KPSZB/18/2008.
KPSZB/90/2006-2010.
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának
2008. június 3-án, kedden 13 óra 06 perckor
az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséről, annak legfontosabb makrogazdaságot érintő megállapításairól *
Simor András vetítéssel egybekötött tájékoztatója *
Újabb kérdések, észrevételek, vélemények *
Dr. Medgyasszay László (KDNP) képviselő által "Mi a kormánynak a szándéka a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel?" címmel benyújtott interpellációjáról jelentés, illetve bizottság javaslat készítése *
Dr. Medgyasszay László hozzászólása *
Dr. Medgyasszay László reflexiója *
Döntés az interpellációra adott válasz elfogadásáról *
Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
Dr. Mikó Zoltán szóbeli kiegészítése *
Döntés a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról *
Az államháztartásról szóló törvény alapján az M3 Nyíregyháza - Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
Szűcs Júlia szóbeli kiegészítése *
Döntés az előterjesztés általános vitára való alkalmasságáról *
Az ORTT költségvetési törvényjavaslatát előkészítő albizottság elnökének megválasztása *
A bizottság részéről megjelent:
Elnököl: Varga Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke
Szabó Lajos (MSZP), a bizottság alelnöke
Domokos László (Fidesz), a bizottság alelnöke
Barabásné Czövek Ágnes (MSZP)
Boldvai László (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Dr. Katona Béla (MSZP)
Kovács Tibor (MSZP)
Molnár Albert (MSZP)
Molnár László (MSZP)
Schwartz Béla (MSZP)
Szabados József (MSZP)
Tukacs István (MSZP)
Varga Zoltán (MSZP)
Végh Tibor (MSZP)
Babák Mihály (Fidesz)
Balla György (Fidesz)
Dr. Dancsó József (Fidesz)
Mádi László (Fidesz)
Szijjártó Péter (Fidesz)
Tállai András (Fidesz)
Dr. Hargitai János (KDNP)
Dr. Gegesy Ferenc (SZDSZ)
Herényi Károly (MDF)
Lengyel Zoltán (független)
Helyettesítési megbízást adott:
Farkas Imre (MSZP) Varga Zoltánnak (MSZP),
Dr. Katona Béla (MSZP) Barabásné Czövek Ágnesnek (MSZP),
Dr. Kékesi Tibor (MSZP) Szabó Lajosnak (MSZP),
Kovács Tibor (MSZP) Farkas Imrének (MSZP),
Végh Tibor (MSZP) Schwartz Bélának (MSZP),
Balla György (Fidesz) Domokos Lászlónak (Fidesz),
Schmidt Ferenc (Fidesz) Mádi Lászlónak (Fidesz),
Szijjártó Péter (Fidesz) Tállai Andrásnak (Fidesz),
Varga Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke távozása után Babák Mihálynak (Fidesz),
Horn Gábor (SZDSZ) dr. Gegesy Ferencnek (SZDSZ),
Tóth András (független) dr. Hargitai Jánosnak (KDNP).
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Dr. Medgyasszay László (KDNP) interpelláló képviselő
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára
Dr. Mikó Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium jogi főosztályának helyettes vezetője
Szűcs Júlia, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetője
(Az ülés kezdetének időpontja: 13 óra 06 perc)
VARGA MIHÁLY (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok. Tisztelettel köszöntök mindenkit. A bizottsági ülést megnyitom. Elnézést kérek a néhány perces csúszásért, de a plenáris ülés párhuzamosan folyik a bizottság ülésével. Ezzel nyilván kiváltjuk elnök asszony rosszallását, de az élet már csak ilyen, mostanra tudtunk olyan időpontot találni, amikor több fontos kérdésben is képet kaphat a bizottság egyes folyamatokról, eseményekről.
Tisztelettel köszöntöm Simor András urat, a jegybank elnökét, Király Júlia és Karvalits Ferenc alelnököket és kollégáikat.
Mielőtt megkezdjük a meghallgatást, szükséges elfogadnunk a bizottság napirendjét. A kiküldött írásbeli meghívót két ponttal egészítettük ki. Az egyik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényjavaslat, a másik pedig az államháztartásról szóló törvény alapján a Nyíregyháza - Vásárosnamény közötti M3-as szakasz koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljáráshoz szükséges felhatalmazás. Mivel alelnök úrral egyeztettem, azt hiszem, a bizottság tagjait nem érte különösebb meglepetés.
Ha nincs ehhez kiegészítés (Nincs jelentkező.), akkor szavazunk. Egyben a határozatképességet is Ellenőrizzük. Kérdezem, ki az, aki a bizottság napirendi ajánlását elfogadja. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Huszonnyolc. Köszönöm szépen. Tartózkodott? Nemmel szavazott? Ilyen nem volt. A bizottság tehát elfogadta napirendjét, így megkezdhetjük a munkánkat.
Rá is térünk az 1. napirendi pontra, amelynek a következő címet adtuk: Tájékoztató a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséről, annak legfontosabb, a makrogazdaságot érintő megállapításairól.
Mielőtt a napirendi pont tárgyalását megkezdjük, hadd legyen egy technikai megjegyzésem. Simor András elnök úrral, valamint az alelnökökkel is több alkalommal egyeztettünk arról, hogy a jövőben a jegybanknál készülő inflációs jelentések tartalmát megosztanák egy vagy több parlamenti bizottsággal az MNB vezetői. Én támogattam ezt az elképzelést, úgy érzem, mindenképpen hasznos, ha a bizottságon keresztül nemcsak a parlamenti képviselők, hanem a szélesebb nyilvánosság is tájékozódik a jegybankban folyó munkáról és annak következményeiről.
Ezzel kapcsolódott össze, fogalmazhatok úgy is, hogy sajnálatos módon, a jegybank legutóbbi kamatdöntése, amely különféle reakciókat váltott ki. Ebben a kérdésben több képviselő is javasolta a meghallgatást. Így, szerintem megint csak sajnálatos módon, a két dolog összecsúszik. Én fontosabbnak érzem, hogy egy rendszeresség alakuljon ki a beszámolók tekintetében. Az egy másik kérdés, hogy a kamatdöntést ki hogyan és milyen módon akarja minősíteni. Viszont nem haszontalan a bizottság számára, ha már ez így alakult, hogy a két témáról együtt tárgyaljon. Elnök urat és kollégáit azzal tudom biztatni, hogy most egy csapásra két legyet tudnak ütni, mert az inflációs jelentés tartalmának megosztásával együtt el tudják oszlatni azokat a kétségeket, amelyek a legutóbbi kamatdöntés körül kialakultak.
Ennyit szerettem volna csak hozzátenni, hogy mindenki értse, pontosan miért is tárgyalunk erről a napirendi pontról. Át is adom a szót, parancsoljanak!
Simor András vetítéssel egybekötött tájékoztatója
SIMOR ANDRÁS, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a bizottság tagjainak, hogy lehetőségünk nyílik megismertetni önökkel a legutolsó inflációs jelentésünk főbb mondanivalóját, egyben a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáról néhány szót szólni, egyben köszönöm elnök úrnak a bevezetőjében mondottakat. Így tényleg lehetőség van arra, hogy két legyet üssünk egy csapásra. Mindazonáltal azt fontos szintén rögzíteni, hogy erre a találkozóra az időpontot még a kamatdöntés előtt rögzítettük - legalábbis az én naptáramban. Ez azt mondatja velem, pontosabban azt remélem, hogy azért alapvetően egy rendszeres beszélgetés indulhat el a költségvetési bizottság tagjai és a Magyar Nemzeti Bank vezetése között a monetáris politikáról, a gazdaság helyzetéről. Ugyanígy szorgalmaznám, ha nemcsak a költségvetési bizottságban, hanem a gazdasági bizottságban is megtehetnénk ezt, illetve hasznos lenne, ha a jegybank elnöke évről évre, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, beszámolna a parlament előtt a bank működéséről. Remélem, erre is sor kerülhet az év során, akkor, amikor a bank jelentése, éves beszámolója, továbbá a számvevőszéki jelentés, a felügyelőbizottság jelentése, tehát minden olyan dokumentum rendelkezésre áll, amelyek alapján a parlament be tudja számoltatni a jegybankot. Azzal teljes mértékben tisztában vagyunk, hogy a jegybank függetlensége és elszámoltathatósága, beszámoltathatósága csak együtt élhet.
Mivel kis, nyitott ország vagyunk, nem tudom mással kezdeni, mint azzal, hogy mi történt a világban az elmúlt hónapokban. Hiszen ez nyilvánvalóan hat az agrárgazdaságra és a magyar monetáris politikára is. Az elmúlt hónapokban megváltozott az a környezet, amelyben a világon a monetáris politika dolgozik. Megkezdődött a globális egyensúlytalanságok korrekciója. Ez a következő három dologban csapódott le. Egyrészt csökkent a kockázati étvágy, legalábbis a befektetők szempontjából, lassulóban van a globális növekedés, egyúttal tovább emelkednek a nyersanyag- és energiaárak. Erre a jegybankok a világban nagyon különbözőképpen reagáltak. A nagy jegybankok általában elsőnek a pénzügyi stabilitási kockázatokat látták, és erre addicionális likviditásnyújtással és/vagy kamatcsökkentéssel reagáltak. De ahogy látszott, hogy a válság enyhülőben van, ahogy stabilizálódott a helyzet, egyre inkább úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés is stabilizálódik. Éppen az elmúlt napokban hallottuk a Nemzetközi Valutaalaptól, amelyik az egyik legpesszimistább előrejelzést gyártotta a világgazdaságra és az eurózónára, hogy egy kicsit gyorsabbnak látja a növekedést. Persze, ez még mindig 2 százalék alatt van Európában, ennek ellenére a jegybankok egyre inkább az infláció elleni harcra kezdenek fókuszálni, és a piacok egyre inkább kezdik beárazni a kamatemeléseket a legnagyobb országokban.
Ez a nemzetközi tőkepiaci turbulencia a régió országait nagyon eltérően érintette. Voltak úgynevezett menedékországok, ilyen például Csehország és Lengyelország, ahol viszonylag gyors a növekedés, viszonylag alacsony az infláció és kedvező az egyensúly. Ezek az országok felértékelődtek a világban, a kockázati felárak kisebb mértékben emelkedtek, relatíve csökkentek más országokhoz képest. Ennek ellenére kamatemelések következtek be ezekben az országokban az inflációs hatások ellensúlyozására. Volt egy másik országcsoport, a sérülékeny országok, idetartozik Románia, Törökország, Magyarország, ahol az árfolyamok kezdetben leértékelődtek, a kockázati felárak megugrottak, és tőkekiáramlás zajlott. Itt jelentős kamatemeléseket kellett a jegybankoknak foganatosítani, részben az inflációs kockázatok ellensúlyozására, részben pedig azért, mert megnövekedtek a kockázati prémiumok, magasabb kamatokat követeltek a befektetők. A következő ábra talán egy kis illusztrációt ad erről, ez a tízéves magyar államkötvény referenciahozamát mutatja be. Látszik, hogy egy nagyon jelentős ugrás következett be 2007 végén, 2008 elején, ami szerencsére valamit mérséklődött 2008 második negyedévében, de korántsem abban a mértékben, ami visszavitt volna minket a tavaly nyári szintekre.
Mi a kedvezőtlen külföldi megítélés oka? Az egyik a magyar gazdaság viszonylag alacsony növekedése, a másik pedig a magas nettó külső adósság, amit az ábra mutat. Látható, hogy a hozzánk hasonló országok közül GDP-arányosan a második legnagyobb külső adósságot produkálja Magyarország. Ez persze nem alapvetően államadósság ma már, ahogy a '90-es évek közepén volt, hanem a magánszektor adóssága, mégis a gazdaság sérülékenységét jelzi a befektetők számára.
Rátérve most már az inflációs jelentésünk alapmegállapításaira, a táblázatban megpróbáltuk bemutatni a 2007-es tényeket, a 2008. februári és májusi inflációs jelentésünk főbb számainak összehasonlítását, amit, ha nagyon röviden szeretnék összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy az inflációs kockázatok növekedtek, magasabb inflációval számolunk ma mind 2008-ra, mind 2009-re, mint februárban. 2010-re most, májusban született először előrejelzésünk, ugyanakkor némileg gyorsabb növekedéssel is számolunk, mint korábban. Ez alapvetően a belső kereslet kicsit gyorsabb élénkülésével magyarázható. Előrejelzésünk szerint a növekedés mindazonáltal egy nagyon lassú élénkülésen fog keresztülmenni 2008-2009-2010-ben, ami egyrészt magyarázható a csökkenő nettó export-hozzájárulással - ennek oka a lassuló világgazdasági konjunktúra -, másrészt a belső fogyasztás lassú emelkedésével.
A lassú változást támasztják alá azok a bizalmi indexek, amelyeket folyamatosan mérünk, vagy mérnek különböző kutatóintézetek a gazdaságban, és amelyekből most egy csokrot mutatunk be önöknek. Ebből az látszik, hogy a bizalmi indexek talán elérték már a mélypontot, de jelentősen nem javulnak a gazdasági szereplők kilátásai. Ebből következően mi is azt gondoljuk, hogy ez az élénkülés meglehetősen lassú lesz. A korábbi inflációs jelentésünkkel összehasonlítva milyen változást látunk a növekedés kapcsán? A rövid távú hatásokban pozitívum, hogy az egyszeri költségvetési szigorítási hatások kiesnek a rendszerből. Az év elején történt egy, az általunk előre látottnál magasabb bérmegugrás, és ennek lehetnek fogyasztási hatásai, illetve ebben az évben szerencsére kedvezőek a mezőgazdasági kilátások. Ezek gyorsíthatják a növekedést. A hosszabb távú folyamatoknál egyrészt kedvezőtlennek tartjuk a világgazdasági konjunktúra lassulását, másrészt kedvező hatást várunk az EU-alapok beruházást ösztönöző hatásától. A lassú kilábalás azonban, úgy gondoljuk, a gazdaság strukturális problémáját jelzi, és ez támasztja alá azt, hogy a jövedelemvárakozásokban, a bizalmi indexekben nem látható érdemi javulás, érdemi fordulat.
Ami az inflációt illeti, az ábrán a reálgazdaság inflációs, pontosabban a következő évek dezinflációs hatását igyekeztünk bemutatni. Itt a felfelé irányuló oszlopok azt mutatják, amikor a reálgazdaság inflációs hatást generál, mert a gazdasági növekedés magasabb a potenciális növekedésnél, tehát a kibocsátási rés pozitív. A lefelé irányuló oszlopok pedig azt a szcenáriót mutatják be, és látszik, hogy 2007 közepétől már igen csak efelé mutatnak, amikor a tényleges növekedés a potenciális növekedés alatt marad, ebből következően a reálgazdaságnak dezinflációs hatása van. A lassú növekedés ellenére a dezinfláció sokkal hosszabb és fájdalmasabb, mint ahogy korábban számítottuk. Ennek tetejébe még felfelé mutató kockázatokkal is terhelt. A következő ábrán a piros vonal mutatja azt az alappályát, azt a legvalószínűbb szcenáriót, amit a Nemzeti Bank előre jelez az infláció alakulására, és a különböző sötéttel, vagy egyre világosabbal satírozott mezők pedig egyre nagyobb valószínűségeket mutatnak. A világoskék 90 százalékos valószínűséggel mutatja az infláció alakulását. Talán érzékelhető ebből az ábrából, hogy nagyon jelentős felfelé mutató kockázatokat látunk. Később vissza fogok térni arra, hogy mi alapozza meg ezt a véleményünket.
Az inflációs kilátásoknak vannak külső és belső meghatározó tényezői. Vannak, amelyek mindenkit érintenek, ez az olaj- és élelmiszerárak jelentős emelkedése, ami a lakossági és termelői energiaárakat is jelentősen emeli, és emellett vannak úgynevezett hazai költségsokkok, amelyek, ha úgy tetszik, a mi belső ügyeink, függetlenek attól, hogy mi történik a világgazdaságban, vagy felerősítik a világgazdaság hatásait. Ilyenek a szabályozott árak piaci árakat meghaladó emelkedése, ami több évre nyúlik vissza Magyarországon. Ilyen a villamosenergia-piaci szabályozók változásából fakadó, a régióénál magasabb áremelés, és ilyen az is, hogy késlekedik, lassú a bérek alkalmazkodása egy alacsonyabb inflációs környezethez. Ez a dezinflációt is lassítja. Erre később vissza fogok térni. A következő ábrán az olajárak változását mutatjuk be. A novemberi, hat hónappal ezelőtti inflációs jelentésünk a piros vonal, a májusi inflációs jelentés pedig a fekete. Itt 25 százalékos növekedés következett be euróban mérve ez alatt a hat hónap alatt. Azt is csak nagyon halkan merem hozzátenni, hogy a májusi inflációs jelentésünkben áprilisi adatokkal számolunk, azóta további, nem is kicsi növekedés következett be az olajárakban. Ugyanígy az élelmiszer-nyersanyagárak változásában is mintegy 10 százalékos emelkedés következett be a novemberihez képest. Ezek azok a tényezők, amelyekkel a világon minden ország szembesül, és az a kérdés, hogy ezt hogyan kezeli, tudja-e sikeresen vagy kevésbé sikeresen kezelni.
Ami már inkább magyar sajátosság, az a szabályozott áraknak a fogyasztói árindexet jelentősen meghaladó növekedése. Mint kis színest említem meg, hogy az elmúlt időszakban a szabályozott árak csak választási évben tudtak a fogyasztási árindexnél alacsonyabban növekedni, az utóbbi időben azonban elég jelentősen meghaladták a fogyasztói árindex növekedését. Ebből tanulságként talán levonható az, hogy ez nagyon fontos terület, amire fókuszálnia kell a gazdaságpolitikának. Itt persze nemcsak állami hatáskörben, hanem főleg önkormányzati körben meghatározott árakról beszélünk, amelyekre természetesen jelentős hatással van az energiaárak emelkedése, ez pedig adottság ezen a vállalatok számára. De úgy gondoljuk, nemcsak ennek van hatása, ezért nyilvánvalóan belső hatékonyságátcsoportosítással, fokozottabb piaci nyomással, vagy szabályozó nyomással lehet ezeket az áremelkedéseket talán jobban fékezni.
A másik érdekes ábra, amit be lehet mutatni, a vállalati energiaköltségek emelkedése, ami egyrészt a vezetékesgáz-, másrészt a villamosenergia-ár emelkedése. Ebből az látszik, hogy ez nem egy-két évre, hanem hosszú-hosszú évekre visszamenő folyamat, ami nyilvánvalóan terheli a magyar gazdaság versenyképességét. Persze, fel lehet tenni a kérdést, hogy nem ugyanez van-e a világban mindenütt. Az ábra talán eligazítást ad e tekintetben. Itt az elmúlt 10-12 évre visszamenőleg próbáljuk bemutatni azt, hogy az elektromos áram ára és a gáz ára a vállalatok számára hogyan alakult európai uniós összehasonlításban. Itt a sárga oszlopokra érdemes figyelni, amelyek azt mutatják, hogy míg a '90-es évek elején a magyar áram- és gázár jelentősen alacsonyabb volt, mint az európai 15 ország átlaga, úgy ez a különbség, ahogy haladunk előre az időben, fokozatosan csökken, és mára meghaladja a gáz- és villamos energia ára a vállalati szegmensben az európai 15-ök átlagát. Az is látszik, hogy nagyon meredek emelkedés van az utolsó időszakban. Ezt sajnos nem tudtuk még a többi ország információjának hiányában lekövetni, de azt gondolom, ez az ábra magáért beszél a nemzetközi összehasonlításokat illetően.
A következő ábra szintén nagyon érdekes, mert azt mutatja, hogy a szolgáltatási szektor áraiban mennyiben tér el Magyarország a régiós átlagtól. Hiszen a szolgáltatói szektor áraira van talán legkevesebb hatásuk azoknak a külső sokkoknak, mint az energia, vagy az élelmiszer árának emelkedése. És itt van egy nagyon jelentős különbség Magyarország terhére, amit azzal magyarázunk, hogy Magyarország még nem szokott hozzá ahhoz az alacsony inflációs környezethez, amihez a régió más országai hozzászoktak, illetve úgy tűnik, hogy Magyarországon az inflációs várakozások magasabb szinten vannak, hiszen egy nagyon szűk kereslet mellett is képesek a szolgáltatási szektor vállalatai, vállalkozói jelentősebben emelni az áraikat, mint a régió többi országában. Ennek hátterében állhat a fajlagos bérköltségek növekedése, ami az utóbbi években jelentősen meghaladja azt a bizonyos 3 százalékos inflációs célt, és azt mutatja, hogy a fajlagos bérköltség sokkal gyorsabban emelkedik más országokénál. Például Magyarországon a fajlagos bérköltség tavaly 8 százalékkal emelkedett, ezzel szemben Szlovákiában 0,2 százalékkal, Lengyelországban 6,5 százalékkal, Csehországban 2,3 százalékkal. Tehát van egy nagyon jelentős fajlagos bérköltség-növekedés, ami a béremelkedés és termelékenységnövekedés különbözeteként jön létre, és ez egyrészről határozottan rontja a magyar gazdaság versenyképességét, másrészről pedig még az inflációt is fűti. Azt gondoljuk, hogy részben ez áll az inflációs problémák hátterében.
Mi van a béremelkedés hátterében? 2006-2007-ben voltak nagyon jelentős adóemelések. 2007 második felében elkezdődött mérséklődni a béremelkedés, és reménykedtünk, hogy jó irányba haladunk. De azt látjuk, amit az ábra is bemutat, hogy 2008-ban megint mintha gyorsulna a béremelkedés. A fekete vonal az eredeti, KSH által bemutatott béremelkedést, a piros pedig az általunk számított, fehéredéstől tisztított béremelkedést mutatja be. Az elemzéseink arra vezetnek, hogy ennek a béremelkedés-gyorsulásnak egy nagyon jelentős részét mesterséges tényezők okozzák. Nevezetesen a szakképzett minimálbér emelkedése, ami nyilvánvalóan az egész bérskálára nyomást gyakorol felfelé mozduló irányban. Ez okozza meglátásunk szerint a problémák egy részét, nem okvetlenül az, hogy a vállalatok szeretnének jelentősebb béremeléseket végrehajtani.
Annak, hogy a bérek alkalmazkodása kicsit lassabb, mint amit mi szeretnénk, látszik a hatása a foglalkoztatásra. A következő ábra bemutatja azt, hogy általában a foglalkoztatottság és a versenyszféra foglalkoztatottsága is csökken. A magasabb bérköltséget úgy tudják a vállalatok egyensúlyozni, úgy próbálják kompenzálni, a hatékonyságukat helyreállítani, hogy kevesebb embert foglalkoztatnak. Azt gondolom, hogy azoknak, akik teljesen jogosan megpróbálják védeni a munkavállalók érdekeit, és magasabb béreket, ezzel magasabb minimálbért és szakképzett minimálbért kialkudni a munkavállalók számára, érdemes arra is figyelemmel lenniük, hogy ezzel adott esetben a foglalkoztatottságot is csökkenhetik Magyarországon, ami egyébként is az egyik legalacsonyabb Európában. Tehát célszerű lenne a foglalkoztatottságot és a munkabért együtt nézni, és így optimalizálni, mert ez olyan egyensúlyt tudna teremteni, amikor alacsonyabb inflációval, magasabb foglalkoztatottsággal tudnánk ezt az egyensúlyt létrehozni és nem okvetlenül alacsonyabb reálbérrel. Tehát még a reálbérnek sem kell okvetlenül sokkal alacsonyabbnak lennie ennél.
Nemcsak a májusi döntésünknél, de az utolsó pár hónapban hozott döntésünknél is, hiszen a Nemzeti Bank 100 bázispontot emelt március óta az alapkamaton, a helyzetértékelésünk alapvetően abból fakadt, hogy két tényező áll egymással szemben. Egyrészt van egy lassú növekedés, vagy egy lassan gyorsuló növekedés, aminek vissza kéne fognia az inflációt, másrészt vannak a gazdaságban költségsokkok, amik fűtik az inflációt. Ahogy bemutattam, ennek vannak külső és belső okai. Ezek azok, amelyek eltérítik az inflációt az inflációs céltól, így egy 4 százalék fölötti inflációt valószínűsítünk az alappályán 2009-re. 2010-re azt valószínűsítjük, hogy teljesülhet a cél, ha elhiszik a gazdaság szereplői, hogy az inflációt le fogjuk tudni hozni 3 százalékra. Ezt értjük mi az alatt, hogy horgonyzottak a várakozások. De súlyos kockázatokat látunk az inflációs cél teljesülése mentén még 2010-re is, ha további olaj- és élelmiszerár-emelkedést látunk a világban, és ha ezek a magasan rögzült várakozások megakadályozzák a bérek alkalmazkodását.
A kamatemelés indokai tehát nemcsak a külső költségsokkok semlegesítésén alapulnak, hanem alapvetően a belső költségsokkokat próbáljuk ezzel semlegesíteni. Bár hozzáteszem, az sem törvényszerű, hogy nekünk a külső költségsokkokat egy az egyben rá kell engedni a gazdaságra. Azok hatását is tudja esetleg tompítani a jegybank. Nagyon fontos, hogy nemzetközi összehasonlításban azt mondják, mindenütt magas az infláció, és mindenütt eltér az inflációs céltól az infláció manapság, és ebben nagyon sok igazság van. Az Európai Unióban is és a hozzánk hasonló országok nagy részében is eltér a céltól. De van egy nagy különbség. Hogy 2009-ben, nem is beszélve 2010-ről, ezeknek az országoknak a túlnyomó többsége az inflációs céllal megegyező vagy az alatti inflációt prognosztizál, és a monetáris politika nem a mostani inflációra tud leginkább hatni, hanem a 2009-es, 2010-es inflációra. Csak emlékeztetném önöket, hogy Csehország 2009-re 2,7 százalékos inflációt jelez előre, Lengyelország 3,7 százalékot, Szlovákia 3 százalékot, Magyarország pedig 4,2 százalékot. Nemcsak a mostani, hanem az előre jelzett inflációnk is magas, és ez az, ami miatt úgy gondoljuk, hogy nekünk be kell avatkozni a folyamatok javítása érdekében.
Az olajár-emelkedésből fakadó cserearányromlás, ami óhatatlanul eléri Magyarországot, elkerülhetetlen. Ezen nem tudunk változtatni. És ez jövedelemveszteséget okoz a magyarországi termelőknél. Ezzel nem tudunk mit kezdeni. De hogy ezt a jövedelemromlást és ezt a cserearányromlást még párosítjuk egy inflációs hullámmal, vagy megpróbáljuk azt megelőzni, úgy gondoljuk, hogy ebben van a Magyar Nemzeti Bank feladata. Természetesen a növekedési rés, a negatív kibocsátási rés fegyelmezi az árazási és bérezési döntéseket, és ezt az inflációs előrejelzésünk tartalmazza is. Amit mi nem próbálunk meg befolyásolni, az a rövid távú költségsokkok. Mi öt-nyolc negyedéves távlatban próbáljuk az inflációt befolyásolni, nem a következő évre. Nem akarjuk a kelleténél jobban fékezni a gazdasági növekedést. Úgy gondoljuk azonban, hogy egy stabil, lassú inflációs pálya segíti a gazdaság növekedését. Tudjuk azt, hogy az infláció csökkentése fájdalmat okoz a magyar gazdaságnak, ez minden gazdaságban fájdalmas folyamat, ezzel tisztában vagyunk. De a dezinfláció politikai haszna meghaladja azokat a fájdalmakat és költségeket, amit az infláció csökkentése okoz a gazdaságban.
Itt csak emlékeztetni szeretnék az alacsony infláció előfeltételeire. Az alacsony infláció előfeltétele a tartósan alacsony kamatszint kialakulásának, a kockázati felárak mérséklődésének, a hosszú távra szóló gazdasági tervezésnek és a megtakarítások értékállandóságának. A monetáris politika az alacsony inflációval tudja leginkább segíteni a gazdaság gyors növekedését. A dezinflációs politika megvalósulhat magas költségek mellett és alacsony költségek mellett. Minél inkább hiteles a jegybank dezinflációs politikája, minél inkább elhiszik a piaci szereplők, hogy a dezinfláció be fog következni, annál inkább fájdalommentes az alkalmazkodás, annál alacsonyabb az alkalmazkodás költsége. Általában a gazdaságpolitika sokat tehet annak érdekében, hogy ez a dezinfláció a lehető legkisebb költséggel valósuljon meg, részben a szabályozott árak megállapításán keresztül, részben olyan piaci struktúrák felszámolásán keresztül, amelyek monopolhelyzetet teremtenek bizonyos vállalatoknak, részben az adóváltozások, az adóemelések minimalizálásán keresztül, amik szintén fűtik az inflációt, részben pedig az olyan béralkalmazkodást gátló intézményi korlátok kiiktatásán keresztül, mint például a minimálbér-emelés és a szakmunkás minimálbér emelkedése.
