KHTB-23/2007.
(KHTB-43/2006-2010.)
az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2007. október 16-án, kedden, 11óra 59 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Meghívottak részéről Hozzászóló*
Megjelent*
Tájékoztató a Külügyminisztérium segélyezési politikájáról*
Várkonyi László tájékoztatója*
Lehel László kiegészítése*
Kató Ernő tájékoztatója*
Kérdések, hozzászólások*
Várkonyi László válaszai*
Egyebek*
1.Nagykövetjelöltek meghallgatása (Zárt ülés keretében, amelyről külön jegyzőkönyv készült.)
2.Tájékoztató a Külügyminisztérium segélyezési politikájáról
(Tájékoztatót tart: Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára)
3.Egyebek
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó Vilmos (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Gedei József (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP)
Kárpáti Tibor (MSZP)
Kránitz László (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz)
Geberle Erzsébet (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Kékesi Tibor (MSZP) Hárs Gábornak (MSZP)
Mesterházy Attila (MSZP) dr. Gedei Józsefnek (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) dr. Horváth Jánosnak (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz) Gruber Attilának (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP) Németh Zsoltnak (Fidesz)
Meghívottak részéről
Hozzászóló
Várkonyi László szakállamtitkár (Külügyminisztérium)
Tomaj Dénes főosztályvezető (Külügyminisztérium)
Lehel László, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója
Kató Ernő, a Baptista Szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója
(A bizottság 10 óra 09 perctől 11 óra 53 percig zárt ülés keretében tanácskozott, melyről külön jegyzőkönyv készült
Szünet: 11.53 - 11.59
(A nyílt ülés kezdetének időpontja: 11 óra 59 perc.)
Tájékoztató a Külügyminisztérium segélyezési politikájáról
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Elrendelem a nyílt ülést. Tisztelettel köszöntöm Várkonyi László szakállamtitkár urat, Tomaj Dénes főosztályvezető urat, Lehet László ökumenikus szeretetszolgálati főigazgató urat, valamint Szilágyi Béla és Kató Ernő igazgató urakat, a Baptista Szeretetszolgálattól.
Elsőként megadom a szót a szakállamtitkár úrnak. Szeretném jelezni, hogy a vitára mintegy egy óra áll a rendelkezésünkre. Éppen most fejeztük be egyébként az afganisztáni nagykövetjelölt meghallgatását, és nagyon örülök annak, hogy Mátyus Sándor úr is velünk van, hiszen az ő jelenléte - akinek egyébként gratulálok az egyhangú támogatásához - emelheti a vitánk színvonalát.
Először megadom a szót Várkonyi László szakállamtitkár úrnak. Parancsoljon!
VÁRKONYI LÁSZLÓ külügyminisztériumi szakállamtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Illik azzal kezdeni, és mindig azzal is szoktam kezdeni, hogy mennyire köszönöm a meghívást, és mennyire örülök, hogy itt vagyok. Ez igaz is és érvényes is minden alkalommal, mindig nagy örömmel állok a bizottság rendelkezésére, de ha lehet mondani, most dupla örömmel jöttem el, és az elnök úr tudja, hogy én magam is kértem, hogy eljöhessek.
Egy olyan témáról lesz szó, amely számomra és gondolom, Magyarország számára rendkívül fontos. Egy új témáról, egy új feladatról, egy nagyon összetett témáról. Számunkra, a Külügyminisztérium számára rendkívül jelentős, rendkívül fontos dolog az, hogy ez a témakör tudatosuljon a politikai döntéshozók körében, a médiákban, a vállalatok, civil szervezetek körében, tulajdonképpen az egész társadalomban, és minél többet beszélünk erről, annál többet tudunk erről. Rögtön fogok számokról is beszélni, és rögtön itt, az elején elmondanám, hogy a magyar költségvállalás ebben a témában olyan mérhetetlenül nagy, hogy ez a minimum, hogy az emberek tudják, hogy ezt miért csináljuk, mire és hogyan költjük.
Kezdők vagyunk ebben a műfajban, néhány éve csináljuk csupán, de az elvárások egyre nagyobbak. Az elvárások egyre nagyobbak a donorközösség részéről - mind az Európai Unióban vagy az OECD-ben -, az elvárások egyre nagyobbak a partnerországok köréből, akik úgy tekintenek ránk, mint EU-tagra, donorra és viszonylag gazdag országra. És egyre nagyobbak az elvárások a civil társadalom körében is, akik szeretnék ezt szervezetten, törvényszerűen, átláthatóan követni és figyelni, és szeretnének támogatást kapni a kormányzattól arra vonatkozóan, hogy a munkájukat, a fejlesztési együttműködésben való részvételüket minél jobban tudják végezni.
A fejlesztési tevékenység önálló politika. Ezt is nagyon pontosan kell érteni. Nincs alárendelve az Európai Unió kül- és biztonságpolitikának és sok egyéb politikákkal - mint a kereskedelempolitika vagy a migrációs politika - szoros összefüggésben működik, és itt átfedések is vannak, de leginkább úgy fogalmaznék, hogy kapcsolódási pontok vannak.
Nagyon fontos azt is tudni, hogy a donortevékenység nagyon tudatos politikai kötelezettségvállalás, ami fakad OECD-tagsáunkból, fakad európai uniós tagságunkból. Nem egyszerűen arról van szó, hogy segélyeket osztogatunk, mert persze nyilvánvalóan erről is szó van, hogy megpróbálunk közreműködni abban, hogy a millenniumi fejlesztési célokat minél jobban meg tudjuk valósítani és hogy javítsunk a nők helyzetén, elősegítsük a jobb kormányzást, törekedjünk arra, hogy minél több képzett, tanult ember legyen a Földön és így tovább.
De ugyanakkor azt is pontosan kell látni, hogy itt nagyon kézzelfogható magyar érdekekről is szó van. Ezt így fogja fel az Európai Unió minden tagállama. Nemcsak egyszerűen adakozunk, hanem segítjük a magyar vállalatokat abban, hogy piachoz jussanak, segítjük a magyar szakértőket, hogy a fejlődő világban, az Európán kívüli világban munkához jussanak, segítjük a civil társadalmat, hogy ezekben a fejlesztésekben részt vehessenek. Növeljük vele Magyarország presztízsét, amennyiben részt vállalunk. Az afganisztáni példa a legjobb példa arra, hogy egy afganisztáni fejlesztési-együttműködési tevékenység jelentősen növeli Magyarország presztízsét a világban.
Külpolitikai érdekeinket is szolgáljuk vele, ha csak mondjuk arra gondolunk, hogy milyen sok pénzt költünk el mondjuk a szomszédságunkban, a Balkánon, vagy hogy milyen segítséget nyújtunk vállalatoknak azzal - akár Afrikában, akár a Távol-Keleten -, hogy a donortevékenység mint egy piacrajutást elősegítő tevékenység megjelenik ezen a területen.
Utaltam rá - és elnök úr tudja ezt a legjobban mint volt államtitkár abban az időben -, hogy ezt tulajdonképpen '99-ben kezdtük el. '99-ben kezdtük el az intézményi kereteket felállítani, és persze az igazi munka akkor kapott lendületet - 2003-2004-ben - amikor már az uniós tagságunk realitássá vált. Sok segítséget kaptunk a világból.
Három országot szeretnék kiemelni mindenképpen. Az egyik Finnország, a másik Hollandia, a harmadik pedig Kanada, amely ezeknek az intézményeknek a megteremtésében nagy segítségünkre volt, és természetesen rengeteg finanszírozást is biztosított számunkra. Az alapelv itt, hogy sok helyen vannak fejlesztési pénzek a kormányzatban, de az alapelv az, hogy a Külügyminisztériumhoz van rendelve a donorpolitika irányítása, és a Külügyminisztérium dolgozza ki a kormány nemzetközi fejlesztési koncepcióját, működteti azt a tárcaközi bizottságot, amely gyakorlatilag meghatározza a partnerországok körét és meghatározza azokat a prioritásokat, amelyek az együttműködésben részt vevő szektorokra vonatkoznak. Koordinálja a segélyprogramokat, és nem utolsósorban kapcsolatot tart a projektek végrehajtóival, többek között a civil szervezetekkel; és egy félmondatos kitérővel szeretném külön üdvözölni egyrészt két NGO-nk képviselőinek jelenlétét, meg a külügyi bizottságnak azt a nagyon fontos gesztusát, hogy őket meghívta erre az ülésre.
