OTB-1/2006.
(OTB-1/2006-2010.)
az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának
2006. június 6-án, kedden, 10 órakor
a Képviselői Irodaház V/532. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása
Kiss Péter miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Kiss Péter miniszterjelölt válaszai az elhangzottakra
Kiss Péter reagálása a vitában elhangzottakra
Dr. Hiller István miniszterjelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatása
Dr. Hiller István bemutatkozó nyilatkozata
Dr. Hiller István válaszai a kérdésekre
Dr. Kóka János miniszterjelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatása
Dr. Kóka János bemutatkozó nyilatkozata
Dr. Kóka János válaszai az elhangzottakra
Dr. Kóka János válaszai, reflexiói
1. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
2. Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
3. Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Elnököl: Dr. Szabó Zoltán (MSZP), a bizottság elnöke
Zsigó Róbert (Fidesz), alelnök
Dr. Sándor Klára (SZDSZ), alelnök
Deák Istvánné (MSZP)
Dr. Jánosi György (MSZP)
Katanics Sándor (MSZP)
Kormos Dénes (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Szabó Gyula (MSZP)
Tatai-Tóth András (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP)
Dr. Pálinkás József (Fidesz)
Pánczél Károly (Fidesz)
Pokorni Zoltán (Fidesz)
Dr. Pósán László (Fidesz)
Révész Máriusz (Fidesz)
Tóth Ferenc (Fidesz)
Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Kuzma László (KDNP)
Almássy Kornél (MDF)
Hozzászóló:
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt
Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterjelölt
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 05 perc)
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm a bizottság megjelent tagjait, vendégeinket és mindazokat, akik a jelen lévő sajtó képviselői útján majd munkánkat figyelemmel kísérik. A 2006. április 23-án megválasztott Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának első ülését megnyitom.
Tisztelt Bizottság! Elöljáróban engedjék meg, hogy bejelentsem: a bizottságot az Országgyűlés legutóbbi ülésén 23 taggal megválasztotta, alelnökké kollégáimat Sándor Klára képviselő asszonyt és Zsigó Róbert képviselő urat választotta meg, engem pedig Szabó Zoltánnak hívnak, amint ez itt látható is ezen a táblán.
A mai ülésre javasolt napirendet írásban megkapták, kérdezem, hogy van-e ezzel kapcsolatban bárkinek észrevétele vagy módosító indítványa. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincsen, akkor kérem a bizottságot, hogy szavazzunk. Aki elfogadja a napirendet, most jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet.
Tisztelt Bizottság! Mint látható, a mai napirendünkön három miniszterjelölt meghallgatása szerepel. Elöljáróban szeretnék néhány mondatot mondani a meghallgatás rendjével kapcsolatban.
Kiosztattam önöknek a házbizottság állásfoglalását, amely még 1990. május 15-éről származik, de azóta valamennyi házbizottság megerősítette. A miniszterjelöltek bizottság előtti meghallgatásáról szeretném jelezni, hogy ehhez az állásfoglaláshoz mereven ragaszkodni kívánok. Tehát különös tekintettel arra a kitételre, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása megelőzi a kormány, illetve a kormányfő bemutatkozó programbeszédét, ezért értelemszerűen e meghallgatás során a kérdés nem irányulhat konkrétan a kormányprogram tartalmára.
Szeretném előre is a félreértések tisztázása végett bejelenteni, hogy amennyiben ezt a képviselő hölgyek és urak megszegik, akkor a Házszabályban biztosított jogomnál fogva a tárgyra térésre szólítom fel az illető képviselőt, majd megvonom tőle a szót.
Ezen túlmenően egy kérésem volna, ez ügyben nincsen elnöki felhatalmazásom, de ha nem is olyan mértékben, mint a kormányprogram vagy az éves költségvetésről történő szavazás, ahol az a kormánypárti, aki ezt megszavazza, és az az ellenzéki, aki ellene szavaz, tehát ha nem is ilyen éles cezúrával, de a miniszterjelöltek meghallgatása és az alkalmasságról való szavazás mégiscsak egy politikai aktus. Ennek megfelelően azt szeretném kérni, tekintettel arra, hogy három minisztert kell meghallgatnunk, akik mindhárman több másik bizottság előtt is szerepelnek, az itt már jelen lévő Kiss Péter miniszter úr például négy bizottság előtt, továbbá, hogy e három miniszter meghallgatása legjobb esetben is délután 4 óráig el fog húzódni, én tehát szeretném azt kérni a bizottság tagjaitól, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet a kérdések megfogalmazásában és azok terjedelmében. Ennek kikényszerítésére nincsen eszközöm, nem gondolnám azt, hogy itt azt az óvodás módszert kellene alkalmazni, hogy megszabjuk a hozzászólások lehetséges idejét és sakkórával mérjük, de mindenképpen azt szeretném kérni, hogy legyünk tekintettel a miniszterjelöltekre is és egymásra is. Köszönöm szépen előre is az együttműködésüket.
Ezek után soron következik első napirendi pontunk: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása. Miniszter úr, miniszterjelölt úr megjelent. Megadom neki a szót. Kérem, hogy a házbizottság állásfoglalásának megfelelően bevezetőjét tartsa meg. Köszönöm.
Kiss Péter miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
KISS PÉTER miniszterjelölt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Amennyiben igényt tartanak arra, hogy a személyes paraméterekről, életrajzról és ennek kapcsán szakmai kötődésről adjak számot, én arra gondoltam, hogy a kérdéseik, az érdeklődésük kapcsán ezt teljesen természetesen szívesen megteszem, de erre külön nem térnék ki az elején, az életrajzom rendelkezésükre áll.
Amiről viszont a bevezetőben szeretnék néhány megjegyzést előzetesen tenni, aztán utána állok elébe a kérdéseiknek, megjegyzéseiknek, az a szakképzés területe, tehát a tárcát érintően a közös területünknek a kérdése.
Az elmúlt időszakban, az elmúlt 15 év alatt a szakképzés rendkívül sok változáson ment át, és mégis a munkaerőpiac, a gazdasági élet szereplőinek meg-megújuló kritikája ezzel a közszolgáltatással kapcsolódik össze, és természetesen a szakképzést igénybe vevők, fiatal emberek, az ifjúsági szakképzés területén és általában a felnőttkorú szakképzést igénybe vevők körében is bizony, meg-megújuló kritikával, jogos kritikával kellett szembenézni a megelőző időszakban.
Ezért úgy hiszem, hogy az elmúlt évek változásait folytatva, kulcskérdés, hogy ez a fajta egymásra találás felgyorsuljon. Egymásra találás a képzést igénybe vevők elvárásai és munkaerőpiaci esélyeinek megteremtése szempontjából, a másik oldalról a képzés alanyainak munkaerőpiaci esélyei, a gazdaság szereplőinek megrendelése közötti harmónia.
A '90-es évek közepére úgy emlékezem vissza - akkoriban szintén feladatkörömbe tartozott többek között a szakképzéssel való kormányzati foglalkozás -, hogy különösen a világbanki program keretében történt egy, a társadalom számára rendkívül fontos változás a szakképzés területén, méghozzá az, hogy az akkori, sokszor képzési zsákutcának tekinthető szakközépiskolák megnyíltak felfelé, különösen azzal, hogy lezajlott egy nagyfokú fejlesztési program, a világbanki programra utalok, és azzal, hogy dinamikusan elkezdett a későbbiekben bővülni a felsőoktatásban részt vehetők köre.
10
11 mse (Kiss Péter)
Azt hiszem, ennek a társadalmi hasznosságát nem kell a bizottság előtt hangsúlyoznom.
A szakoktatásban létrejött egy rendkívül versenyképes iskolai hálózat, különösen ennek a fejlesztési programnak a keretében, amely meglehetősen presztízsessé vált a '90-es évek második felére, vonzerővel bírt a családok, a fiatalok számára, megszüntetve ezáltal a szakképzés zsákutcás jellegét. Felfelé, a felsőoktatás irányába felnyílt... (Zúg a hangosító berendezés.)
ELNÖK: Bocsásson meg, miniszterjelölt úr! Mindenkit kérek, hogy a mobiltelefonját vagy kapcsolja ki, vagy legalább tegye el ezeknek az elektronikus izéknek a környékéről. Köszönöm szépen. Bocsánat!
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm, elnök úr. Tehát felnyílt a szakképzés, annak az összes pozitív társadalmi következményével és a szakközépiskolák presztízsnövekedésével, sajátos módon a szakközépiskolák és a gimnáziumok új versenyét is felnyitva. Azt gondolom, hogy ez jó irány.
Ami ekkor nem történt meg és amire a későbbiekben, a kormányzatok erőfeszítése ellenére is csak későn reagáltunk - mondhatom, hogy: „reagáltunk”, hiszen több kormány időszakára esett ez az elcsúszott reakció -, az a szakképzésnek a szakiskolai, a középfokú szakképzési része, a szakmunkásképzési része, ami ezzel a fejlesztéssel párhuzamosan kevesebb figyelmet kapott, presztízsében háttérbe szorult, és a képzés irányaiban, arányaiban, belső, tartalmi elvárásaiban is egyre inkább distinkció alakult ki a piac elvárásai és az itteni képzés között. Ezért, ezt felismerve, az elmúlt években a hangsúly már a szakiskola-fejlesztésre, a szakiskolai programra helyeződött, joggal, és én azt hiszem, hogy ezen a területen kell fordulatot elérni a szakképzést illetően elsősorban a következő időszakban a középfokúszakember-ellátottság, a szakmunkásképzés vonatkozásában.
A dolognak természetesen van felsőoktatási vetülete is, ami a kormányzat egésze szempontjából lényeges, de ez nem az én személyes, direkt feladatkörömbe tartozó kérdés, majd az oktatásiminiszter-jelölt úr szól róla.
Azt gondolom, hogy a fejlesztésben a kulcskérdést az jelenti, hogy hogyan tudjuk a nemzeti fejlesztési terv második szakaszát összehangolni ezzel a kihívással, magyarán az elindult fejlesztési átgondolásokat becsatornázni a nemzeti fejlesztési terv II-be, illetve hogy hogyan tudjuk az európai pénzeket kihasználva ezt a középfokú szakképzésben lévő fordulatot érvényre juttatni. Ebben bizonyára kulcskérdés a gazdaság, a munkaerőpiac szereplőinek nagyobb súlya a megrendelést illetően - nagyobb súlya. A megelőző években e területen komoly és jelentős változások történtek. Csak arra utalok, hogy például az ipari és kereskedelmi kamara milyen szerepet vállalt - itt 16 szakképesítés gondozására létrejött egyfajta konstrukció.
Azt hiszem, hogy ezen az úton tovább kell menni, ez a törekvéseim sorába tartozik, mint ahogy tovább kell menni a tiszkek kialakítása útján is, hiszen tudják, hogy eddig 16 ilyen intézmény megalapozására teremtődött forráslehetőség, illetve született döntés, az NFT II. felnyitja a további lépéseket szándékaink szerint még 30-35 ilyen intézmény kialakítására, pont azért is, hogy a képzésnek az a sajátos helyzete, hogy az intézményi rugalmatlanság okán nem volt képes kellő mértékben alkalmazkodni a munkaerő-piaci elvárásokhoz, az az intézményi szerkezet oldalán is változzon. Itt számos lépést kell még megtenni, beleértve az intézményi finanszírozást, a normatív finanszírozás rendszerének a változtatását, beleértve ebbe a normatív finanszírozásba a munkaerő-piaci elhelyezkedés és annak nyomon követésének a változását, a munkaerő-piaci szereplők nagyobb érdekeltségének a megteremtését több aspektusban is, nyilvánvaló módon a háttérintézmény-rendszer ehhez való alakítását és a meglévő, egyéb szakképzési alapforrások korrekcióját is. Ezek mind-mind együtt segíthetik elő, hogy párbeszédben a szakképzés területén dolgozókkal ezt a fajta változást érvényre juttathassuk.
Általában is arra fogok törekedni a kormányzati munkámban - ez az egyik lényeges kihívás és lecke -, hogy azt a fajta szakmai, társadalmi párbeszédet, amelynek az egyik fóruma éppen a parlament oktatási bizottsága, egy intenzív, nyitott párbeszéddé segítsem a magam részéről is, ilyen értelemben ne csak egyik résztvevője, hanem szervezője is legyen a tárca a társadalmi párbeszéd intézményének. Ha lehet mondani, akkor olyan területeket ölel fel a tárca szakmai tevékenysége - beleértve a szakképzést is -, amelyek alapvetően függenek össze az esélyekkel, mindazzal a kérdéskörrel, amely elősegítheti az egyes emberek versenyképességét, a rászorultak támogatását, a startvonalra állítást. Ezért tehát a közös lelkiismeretünk is kell legyen az ezen a területen végzett munka, és itt csak akkor van esély a sikerre, ha a párbeszéd - nemcsak a technikailag elvárható módon, hanem példaadóan - működik a kormányzat egésze és a társadalmi partnerek széles köre számára is. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Én is köszönöm a jelölt úr bemutatkozó nyilatkozatát.
Most megnyitom a vitát. A Házszabály állásfoglalása értelmében kérdéseket lehet feltenni. Én azonban azt gondolom, hogy egyikünknek sem okoz gondot egy állásfoglalást, véleményt, nyilatkozatot kérdés formájában megfogalmazni, ezért, azt gondolom, nem kívánnám tiltani a kinyilatkoztatásokat, megjegyzéseket, a vitát sem. Azt azonban kérem, hogy az első körben a tényleges kérdéseket tegyük fel, és utána kerítsünk sort a vitára.
Kérdezem tehát, hogy kinek van kérdése a jelölt úrhoz. (Dr. Pálinkás József jelentkezik.) Pálinkás képviselő úr jelentkezett elsőként.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterjelölt Úr! A magyar közoktatásban egyre inkább megvalósulóban van a 6+6-os rendszer, és az elmúlt években bevezették a nulladik évfolyamot is, amely valójában persze a 8. és a 9. évfolyam közé ékelt - mondjuk - nyolc és feledik évfolyam. Ezeket az iskolaszerkezeti változásokat hogyan gondolja ön összeilleszteni a szakképzéssel? Hogyan változik, hogyan tervezi változtatni a szakképzésben a 9-10. évfolyamon a szakmai ismeretek tanítását? És milyen munkamegosztást és együttműködést kíván megvalósítani ön az oktatási minisztérium és a szociális és munkaügyi minisztérium között?
20
PÉ 21 (Pálinkás)
Végül vannak olyan szakmák ma Magyarországon, amelyeket főképp felnőttképzési vállalkozásokban lehet megszerezni, iskolarendszerű támogatásban nem. Kíván-e ezen változtatni, hogyan kívánja elérni azt, hogy az iskolarendszerű szakképzésben minden szakmában lehessen képesítést szerezni? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tatai-Tóth képviselő úr, majd Pósán képviselő úr.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Az én kérdésem szintén az iskolarendszerű szakképzésre, pontosabban a szakképző iskolák szerepére vonatkozik. Milyen szerepet szán a szakképző iskoláknak a felnőttoktatásban, az átképzésekben, az úgynevezett élethosszig tartó tanulásban, amelynek során többször is sor kerülhet új szakma elsajátítására? Külön intézményrendszere lesz ennek vagy pedig a szakképző iskolák bázisán kívánják ezt megszervezni? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Pósán képviselő úr, majd Rónavölgyiné képviselő asszony!
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Miniszterjelölt Úr! Az elmúlt években a munkaügyi tárca a különböző uniós forrásokat, amelyek rendelkezésre álltak felnőttképzési célból, viszonylag gyenge hatásfokkal tudta hasznosítani. Ezen források egy részét vissza is kellett utalni. Ugyanakkor a szakértők is azt mondják, hogy a hasznosulása is nagyon rossz volt ezeknek a forrásoknak, a kis mennyiségben felhasznált források hasznosulása is nagyon rossz volt, és nem voltak kellően ellenőrzöttek ezek a forrás-felhasználások. Hogyan kíván ön ezen a helyzeten változtatni? Hogyan kívánja elérni azt, hogy ha már van lehetőség forrásokat igénybe venni az Európai Uniótól, azok valóban hasznosuljanak is, ne pedig csak egy tiszteletkört tegyenek Budapesten, majd visszautaljuk Brüsszelbe.
A másik kérdésem pedig arra vonatkozna, hogy a szakképzésben a gazdasági élet szereplőire eddig és gondolom, hogy a jövőben is komolyan számítanának, legalábbis különböző hírekből ez derült ki, mind finanszírozóként, mind döntéshozatali ügyekben való részvételt tekintve. Jelölt úr, az lenne a kérdésem, hogy mindezen folyamatnak a végeztével mikorra várható a szakképzés privatizációja? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Rónavölgyiné képviselő asszony, majd Almássy képviselő úr!
RÓNAVÖLGYI ENDRE BÉLÁNÉ (MSZP): Miniszterjelölt úr szólt arról, hogy a szakképzés az elmúlt időszakban nagyon sok változáson ment keresztül. A változások következtében azonban még mindig nagyon nehezen találnak egymásra a gazdasági élet szereplői és a munkavállalói oldal. A szakképzésre a jövőt illetően is óriási feladat vár, és az élethosszig tartó tanulás itt is, ezen a területen is igaz. Hogyan tud a szakiskolai képzés majd ennek megfelelni, az élethosszig tartó tanulásnak?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Elmulasztottam figyelmeztetni a technika kezelésében még járatlan képviselőtársakat, hogy ezt a piros-zöld gombot meg kell nyomni, mielőtt valaki beszélni kezdene, különben a hangosító és hangrögzítő rendszer nem tudja venni. Most Almássy képviselő úré a szó.
ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Miniszter Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy a kormányprogramban, illetve abban a 163 pontban, ami megjelent a napokban az oktatásról, további 30-35 térségi integrált szakképző központ kezdi el a működését, és azt olvashatjuk ebben a programban, hogy a szétaprózódott intézményrendszert felszámolják a költséghatékonyság megvalósítása érdekében, és a tanulók 80 százaléka ilyen intézményben fog tanulni.
Azt kérdezném miniszter úrtól, hogy nem fog-e ez ön szerint újabb konfliktust generálni a szakképzésben, és mi lesz a jól működő, azt gondolom, hogy sok esetben megfelelő infrastrukturális állománnyal rendelkező szakképző központok sorsa? Vajon, lesz-e pénz arra, hogy a tiszkeken túlmenően - mert azért van jó néhány ilyen intézmény az országban - az eddig jól teljesítő szakközépiskolák se sorvadjanak el? Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. Mielőtt Szabó Gyula képviselő úrnak megadnám a szót, azért jelezném, hogy ez azért már súrolta a határát a kormányprogram vitája megkezdésének. Kérem, hogy ha lehet, ezt mellőzzük. Szabó képviselő úré a szó.
SZABÓ GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Az a sok változás, amit említett a bevezetőjében, az többek között abban is megfigyelhető volt az elmúlt ciklusokban gyakorlatilag, hogy a középfokú intézmények fenntartói nagy számban a megyék lettek. Különböző okokból a települések a középfokú intézményeiket, főleg a szakközépiskolákat átadták a megyéknek. Ugyanakkor azt tudjuk, hogy ebben a ciklusban a megyékkel változásokat terveznek, tervezünk. Az érdekel engem, hogy miniszter úrnak mi a véleménye, mi legyen azokkal a szakképző intézményekkel, melyeket jelenleg a megyék tartanak fenn? Mit tart kívánatos iránynak? A régiók felé mozduljanak-e el vagy inkább a települések, illetve a kistérségek irányába? Köszönöm szépen a választ előre is.
ELNÖK: Köszönöm. Kuzma képviselő úr!
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Több kérdésem is lenne. Az első körben az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzés témakörében lenne kérdésem. Egy tendencia figyelhető meg, mely szerint az iskolarendszeren kívüli szakképzésbe kerül számtalan szakma, és ezzel párhuzamosan nem akarnék senkit megbántani, úgyhogy ne vegye senki magára, de jelenség van. Nem olyan szintű munka folyik minden egyes ilyen képzőhelyen képzett szakmában. Hogyan kíván miniszter úr ezen a helyzeten változtatni, illetve tervezi-e ennek a tendenciának a mérséklését?
A következő kérdésem a Munkaerőpiaci Alappal kapcsolatosan az elmúlt négy évben elég határozott erodálásnak voltunk tanúi. A Munkaerőpiaci Alap felhasználása jellegének és arányainak megváltoztatására készül-e miniszter úr?
