KSB-21/2007.
(KSB-39/2006-2010.)
az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának
2007. november 27-én, kedden, 15 órakor
a Képviselői Irodaház V/569. számú termében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászóló(k)*
Elnöki megnyitó*
A napirend elfogadása*
A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtandó módosító javaslatok megvitatása*
Tájékoztató a "Szabadság, szerelem!" elnevezésű magyar kulturális évadról Kínában*
A külföldi magyar kulturális intézetek új igazgatóinak bemutatása*
Tájékoztató a kultúrák közötti párbeszéd európai évéről (2008)*
Tájékoztató az oktatási és kulturális szakdiplomata-hálózatról*
Bogyay Katalin tájékoztatója*
Kérdések, hozzászólások*
Bogyay Katalin válaszadása*
Can Togay János bemutatkozása*
Kovács Péter bemutatkozása*
Zimonyi István bemutatkozása*
További kérdések, hozzászólások*
Can Togay János válaszadása*
Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Fedor Vilmos (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Alexa György (MSZP) Lukács Zoltánnak (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP) dr. Schiffer Jánosnak (MSZP)
Kubatov Gábor (Fidesz) dr. Cser-Palkovics Andrásnak (Fidesz)
Kiss Attila (Fidesz) Halász Jánosnak (Fidesz)
Vincze László (Fidesz) Gulyás Dénesnek (Fidesz)
Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Dr. Lauter Éva főigazgató (Balassi Bálint Intézet)
Can Togay János igazgató (Collegium Hungaricum Berlin)
Kovács Péter igazgató (Római Magyar Akadémia)
Zimonyi István igazgató (Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal)
Gáncs Andrea külső szakértő
Vári Péter kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal)
(Az ülés kezdetének időpontja: 15 óra 12 perc)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! A bizottsági ülést elkezdjük. Először a napirendről szavazunk - mondom ezt a bizottsági ülésen esetleg először jelen lévőknek, a bizottság tagjai tudják. Tehát a képviselőtársak megkapták a napirendi javaslatot. A javasolt napirendet ötpárti egyeztetés nyomán javaslom kiegészíteni, a rövidség kedvéért mondom így, a digitális átállásról szóló törvény módosításához benyújtott törvényjavaslat módosítása érdekében. (Folyamatos zaj.) Tehát még egyszer mondom: egy napirendi kiegészítést javaslok. A képviselőtársak ismerik a kiküldött napirendi javaslatot. Akinek észrevétele, javaslata van a napirendhez, az kérem, jelezze! (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok.
Szavazunk a napirendről, és egyúttal a határozatképességet is demonstráljuk. Ki az, aki a javasolt napirendet az említett kiegészítéssel együtt elfogadja? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A bizottság határozatképes, és a javaslatot elfogadta.
A nemzetközi kulturális kapcsolatok ügyében meghívottaktól elnézést kérek, és a most kiegészített napirendi pont jegyében néhány perc türelmet. Miután határozott időre hívtuk önöket, azért kérek elnézést. (Bogyay Katalin: Menjünk ki?) Nem, sőt, boldogok vagyunk, ha tanúk jelenlétében tevékenykedhetünk.
A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtandó módosító javaslatok megvitatása
A jegyzőkönyv kedvéért mondom, hogy ötpárti előkészítő szakértői egyeztetések nyomán három módosító indítványt nyújtunk be a már parlament előtt lévő digitális átállási törvényt módosító indítványhoz. Ezt a képviselőtársak ismerik. Ennek jegyében, amikor szavazunk a módosító indítványokról, akkor egyúttal arról is szavazunk, hogy a módosító indítványoknak megfelelő, korábbi módosító indítványt visszavonjuk.
A módosító indítványokat vesszük sorra, egy pillanat, a paragrafusok sorrendjében. Először a 4. § módosításáról szavazunk. Megkérem a kormány képviselőjét, a megfelelő kormánybiztosság képviselőjét, hogy foglaljon helyet. Mint a képviselőtársak bizonyára tudják, a három módosító javaslat közül kettő technikai, egy az érdemi. A két technikainál azt kérném Vári Péter úrtól, hogy a fényözön kellős közepén (Vári Péter a projektor fényében foglal helyet. - Derültség.) csak igent és nemet mondjon, és a harmadik, tartalmi elemeket is érintő módosításnál pedig tartalmi elemeket is.
Tehát először, sorrendben haladva, a 4. § módosításáról szavazunk. Aki egyetért a módosító indítvánnyal, hogy bizottsági módosító indítványként nyújtsuk be, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! Bocsánat! Nem kérdeztem a fénybe ültetett (Derültség.) kormánymegbízott, kormányképviselő álláspontját. Tehát a 4. § módosításáról van szó.
VÁRI PÉTER kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal): A 4. § kapcsán a (8) bekezdéshez lenne észrevételem...
ELNÖK: Ez még csak a 4. §...
VÁRI PÉTER kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal): A másik oldalon. Ez az a pont, ahol "a 12 napon belül, de legkésőbb" kerülne ki a jogszabályból.
Azt szeretném elmondani, hogy ez nyilvánvalóan az analóg, földfelszíni műsorszóró hálózatokra vonatkozó egyfajta követelmény módosítását jelenti pontosan. A jogszabály ezen módosítása azt jelentené, hogy gyakorlatilag a "körzetek" szót megtartva akár, de lehetőség lenne arra, hogy az analóg szolgáltatást akár 2011 júniusáig lehessen vinni. Ily módon egy-egy adókörzet esetében ez nyilván nem egy-, hanem akár többéves analóg sugárzást is jelenthet, ami egyetlenegy oldalon okozhat gondot, ez a költségvetést terheli, hiszen az analóg műsorszórási díj megmarad a digitális mellett, tehát ennyivel megnövelheti a költséget. (Az ülésterembe érkezik dr. Vitányi Iván.)
Azt gondolom, hogy ezt elmondva, van még arra lehetőség, hogy ezt finomítsák, és a lehető legkisebb mértékű terhet jelentse majd a költségvetés számára. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy jelen helyzetben ez egy többletterhet jelenthet hosszabb ideig, másrészről, ha ez nem kerül finomításra, akkor ez az állapot is megmaradhat, hogy egy-egy körzet esetében a lakosság mondjuk már átállt, és akkor minimális azoknak a száma, akik analóg vétellel rendelkeznek, miközben a szolgáltató analóg módon továbbra is sugározná a műsort, hiszen ő ezért a szolgáltatás díját megkapja a költségvetéstől az m1 esetében. Az, hogy a kereskedelmi televíziókkal hogyan állapodnak meg, egy teljesen más kérdés, az egy piaci egyezség eredményét fogja jelenteni. Abban, azt hiszem, egyetértés van vagy lenne, hogy célszerű lenne mind a három szolgáltatás, tehát a két kereskedelmi televízió és az m1 műsorát egy időben, egy-egy adókörzet esetében egyszerre átállítani a digitális útra, és nem lenne mondjuk annyira jó, ha adott vételkörzetben még lenne analóg sugárzás is, és más átállna mondjuk digitális sugárzásra.
Szakmailag ezt szerettem volna ehhez hozzátenni. Nyilván ez a kormány álláspontját nem ily módon tükrözi, hiszen a kormánynak nincs hivatalos álláspontja, ez szakmai vélemény volt ezen módosítási ponthoz.
ELNÖK: Ha egy szóban kérhetek választ, akkor igen vagy nem? Támogatja a kormány vagy nem? Vagy nem kíván a kormány egyelőre véleményt mondani? (Vári Péter jelzésére:) Ha nincs kormányfelhatalmazás, akkor tudomásul vesszük... Tehát az bevett módszer, hogy tudomásul veszi a bizottság, hogy a kormány ez ügyben nem alakította ki az álláspontját. A véleményt meghallgattuk.
VÁRI PÉTER kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal): A kormány nem alakította ki a hivatalos álláspontját, viszont a költségvetés védelme érdekében valószínűleg nem kerülne támogatásra ezen pont.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor ennek ismeretében kérdezem a bizottság tagjait, hogy ki az, aki a módosító indítványt támogatja. Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A bizottság támogatja.
Következik a... Én a törvényjavaslat paragrafusai szerint mondom, ezért említettem az előbb a 4. §-t. Most a 8. § következik, amely az Rttv.-t módosítja, tehát a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt. Itt pontosításról van szó. Kérdezem a kormány álláspontját az előbbiek ismeretében.
VÁRI PÉTER kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal): Itt rövidebb leszek: támogatjuk.
ELNÖK: Ennek ismeretében a bizottság tagjainak véleményét kérdezem. Ki az, aki támogatja? (Szavazás.) A bizottság támogatja.
Végül, de nem utolsósorban a 9. §, amely a kihirdetés, illetve a hatályba léptetés ügyében tartalmaz pontosítást. Kérdezem a kormány álláspontját.
VÁRI PÉTER kormány-főtanácsadó (Miniszterelnöki Hivatal): Támogatjuk.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Ki az a bizottságból, aki támogatja? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) A bizottság ezt a javaslatot is támogatja. Köszönjük szépen. (Vári Péter: Köszönöm szépen.) A bizottság ülésén nem rendszeresen járók kedvéért mondom, hogy ez nem mindig így szokott lenni, itt ötpárti módosító javaslatokról van szó. Köszönjük szépen.
A bizottság tudomásul vette, hogy a megfelelő, korábban benyújtott módosítókat visszavonjuk.
Egy perc technikai szünet, úgy látom, addig kérem, hogy ne álljon fel senki. (A napirendi pont tárgyalásához érkezett vendégek elhagyják az üléstermet.)
Tájékoztató a "Szabadság, szerelem!" elnevezésű magyar kulturális évadról Kínában
A külföldi magyar kulturális intézetek új igazgatóinak bemutatása
Tájékoztató a kultúrák közötti párbeszéd európai évéről (2008)
Tájékoztató az oktatási és kulturális szakdiplomata-hálózatról
Megkérem a következő napirendi pontoknál megszólalókat, hogy foglaljanak helyet ugyanott, ahol az előbb ült a kormány képviselője.
Azt szeretném elmondani, hogy mint a képviselőtársak és a meghívottak is ismerik és tudják, itt több napirendi pontról van szó. Gondolom, senki nem ellenzi, ha szakállamtitkár asszony egyhuzamban mondja el a mondanivalóját, tehát nem tagoljuk a napirendi pontok szerint, hanem a "Szabadság, szerelem!" elnevezésű kulturális évadról, a kultúrák közötti párbeszédről és az Oktatási Minisztérium szakdiplomata-hálózatáról egyfolytában mondja el a mondanivalóját, utána kérdeznek a bizottság tagjai, vagy hozzászólnak, és a végén mutatkoznak be a külföldi magyar intézetek igazgatói. Ez ellen, gondolom, nincs kifogása a meghívottaknak. (Nincs ellenvetés.)
Akkor kérünk szépen egy tájékoztatást, és utána a képviselőké a szó. Tessék parancsolni!
BOGYAY KATALIN nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Jó napot kívánok! Nagy megtiszteltetés nekem és munkatársaimnak, hogy itt lehetünk, és beszámolhatunk néhány olyan, általunk nagyon szeretett és fontosnak tartott projektről, amelyek igazából teljes mértékben egymásba kapcsolódva tudnak megszólalni. Azt szeretném megkérdezni, hogy hány percem van - nem voltam még itt soha -, tehát hogy gyorsan mondjam-e, térjek-e ki részletekre, legyen-e lábjegyzet. Nem tudom, mi a szokás, ahogy kívánják.
ELNÖK: Szokások nincsenek, elmondom a peremfeltételeket. A képviselők ma körülbelül 4,5 óra hosszat - félig kómás állapotban - gombot nyomogattak, szavaztak; (Derültség.) erre legyen tekintettel. Természetesen nagyon érdeklődnek az ügyek iránt. Mint nyilvános szereplő, azt tudom mondani, hogy egy rövid összefoglaló után a kérdésekből derül ki, hogy mire tartanak még igényt a képviselők, tehát talán egy rövidebb bevezetés, és utána a kérdésekre a válaszok.
BOGYAY KATALIN nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. A nemzetközi szakállamtitkárság tavaly kezdte el a munkáját az én vezetésemmel az Oktatási és Kulturális Minisztériumban, és akkor nagyon tudatosan megrajzoltuk igazából a kulturális diplomáciának azokat az irányait és munkamódszereit, amelyekről azt gondoljuk, hogy a leginkább tudnak használni a magyar kultúrának, a magyar oktatásnak a világban.
Ez természetesen a mi esetünkben azt jelenti, hogy egyrészt a magyar kultúráról beszélünk, és azt képviseljük, mint magyar kultúrát, mint európai kultúrát. Ilyen szempontból az Európai Unión belül az alapvető munkamódszer ma már nemzetközi szinten a szakmaiság figyelembevételével az együttgondolkodás, az együttdolgozás, az intézmények összekapcsolása, azoknak az úgynevezett kulturális játéktéren vagy kulturális térben szereplőknek az összekapcsolása, akiken és amelyeken keresztül a magyar kultúra mindinkább láthatóvá válik, identitása nyilvánosság tehető.
Az Európai Unió új szomszédaival kiemelkedően foglalkozunk, és külön foglalkozunk azzal, hogy a magyar kultúra - mint magyar, mint európai uniós kultúra - milyen módon kapcsolódhat össze a világgal. Én azt szoktam mondani, hogy ma mind a nemzetközi gyakorlat, mind a nemzetközi szakirodalom arról beszél, hogy a kulturális diplomáciának egyre meghatározóbb ereje van mind a konfliktuskezelésben, mind a konfliktusmegelőzésben. Azt is szoktam mondani, akármilyen poétikusan is hangzik, hogy végül is a diplomáciának a kulturális diplomáciája tulajdonképpen, mint egy költészet jelenik meg, és persze lehet költészet nélkül élni, csak egészen más módon éljük az életünket versek nélkül. Gyakorlatilag az elmúlt másfél évben ennek a nagyon tudatos iránynak és stratégiának a meghatározása mellett elindultak a legfőbb folyamatok. Egyrészt az Európai Unión belül a munkamódszerünk az Európai Unió bizottságaival, szakértőivel, szakmai szervezeteivel és ennek az új európai kulturális térnek a fő irányítóival és meghatározóival való olyan inspiratív kapcsolat, amely alapvetően arról szól, hogy mi milyen módon tudunk többletet adni a körülöttünk lévő kultúráknak, azok hogyan tudnak bennünket inspirálni, és ezekből az egymásra hatásokból milyen új eredmények, milyen új folyamatok tudnak elindulni. Az Európai Unión belül kiemelkedően foglalkozunk természetesen azokkal az országokkal, ahol magyarok kisebbségben élnek. Ehhez kötődik a sepsiszentgyörgyi intézet, ehhez kötődnek a nagyon intenzívvé vált szlovák-magyar kulturális kapcsolatok; csak mondom, hogy holnap is szlovák-magyar kulturális vegyesbizottsági ülésünk lesz Pozsonyban. Gyakorlatilag minél feszültebb a helyzet valahol, annál inkább azt gondoljuk, hogy a kulturális diplomáciának még inkább feladata van, és még többet kell tennünk az esetleges konfliktusos helyzetek kezelése érdekében.
A szomszédainkkal való kapcsolat, az európai uniós szomszédokkal való kapcsolat munkánk második fő jellemzője. Nem véletlen tehát - és ezért mondtam, hogy minden mindennel összefügg -, hogy az a szakdiplomata-hálózat, amelyet elkezdtünk felépíteni, és amely hálózat a külföldi kulturális intézmények mellett alapvetően egyfajta új struktúra, tudatosan elindul Belgrádban, Zágrábban. A szakdiplomata-hálózat alakulása is mutatja a kulturális diplomáciai horizontunknak azt a harmadik, nagyon erős pillérét, amely tulajdonképpen a nem európai országokkal való erős szakmai és kommunikációs összeköttetés irányait jelenti. Nem véletlen, hogy Pekingben, Sanghajban elkezdte a munkáját egy-egy oktatási és kulturális szakdiplomata, és nem véletlen, hogy az a bizonyos kulturális évad, amelyet mi "Szabadság, szerelem!"-nek neveztünk el - hoztam sok anyagot, amely gyakorlatilag a programfüzetek egy sorozata -, a Sanghajban és Pekingben elindult rendezvényeket mutatja be. Ez a Petőfi-gondolat azért fogalmazódott meg bennünk, mert a különböző kulturális évadok gyakorlatához képest itt egy nagyon felgyorsult folyamatot indítottunk el, hiszen tavaly novemberben jártunk először Kínában, hogy tudatosan felmérjük azt a lehetőséget, hogy milyen módon tudjuk összekapcsolni a kultúránkat a Kínai kultúrával. Pontosabban, ami számomra a legfontosabb, látva azt, hogy a világ legnagyobb kultúracsinálói, kultúraszervezői, produceri irodái már évek óta ott vannak, próbálnak ott lenni Kínában, egy hihetetlen dinamizmussal kialakuló új kulturális tér fejlődik Kínában. Itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar kultúrának jelen kell lenni, hanem arról van szó, hogy a magyar művészeknek egy olyan új kulturális piaclehetősége építhető ki, amelyhez mi, ha úgy tetszik, az első lépéseket tettük, illetve tesszük meg. A "Szabadság, szerelem!" pedig azért lett ennek a kínai évadnak a mottója, mert érdekes módon az a szép a magyar kultúrában, hogy szinte nincsen olyan más kultúra, amihez valamilyen módon egy kapcsolódási pontot ne tudnánk találni, és azt vettük észre, hogy Petőfi Sándornak ezt a versét minden kínai tudja. Természetesen ők másra használják ezt a verset, mint mi, ők tulajdonképpen a japánokkal szembeni függetlenség és szabadság kifejezésére használják ezeket a gondolatokat, és miután az egyik leghíresebb költőjük, Lu Hszün fordította le kínaira, ezért gyakorlatilag iskolai tananyag, és ezért egy bizonyos különleges helyre kerül a kínai, mondjuk iskolába járók vagy irodalmat kedvelők, ismerők és tudók körében.
A "Szabadság, szerelem!" az egész kínai évadnak a kulturális szegmense, hiszen ehhez a kínai évadhoz természetesen gazdasági, turisztikai és egyéb rendezvények is kötődnek. Nos tehát, novemberben mentünk felmérni a lehetőségeket, és egy nagyon érdekes szituációban dolgoztunk egészen eddig, és dolgozunk tovább, hiszen ez jövő tavaszig tart. Míg a fejlett nyugati társadalmakban elsősorban a szakmai szervezetekkel kell együttgondolkodni és együttdolgozni, addig természetesen Kínában a minisztérium, a Kulturális és Oktatási Minisztérium és a velük kötött munkatervek érvényessége nélkül szinte egy lépést sem lehetne tenni. Azonban, ahogyan a Sanghaji Operaházban az a kép fogad bennünket, hogy belépéskor a bal oldalon látunk egy tradicionális kínai zenekart, és azzal szemben pedig látunk egy nyugati típusú szimfonikus zenekart, tehát ennek a két, a nyugati és a kínai kultúrának az együttélése, az egymásra való hatása az, ami ezekben a nagyvárosokban - és fontos a nagyvárosokat kihangsúlyozni - tetten érhető. Gyakorlatilag ez a kultúraszervezés és a kultúraközvetítés szempontjából is megfigyelhető.
