ÖTB-26/2007.
ÖTB-46/2006-2010.

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának
2007. november 14-én, szerdán 10 óra 7 perckor
a Képviselői Irodaház II. számú tanácstermében
megtartott üléséről

 

Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat *

Az ülés résztvevői *

A bizottság részéről *

Megjelent *

Helyettesítési megbízást adott *

Meghívottak részéről *

Hozzászólók *

Elnöki bevezető *

A napirendi javaslat elfogadása *

Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4304. szám) (Általános vita) *

Dr. Horváth István szóbeli kiegészítése *

Kérdések *

Dr. Horváth István válaszai *

Vélemények *

Döntés az általános vitára való alkalmasságról *

Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4118. szám) [Göndör István és dr. Balogh László (MSZP) képviselők önálló indítványa] (A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása) *

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4009. szám) (A bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása) *

Egyebek *

 

Napirendi javaslat

  1. Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4304. szám) (Általános vita)
  2. Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4118. szám) [Göndör István és dr. Balogh László (MSZP) képviselők önálló indítványa] (A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása)
  3. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4188. szám) [Ecsődi László és Tóth Gyula (MSZP) képviselők önálló indítványa] (Módosító javaslatok megvitatása)
  4. A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4009. szám) (A bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)
  5. Egyebek

 

Az ülés résztvevői

A bizottság részéről

Megjelent

Elnököl: Jauernik István (MSZP), a bizottság elnöke

Dr. Kovács Zoltán (Fidesz), a bizottság alelnöke
Balogh József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó György (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Balogh László (MSZP)
Ecsődi László (MSZP)
Dr. Mester László (MSZP)
Papp József (MSZP)
Sós Tamás (MSZP)
Varju László (MSZP)
Warvasovszky Tihamér (MSZP)
Dr. Bőhm András (SZDSZ)
Erdős Norbert (Fidesz)
Horváth István (Fidesz)
Tasó László (Fidesz)
Dr. Tilki Attila (Fidesz)
Vigh László (Fidesz)
Dr. Hock Zoltán (MDF)

Helyettesítési megbízást adott

Dr. Buzás Péter (MSZP) Balogh Józsefnek (MSZP)
Gy. Németh Erzsébet (MSZP) dr. Mester Lászlónak (MSZP)
Dr. Ipkovich György (MSZP) Ecsődi Lászlónak (MSZP)
Pál Tibor (MSZP) dr. Balogh Lászlónak (MSZP)
Papp József (MSZP) megérkezéséig Sós Tamásnak (MSZP)
Bebes István (Fidesz) Horváth Istvánnak (Fidesz)
Dr. Bóka István (Fidesz) dr. Kovács Zoltánnak (Fidesz)
Kósa Lajos (Fidesz) Erdős Norbertnek (Fidesz)
Dr. Ódor Ferenc (Fidesz) Tasó Lászlónak (Fidesz)
Nógrádi László (KDNP) Vigh Lászlónak (Fidesz)

 

Meghívottak részéről

Hozzászólók

Göndör István (MSZP) előterjesztőként
Dr. Horváth István főosztályvezető (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Gurnik Ágnes főosztályvezető-helyettes (Pénzügyminisztérium)

 

(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 7 perc)

Elnöki bevezető

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP), az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Köszöntöm az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság mai ülésén megjelent hölgyeket, urakat. Köszöntöm képviselőtársaimat. A bizottság ülését megnyitom.

A bizottságunk határozatképes. Hat képviselőtársunk megbízást adott a helyettesítésére, tizennégy képviselőtársunk pedig személyesen van jelen, így munkánkat meg tudjuk kezdeni.

A napirendi javaslat elfogadása

Elsőként a mai ülés napirendjének elfogadására kerítünk sort. Képviselőtársaim írásban múlt hét végén kaptak egy értesítést, majd hétfői napon egy napirendi ponttal való kiegészítést javasoltam. Most pedig azt javaslom, hogy a 3. sorszámon szereplő helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvényjavaslatot ne vegyük napirendre, mert nem érkezett módosító javaslat, ezért erre nem kell hogy sort kerítsünk. Tehát ennyi változtatással teszek javaslatot a mai ülés napirendi pontjaira. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a bizottságunk elfogadta a mai ülés napirendi pontjait. (Papp József megérkezik az ülésre.)

Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4304. szám) (Általános vita)

Az első az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amely a T/4304. számot viseli. Ennek általános vitára való alkalmasságáról kell döntenie a bizottságnak.

Tisztelettel köszöntöm a Szociális és Munkaügyi Minisztériumból dr. Horváth István főosztályvezető urat, aki segítségünkre lesz, és valószínűleg szóbeli kiegészítéssel készült. (Dr. Balogh László megérkezik az ülésre.) Átadom a szót. Azt kérem, hogy az önkormányzati vonatkozásait emelje ki ezen három törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslatnak. Tessék parancsolni!

Dr. Horváth István szóbeli kiegészítése

DR. HORVÁTH ISTVÁN (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! A cím mögött érdemében három munkaügyi tárgyú törvény módosítása szerepel. Legnagyobb terjedelemben a közalkalmazotti törvényt érinti a módosítás. Itt az intézmények fenntartói jelentős részben az önkormányzatok. Jelentős hányadában jogalkalmazást elősegítő, pontosítást jelentő jogszabályokat, megoldásokat tartalmaz a javaslat. Szeretnénk azt, hogy az indokolatlan állásmegszüntetéseknek a törvény a továbbiakban is gátat szabna, hiszen ez egyfelől plusz költséget igényel, másfelől pedig az álláskeresők számát gyarapítja.

Igyekszik összhangot teremteni a törvényjavaslat a megváltozó nyugdíjszabályok és a jogviszony-megszüntetés között. Ha a közalkalmazott kéri, a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy előrehozott nyugellátásra való jogosultság megszerzése esetén a munkáltató őt felmentse.

A második törvény, amelynek a módosítását tartalmazza a javaslat, ez a prémiumévek program. Ez annyiban érinti az önkormányzatokat, hogy az általuk fenntartott intézményeknél a felmentés megelőzésére az előrehozott öregségi nyugdíj előtt lehetőség van, hogy ebbe az állományba a közalkalmazottak bekerüljenek, és így maradjanak állásban addig, amíg meg nem szerzik az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultságukat.

A harmadik szabály, amely módosul, a foglalkoztatási törvénnyel a Munkaerő-piaci Alapból szélesedik a kör, szociális szakértői szerv is kaphat ebből hozzájárulást.

A prémiumévek programról annyit, hogy a módosítás ennek az időbeli hatályát 2009 végéig kitolná, tehát a teljes összegű előrehozott öregségi nyugdíjig alkalmazásban maradnának azok, akiket szervezeti okok miatt egyébként teljes munkaidős állásra már nem tudja a munkáltató foglalkoztatni.

Kérem a tisztelt bizottságot, hogy az általános vitára való alkalmasságot legyen szíves támogatni.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Bizottság! Kérdések merültek-e föl a törvényjavaslattal kapcsolatban? (Dr. Kovács Zoltán jelentkezik.) Kovács alelnök úré a szó.

Kérdések

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Azt szeretném megkérdezni, hogy az Flt. 39-41. §-ába becsempészésre került egy olyan kitétel, hogy az eddig a munkáltatót megillető munkabér és járulék 50, illetve 60 százalékának megfelelő összegű támogatás egy burkolt csökkentés véleményem szerint. Az van odaírva, hogy legfeljebb 50 és legfeljebb 60. Tehát az lehet nulla is, 30 is, 40 százalék is. Erről a munkaügyi központok dönthetnek, tehát komoly mérlegelési jogkörük van a nulla és az 50, illetve a nulla és a 60 százalék között. Eddig kogens szabály volt az 50 és a 60, nem lehetett benne mérlegelni, tehát ez ilyen szempontból lényeges módosítás. Ez az egyik.

A másik pedig, az imént úgy kezdte, hogy az önkormányzatok indokolatlanul szüntettek meg álláshelyeket. Lehet, hogy nem jól értettük. Ha erre kitérne, hogy ez mit takar.

ELNÖK: További kérdés? (Nincs jelentkező.) Nekem annyi kérdésem van, hogy az érdekképviseletek - és beleértve most itt az önkormányzati szövetségeket is - hogyan vélekedtek erről a törvényjavaslatról?

Van-e további kérdés, vélemény? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, akkor a kérdések körét lezárom, és válaszadásra átadom a szót.

