KPSZB/21/2008.
KPSZB/93/2006-2010.
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának
2008. szeptember 16-án, kedden 13 óra 01 perckor
az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirend: *
Az ülés megnyitása *
A napirend elfogadása *
Az egyes adótanácsadó cégek vezető partnerei által elkészített adóreform-koncepció megtárgyalása *
Rencz Botond szóbeli kiegészítése *
Lőcsei Tamás szóbeli kiegészítése *
László Csaba szóbeli kiegészítése *
Veszprémi István szóbeli kiegészítése *
Kérdések, vélemények *
Válaszok *
A napirendi pont lezárása *
A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának, valamint a végrehajtás ellenőrzéséről szóló állami számvevőszéki jelentés tárgyalása *
Keller László szóbeli kiegészítése *
Bihary Zsigmond szóbeli kiegészítése *
Észrevételek, vélemények *
Keller László válasza *
Dr. Lóránt Zoltán válasza *
Döntés a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról *
Az Országgyűlés Hivatala 2009. évi költségvetés-tervezetének véleményezése *
Bakos Emil szóbeli kiegészítése *
Kérdések *
Bakos Emil válasza *
További kérdések *
Bakos Emil válasza *
Döntés a tervezet támogatásáról *
Az állami vagyonról szóló törvény módosításáról szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételének és általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
A kormány álláspontjának ismertetése *
Észrevételek, kérdések *
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről *
Az otthonteremtés elősegítése érdekében szükséges törvénymódosításról szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételének és általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
A kormány álláspontjának ismertetése *
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről *
A közbeszerzésekről szóló törvény módosításáról szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételének és általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
A kormány álláspontjának ismertetése *
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről *
Az államháztartásról szóló törvény alapján az M3 autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok tárgyalása *
A napirendi pont lezárása *
Az ülés bezárása *
A bizottság részéről megjelent:
Elnököl: Varga Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke
Szabó Lajos (MSZP), a bizottság alelnöke
Domokos László (Fidesz), a bizottság alelnöke
Barabásné Czövek Ágnes (MSZP)
Boldvai László (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Dr. Katona Béla (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Kovács Tibor (MSZP)
Molnár Albert (MSZP)
Molnár László (MSZP)
Schwartz Béla (MSZP)
Szabados József (MSZP)
Tukacs István (MSZP)
Varga Zoltán (MSZP)
Végh Tibor (MSZP)
Schmidt Ferenc (Fidesz)
Szijjártó Péter (Fidesz)
Tállai András (Fidesz)
Dr. Hargitai János (KDNP)
Horn Gábor (SZDSZ)
Lengyel Zoltán (független)
Helyettesítési megbízást adott:
Farkas Imre (MSZP) Szabó Lajosnak (MSZP),
Kovács Tibor (MSZP) dr. Katona Bélának (MSZP),
Schwartz Béla (MSZP) Boldvai Lászlónak (MSZP),
Varga Zoltán (MSZP) Molnár Lászlónak (MSZP),
Babák Mihály (Fidesz) Tállai Andrásnak (Fidesz),
Balla György (Fidesz) Varga Mihálynak (Fidesz),
Dr. Dancsó József (Fidesz) Szijjártó Péternek (Fidesz),
Mádi László (Fidesz) Schmidt Ferencnek (Fidesz),
Dr. Hargitai János (KDNP) Domokos Lászlónak (Fidesz),
Herényi Károly (MDF) Lengyel Zoltánnak (független).
Rencz Botond, az Ernst & Young Kft. adóigazgatója
László Csaba, a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. igazgatója
Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers elnöke
Veszprémi István, a Deloitte Magyarország vezérigazgató-helyettese
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára
Bihary Zsigmond, az Állami Számvevőszék főigazgatója
Dr. Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék főigazgatója
Mocsári-Gál Krisztina dr., az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium osztályvezetője
Szűcs Júlia, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetője
Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke
Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young igazgatója
(Az ülés kezdetének időpontja: 13 óra 01 perc)
VARGA MIHÁLY (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok, hölgyeim és uraim. Tisztelettel köszöntök mindenkit. Bizottsági ülésünket máris megkezdjük, mivel ma feszített ütemű lesz a munkánk. Köszöntöm a bizottság tagjait, munkatársait, a jegyzőkönyvvezető kisasszonyt, köszöntöm a bizottsági ülésünkre meghívott vendégeket és a sajtó munkatársait.
A kiküldött napirendi javaslathoz nem érkezett írásbeli kiegészítés, így ezt tehetem fel szavazásra. Ennek alapján hat napirendi pontot tárgyalunk. Elsőként az egyes adótanácsadó cégek vezető partnerei által elkészített adóreform-koncepciót, ezt követi a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, az Állami Számvevőszék jelentésével kiegészítve. A Házszabály alapján véleményeznünk kell az Országgyűlés Hivatalának költségvetését. A következő pontokban önálló indítványokat tárgyalunk, a közbeszerzési törvényt, az otthonteremtés elősegítése érdekében szükséges törvénymódosítást, az állami vagyonról szóló törvény módosítását, ezután önálló napirendi pontként az államháztartásról szóló törvény alapján az M3-as Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges felhatalmazást, végül pedig a Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről fogunk tárgyalni.
Kérdezem a bizottság tagjait, ki az, aki a napirendi ajánlást elfogadja. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Ki az, aki nem? Tartózkodott? Nem volt ilyen. A jegyzőkönyv alapján 28-an vagyunk jelen képviselettel együtt.
Az egyes adótanácsadó cégek vezető partnerei által elkészített adóreform-koncepció megtárgyalása
Akkor rá is térhetünk az első napirendi pontra. Nagy tisztelettel köszöntöm az egyes adótanácsadó cégek - mert több is van ennél a négynél -, a KPMG, a PricewaterhouseCoopers, a Deloitte és az Ernst & Young képviselőit, az ő anyagukról van szó. Ezt a bizottság tagjai a nyár folyamán kapták meg. Az eltelt idő elegendő volt arra, hogy a bizottság tagjai tanulmányozzák ezt a javaslatot. Ha ezt mégsem tették meg, abban a szerencsében volt részük, hogy a sajtó elég nagy terjedelemben foglalkozott ezzel az anyaggal. Úgy gondoltuk, hogy mint a parlament szakbizottságának az adótörvények vitáját megelőzően érdemes erről az anyagról egy kicsit bővebben is beszélni, hiszen vannak olyan javaslataik, amelyek a parlamenti képviselők számára is mindenképpen megfontolásra alkalmasak.
Köszöntöm László Csaba, Lőcsei Tamás, Rencz Botond, Veszprémi István urakat, és köszöntöm Vámosi-Nagy Szabolcs urat is. Azt kérném a jelenlévőktől, hogy fűzzenek szóbeli kiegészítést az írásban megkapott anyaghoz, utána majd a bizottság tagjait illeti a szó kérdések feltevésére, vélemények elmondására. Rencz Botond!
Rencz Botond szóbeli kiegészítése
RENCZ BOTOND, az Ernst & Young Kft. adóigazgatója: Jó napot kívánok. Amikor megírtuk ezt az anyagot, és annak idején megtartottuk a sajtótájékoztatónkat is, nem tudtuk, hogy mekkora figyelem fogja övezni a javaslatainkat, hiszen ez már nem az első javaslatcsomag volt az adóreformra. Az volt az érzésünk, hogy az adózás lassan kezd a futballhoz hasonlítani: mindenki ért hozzá, és mindenki tudja, hogyan lehetne ezt jobban csinálni. Valójában mint magánszemélyek próbáltunk belevágni ebbe a feladatba, mivel ez a szakmánk, és azt szerettük volna elérni, hogy lehetőség szerint elő tudjunk állni egy minél pontosabb javaslatcsomaggal, amely meglátásunk szerint Magyarországon a versenyképes adórendszer kialakulását elősegítheti. Láthatóan a sajtótájékoztató után elég sokat foglalkozott a sajtó az üggyel, de néhány félreértés is becsúszott. Ezeket megpróbáljuk valamennyire eloszlatni.
Az igazi célunk az volt, hogy megmutassuk, olyan adórendszerre lenne Magyarországnak szüksége, ami lehetőleg gyorsan elősegíti a gazdaság, a foglalkoztatás növekedését és az infláció csökkenését. Ennek eredményeképpen csökkenhetne a feketegazdaság szerepe, viszont növekedhetne a szociális biztonság. Meggyőződésünk, hogy nem lehet a versenyképességet és a szociális biztonságot szembe állítani egymással. Ha nincs egy erős, versenyképes gazdaság, akkor a szociális biztonság stabilitása hosszú távon nehezen fenntartható. Szakértői anyagunk igazából egy kompromisszum eredménye, négy hónapos munkát ölel fel. Amikor először leültünk beszélgetni, azt hittük, hogy mindnyájan ugyanazt gondoljuk a fontos kérdésekről, de kiderült, hogy ez nem így van. Mindenesetre mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy ez a létező legjobb kompromisszumos anyag, amit mi négyen össze tudtunk állítani.
Ami nekünk fontos volt: szerettük volna egy kicsit a nemzetközi tapasztalatokat és saját gyakorlati tapasztalatainkat is beépíteni a javaslatunkba. Hiszen mindnyájan nagyon sok külföldi és magyar vállalkozással dolgozunk, nagyon fontos, érdekes kalkulációkat végzünk. Ezzel összefüggésben fontos látni, hogy Magyarország nagyon komoly adóversenyben van, nemcsak a külföldi tőkéért, a beruházásokért, hanem egyáltalán a foglalkoztatásért is. Szerettünk volna egyfajta kiegyensúlyozottságot teremteni a különféle javaslatok között, hiszen nemcsak a munkabér adóterhelése jelent ma komoly problémát, hanem bizony a profitot és a tőkét terhelő adók terhelése is túlzott a jelenlegi rendszerben. Arra is próbáltunk figyelni, hogy lehetőség szerint minél kevésbé lehessen a kicsiket, a nagyokat, a külföldi magyar vállalkozókat egymással szembeállítani. Tudniillik él néhány mítosz Magyarországon. Az egyik, hogy a magánszemélyeknél az adóbevallás jól tükrözi a jövedelmi helyzetet. A másik szerint Magyarországon alacsony a társaságiadó-kulcs. Vagy: Magyarországon a kis- és középvállalkozásokat ma túladóztatjuk. A sajtóvisszhangokból az derült ki számomra: a kkv-szektorból senki sem említette, hogy javaslatunk tb-csökkentő része, vagy a társasági adóra vonatkozó része rossz lenne. Csak a fix összegű egészségügyi hozzájárulás mértékétt kritizálták, mintha nem számolták volna ki pontosan ennek nettó hatását. A célunk tehát az volt, hogy kiegyensúlyozott anyagot alkossunk meg, letegyük a voksunkat egy markáns adócsökkentés mellett. Az előzetes szakértői számítások szerint, ha a javaslatcsomagunk megvalósulna, körülbelül 2 év alatt pozitív hatása lenne a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatásra és az inflációra.
Az én szerepem igazából a társasági adók rövid ismertetése. Itt négy pontot emeltünk ki. Az egyik a különadó év végén történő eltörlése. Ebből azt tudnám kiemelni, hogy a különadó bevezetésének nem elsősorban az anyagi része volt igazán súlyos, hanem a meglepetés ereje a vállalkozások számára, és az, hogy nem tudják, mikor lesz kivezetve a rendszerből. Holott nagyon fontos, hogy ezt minél hamarabb kivezessék a magyar adórendszerből. Emellett a társasági adó ma 16 százalék, de ha hozzáadjuk a különadót és az iparűzési adót, akkor bizony nem valós a feltételezés vagy állítás, hogy Magyarországon a társaságiadó-kulcs alacsony. A 16 százalék valóban alacsony, de ha a másik kettőt hozzáadom, akkor a társaságok terhelése nagyon magas. Végeztünk néhány számítást Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország viszonylatában, termelő, szolgáltató központ és nagykereskedelmi vállalkozások esetében, és azt kell mondjam, hogy sajnos mind a három iparágban Magyarország vesztesként jött ki a profit adóztatását tekintve. Mindig azt szoktam kicsit viccesen az embereknek mondani, hogy általában annak fontos a profit adóztatása, akinek sok a profitja. Akinek kicsi, annak nem fontos. Ha egy ország nagy értékű termelést és szolgáltatást szeretne becsalogatni magához, akkor ez nagyon fontos terület, mert a nagy hozzáadott értéket leginkább a nagy profittal tudom kifejezni. Tehát sajnos féloldalas az az állítás, amely szerint Magyarország adórendszerében ma csupán a munkabéreket terhelő adókkal van gond.
A második javaslatunk az iparűzési adó megszüntetése. Ezt egy második körben gondoltuk megvalósíthatónak, egy önkormányzati reformmal. Erre igazából nem mondtunk időpontot, mert ez hosszabb feladat, valószínűleg 2-3 évet venne igénybe.
A harmadik javaslatunk a tőkejövedelmekre vonatkozott. Ma 35 és 25 százalékkal terheljük a magánszemélyeket, ha a társaságból osztalékot vesznek ki. Mindkettőt kicsit túlzottnak véljük. A 35 százalékkal alig folyik be az államnak bevétele. Eredetileg az volt a célja a 35 százalék megállapításának, hogy közelítse a tőke- és a munkajövedelem adóztatását, de a valóságban ezen az ágon nem nagyon vesznek ki jövedelmeket, tehát nem tartjuk szükségesnek a fenntartását.
Javaslatunk negyedik része pedig az, hogy azokat a kisadókat, amelyek igazából nem nagyon járulnak hozzá az adóztatáshoz, de nagyon sok bonyodalmat okoznak a gazdálkodóknak - mint például az innovációs járulék, a szakképzési hozzájárulás, kulturális járulék, rehabilitáció és még lehetne sorolni -, próbáljuk megszüntetni. Az ezekből befolyó bevétel nem annyira jelentős az államháztartás egészében, viszont általános tapasztalat, hogy azokon a területeken, ahol nem a Pénzügyminisztérium szokott kodifikálni, egy kicsit nehezebb a jogértelmezés is.
Nagyon röviden ez a négy javaslatunk volt. Még egyszer mondom, markáns adócsökkentést szerettünk volna elérni, és ezt javasoljuk ahhoz, hogy egy gazdasági növekedés beinduljon. Most Lőcsei Tamásnak adnám át a szót, a magánszemélyeket terhelő adókra vonatkozó javaslatainkat fogja ismertetni.
ELNÖK: Lőcsei Tamás következik. Parancsoljon!
Lőcsei Tamás szóbeli kiegészítése
LŐCSEI TAMÁS, a PricewaterhouseCoopers elnöke: Köszönöm szépen. Üdvözlök én is mindenkit. A munkát terhelő adók nagysága ismert mindannyiunk előtt. Egy nagyon erős motivációs faktor volt jelen, amikor a személyi jövedelemadóval és a társadalombiztosítással kapcsolatos javaslatainkat letettük, a versenyképesség előmozdítása mellett, ez pedig a feketegazdaság elleni küzdelem volt. Ahogy Rencz Botond említette, a gyakorlat alapján nem gondoljuk azt, hogy aki ma Magyarországon minimálbéren van bejelentve, az minden esetben a minimálbérnek megfelelő összeget is vesz fel. Szerintünk emellett is igen jelentős juttatásokat kapnak az emberek. Nyilván nem mindenki. De ha azzal a feltételezéssel élünk, hogy ez valóban így van, és Magyarországon egymillió ember keres ténylegesen minimálbért, akkor nem fogunk tudni olyan adórendszert létrehozni, amely azt az alapcélt, hogy Magyarországon többen kevesebb adót fizessenek, elérjük. Ez pedig megint csak egyöntetű célunk kell hogy legyen.
Mi egy kvázi egykulcsos adórendszert javasoltunk 15 millió forint jövedelemhatárig, és ezt 20 százalékban jelöltük meg. Hogy a progresszivitás megmaradjon, aki viszont 15 millió forintnál többet keres, az 30 százalékot fizessen. Ez jelentős ugrás a 20 százalékhoz képest. A 20 százalék viszont úgy értendő, hogy mindenki egységesen 20 százalékot fizet, az is, aki jelen pillanatban minimálbért keres, és az adójóváírás segítségével nem fizet adót. Sok kritika érte ezt a javaslatot, hogy miért akarunk a szegényeknek rosszat, miért akarunk kivenni az ő zsebükből 10 ezernél is több forintot havonta. Nyilván nem ez a célunk, hogy kivegyük ezt a pénzt az ő zsebükből, de azt gondoljuk, hogy az adórendszer és a szociális rendszer nem keverendő össze. Ebben a vonatkozásban egy rászorultsági alapú támogatás azoknak, akik valóban minimálbért keresnek és nemcsak a fizetésük egy része folyik be legális csatornán, sokkal hatékonyabb megoldás lenne. Az összeg különbsége, az adójóváírás megszüntetése 240 milliárd forint pluszt hagyna a költségvetésben, viszont a rászorultsági alapú támogatás körülbelül 140 milliárd forintból megoldható lenne az MNB kalkulációi szerint. Tehát, ha az egységes egykulcsos rendszer bejött Romániában, Szlovákiában, Csehországban, nem gondoljuk, hogy Magyarország kivétel lenne ez alól.
Második pontként szerintünk az átalányadózás - az ekho, az eva, az őstermelői és egyebek - indokolatlan előnyöket ad bizonyos szakmák képviselőinek. Ezt a megkülönböztetést igazából nehéz indokolni, hogy valaki miért fizet sokkal kevesebb adót, ha bizonyos szakmát űz. Javaslatunk szerint az egyszerűsítés és egységesítés útján kellene haladni, és a normális mederbe terelni azokat az adózókat is, akik ezekkel a lehetőségekkel élnek.
Harmadikként 10 százalékponttal csökkentenénk a társadalombiztosítási járulékot. Ez a nyugdíjbiztosításnál azt jelentené, hogy 24 százalékról 19-re, az egészségügyi biztosításnál 5 százalékról 0-ra csökkenne a járulék. Itt azonban a tételes egészségügyi hozzájárulás emelése jelenik meg ellentételezésként. Mi nem gondoljuk azt, hogy bármiféle korlátozás alá kellene esnie ennek a százalékos csökkentésnek. Egységesen kellene alkalmazni, mindenkire egyenlő mértékben.
Végül, de nem utolsósorban a 15 millió forintnál szabnánk meg a nyugdíj- és egészségbiztosítás vonatkozásában a járulékplafont is. A járulékplafon intézményének bevezetése szintén régi igény a gazdálkodók részéről. Sokkal méltányosabb rendszert teremtene, ha ilyen magas jövedelemszintnél bekorlátoznánk a járulékfizetést. Rengeteg példát lehetne hozni, hogy milyen egyenlőtlenségek alakulhatnak ki abból, ha valaki korlátlanul fizet járulékokat. Nyilvánvalóan megvalósul a szolidaritási elem a plafon bevezetése mellett is. Ha a többi országot nézzük, ennél alacsonyabb szinten is meghúzták már a sávhatárt. Úgy ezt számoltuk ki, hogy se a költségvetés, se Magyarország hosszú távú nyugdíjfinanszírozási lehetőségeit ne rontsa le. Köszönöm szépen, én átadnám a szót László Csabának.
ELNÖK: Parancsoljon!
László Csaba szóbeli kiegészítése
LÁSZLÓ CSABA, a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. igazgatója: Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm én is a bizottságot. Néhány szót szólnék arról, hogy amikor ezt a munkát előkészítettük, alapvetően az üzleti versenyképesség szempontjából vizsgáltuk a gazdaságot, a gazdálkodók működését. Próbáltunk tekintettel lenni egyéb szempontokra is. Ilyen például az, hogy a konvergenciaprogram költségvetésihiány-pályáját nem szerettük volna megkérdőjelezni. Láttunk már rengeteg olyan programot, amely olyan adócsökkentési javaslatokat tartalmazott, amelyek megvalósítása az államháztartási hiány növekedésével járt volna. Ezt mi sem akartuk, ezért a konvergenciaprogramot ebben a tekintetben szentnek és sérthetetlennek gondoljuk. Viszont az adócsökkentést valamilyen módon ellentételezni kell. Erre alapvetően két forrást tudtunk megjelölni. Az egyik a kiadások csökkentése, a másik az adórendszeren belüli források feltárása. A kiadások tekintetében kevésbé vagyunk felkészültek, sem szakértelmünk nincs hozzá, sem a mindennapi munkánkhoz nem kötődik. Ötleteink nekünk is lehetnek, de azt hiszem, a kiadáscsökkentés az, ahol a jó értelemben vett politikai kérdésekben az adófizetők pénzéről a kormány, illetve a költségvetés kapcsán a parlament tud dönteni. Abban is próbáltunk egyfajta türelmet tanúsítani, hogy egy év alatt lehet akár egy ezermilliárd forintos csomagot egy az egyben végrehajtani. Abból indultunk ki, hogy egy adócsökkentésnél több mint 2000 milliárd forintnak kell megjelennie, és ennek körülbelül a felére tudtunk az adórendszeren belül forrást találni. Erről szólnék a következőkben.
Elhangzott már korábban, hogy az adójóváírás megszüntetésével lehetne egy egységes 20 százalékos adómértéket alkalmazni 15 millió forintig. A valóban rászorultak adóterhelésének növekedését a kiadási rendszeren keresztül lehetne kompenzálni. A szociális rendszer eléggé megérett a reformra ahhoz, hogy ha erre koncentrálva lehet komoly lépéseket tenni, akkor vállalható szociális szempontból is az adójóváírás megszüntetése.
A másik, és talán az egyik legnehezebb eleme a javaslatunknak, amikor a tételes egészségügyi hozzájárulás jelenlegi 1950 forintos szintjét 8 ezer forintra javasoljuk növelni. Itt a társadalombiztosítás alapvető kérdéséhez nyúlunk, miszerint meddig hajlandóak ma a magyar állampolgárok, magyar adófizetők szolidárisak lenni a többi állampolgárral. Úgy tűnik, hogy a magyar társadalombiztosítási rendszer túlment egy olyan szinten, ahol ez a szolidaritás egyáltalán még létezik, vagy elvárható ma. Mondok egy nagyon egyszerű példát, ezzel egyébként mindenkit sokkoltam, akinek elmondtam az utóbbi időben. Ha ma valaki 30 millió forint körüli munkajövedelmet mutat ki, nyilván ezután kell fizetnie egészségbiztosítási járulékot. Az így befizetett egészségbiztosítási járulék egynegyedéért lehet vásárolni a piacon olyan egészségbiztosítást, amely egy komplett család teljes ellátását biztosítja a világon bárhol. Még egyszer hangsúlyozom, a Magyarországon kifizetett egészségbiztosítási járulék negyedéért lehet ma piaci alapon olyan biztosítást vásárolni, egyébként Magyarországon is elérhető ez a szolgáltatás, ami egy négytagú családnak a világ bármely pontján biztosít egészségügyi ellátást.
Ebből is látszik, és ezt pontosan mutatja az adófizetők viselkedése, hogy a szolidaritást ki-ki másként értelmezi, de van egy határ, ami fölött ma a magyar adófizetők nem hajlandóak szolidárisak lenni a többi állampolgárral. Jól megfigyelhető, erre vannak különböző számítások, hogy a járulékplafon bevezetése messze nem jelent akkora kiesést a költségvetésben, mint amit esetleg első pillanatban erről gondolnánk. Ennek alapvetően az az oka, hogy egy bizonyos jövedelemszint fölött az adófizetők vagy tőkejövedelemmé konvertálják a jövedelmüket, vagy teljesen eltüntetik, vagy külföldre viszik. Ma Magyarországon 2,5 ezer ember van, aki 30 millió forint fölötti munkajövedelmet mutat ki. Azt gondolom, nem kell arról sokat beszélni, hogy vajon hány ember keres valójában ennél többet ma Magyarországon, és ők milyen formában realizálják ezt a jövedelmet.
A harmadik, amire már történt utalás, a munkavállalói és munkáltatói járulékplafon egységesítése 15 millió forintnál. Itt arra szeretném még felhívni a figyelmet, bár azt hiszem, ebben is hiányos még a szakértelmünk, hogy a nyugdíjrendszerbeli összefüggésekre mindenképpen figyelni kell. A mai járulékplafonnak két és félszerese lenne ez a járulékplafon. Itt a nyugdíj-megállapítási szabályokat feltétlenül újra kell gondolni, mert ha ahhoz nem nyúlunk hozzá, akkor egy ilyen emelés körülbelül 10-15 éves távlatban effektíve felrobbantja a költségvetést. Lehet, hogy ez már 5-10 éven belül is nagyon súlyos probléma lenne, tehát a nyugdíj-megállapítási szabályoknál nagyon észnél kell lenni.