A harmadik kérdésem, hogy a falun élő és nem egyszer hátrányos helyzetű fiatalok kollégiumban kénytelenek lakni, tehát ezért kerül ide a kérdésem. Hány százalékban gondolja miniszter úr meghatározni azt a normatívát, amely a bekerülési költség arányában fejezi ki a normatíva összegét? Magyarázzam?
Tehát az a dolog lényege, hogy az egy főre jutó bekerülési költség iksz összeg, az állami normatíva ez alatt a négy év alatt 90 százalékról közel 60 százalékra csúszott le, ez esetben a települések ellenérdekeltek a kollégium fenntartásában. Kíván-e ezen a helyzeten változtatni, mint kormánytag, tehát nem mint közvetlen, viszont a szakképzésben közel érintett miniszter úr.
A negyedik kérdésem. Miniszter úr említette a differenciált normatíva problémakörét. Ez mit jelenthet az ön számára? Egy minőségi tevékenység mentén történő normatíva vagy ne adj' isten nem egy egységes szakképzési normatíva, hanem szakmánként differenciált normatíva? Ez nem igazán derült ki számomra az elmúlt időszakban, hogy most melyikre is tetszett gondolni.
Egy utolsó kérdésem: a szakmai tanácsadó testületek léte vagy nem léte témakörében. 500 fő fölöttire definiálja ezen testületek létrehozását, akiknek megvan a maguk jogköre. Nem érzi-e diszkriminatívnak ezt a fajta megfogalmazást, amely 500 fő fölött kötelezi létrehozni ezeket a tanácsadó testületeket, amelyek nem egy esetben jogosítványokkal rendelkeznek, akár a szakképzés tartalmát illetően is, míg az alatta lévők esetleg nem, hiszen ez biztosítja a gazdaság és a szakképző iskola közötti kapcsolatot. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Zsigó alelnök úr, aztán Hoffmann Rózsa képviselő asszony.
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Nekem egy rövid kérdésem van. Utalnék a háttéranyagban is meglévő cikkre, amely szerint önök Hiller Istvánnal április 3-án találkoztak a Fogyatékos Emberek Szövetségének Tanácsával. Ezen a megbeszélésen is az MTI híre szerint szóba került az, hogy Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatott fogyatékkal élő emberek aránya. A tanácskozáson az hangzott el, hogy 8 százalék.
30
31 mse (Zsigó)
Azt szeretném öntől megkérdezni, hogy lát-e arra lehetőséget, hogy az elkövetkezendő időben ez változzon, és ha igen, akkor hogyan és mikorra? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Hoffmann Rózsa képviselő asszony!
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm a szót. Miniszter úr, ma a szakiskolába járó fiatalok 25-30 százaléka végleg kibukik, kimarad az első évekből, és ezáltal végleg elvész a munkaerőpiac és - megkockáztatom - az értelmes, emberhez méltó élet számára is. Milyen intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy ez a rendkívül rossz állapot megváltozzék?
Második kérdésem arra vonatkozik - utalva arra, amit bevezetőjében ön is hangsúlyozott -, hogy a szakképzésben a képzést igénybe vevők elvárásai, megrendelése kell hogy a meghatározó legyen. A gazdasági élet szereplői számtalanszor megfogalmazták nálunk is, Nyugaton pedig még markánsabban, azt az elvárást, hogy a majdani munkavállalóktól nemcsak a szakma jó ismeretét, hanem megfelelő alapműveltséget, munkakultúrát és olyan személyiséget kívánnak, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy átképzésben is részt vegyenek és hogy megfelelő színvonalon végezzék a munkájukat. A kérdésem arra vonatkozik, hogy hogyan látja ezt megvalósíthatónak egy olyan szakképzési rendszerben, amely most kikerült az oktatási minisztérium irányítása alól, ahol tradicionálisan a személyiségfejlesztésnek, az erkölcsi fejlesztésnek mégis nagyobb hagyományai vannak.
Végül a harmadik kérdésem az irányításra vonatkozik. Fejlesztési kabinet és államreform bizottság jön létre. Kérdezem, hogy hogyan fog alakulni az ön hatásköre ebben a bonyolultabbá váló irányítási rendszerben, amelyet ráadásul tovább komplikál az a tény, hogy például a szakközépiskolák óhatatlanul továbbra is kapcsolatban kell hogy maradjanak, mégpedig szoros kapcsolatban, az oktatási minisztériummal - elég hogyha csak az érettségi vizsgára gondolok.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egy mondatnyi megjegyzést engedjenek csak meg! Az új kormányzati struktúrában a szakképzés ugyan a szociális és munkaügyi minisztériumhoz került, ám a szakképzés iskolai vonatkozásai továbbra is az oktatási minisztérium hatáskörében maradnak - csak a miheztartás végett gondolom ezt tisztázni.
Révész képviselő úré a szó.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mindenféle kósza hírek terjengenek az óraszámemelésről. Annyit szeretnék megkérdezni, hogy ön a személyes programjában elfogadhatónak tartja-e a szakképzésben az óraszámemelést és a hírekben ezzel együtt felröppenő bérbefagyasztást, aminek egyébként az a következménye, hogy ezzel elbocsátások és fizetéscsökkenés jár.
A második kérdésem: sokat beszélnek, írnak mostanában a költségvetési kiigazításról. A kérdésem az, hogy a megszorítás érintheti-e a Munkaerő-piaci Alapot, megmarad-e az ilyen mértékben, esetleg csökken-e? Mit tart elfogadhatónak? És ennek egy alkérdése, hogy milyen változtatásokat lát szükségesnek és indokoltnak a Munkaerő-piaci Alap felhasználásában.
Részben idetartozik a határon túli magyar szakképzés támogatása is. Ezzel kapcsolatban kérdezem, hogy mi a határon túli magyar szakképzés támogatásával kapcsolatos elképzelése. Részben egyébként az Apáczai Közalapítvány, amely a bevételeinek egy részét a Munkaerő-piaci Alapból kapta, támogatta a határon túli magyarok szakképzését, és elég nagy félelem van ezen a területen. Kérdezem a miniszter urat, hogy hogyan látja a határon túli magyar szakképzés támogatását, milyen elképzelések vannak erre vonatkozóan.
Kuzma képviselőtársam kérdését én is megfogalmaztam magamnak. Az elmúlt négy évben a kollégiumi normatívák jelentősen csökkentek. Ennek egyébként a legszegényebb társadalmi rétegekből kikerülő gyerekek voltak a legnagyobb vesztesei, ugyanis az a helyzet, hogy a kollégiumokat fenntartó önkormányzat igazából nem volt politikailag érdekelt abban, hogy kollégiumi férőhelyeket tartson benn, és a saját költségvetési bevételeiből pénzt szánjon arra, hogy más önkormányzatokból érkező gyerekek ott legyenek elszállásolva. Több helyen, például Egerben is odavezetett ez a dolog, hogy a szakképző intézményeket gyakorlatilag visszaszorítottak, ezzel mondjuk meg is szüntettek kollégiumi férőhelyeket, ami egyébként megtakarítást jelentett a városnak. Mi úgy gondoljuk, hogy ez rossz irány. Tehát abban az esetben, ha a legszegényebb gyerekek érdekében a szakképzés területén előre akarunk lépni, azt hiszem, a kollégiumok finanszírozását mindenképpen rendezni kell. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Képviselő úr, ismételten szeretném kérni, hogy a kormányprogramról (Révész Máriusz: A személyes véleményéről kérdeztem!), a sajtóban megjelent értesülésekről és hasonlókról ne kérdezzük a jelöltet; kérdezzük az ő bemutatkozó előadásában, illetőleg anyagában hallható, olvasható személyes meggyőződéséről, illetőleg véleményéről! (Révész Máriusz: Arról kérdeztem!) Itt most az ő személyes alkalmasságának a megítéléséről van szó, nem egyébről. (Révész Máriusz: A programjáról kérdeztem!) Pokorni képviselő urat illeti a szó.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelettel üdvözlöm a miniszter urat mint miniszterjelölt urat, aki most még ügyvezető kormánytagként is ül itt. Az alkalmasságról szól ez a mai meghallgatás, illetve módunk van feltenni néhány kérdést. Én felteszek néhány kérdést, aztán az alkalmasságra vonatkozó kérdést is megfogalmaznék, sőt kezdjük ezzel, mert kezdjük a nehezével!
Mindenki tudja, hogy ön a Szocialista Párt egyik vezető politikusa, a most leköszönő első Gyurcsány-kormány meghatározó minisztere, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztere. Nem tudom, hogy személyesen tölti-e ki az adóbevallását vagy pedig a titkárnő segít ebben. Én az adócsomagomban kaptam egy kis tájékoztatót, hogy a következő öt évben milyen adócsökkentések és adókönnyítések várhatók az ez év tavaszán elfogadott törvény értelmében, és mindeközben ebben a házban, talán egy másik emeleten, épp a pénzügyminiszter-jelöltet hallgatják meg, aki elmondja, hogy ez nem lesz, hiába van többéves adóprogram, adócsökkentési törvény, az áfa januártól ugyan csökkent 5 százalékkal, de most momentán majd nőni fog ugyanezzel az 5-tel, és akkor még szerencsénk van, és hatályon kívül kell helyezni az adócsökkentésről szóló törvényt. Nyilván tudja, hogy ez csak egy pont a sok közül, ahol - ha finoman fogalmazok - jelentős ellentét látszik az egy hónappal, két hónappal ezelőtt megfogalmazott és a most kormányzásra készülő, a kormányprogramot összeállító vezetők nyilatkozatai között. Korábban szó sem volt tandíjról, most ettől hangos a Ház; szó sem volt adókedvezmények megszüntetéséről, most például az ön területhez tartozó Munkaügyi Alapért aggódnak a szakképzésben résztvevők... (Kiss Péter: Miért?) Az adókedvezmények megszüntetése, illetve az alapok... (Kiss Péter: Milyen alapok?)...a Munkaügyi Alap megszüntetése miatt aggódnak sokan. Egy szó mint száz: mi úgy ítéljük meg, hogy a leköszönő kormány tagjainak jelentős a felelőségük abban, hogy azt a látszatot keletkeztették, hogy Magyarország gazdasága kiváló állapotban van, hogy a költségvetése elviselhető állapotban van, és ezért gyakorlatilag nyugodtan szavazzon minden magyar állampolgár a folytatásra, a folyamatosságra, azaz önökre. És kiderült, hogy nincs így, a gazdaság nincs kiváló állapotban, a költségvetés azonnali és sürgős, nagyarányú kiigazításra szorul.
40
PÉ 41 (Pokorni)
Van-e ebben önnek felelőssége? Mint a kormány tagjaként, mint az első számú miniszterként, a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő emberként van-e önnek felelőssége abban, hogy a „megtéveszti” talán túl erős kifejezés, de közel áll a valósághoz, hogy nem kellő tájékoztatást nyújtott ez a kormány az állampolgároknak a választásokat megelőzően. De hadd fogalmazzak egyenesen: úgy gondolom, hogy önök megtévesztették az állampolgárokat.
A helyzet ettől még nehéz, hogy önök megtévesztették, és most joggal hivatkoznak arra, hogy erre a nehéz helyzetre kell orvoslást találni, és ne azt nézzük, hogy mi volt a múltban, ki, mivel járult hozzá a jelenlegi helyzet kialakulásához, hanem keressük a közös megoldásokat. Ez rendben is van, keressük. Akár kétharmados törvények módosítása, akár az alkotmány módosítása árán, de úgy keressük, hogy kapjunk garanciát arra, hogy még egyszer ez nem fordul elő, nem szalad ilyen mértékben pirosba a költségvetés, nem adósítja el ilyen mértékben az államháztartást a kormány, és ennek egyik garanciája, hogy azok a felelősök, azok a személyek, akik az előző ciklusban ebben tevőlegesen részt vettek, magában az őrületes államadósság felhalmozásában, az állampolgárok elől való eltitkolásában, azok nem kapnak szerepet ebben a kormányban. Kell hogy legyen következménye annak, hogy egy demokráciában mondjuk napi 4 milliárd forinttal nő az államadósság.
Tehát azt gondolom, hogy ön személyében alkalmatlan a miniszteri szerep betöltésére, mert egyike azoknak, akik megtévesztették a magyar választópolgárokat, és egyike azoknak a döntéshozóknak, akiknek „köszönhető” a költségvetés rossz helyzete. Kérem, fejtse ki a véleményét, ha máshogy ítéli meg. Nyilván máshogyan, hiszen azért vállalta a jelölést, mert alkalmasnak tartja önmagát erre. Itt egy morális, vagy ha úgy tetszik, politikai kérdés feszül közöttünk, szeretném tudni az ön álláspontját.
És ha megengedi, akkor...
ELNÖK: Képviselő úr, az ön iránti tiszteletből nem szóltam eddig közbe, de ha van valami, ami tényleg a kormányprogram vitájára tartozik, aminek tisztázását nem a miniszterjelöltekkel, hanem a miniszterelnök-jelölttel kell majd elvégezni a parlament plenáris ülésén, azt gondolom, hogy ez biztosan azok közé tartozik.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Én ezt máshogy ítélem meg, de ön az elnök, természetesen joga van elvenni a szót.
ELNÖK: Nem vettem el a szót.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Azt gondolom, hogy a miniszter alkalmasságához ez hozzátartozik, a miniszterjelölt úr pedig majd eldönti, hogy akar-e vagy sem erre a kérdésre válaszolni, illetve kifejteni az álláspontját; ahogy szokták mondani, hogy indiszkrét kérdésre csak indiszkrét választ. Majd meglátjuk, hogy van-e válasz vagy sincs.
Néhány kérdés. Ön egyetemet végzett, a Műszaki Egyetemet. A kérdésem az, hogy ingyen tanult-e? A szakképzés területén kell-e számítógépeket vásárolni a következő négy esztendőben, és ha igen, mennyit? Előreláthatólag körülbelül mennyiért?
Egyetért-e azzal a közkeletű vélekedéssel, hogy azért van kevés szakmunkás, mert túl sokan akarnak diplomát? Lesz-e olyan szakma, ami csak magánvállalkozás keretében tanulható, tehát csak magánvállalkozás által fenntartott intézményben tanulható, és közintézményben nem? Az ön minisztersége alatt előfordulhat-e ilyen helyzet?
Ha differenciált lesz a szakképzési normatíva, mennyire lesz differenciált? Egy arányt, egy százalékot szeretnénk tudni, nagyjából, 100-200 százalék vagy 1:100, 1:20, 1:30, mekkorák lehetnek ön szerint a különbségek?
A szakképzés területéről várhatóan 2007 decemberéig mennyien kerülhetnek az utcára, tehát hány embert kell elbocsátani a szakképzés területéről 2007 december végéig? Lesz-e számukra külön átképzési program, hiszen ez is a tárca profiljához tartozik, vagy pedig beleilleszkedik a munkanélkülieket ellátó nagy rendszerbe?
A területi integrált szakképző központokról ön is ejtett pár szót, 30-valahány lesz, tehát összesen lesz 50. Úgy számolom, hogy ezek körülbelül 5 ezer fős intézmények lesznek. Ha ideidézzük Hoffmann Rózsa kérdését, hogy a szakképzésben részt vevő gyerekeink 23, rosszabb években 26 százaléka lemorzsolódik, félbehagyja a szakképzést, kiesik, nagy része cigánygyerek, nagyon szomorú, hátrányos helyzetű gyerek, ezek a nagy, 5 ezer fős központok növelik a lemorzsolódást, azáltal, hogy személyre szabott, egyéni fejlesztést, gondoskodást tudnak biztosítani az 5 ezer fős tiszkek, vagy esetleg csökkentik a lemorzsolódást?
Azt gondolom, hogy ma a szakképzés egyik legfontosabb problémája ez, minden negyedik, ötödik gyerek esik ki. Erre valamilyen válasznak lennie kell, és ez, amit hallottunk, hogy a gyerekek 80 százaléka ilyen tiszkekben fog tanulni, ez szerintem ezt a konkrét problémát, a legfontosabb emberi, erkölcsi és szakmai problémát nem megoldja, hanem inkább súlyosbítja. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Ha további első körös kérdés nincs, akkor Tatai-Tóth képviselő úrnak adom meg újfent a szót.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Mindenekelőtt egy javaslattal szeretnék élni, hogy a bizottság mielőbb tűzze napirendre a területi integrált szakképző központok ügyét, mert rendkívül sok félrevezető információ, illetve olyan megjegyzés hangzott el, ami arra utal, hogy a bizottság tagjai nem egészen értik, hogy mire szerveződnek az integrált központok.
A másik dolog, amiért szót kértem, és miniszter úrtól szeretném megkérdezni, hogy mindazokra a problémákra, amelyekre képviselőtársaim utaltak, a lemorzsolódásra, amely sajnos, nem újkeletű dolog, hanem régi problémája a magyar közoktatásnak, a tavalyi évben az úgynevezett száz lépés program keretén belül meghatározott intézkedéssorozatot dolgoztunk ki, és fogadott el a parlament. Folytatódik-e a száz lépés programban kitűzött feladatok megvalósítása?
A másik kérdésem pedig a határon túli magyarok segítésére vonatkozik. Nyilván a jelenlévők valamennyien tudják, hogy az Oktatási Minisztérium fejezetében a Szakképzési Tanács kezelésében egy meghatározott alap volt a korábbiakban, amely a szakképzést segítette, és csak Révész Máriusz úrnak jegyzem meg, hogy az előző években 800-900 milliós kiegészítő támogatást szavazott meg rendszeresen a Tanács a határon kívüli magyarok képzésére, ugyanakkor a munkaerőpiaci alaprészből pedig 3 százalék jutott a határon túli magyar gyermekek szakképzésének támogatására. Megjegyzem, hogy a határon belüli megváltozott munkaképességűek támogatására viszont 1,5 százalék fordítódott ebből az alaprészből.
Tehát szeretném megkérdezni miniszter úrtól, hogy folytatódik-e a korlátozott munkaképességűeknek a Munkaerőpiaci Alapból történő segítése, illetve a határon túli magyarok szakképzésének a segítése? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Pósán képviselő úr!
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Miniszterjelölt úr, gondolom, amikor a felkérést fontolgatta, az arra adandó válaszon eltöprengett, akkor egy kicsit számot vetett azzal is, hogy az a feladatkör, amit majd be kell töltenie, a hozzá kapcsolódó lehetőségek, keretek hogyan s mint néznek ki.
Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan kalkulál ön most? Előreláthatóan milyen és mekkora nagyságrendű források állnak majd rendelkezésre szakképzésre, felnőttképzésre az elkövetkezendő években? Ennek ismeretében gondolom, hogy ön is jobban tudja majd tervezni a munkáját, minket pedig megnyugtatna, ha valamiféle konkrétumot hallhatnánk. Köszönöm szépen.
50
51 mse
ELNÖK: Köszönöm. Nem tudom, hogy a miniszterjelölt feladata-e a képviselők megnyugtatása, de most Pálinkás képviselő úrnak adom meg a szót.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Annyiban talán igen, hogy végül is szavazni fogunk arról, hogy a miniszterjelölt úr alkalmas-e a miniszteri poszt betöltésére, és úgy gondolom, jó azért, ha megnyugtatnak minket néhány kérdésben. Az egyik például az, hogy a miniszter úr az új kormányzati struktúrában hogyan képzeli a minisztérium szervezeti felépítését, és megismerhetnénk-e az államtitkárt, hiszen korábban ez úgy volt, hogy amikor meghallgattuk a minisztert, már ismertük az államtitkár személyét, aki végül is helyettesíteni fogja a minisztert. A másik, hogy tervezi-e úgynevezett szakállamtitkárok kinevezését - lassan majd megtanuljuk ezt a szót. Valójában politikai kinevezettekről van szó, hiszen a szakállamtitkár éppen úgy politikai kinevezett, mint ahogyan a miniszter és az államtitkár. Miniszter úr, öntől kérdezem személyesen, hogy a minisztériuma tekintetében milyen garanciát tud adni arra, hogy a politikailag kinevezett úgynevezett szakállamtitkárok nem folytatják lefelé is ezeket a politikai kinevezéseket, azaz az a nem helyes gyakorlat, amely Magyarországon évek óta van, hogy a helyettes államtitkárok is távoznak a kormány...