Dr. Horváth István válaszai

DR. HORVÁTH ISTVÁN (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm a szót. Az Flt.-t érintő felvetésre. A munkaügyi központ mérlegelési lehetőséget kap arra, hogy milyen időre és milyen összegben adjon támogatást.

A második kérdés. Az indokolatlan állásmegszüntetésen azt értjük, hogy amennyiben mondjuk egy város fenntartásába tartozó több, a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatót vizsgálunk azért, mert egy adott munkáltatónál az illető nem foglalkoztatható, emiatt ne kelljen feltétlenül felmentéssel megszüntetni a jogviszonyát, ami meglehetősen költséges, hanem - egyébként már ez hatályos szabály, ezt pontosítja a törvényjavaslat - kelljen megvizsgálni az illető kérésére, hogy van-e megfelelő, a szaktudásának megfelelő munkakör. Ez egyfelől költségtakarékos, másfelől azt hiszem, hogy a dolog emberi oldalát sem kell különösebben részleteznem.

Volt természetesen érdekegyeztetésen a törvényjavaslat. A munkavállalói érdekképviseleteknek nem ezzel volt problémájuk, hanem alapvetően az illetményekkel kapcsolatos, általuk problémásnak tartott kérdések okán nem tárgyalták érdemben ezt a kérdést. Az önkormányzatok önkormányzati oldalról ezzel a tervezettel kapcsolatban tételes problémát nem vetettek fel.

ELNÖK: Köszönöm szépen. (Dr. Kovács Zoltán jelentkezik.) Alelnök úr?

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Szeretném megismételni még egyszer a kérdést. Ami le van írva, és ön megismételte nekem, azt én megértettem elolvasva is és úgy is, hogy ön elmondta, hogy a munkaügyi központok tág mérlegelési körben dönthetnek erről. Nekem az a kérdésem, hogy erre miért került sor. Korábban egy kógens szabály volt, nem volt mérlegelési jogkör, kimondta, hogy 50 százalék, azaz nincs kevesebb pénz, és kimondta, hogy 60 százalék, azaz nincs kevesebb pénz. Ma egy munkaügyi központ dönthet úgy, hogy 30 százalékot ad, ez adott esetben 30 százalékkal kevesebb, mint a 60. Ezt kifogásolom, hogy érthető legyen még inkább az én kérdésem. Miért került erre sor? Mi az oka? A konvergenciaprogram erre a válasz, vagy valami más válasz van?

ELNÖK: Van-e további kérdés? (Nincs jelentkező.) Ha nincs kérdés, akkor visszaadom a szót.

DR. HORVÁTH ISTVÁN (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Nem a konvergenciaprogram a válasz, hanem az, hogy a mérlegeléssel odáig is el lehet jutni, hogy minél több embernek a foglalkoztatása támogatható, és így vezethetőek vissza minél többen a munkaerőpiac aktív oldalára.

Vélemények

ELNÖK: Igen, érthető, bár alelnök úr kérdezte. Tisztelt Bizottság! Vélemények, hozzászólások elhangzására kerítsünk sort. Általános vitára való alkalmasságról kell döntenünk. Ki kíván szólni? (Nincs jelentkező.) Akkor megkezdem a sort.

Általános vitára mindenképpen alkalmas a jogszabály, tehát a szocialista frakció támogatja.

Ebben önkormányzati vonatkozású, és nekem bizonyos mértékig végig probléma, és próbáljuk megoldani a költségvetéssel összefüggésben ezt a foglalkoztatási dolgot. Szóval amíg az önkormányzat abban érdekelt meg a közalkalmazott is abban érdekelt, hogy közösen megegyeznek a közalkalmazott számára legelőnyösebb dologban, mert az önkormányzat a központosított előirányzatokból a felmondással járó többletkiadást meg tudja indokolni, addig én értem meg nem is értem azt a próbálkozást, hogy próbáljuk ennek elejét venni, de nem biztos, hogy ez a szabályozás eléri a célját. Nagyon nehéz az önkormányzatok autonómiáját, önállóságát figyelembe véve olyan szabályt beépíteni a különféle törvényekbe, amelyekkel korlátozni kívánjuk. Nincs jobb ötletem, mint ami most itt is van, hogy meg kell vizsgálni, de hát tudjuk azért összességében, hogy kijátszható a dolog. Megvizsgáltuk, és ők döntik el a vizsgálat eredményét. Lehet, hogy nem azonnal kell a másik helyen fölvenni, hanem majd egy hónap múlva jelentkezik, vagy ha beírjuk a törvénybe, hogy egy hónap, akkor majd két hónap múlva jelentkeznek a foglalkoztatási igények.

