KUB-3/2007.
(KUB-22/2006-2010.)
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2007. február 13-án, kedden, 10 óra 07 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Ruprecht Polenz, a német Bundestag külügyi bizottsága elnökének tájékoztatója az Európai Unió elnökségét adó Németország prioritásairól. *
Ruprecht Polenz elnök (Bundestag külügyi bizottsága) szóbeli tájékoztatója *
Képviselői kérdések, reflexiók *
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó Vilmos (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Gedei József (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP)
Kárpáti Tibor (MSZP)
Kránitz László (MSZP)
Mesterházi Attila (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Szabó Vilmos (MSZP) megérkezéséig dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP) megérkezéséig dr. Gedei Józsefnek (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) megérkezéséig dr. szakács Lászlóna (MSZP)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) Németh Zsoltnak (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz) Balla Mihálynak (Fidesz)
Rácz Róbert (Fidesz) dr. Kelemen Andrásnak (Fidesz)
Ruprecht Polenz elnök, Bundestag külügyi bizottsága
Hans Peter Schiff nagykövet, Németországi Szövetségi Köztársaság
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 07 perc)
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Jó reggelt kívánok! Bejelentem a helyettesítéseket: Németh Zsolt Nagy Gábort, Gedei József Kékesi Tibort, Szakács László Varga Lászlót, Balla Mihály Potápi Árpádot, Gruber Attila Gógl Árpádot, Kelemen András Rácz Róbertet, Kozma József Szabó Vilmost helyettesíti. Megállapítom a határozatképességet.
A napirendet megküldtük; van-e valakinek a napirenddel kapcsolatban kérdése, megjegyzése? (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, felteszem szavazásra. Ki támogatja a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú, köszönöm szépen.
Rátérünk az első napirendi pontunkra. Nagy tisztelettel köszöntöm Ruprecht Polenz urat, a Bundestag külügyi bizottságának elnökét. Hasonlóképpen nagy tisztelettel köszöntöm Hans Peter Schiff nagykövet urat, a Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövetét és munkatársaikat.
Első alkalommal kerül sor arra, hogy egy ország elnökségi programját az adott ország külügyi bizottságának elnöke ismerteti a magyar parlament külügyi bizottságával. Azt hiszem, nagyon kívánatos lenne, hogy ezt a hagyományt folytatni tudjuk a jövőben, de ehhez az szükséges, hogy olyan nagyvonalú és segítőkész partnert találjunk az illető országban, mint amilyenre Polenz úrban leltem, aki a meghívásomnak örömmel tett eleget. Azt hiszem, nehezen található autentikusabb forrás egy elnökségi programnak, mint az adott ország külügyi bizottságának az elnöke.
Az elnökség a nap folyamán még tárgyalást fog folytatni az elnök úrral - együtt fogunk ebédelni -, és számos egyéb találkozót bonyolít le az elnök úr, ezért némileg behatárolt az időnk, szűk másfél óra áll rendelkezésünkre. Megkérem bizottsági elnök urat, ismertesse a német uniós elnökség fél évre tervezett programját, ezt követően pedig a bizottság kérdéseket tehet fel, illetőleg a szokásos módon megfogalmazhatja a véleményét.
Elnök úr, még egyszer köszönjük, hogy itt van közöttünk. Parancsoljon, tartsa meg az előterjesztését, öné a szó.
Ruprecht Polenz elnök (Bundestag külügyi bizottsága) szóbeli tájékoztatója
RUPRECHT POLENZ elnök, Bundestag külügyi bizottsága: Mélyen tisztelt elnök úr, kedves kolleganők, kollegák. Nagyon köszönöm ezt az alkalmat, hogy ma szólhatok önökhöz, és különösen örülök annak, hogy a találkozónk egybeesik a baráti együttműködésről, illetve partneri kapcsolatról szóló szerződés 15. évfordulójával. Dr. Lammert elnök úr nagyon elkötelezett az önök országa felé, és megkért arra, hogy adjam át üdvözletemet.
A demokratikus Magyarország, illetve az újraegyesült Németország közötti szerződés az európai politika új kezdetét jelenti, a hagyományosan jó és szoros kapcsolatokat jelzi országaink és népeink között, melyek hosszú múltra tekintenek vissza, és nemcsak a kormányok és a parlamentek között, hanem mindkét ország polgárai között is. Ez ugyanakkor utat is mutat számunkra egy közös európai jövő felé, amelyen az európai uniós partnereinkkel, illetve a NATO-val együtt kívánunk végigmenni. Azt, hogy ezt az utat járhatjuk, önöknek köszönhetjük, a Reichstag épületének keleti sarkán, Berlinben, ahol nap, mint nap végigmegyek az irodámba, egy emléktábla emlékeztet 1989. szeptember 10-ére, ez az a nap, amikor Magyarország több ezer menekültnek megnyitotta a határait Ausztria felé, és megszűnt az a vasfüggöny, amely Európát évtizedeken keresztül megosztotta.
Aki ezeket a képeket látta, soha nem fogja elfelejteni, és Németországban mi nagyon hálásak vagyunk a magyar népnek ezért a bátor, illetve emberies lépésért, és ezt szeretném én is még egyszer, e helyen is megköszönni. Magyarország ezzel a lépéssel egy történelmi időszakot vezetett be, és az emléktábla szavai szerint ezzel egyengette az utat az egyesült Németország, a független Magyarország és a demokratikus Európa felé. A felé az Európa felé, amelyben ma együtt élünk, és amelyre elsősorban az integráció jellemző.
Európa egyesülése, mely 50 évvel ezelőtt Rómában kezdődött, folyamatosan az egész Európát tartotta szem előtt, és a vasfüggöny lehullásával meg is valósulhatott az, ami 1957-ben még csak távoli víziónak tűnt, a két történelmi esemény között, mely az európai XX. század sajnos, háborúkban gazdag múltja ellenére nagyon jó utat mutat a jövőbe. A '92-es barátsági szerződés konkrét tartalmat adott a két ország együttműködésének jövőjére, az euróatlanti integráció közös ügyünkké vált. Ma Magyarország és Németország az Európai Unióban és a NATO-ban együttesen viseli a felelősséget a jövőért.
Szövetséges partnerekként nemzetközi felelősséget is vállalunk a békéért és a biztonságért, például Afganisztánban, ahol az ország újjáépítésében is részt veszünk. Nagyon fontos arról beszélnünk, hogyan tudunk intézkedni, hogyan tudjuk az aktuális kérdéseket megoldani.
Németország európai kiindulási helyzete, amikor az Európai Unióban átvette az elnökséget a G8-ak közötti Oroszországtól, nem egyszerű. Az Európai Unió belső fejlődése a külső kihívásokkal, illetve a válsághelyzetekkel szemben sem tartott igazán lépést. Ez a kihívás már eleve gondot jelent, és végül is az Európai Unió objektív politikai és gazdasági rendszere kötelezi az Uniót arra, hogy ezeket a helyzeteket mértékadóan megoldja. Az Európai Unió speciális helyzete belső struktúrájában rejlik, amely külpolitikai képességeit gyengíti, és amely néhol akadályozza abban, hogy súlyának megfelelően részt vegyen a döntésekben.
Az alkotmányszerződés időszakos kiesése nagyon nagy súllyal nehezedik a 27 tagországra. A német elnökséggel kapcsolatos elvárás végső soron fordított arányban áll ezzel a kiindulási helyzettel. Azt nagyon üdvözöljük, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr az európai uniós nagykövetekkel való találkozóján rámutatott erre a kontrasztra, a Németországgal szembeni elvárások és a kiindulási helyzet közötti kontrasztra, és reméljük, hogy ilyen megértést tanúsít felénk az Európai Unióban a többi partner is. Ugyanis nemcsak reálisan kell látni lehetőségeinket, hanem végül támogatást is várunk politikai programunk megvalósításánál, amely nem a német, hanem a közös európai érdekeket tükrözi. Németország reménnyel tekint e téren is Magyarországra, mely nagy tapasztalattal rendelkezik éppen a központi problémás pontok terén.