A negyedik pont a forrásteremtés. Tudjuk, nehéz eldönteni, hogy melyik ujjunkat harapjuk meg. Úgy látjuk, hogy az áfaemelés még mindig a legkisebb rossz a versenyképesség szempontjából. Ezért azt gondoljuk, hogy egy 3 százalékpontos áfaemelés még belefér abba az inflációs pályába, amit Magyarországnak az elkövetkező 3-4 évben maga elé kell kitűznie. Nem járunk még annyira közel az eurózóna-csatlakozáshoz, hogy ez az egyszeri inflációs megugrás komolyan veszélyeztetné a jelenleg még ki sem tűzött eurózóna-csatlakozási dátum teljesítését. A 2003 óta bekövetkezett áfaemelések, -csökkentések is mutatják, mind a kettőből volt az utóbbi időben bőven, hogy ma már eléggé jól működik a verseny a piacon ahhoz, hogy ezek a változások általában egyszeri löketet jelentenek az inflációban, tehát nem épülnek be tartósan a várakozásokba.
Az ötödik pont, ami szintén a forrásteremtési oldalhoz tartozik, egy értékalapú ingatlanadó bevezetése. Erről több mint 10 éve folyik a vita Magyarországon, ezzel is körülbelül 100 milliárd forintos nagyságrendű forrást lehet teremteni. Az adórendszer szerkezetében ma Magyarországon nemzetközi összehasonlításban egyértelműen alacsony a vagyonhoz kapcsolódó adók aránya, ezen belül különösen alacsony az ingatlanadó szintje. De úgy gondoljuk, hogy más egyéb megfontolások, például bizonyos közszolgáltatások egyértelműen köthetők az ingatlanokhoz, indokolhatják, hogy Magyarországon megjelenjen az értékalapú ingatlanadó. Nyilván nem gondoljuk, hogy ebből 2-3 éven belül lehetne finanszírozni az iparűzési adó megszüntetését, de ha 100 milliárd forintot ebből be lehet szedni, akkor annyival több forrás van arra, hogy máshol lehessen csökkenteni az adót, ami a versenyképességet javítaná.
Mondom még egyszer, nem demagóg módon próbáltunk csak az adócsökkentésre koncentrálni. Az adórendszeren belüli forrásteremtéshez megvan a szakértelmünk, és ehhez ezek a legfontosabb lépések. Az áfa esetében körülbelül 270 milliárd forintot hozna a javaslatunk, a munkavállalói járulékplafon 33 milliárdot, a tételes egészségügyi hozzájárulás pedig 280 milliárdot. Nem véletlenül itt utaltam arra, hogy szociális szempontból talán ez a legkényesebb eleme a javaslatnak. Azért is próbáltunk a Pénzügyminisztérium, illetve a Nemzeti Bank szakértőivel korábban egyeztetni, hogy beárazzuk ezeket a javaslatokat. Azt gondoljuk, hogy ezek a számok a makroösszefüggésekkel is vállalhatók, illetve nem veszélyeztetik a konvergenciaprogram teljesítését. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Veszprémi István? Parancsoljon!
Veszprémi István szóbeli kiegészítése
VESZPRÉMI ISTVÁN, a Deloitte Magyarország vezérigazgató-helyettese: Két-három mondatot mondanék a végére, hiszen a kollégáim teljes körűen ismertették a javaslatot. Beszéltünk a vállalkozások adóterhelésének csökkentéséről, hogy az miért szükséges, és milyen elképzelések születtek rá. Értelemszerűen nem maradhat ki a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterhek csökkentése sem, itt is bemutattuk, hogy miért szükséges ez, és milyen intézkedéseket tartunk elfogadhatónak. Tudatában vagyunk annak, hogy az egyensúlyt fenn kell tartani, ezért László Csaba hosszan beszélt az azonnali forrásteremtő intézkedésekről, amelyeket elfogadhatónak tartunk. Ezekről nem is szólnék, hiszen csak ismételni tudnám a kollégáimat. Talán egy zárójeles megjegyzés maradt ki, hogy a feketegazdaság elleni harcban nem elégséges, ha alkotunk egy megfelelő adórendszert, és egy túladóztatott gazdaságot hozunk létre, nagyon szükség van az ellenőrzés hatékonyságának segítésére is. Ezért ezen a területen lépéseket kell még tenni, hogy az adóhatóságot segítsük a még hatékonyabb ellenőrző tevékenysége során.
Köszönöm. Várjuk a kérdéseket.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt hiszem, aki ezt a javaslatcsomagot áttanulmányozta, talán egyetért velem abban, hogy az utóbbi időszak egyik legkoncepciózusabb anyaga készült el. Nem ötletszerűen állt össze, nem alkimistaként csipeget innen-onnan valami kis kedvező lépést úgy, hogy a többiről nem szól. Úgy gondolom tehát, hogy mindenképpen érdemes erről a bizottság tagjainak is beszélni. Meg is adnám erre a szót. Kérdezem, ki kíván hozzászólni. Tállai András jelentkezett. Parancsoljon!
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelettel köszöntöm én is a kedves vendégeket és a bizottság tagjait. Ha most politizálni akarnék, de érdekes módon nem akarok, akkor azt mondanám, mondom a kormánypártiaknak, hogy lám-lám, a Fidesznek mégis csak igaza van. Hiszen most már nem ellenzéki képviselők mondják, hogy köztehercsökkentésre van szükség a magyar gazdaságban, a magyar társadalomban, hanem hozzáértő szakemberek. És nem is egy valaki közülük, hanem összefogva, egységesen állítják, hogy valaminek történnie kell a gazdaságpolitikában, az adópolitikában, a költségvetési politikában Magyarországon.
Véleményem szerint ennek a napirendi pontnak talán az a legfontosabb üzenete, hogy itt ülnek velünk neves cégek szakértői. A sors különös kegyetlensége, vagy fintora inkább, hogy itt ül közöttük egy volt pénzügyminiszter is. Még emlékszem arra az időre, amikor magam mondtam miniszter úrnak a parlamentben, hogy adócsökkentésre van szükség, nem pedig adóemelésre. Akkor nem értett velem egyet. Lám-lám, a példa is mutatja, létezik olyan, hogy az ember meggondolja magát, és azt mondja, másoknak igazuk van ebben a kérdésben. Ezt a példát bátran ajánlom a kormánypártiaknak is. Létezik hozzáértő, szakértő ember, akinek a véleménye meg tud változni. Ezen belül még a sors kegyetlensége, hogy a volt miniszter úr aláírásával ebben az anyagban szerepel az eva megszüntetése. Holott én magam mondtam el a parlamentben, hogy szép-szép, ezzel lehet szavazatokat szerezni, kedvezményeket adni egy-egy csoportnak, de hogy ez a költségvetésnek nem fog jót tenni, az egészen bizonyos. Számszerű példával vezettem le, hogy egy-egy vállalkozó esetében mekkora költségvetési hiány fog keletkezni.
De komolyra fordítva a szót, szeretnék először is gratulálni, hiszen abban mindenki egyetért, hogy csökkenteni kell az adókat, a járulékokat, azonban ez az anyag nagyon átfogóan tartalmaz mintegy koncepciót, amiről persze a szakértők sem úgy gondolták, hogy azonnal be lehet vezetni. De mégis csak egyfajta irányt szab a teljes adórendszer megváltoztatásának. Felelősen próbálja kezelni azt a kérdést is, hogyan lehet ennek a forrását megteremteni. Őszintén bevallják a készítői, hogy nem politikai, nem társadalompolitikai szempontok alapján vizsgálják ezt a kérdést, hanem abból a szempontból, és ezt el kell fogadnunk, hogy mi tenne jót azoknak, akik megtermelik az adóbevételeket, befizetik azokat, és egyértelműen még többet szeretnének termelni, még több embernek szeretnének munkahelyet biztosítani, ezáltal több adót befizetni, és nyilván szeretnék, hogy előrébb tudjanak lépni. Tehát szerintem nagyon-nagyon jó, elgondolkodtató anyag, és nagyon örülök annak, hogy ezt tárgyalja a költségvetési bizottság.
Nem is az anyag tartalmára vonatkozóan szeretnék kérdést feltenni, hiszen az szakmailag megalapozott, inkább arra vonatkozóan, amit az anyag nem tartalmaz. Azt szeretném megtudni, van-e elképzelésük, véleményük a szociális rendszer átalakításáról. Ismer-e valamelyikőjük nemzetközi mintát, példát arra, hogy milyen irányba kellene elindulni. Amikor kiadáscsökkentést, az iparűzési adó eltörlését javasolják, a levezetett példa alapján 1500 milliárd forintról beszélnek. Az iparűzési adóról azt írják, hogy ezt esetleg más adóval lehetne kiváltani. Erről mit gondolnak? A minimálbér adómentességének megszüntetése legalább akkora tétel, mint az iparűzési adó. Azt mondják, hogy az adórendszer átalakításának egyenlege ezermilliárd forint, de az anyag is említi, hogy ezek az intézkedések még nincsenek kidolgozva, és úgy gondolják, hogy ez nem is az önök feladata, hanem alapvetően a kormányzaté. Egyáltalán van-e valamilyen véleményük erről?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt javaslom, gyűjtsünk össze néhány hozzászólást. Hagyományaink szerint egy kormánypárti hozzászólást egy ellenzéki követ. Bár Horn Gábor jelentkezett, most egy MSZP-s képviselőnek adnám meg a szót. (Horn Gábor megjegyzést tesz az ülésrendre..) Igen, majd az ülésrendet is meg kell változtatni, de annyira gyorsan változik minden, hogy nehéz követni. (Derültség.) Molnár Albert is jelentkezett, neki adnék szót. Parancsoljon, képviselő úr.
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Bizottság! Én magam legfőképpen azzal értenék egyet mint vállalkozó, hogy az állam ne szedjen be semmiféle bevételt, és ez automatikusan azt biztosítja, hogy azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknél a jövedelmek termelődnek, a leghatékonyabban használódnak fel. De az államnak és nekünk az a feladatunk, hogy azokat a szférákat is működtessük, amelyeknek nincsenek bevételei. Így az államnak mindenképpen vannak átcsoportosítási feladatai. Ha a különböző országok közgazdasági pályáit megnézzük, tisztán látszik az az elv, hogy azok az országok a leggyorsabbak, leghatékonyabbak, legrugalmasabbak, amelyeknél a legkisebb az állami centralizáció, az újraelosztás mértéke. Gondoljunk például Írországra.
Nagy dilemma a politikusoknak, hogy társadalom és gazdaság, társadalom vagy gazdaság, gazdaság vagy társadalom - és ezt lehetne folytatni. Valamelyik mindig előtérbe kerül, és ezt nekünk összhangba kell hozni. Azt látom, hogy az egyes országok valamiféle nagyon nagy kényszer hatására lépnek olyan nagyokat, mint amit most itt hallottunk. Ahol van egyfajta társadalmi konszenzus, ott esetleg a józan érvek alapján történnek is lépések, gondolok például arra, hogy a skandináv országok előre szufficites költségvetést terveznek a növekvő nyugdíjkiadások jövőbeni fedezetére. Ezek nagyon előrelátó gondolatok. Olyan országokban, ahol nincs mód arra, hogy ennyire előre lássunk, ott a napi események és a rövid távú érdekek irányítják ezeket a folyamatokat.
Az állam működési kiadásai az elmúlt években jelentősen csökkentek. Nem hinném, hogy ebben olyan mértékű tartalékok lehetnek, hogy azt a fajta állami bevételkiesést, amit ez a javaslat hoz, pótolni lehetne. Ehhez másra is szükség van. Nem fejeztük be a nagy ellátó rendszerek reformját. Egyoldalúan ezt nem lehetett végigvinni. Vannak még súlyos feladatok az egészségügyben, valami pici talán még az oktatásban is, és nagyon nagy az önkormányzati rendszerben. Tehát anélkül átstrukturálni egy ország költségvetését, bevételét, a gazdaságra való hatását, hogy ne néznénk meg, a kiadáscsökkentést közben hogyan tudjuk megvalósítani, elég egyoldalú megközelítés. Mindamellett nagyon egyet tudnék érteni talán a Fidesszel is, ha tudnám, hogy a Fidesz mit akar. (Tállai Andráshoz.) András, nekem az a bajom, hogy még sosem mondtad, hogy ti mit szeretnétek. Itt most tudjuk, hogy a kollégák mit írtak le, úgyhogy erről fogunk tudni véleményt is alkotni.
A különböző országokat tekintve azt már látjuk, hogy nem lehet megállni egy pillanatra sem, sem az adóversenyben, sem a beruházási versenyben, olyannyira kiélezett a világpiac, hogy itt nincs sajnos lélegzetvételnyi idő sem. Nagyon jó lenne, ha lenne. Mégis azt látom, hogy ilyen nagy horderejű társadalmi átalakításokhoz tartalékokat kell képezni. Nem tették ezt másként a szlovákok sem. Mielőtt bevezették az egykulcsos adórendszert, előtte néhány év alatt igen szisztematikusan elkezdték leépíteni a szociális ellátó rendszerüket. Tehát amikor ránézünk egy ország gazdaságára, igen komoly előkészítések, erőfeszítések történnek, nem egyik pillanatról a másikra vezetnek be valamit. Azt gondolom, a célokban tökéletesen egyetértünk, a gazdasági növekedés felfuttatásának elősegítésében, az infláció csökkentésében, a foglalkoztatás bővítésében, a szélesebb körű adózói réteg megteremtésében. Mindez nagyon időszerű és fontos. Vannak dilemmáink, vannak alapvetéseink. Az egyik dilemmánk, hogy hol van a társadalom tűrőképessége, és az egyik alapvetés, hogy a mai világgazdasági helyzet nem éppen kedvez az ilyen jellegű folyamatoknak. Gondolok itt a társadalomra nehezedő energiaárak hatására.
Ha a különböző adónemeket végignézzük, ennek a javaslatnak a hatása összességében 1250 milliárd forintot jelent a költségvetésnek. Tudom, hogy rossz szemlélet költségvetési oldalról nézni a javaslatot, de holnap ki kell nyitni az iskolákat, a kórházakat is. Ha nincs tartalékunk, akkor 2009-ben közel 600 milliárd forinttal, vagyis a GDP 2 százalékával csökkennének az adóbevételek. Ez azokból a tételekből áll össze, amelyeket önök említettek. A későbbi években javasolt intézkedések együttes hatása további mintegy 650 milliárd forint, így jön ki az 1200 milliárd. Nekünk is nagy dilemma, amikor magunk elé vesszük a különböző adótörvényeket, és azt látjuk, hogy például a szociális célú adómentes juttatásokat 38 jogcímen lehet igénybe venni 4,7 milliárd forintért, egyéb mentességet 72 jogcímen 1040 milliárdért. Nyilván önök ezt tudják, de aki nincs ebben ennyire benne, az nem. Harminchét társaságiadóalap-kedvezményt működtetünk. De ha megnézzük, hogy ezeknek mi a tartalma! Élsportolók formaruhája 2 milliárd, csekély mértékű ajándékok 50 milliárd, üzleti célból adott árengedmények 100 milliárd - tehát nagy a szándék és igény arra, hogy a sok és szerteágazó kedvezménydzsungelt valahogy egységesítsük, szűkítsük, mérsékeljük.
Azt gondolom, a személyi jövedelemadóban akkor lehet ezt megtenni, amikor nem azt látjuk a fogadónapunkon, hogy az állampolgárok behozzák a gázszámlát, a távfűtési számlát, melléteszik a nyugdíjszelvényüket. Ilyenkor ugyanis az ember közgazdászból átmegy szociológusba, hogy hogyan lehet megoldani a problémát. Amikor közgazdászként tökéletesen egyetértünk azzal az iránnyal, amerre Magyarországnak haladnia kellene, politikusként szeretnénk megteremteni a bevételek, a kiadások és a lehetőségek közötti összhangot. Így ilyen nagymérvű átalakítást kizárólag társadalmi konszenzussal lehet csak végrehajtani, azért, mert az állami megtakarítás mögé sajnos 50 százalékos többséggel nem lehet sokkal több megtakarítást betenni, ha a nagy ellátó rendszereket nem alakítjuk át forradalmian, akkor nem nagyon lesz olyan politikai erő, amelyik bevállalja, hogy mindazokat a javaslatokat, amelyek itt szerepelnek, egyik napról a másikra megvalósítsa.
Köszönet ezért a tanulmányért. Azon leszünk, hogy ez a társadalmi konszenzus megteremtődjön, és akkor partnerek lennénk természetesen egy hasonló, versenyképesség-növelő csomag elfogadtatásában. Jelenleg a magyar társadalom tűrőképessége nem kellő ehhez. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Horn Gábor következik.
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Az ülésrenddel szerettem volna kezdeni, de ezt elnök úr majd rendezi, mert rossz helyen ülök. (Derültség.)
Megismerve ezt az anyagot, azt gondolom, ez a vita egy kicsit elkésett, de ez nem az önök hibája. Hiszen az anyag nyáron elkészült, de nyáron a parlament nem működött. Közben elkészült a kormány adócsomagja is, ami egy kicsit sem hasonlít erre, úgyhogy azt kell mondanom, akár abba is hagyhatnánk a munkát. Bár ma örömteli hangot hallottam Tállai Andrástól, és ha ezt komolyan veszem, akkor azt kell mondanom, hogy nincs nagy baj, mert az ellenzéki pártok közösen egy ehhez hasonló adótervet be tudnak nyújtani a parlamentbe, amit a magam részéről lelkesen támogatok. Nemcsak azért, mert ez a terv nagyon hasonlít az SZDSZ 2006-os adókoncepciójára, mert önmagában az nem baj, ha okos emberek hasonló következtetésre jutnak. Ez természetes, nincs is ezzel semmi probléma.
Azért is gondolom, hogy így van ez, mert szerintem az országnak ezek a lépések tennének igazán jót. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, amit most is hallottunk, de máskor is, többször is MSZP-s képviselők részéről, hogy a társadalom tűrőképessége nem viselné el, mert nem tudom, hogy mekkora a társadalom tűrőképessége. Nagyon örülök, ha szocialista kollégáim ismerik a társadalom tűrőképességét. Azt látom, hogy az MSZP tűrőképessége kicsi, hiszen a nagy elosztó rendszerek reformját abbahagyták 2008. június elején, ahogy az adóreformot is. Emlékszem arra a miniszterelnöki nyilatkozatra, mert nem vagyok feledékeny, ami úgy kezdődött, nemhogy adóreformra, adócsökkentésre sincs még középtávon sem lehetőség Magyarországon. Ezt alapvetően elhibázottnak gondolom.
A koalícióból való kilépésünk és az én ellenzéki oldalra ülésem egyik fő oka ehhez kapcsolódik. Meg vagyunk arról győződve, hogy ha ebben az országban nem lesz egy tisztességes, jelentős mértékű, érzékelhető adócsökkentés és ehhez kapcsolódóan egy közteherviselési reform, amire szerintem a magyar társadalom kész... Tehát nem tudom elfogadni azt az álláspontot, hogy a nyugdíjas bácsi bejön a maga kis gázszámlájával, hiszen jelenleg nem róla szól ez a történet. Azt sem tudom elfogadni, hogy még mindig ott tartsunk Magyarországon, ahol akár két évtizeddel korábban, hogy az adórendszeren keresztül kellene a szociálpolitikai lépéseket megoldani. Magyarországon vannak súlyos szociálpolitikai problémák. Azok kerültek a legsúlyosabb helyzetbe, akik semmilyen módon nem is találkoznak az adórendszerrel, sem kedvezmény formájában, sem másként, hiszen segélyekből élnek, ahol ez a kérdés fel sem vethető. Értelmetlen dolog azt mondani, hogy a legrosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportok egy ilyen adóreformmal rosszabbul járnak, hiszen ők maguk nem azért nem adóznak, mert minimálbérből élnek, hanem azért nem adóznak, mert nem keresnek egy fillért sem, mert a munkahelyekről teljesen kiszorulva, munkanélküliként lehetetlen helyzetben élnek. A róluk való gondoskodás nem azonos azzal, hogy azokról gondoskodunk az adórendszeren keresztül, akik valójában nem minimálbérből élnek. Mindannyian tudjuk ezt itt, a teremben. Az egész adórendszerünk arra ösztönzi a magyar vállalkozói rétegeket, hogy adóelkerülő módon viselkedjenek.
Azt hiszem, Magyarországnak nem lesz más útja, mint egy ilyen átfogó adóreform megvalósítása. Hogy ezt ez a kormány végzi-e el, vagy más kormány, meglátjuk. Hogy most történik-e meg, 2008 őszén, erre van remény ezek szerint, ha jól értettem Tállai András álláspontját, hiszen a parlamentben előállhat ez a helyzet, akkor ez örömteli. Ha ez most csak egy állítás, és valójában a Fidesz nem kész arra, hogy a közteherviselés egész rendszeréhez is hozzányúljon... Hiszen abban igazuk van a szocialista kollégáknak, hogy önmagában csak adócsökkentésről nem lehet beszélni, az összes következményéről is beszélni kell. Beszélni kell arról, hogy kell-e családi pótlékot és milyen arányban kapnia annak, aki mondjuk havi 2-3-4 millió forintos jövedelemmel rendelkezik. Beszélni kell például arról, hogy lehet-e és hogyan lehet fenntartani a jelenlegi kedvezményeket. Ezeknek a kedvezményeknek a felszámolása, vagy a kisadók megszüntetése, amivel a magam részéről egyetértek, olyan jelentős megtakarítást jelentene, és annyival egyszerűbb helyzetet teremtene, ami önmagában is nagyon komoly előrelépés lenne.
Sose felejtsük el, hogy egy növekvő gazdaság, versenyképes gazdaság önmagában munkahelyeket teremt. Döbbenten hallottam tegnap a miniszterelnököt, de nem volt módunk erről vitatkozni. Azt mondta tegnap Gyurcsány Ferenc, hogy 60 ezer állami munkahelyet szeretnének létrehozni. Tényleg itt tartunk? Tényleg valaki komolyan gondolja azt ma Magyarországon, hogy az államnak kell újból munkahelyet teremtenie? Nem az a megoldás, hogy csökkenteni kell a munkaterheket, és akkor majd a vállalkozók fognak munkahelyeket teremteni? Sokkal többe kerül, ha az állam teremt munkahelyet. Az nem lesz ingyen, félreértés ne essék, az töméntelen állami pénzbe fog kerülni. Sokkal többe, mintha ezt a piac teremtené. Azt hiszem, rossz úton járunk, amikor azt gondoljuk arra hivatkozva, hogy nincs társadalmi támogatottság, hogy nem nyúlunk hozzá az adórendszerhez. A kormány által benyújtott adócsomag egyébként köszönő viszonyban sincs azzal, amit Gyurcsány Ferenc a házi dolgozatában ígért, a 300 milliárd körüli adócsökkentéssel. Abban, ha jól látom, 100 milliárd körüli, a hibahatárok között mozgó javaslat szerepel. Tehát semmi nem fog történni. Ha ez lesz a javaslat vége, ha ebbe az irányba megyünk, akkor Magyarországon nagy bajok lesznek. Már most is nagy bajok vannak, de még nagyobbak lesznek.
Egyetlenegy kicsi reményt jelent ezek szerint az ellenzék közös gondolkodása ebben, vagy pedig a kormánypárt átgondolja azt, amit eddig képviselt.
ELNÖK: Katona Béla következik.
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásáig azt gondoltam, hogy a négy cég képviselői nagyon komoly munkát végeztek. De most rájöttem, hogy nem. Semmi mást nem kellett tenniük, mint hogy elővették a Fidesz és az SZDSZ adóprogramját, és azt kimásolták. Hiszen szóról szóra azt írták le, ami ennek a két pártnak a korábbi adóprogramjaiban volt. Ez nem nagy teljesítmény. Ha a pártoktól lopnak a szakértők, az igazán nem nevezhető nagy teljesítménynek.
Ha félreteszem a viccet, még két megjegyzést hadd tegyek. Egyrészt úgy gondolom, hogy ez a négy cég nagyon komoly szakmai háttérrel rendelkezik. De természetesen egy tanácsadó cégnek a megrendelő igényeit kell kielégítenie. Ha jól tudom, ez az anyag a GYOSZ kérésére indult, ezért alapvetően és meghatározóan a munkaadók lehetőségeit veszi figyelembe, ezt egyébként nagyon jól. Azt kell mondjam, hogy abban, amit a közös anyagban leírtak, nincs vita senki között. Meglepő módon még a szakértők között sem, hiszen az Oriens anyaga gyakorlatilag hasonló lépéseket ír le, nyilván nem teljesen azonos, csak az irány. A politikai pártok mindegyike is pontosan tisztában van azzal, hogy a magyar gazdaság élénkítéséhez egy jelentős, jól célzott adó- és járulékcsökkentés hozzájárulhat. De ha ugyanezektől a tanácsadó cégektől az OÉT munkavállalói oldala megrendelne egy olyan tanulmányt, hogy mit kell tenni a munkavállalói meg a nyugdíjas érdekek szempontjából, akkor egy másik nagyon érdekes tanulmány születne arról, hogy hol vagyunk elmaradva Európától, és hol finanszírozzuk túl a szociális rendszert, a nyugdíjrendszert, vagy az egészségügyi rendszert. A kettőből lehetne a politikusoknak nagyon jó döntést kialakítani, ami valóban úgy szolgálná a gazdaság érdekeit és a gazdaságélénkítés mindenki által kívánt célját, hogy a társadalmi viszonyokat nem borítaná fel alapvetően egyik területen sem.