ELNÖK: Képviselő úr, kérem, térjen a tárgyra.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Az a kérdésem, hogy milyen garanciákat tud adni a miniszter úr nekünk arra, hogy a szakállamtitkárok nem folytatják a politikai kinevezést az apparátusban. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! A kérdések első körének a végére érve a miniszterjelölt úrnak adom meg a szót. Könnyű és kellemes feladat vár rá, hiszen alig hangzottak el kérdések, így aztán azokra gyorsan, tömören és néhány szóban tud majd válaszolni. Köszönöm.
Kiss Péter miniszterjelölt válaszai az elhangzottakra
KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Tisztelt Bizottság! Köszönöm szépen a megjegyzéseket és a kérdéseket. Előre jelzem, hogy a kérdések mindegyikéhez igyekszem egy-egy megjegyzést tenni, tekintettel ugyanakkor egyrészt arra, hogy azok számossága jelentős, másrészt pedig hogy a dologra vonatkozóan már jeleztem, hogy készen állok a bizottsággal egy folyamatos párbeszédet kialakítani, így ez a kettő, egyrészt ez a követelmény, másrészt ez a lehetőség módot teremt a későbbiekben arra, hogy amire részletesen nem tértem ki, azt egy következő vagy azt követő alkalommal meg tudjuk tenni. Illetve azok a kérdések, amelyek a garanciákkal, az alkalmassággal kapcsolatosak, azok egyrészt más vitákban, például a kormányprogram vitájában, illetve másrészt reményeim szerint a következő évek munkájában majd tetten érhetők lesznek. Nyilván néhányak számára hiteles, ha azt mondom, hogy az eddigi kormányzati munkámban és a „munkaterápiát” tekintettem kiindulópontnak, kulcsfontosságúnak, nem pedig a formális, verbális elkötelezettségeket, mert ezeknek a súlyát a politikában kisebbnek tartom, mint mindazt, amit megtehet az ember.
Pálinkás képviselő urat megnyugtatom abban a vonatkozásban, hogy ismereteim szerint a miniszterelnök úr a mai vagy a holnapi napon megjelöli az államtitkárok körét, akik a tárcáknál dolgozni fognak és a törvény életbeléptét követően, tehát július 1-jét követően kvázi helyettesként betöltik azt a feladatot, amit az új törvény jelöl ki.
Ami a szakállamtitkárokra és általában a szakemberek bevonására vonatkozik, én úgy hiszem, minden kormánynak elemi érdeke, hogy támaszkodjon a közigazgatás szakembereire. Én előremenőleg nem akarok fogadkozni, annyit ugyanakkor tudniuk kell, hogy az eddigi gyakorlatomban azt követtem, hogy azokkal a közigazgatási vezetőkkel dolgoztam együtt, akikkel más kormányok is együtt dolgoztak és akik lojálisak voltak a mindenkori kormány programjához. Tételesen is el tudom mondani, hogy kik azok a helyettes államtitkárok a mostani területen, közigazgatási szakemberek, akikkel immáron a '95-98-as időszakban, majd 2002-től együtt dolgoztam - most is úgy gondolom, hogy ezekre a szakemberekre fogok támaszkodni, ezt a gyakorlatot kívánom követni. Ez a sikeres kormányzásnak az egyik kulcskérdése álláspontom szerint.
Ami a forrásokat illeti, több kérdésre is hadd válaszoljak! A Munkaerő-piaci Alap természetesen nem a tárca forrása, hanem a munkaerőpiac szereplőinek egy közös felelősséggel működtetett forrása, a Munkaerő-piaci Alapról szóló törvény a szabályai, keretei között persze a fő felelősséget a miniszterre rakja. Ugyanakkor nekem az az elgondolásom, hogy ebben az alapban tovább növeljük az aktív elemek arányát, ami nyilvánvaló módon éppen arra ad lehetőséget, hogy ebben a mintegy 300 milliárdos alapban a lehetőségek szerint egyre inkább meghaladja a most 50 milliárdos mértéket - ökölszabályszerűen mondom - az aktív eszközök aránya, amelyek éppen az esélyteremtést, éppen a változtatásokat, éppen a nem lineáris típusú beavatkozásokat segítik elő, és ez igaz a Szakképzési Alaprészre is. Önök, akik ezzel a területtel foglalkoztak a megelőző időszakban, is jól tudják, hogy a Szakképzési Alaprésznek a természete éppen az, hogy mindig, még az ambiciózusan megtervezett bevételi hányadokhoz képest is túlteljesített, itt forrásszűke az elmúlt évtized alatt nem nagyon volt jellemző. Hogy számokat is mondjak: az előirányzat szakképzésre - benne a felnőttképzésre is -, ha jól tudom, 75 milliárd forintot tesz ki, valahogy úgy, hogy egyharmad ebből a felnőttképzés, és kétharmad az iskolai szakképzés aránya. Ez tehát egy komoly volumen, ez egy olyan volumen a nemzeti források sorában, amely nagyon kevés más területen érhető tetten. És ha igaz lesz az a következő években, hogy a fejlesztésekben a meghatározó a nemzeti forrásokon kívüli európai forrás lesz, és a nemzeti források leginkább csak az európai források önerejéhez szükséges pénzt fogják tudni biztosítani, akkor azt kell mondjam, hogy itt, ezen a területen nagyon jelentősek lesznek ezek az önerőforrások, másrészt pedig a nemzeti források önmagukban is jelentenek mozgásteret. Ez egy speciális helyzete általában a munkaerőpiacnak, a Munkaerő-piaci Alapnak és ezen belül is a szakképzésnek.
Tatai-Tóth képviselő úr kérdésére és más kérdésekre is válaszolva megerősítem, hogy lényegében az a törekvésünk, hogy mind a fogyatékkal élők szakképzésének támogatására, mind a határon túliak szakképzésének a támogatására a megelőző években kialakult arányoknak megfelelő támogatást gondolok biztosítani, azzal, hogy természetesen a miniszteri feladataim között - hogyha a parlament bizalmat szavaz - az első lépés nyilván éppen az, hogy az előbb említett összehangolást az európai források szükséges önereje, a nemzeti fejlesztési terv II-ben leírt humán erőforrás program és a nemzeti források között áttekintsem, és megnézzem, hogy ebből adódóan milyen mozgásterünk van a következő időszakra nézve a részleteket illetően is.
Természetes az is, hogy folytatjuk a lemorzsolódás elleni programot. Így van, egyetértek Pokorni képviselő úrral és másokkal, akik azt mondják, hogy a szakiskolai képzésben az egyik legnagyobb kihívás éppen a lemorzsolódók nagy hányada, ami 20-30 százalék közé tehető. Az az ambíciónk, hogy ezt a hányadot a következő években egy szakmai program keretében megkíséreljük a felére csökkenteni. Ez egy ambiciózus cél a mai ismereteink fényében, mégis valóban elfogadhatatlan, hogy - különösen meghatározott társadalmi csoportok számára - nem esélyt, hanem további kirekesztést, deklarált kirekesztést jelent a szakképzés, ami nyilvánvalóan nem elfogadható.
60
PÉ 61 (Kiss Péter)
Ami a tiszkeket illeti, úgy hiszem, hogy abban a vonatkozásban, hogy a szakképzés a munkaerőpiacon hogyan hatályosul, hogyan érvényesül, ebből a szempontból a tiszkek a maguk lehetőségével sokkal inkább az alkalmazkodó képességet jelentik, tehát annak az ezek szerint 70-80 százaléknak, akik a szakképzésen keresztülmennek, megkapják a középfokú szakképzést, ad egy nagyobb munkaerőpiaci esélyt, a tiszkek, mint válasz, elsősorban erre irányulnak. Úgy hiszem, hogy az a program, amelyik most 2006 elején indul, amelyik megpróbálja egyszerre bevonni azokat, akik nem jutnak el a szakképzésig, mert nem végzik el az általános iskolát, és amelyik a speciális hátrányokra kíván speciális foglalkozással választ találni, ez a program, ennek az érvényre juttatása segíthet azok körében is, akik ma lemorzsolódnak a szakképzésből. Azt hiszem, hogy ugyanarról a körről van szó itt zömében, aki nem végzi el a nyolc általánost, vagy akik - nagyon nagy átfedéssel mondom - lemorzsolódnak a szakképzés induló időszakában. Ezért tehát az a tapasztalat, amely ezen program keretében keletkezik, ez természetszerűleg érvényesíthető legalább az induláskor a 9., 10. osztályban mindenféleképpen.
Visszafelé haladva a kérdésekben: Pokorni képviselő úr egy sereg kérdést tett fel. Ha jól értem, ezzel részben meg is előlegezte az általános politikai dilemmájára vonatkozó választ is. Nyilvánvalóan eltér a megítélésünk az ország helyzetét és a lehetőségeket illetően. Ez volt a választásoknak éppen az egyik tétje. Önök - ha most egy politikai mondatba beleszaladhatok, nem itt a helye szerintem sem, hanem a kormányprogram vitájánál - egy sötét képet festettek az ország számára, perspektívák nélkül, mi pedig megpróbáltuk világossá tenni, hogy milyen esély áll az ország előtt, ha változtatások sorozatát tudjuk végrehajtani azzal a lehetőséggel, amit az európai csatlakozás jelent. Az emberek az utóbbit választották. Ténykérdés, hogy ennek a vitája a választásokkal nem zárult le. Én ezt tudomásul veszem, hogy önök ezt továbbra is vitatják, azt gondolom, hogy a parlament a megfelelő fóruma ezen vita lefolytatásának is.
Konkrét kérdéseire a további válaszok sorában: ami a differenciált normatíva kérdését illeti, többen is feltették a kérdést. Azt gondolom, hogy mind minőségi, mind pedig szakmastruktúrát érintően is kell a differenciát megvalósítani. Az utóbbi alatt azt gondolom, hogy nyilvánvaló módon a hiányszakmák vonzerejének növelésében, a hiányszakmák kapacitásának növelésében. Ha jól tudom, már most, 2007 januárjától, de lehet, hogy tévedek, és 2007 szeptemberétől lép be plusz normatíva, és az emlékeim szerint - meg kell majd rendesen néznem, de ez egy ilyen 20 százalékos eltérítést jelent legalább a mostani tervek szerint a finanszírozásban, és úgy hiszem, hogy ezek azok a mértékek, amelyek már meg fogják érinteni az érintettek érdekeit is.
Több kérdés is vonatkozott arra, hogy hogyan lehet a csak magánvállalkozások keretében tanulható szakmák köre, illetve hogy ezzel kapcsolatban mi a várakozásom, a személyes véleményem. Azt hiszem, hogy a tiszkek létrejötte kell hogy választ találjon arra, hogy a munkaerőpiac és a gazdaság szereplőinek valós igényei involválják a képzési struktúrát alapvetően. Olyat el tudok képzelni a későbbiekre nézve is, hogy az állam által nem finanszírozott szakképzések is fennmaradnak a piacon. Olyan esetben különösen, ha az állam, a megrendelő nyilvánvaló módon a munkaerőpiaci követésből adódóan is megrendeléseket fogalmaz meg arra, hogy mely szakmákban, milyen kapacitásokat kell tudni biztosítani. Megjegyzem: én úgy hiszem, hogy a felsőoktatásban ez még nagyobb kihívást fog jelenteni, hogy hogyan lehet lekövetni a munkaerőpiaci, a gazdasági igényeket. Azt, hogy korlátozzuk a képzést önmagában, ezt semmiképpen nem tartanám indokoltnak, azt, hogy mi az a kapacitás, amit az állami költségvetés térítés nélkül, teljes körűen finanszíroz, ez az, amelyik az orientációt jelentheti a szakképzésben is, és természetesen a felnőttképzésben is.
Nem értek egyet azzal az állásponttal, amelyik azt mondja, hogy azért van kevés szakmunkás, mert túl sokan akarnak diplomázni. Azt az elvet szoktam ilyenkor ajánlani, amikor valaki azt mondja, hogy túl sok a diplomás, hogy ne a szomszéd gyerekére, hanem a sajátunkra tessék gondolni, és míg a szomszéd gyerekére nézve könnyű kimondani azt, hogy miért tanítjuk, ha majd úgysem fog tudni abban a szakmában, azzal a diplomával elhelyezkedni, ki az, aki a saját gyerekére nézve azt mondja, hogy ne szerezzen szándékainak megfelelő diplomát, tudást, ha egyébként képessége, szándéka, kedve van ehhez, és a családnak lehetősége, háttere ehhez a dologhoz.
Ezért tehát azt gondolom, hogy a dolog nem ebben az összevetésben kell hogy megképződjön, hanem sokkal inkább úgy, hogy lehessen egy középfokú szakképesítéssel átlagosan olyan életkereseteket produkálni - és erre Nyugat-Európában nem kevés példa van -, mint ahogy általában diplomával lehetséges ez. Vagy másképp fogalmazva: ha Ausztriában megnézi valaki, hogy egy jó szakember, aki a kétkezi munkájából és a szakmájából él, milyen életkeresetre számíthat és milyen presztízsre az adott társadalmi körben, akkor az világos, hogy éppen ez a presztízs az, amelyik aztán utána odavonzza arra a pályára az újabb és újabb generációkat. Itt nyilvánvalóan egy pozitív spirál megindításáról van szó a szakma presztízsén keresztül és az életkeresetek alakulásán keresztül is. Azt gondolom, hogy az európai csatlakozásunk elhozza többek között ezeket a folyamatokat, és a szakiskolai fejlesztési programok, a szakiskolai képzés presztízsét is emelni fogják.
Ugyanakkor azt el tudom képzelni, hogy bizonyos diplomák mellett a középfokú szakképesítések megszerzése széles körűvé válhat Magyarországon is. El tudom képzelni, hogy bizonyos társadalmi körökben a diploma megszerzése természetszerűleg a tömegességéből adódóan is nem jelent munkaerőpiaci belépésre garanciát. Úgy, mint ahogy a '70-es évektől kezdődően az érettségi sem jelent azt, mint ahogy a '30-as években azt jelentett, a '70-es években már nem, ugyanígy változik meg a diploma szerepe is a munkaerőpiacon. A specializált szakképesítés nélkül vagy specializált külön ismeretek nélkül nem fog garanciát jelenteni a munkaerőpiacra való belépésre minden szakmában, ez a változássor az élet természete, ezt tehát akadályozni vagy fékezni nemhogy nem szabad, ez bűn volna. Itt a speciális tudások és az élethosszig való tanulás irányába elmozdulás ad választ, akár a szakismeretek területén is.
A számítógép-vásárlások volumenére vonatkozó kérdésére írásban fogok majd választ adni, képviselő úr, nem rendelkezem tételes ismerettel, hogy hány darab számítógépre volna most szükség az intézményekben, de abban természetesen mindannyian egyetérthetünk, hogy a modern oktatáshoz ez alapvetően hozzá tartozó feltételrendszert jelent, és ha a kérdése mögött valamilyen tételes szándék vagy kérdés van, akkor azt kérem, hogy majd az ülésünk után ezt egészítse ki és akkor írásban, vagy ha kell, négyszemközt is vagy fórumon is válaszolok rá.
Még egy mondatban visszatérnék ahhoz, amit a legelején vetett fel Pokorni képviselő úr, a Munkaerőpiaci Alap önállósága azt gondolom, hogy a munka világa sajátos helyzetének sok kormány által elismert egyik kiindulópontja.
70
71 mse (Kiss)
Tehát hogy ez a világ önálló és elkülönült eszközrendszert is igényel a tripartizmus elvével kontrolláltan, ilyen értelemben tehát ez a dolog önmagában nem vethető fel egy egyszerű makroegyensúlyi kérdésként. Éppen ezért én ennek az alapnak a szuverenitását, a partnerekkel való közös felelősség érvényesítését fenn akarom tartani.
Révész képviselő úr kérdéseire reflektálva:
Kérdezett a Munkaerő-piaci Alappal kapcsolatban, arra válaszoltam. A határon túli szakképzéssel kapcsolatban is válaszoltam. A kollégiumi normatívák ügyében a kérdésében rejlő véleménnyel lényegében egyetértek; egyetértek azzal a véleménnyel, hogy ahhoz, hogy a kollégiumi fenntartási érdekeltségeket rendezni lehessen, ahhoz a szabályozásban további változásokra van szükség. A fenntartó önkormányzatnak azt a fajta ellenérdekeltségét, ami a finanszírozásból fakadóan jelen van, azt véleményem szerint is módosítani kell, általában pedig nem nehéz azt mondani, hogy az a jó, ha egy adott feladatra szánt normatíva átlagosan megközelíti az egyébként ma erre szánt önkormányzati források mértékét - ebben számszerűségben most nem tudok álláspontot kifejteni, ehhez ismernem kellene a tételes számokat. Egyébként a kollégiumi kérdéskör lényeges és nem csak érintőleges módon természetesen a szakképzést is befolyásolja, ugyanakkor ennek a szabályozása az oktatási tárcának a feladatkörébe tartozik.
Hoffmann Rózsa képviselő asszony kérdéseire:
Az egyik kérdése arra irányult, hogy hogyan fog alakulni a személyes feladatköröm a fejlesztési kabinethez, államreform bizottsághoz és egyebekhez képest. Erre a kérdésre nyilván ezen bizottságok, kabinetek megalakulását követően lehet személyesen is korrekt választ fűzni. Ugyanakkor abban a feladatkörömben, amelyben a későbbiekben a szándék, a miniszterelnök úr szándéka szerint a miniszterelnököt helyettesítő miniszterként fogok működni, abban a feladatkörömben, azt hiszem, elég lehetőségem lesz arra, hogy a fejlesztési kabinet és az államreform bizottság munkájában egyrészt részt vegyek, a másik oldalról pedig ezeket a tárcánál alkalmas módon érvényre tudjam juttatni, illetve azokat a törekvéseket is, amelyek a tárcafejlesztési, a területfejlesztési elgondolások érvényre jutásával kapcsolatosak. Ez azért sem nehéz, mert az egész kormányprogramnak az a dallama, az a szándéka, hogy a versenyképességet alapvetően ne csak az épített környezet, hanem az emberi erőforrás szempontjából ragadja meg. Szerintem ez az a pont, amelyben ellenzék és kormánypártok között nincsen alapvetően nézetkülönbség.
Az, hogy a szakképzés most, a kormányzati munkamegosztásban a szociális és munkaügyi tárcához tartozik, az, úgy, ahogy ön is mondja, alapvetően igényli azt a jó együttműködést, amely az oktatási és kulturális, valamint a szociális és munkaügyi tárca között kell ahhoz, hogy ez a lehető leghatékonyabb legyen. Ugyanakkor a változásnak, amit a szakképzésben szeretnénk érvényre juttatni, a kulcsmomentuma éppen az, hogy a szakképzés úgy feleljen meg a munkaerőpiac és a gazdálkodók kihívásainak, igényeinek, hogy eközben a szakképzésben részt vevőknek a lehető legszélesebb esélyt tudjuk kínálni. Ahhoz, hogy azt a fajta, ha jól értettem, a kérdésében kifejtett félelmét meg tudjuk válaszolni, hogy ez ne legyen a munkaerő-piaci vagy a gazdálkodói szempontoknak a túlhajtása, ahhoz nagyon erősek kell hogy legyenek azok a felzárkóztatási és speciális képzési programok, amelyekről a 9. osztály, illetőleg a 9. osztályt el nem érők, az általános iskolát be nem fejezők kapcsán is szóltam. Ez szándékomban áll. Ismereteim szerint az OM-en belül a szakképzési - ma - helyettes államtitkárság, a szakemberek erősen elkötelezett ebben, és én személyesen is erősen elkötelezett vagyok, hogy itt nem egyszerűen csak egy munkaerő-piaci megrendelésről kell szólni, hanem szólni kell azokról a programokról is, amelyek a személyes fejlesztést is elősegítik.