Gyakorlatilag arról mindenképpen szeretnék szót ejteni - nem szeretném a bizottságot untatni részletekkel -, hogy tulajdonképpen miben merül ki az a hozzáadott érték, amelyet Magyarország tud a fejlesztési támogatás területén adni. Itt igazából eléggé jól körülhatárolhatók ezek a területek. Kiemelt figyelmet próbálunk fordítani a rendszerváltozással kapcsolatos tapasztalatok átadására, olyan tudástranszferre, amelynek a területén talán némi komparatív előnnyel rendelkezünk, tehát egyrészt a gazdasági és a politikai átmenet kérdéseire, képzésekre, oktatásra, némileg egészségügyre, mezőgazdaságra. Ezek talán a kiemelt területek, ahol a magyar kormányzat és a civil szféra kiveszi a részét ebből a tevékenységből.
Területileg vagy földrajzilag mindenekelőtt a szomszédos országokra koncentrálunk, a Nyugat-Balkánra, a kelet-európai térségre, némileg a FÁK-ra, és ezen túlmenően vannak partnerországaink az ázsiai és az afrikai kontinensen.
Az a tapasztalatunk, hogy noha mint mondtam, kezdők vagyunk, gyakorlatilag ez az intézményi struktúra felállt.
A NEFE-politikánkat sikerült összehangolni a külpolitikai prioritásainkkal. Az együttműködésünk a projektvégrehajtókkal nem zökkenőmentes, de azt hiszem, hogy nagyon jó irányban alakul, és egyre nagyobb a kooperációs szándék. Az Európai Unió szakpolitikáit is egyre jobban értjük és egyre inkább magunkévá tesszük, és talán még kevésbé, de remélhetőleg egyre inkább magunk is hozzá fogunk tudni járulni ezeknek a fejlesztéséhez.
Ha megengedik a képviselő urak, akkor néhány számmal elönteném önöket, mert itt azért a számok nagyon fontosak. Az új donorországok, tehát az újonnan csatlakozott EU-s országok általában átlagban a GNI-uk 0,1 százalékát fordítják donorkiadásokra, ez az úgynevezett ODA - tehát az official development assistance -, és a GNI - tehát a gross national income - aránya, 0,1 százalék. Megjegyzem, az EU-15-ök esetében ez már valahol 0,5 százalék körül mozog. De megfelelünk az átlagnak.
Sőt 2005-ben ez 0,11 százalék volt Magyarország esetében, 2006-ban pedig 0,13 százalék. A 0,13 százalék - csak hogy érzékeltessem -, volumenben körülbelül 29 milliárd forint. Nagyon sajátos jellemzője ennek a költségkeretnek az, hogy nagy része multilaterális, tehát eleve az EU-költségvetéshez való hozzájárulásunknak egy adott százalékát, 5 százalékát ODA-re el lehet számolni. Aztán vannak egyebek - világbanki hozzájárulásunk -, melyek egy adott százalékát el lehet ODA-re számolni. Aztán vannak az adósságelengedések, amelyekkel sajnos is meg nem is, de egyre kevésbé fogunk tudni élni, mert már gyakorlatilag azon országok majdnem mindegyikének elengedtük az adósságát, akikkel ilyen volt, és ez beszámítható volt ODA-be, de a jövőben erre nem nagyon lesz lehetőségünk.
Itt van a segélyhitel-konstrukció. Ez a pénz egyébként nem a Külügyminisztériumban van, ez a GKM hatásköre, de ez mondjuk évenként 600 millió forintot jelent, és a segélyhitelek egy része is bizonyos konstrukcióban ugyancsak elszámolható ODA-re.
ELNÖK: És ha ezt mind levonjuk, akkor mennyi marad?
VÁRKONYI LÁSZLÓ külügyminisztériumi szakállamtitkár: Nagyon kevés marad. Ha kifejezetten erre irányul elnök úr kérdése, bilaterálisra 275 millió forintunk volt az idei évben. Ebben nincsen benne az az 500 millió forint, amely az afganisztáni PRT-ra vonatkozik. Ez így is nagyon kevés, és amennyire látjuk a költségvetési számokat a jövő évre vonatkozóan, ez lényegesen nem fog emelkedni. Azt hiszem, hogy most 300 millió forint van a költségvetés-tervezetben.
Nyilvánvaló, már csak az előbb említett adósságelengedési lehetőségek hiánya miatt, no meg majd amit később akarok érinteni, az elkötelezettségeink miatt, amelyek 2010-ig szólnak, ez 0,17 százalék. Az nyilvánvaló, hogy nagyon jelentős pótlólagos forrásokra van szükség, ha ezeket teljesíteni akarjuk.
Azért még engedjék meg, hogy néhány számot elmondjak, mert ez nagyon érdekes, és képbe helyezi azt, hogy milyen is a mi ODA-nk. 2003 óta 300 projekt valósult meg a Külügyminisztérium NEFE-előirányzatából, ami szép nagy szám. Ez gyakorlatilag a projektek egynegyede és a források 30 százaléka - pénzben kifejezve ez másként néz ki -, az a nyugat-balkáni térségre irányult, és tematikusan a kormányzati és a civil szektorok fejlesztése emelkedett ki.
Jelentős terület volt még a mezőgazdaság és az oktatás. Ami viszont nagyon érdekes és nagyon jellemző, az a projektek mérete. A projektek 90 százaléka 20 millió forint alatti - tudjuk, hogy mit lehet 20 millió forintból csinálni, ez csak egy zárójeles megjegyzés -, és összesen körülbelül 10 százaléka haladta meg az 50 millió forintos értéket. Hozzáteszem még - és számomra ez is egy fontos dolog, és szerintem egy okos dolog, amit csinálunk -, hogy ennek a nagyon kevés pénznek is egy jelentős részét, például az idén 50 millió forintot költöttünk arra, hogy a hazai szereplőket, a civil szférát, a vállalatokat megtanítsuk arra, hogyan kell ezekhez a pénzekhez hozzájutni, nemcsak Magyarországon, természetesen az Európai Unióban is. Erre az 50 millióra majd még később visszatérek, a European Development Fund témájánál ezt külön szeretném kezelni.
Hadd ne menjek bele az afganisztáni PRT dolgába, hiszen arról, most itt én magam is hallottam, hogy szó volt. Egyetlenegy ötletet szeretnék felvetni, és nagyon örülnék, ha megkaphatnám a bizottság támogatását ehhez, hogy a PRT mint téma, annak a biztonsági és civil vetületei szerintem jó téma lehetne a külügyi bizottság napirendjén valamikor egyszer. Egy olyan nagyon komplex kérdéskörről van szó, a magyar külpolitika egyik legnagyobb projektjéről van szó, amint a számokból említhető volt, a magyar donorpolitika egyik legnagyobb összegét hordozó projektről van szó. Ahogy elnök úr korábbi kérdéseiből is felvetődött, elég kényes, NATO-n belüli ügyeket is érintő projektről van szó.
Ha még említhetek számot, akkor az az lenne, hogy 2010-re az ODA-GNI arányra kötelezettségvállalásunk, hogy 0,17 százalékot elérjünk. Ha most, mint említettem, 0,13, de ebben benne vannak az adósságelengedések, feltehető, hogy a jövő évben ez 0,13, 0,1 alá fog esni, és két évünk marad arra, hogy 0,17-re ezt feltornázzuk.
Nem is státuszom, hogy erről beszéljek, hogy milyen a magyar költségvetési helyzet. Nyilván megértéssel kell fogadnom azt, hogy most erre ennyi pénz van, és tudomásul kell vennem azokat az ígéreteket is, hogy 2010-re majd ezt följebb tudjuk vinni. De megmondom őszintén, nem nagyon szeretném, ha Magyarország úgy venné át az európai uniós elnökséget 2011-ben, és ülne egy ilyen bizottságban valaki elnökként, aki azt mondaná, hogy ezt a 0,17-et speciel mi, akik most éppen elnökök vagyunk, nem tudtuk teljesíteni. Lehet, hogy ez egyfajta idealizmus a részemről, mindenesetre azért mondom el, mert minden parlamenti képviselőnek a segítségét szeretném kérni abban, hogy ezeket a pótlólagos forrásokat segítsen biztosítani a magyar kormányzat számára.
