KHTB-15/2009.
(KHTB-102/2006-2010.)
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2009. június 16-án, kedden, 10 óra 07 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászóló*
Megjelentek*
Elnöki megnyitó*
Tájékoztató a Külügyminisztérium költségvetéséről és vagyongazdálkodásáról*
Dr. Balázs Péter bevezetője*
Kérdések, vélemények, reflexiók*
Balázs Péter válaszai*
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szakács László (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP)
Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Velez Árpád (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP)
Kovács Kálmán (SZDSZ)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Gedei József (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Kőhegyi István (MSZP) dr. Szakács Lászlónak (MSZP)
Kránitz László (MSZP) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) Velez Árpádnak (MSZP)
Dr. Gruber Attila (Fidesz) megérkezéséig dr. Gógl Árpádnak (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz) megérkezéséig dr. Nagy Gábor Tamásnak (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz) dr. Kelemen Andrásnak (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP) megérkezéséig Németh Zsoltnak (Fidesz)
Meghívottak részéről
Dr. Balázs Péter külügyminiszter
Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár
Horváthné dr. Fekszi Márta kabinetfőnök
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 08 perc.)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Jó reggelt kívánok, minden kedves vendégünknek, a bizottság tagjainak. Bejelentem a helyettesítéseket: Németh Zsolt Nagy Andort, Szakács László Kránitz Lászlót, Kozma József Gedei Józsefet, Velez Árpád Varga Lászlót, Gógl Árpád Gruber Attilát, Kelemen András Potápi Árpádot, Kárpáti Tibor Gedei Józsefet, Nagy Gábor Balla Mihályt helyettesíti. Megállapítom a határozatképességünket.
Fölteszem a napirendet szavazásra, ha a napirenddel kapcsolatban nincs megjegyzés. Ki támogatja a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.
Tájékoztató a Külügyminisztérium költségvetéséről és vagyongazdálkodásáról
Egyetlen napirendi pontunk keretében a délelőtt folyamán - mert délután folytatjuk majd - köszöntöm Balázs Péter külügyminiszter urat. Örülök, hogy hosszas egyeztetések után végre sikerült elérnünk erre a napra, amikor is a Külügyminisztérium vagyongazdálkodásáról és a külképviseleti rendszer átalakításáról talán egy kicsit többet tudhatunk meg, mint amit idáig. Miniszter úr, hadd adjam meg önnek a szót.
Abban állapodtunk meg a miniszter úrral, hogy a szokásos alapos expozéját követően mód van arra, hogy a pártok, illetve a képviselők kifejtsék az álláspontjukat, arra aztán újra reagál a miniszter úr. Köszöntöm a továbbiakban még külön is Szabó Vilmos államtitkár urat, illetőleg Fekszi Márta kabinetfőnök asszonyt. Miniszter úr, öné a szó!
DR. BALÁZS PÉTER külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném elnök úr rugalmasságát megköszönni az időpont-egyeztetést illetően. Nagyon sűrű nemzetközi tárgyalássorozatot kellett lebonyolítani és sikerült így beillesztenünk ezt a mai találkozót, ha egy picit később is, mint ahogy én szándékoztam, de még mindig idejében vagyunk.
Nos, két hónappal ezelőtt ültem ugyanebben a teremben, ugyanezen a helyen a miniszteri meghallgatás alkalmával és akkor exponáltam néhány problémát, amelyet a felkészülésem során azonosítottam. Ez volt mindenekelőtt a Külügyminisztérium anyagi helyzete, és ezzel összefüggésben már akkor szóvá tettem, hogy a külképviseleti hálózat bizonyos korszerűsítésre szorul. Ma arról szeretnék beszámolni, hogy ezen a területen milyen feltárómunkát végeztünk, és milyen intézkedéseket terveztünk.
A Külügyminisztérium anyagi helyzetét illetően a tervezés - kicsit kerekítek - 49 milliárd forintot irányzott elő a minisztérium költségeire. Ezután történt az, amit már a meghallgatáson elmondtam: egyensúlyi tartalék zárolása és két egymást követő kormányhatározat alapján a költségvetés csökkentése, aminek az eredménye egy 44 milliárdos főösszeg volt.
Ezenkívül további probléma is jelentkezett - Ez sem új, csak emlékeztetőül mondom -, az az árfolyamveszteség, amely az elég nagy részben devizában fizető Külügyminisztériumot érte, mert hogy a költségvetés tervezése 245,50-es euróárfolyamon történt. Nyilvánvalóan, amennyivel magasabb lett az árfolyam, annyival fogyott a minisztérium kerete.
A másik probléma volt a nemzetközi tagdíjak kérdése. Ezeket a Külügyminisztériumon keresztül folyósítjuk. Ennek az volt a végkövetkeztetése, hogy nem fenntartható a minisztérium gazdálkodása. A miniszternek az a dolga, hogy a célokat és az eszközöket hozza optimális összhangba. Mindent megtettem azért, hogy ez így megtörténjék. A céljaink adottak, feladataink adottak, és ehhez kell rendelni az adott anyagi kereteken belül a lehető legjobb szervezetet.
Már előttem történt egy önfeláldozó lépés a Külügyminisztérium részéről: az alapilletményt 5,5 százalékkal csökkentették a külképviseleteken abból a meggondolásból, hogy a külföldön szolgálatot teljesítők vállaljanak szolidaritást az itthoniakkal, akiket szintén elég sok teher sújtott. Ez megtörtént.
Ez megtörtént. Ezen túlmenően, belső elemzések után tárgyalásokat folytattunk a Pénzügyminisztériummal, és ez ahhoz az eredményhez vezetett, hogy a Pénzügyminisztérium, méltányolva a helyzetet, az utolsó fillérig visszatéríti a Külügyminisztériumnak az önhibánkon kívül előállt árfolyamveszteséget. Ezt két féléves tételben hajtjuk végre technikailag, és a pontosan kimutatható - tehát ebben nincs semmi előleg, nincs semmi hipotézis -, a pontosan kimutatott árfolyamveszteség kerül vissza a Külügyminisztérium költségvetésébe. Ilyen módon nem ér bennünket veszteség.
Találtunk megfelelő technikai megoldásokat a nemzetközi tagdíjak kifizetésére, azokat hiánytalanul ki fogjuk fizetni, és erről írásban fogom biztosítani a megfelelő szervezeteket, ugyanakkor ígéretet tettem arra, hogy nagyon alaposan felülvizsgáljuk, hogy mely nemzetközi szervezetben és milyen tagdíj mellett érdemes részt vennünk. Ez a munka megkezdődött, és ha a bizottságot érdekli, akkor jelenteni fogom majd az eredményét.
Ezek után még a létszámról mondok két szót. A tárca részére engedélyezett 2009. évi létszám 1782 fő. Ennek körülbelül az egyharmada szolgál belföldön, 667 fő a minisztériumi létszámkeretünk, 1095 fő a külföldi. Tehát a külügyi állomány nagyobbrészt külföldön van, és az EU-elnökséggel összefüggésben még egy szerény létszámnövelésre is kaptunk lehetőséget. Hatvan fővel gyarapszik az állomány, belföldön 24, külföldön 36 fő felvételére nyílt lehetőség.
Így indultunk el. Közben még az összképhez azt is szeretném elmondani a tisztelt bizottság számára, hogy június 1-jétől felállt a minisztérium vezetése teljes létszámban. Két hazatérő nagykövet, két értékes kolléga állt be szakállamtitkárként: Iklódy Gábor politikai igazgatónak, és Czukor József pedig az európai kétoldalú kapcsolatokat felügyelő szakállamtitkárnak. Így most öt szakállamtitkár van. Visszavettük az egy ideig alvó szakállamtitkári helyet, és ez a felállás megfelelő munkaelosztást biztosít, figyelembe véve a leendő EU-elnökséggel kapcsolatos, folyamatosan növekvő feladatokat is.
Minthogy a vezetés felállt, így a belső szervezet rendezésére is mód nyílt, és a szervezeti és működési szabályzat is összeállt, ezt ezen a héten szintén véglegesíteni tudjuk.
Még egy fontos téma, ami a dolgozókat mindenképpen foglalkoztatja. Kicsit szűkös az elhelyezésünk. Egy új irodaépületet sikerült szerezni, korábban a Magyar Villamos Műveké volt a Vám utcában. Ez mintegy 150 fő elhelyezésére nyújt lehetőséget. Azt is a közeli napokban eldöntjük, hogy mely részlegek költöznek oda. Azért is kellett ez az új helyiség, mert átmenetileg meg fog nőni a minisztérium létszáma már 2010 vége felé, és aztán különösen 2011 első felében, az EU-elnökség alatt. Külföldi diplomaták is települnek majd hozzánk - ez szokás az EU-ban -, és mindenkinek az elhelyezését biztosítani kell.
Úgy érzem, hogy azok a kérdések, amelyek a Külügyminisztériumban izgalomra adtak okot, hogy van-e elég pénzünk, elhelyezések, kihelyezések, külképviseletek, vezetés felállása, ezek mind szépen a helyükre rendeződtek. Ez volt a célom, maximum két hónapot adtam magamnak, ez most nagyjából letelt, és azt ígértem a munkatársaknak is, hogy mindennek a végére pontot teszünk. Egyébként holnap tartok egy olyan állományi gyűlést, ahol ezeknek még további részleteit el akarom mondani.
Ezek után rátérek a másik fontos témára, ez a külképviseletek korszerűsítése. Szeretném hangsúlyozni ezt a szót, hogy "korszerűsítés". Magyarországnak kialakult az elmúlt évtizedekben egy külképviseleti hálózata. Időnként hullámokban, különböző költségvetési nehézségek hatására különféle intézkedések sújtották ezt a hálózatot. Zárójelben hozzáteszem, hogy nagykövetként olykor én is szenvedő alanya voltam ilyeneknek, és az volt az eltökélt szándékom, hogy elkerülöm mindazt, amit nagykövetként magam is sérelmeztem. Nem kapkodva, nem improvizálva, nem pillanatnyi helyzetek alapján fogjuk végrehajtani a korszerűsítést.
Az ilyen pillanatnyi intézkedések, például úgy néztek ki, hogy aki éppen idén szabadságon van, vagy aki éppen idén váltás alatt van, annak ne menjen utódja. És akkor ezzel egy hét alatt végre lehet hajtani egy létszámcsökkentést. Olyan is az eredménye, egy torzó marad utána. Most igen alaposan végigvizsgáltuk. A cél az volt, hogy hatékony, fenntartható, külpolitikai prioritásainkhoz igazodó, egységes és a leendő EU-elnökséget megfelelően kiszolgáló rendszer álljon rendelkezésünkre.
Különbséget kell tennünk külföldi kapcsolataink rétegei, műfajai között. Van egyszer egy klasszikus diplomáciai feladat. Itt józanul látnunk kell, hogy a magyar actio radius meddig ér el, meddig tudunk tényleges hatást gyakorolni a külvilágra. Tehát egy magyar diplomáciai lépés mely pontig tudja a dolgok menetét érdemben megváltoztatni, befolyásolni. Ez a diplomácia mozgástere.
