KHTB-32/2009.
(KHTB-1198/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2009. december 8-án, kedden, 10 óra 14 perckor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
Az ülés résztvevői *
Elnöki megnyitó *
A napirend elfogadása *
Tájékoztató a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásáról *
Faller Jenő szakállamtitkár (KüM) szóbeli tájékoztatója *
Kérdések, hozzászólások, reflexiók *
Zárt ülés elrendelése *
A bizottság részéről
Megjelent
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Velez Árpád (MSZP)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Gedei József (MSZP) dr. Szakács Lászlónak (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Kránitz László (MSZP) Velez Árpádnak (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) dr. Kékesi Tibornak (MSZP)
Velez Árpád (MSZP) megérkezéséig dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz) dr. Horváth Jánosnak (MSZP)
Dr. Gruber Attila (Fidesz) Németh Zsoltnak (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP) Gógl Árpádnak (Fidesz)
Meghívottak részéről
Hozzászóló
Faller Jenő szakállamtitkár (Külügyminisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 14 perc)
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Jó reggelt kívánok! Bejelentem a helyettesítéseket. Németh Zsolt Gruber Attilát, Gógl Árpád Nagy Andort, Kárpáti Tibor Hárs Gábort, Kozma József Velez Árpádot, Szakács László Gedei Józsefet, Kékesi Tibor Varga Lászlót helyettesíti.
Megküldtük a napirendet. A napirenddel kapcsolatban bárkinek van-e kérdése? (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, felteszem szavazásra. Ki támogatja a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú, köszönöm szépen.
Tájékoztató a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásáról
Köszöntöm Faller Jenő külügyminisztériumi szakállamtitkár urat, és megadom önnek a szót: tájékoztató a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásáról.
Parancsoljon!
Faller Jenő szakállamtitkár (KüM) szóbeli tájékoztatója
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Elnök úr, köszönöm a szót. Képviselő urak, hölgyek, urak, jó reggelt kívánok! Ha szabad, akkor egy személyes dologgal kezdeném. A másik minőségemben, mint a nyugat-balkáni térséget felügyelő szakállamtitkár ma délben Koszovóba utazom, úgyhogy igyekszem gyors lenni, és kérem a képviselő urakat, tegyék lehetővé, hogy ne késsem le a repülőgépet.
A moszkvai ingatlan értékesítésével kapcsolatban elöljáróban a legfontosabbként azt szeretném elmondani, hogy az ügy - amennyiben ez ügy - semmilyen módon nem befolyásolja a magyar-orosz kapcsolatokat, nincs rá semmilyen hatással. Az kétségtelen, hogy az ügy kapcsán sérül az országkép, és ez a sérülés elsősorban a külpolitikára, a diplomáciára, a Külügyminisztériumra, a Külügyminisztérium szakapparátusára hullik. Nagyon óvatosan mondom, hogy talán szerencsésebb lett volna, hogyha nem a külügyi bizottság tűzi napirendre ezt a témát. Tudniillik, a teremben külpolitikusok, politikusok, diplomaták vannak, és bár nyilvánvaló, hogy a képviselő urak felkészültsége megengedi, lehetővé teszi, hogy ilyen ügyekben is nyilatkozzanak, és a diplomaták korlátozott felkészültsége is azért módot ad arra, hogy nyilatkozzunk ezekben az ügyekben, de alapvetően azért itt gazdasági és jogi kérdésekről beszélünk. Ezzel együtt igyekeztem felkészülni, hogy a miniszter úr távollétében és megbízásából a Külügyminisztérium részéről a tájékoztatást megadjam.
Ha szabad, még egy fontos dolgot mondanék az értékesítéssel kapcsolatban. Az ügy körül lévő sajtópolémia, politikai viták rendkívül nehézzé teszik a Külügyminisztérium által kezelt egyéb ingatlanok értékesítését, és itt szeretném a képviselő urak figyelmét felhívni arra, hogy a 2010-es külügyi költségvetés 60,1 milliárd forint, amit egyébként ez úton is köszönünk a képviselő uraknak, hogy megszavazták. Ebből 2,8 milliárd forint mögött nincs fedezet, nevezetesen a fedezet a hosszú évek, évtizedek óta külföldön üresen álló ingatlanaink értékesítéséből várható. Mi több, 2,1 milliárd forintot ebből a 2011-es EU-elnökségi előkészületekre irányozott elő a Pénzügyminisztérium. Úgyhogy, ha ezekkel az ingatlankérdésekkel ilyen formában foglalkozunk a továbbiakban, akkor fennmarad az a tendencia, hogy a Bajnai-kormány idején egyetlen ingatlant sem sikerül eladnunk.
Talán a későbbiekben lehetne arról beszélni, hogy más fontosabb kérdésekhez hasonlóan - mint például a 2011-es EU-elnökség - talán érdemes lenne egy eseti bizottságot létrehozni, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tevékenységével párhuzamosan biztosítaná részben a nyilvánosságot, részben pedig a politikai konszenzust arra való tekintettel, hogy a Külügyminisztérium kezelésében, állami tulajdonban lévő - óvatosan próbálok becsülni - 12-17 milliárd forintnyi vagyont értékesítsük. Még egyszer mondom, ebből 2,8 milliárd forintot beépítettek a külügy költségvetésébe. (Dr. Horváth János megérkezik az ülésre.)
Konkrétan a moszkvai ügyre térve: az alaphelyzet az, hogy az Állami Számvevőszék szokásos éves vizsgálatai során foglalkozott a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítésével, és a Külügyminisztérium tekintetében nem tett semmilyen elmarasztaló, figyelemfelhívó vagy olyan ténymegállapítást, amivel a minisztérium vezetésének foglakoznia kellett volna. Azt kell tudni, hogy az épület a kereskedelmi kapcsolatok korábbi, nagyon intenzív szakaszában, 1982-ben épült, amikor a külkereskedelem még állami monopóliumként működött. A 2000-es évek elejétől az épület kihasználtsága nagyon alacsony volt, fenntartása jelentős pénzeszközöket igényelt, és összességében nem felelt meg az úgynevezett egységes külképviseleti hálózathoz fűződő kormányzati követelményeknek. Tehát valamikor a 2000-es évek elején merült fel a szóban forgó épület értékesítésének lehetősége.
Úgy gondolom, hogy magáról az épületről talán nem érdemes hosszan beszélni - ha szükség van rá, a kérdések alapján válaszolok. 2005-ben megindult a Moszkvában található három - állami tulajdonban lévő -, egyenként rendkívül nagy és kihasználatlan ingatlan racionalizálására irányuló koncepció kidolgozása. 2005 végén az MNV Zrt. jogelődje, a KVI utasítást adott a moszkvai nagykövetnek az értékesítési tárgyalások megkezdésére. A fentieket tükrözi az ebben az időben keletkezett vételi ajánlat, amely egy adásvételi szerződés formájában jelent meg, amely nem került aláírásra. A sajtóban sokat emlegetett úgynevezett 2005-ös szerződés nem más, mint egy olyan vételi ajánlat, amelyet a vevő egy szerződés formájában adott oda. A Külügyminisztérium ismeretei szerint ez nem került aláírásra. Az ingatlan korlátozottan volt forgalomképes, mivel a földterület orosz állami tulajdonba tartozott, az épületet pedig a kétoldalú kormányközi megállapodás alapján csak az orosz fél egyetértésével lehetett értékesíteni harmadik partner felé. Ez az a bizonyos 1973-as kormányközi megállapodás.
Nagyon fontos tudni a képviselő uraknak - visszautalnék arra, amit a bevezetőben mondtam -, hogy miért is a külügyre hullik vissza ez a dolog. Az épület a magyar állam tulajdonát képezi, melynek képviselője a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, illetve a jogutódja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A Külügyminisztérium az ingatlan vagyonkezelője volt, az épületben a mindenkori gazdasági vagy kereskedelmi tárca felügyelete alatt magyar külkereskedelmi vállalatok tevékenykedtek és mint ismeretes, egy szálloda működött. A tények, amelyeket fel tudtunk tárni: a kormány 2006. április 4-én hozott egy határozatot az ingatlan értékesítéséről. Az MNV Zrt. a korlátozott forgalomképességnek megfelelően, vagyis egyrészt az orosz fél beleegyezésének szükségessége, illetve a telek orosz tulajdonban léte miatt zártkörű pályázatot hirdetett, melynek győztese a Diamond Air luxemburgi bejegyzésű cég lett. A Külügyminisztérium irattárában két szerződésmásolat található, egy 2008. március 14-i és egy november 5-i keltezéssel. Mindkettő ugyanarra az ingatlanra vonatkozik, és azonos vételárat tartalmaz.