És most nézzük az alkotmányos szerződést! Ahogyan Merkel asszony az Európai Parlament előtt bejelentette, a következő európai választásokig, 2009-ig ezt az alkotmányt véghez kellene vinni, be kellene vezetni. A német elnökség szeretne erre vonatkozóan június végéig, az elnökség időszaka végéig egy menetrendet letenni az asztalra. Azokat az embereket, akik eddig szkeptikusan álltak ehhez az alkotmányhoz, és azok a vélemények, amelyek következetesen a holland nemre vonatkoznak, nem hagyjuk, hogy meggyőzzenek bennünket arról, hogy ez az elutasítás végleges lehet.
Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a maga idején önök is aláírták ezt a szerződést, legalábbis annak tartalmát politikailag a sajátjukénak vallották. Ugyanakkor valószínűleg hatékonyan járhatunk el, ha figyelembe vesszük azt, hogy az Európai Unió további fejlődése épp a nemzetközi szerepvállalásában van akadályozva, ha nem írják alá a szerződést. Aki azt akarja, hogy az Európai Unió folytassa az integrációs folyamatot, aki azt akarja, hogy a tagországok gyorsabban tudjanak reagálni, aki azt akarja, hogy az európai kompetencia bővüljön, annak ezt az alkotmányszerződést is akarnia kell. Ha ezt valaki nem akarja, akkor az viszont ne panaszkodjon amiatt, hogy milyen állapotban van ma az Európai Unió. Erre nagyon udvariasan, de határozottan rá kell mutatnunk.
Magyarország azon többség közé tartozik, akik ratifikálták ezt a szerződést, és az ország ezzel világossá tette, hogyan képzeli el magának az európai jövőt. Magyarország tehát rámutathat erre a visegrádi csoporton belül is, és ezek az emberek jobban hallgatnak a magyarokra, ami a német elnökségnek nagyon sokat tud segíteni. Nagy értékeket jelent az Európai Unió számára természetesen Magyarország a nyugat-balkáni és koszovói helyzetben is.
Ennek a régiónak a stabilizálása - további tárgyalásokkal Koszovó státuszáról -, illetve ennek a megoldásnak a biztosítása nagyon nagy súllyal szerepel a német tanácselnökségben. A Nyugat-Balkán országai jó példát mutathatnak az Unió vonzerejének pozitív hatásaira. Különbözőképpen ugyan, de valamennyien átmentek belső konfliktusokon, akár a polgárháborún is. Az EU partneri igyekezetének köszönhetően a nemzetközi közösségben az Egyesült Államokkal, Oroszországgal együtt most már nem kell tartani egy nagyon nagy konfliktus kitörésétől, és ehhez nagymértékben hozzájárul a délkelet-európai stabilitási paktum, amelyet az EU kezdeményezett.
A Nyugat-Balkán országai és az EU közötti kapcsolatokat el kell vinni a belépési csatlakozási perspektíva konkretizálásáig. Az elmúlt évek pozitív fejlődése ellenére a Nyugat-Balkán jelen pillanatban sajnos, még olyan képet nyújt, amely inkább nyugtalanságra ad okot. Csaknem minden országban belpolitikai visszalépések történtek, amelyek megnehezíthetik az EU-csatlakozást. Úgy tűnik, Macedóniában - mely Horvátország után valószínűleg a legérettebb a csatlakozásra - sajnos, a belső feszültségek ismét növekednek. Boszniában továbbra is etnikai színezetű pártok blokkolják a reformtörekvéseket, amilyen például az új alkotmány, és úgy tűnik, a szerb elnök, Kostunica kijátssza a nemzeti kártyát, annak ellenére, hogy az elmúlt választások eredménye alapján éppen a demokratikus erőknek kellene erősödniük.
A Koszovó-kérdés sem mutat semmi fejlődést. Éppen most folyik tárgyalás Bécsben az Ahtisaari-javaslatról, és egyelőre nem körvonalazódik semmilyen egyetértés. Úgy tűnik, a Biztonsági Tanács a két érintett fél nélkül fog dönteni Koszovóról. Amennyiben Oroszország - ahogy Lavrov külügyminiszter mondta - nem fog megszavazni olyan megoldást a Biztonsági Tanácsban, amelyet Szerbia nem fogad el, akkor az fenyeget, hogy a helyzet politikailag ismét élesebbé válik. Kolleganők, kollegák, tudom, hogy önök főleg a vajdasági magyar kisebbségre való tekintettel is nagy figyelemmel követik a Szerbiában, illetve Koszovóban zajló eseményeket, és tudom, hogy önök jobban értik ennek a régiónak a fejleményeit, mint mi, ezért nagyon érdeklődnék az önök helyzetismertetése iránt.
A német elnökség egy további pontja nagyon fontos Magyarország számára is, mégpedig az energiaellátás biztonsága, illetve a növekvő olaj- és gázigény, valamint az ezzel kapcsolatos globális verseny kapcsán ez is a külpolitika fontos részévé válik. Jó egy évvel ezelőtt önök és Szlovákia is megérezhette az Ukrajnánk keresztül jövő orosz gázszállítások rövid időre való felfüggesztését, most Lengyelországban, illetve Németország keleti részén hasonló helyzetbe kerültünk a Fehér-Oroszországon át jövő olajszállítások leállítása miatt. Az egyoldalú politikai függőségek kockázatát csökkenteni kell, és ennek érdekében - hogy a súlyunk nemzetközileg növekedhessen - az Európai Uniónak közös energiapolitikát kell kifejlesztenie, amely hosszú távra tudja biztosítani a meglevő, illetve újonnan kialakítandó források és útvonalak biztonságát. Stratégiai szempontból a Kaszpi-tenger, illetve Közép-Ázsia lehet fontos, amelyet az EU egy Közép-Ázsia-stratégia kialakításával fog megoldani. A Nabucco Törökországból Bulgárián, Románián, Magyarországon át Ausztriáig kiépítendő vezetékét az egész Európai Unió számára alternatív földgázforrássá lehet tenni ebből a régióból. A Nabucco-konzorciumban résztvevő magyar MOL időközben az orosz Gasprommal egy megvalósíthatósági tanulmányt készít egy alternatív vezetékre, amely kizárólag orosz földgázt fog esetleg szállítani.
Nagyon szeretném hallani önöktől, hogyan néz ki ez a megállapodás, illetve a MOL hogyan viszonyul a Nabuccoban való részvételhez. Oroszország az EU számára nemcsak az energiaellátás szempontjából nagyon fontos ország, hanem a földrajzi, főleg geográfiai potenciálja, gazdasági súlya alapján is fontos tényezője a nemzetközi és az európai politikának, amelynek konstruktív részvétele nélkül sok nemzetközi problémát - nézzük csak Koszovót vagy Iránt - nem lehet megoldani.
Oroszország az EU számára gazdasági, tudományos, technikai potenciálja, de növekvő politikai szerepvállalása tekintetében is egyre jelentősebbé válik. A kétoldalú kapcsolatok további kiépítése, illetve a gazdasági és energiakérdésekről szóló tárgyalások olyan pozitív kölcsönhatást kívánnak beindítani, mely mindkét fél számára pozitív változásokat hozhat. Tehát az EU-nak valószínűleg nagyon sokat kell dolgoznia az Oroszországhoz való viszonyán. Egyáltalán, Oroszország érdekelt-e egy ilyen kölcsönös kapcsolatban, vagy megpróbál esetleg egy egyirányú, egyoldalú függőségi helyzetet kialakítani? Hova mutatnak a belső orosz fejlemények, amelyek egyre inkább autoriter vonásokat mutatnak a sajtószabadság korlátozásával, a joggyakorlat politikától való függővé tételével? Ez egyre aggasztóbb. Mit jelent a kizárólag a nyersanyagexportra támaszkodó gazdasági struktúra? Hova mutat az ország szociális fejlődése? Végül: milyen hosszú távú alapon lehet az EU és Oroszország között mindezen kérdések fényében fejleszteni, amelyekre eddig gyakorlatilag nincs válasz?
Ha valamennyire más okból is, az EU másik nagy keleti partnere, Ukrajna is kérdéseket vet fel. Önök is, mi is nagy szimpátiával kísértük figyelemmel a narancsos forradalmat, amikor a demokratikus erők - Juscsenkóval az élükön - elítélték az akkori választási csalásokat, és amellett nagy súlyt fektettek az ország gazdasági és szociális fellendülésére. Sajnos, ahogyan a narancsos forradalom után gyakorlatilag eljátszották ezek az amúgy haladó erők ezt az itt nyert pozitívumot, és látjuk, hogy visszatérnek a régi viszonyokhoz. Annak ellenére, hogy látjuk, hogy nem lehetséges a teljes visszatérés a 2004 ősze előtti helyzethez, azért látjuk, hogy az elnök és a kormányfő közötti konfliktus következményei egyelőre felmérhetetlenek. Az egyéb kelet-európai partnerekkel az európai szomszédsági politika - éppen a német elnökség alatt - továbbfejlesztendő.
