KSB-1/2010.
(KSB-89/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának
2010. február 22-én, hétfőn, 11 órakor
a Parlament Delegációs termében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
Dr. Polyák Gábor, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökjelöltjének választás előtti meghallgatása *
Dr. Polyák Gábor bemutatkozása *
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-jelöltjének kinevezés előtti meghallgatása *
Dr. Gyarmati György bemutatkozása *
Dr. Gyarmati György reagálása *
Elnököl: Dr. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György (MSZP), a bizottság alelnöke
Halász János (Fidesz), a bizottság alelnöke
Alexa György (MSZP)
Alföldi Albert (MSZP)
Bókay Endre (MSZP)
Halmai Gáborné (MSZP)
Dr. Schiffer János (MSZP)
Dr. Vitányi Iván (MSZP)
Gulyás Dénes (Fidesz)
Dr. Gyimesi Endre (Fidesz)
Kiss Attila (Fidesz)
Tellér Gyula (Fidesz)
Vincze László (Fidesz)
Dr. Lukács Tamás (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Fedor Vilmos (MSZP) Halmai Gábornénak (MSZP)
Lukács Zoltán (MSZP) Alföldi Albertnek (MSZP)
Alexa György (MSZP) megérkezéséig dr. Jánosi Györgynek (MSZP)
Dr. Polyák Gábor elnökjelölt (Országos Rádió és Televízió Testület)
Dr. Gyarmati György főigazgató-jelölt (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)
(Az ülés kezdetének időpontja: 11 óra 11 perc)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! A várakozás ügyében az udvariassági időt egy kicsit már túl is léptük, és már azon a kereten belül vagyunk, ami kimondottan udvariatlanság az előttünk ülő jelölttel szemben, úgyhogy a bizottsági ülést megkezdjük. Határozatképesek vagyunk, ha jól látom.
Üdvözlök minden hivatalból megjelentet és érdeklődőt! Mint a képviselőtársak tudják, ma két napirendi pont szerepel a meghívó szerint a bizottság ülésének napirendjén javaslatként. Először természetesen a szokásos kérdést teszem fel, hogy ki az, aki a javasolt napirendhez észrevételt tenne. (Nincs jelentkező.) Ilyet nem látok.
Ki az, aki a javasolt napirendet elfogadja? Aki igen, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Tíz. A bizottság határozatképes helyettesítésekkel együtt.
Az 1. napirendi pontot a képviselőtársak tudják, az ORTT elnökjelöltjének választás előtti meghallgatása, a 2. napirendi pont pedig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-jelöltjének ugyancsak meghallgatása. Mielőtt az érdemi napirend tárgyalásához hozzákezdenénk, elmondom, hogy bár meghallgatás ügyben olyan, mintha két hasonló meghallgatás lenne, érdemi különbség van a két ügyben a bizottsági eljárás között. A bizottságnak az első ügyben a meghallgatást a szó szoros értelmében kell venni: meghallgatjuk az elnökjelöltet, a bizottság tagjai természetesen kérdést tesznek fel, választ kapnak, majd ezt a napirendi pontot lezárjuk; szavazás itt a Házszabály szerint nem szükséges, hanem a plenáris ülés dönt délután. A másik ügyben több a bizonytalanság, kevésbé kategorikusak a szabályok. Az előző alkalommal, amikor az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára főigazgatójának kinevezése volt a bizottság előtt hét évvel ezelőtt, akkor szavazott a bizottság, de a megfelelő törvény ezt nem írja elő; a parlament elnöke a bizottságot felkérő levelében most is csak tájékoztatást kért a bizottságban elhangzottakról. Amikor majd ehhez a napirendi ponthoz érkezünk, akkor szavaznia kell a bizottságnak, hogy kíván-e szavazni, állást foglalni a főigazgató-jelölt személyét illetően, vagy pusztán a vélemények elmondása alapján kap majd tájékoztatást a kinevezésben illetékes parlamenti elnök.
Ennyi a tájékoztató bevezető, és akkor most külön is üdvözlöm Polyák Gábor urat; a köztársasági elnök úr és a miniszterelnök úr őt jelölte az ORTT elnökének. Az előzményeket a bizottság tagjai jól ismerik.
Megkérem jelölt urat, hogy rövid bemutatkozó és programismertető beszédét mondja el.
Dr. Polyák Gábor bemutatkozása
DR. POLYÁK GÁBOR elnökjelölt (Országos Rádió és Televízió Testület): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! Először is szeretném megköszönni a bizalmat a köztársasági elnök úrnak és miniszterelnök úrnak, és azzal folytatnám, hogy azt merem gondolni, hogy ez a bizalom annak a szakmai tevékenységnek szól, ami az elmúlt időszakban mögöttem felgyűlt, és amit jogászként, illetve kommunikációs szakemberként a pécsi jogi kar informatikai és kommunikációs jogi tanszéke keretében végeztem.
Nagyon röviden szeretnék néhány szót szólni a szakmai múltamról. A képviselő hölgyek és képviselő urak megkapták a szakmai önéletrajzomat, tehát a részletek onnan kiderülnek. Én jogászként, illetve ezt követően kommunikációs szakemberként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, egy posztgraduális képzés keretében a pécsi jogi karon még szereztem egy informatikai jogi, médiajogi és távközlési jogi diplomát. A PhD-met szintén a pécsi jogi karon szereztem "médiarendszer kialakítása" című disszertációval, jelenleg tehát a pécsi jogi kar adjunktusaként dolgozom. Az oktatásban médiajoggal, informatikai joggal - ideértve az adatvédelmet, szerzői jogot, elektronikus kereskedelmet, távközlést - foglalkozom, legújabban versenyjogi kurzust tartok. Én vagyok a kidolgozója és a szervezője az úgynevezett infokommunikációs szakjogász képzésnek, ami az országban valószínűleg az egyetlen olyan képzés, amely jogászok számára informatikai, médiajogi és távközlési ismereteket mélyít el, illetve vezetek egy doktori témát médiaszabályozás és kommunikációpolitika címen.
A Gálik Mihállyal közösen írt Médiaszabályozás című tankönyvet az egyetemen, illetve az ország számos más bölcsész karán, jogi karán és közgazdaság-tudományi egyetemén használják tankönyvként, ezen kívül megjelent egy Informatikai jogi kézikönyv című könyvem, amelyet Dósa Imrével közösen írtam, és az elmúlt évben jelent meg A médiarendszer kialakítása című monográfiám; összesen több mint 50 publikációm van, ebből jó néhány idegen nyelvű és külföldi, és kitalálója és főszerkesztője vagyok az Infokommunikáció és jog című folyóiratnak, ami szintén a média, távközlés, informatika szabályozási kérdéseit igyekszik körüljárni rendszeresen.
Nemcsak egyetemi emberként foglalkozom médiával, nemcsak tudományszervezőként foglalkozom médiával: volt szerencsém részt venni már számos, mindannyiszor kudarcot valló médiatörvény-koncepció és -tervezet előkészítésével, kezdve a Gálik Mihály-Horvát János-Szente Péter-féle koncepcióval, utána az Országos Rádió és Televízió Testület Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete által elkészített normaszöveg-tervezettel, és végül pedig a nemzeti audiovizuális médiastratégia előkészítésével vettem részt több tanulmány megírásával, amelyek a stratégiában hasznosultak. A jogszabály-előkészítő tapasztalatok mellett volt szerencsém a közigazgatásban is nem köztisztviselőként, de mégiscsak formálisan és rendszeresen részt venni. Korábban a még Hírközlési Felügyelet néven működő intézményben voltam tanácsadó informatikai jogi kérdésekben, majd Majtényi László elnöksége alatt az ORTT-ben működtem az elnök úr tanácsadójaként.