Egy következő, ennél tágabb kör a gazdasági kapcsolatok építése. Ez az actio radiusrádiusz nyilvánvalóan tágabb. A mai világban globális gazdaságban nagyobb a mozgástér, de ez sem végtelen. A harmadik ennél is tágabb, szinte az egész földgolyóra kiterjedő feladat és felelősség a konzuli gondoskodás minden magyar állampolgárról. Erről több közelmúltbeli példa is meggyőzte a hazai közvéleményt, hogy jelen kell lennünk az egész világban, de legalábbis mozgósítható kapacitásokkal kell rendelkeznünk, hogy azonnal a helyszínen teremjünk, ha erre szükség van.
Végül nekünk van egy pluszdimenziónk, amely nem minden állam esetében jelentkezik: ez a külföldön élő magyarság. A külföldön élő magyarság, amely az ismert két szegmensben két, egymástól lényegesen eltérő kapcsolati formát igényel. Az egyik a határaink túloldalán élő, tömbben élő, őshonos magyarság és a másik a világban szerte a magyar diaszpóra. Őket is bele kell kalkulálni a külkapcsolati rendszerekbe.
A hatékony és fenntartható jelzőket talán nem kell magyaráznunk. A hatékonyságba mindenképpen beleszámít a minőség. Nem elég ott lenni, hanem igen alkalmas emberekkel kell ott lenni, a fenntartható főleg az anyagiakra vonatkozik. Az egységest húznám még alá. Egy közepes méretű, ám aktív ország, mint Magyarország érdeke, hogy a világban bárhol jelenik is meg, egységes legyen. Ez olyan egyszerű feltételekkel kezdődik, hogy ha több magyar képviselet van, az lehetőleg egy fedél alatt, egy zászló alatt, egy résztábla mögött foglaljon helyet. Ez vonatkozik a kétoldalú kapcsolatokra és a nemzetközi szervezetekre is.
Végül, mielőtt a konkrétumokra is rátérnék, szeretném fölhívni a figyelmet néhány olyan tényezőre, ami lényegesen változott az elmúlt időszakban. Az első és talán legfontosabb az EU-tagság. Az EU-tagságunk alapvetően átformálta a külügyeinket az unión belül és részben az Unión kívül is. Az Unión belül meghatározó fórumként belépett a Tanács, annak 9 féle formációja, amely körülbelül 1 tucat kormánytagot mozgósít, akik havi rendszerességgel találkoznak 26 másik országbeli kollégáikkal, és a szakértői munkacsoportok pedig heti rendszerességgel hozzák össze a minisztériumok munkatársait. Ez egy annyira szoros érintkezési felület, hogy tulajdonképpen átlépi a klasszikus külügyek mezejét, és inkább a párizsi, madridi, varsói nagykövetségeink futnak az információ után, hogy mit tárgyaltak a miniszterek.
Én tegnap voltam utoljára ilyen ülésen Luxemburgban, ahol a többi 26 külügyminiszterrel igen szoros, közvetlen, gyors eszmecserét folytattam, messze túl a hivatalos ülésen: folyosón, ebéden és egyéb alkalmakkor. Azt gondolom, hogy még nem is képezte le, a régi EU sem képezte le teljesen azt a változást, ami itt előállt.
A második a schengeni övezet. A schengeni övezet hatását magánemberként is érezzük, de ezt azt jelenti, hogy ha valaki Bécsben elveszti az útlevelét, nem kell sehova mennie, beleül az autóba, hazajön és itthon el tudja intézni. Azelőtt hazatérési igazolványt kellett váltani, elég bonyolult probléma volt, ma fékezés nélkül hazagurul és itthon pótolja a hiányzó okmányokat.
A harmadik fontos tényező, amit a külvilág kevésbé lát és néha itthon sem tudatosul minden szempontból: új államok sorával van dolgunk. Az EU-ba nemrég belépett 100 közép- és kelet-európai ország közül 6 újszülött állam - a három balti, Csehország, Szlovákia, Szlovénia - és az EU teljes szomszédságpolitikájában jelentkezik az a tényező, hogy az egész Nyugat-Balkán - Albánia kivételével - és az egész keleti szomszédság csupa új állam. Ez azt jelenti, hogy egy sor főváros is közelebb jött hozzánk, tehát ez is színezi a külkapcsolatainkat.
Hozzá kell még tennünk, hogy divatba jött közös képviseletek létesítése. Nekünk Montenegróban van ismert módon osztrák-magyar közös épületünk, Kabulban a németeknél ül bent a magyar kiküldött, Ulánbátorban a francia nagykövetségen. Közös vízumot adunk ki Kisinauban, Isztambulban és Jekatyerinburgban, vízumképviseleti megállapodásunk van egy sor országgal. Mi 25 államban adunk ki és helyettünk már 6-7 ország ad ki schengeni vízumokat, és végül, de nem utolsósorban 96 államban 213 tiszteletbeli magyar konzul működik, akik kiegészítik a hálózatunkat.
A közvetlen magyar hálózatot illetően azt kellett tapasztalnunk, hogy a meglévő hálózatunk jóval tágabb, mint ami egy hozzánk hasonló méretű országhoz illik. Ezt én már az első meghallgatásomon is szóvá tettem. Látványos, hogy míg Dániának 71 nagykövetsége van, Finnországnak 77, Ausztriának 80, mi 118 helyen voltunk jelen nagykövetséggel és főkonzulátussal. Az a méret, amit mi képviselünk és azok az ambíciók, az az aktivitás, amit zászlónkra tűztünk, a jelenleginél szűkebb hálózatot indokol. Sarokszámként azt gondolom jó meggyőződéssel, hogy ha mi a világ 80 államában jelen vagyunk és a főkonzulátusokat is beleszámítva, plusz a nemzetközi szervezeteket beleszámítva összesen ebben a 80 államban mintegy 100 képviseletet tartunk fönn, van esélyünk arra, hogy ez a hálózat kellő finanszírozás mellett és jó minőségű káderekkel fölszerelve hatékony munkát tud végezni. Ennél tágabb hálózatot nem javaslok, mert szétforgácsolja az erőnket, anyagi erőnket, figyelmünket, ennek a fönntartása is igen nagy feladatot ró a minisztériumra.
Ha példát keresünk a nemzetközi gyakorlatban, azt tudom mondani, hogy ez a svéd modell. Ez Svédország mérete. Igaz, hogy a mi jövedelmi viszonyaink ma még nem hasonlíthatók Svédországéhoz, de az ambícióink és a nemzetközi mozgásunk igen. Én tehát a 80 állam - 100 képviselet modellben gondolkodom. Ennek tükrében az elképzelésünk az, hogy az EU-NATO-körben nagyon széles körű képviseleti hálózatot tartunk fönn továbbra is, hiszen ez a családunk, és itt 31 államban leszünk jelen, továbbá még 8 főkonzulátust működtetünk - összesen 39 képviseletet az EU-NATO-körben. Nem tartanánk fenn - mivel nem igazolódott be - a luxemburgi nagykövetséget. Ezt a feladatot a korábbiakhoz hasonlóan a brüsszeli nagykövetség könnyedén el tudja látni.
Az élet túllépett néhány főkonzulátuson, ahol komoly megtakarításokat tudunk elérni hosszabb távon, ezért azt tervezzük, hogy megszűnik még az év vége előtt a lyoni, a düsseldorfi, a krakkói, a chicagói és a torontói főkonzulátus. Minden ilyen döntés nagyon fájdalmas, szeretném hangsúlyozni. Mindegyik mellett fölhozható egy sor érv, a mérlegelésnél azonban úgy tűnt, hogy az ellenérvek súlyosabbak, többet nyomnak a latban.
A szomszédságot úgy tagoljuk ma már, ahogy azt az Európai Unió is látja: Nyugat-Balkán, a FÁK-államok mint keleti szomszédság és a mediterrán kör.
A Nyugat-Balkánon hét államban vagyunk jelen, és még egy főkonzulátusunk is van, ezeket változatlanul fenntartjuk.
A FÁK-államokban viszonylag szűkebb ma a jelenlétünk: 7 államban vagyunk jelen, 5 főkonzulátus, ezen úgyszintén nem változtatnánk.
A mediterrán medencében 10 államban vagyunk jelen, és maradnánk is változatlanul. Ez azt jelenti, hogy ez az uniós szemmel nézett szélesebb szomszédság 24 államra terjed ki, további 6 főkonzulátussal, tehát 30 képviseletet ölel fel.
A távolabbi világban politikai szempontból külön kezeljük azt a közép-keleti sávot, amely Iraktól Afganisztánig terjed, és ahol főleg politikai válságkezelés folyik. Itt 7 államban voltunk s maradunk.
A dinamikusan fejlődő délkelet-ázsiai gazdaság, és még Ausztráliát is hozzátéve - 11 államban voltunk és maradunk, és a 3 főkonzulátusból kettőt, Sydney-t és Hongkongot bezárnánk - és itt lehet, hogy átugrottam -, és Kuala-Lumpurt, Malajziából is visszavonulni készülünk.
Afrikában - a Szaharán túli Afrika, ugye, mert a mediterrán partvidéket külön mondtam. A Szaharán túli Afrikában három támaszpontunk van: Abuja, Nairobi és Pretoria. Ezek a térképen is jól elképzelhetők, egy háromszöget alkotnak, maradunk mindegyikben.
Latin-Amerikában csökkentéseket tervezünk. Venezuelából és Chiléből visszavonulunk, és a sao pauloi főkonzulátusról is. Így is négy államban megmarad a jelenlétünk, ami az akcióképességünkkel arányos.
ELNÖK: Venezuelában nem voltunk. (Horváthné dr. Fekszi Márta: ...Caracasban, az osztrákoknál voltunk.)
BALÁZS PÉTER külügyminiszter: Venezuela, Chile és Sao Paulo.
Ha mindezt végrehajtjuk, akkor lényegében a svéd modellt közelítjük meg, és ehhez tartozik még, hogy a nemzetközi szervezeteknél három összevonást tudunk végrehajtani, anélkül, hogy a kapcsolatrendszerünk ennek kárát látná. Párizsban az UNESCO-képviselet fennmarad, de beköltözik a kétoldalú nagykövetségre. Genfben a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezetnél, a WTO-nál a képviselet fennmarad, de beköltözik az ENSZ-képviseletre, ezek a Genfi tó két partján, külön vannak, és egy átmeneti időszak után Bécsben is az ENSZ- és EBESZ-képviseleteket összeköltöztetjük, így hét helyen leszünk jelen nemzetközi képviseleti kapcsolatokkal.
Ha mindezt végrehajtottuk, akkor elérjük azt, hogy 80 államban, további 15 főkonzulátus és 7 nemzetközi szervezet 102 képviselet. Tehát 80 és 102, ez a svéd jelenlét a világban. Én nagyon szeretném remélni, hogy a hatékonyságunk is közelíteni fog a svéd hatékonysághoz, nemcsak a jelenlétünk.
A jövőt illetően azt tudom mondani, hogy most megnéztem nagyon frissen a svédeket, hogy ők mit csinálnak, és tegnap kaptam egy jelentést Stockholmból. Nekik e percben 101 diplomáciai képviseletük van. Az elmúlt két évben 8 külképviseletet zártak be, és 4-et nyitottak. Szeretnék én is beszámolni arról majd a közeli jövőben a külügyi bizottságnak, hogy hol nyitunk képviseleteket, ahol az érdekeink mozognak. Ez valószínűleg a közelebbi actio radiusban lesz.