A keleti szomszédokkal, Ukrajnával, Oroszországgal, illetve az egész közép-ázsiai stratégiával kapcsolatban az a véleményünk, hogy a meglévő partnerségi viszonyt el kell mélyíteni. Kelet-Európának a német elnökség alatt nagy munkát kell végeznie a transzatlanti térségben is, valamint más nagy, nemzetközi jelentőségű kérdésekben, mint a Közel-Kelet kérdésében, a terrorizmus elleni küzdelem, illetve az energiabiztonság kérdésében. A transzatlanti kapcsolatok erősítése politikai, gazdasági területen is a német elnökség fő programjában prominens helyen szerepel. Teljes joggal, hiszen az atlanti közösség mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok számára központi jelentőségű. Ez a közös értékek, meggyőződések kifejeződését jelenti, és éppen ebben rejlik az ereje.
Ha az európai közösségről beszélünk, akkor a NATO-t is meg kell említenünk, hiszen ez gyakorlatilag annak kül- és biztonságpolitikai gerince. Országaink mind az Európai Unióban, mint a NATO-ban szövetségesek, partnerek, és már emiatt is szorosan együtt kell működnie a két szervezetnek. A transzatlanti kapcsolatok erősítését a német elnökség kapcsán az Európai Unió, illetve a NATO közötti stratégiai partnerség kell, hogy jelentse. Az Európai Unió és a NATO közötti kapcsolatra azt szokták mondani, hogy ez egy vort Konflikt jellegű kapcsolat. Az európai integráció, illetve az atlanti együttműködés közös gyökerekkel, történelemmel rendelkezik. Mindettől függetlenül az Atlanti-óceán egyik és másik oldalán vannak politikusok, akik azt gondolják, hogy lehetne ennél jobb is az együttműködés, ezért nagyon gyakran vannak tárgyalások, amelyek nem túl gyümölcsözőek, és gyakran eredménytelenül végződnek. Az Európai Unió azonban azon van, hogy az egymáshoz való viszonyt tisztázzuk, és ezt Washingtonban, Brüsszelben, Berlinben és mindenhol máshol is tudják.
Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kolléganők és Kollégák! Ebben a rövid áttekintésben szerettem volna áttekintést adni azon súlyponti kérdésekben, amelyek mindkét ország számára központi jelentőségűek. Más kérdéseket, Ázsiát, Afrikát, Latin-Amerikát, a fejlesztést, illetve a kereskedelempolitikát meg sem említettem.
Végül szeretnék néhány általános megjegyzést tenni az európai külpolitikával kapcsolatban, annak erős és gyenge pontjaival kapcsolatban. A gyenge pontokról nagyon sokan és nagyon szívesen panaszkodnak, és többnyire jogosan. Olyan fontos kérdésekben hiányzik a politikai egység, amelyek polgárainkat nagyon élénken foglalkoztatják, és amelyek nélkül nem lehet közös külpolitika. Ilyen például az iraki háborúval kapcsolatos véleménykülönbségek megléte, amelyek szomorú példát jelentenek erre. Az intézményi problémákra is rá kell mutatni, például a nehézkes döntéshozatal a 27 ország között, amely gyakran csak a legkisebb közös nevezőt teszi lehetővé, és emiatt hiányzik ezután az európai külügyminiszternek a megfelelő autoritása is. Úgy tűnik, még mindig túl kevés eszköz áll rendelkezésre annak ellenére, hogy a biztonság- és külpolitika azért fejlődik tovább.
Hogyha valaki csak ezeket a gyenge pontokat látja, az egyoldalúan ítéli meg a helyzetet, nem veszi figyelembe, hogy mennyi deficitet sikerült megoldani, mint például Közép-Kelet-Európa stabilizálását, illetve, hogy mennyi sok hibát sikerült felszámolni a nyugat-balkáni kapcsolatokban. A közel-keleti konfliktusban az Európai Unió szavának súlya van, fontos nemzetközi szereplő, és nagy elvárásokkal néznek felé. Másrészt, amikor a gyenge Európát kritizálják, akkor valószínűleg a mérce is hamis, mégpedig azért, mert az Európai Unió külpolitikáját a nemzetállamok külpolitikájával hasonlítják össze.
Úgy gondolom, az európai uniós külpolitikának erős pontja, hogy nagyon sokféle perspektívát tud a tagállamokból az Európai Unió égisze alatt egyesíteni. Ezek egyfajta egyedi tudás- és tapasztalattartalékot jelentenek, amelyek alapján lehetővé válik az Európai Unió számára, hogy sokoldalúan tudja megvizsgálni a problémákat, és így plasztikus képet teremtsen magának. Szeretnénk, éppen most, az 50 éves évforduló kapcsán ezekre az erős pontokra rámutatni. Hogyha az Európai Unió külpolitikájával valaki pontosan akar foglalkozni, akkor figyelembe kell vennie ezeket a megvilágításokat. Ezért is vagyok itt, és megyek később tovább Romániába, Bulgária felé annak érdekében, hogy pontosan megvilágítsam, illetve felmérjem az ottani látásmódot a világ Európa-problémáira, és ezzel is gazdagítsuk az európai elnökség lépéseit. Ezért előre hálás vagyok önöknek is a vitáért. Köszönöm a figyelmet.
Képviselői kérdések, reflexiók
ELNÖK: Elnök Úr! Nagyon szépen köszönjük ezt az összefoglalót, és engedje meg, hogy néhány kérdéssel kapcsolatban véleményt, illetőleg kérdést fogalmazzak meg.
Az első kérdésem, amit említett, az alkotmány ügye. Nagyon fontosnak tartom, hogy Németország fölvállalja az alkotmány ügyének kimozdítását a holtpontról. Ugyanakkor a francia elnökválasztások erre a félévre esnek. Hogy ítéli meg, mennyiben befolyásolhatják ezek a francia belpolitikai események az erőfeszítés sikerét? Itt kitérnék Sárközy úrnak a mini alkotmányra vonatkozó javaslatára is. Hogyan gondolkodnak erről az elgondolásról? Tudom, hogy március 25-én kívánják először megfogalmazni ezzel kapcsolatban az álláspontjukat, de talán már valahol tart a gondolkodás.
A második kérdés, amit érintett, az a szomszédságpolitika, illetőleg a Nyugat-Balkán kérdése. A szomszédságpolitika általában a keleti és a déli szomszédságpolitikára vonatkozik az Európai Unió szóhasználatában. A Nyugat-Balkánt már a társulási, illetőleg a bővítési politika keretében szoktuk érinteni. Meggyőződésem szerint mesterséges az a szétválasztás, ami a szomszédságpolitika keleti dimenziója, és a nyugat-balkáni bővítési politika között fennáll.
Úgy vélem, hogy Moldova ugyanolyan eséllyel pályázhat az európai uniós tagságra, mint mondjuk, Albánia. Mégis, Moldovát a szomszédságpolitika keretében, Albániát pedig a bővítési politika keretében szoktuk tárgyalni.
Fontosnak tartom, hogy Németország rendet tegyen ebben a problémában, és azt is fontosnak tartom, hogy megváltozzon az a fajta aránytalanság, amely az Unió költségvetésében fennáll a szomszédságpolitika déli és keleti költségvetési keretei között. Mintha az Európai Unió továbbra is fontosabb szomszédnak tartaná a déli, mint a keleti szomszédságot. Mintha az Európai Unión belüli erőviszonyok kihatnának erre a szomszédságpolitikai megközelítésre is. Fontos lehet a német elnökség abból a szempontból, hogy az Európai Unió prioritáslistáján felértékelje a keleti szomszédságpolitikát és a Nyugat-Balkánt. Milyen elgondolásaik vannak erre vonatkozóan?
