel, mert sokba kerül, több százmillió forint, azért Miskolc nem egy ország, a költségvetése mindösszesen 45 milliárd forint, és ezen belül néhány százmillió bizony, sok pénz, és akkor azt mondtuk, hogy nem számoljuk fel, megemeljük a szimfonikus zenekar támogatását. Ez így történt. Önök, akik nyilván kollégák, pontosan tudják. Építettünk egy koncerttermet, tavaly adtuk át. Ezt a koncerttermet, úgy, ahogy van, átadtuk a szimfonikus zenekarnak vagyonként is; ma ők működtetik, ők töltik meg, és ott nemcsak zenekultúra van, hanem tánckultúra és sok minden más, és érdekes módon működik, egyre jobban működik. Amikor azt mondják, hogy mennyi a szolgálata a zenekarnak, én elmondhatom, hogy Miskolcon 294, és a zenekar azért is fontos, mert a miskolci szimfonikusokkal nagyon jól be lehet azonosítani egy várost, egy város kultúráját. És hogy mit jelentenek a Vitányi Iván által elmondottak? Hadd mondjam el önöknek, hogy a múlt század elejétől indult el Miskolcon a zenei képzés, erre jött az az énekkari, zenei kultúra, ami a '60-as években kialakult. Ennek eredményeként ma a vidéki városok között Miskolcon vásárolnak a legtöbben zenei bérletet. Ha hozzányúlok, ez ennek az útnak a vége; ezt nem lehet elvágni, és maximálisan egyetértek, hogy nem lehet újraépíteni, sajnos, ezek nagyon költséges dolgok. Én azt gondolom, hogy erre kellene építeni.
Mondok számokat a végére, hogy érdekesebb legyen a történet. A 45 milliárdos költségvetésen belül félmilliárd forint a szimfonikus zenekar működése - ez egy elég rendes összeg, ha összerakjuk. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden száz forintból egy forintot a szimfonikus zenekarra költünk, plusz az a vagyon, amiről az előbb beszéltem. Még egy példát hadd mondjak, ez pedig arra vonatkozik - és nincs semmi cinizmus bennem, kérem, ne értsék félre -, hogy a vonósnégyesben sem csak a vonóson van a hangsúly, hanem a négyesen is, tehát a vonóshármassal nem lehet megcsinálni. Ezt azért mondom csak, mert van egy orgonánk az Avason - fantasztikus orgona, Lehotka Gábor oda jár évek óta -, igen ám, csak a zeneirodalomnak csak egy meglehetősen szűk részét lehet rajta játszani, mert ennyit tud az orgona. Most nem az a feladatunk, hogy akkor hagyjuk abba a koncerteket, vagy még tovább szűkítsük, hanem azt mondtuk, hogy belevágunk egy 60 millió forintos orgonaépítésbe - ennek átadása egy-két hónap múlva lesz -, ami lehetővé teszi azt, hogy a miskolciak élvezhessék gyakorlatilag a teljes orgona zeneirodalmat Miskolcon.
Engedjék meg, hogy végezetül hadd mondjam el, hogy szerintem a kultúrának valóban küldetése van, ma különösen. Nemcsak várost lehet, gondolom én, kulturális alapon építeni, amiről beszéltem. Ma már, amikor például gazdasági szereplők megkeresnek területeket, már nemcsak az számít, hogy vannak-e ott vezetékek, megfelelő infrastruktúra és autópálya, hanem sokkal több: ma már azt kérdezik, hogy van-e televíziózás az adott településen, milyen a kulturális élete, van-e színház az adott településen, tehát sokkal több mindenre kellene figyelni. Ez mind-mind a mi örökségünk. Én inkább azt szeretném felajánlani tehát, hogy a mi bizottságunk annyit tehet, hogy életben tartja ezt a kérdést, és ahogy elnök úr fogalmazott, segítjük, hogy összejöjjenek azok a felek, akiknek, azt gondolom, hogy beszélni kellene erről, és ebben szerintem a bizottság valamennyi tagja önök mellett áll, és mindent meg fog tenni. Egyben, miután van ilyen lehetőségem - nem visszaélni szeretnék vele, de megbeszéltem a fesztiváligazgatóval -, a gyermekkart szeretettel hívjuk, várjuk Miskolcra egy fesztiválra jövő évben, úgyhogy akkor ezzel talán segítünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Lukács képviselő úr!
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Próbálok lényegre törő lenni, és nem ismételni azokat, amik elhangzottak. Azt gondolom, hogyha a Magyar Rádió elválaszthatatlan, az már nem a Magyar Rádió, amelynek a művészeti együttesei nincsenek meg, hiszen ha csak az archívumot nézzük, hogy mennyi értéket teremtettek évtizedek alatt, azok a szerzői jogok és materiális értelemben kifejezhető dolgok jelen vannak a Magyar Rádióban. Meggyőződésem, ha a Magyar Rádió Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara sérelmet szenved, akkor nem ők szenvednek sérelmet, hanem mi szenvedünk sérelmet. Viszont meg kell érteni a másik részét is a dolgoknak, Gulyás képviselő úr már utalt rá, hogy nem lehet olyan törvényt hozni, ahol valami adható, ezért az első tanulság, hogy az új médiatörvényben ezt a kérdést rendezni kell, és nyilvánvaló, hogy a megoldás iránya az lehet, ha nevesítve megjelennek a médiatörvényben normatív finanszírozással mindezek a művészeti együttesek, amelyek hozzátartoznak a Magyar Rádióhoz. Hozzáteszem, hogy e viszonylagos önállóság mellett viszont valahogy fenn kell hogy álljon a kapcsolat a Magyar Rádióval, ami szerintem egy közszolgálati szerződéssel megoldható a Magyar Rádió és az intézményesen elkülönülő együttesek között. Számomra ma a jogalkotás területén ez egy lehetséges megoldás, amiben azt hiszem, hogy gondolkoznunk kell. Miután holnap épp a médiatörvényről tárgyalunk, nyilvánvaló, hogy megpróbálom ezt képviselni, de ha jobb ötlet támad, akkor abban is partnerek vagyunk.
Azonban itt a minisztérium képviselőjével - bocsánatot kérek - nem értek egyet. Tehát ha valami, egy ház ég, akkor én filozofálgatok, hogy ugyan mitől ég a ház, de el kell oltani a tüzet.
Hány olyan példát hozzak a magyar parlament történetében, amikor minisztérium kezdeményezésére történt konszolidáció? A MÁV Zrt.-től kezdve... Ha a MÁV Zrt. kedvesebb az ország számára, mint a Magyar Rádió Zenekara és Énekkara, akkor tessék azt képviselni, hogy nem kell konszolidáció.
Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben a kulturális bizottság is csak egy dolgot képviselhet, hogy ennek a helyzetnek van egy olyan megoldása, amiben azonnali beavatkozást igényel, ezt jelentené a konszolidáció. Hogy ennek milyen pénzügyi technikái vannak... Nem akarom a MÁV Zrt.-t bántani, csak azért hoztam példaként, hogy hasonló technikával megoldható lenne a jelenlegi helyzet. Utána van egy másik része a dolognak, egy hosszabb távú gondolkodásban, az új médiatörvény megalkotásával biztosítani kell azt az intézményi normatív finanszírozást, ami a Magyar Rádiónál fenntarthatóvá teszi ezeket az együtteseket.
Azért bátorkodtam mondani ezt, mert bármelyik megszólaló, nyilván a kulturális bizottságban, hasonló szellemben, és hasonló módon fog fellépni, ebben nem hiszem, hogy vetélkednünk kell egymással, nem kormánypárti és ellenzéki, hanem kulturális bizottsági tagok saját szerepüknek megfelelően kell, hogy gondolkodjanak. Szerintem akkor jó, ha ez nem szerep, hanem azonosul a szerepével. Bár hadd legyek egy kicsit cinikus! Átmennek majd a költségvetési bizottságba, és akkor ott más szerepeket fognak tapasztalni, de azt gondolom, a mi feladatunk az, hogy átvigyük a költségvetési bizottságon is ezt a gondolkodást, éppen azért, mert van rá példa. Tehát ezért teszem fel így a kérdést, hogy a magyar államnak vagy a magyar kormánynak van-e olyan édesgyermeke a Magyar Rádió Zenekara és Énekkara, mint a MÁV Zrt.
Tudnék sok példát mondani. Azért akartam egy kicsit konkrétabban fogalmazni, mert általánosságban szépeket mondunk, aztán felállunk innen, mosolyogva búcsúzunk el egymástól, és nem hiszem, hogy a problémamegoldás irányába léptünk. A problémamegoldás irányába akkor lépünk, ha a Kulturális Minisztérium képviselője rövid időn belül be tud számolni a kulturális bizottságnak arról, hogy milyen terv készült a Kulturális Minisztériumban annak érdekében, amit a Pénzügyminisztérium felé is adresszáltak, vagy hogy konkrét esetben az új költségvetési törvényben a konszolidáció hogyan történjen meg ezeknél a művészeti együtteseknél.
A mi felelősségünk, a jogalkotók felelőssége és a bizottság felelőssége is, hogy az új médiatörvényben, tapasztalva az előző médiatörvény hiányosságait és elégtelenségét, a közszolgálatiságot úgy fogalmazzuk meg, hogy ez a közszolgálati feladat nevesítve és intézményesítve beleférjen az új médiatörvénybe. Azt gondolom, hogy akkor értelmes ez az együttgondolkodás, ha az együttgondolkodás együttes felelősséggel is jár, és tényleg nem politikai oldalak beszélgetnek itt egymással, hanem egy probléma megoldásához kívántam hozzászólni, a tévedés lehetőségét fenntartva. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Alföldi képviselő úr! (Dr. Schiffer János: Én következek!) Elnézést, Schiffer képviselő úr!
ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Mindig megfúr egyébként... (Derültség.)
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Nem akartam utolsó lenni...
Tisztelt Bizottság! Tisztelt Meghívottak! (Elnök: Az még messze van... - Derültség.) Nehéz helyzetben van a bizottság. Amikor lejöttünk a bizottsági ülés első részéről, ott jóváhagytuk a közalapítvány elmúlt kétévi beszámolóját, elfogadva azt a helyzetelemzést, amit tett a kuratórium elnöksége, megállapítva azt, hogy 1996 óta igazából egy sor intézkedés elmaradt annak érdekében, hogy a Rádió alkalmazkodni tudott volna a megváltozott pénzügyi-gazdasági és médiahelyzethez, és ez a feladat itt maradt az új kuratóriumra, és az új elnökre. Tartózkodással, ellenszavazattal, de többségi szavazattal elfogadta a bizottság ezt a beszámolót, elfogadta azt, hogy igenis szükség van bizonyos lépések megtételére.