A második szerződést az MNV Zrt. kezdeményezte - csak feltételezéseim vannak - vélhetően azért, hogy összhangban legyen a '73-as kormányközi egyezménnyel, mivel az első változat e tekintetben hiányos volt, vagy pedig azért, mert az első változat nem felelt meg a vagyontörvény által támasztott követelményeknek. Amikor a Külügyminisztérium tudomást szerzett arról, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytat az MNV Zrt.-nél, akkor a külügyminiszter belső vizsgálatot rendelt el. Ennek a megállapításai a következők. Az érdemi döntéseket az ügyben a vagyontörvény értelmében az MNV Zrt. hozta. Másrészt a tranzakcióval kapcsolatban a KÜM számláján semmilyen pénzmozgás nem történt. Tekintettel arra, hogy a KÜM az értékesítésben az MNV Zrt. tulajdonosi utasításainak megfelelően végrehajtóként járt el, ezért a minisztériumban az egész értékesítésre vonatkozóan csak a Külügyminisztériumot közvetlenül érintő dokumentumok és iratok lelhetők fel. Ezekből a dokumentumokból és iratokból az értékesítés folyamatának egésze nem ítélhető meg. Számos lépés dokumentációja a Külügyminisztériumban hiányzik. Annak érdekében, hogy az egész folyamatról a döntéshozók és a közvélemény számára tiszta, átlátható kép legyen, a minisztérium irattárában lévő összes dokumentumot, továbbá a mi belső ellenőrzési jelentésünket megküldtük az Állami Számvevőszéknek azzal a remélt céllal, hogy az ÁSZ az MNV Zrt.-nél folytatott vizsgálatát egyesíti az általunk rendelkezésre bocsátott dokumentumokkal.
Befejezésként szeretnék néhány, a Külügyminisztérium számára fontos gondolatot elmondani. Ez az ingatlanértékesítési ügy a Bajnai-kormány megalakulása előtt lezárult. Amikor ez az ügy lezárult, Balázs Péter egyetemi tanár volt, én szófiai nagykövet voltam, tehát a Külügyminisztérium jelenlegi vezetése a folyamatokat csak a későbbiekben tudta vizsgálni.
A másik fontos elem, amire szeretném felhívni a képviselő urak figyelmét, hogy a Moszkvai Nagykövetségen, a Külügyminisztériumban található összes dokumentumot feldolgoztuk, összegyűjtöttük ebben a három kötetben, és ezek közül egyetlenegy papírt nem minősítettünk, nem titkosítottunk, tehát bármikor az arra jogosultak rendelkezésére áll. A miniszter véleménye szerint - és ez tulajdonképpen a belső jelentésünk végkicsengése - hivatali mulasztás nem történt a Külügyminisztériumban. Bár a két szerződés szabálytalan, de miután a második felülírja az elsőt és az arra jogosult MNV Zrt. utasítására történt, ezért e tekintetben sem kezdeményezett a miniszter semmilyen lépést. Átadtuk az ÁSZ-nak a dokumentumokat.
Két fontos kérdés merül még fel. Ugye, a pénz. Az egyik, hogy az ingatlan értékét, az értékbecslés helyességét a Külügyminisztérium nem tudja megítélni. Úgy gondoljuk, hogy az akkori nagykövetünk jóhiszeműen járt el, amikor egy nemzetközi hírű - jó hírű - ingatlan-értékbecslő céget bízott meg. Ennek megítélésére azonban, hogy az érték alapján kiszámított eredmény valós vagy sem, a külügynek nincs lehetősége.
Az utolsó fontos tény, hogy a tranzakcióval kapcsolatban a minisztériumban nem volt pénzmozgás. A Külügyminisztérium számlájára pénz nem érkezett.
Nagyjából ezeket gondoltam elmondani, és várom a képviselő urak kérdéseit.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
ELNÖK: Köszönöm szépen, szakállamtitkár úr. A Pénzügyminisztériumból érkezett-e valaki? (Nincs jelzés.) Sajnos a Pénzügyminisztérium a meghívásnak nem tudott eleget tenni ebben a kérdésben. Szeretném jelezni államtitkár úrnak, köszönjük szépen, hogy elmondta a Külügyminisztérium álláspontját, mi nem fogunk erre korlátozódni. Úgy gondoljuk, hogy minket ennek az ügynek a kormányzati kezelése érdekel, és alapvetően nem a Külügyminisztérium felelőssége van itt a középpontban, hanem a kormány felelőssége. Ha ezzel kapcsolatban tud nekünk segíteni, azt megköszönjük.
Szakállamtitkár úr, négy kérdést szeretnék érinteni. Egyik az oroszokkal való takarózás kérdésköre, a másik a fél évvel korábbi átutalás kérdésköre, a harmadik, hogy kinek az utasítására történt, tehát a felelősség, a végső mozgató kérdése, a negyedik pedig a vételár. Azt gondolom, e kérdések köré csoportosíthatjuk a kérdéseket, tehát négy kérdéscsoportot szeretnék érinteni.
Az első kérdésem az lenne, szakállamtitkár úr, hogy akkor jól értjük-e, hogy az 1973-as szerződés nem vevőkijelölési jogról szól, hanem egyetértési jogról. Ilyen értelemben a kettő meglehetősen különbözik. A vevőt megtalálja az eladó, majd e tekintetben az orosz államnak egyetértési joga van. Úgy látom, hogy ez a fajta jogi helyzet a kormányzati kommunikációban összekeveredett azzal, hogy az oroszoknak van módja kijelölni a vevőt. A szerződés nem erről szól. Jól értjük-e? Ez lenne az első kérdésem.
A második a Diamond Air luxemburgi off-shore cég tulajdonosi hátterét érinti. Ha jól értem, a Diamond Air tulajdonosi hátteréről a magyar kormány semmit nem tud, tehát elképzelhető az, hogy a magyar nagykövetség egy több milliárdos üzletet úgy kötött meg, hogy semmilyen írásos felterjesztésben, még csak meg sem kísérli tisztázni azt, hogy a Diamond Air kicsoda. Ez annál is inkább érdekes, mert a céges papírokból világos, hogy 2005 májusában jegyezték be ezt a céget, éppen csak az előtt, hogy Székely Árpád az első szerződést - előszerződést, ahogy ön itt fogalmazott - kidolgozta volna, és egyébként az sem szerepel egyáltalán, hogy ingatlanokkal foglalkozna ez a cég. Tehát a második kérdésem a Diamond Air tulajdonosi hátterére vonatkozik. Megfelel-e a valóságnak, hogy önök erről az égvilágon semmit nem tudnak, és így sikerült megkötni ezt a szerződést?
A harmadik kérdés pedig arra vonatkozik, amit az első kérdésben már érintettem, ez az úgynevezett vevőkijelölési jog. Székely Árpád azt állítja a sajtóban, hogy a vevőt az orosz fél határozta meg. Az iránt érdeklődnék, hogy az orosz féltől sikerült-e valamilyen dokumentumot beszerezni a folyamat során, amely igazolja Székely Árpád állítását, hogy előzetesen az orosz fél a Diamond Air céghez járult hozzá. Bízom abban, hogy egy ilyen súlyú ügyben kell rendelkeznünk egy ilyen egyetértési jegyzékkel, és nem telefonon vagy szóbeli közlés alapján döntötték el a Magyar Köztársaság illetékesei, hogy ezt az orosz álláspontot hitelesnek fogadják el. Némileg ellentmond annak, hogy ezt a céget választotta volna ki az orosz fél, a Heti Válaszban megjelent közvetítői levél. Érdekes lenne ugyanis azt feltételezni, hogy ha a moszkvai önkormányzat ajánlatot tesz, akkor ezt a moszkvai önkormányzati ajánlatot bármely kormányzati tisztviselő felülbírálja egy off-shore cég ellenében. Tehát azt gondolom, hogy azért megengedhető az a feltételezés, hogy nem mond igazat Székely Árpád akkor, amikor azt állítja, hogy az orosz fél határozta volna meg a vevőt. De örülnénk annak, ha meggyőződhetnénk ennek az ellenkezőjéről.
A fél évvel korábbi utalás. Ezzel kapcsolatban alapvetően két komolyabb kérdésem lenne. Azt állítja Székely Árpád, hogy 2008-ban - ön is említette - két szerződés született, és azért született két szerződés, ön azt mondta, hogy jogi korrekciós célból, ő pedig azt állítja, hogy az MNV Zrt. nem tudta, hogy már fél évvel korábban eladták a moszkvai ingatlant. Tehát Székely Árpád az Origónak aztán azt állította, hogy rossz kommunikációval magyarázható az, hogy az MNV Zrt. nem tudott arról, hogy fél évvel korábban, márciusban már eladták, és ezért írták ki a zártkörű pályázatot. Ez fontos kérdés, hogy az MNV Zrt. tudta vagy nem tudta, amikor kiírta a pályázatot, hogy már eladták a saját ingatlanát. De most azt kérdezném öntől, hogy lát-e valami valóságalapot abban, hogy itt az MNV Zrt. nem tudott arról, hogy márciusban eladták az ingatlant.