Szeretném kiemelni azt, hogy a határaink közvetlen közelében igen nagy figyelemmel ápoljuk és erősítjük a jelenlétet. Öt főváros fekszik eleve ma már, azt tudom mondani, ma már közel a határainkhoz. Nemcsak Bécs és Belgrád, hanem Pozsony, Zágráb és Ljubljana. Tehát gépkocsival megközelíthető távolságban van öt főváros, és ezenkívül hat főkonzulátust tartunk fel, még akkor is, ha a konzuli ügyek száma nem mindig indokolja, de Szabadka, Ungvár, Beregszász, Kolozsvár, Csíkszereda és Kassa, ez a hat, hat meg öt, az 11. Tehát nem sok ilyen ország van a világban, nem is tudom, hogy van-e még egy, amely a határaihoz ennyire közel 11 külképviseletet üzemeltet. Nekünk erre jó okunk van, úgyhogy ezek fennmaradnak. Minden olyan felelőtlen híresztelés, ami ezzel ellentétes, sokat ártott, nem csak az országnak, de a kétoldalú kapcsolatoknak, az ott élő magyaroknak, úgyhogy én nagyon haragudtam azokra, akik ilyen híreket keltettek - hozzáteszem, hogy alaptalanul -, és ezzel megzavarták egy csomó ember gondolkodását, olykor belezavartak a diplomáciai kapcsolatainkba is.
Ennek megvan a maga módja, hogy ha egy országban, például Chilében megszüntetjük a nagykövetséget, akkor egy jegyzékben tájékoztatjuk az illető országot, még mielőtt bármit tennénk. Mindenegyes dolgozónkról, aki az átalakítások által érintett, személy szerint gondoskodunk. Aki három éven belül teljesít külszolgálatot, az kap egy alternatív ajánlatot, hogy hova tudnánk áthelyezni. A külföldön meglévő létszám - itt megint egy ostoba félreértés volt, a média a hibás benne. A létszám hozzáadódik a minisztérium létszámához. Tehát, ami kint megszűnik, az itthon jelentkezik. Ezzel a kormányzat is egyetértett. Magyarul, senki nem kerül az utcára. Úgyhogy mindezzel a körültekintéssel igyekszünk elvégezni a feladatokat.
Azt hiszem, hogy itt megállnék, elnök úr, és inkább kérdésekre reagálva adnék majd további információkat.
Köszönöm szépen.
Kérdések, vélemények, reflexiók
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kedves Vendégeink! Tisztelt Bizottság! Akkor néhány gondolatot engedjenek meg. Először is, ami az eljárási kérdéseket illeti.
Úgy gondolom, hogy a külképviseleti rendszernek az ilyen mértékű átalakítása egy össznemzeti ügy. Tegnap is a parlamentben próbáltam ezt elmondani. Államtitkár úr azt mondta, hogy majd holnap megtudom, hogy mi a verdikt. Nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi a verdikt, hanem, úgy gondolom, hogy egy demokráciában egy alapvető elvárás, hogy ilyen kérdésekben a döntéseket megelőzően a politikai pártokkal konzultációt folytasson a kormányzat.
Sajnálatosnak tartom, hogy nem sikerült ezt a konzultációt ebben a kérdésben lefolytatnunk, és különösen azért tartom ezt sajnálatosnak, mert azért az európai parlamenti választásokat követően nyugodtan föltehető az a kérdés, hogy milyen felhatalmazás alapján gondolja a kormány, hogy ilyen ívű, a nemzetközi kapcsolatainkat stratégiailag befolyásoló kérdésekben a saját szakállára dönthet.
Tehát általában sem, de különösen a jelenlegi helyzetben; azt gondolom, hogy helytelenül járt el a kormányzat, amikor ezeket a döntéseket, az ellenzékkel való konzultáció nélkül hozta meg.
Azok a vélemények pedig, amit itt a miniszter úr az utolsó gondolataiban fogalmazott meg, hogy kárt okoztak az országnak azok a híresztelések, hogy Kassát bezárják... Hát ezeket a híreszteléseket nyilvánvalóan nem megalapozatlanul kapta a szárnyára a közvélemény.
Meglehetősen intenzív lobbizás eredményeképpen sikerült megváltoztatni azt a listát, amin eredetileg még egyébként Katar, Líbia és számos ország szerepelt. Önök ezt nagyon jól tudják. Én tehát azt gondolom, hogy ha megtalálták volna a megfelelő formát és egyeztetési eljárásokat, akkor nem kerülünk ilyen helyzetbe. Azt gondolom, hogy egy demokráciában indokolt a kormányzati döntések megfelelő előkészítése. Sajnálatosnak tartom, hogy ez nem következett be. Ez lenne az első megjegyzésem.
A második megjegyzésem már egy szakmapolitikai természetű. Úgy gondolom, hogy a nagykövetségek nem visznek, hanem hoznak egy országnak. Az, hogy ha már egyszer beharangoztuk a nagykövetségek bezárását, zárjuk be Venezuelát, hozzuk onnan haza azt az egyetlenegy diplomatánkat, aki ott dolgozik az osztrák követségen, mert valamit be kell zárni. Úgy gondolom, hogy ez a fajta önsorsrontás, hogy nekünk követségeket, külképviseleteket, nagykövetségeket kell bezárni a spórolás keretében, eleve elhibázott dolog.
Azzal kapcsolatban, amit miniszter úr a svéd modellről mondott, fölhívnám arra a figyelmet, hogy Svédország egy nagyságrenddel kisebb ország, mint Magyarország - először is - a maga 7-8 milliós létszámával. Tehát ne próbáljunk meg olyan dolgot magunkra erőltetni, ami nincs! Én nem tudok svéd modellről! Elég régóta foglalkozom diplomáciával. Nem hallottam még, ma hallottam itt először a svéd modellről.
Azt gondolom, hogy ez a fajta belegyömöszölni a saját kényszerünket egy koncepcióba, ez a megideologizálás tipikus példája. Elnézést, miniszter úr! Nem akarok a megideologizálással múltba hajló címkéket ragasztgatni, de azt gondolom, hogy Magyarország külképviseleti rendszerének mérete a mostani átalakítással nagyságrendileg nem változik.
Önök most 15 külképviselet bezárásáról hoztak végül is döntést, nem húszról. Tehát az eredeti szándékokhoz képest, az ön bejelentéséhez képest is változtak - ha jól látom - a számok, illetőleg a konkrét döntések. Úgy vélem, hogy ez a szerkezet, hogy 80, 100 vagy 115 képviselet van, nem modell kérdése, és ne is próbáljuk meg ezt az évrendszert túlságosan használni, mert azt gondolom, hogy aki komolyan ismeri a témát, csak elmosolyodni tud ezen a megfogalmazáson.
A spórolásnak tehát a külképviseleti rendszer átalakításához - azt gondolom - nem szabadna, hogy köze legyen. Ez, azt gondolom, hogy szimbolikusan, politikai PR-szempontból így eladható, de a külpolitikai kár, amit ezzel okozunk, azt gondolom, fölmérhetetlen. Spórolni kell. Jó! De akkor találjuk meg a spórolásnak azokat a területeit, ahol ennél egy kicsit hatékonyabban lehet spórolni!
Például azt gondolom, hogy van egy része az összevonásoknak, ami például egy megfelelő spórolás. Itt három összevonásra vonatkozóan tett javaslatot a miniszter úr. Azt gondolom, hogy az például egy vállalható spórolási megoldás, hogy Párizsban, Genfben és Bécsben nem tartunk fönn több nagykövetséget. Bravó! Azt gondolom, hogy nagyon régóta tudtuk ezt már, és itt volt az ideje a döntés meghozatalának, hogy nem kell két sofőr, két portás és miegymás Genfben. Világos! Jó döntés! De azt gondolom, hogy ez az a szegmense az önök által meghozott döntéseknek, amire egyedül azt tudom mondani, hogy megfelelő spórolás.
Mi van például a végkielégítések rendszerével? Miért vesznek föl a szakállamtitkárok kiküldetés előtt 6 havi végkielégítést? Miért vesz föl Göncz Kinga külügyminiszter asszony, mielőtt ejtőernyőzik az Európai Parlamentbe, szintén 6 havi végkielégítést? Azt gondolom, hogy ezen lehetne egy kicsit gondolkodni, hogy azokat a milliókat, amelyeket ott elkótyavetyél a minisztérium, meg lehetne fogni.
Akkor beszéljünk a konkrét helyszínekről, tisztelt miniszter úr! Nehéz a kritikámat nagyon átfogóvá tenni, de azt gondolom, hogy az egyik legsúlyosabb következménye ennek a döntésnek, hogy gazdasági növekedési központokból vonulunk ki. A főkonzulátusaink, illetőleg a nagykövetségeink több esetben gazdasági növekedési központokat érintenek. Úgy vélem, hogy az, amit a hongkongi kirendeltségünk bezárása gazdasági értelemben jelent, katasztrofális. Próbáljunk egy mérleget készíteni a hongkongi képviselet bezárásáról, annak a bevételi oldaláról és azokról az elszalasztott lehetőségekről, amelyek a hongkongi zárással keletkeznek.
Malajzia! Kistigris Délkelet-Ázsiában. Egy üzletet megfogunk és az egész külképviseletet tokkal-vonóval kompenzálni lehet. De idesorolnám a magam részéről egyébként részben az észak-amerikai bezárásokat is. Önök nyitották meg két évvel ezelőtt Chicagót pont ilyen megfontolásokból! Mi az értelme annak, hogy 1,5 évi működés után azt mondjuk, hogy mégsem? Ez az első csoport, amiből, azt gondolom, lehetne még több példát is fölhozni, de indokolatlannak tartom a gazdasági növekedési központokból való kivonulásunkat.
A második a térség. A miniszter úr diszkréten azt mondta, hogy a térséget nem bántjuk. Én azért szeretném megjegyezni, hogy Krakkó bezárása a térségi kapcsolatainkat nagyon hátrányosan érinti. A térségi politikánkban elég sok tehetetlenkedés, ügyetlenkedés jellemezte az elmúlt években a magyar-lengyel kapcsolatokat.
Ahogy Gyurcsány Ferenc belerongyolt Kaczinszky miniszterelnök úrba és államelnök úrba, az a magyar-lengyel kapcsolatoknak nem tett jót az elmúlt években, és a magyar-lengyel kapcsolatoknak az sem fog jót tenni, ha Krakkót bezárjuk, és azt a fajta együttműködési lehetőséget, amit Dél-Lengyelország és általában a kárpáti régió együttműködésében hosszú távon tervezünk, a krakkói főkonzulátus bezárása nem védhető.
Annak örülök, üdvözlöm, hogy Kassa megmenekült. Szeretnék gratulálni azoknak, akiknek ebben részük volt, de azért ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy harmadik kategória is, ez pedig a nemzetpolitikai kártétel. A diaszpóra magyarságot gyakorlatilag a Magyar Köztársaság - úgy, ahogy van - ezzel a döntésével leírta. Nem akarok drámai szavakat használni, azt is mondtam, hogy halálra ítélte.