A harmadik kérdés a koszovói ügy. Tegnap értesültünk arról, hogy a szerb kormányalakítás miatt egy héttel elhalasztották Ahtisaari elnök úr és a szerb politikai tényezők bécsi tárgyalásait. Azt hiszem, ez bölcs döntés volt, hiszen szemmel láthatóan a koszovói ügy tényezője a kormányalakítási folyamatnak Szerbiában. Az a fajta érzékenység is erről a bölcsességről tanúskodott, amely abban is tükröződött, hogy Ahtisaari úr a választások utánra halasztotta a rendezési terve nyilvánosságra hozatalát. De meggyőződésem, hogy a szerb politikában meglevő tendenciák nem akadályozhatják meg a koszovói rendezést, és különösen fontosnak tartjuk, hogy erős autonómiával sikerüljön körülbástyázni a koszovói szerbek jogait.
Ezt azért tartjuk fontosnak, mert ez védelmet nyújthat az ellen, hogy újra tömegesen érkezzenek szerb menekültek a Vajdaságba, itt tehát közvetlen érdekeltsége is van Magyarországnak. Fontosnak tartjuk azért is, mert meggyőződésünk szerint erős autonómiákkal rendezhető a Nyugat-Balkán és általában a Közép- és Kelet-Európa interetnikus problémáinak döntő többsége. Ez szemléletváltást követel meg az európai közösségtől is, hiszen az autonómiával kapcsolatban mind ez idáig meglehetősen távolságtartóan viselkedett. Lehet, hogy vannak rossz tapasztalatok, de meggyőződésem szerint ezek a kivételek. Az autonómia az esetek döntő többségében az interetnikus kapcsolatok stabilizálódását szolgálja, nem pedig az etnikai ellentétek tartósítását.
Az utolsó kérdés, amihez szeretnék kapcsolódni, az energia. Ön feltett egy kérdést, hogy a MOL hogyan vehet részt egyszerre a két projektben, a Nabuccoban és a Kék Áramlatban. Ezt mi sem értjük. Nem tudjuk, milyen tartalma van ezeknek a megvalósíthatósági tanulmányoknak, nem tudjuk, mi a magyar kormány viszonya ehhez a két projekthez. Az én személyes véleményem az, hogy Magyarországnak egyértelműen prioritást kellene adnia a Nabucco-projektnek. De ez egyelőre az én privát véleményem, és nem a magyar hivatalos álláspont.
Azt viszont hadd kérdezzem meg öntől, hogy milyen terveik vannak a Nabucco-projekt megvalósításának elősegítésére. Mert meggyőződésem szerint, ha egy impulzus érkezik az Európai Unió részéről a Nabucco vonatkozásában, akkor az adott esetben a MOL és a magyar kormány számára is befolyásoló hatással lehet.
Köszönöm szépen a figyelmet, és képviselőtársaim jelentkezését várnám még, ezt követően adnám meg újra önnek a szót, elnök úr.
Hadd adjam meg a szót Kozma József alelnök úrnak, a Szocialista Párt képviselőjének.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Nagykövet Úr! Vendégeink! Az az álláspont, amelyet a német kollegánk ismertetett, határozott, ambiciózus és kiegyensúlyozott volt egyszerre. Éppen ezért a tárgyalásnak, a megbeszélésnek és a jövő időszak tervezésének alapjául szolgálhat.
Három kérdésre szeretnék kitérni, véleményt, illetve kérdést megfogalmazni. Az első pont, hogy az alkotmányos szerződés ügyének továbbvitele és révbejuttatása közös felelősség, teljesen osztom az elnök úr álláspontját. Egészen biztos, hogy a német elnökség az alkotmányos szerződés barátai között számíthat Magyarországra. Ugyanakkor kérdésem, hogyan vették számba a lehetséges támogatók potenciálját, milyen elképzelhető ellenállásra vagy megosztó pontokra számítanak még az említetteken kívül? Természetesen úgy látjuk, hogy a Visegrádi 4-ek csoporton belül Magyarországnak és partnereinek nagy a felelőssége, és az ebből ránk eső részt természetesen vállaljuk, és az együttműködésre ez ügyben nyilván számíthatnak.
Ami a szomszédságpolitikát illeti, egy bizonyos vonatkozásban - mint ezt elnök úr érintette már - úgy látom, hogy a déli és a keleti szomszédság merőben más perspektívákkal rendelkezik, és ezt nem a magyar szándékok, hanem az európai tapasztalat mutatja. Déli szomszédságunkban a Nyugat-Balkán jelenleg fehér, vagy ha tetszik, fekete folt az Európai Unió fejlesztése, az európai egységesülés folyamatában, de ez a folt már - tekintettel a társulási folyamatok előrehaladtára - kezd egyre inkább strukturálódni és szürkévé válni.
De nyilván más a helyzet Ukrajna esetében, amelynek csatlakozási felgyorsításában Magyarország legalább annyira érdekelt, mint a balkáni folyamatok erősödésében.
Koszovó kérdésében három szempont egyidejű érvényesülését látjuk fontosnak, és erről szeretném megkérdezni elnök úr véleményét. Egyszerre a legfontosabb európai normának, a demokratizmusnak, egyszerre a stabilitásnak és ezzel együtt, harmadikként említem, egyszerre a biztonságnak a szavatolása ebben a térségben. Számunkra az a kritériuma a koszovói rendezésnek, hogy lehet-e a térség számára nagyobb stabilitást, több demokráciát és nagyobb biztonságot szavatolni egy koszovói rendezéssel. Hangsúlyozom, a térség egészét, tehát az egész közép-kelet-európai, de elsősorban a nyugat-balkáni térséget, mert a koszovói rendezésnek, bár tudnia kell jó megoldást garantálnia Koszovó területére, de olyannak kell lennie, amely hatásában az egész Nyugat-Balkánon növeli a demokráciát, stabilitást és a biztonságot. Ebben az értelemben bízvást hívhatom föl mindannyiunk figyelmét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak Angela Merkel kancellár asszonyhoz küldött levelére, amelyben sok tényezőt említ, és számít Németország együttműködésére ebben az ügyben. Fölveti az emberi és kisebbségi jogok európai elveinek számon kérését mind a rendezés előtti, mind a rendezés utáni állapotban. Ebben az ügyben teljes összhangban vagyunk a Németh elnök úr által is említett szempontokban. Ugyanakkor azt is pontosan látjuk, a jövő szempontjából a stabilitás megkívánja az érintett felek mindegyikének ésszerű időkeretben való részvételét, a jövő tervezését, és azt is pontosan látjuk, hogy újabb biztonsági tanácsi döntésre szükség Koszovó ügyében.
Végül hadd jegyezzem meg, hogy ezekben az ügyekben Magyarországnak, mint ahogy erre elnök úr utalt, csak alátámasztani tudom, valóban nagyon szoros, nagyon közeli, nagyon fájó tapasztalatai vannak a balkáni válsággal kapcsolatban. Mindez a mi szomszédságunkban történt, és mi pontosan éreztük nap mint nap azokat a sérelmeket és fájdalmakat, amelyeket az ott élő népek, a mi szomszédságunkban lévő népek elszenvedtek. Éppen ezért mindenképpen olyan rendezésre van szükség, amely megoldást tud nyújtani a térség polgárainak. Szerbia esetében mindenképpen a társulási folyamat megerősítését, a vízumkönnyítési tárgyalások számára egy belátható menetrend felvázolását elengedhetetlennek tartjuk. Szegedi képviselőként is mondom azt, hogy a magyar külpolitika részét képező szegedi folyamat ebben központi szerepet fog játszani, vagyis a Balkán demokratizálásában mi nemcsak Koszovóra, hanem Szerbia egészére koncentrálunk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Szeretném jelezni, hogy 20 percünk van még a kérdésekre, és jelentkezett Gógl képviselő úr, Hárs képviselő úr, Horváth képviselő úr, Kelemen, Szabó, Gedei és Kárpáti képviselő úr. Azt szeretném kérni mindegyikőjüktől, miután már elhangzottak a pártálláspontok, legyünk tekintettel arra, hogy mindenki el tudja mondani a kérdését. Gógl képviselő úr.
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagy öröm, amikor Németország és Európa képviselője egy személyben van jelen. Három tömör kérdésem van ezek után, az első az alkotmányhoz tartozik. Végül is Európa ontogenezisében egy szemléleti közösségről van szó. Ennek a szemléleti közösségnek a megfogalmazása hogyan lehetséges? Hogyan lehet ezt deklarálni, legalább a preambulum szintjén?
