KHTB-8/2009.
(KHTB-95/2006-2010.)
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2009. március 31-én, kedden, 10 órakor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott: *
René Roudaut, a Francia Köztársaság nagykövetének hozzászólása *
Klaus Bönnemann, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetének hozzászólása *
Kérdések, hozzászólások, reflexiók *
Tájékoztató a magyar-szlovák parlamenti párbeszédről *
Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének tájékoztatója *
Kérdések, hozzászólások, reflexiók *
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/9240. szám) *
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/9241. szám) *
Dr. Berta Krisztina főosztályvezető (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése *
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Alkotmányának kihirdetéséről szóló T/9300. számú törvényjavaslat általános vitája *
|
1. |
Tájékoztató a NATO-csúcsról | ||
|
Tájékoztatót tart: A Francia Köztársaság nagykövete A Német Szövetségi Köztársaság nagykövete | |||
|
2. |
Tájékoztató a magyar-szlovák parlamenti párbeszédről | ||
|
Tájékoztatót tart: Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke | |||
|
3. |
Nagykövetjelöltek meghallgatása | |
|
(Zárt ülés!) | ||
|
4. |
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/9240. szám) (Általános vita) |
|
5. |
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/9241. szám) (Általános vita) |
|
6. |
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Alkotmányának kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/9300. szám) (Általános vita) |
|
7. |
Egyebek |
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó Vilmos (MSZP), a bizottság alelnöke
Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott:
Dr. Gedei József (MSZP) dr. Kékesi Tibornak (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP) dr. Szakács Lászlónak (MSZP)
Kránitz László (MSZP) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Mesterházy Attila (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) megérkezéséig Szabó Vilmosnak (MSZP)
Potápi Árpád (Fidesz) dr. Gruber Attilának (Fidesz)
Bazsa Tamás (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Horváthné dr. Fekszi Márta külügyminisztériumi államtitkár
Klaus Bönnemann, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete
Mosoni Andrea (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Simonné dr. Berta Krisztina (Külügyminisztérium)
René Roudaut, a Francia Köztársaság nagykövete
Ulrich Pfeiffer ezredes, katonai attasé
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 09 perc)
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Bizottság! Bejelentem a helyettesítési rendet: Kékesi Tibor helyettesíti Gedei Józsefet, Szakács László Hárs Gábort, Kozma József Mesterházy Attilát, Kárpáti Tibor Kránicz Lászlót, Gógl Árpád Nagy Andort, Gruber Attila Potápi Árpádot. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
Szavaznunk kell a napirendről, amelyet mindenkinek megküldtem. A napirenddel kapcsolatban van-e bárkinek kérdése? (Nincs jelentkező.) Eléggé sűrű a napirendünk. Amennyiben nincs kérdés, felteszem szavazásra. Ki támogatja a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú.
Most köszöntöm a vendégeinket, René Roudaut nagykövet urat, valamint Klaus Bönnemann német ügyvivő urat. Nagy örömünkre szolgál, hogy találkozott az egyetértésükkel a kezdeményezésünk, hogy a napokon belül megrendezésre kerülő 60. jubileumi NATO-csúcstalálkozó egy kiváló alkalom arra, hogy áttekintsük a NATO előtt álló legfontosabb kihívásokat. Különös aktualitást ad ennek a csúcstalálkozónak, ennek a jubileumi alkalomnak az, hogy ez lesz végül is az első alkalom, hogy az Egyesült Államok elnökével az európai szövetségesek stratégiai egyeztetést tudnak folytatni, és mintegy fél év elteltével, miután sor került az amerikai elnökválasztásra, megismerkedhetünk az új amerikai adminisztráció elképzeléseivel. Ugyanilyen fontos az aktualitások sorában az is, hogy ez az alkalom az, amikor Franciaország visszatér a katonai együttműködés keretei közé a NATO-ban, és azt gondolom, ez is ugyanolyan fontos, ugyanolyan meghatározóan befolyásolhatja a transzatlanti viszony sajátosságait.
Abban állapodtunk meg a nagykövet urakkal, hogy 10-15 perces előterjesztést hallgatnánk meg mind a kettőjük részéről, és ezt követően a szokásos módon lenne módunk kérdéseket, illetőleg kommentárokat fűzni az elhangzottakhoz. Még egyszer köszöntöm önöket, nagykövet urak! Önöké a szó. Parancsoljon, nagykövet úr!
René Roudaut, a Francia Köztársaság nagykövetének hozzászólása
RENÉ ROUDAUT, a Francia Köztársaság nagykövete: Hölgyeim és Uraim! Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm, hogy a bizottsági ülésen részt vehetek, és egy ilyen nagy jelentőségű témát tárgyalhatunk. A hétvégén egy strasbourgi kérdésben lesz egy értekezlet, amely a francia pozíciót fogja tartalmazni a NATO-val kapcsolatosan, hogy megértsük a katonailag integrált parancsnoksághoz való visszatérésünket. Ez a döntés alapvetően negyven évre megy vissza, amelyet még De Gaulle tábornok hozott. Ehhez nekünk meg kell vizsgálnunk ennek a döntésnek a kontextusát.
Röviden megpróbálom elmagyarázni önöknek. Franciaország tulajdonképpen igazából soha nem hagyta el a NATO-t. A 66. határozat egy evolúció következménye volt, amely során nagyon sok lépés történt, amely által Franciaország tulajdonképpen már akkor próbálta átgondolni, illetve átvizsgálni azt, hogy a NATO-n belül milyenfajta működési eljárások, illetve működési folyamatok vannak. De Gaulle egy olyan programot kezdeményezett, amely azt szűrte le, hogy a NATO tulajdonképpen nem igazán tudott jól hozzájárulni a védelmi szükségleteink biztosításához, és éppen ezért ez egy ilyen trió, az USA-val, Nagy-Britanniával együtt egy olyan trió, amelyet visszaállítana. De Gaulle elnök kezdeményezte ezt, és nyolc év múlva tudták ezeket felhasználni. Utána azonban a NATO-parancsnokságból visszavontuk a francia mediterrán tengerészeti csapatokat és a nukleáris védelmet.
(A tolmács fordításának egy része technikai problémák miatt nem hallható.)
1966 és 2009 között mindig volt egy állandó és mély együttműködés a NATO és Franciaország között. Már 1967-ben Lemnitzer és Arnie tábornokok átalakították a Franciaország és a NATO közötti együttműködést mélységében. 1983-ban, ha még emlékeznek, a közép-hatótávolságú rakéták krízisét követően, amikor Miterrandot megválasztották, őt 1981-ben választották meg, ő a Bundestag előtt tartott egy beszédet, és támogatta a NATO döntést, mely szerint a Parsing rakétákat kellene telepíteni Európába, ilyen módon lehetne az SS20-asoknak az erejét kiegyensúlyozni, amelyet az oroszok telepítettek a kelet-európai régiók felé.
Tehát éppen ezért ez egy fontos és konkrét támogatás volt abban a tekintetben, hogy hogyan lehet támogatni egy NATO-döntést, mégpedig ez egy szocialista országtól érkezett, ahol mindig kommunista tagok is voltak a kormányban, 1981-ben, jól emlékszünk rá.
A különböző krízisek, amelyek ezeket követték, Bosznia, Macedónia, Koszovó, Afganisztán, ezek mind, tehát az összes NATO műveletekben Franciaország részt vett, tehát manapság és mostanában Franciaország már ismét visszatér, a negyedik legnagyobb hozzájáruló a NATO-hoz.
Tehát ez a történeti áttekintés, amit most adtam, nagyon fontos volt szerintem, hiszen ez mutatja nagyon jól, hogy igazán nem volt válás, nem vált el korábban a NATO és Franciaország.
Tehát önök feltehetik azt a kérdést, hogy vajon, miért kell akkor továbbmennünk, továbbhaladnunk, ha semmi sem változott?
Most nézzük meg a 2009-es kontextust: hol tartunk most? Most a hidegháború végének az évfordulóját ünnepeljük. A NATO már nem az eredeti tizenkét országból áll. Görögország 1949-ben csatlakozott, Törökország '52-ben, Németország '55-ben, a magyarok, a lengyelek és a csehek '99-ben, illetve más közép-európai országok 2004-ben. Most már tehát 26 tagországgal rendelkezik a NATO, amelyből 21 egyben az Európai Unió tagja is. Teljesen más a kontextus, más a helyzet most. A NATO intervenciói általában az európai területeken kívül történnek, éppen ezért mások a fenyegetések is. Tehát már nem egy blokk a blokkal szembenálló konfrontáció, hanem figyelembe kell venni másfajta fenyegetettségeket, amelyek a mi biztonságunkat fenyegetik: terrorizmus, proliferáció, kiberkriminalizmus, kalózkodás és így tovább. Pontosan látjuk azt is, hogy teljesen másfajta helyzettel állunk most szemben, amelyben a NATO-tagok még mindig függetlenek tudnak maradni. Tehát őket nem kényszeríti senki sem, hogy csapatokat küldjenek egy olyan műveleti területre, amellyel esetleg nem értenek egyet. Az iraki krízis is nagyon jól mutatta azt, hogy a nagyobb országok egyszerűen képesek voltak kívül maradni ezeken a nagy katonai műveleteken. Például Németország és Magyarország is erre egy jó példa. Ebben a kontextusban viszont azt is el kell mondani, hogy a szövetségeseknek őszintén kell beszélniük egymással.
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy Franciaország az egyetlen olyan ország Európában, amely soha nem állt háborúban az Egyesült Államokkal, kivéve persze a Vatikánt és Svájcot. Mi egyébként szövetségesek vagyunk, állandó szövetségesek, és ezért is kell előre mennünk, tudnunk kell, milyen irányban szeretnénk előre menni. Tovább megyünk, újra visszacsatlakozunk az integrált katonai parancsnokság égisze alá. El kell mondanunk az igazságot a francia állampolgároknak, nevezetesen hogy Franciaország de facto már csatlakozott a NATO-parancsnoksághoz. Azáltal, hogy részt veszünk a különböző műveletekben anélkül, hogy az integrált parancsnokságban benne lennénk, ennek ellenére részt veszünk a NATO tevékenységében, csak nem biztos, hogy ezt mindenki jól megérti. Tehát mi vagyunk a negyedik legnagyobb hozzájárulói a NATO-nak, amely már önmagában egy nagy ellentmondás, hiszen mi vagyunk a negyedik legnagyobb hozzájárulója vagy támogatója annak ellenére, hogy a döntéshozatali folyamatokban nem veszünk részt. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk, hogy az európai biztonsági és védelmi politika elveit maximálisan támogatnunk és erősítenünk kell, amelyről kiderült az elmúlt tíz évben, hogy egy nagyon erős és nagyon ígéretes politika. Például a kongói műveletek, az ARTEMIS vagy a EUFOR Csádon, Örményországban, Koszovóban, tehát a KFOR-műveletek mellett most például a kalózkodás elleni TALANT műveletre és a boszniai ALTHEIA-programra, illetve az afganisztáni katonai műveletekre gondolok. Ezek fontosak ebből a szempontból. Mi tehát abban a folyamatban vagyunk, amelynek során a dolgok valóban meg fognak változni.
Nos, mi az, ami konkrétan meg fog változni Franciaország és a NATO számára? Most vissza fogunk térni, és teljes jogú helyünket elfoglaljuk a katonai struktúrában. Még mindig van 110 tisztünk, illetve nem besorozott a katonai állományunk két parancsnokságban, az ACO-ban, illetve Norfolkon, a szövetséges parancsnokságban, amely az átalakításért felelős ugyanúgy, mint a három különböző fegyvernemi parancsnokság Brunsumban, Hollandiában, Nápolyban, Olaszországban, illetve Lisszabonban, Portugáliában.
A katonai és pénzügyi következményeket tekintve - mint ahogy már említettem - mi vagyunk a negyedik legnagyobb hozzájáruló. A költségvetés körülbelül 7 százalékát mi tesszük ki, és 12 százalékosra fogunk növekedni. A NATO működéséhez történő hozzájárulás tehát 12 százalékos lesz, nagyjából olyan színvonalat fog elérni, mint Nagy-Britanniáé és Olaszországé. Éppen ezért a nem szerződéses tisztek száma körülbelül 950 lesz a teljes tízezres létszámból. Azt gondolom, az egyik legnagyobb hozzájáruló természetesen az Egyesült Államok, a második pedig Németország. Egészen pontosan azt szeretném csak mondani, hogy mindenbe - kivéve egy állandó bizottságát - vissza fogunk kerülni. A NATO-ban 38 bizottság van. Franciaország pillanatnyilag kettőből hiányzott. Az egyik a DPC, amely a Védelmi Tervező Bizottság, a másik az NPG, amely a Nukleáris Tervező Csoport. A DPC-be vissza fogunk térni, az NPG-be viszont nem, ami a meg nem támadási reflexió része. Tulajdonképpen mi még arról is beszélhetünk, hogy lehet, hogy a 240 amerikai nukleáris fegyver visszavonásáról is majd szó lehet, amelyek itt, Európában lettek telepítve.
Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy a valós változás az a lehetőség lesz, hogy igazán fellendítsük az európai pillért, az európai védelmi és biztonsági politika pillérét. Ez a valós változás, amint említettem, a 26-ból 21 tag tagja az Európai Uniónak, és éppen ezért Európa most már egyike kell, hogy legyen a szövetség legfontosabb pillérének. Az európai védelmi és biztonságpolitika megerősítése azt is jelenti, hogy megerősítjük ilyen módon Európát. Ahogy önök is tudják, az új amerikai kormányzat pontosan tudja, hogy milyen változások állnak előttünk. Pillanatnyilag nincsen ezzel kapcsolatosan ellenállás, hogy megerősítsék az európai pillért, holott egy-két évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet. Mindkét szervezet, mind a NATO, mind az SPD is kiegészíti egymást, különböző szakismereteik, szaktudásuk van, és a szárazföldi műveletek Csádban, Boszniában, Macedóniában pontosan bizonyították, hogy igazán nagyon jó módon kiegészíti egymást a kettő.