Ugyanakkor látszik az, hogy van a Rádiónak olyan területe, amely a Rádió alapfeladatából egy picit kilóg, nem is akkor jött létre, amikor a Rádió, hanem később, és mindig is egy önálló szerepet is tudott játszani; ez pedig a rádió művészeti együttese. Látszik, hogy ez a feladat egy picit idegen is a Rádió vezetése számára, mert ha megnézzük, amit kaptunk az intézkedésekről, azért árulkodik az, hogy amikor meghatározza az énekkar feladatát, az nem az elején van, ahol azt mondom, hogy milyen énekkart akarok, hanem a munkaerő-gazdálkodásnál. Azt gondolom, hogy ez egy picit jelez valamit, amit lehet, hogy meg is lehet érteni, hogy egy picit idegen területen a gyors intézkedések sora nem hagyta végiggondolni a művészegyüttesek egészének kérdését. Nem akarom kultúrsoviniszta módon azt mondani, hogy a Rádió összes többi területén mindent le lehet építeni, de a művészeti együtteseknél ne kerüljön sor változásra. Az énekkar képviselője is tulajdonképpen hasonlóan mondta, hogy ha leülünk, végigbeszéljük, megfogalmazzuk azt, hogy mit akarunk az adott körülmények között elérni, akkor lehet, hogy kisebb konfliktussal - akkor sem konfliktus nélkül, de lehet, hogy kisebb konfliktussal - lehet megoldani ezt a kérdést.
Gulyás Dénes mondott egy áthidaló megoldást, de az nem biztos, hogy jó, lehet olyan, mint a... Na, azt nem mondom, hogy a médiatörvényben rendezzük ezt el. Azt gondolom, hogy nem várhatunk a médiatörvényre.
Visszatérek az eredeti médiatörvényre. Nemcsak a művészegyüttesek létszáma nőtt, és költötték a pénzt, hanem amikor a médiatörvény létrejött, akkor a médiatörvény vagyont, költségvetést és feladatot egyben átadott. Ebben benne voltak akkor a Rádió zenei, művészeti együttesei. 1996-ban és 1997-ben nem is adott hozzá plusz pénzt akkor a költségvetés. Ez a "részesítheti", amit ugyancsak Dénes említett, azt jelenti, hogy lehet plusz támogatást adni. Emlékszem, talán ebben a teremben volt az a vita, Kósa Ferenc egyik élharcosa volt annak, mert érezhető volt az, hogy az a költségvetés, amit '96-ban megkapott a Rádió, mindenki tudta, hogy kevés lesz, hogy ez a művészeti együtteseket kevésbé érintse, mint a Rádió egészét, ezért a kulturális bizottság javaslatára akkor a költségvetés elfogadott egy külön támogatást. Tehát ez a "részesítheti" a plusztámogatásra vonatkozik, és nem az alapfenntartásra. Tehát itt nemcsak ezt a 700 millió forintot kell számolni, amikor számolunk, hanem azt is, hogy ez egyszer alapként is bekerült a Rádió költségvetésébe.
Ide még egy zárójeles megjegyzést teszek. Ugyancsak nem lehet a művészeti együtteseket azért büntetni - nem azt mondom, hogy nem tudom, kinek a felelőssége -, hogy a köztartozások mértéke miatt közpénzre nem pályázhat. Legjobban a művészeti együttesek pályázhattak és pályázhatnának a különböző kulturális forrásokhoz, az NKA-tól kezdve más forrásokra. Ezt nem lehet viszont a művészeti együttesek kárára róni, mert nem ők tehetnek róla. Az egy másik kérdés, hogy ki tehet róla, erről talán az előző napirendnél érintőlegesen volt szó.
Amit elnök úr megfogalmazott, tulajdonképpen egy kicsit ilyen "béna kacsára" fogta a mi szerepünket, hogy meghallgathatjuk, és semmit nem mondhatunk, mert a médiatörvény nem mondhat semmit, de képviselőtársam is megfogalmazott egy feladatot a minisztérium felé. Én azt gondolom, hogy ezt a feladatot, főleg azért, mert a költségvetés előkészítése során vagyunk, hangsúlyosan meg lehet fogalmazni, hogy nem egy hűvös távolságtartással, de nem is a feladat teljes átvállalásával, mert azt gondolom, hogy itt van egy struktúra, és nem is értenék azzal egyet, ha kiemelnénk a Rádiótól. Ez egy speciális, fontos rádiós funkció, az, hogy ezek az együttesek a Rádió mellett vannak, és remélem, hogy ez majd később nemcsak a koncertszerű felvételeken, hanem a rádióban is hangzik, tehát a műsorokban, a műhelymunkákban is érvényesül.
Ugyanakkor azt gondolom, a minisztérium vezetését felkérhetjük, hogy egy szoros munkakapcsolat létrehozására, és gondolom, egy ilyen munkakapcsolat kialakítására a Rádió vezetése is nyitott. Hallottam itt is megjegyzéseket, de mondjuk ettől tekintsünk el, hogy aránylag záros határidőn belül keressenek egy olyan konstrukciót, amelyik megoldást nyújt, stabilitást nyújt, mert nem lehet a médiatörvény esetleges elfogadására várni, mert ha egy művészeti együttes elkezd bomlani, ahogy a zenekar képviselője is mondta, az elkezd bomlani, és aztán vége, és azt visszaépíteni sokkal nagyobb költség, sokkal nagyobb feladat, és azt gondolom, nem is szabad értéket hagyni elveszni.
Amellett, zárójelben mondom még egyszer, én azt elfogadom a Rádió vezetésétől, hogy amikor a helyzet a Rádió költségvetésében ilyen megszorító, akkor ennek mindenhol kell érvényesülnie, csak azt gondolom - képviselőtársam is mondta, hogy ő is gyakorlati területtel foglalkozott, én is foglalkoztam -, hogy meg kell keresni a legkisebb rossz megoldást, mert akkor talán nem bántunk értéket, hanem esetleg egy új pályára való állítással lendületet is lehet adni neki. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mégsem Alföldi képviselő úr következik, hanem a frakcióváltást figyelembe véve Cser-Palkovics képviselő úr, és utána Alföldi képviselő úr.
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Meghívott Vendégek! Szerintem ez a bizottság akkor jár el helyesen, ha ugyan a megoldást sok tekintetben nem találhatja meg, mert például nem a bizottság feladata, de mégiscsak abba az irányba próbálja vinni ezt a polémiát, ami a megoldáshoz vezeti azokat, akik viszont döntési helyzetben vannak.
Azt mindenképpen szeretném jelezni, hogy amikor arról beszél a Magyar Rádió vezetése, hogy felelős gazdálkodó szervezetként, a kuratórium által elfogadott üzleti tervet végrehajtva, a rendelkezésünkre álló forrásokból gazdálkodhatunk, akkor ez egy olyan törekvés, amit egy költségvetésből gazdálkodó intézménynek, szervezetnek jó szem előtt tartani - ezzel a részével egyetértek -, ha viszont ez a polémia arról folyik, hogy egy feladatot szeretne a Rádió magáról levetni vagy lepasszolni, akkor ezt a magam részéről nem tudom támogatni. Ha arról szól, hogy egy hosszú távú megoldást nyújtó vagy ahhoz történő segítségkérésről van szó a Rádió vezetésétől az illetékes minisztérium, illetve az Országgyűlés felé, akkor természetesen a közös gondolkodás mindenképpen támogatható. Miért is mondom ezt? Azért, mert a kezemben tartok egy országgyűlési képviselő levelére írt válaszlevelet Such György elnök úrtól, és ezzel kapcsolatban lenne egy-két kérdésem egyrészt magához Such Györgyhöz. Azt írja ebben a levélben - még egyszer mondom, egy országgyűlési képviselő által feltett kérdésekre válaszol -, hogy sajnos ez ügyben, azaz amiről ma folyik a beszélgetés, a mai napig többször is hiába kezdeményezett személyes megbeszélést Hiller István miniszter úrral, ha jól értem, ez nem jött létre.
Az első kérdés az, hogy miután ez egy szeptember 4-ei válaszlevél, hogy három hét alatt történt-e ebben valamilyen előremozdulás, vagy tud-e arról, hogy a miniszter úrnak szándékában áll-e akár önnel személyesen egyeztetni. Ez egy fontos kérdés, mert azt gondolom, hogy a minisztérium hozzáállása is szükséges ahhoz, hogy itt pozitív döntések szülessenek. Nagyon örülök annak, hogy ehhez képest támogató szavakat hallottam ki a minisztérium képviselőinek szavaiból, de itt térnék rá ennek a válaszlevélnek a másik részére, ami úgy szól, hogy a hosszú távú megoldás megtalálásában kéri az adott képviselő segítségét. "A Pénzügyminisztérium felügyeletével jelenleg zajlik a 2008. évi költségvetési tervezés. A Magyar Rádió Zrt. a beadandó adatszolgáltatásában is jelezte a zenei együttesek támogatásának 1,1 milliárd forintra történő emelését." Erről, gondolom, akkor a Rádió részéről az adatszolgáltatás keretében történt figyelemfelkeltés a költségvetés előkészítése tervezésének időszakában, amikor a képviselők még nem ismerhetik ezeket az alapdokumentumokat. Azt kérdezném meg a minisztériumtól, hogyan áll ez a kérdés, lát-e reményt a Rádió vezetése ezen kérésének teljesítésére a minisztérium vezetése, mert ha lát reményt ilyen összegben, akkor azt gondolom, hogy ez a probléma, legalábbis egyelőre, megoldást látszik nyerni. Teszem hozzá rögtön, hogy a hosszú megoldásnak persze része lehet az új médiaszabályozás kérdése, de csak a jövő esztendők valamelyikétől - ha lesz ilyen törvény -, amikor lesz, és amilyen tartalommal az elfogadásra kerül, tehát azt most nem tudhatjuk.
Azt tudhatjuk, hogy a Rádió beszámolójával kapcsolatban többen elmondták, hogy már feladatfinanszírozás történhet az európai uniós szabályok alapján. Azt gondolom, hogy ez például tipikusan egy közszolgálati feladatfinanszírozás része lehetne, tehát igenis, szerintem lehet erre jogi megoldást keresni és találni. A kérdés az, hogy van-e pénzügyi természetű megoldás, mert lehet külön soron szerepeltetni, lehet egyéb eszközöket, technikai megoldásokat találni, de a kérdés akkor is az marad, hogy finanszírozás területén ki, milyen részfeladatok teljesítését vállalja, mi tartozik a Magyar Rádió kompetenciájába, mi tartozik adott esetben a mindenkori költségvetés keretébe. Felteszem tehát a kérdést még egyszer, hogy kérte-e - gondolom, kérte, hiszen az elnök úr nem véletlenül írta ezt a levelet egy képviselőnek - ezt az 1,1 milliárd forintra történő emelést a Magyar Rádió vezetése, és mi a minisztérium hozzáállása ebben a tekintetben, különös tekintettel arra, hogy a költségvetés előkészítése zajlik. Gondolom, szeptember végén már egyértelmű, egzakt választ tudunk arra kapni, hogy ez az összeg ilyen összegben szerepel-e a költségvetés tervezése során a minisztérium elképzeléseiben. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Akkor a várva várt Alföldi képviselő úr következik. (Derültség.)
ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Nekem már olyan sok minden nem jutott, elnök úr, mert mindent elmondtak a képviselőtársaim. Én nem mindig vagyok a jogász emberek kedvence, mert én azt mondom, hogy jogi úton mindent meg lehet oldani, és mindent meg lehet gátolni. Én most arra kérem a jelenlévő jogász testvéreimet, hogyha van megoldás, akkor azt tessék szíves lenni megkeresni, mert itt elhangzott valamennyi képviselőtársamtól erre az igény. Ha igény van, akkor segítsenek ebben.
Elnök úr, én azt kérem, hogy mindenképpen adjunk hangot annak, hogy itt a bizottságban mi hangzott el, hiszen itt valamennyien aggodalmunkat fogalmaztuk meg ebben a kérdésben. A tisztelt jelenlévők meg - azért volt egy ilyen érzésem az alapján, amit elmondtak az urak - igazából nem nagyon beszélgetnek egymással. Ha lehetséges volna... Ma az a divat, hogy az, hogy valakit képen vágjunk, bátorságnak tűnik, pedig ma kezet nyújtani egymásnak sokkal nagyon bátorság kell, mint ahhoz, hogy megpaskoljuk. Én azt kérem önöktől, biztos valamennyiükben van jogos tüske, hogy ezt talán el kellene tenni, és a legjobb megoldáshoz önök tudnak javaslatot tenni, mert én nem biztos, hogy ki tudom találni, hogy mi a megoldás. Ez az önök felelőssége, nem csak a miénk.
Összefoglalva: beszélni kellene egymással, és hangot adni annak, ami itt elhangzott. Elnök úr, köszönöm szépen.
ELNÖK: Jánosi alelnök úr!
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most találkoztam ezzel a problémával, amikor egy segélykéréssel felérő petíciót kaptunk kézhez elnök úrral, és örülök, hogy részese lehettem vele együtt annak, hogy most a bizottsági ülésen ezt a kérdést tárgyaljuk. Az is igaz, hogy személyes kapcsolat révén már nyár elején Strausz Kálmánnal, az énekkar vezetőjével elkezdtünk beszélgetni erről a problémáról, sőt még Kobajasi Ken-Icsiro is jelezte a problémát Kósa Feri közvetítésével. Nyáron Kálmánnal elkezdtünk gondolkodni a hosszú távú megoldáson, de aztán szemmel láthatólag olymértékben felgyorsultak az események, hogy itt nem nagyon lehet hosszú vagy középtávú megoldásban gondolkodni.
Én minden vita esetén a megoldás híve vagyok, úgyhogy erről szeretnék beszélni, de ahhoz, hogy megoldást keressünk, a probléma gyökereit kell nagyon világosan látni. Én három ilyen problémára vezetem vissza azt a helyzetet, ami most itt hirtelen a nyakunkba zúdult, és kialakult. Az egyik óhatatlanul egy kicsit a kormányzat, illetve a parlament felelőssége, hiszen szó volt már róla, hogy az a kiegészítő támogatás, ami az Országgyűlés fejezetében adható, '98-ban indult meg, és évek óta változatlan összeggel szerepel a költségvetés fejezetében, még az inflációt sem nagyon követte. Nyilvánvalóan ez egy ilyen rész oka a kialakult helyzetnek. A másik oka, én azt látom, a Rádió hihetetlen nehéz anyagi helyzete, azok a konszolidációs problémák, amikkel a Rádió vezetésének szembe kell néznie.
Ezen a fronton empátiával figyelem, és tényleg, ahol tudom, segítem a Rádió vezetésnek az erőfeszítéseit, de egy pici, halvány megjegyzést talán megbocsátanak nekem a rádiós vezetők. Az, hogy költségmegtakarításra kényszerülnek, hogy egy komoly, 30 százalékos konszolidációt kell végrehajtani, ezt látjuk, ez világos. De én azt hiszem, hogy nem ugyanaz egy rádiós szerkesztőség létszámát 25 százalékkal csökkenteni, mint egy művészeti együttes létszámát 25 százalékkal csökkenteni. Tudniillik ebben az esetben ez már a minőség rovására fog menni, és azt hiszem, hogy ha csak egyszer bekövetkezik az, hogy egy nem várt teljesítményt, nem megfelelő színvonalú teljesítményt nyújt valamelyik művészegyüttes külföldön, az a presztízs fog odaveszni, amit évtizedeken át nagyon sokan próbáltak felépíteni.
Tehát itt egy pici empátia, azt hiszem, a Rádió vezetésétől is elvárható, amikor próbálja a konszolidációt így-úgy végrehajtani. De rögtön hozzáteszem: természetesen ez megint csak jövő évi költségvetésben kormányzati feladat is lehet, hiszen nagyon sok esetben a költségvetés már segített, például a Magyar Televíziónak konszolidációban, átvállalva bizonyos költségeket vagy köztartozásokat, de erről majd később beszélek.
Végül a harmadik oka a problémának, ahogy én látom, egy szerencsétlen történet, az, hogy a Munkaügyi Főfelügyelet egy vizsgálatot végzett el, amelynek nyomán talált bizonyos szabálytalanságokat, és 1 millió forintra büntette a Rádiót. Ez az 1 millió forint nem sok tulajdonképpen - hogy mondjam - a Rádió költségvetéséhez mérten, csak ez az 1 millió forint azzal a következménnyel járt, hogy két évig semmilyen állami pályázaton állami, minisztériumi forrásra, vagy külön kezelt alapok forrásaira nem pályázhatnak az együttesek. Ez, ha jól értettem Such György elnök úr átküldött iratát, éves szinten 150 millió forinttól ejti el adott esetben a művészeti együtteseket.
Ez a három dolog együttesen idézte elő, én azt hiszem, ezt a helyzetet.
Mi a megoldás? Sokkal szívesebben beszélek erről. Nyilván lehet hosszú távú, középtávú és azonnali megoldásban gondolkodni, sőt, a háromban azt hiszem, egyszerre kell.
A hosszú távú lehet a médiatörvény módosítása, de lehet a médiatörvényen kívüli más döntés is. Hiszen hogy csak egy példát mondjak, a Kocsis Zoltán vezette filharmonikusok nemzeti intézménnyé avanzsáltak, és ettől a pillanattól kezdve a költségeiket száz százalékosan a költségvetés, illetve a kulturális tárca fedezni.
Az is lehet egy megoldás, hogy a médiatörvényben rendezzük úgy a státuszt, hogy garantált finanszírozási forrás legyen, akár úgy, hogy a jelenleginél nagyobb önállósággal, mind a három közszolgálati média vállaljon részt a működtetésében, fenntartásában. Ennek is van racionalitása, mert én például a gyermekkórust nemcsak hallgatni, hanem nézni is szeretem. Ebben is van érték, én azt hiszem.
Tehát egy hosszú távú megoldást közösen végiggondolhatunk, de majdnem biztos vagyok abban, hogy ezt a jövő évi költségvetés már nem fogja érinteni, mert a legjobb esetben is, ha sikerül, év végére születik meg a médiatörvény, amiről adott esetben együtt lehet szavazni majd a költségvetési törvénnyel együtt, de a költségvetési törvény a jövő évre már nyilván nem tudja figyelembe venni a még el nem készült médiatörvény előírásait. Tehát ez tényleg csak egy abszolút hosszú távú megoldás, amin persze érdemes gondolkodnunk.
A középtávú megoldás a jövő évi költségvetés. Azt hiszem, itt végig kell gondolni nagyon sokunknak, hogy mit tudunk megmozgatni annak érdekében, hogy ez a bizonyos 700 millió forint, ami a Rádió művészegyütteseinek előirányzott a költségvetésben, emelkedjék valamilyen mértékben, és ezzel párhuzamosan a költségvetési törvény keretei között végig kell gondolnunk, hogy hogyan tudunk segíteni a közrádiónak. Mert én azt hiszem, mivel az ő problémájuk is érthető, az ő konszolidációs törekvéseiket is érdemes végiggondolni, egy kis hátszelet adva, a költségvetési törvény keretei között. Ebben, én azt hiszem, hogy sokunknak sok mindent el kell követni, mert azért ez nem olyan egyszerű feladat. Akik most ellenzéki oldalon ülnek, ők is voltak már kormányoldalon, és pontosan tudják, hogy ez bizony elég kemény, gyakran közelharcot jelent a kormányzaton belül. De meg kell próbálnunk, és ebben, azt gondolom, hogy ez a bizottság hallathatja a szavát és a hangját.
Most jöjjön a rapid, azonnali megoldás, mert itt az is elkél. A minisztérium képviselője megerősítette azt, amit tegnapi tárgyalásaim folytán én leszűrtem, mert tegnap tárgyaltam Hiller István miniszter úrral, és Arató Gergely államtitkár úrral is erről a problémáról. Az ő problémájuk az, hogy ők semmilyen állami forrást a jelenlegi pillanatban, a jelenlegi status quo mellett nem tudnak adni, mert tiltja az államháztartási törvény, és ez a kormányzat szereplőire nézve szentírás, tehát itt nincs elmozdulás. Abban viszont érdemes gondolkodnunk - és ezt ők is jelezték, és ezt hallottam most vissza a minisztérium képviselőjétől -, hogy most rapid megoldásként meg kell találni azt az új státuszformát a művészeti együtteseknek, amely nem zárja ki, hogy a Rádió továbbra is adja, mint alapfenntartó a megfelelő támogatást, de ugyanakkor olyan önálló jogi státusz lehetne ez, ami nem zárja ki azt, hogy önállóan pályázhassanak akár a Kulturális Alaphoz, vagy akár más pályázati forrásokhoz kiegészítő támogatásokért. Erre vonatkozóan vannak már ötletek, de ezt nagyon pontosan, jogászokkal végig kell gondolni. Mert ha ezt meg tudjuk csinálni itt rövid időn belül - mert én azt gondolom, hogy ez rövid időn belül megtehető -, akkor az év végéig ezekből a pályázati és állami alapokból olyan kiegészítő támogatás szerezhető, ami a jövő évi, középtávú program elindítását már megalapozhatja a költségvetés keretei között.
Ebben én valóban együttgondolkodást javaslok, és bár kinek-kinek megvan a maga feladata, én annyit tudok elmondani zárszóként, hogy én a magam részéről minden el fogok követni annak érdekében, hogy a rövid távú, a középtávú és a hosszú távú megoldás is megszülessen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor mint még eddig meg nem szólaló képviselő, magamnak adnám meg a szót, hangsúlyozottan képviselőként.
