KHTB-15/2008.
(KHTB-68/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2008. június 3-án, kedden, 10 óra 13 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
A bizottság részéről *
Megjelent *
Helyettesítési megbízást adott *
Meghívottak részéről *
Elnöki megnyitó *
Tájékoztató a szerbiai helyzetről *
Pásztor István bevezetője *
Ágoston András kiegészítése *
Páll Sándor kiegészítése *
Hozzászólások *
Pásztor István válaszai *
Ágoston András válaszai *
Páll Sándor válaszai *
Egyebek *
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó Vilmos (MSZP), a bizottság alelnöke
Kárpáti Tibor (MSZP)
Kránitz László (MSZP)
Mesterházy Attila (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP)
Kovács Kálmán (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott
Gedei József (MSZP) dr. Szakács Lászlónak (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) megérkezéséig Kránitz Lászlónak (MSZP)
Potápi Árpád (Fidesz) Németh Zsoltnak (Fidesz)
Szabó Vilmos (MSZP) megérkezéséig Mesterházy Attilának (MSZP)
Meghívottak részéről
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke
Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetsége elnöke
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 13 perc.)
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok. Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégeink, a média Képviselői! Bejelentem a helyettesítéseket. Szakács László Gedei Józsefet, Németh Zsolt Potápi Árpádot, Kozma József Hárs Gábort, Kárpáti Tibor Kékesi Tibort, Mesterházy Attila Szabó Vilmost, Kránitz László Varga Lászlót helyettesíti.
A napirendet megküldtem. Van-e a napirenddel kapcsolatban kérdés? (Senki sem jelentkezik.) Amennyiben nincs, fölteszem szavazásra. Ki támogatja a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú.
Tájékoztató a szerbiai helyzetről
Rá is térünk az 1. napirendi pontunkra. Tájékoztató a szerbiai, illetőleg a vajdasági helyzetről. Nagy tisztelettel köszöntöm a Magyar Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén a vajdasági magyar pártok elnökeit: Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét, Ágoston Andrást, a VMDP elnökét, Páll Sándort, a VMDK elnökét. Nagy tisztelettel köszöntjük őket, ők a Magyar Koalíció egyébiránt.
Nagy érdeklődéssel várjuk az elnök urak beszámolóját: miként értékelik a vajdasági magyarság eredményeit; hogyan látják a helyi, tartományi esélyeket; miként, milyen koalíciós felállás várható? Melyik esetben mi várható Szerbiától? Milyen magyar-szerb kétoldalú kapcsolatokat tartanak helyesnek? Parancsoljanak, önöké a szó! Arról beszéltünk elnök urakkal, hogy mindhárman rövid ismertetőt tartanak, utána a szokásos rendben kérdéseket, illetve álláspontokat fogalmazunk meg. Pásztor elnök úr!
PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Jó napot kívánok mindenkinek. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy már nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként, hanem a koalíciót alkotó egyik párt elnökeként vagyok itt Ágoston, illetve Páll elnök úrral. Örömmel fogadtuk el ezt a lehetőséget, mert úgy gondoljuk, hogy ez az a pillanat, amikor sok mindenről van értelme beszélni. Mindenekelőtt szeretnénk egy nagyon rövid helyzetértékelést fölvázolni, és én személy szerint azokra a mozgási irányokra szeretnék rámutatni, amelyek ebben a pillanatban realitásként fölfoghatók.
Mint ahogy a jelenlévők tudják, május 11-én Szerbiában előrehozott általános választások voltak, ami azt jelenti, hogy országos, tartományi és önkormányzati szinteken tartottunk választásokat. Ezeken a választásokon a magyar közösség, a magyar politikum a parlamenti választások vonatkozásában először lépett föl közösen Magyar Koalíció név alatt. A Magyar Koalíciót ugyanaz a három párt alkotta, amelyik a januári elnökválasztás első fordulóját megelőzően jött létre. (Szabó Vilmos belép a terembe és helyet foglal.)
A választások vonatkozásában azt is el kell mondani, hogy a tartományi választások kétfordulósak. Egyéni helyek tekintetében ezelőtt 10 nappal került sor a második forduló lebonyolítására. A kishegyesi községben vasárnap volt 4 szavazóhelyen a szavazás ismétlése, úgyhogy ezen a vasárnapon, pár nappal ezelőtt fejeződött be ez a május 11-én indult választási ciklus.
Amikor az ember a helyzetértékelést végzi el, úgy gondolom, pár elem van, amire rá kell hogy mutasson. A Magyar Koalíció vonatkozásában azt tudom elmondani, hogy a 12-13 éve létező, folyamatosan kimondott vágya valósult meg a vajdasági magyar közösségnek azzal, hogy létrejött a Magyar Koalíció. Ennek a koalíciós összefogásnak a kampány során láttuk a pozitív hatását. A koalíció létrejötte egy közösségi összekapaszkodást eredményezett, és ez a kampány során folyamatosan és nagyon erőteljesen volt érzékelhető.
A választásokra való fölkészülés alkalmával mind az országos szint tekintetében, mind a tartományi szint tekintetében, mind pedig az önkormányzatok vonatkozásában a koalíciónak egységes, versenyképes programja volt. Olyan program, ami a kampány során bebizonyosodott, hogy reális, hogy találkozik a potenciális szavazóink elképzeléseivel, elvárásával, és úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben a koalíció biztos, hogy kielégítette az esetleg hozzá fűződő reményeket. Ami a jelöltállítást illeti, azt gondolom, hogy a koalíciós megbeszélések eredményeképpen olyan jelöltlistákat sikerült prezentálnunk, amelyek egyrészről reprezentálták a vajdasági magyar közösséget, másrészről pedig olyan neveket tartalmaztak ezek a listák, akik úgy gondolom, joggal számíthattak széles támogatásra.
Egy nagyon dinamikus, erőteljes kampányt folytattunk, ami több mint másfél hónapig tartott, és ha az elnökválasztási folyamatot is figyelembe vesszük, akkor a vajdasági magyar politikumról elmondható, hogy egy hathónapos kampány áll mögötte; egy olyan dinamikus, intenzív kampány, amire, úgy gondolom, amióta létezik délvidéki magyar politizálás, nem volt példa.
Megfogalmaztuk a kampány során az elvárásainkat is. Abból indultunk ki, hogy a januári elnökválasztás első fordulójának eredménye megismételhető - ez a 93 ezer szavazat -, és ez a 93 ezer szavazat, a mi számításunk szerint, 5-7 parlamenti helyet tudott eredményezni vagy eredményezhetett volna. A Vajdaság vonatkozásában 15-18 parlamenti helyet az eddigi 11, illetve 12 helyett, illetve az önkormányzatok tekintetében azt fogalmaztuk meg feladatként, hogy visszaszerezzük azt a 8 önkormányzatot, amely klasszikusan általában magyar önkormányzatként került be a köztudatba.
Ha ezeket a célkitűzéseket vesszük figyelembe, illetve a megvalósítást, akkor azt kell mondjam, hogy a produkált eredmény elmaradt a várakozástól. Országos szinten a tervezett 5-7 parlamenti hely helyett 4-et sikerült megszereznünk, ugyanis nem volt meg a 93 ezer szavazat, csak 77 820. Ez a négy parlamenti hely eggyel több mint amivel az előző ciklusban rendelkeztünk. A tartomány vonatkozásában a tervezett 15-18 parlamenti hely nem valósult meg, 9 parlamenti helye van most a Magyar Koalíciónak, az önkormányzatok tekintetében pedig úgy gondolom, hogy picikét felemásra sikeredett ugyan az eredmény, de mindenhol jelentős előrelépést produkáltunk. Abszolút többséget szereztünk Magyarkanizsán és Topolyán, első politikai erő vagyunk Zentán, Kishegyesen és Becsén, második politikai erő vagyunk Szabadkán, Adán és Csókán. Ez az a 8 önkormányzat, amit szerettünk volna ezeken a választásokon visszaszerezni.
Mi történt ezen a választáson? Egyrészről az történt, hogy...
ELNÖK: Elnök úr! Hány polgármester lesz ezen a 8 helyen? Előreláthatólag mennyivel számoltok?
PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Nem tudom, még nem számoltuk meg, ezt szeretném elmondani majd a vége felé.
Mit hoztak ezek a választások? Két meglepő körülményt eredményeztek. Egyrészről meglepő volt a radikálisok hihetetlen mértékű gyöngülése és visszaesése, és ez tapasztalható volt országos szinten is, tartományi szinten is és önkormányzati szinteken is. Másrészről pedig a Borisz Tadics fémjelezte és a Demokrata Párt által fémjelzett Európai Szerbiáért Koalíció hihetetlen mértékben tört előre.
Meglátásunk szerint azért nem sikerült produkálnunk a 93 ezer szavazatot, mert nagyon sokan a szavazóink közül a Demokrata Párt által fémjelzett koalícióra adták le a szavazatukat, a radikálisoktól való félelem következményeképpen. Bennük látták azt a potenciális erőt, amely a radikálisok előretörését meg tudja akadályozni. Ez vonatkozik a Vajdaság tekintetében is, és nagyon sok helyen ez vonatkozik az önkormányzatok tekintetében is.
Az igazi kérdés ebben a pillanatban az, hogy mire elegendő ez az eredmény, illetve, hogy mi hozható ki ebből a választási eredményből. A tárgyalási sorozatok kezdetén vagyunk, vagy talán még el se kezdődtek. Ebben a pillanatban országos szinten három lehetséges forgatókönyv van. Az egyik szerint a proeurópai oldal fog parlamenti többséget létrehozni és kormányt alkotni. Ebben a folyamatban vagyunk érdekeltek mi is. Másik forgatókönyv szerint a nemzeti oldal fog létrehozni parlamenti többséget és kormányt, és a harmadik lehetséges megoldás az, hogy valamikor ősszel, októberben vagy novemberben, újra előrehozott választások lesznek, merthogy egyik oldal sem tud parlamenti többséget, illetve kormányt alkotni. Ennek a valószínűsége napról napra nő.
Ami a tartományt illeti, az Európai Vajdaságért koalíciónak abszolút többsége van a tartományi kormányban, de a dolgok mostani állása szerint szeretnék folytatni azt az együttműködést a Magyar Koalícióval, illetve a Szociáldemokrata Ligával, amely az elmúlt 8 évben jellemezte a vajdasági politikai mindennapokat.
Az önkormányzatok vonatkozásában, ahol abszolút többségünk van, ott önállóan kívánjuk irányítani az önkormányzatokat, ahol pedig nincs meg az abszolút többségünk, ahol partnereket kell keresni, ott pedig elsősorban az európai orientáltságú pártokkal próbálunk egyezkedni, és partnerkapcsolatot építeni.
Országos szinten a Magyar Koalíció megkerülhetetlen. Ez a legerősebb tárgyalási pozíciónk. Ebből a pozícióból kiindulva kívánjuk csomagban kezelni a kérdéseket, és azt szeretnénk elérni, hogy ha országos szintről, tartományi szintről és önkormányzati szintekről ugyanannál az asztalnál ugyanabban a pillanatban próbálnánk megállapodni.
Többféle vélemény van. Minimum kétféle vélemény van a Magyar Koalíció választási teljesítményével kapcsolatban. Az egyik vélemény arról szól, hogy ez a választási eredmény kudarc. A másik vélemény egy picikét realisztikusabb, és arról beszél, hogy elmarad ugyan a várakozásoktól, de mindenképpen kielégíthetőnek tekinthető.
