KPSZB/3/2009.
KPSZB/121/2006-2010.
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának
2009. február 18-án, szerdán 10 óra 10 perckor
az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Az ÁPV Zrt. és jogelődei tevékenységéről, valamint a teljes privatizációs folyamatról szóló jelentés általános vitára való alkalmasságának, továbbá a jelentés elfogadásáról szóló benyújtandó országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása *
Keller László szóbeli kiegészítése *
Döntés a jelentés általános vitára való alkalmasságáról, valamint az országgyűlési határozati javaslat benyújtásáról *
Az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításáról szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételének és általános vitára való alkalmasságának tárgyalása *
A kormány álláspontjának ismertetése *
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről *
A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok megtárgyalása *
b.)Az ÁPV Zrt. és jogelődei mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007) szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat (Bizottsági önálló indítvány benyújtásának kezdeményezése)
A bizottság részéről megjelent:
Elnököl: Varga Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke
Domokos László (Fidesz), a bizottság alelnöke
Szabó Lajos (MSZP), a bizottság alelnöke
Barabásné Czövek Ágnes (MSZP)
Boldvai László (MSZP)
Farkas Imre (MSZP)
Dr. Katona Béla (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Molnár Albert (MSZP)
Molnár László (MSZP)
Schwartz Béla (MSZP)
Szabados József (MSZP)
Végh Tibor (MSZP)
Ágh Péter (Fidesz)
Balla György (Fidesz)
Borsos József (Fidesz)
Mádi László (Fidesz)
Schmidt Ferenc (Fidesz)
Horn Gábor (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott:
Botka Lajosné (MSZP) Barabásné Czövek Ágnesnek (MSZP),
Dr. Katona Béla (MSZP) Szabó Lajosnak (MSZP),
Kovács Tibor (MSZP) Molnár Lászlónak (MSZP),
Varga Zoltán (MSZP) Farkas Imrének (MSZP),
Babák Mihály (Fidesz) Domokos Lászlónak (Fidesz),
Dr. Dancsó József (Fidesz) Schmidt Ferencnek (Fidesz),
Mádi László (Fidesz) Ágh Péternek (Fidesz),
Szijjártó Péter (Fidesz) Balla Györgynek (Fidesz),
Tállai András (Fidesz) Borsos Józsefnek (Fidesz),
Dr. Hargitai János (KDNP) Mádi Lászlónak (Fidesz),
Dr. Kóka János (SZDSZ) Horn Gábornak (SZDSZ).
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára
Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára
Kék Mónika, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 10 perc)
VARGA MIHÁLY (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntök mindenkit, jó napot kívánok. A bizottsági ülést megkezdjük. Köszöntöm a bizottság tagjait, munkatársait, a gyorsíró kisasszonyt, köszöntöm a munkánk iránt érdeklődőket és a meghívott vendégeket.
A kiküldött írásbeli napirendi javaslat rövidült, visszavontak egy előterjesztést, így három napirendi pontot tárgyalnánk meg: az ÁPV Zrt. és jogelődei privatizációs tevékenységéről szóló beszámolót, egy képviselői önálló indítványt az áfa-módosításról, valamint a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot. Kérdezem, kíván-e valaki ehhez hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Akkor szavazhatunk. Ki az, aki támogatja a napirendi javaslatot? (Szavazás) Köszönöm. Tartózkodott? Nemmel szavazott? Nem volt ilyen, így megkezdhetjük a munkánkat. Az ülés vezetését átadom Domokos Lászlónak.
(Az ülés vezetését Domokos László (Fidesz), a bizottság alelnöke veszi át.)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz), a bizottság alelnöke, a továbbiakban ELNÖK: Köszönöm szépen. Az első napirendi pontunk az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamat 1990. és 2007. közötti időszakáról szóló jelentés, J/8582. szám alatt. Az általános vitára kerül sor első helyen kijelölt bizottságként. Ehhez kapcsolódik egy határozati javaslat, amelyet a bizottság önálló indítványként nyújt be. Köszöntöm Keller László államtitkár urat, és szóbeli kiegészítésre átadom neki a szót.
Keller László szóbeli kiegészítése
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Egy nagyon rövid szóbeli kiegészítést szeretnék hozzáfűzni a terjedelmes jelentéshez. A kormány teljesítette az Országgyűlés által megszabott kötelezettségét, gyakorlatilag kormányzati ciklusokon átívelő összefoglaló jelentés készült a rendszerváltás utáni privatizációs folyamatról. Megítélésünk szerint ez a jelentés alkalmas arra, hogy komoly áttekintést adjon egy közel 20 éves folyamatról. Törekvésünk az volt, hogy tényszerű legyen a beszámoló, kerüljük az egyes tranzakciók minősítését, és természetesen áttekinthető formában próbáljunk erről a 20 évről beszámolni a parlamentnek. (Varga Mihály távozik az ülésről.)
Az egyes tranzakciók minősítését, ahogy utaltam rá, célszerű elkerülni, ugyanakkor az egész privatizációs folyamatot szükséges értékelni. Úgy gondolom, elmondhatjuk azt, hogy szervezetten, ellenőrzött módon, lényegében zökkenők nélkül ment végbe Magyarországon a privatizációs folyamat. Ilyen módon sikerült lebontani azt a hatalmas tömegű állami vagyont, amit a rendszerváltás során megörököltünk. Ennek révén tulajdonhoz jutottak a hazai és külföldi befektetők. A privatizációs folyamat hozzájárult a sikeres gazdasági átalakuláshoz, elősegítette egy új szaktudás megjelenését, megalapozta a piacgazdaság kialakulását, fejlődését, javította az ország fizetőképességét, és bizonyos időszakokban jelentősen csökkentette az ország adósságállományát. A jelentésben beszámolunk arról, hogy 2952 milliárd forint bevétel volt folyó áron lekönyvelhető a privatizációs folyamat eredményeként. Számot adunk a költségekről is, ez szintén folyó áron 1370 milliárd forint volt. 2007-re az értékesíthető állami vagyon jelentősen csökkent, ezért mondjuk azt, hogy gyakorlatilag intézményes formában a privatizáció lezárult.