A második kérdésem is ehhez kapcsolódik, mert ahogy ontológiáról beszélünk, van a közép-európai történések sora is, és számunkra kitüntetett történelmi partner Horvátország. Hosszú ideig része volt ennek a nemzetközösségnek itt, a Kárpát-medencében, és fölkészült tag tudna lenni. Hogyan lehetne ezt felgyorsítani?
A harmadik kérdés az energia ügye. Többedszer kerül szóba az, hogy egy gáz- és olajstratégia épülne egy 10-15 éves periódusban, tehát egy széndioxid-végtermékű energiarendszer kialakítása van tervbe véve. Miért nem kap nagyobb hangsúlyt az alternatívakeresés? Gondolok itt a fúziós és az etanol, tehát a vízvégtermékű, vagy a nem kockázatos végtermékű energiákra, amelyek esetén bizonyos szempontból nagyobb közösségek összehangolására is szükség volna. Tehát nemcsak egy gáz-, olaj- és útvonal-stratégiáról lenne szó, hanem egy valódi alternatívakeresésről is.
Ez a három kérdésem lenne. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hárs képviselő úr.
HÁRS GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagy figyelemmel hallgattam referátumát, és köszönettel veszem. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen összefoglalóban nem lehet minden kérdésre kitérni, azonban szeretném mindenképpen hallani az ön véleményét egy olyan országgal kapcsolatban, amely Európában és a mi térségünkben különösen kiemelt szerepet játszik, és amelyhez Németország viszonya is kulcsjelentőségű; Lengyelországról van szó.
Attól az időtől kezdve, mióta - volt alkalmam közelebbről figyelemmel kísérni - Willy Brandt kancellár Brassóban járt, azóta folyamatosan javultak a német-lengyel kapcsolatok, és a csúcspontját ezeknek a kapcsolatoknak akkor érték el, amikor Lengyelország velünk együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Az elmúlt évben, másfél évben azonban jelentős változások történtek mind Lengyelországnak az Európai Unióhoz való viszonyát, mind Németországhoz való viszonyát illetően. Szeretném az ön véleményét hallani egyrészt Lengyelország és az Európai Unió viszonyáról, másrészt a német-lengyel viszonyról. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Jelezném itt elnök úr számára, hogy a volt lengyelországi nagykövet tette föl ezt a kérdést.
A következő kérdező pedig Horváth János képviselő úr, a parlament korelnöke. Ő a Magyar Köztársaság parlamentjének azon tagja, aki jelenleg nemcsak a legidősebb, de tagja volt már az 1945-ös demokratikus parlamentnek is. 1945-ös! Képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm.
Elnök Úr! Nagykövet Úr! Az előttem elhangzott hozzászólásokkal olyan nagymértékben egyetértek, úgy kifejezték az érzéseinket, gondolatainkat, hogy én csupán egyetlenegy témát említek meg, mintegy a hangsúly kedvéért, és remélem, hogy alkalmunk lesz valamikor egy kerekasztal vagy ankét jellegű találkozáson a részletekbe is menni. Ez az egyetlen téma, amit én itt majdnem prioritásként említek meg, a horvát csatlakozás kérdése, a joint of Croatia. Ez annyira természetes, annyira benne van az egész dinamikában, és hogy Horvátország nem lévén tagja az Európai Uniónak, ez majdnem hogy furcsa fényt vet mindnyájunkra. Nem kívánok összehasonlításokat tenni más országokkal, csak azt szeretném remélni, hogy Németország vezető szerepe a következő hónapokban ebben fontos lesz, annak az országnak a szerepére utalok itt, amelyik Európát érti, és ez azt fogja eredményezni, hogy Horvátország teljes európai tagsága valahogyan soron kívül megoldódik. Találjuk ki ezt a valahogyant, ezt szeretném kérni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Szabó Vilmos alelnök úr.
SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Nagykövet Úr! Kedves Vendégeink! Az első dolog az európai alkotmány kérdése, amelyben csatlakozom az előttem elhangzott kérdésekhez, de egy momentumra én szeretnék konkrétan rákérdezni. Abban az esetben, ha bármilyen vonatkozásban is újra tárgyalásra kerülne sor akár egy új alkotmány, akár egy szűkebb, bármiféle alkotmányszövegről, tudja-e a német kormány támogatni a kisebbségek jogainak védelmére és biztosítására vonatkozó passzust? Nyilván tudja elnök úr, hogy Magyarország az alkotmányozás folyamatában ennek kezdeményezője és igen erőteljes motorja volt.
Sok szövetségest sikerült ehhez szereznünk, és ha nem is abban a formában szerettük volna, de mégis bekerült a jelenlegi szövegbe, annak a preambulumába. Mi rendkívül fontosnak tartanánk, hogy ez a passzus megőrződjön. Számos kérdés és vélemény elhangzott már erről, amely ezt alá tudja támasztani.
A másik kérdésem az, hogy - ugyan néhány nap után - ön, illetve önök hogyan értékelik az elhangzott Putyin-beszédet Münchenben. Nyilvánvalóan kihatással az Európai Unió és Oroszország, Németország és Oroszország, és nyilvánvalóan Magyarország és Oroszország kapcsolatára is. Kíváncsi lennék arra, hogyan vélekedik erről elnök úr.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kelemen képviselő úr!
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Ott folytatnám, ahol nagyjából befejezte az összefoglalóját, különösen az európai külpolitikai megközelítésének örültem. Azt hiszem, ehhez az kell, hogy ne legyünk hűtlenek az elvi alapokhoz. Ilyen szempontból tenném fel a kérdéseimet.
Egyik arra vonatkozik, hogy az Európai Tanácsban, amely az államok nagyobb számát foglalja magában, mint az Európai Unió, és jól meg tud fogalmazni egy európai hangulatot, közvéleményt, a legutóbbi ülésen eléggé egyértelműen elmarasztaló magatartást lehetett észlelni azzal kapcsolatban, hogy Oroszország az energiafegyvert mint politikai eszközt - és nem pusztán gazdasági eszközt - akarja használni. Ez annál érdekesebb volt, mivel Oroszország nagyon aktív résztvevője az Európai Tanácsnak, talán még elnököt is ad a közeljövőben. Hogyan értékeli ezt a jelenséget, elnök úr?
A másik kérdésem arra vonatkoznék, hogy azt hiszem, nagyon fontos az - mindannyian képviselők vagyunk, és az emberek véleményét, igazságérzetét akarjuk artikulálni a politikában -, hogy az igazságérzetnek is meg kell felelnie annak, ami egy törvényes rendezés. Itt Koszovó esetében nagy kérdés merül fel számomra. Szintén az Európai Tanács politikai bizottságának raportőre felvetette azt a lehetőséget, hogy lehet olyan megoldás - akár presszió árán is -, amely rendezi valami módon ezt a kérdést, de ez nem lehet precedensértékű. Amennyiben ez így volna, ez nagy kérdést vet fel, csak a volt Jugoszlávia területével kapcsolatosan is, lásd: Bosznia, Vajdaság, szandzsák, hiszen ez azt sugallná a térség népeinek, és talán még ezen túl is, hogy ezek szerint csak a fegyveres vagy az erőszakos konfliktus teremthet olyan helyzetet, amely tartós rendezést eredményezne. Azt hiszem, ez teljes mértékben ellenkezne a mi politikai meggyőződésünkkel.
Még egy kérdés, amiről ma nem esett szó, hadd kezdjem ezt is e meggondolás alapelveinek a jegyében. Az elkövetkező időszakban nagyon fontos külpolitikai kérdéssé fog válni az iráni nukleáris program. Magyarországon egyetértés van abban, hogy Irán lehetőleg ne rendelkezzék nukleáris fegyverrel. De nem tudom, nem kellene-e a megoldást abba az irányba terelni, hogy az adott térségben a nukleáris fenyegető erő egyformán csökkenjen, és akkor talán könnyebben beláttatható a világgal is, meg az érintett felekkel is, hogy nem a kölcsönös felfegyverkezés - legalább is, nukleáris ütőerő szintjén -, hanem éppen ellenkezőleg, ennek a meggátolása. Gondolok itt - Indiát is számításba véve - Pakisztánra, Izraelre, amely egyre világosabb, hogy rendelkezik ilyen jellegű ütőerővel. A térségi egyensúly létrehozása a kérdés.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gedei képviselő úr!
DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni elnök úrnak azt a kedves gesztust, amellyel kezdte a bemutatkozását, nevezetesen azt a tényt, amely a vasfüggöny lebontására utalt. Számomra ez azt az üzenetet hozza, hogy akkor is voltak olyan emberek Magyarországon, akik értették az idők szavát, és megtették azt, ami a kötelességük volt.
Éppen ez a fajta mámor, ez a fajta bizakodás, amely a rendszerváltás idején volt, talán nem realista Kohl elnök úr részéről is, amik ő és Antall miniszterelnök úr kitűzték 1995-re Magyarország európai uniós tagságát, mint céldátumot, ez néhány évvel később valósult meg. Nyilván számomra, aki akkor jóval fiatalabb voltam, mint most, adta azt a fajta bizakodást, amit később az Európai Tanácsban például kis csalódásként éltem meg. Néhányan itt a kollegák közül már említették az emberi és kisebbségi jogokat különféle aspektusokból, és én azt tapasztaltam az Európai Tanácsban, hogy azt a fajta együttműködési lehetőséget, amelyre talán joggal számíthattunk '90-ben, nem tudtuk maradéktalanul kimeríteni.
Nem szeretném megismételni azokat a kérdéseket, amelyeket kollegáim már feltettek, szinte mindegyiket magam is feltenném. Örülök annak, hogy Merkel kancellár asszony kiemelten fontosnak tartja az alkotmányt, nem lesz könnyű dolga. Üdvözlöm azt, hogy önök realisták, hogy kitűztek transzatlanti célokat is, hasonlóan, mondjuk az ír EU-elnökséghez.
Szeretném azt kérdezni, hogy azon túlmenően, hogy prioritásnak és fő célnak tartják az ország két partjának az együttműködését, vannak-e olyan tevékenységek, lépések, amelyeket mondjuk, szívesen ajánlanak nekünk, a külügyi bizottság tagjainak. Gondolok itt arra, hogy nekünk van egy transzatlanti albizottságunk is.
Visszakanyarodva kicsit az autonómia kérdésére, hiszen ez a magyar külpolitika egyik differentia specificája. Én talán kicsit másként fogalmaznék. Nem az autonómiát, mint fogalmat használnám, mert ez mára nem annyira EU-konform - mondjuk ezt -, hanem a subsidiaritást, az önkormányzatiságot és a regionalizmust. Azt hiszem, önöknek ezen a területen is lehetne egyfajta bátorítást kifejeznie Kelet-Közép-Európában a német elnökség ideje alatt. Itt kérdezném azt is, bizonyára hallottak arról, hogy Romániában a székelyföldi megyék egyfajta régiót szeretnének. Ehhez talán meg is vannak azok a jogszabályi feltételek, és talán a területkiegyenlítés is ezt támogatná, hiszen három olyan elmaradott, szegény megyéről van szó, amelynek az összefogása fontos lenne. Ha továbbmennek majd az útjukon - amelyet nagyon üdvözlök - Románia, Bulgária irányában, akkor azt is kérném, hogy ezeket a körülményeket vizsgálják meg, kérdezzék meg. De kérdésként is felmerül bennem, hogy önök tudják-e ezt segíteni.
Néhány kollegám kiemelte, hogy az autonómiának, amelyet én önkormányzatiságnak szeretnék nevezni, fontos stabilitási, biztonsági aspektusa van. Nemrég az Európai Tanácsban Andreas Gross emelte ki ezt a körülményt, ezt a tényt. Vannak minták Európában, én is fontosnak tartanám, ha Kelet-Közép-Európában ezt a fajta gyakorlatot folytatnánk Koszovóval, Vajdasággal összefüggésben, Erdélyről már beszéltem.
Számomra - és most itt Gógl kollegámat idézném - nemcsak Horvátország, hanem Németország is kitüntetett történelmi partner, és ha kicsit elégedetlennek tűnök, ez attól van, hogy az elvárásaim és a reményeim Németországgal kapcsolatban jóval magasabbak, mint akár bármely környező szomszédos állammal kapcsolatban.
Köszönöm, hogy itt vannak, ez számomra mindenképpen nagy élmény volt, remélem, hogy folytatni tudjuk a megbeszéléseinket, és sok sikert kívánok a következő tárgyalásokhoz.
ELNÖK: Végül Kárpáti képviselő úr következik, ezt követően pedig elnök úr arra a kis egyszerű feladatra vállalkozhat, hogy negyedóra alatt megválaszolja ezeket a kérdéseket.
Kárpáti úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Ön mai előadásában az Európai Unió, illetve a vezető német elnökség külpolitikai prioritásairól beszélt. Én a prioritásnak egy másik aspektusát szeretném fölvezetni, és azzal kapcsolatban szeretném a véleményét kérni.
Az úgynevezett lisszaboni programban az Európai Unió évekkel ezelőtt azt a célt tűzte ki, hogy fölzárkózik az Egyesült Államok, illetve a világ legfejlettebb térségeihez a versenyképesség vonatkozásában, a műszaki-technikai fejlődés színvonalában. Hisz mindnyájan tudjuk, hogy a világpolitikában betöltött szerepünket alapvetően meghatározza az az erő, amelyet a gazdaságban, vagy a tudományban és egyéb területeken fel tudunk mutatni. Az eredmények, évekkel később vizsgálva, azt mutatják, hogy igazából nem sikerült nagyot lépni ennek a programnak a végrehajtásában, sőt, azt látjuk, hogy az Európai Unióba belépő tíz, majd most két újabb állam inkább rontja az átlagot, nem javítja. Azt is tudjuk, hogy ebben a 12 országban a jövőben sem lehet a tömeggyártásra vagy az olcsó munkaerőre támaszkodni, hiszen ezekből az országokból már rég elmentek azok a gyártási kultúrák, termékek, amelyek a tömeggyártást igazából jellemzik, mondjuk Mexikó, Dél-Amerika, Távol-Kelet, Kína irányába. Azonban nagyon fontos a jövőre vonatkozóan, hogy az Európai Unió a lehetőségeit, a rendelkezésére álló eszközöket, pénzt és egyéb forrásokat hogyan fogja fölhasználni.
Németország, aki alapvetően meghatározó gazdaságával az Európai Unióban is, ezekben az új tagállamokban is, az elmúlt időszakban egy nagyon érdekes és eredményes gazdasági szerkezetátalakítási programot hajtott, illetve hajt végre. Azt látjuk, hogy Németországban megindult a gazdaság növekedése, a munkanélküliség csökkenése, és még számtalan jó eredményt mutat fel. Én úgy gondolom, Németországnak mindenképpen fontos, és ezt a tevékenységet külpolitikának tekintem, hogy hogyan tudja hasznosítani, felhasználni ezt a képességét, tehetségét.
A kérdésem tulajdonképpen arra irányul, hogy az Európai Unió, illetve Németország milyen felelősséget érez, és milyen lehetőséget lát arra, hogy ezen a területen, vagyis a lisszaboni programban megfogalmazott célok elérésében mit tud elérni, és mit fog felvállalni. Ez Magyarország számára gazdasági növekedést, belpolitikai feszültségcsökkentést jelent, szomszédpolitikánk javulását, valamint közvetetten az egész Európai Uniónak a világpolitikában való megítélését is mutatja. Köszönöm szépen, ez lett volna a kérdésem.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, képviselőtársaim. Megkérem elnök urat, hogy válaszolja meg kérdéseinket. Talán az elnök asszony egy pár perc késést nem fog zokon venni. Parancsoljon!
RUPRECHT POLENZ, a német Bundestag külügyi bizottságának elnöke: Nagyon szépen köszönöm mind a kérdéseket, mind pedig a kommentárokat. Ez nemcsak egy kérdés-felelet játék, amiben benne vagyunk, hanem tulajdonképpen egyfajta párbeszédet kezdtünk az európai kül- és biztonságpolitikáról. Ugyanakkor a hozzászólásokból megállapíthatjuk, és ezért nagyon hálás is vagyok, hogy nagymértékben egyeznek véleményeink a tekintetben, hogy az Európai Uniónak mi felé kell orientálódnia, illetve, hogy melyek legyenek a súlyponti kérdések. Nagyon köszönjük a támogatást is annál a nehéz feladatnál, amit 2007 első félévében Németország az elnökséggel átvállalt.
Teljesen egyetértek önökkel abban, hogy az Európai Unió képességei kifelé nagyon nagymértékben függenek a tagországok gazdasági erejétől, és hogy a lisszaboni folyamat nagyon lényeges motorja kell, hogy legyen annak, hogy jobb formába hozzuk magunkat, mint amilyenben éppen vagyunk.
