Nbb-1580/12/2007-14.
(Nbb-25/2006-2010.)
az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának
2007. szeptember 11-én 12 óra 43 perckor
a Képviselői Irodaház I. emelet III. tárgyalótermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat:*
Az ülés résztvevői:*
A bizottság részéről:*
Megjelent:*
Meghívottak részéről:*
Hozzászóló:*
Résztvevők:*
Beszámoló az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2005. és 2006. évi tevékenységéről*
Dr. Gyarmati György bevezetője*
Kérdések, hozzászólások*
Elnököl: Dr. Simicskó István (KDNP), a bizottság elnöke
Tóth Károly (MSZP), a bizottság alelnöke
Juhász Ferenc (MSZP)
Juhász Gábor (MSZP)
Mécs Imre (MSZP)
Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
Demeter Ervin (Fidesz)
Dr. Kövér László (MSZP)
Dr. Boross Péter (MDF)
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója
Kónyáné dr. Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettese
Bikki István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője
(A bizottság 10 óra 7 perctől 11 óra 43 percig zárt ülésen tárgyalt.
A nyílt ülés kezdetének időpontja: 12 óra 36 perc)
Beszámoló az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2005. és 2006. évi tevékenységéről
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Folytatnánk a bizottsági ülést a 4. napirendi pont megtárgyalásával, amely beszámoló az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2005. és 2006. évi tevékenységéről. Köszöntöm dr. Gyarmati György főigazgató urat és Kónyáné dr. Kutrucz Katalin főigazgató-helyettes asszonyt, valamint a mögöttük ülő Petrikné Vámos Ida főosztályvezető asszonyt és Bikki István főosztályvezető urat úgyszintén. Hogy ne is raboljuk egymás idejét, át is adnám önöknek a szót.
Megkaptunk egyébként számos, a tevékenységükről szóló beszámoló és minket informáló anyagot, ezeket köszönettel vettük, és át is tekintettük, gondolom, a bizottság tagjai is átolvasták. Tekintettel arra, hogy eddig zárt ülésen tárgyaltuk az első három napirendi pontot, most közlöm mindenkivel, hogy nyílt ülésen tárgyaljuk ezt a beszámolót. Át is adnám önöknek a szót. Ki kívánja kezdeni? Főigazgató úr, gondolom. Tessék, önöké a szó.
Dr. Gyarmati György bevezetője
DR. GYARMATI GYÖRGY, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Ha jól láttam a napirendet, elég régóta üléseznek ma már. Ebből következően engedjék meg, hogy csak két mondatra szorítkozzak. Az, hogy a korábbi évektől eltérően amikor kiderült a nyár elején - éppen nyomdában volt az éves szokásos beszámolónk -, hogy úgy tűnik, hogy politikai szándék van arra, hogy a törvényt kinyissák, ebből gondoltuk azt, hogy két hónap múlva - sőt már tulajdonképpen most - éppen 10 éves a bizottság. Nem a bizottság 10 évét akarjuk jubilálni, hanem hogy foglaljuk össze az éves beszámolókon túlmenően ennek az elmúlt 10 évnek a tapasztalatait, hátha segíti a törvényhozókat abban, hogy ha egy új törvény kimunkálásán gondolkodnak, akkor a mi oldalunkról, a levéltár oldaláról milyen megoldandó jogszabály tekintetében - 10 és egynéhány év után - tisztázandó kérdések vannak. (A főigazgató és helyettese egymás között egyeztet.) Kiderült, hogy azt mondtam, hogy a bizottság 10 éves, de azt akartam mondani, hogy a levéltár éppen 10 éves.
Én a szóbeli kiegészítésemet ezzel be is fejezem. Úgy tájékoztatott az elnök úr és titkára, hogy sikerült eljuttatni a bizottság minden tagjának mindegyik beszámolónkat. Innentől kezdve azt mondanám, hogy állunk akár a kérdések, akár az észrevételek elébe. Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen a főigazgató úrnak a tájékoztatást, a kiegészítő információkat, és kérdezem a bizottság tagjait, hogy kíván-e valaki kérdéssel vagy észrevétellel élni. Boross Péter képviselő úré a szó.