Még szeretnék néhány percben szólni a költségvetési folyamatokról, mert az inflációs jelentésünk ezt is tartalmazza. Itt alapvetően jó híreink vannak, már ami az egyensúly javulását illeti. 2007-ben jelentősen jobb lett a költségvetési egyensúly, mint előzetesen jeleztük, és az előrejelzésünk szerint 2008-ban is a céloknál alacsonyabb lehet a deficit, tehát 4 százalék alatti, 3,6 százalékos deficit jöhet létre. Ennek oka alapvetően a magasabb infláció és az ehhez kapcsolódó magasabb bérek miatti adóbevételi többlet, amit a költségvetés meg fog kapni. Ezzel szemben a magasabb inflációhoz magasabb nyugdíjkiadás kapcsolódik, az emelkedő hozamok miatt magasabb kamatkiadás. Ennek az egyenlegeként jön létre számításaink szerint az alacsonyabb hiány. Nagyon fontos, hogy feszes kontroll maradjon a kiadások fölött, és fennáll a kockázata annak, ahogy a korábbi években is, hogy a többletbevételek egy része elköltésre kerül, ezért végül is a költségvetés hiánya talán az általunk előre jelzettnél magasabb lehet, de reméljük, hogy erre nem kerül sor.
Ami a 2009-2010-es pályát illeti, úgy gondoljuk, hogy az egyensúlyi tartalékok részleges, illetve teljes felhasználásával elérhetők a konvergenciaprogram hiánycéljai. Ehhez azt hozzá kell tennünk, hogy korábban a költségvetési szervek kiadásait szabályalapon jeleztük előre. 2009-re és 2010-re nem ezeket a szabályokat alkalmaztuk, mivel a kormány kiadási korlátokat határozott el a költségvetési szervekre, rendkívül feszes kiadási korlátokat. Mi ezeket elfogadtuk. Ha a saját szabályainkkal számoltuk volna, akkor jelentősen magasabb kiadásokkal kellett volna számolnunk. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy itt a kiadási oldalon jelentős kockázatokat látunk. Nagyon reméljük, hogy ezeket a kiadási korlátokat a kormány fogja tudni tartani. A bevételek oldaláról további jelentős növekedéssel nem számolunk. Az egyensúlyban 2009-2010-ben már csak a kiadási oldalról következhet be javulás.
A kockázatok között megemlíteném még a kiadási keretszámok mellett azt is, hogy a választást közelítő évek tekintetében az elmúlt időszak óvatosságra int minket, akkor általában 1-2 százalékponttal szokott emelkedni a hiány. Nagyon reméljük, hogy e tekintetben megtörik a tradíció. A MÁV veszteségeinél, illetve további eladósodásánál is látunk kockázatokat, hiszen ott történt egy egyszeri beavatkozás, de a MÁV gazdálkodásában nem történtek meg azok az intézkedések, amelyek a jövőbeni kiegyensúlyozott gazdálkodást megalapoznák. Továbbá a metróberuházás költsége, ennek európai uniós támogatása is jelentős kockázat véleményünk szerint. A tartósan lassú növekedés növeli a hiánycsökkentés fenntarthatóságának kockázatait.
Ennyit szerettem volna elmondani, elnézést, ha egy kicsit hosszúra nyúltam. Örömmel állunk az önök rendelkezésére, bármilyen kérdésük, megjegyzésük van. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, mindenképpen hasznos volt megismerkedni a jegybank és általában a Monetáris Tanács döntéseit mozgató rugókkal, elemekkel.
Mielőtt megadom a bizottság tagjainak a szót észrevételek, vélemények elmondására, kérdések feltevésére, hadd kezdjem azzal, hogy egy felzárkózó ország esetében a felzárkózás alapvetően két csatornán keresztül valósulhat meg. Vagy inflációnövekedés van, vagy árfolyam-erősödés. Éppen egy nagyon alapos jegybanki tanulmány utalt rá, hogy Magyarországnak azt az utat kellene választani, ahol az árfolyam-erősödés, az árfolyamon keresztüli felzárkózás lesz majd a kívánatos folyosó. Mégis most, ebben a pillanatban Magyarország mintha két szék között a pad alá esne, mert miközben egy árfolyam-erősödésen keresztül zárkóznánk föl, úgy érezzük, összevetve a szomszédos országokkal az infláció szintjét, hogy még az inflációs szintünk is túlságosan magas. Alapvetően a mai bizottsági ülésen is ennek okait próbáljuk keresgetni, hogy miért van ez a furcsa kettősség a magyar felzárkózási folyamatban.
Elnök úrral teljes mértékben egyetértve, itt nagyon komoly inflációs veszélyek vannak. Én csak két jelentést szeretnék idézni. A Goldman Sachs az idei átlagos éves infláció mértékét 5,8 százalékról 6,1 százalékra módosította, a 2009. évit pedig 3,5 százalékról 4,3 százalékra. Tehát egyértelmű a felfelé mozdulás. A Fitch szerint pedig, ha az úgynevezett inflációs sebezhetőségi indexen a volt visegrádi országokat keresem meg, akkor Magyarország a 41. helyen van, Lengyelország az 51., Csehország az 55., Szlovákia pedig csak az 57. helyen. Tehát ebből a szempontból is magasabb inflációs kockázatú ország vagyunk, így egyáltalán nem mindegy, hogy a kitűzött célok mennyire követhetők, mennyire tarthatók, és a gazdaság szereplői számára mennyire fogadhatók el.
Ezért osztom elnök úrnak azt a véleményét, hogy az inflációs várakozások magas szinten ragadhatnak be, és ez mindenképpen óvatosságra kell hogy ösztönözze a Monetáris Tanácsot is. De amit még szeretnék hozzátenni. Azért sem haszontalan a mai bizottsági ülésünk, mert vita alakult ki a jegybank és a Pénzügyminisztérium között arról, hogy ezt az úgynevezett inflációs toleranciasávot hogyan is kell igazából értelmezni. Örülök annak, hogy bizottsági ülésünk e tekintetben is "up to date", ennél jobban nem is tudtuk volna kiválasztani az időpontot. Nem tudom, képviseli-e valaki a Pénzügyminisztériumot ebben a témában... (Nincs jelentkező.) Nem. Mindegy, ettől még tudunk beszélgetni, de érdekelt volna a Pénzügyminisztérium véleménye, álláspontja is ebben a kérdésben, hiszen itt végül is közös megegyezéssel zárult az egyeztetés. De egyáltalán nem mindegy, hogy a 2005-ben kitűzött, 2007-től megvalósuló középtávú inflációs cél mennyire tartható a jegybank szerint, és mennyire tartható a Pénzügyminisztérium szerint. Azt gondolom, ez is fontos kérdés, erről is érdemes beszélni.
A harmadik megjegyzésem, mivel ez a költségvetési és pénzügyi bizottság, tehát elsősorban az államháztartásért szoktunk aggódni - néha aggódunk másért is, de azt csak fél szívvel tesszük -, hogy igazából az adófizetők pénze fáj nekünk, mármint az, ha rosszul költik el, vagy ha a jövendőbeli adófizetők pénzét is elkölti egy rossz fiskális politika. Ebből a szempontból ez a döntés bizottságunk számára is nagyobb felelősséget jelent. Elnök úr nagyon korrekten elmondta, hogy bizony a fiskális politikában is vannak még veszélyek. Én a hangsúlyt egy kicsit ebbe az irányba tolnám el, hogy itt senki ne gondolja azt, hogy túl vagyunk a nehezén. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, akár a pénzügyminiszter, akár az újsütetű gazdasági miniszter nyilatkozatáról van szó, még messze vagyunk attól, hogy Magyarországon bárki Kánaánt kiáltson. Bocsánat, de amikor egy ország a dobogó különböző fokaiért versenyezik az államháztartási hiányt tekintve az Európai Unióval, és ha megnézzük az Economist legutóbbi anyagát, azt hiszem, Burkina Faso meg talán Pakisztán, vagy nem is tudom, melyik ország előz meg bennünket egy gyors kis összehasonlításban, akkor még messze vagyunk attól, hogy mindenki hátradőljön.
No, nem akarom egy irányba elvinni ezt a beszélgetést, nyilván mindenkinek van véleménye. Meg is adnám a szót a jelentkezőknek. Mádi László jelentkezett elsőként. Parancsoljon!
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Úr! Alelnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Olyan kritika szokta általában érni a Magyar Nemzeti Bankot, hogy egy szempont túlzott teljesítését tartja szem előtt, az inflációét. A konvergenciaprogram kapcsán pedig az a vád fogalmazható meg a kormányzat részére, hogy az államháztartási hiány egyedüli, kizárólagos szempontrendszere mozgatja a döntéseit, miközben a maastrichti kritériumok is sokkal szélesebb körben fogalmaznak meg elvárásokat. Nyilvánvalóan az lenne a cél, ha valahol a monetáris és fiskális politika és általában a gazdasági szereplők döntései a pénzügyi és társadalmi szempontoknak rövid, közép- és hosszú távon is leginkább megfeleljenek. Az infláció csökkenése nagyon fontos, az államháztartási hiány tartósan alacsony szinten tartása rendkívül fontos, de ezen túlmenően jó néhány tényezőt lehet mondani, ami nagyon fontos. Például a társadalom kohéziója, a magyar kis- és középvállalkozások megerősödése, a humán infrastruktúra potenciáljának javulása. Ugyanis stratégiai módon kellene gondolkodni.
Nagy kérdés, hogy ezt az integrált megközelítést, ami nem egy szempont kizárólagosságát jelenti, a Magyar Nemzeti Bank mennyire kívánja a maga szempontjából érvényesíteni. Többek között például az alapkamat-emelésnek mint az infláció csökkenését irányító legfontosabb lépésnek az egyéb továbbgyűrűző hatásait mennyire modellezi, mennyire veszi figyelembe a döntés során, konkrétan például a magyar vállalkozói réteg, ezen belül is különösen a kis- és középvállalkozások exportfeltételeinek változását, a multiplikatív hatásokat, a szerkezeti hatásokat, a szinergikus hatásokat mennyire tartja szem előtt az alapkamat-emelési döntéseknél? Közismert az MNB mögött álló kutatói bázis rendkívül erős szakmai szintje. Ez tényleg stratégiai kérdés.
Van két olyan terület, ahol úgy érzem, az elmondottak azt jelentik, hogy egyfajta indirekt kritikát is meg lehet fogalmazni a kormányzati politikával, elsősorban a fiskális politikával szemben. Az egyik a bérköltségek területe. A reálbérekre nehezen lehet ráfogni, hogy egy ilyen válságos helyzetben nem követték le az eseményeket, hiszen tavaly 5 százalék körüli reálbércsökkenés volt. A bruttó bérköltségek áramlottak ki a vártnál nagyobb mértékben, ez pedig abból következik, hogy a kormányzat rendkívüli mértékben megnövelte a munka járulékos költségeit a társadalombiztosítási járulékok és egyéb elvonások formájában. Tehát a munkaadók számára a munkaerő költsége lényegesen nőtt, mindezek hatására a versenyképesség is lényegesen romlott a vállalati szférában. A másik az olaj és a villamos energia árának emelkedése, ami az európai régióhoz, illetve az európai átlaghoz képest magasabb szinten valósult meg. Korábban alacsonyabb szinten volt az Unió átlagához képest, most pedig magasabb szinten vagyunk a vállalati szegmenst tekintve. Ez megint csak versenyképesség-rontó és inflációt növelő tényező. Ez is a kormányzati kompetenciába tartozó ügy, amivel szemben az a kritika fogalmazható meg, hogy a kormányzat hatósági áras, illetve irányított áras politikája egyértelműen a versenyképesség és az infláció szempontjából is negatív hatással bírt. Ez a második olyan kérdés, amiről azt gondolom, hogy bővebb kifejtést igényel.
Elnök úr érintett volt, involvált pozícióban volt a konvergenciaprogram megalkotásakor, 2006-ban. Az eredeti konvergenciaprogramot és az azóta készült mutációit is végig kellene gondolni, és erről nyitott szakmai vitát kellene folytatni, hogy a konvergenciaprogram mennyire volt alkalmas a magyar gazdasági helyzet válságkezelése szempontjából, optimális, jó megoldás volt-e, vagy pedig nem megfelelő, nem adekvát megoldás volt a problémák kezelésére. Nemcsak egy dimenzióban, nemcsak az államháztartási hiány vonatkozásában, hanem ennél tágabb körben, a maastrichti kritériumok vonatkozásában, illetve a magyar gazdaságpolitika és a magyar társadalompolitika vonatkozásában is megkerülhetetlen a konvergenciaprogram minősítése. Nem gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank politizál, ha ebben kritikai véleményeket fogalmaz meg, mert a konvergenciaprogramot rugalmasan változtatni kell szükség esetén, hiszen a jövőre nézve van mozgástér, illetve meg kell fogalmazni különböző véleményeket, javaslatokat is.
A pénzügyminiszternek az az álláspontja, hogy a magasabb infláció semleges az államháztartási hiány szempontjából. Én viszont nem hiszem, hogy ez így van. Kérdezem, hogy a Magyar Nemzeti Bank hogyan látja ezt. Ez nagyon sok tételt érint bevételi és kiadási oldalon egyaránt. A bevételi oldalon nyilvánvalóan a forgalmi típusú adóknál többletbevételt generál, a kiadási oldalon, az államadósság kezelésében, a nyugdíjaknál többletkiadásokat generál. Nem mindegy, hogy ez semleges, vagy egy burkolt, a redisztribúció növelésén túlmenően az államháztartási hiány csökkenésére, javítására törekvő pozitív eszközként működik az infláció. Mert ha így van, akkor a kormányzati fiskális politika részéről elég nagy a kísértés arra nézve, hogy ezt az eszközt használja. De az infláció nemcsak az államháztartási hiány szempontjából nem semleges, hanem nyilvánvalóan nem semleges mondjuk a szociálpolitika, az emberek, a társadalmi szereplők szempontjából, nem semleges a beruházások szempontjából, és különösen nem semleges az ugráló, nem kiszámítható infláció. Az infláció egyfajta méreganyag, különösen a hektikus, előre nem jelezhető változásai.
Egy pótlólagos apró kérdésem is lenne. A Nemzeti Bank működési költségei vonatkozásában Járai elnök úr időszakában jelentős csökkenés történt. Kérdezem, hogy az elnökváltás óta ebben a kérdéskörben milyen elmozdulás figyelhető meg. Bár rövid a periódus, de a tendencia talán érdekes lehet. Gondolom, a véleményemben benne voltak a kérdéseim is, amelyekre tisztelettel várom a válaszokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Javaslom, gyűjtsünk össze néhány kérdést. Molnár Albert jelentkezett.
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Asszony! Alelnök Úr! Tisztelt Bizottság! A kérdés úgy fogalmazódik meg bennem, hogy ki marad életben ilyen feltételek mellett a gazdaságban. Úgy tűnik a gazdaság szereplői számára, hogy az amúgy sem könnyű akadályugrásnál, vagy akadályfutásnál szögeket szórnak az utolsó fél méterre, hogy ha valaki beleesik a vízbe, a lába ne csak vizes és sáros legyen, hanem netán még vérezzen is. Picit talán drámai ez a fajta összekapcsolás, de a gazdaság szereplőinek jelentős része így érzi. Azt gondolom, hogy Magyarország sok tekintetben szembe megy a világgal. Szembe megy, mert másutt szinte mindenütt gyorsul az infláció, ezt önök is tudják. 2007-ben az infláció 8,7-8,8 százalék volt, az idén 5,9 százalék lesz a Pénzügyminisztérium szerint, önök szerint 6,3 százalék a legújabb inflációs jelentésük alapján, amit áttekintettem. Az infláció nálunk nemcsak az idén lesz kisebb és lassul, hanem jövőre is. A kormány szerint 3,6, az MNB szerint 4,2 százalék a jövő év vonatkozásában.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatban, miközben valamennyi országban inkább a lassulás jelei kezdenek mutatkozni, Magyarországon a növekedés indul el, remélhetőleg egy magasabb szinten, igaz, nagyon alacsony szintről, ezt azért hozzá kell tenni. Míg a tavalyi 1,3 százalékos növekedés a PM szerint az idén 2,4, az elemzők szerint most már inkább 2,5 százalék körüli lesz, addig jövőre ez tovább gyorsul, akár 3,5 százalék körüli értéket érhet el. Azt gondolom, még meglepetés is érhet minket a gazdasági növekedés vonatkozásában. Emlékezzünk arra, hogy például a közszolgáltatások GDP-termelő részei tavaly kiestek, gondolok itt például arra, hogy a vizitdíj miatt kevesebben mentek orvoshoz. Nagyon kevesen tudják, hogy az orvoshoz járás számában jelenik meg ez az állami szolgáltatás a bruttó hazai termékben. De talán a mezőgazdaság még nagyobb GDP hozzáadott érték lehet az idei évben, akár egy közepes terméssel is.
Ha a belső egyensúlyt nézzük, akkor az államháztartás egyensúlya a 2006-ról 2007-re kimutatott adatok szerint 3,7 százalékkal javult, de ha nem avatkozunk be 2006-ban, akkor ez akár 5 százalék fölött is lehetett volna, illetve az idén ez tovább javul mintegy 1,5 százalékkal. Így két év alatt az egyensúlyjavulás mintegy 5,2 százalék, ami akár nemzetközi összehasonlításban is nagyon jelentős. A hiánycél teljesítését az elemzők is, a kormányzat is, de ahogy látom, az MNB is elérhetőnek tartja. A külső egyensúly tekintetében még jobb adatokkal lehet szolgálni, hiszen a fizetési mérleg egyensúlya gyakorlatilag nagyon jelentősen javult az elmúlt időszakban. Míg 2004-ben a bruttó hazai termék arányában 8,4 százalékról tavaly 5 százalékra csökkent, az idén 4,5 százalékra, jövőre 4,3 százalékra, 2010-re talán 3 százalék körülire mérséklődik. Ugyanígy a külső finanszírozási igény is csökken, amely 2004-ben még 8,1 százalék volt, 2007-ben 4 százalék, az idén várhatóan 3 százalék alá csökken. A leglátványosabb változás a külkereskedelmi mérlegben történt. Tavaly gyakorlatilag megszűnt a deficit, ez nagyon hosszú, több évtizedes tradíciót tesz avulttá. Hiszen a külkereskedelmi mérlegben 2005-ben még 3 milliárd eurós hiányunk volt, 2006-ban már 2 milliárd volt a hiány, tavaly a deficit mindössze 300 millió euró volt, és most, az idei év első negyedében körülbelül ugyanekkora szufficit, vagyis többlet alakult ki.
Hogy a kormányzat mit tett azért, hogy ezek a számok bejöjjenek? Például gyors ütemben csökkennek a közszféra bér- és működési kiadásai. Az államháztartás folyó működési kiadásai a bruttó haza termék százalékában a 2005-ös 19 százalékról 15,6 százalékra csökken 2008-ban, a közszférában foglalkoztatottak létszáma is 2005 óta több mint 100 ezer fővel csökkent. Két év alatt 27 százalékkal csökkent a minisztériumokban dolgozók száma, 8 ezer főről mintegy 5800 főre. Folyó áron is csökkennek a minisztériumok igazgatási kiadásai. 2002-ben folyó áron 105 milliárd forint volt ez a költség, 2007-ben 66,8 milliárd. Reálértéken nyilván kellően értékelhetőek ezek a számok. Nem mondom, hogy minden rendben van, azt mondom, hogy egy folyamat elindult, és ennek a folyamatnak vannak eredményei. Azt a folyamatot, ami elindult, a gazdaságpolitika valamennyi eszközével kell támogatnunk, hiszen a Magyar Nemzeti Bank mindenkitől lehet független, csak a magyar társadalomtól és a magyar gazdaságtól nem lehet. Nem szeretnék visszamenni a tyúk vagy tojás problémájára, hogy a gazdaságpolitika segítése, vagy az infláció az elsődleges cél. Ez konkrétan le van írva az MNB-törvényben, hogy az inflációs cél kockáztatása nélkül a gazdaságpolitika támogatása az elsődleges cél.
Átnéztem néhány olyan kompetitív ország inflációs adatait, amelyek hasonló gazdasági környezetben dolgoznak, mint Magyarország. Bulgáriában 2007 áprilisában 4,4 százalék volt az infláció, 2008-ra ez 14,2 százalékra ment fel, Romániában 3,8 százalékról 8,6-ra, Szlovéniában 2,6 százalékról 6,9 százalékra, Csehországban 2,7 százalékról 6,8 százalékra, tehát magasabbra, mint a magyar infláció, Szlovákiában 2 százalékról 4,1 százalékra. Az eurózóna 2 százalék körüli célinflációja 3,3 százalékon alakult, míg az egész Európai Unióé 3,6 százalékon. Magyarországon 8,8 százalékról 6,6 százalékra csökkent, ha a tendenciákat figyelembe vesszük, akkor ez mindenképpen pozitív. Ha figyelembe veszem a fogyasztói árak alakulását, 2007 decembere óta a 107, 4 százalékról 106,6 százalékra ment vissza, csökkenő tendenciát mutat a magyar infláció. Előttem van az Eurostat áprilisi inflációs kimutatása, amelyet az Európai Unió országairól adott ki. Belgium vonatkozásában 1,8 százalékról 4,1 százalékra, Németországban 2 százalékról 2,6 százalékra, Franciaországban 1,3 százalékról 3,4 százalékra emelkedett - nem akarok minden országot felsorolni, az északi kistigriseknek nevezett országokban, Észtországban 5,6 százalékról 11,6 százalékra, Litvániában 4,9 százalékról 11,9 százalékra növekedett az infláció. Gyakorlatilag valamennyi ország szembesül a külső, főleg az élelmiszer- és olajárrobbanás következtében megvalósult gazdasági nyomással.
Elolvastam a Magyar Nemzeti Bank májusi jelentését az infláció alakulásáról. Egyetlenegy elemével szeretnék egy picit vitatkozni. Elnök úr bevezető előadásában azt mondta, hogy a béremelkedés nagy részét a szakképzett minimálbér emelése okozta. A szóhasználat nem jó, mert a "nagyrészt" azt jelenti, hogy legalább a felénél többet, önök viszont 2 százalékot írnak. Utánajártam ennek az ügynek, és a Munkaügyi Minisztériumnál megnéztem, hogy ezeknél az ágazatoknál hogyan alakult a bérek és az infláció kapcsolata. Az elmúlt három évben egy program szerint nőttek a szakképzett minimálbérek, amit egyébként nem tartok soknak, 85 ezer forint egy érettségizett minimálbér. Ha effektíve nézzük, ez 330 euró, nem gondolnám, hogy túlzott lenne. Azt hiszem, hogy 2006-2007-ben a szürkefoglalkoztatás kifehérítése gyakorlatilag elvitte ennek a minimálbér-emelésnek a hatását, és talán 2008-ra is jutott valami. A Munkaügyi Minisztérium számításai szerint ez inkább 1 százalékra tehető.
Azokat a megjegyzéseket, amelyek arról szólnak, hogy a kereskedelemben és a vendéglátásban inkább létszámkiszorító hatása volt a minimálbér-emelésnek, semmi nem támasztja alá, mindkét ágazatban a foglalkoztatás bővülését mutatja a KSH.
Ezek után néhány kérdést szeretnék feltenni. A Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint az infláció üteme 2010 harmadik, illetve negyedik negyedévében 3 százalék alá csökken. Ezen önök nem változtattak. Mi indokolja a monetáris szigorítást a folyamatosan csökkenő infláció és a cél várható elérése mellett?
A következő kérdésem. Míg az Európai Központi Banknál 2 százalékos inflációs cél jelenik meg, jelenleg az eurózóna inflációja 3,3 százalék, az Európai Unióé 3,6 százalék. Az Európai Központi Bank abban bízik, hogy az egyszeri hatások elmúltával, az olaj-, energiaár-emelés, élelmiszerár-emelkedések lecsengésével az infláció visszatér a 2 százalékos mértékre. De nem használ olyan monetáris politikai eszközöket, amely öt-nyolc negyedéves intervallumban fejtene ki hatást. Indokolt-e Magyarországon ilyen merev határok kijelölése?
A következő kérdésem. Az MNB többször felhívta a figyelmet a lakosság devizaeladósodására és annak kockázataira. A kamatpolitika gyorsuló deviza-hitelfelvételre ösztönöz. Nem tartják-e ezt kockázatosnak? Az inflációs jelentés, mint írják benne, technikai alapon számolt 253.80 forintos árfolyammal készült. Ugyanakkor a döntés idején a forint árfolyama már 243.60 forint volt, és azóta is tovább erősödött. Hogyan változna az inflációs előrejelzés az erősebb forintárfolyam mellett? Indokolt volt-e ennek tudatában a legutóbbi kamatemelés?
Még két, egészen rövid kérdés. Végeztek-e számításokat a Magyar Nemzeti Bankban az erősödő árfolyam és a növekedés kapcsolata között? Az erősebb árfolyam rontja az export jövedelmezőségét, különösen a kisvállalatokét, főként azokét a vállalkozásokét, amelyek Magyarországon forintért szereznek be, és utána euróért adják el a termékeiket. Gondolják végig, hogy azok a vállalatok, amelyek egy kompetitív piacon négy évvel ezelőtt megállapodtak valamilyen árban, és ott nagyon nehéz árat emelni, gyakorlatilag öt éve ugyanazt a forintot kapják az exportjukért.
Kicsi az export nyereségtartalma és az erősödő árfolyam az exportot esetenként veszteségessé teszi. Bizonyos termékek esetén az olcsóbb import a belföldi termelést teszi versenyképtelenné, illetve növeli az importot. Az idegenforgalom esetében a bejövő turizmusra negatívan, a kiutazóra pozitívan hat az erősebb árfolyam. Mindezek a hatások legalább és átmenetileg a GDP növekedésének lassulását eredményezik. Mi ennek a lassulásnak a mértéke az MNB becslése szerint?
Vannak országok, amelyek az ismert eseményekre kamatcsökkentéssel reagáltak. Az Amerikai Egyesült Államokban az 5 százalék fölötti jegybanki alapkamatról 2 százalékra mentek le, de Anglia is hasonló módszert választott. Az a kérdésem, hogy ezekben az országokban ez az eljárás miért segítheti a gondok megoldását, és nálunk miért nem.
És tényleg az utolsó kérdésem. Az MNB korábbi elemzései rendszeresen felhívták a figyelmet arra, hogy a gazdaság szempontjából a fiskális szigor és a monetáris lazítás a legkedvezőbb makrogazdasági kombináció. Ma mind a kettő, monetáris és fiskális szigor is van. 2006 óta európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékű, 5 százalékot meghaladó, az idei évvel együtt 6 százalékot meghaladó fiskális kiigazítás következett be Magyarországon. Ugyanakkor ebben az időszakban a monetáris politika is szigorodott. Téves volt-e a korábbi elemzés? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Dancsó József következik.
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Alelnök Úr! Alelnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vélemények javarészt hosszan és kimerítően taglalták az elmúlt időszak legfontosabb kérdéseit, a monetáris politikát tekintve. Én inkább csak kérdéseket szeretnék megfogalmazni. Az első kérdésem az, hogy most, bizonyos időtáv után hogyan értékelik a sáveltörlés hatását. Mennyiben segítette ez az infláció alakulását, csökkenését? Mennyiben volt, van hatása a forint jelenlegi árfolyamára az euróhoz, vagy a dollárhoz képest?
A második kérdésem arra vonatkozik, hogy a monetáris politika deklaráltan legfontosabb célja az inflációs célkövetés. A jegybank meghatároz egy 3 százalékos inflációs célt, amelyet el kíván érni. Az önök megítélése szerint van-e értelme az inflációs célkövetési politikának, jegybanki politikának? Ez megfelelő módon tudja-e kezelni az inflációs, illetve növekedési kockázatokat? Ezzel kapcsolatban kíváncsi lennék arra, hogy az infláció növekedése mekkora növekedési csökkenéssel, áldozattal jár az önök számításai szerint. A Hetekben olvashattuk a Nobel-díjas Stiglitz professzor úr elemzését arra vonatkozólag, hogy elég botor dolog inflációs célkövetést kitűzni, és mennyivel szerencsésebb lenne, ha ezt elfelejtenék a jegybankok. Önöknek mi erről a véleményük? Mi a meglátásuk a tekintetben, hogy valóban szerencsés-e az inflációs célkövetést ilyen formában fenntartani? A jelenlegi gazdasági körülmények között, ahogy önök is utaltak rá, a kőolajárak, illetve az élelmiszer-árak emelkedése kapcsán mennyiben tartható egy ilyen inflációs célkitűzés?