A 20-30 százalék kibukása kapcsán részben már tettem megjegyzést, másrészt pedig azt akarom jelezni, hogy az NFT II., tehát a szakiskolai fejlesztési program második szakaszának az egyik törekvése éppen az, hogy a gyakorlati képzés súlyát és időbeliségét is tovább módosítsuk, tehát bizonyos szakmákban kifejezetten a 9-10. osztályra nagyobb hangsúlyt fektessünk. Itt konkrétan arról van szó, hogy nem lehet általában azt mondani, hogy a közismereti és a gyakorlati képzés arányát így vagy úgy változtassuk meg, mert nyilvánvaló, hogy ez szakmánként is mást és mást jelent, tehát itt helye van a differenciáltságnak. De ökölszabályszerűen azért lehet mondani, hogy nagyobb arányt teremteni az alsóbb évfolyamokon - ebben, azt hiszem, megint teljes a szakma egyetértése, már csak azért is, mert segít megragadni a szakképzésben azoknak a fiatalembereknek, akik ma kikopnak, kiesnek, annak a 20-30 százaléknak egy kötődést jelent a szakmán, a mesteren keresztül az intézmény irányában, egy nagyobb megtartóképességet jelent.
Egyetértek azzal, amit Zsigó Róbert mondott, hogy nagyon alacsony a fogyatékosok foglalkoztatási aránya. Nemcsak ebben a bizottságban, a foglalkoztatási bizottságban is szeretnék majd mondani egy mondatot - vagy ha kell, többet is - arról, hogy bizony a fogyatékosok esetében nemcsak a képzés, hanem a begyakorló foglalkoztatás is kulcskérdés ahhoz, hogy a munkaerőpiacnak egy meghatározott körben szuverén szereplőivé, versenyképes szereplőivé váljanak. Vannak speciális intézmények - még a '90-es évek végén magam is közreműködtem ezeknek a létrehozásában -, amelyek speciális képző- és bennlakásos begyakorló intézmények. Talán nem fordítottunk az elmúlt 6-8-10 évben elég figyelmet arra, hogy ezt a hálózatot építgessük, de az biztos, hogy úgy, ahogy a képzésünkben speciális eljárásokra van szükség - és itt most ezen nemcsak az eszközválasztást értem, hanem a speciális, a fogyatékossághoz illő szakmaválasztást is -, hanem arra is, hogy bizonyos készségek begyakorlása alapvetően más tanrend és metódus szerint kell hogy történjen. És az is igaz, hogy itt, ebben a körben a foglalkoztatás versenyképességében - ahogy az előbb mondtam - nem elegendő a képzés, itt a begyakorló szakaszt is fel kell építeni, és kvázi ilyen iskolaszerűen működtetni kell tudni.
A differenciált normatíva kérdésére már reflektáltam. Kuzma László kérdezte, hogy van-e olyan, amely szakmánként is differenciál: igen, a hiányszakmákra utaltam.
Jó, hogy a szakmai tanácsadó testületek ügyében egyetértünk a képviselő úrral, mert ő ugye azt fogalmazta meg, hogy miért csak 500 fő felett van, hiszen ez egy jó dolog - mondta a kérdésében, hogy van ilyen -, alatta ez miért is ne lenne jó hatással? Szintén azt gondolom, hogy meg kell vizsgálni ezt a dolgot, van racionalitása. Ugyanakkor magának az egész szakképzési rendszernek az egyik nagy baja az elaprózottság, hogy átlagosan - ha jól tudom - 270 gyerek jut egy intézményre, és ez úgy jön ki, hogy vannak megaintézmények, és vannak ennél jóval kisebb létszámú intézmények is. Bizonyos speciális területeken el tudok képzelni célzott és nagyon pici intézményekre épülő képzést, de általában az elaprózottság nem segít abban, hogy a munkaerőpiac követelményeit követhető intézményi struktúra legyen. Summa summarum erre a kérdésére tehát az a válaszom, hogy itt, ha javaslatokat is tesznek, akár egy közös műhelymunkában is kész vagyok ezt vizsgálni.
A kollégiumi fenntartási költségekről szóltam. A Munkaerő-piaci Alap költségeiről szintén beszéltem.
Az iskolarendszeren kívüli szakképzés kérdése. Azt hiszem, hogy a további leckék egyike, hogy az állam szerepe változik a szakképzésben.
80
PÉ 81 (Kiss Péter)
De ez nem azt jelenti, hogy ne növekedjen a szakképzés ellenőrzésében. Tehát egyik oldalról az minőségi akkreditációban, másrészt pedig a kimenet-biztosításban és a folyamat-ellenőrzésben is. Tehát azt gondolom, hogy itt van a későbbiekre nézve komoly lecke. Ez természetesen mindazoknak az intézményekre kell hogy vonatkozzon, amelyek ma államilag elismert szakképzéshez juttatnak fiatal embereket vagy akár középkorúakat.
Hogyan alakul a középfokú intézmények fenntartói köre. Az ma még egy, a mai ellenzéknek szóló limit, hogy a kétharmados törvények körét úgy változtassuk, hogy az írja felül egy bizonyos fokozatban a megyék mai működését, és ennek egyik konzekvenciájaként a későbbiekben az intézményfenntartás feladatai is alapvetően a régiókhoz kerülhetnének. Én ma úgy hiszem, hogy tekintettel arra, hogy munkaerőpiaci aspektusból, gazdasági aspektusból sokkal inkább a karaktert tekintve egy régió tekinthető áttekinthető egységnek, erre válaszként az ilyen típusú intézmények fenntartói körében is leginkább a régiók jöhetnek szóba. De ehhez szükségeltetik az a közös elhatározásunk, amelyik elvezet erre az útra, és az erről szóló tárgyalás még a következő heteknek a leckéje.
A jól működő intézmények sorsa mi lesz, kérdezi Almássy Kornél képviselő úr. Azt hiszem, hogy az igazi probléma a felaprózódás. Ez azt jelenti, hogy számos pici, alacsonyan ellátott, nem fejlesztett, magára hagyott intézmény működik a szakképzésben. Tehát a kihívás azt hiszem, sajnos, éppen a másik oldalról van. Arról az oldalról van, hogy az elaprózott intézményrendszerben a sok apró intézményre nem jut kellő figyelem, és rendkívüli módon differenciálódik akár egy szakmán belül is az a képesség, amit az egyik vagy a másik szakképző intézmény tud. Egyetértek a kérdésben rejlő véleménnyel, a jól működő, igazi műhelyként működő iskolák fenntartása ezzel a mintegy 50 tiszk létrehozásával párhuzamosan is érdekünk, ugyanakkor az alapirány a szétaprózott hálózat integrálása és ennek a hálózatrendszernek az átfogó fejlesztése.
Ehhez nyilván a normatívákon úgyis kell változtatni, az európai fejlesztés lezajlódása után, tehát ez egy hároméves program, a normatívák körében tudjuk szerepeltetni az új intézményeket, tehát a tiszkeket is.
A szakképző intézményeknek - ez több kérdésben is szerepelt - természetes módon szerepet szánok magam is az élethosszig tartó tanulás, a felnőttképzés vonatkozásában. Az egyik nagy kihívás a következő időszakra nézve éppen ez. Tehát hogy ez a szellemi és épített infrastruktúrával rendelkező nagyon komoly bázis, amit ma a szakiskolák jelentenek, és amit persze, tiszkek útján és egyébként is fejlesztünk, és a szakképzési forrásokból, ez ne csak az ifjúsági szakképzés dolgait tudja, ne csak arra adjon fedezetet. Egyébként is a munkaerőpiaci megrendelés közvetítésére, a gazdasági szereplők igényeinek a közvetítésére is akkor lesz alkalmas a szakiskola, ha egyébként ezt a tevékenységébe is sokkal jobban integráljuk, tehát a felnőttképzés, az átképzés sokkal jobban jelenik meg. Ma van egy ellenérdekeltség: ha jól tudom, az intézményfenntartó a szakiskolától egy az egyben bevonja az egyéb bevételeit, például a felnőttképzési és az egyéb bevételeket, szinte automatizmusszerűen. Nyilván az első lépések egyike, hogy az ellenérdekeltséget megszüntessük, aztán utána következik, hogy a fejlesztést ebbe az irányba vigyük, maximálisan egyetértek a kérdésben rejlő véleménnyel.
Pósán képviselő úr kérdezte ezt a szakképzés privatizációja ügyet. Őszintén szólva ilyen szándékkal nem találkoztam, ezt a felvetést nem ismerem, de ha arra gondolt, hogy a létrejövő intézményrendszer integrációja következtében a feldarabolt intézmények egy részének, a kis intézmények vagy a feleslegessé váló intézmények egy részének a bevonása hogyan történhet meg a felnőttképzésben vagy a képzés bizonyos speciális területein, akkor azt hiszem, már érthető így a kérdés. Úgy hiszem, hogy erre egy külön programot kell tudni - párhuzamosan a tiszkekkel - bemutatni.
Pósán képviselő úr utalt arra, hogy bizonyos európai uniós, HEFOP-os forrásokat visszautaltunk volna. Nekem egy ilyenről van ismeretem, de ez nem az európai, mostani pénzeszközökkel kapcsolatosan, hanem ez egy '93-94-es történet, amely ismeretnek csak véletlenül vagyok a birtokában. Ez egy tizenvalahány éves történet, több kormányon végighúzódó vita, amely vitában a magyar fél fenntartja azt az álláspontját, hogy nem Brüsszelnek van igaza a konkrét ügyben. Más ilyen történetet nem ismerek, mint amire most itt az előbb utalt, ezért tehát azt a következtetést sem osztom, miszerint is ezeknek a forrásoknak a felhasználása ne lenne hatékony.
Tatai-Tóth képviselő úrnak reflektáltam a felnőttoktatás, átképzés kérdésére a szakiskolákkal kapcsolatban. Pálinkás képviselő úr kérdésére, mely az iskolaszerkezettel kapcsolatos, részben utaltam a 9., 10. évfolyamon a szakmai gyakorlati képzés arányának változtatására, és arra a programra, amelyik egy speciális foglalkozást kíván meg, most a következő időszakban már mintegy - megnézem a pontos számot, egy pillanat türelmét kérem -, ha jól emlékszem, mintegy 2 ezer fővel; most 300 fővel, aztán 2 ezer főre bővülően azok számára, akik nem jutnak el a szakiskoláig, mert nem fejezik be az általános iskolai tanulmányaikat. Ilyen értelemben tehát azokkal a típusproblémákkal, ami a szakképzés elejére és a szakképzés megkezdésének időszakára vonatkoznak, ma is indulnak programok. Én az egyik legnagyobb társadalmi kihívásnak a lemorzsolódást és azt a problémát látom, amelyikben az általános iskola be nem fejezésével még a szakképzésig sem sikerül eljuttatni, egyébként fontos korosztályokat.
Az Oktatási Minisztérium és a Szociális, Munkaügyi Minisztérium együttműködéséről szóltam már.
Nos, ezeket szerettem volna tételesen elmondani a kérdéseikre reflektálva. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Megköszönöm jelölt úr válaszát. Most megnyitom a második kört azzal a megjegyzéssel, hogy tekintettel arra, hogy Hiller urat fél 12-re kérettük, és túlzottan megvárakoztatni nem volna illendő, kérek mindenkit az önmérsékletre a következő körben. Minden kötelezettség nélkül, pusztán tájékozódásul: ki az, aki a második körben fel kíván szólalni? Pokorni és Révész képviselő urak már jelentkeztek, illetve Tatai-Tóth képviselő úr.
Akkor elsőként Révész képviselő úrnak adom meg a szót, ő kért először szót.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Úgy érzem, hogy két számomra fontos kérdésre a válasz kimaradt. Mondjuk ez nem is csoda, mert annyi kérdést kapott.
Az egyik kérdésem, tulajdonképpen az első kérdésem az volt, és elnök úrnak mondom, hogy pontosan kérdeztem, hiszen személyes programra lehet kérdezni a leírás szerint, tehát a személyes programjában egyetért-e az óraszámemeléssel, a bérbefagyasztással a szakképzés területén, személyesen egyetért-e azzal, hogy leépítések, illetve gyakorlatilag bércsökkentés legyen ezen a területen?
A második kérdés, ami érzésem szerint kimaradt, az az, hogy személyes programjában hogyan látja a 6+6-os iskolaszerkezet irányába való elmozdulás következményeit a szakképzésre vonatkozóan?
90
91 mse (Révész)
Mert ha bizonyos mértékben elmozdulunk abba az irányba, hogy 6 osztályig gyakorlatilag tanítók foglalkoznak a gyerekekkel, ha megerősítjük a hatosztályos gimnáziumokat, ha van ilyen elképzelés, akkor ennek a következményeit nyilvánvalóan a szakképzésre vonatkozóan is végig kell gondolni. Érinti-e ön szerint, illetve milyen elképzelései vannak ezen a területen önnek személyesen? (Zúg a hangosító berendezés.)
ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr! Rajtam kívül még valaki bekapcsolva felejtette a mikrofonját, és nagyon visszhangzik.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Az enyém van bekapcsolva.
ELNÖK: De azon kívül még egy be van kapcsolva. (Közbeszólások: Nincs.) Bocsánat, azt hittem. Nagyon visszhangzik mindenesetre.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): A harmadik rövid észrevételem, hogy a miniszter úr elmondta, hogy a Munkaerő-piaci Alapról törvény van, és ez bizonyos mértékben garancia. Mi éppen azért kérdeztünk erre rá, azt hiszem, többen is, mert úgy látjuk, hogy a törvény nem garancia. Éppen most számol be arról Veres János pénzügyminiszter úr, hogy van egy adócsökkentésre vonatkozó törvény, elfogadta a parlament, és vissza fogják vonni. Vagy visszaidézhetjük az Innovációs Alapra vonatkozó törvényt: tudjuk, hogy leegyeztették a gazdasági élet szereplőivel, és talán egy teljes évet sem húzott ki. Azt szeretném megkérdezni a miniszter úrtól, illetve szeretném, ha kimondaná, hogy ehhez a törvényhez nem kívánnak hozzányúlni, és nem csökken a Munkaerő-piaci Alap. Azt hiszem, hogy ezek voltak a legfontosabb észrevételeim.
Illetve még egy dolgot pluszban szeretnék elmondani. Azt kell mondjam, hogy áttanulmányoztuk, áttanulmányoztam a Szocialista Párt programját, oktatási programját, és óraszámemelésről, tandíjról abban nem volt szó; nem volt szó benne áfaemelésről sem...
ELNÖK: Képviselő úr, kérem szépen, ez nem a mostani vitánk tárgya.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Bocsánat, én nem a kormányprogramról beszélek, én a választási...
ELNÖK: Bocsásson meg, ez nem a mostani vita tárgya. Bőségesen fogunk még erről beszélni.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Azt gondolom, hogy amit a miniszteri alkalmassággal kapcsolatosan Pokorni Zoltán képviselő úr felvetett, szerintem ehhez a kérdéshez tartozik. De ha az elnök úr úgy gondolja, akkor nem folytatom ezt a gondolatmenetet, bár azt hiszem - még egyszer -, hogy úgy, ahogy azt Pokorni Zoltán elmondta, ezek a kérdések szerintem egyértelműen hozzátartoznak a mai vitához, hiszen arról kell dönteni, hogy miniszterjelölt urat alkalmasnak tartjuk-e vagy sem. De akkor köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt Pokorni képviselő úrnak továbbadnám a szót még egyszer megjegyzem, hogy a pedagógusok kötelező óraszámának az emelése nem tartozik a miniszterjelölt úr személyes programjának a tárgyába - tudomásom szerint a kormányprograméba sem. Amennyiben erre vonatkozó pletykákat óhajtanak a képviselő urak megtárgyalni, azt szerintem az egyebek körében lenne indokolt megtenni. Az utólagos képzési hozzájárulás pedig kifejezetten a kormányprogram keretébe tartozó kérdés, ezért aztán úgy gondolom, hogy nem itt van a megvitatásának a helye és ideje. Mindkettőről bőségesen fogunk vitatkozni, ha törvényjavaslat formáját ölti, mind a bizottságban, mind pedig a parlament plenáris ülésén.
Pokorni képviselő urat illeti a szó.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Valóban elszaladt az idő, hamarosan szavazni fogunk az ön alkalmasságáról. Elmondom, hogy én nemmel fogok szavazni, és ez nem személyes ügy, mert jól ismerjük egymást idestova tizen-akárhány, nem tudom hány éve, sok éve...
ELNÖK: Tizen-sok.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Egyszer majd kiszámolom, 12-13 éve. De azokat a politikusokat, akik az ország eladósodásához, a költségvetés tragikus állapotához vezetőként hozzájárultak, nem tartom alkalmasnak arra, hogy a rendbetételnek is vezetői legyenek. Jobb, ha ezt egymás szemébe mondjuk, nincs ebben semmi különleges. Szerintem jobbat tenne az országnak, sőt még a Szocialista Pártnak is jobbat tenne, ha nem ugyanazok próbálnák a rendteremtés munkáját elvégezni, akik idejuttatták az országot.
Az ön személyén keresztül természetesen a kormány egésze, a struktúra is szóba került, szóba került a fejlesztési kabinet, az államreform bizottság, a kormányzati szolgáltató központ - én átláthatatlannak látom ezt a struktúrát. Önök átláthatóságot ígértek, és itt gyakorlatilag három, egymással párhuzamos, ilyen módon Magyarországon, de más európai országban sem kipróbált struktúra jön létre. Ez is benne van a nem szavazatomban. Valamint az is, hogy az, amit önök itt... Hogy van ez, szakállamtitkár? (Közbeszólások: Igen.) Majd megszokjuk ezt a szót...
ELNÖK: Nekem nincs. (Derültség.)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): De ön nem is titkár. Tehát gyakorlatilag a legmagasabb közigazgatási pozíciót betöltő ember a főosztályvezető. A politika a maga zsákmányövezetét olyan mértékben még nem terjesztette ki Magyarországon, mint amire önök készülnek. Én ezzel mélységesen nem értek egyet, veszélyesnek és kockázatosnak tartom ezt a fajta politikai mohóságot, ami magába szippantja, magába foglalja a közigazgatásnak azokat a még meglévő vezető pozícióit, amelyek... (Moraj.)
ELNÖK: Kérem szépen, hogy hallgassuk meg a képviselő urat.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): A szakképzés, a felnőttképzés kérdéseiről nyilván rengeteget fogunk még vitatkozni - a vitáinkat kicsit leegyszerűsíthetné egy nyilatkozatával. Itt van előttünk néhány dokumentum, a címüket ön is ismeri. Az első: „Az új Magyarország első száz lépése”, a második: „Hiszek Magyarországban, új Magyarország programja”, a harmadik címe pedig: „Erős köztársaság, sikeres Magyarország”. A kérdésem az, hogy ön miniszterként hajlandó lesz-e majd megválaszolni - akár írásban, akár szóban - olyan kérdéseket, amelyeket ezen dokumentumok alapján teszünk fel önnek. Magyarán. relevánsnak, érvényesnek tekinti-e a Szocialista Párt választások előtt készült három dokumentumát, és miniszterként az ezekről kérdező képviselői kérdésekre óhajt-e válaszolni? Előre is köszönöm a választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt Tatai-Tóth képviselő úrnak továbbadnám a szót, azért azt hadd szögezzem le, hogy az, hogy hova juttatták az országot, az természetesen - ahogy jelölt úr is mondta - politikai vita tárgya volt és maradt. A mi véleményünk szerint nem juttattuk ezt az országos olyan rossz helyzetbe, az ország eladósításában eddig négy szabadon választott kormány vett részt a rendszerváltás óta. (Révész Máriusz: Nálunk csökkent!) Az 1998 és 2002 között felhalmozódott adósság nominális értéke sem volt sokkal kevesebb, mint a 2002-2006 közötti. De ez egy vita tárgya, és azt gondolom, ezt a vitát nem itt kellene lefolytatni. Az azonban tény, hogy ha megengedjük, bár nem fogadjuk el azt az ítéletet, hogy az előző garnitúra idejuttatta az országot, ezért ne vegyen részt annak az eltakarításában, akkor erre sajnálattal azt kell válaszolnom, hogy a választópolgárok úgy döntöttek, hogy az előző garnitúra vegyen részt ennek az eltakarításában. Nem Kiss Péter miniszter úr és minisztertársai felelősek azért a politikáért, amely az elmúlt négy évben zajlott, hanem valamennyi kormánypárti képviselő és mind a két kormánypárt. Ennek következtében a választópolgárok ítéletét másképpen nem áll módunkban végrehajtani, mint hogy ezeknek a pártoknak a képviselői fognak a következő kormányban szerepet vállalni.