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Tisztelt Bizottság! Ahhoz, hogy valóban valaki elmélyüljön ebben a tengeri kígyónak is nevezhető dilemmasorozatban, ahhoz alaposan el kellett olvasni a főigazgató úr által írt anyagot azokkal a könnyítő, lírai mottókkal együtt, amelyekkel élénkítette az előadmányt.
Tulajdonképpen ebben minden benne van, ami egy józan és a feladatát komolyan vevő embert, aki közel került ehhez a problémakörhöz, 1990 óta foglalkoztat. Számtalan olyan kérdés is van, ami felvet emberi vonatkozásokat, jogszabályi vonatkozásokat, de facto lehetőségeket, de jure álmokat, amelyek jogszabályban fogalmazódtak meg.
Egy elemét azonban alapvetően a legújabb kanyarból ki szeretném emelni: létrejött egy bizottság, amit közkeletű nyelven Kenedi-bizottságnak neveznek. Olyan természetű feladattal jött létre, amire a sajtóból következtettem, hogy ez miniszterelnöki utasításra történt, és arra hivatott, hogy a szolgálatoknál kutakodjon az anyagokról, hogy indokoltan tartattak vissza vagy nem indokoltan. Ebben az évben lejárt egy bizottság feladatköre, amelynek Gálszécsy András is tagja volt, és ez most egy pótkontroll. Magyarul talán a bizalomhiányt kifejező pótkontroll, hogy ez a bizottság vagy ez a nem tudom, minek nevezhető háromtagú csoport ezeket a vizsgálatokat elvégezze.
Mivel átmentünk számtalan problémán, aggályon, számtalanszor futottunk falnak fejjel, alkotmánybírósági korlátok közé kerültünk, hisz már született alkotmánybírósági döntés is. Tisztelettel azt javaslom a nemzetbiztonsági bizottságnak, hogy az immáron jelen nem lévő ombudsman úrhoz forduljon kérdéssel, hogy ez a Kenedi-bizottság jogosult-e arra, hogy vizsgálatokat végezzen a különböző szervezeteknél, ahol óhatatlanul személyes adatok birtokába juthat.
Mi a legitimitása annak, hogy egyáltalán ilyen adatok kezelésére önmagát feljogosultnak tekintse? Szerintem ebben nagyon határozottan kell a bizottságnak dönteni és javaslom a döntést, mert különben ebből megint a menet közben esetlegesen benyújtott panaszok alapján újabb olyan dilemmák lehetnek, hogy megkezdődik valami, felborítja az állapotokat még jobban, ha egyáltalán lehet felborítani az ehhez kapcsolódó közgondolkodást még. Akkor majd menet közben jön egy olyan, nem tudni, mikor meghozandó alkotmánybírósági döntés - bár nem jogszabály, nem szervezett, parlament által nem elfogadott, nem törvény alapján -, akkor pedig még az a rosszabb eset is előfordulhat, hogy valami szabályos, rendes bírói úton kérnek valakik és zúdítanák esetleg - ha nevek napvilágra kerülnek ezen az úton - a kormányra valamit, kártérítési vagy egyéb természetű kezdeményezésekkel léphetnek fel.
Tehát ezt rendkívül fontosnak tartom, mert ez a nagy igyekezet, amelyik az eddigi tapasztalatok alapján mindig úgy végződött, hogy valakik valahol kutattak, és aztán felpergettek egy nevet, azt követően a média széles nyilvánossága előtt többnyire ezeket a személyeket ölbe vették, vigasztalgatták, és az égvilágon semmi nem változott. Tehát az a düh, hogy tudjuk már meg végre, kik voltak azok az aljas ilyen-olyan-amolyan személyek, akik másokra képesek voltak jelentéseket készíteni... Ha ez megtörténik személyi vonatkozásban, akkor többnyire feloldás kezdődik. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy sok jelentősége van a dolognak, de magában hordoz egy ellentmondást. Óvakodnék attól, hogy végigmenjek mindazokon a dilemmákon, amelyeket magam is átéltem, amikor először szembesültem azzal, hogy itt valamit tenni kell, de nem olyan egyszerű.