Szeretném megkísérelni a kérdések összefoglalását. Először is az alkotmányos folyamatokról szólnék. A német elnökségnek most az a feladata, hogy egy olyan menetrendet tegyen le az asztalra, amely fellendíti ezt az egész folyamatot. Figyelembe kell venni azt, hogy 18 tagállam ratifikálta ezt a szerződést, tehát kijelentették azt, hogy ők is így képzelik el a jövőt, 2 tagállam nemet mondott, és a többi állam többé-kevésbé ellenvetésének adott hangot. Tudjuk, hogy például Lengyelországban és Csehországban elég nagy az ellenvélemény, a nyomás, ugyanakkor a motívumok különbözőek. A francia javaslat például, amely azóta ugyancsak változáson ment keresztül Sárközy új jóvoltából, hogy nemcsak a mini alkotmány az, amit újonnan kellene megfogalmazni, hanem francia szempontból talán az is megoldás lehetne, hogy a 3. rész, amely gyakorlatilag egy ismétlő rész, kivegyük. Az első részt, tehát az intézményes lépéseket, a jobb cselekvőképesség érdekében jóvá kellene hagyni, és a második részben ugyancsak egyfajta utalásos technikával lehetne dolgozni.
Ez a javaslat nagyjából azt fedi, amit a brit kollégáktól hallottam, és ők azt mondták, hogy ha egy szerződésről kell referendumot szerveznünk, akkor az meg fog bukni akár már csak amiatt is, amilyen most a médiahelyzet Nagy-Britanniában. Ezért megkértek, tegyük meg azt a szívességet, hogy ne nevezzük ezt az egészet alkotmánynak. Ők azt mondták, hogy mi vagyunk a legrégebbi demokrácia Európában, és az alkotmány programjában ez az egész most itt meghal, pedig az egészet a parlamentben tudnák ratifikálni referendum nélkül. Tehát ha ezen a szinten tárgyalhatjuk a dolgokat, akkor tovább fogják vinni. Ez volt a Munkáspárt véleménye, Tor-ékkal egy kicsit könnyebb volt a helyzet.
A német elnökségnek lesz a feladata az, hogy nagyon sok kétoldalú tárgyalást tartsunk, ahol kitaláljuk azt, hogy az egyes országokban mi az, ami az adott ország szempontjából különösen fontos lehet, és ezt összedolgozzuk egy egységgé. Erre vonatkozóan még túl korán lenne bármit is kijelenteni. Tehát az ilyen jellegű kérdésekre nem tudok még konkrétan válaszolni.
Most a német-lengyel viszonyra szeretnék kitérni a kérdések kapcsán, ami nagyon a szívemen fekszik. Amikor még nem voltam a parlamentben, hanem csak a választókörzetemben a városi tanácsban dolgoztam, '95 után mindent megtettem annak érdekében, hogy nagyon sikeres testvérkapcsolatot tudjunk kiépíteni, és végül megkaptuk a legjobban működő testvérvárosi kapcsolat díját; egyébként 600 ilyen működik Németországban. Nagyon jól együttműködött az ifjúsági kapcsolatot ápoló szervezet is, igen sikeresek voltak. Tehát úgy gondolom, hogy ha ezt még intenzívebbé lehetne tenni, akkor ennek kapcsán láthatóan növekszik a szimpátia is a népben a másik iránt.
Ugyanakkor a lengyel kormánynál azt tapasztaljuk, hogy németellenes ressentiment jelenik meg. Véleményem szerint ez belpolitikai jellegű okokra is visszavezethető, ezért igen nehéz kezelni. Ha belegondolunk a porosz vagyonügynökség perébe, akkor tulajdonképpen elég kritikus felhangokat kap a dolog.
Viszont nagyon hálásak lennénk, ha a magyar barátaink tudnának segíteni abban, hogy a Lengyelországgal való viszony elmozduljon, és olyan irányban fejlődjön, ahogyan a német-francia viszony a II. világháború után. Nagyon sok német politikus kíván ebben az irányban tevékenykedni, és remélem, hogy ez sikerrel is fog járni majd.
Most kitérnék a bővítés témájára Horvátországgal, illetve, hogyan tovább. Úgy gondolom, összefüggés van az Európai Unió cselekvőképessége - amely 27 országgal a nizzai szerződés alapján már nem igazán tud hatékony lenni -, illetve az alkotmányos szerződés újragondolása között. Ezeket meg kell oldani, még mielőtt új felvételek mellett döntenénk. Az is igaz, hogy a nagy bővítési kör, mely 2007. január 1-jével Románia és Bulgária felvételével zárult, melynek során 12 tagállam lépett be, úgy gondolom a felvételi kapacitás, illetve a befogadási képesség és ennek a "megemésztése" azért nagyjából már a határon mozog, legalább is, ha úgy tetszik, a régi Európai Unió érzelmeiben, és ezzel számolni kell. Mert például azok a gondolatok, amelyek miatt Franciaország és Hollandia a népszavazáson elutasította az alkotmányos szerződést, legalább is, a közvélemény-kutatások alapján arra a gondolatra vezethetők vissza, hogy hol legyen Európa határa. Tehát ezt politikailag figyelembe kell venni! Ezért tehát mindazok, akik az Európai Unió további bővítési képességeiről gondolkodnak - és idetartozik Lengyelország is, éppen Ukrajna kapcsán, ez Lengyelországnak nagyon fontos lenne -, mindig rá kell mutatni arra, hogy nagyon nagy itt az összefüggés az EU cselekvőképességével, illetve az alkotmányos szerződéssel. Tehát nem lehet egyszerre mindkét dolgot megtenni, hogy bővíteni, meg az alkotmányt elutasítani, ahogyan az angolok ezt mondják.
Koszovó kapcsán a demokrácia, stabilitás, biztonság hármasával egyetértek, azt hiszem, az Ahtisaari-féle javaslatok is erre mutatnak. A kisebbség védelmét a Koszovóban élő szerbek számára biztosítani kell, és ezt a pristinai látogatásom alkalmával - körülbelül egy évvel ezelőtt és később is - több tárgyalást folytattam Ceku miniszterelnökkel, és az volt a benyomásom, hogy a koszovói tudja, hogy csak akkor építkezhet, ha a szerbek ebből nem kerülnek ki rosszul. Tehát, ha egy országból nagyon sok ember elmenekül, oda a külföldi befektetők nyilván nem fognak szívesen bemenni. Ezért remélem, hogy a koszovói albán vezetés képes lesz arra, hogy az országban élő szerbek számára egy olyan perspektívát nyújtson, amely alapján érdemesnek tartják ott maradni, de ez nem lesz egyszerű.
Említették még Szerbia helyzetét, amelynél ugyancsak figyelembe kell venni a NATO készségét, amelynek Karadzic hágai kiszolgáltatása volt a feltétele; ennek ellenére a NATO békepartnerséget kínál, és tudjuk, hogy nem elég Szerbiának kilátásba helyezni, hogy valamikor a távoli jövőben EU-tag lehet, hanem ennek az országnak érezhető könnyebbségeket is kell nyújtani, és fel kell hívni a szerbiai politikusok figyelmét arra, hogy a nacionalista lapot nem igazán jó kijátszani. Tudjuk, a szomszéd országok nagyon sokat tudnak segíteni abban, hogy Szerbia ne közösíttesse ki magát, hanem, hogy Szerbiát szeretettel fogadják. Ez pszichológiai kérdés is. Ha szerbekkel beszél az ember, az az érzése, hogy úgy gondolják, ők lettek Európa páriái, elutasítottjai, és a szerb lakosság most objektíven is rosszabbul érzi magát, mint Tito idején. Ez egy nagy feladat.
Az Európai Unió helyzetében, belső erejében érdekelt országoknak, mivel nem lehet minden országot felvenni azonnal az Európai Unióban, ezért át kell gondolniuk Európa szomszédságpolitikáját, a mindenkori országokkal kapcsolatos politikát, illetve a határok helyzetét. Tehát hol húzódnak Európa határai, a jóléti és egyéb szempontok alapján is? Ha Oroszországban esetleg valami változik, akkor ez nagyon pozitívan kihathat erre a szomszédsági politikára Oroszországgal szemben is, és nem félek attól, hogy mondjuk, két mércével mérünk esetleg a Földközi-tenger és Oroszország viszonyában, hanem az a véleményem, hogy ezt a politikát valóban különbözőképpen kell alakítani, akár a Magreb-országokkal, Izraellel, és egészen más kérdésekről kell tárgyalni, mint például Ukrajnával vagy Moldáviával.