Pár nappal a strasbourg-kehli csúcs előtt vagyunk, amely meg fog emlékezni a washingtoni szerződés 60. évfordulójáról. Ennek az eseménynek a megünneplése és Franciaország visszatérésének a hivatalos bejelentése a katonailag integrált parancsnoksághoz természetesen önmagában elég nagy szimbolikus jelentőséggel bír, ha visszatekintünk a történetre, hiszen óriási volt a rivalizálás Németország és Franciaország között. Most úgy tűnik, hogy ők lesznek az európai újjáépítés alapcsapata vagy alapegysége. Úgy gondolom, a strasbourg-kehli csúcsot körülbelül a '63-as Elysée-palotabeli szerződés aláírásával lehet egy szintre hozni, amikor De Gaulle és Adenauer között történt meg a szerződés aláírása, amikor egy pár évvel voltunk a második világháború után, és mégis úgy döntöttek, hogy újraindítják és elkezdik fellendíteni a francia-német együttműködést. (Szabó Vilmos megérkezik a bizottsági ülésre.) A strasbourg-kehli csúcs természetesen egy olyan jó alkalom lesz, amely szintén új lökőerőt, új dinamizmust biztosíthat a szövetség számára. Merkel kancellár és Sarkozy elnök múlt februárban jelentették be, hogy elindítják a reflexiót is a NATO új koncepcióját illetően, tíz évvel az előzőt követően.
Áttekintik azt, hogy milyen módon tud a NATO egy újfajta párbeszédben működni, például Oroszországgal, illetve a NATO Albánia és Horvátországgal történő kibővítését is áttekintik, hiszen ennek is hivatalosan most kezdődik meg a folyamata. Tehát úgy gondolom, azt lehet mondani, hogy egy teljesen új kontextus állt elő, amely Franciaország számára rendkívül fontos, Franciaország is vissza fog térni az eredeti struktúrába, ami rendkívül fontos a döntéshozatali folyamatban.
Ahogy említettem, minden alapvetően megváltozott, éppen ezért most már másképp kell nekünk is átgondolni a NATO szerepét, és ez a célja ennek az új stratégiai koncepciónak, amelyet most meg fognak vitatni.
De szeretném a rám szabott időkeretet betartani, és utána szeretnénk egy kis eszmecserét is folytatni majd, ha erre van lehetőség. Éppen ezért az utolsó megjegyzésem az lenne, hogy amikor De Gaulle 1963-ban részt vett Adenauerrel együtt egy misén a német katedrálisban, akkor nagyon ügyelt arra, hogy a magánéletet, a lelki gyakorlatát ne keverje össze a nyilvánossal, ugyanakkor áldozott is, akkor 1963-ban, és utána az emlékirataiban azt írta, hogy ezzel az áldozással is szerette volna ennek az eseménynek az isteni dimenzióját kihangsúlyozni.
Úgy gondolom, hogy most 2009-ben nem szabad elfelejtenünk, hogy kihangsúlyozzuk, hogy ennek az új európai egyesítésnek szintén milyen isteni dimenziója van.
ELNÖK: Köszönjük szépen ezt az igazán megindító és személyes érzelmektől sem mentes előadást. Bönnemann ügyvivő úr!
Klaus Bönnemann, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetének hozzászólása
KLAUS BÖNNEMANN, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Nagyon szépen köszönöm ezt a meghívást, hogy részt vehetek itt a külügyi bizottság mai ülésén francia kollégámmal, René Roudaut nagykövet úrral együtt. Én ezt a meghívást úgy tekintem, mint ami rendkívül fontos, szimbolikus jelentőséggel bír. Jobb oldalon itt van mellettem Ulrich Pfeiffer ezredes, aki a katonai attasé, aki fülhallgatón hallgatja az előadást, pedig - szemben velem - ő tökéletesen tud magyarul.
Ahogy hallottuk már, Németország, együtt Franciaországgal társ-vendéglátója lesz a NATO-csúcsnak a jövő hét végén, amely egyben a Szövetség létrehozásának 60. évfordulóját is ünnepli. Ez nemcsak egy ünnepélyes csúcs lesz, hanem elsősorban egy előretekintő csúcs, egy olyan csúcs, amelynek be kell állítania a jövőbeni munkánkat a transzatlanti partnerségbe úgy, hogy az már figyelembe vegye az egyesült Európa igényeit is.
Ez a csúcs egy fontos mérföldkő lesz a francia-német kapcsolatok terén is.
Húsz évvel a fal leomlása után most már teljesen magától értetődőnek vesszük a békét és a szabadságot mindenhol, az újraegyesített Németországban is és Európában is, pedig ez nem feltétlenül volt egyszerű. Nincs még egy olyan szervezet, amely annyira világosan és erőteljesen dolgozott volna az elmúlt 60 évben a béke és a szabadság eléréséért, mint az Észak-Atlanti Szövetség, különösen akkor, amikor nagyon nehéz időket éltünk át. Éppen ezért Németország nagyon sok köszönettel tartozik a NATO-nak és az egyéb szövetségeseinek. Az összes probléma ellenére azért nem szabad alulértékelni azt sem, hogy Németország is már a huszadik évét ünnepli a német és az európai boldogságnak, hiszen akkor történt az újraegyesítés. Éppen ezért az európai és az atlanti békepolitika valahol azt a hidat is mutatja, hogy a németek és a franciák korábban évszázadokon keresztül keserves ellentétben voltak egymással, de most már egyesültek, közeli barátságban és a béke iránti elkötelezettségben. Most van először az, hogy a NATO-csúcsot közösen rendezi két ország, Franciaország és Németország, ez a két ország, szintén nagyon fontosnak tartja a közös és előremutató lépéseket.
A francia-német alakulatok a jövőben is mindkét országban jelen lesznek, és ez egy nagyon szép gesztus a francia elnök részéről, vagyis hogy a francia elnök meghív német katonákat Franciaországba. Sarkozy elnök úr - mint ahogy hallottuk - visszatér a NATO integrált katonai parancsnokságába, és ez Franciaország részéről igazán nagyon nagy jelentőségű, hiszen ez egy újfajta elkötelezettséget jelent a XXI. századi NATO irányába. A szövetségi kormány szempontjából egy erős atlanti biztonsági partnerség és egy európai biztonsági politika elválaszthatatlan egymástól. Természetesen nagyon örülünk annak is, hogy az újonnan megválasztott amerikai elnök, Barack Obama eljön Európába és Németországba is, most először, mióta elfoglalta hivatalát, abból a célból, hogy ezen a NATO-csúcson részt vegyen.
Tehát mit is várhatunk mi ettől a NATO-csúcstól? Egy előzetes megjegyzésem hadd legyen. A kollégám már említette, nevezetesen a NATO-stratégiát át kell alakítani úgy, hogy az megfeleljen az új kihívásoknak, hiszen ennek a jelenlegi stratégiai koncepciója 1999-ből származik, attól kezdve pedig nagyon sok minden megváltozott, ezt mi mindannyian tudjuk. Ezeket a változásokat a lehető legjobban 2001. szeptember 11-én lehetett látni, illetve az ezt követő katonai műveletekben is, és ami Afganisztánban történt. Éppen ezért a csúcson most ki kell adni egy olyan mandátumot, amely lehetővé teszi, hogy a NATO stratégiai koncepcióját átvizsgálják, és hogy a NATO ne csak a babérjain üljön, hanem hogy előremenően megtalálja új misszióját a jövőre nézve. A Szövetség szívében természetesen változatlanul az van, hogy az ő tagállamai a szolidaritás mellett voksolnak, éppen ezért, ha az egyik tagországot megtámadják, az olyan, mintha az egész Szövetséget megtámadnák. Ugyanakkor ez az elkötelezettség új intézkedéseket igényel, például olyan missziók, olyan tevékenységek területére is, amelyek az Európai Unió területén kívül esnek. Ez az újfajta operatív realitás újfajta módon kell hogy felfogja az egész biztonság kérdését. Tehát most már ez egy hálózatba épített biztonságot jelent, amelyet a Szövetség stratégiai kereteibe kell beépíteni.
A NATO sikere leginkább attól fog függeni, hogy hogyan tudja integrálni a katonai instrumentumait a különböző partnereivel együtt, és például más szervezetek megpróbáltak politikai megoldásokat keresni krízisekhez. A NATO nem ezek fölött a szervezetek fölött áll, hanem része ennek a biztonsági hálózatnak, együtt az ENSZ-szel, az EBESZ-szel, az Európai vagy Afrikai Unióval, valamint a különböző társadalmi fejlesztési vagy szakpolitikai csoportokkal és civil szervezetekkel együtt. Ez nagyon egyszerűen hangzik, bár mégis rendkívül forradalmi elképzelés. Ez az új koncepció éppen ezért feltárásra vár, és utána lehet ezt a gyakorlatban is alkalmazni.
Hadd tegyem még hozzá, hogy a stratégiai koncepció pontosan be fogja határolni azokat a tevékenységi területeket, amelyeket a szövetségnek be kell tartania. A NATO nem lesz globális. A szövetség elsősorban alapvetően az észak-atlanti partnerek kollektív biztonságáért fog felelni, ami valójában azt jelenti, hogy amennyiben szükséges, a saját területén kívül is kell tevékenykedni az ügyben, hogy a tagjainak a biztonságát biztosítani tudja. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bárki a világ bármelyik részéről csatlakozna a szövetséghez. A NATO struktúráját szintén át kell alakítani, hogy megfeleljen a jövőbeni feladatoknak. Ezek a feladatok mind Európában, mind Amerikában körvonalazódnak, hiszen nagyon sok olyan komoly konfliktus van, amelyek közül több teljes régiókat destabilizál, a nemzeteken áthúzódó terrorizmust táplálja, a meg nem támadási szerződések be nem tartásának a kockázatát növeli, illetve ennek eredményeképpen a biztonsági szakpolitika különböző környezetvédelmi problémákkal és az energiaellátással is kapcsolatban lesz. Sem Amerika, sem Európa nem tudja egyedül megoldani ezeket a feladatokat. Éppen ezért ennek alapján is fontos, hogy együtt dolgozzunk.
A stratégiai koncepció kialakítása mellett a csúcs négy további olyan kérdéskörre is fókuszálni fog, amelyeket szeretnék most kiemelni. Először is Afganisztán - mindannyian tudjuk - a legfontosabb tesztterület a NATO számára. A számok önmagukért beszélnek. Pillanatnyilag körülbelül 70 ezer katona van a különböző NATO-missziókba telepítve. Ezek közül körülbelül 50 ezren vannak Afganisztánban. A NATO-csúcson - legalábbis reméljük - az összes információról, az új stratégiai vonalakról, melyet az USA politikája tartalmaz Afganisztánról, majd tudunk beszélni. Biztosítanunk kell, hogy Afganisztán nehogy megint terroristák bázisa legyen, akik utána a mi biztonságunkat veszélyeztetik a NATO-országokban. Arra is emlékeztetnünk kell, hogy Afganisztán egy olyan ország volt, ahol az állami struktúrákat nem igazán tartották be - ez volt tulajdonképpen a forrása és a táptalaja a szeptember 11-i támadásoknak is. Ez azért volt lehetséges, mert nem volt állami ellenőrzés, és éppen ezért tettünk mi is Afganisztánnal kapcsolatban, hiszen ez a mi biztonságunkat, illetve az összes NATO-tag biztonságát veszélyeztette.
Most már tudjuk, hogy effektív állami struktúrákat kell kialakítanunk. Látjuk azt is, hogy ez nagyobb türelmet igényel, mint ahogy azt eredendően gondoltuk. A csúcstalálkozón biztosítanunk kell azt is, hogy a mi kötelezettségvállalásunk, illetve feladatvállalásunk elveit még jobban tudjuk majd megvalósítani, másrészről a NATO saját tevékenységét össze kell kapcsolni még szorosabban az egyéb szervezetek tevékenységével. A mi elvünk továbbra is az, hogy nem lehet hosszan tartó biztonságot fenntartani rekonstrukció, újjáépítés nélkül, viszont az újjáépítés sem történhet meg biztonság nélkül.
Másrészt tovább kell növelnünk az afgánok saját érdekeinek a védelmét és azt, hogy ők érezzék úgy, hogy az ő vezetésük vezeti az országot, hiszen ők azok, akik ezt hatékonyan meg tudják tenni. A segítségükkel tudunk mi is csak fellépni a különböző bűnelkövetőkkel szemben, és nagyon fontos lenne megszüntetni a kábítószer-kereskedelmet is. Ez az, amit viszont mi várunk Afganisztántól.
Üdvözlöm azt a tényt, hogy az USA új kormányzata az új stratégiájába már belefoglalja Pakisztánt is. Pakisztánnal és Afganisztánnal kapcsolatban tudni kell, hogy nekik nem hasonlóak a problémáik. Ezek mindig is különböző országok fognak maradni.
A második fontos téma a csúcson a szövetség kapcsolata lesz a kelet-európai partnerekkel, különösen Oroszországgal. Két új tagot fogunk üdvözölni, Albániát és Horvátországot a csúcs alatt. Biztosak vagyunk abban, hogy a határkérdés Szlovénia és Horvátország között nem fogja ezt hátráltatni. Azt is reméljük, hogy a közeljövőben Macedónia is csatlakozni tud majd, és a névről szóló vita remélhetőleg szintén nem fogja hátráltatni a NATO-hoz történő csatlakozásunkat, és Ukrajna és Grúzia is már új reményekkel állhatnak elő. Ami az Oroszországgal történő kapcsolatot illeti, itt hivatalosan arról fogunk dönteni, hogy újra elindítjuk a NATO-orosz Tanács munkáját.
Mi mint atlanti partnerek, feltételezzük, hogy Oroszország is együttműködő lesz, hiszen a NATO és Oroszország gyakorlatilag ugyanazokkal a biztonsági fenyegetésekkel kell, hogy szembenézzen. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy ez ad nekünk egy lehetőséget arra vonatkozóan, hogy közös megoldásokat találjunk a hosszú hatótávolságú rakéták ügyében, amelyeket például Iránból lehetne telepíteni a proliferáció, illetve a különböző fegyverellenőrzések, illetve teljes leszerelés témájában. A német szövetségi kormány jó és bizalmon alapuló partnerséget szeretne Oroszországgal, mert ez gyakorlatilag Európa, Németország és a szélesebb körben tekintett szövetségnek is érdeke. Oroszország máris nagyon fontos szerepet játszik az euroatlanti biztonsági architektúrában. Az én kormányomnak az a szándéka, hogy rendszeres konzultációkat, egyeztetéseket tartunk Oroszországgal az európai közös biztonsági és védelmi politikáról.