Maga a jelentés egy nagy csapdahelyzetet képes felállítani a vita szempontjából. Két irányban ágazhat el a vita. Az egyik, amikor a jelentést magát, amely hosszú folyamatot foglal össze, önmérséklettel értékeljük, és egyfajta önbecsülés erősítésére használjuk fel. A másik kimenet, hogy kritikai éllel állunk minden egyes tranzakcióhoz, és önmarcangolásra használjuk fel. Azt szeretném javasolni a tisztelt bizottságnak, hogy az első megközelítést válasszuk. Tekintsük úgy ezt a folyamatot, ahogy arról nagyon röviden beszámoltam. Ne ragadjunk le egy-egy tranzakciónál, mert az, megítélésem szerint, nem vezet sehová. Azt is szeretném kérni, hogy miután ez a jelentés 2007. december 31-én zárult, ne térjünk át az MNV egy-egy privatizációs technikájára vagy gyakorlatára, mert azt nyilván más formában szükséges megvitatni. Ezzel a rövid bevezetővel szeretném vitára ajánlani a kormány által elkészített jelentést a privatizációs folyamatról. Elnök úr, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim következnek. Kérem, jelezze, aki szólni kíván. Kékesi Tibor képviselő úré a szó.
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Államtitkár Úr! A végével kezdeném, hogy a beterjesztett határozati javaslat szerintem tükrözi azt a lehetséges viszonyt, magyarul tudomásul vesszük azt a tényszerű beszámolót, amit az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörű Részvénytársaság, illetve annak jogelődi a privatizáció magyarországi folyamatában elvégeztek. Azért gondolom ezt, mert a beszámolóban, én is úgy érzékeltem, adatok, konkrétumok, események közlésére kerül sor, az értékelést pedig mi tehetjük meg. A beszámoló nem kíván olyan értékelő elemekkel szolgálni, amelyek megoszthatnák a határozati javaslatra szavazók e tekintetbeni véleményét. Azt pedig megelőlegezem, hogy a leírt tényekkel olyan nagy ellenvélemény nyilván nem fog megfogalmazódni.
A következő gondolat azonban már az, hogy érdekes helyzetben vagyunk most, mert két évvel, egy évvel, még azt is megkockáztatom, hogy fél évvel ezelőtt, vagy akár később egészen másképp értékelhetnénk ezt a beszámolót. Természetesen azért, mert a mostani viszonyok egészen már megvilágításba helyezik a korábban, vagy akár most a beszámolási időszakot véve a mai időponthoz közelebb eső eseményeket is. A korábbi kritikák is bizonyos értelemben átértékelődhetnek. Azt látjuk a beszámolóból, hogy a privatizációs időszakot tudományosan más sokszor feldolgozták, különböző korszakokra bontották, attól függően, hogy milyen jogszabályi háttere volt, ha egyáltalán volt. Bár alapvetően mindig volt jogszabályi háttere annak, hogy milyen időszakokra osztjuk a privatizációt a spontán privatizációnak nevezett időszaktól, amikor a Gt. azért mégis csak biztosított egyfajta szabályozási környezetet, egészen a beszámolási időszak végéig, amikor már jelentős mértékben tőzsdei privatizációról tudunk beszélni.
A tekintetben is látjuk az összképet, hogy szinte minden ismert, máshol esetleg kipróbált privatizációs technika előfordul a magyar gyakorlatban, még olyanok is, mint amilyenekre esetleg nem túl jó privatizációs folyamatra tekintünk. Ugye, Kelet-Európában, Kelet-Közép-Európában is kuponos vagy más hasonló névre keresztelt privatizációs folyamatokat szoktak emlegetni. Kvázi ilyen típusú privatizáció, mondjuk a kárpótlási jegyet így értelmezve, Magyarországon is lezajlottak, de ahogy az előbb említettem, volt tőzsdei úton történő privatizáció, menedzsmentpálya és rendkívül sok egyéb privatizációs program és technika.
Fő célként, azt hiszem, a leírtakból kitűnik, a készpénzes bevételt lehet megfogalmazni. Látszik is, hogy ennek rendkívül magas az aránya, akár a devizában, akár a forintban történő bevételeket vesszük számba. De mint ahogy tudott módon a privatizációnak nemcsak az állami tulajdon lebontása és így egyfajta, a rendszerváltozás, a gazdasági rendszerváltozás részeként történő végrehajtására kellett hogy sor kerüljön, hanem számtalan egyéb társadalmi, vagy még úgy is mondhatnám, erkölcsi célnak kívánták a privatizáció folyamatát alárendelni. Ilyen lehet a kárpótlás, ami az utóbbira lehet példa, a tulajdonosi bázis szélesítése, a különféle szakágazatok, iparágak reorganizációja, a termelési kultúra fenntartása, esetleg a márkavédelem is idesorolható, és nyilván a piacokért, a piacok megtartásáért vagy éppen a versenyképesség megtartásáért, javításáért folytatott küzdelem egyik eszköze lehetett a privatizáció.
Itt fel merül egy kérdés, amit most fel is tennék, hogy a kárpótlási folyamat hasonló módon lezárható-e. Bevonásra került-e minden kárpótlási jegy? Hiszen itt alapvetően a privatizáció lezárásának eredményeképpen kellett volna ezeket a kárpótlási jegyeket bevonni, sajátos módon, hiszen a kárpótlási jegyet értékpapírnak nem lehetett tekinteni, bár a tőzsdére is bekerült, és így felhasználhatóvá vált. De arról nincs információ, bár lehet, hogy konkrétan nem is ehhez kellene kötni, hogy bevonásra kerültek-e teljes körűen a kárpótlási jegyek a privatizációs folyamat során?
Ha a fő célt láttuk, ami a készpénzes bevétel elérése volt, akkor a fő hatás az lehetett, az volt, hogy csökkenjenek az állami kötelezettségek. Itt az optimum persze az lett volna, az volt, ha az államadósság jelentősebb mértékben csökken, hiszen közvetlenül ennek csökkentésére kellett fordítani a privatizációs bevételeket. Ugyanakkor láttuk, hogy közvetve a költségvetési mozgástér szélesítésére, tágítására is alkalmassá vált a privatizáció, és részben erre is került felhasználására a teljes időszak alatt. Érdekes a privatizáció struktúrája. 1990-ben egy 1859 darabos, és bár itt a kötelezettségeknél nem került számbavételre, de 1670 milliárd forintos értéket képviseltek az akkori állami vállalatok. 2007-ben pedig egy 139 darabos, 919 milliárdos értéket képviseltek, de itt már ismerjük a kötelezettségek mértékét is, ami lényegesen alacsonyabb, közel 600-700 milliárd közötti értékre csökkenti az eredőjét, az eredményét ennek a vagyonnak.