Persze, az is kérdésként merül fel, hogy a jegybank emelte az erre az évre várható inflációs előrejelzését, ahogy el is hangzott Molnár képviselő úr részéről, 6,3 százalékra. Ebből azt olvasom ki, hogy hatalmas küzdelmet folytatnak az inflációval, viszont a növekedési áldozat továbbra is jelentős. Úgy gondolom, igenis fontos és elgondolkodtató az a kérdés, hogy szerencsés-e az inflációs célkövetést fenntartani. A további kérdésem arra vonatkozna, hogy mivel elsősorban a jegybanki alapkamat került az elmúlt időszakban a monetáris politika eszközrendszerei közül a középpontba, más monetáris politikai eszközöket használnak-e és milyen mértékben az infláció elleni küzdelemben, vagy az árstabilitás elérésére való törekvésben. Nekem is arra vonatkozna még egy kérdésem, hogy az export és az import vonatkozásában a jelenlegi árfolyamszint milyen mértékben befolyásolja az önök megítélése szerint a magyarországi exporttevékenységet, és hogyan befolyásolja ez az egyre kedvezőbb helyzetbe hozható árukat, tehát az importot. Magyarul hogyan hat a külkereskedelmi mérlegünkre ezeknek az elemeknek a hatása? Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm. Sok kérdezőnk van még. Most még két képviselőnek adnék szót, azután visszaadnám a lehetőséget a válaszadásra. (Simor András: El fogjuk felejteni a kérdéseket.) Bízom benne, hogy mégsem. Jegyzetelnek is elnök úrék, van most már laptop, ceruza, toll, wamtop is, segítünk, ha kell.
Kovács Tibor jelentkezett, megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr.
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A legutóbbi kamatdöntések után, bár korábban ez nem volt jellemző, a sajtóban jelentősebb polémia alakult ki a tekintetben, hogy ez a monetáris politika mennyire elfogadható, és van-e más alternatívája. A sajtóban megjelentek olyan kritikai észrevételek is, hogy a politika ne szóljon bele ebbe a területbe, mert azzal csak gondot, problémát okoz. Úgy gondolom egyébként, hogy a politikának, már csak abban a tekintetben is, hogy végül is parlamenti meghallgatást követően kerülnek kinevezésre, illik meghallgatni a Monetáris Tanács tagjait, illetve a véleményét elmondani. Másrészt, ha a Monetáris Tanács tagjai részéről folyamatosan megjegyzések hangzanak el a gazdaságpolitikára vonatkozóan, akkor a másik oldalnak is lehetnek olyan kérdései, észrevételei, megjegyzései, amelyek nem feltétlenül a minden tekintetben történő egyetértésről szólnak azzal a monetáris politikával kapcsolatban, amit legutóbb követtek.
Elnök úr egy fél mondat erejéig utalt rá, de nem nagyon emelte ki, hogy az a kamatpolitika, amit követtek, kétségtelenül jelentős negatív hatással van a gazdasági növekedésre. Ugyanakkor persze elmondanak mást is ezzel kapcsolatban, hogy ennek esetleg hosszú távon pozitív hatása is lehet, de a rövid távú és azonnali hatás kétségtelenül jelentkezik. Jelentkezik például azzal, amikor egy 50 bázispontos kamatemelés azonnali 50 milliárd forintos költségvetési kiadást eredményez a rövid távú kamatkiadások tekintetében. A hosszú távra vonatkozóan erre természetesen mindig elhangzik az a megjegyzés, hogy ennek pozitív hatása van. Csak arra semmiféle garancia nincs, hogy ez valóban így is fog történni. Csak feltételezés, hogy várhatóan ez fog következni.
Arra, hogy a forint ilyen mértékű erősödése milyen hatással volt például a megtakarításokra, nemigen láttunk adatokat, bár azt várnánk józan paraszti ésszel gondolkodva, hogy ha emelkednek a kamatok, akkor a megtakarítási hajlandóságnak legalábbis a lakosság körében valamelyest növekednie kellene. De ilyen adatok nem nagyon láttak napvilágot, hogy ez valóban bekövetkezett volna. Ellenben ez a kamatpolitika mintha arra ösztönözné a lakosságot, hogy hiteleket vegyen fel devizában. És bár elhangzanak időnként a figyelmeztetések, hogy vigyázat emberek, mert kockázata van annak az árfolyamok következtében, hogy a hiteleket devizában tetszenek felvenni, de ez nem kap elég hangsúlyt. És bizony mind a gazdasági társaságok, mind a magánszemélyek egyre inkább devizában veszik fel a hiteleket. Tehát e tekintetben a magas kamatoknak semmiféle hatásuk nincs a megtakarításokra és a beruházásokra vonatkozóan, mert a hitelfelvételek devizában történnek. Azok az indokok, amiket ezzel kapcsolatban megfogalmaztak, hogy a bérkiáramlás, vagy a vásárlóerő csökkentése szempontjából van jelentősége a kamatemelésnek, nem igazán igazolódtak be.
Ellenben legutóbb, amikor volt egy ilyen találkozó, elnök úr bemutatott egy olyan ábrát, hogy az árfolyamnak nincs különösebb hatása az exportra. Összességében lehetséges, hogy ez igaz, csak elfelejtették kettébontani ezt az ábrát, a multinacionális társaságokra vonatkozóan, illetve a 20 százalékot képező hazai kis- és középvállalkozásokra vonatkozóan. Tudjuk a multikról, hogy ezeket a hatásokat sok-sok eszközzel tudják kompenzálni, ami nem jellemző a hazai kis- és középvállalkozásokra. Nem beszélve arról, hogy nem mutattak be egy olyan ábrát, hogy a multinacionális társaságok, amelyek az export 80 százalékát produkálják, hány dolgozót foglalkoztatnak. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a 20 százaléknyi exportot produkáló kis- és középvállalkozások a foglalkoztatás szempontjából sokkal nagyobb tételt jelentenek. És ha ezek a vállalkozások ellehetetlenülnek egy hihetetlenül erős forint következtében, akkor itt a foglalkoztatásra is negatív hatása van ennek az árfolyam-politikának.
Tehát igenis ezt a két szempontot alaposan külön kellene választani. Globálisan természetesen be lehet azt mutatni, hogy az exportra nincs különösebb hatása. De van egy másik eleme is a dolognak, hogy az importot hihetetlen módon megkönnyíti az erős forint. Ez egy erős kiszorító hatást gyakorol szintén a magyar kis- és középvállalkozói szektorra. Ezek a vállalkozások nem tudják felvenni a versenyt. Amikor 10 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, és 3-4 hónap alatt az árfolyam-emelkedés elviszi ezt a hasznot, akkor hogyan tudnak néhány hónap alatt alkalmazkodni ehhez a megváltozott helyzethez? Úgy gondolom, ebből a szempontból a foglalkoztatásra igenis negatív hatása van, és a Nemzeti Banknak ezt a szempontot is figyelembe kell venni, nemcsak az egyéb, globális szempontokat.
Én is felhívnám a figyelmet arra, hogy mintha a Nemzeti Banknak ez a gyakorlata unikális lenne az európai gyakorlathoz képest. Nem nagyon hallottunk példákat, hogy hasonló gyakorlatot követnének más országok is. Ellenben az ellenkezőjét hallottuk, hogy számos olyan országban, ahol az infláció jelentősen megugrott az utóbbi időben, a jegybank nem alkalmazta azonnal a kamatemelés politikáját, sőt, lényeges eltérés van az inflációs adatok, illetve a jegybank kamatpolitikája között. Ilyen értelemben meglehetősen egyedi politikát folytat a Magyar Nemzeti Bank, és ha tudnak rá példát mondani, hogy más európai uniós, vagy újonnan csatlakozott országok hasonló monetáris politikát folytatnak, akkor talán össze lehet hasonlítani, és el lehet fogadni ezt a gyakorlatot, amit az utóbbi időben követnek. Nyilvánvalóan számos más kérdés is megfogalmazódik azon túl, amit képviselőtársaim elmondtak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kontur Pál jelentkezett. Ő nem tagja a bizottságunknak, de amennyiben nincs ellenvélemény (Nincs.), megadnám neki a szót. Parancsoljon, képviselő úr.
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én egyszerű munkásként a munkásokat képviselem a parlamentben. A munkások, alkalmazottak ma kevesebb bért visznek haza, mint három évvel ezelőtt. Alig tudják kifizetni a rezsiköltségeiket. Mégis mindig a bérkiáramlásról, a magas bérkiáramlásról szól a történet, hogy ez viszi az inflációt. Valami nem stimmel. Ők keresnek sokat? A kisemberek? A munkások, alkalmazottak? Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm én is. Akkor most megadom a lehetőséget a válaszadásra. Van még öt jelentkező nálam felírva, akik további hozzászólásra jelentkeztek. De most elnök úréknak adnám meg a szót.
SIMOR ANDRÁS, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen a lehetőséget. Igyekeztem felírni a kérdéseket, megpróbálunk semmit nem elfelejteni. Szeretném csokorba szedni a felvetéseket. Először beszélnék az általános monetáris politikáról, az inflációs célkövetésről, ezt követően, mivel nem annyira lepődtünk meg a kérdéseken, és készültünk egy kicsit, az árfolyam és a kamat költségvetési hatásait szeretnénk bemutatni, utána válaszolnánk a többi kérdésre.
Talán Mádi képviselő úr említette azt, hogy be kéne ágyazódnia a társadalompolitikába, a gazdaságpolitikába a monetáris politikának. Itt sokféle szempont van, ami adott esetben egymás ellen hat. Ez a megközelítés más képviselő urak kérdéseiben, megjegyzéseiben is szerepet kapott. Azt kell látni, hogy az elmúlt 10-20 évben alapvetően megváltozott a világ gondolkodása e tekintetben, és ez tükröződik Magyarországon is. Korábban a monetáris politika, az inflációellenes küzdelem a gazdaságpolitika része volt. A kormány alakította ki gyakorlatilag azt a gazdaságpolitikai mixet, amiben benne volt az infláció kezelése is és még sok más kérdés. De ennek az eredménye az volt, hogy mindig az infláció elleni harc bizonyult gyengébbnek, mert valahogy a kormányok soha nem erre fókuszáltak, ha úgy tetszik, minden más fontosabb volt annál, mintsem hogy az infláció csökkenjen, és árstabilitás legyen. Ennek következtében jutottak arra döntésre, gyakorlatilag a világon egységesen a döntéshozók és a közgazdászok, hogy az inflációellenes harcot, a monetáris politikát ki kell venni a kormány kezéből, egy független jegybank kezébe kell adni, és a jegybank alapvetően erre fókuszáljon, ne másra.
Persze vannak országok, például az Egyesült Államok, ahol ez másként van, de az inkább a kivételek közé tartozik. Ha abban az országcsoportban nézzük ezt, amelyben mi élünk, európai felzárkózó országok, gyakorlatilag mindenütt ugyanez a helyzet. Tehát a jegybanknak, ahogy talán egy képviselő ezt nagyon helyesen említette, a fő célja az inflációellenes küzdelem, és csak annyiban tudja a gazdaságpolitikát támogatni, amennyiben az inflációelleni küzdelem nincs veszélyben. Ennyiben ki van emelve a monetáris politika a gazdaságpolitikai mixből. Ha úgy tetszik, más a szereposztás. Ezért van az, hogy mi kevesebb figyelemmel vagyunk a társadalom- és gazdaságpolitikára, inkább az inflációellenes harcra fókuszálunk. Bár hozzáteszem, hogy az alacsony inflációnak hosszabb távon rendkívül fontos gazdaságpolitikai előnyei is vannak, a társadalompolitikai előnyökről nem is beszélve, hiszen a magas infláció és a bizonytalanság alapvetően éppen azokat a rétegeket sújtja, nevezetesen a gyenge érdekérvényesítő képességekkel rendelkezőket, akiknek a leginkább szükségük van a társadalom védelmére.
Hogy az inflációs célkövető rendszer jó-e, vagy nem jó? Stiglitz úr kritikáját meghagyom Király Júliának, mert az az ő szakterülete, de igazából Stiglitz úr is úgy kezdi a cikkét, hogy először felsorolja azoknak az országoknak a tömegét, amelyek inflációs célkövető politikát folytatnak, majd közli, hogy ez nem jó. Nem sorolja fel azoknak az országoknak a tömegét, amelyek nem ezt folytatják. Ettől még ez csak egy érv, de azt gondolom, hogy pillanatnyilag a világban nem nagyon találtak ki jobbat az infláció kordában tartása érdekében. Az inflációs célkövető rendszer bizonyított a világban. Most nincs nálam az a nemzetközi összehasonlítás, ami azt mutatja ki, hogy az infláció az elmúlt 10 évben csökkent a világban az országok nagy részében, eltekintve az utóbbi egy-két évtől. De azokban az országokban, ahol az inflációs célkövetést bevezették, a csökkenés hatékonyabb volt, mint azokban az országokban, ahol ez nem történt meg. Azzal is szoktak érvelni, hogy jó, jó, de ez inkább csak nagy, zárt országokban működik, ezekben a kis, nyitott országokban nem. Ha körülnézünk, éppen a kis, nyitott országok nagy része alkalmazza ezt a politikát.
Hogy más országokban hogyan néz ez ki az elmúlt két évben, illetve Magyarországon? Mi ténylegesen szembe megyünk a világgal, de nem most, hanem a 2000-es évek elején kezdtünk el szembe menni, amikor olyan költségvetési költekezést kezdtünk el, aminek eredményeként nálunk a növekedés mesterségesen megmaradt a 4 százalékos szinten, miközben más országok növekedése visszaesett, a gazdaság alkalmazkodott, és egy újabb növekedési pályára tudtak állni. Nálunk 2006-ban kellett visszafogni ezt. Ennek eredménye az, hogy aszinkronban vagyunk az európai ciklussal. Ez tény és való. Nagyon reméljük, hogy a költségvetési kiigazítással - amit az egyensúly szintjén, ahogy említettem, nagyon sikeresnek tartunk, bár a növekedési kihatásait tekintve nem okvetlenül -, illetve az inflációs csökkenéssel szinkronba kerülünk az európai ciklussal.
Nagyon fontos megemlíteni, az előadásomban szóltam róla, de talán nem elég hangsúllyal, hogy semelyik jegybank nem a mostani inflációra lő, ha úgy tetszik. A jegybankok a másfél-két év múlva várható inflációhoz igazítják a döntéseiket. Mi is ezt tesszük. Ebből a szempontból az, hogy most mekkora az infláció, a jegybankok számára nem releváns kérdés. Az a releváns kérdés, hogy az inflációs előrejelzés mit mutat. Nagyon fontos az, hogy az európai bankok nagy része 2009-re az inflációs célnak megfelelő előrejelzést mutat. Az ECB előrejelzése átlagban, középértéken 2,1 százalék 2009-re, az inflációs célja 2 százalék. Hozzátartozik az ECB hitelességéhez, hogy annak ellenére, hogy az előrejelzése 2,1, a piaci konszenzus 2 százalék. Ekkora a hitelessége az ECB-nek. De említettem a szlovák előrejelzést, a cseh előrejelzést, a lengyel előrejelzést, mindegyik alacsonyabb, mint a magyar. Ezt kellene megérteni a képviselő uraknak, hogy nem a mostani infláció dönti el, hogy mit csinálunk a monetáris politikában, hanem az dönti el, hogy merre megy az infláció, hol lesz az infláció érzetünk szerint 2009-ben. És nagyon fontos, hogy mekkora a kockázat, hogy az infláció nem ott lesz, hanem ennél sokkal magasabban.
Ez motiválja a döntéshozók közötti különbséget. Azért hozzáteszem, hogy a csehek, lengyelek is jelentősen emelték az utóbbi egy évben a kamatszintet, persze, sokkal alacsonyabb szintről. Mert a másik különbség az, hogy Csehország és Lengyelország a 2000-es évek elejétől hozzászokott egy alacsony inflációs környezethez, Magyarország sajnos nem szokott hozzá ehhez. Ezért is nehezebb többek között az inflációt visszahozni arra a szintre, amit szeretnénk, és amit a kormánnyal közösen tűztünk ki. Azt gondolom, hogy az inflációs célon nem célszerű módosítani, különösen akkor nem, amikor a világ több jegybankja úgy gondolja, hogy az inflációs cél elérhető, és nem módosítja azt. Ha mi ennek nem tudunk megfelelni, míg a nagy többség igen, akkor nem az a megoldás, hogy módosítjuk a célt, hanem az, hogy megpróbálunk mi is csatlakozni a sikeres országokhoz.
Néhány szót az árfolyamról. Az egyik dolog, amit nagyon fontos megemlíteni, hogy az árfolyam alakításában nyilvánvalóan van szerepe a monetáris politikának, de korántsem kitüntetett és kiemelkedő szerepe. Az elmúlt időszak árfolyam-erősödését is sok tényező befolyásolta, itt megpróbáltunk egy párat felsorolni, de természetesen a jegybank kamatlépéseinek is volt benne szerepe. Az árfolyam kitüntetett szerepet kap a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájában, mert úgy gondoljuk, hogy az árfolyamcsatorna szerepe meghatározó az infláció további alakulásában. De ha megnézzük, hogy hogyan alakult a forint árfolyama a környező országokhoz képest, az egyik oldalon a forint nominál-árfolyamát nézzük, a másik oldalon a reálárfolyamát, akkor azt látjuk, hogy míg a nominál-árfolyamban a forint a leggyengébbnek bizonyult a régió devizái között, az összes többi, a cseh, a lengyel, a szlovák deviza jóval erősebbnek bizonyult az elmúlt években, addig a reálárfolyamban jelentős különbség nincs. Itt a fajlagos bérköltséggel számolt reálárfolyamot mutatjuk be, ami azt jelenti, hogy alapvetően a felzárkózás az árpárszintben, amit Varga Mihály elnök úr említett, nálunk az inflációban zajlik le, míg más országokban az árfolyam-emelkedésben. Tehát nemhogy túl erős lenne a forint, hanem a régió országaihoz képest az elmúlt sok évben alapvetően gyenge volt, és többek között ez volt az oka annak, hogy Magyarországnak magasabb inflációt kellett elszenvednie, mint a környező országoknak.
Kérdés, hogy milyen hatása volt ennek a gazdaságra, ezen az ábrán ezt próbáljuk bemutatni. A piros oszlop azt mutatja, hogy mekkora Magyarország piaci részesedése a világban. Azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy a forint kevésbé erősödött, mint a szomszédos országok devizái, a mi piaci részesedésünk kevésbé növekedett, mint a szomszédos országok piaci részesedése. Ez megint csak azt bizonyítja, hogy a forint árfolyama nemhogy gátolta volna az export növekedését, hanem a relatíve gyengébb forint ellenére sem tudott az export olyan mértékben növekedni, mint a környező országokban. Az adatok nem igazolják azt a tételt, hogy a forint úgynevezett erőssége az, ami gátolta volna az export növekedését, különösen, mert a forint manapság nem sokkal erősebb, mint 5-6 évvel ezelőtt volt, míg a környező országok devizái ennél sokkalta erősebbek. Persze lehet arról beszélni, amit Kovács képviselő úr helyesen említett, hogy tulajdonképpen kettészakadt a magyar gazdaság. Itt vannak multik, és vannak helyi kis- és középvállalkozások, amelyek alapvetően másként működnek. Csak az a baj, hogy a monetáris politika teljesen alkalmatlan arra, hogy az ország strukturális gazdasági problémáit kezelje. Ezt más gazdaságpolitikai eszközök tudják csak kezelni. A monetáris politika nem alkalmas arra, hogy egyes vállalatokat így kezeljen, más vállalatokat meg úgy kezeljen. Az mindenkire egyformán hat.
Persze lehet és kell is a kis- és középvállalkozások sajátos problémáit kezelni, de erre nem a monetáris politika alkalmas. Azt csak halkan merem hozzátenni, hogy éppen nemrégen egy tanulmány mutatta be azt, hogy mennyivel kisebb hatékonysággal dolgoznak Magyarországon a kis- és középvállalkozások, mint a multinacionális vállalatok. Ezeket a hatékonysági különbségeket nem tudjuk a monetáris politika eszköztárával kompenzálni sajnos. Ami még ide tartozik, megint csak az, hogy erős-e a forint, vagy nem. A külkereskedelmi mérleg alakulását a sárga oszlopok mutatják be. Hosszú idő óta először van többlet a külkereskedelmi mérlegben. Ez nem azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság versenyképtelen Európában. Hosszú évek óta az export gyorsabban nő, mint az import, többlet van a külkereskedelmi mérlegben, és az év elején már nemcsak a szolgáltatásokkal együtt, hanem kifejezetten az áruforgalomban is többlet van. Ez nem azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság versenyképessége megsínylette volna forint árfolyamát.
Azt persze tudjuk, hogy rövid távon a gazdasági növekedést valamelyest, nem jelentősen, de valamelyest visszaveti az erősödő árfolyam. Erre végzett is számításokat a Nemzeti Bank stábja. Most nincs nálam az a tábla, ami ezt bemutatja, de az eredmény az, hogy a forint egységnyi erősödése jelentősen nagyobb hatást gyakorol az inflációra, mint a gazdasági növekedésre. És ez fordítva is igaz. Ez azt mutatja, hogy sokkal nagyobb bajt lehet okozni az infláció szempontjából, ha nem fegyelmezett politikát folytatunk. Különös tekintettel arra, hogy hosszú távon ez az összefüggés már nem igaz. Hosszú távon a gazdaság növekedésének is az a jó, ha árstabilitás van az országban.
Néhány szót szeretnék mondani a jegybanki kamatemelés hatásáról a költségvetésre. Itt több dolgot kell figyelembe venni. Egyrészt a magyar államadósság mintegy 30 százaléka devizában van, erre definíció szerint nem hat a jegybanki alapkamat. Másodszor a forint-államadósság túlnyomó része hosszú lejáratú államkötvényekben van, és a hosszabb lejáratú hozamokat nem a jegybanki alapkamat determinálja, hanem alapvetően a gazdaságpolitikai hitelességgel és az inflációval kapcsolatos várakozások határozzák meg. Tehát az összefüggés éppen ellentétes. Ha mi rövid távon kamatot emelünk, akkor adott esetben, ha ezzel erősödik a jegybank hitelessége, és csökkennek az inflációs várakozások, a hosszú távú kamatok csökkenhetnek, és ez a költségvetés kiadásait csökkenheti. A jegybanki kamatemelés a rövid lejáratú hozamokra hathat, de azt is kell látni, hogy a rövid lejáratú hozamok és a rövid jegybanki alapkamat között sincs egyértelmű összefüggés. Utalnék a márciusi időszakra. Például ez év márciusában, azt hiszem 25-én következett be a kamatemelkedés, és a februári és márciusi kamatemelkedés között mintegy 50-100 bázispontot emelkedtek a rövid lejáratú kincstárjegyek kamatai, anélkül, hogy a Nemzeti Bank emelte volna a kamatot.
Márciusban elindítottunk egy kamatemelési periódust, 100 bázispontot emeltünk a jegybanki alapkamaton. A rövid kamatok is emelkedtek olyan 50 bázisponttal, tehát kevesebbel, a hosszú kamatokban ez az emelkedés nem is látszott. Ez egy rövid távú tesztje annak, amit mondanék. De itt van egy hosszabb távú teszt. 2002-től kezdve elemeztük visszamenőleg a jegybanki kamatemelés hatását a hozamokra. És azt láttuk, hogy a rövid hozamok emelkedtek a jegybanki kamatemelés hatására, a hosszú hozamok, a három évnél hosszabb kötvények hozamai egyértelműen csökkentek. Tehát ez nem elmélet, ez gyakorlat. Ebbe a 2002 és 2008 közötti összes kamatemelést beletettük, kivéve 2003-ban azt a 300 bázispontos kamatemelést, ami a sávtámadás, sáveltolás kapcsán keletkezett, mert azt gondoltuk, hogy az egy rendkívüli tétel, azt ki kell hagyni a számításokból. Magyarul a hosszú hozamokat a tapasztalatok alapján már rövid távon is csökkenti a kamatemelés, ezt mutatják az elemzéseink.
Azonkívül végeztünk egy szimulációt, hogy mi történik akkor, ha 25 bázisponttal megemeljük a jegybanki alapkamatot. Hogyan hat ez a költségvetés kiadásaira? Azt láttuk, hogy e függvény alapján, amit leírtunk, és ami a 2002 és 2008 közötti időszakot modellezte, az első évben kis mértékben emelkednek a költségvetés kamatkiadásai, de a második évtől kezdődően már csökkennek, és hároméves horizonton a költségvetés kamatkiadásai összességükben kisebbek lehetnek. Ez az, amit a számításaink mutatnak. Amit fontos még figyelembe venni, hogy ha a kockázati prémiumok a világban mindenütt emelkednek, és Magyarországot sebezhető országnak tartja a világ, az nem a Nemzeti Bank kamatpolitikáján múlik, az egy olyan adottság, amit a monetáris politika nem tud és nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjon.
Néhány rövidebb kérdésre is megpróbálnék válaszolni. Az egyik a konvergenciaprogram. A kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban nem szeretnék most állást foglalni, annak ellenére, hogy a Konvergencia Tanács tagja voltam, és véleményeztem ezt a programot. Azt gondolom, ezt nem szabad összekeverni a mostani szerepemmel. A másik dolog, hogy a magasabb infláció hoz-e a konyhára a költségvetésnek. Végeztünk ezzel kapcsolatban elemzéseket, és azt mutatták be a kollégáim, hogy ez a kapcsolat sokkal kevésbé egyértelmű ma, mint korábban volt. Korábban ténylegesen igaz volt, hogy a magasabb infláció alapvetően kedvezően hatott a költségvetési hiányra. Ma ez az összefüggés sokkal kisebb. Egy tényezőt tudnék itt megemlíteni. A nyugdíjkiadások gyakorlatilag automatikusan emelkednek a magasabb inflációval, és ez egy olyan tétel, ami ezt kompenzálja például. Számokat most nem tudnék mondani, de érdeklődés esetén szívesen elküldöm azt az elemzést önöknek, amit kollégáim végeztek ennek kapcsán.
A Magyar Nemzeti Bank működési költségeiről örömmel tudom jelenteni, bár a jelentésünk még nem nyilvános, de erről szívesen beszámolok akkor, amikor a parlamenti beszámolóra sor kerül, hogy tavaly a Magyar Nemzeti Bank működési kiadásai nemcsak a tavaly tervezettet múlták alul, hanem a 2006-os tényt is. Tehát a Magyar Nemzeti Bank költségei kisebbek voltak forintban számolva, mint 2007-ben, annak ellenére, hogy 8 százalékos infláció volt az országban. Tehát reálértékben közel 10 százalékkal csökkentek a Magyar Nemzeti Bank működési költségei. Az idei évre ezt nem fogom tudni elmondani, hiszen az idén adjuk át a logisztikai központot, emiatt nőni fognak a költségeink, de megpróbáljuk ezt, amennyire csak lehet, alacsony szinten tartani.
A külső egyensúly tekintetében, amit Molnár Albert képviselő úr említett, messzemenően egyetértek. Jelentősen javult a külső egyensúly. Ami sajnos még problémát jelent, az az, hogy nemcsak a külső egyensúlyra fókuszálnak a befektetők manapság, hanem a külső adósságra is, és e tekintetben vagyunk még elmaradva a világtól. Ezt megpróbáltam bemutatni. Nagyon remélem, hogy a következő években ebben is lesz előrelépés, és ez tovább fogja javítani a helyzetünket. Nem hiszem, hogy úgy említettem volna, hogy a béremelés nagy részét a szakképzett minimálbér jelenti. Azt hiszem, azt mondtam, hogy az előre jelzettnél, a tervezettnél magasabb béremelkedésben játszik jelentős szerepet a szakmunkás minimálbér. Számításaink szerint durván 2 százalékot dob a 2008-as béremelkedésen a szakképzett minimálbér emelkedése. Itt térnék vissza Kontur Pál képviselő úr megjegyzésére. Igen, ez nagyon súlyos kérdés. Mi azt látjuk, az elemzéseink is azt mutatják, és 2006-ra visszamenőleg vannak elemzéseink, hogy a magyar bérköltség némileg meghaladja a magyar gazdaság fejlettségi szintjét, ha összehasonlítjuk a szomszédos országok bérköltségével. De ez nem a nettó, zsebbe kerülő bér miatt van, hanem azok miatt az adó- és járulékterhek miatt, amelyek rárakódnak a bérre, és amelyek növekedtek 2006 után. Ezek azok, amik a teljes bruttó bérköltségünket egy kicsit eltérítik a régiós átlagtól, és ez az, amiért most már lassan mindenki arról beszél, hogy a bérek adó- és járulékterhei meghaladják a versenytársainkét. Ez okozza ezt a problémát.
A sajtóban polémia folyik a jegybanki döntések kapcsán. Igen, de azt gondolom, hogy ezzel nincs baj. Sosem gondoltuk azt, hogy baj az, ha a sajtóban polémia folyik. Ha politikusok kritikát fogalmaznak meg a monetáris politika kapcsán, nekem, illetve a jegybanki vezetésnek ezzel nincsen gondja. A piacoknak van gondjuk ezzel általában. Ez nem szokásos a világban, hogy politikusok kritikát fogalmaznak meg. Azért nem szokásos, mert mindig felveti a jegybanki függetlenség kérdését, és ez egy kicsit neuralgikus pontjuk a jegybankoknak a világban. Nekem nincsenek függetlenségi problémáim, úgy gondolom, hogy a magyar jegybanktörvény messzemenően biztosítja a jegybank függetlenségét, de erre allergikusan reagálnak a piacok. Azt gondolom, hogy ez nem jó gyakorlat. Nem a mi szempontunkból, a piacok szempontjából, a magyar gazdaság megítélése szempontjából, ha ilyen kritikák elhangzanak.