A második, ennek ellentmondó dolog, hogy már Fekszi Márta 2006 decemberében írásos felhatalmazást adott Székely Árpádnak arra, hogy eladhatja az ingatlant. Lehetséges-e, hogy Fekszi Márta közigazgatási államtitkár a Pénzügyminisztérium engedélye nélkül felhatalmazta volna Székely Árpádot az ingatlan értékesítésével? Azt hiszem, eléggé kevéssé engedhető meg ez a hipotézis. Sőt, ön is megerősítette, de Fekszi Márta több sajtónyilatkozatot tett arról, hogy a Külügyminisztérium csak postásként szerepelt az ügyben, tehát mindenről az MNV-ben döntöttek. Akkor hogyan lehet, hogy ha mindenről az MNV döntött - vagy a Pénzügyminisztérium -, hogy ne tudott volna arról, hogy Székely Árpád eladta az ő ingatlanát.
Végül van itt egy 2008 márciusi levél, amit ugyan mi nem ismerünk, de az ÁSZ megállapításaiból ez ismertté vált, hogy az MNV levelet írt márciusban a Nemzeti Banknak, amelyből egyértelműen kiderül, hogy tudtak arról, hogy az ingatlan értékesítésre került. Tudták, vagy nem tudták?
A fél évvel korábbi utalással kapcsolatban egy apróságra térnék rá másodszor, ez pedig az, hogy a 2005-ös szerződés meghatározza a vételárat és meghatározza az előleget, tehát a 21 milliót, illetőleg a 2,4 milliót. Ez az összeg végig konstans módon jelenik meg a szerződésekben. Erre a 2005-ös szerződésre ön is azt mondja, hogy ez nem volt. Székely Árpád úgy fogalmaz, hogy ez nem jogi aktus. Ön úgy fogalmazott, hogy nem került aláírásra ez a szerződés. Viszont a 2008 márciusi szerződésben az áll, hogy az előleg már a 2005-ös szerződésnek megfelelően átutalásra került. Tehát ha nem volt jogi aktus 2005-ben, akkor mire utalt, mire hivatkozott a 2008-as szerződés, mi alapján történt az előleg átutalása?
Hadd kérdezzem meg nagyon egyszerűen öntől, államtitkár úr, hogy ezt a 2,5 milliót - 500 millió forintról beszélünk és az előlegről - utalták, vagy nem utalták? Ennyivel kevesebbet tartalmaz a 2008-as márciusi szerződés. A 2005-ös alapján utalták, vagy nem utalták? Ha nem utalták, valami nyoma kell, hogy legyen ennek a pénznek. Ez a szerződés, ez az érvényes szerződés egyértelműen állítja, hogy elutalták. Ezt aláírtuk. Mi elismerjük, hogy elutaltak 2,5 millió dollárt. Azt szeretném megkérdezni, hogy hol van ez az előleg. Hol van a 2,5 millió dollár? Nyomon követhető-e ez? Nyilvánvalóan nem a külügy számláján, hanem bárhol. Ilyen értelemben visszamenőlegesen teljesen jogos a kérdés, hogy biztos, hogy nem lett aláírva az a szerződés 2005-ben? Mégiscsak 500 millió forintot úgy blindre talán nem utalnak, ha a szerződés nem lett aláírva 2005-ben.
A harmadik kérdéskörre térnék rá, hogy kinek az utasítására. Államtitkár úr, ön azt mondta, hogy a KVI utasította Székely Árpádot 2005-ben, hogy adja el a moszkvai ingatlant. Feltúrtam elég sok dokumentumot ebben a kérdésben. Itt van ez a KVI-levél 2005 decemberéből a kezemben, Zelles Sándor írta alá. Ebben utasítás arra vonatkozóan, hogy adja el a moszkvai ingatlant, nem szerepel. A KVI részéről Zelles úr elmondja, hogy hogyan kell a kincstári vagyont úgy általában értékesíteni, milyen formai követelményei vannak az értékesítésnek. Erre gondolt, amikor azt mondta, hogy utasította a KVI a moszkvai nagykövetet? Igazán ez az, amit nem látunk, hogy ki a mozgató, ki mozgatja, ha már a Külügyminisztérium nem mozgatja a saját nagykövetét. Ki mozgatja a moszkvai magyar nagykövetet? Kulcskérdésnek tartom, hogy bármilyen nyomásgyakorlás, kormányzati utasítás - természetesen innentől világos, hogy a hivatali út megkerülésével - történt-e és mindez hogyan történt.
A Magyar Nemzetben egy kérdésre Székely Árpád a következőt válaszolja. A kérdés így hangzik: "Nem tartja furcsának, hogy egy üzletember milliókat utal át mindenféle szerződés nélkül? Ehhez akkor legalább valami magas szinten megszületett alku szükségeltetik." - teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet Székely Árpádhoz. "Ez valószínűleg így lehet, de én erről nem tudok" - mondja a nagykövet. Tehát 2005 novemberében, amikor mindenféle felhatalmazás nélkül nem tudjuk, hogy aláírásra került, vagy nem, egy szerződés, de a Diamond Air átutalta az előleget nagy valószínűséggel, erről az időről beszélünk. Majd az Origo-interjúban, ami a napokban jelent meg, azt mondja Székely Árpád, hogy egyeztetett a miniszterelnökkel a kiküldetés részleteiről 2005 augusztusában Gyurcsány Ferenccel, amely között az épület eladásának lebonyolítása is szerepel, 2005. augusztus 26-án Gyurcsány Ferenc tájékoztatta a nagykövet urat erről. Tehát az lenne a költői kérdésem - először is Gyurcsány Ferenc képbe kerül ebben az interjúban, az Origo-interjúban egyértelműen -, hogy hogyan tárgyalhatott ennek az épületnek az eladásáról 2005 nyarán vagy azt megelőzően Gyurcsány Ferenc, ha a kormányhatározat valamikor 2006 áprilisában született meg. Már egy évvel korábban Gyurcsány Ferenc ebben a témában gyakorlatilag képbe hozta Székely Árpádot, amire ő itt hivatkozik.
Hadd tegyem fel azt a kérdést továbbá ezzel kapcsolatosan, hogy arra is kiterjedt-e az ön tudomása szerint Gyurcsány utasítása, hogy zárt körben kell megvalósítani ezt az értékesítést, mert a vagyontörvény valóban egészen világosan kimondja, hogy erre csak kivételes esetben kerülhet sor. Előfordulhat-e, hogy a kormányzati gépezetben nincs írásos dokumentum arról, hogy miért kell különlegesnek tekinteni ezt az esetet, és hogy miért kell zártnak tekinteni ezt a pályázatot. Tudjuk, hogy kizárták a pályázatból az épületben székelő nagy multinacionális magyar cégeket, az Egist, a Richtert, azokat a cégeket, amelyek szerették volna megvenni, és feltételezhetően semmiféle kifogás velük szemben az orosz fél részéről megalapozottan nem merülhetett volna fel. Tehát, államtitkár úr, ne haragudjon, azt kell a parlament illetékes bizottsága előtt megkérdeznem, kijelenti-e azt, hogy nincs tudomása arról, mint a Külügyminisztérium szakállamtitkárának, hogy Székely Árpád utasítást kapott az ügyben a kormányzattól az ingatlan értékesítésére akár Gyurcsánytól, akár Veres János pénzügyminisztertől az ügylet lebonyolítása érdekében.
A negyedik kérdéskör a vételár lenne, amit érinteni szeretnék. Egy apró mellékkérdés, ami az utóbbi időben kiderült, hogy az épület nem 17 ezer négyzetméter, hanem ennél is nagyobb, csak a hasznos alapterülete 17 ezer négyzetméter. Mi az igaz ebből? Fenntartja-e a Külügyminisztérium azt az álláspontot, amit Székely Árpád megfogalmazott, hogy az épület rossz állapotban volt? A sajtóban ezt világossá tette Székely Árpád, hogy leharcolt állapotban volt az épület, ugyanis a már említett Cushman & Wakefield által végzett vagyonbecslés azt mondja, hogy 200 milliót költött felújításra, a teljes szállodai szárny fel lett újítva, kiterjedt a felújítás a tetőcserére, a vízvezetékcserére, a liftcserére, a belső díszítés felújítására. Azért vagyok egy kicsit hevenyészett, mert továbbra sincs magyar nyelvű vagyonértékelés a moszkvai ingatlanról, holott ez törvényi kötelezettség bármi ilyen értékesítés esetében, és tudomásom szerint mind a mai napig nem rendelkezünk magyar nyelvű fordítással erről a vagyonértékelésről.
Azért is érdekes Székely Árpádnak ez az állítása, hogy rossz állapotban volt az épület, mert a vagyonbecslő cég a megbízó fél által szolgáltatott adatokból készítette el a jelentést, tehát meglepne, ha nem nézte volna meg ezt a nagykövet úr. A vételárral kapcsolatban itt 3,5 milliárdról van szó, a legizgalmasabb dolog az, ami a Heti Válaszban is megjelent, az orosz közvetítői levél, amely arról tanúskodik, hogy 30-50 millió euró, tehát 10-15 milliárd forintos ajánlatok jöttek az ingatlanra, ami azért lényegesen magasabb, mint amiért sikerült eladni. Figyelemreméltó, hogy ezt a legkomolyabb ajánlatot nem akárki, hanem a moszkvai városi tanács, a moszkvai önkormányzat adta, és ezért is jogos az a felvetés, amit az előbbiekben már megemlítettem, hogy izgalmas lenne azért megtalálni azt a moszkvai kormányzati tisztségviselőt, aki inkább egy off-shore céget részesít előnyben egy ilyen adásvétel engedélyezésekor, mintsem a moszkvai önkormányzatot. Érdekes lenne ezt a tisztviselőt látni.