Úgy fogalmaznék, hogy 2007-ben a privatizációs folyamatra vonatkozó beszámolási kötelezettség lényegében a tömeges privatizáció lezárását jelképezi, azzal együtt is, hogy látjuk, maga a beszámoló is utal arra, hogy még a jelenlegi társaságszám mögött is egy 114 darabra tehető és mintegy 440 milliárdos privatizálható vagyonra és pusztán egy 25 esetszámú, 480 milliárdra tehető, tartósan állami tulajdonban maradó vagyonra oszlik fel a meglévő, ilyen típusú portfólió. A tanulmány, a beszámoló is elvégzi az egyenleg megvonását abban az értelemben, ami az adatokból vezethető le. Bár itt számos torzító tényező, a folyóáras deviza átváltása, nem teljesen tiszta képet mutat, de mégis, ha jól rakjuk egymás mellé a számokat, akkor egyfajta törekvés levonható az információkból. A közölt 40 legnagyobb társaság privatizációjából például az, hogy csak 2 az, ami névérték alatti privatizációt jelent. Itt mindenképpen átértékelődik éppen a korábbi értékesítés árfolyamára vonatkozó, sokszor megfogalmazott kritika, hiszen a mai tőzsdei információk alapján felértékelődnek azok a privatizációs események, amelyek korábban esetleg az akkori prompt árfolyamok tükrében vita tárgyát képezhették. Bár nyilván akkor is kellő körültekintéssel valósult meg a privatizáció.
Megpróbáltam csoportosítani a számokat, hiszen a bevétel, amit elért a vertikum ebben a tekintetben, mintegy 2400 milliárd forint. Ez mint említettem, folyóáron összeadott éves bevételekről beszélünk. Ugyanezt a technikát alkalmazva mintegy 1400 milliárd mindaz a kiadás, ami ezzel kapcsolatban felmerült. Itt persze sokszor nem közvetlenül csak az ezekkel a privatizációkkal kapcsolatos költségek, hanem egyéb költségek is beiktatásra kerültek. Ha csak egyszerűen viszonyítom a számokat, az látszódik, hogy mintegy 57 százalék a költségek mértéke, és 1025 milliárd az a folyóáron számított egyenleg, ami a privatizációs folyamat eredményeként megszületett. Készítettem egy folyamatos egyenleget is, mert az éves szintű adatokból látszódik, hogy bizonyos esztendőkben ez a szaldó negatív volt, bár ezt is lehet úgy magyarázni, hogy egy év végi privatizációs nagy bevétel a következő évben jelenthetett az elszámolásokban egy költségelemet. De ha végignézzük az éveket, akkor '98-ban van egy ilyen 60 milliárdos nagyságrendű egyenleg, 2000-2001-ben van egy 130 milliárdos nagyságrendű egyenleg, 2002-ben egy 20 milliárdos, 2004-ben pedig egy 40 milliárdos egyenleg, ami negatív, tehát több a költség. Elvégeztem a halmozott egyenleg számítását is, és ebben az az érdekes eredmény jött ki, persze megint a számok torzító tükrében, hogy míg most 2007-re 1025 milliárd a halmozott egyenleg, addig 1997-ben még 1045 milliárd volt. Nyilván, ha visszaszámolom a közel 10 év nettó jelenértékét, a számok még rosszabb eredményt tükröznek. Tehát akkor több volt a privatizáció egyenlege, mint amit ma könyvelhetünk el.
Ez is egy érdekes jelzése annak, hogy ez a jelentés szűken abban a körben keletkezett, hogy a privatizáció milyen egyenleggel rendelkezik, ahol ezt a tevékenységet végezték. De nekünk ezt tágabb szempontból, az egész társadalom, a társadalmi hasznossága szempontjából kell vizsgálnunk, ami lényegesen nagyobb. Csak egy-két, a felszínt érintő megjegyzés ehhez: nyilván számos munkahely megmaradt, számos piac megőrizhetővé vált, termelési kultúrák kerültek megőrzésre, fenntarthatóvá váltak olyan hagyományos magyar márkák, termékek, amelyek még talán ma is öregbítik országunk hírnevét. Tehát a társadalmi hasznosságot nemcsak a forintokon keresztül tudjuk lemérni, így összességében magam is egyetértek a határozati javaslattal, és elfogadásra ajánlom, amely itt megfogalmazódik, ami erősen semleges, a folyamatok tudomásulvételét jelenti, és ezzel együtt a tömeges, általános privatizációs időszak lezárásának végpontja, talán nyugvópontja, amit most már talán megfelelő távolságból tudunk szemlélni. Köszönöm a szót, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm. További képviselői hozzászólás? (Nincs jelentkező.) Amíg nem jelentkezik senki, a Fidesz részéről én fogom elmondani az álláspontunkat ezzel kapcsolatban.
Már önmagában a cím is elég ellentmondásos, hiszen egyrészt az ÁPV és jogelődei tevékenységéről szól, a második felében pedig a teljes privatizációs folyamatról szól. Ez azért is érdekes, mert a '88-90-es úgynevezett spontán időszak fontos lépéssorozata volt az egész folyamatnak, az azt követő 8 évre az a jellemző, hogy az állami vagyon privatizációját volt a kitűzött cél, erre pedig inkább azt lehet mondani, hogy a kötelezettségektől való megszabadulás volt a fő irány. Ezektől az állam mindenáron próbált megszabadulni. Volt ennek egy fontos mondata, amely talán az egész célrendszert, a kiindulópontot meghatározta. Minden állami tulajdonra azt mondta, hogy ne legyen állami. Ezzel a vezényszóval vitték végig. Ezért joggal felmerül a kérdés, államtitkár úr: nem érzik-e úgy, hogy áron aluli privatizációs folyamatok zajlottak alapvetően, ha most tételesen nem is nézzük végig ezeket? A következő '98 és 2002 időszaka. Ne feledjük, hogy ez egy válságos időszak volt, amely '98-ban az orosz piac és a keleti, ázsiai piacokon zajlott le. Akkor a reorganizáció volt jellemző, amely a valóban nagyobb állami felelősség- és kötelezettségvállalás, mondhatnám úgy is, hogy vagyongazdálkodás fogalmait és folyamatait hozta be. 2002 és 2007 között újból a stratégiai vállalatok privatizációja került előtérbe. Ekkor további olyan stratégiai, infrastrukturális vállalatok, iparágak kerültek privatizálásra, amelyek egész ágazatokat jelentettek, mint a '94 és '98 közötti időszakban.
Kékesi Tibor már arról szólt, hogy a bemutatott 17 év 2395 milliárd forint bevételt eredményezett a könyvelésben, és ebből 1370 milliárd forint költség származott. Emlékezhetünk rá, hogy nagyon sok esetben a privatizáció környezetvédelmi és foglalkoztatási feltételek megszabásával történt. Joggal merülhet fel, hogy ez az állomány mennyiben teljesült az elmúlt időszakban, ezt hogyan értékeli a kormányzat, illetve 2007-ben mekkora az a nagyságrend, ami akár a foglalkoztatásban, akár a környezetvédelmi kötelezettségekben beteljesült. Ez fontos értékelési szempont, hiszen sok esetben az alacsony ár "ellenértékeként" valamiféle egyéb társadalmi vagy környezeti szempont határoztak meg, vagy a további folyamatos működés és foglalkoztatás. Államtitkár úr ugyan azt mondta, hogy konkrét esetekben ne mélyedjünk el, de előfordult, hogy ezeket a feltételeket nem tartották be.