Egyáltalán nem veszem rossz néven, főigazgató úr, hogy az első négyéves ciklust 1990 után, a kilencvenes évtized első felét lázas semmittevésnek minősíti, mert nyilván ilyen információkat kapott. Szeretném azonban elmondani, hogy első lépcsőként 1990 őszén nagyarányú személycserék történtek a nemzetbiztonsági hivatalokban. Másodszor: amikor napirendre került, hogy jogszabályi formában kell ezt az ügyet megoldani, akkor a bölcs tanácsok úgy hangzottak, hogy először a személyes adatok védelméről szóló törvényt kell elfogadtatni, mert annak függvényében lehet tovább. Az 1992-ben elfogadásra került, és elkészült a tervezet, a törvénytervezet, bekerült a parlamentbe, Kövér László úr volt a bizottság elnöke, és bejött a kevés paragrafusra 370 vagy mennyi módosító javaslat. Akkor a Nemzetbiztonsági bizottság helyesen úgy döntött, hogy visszaadja a belügyminiszternek, hogy most ezeket figyelembe véve próbáljon valami mást csinálni. (Mécs Imre: Nem Wachsler volt az elnök?) Nem. Ez logikus, ez meg is történt, el is készült egy mindezeket figyelembe vevő változat, és azt nem mondom el, mert nem tartozik még ide se, hogy hányféle bírói és alkotmánybírói körrel kellett nekem kitapogatni, hogy mi az, ami bekerül, mi az, ami nem, mert akkor még jelentősége volt annak, hogy az Alkotmánybíróság döntéseit illik végrehajtani. Azóta sokat változott a világ, amint tudjuk, de akkor ez még fontos szempont volt. Elkészült a tervezet, ha jól emlékszem, 1993 végén vagy 1994 elején.
Csak azért mondom ezt, mert nagyra értékelem ezt az anyagot, de ennyi korrekcióval tartozom, ha másnak nem, önmagamnak, és azoknak, akikkel együtt gyötrődtem, hogy hogyan lehet jogszabályba formálni ezt. Ezért volt az, hogy csak a III/III-ra irányult, mert a többi még bonyolultabb ügy lett volna, mint kiderült. Azzal együtt, ami ebben leírt dolog, és ebben még az emberi vonatkozások is... Ezért javasolom, hogy ne lapozza át senki egyszerűen és talán az egész parlamentnek tudomására kellene hozni a Dilemmák a múlt perlése körül című kiadványt, mert nagyon sok olyan dolog van benne, ami talán kijózaníthat egy-két olyan rikkancsot, aki állandóan ebben véli önmagát propagálni, hogy miért nem az összeset hozták nyilvánosságra. Mondjuk, a kartonokat mind nyilvánosságra hozni meg ilyen igények merültek fel komolytalan emberek részéről. De túl széles ez a komolytalan kör, amelyik megél ennek firtatásából, semmint hogy ne vegyük ezt nagyon komolyan.
Most már nem akarom azt felvetni, a főigazgató úr megtehette és hivatalosan semmiképpen, hogy mint aki ott szembenézett és mint első tétova időkben talán mélyebben belelátott ezekbe az ügyekbe személyemben, még a korlátok nem alakultak ki, bizony emberi drámák húzódnak meg mögötte, és elhalt apák gyermekeit érné. De az az alkotmánybírósági állásfoglalás, hogy meghatározott körre szűkíti a nyilvánosságra hozatal lehetőségét, tudomásom szerint ma is áll.