Sao-Paolo, Toronto, Sidney, Chicago, ezek azok a nyugati diaszpóra magyar központok, amelyeknek egy falat kenyér... De egyébként idesorolnám Luxemburgot is részben, bár az egy átmeneti kategória. Luxemburgban létrejött egy új magyar kolónia. Jártam Luxemburgban, és Luxemburgban ezrével vannak magyar fiatalok. Ezrével! Hogy ne beszéljünk arról, hogy milyen jelentősége van az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartásnak, meg úgy általában egy európai uniós tagállamban. Luxemburg, Juncker miniszterelnök úr jelentősége nem akkora, mint amekkora a számarányából kivehető. De most a régi és az új típusú nemzetpolitikai felelősségünk - mert van új típusú nemzetpolitikai felelősségünk is - szempontjából szeretném kárhoztatni ezeket a döntéseket. Nincs arányban az a kártétel, ami hasznot ezen remélünk.
Végül az ingatlanokról annyit szeretnék mondani, miniszter úr, most már nem mondta el, hogy 15 milliárdot akarunk bevenni ezeknek az ingatlanoknak az eladásából, a korábbiakban azt mondta, hogy 7, uszkve 15 milliárd. Azt gondolom, hogy indokolt ilyen lazán kalkulálni, hogy 7 uszkve 15 milliárd a bevétel, de azt gondolom, hogy ebből a 7 uszkve 15 milliárdból talán arról lenne érdemes egy kicsit beszélgetnünk, hogy hogyan áll a moszkvai kirendeltség bevétele, sikerült-e már a kereskedelmi kirendeltség kapcsán, amit már évekkel ezelőtt állítólag eladtunk, pénzhez jutnunk, látunk-e már valamit abból, hogy az az oligarcha, aki megvette a moszkvai épületet, valaha fizetni fog-e nekünk. És akkor ennek fényében vizsgáljuk meg, hogy a mai ingatlanpiaci helyzetben mi a realitása annak, hogy 7-15 milliárdot inkasszáljunk ezeknek az épületeknek az értékesítéséből.
Tehát összességében meg tudom ismételni: nem tudjuk magunkra nézve elfogadni ezeket a döntéseket, és értelemszerűen alapos átvizsgálást követően mi fenntartjuk a jogot magunknak ahhoz, hogy újranyitjuk azokat a képviseleteket, amelyeket most Magyarország bezárt. Tudjuk, hogy ez egy lehetetlen helyzetbe fogja Magyarországot hozni. Nem leszünk adott viszonylatban túlságosan népszerűek, amikor a 3-4 hónapos időtávon belül bejelentjük, hogy bezárunk meg újranyitunk, de hát önök hoznak bennünket egy ilyen lehetetlen helyzetbe, illetve hozzák az országot egy ilyen lehetetlen helyzetbe.
Tehát azokkal a kivételekkel, amelyekben támogatni tudjuk a kormányzatot, alapvetően az egyet nem értésemnek szeretnék nagyon határozottan hangot adni az intézkedésekkel kapcsolatosan.
Köszönöm szépen. Van-e további hozzászólás? (Jelzésre:)
Kozma alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kabinetfőnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Vannak időszakok, amikor lépéseket meg kell tenni. Lehet úgy viselkedni, természetesen, hogy hát nem szükséges.
A kiindulópont elég határozott volt, miniszter úr előterjesztésében, mármint az, hogy a célokat, a feladatokat és az eszközöket optimálisan össze kell hangolni, és ami ebből következtetésként kijön, azt alaposan valóban meg kell fontolni, és azt javaslom magunknak is, a bizottságnak, beleértve ebbe a bizottság ellenzéki oldalát, hogy igen, meg kell próbálni ebből levezetni a következtetéseinket.
Nem lehet, nem szabad, azt kell hogy mondjam, csak mindig a létező helyzetből kiindulni. A létező helyzetet kell menedzselni és valami, a világ változásaihoz hozzáigazított helyzetet előállítani, ez egészen biztos, de semmiféle olyan megközelítést nem tartok célravezetőnek, amelyik a mindenkori létező helyzetet tartja a legjobbnak, a mindenkori, mondjuk, hét évvel ezelőtt létező helyzetet ennél még jobbnak tartja, és ehhez képest akarja beállítani a világ rendjét.
Kifejezetten pozitívnak gondolom azt a részét a miniszter úr előterjesztésének, amelyik tényleg azokra a realitásokra van figyelemmel, amelyeket itt, Európában néha nem is figyelünk eléggé, hogy az az európai térkép, amelyet mostanában nyomnak a nyomdákban, néhány évvel ezelőtt még teljesen más volt. Ezekre az új országokra gondolok, amelyekről miniszter úr beszélt, Kelet-Európában, illetve a FÁK területén, illetve a Balkánon is.
Ha ennek nem megy következetesen utána a magyar politika és a magyar külpolitika - emlékezzünk vissza az elmúlt években, elnök úr, tisztelt képviselőtársaim. Lépésről lépésre, ahogy létrejöttek az új köztársaságok, az új államok, akkor mérlegelve, hogy milyen felállásban, milyen teljesítménnyel, milyen kapacitással, de igenis ment utána, próbálta követni, sőt sok tekintetben megelőzni az eseményeket, és ezzel a magyar diplomácia, a magyar külpolitika számára valóban mozgásteret bővíteni, abban az actio radiusban, amelyről egyébként miniszter úr meggyőzően beszélt.
Azt gondolom, hogy kellő figyelemmel és politikai mértékletességgel kell ezekre a kérdésekre figyelni és ügyelni, és abban az összefüggésben, amelyet elnök úr mindig szeret használni, hogy a kártétel és a haszon. Persze a kártétel mellett, ha akart volna udvariasabb lenni, akkor mondhatott volna olyat is, tehát, hogy a haszon, és valamiből származó veszteség egyenlege, mert a kártételben valami olyan politikai szándékosságot is vélek beleérteni, de ha nem így gondolta elnök úr, akkor majd meg fogom követni.
ELNÖK: Nem tudom kizárni, tényleg.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Nem zárja ki, akkor jól értettem, jól értettük mindannyian. Ami, az én megítélésem szerint abszolút távol áll a kormányzattól és a Külügyminisztérium vezetésétől és tőlünk is természetesen.
Engedje meg elnök úr és a miniszter úr ezt az utolsó megjegyzést. A modellek nem azért vannak, hogy vezéreljenek bennünket. A modellek arra jók, hogy megnézzük, hogy amit előállítottunk, az egy megméretésben hol van, és ha jól értettem, miniszter úr, ennek kapcsán és ebben az értelmezésben beszélt a Svédország és Magyarország diplomáciai kapacitásának, hogy úgy mondjam, az összehasonlításáról.
Svédországnak 9 016 596 lakosa van a jelenlegi becslések szerint, a területe meg egy kicsit nagyobb, mint Magyarországé. Valamiben hasonlóak vagyunk, például lakosságszámban egészen biztosan, de sok másban persze nekünk még kapaszkodni kell ahhoz, hogy Svédországhoz közel kerülhessünk. Ebből csak azt a következtetést szeretném levonni, hogy nyilván azokat a szegmenseket kell összevetni, amelyek érdekesek lehetnek a magyar polgárok konzuli képviselete szempontjából. Teljesen világos, hogy egy létszám, meg ami a lakosság mozgását jelenti a világban, ez egy jó összevetési alap. Nyilván gazdasági diplomáciában nekünk még erőfeszítéseket kell tenni ahhoz, hogy Svédország nagyságrendjét elérhessük.
Mindent összevetve, azt gondolom, hogy egy kötelező feladatát teljesíti a Külügyminisztérium és a külügyminiszter úr, amikor a célokat, az eszközöket, vagyis a feladatokat és a lehetőségeket összehangolja egymással, és erről tájékoztatja a külügyi bizottságot, hogy mire jutott. A külügyi bizottság ülésén pedig, ha nem túlzó vélemények fogalmazódnak meg, ha nem elfogult vélemények fogalmazódnak meg, akkor szerintem még érdemben tudunk is ezekről a kérdésekről beszélni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kovács Kálmán!
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kabinetfőnök Asszony! Én abban a vonatkozásban most egy kicsit vitatkoznék Kozma József képviselőtársammal, hogy a válság és a pénzügyi megszorítás kérdését idehozzam. Azt is megindoklom, hogy miért, mert úgy gondolom, hogy természetesen emellett egyetlen tárca sem mehet el. Tehát nem akarok itt most úgy viselkedni, mintha nem lenne válság, csak a miniszter úrral nagy egyetértésben én is úgy gondolom, hogy strukturális változtatásokat, hosszú távra kiható változtatásokat, átmeneti finanszírozási okok miatt nem lépek - nem is ezt mondta a miniszter úr, hanem azt mondta, hogy áttekintette az egész külképviseleti rendszert, és annak fényében kívánja átszervezi. Ha ez egyébként ráadásul még hatékonyabb és olcsóbb is, akkor az kedvezőbb, pont. Tehát én ezt csak ebben a vonatkozásban tudom szemlélni, és innen indulok ki.
A második, hogy éppen ennek fényében azt gondolom, hogy az egy szomorú tanulságunk mára, hogy valamikor például éppen a külpolitika és a külügyi kérdések ötpárti vagy teljes konszenzuson nyugvó kérdés volt. Ennek az intézményrendszere alakult ki az induló parlamentben. Ennek köszönhető például, hogy a nagyköveteket - a tervezett cserék miatt - meghallgatjuk, sőt, szavazunk is rólunk, bár nincs relevanciája a szavazás eredményének, de van egyfajta jelzésértéke. Sajnos oda jutottunk el mára - és ezt nem a miniszter úrnak mondom, hanem a közpolitika állapotáról és egy hosszú folyamatról -, hogy ma külképviseletek, tehát nagykövetségek fölszámolásáról sem előzetesen beszélgetünk, pláne nem szavazunk, még ha csak tájékoztató jelleggel is.
Ez tehát furcsa dolog, és ebben, azt hiszem, elnök úrnak kell mondanom, hogy a törésben elég jelentős része van a második jobboldali kormánynak, amely elmulasztott egy sor kérdésben egyeztetni, elsősorban éppen az említett nemzetpolitikai kérdésekben, és ezzel komoly törésvonalat hozott be a külpolitikába, aztán más területeken is. Aztán ment, persze, az adok-kapok, de mára oda jutottunk - még egyszer mondom -, hogy egy ilyen fontos stratégiai kérdésről, amit miniszter úr is úgy vezetett föl, hogy fontos stratégiai kérdés, utólagos tájékoztató jelleggel beszélgetünk.
Mindezek fényében lenne három érdemi észrevételem. Az első, hogy hosszas vita volt az én emlékezetem szerint még bizonyos időszakokban a külképviseletek gazdasági szerepe vonatkozásában. Volt úgy, hogy különszerveztük, aztán egybeszerveztük, volt, hogy külön minisztériuma volt, és így tovább, végül is az körvonalazódott, hogy megpróbáljuk egyetlen szervezeti keretben ezeket a képviseleteket megoldani. Ennek fényében az a korábbi aggodalmunk - akik ezzel anno nem értettünk egyet -, úgy érzem, alapos volt, mert nemcsak ennek a döntésnek, hanem az elmúlt időszak külügyi átalakítási folyamatának jellemző vonása, hogy ez a gazdasági szempontrendszer nem tudott markánsan meggyökerezni és ennek megfelelően a külképviseleti képviselet olyan területekről vonult ki - nem most, mert mondhatnék 6-8 évvel ezelőtti döntéseket is -, amely területekről gazdasági szemmel azt mondanám, hogy nem szabad kivonulni, hanem erősíteni kell a jelenlétet, és olyan dolgokat tart abszolút prioritásnak, amit - nagyon leszűkítve mondom - gazdasági szemmel én legalábbis nem tartok olyan rendkívül fontos prioritásnak.