Németország nagyon nagy érdeklődéssel várja az új USA kormányzat és Oroszország közötti párbeszéd újraindítását, hiszen úgy gondolom, most nagyon jó lehetőség van arra, hogy egy szoros és gyümölcsöző partnerség alakuljon ki. Hadd mondjam, hadd emeljem ki világosan, hogy a NATO azt szeretné, hogy Oroszország jobb partner legyen, és nem szeretném most már, hogy húsz év után ne barátok legyünk, hiszen a hidegháború egyszer és mindenkorra a múlté.
Harmadrészt pedig a német kormány a NATO fegyverellenőrzési, illetve leszerelési profilját is szeretné erősíteni, és az ezzel kapcsolatos fontos döntéseket az elmúlt bukaresti utolsó csúcsértekezletünkön fel is vetettük. Ennek a lehetősége most talán jobb, mint bármikor volt korábban. Remélni tudjuk, hogy a nukleáris területen egyfajta jó előrehaladást tudunk felmutatni mind a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentése, mind pedig az USA kormányzati állásfoglalást a nukleáris teszt tevékenységek megtiltását célzó szerződéssel kapcsolatosan. A célunk változatlanul az, hogy a tömegpusztító fegyverek eltűnjenek. Mi azt szeretnénk, hogy erre olyanfajta verifikáció lépjen életbe, amely minden oldal számára alkalmazandó.
1989 óta a NATO a nukleáris potenciálját körülbelül 95 százalékkal csökkentette. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a nagyon nagy számú nukleáris szereplő és arzenál tevékenysége és mennyisége egyre növekszik világszerte, ilyen módon növelik a proliferáció kockázatait, vagyis ez a fajta biztonsági kockázat az, amellyel szemben határozottan fel kell lépni. A konvencionális, hagyományos fegyverek területén a szövetségeseknek meg kell győzniük Oroszországot arról, hogy egy együttműködő politikai megközelítésnek előnyei vannak. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a mi szövetségi külügyminiszterünk tartson egy olyan értekezletet, konferenciát a közeljövőben, amely kifejezetten ennek a folyamatnak az újjáélesztését és előmozdítását szolgálja. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
ELNÖK: Nagykövet urak, nagyon szépen köszönjük az izgalmas okfejtést. Engedjenek meg néhány kérdést. Az egyik kérdés az új stratégiai koncepcióra vonatkozik. Technikailag milyen időkeretben gondolják ennek a megvalósítását, illetőleg ennek a kidolgozását?
A következő kérdésem a NATO-orosz Tanácsot érinti. Tudomásom szerint a NATO-orosz Tanács működésének a felfüggesztése a grúziai agresszió idejére datálódik vissza. Az iránt érdeklődnék, hogy mi a NATO véleménye arról, hogy sikerült-e teljesíteni Oroszországnak Grúzia tekintetében a NATO feltételeit annak érdekében, hogy újrainduljon a NATO-orosz Tanács működése? Vagy itt valamifajta elvi engedményről van szó a NATO részéről? Ez szorosan kapcsolódik a bővítés kérdéséhez. Itt nagykövet úr úgy fogalmazott, Bönnemann nagykövet úr, hogy Ukrajna és Grúzia számára rendelkezésre áll a tagsági perspektíva. Azt gondolom, ez egy fontos kijelentés volt a nagykövet úr részéről, és annak fényében, hogy az elmúlt időszakban Oroszország kifejtette az érdekszféra elméletét, feltételezhető, hogy az Oroszországgal való együttműködésnek ez a NATO szándék némileg akadályát képezheti.
Hadd kérdezzem meg nagykövet urakat, hogy mi a véleményük az érintett országok MAP-tagságáról? Hiszen erre vonatkozóan Grúzia és Ukrajna bírja a Szövetség meghatározó vezetőinek az ígéretét. És nem gondolják-e úgy, hogy ha eláll a Szövetség ezen ország MAP-tagságától, akkor az alapvetően megkérdőjelezi a Szövetség szavahihetőségét ezen országok közvéleményében?
A harmadik kérdésem a rakétavédelmi rendszert illeti. A NATO egyértelműen támogatásáról biztosította az öt tagállamának a rakétavédelmi elképzeléseit. Ugyanakkor a mostani előterjesztésben önök nem érintették ezt a kérdést. Várható-e az önök véleménye szerint, hogy itt valami érdemi irányváltásra kerül sor a NATO részéről?
Az utolsó kérdésem pedig az energiabiztonságot illeti. A nem konvencionális biztonsági kérdések közül az elmúlt időszakban felértékelődött ennek a jelentősége. Már a rigai csúcstalálkozón is a NATO hatáskört vindikált magának ezen a területen. Várható-e ennek a területnek a további fejlesztése, és milyen szerepvállalást tartanak szükségesnek?
Végül: nem hiszem, hogy meg tudjuk kerülni Afganisztán kérdését ezen az ülésen sem, befejezésül azt kérdezném, hogy miben látják önök a Szövetség afganisztáni sikerének a legfontosabb előfeltételét? Hiszen itt Robert Gates a minap úgy fogalmazott, hogy hiába van a Szövetségnek kétmillió katonája, pár ezer katonát képtelenek vagyunk delegálni Afganisztánba. És egyáltalán innentől a 60 éves NATO-nak az életképességét az afganisztáni misszió fényében miként látják, milyen előfeltételeket tartanak létfontosságúnak a jövő érdekében megteremteni?
Képviselőtársaim! Nagykövet urakat arra kérném, hogy gyűjtsük össze a kérdéseket, és ezt követően adják meg a válaszaikat. Balla képviselő úr!
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Két kérdést próbálok feltenni, amit rövid kérdésnek szánok, de azt hiszem, elég nehéz rá válaszolni, illetve bonyolult rá a válasz.
Az első kérdés: itt a nagykövet urak előadásában elhangzott, hogy Oroszországot jobb partnerré tenni. A kérdés nagyon rövid, hogy hogyan lehet jobb partnerré tenni Oroszországot? Részben elnök úr kérdése is kapcsolódott ehhez.
A második kérdés arról szólna, hogy egyre többet lehet hallani olyan elemzéseket és véleményeket, amelyek a globális NATO-ról szólnak, Japán és Ausztrália közeledése a Szövetséghez. Mégis egy kicsit összetettebb kérdés az, hogy a NATO a jövőben mit szándékozik tenni például Közép-Ázsiával és a Kaukázus térségével? Ez több szempontból fontos. Gondolom, fontos a NATO-orosz kapcsolatokban, fontosnak tartom adott esetben Afganisztánnal kapcsolatban is, hogy egyáltalán a NATO-nak milyen koncepciója és milyen elképzelései vannak arra a térségre, amely mindkét irányba, mind Oroszország, mind Afganisztán irányába, illetve a térséghez egyfajta szomszédságot jelent, és úgy gondolom, hogy katonai és védelmi szempontból akár kiemelt országok is ezek. Nem is akarom bonyolítani a kérdéssort azzal, hogy a Kaukázusban eleve egy nagyon összetett világ van, és nagyon bonyolult megtalálni azokat az érdekviszonyokat, amelyek ezeket az országokat összefűzik, illetve elválasztják egymástól. Mégis NATO-tagországként, illetve NATO-tagként úgy gondolom, Magyarországról is fontos az, hogy elhangozzon, hogy a NATO-nak jóval szorosabb kapcsolatra van szüksége ezzel a két térséggel, tehát a Kaukázussal és Közép-Ázsiával.
Mi az önök véleménye erről? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Horváth képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): (A hozzászólás angol nyelven hangzik el, a jegyzőkönyv a tolmács fordítását rögzíti.) Köszönöm szépen. Nagykövet Urak! Én szeretném egy pontra koncentrálni a kérdésemet, annak ellenére, hogy nagy a kísértés, hogy jó sok dologra rátérjek, de csak egy dolgot szeretnék említeni, amit én nagyon fontosnak tartok itt ismét. Nevezetesen a nagykövet úr említette - ha jól vagy pontosan tudom idézni -, hogy Grúzia és Oroszország még mindig tagsági lehetőséggel rendelkeznek. Én ezt rendkívül fontosnak tartom. Ezt majd mindjárt márványba fogjuk vésni a jegyzőkönyvben, az emlékeztetőnkben, mert ez egy olyan állítás, amely az én olvasatomban és interpretációmban túlmegy, túlmutat e két ország fontosságán, hiszen ennek regionális, bizonyos szempontból globális üzenete is van mindannyiunk számára. Köszönöm szépen, és köszönöm, hogy ezt megemlítették.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kérdés, hozzászólás van-e? (Nincs jelentkező.) Nincs.
Nagykövet úr!
RENÉ ROUDAUT, a Francia Köztársaság nagykövete: Köszönöm szépen, elnök úr. Ami az új stratégiai koncepciót illeti, az utolsót tíz évvel ezelőtt hozták létre 1999-ben. A tapasztalatok alapján tudni kell, hogy az időkeretet illetően évekről kell beszélni - akár két év, akár öt év, tehát gyakorlatilag ez az az időkeret, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy újradefiniáljuk az új fenyegetettséget és meghatározzuk azokat a releváns eszközöket, amelyekkel ezeket a fenyegetettségeket kezelni lehet. Nagy valószínűséggel a NATO-nak nemcsak a katonai kemény erővel kapcsolatosan kell gondolkodnia a jövőt illetően, tehát nemcsak a fegyverzetről, hanem a soft forrásokat illetően is, ami az információt, az infokommunikációs technológiai eszközöket illeti. Minden olyasmiről, amely ezzel az újfajta fenyegetéssel kapcsolatba hozható. Ugyanakkor például a koncepció megvitatása és kibővítése, illetve ennek a megvalósítása is ennek függvényében fog megtörténni.
Ami a második kérdést illeti, a NATO-orosz Tanácsot, illetve az orosz kapcsolatokat, a NATO-orosz Tanácsot a grúziai agresszió után felfüggesztették. Az a döntés született, hogy újraindítják ezeket a tárgyalásokat. Annak ellenére, hogy ez igaz, Oroszország nem hajtotta végre a NATO ajánlásait. Teljesen egyértelmű, hogy Oszétia és Abházia elismerése világos, teljesen egyértelműen sérti a helsinki elvet és az 1990-es párizsi chartában foglaltakat. A kérdés viszont az, hogy maradhatunk-e nem kommunikatív pozícióban Oroszországgal, tehát hogy nem tárgyalunk vele, vagy más irányban is le tudnám fordítani, a tárgyalások újrakezdésének az előnyei magasabbak-e, minthogy az a kellemetlenség, hogy az elvekhez kell ragaszkodnunk és ahhoz, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban. Úgy gondolom, a NATO-országok ez alapján döntöttek úgy, hogy újrakezdik a tárgyalásokat a NATO-orosz Tanácsban annak ellenére, hogy az elveket nem tartotta be Oroszország, és a mai napig nem tartja be.
Másrészről viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy ha így mondhatom, létezik egy orosz paranoia, paranoiás érzés - hogy ez most valós, vagy csak egy csinált műérzés, nem tudom. Attól félnek, hogy van egy olyanfajta akarat, hogy valaki be akarja keríteni Oroszországot, tehát egy ilyen közeli külső zóna. Lehet, hogy az oroszok agyában ez a USSR-ral, tehát a régi Szovjetunióval kapcsolatosan létezett. Lehet, hogy valaki még mindig nem fogadta el, hogy Szovjetunió részekre hullott, és még mindig úgy tartja, hogy a szomszédos országoknak nincsenek jogaik.
Ami viszont a következő kérdést illeti, a rakétavédelmi projektet, nos ezt azért építik, hogy a lator államok tevékenységét próbálják megakadályozni, amelyek nem értik. Természetesen vannak ilyen államok is, csak ezt még nem mindenki érti meg. Ami a bővítést illeti, például Ukrajna szempontjából nézve a Grúziával és Ukrajnával történő kibővítés is egy ilyenfajta, számukra sértő megközelítés lehet.
Elnök úr, ami az energiával kapcsolatos kérdését illeti, az egész Nabucco-projekttel kapcsolatos tevékenységeket a nyugati országok úgy értelmezik, hogy ennek el kell kerülni az orosz és ukrán területet, hogy valamilyen fajta alternatív megoldások szülessenek, ugyanakkor ezek abszolút központi szerepet kell, hogy betöltsenek az energiabeszerzési folyamatokban Európában. Ez az összes elem talán alibi vagy csak ilyen mondvacsinált érv lehet az oroszok részéről, de ezeket mind figyelembe kell venni, és meg kell próbálni, hogy ne provokatív álláspontunk legyen, mert ez aztán bennük azt generálja, hogy olyanfajta érvekkel állnak elő, amelyek utána megmerevítik és befagyasztják az előrehaladást. Tehát nem szabad félnünk az orosz állásponttól, hanem megfelelően és világosan kell értékelnünk ezeket az elveket. Például Grúzia esetében azt kell mondanunk, és el kell ismételnünk, hogy Oroszország megsértette a szerződésben leírtakat, és ez a mai napig így van.
Ami az Afganisztánnal kapcsolatos kérdést illeti, Gates kijelentését - a történelemből nagyon érdekes dolgokat lehet megtanulni, és annak ellenére, hogy a történelemből sokat lehet tanulni, mégsem tanulunk a történelemből -, se Szovjetunió, se Nagy-Britannia, se Nagy Sándor nem tudta legyőzni Afganisztánt. Ha most azt látjuk, hogy 50 ezer katona van páncélozott fegyverekben, és nehéztüzérségi egyenruhában védik a vazirisztáni határt vagy Heratot, illetve a Khyber-hágót, teljesen egyértelmű, hogy a megfelelő reagálás nem a katonai reagálás annak ellenére, hogy igen, a terepen szükség van katonákra. Ahogy Klaus Bönnemann is említette, megfelelően kell közelíteni az egész folyamatot, úgy, hogy megfeleljen az afgán hatóságoknak is. Ugyanakkor amire igazán szükség van, az olyan, ami már az afgán civil társadalmat érinti, amit akár 50 ezer vagy akár 100 ezer felfegyverzett katona sem tud megtenni, és ez az igazi kihívás a számunkra.
Akkor most átadnám a szót barátomnak, és utána visszatérnék rá.