Most Tatai-Tóth képviselő úré a szó.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Az elnök úr elmondta helyettem azt a hozzászólást, amire magam is készültem. Nem lepett meg nagyon, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyik vezetője... (Közbeszólások: Szövetség!) - szövetség, bocsánat! - egyik vezetője alkalmatlannak ítél bennünket az ország vezetésére. Ez nyilván a felfogásából adódik. Én magam annyit szeretnék hozzátenni, hogy ami a miniszterjelölt úr meghallgatására vonatkozik, mi tudunk szavazni a feltett kérdésre, és csak bízni tudok abban, hogy nem lesz szükség arra, hogy az idő előrehaladtával a vita ügyrendi lezárását kérjem. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Hadd kérjem most meg a miniszter urat arra, hogy válaszoljon a második körben elhangzottakra!
Kiss Péter reagálása a vitában elhangzottakra
KISS PÉTER miniszterjelölt: Ami az óraszám-kérdéseket illeti, a szakképzésben az Országos Képzési Jegyzék moduláris szerkezetűvé tette - mint közismert - a képzést. Ezért amúgy is rendezni kell a szakképzésben a gyakorlati oktatók és az elméleti szaktanárok foglalkoztatását. Tudják önök is, hogy a gyakorlati oktatók heti 25 órányi kötelezettséget bírnak, míg az elméleti tanár 20 óra/hetet.
Most a modulokban együtt fogják tanítani a gyakorlatot és az elméletet, és ez nyilvánvaló módon igényli a munkaidőkeret kialakítását önmagában is. Tehát itt, ezen a területen speciális a helyzet a szakképzést illetően.
Ami a Munkaerőpiaci Alapról szóló törvényt illeti, talán félreérthetően fogalmaztam. Úgy gondolom, hogy annak, hogy ez alap fennmarad, nemcsak a törvény jelenti a garanciáját, bár a törvényt ilyen értelemben én magam addig, amíg a megváltoztatására irányuló kormányprogramot nem hirdet valaki, és mi ilyet nem hirdettünk, a törvényen kívül az a garancia, miszerint az a felfogása a kormánynak - nekem is személy szerint -, hogy egy önálló világnak, a munka világának az egyik nagyon fontos eszközét éppen az teremti meg, hogy ez szuverén módon fennmarad, erős intézményekkel, a Munkaerőpiaci Alap Tanácsával körülvéve, ráadásul hátterében regionális érdekegyeztetési fórumokkal működött. Meg tudom nyugtatni a jelenlévőket, hogy ebbe az irányba személyes elkötelezettségem és kormányzati is van.
Ugyanakkor képviselő úrnak jelzem, hogy a törvényekkel kapcsolatban nem mi szoktunk cinikus megnyilvánulásokkal bizonytalanságot kelteni. Talán utalnék arra, amikor a nyugdíjtörvényről volt szó, akkor Orbán miniszterelnök úr annak idején úgy fogalmazott, hogy ez egy semmire nem kötelező törvény. Máig visszhangzik az időstársadalom ettől a véleménytől. Azt gondolom, hogy ez hiba, bármilyen törvényről így vélekedni, mert ez a jogállami kereteket veszélyezteti, az emberek biztonságérzetét, a kiszámíthatóságot veszélyezteti. Azt a demokratikus rendet vonja kérdőre, amit a rendszerváltás után oly sok kormány és politikai erő épített. Ezért tehát itt helye van ilyen esetekben az egyenes beszédnek: valaki vagy változtatni akar vagy nem akar változtatni. De addig, amíg a törvény érvényben van, addig az természetszerűleg a törvényalkotóra, a kormányzatra „hatszorosan igaz”, mint csak az állampolgárokra.
Pokorni képviselő úr álláspontját nem osztom, sem az értékelését, sem az abból fakadó következtetéseket, de azt hiszem, hogy ezt nem tartják meglepőnek, hogy ezt így látom. Úgy fogalmaznék, hogy azért nem önt és önöket választották a választásokon, mert sokan úgy vélték, hogy önök inkább ítélkeznek, ahelyett, hogy amikor tehettek volna, tettek volna. És tehettek volna, sokat tehettek volna a kormányzásuk időszakában. Amit pedig tettek, az nem találkozott az emberek támogatásával, amit pedig elmulasztottak, abból nagyon sok feladat most ránk hárul, hogy megtegyük. Azt hiszem, ez egy habitusbeli kérdés is.
Mi most, a kormányzásunk időszaka alatt is tenni akarjuk, amit tenni kell az ország érdekében.
Emlékszem erre a hangulatra, amit most képviselő úr közvetít 2002-ből. Igaz, hogy akkor az első országgyűlési választási kör után az újraszámlálás és a választások eredményének elvitatása másképp volt, nem így szellemileg és tartalmilag, ahogy most ön teszi, hanem szavazatszámban, hogy talán ez meg sincsen. Emlékszem arra is, hogy 2002 őszéig kellett várnia, mire Áder képviselő úr, akkor talán frakcióvezető azt mondta, hogy látja, hogy az önkormányzati választásokkor is másképp döntöttek az emberek, ugyanazokról döntöttek, ugyanazokat emelték pozícióba, akiket tavasszal is. Először innen tudtuk meg, hogy a Fidesz akkori vezetői elismerik a választások végeredményét.
Képviselő úr, nem hiszem, hogy más dallammal, más szavakkal ugyanezt az utat kellene járniuk. Ha tehát elfogad tőlem egy hasonlóan őszinte mondatot, mint ahogy ön tette, nem javaslom. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Én is köszönöm. Tisztelt Bizottság! Kérdezem, hogy abban a helyzetben vagyunk-e, hogy szavazhatunk jelölt úr alkalmasságáról. Úgy látom, hogy igen.
Kérdezem tehát a tisztelt bizottságot, alkalmasnak tartja-e a meghallgatás alapján Kiss Péter jelölt urat a szociális és munkaügyi tárca vezetésének ellátására? Kérem, most szavazzanak! (13) Aki nem támogatja? (10)
Köszönöm szépen. Kimondom tehát a határozatot: a bizottság többségi határozattal jelölt urat a miniszteri poszt betöltésére alkalmasnak találta.
Tisztelt Bizottság! Néhány perc technikai szünetet tartunk, kérem, hogy senki ne menjen messzire.
110
111 mse
(Szünet: 11.46 - 11.51 óráig)
ELNÖK: Megkérem a tisztelt bizottsági tagokat, hogy foglalják el a helyüket, mert folytatnók a munkát. Egyúttal kérem a sajtó tisztelt képviselőit, hogy bár a bizottsági ülés sajtónyilvános, tehát nincs akadálya semmiféle megörökítésnek, de ha lehet, ezt úgy tegyék, hogy a bizottság munkáját lehetővé teszik. (Dr. Hiller István kezet fog a képviselőkkel.)
Dr. Hiller István miniszterjelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatása
Tisztelt bizottság, folytatnók tehát a munkát. Köszöntöm Hiller István miniszterjelölt urat, volt kulturális minisztert a bizottság ülésén, megkezdjük az ő meghallgatását. A korábban mondottak természetesen továbbra is érvényben vannak. Kérem a jelölt urat, hogy a felvezető, bemutatkozó és személyes programját ismertető nyilatkozatát tegye meg. Köszönöm.
Dr. Hiller István bemutatkozó nyilatkozata
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A házbizottság ajánlásának megfelelően három részre kívánom osztani a meghallgatásom azon részét, amikor én beszélek bevezetésként. Az életutamat elég sok helyen nyilvánosságra hoztam, de természetesen - ahogy a házbizottság ajánlása szól - összefoglalom azt. Beszélni akarok a létrehozandó oktatási és kulturális minisztérium szerkezetéről, tevékenységéről és a szervezet alapvető számairól, és nyilvánvalóan azokról a személyes célokról is, amelyeket elfogadásom és kinevezésem esetén az oktatási és kulturális minisztérium élén teljesíteni szeretnék.
Sopronban születtem 1964. május 7-én, ott érettségiztem az akkori Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, majd egy év sorkatonai szolgálat letöltése után történelem-latin szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Egyetemi tanulmányaim alatt végig Eötvös-kollégista voltam. 1988-ban szereztem történelem-latin szakos középiskolai tanári diplomát. Egyetemi tanáraim közül sokaktól sokkal többet kaptam, mint egyszerűen tudást, mert emberséget és etikát tanultam tőlük úgy a szakmából, mint hétköznapi viselkedésből. Olyan nagyszerű emberek gondolataival ismerkedhettem meg, mint Forgács István, Ritoók Zsigmond, Hahn István, mesteremnek pedig R. Várkonyi Ágnest tekintem mind a mai napig. Az egyetem elvégzése alatt Soros-ösztöndíjjal a heidelbergi egyetemen tanultam 1986-ban. A diplomám megszerzése után az Akadémia tudományos ösztöndíjasa lettem, majd két év múlva, 1990-ben doktoráltam. 1988-tól akadémiai ösztöndíjasként, felkérésre egyébként negyedéves egyetemista koromtól tanítottam az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Koraújkori diplomáciatörténettel, nemzetközi kapcsolatok történetével és a királyi Magyarország európai történetben való eligazodásával foglalkoztam. Az egyetemen 1990 után tanársegédként, aztán adjunktusként, 2001-től egyetemi docensként tanítottam. 1996-ban tudományos fokozatot - PhD. - szereztem. A bécsi tudományegyetemen több alkalommal kutattam és dolgoztam 1995-96-ban, másfél évig kutattam Münchenben és Firenzében, összesen két és fél évig voltam a '90-es években távol.
Az életutamhoz természetesen hozzátartozik és hozzátartozott a politika. 1983 és '89 között tagja voltam az MSZMP-nek. 1989-ben a bécsi ösztöndíjamat megszakítottam, és hazajöttem, mert alapítója akartam lenni a Magyar Szocialista Pártnak. Akkor az Eötvös Loránd Tudományegyetem korábbi több száz fős pártszervezetéből emlékeim szerint harmincan voltunk, akik a Magyar Szocialista Párt tagjai lettünk. A '90-es évek elejétől a '90-es évek közepéig a szakmában akartam letenni a névjegyemet, mert azt állítom - és ezt most is hittel vallom -, hogy közfeladatra az jelentkezzen, aki először egy szakmában, mindegy, hogy milyen szakmában, bizonyított és letette a névjegyét. A '90-es évek első felében a politika foglalkoztatott, de mint mondtam, saját szakmámban dolgoztam, és a koraújkori diplomáciatörténet témakörében Közép-Európában, azt gondolom, jegyzett kutató voltam. A modern szociáldemokrácia érdekelt és vonzott, amikor Ausztriában és Olaszországban éltem, többször kerültem kapcsolatba különböző osztrák és német szociáldemokrata mozgalmakkal, és tagadhatatlanul hatással volt rám az olasz demokratikus baloldal létrejötte is, amelynek a születésénél távolról, de mégiscsak jelen lehettem ott. 1996-ban, amikor hosszabb ausztriai kutatóutamról visszajöttem, vállaltam először párttisztséget, a Szocialista Párt budapesti választmányát vezettem.
120
PÉ 121 (Hiller)
Két év múlva az országos választmány alelnöke lettem, 2000-ben az országos elnökség tagja, 2002-ben a párt országos alelnöke és 2004 októberében a Szocialista Párt elnökévé választottak. 2002-től, a Medgyessy-kormány megalakulásától az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, 2003 tavaszától a nemzeti kulturális örökség minisztere lettem.
Amikor a Szocialista Párt elnökének választottak, a nyilvánosság előtt is elmondtam, hogy úgy gondolom, hogy szükséges, hogy teljes energiával és teljes figyelemmel arra koncentrálhassak, ezért kijöttem a kormányból és lemondtam a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetéséről.
A nézetem semmit nem változott. Ezért amikor Gyurcsány Ferenc felkért a majdani Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetésére, neki is elmondtam, hogy a felkérést elfogadom, és a következő tisztújításon nem elnöki tisztségért kívánok indulni a Szocialista Párton belül.
Ez logikus következménye annak, amilyen gondolatokat 2004-ben vallottam és megvalósítottam.
Feleségem Farkas Julianna tavaly tudományos fokozatot szerzett, a Budapesti Gazdasági Főiskola főiskolai docense. Két gyermekünk van, a nagyobbik fiunk, Gábor 16 éves, és arról lehet megismerni, hogy havonta más színű haja van. (Derültség.) A kisebbik gyermekünk, Dávid 14 éves.
Az életútról természetesen a tisztelt bizottság tagjai amennyiben további részleteket kérdeznek, bizonyos területeiről további részleteket is szívesen feltárok, bizonyos területek pedig nem tartoznak senkire.
Azt gondolom, hogy ami a bizottsági meghallgatás lényegesebb része: az általam megfogalmazott második egység, ami a felállítandó Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezetére és vezetésére vonatkozó ügyek.
Tisztelt Bizottság! Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a jelenleg működő Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyesüléséből jön létre. Bizonyos feladatok elkerülésével, amelyet nyilván más miniszterjelölttel megtárgyalhattak. Alapvetően négy fontos terület tartozik a majdani Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz, az oktatás ügye, a tudomány kérdése, a kultúra ügye és az egyházakkal való kapcsolattartás.
Az önök bizottsága az oktatás és a tudomány kérdéseivel foglalkozik. Amennyiben a másik két megjegyzett területtel kapcsolatban kérdéseik vannak, természetesen azokra is válaszolok, bár ez más bizottság kompetenciája, a bevezetőmben azonban erről az utóbbi két területről részletesen nem kívánok szólni.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a kormány egyik legnagyobb minisztériuma. A legnagyobb minisztérium természetesen relatív, hiszen annak a kormányzati politikának, amely egy kisebb és jobban működő állam, és azon belül miniszteriális rendszert valósít meg, én ennek elkötelezett híve vagyok. A miniszter munkáját egy államtitkár és öt szakállamtitkár fogja segíteni. A szakállamtitkári szervezeten belül államtitkárként fog felelni a következő ügyekért egy-egy államtitkár: a közoktatásért, a felsőoktatás és tudomány kérdéseiért, a kultúra ügyéért, a nemzetközi kapcsolatok kérdésköréért, a gazdasági ügyekért, illetve létesítmény-fenntartásért egy-egy államtitkár.
Az egyházi ügyek kérdése közvetlenül a miniszter irányítása alatt, egy miniszteri titkárság, mármint hogy egyházügyi kérdésekkel foglalkozó titkárság feladata lesz.
A minisztérium létszáma és erről itt szeretnék értelemszerűen először beszélni, a következőképpen alakul. A jelenlegi két minisztériumban a szolgáltató intézménnyel együtt összesen 845 alkalmazott dolgozik, 606 alkalmazottal fogja megkezdeni az Oktatási és Kulturális Minisztérium a tevékenységét. Ahogy említettem, a szakmai államtitkárságok száma öt, a szakmai főosztályvezetők száma 15, a szakmai főosztályok létszáma 21, a funkcionális főosztályvezetők száma pedig 5 lesz. Ez a jelenlegi helyzethez képest, amikor a két minisztériumban a címzetes államtitkársággal együtt - az egyházügyekért ma címzetes államtitkár felel - majdnem a felére csökken az államtitkárok, állami vezetők száma, hiszen az előbb említett kilencből öt államtitkárság lesz. Jelenleg a két minisztérium vezetőit 58 gépkocsi segíti, ez a segítség 58-ről 32-re fog csökkenni.
Semmilyen türelmi időt nem kérek. Az nem befolyásolhatja az oktatással, tudománnyal, kultúrával vagy éppen az egyházi kapcsolatokkal való kapcsolattartás és működés színvonalát, hogy két, jelenleg önálló minisztérium egyesüléséből jön létre az új. Ezt a minisztériumnak és a miniszternek kell megoldania. Ezért az effektív munka június 12-én, hétfőn megkezdődik a minisztériumban, és innentől kezdődően terveim szerint ugyanolyan magas fordulatszámon pörög.
Ez, hogy az elkövetkező hónapokban nyilván technikai kérdésekkel, lebonyolítással, a két minisztérium összeköltöztetésével is foglalkozni kell, ez a minisztérium belső ügye.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium központi épülete és székhelye a Szalay utcában, a jelenlegi Oktatási Minisztérium épületében lesz. Az irányításról, a szervezetről természetesen ha kérdéseik vannak, azokra is szívesen és tehetségem szerint próbálok válaszolni.
Tisztelt Bizottság! Az oktatási és tudományos bizottság minden tagja a magyar oktatásüggyel, annak jelenlegi helyzetével és azokkal a folyamatokkal, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek, tisztában van, ezért semmilyen más célom az elkövetkező néhány perccel nincsen, csak ezeket egyfajta közös felelevenítésként és tényszerűen önök elé idézni.
Beszéljünk először a közoktatásról. A számok szerint a rendszerváltozás első tanévében, 1990-91-ben a magyarországi általános iskolákba 1 millió 177 ezer 612 tanuló járt. A Központi Statisztikai Hivatal legújabb, 2006. április 4-ei kimutatása szerint a legutóbbi, jelenleg is még folyó tanévben, a 2005-2006-os tanévben 861 ezer 858 tanulót jelent (A hallgatóság körében valaki leejti a dossziéját.), és nem is csodálkozom, hogy valakinek kiesett a dossziéja a kezéből, mert ez 27 százalékos csökkenést jelent durván másfél évtized alatt.
130
131 mse (Hiller)
Magyarul ugyanabban a rendszerben, már tudniillik az általános iskolák világába, 27 százalékkal, majd' 400 ezerrel kevesebb fiatal jár, mint 1990-ben. Ennek a csökkenésnek az üteme az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt. A 2004/2005-ös tanévhez képest az idei tanévben újból 28 ezer tanulóval van kevesebb, ez három évvel ezelőtt 14 ezer tanulóval jelentett kevesebbet. Magyarul a csökkenés üteme még egy jó darabig - a demográfiai kutatások világosan mutatják, hogy egy ideig ez még így lesz - csökken.
Magyarországon ma a közoktatásban 165 ezer pedagógus dolgozik. Az elmúlt tanévben mintegy fél százalékkal, 0,5 százalékkal kevesebb tanár dolgozott, mint egy évvel korábban, tehát miközben 28 ezer diákkal volt kevesebb, mint egy tanévvel korábban, ez a csökkenés a pedagógusok esetében fél százalék.
A magyar felsőoktatásban ugyanebben az időben, 1990-ben, a rendszerváltozás első tanévében 108 376 hallgató vett részt. Az idei tanévben 424 161, azaz 3,9-szer annyi hallgató van a magyar felsőoktatásban, mint durván másfél évtizeddel ezelőtt.
A Központi Statisztikai Hivatal számadatai szerint a magyar oktatásügyben az óvodáktól a felnőttképzésig jelenleg 2 278 695 magyar állampolgár vesz részt. Csak önök elé szeretném idézni, hogy ez a durván 2 millió 300 ezer fő a 3 millió 908 ezer foglalkoztatotthoz képest fontos szám. Magyarországon tehát 3 millió 908 ezer foglalkoztatott van, és a magyar oktatásügyben durván 2 millió 300 ezer résztvevő van.
Külön szeretnék szólni egy olyan ügyről, amellyel nekünk magyaroknak - akiknek az anyanyelve, saját megvallásunk szerint a legszebb, mégis egy izolált nyelv - foglalkoznunk kell, amit én az oktatásügy fontos kérdésének tekintek: az idegennyelvtudás Magyarországon még mindig messze nem kielégítő. Országos átlagban azt mondhatjuk, hogy a lakosságnak hozzávetőlegesen a 20 százaléka állítja magáról, hogy egy idegen nyelven tud. Ez az arány az ifjúság körében magasabb - ez a teljes lakosságra vonatkozó átlagszám -, ugyanakkor még így is alacsony. Az elmúlt másfél évtizedben az idegen nyelvet tudók száma lényegesen emelkedett, de én - túl a tendencián - mégiscsak arra fektetném a hangsúlyt, hogy a mi izolált anyanyelvünk esetében az a helyzet, hogy még mindig sokkal inkább elmondhatjuk, hogy egy 25-30 éves magyar fiatal nem tud idegen nyelven megszólalni, mintsem hogy azt mondhatnánk, hogy akár csak egy idegen nyelven is jól tud. Ezek tények.