Tehát mi Kínában együtt dolgoztunk, és együtt gondolkodtunk a hivatalos szervezetekkel, szervekkel, tehát a minisztériumokkal, de ahogyan mi leosztjuk ennek az évadnak a megszervezését a Kultúrpont Irodára, ugyanúgy ők a China Performing Arts Agency-vel dolgoztatnak, és természetesen együtt dolgozunk az egyetemekkel, az operaházakkal, a zenekarokkal, a zeneakadémiákkal, a különböző nagy fesztiválokkal.
Szeptember óta Pekingben és Sanghajban fejeztük be a programsorozatokat, folytatjuk ezt jövőre Hongkongban, az egész évad lezárása pedig Shenzenben várható. Minden munkámban - és talán ez nem titok - arra törekedtem, hogy egy magyar produkció lehetőleg olyan környezetben és olyan partnerekkel jelenjen meg, hogy az adott ország valamilyen módon tudjon kötődni ahhoz a produkcióhoz, vagy ahhoz a művészhez. Ezért is nagyon fontos, hogy mi a kínai partnerekkel dolgozunk együtt, mind a partnerintézményekkel, mind a partnerzenekarokkal, mind a partnerkarmesterekkel. Hiszen az azért egészen különleges élmény, amikor egy magyar zenét soha nem játszott zenekar magyar karmesterrel, magyar szólistával éppen arra az időre megtanulja három vagy négy magyar zeneszerző művét. És éppen olyan fontos, hogy olyan jelentős magyar zenetanárok, énektanárok induljanak el, és adjanak mesterkurzusokat, akik valamilyen módon egyrészt fel is fedezhetnek diákokat, másrészt pedig olyan tudást tudnak továbbítani és megmutatni azoknak a diákoknak, és azoknak az intézményeknek, amelyre igen nagy szükségük van.
Kínában egyrészt nevelik a közönséget a nyugati típusú kultúra befogadására, másrészt valami hihetetlen érdeklődést lehet tapasztalni, és egészen máshogy mérhető a siker, egészen máshogy kell értelmeznünk a jelenlétünket. A siker első tényezője az, hogy visszahívják-e a művészt. A siker második tényezője az, hogy hogyan tudunk organikusan jelen lenni az egyre nagyobb presztízst kapó nemzetközi fesztiválokon, és hogy gyakorlatilag ne kelljen már nekünk az impresszárió szerepét játszani később, hanem a magyar művészek a világ legnagyobb egyéb nemzetiségű művészeivel együtt, közösen legyenek jelen egy nagyon-nagyon nagy lehetőségeket jelentő kulturális térben.
Erre, miután, ha úgy tetszik, tavaly nyáron kezdtük el a munkát, tavaly novemberben voltunk ott Kínában, természetesen előre nem tudtunk tervezni költségvetést. Nekem ez személyes ügyem is, mert négy évvel ezelőtt Londonban egy úr, akit úgy hívnak - most nem fog eszembe jutni a neve -, aki az ICA igazgatója volt, és aki tulajdonképpen egy nagy kultúracsináló a világban, azt mondta, hogy elköltözik Londonból Kínába, mert gyakorlatilag ott van a világ, oda indul a világ, és ott kell jelen lenni. Ezért is úgy gondolom, hogy a magyar kultúrának és a magyar kultúra szervezőinek, a művészeknek az utolsó előtti pillanat az, hogy egy ilyen típusú, nagy elindulás igazából megtörténjen. Philip Doddnak hívják az urat egyébként, akinek az előbb nem jutott eszembe a neve.
Gyakorlatilag ez a kínai évad, és a Pekingben és Sanghajban a munkájukat elkezdett szakdiplomaták együttes jelenléte meghatározza azt a kulturális diplomáciai folyamatot, amely a mi kultúránk és az ázsiai kultúra, a nem európai kultúra, az amerikai és afrikai kultúra találkozásáról szól. Hiszen ezt a kínai évadot jövőre - ugye tavaszig tart - különböző olyan kulturális fókuszok követik, amelyek különböző, nem azt mondom, hogy jelentős, de nyilvánosság előtt nem annyira ismert kulturális terekbe is eljutnak, és gyakorlatilag belefutunk majd a japán jelenlétbe, bele fogunk futni az Amerikai Egyesült Államokban való jelentős kulturális jelenlétbe is. Egyébként a szakdiplomata-hálózat Peking, Kína, illetve az előbb említett Belgrád és Zágráb mellett Izraelben, Tel-Avivban is elkezdi a működését. Ez egy régi elképzelés, régen a levegőben van, hogy Izraelben, Tel-Avivban egy magyar intézet kezdjen el dolgozni. Most nem magyar intézetről beszélünk, hanem egy olyan szakdiplomatáról, akinek igazából az lesz a feladata, hogy a magyar kultúrát összekösse Izraellel, az izraeli kulturális intézményeket a magyar kulturális intézményekkel.
A szakdiplomata-hálózathoz annyit szeretnék még hozzátenni, hogy azért azt mindannyian tudjuk, akik külföldön dolgoztunk, éltünk, illetve láttuk az eredményeket, hogy attól a személytől borzasztóan sok függ, aki egy adott külföldi ország adott külföldi városában képviseli a magyar kultúrát. Gyakorlatilag az az adott személy húzza maga után azt a stábot, azokat a munkatársakat, akiket megfelelő módon tud inspirálni, és akiket megfelelő módon érdekeltté tud tenni ebben az egész folyamatban. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a szakdiplomaták, akikre a választás esett ebben az évben, olyan hihetetlen felkészült, szakmailag tapasztalt, fiatal, sok energiával rendelkező hölgyek és urak, nagyon komoly szakmai múlttal a hátuk mögött, akik ismerik egyrészt az adott terepet, másrészt ismerik azt a magyar kultúrát, amit nekik ott meg kell mutatniuk.
Természetesen, mint a kulturális intézetigazgatók megtalálásánál, a szakdiplomaták megtalálásánál is azt az utat követtük, hogy pályáztattunk, összeült egy szakmai bírálóbizottság, és ez a szakmai bírálóbizottság tett javaslatot. Ezeknek a bizottságoknak én voltam az elnöke, és ez a bizottság tett javaslatot azon emberek személyére, akiket igazgatónak javasoltunk. Minden esetben a miniszter úr döntött, és a miniszter úr minden esetben azok mellett döntött, akik a szakmai bizottság listájának a legfelső sorában kapták meg a helyezésüket, úgyhogy ennek mindannyian nagyon örültünk, hogy egy szakmai grémium egyhangúlag fogadta el, választotta ki azokat az embereket, akik ma szakdiplomataként jelennek meg ezekben az országokban.
Ahogyan az elején mondtam, gyakorlatilag az európai uniós kulturális kapcsolatainkra alapvetően az jellemző, és az egész európai uniós kulturális szövetre az jellemző, hogy egyre inkább okafogyottá válnak az úgynevezett bilaterális kapcsolatok; nem véletlen, hogy az a gyakorlat, hogy gyakorlatilag a kulturális megjelenést, a kulturális döntési folyamatokat az Európai Unió teljesen a tagországokra ruházta, és a tagországoknál hagyta.
Nagyon érdekes azonban, hogy tavaly - nem véletlenül - született meg az a döntés az Európai Unióban, hogy igenis, át kell gondolni azt, hogy az Európai Unión belül ebben az új kulturális térben milyen közös, az Európai Unió által inspirált, preferált, elindított, kigondolt vagy támogatott projektek induljanak el. 2004-2005-ben született meg a gondolat, és tavaly jelentette be Figel biztos úr Berlinben, hogy ez a gondolat hogyan jelenik meg a gyakorlatban; akkor vált nyilvánvalóvá, hogy jövőre az Európai Unióban a kultúrák közötti párbeszéd évéről, és azutáni évben pedig gyakorlatilag a kreativitás évéről beszélünk. Nekünk mind a két év nagyon nagy lehetőségeket jelent az Európai Unióban, hiszen azt nem kell a hölgyeknek és az uraknak elmondani, hogy a magyar kultúra gazdagsága, sokszínűsége, gyönyörűsége milyen lehetőségeket ad arra, hogy mind a kreativitás évében, mind a kulturális párbeszéd évében nagyon erőteljesen legyünk jelen.
Nagyon fontos, hogy ehhez az európai uniós gondolathoz, ami a kultúrák közötti párbeszéd, nagyon erősen kapcsolódik az UNESCO kulturális sokszínűség projektje és a jövő évre tervezett nyelvek éve. Nem véletlen, hogy ezek a nagy világszervezetek tulajdonképpen egymást kiegészítik ezekben a gondolatokban, és a kultúrák közötti párbeszéd éve alapvetően egy kampányév lesz az Európai Unióban, a célközönsége a fiatalokból álló közönség lesz, és a gondolata, a tartalma, az üzenete pedig alapvetően az, hogy az európai állampolgárság tudata hogyan jut el az emberekhez, elsősorban hogyan élik meg ezt a fiatalok. Nem elsősorban pénzfüggő ez a projekt, hiszen az Unió 3 millió eurót költ erre a projektre, ebből a 3 millió euróból van egy limitált pénzmennyiség, amit az egyes országok megpályázhatnak. Amit mi megpályázhattunk, mint lehetőséget - ez körülbelül 25 millió forintnyi összeg -, azt meg is kaptuk, ez egy úgynevezett matching fund, tehát ehhez a magyar kulturális és oktatási tárca ugyanennyit tesz hozzá.
Ami számunkra a legfontosabb, hogy gyakorlatilag a szakállamtitkárság munkája, mind belföldi, mind külföldi megjelenése - ebben a bontásban az EU-n belüli, azaz new neighbourhood, az új határ menti országok párbeszéde, illetve az Európai Unió és a világ közötti kulturális párbeszéd - éppen úgy beépül ebbe a kvázi esernyő típusú projektbe, mint egy olyan kampány, amit elindítottunk, és amelyben vidékieket, fiatalokat, kulturális intézményeket arra sarkalltunk, hogy jelentkezzenek. Ez mit jelent? Ez a gondolatot jelenti; azt a gondolatot, amely tulajdonképpen a kultúrák egymásra hatásának, a kultúrák közötti párbeszédnek, a kultúrák sokszínűségének az ünneplése, ahogy az EU mondja, erről szól ez a jövő év. Ennek formájában Magyarországon meghirdettünk egy olyan pályázatot, amelyre több száz jelentkező adta be a munkáját, ami arról szól, hogy ki az, aki hajlandó ehhez a gondolathoz kapcsolódni. A mi pályázatunk tehát nem arról szól, hogy mi ezeket a projekteket kifizetjük vagy legyártatjuk, hanem - ha úgy tetszik - inspiráljuk az országban a kulturális intézményeket, a művészeket, a szervezeteket, hogy ennek a gondoltnak a jegyében fogant produkciókkal álljanak elő, és mint egy esernyő, fogjuk össze ennek az évnek a keretében a magyarországi rendezvényeket. Erre nagyon izgalmas pályázatok jöttek már a vidéki kultúrházaktól a vidéki nemzetközi fesztiválokon keresztül mind olyan megjelenésekig, amelyek a határ menti kultúrák találkozásáról szólnak, mind olyan kulturális megjelenésekig, amelyek a nagy európai kultúrák és a magyar kultúra találkozásáról szólnak. Gyakorlatilag tehát ebben a jövő évben mi az Európai Unióhoz csatlakozunk a saját kampányunkkal és a magyar megjelenésekkel, és ebből, ha úgy tetszik, ahogy ezt az EU vizionálja, egyfajta nagy, örömteli egymásra figyelés, egymás felé fordulás lesz, amelyből természetesen olyan produkciók nőnek ki, amelyek - és ez a jövő szempontjából nagyon fontos - nagyon jó, ha megtalálják más országban is a helyüket.
Az EU minden országot felkért arra, hogy bizonyos arcokat, bizonyos személyiségeket is találjanak, akik gyakorlatilag képviselik annak az országnak ezt a gondolatát. Miután a fiatalokhoz is szólnunk kell, ezért olyan fiatal művészekben, sportolókban gondolkodunk és gondolkodtunk, akik képviselnek bennünket a jövő évben a nemzetközi megjelenéseken és Magyarországon is. Ilyen Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, Polgár Judit, Varga Dániel, aki vízilabdázik és fest is, illetve a Kerekes Együttes; ez egy egri együttes, ami egy népzenei együttes, de gyakorlatilag, ha úgy tetszik, a fiatalokhoz hangolja ezeket a népzenei produkciókat. Nekünk tehát az általunk képviselt, Európai Unión belüli és kívüli nagy rendezvényfüzérekkel együtt ezeket a közösségi rendezvényeket megtalálva kommunikációs kampányt kell szerveznünk - ehhez egyébként az EU adott egy kommunikációs céget, amelynek van Magyarországon is egy irodája. Ennek lényege az, hogy a kultúrák közötti párbeszéd az együttélés, az egymásra figyelés gondolatát a magyar kultúra és a világ európai kultúráinak találkozásával valamilyen módon felerősítse, természetessé tegye, és természetesen elsősorban a fiatalokra koncentráljon.
Én ezekről órákig tudok beszélni, de bevezetőnek talán ez most elég lenne. Boldogan bemutatom azokat a munkatársaimat is, akik itt vannak, és akik ezeknek a projekteknek a részesei, hiszen ha vannak konkrét kérdések, akkor mind pénzügyi, mind szakmai kérdésekre nagyon szívesen válaszolunk. Elhoztuk egyébként a kínai évadnak azokat a főbb kiadványait, amelyek eddig megjelentek, hiszen pontosan tudjuk, hogy a rendezvények mellett milyen sokat jelentenek azok a programfüzetek, plakátok, szórólapok, katalógusok, amelyeket otthagyunk. Ebbe az is beletartozik, hogy a János vitézt vagy Weöres Sándort kiadtuk kínaiul, vagy amit a legfontosabbnak tartok - egyébként ezt a magyar magic idejében is megcsináltuk -, hogy a magyar kultúráról, a magyar művészetről, a magyar gondolkodókról kínai nyelven csináltunk egy könyvet, amelyben a köztársasági elnök úr, a miniszterelnök úr és a kulturális és oktatási miniszter úr írt üzenetet. Ami nagyon fontos kommunikáció szempontjából, hogy azt a munkánk minden szegmensénél szem előtt tartjuk, hogy ne csak beszéljünk, ne csak megcsináljuk, hanem ezt valamilyen módon úgy közelítsük is, és vigyük el az emberekhez, az olvasókhoz, a tévénézőkhöz, a rádióhallgatókhoz, hogy ezek a gondolatok valóban eljussanak, valóban mindenki beavatva érezhesse magát. Ez fordítva is igaz természetesen: mielőtt Kínába indultunk, kínai újságírókat hívtunk ide. Azért azok nagy pillanatok, amikor a CC TV vasárnap délutáni műsorát néhány héten keresztül Magyarországról forgatott filmek töltik be, vagy amikor - számunkra egyébként még nem érthető nyelven - különböző nagy cikkek jelennek meg olyan lapokban, amelyeknek természetesen a legkevesebb példányszáma is sok milliónál kezdődik. Azt mondanám, hogy talán kezdeteknek, ha önök azt gondolják, ennyit mondtam volna. Természetesen itt van a Balassi Intézet főizgatója, itt vannak az új igazgató urak is, és itt vannak a munkatársaim, a kínai év szervezői, a jövő évi európai uniós tematikus évünk projektmenedzsere, Gáncs Andrea, és itt vannak a minisztérium képviselői, akik a nemzetközi szakdiplomáciában velem együtt dolgoznak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A képviselőké a szó. Ahogy jeleztem előre, az intézeti vezetőket majd egy külön blokkban kérjük, hogy mondják el, amit el szeretnének mondani. A képviselők kérdeznek, illetve szólnak hozzá. Halász alelnök úr, utána Tellér képviselő úr.
HALÁSZ JÁNOS alelnök (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Elnök Úr! Kedves Vendégek! Talán kevesebb szó esett most arról, hogy az elmúlt időszakban milyen átalakuláson ment át a kulturális szakigazgatás, azon belül mondjuk a kulturális szakdiplomácia, a külföldi kulturális intézetek rendszere irányításilag, szervezetileg. Amikor ez a munka elindult, akkor bizonyára sokan nem tudtuk még, hogy valóban sikeres lesz-e ez az átalakítás. De most, hogy a Balassi Intézet most már működik egy ideje, és tapasztalatai is vannak ennek az átalakításnak, én azt látom, hogy érdemes volt kitartónak lenni azoknak, akik ezt a munkát végezték. Szeretnék gratulálni államtitkár asszonynak is, és a Balassi Intézet főigazgatójának is, mert úgy tűnik, hogy ez az új szervezeti rend előnyös lesz, és ezekben az anyagi értelemben is nehéz időszakokban - bár szerintem lehetne ez az időszak sokkal könnyebb a kultúra számára - ki tudja hozni azt a tudást, tudja ösztönözni az itt dolgozókat, azt az elkötelezettséget egy kicsit magasabb szintre tudja emelni ez az átalakítás, ez az együttműködés, ami megvan a kollégákban, és így a szakmai eredmények is, azt hiszem, sokkal inkább elérhetők, és remélem, hogy ez a munka tud így folytatódni, és minden tekintetben hasznos lesz.
Egy lépésen már túlvagyunk, az új intézetigazgatók kinevezésén. Hogy is mondjam: a megtépázott hírnevet fontos volt helyreállítani, de most nem volt Párizs-, meg Varsó-ügy, nem voltak botrányos kinevezések. Egyébként az élet nagyjából igazolja is, hogy azok a döntések nem voltak túlságosan jók, de most úgy tűnik, hogy már az induláskor is sokkal jobb a helyzet, és az új intézményvezetőknek is nagyon jó munkát kívánunk. Reméljük, hogy tudják folytatni az eddig, az ottani állomáshelyeken elért eredményeket.
Lenne egy kérdésem, államtitkár asszony! A berlini Collegium Hungaricum új igazgatójának feladata - azt írják - a modern Magyarország új kulturális arculatát bemutatni. Ha lenne kedves néhány gondolatot mondani a modern Magyarország új kulturális arculatáról! Ez lenne az egyik kérdésem, ez mindenképpen érdekelne.
És bocsánat, még egy másik kérdésem is lenne, ami, hogyha nem csináljuk, akkor talán valamilyen módon érdemes lenne. Túl vagyunk most már hat-hét évadon, vagy benne vagyunk a hetedikben, jön a New York-i, francia, olasz, holland, orosz, német, kínai, mindenféle... - (Bogyay Katalin: Brit! Ne tessék kihagyni! - Derültség.) Elnézést, Katalin! - .., és ezek nagyon sikeresek voltak. Beszélünk arról mindnyájan, hogy a kultúra és a turizmus kéz a kézben jár, milyen fontos ez, és így tovább, és így tovább, meg hogy ezek az évadok egyébként, akár a gazdasági életnek, de egyáltalán, az országok közötti kapcsolatoknak milyen sokat jelentenek. De kidolgoztunk-e valami egységes - hogy mondjam -, standard mérőrendszert arra, hogy ha van egy évadunk, mondjuk Hollandiában, akkor vizsgáljuk-e azt, hogy az abban az időszakban, és az azt követő egy-két évben hogyan alakulnak a magyar-holland kapcsolatok, a beutazó, kiutazó turizmus, a vendégéjszakák száma a gazdasági kapcsolatok területén. Mert ha esetleg nincs ilyen, akkor érdemes lenne ilyet csinálni. Bizonyára lehet ezt módosítani, meg finomítani majd, de már csak azért is lenne jó valami mérőrendszer, mert ez most egy jó folyamat, hogy vannak évadok - persze van, ami igen rosszul sikerült, és van, ami nagyszerűen sikerült -, de ahhoz, hogy a kultúra területén ezeket a forrásokat, amelyeket az évadokra kell fordítani, megszerezhessük ezután is, hogy a kultúra megkaphassa ezt, én úgy vélem, fontos lenne egy ilyen, valamifajta egységes mérőrendszert is kialakítani, azt közkinccsé tenni. Ne csak azon múljon egy-egy ilyen dolog, és ennek a támogatása, hogy mennyire tudunk verbálisan jól érvelni, hanem legyen objektív mérése is. Nem tudom, hogyan lehet kialakítani, érdekelne, hogy mit gondol erről Katalin, mi a helyzet ezen a területen, ön szerint lehet-e ez ügyben tenni valamit, van-e ennek értelme. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Az a szokás, hogy először csinálunk egy kört, kérdeznek, hozzászólnak a képviselők, utána összefoglalóan kapnak választ, és aztán, ha további kérdések vannak, akkor újabb kör következik.