Hogy őszintén elmondjam, változik ezzel kapcsolatban az ember impressziója. A választásokat követő napokban én is kudarcként éltem meg ezt a választási eredményt, mert hihetetlenül nagy energiát fektettünk bele, és egészen mások voltak az elvárásaink, mint amit az eredmény mutat. Ahogy telnek-múlnak a napok, mind jobban azt gondolom, hogy ez a választási eredmény ugyan elmarad a várakozásoktól, de mindenképpen elfogadható. Ugyanis akkor, amikor a politikai paletta olyan mértékben polarizálódik, mint ahogy az ezen a választáson megtörtént, amikor létrejönnek ezek a nagy blokkok a két oldalon, akkor annak, aki ezektől a blokkoktól függetlenül egy lehetséges harmadik alternatívaként jelenik meg a szavazócédulákon és a politikai színtéren, hihetetlenül nehéz feladata van. Ebből a szempontból nézve a dolgokat én úgy gondolom, hogy sikerként könyvelhető el az, hogy mi talpon maradtunk, ellentétben sok mással, akik erősebbek voltak, és belebuktak ebbe a választásba, vagy marginalizálódtak, vagy teljesen eltűntek a politikai színtérről, és mindezt úgy sikerült elérnünk, hogy megtartottuk a politikai identitásunkat, nem mondtunk le azokról a célkitűzésekről, amiket mint hosszú távú stratégiai célokat megfogalmaztunk.
Az, amiről az elkövetkező napokban, hetekben tárgyalni kívánunk, az az általunk megfogalmazott program. Ez az a pillanat, amikor ennek a programnak a számunkra fontos elemeit be tudjuk emelni a jövőbeli kormány programjába vagy kormányok programjába, és úgy gondolom, hogy ez kell az elkövetkező időben a Magyar Koalíció célkitűzését jelentse.
Ami a koalíció jövőt illeti, személy szerint azt gondolom, hogy az elmúlt, valamivel több, mint fél év azt bizonyította, hogy a magyar közösség, a vajdasági magyar közösség csak az ilyen fajta politizálást tudja elfogadni, csak az ilyen fajta politizálást tudja támogatni. Most, a választásokat lezárva elindul egy koalíciós parlamenti együttműködés, és úgy gondolom, hogy ebben is kellő mértékletességet és bölcsességet tanúsítva sikeresek tudunk lenni. Köszönöm szépen. (Potápi Árpád belép a terembe és helyet foglal.)
ELNÖK: Köszönjük szépen, elnök úr. Elnök urak!
ÁGOSTON ANDRÁS, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke: Tisztelettel köszöntöm a jelenlévőket. Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy megtiszteltetés számomra személyesen is, de azt hiszem, a koalíció számára is, hogy egy ilyen magyarországi parlamenti bizottság előtt tudunk az elmúlt időszakról beszámolni és néhány olyan gondolatot elmondani, amit fontosnak tartunk, és amivel kapcsolatban konzultálhatunk is. Azon túlmenően vagy azonkívül, amit Pásztor elnök úr elmondott, 3 gondolatot szeretnék bevezetőben elmondani, melyekről, úgy gondolom, hogy olyan dilemmákat hoznak a felszínre, melyekről nemcsak ma, nemcsak holnap, hanem az elkövetkező időszakban is gondolkodni kell.
Ami a vajdasági magyarság egészét illeti, azt hiszem, hogy a Magyar Koalíció akkor alakult meg és akkor kezdett tevékenykedni, amikor arra a legnagyobb szükség volt. És azt, hogy mi megtaláltuk a közös nevezőt 16 év után, két dolog tette lehetővé, szerintem. Az egyik az elnökváltás a VMSZ élén, a másik pedig, amit mindannyian átéreztünk, hogy egy új korszak elé nézünk; korszakváltás zajlik a Kárpát-medencében.
Az eredményeket illetően nem tartom véletlennek, hogy a januári eredmények voltak a legjobbak, mert akkor a vajdasági magyar szavazók előtt nem állt semmiféle dilemma, és abban az eufóriában, ami annak az eredménye volt, hogy egyetértettek a vajdasági magyar pártok és létrejött a magyar koalíció, azt hiszem, hogy természetes és valóban előremutató.
Természetes, hogy a 3 szintű választások fölvetették mindazokat a kérdéseket, amelyek egyrészt a szerb társadalom egészében, másrészt a vajdasági magyar társadalomban is jelen voltak. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy a 16 éves széthúzás különféle, egymással szemben szervezett és végrehajtott akciók után létrejött a Magyar Koalíció. Ez a vajdasági magyar szavazók előtt természetesen pozitív dolog, ugyanakkor a vajdasági magyar szavazók nem kis részben - a vajdasági magyar média hatása 16 vagy 20 éves hatása következtében - máig úgy tartják, hogy az Európa felé vezető út elsősorban is a demokrata irányultságú szerb pártokon keresztül lehetséges, és ebben a magyar politikum, a magyar pártok csak úgy odacsapódva vehetnek részt.
Ez a tény sajnos, abban a kampányban, amelyet valóban eddig nem látott intenzitással folytattunk - és itt szeretném elismerésemet kifejezni Pásztor elnök úrnak, aki valóban a legtöbbet tette a kampányban, ennek ellenére -, volt egy politikai ellenszél főleg a sajtó részéről, de bizony, néhány magyar politikus részéről is, amely bizonyos dilemmákat tartott meg a magyar szavazók között. Én személy szerint e dilemmázás következményének tartom azt, hogy egyrészt lehetett volna nagyobb részvétel is, másrészt pedig a mi eredményeink is lehetettek volna jobbak.
Ami pedig a harmadik kérdést illeti vagy amiről szeretnék beszélni, az az, hogy hogyan tovább. Mert egyrészt azt láthatjuk az állam szintjén, hogy két egymásnak nekifeszülő blokk próbálja megszerezni nem mindig becsületes eszközökkel, főleg nem becsületes eszközökkel a primátumot, és próbál kormányhoz jutni, ami részben érthető, részben pedig azt is tudni kell, hogy elkezdtek a háttérerők is működni az Európai Unió részéről, Oroszország részéről, és az a dilemma, ami a szerb társadalomban valahol még egyes történészek szerint az első szerb felkelés óta kibomlott, most a teljes súlyával megmutatkozik: Európába akarunk menni - mármint a szerb társadalom - vagy Oroszországhoz kötjük a sorsunkat.
Azt hiszem, hogy ez a dilemma ebben a pillanatban sem dőlt el, és természetes, hogy a kormányalakítás azokkal a nehézségekkel jár, amelyeket mindennap megtapasztalunk vagy láthatunk a sajtóban is. Ebben a helyzetben, úgy gondolom, hogy ha valami fix és biztos, az a vajdasági magyarság, a vajdasági magyar pártok Európa-orientáltsága. Úgy látom, hogy ezt a szerb pártok sem vonják kétségbe, ennek ellenére tapasztalok egy tendenciát sajnos mindkét oldalról, hogy amennyire lehet, ha a pártokat nem is vagy a pártokat annyira, amennyire, de a magyar szavazókat bizony beintegrálják a nagy pártok szavazóbázisába. Itt a Demokrata Pártra gondolok. Ez a tendencia a Demokrata Párt és a körülötte kialakult koalíció tevékenységében teljes egészében előjött a kampány során. A személyes véleményem az, hogy tartós álláspontként ezzel nekünk számolni kell.
Ebben a helyzetben három dolgot tartok nagyon fontosnak, ami a magyar koalíciót illeti. Az egyik, hogy semmiképpen nem kelthetjük azt az illúziót a szerb pártokban, hogy a Magyar Koalíció fölbomlott. Együtt marad!
A másik, hogy a Magyar Koalíciónak meg kell mutatnia, hogy miben különbözik a demokratikus irányultságú pártoktól, elsősorban a Demokrata Párttól. A harmadik, hogy a magyar szavazók felé bizonyítsunk, mégpedig úgy, hogy nekik is most, a választások után is fölmutassuk azt, hogy a programunk olyat ad, amit egyik más szerb párt sem tud adni, és esze ágában sincs adni. Ilyen értelemben fontosnak tartom azt, hogy mielőbb megkínáljuk a nagy szerb pártokat a Magyar Koalíció közös autonómiakoncepciójával, mert úgy gondolom, hogy ez a tárgyalási esélyeinket nem csökkenti, hanem növeli. A koalíció politikai súlyát növeli, ugyanakkor egy bizalomerősítő lépés lehet a magyar szavazópolgárok felé.
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert én sem zárom ki azt a lehetőséget, hogy új választásokat írjanak ki. Jóllehet, mindenki mindent megtesz, hogy erre mégse kerüljön sor, hiszen nem valószínű, hogy az új eredmények nagyon sokban különböznének a jelenlegitől. Nem lehet tudni, ez egy érzékeny politikai felmérés dolga. Azt hiszem, hogy a magyar pártok szemszögéből tényként el kell majd fogadnunk, ami történik. (Mesterházy Attila megérkezik az ülésre.)
Végül én úgy gondolom, hogy a vajdasági magyar nemzeti közösség akkor tud politikai irányban is továbblépni, egységesen, közös erővel, ha megfelelő támogatást kap Budapestről. Nem elég most már Budapestről támogatni az autonómiakövetelést, azt hiszem, hogy eljött az ideje annak, hogy a magyarországi pártok, a kormány, a diplomácia, az Európai Parlament képviselői képviseljék is, ha képviselhetőnek tartják ezt az autonómiakoncepciót. Ez lenne egy olyan kezdeményezés, ami a politikában mindig releváns és mindig elmozdítja a helyzetet arról a pontról, ahol éppen van.
Nagyon szeretném hinni, hogy ebben a helyzetben, amikor Magyarországon is, a határon túli magyar közösségekben is érezzük azt, hogy minden változik, a közös tevékenység olyan irányba hasson, hogy ebből mindannyian nyertesként jöjjünk ki.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönjük, elnök úr. Páll Sándor elnök úr!
PÁLL SÁNDOR, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a VMDK nevében szólhatok itt önöknek, és megköszönöm a meghívást. Másrészt megköszönném azoknak is a jelenlétet - köztük a kampányban résztvevőknek is -, akik úgy gondolták, hogy fontos, hogy mutatkozzanak velünk és közösen elemezzük a vajdasági, akár a magyarországi politikai helyzetet. Ez nagyon jó hatással volt azokban a közegekben, ahol megjelentek, és ahol ezt közösen meg tudtuk tenni.
Egyetértve elnök urakkal, én még pár mozzanattal kiegészíteném azt, amit mi, a VMDK-ban fontosnak tartunk. Mi elsősorban úgy gondoljuk, hogy ez nem egy rossz választási eredmény. Ez nem olyan, mint amilyen a januári eredmény volt, tehát a 93 ezer, de ez azt jelenti, hogy szinte megdupláztuk azt a szavazatszámot, amit az előző parlamenti választásokon kaptunk. Egészen furcsán alakultak a dolgok azért, mert a részvételből és a pontrendszer sajátosságaiból adódóan lett nekünk most négy parlamenti képviselőnk és nem több. Ha a szerbség részvétele a választásokon másmilyen, ha a magyarok picikét többen jelennek meg az urnáknál, akkor itt több parlamenti képviselő is lehetett volna.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a szerbiai választások nem voltak igazából demokratikusak, bár mindenki így nyugtázza, hogy ott minden rendben volt. Azért nem voltak demokratikusak, véleményünk szerint, mert a választási törvény, amely lehetővé teszi a mi jelenlétünket a választásokon, azt mondja, hogy 10 ezer hitelesített aláírást kell mellékelni. Igen ám, 10 ezer hitelesített aláírást nekünk 280-300 ezer magyarra, és 10 ezer aláírást a szerb pártoknak a 7 millió lakosságra. Ha arányában vennénk ezt, ha a szerb pártoknak 10 ezer aláírást kell mellékelni, akkor nekünk körülbelül 360-at kellett volna. Ez egy abszolút párhuzamos és kezdetében diszkriminatív rendszer, mert ugyan lehetővé teszi, hogy parlamenti küszöb nélkül osztódjanak le a mandátumok a kisebbségek számára, tehát nem eliminálja az 5 százalékon alul teljesítő listákat, de olyan feltételeket szab, amelyeket nehezen tudnak a kisebbségek teljesíteni. Ez az egyik.