Mi történik tehát itt? Nekem az a véleményem, hogy aki ebből akar megélni tizennyolc év után, az olyan értelemben szegény legénynek minősíthető, hogy ennél nemesebb gondolatai ugyan már miért nem támadnak. Valamit kell tenni, valamit végre kell hajtani, de az első dolog, ami fontos - ha már a Történeti Hivatal vezetőit vendégül láthatjuk itt, a bizottság előtt -, hogy segítsünk olyan kérdésekben, amelyeket mások nem tehetnek meg, és ezért fontos, hogy szerezzük be az ombudsman véleményét arról, hogy ez a nem tudom, milyen felhatalmazással megszületett bizottság elláthatja-e ezt a feladatot, amit szóban vagy nem tudom, hogyan rábíztak vagy pedig ennek személyiségi joghoz fűződő korlátai vannak. Amíg ez nem tisztázódik, egész addig pacsmagolás kezdődik, az egy más kérdés. Nagyon jó volna, ha történeti kutatás ürügyén annyi kurkászó ember nem használná azt fel esetenként hajlamaitól függően valamilyen úton, bedobja újságíró levelesládájába és egyéb módon nyilvánosságra hozza. Ennek a folyamatnak lehet-e véget vetni vagy legalább korlátokat szabni e folyamatok elé?
Nekem már nincs kifogásom az ellen, hogy minden nyilvános legyen, ami e kérdéskörbe tartozik. Nekem az ellen van kifogásom, ha azokat a jogszabályokat és alkotmánybírósági döntéseket, amelyek itt a működést keretezték, valaki egyszer csak félreteszi, és megint olyan közhangulatot gerjeszt, hogy csak valami gonosz alakok nem akarták ezt az elmúlt években is nyilvánosságra hozni, és teljesen tőlük függ meg ki a hibás meg egyebek. Ezért tartom fontosnak, hogy ezt a mozzanatot - ami bizonyos értelemben összefügg azért nemzetbiztonsági ügyekkel is vagy összefügghet, hiszen a Nemzetbiztonsági Hivatalt, Információs Hivatalt érintő kérdésekről van szó -, ezt a kérdést sürgős válasz igényével a bizottság feltenné az országgyűlési biztos úrnak, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor megint elkezdődik itt egy olyan burjánzás, amelyikben tetszőlegesen kiválasztott nevek járatják meg a köznyilvánosság útját, és ezek a nevek eddig inkább részvétet, együttérzést meg támogatást kaptak, semmint, hogy a maga valójában megjelent volna, hogy valóban milyen aljas dolog volt másokra jelentéseket írni, kivéve - itt jön az emberi mérlegelés -, ha valakit valami kegyetlen kényszer erre irányított.
És főleg az is, hogy milyen tartalmúak azok a jelentések. Aki ilyeneket olvasott, az nagyon jól tudja, hogy hány hasaló jelentés volt, kendőző, menekülő, és hány olyan, amelyik tényleg emberi sorsokba gázolt bele. Ezért tartom rendkívül tanulságosnak, és felvetvén az ötletet, valamennyi képviselőnek meg kellene kapni a Dilemmák című nyomtatványt, nem csak a bizottság tagjainak. Egyszer mélyüljenek már el ennek az anyagnak a mondanivalójában és próbálják a lelkiismeretükkel elszámolni, amit eddig e téren műveltek. Voila!
ELNÖK: Köszönjük szépen. Én nyitott vagyok ez előtt, hogy az ombudsmantól kérjünk állásfoglalást, bár nyilván valóban a miniszterelnök úr által idézett 2003. évi III. törvény, amit követően valóban Gálszécsy Andrást bízta meg a kormány, és az ő elnökletével volt egy áttekintése ezeknek az iratoknak. Úgy tűnik, hogy most ezt egy kormányhatározattal szinte felülírják, és úgy tűnik, hogy legalábbis - Horn Gábor nyilatkozott ebben az ügyben - továbblépés történik, mert Gyurcsány Ferenc alá fogja írni azt a kormányhatározatot vagy -rendeletet, amely arról szól, hogy bele is tekinthet a különböző munkadossziékba Kenedi úr; legalábbis ezek a fejlemények vannak.
Nyilván ha a jogforrási hierarchia rendjét betartanánk, akkor ilyen nem fordulhatna elő. Egy kétharmados törvényt ráadásul felülírni egy kormányrendelettel elég sajátos és érdekes. Bízzunk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. Reméljük, hogy a bizottság kormánypárti képviselői is szóvá fogják ezt tenni a maguk erejével és súlyával, de mondom, én nem zárkózom el ez elől, hogy az ombudsmantól állásfoglalást kérjünk és aztán meglátjuk, hogy ennek mi lesz a következménye. Nem tudom, hogy a bizottság tagjai erről kívánnak-e szavazni esetleg vagy maradjunk ennyiben, hogy bekérjük ezt a véleményt, amit most Boross Péter megfogalmazott; ennek szellemében legalábbis. (Dr. Boross Péter: Be kell kérni.) Bekérjük, rendben van. Mécs Imre képviselő úr jelentkezett, és alelnök úr követi majd.