A szakmai - mondhatjuk - hitvallásomra három dolog jellemző: egyrészt az infokommunikációs szektor egészével igyekszem foglalkozni, tehát a média mellett a távközlés, az adatvédelem, a szerzői jog egyaránt érdeklődési körömbe tartozik, ezen túlmenően azt gondolom, hogy ezek olyan kérdések, ahol a jog önmagában nem képes válaszokat adni. Mindig törekedtem arra, hogy a műszaki, gazdasági, társadalomtudományi háttérismereteket bővítsem, és minden hallgatóm, aki nálam tanul, az ilyen háttérben ismerkedjen meg a jogi kérdésekkel. Végül nagyon fontosnak tartom, és a munkámban ez kiemelt: összehasonlító, külföldi tapasztalatokat figyelembe vevő elemzéseket igyekszem mindig készíteni.
Ezt követően néhány szót engedjenek meg arról, hogy ha ma az Országgyűlés úgy dönt, hogy én legyek az ORTT következő - és talán nem felelőtlenség azt mondani, hogy utolsó - elnöke, akkor ezzel kapcsolatban milyen elképzeléseim vannak. Először is a két hívó szó, amit én ORTT-elnökként folytatni, illetve követni szeretnék, az a törvényesség és a szakmaiság. Ez a két hívó szó alkalmas arra, hogy az intézmény és az intézmény elnöke egy tisztességes működést tudjon felmutatni. Törvényesség alatt a médiatörvény esetében én nemcsak azt értem, hogy jogsértés ne maradjon következmények nélkül, akárki követi is azt el, hanem azt is érteni kell ez alatt, hogy a médiatörvény egy igen különös, igen sajátos jogalkotási termék, amely az őt alkalmazó médiahatóság részére egy meglehetősen széles mérlegelési és mozgásteret biztosít. Ezt sokan kifogásolták az elmúlt években, én azt gondolom, hogy ez önmagában nem bűn. Azért nem probléma ez önmagában, mert egyrészt a törvény világos értékrendet állít, amelyben a véleményszabadság, a médiaszabadság, a nemzeti és egyetemes kultúra védelme, a gyermekvédelem, a közösségek méltósága kiemelt szerepet tölt be, ezek egyértelmű iránymutatást adnak az ORTT működése számára, másrészt pedig azt gondolom, hogy itt van nagyon nagy szerepe a szakmaiságnak. Én nem tudok az ORTT-ben más értékrendet és szempontot képviselni, mint a szakmaiságot. Én egy független kutatóként dolgoztam az eddigi pályafutásom során, ahhoz vagyok szokva, hogy kutatóként kizárólag szakmai eredményeket lehet felmutatni, és csak azzal lehet valamilyen eredményre jutni. A szakmaiság az én megközelítésmódomban egy nagyon komoly garancia arra, hogy az ember befolyásolhatósága minimálissá váljon. Ha az embernek van egy határozott szakmai elképzelése egy adott kérdésben, akkor nagyon nehéz abba olyan más szempontokat beilleszteni, amely szempontok nem illeszkednek ebbe a szakmai elképzelésbe. Másrészről a médiahatóság szerepe az idők folyamán nyilvánvalóan alakult, és most is alakulóban van. Nagyon fontos a piaci szereplőkkel való kapcsolattartásban az, hogy komolyan vehető intézményt lássanak az ORTT-ben, amely a szakmai kérdésekre valóban képes szakmai válaszokat adni. Enélkül az ORTT a talán még valamelyest meglévő, a meglévő tekintélyét is el tudja játszani a következő időszakban.
ORTT-elnökként, azt gondolom, rendelkeznem kell valamiféle elképzeléssel magáról a médiarendszerről, hiszen ez nem egy egyszerű jogi feladat, nem egy egyszerű igazgatási feladat. Itt a társadalomnak egy nagyon fontos szegmensét igazgató, bizonyos értelemben szabályozó intézmény vezetéséről van szó. Én azt gondolom a médiarendszerről, a médiáról, hogy azt sem alul-, sem túlértékelni nem szabad. Minden tudományos értekezésemben olyan álláspontot követek, amelyben egyértelműen azt gondolom, hogy a médiaszabadság egy nagyon komoly társadalmi felelősséget is ró annak gyakorlóira. Nem lehet azt vitatni, hogy a média működése komoly politikai, társadalmi befolyásoló tényező, értékrend- és véleményalakító tényező, ugyanakkor én attól is óvnék mindenkit, hogy ezt a jelentőségét túlértékelje, démonizálja a médiát, hogy túlságosan nagy elvárásokat támasszon a lehetőségeivel szemben. Tehát egy, a felelősség talaján álló, de mégiscsak megfontolt módon tartom én a médiát szabályozhatónak, igazgathatónak, és egy ilyen megközelítés talán alkalmas arra, hogy a média szereplői is partnerek legyenek abban, amit az ember szakmailag elképzelt, és keresztülviendőnek gondolt. Az ORTT működéséből én egyébként éppen ezt a stratégiát, ezt a jövőképet hiányoltam mindig, '96 óta folyamatosan. Igazándiból az nem látszott a tevékenységből, hogy pontosan a médiáról mit gondol ez az intézmény. Én nagyon szeretném, hogyha a rendelkezésemre álló - hangsúlyozottan - rövid idő alatt ebben valamiféle változás lenne.
És akkor utolsó pontként röviden néhány konkrét elképzelés az ORTT működésével kapcsolatban. Nem lehet megkerülni azt a kérdést, amely, azt gondolom, úgyis felmerül, és felmerülhetne még inkább, hogyha teljes létszámban itt lenne a bizottság, hogy mi újság van ezekkel a rádiós pályázatokkal. Nagyon egyszerű a helyzetem: én erről nyilvánosan kifejtettem mindenféle álláspontomat Majtényi László mellett, nem is tudnék más álláspontot képviselni, szakmai meggyőződésem az, amit én ezzel kapcsolatban mindig hangsúlyoztam.
Van egy, sőt két elsőfokú bírósági ítélet van, amely némileg mást mond, mint amire én számítottam. Két dolog következik ebből. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, akkor, én azt gondolom, az ORTT nem teheti meg, hogy ezt az ítéletet figyelmen kívül hagyja - én ehhez fogom kérni testületi társaim, a testületi tagok támogatását. Az ORTT-nek jogállami felelőssége, hogy a bírósági ítélet alapján, további huzavona nélkül, megkezdje a rárótt feladatot, megvizsgálja a szerződés azonnali hatályú felmondásának a lehetőségét. Nem akarom a döntést megelőlegezni, de azt gondolom, hogy ha az ítélet tartja a mostani tartalmát, akkor ez egy határozott jogállami felelőssége és kötelessége az ORTT-nek.
Az ítélet azonban ennél távolabbra is mutat, rávilágít arra, amit az Alkotmánybíróság 2007-ben már nagyon világosan kimondott, és 2008-ban tovább is finomított: a médiatörvénynek a pályáztatási szabályai alkalmatlanok a médiarendszer kialakítására, nem teszik lehetővé az átlátható, világos pályáztatást. Mulasztásos alkotmánysértést mondott ki az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban, ami arra tekintettel nem orvoslódott, hogy nagyon régóta napirenden van egy új törvény előkészítése, valóban úgy tűnt, hogy erre kár energiát pazarolni. Ugyanakkor én úgy látom, hogy a bírósági ítéletből az is kiolvasható esetleg - és ez majd mindenképpen utánaolvasást igényel -, hogy az ORTT maga ezt a helyzetet valamelyest tudja orvosolni. A jövőben számos pályázat vár még az ORTT-re, már most folyamatban vannak nagyon komoly, a budapesti piacot érintő pályázatok. Nem szabad, hogy ezek minden esetben a jogbizonytalanság keretein belül, jogbizonytalanságtól övezve zajlódjanak le. Az ORTT egyik jogköre, hogy megalkossa az úgynevezett általános pályázati feltételeket. Ez egyszer került elfogadásra, '96-ban, azóta nem nyúlt hozzá az ORTT. Úgy tűnik nekem a bírósági ítéletből, hogy ez az ÁPF képes arra, hogy a törvényi hiányosságokat olyan módon orvosolja, ami nem veszélyezteti a további pályázatok jogszerűségét. Alapvető célom az, hogy ne egy jogbizonytalan környezetben futtassa az ORTT a még rá váró rádiós pályázatokat, hanem a maga eszközeivel a lehető legnagyobb mértékben próbálja meg ebben az ÁPF-ben a jogi kereteket tisztázni.