KLAUS BÖNNEMANN, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete: Nagyon szépen köszönöm Roudaut nagykövet úr szavait. Egy rövid megjegyzést hadd tegyek, bár ezek a kérdések, amelyeket mi kaptunk, igazán a jelenlegi politikai problémák gyökerére mutattak rá, amelyekkel szembe kell hogy nézzen a NATO és más egyéb testületek is, ugyanakkor nem lehet lehetséges, legalábbis én nem tudnám ezt, de gondolom se én, se francia kollégám nem tud egy végső választ adni ma ezekre a kérdésekre. Más szempontból nézve viszont a NATO sem az egyetlen testület, amely dönthet ezekről a kérdésekről.
Emlékeztetnem kell mindenkit arra vonatkozóan, hogy fontos, hogy a NATO együttműködjön más szervezetekkel is, hiszen van egy olyan aspektus, amit elfelejtettem megemlíteni, nevezetesen, hogy mi nagy érdeklődéssel várjuk ezt a mostani csúcsot, hiszen ilyen módon tudunk még részletesebben belemenni a NATO és az Európai Unió közötti kooperáció, együttműködés témáiba. Úgy gondoljuk, hogy számos olyan lehetőség, olyan terület van, ahol szinergiát lehet kialakítani, és használni a két politikai erő vagy egység számára. Ugyanakkor azáltal, hogy az Európai Uniót említettük, látjuk azt is, hogy ez máris válaszol egyes kérdésekre: a keleti partnerség egy olyan politika, amit az Európai Unió követ, már ami a közép- és kelet-európai országokat illeti. Ez a politika részben megválaszolja az ön kérdését is, hiszen a NATO nem az a testület, amely ezeket a kérdéseket mind megoldja. Most ismét csak ismétlem magam, és ezt mindenféleképpen szeretném hangsúlyozni. De még Pfeiffer ezredesnek is átadnám a szót, hogy ő térjen rá bizonyos katonai kérdésekre.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Pfeiffer úr, hogy eljött, és mi most itt katonai kérdésekről beszélünk, éppen ezért nagyon örülünk, hogy itt látjuk a német katonai attasét a parlament külügyi bizottságában. Köszönöm szépen.
ULRICH PFEIFFER ezredes, katonai attasé: Köszönöm szépen, elnök úr. A nagykövetem azt kérte tőlem, hogy egy pár szót én is szóljak, különösen a rakétavédelemről, az afgán problémáról, illetve más egyéb olyan kérdéskörrel kapcsolatosan is, hogy hogyan haladunk előre az új stratégiai koncepciónkban a katonai perspektívát illetően.
Hadd kezdjem el a kérdésre történő válaszolást a koncepció kialakításával. Általában azt tudom csak mondani, hogy a saját tapasztalatomból a legfontosabb dolog, amiben meg tudunk állapodni az, hogy hogyan kerülünk oda. Azt tudjuk, hogy új koncepcióra szükségünk van, hiszen a legutolsó koncepciónk 10 éves. Nagyon jól tudjuk, hogy a koncepcióírás nem egy könnyű dolog, nem lehet könnyen megtenni, hiszen nagyon sok párt vesz ebben részt. A NATO most már 26 országból áll, tehát mindenképpen meg kell állapodnunk arról, hogy hogyan jutunk el addig, a különböző opciók már ott vannak az asztalon. Itt a szakbizottságokról beszélünk, arról, hogy hogyan lehet a különböző nemzeteket ebbe bevonni, és úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb és a legelső lépés lesz, és erről egyébként Strasbourgban és Kielben majd szó is fog kerülni, hogy hogyan tudunk majd odajutni, és onnan kell majd ezt folytatnunk. Az első lépés nélkül igazán nem tudunk majd messzebb menni. Tehát hogy hogyan tudjuk a NATO-t, az egész szervezetet, a szakértők nélkül, a hozzáadott érték nélkül ezt a koncepciót nagyon nehéz lesz kialakítani. Egy olyanfajta megközelítésre van szükség, amelyben a szakemberek között él az a biztosíték is, hogy minden nemzetet bevonnak ebbe az egész folyamatba, és ez lehet majd a legvalószínűbb megoldás.
Ami az afgán kérdéskört illeti, új álláspontokat kapunk mostanában az USA-ból, hiszen ahogy a nagykövet úr is most hivatkozott arra, hogy vannak bizonyos alapmeggondolások ezzel a témával kapcsolatosan. A legfontosabb kérdés Afganisztán jövőjével kapcsolatosan, hogy milyen gyorsan tudjuk elérni azt, hogy az afgánok képesek legyenek átvenni lépésről lépésre több, egyre több és több feladatot és kötelezettséget az országukban, és ez az, ami a német koncepció központjában, lényegében rejlik. Nevezetesen, hogy az afgánok lépésről lépésre vegyék át a feladatokat, amelyek segíteni tudnak az országnak abban, hogy újraépítse önmagát.
Ami a rakétavédelemmel kapcsolatos kérdést illeti, egy alapos átértékelésre van szükség ebben a projektben, a NATO már 10-15 éve tárgyal erről a kérdésről, és az ezzel kapcsolatos német pozíció az, hogy szeretnénk itt a hozzáadott értékeket ennél a projektnél használni. Az elmúlt évek vitái elsősorban az európai rakétavédelemre vonatkoztak, és mostanáig igazán nincsen megállapodás azzal kapcsolatosan, hogy ezt a fajta megközelítést hogyan lehetne a teljes körű NATO-megközelítésbe bevinni.
Ahogy említettük, ez elsősorban az USA és Oroszország közötti konfliktus miatt szerepel a terítéken, és nagyon örülünk annak, hogy az új USA-kormány majd újra kötelezettséget vállal ebben a vitában, és az USA technikai, illetve pénzügyi szempontból is ebben a programban úgy fog részt venni, hogy ez gyakorlatilag a NATO szempontjából jó legyen. Köszönöm szépen.
KLAUS BÖNNEMANN, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete: Még egy pár szót hadd mondjak azzal kapcsolatosan, mert még egy pár kérdésre nem válaszoltam. Egy másik mellékmegjegyzés, ha elmondhatnám, az az, hogy vannak bizonyos olyan kérdések, olyan problémák, amelyekkel kapcsolatosan részletes információra lenne szükségünk. A definíció alapján ezeket igazán zárt ajtók mögött kell majd megvitatni, hiszen annyira összetettek és olyan sok más egyéb szereplőre is kihatással vannak. Éppen ezért rendkívül nehéz világos válaszokat adni egy olyan fórumon, ahol most elég nagy nyilvánosság van jelen. Nagyon örülök, hogy ennyien itt vannak, de ez azért egy kicsit nehezebbé is teszi a helyzetet.
Volt egy kérdés a NATO és Oroszország kapcsolatáról is, és ezzel kapcsolatosan hadd ismételjem meg a német kormány, és azt hiszem, a francia kormány véleményét is mondhatom, hogy egy jó és bizalmon alapuló partnerség az alapvető fontosságú, hiszen Oroszország a mi szomszédunk, és nekünk meg kell találnunk bizonyos megoldásokat és bizonyos egyensúlyt a saját érdekünkben, és úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb dolog.
Volt egy kérdés azzal kapcsolatosan, hogy hogyan tudjuk javítani, hogyan tudjuk elérni azt, hogy Oroszország jobb partner legyen. Amikor meghatározzuk a közös érdekeket és megtaláljuk ezeket, akkor elvárhatjuk azt, hogy a másik is jobb partner lesz. Ezt utána szeretném összekapcsolni az energiaellátással. Mindannyian tudjuk, és láttuk is nagy meglepetésünkre, hogy a nemzetközi pénzügyi és gazdasági krízis hogyan van hatással Oroszországra. Ez olyan szinten van hatással Oroszországra, hogy mindannyian azt gondoltuk fél évvel ezelőtt, hogy ez egy olyan ország, amely szállítja gázt egy ilyen szituációban, de most már látjuk, hogy nemcsak arról van szó, hogy egyvalaki ad, és egyvalaki vesz, hanem akik adnak, azoknak is fontos, hogy jó legyen a kapcsolatuk az ügyfeleikkel. Ezt azért említettem, mert az a lényeg, hogy meg kell határozni a közös érdekeket. Ha a közös érdekeket megtaláljuk, ez utána egy jó partnerséghez tud elvezetni.
Ami Afganisztánt illeti, szeretném kiemelni azt az aspektust, amelyet rövid prezentációmban említettem, hogy Afganisztán nemcsak egy izolált eset. Ha még több katonai erő, illetve még több civil erő működik Afganisztánban, az összefogásukból látjuk, hogy ez hogyan fejlődhet a jövőben. Ismét szeretném elmondani, hogy a NATO nem az egyetlen politikai gondolkodó erő vagy központ, amely dönt ezekről a kérdésekről. Vannak más olyan területek is, amelyek párhuzamosan ugyan, de megvitatják és reagálnak ezekre a kérdésekre - ez szintén nagyon fontos.
A kérdés az volt, hogy mi a legfontosabb előfeltétele a sikernek. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy ez a bővített megközelítés, amelynek eredményeképpen lehet látni, és ezt el kell fogadni, erre reagálni kell. Afganisztán és Pakisztán reagálása - nos ez a fontos erő, és ez a legfontosabb előfeltétele a sikernek.
Mindannyian követték - és szeretnék még beszélni a telepítésekről - azt a vitát, amely a NATO-n belül volt arról a szakmapolitikáról, amelyet a különböző területeken látunk. A német megközelítés tekintetében ezen a területen nem szeretnék részletekbe menni, inkább azt szeretném mondani, hogy az emberek telepítése fontos probléma. Nagyon sokak számára igazán nagy meglepetés. Ha azt hallják, hogy tízezer vagy százezer katona nem jelenthet nagy különbséget, annak igenis megvan az eredménye. Ezek az emberek most hiányoznak az általános struktúrákból. Az ezredes úr erről még többet tudna beszélni, és igazán nem egyszerű évről évre, hogy nagyon sok területen olyan módon telepítsék a katonákat, hogy nehogy eljussunk a képességeink korlátaihoz. Úgy gondolom, az egyik nagy kérdés, amivel az új főtitkárnak szembe kell néznie, pontosan az a szakértés, hogy hogyan lehet ezekre az érzékeny területekre embereket, katonákat telepíteni.
RENÉ ROUDAUT, a Francia Köztársaság nagykövete: Szeretnék visszatérni az úgynevezett globális NATO kérdéséhez, amely szintén nagy fontosságú. Gondoljunk arra, hogy a NATO-t eredetileg a washingtoni szerződésben hozták létre, mint Észak-atlanti Szövetség, az észak-atlanti területen, beleértve Amerikát és Kanadát, illetve Európát. Természetesen ebből jön a kérdés is, hogy a különböző földrajzi kompetencia tekintetében a NATO nem lehet, és nem is szabad, hogy egy univerzális biztonsági információközpont legyen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a huszonhat országból csak kettő jön muzulmán területről, Törökország és nemsokára Albánia. Tehát a NATO-ra még mindig úgy tekintenek az egész világon, mint egy északi demokratikus frakcióra. Ebben, amely majd az új stratégiai koncepció keretében fog napvilágot látni, nem lehet figyelmen kívül hagyni a teljes arab világot, Kínát, Indiát. Ezek több, mint 50 százalékát teszik ki a világ teljes népességének. Továbbá az 1992-es oslói csúcs filozófiáját is tekintetbe véve, ahol döntöttek arról, hogy a NATO-nak be kell avatkoznia, de nemcsak egy blokk logikájába, tehát a NATO-val szemben lévő Varsói Szerződésbe, hanem vissza kell térnünk a kilencvenes évekig. Teljesen egyértelművé válik, hogy ha a NATO-t nem úgy tervezik, hogy az a Varsói Szerződés ellen fel tud lépni, akkor egy új legitimációt kell neki kialakítani. Ez az új legitimáció az oslói csúcs konklúzióját illetően azt jelentette, hogy a NATO-nak egyéb más nemzetközi szervezetekkel is együtt kell működnie, nevezetesen az ENSZ-szel - amely univerzális kompetenciával bír - plusz egyéb regionális szervezetekkel is, ahogy az OECD, az EBESZ, illetve az ENSZ is fontos keretet képez abban, hogy bizonyos problémákat kezeljünk itt, Európában, a Balkánon, illetve a kaukázusi területen, Közép-Ázsiában is.
Még nem említettük az orosz Medvegyev ajánlását, aki az új jövőbeni európai biztonsági architektúráról beszélt. Mint ilyen, az EBESZ egy megfelelő keretet adhat annak, hogy ezeket a propozíciókat megvitassuk, tehát Medvegyev javaslatait, az ENSZ, illetve a regionális EBESZ-szervezetek kérdését, illetve Afrika kérdését - erre gondolok most -, az új afrikai unió szervezetét, amelynek szintén foglalkoznia kell nagyon nehéz és fájdalmas problémákkal, mint Szudán, Darfur, Csád és Közép-Afrika, Kongó ügye és így tovább. Ha a NATO-nak nincs univerzális kompetenciája, akkor azt eszközként kell használni ahhoz, hogy az általános és teljes biztonsági architektúra megvalósuljon elsősorban az ENSZ-szel kapcsolatban. Úgy gondolom, ez a legfontosabb abban, amikor a NATO jövőjéről gondolkodunk. Nem tudunk határtalanul növekedni úgy, hogy a teljes világot lefedjük, de mindenesetre fontos feladatokat, a biztonságot, a védelmet, a békét úgy tartjuk, hogy ezek az európai bázisra koncentrálnak, hogy eközben képesek legyenek az ENSZ, illetve más szervezetekkel is kapcsolatba lépni, hogy a helyi konfliktusok megoldásához hozzá tudjanak járulni Afrika, Ázsia, Közép-Ázsia vagy esetleg a Közel-Kelet tekintetében.
Elnézést, hogy ha egy kicsit hosszabban beszéltem, de a globalizáció kérdése, ezek a kulcsfontosságú feladatok, és éppen ezért a NATO természete ebből a szempontból nagyon fontos.
KLAUS BÖNNEMANN, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete: Még egy mondatot szeretnék mondani. Amikor a NATO bővítéséről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi most az Európai Unió bővítési folyamatában is vagyunk, hiszen ez ezzel is kapcsolatban van. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz most a helyzet, hogy mennyi aspektust kell itt most figyelembe venni, és van egy olyan fajta kontextus a két problémakör között, ami most pillanatnyilag is mozgásban van, és ebben a kontextusban fontos áttekinteni azt, hogy Ukrajna és Grúzia olyan lehetőséggel rendelkeznek, hogy tagok legyenek. Ez önmagában nem egy rossz biztosíték, és talán érdemes is lenne ezen gondolkodni, mint biztosítékon, hogy ha ezt megfelelően nézzük, akkor lehet ez egy félig teli pohár, tehát nem félig üres, hanem félig teli.