Nem hiszem azt, hogy érdemleges változást tudunk elérni az ilyen, egyre bonyolultabb szabályozással, mert nem a lényegét fogjuk meg a dolognak. Persze az se lenne jó megoldás, ha az önkormányzatoknak a létszámleépítésből adódó többletterheit a költségvetés nem kompenzálná részben vagy egészben. De ez csak egy kis része ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak, de mindenképpen el akartam mondani, hogy nem hiszem, hogy ebben érdemleges sikereket tudnánk így elérni.

Összességében még egyszer, általános vitára alkalmasnak tartom a törvényjavaslatot.

Kovács Zoltán alelnök úré a szó.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Bizottság! Az egyik oldal. Én nem vagyok szakszervezet. Hogy így mondjam, munkáltatóbarát lett ez a beterjesztett törvényjavaslat, tehát könnyebbé válik sok tekintetben egyébként a munkáltatók helyzete ezáltal a törvényjavaslattal. Ebből következik egyébként, hogy bizonyos tekintetben a munkavállalók kevésbé vannak preferálva ebben a javaslatba. Jó néhány pontosítás bekerült, ami a korábbi módosítások alapján szükséges volt, így például a Kjt.-nek és az Mt.-nek az összehangolása, amit mi a magunk részéről támogatunk. A prémium az éveknek kitolása egy évvel e tekintetben szerintem helyes dolog, hiszen ezt többen alkalmazzák.

Amit az imént elmondtam, azt a magunk részéről azért kifogásoljuk, mert valóban, ha több az igény, és a megfelelő pénzösszeget mérlegelési jogkörben kevés támogatással adják oda, akkor lehet, hogy nem fogják alkalmazni ezeket a munkavállalókat, hiszen eddig az volt a vonzó, hogy jelentős támogatás jutott, amikor pedig csak 10-20-30 százalék, akkor lehet, hogy azt mondják, hogy nem. 50-60 százalék esetében meggondolandó volt tulajdonképpen, hogy egy fél álláshelynyit kellett részben fizetni, miközben egy teljes 8 órás munkaerőt fel tudott venni. Ezért azt gondolom, hogy a korábbi támogatás ilyen szempontból jobb volt.

Az önkormányzati szövetségek pedig nyilván azért nem mondtak véleményt, mert rendkívül rövid határidejük volt, hogy egyáltalán véleményt mondhassanak, és ez egyébként gyakorlat, pedig Lamperth Mónika rendkívül nagyra tartja az önkormányzati szövetségeket, és ezeknek mindig hangot is adott itt a bizottságban még belügyminiszterként vagy ÖTM-miniszterként. Célszerű lenne egyébként, ha ezek a törvényjavaslatok az önkormányzati szövetséghez - ezt úgy is mondom, mint önkormányzati szövetségei vezető - jóval előbb érkeznének, és ne kettő meg három nap álljon rendelkezésre egy önkormányzati szövetségnek véleményt mondani mondjuk például az önkormányzati szövetségeknél egy ilyen horderejű törvényjavaslatról, amelynek 80 százaléka egyébként a közalkalmazotti kört érinti, amelynek a munkáltatója végső soron az önkormányzati intézménye és maga az önkormányzat.

ELNÖK: További vélemény? Lezárhatjuk, tisztelt bizottság? (Nincs jelentkező.) Akkor lezárom a vitát. Válaszadásra, amennyiben az elhangzottakra reagálni kíván, tessék parancsolni.

DR. HORVÁTH ISTVÁN (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Nagyon röviden csak annyiban szeretnék reagálni, hogy a szakszervezetek nem azért nem akartak a tételes tárgyalásba belemenni, mert ez egy munkáltatóbarát törvényjavaslat, nem a törvényjavaslattal, hanem egyéb kérdésekkel volt problémájuk.