Kiemelt feladatomnak tartom, és az ORTT feladatának tartom a médiatudatosság, a tudatos médiafogyasztás vagy médiaműveltség - ezerféleképpen hívják - erősítését. Majtényi Lászlótól nagyon sok mindent tanultam ORTT-elnöki működéséből és egyébként is, és az egyik óriási sikert én abban látom, amit ő ebben a médiaműveltség kérdéskörben elért ezzel a Ne a televízió nevelje a gyermekedet! című kampánnyal. Ez egy nagyon látványos és hatásos eszköz volt ebben a kérdésben.
A médiatudatosság az Európai Unióban mind az audiovizuális irányelvben, mind pedig bizottsági ajánlásban és számos egyéb dokumentumban is egyre hangsúlyosabb kérdése a médiaszabályozásnak. Azért tartom én ezt kiemelten fontosnak, mert az alkotmányos médiaszabályozás egyik pillére maga a fogyasztó. Ha a médiafogyasztó, a közönség nincs arra felkészítve, hogy kritikusan, a manipulációkra felkészülve, ráadásul az új technikai lehetőségeket a lehető legmesszebbmenőkig használva fogyassza a médiát, használja a médiát, akkor ebben a digitális világban nemcsak a médiarendszer, hanem az egész társadalmi közeg, maga a demokrácia kerül sokkal rosszabb helyzetbe. Nagyon fontos, hogy a fogyasztó, a közönség egyre felkészültebb legyen.
Meg kell vizsgálni, hogy az Európai Unió ezzel kapcsolatban milyen szempontokat, milyen lépéseket helyezett kilátásba, és én itt egy nagyon konkrét programpontot szeretnék megnevezni, amit mindenképpen szeretnék valamilyen módon keresztülvinni, ez pedig egy toleranciakampány. Úgy érzékelem, hogy az egyik olyan társadalmi probléma, amelyben a média mindenképpen tud valamiféle lépést tenni, az a különböző társadalmi csoportokkal szembeni negatív vélemények - hogy ne sarkosabban fogalmazzak - leküzdése. Egy toleranciakampány önmagában nyilván nem orvosolja ezt a problémát, mint ahogy önmagában a büntetőjog szigorítása sem orvosolja ezt a problémát. Mindenki tegye meg ezzel kapcsolatban azt, amit tud, és úgy érzem, hogy az ORTT ezzel kapcsolatban tud tenni lépéseket.
A következő pontom a nemzetközi együttműködés, ami egyrészt nagy öröm, mert Majtényi László szintén egy nagyon komoly eredményt ért el ezzel kapcsolatban: a román, a cseh, a lengyel és a szlovák hatóság, sőt a szerb hatóság bekapcsolódásával létrejött egy közép-, kelet-európai együttműködés a médiahatóságok között. Ezt működtetni kell, működtetni érdemes, ebben rengeteg a potenciál. Ugyanakkor mégsem vagyok ettől felhőtlenül boldog, mert erre nem azért volt szükség, hogy egy szakmai együttműködés alakuljon ki, hanem azért volt erre szükség, mert többségükben ezekben az országokban működnek azok a televíziók, amelyeket mi nézünk.
Az Európai Unióban fel kell már végre ismernünk, hogy nem elég szigorú szabályokat hozni, olyan szabályokat kell hozni, amelyek nem riasztják el az országból a televíziókat. Nincs médiapolitika média nélkül. Akármilyen szabályokat alkotunk, ha nem marad szereplő a piacon, akkor azokat nem lesz kin végrehajtani. Az Európai Unió audiovizuális irányelve ad némi segítséget abban, hogy a külföldi települt csatornákkal szemben is a magyar jogot bizonyos szinten lehessen keresztülvinni, de nagyon meg van kötve a magyar hatóság keze. Abban, hogy a magyar szabályozás valamivel vonzóbbá váljon a még itt maradt néhány csatornának és köztük azért a piacvezető csatornáknak is - akiket nemsokára szintén semmi nem fog idekötni formálisan -, a mostani ORTT is tud lépéseket tenni, és végig kell gondolni, hogy melyek ezek a lépések. Sokat emlegetem ezt az audiovizuális irányelvet: a magyar parlament nem implementálta tavaly december 19-éig ezt az irányelvet. Már folyamatban vannak ügyek az ORTT előtt, amelyek azt a kérdést feszegetik, hogy lehet-e ezt az irányelvet közvetlenül alkalmazni, mint európai uniós jogszabályt. Ez egy nagyon komoly szakmai probléma, nagyon komoly szakmai kihívás, erre senkinek nincsen még kész válasza, ebből lesznek még viták, és ha az implementáció tovább csúszik, akkor ebből minden bizonnyal akár több vonalon is európai bírósági ügy lesz.
Az európai uniós szabályozás a legfőbb motívuma annak, hogy a médiahatóság körültekintsen, és önmagán egy kicsit túllásson. Szintén nagyon jó előzményekre lehet ebben támaszkodni: a hírközlési felügyelettel való együttműködés, a versenyhatósággal való együttműködés, a fogyasztói elvvel való együttműködés. A mai digitális médiarendszerben, amelyben a szabályozásban is a konvergencia jelei egyértelműen megfoghatók, ez elkerülhetetlen. Ezeket a kialakított kereteket a jövőben meg kell tölteni tartalommal, meg kell tölteni élettel. Nagyon komoly szakmai potenciát látok én abban, hogy a létező hatóságok egymással hatékonyan tudjanak együttműködni.
Az együttműködésnek nemcsak a társhatóságok alanyai; sokat emlegetett, lejáratódott, ugyanakkor mégiscsak egy nagyon komoly lehetőséget jelentő önszabályozás az, ami számomra egy nagyon pozitív irány. Látok leginkább az Egyesült Királyságban, teljesen más politikai környezetben példákat arra, hogy ezt nagyon jól is lehet csinálni, és bizonyos értelemben Magyarországon is történtek ez ügyben lépések. Nincsenek nagy illúzióim, ebben olyan óriási eredményeket elérni az ORTT nem fog tudni a jelenlegi környezetben, leginkább azért, mert ez elsősorban nyilván a piaci szereplőkön múlik, de az eddigi előzmények alapján azt lehet mondani, hogy azért ebben a kérdésben van még néhány lehetőség.
Végül két dolgot engedjenek meg nekem. ORTT-elnökként, és a jelölésem elfogadásának egyik fő indokaként is azt nyilatkoztam eddig is, hogy számítok arra, hogy a következő Országgyűlés el fog fogadni talán elég hamarosan, elég rövid időn belül egy új médiatörvényt. ORTT-elnökként talán hangsúlyosabban tud megjelenni az a szakmai álláspont, az a szakmai vélemény, amit én képviselek, és nagyon remélem, hogy amelynek a helyességéről vagy amelynek egyes elemeiről olyan párbeszéd tud folyni a testületi tagok között, hogy egy egységes álláspont is kialakulhat. Azt gondolom, hogy ebből a pozícióból talán hatékonyabban lehet befolyásolni, bekapcsolódni, véleményezni, javító, jobbító szándékkal beleszólni ebbe a folyamatba. A médiatörvény egy nagyon komoly, nagyon széles médiapolitikai potenciált ruház az ORTT-re, amellyel az ORTT nagyon ritkán élt. Olyan pillanat van, amikor nem a saját megmentése érdekében, hanem egy tényleg jól működő jövő számára, optimális médiaszabályozás kialakítása érdekében érdemes élnie ezzel.