Néhány olyan teendőről tennék említést, amit folytatunk, és amiről szerintem jó, ha tud a bizottság. Egyrészt dolgozunk egy NEFE-törvényen. Nagyon fontos, hogy az adminisztratív kereteket is ilyen megfogható módon prezentáljuk a politika és a közvélemény számára és a civil szféra számára. Nem minden EU-s országnak van NEFE-törvénye, de azt hiszem, az átláthatóság szempontjából is jót tenne, ha Magyarországnak ilyen lenne. Elkezdtük a munkát, szerintem ez valamikor a jövő év második felében fog beérni, és törvényjavaslati formát ölteni.
Felülvizsgáljuk a partnerországaink körét. Ez is egy kényes ügy. Most 16 partnerországunk van, mindenki azt mondja, ennek kevesebbnek kell lennie, fókuszáljunk csak bizonyos országokra, bizonyos szektorokra, és majd oda próbáljuk irányítani a pénzt. Ez jól hangzik, csak egy olyan országban, ahol nagyon kevés a civil szervezet, nagyon kevés az ebben érintett vállalat, hogy egyszerűen fejezzem ki magam, örülünk, ha van valaki valahol, aki ebben részt tud vállalni. Itt egy nagyon kényes egyensúlyra kell törekedni. Valószínűleg bizonyos célországok természetesen a szomszédságunkban megmaradnak, de például Afrikában régiókat fogunk fókuszba állítani, és azok közül fogunk választani, hogy mit látunk mi a magyar gazdasági szereplők szempontjából fontos térségnek.
Új módszer, amit bevezettünk - és ez majd jövő évtől kezd el teljes mértékben működni, ez az úgynevezett mikroprojektek rendszere. Kis pénzekről beszélünk, de a gesztusok is néha nagyon sokat számítanak. Ma 5 olyan kijelölt nagykövetségünk van - Vietnám, Kisinyov, Pretoria, Belgrád és Nairobi -, amelyek kaptak 5-5 millió forintot és az ottani fellelhető partnerekkel próbálnak mikroprojekteket összehozni, talán gyakorlásképpen, hogy majd amikor sokkal több pénzünk lesz, akkor tudják, hogy hogy kell ezeket a projekteket kezelni.
Még egy dologgal szeretnék kiemelten foglalkozni, mert ez is nagyon nagy pénzeket érint, ez pedig a European Development Found, amelynek tagjaivá válunk, és 2010-11-től - ez még bizonytalan - Magyarországnak 4 év alatt összesen 125 millió eurót kell befizetnie, ez durván 6 milliárd forint évente. Ez az EDF az afrikai, csendes-óceáni és karib-tengeri országokba irányuló segélyezés vagy fejlesztési együttműködési keret. Nagyon-nagyon szeretnénk, ha ez nemcsak egyszerűen belekerülne egy kalapba, aztán majd holland, dán, luxembourgi és német vállalatok nyúlnák le, hanem minél több magyar érdekeltséget, magyar vállalatot tudnánk bekapcsolni abba, hogy ezeket a pénzekhez vagy ezeknek legalább töredékéhez hozzájussanak.
És itt jön a képbe az, amit említettem az 50 millió forintról, hogy itt a Külügyminisztérium pályázatot hirdetett, amelynek két nyertese volt. Az egyik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a másik a Corvinus Egyetem, amely tanfolyamokat szervez abból a célból, hogy a magyar szereplőket, a civil és gazdasági szereplőket felkészítse arra, hogy az EDF érvényre lépésekor hogyan tudnának ezekhez az összegekhez vagy ezek egy részéhez hozzájutni.
Nagy örömömre szolgált azt hallani, hogy az első ilyen tanfolyamon 100 képviselő jelent meg a magyar gazdaság képviseletében, és ez azt jelenti, hogy kimutatható érdeklődés van - elsősorban, gondolom - Afrika iránt ebben az országban a vállalkozók körében.
Még két mondat a humanitárius segélypolitikáról, mert hogy az külön kezelendő, noha mi kezeljük a Külügyminisztériumban. Azt gondolom - és itt többek között a karitatív szervezetek nagyon-nagyon profi és nagyon-nagyon áldozatos munkája nyomán egy nagyon jó együttműködés alakult ki, és az elmúlt évben is emberiesség, semlegesség, pártatlanság elveinek figyelembevételével segítséget nyújtottunk iraki, pakisztáni, perui földrengés áldozatainak, a cunami sújtotta országoknak, a beszlani tragédia érintettjeinek, a libanoni palesztin menekülteknek, a vajdasági, kárpátaljai, erdélyi árvizek károsultjainak. Kicsit szégyenlősen mondom ugyanakkor, hogy ez a keretösszeg, ami a Külügyminisztériumban évenként 30-40-50 millió forint, ennek keretében tudtuk mindezt elvégezni.
Összefoglalásként talán annyit mondanék el, hogy nagyon jó dolog egy recipiensországból donorországgá válni, és ez nagy büszkeség. De azért a kezdő, tanulóország státusára egyre kevésbé fogunk tudni hivatkozni, ez az idő szép lassan elmúlik. Úgyhogy az átmeneti helyzetre való hivatkozás nem lesz releváns, és különösen nem akkor, amikor már elnökséget is fogunk tudni adni az Európai Unióban. Úgyhogy erősen kell növelnünk az intézményi képességeinket és mindenekelőtt a költségvetési forrásainkat. Ha kérhetek valamiben segítséget a külügyi bizottságtól, akkor az az lenne, hogy ebben működjön közre, erősítse a társadalmi tudatosságot, nemzetközi kapcsolataival legyen tekintettel a NEFE-re, és ezt az egész szemléletet, amit próbáltam fölvázolni, erősítse a saját pártjaiban és az Országgyűlésben. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr a nagyon alapos és szerteágazó tájékoztatót. Szeretnék először is elnézést kérni a vendégeinktől, hogy tegnap tudtam őket meginvitálni, de ennek ellenére nagyon örülök, hogy el tudták fogadni a meghívásunkat, és tekintsük úgy ezt a mostani beszélgetést, mint valóban egy első kört, ahol majd utána részletekbe menően tudjuk a későbbiekben folytatni az eszmecserét. Azt szeretném kérni először az Ökumenikus Szeretetszolgálattól aztán a Baptista Szeretetszolgálattól, hogy 5-7 percben foglalják most össze az üggyel kapcsolatban az álláspontjukat. Utána lesznek a kérdések, aztán lesz egy válaszkör. Lehel úr!
LEHEL LÁSZLÓ, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Néhány szempontot szeretnék a beszélgetéshez adni. Az első megállapításunk az, hogy nagyon sok eredmény született a NEFE létrehozása kapcsán. Kezdettől fogva részt vettünk ennek a végiggondolásában, és igyekeztünk az NGO-szektor véleményét artikulálni.
A második megjegyzésem, hogy a törvényi háttérben, ahogy említés került erről - NEFE-törvény -, sok tennivalónk van még. A törvények, amelyek vonatkoznak a szervezetek munkájára -, mondjuk ha külföldön dolgoznak humanitárius vagy fejlesztési projekteken, akkor azt kell mondanom, hogy - a törvények, amelyek jelenleg érvényben vannak, hiányosak. Nem gondoltak a jogalkotók akkor arra, hogy ez egyáltalán szóba kerülhet. Tehát sem az államháztartási törvény nem alkalmazható igazán korszerűen, nem hasonlítható az európai modellekhez sajnos, és tulajdonképpen elég sok miniszteri rendelethez is hozzá kell nyúlni, hogy egy kicsit adaptáljuk.
Hogy ez érthetőbb legyen: ha egy segélyszervet külföldön dolgozik huzamosabb ideig fejlesztési projekteken, akkor természetesen létre kell hoznia infrastruktúrát, oda kell küldenie embereket. Nem tartható az a helyzet, hogy nem tud működési költségeket normálisan elszámolni, nem tartható az a helyzet, hogy járulékos költségeket ne tudjon elszámolni, hogy a személyi kiadásait ne tudja normálisan elszámolni. Ismétlem: ezek törvényi problémák. A NEFE munkatársai nagyon jól és világosan tudják, hogy itt a törvénykezésbe kell beavatkozni.