Tudom, hogy nehéz ezt külügyesként elfogadni - és valahogy természetes is, hogy ha 31 ország lesz Európában vagy 35, akkor mindegyikbe kell nagykövetség -, de gazdasági emberként azt mondhatom, hogy nem feltétlenül, és ez nem istentől elrugaszkodott gondolat lenne, ha mondjuk ezt végig lehetne gondolni egy ilyet is.
A másik észrevételem, hogy az valóban meggondolandó, hogy ezeknek a külképviseleteknek a jellegében a konzulátusok közelebb állnak a gyakorlathoz, mint a nagykövetségek. Megintcsak hadd mondjam nem külügyesként, hogy a konzulátusoknak van egyfajta nem a klasszikus külügyi tevékenységben, nem a jogi képviseleti tevékenységben, bár sokszor abban is, hanem az egyéb tevékenységekben - kulturális, gazdasági tevékenységben - egyfajta közelebbsége a civil szervezetekhez, a gazdasági szereplőkhöz. Ezt magam is megtapasztaltam. Lehet, hogy ez csak egy véletlen, és lehet, hogy ezen érdemes és kellene is változtatni, de jellegét tekintve ez egy ilyen sajátosság. Ebben a vonatkozásban én egy kicsit óvnám magunkat attól, hogy éppen a konzulátusok vonatkozásában nagyobb a visszavonulás.
Emlékszem, hogy elég komoly törést hozott mondjuk a magyar-német kapcsolatokban a Baden-Württemberg-i konzulátus megszüntetése. Pedig igazából nagy megtakarítást nem hozott, és így tovább.
Én ezért valóban problematikus kérdésnek érzem elsősorban a tengerentúli kérdéseket összefoglalva: valamelyest nagyobb óvatosságot és egy kicsit több gazdasági szemléletet javasolnék a távol-keleti és a dél-amerikai kérdésben és a kulturális, gazdasági, sőt, valóban, bizonyos magyar vonatkozásait tekintve is a konzulátusok vonatkozásában. A tengerentúliakra gondolok. Ugyanúgy: Chicago, Toronto, Sidney, Sao-Paolo. Ez kemény kérdés! Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gruber képviselő úr!
DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Gratulálok, ez a svéd modell - végighullámzott a termen - nagyon jó elnevezés. Már-már vita bontakozott ki, hogy hány fő és hány négyzetkilométer. Azt hiszem, hogy az asztal mindkét oldalán megállapítottuk, hogy tényleg van közös kapcsolat a svéd modellel, ráadásul érdekes is, mert az alkoholista emberek aránya az össznépességhez képest meggyőzően hasonló mindkét országban. Mégis, inkább én a svéd modell helyett, az egész beszédvonal megy, a svéd modell helyett a Bangladesh-dizájn kifejezést tartanám szerencsésebbnek, hiszen miniszter úr is elmondta, hogy óriási a pénzhiány.
Tudjuk jól, hogy már a tervezéskor is óriási lyukakkal és irreális bevételekkel-költségekkel számolt az ez évi költségvetés a külügyi tárca esetében. Gyakorló önkormányzati képviselőként csak mondom, hogy ha én magyar külképviseleti ingatlanokat kívánok venni, akkor gyorsan megnézem, hogy hogy is áll az ország, ugyanis az ingatlanok eleve nyomott áron vannak bárhol a világon most. Ráadásul, ha egy picit megnézi az ember, akkor látja, hogy egy nagyfokú eladói kényszer is van mögötte. Ezekből az ingatlanokból az értékbecsléshez képest nagy valószínűséggel nem lehet annyi pénzt kihozni, tehát irreális az a várakozás, amilyen számok itt elhangzottak.
Megütötte a fülemet, amikor ön azt mondta a hálózat csökkentésével kapcsolatban, hogy nagy feladatot ró a Külügyminisztériumra a továbbiakban is. A kérdésem, hogy ennyi bezárás, ennyi - tételezzük fel - jó ingatlaneladás után lesz-e annyi anyagi forrás, hogy a minőséget tudjuk javítani, vagy csak arról szól a történet, hogy ne jöjjön valamelyik külképviseletünkre a helyi gázművek vagy villamosművek embere és lezárja a csapot vagy a villanyórát. Tudunk-e ilyen zárás, csökkentés után minőségileg valami jobbat tenni, vagy ez csak tényleg arról szól, hogy egyszerűen nem megy a dolog tovább?
Két kirendeltség kapcsán én is szeretnék egy gondolatot szólni. Sajnálom, hogy a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszolta meg a kérdésemet a moszkvai kereskedelmi kirendeltség kapcsán. Ehhez kapcsolódik a hongkongi kirendeltség. Ez év elején, januárban voltam Hongkongban. Ott nyomulnak, toporognak a világ összes államai, és nem a kis szegény, "próbáljunk meg valamit tenni"-országok, hanem a gazdasági világ legjobb, legerősebb államai. Egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy ebből a körzetből mi kivonulunk.
Hogy mondjam? Egy aranybányát hagyunk ott, mielőtt még... Tehát tudjuk, hogy ott van az arany, ütünk egy csákányt bele, látjuk, hogy valóban ott van az arany, majd azt mondjuk, hja, most nem érünk rá ezzel foglalkozni, és elvonulunk. Egyszerűen elképesztő.
Nem tudom, hogy a gazdasági tárcával milyen módon lehet ezt valamilyen formában egyeztetni, de távolról sem arról szól a történet, hogy néhány elhagyott útlevélproblémát kéne ott megoldani. Egy óriási kitörési pont az országnak, és mi ezt hopp, mint a szellő, engedjük el. Ugyanez volt - nekem azért fáj a moszkvai kereskedelmi kirendeltség bezárása is -, efölött sírtunk évtizedeken keresztül, hogy elvesznek a piacaink, hogy nem tudunk erősen ott lenni.
És eladjuk azt a keveset, amit állítom, hogy ha icipici idővel és átgondolással megyünk neki, keresünk néhány nagyobb céget - és nemcsak azokra a cégekre gondolok, akiknek netalán személyes parlamenti képviseletük van és istenigazából nem kell lobbiznia, mert más módon lobbizik -, néhány magyar céget, összedobták volna azt a pénzt.
És én még most sem látom azt, és nem tudok róla, amit elnök úr is kérdezett, hogy hol a pénz. Az rendben van, hogy a közvetítői jutalékok esetleg ide-oda elmentek, de én még ezt nem láttam.
Viszont az óriási kár, hogy ettől kezdve a magyar gazdasági életnek olyan elismert és hagyományos helyszíne, mint a kereskedelmi kirendeltség épülete, az összes újragondolható lehetősége, az elveszett. Tehát én ezt egy becsukott szemű - és e tekintetben ne mondjuk a svéd modellt, mert a svédek ott vannak, ahol nekik érdekeik vannak, mi meg onnan megyünk el, ahol érdekeink lennének.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Balla képviselő úr!
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Csak Gruber képviselőtársam egy gondolatmenetét, a svéd modellt vinném tovább, csak egy kérdés erejéig. A kérdésem az, hogy a svéd modell hány határon túl élő svédről kell hogy gondoskodjon. Tehát, ha így nézzük, akkor ebből a szempontból azért én nem tartom fölöslegesnek azokat a Magyarország határaihoz közel lévő képviseleteket. Illetve a svéd modell esetén eszembe jutott az is, hogy ha a svéd diplomáciában a béreket megnézzük, akkor jó nagy különbséget látunk a mi kárunkra.
Nem is ez lenne a felvetésem lényege, hanem az, hogy akik itt ülünk ebben a teremben, és elég régóta vagyunk ennek a bizottságnak a tagjai, visszaemlékezhetünk arra, hogy évek óta arról szól a költségvetési időszakban a vita, hogy alul van tervezve a Külügyminisztérium költségvetése, jó, ha kihúzza az év végéig. Aztán jönnek a különböző tartalékképzések, zárolások, aztán azt átcsoportosítják, tehát egy eleve áttekinthetetlen tervezési költségvetéssel működik most már 5-6 éve a Külügyminisztérium. És erről mindig itt lezajlik ez a vita, és mindenki elmondja, hogy persze, több kéne, jobb lenne, ha több lehetne, meg hasonló dolgok, és akkor azt látjuk, hogy a tavalyi évben, amikor hangosan mondtuk, hogy kevés az a 245 forintos árfolyamra beállított költségvetési alap, mindenki azt mondta, hogy ez teljesen rendben van, elfogadható, ki lehet gazdálkodni. (Dr. Kozma József: Ezt soha nem mondta senki.) És ma ott tartunk, hogy azok a lépések, amiről ma itt beszélünk, amiről most itt beszélünk, szerintem nem szólnak másról, mint arról, hogy a Külügyminisztérium csődközeli helyzetét elkerüljük.
A Külügyminisztériumnak, különösen az elmúlt időszakok változásai miatt, pontosan az uniós elnökségre való felkészülés miatt, nemhogy csődközeli helyzetbe nem kellene kerülnie, hanem alapvetően a kormányzaton belül egy nagyobb megbecsülést kellene hogy kapjon. Tehát már eleve úgy kezdődik a dolog, hogy nem lehet egy alultervezett költségvetéssel szakmailag magasabb munkát véghezvinni, és ebben nem a Külügyminisztériumot tartom elsősorban felelősnek, hanem azt a kormányzatot, amely így gondolkodik a Külügyminisztériumról. És majd ebből a pénzből, ebből a 49 milliárdból...
ELNÖK: Negyvennégy. Az ment le 44-re.
BALLA MIHÁLY (Fidesz): ...voltak ebben az országban az elmúlt években olyan luxusberuházások, hogy simán lefedezte volna a Külügyminisztérium költségvetésének egy jelentős részét.
Ugyanis abban látom a bajt, hogy a külképviseleteken lévő diplomatáink, ha bezárjuk... Nem is ez a legveszélyesebb kérdés, mert ez nagyon nagy baj, ha ide jutunk, hogy egy meglévő bázist, egy meglévő kirendeltséget megszüntetünk, hanem amit én látok - részben ez egy személyes véleményem, és azt látom, hogy egyre nehezebb kigazdálkodni egy-egy képviselet működését. Azt, hogy igenis még október 23-án legyen arra pénz, hogy egy komoly állami ünnepségre való fogadást adjon a követség.
Tehát úgy gondolom, hogy ami ma most történik, az egy olyan 5-6 év folyamata, amely arról szólt, hogy mindig alultervezetten működtették a Külügyminisztériumot, mindig ezen vitatkoztunk, hogy alul van tervezve, kevés a pénz, és most ott tartunk, hogy ez az elmúlt néhány hét döntése, ami a Külügyminisztériumon belül lezajlott, véleményem szerint egy csődközeli helyzet elkerülése volt.