MÉCS IMRE (MSZP): Szigorúan a témához tartva magamat. A régebben Történeti Hivatalnak, most Történeti Levéltárnak nevezett intézmény beszámolójának a megtárgyalása folyik, és számomra nagyon impresszív volt mind a két anyag, maga a beszámoló és a beszámolónak az appendixe, amely a dilemmákat fogalmazta meg szakszerűen és tényleg továbbgondolhatóan. (Juhász Ferenc és dr. Molnár Zsolt elhagyják a termet.) Azokat a dilemmákat, amelyekkel kínlódunk mindnyájan már '90 óta. Ahogy '90 óta telt az idő, és ahogy Boross úr is beszélt erről, más és más szempontok kerültek előtérbe, és 17 év alatt már fölnőtt egy új generáció, már érettségiztek azok a gyerekek, akik a rendszerváltás idején születtek.
A legfontosabb szempont, ami most teljes mértékig előtérbe került, a múlt megismerése, történeti feltárása. Úgy gondolom, hogy ahogy itt a Dilemmák között olvastuk, hogy az ügynökök több mint fele már halott, lehet, hogy plusz 10-15 százalékuk nincs az élők sorában, tehát erősen történelmi időszakba kerül a dolog. Egy picit arra emlékeztet engem, amikor Vácott az elfalazott kriptát föltárák és fantasztikus információbázissá vált a tudomány számára, mert a ruhák megmaradtak, sőt mumifikálódott tetemek is. Mai modern vizsgálatokkal meg lehet állapítani, hogy milyen betegségeken haltak meg, milyen génállományuk volt, és ma már nem kell az adatvédelmi biztost megkérdezni, hogy mondjuk egy Szapáriné nevű hölgynek luese volt és ez közzétehető. Ez mind-mind tudományos érdek, hogy világos képet kapjunk az akkori társadalomról, mert másképp nem megy. (Dr. Kövér László és Demeter Ervin távoznak az ülésről.)
Ráadásul a '45 utáni időszak egész a rendszerváltásig olyan volt, hogy nem volt sajtószabadság, az írók öncenzúrával sőt külső cenzúrával működtek. A társadalomról hamis képek alakultak ki, tehát ezekben az anyagokban kellő forráskritikával rendelkeztek és hatalmas információtár van.
Ezt tartom jelenleg a legfontosabbnak mint annak az elhíresült bizottságnak az egykori elnöke, és azt javasoltam az érintett személyeknek, hogy ne vádlottként viselkedjenek, hanem tanúként, a kor tanújaként segítsék elő ezt a megismerést. Tudom, hogy ez idealista gondolat, bizonyos fokig naiv gondolat, de volt, aki ezt megcsinálta. Farkas Mihály fia például, hogy egy példát mondjak, aki maga is turkászott, hogy segítsen bizonyítani az igazságot. Csak ez jutott most hirtelen eszembe, de voltak jó páran, akik meggyóntak, akik segítették, akik elmondták, hogy milyen folyamatokon mentek keresztül és hogy milyen galád volt ez a rendszer, ez a gyáva sunyi rendszer. Tehát ennek a bemutatása nagyon fontos.
Na most, ha informatikai és tudományos szempontból nézzük, itt is megtudtuk, hogy ha jól emlékszem, 80 millió A/4 oldal körüli anyag van itt, és ezeket végig kellene olvasni és minden sort megfelelően nézni.