A másik, hogy hitelesíteni kell ezeket a szavazatokat a bíróságokon, ez azt jelenti, hogy mindenki mindenkinek az aláírásaival rendelkezik, és az ember a bíróságon deklarálja azt, hogy melyik pártot támogatja. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a demokratikus rendszerekben megengedhetetlen. Azért, mert az ezt követő politikai egyezkedésekben igyekeznek kigolyózni azokat, akik támogatták a másik listát, illetve hátrányos helyzetbe hozni egész településeket. Tehát ezt igazából nem lehetne egy demokratikus rendszernek nevezni. Mi erre többször is rámutattunk, de kevés foganatja volt.
A másik dolog a rendszerből eredően az, hogy a mi legnagyobb ellenségünk - és ezt nyíltan meg kell mondani - a Demokrata Párt volt. Az a Demokrata Párt, amely egy taktikát két alvariációval alkalmazott, hogy ijesztgetni kellett a kisebbségeket, merthogy következnek a kilencvenes évek, a radikálisok és a szocialisták győzelme, ezért szavazzatok ránk, mi vagyunk az erősek, mi vagyunk azok, akik biztosítani fogjuk az utat Európába. Holott mindannyian tudjuk, hogy felvilágosult szerb nacionalistákról van szó, illetve kripto-sovinisztákról. Ezek nem nagyon különböznek egymástól. A Demokrata Párt sem, abban, amit tesz, és ahogyan politizál, a más eléggé nacionalista irányultságú pártoktól.
A Demokrata Párt megtette azt - mi ezt többször is mondtuk -, amit a kommunizmus nem tudott megtenni, hogy tulajdonképpen bedarált minden kisebbséget. Minden kisebbség képviselője rajta van a Demokrata Párt listáján. Tehát a Demokrata Párt nem igyekezett arra, hogy megsegítse a többi kisebbséget, hogy összegyűjtsék a szükséges 10 ezer aláírást, és akkor önállóan induljanak a választásokon, azért, hogy az ő parlamenti képviselői legitimek legyenek, hanem azt mondták, hogy románok, ruszinok, szlovénok, magyarok, tessék beiratkozni a mi listánkra, és akkor majd képviselve lesztek a szerb parlamentben.
Tehát ezt a módszert alkalmazták, és úgy gondolom, hogy a mi egyik hibánk az volt, hogy nem határoltuk el világosan magunkat a Demokrata Párttól. Pontosan meg kellett volna határozni, erősebben, keményebben. Ebből eredően most az a dilemmánk, hogyan lehet együttműködni választások után azokkal, akik állandóan azt gondolják, illetve az a koncepciójuk, hogy minél több kisebbségi szavazatot vegyenek el a legitim kisebbségi szervezetektől. Ez egy komolyan megfontolandó dolog.
Továbbá a tartományi választások szintén rosszabbul sikeredtek, mint ahogy mi azt elvártuk. De az önkormányzati választások biztatóak. Azok településtől településig, illetve önkormányzattól önkormányzatig úgy változnak, ahogyan mi ezt az elhatárolódást a Demokrata Párttal, és az önmagukat demokratikusnak nevező politikai erőkkel erősebben és markánsabban tudtuk képviselni. Tehát azt kell mondani, hogy a világos beszédnek megvolt a hozadéka.
A következő, amit mi úgy gondolunk, hogy ehhez az eredményhez vezetett, az volt, hogy nem igazán azzal kampányoltunk, amivel mi többet tudunk - tehát az autonómiával - a más, önmagukat demokratikusnak nevező szervezetekkel szemben. Ők azt mondták, hogy piacgazdálkodás Európa felé, demokrácia, szabad választások, satöbbi. Ezt mi is mondtuk, de van nekünk egy pluszunk, az autonómiakoncepciónk, az a közös elképzelésünk, hogy hogyan tudunk a jövőben is megmaradni magyarnak a délvidéken. Ezt ők nem képviselik, és nem tudják. Ezt viszont mi nem hangsúlyoztuk ki annyira, véleményünk szerint, amennyire ezt ki kellett volna hangsúlyozni.
Tehát ezeknek a szituációknak az együttes hatása odavezetett, hogy így szerepeltünk a választásokon, ahogy. Két momentumra kell még felhívni a figyelmet. A pozicionált értelmiségiek, a restaurációs értelmiségiek, azok, akik akár a Milosevic-érában, akár most helyzetben vannak, igazából ádáz ellenségei a Magyar Koalíciónak, a magyar összefogásnak, a magyar autonómiának. Úgy gondolják, hogy elég, ha befekszenek az önmagukat demokratikusnak nevező szerb pártokba és ott kvázi képviselik a magyarságot, hogy ebben kimerül az ő szerepük.
A következő dolog, hogy médiánk igazából nem volt. A sajtó, nem mondanám, hogy ellenünk kampányolt, de nem támogatta a Magyar Koalíciót annyira, amennyire kellett volna. A harmadik dolog talán, amit nem említettem, de véleményünk szerint egy picikét későn jött az összefogás. Legalább egy vagy két nemzedék felnőtt a 15 évben, amely nem érezte az összefogás, a Magyar Koalíció fontosságát. Ők a saját szerepüket, a saját prosperitásukat inkább a szerb pártokban tudják elképzelni.
Volt is egy ilyen ellenszél. Bankban voltam valamelyik nap, és ott az egyik ember nekem azt mondta, hogy igen, helyi szinteken rátok szavaztunk, de szerb parlamenti szinten nem, mert a lányomnak az egyetemen ezt mondták. Ezek az értelmiségiek, akiknek nagy része tulajdonképpen velünk szemben áll, mert irtózik az autonómiától és annak minden fajtájától és az autonómia rendszerétől, azok tulajdonképpen suttogó propagandával ellenünk voltak, és nekik ez nem tetszik. Úgy gondolják, hogy ez nem szolgálja a vajdasági magyarság javát, mi meg pontosan a fordítottját gondoljuk, és ezt ők meg is tették. Ezeknek a körülményeknek az együttes hatása eredményezte azt, hogy ezeken a választásokon - azt mondanám, hogy - viszonylag jól, de nem a várakozásoknak megfelelően szerepeltünk.
Azonkívül, hogy mit kellene még a jövőben tenni, mi a VMDK-ban úgy gondoljuk, hogy miután most az önkormányzati, illetve más szinten lévő képviselőink egy frakcióban vannak, a koalíciós szerződés után egy együttműködési megállapodást kellene kötni, amely megállapodás szabályozná azt, hogy a 3 párt képviselői éppen az adott helyen hogyan viselkednek. Tehát konszenzussal döntenek-e helyi ügyekben vagy egymás ellen szavaznak. Ezeket a játékszabályokat kellene még kidolgozni. Elmondom előre, hogy mi úgy gondoljuk, hogy nagyon rossz volna, ha a frakciók egymás ellenében szavaznának és úgy hoznák meg a döntéseket, mert akkor szalámitaktikával minket feldarabolnak. Ezt is várják, erről is hallottam egypár kezdeményezést. De a játékszabályokat kellene megfogalmazni, mert valamikor el kell dönteni ügyeket. Mi azért nagyjából abban egyezkedtünk, hogy ezeket a konfliktusokat a három elnök fogja majd intézni, de hogy mondjam? Ezt közelebb is meg kell fogalmazni, és ezt szabályozni, rendszerezni kellene.
Mi a VMDK-ban úgy gondoljuk, hogy a koalíciónak van értelme és ezt a koalíciót fenn kell tartani annak ellenére, hogy mindenkor és mindenben nem értünk egyet, de hogy ezt népszerűsíteni kell és el kell hitetni az emberekkel, hogy mi nemcsak egyszeri összefogásra álltunk össze, hanem hogy ezt komolyabban gondoljuk. Nagyon sokan kételkedtek ebben és megkérdezték, hogy mikor bomlik föl a koalíció. Hiába mondogattuk azt, hogy nem fog fölbomlani és úgy gondoljuk, hogy politikailag ez a célszerű, ha megmarad, ezt az eredményből is lehet látni, hogy nem egészen hitték el nekünk. Tehát pontosan tudjuk, hogy a politikai felelősségünk körülbelül meddig terjed, és mit kellene tennünk a közeljövőben. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy én is kifejtsem ez ügyben véleményemet az önök által elmondottakról, illetve néhány kérdést megfogalmazzak.
Először is: én is nagyon örülök annak, hogy végre sor került erre a találkozóra, hiszen régóta terveztük, és nem tudott létrejönni különféle okokból, de most, azt hiszem, hogy talán a legkevésbé befolyásolnak bennünket olyan szempontok, amelyek talán egy kampányidőszakban igen, tehát az ilyen jellegű eszmecserének megfelelő a helyzet. Mi ezt fontosnak tartjuk, hogy ez a bizottság valóban az önök bizottsága legyen, úgy tekintsenek a Külügyi és határon túli magyarok bizottságára, hogy ez az a fórum, amelyen keresztül lehet érintkezni rendszeresen, intenzíven a Magyar Országgyűléssel, a magyar politikummal, hiszen egyfajta hiánypótló szerepet is betölt.
Nem akarok nagyon elmélyülni az elmúlt évek nemzetpolitikai változásaiban. Tehát éljünk ezzel a lehetőséggel! Szeretném fölajánlani a bizottság elnökeként önöknek, hogy amikor fontosnak gondolják akár elnökségi szinten, akár ilyen plenáris szinten, működjünk együtt, dolgozzunk össze. A közelmúltban járt itt a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Szlovákiából, Csáky Pál, és a magunk részéről fontosnak érezzük, hogy ezt a kapcsolattartó szerepet be tudjuk tölteni.
A fő kérdés valóban most az, hogy kudarc vagy siker. Én ebben a dilemmában - noha én is örültem volna, ha jobb eredményt sikerül a Magyar Koalíciónak elérni és némileg meglepett az eredmény - eléggé határozottan úgy vélem, hogy semmiféleképpen nem lehet kudarcnak tekinteni a Magyar Koalíció vajdasági eredményeit. Ellenkezőleg!
Tegyük föl magunknak a kérdést, hogy ha nem lett volna Magyar Koalíció, akkor a mostani, nagyon kiélezett választási küzdelem milyen eredménnyel járt volna a vajdasági magyar közösség politikai képviseletére nézve. Ha nem lett volna Magyar Koalíció, akkor, azt gondolom, hogy egyszer s mindenkorra megszűnt volna politikai tényezőnek lenni Szerbiában a vajdasági magyarság. Olyan mértékben látszódott már az elmúlt években a szavazatok szétforgácsolódási folyamata, hogy ha önök nem állítják meg ezt a folyamatot, akkor megoldottnak tekinthető lenne a vajdasági magyar kérdés, és onnantól már csak néprajzi problematika, nem pedig politikai szereplő lenne.
Én tehát úgy vélem, hogy ha innen nézzük, egy rendkívül fontos pillanatban bekövetkezett látványos siker, hogy sikerült önöknek újraalkotni a magyar egységet és megindítani egy olyan folyamatot, amely visszaadja a hitét a vajdasági magyarságnak abban, hogy önálló politikai tényező tud még lenni Szerbiában és a Vajdaságban, hogy visszaadták a hitüket a vajdasági magyaroknak abban, hogy van értelme a magyar etnikai politizálásnak. Mondjuk ki nagyon határozottan: a magyar etnikai politizálásnak! Olyan mértékben hatolt bele a vajdasági magyar polgárok gondolkodásába a nem etnikai alapon történő politikai opció, hogy félő volt, hogy már nem lehet ezt a folyamatot visszafordítani.