Végül szakmai feladatokat tűzök ki, amelynek megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az ORTT Irodája, ahogyan eddig is, magas szakmai színvonalon látja el a munkáját. Én azt láttam, hogy egy nagyon tisztességes és nagyon jó színvonalú működés jellemzi az ORTT Irodáját. Ezt szeretném erősíteni azzal, hogy ha erre lesz igény az Irodában, akkor házon belüli szakmai továbbképzések, hírközlési jog, versenyjog témakörében - és amilyen témakörök még itt felmerülhetnek - folytatódjanak, aminek szintén volt előzménye Majtényi elnök úr ideje alatt. Én nagyon számítok az Iroda szakmai támogatására és együttműködésére, és nagyon bízom benne, hogy a testületi tagokkal is sikerül majd szakmai konszenzusokat kialakítanom. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A képviselőké a szó. (Nincs jelentkező.)
Akkor én a még működő frakciónk nevében jelzem, hogy délelőtt a frakciónk úgy döntött, hogy támogatja jelölt úr kinevezését, tehát igennel fogunk szavazni; az itt szóban elhangzottak engem személy szerint meggyőztek arról, hogy helyesen döntöttünk. Én nem ismertem korábban személyesen jelölt urat, csak a munkásságát ismertem; annak alapján azt javasoltam a frakciónak, hogy úgy döntsünk, amit itt elmondtam. Egyetlen problémát látok, ami felvethető lenne, az a kinevezés időpontja, illetve a választás időpontja, de hát nagyon kevés olyan pozíció van, amire a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen jelölnek. Ha Magyarországon demokratikus köztársaság van, akkor a köztársasági elnök és a miniszterelnök által közösen jelölt jelöltnek a sorsa nem múlhat azon, hogy éppen választások előtt állunk, hiszen a folyamatosság a köztársasági elnök személyében biztosítva van, nem feltételezhető, hogy itt bármiféle politikai determináció határozza meg ezt a jelöltet.
Én ezért is sajnálom, hogy csak a bizottság fele van jelen; nem nagyon volt szokás eddig, hogy a bizottság ellenzéki tagjai nem jelennek meg. Ezt az ügyet én fontos ügynek gondolom, és ahogy - amikor kérdezték a véleményem - nyilvánosan is volt módom elmondani, nagyon rossznak tartanám, ha az ORTT a választásokba úgy menne bele, hogy nincs elnöke. Itt a bizottságban a bizottság tagjai jól tudják, hogy ennek praktikus okai is vannak, tehát az időpont nem bárkinek a politikai elhatározásán múlott, hanem a körülményeken, az előző elnök lemondásán is nyilván, az utód megtalálásának időigényességén. Én az időpontot sem látom kifogásolhatónak, úgyhogy még egyszer mondom, igennel fogok, illetve igennel fogunk szavazni. Köszönöm szépen.
Ha nincs több megszólalás, akkor köszönjük szépen az elhangzottakat. Ahogy említettem, nem szavazunk, tehát az 1. napirendi pontot ezzel le is zárjuk. Én a magam részéről sikereket és természetesen eredményeket kívánok. (Dr. Polyák Gábor: Köszönöm szépen.) Ha van a következő napirendi ponthoz szereplő, akkor örömmel látjuk. (Rövid szünet.)
Tisztelt Bizottság! Tisztelt Megjelentek! Üdvözlöm Gyarmati György urat, mint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-jelöltjét!
A 2. napirendi pont tárgyalásához kezdünk hozzá. A szemléltető ábra szerint a bizottság fele van jelen: a kormánypártiak, illetve én, mint semleges, se nem kormánypárti és ebben a pillanatban nem is az ellenzékhez tartozó. Az elnök úr, mármint a parlament elnöke levelét minden bizottsági tag ismeri. Én a magam nevében, mielőtt az érdemi bemutatkozásnak helyet adnánk - a képviselőtársak egyébként megkapták a pályázati anyagot -, a magam nevében szeretném indokolni, hogy miért nem szeretnék részt venni a továbbiakban a procedúrán. Tehát mondanivalóm érdemi része nem érinti az elnök úr eddigi tevékenységét vagy esetleges további tevékenységét. Én úgy gondolom, hogy az ellenzék meg a kormánypártok között folyamatos és állandó vitát lehet folytatni arról, hogy az ország állapotát jellemző ilyen meg olyan paraméterek közül mit emelünk ki, azt, ami pozitív, vagy azt, ami negatív a gazdasági, vagy a szociális helyzetet nézve, vagy bármi mást, ami a közállapotokat jellemzi. (Megérkezik dr. Gyimesi Endre és Vincze László.) Egy mutatót tekintve azonban vitathatatlanul sokkal rosszabbul állunk a térség országaihoz képest: ez az előző rendszer titkosszolgálati iratainak hozzáférhetősége, illetve nyilvánossága, ebben a legtöbb volt, úgynevezett közép-, kelet-európai szocialista ország sokkal előbb tart, mint mi. Ez nem a Történeti Levéltáron, nem a főigazgató úron, hanem a parlamenten múlik. Ilyen körülmények között nem az intézmény leértékelése, ha azt mondom, hogy a parlamentnek lenne elsősorban feladata, hogy alapvetően változtasson a helyzeten.
Ezt a fenntartásomat, mármint a körülményeket illetően, még ki kell egészítenem azzal, hogy a megfelelő törvénynek nemcsak a nyilvánosságot érintő része az, ami igen-igen problematikus, hanem az eljárási része is, ami most a bizottsági meghallgatás, mármint a jelölt bizottsági meghallgatása kapcsán elég egyértelműen exponálódik. A törvény nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy egy meghirdetett pályázatra jelentkező három pályázó esetén csak egyet kell-e meghallgatni, vagy esetleg minden jelöltet. Nem zárja ki - legalábbis szerintem - a törvény szövege, hogy a pályázókat meg lehessen a bizottságnak hallgatnia, de nyilván ha a parlament elnöke nem terjeszti a bizottság elé a jelöltek pályázatát, illetve a nevüket, akkor a bizottsági elnök nem teheti meg azt, hogy a parlament elnökétől eltérően idehívjon olyanokat, akik ebben a pillanatban már nem jelöltek hivatalosan.
Mellékesen jegyzem meg, hogy tudomásom szerint nincs más olyan státusz a parlament illetékességi körében, ahol pályáznak a jelöltek; minden más esetben - úgymint az ORTT elnökénél, a minisztereknél, és még lehetne sorolni más posztokat - egy jelölt van, eszi, nem eszi, nem kap mást, mondhatnám, a képviselők arról szavaznak igennel vagy nemmel. Ebben az esetben azonban pályázat van, és meglehetősen furcsának találom azt, hogy ha három jelentkező van egy pályázatra, akkor a bizottság elé már csak egy kerül. Itt több fokozat is említhető, elvben a személyek is meghallgathatóak lennének, de azt a minimumnak gondolom, hogy a két, nem elénk terjesztett jelentkező pályázati anyagát ilyen esetben megkapják a bizottsági tagok, hiszen abból tudnak tájékozódni, hogy az eléjük kerülő jelölt pályázata mihez viszonyítható, a szakmai kritériumokat nem említve persze.
Még mindehhez hozzá kell tennem azt is - és mindez nem érinti az elnökjelölt úr személyét -, hogy a parlament elnöke a nekem címzett, ámde a bizottsági tagoknak is eljuttatott levelében azt írja, hogy Gyarmati György urat kívánja április 1-jei hatállyal kinevezni. Miután ez befejezett tényként van megfogalmazva, én még formálisabbnak gondolom a bizottsági meghallgatást ebben az esetben. Nem vitás, hogy jogi értelemben a parlament elnöke azt nevez ki, akit pályázat után ki szeretne nevezni, de a bizottsági meghallgatás előtt mindezt befejezett tényként közölni szerintem nem szerencsés.
Úgyhogy mindezek után én úgy érzem, hogy a meghallgatásnak nevezett procedúra legalábbis a részemről nem kíván jelenlétet - hogy ilyen finoman fogalmazzak -, nem kívánok részt venni a bizottsági ülésen a továbbiakban. Annyit még hadd mondjak el, miután közben érkeztek képviselők, akik a bizottsági ülés elején nem voltak itt, hogy a bizottsági ülés elején jeleztem, hogy a vonatkozó szabályok nem egyértelműek az ügyben, hogy feltétlenül kell-e a bizottságnak szavaznia vagy nem. Hét évvel ezelőtt ugyancsak Gyarmati úrról szavazott a bizottság, de ilyen előírás nincs. Jeleztem az ülés elején, hogy ennél a napirendi pontnál a bizottság szavaz majd arról, hogy kíván-e szavazni ebben a kérdésben.