Az jutott eszembe, hogy az információs tudományok hihetetlen módon fejlődtek, és megjelentek a világhálón olyan keresőrendszerek, amelyek behatolnak a különböző egyetemi könyvtárakba, levéltárakba, egyéb helyekre. Aki a Google keresőt használta - nem akarok propagandát csinálni -, az megdöbbent, hogy még a chatek anyagába is be tudnak menni, tehát úgy gondolom, hogy megfelelő informatikai hátteret kell biztosítani az intézmény számára, hiszen ahhoz, hogy keresőprogramok működni tudjanak, föl kell vinni, digitalizálni kell az anyagot. De talán ezt ki is terjeszthetnénk az Országos Levéltár fontos anyagaira. Például ahol ülésezett a Politikai Bizottság, a Politikai Bizottság anyagai, ahol eldöntöttek egy csomó kérdést annak idején, és nagyon nehezen kutatható, tehát a kutathatóság elősegítését minden eszközzel segítenünk kellene. És valóban akkor lehet megtalálni sok mindent.
Itt van egy másodlagos dolog. Tavaly volt '56. 50. évfordulója. Vannak statisztikai adataink, hogy 24 ezer embert ítéltek el '56 után, de név szerint ebből a 24 ezer emberből 3-4 ezret ismerünk. Ez sincs teljesen feltárva. (Dr. Simicskó István elhagyja a termet.)
Rainer Jánossal beszélgettem erről, és szerinte át kéne kutatni az összes vidéki levéltárat és így tovább. De itt van ez a nagy bázis, ami a TH anyagában van - én is mindig így hívom -, és nagyon sok személyt föl lehet nagyítani, hiszen besúgói jelentések készültek például arról, hogy a munkástanácsot hogy szervezték és így tovább. Csak példaként mondom ezeket, amiket magam is láttam, hogy ezt is segíteni lehetne, ha ez a megfelelő informatikai háttér meglenne. Tehát úgy gondolom, hogy ezek a legfontosabbak. A törvénymódosítás előkészítésében pedig - én legalábbis személy szerint, de gondolom, valamennyien így vagyunk - számítok azokra a tapasztalatokra, amelyek a levéltárnak megvannak, és amiből ízelítőt kaptunk ebben a Dilemmában.
Többet nem beszélek erről, de az a lényeg, hogy szeretném támogatni amennyire csak lehet az intézmény működését. (Dr. Simicskó István visszajön a terembe.)
TÓTH KÁROLY (MSZP): Kimenetel előtt az elnök úr még mondta, hogy én következek. Nagyon röviden. Teljesen egyetértek azzal személy szerint, hogy kérdezzük meg az adatvédelmi biztost, hogy milyen típusú információkat ismerhet meg a kormányrendeletben felállított bizottság, mert el tudom képzelni - azért próbáltam egy picit árnyalni rajta, hogy milyen típusút -, hogy mondjuk, megismerheti a szolgálatok által készített összefoglaló jelentést, hiszen rendszeresen készítettek jelentést az iratátadás tapasztalatairól. El tudom képzelni, hogy megismerhessék a törvényben felhatalmazott Gálszécsy úr nevével fémjelzett bizottság jelentéséről vagy munkájáról szóló tájékoztatókat, ezt mind el tudom képzelni, hogy megismerje. Nehezebben tudom én elismerni, hogy mondjuk, személyes adatok szempontjából az ott maradt vagy a törvényben a Legfelsőbb Bíróság kijelölt bírája számára biztosított jogkört, hogy eldöntheti, tartalmaz-e olyan információt, mert azt más nem nézhette meg vagy a döntéshozatal szándékával nem nézhette meg. Ott nekem is vannak kétségeim, hogy a kormányrendelet elegendő lehet-e. Tehát én teljesen egyetértek, ha azt megkérdeznénk, hogy milyen típusú információk, adatok megismerése jogszerű a kormányrendelet által felállított bizottság számára. Szerintem hasznos lenne, döntés nélkül is hasznos, mert megkérdezhetjük, az adatvédelmi biztos elmenetel közben közölte, hogy szívesen válaszol a kérdésünkre, ha kérdezünk tőle, tehát udvarias volt.