A harmadik megjegyzésem, hogy nagyon örülünk annak, hogy az a kezdeti vita, ami jellemezte a NEFE létrehozását, nyugvópontra jutott és jó irányba fejlődött. Tudniillik úgy éreztük sokan - bizonyos lobbicsoportok nyomására -, hogy mintha a '60-as '70-es évek fejlesztési ideológiája akarna visszaköszönni, de az évek során azt láttuk, hogy nagyon szerencsésen ötvöződött a magyar szakértelem, amihez hozzá lehet a múltból nyúlni. Ugyanakkor kiegészül azokkal a szempontokkal, amelyek a nonprofit szektor megjelenését jellemzik, hogy a demokratikus intézményi rendszernek a kialakítására odafigyelünk; vagy a civil társadalom nonprofit alapú fejlesztésére vagy egyáltalán olyan fogalmakkal is szembesülünk, mint a good governments vagy éppen az emberi jogok, a nők helyzete projektek kapcsán. És ezt viszont fent kell tartani, és a társadalmi igazságosság kérdéseit is. Tehát ezeket a modern felvetéseket alkalmazni kell a projektjeinkben, nemcsak névlegesen, hanem számonkérhetően.
A következő a koordináció. A koordináció területén, úgy látjuk, elég nagy az elaprózódás Magyarországon, és nincs igazából egységes vonalvezetés, tehát sok tennivaló van. Látni a jó szándékot, az igyekezetet, de sok tennivaló van még. Persze nagyon ideális lenne az az állapot, amit általában a fejlett országoknál látunk, hogy fejlesztési minisztériumot vagy fejlesztési intézményt hoznak létre, és az intézménybe olyan munkatársakat is felvesznek, akik különböző NGO-szektorok kipróbált emberei, tehát ötvözik az államigazgatási és a civil szféra sok-sok tapasztalatát.
Tehát azt gondolom, hogy erről is érdemes gondolkodnunk.
A következő pont a pályázatok ügye. A szűkös kereteket ismerve, szorgalmazzuk, hogy rendszeresen jelenjenek meg pályázatok, és közösen gondolkodunk a NEFÉ-vel arról, hogy tudnánk egy erőteljesebb stratégiát az EU-val kapcsolatosan képviselni.
Miről van szó? Gyakorlatilag arról van szó, hogy többen többféle módon pályázunk és nyerünk is európai uniós pénzeket, akár az Europaidre gondolok, vagy akár az ECHO-ra. De ahhoz, hogy a szervezetek eredményesen tudják ezt tenni, önrészre van szükség. Azért az önrész esetében tudni kell, hogy Magyarországon ma nagyon nehéz adományozóktól gyűjteni, mondjuk, Afganisztánra. Természetesen, ha a magyar lakosságról van szó, a határon túl, akkor hihetetlenül meg tud mozdulni a szolidaritás. Más a helyzet ilyen országok esetében. Tehát ahhoz, hogy eredményesen vissza tudjunk venni abból a pénzből, amit tulajdonképpen befizetünk, egy világos és egyértelmű stratégiára van szükség, hogy a szervezeteket olyan helyzetbe hozzuk, hogy valóban eredményesen tudjanak elhozni pénzeket, és ne csak azt lássuk, hogy a spanyolok tarolnak vagy éppen a norvégok tarolnak, akik egy kicsit kívül is vannak tulajdonképpen. Tehát röviden és egy szóban: stratégia kell, és ahhoz pénzek is szükségesek.
A következő megjegyzésem, hogy egyetértek azzal, hogy a stratégiai országokat csökkenteni kell. Magyarország elég kicsi ország ahhoz, hogy eredményesen tudjon tizenvalahány országban fejlesztési projekteket végrehajtani. Tehát azt gondolom, hogy nemcsak a mi szervezetünk, hanem általában a civil szervezetek szorgalmazzák folyamatosan azt, hogy csökkenteni kell ezeknek az országoknak a számát.
Még két rövid észrevétel. A fejlesztési politikában és mindenben szakosodni kell, és ki kell keresnünk azokat a területeket, ahol mi, magyarok igazán érvényesülni tudunk, és valamivel különlegesebb és más lesz a mi küldetésünk, a mi munkánk, mint a többi fejlett országbeli. Nem kell feltétlenül lekopíroznunk a fejlett országok - módszereit igen, de azt, hogy milyen területen akarunk mi eredményesen szerepet vállalni, abban a magyar sajátosságokat meg kell éreznünk és képviselnünk kell.
A szakmai munka előtérbe helyezését szorgalmazzuk, a politika finom önmérsékletét kérjük, és engedni azt, hogy a szakmai munka kerüljön előtérbe, és természetesen fel kell olyan kérdéseket is vállalnunk és foglalkoznunk kell velük, mint az ökológia vagy éppen a szociálisan fenntartható fejlődés támogatása, ami tulajdonképpen a fejlesztési projektek alfája és ómegája, mert pénzt el lehet költeni rengeteget, de nem biztos, hogy eredményt hoz.
Befejezésül, nagyra értékeljük azt a fáradozást, ami a NEFÉ-n belül történt és történik is, és kérjük a politika támogatását ahhoz, hogy azok az ügyek, amelyek napirenden vannak, mielőbb megoldódhassanak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Főigazgató úr!
KATÓ ERNŐ fejlesztési főigazgató (Baptista Szeretetszolgálat): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Mi is köszönjük a meghívást, és örülünk annak, hogy van lehetőség önökkel erről a nagyon fontos témáról beszélnünk.
Az első kérdés, amit nagyon sokszor feltesznek nekünk, hogy mi az, amit a segélyszerveztek mint civil szervezetek hozzáadott értékként tudnak adni a segélyezésben, a fejlesztésben. Azt gondolom, hogy ez részben az a szakmai tudás, az a tapasztalat, ami az elmúlt 10-15 évben felhalmozódott a magyarországi segélyszervezeteknél, részben pedig az, hogy nagyon jól meg tudjuk jeleníteni Magyarországot külföldön azokban az országokban, ahol dolgozunk. Hiszen nagyon sokszor tudunk zászlóvivői lenni Magyarországnak ezekben az országokban, és meg tudjuk jeleníteni azt, hogy akár a Magyar Köztársaság, akár pedig a magyar adakozók milyen segítséget juttatnak el ezekbe az országokba.
Lehet, hogy nem túl diplomatikus a kijelentés, ha azt mondom, hogy nagyon fontos, hogy részt vegyünk a multilaterális kapcsolatokban, viszont nem jelenik meg a segélyezett országban, a fejlesztésben kedvezményezettként részt vevő oroszágban, hogy itt magyar hozzájárulás történt egy-egy programhoz. Viszont a bilaterális kapcsolatokban, amikor Magyarország közvetlenül hajt végre programokat, akár a segélyszervezeteken keresztül, akkor itt nagyon jelentősen megjelenik az, hogy magyar támogatásból, magyar adófizetői pénzekből vagy magyar magánszemélyektől, cégektől származó adományokból tudtuk ezeket a programokat végrehajtani.
Én is csatlakoznék ahhoz, hogy fontos az, hogy lássuk, melyek azok a területek, amelyeken Magyarország különösen jól tud dolgozni. A mi tapasztalatunk, azt gondolom, hogy részben a Baptista Szeretetszolgálat tapasztalata is, részben a többi segélyszervezet tapasztalata, hogy az oktatásban, az egészségügyben, orvosok továbbképzésében, akár említhetném a magyar unikumot, a mozgássérült gyermekekkel való foglalkozásban és az ő fejlesztésükben nagyon sokat tett már Magyarország, és ezek olyan területek lehetnek, amelyekről felismerhetik Magyarországot, hogy ezek a programok Magyarországhoz is jelentősen kötődnek.
Sok alkalommal volt lehetőségünk, akár nemzetközi konferenciákon, akár helyszínen programvégrehajtóként olyan asztal körül ülni, ahol egy jó tíz évvel ezelőtt, még meglepődtek, hogy magyar képviselők ülnek az asztalnál, és kérdezgették, hogy Magyarország is elkezdett-e külföldön dolgozni, támogatni, segélyeket adni. Azt láthattuk örömmel, hogy eltelt néhány év, és már számítanak arra, hogy Magyarország segélyezésben, fejlesztésben jelen legyen és dolgozzon. Külföldi egyetemekre kapunk meghívást előadásokra, külföldi konferenciákra kapunk meghívást előadásokra. Keresnek már bennünket, hogy mi nyújtsunk képzéseket, akár Ausztráliát nézem, Szingapúrt sőt még Japánból is érkezett ilyen felkérés a számunkra. Tehát azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy elkötelezett partnerei szeretnénk lenni akár az Országgyűlésnek, akár a NEFÉ-nek abban az eltökéltségében, hogy Magyarország vállaljon felelősséget azokért az országokért, ahol nehezebb, rosszabb körülmények között élnek az emberek, vagy akár természeti katasztrófák áldozataivá váltak.