A Központi Statisztikai Hivatal összegző véleménye - az előbb említett adatokat a közös emlékezetbe vésés miatt mondtam - a következőt állítja, idézem: „2004-ben - ugyanis ez az az év, amelyet teljességgel feldolgozni és értékelni tudott - az állami költségvetés oktatási kiadásai a felhalmozási kiadásokkal együtt több mint 1089 milliárd forintot tettek ki, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennek az összegnek a 74 százaléka a közoktatásra, 20 százaléka pedig a felsőoktatásra fordítódott.”. Ha ezeket az alaptételeket egymás mellé tesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarországon az általános iskolások száma jelentősen csökkent az elmúlt másfél évtizedben, a pedagógusok száma gyakorlatilag stagnál vagy enyhén csökken, az oktatásra fordított kiadások nőttek az elmúlt években, a színvonal viszont változatlan. Ha ezeket a komponenseket nem külön, hanem együttesen nézzük, azt gondolom, minden értő számára világosan kirajzolódik egy progresszív oktatáspolitika feladatrendszere. Bevezetőm utolsó részében erről a feladatrendszerről szeretnék beszélni, szem előtt tartva a házbizottság állásfoglalását.
Az oktatáspolitikai törekvések középpontjába Magyarországon az esélykülönbségek csökkentését és az esélyegyenlőség minél teljesebb megvalósítását szükséges tűzni. Ez igaz, és mégis általános: egy fontos cél, és nem részletezve lehet semmitmondó frázis, együttesen azonban, őszintén remélem, ebben egyet tudunk érteni. A magyar oktatás színvonala messze nemcsak - persze attól is függ - a tanárok felkészültségétől függ, messze nemcsak - persze attól is függ - a diákok tehetségétől függ, hanem abból a fizikális környezetből is levezethető, ahol gyermekeink és tanáraink többségükben több időt töltenek, mint a saját otthonukban, ezért a magyar oktatás infrastrukturális feltételeinek radikális javítása a színvonalemelés egyik fontos, nem kizárólagos, de egyik fontos feltétele. Ezért a törekvéseim egyik lényeges eleme úgy a közoktatás, mint a felsőoktatás terén az infrastruktúra javítása, az intézményépületek, a közoktatási intézmények épületeinek és a felsőoktatási intézmények épületeinek jobbítása. Számomra az iskola - értve az egyetemig - nem egyszerűen a tudásátadás és tudásátvétel helye, az iskola számomra az oktatás mellett a nevelés színtere, olyan hely, ahol nemcsak leckék átadása és az arról való beszámolás, hanem karakter, jellem, emberség formálása is folyik.
Abban a vitában, amely hosszú évek óta folyik - és jó, hogy folyik - a magyar oktatás környékén, tudniillik hogy az úgynevezett kompetencia és az egyes szaktárgyi ismeretek milyen módon és milyen arányban állnak egymással, én nem szélsőséges álláspontot képviselek, magyarul nem akarom egyiket sem abszolutizálni. Hogy egy példán pontosan bemutassam: igen, azt gondolom, hogy a magyar közoktatás elsődleges és mindenekelőtti feladata, hogy a diákjaink, a gyermekeink jól tudjanak írni, jól tudjanak olvasni, jól tudjanak számolni és értsék az elolvasott szöveget. Az én hajdani tevékenységem minden olyan törekvéssel összehozható, amely ezt a célt szolgálja. Ha szilárd az alap, ha biztos a bázis, ha erős a fundamentum, akkor arra a későbbiek során - értem ez alatt a középfokú és a felsőfokú oktatást - lehet építeni. Ha ez a bázis nem szilárd, hanem labilis, akkor - erős túlzással - indifferenssé válik a középfokú oktatás és semmit nem ér a felsőfokú oktatás.
140
PÉ 141 (Hiller)
Ha a középfokú oktatás azt pótolja, amit az alsó fokú oktatás csinált, vagyis ha a felsőfokú oktatás azt a funkciót kell hogy ellássa, ami a középfokú oktatás feladata, akkor egész egyszerűen a céljait nem tudja teljesíteni. Ezért kerüljön végre minden a saját helyére. Nem tudom azt elképzelni, hogy addig, amíg Magyarországon iskola működik, addig Arany János: A walesi bárdok című költeménye ne legyen minden magyar diák számára kötelező. A történet ugyanis nem arról szól, hogy egymás mellé állított sorok, versszakok vagy vers bemagolásra kerül-e, aki nem érzi ebben, hogy abban a néhány sorban, abban a néhány versszakban nem egyszerűen egy memoriter van, hanem öntudat, a történelem ismerete, tisztelet és karakterformálás, annak a magyar oktatásügyhöz ne lehessen soha, semmilyen köze, és nem tudok vele vitába szállni, mert nincsen vele miről vitatkoznom. Az arányok és mértékek tehát, ami engem vezetni fog, de szükségesnek tartom, hogy az alapkészségek Magyarországon megerősítésre kerüljenek, tudniillik jelen pillanatban azt a funkciót nem, vagy nem teljesen töltik be, amelyről az előbb, mint biztos fundamentum beszéltem.
Úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy a magyar oktatásügyben, ebben a felsőoktatás lényegesen előbbre jár, a magyar közoktatásban is megtörténjen a teljesítmény-orientáltság, magyarul, hogy igen, legyen felelős, megválasztott, kinevezett vezető azért, hogy véleményt tudjon alkotni kollégái teljesítményéről. Ezen kívül egyetértek és szorgalmazom, hogy a későbbiekben a nyilván nem itt kialakításra kerülő béremelésnek megfelelő hányada, legkevesebb a fele teljesítményorientáltan kerüljön elosztásra.
Fellépek a szegregáció minden formájával és minden alakváltozásával szemben. Álságos dolog, hogy ha nem mondjuk ki és ennek itt, a Magyar Országgyűlés szakbizottságában a helye, hogy Magyarországon, a magyar oktatásügyben létezik szegregáció. Hol tudatosan, hol bújtatottan, de itt van és velünk él ezen a 93 030 négyzetkilométeren. Erről nem beszélni, erről nem tudomást venni, azt gondolom, hogy tévedés, ez ellen nem fellépni pedig antidemokratikus.
A magyar felsőoktatásban támogatom az úgynevezett bolognai folyamat továbbvitelét és befejezését, miközben a bolognai folyamat alakításának több pontjával, több részletével nem feltétlenül értettem egyet. De megtanultam, hogy történészként az ember a múlttal foglalkozik, ha pedig politikusként a múlttal foglalkozik, azt rosszul teszi. Érdemes látni a múltat, de leginkább a jövővel fontos foglalkozni.
Helyeslem és nagyszerű dolognak tartom, hogy a korábbi Oktatási Minisztérium nagy figyelmet fordított a magyar felsőoktatás infrastruktúrájának megerősítésére vagy olyan lépések megtételére, amelyek ehhez vezetnek. Minden tekintetben folytatni akarom, mert szükségét érzem annak, hogy ha emlékeznek a korábban említett számokra, hogy négyszer annyi hallgató van, mint 15 évvel ezelőtt, és ha ránéznek az egyetemeinkre, kollégiumainkra, akkor látják, hogy se a befogadóképesség, se a fizikai állapot szinte semmilyen módon nem, vagy csak csekély mértékben változott, és ez tulajdonképpen a magyar felsőoktatás csodája, hogy a színvonalban nem történt olyan esés, mint amit egyébként ilyen mennyiségű növekedés, változatlan infrastrukturális feltételek mellett egyébként elképzelhetővé tett volna.
Tisztelt Bizottság! Szükségesnek tartom a magyar felsőoktatásban majdan tanuló hallgatók szakorientációjában a belső arányok megváltozását. Ne tegyük úgy, mintha a hallgatónak a pályaválasztása és a saját szakmai orientációja lenne csak hibás a diplomás munkanélküliség magas voltában. Ez nem így van. Ez nem szabadság, hanem szabadosság, és a kettő között különbség van. Többet és nagyobb felelősséggel kell tudni mondani az államnak, tudniillik inkább a saját szakmámból hozok példát, nehogy véletlenül is bárkit megsértsek. Azt gondolom, hogy az álságos, hogy ha egy időben és egyidejűleg 5-8 tibeti filozófia szakos hallgató van. Szép dolog, és amikor el fogja végezni az egyetemet, ott fog állni ő is és mi is, mert nem fog tudni elhelyezkedni. Őszintén remélem, hogy évtizedenként egy igen. De azt, hogy mi ezt nemhogy nem észleljük, hanem nem vettük a bátorságot belső arányok és szerkezetek beállítására, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem felelőssége az államnak, azt gondolom, hogy tévedés. Ez nem így van. Ezért ezeket a belső arányokat változtatni szükségesnek látom, nemcsak a jelenlegi munkaerőpiac igényei, hanem azon távlati elképzelés jegyében is, amelyet a kormány kijelölt miniszterelnöke többször elmondott, és amelynek kialakításában részt véve, természetesen egyetértek vele.
Szeretnék beszélni a tudomány kérdéseiről. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium feladatköre a tudománypolitikai koncepció kimunkálása a Magyar Tudományos Akadémiával együtt, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti hálózata és a kormányzat közötti kapcsolat továbbvitele és folyamatos tartása. A Magyar Tudományos Akadémia vezetésével és magával az Akadémiával folyamatos párbeszédre törekszem, erről még a későbbiekben néhány mondatot szólni akarok, nélkülözhetetlennek tartom a magyar tudományos élet és az MTA belső reformjait, azt gondolom ugyanakkor, hogy ebbe kívülről beavatkozni kár és fölösleges. Ha a kereteket, tudniillik hogy erre szükség van és egy értelmes párbeszédben ennek tartalmáról a Magyar Tudományos Akadémiával egyeztetünk, akkor ez nemcsak szükséges, hanem egy sikeres átalakítás lehet.
Érzékelem azt az elkötelezettséget a Magyar Tudományos Akadémia, illetve vezetése részéről, amely a belső reformok irányába halad, ehhez partnerséget, párbeszédet kínálok.
Ha már itt tartunk, akkor beszélni akarok röviden arról is, amit stílusként, habitusként eddig is, amikor a kormányban dolgoztam, megvalósítottam és nem változott a véleményem semmit. Én hiszek a párbeszédben és az együttműködésben. Ezért minden, a magyar oktatás és tudomány világában jelentős szakmai testülettel, szervezettel, szakszervezettel párbeszédet és együttműködést akarok létesíteni, ezt ajánlom és egyben kérem is.
A kormányprogramról a parlamenti vitában nyilván sok szót fogunk ejteni. A kormányprogram szellemiségétől és azoktól a konkrétumokról, amelyeket a kormányprogram tartalmaz, eltérni nem akarok, nincs módom és nem is gondolom, hogy kellene. Ennek megvalósítása számomra feladat, és hiszek is benne. Ezért ez célom lesz. Minden szakmai testülettel, a Rektori Konferenciával, a Felsőoktatási Tudományos Tanáccsal, az Akkreditációs Bizottsággal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával éppúgy, mint az oktatás és tudomány, illetve felsőoktatás terén működő szakszervezetekkel, a Magyar Tudományos Akadémiával párbeszédre és együttműködésre törekszem.
150
151 mse (Hiller)
Az előbb elmondottak a kormányprogramból tételek, és ezen nem fogok változtatni. Az értelmes vitában hiszek.
Fel vagyok készülve arra, hogy az elkövetkező években a magyar oktatás ügyében is jelentős viták lesznek, számítok erre - állok elébe. Minden szakmapolitikai vitában szívesen részt veszek, szakmai és szakmapolitikai vitában. Hozzászoktam a politikai és pártpolitikai csatározásokhoz. Ha valaki a szakmapolitikai vitát másnak értelmezi, és pártpolitikai vitát fog vívni, akkor pártpolitikai vitát fogok vívni én is - rendben van, életem része -, de szakmai vitát pártpolitikai síkra én nem fogok átvinni. Hiszek abban, amit csinálni akarok. Elkötelezettséggel és egyértelmű céllal, programmal indulok neki annak a feladatnak, amihez egyébként nagy kedvem is van, és erről is őszintén akarok önökkel beszélni: énnekem ehhez a területhez, az oktatás, a tudomány, a kultúra, az egyházakkal való kapcsolattartás egészéhez, amelyet az oktatási és kulturális minisztérium feladatkörébe tettünk, nemcsak valamiféle penzumként, hanem túl az érdeklődésen őszinte elkötelezettséggel és valós kedvvel vágok neki nem bizonygatva azt önök előtt, ami az önök számára is napnál világosabb, döntő többségükben az életútjuk, az önök életpályájának és életének meghatározó része is erről szól. Én abban hiszek, abban a tehetségben hiszek, ami ebben a nemzetben megvan, és úgy gondolom, hogy ennek a felszínre hozása és kiterjesztése az oktatáspolitika és az oktatásügy elsődleges feladata. Ha ebben együtt tudnak velem dolgozni, akkor én szívesen nyújtom a kezem.
Biztos van, aki azokkal a célokkal, amelyeket elmondtam, egyetért, mások vitatkoznak velük. Ha ez a szakmai bizottságban és a parlament keretein belül, illetve a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel folyik, akkor én ezt megfelelő és helyes csatornának látom. Őszintén remélem, hogy reformot és nyugalmat leszek képes teremteni a magyar oktatásügyben - a kettő messze nem zárja ki egymást: a nyugalom nem jelenthet változatlanságot, a reform meg nem jelenthet felfordulást.
Végezetül azt kívánom elmondani, hogy számomra az a reform, amelynek eredményeként előbbre, lényegesen előbbre vagyunk, mint ahonnan elindultunk, magyarul: eredményt hoz. Az elmúlt, megint nemcsak másfél, hanem három évtized magyarországi tapasztalatai azt mondják, hogy ez nem mindig így van. Arról, hogy ténylegesen és valójában mi a reform, arról leginkább majd a későbbiekben fognak dönteni, az majd az eredmények tükrében válik el.
Tisztelt Bizottság! A magyar oktatásügy egyaránt szorul változásra és nyugalomra, a helyes arány megtalálása az oktatáspolitika feladata - én erre vállalkozom. Ha az elmondottakkal, bármely részével kapcsolatban kérdéseik vannak, szívesen válaszolok. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Megköszönöm a jelölt úr bemutatkozó nyilatkozatát. Ha megenged egy személyes megjegyzést: én személy szerint, ha muszáj választani, akkor a Szondi két apródját választanám inkább a Walesi bárdok helyett, mert az is ugyanarról szól, és a szívemhez közelebb fekszik, de ha ennyi lesz közöttünk a következő években a vita, akkor, azt gondolom, gyorsan megállapodásra fogunk jutni. (Derültség a kormánypárti képviselők soraiban.)
Megnyitom az első kört. Továbbra is kérem, hogy az első körben a kérdésnek álcázott hozzászólások helyett a tényleges kérdéseket tegyük fel, és a bizottsági meghallgatás menetére vonatkozó házbizottsági ajánlás kéretik mindenki által továbbra is szem előtt tartani. (Jelentkezések.) Elsőként Révész Máriusz képviselő úr kért szót.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Miniszterjelölt Úr, Miniszter Úr! Azt kell mondjam, hogy amit elmondott, annak a döntő többségével egyetértettem. Azt is el kell mondjam, hogy az MSZP a választások előtt három programot is közreadott „Az új Magyarország első száz lépése”, „Hiszek Magyarországban, új Magyarország program”, „Erős köztársaság, sikeres Magyarország” címmel - ön bizonyára ismeri ezeket, hiszen ön volt az MSZP elnöke. Azt kell mondjam, hogy az ebben szereplő megfogalmazásokkal, javaslatokkal is jelentős mértékben egyetértettem. Az első kérdésem az lenne - mivel Kiss Péter miniszter úr kitért az elől a kérdés elől, hogy az ezekben szereplő elképzelések még most, a választás után is érvényesnek tekinthetők-e, ezeket az elképzeléseket most, a választás után is meg kívánják-e tartani, meg kívánják-e valósítani -, hogy ezek az elképzelések mennyire élnek. Ön miniszterként az ezekben a programokban szereplő elképzeléseket meg kívánja-e tartani, meg kívánja-e valósítani, vagy nem?
Ha megnézzük ezeket a programomat, akkor azt látjuk, hogy például az óraszámemelés, bérbefagyasztás nem szerepelt azokban. Az lenne a második kérdésem, hogy például a...
ELNÖK: Képviselő úr, továbbra is kérem, hogy ami nem szerepelt, arról most ne beszéljünk. Ha majd szerepel, akkor fogunk róla beszélni.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Még egyszer mondom: nem a kormányprogramról beszélek, a miniszter úr személyes elképzeléseiről, programjáról beszélek, és ahogy a házbizottság állásfoglalását nézem, abban az szerepel, hogy a miniszterjelölt programjára, egyúttal személyes programjának az ismertetésére terjed ki. Én azt gondolom...
ELNÖK: Nem kívánok erről vitát folytatni. Azt szeretném leszögezni, hogy egy költségcsökkentés nem egy miniszter személyes programja szokott lenni. A kormányprogramról bőségesen lesz alkalmunk vitázni a hét második felében is és azt követően is. Kérem, a tárgynál szíveskedjen maradni.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Azt gondolom, elnök úr, az mindenképpen a tárgyhoz tartozik, hogy a miniszterjelölt urat megkérdezzük, hogy mi az álláspontja ezekről a kérdésekről. Azt hiszem, az oktatási miniszter meghallgatásán vagyunk, és az oktatási miniszter esetében egy ilyen kérdést szerintem muszáj feltenni.
Ugyanez a kérdés vonatkozik az utólagos egyetemi költségtérítési hozzájárulásra is. Szeretném a miniszter úrtól megkérdezni, hogy személyes elképzelései hogyan állnak erről a témáról. (Megszólal egy mobiltelefon.)
Néhány szóban beszéltünk a kistelepülések iskoláiról, és azt kell mondjam, hogy az MSZP és a Fidesz elképzelései ezen a területen közel állnak egymáshoz. Azt gondolom, az önök programjában is az volt olvasható... (Megszólal egy mobiltelefon. - Közbeszólások az elnök felé: Szólj már neki!)
ELNÖK: Bocsánatot kérek! Néhányszor kértem már a tisztelt jelenlévőket, hogy lenémítani, kikapcsolni és a hangszóróktól messzire tenni szíveskedjenek a mobiltelefonokat. Megköszönném az együttműködést. (Révész Máriusznak:) Folytassa, képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Még egyszer elkezdem elölről: a kistelepüléseken lévő iskolák esetében, azt hiszem, az MSZP és a Fidesz elképzelései nem álltak messze egymástól. Az önök elképzelései között - ebben ön nyilván szerepet vállalt - az szerepelt, hogy a kistelepüléseken meg kívánják tartani az alsó tagozatot. Lehet-e számítani arra, hogy miniszterként fellép azért, hogy a kistelepüléseken megmaradjanak az általános iskolák alsó tagozatai, már csak azért is, mert tudnivaló, hogy a kormánypártok között jelentős eltérések vannak ennek a megítélésében.
160
PÉ 161 (Révész)
Még két viszonylag egyszerű kérdésem lenne. A határon túli magyar oktatás támogatására, finanszírozására milyen elképzelései vannak? Számos határon túli magyar felsőoktatási intézmény, mondhatom a Sapientiát vagy még súlyosabb helyzetben van a kárpátaljai főiskola, amely ha a finanszírozásban nem történik változás, akkor néhány éves működés után szeptemberben nem tudja folytatni a munkáját. Szeretném megkérdezni, hogy erre vonatkozóan milyen elképzelései vannak, illetve külön szerencse, hogy az oktatási, kulturális miniszterhez kerülnek az egyházak különböző problémái is, mivel az elmúlt években az SZDSZ-es irányítású tárca alatt meglehetősen súlyos problémát jelentett az egyházi oktatási intézmények diszkriminatív finanszírozása. Szeretném megkérdezni miniszterjelölt urat, hogy ezen kíván-e változtatni az elkövetkező időszakban. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Tatai-Tóth képviselő úrnak fogok szót adni, és szépen kérek mindenkit a 10 órakor a bizottsághoz intézett intelmeim megtartására, vagyis önmérsékletre. Köszönöm szépen.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr, igyekszem betartani az intelmeket. Miniszterjelölt úr utalt arra, hogy az alapkészségek feltétlenül kiemelt területei lesznek az iskolarendszernek, hiszen e nélkül nem férnek hozzá a fiatalok a magyar kultúrához sem. Én az összevont minisztérium határterületére vonatkozóan szeretnék egy kérdést megfogalmazni. Hogyan látja miniszterjelölt úr az általános és középiskolai művészeti nevelés kérdéskörét és az alapfokú művészetoktatási iskolák jövőjét, helyzetét, feladatát, különös tekintettel ezek kulturális jelentőségére?