Ezért azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit tehetnénk, ma nem igazán az a kérdés, hogy találunk-e még néhány iratot, amelyet esetleg átadhatott volna bármelyik rendvédelmi szerv, és nem adott át egy-két-öt iratot, nem igazán ez a kérdés most, hanem az lenne a kérdés, hogy leginkább az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában és más irattárakban található anyagok hatékony kutatását és ehhez a technikai, pénzügyi, személyi feltételeit hogyan tudjuk megteremteni. Én az egész egyeztetést próbáltam annak idején ebbe az irányba tolni, hogy ez pontosabb, mint hogy esetleg akár teljes felhatalmazással bemegy egy bizottság és talál még ötven oldal anyagot. És akkor mi történik? Nem változtatja meg perdöntően a múlt megítélését, legfeljebb egy vagy két név a mostani irattár alatt nem szerepel, egyébként meg bekerülne valamilyen körbe. Nem hiszem, hogy ez a perdöntő. Én nagyon szeretném szorgalmazni a Boross Péter úr által elmondottakon túl, hogy ösztönözzük minden eszközzel, hogy a kutatás feltételei átfogó értelemben megvalósuljanak, és ehhez a technikai, személyi és pénzügyi feltételeket teremtsük meg. Ez szerintem fontosabb esetenként, mint a törvénymódosítás, mert lassan nem abban látom a fő gondot, hogy nincs elegendő anyag a megismeréshez és a múlt feltárásához. Ez valószínűleg közel van az elegendőhöz a kutatás szempontjából, de nagyobb gondnak látom, hogy ezt milyen hatékonysággal lehet megtenni, és milyen feldolgozottsági állapotban van ahhoz, akik valóban kutatni akarnak, és nem egy-egy személlyel egy-egy poén kedvéért, mondjuk, a Blikknek két-három napra javítani a példányszámát.
Nagyon támogatnám, hogy forduljunk kérdéssel, szívesen támogatom, ami rajtam múlik, hogy a kutathatóság feltételeit minden szempontból javítsuk, és teljesen egyetértek, és szerintem a bizottság kérje fel az Országgyűlés Hivatalát, Boross Péter úrhoz kapcsolódva, hogy a Dilemmák a múlt perlése körül című anyagot kapja meg minden képviselő -, annyi anyagot kapunk az Országgyűléstől meg mástól, amire szerintem az égvilágon semmi szükségünk nincs -, hátha néhányan még gondolkodni is elkezdenek.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy látom, más nem kíván hozzászólni. Főigazgató úr vagy igazgató-helyettes asszony, nem tudom, kívánnak-e reagálni az elhangzottakra vagy pedig akkor tudomásul vettük a tájékoztatást és megköszönjük az itt elhangzottakat.
DR. GYARMATI GYÖRGY, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója: Bocsánat, ha a bizottság még megengedi, bár tudom az órát, csak egy mondattal zárnám. Hiú ember vagyok, de összes munkatársamé az a munka, nem az enyém, én az íródeák voltam ebben az esetben. Természetesen jól esik hallani, hogy úgy értékelte a bizottság, hogy ezt esetleg ennél szélesebb körben is érdemes megismerni. Bele fog még férni az idei költségvetésünkbe, hogy annyi példányban kinyomtassuk, hogy ezt az Országgyűlés összes tagja megkaphassa. Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy itt kell-e szavazni, de a bizottság legalábbis tudomásul tudta venni a beszámolónkat.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Nem kell szavaznunk erről, azt hiszem, mindannyian tudomásul vettük, és köszönettel vettük a beszámolót, a szóbeli kiegészítést is meg nyilván az anyagokat, amelyeket írásban eljutattak. Valóban rendkívül érdekes és szellemes idézetekkel is tűzdelt, kiváló olvasmány volt, úgyhogy szerintem valóban hasznos lenne valamennyi országgyűlési képviselő számára. Köszönjük szépen még egyszer, és jó munkát kívánunk önöknek.
Ezennel a bizottság ülését bezárom, további jó munkát kívánok képviselőtársaimnak, és akkor folytatjuk majd a bizottsági munkát a jövőben is. Minden jót!
(Az ülés végének időpontja: 13 óra 17 perc)
|
|
Dr. Simicskó István |
Jegyzőkönyvvezetők: Barna Beáta és Szűcs Dóra