Tellér képviselő úr, utána pedig...
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A kínai Petőfi-évvel kapcsolatban tennék fel egy-két kérdést először, ez pedig a következő. Ez csak a - bocsánat, a "csak"-ot nem nagyon megszűkítő vagy lebecsülő értelemben mondom, inkább csak a logikai terjedelmet jelöli. Tehát hogy csak előadó-művészetre, művészetekre, esetleg irodalomra, ilyesmire terjed ki ez a bemutatkozás, vagy pedig kiterjed-e például a tudomásom szerint igen-igen kiváló és magas színvonalú magyar sinológia bemutatására. Emlékezetem szerint Galla Endrétől, aki ott volt ösztöndíjas, a nemrégiben tragikusan elhunyt, és igen kiváló Tőkei Ferencen, és annak a kínai kultúrával kapcsolatos hatalmas munkáján keresztül, egész Csongor Barnabásig, és még nem tudom, kicsodákig, óriási bemutatnivaló van vagy lehetne. Tehát az egyik kérdésem az, hogy van-e ennek egy ilyen vonulata is.
A másik tulajdonképpen ugyanezzel kapcsolatos, hogy vajon ez egy egyoldalú - és most itt ennek megint semmilyen lebecsülő, vagy pejoratív értelme nincsen -, hogy ez egy egyoldalú, bemutatkozó jelleg, vagy pedig van ennek valamilyen kulturális cserejellege, tehát például gyarapszunk-e mi valamilyen módon a kínai viszonyoknak, és ugyanakkor a kínai kultúrának hasonló teljesítményeivel, annak a megismerésével, esetleges bevezetésére, vagy magyarítására való lehetőségekkel.
A második kérdésem ugyanerre a dologra vonatkozik, hogy tudniillik gondolom, hogy most már úgy körülbelül lehet látni, hogy mekkora lesz az összes költségvonzata ennek a kínai kulturális bemutatkozásnak. Ha esetleg erről volna szíves valamit mondani!
Végül volna egy harmadik kérdésem. Itt megakadtam egy bizonyos mondatán, vagy egy bizonyos kifejezésén, ha volna olyan kedves ezt egy kicsit kifejteni, vagy megmagyarázni. Azt mondja, ugye, hogy ennek a bizonyos, a kultúrák közötti párbeszéd évének van egy ilyen erőteljes kulturális bemutatkozás-, propaganda-, kampányjellege, és most jön az a bizonyos mondat, amin egy kicsit szeretném, ha bővebben elidőznénk, hogy az Európai Unió adott egy céget - ha jól idézem a mondatát -, amelyiknek itt is van irodája, vagy irodái vannak, és ez segít.
A kérdésem általában azt jelenti, hogy érdekel ez a része is a témának, de van mögötte egy ilyen rejtett képzetem, amit ugyancsak elmondok, hogy miért kell nekünk egy Európai Unióból ajánlott iroda segítségét vagy közreműködését igénybe venni. Vajon mi magunk nem vagyunk-e eléggé felvértezve ahhoz, hogy a magunk tudásából, emberségéből, a magunk szervezeteivel oldjunk meg ilyen kérdéseket? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Bókay képviselő úr!
BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Szeretném kiemelni, hogy nekem mindenesetre nagyon szimpatikus, ahogy kezd összeállni ezeknek a rendezvényeknek a földrajzi megszorítása - Kína, az arab világ és az Unió -, mert én a magam részéről legalábbis ezt tartom igazából a kultúrák közötti párbeszédnek.
Amit képviselőtársam az előbb feltett, hogy miért kell az Unió segítségét igénybe venni egy ilyen esetben, ezt a magam részéről azért tartom nagyon fontosnak, mert valószínűleg egy ilyen távoli országban Magyarország nem önálló államként jelenik meg, hanem valamiféle keresztény kultúrkör képviselőjeként. Ez egyfajta párbeszédet indíthat el közöttünk, és egy ötezer éves kínai kultúrától, azt hiszem, van mit tanulnia Magyarországnak; ez a gondolkodás már beáramlott ide az országba (Dr. Cser-Palkovics András távozik az ülésteremből.) Engem az érdekelne, hogy ezek milyen értelemben függnek össze. Egy kicsit félek attól, hogy nagyon happy módon mondjuk el, hogy hány rendezvényünk volt, hányan vettek részt ezeken, hány művészünk volt, de lehet, hogy adott esetben a kevesebb is több a minőségét tekintve, tehát hogy van egyfajta olyan tényleges kölcsönhatás a két kulturális szféra között, amire azt mondjuk, hogy az európai vagy éppen a magyar művészeket valamilyen módon megihleti.
Említette ugyan, és azt hiszem, az anyagban is benne van valahol a Kodállyal kapcsolatosan leírt dolog - most volt a Kodály-év -, ennek visszatükrözése, hogy ezt valójában hogyan fogadta egy ilyen másik ország, ebben a világban mit lehetett ebből kihozni. Én tudok néhány dolgot, de ezt szívesen tenném fel kérdésként önnek, hogy mondjon erről egy-két dolgot. Én a magam részéről ehhez gratulálok, magának a hálózatnak a kiépítésére igen nagy szükségünk van. Azt kérdezném öntől - de ha nem tud rá válaszolni, az semmilyen gondot nem jelent -, hogy ezeket a kulturális kapcsolatrendszereket követi-e valamilyen egyéb társadalmi hasznosság. Itt mindig azt mondják klasszikusan, hogy a tőke megjelenik, mint befektető: ezt lehet mondani, igen, megjelenik, ha van érdekeltsége, de ez kiterjed a gondolkodásunkra, a művészetünkre az egészséges életmódtól kezdve, tehát számtalan területet ismerünk, ahova behatol a mindennapjainkban.
Végezetül csak egyetlenegy megjegyzést szeretnék tenni, hogy az arab kapcsolat, azt hiszem, eddig még nem volt - ha ez nem igaz, akkor javítson ki -, és különösen fontosnak tartom, hogy a terrorizmus világában ezt a képet, ami az arab világról most van Európában, azt hiszem, hogy csak ezen a módon tudjuk megértetni vagy megváltoztatni. Nehogy úgy járjunk, hogy elutasítunk mindent, ami ebből a világból származik, és nem ismerjük meg azt a gondolkodásmódot, ami ennek a világnak a működését jellemzi. Köszönöm.
ELNÖK: Fedor képviselő úr!
FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Asszony! Amit mondani szeretnék, az tulajdonképpen kapcsolódik az előttem szólóhoz, különösen az alelnök úr által felvetettekhez. Végtelenül kíváncsi lennék én is arra, hogy van-e valamiféle mérése annak, hogy milyen hatással vannak a kulturális évadok, létrejönnek-e kapcsolatok. Én magam az orosz évadba néztem bele, és ott dolgozó magyar diplomatákkal beszélgettem, és az az igazság, hogy ők úgy érezték, nem sikerült azt megfogni, megvalósítani. Talán az orosz évad volt az, ahol sok minden nem jött úgy össze, ahogy szerették, szerettük volna. Ez lenne az egyik, amit kérdeznék.
Amikor eldöntjük, hogy hol szeretnénk bemutatkozni, van-e olyan felvezető része az egésznek, hogy például megtudnánk azt, hogy mit tudnak róluk, mit tudnak a magyar kultúráról, mi az, amit ott érdemes bemutatni, és mi az, ami eredményes lehet. Arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy azt, hogy kik lépnek fel, kik lesznek a kultúra nagykövetei bármiféle művészeti ágban, kik és hol döntik el. Lehetséges-e az, hogy itt nemcsak - félre ne értsenek a fővárosi képviselőtársaim - a főváros, hanem a magyar vidék is bemutatkozik? Hogyan lehet ezt összevetni? Valóban van-e utána olyan típusú kulturális kapcsolat, akár városok, települések között is, ami továbbviszi ennek az évadnak az eredményét? Kíváncsi lennék arra is, hogy például bemutatkozik-e a magyar építészet, a nyelv, a zenepedagógia, a táncpedagógia, a kortárs, a hagyományok, hogyan tudjuk ezt kivitelezni, kíváncsiak-e erre.
Ami engem leginkább érdekelne, megmondom őszintén - részben utaltak rá képviselőtársaim -, hogy az én véleményem szerint együtt kellene működni és mozogni a turisztikának, az idegenforgalomnak, az országimázsnak vagy országmarketingnek és a kultúrának. Több minisztérium is érintett ebben a kérdésben. Ezt sikerül-e összerakni, hogy eljussunk oda, hogy ne az legyen a magyar imázsjavító kampányfilm, ami volt - itt néhányan tudják, hogy miről beszélek. Lehet, hogy a Balatonnak más értékei is vannak például; lehet, hogy nem egy régen elvándorolt magyart, talán már nem is nagyon emlékszik, kell visszahívnunk arra, hogy háromnapi, hosszú beszéd után el tudja mondani a magyar közönségnek, hogy jó napot kívánok, és ez jó sok pénzünkbe kerül. Azt gondolom tehát, hogy a módszerekben, sok mindenben talán mást kellene csinálni, és és lehet, hogy önt ezzel kínos helyzetbe hozom, bár nem szívesen teszem, de érdekel engem is, mint az ország egyik városának vezetőjét, hogy ezt hogyan tudjuk valóban úgy megvalósítani, hogy haszna legyen az országnak. Mindig ezt keresi az ember. Ön nagyon pontosan elmondta az elején, hogy ma már a kulturális diplomácia sokszor eredményesebb, mint a hagyományos politikai diplomácia. Ha ez így van - én is azt gondolom, hogy így van -, akkor hogyan lehetne ezt valóban az egész ország hasznára fordítani?
Végezetül egy nagyon óvatos megjegyzés csak, ez pedig arra irányulna, hogy a külügyi bizottság meghallgatja a nagykövetjelölteket. Ön mit szólna, államtitkár asszony, ha azokat a diplomatákat, akik valójában nem is akármilyen diplomaták, bennünket is képviselnek, még a kinevezés előtt meghallgatná a szakbizottság, ilyen esetben a kulturális bizottság a parlamentben? (Bogyay Katalin: A kulturális vagy a külügyi?) A kulturálisról beszélek, hiszen most kulturális diplomatákról beszélünk, hogy végül is mit mondanak, mit vinnének el Varsóba, mit vinnének el Párizsba, mit vinnének máshova. Lehet, hogy ez most nem találkozik valamelyik képviselőtársam támogatásával, de azt gondolom, hogy legalább egy mondatot érdemes erről szólni. Ha úgy gondolják, hogy ez a bizottság alkalmatlan arra, hogy ilyet megítéljen, nyilván ezt is tudomásul veszem, és akkor ennél fontosabb szakmai körökben dőlnek el ezek a kérdések. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gyimesi képviselő úr, utána Alföldi képviselő úr.
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tulajdonképpen nagyon rövid leszek, mert Fedor képviselőtársam elmondta azt, amit én ide szépen felírtam a vidéki városok szerepéről. A vidéki városoknak kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerük van - testvérvárosi, partnervárosi rendszer -, és bizony ott a kultúra a nagykövete a kapcsolatoknak, ugyanakkor nem látjuk a vidéki kultúra megjelenését ezekben az országos programokban, pedig azt gondolom, hogy erre nagy szükség lenne. Nekem persze vannak jó példáim is Lengyelországból, Szlovéniából, de azt hiszem, hogy óriási tartalékok vannak az országmarketing szempontjából is, de erről szólt Fedor Vilmos, úgyhogy ezt nem részletezem.
Nagy kulturális évforduló közepette van az ország, és előtte van az ország - gondolok itt a Kodály-évre, gondolok a Batthyány-évre, most előttünk van a Wass Albert centenárium, előttünk van Zala György 150 éves jubileuma -; ezek mind-mind olyanok, amelyeknek nemzetközi kitekintésük van. Mennyire tud erre figyelni a kulturális diplomácia, mennyire tud erre figyelni a Balassi Intézet? Köszönöm.
ELNÖK: Alföldi képviselő úr!
ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Egyetlen kérdésem volna: ha néhány mondatot szólna államtitkár asszony arról, hogy ezek a programok mely rétegeket érik el. (Bogyay Katalin: A kínait vagy akárholt?) Az akárholt. Hogy csak az elit járja körül ezeket a programokat, vagy uram bocsá', a hétköznapi emberhez is eljutnak, vagy a hétköznapi ember is érdeklődik e dolgok felől. Mert ha csak a kulturális elitek találkoznak össze, akkor annak teljesen más a dimenziója, mintha valójában máshova is eljut. Köszönöm szépen. (Bogyay Katalin: Köszönöm.)
ELNÖK: Schiffer képviselő úr!
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Először a vidék-főváros kérdését szeretném pontosítani. (Fedor Vilmos: Nincs "vidékfőváros"...) Azt gondolom, hogy széles merítést kell csinálni, és nem azt nézni, hogy ki honnan való, hanem a legjobbat küldeni külföldre, és nem ilyen szempontból. Tehát ha nem elég széles a merítés, akkor szélesebben kell meríteni azok közül, akik megjelennek, de nem állítanám így sorba őket.
A kérdésem pedig arra vonatkozik, hogy 2011-ben, ha minden igaz, egy fél évig Budapest lesz Európa központja, vagy fővárosa, vagy hogy lehet mondani, vagy Magyarország... (Bogyay Katalin: Elnökség.) Hogyan készülnek erre? A többi ország, amikor adta az elnökséget, főleg a kisebbek, nagyon intenzív kulturális programmal készültek mind otthon, mind a többi európai tagországban. Mondjuk Hollandia volt ebben kiemelkedő, és Anglia is, aki nagy fesztivált csinált abban az időszakban Magyarországon. Tehát van-e ilyen elképzelés, és készülünk-e erre, mert lassacskán közeledünk a dátumhoz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A válaszok következnek.
BOGYAY KATALIN nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Köszönöm szépen. Nagyon örülök a kérdéseknek, mert még jobban, és még többet lehet mindarról elmondani, ami, talán itt kiderült, hogy mindannyiunk számára nagyon fontos.
Képviselő úr, köszönöm a kedves és elismerő szavait, igazán jólesik mindannyiunknak, hiszen mindannyian azért dolgoztunk, hogy egy olyan korszerű, és valóban a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe vevő, használó, kulturális, aktív, kezdeményező kulturális diplomáciai mozgások induljanak el, amelyek a modern Magyarországról beszélnek. A modern Magyarországot mi a rendszerváltozás óta próbáljuk kommunikálni. Ne felejtsük el, hogy gyakorlatilag minden intézetünkben ez mindig egy adott feladat volt, hogy azt az új Magyarországot mutassuk be, amely demokráciában él, amelyben többpártrendszer van, ahol viták vannak. Szóval az új Magyarország, a modern Magyarország minden külföldön megjelenő diplomata munkájában azért nagyon fontos, mert a mai napig - most nagyon őszintén beszéljünk, magunk között vagyunk. Nem tudom, sajtó van itt? Most nincsen sajtó. (Halász János: Nyilvános az ülés.) Gyakorlatilag a mai napig vannak bizonyos pontok, amelyekhez tudnak kötődni, nagyon sok külföldi országban: 1956. Én magam 13 évet éltem Angliában, én nagyon sokáig éltem azt végig, hogy Magyarország szürke, meg ez a posztkommunista, ez az exblokk, meg nem tudom, hogy ott mi van, tehát nagyon sok tudatlanság, nagyon sok diszkoncepció kötődik az országhoz. Gyakorlatilag, amikor erről az új, modern Magyarországról beszélünk, és amíg az EU-ba nem léptünk be, addig természetesen a kulturális diplomácia elsőrendű feladata az volt, azokban az országokban, ahol dolgoztunk, vagy dolgozhattunk, hogy az európai uniós csatlakozási folyamatba kapcsolódjunk be, illetve bevezessük az országot, illetve felkészítsük az országot, elsősorban a kulturális-oktatási szervezeteit arra, hogy mit fog jelenteni az Európai Unióban való munka. Gyakorlatilag a magyar magic például pont az európai uniós csatlakozásra volt kitalálva. Tehát ez a fajta "új Magyarország"-kép kellene, hogy szóljon arról a dinamikáról, arról a kezdeményezőkész gondolkodásmódról, ami tulajdonképpen Magyarországot kell hogy jellemezze.
Azt gondolom, hogy aki külföldön dolgozik, az valamilyen módon a legjobbat mutatja be az országából. Nekem mindig az volt az ars poeticám, és azt gondolom, hogy ez sikeres volt, hogy a magyar kultúrának, a magyar szellemnek vannak olyan gazdag és megkérdőjelezhetetlen értékei, kincsei és folyamatai, amelyek gyakorlatilag a mi helyünket megrajzolják az európai kulturális térképen, és a világ kulturális térképén. Ezeket az értékeket kell nekünk közvetíteni, és ezeken az értékeken keresztül kell nekünk arról beszélni, hogy milyen ez a Magyarország. Gyakorlatilag, ha a mi magyar kultúránkat jellemzi az, hogy egyszerre befogadó és egyszerre hat a környező kultúrákra, tehát egyszerre inspirációt fogad, de ugyanakkor inspirál is, ha egyszerre tradicionális és mindig őrzi a gyökereit, de ugyanakkor mindig előrenéz, és ez minden magyar kulturális, művészeti folyamatnak a jellemzője, akkor ezek azok a pontok, amelyek mentén, ha kivetítjük ezt az országunkra, akkor arról beszélünk, hogy milyen ez az ország, milyen nyitott, mennyire befogadó, mennyire inspiráló, mennyire őrzi az értékeit, mennyire néz tovább, mennyire tud kapcsolódni, mennyire tud kezdeményezni és így tovább. Természetesen minden intézetigazgató, minden szakdiplomata, minden kulturális diplomata, aki külföldön az országát képviseli, bár az én véleményem szerint - és nem szeretnék ugrálni, csak ezek a gondolatok nagyon összefüggnek -, aki kereskedelmi attasé, aki idegenforgalommal foglalkozik, az ugyanúgy arról a Magyarországról beszél, ugyanúgy az országának az értékeiről beszél. Ha úgy tetszik, akkor ezek, mint szegmensek, összerakódnak, mert végül is mindenki a maga területén próbál arról az új Magyarországról beszélni, ami ma már az Európai Unió része, és aminek a lényege az, hogy a mi kultúránk.