Jánosi alelnök úrral előzetesen - az én tartalmi érveim elmondása nélkül - egyeztettem, és megkértem őt, hogy ettől a pillanattól kezdve ő vezesse a bizottsági ülést, úgyhogy akkor átadom neki az elnöklést. Köszönöm szépen. ...Tehát ez nem a személynek szól, hanem az eljárásnak.
(Az ülés vezetését dr. Jánosi György, a bizottság alelnöke veszi át.)
ELNÖK: Köszönöm, elnök úr, akkor átmenetileg átveszem a bizottsági ülés vezetését. (Dr. Pető Iván távozik.) Elsőként azt javaslom, valóban arról döntsünk, amiről szó volt már az ülés elején, hogy kell-e nekünk szavaznunk ebben az ügyben, avagy sem. Nyilvánvalóan megvan a lehetőség arra is, hogy a házelnök úr a bizottsági jegyzőkönyv alapján, az elhangzó véleményeket elolvasva döntse el a kinevezés sorsát.
Mielőtt szavazásra teszem fel ezt az ügyrendi típusú kérdést, szeretném elmondani, hogy az én javaslatom az, hogy ne szavazzunk, két ok miatt se: egyrészt részben egyetértek azzal, amit az elnök úr elmondott, és tényleg a jelölt személyétől függetlenül mondom mindezt; másrészt pedig abban a faramuci helyzetben vagyunk, hogy az előbb hallgattuk meg az ORTT elnökjelöltjét, akiről nem kell a bizottságnak szavaznia, és én a látszatát is kerülném annak, hogy bármilyen fontossági sorrend felállítódjék, hogy az egyik ügyben szavazunk, a másik ügyben pedig nem szavazunk. Ezért ez az én javaslatom, de ügyrendi kérdésről lévén szó kérdezem, hogy a szavazás előtt van-e valakinek más javaslata. (Dr. Lukács Tamás jelzésére:) Dr. Lukács Tamás képviselő úr! (Megérkezik Gulyás Dénes, Halász János és Tellér Gyula.)
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Ügyrendi dologról van szó, de azt kellene megmagyarázni, ha nem szavazunk, tekintettel arra, hogy akkor arra is választ kellene kapnunk, hogy a korábbi, ugyanilyen esetben ugyanilyen feltétellel miért szavaztunk. Én tehát az igen pártján vagyok, tudniillik a jogszokást és a joggyakorlatot, különösképpen a Házszabály értelmezésében - egyébként zárójelben mondom: a mentelmi bizottság gyakorlatában is - a kialakult joggyakorlatot figyelembe szokták venni. Tehát nagyon nehéz volna megmagyarázni azt, hogyha nem szavazunk, és akkor fel kell tenni a kérdést, hogy ugyanebben az összetételben ugyanez a bizottság ugyanezzel a bizottsági vezetéssel két évvel ezelőtt miért szavazott.
Azt gondolom, hogy ha úgy értelmezzük a dolgot, hogy ha meghallgatás van... Az, hogy nem ügydöntő a szavazatunk, az teljesen független attól, hogy van egy kinevezési dolog. Egyébként meg teljesen mindegy, hogy a Pető Iván által elmondottakkal mennyiben értek egyet vagy mennyiben nem értek egyet, az összes érve a jelen lévő jogszabály vagy a hatályos jog kritikáját jelenti. Ha pedig azt jelenti, akkor nagyon rossz példát mutatnának az országgyűlési képviselők, ha nem a jogszabályokat változtatnák meg, hanem nem tartanák be a hatályos jogot. Van esetleg egy olyan párt, amelyik így gondolkodik, de azt gondolom, hogy demokraták nem így gondolkodnak.
ELNÖK: A képviselő úr nem volt itt, amikor az elnök úr elmondta, hogy a jogszabályok nem adnak egyértelmű eligazítást ebben a kérdésben. Csak jelezni szerettük volna, hogy a bizottságnak van mérlegelési jogköre, dönthet így, dönthet úgy. De azt javaslom, hogy az ügyrendi típusú vitát nagyon ne folytassuk, ne sértsük meg a jelöltet, aki készen áll arra, hogy bemutatkozását elkezdje. Azt gondolom, hogy egy egyszerű döntéssel pontot tehetünk ennek a dolognak a végére.
(Dr. Gyimesi Endre jelzésére:) Gyimesi képviselő úr!
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagy érdeklődéssel olvastam volna végig a másik két pályázatot is, de miután egy pályázatot volt módunk megismerni, én az alelnök úrral értek egyet, hogy a szavazáson ne vegyünk részt, hiszen csak egyetlen pályázóról tudnánk dönteni. Elhiszem, hogy a bírálóbizottság a legjobbat választotta, nincs is ebben különösebb probléma, de ha annyira nagy a bizalmatlanság a bizottságunk iránt, hogy még a pályázókat és a pályázatokat sem ismerhetjük meg, akkor talán nem is olyan fontos a mi véleményünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Úgy gondolom, hogy döntsünk.
Megkérdezem a bizottság jelenlévő tagjait, ki az, aki azzal ért egyet, hogy a meghallgatás végén szavazzon a bizottság. (Szavazás.) Öt igen. Ki az, aki azt javasolja, hogy ne szavazzunk? (Szavazás.) Hét. Ki az, aki tartózkodott? (Szavazás.) Kettő tartózkodás.
A bizottság úgy döntött, hogy nem szavazunk a meghallgatás végén.
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Bocsánat: 7 - 2 -5, tehát nem kapta meg a többséget a javaslat.
ELNÖK: A kérdés persze az, hogy mi volt a javaslat: az, hogy szavazzunk, vagy hogy ne szavazzunk. Az volt a kérdés, hogy szavazzunk, és ahhoz képest jött ki az egyenlő arány, ami azt jelenti, hogy akkor nem szavazunk.
Még egyszer, kellő tisztelettel köszöntöm dr. Gyarmati György urat, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-jelöltjét kinevezés előtti meghallgatásán! Megkérem a jelölt urat, hogy amit gondol magáról bemutatni, velünk gondolatként megosztani, azt szíveskedjen megtenni!
Dr. Gyarmati György bemutatkozása
DR. GYARMATI GYÖRGY főigazgató-jelölt (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Miután épp az előző napirend végére értem ide a másik bizottságtól, a Nemzetbiztonsági bizottságtól, és ildomtalan lenne, ha ebben a bizottságban mást mondanék, mint amit ezelőtt egy órával a másik bizottságban elmondtam. Ez egy bevezető mondat után gyakorlatilag öt pontban foglalná össze a pályázatomat, amit - ha akarom - az alapján is ismerhetnek, mert az elmúlt hét év során minden egyes évben a Történeti Levéltár éves beszámolóit megküldte a kulturális bizottságnak is, és gyakorlatilag jelen pályázatom, ha tetszik, e hétéves tevékenység folytatásával aspirál ismételten a főigazgatói tisztségre.
Az öt pont pedig a következő, amelyet, ha ott van önök előtt, akkor ismerhetnek. A Történeti Levéltár, ahogy az elmúlt hét évben tette, továbbra is elsődleges feladatának tekinti az egyéni állampolgári információs kárpótlás teljesítését, annál is inkább, mert a törvény, jórészt a 2003. évi III. törvény ezt szinte első helyezve, ezt hangsúlyozva alkotta meg az Országgyűlés.