Tehát szeretném most mindannyiukat felkérni arra, hogy ezt az egész kérdéskört ebből a szempontból nézzék.
ELNÖK: Köszönjük szépen nagykövet urak tartalmas előadását és a beszélgetést. Azt hiszem, hogy itt a francia nagykövet úr nagyon kézzelfoghatóan bizonyította, hogy milyen nagy nyereség a Szövetség számára, ha Franciaország visszatér a NATO katonai struktúráiba. Szeretném megragadni ezt az alkalmat is, hogy itt a Magyar Országgyűlés keretei között is üdvözöljük Franciaországot a NATO katonai struktúráiban. Nagy értéknek tekintjük ezt a szervezetet, és úgy gondoljuk, hogy Európának, környezetünknek és a világnak a biztonságát nagyon nagy mértékben szolgálja.
Magyarország soha nem volt még ilyen biztonságban a történelme során, mint jelenleg, és ezt kívánjuk azoknak a partnereinknek is, akik már most vagy a jövőben a NATO tagjaiként fognak szerepet vállalni a nemzetközi kapcsolatokban.
Szeretném megköszönni önöknek még egyszer a lehetőséget az eszmecserére, és a napirendi pontot ezzel lezárom. Mielőtt rátérünk a magyar-szlovák kapcsolatokra, és Szili Katalin elnök asszony meghallgatására, azelőtt egy rövid technikai szünetet tartunk.
(Szünet: 11.34-11.38 óra)
Tájékoztató a magyar-szlovák parlamenti párbeszédről
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Folytatnánk az ülésünket. A második napirendi pontunk: Tájékoztató a magyar-szlovák parlamenti párbeszédről. Nagy tisztelettel köszöntöm dr. Szili Katalin asszonyt, az Országgyűlés elnökét, ha nem tévedek, első alkalommal a külügyi bizottság rendes ülésén. Azt hiszem, hogy itt volt az ideje, de talán ennél jobb témát nem találhattunk volna erre, hiszen ebben a magyar-szlovák kapcsolatrendszerben játszott talán a legkarakteresebb, leglátványosabb külpolitikai szerepet az elnök asszony, illetőleg a parlament, amiért a köszönetünket szeretném előre is kifejezni. Szeretném megkérni akkor elnök asszonyt, hogy röviden foglalja össze, hogy mi történt, hol tartunk, és hogyan tovább a magyar-szlovák parlamenti párbeszéd tekintetében. Elnök asszony, parancsoljon!
Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének tájékoztatója
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! Tisztelt Államtitkár Asszony! Én elöljáróban is köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy a bizottságot részleteiben tájékoztassam arról, ami a szlovák-magyar kapcsolatokat, elsősorban a parlamenti dimenzióit, illetőleg a párbeszédet jellemezte az elmúlt időszakban, és nyilván a legfontosabb, hogy meghatározzuk, hogy mik legyenek a következő lépések.
Viszont megköszönve elnök úrnak azt is, amit a felvezetőjében mondott, én kifejezetten örülök annak, ha a külügyi bizottság is - hiszen egy hajóban evezünk és egyfelé is evezünk - figyelemmel kíséri azt, amit egyébként a Hivatal és a Parlament a parlamenti diplomácia keretei között tesz. Lehet, hogy érdemes lenne egyszer áttekinteni ezt a teljes spektrumot, hiszen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumától a Nyugat-Balkán térségének a felzárkóztatásáig, egészen a Szerbiával folytatott tolerancia programunkon keresztül azt gondolom, hogy a parlamenti diplomáciánk az elmúlt esztendőben elég jelentős sikereket ért el.
Ezért, ha megengedik, akkor a szlovák-magyar párbeszéd kérdésében négy olyan csomópontot jegyeztem fel magamnak, ami köré szeretném a tájékoztatómat fogalmazni. Egyrészt, hogy tekintsük át az előzményeket, a másik pontban, hogy nyilván a konzultációnak milyen eredményei voltak, és erről tájékoztatom egyben elnök urat és a képviselőtársaimat is, hogy egy összefoglaló anyagot is kiosztottunk önöknek. A harmadik kérdéskör nyilván a hasznosítás, hogy hogyan tudtuk hasznosítani mindazt, ami az elmúlt fél esztendőben történt, és talán a legfontosabb számunkra az, hogy hogyan tovább, hogyan történik a folytatás.
Az előzmények tekintetében talán a legfontosabb látnunk azt, hogy 2006-tól kezdődően egy elég sajátságos, talán nem túlzás kimondani, hogy magyarellenes szlovák politikának voltunk a részesei, illetőleg azt kísérhettük figyelemmel. Talán a mélypontot éppen 2008 őszén érte el, amikor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elleni támadás indult el. Ez abban csúcsosodott ki, hogy a szlovák parlament elfogadott egy határozatot arra vonatkozóan, amely szerint ennek a fórumnak úgymond a beállítása úgy történt, hogy ezzel sértjük Szlovákia szuverenitását. Ez annak ellenére történt november 4-én, hogy a házelnök kollégámat arra kértem, hogy az alapszerződésben megfogalmazottak alapján is kerüljön sor egy előzetes egyeztetésre, folytassunk ebben párbeszédet, ismerjék meg, hogy mi alapján hoztuk létre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, mi a célja ennek a fórumnak, és ez a fórum hogyan segíti alapvetően a határ menti térségek fejlesztését és azt, ami a magyar-magyar kapcsolatok elősegítését jelenti. Ez a kezdeményezésem nem talált meghallgatásra. Ennek ellenére jött létre november 4-én az a szlovák parlamenti határozat, amelyben a fórum elmarasztalása megtörtént és annak a kijelentése, hogy ezzel mi sértjük a szlovák állam szuverenitását.
Ezt követően újra kezdeményeztem egy találkozót a házelnök úrral, amely létrejött december 3-án. Ez pontosan abban az ívben jött létre, ahol valamennyi közjogi méltóság a saját partnerével találkozott. Ott egyeztünk meg a házelnök úrral abban, hogy folytatott egy párbeszédet, mégpedig hogy az egyes problémás kérdéseket azokhoz a bizottságokhoz utaljuk, amely bizottságok hatáskörébe ez tartozik. Ezért azt kértem az elnök úrtól, hogy öt bizottságot jelöljünk ki a párbeszéd folytatására, főleg azokat a kérdésköröket tekintve, amelyek a legproblémásabbak. Itt hadd emeljem ki elsősorban a kisebbségpolitikát! Ugyanígy volt olyan terület, amely az oktatás területét érintette vagy a jogalkotás területén az alkotmányügyi bizottságot, a határ menti térségfejlesztések ügyében a gazdasági bizottságot, de volt olyan is, mindannyian tudjuk, amely a sportbizottságot érintette. Éppen ezért került sor az öt bizottság találkozójára, a gazdasági, az alkotmányügyi, az oktatási, a külügyi és az emberi jogi bizottságok találkozójára. Ezenkívül volt még műsoron kívül három találkozó: az európai ügyek bizottságai, az IPU és a mentelmi bizottság találkozójára is sor került.
Ennek a folyamatnak az eredményeként került sor újra - március 12-én - egy találkozóra. De mi is volt ennek az eredménye? Az, hogy január 31-e és március 4-e között folytatták le a bizottságok a konzultációkat. E helyről is szeretnék köszönetet mondani valamennyi bizottságnak és valamennyi képviselőtársamnak, akik ezekben a bizottságokban és ezeken a konzultációkon részt vettek. Az értékelésnek különböző szempontjai voltak. Elsősorban az, hogy mely kérdések azok, amelyekben megállapodás születhet, amely területeken közös álláspontot tudunk kialakítani. Áttekintettük, hogy hol körvonalazódhat egyáltalán, hogy lehetőség nyílik a jövőben közös álláspont kialakítására. Nyilván a 4. pont az volt, hogy hol vannak eltérő álláspontok, ahol egyáltalán csak azt tudjuk rögzíteni, hogy ezek az álláspontok teljesen eltérnek egymástól.
Ebből a szempontból talán a legtöbb és majdhogynem azt mondhatom, teljes egyetértés volt a gazdasági bizottságaink között, ami a fejlesztéseket jelenti, a határ menti területek fejlesztéseit, illetve azokat, amely az Ipoly-hidaktól kezdődően a kassai, miskolci út építéséig terjed, és a legkevesebb közös pont nyilván a kisebbségpolitikai ügyekben volt felfedhető. Tizenkét olyan pont volt ezen belül is, ahol volt egyetértés, viszont 19 olyan pont volt, amelyben egyáltalán nem volt egyetértés, ahol a legtávolabbiak, legeltérőbbek voltak az álláspontok.
Eredménynek tekintem, hogy mindenképpen kimondásra került, hogy együttműködésre vagyunk ítélve. Én ezt egy fontos dolognak tartom, mert ez is jelzi azt, hogy van készség arra, hogy legalább parlamenti szinten és parlamenti dimenzióban párbeszédet folytassunk. Nyilvánvalóan már az is egy eredménynek tekinthető, hogy a problémakatalógust sikerült összeállítanunk. Én ezért külön az önök bizottságának szeretnék köszönetet mondani, hogy a képviselőtársaim, függetlenül attól, hogy a parlamenti patkó melyik oldalán ülnek, összeállítottak egy olyan problémakatalógust, amely alapvetően már azt is jelzi, hogy ha egyáltalán a problémákat felismerjük és kimondjuk, nyilván közelebb vihet bennünket a probléma megoldásához és beazonosításához.
Talán az egyik legneuralgikusabb kérdés, ahogy jeleztem, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának a megítélése volt, alapvetően és elsősorban a KMKF léte és tevékenysége ellen volt kifogás - mondhatom azt, hogy a közelítés politikai kifogás volt. Aztán a tárgyalások során kiderült, hogy mégsem politikai, hanem jogi kifogássá transzformálták. Viszont azóta is várjuk, hogy az írásos anyagot megkapjuk, hogy mik a jogi kifogások a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával kapcsolatosan, hiszen ha az európai szabályokat is áttekintjük, vannak olyan európai szabályok, amelyek kifejezetten kívánatossá teszik a nem kormányzati területen az együttműködést az anyaországgal. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos kiindulópont volt akkor, amikor a KMKF-et létrehoztuk, beleértve azt is, hogy Európában nem szokatlan. A legutóbbi időkben éppen a görög, illetve a lengyel házelnök kollégáimmal folytattunk erről konzultációt, ahol kifejezetten érdeklődnek a megoldásaik iránt, sőt mondhatom, hogy a görög megoldások még túllépnek azon is, amit mi egyébként ebben kialakítottunk.
Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván a harmadik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan tudtuk mindezt hasznosítani, ami a bizottsági találkozókat jelenti. Talán a legfontosabb kérdés ebben az, hogy kialakítottunk egy új párbeszédmodellt. Egyetlen más találkozón sem sikerült folytatást kialakítani ahhoz, hogy ez a párbeszéd, a leltár áttekintésre kerüljön.
Azt hiszem, hogy ez pozitívan értékelhető és a továbbiakban is hasznosítanunk kell. Éppen ezért a problémakatalógust, ami összeállt a tárgyalásokat követően, ezt mi magunk átadtuk a március 12-ei találkozón házelnök kollégámnak, ahol együtt tekintettük át, hogy mire jutottak a bizottságaink. Azt csak sajnálatosnak tartom és ezen a bizottsági ülésen sem kerülhetem meg, hogy szóljak arról, hogy azt kifejezetten udvariatlan gesztusként értékeltem, hogy a találkozónkat megelőző napon az államnyelvtörvény módosítását kezdeményezték a szlovák parlamentben. Így a találkozónk során én magam azt fogalmaztam meg, hogy mivel elnök úr úgy nyilatkozott, hogy egyébként az ott élő magyarság a nyelvtörvény módosítása kapcsán nem kerül rosszabb helyzetbe, én a sajtónak is és a tárgyaláson is elmondtam: számomra ebben a kérdésben az elnök úr szava garancia. Innentől az elnök úrnak kell biztosítania azt, hogy valóban az államnyelvtörvény megalkotása során a magyarság ne kerüljön rosszabb helyzetbe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Mi a folytatás? Én azt kértem a március 12-ei találkozónkon, hogy két bizottságunk folytassa tovább a párbeszédet. Ebben jelesül, mivel jeleztem, hogy a kisebbségpolitikai területen van a legtöbb eltérés, amit a leltározás során megállapítottunk, így a külügyi bizottságnak, tehát önöknek szükség lenne, hogy a kollégáikkal a találkozókon tovább folytassák a párbeszédet és közelítsék az álláspontokat, és tovább folytassák azt a párbeszédet, ami az egyes felmerülő problémák keretében megoldásra vár.
A másik folytatás az alkotmányügyi bizottság találkozója. Éppen a KMKF kapcsán, hiszen ha jogi problémák vannak, azt hiszem, akkor lehet csak sort keríteni a következő alkotmányügyi bizottsági találkozóra, ha és amennyiben a szlovák kollégák azt a kifogáscsomagot, ami jogi kifogásként felmerül, elénk tárják. Tehát én bizottsági elnök asszonyt arra kértem, hogy erre a találkozóra csak akkor kerüljön sor, ha a szlovák kollégák a jogi kifogásaikkal megtisztelik a bizottságot, és ez alapján folytatható a párbeszéd. Jelzem: a mai napig én sem kaptam elnök úrtól ilyen jellegű összefoglalót.
Megtettük - és én erről tájékoztatást adtam az elnök úrnak március 12-én - azt is, hogy Németh Zsolt bizottsági elnök úrral és Szabó Vilmos alelnök úrral együtt tájékoztattuk az európai uniós és a NATO-nagyköveteket a tárgyalások eredményeiről, illetőleg számukra is átadtuk azt az összefoglaló csomagot, ami részben a problémakatalógust jelenti, részben a tárgyalások eredményeit. Bár elnök úrnak volt kifogása, hogy ezt miért ebben a körben tesszük, én csak visszautaltam arra, ami az ő október végi nonpaper tájékoztatójukat jelentette, hiszen ugyanebben a körben adtak Pozsonyban tájékoztatást az európai uniós és a NATO-nagyköveteknek, én úgy gondolom, hogy ez a korrekt, hogy ugyanebben a körben megtettük mi is a tájékoztatót.