Nagyon örülünk, a gyakorlatilag hamarosan tizedik születésnapját ünneplő NEFÉ-vel kialakult nagyon jó kapcsolatnak. Nagyon jó részben partneri kapcsolat ez, nagyon jó támogatói kapcsolat az ő részükről felénk, és nagyon jó szakmai kapcsolat az, ami kialakulhatott. Örülünk annak, hogy úgy tapasztaljuk, fontosnak tartják a civilek részvételét, akár a stratégiák kidolgozásában. Lehel úr nagyon sok olyan fontos pontot említett, amit én nem szeretnék megismételni. Azt gondolom, hogy nagyon jól artikulálta a civil szervezetek álláspontját azokban a témákban, amelyek elősegíthetik azt, hogy Magyarország még többet és még hatékonyabban tudjon majd segítséget nyújtani.
A szeretetszolgálatról nagyon röviden annyit említenék meg, hogy körülbelül évi 450 millió forint az, amit külföldi segélyezésre és fejlesztésre tudunk fordítani, részben külügyminisztériumi támogatásból, részben európai uniós, magyar és külföldi donorok támogatásaiból. Akár a környező országokat említhetném, Erdélyben 750 magyar gyermek magyar továbbtanulását támogatjuk, Kárpátalján, Vajdaságban vannak programjaink, de ezenkívül Ázsia távolabbi területein is dolgozunk; Afganisztánba, Kambodzsába, Vietnámba, Észak-Koreába, Libanonba tudtunk küldeni több orvoscsoportot, akik nemcsak az ellátásban vettek részt, hanem a továbbképzésben is.
Még egyszer megköszönve a figyelmüket, a meghívásukat, azt gondolom, mondhatom azt, hogy a civil szervezetek nevében, hogy eltökéltek vagyunk abban, hogy továbbra is örömmel és hatékonyan dolgozzunk önökkel együtt. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm mindhármuknak az összefogott előterjesztést. Néhány kérdést szeretnék elsőként föltenni, ha megengedik, és aztán utána további vélemények fognak még elhangzani. Először is azt kérdezném, államtitkár úr, hogy akkor ma jelenleg milyen politikai dokumentum rögzíti a NEFE, a nemzetközi fejlesztés alapjait. Mert tudomásom van egy 2001-es koncepcióról, de az még nine eleven előtti időből való, tehát azt hiszem, hogy eléggé nehezen tekinthető politikai referenciadokumentumnak.
A második kérdésem az lenne, hogy hol milyen projektek folynak, ki hajtja végre ezeket, milyen nagyságrendűek ezek a projektek. Tudomásom szerint azért a nemzetközi fejlesztési intézmények honlapján ezek általában fellelhetőek, tudomásom szerint mi ilyennel nem rendelkezünk. Nem tartanák-e szükségesnek, hogy ebbe az irányba induljunk, mert az jó dolog, hogy egy 2006. évi beszámolót kap az ember, de azt, hogy jelenleg mik zajlanak, mi az, ami él, és hogy azoknak kik a szereplői és mik a paraméterei, azokról kevesebbet tudhatunk.
A harmadik kérdés egy nagyon érdekes elméleti felvetés, ami a szűkítsük vagy ne szűkítsük témakörére vonatkozik. A segélyszervezetek a szűkítés mellett foglaltak állást, államtitkár úr ezt nem állította ilyen egyértelműen. Igazán mik az irányok? A nemzetközi segélyezésben általában Afrika az irány meg a karibi térség, de alapvetően Afrika, amire azt lehet mondani, hogy a jelentős részét elviszi.
Nálunk van egy térségi súlypont - azt hiszem, egyébként helyes módon -, tehát a segélyszervezetek részéről is hallhattuk, hogy van erre törekvés. Különös tekintettel arra, hogy egy instabil régió peremén vagyunk, tartós ez az instabilitás, valószínűleg a közép- és kelet-európai térségben, de ezen túlmenően is ennek a dilemmának az exponálása fontos. Ezen túlmenően viszont amikor önök arról beszélnek, hogy 16 ország sok, legyen kevesebb, de most akkor regionális központokat nyitunk meg Afrikában, amelyek egész régiókkal fognak foglalkozni, mintha ez kinyitná, nem leszűkítené az akció rádiuszát. Tehát két irányba megy a dolog, és azt hiszem, hogy döntési helyzet van.
Nem beszélve arról, hogy a jövedelmi helyzet mondjuk Vietnám esetében, amely lassan most már Kínával együtt abba a kategóriába kerül, amelyik nem tekinthető szegénynek, hanem közepes jövedelmű országgá vált, tehát valami fókusz meghatározása térségi szempontból, illetőleg ebben a kérdésben, hogy hogyan fókuszáljunk, ez azt hiszem, mindenféleképpen fontos.
A végén a nagyságrendi probléma azt hiszem, nagyon világos, egyértelmű feladat. Ennek a kormányzati felelőssége, hogy 10 milliárdot hogyan fogunk tudni jövőre ezekre a célokra elkülöníteni, és én nem nagyon látom ezek lehetőségeit, szándékait, aktorait, tehát itt mindenféleképpen azt hiszem, valamit ki kell találni. Ez nem a külügyi bizottság, nem is az ellenzék, hanem a kormánypárti képviselők, a kormányzati hozzáállás, politika nagyon sürgető kihívása.
Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy a monitoring hogyan zajlik. Ki monitorizálja az egyes projekteket, van-e ezzel kapcsolatban a végrehajtás hatékonyságának mérésére vonatkozóan valamifajta elgondolásuk, koncepciójuk. Ez a négy és fél kérdésem lett volna első körben. Balla Mihály képviselő úr jelentkezett, majd Kozma alelnök, úr. Balla képviselő úr!
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, hogy az én indíttatásom kicsit különlegesebb a NEFE-hez, mert annak idején, amikor az Európai Parlamentnek megfigyelő tagja voltam, illetve néhány hónapig tag is voltam, akkor a fejlesztési és együttműködési bizottságnak voltam a tagja, és ott meg lehetett tapasztalni, hogy Európában hogyan csinálják. Onnan tudtuk - akkor még kezdők voltunk, azt hiszem, a Külügyminisztériumban 2002-től működik hivatalosan ez a főosztály -, amit ott lehetett látni - és rákapcsolódnék arra, amit Lehel László mondott -, hogy minden ország a maga részére...
Tudjuk, a régi gyarmattartó országok, Portugália, Hollandia, Franciaország, Spanyolország, ezek az országok nagyon-nagyon fontosnak tekintik a külpolitikájukban ezt a kérdést. Olyannyira, hogy egyértelműen látszik rajtuk, hogy van egy kidolgozott stratégiai fő csapásirányuk a nemzetközi fejlesztésben és együttműködésben, ami azt jelenti, azt feltételezi, hogy kialakítottak egy olyan stratégiát, ami tulajdonképpen mindenki számára konszenzus alapján elfogadható, tehát a spanyolok már tudják, hogy a külpolitikai mezsgyén felfűződnek rá a civil szervezetek, a vállalkozások, és tudják, hogy mik azok a célok, amiket meg akarnak valósítani. Legyen az egy célország, egy téma, egy feladat, amit meg akarnak oldani.
Tulajdonképpen pont ezért lenne nagyon fontos ennek a stratégiának a kialakítása, és nem biztos, hogy maga a NEFE-törvény erre elegendő lesz, hanem csak egy jogi keretet fog adni. Alapvetően egy lényegi, koncepcionális, stratégia egybevetést kell csinálni, mert ma nekem az a meglátásom, amennyire lehet ezt a folyamatot látni - és egy kicsit Afganisztán is ilyen -, hogy többféle irányból jönnek felvetések, kérdések, de ennek nincs konkrét medálja.
Most azt mondjuk, hogy Afganisztánban van egy misszió, egy PRT és a PRT-n belül azt vesszük észre, hogy részben a koordináció, részben a stratégia miatt elaprózódnak a tevékenységek. Tehát építünk egy kis utat, építünk egy kis orvosi rendelőt. Ezt építi az Oktatási Minisztériumon keresztül vagy az Egészségügyi Minisztériumon keresztül vagy a Mezőgazdasági Minisztériumon keresztül, és sokszor az adott esetben a különböző szervezetek akkor csodálkoznak rá, hogy jé, a másik mit csinál.