Azzal kezdeném a megszólalásomat, hogy abban szerintem versenyképesek vagyunk egymással képviselők, hogy mennyire szeretjük a kultúrát, és mennyire fáj mindannyiunknak, ha kulturális értéket látunk pusztulni. Ebbe a körbe besorolom - bocsánatot kérek - a főosztályvezető asszonyt is, tehát szolidaritási nyilatkozatokat viszonylag olcsón tudunk tenni, nem kerül tulajdonképpen semmibe. Egy idő után azonban eljutunk oda, amit Jánosi alelnök úr mondott, hogy parlamenti költségvetési ügyekben gombot kell nyomnunk, a minisztériumnak költségvetési előterjesztést kell letennie elénk, és - hogy is mondjam - az a vizsga pillanata. Szerintem, ha nem akarunk itt illúziókat kelteni, akkor legyünk tisztában a keretekkel.
Most a Rádió művészeti együtteseinek ügye van előttünk. Én megvallom őszintén, érzem az érzelmi elemek indokoltságát a művészegyüttesek részéről itt szóban megszólalók, és az egyéb formában hozzánk fordulók részéről, de azt a motivációt nem vélem felfedezni, ami a Rádió menedzsmentjénél, vagy kuratóriumi elnökségénél tetten érhető lenne, hogy miért tekintenék célnak azt, amit sokan úgy fogalmaznak, nyilván érzelmileg motiválva, hogy alantas szándék satöbbi, satöbbi. Nem látom, hogy mondjuk Such elnök úr a pályázata után miért érezte volna feladatának, hogy ártson a művészeti együtteseknek. Viszonylag egyszerűen megoldható lenne a dolog: azt mondjuk mindannyian, itt meg is szavazhatnánk akár, hogy a Rádió művészeti együtteseit olyan értéknek tekintjük, amit tűzön-vízen keresztül minimum a jelenlegi szinten, mármint létszámát tekintve, kulturális színvonalát, művészeti színvonalát tekintve meg kell tartani, és akármi van, a Rádió megkapja - most akkor én is mondom - tokkal-vonóval azt a pénzt, ami ennek a biztosításához szükséges.
Nem hiszem, vagy legalábbis én nem láttam ennek jelét, hogy a kuratóriumi elnökség, a kuratórium, a menedzsment tiltakozna, és azt mondaná, hogy visszautasítjuk, nem kell 1,1 milliárd forint a művészeti együttesek működtetésére vagy akár 2 milliárd forint, nem hinném, hogy erről van szó. Most éppen a Rádió művészeti együtteseinek ügye van az asztalon. Itt lehetne a magyar könyvtárügy, mondjuk, a Széchényi Könyvtár ügye, itt lehetne - én levéltáros voltam civilben, mielőtt képviselő lettem volna - a Magyar Levéltár ügye, és ugyanezeket a szavakat el lehetne mondani, hogy a levéltárügy olyan érték, ami ha egyszer pusztul, mármint a levéltári anyag, akkor azt soha többet nem lehet helyreállítani. Ezt csak azért érzem fontosnak elmondani, mert amit Jánosi György mondott, az fontos dolog, és örülnék, ha ez irányba el tudnánk indulni, de adott egy kulturális költségvetés és a jövő évben is adott lesz. Ha azt mondjuk, hogy garantáljuk, hogy a Rádió művészeti együtteseinek 1,1 milliárd forintot mi kihasítunk, akkor a Kulturális Minisztérium feltehetően azt fogja mondani, hogy tessék megmondani, hogy az adott kulturális költségvetésből minek a rovására.
Itt egy mellékes megjegyzést tennék, hogy Fedor képviselő urat nem bírálni szeretném, csak szeretném jelezni, hogy a kormány - és itt most a mindenkori kormányról van szó - ugyanazt csinálta, mint a miskolci önkormányzat. Elvégre felépítette a Művészetek Palotáját, amiért évi 10 milliárdot perkál le, ami a kulturális költségvetésből hiányzik, megcsinálta a nemzeti filharmonikusok stabil finanszírozását és így tovább, tehát nagyjából analóg módon a mindenkori kulturális kormányzat tevékenysége állja az összehasonlítást a miskolci önkormányzattal. Van azonban egy konvergenciaprogram, mondja majd a Pénzügyminisztérium, nem lehet a Kulturális Minisztérium költségvetését bővíteni, és a képviselők tudják, talán más, meghívott jelenlévők kevésbé ismerik, hogy elvben a költségvetéshez módosító indítványokat csak úgy lehet beadni, és ez szimbolikus ügy is, hogy meg kell mondani, hogy honnan veszem el, amit másnak odaadok.
Még egyszer mondom tehát, kulturális bizottsági tagként viszonylag egyszerű dolog azt mondani, hogy feltehetően a rádiómenedzsment jó szándékú, kényszerhelyzetben van, és azért hoz önök által szakszerűségében vitatott intézkedéseket, mert nem tud mást tenni, oldjuk meg a problémát úgy, hogy máshonnan elveszünk pénzt, és odaadjuk akár a Rádión keresztül, mint az eddigi gyakorlat volt, akár közvetlenül - nyilván ez egy jogi döntés kérdése - a művészeti együtteseknek. Ennek én, megvallom őszintén, ebben a pillanatban realitását nem látom. Azt is fontos dolognak érzem, hogy feltehetően másokkal együtt én is jócskán kaptam beadványokat, észrevételeket, amikor a Rádió - hogy is mondjam - műsorszolgáltatási tevékenységét érintően a kulturális főszerkesztőséget, vagy nem tudom pontosan, mi a hivatalos neve, felszámolták, és az érvek nagyjából ugyanazok voltak. Itt nem pusztán arról van szó, hogy emberek munkaviszonya szűnik meg, hanem egy nagyon fontos műhely szűnik meg, és ha egyszer ezt megszüntetik... - a következményeket most nem szeretném elmondani.
Olvastam egy számomra nagyon rokonszenves, sőt talán a legjobb filmkritikusok egyikének tartható embertől egy írást, ami arról szólt, hogy ő eddig a Rádió alkalmazottjaként írta a filmkritikáit, ami nem közvetlenül jelent meg a Rádió műsorában, és milyen hátrányokkal jár, ha őt elbocsátják, vagy jobban mondva - ha jól emlékszem az írásra - rávették arra, hogy önként menjen el a Rádióból. Az itt elhangzottakból és a nekünk megküldött tájékoztatókból kitűnik, hogy a Rádió, nevezzük így, szakapparátusát brutálisabban érintette a megszorítás, és nem pusztán - hogy is mondjam -, egyszerű rádiósokat vagy gyalográdiósokat, hanem valóban a magyar kultúrában fontos szerepet játszó embereket küldtek el a Magyar Rádióból, vagy vettek rá arra, hogy menjenek el a Magyar Rádióból. Ha tetszik, akkor úgy is interpretálható lenne mindaz, amit itt tényként ismerünk, bármennyire is rosszul hangzik és bármennyire is népszerűtlen, hogy a művészeti együttesekkel szemben pozitív diszkriminációt alkalmaztak, hiszen kevésbé szorították meg a költségvetést a Rádió részéről, mint a Rádió egyéb részlegeit illetően.
Én azt már korábban is elmondtam, és a bevezetőmben is hangsúlyoztam, hogy itt nem rádiós ügyről van szó, és annyiban a felállás is más ezen az ülésen, mint általában, ha a Rádió ügyeiről van szó, hanem szigorúan kulturális és kultúrpolitikai kérdésről. Ha a magyar társadalomnak és a magyar társadalmat megjelenítőknek fontosak a Magyar Rádió művészeti együttesei, akkor nem a rádiómenedzsment feladata, hogy ez ügyben gazdálkodják ki a szűkülő lehetőségekből ennek a fontos kulturális értéknek a biztosítását, hanem ez egy kultúrpolitikai feladat, ugyanúgy, mint ahogy sok minden más kulturális érték fenntartása, illetve biztosítása. Én nem a főosztályvezető asszonyt szeretném kritizálni, de számomra egy ilyen rokonszenvező nyilatkozat ez ügyben, megmondom őszintén, semmit nem mond, ennyiben Cser-Palkovics képviselő úrral egyetértek. Itt az a kérdés, hogy a kulturális kormányzatnak futja-e arra, hogy biztosítsa a művészeti együttesek fennmaradását, mert a Rádió adott költségvetési keretekkel dolgozik. Teszem hozzá, amit korábban elmondtam, hogy nem futja, ezt gondolom, a Kulturális Minisztérium költségvetése is zárt, nem fog többlettámogatást kapni; ha csak valami csoda nem történik, vagy valami extra tartalékhoz vagy forráshoz nem tud hozzájutni a minisztérium, nem futja a szokványos költségvetésből. Ezért, ha van esély rá, akkor az a megoldás, amit Jánosi képviselő úr mondott, hogy kulturális alapból, más pályázati úton vagy egyéb módon megszerezhető, nem szorosan minisztériumi költségvetési pénzekből kell megoldani ezt a feladatot, hozzátéve, hogy én ilyen szabad forrásokat a Kulturális Alapban sem látok ebben a pillanatban, és más, szabadon lebegő, kultúrafinanszírozásra fordítható pénzeket sem.
Én, ha tetszik, az alapszituációt meg tudtam volna fogalmazni úgy is, hogy engem zsarol, ha tetszik, hogy a kulturális bizottságot zsarolja a Rádió menedzsmentje, mert azt mondja - és nem most mondja, hanem mondta az elnöki pályázat idején is -, hogyha ennyi pénzből kell gazdálkodni a Rádiónak, akkor ennek ilyen és ilyen következményei vannak. Többé-kevésbé az történik, amit az elnöki pályázatban leírtak, mert a zsaroltak, most természetesen ezt idézőjelbe teszem, nem tudtak, vagy nem akartak - szerintem nem tudtak, és nem arról van szó, hogy nem akartak - több forrást biztosítani a Rádió számára sem a Rádió működéséhez, sem a művészeti együttesek működéséhez. Én tehát, lehet, hogy ez ebben a pillanatban itt népszerűtlen, nem látom azt, hogy Such elnök úr és a Rádió menedzsmentje egyszer leült, és eldöntötte, hogy most ártani fog a magyar kultúrának, és brutálisan úgy bánik a művészeti együttesekkel, ahogy bánik, hanem ez annak a következménye, hogy nekik az a feladatuk, ami ténylegesen a feladatuk. Én azt az állítást, amit ők le is írtak, igaznak gondolom, még ha méltánytalan is a következménye a művészeti együttesekkel szemben, hogy a Magyar Rádió, mint intézmény, elsősorban műsorszolgáltatásért felelős. Az egy, ha tetszik, parlamenti döntés tárgya is lehetne, hogy kivesszük a művészeti együtteseket a Magyar Rádió szervezeti keretéből, és azt mondjuk, amint már említettem, hogy ez olyan fontos a magyar társadalomnak, hogy mindenképpen fenn kell tartani, a Rádió költségvetésétől függetlenül. Amint itt kiderült, a kultúrával foglalkozó minisztérium és a Rádió vezetése között ez ügyben nem lehet kapcsolatot teremteni. Ezt nagyon szerencsétlen dolognak gondolom, mert még egyszer mondom, az nem várható el a Rádió menedzsmentjétől, hogy miközben a Rádió működését igen-igen nehezen tudja biztosítani, a nyilvánosság számára is következő módon meglehetősen sok emberi és egyéb konfliktussal kénytelenek megválni a Rádió régi és színvonalas munkatársaitól, aközben a formálisan a Rádióhoz tartozó, és a Rádió presztízsét persze jelentősen növelő, de mégsem a Rádió műsorszolgáltatási tevékenységéhez szervesen kapcsolódó művészeti együttesek változatlan állapotban maradjanak a műsorszolgáltatási tevékenység rovására.