Második helyen a jelenleg rendelkezésünkre álló iratállomány feldolgozottságát, feldolgozását, illetve annak nyilvánosságra hozását tekintem. Ez majd összefügg a harmadik ponttal is meg az előzővel is, de a dolog a következőt jelenti: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára rendelkezik - hogy kerek számot mondjak - 60 millió oldalnyi irattal. Nekem és munkatársaimnak úgy van alkalmam elvégezni az állampolgári információs kárpótlást, ha e 60 millió oldalnyi irat mindegyikéről kigyűjtöm, hogy egykoron, az előző rendszerben megfigyelt vagy más módon érintett állampolgárok melyik dosszié, hányadik oldalán, adott esetben hányszor fordulnak elő, egyszerűen azért, mert így tudom az állampolgárnak az őt megillető, rá vonatkozó iratot kikeresés után szolgáltatni, nagyon nyersen fogalmazva a törvényt teljesíteni.
A második feladatunk vagy a második helyen említendő legfontosabb feladatunk tehát, ezt végeztük az elmúlt két évben is, és úgy gondolom, hogy ez lesz a levéltár további központi feladata, hogy erről a 60 millió oldalnyi iratról dossziéra és oldalszámra gyűjtve készítsen - készítettünk, és készítsen a továbbiakban is - azt mondanám, hogy nagyon nagy központi adatbázist, mert azt mondanám, hogy amennyivel bővül az adatbázisunk, úgy bővül az érintettek neve. Hogy értsék, hogy milyen nagyságrendről van szó: jelenleg, 2010 januárjában, mondjuk, amikor a pályázatomat beadtam, közel 1 millió ember, egykori megfigyelt vagy más módon az iratban szereplő - volt vagy akár még élő - állampolgárról tudom megmondani most már, idézőjelben: utca, házszám szerint - utca, házszám alatt értem azt, hogy melyik dossziéban, melyik oldalon, összesen hány dossziéban és hol -, 1 millió emberről tudja a levéltár jelenleg megmondani, hogy hol fordul elő az iratokban. Ha az a személy adja be, akivel rendelkezünk, akkor neki ezeket kiadjuk ugyanezen, azt mondanám, központi adatbázis-készítés során; ez megint csak irattárunk sajátosságával függ össze.
A megelőző rendszer állambiztonsági szolgálatai, azt mondanám, többnyire perszonális érdeklődés alapján gyűjtötték - így kell mondani levéltáros nyelven: keletkeztették - az irataikat, magyarán személyekre koncentráltak. Ide viszont érkeznek a kutatók, akik teljesen értelemszerűen, mint minden más levéltárban, így mondanám, téma szerint jönnének, és témára kutatva keresnék az én eredendően személyre koncentrált irataimat. Ez azt jelenti a levéltár számára, és ezt csináljuk szintén, hogy mintegy 140 nagy csoportban és 350 alcsoportban, azt mondanám, minden egyes dossziéról tematikusan is megjelöljük, hogy ez a dosszié érint két nagy csoportot és 27 alcsoportot. Még ha jön a kutató keresni, hogy adott esetben ő a - hadd mondjak csak egy példát - jezsuita rend állambiztonsági megkeresésére keres, akkor a jezsuita rendtagokat tudjuk, keressük az alapján neki, és ezen kívül keressük, mint jezsuita rendbe az irathalmazból besorolt iratainkat. Tehát egyszerre végzi ez a központi adatbázis, amelyet munkatársaim szó szerint naponta bővítenek, az állampolgári egyéni információs kárpótlást és a kutatókon keresztül az úgynevezett kollektív, társadalmi információs kárpótlást vagy más néven múltfeltárást.
Ennek megfelelően mondanám harmadikként, mert ez vezet ide logikusan: a harmadik szempont továbbra is a levéltárba érkező kutatók ilyen segédlettel, de ezt még kiegészítem majd két alponttal történő kiszolgálása, mert ezt jelenti a múltfeltárás, ez jelenti a történeti múlt nyilvánosságát. Ez ügyben azt tudom mondani, hogy az elmúlt hét évben beérkezett a levéltárhoz mintegy 1400 kutatási kérelem, ebből az 1400 kutatási kérelemből egyet visszautasított a nálam kutatást engedélyező úgynevezett levéltári kuratórium, egy másik ember volt olyan, akivel se személyre, se tárgymegjelölésre vonatkozóan nem találtunk adatokat, tehát érvénytelen volt, úgyhogy csak 1398 kutatási kérelemre adtunk ki 650 ezer xeroxmásolatot. Ha visszaosztják - én ezt valamelyik beszámolómban elvégeztem -, egy-egy kutatásra, tehát kutatási témára átlagosan 150 oldalnyi iratot tudunk kiadni, ami persze, félreértés ne essék, a 30-tól a 600-ig terjedhet, mert ez egy nagy összeg visszaosztása alapján kijövő átlag, mármint egy-egy kutatási témára.
A harmadik a nyilvánosság, mert itt a bevezető szavakban felmerült. A kutatók számára egyetlen posztszocialista ország sem csinálja még ezt. A központi adatbázisunkból létrehoztunk, és idén januárban megindítottunk egy - azt mondanám - kutatóbarát adatbázist, amely részben megtalálható a mi kutatótermünkben, magyarán bejön a kutató, ezt a paksamétát hozta neki a referense az őáltala kért témára, majd beül a munkaállomásba, elkezd böngészni a mi központi adatbázisunk kutatóbaráttá tett teljes állományában, és azt mondja, hogy én a címek alapján ezt meg ezt meg ezt még az én témámhoz kapcsolódónak gondolom. ...Bocsánat, rosszul mondtam az előbb: ez a szolgáltatásunk, hogy a kutatóteremben lehetett ezt csinálni, megy három éve; idén januártól otthon ül a kutató, a saját lakásában, és jelkulccsal, azt mondanám, hogy egy elektronikus olvasójeggyel belép a levéltár honlapjára, és a saját, csak neki szóló, ezen adatbázist megnyitó jelszóval otthonról készülhet fel arra, hogy mely témakörökben, mely iratokban vélelmezhető saját maga számára ilyen kutatás, e-mailen beküldi a referensének, és az ezt is előkészíti a számára.
A harmadik tényező..., bocsánat, a negyedik tényező ennél egy kicsit általánosabb. Nekünk, a levéltárnak, egyszerre kell gondoskodnunk az iratok védelméről és minél szélesebb társadalmi nyilvánosságáról. Ez azt jelenti, hogy most egy, a parlamenti költségvetési támogatáson kívül elnyert, úgynevezett norvég alapos pályázat révén nekiálltunk 2011-ig lejáróan a legveszélyeztetettebb irataink mentésének - ezt úgy mondja a szakma, hogy savtalanítás -, tehát állagmegőrzésének. De ahhoz, hogy ez az állagmegőrzés tényleg biztos legyen, a restaurálási eljárás előtt minden ideszánt iratunkat digitalizáljuk. Jelenleg még csak mintegy százezernyi irat van teljesen nyilvánosan a levéltár irattárából a levéltár honlapján, félreértés ne essék, ahova az állampolgár odatéved, rákattint, és végignézi, ha van türelme, a százezer iratot. Ezzel a támogatással a digitalizálás következtében a következő két évben meg fog sokszorozódni az iratok digitalizáltsága, és annak nyilvánossá tétele. Tehát azt mondanám, hogy adott esetben a következő főigazgató, aki 2012-ben fog mondjuk beszámolni a levéltár akkori tevékenységéről, akkor nem azt fogja mondani, hogy százezernyi, hanem azt fogja mondani, hogy ötszáz- vagy hatszázezernyi oldal férhető hozzá kívülről, teljesen nyilvánosan minden egyes magyar állampolgár számára a levéltár iratai közül. Hozzáteszem: ebben speciális a mi levéltárunk, és az irat-nyilvánosságrahozás tekintetében, ez, ha úgy tetszik, kötelessége is. Nekünk minden egyes alkalommal meg kell néznünk a honlapunkra feltett iratot, hogy egyúttal betartottuk-e az állampolgári adatvédelmi biztonságot is.