Természetesen ismerjük a szép, liberális elveket, azokat a liberális elveket fontosnak is tartjuk a maguk helyiértékén, de meggyőződésünk az, itt a Kárpát-medencében, hogy a magyarok magyarként messzebb tudnak eljutni, mintsem, ha föloldódnak a politikai és pártpolitikai-ideológiai választóvonalak mentén. Ez a közösségi jogok, a kollektív jogok, az autonómia szükségszerű következménye a pártpolitikára levetítve. Tehát egy nagyon negatív folyamatnak sikerült elejét venni és visszafordítani most a Vajdaságban is, és én ebben látom a munkájuk jelentőségét.
Szeretném megjegyezni, hogy nekem nagyon imponált a profi választási kampány, a logók, a klipek, a plakátok, a színek, a betűtípusok, tehát azt kell mondanom, hogy egy egészen egyedülálló produkciónak tekintem, kampányszempontból is azt, amit a Magyar Koalíció fel tudott mutatni.
Ezért feszegetném a kérdést, ez lenne az első kérdésem, elnök urak, a Magyar Koalíció jövője. Hogyan gondolkodnak erről? Páll Sándortól már hallottuk az ezzel kapcsolatos elgondolásokat - együttműködési megállapodás -, de nyilvánvalóan a három pártelnök nem tudja adott esetben a helyi szinten fölmerülő konfliktusokat, problémákat kezelni. Van-e ezzel kapcsolatban elgondolásuk?
Említette Pásztor elnök úr azt, hogy tárgyalni kívánnak a programról, és hogy a jövőben szeretnék fenntartani ennek a sikeres folyamatnak a lendületét, ebből a szempontból én ezt nagyon fontosnak tartom, hogy milyen programról, és, hogy melyek azok az elemek, amelyeket fontosnak tartanak. Azt hiszem, hogy ha ilyen jó eredményt sikerült elérni a 8 önkormányzatban, akkor az, ami a 8 önkormányzatnak a területi autonómia megvalósítása érdekében történő együttműködését körvonalazta az autonómiaprogramban, egy rendkívül fontos kérdés. Milyen formában gondolkodnak, milyen területekre terjedne ki adott esetben ez az együttműködés?
Érdekesnek tartom az önkormányzatok együttműködését Székelyföldön, amely egyfajta egyesületi formában próbálkozik a magyar önkormányzatok összefogásával, de ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy mit terveznek ebben a területi autonómia vonatkozásban, tudva, hogy ez azért meglehetősen sok félelemmel, fenntartással, előítélettel tarkított kérdés, de az önök határozott vállalása az autonómiaprogramban feljogosít arra, hogy ezt a kérdést ilyen nyersen feltegyem önöknek.
A harmadik probléma a koalíciós egyezkedések ügye. Belgrádban létrejött a Kostunica-féle szocialista radikális koalíció, és a belgrádi koalíció szándéknyilatkozatának aláírására sor került. Nem tudom, hogy milyen státuszú ez a megállapodás, mennyire tekinthető véglegesnek, de ha ez következik be, akkor adott esetben milyen hatása lehet egy ilyen radikális képletnek a vajdasági magyar hétköznapokra?
Végül a negyedik téma az európai opció, a vajdasági magyarok európai elkötelezettsége. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy meglepően jól szerepeltek a demokraták ezen a választáson. Gyakorlatilag azt hiszem, nagy összegben fogadtak volna Európa-szerte arra a variációra, hogy a radikálisok fognak nyerni Koszovó függetlenné válásának közvetlen hatásaként, és nemhogy nem ez következett be, de tíz százalékkal nem ez következett be. Nagyon kevesen voltak, én közöttük voltam, akik hittünk a Demokrata Párt és az európai opció győzelmi esélyében, abban, hogy a szerb politikum és választók felismerik, hogy milyen súlyú döntésről van szó, és felelősségteljes döntést fognak hozni. Úgy vélem, hogy fontos szerepe volt az Európai Unió partnerségi együttműködési megállapodási javaslatának, stabilizációs és társulási megállapodástervezetének, illetve a vízummentesség ígéretének.
Örökzöld téma. Két hete is foglalkoztunk a magyar igazolvánnyal, esetleg vízumdíjmentesen Magyarországra utazás lehetőségével a külügyi bizottság keretei között. A kettős állampolgárság kérdése is folyamatosan napirenden van. De ebben az európai összefüggésrendszerben, azt hiszem, hogy most a vízumdíjmentesség kérdése is nagyon hangsúlyosan tevődik föl. Hiteltelenné fog válni az Európai Unió, ha a választási kampányban meglebegtet egy ilyen ígéretet, de a gyakorlati megvalósítás évekkel elhúzódik.
Örülök, hogy itt van a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója, Banai úr is. Azt hiszem, hogy azért is fontos, hogy tisztázzuk ezzel kapcsolatban az álláspontunkat, mert Magyarországnak ebben a kérdésben, ha végiggondoljuk a lehetőségeinket, akkor lehet mozgástere, lehet feladata. Az ezzel kapcsolatos javaslataikra nagyon kíváncsi vagyok.
Elnézést, ha egy kicsit hosszabb voltam. Kozma alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégeink! Azok a megállapítások, amelyeket mindhárman tettek, világossá teszik, hogy Szerbiában még januárhoz képest is jelentősen változott a helyzet, ezt szerintem most már mi is látjuk.
Az az egyáltalán nem váratlan fejlemény, hogy Szerbiában a nacionalizmus felerősödése, és ennek esetleg nagyon súlyos következményei a magyarság számára még inkább súlyos következményekkel járhattak volna, aláhúzzák annak a ténynek a felbecsülhetetlen jelentőségét, hogy ebben a helyzetben, mondom, a szerb nacionalizmus fölerősödésével együtt, a magyar pártok össze tudtak fogni. Mert ahogy itt már legalább háromszor elhangzott, most egyelőre politikai értelemben, és aztán később nem tudjuk még, hogy milyen további értelemben a megmaradás volt a tét. Mert a politikai képviselethez nem jutó csoportok - és most nemcsak politikai színezet, hanem nemzetiség alapján is kell értékelnünk a helyzetet - először marginalizálódnak, a politikai életből szorulnak ki, és utána minden olyan lehetőségből, ahol a politikai érdekérvényesítés feltétlenül szükséges.
Tehát ebben az értelemben nem tudom eléggé hangsúlyozni és értékelni annak a tettnek a fontosságát, amely ezt a nagyon kedvezőtlen opciót kizárta, és a magyarság számára Szerbiában, Vajdaságban valódi perspektívát tartott nyitva és tart mind a mai napig nyitva. Ezért önöknek mindenképpen köszönet jár ebben, és azoknak a magyaroknak, akik önöket ebben támogatták, illetve önökkel együtt ezen az úton tovább tudnak menni.
A másik észrevételem. Teljesen világos, hogy egyetértek azzal is, hogy a szerb társadalom előtt is hatalmas a dilemma, mert ha az európai perspektíva - összevetve más lehetőségekkel, egy erősebb orosz determinációval vagy másokkal - abban nyilvánul meg, hogy a szerb nemzeti érzelmek vagy a szerb nemzeti erők a pályát az Európától való elfordulásban találják meg, akkor az európai orientációt egyértelműen felvállaló magyarság számára ez a jövőben, tehát a radikálisok hatalomra kerülése esetén nagyon nagy kihívás lehet.
Az önök összefogásának és felkészülésnek egy ilyen politikai helyzetre még inkább nő a jelentősége. És elérkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy ami eddig a Magyar Koalíció részéről valójában és elsősorban - ahogy sokan látják, látták ezt - ez egy választási koalíció volt, választási szövetség, amelyben egyébként nagyon korrekten nemcsak egy praktikus, ad hoc összefogás van, hanem politikán alapult. Tehát meghirdetett politikán alapuló választási szövetség volt.
Hogy ennek mi lesz a jövője, számomra világos módon az dönti el, hogy kormányzati, ellenzéki pozícióban egyrészt egy ilyen dimenziót tekintve milyen politikát fog tudni hozni. Mert azokban az önkormányzatokban, ahol abszolút többségük van, ahol más erőkkel koalícióban a magyarság kormányozni fog, ebből a politikából kibontható lesz kormányzati politikai elemekként. Ez egy nagyon fontos ügy. De legalább ennyire fontos az a kérdés is, hogy ahol nem lesz direkt kormányzati pozícióban a koalíció, a Magyar Koalíció, ott azokban a községekben, azokon a településeken, úgymond ellenzéki szerepből, ugyanebből a programból végül is azért mi az, ami képviselhető, átvihető ezzel és az ellenzéki pozícióval együtt is.
És teljesen világos, hogy ha egy ilyen szövetség abban a helyzetben van, hogy bizonyos helyeken kormányozni fog, más helyeken pedig ellenzékben lesz, nem válogathatja szét a politikáját. A következő egy-két hónap nagyon érdekes és óriási politikai kihívásának azt látom, hogy a Magyar Koalíció ellenzékben és kormányzati pozícióban levő képviselői hogyan tudnak egységes politikát megfogalmazni a vajdasági magyarság számára. Ez egy olyan politikai lecke, amellyel ilyen szinten magyar közösség már nagyon régen nézett szembe, talán még soha.
A másik osztás persze a szövetségi tartományi, illetve a helyi szintek kérdésében is, hogy ebből az eredeti programból - beleértve természetesen a fölvállalt autonómiaprogramot - melyik szinten mit lehet és mit kell képviselni és eladni. Úgy értem, hogy a program egészében mely elemek képviselete Belgrádban, mely elemek képviselete Újvidéken, és helyben mi az, amit lehet képviselni. Azt gondolom, hogy egy annyira intenzív autonómiaműhely és munka elé nézünk a következő időszakban - megjegyzem, azt gondolom, hogy mindannyian partnerek vagyunk ahhoz, hogy próbáljunk együtt gondolkodni a későbbiekben is ezen -, amely éppen azt bontja majd le - mert nem tehet mást -, hogy a különböző képviseleti szinteken, állami, tartományi és helyi községi szinteken milyen elemeket milyen módokon kell majd képviselni. Ha ebben kellő szakmai és politikai muníciót fogunk kapni a vajdasági magyar politikusoktól, akkor az lesz nekünk az igazi segítség, igen, hogy Brüsszelben, Strasbourgban és más helyeken hogyan tudunk egységesen föllépni ezekben a kérdésekben.
Végül hadd legyen egy kérdésem. A kérdésem az, amit mindhárman tulajdonképpen kifejezetten vagy implicite érintettek, hogy mi van azokkal a támogatókkal, akik magyarok, mégis más pártok programjához csatlakozva igyekeztek képviselni mégiscsak a saját érdekeiket. Azért, aki a Demokrata Pártra szavazott, az is valahol a saját érdekei képviselőjeként gondolta. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a reális képviselet a Magyar Koalíció kezében van.
A kérdésem az, hogy hogyan tudják megszorítani, visszahívni magukhoz újra ezeket az embereket, akár a megválasztott politikai delegátusaikat, képviselőiket is a különböző szinteken, ha tetszik, reintegrálni őket a vajdasági magyar közösség politikai közéletébe azzal együtt is, hogy természetesen ez másik párt színében megválasztott vagy az ő támogatását élvező szereplőknek nyilván marad egy más, pártalapú kötődése, de a magyarság politikájához való visszacsatolása. Tehát bármennyire kényes és nehéz, enélkül a jövőben biztos, hogy nem lehet boldogulni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gógl képviselő úr!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Magam is nagyon örülök, hogy a három elnök úrtól hallottuk három megközelítésben a mostani helyzetet. Ágoston elnök úr említette, hogy korszakváltást érez a Kárpát-medencében, és nyilván ehhez az új korszakváltáshoz, új helyzethez egy alkalmazkodást, amihez az anyaország és a Vajdaság között esetleg más módszerek, más technikák kellenek és talán a feladatok is egy kicsit mások.