Ha az elmúlt két évet nézzük, láthatjuk, hogy bizony a magyar gazdaságban egy komoly feszültségforrás lehet, ha nem állami tulajdonban lévő cég nem tudja a közszolgáltatást, az ellátást a megszokott módon biztosítani, és ebből anomáliák adódnak, a fogyasztók kiszolgáltatottá válnak. Másrészről, amikor kiderül, hogy mégis csak stratégiai ágazatról van szó, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon a visszaállamosítás folyamata jelenik meg. Ez olyan ellentmondás, ami megkerülhetetlen, hiszen tényként állítható, hogy a magyar bankrendszer reorganizációjára fordított hatalmas pénzekből származó terheket ma is cipelik a magyar adófizetők. Alig 10 év telt el, és van olyan bank, amelynek az újbóli közpénzekkel való megerősítése vetődik fel. Ez jobban árnyalja a képet. A Fidesz álláspontja szerint nem lehet csak egy folyamatként leírni a privatizációt, hanem a gazdaságpolitika részeként és a vagyongazdálkodás mint sok esetben nem létező szempont kritikájaként lehet ezt a jelentést fogadni.
Ha a képviselők egy ilyen "vegyük tudomásul, ez történt" álláspontra helyezkednek, az nem fejezi ki sem a szakma, sem pedig a társadalom valós értékítéletét. Ha gazdasági folyamataiban elemezzük, akkor még árnyaltabb képet mutat, hiszen az látszik, hogy az erős, válsággal kevésbé sújtott országokban, több évtizedes piaci múlttal bíró országokban a stratégiai iparágakhoz a kormányzat most nagyon agresszíven nyúl hozzá, és arra támaszkodik, hogy kivédje a globális pénzpiaci válságból és az egyéb strukturális válságból adódó lépéseket. Mondhatni, valódi tartalékként valódi mozgásteret ad Franciaországnak, Németországnak vagy más országoknak, amelyeket korábban, négy évvel ezelőtt még irigyeltek. Bizony most mi is irigyelhetjük őket, hiszen a kormány azt mondja, amikor a válságról szól, hogy a mozgástere megszűnt, beszűkült, gyakorlatilag nincs mit tenni, vékony ösvényen jár, és még hasonló kifejezéseket használ. Ma reggel hallottam, azt hiszem, hogy magas hegyek és mély völgyek, szakadékok között járunk. Ez az út szélesebb lehetne, nyugodtan mondhatjuk, ha a stratégiai ágakban, az energetikában és másutt az ország vezetésének nagyobb mozgástere lehetne, mint a mai.
Ezért a Fidesz támogatását ez a tájékoztató nem kapja meg. Azt gondoljuk, hogy egyrészt a jelentés nem teljes körű, másrészt az előbb elmondottak alapján nem eléggé körülírt, nem kellően értékelt, abból a szempontból különösen, ami most, 2009-től vár a magyar gazdaság irányítóira. Ennek tanulságai, a valós értékelés nélkül nem lehet lezárni ezt a folyamatot. Köszönöm szépen.
További képviselői hozzászólás? Horn Gábor!
HORN GÁBOR (SZDSZ): Nagyon röviden szólnék, mert itt van egy konkrét jelentés, aminek a vitája folyik. Tulajdonképpen alelnök úr szavai ihlettek megszólalásra. Erről egy gazdaságfilozófiai vitát lehetne lefolytatni, amit most persze nem javaslok magunknak. Ez a vita nagyon régóta folyik Magyarországon, lényegében 1989-90 óta, az állam szerepéről a gazdaságban, illetve a privatizáció helyénvalóságáról. Én magam azért szemlélem egy kicsit csodálkozva ezt a vitát, mert mintha időnként is szerepet cserélnének a szereplők. Magyarországon magukat konzervatívnak gondoló vagy mondó pártok képviselik erőteljesen az állam túlhatalmát, és magukat baloldalinak gondoló vagy meghatározó pártok pedig, ugyan felemás formában, sokszor nem következetesen, de privatizációpártiak voltak az elmúlt időszakban. A magunk részéről liberálisként ezt következetesen képviseltük eddig is, ezután is ezt képviseljük, hogy az a privatizációs folyamat, ami Magyarországon lezajlott, a kelet-közép-európai régióban példaértékű volt. Ezt ma is így kezeli a nemzetközi szakirodalom. Ez minden hibájával, problémájával, nehézségével együtt megteremtette annak lehetőségét, hogy Magyarországon egy normálisan működő, magántulajdonra épülő piacgazdaság jöjjön létre.
Szerintem visszamenőleg ezt átértékelni nem kell, és nem is lehet, erre nincs módunk. A jelenlegi gazdasági válság körülményei között természetesen érdekes és érdemleges vita az, hogy az állam szerepe megváltozhat-e. Én nagyon furcsállva figyelem azt, ami a világban történt. Ilyet láttunk már annak idején a '29-33-as világgazdasági válság során, amikor az állam beavatkozásában látták különböző utakon-módokon ennek megoldását. Ennek következményét Európában láttuk, de az Egyesült Államok is nagy árat fizetett ezért. Szerencsére kisebbet, mint Európa. Itt az a kérdés, és azt gondolom, ez a gazdaságfilozófiai eleme ennek a vitának, hogy komolyan lehet-e abban hinni, hogy a piaci gazdasági folyamatok helyett az állam képes ezeket a folyamatokat jól szabályozni .Meggyőződésem, meggyőződésünk szerint nem képes.
Ezért mondható minden bajával együtt a magyar privatizációs folyamatra, hogy helyénvaló, a gazdaságot elősegítő folyamat volt. Nem látom annak értelmét, hogy utólagosan egy jelenlegi politikai vagy gazdaságpolitikai vitában felhasználjuk az akkori folyamatokat, ma már tényeket, egy jelentés különböző elemeit. A magunk részéről támogatni fogjuk tudni ezt az egyébként szerintem korrekt, véleményt nem formálni akaró jelentést az elmúlt 17 évről. A magunk részéről komoly eredménynek gondoljuk az egész folyamatot, de sajnálattal látom, hogy sokan megint azt hiszik, azt gondolják, hogy van egy állambácsi, aki majd megoldja a problémákat. Nem hiszek ebben, nem gondoljuk azt, hogy ilyen lenne, még akkor sem, ha egyébként egy baloldali irányultságú kormány mondjuk az Egyesült Államokban most éppen ebben hisz, vagy nálunk jóval gazdagabb, jobb helyzetben lévő országok az állami beavatkozást látják átmeneti megoldásnak. Sehol máshol milyen elem nem található. Ezt a jelentést a liberálisok a parlamenti szakaszban támogatni fogják tudni, és nem is javaslom magunknak, hogy a múlt kapcsán folytassuk le azokat a vitáinkat, amelyeket egyébként a jelenben kell lefolytatnunk. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További képviselői kérdés, észrevétel? (Nincs jelentkező.) Erre fogok reagálni, csak nem akarom ezt a vitát úgy megnyitni, hogy más ne mondhatná el a gondolatait. Nincs ilyen.