A másik, hogy éppen nem munkáltatóbarát annyiban, hogy a közalkalmazott kérésére meg kell vizsgálni azt, hogy van-e felajánlható munkahely. Ez egyébként egy nagyon messzire vezető dolog. Egyrészt nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a nagy létszámleépítések hosszabb távon nem hoznak megtakarítást, mert más jogcímen az állást nem találó apasztja a költségvetést, hadd ne menjek tovább, hogy ez egyébként milyen problémákat jelent. Ezt a kérdést pontosítja a rendszer. Egyébként ez elvezet egy másik kérdéshez is, hogy ki megy el a közszolgálatba dolgozni. Fejlett európai országokban is elismert tendencia, hogy nem fizet annyit a közszolgálat, mint a versenyszféra átlaga. De van egy másik komparatív elem, elnézést a hasonlatért, hogy ne úgy kelljen egy pedagógust eltávolítani, mint egy cipőgyári munkást. Pontosan erről szól a tervezet. Hangsúlyozom, hogy nem korlátozz semmilyen, az önkormányzatok autonómiájába tartozó kérdést.

Döntés az általános vitára való alkalmasságról

ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Bizottság! Tudunk-e dönteni? Általános vitára való alkalmasságról kell dönteni. Aki általános vitára alkalmasnak tartja a javaslatot, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) 16 igen. Ki az, aki nem tartja általános vitára alkalmasnak? (Szavazás.) 3. Ki az, aki tartózkodott? (Szavazás.) 9 tartózkodás. Megállapítom, hogy a bizottságunk a beterjesztett törvényjavaslatot 16 igennel, 3 nemmel és 9 tartózkodással általános vitára alkalmasnak minősítette.

Kíván-e a bizottságunk előadót állítani, vagy írásban jelezzük, és majd a hozzászólásban elmondjuk a véleményünket? Az utóbbit javasolom, tehát akkor írásban jelezzük a bizottság döntését.

Köszönjük szépen a közreműködést. További jó munkát! A parlament jövő heti ülésén már sor is kerül az általános vitára, felhívom a képviselőtársaim figyelmét.

Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4118. szám) [Göndör István és dr. Balogh László (MSZP) képviselők önálló indítványa] (A bizottság feladatkörébe tartozó módosító javaslatok megvitatása)

Tisztelt Bizottság! Rátérünk a 2. napirendi pontunk tárgyalására, az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatra, amely a 4128. számú, Göndör és Balogh képviselő urak önálló indítványa. Módosító javaslatok megvitatására kerítünk sort, a bizottság feladatkörébe tartozó módosítókról szeretnénk tárgyalni.

Köszöntöm bizottsági ülésünkön Göndör Istvánt, aki az előterjesztője a törvényjavaslatnak. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból vártunk valakit, aki a kormányt képviseli, de titkár úr jelzi, hogy ne várjunk, mert a minisztérium nem kíván részt venni a napirend tárgyalásánál.

Tisztelt Bizottság! Képviselőtársaim megtalálták az ajánlástervezetet. A szokásnak megfelelően tudunk menni. Az előterjesztő véleményét és a kormány képviselőjét kellene meghallgatnunk, a kormány képviselője nincs jelen, ezért őt nem fogom megkérdezni a módosító javaslatok tekintetében. Fölhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy nagyon sok összefüggő pont van. Valamennyi egymással összefüggő ajánlási pontokat egyszerre tárgyaljuk le és szavazzunk róla! Gondolom, hogy ezzel egyetértés van.

Az ajánlástervezet 1. pontjában Molnár Gyula, valamint Rózsa Endre képviselő urak javaslata szerepel, összefügg a 6., 9., 32. ponttal. Előterjesztő, Göndör úr álláspontját kérjük.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Támogatom a javaslatot, elnök úr.

ELNÖK: Az előterjesztő támogatja. Van-e kérdés, vélemény? (Nincs jelentkező.) Nincs kérdés, vélemény. Döntünk. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja.

A 2. pontban dr. Hankó Faragó Miklós képviselő úr javaslata szerepel, összefügg az 5., 7., 10., 33. ponttal. Előterjesztő támogatja-e?