Ezt most nem tudom, hogy melyik képviselő úr fogalmazta meg (Bókay Endre felé:), talán ön, hogy a mi kultúránkkal, ha bárhol megjelenünk Európán kívül, akkor nemcsak úgy jelenünk meg, mint magyar kultúra, hanem mint európai kultúra. Gyakorlatilag ez valóban egy olyan, ha úgy tetszik, többletkötelezettséget is jelent a számunkra, hogy amikor, mint egy közvetítő anyag, megjelenik a kultúra Magyarország és a világ más pontjai között, akkor tulajdonképpen ez a fajta kapcsolatrendszer az Európai Unióhoz is és Magyarországhoz azt az adott, nem európai kultúrát, vagy nem európai országot hozzáköti. Ez egyébként nagyon pregnáns Kínában. Tehát Kínában abszolút úgy fogadnak bennünket, hogy magyar, európai kultúra. De mi is úgy fogadunk mindenkit, nem, hogy ázsiai? Aztán az ázsiai lehet kínai, lehet japán. Tehát természetes, hogy amikor egy embert meglátunk, első ránézésre, ahogy a kínaiak is azt mondják, hogy most egy európai ember, aztán kiderül, hogy magyar ember, és aztán kiderül, hogy Petőfi az ő gyermeke, és így tovább. Ugye nagyon sok kulturális identitási kör az, ami meghatároz bennünket.
Tehát én így gondolom a modern Magyarországot, hogy ez a kezdeményezőkész, ez az európai uniós ország, amely az értékeit őrzi, és új értékeket épít be a saját értékrendszerébe. Én mindig azt mondtam, amikor még az EU-ba tartottunk, hogy ne úgy lépjünk be az Európai Unióba, mint egy szegény rokon, hanem úgy lépjünk be az Európai Unióba, hogy az Európai Unió részeként tulajdonképpen mi vagyunk az Európai Unió.
Itt szeretnék egy másik kérdésre mindjárt visszautalni. Elhangzott, hogy miért kérünk fel európai uniós céget, és miért nem tudjuk ezt mi magunk megcsinálni. Egyrészt minden, ami az Európai Unióban van, az mi is vagyunk. Tehát ma már világcégek dolgoznak nálunk. Van ez, azt hiszem, Prime Time Limited, vagy mi a pontos neve...
GÁNCS ANDREA külső szakértő: (Mikrofon nélkül:) Az EU-s cég neve, amit az Európai Unió felkért, Media Consultant, de ez inkább egy technikai dolog. Ez egy PR-ügynökség, amely az egész cég arculatát megtervezte, és annak van Magyarországon egy leányvállalata, akik felajánlották a segítségüket. Nem kötelező használni, hanem ha akarjuk, de akkor ők, mivel az Európai Unió már egyszer kifizette az ő munkadíjukat, európai szinten...
BOGYAY KATALIN nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Tehát ez egy európai PR-cég, megcsinálja az egész EU-év kampányát, és ennek bizonyos EU-s országokban vannak leányvállalataik, ami nagyon jó nekünk, mert mi nem külön fogunk nekik fizetni, csak legfeljebb azt fogjuk kifizetni nekik, hogy kinyomtatnak egy plakátot, vagy egy könyvet, de gyakorlatilag ma az Európai Unióban bárki bárhol dolgozhat, tehát bárki bárhol csinálhat PR- vagy médiakampányt. Ennek az ügynökségnek egyébként persze a Magyarországon dolgozó emberei magyarok, tehát ne felejtsük el, hogy ez egy nemzetközi cég, aminek vannak Magyarországon magyar embereket foglalkoztató részei is.
A mérőrendszer több képviselő úr kérdésében megjelent, amit én nagyon fontosnak tartok. Egyrészt minden esetben meg kell mérni, én azt gondolom, hogy még egy rendezvénynek az eredményét is, tehát hogy érdemes volt-e megcsinálni, érdemes volt-e bele munkát tenni, gondolatot tenni, és mit hozott igazán nekünk. Lehet úgy dolgozni, hogy egyébként egy nagyon kellemes és jó estét együtt töltünk, és jól érzi magát a közönség és a művész, de azt gondolom, hogy a rendezvények egyébként, tehát maguk az akciók és az akciós folyamatok alapvetően csak eszközei annak a gondolatnak, amiért azt az egészet csináljuk.
Legyünk őszinték magunkhoz! Az egész kulturális évad sorozat úgy kezdődött, hogy a franciák meghívtak bennünket; akkor kezdődött, amikor Franciaország az Európai Unióba belépő országokat egyenként be akarta mutatni, nem véletlenül tette az avignoni fesztivál nagynevű, nagyhírű és nagyhatású producerét ennek a programnak a franciaországi felelősévé. Ők tehát elindítottak egy ilyen gondolatot, hogy az új EU-tagországok mutatkozzanak be egy úgynevezett sokszínű, nagy palettájú kulturális formában. Ez a rendezvény volt a MAGYART, ami egy borzasztó sikeres rendezvény volt Franciaországban. Erre a sikerre építve jött tulajdonképpen a másik gondolat, hogy akkor csináljuk meg Olaszországban, aztán csináljuk meg Nagy-Britanniában, aztán csináljuk meg Hollandiában, Oroszországban, Németországban és így tovább; azért alapvetően a fő, meghatározó európai országokban voltak az évadok. Most fejeződik be Németországban az Ungarischer Akzent, amely magának a Berlini Intézetnek a felavatásával fejeződik be. Minden egyes évad mérőszáma és eredménye szerintem más, mert minden egyes évadnál más az a kulturális szövet, amibe megérkezik a magyar kultúra.
Ha valamiben lehet, mondjuk úgy, egy rendszert felrajzolni, véleményem szerint az a fajta modell, amit egyébként ezekben az évadokban nagyon tudatosan használunk, hogy minden az együttműködésről és az együttgondolkodásról szóljon. Lehet évadot vagy bármilyen rendezvényt úgy csinálni, hogy fogunk egy helyszínt, azt kibéreljük, oda elvisszük a művészt, ő csinál egy jó estét, valamilyen módon megpróbáljuk megtölteni a termet, megtapsoljuk, lehet, hogy szép volt, lehet, hogy emlékezni is fognak rá, de az egy úgynevezett "one of", egy rendezvény volt. Ha viszont úgy dolgozunk, hogy azokat a meghatározó producereket, promótereket, szervezeteket, helyszíneket tudjuk, mondjuk úgy, partnerként megnyerni, akik egyébként is fognak szervezni, egyébként is fognak hívni, akkor ha úgy tetszik, ebben az esetben ennek az évadnak a szervezői, ez esetben a kulturális tárca által kiválasztott emberek - ezek lehetnek a kulturális intézetek, lehet a Hungarofest, lehet a Kultúrpont és így tovább - tulajdonképpen egyfajta impresszáriós tevékenységet végeznek: odaviszik, odasegítik, bemutatják a magyar művészt, a magyar kultúrát. Ezek igazából akkor működnek, ha ezek a folyamatok tovább működnek. Vagyis azt mondom, hogy meg lehet mérni egy-egy kulturális produkciót és egy-egy művészt, és természetesen vannak olyan kiváló művészek, akiknek nincsen arra szükségük, hogy egy évad mutassa be őket, mert Gulyás Dénes művész urat sem egy évad mutatta be, hanem Pavarotti és mindenki a világon, tehát vannak az önjáró nagy művészeink, akiknek igazából nem az évad fogja befolyásolni az életüket. Ha ők hajlandók velünk dolgozni, nekünk az a fontos. Ezért írtam például Kínában is, hogy vannak azok a meghatározó, nem mozdítható művészek, írók, gondolkodók, akik nagyon fontos, hogy a nevüket adják, a jelenlétükkel erősítsék azt az évadot, mert azok az emberek már valamilyen módon el tudják helyezni a magyar kultúrát vagy a magyar művészeket. Nagyon fontos, hogy a néhány nagynevű művész mellett, akiket most elindítottunk, a kulturális nagykövetek sorozatát is és így tovább próbáltuk bevonni a kínai évadba is, hogy a nagy nevek mellett gyakorlatilag legyenek ott egyrészt a különböző gondolatok, tehát a kötőanyagok, hogy miért is csináljuk, másrészt fiatalok, tehetségek és így tovább.
Az is felmerült, mint kérdés, hogy mitől lesz valami sikeres. Szerintem először is több mérőszám van. Sikeres, ha megtelik a terem, és nem úgy, hogy vattával telik meg, vagy nem úgy, hogy csak meghívott vendégek vannak, hanem először is megveszi a jegyet a néző. Mitől veszi meg a jegyet? Attól, hogy egy olyan marketing, PR, promóciós kampányt fog kapni, hogy egyáltalán bele tudjuk építeni azokat a rendezvényeket annak az adott országnak vagy városnak a normál életében megjelenő kulturális folyamatokba. Kérdés, hogy mit ír a sajtó, hogy a művészről megjelenik-e kritika. Lehet, hogy arról a rendezvényről nem is fog írni, de kap egy olyan inspirációt, ami kapcsán iksz hét vagy hónap múlva egy kolumna megjelenik arról, akár lamentálva, hogy mit is jelent ez a Magyarország, milyen is ez a magyar kultúra. Nagyon fontos, hogy természetesen az ottani producerek, impresszáriók, promóterek, tehát a kulturális élet mozgatói találkoznak-e ezekkel a rendezvényekkel, vagyis annak, aki szervezi, arra is kell vigyáznia és odafigyelnie, hogy kik jönnek el a - mondjuk úgy - érdeklődő közönség mellett.
Az évad mérőszámába az is beletartozik, hogy a turizmus milyen formában fejlődik: pontosan tudjuk, erre vannak mérőszámaink, hogy az egyes évadoknál hogyan ugrott meg a turizmus. Nem akarok hazabeszélni, de például a magyar magicet elkezdtük 2003-ban: volt egy előévad, volt novemberben egy indulás, és januárban, tehát a következő negyedévben 85 százalékos mérőszám volt, de miután ez egy másféléves történet volt, a következő évben mért mérőszám 35 százalékos volt. Ha ezt a kettőt összerakom, akkor 50-60 százalékkal nőtt a brit beutazók száma. Nagyon jó számok voltak Franciaországban is; nem emlékszem most fejből, hogy mennyi. Azt tudom, hogy aki találkozik a magyar kultúrával és a magyar művésszel, teljesen logikusan arra gondol, hogy eljövök, hallgatok még többet, és találkozom majd még többel, és természetes, hogy még inkább kíváncsi lesz arra, hogy kik vagyunk mi, milyen országban élünk, hogy milyen a kultúránk. Ugyanakkor az nagyon fontos, hogy ezt a hatást nem lehet számban kifejezni, ami az agyakban, az érzetekben, a gondolkodásmódban történik. Nagyon sok ember, akihez eljut a magyar kultúra, és korábban nem ismerte, vagy kevesebbet tudott róla, egy ilyen élmény kapcsán egészen máshogy fog rólunk gondolkodni, tehát azok az igazán jelentős hatások, amik az emberek tudatában mennek végbe, hiszen azt a legnehezebb tetten érni vagy megfogni, azok nem lebecsülendőek, tehát borzasztóan fontosak. Nem véletlen, hogy amikor egy kulturális rendezvénysorozat, ha úgy tetszik, megágyaz az üzletembereknek, megágyaz a különböző egyéb politikai, üzleti kapcsolatoknak, akkor tulajdonképpen egy jó irányba, egy jó kezdéssel lehet várni ezeknek a kapcsolatoknak a folytatását.
A kínai évadban - (Bókay Endre felé:) és itt szeretnék utalni arra, amit ön felvetett - abszolút együttműködünk, hiszen a kínai évad úgy is indult szeptemberben, hogy van egy évad, ezen belül mi magunk a kulturális megjelenésekért vagyunk felelősek, de a GKM különböző biznisztárgyalásokat, üzleti fórumokat, prezentációkat tart. Az idegenforgalom jelen van, borbemutatók vannak, ételbemutatók vannak, tehát azt gondolom, hogy például most a kínai évadnál már intézményesített formában jelenik meg az a gondolat és mondjuk úgy, az a szakmai munka, hogy ezek a megjelenések közösen képviseljék az országot, tehát ne úgy, hogy mi csak a kultúránkról beszélünk, ők meg csak az idegenforgalomról. Arról nem szeretnék mondani semmit, hogy Tony Curtis jó vagy nem jó, mert azt majd attól kell megkérdezni, aki az idegenforgalomért felelős. Az biztos, hogy ezek a megjelenések akkor erősek, ha az egyik erősíti a másikat, és biztos, hogy a kulturális hatás, a kulturális erő, amit mi ott tudunk képviselni, az kihat azokra a mérőszámokra, amelyek viszont a beutazó turisták számában mérhetőek, vagy amelyek a kötött üzletek számában mérhetőek, és tudjuk jól, hogy ez ezekben az országokban minden esetben jelen van. Azt mondom, hogy arra lehet egy átgondolt, intézményesített formát kigondolni, mert ez most azért ad hoc, hogy ki hogyan értékeli utólag, mondjuk fél éven, egy éven keresztül, hogy az adott intézet, amely mondjuk felelős azért az évadért, hogyan nézi meg a mérőszámokat a későbbiekben, de természetesen ez ugyanúgy hozzátartozik, mint mondjuk az egész felvezetése.
A sinológusokat említette, és a cserejelleget. Abszolút. Ez az egész kínai évad - most elmondom a titkot - igazán úgy indult, hogy van egy kínai kulturális egyezményünk. Itt ül az én munkatársam, Ludányi Andrea, aki a kínai referens, és van egy kínai egyezményünk. Kínával abszolút, ahogy mondtam, fontos ez a fajta bilaterális együttműködés, különben nem tudunk ott csinálni semmit; van kulturális, és van oktatási egyezmény. Nézzük a kínai kulturális egyezményt! Azt mondja: Magyarország bemutatkozik tíz napig, Kína bemutatkozik tíz napig. Sok évig csak ilyen egyezményeink voltak. Én több mint száz egyezményt felügyelek, szóval emlékszem a régi szövegekre is. Ezeket mind próbáljuk tartalommal feltölteni és megújítani, és természetesen azt mondtuk, hogy ha már novemberben érzékeltük azt az érdeklődést - és tényleg érdeklődést és nyitottságot - irántunk, akkor, ahogy az a diplomáciában szokás, az ember mindig egy szóval többet mond. (Dr. Gyimesi Endre elhagyja az üléstermet.) Először azt mondja, hogy tíz nap, aztán azt mondja, hogy két hónap, aztán azt mondja, hogy egy ősz, és akkor az a kérdés, hogy meddig lehet ezt még elhúzni, hogy mi az, amit ő be tud fogadni, és mi az, amit mi meg tudunk csinálni. Tulajdonképpen egy ilyen közös nyitás, és egy közös gondolkodás eredményeként meg tudtunk állapodni abban, hogy a munkaterv feladatait beletesszük az általunk kínai kulturális évadnak nevezett periódusba. Ebben van írók cseréje - és itt válaszolok önnek -, tehát vannak magyar írók, akik a kínai írószövetség vendégei, vannak sinológusok, dolgozunk az ELTE-vel, ugye megnyílt a Konfuciusz Intézet, ez mind ennek, mondjuk úgy, nem azt mondom, hogy a falvize, hanem egy nagyon fontos része, ennek az egész kínai megjelenésnek. Magyarországon kiadunk kínai elbeszélőket, Magyarországon Stein-konferencia nyílik, Hongkongban Stein-konferencia nyílik, tehát igazából minden összekapcsolódik, és a munkatervi tíz napból lett egy szép év, mert úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk, úgy döntöttünk, hogy pénzt rendelünk mellé.
(Tellér Gyula felé:) Ön kérdezte a pénzt? Valaki kérdezte a pénzt. Miután nem volt előre elgondolva, hogy mennyi pénzt fogunk mellétenni egészen pontosan, de volt egy munkatervi költségvetésünk erre a kínai megjelenésre, gyakorlatilag a saját költségvetésemet úgy csoportosítottam, hogy 125 millió forintba kerülnek a rendezvények az idén - ugye ez nagyon kevés pénz, ezt szeretném hozzátenni. Itt a kreativitás is nagyon fontos, mert végül is nem csupán pénzfüggő, hogy az ember hogyan tud jól megjelenni. Jövőre pedig 100 millió forintot teszünk Hongkongra és a zárásra, ezen kívül van 35 millió forint a nemzetközi kommunikációs költségekre, amiben vannak a könyvek, a kiadványok, a plakátok, itt vannak a kínai újságírók útjai, a fesztiválok programfüzetei, a könyvek kiadásai és így tovább.
Szóval én azt gondolom, hogy ez nagyon kevés pénz. Nem is akarom elmondani, mert szégyellem, hogy mondjuk Kínában hihetetlen megjelenést produkáltak a németek, a franciák, nagyon-nagyon sok pénzt tesznek abba a piacba, mert tudják, hogy mennyire fontos. Persze ott, ahol komoly pénzügyi beruházások vannak, ott sokkal inkább várható, hogy az adott cég nagyon komoly szponzorációval fogja segíteni, mondjuk iksz művész megjelenését. Azonban azt gondolom, hogy ebből, a mi nemzetközi szakterületünk átgondolt és átstrukturált költségvetéséből egy nagyon komoly eredményt tudtunk elérni, és ne felejtsük el, hogy azért például a Stein-kiállítás még hátravan, ami egy nagyon komoly tudományos megjelenést is jelent, és az elhelyezését Steinnek természetesen, akit inkább angolnak, és kevésbé magyarnak tartanak.
A cserejellegre mondanám, hogy abszolút. A kínaiaknak a munkaterv alapján ugyanúgy van tíz napjuk, amit elméletileg jövőre kell megtartaniuk. Itt azt mondom, hogy ők azért gondolkodnak ezen, mert jövőre olimpia lesz, szerintem az egész energiájukat el fogja vinni, de munkaterv szerint elméletileg jövőre ők mutatkoznának be, illetve ennek a kínai évnek a kapcsán borzasztó sok közös rendezvényünk van már itt, Magyarországon is, és elsősorban az ELTE Konfuciusz Intézetével dolgozunk együtt.
A kampányévet, a PR-céget mondtam, tehát ez az EU-év saját PR-cége, amelyiknek Magyarországon van egy képviselete, akikkel együtt dolgozunk, de a kampányév lényege tényleg az, hogy gyakorlatilag a mi saját eszközeinkkel, a vidéki és budapesti jelentkezőkkel, és a köréjük szerveződő kampányokkal közösen nyissuk ki tulajdonképpen ezt az esernyőt.
A magyar és az EU-kultúra. Igen. Ez az, amit mondtam, ez Bókay képviselő úr kérdése volt, erre válaszoltam. Mindenütt, ahol megjelenünk, nemcsak magyar kultúraként jelenünk meg. Persze, természetes, vannak olyan országok, akik pontosan meg tudják határozni, hogy milyen a magyar kultúra, pontosan tudják, ki Kodály, ki Bartók. (Bókay Endre felé:) Egyébként Kodályról ön kérdezett, hívószavak mindenütt vannak, Kínában Petőfi mellett Kodály a hívó szó, ahogy Japánban is borzasztóan erősen él Kodály, az iskolákban, a módszerben, mint pedagógus, a gondolkodás kialakításában. Az azért elég megható, amikor az ember látja a kínai gyerekeket szolmizálni, énekelni, és amit tényleg nagyon fontosnak tartok, hogy az egyetemek között, a művészeti főiskolák, művészeti egyetemek között építünk mi kapcsolatokat. El kell mondanom, tán pont Dénesnek a legérdekesebb, hogy egy sanghaji főiskolán Kurtágot, Ligetit, Eötvöst, mindenkit tanítanak, mindenkit ismernek. Én azt gondolom, hogy ők többet tudnak rólunk, mint mi, nekem mindig ez volt az érzésem, bizonyos értelemben jobban fel vannak készülve belőlünk, és sok esetben lakonikus figyelemmel kísérnek bennünket, mert ez a kettősség bennük van.