Tehát nincs az a fajta koordináció, az a fajta stratégia, hogy mindent erre fűzünk fel, és egy kicsit olyan az ember érzése, hogy mindenhol van valaki, aki foglalkozik az üggyel a minisztériumokon belül, és mindenhol van egy feje, akik pénzekről döntenek - mert odaadják a pénzeket -, és közben pedig nincs az a folyamatos koordináció, egyeztetés, ami lehet, hogy egy tanácson belül kell hogy működjön, ami elvileg, jogilag létezik a Külügyminisztériumban, hiszen létezik Nemzetközi Fejlesztési Tanács, ahova meg vannak híva a különböző szereplők, de még egy operatívabb jellegű koordinációs csapat lenne fontos, hogy összeüljön.
És akkor akár itt a beszámolóknál sem okozna gondot, hogy kéne 10 projektről kérni az Egészségügyi Minisztériumból, 20-ról a mezőgazdaságiból. Nem biztos, ideadják vagy nem szeretnék, tehát alapvetően problémát okozhat, miközben nem párpolitikai kérdés a nemzetközi fejlesztés, ez egy uniós vállalása Magyarországnak.
Amit én hangsúlyosabbá tennék - egyrészt lenne egy-két kérdésem, ami más jellegű -, hogy a koordinációs stratégia nagyon-nagyon fontos. Persze a főosztály önmagában ezt a keretet a mai lehetőségek között tudja biztosítani, de talán nem elegendő, hanem egy kicsit többre lenne még szükség vagy egy magasabb szintű koordinációra. Másrészt pedig amit nagyon fontosnak tartanék még talán, hogy azt a stratégiát kijelölni, hogy Magyarországnak ez az érdeke, és akkor az magyarázatot ad arra, hogy mely országok, melyek a célterületek és melyek a feladatkörök, melyeket a civil szervezetek fel tudnak vállalni, illetve az ország fel tud vállalni.
Talán egy apró megjegyzés, hogy amit államtitkár úr mondott, az megütötte a fülemet. Ha azon múlik, akkor adunk be a költségvetéshez módosítást, csak kérdés, hogy ha most a minisztérium képviseletében ülne itt a mi módosító javaslatainknál a költségvetés időszakában, akkor meg azt kéne mondania, hogy a kormány nem támogatja a módosító javaslatot. De én szeretném azt, ha ebben tényleg egyetértenénk, módosítjuk a keretek között, normális formában, és akkor majd egyszer csak azt fogja mondani a kormány, hogy támogatja akár az ellenzéki módosító javaslatokat is.
A kérdésem kicsit más irányú, az afganisztáni tapasztalatokkal kapcsolatos. Afganisztánban voltunk többen a bizottságból is és a jelenlévők közül is, főosztályvezető úr is ott volt, és tudjuk, hogy körülbelül mi az, ami ott kell hogy történjen, és mennyire a szegénységből való kisegítést jelenti a PRT. Tehát több mint katonai feladat. Volt egy-két ember a civilek közül, aki általában - ezt most zárójelben mondom, sajtó nélkül - azt mondta, hogy sokszor nem biztos, hogy csak a katonai jelenlét annyira szükséges, mintha csak civil emberként az ember bemegy egy közösségbe, mert más az, amikor civilként megy be, mondjuk golyóálló mellény nélkül, mint az, ha katonai kísérettel, tetőtől-talpig felöltözve. Más a viszonyulása az ott élő embereknek. De mondjuk az ottani biztonsági helyzet miatt ez talán érthető.
A költségvetés kapcsán egyre inkább kiderül, hogy a PRT a Miniszterelnöki Hivataltól átkerült a Külügyminisztériumba. Mi lehet ennek az oka? Ez egy fontos kérdés, hiszen sokáig voltak problémák, hiszen nem volt kitalálva az, hogy konkrétan egyáltalán mit is akarunk kezdeni a PRT-val, aztán most már, hogy a Külügyminisztériumban van, talán lehet ezzel mit kezdeni.
Egy kérés - és talán elnök úr célzott rá, hogy lehet, hogy nem lenne baj, ha, ahogy így jövünk-megyünk a világban, esetleg tudnánk arról beszélni, hogy a mi különböző segélyezési vagy egyáltalán NEFÉ-s programjaink miből is állnak. Erről nagyon egyszerűen be lehetne mutatni egy listát, hogy igen, vannak projektek, kimegyünk egy országba, itt van egy adott terület, és azt mondjuk, hogy igen, jelen vagyunk, mert itt vannak a különböző szervezeteink, és ezt Magyarországról egyfajta társadalmi konszenzussal támogatjuk.
Talán az lenne fontos dolog, ha nagyobb beleláthatóságot érzékelnénk a projektekbe, hiszen sokszor nem látjuk azt, hogy hova van eltéve a költségvetésben. Látjuk a 275 milliót a költségvetésben, az 500 millió PRT-t, de ezen túl viszont nem látjuk, hogy mi az, amit nemzetközi fejlesztésen keresztül Magyarország megjelenít az Európai Közösségen belül.
Még egy kérdésem van, hogy milyen a kapcsolat a jelenlegi európai parlamenti képviselőkkel, akik a nemzetközi fejlesztési és együttműködési bizottság tagjai, hiszen ketten is vannak a bizottságban.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kozma alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm a szót. Tizenkettő negyvenkettőkor még hosszabban tettem volna fel azt a kérdést, amit igyekszem most nagyon röviden mondani, hogy 13 óráig még válaszolni is tudjanak rá.
Azt gondolom, hogy mindannyiunk számára világos lett, hogy a NEFE lesz az egyik módja annak, ahogy a Magyar Köztársaság, ezen belül a külügy és minden résztvevője a 2007 valóságához, a világhoz való viszonyulását ki tudja fejezni, részben a fejlett, részben a fejlődő világhoz való attitűdjének a kereteit meg tudja határozni. Éppen ezért azt gondolom, hogy a hamarosan majd ide is bejövő külkapcsolati stratégia, amelynek az első változatai is tartalmaztak erre vonatkozóan részeket, kellő súllyal kell hogy foglalkozzon, éppen stratégiai megfontolásokból ezzel a kérdéskörrel mint a nemzeti érdek kifejezésének egy fontos eszközével.
A kérdésem igazából tényleg röviden csak annyi, hogy persze, hogy a civil szervezetek is mondják, az a kényszer, amely egy kormányzatnak kényszer lehet, ha ez az attitűdje, a civilek számára inkább lehetőség lehet, hogy megvalósítsák azokat a célokat, amelyekre ők egyébként szerveződnek, és aktivitásukat kifejtik. Azt gondolom, hogy ez a fajta hozzáállás, ha kormányzati vagy össznemzeti aktivitásba is átmegy, hogy inkább lehetőséget látni ebben, mind a gazdasági szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind a civileknek, akkor jobban a talpára tud állni ez az egész ügy, és nemcsak nemzetközi kényszereket, hanem nemzetközi lehetőségeket is lehet benne látni. De ahogy ezt államtitkár úr elmondta, úgy éreztem, hogy a külügy álláspontja eleve ez volt.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Parancsoljon!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon röviden szeretnék szólni, és nagyon sok mindennel egyetértek, amit a képviselőtársaim is fölvetettek. Két dolgot szeretnék mindenképpen fölvetni.
Az egyik, hogy nagyon nehéz elhatárolni az ilyen támogatási-fejlesztési pénzeszközöknél, hogy politikai, gazdasági vagy szolidaritási, támogatási célt akarunk-e elérni, hiszen egy stratégia hosszú távú célokat takar. Nagyon fontos annak a meghatározása, hogy bizonyos projekteknél, szempontoknál mit akarunk meghatározni. Ez az egyik, amit mindenképpen jelezni kell.
A másik dolog az, hogy külföldi államoknál is azt látjuk, hogy a támogatások jelentős része vagy abban nyilvánul meg, hogy elenged bizonyos adósságokat, amelyeket korábban valamilyen célzott módszerrel juttatott el az országhoz, és miután látja, hogy behajthatatlan - lehet, hogy az akár politikai vagy más szempontrendszer alapján eljuttatott -, annak az elengedése jelent egy nagyon nagy részt, vagy olyan jellegű támogatások, amelyek egy adott országban keletkeznek, illetve adott pillanatban nagyon könnyen felajánlhatók. Tehát ez volt az egyik része a kérdésnek.