Én is megszólítva érzem magam Horn Gábor felszólalásából adódóan. Képviselő úr azt kifogásolta, jelezte, hogy igen furcsának tartja azt, amit Németország vagy éppen Nagy-Britannia tesz. Ezt a Fidesszel összefüggésben mint valami baloldali csökevényt említi. Nagyon határozottan szeretném világossá tenni: természetesen az Egyesült Államokból nézve egy szakértő akár azt is mondhatná, amit Horn Gábor mond. Hiszen tudjuk, hogy ők a kanadai modellt szocialistának tekintik, miközben nagyon jól tudjuk, hogy az innen nézve egy nagyon jó piaci modell. De ha közelebb jövünk Európához, a szociális piacgazdaság több évtizedes érték, a második világháború utáni Nyugat-Európa talpra állásának modellje, amelynek mindig van megújuló képessége. Legalábbis az elmúlt évtizedek ezt mutatták. Ma mindenki számára világos, hogy a globális piacgazdaság újraértelmezése minimálisan indokolt, értékelése feltétlenül szükséges. Ezért visszautasítom, hogy azt az álláspontot, amit kifejtettem, valamiféle szerepcserének minősítse képviselő úr vagy az SZDSZ.
Úgy gondolom, hogy igen, vannak egymással versenyző modellek. Van egy szociális piacgazdaság, ami az Európai Unió nyugati felére jellemző, és van egy, az USA-beli liberálisabb piaci modell, aminek szűrőjén keresztül természetesen más értékeket lehet megfogalmazni. Amit elmondtam, messze nem a piaccal ellentétes álláspont volt, sőt, kimondottan a versenypiac fogalmát szerettem volna hangsúlyozni. Lehet, hogy ez nem hangzott el, akkor szeretném hozzátenni. Azt gondolom, ma Magyarországnak komoly gondjai vannak abból, hogy nem versenypiaci körülmények vannak jó néhány területen, pedig a privatizáció megtörtént. Az állam hozta létre vagy adta tovább monopóliumát, ha úgy tetszik, és lett volna mód, lehetőség átgondoltabban megtenni. Ez a mérsékeltebb megjegyzésem. Hiszen a rövid és hosszú távok célok szempontjából egészen más az értéke.
A tulajdon kimondottan hosszabb távú hatású szempontrendszer, mondhatnám, sok esetben gazdaságszerkezeti kérdés, hiszen egész ágazatokat, iparágakat, vagy térségi részeket határoz meg, ha nagybirtok jön létre a mezőgazdaságban, vagy középbirtokosi egyéni vállalkozáson alapul a gazdaság, vagy éppen a kis- és középvállalkozásokat erősíti, vagy éppen egy-két nagyvállalati monopóliummal működő iparágak jönnek létre. Ugyanis ezek más-más értéket, minőséget, biztonságot adnak a foglalkoztatásban, az állami gazdaságpolitikában, a versenyképességben. Mondjam csak az elmúlt két évet, mekkora segítő kezet kellett nyújtani a privatizált Nitrogénműveknek? Látjuk, hogy ezek megjelentek, és ez mutatja, hogy ha a hosszabb távú szempontokra is figyelünk, akkor nem lehet mindig a rövid távú szempontok szerint értékelni. Erre utaltam, hogy elég hosszú időszakra a kötelezettségtől való szabadulás volt a jellemző, nem pedig a vagyongazdálkodás. Ennek kritikáját mondtam el.
A képviselőknek nincs további hozzászólásuk, viszont államtitkár úrhoz kérdés érkezett, illetve, amennyiben indokoltnak látja, reagáljon az elhangzottakra. A vita egyébként majd a parlamentben folytatódik. Államtitkár úré a szó.
KELLER LÁSZLÓ (Pénzügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Csak nagyon röviden szeretnék reagálni az itt elhangzottakra. Azzal a megközelítéssel tudok egyetérteni, amit Horn Gábor úr mondott. Utólagosan egy hosszú, közel 20 éves privatizációs folyamatot nem elegáns és nem lehet minősíteni. Objektíven értékelni egy-egy tranzakciót utólag, 17-18 év távlatából, erre nem vállalkozhatunk, egyébként a megrendelés sem így szólt. Azt a feladatot teljesítettük, amit az Országgyűlés adott a kormánynak. Azt, hogy a kötelezettségek teljesítése hogyan alakult, nyilván egy-egy tranzakcióhoz kötődően magánjogi szerződésekben rendezték. Valóban, erre nem tér ki a jelentés. Úgy ítélem meg, látva ezt a folyamatot, hogy ezek a szerződések döntően teljesültek, de nyilván az expozéban erre is ki fogunk térni.
Ami a kárpótlási jegyek sorsát illeti, Kékesi képviselő úr felvetésére mondom, arra nem vállalkozhatunk, hogy az egész kárpótlási folyamatot kezeljük, illetve egy hasonló beszámolót készítsünk. Azt viszont el tudom képzelni, hogy tegyünk arra egy kísérletet, hogy a kárpótlási jegyek sorsát mutassuk be, hogy átfogóan hogyan alakult az elmúlt időszakban, és milyen pontra jutottunk el. Ez nyilván nem ennek a jelentésnek a része kell hogy legyen, de megítélésem szerint is fontos, hogy egy ilyen összegzés készüljön. Ezt olybá veszem, hogy ezt az összegzést megkíséreljük elvégezni, és amikor eljutunk oda, hogy látjuk, milyen módon lettek ezek felhasználva, nem az egész kárpótlási folyamatot értékelve, akkor erről tájékoztatjuk az Országgyűlést.
Más tekintetben felvetés nem hangzott el. Kérem a bizottságot, hogy általános vitára tartsák alkalmasnak a jelentést. Azokra a gazdaságfilozófiai, társadalomfilozófiai felvetésekre, amik itt elhangzottak, most nem kívánok reagálni. Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További hozzászólás? (Nincs jelentkező.) Államtitkár úr arra az egy dologra nem reflektált, hogy ellentmondás van a címben, mivel úgy szól, hogy a teljes privatizációs folyamatra vonatkozik, és tudjuk, hogy ez 1987 végétől indult. Ez vagy helyesbítést kíván, vagy pedig azt kell mondani, hogy a '90-től zajló privatizáció, mert ez így nem fedi a valóságot. Miután úgy vettem ki, hogy nem kívánják kiegészíteni a '88-90 közötti spontán privatizáció időszakával az anyagot, akkor kérem, erre külön térjenek ki.