A negyedik..., bocsánat, az ötödik napirendi pont a levéltár helyzete vagy a levéltár állapota. Erről a következőt tudom elmondani: itt elhangzottak nemzetközi összehasonlítások, volt köztük jogos észrevétel, csak az információ egyik része hangzott csak el. Jelenleg, 2010 februárjában a levéltár 90 fős létszámmal működik a főigazgatótól a portásig. Ugyanezt a tevékenységet a volt Stasi iratai tekintetében, tehát most már az egyesített Németországban 1900 fő végzi, Varsóban 2300 fő végzi, a mostani nagyságrendjét tekintve fele annyit Szlovákia vagy Csehország 240, illetve 270 fővel végzi. Romániában, tudjuk, az nagyobb volt tőlünk két és félszer, ehhez képest viszont négyszeres személyzet végzi ezt, ők 480 fő körül vannak. Tehát csak azt akarom mondani, hogy az iratfeltárás, ha már elhangzott a nemzetközi összehasonlítás, különböző kondíciók között zajlik. És mást is mondok: minden egyes országban mást rendelnek az ilyen típusú intézmény számára tevékenységi körként, más Németországban, más Lengyelországban, más a cseheknél, más a szlovákoknál és megint más jellegű a románoknál az ezen intézményről szóló és működési kondícióit meghatározó törvény is.
Körülbelül ennyi indulásnak. Ha lesznek a bizottság tagjainak kérdései..., azt nem mondom, hogy állok, de ülök rendelkezésükre.
ELNÖK: Köszönöm a bemutatkozást és a bevezető gondolatokat.
A bizottság tagjaié a szó. Ki kíván kérdezni, szólni? (Bókay Endre jelzésére:) Bókay Endre képviselő úr!
BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót, és köszönöm ezt a tájékoztatást is, amit meghallgattunk. Ellenzéki képviselőtársaim még nem voltak benn, amikor elindítottuk ezt a beszélgetést, és én nagyon sajnálom, hogy az elnök úr, Pető Iván elnök úr elhagyta az üléstermet, mert ez egy picit olyan hatást kelt, mint hogyha a jelölttel bármiféle probléma is lenne - de ő hangsúlyozta, hogy nem ezért teszi meg ezt a lépést, hanem a formai lépésekre hivatkozott. Én teljesen egyetértek azokkal a szavakkal, amelyeket ő mondott, hiszen nagyon sok vitára adott okot, főleg az SZDSZ szorgalmazta azt, hogy bizonyos háttereket fedjünk fel a titkosszolgálati múlttal kapcsolatban, de ez nem magán a Történeti Levéltáron múlott, hanem nyilván a fennálló, működő jogszabályokon.
A másik, amit el szeretnék mondani, az, hogy olvastam az előterjesztésben, hogy 7 százalékát várják még be a különböző dokumentumoknak, tehát hogy beérkezzenek. Számomra - lehet, hogy nem voltam elég alapos - nem volt elég egyértelmű, hogy itt most a kint lévő, más levéltárakban lévő anyagok van-e esetleg szó, amelyeknél nem teljesen egyértelmű, hogy hova tartoznak, vagy pontosan tisztában vannak-e ezekkel a dolgokkal, hogy mi az, ami még visszatartozik? Ez egy kérdés lenne a részemről.
De utólag megjegyzem azt, hogy rendkívül pontos, jól szervezett maga a dokumentációrendszer feldolgozása, tehát látszik az az alapos, többéves munka, amit tényleg el kell itt ismernünk, hiszen ön is elmondta az előterjesztésében, hogy a különböző területeken hogyan, milyen kategóriák szerint és milyen hihetetlen mennyiségű adat feldolgozásáról van szó. Én ezt hangsúlyozom, és ezért hadd fejezzem ki az elismerésemet, mert azt hiszem, itt egyetlen nüánsznyi tévedés is emberi sorsokat tehet kétségessé, ami sajnos a sajtóban olykor megjelenik, és embereket ilyen értelemben talán örökre is egyfajta bélyeggel illetnek, aztán később kiderül róluk, hogy ez kevésbé jogos - de ez sem a levéltáron múlik, hanem természetesen azokon a pontatlan információkon, amelyek így kikerülnek.
Én a magam részéről teljesen korrektnek és jónak tartom az önök eddigi működését, és nem is emlékszem arra, hogy bárhol a médiában megjelent volna ezzel kapcsolatban bármilyen bírálat. Sokszor, amikor ezeket olvassuk, akkor igazából a különböző történészek fellépését kell bírálnunk és nem magáét a Történeti Levéltárét, mert nyilván önök ezekért nem felelősek, ezekért mindig az érintettek felelősek. Én a magam részéről mindenképpen támogatni tudom az önök eddigi munkáját és ezen belül is az ön további tevékenységét is, úgyhogy én a parlament elnökének átküldött anyaggal teljes egészében egyetértek, és köszönjük szépen ezeket az anyagokat is, amit évente megkapunk, és amit most is megkaptunk. Ha erre a 7 százalékos kérdésre még kaphatnék választ, akkor azt is megköszönném.
ELNÖK: Köszönöm. Kíván-e szólni még valaki? Halász alelnök úr!
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Főigazgató Úr! Itt a napirend előtt folyt egy ügyrendi vita arról, hogy szavazzon-e erről a bizottság vagy sem. Korábban szavazott; akkor is volt több pályázó, akkor is egy pályázót hallgattunk meg. Most más döntés született, úgy tűnik, de a döntés jogköre nem is a bizottságnál van, és az igazi kérdés nem is ez: a kérdés az, hogy tudjuk-e támogatni főigazgató úr pályázatát, illetve újabb hétéves megbízását, és én úgy látom - és ez öröm -, hogy ebben a helyzetben e tekintetben nincs vita egymás között, és ez fontos dolog.
Az elmúlt időszakban tapasztalhattunk furcsa kormányzati kinevezési politikát, a kormány kinevezési hatáskörében lévő intézményeknél, helyzetekben elfogadhatatlan lépések születtek, de itt egy másik konstrukcióról van szó, hiszen a Történeti Levéltár az Országgyűlés fejezetén belül támogatott, önálló költségvetési intézmény, és az Országgyűlés elnöke nevezi ki a főigazgatót. Ebben a helyzetben ráadásul nem is nagyon lehet mást tenni. Eszünkbe juthat az, hogy miért most, a ciklus végén történik ez: hát azért, mert most jár le a mandátum, és április 1-jétől szükség van a kinevezésre. E tekintetben, azt gondolom, hogy példaértékű is a dolog, már csak azért is, mert egy bírálóbizottság után még két szakmai szervezet, a két jelentős, ismert szakmai szervezet véleményét is megkérdezték, megkérdezte az Országgyűlés elnöke: a pályázatokról, a jelöltekről a Magyar Levéltárosok Egyesülete és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnöke is véleményt mondott.
Bennünket megnyugtat az, hogy látjuk, hogy a szakmai szervezetek a bírálóbizottság véleménye után, azzal együtt, egyetértve támogatják Gyarmati György újabb megbízását. Amit itt főigazgató úr elmondott, ahogy hallottam Bókay Endre képviselőtársamat, őt is megnyugtatta, és én is így látom. Azt a tapasztalatot, ami az elmúlt hét évben felhalmozódott, egyáltalán azt a munkát, amit ez az intézmény a munkatársi gárdával, főigazgató úrral együtt végzett, bírálat nem érte. Példaértékű az a kitekintés, amiről itt is tanúbizonyságot tett, megnyugtat bennünket. A Fidesz-frakció támogatja főigazgató úr kinevezését. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További vélemények? Gyimesi Endre képviselő úr!
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Valóban, elnök úrral - aki távozott - ketten képviseljük hajdan volt szakmánkban a levéltári ügyet, és nyilvánvalóan érzékenyek vagyunk arra, hogy a bizottság nem ismerhette meg valamennyi pályázót, nem vitathattuk meg azoknak a pályázatát is, akik alulmaradtak az előkészítő munka során, és nem kérdezhettük meg az ő kiegészítéseiket is.