A másik, hogy az elmúlt évekbeli cunamis balesetek kapcsán bejelentették, hogy óriási a bizalmatlanság a világ közvéleményében a támogató és segélyező szervezetek részéről. Számtalan olyan példát mutattak, hogy nagy nemzetközi hírű támogatói szervezeteknél 90 százalék a saját maguk fenntartására fordított összeg az adományokból vagy a támogatási pénzekből, és elenyésző annak a hatékonysága, annak a felhasználása nem jó.
Azt is látjuk, hogy az ilyen támogatásoknál, mint például a PRT Afganisztánban is borzasztóan drága. Tehát, amikor megjelenik az, hogy hány milliárdos egy bizonyos projekt megvalósulása itt, a költségvetésben, akkor hirtelen felmerül az, hogy ilyenkor elszaladnak-e a tollak, vagy tényleg valósak vagy reálisak-e.
Ennek a valóságát csak úgy lehet a közvélemény felé bizonyítani - tehát a segélyek jó felhasználását -, ha egy olyan monitoringrendszer van, amely valamilyen módon egyértelműen mérhetővé teszi, bizonyíthatóvá teszi, mert mint mondtam, ez a magyar civil szférában is nagyon gyakran megjelenik alapítványoknál, egyebeknél, hogy ma már veszítettek a mítoszból azok a megítélések, hogy ezek csak közcélra, jó célra, jó szándékkal, segélyezésre fordítandók. Ezt a nemzetközi területlen megjelenő bizalmatlanságot hogyan tudjuk mi valamilyen módon oldani, és azt bizonyítani, hogy igen, itt jó kezekben vannak, tisztességes célokra és hatékonyan vannak ezek felhasználva, tehát egyben a nemzeti másrészt pedig a szolidaritási érdeket is szolgálják?
Köszönöm.
ELNÖK: Államtitkár úr!
VÁRKONYI LÁSZLÓ külügyminisztériumi szakállamtitkár: Nagyon rövid próbálok lenni. Egy mondattal szeretnék utalni a főigazgató urak hozzászólására, mert erre még nem volt alkalmam. Én mindig nagy ámulattal hallgatom őket, mert ők a valós életet prezentálják. Tehát azért azt tudni kell, hogy én ülök itt, és én tartottam a beszámolót, de én vagyok az, aki a legkevesebbet tudok erről, mert igazából mindkét oldalamon ülő kollégák sokkal többet tudnak róla.
Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, mint ahogy mindig is meg szoktam köszönni a támogató kijelentéseiket, javaslataikat és ötleteiket. A nemzetközi fejlesztésben van egy olyan kategória, amit gyakran idézünk, ez a kapacitásépítés. A gond az, hogy a kapacitás még nem épült ki olyan nagyon a Külügyminisztériumban, hogy ezekben az ügyekben nagy lendülettel tudjunk előrehaladni. Ezen egyébként személy szerint is elég komolyan dolgozom, mert szeretném, ha nem is minisztériummá, de egy nagyon-nagyon komoly főosztállyá erősíteni ezt a NEFE-főosztályt, mert a fentiekből is látható, hogy erre nagy-nagy szükség van.
Az elnök úrnak teljesen igaza van, a 2001-es dokumentum az, amely érvényben van, érvényesnek tekintjük. Tulajdonképpen ezért is gondoltuk, hogy azért most már valami újat is kellene kreálni, a NEFE-törvény ebbe a kategóriába tartozik.
De azért hozzáteszem, hogy folyamatosan történnek a dolgok. Egyrészt beszámolók vannak, aztán van a társadalmi tanácskozó testület, amely jegyzőkönyvet ad ki, állást foglal különböző ügyekben, vannak a tárcaközi bizottságok, tehát ezek folyamatosan megjelennek, és ezeket ki is rakjuk a honlapra, ezek ismertek, de a felvetés jogos. Amikor ilyen ütemben változik a világ és kell igazodnunk - ezen a területen különösen- az új realitásokhoz, akkor célszerű lenne most már valamiféle újabb stratégiát kialakítani.
De itt most egy másik kérdésre is reagálnék a stratégiáknál. Ott persze nagyon fontos dolog a stratégia. Úgy érzem, hogy ennek az igazán praktikus és pragmatikus megvalósítási formái az országstratégiák, tehát hogy országspecifikusan nézzük meg, hogy mire költjük a pénzt, mi az adott helyen a kiemelt terület, hogyan tudunk mi ott hozzájárulni és ezeket elkezdtük gyártani. Elég döcögősen ment, nem tagadom. Amikor az elsőt megcsináltuk, akkor még azt nagyon sok bírálat érte, de a másodiknál - most épp Vietnámon és Bosznián dolgozunk, és már csináltunk egyet Szerbiára -, én azt gondolom, hogy szépen lassan a partnerországokat föl fogjuk így dolgozni, és ez lesz az igazán kézzelfogható stratégiai elem.
Amennyire tudom, kirakjuk a honlapra. Nem vagyok rendszeres olvasója a magyar Külügyminisztérium honlapjának, ezt be kell hogy valljam, de azt biztos, hogy a pályázatok abszolút nyilvánosak, megjelennek a honlapunkon, és az eredményeket is ki szoktuk rakni. Kénytelen leszek utánanézni vagy nem tudom, hogy esetleg Nyers úr hozzászól-e még és elmondja-e, de itt a lehető legszélesebb körben igyekszünk az átláthatóságra törekedni.
A térségi súlypont. Afrika úgymond - az angolok úgy mondanák name of the game -, tehát most minden Afrikáról szól az Európai Unióban, és azt mi tudjuk, hogy különböző történelmi, ideológiai és egyéb okok miatt mennyire leépítettük az afrikai jelenlétünket, és ezeket fel kéne építeni. Most éppen nem az a pillanat van, amikor missziókat tudunk nyitni egy ekkora nagy kontinensen széles körben. Jelenleg összesen 3 missziónk van, mindhárom misszión dolgozik két-két ember, gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a magyar Külügyminisztérium részéről 6 diplomata foglalkozik Afrikával. Ez gyalázat! Ez nyilván tarthatatlan, és ez meg is fog változni. Tehát abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb ez a felismerés el fog terjedni, és hogy ebben lépni fogunk, csak hát tudjuk az ismert okok miatt, hogy ez most nem az a pillanat. Ezt egy-két éven belül helyre kell rakni, és azt gondolom, hogy a Külügyminisztériumban egyre inkább érződik ez a tudatosság.
Lehet-e súlypontokat képezni 300 millió forintból? Ez a másik kérdés, hogy persze, ez elméletileg így van, de milyen súlypontokat tudok én 300 millió forinttal képezni? Ennek ellenére a súlypont természetesen - ahogy mondtam korábban - a Nyugat-Balkán, a szomszédság, Kelet-Európa és egy-egy hely még, de ha nem is fordulunk arccal Afrika felé, de mindenképpen nagyobb szerepet szeretnék szánni az Afrika-politikának ezen a területen.
Balla képviselő úr nagyon zavarba hoz ezzel a módosító indítvány dologgal. Természetesen nem fogom az ellenzéket megkérni, hogy az én kormányomhoz nyújtson be módosító indítványt, valószínűleg szerencsétlenül fogalmaztam, de... (Balla Mihály: Egyetértünk!) Örülök, hogy egyetértünk, egyébként ezért mondtam, hogy értsenek egyet vele, és majd jövőre, amikor újraalakul a költségvetés, akkor segítsenek ebben. A pénzügyminiszter úrral magával is beszéltem erről, elmagyaráztam, hogy mi a kötelezettségvállalás. Ő természetesen azzal érvel, hogy a konvergenciaprogram is egy kötelezettségvállalás, és hogy ő most azt preferálná. Mindenesetre komolyra fordítva a szót, azt látni kell kormányoldalon is és ellenzéki oldalon is, hogy itt nagyon komoly erőforrások lesz szükség, ha nem is jövőre, de 2010-ig mindenképpen.