Két szavazás áll előttünk, egyrészt az általános vitára való alkalmasságról, majd pedig a határozat benyújtásáról. Először, aki általános vitára alkalmasnak találja a beszámolót, kérem, jelezze! (Szavazás) Ez tizenhat. Aki nem? Tizenkettő. Tartózkodás? Nem volt. Így általános vitára alkalmasnak találta a bizottság. Többségi előadó? Kékesi Tibor? A kisebbségi véleményt Varga Mihály fogja elmondani.
Most a határozati javaslat következik. Aki egyetért a benyújtásával, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Tizenhat. Aki nem? Szintén tizenkettő.
Államtitkár úrnak köszönjük a közreműködést, további jó munkát kívánunk.
Következik a 2. napirendi pont: döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, T/8834. szám alatt, Varga Mihály, Szijjártó Péter Fidesz- és Soltész Miklós, Harrach Péter KDNP-képviselők önálló indítványa. A kormány részéről köszöntöm szakállamtitkár asszonyt. Először megadom a szót a kormány álláspontjának ismertetésére, mivel az előterjesztő nem kíván szóbeli kiegészítést hozzáfűzni.
A kormány álláspontjának ismertetése
KARÁCSONY IMRÉNÉ (Pénzügyminisztérium): Két ok miatt nem támogatjuk ezt az önálló törvényjavaslatot. Egyrészt a költségvetési hatása miatt, másrészt egyéb szabályozási problémákat vet fel. A költségvetési hatását tekintve a július 1-jei hatálybalépés esetén a felsorolt termékkörre 122 milliárd forint bevételkiesést jelentene, egész évre vetítve 252,5 milliárd forint bevételkiesést jelentene. Az egyéb szabályozási problémákat az újabb irányelv preambuluma foglalja össze, amely azt mondja, hogy versenysemlegességet kell eredményeznie, vagyis a hasonló termékekre és szolgáltatásokra ugyanakkora adót kell kivetni, akármilyen hosszú is a termelési és értékesítési lánc. Számos Európai bírósági ítélet erősíti meg ezt az irányelvet. A közösségi jog bázisán nem lehetséges bizonyos termékekre, olyan termékekre, amelyek egymással versenyezhetnek, eltérő áfakulcsot alkalmazni. Nem szeretném felsorolni, tehát egyrészt költségvetési hatása miatt, másrészt a szabályozási problémák miatt nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselőtársaimat illeti a szó. Mádi László képviselő úr!
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mostanában több felvonásban hallgathatjuk miniszterelnökünket, aki elég aktív és impulzív típus, manapság vele kell feküdni is, ébredni is. Most azt magyarázza nekünk, hogy ha az élelmiszereket betennénk egy alacsonyabb kulcsba, akkor nagyon nehéz lenne szétválasztani a normál kulcs és a kedvezményes kulcs közé tartozó termékeket. Megmondom őszintén, általában érdeklődéssel hallgatom a miniszterelnököt, de ezt nem egészen értem. Ugyanis évtizedekig különböző kulcsok voltak, és az élelmiszerek a kedvezményes kulcsba tartoztak. Akkor sikerült ezeket szétválasztani, most nem? Nem értem, hogy ami egyszer hosszú évtizedeken keresztül működött, az most miért nem? Ezt nekem magyarázza már el valaki! Értem, hogy nehéz meghúzni a határt, de hogy meg lehet húzni, hogy ez technikailag rögzíthető egy felsorolásban, nemcsak elméletileg, hanem a tapasztalati tény alapján is igazolható. Kérdezem a kormány véleményét: akkor miniszterelnöknek nincs igaza? (Dr. Katona Béla közbeszólására: Szerintem nincs.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Molnár Albert képviselő úr!
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Ha belemegyünk ebbe a vitába, akkor minden élelmiszer egy kulcs alá tartozott, és nem volt semmiféle lehetőség a félreértésre. Azt látom, hogy sertéshús, marhahús, baromfihús. Nincs benne a strucc, a bivaly, a kecske, a birka, a pulyka. Az a probléma, hogy egy rendszert borít fel a javaslat. De ennél nagyobb hibája is van a javaslatnak. Értem és tudjuk, hogy baj van, azt is tudjuk, hogy a világgazdasági válság hatása miatt romlottak a költségvetés pozíciói. Egy költségvetési bizottsági elnök, Varga Mihály úr jegyzi ezt, sőt, Soltész képviselő úr is. Azt nem értem, hogy miért nem írták ide a másik lábát. Ha ezt kivesszük az államháztartási bevételből, akkor megjelenítjük, hogy miből fogjuk ezt megspórolni, így szoktunk módosítást benyújtani. Ami hiányzik, az a kötelező ellentételezés. Ezek miatt ezt nem támogatjuk. Egyébként megértjük a gesztust a családok felé, nyilván ez egy politikai színjáték szlogenje lehet, ugyanis mindenféle szakmaiságot nélkülöz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Horn Gábor képviselő úr!
HORN GÁBOR (SZDSZ): Úgy látszik, ma a gazdaságfilozófia napja van, legalábbis számomra, ezért elnézést kérek, nagyon rövid leszek. Az, hogy ki milyen komoly dolgokat mond és milyen politikai szándékkal, ezt most hagyjuk, mert sajnos az elmúlt időszakban nem egy olyan kijelentést hallottunk, amelynek komolysága vagy politikai szándéka legalábbis megkérdőjelezhető. Pro és kontra ugyanattól az embertől ezt is és az ellenkezőjét is, úgyhogy szerintem ezt a vitát most nem kell itt lefolytatnunk.