Én magam március 23-án - a Házbizottság felhatalmazása alapján - egy rövid tájékoztatót adtam napirend előtt a parlament plenáris ülésén, és abban egyeztem meg házelnök kollégámmal, hogy június végén a házelnöki találkozót folytatni kell, hiszen nekünk véleményem szerint mindvégig a nyitottságot kell mutatnunk a párbeszéd iránt. Úgy látszik, hogy ennek egyébként van is eredménye, és a parlamenti dimenzióban a külügyi és az alkotmányügyi bizottságok tárgyalásait folytatni kell, és én erre szeretném elnök urat, alelnök urakat is kérni, hogy ezek a tárgyalások ne szakadjanak meg, folytassuk mindazokban a kérdésekben, amelyek a problémák megoldását és feloldását jelenthetik. Köszönöm a figyelmüket.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
ELNÖK: Mi is köszönjük szépen, elnök asszony, a beszámolót. Engedjen meg néhány megjegyzést, elnök asszony, a témával kapcsolatban.
Én is úgy látom, hogy egy nagyon nehéz időszak, nem is tudni, hogy milyen stádiumában van a felvidéki magyarság. Ahogy ön is fogalmazott, egy magyarellenes szlovák politikai kurzusnak vagyunk a szemtanúi, és ezzel kapcsolatban próbálunk valamifajta megoldást, eszközöket találni. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a párbeszéd irányába vettünk irányt, hiszen nekünk fontos érzékeltetnünk a nemzetközi partnereinkkel is, hogy mi nyitottak vagyunk a párbeszédre, és nem elzárkózóan, hanem nagyfokú nyitottsággal viszonyulunk a vitás kérdések párbeszéd útján történő rendezése felé.
Úgy gondolom, hogy az elnök asszony és a Ház apparátusa nagyon jól vizsgázott, és jól demonstrálja ez az összefoglaló is, ami a bizottsági konzultációk eredményei áttekintésének a tárgyában készült. Köszönjük szépen az érintetteknek, így a Külügyminisztériumnak is a közreműködését ebben a folyamatban. Azt hiszem, hogy ez egy jó példája volt, és továbbra is egy jó példája annak, hogy noha vannak belpolitikai vitáink, képesek vagyunk fontos nemzeti, külpolitikai kérdésekben összefogni. Az esztergomi bizottsági ülésünk is ezt nagyon jól példázta. A külügyi bizottság gyakorlatilag erővel, egyöntetűen, megfelelő munkamegosztással vonult fel, és azt gondolom, hogy sikerült végül is az egész bizottsági konzultációsorozatot ilyen szellemben megvalósítani. Voltak némi viták, azokat jó lett volna elkerülni, és azt gondolom, hogy a felelősség közös ezekért, nem szeretném kiújítani az ezzel kapcsolatos megfogalmazódott vádakat, de összességében a mérleg úgy gondolom, hogy pozitív.
Ezt fontos elkönyvelnünk, hogy ha képesek vagyunk konszenzust kialakítani magunk között, ebbe bevonni a szakmát, bevonni az érintetteket, a határon túli magyarokat, akkor lehet részeredményeket elérni.
Itt, ezen a ponton, talán nem közvetlenül tartozik ide, de szeretném üdvözölni azt is, hogy a hétvégén lezajlott elnökválasztás végeredményétől függetlenül Szlovákiában már most nagyon érzékelhető, hogy a szlovák közvéleményben is valami megmozdult. Kezd kialakulni egyfajta rezisztencia a magyarellenességgel szemben. Azt gondolom, hogy ezt egy világos, határozott és egységes magyar állásponttal segíthetjük elő, nem pedig azzal, hogy ha mi magunk is belpolitikai célra próbáljuk felhasználni a felvidéki magyarok helyzetét. Sajnos, azért az elmúlt időszakban is volt olyan politikai megnyilvánulás, amely kilógott az egységes magyar megközelítésből, és azt gondolom, hogy ez a jövőben nagyon tanulságos. A KMKF vonatkozásában nem engedhetők meg az ilyenfajta összmagyar megközelítésekkel szembeni kiszólások, illetőleg aki ezt megengedi magának, annak tudnia kell, hogy súlyos kárt okoz, nem elsősorban a magyar parlamenti politikának vagy a pártoknak, hanem a felvidéki magyaroknak.
Ami pedig a konkrét kérdéseket illeti. Egyébként szeretnék egy érdekes mozzanatra külön is kitérni, egy másikra pedig elnök asszonyhoz kapcsolódóan. Boris Zala, a szlovák bizottsági elnök kimondta azt felvetésemre, hogy Szlovákiában semmilyen előírás nem tiltja az autonómia bármely formájáról történő közbeszédet. Azt hiszem, most először történt ilyen kijelentés szlovák politikai tényező részéről, hogy nincs akadálya az autonómiáról szóló közbeszédnek, és nincs jogi akadálya. Ez egy elmozdulás, egy érzékelhető elmozdulás. A miniszterelnök-helyettes, Čaplovič úr fogalmazta meg október 30-án, amikor azt mondta a KMKF elleni jogi kifogásként, hogy ez egy olyan hely, ahol a felvidéki magyar képviselők szabadon nyilatkozhatnak, még a magyarság autonómiaigényéről is. Azt hiszem, ha még azt nem is mondhatjuk, hogy szabad, de mindenféleképpen mondhatjuk, hogy szabadabb az út az autonómiáról szóló magyar-szlovák párbeszéd előtt. Világos rögzítenünk azt, hogy Szlovákia egyetlen állampolgárának sem kell büntetőjogi felelősségre vonástól tartania, ha kiáll és állást foglal a magyarság akár területi, akár kulturális autonómiája mellett.
A másik kérdés a szlovák államnyelvről szóló törvény, amit az elnök asszony már említett. Itt hangsúlyoztuk, hogy nem a módosítással van gond, hanem a szigorítással. Egy nyelvrendőrség felállításáról, olyan hatósági jogkörök megfogalmazásáról van szó, amelyekre még az eddigi diszkriminatív államnyelvtörvényben sem volt szó. Úgy vélem, hogy nem elfogadható az a szlovák érvelés, amit a házelnök úr az elnök asszonynak megfogalmazott, hogy a szigorítás nem a kisebbségek ellen irányul. Ha ötszázezer magyar Szlovákiában sérelemnek tartja a nyelvtörvény szigorítását, akkor az sérelem a szlovákiai magyarok ellen attól függetlenül, hogy a házelnök úr nem szánja a szlovákiai magyarok elleni sérelemnek.
Úgy vélem, nem tehetünk mást, minthogy nagyon egyértelműen felszólítjuk Szlovákiát arra, hogy a szigorítási tervezet elfogadásától tekintsenek el, vonja vissza a kormány az ezzel kapcsolatos döntését. Talán egyidejűleg felajánlhatjuk azt, hogy mivel az Európai Unióban szó van a nyelvi pluralizmusról, folytassunk párbeszédet arról, hogy mi az a nyelvvédelmi rendszer, amely nem kisebbségi diszkriminációval terhelt, vonjuk be a kisebbségi nyelveket is az európai szintű nyelvvédelembe, és használjuk ki ezt a mostani alkalmat arra, hogy a nyelvi jogok védelme területén adott esetben kidolgozza Magyarország azt az offenzív stratégiát, amely keretében mondjuk már az Európa Tanács meglévő nyelvvédelmi mechanizmusait az Európai Unió mechanizmusainak a részévé tesszük. Úgy gondolom, hogy a nyelvvédelem minden határon túli területen kiemelt jelentőségű.
Ne feledjük, hogy Ukrajnában az utóbbi időben van egy olyanfajta nyelvi jogkorlátozó politika kibontakozóban, amely ellen Magyarországnak szintén határozottan fel kell lépni - érettségi, felvételi vizsgák nyelvhasználatának a durva korlátozása, az anyanyelvű sajtóorgánumok kiadásának a korlátozása. A legutóbbi hétvégén jártam kint a KMKSZ jubileumi közgyűlésén - megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy Ukrajnában ez a fajta kisebbségi nyelv elleni diszkrimináció milyen méreteket ölt. Romániában is mindennaposak azok a viták, hogy szabad-e abban a városban, Kolozsváron, ahol 16-17 százalékos a magyarság aránya - él 60-70 ezer magyar -, a hivatali kapcsolatokban használni a magyar nyelvet 60-70 ezer magyarnak. Kolozsváron nem lehet, mert 20 százalék alatt, a törvényes határ alatt van az arányszámuk. Ez teljesen abszurd állapot, amikor pár százas közösségeknek biztosítják a nyelvhasználatot bevett nyugat-európai, többnyelvűséget egyébként garantáló demokráciákban. Ha van limit, akkor is 8 százalékos limit van például Finnországban - mondjuk az egy egyedülállóan kisebbségbarát rendszer -, de összességében azt gondolom, egy erőteljes nyelvvédelmi fellépés most itt, a szlovák államnyelvvédelmi törvény kapcsán mindenféleképpen indokolt, hogy a magyar diplomácia eszköztárában megszülethessen.
Ami a jövőt illeti, elnök asszony, egyetértek azzal, hogy egy kicsit várnunk kell az eredményeket. Fontos, hogy megkapjuk azt, amit megígértek. Nem kaptuk meg mi sem, én sem kaptam meg Boris Zala elnök úrtól a KMKF elleni szlovák jogi kifogásokat, amelyeket megígért, hogy azonnal átküld. Szeretném megkapni én is. Szeretném látni, hogy van valamifajta elmozdulás. Bízzunk benne, hogy a szlovák elnökválasztás már ennek az előszelét jelenti. Most nem akarom prejudikálni ennek a végeredményét, mert nyilvánvalóan ezt majd a szlovákok eldöntik, a szlovák polgárok dolga eldönteni, hogy milyen elnököt választanak, a Magyar Országgyűlésnek pedig nem dolga ebbe belebeszélni, nem is tesszük, ez hangsúlyos megközelítésünk, de bízunk abban, hogy e parlamenti párbeszéd eredményeképpen valami megmozdul a magyar-szlovák kapcsolatokban.
Köszönjük szépen még egyszer, elnök asszony, hogy ennek az akciónak az élére állt, és bízunk abban, hogy ezt elnökként tudja még sokáig folytatni - ez nem a pécsi polgármester-választásra utaló megjegyzés (Derültség.)...
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Nem tudom, elnök úr, ezt hogyan értékeljem, hogy ez a pesszimista vagy az optimista forgatókönyv. (Derültség.)
ELNÖK: Köszönöm szépen.
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Szeretnék még három kiegészítést tenni.
ELNÖK: Visszaadom önnek a szót, és utána szavazunk.
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Köszönöm szépen. Elnök úr megszólalása további három kérdéskör ügyében arra inspirált, hogy a mélységeiben is néhány dologról tájékoztassam önöket. Az egyik: az elnök úrral folytatott megbeszélésünk során felmerült az is, amit eredendően javasoltam - és erről a bizottság tagjainak tudniuk kell -, hogy ha a kisebbségpolitika ügyében megrekedtek volna a tárgyalások, azt javasoltam volna, hogy forduljunk a két akadémiához, tehát ő a szlovák, én a magyar akadémiához, hogy kérjük meg a tudósainkat arra, hogy nyújtsanak segédkezet abban, hogy tárják fel a kisebbségpolitikában felrejlő különbözőségeket. Az elnök úr ebben teljes egészében elutasító volt - számomra érthetetlen módon -, viszont utána kiderült, hogy ez az érvelés részéről miért volt. Tudomásom szerint a nyelvtörvény ügyében is más volt az álláspontja a szlovák akadémiának, mint amit egyébként képviselt a politika. Viszont abban megegyeztünk, hogy arra fogjuk kérni a bizottságainkat, amelyek júniusig még tárgyalni fognak, hogy vonjanak be tudósokat a megbeszéléseikbe és a problémák feltárásába.
A másik kérdéskör a Pátria Rádió ügye, amelyben tájékoztatnom kell önöket arról, hogy az elnök úr ígéretet tett március 12-én arra, hogy ahhoz képest nyolc héten belül meg fog oldódni újra a finanszírozás és ennek következtében a sugárzás kérdése is.
Elnök úr, ha megenged még egy megjegyzést, amely a hazai megnyilatkozásokat jelenti, én magam is azt szeretném kérni, hogy ebben sokkal egységesebbnek kell lennünk. Nagyon rossz iránynak tartom, ha a hazai belpolitikai megnyilatkozások adnak táptalajt arra, ami ezen ügyek pozitív irányú elmozdulását segíti. Remélem, elég szofisztikált, de mégis érthető voltam akkor, amikor ezt tettem, ugyanis a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma csak-csak úgy működött az elmúlt hat esztendőben, hogy mindig konszenzussal hozta a maga valamennyi állásfoglalását. Én ezt példaértékűnek tartom, és nem gondolom, hogy bárkinek joga lenne ahhoz, hogy ezt a folyamatot tönkretegye. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Alelnök úr!
SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Magam is szeretném megerősíteni, hogy osztom, osztjuk azt az értékelést, amelyet ön elmondott, egyben örülünk, hogy itt van a bizottsági ülésünkön, szerintem nem olyan sokszor fordult elő, hogy a parlament elnöke a külügyi bizottság ülésére eljött. Most volt miért, tehát nemcsak önmagában.
Nagyon fontosak ezek az eredmények és ezek az események, amelyekről ön beszámolt. Valóban nemcsak Szlovákiában, de e tekintetben osztva a Németh Zsolt elnök úr által elmondottakat, valóban szomszédainknál egy erősödő szélsőséges, nacionalista befolyást érzékelünk, amely erősen kisebbségellenes és e tekintetben nyilvánvalóan a magyar kisebbségeket ez jelentős mértékben érinti. Pontosan azokon a pontokon, amelyeket az elmúlt két évtizedben sikerült elérniük, illetve elérnünk.