A harmadik megjegyzésem. Azért nem örülök annak, hogy az utóbbi időben egyre több ilyen anyag születik az adórendszer átalakításával kapcsolatban, mert azt a téves képzetet támasztja alá, hogy a magyar gazdaság egyetlen problémája az adórendszer, és abban is főleg az adómértékek nagysága. Láttam olyan felmérést, ahol a magyar vállalkozókat kérdezték, hogy mi a legfájóbb pontjuk, mi az, ami a legjobban zavarja őket. Érdekes módon nem az adómértéket tették az első helyre, hanem a gazdasági környezet bonyolultságát, az előírások kacifántos voltát. Nemrég hallottam egy adatot, amely szerint Magyarországon a gazdasági adminisztrációra fordított költség a teljes árbevétel 7,4 százaléka, míg az Európai Unió átlagában 3,6 százalék. A kettő között 700 milliárd forint a különbség. Tehát ha a gazdasági szabályozó rendszerünkben nem írnánk elő felesleges hülyeségeket (Sic!), akkor ez azt jelentené, hogy anélkül, hogy bármi más területhez hozzányúlnánk, több százmilliárd forintot tudnánk otthagyni a gazdaságban gazdaságélénkítés céljára.
Ezt csak azért hoztam fel példaként, mert ez tényleg nagyon jól összerakott, és az összes lehetőséget reálisan felmérő anyag az adószerkezet és az adómértékek vonatkozásában, de ha kicsi tágabban szemléljük a helyzetet, ha valóban a gazdaságélénkítést nézzük, akkor még jó néhány dologgal is kellene foglalkozni. Őszintén szólva örülnék annak, ha a költségvetési bizottság egy kicsit ebbe a szakmai irányba menne el, és legközelebb megnéznénk azt is, remélhetőleg erre is van jelentkező a komoly szakmai cégek közül, amelyik a gazdasági szabályozó rendszer vadhajtásait tudná felmérni, és annak megváltoztatására tenne javaslatot. És a következő alkalommal a költségvetési bizottság azt is szakmai alapon tárgyalná meg.
ELNÖK: Nem akarok csaposként közbeszólni, képviselő úr, de nem a miniszterelnök úr volt az, aki adókoncepciót, adóelképzeléseket vázolt? Zárójel bezárva. Nyilván majd én is elmondom a véleményemet, ha rám kerül a sor, de most Hargitai János következik.
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horn Gábornak csak egyetlen mondatot mondok, nem megkérdőjelezve azt, amit mondott. Tegnap a Gyurcsány-kormány máris létrehozott ezer munkahelyet. Tegnap a honvédség létszámát ezer fővel emeltük meg egy országgyűlési határozattal, ezzel létre is hoztunk már az 50 ezerből ezret. De például a Tubesen nem épül radar, így 360 embert, akik benne vannak a rendszerben, foglalkoztatni kell a továbbiakban is. Tehát a pécsi Zöldek megteremtették 360 alkalmazott további egzisztenciáját is.
Visszatérve ahhoz, amiről itt beszélünk. Örülök annak, hogy ilyen anyagok készülnek, és főleg annak, hogy ha már az adótörvények, a költségvetés vitája előtt a kormány nem hoz helyzetbe minket, legalább a szakértők megteszik ezt. A konkrét kérdésem. Mit gondolnak a szakértők arról, ha Magyarország tartósan, mert úgy tűnik a kormány elképzeléseiből, hogy tartósan szembemegy azzal a trenddel, amit a kelet-közép-európai versenytársai produkálnak ezen a területen, annak milyen következménye lesz? A másik. Beszéljünk nyíltan. Persze, igaza van Katona képviselő úrnak, hogy önök nem politikusként, hanem szakemberként azt mondják, van egy nézőpontjuk, hogy hogyan lehet versenyképesebbé tenni azt a magyar gazdaságot, ami ma nem is versenyképes. Ez egy tényállítás, ezen vitatkozni sem lehet, más szempont önöket nem vezérli. Nyitva hagynak néhány kérdést, a politika döntse el, hol kell a kiadásokat szűkíteni ahhoz, hogy ez a lépéssor elindítható legyen olyan mértékben, hogy az már érzékelhető is legyen a magyar gazdaság számára. Ugyanakkor itt van egy másik dolgozat, ami nem biztos, hogy szellemileg versenyképes, de ténykérdés, hogy itt van. Ez a Megegyezés című programnak az a része, ami erre a területre vonatkozik. Ma azt mondom, több esély van arra, hogy az valósul meg és nem az önök elképzelése. Azok a gazdasági érdekkörök, amelyek önök mögött vannak, egy ilyen lépést, ami a Megegyezés című esszéből következik, hogyan értékelnének? Ahhoz képest, amit elvárna a gazdaság, egy olyan lépést, amit a kormány megtenni szándékozik, a magyar gazdaságnak hogyan kell értékelnie? Nyilvánvalóan csak önöket tudom megkérdezni, akik ezt a gazdaságot valamilyen szinten reprezentálják.
ELNÖK: Köszönöm. Kékesi Tibor következik.
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Szakértő Kollégák! Most már egy picit óvatosabban kell váltogatnom a témákat, mert nem szeretnék olyan tojásra lépni, ami már feltörődött az előzőek során. Négy témacsoportba gondolnám sorolni a mondandómat.
Az egyik az adórendszerrel, a javaslatok társadalmi beágyazottságával kapcsolatos. Ez pedig úgy kezdődne, hogy mindig merész vállalkozás, ha a nemzetközi környezetünket jelentő országok rendszereivel való összevetést próbálunk meg bemutatni. Mert nyilvánvaló mindenki számára, hogy nem vagyunk ugyanazok, mint a svédek, vagy a németek, de még csak a szlovákok sem hasonló gazdaságban, társadalomban élnek. Önmagával is elég nehéz összehasonlítani a magyar gazdaságot, tehát minden ilyen párhuzam rejt magában igazságokat, ugyanakkor megcsalhat bennünket, ha erre próbálunk építeni. Az kétségkívül igaz, hogy automatikus az a nemzetközi verseny, ami kialakul körülöttünk, megvan bennünk az a magyarságtudat, ami azt szeretné, ha nem a szlovákok lennének elöl, nem a románok, hanem arról számolna be, hogy mi állunk jobban helyt a nemzetközi versenyképességben. De hát vannak olyan számok, amelyek azt mutatják, hogy Magyarország például a külkereskedelmét ugrásszerűen meg tudta növelni az elmúlt időszakban, éppen ezekkel az Unióhoz frissen csatlakozott térségbeli országokhoz, Szlovákiához, Lengyelországhoz, vagy Romániához képest, de még az ebbe a körbe nem tartozó Oroszországhoz képest is. És ez nem 5-10 százalékot, hanem 40-60 százalékot jelent. Tehát valamit mégis csak tud ez az ország, ha ilyen mértékben tud fejlődni a kivitel ezekben a térségekben. A társadalmi beágyazottság más szempontból is fontos. Nyilván nem lehet sokkterápiát alkalmazni. Szívesen elgondolkodnék azon, ez egyfajta kérdés is, hogy például a Lengyelországban alkalmazott sokkterápia a mai versenyképességhez mit adott hozzá, és vajon az, hogy Magyarország mindig stabil módon visszafizette a hiteleit, milyen olyan tőkét jelent a jövőre nézvést hazánknak, ami Lengyelországnak például nincs meg, hiába vethető össze arányaiban a magyar paraméterekkel.
Továbblépve a második kérdéscsoportra, a megközelítésre. Nyilvánvaló, és itt már kerülném azt az összehasonlítást, amit Katona Béla tett, hogy több szempontból érkezhetünk el a megoldáshoz, ki-ki a sajátjához. Nagyon fontos kérdés, hogy kinek akarunk kedvezni. Honnan várjuk a saját programunkhoz a támogatást? Mit gondolunk, kiken szeretnénk segíteni? Kinek a javára szeretnénk jövedelmeket átcsoportosítani. Az egy standard megfogalmazás, hogy Magyarországon van két nagy jövedelemtulajdonos, a vállalkozások és a természetes személyek, a magánszemélyek. A kettő között a különféle adónemeken, más szabályozókon keresztül áramoltathatjuk a transzfereket, és dönthetjük el, hogy most éppen a társadalom általános jólétét, életszínvonalát emeljük, vagy a vállalkozások hatékonyságát, produktivitását javítjuk. Talán újat nem mondok ezzel, hogy a szocialista párti politikusok alapvetően inkább az általános jólétet próbálják emelni, de nem tévesztjük szem elől azt az összefüggést sem, hogy a vállalkozások hatékonyságának, gazdaságos működésének jobbá tételén keresztül is vezet út, tehát a közvetett módszerek is alkalmasak erre. De az nem egyenlő azzal a megoldással, amikor egyértelműen a jövedelmek átcsoportosítása, a magánszemélyektől, vagy a magánszemélyek olyan csoportjától von el jövedelmeket, akik kevésbé tudnak gyorsan alkalmazkodni, kevésbé tudnak védekezni. Itt kell mondjam, hogy természetesen az anyagban én is rengeteg olyan pozitív, jó megoldást, jó javaslatot látok, ami ha beilleszthető lenne egy társadalmi közmegegyezésbe, akkor szívesen támogatnám. De most inkább azokat a dilemmákat szeretném felsorolni, amik árnyalják a szakmai javaslatokat.
A harmadik a források kérdése. Az szinte általános, alapvető kijelentés, hogy igen, csökkentsük az állami kiadásokat. Általában igen, de konkrétan nem. Konkrétan mit csökkentsünk? A szociális kiadásokat? Mondjuk a gyest? Nem. Azt ne csökkentsük. Akkor mit csökkentsünk? Az egészségügyi kiadásokat, a gyógyszertámogatásokat? Nem. Azokat se csökkentsük. Akkor a közlekedést támogató transzfereket, a BKV, a MÁV támogatását? Nem, azt se csökkentsük. Itt van a kérdés tehát, hogy konkrétan mit. Értem, hogy elsősorban az adópolitikával, a befektetésekkel foglalkozók nem szeretnének beleturkálni ebbe a rendkívül kényes összefüggésbe, mi viszont nem tudjuk megtenni, hogy ne gondolkozzunk a dolog másik felén, akár kis, akár nagy lépéseket teszünk.
A negyedik ilyen témakör a tartalom és a cél összefüggése. Az anyag is egy átfogó, több elemű célrendszerrel dolgozik, és óhatatlanul hol az egyik, hol a másik elem sérül, miközben nyilván van benne egy vezérfonal. Szeretnék ilyen ellentmondásszerűségeket felvillantani, amivel biztosan egyetértünk, hiszen László Csaba egyet említett is, és ezt én is mindjárt elmondom, de ezek megint hol erősítik, hol kioltják ennek a javaslatnak a hatásait. Szó volt róla, hogy a gazdaság növekedése rendkívül fontos cél. 2007-ben az Európai Unió államai között nem túl dicsőséges helyet elfoglalva 1,3 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Ha ezt a számot felbontjuk, hogy ebből mennyi volt a vállalkozások GDP-növekedéshez való hozzájárulása és mennyi volt a közfogyasztás hozzájárulása, magyarul az állami, önkormányzati kiadások mennyivel növelték a gazdasági növekedés ütemét, akkor azt látjuk, hogy míg az utóbbiban jelentős csökkenés van, addig a gazdasági szféra 2007-ben is több mint 3 százalékkal növekedett, dacára a nem túl rózsás mezőgazdasági termelési eredményeknek, és az azt mindig sújtó négy évszaknak. Ebben a konstellációban nem nagyon értem, hogy ha a közkiadásokat máról holnapra 500 milliárddal vissza akarjuk fogni, magyarul a közösségi kiadások ilyen mértékben kivonódnak, máról holnapra nem teremtődik meg ilyen mértékben a magángazdaság növekedése, az egyéni fogyasztás növekedése. Tehát itt mindenképpen keletkezik egy olyan vákuum, amit túl kellene élni.
Itt most egy pillanatra visszatérek a forrás kérdéséhez. Mert van mégis két forrás. Az egyik egy képzetes forrás, a feketegazdaság kifehérítése. Vajon van-e ebben ilyen? Most olvastam egy nagyon érdekes tanulmányt az adóamnesztia gondolatáról. Ez a világban nem annyira idegen, mint Magyarországon, mert itt még nem volt ilyen. Amerikában a különböző államok ebben az évszázadban 89 alkalommal különféle eredményességgel produkáltak ilyet. Van ott Magyarországhoz mérhető nagyságrendű állam, és volt, amikor ezermilliárdos nagyságrendű bevételt tudtak ebből perfektuálni, volt, amikor néhány tízmilliárdot, vagy volt, amikor még ilyen szintet sem értek el. Vannak ausztráliai, indiai, európai példák erre. Itt a szomszédban, Ausztriában is hajtottak végre adóamnesztiát. Olaszországban ez egy rendszeresen visszatérő eleme a gazdaságnak, de olyan fejlettnek tűnő országok, mint Hollandia, Svájc, Belgium is alkalmazza ezeket. Megint csak mondom, akár Olaszország vonatkozásában, volt, amikor rendkívül jól választották meg, hogy mi a befizetendő mérték, és mi a beruházásra ösztönző elem, és akkor ezermilliárdos nagyságrendet hozott, és volt, amikor nagyon elhibázták, és csak néhány milliárdos nagyságrendben sikerült adókat behajtani. Ez tehát az egyik forrás, kérdezném, hogy ezt hogyan látják önök. A másik forrás az adókintlévőség. Ha leszámítjuk a felszámolási eljárásokat, a csődeljárásokat, akkor is több százmilliárdos, valósnak tűnő adó- és járulék-kintlevőség van. Ezek vajon behajthatók-e egyáltalán ilyen időtávon, tudják-e szolgálni ezt az irányt? Én csak ebben a kettőben tudok rövid távon gondolkodni.
Eleme volt ennek a célrendszernek a foglalkoztatás bővítése. Itt kérdezném, hogy vajon az egészségügyi kártya bevezetése vajon nem hat-e a foglalkoztatás ellen. Volt egy 10 ezer forintos, most pedig egy 8 ezer forintos javaslat+. Hiszen a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerőpiac 75 százalékát, és csak a 25 százalék tartozik a multinacionális cégek munkavállalói közé. Vajon az ő számukra egy ötszörösére emelkedő egészségügyi hozzájárulás hogyan hathat arra a foglalkoztatásra, aminek a terhét ma ők viselik? Az már némileg ismétlés, hogy az infláció és az áfaemelés milyen viszonyban van egymással. A 3 százalékos áfaemelés egyfajta szakértői számítás szerint 0,6-0,7 százalékos áttétellel háromszor jelenik meg. Azt gondolom, hogy amikor már a harmadik évben következik be, hogy külső hatások és esetleg ezzel párosulva belső döntések, szabályozási kérdések meglökik az inflációt, akkor azért aggódva figyelném annak alakulását, hogy hogyan épül be a várakozásokba. És a gazdasági növekedésre, a foglalkoztatásra és egy sor más makroadatra, látom, tudom, hogyan tudna hatni a kormányzat, vagy a költségvetés. Azt nem annyira látom, hogy az inflációra hogyan tud hatni a kormányzat. Az sokkal hosszabb idő alatt, sokkal diverzifikáltabb módon beálló, lecsengő dolog, nagyon kényesnek tartom az inflációval való ilyen típusú játékot, sőt, nagyon veszélyesnek tartom.
Ezzel együtt, mivel kifejezetten hangsúlyoztam, hogy most egyfajta kritikát szeretnék mondani, a kérdésekkel is egyfajta kételyt szeretnék kifejezni, azokra az elemekre, amelyek nagyon tetszenek, amelyekkel egyetértek, amelyeket lassabban, de megvalósíthatónak látok, most nem szerettem volna kitérni. Azt gondolom, az anyag nagy érdeme az, hogy együtt tudunk ennél az asztalnál ülni, parlamenti pártok, szakértők, és tulajdonképpen vitatkozunk rajta. Néha egy pici politikai felhang is van, de ki bánja? Úgy gondolom, ebből kinőhet olyan gazdaságpolitika, akár most is, ami azt a bizonyos közös szekeret ki tudja lendíteni a kátyúból. Én legalábbis ezen vagyok. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Domokos László következik.
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Meghívottak! Azt gondolom, először is meg kell köszönnünk önöknek a munkát és azt, hogy személyesen is részt vesznek a bizottság ülésén. Úgy látom, Kékesi Tibor szereptévesztésben van, hiszen önöket úgy kérdezte, mintha a kormány tagjaiként terjesztették volna elő a javaslatukat. Azt gondolom, itt nem az önök munkáját kell kritizálni, hanem elsősorban pontosító kérdéseket kell feltenni, hiszen valóban, önök egy olyan tanulmányt hoztak ide, ami nem az egész magyar gazdaság, hanem az üzleti szféra gazdasági versenyképességét célozta meg.
Ebből is következik az első kérdésem, amire nem tértek ki. Bár lehet, hogy a legelején elmondták, de én nem hallottam, akkor ezért elnézést kérek, és nem kérek rá választ. Milyen növekedési előnyt hozhat a magyar gazdaságnak az önök javaslata? Számszerűsítve milyen GDP-növekedést, és ezzel összefüggésben milyen költségvetési többletnövekedést teremthet meg? Ezt persze ki tudják már számolni a Pénzügyminisztériumban is, de milyen GDP-növekedést teremthet az önök számításai szerint? Milyen többlet versenyképességi előnyöket hoz a magyar gazdaságban, a foglalkoztatásban? Magyarul mennyire tud hozzájárulni a problémáink kinövéséhez? Ez döntő kérdés, makrogazdasági alapkérdés.
A második kérdés, amit itt már többen feszegettek, de én másként fogalmaznék, hiszen önök egy modellt alkottak, hogy milyenek a bevezetés peremfeltételei. Erről valóban lehetne vitatkozni, hogy megvan-e részben a gazdasági környezetből adódó feltételrendszer, hogy a legoptimálisabb legyen a hozadéka, és mennyiben vannak meg a társadalmi, politikai feltételei. Hiszen önök egy hosszabb távú, legalább hároméves ütemre gondoltak, ami nyilván feltételez egy három évig működő, egységes gazdaságpolitikát képviselő kormányt, amely képes végigvinni ezt, akkor is, ha nehézségek vannak, úgy, hogy nem nyúl bele a rendszerbe, hanem megpróbálja ezt következetesen képviselni. És még más szempontok is lehetnek. Tehát milyen peremfeltételeket fogalmaznak meg? A társadalmi, politikai peremfeltételeket nem kérjük önökön számon, hiszen nekünk kell ebből levonni a következtetést, mi tudjuk, hogy egy kormányzati döntés mikor tud konzekvens lenni. Nyilván egy választás közbeeső részén ez nehéz lesz, 2006-ban láttuk, hogy ez mit jelentett akár az adótörvényeknél.
A második kérdésem, amire nem tértek ki, de megkerülhetetlen, ha adótörvényekről beszélünk, hogy mi lesz az állam funkciója egy ilyen drasztikus átalakítási folyamatban. Azt gondolom, ez jogos felvetés. Ezzel nem önöket kritizálom, csupán kíváncsi vagyok arra, hogy az üzleti szféra milyen államot, képzést, szakképzést, egészségügyi ellátást kíván, milyen versenyszabályozási hatósági jogkörű eljárásokat, amelyek egyébként hatnak az adminisztrációra, a telephely-engedélyezésre, és sorolhatnék még jó néhány kérdést, amelyek esetében nem elhanyagolható, hogy milyen állami ösztönző és ellenőrző rendszert feltételeznek. Horn Gábor azt mondta, hogy az üzleti szféra majd munkahelyeket teremt, hatékonyabban és olcsóbban, mint az állam. A Hankook 13 millió forint/fő. Ennél az állam is tud olcsóbbat teremteni. A relativitására vagyok kíváncsi, hogy az állam, vagy a magánszféra hoz-e olcsóbban munkahelyeket létre. Ez attól függ, mondhatnám. A fő szabály valóban az, hogy egészségesebb, ha a piac hoz létre munkahelyeket, de én nem fogalmaznék ilyen tételesen, mert Magyarországon még a jó szabályokat is sikerült elrontani. Tehát az az alapkérdés, hogy az állam mennyiben vegyen részt ebben. Valamit mondani kell erre, lehet, hogy most nem tudnak, de akkor is így lehet továbbgördíteni a folyamatot, vagy olyan munkacsoportot kell bevonni, amelyik ezzel is foglalkozik.
A negyedik, hogy mennyiben vették figyelembe a kiadási oldalon az ellenőrzés hatékonyságát. Az adónál még csak értettem a hatékonyság fogalmát, ami rendkívül fontos, hogy mennyiben hatékony a magyar behajtási rendszer, a másik oldalon pedig a pénz elköltése. Szerintem az önök egyféle tabuja, nem biztos, hogy jól látják, prekoncepciójuk van, hogy nem hatékony a magyar egészségügy. Mihez képest? Nézzük meg a versenytársainkhoz képest! Az osztrák, a szlovén egészségügy mennyibe kerül a magyarhoz képest? Meg kell nézni, hogy mennyi a befektetése, és mennyi a hozama az állami szféra hatékonyságának. Magyarul az a kérdésem, hogy számoltak-e a hatékonyság növekedésével, vagy úgy gondolták, hogy itt nincs növekedési lehetőség, többletforrás-teremtési lehetőség. Hatékonysági oldalról nem támasztható meg ez a modell. Ez a négy alapkérdésem lett volna önökhöz.
Még szerettem volna reagálni az elhangzottakra, bár Horn Gábor hozzászólására már reagáltam. Az államreform nem egyenlő az olcsóbb állammal. Ez ténykérdés sajnos. Azt is lehet rosszul csinálni, lehet többe kerülővé tenni, mint amennyi volt korábban. Erre csak a Max Weber-i példákat tudjuk hozni, minden bürokrácia, amit átszerveztek, egyre nagyobb lesz és egyre költségesebb. Sajnos, ez a kormányoldalt sem kerülte el az elmúlt években.
Azt gondolom, az adóreformmal összefüggésben nagyon fontos a társadalmi tűrőképesség és támogatás. Ez már a mi vitánk a kormányoldallal. Már bocsánat, 2006-ban a társadalom egy nagyon jelentős adócsökkentés mellett voksolt, többséggel felhatalmazást adott a mai kormánypártoknak, hogy hajtsák azt végre. Ja, hogy az elmúlt két évben adóemelés és bonyolultabb adórendszer lett belőle? Az igaz, de már akkor nem az a kérdés, hogy milyen az adórendszer, hanem mennyire van meg az a bátorság, hogy végrehajtsák. Ez a legnagyobb vitánk a kormánypártokkal, hogy mást mondtak, és mást tettek. Önök úgy fogalmaztak, hogy váratlanul érte a vállalkozásokat a különadó bevezetése, mi mondhatjuk, hogy minket nem ért váratlanul, hiszen az ellenzék világossá tette, hogy baj van a költségvetéssel, de a társadalom többsége elhitte, hogy nincs akkora baj, és lehet adócsökkentést végrehajtani. Öt évre hány ezermilliárd volt az adócsökkentés következménye? Ezzel választást lehetett nyerni. De akkor sem tették mellé kedves szocialista kollégáink és az SZDSZ sem, hogy milyen költségvetési kiadási oldalt kívánnak csökkenteni. Nem tudták végrehajtani, ezt láthattuk.
Az utolsó megjegyzésem. Nem lehet szétválasztani az adó és a költségvetés kérdését. Ez evidens. Ezért valóban tudni kell, mi van a költségvetési oldalon. Ha ezt a kormány is így gondolja, akkor miért nem együtt próbálja ezt bemutatni nekünk? Nem ezt teszi, megint szétválasztja az adó és a költségvetés kérdéseit. Ha önök ennyire jól tudják, és számon kérik a szakértőkön ezt, miért nem teszik? A kormányzat sem együtt nyújtja be számunkra, hanem először benyújtja az adótörvényt, a költségvetésnek pedig még a végét sem látjuk. Egy biztos, hogy az elmúlt két évben nem hajtottak végre adócsökkentést, és a következő évben, ismereteink szerint továbbra sincs adócsökkentés. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két év adóemelései benne maradnak a rendszerben, és évente 6-800, vagy 1000 milliárd körüli többletadó beszedésére van szabályrendszer. Ennek pontos számaira majd az adótörvényekről szóló vitában fogunk visszatérni. De még mindig sok százmilliárd benne van a 2006-os tényállapothoz képest, ebben, gondolom, nem lesz vitánk.
Már csak egyetlenegy kérdés van, hogy kinek a felelőssége, és hogyan lehet ezt bevezetni. Ez megint túlmutat a legelső kérdésen, ehhez kell egy mindenkori parlamenti többség. Nem a parlament dönti el, ahogy László Csaba mondta, a parlament többsége dönti el, és ez ma a kormánykoalíciót, vagy nem koalíciót jelenti. Egy biztos, nem az ellenzék dolga adó- és költségvetési törvényt benyújtani. Ez a kormány dolga, és ehhez képest lehet majd esetleges korrekciókat végrehajtani. Horn Gábort nem tudom biztatni azzal, hogy nagy esélyeink vannak ebben. Az ellenzéki javaslatokból minimális, milliárd alatti korrekciókat fogadott el a hat éves szocialista-SZDSZ-es kormánykoalíció, tehát ebben nagy perspektívát nem látok. Valószínűleg a kormány adótörvényéről kell majd állást foglalni, igen vagy nem, ez lesz az igazi nagy kérdés a következő hónapokban. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tukacs István kollégánk következik, úgy is, mint a miniszterelnök adóügyi megbízottja, biztosa? Mi ez?