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Nem támogatom, elnök úr, ellentétes az 1. pontban megfogalmazottakkal.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Tehát ha következetesek vagyunk, és ha az előbb igennel szavaztunk, akkor most nem célszerű. Kérdezem a bizottságot, van-e kérdés, vélemény. (Nincs jelentkező.) Nincs, érthető. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e az ajánlás 2. pontját és az ezzel összefüggő pontokat. (Szavazás.) 2 igen. Megállapítom, hogy a bizottság egyharmada sem támogatja.

A 17. oldalig kell lapoznunk. (Göndör István: Bocsánat, elnök úr. A 3. pont nincs bent?) Az előterjesztő javasolja, hogy tárgyaljuk meg a 3. pontot is, akkor erre sort tudunk keríteni. Gyakorlatilag ennek nem sok önkormányzati összefüggése van, azért hagytuk ki, de ha segíti a munkát, akkor tudunk róla szavazni. A bizottság tagjai körül kéri-e valaki? (Nincs jelzés.) Nem kéri, erről nem döntünk.

A 17. oldalra lapozzunk a 25. ponthoz, Gúr Nándor képviselő úr javaslata szerepel. Az előterjesztő támogatja-e?

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Nem támogatom, elnök úr, mert van ennél egy jobb javaslat.

ELNÖK: Igen, figyelembe vesszük ezt. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e. Az előterjesztő nem támogatja. 25. pont. Ki támogatja? (Nincs jelzés.) Megállapítom, hogy a bizottság egyharmada sem támogatja.

26. pont, Kovács Tibor és Varju képviselő urak javaslata.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Támogatom ezt az indítványt, elnök úr.

ELNÖK: És a bizottság? (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja.

27. ajánlási pont, Kolber képviselő úr javaslata.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Nem támogatom, elnök úr.

ELNÖK: És a bizottság támogatja-e? (Nincs jelzés.) Megállapítom, hogy a bizottság egyharmada sem támogatja.

Ajánlástervezet 28. pontjáról döntünk. Előterjesztő támogatja-e?

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Igen.

ELNÖK: Az előterjesztő támogatja. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e a javaslatot. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja.

A 29. ajánlási pontról kell döntenünk. Előterjesztőt kérdezem.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Támogatom, elnök úr.

ELNÖK: Kérdezem a bizottságot, támogatja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság támogatja.

Tisztelt Bizottság! Megítélésünk szerint ezen indítványok voltak azok, amelyek önkormányzati vonatkozásúak. Van-e a képviselők közül valakinek kérése, hogy döntsünk bármely módosító indítványról, amelyről még nem szavaztunk? (Nincs jelentkező.) Nincs ilyen. Köszönöm szépen. Előterjesztő úrnak köszönjük a közreműködést, további jó munkát kívánva. A napirendi pontot ezennel lezárom.

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4009. szám) (A bizottság feladatkörébe tartozó kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)

Rá tudunk térni a következő napirendi pontunkra, amely a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása és ezekről való bizottsági döntés. Köszöntöm a bizottsági ülésünkön Gurnik Ágnes főosztályvezető-helyettes asszonyt, aki segítségünkre lesz a döntéshozatalban. Először azt szeretném megkérdezni, hogy kormány- vagy tárcaálláspontot tetszik mondani, és akkor utána erre már nem térünk ki.

GURNIK ÁGNES (Pénzügyminisztérium): Kormányálláspontot.

ELNÖK: Kormányálláspont van már. Képviselőtársaim az ajánlástervezetet megtalálták az asztalon. Az ajánlástervezet 0/1. pontjáról kell döntenünk. Akkor egy kormányálláspontot kérünk.

GURNIK ÁGNES (Pénzügyminisztérium): A kormánynak jelenleg az az álláspontja, hogy indokolt a köztisztviselők teljesítményértékelését az előmeneteli rendszerbe visszatükröztetni, ezért jelenleg erre a módosító indítványra nem a kormány álláspontja.

ELNÖK. Tehát az előterjesztő nem támogatja. Ez összefügg a jelzett ajánlási pontokkal, jó néhánnyal. Van-e kérdés, van-e vélemény ez ügyben? (Nincs jelentkező.) Az önkormányzatoknak is el kell végezni egy kicsivel későbbi időpontig. Van-e kérdés, vélemény? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, döntünk róla. A kormány jelenleg nem támogatja. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság nem támogatja, sima nem. Ez összefüggött az ajánlástervezetben jelzett pontokkal.