Ma nagyon nagy divat a nyugati kultúra, az európai kultúra, nagyon ott kell lenni azokon a helyeken, ahol ezt kapják, ahol megismerhetik, ez persze elsősorban a nagyvárosokban érezhető, ugyanakkor hihetetlen tiszta őszinteséggel védik a saját kultúrájukat, és ha valamit, akkor ezt kell tőlük megtanulni. Tehát igen, ez a kettősség nagyon erősen él ott.
A társadalmi hasznosságról az előbb beszéltem.
Az arab kapcsolatról, ha szabad még valamit mondanom. A terminológiában nemcsak arról beszélünk, hogy ez az intercultural, tehát kultúrák közötti dialógus, hanem nagyon tudatosan beszélünk az interfészről, tehát külön kiemeli a terminológia mind az UNESCO-ban, mind az EU-ban az interfészt, tehát a vallások közötti dialógust. Erről van is vita, hogy a kultúrák közötti párbeszédnek része-e a vallások közötti párbeszéd. A lényeg az, hogy nem véletlen, hogy ezt a kulturális szakdiplomata-hálózatot természetesen bővíteni, folytatni szeretnénk, és az Öböl-országokban nagyon fontos, hogy legyen egy hídfőállásunk, tehát ezen is dolgozunk többek között, és mi úgy értékeljük a kultúrák közötti párbeszédet, hogy a vallások, a hit, tehát az interfész dialóg ugyanúgy benne van.
Milyen kapcsolatokat indít el egy évad? Azt gondolom, ha jó az évad, szakmai kapcsolatokat indít el, ez a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy iksz fesztivál - most például Kínában a sanghaji művészeti fesztivál, ahol Magyarország díszvendég volt az idén, tíz napig volt jelen a magyar kultúra - jövőre visszahívja Magyarországot. Akkor már nem ilyen intézményesített formában, hanem ott lesznek a magyar művészek; Sanghajban a filmfesztivál, Sanghajban az irodalmi fesztivál visszahívja a művészeket, Pekingbe visszahívja az olimpiai fesztivál a magyar művészeket. Nekünk az a legizgalmasabb, amikor jönnek haza a művészek, és arról beszélnek, hogy hol léptek fel, hányszor tapsolták őket vissza, és odament hozzájuk a szervező vagy a producer, és azt mondta, hogy jövőre turnéra hívja őket. Eddig minden művészünknél ez volt, és ez az a bizonyos kulturális piacba való beépítés, ami hihetetlenül fontos.
Ki volt az, aki az elitről kérdezett? (Alföldi Albert felé:) Ön volt az? (Alföldi Albert jelzi, hogy igen.) Természetes, hogy minden országban más közeghez jut el a magyar kultúra. Ahol már tudnak rólunk, ott természetesen máshogy nyitjuk ki azt az ollót, hogy hova akarunk elmenni; ahol kevesebbet tudnak rólunk, ott mindenképpen ott kezdjük, mondjuk az írástudóknál. Nagyon nehéz bizonyos műfajokat bevinni. Én fél évig azon küzdöttem a munkatársaimmal, hogy megértsék azt, hogyha egy magyar író odamegy, az szereti, ha felolvassák a művét, tehát egy magyar író nemcsak azért megy el Kínába, hogy kínai írókkal találkozzon, hanem hogy felüljön a pulpitusra, mi fordítunk tőle darabot, és hogy az ott megszólaljon. Nagyon izgalmas volt, amikor a Portugálnak egy darabja, Egressy darabja megszólalt kínaiul; a kérdés az, hogy veszik-e. Miért fontos? Mert ha veszik, akkor utána lehet egy könyvkiadóval tárgyalni arról, hogy lefordítsák a drámát, a színházzal tárgyalni arról, hogy megjelenjen.
Minden esetben minden évadnál egészen más az a közönség, amelyikhez el tudunk jutni; természetes, hogy egy európai országban egészen másfajta módon tudunk a közönséggel kommunikálni. Emlékszem, hogy a Millennium Dómban én olyan produkciókat vittem a színpadra, akiket az ottani közönség egy része nagyon jól ismert, a másik része életében nem látott, és akkor az a nagy érdekesség, hogy meg tudjuk-e nyerni, meg tudjuk-e fogni a közönséget, az pedig a művésztől függ, hogy hogyan hat. Ha a művész hat, akkor teljesen mindegy, hogy érti vagy nem érti: azt tudja, hogy valami megtörtént, és vissza fogja hívni, mert akar vele újra találkozni, akar tőle tanulni. Kínában tehát - Sanghajban, Pekingben és Hong Kongban is - egészen másfajta közönséggel találkozunk, ezért nagyon fontos, hogy a közönségünk egyetemekből, művészeti főiskolákból, írástudókból, írókból, irodalmárokból, újságírókból tevődjön ki. Ugyanakkor, legyünk őszinték, mondjuk meg: nekem fogalmam sincs, hogy egy koncertterem, ami ott 1900-2000 főnél kezdődik, egész pontosan kit takar, de azt tudom, ami nagyon izgalmas volt Sanghajban, hogy egy magyar balettprodukciónál nagyon sok gyerek volt, és a gyerekek pisszenés nélkül végigültek másfél órát, tehát nagyon érdekes, hogy hogyan hat a művész, hogy megfogja, vagy nem fogja meg a közönséget.
Milyen kapcsolatokat indít el az évad? Szakmai érv: a vidék. Én azt gondolom, hogy különösen most, az európai kulturális párbeszéd évében, ha csak megnézem, hogy milyen városokról van szó - Pécs, Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Nyíregyháza-Sóstó, Miskolc, Balatonfüred, most csak egy párat mondtam, akikkel együtt fogunk dolgozni -, a magyar kultúra sokrétűsége egyébként pontosan ezt jelenti. Egyrészt van egy sokműfajúsága, másrészt van egy sokrétegűsége, és van az az etnikai érdekessége, ami nagyon erősen és nagyon jól meg tud jelenni a világ minden pontján. Itt felvetődött az együttműködés az idegenforgalommal: én azt gondolom, hogy ez a kínai évad már így szerveződött és így működik.
A kulturális bizottság meghallgassa-e őket? Ha én befejezem, az urak mindjárt fognak szólni. Szerintem ez nagyon fontos, és komolyan mondtam, hogy nagyon örülök, hogy itt vagyok, és itt vagyunk. Mi valamin dolgozunk, és ahogy nagyon fontosnak tartjuk, akár külföldön dolgozunk, akár Magyarországon, hogy a sajtón keresztül eljusson az emberekhez, hogy mit csinálunk, ugyanúgy szerintem nagyon fontos, hogy azok az emberek, akik kimennek, és bennünket képviselnek, a mi kultúránkat, a mi gondolkodásunkat megjelenítik, elmondják önöknek, hogy mire készülnek. Én azt gondolom, hogy ez megoldható.
Kodály-év, Batthyány-év. Igen, természetes, hogy vannak... Elment képviselő úr, de azért elmondom. A lényeg az, hogy van egy évfordulós titkárság a Balassi Intézetben. Kodály-év: mindenki Kodályt énekelte a világon. Battyhány-év: nehéz. Batthyányiról azért sokkal nehezebb beszélni, ott megint van egy mikrovilág. Egy intézetben lehet egy Batthyány-emlékműsort csinálni, egy Festival Hallban nem lehet, nem értik; Kodályt lehet a Festival Hallban és a Sanghaji Operában is csinálni. A lényeg az, hogy van egy évfordulós titkárság, amelyik éppen ezzel foglalkozik, ebben az úgynevezett, úgy szoktuk mondani, British Council típusú nagy hálózatban, ami a Balassi Intézetet jelenti. A kulturális elitre válaszoltam. Schiffer képviselő úr azt mondta, hogy EU-elnökség: nagyon fontos, készülünk rá. Nálunk három főosztály van: a kulturális és oktatási szakdiplomácia, a kulturális koordinációs főosztály, amelyik a nemzetközi nagy organizációkkal dolgozik együtt, mint UNESCO és így tovább, és van az EU. Az EU-főosztályban a Külügyminisztériummal közösen gondolkodva elkezdtük az emberek kiválasztását, felkészítését, és egyébként itt természetesen a Külügyminisztériumban van, aki koordinálja ezt az egész folyamatot. Ami nekünk nagyon jó, hogy Liszt-év lesz 2011-ben, és nagyon tudatosan készülünk arra, hogy ehhez az EU-elnökséghez nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi városokban és országokban is hozzátegyük Lisztet. Köszönöm szépen. (Bókay Endre távozik az ülésteremből.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Jelenlévők! Technikai dologról vagyok kénytelen tájékoztatni a jelenlévőket. Az eredeti tervünk az volt, hogy ez az ügy, illetve a bemutatkozás egy olyan bizottsági ülésen szerepel, amikor nincs más parlamenti teendő. A mindjárt megszólaló intézeti vezetők, ha jól tudom, ma itthon vannak, de őket nehéz összeterelni, hogy így mondjam, azt mi nem tudtuk tervezni, hogy ma a parlamentben szavazás van. Ennek köszönhető az, hogy kicsit későn tudtuk kezdeni a bizottsági ülést, és a vendégektől elnézést kérünk, hogy ennek viszont következménye az, hogy a képviselők egy része, nyilván más elfoglaltsága miatt nem tudja végigülni az ülést. (Bogyay Katalin: De azért az urak még megszólalhatnak?)
Igen, az urak megszólalhatnak, sőt meg is kérjük őket. Azt szerettem volna jelezni, hogy az igények a bizottságban nagyjából valóban azok, amiket Fedor képviselő úr mondott; olyan formális kötelezettség nincs, hogy a kulturális bizottságnak meg kell hallgatni, nevezzük így, a kulturális diplomatákat. Annyiban nehezebb a helyzet, mint a nagyköveti kinevezések előtt, hogy pályáznak az érintettek, tehát pályázat előtt nem tudunk kit meghívni, a pályázat után pedig gyakorlatilag ebben a helyzetben vagyunk, mint most. (Lukács Zoltán távozik az ülésteremből.) Legfeljebb arra tudjuk kérni az államtitkár asszonyt - hogyha ez megoldható -, hogy más esetekben a pályázati eredményhirdetés után, de a kiutazás előtt ismertessék meg a bizottság tagjaival az érintetteket. Ez nagyon jó lenne, mert valóban áll az, amit Fedor képviselő úr mondott. Ez nem egy formális előírás és kötelezettség, de valóban furcsa lenne, ha a kulturális bizottság nem ismerné az érintetteket. (Bogyay Katalin: És a szakdiplomatákat is ugyanúgy.) Az érintetteket: én így értettem.
Azt kérném, hogy az intézeti vezetők - így foglalnám össze, most a posztokat nem mondanám pontosan -, ideértve a Balassi Intézetet is, a helyzetre való tekintettel lehetőleg röviden mutatkozzanak be. Foglaljanak helyet ott, ahol az államtitkár asszony ült, és egymás után sorban, ha kérhetem, mutatkozzanak be!
BOGYAY KATALIN nemzetközi szakállamtitkár (Oktatási és Kulturális Minisztérium): (Mikrofon nélkül.) Három új igazgatónk van. Hadd mutassam be berlini igazgatónkat, Can Togay Jánost - perceken belül nyílik az új berlini intézet - , Kovács Pétert, a Római Magyar Akadémia igazgatóját és Lauter Éva főigazgató asszonyt, aki a Balassi Intézetet vezeti.
ELNÖK: Egy pillanat türelmet! Itt gyorsírásos jegyzőkönyv készül, tehát le kellene ülni mikrofonhoz.
CAN TOGAY JÁNOS igazgató (Collegium Hungaricum Berlin): Mi legyen a sorrend? Itt van Lauter Éva főigazgató asszony, aki esetleg a pályáztatásról beszélne ez előtt, és azt követően tudnának az igazgatók bemutatkozni. Vagy milyen sorrendet javasol az ülést vezető elnök úr?
ELNÖK: Szerintem a pályáztatást a bizottság tagjai ismerik, tehát itt ki-ki mutatkozzon be, a tevékenységéről adjon rövid képet, gondolom, erre is készültek. Tehát a technikai dolgokról talán nem kellene most beszélnünk, de a Balassi Intézet főigazgatóját azért még szeretné a bizottság megismerni. (Derültség.) Tehát most rendben van, hogy kiment a képből, de majd visszahívjuk.
CAN TOGAY JÁNOS igazgató (Collegium Hungaricum Berlin): Jó estét kívánok! Can Togay János vagyok, röviden bemutatkoznék, hogy honnan jövök, és hová tartok. A filmszakmából jövök, és megpályáztam ezt a berlini igazgatói posztot. Miért? Talán az élettörténetem erre egyfajta magyarázat. Mondjuk a kulturális érdeklődésemet nem ecsetelném, mert az egész szakmai életemet az írás, a filmírás, a filmrendezés, a színészet és hasonlók környékén töltöttem, valamint germanistaként végeztem, és Párizsban posztgraduális képzésen vettem részt, annak idején Heideggerből írtam a posztgraduális dolgozatomat, tehát német szakos voltam. Gyerekkoromat Lipcsében töltöttem, hat-hét évet töltöttem Lipcsében, egyébként török származású vagyok, szüleim törökök, Magyarországon születtem 1955-ben.
Ez az egész csomag mindig is ösztönzött arra, kényszerűen ösztönzött arra, hogy valamiféleképpen a kultúrák közötti párbeszédet gyakorlatilag, hogy úgy mondjam, napi szinten gyakoroljam. Mindig felmerült bennem, a szakmám mellett is felmerült bennem az a kérdés vagy lehetőség, hogy tényleg mi volna, ha valamiképpen ezt én hivatásszerűen is kipróbálnám egyszer, vagy valamiféleképpen a felkészültségemet, a nyelvtudásomat, ezeket mind latba vetve, ezt használnám is. Most, hogy felmerült a lehetőség, a német intézet vezetői posztjára való pályázás lehetősége, úgy gondoltam, hogy most vagy soha, mert gyakorlatilag ilyen értelemben én magam úgy éreztem, hogy ez egy testreszabott dolog. Ennyi a bemutatkozás része, ezért jelentkeztem az intézet vezetői posztjára. Ez ugye egy pályázat volt, és ezt a pályázatot, amint az ábra mutatja, megnyertem...
Filmesként nem tudom megtagadni magam, tehát mindenféleképpen valami kis mozgóképet mutatnék a képviselőknek. Azt mondják, hogy ezer szónál többet mond egy kép, vagy valami ilyesmit. Lefagyott... (Rövid szünet. - Nem indul el a program. - Közbeszólás: Foglald össze!) Foglaljam össze a képeket... (Derültség.) Képes vagyok erre. Ezt a dolgot most egy pillanatra feladom. Nincs itt egy technikus? Nem minden program fut rajta.
Akkor megpróbálom... Nem tudom előadni, tehát nem tudom eltáncolni, hogy mit láttak volna, de mindenféleképpen megpróbálom érzékeltetni. Egy olyan képet láttak volna, amelyen az Unter den Lindent látjuk este - Berlint bizonyára nem kell bemutatnom senkinek -, és az amatőr fényképész, vagy operatőr a kamerájával elfordul az Operáról, és befordul a Dorotheenstrasse irányába, ami párhuzamos az Unter den Lindennel, és itt található a CH új épülete. Sötét van a képen, mert este van. A CH ablaka egy 40 négyzetméteres ablakfelület. A 40 négyzetméteren már egész jól el lehet élni, tehát az egy nagy felület. A CH maga, nem tudom, látták-e valaha, meg tudtam volna mutatni egyébként, a CH maga egy kubus, egy neobauhaus kubus, ami gyönyörűen, meglepően szépen van megcsinálva, tehát a CH, mint legdrágább külföldi kulturális beruházás, engem meglepett, amikor megláttam. Azt mondják, hogy az ember rosszabbhoz van szokva. Ebben az esetben valami igen szépet láthattam.
Ez a 40 négyzetméteres ablakfelület az új CH úgynevezett multifunkcionális termének a végében van, és gyakorlatilag az Unter den Lindenre látunk... Sikerült? Valamelyiket nyissa ki, és akkor talán történik valami. Én addig szóval tartom a társaságot. (Derültség.)
Ezen a nagy felületen mi csináltunk egy tesztvetítést, ami azt jelenti, hogy belülről vetítettük meg ezt a felületet, egy félig áttetsző vásznon keresztül, mozgóképet vetítettünk rá... (A film látható a projektoron.) Na! Itt is van, tessék! Ha egy kis hangot is lehetne...
Ez a CH épülete, ez egy élőkép. Van bent valaki kamerával. Ez most már egy kis laptopról van kivetítve. Íme egy fotó. Ez egy tesztvetítés, tehát a vászon maga nem fedi el teljesen azt a 40 négyzetméteres felületet, hanem csak oda van állítva, úgy jó 30 centiméterre van magától az ablaktól. Ez a Humboldt Egyetem, az pedig a Gorkij Színház. Itt lesz majd az étterem, lent. Egyébként Snétberger játszik, aki berlini.
Ez hátulról van megvetítve, és azért mutatom ilyen büszkén, mert ez meglepően kis harc volt. Ahogy megismerkedtem mondjuk az adminisztrációval, azt hittem, hogy ez sokkal nehezebb lesz (Derültség.), de végül is úgy tűnik, mindenki belátta, hogy ez nem akármi. Ha a berlini Collegium Hungaricum épülete így tud megjelenni Berlinben, akkor ez azt jelenti, hogy fel tudja hívni magára a figyelmet, és ez az egyik legfontosabb és az egyik legnehezebb kérdés, hogy PR, címszó, marketing. Ez a legfontosabb, hogy hogyan veszik észre egyáltalán az emberek, egy olyan városban, mint Berlin, amit bizonyára nem kell senkinek sem bemutatnom: ugye ez Európának gyakorlatilag egy picit a kulturális fővárosa, legalábbis ami bennünket illet, az egészen biztos. Ez a belső kép, ez azért jobban néz ki, és ez a külső, ugyanakkor. És most elsvenkelünk erről az épületről. Többet nem is mutatok. Köszönöm szépen, nagyon kedves. Valahogy csak le lehet állítani... Nem akarom húzni az időt. Szerintem csapjuk le! (Derültség.)
Csak ennyit beszélnék, amennyi ez a műsor volt. Azért mutattam ezt be önöknek és egyébként mindenkinek, akinek a CHB-ról beszélek, mert ez nemcsak egy esztétikai élmény, nemcsak a CH működési lehetősége, hogy micsoda tartalmakat generál egy ilyen dolog, mi mindent lehet oda vetíteni és a többi, hanem ez valamiféleképpen a metaforája annak a stratégiának, amit én annak idején a pályázatomban, mint alapvetés, szerepeltettem. A pályázatban kerestem valami szlogent, hogy hadd legyen valami szlogen is, és a szlogenem a pályázatban az volt, hogy "Nyitott városban nyílt ház". Itt az volt az elképzelés, hogy egy olyan városban, mint Berlin, aminek a legfontosabb tulajdonsága - engedjék meg, hogy ezt mondjam, biztos van más is - a nyíltság és a befogadókészség, ami ilyen történelmi kataklizmákon, történelmi gyűrődéseken ment át, ilyen ellentmondásos históriája van, valamiféleképpen a fordulat óta, seit den wende, egy egészen elképesztő és káprázatos fejlődésen ment keresztül, és ennek a fejlődésnek valóban az egyik legfontosabb jellegzetessége a nyitottság.