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tekintsünk el most a titulusoktól, elnök úr, jó? Hadd legyek a költségvetési bizottság tagja, ha megengedi ezt nekem.
ELNÖK: Akkor írói munkásságának részeként tudjuk be.
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Igyekszem megfelelni a műfajnak, ezért kérdéseket szeretnék feltenni tisztelt vendégeinknek. Kérdéseim feltevésekor egyébként nem a szimpátia vezérel ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban, ezt előre kell bocsátanom, pusztán csak az a szándék, hogy mindannyian pontosan értsük, miről szól az előterjesztés, a javaslat, vagy a bizottsági vita. Nem tudom, minek nevezzem.
Amennyiben arra a dilemmára kell válaszolni, hogy minden nemzetállam polgárai magas színvonalú közszolgáltatásokat kívánnak, magas színvonalú egészségügyet, magas színvonalú közlekedést, hozzáférést azokhoz a lehetőségekhez, amelyeket számukra az állam garantál, és ha ezt összevetjük azzal, hogy a nemzetállamok nem képesek teljesíteni ezeket az igényeket, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy miről szól ez a vita. Nagy valószínűséggel arról is szól, hogy vajon hol van az a határ, amikor a közterheket viselők, a befizetők finanszírozni tudják ezeket az igen jogos kívánságokat. A határ kérdését feszegetjük állandóan, és nyilván a mélyen tisztelt vendégeink az üzleti világ szempontjait vették figyelembe, amikor javaslataikat elkészítették. Azokat a javaslatokat, amelyek úgy szólnak, hogy egy versenyképes gazdaság érdeke az üzleti világnak, és nagy valószínűséggel nem tudnak egy bizonyos határon túl igen jogos kívánalmakat teljesíteni közszolgáltatásokban és másutt.
A kérdésem először is úgy szólna, hogy ha jól értem, az önök válasza erre a dilemmára az, hogy aki nem képes a saját maga erejéből hozzájutni ezekhez az úgymond közszolgáltatásokhoz, annak adja meg az állam, a többiek pedig öngondoskodással fogják ezt megteremteni, öngondoskodással fognak hozzájutni egészségügyi szolgáltatáshoz, jó minőségű oktatáshoz, minden máshoz, mert számukra a gazdasági világ eredményei ezt lehetővé teszik. A másik kérdés a következő lenne. Jól értem-e, hogy úgy gondolják, hogy önmagában egy adórendszer-javaslat kivehető a társadalmi közegből, és nem kell számolniuk semmi mással. Kicsit mosolyogva figyeltem, hogy igyekeznek megkerülni néhány ügyet, amelyek egyébként szoros összefüggésben vannak a mostani javaslattal. Ha megengednek egy konkrét kérdést: bizonyára számoltak azzal az egyébként közkeletű információval, hogy 2050-re a nyugdíjrendszer finanszírozhatatlanná válik. Nem azért, ami a javaslatukban is szerepel, hogy a társadalombiztosítási befizetések csökkennek, hanem egész egyszerűen demográfiai okokból. Van-e valamilyen elképzelésük arról, hogy mi történjen ezzel a helyzettel, hiszen a csökkenő befizetések nyilvánvalóan csak erősíteni fogják ezt a dilemmát, vagy az a válaszuk, kérdezem tovább, hogy a versenyképesség mostani probléma, 2050 pedig még messze van.
A harmadik kérdésem úgy szólna, vajon számolnak-e azzal, hogy a települések önállósága alapértéke volt a rendszerváltásnak. Egészen konkrétan az iparűzési adóra gondolok, mert ez az egyetlen bevételi forrás, amely tud ösztönözni. Amennyiben ez megszűnik, gyakorlatilag néhány adófajtától és átengedett bevételtől eltekintve az önkormányzatok újfent egy állami finanszírozás gyárszalagján lehetnek, és nem biztos, hogy ez számukra kívánatos. A helyi önállóság nyilván helyi bevételeket is kíván. Ebből a szempontból nagyon érdekelne a véleményük, hogy mit gondolnak az önkormányzatok működéséről. Végül azt szeretném megkérdezni, hogy amikor azt mondjuk, bonyolult az adórendszer, mi az önök véleménye arról, hogy vajon nem az életünk bonyolult-e. Önmagában az adórendszer sosem tud bonyolult vagy kevésbé bonyolult lenni, hanem nagy valószínűséggel követi azokat az igényeket, változásokat, amelyek jelen vannak a társadalomban.
A kérdések után lenne két megjegyzésem, ha megengedik. Elismeréssel figyelem ezt az igen magas színvonalú szakmai munkát, teljesítményt, amelyet bemutatnak az anyaguk kapcsán, de nem lehangoló-e önöknek tudni, hogy a politikai realitása nulla annak, hogy ezekből az elképzelésekből rendszerszerűen bármi lesz. Ezt, gondolom, a mostani vita bizonyította. A másik megjegyzésem: értem én, hogy a szakmai javaslatok alapvetően részvétlenek. Én ennek tartom ezt a javaslatsort, amely nem számol azzal, hogy milyen körülöttünk a társadalom, milyen a világ. Tudom, hogy az operáló orvosnak is részvétlennek kell lenni, mert bár fájdalmat okoz, de gyógyítani szeretne. Mégis azzal szeretném zárni a mondandómat, hogy meg kellene próbálni számolni azzal, hogy mi van körülöttünk, azokkal a realitásokkal, amelyeket a honfitársaink napról napra jeleznek, és ez bizony nem kedvez ennek a javaslatnak, hogy finoman fogalmazzak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor magamnak adnám meg a szót, mielőtt Molnár képviselő úrra kerülne a sor, mivel ellenzéki képviselő vagyok.
Csupán egy-két rövid megjegyzés erejéig tartom magamnál a szót. Nyilvánvalóan ez nem egy olyan program, amely egy komplett kormányprogram, vagy társadalmi program koncepciójából született. Ahogy ez már el is hangzott itt többször, én ezt az üzleti világ koncepciójának tekintem, egy olyan metszetnek, amit abból a perspektívából lehet látni, hogy azok az adótanácsadó cégek, amelyek elsősorban a multiknak, vagy a nagyvállalati körnek dolgoznak, mit gondolnak a gazdaságról, mire volna most leginkább szükség, és mit kellene egy cselekvőképes kormánynak minél hamarabb tennie. Én tehát ezt egy ilyen metszetnek tekintem, ezért nem is várok szociális kérdésekben véleményt, vagy nem várom el azt, hogy az egészségügytől az oktatáson keresztül a környezetvédelemig mindennel foglalkozzon ez a program. Ez egy eléggé fókuszált csomag, és szerintem éppen azért került a bizottságunk elé, mert mi mint a parlament többé-kevésbé mégis csak szakbizottsága, ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, és valamilyen módon nyilván ez az anyag is befolyásolja a gondolkodásunkat, vagy azt, hogy milyen mentalitással megyünk bele az adótörvények vitájába. Ebből a szempontból tekintve szerintem az anyag korrekt termék. Azokkal az irányokkal, amelyek elhangzottak, a markáns adócsökkentés, az infláció hűtése, a fogyasztóiár-emelkedés visszafogása, a feketegazdaság fehérítése, egyet lehet érteni, ezek vállalható irányok.
Amivel mégis vitatkoznék. Szerintem a vállalkozások mérete miatt az anyag egy kicsit egyoldalú. Azt gondolom, a magyar gazdaság strukturáltabb annál, minthogy egy kalap alá vonva a multikat és a garázs szintű vállalkozásokat, mindenkire ugyanazt lehessen ráhúzni. Abból a szempontból látom az anyag fogyatékosságát, hogy ez abból a mikroszférából nagyon keveset mutat fel, amivel ma egy átlagos kisvállalkozó kínlódik, küszködik. Még akkor is, amit Rencz Botond mondott, hogy mennyire működik legálisan, vagy mennyire működik egy része a szürke- vagy feketegazdaságban, mert az kétségkívül igaz. De itt nyilván az ok és okozati összefüggést kell megkeresni, hogy ezek a vállalkozások miért is menekülnek ebbe a szférába, miért is gondolják úgy, hogy a túlélésük egyik esélye az, ha a legális, vagy időnként illegális adókikerülés eszközével élnek. Ebből a szempontból, azt gondolom, az anyagon még lehetne dolgozni. Még egyszer mondom, el tudom képzelni azt, hogy az eddig pozitívan nyilatkozó munkaadói érdekképviseletek, ha jól emlékszem, a GYOSZ, a Joint Venture Szövetség és mások elsősorban azzal az üzleti körrel vannak kapcsolatban, amely méreténél fogva már többé-kevésbé a legális szférában működik. De elgondolkodnék azon, hogy hogyan lehet, mondjuk a foglalkoztatás irányát abban az értelemben markánsabbá tenni ebben az anyagban, hogy a kicsik számára is tudjunk valamiféle perspektívát kínálni. Nyilvánvalóan, amikor egy kisvállalkozó azt hallja, hogy az egészségügyi hozzájárulás az eddigi 1950 forintról most 8 ezer forintra fog ugrani, ez önmagában elborzasztja. És kevesen veszik a fáradságot maguknak, hogy utánaszámoljanak, a járulékcsökkentés, vagy a kisadók szűkítése mivel fog járni számukra.
A Fidesz a programjában két irányt jelölt meg. Az egyik a foglalkoztatás: több munkahely az országban, illetve az élőmunkaterhek csökkentése. Az ebbe a gondolatkörbe beleillő javaslatok teljes egészében találkoznak a mi elképzeléseinkkel. Nyilván a másik iránnyal, amit hangsúlyozunk, hogy egy katasztrofális demográfiai helyzetben lévő országban a népesedés kérdéseivel is foglalkoznia kell az adórendszernek is, a családi adózást valamilyen módon elő kell segíteni, ez az anyag kevésbé foglalkozik. De azt gondolom, ez nem is volt ennek az anyagnak a feladata. Inkább arra kérdeznék rá, hogy a kicsiknek vajon elegendő-e az, amit ez javaslatsor kínál számukra. Mert úgy érzem, önmagában a különadó eltörlése talán nem túl vonzó, az iparűzési adó eltörlése lehet ilyen, bár megjegyzem, nagyon sok önkormányzat ad mentességet a saját településén bejegyzett kisvállalkozóknak. Ez a program, azt hiszem, nem elég vonzó ahhoz, hogy a kisvállalkozói kör is meg tudjon mozdulni, márpedig nélkülük a foglalkoztatásban komolyat és erőteljeset lépni nem lehet.
Ennyit szerettem volna hozzátenni ehhez a vitához. Molnár László jelentkezett még, meg is kérdezném, hogy utána kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.)
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Megmondom őszintén, tisztelt elnök úr, tisztelt meghívott vendégeink és kedves bizottsági tagok, örülök annak, hogy ez a dolgozat napirendre került. Az egy más kérdés, hogy nem lett volna-e szerencsésebb külön időt rászánni, külön bizottsági ülés keretében, esetleg más szervezetek idevonatkozó véleményét is meghallgatva. Új eljárási rend lenne ez a magyar parlamentben, de azt gondolom, erre szükség van.
Néhány rövid megjegyzésem lenne. Ez a dolgozat most lehetőséget ad, mert talán kinyitotta azt a gazdaságpolitikai kérdéskört, amelyre néha akarunk, néha nem tudunk, néha nem biztos, hogy akarunk válaszolni, de mindenképpen szembe kell nézni vele. Alapvetően azt gondolom, közmegegyezésre lenne szükség a tekintetben, hogy melyek azok a területek, amelyeket fel tudunk, és fel lehet nyitni a rendszerváltás óta, például az önkormányzati szféra, ehhez kapcsolódik adóoldalon a helyi iparűzési adó, a gépjárműadó, a kommunális adó. A közéletnek melyik területe az, amit tovább szabad gondolni, például szükség lenne-e központi tervező intézetre a jövőben, ez mit jelenthetne előkészítésben, milyen a jogi környezetünk? Itt egy megjegyzésem lenne Domokos alelnök úrnak. Én Crosier mellett Webernél a szükséges és elégséges adminisztrációra gondolok, nem a túlzott bürokráciára. A bürokráciaelmélet igazi mondandója ez volt, csak aki nem szakosodott, sokkal inkább az átlagot veti fel. Webert így is szokták emlegetni.
Párbeszédre lenne szükség, ugyanakkor az adó a költségvetési törvény megalapozója, ilyen értelemben. Molnár Albert kollégámhoz kapcsolódva, én is költségvetési szemléletű vagyok, és felvetem emellett azt, hogy a vagyongazdálkodásban még óriási lehetőséget látok. Nyilván itt most az adó a fő terület, mégis úgy gondolom, komplexen kell kezelni, amikor egy adófajtáról beszélünk. Nevezetesen elhangzott az egykulcsos adó, rögtön mellé kell tenni az értékalapú, illetve a vagyonnövekmény-adót, mert a kettő csak együtt igaz. De vajon fel vagyunk-e erre ma készülve? Hiszen nincsenek értékeink, nem úgy van, mint Németországban, hogy 100 éve gyűjtik a fajlagos értékesítési árakat, és egy nagyon jó, nagyon alapos és jó statisztikai rendszerünk van.
Én mindenképpen üdvözlöm, hogy erről beszélünk, és a jövőben talán meg kellene teremteni a társadalmi párbeszéd mellett annak lehetőségét is, ha már így döntöttünk, hogy a költségvetési bizottságba más szervezeteket is meghívunk. Köszönöm.
ELNÖK: A bizottságból többen nem jelentkeztek. Arra kérem az urakat, válaszoljanak, hiszen kaptak kérdést rendesen. László Csaba kezdi.
LÁSZLÓ CSABA, a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. igazgatója: Köszönöm szépen. Rengeteg kérdést kaptunk. Nem tudom, hogy a bizottság türelme mennyire véges vagy végtelen, de lehet, hogy hosszú időre lesz szükség, ha minden kérdésre válaszolni akarunk. A kollégák nevében is köszönöm még egyszer a vitát, amely szakmai alapon próbálta az anyagunkat értékelni, elemezni, még akkor is, ha kaptunk hideget-meleget.
Először személyes megtámadtatás címén szeretnék egy-két megjegyzést tenni Tállai képviselő úr hozzászólására. Ezt majd szerintem részben elintézzük más alkalmakkor, de szeretném, ha megmutatná nekem azokat az idézeteket, amelyek szerint én az adóemelés nagy híve voltam. Arra emlékszem, hogy csökkentettük a társasági adót, a fix egészségügyi hozzájárulást, az szja-t. De azt hiszem, a legbiztosabb, amit tudok mondani: a múltkor engem is meglepett egy konferencián, hogy 2004-ben, amelynek az adótörvényeit én nyújtottam be 2003 őszén, volt a legalacsonyabb az adóterhelés Magyarországon az elmúlt 10 évben. Persze, nekem is változott a véleményem az elmúlt 5-6 évben, de nem érzékelem, hogy itt most valami óriási pálfordulásnak lennék a részese azáltal, hogy ennek az anyagnak egyik szerzője vagyok. Azt meg csak zárójelben mondom, hogy az eva nincs megemlítve az anyagban. Ez a változat egy kompromisszum eredménye, ebben az eva nincs benne.
Kicsit komolyra fordítva a szót. 2004 óta viszonylag ritkán olvasok pártprogramokat, és azt hiszem, kollégáim is inkább az adótörvények olvasgatásával töltik az idejüket, tehát próbáltunk a szakmai tapasztalataink és a mindennapos gyakorlatunk alapján javaslatot tenni, de örülünk neki, ha több párt a saját javaslatait felismerni véli ebben az anyagban. Ezt reménykeltőnek tartjuk a tekintetben, hogy ebből a későbbiekben minél több javaslat megvalósulhat.
Egy dolgot nagyon fontos most hangsúlyoznunk, ez négyünk hitelessége szempontjából fontos. Négy magánszemély ült le egy szállodában reggelizni 5-6 hónappal ezelőtt, ahol arról beszélgettünk, lehet, hogy érdemes lenne nekünk egy ilyen javaslatot letenni. Ez nem fizetett munka. Nem ismerem a kollégák órabérét, bár nagyjából sejtem, szerintem minden partneré 100 ezer forint fölött van a Big Fournál, de ezért a munkáért senki nem fizetett nekünk. Ezt a munkát elvégeztük, utána volt egy egyeztetési fázis, azután történt meg, hogy négy munkáltatói érdekképviselet, például a GYOSZ, az AmCham, a Joint Venture Szövetség támogatta ezt az anyagot. De még egyszer hangsúlyozom, ez nem fizetett munka. Nyilván, amikor az ember ügyfélnek dolgozik, aki fizet a munkájáért, akkor az ügyfél érdekeit kell képviselni. Ezért is próbáltuk hangsúlyozni, bár nyilvánvalóan a sajtón keresztül ez nem mindig sikerült, hogy ez egy független vélemény. Hozzáteszem, hogy mi egy közegből jövünk, van egy szaktudásunk, nyilván ez alapvetően meghatározó. Arra, amit elnök úr is hangsúlyozott, hogy a kisvállalkozások szempontjai kevésbé jelennek meg, nyugodtan mondhatom, hogy például az őstermelők ügyeiből jóval kevésbé vagyunk felkészültek, mint azok, akik az őstermelőknek adnak tanácsot. Ez értelemszerűen tükröződik is az anyagban. Mi ehhez értünk, és örülnénk neki, ha sok más hasonló területen lehetne hasonló szakmai vitát lefolytatni. Az adóbürokrácia a bürokráciának csak egy eleme, de számtalan egyéb területet lehet mondani. Ha a bürokrácia csökkentésével általában is, ahogy Katona képviselő úr mondta, százmilliárdokat lehetne többletforrásként teremteni a gazdaság számára, akkor még könnyebben lehetne azokat a forrásokat megtalálni, ami ehhez az adócsökkentéshez kell.
Egy dologban, úgy látom, van egyfajta konszenzus ma Magyarországon, hogy bizonyos területeken ma az adószintek olyan magasak, ami mellett életszerűen nehezen várható el, hogy mindenki megfizesse az adót. Az, hogy az élőmunkát terhelő adószintben ma másodikok vagyunk az OECD-országokon belül, tudomásom szerint egyedül Belgium előz meg bennünket, mindenképpen olyan figyelmeztetés kell legyen, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Hogy ennek mik a formái? A végcél lehet hasonló, lehet más javaslatokat kidolgozni, de szerintem nehezen megkérdőjelezhető, hogy az élőmunka-terhelés csökkentésére ma Magyarországon szükség van. Azt a szembeállítást, és ez régi vita, hogy lakosság vagy vállalkozás, sok tekintetben mesterségesnek érzem. Ez az ország akkor fog jól fejlődni, ha a gazdaság egészséges. Rövid távon lehet a vállalkozók terhére csökkenteni a lakosság terheit, vagy a lakosság terheinek növelésével lehet a vállalkozók terheit csökkenteni, de igazából egy optimális egyensúlyban hiszek. Egyik szélsőség sem fog jóra vezetni. De ha azt gondoljuk, hogy ma a versenyképességre nem tudunk koncentrálni, annak hosszú távon a lakosság fogja meginni a levét. Tudom, hogy a kollégák is találkoztak már ilyennel. Amikor egy ügyfélnek olyan tanácsot kell adni, hogy ő hogyan tud Magyarországról kivonulni, akkor azon az ügyfélen mi is utoljára keresünk, az állam utoljára fog bármilyen adót beszedni tőle, és biztos, hogy ő több munkahelyet nem fog Magyarországon teremteni.
Ha ez a program, tételezzük fel, teljes mértékben elfogadásra kerül, akkor mi, adótanácsadók látszólag rosszul járnánk, mert jóval egyszerűbbé válna a rendszer, kevesebb adóforma lenne. Kérdezhetné bárki, hogy mi nekünk ebben az üzlet. Azt gondoljuk, ha egy ilyen javaslat végén sokkal több beruházás jön létre, sokkal több befektetés keletkezik, sokkal több külföldi jön Magyarországra, és sokkal több magyar vállalkozó marad Magyarországon, az teremt olyan új piacot, ami megéri, hogy adott esetben ne kelljen az innovációs járulékkal kapcsolatban tanácsot adni egy-egy ügyfélnek, mert nem lesz innovációs járulék. Ez számunkra sokkal inkább kezelhető helyzet.
A gazdaságpolitikai hatásokat illetően, infláció, gazdasági növekedés, amik itt felmerültek: A gazdaságban az MNB számításai alapján évi 1 százalékpontos többletnövekedést eredményez ez a program. Ez még inkább egy mechanikus megközelítés, évi 300 milliárd forint egyébként, ugyanis lassan 30 ezer milliárd forint körül lesz a GDP, ez azért elég sok pénz. De nekem az a gyanúm, hogy ennek valószínűleg közvetett hatásai is lehetnek, hozzátéve, hogy még 5-10 egyéb versenyképességi probléma van, akár a közoktatásban, akár a felsőoktatásban, akár a bürokrácia leépítésében. Egy dologban viszont biztos vagyok. Kevés olyan terület van, ahol viszonylag ilyen gyorsan lehet eredményt elérni. Ha ma elindítunk egy felsőoktatási reformot, akkor annak leghamarabb 6-7 év múlva lesznek olyan hatásai, hogy már olyan új diplomások jönnek ki az egyetemekről, főiskolákról, akik versenyképesebb tudással rendelkeznek. E tekintetben az adórendszert azért érdemes talán napirendre tűzni viszonylag gyorsan, mert itt sokkal gyorsabban lehet eredményeket elérni, nem vitatva, hogy ennek nyilván vannak kockázatai.
Az infláció kapcsán: 2003-ban még én javasoltam az áfaemelést 12-ről 15 százalékra, utána nagyon gyorsan csökkent az infláció mértéke. A 15-ről 20 százalékra való növelés után is nagyon gyorsan esik vissza az infláció mértéke, ettől kevésbé félnék. Azt csendben mondom egyébként, hogy ha a feketegazdaságból 50-100 milliárd forintot ki lehet szedni 3-4 év alatt, akkor bizony annak szerintem jóval nagyobb inflációs hatásai lennének. A 3 százalékpont áfa mechanikusan 270 milliárd forintot jelent. Tételezzük fel, hogy 200 milliárd megy keresztül az infláción, ha viszont, mondjuk minden festő ezentúl számlát fog adni, és mindig mindenhol számlát fogunk kapni, az kapásból 20 százalékot jelent a gazdaság egy bizonyos részében. Szerintem ennek jóval nagyobb inflációs hatásai vannak.
Volt egy olyan érzésem, hogy a szociális érzékenységünket kérdőjelezték meg. Velünk szemben ez nehezen felhozható, mert nem ez az alapvető szakmánk, de két dolgot mindenképpen hangsúlyoznék még egyszer. Az egyik, hogy az áfánál mi magunk is felvetettük az anyagban, hogy ha a 23 százalék magasnak tűnik, akkor elképzelhető, hogy bizonyos termékcsoportnál, mondjuk az élelmiszernél, vagy bizonyos szolgáltatások esetében, szálloda, vendéglátás, egy alacsonyabb kulcsot be lehet léptetni, ez mindenképpen előrelépés. A másik, hogy a mai szociálpolitikai rendszer, mondjuk azt, hogy ez a személyes véleményem, messze nem hatékony. Nem tudom, abban hol van a szociális érzékenység, és elnézést, hogy demagóg vagyok, amikor én is kapom a családi pótlékot, amikor nyilvánvalóan a társadalom jelentős része részesül olyan szociális támogatásban, amire nincs rászorulva. És lehet még jó néhány területet e tekintetben említeni.
A kiadási oldaltól szeretnénk magunkat megóvni, mert szintén nem a mi szakmánk. Ez politikai kérdés.
Felvetődött, hogy van-e szükség Magyarországon 3200 önkormányzatra. Értem, hogy a település érték, kistelepülésen laktam nagyon sokáig, de nem vagyok benne biztos, hogy az építésügyi igazgatásnak, a szociális igazgatásnak minden településen működnie kell, és lehet számtalan egyéb példát mondani. Elhangzott például, hogy a nyugdíjrendszer 2050-ben felrobban. Azért erre többen tudjuk a választ, szerintem mindenki, aki a teremben van. Nyilván szükség lesz korhatáremelésre, nyilván szükség lesz az indexálás átalakítására, a helyettesítési ráta rontására, a rokkantrendszer felülvizsgálatára. Ma Magyarországon 800 ezer rokkantnyugdíjas van ebben az országban. Ezekkel szerintem mindenki, aki itt van, tisztában van. Közel 20 éve járok a költségvetési bizottság ülésére, meglepne, ha az itt ülők ezekkel a kérdésekkel nem lennének tisztában. Szerintem itt kevésbé a mi bátorságunk a kérdés, hogy le merjük-e ezeket írni. Mi nem vagyunk ennek szakemberei, ez igazából politikai kérdés.