Az energiapolitikára térnék még ki, és ezzel megint csak Oroszországnál vagyunk. Úgy gondolom, a márciusi energiacsúcs világossá fogja tenni, hogy az energiahatékonyság, illetve az alternatív energiák támogatása érdekében sokkal többet kell tennünk, annak érdekében, hogy a fosszilis függőségünket csökkenthessük. Ennek ellenére ez a függőség egyelőre növekedni fog, hiszen az Európai Unióban a kitermelt mennyiség - és most Norvégiát is nagyvonalúan ideszámolom - a következő évek, évtizedek során csökkenni fog, míg az energiaigény folyamatosan növekszik. Hogy ne kelljen belemenni egyoldalú függőségekbe, ezért diverzifikálni kell az energiaforrások között, ezeket a lehető legjobban meg kell osztani a kockázatok elkerülése érdekében. Ez valószínűleg oda fog vezetni, hogy Oroszországtól is abszolút értékben több olajat és gázt kell majd importálni, mint ma. Ennek ellenére fontos, hogy - ha úgy tetszik - egy ilyen ökölszabályt betartsunk, úgy gondolom, valószínűleg Magyarországon is ismerik ezt a szabályt, ahogyan mi mondjuk: ne tegyél minden tojást egy kosárba.
Ez tehát azt jelenti, hogy diverzifikálni kell, és ezért szeretném még egyszer hangsúlyozni, amit az imént már említettem. Tehát európai szempontból - és ezt a lengyel barátainktól definitíven tudom, de ugyanúgy a Baltikumtól is, Ausztriától is - a Nabucco-vezeték az "a" projekt, amely segítségével diverzifikálni lehet. Úgy gondolom, Magyarországgal szemben valóban az az elvárás, hogy Magyarország ezt az európai prioritást ne kérdőjelezze meg, hanem támogassa. Most, hogy a Nabucco-projekt mellett van majd még lehetőség további vezetékekre is, ezt nem tudom megítélni, nem vagyok szakember, de azért szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy tetszőlegesen sok vezetéket lehet-e finanszírozni, illetve mindez gazdaságos-e még. Tehát a közép-ázsiai országoknak meg kell nyitni az európai piacot anélkül, hogy Oroszország tranzitországgá váljon, és ezt a Nabucco stratégiai háttere előtt úgy, hogy mindezt ne veszítsük szem elől.
Magával Oroszországgal kapcsolatban természetesen vita volt arról, hogy Oroszország az energiát fegyverként használja. Úgy gondolom, ez az aggály jogos volt, ugyanakkor a másik oldalon azok, akik ezt mondták, akkor még - Fehér-Oroszország különösen - jó árakat kaptak, jobbakat, mint Ukrajna, éppen azért, mert barátibb viszonya volt Oroszországgal.
Ugyanakkor most már tudjuk azóta, hogy Fehér-Oroszországnak a piaci árak felé kellett elmozdulnia. Az látszik, hogy Oroszországnak gazdasági okai is vannak arra, hogy csak a külföldi és a belföldi árak között teszünk különbséget, és a kérdés már csak az innentől kezdve, hogy hogyan bánik az ember a partnereivel a külföldi árak kialakításánál, illetve a tranzitországokkal való vita ne érintse azokat az országokat, amelyek ezen a tranzitországokon túl találhatók Európában. De gondolom, hogy kancellár asszonyunk az orosz elnöknek ezt világossá tudta tenni, és azt is remélem, hogy a partnerség és kooperációs egyezményben, amelyben Oroszországgal talán ki fogunk tudni alakítani, talán a magyar barátok a lengyel vétóban tudnak nekünk egy kicsit segíteni. Úgy gondolom, hogy így talán biztonságot is kaphatunk.
Az utolsó kérdés - az idő előrehaladta miatt csak nagyon röviden - Irán. A nemzetközi államközösség zártságát meg kell, hogy tartsuk. Nemcsak a három európai uniós tagországnak, az egész közösségnek köszönhető az, hogy mindeddig sikerült az Egyesült Államokat, Oroszországot és Kínát - és ezen keresztül a Biztonsági Tanácsot is - a rezolúció kapcsán egységbe kapcsolni. Gondolom, hogy ez a fő tanulság az iraki háborúnál is. Az iraki háborút el lehetett volna kerülni akkor, hogyha egész Európa egy véleményt képviselt volna, azonos állásponton állt volna, és egy zárt frontot képezett volna a Biztonsági Tanácsban novemberig. Tehát ezt a zárt egységet fenn lehetett volna addig tartani. Hogy Teheránt jobb belátásra lehet-e bírni, az még nyitott kérdés, de egészen biztos, hogy rosszabbá válik a helyzet akkor, hogyha elveszítjük ebben az egységünket. Németország Nagy-Britanniával együtt tárgyal a fő megbízottal, és ebbe a tárgyalásba bevonunk egyéb európai országokat is. Német részről mindig is készek leszünk azokat a lépéseket megtenni, amelyeket tervezünk az Európai Unióban, szorosan egyeztetni nemcsak az elnökség ideje alatt, hanem utána is.
Elnök asszonyt nem akarom túl sokáig várakoztatni, ezért azzal zárom, elnökségünk mottója az, hogy Európa csak együtt sikerülhet. Kancellár asszonyunk ehhez hozzáfűzte, és én is szeretném kihangsúlyozni, hogy Európa csak együtt sikerül, kihangsúlyozva, hogy nagyra értékeljük azt, hogy az önök országa európai orientációja tekintetében mindig is ezt a mottót tartotta szem előtt, és ezzel a jövőben is számolunk.
Köszönjük a meghívást még egyszer. (Taps.)
ELNÖK: Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, nehéz feladat lenne most összefoglalni az elhangzottakat, ettől most el is tekintek, de azt szeretném megköszönni önnek, hogy egy igazi német előadást hallhattunk, amelyik nagyon részletes, gazdag és kiegyensúlyozott volt. A mi képünk mindenről, ami német, különösen a német emberről, az ezekkel a fogalmakkal ragadható meg a legpontosabban. Tehát köszönjük ezt a részletességet és köszönjük azt a kiegyensúlyozottságot, ami mondandójában tükröződött. Az ebédnél tudjuk folytatni a beszélgetést.
Megköszönöm önnek is és nagykövet úrnak is a jelenlétet, és sok sikert kívánunk a német elnökségnek! Nagyon nagy szükségünk van arra, hogy ez a német elnökség egy sikeres elnökség legyen. Köszönöm szépen. Jó munkát kívánunk önöknek!
Tisztelt Bizottság! További napirendünk nincs. Az egyebek sorában szeretném jelezni, hogy jövő kedden 10 órakor tartunk szintén bizottsági ülést. Vendégünk Zsohár István, az IH vezetője lesz, témánk pedig Oroszország és szomszédaink, természetesen magyar nyelven. Van-e további kérdés? Kozma alelnök úr.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Javaslom, hogy a keddi bizottsági ülésre hozzuk be a végleges munkatervet.
ELNÖK: Azt hiszem, erre mindenképpen szükség lenne.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): A másik kérdésem, hogy a tegnapi napon előadónak jelölt a bizottság a konzuli törvény módosításával kapcsolatos tárgyalásra. Most kiderült idő közben, hogy erre ma délután fél 5-kor kerül sor, és nekem már van egy tárgyalásom erre az időpontra. Éppen ezért kérem, hogy valaki más vállalja át ezt a feladatot.
ELNÖK: Valaki lesz-e délután fél 5-kor a parlamentben? Átvállalja-e valaki ezt a feladatot? (Rövid egyeztetés.)
Rendben, Horváth képviselő úr vállalja ezt a feladatot. Kérdezem, hogy ki támogatja? (Szavazás.)
A bizottság előadója Horváth képviselő úr.
Köszönöm szépen, amennyiben nincs több megjegyzés, az ülést berekesztem. Jó munkát kívánok mindenkinek!
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 40 perc)
|
|
Németh Zsolt |
Jegyzőkönyvvezetők: Ulrich Ferencné és Bihariné Zsebők Erika