Ha "Rómában tégy úgy, mint a rómaiak!", akkor ha az ember egy olyan helyre kerül, ami nyitott, befogadó, érdeklődő, helyesen teszi, ha nem áll másképp hozzá a dolgokhoz, tehát megpróbál nyitott, befogadó és érdeklődő lenni, mert ez az a nyelv, amin ez a város ezek szerint ért, és ez a célunk. Kimondottan örültem, amikor szakállamtitkár asszony arra a kérdésre, hogy mi is a magyar modernség, gyakorlatilag hasonlóképpen fogalmazott. A kultúra alapvetően attitűd; bocsássanak meg, ha más is, de attitűd mindenféleképpen. Ha megértjük annak a városnak az attitűdjét, amiben vagyunk, tanulunk attól a várostól, és egy hasonló attitűddel válaszolunk erre, tehát nyitottak vagyunk, be akarjuk fogadni a várost - mert Berlinben hihetetlen sok minden történik -, ha ez az új ház, ez az új CHB képes befogadni azokat az inspirációkat, amik a városban történnek, amiket ez a város vagy ez az ország képvisel, akkor gyakorlatilag ezek az inspirációk a magyar kultúra részévé válnak.
Mi lehetne szebb, mint gazdagítani a magyar kultúrát azzal a hellyel, amivel éppen találkozik, és mi lehetne érdekesebb, mint hozzájárulni annak a kultúrának a gazdagságához, ahol az ember éppen tartózkodik? Ez lenne, mondjuk, az az alapvetés, amin mi elindultunk. Nem fogom elmondani a CHB történetét, pedig nagyon érdekes, gyorsan átrepülök felette. A '20-as években kezdődött. Ez azért fontos, mert volt egy fiatalember, akinek érdemes a nevére emlékezni, Gragger Róbert, aki ezt az egész CH-történetet iniciálta Klebelsberg miniszter segítségével. Egy nagyon távlatos ember volt, aki elindította ezt a dolgot, és sajnos igen korán meghalt, de legalább biztos szerencséje volt, mert kimaradt számtalan olyan dologból, amiből talán jobb is, hogy kimaradt. Nevezetesen azokból a kataklizmákból, amik a századot jellemezték, és amik igencsak jellemezték Berlint, és aminek eredményeként minden, ami magyar kulturális jelenlét, gyakorlatilag megszűnt, vagy legalábbis redukálódott, egészen a '70-es évekig, amikor létrehozták a Magyar Kultúra Házát, ami kvázi a szabadság posztsztálinista morzsáit árulta a pult alatt az NDK barátainknak. Ennek nagyon örültek, de aztán jött a fordulat, és mindenféle érdeklődés megszűnt a CHB iránt. Akkor nem is CHB-nak hívták már, hanem Magyar Intézetnek, Magyar Kultúra Házának, Magyar Háznak, tehát gyakorlatilag ez a CH-funkció eltűnt, aztán valamiféleképpen mégiscsak talpra állt ez a dolog, és a '90-es évek közepén kezdett valóban érdekessé válni: igaz, egy vágányon, amit Dalos György csinált, sikerült nagymértékben hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar irodalom ismertté váljon, olyan ismertté, hogy most már exportcikknek számít. Ezt követte Masáth professzor úr, akinek az utódja vagyok, aki valamiféleképpen kiszélesítette a CHB tevékenységét.
Hogyan képzelem ezt el? Most tényleg csak röviden, és akkor inkább a kérdésekre válaszolva talán ki tudok térni a dolgokra. Első lépésben ezt a házat kell bevezetni; a ház léte egyébként egy paradox és ellentétes dolog, elvileg az ilyen kultúrmissziók már egyre inkább a kiszervezéssel foglalkoznak, tehát nem beszerveznek egy épületbe, hanem inkább kifelé szervezik, menedzselik a dolgokat. Létrejött ez a beruházás, egyébként szerintem jó, hogy létrejött, és ezért befelé kell szervezni: a legfontosabb feladatunk az, hogy újrapozicionáljuk ezt az egész intézetet. Ennek számos akadálya van, mégpedig három: pénz, pénz, pénz, mert ez egy nagyon szép beruházás, de a programkeret kvázi ugyanaz, és ez olyan, mintha az ember átülne egy dunai killboatból egy gőzösre vagy tengerjáró hajóra, tehát nagyon nagy különbség van a két dolog között. A kreativitás évében természetesen ezt meg fogjuk oldani, de azt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy már mindenfajta igényeket bejelentettem, mint igazgató; természetesen az igazgatónak joga az álmodás még az elején, aztán majd az ambíció felölti a munkaruhát.
Egy kicsit szeretném elmondani önöknek, hogy hogyan strukturálnám ezt a házat, mert ez egy újdonság. Nem tudom, mennyire ismerik az intézetek működési rendjét, de különböző referensek vannak: van zenei referens, színházi referens, tudományos igazgatóhelyettes. Úgy gondoltam én, és szerintem nem gondoltam rosszul, hogy valami struktúrát adnék ezeknek a dolgoknak - egyébként ezek nemcsak az én ötleteim, csak én összegyűjtöttem őket, és megpróbálom megvalósítani -, különböző irányoknak egyfajta belső struktúrát adnánk, tehát megalapítjuk a CHB-n, a Collegium Hungaricum Berlinen belül a Gragger-intézetet. A Gragger-intézet az úgynevezett CH-k - öt van belőlük a világban - tudományos, tudományszervező, a tudománnyal, a hungarológiával, a lektorokkal, a magyar nyelv oktatásával és a többivel kapcsolatos tevékenységét próbálja valamiféleképpen egy struktúrába összegyűjteni. A Gragger-intézetet én magam ezek mellett a tevékenységei mellett mindenféleképpen egy interdiszciplinaritásra törekvő szervezetnek gondolom. Olyan embert keresek rá - egyébként örülök, ha valaki mond nekem egyet -, akit érdekel, hajlandó interdiszciplinárisan gondolkodni, és aki megérti azt, hogy a tudomány, a tudományszervezés és a tudomány menedzselése egyfajta, hogy úgy mondjam, népszerűsítési feladat is, sőt. Számtalan hely van ugyanis, ahol a tudományt szakszerűen menedzselik a Collegium Hungaricumon kívül, viszont egyetlenegy hely lehet, ahol valamiféleképpen népszerűsíteni lehet a magyar tudomány eredményeit. Ez nem egészen így van, de azért közel áll a valósághoz. Nem akarok most részletesen belemenni, hogy milyen terveim vannak, ha valakit érdekel, akkor biztosan meg is kérdezi. Gragger Intézet.
A másik egység, amit meg szeretnék alapítani, az a Moholy-Nagy Galéria. Nem egy kiállítóteremről és nem egy képzőművészeti referensről lesz szó, hanem gyakorlatilag egy nemcsak reprezentáló, hanem akár esetleg produkáló helyről is van szó, tehát a Moholy-Nagy Galéria az, amit így körülbelül fed ez a szó. Szeretnénk, ha a berlini galériák közé valamiféleképpen be tudna kéredzkedni ez a hely. Egyébként azt gondoltuk, hogy jövőre kínai művészeket is meghívna ez a galéria, mert úgy gondoljuk, hogy ami kínai, az azonnal jöjjön, mert gyakorlatilag valóban ott kezd kialakulni a világnak egy olyan központja, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szeretnék - és ez egy diszkrét és bizalmas közlés, tehát kérem, hogy a négy fal között maradjon, mert még nem kaptuk meg a választ Ligeti György özvegyétől - egy Ligeti Stúdiót létrehozni, tehát Ligeti György nevével fémjelzett stúdiót. Ligeti azt mondta, hogy halála után ő egyetlenegy dolgot tudna elképzelni, hogy róla nevezzék el, az egy tévút legyen, úgyhogy ezt a Ligeti Stúdiót mi Irrwege (Derültség.), tévutak címszó alatt fogjuk futtatni, és ez a kortárs komolyzenét és a kortárs zenét fogja képviselni. Szeretnék, ha Eötvös, Vidovszky, Jeney otthon érezné magát ebben a stúdióban, és szeretnék, ha emellett a Ligeti Stúdió mellett létrejönne egy D-12-es klub, a Dorotheenstrasse zwölf, tehát 12., ami viszont lefedné a világzenétől a technozenéig a dolgokat. Azt is szeretném itt elmondani, hogy stratégiánk mindig a dolgok fuzionálása, tehát az interdiszclipinaritás. Szeretném megmérni azt, hogy egy Ligeti hangverseny megszakításában mondjuk ifjabb Kurtág aurális zenéje és a KFT zenekar is bemutatkozhatna, miután visszatérünk a zárókódára.
Szeretnénk egy úgynevezett CHB-fórumot, illetve CHB-labort létrehozni; ez érdekes vállalkozás egyébként, felhívom az önök figyelmét erre. Úgy kezdtem el ezt elemezni, hogy magyar önismereti és interkulturális laboratórium. Beszéljük meg Berlinben! - ez a jelszava, és "törésvonalak" az elkövetkezendő másfél éves programja. A németeknek van egyébként egy nagyon jó szavuk, hogy aus ein andersetzung, tehát a konfliktusok kihordása, vagy megvívása. Olyan törésvonalak felé szeretnék hajolni, hogy a magyar szellemi életben, akár a XX. századon végighúzódva, a kulturális életben meg akarnánk vizsgálni, hogy ezek a törésvonalak vajon csak Magyarországra jellemzők-e, vagy kihosszabbíthatók-e esetleg Európára, vagy akár az egész világra. Szeretnénk olyan embereket meghívni, akik egymás opponensei bizonyos kérdésekben, de mindezt német moderáció mellett szeretnénk. Szeretnénk, ha esetleg magasabb szintre is, hogy úgy mondjam, csiszoltan lehetőséget adni az opponenseknek, hogy az érveiket csiszolják egy idegen közegben, ahol talán újból meg lehet vizsgálni olyan kérdéseket, amiknek a vizsgálata Magyarországon most már gyakorlatilag lehetetlenség.
Azonban szeretnénk azt is, hogy ez azért Magyarországra is valamiféleképpen visszahasson. Itt jön be a digitália kérdése, tehát szeretnénk, hogy ezt video streaminggel lehessen látni a honlapunkon vagy a kultura.hu honlapján. Voltam a T-Online igazgatójánál, beszélgettem vele, nem biztatott semmivel (Derültség.), de meglátjuk.
Természetesen az irodalom... Látták önök azt a kis vitrint, ami majd étterem lesz. Irodalom a vitrinben, ez lesz a mi kis produkciónk, ahol az írók a vitrinben, az amszterdami prostituáltakhoz hasonlósan (Derültség.) a vitrinben - természetesen fiatal írókról van szó, az idős írók nem voltak hajlandók kötélnek állni - adják elő a műveiket, és majd később, fent a teremben tesszük fel azt a kérdést, ha nincs másnak kérdése, hogy akkor mégis hogyan gondoltad ezt, miért írtad ezt. Dettó a színház, nem akarom hosszabban mondani a dolgokat.
Tehát vannak elképzeléseink erről, ezt szeretném mondani, vannak terveink, vannak ambícióink, keressük a forrásokat. A forrásokhoz annyit szeretnék mondani, hogy keressük a forrásokat, az anyagi forrásokat.
Annyit szeretnék még mondani, hogy kivételesen szerencsés helyzetben vagyok én ezzel az új épülettel, és azzal, hogy támogatnak mind a Balassi Intézet, mind a minisztérium részéről, például a projektor megvalósításában, mert ez egy beruházás, egy 8 milliós beruházás. Ezzel fel tudtuk hívni a berlini rendezvényszervezők figyelmét, inclusive a Berlinale rendezvényszervezői figyelmét erre az épületre, és minden lehetőségünk és esélyünk megvan arra, hogy ez az intézet, ez az épület a top berlini rendezvényépületek közé kerüljön - lásd: premier után koccintanak a sztárok. Ez bevételt hoz a háznak. Hogy mily módon, milyen jogi státusza van, ezzel most nem fogom önöket fárasztani, de azt megjegyzem, hogy ha ráhatásuk van arra, hogy egy új államközi szerződést hozzanak létre, akkor kérem, hogy segítsenek. (Derültség.) Tehát egyrészt bevételt hoz a háznak, másrészt pedig felbecsülhetetlen értékű kapcsolatokat hoz a háznak, annyira megmozgatja a ház belső életét, olyan címlistákat satöbbi, satöbbi, ami felbecsülhetetlen, nagyon-nagyon fontos.
Egy-két programot csak így - mit tudom én - ízelítőül. A magyar nyelvet mindenféleképpen szeretnénk felértékelni, a magyar nyelv oktatását, nagyon fontosnak tartom a magyarnyelvoktatást, a magyar nyelvnek egyáltalán az újrapozícionálását nagyon fontosnak tartom. Lehet, hogy van, aki azt állítja, hogy mindenütt beszélnek magyarul - nagyon jófelé kell menni a világban, hogy valóban beváljék így ez a dolog. De egy biztos: minden nyelvészeti tanulmány első öt nyelve, vagy hivatkozási nyelve között az egyik a magyar. Ez azt jelenti, hogy a magyar az egyik legérdekesebb nyelv, nyelvi szempontból. Ha mi ezt az érdekes nyelvet úgy tudjuk pozícionálni, hogy valóban, hogy úgy mondjam, az érdekességét hangsúlyozzuk, és felkeltjük így az érdeklődést - most csak homályosan mondom ezeket a dolgokat, de ebben az irányban szeretném a nyelvet újrapozícionálni. Sprechen sie Balaton, sprechen sie Budapest - természetesen a német befogadásra van azért lehetőség.
Lesz egy tanácsadói hálózatunk, Prőhle Gergelytől Konrád Györgyig.
A programokról két szót szeretnék mondani. Most például fogunk csinálni a Berlinaleval párhuzamosan egy "A film, mint képzőművészet" című kiállítást a Moholy-Nagy Galériában. Ez azt jelenti, hogy olyan magyar filmeket fogunk lupe-olni, tehát újból és újból vetíteni egy kivetítőn, vagy többön, 15 kivetítőn, amelyeknek nem is annyira, hogy úgy mondjam, a sztorija nagyon érdekes, hanem olyan képzőművészeti teljesítmény - lásd Huszárik, vagy mind a mai napig számtalan ilyen -, hogy azt a "határsértést" követi el, hogy filmből átmegy képzőművészetbe. Ilyen értelemben kapcsolódnánk a Berlinalehoz, a Cinema Total programunkkal.
Szeretnénk megkeresni, ez egy teljesen másik terv, csak egy kicsit a Gragger Intézet, hogy mi mindent lehet ezzel csinálni. Szeretnénk egy olyan programot... Megkeresett bennünket André Kosztolányi egy örököse, és nekünk akarja adni feldolgozásra Kosztolányi úr bizonyos könyveit, meg esetleg bizonyos jogait is. Szeretnénk a pénz kérdéskörében egy konferenciát tartani, amihez a művészek is igen jól tudnak kapcsolódni. Tehát ez azt jelenti, hogy szinergikus programokat szeretnénk csinálni, így a német gazdaság képviselőit is valamiféleképpen bekapcsolni a ház munkájába, mert igen szükségünk van szponzorokra és támogatókra.
Még egy érdekes tervről szeretnék beszámolni; nem tudom, hogy ez mikor fog megvalósulni. Múltkor beszélgettem egy filológussal, aki egyébként paleopatológus, ami azt jelenti, hogy ötezer évvel ezelőtti csontvázak betegségeit vizsgálja, és például kitenyésztenek hatezer éves tuberkulózis bacilusokat. Például egy ilyen témakörben, ami a modus, Liszttől Bartókon keresztül a tudományos oldalát is megvilágítani a dolognak, lehetne csinálni nagyon érdekes dolgokat. Ami a legfontosabb most számunkra, hogy egy 24 órás non-stop Bartók zongora-előadást követően megcsináljuk a Berlinalet, és alig várjuk, hogy megcsináljuk a tavaszi fesztiválunkat, amivel valóban indítjuk a ház működését, és amit primavera im CHB-nak fogunk nevezni, és ha bárki szponzort tud, akkor segítsen. (Derültség.) Köszönöm szépen a figyelmet.
ELNÖK: Köszönjük szépen. (Can Togay János: Még kérdések is jöhetnek.) Nem, nem. (Can Togay János: Nem jönnek kérdések. - Derültség.) Kérdések lehet, hogy jönnek - én nem szeretném itt az egymás közötti koordinációt befolyásolni -, de az idő véges, úgyhogy még három intézetvezetőt meghallgatnánk, és ha kérdések vannak, akkor utána lehet válaszolni.
A Római Magyar Akadémia vezetője következik.
Kovács Péter bemutatkozása
KOVÁCS PÉTER igazgató (Római Magyar Akadémia): Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a meghívást. Kovács Péternek hívnak. Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgoztam, történelem-levéltár szakosként végeztem, kutatási területem a Zsigmond-, Mátyás-, Jagelló-kor és ennek itáliai kapcsolatai.
Annyit szeretnék hozzáfűzni az előző előadáshoz, hogy amíg John azt mondta, hogy milyen szerencsés, hogy új intézete van, azt kell mondanom, hogy én vagyok a legszerencsésebb, mert nekem van a legszebb, legdrágább (Derültség.) és legjobb intézetem, de ezen majd mi el fogunk vitatkozni. Egyet javasolnék még Johnnak, hogy ne B-12-nek hívja a klubot, hiszen azóta B-12 repülőgép bombázta le... (Közbeszólások: D!) Akkor visszavontam. (Dr. Schiffer János: A D-vel is vigyázni kell! - Derültség.) Igen, a D-vel is vigyázni kell szerintem is. Ugyanaz a helyzet, mint Berlinben, hogy az intézet itt is két részből áll. Nálunk már régebb óta, 1998-tól van egy Fraknói Vilmos Történeti Intézet és van maga a Római Magyar Akadémia, ezen belül működik a Fraknói Vilmos Történeti Intézet; ennyi a pozicionálása az intézetnek, a többi, azt hiszem, teljesen lényegtelen.
Négy hosszú távú dolgot szeretnék elmondani, ami szerintem a legfontosabb a Római Magyar Akadémia életében. Az egyik az ösztöndíjasok kérdése, hiszen évente körülbelül 40-45 ösztöndíjas érkezik hozzánk, akik ott laknak hosszabb-rövidebb ideig; a rövidebb idő két hónap, a hosszabb idő hat vagy hét hónap. Nekik olyan munkafeltételt kell teremteni - internet és a többi, nem kell magyaráznom -, amit azt hiszem, hogy meg tudunk tenni, és folyamatosan meg is teszünk. Ez az egyik. Ebből az ösztöndíjas rétegből kerül ki a magyar kulturális és tudományos elit nagy része; vagy azok jönnek oda, vagy belőlük fog kikerülni. (Fedor Vilmos távozik az ülésteremből.) Ez az egész ösztöndíjprogram már a '80-as évek végén, a '90-es évek elején elkezdődött, és azt kell mondanom, hogy már tudnánk legalább 10-15 olyan nevet mondani, aki meghatározó akár politikusa, akár tudományos képviselője vagy akár művésze Magyarországnak. Ezt továbbra is fontosnak tartom, mint hosszú távú cél.