Most továbbadnám a szót a kollégáknak, mert rengeteg kérdés van, amiről nem beszéltem. Köszönöm szépen.
RENCZ BOTOND, az Ernst & Young Kft. adóigazgatója: Néhány kérdésre távirati stílusban szeretnék reagálni. Az EU-csatlakozás után a vállalkozások pozíciója az adózás tekintetében folyamatosan romlott. Miért? Egyrészt az EU miatt, mert az EU-nak nem tetszettek azok az adókedvezmények, amelyeket Magyarország nyújtott. Miért nem tetszett? Túl jó volt. Tehát az EU-n belüli versenyt valamilyen módon károsítottuk volna, ezért fel kellett adnunk néhány kedvezményt. Közben azt látjuk, hogy azért saját erőből is rontottunk az adórendszerünkön, ami a vállalkozásokat érintette. A nemzetközi környezetünkben folyamatosan adócsökkentési hullámok zajlottak le. Ha megnézzük az adóterhelés mértékét, nálunk 40 százalék körül van a GDP-hez viszonyítva, Szlovákiában 29,3, Lengyelországban 34,9 százalék. Ez praktikusan azt jelenti, ha feltételezzük, hogy a piacon dolgoznak a vállalkozóink, hogy nagyon nem mindegy, mennyibe kerül nekik előállítani ugyanazt a szolgáltatást, vagy terméket, nagyon nem mindegy, hogy mennyi adóteher rakódik erre. Tehát miközben Magyarországon folyamatosan romlott a vállalkozások adóterhelése, nemzetközi összehasonlításban folyamatosan javult a konkurensek adóterhelése.
Innentől kezdve nem nagyon látok dilemmát, hogy nekünk milyen irányba kellene mennünk. Azt hiszem, és ezt az asztalnál ülők talán jól érzékelik, hogy egyre kevésbé merül fel Magyarország beruházási célországként, egyre kevésbé gondolnak ránk a külföldiek. Ez nem azért izgalmas, mert nem szeretnek idejönni, mert szeretnek, és megnézik a budapesti látványosságokat, csak a nagy beruházók, akik idejöttek, nem Magyarországra termelnek, hanem egész Európára. Amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehet beruházást serkenteni, akkor muszáj ezzel az "aprósággal" foglalkoznunk. Van egy másik érdekes kérdés, hadd osszak meg egy belső titkot a cégemmel kapcsolatban, nálunk is mindig felmerül, hogy mennyire lehet magunkat összehasonlítani más országgal. Mindig rengeteg érvet hallok arról, hogy mi mennyire vagyunk mások. Általában az a benyomásom, amikor ezek az érvek elhangzanak, hogy nem akarunk szembenézni azzal, hogy valaki jobban csinálja, mint mi. Muszáj szembenéznünk azzal, hogy mások jobban csinálják, mint mi, mert ha hosszú ideig nem nézünk ezzel szembe, akkor nagy a valószínűsége, hogy még jobban le fogunk maradni.
Az a kérdés is felmerült, hogy ez a javaslatcsomag a vállalkozásoknak, vagy a magánszemélyeknek jó, vagy rossz. Inkább azt mondanám, hogy azoknak rossz, akik elkerülték az adófizetést ilyen-olyan kiskapuk, vagy a feketegazdaság révén. Úgy gondolom, a kkv-knak is jót tesz, ha 10 százalékponttal csökkentjük a tb-t. Ugye, társasági adót historikusan nem nagyon fizetnek, ezért a különadó, egyetértek Varga úrral, nem nagyon zavarja őket. Akkor mi marad nekik? Marad a tb, amit a munkabérre fizetnek. Tudjuk, hogy általában minimálbérre vannak bejelentve, különben túl nagy az adóteher. Ezért mondtuk azt, hogy csökkentsük 10 százalékkal a munkabért terhelő munkaadói járulékokat, ez talán lehetőséget nyújt arra, hogy akik ma nincsenek hivatalosan minimálbér fölött foglalkoztatva, ezt ezután megtegyék. Tudniillik, ha munkabért fejlesztünk, bónuszt, juttatást adunk nekik, akkor ez kevesebbe fog kerülni. Azt sem nagyon értem, bár hál' istennek, nem minimálbéren vagyok, hogy miért rossz a munkavállalónak, ha nem minimálbért kap? Miért rossz, ha valaki többet kap papíron, mint a minimálbér? Miért rossz, ha magasabb lesz a nyugdíjalapja, a táppénze? Szerintem ez jó egy munkavállalónak. Itt valóban meg kell találni egy arányt, de egy minimálbér fölötti kifizetés biztosan jó neki.
Ami nagyon érdekes kérdés és dilemma, hogy kell-e társadalmi konszenzus az adóban, vagy sem. Van egy nálam sokkal nevesebb szakértője a kérdésnek, aki azt mondja, hogy adózásban nincs társadalmi konszenzus, mert nagyon ritkán fog a nép arról szavazni, nem is lehet, hogy ki mennyi adót szeretne befizetni. Azt hiszem, ami ebben fontos, hogy legyen egy jövőkép és ehhez kapcsolódóan egy adóterv. Ami nekem még talán itt a végén mindenképpen fontos és izgalmas kérdés, a monoki példa. Azt hiszem, a társadalom érti, hogy ami most van, az nem jó, akár a támogatások oldalán, akár az adók oldalán. Neves kollégám azt mondta, hogy mutyiországban élünk. A nagy kérdés az, hogy hogyan tudunk ebből kikerülni. El kell fogadnunk, hogy mi versenyképességi szempontból közelítjük meg a kérdést, de azt hiszem, ha ma pillanatnyilag az a kérdés, hogy melyik fáj jobban, a szociális biztonság, vagy a versenyképesség, azt hiszem, rövid távon a versenyképességért kellene egy kicsit dolgoznunk, mert nagyon félő, hogy különben nehezen fogjuk tudni finanszírozni a szociális kiadásokat.
LŐCSEI TAMÁS, a PricewaterhouseCoopers elnöke: Röviden még két kérdésről szeretnék szólni. Az első az egykulcsos rendszer bevezetése, és hogy mennyire fontos ennek előkészítése. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az adó területén előkészítés nélkül semmilyen lépés nem valósítható meg. Az adórendszerrel kapcsolatban megfogalmazott egyik legfőbb kívánalom, amellett, hogy szeretnénk, ha csökkennének a terhek, a kiszámíthatóság követelménye. Magyarország nem annyira jeleskedik az adórendszer kiszámíthatóságában, az előkészítés ezért is nagyon fontos az egykulcsos adó bevezetésénél. De hogy mennyire kell ehhez a szociális juttatásokat leépíteni, vagy más módon faragni az államháztartás éhségéből, az egy másik kérdés. Ha csak a szaldóját nézzük meg ezeknek az intézkedéseknek bármelyik környező országban, vehetjük Szlovákiát, Romániát, sőt, Csehországot is, kivétel nélkül mindegyik pozitív szaldóval zárt. Tehát az intézkedés bevezetése, függetlenül a másik oldaltól, pozitív mérleggel zár. Nyilvánvalóan az egyszerűsítés, a kedvezmények megszüntetése markánsan szerepelt ebben az intézkedéscsomagban a környező országokban is, ezért az újraelosztás szintje is alacsonyabb ezekben az országokban, amelyek közvetlen versenytársaink. Ezt fontos kiemelni, mert Magyarországon is valószínű, hogy a társadalmi helyzet és az egyéb gazdasági környezet vonatkozásában hasonló eredményre lehet számítani. Nagyon szeretik idézni a Laffer-görbét, illetőleg sokat beszélnek róla közgazdászok. Valószínű, hogy ennek hatása Magyarországon is jelentős lenne. Ha kevesebb adót kérnénk, akkor több emberben merülne fel a hajlandóság ennek megfizetésére.
Itt kanyarodnék rögtön a másik téma területére, az adóamnesztiára. Magyarországon az a probléma, hogy az emberek nem fizetnek adót. Ha most két sört meginnék, akkor lehet, hogy azt mondanám, Magyarországon minden ember csal. Ezt azért nem mondom, mert nem ittam két sört, de mindannyian járunk orvoshoz, zöldségeshez, stb. Ha mondjuk a szőlőt elfogadjuk számla nélkül, akkor valamilyen szinten elősegítjük a feketegazdaság fennmaradását. Az adóamnesztia a magyar adómorált nem javítaná. Sőt, a magyar adómorált olyan szinten tartaná a mai vonal mentén, ami szerintem a magyar gazdaság számára káros lenne. Hallottunk több példát az Egyesült Államoktól Olaszországig, ahol az adóamnesztia révén tényleg jelentős összegek kerültek az államkasszába. Magyarországon is volt egyébként adóamnesztia, nem is egy, hogy csak a legutóbbit említsem, a színlelt szerződésekkel kapcsolatban volt lehetőségük a cégeknek munkavállalósodni mindenféle büntetés nélkül. Azt gondolom, Magyarország számára ahhoz, hogy az adómorál és az önkéntes adófizetés javuljon, mindenképpen el kell kerülni az adóamnesztiát. Ez nem politikai kérdés, ez adószakmai kérdés elsősorban.
VESZPRÉMI ISTVÁN, a Deloitte Magyarország vezérigazgató-helyettese: Néhány gondolatot tennék a végére. Itt nagyon sok megjegyzés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy lehet-e önmagában kezelni az adórendszer változását, hogyan lehet lefaragni a költségvetési kiadásokat, milyen társadalmi hatásai vannak ennek a tanulmánynak. Ez mind-mind nagyon fontos kérdés, de ennek az anyagnak ez nem volt feladata, ezért erre nem is szeretnénk reagálni. Ezekre a kérdésekre meg kell találni a választ, de nem szakértői oldalról. Kizárólag azt szerettük volna jelezni, hogy az adórendszerrel probléma van, a mindennapokban ezt látjuk, ez egyértelműen jelentkezik. Úgy gondoljuk, nem lehet elodázni ezt a problémát olyan kérdésfeltevésekkel, hogy vajon ez a legfontosabb probléma-e a gazdaságban, és nem a gazdasági szabályozó rendszer átalakítása. Azt gondoljuk, hogy itt egyértelműen lépéseket kell tenni minél hamarabb annak érdekében, hogy rövid és hosszú távon gazdaságunk is, adórendszerünk is versenyképesebbé váljon. Elhangzott olyan gondolat is, hogy a vállalkozásokra vagy a magánszemélyekre csoportosítsuk a jövedelmet, az adóterhelést. Itt nem ez a kérdés. Az anyagból is egyértelműen látszik, hogy nem jövedelem-, vagy adóteher-átcsoportosításról van szó, hanem egy általános adóteher-csökkentésről, amire azért van szükség, hogy hosszú távon mind a vállalkozásoknak, mind a magánszemélyeknek jobb legyen. Ez az állapot nem tartható fenn. Köszönöm.
LÁSZLÓ CSABA, a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. igazgatója: Még egy mondat kiegészítésként. A minimálbérnél 10 százalék munkáltatói járulékcsökkenés legalább 500 forinttal több, mint a kártyapénzemelés. Tehát a kártyapénz, a 8 ezer forint látszólag nagyon riasztónak tűnik, de az a növekedés, ami ott megjelenik, éves szinten mindenképpen alacsonyabb, ha a 10 százalékpontos járulékcsökkenés megvalósul. Ha elképzelünk egy céget, ahol mindenki az utolsó emberig minimálbéren van foglalkoztatva, ők is jobban járnak azzal, ha 10 százalékponttal csökken a munkáltatói járulék és párhuzamosan 8 ezer forintra nő a kártyapénz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Mi is köszönjük. A vita végén reménytelen vállalkozás lenne egy olyan összegzést adni, amivel mindenki egyetért. De abban talán egyetértenek velem a bizottság tagjai, hogy egy ilyen anyag elkészítése, egyeztetése, publikálása nem volt egyszerű feladat. A bizottság nevében is köszönet illeti azokat, akik erre áldozták idejüket, energiájukat. Azt tudom mondani, hogy minden ilyen befektetés, ha nem is azonnal és nem is közvetlenül, de valamikor hasznosul. Már azzal, hogy a bizottság erről tudott tárgyalni, tudott beszélni, össze tudta mérni a jelen állapotokkal és két olyan anyaggal, amelyek ezt megelőzően, vagy azóta napvilágot láttak, okosabbak lettünk, és úgy vágunk bele majd reményeink szerint az adótörvények vitájába, hogy a hátsó agyban ez az anyag is ott van. Azzal szeretném biztatni a készítőket, hogy valamikor ebből valami hasznosulni fog.
Még egyszer köszönöm szépen a bizottsági ülésen való részvételt. Ezzel ezt a napirendi pontot lezárom. További jó munkát kívánok az uraknak, mi pedig 3 perc szünetet tartunk, azután folytatjuk a bizottság ülését. (Rövid szünet.)
Tisztelt Bizottság! Folytatjuk a bizottság ülését. Áttérünk a következő napirendi pontunkra, a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatra, T/6133. szám alatt. Ehhez kapcsolódik az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről T/6133/1. szám alatt. Megadom a szót az előterjesztő képviselőjének, Keller László államtitkárnak.
Keller László szóbeli kiegészítése
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen a szót, Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Igyekszem röviden összefoglalni az előterjesztéssel kapcsolatos gondolatokat. A 2007. év gazdaságpolitikáját, költségvetési politikáját alapvetően meghatározta a 2006. második félévében meghozott intézkedések realizálási szükséglete, magyarul a konvergenciaprogram. Azt világosan meg kell mondanunk, hogy ezt nyilván nem örömmel tettük, nem örömmel szántuk rá magunkat a kényszerű korrekcióra, de felelősen nem lehetett mást tenni. Négy-öt éven keresztül a szociális deficit lefaragása volt előtérben, ebben hál' istennek megvolt az ellenzék nagyobbik pártjának támogatása is a kormányzat irányába, és 2007 volt az első teljes év, amikor ennek az árát megfizettük.
A 2007. évi költségvetés végrehajtásáról benyújtott törvényjavaslat visszaigazolja, hogy szakszerűen, társadalompolitikai szempontból is érzékenyen, sikerrel teremtettük meg a hosszabb távon is fenntartható egyensúly feltételeit. A nemzetközi összehasonlításban példátlan mértékű hiánycsökkentés nem jelentett jelentős életszínvonal-csökkenést, fogyasztás-visszaesést. Ha a 2007. évi hiányszámokat összevetjük a 2006. évivel, akkor 3,5 százalékpontos javulást lehet regisztrálni. Ha kétéves időtartamot nézünk, már az idei esztendőt is, akkor az 5,2 százalékpontos javulás nemzetközi összehasonlításban példa nélkül áll. Azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország a 2006-ot megelőző 10 évben a térségben a leggyorsabb felzárkózást produkálta, sikeresek voltunk a versenyképes piacgazdaság kialakításában. Ugyanakkor az időszakos egyensúlyvesztések fenntarthatatlanná tették a növekedést, a közszférában elmaradtak a reformok, és az egyensúlytalanság ciklikusan kiújult. Nem készültünk vetítéssel, de az itt ülő bizottsági tagok, miután hosszú ideje dolgoznak a bizottságban és a parlamentben, még jól emlékeznek arra, hogy bizony 1995-96-ban egy nagyon jelentős, Bokros-csomagnak nevezett kiigazítást kellett végrehajtani. Az Orbán-kormány is egy rejtett kiigazítást hajtott végre, nagyon jól emlékszik erre elnök úr is. (Varga Mihály: Nem.), mert akkor is volt jelentős kiigazítás. A ciklikus egyensúlytalanságok következő ága volt a Medgyessy-kormány időszaka alatt az elmaradt kiigazítás, amire már utaltam. Így következett a 2006-os kiigazítás.
2007-ben a javuló külkereskedelmi egyenleg hatására érdemben csökkent a fizetési mérleg hiánya, és ha a tőkemérleg növekvő pozitív egyenlegét is figyelembe vesszük, azt állapíthatjuk meg, hogy még ennél is gyorsabb ütemben mérséklődött az ország külső finanszírozási igénye. Az ezzel kapcsolatos számszerű adatok a zárszámadásban elolvashatók. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a költségvetési kiigazítással együtt jártak alapvető szerkezeti változások is. Csak néhányat szeretnék itt a bizottság tagjainak figyelmébe idézni. A központi adminisztráció, a közigazgatás reformja kapcsán szintén példaértékű változásokat sikerült megvalósítani. A közigazgatási szervezetek száma 429-ről 184-re csökkent, a minisztériumokban dolgozók létszáma 7936-ról 5787-re csökkent egy év alatt. Kisebb létszámmal, hatékonyabban működik az állam szervezete. Az oktatás területén szintén jelentős előrelépésekről lehet beszámolni a zárszámadás kapcsán. Jelentősen javult a térségi együttműködés, szegregációt mérséklő intézkedéseket foganatosítottunk, és a teljesítménykövetelmények kerültek előtérbe.
Az egészségügy területén is előrehaladásról beszélhetünk, a biztosítási elv érvényre juttatása, a kórházi kapacitások racionalizálása, a gyógyszerkassza újszerű szabályozása mind-mind azt mutatja, hogy sikerült ezen a területen is a korábbi időszak deficitjét behozni, és a nyugdíjrendszerben is olyan lépéseket tettünk, amelyek a költségvetési egyensúly javítását célozták, és úgy tettük meg, hogy közben erősödött a nyugdíjasok biztonsága. Átszabtuk a központi ártámogatásokat, a fehérítésben soha nem látott eredményeket értünk el az adóalap-szélesítéssel, illetve az eltitkolt jövedelmek utáni befizetésekkel. 2007-ben új vagyontörvényt fogalmaztunk meg, és lényegében el is kezdődött annak végrehajtása. Itt, a költségvetési bizottságban mindenképpen meg kell említeni azt, hogy új közpénzügyi törvényt fogalmaztunk meg, ami sajnos még nem ért célba, de nagyon remélem, hogy be fog érni, és ősszel a megszavazása is megtörténik. Őszintén kell arról beszélni, hogy ilyen gyors és nagyméretű konszolidáció elkerülhetetlen a növekedés lassulása nélkül. Mivel a konszolidáció nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldalakra is kiterjed, így átmenetileg ez erősítette az inflációt. És tegyük hozzá, hogy bizony 2007-ben tapasztalni lehetett már a kedvezőtlen nemzetközi hatásokat, amelyek éppen a nem kedvező hazai folyamatokat erősítették.
Tehát, ha megnézzük a zárszámadást, akkor azt lehet mondani, hogy 2007 után a GDP-visszaesés visszatér a felzárkózást biztosító növekedési pályára. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy bár az az 1,3 százalékos GDP-növekedés, amit a zárszámadásban rögzítettünk, alacsony érték, de azért nem teljesen reménytelen a helyzet 2007-re vonatkozóan sem. Mert ha megnézzük, hogy a nem piaci szektorban nagyon jelentős csökkenés tapasztalható, míg ha csak a piaci szektort önmagában nézzük, akkor 3,4 százalékos a GDP alakulása, és ha még az élelmiszer-feldolgozást is hozzávesszük, 5 százalékos lehet. Valójában az a kiigazítás, amit az állami szférában végrehajtottunk, reálisan érződik a GDP igen kedvezőtlen alakulásában, de még egyszer mondom, hogy 2008-ban ez már kedvező irányban alakul. Szeretném felhívni a figyelmet arra a zárszámadás kapcsán, hogy a kiigazításhoz kapcsolódóan javult a vállalkozások üzleti környezete, 2007-ben a vállalkozások számára jelentős európai uniós források nyíltak meg. Mind a finanszírozásban, mind az infrastruktúrában, mind pedig a tudástámogatásban alapvető előrelépésről lehet számot adni. És ehhez hozzá lehet tenni, hogy az adminisztrációs terheket sikerült 2007-ben csökkenteni, nem olyan nagymértékben, ahogy ezt szeretnénk még tovább csökkenteni, de a vállalkozások számára érezhetően tudtuk javítani az üzleti környezetet.
Még egyszer szeretném azt kiemelni, hogy a kiigazítás nem követelt elviselhetetlen áldozatokat, a nyugdíjak és gyermekneveléshez nyújtott támogatások két év átlagában megőrzik vásárlóértéküket. A költségvetési törvény 2006 végén 1752,1 milliárd forintos pénzforgalmi hiánnyal számolt. Akkor úgy számoltunk, hogy 6,9 százalék lesz GDP-arányosan a hiány. Miután a bevétel kedvezőbben alakult, és a kiadási oldal is kedvezőbbé vált, a zárszámadásban 1361,5 milliárd forint a hiány, ami a GDP 5,4 százaléka, ellentétben a tervezett 6,9 százalékkal. A költségvetési törvényben tervezett 71,3 százalékos adósságrátával szemben sikerült az adósságrátát is mérsékelni 66 százalékra.
Ennél részletesebben előterjesztőként nem kívánok szólni a zárszámadásról. Az Állami Számvevőszékkel folyamatosan egyeztettük az eltérő véleményeket. Úgy érzem, hogy a véleménykülönbségek döntő részét sikerült feloldani. Egyúttal szeretném megköszönni az Állami Számvevőszéknek a 2007-es év költségvetésének végrehajtásával kapcsolatban elvégzett munkáját, javaslatait. Úgy gondolom, a kormány jó szívvel tárta az Országgyűlés elé ezt a törvényjavaslatot, és bízom benne, hogy rövid vita után a költségvetési bizottság is áldását adja erre a javaslatra. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Hogy a vita rövid vagy hosszú lesz, ezt bízza a bizottságra, államtitkár úr, azt javaslom. A bizottsági hozzászólásokat megelőzően az Állami Számvevőszék véleményét is kikérnénk, hiszen a napirendi pont b) pontja az Állami Számvevőszék jelentéséről szól. Parancsoljon!
Bihary Zsigmond szóbeli kiegészítése
BIHARY ZSIGMOND (Állami Számvevőszék): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Igyekszem én is rövid lenni. Törvényi kötelezettségünknek megfelelően elkészítettük ellenőrzési jelentésünket a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról. Kialakult gyakorlatunk szerint két kötetbe foglaltuk össze a jelentést. Az egyik bizottságban némi kritikát kaptunk, hogy túl hosszú a dokumentum, amivel megterheljük önöket. Vesszük az adást, és a jövő évi jelentésünk elkészítésénél igyekszünk, ha van rá mód, ésszerűsíteni, rövidíteni, de megjegyzem, hogy a korábbi években úgy érzékeltük, találkozott a képviselői igényekkel az a szemlélet, ahogy feldolgoztuk az ellenőrzési megállapításokat, és tálaltuk a tisztelt országgyűlési képviselőknek.
A tartalmi részre térve. Az ellenőrzésünk alapvetően törvényességi és szabályszerűségi szempontból minősítette, értékelte a költségvetés végrehajtását. Ugyanakkor óhatatlanul az is a látókörünkben van minden évben, hogy az adott költségvetési törvényhez képest, amelynek végrehajtásáról szó van, milyen eltéréseket mutatnak a tényleges adatok. A korábbi évekhez viszonyítva azt kell mondani, hogy a 2007. évi költségvetés végrehajtása ebből a szempontból új jelenség, minimálisak az eltérések, illetve pozitív irányú eltérések tapasztalhatók, ami legösszefogottabban a hiány alakulásában fejeződik ki. A GDP-hez viszonyítva 1,5 százalékpontos javulás mutatkozik az eredeti előirányzathoz képest, és ebben az állami költségvetés valamennyi összetevőjének szerepe volt, tehát a központi költségvetés, az elkülönített állami alapok, a tb-alapok és az önkormányzatokkal összefüggő támogatási jellegű kiadások tekintetében is.
A másik fő csapásirányban, a szabályszerűséget illetően is differenciáltabb a kép annyiban, hogy mi a központi költségvetés tekintetében tudunk nagyon nagy bizonyossággal nyilatkozni arról, hogy a végrehajtás szabályszerűsége, az elszámolások szabályszerűsége hogyan minősíthető, hiszen a központi költségvetés kiadási főösszegének mintegy 93 százalékát fedtük le ellenőrzéseinkkel. Ennek alapján nagy bizonyossággal az látható, hogy a szabályszerűséget illetően összességében alapvető problémák nincsenek. Ha azonban megkaparjuk a felszínt, akkor már nem ennyire kedvező a kép. Megítélésünk szerint elfogadhatatlanul magas számban kellett a beszámolókat megbízhatósági szempontból kedvezőtlenül minősíteni. Jelentős számban találkoztak az ellenőrzések lényeges hibákkal. Úgy gondoljuk, hogy az állami költségvetés területén ezeknek a hibáknak nem lenne szabad előfordulniuk.