Végül tud-e arról, szakállamtitkár úr, hogy a 2008 márciusi eligazításon, amit egyébként Székely Árpád tartott a tekintetben, hogy a cégeknek el kell hagyni az épületet - és jelen voltak a cégek -, tehát ezek az ajánlatok közismertek voltak, több cég jelenlévő képviselője előtt hangzottak el ezek az ajánlatok?
A Fidesz álláspontját végül annyiban tudnám e kérdésben összegezni, hogy idézem az Állami Számvevőszék illetékesének a bizottság ülésén elhangzott kijelentését. Az Állami Számvevőszék ilyen adásvételi üggyel húszéves praxisa alatt még nem találkozott. Szeretném tájékoztatni a bizottság tagjait és a vendégeinket arról, hogy immár nem az V-XIII. Kerületi Ügyészség foglalkozik ezzel, hanem tegnap tájékoztatást kaptunk a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásáról; különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség ebben a moszkvai ingatlanügyben. De azt továbbra sem látjuk, hogy ki van a kormányzat részéről az ügy mögött. A papíron Fekszi Márta és Székely Árpád neve szerepel általában, de azért most már sejthetjük, hogy az ügylet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számára is nagyon fontos volt, mint ahogy ezt Székely Árpád világossá tette. Úgy tűnik továbbra is, hogy Veres János az az ember, aki nem tudott semmiről, különösen arról nem tudott, hogy egy általa felügyelt szerv tulajdonában lévő ingatlant milliárdokért eladnak, és azt is tudjuk, hogy egyszerűen kommunikációs hiba történhetett ebben a kérdésben.
Végül nagyon komoly kételyeink vannak a vételárral kapcsolatosan is. Megengedhető az a feltételezés, hogy mintegy 5-6 milliárd forinttal kurtították meg az ügyben résztvevők a magyar államot. Nem látjuk egyelőre, hogy hol van az előleg, 500 millió forint nyomát nem találjuk, és azt hiszem, nem igényel különösebb magyarázatot az - noha formai problémák itt adódtak -, hogy azért ez a világ egyik legdrágább városának egy központi fekvésű, hatalmas ingatlanja, tehát óriási veszteség a magyar állam számára, és mindeközben Oroszországgal takarózik a kormányzat, az oroszokra mutogat. Úgy vélem, egyáltalán nem állítható, hogy ennek a magyar-orosz kapcsolatokra vonatkozóan ne lenne súlyos diplomáciai következménye, hogyha ez tudatosodik az orosz félben.
A magam részéről azt szeretném jelezni, hogy tovább kényszerülünk vinni ezt az ügyet addig, amíg ki nem derül, hogy mi történt pontosan, és ki volt az értelmi szerző, és talán a végső cél nem lehet más, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás eljut addig a fázisig, nyilvánítsa semmisnek ezt a megítélésünk szerint ezer sebből vérző szerződést, és kerüljön vissza az ingatlan a magyar adófizetők tulajdonába. Ha pedig erre valami okból már nem kerülhet sor, akkor szükségesnek tartom, hogy lássuk, és vonják felelősségre azokat, akik felelősek a vagyonvesztésért. Ami pedig a Külügyminisztériumot illeti, szakállamtitkár úr, önök azt állítják, hogy önök postások voltak ebben az ügyben. Ha jól értem, akkor ez a belső vizsgálat is arról szól, hogy a Külügyminisztérium postás volt. De azt hiszem, akár így volt, akár nem így volt, valami azért nem stimmel.
Úgy gondolom, a Külügyminisztériumnak kötelessége lett volna jóval korábban, miután néhány hónappal ezelőtt sajtónyilvánosságot kapott az ügy, jóval korábban elindítani a belső vizsgálatot. Úgy gondolom, az a következtetés, amit itt önök levontak, hogy semmilyen vizsgálatot a Külügyminisztérium senki ellen nem indít, mert a Külügyminisztérium semmiért nem felelős, szerintem így messziről megállapítható, hogy ez a felelősség elkenése. Nem vonták le a megfelelő fegyelmi következtetéseket. A Külügyminisztérium megpróbálta elkenni az ügyeket, utólagosan lepapírozni a törvénytelen ügyeket. Ezzel szemben pedig azt kell mondanom, szakállamtitkár úr, hogy mi egyértelmű ígéretet kaptunk a minisztériumtól, hogy a Külügyminisztérium minden egyes munkafázisba bevonja a külügyi bizottságot, megkapjuk a dokumentációt. A mai napig nem kaptam meg a minisztérium belső vizsgálatát, amit október 10-ére ígért nekem Fekszi Márta. Ezt a magam részéről elfogadhatatlannak tartom.
Legutóbb tegnap próbáltam meg a külügyminisztertől a korábbi ígéretére hivatkozva a belső vizsgálatot megszerezni. Nem hiszem, hogy bármivel okosabb lennék, ha megkapnám ezt a vizsgálatot, ahogy így ezt ön ismertette velem, viszont azt gondolom, ez a tény, ahogyan eljárt ebben a kérdésben a Külügyminisztérium velünk szemben, nagyon jól jellemzi a magyar demokrácia közállapotait 2009 vége tájékán. Ezért azt gondolom, hogy a felelősség áthárítása egy dolog, a demokrácia alapvető szabályainak a be nem tartása és a kötelezettségek, ilyen értelemben a jogi kötelezettségek elmismásolása pedig egy másik dolog. Ezért nem látom olyan rózsásan a Külügyminisztérium szerepét ebben az egész ügyben, mint ahogy ezt most ön itt elmondta. De azt gondolom, nem ez a fő kérdés, hogy mi a Külügyminisztériumnak az ügyben a felelőssége, hanem hogy mi ebben az egész ügyben a kormányzat felelőssége, és végső soron erre várnám a válaszokat. Remélem, végre lesz egyszer egy olyan vizsgálat, ami erre kiterjedően ad nekünk válaszokat.
Ezek lettek volna a rövid megjegyzéseim az üggyel kapcsolatban, négy kérdés köré csoportosítva, szakállamtitkár úr.
Azt szeretném megkérdezni, van-e további kérdés a bizottság részéről. (Jelzésre.) Gógl képviselő úr, parancsoljon!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tudva, hogy az államtitkár úr utazik, azt szeretném tömören megkérdezni, hogy hol és ki hozta az elsődleges döntést. A Külügyminisztériumnak Moszkvában van három olyan ingatlana - ahogy elmondta az államtitkár úr -, vagy volt három olyan ingatlana, amely a külpolitikai és külkereskedelmi céloknak megfelel. Ennek a vagyonkezelője a Külügyminisztérium. Tehát valaki hozott egy döntést, hogy mérlegelve az aktuális helyzetet, a jövő lehetőségeit, ebből a három ingatlanból ez az ingatlan szükségtelen. El kell mondjam, hogy 1971-től gyakorlatilag '90-ig majdnem minden évben jártam Moszkvában, és nagyon jól emlékszem arra a változásra, amely lehetőséget adott - a kereskedelmi centrum megjelenése - az akkor jelentős volumenű kereskedelmi kapcsolatnak. Éppen az elnökünk által említett cégcsoportnak, tehát a MEDIMPEX rendszerének voltam valamilyen oknál fogva szakértője és közvetítője a kereskedelemben. Azt kell mondjam, hogy kiemelkedő lehetőséget adott ez az ingatlan a maga komplexitásában, és aki járt Moszkvában és ismeri Moszkva szerkezetét, pontosan tudja, hogy hol van ez az ingatlan, és körülbelül mekkora az értéke.
Tehát valaki, aki meghozta azt a döntést, hogy erre az ingatlanra külpolitikai és a külkereskedelem vonatkozásában egy domináló Oroszországban nincs szükség, hát az hogyan egyeztetett a Külügyminisztériummal, hogyan mérlegelték azt, hogy mi fog történni a XXI. században a birodalom és az Európai Unió kapcsolatrendszerében? Tulajdonképpen ez a kérdésem lényege, mert valakinek ezt a döntést mérlegelve meg kellett hoznia, vagy a szakértelem hiányzott vagy még sorolhatnám, hogy mi minden hiányzott ahhoz a döntéshez, hogy ezt eladják annak ellenére, hogy csak vagyonkezelő a Külügyminisztérium, mint ahogy hallottuk. Itt oldalágon csak egy kérdés, ha lesz rá idő, hogy az államtitkár úr említette azt is, hogy egy több tízmilliárdos értékesíthető vagyonnal rendelkezik még a Külügyminisztérium, azok is vagyonkezelésben vannak csak ott, mert akkor megint ott lesz a gond, hogy hova megy a pénz, kié a pénz, és abból mit oszt vissza a Külügyminisztériumnak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Horváth képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! A "csak" szóhoz szólnék hozzá, illetve kapaszkodnék bele. A "csak" szó itt nagyon-nagyon fontos, ugyanis a vagyonkezelő szerepe és felelőssége nem "csak" valami, ez nem kevesebb, mint a tulajdonosé vagy bárkié. Jogi, kereskedelmi, közgazdasági vagy bármilyen rendszerben a vagyonkezelő teljes felelősséggel tartozik mindenért. A dolgok tisztázásához kívánatos ennek látása. Köszönöm.