Természetesen lehet erre mondani azt, hogy akkor a jegybank se kritizálja a gazdaságpolitikát. E tekintetben azt gondolom, ha mi megfogalmazunk nézeteket, akkor olyan oldalról próbáljuk megfogalmazni, hogy mik azok a gazdaságpolitikai tényezők, amelyek a hosszú távú gazdasági növekedést előmozdíthatnák. Éppen tegnap voltam az Európai Központi Bank fennállásának 10. évfordulós ünnepségén, ahol az ünnepi beszédet az ebéden egy Ciampi nevű úr mondta, aki korábban az olasz jegybank elnöke volt, aztán később politikus, pénzügyminiszter, köztársasági elnök. Valami olyasmit mondott, nem tudom pontosan idézni, hogy nincs növekedés stabilitás nélkül, és nincs stabilitás sem hosszú távú növekedés nélkül. Magyarul nekünk kell hogy véleményünk legyen arról, hogy mik azok a tényezők, amik akadályozzák a gazdaságban a hosszú távú növekedést, illetve melyek azok a tényezők, amelyek elősegíthetik a gazdaság növekedését.
E tekintetben azért az a határozott véleményünk, hogy összességében ha a magyar gazdaság növekedési kilátásai borúsabbak a régiós átlagnál, az bizonyosan nem a monetáris politika miatt van, és ez nemcsak a mi véleményünk. Hogy ne csak magamat védjem, az OECD elemzését szeretném felhozni példaként. Nemrég jelent meg ez a talán 100-200 oldalas könyv a magyar gazdaságról. Ebben számtalan javaslatot tesznek arra, mit kéne tenni ahhoz, hogy a magyar gazdaság gyorsabban növekedjen. A monetáris politikáról, azt hiszem, egy oldal szól ebben az elemzésben, aminek a rezüméje az, hogy a magyar monetáris politika jól teljesíti kötelességét. Ezt nem mi mondjuk, ezt az OECD mondja.
A sáveltörlés mennyire segített? Azt gondolom, segített a sáveltörlés, hozzájárult ahhoz, hogy a márciusi megugrást követően az állampapír-piaci hozamok és általában a magyar kötvények hozamai csökkentek, hogy a jegybanki politika hitelessége nőtt. De nem lehet csodát várni egy ilyen sáveltörlési intézkedéstől, ennek csak hosszabb távon lehet hatása. Karvalits alelnök úr fog beszélni arról, hogy az inflációs jelentésben más árfolyammal számoltunk, mint ami most volt, illetve adott esetben a környező országokkal való összehasonlításról.
A PM-MNB toleranciasávról azt gondolom, hogy egy első félreértés után teljes egyetértés van közöttünk. Erről ki is adtunk egy közös sajtókommünikét. Ez azt mondja, amit egyébként én az értelmezésem szerint mondtam, talán nem ilyen szabatosan, azon a sajtótájékoztatón, ami a kamatdöntést követte. Előre menve egy cél van, nincs sáv, hanem pontcélunk van, ez a 3 százalékos pontcél, amit közösen tűztünk ki a kormánnyal. A Magyar Nemzeti Bank erre a pontcélra lő, ha úgy tetszik. Ezt úgy tudnám talán szemléletessé tenni, mint amikor céllövő verseny van, és odaáll a pisztollyal, vagy a puskával a céllövő, és előtte van az a kis kerek tábla, aminek a közepén van a 10-es. Ő arra céloz, arra a fekete 10-esre a tábla közepén. Ettől függetlenül, amikor megnézi a lövéseit, utána kimegy, és azt mondja, hogy 6-os, nem 10-es, akkor még megveregetheti a vállát - utólag. De ez nem változtat azon, hogy amikor céloz, nem a 6-os, hanem a 10-es pontra céloz. A Nemzeti Bankot nem gátolhatja meg a toleranciasáv léte abban, hogy amikor döntést hoz, a döntéseit a pontcél határozza meg, és a meglévő inflációs kockázatokra ne reagáljon. Utólag persze mondhatja azt, hogy olyan dolgok történtek az elmúlt néhány negyedévben, amelyek eltérítettek végül is a céltól, de ezért talán nem érezzük magunkat felelősnek. De ez egy más dolog, ez az utólagos értékelés része. Azt gondolom, hogy ebben teljes egyetértés van ma már újra a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank között.
Még egy dologra térnék ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok miért reagált máshogy a kamatpolitikában. Azt gondolom, hogy az a válság központja volt. Nekik nyilvánvalóan másként kellett reagálni. Szerencsére, ahogy ezt Júlia asszony szokta mondani, mi a tornádónak csak az oldalszelét kaptuk el, ők kapták a tornádó közepét. Nyilvánvalóan az ő reakciójuk erre a válságra más kellett hogy legyen, mint a Magyar Nemzeti Bank és a más, hozzánk hasonló országok reakciója. Igazából nem nagyon lehetett látni kamatcsökkentést azokban az országokban, amelyek hozzánk hasonló helyzetben voltak. Ott inkább kamatemelések történtek, és erre sorozatban lehetne példákat hozni, Romániát, Törökországot, Dél-Afrikát. Sajnos, ezek azok az országok, amelyekkel minket egy kategóriába sorolnak. Nem az Amerikai Egyesült Államokkal sorolnak minket egy kategóriába, bármennyire is szeretnénk. De ugyanúgy jellemző volt a kamatemelés Lengyelországra, vagy Csehországra is.
Akkor Karvalits alelnök urat kérném, hogy azokra a kérdésekre, amelyekre én nem tudtam válaszolni, reagáljon. A pénzügyi stabilitási kérdésekre, a devizaadósságra és Stiglitz professzorra Király Júlia válaszol.
KARVALITS FERENC, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Molnár Albert úr sok számot sorolt a régióban és Európában látható aktuális és a jövőben várható inflációs értékek kapcsán, összehasonlítva a magyar folyamatokat a nemzetközi folyamatokkal. Ezek az adatok tárgyszerűen pontosak voltak, ugyanakkor azt gondolom, hogy úgy helyes ezt az összehasonlítást elvégezni, ha pontosan értjük az egyes országokban, vagy országcsoportokban zajló reálgazdasági folyamatokat. Ilyen szempontból önmagában azt a tényt, hogy itt, Magyarországon van egy lassú dezinflációs folyamat, míg a környező országokban számos helyen most ugrott meg az infláció, azt hiszem, úgy volna inkább helyes értékelni, hogy a magyar inflációs folyamatnak egy meghatározó tényezője a konvergenciaprogram kapcsán megtett egyes lépések egyszeri inflációs hatásaiból indult lökés. 2006 végén, 2007 elején a Magyar Nemzeti Bank által készített inflációs előrejelzések is egy viszonylag gyors dezinflációs folyamatot jeleztek. Mi is arra számítottunk, hogy ezek az egyszeri hatások kifutnak, és a monetáris politika ezen hatások jó részén áttekinthet.
Sajnos, azt láttuk, hogy a költségvetési kiigazításból származó egyszeri költségsokkot újabb, a nyersanyagárakból, az energiaárakból, az élelmiszerárakból következő sokkok követték. A mi inflációs előrejelzésünk egy lassú dezinflációt jelzett, és 2006 végén arra számítottunk, hogy 2008 végére az árstabilitáshoz érünk el, ehhez képest kell a folyamatokat összehasonlítani. A mai előrejelzésünk azt mutatja, hogy 2006 végén ettől a 3 százalékos céltól még jelentősen messze vagyunk, azaz a másfél évvel ezelőtti tudásunkhoz képest az inflációs előrejelzésünk is felfelé mozdult el. Ugyanezt az energiaárakból, élelmiszerárakból származó sokkot látjuk számos más ország esetében is a régióban és a nyugat-európai országokban is.
Konkrétan Csehországot emelte ki, mint relatíve magas inflációs értékkel most bíró országot. Csehország most szintén egy költségvetési kiigazítás lépései, adólépések következtében számít az idei évben megugró inflációra, ugyanakkor a cseh jegybank előrejelzése azt mutatja, hogy ennek az egyszeri hatásnak a lecsengésével náluk már 2009 végére, 2010-re valóban újra előáll az árstabilitás. Sajnos, fontos azt szem előtt tartanunk, hogy nálunk az árstabilitás még nem tartósan elért cél, ezért a várakozásokat nem horgonyozza érdemben. Még egy tényező. A balti országok példája. A balti országok, Bulgária, Románia a magyar gazdasági folyamatokhoz képest jóval fűtöttebb időszakon ment át, rendkívüli tőkebeáramlással, nagyon jelentős bérkiáramlással és rendkívüli hitelexpanzióval. Nagyon komoly kockázatot futottak ezek az országok, és most realizálják is ezt a kockázatot. Ez a túlfűtött pálya vezetett egy megugró inflációhoz. Velük összehasonlítani a mi értékeinket szerintem nem túl szerencsés. Bizonyos szempontból ők is veszélyes helyzetben vannak.
Rátérve a konkrét felvetésre, ami az inflációs előrejelzés feltételes voltáról szól. Valóban, a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentésében egy olyan prognózist adunk, amelyben néhány alapvető paramétert fixálunk, nemcsak az árfolyamot, hanem az olajárakat is. Itt egy szabályalapú feltételezést használunk, az éppen aktuális, áprilisban aktuális forward tőzsdei olajárakkal számolunk, ebben az előrejelzésben 106 dollár körüli hordónkénti olajárral számoltunk, sajnos a spot árak ennél jóval magasabbak ma már, 135 dollár körül vannak az olajárak. Ez azt mutatja, hogy ezek a tételek is megváltoztak. Valóban, az árfolyam a feltételezetthez képest ma erősebb. Nyilvánvalóan monetáris politikai szempontból az számít, hogy ezek az árfolyamváltozások tartósak-e. Ha az árfolyam tartósan, trendszerűen erősebb lesz, mint az előrejelzésben feltételezett, ez a monetáris kondíciók szigorítása, vagy szigorodása által hozzásegít bennünket a valamivel gyorsabb dezinflációhoz. Ha ezt a két tényezőt az éppen aktuális értékekkel behelyettesítve próbálnánk új prognózist előállítani, sajnos, éppen azért, mert az energiaárak jóval agresszívebben emelkedtek az elmúlt egy-másfél hónapban, mint amennyivel a forint árfolyama ezen rövid időszak alatt erősödött, összességében ez a magasabb kockázatok realizálása felé mutat, valamivel magasabb inflációs pályát jelölt volna ki. Az valóban igaz, hogy a monetáris kondíciók összességében szigorúbb volta a dezinflációt segíti. Köszönöm.
KIRÁLY JÚLIA, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Két kérdés hangzott el a devizahitelezésről. Az első állítás. A devizahitelezés és a Nemzeti Bank által megállapított alapkamat között az elmúlt hat évben, ami alatt Magyarországon, mondjuk úgy, jelentőssé vált a deviza alapú hitelezés, empirikusan nem mutatható ki szoros együttmozgás. Sőt! Magyarországon 2003-tól nőttek a devizahitelek, de sem a devizahitelek növekedési üteme, sem növekménye, sem szintje és az alapkamat időközben leírt közel 6 százalékos pályája között a matematika szigorú szabályai szerint, a rendelkezésünkre álló empíria szerint nem volt kapcsolat.
Második állítás ugyanezzel kapcsolatban. Furcsa módon a vállalati szektorban a devizahitelek aránya elkezdett nőni, és 50 százalék körül megállt. A lakossági szektorban kétségtelen, hogy az újonnan folyósított lakossági hitelek közel 90 százaléka devizában van. Ez elgondolkodtatja az embert arról, hogy milyen Magyarországon a vállalati, illetve a lakossági bankpiacon folyó verseny, és elgondolkoztatja a piacszerkezetről, a bankok által realizált marzsokról. Ehhez kapcsolódik a harmadik állítás. A Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája meghatározóan monetáris politika és nem pénzügyi stabilitási politika, amit célszerű a világban mindenütt külön választani. Amikor Magyarországon a devizahitelezés elkezdődött, magasak voltak a kamatok, de nem a jegybank politikája miatt, hanem az elnök úr által említett magas kockázati felár miatt, ami beépül a 2-3 éves hitelek árába. Magyarországon a lakosság átlagos hitel-futamideje 2-3-5 év. Ennek a futamidőnek a magyar forintkamatokban mért nagysága nem a jegybank politikájától függ. A jegybank nagyon hatásos, nagyon kemény szervezet, a rövid kamatokat képes mozgatni. A hosszabb, 2-3-5-10 éves kamatok, nem a 10 év múlva bekövetkező, hanem a ma 2-3-5 éves futamidejű hitelek, állampapírok kamatai alapvetően attól függnek, hogy a jegybanki hitelességet hogyan ítéli meg a világ. Ha ezt a hitelességet jól ítéli meg, akkor ezek a kamatok csökkennek. Ezért gondoljuk azt, hogy elsősorban a bankok hosszú távú, prudens viselkedését nekünk prudenciális eszközökkel, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével közösen kell kiprovokálnunk, ha úgy tetszik, nem monetáris politikai eszközökkel kell mellé lőnünk.
Ehhez szorosan kapcsolódik a Stiglitz úrral kapcsolatban feltett kérdés, ami személy szerint azért kötődik hozzám, mert a magyar közgazdasági egyetemen, a Corvinus Egyetemen Stiglitz úr kurzusaim rendszeres témája volt. Kiváló közgazdász, nagyszerűen ért az aszimmetrikus információelmélethez, amivel egyébként magyarázható az amerikai jegybank kamatcsökkentési politikája. Ezzel szemben makroökonómusként, az inflációs célkitűzés megítélőjeként, úgy gondolom, személyes írói munkásságnak részeként fogalmazott meg véleményt, nem közgazdászként. Ennek a véleménynek a megítélése természetesen torzítja azt, hogy Stiglitz úr Nobel-díjas közgazdász. De úgy gondolom, ha ebből próbáljuk az inflációs célkitűzés rendszerét megítélni, akkor a tekintélyérvvel való visszaélés bűnébe esünk. Hiszen az inflációs célkitűzést lehet vitatni, számosan vannak Magyarországon is, akik vitatják. Surányi Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökével komoly vitákat szoktunk ezzel kapcsolatban folytatni, explicit és implicit módon. Abban azonban mindketten egyetértettünk, hogy Stiglitz írása egyre volt jó, hogy néhányan úgy gondolják, hogy az inflációs célkitűzés egy humbug, és ne elgondolkozzanak azon, hogy mi a tartalma, mi a célja, mi az értelme, és vajon a világ számos országában miért ezt követik. Komoly érv, hogy mindazon fejlődő országokban, ahol az árszínvonalnak, a fogyasztói kosárnak több mint 50 százaléka élelmiszer, és amiatt nő az infláció, hogyan kell értelmezni az inflációs célkitűzés rendszerét.
Magyarország nem ilyen ország. El lehet gondolkozni azon, hogy egy külső sokkra, külső árhatásra hogyan kell reagálni az inflációs célkitűzés rendszerén belül. Ezzel kapcsolatban nagyon komoly viták folynak a gazdasági sajtóban, a gazdaságpolitikában. Úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank ebből ki is veszi a részét. De tekintéllyel visszaélni nem illik. Múlt héten az OECD párizsi találkozóján járva, ahol pénzügyminiszteriumi és jegybanki vezetők vettek részt, két olyan állítással találkoztam, amit ezzel kapcsolatban érdemesnek tartok elmondani. Az egyik a növekedés és az infláció kapcsolatára vonatkozott, amit szinte minden ország képviselője elmondott: ami a növekedéssel, a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos, abban egyetlenegy biztos dolog van, a bizonytalanság. Az inflációval kapcsolatban egyetlenegy biztos dolog van, hogy veszély. És mást nem tudunk, mint ezt a veszélyt mérsékelni. Mint a FED ott lévő alelnöke, Frederick Mishkin, aki ugyanúgy amerikai professzor, és egyelőre csak majdnem Nobel-díjas, de még van esélye rá, megfogalmazta egy egy hónapja megjelent írásában: azért, mert az inflációs célkitűzés, az infláció mérséklése a gazdaság stabilitásához vezet el. Ezt az egyet tudjuk tenni biztosan.
És még egy dolog, ami elhangzott. Egyet nem szabad, a rugalmas inflációs célkitűzés rendszerét úgy értelmezni, hogy ha magas az infláció, akkor a jegybank felemeli az inflációs célt, és így növeli a hitelességét, mert ezzel a jegybank nem növeli, hanem csökkenti hitelességét. A rugalmas inflációs célkitűzés azt jelenti, hogy ha a jegybank már elérte az inflációs célt, akkor rugalmasan alkalmazhatja az azt megtartó eszközöket. Köszönöm szépen.
SIMOR ANDRÁS, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Bocsánat, volt még a megtakarításokra vonatkozóan egy kérdés. Alelnök úr!
KARVALITS FERENC, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: A kérdés kapcsán érdemes egy pillanatra visszatérni arra, hogy a kamatpolitika hogyan hat az egyes belföldi jövedelemtulajdonosokra. Alelnök asszony említette, hogy a kamatdöntések és a devizahitel között nem fedezhető fel jól definiálható kapcsolat. Ez pont szemben áll a sajtóban elhangzott egy-két érveléssel szemben. Éppen azt a problémát mutatja, amivel a monetáris hatóság szembesül. A nyugat-európai országokhoz képest a magyar kamatpolitika hatásmechanizmusa kevésbé hatékonyan tud közvetlenül a kamatcsatornán keresztül hatni, és erőteljesebben tud az árfolyamcsatornán keresztül hatni. Ez számunkra jelentős kihívás. Ezért is komoly ambíciója a jegybanknak az árstabilitás elérése, hiszen egy árstabilitás mellett a kamatkülönbözetek csökkenésével azok az inszenzívák, amelyek olcsó devizahitelek felé ösztönzik a háztartásokat, nagyban csökkennének.
Ami azonban a háztartások nettó pozícióját összességében illeti, azt gondoljuk, és ezzel is számoltunk, hogy az idei évben a háztartások nettó pozíciója a korábbi időszakhoz képest némileg javul. Ennek két csatornáját is láttuk. Egyrészt a megtakarítási hajlandóságban azt prognosztizáltuk, hogy valamelyest erősödni fog a háztartások megtakarítása. És azt feltételeztük, ez azonban még nem teljesült be, az elmúlt időszak egyelőre nem ezt mutatja, az utolsó havi adatok talán, de összességben, trendszerűen még nem, hogy a korábbi időszakban tapasztalható fogyasztási hitelezésexpanzió, ami a háztartások fogyasztásának simítását szolgálta, valamelyest enyhülni fog, lassulni fog, nem fog olyan ütemben folytatódni tovább, mint az előző évben. A háztartásoknak újra kell gondolniuk az ezzel kapcsolatos stratégiájukat, ezért összességében azt feltételeztük, hogy a háztartások nettó pozíciója ezen lépések nyomán némileg javulni fog.
SIMOR ANDRÁS, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Bocsánat, de én még két kérdést találtam, azt hiszem, mindkettőt Molnár Albert képviselő úr tette fel, amire elfelejtettem reagálni. Az egyik, hogy ha 2010-re az inflációs előrejelzésünk 3 százalékot mutat, akkor miért kellett szigorítani a monetáris politikán legutóbb. Talán egy másik képviselő úr is feltette azt a kérdést, hogy mi az az öt-nyolc negyedév, miért pont azt tüntetjük ki. Erre azt a választ tudom adni, hogy azért az a kitüntetett pontja a monetáris politikának, mert tapasztalataink, elemzéseink azt bizonyítják, hogy ez az az időszak, amire leginkább tudjuk befolyásolni az infláció alakulását. Ha ezt az öt-nyolc negyedéves időszakot nézzük, akkor ez 2009 második felét és 2010 első felét öleli fel. Ebben az időszakban pedig jelentősen az inflációs cél fölött van az előrejelzésünk. Ezen nem változtat az sem, hogy reméljük, 2010 további részében ez lejjebb megy, és 2010 átlagában tudjuk produkálni a 3 százalékos célt.
A másik ok, ami miatt ezt meg kellett tennünk, hogy nemcsak az alap-előrejelzést vesszük figyelembe a döntéseinknél, hanem a prezentáció során bemutatott kockázati elemzést is. Az az állítása volt az inflációs jelentésnek, hogy ez a 2010-es 3 százalék jelentősen felfelé mutató kockázatok mellett tud csak teljesülni, és a tanács ezeket a kockázatokat is figyelembe veszi akkor, amikor a döntéseit meghozza.
A másik kérdés, amire elfelejtettem reagálni a fiskális szigor - monetáris szigor párhuzamosan. Tény és való az, hogy ha egy országban fiskális szigor van, akkor általában a monetáris politika tud lazítani. Miért? Azért, mert a fiskális szigor alapvetően önmagában inflációcsökkentő, normális esetben, ha az a kiadások csökkentésén keresztül valósul meg. Mert ha kevesebb pénzt pumpál a költségvetés a rendszerbe, akkor keresletszűke van, ez pedig vélhetően az árak csökkentésének irányába hat. Tehát a monetáris politika képes lazítani a feltételrendszerén. A magyar költségvetési kiigazítás sajnos alapvetően nem így valósult meg, hanem a kiigazítás nagyobb része a bevételi oldalon valósult meg, ami lehet, hogy a keresleti oldalon szűkölést okozott, ugyanakkor a költségoldalon emelte az inflációs tényezőket, az inflációs várakozásokat. Ezért az infláció nem csökkent a kiigazítás hatására, ami egyébként egy költségvetési kiigazítás standard velejárója, hanem megemelkedett. Ilyen környezetben sajnos a monetáris politika képtelen lazítani, sőt, szigorítani kénytelen. Ez az a kellemetlen párosítás, ami 2006 után létrejött. Tehát egyik oldalon jó volt a költségvetési szigorítás, szükséges volt, nagyon fontos volt ahhoz, hogy a magyar gazdaság egyensúlya helyreálljon és a sebezhetősége csökkenjen. Ebben jelentős sikereket értünk el, de még jobb lett volna, ha ez az egyensúlyjavítás nagyobb mértékben a kiadások csökkentése oldalán valósul meg. Ez lehetővé tett volna a bekövetkezettnél vélhetően lazább monetáris politikát is.
Köszönöm szépen a figyelmet. Ha bármilyen kérdést kihagytunk volna, vagy nem válaszoltunk volna, kérem, hogy emlékeztessenek rá minket. Köszönöm szépen.
Újabb kérdések, észrevételek, vélemények
ELNÖK: Köszönjük szépen. Azt kérem, hogy ne siessen elnök úr, mert még vannak jelentkezők a bizottság tagjai közül. Kicsit hosszabb lett a napirendi pontunk, mint amit terveztünk, de nem szeretném senkitől sem megvonni a szót. Mindenkit arra kérek, és arra biztatok, hogy akár véleményét, akár kérdését röviden, tömören fogalmazza meg, mert nyilván vitát is gerjeszt az, amit akár egymástól, akár a meghívott vendégeinktől hallunk.
Én magam is jó példával járnék elöl. Elnök úrral talán már volt alkalmam beszélgetni arról, hogy a 2000-es évek elején mi is történt igazából. Ha megnézzük a 2001-2002-es makrogazdasági számokat, akár az államadósságot, akár a munkanélküliséget, akár a növekedést, vagy az államháztartási hiányt, akkor szerintem ma bármelyik adattal akármelyik szocialista gazdaságpolitikus látatlanban kiegyezne. Majd egyszer nyilván megbeszéljük ezt egy hosszabb bizottsági ülésen is, de a közhelyeknek az a szokásuk, hogy ha sokat ismételgetjük őket, előbb-utóbb tényként rögzülnek a kollektív emlékezetben, vagy tudatban. Nem szeretném, ha a kollektív tudat része az lenne, hogy itt 2000-ben romlottak el a folyamatok. De ezt csak a jegyzőkönyv kedvéért mondtam el.
Akinek viszont kérdése van, az Tállai András. Parancsoljon, képviselő úr.
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Hosszú kérdések és hosszú válaszok után egy nagyon rövid, de annál üdítőbb kérdést szeretnék feltenni. Azt szeretném megkérdezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyetért-e azzal, hogy jelenleg a kormányzat, a pénzügyi kormányzat nem mondja meg az euróbevezetés céldátumát. Önöknek mi erről az álláspontjuk? Véleményem szerint ez tovább bizonytalanítja a gazdaság szereplőit, az ország Európai Unióban betöltött szerepét. Mégis csak kicsit mosolyt keltő, hogy ebben a kérdésben a külügyminiszter mondja meg azt, hogy majd mikor mondják meg Magyarországon az euró bevezetésének dátumát. Azt hiszem, ez nem külügyi, hanem nagyon is belügyi és gazdasági kérdés. Tehát röviden, tömören: egyetértenek-e azzal, hogy ha ilyen stabilak és biztosak a folyamatok, amiket itt ön felvázolt, akkor miért nem mondható meg most, miért nem jelölhető ki ez a dátum most, és miért nem lehet, mondjuk a köré meghatározni az ország költségvetési, pénzügyi feladatait?
ELNÖK: Köszönöm. Gegesy Ferenc képviselő úr kért szót.
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök úr a kérdéseim nagy részére válaszolt. Kettő maradt, amit mégis feltennék. Az egyik az, hogy az elmúlt két-három hónapban elég sok tény és terv került napvilágra, amelyekről közösen elmondható, hogy nem kifejezetten a költségvetési egyensúlyt javítják. Emellett a forint meg szárnyal. Ez mindenképpen meglepő. Volt itt egy felsorolás, amiben jelezte, hogy a nemzetközi helyzet nem fokozódik, hanem enyhül, jó a Nemzeti Bank, úgyhogy azt a kérdésemet nem merem feltenni ezek után, hogy minek tulajdonítható ez az ellentmondás, de számomra kicsit furcsa.
A másik kérdésem. Szintén elhangzott az, hogy reméli a Nemzeti Bank, hogy a választási ciklus végén jellemző 1,5-2 százalékos elcsúszás nem következik be. Mintha ez is egy kicsit ellentmondásos lenne. Ezt igazából a pénzügyminisztertől lehetne megkérdezni. Ha gondolja, akkor válaszoljon. Úgy vettem észre, hogy a vetített szövegben volt egy félreérthető dolog, hogy ez a cél, a konvergenciaprogram egyensúlyi feltételeinek 2009-es, 2010-es betartása az egyensúlyi tartalék részleges vagy teljes felhasználása mellett tartható. Ez úgy értendő, hogy felhasználjuk a tartalékot. Tehát nem osztjuk ki. Ez félreérthető.
A következő kérdésem csak annyi, hogy itt az egyik képviselőtársam kitért az energiaárak alakulására, most csakis a vállalati szféráról van szó. Ha jól emlékszem, tavaly nagyjából elérte az EU nyugati részének szintjét, és idén mintha már valamivel fölötte is lenne, és ez versenyhátrányt okoz. Bennem azért megfogalmazódik az elmúlt 50 év helyzete alapján, hogy Magyarország olyan ország, amelynek energiája nem sok van, viszont stabilan energiapazarló, és most még ehhez hozzájön az, hogy a nemzetközi felmérések szerint az energiaárak hosszú távon is emelkednek. Ez az energiaár nem hátrányos, hanem inkább kényszerítő, de mégis hasznos eszköz.
ELNÖK: Köszönöm. Domokos László következik.
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Jegybankvezetés! Az egyik kérdéskör az energia témaköre. Az árampiac ügyében egészen meglepő módon a Nemzeti Bank a reálgazdasági folyamatokban határozottan állást foglalt, és azt mondta, hogy az állami szabályozás okoz gondot a magyar energiapiacon. Ezért nyitni kell. Tehát egy liberalizáció mellett foglalt állást akkor, amikor mindenki úgy érezte, hogy éppen a kiszolgáltatott fogyasztói oldal talán egy túlkeresletes piacon még kiszolgáltatottabb állapotba tud kerülni. Ezt most látjuk, vállalatok, önkormányzatok próbálnak a piacokon megmozdulni, és hatalmas, inflációt meghaladó áremelkedéssel tudnak szerződéseket kötni. Nem érzik-e azt, hogy a reálgazdaság olyan szegmensébe avatkoztak bele, ami egyszerűen nem tartozik a Nemzeti Bank hatáskörébe, hogy milyen módon van egy piac szabályozva. Mert akkor még néhány versenyről, monopóliumról beszélhettek volna. Miért pont ezt választották ki éppen akkor, amikor a kormány bejelentette az ezzel kapcsolatos privatizációt? Ezzel támogatták a kormányzati politikát akkor, amikor mindenki tudja, hogy a Monetáris Tanács öt tagját a kormányfő nevezte ki. Egyébként is óriási érzete mindenkinek, hogy a kormány befolyásolhatja, nyomást tud gyakorolni a jegybanki kamatokkal kapcsolatos döntésekre. A Monetáris Tanácsban, emlékezzünk, 2005-ben, az ön elnökké kinevezése előtt nagy vita zajlott le a jegybanki törvénnyel kapcsolatban. Mi attól a perctől fogva úgy érzékeljük, hogy rendkívül befolyásolható állapotba került, a hitelességet megkérdőjelezheti egy ilyen leosztása az erőviszonyoknak.