Révész Máriusz úr nagyon részletesen felhozott itt olyan vitatémákat, amelyek a négy év során állandóan napirenden voltak, csak annyit hadd reagáljak rá, hogy mindazok a döntések, amelyek megszülettek az elmúlt négy évben az oktatáspolitika vonatkozásában, azok a koalíció közös döntései voltak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pokorni képviselő úr kért szót. (Pokorni Zoltán: Majd később!) Később, bocsánat. Akkor ha jól emlékszem, Hoffmann Rózsa képviselő asszony volt a következő.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Miniszterjelölt Úr! Ön még kulturális miniszterként 2004-ben nyilatkozott arról, hogy hogyan látja a kulturális politika prioritásait, és az első helyen a magyar kultúra külföldi megismertetését, második helyen a külföldi kultúra hazai befogadását említette, a harmadik helyen pedig a több évtizedes közművelődés szomorú állapotából való kimozdítását. Akkor nem volt oktatási miniszter, ez talán részben magyarázza, hogy ebből a nyilatkozatából fájdalmas módon hiányzik az a szempont, hogy a kulturális örökséget, mint a magyar nemzet egyetemes kulturális örökségét ápolni, fejleszteni és továbbadni kell.
Most itt más vonatkozásban azt mondta, hogy a nézete nem változott, ezzel ugyanakkor némiképp ellentmondásban áll az a számomra örvendetes mondata, amelyben azt mondja, hogy nem tudja elképzelni azt a magyar oktatást, amelyben a Walesi bárdokat ne tanítanák. A kérdésem tehát arra irányul, hogy legyen olyan kedves, ezt az ellentmondást feloldani, hogy tudniillik a kulturális politikának az ön irányítása alatt, úgy is, mint oktatási és kulturális miniszter, feladatának tekinti, mégpedig hangsúlyos feladatának a kultúra továbbadását.
Ezzel szorosan összefügg a kérdésem második része is, amelyben ismét nem látom világosan azt, hogy a kompetencia-alapú pedagógia és a kultúraközvetítő pedagógia ellentmondását hogyan próbálja feloldani, pontosabban az utóbbi javára erősíteni akkor, amikor - és itt nem tudom megállni, hogy egy utalást ne tegyek arra, hogy a kormányprogramból ismert, hogy a nemzeti alaptantervet akarják folytatni és továbbfejleszteni, amelyben köztudottan kulturális elemek nincsenek.
A második kérdésem arra vonatkozna, hogy világosan látja-e miniszterjelölt úr és érzékeli azt az alapvető különbséget, amely a pedagógiában a szegregáció és a differenciálás között van? (Dr. Hiller István bólint.) Ha igen, és örömmel látom a bólintását, akkor hogyan látja az iskolaszerkezet kérdését, jelesül látja-e helyét annak, hogy a szellemi tehetségnek is megvan a helye arra a kiemelt gondozásra, mint például a sport vagy a zene vagy a táncművészeti tehetségre, hiszen konkrétan a nyolcosztályos gimnáziumok sorsára gondolok.
Harmadik helyen nekem is meg kell kérdeznem, bár itt részben azért ismétlem Révész Máriuszt, hogy az egyházi iskolák finanszírozására vonatkozóan van-e egyértelmű elgondolása miniszterjelölt úrnak? Itt megint idéznék egy korábbi nyilatkozatból, amiből nagyon finoman nekem az tűnik ki, hogy ön azért nem pontosan úgy látta az egyházi iskolák finanszírozását, mint az elődje, engedje meg, hogy idézzem, csak egy rövid mondat. „A szabad demokrata Magyar Bálint vezette oktatási tárca állította, hogy az egyházi intézmények eddig több támogatást kaptak.” Tehát nem azt mondta, hogy ön így látja, hanem erre hivatkozott. Én tudom, hogy nem kaptak több támogatást, nagyon szeretném hallani a véleményét, hogy hogyan tervezi ezt a következőkben.
A negyedik kérdésem a párbeszéd mikéntjére vonatkozik. Ugyan felsorolt több olyan intézményt és szervezetet, amellyel párbeszédet kíván folytatni, ennél sokkal súlyosabb a hiányérzete a közoktatási szakmának. Köztudott, hogy a közoktatási törvény 2003-as módosításakor hét pedagógus szakmai szervezet, a nemzeti alaptanterv kiadása előtt már 12 szakmai szervezet egyöntetűen tiltakozott a dokumentumok ellen, párbeszéd nem történt, a dokumentumot kiadták, erre vonatkozóan melyek az ön tervei?
Még két rövid kérdésem lenne. A színvonal kapcsán örömömre ön is megemlítette, hogy ez függ a pedagógusok színvonalától is. Kérdezem, hogy a pedagógusképzéssel kapcsolatban, miután Bolognát nem nagyon szerette, de folytatni kívánja, mi várható? Várható-e, hogy a pedagógusképzés színvonala alásegít majd a közoktatás színvonala javulásának? És végül a tudományok tekintetében én a neveléstudományra koncentrálva elsősorban, a tudománynak a fóruma mindenféle szakmai publikáció és folyóirat. Kérdezem, hogy lát-e lehetőséget vagy biztatást tud-e adni arra nézve, hogy elsősorban a neveléstudomány, de egyéb tudományok folyóiratai is támogatást kapjanak, hiszen köztudott, hogy sehol a világban ezek önmagukat eltartani nem tudják, és ha pályázati vagy egyéb forrásokból támogatást nem kapnak a már bejáratott folyóiratok, akkor a tudomány érdekei sérülnek. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Én is köszönöm. Kormos képviselő úr, utána Pálinkás képviselő úr.
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Három témában szeretnék kérdést feltenni. A bevezetőben és különböző programokban lehet érzékelni azt, hogy a magyar közoktatás egy szerkezeti reform előtt is áll, és a feladatellátás rendszerének reformja előtt is áll. Számos esetben megtapasztaltuk az elmúlt időszakban, hogy a közoktatás ügyének érvényesítése vagy érdekérvényesítése különböző egyéb rendszereken megy át, önkormányzati rendszeren, pénzügyi rendszereken, sőt az utóbbi időben ennek a fejlesztése szerves módon összekapcsolódik a térség- és területfejlesztéssel.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan látja a közoktatás térségi, területi tervezésének továbbfejlesztését, mivel több szereplő van. Nyilvánvalóan a feladatellátás is több módú, itt akár az önkormányzati szintekről vagy egyéb szintekről is beszélhetünk. Ez annál is inkább fontos, mert nemcsak szervezeti, hanem egyéb erőforrásbeli problémákat is felvet, és az elmúlt időszak tapasztalatai nemcsak demográfiai és egyéb tartalmi okok miatt vetik fel a hatékonyság kérdését, hanem véleményem szerint a különböző feladat-ellátási szintek közötti koordináció hiánya is megjelenik.
170
171 mse (Kormos)
Ezzel párhuzamosan kérdezem azt, hogy hogyan kívánja elérni azt, hogy kellőképpen érvényesüljön az ágazat érdekérvényesítő képessége és komplex rendszerként való megjelenése a területfejlesztési folyamatokban.
A másik kérdésről részben már esett szó. Látjuk azt, hogy a magyar közoktatási rendszerbe bekerülő diákok jelentős része - ma már azt mondhatjuk, akár 15-20 százaléka is - potenciálisi vesztes speciális szakmai segítség nélkül. Ebbe nemcsak a sajátos nevelési igényű problémákat, viselkedési zavarokat értem bele, hanem a rész-képességzavarokat, amelyek megfelelő kezelés hiányában végigkísérik a fiatalokat, és később konfliktusokat jelentenek. Ez nyilván megint csak egy térségi, területi szolgáltatás képét vetíti előre. Ennek nagyon jó jelen volt bizonyos tekintetben, egy csoportnál az Utolsó padból program. A kérdésem, hogy ennek a rendszere, ami az esélyjavításhoz nagymértékben hozzátartozik, az elkövetkezendő időszakban alakulhat-e.
Ennek az ellenpólusa, amit a képviselő asszony már felvetett, a tehetséggondozás kérdése. Sokszor felvetjük ma Magyarországon a tehetség értékét, és úgy látom és úgy érzékelem, hogy átfogó nemzeti tehetségfejlesztő programunk nincsen. Próbálkozásaink vannak, van Útravaló programunk, van Arany János programunk, vannak bizonyos ösztöndíjprogramjaink, vannak helyi és térségi kezdeményezések. Ennek a rendszere jól felépíthető, és csak egymásra építve, folyamatában, a tanulási utak követésével és támogatásával lehet hasznos és értelmes. Van-e az elkövetkezendő időszakra ilyen jellegű elképzelés?
Az utolsó: úgy gondolom, a két terület összevonása egy minisztériumba, nevezetesem az oktatási és a kulturális tárca nemcsak szervezeti, hanem tartalmi kérdéseket is felvet több területen, hiszen akár a miniszter úr korábbi ténykedése kapcsán is elindultak olyan programok, mint az Alfa program, majd továbbfolyt a közművelődés területén a Közkincs program. A kérdésem az, hogy hogyan látja a közoktatás szempontjából a közművelődés, a kultúra kapcsolatának a lehetőségét, különösen azért, mert gyakorlatilag a tanulási színterek egy jelentős része kívül helyezkedik el az iskolán, és bizonyos területeken, különösen kistelepüléseken, az esélyjavítás szempontjából ennek meghatározó szerepe lehet. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Pálinkás képviselő úr, utána Rónavölgyiné képviselő asszony következik.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterjelölt úr, én örömmel hallottam az ön bevezetőjében azt, hogy jelentősen el kíván térni attól az oktatáspolitikától, amelyet Magyarországon 2002 és 2006 között az a kormány folytatott, amelynek ön is a tagja volt - az ördög azonban a részletekben van. És mivel ön őszinte párbeszédet ígért, hát akkor néhány részletkérdésről folytassunk párbeszédet! Mondom, örömmel hallottam azt, hogy ön úgy gondolja, az államnak felelőssége van a szakmai orientációban. Jól értem-e azt, hogy ez jelenti azt, hogy ön miniszterként aktívan bele akar szólni abba, hogy Magyarországon a felsőoktatásban milyen szakmai struktúra alakuljon ki, hogy az államilag finanszírozott képzésben milyen legyen a képzés megoszlása.
Azt is említette és azt is szimpátiával hallottam, hogy jelentős infrastrukturális fejlesztési programot kíván elindítani. A kérdésem az, hogy miből és hogyan, azaz milyen elvek alapján és miből? Tehát folytatni kívánja-e elődjének azt a politikáját, amely a PPP-nek nevezett hitelfelvétellel jelentős terheket rak a felsőoktatási intézményekre, netán ezt kívánja kiterjeszteni a közoktatásra, vagy pedig a közoktatásban megvalósuló program állami finanszírozásban valósul meg? És ehhez kapcsolódó kérdésem szintén a részletre vonatkozik: ugye nem gondolja, hogy ez az iskolafelújítási, -megújítási program egy erőltetett körzetesítés eszköze lesz?
A következő kérdés, hogy hogyan ítéli meg ön ma a pedagógus-munkaidő jelenlegi szabályozását. Nem akarom önt vizsgáztatni, de szívesen hallanám, mi a becslése arra vonatkozóan, hogy ön szerint heti hány órát dolgozik ma átlagosan egy pedagógus. Nem azt kérdezem tehát, hogy mennyi a kötelező óraszáma, hanem mit gondol, heti hány órát dolgozik ma átlagosan egy pedagógus? (Moraj.) Tervez-e változásokat ezen a területen, és - akkor beszéljünk nyíltan! - lesz-e tömeges pedagóguselbocsátás? És hogyha igen, akkor van-e önnek javaslata ezen intézkedések társadalmi nehézségeinek és személyes emberi tragédiáinak a csökkentésére?
Hoffmann Rózsa képviselő asszony már megemlítette a tanárképzést. Én egy kicsit élesebben fogalmaznék, és szeretném, ha a miniszterjelölt úr is élesebben válaszolna: a kérdésem úgy hangzik, hogy mikor indul meg újra Magyarországon a tanárképzés, tudniillik ma Magyarországon nincs tanárképzés. Mint ahogy azt bizonyára ön is jól tudja, az előző kormány mulasztásai miatt 2007-ben aligha indulhat meg a mesterképzés, nincsenek kész a szakindítási dokumentumok, BSc diplomával pedig nem lehet tanítani. Ön a felsőoktatásban dolgozott - én jelenleg is ott dolgozom -, a bolognai kényszerzubbony egyre szűkebbnek tűnik. Tervez-e a miniszter úr változtatásokat a felsőoktatási törvényben, és ha tervez ilyen változtatásokat, akkor melyek azoknak a főbb irányai, jelentenek-e ezek újabb terhet a hallgatókra, és kíván-e újabb szervezeti változtatásokat?
Bizonyára ön is tudja azt, hogy a felsőoktatás jó néhány területén - megint csak beszéljünk őszintén! - szemérmetlen diplomagyártás folyik. A MAB, az FTT, az MRK munkamegosztásán kíván-e valamit úgy változtatni, hogy ez visszaszoruljon?
Ön megemlített néhány dolgot a tudomány területéről. Bizonyára tudja azt, hogy Magyarország a fejlett országok között mind a GDP-arányos ráfordításban, mind a kutatók számában a sereghajtó. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram körül kialakult méltatlan vitában az utóbbi években jelentős mértékben, nominális értékben csökkent az OTKA támogatása. Miniszter úr, remélhetjük-e, hogy az ön minisztersége idején ez a tendencia megáll, megfordul? Ha tudna számot mondani nekem arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben gondolja növelendőnek az OTKA költségvetését, annak nagyon örülnék.
Végül egy dolgot hadd kérdezzek még meg öntől! Az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapban szinte az '50-es évekre emlékeztető támadások indultak meg a Magyar Tudományos Akadémia ellen. Ma itt ön - számomra nagyon szimpatikusan - párbeszédről és együttműködésről beszélt. Mik ennek az együttműködésnek a főbb elemei, és a miniszter úr kíván-e valamit tenni azért, hogy a magyar tudománynak a - már úgy érzem - hatékonyságát veszélyeztető huzavona a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia között megszűnjön? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Minden él nélkül hadd kérjek még egyszer mindenkit arra, hogy a politikai deklarációkat ne kérdésnek álcázva, hanem majd a második körben, politikai deklarációként tegyük meg!
Most Rónavölgyiné képviselő asszony következik, utána Zsigó alelnök úrnak adok szót.
RÓNAVÖLGYI ENDRE BÉLÁNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. ...Azt hiszem, most sikerült megnyomnom a gombot. Miniszterjelölt úr a felvezetőjében szólt arról a nagyon helyes és fontos feladatról, hogy az esélykülönbségeket az oktatás minden területén csökkenteni kell - valóban így van. Minden erőfeszítés ellenére továbbra is nagyok a különbségek a kis- és a nagyobb iskolák között a tárgyi és a személyi feltételeket illetően is. Ezek az esélykülönbség megvannak a családok között is, a szociális és a kulturális környezetben is. Hogyan gondolja a miniszterjelölt úr az esélykülönbségek csökkentését elsősorban a közoktatás területén, amely - mint ahogy az el is hangzott, és én magam is egyetértek vele - kihatással van a középfokú és a felsőfokú oktatásra is?
A másik kérdésem tulajdonképpen a bizottsági ülés korábbi részéhez is kapcsolódik, hiszen Kiss Pétert hallgattuk meg, és a szakképzés kérdéseiről beszéltünk.
180
PÉ 181 (Rónavölgyiné)
Oktatás, szakképzés, van egy közös metszet. Hogyan gondolják az együttműködést az oktatási tárca, illetve a Munkaügyi Minisztérium között a szakképzés fejlesztése érdekében? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Zsigó alelnök úrnak adok szót, utána Tóth Tiborné képviselő asszony következik.
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszterjelölt Úr! Ön még pártelnökként a Népszabadságban 2006. február 23-án arra a kérdésre, hogy megmaradnak-e a kistelepülési iskolák, azt mondta, hogy a meglévő óvodákat, illetve az általános iskolák alsó tagozatait minden egyes esetben megtartjuk és támogatjuk. Az a rövid kérdésem, hogy miniszterként ezt hogyan érzi ma, meg tudják-e ezt így valósítani, ahogy ön ezt február 23-án mondta? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Tóth Tiborné képviselő asszony, majd Almássy képviselő úr.
TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Ön azt mondta, hogy az oktatási rendszerünknek reformra és nyugalomra van egyben szüksége. Nagymértékben alá tudom támasztani, mint több mint három évtizede gyakorló szakember, az a fajta nyugalom, amely a közoktatást jellemezhetné, még várat magára, bízva abban, hogy az előttünk álló időszakban ez megadatik. Tudnunk kell ugyanis, hogy mi adja a stabilitását az oktatási rendszerünknek, mi az, ami jól működik benne, és mi az, amit meg kell változtatni. Ez értékelési rendszer kérdése.
Tehát azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan gondolja ön összekapcsolni az értékelési rendszerek dolgait? Én egy olyan komplex összehangolásra gondolok, amelyben a monoszintről, az egyéni, személyi szintről megkezdve az iskolák szintjén át, a mezoszinten keresztül, tehát a fenntartói szinten keresztül az egész közoktatás makroszintjén át az európai megaszintig vezet. Ez egy olyan értékelésirendszer-összehangolási kérdést vet fel, amely például a monoszinten a diákok kompetenciamérésétől megkezdve a tanári egyéni teljesítmény értékelésén keresztül vezet az intézményműködés komplex értékeléséig, mert ha ezt össze tudnánk hangolni, illetve ha erre önnek jó stratégiája van, akkor nagyon sok olyan problémát tudna az oktatási rendszeren belül megoldani ez a fajta komplex értékelésirendszer-működtetés, amelyre a közeljövőben válaszokat keresünk.
A mi rendszerünkben úgy gondolom, elég sok elem megvan ahhoz, minőségirányítási programok és egyéb dolgok keretében, amelyre támaszkodva bízhatunk abban, hogy a rendszer kiteljesítésében a miniszter úr a jövőben segíteni fog a gyakorlati intézmények működésében is és a rendszerszinten egyaránt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az intelem, miszerint a deklarációkat ne kérdésnek álcázva tegyük fel, a kormánypárti képviselőkre is vonatkozik, nemcsak az ellenzékiekre. Almássy képviselő urat illeti a szó.
ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Igyekszem az intelemnek megfelelni, de azért azt gondolom, hogy miniszter úr személyes véleményére vagyok kíváncsi, és nem lehet megkerülni azt, ami a napokban elhangzott az utólagos képzési hozzájárulásra vonatkozóan. Azt gondolom, hogy erre mindenképpen kíváncsiak vagyunk, legalábbis én személy szerint kíváncsi vagyok a véleményére, hiszen ez alapvetően változtatja meg a felsőoktatás finanszírozást, és azt gondolom, hogy a felsőoktatás egészét, sőt ennek súlyos társadalmi kihatásai is lehetnek.
A másik kérdésem vagy a többi kérdésem nem a felsőoktatásra vonatkozik, vagy csak részben: említette, hogy 2,3 millió résztvevője van az oktatásnak. Ez valóban egy hatalmas szám. Mi, MDF-esek régóta szorgalmazzuk az oktatási jogok biztosának különválasztását. Kíván-e ez irányba a minisztérium ellépni, illetve önnek, mint leendő miniszternek milyen elképzelései vannak az oktatási jogok biztosának intézményével, hiszen valóban azt gondolom, hogy 2,3 millió ember megérdemli azt, hogy egy erős, biztosi intézmény legyen. Nyilván itt nem a biztos személyét kérdőjelezzük meg, hiszen Aáry-Tamás Lajos kiválóan látja el a feladatát.