A hibák kialakulásában jelentős szerepe van az államháztartás, ezen belül az állami költségvetés területén a belső kontrollrendszerek nem kielégítő, nem megfelelő kiépítettségének és működésének. Erre a problémára gyakorlatilag évek óta felhívjuk a figyelmet. Úgy ítéljük meg, hogy érdemi változás, érdemi előrelépés ezen a területen nincs. Csak nagyon zárójelesen jegyzem meg, hogy ebbe valószínűleg felfogásbeli gondok is közrejátszhatnak, hiszen unikum uniós viszonylatban is, ahogy Magyarországon kezeljük a belső kontrollrendszert. Ugyanis nem belső kontrollrendszerről, hanem belső ellenőrzési rendszerről szól a szabályozásunk. Itt nem egyszerűen valami szakzsargonbeli értelmetlen vitáról van szó, hanem ha megnézzük az általános uniós gyakorlatot, érdemi minőségi különbség van a belső kontrollrendszer és az általunk tartalommal kitöltött belső ellenőrzési rendszer között. Úgy gondolom, ahhoz, hogy ezek a hibák, amelyeket ellenőrzéseink észlelnek, jeleznek, ne fordulhassanak elő, egy más felfogásban működtetett uniós gyakorlatnak megfelelő belső kontrollrendszerre lenne szükség Magyarországon is.
Az önkormányzati területen is az előzőekben elmondottak általában igazak, az önkormányzati támogatások technikai fejezetére gondolok elsősorban. Alapvető gondok nincsenek, miközben a felszínt megkaparva itt is az ellenőrzések során találkoztunk jogosulatlan igénybevételekkel, támogatásokkal, és ezek visszafizetésére összegszerű javaslatokat tettünk jelentésünkben. Az elkülönített állami pénzalapoknál és a társadalombiztosítási alapoknál a jelenlegi szabályozás szerint kötelező könyvvizsgálat van, ezért ezeken a területeken jelenleg nem működik az Állami Számvevőszék úgynevezett megbízhatósági ellenőrzése. Ez viszont azt eredményezi, hogy az állami költségvetés egészéről az Állami Számvevőszék nem tud megbízhatósági véleményt mondani. Ez ugyancsak felveti azt a több éve szorgalmazott javaslatunkat, hogy egységes ellenőrzésszakmai követelményrendszer alkalmazására lenne szükség az állami költségvetés valamennyi szeletében.
Megállapításaink alapján 50 javaslatot fogalmaztunk meg, ez nem kevés. A korábbi évekhez képest talán valamivel kevesebb, de nagyon széles skálán mozognak a javaslataink. Ami kedvezőnek minősíthető, bár ez általában így szokott lenni, hogy a javaslatokat illetően sem a fejezetekkel, sem a Pénzügyminisztériummal nincs vitánk. Mi alapvetően optimisták vagyunk, tehát ez valahol nem zárja ki annak valószínűségét, lehetőségét, hogy a javaslatok mentén sor kerül majd megfelelő intézkedésekre. Köszönöm szépen. Természetesen főigazgató úrral, kollégáimmal együtt állunk rendelkezésükre, ha kérdések merülnek fel.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bihary Zsigmond főigazgató úrnak a kiegészítést. Kovács Árpád elnök úrnak korábban el kellett mennie, ezért főigazgató úr prezentálta az írásbeli anyagot. Köszöntöm Lóránt Zoltán és Kékesi László urakat is.
Most a bizottság tagjait illeti a szó. Kérdezem, ki kíván hozzászólni. Kékesi Tibor jelentkezett.
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Számvevőszéki Vezetők! A 2007. évi költségvetés végrehajtásáról szóló gondolatok között két témakört szeretnék megemlíteni a bizottsági vitában.
Az első kérdéskör az, hogy 2006 után 2007-ben is sikeres volt az állami költségvetés, vagy akár úgy is mondhatom, hogy a költségvetési szféra konszolidációja. Megelőlegezem, hogy ez 2008-ban is így fog folytatódni. Sikeres volt, mert a konvergenciaprogramot, ami ugyan alapvetően külső elvárás az országgal szemben, de az ország belső tartását is e program mentén tudjuk meghatározni, ehhez tudunk viszonyulni, abban a két legfontosabb mérőszámban, ami a költségvetés hiányát és az államadósság mértékét követi figyelemmel, jól, sőt, lényegesen jobban teljesítettük, mint ahogy azt maga a program, maga a költségvetési terv számszerűsítette, meghatározta. Anélkül, hogy most történelmi távlatokat nyitnék, hiszen tudnék ennél gyorsabb felzárkózást példaként citálni, akár még a környező országokból is, azt hiszem, ez jelentős a költségvetési tervezés szempontjából is. Hiszen elhangzott, hogy az adótervezés tulajdonképpen egészen pontosan meg tudta határozni a várható bevételek mértékét is, és néhány nehezítő, de számos könnyítő tényező mellett jelentős a korábbi 9,2 százalékos GDP-arányos hiányhoz képest az 5,5 százalékos GDP-arányos hiány, amit teljesítettünk.
Hasonló a meglátásom az államadósság alakulása tekintetében is, hiszen itt az előző évi 65,6 százalékról nem kúszott fel 71,3 százalékra az adósság mértéke, ahogy az a konvergenciaprogramban szerepel, hanem lényegében stabil volt. Nagyon enyhe, 0,4 százalékos növekedéssel 66 százalékon maradt, és bár tudom, hogy a 2008. évi tervekben 0,6 százalékos további növekedés van, remélem, hogy sikerült levágni az államadósság csúcsát. Természetesen a hiány és az adósságállomány ilyetén alakulása áldozatokat kívánt, és biztos vagyok benne, hogy ellenzéki kollégáim ezeket talán egy picit élesebb pennával fogják kiszerkeszteni. Úgy gondolom, hogy a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatásban, a jövedelemben megmutatkozó áldozatok nem voltak hiábavalók, hiszen már a 2008. év előzetes időszaki adataiból láthatjuk, hogy ezek ismét növekedésnek vagy javulásnak indultak. Azért is lényeges ez, mert ha figyelemmel kísérjük a környező országokban, vagy akár az uniós országokban, vagy akár az átlagok mentén megvalósuló trendeket, azt látjuk, hogy ezekben a mutatószámokban máshol jellemzően folyamatos csökkenés, illetve ellentétes mozgások valósulnak meg, mint hazánkban. Tehát láthatóan a konvergencia, a közeledés, a felzárkózás megvalósul minden területen. Magam sem vagyok elégedett persze az ütemmel. Azt hiszem azonban, hogy a külső körülmények mellett, amelyeket harmadik olajársokknak is lehet mondani, vagy a világméretű élelmiszerár-változások mellett azért elég nehéz kitalálni fél évvel korábban, hogy milyen traumák fogják a nemzetközi és természetesen ezzel együtt az erősen nyitott magyar gazdaságot érni. De elismerésre méltó az a teljesítmény, amit ezek mellett a kivitelben, az exportteljesítményben produkáltunk, ami képes volt pótolni azokat a hiányokat, amelyeket a belföldi vagy a közösségi fogyasztás visszaesése előidézett.
A második témakör az Állami Számvevőszék munkája, tevékenysége kapcsán felmerült kérdések felvetése. Elég sokszor vállaltam a vitát is az Állami Számvevőszékkel ilyen alkalmakkor. Úgy látom, hogy most a lényegében változatlan észrevételek és megjegyzések, amelyek kísérik a pozitív és negatív fejleményeket a költségvetésben, nem adnak különösebb okot a más típusú meglátások felsorolására. Ugyanakkor rendkívül lényegesnek tartom, hogy éppen a Bihary úr által említett kérdésben, a belső kontroll - belső ellenőrzés kérdésében lépést váltott a Számvevőszék. Nem igazán arra helyezte a hangsúlyt, hogy még jobban, még komolyabban, még többször kellene ezt ellenőrizni, hanem leírt egy nagyon fontos, szerintem mérföldkőnek tekinthető állítást, hogy a jelenlegi struktúrában, a jelenlegi viszonyok között a költségvetési beszámoló minősége- a tervezés, a felhasználás és az elszámolás kérdéseit is ideértve -már ebben a rezsimben tovább nem fejleszthető. Azt hiszem, erre kell nekünk figyelni. Ez az a felhívás a keringőre, ami sürgetőleg várja tőlünk, hogy akár a benyújtott közpénzügyi törvénycsomag utolsó elemét képező törvényjavaslatot, ami átláthatóbbá tenné a tervezést, ami világosabbá tenné a felhasználást, ami megfogná az elszámolást, minél hamarabb el tudjuk fogadni. Mondom ezt akkor is, ha esetleg nincs meg a konszenzus felé hajló többség. Komolyan szorgalmaznám, hogy legyen meg legalább a többség egy olyan törvényjavaslathoz, amire mind a külföldi, mind a belföldi hitelesség szempontjából szükség van. Az legyen a mindenkori kormányok hitelességi kérdése, hogy ők ebből az 50 százalékos törvényből kívánnak-e visszalépni, át akarják-e alakítani. Azt gondolom, ez most mindenképpen jót tenne a magyar költségvetésnek, a költségvetés pozícióinak, és általában is a magyar gazdaság hírének közelebb és távolabb egyaránt.
Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget, és köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Tállai András!
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! A győzelmi jelentések után, amit az államtitkár úr és a kormánypárti képviselő úr tett, egy kicsit próbáljunk meg a valósággal, a tényekkel foglalkozni. Mik a tények a 2007. év költségvetési gazdálkodása kapcsán? Az egyik tény az, hogy a tervezett 6,9 százalékos hiány helyett 5,4 százalékos lett a költségvetés hiánya. És ha minden igaz, ennek nekünk nagyon-nagyon örülnünk kellene, minthogy történelmi mértékű csökkentést hajtott végre a kormány, és ez azt jelenti, hogy az ország jó úton halad, minden a helyén van, minden rendben van. Igen ám, csak ha ezt az eredményt egy kicsit közelebbről nézzük meg, akkor azt kell megállapítanunk, hogy ezzel a költségvetési hiánnyal is még mindig a legutolsók vagyunk az Európai Unió országai között, mert nálunk van a legnagyobb költségvetési hiány. Tehát, ezen a focimeccsen nem 3:0-ra, hanem csak 3:1-re kaptunk ki, így is utolsó helyen, kieső helyen vagyunk. Hogyan sikerült a költségvetési hiány eredeti tervhez képesti csökkenését elérni? Úgy, hogy lényegesen több bevételt szedett be a kormány, az állam, mint amit tervezett. Kitől szedte be a többletbevételt? A magyar családoktól, a magyar vállalkozásoktól.
Azok után, hogy lényeges adóemelést hajtott végre a kormányzat 2006. szeptember 1-től, aminek az éves kihatása 2007-ben volt érezhető, arra büszkének lenni, hogy a konvergenciaprogramban meghatározott államadósság nem érte el a 71 százalékot, hanem csak 66 százalék lett, úgy gondolom, képmutatás. Miközben a saját lakosságunkat agyonütjük az adókkal, miközben vállalkozások sokasága hagyja el az országot, arra vagyunk büszkék, hogy csökkent a költségvetési hiány, és nem érte el a tervezett 71 százalékot az államadósság mértéke. Na nem! Itt valami nincs rendjén. Hozzáteszem, hogy az államadóssággal kapcsolatban még emlékszem arra a 2006 eleji parlamenti vitára, amikor azon vitatkoztunk a pénzügyminiszterrel, a pénzügyi kormányzattal, hogy vajon az államadósság mértéke eléri-e a 60 százalékot. Az istennek nem akarta beismerni a Gyurcsány-kormány, hogy az államadósság mértéke már 2006 elején 60 százalék fölött van. Mi több, a választások után ez a százalék is ugrott 3 vagy 4 ponttal. Akkor már érdekes módon a jó számot kommunikálta a kormányzat, és most kiderül, hogy 66-67 százalékos teljesítményt tud felmutatni. Egyet le kell szögezni mindenképpen: Magyarország az Európai Unió leggyorsabban eladósodó országa és állama. Még egyszer hangsúlyozom, az 5,4 százalékkal is a legmagasabb költségvetési hiánnyal rendelkező országa és állama.
De ha ezt a teljesítményt a 2007-es év kapcsán úgy próbáljuk meg megvizsgálni, hogy mit jelentett ez az embereknek, mit jelentett a családoknak, akkor még megdöbbentőbb képet kapunk. Hiszen azt kell mondanunk, hogy jelentősen csökkentek a reálkeresetek Magyarországon, mi több, hosszú évek után először a nyugdíjak vásárlóértéke is csökkent 2,2 százalékkal. Tehát miközben az ország fel tudja mutatni azt az eredményt, hogy csökkent a költségvetés hiánya, aközben az emberek az egyszerű kis otthonukban azt tudják felmutatni, hogy napról napra rosszabbul élnek, romlott az életszínvonaluk. Ha ehhez hozzáteszem azokat a számadatokat is, hogy ez hogyan érintette a vállalkozásokat, például a különadó és az egyéb közterhek növekménye, akkor azt kell látnunk, ha a magyar családok versenyképessége romlott az európai családokhoz képest, ugyanez mondható el a magyarországi vállalkozásokra is. Ez jelentősen megmutatkozik abban, ahogy az előző napirendi pontnál is elhangzott, több nagybefektető nagyon megfontolja azt, hogy egyáltalán Magyarországra hozza-e a beruházását.
Ha tovább vizsgáljuk, akkor azt kell látnunk, hogy nagyon súlyos áldozatot hoznak az önkormányzatok. Hiszen az önkormányzatok finanszírozása évről évre rosszabb, egyre növekvő feladatokkal és csökkenő állami támogatással kell szembenézniük. Ennek az a következménye, hogy miközben az állam példát mutat abban, hogyan szervezi meg egyre rosszabbul a szolgáltatásait, rákényszeríti az önkormányzatokat is, hogy azok is egyre rosszabbul szervezzék meg a szolgáltatásaikat. Erre példaként mondom, hogy az oktatásban 2007-től új finanszírozási rendszer került bevezetésre. Amellett, hogy bezárták a kisiskolákat, összevontak intézményeket, a legfájdalmasabb az volt, hogy egy olyan ösztönző rendszert alakítottak ki, aminek az a lényege, hogy akkor jársz jól finanszírozásilag, ha minél magasabb az egy osztályban tanulók száma. Innentől kezdve mindenki tudja, hogy nagyon nem mindegy, hogy a tanító néni 22 tanulóval foglalkozik, vagy 32-vel egy tanóra, 45 perc alatt. 2007 nagyszerű eredménye az oktatás terén többek között az is, hogy csökkent a finanszírozás, ezáltal rákényszerítették a magas osztálylétszámokra az önkormányzatokat.
Ha megnézzük azt, hogy mit jelentett ez az egészségügyben, akkor engedjék meg, hogy az Állami Számvevőszék jelentését idézzem: "az egészségügy esetében megállapította, hogy a megszorítások következtében a szolgáltatások színvonala visszaesett, miközben a lakosság terhei nőttek. A társadalomra kifejtett negatív hatásai nem számszerűsíthetők." Tehát. Az önkormányzatoknál az oktatás, az egészségügyi ellátás színvonalának csökkenése jellemző a 2007-es évben.
Ha továbblépünk, azt kell mondjuk, nem javult a közvagyon kezelése. Azt is mondhatnánk, hogy a közvagyont a Gyurcsány-kormány továbbra sem felelősségteljesen kezeli. Erre néhány példa. A Budapest Airport Zrt. esetében nem teljesültek a vagyonkezelési szerződésben foglalt feltételek. A Bábolna-csoportnál tovább folytatódott a vagyon felélése. A Malév esetében nem teljesült teljes körűen a privatizációval elérni kívánt cél, az alacsony ár ellenére az állami garanciális hitelek nem rendeződtek. A Volán-társaságok szinte mindegyik kénytelen a vagyonelélésen keresztül biztosítani a működés feltételeit. Az FHB-nál nem volt átlátható a privatizáció. A közvagyon kezelésében sem sikerült 2007-ben eredményt felmutatni a koalíciós kormánynak.
És ha már a közvagyonnál tartunk, egy megjegyzést mindenképpen megérdemel az, hogy nem sikerült eredményt felmutatni abban a tekintetben, hogy a saját állami intézményei működtetését hogyan szervezi meg az állam. Tehát 2007-ben sem tudták rendezni azt, hogy a központi költségvetési szerveknek magas tartozásállományuk legyen. Milyen állam az, ahol a saját intézményeiben adósság, tartozás van? Hogy mutat példát az állam arra vonatkozóan, hogy fegyelmezetten kell rendezni a fizetési kötelezettségeket, miközben saját költségvetési intézményei tekintetében ebben is élen jár? Nem sikerült az intézményi feladatokat összhangba hozni a szükséges finanszírozási kérdésekkel - írja az Állami Számvevőszék. A következő nagy kérdés, hogy hogyan tudott volna ezen a finanszírozási nehézségen segíteni a kormányzat. Úgy, ha az európai uniós forrásokat ügyesen tudja felhasználni, és legalább észleli azt, hogy ha már a belső megszorításokat elvitte a végsőkig a bevételek tekintetében, illetve a kiadásoknak az önkormányzati rendszerből és egyéb más szolgáltató rendszerekből kivonása révén, akkor legalább a külső forrásokat próbálja meg a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban felhasználni. Érdemes elolvasni az Állami Számvevőszék véleményét erről. Azt kell mondjuk, hogy ez sem sikerült 2007-ben a kormányzatnak, hiszen az Új Magyarország fejlesztési tervben a legkiemelkedőbb a lemaradás, meghaladja a tervezetthez képest is a több mint 100 milliárd forintot. Tehát az egyetlen külső segítség, az uniós források felhasználása sem sikeredett, nyilvánvalóan azért nem, mert a feltételrendszerét nem megfelelően, nem az ország érdekében alakította ki, illetve fogadtatta el az Európai Unióval.
Összességében azt kell mondjuk, hogy 2007-ben a 2002-től, 2003-tól elkezdődött folyamat folytatódott az országban - felelőtlen közvagyonkezelés, a költségvetési feszültségek finanszírozására egyetlen lehetőség az adók, a járulékok emelése, a családok sanyargatása és a vállalkozásoktól a hihetetlenül nagy közteher beszedése. Ez a kormány érzéketlen volt az önkormányzatok irányában, nem tudta megvalósítani azokat a vagyonnal kapcsolatos elvárásokat sem, amelyek legalább arra utaltak volna, hogy felelősen kezelje a közvagyont, és állítsa meg a közvagyon elherdálását. Ezek után nem tudom, kiben merülhet még az fel, hogy a 2007. évi költségvetési beszámolót általános vitára alkalmasnak találja. Szerintem, aki ezt általános vitára alkalmasnak találja, nagyon súlyos politikai tévedést követ el itt, a bizottság ülésén, ha szavazatával a parlament elé bocsátja. Mi biztosan nem fogjuk ezt támogatni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hargitai János következik.
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Tállai Andrásnak azokhoz a mondataihoz kapcsolódnék, amelyek az önkormányzatok jövedelempozícióit illetik. A Számvevőszék képviselőitől is erre kérdeznék rá, hogy mit mutat a 2007. évi költségvetésről szóló elszámolás, hogyan változott az önkormányzatok jövedelempozíciója, az önkormányzatok milyen előremenekülési utat választottak maguknak, hogy forrásokhoz jussanak. Ez az önkormányzatoknak milyen körét érinti? Aggasztóak-e ezek a jelenségek? A Számvevőszéknek van-e rálátása arra, hogy mit tesznek ezekkel a forrásokkal az önkormányzatok? Az Állami Számvevőszék nyilván van olyan információk birtokában, hogy mondjuk törvénytelenül használják ezeket az összegeket. Devizügyletekre, vagy bármi másra gondolok, ami esetleg az ÁSZ látószögében van.
ELNÖK: Tovább hozzászólás van-e? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor az előterjesztőket illeti a szó. Kérdezem, ki kívánja kezdeni a válaszadást. Keller László!
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. Nem győzelmi jelentést vázoltam előterjesztőként, és a kormánypárti oldalról sem győzelmi jelentésként hangzott el a hozzászólás, hanem egy reális képet próbáltunk felvázolni. Azt gondolom, nem lehet eltekinteni attól, amikor a 2007-es esztendőt értékeljük, hogy mi történt az azt megelőző időszakban. Erre nem akartam kitérni, és most sem fogok hosszú időt szánni erre, csak arra utaltam a felvezetésemben, hogy 2002 és 2006 között, amikor fontos célkitűzés volt, hogy a társadalompolitikai feszültségeket, a szociális területen meglévő feszültségeket próbáljuk oldani, abban egyetértés volt. Az akkori kormányzat volt a kezdeményező, de a legnagyobb ellenzéki párt is támogatását adta ehhez a programhoz. Ettől nem szabad eltekinteni. Nyilvánvaló, hogy ennek ára van, mert ezzel együtt egy ilyen gazdaságpolitikának, ilyen költségvetési politikának jelentős kiadási területe mutatkozik. 2006-ban erre a korrekciós lépésre rákényszerültünk. Hogy ezt hogyan tudtuk végrehajtani, és megfelelő eszközt találtunk-e ennek kezelésére, erre szerintem igenis büszkék lehetünk. Büszkék lehetünk, és azt gondolom, nem lehet elhallgatni, hogy szociális feszültségek generálása nélkül sikerült úrrá lenni a költségvetési helyzeten. Gyakorlatilag 2007, és ahogy Kékesi képviselő úr jelezte, 2008 is abban a mederben halad, ahogy megterveztük a konvergenciaprogramban.
Ha megnézzük az önkormányzatok helyzetét, nem akarok most számokat idehozni, de semmivel sem rosszabb az önkormányzatok pozíciója, mint a központi költségvetésből táplálkozó intézményeké. Nyilván akklimatizálódni kell. Jobb lehetne a helyzet, képviselő úr, abban az esetben, ha a reformokhoz szükséges támogatásokat a korábbi esztendőkben, amikor ezt kezdeményeztük, megkaptuk volna. Nem volt meg. Kétharmados támogatás nélkül az önkormányzati szférában értelmes átalakítást végrehajtani nem lehet.
Ami az Állami Számvevőszék ellenőrzéssel-kontrollal kapcsolatos véleményét illeti, szerintem 2008-2009-ben jelentős előrelépést érünk el, hiszen közel 12 milliárd forintból valósítjuk meg a központi gazdálkodási rendszer fejlesztését, amely megítélésem szerint hozzásegít bennünket ahhoz, hogy azokat a célkitűzéseket, amelyeket az ÁSZ megfogalmaz, végrehajtsuk. Itt már a szerződéskötésre sor került, a megvalósítás folyamata van soron, az ajánlatok kiválasztása történik meg most. Úgy érzem, hogy ezen a területen jelentősen tudunk előrelépni.
A közvagyon kezelése területén, Tállai képviselő úr, egyenként nem akarom cáfolni mindazt, amit mondott, de éppen a törvénymódosításra hívtam fel a figyelmet, illetve egy új törvényt alkottunk. Létrehoztunk egy más szisztéma szerint működő nemzeti vagyonkezelő szervezetet. Annak a törvénynek a megalkotása is jelentős előrelépés volt, és hogy ezt folyamatosan tartalommal töltjük meg, szintén abba az irányba mutat, amit az Állami Számvevőszék a korábbi évek során rendre kifogásolt, és a korrekciókat most a törvény megalkotásával végrehajtjuk.
Ami az európai uniós források felhasználását illeti. Képviselő úr, ha végigolvasta volna, a XI. fejezet szól a 355. oldaltól kezdődően az Európai Unióval kapcsolatos programokról, azok teljesüléséről. Nyilván az egész európai uniós fejlesztésből ki lehet emelni egy elemet, ahol azt lehet mondani, hogy bár az akciótervek elfogadásával Magyarország az Unió tagországai tekintetében elöl járt, a kifizetéseket nem tudta ezután vinni, mert először el kellett fogadni az akcióterveket. De ha megnézi azt, hogy a strukturális támogatásoknál, a kohéziós alap előirányzatának alakulásánál, a vidékfejlesztési támogatásoknál hogyan alakultak az európai uniós pénzek, akkor jön rá, képviselő úr, hogy bizony egy vonatkozásban igaz, amit mond, összességében pedig sajnos nem igaz, mert a 2006-tal záruló évet 2007-ben az n+1-es finanszírozás miatt jól zárta Magyarország. Az való igaz, hogy az akciótervek elfogadásához több idő kellett, ez nyilván 2008-ban is zavar bennünket, hogy a kifizetések üteme nem úgy alakul, ahogy azt eredetileg terveztük. De azt reméljük, hogy ezzel jobban előkészített projektek jöhetnek létre.
Úgy gondolom, az érdemi felvetéseket megválaszoltam, ezzel együtt úgy ítélem meg, hogy ha alaposan végiggondoljuk Tállai képviselő úr megszólalását, akkor ezt a zárszámadást még akár önök is jó szívvel elfogadhatják. (Varga Mihály egy munkatársával beszél.) Megvárom elnök urat. Tudom, hogy nem nagyon érdekli, de gondoltam, megvárom, amíg figyel a hozzászólásomra. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget, és kérem a bizottságot, hogy támogassák a zárszámadási törvény elfogadását.
ELNÖK: Nem akarom kommentálni, amit államtitkár úr mond. A Számvevőszéket kérdezem, kívánnak-e valamit ehhez hozzátenni. Igen, Lóránt Zoltán. Parancsoljon!