Tehát ha abba az irányba el lehet indulni, amit Jánosi képviselő úr mondott, azt mindenképpen jónak tartanám. Ez nem a Rádió menedzsmentjén múlik, ez nyilván költségvetési kérdés alapjában véve, illetve a kultúra finanszírozásának általános problémája.
Még egyszer szeretném jelezni, hogy aki ismeri a magyar színház-finanszírozás problémáit, aki ismeri a közgyűjtemények problémáit, aki ismeri - és itt vannak ilyenek - a vidéki művelődési otthonok problémáit, aki ismeri az egyéb, önkormányzatok által fenntartott művészeti együttesek problémáit, az tudja, hogy ebből az egészből nem nagyon lehet kiszakítani a Rádió művészeti együtteseinek ügyét, mert a kultúra egyéb területeinek finanszírozása nagyjából paralel a Rádió művészeti együtteseinek problémáival. Ezt akkor is kénytelen vagyok elmondani, ha tudom, hogy viszonylag egyszerű lenne itt népszerű dolgokat mondani, mert mindenben egyetértek azzal, amit elmondtak a művészeti együttesek képviselői. Most nem szeretném felmondani azt, amit elmondtak, mert jól ismerem a problémát.
Tehát ha a Kulturális Minisztérium ez ügyben közvetlenebb kapcsolatba kerül, legalábbis az elhangzottakhoz viszonyítva, a Rádió vezetésével, ha lehet olyan mobilizálható pénzeket találni, ha az utolsó mondatát is elolvassák a Rádió elnöke által leírt helyzetleírásnak, hogy azt kéri a kulturális bizottságtól, hogy 1,1 milliárdot szavazzunk meg a jövő évi költségvetésben, akkor viszonylag közelebb jutunk a középtávú megoldáshoz, a rövid távú megoldás pedig az, amit Jánosi képviselő úr itt az imént jelzett. Köszönöm szépen.
(Popa Péter szólásra jelentkezik.) Majd, amikor a képviselők elmondták, ha megengedi, nyilván más is reagálna az elhangzottakra. Sorrendben Gulyás képviselő úr, utána Fedor képviselő úr.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy nekem nagyon tetszett, amit alelnök úr a hosszú, közép- és rövidtávú megoldásról mondott, és az egyéb megoldásokról, hogy hol lehetne mobilizálható pénzt találni. Egy nagyon fontos kérdésről azonban nem beszéltünk, és nem tudom, hogy a mobilizálható pénzek, amiket esetleg megtalálunk, fedezik-e a költségeket. Ugyanis a költség itt nem egyszerűen annyi, hogy a már leszűkített együttest, és a megnyirbált zenekar, énekkar tevékenységét finanszírozni kell, hanem szerintem az eredeti állapotot vissza kell állítani. Ugyanis az a tőke, az a kulturális tőke, amit ők felhalmoztak, akkor tudja igazán kifejteni a hatását, ha az eredeti állapot visszaáll. Ők abban jók!
A másik pedig, megengedve azt, és tudva azt, hogy minden eddigi kormányzat bizony tett nem feltétlenül helyes lépéseket kormányzása alatt, én azt gondolom, hogy most azonnal tudok mondani egy olyan tételt, ami körülbelül fedezné az ő költségeiket, például a páncélozott autók. Szerintem arra nincs annyira szükség, mint most nekik a pénzre volna szükségük - megengedve azt, hogy mindegyik kormányzat tett rossz lépéseket. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül kell a páncélozott autó, rájuk viszont igen nagy szükség van. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Nem szeretném, ha erre elmennénk, nyilván képviselő úr sem ezt akarta. (Gulyás Dénes: Pénzt keresünk.) Világos.
Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én nagyon kedvelem az elnök urat, de most azt gondolom, hogy nem egy véleményen vagyunk. Én nem merném a miskolci önkormányzatot a magyar kormányhoz hasonlítani, isten őrizzen, az egy kistelepülés. (Elnök: Fordítva tettem...) Azonban azt gondolom, hogy vannak kérdések, amiket akkor és ott kell eldönteni, és akkor mi eldöntöttük, és akkor nincs tovább. Tehát ha eldöntjük azt, hogy nem kell a gyermekkórus, nem kell a zenekar, akkor döntsük el, és akkor másfelé megyünk! Ezt én értem, a logikát. Erre mondtam én azt, hogy lehet olyan választ adni, ami egy másfajta kulturális politikát feltételez, és lehet olyan választ adni, hogy nem kell. És ebben az értelemben én nem is bántom a Rádió jelenlegi menedzsmentjét. Mert nem erről szól! Akkor valakik félreértettek! Ugyanazzal a kérdéssel álltunk ugyanis szemben, elnök úr, ott is. Amit építettünk, odaadtuk a zenekarnak, tehát mi nem szívjuk ki a zsírjuk, azt mondtuk, hogy azzal gazdálkodjanak, és igyekezzenek mindent megtenni azért, hogy bevételük legyen. De az nagyon rossz módszer, hogy nem foglalunk állást ebben a kérdésben.
Amit Vitányi Iván mondott, hogy világossá kell tenni a művelődési intézmények esetében, és minden esetében, hogy igen, ez a bizottság támogatja, ennek megfelelően egy másfajta költségvetési gondolkodásra van szükség. Nekem sem volt, vagy másnak sem könnyű, aki vidéken képviselő, amikor felállunk a testület elé, és elmondjuk azt, hogy kérem, most nem szociális ügyekre tesszük ezt a nem tudom, mennyi milliót, hanem kulturális ügyekre. Nem könnyű. Azért vagyunk politikusok, hogy megpróbáljuk megvédeni a saját álláspontunkat.
Ebben az esetben én egy vagyok itt a képviselők között, és azt gondolom, hogy a három említett együttes fontos a magyar kultúrának. Miután fontos, akkor azt gondolom, hogy ennek megfelelően kellene azt végiggondolnunk, hogy érdemes lenne újra elővenni az egészet, és végignézni a költségvetést. Csak annyiban említettem a miskolci példát, mert ott valóban úgy döntöttünk, hogy a kultúrához nem nyúlunk, sőt duplázzuk a kiadást, hanem máshonnan vonunk el, máshol racionalizálunk.
Nem könnyű egy elnök helyzete a Rádió élén. Persze, neki azt mondják, hogy kérem, ennyivel kell csökkenteni, és akkor megpróbál mozogni. Vajon történtek-e például, kérdezem én, egyeztetések a Fővárosi Önkormányzattal, a kerületi önkormányzatokkal -rengeteg ilyen intézmény működik a fővárosban -, hogy ki hogyan tudná támogatni ezeknek az együtteseknek a működését, vagy egyszer csak elkezdtük, és szépen lassan csökkentjük a létszámot, mert valóban, annak semmi értelme, hogy 68 fő helyett, vagy 80 fő helyett most 40 fős legyen a zenekar. Ennek semmi értelme! Akkor vagy ne legyen, el kell dönteni, vagy ebben a formában kell működtetni.
Valóban azt gondolom, hogy ez az alapkérdés, és ebben én azt támogatnám, képviselném, hogy három olyan együttesről van szó - és most ne haragudjon, elnök úr, én nem állítanám most semmiképpen a levéltári ügyeket emellé, itt azért, azt gondolom, másról van szó. Én azt mondom, hogy ebben gondolkodjunk el, hogy tudunk-e segíteni. Arra tettem javaslatot, ajánlatot, hogy én a magam módján segítek azzal, nyilván szeretnék abban is példát mutatni, hogy az együttesek kapjanak lehetőséget Magyarországon, juthassanak fellépésekhez. Millió fesztivál van, milliófelé folynak az összegek. Ebben kellene valami koordináció. Annyiszor elmondtam már, hogy az a legnagyobb baja szerintem a kulturális politikának, hogy inkább vertikális, tehát az a fajta horizontális hálózati együttműködés nincs meg, amiről beszél egész Európa. Ebben miért ne kezdhetnénk el mi? Ebben a pillanatban más a megítélése az együtteseknek, más a támogatása, más az együttműködése. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nem egészen értem, hogy miben van köztünk véleménykülönbség, de ez nyilván az én hibám.
Most az először megszólalók következnek, illetve Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök úr kért szót, ő még nem kapott szót, de természetesen, mint a legfőbb döntéshozó ezekben az ügyekben, vagy egyik legfőbb döntéshozó, tessék!
Gellért Kis Gábor szóbeli kiegészítése
GELLÉRT KIS GÁBOR, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm, elnök úr. Két dologban, ami azt gondolom, hogy a szerephez kapcsolódik, szeretnék megszólalni. Az egyik, tisztázandó egy félreértést, bár Jánosi György alelnök úr ennek a javát már elmondta: a Magyar Rádiónak nincs köztartozása. Ez többektől elhangzott, ezzel ellentétben a helyzet az, hogy nincs köztartozás. Az van, amiről az alelnök úr megemlékezett, és amivel kapcsolatban csak azért muszáj emlékeztetnem a jelenlévőket, mert talán tanulságos. 1995-ben az Országgyűlés a művészet és a kultúra, mármint az újságírás - egyikbe se tartozik - művelőitől megvont kedvezményeket, adókedvezményeket, azzal, hogy tessék a magánszférába visszavonulni, számlát adni, és mindenféle költségelszámolással jobban járnak majd, mint az adókedvezményekkel.
Ez történt; ez bekövetkezett színházakban, filmes világban és a Magyar Rádióban is, majd rájött a fiskus arra, hogy ez az eljárás az adóelkerülés legcélszerűbb és leglegálisabb formája, és 2004-ben megszigorította, színlelt szerződésnek minősítve mindazokat a jogügyleteket, amelyek során a szerződő felek egyike rendszeres munkavégzésre irányuló tevékenységet folytatott, ám számlát adott. Ennek következménye lett az, hogy amikor az új vezetés belépett, elkezdte a működését, kisvártatva megjelent a Munkaügyi Főfelügyelőség néhány képviselője, akik bejelentésre, hogy ne mondjam, feljelentésre - és akkor a tárgyismerethez még az is hozzátartozik, a Magyar Rádió kórusa egynémely tagjának feljelentésére - vizsgálatot folytatott le a Rádióban, megállapítván a színlelt szerződés tényét. Ennek következménye az a büntetés, amiről az alelnök úr említést tett, az egymillió, és amelynek következtében költségvetési alapokra nem pályázhat a Rádió. Dióhéjban ennyi a történet. Ha azonban az az akadálya a költségvetési vagy minisztériumi támogatás folyósításának, hogy meg kell találni a megoldást, akkor örömmel jelentem, hogy van megoldás, ezt már kitaláltuk közösen, megvan a megoldás. Nem akarom a bizottság ülését terhelni ezzel, de ha pusztán ennyi a feltétele, akkor nincs különösebb probléma, és boldogok leszünk valamennyien.