A monitoringról. A monitoring is nagyon fontos kérdés, próbáljuk is csinálni, fejlesztjük az erre vonatkozó kapacitásokat. Most éppen itt voltak a finnek, akik kiokítottak minket arról, hogy hogyan kell monitoringozni, csak ha van egy 8 millió forintos projektünk és 10-be kerül az, hogy monitoringozzuk, akkor felvetődik a kérdés, hogy hogyan és miként. Mindenesetre tudatában vagyunk ennek és próbáljuk itt is a kapacitásainkat fejleszteni.
A koordináció valóban fontos. Nem említettem meg ezt a tárcaközi bizottságot, ami viszonylag rendszeresen ülésezik. Sajnos így van, el vannak szórva a pénzek, el vannak szórva az illetékesek a különböző minisztériumokban, mindenki a saját pénzét akarja elkölteni. Tulajdonképpen a statisztikai adatszolgáltatásnál is gondjaink vannak, hogy pontosan tudjuk, hogy a különböző minisztériumokban kik mennyit költöttek NEFE-re, mert költöttek ugyan, csak nem tudják, hogy NEFE-re költötték. Nagyon jó lenne, ha egy helyen lenne a pénz, egy helyen lenne a koordináció, ezen folyamatosan dolgozunk, mert ezek a problémák nap mint nap felvetődnek.
A PRT-ról. Mi örülünk annak, hogy odakerül a teljes PRT-összeg, mert úgy gondoljuk, hogy nálunk van a szakismeret. Lehet, hogy tévedünk, de úgy gondoljuk, hogy nálunk van a szakismeret, és ez a felismerés lehet talán az oka annak, hogy idekerült a pénz.
Az EP-képviselőkről. Miniszterünk rendszeresen találkozik az európai parlamenti képviselőkkel, hogy de hogy a NEFE témája szóba kerül-e ott, erről nincs tudomásom, úgyhogy lehet, hogy ez egy hiányosság, amit el kell ismerni. Igyekeztem hadarni.
ELNÖK: Tessék!
LEHEL LÁSZLÓ, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója: Kárpáti képviselő úr kérdésére szeretnék válaszolni. Azt gondolom, hogy a mai világban vannak professzionális segélyszervezetek és vannak fantom magánszerveződések. Nagyon pontosan meg kell nézni, hogy milyen annak a szervezetnek a háttere. Mi az adományozóinkat is mindig erre kérjük, hogy győződjenek meg arról.
Nem hinném azt, hogy akár a cunami kapcsán, akár más nagy katasztrófa esetén a professzionális szervezetek körül ilyen problémák keletkeztek volna. Tudunk sok magánalapítvány nehézségeiről, de ez nem jellemző a nagy szervezetekre.
Még egy megjegyzés. Vannak előírások, nemzetközi szabályok, amelyeket kötelező betartanunk. Az Európai Unió például 7 százalékos adminisztrációs költséget engedélyez a projektek végrehajtása kapcsán, nem többet. Tehát szeretném önt megnyugtatni arról, hogy ez ma már egy szakma. Itt nem lehet csak jó szándékkal dolgozni. Az a korszak elmúlt már, amikor lelkesen beálltunk és elkezdtünk valamit osztani. Ma már projektek kellenek, le kell írni, meg kell fogalmazni, hogy mit akarunk, mi lesz a célja, hány embernek, mit segítünk az életükön, és utána jön ennek az ellenőrzése, monitoringja és tulajdonképpen a szupervíziója is.
Általában a nemzetközi porondon vannak olyanok, amikor a donorok részéről független szervezetek eljönnek és megvizsgálják a projekteket, és azt gondolom, hogy ez a kapacitás ki fog épülni Magyarországon is, és a magyar projektek esetében mi magunk is szorgalmazzuk a komoly monitoringot. Ennek van egy komoly szakirodalma, ezt adaptálni kell a magyar viszonyok közé. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Mi is köszönjük. Főosztályvezető úr!
TOMAJ DÉNES főosztályvezető (Külügyminisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Két technikai dolgot szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz. Az egyik, hogy Lehel úr említette az önrész kérdését az európai pályázatok összefüggésében. A Külügyminisztérium ez évben az első részben vállalt miniszteri rendeletben is kötelezettséget arra, hogy vissza nem térítendő támogatásban részesíti az EU-s pályázatokban részt vevő civil szervezeteket. Ennek a részleteiről folyik az egyeztetés a Hentz Szövetséggel (?), hogy hogyan tudjuk ezt az egészet megcsinálni, számunkra pedig lényeges az, hogy ezt az összeget nagyjából bemérjük és tervezhetővé tegyük, mert nem mindegy az, hogy miről. 300 millióhoz képest 110 milliós kötelezettséget vállalunk vagy 20 milliós kötelezettséget.
A másik dolog a projektnyilvántartás, a honlapra való feltétel. Biztos, hogy ez egy gyenge pontunk. Önmagában a projektnyilvántartás egy gyenge pontja még pillanatnyilag is a főosztály munkájának. Eljutottunk oda, hogy a közeli napokban tesztelésre kerül egy olyan nyilvántartó rendszer, amiben különböző lekérdezéses és szűréses módszerekkel gyakorlatilag bárkinek bármelyik pillanatban meg tudjuk adni a válaszokat arra, hogy mit csinálunk mi a Külügyminisztérium NEFE Főosztályán.
Ennek lesz egy egyszerűsített változata, amelyet a honlapra is föl kívánunk tenni, tehát folyamatosan követhető lesz bárki számára az, hogy milyen projektünk van, mi zárult le, mi van folyamatban.
Tehát ez egy megoldás lesz. Mi nagyon szeretnénk, ha ezt tovább tudnánk fejleszteni egy olyan programmá, aminek a végpontjai a különböző tárcáknál lennének, és onnan is folyamatosan kapnánk meg az információkat arról, hogy mi történik ezen a területen.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hát akkor ez volt a válasz a felvetésemre, államtitkár úr.
Balla képviselő úr!
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Csak egy mondat, elnök úr, nagyon rövid leszek. Az én problémám az átláthatósággal kapcsolatban nem az, hogy rossz a külügy honlapja, hanem pontosan azzal kapcsolatos, amit a főosztályvezető úr mondott a végén, hogy a link-kapcsolatokon keresztül átlátni azt, hogy egyes minisztériumok hogyan vesznek részt ebben a programban. Tehát ez a lényege a mondandómnak. Az átláthatósággal nem az a baj, amit a külügy csinál, vagy amit általában a PRT-ban csinálnak, azzal nincsen különösebb gond, hanem az, hogy nem látjuk azt, hogy az egyes minisztériumokban milyen módon történnek ezek a projektek. Tényleg, ezt Afganisztánban tapasztaltuk az előadás során, hogy akkor most az Egészségügyi Minisztérium, most a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság, tehát mindenki valahogy részt vett, és egyszer csak azt gondoltuk, hogy jó, akkor talán egyben is kellene nekünk ezt látni. Csak ez volt a problémám, a felvetésem lényege.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Azt hiszem, hogy a NEFE-törvény lesz egy igazán kiváló alkalom arra, hogy ezek viszont olyan jellegű problémák - koordináció, és ha jól értem, forráscentralizáció -, amelyekre megfelelő jogszabályi kereteket, társasági kereteket, formákat meg kell találni. Azt hiszem, hogy a NEFE-törvény egy jó alkalom, és jó alkalom lesz arra is, hogy folytassuk a most elkezdett párbeszédünket.
Szeretném felajánlani államtitkár úrnak, hogy amikor már olyan stádiumban van ez a jogszabály, hogy esetleg egy előzetes vitát folytathatunk róla, akkor érdemes lenne hasonló keretben a segélyszervezetek jelenlétével - amit még egyszer szeretnék megköszönni - folytatni az eszmecserét.
Ha nincs több megjegyzés, akkor most itt hagynánk abba és köszönném meg a vendégeinknek a jelenlétet. Jó munkát önöknek! Viszontlátásra, és köszönjük szépen, hogy elfogadták a meghívásunkat.
Tisztelt Bizottság! A napirendi pontjaink végére értünk. Holnap 14 órakor bizottsági ülés, a költségvetés általános vitára való alkalmasságról fogunk eszmét cserélni. Valakinek egyebe? (Senki sem jelentkezik.) Nincsen.
Az ülést berekesztem. Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 13 óra 13 perc.)
|
|
|
Németh Zsolt |
|
|
|
a bizottság elnöke |
Jegyzőkönyvvezetők: Barna Beáta és Horváth Éva Szilvia