ELNÖK: Parancsoljon, szakállamtitkár úr!
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Talán könnyebbségi sorrendben próbálok válaszolni a kérdésekre. Először Horváth képviselő úr kérdésére azt mondanám, hogy mélységesen egyetértek a képviselő úrral. A "csak" szó sem az én írott anyagaimban, sem pedig szóban tőlem nem hangzott el.
Gógl képviselő úr kérdésére, a konkrét kérdésére - hogy ki mikor döntött - először egy általánosabb dologgal válaszolnék. Amennyiben a képviselő uraknak megvan erről az ügyről a koncepciójuk és elsősorban az elnök úrra gondolok, akkor nincs értelme, hogy itt beszéljünk. Amennyiben nincs, akkor kérem, szíveskedjenek egy picit figyelmesebben meghallgatni, amit mondtam. A bevezetőben elmondtam, hogy 2006. április 4-én a magyar kormány döntött az értékesítésről. A képviselő úr kérdése az volt, hogy ki és mikor döntött: a magyar kormány 2006. április 4-én, kormányhatározatban.
Mélységesen egyetértek a képviselő úrral abban, hogy ez egy nagy értékű és nagyon sok szakmai, politikai, üzleti hasznot hozó épület volt. Itt visszautalnék megint arra, hogy kérem a képviselő urakat, hogy egy picit több figyelemmel forduljanak a kormány tájékoztatása felé. Az épület tulajdonosa a magyar állam, a vagyonkezelője a Külügyminisztérium 1990-től, pontosan attól az időszaktól, hogy a képviselő úr ritkábban járt ott. A vagyonkezelő Külügyminisztérium éves költségvetése folyamatosan csökken. A tulajdonost úgy hívják, hogy KVI, MNV Zrt. A vagyonkezelő kötelessége - pontosan úgy, ahogy Horváth képviselő úr mondta - jó gazda módjára az ingatlant fenntartani. Ezt a magyar költségvetés 1990 óta folyamatosan csak csökkenő mértékben tudta finanszírozni. Amikor az épületből az állami monopólium megszűnése után a külkereskedelmi vállalatok kimentek, két vállalat valóban, ahogy az elnök úr említette, ott maradt, akkor egyszerűen források hiányában az épület fenntartása ellehetetlenült. Úgy gondolom, a 2006-os kormányhatározat egy bölcs döntés volt. Azt az épületet el kellett adni. Ezzel együtt meg lehet vizsgálni azt is, hogy ez annak idején mennyire volt előkészítve, milyen hatástanulmány készült, a XXI. századi orosz birodalom és a Magyar Köztársaság közötti kapcsolatokat ez hogyan befolyásolja. Én egyébként nem hiszem, hogy egy ingatlan értékesítése olyan komoly mértékben befolyásolná a két, most mondhatjuk azt, szerencsésen hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló országot.
Még egyszer visszautalnék arra, amit Gógl képviselő úr mondott, és megint szeretném aláhúzni nagyon: nem a Külügyminisztérium rendelkezik ezen épületek fölött, hanem a Magyar Vagyonkezelő Zrt. A bonni magyar nagykövetség épülete a két német állam egyesítése óta üres. 2008 április 1-jétől látom el a szakállamtitkári funkciókat. Rendkívül sok megkeresés érkezett hozzánk, különböző kormányzati szervekhez, országgyűlési képviselőkhöz, többször kezdeményeztük az épület értékesítését. Nem kaptunk rá pozitív választ. Ugyanúgy, ahogy az összes többi magyar tulajdonú ingatlan vagyonkezelője külföldön a Külügyminisztérium, ezeknek a fenntartásáról, állagmegőrzéséről, tatarozásáról, javításáról nekünk kell gondoskodnunk, de az értékesítéssel kapcsolatban semmilyen jogkörünk nincs. Úgyhogy amikor az előbb említett kihasználatlan, üres költségeket vivő ingatlanokról beszéltem, akkor csak azt tudom kérni, a képviselő urak segítsenek abban, hogy a Magyar Vagyonkezelő Zrt. hozza meg a megfelelő döntéseket. Ezért nem került sor 2008. április 1-je óta egyetlenegy ingatlanértékesítésre sem. Remélem, hogy a képviselő urakat kielégítette a válaszom.
Amiket az elnök úr elmondott, először is csak azt szeretném mondani, hogy a jegyzőkönyv között is nagyon nehezen találom meg a lényeges és fontos dolgokat. Úgy gondolom, elnök úr nagyon kötött formájú, precíz, verstani formákban tette fel a költői kérdéseket, és ezekre... (Kárpáti Tibor: Költői válasz kell.) Miután a bevezetőben említettem, hogy nem áll minden dokumentum rendelkezésünkre, és miután a rendelkezésünkre álló dokumentumokból nem lehet a folyamatokra következtetni, ezért csak általánosságokban tudok válaszolni, de ahol tudok, ott konkrétan is.
Elnök úr Székely nagykövet úr nyilatkozataira, sajtónyilatkozatokra alapozva mond véleményt, én csak a rendelkezésemre álló dokumentumokból - aktákból, táviratokból, jelentésekből - tudok nyilatkozni. Nem kívánom sem Székely nagykövet úr nyilatkozatait kommentálni - nem is tudom -, továbbá nem ismerem mindazt a sajtónyilatkozatot vagy sajtóban megjelent információt, vagy nem mindegyiket ismerem, úgyhogy ezeket nem tudom kommentálni, kizárólag a rendelkezésemre álló belső vizsgálati jelentésre és a mögötte lévő dokumentumokra tudok hagyatkozni.
Egyetlen kormánynyilatkozat nem volt arról, hogy a Külügyminisztérium postás szerepet játszott ebben, az elnök úr ezt félreértette. A Külügyminisztérium kötött egy megbízási szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, és a szerint járt el. Elnök úr valószínűleg a sajtóból értesült a postás szerepről. Ez a megbízási szerződés egyébként nyilvános.
Ami a Külügyminisztérium szerepét illeti az elkenésre és az utólagos lepapírozásra vonatkozóan, elnök úr, a Külügyminisztérium nem nyomozati szerv, nem vizsgálati szerv. Egy belső ellenőrzési vizsgálat feltárt tényeket, de ezeket a tényeket, ezek jogi relevanciáját nem tudja megítélni. Úgy gondolom, hogy a legjóhiszeműbben járt el a minisztérium, amikor az összes rendelkezésünkre álló dokumentumot az arra illetékes Állami Számvevőszéknek átadtuk. Nagy örömmel venném, ha elnök úr bármilyen más jellegű lépésjavaslatot ajánlana a Külügyminisztériumnak, ígérem, hogy meg fogjuk fontolni. Ismereteink szerint a Külügyminisztériumnak semmilyen más jogi lehetősége nincs. Nem értem, és egyben barátsággal és tisztelettel visszautasítom az elnök úrnak azt az állítását, hogy utólag bármit is lepapíroztunk volna. Nem tudom, hogy ezt mire alapozza, elnök úr. Valamennyi rendelkezésünkre álló dokumentumot megvizsgáltunk, a Külügyminisztériumban nem történt papírozás. Úgyhogy kérem elnök urat, hogy amennyiben lehet, próbáljon visszaemlékezni arra a beszámolóm elején elhangzott állításomra, mely szerint féltem a magyar diplomáciát, féltem a magyar külpolitikát attól, hogy ránk hulljon mindez. Az egységes kormányzati felelősség tekintetében egyetértek elnök úrral.
Ami a konkrétumot illeti, az általunk vizsgált időszakban a rendelkezésünkre álló papírok alapján semmilyen nyomát, utalást nem láttunk arra, hogy Veres miniszter úr vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az ügyben közvetlenül részt vett volna. Én is olvastam Székely nagykövet úr ez irányú nyilatkozatát; azt hiszem, e tekintetben a nagykövet urat kell megkérdezni. Biztosan állíthatom, hogy ilyen információja a Külügyminisztériumnak nem volt.
Ami a Diamond Air tulajdonosi hátterét illeti, ezek nagyon precíz jogi kérdések. Az értékesítés tekintetében a vagyontanács döntött. A vagyontanács kötelessége megbizonyosodni a vevő személyéről, ez nem a Külügyminisztérium kompetenciája. Egyébként, ami a mi rendelkezésünkre áll, az az, hogy a vevő társaság ügyvezető igazgatója Cornelius Bechtel, a tulajdonosa pedig Alekszej Viktorovics Siskov. Ez az, ami nálunk fellelhető. Azok a céges papírok, amelyeket elnök megemlített, számunkra nem állnak rendelkezésre, úgyhogy e tekintetben nem tudom, hogy miről beszélünk. Esetleg hasonlítsuk össze, hogy kinek milyen papírja van.