Ez azért is alátámasztja ezt a kérdéskört, mert ön egy olyan kijelentést tett, amely a Dresdner elemzőinek álláspontjára hívja fel a figyelmet, hogy 2009 elejétől nagy pénzügy-politikai lazítás veszi kezdetét Magyarországon. Amikor önök úgy mellékesen a fiskális politika alakulásával kapcsolatban a kiadások becsléséről beszéltek és a hiány alakulásáról, akkor azt mondták, alátámasztva ezt, hogy ugyan az önök korábbi elemző műhelyei nem azt számolják ki kiadási determinációban, amivel a kormány számol, de átveszik, mert ha a kormány azt mondja, akkor az biztosan úgy lesz. Kisebbségi kormányzás van, választások lesznek 2009-ben, 2010-ben. Mire alapozzák azt, hogy a kiadások a kormányzati elképzelések alapján fognak alakulni, amikor ennyire kitett a kormányzat annak, hogy bármilyen további kiadáscsökkentést egyáltalán meg tud-e valósítani? Mire alapozzák közgazdászként, független jegybankként? Úgy gondolom, ez alapvető bizalmi kérdés, hiszen a Nemzeti Banknak a bizalmi tőkéje kerülhet veszélybe. Nem elég, hogy a kormánynak, a politikai vezetésnek van egy bizalmi válsága, betársulhat emellé a jegybank is. Nem érzi-e ezt a veszélyt? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Elnézést kérek, mindig elfelejtem, hogy az SZDSZ már ellenzéki párt, és felváltva kellene szót adnom egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőnek. Gegesy Ferencet a kormányoldalhoz számoltam, elnézést kérek érte. Úgyhogy most két kormánypárti képviselő következik, még akkor is, ha kisebbségiek. Először Tukacs Istvánnak adnám meg a szót. Parancsoljon!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, de Gegesy képviselőtársam nem tiltakozott, amikor szót adott neki, úgyhogy szerintem ez teljesen rendjén volt. Mi sem tiltakoztunk.
Formailag egy tájékoztató napirendje zajlik, és ennek bizonyára az lenne a jó módja, ha mi nagyon okos kérdéseket tennénk fel, hogy minél behatóbban megismerjük a tájékoztató tartalmát. Azonban ha megenged egy megjegyzést elnök úr, tisztelt elnök úr, alelnök asszony és alelnök úr, akkor mégis csak azt mondanám, hogy vita zajlik a legutóbbi jegybanki alapkamat-emelésen és általában a jegybank működésén. Ebből következően azt szeretném javasolni, hogy ha mindenki örült annak, hogy az MNB vezetése és a költségvetési bizottság rendszeresen fog találkozni, akkor szerintem fogadjuk el, hogy ezek a helyzetek a későbbiekben is elő fognak állni. Ezért aztán az az elnök úr által nem kívánatosnak minősített helyzet alakul ki, hogy a politika vitázik az MNB működéséről és konkrét döntéseiről. Azt gondolom, hogy ezt el kell így fogadni.
Három megjegyzésem lenne az elhangzottakhoz, és remélem, hogy a megjegyzések, amelyek vitát is tartalmaznak az elhangzottakkal szemben, nem fogják nagyon megrezzenteni a piacokat. Az egyik az infláció okaival kapcsolatos megjegyzés volt. Domokos képviselőtársam már célzott egy olyan típusú rögzített áras, már most liberalizált, eddig természetes monopóliumra, amire bizonyára önök is gondoltak, de megemlítettek helyi, illetve regionális hatáskörű, rögzített árral dolgozó szolgáltatásokat is mint az infláció okait. Tisztelt Elnök Úr! Én a magam működési területén három regionális szolgáltató szervezetet látok működni. A megjegyzése azt éreztette velünk, hogy a mindenkori ármegállapításuk, amely magasabb, mint a mindenkori infláció, nagyjából politikai szándékokhoz kötött, tehát a ciklus közben magas, aztán a választások évében alacsony, és ez így változik.
A három, általam ismert szolgáltató ügyében engedjen meg néhány mondatot. Ezek a szolgáltatók részben a magasabb színvonalú szolgáltatásért, részben pedig környezetvédelmi szempontok érvényesítéséért, valamint a fenntartható fejlődés szempontjának érvényesítéséért igen nagy értékű beruházásokat hajtanak végre. Vízműről, szemétszállításról, távhőről van szó. Ezeket nyilván az áraikban érvényesíteni akarják, hiszen jelentkeznek majd a ráfordításaik között az aktivizált eszközökkel kapcsolatos kötelezettségeik, illetve lehetőségeik. Ezért aztán szeretném javasolni, hogy lehet, hogy megérne egy nagyon általános vizsgálatot a helyi, illetve regionális, ilyen típusú rögzített áras szolgáltatók működése is. Hiszen nem tudjuk egyértelműen azt mondani, hogy az infláció fölötti magasabb áruk feltétlenül csak és kizárólag abból adódik, hogy ezek valamilyen helyi egyéni politikai szándék, akarat miatt működnek így.
A másik megjegyzésem arra vonatkozna, amit én most némileg meglepődve hallottam, és az érvanyagot akár el is fogadhatom, miszerint a kis- és középvállalkozások a jelenlegi forint/euró árfolyam mellett, az erős forint mellett hatékonyságnöveléssel úrrá lehetnének a helyzeten, hiszen nem az erős forint az oka annak, hogy rosszabb helyzetbe kerülhetnek az exportpiacokon, hanem az eddigi, viszonylag gyengébb forint volt az abnormális. Most nagyon egyszerűen akarom visszaadni azt, amit ön mondott. A megjegyzésem arra vonatkozna, hogy ezek a kis- és középvállalkozások jellegük és természetük szerint sajnos nem nagyon képesek arra, hogy hatékonyabban működjenek, részben a tőkeszegénységük miatt, részben pedig a működésük jellege miatt. Ezért tehát az a válasz, amely gazdaságpolitikai értelemben arra vonatkozott, hogy na jó, jó, persze elismerjük, hogy a kis- és középvállalkozások számára az exportpiacokon veszteségeket okoz az erős forint, ámde ezt meg kell szokni, és erre valamilyen módon nyilván válaszolni fognak, hiszen a kitűzött cél jó és fontos. A magam részéről ezt némileg megkérdőjelezném. A kis- és középvállalkozások döntő része a következő időszakban, vagy általában nem lesz alkalmas arra, hogy nagyon hatékonyan működve ezt az ellensúlyt meg tudja teremteni.
Végül, ha megengedi a bizottság, hiszen ezzel kapcsolatban hangzott el néhány mondat, beszélnék a bérterhekről, amelyek ügyében egyik oldalról kialakult egy vita, hogy vajon akkor a fajlagos bérterhekkel mi a helyzet, és mennyit képvisel ebből a szakmunkás minimálbér. Én nem erről az oldalról szeretnék vitába szállni, hanem azokkal az állításokkal, amelyek a mostani helyzetet megpróbálták nagyon egyszerűen úgy bemutatni, hogy azért keletkezett most ez a helyzet, azért tér el a prognosztizálttól a bérköltségek emelkedése akár fajlagos értelemben is, mert az elmúlt időszakban megnőttek a bérterhek. Nem az elmúlt időszakban nőttek meg perdöntően. Kontur Pálnak adott válaszában nagyon pontos volt, hiszen természetesen egy megnövekedett személyi jövedelemadó-teher egy bizonyos határon felül sújtja a kereseteket, a reáljövedelmeket. Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy az egyébként általam is nagyon előnytelennek tartott magas adó- és járulékterhek az elmúlt években alakultak ki. Ebben az időszakban konkrét bérteherként egészségügyi járulék jelentkezett, és ha jól tudom, az általános járulékok ebben a tekintetben nem emelkedtek. Ezt azért szeretném rögzíteni, tisztelt bizottsági tagok.
Jelzem, nem azzal a ténnyel vitatkozom, hogy a régióban, vagy akár az Unióban is messze magasan nálunk jelentkezik a magas adóterhelés, a magas járulékterhelés és az ezzel járó összes negatív következmény, a mondandóm pusztán arra szorítkozott, hogy a bérterhek és a vállalkozói terhek ügyében legyünk pontosak. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.
ELNÖK: Köszönöm én is, képviselő úr. Azért engedjen meg egy megjegyzést, mert ugyanazt tapasztalom, mint a sajtóban, hogy összecsúszik két vélemény vagy kommentár a jegybank alapkamatdöntésével kapcsolatban. A Fidesz részéről senki nem mondott, én magam sem mondtam olyan állítást, amelyik bírálta volna a jegybanknak ezt a döntését. Ugyanis ez nem a mi döntésünk, nekünk ehhez nincs jogunk. Magánvéleményem persze van róla, de azt megtartom magamnak. Mi nem vitattuk a jegybank döntését, mi azt mondtuk, hogy ennek a döntésnek vannak következményei. És ahhoz, hogy a további, a jövőbeni döntéseknek megértsük a hátterét, szükséges egy meghallgatás. Önök ellenben azt mondták, hogy ez a döntés drága, értelmetlen, káros. Ez a döntést minősíti. Szerintem a két dolog között alapvető különbség van. Ennyit szerettem volna csak pontosításként elmondani. Még egyszer mondom, nem tud tőlem és mástól sem olyat mondatot idézni, ami a döntést vitatta volna. (Tukacs István: Elnök úr, egy percet engedjen meg.) Parancsoljon!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Bocsánat, tudom hogy szokatlan, de miután elnök úr is úgy gondolta, hogy szeretné világossá tenni a pozíciójukat ebben az ügyben, én is szeretném világosan elmondani, hogy tudomásul vettem, amit most elnök úr a sajtónak elmondott ebben a tárgykörben. Nekem nem volt, mint bizonyára érzékelte, arra vonatkozó megállapításom, hogy melyik politikai oldal, melyik politikai párt mit nyilatkozott ebben az ügyben. Pusztán azt konstatáltam, hogy itt a bizottsági ülésen kialakult egy vita, ami nem feltétlenül velejárója a tájékoztatóknak, és különösen nem velejárója az MNB esetében. Azt hiszem, most mindketten megtettük, amit meg kellett tennünk.
ELNÖK: Jó. Nem kommentálom. Három hozzászólónk van még. Most Kovács Tibor következik, aztán Hargitai János.
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Néhány megjegyzést szeretnék tenni, mert ellentmondást véltem felfedezni abban, amit elnök úr elmondott, de lehet, hogy én értettem rosszul. Kérem, javítsanak ki, ha nem így van. Azt mondták, hogy az inflációs célok tekintetében egy-két évre előre kell gondolkodni. Ez érthető, akkor viszont az szorulna talán magyarázatra, hogy egy-két hónap, vagy három hónap alatt hogyan lehetséges 75 bázispontos változtatás, ha két évre előre gondolkodunk és próbáljuk meg megjósolni, hogy hogyan fognak történni az események. Azt említette, hogy kitüntetett szerepe van a Nemzeti Bank működésében az árfolyamnak, ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Banknak nincs árfolyamcélja. A kettő mintha egy kicsit ellentmondana egymásnak.
Én a magam részéről elég bátor kijelentésnek tartom az önök részéről azt, hogy a növekvő devizahiteleknek, illetve az árfolyamnak nincs kapcsolata egymással. Megmondom, hogy miért. A devizahitelezés Magyarországon néhány évvel ezelőtt kezdődött, a lakáskölcsönök területén indult el. A magyar társadalomban nem volt ismert az, hogy devizahiteleket is vehetnek fel. Folyamatosan, évről évre ismerik meg az emberek, és évről évre folyamatosan nő, ahogy itt elhangzott, ma már 50 százalék körül van ez a szint. Ez attól van egyébként, hogy most kezdenek ezzel ismerkedni az emberek, nem pedig azért, mintha a kettő között nem lenne összefüggés. Úgy gondolom, igenis van összefüggés, mert ha a devizahiteleknél 2-3 százaléknyi kamatot kell fizetni, a forintban felvett kedvezményes kamatozású lakáshitelezésnél pedig esetleg kétszer, vagy háromszor ennyit, akkor nyilván az emberek egy idő után tájékozódnak ebben az ügyben.
A harmadik megjegyzés a költségvetéssel kapcsolatos következményekre vonatkozik. Nyilvánvalóan azonnali következménye van egy kamatemelésnek olyan tekintetben is, hogy a kereskedelmi bankok kötelező tartalékának kamatát a Nemzeti Banknak kell megfizetnie, amit szépen leírnak a költségvetésből. Ez a Nemzeti Bank gazdálkodását alapvetően nem befolyásolja, de olyan 10 milliárdos nagyságrendű következménye csak van. Ilyen értelemben is van közvetlenül hatása a kamatpolitikának.
A végső megjegyzés pedig az, hogy bizony isten, nagyon drukkolok, hogy a Szlovákok mielőbb vezessék be az eurót. Esetleg jövőre vezessék be, hogy végre kiderüljön, az euró bevezetésének milyen kockázatai vannak, és ez hogyan fog hatni a magyar pénzpolitikára, gazdaságpolitikára, és hogyan fogja ezt a dolgot kezelni Szlovákia lakossága. Nekem vannak az üggyel kapcsolatban fenntartásaim, éppen ezért bizony isten drukkolok, hogy minél hamarabb vezessék be az eurót Szlovákiában, hogy mindenki számára, aki úgy próbálja meg az ügyet kommunikálni, hogy az egyedül üdvözítő dolog Magyarország számára az, ha mielőbb bevezetjük az eurót, végre feketén-fehéren bebizonyosodjon, hogy ez így van-e, vagy ennek vannak feltételei. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hargitai János következik.
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, hogy ez a mai vita, ha egyáltalán vitának nevezhető, akkor körülbelül úgy zajlik, ahogy ezt egy józan országban az ember elképzeli, hogy a képviselők feltesznek kérdéseket az abszolút szakembereknek, és a szakemberek mindenre megadják a megfelelő választ, amit a képviselő elfogad vagy sem. Egy kicsit távolról figyelve ezt a vitát, azt érzékelem, hogy a tudás nyilvánvalóan ott van, hiszen azért ülnek a teremnek azon a részén. Biztos, hogy én azok közé a képviselők közé tartoztam, és ez az első találkozásunk azóta, hogy így, ráadásul hárman itt vannak az új összetételű Monetáris Tanácsból, aki végig kritizáltam azt a jelölési gyakorlatot, amit a magyar törvény kialakított. Újra megjegyzem, hogy ez egyedülálló Európában, nincs több példa rá, hogy minden monetáris tanácsi tag a miniszterelnök akaratából kerül oda, mert vagy ő jelöli, vagy ha más jelöli, akkor is a miniszterelnök egyetértése kell hozzá.
Most mégis megnyugvással látom azt, ami történik. Ilyen szempontból azt mondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs az a jelölési gyakorlat, az a nagyon sajátos jelölési gyakorlat, amiből egyenesen következne egy olyan monetáris politika, ami igazolná a jelölési gyakorlatot. Tehát azok a hangsúlyeltolódások, amelyek jól látszanak a kormánypárti képviselők és a bankelnök, vagy helyettesei között, számomra megnyugtatóak, ezért még a saját oldalam emberével, Domokos Lászlóval is vitatkozom, mert ő arra talált egy példát, hogy energiapolitikai ügyekben esetleg a bankelnök úr megnyilatkozott, amit ő úgy kódolt, hogy ezzel a kormány törekvéseit osztotta, vagy segítette. Biztos, hogy vannak ilyenek is az ön megnyilatkozásaiban, ezzel az égvilágon semmi gondom nincs. Mégis azt ma biztosan tudom, hogy az a monetáris politikai gyakorlat, amit önök folytatnak, ez az új összetételű és sajátos jelölési rendben kialakult Monetáris Tanács nem tetszik Kovács képviselő úrnak, és nem tetszett, mondjuk Molnár képviselő úrnak, aki, ha úgy tetszik, itt a Pénzügyminisztérium hangját közvetítette. Engem ez a gyakorlat megnyugtat, tehát ilyen szempontból egy kicsit magamnak fújok visszavonulót, bármilyen rossz a jelölési gyakorlat, vagy bármilyen sajátos, ebből nem következik az a monetáris politika, amit esetleg a jelölő eltervezett, mert önök túlságosan autonómok mint szaktekintélyek, és a Nemzeti Bankról szóló törvény végül is önöket kellően pályára állítja. Azt gondolom, önök teszik a dolgukat. Én ellenzéki képviselőként ezt megnyugvással látom.
Annak is örülök, amit Varga elnök úr megfogalmazott, mert a sajtó tényleg így kapta fel, leegyszerűsítve a Monetáris Tanács utolsó döntését, hogy jobbról, balról is kritizálják a Monetáris Tanácsot. Azt Varga elnök úr világossá tette, hogy mi volt az önök álláspontja. Tehát a két oldal ilyen szempontból nem tartalmilag kritizálja a Monetáris Tanács döntéseit. És még egy megjegyzés. Akkor, amikor a bankelnök úr azt mondja, hogy talán nem szokás Európában az, hogy politikusok bírálják a jegybank döntéseit, ehhez hozzáteszem, ez a bírálat, ami itt zajlik, ha egyáltalán bírálat, azt normálisnak tekintem. Más az a bírálat, amikor mondjuk a pénzügyminiszter, vagy ne adj' isten a miniszterelnök a sajtón keresztül fejti ki bírálatait, mert egészen biztos, hogy azt másként reagálják le a piacok, mint azt, amit most mi itt teszünk. Köszönöm.
ELNÖK: Utolsó hozzászólóként a képviselők közül Mádi László jelentkezett.
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Asszony! Alelnök Úr! A magam nevében megköszönöm azokat a szakmai véleményeket, amelyek sok mindent talán világosabbá tettek. Ez a konzultáció tényleg arra szolgált, hogy konstruktív párbeszédben jobban értsük egymás szándékait, hiszen elég sok információ elhangzott. Annak is örülök, hogy a működési költség tekintetében a korábban említett pozitív tendencia tovább folytatódott, tehát takarékos gazdálkodás jellemezte a Magyar Nemzeti Bankot, ami apró dolog, de jelzésértéke szempontjából talán fontos. Nyilvánvalóan a gazdaságpolitika művészet, amelyben megvan mindenkinek a helye és szerepe. A Magyar Nemzeti Banknak van egy kitüntetett helye és szerepe. Az nyilván közös cél, hogy az ország gazdasági felemelkedése megvalósuljon, és ehhez stabil és kiszámítható inflációs környezet kell hogy legyen.
A magam részéről igényt tartanék arra a tanulmányra az infláció és az államháztartási hiány összefüggéseiről, mert akár el is hihetem ezt a véleményt, de szeretném személyesen is megnézni és kontrollálni, hogy milyen tényezők hogyan hatnak, és ezek számszerűsítve pontosan hogy néznek ki. Kollégámmal együtt érdekelne az a tétel, hogy milyen szakmai magyarázata van annak, hogy 50 százaléknál megálltak a devizahitelek számukat tekintve a vállalati szektorban, mert ez talán hasznos tapasztalat lehet. Azt gondolom, hogy egy kettős pénzrendszer jelei mutatkoznak a magyar gazdaságban akkor, amikor a hitelek egyre nagyobb arányban devizában lettek felvéve, ráadásul svájci frankban, amelynek kamatkockázata nemcsak a mostani periódusban, hanem egy euróövezeti tagság esetén is fennállnak. Tehát ez nem lényegtelen körülmény, és a Magyar Nemzeti Bank nyilvánvalóan ezt a kérdést a kockázat oldaláról is, más szempontból is vizsgálja, erről van információja.
Tukacs képviselő úr éppen kiment a teremből, de mindenképp kikívánkozik a történeti hűség és a jegyzőkönyv miatt is, hogy itt azért jó néhány vonatkozásban növekedtek az élőmunka költségei. A megszorítás, a Gyurcsány-csomag következtében történt egy 3,5 százalékos munkavállalói járulékemelés, az evakulcs 15 százalékról 25 százalékra nőtt, és bevezették a szolidaritási adót, ami az szja-ban is megjelent, nemcsak a társasági adóban. Ilyen értelemben bizony jelentősen, vagy akár lehet mondani, drámaian nőttek a terhek. Azt gondolom, ezt nem kéne tagadni, mert a tények makacs dolgok. Azt sem kéne tagadni, hogy Magyarország sajnálatos módon az élőmunkaterhek vonatkozásában Európában ranglista-vezetői pozícióban van, vagy legalábbis dobogón, ami nem tekinthető szerencsésnek és normálisnak. Tehát ahhoz, hogy tudjunk változtatni értelmesen a dolgokon, legalább a tények vonatkozásában el kéne fogadni az igazságot, a valóságot.
Azt kívánom, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal megkezdett párbeszéd a jövőben is rendszeres legyen. Azt remélem, hogy ezzel lehet javítani nemcsak a konkrét döntéseket, hanem a kamat következményeként is rendkívül kézzelfogható és a magyar gazdaság, vagy államháztartás szempontjából jelentős hozadéka lesz. Ehhez kívánok mindenkinek sok-sok bölcsességet, és még egyszer köszönöm a válaszokat, és erre az egy-két dologra még várnék rövid reagálást. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Mádi László már elnöki zárszót is mondott. Molnár Albert még szólni kíván? Igen, last minute akcióban. Parancsoljon, képviselő úr.
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Azt gondolom, hogy igazából eléggé kitárgyaltuk ezt a témát. Itt, a bizottsági ülésen, elnézést kérek a vendégeinktől, nyilván időnként számokban vitatkozunk, és most kénytelen vagyok néhány szót reagálni arra, amit Mádi úr mondott. 2000-2001-ben az adóterhelés 39,2 százalék volt Magyarországon, kedves Mádi úr, ha az maradt volna, akkor itt még rosszabb lett volna a helyzet. Valóban felmentünk 38,6 százalékra 2006 után, azonban számításaink szerint ebből legalább 1 százalék a fehéredésből származik, hiszen több járulék folyt be, ami nem adóemelés. Való igaz, hogy az idén 38,5 százalék lesz az adóterhelés, és ebből fogunk egy picit visszamenni.
Amit még itt elmondanék, hogy megértsék a Nemzeti Bank vezetői, hogy miért vagyunk egy picit aggódók. Tudom, hogy az a jó versenyző a pályán, akinek mindig emelik a lécet, és azt mondja, hogy át tudja ugorni. Úgy látom, hogy adóterhelés szempontjából a magyar vállalatok nagy része, főleg a magyar kis- és középvállalati kör nagyon kompatitív piacon van. Arra most rásegít az olcsó import a 240 forint körüli euró-árfolyammal. Ezeknél a vállalkozásoknál sajnos 4-5 százalék az életet jelenti. Van olyan vállalkozói kör, ahol 1-2 százalék a nyereségszint. Amiről én beszélek, valós probléma, nagyon masszív, sok embert foglalkoztató szférában. Értem, hogy nem lehet kétféle monetáris politikát folytatni, de azért olyan szabályokat kell közösen ebben az országban működtetnünk, amit valamilyen átlagos hatékonysággal működő vállalkozó át tud ugrani. Pont azokért emeltem fel talán egy picit a szavamat, nem gondolnám, hogy sértő voltam, igyekeztem szakmai lenni, azért vetettem fel, mert azt gondolom, hogy nem viselnek el nagyobb megmérettetést, több, nagyobb akadályemelést, hogy úgy mondjam, és nekik ez a 253.80 és a 240 közötti különbség az életet jelenti. Pont azoknál, akik magyar alapanyagból gyártanak exportra. Pont azok, akik a legrosszabb helyzetben vannak ma. Köszönöm szépen a válaszaikat.
ELNÖK: Csak nem állom meg, ha már képviselő úr utolsó utániként jelentkezett, én is reagálnék egy mondattal az ön által elmondottakra. 2002-ben az átlagbérre jutó közterheket tekintve a mostani 27 uniós tagország közül a 8. helyen voltunk, most meg csak Belgium előz meg bennünket. Szóval, azért megváltozott a világ. Ami 2002-ben még jó volt az országnak, az 2008-ra már nem biztos, hogy jó lett.
Kérdezem a meghívott vendégeinket, hogy kérnek-e szünetet, vagy ráfordulnak egyből a válaszokra. Riadtan tiltakoznak, nem kérnek szünetet, nehogy néhány képviselő megint meggondolja magát. (Derültség.) Parancsoljanak, megadom a lehetőséget a válaszadásra.
KIRÁLY JÚLIA, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Kezdjük a devizahitelekkel, mert valószínűleg nem volt elég tiszta a válasz. Kovács Tibor úr felvetése alapvetően nem az árfolyam és a devizahitel, hanem a kamat és a devizahitel kapcsolatára tett megjegyzés volt. Ez szerintem egy félrefogalmazás, a kérdések szakszerűek voltak, és olyan vitás kérdéseket, témákat érintenek, amelyekről szakmai vita folyik. Nem állítom, hogy a bölcsek köve nálunk van minden válasz kapcsán. Amit megfigyelhettünk, hogy a vállalati devizahitel-felvétel egy kezdeti megugrás után gyakorlatilag stabilizálódott, az össz vállalati hitelállomány 50 százaléka környékén hol csökken, hol nő. Ennek meghatározó oka, hogy a vállalatok racionálisan képesek felmérni, hogy a devizában nominált hitel felvételével olyan árfolyamkockázatot vállalnak fel, ami számukra ugyanúgy többletköltséget jelenthet, mint a magas kamat.
A felelős bankárkodásról és a piacszerkezetről azért beszéltem a háztartási, lakossági piac kapcsán, mert nekünk pont az a feladatunk, hogy megértessük a hitelfelvevőkkel és egyben a bankokkal is, hogy a háztartások nem mindig mérik fel, hogy a devizában felvett hiteleknek megvan az a többletkockázata, hogy az árfolyam-elmozdulás bizonytalanságát ők fizetik meg, ami akár relatíve alacsonyabb kamatnál is több lehet. Ezért mondtam azt, hogy a monetáris politikai és a prudenciális kérdéseket, a pénzügyi stabilitási kérdéseket a világon mindenütt igyekeznek szétválasztani. Szerintem itt feladata nem a magyar lakosságnak van, nekünk van abban feladatunk, hogy a pénzügyi kultúrát növeljük, emeljük. Ennek kapcsán a Magyar Nemzeti Bank mindent el is követ. A bankoknak van felelősségük, amelyeknek a felelős bankárkodás kapcsán azt kell megérteni, hogy egy ügyfél számukra hosszú távú ügyfél. Lehet, hogy most olcsóbb és látszólag jobb terméket tudnak nekik nagy tömegben eladni, de ahhoz, hogy ez az ügyfél hosszú távon is az övék legyen, ahhoz meg kell akadályozniuk, hogy olyan többletkockázatot vállaljon, amit önmaga nem tud felmérni. Köszönöm szépen.
SIMOR ANDRÁS, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tállai képviselő úr érdeklődött az euróbevezetésről, Kovács képviselő úr is az euróbevezetést említette Szlovákiával összefüggésben, hogy jó-e ez, vagy nem. Miért nincs dátumunk? Ha be akarjuk vezetni, akkor jó lenne, ha lenne dátumunk, de a kormánnyal egyetértésben úgy gondoljuk, pillanatnyilag nem érett arra a helyzet, hogy dátumot kijelöljünk. Magyarország több dátumot jelentett be a 2000-es évek során, és ezek nem teljesültek. Dátumot akkor érdemes kijelölni, ha nagy magabiztossággal úgy gondoljuk, hogy az betartható, mert az ad horgonyt a várakozásoknak a jövőben. Miniszterelnök úr javasolta, és ezzel a Nemzeti Bank vezetése egyetértett, hogy 2009 elején térjünk vissza erre a kérdésre, akkor, amikor látjuk, hogy a 2006-ban elindult kiigazítás milyen sikerekkel jár, mennyire kerülünk közel azokhoz a maastrichti kritériumokhoz, amik végül is a felvételünkről dönteni fognak. Ebben a két legnagyobb tényező a költségvetési hiány és az infláció alakulása. E tekintetben a költségvetési hiány, úgy tűnik, egyelőre jobban alakul, mondjuk úgy, a tudásunk szerint, az infláció tekintetében nagyobb pillanatnyilag a kockázat, hogy el tudunk-e jutni 2009-ben arra a szintre, amit kitűztünk.