A fontosabb ügy, amelyben szót kértem, kapcsolódik Fedor Vilmos képviselő úr megszólalásához, de emlékeztetném a jelenlévőket, mert többen jelen voltak három esztendővel ezelőtt, amikor én ez ügyben először megszólaltam, hogy igen, politikai döntés kérdése az, hogy legyen-e a Magyar Rádiónak zenekara, énekkara, gyerekkórusa. Azért politikai döntés kérdése, mert nem pusztán önmagában a jelen finanszírozás teremt olyan helyzetet, amilyet, hanem ezeknek a művészegyütteseknek a tagjai, vezetői, mutatis mutandis, pontosan tudják, hogy a hasonló intézmények mennyiből gazdálkodnak: a filharmonikusok és a Fesztiválzenekar, a Nemzeti Énekkar. Ebben az összevetésben a Magyar Rádió nagyon rosszul jár, ezt tudniuk kell, botrányosan rosszul, és ha elkezdenének turkálni a kollégák zsebében, akik amott zenélnek, énekelnek, akkor iszonyatos bérfeszültségek derülnének ki, de ennél még rosszabb a helyzet, ezt most nem akarom különösebben ecsetelni. A politikai döntés tehát nemcsak a "legyen"-re vagy "ne legyen"-re vonatkozik, hanem a "hogyan legyen"-re legalább annyira.
A kollégák a maguk egyébként teljesen méltányolható, érthető indulataikat is előadva ugyanezeket a tapasztalatokat erősítik meg, de egy dolog biztos: akármi módon működnék tovább a három művészegyüttes, bármilyen szervezeti felállásban, a status quo (ante) nem állítható helyre, nem lehet fenntartani azt a módot. Én megértéssel viseltetem a zenekar, az énekkar képviselőinek megnyilvánulásai és Gulyás képviselő úr javaslatával kapcsolatban is, hogy helyre kell állítani az eredeti helyzetet. Addig, amíg a művészegyüttesek voltaképpen alig tervezhető vagy nehezebben tervezhető programok mellett maguk alakítják ki a feladataikat, és ez nem kapcsolódik valamilyen tervezhető tevékenység kereteibe, addig ez a dolog nem kezelhető egész egyszerűen; medrének kell lennie annak, hogyan folyik ez a tevékenység. Én elfogadom, hogy a művészet sajátosságai miatt sajátos elbánásban kell részesülniük, minthogy azonban mindez szervezeti keretek között történik, nem nélkülözheti ez a tevékenység azt a fajta - hogy mondjam, hogy ne legyen félreérthető - hivatalosságot, tervezhetőséget, amely a szervezetek életét általában jellemzi. Ez egy kettősség, de ebben a kettőségben kell léteznie a művészegyütteseknek is. A többi szakmai kérdés, és ezt nem gondolnám magamhoz venni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Akkor az Oktatási és Kulturális Minisztérium művészeti főosztályának vezetője, Nagyné Varga Melinda következik.
NAGYNÉ VARGA MELINDA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Többször is megszólíttatott a minisztérium a tisztázásra, illetve, hogy hogyan lehetne létrehozni ezt a kapcsolatot. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon rövid aktus lesz, mert a miniszter úr hamarosan fogadja személyesen Such urat is, hogy azokat a kérdéseket tisztázzák, amelyek itt most felmerültek. Helyesbítek: valóban, a tisztázatlan munkaügyi kapcsolatokból eredő bírság feloldását hogyan lehetne megszüntetni, illetve ezzel kapcsolatosan is sor kerül megbeszélésre.
Ez az egyeztetés szolgálhatja azt is, a rapid megoldások keresésén túl, hogy milyen hosszú távú megoldások jöhetnek szóba. Úgy gondolom tehát, hogy a minisztérium nem hűvös távolságtartással, hanem értve és érezve a felelősséget, tárgyalókész, és a megoldásokat fogja keresni, hogyan lehetne valamilyen olyan megoldásra jutni, amely a következő évek működésében valamiféle biztonságot adhat. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor az énekkar, zenekar, gyermekkar képviselői következnek. Tessék parancsolni!
TÓTH CSABA, a Magyar Rádió Énekkarának szakszervezeti vezetője: Tóth Csaba vagyok. Tisztelt Képviselők! Kedves Vendégek! Mivel az énekkar megszólíttatott ebben a kérdésben, én azért szeretnék ehhez egy-két dolgot hozzáfűzni. 2006 januárjában még az előző rádiós vezetésnek jeleztem, hogy az énekkarnál általam színlelt szerződésnek vélt foglalkoztatás van, és kértem, hogy ezeket a színlelt szerződéseket munkaviszonnyá minősítsék át. Erre volt egy moratórium, ami 2006. június 30-án járt le. 2006. július 27-én, dokumentált módon, még egyszer felhívtam erre a rádiós vezetés figyelmét, és a rádiós jogász támogatásával ezt a dolgot elvetették. A munkaügyi vizsgálat ezután következett, és megállapította, hogy a szakszervezeteknek ebben a kérdésben tulajdonképpen teljes mértékben igazuk van, és ennek a húsz embernek a vizsgálati időszakra visszaállították a munkaviszonyát.
Én úgy látom ebben a helyzetben, és ez többször is érvelésként elhangzott, mert azért mi tárgyalunk egymással, hogy a Rádióból jött feljelentés miatt jött létre ez a helyzet - ezt most Gellért Kis Gábor úr is megerősítette - , én viszont úgy gondolom, hogy ez a munkaügyi vizsgálat egyébként is bármikor várható lett volna, az eredménye végül is megszületett, és nem gondolom azt, hogy ezért az énekkarnak kellene a felelősséget vállalni. Én úgy látom, hogy emiatt az incidens miatt a Rádió vezetése kollektíve az énekkart bünteti. Ez az alapvető probléma, hogy ez a 150 millió, ami most hiányzik nekik, úgy gondolják, hogy az énekkar miatt van, és úgy gondolják, hogy ezt most az énekkarnak kellene fizetni. Én ezt visszautasítom, nem tudok mást mondani. Bár a napirendben úgy volt, hogy ne belső ügyekről beszéljünk itt, ezt nem tudtam elhallgatni, bocsánat.
ELNÖK: Én meg csak szeretném tisztázni, hogy belső ügyekről is van szó, aminek természetesen országos következménye van, tehát semmi olyasmit nem tett, vagy nem mondott, ami nem illik a mostani témába.
(Popa Péter felé:) Tessék parancsolni!
POPA PÉTER, a Magyar Rádió zenekari szakszervezetének képviselője: Köszönöm a szót, elnök úr. Én az elhangzottaktól függetlenül mégis tennék két javaslatot. Az egyik, hogy függesszék fel - most nem arrafelé fordulok, hogy ne legyen félreérthető -, a további leépítéseket, a másik pedig, hogy szeretnénk felajánlani, hogy az együttesek minden körülmények között készek mindenféle tárgyalásra, kompromisszumra, különösen, ha megkeresik őket, ami, legalábbis eddig, nem volt gyakori. Különösen nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, ami nemcsak a Magyar Rádió kötelmeit enyhíti az együttesekkel szemben, de esetleg az együtteseknek bizonyos fajta szabadságot is biztosítana, hiszen mi is jobban tudnánk gazdálkodni, ha egyfajta, a többi zenekarra jellemző szabadsággal is rendelkezhetnénk koncertek, turnék, egyéb fellépések szervezésében.
Tehát összefoglalva: egyfajta tárgyalásra szeretnék itt most ajánlatot tenni, készek vagyunk minderre, de a további leépítések olyan károkat okoznának az együttesekben, amiből már nem tudnánk kilábalni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Jelentkezésre:) Tessék parancsolni!
THÉSZ GABRIELLA, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya, művészeti vezetője: Én pedig először is szeretném megköszönni azokat a szavakat, amik elhangzottak itt a bizottság tagjai részéről, amelyekből úgy láttam, hogy érzik és értik, hogy mit jelent a Rádió együtteseinek az a kulturális missziója, amelyet régóta folytat. Az a bizonyos mondat, amit Vitányi képviselő úr mondott, az nálam is itt van, csak én azt akkor nem mertem felolvasni, mondván, hogy hosszú ideig, hosszú évekig tart egy olyan eredményes műhely kialakítása, amely azonos színvonalon képes ilyen sokféle feladatnak megfelelni - írtam én ezt le abban a jelentésben, amit önök is kaptak.
Tulajdonképpen ez a lényege az én mostani mondanivalómnak is: a gyermekkórus, mint hallották önök is, más helyzetben van, hiszen a gyermekkórus a Magyar Rádióban összesen négy álláshelyet foglal el jelenleg, illetve ez nem egy leépíthető, és ebben mi meg is állapodtunk, hogy nem leépíthető létszám, de a kórus létszáma körülbelül 130 fő, 8-16 éves korú gyerekekkel, tehát egy egészen más jellegű munkát is igényel.
Egy picit a kuratórium elnök urához szeretnék szólni, erre a bizonyos szakmai mederbe való terelésre vissza szeretnék kérdezni, mert tulajdonképpen úgy gondolom, hogy a Rádió művészeti vezetői felelnek a szakmai produkcióért, és én ezt fel is vállalom. Nem egészen értem, hogy mit ért az alatt, hogy pontosabban és jobban kellene az együttesek munkájának a szakmai mederbe való terelését pontosítani, hiszen elmondtam a felszólalásomban is, hogy én úgy gondolom, hogy a stúdiómunka, a felvételek készítése, a koncertek, az a bizonyos szakmai alkotómunka az, amely a Rádió együtteseit megkülönbözteti a többi jól ismert, és esetleg jobban fizetett - ahogy ezt hallottuk - együttesektől. Én ezt akkor is elmondtam, és most is azt mondom, hogy ezeket kellene pontosan, azt hiszem, az anyagi nehézségekkel együtt, összehangolva a Rádió vezetésével és az együttesek szakmai vezetésével tisztázni, hiszen a Rádió együttesei speciális művészeti tevékenységet folytató együttesek, amelyek rögzítenek, és értékeket őriznek meg, nem csak koncerteket adnak, új műveket rögzítenek, felvételeket készítenek, és ez egy nagyon lényeges arculat, amely sajátossá, és ugyanakkor nehézzé teszi a meglévő pénzekből való gazdálkodást is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Such elnök úr!