A második, amit nagyon-nagyon fontosnak tartok, a magyar nyelv további erősítése Itáliában. Nem tudom, Németországban ez hogyan történt, de Olaszországban az 1945 és 1956 után megérkező magyar generációkban nagyon sok és nagyon kiváló műfordító került ki. Ez a generáció már vagy elhagyta az egyetemet, ha egyáltalán volt egyeteme, vagy már nem él, ezért olyan lektori hálózatot kellene jobban megerősíteni, mint amire most van példa, hogy a Balassi Intézet hosszú idő után sikeresen megegyezett a Nápolyi Egyetemmel, ahova sikerült egy magyar lektort állami pénzen kiküldeni. Eddig Itáliában hiába volt magyar egyetemeken magyaroktatás, nem volt államilag támogatva; ezt mind az olasz állam fizette. Volt egy ilyen törvény a '80-as években, amikor a kint lévő lektorokat gyakorlatilag bevették olasz állami alkalmazottnak; többen ott maradtak, valaki hazajött, de mindenképpen egy újabb pozicionálásra van szüksége Itáliában is a magyar nyelvnek.
Ezzel kapcsolatban két dolgot tudunk csinálni, amit továbbra is nagyon fontosnak tartok: az egyik a fordító szeminárium. Működik nálunk egy fordító szeminárium, ahol olaszok, magyarok - akik már beszélnek vagy tanulnak magyarul - magyarországi műveket fordítanak olaszra. Most fog megjelenni Somlyó Györgynek vagy Dsida Jenőnek egy verseskötete olaszul, vagy Balassi-versek nemrég jelentek meg, nemrég jelentek meg Mikes Kelemen levelei olaszul, amik furának hangzanak egy magyar fül számára, de Itáliában ezek nagyon fontos dolgok, és mivel több egyetemen folyik magyaroktatás, ezért nagyon érdekes, hogy erre milyen nagy az érdeklődés, akár a könyvkiadók részéről is.
A harmadik és nagyon fontos dolognak tartom, hogy a művészeket - itt értem a kiállítóművészeket, tehát képzőművészeket vagy zenészeket - bevezessük Itáliában. Ez megint csak egy hosszú távú folyamat; az 1990-es évek közepén még Barna Imre igazgató kezdte el, és azt kell mondanom, hogy ez most kezd beérni. Számos olyan képzőművész van, akik - ahogy államtitkár asszony mondta - már önmozgók, nem kell őket patronálni. Ellenben vannak fiatalok, például Onczai Csaba tanítványai adnak nálunk koncertet, akik még ismeretlenek ugyan, de ki tudja, hogy tíz év múlva mi lesz belőlük. Ennek két oka is van: egyrészt az, hogy őket még meg tudjuk fizetni, másrészt hogy erre van még érdeklődés. Fischer Annie-ösztöndíjasok minden évben adnak nálunk koncerteket. Ez egy ugródeszka nekik, ha eljönnek - ha nem jönnek el, meghívjuk a kritikusokat -, nagyon sok érdeklődő eljön a Római Magyar Akadémiára az ilyen koncertek idején, és akkor ők meghívják őket, továbbviszik őket, tehát megindulhat egy nemzetközi karrier; ez nem könnyű dolog, de megpróbáljuk. Ezek az úgynevezett hosszú távú, legfontosabb dolgok, amit szeretnék ebben a négy évben továbbra is erősíteni és továbbfejleszteni.
Középtávú programként a következőket mondanám. Minden évben próbálunk kapcsolódni azokhoz a magyar kulturális nagy eseményekhez, amiket Magyarország szervez. Jövő évben lesz a reneszánsz év. Itt természetesen nem mint konkurensei szeretnénk fellépni az itáliai reneszánsznak, erre nem sok esélyünk van, ellenben a Magyar Turizmus Rt.-nek felajánlottuk az épületet, hogy mutatkozzanak be. Jön a reneszánsz év, pont amiről itt az előbb szó volt, azok a magyar turisztikai cégek vagy akár központilag, magáncégek mutatkozzanak be az itáliai partnereknek, hogy jövő évben milyen programok lesznek Magyarországon, amire érdemes eljönni, érdemes csoportokat szervezni, érdemes konferenciákat szervezni, vagy érdemes utakat szervezni. Ilyen a Pécs kulturális főváros. Itt elsősorban eddig még csak tudományos megkeresésünk volt, de várjuk a kulturális megkeresést is. Eddig csak a Pécsi Egyetemtől van egy megkeresésünk, már szervezzük is: lesz a Pécsi Egyetemmel egy közös görög-latin filozófiai konferencia, amire Itáliában elég sok résztvevőt tudunk mozgósítani.
Nem hiszem, hogy fura, amit mondok: a kínai évvel kapcsolatban is van már egy programtervezetünk, ami most van kialakulóban. Ez egy- vagy kétnapos ötlet és program. Az új szakattaséval, azt hiszem, Hajba Judittal beszéltünk, hogy ez a Hudecz László nevű építész, aki Sanghajt a '20-as, '30-as években gyakorlatilag felépítette, és óriási hírneve van Kínában - én tudom milyen oknál fogva -, 1940-ben Itáliába került, és részt vett a XII. Pius pápa által megindított, Szent Péter sírja ásatásainak munkálataiban. Ezt egy nácik elől menekült német kardinális vezette, nem úgy, mint szakember, és nagyon sok külföldi szakembert bevettek, köztük Hudeczet is. Ez nyilvánvalóan egy érdekes kapcsolódási pont Itália, Magyarország, Kína szempontjából. Ők egy vándorkiállítást javasoltak. Én azt javasoltam személy szerint, teljesen nyitott a dolog, hogy kérjünk meg neves kínai és magyar művészeket - Hudecz, mint lakmuszpapír, tehát mint közvetítő -, hogy Hudecz munkásságáról bármit fessenek, csináljanak videót, csináljanak belőle rajzokat, szobrokat, bármiféle közös projektet csináljanak, amit be lehet mutatni Rómában, Budapesten, és be lehet mutatni akár Sanghajban is.
Budapest, mint EU-főváros: ez a következő, amire rá fogunk csatlakozni. Itt kezdődik majd egy várostörténeti konferencia. Több várossal szeretnénk egy ilyen várostörténeti, nemcsak kifejezetten történeti, hanem városszociológiai megbeszélést, konferenciát, bemutatókat tartani. Itt elsősorban Prágára, Budapestre, Varsóra, tehát a közép-európai városokra gondolunk.
Már szervezés alatt áll, elkezdtük, próbálkozunk, hogy 2011-ben a Villa d'Este-ben legyen egy nagy Liszt-koncert. Ugye a Villa d'Este kútjai, nem kell elmondani, hogy ez milyen fontos alkotása Lisztnek, és egy olyan csodás környezetben, Itáliában mindenképpen elengedhetetlennek tartjuk, hogy egy ilyen bemutatkozás megtörténjen.
Ez egy hagyományosabb intézet, mint a berlini. Ennek több oka van. Egyrészt az épület, másrészt nyilván a vezetők is, hiszen mindig más típusúak a vezetők, és itt elsősorban inkább tudósak a vezetők. Ezért minden évben van egy nagyszabású nemzetközi konferencia, a régészettől kezdve... Ez tényleg nagyszabású, és tényleg nemzetközi, tehát ott megjelenik a világ. Most, 2008-ban lesz egy nagy régészeti konferencia, VIII-IX. századi régészettel fog foglalkozni, németek, franciák, angolok, olaszok, távol-keletiek, mindenki ott lesz a Római Magyar Akadémián, egy hétig fog tartani. Tehát minden évben van egy ilyen. A következő évben nemzetközi PhD-konferencia lesz, van egy nemzetközi PhD-központ, ezeket fogjuk meghívni, megkapják az épületet, mindenféle konferenciákat fognak nálunk tartani, természetesen magyarok is vannak benne.
Visszatérve az előző kérdésekre: Itáliában az a nagyon szerencsés, hogy borzasztó erős a regionalizmus. Ez azt jelenti, hogy nem Róma-központú semmi, nem Budapest-központú semmi, ott vidékközpontú minden, ott egy kisvárosnak hatalmas öntudata van. Csak egy példát szeretnék mondani: van az SPQR, a Senatus Populusque Romanus. Lazioban minden kisváros odaírja, hogy SPQ, és a saját városa nevét. Tehát itt teljesen máshogy működik, mint Magyarországon. Nagyon erősek a testvérvárosi kapcsolatok, ebben szoktunk segíteni, mind a mai napig nagyon erősek, ezek teljesen élő kapcsolatok, kulturális, tudományos satöbbi, satöbbi.
A másik, ami nagyon lényeges, hogy a Római Magyar Akadémia abban a szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak Rómában kell bemutatkoznia a magyar kultúrának, vagy a magyar tudománynak, erre Itáliában van fogadókészség, nyilván tudni kell, hogy mit hová. A népzenei műsorok Rómában szoktak lenni, de azon kívül Cataniában és délen, Szicíliában óriási erejük van. Nemzetközi koncertturnékat szerveznek Cataniába, például tavaly volt a Muzsikás, most a Flótás együttes jön, mindig nagyon erős magyar részvétellel. Ugyanez a helyzet Szicíliában is. Tehát a népi kultúra, érthető módon, ahol sokkal erősebbek a gyökerei, megmaradt, ez Nápolytól délre van, ott a magyar népi kultúrának is nagyon nagy ereje van, nagyon nagy az érdeklődés. A dudafesztiváltól kezdve mindenen vannak magyarok, mert nagyon fontos ez az egész dolog, például Pugliában. Ott ez egy olyan esemény, mint nálunk a Pécs kulturális év, ezt komolyan mondom, ez egy fantasztikus dolog.
Ugyanígy van, hogy viszont mondjuk modern művészeti dolgokat nem biztos, hogy mindig Rómában kell bemutatni, hanem azt érdemesebb északra vinni. Ilyen például Torino, ahol nagyon nagy az érdeklődés. Sőt, ott van most egy bank, aki komolyan érdeklődik, egy közép-európai gyűjteményt akar csinálni, amiben természetesen magyarok is lesznek, minket is megkerestek. Én fogok tudni tanácsot adni, de nem tőlem fognak tanácsot kérni, de vannak tanácsadóink. Például Pisában tervezünk egy magyar geometrikusok kiállítást, ami Kolonits Dezsőtől kezdve Bach Imrén, Trombitás Tamáson vagy Baska Józsefen keresztül ezt fogja bemutatni, ott erre van igény.
Rómában egy kicsit más a helyzet. A napi programjainkban mindig két dologra törekszünk. Egyrészt, hogy kontextusban bemutatni a magyar kultúrát, ez pedig, mást nem tudunk csinálni, mint Közép-Európa, a közép-európaiság. Ilyenek például azok a kiállítások, éppen most nyitottunk egyet, ahol szerb, horvát, magyar, szlovák, lengyel, osztrák művészekkel együtt mutatunk be magyar művészt. Ugyanez van a filmjeinkkel is. Ebben az évben egy olyan sorozatot indítottunk, hogy "kelet-európai filmek az ötvenes évekről". Itt Jancsótól kezdve Menzelig, Kusturicáig, Vajdáig, mindenkit bemutatunk, ez az egyik, és van külön még egy sorozatunk, amikor a mai magyar filmtermésben válogatunk. Ezek, hozzá kell tegyem, hogy mind aláírt filmek, tehát eredeti nyelven mennek, de feliratozva vannak. A magyar filmnek, vagy az egész filmdolognak Itáliában elég nagy ereje van. Ugyanerre törekszünk a színház esetében, mivel nálunk lehetőségük van bizonyos színházaknak is bemutatkozni. Mindig egy dologhoz ragaszkodunk, hogy magyar darab lehet csak, tehát magyar darabot mutathatnak be. Most Örkény lesz, Örkény Egyperces novellái lesznek éppen a jövő héten.
Ugyanezt tudom mondani a zenére, hogy itt két irányzat van. Egyrészt a mai modern magyar zene bemutatása, itt van egy Novis Pacem Musicali nevű itáliai társaság, akivel állandóan koprodukcióban vagyunk, évi három-négy koncerttel, az említett Ligetitől, Bartóktól kezdve Steve Reichen keresztül mindenkit bemutatnak. Általában nemzetközi, dán, magyar, de egy magyarnak mindig lennie kell, ehhez ragaszkodunk, hogy legyen egy magyar bemutató, és minden alkalommal legyen legalább egy vagy két zeneszerző, akit bemutatnak, Jeneytől kezdve bárkit. Ez nagyon lényeges.
A másik ezeknek a fiataloknak a bemutatkozása, akik természetesen nem biztos, hogy mindig modern zenét fognak bemutatni, hiszen nemrég barokk zenét mutattunk be, vagy a reneszánsz év kapcsán nyilvánvalóan fogunk olyan reneszánsz zenei programot is csinálni, ami talán mindenkit érdekelni fog. Ennyit szeretnék mondani.
Még egy nagyon lényeges dolog, hogy a Római Magyar Akadémiának folyamatosan folyik a felújítása, most a kisépület, tehát az ösztöndíjas-épület felújítása történik. Tényleg az van, hogy erre mindig kapunk pénzt, és azt hiszem, hogy ez adminisztrációtól teljesen független dolog. A Magyar Akadémia a magyar állam egyik legértékesebb külföldi tulajdona, és úgy érzem, én már dolgoztam ott, hogy ezt minden adminisztráció teljesen szem előtt tartja, és azt hiszem, hogy a lehetőségekhez képest ezt a pénzt mindig megkapjuk. Ez úgy néz ki, hogy jövő év vége felé talán az egész - hogy mondjam - kisépület, a palazzino, ahol az ösztöndíjasok laknak, annak a felújítása is megtörténik, teljes ablakcserével, szigeteléssel satöbbi, satöbbi. Úgy néz ki, hogy magánadományból el tudjuk kezdeni a bútorok cseréjét. Tehát amit tudunk, megpróbálunk.
Mondom, nekem nagyon fontos az, én ott voltam életemben először ösztöndíjas, tehát nyilván ez egy meghatározó dolog az életemben, hogy én tudom, milyen az ösztöndíjas lét. Én azt gondolom, hogy nagyon fontos dolog, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, de dolgozzanak, ezért egy teljes, fontos, nagyon komoly beszámolási rendszer van már nálunk, tehát minden héten az összes ösztöndíjas jön, közös beszámolási rendszer van, nem durván természetesen, mindenki próbál segíteni, vannak idősebb ösztöndíjasok, akik nyilván segítenek a fiataloknak. Próbálunk egy ilyen college-rendszert kialakítani, ami nyilván nagyon nehéz, hiszen Magyarországon ez még nem divat. Itáliában sem divat, de az intézetekben, a francia, angol, vagy a spanyol intézetekben - hozzánk a legközelebb lélekben a spanyol intézeti típus állna, az nem olyan erőteljesen durva, mint mondjuk a német vagy a francia, ahol ha valaki egy előadásról hiányozik, az megnézheti magát. Tehát ha nem megy el egy programra, azt így írják fel, és soha többé nem fog Németországban ösztöndíjat kapni. Nálunk azért lazább a rendszer, de mindenképpen érdekes, hogy most például, hogy megindult ez az egész beszámoltatási rendszer, óriási szerencsénkre, most egy nagyon-nagyon jó ösztöndíjas garnitúra van kint. Az ösztöndíj-politikát alapdolognak tartom, és azt látom, hogy egyre jobb, mert egyre jobban háttérbe kellene szoruljon ez a MÖB-ösztöndíj, mert szerintem ez nem igazán jó. Az a jó, ami most folyik, hogy állami ösztöndíj van, a 2000-ben megalapított Klebelsberg-ösztöndíj, akik azzal jönnek, azok gyakorlatilag nagyon-nagyon jók, az Eötvös-ösztöndíj, ami szintén nagyon-nagyon jó embereket küld, és van a magyar állami ösztöndíj a művészek számára, hiszen minden évben nálunk 12 magyar művész van. Nem mi választjuk ki őket, hozzá kell tegyem, tehát ez nem teljesen független tőlünk. Ők jönnek ki, akik feltöltődnek, valamit csinálnak, kiállításokat satöbbi. Tehát én azt mondom, hogy ez nagyon érdekes, hogy Magyarország kezdi levetni a szegény kelet-európai ország image-ét, hiszen ha egy ország saját maga ad ösztöndíjat, az nem csere, mert a MÖB csere, mi adunk ennyit, ennyi olasz jön, ennyi magyar megy. Az egy ilyen régi, nagyon régi struktúra, nem tartom túl jónak, nehéz megváltozatni az olaszt... Nem a magyarok miatt, hanem az olaszok miatt nagyon-nagyon nehéz megváltoztatni azt a struktúrát, de ez a többi magyar állami ösztöndíjas, és tényleg azt javaslom, hogyha erre bárkinek bármiféle odahatása lesz, hogy ezeket kell erősíteni: többet, többet és többet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Kairó!
Zimonyi István bemutatkozása
ZIMONYI ISTVÁN igazgató (Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Irigykedve hallgatom kollégáimat, akik házakról, referensek csoportjáról beszélnek (Derültség.). Ehhez képest én egy one-man band vagyok egy belvárosi, második emeleti bérelt épületben, mindezt egy 17 milliós Kairóban, kétmillió autóval megterhelve, tehát ez egy picit más lépték ebben a vonatkozásban. Különben Zimonyi Istvánnak hívnak, és a szegedi Középkori Egyetemes Történelem Tanszéket vezettem nyárig. Szeptemberben kezdtem felkészülni, és október 2-án már el is foglaltam a helyemet, úgyhogy most a vad hidegben érkeztem vissza, mert nagyjából még 25-30 fok van napközben manapság is Kairóban, és csodálattal néztem, hogy itt havazik. Ha megnézzük kellő történeti háttérrel a dolgot, mellesleg úgy kapcsolódik szakmailag a múltamhoz ez az álláshely, hogy én eredetileg, orientalista lévén, belső-ázsiai és kelet-európai sztyepptörténetet, illetve középkori iszlámtörténetet oktattam, és fogok is a Szegedi Egyetemen, miután letelik ez a hivatali posztom. '85-ben 10 hónapot töltöttem Kairóban, egy arab nyelvi ösztöndíjat kaptam, és a korai magyar történet muszlin hátteréről több tanulmányom is megjelent, tehát szakmailag így kapcsolódik a Kulturális Tanácsosi Hivatalhoz az én korábbi tevékenységem.
Ha történészként nézi az ember, akkor Egyiptom a mediterráneumban egy kulcspozíciójú ország, amelyet pillanatnyilag, már nemcsak Magyarországról, úgy kell tekinteni, mint amelyik hagyományosan nagyon jó kapcsolatban áll Magyarországgal. Az országképünk egyszerűen fantasztikus, ugyanis Magari a gyors Ganz Mávag vonatainak a neve, és ebből lett egy jelző: a pontos és megbízható az Magari. (Derültség. - Bogyay Katalin: ezt valószínűleg csak ott gondolják.) Nem, ez nagyon komoly, ugyanis egyes esetekben az látszik, hogy például a műszaki tudományok, az orvostudomány területén komoly lehetőségeink vannak. Látva itt a magyar egészségügy problémáit, ez éppen most vetődött fel, hogy a magyar orvostovábbképzésben az egyiptomi orvosok fizetősen jönnének Magyarországra, tehát nem kellene bezárni intézményeket; mondjuk az Orvostovábbképzőt már bezárták, de azért még a rendszer csak működik tovább, tehát vannak komoly lehetőségek ebben a vonatkozásban. Ráadásul, ha európai uniós szempontból és nemcsak magyar szempontból nézem a dolgot, Egyiptom kulcsország, és a mediterráneum kezelése kulturálisan, migráció szempontjából meghatározó.