Ha megnézzük az Állami Számvevőszék különböző jelentéseit, azt mondta, hogy ezen keretek között a Külügyminisztérium gazdálkodása, az összes viszonylatban a többi minisztériumhoz képest átláthatóan működött. Ami nagyon dicséretes dolog. Egy dolgot mindig elfelejtünk, azt az alapdolgot, hogy viszont az a költségvetési keret, amelyet odadobtak - már elnézést, hogy így mondom - a Külügyminisztériumnak az elmúlt években, az az alulfinanszírozás soha nem volt év végéig elegendő. Ezt államtitkár asszony is megerősítheti, hogy bizonyos dolgokkal hogyan kellett játszani az ilyen váltásokkor.
Tehát úgy gondolom, hogy itt az alapbaj az, hogy öt éve teljesen magára volt hagyva pénzügyileg a Külügyminisztérium költségvetése, és ezzel a kormányzaton belüli rossz hozzáállást minősítem. Úgy gondolom, hogy ahova most eljutottunk, arra már voltak felkiáltójelek, voltak vitáink, voltak költségvetési ütközeteink, de amit elmondtunk két-három-négy-öt éve, sajnos most ide jutottunk. És ma Magyarország arra kényszerül, hogy gazdaságilag is fontos képviseleteket zárjon be, és akkor még nem beszéltünk azokról a leépítésekről, ahol a létszámleépítés lezajlik, és közben a feladat pedig nem csökken, hanem növekszik a következő időszakra nézve.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hárs Gábor!
HÁRS GÁBOR (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Azok közé tartoztam, akik kicsit türelmetlenül várták ezt a mai tájékoztatót, de az időtényező realitásait figyelembe véve azt gondolom, hogy ennek most érkezett el az ideje, és köszönöm a magam részéről is a tájékoztatást.
Hallgatva a tájékoztatót, meg különösen elnök úrnak a, nem is tudom, itt közben kérdeztük, hogy most az ülést vezeti-e elnök úr, vagy pedig saját álláspontját mondja, vagy pártálláspontot. Nem derült ki teljes egészében. De nincs is különösebb jelentősége, azt hiszem. Ennél a témánál, ugyanis nekem az ismert, rabbiról szóló vicc jutott az eszembe, amikor bemegy hozzá az egyik tanítvány, és mond valamit, utána a másik bemegy, és az ellenkezőjét mondja, és mindegyiknek azt mondja, hogy: igazad van, édes fiam. A harmadik azt mondja: hát hogy lehet az, rabbi, hogy neki is igaza van, meg neki is, amikor épp az ellenkezőjét mondja? Azt mondja, hogy: neked is igazad van, édes fiam.
Úgyhogy én úgy vagyok vele, hogy tulajdonképpen igazat adok mindenkinek, mindenféle érvelésében, most lehántva persze az indulati elemeket, mert magam is tudnék valamennyi külképviselet mellett meg ellen felhozni különböző érveket, és magam is tudnám azt mondani, hogy ebben a helyzetben nem csökkenteni kell, hanem növelni kell a külképviseletek számát. És természetesen ezt már nem lehet elvonatkoztatni különböző politikai álláspontoktól, hogy az ember ilyenkor mégis hogyan próbál gondolkodni ebben a kérdésben.
Tehát nyilván mindig az, aki úgy érzi, hogy keveset konzultáltak vele, vagy nem megfelelő időben, az hiányolja azt, aki a döntéshozatalban érdekelt, az meg azt szeretné elérni elsősorban, hogy ő meg tudja hozni azokat a döntéseit, amiket szükségesnek lát, ehhez kellőképpen kikérje mindazoknak a véleményét, akiknek a véleménye mérvadó lehet. Úgyhogy én semmilyen elkésettséget itt nem látok.
Én igen ritkán szoktam a parlamentben, már az ülésteremben kiabálni, de tegnap nem tudom, eljutott-e elnök úrig, amikor azt mondtam, hogy várja meg a mai bizottsági ülést, még mielőtt az államtitkár úr válaszolt volna, aki egyébként nem mondott semmilyen verdiktet. Én nagyon figyeltem a felszólalását, egyszerűen arra hívta fel elnök úr figyelmét, hogy elnök úr vezetésével lesz ma egy bizottsági ülés, ahol ezt a témát napirendre tűzzük, és mint látható, elég nagy érdeklődéssel vitatjuk is meg.
ELNÖK: Csak már nincs értelme.
HÁRS GÁBOR (MSZP): Szerintem meg van értelme, mindig van értelme mindenről beszélni. Én azt is el tudom képzelni, hogy a miniszter úr mérlegelve, illetve a minisztérium vezetése mérlegelve azokat az érveket, amikről éppen én mondom, hogy adott esetben megszívlelendők lehetnek, még ezeken a döntéseken módosítani lehet, illetve változtatni lehet.
Nem azt mondom, hogy akkor nem 18 külképviselet bezárásáról születik majd döntés, hanem csak 11-ről vagy esetleg 24-ről, de vannak olyan elemek a vitában, amelyeket figyelembe lehet és érdemes venni.
Igazából azonkívül, hogy ezt elmondtam, mindenképpen úgy érzem, hogy megszólíttattam azáltal, hogy elnök úr próbált a tágabb szomszédság érdekében valamit szólni, aztán csak Krakkóig terjedt el a figyelme. Ha valamelyik közeli szomszédot nem vettem volna figyelembe, amit elnök úr említett, akkor elnézést kérek, de ez a téma különösen érdekel engem, úgyhogy biztos, hogy nem tévedek ebben.
Krakkó kapcsán szeretnék még Kovács Kálmán képviselőtársam felszólalására is valamennyire reagálni. Nos, Krakkóval a következő a helyzet, tisztelt elnök úr és tisztelt bizottság. Azért mondom ezt el, mert volt némi részem a létrehozásában, a működtetésében, valamint a krakkói főkonzulátus kétszeri megmentésében. Egyszer akkor kellett megmenteni, amikor nem látszott elég létjogosultsága annak, hogy a varsói nagykövetség mellett Krakkónak még dolga van. Akkoriban igen sok dolga volt. Egyrészt a keleti expanzió miatt, Belarusz, Ukrajna és Oroszország részben, ami elég nagy részben Krakkó felé, Dél-Lengyelország felé irányult, és az rengeteg vízumüggyel és egyéb üggyel járt. Másodszor akkor kellett megmenteni, amikor az EU-csatlakozás 1994 és 1998 - felhívom ezekre az időpontokra a figyelmet - szimbolikusan is szükségessé tette, hogy Krakkóban is jelen legyünk.
Amiért most azt mondom, hogy ezek az érvek, indokok meglehetősen meggyengültek, nyilvánvalóan a schengeni csatlakozás, ami jelentősen megváltoztatta Krakkó szerepét. Még egy dolgot hadd mondjak! Amikor 1998-99-ben váltás történt a krakkói főkonzulátus élén, attól kezdve olyan tevékenység kezdődött ott, amire azt tudom mondani, hogy personal vonzatú, személyi vonzatú kulturális tevékenységgé alakult át a krakkói főkonzulátus tevékenysége. Mostanra, miután az a személyi feltétel megszűnt, ezért ez a tevékenysége is kétségessé vált.
Időközben viszont kinőtt a földből egy igen kiválóan működő krakkói kulturális intézet, amit a magyar állam hosszú évekig nem akart bevállalni, alapítványi módon jött létre. Ez a krakkói kulturális intézet most már a kormány teljes támogatását is élvezve működik. Azok a tiltakozások, amelyekről tudomásom van, nagyrészt nosztalgikus elemekre épülnek és még nagyobb részt kulturális elemekre.
Akkor tehát, amikor azt mondom, hogy persze, jó lenne megtartani a krakkói főkonzulátust is, akkor azt mondom - és ezt a miniszter úrnak javasoltam is már más keretek között -, akkor tárcaközi egyeztetéssel ki lehet váltani, azt mondom, hogy a jelenlegi krakkói főkonzulátus működésének 90 százalékát azzal, hogy a krakkói kulturális intézetet, központot megerősítjük. Azért tartottam kiemelendőnek erről beszélni, mert még egyszer mondom, elnök úr is a tágabb szomszédság ügyében ezt az egy külképviseletet említette.
Amire pedig utalni szerettem volna, az a konzulátusok, főkonzulátusok, illetve nagykövetségek szerepe és a köztük lévő különbség. A főkonzulátus csak elnevezésben és rangban más, mint a nagykövetség, meg rangban és szintben. A főkonzulnak elsősorban nem konzuli ügyek vitele a feladata. Van egy hivatali része, ami egyébként a nagykövetségeken is ugyanúgy van, konzuli osztály, főosztály vagy egyebek működtetésével. A főkonzulnak gyakorlatilag ugyanaz a feladata, mint a nagykövetnek, csak a maga konzuli területén.
Ahol nem működik nagykövetség csak főkonzulátus, ott nyilván teljes értékű külképviselet - ezt értsük úgy persze, hogy a diplomáciai szabályok figyelembevétele mellett - a feladata, ahol meg nagykövetség működik, kiegészíti a nagykövetség munkáját. A főkonzul ilyen értelemben nemcsak beosztottja, hanem partnere is a nagykövetnek. Én tehát fordítva látom a konzulátusok és a nagykövetség szerepét. Részben a tízéves külképviseleti gyakorlatomból is meg a 30 éves külügyességemből fakadóan is mondom ezt.
Összességében azt szeretném mondani, hogy nekem is (Kezeivel először jobb majd bal kisujját mutatva), ha ezt az ujjamat harapom, ez fáj, ha azt harapom, az fáj. Tudomásul kell venni egy helyzetet.
Egy dologgal fejezném még be. Ezt az érvelést már unos-untalan hallom, hogy majd mi megszüntetjük, majd mi visszacsináljuk. Ez nyilván így lesz, ha a választók akaratából a Fidesz fog kormányozni, de azért egy dolgot csak úgy a szépségtapasz kedvéért ajánlanék szíves figyelmébe elnök úrnak is, meg a többieknek is. Azt azért hozzá lehetne tenni, hogy ha majd kormányra kerülünk esetleg, akkor ezt meg ezt fogjuk csinálni.
Ezt már állításként közölni... Tudom, hogy volt június 7-én egy választás -, nem kéne egy az egyben egy áprilisi vagy májusi választásra is átültetni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kékesi képviselő úr!
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság! Azzal kezdeném, hogy az elmúlt napokban már hallottam néhány érdekes összevetést, hasonlóságot. Mivel minden kétséget kizáróan ebben Bencsik kolléga vitte el a pálmát, azt javasolnám magunknak, azt tanácsolnám a bizottság tagjainak is, hogy most ne próbálkozzunk azzal, hogy rá tudunk-e erre a dologra licitálni.
A témához kapcsolódóan azzal indítanék, hogy az én szemléletemben az itt felmerült kérdés két részre tagozódik. Egyrészt van egy külpolitikai - de fordítsuk le, mi ez a külpolitika: ez egy gazdasági, Magyarország gazdasági-gazdaságpolitikai érdekeinek képviselete. Van egy ilyen aspektusa. És van egy költségvetési-gazdálkodási kérdése, amit kezelni kell, amikor ezzel a témával foglalkozunk.