A KMKF vonatkozásában azt hiszem, nagyon is kiemelten fontos, hogy meg is erősítsük ezt az eredményt, hogy csak jogi kifogásaik vannak. Azt gondolom, talán ha ez a hét eltelik, akkor van annyi idő, hogy mind a bizottság elnöke, mind ön, mint a parlament elnöke a partneréhez fordulva, emlékeztesse őket arra, hogy van megállapodás arról, hogy hogyan folytatódik a bizottsági ülés, a bizottságok szintjén is, a parlamenti elnökök szintjén is, és a szlovák parlamenti bizottság elnöke úgy beszélt már erről a papírról, mint ami készen van. Mi várjuk ezt a papírt, hiszen szeretnénk a tárgyalásokat folytatni.
Azt hiszem, hogy az államnyelvtörvénnyel kapcsolatosan is fogja tudni elnök asszony szembesíteni a kollégáját ezzel a véleménnyel és állásponttal, amelyet a találkozójukon megbeszéltek, amelyről a sajtó nyilvánossága előtt is ön megerősítést tett, illetve kollégája is ezt ott elfogadta és tudomásul vette.
Végezetül: magam is fontosnak tartom, hogy továbbra is ebben együttesen együttműködjünk, és lehetőleg a belpolitikai küzdelmek terepéről, amennyire lehet, tartsuk távol a határon túli ügyeket. Ha már elnök úr is szofisztikáltan beszélt bizonyos jelenségekről, én e tekintetben most kevésbé leszek szofisztikált, a Fidesz elnökének kárpátaljai megnyilatkozását egyáltalán nem tartom biztató jelnek, sem amit a kettős állampolgárság megadásáról mondott, éppen Kárpátalján, ott Ukrajnában, ahol az ukrán alkotmány tiltja, és vélhetően semmi esélye nincs annak, hogy az ukrán alkotmány e tekintetben meg fog változni, hiszen ez nem önmagában a magyar kisebbségeket érintő dolog. Másodsorban pedig újra előhozta a kedvezménytörvényt és annak a megváltoztatását. Ez e tekintetben semmi jót nem ígér, hogy a közeljövőben itt az együttműködés magyar-magyar ügyekben ne váljon belpolitikai viták tárgyává, aminek majd leginkább a határon túli magyar kisebbség, a közösségek tagjai fognak a legkevésbé örülni, és ők fogják ennek negatív következményeit is megélni. De reméljük, hogy ez mégsem fog ebbe az irányba elmenni, mindenesetre ez most nem volt jó jel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Gruber képviselő úr!
DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Én egy általános és egy konkrét dologban szeretnék szót kérni.
Az egyik a párbeszéd fontossága, és a külügyi bizottság együttes ülésén jeleztem - és annak örülök, hogy ez a párbeszéd egy hosszú ívű szándék mindkét fél részéről -, hogy a pozsonyi Új Szóban jelent meg néhány héttel az együttes ülések előtt egy statisztika, amiben a két ország kapcsolatának, a szlovák és a magyar nép kapcsolatának megromlásánál az első helyen a szélsőségeseket jelölték meg a válaszadók, aztán második helyen a politikusok szereplését, és a harmadik helyen voltak a gazdasági nehézségek, mint a két nép közötti feszültség oka. Azt hiszem, hogy van és lesz még jócskán munkánk ebben, hogy ezt a statisztikát legalábbis árnyalni tudjuk.
Elnök asszony jelezte, hogy a további munkát a hatékonyság okán, és valóban a párbeszéd hatékonysága okán két bizottság vigye tovább: a külügyi bizottság, illetve az alkotmányügyi bizottság. Az esztergomi együttes bizottsági ülésen is felmerült, nyilván nem az elsőrangú és nem a legtisztább profil szempontjából a közös energiapolitikai kérdések megvitatása. Itt az anyagban nagy örömmel látom, hogy több helyen visszaköszönnek ezek az elemek, bár a 4. oldalon én egy picit árnyaltabban határoztam volna meg a hálózat-összekötések feladatát, de a lényeg az, hogy szeretném kérni az érintetteket, hogy ezek a munkabizottságok, szakbizottságok, az energetikai szakbizottság mindenképpen kezdje meg mielőbb a munkáját. Nemcsak azért, mert néha-néha arra ébred az ember, hogy érdekes részvénypakett-mozgások törik össze a lehetőségeinket, hanem eleve is, mert lehetőséget látnék ebben, hogy ez a két szakbizottság egyfajta jelzést mutasson és egy jelzésértékű együttműködést mutasson akár a visegrádi négyek vagy a Horvátországgal kibővített visegrádi négyek energiapolitikája tekintetében is.
Tehát ez fontos lenne, hogy ez ne lassuljon le, hanem inkább egy kis gyorsítás kellene, és ennek a gazdája akár lehetne a külügyi bizottság is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kozma alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Házelnök Asszony! Azoknak a vitáknak, amelyeket mi is folytattunk, és amelyekről egy nagyon izgalmas összefoglalót kaptunk, hadd használjam ezt a kifejezést, hogy izgalmas összefoglaló, ami azért izgalmas, mert a tárgyszerűség azt mutatja, hogy bizony-bizony, ebből lehet következtetéseket levonni. Én most erre teszek kísérletet, és javaslatot is ezzel kapcsolatban szeretnék megfogalmazni.
Jól látható, hogy legalább két szintje van ezeknek a beszélgetéseknek, most tartalmi értelemben ezeknek a parlamentközi megbeszéléseknek. Az egyik azon ügyek és azon megbeszélések, amelyek el tudnak jutni egy politikai deklarációig, jó esetben - és ez ki van emelve, hogy mely pontokban - egyetértésen alapuló politikai deklarációkig, és persze, van rossz eset, amikor a konfliktust lehetett csak regisztrálni. Természetesen van egy másik szint, amelyet úgy foglalnék össze, most csak megközelítően, hogy a vitákat pedig le kell folytatni. Erre utalt házelnök asszony is, hogy igen, vannak vitás kérdések, és igen, szerintem is ez a legjobb kezdeményezés, hogy a vitás kérdéseket meg kell próbálni olyan mederbe terelni, ahol azt a vitát le lehet folytatni, mert ha megmerevedett politikusi álláspontok - nem akarok senkit megsérteni, se közülünk, se a másik oldalon -, rögeszmék fognak egymással szemben felállni és az elmozdulás csekély reménye nélkül újra ütközni egymással, azzal sehová nem jutunk.
Éppen ezért az a kezdeményezés, hogy ha kell, akkor a szakmai vitákat az akadémiai keretek közé megpróbálni tolni, ha kell, és mi erre tettünk kezdeményezést Esztergomban is, arra felkérni, hogy a jogi szakértők írják le az álláspontot ebben az előbb már inkriminált kérdésben is, akkor két dolgot tudunk elérni. Egyrészt esélyt adunk arra, hogy a - mondom még egyszer - megmerevedettnek tűnt álláspontokkal kelljen újból szembesülnünk, amikor a következő fordulóban leülünk, a másik pedig, hogy abban a tekintetben is ki tudjuk ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy például általános kisebbségi kérdésekben az oktatási bizottság képviselője mást mondott, mint a külügyi bizottság képviselője, mármint szlovák részről. Ezért is tanulságos ez a több bizottságos szakmai megbeszélés, hiszen ez világossá teszi, hogy nem lehet szakmailag megalapozott, két egymásnak ellentmondó álláspont; az egyik az oktatási bizottság ülésén hangzik el, a kisebbségekkel szembeni követelmények, európai normák teljesítése, míg a külügyi bizottság ülésén ezeknek a kétségbe vonása, mint kötelezettség és feltételekhez kötése.
Azt gondolom, mindenképpen el kell érni azt, hogy szakmai vitákat próbáljunk segíteni és generálni. Azt gondolom, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával, kifejezetten velük tudnánk olyan konzultációt folytatni, hogy ők segítsék ilyen viták, belső szakmai, ha tetszik, ebben az értelemben társadalmi viták támogatását.
Úgy látom - ez a harmadik, egyben utolsó megjegyzésem -, a KMKF most már a hatodik évével egy olyan keret, amely számunkra legalábbis evidens módon a problémák felvetésének és lehetséges kezelésének természetes kerete. Ez nem volt ennyire evidens hat évvel ezelőtt. A szándék világos volt, és mostanra ez a folyamat beérett. A szlovák oldalról nem látom ugyanezt a felismerést. Ez most nem a KMKF-t illeti, hanem egyáltalán a parlamenti diplomáciát, hogy hajlandóak lennének így kezelni, mint ami a problémák megoldásának a valódi igényét fejezné ki feltétlenül szlovák részéről. Abból gondolom ezt, hogy a lassú reagálás. A bizottsági ülésen vállalt kötelezettségek teljesítésével való elmaradás bennem azt a látszatot kelti - igyekszem óvatosan fogalmazni -, mintha egy-egy ilyen bizottsági ülésre több szlovák politikus csak egyfajta taktikai, kommunikációs, látszatpolitizálási keretre tekintene. De hát, nekünk van a magunk részéről a KMKF, amely integrálja ezeket a gondolkodásokat, és a szlovák részről persze nincs ezzel paralel konstrukció - világos, hogy nincs, nem is lehet, nem is lesz.
Ugyanakkor szerintem a mi bizottságainknál, testvérbizottságainknál mégiscsak lehet generálni egy ilyenfajta gondolkodást. Megint csak azt tudom mondani, hogy egyfajta indikatív vita szükséges, felszínre hozni a vitás kérdéseket, felszínre hozni az egyetértéseket is, és azokat deklaráltatni. Azt gondolom, egyrészt a viták folytatásának technikáiban kellene -- ez nyilván így is van - a Magyar Koalíció Pártjával és a szlovák partnerekkel előrelépni, a magyar oldalon pedig a KMKF-et tovább tartani, illetve erősíteni, mert ebben az egész rendszerben ez a szilárd és stabil pont. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Balla képviselő úr!
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az egyik kérdés, amit szeretnék feltenni - de lehet, hogy én hallottam rosszul a kérdésem eredetét. Ezek szerint a két bizottság folytatná a továbbiakban a konzultációt. Véleményem szerint - ez nem egyeztetett vélemény - az oktatási bizottságoknak is folytatniuk kellene konzultációt, hiszen náluk zajlanak azok a lényegi kérdések, amelyek a határon túli magyarok esetében a fennmaradás lényegi zálogát jelentik, az oktatást és azon keresztül a továbbtanulási lehetőségeket. Ha az ember végignézi, a legtöbb esetben ott voltak a fékező pontok a szlovák törvényhozásban, amelyek valamilyen úton-módon befolyásolták az oktatási kérdéseket. Tudom, hogy ez az egyik legnehezebb terület - maga a történelemszemlélet is másképp működik. De mégis úgy gondolom, legalább olyan fontos lenne az oktatási bizottságnak is folytatni a konzultációt, mint nekünk, különösen azokban a kérdésekben, amelyek - ha végignézzük az MKP programját, illetve azokat a kérdéseket, amelyekkel a legintenzívebben kell, hogy foglalkozzanak - elsősorban valamilyen úton-módon az oktatásügyet érintik, illetve részben a nyelvhasználatot, részben a történelmet. Nagyon sok olyan kérdés van, amelyet nem ártana tisztába tenni a jövőben. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a szlovák fél részéről az akadémiák közötti együttműködéstől való elhatárolódás egyik oka részben ez is lehet.
A másik kérdés - a kettő összefügg, tehát az oktatással -, mondjuk úgy, a munka és a gazdaság, amit Gruber képviselőtársam mondott. Sokkal intenzívebbé kell tennünk a határ menti együttműködések kereteit és lehetőségeit. Lehet, hogy nem feltétlenül elég csak kétoldalú államközi megállapodásokba belezsúfolni a kérdéseket, hanem lehet, hogy inkább arra kellene terelni az önkormányzatainkat, hogy minél több partnert keressenek. Ez nem egy egyszerű dolog, mert az északi oldalról, a szlovák fél részéről van egyfajta informális fékezése az ügyeknek, hogy csak államközi megállapodásokban, kétoldalú megállapodásokban lehessen határ menti együttműködési fejlesztésekre adott esetben pályázni. Ez egy olyan kérdés, amelyet mi is felvethetünk. Tehát nem kell, hogy külön gazdasági bizottsági konzultáció legyen. Érdemes felvetni ezt a kérdést, mert több szempontból is érinti az együttműködési lehetőségeket.
Másrészt pedig úgy gondolom, hogy számunkra az oktatás mellett ez egy nagyon fontos dolog lehet, és nemcsak azért, mert a politika teszi ezt, hanem azért fontos dolog, mert le tudjuk vinni a civil diplomácia világába, le tudjuk vinni a helyi együttműködés, az önkormányzatok szintjére - az önkormányzatok alatt értem a megyék és a különböző elöljáróságok, a kerületek kapcsolatát -, hiszen vannak élő szándéknyilatkozatok. Ezeket kellene jobban feltérképeznünk, felhasználnunk, és ez részben szól a Külügyminisztériumnak, ha már itt van az államtitkár asszony. Szerintem ebben sokkal több lehetőség van, mint amit ma kihasználunk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselőtársak - ennyi volt. Mielőtt visszaadnám a szót az elnök asszonynak, csak annyit jeleznék: hogy ne alibizzünk e párbeszéd keretei között, annak érdekében tartottuk például az EU-, illetve NATO-nagykövetek tájékoztatóját, és ennek érdekében kérjük a Külügyminisztérium fokozott együttműködését a tájékoztató tevékenység keretében. Valóban ki kell mozdulnunk abból a kockázatból, veszélyből, el kell kerülnünk, hogy egy öncélú folyamatnak váljunk részeseivé. Ennek érdekében tartom fontosnak, hogy gondolkozzunk esetleg ennek a kisebbségi nyelvvédelmi stratégiának a megvalósításán. Államtitkár asszony, tudvalevőleg létrejött most egy kisebbségpolitikai munkacsoport az államtitkár asszony kabinetjén belül. Azt gondolom, ez például lehetne egy eléggé konkrét, kézzelfogható feladat. Mi más, ha nem a szlovák államnyelvvédelmi törvény veszélyeinek a csökkentése, nemzetközi kockázatainak az elkerülése lehetne egy ilyen nyelvi stratégia egy nagyon fontos összetevője?
Elnök asszony!