Szeretném nagyon határozottan kérni elnök urat, hogy amennyire ez lehetséges, a Külügyminisztérium munkatársai nevében az orosz félre való mutogatás; elnök úr, mikor, milyen formában mutogatott a Külügyminisztérium az orosz félre? Soha, semmi ilyen jellegű nyilatkozatról sem szóban, sem írásban, sem a miniszteremtől - magam biztosan nem - nem tudok.
Az 1973-as, a szovjet szocialista köztársaságok és a magyar kormány közötti megállapodás első cikk c) pontja azt mondja, hogy az épület azonban nem adható el, vagy nem engedhető át senkinek az SZSZKSZ kormányának egyetértése nélkül. E tekintetben egyetértek elnök úrral: az jogi kérdés, hogy ez jelent-e egyetértési jogot. Nyilvánvalóan nem jelent vevőkijelölési jogot, ugyanakkor egy ingatlanértékesítés folyamatában a gyakorló jogászoktól érdemes megkérdezni. Magam sem tudom, mit jelent az egyetértési jog. Hogy nem vevőkijelölési jog, abban - bár elnök úr nem kérte - egyetértek.
Arra a kérdésre, hogy 2,5 milliót utaltak-e vagy nem, ismételten csak azt szeretném mondani, hogy a 2008 augusztusi megbízási szerződés, amely a Külügyminisztérium és a vagyonkezelő között jött létre, erre vonatkozóan semmilyen utalást nem tartalmaz. A Külügyminisztériumnak nem volt ismerete a pénzmozgásról, nem is lehetett. Ismereteim szerint egyébként az ilyen tranzakcióknál a bevétel közvetlenül a kincstárba vagy pedig a magyar vagyonkezelőbe érkezik.
Próbálom nézni, melyek azok a konkrét kérdések, amelyekre még esetleg tudok válaszolni. Arra, hogy fél évvel korábban születik egy szerződés, és utána egy másik ugyanolyan tartalommal, mi összehasonlítottuk a két szerződést egy táblázatban, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ennek a két szerződésnek minden eleme azonos. A bevezetőben elmondtam még, két dologra tudunk következtetni: vagy nem MNV Zrt. által előírt, illetve a vagyontörvény által meghatározott szempontok szerint történt az első, és ezért került sor a másodikra, vagy pedig a '73-as egyezményre vonatkozó kitétel hiányzott belőle.
A szerződéseket össze lehet hasonlítani. Nem gondolom, hogy ez a Külügyminisztérium feladata lenne. Azt sem gondolom, hogy ez egy kommunikációs kérdés lenne, bár a konkrét esetet nem ismerem, úgyhogy Székely nagykövet úr ez irányú nyilatkozatait nem igazán értem. Az elnök úr említette a moszkvai városi ajánlatot. Ez nem szerepelt sem a Moszkvai Magyar Nagykövetség, sem pedig a Bem rakparti irattárban. Tartok tőle, hogy ez is egy olyan dolog, amiről mindenki beszél, de senki nem látta - lehet, hogy tán nincs is.
Elnök úr, kérdezem, hogy van-e olyan konkrét kérdés, amire nem válaszoltam. Bevallom őszintén, hogy most a jegyzeteimben nem látom.
ELNÖK: Talán az orosz fél egyetértési nyilatkozatára, az előzetes egyetértési nyilatkozatára a vevővel kapcsolatban.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Erről nem volt szó. Nem előzetesről beszélünk, hanem egyetértésről beszélünk.
ELNÖK: Az orosz egyetértési nyilatkozatról.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Az orosz egyetértési nyilatkozat nincs a dokumentumaink között.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Bocsánat, egyetlenegy gondolat volt még, és elnézést, hogy állandóan a külügyminisztériumi mundér becsületét próbálom védeni.
ELNÖK: Az is fontos. (Velez Árpád megérkezik az ülésre.)
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Számunkra fontos.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: A "Ki mozgatta?" kérdéssel kapcsolatban úgy gondolom, a dolgot a Nemzeti Vagyontanács mozgatta, gyakorlatilag minden lépés a Nemzeti Vagyontanács instrukciói alapján történt. Amikor az elnök úr megemlíti Zelles vezérigazgató úr levelét, amelyet mindketten ismerünk és amelynek a témája az, hogy hogyan és milyen módon kell értékesíteni az ingatlant, vajon miért írta Zelles úr ezt, és vajon miért nem egy szonettet írt?
ELNÖK: Azért azt ne mondjuk, hogy utasítás.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Vajon miért nem egy szép szonettet írt Székely nagykövet úrhoz vagy egy ódát? Bizonyára valahol van egy másik papír, csak egyikünk rendelkezésére sem áll. Tényleg még egyszer szeretném a képviselő urak figyelmét felhívni arra, hogy ebben az ügyben a létező leggondosabban jártunk el az elmúlt másfél év során, és igyekszünk a létező legtranszparensebben, nem is annyira a bizottság, mint a közvélemény rendelkezésére állni.
Az utolsó kérdésre válaszolva, amit az elnök úr felvetett, ez a mi belső ellenőrzési jelentésünk átadása. Ez egy technikai probléma lehet az én ismereteim szerint. Még egyszer mondom, nem szeretnék politikai problémát csinálni ebből, de amennyiben az elnök úr megengedi, a miniszterem ígéretének megfelelően esetleg most átadnám ezt a jelentést. (A Külügyminisztérium munkatársa átadja a dokumentumot.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, szakállamtitkár úr. Jobb későn, mint soha. Talán már ez is egy fontos eredménye a rendkívüli napirendnek, hogy ez a külügyminisztériumi belső jelentés, talán azt hiszem, mivel nyilvános, innentől a sajtó képviselőinek is...
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Nem, nem, nem, bocsánat, elnök úr, nem nyilvános.
ELNÖK: Nem nyilvános? Jó!
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Elnézést kérek!
ELNÖK: Köszönöm szépen.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Bocsánat, csak egyetlenegy másodperc! Az ár tekintetében ha most levesszük erről az egész tranzakcióról ezt a nagyon-nagyon sok kérdést, és megpróbálunk egy kicsit üzleti szempontból közelíteni, volt egy 16,3 millió dolláros értékbecslés. Az ingatlant értékesítették 23,7 millió dollárért. Kétségtelen, hogy nem követhető, hogy az előleg mikor jött be, hogyan jött be. Végül is az értékbecslést a Vagyontanács elfogadta. Jóval az értékbecslés fölött értékesítették az ingatlant. Őszintén mondom, hogy ha találunk olyan szakembereket, akik a 2005-ös vagy a 2008-as orosz ingatlanpiacra vonatkozóan tudnak adni egy elemzést, akkor lehetne feltenni azokat a kérdéseket, amelyekről itt beszélünk. Nem akarom bagatellizálni a dolgot, félreértés ne essék, én csak azt mondom, hogy mint minden más állami tulajdonú értékesítés esetében, van egy értékbecslő, és van egy grémium - elfogadja, utána pályázatot hirdet, zárkörű pályázatot hirdetett. Nyilvánvalóan az egyetértési jog félreértelmezése lehetett. Elnézést, hogy ezt a végén elmondtam.
ELNÖK: Köszönöm szépen, szakállamtitkár úr. Horváth képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Ha jól értem, tisztázásra szorulna valami, nevezetesen valaminek a megbecsült értéke és az aktuális, valóban a létrejött adásvételi ár - az érték - közötti különbség, ami nem ritkaság. A becsüs lehetett inkopetens, jó szándékú vagy rossz álma volt, vagy sokkal valószínűbb, hogy az idődimenzió során megváltozott az értéke annak a terméknek vagy valaminek, amiről szó van. Nem hiszem, hogy a megbecsült érték és a valóságos érték közötti különbség a témája a mi érdeklődésünknek vagy a fő témája a mi érdeklődésünknek. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen, János bátyám.
Néhány kérdés, illetőleg minősítés elhangzott a szakállamtitkár úr részéről. Először is úgy gondolom, transzparenciáról, jóhiszeműségről, jogszerűségről, törvényes eljárásról ebben a kérdésben, a moszkvai ingatlaneladás esetében meglehetősen nehéz beszélni, szakállamtitkár úr. Egy kicsit több önkritikát, szerénységet szeretnék ebben a kérdésben önnek is javasolni, mielőtt megpróbálja prekoncepcióval megvádolni akár a sajtót, akár azokat - mondjuk engem -, akik ezt a kérdést napirendre veszik. Büntetőeljárásról van szó. Ebben a büntetőeljárásban a felelősségek nyilvánvalóan meg fognak többek között oszlani. Most nem szeretném megelőlegezni azt, hogy bárki, aki ebben az eljárásban részt vett - de mégiscsak nem önök alá tartozott Székely Árpád hivatali értelemben? Nem tartozik Székely Árpád tevékenységéért felelősséggel a Külügyminisztérium? Ez lenne az általános kérdés.