Azzal is egyetértek, hogy ha én is ezt az oldalát erősítem, hogy amikor egy-egy ilyen döntés, egy-egy ilyen helyről szóló döntés megszületik, akkor a haszon és az áldozat kérdését vezessük össze. Erről mondjuk igen keveset hallottunk, de nem gondolom, hogy az ellenérvek arra alapoztak, hogy milyen nagy hasznuk volt ezeknek a helyeknek. Én most nem tagadom, a bizonytalanságot akarom ebben érzékeltetni, ugyanakkor arra hivatkozni állandóan, hogy már egyébként működő intézmény, működő hely majd a jövőben milyen potenciált mutat ebben fel, ha ennek nincs a múltból származó tapasztalata, akkor ezt nem tartom jó irányba mutató elvnek. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy egy haszon-áldozat elemzés sokkal jobban bemutatná, hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket a jelenig, tehát számíthatunk-e arra, hogy a jövőben fölmutatja azokat a szempontokat, azokat a szükséges értékeket, amelyek miatt külképviselet például működik.
Azt önmagában egy picit archaikus elképzelésnek tartom, hogy pusztán egy ország létszámából, adott esetben a gazdasági erejéből kellene levezetnünk, hogy milyen külképviseleti, külhoni jelenléte van ebben a struktúrában. Talán még azt is megkockáztatom, hogy különösen egy ilyen kis országnak - a világ nagyobb országaihoz képest nevezem magunkat kis országnak - éppen abban kellene hogy legyen a képessége, hogy olyan megoldásokat, olyan kreatív dolgokat állít elő adott esetben ezekben a kérdésekben is, amelyek a nagyobb teherbíró képességgel és egyébként egy kicsit nyilván ezekben az ügyekben nehezebben mozgó országok ilyen típusú stratégiájával szemben költségében alacsonyabb szinten, hatékonyságában magasabb szinten valósítsa meg ezeknek az érdekeknek a képviseletét. Talán nem elrugaszkodott az élettől, amikor ilyenkor lehet nyugodtan hivatkozni azokra az internet világában, az elektronikus hírközlésben vagy más technikákkal megvalósított kapcsolattartásban bevált módszerekre, amelyek mondjuk a magán- és a civilszférában, kétoldalú kapcsolatokban egyébként remekül működnek.
Talán nem elrugaszkodott, hogy a külpolitikában is alkalmazzunk ilyen technikákat. De ez most nem a javaslat volt, csak egy szemléltető példa.
Ugyanakkor attól sem tudunk elvonatkoztatni, hogy ugyan reményeim szerint a kivezető ágán vagyunk a válságból való kikapaszkodásnak, de semmiképpen nem gondolom, hogy most egy átmeneti esemény után leszünk majd egy ugyanolyan helyzetben, mint voltunk. Azt gondolom, hogy itt gyökeresen megváltozik a világ gazdasági értelemben, gyökeresen megváltozik a világ politikai értelemben, így aztán külpolitikai értelemben is. Tehát, amikor rajtunk van a válság következtében a takarékosság kényszere, akkor lássuk előre, hogy a változások eredményeképpen rajtunk lesz az újítás, a nóvumok előállításának kényszere.
Ebből a szempontból nagyon is jó iránynak látom, hogy a külügy, még ha a kollégáknak esetleg nem tetsző módon is, valamiféle stratégiai gondolkodás keretében akarja újragondolni, újjáformálni ezt a dolgot. Én persze nyilván azt mondom, hogy ez még esetleg egy picit nagyobb ívű változásokat, előremutató, nem feltétlenül most meglépendő, de nagyobb változásokat felmutató célok keretében történhet meg. De azt mindenképpen kezelni kell vagy el kell fogadni, hogy modellalkotás történt. Azt én nem kezelném, hogy ez milyen modell. Ha miniszter úr ezt a példát vette alapul, akkor fogadjuk el, hogy ez az ő szemlélete, elgondolása. Ha nekünk ez nem tetszik, akkor kezelhetjük ezt magyar modellnek is.
Végtére is egyébként mi is itt az ellentét, túl azon, hogy ezt jó lett volna, mint elhangzott elnök úrtól, előre megbeszélni? Az az ellentét, hogy sem a jelenben, sem a jövőben nem lesz elegendő forrás arra, hogy azt a külügyi rendszert, azt az apparátust, azt a külügyi intézményi hálózatot fenntartsuk, amihez valamilyen általunk elképzelt gondolatok mentén ragaszkodnánk.
Azt gondolom, hogy erre nincs lehetőség, mások mást gondolnak. Nem viccnek szánom. Eddig azt láttuk, hogy adócsökkentésből sok minden megoldható, talán a külügyi apparátus fenntartása is adócsökkentésből megoldható lett volna. Most az utóbbi napokban azért szembesültünk ezzel a kérdéssel, hogy nem, valójában ezt a kérdést is hitelből fogjuk megoldani, mert az oly sokszor ostorozott államadósság növelése lesz majd ennek a fedezete. Nekem egyébként, Hárs képviselő úrral ellentétben, semmilyen kétségem nincs a tekintetben, hogy a most elmondott szavak majd abban az esetben, ha mód lesz rá, akkor beváltásra kerülnek, de akkor az már egy más felelősségi kör, most pedig még nem abban vagyunk. Tehát én azt gondolom, hogy ez a vita ilyen szempontból mindenképpen hasznos, hogy az asztal fölé kerültek azok a javaslatok, amelyek a javaslat mellett és a javaslat ellen szólnak. Én pedig egyetértek miniszter úr megoldási javaslatával, mert nem látom járható útnak sem a mai, sem a jövő áprilisi keretek között azt az utat, ami nekem felvázolódott az elmúlt napok információiból.
Köszönöm a szót, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kárpáti képviselő úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt látom, hogy ebben a vitában a megközelítés egy kicsit mindig mindenkinek az üléspontja szerint is történik. Én talán egy kicsit Kovács képviselő úr véleményére is hangolódva mondom azt, hogy a gazdasági válság rákényszerített bennünket arra, hogy régóta szükséges változtatásokat ne húzzunk tovább a külügyi szolgálatunk átalakításában.
Korábbi munkacsoport ülésen is beszéltem arról, hogy maga az Európai Unió megléte, a 25 tagállamnak egy ilyen szervezetben való együttműködése eleve elvárja tőlünk majd, illetve megköveteli, hogy az itt lévő korábbi hagyományos vagy klasszikus diplomáciai tevékenységeinket jelentősen megváltoztassuk, hisz épp a külügyminiszter úr mondta, hogy az elmúlt hónapban négyszer, háromszor vagy kétszer találkozott ezzel-azzal, tehát pillanatok alatt és egy sokkal gyorsabb eljárással el lehet érni azokat a megkereséseket, kapcsolatfenntartásokat, mint így hagyományos módon, ahogy korábban szerveztük.
Én azt mondom, hogy tartalékok, vagy ha nem is tartalékok, de más lehetőségek vannak az egész Európai Unió, tehát az Európa tagállamai közötti diplomáciánkban, amelyet egy új megközelítés szerint kell majd kialakítani és átalakítani.
Én Kassa vonatkozásában is abban vagyok, hogy nem biztos, hogy ilyen formában vagy a hagyományos formában kellene Kassát megtartanunk, mert Szlovákia az Európai Unió tagja. Egy csomó egyéb kapcsolat fűzne össze, de azok a belpolitikai vagy a politikai üzenetek, amelyek átmennek ma Szlovákiába akár a Magyar Gárda színében, akár más ünnepség vagy egyéb megnyilvánulásokban, ezek a tűzoltó-tevékenységet teszik szükségessé. Most, hogy tartsunk fel egy Kassát, mert bizony emiatt még az ottani magyarjaink is nehéz helyzetbe kerülnek, és meg kell majd talán védenünk őket? Sokkal fontosabb lett volna Kassa szerepét egy miskolci közös határ menti befektetési politikában felhasználni, és a korábbi meglévő kapcsolatot így használni.
De ugyanezt látom a környező országokban is, hisz, ahol a Fidesz oldalán lévő pártok az erősek, ott nem kell újabb párt. Ahol nem az a párt a magyarok képviselője, ott új pártot kell létrehozni. Tehát örökösen abban a dilemmában vagyunk, hogy most demokráciában meg kell osztani, vagy nem kell megosztani, erősíteni kell a magyarságot vagy sem. Az ebből adódó, az adott ország politikai vezetőire vonatkozó tanulságok azok, hogy kérem szépen, itt elég bonyolult ezekkel a magyarokkal együttműködni, ezért igyekezzünk már minden területen elzárkózni tőlük vagy tiltakozni, és ez ad egy olyan újfajta politikai vagy diplomáciai tevékenységet, amelyre esetenként szükség sem lenne már.
Azt gondolom - és itt Gruber kollégám felé is beszélek -, hogy a világgazdaságban alapvető változások történtek. Ma a hongkongiak is Shanghaiba mennek, hisz onnan fog az egész világpolitika jelentős része megnyilvánulni. (Közbeszólás: Shanghaiban vagyunk?) Figyelni kell Kínára, a kínai gazdaságra, a kínai gazdaság súlyára, és annak a világra való kihatására.
Amikor beszéltünk, értékelemzésről beszéltünk, hogy nézzük meg, hogy mi Magyarország gazdasági kapcsolatrendszere, a jövőbeni gazdasági fejlődése, és eszerint is értékeljük, hogy hol szabad lenni vagy honnan kell kijönni. Úgy gondolom, hogy azok a döntések, amelyek ebben a vonatkozásban megjöttek, természetesen abból a vonatkozásból sehonnan nem jó kijönni, de nem biztos, hogy az ezzel okozott kár olyan mértékű, ami máshol a döntésnek egy más súlypontra való helyezésével nemhogy pótolható, hanem jelentősen nagyobb eredményt nem hozhat be.
Ennek a legnagyobb értéke az, hogy át kell gondolni a diplomáciai tevékenységünket, s azoknak az új lehetőségeknek a figyelem középpontjába való állításával kell igazán majd újra felépíteni, amelyek a mai korszerű diplomáciai elvárásokat vagy az ország érdekeit is jobban szolgálják.
Én a magam részéről támogatni tudom azt a javaslatot, amit kidolgozott a Külügyminisztérium.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Ez lett volna a külügyi bizottság hozzátennivalója. Legközelebb talán majd időben tudjuk ezt a konzultációt szervezni.
Parancsoljon!
BALÁZS PÉTER külügyminiszter: Köszönöm szépen. Köszönöm az összes hozzászólást.
Számból vette ki a szót Kékesi képviselő úr, bár fölírtam magamnak, hogy ez a magyar modell, de én is így gondolom. Még akkor is, ha mintának, hivatkozásnak egy másikat használtam, ez a magyar modell. És az, hogy fenntartható, hatékony legyen, jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki majd utánam a külügyekkel fog foglalkozni, hogy 100-nál több képviseletet ne tartsunk fenn a világban, tudniillik azt a százat el kell látni feladattal, el kell olvasni a jelentéseiket, értékelni kell a munkájukat, törődni kell az emberekkel. Ez képviseletenként 2-3 embert leköt. Tessék megszorozni! A 600 külügyi munkatársnak jelentős része technikai munkát végez, más feladatokkal foglalkozni, tehát törődni is kell azokkal a képviseletekkel, nem csak odarakni őket, aztán évente egyszer elolvasni valamit róluk. Ez valóban a magyar modell, és ez változni fog. Eddig is változott, ezután is változni fog.