Az 5. oldalon a 22/1. ajánlási pontról kell döntenünk. Összefügg az 52/1. ajánlási ponttal. Kormányálláspontot kérünk.

GURNIK ÁGNES (Pénzügyminisztérium): A 22/1. ajánláspontot nem támogatja a kormány, tekintettel arra, hogy ez összefügg az előző módosító indítvánnyal, és ezért külön nem.

ELNÖK: Jó, köszönjük szépen. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e a 22/1. ajánlási pontot, a vele összefüggő 52/1. pontot. Aki igen, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság nem támogatja, sima nem.

Lapoznunk kell az 53/1. ajánlási ponthoz, amelyet Domokos László képviselő úr nyújtott be. Kormányálláspontot kérünk.

GURNIK ÁGNES (Pénzügyminisztérium): Tekintettel arra, hogy a kormány a módosító indítványt sem támogatta, így ennek a kapcsolódó módosítóját sem támogatja.

ELNÖK: Nem tudom, hogy van-e valami különbség a módosító meg e között, mert ránézésre nagyon hasonlít.

GURNIK ÁGNES (Pénzügyminisztérium): Igen, az a különbség, hogy ebben nem szerepel benne az az I. pont alatti egészségügyi gép-, műszerbeszerzés, viszont a szövege az, hogy kiegészíti a jelenlegi mellékletet a II. ponttal. Tehát tartalmilag ugyanaz, csak formai a kapcsolódó.

ELNÖK: Köszönjük szépen. Legutóbb bizottsági ülésünkön lefolytattuk a vitát, meg a parlamentben is volt erről elég jelentős, sok érdemi hozzászólás. Most van-e vélemény, kérdés, javaslat? (Nincs jelentkező.) Az előterjesztő nem támogatja. Kérdezem a bizottságot, támogatja-e. (Szavazás.) Megállapítom, hogy a bizottság nem támogatja, sima nem.

Tisztelt Bizottság! Van-e olyan kapcsolódó módosító javaslat, amelyről kellene szavaznunk és eddig nem szavaztunk? Kér-e valaki szavazást? (Nincs jelentkező.) Nem. Akkor a napirendi pontot lezárom. Köszönöm szépen a közreműködést. További jó munkát kívánok önnek! Gyakorlatilag végéhez értünk a mai bizottsági ülésünknek.

Egyebek

Tisztelt Bizottság! Egyebekben kíván-e valaki szólni? (Nincs jelentkező.) Itt a képviselőtársam, Balogh alelnök úr jelezte, hogy alaposan fontoljuk meg, és még egy pici türelmet kérnék képviselőtársaimtól, bár a fővárosiakat nem nagyon érinti, hogy várhatóan mához egy hétre szerdán jelentős közlekedési problémák lesznek. Mennyire vegyük figyelembe a bizottság ülésének az összehívásakor a szerdai várható sztrájkot? Ma még nem tudjuk megmondani, hogy van-e lehetőség a keddre, de csütörtökre biztos van lehetőség. Hétfőn biztosan nem.

Tisztelt Bizottság! A jelzésekből azt a következtetést vonom le, hogy amennyiben lehet, akkor igyekezzünk kedden megtartani a körülményekre való tekintettel a bizottsági ülést. A fő napirendi pont a kapcsolódó módosító javaslatok a költségvetéshez, ez lesz a jövő héten. Mivel lezárult tegnap, azt gondolom, hogy elő tudják készíteni akár hétfőre is. Tehát várhatóan kedden a költségvetést meg tudjuk tárgyalni, és az egyebet, ha nem, akkor pedig a hétfői napban maradnánk. Azt vettem ki, hogy a bizottság tagjainak a csütörtök nagyon-nagyon nem jó és szinte lehetetlen. Köszönöm szépen a megértésüket. A következő hétre eszerint kéretik készülni. Tessenek figyelni az írásban kiküldött meghívót, mert az a biztos, amit ilyenkor bejelentek, ez a várható. Köszönöm szépen.

A bizottság ülését berekesztem. Köszönöm szépen a közreműködést.

(Az ülés befejezésének időpontja: 10 óra 39 perc)

 

 

Jauernik István
a bizottság elnöke

Jegyzőkönyvvezető: Földi Erika