DR. LÓRÁNT ZOLTÁN (Állami Számvevőszék): Köszönöm szépen. Nem leszek könnyű helyzetben, mert amit államtitkár úr mondott, azzal nem tudok vitatkozni olyan tekintetben, hogy a központi költségvetés és az önkormányzati költségvetési intézmények szinte azonos problémaköre biztos, hogy igaz. Már csak azért is, mert itt mindannyian tudjuk, hogy egy átlagos költségvetési intézménynél a bér- és közteher az éves kiadás mintegy 60-65 százaléka, mintegy 30 százalék a dologi kiadás, és a nullához konvergál a felhalmozási kiadás. Ha a központi költségvetésen belül van mintegy 450 ilyen intézmény, és az önkormányzati alrendszerben 13 500, akkor, azt hiszem, ez önmagában is igen jelentős gazdálkodási feszültséget okoz. Más oldalról, önök is tudják, az államháztartás helyi szintjén mintegy 450 ezer közalkalmazott, köztisztviselő van. Az elmúlt 5 évben ez a közalkalmazotti, köztisztviselői réteg a központi bérintézkedések alig egyharmadát kapta meg. Számításaink szerint az 1 százalékpont közel 9 milliárd forintnak felel meg, a többit ki kell gazdálkodni. Ezek a szürke tények. Van egy óriási nagy intézményhálózat közfeladat-ellátással, másrészt ha meg tetszenek nézni az éves beszámolónkat, az önkormányzati rendszerre vonatkozó átfogó ellenőrzések tapasztalatait, ott két dologra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik, hogy az önkormányzati alrendszerben az úgynevezett likviditási mutató folyamatosan és egyenletesen romlik 1990-től. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati alrendszerben forráskivonás és jövedelemproblémák vannak.
Nem akarom untatni önöket, de mondok három számot, sajnos fejből tudom: 2005-ben - a kötvénykibocsátásról fogok szólni -, 4,5 milliárd, 2006-ban 24,5 milliárd, 2007-ben 180 milliárdot meghaladó mértékben és ebben az évben az MNB által közölt adatok szerint 100 milliárdot meghaladó mértékben történt kötvénykibocsátás. Magyarul ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok vagy előremenekülnek, vagy - nem szívesen megyek bele, mert a vizsgálati tapasztalatok még nem támasztják alá, de azért annyit elmondhatok - ha előremenekülésről beszélünk, akkor azt nyilván beruházáshoz, felhalmozáshoz veszik fel. Ne adj' isten, az európai uniós források saját forrásaként, vagy pedig, sajnos erről is van tapasztalatunk, esetenként a korábbi rossz hitelek kiváltására, vagy intézmények működtetésére, tehát likviditási gondjaik enyhítésére. Ez utóbbi viszont sajnos a megyei önkormányzatokra jellemző elsősorban, mert a megyék átlagosan 40-45 intézményt működtetnek.
A másik dolog, amit Hargitai képviselő úr mondott, az elmúlt időszakban szinte napi médiaprobléma, ezért jelenthetem a költségvetési bizottságnak, az Áht. két paragrafusa a 66. és a 100. egyértelműen nem tiltja a kötvénykibocsátást. Az más dolog, hogy a képviselőtestületnek jó gazda módjára, vagy ha úgy tetszik, a Gt.-analógia szerint kell ennek törvényes felhasználását biztosítani. Ennyit tudtam elmondani, köszönöm szépen a figyelmet.
Döntés a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottságnak döntenie kell az általános vitára való alkalmasságról. Kérdezem a bizottság tagjait, ki az, aki a T/6133. szám alatti zárszámadási törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találja. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Tizennégy. Nem tartja általános vitára alkalmasnak? Nyolc. Tartózkodott? Nem volt ilyen.
A bizottság többsége tehát általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést. A többségi vélemény előterjesztője Kékesi Tibor lesz, a Fidesz részéről jómagam fogom a kisebbségi álláspontot ismertetni. Az ÁSZ-jelentésről nem kell külön szavaznunk. Mondhatom azt is, hogy úgy igaz, ahogy van, de ez nyilván túlzás lenne. A legfontosabb ügyekben döntöttünk, köszönöm szépen a részvételt mindenkinek.
Az Országgyűlés Hivatala 2009. évi költségvetés-tervezetének véleményezése
Áttérünk a következő napirendi pontra, az Országgyűlés Hivatala 2009. évi költségvetés-tervezetének véleményezésére a Házszabály 135. § (2) bekezdése szerint. Köszöntöm Bakos Emil urat, és megkérem, hogy néhány szóban ismertesse a javaslatot.
Bakos Emil szóbeli kiegészítése
BAKOS EMIL, az Országgyűlés Hivatala gazdasági főigazgatója: Tisztelt Bizottság! Az Országgyűlés Hivatalának 2009. évi költségvetési javaslatát a házbizottság egyetértésével, a Pénzügyminisztérium tervezési körirata alapján készítettük el. Abban érvényesítettük mindazokat a költségvetési kiadást eredményező tételeket, amelyek részünkről ismertek voltak. A jövő évben első alkalommal kerül sor az Európai Unió magyar képviselőinek váltására, ezt követően az Európai Unió parlamentjébe delegált magyar képviselők díjazását az Európai Parlament fogja fizetni. Ez évben szerepelt először a költségvetésünkben a Független Rendészeti Panasztestület, amely megkezdte a működését, így minimális többletigénnyel terveztük a 2009. évi költségvetésüket. Az Országgyűlés ez év tavaszán fogadott el egy határozatot a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és annak titkársága működéséről, amit az Országgyűlés Hivatalának hatáskörébe utalt. Ezeket hatásokat érvényesítettük.
Ugyanakkor csökkent néhány fejezeti kezelésű előirányzatunk is. Agy a Kossuth tér parkosítására a 2008. évre biztosított előirányzatot a jövő évre értelemszerűen nem terveztük. A megalakuló bizottságok kiadásait a digitális médiaátállást elsegítő bizottság megszűnése miatt csökkentettük. A kormány jelezte a tervezési köriratot követően, hogy járulékcsökkentésre készül, emiatt egy 70 millió forintos tételt vettünk vissza a költségvetési támogatási összegünkből, amit azonban valószínűsíthetően a törvény elfogadása kapcsán még a költségvetési főszámok tekintetében majd módosítani lesz szükséges. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani.
ELNÖK: Köszönöm. A bizottság tagjait kérdezem, ki kíván hozzászólni. Domokos László jelentkezett.
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Annyi kérdésem lenne, hogy milyen tartalékkal számol soronként és központilag az Országgyűlés a jövő évre. Melyek azok a bizonytalansági tényezők rezsiben, működésben, amelyeket megnyugtatóan tud kezelni annak érdekében, hogy az Országgyűlés ne szenvedjen pénzhiányban következő évben? Tehát mennyi tartalékot terveztek, és milyen kockázati tényezőkkel számolnak? Köszönöm.
ELNÖK: További észrevétel, vagy kérdés? (Nincs jelentkező.) Én is kérdeznék főigazgató úrtól. A Kossuth tér rendezésére nagy ívű elképzelések születtek aláírásokkal, kézrázásokkal. 2009-ben ebből mit fogunk tapasztalni?
Ha nincs több kérdés, akkor főigazgató úré a szó.
BAKOS EMIL, az Országgyűlés Hivatala gazdasági főigazgatója: Domokos képviselő úr kérdésére könnyen tudok válaszolni, mert a tervezési körirat számunkra előírta, hogy az elmúlt évinek megfelelő egyensúlyi tartalékot kell képeznünk, ami 287,1 millió forint. Nem kellett különösebben indokolnunk, hogy mire képeztük ezt a tartalékot, azonban a legnagyobb veszélyt az okozhatja számunkra, hogy pontosan hogyan és mi módon kerülnek majd az adótörvények elfogadásra. Nyilvánvalóan, ha adóemelkedés lesz, akkor ennek többletkiadásai lehetnek részünkről, ha adócsökkentés lesz, akkor a többletet a Pénzügyminisztérium valószínűsíthetően elvonja.
A Kossuth térrel kapcsolatban azt tudom önöknek elmondani, hogy 2007-ben kiírtunk egy tervpályázatot a Kossuth tér felszíni rendezésével kapcsolatosan, és ennek nyertesét kihirdettük. Azután a nyertessel közbeszerzési eljárást folytattunk, jól is haladt az ügy egészen addig, amíg a fővárosi önkormányzat nem jelezte számunkra, hogy korábbi szándékát némiképp felülírva mélygarázst kíván építeni a Kossuth tér alá. A fővárosi önkormányzat viszonylag hosszú előkészítési szakasz után ez év nyarán aláírta azt a módosított szerződést az Országgyűlés Hivatalával, amely szerint a főváros mint tulajdonos a Kossuth téren mélygarázst épít. Ennek minden beruházási és tervezési költségét magára vállalta. Ezen túlmenően nemcsak mélygarázst épít, hanem a mélygarázzsal együtt egy látogatóközpontot is, amelyet arra kívánunk majd felhasználni, hogy az Országházat meglátogató kül- és belföldi vendégeket kulturált körülmények között tudjuk vendégül látni.
A szerződés szerint a felszíni rendezés tervezése az Országgyűlés Hivatalának feladata marad, az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást jelenleg még folytatjuk, a főváros pedig gőzerővel készítteti a mélygarázs-építés engedélyezési és kivitelezési tervét. Ez a kettő várhatóan 2009 januárjában fog összeérni. A főváros, saját tervei szerint, 2010. december 31-ig a Kossuth téren a mélygarázst a forgalomnak átadja.
ELNÖK: Most nyilván a kétkedő ellenzéki szólal meg belőlem, de a fővárosi önkormányzat '96 végére ígérte először a 4-es metrót. Domokos László még jelentkezett egy pluszkérdéssel.
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Valóban érdekes kérdés, hogy ez fizető parkoló lesz, vagy a parlamenthez rendelt parkoló. Mondhatni, a parlament költségvetése szempontjából nem mindegy, hogy a hivatásszerű parkolást akarják rendezni ezzel, vagy pedig egy közparkolót fog nyitni itt a főváros. Egyáltalán nem mindegy.
A másik megjegyzésem. Ismereteim szerint a körirat eddig nem volt nyilvános. Most a főigazgató úr az én tudatlanságomat próbálta bemutatni, és valóban így van, mert én nem ismerem ezt a köriratot. Nem tudom, a titkosítás alól fel van-e oldva? Ha igen, akkor szeretnék egy példányt kapni ebből a köriratból, hogy tudjam, milyen kritériumokat kapott a parlament a költségvetésére a Pénzügyminisztériumtól. Gondolom, ez egy generális körirat, tehát roppant izgalmas lehet, hogyan szabták meg számunkra a költségvetést. Ha ennek nincs akadálya, akkor ezt kérném átadni. Köszönöm szépen.
BAKOS EMIL, az Országgyűlés Hivatal gazdasági főigazgatója: Tisztelt Képviselő Úr! A Pénzügyminisztérium helyett nem szeretnék nyilatkozni arról, hogy a tervezési körirat nyilvános-e. Mi e-mailben kaptuk meg, ebből adódóan azt gondolom, hogy ez nem egy titkosított anyag. A Pénzügyminisztérium munkatársaitól mindjárt kérünk egy példányt.
A Kossuth téri parkoló ügyében, pontosan azért, mert nem ismertük a pontos bekerülési költségét egy parkolóhelynek, felelősen kötelezettséget vállalni nem tudott az Országgyűlés Hivatala arra, hogy bérbe veszi-e ezt a mélygarázst vagy sem, esetleg parkolóhelyeket vesz-e benne bérbe, vagy sem. Ezért azt a megoldást alakítottuk ki a megállapodásban, hogy a mélygarázs forgalomba helyezését követően 3 hónapon belül kell döntést hoznunk arról, hogy kötünk-e garázsbérleti szerződést, ekkor nyilvánvalóan közbeszerzést kell lefolytatni, vagy nem kötünk a garázs használatára bérleti szerződést. A tér fővárosi tulajdonban marad, mi a tér felszínére kaptunk használati jogot a fővárosi önkormányzattól, tehát ebben az ügyben nem tudok érdemben nyilatkozni.
Előzetes szándékaink szerint ezt a mélygarázst a plenáris ülések napján mindenképpen az országgyűlési képviselők rendelkezésére szeretnénk bocsátani. Ez a terv. Azonban hétvégén, vagy nyáron, amikor az országgyűlési képviselők ezt nem használják, a közforgalomtól való elzárása nyilván eléggé drága mulatság lenne. Ezért a főváros, ismereteim szerint, úgy készítteti a tervet, hogy az alkalmas legyen olyan jellegű biztonsági átvizsgálásra, ami lehetővé teszi, hogy ne csak az országgyűlési képviselők használhassák ezt a garázst, hanem a civil szféra is.
ELNÖK: Kétségtelenül okosabbak lettünk, még akkor is, ha egy kicsit nehezen értem, hogy üzleti terv nélkül hogyan akar a fővárosi önkormányzat egy ilyen beruházást végrehajtani. De ez legyen az exkoalíció problémája.
Döntés a tervezet támogatásáról
Hölgyeim és Uraim! Döntést kell hoznunk arról, hogy egyetértünk-e ezzel a 2009-es költségvetési tervezettel, vagy sem. Kérdezem a bizottságot, ki az, aki támogatja, egyetért ezzel a tervezettel. Kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Tizennégy. Nem ért egyet vele? Nincs ilyen. Tartózkodott? Nyolc. A bizottság többsége tehát támogatta a tervezetet. A jegyzőkönyvet eljuttatjuk a házelnök asszonynak, nekünk ezzel más teendőnk nincs. Köszönjük szépen főigazgató úrnak a részvételt, további jó munkát kívánunk.
Áttérünk az utolsó előtti napirendi pontunkra. Szabó Lajos cserélni akar. Szerintem ésszerű javaslat, nem ellenezzük. Tudjuk, hogy államtitkár úr ideje drága, minden percét a közügyek foglalják le, nem szeretnénk sokáig elrabolni ezektől, úgyhogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal folytatjuk, T/6160. szám alatt, ez Kósa Lajos Fidesz-képviselő önálló indítványa. Kérdezem, képviseli-e valaki Kósa Lajost, mivel személyesen nem látom itt. (Nincs jelentkező.) Nem képviseli. Gondolom, kormányálláspontot kíván mondani államtitkár úr. Megadom a szót. Parancsoljon!
A kormány álláspontjának ismertetése
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már ilyen mértékben támogatta a közfeladataim ellátását, akkor szeretném kérni, hogy ezután az otthonteremtésről szóló napirendi pontot vegyük sorra, mert abban is én nyilatkozom a kormány nevében.
Kósa képviselő úr azt indítványozza, hogy egészüljön ki a vagyontörvény melléklete a regionális vízművek felsorolásával úgy, hogy 50 százalék +1 szavazatot kapjanak. Önmagában az indokolás (1) bekezdését, nevezetesen, hogy a kormány különböző tervei nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeket sértenek, szeretném helyből visszautasítani, mert a kormányzatnak nincs ilyen szándéka. Az az indokolás (2) bekezdésében rögzített célkitűzés, hogy a magyar vízvagyon mindig nemzeti tulajdonban, köztulajdonban maradjon, igaz, ezt mi is így szeretnénk. Ez így is van. Erre azonban nem ez a helyes eljárás, hanem az, hogy békén kell hagyni a törvényeket, hiszen a vízgazdálkodásról szóló törvény szerint ma is, nem akarom idézni a paragrafusszámot, a nemzeti vízvagyon része a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvizek, a természetes tavak, ezek medre. Ezek kizárólagos állami tulajdonban vannak, és nem privatizálhatók. Ebből világos az, hogy nem a vízművek tulajdonában van a vízvagyon, hanem az állam tulajdonában. Senki nem akarja egyébként eladni az állami vízvagyont.
Azt, hogy hogyan alakul a vízművek tulajdoni szerkezete, nem lenne egészséges ilyen formában rögzíteni, ahogy azt Kósa képviselő úr kezdeményezte, mert adott esetben a vízművek racionalizálását nem nagyon lehetne elvégezni. Ezen okok alapján azt tudom mondani, hogy a kormány ezt az indítványt nem tudja támogatni. Még egyszer szeretném rögzíteni, attól függetlenül, hogy mi ezt nem támogatjuk, a magyarországi vizek továbbra is a magyar állam tulajdonában maradnak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kérdés, észrevétel? Kékesi Tibor átadja a szót Tállai Andrásnak, jelzi nekem, úgyhogy Tállai András következik.
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Nem nagyon értem államtitkár úr indoklását. Az szinte természetes, hogy a kormány nem akarja, hogy egy ellenzéki képviselő javaslatát tárgyalja és elfogadja a parlament, ebben nincs semmi különös. De az indoklást nem értem. Azt nem értem, hogy ön mit ért az alatt, hogy ezeket a vízműveket racionalizálni szeretnék. Tehát gátolna valamit, ha állami tulajdonban maradna. Érthetetlen, hogy mi a szándék. Mi az akadálya annak, hogy bekerüljön ebbe a törvénybe, hogy több mint a fele állami tulajdonban maradjon. Itt szó sincs a vízvagyonról, az állami kincsről, hanem az öt állami tulajdonú gazdasági társaságról van szó, amelyek nyilván nagyon fontos szolgáltatásokat végeznek. Mi az oka mégis annak, hogy nem engedi a kormány azt, hogy ez kvázi állami kézben maradjon, ha nem is 100 százalékban, de legalább többségében? Erre szeretnék választ kapni.
ELNÖK: Kékesi Tibor!
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Nem olvasom fel Tállai úrnak, hogy mi van ebben az előterjesztésben, arra kérem, olvassa el ő is, és akkor pontosan látja majd, hogy hol van benne szó a vízvagyonról. Az most már világos, hogy a Kósa képviselő úr által előterjesztett javaslat valójában nem arról szól, ami az indokolásban szerepel, hanem inkább a Tállai képviselő úr által kifejtettekről, hogy senki ne privatizáljon semmit. Pont. Én még idáig nem jutottam el, amikor megpróbáltam végiggondolni az itt leírtakat, és a Ptk. szabályait, az önkormányzati törvény szabályait ismerve itt nyilván nem a vízvagyonról és a hozzá tartozó kutakról, stb. van szó, mert a városokban, a településeken a közműhálózat köztudottan a szolgáltatók tulajdonában vannak. Tehát erről nem lehet szó, mert a törvény kimondja, hogy ez kizárólagos állami tulajdon, így minden további szabályozás fölösleges, hiszen ezt nem lehet átugorni.
Kósa képviselő úr talán arra gondolhatott, hogy itt a vízjogi engedély, amivel hozzá lehet férni ehhez a vagyonhoz, ezeknél a regionális műveknél lehet, tehát ők adott időre jogosultak kiemelni és szolgáltatást végezni, emiatt nem szerencsés szerinte, ha ez nem többségi állami tulajdonban marad. Így a szolgáltatás nem kerül más befolyása alá. Egyébként abban maximálisan egyet is értünk, hogy a víz olyan stratégiai energiaforrás ma, aminek persze még az értékét nem tudjuk, de néhány esztendő múlva valószínűleg versenyt futunk az olajjal. Remélem, nem leszek rossz jós, de ha igen, azért előre elnézést kérek. Itt azonban van egy másik probléma, hogy az árhatósági szerepet jelen pillanatban nem a vízművek töltik be, hanem legrosszabb esetben is az önkormányzatok. Ezért ez az érv is sántikál egy picit. Ami a történet másik fele, a regionális vízművek eddig nem voltak benne a táblázatban, most bekerülnének, és ezzel az 50 százalék + 1-gyel azt a célt éri el a javaslattevő, hogy az szigorúan állami kézben marad.
Amire talán Keller államtitkár úr célzott, az az, hogy lehetséges, hogy ennek az állami vagy köztulajdonnak nem feltétlenül az állam kell hogy legyen a címzettje, magyarul lehetnek az érintett önkormányzatok is a címzettjei. Úgy éreztem, hogy ez még adott szinten, minisztériumban, kormányban, talán a parlamentben sem végiggondolt ügy. Ezért magam sem tudom eldönteni, hogy most aktuális-e ez, ilyenformán praktikusan támogatandó, vagy inkább ez az 50 százalék +1 maradjon köztulajdonban, és ennek majd valamilyen megoldási alternatívája kerüljön elő. Egy ellenpéldával párhuzamot vonnék, hogy a vagyontörvény tartósan állami tulajdonban maradó melléklete iparkodott megszabadulni azoktól a tételektől, amelyek 50 százalék, vagy az alatti mértékű állami vagyonról beszélnek. Ez nem sikerült tökéletesen, bár ennek is megvan a maga magyarázata. Nevezetesen az, hogy a többséget biztosító részvénycsomagok bankoknál, 100 százalékosan állami és nem privatizálható cégek tulajdonában vannak, tehát az államon belül mégis csak megvan a többség. A vízműveknél ez nem a gondolkodás része, hogy mondjuk az MFB-hez kerüljön a regionális vízművek egy részvénycsomagja. Tehát most még az alacsonyabb szinten való megjelenését is idő előttinek gondolom.
Összességében azt mondanám, hogy nem támogatnánk jelen pillanatban ezt a javaslatot. Szeretnénk, ha ennek végiggondolása mentén, nyilván addig nem privatizálva a többségi tulajdont, lenne egy közös megállapodás, ami a többségi tulajdont tartósan köztulajdonban tartaná meg. Köszönöm szépen a szót.
ELNÖK: Lengyel Zoltán!
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Eléggé összetett és komplikált a vízszolgáltatáshoz kötött - vízvagyonnal dolgozó cégek, önkormányzatok, állam, állami tulajdon, állami vagyon, kizárólagos állami tulajdon - egyveleg, és rettentően kockázatos ennek bármilyen módon történő megpiszkálása. Ugyanis valóban igaz az, amit államtitkár úr mondott, hogy a vízvagyon állami tulajdonban van, de például a tavakat működtető magáncégek az államtól vásárolt vízzel gazdálkodnak, folytatnak termelőtevékenységet, vagy szolgálnak hobbitevékenységet. Ezen felül pedig a 3200 önkormányzatnál ahány önkormányzat, annyi fajta vízmű-üzemeltetési mód és átalakult, vagy át nem alakult, eladott, vagy el nem adott vízműtársaság van az országban. Van olyan város, amelynek vízszolgáltatását 100 százalékban külföldi tulajdonban lévő cég végzi, van olyan önkormányzati társulás, amely önkormányzati tulajdonban tartotta, és saját maga végzi a vízszolgáltatást. Kékesi képviselő úrnak igaza van, hogy néhány éven belül futni fogunk a víz után, egyrészt az elsivatagosodás miatt egyre drágább és egyre nehezebb lesz bizonyos helyeken az ivóvíz előállítása, és fel fog értékelődni. Ezt a kérdéskört mindenféleképpen át kellene gondolni. Valóban sántít az előterjesztés indokolása. Úgy gondolom, célszerű lenne támogatni, és módosító javaslatokkal olyan állapotba hozni, ami biztosítja azt, hogy a magyar vízvagyont semmiféle trükkel és semmiféle álcázó szerződéssel nem lehet kijátszani. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. Keller László jelzi, hogy neki még valami eszébe jutott. Parancsoljon, államtitkár úr.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Nem eszembe jutott, elnök úr, hanem Tállai képviselő úr kérdést tett fel, erre szeretnék világosan válaszolni. (Varga Mihály: Köszönjük.) Szeretném egyértelműen rögzíteni, hogy a vízvagyon nem attól lesz állami fennhatóság alatt, hogy most a vagyontörvény mellékletét kiegészítjük azzal, amit Kósa képviselő úr javasolt. A vízgazdálkodásról szóló törvény értelmében maga a víz és az ehhez kapcsolódó közművagyon kizárólagos állami tulajdonban van, függetlenül a vagyontörvénytől. Tehát ehhez nem kell törvényt módosítani, ez ma is így van. Azt szeretném rögzíteni, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet biztosítja a nemzeti vízvagyon állami kézben tartását. Tehát egyrészt szükségtelen ez a törvénymódosítás, másrészt nem is racionális. Hiszen ha a regionális vízműveket, éppen azért, mert a vagyonkezelés racionalitása azt mutatja, hogy fordítva kellene szervezni, már nem biztos, hogy ez tartható lenne ilyen formában, mert egyik cég tulajdonolja a másikat. Nem véletlen, hogy amikor a vagyontörvényt elfogadtuk, nem került rögzítésre a regionális vízművek állami tulajdoni hányada. Ezzel szerettem volna válaszolni Tállai képviselő úr kérdésére. Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm. Tállai úr? Kielégítette a válasz. (Tállai András széttárja a karját. - Derültség.)