Azt kell világosan látni, hogy egy ilyen fajta építkezésnél, mint amilyen a külképviseleti hálózat, van egy kemény mag, ami nem mozdul. Bécsben vagy Washingtonban minden reményem szerint 50 év múlva is lesz képviselet, ott nyugodtan lehet ingatlant vásárolni, szolgálati lakást vásárolni, beruházni, stabilan megvetni a lábunkat.
Aztán van egy külső periféria, ahol a világért sem szabad még hosszú távú bérleti szerződést sem kötni, csak nagyon jó felmondási klauzulákkal, mert a világ változhat, és amelyik egy nap nagy piac volt - ilyen volt Irak, Egyiptom -, az másik nap egy kicsit hanyatlik, másnap föltűnik egy új piac, utána kell menni a mozgásoknak.
Ezzel együtt a svéd modellt jó szívvel ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Igaz, hogy egy kicsit kevesebb lakosa van, de tessék megnézni a gazdasági adatait és a diplomáciai teljesítményét! Én rendszeresen Karl Will mellett ülök különféle EU-s rendezvényeken, így elég sokat tudok vele beszélgetni, és nem mindig a méret számít, hiszen tudjuk, hogy az Európai Unióban ha sorba rakjuk szavazati súly szerint az országokat, akkor Lengyelország van a 7. helyen, de amikor a G20-akra kellett kiválogatni, hogy ki jusson oda, akkor Hollandia került oda, és a 15 milliós Hollandia megelőzte a 38 milliós Lengyelországot a gazdasági teljesítménye alapján. Ilyen módon Svédország is előttünk jár nagyon messze a diplomáciai hatékonyság tekintetében. Úgyhogy szívesen figyelem, hogy merre mozog.
Szeretném leszögezni, hogy nagyon egyértelmű legyen: a Külügyminisztériumnak megvan a rendes működéshez szükséges pénze a 2009. esztendőre. Nincs itt semmi probléma. Amikor átvettem a minisztériumot, megállapítottam a hiányokat: üzemanyag nélkül nem lehet közlekedni a kocsival; föltöltöttük üzemanyaggal. Most ez szépen el fog menni az év végéig. A következő kérdés a 2010-es költségvetés. De a lyukakat befoltoztuk, megtaláltuk a forrásait, és szépen elmegyünk az év végéig, beleértve olyan feladatokat, mint a 2011-es EU-elnökség előkészítése, a júliusban kezdődő Visegrádi IV-es elnökségünk színvonala ellátása, a Nabucco-nagykövet mellett egy Duna-megbízottat fogok létesíteni, a romastratégiára egy koordinációs funkciót. Tehát szépen építkezünk és tesszük a dolgunkat. Hangsúlyozom: nekem az a feladatom, hogy ezt az összhangot megteremtsem.
Egy kisebb félreértést szeretnék eloszlatni. A 20-as számot valóban mondtam, de az százalék volt, nem darab. Azt többször elmondtam, hogy körülbelül 20 százalékkal nagyobb a kabát, mint ami ránk illik, és ha nagyobb zakót hordunk, könnyen válhatunk nevetségessé. Én most ilyennek látom a külképviseleti hálózatot. A magunk konfekcióméretét kell magunkra ölteni és akkor jól fogunk festeni.
Nagyon köszönöm elnök úr gratulációját, ami személy szerint nekem szólt Kassát illetően, tudniillik azt én mentettem meg, tisztelt elnök úr. Nagyon sajnáltam azokat az embereket, akik félreértés áldozatai voltak Kelet-Szlovákiában és mozgalmat indítottak meg árnyékra vetődtek. Nem volt itt semmiféle szándék. Valamely felelőtlen ember olyan anyagot szivárogtatott ki... Munkaanyagok készültek. Készültek munkaanyagok arról, hogy mennyi a kereskedelmi forgalom az egyes képviseletek között. Készült arra is, hogy hol mennyi a konzuli ügy. És valóban Kassán, Krakkóban és jó pár helyen évi 100 körüli konzuli ügy volt. Ha csak ezt nézem, be kellett volna zárni, de nem csak ezt néztük. Úgyhogy ezek félreértések voltak.
Valóban a költségvetési helyzet reflektorfénnyel világított rá erre a hálózatra, és meggyorsította a döntéseket. Mi a külpolitikai, konzuli és elég nagy figyelemmel a gazdasági ügyekkel foglalkozunk. Leültem az ITDH vezetésével, többször beszéltem a gazdasági miniszterrel - és még fogunk is beszélni -, és jó pár esetben a gazdaság miatt tartunk meg képviseleteket, amelyek fent voltak ezen a listán -, mert ott van akkora gazdasági forgalom.
Kínát úgy látom, hogy túl vagyunk a senzseni-hongkongi időszakon és tolódik befelé új centrumokba a gazdasági tevékenység súlypontja, ahol jelen vagyunk, és még terjeszkedni is érdemes lesz.
Moszkvában működik a kereskedelmi részleg is a nagykövetség fedele alatt. A régi épület külön fenntartása nem indokolt - jól ismerem mind a két épületet. A Nemzeti Vagyonkezelőé minden ilyen épület, mint ahogy az általunk leadott diplomáciai ingatlanok is, helyesebben a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik.
Malajzia igen, de ott van mellette Bangkok és Szingapúr is. Ha rátekintünk a térképre, a dinamikusan fejlődő Délkelet-Ázsiában 3 helyen voltunk jelen, most 2 helyen. Eredetileg egyet akartam megtartani racionális megfontolásokból, tudniillik elérhető.
A kultúrát nem tudja mindig mindenütt felvállalni a diplomáciai hálózat. Nagyon fontos küldetésünk részben a magyar kultúra terjesztése, részben a diaszpórában élő magyarokkal való kapcsolattartás, de ez nem a Külügyminisztérium feladat- és hatáskörébe tartozik fő felelősségként. Van egy Kulturális Minisztérium. Tessék meghívni, megkérdezni, hogy mit tesz ennek érdekben. Egy tengerentúli diplomáciai képviselet fenntartása nagyságrendileg évi 100 millió forintnál kezdődik, és innen megy fölfelé. Nekem azt kell mérlegelnem, hogy kiadok-e évi 100 millió forintot egy olyan képviseletre, ahol az üzletek közvetlenül intéződnek, konzuli ügy szinte, nincs vagy ami, van, elektronikusan intézhető és így tovább, és van egy kulturális jelentősége.
Nagyon távoli az összehasonlítás, de mint ahogy ennek a bizottságnak a hatáskörébe tartozik, amikor azt tudja az ember, hogy egy határ túloldalán lévő fontos oktatási intézmény kap 20 millió forintot - mondjuk a szabadkai tanítóképző, ami az újvidékinek a kihelyezett tagozata; most voltam ott - vagy azt, hogy az ungvári, munkácsi és beregszászi főiskolák hárman együtt kapnak évi 30 millió forintot, akkor nincs szívem fönntartani a tengerentúlon évi 160 millió forintos képviseletet.
Sajnos ez nem úgy működik, hogy én föl tudom ajánlani azt a pénzt a munkácsiaknak, de visszahozom a költségvetésbe, és kívánom, hogy sikerüljön nemes célokra hasznosítani. Egyébként ezzel a néhány bezárással éves szinten annyi pénzt takarítunk meg, amennyi a Szülőföld Alapban benne van. Ezek a nagyságrendek. Ez a szűrés szempontjából nem túl sok, össztárcaszinten 5 százalék körüli megtakarítás, és nem elsősorban az anyagiakról van szó, hanem a nekünk illő, megfelelő képviseletről.
Amiről még nem sokat beszéltünk, hogy az elektronika révén mennyi ügyet lehet intézni és hogy 5 év múlva az európai parlamenti választásokon nem kell sokaknak kiutazni, mert elektronikusan lehet szavazni.
Ma már konzuli témákat így intéznek. Most kezdtem egy párbeszédet a másik három visegrádi kollégámmal, hogy hol tudnánk távoli vidékeken a négy képviseletet egy tető alá költöztetni, megtartva a szuverenitást. Négy zászlót kitéve, de legalább a takarítónő legyen közös, és a bérleti díj, mert azzal is rengeteget tudunk spórolni. Sok olyan hely van, ahol egymás mellett sorakozik a magyar, cseh, lengyel és a szlovák képviselet.
Végül, elnök úr, nem a témához tartozik ugyan, csak jelezni szeretném, hogy kezdeményeztem a szakállamtitkárok végkielégítésére vonatkozó jogszabály megváltoztatását olyan esetben, ha az illető külszolgálatra távozik.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Igazán nem akarok kukacoskodni, de miniszter úr, az utolsó adatokkal kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy a beregszászi főiskola éves támogatási összege 90 millió forint, Munkácson tudtommal nincs főiskola, Ungvárt valóban támogatja a magyar állam, de hogy a nagyságrendeket azért itt, a jegyzőkönyvben tisztán lássuk, ezt fontosnak éreztem jelezni.
Egyébként pedig ez az összehasonlítás, ha jól értem, ön azt mondja, hogy a Szülőföld Alapban van 2 milliárd forint. Ha 2 milliárd forintot fogunk megtakarítani tokkal-vonóval ebből a külképviseleti bezárásból, akkor az a 2 milliárd forint egy ilyen mértékű külpolitikai eszközrendszernek a meggyengítése, hát azt kell mondanom, hogy ez aránytalan, ez nagyon távol van attól, hogy egy átgondolt és racionális döntésnek tekinthessük. Ha már itt tartunk, akkor innentől fogva, azt gondolom, hogy ez az összehasonlítás egy meglehetősen távoli összehasonlítás, hogy a határon túli magyaroknak egyébként a rendkívül alacsony költségvetési támogatását ilyen értelemben értékeljük.
Összegezve, miniszter úr, szeretném megköszönni a tájékoztatást, aláhúzni azt, hogy talán ön is most már így utólag érzékeli, hogy nem csupán egy demokratikus elvárás, hanem talán még hasznos is lehetett volna ezt a konzultációt - ha most eltekintünk attól, hogy egy demokráciában élünk - a döntést megelőzően lefolytatni, és talán az itt elhangzó megjegyzéseket és javaslatokat, ahogy ezt itt Hárs Gábor és többen megfogalmazták, úgy beépíteni a döntésekbe, hogy ezek tükröződjenek. De most nyilvánvalóan tovább nem tudunk menni, nem tudjuk megmondani, hogy mit kellett volna másként dönteni, mert ebben ön nem fog tudni most a meghozott döntését követően velünk egyetérteni, de azokat a szándékokat, amelyeket most itt a második hozzászólásában megfogalmazott, tudomásul vesszük, és részben üdvözöljük.
Amennyiben nincs több hozzászólási szándék, megköszönöm vendégeinknek a megjelenést. Jó munkát kívánunk önöknek! Ősszel folytatjuk, mármint, ami a miniszter úrral való párbeszédet illeti, és mi pedig ma délután kettőkor folytatjuk, majd jövő héten, mivel 11-kor kezdődik a parlament 29-én, ezért reggel kilenckor fogunk még tartani egy bizottsági ülést. Azt szeretném kérni, hogy a 29-ei reggel 9 órát is írják fel a képviselőtársaim.
Köszönöm szépen, az ülést berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 54 perc.)
|
|
|
Németh Zsolt |
|
|
|
a bizottság elnöke |
Jegyzőkönyvvezetők: Barna Beáta és Horváth Éva Szilvia