Én magam, tájékozódva a Levéltárosok Egyesülete véleményéről és a másik szakmai szervezet véleményéről, elolvasva a pályázatot és most ezt a végiggondolt kiegészítést, azzal a megjegyzéssel, hogy nyilvánvalóan ez a levéltár nem az a levéltár, amilyen sajnos Magyarországon ma levéltári rendszer - állam az államban -, sokkal kedvezőbb működési feltételek között, sokkal gondosabb odafigyeléssel működik, mint ahogy, sajnos, tapasztaljuk azt, hogy az önkormányzati levéltáraknál milyen komoly gondok vannak. Mindezt leszámítva számomra meggyőző volt a főigazgató úr itteni szereplése, és tudom támogatni a kinevezését. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Amennyiben nincs további hozzászólás, megkérdezem főigazgató urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra.
DR. GYARMATI GYÖRGY főigazgató-jelölt (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Elnézést kell kérnem Halász János és Gyimesi Endre képviselő uraktól, mert ugyan ők nem intéztek hozzám kérdést, ha jól értettem, Bókay Endre képviselő úr viszont érdemi kérdést tett fel. Amennyiben ügyvezető alelnök úr hozzájárul, akkor arra reagálnék. (Az elnök bólogat.) Köszönöm szépen.
Bonyolítanám azonban a helyzetet, ugyanis készültem egy ilyen típusú kérdésre. Ahhoz, hogy Bókay Endre képviselő úr első kérdésére válaszolhassak - itt van kinyomtatva egy egyoldalas, nagyon szemléletes grafikon -, engedje meg, alelnök úr, hogy ezt körbeosztogassam a bizottság tagjai között. (Megtörténik.) Éppen azért, hogy ez még tanulmányozható legyen a válaszom előtt, Bókay képviselő úr második kérdésére reagálnék először. Emberi sorsok jönnek elő a levéltárunkban. Soha egyetlen éves jelentésbe nem írtam bele, de vagy tapasztalata, vagy impressziója, megérzése volt esetleg Bókay képviselő úrnak, amikor azt mondta, hogy emberekkel, emberi sorsokkal foglalkozunk. Kicsit ironikusan hadd mondjam azt, hogy amióta Magyarországon a Lipótmezőt bezárták, azt hiszem, mi vagyunk az országban a legnagyobb mentálhigiénés szolgáltató intézmény, miközben ezt sem a törvény nem rendeli feladatkörünkbe, sem - azt mondanám - képesítésünk sincs rá.
Nagyon egyszerűen hadd mondjak két példát; de szerintem egy példa is elég lesz. Amikor a mondjuk 74 éves, szépkorú, nagyon megviselt hölgy beérkezik, és felkísérik hozzám, mert ő a főigazgatóval akar beszélni, valami kis iratot találtunk rá, és feljön, leül, és 2,5 órán keresztül elmondja az életét, és bocsánat, nincs tennivalóm, amit találtunk rá, azt odaadtuk neki, de azzal megy el 2,5 óra múlva - többen, elnézést, nekem is és itt ülő főigazgató-helyettes asszonynak is -, hogy meghallgattak bennünket, végighallgattak bennünket. Tisztelettel jelentem, sehol nem regisztrált, ha úgy tetszik, hetente gyakorolt tevékenységünk, hogy az emberek kibeszélhették magukat, és persze van ezek között olyan is, akire nem találtunk iratot, de akkor legalább elmondta, és végighallgattam.
Most válaszolnék engedelmükkel Bókay képviselő úr első kérdésére. Nem tudom, mennyire zavaros az ábra, amit kaptak; próbáltam egyértelművé tenni. Éppen Gyimesi képviselő úr felvetette már, hogy a mi levéltárunk meg mondjuk az önkormányzati levéltárak, többnyire a megyei gondozásban működő levéltárak helyzete. Elmúlt év végén egészen más okokból összegyűjtöttem a magyarországi levéltáraktól, hogy az úgynevezett szocialista kori, '45-89 közötti állományából, tudható, keletkeztetett iratából mennyi a már levéltárba beadott, és mennyi vár még mindig átadásra. És ehhez képest erről szól az egyik sor. Tehát ha én történeti kutatást akarok végezni, akkor jelenleg, mint látják, bizony egy közel 190 kilométernyi össziratanyagból még 66 kilométernyi iratanyag - bocsánat, mi így mérjük ezt, úgynevezett iratfolyóméterben - még a közlevéltárakban sincs a levéltáraknál.
Bennünket érintett közvetlenül Bókay képviselő úr kérdése. A jelenleg tudható, átadott és át nem adott iratállomány Magyarországon - hadd kerekítsek! - mintegy 4200 iratfolyóméter. Ezt egyszerűen onnan tudtuk, hogy ki kellett alakítani a raktárainkat, és a 2003-as III/III-as törvény által elrendelt iratátadási kötelezettség különböző fázisaiban nemcsak azt kellett tudnunk, hogy mennyit veszünk át, hanem azt is, hogy mi marad még ott. Ez a kettő együtt, és ebből az a 300 folyóméter vagy az a 7 százalék - bocsánat, a pályázatomban százalékokban adtam meg -, ami nincs még az irattárunkban. Tehát azt mondanám, hogy ha én történeti kutatást akarok végezni - és itt most, bocsánat, a szakmámon belül maradok, de kilépek a szűk levéltári főigazgatói tevékenységből, a jelenkorral foglalkozó több tucatnyi kollégánkkal tudjuk -, hogy a rendelkezésre álló iratállománynak a XX. században általában a 4-5 százalékából írjuk meg a történelmet, ebből rekonstruáljuk a történelmet, mert oly mértékben... Ez egyébként, amit az általános levéltáraknál feltettem, a XX. századi magyar anyag a teljes magyarországi írott dokumentum-, iratállományának a 66 százaléka.
A megelőző 900 összesen az egyharmadát teszi csak ki az - azt mondanám - ezeréves magyar iratállománynak, ennek a 66 százaléka önmagában a XX. századi. Azt mondom, hogy az Árpád-korban, mert van 500 hitelesíthető Árpád-kori oklevelünk, 300 évet 500 oklevélből kell rekonstruálnunk, ehhez képest hozzávetőleg tudjuk az Árpád-kor történetét, magyarán ott irathiány van. Itt viszont az iratbőség miatt egy ember, egy kutató egy életút alatt, azt mondanám, a rendelkezésre álló iratállomány 4-5 százalékát tudja végignézni, főként az úgynevezett vezető szervi iratokat. Ebben a tekintetben mondom azt, hogy ha történelmet akarok feltárni kollektív társadalmi kárpótlás, múltfeltárás címén, én úgy gondolom, hogy 97 százalékból lehet múltat rekonstruálni, ha valóban erre akarom használni az iratot, és nem másra.
Bocsánat, ennyit tudtam válaszolni a képviselő úrnak; majd eldönti, hogy el tudja-e fogadni a válaszomat. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen, főigazgató úr.
Úgy gondolom - további jelzést nem látva -, hogy lassan a napirendi pont végére értünk. A házelnök úrnak természetesen továbbítani fogjuk az ülés jegyzőkönyvét, abból megismerheti a bizottság véleményét, amiről összefoglalóan csak annyit tudok elmondani, hogy úgy tűnik, a bizottság egyöntetűen támogatja a főigazgató urat további munkájában. Éppen ezért a főigazgató úrnak, amennyiben megtörténik a kinevezés, és a főigazgató-helyettes asszonynak is további sikert és jó munkát kívánok a bizottság nevében.
Ezzel ezt a napirendi pontot lezártuk. Megköszönöm a megjelenést.
Maradt a harmadik napirendi pontunk, az egyebek. Van-e valakinek ezzel kapcsolatban bejelentenivalója? (Senki nem jelentkezik.) Úgy látom, ilyen sincs.
Akkor ezzel a bizottság ülését bezárom. Köszönöm szépen a megjelenést.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 24 perc)
Dr. Pető Iván
a bizottság elnöke
Dr. Jánosi György
a bizottság alelnöke
Jegyzőkönyvvezetők: Molnár Emese és Várszegi Krisztina