A Nemzeti Bank végzett elemzéseket arra vonatkozólag, hogy jó-e nekünk az euró. Erről adtunk ki egy konvergenciajelentést pár hónappal ezelőtt. Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor a végkövetkeztetése az volt, hogy minél hamarabb, annál jobb. Ez persze a mi szakmai álláspontunk ebben a kérdésben. És azt is látjuk, hogy a viszonylag gyors euróbevezetésnek vannak kockázatai. De úgy gondoljuk, hogy ha a mérleg serpenyőjébe tesszük az előnyöket és a hátrányokat, akkor még mindig az előnyök vannak túlsúlyban. Természetesen azt is tudjuk, hogy nem minden ország gondolkodik így. Említhetném Csehország példáját, ahol gyakorlatilag jövőre kész vannak a feltételekkel, mégis úgy döntöttek, hogy egyelőre nem akarnak csatlakozni, és ez alapvetően politikai döntés ismereteim szerint. De vannak más, fejlettebb nyugat-európai országok is, amelyek emellett döntöttek. Azt gondolom, mind a két álláspontra van példa, és csak az idő tudja utólag majd eldönteni, hogy kinek volt igaza ebben a kérdésben.
Gegesy képviselő úr kérdésére, hogy a terveket és a költségvetési egyensúlyt hogyan látjuk, illetve Domokos képviselő úr is felvetette, hogy miért fogadjuk el a kormány kiadási korlátait, amikor egyébként szabályalapon nem ennek kéne kijönnie. Erre azt tudom mondani, hogy eddig a mi költségvetési előrejelzéseink eléggé stabilan jöttek be. Nem lehet azt mondani, hogy nagyon mellélőttünk volna a költségvetési előrejelzéseinkben. Bízom abban, hogy ez most is jó lesz. Ami a költségvetési szervek kiadásait általában illeti, mi szabályalapon szoktunk előre jelezni, de nem volt eddig precedens arra, hogy a kormány 2-3 évre előre meghatározott volna kiadási plafonokat. Amikor a kormány dönt ilyen számokról, akkor viszont azt szoktuk elfogadni, nem a költségvetési szervek kiadásainál, hanem más tételeknél. Tehát azt gondoltuk, hogy ebben az esetben olyan új helyzettel szembesültünk, amikor választani kellett, hogy most az általunk kreált korábbi szabályt választjuk, vagy pedig azokat a konkrét számokat, amelyeket a kormány kitűzött. Úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben ezt felül kell hogy írja, ha van konkrét szám, amit kormány kitűzött. Hiszen mi azért alapozunk, azért gondolkodunk szabályalapú előrejelzésből, mert nincs konkrét szám. Amikor van konkrét szám, akkor annak kell preferenciát élveznie. Persze, tudjuk, hogy ennek van kockázata, mert ha a kormány nem tartja be ezeket a kiadási célokat, akkor nyilván az előrejelzés sem áll meg a lábán. Ezt mi a kockázatok között szerepeltetjük az inflációs előrejelzésünkben.
Miért szárnyal a forint mégis, amikor ilyen problémákkal szembesül a gazdaság. Ezt a listát visszatetettem, amiből kiderül, hogy miért gondoljuk, hogy a forint az utóbbi időben erősödött, és ebben nagyon sok tényező van, a globális pénzügyi piacok javuló hangulatától a szlovák eurócsatlakozáson keresztül a korábbi sávcélhoz kapcsolódó technikai tényezőkig, benne a jegybanki kamatlépésekig. Benne van az is, hogy azért a magyar gazdaság sebezhetősége az utóbbi időben valamelyest csökkent, amit Molnár Albert képviselő úr is említett, a fizetésimérleg-hiány csökkenése. Előbb-utóbb ennek hatnia kell a forint kockázati megítélésére. Ezek azok a tényezők, amelyek a forint erősödéséhez vezettek. Hogy ez mennyire lesz hosszú távú, azt nem tudjuk megmondani. Itt most azt láttuk, hogy rövid távon van egy erősödés, hogy ennek milyen a hosszú távú kihatása, azt nem tudjuk. És itt térnék vissza arra a látszólagos ellentmondásra, hogy most van árfolyamcélja a Nemzeti Banknak, vagy nincs árfolyamcélja. Az egyértelmű válasz az, hogy nincs árfolyamcélja, de az árfolyamot mint csatornát használja a Nemzeti Bank. Tehát nincs célja, de nem mindegy neki, hogy milyen a forint árfolyama. Ezt így tudnám megfogalmazni, talán ez feloldja azt az ellentmondást, ami látszott. Nem mindegy, hogy milyen az árfolyam, mert az árfolyam hat az inflációra, méghozzá nagyon erősen. De mi nem rövid távon akarjuk az árfolyamot befolyásolni, nem is tudjuk rövid távon befolyásolni, hosszú távon viszont tudjuk és akarjuk befolyásolni az árfolyam alakulását, még akkor is, ha nem egy árfolyampontot, vagy árfolyamcélt jelölünk meg.
Domokos képviselő úr kérdése, hogy miért avatkozunk be mi az energiapiacba, vagy hogyan avatkozunk be. Azt gondolom, itt van egy félreértés. Nem abban nyilvánultunk meg, hogy most legyen-e az árakban liberalizáció, vagy nem. Annak az aggodalmunknak adtunk hangot, hogy az év elején bekövetkezett egy nagyon jelentős villamosenergiaár-emelés a termelői árak területén, amit mi 25-30 százalékra becsültünk az idei év vonatkozásában, és amikor megpróbáltuk elemezni, hogy mik lehetnek ennek az okai, akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy nehezen lehet indokolni ezt az áremelkedést pusztán a világpiaci olaj- és egyéb energiaár-emelésekkel, ennek vannak belső tényezői is. Az egyik belső tényezője a belső piaci szabályozás. Nevezetesen az, hogy itt egy olyan lépésre került sor, amikor az árak felszabadításra kerültek, ugyanakkor nem alakult ki verseny a piac kínálati oldalán. A kettő együttélése szükségszerűen vezet az elfogadhatónál magasabb áremelésekhez. Lehet egyébként úgy egy piacot karbantartani, hogy nincs szabad ár, és nincs verseny. Lehet, hogy ez egy működőképes modell, nekem mint piacgazdaságban hívőnek ez egy kicsit idegen. Ez az államszocializmusban jobban szokott működni. Lehet olyan piaci modellt is alkalmazni, hogy szabad az ár, és akkor verseny van. De hogy szabad az ár, és nincs verseny, ebben a fogyasztó trendszerűen rosszul fog járni. Ezt észleltük, ezt tettük szóvá miniszterelnök úrnak abból az okból, hogy komoly inflációs hatásait láttuk ennek. Miniszterelnök úr többször megnyilvánult ebben a kérdésben. Nemcsak mi tettük ezt szóvá, hanem az Energiahivatal és a Versenyhivatal is. Egy döntés született, kíváncsian várjuk, hogy ez a döntés hogyan és miként fog megvalósulni.
Tukacs képviselő úrnak azt mondanám, bocsánat, nem minket zavar, hogy vita van. Minket nem zavar, hogy vita van, általában a piacokat szokta zavarni, ha éles vita van a sajtóban a kormányzat, illetve a politikusok és a Nemzeti Bank között. Minket ez egyáltalán nem zavar, mi próbálunk válaszolni azokra a kritikákra, amiket hallunk, és próbálunk szakmai tudásunk legjavát adva talán meggyőzni önöket, hogy racionális, amit teszünk. A szabályozott árak kapcsán nagyon-nagyon örülnénk neki, ha lenne egy nagyon alapos felmérés, hogy mennyiben valóságosak és mennyiben alátámasztottak költségekkel, illetve annak hiánya, hogy nincs egy szabályozó árhatóság, hanem gyakorlatilag az önkormányzatok, illetve a sokszor monopolhelyzetben lévő helyi szolgáltatók szabadon döntenek az árakról, mennyire nyomja fel az árakat az indokoltnál magasabb mértékben. Azt gondoljuk, hogy nagyon hasznos lenne egy ilyen tanulmány. Egyáltalán nem biztos, hogy mi tévedhetetlenek vagyunk ebben a kérdésben.
Az árfolyam-alakulás és a kis- és középvállalkozások. Ez egy nagy dilemma. Erre csak azt tudom mondani, hogy itt vannak a környező országok, ahol sokkal erősebb az árfolyam, ahol sokkal erősebben alakult a nominális árfolyam, mint Magyarországon. És nincsenek ilyen éles viták a tekintetben, hogy a hazai vállalkozók meg tudnak élni egy ilyen árfolyam mellett. A forint árfolyama, mindig elmondjuk, hogy erős. Mihez képest? Mert ahhoz képest, hogy mi volt három hónappal ezelőtt, erős. De 2002-ben is már 240 forint volt a forint árfolyama. A forint árfolyama tendenciájában stabil és kiegyensúlyozott volt az elmúlt 6-7 évben, ment föl, ment le, de azért alapvetően a 240-260-as sávban mozgott. Nem lehet azt mondani, hogy itt egy drámai erősödés következett be a forint árfolyamában. Az említett példák azt mutatják, hogy a környező országokban a nominális árfolyam sokkal jelentősebben erősödött, mint Magyarországon. A reálárfolyamokban nincs jelentős különbség. Amiben jelentős különbség van, az az, hogy nálunk ennek eredményeként lett egy magasabb infláció, ott meg nem.
Az adóügyre nem akarok itt reagálni, több megjegyzés is volt, ezt önök egymással megbeszélték. Mitől ugrott akkorát a kamat, ha mi hosszabb távra nézünk előre? Nagyot ugrottak a kockázati felárak az év elején. Az ötéves állampapírok hozama 2007. február végén 8 százalék volt, és március végére 9,5 százalékra ment föl, onnan jött egy kicsit vissza. Tehát egy nagyon jelentős kockázati prémiumsokkot kapott a magyar gazdaság március elejétől kezdve, és ez is tükröződik abban a kamatemelésben, nemcsak az inflációs várakozás, vagy az inflációs előrejelzés rosszabbodása. A kettő együttélése az, ami egy ilyen viszonylag jelentősebb kamatemelésre vezette a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsát.
Mádi képviselő úrnak el fogjuk juttatni a tanulmányt. Azt hiszem, semmit nem felejtettem el. Végezetül annyit szeretnék mondani, ha nincs több kérdés, de ha van, arra is szívesen válaszolunk, hogy azt gondolom, ez egy nagyon konstruktív vita volt, úgy érzem, hasznos volt a mi oldalunkról. Remélem, önöknek is hasznos volt, és szeretnénk a jövőben is ennek elébe állni. Ahogy az elején mondtam, azt gondolom, hogy a függetlenség és a beszámoltathatóság két olyan dolog, aminek együtt kell élnie a parlament és a Magyar Nemzeti Bank kapcsolatában. Köszönöm szépen a figyelmet, a kérdéseket és az érdeklődést.
ELNÖK: Köszönjük szépen mi is. Én sem vállalkoznék arra, hogy valamilyen összefoglalót próbáljak mondani, nem is készültünk ilyenre. Nincs semmilyen határozati javaslat, ami felmagasztalja, vagy elmarasztalja a jegybank vezetését. Egyszerűen csak egy tájékoztatót akartunk meghallgatni. Nyilván persze az motivál bennünket is, hogy mégis csak vannak olyan közös célok, amelyekben talán még van az országban egyetértés. Ha hirtelen keresgetnem kell, az alacsony infláció, egy stabilabb gazdasági növekedés, az euró bevezetése ezek közé a célok közé tartozik. Ebből a szempontból azért van még teendőnk. Amikor Magyarország 2002-ben Koppenhágában aláírta a csatlakozási szerződést, akkor vállalta azt, hogy tagja lesz az euróövezetnek is. Ez már sajnos nem "tetszik-nem tetszik" kérdés, lehet húzni, halasztani, az időpontot megválaszthatjuk, de szerződésben vállaltuk azt, hogy tagjai leszünk az euróövezetnek. Ennyivel nagyobb a mozgástere mondjuk Dániának, vagy más országnak.
Köszönöm szépen a jegybank vezetésének a jelenlétet, a tájékoztatót. Azt hiszem, ennyivel is okosabbak lettünk. Talán a jegybank is megérti, hogy a politikusok miért mondanak olyanokat, amiket mondanak. Ennek reményében zárom le a napirendi pontot, és további jó munkát kívánok. Három perc szünetet rendelnék el, utána folytatjuk a munkát. (Rövid szünet.)
(Az ülés vezetését Domokos László (Fidesz), a bizottság alelnöke veszi át.)
Dr. Medgyasszay László (KDNP) képviselő által "Mi a kormánynak a szándéka a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel?" címmel benyújtott interpellációjáról jelentés, illetve bizottság javaslat készítése
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok. A szünet után folytatjuk a munkát. Átvettem a bizottsági ülés vezetését, miután elnök urat más közfeladata elszólította. A 2. napirendi pontunkkal folytatjuk ülésünket. Medgyasszay László képviselő úr által "Mi a szándéka a kormánynak a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel?" című, I/5705. számon benyújtott interpellációját tárgyaljuk. Feladatunk bizottsági jelentés, illetve javaslat készítése a feladatunk a Házszabály 117. § (4) bekezdésében foglaltak szerint. Közben tanulmányoztuk, hogy ez mit is jelent, hiszen az elmúlt 12 évben a bizottságnak nem volt ilyen feladata. Ezért ez egy első, unikum lépés, de lesz még több is, mert a tegnapi szavazás kapcsán szintén kaptunk egy ilyen feladatot, most közösen fogjuk gyakorolni ennek eljárási folyamatát.
Először Medgyasszay László képviselő úrnak adom meg a szót, hiszen ő volt az interpelláló képviselő, ő nem fogadta el a miniszteri választ, ezt követően a Ház sem. Utána Keller László államtitkár úrnak adok szót. Köszöntöm a Pénzügyminisztérium államtitkárát ülésünkön.
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Meglepő, hogy én kapok először szót, hiszen azt a választ várom államtitkár úrtól, hogy mennyiben különbözik mostani álláspontja adott esetben a miniszter úr által előadottaktól. Hadd adjam tovább a szót államtitkár úrnak, ha lehet. Én újat nem tudok, nem akarok mondani, nem akarom megelőzni azt, hogy államtitkár úr mit fog mondani. Lehet, hogy olyan jókat fog mondani, hogy azt mondom, rendben van, elfogadom. Adja isten, hogy így legyen. Köszönöm.
ELNÖK: Csak azért mertem ezt ajánlani, mert e-mailben már mindenkinek kiküldtük az anyagot, és gondoltam, erre tud reagálni. De semmi gond, akkor államtitkár úrnak megadom a szót.
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Nagy a csábítás most, hogy ezen interpellációs kérdés kapcsán nagyon sok mindenről beszéljünk, mondjuk egy olyan nagy mezőgazdasági múltra visszatekintő nagyüzemről, mint Bábolna. Nagyon szeretném kérni a tisztelt bizottságot, hogy valóban maradjunk az interpellációs kérdéseknél és az azokra adott válasznál azért, hogy tárgyszerűek maradjunk, és erre próbáljuk megadni a végső választ.
Azzal kezdeném, hogy szeretném azt rögzíteni, hogy a Ménesbirtok Kft.-vel kapcsolatban a kormány szándéka világos és egyértelmű. Tiszteletben tartjuk a törvény rendelkezéseit, mármint azt, hogy tartósan állami tulajdonban kell tartani. Egyetértünk ezzel a jogalkotói szándékkal. A Ménesbirtok Kft.-ben megtestesülő lóállományt mi is jelentős nemzeti kincsnek tekintjük, amelynek védelme és fennmaradása érdekében mindent meg kívánunk tenni. A társaság szakmai vezetése biztosítva van, a törvényben is rögzített cél érdekében a kormány a jövőben is meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. Azt gondolom, itt majdnem abba is hagyhatnám a válaszadást, mert szerintem az a néhány mondat, amit most elmondtam, egyértelmű, de nyilván a bizottság ezzel még nem lenne elégedett. Lehet, hogy képviselő úr elégedett lenne, de a bizottság nem, ezért néhány dolgot szeretnék még, inkább csak vázlatosan mondani.
Az egyik nagyon fontos dolog: kell hogy tudjuk azt, hogy a Ménesbirtok gyakorlatilag 2001-ben jött létre egy kormányhatározattal, méghozzá először a Bábolna Rt. hozta létre 1,6 milliárd forint törzstőkével és 360 millió forint készpénzzel, gyakorlatilag jelentős apportértékkel. Ahogy létrehozta az akkori kormány, egy szeptember 21-ei szerződéssel kivásárolta a kft.-t a Bábolna Rt.-ből, majd ezt követően a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 100 százalékos üzletrészének 1,6 milliárd forintos áron történő megvételét, a privatizációval és a vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú jogcím terhére történő kifizetést a kormányhatározat jóváhagyta. A pénzfolyósítás megtörtént, gyakorlatilag az ÁPV Rt. tulajdonolta, így kapott a Bábolna pénzt. Majd ezt követően egy cserére került sor, a CW Bank bécsi székháza fejében a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt az egyik cserealap. Ezt csak azért bátorkodom mondani, mert az Állami Számvevőszék jelentését a képviselők is megkapták, és abból világosan kiolvashatják, hogy már 2001-ben, amikor ez a bizonyos, általam hivatkozott szerződés megszületett, a vételárat a felek a könyv szerinti értéken, 1,6 milliárd forintban úgy határozták meg, hogy ötéves időszakra veszteséges működést prognosztizáltak.
Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a csere az ÁPV Rt. és a KVI között jött létre, átkerült a KVI-hez, amely nem egészen a gazdasági társaságok üzemeltetésére létrejött szervezet volt 2001-ben. Akkor a földalapról szóló törvény módosítása kapcsán a föld elkerült a Ménesbirtoktól. Így a konkrét csereügyletben az a föld, amit beáraztak, nem tölthette volna be a csereérték szerepét, olyan vagyon, ami köztudottan mindkét vagyonkezelőtől rövid időn belül elkerült, bizony nem azt az értéket képviseli, amit megállapítottak. Még egy mozzanatot szeretnék említeni. A felügyelőbizottság elnöke, akit az Állami Számvevőszék elnöke javasol a posztra, tehát nem lehet azt mondani, hogy politikailag elkötelezett, azt az időszakot 2008 elején úgy írja le, hogy: "a társaság veszteségforrása az őshonos veszélyeztetett, magas genetikai értékkel rendelkező, jelentős nemzeti értéket képviselő lóállomány fenntartása mellett az az alapításkor nem kellően átgondolt stratégia, amely a társasághoz rendelt olyan tevékenységeket is, amelyek szorosan nem köthetők az alapfunkcióhoz. Az erdészet, vadászat, vadászatszervező iroda, arborétum, hozzáteszem, távvezeték-üzemeltetés viszont rendezetlen helyzetük és az apportáláskori hiányosságok miatt máig is ható gazdasági és pénzügyi hátrányt jelent."
Úgy fogalmaz a felügyelőbizottság elnöke: "A társaságnak az elmúlt években sikerült külön választani a közcélú tevékenységek sorát az egyéb üzletágaktól, amelyeket továbbvive, a tevékenységek visszafejlesztésével kiküszöbölhető veszteségforrást jelentenek - ez az erdészet, vadászat -; vagy fontos jövedelemtermelő tevékenységük miatt legalább részben biztosítják a közcélú feladatok veszteségének fedezetét, ez az energiaszolgáltatás." Ezt csak azért bátorkodtam szóba hozni, mert képviselő úr az interpellációját úgy vezette be, hogy most nagy veszteség érhet bennünket. Azt gondolom, hogy megalapozatlan az aggodalma képviselő úrnak a Ménesbirtokkal kapcsolatban. Hiszen ahogy mondtam, a tenyésztési feladatok jelenleg is zavartalanul folynak. A műemléki ingatlan állagmegőrzését kiemelten fontosnak tartjuk. Az első félévben 180 millió forint működési támogatást kapott a Ménesbirtok Kft., és a második félévben is hasonló támogatást tervezünk. Ahogy azt miniszter úr elmondta a válaszában, a kényszerhasznosításra átvett földekhez is 800 millió forint tulajdonosi kölcsönt kapott a cég. Nyilvánvaló, hogy tartós megoldást az jelenthet, ha a hazai lótenyésztéssel kapcsolatban, a Ménesbirtokot is beleértve, hosszú távú stratégia kerül megfogalmazásra.
Képviselő úr az interpellációjában szóba hozott egy bizonyos 240 hektáros területet. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ez nem érinti a Ménesbirtokot. Egy bábolnai külterületi termőföld értékesítéséről beszélt az interpellációban képviselő úr. Utánanéztünk, annak idején, amikor ez értékesítésre került, a Ménesbirtok ezt a földterületet nem is igényelte tartós használatra. A Ménesbirtok a Bábolna haszonbérletéből került volna egyébként kielégítésre földhasználat szempontjából. Tehát a 240 hektáros értékesítés nem kapcsolódik a Ménesbirtokhoz. Az interpellációban szóba került Kerteskő helyzete. Ez egy elkülönült gazdasága Bábolnának. Nincs köze a Ménesbirtokhoz, nem tartozik ide. Egyébként éppen képviselő úrnak egy másik interpelláció kapcsán választ adtam arra, hogy a kerteskői értékesítéssel kapcsolatban mi a helyzet. A felvetésében ez szerepelt, de a Ménesbirtok Kft.-hez ennek nincs különösebb köze. A szendrői gazdaság, amely szintén egy része a most már felszámolás alatt lévő Bábolna Zrt.-nek, szintén nem tartozik a Ménesbirtok tárgykörébe, jelenleg itt egyébként a pályázat értékelése folyamatban van, és majd a felszámolóval azt a helyzetet tisztázni kell, hogy egy felszámolás előtt elindított pályázatot hogyan lehet a felszámolóval együtt rendezni úgy, hogy a hitelezők ne sérüljenek.
Képviselő úr hivatkozott egy kormányrendeletre, amelyet számon kér rajtunk, hogy ez a kormányrendelet úgymond kötelezővé tette volna azt, hogy a 2001-ben elvett földeket visszaadjuk. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy a Bábolna Ménesbirtok Kft. közvetlen földhaszonbérletének a Bábolna Zrt. privatizációját megelőző rendezését kell elvégezni. Arról szól a kormánydöntés, hogy ha privatizálni akarjuk a Bábolna Zrt.-t, miután az nem tartozik a tartós állami tulajdonba, azt megelőzően mindenképpen a Ménesbirtoknak szükséges biztosítani a földterületet. Időközben nem privatizációra került sor, hanem felszámolásra, és ezt megelőzően a földhasználati jogot megvonta a Bábolna Zrt.-től az MNV Zrt.. Tehát ily módon ennek a kormányrendeletnek a végrehajtását lehet szorgalmazni, mert elfogadom, hogy képviselő úr ezt az interpellációjában szóba hozta, de gyakorlatilag most egy új helyzetben kell a Ménesbirtokot földhöz juttatni, amit nem vitatunk, és ezen dolgozunk.
Képviselő úr következő felvetéséhez kapcsolódóan azt látni kell, az eddigi számokat megnézve, hogy a földjuttatással azokat a veszteségeket, amelyeket a lótenyésztés miatt és amiatt, hogy olyan szerkezetben jött létre a Ménesbirtok Kft., ahogy azt már jellemeztem bevezetőmben, nem lehet pótolni. Ha bárki azt gondolja, hogy most a szükséges földmennyiséget megkapja a Ménesbirtok Kft., akkor is nagy valószínűséggel szükséges a működéséhez költségvetési, illetve vagyonkezelői, MNV Zrt.-s forrást biztosítani. Szintén az interpellációban szerepel az az alapítványi iskola, amelynek nagyon fontos szerepe van az utánpótlásképzésben, mármint akik tudnak foglalkozni a lovakkal. A szakiskola alapítványi iskola, tehát nem tartozik az állami vagyoni körbe. Most ennek sorsát nem szeretném megbeszélni, mert nincs hozzá közünk.
A vezetőváltás is témája volt képviselő úr interpellációjának. A vagyongazdálkodási tanács döntött, nyilvános pályázattal töltötte be az új vezetői funkciót. Nekünk az a megítélésünk, hogy a szakmai munka és az irányítás jelenleg megfelelően zajlik. Feladatul szabta az új vezetésnek az MNV Zrt., hogy a stratégiát állítsa fel a Ménesbirtok tartós, lehetőleg minél alacsonyabb szintű veszteség mellett történő üzemeltetéséhez. Ez a szakmai munka folyik, és majd nyilván a tanács akkor tud érdemben dönteni, ha az ügyvezető letette a megfelelő stratégiát. Szintén szerepelt az interpellációban Dióspuszta, méghozzá ott egy vezetőváltást tesz szóvá képviselő úr. Azt kell tudni, hogy Dióspuszta vezetője rendes felmondással távozott, utána nyilván be kellett tölteni a helyét, ezzel kapcsolatban sem szeretnék tovább az interpellációval foglalkozni.
Ami a kérdéseit illeti, szeretném rögzíteni, hogy a vagyonkezelő nem a pénzügyminiszter, nem az FVM-miniszter, ezt képviselő úr pontosan tudja, hanem az MNV Zrt., ahol olyan felelős személyeket választottunk a tanácsba, akiknek személyes felelősségük van abban, hogy a döntéseik megfontoltak, felelősek legyenek, és szakmai alapon álljanak. 2007-ben volt egy kísérlet arra, hogy külső vagyonkezelésbe adja az akkori vagyonkezelő a Ménesbirtok üzemeltetését. Ez eredménytelenné lett nyilvánítva, és nem is kívánunk újabb pályázatot meghirdetni. Most azon dolgozunk, az MNV Zrt. azon dolgozik, hogy az új menedzsmenttel tartós megoldást tudjon találni a cég működésére. Azt mondom, meg kell válaszolni azt a kérdést, amit feltett képviselő úr, hogy van-e tényleges veszély. Megítélésem szerint nincs ilyen. A menedzsment együtt van, az állam a hiányt finanszírozza. Nyilvánvalóan azt végig kell gondolni, hogy olyan lóállományt kell-e fenntartani, mint amit jelenleg fenntart a Ménesbirtok, indokolt-e azt a lóállományt fenntartani a nagy értékű és hagyományokkal bíró lótenyésztés tekintetében olyan mennyiségben, mint most van. Ebben nem kívánok állást foglalni, mert ez szakmai kérdés, ezt azok, akik ehhez értenek, el fogják tudni dönteni.
Az elképzelésekről már szóltam, de szeretném megismételni, hogy az MNV Zrt.-nek a célja nem lehet más, mint egységes koncepció az állami ménesek fenntartására, a nagy múltú genetikai értékek megőrzése. Még szeretném hozzátenni, annak érdekében, hogy ezek megvalósuljanak, azok a szakmai konferenciák, amelyeken képviselő úr nyilván több tapasztalatot szerzett a korábbi években, megrendezésre kerüljenek, és azok a kiállítások is, amelyeket a korábbi években megrendeztek. Úgy gondolom, megköszönve képviselő úr interpellációját, hogy ráirányította a figyelmet a Ménesbirtok Kft. helyzetére, most, hogy a bizottsági ülésre is fel kellett készülni, nyugodt lelkiismerettel mondhatom azt, hogy szerintem megnyugtató a Ménesbirtok helyzete. Nem örömteli az, hogy évről évre veszteséggel végzi tevékenységét, de mindazok az aggályok és félelmek, amelyeket képviselő úr megfogalmazott, megalapozatlanok. Az a szándékunk a Ménesbirtok Kft.-vel, amit elmondtam. Tisztelettel kérem, hogy ennek megfelelően fogadja el a válaszomat. Itt is szeretném megismételni azt, hogy képviselő urat a későbbiek során, akár interpelláció nélkül is, amikor úgy érzi, hogy kedvezőtlen folyamatokat tapasztal képviselői munkája során a Ménesbirtok Kft.-vel kapcsolatban, igyekszem, és a minisztérium is igyekszik a legkorrektebbül tájékoztatni.
Köszönöm szépen, és kérem, hogy fogadja el most már a válaszunkat. Ha pedig erre nem kerül sor, akkor azt kérem a bizottságtól, hogy a bizottság fogadja ezt el. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Akkor most képviselő úr mondhatja el a véleményét. A bizottságnak a válaszadás alapján kell majd véleményt mondania. Most megnézzük, hogy Medgyasszay László képviselő urat a kiegészített, alaposabb válasz valóban megnyugtatta-e. Képviselő úr!
Dr. Medgyasszay László hozzászólása
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Kétségkívül a kormány szándéka, ami a Ménesbirtok sorsát illeti, a lóállománnyal kapcsolatos genetikai érték megőrzése dicséretes, helyes, egyet is értünk a szándékkal, ebben nincs is köztünk nézeteltérés. Ami az államtitkár úr által elmondottakat illeti, egy-két dologhoz hozzá kell fűzzek egy kis kommentárt, bár nem akarom az időt húzni. Azokat a tényezőket, amelyek nincsenek szoros kapcsolatban a Ménesbirtokkal, kényszerbérlet, Kerteskő és Szendrő, azért hoztam fel példának, és ma is úgy gondolom, hogy nem volt ok nélküli, mert okot adnak ezek az események az aggodalomra a Ménesbirtok sorsát illetően.