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke. Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Urak! Képviselőtársaim! Ha megengedik, a végén kezdeném, a Balla képviselő úr által elmondottakkal, mert a továbbiakban talán egy picit választ fog adni arra, hogy miért történt úgy, hogy csak két bizottságban állapodtam meg. Egyrészről számomra nagyon jó hír volt, hogy még a másik oldalról is azt hallottam, a külügyi bizottság rendkívül felkészült volt, és tényleg nagyon jó párbeszéd alakult ki akkor, amikor a bizottságok találkoztak. Viszont úgy gondoltam, hogy ha teljesen szétszedjük, és újra az egyes szakbizottságokban folytatjuk azt a párbeszédet, amiről úgyis tudjuk, hogy egyébként a meglévő kérdésekben a kisebbségpolitikánál konkludál, ami csak és kizárólag arról szól majd, hogy a határon túl élő magyarság számára nyelvi, oktatási és sorolhatnám tovább, azokban a kérdésekben hogyan tudunk egy jobb helyzetet teremteni, akkor én azt gondoltam, sokkal praktikusabb, ha ezt szűkítjük, és csak egy bizottság foglalkozik ezzel, nyilván bevonva esetlegesen azokat a szakértőket, a tudományos élet képviselőit, akik ahhoz szükségesek, hogy ebben egy teljes kép legyen.
Hozzáteszem - ezt szeretném elmondani a képviselőtársaimnak -, ez a megállapodás csak azért vonatkozik erre a két bizottságra, mert így szeretnénk tovább szűkíteni, de mondhatnám azt, hogy mélyíteni is a kérdések áttekintését. Ez nem zárja ki azt, hogy egyébként a normál menetben a többi bizottságaink folytathatják a párbeszédet, de szeretnénk már szűkíteni tényleg a problémás kérdésekre. Ezért volt a részemről ez a megállapodás az elnök úrral. Egyrészt részemről egyfajta gesztus is volt, hogy szűkítjük a bizottságok körét, ugyanakkor megpróbáljuk csak azoknak a bizottságoknak a kezébe adni ezt, amelyek össze tudják fogni.
Akkor itt hadd tegyek egy megjegyzést arra vonatkozóan, ami a jogi kifogásokat jelenti. Én csak javaslatként mondom, hogy én nem szólítanék ma fel senkit arra, hogy küldje. Ez kinek az érdeke? Úgy gondolom, hogy a mi lelkiismeretünk a KMKF felállításában, működésében és egyéb kérdésekben tiszta, de nemcsak a lelkiismeretünk tiszta, hanem tudjuk azt, hogy ez a jogszabályoknak megfelelő, a hazai, az európai és mindenféle normáknak és elvárásoknak. Ennélfogva legyen proaktív az, akinek kifogásai vannak. Tehát bár a bizottság és elnök úr, alelnök urak ebben teljesen szuverének, hogy mást döntsenek, de azt gondolom, hogy felesleges, én azért is kértem a bizottsági elnök asszonyt, hogy akkor folytassák, ha megtisztelnek a kollégák azzal bennünket, hiszen én többször kértem, de nem történt meg. Tehát ha majd ők ezt kezdeményezik, ülünk, ha nem történik ilyen, akkor azt is tudomásul vesszük, akkor a júniusi fordulón azt kell konstatálni, hogy bár azt mondják, vannak jogi kifogások, de senki nem látja, mert azt papírra nem vetették, nem küldték meg, stb.
Tehát én ebben ezt a megoldást választanám.
Azt a kérdést, ami a határ menti régiók, illetőleg részek együttműködését illeti, ez nagyon fontos, és ezt egyébként a települések erről az oldalról, de a szomszéd oldalról a magyarlakta településeken is várják és próbálják elősegíteni, bár megjegyzem, hogy két olyan eset is előfordult, ahol az EU-forrásokhoz történő hozzáférést éppen a másik oldal - hogy mondjam finoman fogalmazva - támogatási hiánya akadályozta meg.
Tehát nyilvánvaló, hogy ebben nekünk ugyanazt a nyitottságot kell kifejezni, és talán ennek egyik fontos szegmense volt az is, ami a tavalyi Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán éppen a határ menti régiók fejlesztésének a kérdéseit tekintette át, hiszen mi más lenne a legfontosabb, mint az, hogy hogyan tudunk és milyen ügyek mellé felsorakozni közösen az egyes térségekben.
Én mindenesetre annak meg fogom találni a formáját, amit Balla képviselő úr említett, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának illetékes albizottságain keresztül próbáljuk meg elősegíteni azt, hogy a települések és a kistérségek szorosabban működjenek együtt.
Az energiakérdésekben - Gruber képviselőtársamnak mondom - folytatja ugyanúgy a bizottság tovább a tevékenységét, csak azt már nem ebben a keretben, amit mi ma úgy hívunk, hogy problémás és számunkra legforróbb kérdések. Ez normál menetben történik, ugyanúgy, ahogy államtitkár asszony jelezte, egyébként a kormányt is meg fogjuk keresni az energiapolitikai kérdésekkel. Ezt tovább kell folytatni.
Ami a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának a működését jelenti, azt gondolom, az minden egyes politikai erőnek érdeke, hiszen ezt a parlament egészének a támogatásával hoztuk létre, hogy valóban abban a menetben és olyan módon folytassa a tevékenységét, ahogy azt egyébként a határon túli magyar képviselők is maximálisan támogatják, hogy ha lehet, konszenzussal hozzunk meg minden döntésünket, hiszen igazán nagy ereje pontosan annak van, hogy ezek mögött egy egyetértés van. Ha ezt így folytatjuk, akkor szerintem sokkal könnyebb lesz szót érteni, és fellépnünk is a határ túloldalán élő magyarság érdekében.
Kedves Képviselőtársaim! Elnök Úr! Engedjenek meg egy megjegyzést zárásul, hogy én nem gondoltam azt öt évvel ezelőtt, amikor mi az Európai Unió teljes jogú tagjai lettünk - és ezt a mai napon talán megtehetem, hiszen már csak egy hónap van vissza, hogy azt mondhassuk, hogy öt éve vagyunk az Unió tagjai -, hogy az uniós tagságunk ötödik évében szomszédságpolitikában ilyen problémákkal küzdünk. Ezt azért is tartom sajnálatosnak, mert a határok ugyan kinyíltak, de úgy tűnik, hogy másfajta határok azok, a virtuális határok, amelyek érzékelhetők. Éppen ezért én minden egyes kérdésben nagyon fontosnak tartom azt, ami a külpolitikánkban az egységes fellépést jelenti, és azt, hogy azok a kérdések, amelyeket mi nemzetpolitikaként fogalmazunk meg, lehetőség szerint közös álláspontok legyenek. Én ezért nem is kommentálok semmi mást, hiszen ma én a szlovák ügyek miatt, és a szlovák párbeszéd miatt ültem ide, viszont mi csak akkor tudunk erősek lenni és maradni, ha egységesek vagyunk ezekben, és azokat a kártyákat nem húzzuk elő, ami ezeknek a belpolitikába történő vonszolását jelenti. Én ezt közös érdeknek tartom, ugyanúgy, ahogy azt is közös érdeknek tartom, hogy minden pillanatban minden párbeszédre nyitottak legyünk. Köszönöm szépen.
Köszönöm a lehetőséget. Államtitkár úr jelezte, hogy azt hiszem, húsz év alatt ez az első, hogy a házelnök ilyen módon megjelent. Viszont én azért talán még egyszer lehetőséget kaphatok arra, hogy reményeim szerint áthagyományozva, de azért a parlamenti diplomácia egyéb szegmenseit is bemutassam a tisztelt bizottságnak, mert úgy gondolom, hogy van számos olyan kérdés, aminek a továbbvitele szükséges. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, elnök asszony, és én is azt hiszem, hogy ez az önmegtartóztató hangnem illik a bizottsági ülésünkhöz, és azt szeretném kívánni, elnök asszony, hogy ne kényszerüljön idő előtt távozni a házelnöki székből, hogy tovább folytathassa ezeket a tárgyalásokat.
DR. SZILI KATALIN, az Országgyűlés elnöke: Elnök úr, ezt csak önnel szemben megbocsátom. Köszönöm. (Derültség.)
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! A második napirendi pont tárgyalását befejeztük. Egy rövid technikai szünetet tartunk.
(A bizottság 12 óra 43 perctől 13 óra 17 percig zárt ülés keretében folytatta munkáját.
A zárt ülésen elhangzottakat külön jegyzőkönyv tartalmazza.
A nyílt ülés folytatásának időpontja: 13 óra 17 perc.)
ELNÖK: A negyedik és az ötödik napirendi pontunkat összevontan tárgyaljuk.
Tisztelt Bizottság! Nyílt ülés keretében rátérünk a negyedik és az ötödik napirendi pontunkra. Köszöntöm dr. Berta Krisztina főosztályvezető asszonyt a Külügyminisztériumból. Azt szeretném kérni, hogy egy rövid kiegészítést tegyen, egyszerre mind a két napirendi ponthoz, a német, illetőleg a luxemburgi vízum-megállapodással kapcsolatosan. Egy rövid kiegészítést tessék tenni, ha lehet. Parancsoljon, főosztályvezető asszony!
Dr. Berta Krisztina főosztályvezető (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése
DR. BERTA KRISZTINA főosztályvezető (Külügyminisztérium): Elnök Úr! Köszönöm szépen, és köszönöm a lehetőséget, hogy a kettőt együtt tárgyalja a bizottság.
Szeretném elmondani, hogy önök előtt ez a típusú megállapodás már nem ismeretlen, hiszen hét országgal kötöttünk már ilyen megállapodásokat. Ezek működnek is. Ennek eredményeképpen 23 országban adunk ki más Schengen-tag nevében schengeni vízumot, illetve fordítva is működik ez. Ennek a mögöttes indoka egyrészt spórolás az energiával, a költségekkel, másrészt jogi lehetőség annyiban feltétlenül adott, hogy ez a schengeni vízumokra, és nem a D-típusú nemzeti vízumra vonatkozik.
Ha megengedik, a figyelmüket arra hívnám fel, hogy a német-magyar képviseleti megállapodásban van egy pont, amely pont lehetővé teszi, hogy a jövőben ezeknél a típusú megállapodásoknál ne kelljen az Országgyűlésnek foglalkoznia vele, tehát a tárcák között létrejöhessen, tekintettel arra, hogy a jogalapja közvetlenül alkalmazandó uniós jog, és tekintettel arra, hogy több ország a régi nagy tagállamok között nem szokott, és nem is hajlandó erre vonatkozóan nemzetközi szerződést kötni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha az Országgyűlés most ezt a két megállapodást elfogadja így, ezzel a módosító javaslattal, akkor nem kettő, hanem tizenegy darab előkészített megállapodásunk tud pár hónapon belül teljességre jutni. Ezek között van egy pár nagyon fontos számunkra. A németnél is Madagaszkár, Mozambik, Kamerun, Namíbia, Szudán, Srí Lanka, Türkmenisztán, tehát egy csomó helyen ők fognak bennünket képviselni, így a haszon feltétlen. Az említett előkészített többi megállapodásnál is olyan lehetőségeink lesznek, amelyek tulajdonképpen hosszú idő óta hezitáló ügyek, így például Limában, Peruban lengyelek fogják kiadni, és nagy valószínűséggel Odesszában lengyelek adják ki a magyar schengeni vízumot. Kérem a támogatásukat.
ELNÖK: Köszönjük szépen, főosztályvezető asszony. Ha nincs kérdés, a német megállapodást teszem fel szavazásra először. Ki támogatja? (Szavazás.) Egyhangú.
A luxemburgi megállapodást ki támogatja? (Szavazás.) Egyhangú.
Köszönjük szépen, főosztályvezető asszony. Szép napot kívánok önnek!
Az utolsó napirendi pontunk következik, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Alkotmányának kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája. Köszöntöm az OKM képviselőit, Mosoni Andreát és Bazsa Tamást.
Szükséges-e, hogy kiegészítést tegyenek?
MOSONI ANDREA (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Nem szükséges.
ELNÖK: Kérdés van-e? (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, szavazás következik. Ki támogatja? (Szavazás.) Egyhangú.
Köszönjük szépen az OKM képviselőinek, hogy megjelentek.
Az "egyebek" napirendi pont következik. Tisztelt Bizottság! A holnapi nap folyamán 9 óra 30 perc kezdettel tartunk rendkívüli bizottsági ülést. A MOL elnöke, Hernádi Zsolt, illetőleg a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója és a pénzügyminiszter reményeink szerint jelen lesz. A meghívót elküldtük a pénzügyminiszter úrnak és az orosz-magyar vegyesbizottság elnökének. A napirendi pont témája a MOL, az OMV és Surgutneftegas ügye.
Alelnök úr!
SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Szeretném elmondani, hogy az elnök úr reggel hívott telefonon az ügyben. Általában és elvileg azt tudom mondani, hogy a rendkívüli bizottsági ülések lehetnek indokoltak, ha az ügy is rendkívüli és az ország külpolitikájának szempontjából mérvadó és meghatározó. E tekintetben ez nem biztos, hogy olyan, és nem is feltétlenül a mi hatáskörünk. Ezzel együtt azt gondolom, sem a kormánynak, sem senkinek nincs semmiféle titkolnivalója, és ez nyilvánvalóan ki fog derülni.
Azt azonban szeretném szóvá tenni, hogy nem igazán jó szívvel veszek vagy veszünk részt a bizottsági ülésen akkor, amikor egy előzetes, pártérdekeket szolgálni látszó prekoncepcióról tesz tanúbizonyságot a Fidesz MTI-hez eljuttatott elnökségi közleménye az ügyben. Gondolom, ezt az elnök úrnak a délután három órára beharangozott sajtótájékoztatója is meg fogja erősíteni. Információt kapni és tisztázni, ez egy fontos dolog, azonban szét kellene választani - legalábbis a külügyi bizottság szintjén - a pártpolitikai megjegyzéseket. Természetesen akik ráérünk, vagy időt tudunk szakítani, itt leszünk a bizottsági ülésen. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm az alelnök úr állásfoglalását. Az ezt követő rendes bizottsági ülésünk április 21-én lesz, 10 órai kezdettel. Van esélye annak, hogy egy új külügyminiszter-jelöltet is meg fogunk hallgatni az április 21-i ülésen. A tisztelt bizottság úgy tervezze, hogy azon a kormánypárti képviselőknek érdemes jelen lenniük. (Derültség.) Köszönöm szépen. Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 13 óra 26 perc)
|
Németh Zsolt
|
Jegyzőkönyvvezetők: Pavlánszky Éva és Vicai Erika