SUCH GYÖRGY, a Magyar Rádió Zrt. elnöke: Ahol Thész Gabriella abbahagyta, ott folytatnám én is, tehát hogy a végső cél, vagy a hosszú távú cél, ahogy Jánosi György fogalmazott, meg többen is, valóban az lenne, ha ennek a mai megbeszélésnek legalább annyi következménye legyen, hogy a jövendő, új médiaszabályozásban pontosabban definiálva lesznek a Magyar Rádió ezzel kapcsolatos, tehát a komolyzenével, illetve a zenei együttesek fenntartásával kapcsolatos kötelezettségei, amit Gellért Kis elnök úr is mondott. Tehát az első kör, amit valami sztratoszférikus szinten át kell gondolni, hogy a költségvetési pénzekből hány zenei együttest, énekkart, szimfonikus zenekart - gyermekkórusból nincsen olyan nagyon sok, tehát itt egyszerűbb a helyzet - hajlandó a magyar kultúrpolitika fenntartani.
A következő kérdés az, hogy ezt milyen intézményi struktúrában kívánja fenntartani. Valóban, az egy lehetőség, hogy a zenei együttesek a Magyar Rádió szervezeti keretein belül működjenek, az egy másik lehetőség, hogy önállósodjanak, egy harmadik lehetőség, hogy valamilyen közös fenntartásban, vagy valamely zenei együttesekkel összeolvadnak, tehát számtalan olyan kérdés, amelyek mind kívül esnek a Magyar Rádió Zrt. menedzsmentjének a hatáskörén.
Ezzel kapcsolatosan szintén nagyon fontos kérdés az, ugyanebben a médiatörvényben, vagy médiaszabályozásban, amikor a feladatfinanszírozásról lesz szó, ahogy Cser-Palkovics András mondta, a zenei mecenatúra kérdése is, ami itt nem vetődött fel olyan nagyon, vagy csak áttételesen. Tehát hogy a Magyar Rádiónak mennyiben feladata, és milyen finanszírozás mellett feladata kortárs zenei művek felvétele, általában új zenei művek felvétele, túl azon zenei műveken, amelyeket a Magyar Rádió egyébként a saját frekvenciáján is sugározni akar, pusztán értékmentés céljából. Ez szintén olyan kérdés, amivel foglalkozni kell, mert a zenei együttesekről legalább egy fél mondat van a médiatörvényben, erről viszont még egy fél mondat sincsen.
Úgyhogy ennél lejjebbi absztrakciós szinten valóban, mondjuk a nagyon rövid távú, tehát még idén történik valami, azt kell mondjam, hogy teljesen irreálisnak gondolom, persze természetesen nagyon szívesen fogadunk minden megoldást, de a mai magyar viszonyok között én nem nagyon tartom valószínűnek.
Nagyon örülök, hogy itt értesülhettem arról, hogy a miniszter úr kész engem fogadni, részemről a megtiszteltetés. Nem akartam ezzel kezdeni, hogy ne legyen pártpolitikai felhangja a dolognak, de a miniszter urat összesen hat alkalommal kerestem, hat alkalommal még válaszra sem méltatott ebben a kérdésben, ami azért rendkívül aggasztó arra nézvést, hogy a minisztérium mennyiben kívánja egyáltalán megvitatni ezt a kérdést a Magyar Rádió vezetésével. Tehát nem pénzt kérni mentem oda, pusztán szerettem volna, ha ezekről a kérdésekről beszélgetünk a minisztériumi szakapparátussal. Ez nem történt meg. Természetesen az idő, meg a szekér halad, tehát akkor mi ennek hiányában voltunk kénytelenek meghozni azokat a döntéseket, amelyeket meghoztunk.
Nagyon örülök elnök úr szavainak, mármint Gellért Kis elnök úr szavainak, miután legalább négyszer vagy ötször elhangzott, és én is még egyszer hangsúlyoznám, hogy a Magyar Rádiónak nincsenek köztartozásai, semmilyen köztartozása nincs, minden bírságot, például ami a zenei együttesekkel kapcsolatos, kifizettünk, és ki fogunk fizetni. Ez az 1 millió forint, ami az OMMF-bírság, valóban nagyon-nagyon kevés összeg ahhoz a 700 millióhoz képest, amennyi költségvetési támogatást kapunk. Az a 150 millió, ami támogatási lehetőségtől elesünk, az nem olyan nagyon kevés összeg, de mégiscsak egy lehetőség, amit nem is biztos, hogy megkaptunk volna. Viszont az a több mint 200 milliós bírság, ami az OMMF-bírságot követően, jelen pillanatban adóellenőrzés miatt fenyeget, szintén egy jelentős összeg, amelyet ki fogunk fizetni. De mégiscsak elég tragikomikusnak tartom, hogy miközben a Magyar Rádió menedzsmentje az értékpusztítással, Bartók, Kodály, Dohnányi örökségének felszámolásával satöbbivel, satöbbivel van vádolva, ezenközben nemhogy pénzt nem kapunk az állami költségvetéstől, hanem a kormányzat különféle erre hivatott szervezetei folyamatosan több száz millió forintot húznak ki a zsebünkből a zenei együttesek nem megfelelő működése miatt.
A jogi formuláról már esett szó. Annál különb jogi formulát, minthogy jelen pillanatban is külön soron kapunk 700 millió forintot, tehát pont ugyanazon a külön soron 900 milliót kapjunk vagy 1,1 milliárdot, én nem látom, hogy ez mitől igényelne olyan nagyon jelentős jogi innovációt, feltéve, ha szándék van rá - persze az kérdés, hogy van-e rá szándék.
A konkrét kérdéseket illetően azt gondolom, hogy Cser-Palkovics Andrásnak válaszoltam arra a kérdésre, hogy létrejött-e a találkozó: nem jött létre a találkozó. Miért kell nekünk is rosszul csinálni, amit mások is rosszul csinálnak? - kérdezi Gulyás Dénes. Azt kell mondanom, hogy mi azt gondoljuk, és ebben véleménykülönbség van köztünk, hogy amit mások csinálnak, azt ők jól csinálják, és mi is jól szeretnénk csinálni. Ezzel kapcsolatban egy fontos kérdés, ami a zenei együttesek képviselőinek megszólalásaiban és másokéban is végig tetten érhető volt, az a tétel nevezetesen, hogy a munkajogi státusz és a művészi színvonal kéz a kézben, lineáris, függvényszerű kapcsolatban - vagy hogy ilyen matematikai, statisztikai kifejezéssekkel éljek -, stochasztikus kapcsolatban állnak egymással. Ez nem fedi a valóságot. A Magyar Rádió menedzsmentje tagadja ezt a tételt, az EBU és a nemzetközi gyakorlat folyamatosan, napi szinten cáfolja ezt a tételt, és a Fesztiválzenekar léte, amely fesztiválzenekart minden egybehangzó vélemény szerint a legjobb magyar zenekarnak tekinthetünk jelen pillanatban, szintén tagadja ezt a tételt, hiszen a Fesztiválzenekarnál semmilyen zenész nincsen munkajogi státuszban.
Ha valaki a Holdról csöppent volna erre az ülésre, az lett volna a benyomása, mintha mi felszámoltuk volna a zenei együtteseket; nem is egyet vagy kettőt, hanem az összeset. Szeretném csak a jegyzőkönyv kedvéért tisztázni, hogy a zenei együtteseket nem számoltuk fel, nincs is ilyen szándékunk; a zenei együttesekre bizonyos költségcsökkentő intézkedéseket hajtottunk végre, és mindjárt hozzáteszem, szintén a magyar jogszabályok következtében ezeket az intézkedéseket nem lehet meg nem történtté tenni.
Ha Popa Péter azt kéri tőlem, hogy függesszük fel a további leépítéseket, arra azt tudom mondani, hogy ezt könnyen tudom teljesíteni, mert nincsenek további létszám-leépítési terveink. A jelenlegi, már meghozott létszám-leépítési terveket viszont nem tudjuk visszavonni, nem is kívánjuk visszavonni, és nem lehet utána visszaállítani az eredeti állapotot sem, ahogy Gulyás Dénes mondta, mert ezt számtalan jogszabály, például tíz, húsz, harminc munkaügyi per és a többi kockázata is indokolja, tehát ezeket sajnos, nem lehet visszavonni. Hogy elfogadhatatlan, hogy konkurens zenekar bőgőse döntse el, hogy kik legyenek elbocsátva, és milyen létszámleépítések történjenek a Magyar Rádióban, erre azt tudom mondani, hogy ez nem történt meg; konkurens zenekar bőgőse ilyen kérdésekben nem nyilváníthat véleményt, viszont véleményt nyilvánítottak a zenei együttesek vezetői, tehát az énekkar vezetője és Fischer Ádám főzeneigazgató úr, valamint Alföldi Boruss István, a zenei együttesek irodájának vezetője. Ezzel kapcsolatban csak egy fél mondat, amely arra vonatkozik, hogy zenei végzettséggel nem rendelkező ember vagy emberek döntenek a zenei együttesek sorsáról: ez egyfelől igaz, hiszen nekem például nincsen zenei végzettségem, és én hozok meg végső soron minden döntést, bár azt kell mondanom, ha visszagondolok, egyetlen olyan elnöke sem volt a Rádiónak, akinek zenei végzettsége lett volna, ilyen értelemben tehát ez egy teljesen kontinuus állapot. (Közbeszólás a meghívottak köréből.) Ő nem volt elnök. (Thész Gabriella: Szilágyi János elnök volt, zenei végzettségű!) Megbízott elnök.
A zenei együttesek irodavezetője viszont - és ezt azért tartom nagyon-nagyon faramuci érvelésnek, hiszen eddig, az szmsz-változtatásig a Bartók rádió főszerkesztője alá tartoztak - történetesen most pontosan az az ember, aki eddig a Bartók rádió főszerkesztője volt, tehát nem igazán értem ezt a felvetést. Hogy kik döntenek akkor erről? Azt gondolom, hogy ezt az elején egyszer már elmondtam, de akkor igyekszem még egyszer felsorolni: főzeneigazgató úr, a zenei együttesek irodavezetője és ha szükséges az EBU zenei tanácsától is megnevezni, akkor Graham Dickson és Pierre Boulez urakkal van egyeztetve többek között az a zenei koncepció, amit szeretnénk megvalósítani, és amely számtalan európai országban működőképes megoldás, amelynél a zenei együttesek bizonyos magja státuszban van, mások pedig alkalomszerűen, produkcióhoz kötődően kapcsolódnak a zenekarhoz, akár úgy, hogy szabadúszóként, akár úgy, hogy valamilyen kooperációs vagy együttműködési megállapodást kötünk egy vagy több létező amatőr vagy félamatőr zenei együttessel. Azt hiszem, hogy minden érdemi kérdésre válaszoltam. Köszönöm szépen a figyelmet.