Államtitkár úr, hadd ragadjam meg az alkalmat, tekintettel arra, hogy az előterjesztés az MVM és a Mavir ügyét is érinti, hogy megkérdezzem, mi indokolja azt a kormányzati felfogást, miszerint a privatizációs törvény a Magyar Villamos Művek Zrt.-t állami tulajdonban tartaná, de tekintettel arra, hogy a törvény nem szól az MVM leánycégéről, a Mavirról, a Mavirt nyugodtan el lehet adni. Ez a kormányzati felfogás államtitkár úr szerint jogilag megalapozott-e, vagy sem? Kósa képviselőtársunk is szólt erről, lehet, hogy nem olvasta el az előterjesztést, ajánlom figyelmébe. Államtitkár úr, ha eddig ilyen frappáns választ adott, akkor ossza meg velünk is azt, hogy mondjuk a Mavirt milyen alapon privatizálja most a kormány.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Számítottam az ön kérdésére, és mielőtt idejöttem, direkt megnéztem a mellékletet. Kósa képviselő úr törvénymódosító javaslata nem érinti a Magyar Villamos Művek, illetve a Mavir státusát. A jelenleg hatályos törvény pontosan úgy szól, ahogy azt Kósa képviselő úr idetárta. A Magyar Villamos Művek Zrt. 25 százalékát értékesíteni lehet Kósa képviselő úr véleménye szerint is. A Mavirral kapcsolatban pedig Kósa képviselő úr sem terjesztette elő, hogy 100 százalékban állami tulajdonban kell tartani. Az más kérdés, hogy az indokolásban nyilván politikai célokból szól erről, de az (1) bekezdésnek, erre utaltam is, semmi köze nincs a benyújtott törvényjavaslathoz. Az teljes mértékben megegyezik a Mavirt és az MVM-et illetően a hatályos törvénnyel. Tehát Kósa képviselő úrnak nem volt szándéka ehhez hozzányúlni. Az (1) bekezdésnél visszautasítottam, hogy olyan cselekedetet fontolgat a kormány, ami nemzetgazdasági, illetve nemzetbiztonsági érdeket sértene. Ezt mondtam világosan, és a jelenleg hatályos törvények szerint végzi a kormány is, az MVM Zrt. is a tevékenységét. Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Tisztelt Államtitkár Úr! Ha már átfáradt a Pénzügyminisztériumból, megtisztelte a bizottságunk ülését, és az állami vagyont érintő kérdésről tárgyalunk, akkor konkrét választ várnék öntől, mert most néhány percen keresztül mellébeszélt. Nem azt kérdeztem, hogy az MVM-mel mi fog történni, mert az MVM-ről szól a törvény. A Mavirral mi fog történni? Már bocsánat, de ha azt mondjuk, hogy az Országgyűlés épülete állami tulajdonban van, akkor nem mondhatjuk azt, hogy az alagsort eladjuk azért, mert erről nem rendelkezik külön törvény, jogszabály. Ön most mellébeszélt. Én azt kérdeztem, hogy a Mavirral mi a szándék, és mire alapozzák azt, hogy a Mavirt minden gond nélkül lehet privatizálni, tőzsdére vinni. Én ezt kérdeztem, de erre ön nem válaszolt.
Úgyhogy még egyszer fel kell tennem a kérdést, államtitkár úr: ossza meg velünk azt az indokot, ami alapján önök úgy gondolják, hogy a Mavirt lehet értékesíteni.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Elnök úr, teljesen pontosan válaszoltam önnek. Azt mondtam, hogy a kormány a jelenleg hatályos vagyontörvény szerint végzi a tevékenységét. A jelenleg hatályos vagyontörvény azt rögzíti, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. 75 százalék +1 szavazattal tartós állami tulajdonban kell hogy maradjon. Ha ezt meg akarja változtatni a kormány, akkor idejön egy törvénymódosítással. A törvény a Mavir Zrt.-vel kapcsolatban nem rögzíti azt, hogy milyen mértékű állami tulajdont akar tartósan megtartani. Ezért volt a válaszom teljesen egyértelmű és korrekt. Egyébként a Mavir Zrt., mint köztudott, mert erről szakmai körökben folyik egyeztetés, az új tulajdonosi program részét képezi. Nyilvánvaló, hogy amikor ezzel kapcsolatban a kormány meghozza a megfelelő döntését, akár itt, a költségvetési bizottságban is van értelme erről beszélni. Nincs olyan kormányzati döntés, amelyről én most tudnék önnek azon túlmenően beszélni, amiről szóltam.
Elnök úr, még egyszer, az a kérésem, úgy, ahogy én megnéztem a jelenleg hatályos törvényt, tegye meg, hogy ön is megnézi, és ennek megfelelően együtt fogjuk látni azt, hogy a Mavir Zrt. nem 100 százalékban tartós állami részesedésű társaságként szerepel a vagyontörvényben. Egyébiránt annyit még szeretnék hozzátenni, hogy úgy gondolom, miután 18 évvel vagyunk a rendszerváltás után, nem hiszem, hogy valami bűnt követnénk el azzal, hogy azon gondolkodunk, hogyan lehetne adott esetben a Mavir Zrt. meghatározott részarányát a magyar állampolgároknak értékesítés folytán felkínálni vásárlásra. Csodálkoznék rajta, ha ezzel szembemenne elnök úr gondolkodása, hiszen a piacgazdaságba az is beletartozik, hogy ilyen kérdésekről gondolkodjon adott esetben a kormányzat. De még egyszer mondom, amikor időszerűvé válik a kormánystratégia ezzel kapcsolatban, és az kormánydöntésben manifesztálódik, akkor meg fogom ismertetni elnök úrral ezt a döntést is.
ELNÖK: Államtitkár úr, mellébeszélésből, vagy semmitmondásból jeles. Azt tudom önnek mondani, hogy akár Gyurcsány Ferenc legjobb tanítványának is vallhatja magát. Gratulálok. Nyilván ennek köszönheti, hogy most a Pénzügyminisztérium államtitkári székében ül. Amikor ön közpénzügyi államtitkár volt, ügyek tucatjait, százait indította el. Hogyan is végződtek ezek az ügyek? Azzal a bátorsággal, amivel akkor rendelkezett, úgy látom, most az állami vagyon felé kíván fordulni. Azt javasolnám, ha megenged egy ilyen tanácsot, hogy azért egy jogásszal konzultáljon. Nem árt néha, ha az ember ezekben az ügyekben óvatosabb. Persze tudom jól, hogy önt a jog soha nem zavarta, a korábbiakban sem, most sem, de higgye el, a Magyar Országgyűlésben bizonyos jogi kérdésekkel mégis csak foglalkoznunk kell, hiszen az emberek mindennapi életét ezek a jogszabályok határozzák meg. Az is egy jogértelmezés, amit ön mond, szokatlan, hadd tegyem hozzá, de öntől megszoktuk, hogy mindig szokatlan megoldásokkal áll elő, úgyhogy ebből a szempontból köszönöm szépen a válaszát. Több kérdésem nincs önhöz.
Domokos László jelezte, hogy ő még kíván szólni.
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy választ kaptunk az államtitkár úrtól. Az pedig az, hogy ha ez az értelmezés fog teret nyerni, amit mondott, akkor gyakorlatilag az állami tulajdonú vállalatokról szóló teljes mellékletet a portásfülkére leszűkíthető állapotba kívánják hozni. Ezt a szándékát lehet ebből kiolvasni a kormánynak. Ha szétszed egy vállalatot, akkor az már nem tartozik a törvény hatálya alá, ha jól értjük az értelmezését. Ha pedig így van, akkor valóban joggal felmerül, és ez már ehhez a bizottsághoz is tartozik, hogy a kellő gondosságra felhívjuk a figyelmet. Másrészt ez a számvevőszéki bizottság is, ezért jó lenne, ha a kormány az előzetes szándékáról nem a döntés után tájékoztatná, hiszen a vagyonról szóló törvény ismer olyan fogalmat is, hogy a törvényhozás szándéka. Ezek szerint önök úgy értelmezik, hogy ebből a listából a vállalatok egyes részeit át lehet alakítani. Ön azt mondta, hogy a Mavir nem tartozik ezen törvény keretei közé, de ennek egyetlenegy oka van, hogy átszervezésre került az MVM.
Márpedig innentől kezdve nagyon csiklandós kérdést vet fel az, amit ön mond, illetve amit Molnár László mondott, hogy az állami vagyonban még rengeteg tartalék van, amiből bevételt lehet teremteni. Igen, ha önök így gondolják, hogy az állami tulajdonú vagyontömeget, amelyet ma véd a törvény, ki lehet vinni, akkor azért azt látnunk kellene, hogy hol akarják ezt bevételként betervezni. Hol van erre a felhatalmazás a költségvetési sorokban? Amit kérdeztem, egy dilemma, és nem is várok választ, mert ha ilyen stílusban válaszol, ahogy elnök úrnak is tette, akkor csak a jegyzőkönyvben szeretném rögzíteni, hogy majd egy későbbi vita esetén visszakereshető legyen, hogy mi volt kérdéseink iránya, amire vagy kaptunk érdemi választ, vagy nem. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gesztusaiból úgy látom, hogy jelentkezik államtitkár úr. Parancsoljon, öné a szó.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen. Azt gondolom, teljes mértékben kimerítő választ adtam elnök úr kérdésére, nyilván politikai szándékok nem akarják ezt befogadni. A vagyontörvény egyértelműen rögzíti azt, hogy az MVM Zrt. 75 százalék +1 szavazattal tartósan állami tulajdonban kell hogy maradjon egészen addig, ameddig ez a törvény meg nem változik. A vagyontörvény létrejött, a tulajdonosi jogoknak van egy vagyontanácsa, törvény szabályozza, hogy milyen módon gyakorolja ezt. Gondolom, ez teljesen egyértelmű Domokos képviselő úr számára is. A Magyar Villamos Művek Zrt.-nek vannak vagyonelemei, vannak társaságai, mint ahogy egy társasága a Mavir is. Nyilvánvaló, hogy a tulajdonosi döntéseket e tekintetben nem a vagyonkezelőnek kell elsődlegesen meghozni, hanem a tulajdonosnak. A Gt. szerint pedig a tulajdonos bizonyos feltételekkel hozhat döntéseket, és majd a tanács és a kormány is a vagyontörvény szerint hozza meg ebben a szükséges döntéseket.
De azt tudomásul kellene venni, hogy ha egyszer nem közvetlen tulajdonos a vagyontanács, akkor ennek megfelelően lehet dönteni a Mavir sorsáról is. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a törvény nem rögzítette azt, hogy a Mavirnak 100 százalékos állami tulajdonban kell maradnia. Nincs benne a törvényben. Nekünk pedig a szerint kell dolgoznunk. Csak szeretnék egy példát hozni, mert talán elnök úr emlékei megfakultak: amikor pénzügyminiszter volt, létezett egy Magyar Fejlesztési Bank is, és annak voltak társaságai. Elnök úr, gondoljuk már végig azt, hogy vajon a Magyar Fejlesztési Bank társaságai bele voltak-e írva a vagyontörvénybe. A Magyar Fejlesztési Bank döntött a kormány egyetértését bírva vagy nem bírva a tulajdonában lévő társaságok sorsáról. Most is csak erről van szó, elnök úr, hogy hasonló módon kezeljük, mint annak idején a Magyar Fejlesztési Bankot és csatlakozó társaságait.
Azt gondolom, messze túlmentünk Kósa képviselő úr indítványán, azt hiszem, ezt érdemes is lezárni, de Domokos képviselő úrnak mindenképpen szükséges volt válaszolnom. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr, akkor csak összegzem, amit ön mondott. Tehát ön szerint, mivel a törvény nem nevesíti a Mavir Zrt.-t, ezért azt minden gond nélkül lehet privatizálni. Jól, értettem? Így van, bólint. (Keller László: De nincs szándék rá.) Ez azt is jelentheti, hogy nincs a Paksi Atomerőmű sem nevesítve ebben a törvényben, azt is el lehet akkor adni.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): A Paksi Atomerőművet senki nem akarja értékesíteni.
ELNÖK: De a lehetősége ezek szerint megvan, államtitkár úr?
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): A Paksi Atomerőművet szintén nem rögzíti a törvény.
ELNÖK: Köszönjük. Ennyi elég volt.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Ez a törvény.
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről
ELNÖK: Jó, köszönöm szépen. A szavazás következik Kósa Lajos indítványáról. Kérdezem, ki az, aki támogatja az indítvány tárgysorozatba-vételét. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Nyolc. A többség nem támogatja.
Áttérünk a következő pontra, az otthonteremtés elősegítése érdekében szükséges törvénymódosításról szóló törvényjavaslatra, T/6095. szám alatt, Mádi László képviselő úr önálló indítványa. Mádi úr nincs jelen. A kormány álláspontját nyilván államtitkár úr mondja el. Parancsoljon!
A kormány álláspontjának ismertetése
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem rövid lenni. Az indokolás (1) bekezdésével egyet tudunk érteni, viszont maga a törvénymódosítási javaslat nem támogatható. Arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy Mádi képviselő úr egyrészt a magánlakások felújítását és javítását szeretné kedvezményezni az áfarendszeren belül, másrészt a szociálpolitika keretében végzett lakásépítést, -felújítást. Az alapvető probléma már ott kezdődik, hogy a szociálpolitika keretében végzett lakásépítést nem definiálja, tehát egy elég bizonytalan kört akar kedvezményes áfakulcsba sorolni. A magánlakások felújítását egy 2006/112. EK tanácsi irányelv szabályozza. Ez elvileg 2010. december 31-ig teszi lehetővé azt, hogy kedvezményes áfakulcsba kerüljön a besorolása, de itt kivételt tesz, és ezt Mádi képviselő úr nem jelölte meg. Azt mondja a tanácsi irányelv, hogy abban az esetben lehet 2010. december 31-ig alkalmazni ezt a besorolást, ha azokat az anyagokat kivesszük belőle, amelyek a felújításhoz, javításhoz kapcsolódnak, és amelyek a szolgáltatásnyújtás jelentős részét képezik.
A törvénymódosítás nem így szól. A szociálpolitika keretében végzett lakásépítésre pedig a 2006/774. tanácsi határozat vonatkozik. Ez valóban időkorlát nélkül teszi lehetővé azt, hogy kedvezményes áfakulcsba kerüljön a besorolás. Megnéztük ennek költségvetési kihatását, annak figyelembevételével, hogy nehezen tudtuk értelmezni a szociálpolitika keretében végzett lakásépítés definícióját. Úgy ítéljük meg, hogy ha Mádi képviselő úr javaslatát még ebben az évben érvénybe léptetnénk, akkor nagyjából 2008-ban 10 milliárd forintos költségvetési kihatással bírna, a 2009. évi árakon pedig 48 milliárd forint lenne az áfabevétel-kiesés. Tekintettel arra, hogy a központi költségvetés a lakástámogatásokon, az energiaár-támogatásokon és a helyi önkormányzatok által kifizetett lakhatási segélyeken keresztül évente több mint 350 milliárd forintot fordít lakás és lakhatás támogatására, úgy ítéljük meg, hogy további költségvetési kiadásokat, vagy bevételkieséseket a rendszer nem tud elviselni, nem lehet megengedni. Más tekintetben pedig kísérleti jelleggel elvégzésre került egy vizsgálat európai uniós szinten, hogy milyen hatással van egy ilyen kedvezményes áfakulcsba történő besorolás a munkateremtésre, a feketemunka visszaszorítására. Nagyon röviden, nem akarom húzni az időt, azt kell mondjam, hogy azokat az elgondolásokat, amelyeket Mádi képviselő úr jó szándékkal megfogalmazott az indokolásban, a kísérleti tapasztalatok nem igazolják vissza. Ilyen szempontból sem tartjuk indokoltnak, hogy ezt az átsorolást elvégezze a törvényjavaslat. Köszönöm szépen, elnök úr.
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről
ELNÖK: Kíván-e valaki hozzászólni? (Nincs jelentkező.) Nem. Akkor a szavazás következik. Kérdezem, hogy a tárgysorozatba-vételt ki támogatja. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Nyolc. A többség nem támogatta.
Áttérünk a következő pontra, ez a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, T/6054. számmal, Pokorni Zoltán képviselő úr önálló indítványa. Képviseli-e valaki Pokorni urat? (Nincs jelentkező.) Nem. Akkor megadnám a szót a kormányálláspontot ismertető hölgynek. Parancsoljon!
A kormány álláspontjának ismertetése
MOCSÁRI-GÁL KRISZTINA DR. (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): Szeretném elmondani, hogy tudomásom szerint a gazdasági bizottság keretében működő közbeszerzési albizottságban döntés született arról, hogy ezt a törvényjavaslatot visszavonják, és Szatmáry Kristóf képviselő úr arról tájékoztatott, hogy Pokorni képviselő úr ezzel egyetértett. Ugyanakkor, mivel a törvényjavaslat tartalma támogatható, és mivel folyamatban van a közbeszerzési törvény módosítása, ezért nagy valószínűséggel a közbeszerzési albizottság be fog benyújtani egy ugyanilyen tartalmú módosító javaslatot. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tehát támogatják. Végh képviselő úr nem támogatja.
VÉGH TIBOR (MSZP): Nyilván nem ezt az önálló indítványt támogatja a kormány, hanem a gazdasági bizottság kapcsolódó módosító javaslatát, amit az előbb volt alkalmam a kezembe venni. Azt hiszem, Szatmáry Kristóffal egyeztetett módon kerül majd ez benyújtásra. Ezért ezt az önálló módosító indítványt nem szükséges tárgysorozatba venni. Köszönöm szépen.
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről
ELNÖK: Köszönöm. Észrevétel, kérdés? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor szavazhatunk erről. Kérdezem, ki az, aki a T/6054. szám alatti, Pokorni Zoltán által jegyzett indítvány tárgysorozatba-vételét támogatja. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Nyolc. A többség nem támogatta. Ezzel is végeztünk, a napirendi pont lezárva.
A következő napirendi pont az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, H/5897. számmal. Két kapcsolódó módosító javaslat érkezett.
Az első Molnár László, Tóth Károly és Babák Mihály javaslata. Kérdezem, támogatja-e az előterjesztő.
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Jó napot kívánok. Tisztelt Bizottság! Pontosítást kérnék. Melyik kapcsolódó módosító javaslatot kérdezte elnök úr?
ELNÖK: A H/5897/6. számú módosító javaslatot.
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. A kormány nem támogatja.
ELNÖK: A kormány nem támogatja. Észrevétel, kérdés? (Nincs jelentkező.) Nincs. Ki az, aki támogatja? (Szavazás) Egyharmad, a többség nem.
A 2. pontban Molnár László képviselő úr indítványa H/5897/8. számmal. Előterjesztő?
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): A tárca nem támogatja.
ELNÖK: Molnár László!
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Egy rövid indoklást kérnék szépen.
ELNÖK: Az előterjesztőé a szó. Mi hosszú indoklást is elfogadunk. Nyugodtan fejtse ki az álláspontját.
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen a szót. Akkor egy középhosszú indoklással szolgálnék. Az előző kapcsolódó módosító javaslatban szereplő módosítási tartalom és az ebben a kapcsolódó módosító javaslatban szereplő módosítási tartalom gyakorlatilag abban hasonlít, hogy az M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszainak a közbeszerzési eljárás megkezdéséről szóló országgyűlési felhatalmazásba beépítené az M44-es autópálya különböző szakaszaira vonatkozó felhatalmazást is. Ez utóbbi, amelyhez Molnár képviselő úr indoklást kért, az M44-es autópálya Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszához kéri az Országgyűlés egyidejű felhatalmazását, hogy a kormány az erre vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárást megkezdhesse. A kormány ezt nem támogathatja, ugyanis ez jogszabályellenes állapotot hoz létre. Ahhoz, hogy a hosszú távú kötelezettségvállalás kezdeményezése megtörténjen a magyar jogrend alapján, ilyet az Áht. alapján csak a kormány kezdeményezhet, a kormány pedig megkötötte a saját hatáskörét, hogy ilyet csak akkor kezdeményezhet, illetve oly módon, ha az szerepel "A hosszú távú kötelezettségvállalásokról szóló rangsor" című kormányhatározatban. Ilyen tartalommal rangsorba projektelem a mai napig nem került, így a kormány a jelenleg hatályos jogszabályi környezet alapján ezt a módosítást nem támogathatja. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Molnár László!
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A következők miatt kérem, hogy a tisztelt bizottság támogassa ezt a módosító indítványt. Ezt minden Békés megyei képviselő támogatja, bár idő hiányában nem volt idő aláíratni velük, de a konzultáció megtörtént. Itt a 22. § (2) bekezdés szerinti eljárást folytatjuk le, amely helyett a kormány folyamatosan a 22. § (1) bekezdésre hivatkozik, ahol valóban rangsort kell kérni, és visszautal egy másik paragrafusra, amely a hosszú távú kötelezettségvállalás idevonatkozó része. Az a lényegi különbség a két bekezdés között, hogy az elsőnél az 50 milliárd fölötti nettó jelenérték nem közbeszerzéses szerződéseire hivatkozik. Amire főosztályvezető asszony hivatkozik, az erre vonatkozik. Ahogy a 12/B § esetében is, azt hiszem, a (6) bekezdés azt mondja, hogy kivétel az a bizonyos 22. § (1) bekezdése. Ez azt jelenti, hogy ha ennél az eljárásnál a 22. § (2) bekezdése szerint járunk el, ahol közbeszerzési és koncessziós eljárást, versenyeztetést kell lefolytatni, egy előzetes engedély van. Magyarul az Országgyűlés helyettesíti a rangsort.
Ezt csak azért mondom, mert folyamatosan rossz előterjesztés érkezett ebben az ügyben. Kénytelen voltam végignézni az idevonatkozó összes jogszabályt, így derítettem ki, hogy a PM február 8-ai kormány-előterjesztése is rossz volt, amiről másolták ezt a szövegrészt. Nincs olyan joghelye az államháztartási törvénynek, konzultálva az összes létező guruval ebben az ügyben, befejezésképpen Bathó Ferenccel itt, most, az előző napirendi pontok egyike után, hogy programba vétel és döntés együtt kell hogy legyen. Mondom a példát. Ha egy Sport XXI programról döntött az illetékes, és azt mondja, hogy néhány százmilliót ad egy sportpályához, azt mindegyikhez adja, ugyanakkor a közbeszerzési eljárást mégis külön-külön kell lefolytatni. Amire még hivatkoznak, és tegnap este a részletes vitában elmondtam a parlamentben, ott Puch államtitkár vett részt, hogy amire a kormányrendelet szerint hivatkoznak, az az 500 millió forintos érték. Tehát ott is van egy tévesztés. Itt most a nettó jelenérték 50 milliárd, ami azt jelenti, hogy ha most diszkontálok 30 évre 14 százalékkal, ez az összeg elérheti a 350 milliárd forintot is. Ezt a diszkontálási részt egyébként külön kormányrendeletben kell hogy megállapítsák. A következő hét valószínűleg elegendő arra, hogy tisztázzuk a jogi álláspontokat, és ha tényleg szükséges az a bizonyos rangsor, amiről főosztályvezető asszony beszél, akkor azt kérem, hogy a következő kormányülések egyikére ez kerüljön be, ha mindenáron ez a biztonság önöknél, hogy külön szerződés legyen. Szerintem az érveim meggyőzőek, és ha a különbséget kivesszük, látni fogja, hogy ez két eljárás. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Az előterjesztő képviselője kíván-e szólni?
SZŰCS JÚLIA (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium): Csak nagyon röviden reagálnék a jogi fejtegetésre. Álláspontunk szerint a mi értelmezésünk helyes ebben a témában, de természetesen veszünk ebben kiigazítást. A parlament épületében nem lenne szerencsés azt mondani, hogy jobban ismerjük a törvényeket, mint azok, akik azokat alkották, úgyhogy köszönjük szépen, ha ilyen irányú észrevétel van. Ha az ügyben jártas képviselő úr által említett guruk részletes jogi álláspontját megismerhetjük, akkor azt át fogjuk tekinteni. A kormány álláspontja addig, amíg ilyen felhatalmazás nincs, változatlan. Köszönöm.
ELNÖK: Jogértelmezésben a kormány verhetetlen. Ez tény. Keller Lászlónál is megbeszéltük már, de túlságosan ne ragozzuk a dolgot. Ha nincs több hozzászóló, szavaztatnék Molnár László képviselő úr kapcsolódó módosító javaslatáról. Kérdezem, ki az, aki támogatja az indítványt. (Szavazás) Tizennégy. Ez többség.
Több módosító javaslatról nincs tudomásunk. Köszönöm szépen a részvételt.
Ezzel a napirendi pontok végére értünk, tekintettel arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi beszámolójához nem érkezett módosító javaslat, úgyhogy ezzel nem kell a bizottságnak foglalkoznia.
A jövő héten, csak a tervezhetőség kedvéért mondom, az előzetes napirendi ajánlás szerint kedden a Ptk.-val kezdene a parlament, azt követően kerül sor a zárszámadási törvényjavaslat vitájára. Tehát elvileg kedd délutánra összehívhatjuk a bizottság ülését. Amennyiben a bizottság többsége ezzel egyetért, inkább kedd délutánra, vagy estére tenném a bizottság ülését, nem szerdára. (A képviselők jelzik egyetértésüket.) Jó, ezt akár bizalmi szavazásnak is értékelhetem. A bizottság ülését berekesztem. Mindenkinek további jó munkát. Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 17 óra 22 perc.)
|
Varga Mihály |
Jegyzőkönyvvezető: Csoknyay Edit