Akkor nem beszéltem róla, de most megemlítem, hogy van egy másik ménes is, Mezőhegyes, ahol szintén nemes szándék vezette, hogy ennek sorsát hogyan fogják rendezni. Ez a nemes szándék oda vezetett, hogy 10 hektár legelő jut 200 lóra. A szántóföldek 40 kilométerre vannak a ménestől. Hála és köszönet Karsai képviselő úrnak, már komoly munkát folytatnak azért, hogy az elkövetett hibákat most 100 milliós nagyságrendű értékkel próbálják korrigálni. Amikor elmondtam az interpellációt, és örülök, hogy államtitkár úr is figyelemfelkeltőnek tartja, azért tettem, hogy elkerüljük azokat a buktatókat és azokat a veszélyeket, amelyeket esetleg a Ménesbirtok az eddigi tapasztalatok alapján várhat. Hiszen nem vagyunk már kezdők a politikában, sajnos, amikor a politika és a lobbiérdek beleszól egy-egy szakmai ügybe, akkor minden megtörténhet. Tudom azt, hogy bizonyára jó szándék vezeti államtitkárurat is, miniszter urat is, hogy ellenálljon a lobbiérdekeknek, de azt láttuk az elmúlt időszakban, akár a vagyonkezelői jog kiírásánál, amit természetesen örömmel vettünk, hogy nem került úgy elfogadásra, felfedezhető bizonyos kapcsolatrendszer, ami ezeket a kiírásokat motiválta.
Ami az Állami Számvevőszék jelentését illeti, meg is állapodtunk itt államtitkár úrral, hogy nem fogunk belemenni Bábolna ügyeibe, mert reggelig itt leszünk, azt gondolom, jó lenne, ha a Ménesbirtokot az Állami Számvevőszék ismét megvizsgálná. Mert amit Bábolnán talált, és meg tetszettek kapni ezt az anyagot, az egy közgazdasági horror. Ami a pénzfolyósításokat és a gazdaságosságot illeti, hozzá kell tenni a szakmai vezetés minősítését. Mindenki tudja, hogy a lótenyésztés csak akkor gazdaságos, ha olyan versenyek vannak egy országban, amely versenyekből annyi bevétel adódik, amit vissza tudnak osztani a tenyésztőknek. Ez Magyarországon nem ment eddig, és most sem megy. Kétségkívül az olyan értékeinkre, mint Mezőhegyes, vagy lipicai tenyészet, vagy Bábolna, adóforintokat kell fordítani. Abban egyetértünk, hogy nem mindegy, mennyit, és a lehető legkisebb veszteséggel kell üzemeltetni.
Ami a kormányrendeletet illeti, ez a 2006-os kormányrendelet kétségkívül privatizációs szándék volt, de azt gondolom, a kormányrendelet végrehajtásának nem kellett volna követnie azt, hogy ha nem privatizálunk, akkor a kormányrendeletben foglaltakat is másként értelmezzük. Hiszen éppen a termőföld odajuttatása, amikor az uniós csatlakozás után már megvolt a termőföld alapú támogatás, csökkentette volna a veszteséget. Gazdasági számításaink szerint legalább 40-50 millió forint értékben csökkentette volna a veszteségeket. A pénzfolyósításokkal és a gazdaságossággal kapcsolatban el kell azt is mondani, hogy 2003-2004-ben nem kapott a Ménesbirtok állami támogatást. 2005-2006-2007-ben 290-260 millió forint körüli támogatást kapott, tehát tényleg szüksége volt a támogatásra. Azt is hozzá kell tennem, kapcsolódva az előző vezetés szakmai minősítéséhez, hogy 2007-ben a jóváhagyott terv 76 milliós veszteséget irányzott elő, és a tényleges veszteség 57 millió forint volt. Ugyanakkor az előző vezető 2006-ban kapott hathavi prémiumot, 2007-ben négyhavi prémiumot. Ezért mondtam azt az interpellációban is, hogy szakmai körökben nagy megdöbbenést keltett az előző vezetés eltávolítása.
Személyi ügyekbe nem kívánok belemenni, és nem kívánom az új vezetés szakmaiságát minősíteni. Majd meglátjuk, hogy az új vezető milyen tervet tesz le. Három nap múlva telik le ez a határidő. Nem is tudom, milyen szót használjak, de magamnak is mondhatnám, hogy ez az interpelláció talán nem volt teljesen jól időzítve. Olyan szempontból jó volt, hogy időben kell szólni, de három nap múlva telik le az a határidő, amikor az új vezetőnek le kell tenni egy tervet. Igaz, a vagyonkezelő az irányító, de a felügyeleti szerv mégis csak a Pénzügyminisztérium, és a kormány felelőssége éppen ezért megkerülhetetlen, tehát ezt a tervet érdeklődéssel várom, és kíváncsi vagyok arra, hogy az új vezető milyen tervet fog az asztalra letenni. Persze, az új vezetést érthető módon támogatja a kinevező szervezet is, hiszen erre a félévre már 180 millió forint támogatást adott, és ahogy államtitkár úr is mondta, a kényszerhasznosításhoz 800 millió forint támogatást kapott a Ménesbirtok. Tátrai vezérigazgató úr szerint a várható bevétel a kényszerhasznosításnál a mai árakat figyelembe véve 1,2 milliárd. Ha a második félévben is megkapja a támogatást, a 180 milliót a Ménesbirtok, persze ez feltételezés a részemről, és ezt mind összeadja az ember, akkor mintegy 260 milliós támogatás kap. Ennek örülök, csak jó lett volna, ha ezt a támogatást az előző vezetés is megkaphatta volna. Bár voltak hitelügyletek is az előző években, amelyeknek még lehetnek negatív következményei a gazdaságra nézve.
Egyetértek azzal is, hogy a hazai lótenyésztéssel kapcsolatban hosszú távú stratégiát kell kidolgozni, de kérem szépen, volt itt egy lovasbizottság az előző ciklusban, amelynek én is tagja voltam. Ott gyönyörű szép anyag készült. Vártam, hogy mikor kerül a parlament elé, de valahol az útvesztőben elsikkadt. Le kell porolni ezt az anyagot, és azután megnézni, hogy milyen stratégiát fogalmazott meg az a konszenzussal kialakított dokumentum. Jó lenne, ha nem az történne, hogy minden ciklusban alkotunk egy stratégiát, és az csupán stratégia marad, közben a tenyészértékeink esetleg romlanak is. Ami az iskolát illeti, hogy mennyiben függ ez össze a Ménesbirtokkal. A Ménesbirtok hozta létre az alapítványt tudomásom szerint, és a Ménesbirtok profiljához, egyáltalán működéséhez, a különféle fejlesztési elképzeléseihez, a turisztikához ez az iskola nagyon jól passzol. De valóban ez egy külön téma, hogy mi lesz ennek a sorsa. Azt gondoltam, hogy a Ménesbirtokkal kapcsolatos aggályaim között ezt is felvetem. Remélem, ennek sorsa is jó irányba alakulhat.
Ami a vagyonkezelést illeti, ezt most hallottam államtitkár úrtól, és örömmel nyugtázom. Ha jól értettem, a vagyonkezelői jog megszerzésére újabb pályázatot nem írnak ki. Ez azt jelenti magyarul, hogy a tartós állami tulajdonban maradó Ménesbirtokot az állam és a vagyonkezelő által kinevezett vezető irányítja, tehát közvetlen felelősséggel tartozik a Vagyonkezelő Zrt.-nek. Ezt a vagyonkezelői jogot magánszemélynek, más kft.-nek, vagy más jogi személynek nem kívánja átadni a kormány. Ennek csak örülni tudok és üdvözlöm.
Tisztelt Bizottság! Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, amit hallottunk, el is lehet fogadni, hiszen a szándékokban egyetértünk. Csak 18 évvel a hátam mögött és az elmúlt évek különböző eseményeit figyelembe véve a biztosítékot nem látom. Kétségkívül minden bizottságnak vannak ellenőrző albizottságai. Ha már belecsöppentem ebbe a bábolnai ügybe, természetesen figyelemmel fogom továbbra is kísérni. A mezőgazdasági bizottságban is volt egy meghallgatás a Ménesbirtokkal és Bábolnával kapcsolatban. A mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottsága külön kiemelt figyelmet fog fordítani erre a kérdésre, de akkor fogadnám el egyértelműen ezt a választ, ha lehetőség nyílna arra, hogy a két bizottság, a költségvetés és a mezőgazdasági bizottság - ez felmerült egyébként, de végül is az informális tárgyalásokon ezt egyelőre elvetettük a mezőgazdasági bizottságban - egy eseti bizottságot hozna létre, szakemberek bevonásával. Mert nagyon helyesen mondta államtitkár úr is, hogy szakmai kérdés az, hogy mekkora földterülettel és milyen felszereltséggel kell ezt a Ménesbirtokot tovább kezelni, hogy minél közelebb jusson az önfenntartó állapothoz.
Vagy éppenséggel nagyon örülnék neki, úgy is mint állatorvos, ha egy független szakértői lótenyésztési grémium megnézné, hogy ez a lóállomány milyen értékű minőségileg, és meghatározná, hogy a génőrzés szempontjából milyen állomány szükséges. Mert ha pénzügyi szempontból fogjuk megítélni, hogy kevesebb ló, kevesebb pénz, az egy kicsit sántít. Ez olyan, mint amikor egy iskolát fenn kell tartani akkor is, ha 5 gyerek jár oda, és akkor is, ha 25. De mindenképpen van egy limit, ami alá nem szabad menni tenyésztési szempontból. Az ebben a pillanatban rendelkezésemre álló információk szerint az elmúlt években nem növekedett a lóállomány, de erre vigyázni kell. Ez az eseti bizottság megbízhatna egy szakmai grémiumot, hogy mindenben adjon tanácsot. Végül is egy ilyen eseti bizottság nem kell hogy sértse a presztízsét sem a kormánynak, sem a vagyonkezelőnek, ez csak azt jelentené, hogy itt a nyár, úgyis van időnk rá, kedves képviselőtársaim, akik ebben a bizottságban részt vennének, hogy ezt akár részletesebben tanulmányozzuk. Vagy megkérhetné az eseti bizottság az Állami Számvevőszéket, mert 2001 óta célzottan a Ménesbirtok nem került vizsgálat alá, csak az egész bábolnai állami vagyon vizsgálata kapcsán.
Nem szaporítom tovább a szót, 95 százalékban tudtam elfogadni az új választ, mert egy nóvumot tartalmazott, ez dicsérendő. És nagyon kérem a jegyzőkönyvbe egyértelműen beleírni, hogy nem írnak ki új pályázatot a vagyonkezelői jog meghirdetésére. Ez nóvum, ezt eddig nem hallottam, ez fontos, ezt köszönöm. Amennyiben ez az eseti bizottság létrejön, akkor elfogadom a választ. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném jelezni, hogy a bizottságnak kell majd elfogadni a választ, most a véleményeket hallgattuk meg, bár az nagyon fontos, hogy a képviselő úr is elfogadja a választ. Most képviselőtársaimnak adnék szót, hogy ők mondják el a véleményüket, azután szavazunk arról, hogy elfogadjuk a választ, vagy sem. Lengyel Zoltán képviselő úr jelentkezett először, utána Gegesy képviselőtársunk. Lengyel Zoltán következik.
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársak! Nincs könnyű helyzet, hiszen egy bábolnai cégről van szó, vagy egy Ménesbirtokról, mert tudjuk, hogy hosszú évtizedeken keresztül Bábolna volt a magyar mezőgazdaság fejlődésének bölcsője. A hirtelen technológiai fejlődés, majd pedig a magas genetikai értékű állatok jelentős része onnan került ki, és így vált Bábolna a szakma találkozóhelyévé minden évben a Bábolnai napokon. Megértem képviselő úr aggodalmát a Ménesbirtokkal kapcsolatosan. Jómagam is vezettem több éven keresztül olyan céget, amelynek volt lovászati ágazata. Ez már évekkel ezelőtt is úri csibészség volt, folyamatosan a veszteséget termelte. Bérlovagoltatással, bértartással, iskoláknak rendezett tanfolyamokkal és hasonlókkal lehetett kihozni mínusz nullára az ágazatot, ha szerencsénk volt, 1-2 millió forint plusz is adódott hozzá.
Egy biztos, nem szabad elkövetni azt a hibát, mint amit sikerült elkövetni a gödöllői kisállattenyésztővel kapcsolatban, ahol komoly genetikai értékek kerültek veszélybe. Nem szabad elkövetni még egyszer olyan hibát, mint amit a képviselő úr által említett, az Alföldön lévő ménes esetében sikerült elkövetni, hogy beszűkült az élettér, működésképtelenné vált a ménes, ami szintén nagyon nagy genetikai értékeket hordoz magában, és része a magyar lovastörténelemnek. Valóban született egy nemzeti lovas stratégia, ami hamvába holt, és valahol eltűnt. Úgy gondolom, komplexen kellene kezelni ezt a kérdést. Vannak még megmentendő, fenntartandó fajták ebben az országban, akár a kisállatokat nézzük, akár a lovakat, akár a szarvasmarhákat, akár pedig a magyar gyümölcsfatermesztést, aminek gyakorlatilag a háttere szűnt meg, illetve olyan drágává vált, hogy akik ezzel foglalkoztak, nem tudják tovább folytatni.
Ezek rettentően nagy értékek, nemzeti értékek, a Magyarországon kitenyésztett fajta Magyarországon tudja kihozni a maximumot, ezt nem lehet más országban termesztett gyümölcsfával pótolni, és nem lehet pótolni egy Magyarországon kitenyésztett, jó vérvonalú lóállományt sem, ha ezzel megszűnik, ha kipusztul, ha ebek harmincadjára kerül, és elveszíti az értékét helytelen tenyésztés miatt. Számomra nagyon pozitív, hogy felismerte Bábolna vezetése, illetve a vagyonkezelő azt, hogy úri huncutság a lótenyésztés, és az ehhez szükséges forrást biztosítja. Úgy gondolom, ez, ha nem is biztosíték, de jó irány. Azért kérem képviselő úr véleményét, hogy milyen biztosítékot szeretne ahhoz, hogy ez a későbbiekben is fennmaradjon. Messzemenően partner vagyok minden olyan diskurzusban, ami a régi magyar fajtákat, legyen az akár terelőkutya, akár versenyló, meg tudja őrizni az utókor számára, ezeket a genetikai értékeket fenn tudja tartani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Gegesy képviselőtársunknak adom meg a szót.
DR.GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Azt hiszem, az utóbbi két-három hónapban volt két olyan interpelláció is, amelyben a bizottsági meghallgatás után egyhangú volt a döntés, jobbról, balról csak dicséretet kapott. Ez is közel lehetne ahhoz, csak nem tudom, miért nem történik meg ez az egyszerű lépés. Itt elhangzott, hogy mindenkinek a szándéka jó, ezek a problémák, és ezeket hogyan lehet kiküszöbölni. Az itt ülők mindegyike, de a parlament képviselőinek mindegyike szerintem azzal mindenképpen egyetért, hogy a Ménesbirtok olyan érték, amit fenn kell tartani. Most nem Bábolnáról van szó, meg nem Kerteskőről, ahol tetszik, nem tetszik az eladás, igazából nem érdekes ügy, hanem a Ménesbirtok hosszú távú megtartásáról.
Mi hangzott el? Az hangzott el, hogy vannak olyan nem teljesen hozzá tartozó tevékenységek, amelyek veszteségesek, és hogy földjuttatással sem lehet teljesen megszüntetni a veszteséget. Viszont elhangzott az is, hogy ennek a cégnek a frissen kinevezett vezetője egy-két-három hónapon belül készít egy kibontakozási tervet. Medgyasszay képviselő úr mondta, hogy bízzunk meg egy eseti bizottságot, nem tudom, milyen részletekkel. Az eseti bizottság, vagy a mezőgazdasági bizottság az év végéig vizsgálja meg ezt a kibontakozási tervet, amiben benne kell legyen a profil és az, hogy a veszteséges dolgok kihúzandók, az, hogy mondjuk 50 hektár földjuttatással ki lehet váltani 10 millió forintot, 500-zal már 100 milliót. Tehát meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy az adott évi költségvetés helyzetétől függjön lényeges módon ennek a gazdaságnak a napi, illetve a hosszú távú jövője.
Hadd mondjak ezzel kapcsolatban két dolgot, ami némi aggodalomra ad okot. Az egyik, itt elhangzott az államtitkár úrtól, hogy nem tudjuk megítélni, hány ló kell. Ez nyilvánvalóan így van, de ebben az is benne van, hogy miért ilyen a pénzügyi helyzet. Ezt mindenki tudja, szem előtt tartja. Ez azzal jár, hogy ha ennyi pénzünk van, ennyit tartunk, ha annyi, akkor csak annyit. Ez lehet egy folyamat, de nem jó ilyen irányba elmenni. A másik. Emlékszem a vagyontörvény vitájára. A tartós állami listának voltak érdekességei. Bekerült a Szerencsejáték Rt., ami szerintem abszolút nem oda való, csak az értékesítési ár a kérdéses, viszont az, hogy a Ménesbirtok oda bekerült, két képviselő módosító indítványának volt köszönhető, amit, azt hiszem, az akkori ellenzék is megszavazott.
Azt mondanám, hogy a parlament mondja ki határozottan, hogy a Ménesbirtok fenntartása hosszú távú érdek, és ennek gazdasági hátterét teremtse meg az MNV Zrt., és ennek ellenőrzésére, vagy vizsgálatára kérje fel a mezőgazdasági bizottságot. Ez lehetne egy olyan megoldás, ami a mostani felvetéseket, a jó szándékú megközelítéseket rendszerbe foglalná. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szabados József képviselő úr!
SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Államtitkár Úr! Az elmondottak alapján az interpellációra a parlamentben adott válasszal, valamint az államtitkár úr és a képviselő úr által is elmondottak alapján a nézetek közelednek egymáshoz. Egy hajszálon múlik az, hogy a képviselő úr el is fogadja. De nyilván nem a képviselő úrnak kell most elfogadnia, ahogy elnök úr mondta, hanem a bizottságnak kell az álláspontját kialakítani. Arról szeretném hozzászólásomban megkísérelni meggyőzni a jelenlévőket, hogy az itt elhangzottak alapján a bizottság ki tudja mondani, hogy a tulajdonos és a kormány minden törvényi kötelezettségének eleget tett a Ménesbirtok megmentése érdekében, ezen felül olyan döntéseket hozott sorozatosan, amit majd szeretnék idézni, amelyek garantálják a Ménesbirtok további működését. Tehát nincs arról szó, hogy a tulajdonos, az állam a Ménesbirtok széthullásáról gondolkodna, és szándékosan tenné tönkre. Szeretnék néhány számot említeni, amit az államtitkár úr is elmondott. 2002 és 2008 között a Ménesbirtok 1 milliárd 471 millió forint állami támogatást kapott. Ebben működési támogatás, fejlesztési támogatás és tulajdonosi kölcsön is volt természetesen. amit képviselő úr mondott, hogy 2003-ban és 2004-ben nem részesült a birtok támogatásban, szeretném pontosítani annyiban, hogy 2004-ben 60 millió forint tulajdonosi kölcsönt kapott.
De nem is ez a lényege a mondandómnak, hanem az, hogy a kormány minden tőle telhető eszközt megragadott arra, hogy a birtok megmentésre kerüljön. Többek között a Ménesbirtok működéséhez a kormányhatározat földhasználati bérletet biztosított. A területben ugyan még nincs megállapodás, de szerintem ez részletkérdés. Vagy a földek művelésére, a 11 ezer hektár föld művelésére 800 milliós kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kapott, ennek a felét már ki is fizette az állam. A támogatások ellenére, és ezt képviselő úr is elmondta, nyilvánvalóan a működtetésben a tervtől eltérő mértékű, de 57 millió forintos veszteséggel zárt 2007-ben a birtok. Az intézkedéseket az is alátámasztja, hogy az új ügyvezetőnek három hónap alatt ki kell dolgoznia a birtok működtetésének hosszú távú koncepcióját. Az államtitkár úr is elmondta, hogy ez a munka megfelelően folyik, és ellenőrzésre is kerül majd a tulajdonos részéről.
Összességében tehát a tulajdonosi jogok gyakorlójának döntései a társaság hosszú távú működésének fenntartását szolgálják és garantálják, a tulajdonos célja, hogy az állami ménesek egységes koncepció kialakításával hosszú távon fennmaradjanak, a nemzetközi szinten is elismert, vagy nagy múltú értékek megőrzésre kerüljenek. A fentiek alapján a bizottságnak három lehetősége van. Vagy utólag is helyesnek ítéli a pénzügyminiszter úrnak az interpellációra adott válaszát, vagy, amit most szeretnék javasolni, a bizottság fogadja el az interpellált által kiegészített választ, és egy ilyen jellegű határozati javaslatot terjesszen az Országgyűlés elé. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor elmondanám a Fidesz álláspontját ezzel kapcsolatban. Egyrészt szeretném leszögezni, hogy helyes volt 2001-ben a kft. megalakulása, hiszen a deklarált cél, hogy a Bábolna Rt.-ben lévő nemzeti érték egy önálló szervezetben külön ráfordítást igénylő vagyonelemkénti továbbműködését biztosítsa, és ezzel tisztítsa Bábolna profilját. Viszont, ha megnézzük hogy 2002 után mi történt, egyrészt ez a 2001-ben létrejött Ménesbirtok Kft. kiszámíthatatlan környezetben kellett hogy működjön, másrészt olyan alapvető koncepcióváltás is bekövetkezett a Medgyessy-kormány beiktatása után, ami az alapítási koncepciót többször felülvizsgálta. Ennek eredményeképpen a koncepció gyakran változott, ezért rendkívül fontos volna egy hosszabb távú, kiszámítható koncepció. A társaság kiürítése folyamatos volt, különböző vagyonelemek értékesítésre kerültek.
Jellemző, hogy az élelmiszeripari rt.-t igyekeztek először felfuttatni és az anyacéget végelszámolni. Később az élelmiszeripari rt. került végelszámolásra, és az anyacég végelszámolása szűnt meg. Mint Békés megyei képviselő, annyi megjegyzést tennék, hogy a békéscsabai baromfifeldolgozó becsődöltetése, felszámolása, mert mind a mai napig zárva van, mutatja, hogy Bábolna egyéb vagyonrészei körül is igen komoly, felelőtlen és koncepció nélküli döntések születtek. Ezért le kell szögeznünk, hogy kormányzati koncepciótlanság következménye, hogy Bábolna folyamatosan veszteséges lett, és folyamatos vagyonvesztést szenved el. A kormányzat nem tette meg az elmúlt 5-6 évben azokat az intézkedéseket, amelyekkel ezt megállíthatta volna. Bár most Keller László, ezt felismerve, elismeri, hogy kell egy hosszabb távú koncepció, szükség van ezeknek az értékeknek a megőrzésére. Tehát, ha úgy tetszik, ígéret szintjén legalábbis az irány jó, ezzel egyet tudunk érteni, de az eddigi tények nem ezt igazolták.
Ezért azt gondolom, hogy mindkét Medgyasszay-féle javaslat, egyrészt az eseti bizottság felállítása, amelyik a hosszabb távú koncepció kialakításához véleményt alkot, indokolt, másrészt pedig képviselő urat tájékoztatom arról, hogy a bizottságnak arra van lehetősége jogkörénél fogva, hiszen számvevőszéki bizottság is, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálati programjába beleillesztését kéri a kft. működési vizsgálatának. Erről persze szavazni kell, de erre van ennek a bizottságnak lehetősége. Köszönöm szépen.
Ha további képviselői kérdés, észrevétel, vélemény nincs (Nincs jelentkező.), akkor először az interpelláltnak, majd az interpellálónak adom meg a szót. Tehát Keller László államtitkár úré a szó.
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Csak nagyon rövid észrevételt szeretnék tenni az itt elhangzottakhoz. Medgyasszay képviselő úr szóba hozta a 800 millió forintos támogatást. Mások már ezt pontosan fogalmazták, de a félreértések elkerülése végett szeretném rögzíteni, hogy ez tagi kölcsön, ezt vissza kell fizetni. A 180 millió forint az első félévben, illetve a második félévi tervezett összeg működési támogatás. Nyilvánvalóan abból kellene most kiindulni, hogy azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy az új ügyvezetés mellett van egy új vagyonkezelő szervezet is, mert az MNV Zrt. nem olyan régen jött létre. Ők testesítik meg az igazi vagyonkezelő szervezetet. Nekik mindenképpen tárgyalni kell arról, hogy milyen hosszú távú stratégiát tudnak elképzelni, olyan stratégiát, amelyben a veszteségek mérsékelhetők. Ebben nincs köztünk nézetkülönbség, hiszen mindenki, aki megszólalt, úgy gondolja, hogy azokat a lóállományokat, amelyek genetikai szempontból fontosak, hogy meglegyenek, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben indokolt, fenn kell tartani. Ehhez az állományhoz kell a földet is hozzászabni. Szerintem, ha szakmailag közelítjük, akkor ebben egyetértésre tudunk jutni. Ebből a szempontból érdekes az, hogy hány olyan lovat kell veszteséggel fenntartani, amelyek megléte a jövő szempontjából és genetikai szempontból fontos. Ezt mindenképpen szükséges rögzíteni.
Azt nagyon sajnálom, hogy Domokos elnök úr más fazont adott a zárszavában a Fidesz álláspontjával. Nem tudom, hogy tudatosan-e, vagy véletlenül, de olyan megfogalmazásokat használt, aminek semmi köze a Ménesbirtokhoz. Javaslom, hogy inkább bírálja felül azt a néhány mondatot, amit elmondott, mert szakmailag nehezen tartható az, ha egyszer a Ménesbirtokkal kapcsolatban itt nagyjából közös nevezőre jutunk, akkor véletlenül kicsemegézve, a Bábolna Rt. működéséből bizonyos elemeket idehoz. Ennek nem sok értelme van, mert abban az elején közösen megállapodtunk az interpelláló képviselővel, hogy most Bábolnáról nincs értelme beszélni. A Ménesbirtokról van értelme szerintem szólni. Ezért nem nagyon illik a Fidesz által tervezett javaslatba a Bábolnával kapcsolatos, meglehetősen hézagos néhány mondat.
Még egy gondolatot szeretnék itt elmondani a számokról. Való igaz, hogy 2003-2004-ben csak az a bizonyos 60 millió forintos tulajdonosi kölcsön volt, 2005-2006-2007-ben folyamatosan megvolt a támogatás, ezt képviselő úr pontosan tudja, és 2008-ban is megvan. Viszont arra felhívom a figyelmet, hogy 2003-ban egy 340 millió forintos hitelállomány jelent meg, és ezt folyamatosan cipeli, 2007-re a hitelállomány 466 millió forint. Tehát a képlet nem olyan egyszerű, mert Bábolna próbálja lefaragni a veszteségeit, de a hiteltartozása folyamatosan ott van, 2008-ban is 466 milliós értéken. Ezért mindenképpen nagyon fontos az, hogy úgy legyen átvilágítva a cég, és úgy legyenek feltárva a veszteségforrások, hogy abból egy meglehetősen differenciált stratégiát lehessen kialakítani. Azt gondolom, igyekeztem hosszabb időben körbejárni azt a kérdést, amit képviselő úr felvetett. Továbbra is azt szeretném kérni, hogy a bizottság támogassa válaszom elfogadását. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Medgyasszay László képviselő úr!
Dr. Medgyasszay László reflexiója
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): A kiigazítást köszönöm, én valóban 800 millió támogatást mondtam, holott az én adataimban is kölcsönként szerepel. Ez egy elszólás volt, a jegyzőkönyv számára mondom, hogy valóban kölcsönről van szó, nem támogatásról. A kölcsön visszatérülése a gazdálkodás eredményétől várható, ami Tátrai vezérigazgató úr szerint 1,2 milliárd lesz, tehát még marad is 400 millió forint. Így lenne összesen 260 millió forint összesen ebben az évben, jó esetben, a bevétel.
Örülök neki, hogy államtitkár úr előhozta a 2003-as hitelállományt. Tudomásom szerint a kft. ezt azért vette fel, mert az állami támogatás elmaradása nagy hiányt okozott, működési problémái voltak. Arra felhívom a figyelmet, hogy ez a hitelállomány, ha információim nem csalnak, egy olyan épületegyüttesen van, ami nem tartozik a műemlékvédelem alá. Ha ezt a hitelállományt nem tudják kifizetni, akkor a behajtó cég potom pénzért fog hozzájutni. Nem véletlenül mondom az eseti bizottságot. Annyi mindenre kell odafigyelni, hogy erre külön kell embereket a parlamentből is kérni.