Nekünk az a problémánk ezzel a javaslattal, hogy alapvetően elvileg nem értünk egyet vele. Végre sikerült megoldani az egységes áfát. Tehát nem az a bajunk, hogy nem lehet ezt megoldani, nyilván meg lehet oldani, van egy sor ország, ahol meg tudták ezt oldani, és azt is gondolom, hogy ha ez segítene a problémán, akkor a másik oldalát is meg lehetne találni a költségvetésben, hiszen éppen most látunk egy sor ilyet. Ilyen értelemben akár lehetne is találni fedezetet. A probléma az, és itt egy alapvető elvi vita van közöttünk. Ha segíteni akarunk a rászorulókon, akkor a rászorulókon kell segítenünk és nem mindenkin. Az áfarendszer újbóli széttagolása, bizonyos élelmiszereknek, az élelmiszerek egy részének vagy egészének kivétele az egységes áfakörből mindenkit egyformán érint. Ez meg felesleges. Tehát ha ténylegesen az a probléma, hogy a legszegényebb helyzetben levő családokon segíteni akarunk, azokon kellene, de sajnos a miniszterelnöktől egy szót sem hallottunk erről, ilyen értelemben jogosnak tartom a felvetést, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik a lehető legrosszabb helyzetbe kerülnek az elkövetkezőkben. De rossznak tartjuk a megoldást. Ebből a szempontból egy áfarendszer-átalakítás engem is ugyanúgy érint, pedig én meg tudom oldani ezt a problémámat, ha 23 százalék lesz az áfa, ha megszavazza ezt a parlament, bár ezt nem tudjuk még, ezt kész tényként kezelik, de nem tudjuk, ki fogja ezt megszavazni, meglátjuk, de úgy gondolom, más eszközök kellenének.
Erről a problémáról valódi megoldásokat kéne az asztalra tenni. Egyet sem hallottunk, és ezt óriási bajnak tartom. A probléma felvetését helyesnek tartjuk, de a megoldást rossznak tartjuk. Tényleg kell valamit kezdeni azzal, hogy most már társadalmi csoportok szakadnak le végletesen egy ilyen válságszituációban, de rossznak tartjuk a javaslatot, még egyszer mondom, mert szociális problémákat akar az áfarendszeren keresztül megoldani. Másképp kellene, célzottabban, ami nem mindenkit érint, úgy viszont nagyon kellene. Tehát ilyen javaslatot az asztalra kellene tenni, nem látom azt, hogy az elszegényedő, leszakadó, reménytelen helyzetben lévő, egyre többen a munkanélküliségbe kerülő és onnan kikerülni nem tudó családokkal mi lesz. Rájuk semmiféle javaslat nem vonatkozik. Látunk egy családipótlék-átrendezést, ahol elvesznek felül, de azt nem látjuk, hogy alul bármi is történne annak érdekében, hogy egy picit jobb legyen a helyzet. Pedig az például lehetséges megoldása lenne a legszegényebb gyerekek megsegítésének, és akkor nem kell az áfához hozzányúlni. Csak egy példát mondtam.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Balla György képviselő úr.
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen. Úgy látszik, ma az elvi viták napja van, és engem Horn Gábor képviselő úr megszólalása ihletett hozzászólásra. Egyszer jó lenne, ha az SZDSZ rájönne arra, hogy a világ kicsit bonyolultabb annál, mint amit feltételez. Nem gazdagok és legszegényebbek élnek egy országban, pláne Magyarországon. Itt él egy nagyon szűk gazdag réteg, és nagyon örülök, hogy ilyenkor mindig saját magukra hivatkoznak, és élnek nagyon szegény emberek. Sajnos Magyarországon a többség csak azért nem mondható a legszegényebbnek, mert szegényebbek is vannak. Viszont nagyon nehezen, egyik napról a másikra vagy hónap elejétől a végéig, a számlákat kifizetni alig tudó módon él a társadalom nagy része. Ne felejtsük el, hogy ez a javaslat, ami most előttük van, számukra is segítséget nyújtana, ellentétben azzal a javaslattal, amit az SZDSZ mindig meg szokott fogalmazni, hogy csak és kizárólag a legszegényebbek számára nyújtsunk segítséget. Az a nagy probléma, hogy Magyarországnak olyan ma a társadalomszerkezete, hogy bizony segítségre, támogatásra, ösztönözésre szorulnak a legszélesebb rétegei. Önnek egy dologban igaza van, természetesen a gazdagok nem. De mindenki más igen. Itt pontosan a társadalomnak azon a részén segítene ez a javaslat, amelyről önök egyszerűen nem szoktak tudomást venni, miközben ez a réteg adja a társadalom gerincét.
ELNÖK: Mádi László kért még szót. Képviselő úr!
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Jó szándékot feltételeztem Horn Gábor szavaiból, lát egy problémát, amely sokkal szélesebb és mélyebb, mint ahogy említette. Nagyon nehéz ma már csak szociálpolitikában gondolkodni akkor, amikor a társadalom tömegei milliós számban szegényednek el, és válik a helyzetük teljesen reménytelenné, akár munkanélküliségi, akár egészségügyi, akár más okoknál fogva. Tehát ma nem egyszerű szociális megközelítést igényel a kérdéskör. A célzottság kérdése - nézzük az áfakört. Lehet azt mondani, hogy aki jobb módú, az többet fogyaszt. Ez valószínűleg az élelmiszerre is igaz. Ezért ebből a megközelítésből azt mondhatjuk, hogy a jobb módúak relatíve, nominálisan, forintban az alacsonyabb áfából többet profitálnak, nagyobb javulás történik az anyagi helyzetükben.
De van egy másik megközelítés, ami közelebb hozzám, az az arányok kérdése. Az élelmiszerek fogyasztása rugalmatlan, illetve nagyon korlátozottan rugalmas. Ez azt jelenti, hogy a jövedelem növekedésével az élelmiszerek fogyasztása nő, de nem olyan mértékben, ahogy a jövedelmek nőnek, különösen egy ponton túl. Ha az élelmiszerek a kedvezőbb áfakulcsba tartoznak, az valószínűleg kikényszeríti az árcsökkenést, mivel a jelenlegi piaci helyzetben a fogyasztóképes keresletnek ennyire komoly hiánya van, és ilyen nagy verseny van a fogyasztókért. Ilyenkor az árcsökkenés sokkal nagyobb valószínűséggel bekövetkezik, mint egy normál piaci helyzetben. Amikor a szocialisták populáris módon vezették be az áfacsökkentést, azután hátba szúrták saját javaslatukat nagyon rövid időn belül, akkor ezek a feltételek nem álltak fenn. Most komoly esélye van, hogy egy áfacsökkenés árcsökkenést vonjon maga után. A szegényebb lakossági csoportok élelmiszerfogyasztása a saját fogyasztói kosarukon belül arányában sokkal nagyobb. Ezért az ő életszínvonalukban arányaiban az olcsóbb élelmiszer vásárlása sokkal jelentősebben javít, mint a gazdag emberek életszínvonalán.