Ami pedig a részletkérdéseket illeti, néhány apró megjegyzésére visszautalnék. Postás, vagy nem postás - a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, ez nem egymásra mutogatás, de a Külügyminisztérium csak postásként vett részt a tranzakcióban. Ez lenne az egyik, amire hivatkoztam. Magyar Hírlap: államtitkári nyilatkozat.
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Elnök Úr! Egy újságban?
ELNÖK: Egy újságban, igen. Mivel önök a belső vizsgálatot nem bocsátják a rendelkezésünkre, miniszteri döntés alapján nem bocsátják a rendelkezésünkre technikai okból, mondja ön. Én azt gondolom, politikai okból nem bocsátják a rendelkezésünkre. Miniszteri döntés van róla, hogy majd a meghallgatás után, mikor majd lezárul a parlamenti szezon, akkor majd megküldjük. Tehát ez nyilvánvalóan nem technikai ok, szakállamtitkár úr. Ezért nyilvánvalóan mi abból tudunk építkezni, amit önök mondanak, amit a szakállamtitkár nyilatkozik. Nyilvánvaló, hogy ez sajnos a mi érdeklődésünknek a primer forrása, tekintettel arra, hogy az információkat nem bocsátják a rendelkezésünkre - tudatosan és szándékosan.
Hogy semmi utólagosság nincs ebben a kérdésben? Nézze, szakállamtitkár úr, ez az egész arról szól, hogy mindent utólagosan papíroztak le. Minden stádiuma ennek az ügynek erről szól, és folyamatosan rosszul sikerül az utólagos lepapírozás. Erről szól a történet. 2005-ben eladják, aztán utána 2006-ban meghozzák a kormányhatározatot. 2008-ban aztán még egyszer eladják, bejön az utalás - sajnos ez kiderül -, aztán utána kiírják a pályázatot. Utólagosan írják ki a pályázatot, mert tudják, hogy erre törvényi kötelezettségük van, aztán utólagosan eredményt hirdetnek, és végül is csodálatos módon mindig az jön ki győztesként, akinek 2005-ben egyszer már eladták, sőt el is utalta önöknek az előleget.
Azt gondolom, ez az eljárás az, amire azt lehet mondani, hogy folyamatosan utólagosan papírozta le a kormányzat az ügyletet. Ebben van a törvénytelensége. Formális felhatalmazás nélkül történik minden, többszörösen megismétlődik ugyanaz. Ez a demokratikus kontroll és a transzparencia hiányáról szól, és a felelős gazdálkodásnak, és ilyen értelemben minden kormányzati szereplő felelősségének a hiányáról, hogy ki van a háttérben. Ön most megvédte Gyurcsány Ferencet - Székely Árpád nem védte meg Gyurcsány Ferencet -, nagyon nemes dolog megvédeni Gyurcsány Ferencet, de hát azért valaki csak kiadta az utasítást. Ön sem rendelkezik dokumentummal, mert azt mondta, hogy ez valóban nem utasítás, amit a KVI kiadott. Hát ez a papír az utasítás? Amiben leírják, hogy hogyan kell általában egy állami vagyontárgyat értékesíteni - 2005 decemberében? Hát valaki csak utasította, hogy aláírhatja és megkötheti az előszerződést, adott esetben a szerződést. Most ezt nem tudjuk, majd csak ki fog derülni ez a dokumentum is.
Az orosz félre mutogatás. Igen, ez a másik állandó jellemzője. Hiába tagadják, hát kihasználták azt a jogi lehetőséget, hogy van egy '73-as szerződés, amelyben az oroszoknak egyetértési joga van az ügylettel kapcsolatban. Innentől fogva az oroszokra tudunk mutogatni, hogy az oroszok akarták, hogy annak adjuk el, holott erről szó sincs. Azt szeretnénk megvizsgálni, hogy önöknek volt-e bármi jóhiszeműsége ebben az ügyben, hogy próbálták-e adott esetben megkeresni az alkalmas vevőt, esetleg magyar körből, egy magyar multicég, amelyik sikeres a keleti piacon, a Richter vagy az Egis esetében - vagy adott esetben a moszkvai város -, és megpróbálni a maximális üzleti hasznot érvényesíteni Magyarország számára ebben az ügyletben. És azt kell feltételeznünk, hogy nem erről van szó. Nem próbálták meg a magyar vevőnek, és nem próbálták meg a legtöbbet fizető vevőnek értékesíteni, hanem találtak egy palimadarat, akire rá lehet mutogatni, hogy ezt Oroszország akarja, és nyilvánvalóan meg lehet adott esetben ezt-azt beszélni.
Tehát az orosz félre való mutogatás igenis ennek az egész ügynek a része volt, és ezt bizonyítja elég egyértelműen az, ami a Heti Válaszban is napvilágot látott, és bizonyára még születhetnek az elkövetkezendő időszakban elég egyértelmű kormányzati politikai nyilatkozatok is, hogyha még egy kicsit tovább állítjuk, hogy az oroszok jelölték ki a vevőt. Mert Székely Árpád azt állítja, szakállamtitkár úr, hogy az oroszok jelölték ki a vevőt. Székely Árpádhoz meg van köze a Külügyminisztériumnak - ne haragudjon, hogy megint ezt mondom -, és felelős azért, hogy mit mond, mit mondott, és mit tett.
Az, hogy nem szerepelnek papírok, nincsenek dokumentumok, sem a városi ajánlat, sem a többi ajánlat - mert állítólag több ajánlat is született -, illetőleg hogy nem szerepel az egyetértési nyilatkozat, nem szerepel az induló felhatalmazás, az induló utasítás; ezek mind azt jelzik, hogy nagyon súlyos probléma van ennek az ügynek a jogszerűségével.
Tehát, ha egy mondatban kellene valahogy összefoglalni, hogy mi a probléma az egész adásvétellel kapcsolatban, akkor azt tudjuk mondani, hogy gyanús felhatalmazás alapján, politikai háttérrel, jogszerűtlen módon, alapvetően a jogállamiság alapvető elveivel ellentétes módon, mélyen áron alul történt meg ennek az értékesítése, és az oroszokra való hivatkozással diplomáciai kockázatokat hordozóan történt mindez. Végső soron az a fajta hipotézis, amit a főügyészség vádja megfogalmaz, tehát hogy komoly vagyonvesztéssel járó hűtlen kezelés tényállását fogalmazza meg a Központi Nyomozó Főügyészség, azt gondolom, ez nyilvánvalóan nem légből kapott megfogalmazás, mint ahogy az ön válaszaiból arra lehetett volna következtetni, hogy itt a jogszabályok teljes tiszteletben tartásával, a transzparencia és az alapvető üzleti normák mentén történt meg ennek az adásvételnek a lebonyolítása.
Több önkritikát, szakállamtitkár úr! Köszönöm szépen.
További hozzászólás van-e? (Jelzésre.) Alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Bizottság! Mielőtt megpróbálom áttekinteni, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint - már, amit tudunk erről az ügyről -, következtetéseket kell hogy levonjak, azelőtt azért az elnök úr által elmondottakról három mondatot engedjenek meg.
Az egyik az, hogy az a prekoncepció, amely az elnök úr kérdéseiben megfogalmazódott, a bizottsági ülés végére konklúzióként szárba szökött, és azoktól a tényektől - nem volt túl sok, elismerem -, ami azért mégiscsak rendelkezésre állt, és megtudhattunk, azért nem nagyon zavartatta magát. Persze egy ilyen prekoncepció tud a legszilárdabb alapokon állni, amely legszilárdabb alap a jelenlegi esetben valójában az információhiány és a tökéletes bizalmatlanság, ami a mostani meghallgatást is körülvette. Valahogy úgy éreztem, elnök úr, hogy nem nagyon akarta magához közel engedni sem a megközelítéseket, sem azokat a valóban nem számos, de mégiscsak most itt rendelkezésünkre álló információt, amely rávilágíthatott néhány dologra.
Aztán ilyen alapon persze, ilyen premisszákból, elnök úr, a logika szabályai szerint az égvilágon bármiféle következtetést le lehet vonni, és ön ezeket le is vonta, tehát a legmesszebbmenő következtetéseket a dolog jellegéről, következményeiről, állásáról és a lehetséges jogi kimenetekről. De azt gondolom, hogy a vádiratkészítés jogát majd a megfelelő igazságszolgáltatási szervre tessék bízni, vagy gondoskodjon arról, hogy ez a jegyzőkönyv menjen át egyenest az ügyészségre, és akkor majd lehet ezt transzformálni, ha önnek ez a célja.