Számomra a harmadik lehetőség, amit említett, hogy ősszel esetleg újra előrehozott választások lesznek, mert ugyan két egymásnak feszülő erő most egy harmadikat megerősített - és ez lenne a Magyar Koalíció -, és innen 20 vagy annál több ezer szavazatot is. Az a cél, hogy biztonságot és stabilitást lássanak, és ezt a demokrata oldalon érezték, odavitte őket. Nyilván jogos igény a biztonság és a stabilitás, és ezt Európában látták. Ezt az európaiságot, európai segítséget deklarációban meg is kapta a Demokrata Párt és az az oldal, amely a szláv-orosz dilemmában idevitte talán a többséget.
De visszaszerezni ezt a 20 ezer vagy talán több szavazót és ezt a stabilitást adó lehetőséget hogyan látják? Mit tud tenni az Európai Unió? Mennyire válthatja ki ezt egy jó autonómiakoncepció és ennek az elfogadottsága? És mivel Magyarország az Unió tagja, mennyit tudunk mi ehhez hozzátenni? Milyen olyan konkrét elemei lehetnek a magyar kormányzati politikának, de az Európai Parlamentben lévő politikánknak is, ami segíti nyilván helyben az egyének biztonságát, stabilitását. Nyilván a tartomány, az autonómiaérvényesülés jó koncepcióra épül, ez hogy tud a tartományban erősödést hozni? És akkor egy valóban megkerülhetetlen harmadik erőről van szó, amely megjelent a szerb belpolitikai életben. Ezt szeretném én magam kérdezni, mert úgy érzem, hogy talán Kozma alelnök úrnak az a mondata, hogy más pártok programjaihoz... Azt hiszem, ez inkább koncepció, mint konkrét programelemek kérdése. A kérdésem változatlanul az, hogy hogyan lehet visszanyerni ezeket a tömegeket és hogyan lehet azt a jogos félelmet oldani, hogy egy kicsit átcsússzon egy európai és magyar Kárpát-medencei világba a következő időszak.
Mert ha nem is ősszel lesz a következő választás, mert nem lesz előrehozott választás ősszel, mert valahogy megállapodnak a felek, de valahogy ez a kérdés újból elő fog kerülni, és ezt valahogy föl kell oldani.
ELNÖK: Szabó Vilmos alelnök úr!
SZABÓ VILMOS (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Bizottság! Először is magam is szeretném üdvözölni az elnök urakat és mindazt, amit tettetek és amit elért ez a Magyar Koalíció, hiszen való igaz, hogy az összefogás sokáig élt és sokáig váratott magára. De egy nagyon fontos érték, amely most így megteremtődött. Ebből a szempontból azt gondolom, hogy az eredményen lehet filozofálni meg értékelni kell és nyilván a tanulságokat levonni, hogy vajon megfelelő-e vagy miért maradt el a várakozástól. Azt gondolom, olyannak kell elfogadni, amilyen, és erre kell építkezni.
Van egy nagyon fontos alapja, ez önmagában az összefogás. Tehát ez az, amire alapozni lehet a jövőt. Hogy aztán ehhez képest a következő választások fél év múlva lesznek vagy egy év múlva, vagy akár később, illetve a mostani választásokat követően hogyan lehet élni ezzel és bekapcsolódni a vajdasági és szerb politikába, mindezzel a magyarság megőrzését is szolgálni, illetve azt a folyamatot folytatni, amelyet a Kárpát-medencei magyarság újraegyesítése jelentett és megteremtett eddig már az Európai Unió keretei között, ezt építeni tovább éppen a délvidéki magyarság körében, ebből a szempontból nagyon fontos, amit mind a hárman elmondtatok, és sejthetünk a jövőre vonatkozóan. De lehet ez akár bizonyosság is, vagyis, hogy együtt kíván maradni a koalícióban egyesült három párt, és együtt akar politizálni, ennek az alapjait vagy a további lépéseit megtervezitek. Én messzemenően, mint ahogy az előttem szólók is ezt üdvözölték, ezt tenném.
Szeretnék én is szólni az autonómiáról. Azt gondolom, hogy nagyon fontos. Ha jól érzékeltem, amit mind a hárman elmondtatok, akkor van már egy mind a három párt által elfogadott autonómiakoncepció. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy ebben is együttesen lépjetek fel, hogy legyen egy, amit egységesen képviseltek.
Bár volt arról szó, hogy a szerbiai pártok kevésbé partnerek. Kérdezném szűkítve a vajdaságiakat, hiszen a Vajdaságban maga az autonómia, a Vajdaság autonómiája nemcsak a magyar politikai programelképzelések között volt és van. Ezt hogyan látjátok? Lehet-e valamilyen formában partnert szerezni, részben más kisebbségeknél, de nyilván leginkább a szerb politikai pártok között? Ez erősítheti a pozíciót a jövőre nézve, amiről nem tudjuk pontosan még, hogy a koszovói helyzetből következően vagy akár a szerbiai politikai elit döntéséről ezt elmondtátok, hogy még ez a dilemma fennáll, hogy az európai út vagy más utak - orosz út vagy egyéb utak, de nem az európai utak, ebben a dilemmában még benne vannak. Nyilván ez egy nagyon fontos pozíció kell hogy legyen.
Ez lehet az alapja annak is, amit Ágoston András megfogalmazott, és amivel én egyetértek, hogy a magyarországi politika - nyilván a parlamenti pártokra gondolt - adjon nagyobb támogatást, kibővítve persze ezt az európai intézményekben, az Európai Parlamentben, Európa Tanácsban vagy olyan nemzetközi fórumokon, amelyek erre lehetőséget nyújtanak.
Azt gondolom, hogy ez egy fontos dolog, ezt meg is kell tenni. Ha van egy általatok együttesen képviselt és elfogadott koncepció, akkor ennek alapján együttesen tudunk szerintem arról beszélni, hogyan tudjuk ezt támogatni, kormányon lévők, ellenzékben lévők, kisebbségben kormányzók és bármilyen magyarországi belpolitikai helyzetben is, de azt gondolom, hogy ebben tudunk egyetértést teremteni, de a kettő együtt fontos.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ellenzékiként hadd adjam meg a szót Kovács Kálmánnak.
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Mindenekelőtt szeretettel köszöntöm a határon túli magyarok most jelen lévő képviselőit, és szeretném mondani, hogy a bizottságnak új munkatársa vagyok, mert az új szereposztás szerint veszek részt, és nagy örömmel, nemcsak azért, mert a külügyekkel szívesen foglalkozom, hanem elsősorban azért, mert a határon túli magyar kérdésekkel régóta és szívesen foglalkozom.
Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy természetesen én is gratulálok két dologhoz, egyrészt az összefogás tényéhez - azt hiszem, ez egy alapvető siker, és egy olyan lépés, ami régóta váratott magára vagy váratott magára, és egyébként nemcsak ebben -, és természetesen az eredményhez is. Bár figyelmeztető, hogy én úgy gondolom, hogy a szerb pártok részéről, különösen azok részéről, akik megpróbálnak európai arcot mutatni, természetes, hogy a kisebbségek irányában abszolút nyitottságot és befogadó jelleget mutatnak. Ez nem fog csökkenni, hanem erősödni fog a jövőben, éppen azért, mert ők meg ezzel az európaiságukat erősítik és mutatják. Ez tehát, bár egy pozitív jelenség, de rendkívüli kihívás lesz a következő időszakban. Ezt azért mindenképpen előre szeretném bocsátani.
Tulajdonképpen négy kérdést szeretnék csak föltenni. Az egyik az, hogy úgy gondolom, hogy a határon túli magyarok a kollektív érdekérvényesítés szempontjából ebben a képviseleti demokrácia logikában nem tudják kikerülni a politikai képviselet szükségességét, akár országos szinten, akár lokális szinten. Ez azonban mindenképpen fölveti azt a kérdést - most itt például a választási szövetség kapcsán -, hogy ez párosul-e valamilyen közép- vagy hosszú távú politikai stratégiával, tehát egy választási szövetség vagy szövetségi stratégia van mögötte. Ez egy kulcskérdés lesz, mert kérdés, hogy a következő meg az azt követő választáson milyen politikát kell folytatni.
A másik kérdésem az autonómiatörekvés. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy egyfajta regionális gondolkodás indul el, egy területiség indul el az etnikai gondolkodáson túl. A kérdés tehát az, hogy a politikai képviselet jövője szempontjából mennyire tud vagy mennyire akar a regionalitás irányába ellépni, mert az autonómiatörekvésnek ez nyilvánvalóan velejárója lesz, hogy egy autonóm térséget kíván képviselni, ahol ezt meg lehet oldani politikai szövetségekkel, de azt gondolom, hogy ez önmagában kevés lesz.
A harmadik kérdés. Összességében a határon túli stratégiában én minden személyes találkozásunkkor is mindig fölvetettem és megkérdeztem, most is hadd kérdezzem meg parlamenti bizottsági tagként, hogy a közép- és hosszú távú stratégiában a hangsúlyt mennyire a magyarság megőrzésére vagy a magyarság integráló jellegének erősítésére helyezik. Hogy világos legyen, úgy gondolom, hogy - csak egy kérdés - ha nem sikerül az integráció irányába lépni, azaz nem abba az irányba, hogy a magyarok integrálódjanak az adott államalkotó nagyobb népesség vagy népcsoport országában...
ELNÖK: Az már sikerült, ezen túl vagyunk.
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): ...mert ez egy majdnem természetes folyamat, aminek nagyon nehéz gátat szabni. Fordítva, lesznek-e és kik, akik úgy érzik, hogy érdemes ehhez a közösséghez tartozni? Tehát lesz-e egy integrálódási képesség a magyarokban, akárcsak lokálisan, mert ha nincs, akkor mindig csak évről évre számolva azt nézhetjük meg, hogy mekkora a fogyási mutató, és a sikeres években talán csak 0,98, a sikertelenekben ennél rosszabb. De mi az az integrációs képesség, amitől ez megfordítható?
Végül az utolsó kérdésem csak egy érdeklődés, hogy ennél a szövetségnél, ami létrejött, itt akkor több olyan politikai tényező van, akiknek majdnem azt mondhatnám, hogy hasonló jellegű partnerét - ez így nem igaz, de mégiscsak azt mondom, hasonló jellegű partnerét - más határon túli területeken ugyanilyen vagy hasonló megosztottságban ismertük, sőt ismerjük, létezik. Hogyan alakult egyáltalán a szövetséget létrehozó pártok politikája a másik partnerekkel, akár a kárpátaljai, akár a felvidéki partnerekkel, illetve ez a szövetség segíthet-e azon területeken egyfajta új alapú együttműködés kidolgozására? Van-e egyáltalán ilyen típusú párbeszéd?
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kelemen képviselő úr!
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én is sok szeretettel üdvözlöm a délvidéki magyarság összefogásának képviselőit, és úgy érzem, hogy semmiféleképpen nem kudarc az, ami történt. Éppen azért, amit a bizottsági elnök úr is mondott, hogy politikai tényező marad-e a magyarság, alapkérdés.
Ebből a szempontból pozitív választ adott ez az erő. Úgy érzem, hogy itt néhány alapkérdéshez és kezeléséhez kell megtalálni eszközöket. Az egyik ilyen az elvándorlási nyomás csökkentésének kérdése. A délvidéki és vajdasági területen gyakorlatilag az elvándorlás egy alapprobléma. Persze, ebben nem egyedülálló, de nagyon kiugró jelentőségű. Az utóbbi időszak eseményei ennek a veszélyét csak fokozzák. A kishatárforgalommal kapcsolatos változásoktól kezdve egész odáig, hogy bár kétoldalú és nemzetközi megállapodások is vonatkoznak az etnikai összetétel megváltoztatásának tilalmára, ennek ellenére folyamatosan annak a tanúbizonyságát láttuk, hogy ezt a helyi hatalom tulajdonképpen semmibe tudja venni, és erre most ráerősítenek bizonyos európai tendenciák, mint az Európába kimenekültek visszatarítése.