ELNÖK: Egy pillanat. Nyilván az élőbeszéd sokszor félreérthető, vagy esetleg nem pontos. Az elnök úr nem valószínű, hogy észrevette, amit én észrevettem, hogy egy megjegyzésénél mindenki felkapta a fejét a háta mögött. Elhangzott egy megjegyzés, amit én úgy értettem, hogy - hogy is mondjam - gazdasági szabályzó értelmében használta az elnök úr: azt mondta, hogy "a zenei együttesek nem megfelelő működése". Ha jól értettem, akkor a mögötte ülők ezt úgy is érthették, hogy művészeti szakmai értelemben használt a kifejezés a művészeti tevékenység minősítésére. Abban az összefüggésben említette elnök úr, amikor a pénzügyi következményekről beszélt, ott volt egy megjegyzés, hogy a zenei együttesek nem megfelelő működésének következménye. Én úgy értettem, és úgy láttam innen, a magam helyéről, hogy itt sokan felkapták a fejüket, mintha ez a megjegyzés a művészi színvonalat érintette volna. Csak azért említem ezt, mert jegyzőkönyv készül, és ne legyen félreérthető. Én, még egyszer mondom, a szövegkörnyezetből úgy vettem ki, hogy ez a megjegyzés nem a művészi megítélésre vonatkozott, hanem, ahogy mondom, a részletesen taglalt gazdasági következményekre.
SUCH GYÖRGY, a Magyar Rádió Zrt. elnöke: Bocsánat, ha félreérthetően fogalmaztam. Természetesen ez a nem megfelelő munkajogi működésre vonatkozott, és ezt az OMMF-bírságból próbáltam levezetni. Nem érzem hivatottnak magamat arra, hogy a zenei együttesek művészeti színvonaláról beszéljek, illetve, ha erről beszélnék, akkor csak a legfelsőbb fokon tudnék róla beszélni.
ELNÖK: Úgy tűnik, hogy zárszó következik, de lehet, hogy még mások is megszólalnak. Gellért Kis elnök úr következik, utána pedig a képviselők közül, aki jelentkezett.
GELLÉRT KIS GÁBOR, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm, elnök úr. Csak egy pontosítás, ugyancsak a jegyzőkönyv számára. Az imént szóban volt a munkaügyi főfelügyelőségi bírság, illetőleg a fenyegető APEH-bírság: ezek egyaránt arra az időszakra vonatkoznak, annak az időszaknak a vizsgálata után álltak elő, amelyek megelőzték ennek a menedzsmentnek a munkába lépését, tehát nem a jelenlegi vezetés tevékenységéből ered, ami bekövetkezett - ezt mindenképpen fontosnak tartom a jegyzőkönyv számára megjegyezni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Gulyás képviselő úr, utána Jánosi alelnök úr.
GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Én meg akkor kaptam fel a fejem az elnök úr utolsó mondatánál, amikor félamatőr vagy amatőr kollégákat szeretne egy nemzetközi rangú profi társasággal összevegyíteni. Én ettől - higgye el, szakember vagyok - óva intem önöket, de azt gondolom, hogy van elég lendület ebben a társaságban, hogy ezt ne fogadja így el.
A másik kérdésem a minisztérium képviselőjéhez lenne. Nem kaptunk választ erre a, Cser-Palkovics képviselőtársam által feltett kérdésre, hogy van-e már tudomásuk a jövő évi költségvetésben arról, hogy az 1,1 milliárdos összeg benne van-e vagy sem. Valószínűleg önöknek már valami halvány fogalmuk kellene, hogy legyen erről. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Jánosi alelnök úr!
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Én is rövid leszek. Egyetlenegy, ha úgy tetszik, ügyrendi javaslatom van, a hamarosan létrejövő miniszteri és rádióelnöki találkozóval kapcsolatos. Biztos vagyok abban, hogy Such elnök úr erről a megbeszélésről, annak eredményeiről tájékoztatni fogja a művészeti együttesek vezetőit. Én azt javaslom, hogy a bizottság pedig kérje a minisztériumot, hogy a minisztérium oldaláról mi is kapjunk tájékoztatást, hogy mi az, amiben egyfajta megállapodás körvonalazódott, vagy ami eredményként könyvelhető el a tárgyalások során. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Név szerint, vagy legalábbis cím szerint a minisztérium képviselője megszólíttatott. Kérnék szépen erre reagálást!
NAGYNÉ VARGA MELINDA művészeti főosztályvezető (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Képviselő úr kérdésére visszatérve: erről a számról jelenleg még nincs tudomásom. (Gulyás Dénes: Köszönöm szépen.) Köszönöm.
ELNÖK: (Jelentkezésre:) Tessék parancsolni!
TÓTH CSABA, a Magyar Rádió Énekkarának szakszervezeti vezetője: Gulyás Dénes már felvetett egy kérdést az előbb, ahhoz szeretnék kapcsolódni. Ő azt a kérdést tette fel, hogy az 1,1 milliárd forintot, ha esetleg megkapná a Rádió, akkor vajon ezt a létszámot óhajtaná-e továbbvinni, de igazából most Such elnök úr egy mondatában mintha azt mondta volna, hogy ezt a 45 fős létszámot, amit ő eldöntött, már nem tudja, és nem is akarja megváltoztatni. Innentől kezdve azt mondom, hogy amikor rapid megoldásról beszélünk, akkor mintha a rapid megoldásnak nem lenne értelme - bocsánat, hogy ezt mondom.
A másik pedig a munkaügyi főfelügyelőségi kérdéskör. Még egyszer szeretném azt elmondani, hogy ennek az időrendi sorrendje úgy volt, hogy 2006. október tájékán jött meg a Munkaügyi Főfelügyelőség határozata, ami visszamenőleges volt, tehát valóban az előző vezetésre vonatkozott annak a megállapítása, hogy itt vissza kell az embereket munkaviszonyba venni. Utána, 2007. áprilistól a Rádió Énekkar 15 tagja lett ebből a 21-ből visszavéve, további 5 változatlan formában lett foglalkoztatva. Én nem gondolom azt, hogy ez a fajta dolog megoldódott volna ezzel a munkaügyi főfelügyelőségi vizsgálattal. Én erre a Rádió vezetésének a figyelmét is felhívtam, hogy tartok tőle, hogy ha most egy újabb munkaügyi főfelügyelőségi vizsgálat jönne a Rádióhoz, akkor megint megállapítaná, hogy az az öt ember bizony szabálytalanul volt foglalkoztatva. Úgyhogy én szeretném azt mondani, hogy most ugyan még 270 millió forintot is az énekkar nyakába szeretnének varrni, de én ezt nem szeretném. Én azt mondom, hogy ennek a felelőssége elsősorban a Rádió vezetését terheli. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tisztelt Jelenlévők! Azt gondolom, hogy Such elnök úrnak természetesen szót adok, csak - hogy is mondjam - nem gondolom azt, hogy ez egy egyestés műsor, amiről most itt szó van. Tehát nem tudunk minden kérdés végére jutni. Ez a színlelt szerződés ügy, a művészeti szakszervezetek képviselői ezt jól tudják, a parlamenti képviselők jól tudják, messze ezt az ügyet, vagy ezt a keretet meghaladó ügy, és nem is hiszem, hogy itt mindenkinek állást kellene foglalnia. Értem, amit az énekkar képviselője mondott. Én nem éreztem azt az elnök úr megszólalásából, hogy a felelősséget ezért az ügyért az énekkarra kívánná hárítani, ennél ez sokkal bonyolultabb ügy, de most ebbe tényleg nem mennék bele.
Még egy megjegyzés: azt gondolom, kívülállóként talán ezt megtehetem, mármint nem vagyok részese a belső vitának, hogy én, ha jól értem a menedzsment álláspontját, az 1,1 milliárdos költségvetési igény a jelenlegi létszámra vonatkozik. Ha technikailag megoldható lenne, most ebbe én nem akarok belemenni, nem is értek hozzá, hogy esetleg visszaálljon egy korábbi időszaknak megfelelő viszony, akkor nyilván annak a költsége nem 1,1 milliárd lenne, hanem arányosan nagyobb. Ezt csak azért éreztem fontosnak elmondani, mert - hogy is mondjam - ez nem állásfoglalás, hanem ha tetszik, leírása annak, amit kivettem az elhangzott szavakból, illetve az írott szövegből.
Elnök úr is jelentkezett, hogy lenne egy megjegyzése, és ha csak valami nagyon nagy sérelem, mármint itt a közvetlenül elhangzottakban nincs, akkor azt javaslom, hogy zárjuk le a vitát.
SUCH GYÖRGY, a Magyar Rádió Zrt. elnöke: Csak ha már ilyen egészen mikro menedzsment-ügyekbe belemegyünk: valóban van öt olyan énekkari tag, mindannyian jól tudjuk, akik nincsenek státuszban, még a meghozott intézkedéseket követően sem, aminek legfőképpen az az oka, hogy ők maguk, mint mindannyian tudjuk, Csaba, nem voltak hajlandóak belépni. Az évad végéig a zenei együttesek produkcióinak veszélyeztetését kellett volna magunkra vonni, ha akkor azt mondjuk, hogy jó, köszönjük szépen, akkor nektek felmondunk. És valóban, abban teljesen igazad van, és jó, ha tud erről a bizottság is, hogy ez a bizonyos Damoklész kardja, tehát hogy majd egy újabb feljelentésre megjelenik az OMMF, és egy újabb bírságot fog kiszabni ránk, természetesen így van mind a mai napig, hiszen ez az időszak, vagy a jogi rendezés az lényegében tulajdonképpen most nyeri el a végső formáját. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nekem nem tisztem... Jaj, bocsánat, Jánosi alelnök úr!
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Nem akartam szólni, csak nagyon figyeltelek. (Derültség.)
ELNÖK: Ez megtisztelő. Szóval nem tisztem itt összefoglalni az elhangzottakat, nem is érzem magam képesnek erre, csak szeretném jelezni azoknak, akik először vannak ilyen típusú összejövetelen, hogy volt már hasonló, Operaház-ügyben. Nem azt mondom, hogy dübörög az eredménye, és az Operaházban most már minden rendben van, de nem múlik el nyom nélkül egy ilyen - hogy is mondjam - vita, vagy beszélgetés, vagy tájékoztatás. Gulyás Dénest nem számítva, talán mondhatom minden képviselő nevében, hogy nem vagyunk járatosak sok-sok alapvető kérdésben, amiről itt szó esett, de most nyilván mindannyian többet tudunk, mint amennyit eddig tudtunk. Képviselő úr, mármint Gulyás képviselő úr, ha tetszik, most nagyon profánul fogalmazok, a szakmát képviseli, más ügyekben nyilván kevésbé érzelmi alapon képviseli, amit képvisel. Én remélem azért, hogy ha áttételesen is, és nem is közvetlenül, de lesz haszna, és lesz következménye annak, hogy itt azért néhány órát eltöltöttünk együtt, és világosabban látja ki-ki, hogy mi is a tényleges helyzet.
Köszönjük szépen mindenkinek, akik eljöttek, külön azoknak, akik nem szólalhattak meg, csak fortyoghattak magukban, mert az a legnehezebb műfaj ebben az esetben. Az ügy a költségvetés kapcsán is, és másként is lesz még a parlamenti bizottság asztalán. Köszönjük szépen.
(Az ülés befejezésének időpontja: 15 óra 58 perc)
|
|
Dr. Pető Iván |
Jegyzőkönyvvezető: Biczó Andrea és Várszegi Krisztina