Azt gondolom, a dolog érdeméhez most talán annyit: egészen biztos, hogy a közvélemény még fog kapni természetesen a folyó vizsgálatok alapján - és kell is hogy kapjon - további információkat, mert amit a külügytől kaphattunk, az most a rendelkezésünkre áll. Azt mindenképpen üdvözlöm, hogy nyílt ülésen került erre sor, és egyfajta bizalomépítésről kell beszélni, mert minden ilyen ügy kapcsán persze, hogy felmerül, és az ellenzék elnöke azonnal fel is veti, hogy információhiány miatt persze a bizalom nehezebben épül. De mindenképpen megtudtuk azt, hogy egy olyan ingatlan értékesítésére került sor, amely a magyar állam számára, a külügy számára meg végképp alkalmatlan volt, sőt az akadályát megtudtuk. Hát, ezt tudtuk meg, ugye, az államtitkár úr nyilatkozatából és az elmondottakból, tehát alkalmatlan volt arra, hogy a Külügyminisztérium ezzel például ne terhet, hanem lehetőséget kapjon. A vételi ajánlatokkal kapcsolatban is sok minden a tudomásunkra jutott, és az is világos, hogy valakinek, az a valaki pedig a magyar állam, bevétele származott ebből az ügyletből. Mi azt reméljük, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően amennyiben végül is egy ingatlanértékesítésre kerül, akkor az értékesítés bevételei a külügyi tárca feladatainak a fedezésére be fognak állni, és reméljük, hogy ez a forrás is ezt a pályát fogja befutni.
ELNÖK: Ezt nem kaptuk meg.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Igen, de azért fűzzünk hozzá reményt. A külügyi bizottság nevében legalább ezt fejezzük ki, hogy erre mindenképpen szükség van, merthogy az államtitkár úr szóba hozta azt a bizonyos 2,8 milliárdot, amely be van építve a költségvetésbe, tehát nekünk az az érdekünk, hogy nagyon gyorsan tisztázódjanak ezek a milliók, hogy hogyan és miként történt, és a lehető legrövidebb időn belül legálisan be kellene építeni a befolyt forrásokat a külügyi kiadások ellentételezésére.
Végezetül azt gondolom, azért is kell elérni az elnök úr által gyakran emlegetett transzparencia szükséges szintjét, erre tényleg szükség van, hogy még véletlenül se érhesse a külkapcsolatainkat, beleértve most a magyar-orosz kapcsolatokat, bármiféle olyan sérelem, amely aztán a további kapcsolatépítésnek akadályát képezné, és különösen nem mostanában, hogy mindenki erősen törekszik rá, beleértve az elnök úr elnökét is, hogy fejlessze a kapcsolatot Oroszországgal. Tényleg azt mondom, mindenkinek az az érdeke, hogy ebben az ügyben ne keletkezzen kapcsolatokat rontó hatás.
Végezetül pedig a vagyonügyekben nyilván mi nem sürgethetjük az igazgatási szerveket, nem sarkallhatjuk feszesebb tempóra a vizsgálatokat végző hatóságokat, de azt gondolom, az az érdeke a magyar külpolitikának, külügynek, hogy minél gyorsabban tisztán lehessen látni ezekben a vagyoni kérdésekben, mert ez lesz az alapja a külkapcsolatokban a tiszta képnek és tiszta helyzetnek. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Horváth János képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Hogy mondták ezt költőien? Az egyik szemem nevet, a másik sír. Jól érzem magam ezen a bizottsági ülésen, pedig igen rosszul kellene magam érezni. Rosszul érzem magam, mert olyan dolgok kerültek elénk, amelyek miatt a magyar nép nem jól érzi magát. Látszódik ez, ahogy néznek ránk, az Országgyűlésre, ahogy látszódik a kormány, ahogy van ez szerte a világban. Ennek a rossz érzésnek a bizonyítékai, legalábbis feltételezett bizonyítékai kerülnek elő.
Amiért jól érzem magam, mert itt azzal foglalkozunk, hogy védjük, próbáljuk védeni a mechanizmus reputációját, a magyar demokratikus piacgazdaság reputációját, védjük - nehéz dolgunk van - az Országgyűlés reputációját, a Külügyminisztérium, a kormány reputációját, de nagyon nehéz dolog ez. Ahogy az elnök úr ennyi házi feladatot elvégzett, ha szabad ezt a szót használnom, amit kellett, hogy elvégezzen, és mindezt idehozta, hát én erre büszke vagyok. Ha a magyar kormányzat, az Országgyűlés minden szervezete így működne, és ahogy ezt csendes, halk szavakkal hallottuk az elnöktől, hát ezért örülök, hogy ennek is tanúja lehettem. Szóval, államtitkár úr, ez egy jó szándékú reputációépítés. A Külügyminisztérium reputációja szívügyünk. Elnök úr, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy apró megjegyzésem nekem is lenne az alelnök úr szavaihoz. Azt kell mondanom mindenfajta megfontolás alapján, hogy Moszkvában ennek az ingatlannak az értékesítése nemcsak ilyen módon - ilyen módon abszolút nem szabadott volna -, de egyáltalán a moszkvai ingatlan értékesítése akkor, amikor egy intenzív gazdasági kapcsolatépítés stádiumában vagyunk, és várjuk, hogy mikor lesz képes a két ország közötti gazdasági szereplők kapcsolatépítése eredménnyel járni, azt gondolom, hogy önveszélyes művelet ennek az épületnek a visszaszerzése, és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatépítés szolgálatába való állítása alapvető magyar gazdaságpolitikai és külpolitikai érdek lenne. De ez most egy másik kérdés. Azt gondolom, egy hibás döntés végrehajtása történhetett volna jogszerűen, és a magyar nemzeti érdekekkel jobban összhangban állóan, de azt gondolom, a probléma az, hogy sajnos ilyen értelemben igazán nem az értékesítés tényével van most bajunk, azt vitatjuk, az egy elvi vita, hanem az értékesítés módjával van az alapvető probléma, és ezért kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel.
Szakállamtitkár úr jelentkezett még, utána pedig szeretném lezárni a napirendi pont tárgyalását. Parancsoljon!
FALLER JENŐ, a Külügyminisztérium szakállamtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, hogy megadta a szót. Én először is szeretném megköszönni Horváth képviselő úr utolsó gondolatait, mert tulajdonképpen azok abszolút megegyeznek az én első gondolataimmal. Talán a képviselő úr emlékszik, hogy a rövid tájékoztató elején én is az ország, a Külügyminisztérium, a külpolitika és a diplomácia reputációjáért aggódtam. Nagyon bízom benne, hogy az elnök úr által ismertetett ügyészségi vizsgálat, amelyről egyébként nekünk nincs tudomásunk, minél előbb lezárul, és akkor mindezeket a kérdéseket teljesen más szemüvegen keresztül tudjuk nézni úgy, hogy ebben az ügyben bármilyen jogsértés történt, akkor ennek meglesznek a konzekvenciái.
Egyetlenegy dolgot szeretnék mondani, elnök úr, a reménybeli néhány hónapos együttműködésünkhöz. A szerénység egy személyes dolog. Szeretném biztosítani az elnök urat arról, hogy a szerénységre vonatkozó intencióit saját magamra vonatkozóan megfontolom, az intézmény azonban nem lehet szerény vagy szerénytelen. Igyekeztem a Külügyminisztérium jelenlegi vezetésének és a Külügyminisztérium elmúlt másfél éves tevékenységének szemüvegén keresztül, illetve a tényeken keresztül bemutatni a bizottságnak mindazt, amit tudunk. Csak a tényekben, azt hiszem, kevés emóció van, tehát a szerénység vagy a nagyképűség nem a tényekben jellemzőek, de ha az alelnök úr ezt így érezte, akkor sajnálom.
A jóhiszeműség tekintetében változatlanul technikai oknak tartom a jelentés nem átadását. Szeretném az elnök urat figyelmeztetni, és kérem, erősítsen meg, hogy amikor ön konkrét dokumentumokat kért a Külügyminisztériumtól, akkor azokat határidőben átküldtük, és ígéretet tehetek arra, hogy ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. Az elnök úr birtokában van néhány olyan dokumentum - a hat megkért dokumentumból öt, a hatodikat csak azért nem tudtuk odaadni, mert olyan az ismereteink szerint nincs -, úgyhogy szerénytelenül arra kérem az elnök urat, hogy ha e tekintetben bármilyen dokumentumra szüksége van, forduljon hozzám, és bármikor rendelkezésére bocsátom. Köszönöm.
ELNÖK: Akarja mondani, hogy szerényen kéri, rendben. (Derültség.) Szakállamtitkár úr, köszönöm szépen. Igen, valóban kértem önöktől dokumentumokat, és úgy döntött a Külügyminisztérium, hogy a 30 napos határidő szigorú betartásával, a 30. napon megkaphatom a dokumentumot, ezért hálás vagyok, valóban így történt.
Ha nincs több kérdés, akkor a napirendi pontot lezárom. Köszönöm szépen, jó munkát kívánunk önnek.
Rátérünk a 2. napirendi pontunk tárgyalására - elrendelem a zárt ülést -, a Külügyminisztérium közbeszerzések alóli mentesítése következik. A sajtó képviselőit szeretném megkérni, hogy hagyjanak magunkra. (A sajtó képviselői és a jelenlétre nem jogosult személyek elhagyják az üléstermet.)
(A bizottság 11 óra 50 perctől 11 óra 58 percig zárt ülés keretében folytatta munkáját, melyről külön jegyzőkönyv készült.)
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 58 perc)
|
Németh Zsolt |
Jegyzőkönyvvezető: Szoltsányi V. Katalin és Vicai Erika