Ilyenkor az emberben mindig megalapozottan merül föl az a rossz érzés, hogy nem feltétlenül, sőt minden valószínűség szerint nem az egykori szülőhelyükre fogják őket visszatelepíteni. Tehát fölmerülhet az a kérdés, hogy milyen eszközök vannak a helyi magyarság politikai vezetőinek, politikai erejének kezében, és miben tudunk mi ebben segítségükre lenni.
Úgy látom, kétségtelen, hogy a Kárpát-medencei autonómiamozgalmak második vagy többedik fölívelésben vannak. Ezt kicsit közvetve még az ellentéten is le lehet mérni, hiszen az autonómia elleni megnyilatkozások is nagyon érdekesek és tanulságosak voltak a legutóbbi időkben. Hogy csak a legáttételesebb formáját mondjam és csak a saját véleményemet hangsúlyozzam ebben az ügyben, én például ilyennek érzem azt, amikor a magyar koalíció erejének és jelentőségének hangsúlyozása helyett gyakorlatilag két-három nappal a választás előtt a Duna TV szerb napot rendez, ami egyértelműen azt sugallja, hogy a szerbiai demokratikus erőkre való bazírozás a legfontosabb szempont.
Mit tudunk tehát tenni ehhez az alapkérdéshez? Gondolom, hogy kell valamiféle válaszokat találunk, amiben mondjuk résztechnikákat tudunk is esetleg felvetni. Ilyen például az, hogy ezek a különböző helyeken - például a Székely Nemzeti Tanácsnál is - megfogalmazott autonómiaprogamok, autonómiakoncepciók, immár tételesen megfogalmazott anyagok is tulajdonképpen egymást erősíthetik. És egymást erősíthetik egy olyan szinten is, ami egyáltalán nem jelentéktelen az európai palettán. És talán ez a legizgalmasabb kérdés, hogy hogyan tudjuk Európában az Európai Unió és az Európa Tanács szervezeti lehetőségeiben ezt megjelentetni. Mindenféleképpen azt látom, hogy az Európa Tanácsban most már a felvidéki, erdélyi és délvidéki magyar delegátusok is jelen vannak, és képesek együttműködni, ami egy rendkívül komoly nóvum, és ugyanakkor nagyon érződik az, hogy milyen óriási hiányossága van még annak, hogy a mi helyzetünket, a magyar kisebbségek helyzetét kellően megértsék az európai képviselők.
Most állunk az előtt a helyzet előtt, úgy néz ki, hogy a júniusi plenáris ülés alkalmával...
ELNÖK: Elhalasztották!
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Elhalasztották? Ez érdekes. Tehát a vajdasági jelentés, amelynek az az érdekessége, hogy miközben a javaslatok, amelyek a jelentésben megfogalmazódnak - mint például a kisebbségek tagjainak bevonása a hatalmi szervek munkájába, a kulturális, autonómiai, szervezeti és anyagi lehetőségeinek kibontakoztatása, a szervezetbe telepítések leállítása -, mind egyértelműen pozitívan értékelhető kezdeményezések. Ugyanakkor viszont a helyzet kifejtése és ismertetése szinte teljes egészében hiányzik az anyagból, és valahányszor megpróbáltam abba az irányba befolyást gyakorolni, hogy tárjuk föl, hogy mi is volt, akkor gyakorlatilag egész furcsa taktikákkal találkoztam. Például ilyen lépés volt az, amikor a Timok völgyében lakók problémáját gyakorlatilag egy kosárba rakták a vajdasági kisebbségek kérdésével.
Azt hiszem, hogy itt egy összehangolt és hosszú távú munka az európai fogalomkészlet használatával rendkívül fontos lesz, hiszen ma már nagyszerű olyan anyagok állnak rendelkezésünkre, amelyekben - például az Európa Tanácsban az Öpush-jelentés(?) - olyan regionalizációs elvet fogadott el, amely már nem mint gazdasági egységre tekint a régiókra, hanem olyanra, amely kulturális és egyéb szempontból is identikus. A kérdésem tehát az volna, hogy miben tudunk egymásnak abban segíteni, hogy elfogadottabbá tegyük a mi autonómiatörekvésünket. Köszönöm.
ELNÖK: Az utolsó kérdés, mielőtt megadnám elnök uraknak a szót, Kárpáti képviselő úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sok minden elhangzott az eddigi képviselői hozzászólásokban, kérdésekben. Azzal szeretném kezdeni, hogy nincsenek könnyű helyzetben. A mai helyzetben azt látja azt ember, hogy egyrészt Szerbia történelmi válaszút előtt áll. A szerbiai választás alapvetően meg fogja határozni azt, hogy hogyan tovább. Az, hogy - és ezt mindenképpen pozitívan kell értelmezni - ebben a helyzetben a különböző magyar szervezetek egységet tudtak kötni, ez a fennmaradásnak egyik legfontosabb alapfeltétele volt.
Azt is természetesnek kell elfogadni, hogy nagyon sok magyar nemzetiségű úgy gondolta, hogy számára az lesz a tét, hogy kire szavazzon: hogy Szerbia demokratikus irányba megy vagy pedig a radikálisok által az elmúlt évtizedben megismert helyzet marad, amely számára esetenként csak az eltávozást, menekülést vagy nem az ottani helyzetének megerősödését szolgálja.
Alapvetően viszont meg fogja határozni a jövő autonómiaelképzelésének kidolgozását az, hogy mi lesz Szerbiában. Ha a radikálisok szereznek pozíciót, egész más autonómiaelképzelést kell megvalósítani, mint akkor, ha a demokraták szereznek hatalmat és meg tudják valósítani az európai értékek letelepítését.
De nagyon fontos és az autonómiakoncepciónál csak az egyik kérdés, hogy az ott lévő magyarság el tudja-e fogadni és azonosulni tud-e. A másik az, hogy a többséggel el kell fogadtatni. Tehát valamilyen formában keresztül is kell vinni. Úgy gondolom, hogy legalábbis optimistán kell fölfogni a helyzetet, hogy Szerbiában a demokratikus erők kereteiből bizonyos európai értékek megjelenjenek ebben a pillanatban, az ott élő magyarságnak nem az lesz a legfontosabb érdeke és elsőrendű feladata, hogy a magyarságát fel tudja-e vállalni és a megtartóképességét jelentse, hanem az, hogy a kialakuló, új társadalomban milyen erős, szilárd polgári pozíciókat tud szerezni. Itt jelenik meg annak a nagyon fontos szerepe, amelyről Kovács Kálmán képviselő úr is sokat beszélt: a regionalitás, a régiók önállósága, a gazdaságban való vezető pozíciók megszerzése. Éppen ezért azt szeretném mindenképpen javasolni és közvetíteni, hogy ha ebben az irányban mozdul is el, úgy kell fölkészülni az autonómiakoncepciókra, hogy meg kell erősíteni az ott élő magyarok gazdasági pozícióit, gazdasági helyzetét, polgári jellegét, hisz ilyen erős bázisokon sokkal könnyebb fölvállalni magyarságát, és sokkal inkább fölvállalja magyarságát és erősíti az egységet.
Alapvetően az a tapasztalat, azt látjuk, hogy egy európai demokratikus környezetben megindul egy óriási gazdasági fejlődés, gazdasági változás, az abban való pozíciószerzés, és aki ebben lemarad, elszegényedik, sokkal kevésbé tudja vállalni identitását és erejét.
Tehát a gazdasági erő meg fogja határozni a magyarsághoz való elkötelezettségét és az ebben felvállalt szerepét is majd. Azt hiszem, hogy ez az a járható út, amelyre mindenképpen oda kell figyelni, és ezt ne a demokrata kormány vagy a Demokrata Párt kínálja majd, hanem a magyar szervezetek, illetve a magyar autonómia szerves része legyen, hogy ezen a vonalon erősítjük őket és segítjük minden vonatkozásban.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Elnézést szeretnénk kérni elnök uraktól, lehet, hogy nem jó módszert választottunk, mert nagyon sok kérdést kaptak, és nagyon felhalmozódtak a kérdések. Gondolom, mindegyikük most egy órát tudna a válaszadás keretében beszélni. De próbáljuk meg.
Elnök urak!
PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Annak, hogy valaki listavezető volt, meg lesz, vannak különböző előnyei és hátrányai, többek között az egyik előnye az, hogy mindig a feladat nehezebbje neki jut.
ELNÖK: Viszont tud válogatni. (Derültség.)
PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Ezt fogom most tenni, ugyanis azon kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket nem tudok megválaszolni, úgy teszek, mintha nem is írtam volna fel őket.
Nagyon sok kérdés fogalmazódott meg, olyan kérdések, amelyek nemcsak a tisztelt bizottság tagjai számára jelentenek dilemmát, hanem a mi számunkra is, ezek az alapdilemmák, és nem minden kérdés vonatkozásában van kész válasz. Ugyanis a válaszok képlékenyek, mert a körülmények változóak, és ahogy változnak a körülmények, úgy kell a válaszokat is igazítani annak érdekében, hogy a válaszok optimálisak tudjanak lenni.
A Magyar Koalíció jövőjével kapcsolatban azt az egy mondatot mondtam el, amit számtalanszor meg tudnék ismételni. Ami engem illet, ami a Vajdasági Magyar Szövetséget illeti, úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban nincsenek ebben a pillanatban dilemmák. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a Magyar Koalíció bebizonyította létjogosultságát. Azt persze zárójelben szeretném megjegyezni, hogy gondolom, nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetségben, hanem a koalíciót alkotó másik két pártban is a választási eredmények tükrében valószínű, hogy különböző kérdések kerülnek majd felülvizsgálásra, és ezen kérdések kapcsán egészen biztos, hogy különböző vélemények is fognak majd kialakulni. De azt hiszem, hogy ez az élet természetes rendje.
Az én számomra az igazi kérdés az, hogy mi tudja talpon tartani a vajdasági magyar politizálást vagy a vajdasági magyar közösséget. Ez az igazi kérdés. Melyik az a szituáció, amelyik ezeket a talpon maradási esélyeket növeli, és hogy tudunk mi ebben a szituációban úgy szerepet vállalni, hogy erősítsen bennünket? Ez a napi aktuális kérdés és folyamatosan aktuális kérdés.
Azt is el kell mondjam, hogy a megoldás kulcsa sok vonatkozásban nem a mi kezünkben van. Ebben a pillanatban a parlamenti többségalkotási és kormányalkotási dilemma kulcsa azoknak a szocialistáknak a kezében van, akik a volt Jugoszlávia vesszőfutását és a kilencvenes évek borzalmát okozták annak az országnak; azoknak a szocialistáknak a kezében, akik most folyamatosan fürdettetik magukat, akik kihasználják azt a helyzetet, hogy egyik oldalon is és a másik oldalon is ők tudnak parlamenti többséget és kormányt alkotni, és megpróbálnak ebből az alkupozícióból olyan előnyökhöz jutni, amik csak ebből a történetből kihozhatók.
Mi nem vagyunk érdekeltek abban a forgatókönyvben, ami azt eredményezné, hogy a nemzeti oldal alkosson parlamenti többséget, illetve kormányt. Habár zárójelben szeretném megjegyezni, hogy abban az esetben, ha ez bekövetkezik, akkor is alkalmazkodni kell a helyzethez, és az így létrejövő kormánnyal nem az ideológiai közelség miatt, a hanem az elemi érdekek miatt együtt kell működni, és meg kell próbálni a megfelelő megoldásokat megtalálni a különböző kérdések kezelésére.
Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az európai orientáltságú pártok tudjanak parlamenti többséget, illetve kormányt létrehozni, és ebben mi hajlandók vagyunk szerepet vállalni. Melyek ennek a szerepvállalásnak a feltételei? Úgy gondolom, hogy ez egy fontos kérdés. Amikor azt mondtam, hogy az általunk képviselt program elemeit szeretnénk beemelni ebbe a kormányprogramba vagy a jövőbeli kormány programjába, akkor ez alatt azt értettem, hogy nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy pontosítsuk, hogy mit jelent az európai közeledés Szerbiában, mit jelent az Európához való közeledés annak a kormánynak a számára, amelyik majd ennek a parlamenti többségnek eredményeképpen létre fog jönni.
Továbbá a mi számunkra nagyon fontos, hogy ennek a kormányprogramnak az elemét ne csak a decentralizációra vonatkozó kinyilatkozás képezze, hanem ennek a konkrét lépéssora is, beleértve az anyagi eszközök dekoncentrációját. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a vajdasági autonóm tartománynak nincsen vagyona, nincsenek költségvetési forrásai vagy bevételei. Tarthatatlan az az állapot, hogy az önkormányzatoknak nincsen vagyona, és hogy mindenegyes lépés vonatkozásában a központi hatalomhoz kell engedélyért fordulni. Azt szeretnénk, ha 2008 végéig elkészülne az a törvény, amely visszaadná az önkormányzatoknak a vagyonukat.
A mi számunkra nagyon fontos az is, hogy a területünkre vonatkozólag megfogalmazott fejlesztési elképzelések bekerüljenek ebbe a jövőbeli kormányprogramba, hogy garanciákat kapjunk arra, hogy az évtizedek óta húzódó fejlesztési elképzelések meg tudnak valósulni.
Azt kell hogy mondjam - és lehet, hogy ezzel majd itt meglepetést fogok okozni -, hogy én ezzel a potenciális partnerkörrel nem kívánok az autonómiáról tárgyalni. Viszont tárgyalni kívánok a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozataláról, tárgyalni kívánok a részarányos foglalkoztatás kérdéséről, tárgyalni kívánok a garantált parlamenti helyek kérdéséről, tárgyalni kívánok a vajdasági autonómia kérdéséről, és a multietnikus régió kérdéséről. Ne autonómiáról tárgyaljunk, ezekről a dolgokról tárgyaljunk. Ez magában az autonómia. Ezt tartalmazza az a dokumentum, amelyet megfogalmaztunk. Meggyőződésem, hogy ha ezt a kérdést így kezeljük, akkor nagyobb esélyünk van, mintha koncepciót lobogtatnánk a levegőben. Persze az is lehetséges, hogy ezzel nem mindenki ért egyet.
Hogyan tudjuk visszaszerezni azoknak a támogatását, akik elpártoltak tőlünk? Úgy gondolom, hogy eredményekkel tudjuk visszaszerezni. Ezért fontos a mi számunkra, hogy olyan parlamenti többségek jöjjenek létre, amelyekben mi aktív szerepet tudunk vállalni. Abból az ellenzéki pozícióból, amit sokan elképzelhetőnek tartanak, merthogy az ellenzéki pozícióból majd milyen nagyokat fogunk mondani. Ellenzéki pozícióból nem lehet eredményeket produkálni. Ellenzéki pozícióból nem lehet gondokat megoldani. Az ellenzéki pozíció felvállalása azt fogja eredményezni, hogy mind többen fogják a pozícióban látni a kiutat a gondjaik orvoslására. Azt fogja ez eredményezni, az ellenzéki pozíció azt eredményezné, hogy mind több és több embert fogunk a Tadics-féle Demokrata Párt karjaiba zavarni. Azt gondolom, hogy ez nem lehet semmiféle rövidtávú érdek, hosszú távúnak pedig semmiféleképpen nem nevezhető.
A partnerek vonatkozásában ahhoz, hogy ezekből az imént említett kérdésekből az autonómia vonatkozásában bármit is meg tudjunk valósítani, feltétlenül fontos az, hogy partnereket tudjunk szerezni. Ugyanis ezek a kérdések csak úgy oldhatók meg, ha bekerülnek a szerb jogrendbe. Ahhoz pedig, hogy valami bekerüljön a szerb jogrendbe, parlamenti többség kell. A magyar politikának ma sincs, és az elkövetkező időben sem lesz parlamenti többsége. Úgy tudunk parlamenti többséget szerezni, ha ezekhez az ötletekhez partnereket tudunk találni Belgrádban, Újvidéken és mindenhol máshol, ahol lehet.
Az egész hosszú távú politizálás erre kell hogy mindenféleképpen fölfűződjön, hogy ezeket a partnereket megtaláljuk és velük együtt ezeket a kérdéseket kezelni tudjuk. Úgy gondolom, hogy ebben a pillanatban nekünk egy visszafogott, várakozó álláspontra kell helyezkednünk, ugyanakkor pedig ezeket a különböző kérdéseket végiggondolva, az ezzel kapcsolatos álláspontokat kialakítva készen kell hogy legyünk azokra a megbeszélésekre, amelyek előbb-utóbbi dinamikusan el fognak kezdődni. A mi négy parlamenti helyünk nélkül az Európa-orientált oldal nem tud parlamenti többséget és kormányt létrehozni. Ezt a pillanatot kell bevárni és ebből a politikai tőkéből kell kicsikarni, ami ebből lehetséges. Más kiutat nem látok. Köszönöm szépen. A kérdések egy részét sok szeretettel továbbadom az elnök uraknak.
ÁGOSTON ANDRÁS, a Vajdasági Magyar Demokrata Pár elnöke: Köszönöm szépen. Köszönöm szépen. Ülök ebben a szép teremben, és elgondolkodtam rajta, hogy 1990-től errefelé jó néhány ilyen összejövetelen részt vettem már. Ami a mai összejövetelt megkülönböztetni, azt hiszem, az összes eddigiektől, az egyik az, hogy jelen van a sajtó.
A másik pedig, a kérdésekből ítélve: soha az a benyomásom még nem volt, hogy ennyire tisztában lennénk vele, hogy valahol mégiscsak egy csónakban evezünk: magyarországi magyarok és mi határon túli magyarok. Ez hihetetlenül jó.
Ami a kérdéseket illeti, azt hiszem, egyik jobb, mint a másik, és nem is szabadna sorra venni őket úgy, hogy két mondatban feleljünk rá. Kezdve Gógl képviselő úrtól az utolsó felszólalóval bezárólag. Ezért kérdezem és arra kérem elnök urat, ha erre van lehetőség, hogy a vitában megfogalmazott kérdéseket - tekintettel arra, hogy ez nyilvánosság előtt hangzott el - küldjék meg nekünk. Ami engem illet, hajlandó vagyok 2-3 héten belül minden kérdésre leírni azt, ahogy mi látjuk.
Azt hiszem, ebből hasznunk lenne a koalícióban is, de hasznunk lenne mindannyiunknak, mert első alkalommal - nem számítva a tudományos tanácskozásokat, ez mégis más most - a politikai kérdésekben, politikai véleményekben lenne egy olyan csokor, amivel lehetne foglalkozni úgy, ahogy Kozma képviselő úr mondta. Érdemes lenne, szükség lenne rá. Személy szerint nagyon érzem ennek szükségességét.
Csak egyetlenegy kérdéssel szeretnék itt most foglalkozni, ami szemmel láthatóan hárompárti érdeklődésre is számot tart és amiről szó lesz valószínűleg a többi között a VMDP kongresszusán is, hogy így csináljunk. Így, ahogy az elnök úr mondta: lobogtassunk egy autonómiakoncepciót, vagy vegyünk ki kérdéseket, amelyekben megpróbálunk partnert keresni. 20 éve keressük az egész Kárpát-medencében a partnereket, sajnos Budapesten is, ami az autonómiát illeti. Tisztelet a kivételnek. Tisztelet a kivételnek!
Nem bánom, itt most magunkra vonatkoztatva mondom: kezdjük el. Én személy szerint pillanatok alatt ki tudom bontani bármelyik belgrádi politikai, szakmai megbeszélésen, hogy mi a különbség a jelenlegi Nemzeti Tanács meg a perszonális autonómia azon modellje között, amit közösen elfogadtunk. Hogy ebből mikor lesz partnerség, azt nem tudom. De gyanítom, hogy maga az autonómia kérdése olyan probléma, amit az Európai Unió lehet, hogy még egy ideig félre tud tenni, de nem sokáig. Ha berángatják - elnézést a kifejezésért - a nyugat-balkáni országokat az Európai Unióba vagy annak közelébe, a továbblépés első feltétele az, hogy megoldják, hogy mi legyen az ottani kisebbségekkel. Mert az integrációnak egy folyamata már zajlik mindenütt, csak elég nagy ellenkezések közepette.
Az a fajta integráció, ahogy a Demokrata Párt képzeli el az integrálódást, hogy fölraknak bennünket, kiválasztottakat a saját listájukra és akkor majd hallgatunk úgy, mint az a szerencsétlen magyar képviselő - különben egy okos ember, fiatal, aki egy év alatt egyetlenegyszer sem tudott megszólalni, az ő indoklása szerint azért, mert olyan téma a párt szempontjából, ami a kisebbségekre vonatkozott, nem került föl, és a parlamentben - mondja ő - azokról a kérdésekről szokás vitatkozni, amelyek napirenden vannak. Jó, ez is egy vélemény. De szemmel látható, hogy ez nem lehet a mi utunk.
Egy másik dologgal szeretném befejezni. Tisztelt Jelenlévők! Az az igazság, hogy a legegyszerűbb dolog másnak datálni a problémákat. A mi vajdasági, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, magyarországi problémáinkat nem fogja senki más megoldani, csak mi. Amint ezt fölfogjuk, akkor fölfogtuk azt is, hogy miben rejlik a korszakváltás lényege. Ez a korszakváltás lényege. Engedjék meg még egyszer ezt az utolsó mondatot: nagyon-nagyon örülök a kérdéseknek, mert úgy látom, hogy ez az a fő téma, amiben kezdünk nagyon - szinte futólépésben - közelíteni egymáshoz. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm szépen Ágoston András szavait. A titkárság összeállítja azt a listát, amely kérdések elhangzottak, és megküldjük elnök uraknak, és nagyon szívesen vesszük, ha írásban is még egy körben válaszolnak, és mi pedig akár amikor ez megérkezik - a nyár folyamán is - szét fogjuk a képviselőknek majd teríteni. Ez egy jó ötlet volt. Köszönjük szépen, elnök úr. Páll Sándor!
PÁLL SÁNDOR, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke: Engedjék meg nekem, hogy pár kérdésre válaszolva picikét próbáljam ecsetelni közelebbről a szerbiai politikai helyzetet.
Sajnos azt kell mondani, hogy a szerb politikumban, a szerb népben, szerb társadalomban nincs meg a kellő demokratikus kapacitás. Nem tudnak úgy tárgyalni velünk és olyanokat ígérni, ami kielégítené a mi követelményeinket. A Demokrata Párt sem. A Demokrata Párt szlogenje a kampányban az volt, hogy Koszovó és Európa. Azzal az egyetlen dologgal kampányolt, amely egy időben lehetetlen. Vagy Koszovó, vagy Európa! Úgy értette, hogy Koszovó mint Szerbia része.
A Demokrata Párt nem tud szembenézni a valósággal, miközben ijesztgeti a magyarokat meg a többi kisebbséget azzal, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve. Ha a Demokrata Pártban sincs, akkor természetszerűleg másoknál sincs ilyen demokratikus kapacitás.
Mi 20 éve próbáljuk ezt a dialógust folytatni és elmagyarázni, hogy ilyen autonómiaforma meg olyan autonómiaforma meg önadminisztrálás vagy nevezzük, másnak, ha nektek ez nem tetszik és fájó ez a kifejezés, és mindig azt mondják, hogy ennek az ideje még nem jött el. Ha nektek nem tetszik, és fájó ez a kifejezés, hogy autonómia, és mindig azt mondják, hogy ennek még nem jött el az ideje. Ezt hallottuk Milosevicstől egészen a Demokrata Pártig most.