Szeretném felhívni a bizottság figyelmét - ezt a külügyben is jelezték, hogy erre nincs elég hangsúly helyezve -, hogy Magyarországnak itt a hagyományos jó egyiptomi kapcsolatok révén ebben az Európai Unión belül lehetne komoly szerepe, ha erre kellő hangsúly lenne fektetve. Természetesen nem arról van szó, hogy én egyedül fogom ezt a kérdést megoldani, de nyilvánvaló, hogy ebben az irányban fontos lépéseket tehetünk. A programom olvasható volt, ezért nem óhajtok itt minden részleten végigmenni, csak néhány fontos kérdést szeretnék kiemelni.
Az első, hogy ötödik éve nincs kulturális szerződésünk Egyiptommal; mindkét fél nagyszerűen el tudta intézni, hogy ne íródjon alá ez a dolog. Gyakorlatilag most már csak az időpont és az aláírás helyszíne a kérdés, tehát a tartalmi kérdéseket sikerült véglegesíteni, és sikerült azokat a problémákat tisztázni, ami miatt ez korábban tolódott. Ha valakit érdekelnek a részletek, akkor természetesen erről részletesen is be tudok számolni. Itt kulturális intézetként nagyon fontos a tudományos kapcsolat; ezen belül a magyar egyiptológia kérdése egy nagyon fontos dolog. Jelenleg a budapesti ELTE Egyiptológia Tanszék vezetője ás Luxorban, szeptemberben érkezett haza egy másik misszió, tavasszal indul egy harmadik, és úgy néz ki, hogy három-négy ásatás folyik évente Luxorban, tehát a nyugati parton. Az elmúlt években történt egy visszaesés, de most újra egy fellendülést tapasztalunk, és ennek nyilvánvalóan meglesznek az eredményei. Szeretném, ha az intézet honlapján ezek a jelentések legalább megjelennének, és már egyeztettem az egyiptológus kollégákkal, hogy ők ezt le fogják adni, és utána ezek a honlapunkon láthatók lesznek.
A másik nagyon fontos dolog a magyar nyelvoktatás kérdése. Meglepő módon Egyiptomban komoly érdeklődés van magyar nyelvre - ez persze a turizmusból adódik. Persze ha tönkremennek a magyar kiutaztató cégek, akkor kisebb problémák azért adódnak, mint múlt héten volt a hurghadai és a sharm el-sheikhi repülőgép-ügy. A követség révén én elég közelről ismerem a történteket, úgyhogy ilyenek természetesen előfordulnak. A magyar nyelvoktatás vonatkozásában azt szeretném mondani, hogy az Ain Shamsz Egyetemen folyik magyaroktatás, mint melléknyelv - van egy főnyelv, és van egy nebenfach, ahogy a német mondja -, és a későbbiek folyamán lehetne fő szakká tenni a magyart, amihez egy magyar tanszék alapítása szükségeltetik. Ennek feltételeiről elkezdődtek a tárgyalások. Természetesen magyar részről ilyenkor bizonyos adományok szükségesek egy olyan országban, ahol - a baksis világának szokták nevezni -, ez általában úgy megy, hogy mondjuk egy nyelvi labor felszerelését vállalja a magyar fél, és akkor ennek következtében, meglepő módon, az egyetem vezetése támogatja a magyar tanszék létesítését.
Emellett a Kulturális Hivatalban is folyik nyelvoktatás, van egy haladó és egy kezdő szintű önköltséges képzésünk, és felmerült, hogy a turizmus révén bizonyos hungarológiai kurzusok is elindulhatnánk. Szeretném még felhívni a figyelmet, hogy emellett van egy 4-5 ezres könyvtárunk, és ennek fejlesztését mindenképpen tervezem. Elsősorban öt PC beállítása, bekötve az internettel, már forradalmi változást hozna ebbe a világba, és emellett, meghosszabbított könyvtári nyitva tartás révén, meg lehetne sokszorozni az oda látogatók számát.
Nagyon izgalmas dolog, hogy a Kádár-rendszernek azért vannak pozitív oldalai is, ugyanis 700 kandidátus végzett Magyarországon Egyiptomból, és ez a 700 ember most pillanatnyilag egy rendkívül fontos és meghatározó kapocs - ha tetszik, az ötödik hadoszlop - minden vonatkozásban: kulturális, üzleti élet szempontjából ezek meghatározóak. Örömmel láttam, hogy a Magyar Ösztöndíj Bizottság újra tíz PHD-ösztöndíjhelyet biztosít egyiptomiaknak, persze, ha a Bevándorlási Hivatal beengedi a derék arabokat, mert itt azért rendszeresen szoktak problémák lenni a beutazó vízumokkal - Shengen és egyéb problémák -, előítéletek nehezítik a beutazásokat, és rémtörténeteket is mesélnek időnként mindkét oldalról, tehát mind a követség részéről, mind a beutazni kívánók részéről.
Nagyjából ennyit szerettem volna... Illetve még két dolgot szeretnék elmondani, és be is fejezném, mert már igen későre jár. Gyakorlatilag januártól én is rendszeres filmvetítést szeretnék tartani az intézetben, illetve havonta egy tudományos előadást tervezek. Ezeket részben a kiutazó ösztöndíjasok, tehát az egyiptológusok tartanák, de más kiutazó, vagy kint lévő vendégprofesszorok segítségével ez a dolog többé-kevésbé megoldható.
Köszönöm szépen, azt hiszem, hogy ennyit szerettem volna elmondani.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Még a Balassi Intézetet, ha bemutatná röviden, de ha nem számított rá, akkor nem erőltetem...
DR. LAUTER ÉVA főigazgató (Balassi Bálint Intézet): Az idő szorítása miatt... Én az igazgatói pályázatokkal kapcsolatosan a kiválasztás egyéb szempontjait szerettem volna elmondani az igazgató urak bemutatásaként. Az egész Balassi Intézetnek...
ELNÖK: A mikrofont legyen szíves bekapcsolni!
DR. LAUTER ÉVA főigazgató (Balassi Bálint Intézet): Tehát ha a Balassi Intézet teljességéről szeretne a tisztelt bizottság tájékozódni, én azt gondolom, hogy ezt én tíz vagy tizenöt percben összefoglalni nem szeretném, mert nem szeretném, hogy bármelyik terület is sérüljön.
Azt az elismerést, amit Halász képviselő úr mondott a bevezetőjében, hogy egy nagyon komoly munkát végzett az intézet, azt az elismerést valamennyi munkatársam nevében nagyon köszönöm. Azt gondolom, hogy a Balassi Intézettel való ismerkedés, illetve a munkánk kulturális bizottság felé történő, sokkal részletesebb bemutatása megérne esetleg egy olyan alkalmat, amikor én tisztelettel akár a bizottságot vendégül látnám a Balassi Intézetben, és ott bemutatnám, de én itt tíz percben nem szeretném összefoglalni azt a munkát, amit mi az eltelt tíz hónapban nagyon komolyan és tematikus, módszeres munkával végigvittünk. Tehát ha erre kapnék lehetőséget, akkor inkább az intézetről beszélnék. Most csak a három újonnan kiválasztott igazgatóval kapcsolatban szerettem volna elmondani a mi kiválasztási szempontjainkat, de végül is ők bemutatták önmagukat, és azt gondolom, hogy ez így rendben van.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Egyrészt kevesen maradtunk, másrészt pedig ez nagyon praktikus javaslat. Majd egyeztetjük, hogy a következő félévben hogyan találkozunk.
Kérdezem a bizottság tagjait, hogy van-e kérdés, mer-e valaki kérdezni... (Derültség.) Schiffer képviselő úr!
További kérdések, hozzászólások
DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Csak egy nagyon gyorsat és rövidet. Azért ragadom meg az alkalmat, mert Katalin is itt van, és az igazgató úr is Berlinből. Annak nagyon örültem, hogy egyáltalán a kortárs zenét és a XX. századi képzőművészetet ilyen középpontba állították. Volt egy nagyon régi projekt, ami a berlini kulturális szenátorral is már megköttetett egyszer, a minisztérium is kötött, nem tudom, többen emlékeznek biztosan, a Berlin-Párizs és a Berlin-Moszkva kiállításra. Felmerült az, hogy kellene csinálni egy Berlin-Budapest kiállítást a bauhaus jegyében. Ez egy négy-öt, vagy hat évvel ezelőtti minisztériumi megállapodásban szerepelt. Ez elöl van-e még, és ha elöl van, akkor ez egy 2011-ig még talán lefuttatható, azt gondolom, olyan projekt lenne, ami Európának is szólna, tehát nemcsak a két ország közötti programot jelentené. Elnézést, hogy ezt felvetettem, de tényleg azt gondolom, hogy ezen érdemes lenne gondolkodni, és mivel mind a ketten itt vannak, ezért vetettem ezt fel.
ELNÖK: Tellér képviselő úr!
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Én Can Togay János beszámolójával kapcsolatban szeretnék egy kérdést felvetni. Ha néhány mondatban megvilágítaná, volna szíves megvilágítani nekem a következőt: tegyük fel, hogy Berlinben a német kormány létesít egy modern kultúraintézetet, és abban a modern kultúraintézetben a modern kultúrával körülbelül olyan szellemben foglalkozik, mint amit hallottunk a magyar intézettel kapcsolatban. Milyen gyökeres különbség lenne, főleg a magyar jelleg tekintetében egy ilyen német intézet, és az itt előadott koncepciójú Collegium Hungaricum között?
Én egy aggodalmamnak adnék hangot, tulajdonképpen ez a mögöttes képzetem, ami miatt a kérdést feltettem, hogy vajon nem... Semmilyen gyanakvás, vagy vád, akár csak rejtett módon is, nincs ebben a kérdésben, mondjuk naivan teszem fel a kérdést. Jelenleg kialakult a világon egy olyan kultúra, amit globális kultúrának nevezhetünk. Vajon ennek a globális kultúrának a budapesti matériáit érdemes-e elvinni Berlinbe, vagy Párizsba, ahol ugyanennek a globális kultúrának az ottani produktumai láthatók? Természetesen érdemes, csak ezt nem a magyar kormány magyar intézete égisze alatt lehetne vagy kellene csinálni.
Talán az aggodalmam kiolvasható, vagy kihallható ebből. Sajátos módon se a római, se a kairói beszámolóval kapcsolatban ilyen aggodalom bennem nem merült fel. (Dr. Schiffer János elhagyja az üléstermet.)
ELNÖK: Halmai Zsuzsa!
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy illik megköszönni is ezt a nagyon sokszínű bemutatkozást, merthogy nekem egy ilyen megjegyzés-kérdésfélém lenne. Én azt gondolom, hogy olyan sokszínű volt a mostani bemutatkozás, amennyiben arra utalunk, hogy ezek az intézetek arra lehetőségek, hogy valamilyen lenyomatot adjanak a magyar kultúráról, és itt kiderült, hogy ennek hányféle oldala van szerencsére, a nyelvtől kezdve a tudományon, a turizmuson, a művészeten keresztül. Az is kiderült, hogy milyen sok speciális funkciója lehet az érdeklődés felkeltésétől a kapcsolatok kötéséig, erősítéséig egy európai kontextusba való magyar elhelyezésig, az ösztöndíjasok programjáig.
Amit szerettem volna megjegyzésként mondani, hogy azt gondolom, hogy kiváló eszközök lehetnek ezek az intézetek arra, hogy a magyar kultúrának egy igazán sokszínű lenyomata legyen. Ezért a kérdésem és a javaslatom az, hogy amikor létrejönnek ezek az új intézetek, vagy van egy vezetőváltás, és van egy új koncepció, vagy annak kiszélesítése, én borzasztóan fontosnak tartanám, hogy ne csak itt a kulturális bizottságban, amit köszönünk, hanem minden magyar kulturális szakmai műhelyben, intézetben ezek megjelenjenek, és gondolom, hogy ez talán a Balassi Intézet és az önök közös feladata. Magyarul, hogy ezt az eszközt a magyar kultúra minden szereplője számára felajánlják, mert ez egy ilyen kölcsönös segítség lehetne, hogy nemcsak az önök kezdeményezései, hanem ennek az eszköznek a birtokában a magyar műhelyeknek is egy nagy-nagy lehetőséget adna a jövőben. Köszönjük szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Más jelentkezőt most nem látok, úgyhogy ha reagálni kíván valaki, akkor egy nagyon direkt kérdés volt, a többire nem feltétlenül kell reagálni, csak ha van mondanivaló.
CAN TOGAY JÁNOS igazgató (Collegium Hungaricum Berlin): Köszönöm szépen a kérdéseket. Először az elsőre fogok válaszolni. Igazából nem tudok nagyon jól válaszolni, de emlékezetem szerint, ami a bauhaust illeti, a Budapest-Berlin bauhaus kérdést: meg kell mondanom, hogy én még felkészülési időszakban vagyok, de azért tudom, hogy nem is olyan régen, júniusban volt egy bauhaus konferencia Berlinben, amelyen magyar és német résztvevők is voltak. Azt gondolom, hogy ha tényleg volt, és ennek feltétlenül utána fogok nézni, egy ilyen Budapest-Berlin bauhaus elképzelés, akkor ennek én csak örülök, mert ez például egy kimondottan olyan terv, amihez a mi intézetünk - hacsak mást nem mondok, mondjuk a Moholy-Nagy Galérián keresztül - nagyon jól tudna kapcsolódni. Tehát ezt egyébként képviselő úrnak, akinek most el kellett mennie, igazából meg is köszönöm.
A másik kérdés, amit úgy fordítok le magamnak, hogy mitől magyar a Collegium Hungaricum Berlin, ez volt a kérdése képviselő úrnak. Ez egy érdekes kérdés; megpróbálok válaszolni rá. Eddig gyakorlatilag bizonyos struktúrákat meséltem el, hogy mi az elképzelésünk, hogyan lehetne működtetni ezt a dolgot, hogy bizonyos struktúrákat könnyebben lehessen kezelni, és valamiféleképpen önjáróvá is lehessen őket tenni. Ez egy igazgatói koncepció, inkább csak az áttekintést segíti, illetve azt is segíti, hogy akkor tudnak különböző struktúrák egymással együttműködni, ha valamiféleképpen el is tudnak határolódni egymástól.
Emlékeztetem képviselő urat ezeknek a struktúráknak az elnevezésére. Egy Gragger Róbert intézetet alapítunk, amely intézet a hungarológiával, a magyar nyelv oktatásával, és még nem említettem, az úgynevezett Hungary campus már egy kicsit kimúlt, de újból felélesztendő projektjével foglalkozna többek között, például a magyar felsősoktatás Berlinben való promóciójával. Ilyen berlini műintézetről nem tudok, ami ezt tűzné ki célul. A Moholy-Nagy Galériának nem mentem bele részletesen a tartalmi vonatkozásaiba, mert úgy gondoltam, hogy a Moholy-Nagy Galéria elnevezésénél fogva valamiféleképpen sugallja azt, hogy mitől magyar, de tartalmilag is nagyon fontos stratégiai kérdések vannak itt.
Egy titkos - önökkel megosztom - tervünk és vágyunk az, hogy a magja legyen ennek az intézetnek az a stratégia, miként annak idején, a '90-es évek elején sikerült egy, két, három magyar íróval megnyitni a magyar irodalom jelenlétét, a magyar irodalom számára a jelenlétet Németországban és Németországon keresztül Európában. Ugyanígy szeretnénk - és most ezt tényleg titokban mondom, mert különben lerohannak engem a festők - két, három, négy olyan magyar művészt menedzselni, akik esetleg jégtörőként meg tudnának jelenni a német festészeti kvázi piacon. Ezek után maguk után tudnák vonni, mert azóta már a magyar irodalomnak, azt nem mondom, hogy nincsen nehézsége a megjelenésben, de számtalan kiadó most már odafigyel a magyar fiatal irodalomra, anélkül, hogy megkérnék őket. Ez csak egy példa, hogy mitől magyar.
A Ligeti Stúdió: gondolkoztam rajta, hogy Bartók-stúdió legyen a neve, de úgy gondoltam, úgy gondoltuk - egyébként nem csak egyedül, Gőz Lászlóval, aki a magyar kortárs zeneközpontot próbálja most itt gründolni -, hogy talán Ligeti neve, és remélem, ez nem szentségtörés, nem olyan elkoptatott most. Hagyni kellene, hogy Bartók újból megtöltekezzen, mint névadó, természetesen nem úgy, mint zeneszerző. Ligetihez számos olyan magyar kortárs zeneművész kapcsolódik, akik mind Magyarországon, mind külföldön, hogy úgy mondjam, a hazánkat képviselik: most Jeneyt, Lipovszkyt, Kurtágot és a többit tudnám megnevezni, de természetesen ez nem kizárólagos dolog, hogy úgy mondjam, ez ilyen értelemben egy kicsit PR- és menedzseri gondolkodás is. Olyanokat kell elsősorban és az első lépésben felmutatni, akik ismerősek a német közönség számára is, ahhoz, hogy megteremtsük az érdeklődésnek azt az arany fedezetét, hogy elhiggyék nekünk, hogy mi olyan művészeket mutatunk be, akikre ők joggal számítanak.
CHB-stúdió Berlinben: nem tudom, hogy melyik berlini műintézet vagy kulturális központ tudná felvállalni, hogy a magyar szellemi élet törésvonalait megvizsgálja, és valamiféleképpen annak a diskurzusnak, annak a vitának vagy azoknak az ellentmondásoknak a kvázi laboratóriumi vizsgálatát lefolytassák. Felvettem a kapcsolatot a berlini politológiai intézettel, és kértem, hogy moderátorokat javasoljanak erre a feladatra. Hasonlóképpen áll ez a dolog az irodalmi fórummal, aminek elnevezése Ungarischer Akzent, tehát ezt az elnevezést akarjuk továbbvinni; ezt még nem tárgyaltam le, ez még egy copyrightos dolog, de szeretnénk ezt tovább vinni, tehát a magyar akcentus nevét tovább akarjuk vinni. Zavarba hozott a kérdésével; remélem, hogy a válaszom valamiféleképpen megnyugtatta. (Tellér Gyula: Köszönöm szépen.)
ELNÖK: Köszönjük szépen. Gondolom, zárszót nem kell mondani. Talán azt érdemes zárásként elmondani, hogy ez volt az első ilyen jellegű találkozó a kulturális bizottság és a magyar kultúra, mondjuk így, bizonyos pozícióban lévő külföldi képviselői között; remélem, hogy nem az utolsó. Mi majd igyekszünk szabályos időközönként vagy szabálytalan időközönként hasonló alkalmakat teremteni, és akkor talán több idő lesz - nem biztos, hogy egyszerre ilyen sokat kell markolni -, nyugodtabban lehet beszélni egy-egy részfeladatról. Feltehetően mindenki számára érdekes lesz, hogy egy bizonyos idő után az itt hallott nagyszabású vagy nagyreményű tervek hogyan is néznek ki a gyakorlatban.
Köszönjük szépen, hogy idefáradtak. Elnézést, még egyszer, hogy az eredeti tervekhez képest nem csak erre koncentráltunk ma - mármint a külföldi tevékenységre és az államtitkár asszony működési körére -, de legközelebb talán jobban sikerül ezt megszerveznünk. A Balassi Intézetet nem felejtjük el. (Derültség.) Köszönjük szépen. Mindenkinek minden jót kívánok!
(Az ülés befejezésének időpontja: 18 óra 07 perc)
|
|
Dr. Pető Iván |
Jegyzőkönyvvezetők: Biczó Andrea és Várszegi Krisztina