A másik, amit elnök úr védelmében szeretnék elmondani, hogy Bábolnát mindketten emlegettük. Én is felhoztam az ott történteket mint példát, mint tapasztalatot, hogy nehogy ez előforduljon. Amit még Lengyel képviselő úrnak szeretnék mondani arról, hogy milyen biztosítékot látnék szívesen. Azt látnám biztosítéknak, ha megvolna már a szerződés például, és itt lehet vitatkozni, hogy a termőföld bérbeadásával miért késett a kormány. De kétségkívül az volna biztosíték, ha a gazdaság kialakítására látnám már a szerződést, a pénzt, paripát, fegyvert, és egy valóban hosszú távú stratégiát. Persze, én magam is mondtam, hogy három nap múlva telik le a határidő, amikor az új kinevezett vezető ezt majd leteszi, és akkor lehet tovább tárgyalni. Azt is mondhatnám, hogy el kellett volna halasztani a mai napirendi pontot, és akkor elővenni, amikor ez meglesz, és amikor lesz miről konkrétan beszélni, de az ügymenet ezt nem teszi lehetővé. Köszönöm, de az 5 százalék még mindig hiányzik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Én udvarias voltam, de akkor ennél következetesebben fogok válaszolni. Bizonytalan környezetet teremtett a tulajdonosi koncepciótlanság, ennek eredményképpen jött létre a veszteség és a vagyonvesztés. Következésképp a kezelő szervezetek, illetve vezetőik, Veres János és Tátrai Miklós felelőssége egyértelmű, hogy még világosabb legyen az álláspontom ebben a kérdésben. Szavazni fogunk róla, de természetesen megadom a reagálási lehetőséget. Tessék!
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr, megértem, hogy mindenképpen ebben a békés és a lovak iránt meglehetősen nagy érzékenységet mutató hangulatban mégis csak szeretne valamilyen módon borsot törni a kormányzat orra alá. Mégis arra kérem, hogy ezt ne tegye. Elmondtam világosan, hogy egy olyan vagyonkezelési konstrukció jött létre 2001-ben a vagyoncsere kapcsán, amelybe kódolva volt, hogy ebbe az irányba visz. Itt Tátrai Miklós és Veres János pénzügyminiszter személyét emlegetni nemcsak udvariatlanság, hanem szakmailag sem állja meg a helyét. Én alaposan felkészültem, elnök úr, egyszerűen nem is értem, hogy hogyan juthatott erre a következtetésre.
Egyébként nem ezt kifogásoltam, mert 2001-től világosan látszik, hogy folyamatosan veszteséggel lehet csak fenntartani a Ménesbirtok működtetését. A KVI nem volt az a szervezet, mert most már nincs, amelyik képes egy társaság működtetésének megszervezésére, mert általában az állami ingatlanvagyon kezelésére jött létre, és nem úgy, mint az ÁPV Rt., gazdasági társaságok kezelésére. Az ön megszólalásában azt kifogásoltam, amikor Bábolna különböző vagyontárgyainak sorsáról beszélt, ami nem illik ide. Azt elfogadom, képviselőúr, hogy érinthetjük Bábolnát. De hogy a Ménesbirtokkal kapcsolatos interpelláció végső kicsengése az legyen, hogy egy-két mondatot mondunk arról, hogy az élelmiszeripari gazdaságok sorsát jól rendezte-e el Bábolna, és nem az állam, és ezzel most a bizottságban egy ilyen interpelláció kapcsán foglalkozzunk, erre mondtam, elnök úr, hogy nem túl sok szakmaiságra vall, ha most már egy kicsit sarkosabban fogalmazok.
ELNÖK: Ne tegye, államtitkár úr. Szavazni szeretnénk.
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Rendben van, csak befejezem, elnök úr. Gondolom, nem akarja megvonni a szót.
ELNÖK: Nem megvonni akarom, csak ne minősítse a képviselőket, még ha az az elnök is. Erre próbáltam utalni. Ez nem szokás. Én nem minősítettem az ön véleményét, csak elmondtam ezzel kapcsolatban a mi álláspontunkat. Messze távol udvarias vagyok, nem kívánom minősíteni az államtitkár úr egyetlen szavát sem. Ne tegye ön sem. Ez a kérésem. Egyébként már szavazhatnánk.
KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Értem, elnök úr. Miután többek véleményét fogalmazta meg, nem az elnököt minősítettem, hanem azt a szövegszerű javaslatot kifogásoltam, ami elhangzott. Még egyet teszek hozzá, nyomatékosan szeretném kérni önt, hogy az interpellációval összefüggésben azokat a felelősséget önkényesen megállapító, véleményem szerint megalapozatlan vádaskodásnak tűnő mondatokat vonja vissza elnök úr, mert nincs értelme. Köszönöm szépen.
Döntés az interpellációra adott válasz elfogadásáról
ELNÖK: Szavazni fogunk róla. A bizottság meghallgatta az interpellációra adott államtitkári választ, illetve az interpelláló képviselő álláspontját. Most a bizottság három verzió közül választhat. Ezek közül azt a változatot teszem fel szavazásra a 117. § (4) bekezdés b) pontja alapján, hogy a bizottság elfogadja-e az interpellált által kiegészített választ. De vélhetően lesz kisebbségi álláspont is.
Kérdezem tehát a bizottságot, hogy elfogadja-e az interpellációra adott kiegészített választ. Kérem, aki ezzel egyetért, jelezze! (Szavazás.) Tizennégy. Aki nem? Öt. Tartózkodott? Három.
Ezzel a döntéssel azt javasolja a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság a Háznak, hogy fogadja el az interpellált által kiegészített választ. A bizottság előadója Szabados József képviselő úr lesz, akit megkérünk, hogy ismertesse a kisebbségi véleményt is. A bizottság ezzel egyetértett. Ezzel a napirendi pontot lezárom, köszönöm szépen a részvételt, további jó munkát kívánok. (Rövid szünet.)
A szünetet befejezve a 3. napirendi pontunkra térünk át, az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működéséről szóló törvényjavaslatra, T/5883. szám alatt. Az általános vitára való alkalmasságról kell döntenünk. Köszöntöm a tárca képviselőit és türelmét is, hiszen hosszan vártak, meghallgatva az előző napirendi pontokat is. Kérek egy tényleg rövid ismertetést a kormány álláspontjáról a vitát megelőzően.
Dr. Mikó Zoltán szóbeli kiegészítése
DR. MIKÓ ZOLTÁN (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Dr. Mikó Zoltán vagyok, az FVM jogi főosztályának helyettes vezetője, mellettem dr. Szöllősi Endre főosztályvezető úr. A bizottsági ülés sikere érdekében igyekszem nagyon rövid lenni. Azt hiszem, ennyi magánmegjegyzést talán meg lehet engedni.
Ez a törvényjavaslat lényegében egy nagyon fontos új elemet fog vélhetően 2009-től bevezetni a magyar agrártámogatási rendszerbe. A korábbi úgynevezett egyszerűsített területalapú támogatás helyébe a 17 újonnan csatlakozott EU-tagállam által alkalmazott úgynevezett egységes támogatási rendszert kívánja bevezetni. Ennek a lényege nagyon röviden: a támogatást elválasztva fogják nyújtani. Támogatási jogosultságot fognak az érintett mezőgazdasági termelők részére megállapítani, és a támogatási jogosultság önmagában nem, csak a földdel együtt jogosít a támogatás igénybe vételére. Bár külön-külön mind a kettő forgalmazható, de a lényeg az, hogy olyan szabályokat kíván ez a javaslat is, a közösségi jogszabály is megalkotni, amelyik a föld és a támogatási jogosultság egységes forgalmazását biztosítja.
Annak érdekében, hogy egy korrekt tájékoztatást tudjunk adni, szeretném elmondani, hogy ezzel az átállással mely ágazatok lesznek a nyertesek, melyek a vesztesek, és kik lesznek azok, akik a pénzüknél maradnak, ha szabad így mondani. Mindenképpen nyertes ágazatként fognak kikerülni a változásból az állattenyésztéssel, a tejtermeléssel, a cukortermeléssel foglalkozó ágazatok, a hagyományos gabonatermesztő ágazatok egy pici előnnyel, de maradjunk annyiban, hogy pénzüknél maradnak, az alacsony hozzáadott értékkel működő vállalkozások, a legelőgazdálkodással foglalkozók minden körülmények között a vesztesek között lesznek. Ez egy nagyon tudatosan vállalt gazdaságpolitikai prioritás. Ha ez a váltás nem következne be, akkor fordítva lenne a sorrend, az állattenyésztési ágazatok jelentős veszteséget szenvednének el, és a gyepgazdálkodásban jelentős többletjövedelem keletkezne, ami megítélésünk szerint nem preferálható.
Néhány szót a pénzügyi részről, miután a költségvetési bizottságban vagyunk. A támogatás pénzügyi keretei az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az EMVA-ból kerül folyósításra. Ez nemzeti támogatási felső határként Magyarország részére meg lett állapítva, ennek 2013-as egységértéke mintegy 1,3 milliárd forint, de 2009-re, 2010-re, 2011-re és 2012-re is megállapítja a jogszabály a kifizethető közösségi támogatásokat. Ezekhez a támogatásokhoz a konvergenciaprogramban is mintegy 78 milliárd forinttal figyelembe vehető, TOP-UP-hoz kapcsolódó nemzeti költségvetési támogatás kapcsolódik, amely, mint ismeretes, 2011-től fokozatosan csökkenni fog, és 2013-tól meg fog szűnni.
Még egy kérdés rendszeresen fel szokott vetődni, hogy miért sietünk ennyire, miért fontos a váltás. Nem szükséges, mert az EU-tagállamok részére ezt nem ajánlják. Mi azt szeretnénk, hogy egy 100 hektáron gazdálkodó és 20 tehenet tartó magyar gazda 2013-ban pontosan ugyanannyi támogatást kapjon, mint egy hasonló gazda Burgerlandban. Ha viszont erre az átállásra nem kerülne sor, akkor, most nem mondanám el a teljes összefüggésrendszert, mert egy kicsit bonyolult, 2013-ban emberi számítás szerint a két gazda között mintegy 20 százaléknyi differencia lenne. Ez a javaslat ezt a gazdaságpolitikai prioritást kívánja megvalósítani. Köszönöm a lehetőséget, és kérem a bizottságot, szavazzon a törvényjavaslat általános vitájáról.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az a javaslatom, hogy csak slágvortokban mondja el, aki támogatja, miért támogatja, aki nem, miért nem. Szabados Józsefnek adom meg először a szót.
SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Olyan nagy jelentőségű törvényjavaslat van előttünk, amely áttételesen a magyar társadalom nagy részét érinti, és jelenleg is legalább 200 ezer gazdát, ezen túlmenően nyilván több embert is. Nem akarok belemenni a törvényjavaslat részleteibe, csak szeretném megdicsérni, hogy olyan törvényjavaslat van előttünk, olyan indoklással, részletes indoklással, amelyekből a laikus is megértheti az új támogatási rendszert. Azt szeretném kiemelni, hogy a közvetlenül érintettekkel, tehát a kamarákkal, érdekképviseletekkel, terméktanácsokkal tovább kell folytatni az egyeztetéseket, amelyeket nyilvánvalóan elkezdett a tárca. Van idő arra, hogy egy konszenzusos törvény lehessen ebből ősszel. És mindent, ami a gazdák érdekeit szolgálja, vegyünk be a törvénybe. Ezekkel együtt mindenképpen általános vitára javaslom, és a vitában is szeretnék részt venni majd ősszel. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lengyel Zoltán képviselő úré a szó.
LENGYEL ZOLTÁN (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tényleg egy nagyon jól elkészített törvényjavaslat van előttünk egy nagyon részletes indokolással. Az előterjesztő elmondott egy kulcsmondatot, ami hiányérzetet kelt az emberben. Ez a kulcsmondat így szólt, hogy ha van egy gazdának 100 hektár földje, amit megművel, és van 20 marhája, akkor ugyanannyit fog kapni, mint Burgenlandban lévő versenytársa. Három éve várunk erre a szabályozásra, három éve várja a szakma, hogy egy kicsit be tudjuk hozni a lemaradást a korábban uniós tagállamokká vált országok gazdáival szemben. De van egy hiányérzet, ami évek óta nem múlik el. Igazából ez a törvényjavaslat akkor lenne teljes egészében támogatható, ha a másik lába is meglenne.
Ma Magyarországon rengetegen élnek munka nélkül, jövedelem nélkül vidéken úgy, hogy van 1-2 hektár földterületük. Ezek az emberek azt sem tudják, hogy nekik majd úgy kell megkötni a szerződésüket, ha bérbe adják, vagy eladják, hogy rendelkezni kell a támogatásról. Ha pedig esetleg azért, mert földművelésből szeretnének megélni, és vásárolnak földet, akkor még fontosabb lesz számukra ez a kitétel. El kellene dönteni, és nekem ezért van hiányérzetem, hogy mit fog kezdeni a magyar társadalom azokkal a vidéken élő emberekkel, akiknek megszűnik a földből való jövedelmük. Ezt ki kell mondani. Amíg Kis Zoltán képviselő volt, ezt nagyon hangosan és nagyon vehemensen szokta volt mondani. El kell dönteni, hogy ezekkel az emberekkel mi lesz. Mert az egyhektáros gazda nem fogja tudni utánfutóról árulni a dinnyéjét néhány év múlva, amit ma még megtehet, és amiből egyébként egészen jó jövedelme van. Nagyon hiányolom ebből az egyébként rettentő fontos szabályozásból ezt a másik lábat, ami a vidéki emberek megélhetését teljes egészében biztosítja. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További képviselői kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Nincs. Csak felhívom a figyelmet arra, hogy hétfőn a szavazás után nem záródik le az általános vita. Kérdés hangzott el. A kormány kíván-e erre reagálni?
DR. MIKÓ ZOLTÁN (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Ez a törvény és ez a váltás teremti meg azt, hogy 2013-ra ténylegesen ez megtörténjen. Amikor az Európai Unió azt ajánlgatja nekünk, hogy maradjunk a jelenlegi rendszerben, akkor valójában azt ajánlgatja nekünk, hogy ezt a differenciát tartsuk meg. Erre bátorkodtam felhívni a figyelmet. A másik dolog pedig, hogy mi lesz a vidékfejlesztéssel. Szeretném jelezni, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretén belül jelenleg is számos lehetőség van. Egy tény, hogy ez a törvény arra nem alkalmas, hogy a vidékfejlesztés összes problémáját megoldja. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim nagy-nagy fegyelemmel nem szóltak hozzá, ezt köszönöm szépen. A parlament kiváló alkalmat nyújt rá, hogy ezt megvitassák, a kollégák pedig állnak rendelkezésre, ha valakinek esetleg van tisztázó kérdése. A vitát lezárom, és szavazunk.
Döntés a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról
Aki a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságával egyetért, kérem, jelezze! (Szavazás.) A többség. Aki nem? Egy. Tartózkodott? Négy. A többségi véleményt Szabados József képviselő úr, a kisebbségi véleményt pedig Lengyel Zoltán képviselő úr fogja ismertetni. A napirendi pontot lezárom. Még egyszer köszönöm megértésüket, közreműködésüket, türelmüket. További jó munkát, jó pihenést.
Következik a 4. napirendi pont, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3-as Nyíregyháza - Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szóló határozati javaslat, H/5897. szám alatt. Szintén az általános vitára való alkalmasságról kell döntenie a bizottságnak. Köszöntöm a kormány képviselőjét. Kérem, hogy röviden ismertesse az előterjesztéshez kapcsolódó szóbeli kiegészítését.
Szűcs Júlia szóbeli kiegészítése
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Szűcs Júlia vagyok, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetője. Az önök előtt fekvő határozati javaslat keretében a kormány felhatalmazást kér az M3-as autópálya Nyíregyháza - Vásárosnamény közötti szakaszának PPP-konstrukcióban történő megvalósítása megkezdéséhez, konkrétan a közbeszerzési eljárás megindításához, amennyiben ennek feltételei egyébként rendelkezésre állnak. Ezt az Áht. 22. § (2) bekezdése alapján teszi.
Maga az útszakasz, amiről beszélünk, 26 kilométernyi kétszer kétsávos autópályából és 20 kilométernyi kétszer egysávos autóútból tevődne össze, és egészen Vásárosnaményig biztosítaná a gyorsforgalmi úton való eljutást Ukrajna irányában. Kétlépcsős országgyűlési felhatalmazásért fordulunk az Országgyűléshez. Ez a határozat engedélyt adna a kormánynak a közbeszerzési eljárás megindításához. Amennyiben a közbeszerzési eljárás folyamán van olyan nyertesnek nyilvánítható ajánlattevő, akivel a szerződéskötés lehetővé válik, úgy a kormány köteles egy újabb előterjesztéssel az Országgyűléshez fordulni, és a szerződés főbb tartalmi elemeit, illetve a közbeszerzési eljárás során kialakult körülményeket részletesen bemutatva, illetve abban a fordulóban bemutatva ennek a választott finanszírozási formának az egyértelmű előnyét az állami finanszírozáshoz képest, egy újabb felhatalmazást kérni az Országgyűléstől, ami a szerződés hatálybalépésének feltételeit képezné. Ehhez kérném a bizottság támogatását, hogy az általános vitára találja alkalmasnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselői kérdés, észrevétel? Lengyel Zoltán, majd Tukacs István.
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a kérdésem lenne, hogy ez a tervezett útszakasz hány települést kerül el, és mennyire lényeges ennek a felhordása, illetve elvezető képessége, mert az elmúlt időszakban több, korábban megtervezett autópálya építését kellett elhalasztani emiatt. Ha megkaptam a választ, akkor lenne egy illetlen kérdésem ezzel kapcsolatosan.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tukacs István képviselő úr!
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, ha megengedi, kérdéseket és véleményt is együtt fogalmazok meg. A véleményem az, hogy a bizottság tartsa általános vitára alkalmasnak az előterjesztést, támogassa a konstrukciót, és támogassa a közbeszerzés elindítását. Véleményem továbbá az, hogy megnyugtató, ami elhangzott, hogy a parlament két körben találkozik ezzel az üggyel, a közbeszerzési eljárás eredményességének biztató jelei, magyarul a pályázó megléte után újfent találkozni fog ezzel. És örülök neki, hogy a szóbeli indoklásban elhangzott, hogy önmagában nemcsak a szabolcsi, illetve a beregi terület feltárásáról és fejlesztés szempontjából alkalmassá tételéről van szó, hanem arról is, hogy egy Ukrajnába futó kapcsolatot létesít az autópálya, illetve az autóút. Hiszen nemcsak hazai ügy, hanem nemzetközi közlekedési kapcsolatként is jelentkezik.
Két kérdésemnek hadd adjak még teret. Az egyik, része lesz-e a pályázatnak, hogy amennyiben a beruházás ütemezve zajlik le, úgy a forgalomba helyezés is eszerint működhet majd? Magyarul az elkészült szakaszok amennyiben erre alkalmasak, majd közlekedésre is alkalmassá tehetőek, hiszen a 20, illetve a 26 kilométeres szakasz nyilván nem együtt fog elkészülni, és nyilván nem együtt áll majd forgalom. Az első szakasz kijutása a 49-es út térségére alkalmat teremtene arra, hogy ez megtörténjen. A másik kérdésem arról szólna, hogy egy kicsit szkepszissel fogadtam az üzemeltetői díjnál azt a passzust, amely a balesetek számának gyakoriságáról szól, mint figyelembe vehető tényezőről. Azt gondolom, hogy az üzemeltető mellett a balesetek számának néhány más tényezőhöz is köze lehet itt is és más autópálya-szakaszokon is. Ha ezt megvilágítaná, megköszönném. Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Akkor lesz egy második kör, miután a válasz elhangzik. Megadom főosztályvezető asszonynak a szót.
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen a szót. Ha megengedik, fordított sorrendben haladok a válaszadással. Az előterjesztésben bemutattuk a szerződés és a díjfizetési mechanizmus tervezett néhány elemét. Természetesen ez véglegeződne a közbeszerzés és a tárgyalások során. Ugyanakkor szándéka a kormánynak a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos törekvései között, hogy például a koncessziós szerződések formájában külön ösztönözze a koncessziós társaságokat a balesetbiztonságra való különös körültekintéssel való eljárásra. A balesetbiztonsági bónusz mértékében nem jelentős az autópálya rendelkezésre állási díjhoz képest, mind emelkedést, mind pedig levonást tartalmaz. Terveink szerint a megkötendő koncessziós szerződésben ez a tárgyalások során fog véglegesítődni, mivel az elindítandó közbeszerzési eljárás egytárgyalásos közbeszerzési eljárás. Az üzemeltető felelőssége és ráhatása az autópályákon, illetve az általuk üzemeltetett útszakaszokon egyértelmű a létrejövő balesetek számában, illetve vannak egyértelműen olyan tevékenységek, amelyeket elvégezhet annak érdekében, hogy a balesetek előfordulását, illetve azok súlyosságát csökkentsék.
A második kérdés az ideiglenes forgalomba helyezés időpontjára vonatkozott, illetve arra, hogy amennyiben ütemezetten valósul meg a beruházás, lehetőség van-e az ideiglenes forgalomba helyezés ütemezésére is. Erre elvi oldalról a válasz igen. Ez szintén olyan kérdés, ami a műszaki dokumentáció részletes megtárgyalását követően a tárgyaláson fog elhangozni, ugyanakkor nyilvánvalóan a kormánynak nem szándéka, hogy egy elkészült útszakaszt ne adjon át a forgalomnak időben. Viszont koncessziós szerződésben mozogva ehhez a koncessziós társaság együttműködésére is szükség lesz. Törekedni fogunk arra, hogy minél hamarabb átadásra kerülhessenek ezek az útszakaszok.
Az első kérdés az volt, hogy hány települést kerül el az érintett útszakasz, illetve a felhordás és a forgalom nagysága hogyan alakul. Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam magammal a konkrét adatokat erre vonatkozóan. A későbbiekben nagyon szívesen adok részletes választ, mert az előterjesztés nem tartalmaz forgalmi előrebecsléseket, amelyek alapján maguk a tervek elkészültek. A forgalmi előrebecslés és a várható forgalomnagyság indokolta azt, hogy a 49-es számú főútig kétszer kétsávon autópálya kiépítettséggel közlekedhessen a forgalom, azt követően pedig kétszer egysávon. Amennyiben képviselő úr igényli, természetesen rendelkezésére bocsátjuk ezeket az adatokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Most Lengyel Zoltán képviselő úrnak adok szót.
LENGYEL ZOLTÁN (független): Valójában azért tettem fel ezt a kérdést, mert a dunántúliaknak van egy nagyon régi nagy bánata. Elkészült a dunaújvárosi híd, elkészült a szekszárdi híd, de gyakorlatilag nincs folytatása egyik irányban sem. Most a napokban volt alkalmam esős időben autózni azokon az utakon, amelyeken kénytelen voltam haladni azért, mert az M8-as autópálya nem épült meg. A 4-es úton végigmenni, még a 405-ösön is az 5-ös felől kész halál, ha az ember a 0-ást választja átkelőhelyül. Ha átmegyek a dunaújvárosi hídon, akkor még rosszabb helyzetbe kerülök, nem beszélve a dunaföldvári hídról, ami a következő áthaladási lehetőség az út túloldalára. Gyakorlatilag a Duna nyugati oldalán az útkorona szélessége nem éri el a szabványost, sem a 63-ason, sem a 61-esen, ahol néhol ki van szélesítve. A 8-as úgy-ahogy fel lett újítva, Székesfehérvárra be lett vezetve, de már a levezetése a 6-os autópályára rettentően szűk.
Úgy gondolom, legyünk már egy kicsit annyira hazafiak, hogy próbáljuk meg bévül azokat az utakat rendbe tenni, amelyeken saját magunk is közlekedünk. Én autópálya-párti vagyok, és autópálya-építéspárti vagyok, mert mióta a 6-os autópálya elkészült, fél órával hamarabb otthon vagyok, míg régebben kerülővel a 7-esen kellett közlekednem. Iszonyatosan nagy szükség lenne rá, nem beszélve arról, ha megnézzük gazdasági szempontból ennek a térségnek a mutatóit. Rettenetesen elmaradott. És azt egy feltáró úttal fogjuk tudni bekapcsolni az ország vérkeringésébe, vagy pedig egyáltalán a nemzetközi vérkeringésbe. Lehet, hogy ezeknek az útszakaszoknak a megépítésére nagyobb szükség lenne, mint Nyíregyháza és Vásárosnamény között egy olyan utat építeni, amelyre majd becsattognak azok a kamionok, amelyek túlsúlyosak, folyik belőlük az olaj, és nyomják a büdöset az orrunk alá. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Ilyen be sem jöhet az országba szerintem. Szabados József, majd Babák Mihály.
SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Csak két mondattal szeretnék segíteni Lengyel képviselő úrnak. Azon a környéken lakom, ahol ez megvalósul, ha megvalósul. Gyors fejszámolással körülbelül 30 települést és 4 várost érint a megépítendő útszakasz. Ami ennél talán fontosabb, hogy Románia és Ukrajna felé is megnyitja a kijutás lehetőségét, és ez nem elhanyagolható sem az Unió, sem a kereskedelmi kapcsolatok szempontjából. Köszönöm.
ELNÖK: Most nem azt fogjuk megvitatni, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Valószínűleg még lenne legalább 10-15 ilyen szakasz. Babák Mihálynak megadom a szót.
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Ténylegesen fontos dologra hívták fel a figyelmet, mert nem arról a kérdésről van szó, hogy indokolt-e, vagy sem, hanem milyen szabályt kell ezzel a döntéssel megkerülni, kikerülni és prioritást kapni az útépítésnek. Úgy gondolom, nem lennék jó Békés megyei, ha nem hoznám szóba az M44-es ügyét. Ugyanis engem az M3-as nem boldogít, megvallom őszintén. Ha netán tán az M3-as mellett az M44-es is belekerült volna 160 kilométerrel, akkor teljesen nyugodt lennék, azt mondanám, hogy üsse kő, legyen M3-as és még a szabályokat is lehet enyhíteni, de az M44-es is legyen benne.
Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Úgy gondolom, ha ennyire elővezették önök az érdekeiket, akkor nekem is elő lehet vezetnem az M44-est. Szeretném, ha a jelen lévő kormánypárti képviselők megtennének mindent, ahogy, gondolom, teszik is a magukét, de még határozottabban, hogy szeptemberben itt az M44-es ügyével kezdjünk. Mert akkor megkérdem önöktől, hogy hogyan áll az M44-es ügye, mikor kerül hasonló módon meghirdetésre. Ugyanis az engedélye megvan, ott sincs még kiviteli terv, de ha koncesszióba adják, akkor majd elkészíti a kivitelező, a koncesszor a tervet. Úgyhogy lehetett volna itt az M44-es az M3-as mellett. És ha ez így lett volna, akkor nyugodtan felemeltem volna a kezemet. De most nem emelem fel olyan nyugodtan, mert M3-as van, M44-es viszont nincs. És engedtessék meg, hogy ebben a kérdésben elfogult legyek. Az vagyok. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További képviselői kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, újból főosztályvezető asszonyé a szó.
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Kívánja elnök úr, hogy reagáljak, mert kérdés nem hangzott el az előterjesztéshez kapcsolódva? Köszönöm.
ELNÖK: A lehetőséget felkínáltam. Egy kérdés volt, mikor lesz M44-es?
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Kénytelen vagyok erre a tárca és a kormány képviseletében azt reagálni, hogy az előterjesztésnek nem tárgya az M44-es, így az előterjesztés keretén belül erre nem kívánok reagálni. (Babák Mihály: Ennél kedvesebb választ vártam. - Derültség.)
Döntés az előterjesztés általános vitára való alkalmasságáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem, hogy szavazzunk. Aki ezt támogatja, kérem, jelezze! (Szavazás.) Aki nem támogatja? Aki tartózkodott? A többség támogatta. A többségi vélemény előadója Tukacs István, kisebbségi véleményt nem kíván senki mondani. A napirendi pont tárgyalását lezárom. Köszönöm a közreműködését és a türelmét, további jó munkát, jó pihenést.
Az ORTT költségvetési törvényjavaslatát előkészítő albizottság elnökének megválasztása
Az 5. napirendi pontunk az ORTT költségvetési törvényjavaslatát előkészítő albizottság elnökének megválasztása. Ennek indoka, hogy beérkezett május 30-án az ORTT 2007. évi zárszámadási törvényjavaslata, amit ki kell adnunk nyári munkára az albizottságnak, hogy készítsék elő a szeptemberi első bizottsági ülésre. Miután az albizottság elnöke elhagyta a bizottságunkat, kormányfeladatot vállalt, ezért a javaslatot a kormánypárt részéről alelnök úr fogja elmondani.
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm. Az MSZP-frakció, élve a szokásjoggal és jelölési jogával, Varga Zoltánt jelöli erre a posztra.
ELNÖK: Csak szeretném közölni, már az SZDSZ-nek jeleztem, hogy nekik is több képviselőjük távozott a bizottságból, így az albizottságokból is. Fel kellene töltenünk az albizottságokat. Szerettem volna itt a jegyzőkönyvben is rögzíteni, hogy minden albizottság áttekintése indokolt lesz ősszel.
Miután más javaslat most nem érkezett, vita nélkül szavazunk. Aki elfogadja az albizottság elnökének Varga Zoltánt, kérem, jelezze! (Szavazás.) Egyhangú volt.
Előzetesen nem kellene bejelentenem, de terveink szerint nincs további bizottsági ülésre szándékunk, de ha mégis lenne ilyen, akkor jelezzük. Szeptemberben egy újabb interpellációt kell megtárgyalnunk. Nagyon szépen köszönöm. Napirendünk végére értünk. Az ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 18 óra 13 perc.)
|
Varga Mihály |
Jegyzőkönyvvezető: Csoknyay Edit