Tehát nincs meg. Nekünk nincsenek partnereink. A szerbiai politikum nem európai gondolkodású. Ők az autonómiát úgy élik meg, mint az elszakadás első fokozatát. Közismert, hogy a VMDK keményen etnikai alapú területi autonómiát követel. Ettől berzenkedik mindenki. Amikor ezt megfogalmaztuk, hogy a koalíciónak is ez határozott követelése, akkor elindultak a támadások ellenünk. Tehát nincs meg, a szerbek nem akarják ezt hallani, azért nem akarják hallani, mert a saját autonómiáik Boszniában, Horvátországban, máshol, azok alkalmak és ürügy voltak arra, hogy tulajdonképpen megpróbálják függetleníteni azokat a területeket, kiszakítsák Boszniából és Horvátországból.
De csak Szerbiában élik úgy meg az autonómiakövetelést, mint az állam ellen irányuló lépést. Miközben mi azt gondoljuk, hogy az követel autonómiát, aki kompromisszumként elismeri az állam szuverenitását, ezt nem akarja megbontani, de önrendelkezni akar vagy önadminisztratív akar lenni saját ügyeiben.
ELNÖK: Azért a környéken van még néhány ilyen szereplő.
PÁLL SÁNDOR, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke: Igen. Tehát ezt ők nem akarják megérteni, és ebben nem akarnak lépni.
Ők nem azt akarják, hogy mi vállaljunk politikai, erkölcsi, ha kell, anyagi felelősséget a szerb hatalom, állam előtt, és akkor intézzük a saját ügyeinket ott, ahol többségben vagyunk, úgy, ahogyan mi ezt a legjobban tudjuk, hanem úgy gondolják, hogy nekik minden ilyen folyamatba bele kell avatkozniuk. Tehát az autonómia képviselete a szerbek felé nagyon nehéz ügy, de erről nem szabad lemondani.
Világosan meg kellene fogalmazni, hol van az a határ, ahol mi esetleg a Demokrata Pártot ezzel a politikai követeléssel vagy másvalakit be tudunk engedni az önkormányzatainkba, és közösen kormányozni velük, merthogy tudjuk, hogy pontosan arra irányulnak, hogy továbbra is bomlasszák a kisebbségeket, ebből a politikából kiindulva, amelyet most gyakoroltak.
Csak zárójelben fogom megjegyezni, bár tudom, hogy sokan berzenkednek, amikor én ezt mondom, hogy amit mi követelünk, települési önkormányzatokat, éppen a radikális párt fogalmazta meg legjobban. Meg kéne nézni a programjukat. Tehát mi azt mondjuk, hogy települési önkormányzatokat. Milyen modellel? Magyarországi modellel. Hogy különböző kritériumok szerint mindegyik valamirevaló településnek legyen saját polgármestere. Nálunk ez most nem így van. Ezek járások, és nincs önkormányzat.
Tehát ez a szerbiai politikai porond nagyon sokszínű és nagyon tarka. Ebben az ügyben viszont egyetértenek, hogy a kisebbségeket tulajdonképpen nem akarják bevonni a hatalomgyakorlásba és igyekeznek marginalizálni és megsemmisíteni őket.
Ami az etnikai incidenseket és zaklatásokat illeti, mi a VMDK-ban úgy szoktunk fogalmazni, hogy ez hosszú távú, nagy területet befogadó és alacsony szintű incidensek produkálása. Tehát nem folyik patakokban a vér, de állandóan történik valami, hogy itt valakit megszúrnak, ott valakit megvernek, különböző ilyen dolgok vannak. Ez nagyjából '90 őszétől datálódik, amikor az egyik VMDK-s aktivista házára bombát dobtak. Azóta van ez. Nagyjából sejteni lehet, hogy ezt a szerbiai belügyi szolgálatnak - ezt mondják legalábbis - a Szlovéniából eljövő legképzettebb tisztjei, akik európai módon tudnak gondolkodni, azok produkálják ilyen finoman ezeket a dolgokat, mert ezekben az összetűzésekben sosincs halott. Tehát fegyveres összetűzések vannak, kocsmában verekedések, de mindig valahol az ablakra, sarokra, falakra, ki tudja, hogy merre lövöldöznek. Tehát ezt ők produkálják.
Hatalmas gond az igazságszolgáltatás. Csak egy példát mondok. A temerini fiúk esetét bizonyára mindenki ismeri. Ők ott 61 évet kaptak, súlyos testi sérülések okozása miatt. De vannak a szerb háborús bűnösök, akik a szerb rendőrség speciális osztagának a tagjai voltak, akik hátulról lőttek le kiskorúakat, azok, ha jól tudom, fele ennyit kaptak, kettőt felmentettek. Tehát ez a kétszínűség, a párhuzamos rendszerek működtetése a legrosszabb, és másokkal nem tartatják be azt, mit velünk betartatnak. És mindig megpróbálnak az állam szigorával lépni ellenünk ott, ahol mi többségben vagyunk, és Szerbia-szerte viszont nem ezt teszik.
Tehát mi a VMDK-ban úgy gondoljuk, hogy nekünk azzal kell elsősorban kampányolni, és azt kellene tudatosítani a magyarokban, ami pluszt, ami védelmet tud nyújtani nekünk, ami politikai távlatot tud mutatni, függetlenül attól, hogy a pillanatnyi politikai helyzet milyen. Sokan most azt gondolják, hogy az a legjobb, ha beiratkoznak valamelyik szerb pártba, és akkor ott gazdaságilag vagy egyénileg boldogulni tudnak. A mi feladatunk az volna, hogy fejlesszük a közösségi szellemet, közösen azt, amit az elmúlt 14-15 évben nem tettünk meg, mert különböző politikai koncepcióink voltak.
Tehát mi gúzsba kötve táncolunk tulajdonképpen a szerb politikával, ez a mi problémánk. Ott nincs egy olyan politikai erő, amely azt mondaná, hogy rendben van, rendezzük civilizált módon a kisebbségi kérdéseket, válasszák meg a saját elöljáróikat, és akkor Szerbia induljon el egy európai demokratikus úton. Megint zárójelben jegyzem meg, ez az elmúlt két évszázadban a szerbeknél mindig megvolt, ők a katolicizmus előretörését mindig szerbellenes folyamatként élték meg. Akármikor is próbáltak európaizálódni, ők ezzel valami védettséget próbáltak maguknak kieszközölni. Ez párosul még az antiglobalizmus eszméjével most, úgyhogy ők úgy gondolják, hogy egy egész más koncepcióban, egy más világban kell nekik létezniük, Európától csak annyit és azt elfogadni, ami a számukra jó.
Koszovóról meg egyáltalán nem akarnak tudomást venni. Az, hogy Koszovó elveszett, hogy Koszovó tulajdonképpen egy független állam, ezt a szerb politikai tudat egyszerűen nem akarja konstatálni. Ezért vagyunk mi viszonylag nehéz helyzetben. Ezért nem nagy a különbség az egész szerb politikai paletta között.
Zárójelben jegyzem meg, a Borisz Tadics annak a Ljubomir Tadicsnak a fia, aki a nagy szerb politikai koncepció egyik atyja, amit a szerb akadémia memoranduma fogalmazott meg. Szóval ő az apától is meg a házban is nem más koncepciókban gondolkodott. Ez a mi bajunk, hogy ezek akármilyen mezben vannak, tulajdonképpen egy politikai koncepcióban gondolkodnak.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem teszek kísérletet arra, hogy összefoglaljam a konklúzióinkat, mert eléggé szerteágazó eszmecserét folytattunk. Azt mindenképpen szeretném jelezni - itt van most Ódor Bálint úr, a Külügyi Hivatal helyettes vezetője -, hogy a nemzetpolitikában vannak friss gondolatok, amelyek most talán a KMKF állandó bizottságán napirendi pontokká is fognak válni. Itt a házelnök asszony szemmel láthatóan támogat egy olyan elgondolást, hogy helyezzük új alapokra, új intézményes keretek közé a magyar-magyar kapcsolattartást. Azt hiszem, hogy ha valaminek most komoly jelentősége van, akkor ez az egyik.
Azt hiszem, hogy a mostani beszélgetésünk is ezt tükrözi, hogy van igény rá, van éhség rá, hogy közösen beszéljük meg a közös dolgainkat, és ennek megfelelő feltételeket teremtsünk. A nemzeti együttműködésről szóló kerettörvény-tervezet, amiről beszélek, és amit az állandó bizottság napirendjére fog venni még ebben a hónapban.
Szeretném felhívni az elnök urak figyelmét erre. És egy másik dokumentum, amely a határon átnyúló fejlesztéseknek, közlekedési infrastruktúra, tömegközlekedés fejlesztésével fog foglalkozni, szintén az állandó bizottság napirendjén fog szerepelni, ami pedig szintén egy új elvárás, új kihívás a Kárpát-medencei magyarság előtt, hogy hogyan tudunk egy fejlesztésközpontú nemzetpolitikára szépen lassan, de megbízhatóan áttérni. Ennek nagyon fontos alapvetését teheti most meg a KMKF az állandó bizottság, illetve a plenáris ülés szintjén. Részlegesen talán ezeken a fórumokon tudjuk azokat a beszélgetéseket folytatni, amit most megkezdtünk, de marad az a fórum is, amit Ágoston András javasolt, hogy kigyűjtjük a kérdéseket, megküldjük elnök uraknak, és köszönettel vesszük, ha válaszolnak. Ne vegyék kényszernek, de ha úgy gondolják, hogy válaszolnak Ágoston András kezdeményezése alapján, az talán mindannyiunk számára hasznos lehet.
Elnök Urak! Sok bölcsességet kívánunk az elkövetkezendő időhöz, és legalább annyi szerencsét, mint ami kísért bennünket, hogy el tudtunk idáig jutni vagy áldást, ahogy más világnézetűek szoktak ezekről a kérdésekről gondolkodni. Megköszönöm önöknek a jelenlétet. Tartalmas nyarat és talán egy kis pihenést is kívánunk, hátha bele fog férni ez után a hosszú menetelés után, amiben a Magyar Koalíció volt, hiszen fél év intenzív trappolás és politikai aktivitás jellemezte az életüket. Köszönjük szépen a lehetőséget. (A meghívottak elhagyják a termet.)
Tisztelt Bizottság! Áttérünk a 2. napirendi pontunkra, előtte egy kis technikai szünetet tartunk, amíg vendégeinket elbocsátjuk.
(A bizottság rövid technikai szünet után zárt ülés keretében folytatta munkáját, amelyről külön jegyzőkönyv készült.
(A nyílt ülés folytatásának időpontja: 12 óra 21 perc.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Több ülést idén nem tervezünk. (Közbeszólás: Idén?) A tavaszi ülésszakon, de hát nem lehet most már semmit tudni, mert olyan messze van az az ősz. (Derültség.)
Érdeklődéssel várjuk a belpolitikai eseményeket hétvégén, de amennyiben mégse találkoznánk, képviselőtársaim, mindenkinek szeretném megköszönni a féléves munkáját a Külügyi és határon túli magyarok bizottságában. Megint csak nehéz lenne értékelni, hogy mit végeztünk. Úgy vélem, hogy nagyon sok fontos témát érintettünk, színvonalas eszmecseréket folytattunk, és megőriztük abbéli képességünket, hogy ebben a szellemben talán jobban, talán még színvonalasabban, talán még együttműködőbben tudjuk folytatni a munkát.
A jegyzőkönyvvezetőknek is szeretném megköszönni a munkájukat, nem volt mindig könnyű dolguk, amikor ilyen két-háromórás ülésen kellett végezzék a munkájukat.
Mindenkinek szeretnék tartalmas nyarat, kellemes pihenést kívánni. Az ülést berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 22 perc.)
|
Németh Zsolt a bizottság elnöke |
Jegyzőkönyvvezetők: Barna Beáta és Horváth Éva Szilvia