Nézzük meg, Horn Gábornak igaza van-e akkor, amikor azt mondja, hogy szociálpolitikai eszközökkel kellene kezelni ezt a problémát. Szerintem egyrészt azért nincs igaza, bár a megközelítés jó szándékú, mert itt már olyan nagy az érintett kör, a középosztály lecsúszó tömegei, akiket nem lehetnek szociálpolitikai eszközökkel kezelni. Nincs annyi pénz, és nincs olyan rendszer. Nézzük meg a célzottságot és az adminisztrációt. Sajnos, az egész szociálpolitikának az az óriási problémája, hogy a jövedelemadatok nem objektívek a valós jövedelem, a valós vagyoni helyzet szempontjából, mert tömegével tapasztaljuk, hogy a gyerek osztálytársát Mercedesszel viszik, miközben szociális támogatásban részesül. Tehát az APEH-né rendelkezésre álló jövedelmi adatok és a valóság között nincs olyan pozitív korreláció, ami 0,8 és 1 között lenne, tehát azt tudnánk mondani, hogy jó célzottságúak lennének a rendelkezésre álló adatok, ezért a szociálpolitikai rendszer hatékony megoldás.
A másik gond, hogy a bürokratikus elosztási költségek nagyon nagyok más típusú szociális juttatásoknál. Annak, hogy egy forint szociális támogatást eljuttassak a rászorulóhoz, a bonyolultsága és a célzottsága nagyon komoly hiányosságokat mutat, és nagyon komoly költségeket jelent. Ezért ha tudna konkrét javaslatot tenni, hogy milyen típusú rendszerrel lehetne olcsón, kevés adminisztrációval és jó célzottsággal eljuttatni a szociálisan rászorultakhoz a juttatásokat, akkor annak örülnék, az értelmes vita lenne. De addig, amíg ez nem áll fenn, addig igenis a szociális célzottsága az élelmiszerek alacsonyabb áfakulcsának nagyon jó. Mondom, arányaiban sokkal nagyobb a részesedésük, mint a jobb módúak tekintetében, az adminisztrációs kötelezettsége nulla, és egyszerű rendszer.
Ezen kívül még egy szempontra felhívnám a figyelmet, ami egy ultraliberális gondolkodásba nem illeszkedik. Én magam is régóta és mély kapcsolatot élek a liberalizmussal, liberális gondolkodásúnak vallom magam, csak nemzeti liberálisnak, nem ultraliberálisnak. Az élelmiszeripari termékek esetében a magyar termelők aránya rendkívül magas. Hogy ez a szupermarketekben 80 százalék alatt vagy fölött van, fontos kérdés, szerintem alatta van, de akkor is más ágazatokhoz képest, mondjuk az elektronikai cikkekhez képest, textilipari, könnyűipari termékekhez képest ez sokkal magasabb. Azt gondolom, hogy ha lehet olyan semleges ágazati politikát folytatni, ami a hazai kis- és középvállalkozások vonatkozásában előnnyel bír multinacionális vállalatokkal, külföldi vállalatokkal szemben, akkor ezt kell tenni. Más, hogy az Európai Unióban különböző kulcsok vannak, de az élelmiszerek tekintetében ilyen magas áfakulcs, azt hiszem, talán még egy országban van. Utána nálunk a legmagasabb, ami szerintem nonszensz egy ilyen kedvező adottságokkal rendelkező ország szempontjából, mint Magyarország.
Most elmondtam jó néhány szakmai érvet, ami miatt azt gondolom, hogy a javaslat igenis védhető. Azon, hogy hogyan történik a besorolás, lehet javítani. Nem gondolja senki, Varga Mihály sem gondolja magát minden dolgok tudójának, és nem gondolja azt, hogy minden javaslata perfekt. Lehet ezen javítani, csiszolni. Akinek ilyen típusú gondja van, szavazza meg az indítványt, és javítsuk a vita során a minőségét, célzottságát közös érdekek és vélemények alapján. Köszönöm szépen.
Döntés a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy látszik, további képviselői hozzászólás nincs, így szavazhatunk. Először a tárgysorozatba-vételről kell szavaznunk. Kérdezem, hogy a T/8834. szám alatt benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételével ki ért egyet. Kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás) Tizennégy. Ellene? Tizenhárom. Így nem kapta meg a többséget. Az általános vitára való alkalmasságról már nem kell szavaznunk. Köszönöm szépen szakállamtitkár asszonynak a közreműködését.
A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat következik, T/8381. szám alatt. A módosító javaslatok megvitatására kerül sor első helyen kijelölt bizottságként. Minden módosítást Molnár László jegyez, ezért megadnám a szót, hogy megtudjuk, mi a helyzet.
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat minden egyes szakaszát megnyitottuk technikai javaslatokkal azért, mert nem volt lehetőség előzetesen egyeztetni ebben. Kapcsolódó módosító indítványokkal szeretnénk kezelni egyrészt a piaci értékre, a szerződéskötésekre vonatkozó kérdéskört. Itt az első három szakasz az IMF-szerződés miatt izgalmas egy kicsit, de ahhoz is módosító indítványt fogunk benyújtani. Tegnap egyeztettünk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Gazdasági Versenyhivatallal, a Bankszövetséggel, a jelzálogszövetséggel, a PM-mel és az itt lévő pártok képviselőivel. Abban maradtunk, hogy ezt a kérdéskört tovább tárgyaljuk, és módosító indítványokkal javítunk ezen az előterjesztésen. Köszönöm.
ELNÖK: Közben megérkezett a kormány képviselője, Kék Mónika. Az a kérdés, hogy a kormány támogatja-e a javaslatokat.
KÉK MÓNIKA (Pénzügyminisztérium): A kormány nem támogatja előzetes álláspontja szerint ezeket a javaslatokat.
ELNÖK: Köszönöm. Az ügyrendi javaslatom az, hogy egyben szavazzunk ezekről a javaslatokról. Ha csak nincs olyan képviselő, aki külön szavazást kér bármelyik pontról. (Nincs jelentkező.) Nem tiltakozott senki, akkor először arról döntsön a bizottság, hogy egyben szavazzunk valamennyi módosításról. Aki ezzel egyetért, kérem, jelezze! (Szavazás) Igen. Az 1-10-ig terjedő ajánlási pontokat ki támogatja? (Szavazás) A bizottság egyharmada támogatta, a többség nem.
Ehhez a napirendi ponthoz van-e esetleg még valakinek hozzátennivalója? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor ezt a napirendi pontot lezártam. Ez azt jelenti, hogy majd a kapcsolódó módosító javaslatokkal összefüggésben fogjuk lefolytatni a vitát.
Még egy kis figyelmet kérek. Hétfőn, ha és amennyiben a T/8661. számon benyújtott úgynevezett standolási törvénymódosítási javaslat szabad utat kap a Házszabálytól való eltéréssel történő tárgyalásra, akkor ezt meg kell tárgyalnunk, az interpellációkat követő időszakban kerül erre sor. Várhatóan szerdán lesz a bizottság ülése. Ezzel lehet számolni. Mindenkinek köszönöm szépen a közreműködését. További jó munkát.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 26 perc.)
|
Domokos László |
Jegyzőkönyvvezető: Csoknyay Edit