Szeretnénk hallani néhány gondolatot, hogy az alapfokú művészetoktatási intézmények sorsa milyen lesz, hiszen az elmúlt négy esztendőben, főképpen az elmúlt két évben elég komoly támadások érték ezt az intézménystruktúrát. Nyilvánvalóan vannak anomáliák, amelyeket meg kell szüntetni, de azt gondolom, hozzátartozik a magyar oktatási rendszerhez az alapfokú művészetoktatási intézmények léte, sőt egy modellértékű intézményrendszer szerint nemzetközi szinten is. Nyilván bizonyos változtatásokra szükség van, de remélhetőleg a megszüntetésre nem kerül sor, illetve a finanszírozási kérdésekben egy megnyugtató állapotra van lehetőség.
Említette miniszterjelölt úr a nyelvtudás kérdését. Itt egy fontos problémára hívnám fel a figyelmet, mégpedig a felsőoktatási intézményekben részben a nyelvoktatás hiányára, a nyelvi lektorátusok folyamatos megszüntetésére, részben pedig arra a szomorú tendenciára, hogy bizony, sereghajtók vagyunk abban a kérdésben, hogy mennyi hallgató megy ki külföldi ösztöndíjjal. Ön is említette, személyes életútja része volt a külföldön töltött ösztöndíj, kutatóprogram. Jó lenne, ha ezt minél több felsőoktatási hallgató élvezhetné, jelenleg az Erasmus és Szókratész ösztöndíjak elenyésző támogatást adnak. Kíván-e ez ügyben a minisztérium valamifajta előrelépést tenni, merthogy kevés költségvetési ráfordítással komoly eredményeket, komoly előrelépést lehet elérni, és szerintünk az uniós csatlakozás tükrében erre mindenképpen szükség van. Erre a négy-öt kérdésre várnék választ.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most Pósán képviselő úr következik. Korábbi intelmeimet annyival hadd fejeljem meg, hogy ha nem feltétlenül muszáj, korábban már elhangzott kérdést ne ismételjünk meg az idővel való takarékosság céljából. Köszönöm szépen.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Miniszterjelölt úr történelem-latin szakon végzett az egyetemen, ahogy volt módunk ezt megismerni. Szeretném megkérdezni, tudja-e azt, miniszterjelölt úr, hogy hogyan lesz ma valakiből latin szakos hallgató? Szeretném megkönnyíteni a munkáját. Csak azért hozom ezt a kérdést ide, mert az alapok, a fundamentum fontosságára volt szíves felhívni a figyelmet. Ma úgy lesz valakiből latin szakos hallgató, hogy nem kell latin előképzettség középiskolai szinten sem.
Magyarán: kíván-e azon változtatni, hogy a felsőoktatásba belépők, most függetlenül egyébként attól, hogy milyen szakra mennek, mégiscsak rendelkezzenek kellő alapokkal, tudással, a szlogenek szintjét elfeledvén, mert sajnos, az elmúlt négy évben a folyamatok ilyen irányba mentek. Azt gondolom, hogy ez nem szerencsés. Remélem, hogy az ön bemutatkozó beszédében elmondottakkal az én véleményem ily módon találkozni tud.
Miniszterjelölt Úr! A felvételi és érettségi összevonása elég komoly problémákat okozott az elmúlt időszakokban. Az elég neuralgikus pont, hogy ebben az évben hogyan s mint alakul a felvételi, ezt jelenleg nyilván még kevésbé tudjuk, pontszámok, és így tovább, de azért az előző időszak kellemetlenségéből okulván, tervezi-e azt, hogy ezt a rendszert átvizsgálják, átnézik és ezt a neuralgikus banánhéj-problémát kiküszöbölik és kiszámíthatóbbá, átláthatóbbá teszik?
A felvételihez kapcsolódóan, jóllehet tudom, hogy ez kormánydöntés, az ön személyes véleményére vagyok kíváncsi, hogy az államilag támogatott felvehető hallgatói létszámot ön, mint az adott ügyekért felelős majdani miniszter, mekkora nagyságrendben tartaná indokoltnak meghatározni 2007-re, 2008-ra, 2009-ra? Egész egyszerűen azért, hiszen most már elindult ez a bizonyos bolognai típusú képzés. Ennek kapcsán ön említette, hogy több részletével nem értett egyet. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a kormányprogramtól való eltérés nem létezhet. Nem derül ki számunkra az, hogy a bolognai folyamat kiigazítása, a részletek finomítása vagy esetleges felülvizsgálata ettől eltérő-e vagy sem. Ha erre tudna válaszolni, azt megköszönném, és ha igen, akkor indokoltnak tartaná-e, hogy a bolognai folyamatba néhány helyen belenyúljunk, és ha igen, akkor hol?
Marad-e a kétszintű érettségi rendszernek az a formája, ahogy most van? Ha igen, akkor továbbra is a felsőoktatási intézmények döntése marad-e az, hogy milyen szintű érettségit kérnek? Ez egy kicsit kapcsolódik ahhoz a problémához, hogy a felvételi és érettségi együttes számítása és hasonlók.
Melyek azok a „pozitív diszkriminatív” felvételi szabályok, amelyeket ön meg kíván őrizni az úgymond hátrányos helyzetűek érdekében?
190
191 mse (Pósán)
Mert ezek között vannak némileg indokoltak, de a személyes meggyőződésem az, hogy vannak teljesen indokolatlanok is.
Tervezi-e ön a jövőben az alapszakok számának a változtatását? Azaz lesznek-e újabb szakösszevonások? Mert az elmúlt években megtanulhattuk, hogy az alapszakok számának a változása folyamatos szűkítést, összevonást jelentett.
Intézményi hatáskör marad-e a mesterszakok alapítása, vagy pedig e tekintetben konzorciumokat kell majd létrehozni? Mert most látunk ilyen természetű törekvéseket a MAB részéről. Nyilván mindegyik mellett van pro és kontra érv, de szeretnénk tudni, hogy e tekintetben mi az ön személyes álláspontja.
A 2007. évi tanévtől elvileg meghirdetésre kerülnének a mesterszakok. Lesznek-e államilag támogatott mesterképzési létszámok, ezek körülbelül hogy és mint néznének ki 2006 és 2009 között? Milyen elvek alapján kerülnek ezek meghatározásra? A kérdésem azért indokolt talán, mondom annak, aki nem tudná, merthogy a mesterszakok kialakítására vonatkozóan - hogy is mondjam? - nagyon leegyszerűsítve sehol nem állunk még. Magyarán az időtényezők hihetetlenül összetorlódtak, amelyeket törvények, jogszabályok szempontjából viszont már végre kellene hajtani. Hogyan kívánja ön és az ön által vezetett tárca feloldani azt az ellentmondást, hogy korábban megszületett jogi szabályozókban meghatározott időkeretek és a valós élet köszönőviszonyban nincs egymással. Jelent-e ez átütemezési kényszereket és hasonlót?
És engedje meg, hogy még egy utolsó dolgot megkérdezzek a képzési hozzájárulás kérdésében, amely a sajtóban nagy visszhangot kapott. Magyar Bálint ezzel kapcsolatban 2002-től folyamatosan, a bizottsági ülésen mindig elmondta - ez az ő személyes meggyőződése volt -, hogy ő személy szerint a tandíj híve. Jól értem-e, hogy ebből a szempontból ennek ön is híve tud akkor lenni, határozott cáfolatot ugyanis nem hallottunk ilyen vonatkozásban. Ön az életrajzában feltüntette - szerintem helyesen -, hogy '99-ben megválasztották a legnépszerűbb oktatónak - ugye, így szerepel? (Közbeszólások.) -, az egyetemen a legnépszerűbb oktatónak választották, ezek után nyugodt lelkiismerettel fel tud-e vállalni a hallgatók felé is egy olyan természetű lépést, amely kifejezetten a tandíjra vonatkozik? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pokorni képviselő úr most kíván szólni.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Üdvözlöm a miniszter urat vagy a miniszterjelölt urat! Az egyik kedvenc gondolat az volt, amit önöktől is hallottam, hogy a gyerekeknek a határon túlra vonatkozó osztálykirándulásait kívánja majd támogatni a Szocialista Párt - volt egy ilyen, legalábbis a választások előtt gyakran hallottam ezt, sőt olyan formában is, hogy ön egy budapesti, egy fővárosi, egy belföldi, illetve egy határon túli osztálykirándulást is normatív módon kíván támogatni. Áll még ez a gavalléros ígéret? Ez egy gyerek esetében nyilván egyszer fordul elő, hogy minden gyerek egyszer eljut a határon túlra, egyszer eljuthat a fővárosba, illetve egyszer támogatnak egy belföldi utat - mennyi pénzt szánnak erre, kalkulálta-e ezt, jelölt úr?
A másik ilyen, nekem rokonszenves elképzelésük az volt, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek - és ha jól emlékszem, a számot is megmondták, hogy 48 - közel egyharmadában legyen a pedagógusoknak egy kiegészítő pótlék. Áll-e ez? Mennyi ez a pótlék? Most szeptembertől lesz, vagy csak 2007 januárjától? Hány pedagógus részesedik majd ebben? Mennyit kalkulálnak erre a jövő évi költségvetésben, 2007-ben?
Valójában egy utolsó dolgot vetnék még fel. Ön ugyan azt említette, hogy semmilyen türelmi időt nem kér, de ha megengedi, segítek: a mostani felsőoktatási törvényben, a 2005-ös módosításában, a 3. mellékletben szabályozza, hogy hogy kell kiszámolni, mennyi a képzési támogatása és mennyi a fenntartási támogatása egy felsőoktatási intézménynek, ön vagy önök pedig úgy fogalmaznak, hogy aki most önköltséges képzésben vesz részt, annak az önköltséges díja minimum annyi kell hogy legyen, amennyi a képzési, illetve a fenntartási támogatás. Nem hiszem, hogy önnek fejből kellene tudnia, mi van ebben a mellékletben, ezért elmondom: a számítási alap a nemzetgazdasági bruttó havi átlagkereset, ennek az 1,6-szerese az alapja mondjuk a bölcsészképzésnek, egy tanító képzésének, ez egészül ki plusz 50 százalékkal, a fenntartási normatívával. A legolcsóbb képzésnél tehát a nemzetgazdasági átlagkereset 2,4-szeresét kell nettóban kifizetni, azaz ez a havi átlagkereset 3,6-szerese, ez a legolcsóbb. Hogy érthetőbb legyen, és ne csak a táblázat százalékaiban számoljunk, a legolcsóbb képzés, mondjuk egy tanítói, tanári végzettség 400 ezer forint, hogyha 130 ezer forintnak tekintjük a nemzetgazdasági átlagkeresetet. (Közbeszólások.) 390 ezer. Mondta, hogy Bécsben tanult. Két éve Bécsben is van tandíj, egész Ausztriában egységes a tandíj, megnéztem, hogy mennyi: 400 euro. Osztunk-szorzunk, ez durván 100 ezer forint, ha jobb a napi árfolyam, ha rosszabb, akkor felmegy mondjuk 120-ra. Magyarországon a legolcsóbb képzés 400 ezer, Ausztriában meg 100. A legdrágább képzés, mondjuk az orvosi vagy a művészeti képzés, ha valaki hegedűjátékot vagy színészmesterséget tanul, vagy ha gyerekorvos akar lenni, akkor - kiszámoltam, kiszámoltuk, nem akarok nagyképűsködni, hogy egyedül tudtam erre az eredményre jutni - az 2 millió 80 ezer forint, ennyi az orvos.
Ad abszurdum egy szegény család gyermeke nem engedheti meg magának, hogy Budapesten tanuljon, hanem Bécsben kell tanulnia. Vicces, de ha a jelenlegi szabályokat és az önök elképzeléseit magam elé teszem, akkor igaz. És ez nem az utólagos képzési hozzájárulás vagy tandíj, ez a jelenleg fizetett önköltséges képzés, amelyben a gyerekeink több mint fele részt vesz, és önök úgy fogalmaznak, hogy ez lesz az alapja annak a képzési számlának, amit majd utólag kapnak meg a gyerekek, és majd utólag fizetik ki erre a jövedelmük 3 vagy a 6 százalékát. Az, hogy ez mikor történik, 2007-től vagy 2010-től felmenőrendszerben, az egy távoli probléma, komoly elveket sért, és én rossznak tartom ezt az elképzelést, de az, ami a gyerekeink 50 százalékát most érinti, szeptembertől vagy januártól érinti, azaz a ma önköltséges képzésben tanuló gyerekek 400 ezer forintos tandíjat és 2 millió forintos tandíjat kifizessenek, az meredek.
Említette, hogy önnek két gyereke van, a nagyobb 16 éves, és sokszínű haja van vagy gyakran más színű a haja. Nem tudom, hogy most mennyit keres egy miniszter, de ha netán egyszerre járnak majd főiskolára, egyetemre, tartok tőle, hogy önnek sem lesz egyszerű ennek a két gyereknek az önköltséges képzési díját kifizetnie, ha nem jutnak be az államilag finanszírozott képzésbe, amit most már ne is nevezzünk államilag finanszírozottnak, jobb lenne csak állami előfinanszírozásnak nevezni, hiszen majd utólag finanszírozzák a hallgatók a saját képzésüket, maradjunk ennél!
200
PÉ 201 (Pokorni)
Nyilván ön jól mondta, hogy a négyszeresére nőtt a hallgatók létszáma ma, mint 15 évvel ezelőtt volt, így tehát nem indokolt azt a kérdést feltenni, hogy ma könnyebb-e egy egyetemista gyereket fenntartani vagy eltartani, mint 15 évvel ezelőtt, mert az akkori generáció 8 százaléka, 10 százaléka tanulhatott, ma pedig már ez a 40 százalékot eléri. Így tehát nem túlságosan összehasonlítható a két dolog. De mégis, ha valakinek van élménye afelől, hogy ön mondjuk ingyen tanult, a szülei nem voltak gazdag emberek, de mégis meg tudták oldani, hogy ön egyetemen tanulhatott. Az ön fiai már csak akkor tanulhatnak egyetemen, ha ön a miniszteri fizetését megőrzi még évekig, amit most nem szeretnék itt sportszerűsködni, hogy kívánok-e önnek vagy sem, ez egy másik kérdés, de nem akarom, hogy anyagi problémái legyenek a gyerekei taníttatását illetően. De radikálisan nehezebb ma a helyzet egy két gyereket egyetemen taníttató család számára, mint 15 évvel ezelőtt. És mondom: ez egy másik kérdés, hogy ez négyszerte több család számára adatik meg, amit én is üdvözlök, sőt volt idő, amikor tenni is tudtunk érteni.
Tehát kérem, hogy ezt gondolják végig alaposan, mert az az abszurdum, hogy Bécsben olcsóbb lesz tanulni, mint Pesten, az szerintem eléggé vérlázító lenne. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tatai-Tóth képviselő úr kért még egyszer szót.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Pokorni úr felvetette itt a kistérségi feladatellátást, erről szeretnék kérdezni miniszterjelölt úrtól, hogy egyetért-e azzal, hogy a közoktatás bizonyos feladatait a kistérségi együttműködés keretében oldjuk meg. De ha már szót kértem, akkor nem tudom megállni, hogy ne utaljak vissza arra, hogy rendkívül sok ígéret hangzott el a választási kampány során, így nem csodálkozom azon, hogy Pokorni úr bizonyos mértékig keveri, hogy ki, mit ígért. Én például pontosan emlékszem arra, mert nekem kellett rá reagálni, hogy azt Pokorni úr hirdette meg, hogy csak akkor kaphatnak érettségi bizonyítványt magyar iskolákban a gyerekek, ha előtte voltak Erdélyben vagy a határon túli magyarokat meglátogatták. Tehát azt gondolom, hogy nem kellene összekeverni, hogy melyik párt ígérte a kötelező határon túli kirándulások iskolai bevezetését, mert ebből csak zavar keletkezne.
Az utólagos hozzájárulásról annyit, hogy nem állja meg a helyét az, hogy az utólagos hozzájárulás megakadályozza a fiatalokat abban - lehet nem egyetérteni ezzel, de logikailag nem állja meg a helyét az, hogy az utólagos térítési díj vagy hozzájárulás távol tartja a fiatalokat a továbbtanulástól, hiszen a kötelezettség csak akkor jelentkezik, ha megszerezte a fiatal a diplomát és viszonylag jól keres. Akkor jelentkezik egy valóban többletteher, de ez azt a döntését, hogy 18-19 évesen jelentkezik egyetemre, főiskolára, megkezdi a tanulmányait, az ezt nem befolyásolja. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő Úr! Egyrészt kérném, hogy őrizzük meg a szerepeket és hagyjuk meg jelölt úrnak a kérdésekre adandó választ, másrészt tényleg azt kérném, hogy a kormányprogram részleteinek vitájába most ne menjünk bele kormányzati oldalról sem. Zsigó alelnök úr ismét szót kért.
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem élek vissza a bizottság türelmével, tisztelt elnök úr, csak szeretném képviselő urat tájékoztatni arra, ajánlom figyelmébe a háttéranyagot Hiller István miniszterjelölt úr bizottsági meghallgatásához, a 27. oldalon ugyanaz a Népszabadság cikk 2006. február 23-án: „A Hiller István által ismertetett program alapelvei”, többek között benne van, hogy „normatív támogatást nyújtanak minden iskolának egy belföldi, egy fővárosi és egy határon túli tanulmányi kiránduláshoz.” Remélem, hogy ezek után már nincsen kétsége afelől, tisztelt képviselő úr, hogy ki ígérte ezt. Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szeretném a képviselők közötti vitát ezzel lezártnak minősíteni. Mielőtt jelölt úrnak megadnám a szót válaszadásra, három kérdésem nekem is lenne.
Az egyik az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos. Nem az a kérdés, hogy többet kapnak-e az egyházi iskolák tanulói, mint az önkormányzati iskoláké, hiszen a számok makacs dolgok. Ha 2001 és 2005 között az egy önkormányzati tanulóra eső állami támogatás összege 35, az egyházi iskolában tanulóra eső támogatás pedig 65 százalékkal nőtt, akkor vagy most kapnak többet az egyházi iskolákba járók vagy 2001-ben kaptak sokkal kevesebbet. (Dr. Pósán László: Vagy több feladatot látnak el!)
Mindebből következően én inkább azt kérdezném, hogy az egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatban évről évre megújuló vita forrása alapvetően, hogy az úgynevezett vatikáni megállapodás a kiegészítő finanszírozás számítási módját nem definiálta szabatosan. Egyfelől nem is definiálhatta, hiszen azóta a közoktatás normatív támogatása jelentős mértékben megváltozott, másrészt egyszerűen egy megállapodás keretébe ilyen részletek nem fértek bele.
Kérdezem tehát jelölt urat, úgy is, mint a kormány és az egyházak közötti kapcsolattartásért felelős tárca várományosát, hogy kíván-e az iskolafenntartó egyházakkal e tekintetben tárgyalásokat folytatni, hogy megállapodásra jutni, az természetesen két félen múlik.
A másik kérdésem a pedagógusok - hogy úgy mondjam - minőségi bérezésére vonatkozó megjegyzésére, hogy tudniillik a béremelés egy jelentős részét bizonyos teljesítmények alapján kívánják odaítélni. A kérdésem, hogy kíván-e ennek objektív alapjául szolgáló mérési rendszert működtetni, és milyen hatékonysággal, milyen mélységig a tárca?
Harmadszor pedig ismét a kistelepülési kisiskolákról. Jelölt úr és a Szocialista Párt programja is azt mondta, hogy ezeket az iskolákat becsben kívánjuk tartani. Ugyanakkor - és ez is jelölt úrnak és ez is a Szocialista Párt programjában van benne - fel kívánunk lépni az esélyegyenlőtlenségek ellen, a szegregáció, többek között a spontán szegregáció ellen. Sajnos, van az életnek egy meglehetősen nagy területe, ahol ez a két szempont egymásnak ellentmond. Ez nem általában vonatkozik a kistelepülési kisiskolákra, de számos kistelepülési kisiskola a hátrányos helyzetűek további hátrányának fokozódását, a szegregáció, a spontán társadalmi szegregáció erősödését jelenti. A kérdésem az, hogy ahol ez a két, egyébként egyként támogatandó elv ellentmondásba kerül, ott melyik lesz erősebb, melyiket fogják érvényre juttatni? Köszönöm szépen.
Most megadnám jelölt úrnak a szót válaszadásra, gondolom, nem lesz gondja azzal, hogy nem láttuk el kérdésekkel.
Dr. Hiller István válaszai a kérdésekre
DR. HILLER ISTVÁN miniszterjelölt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Először egy általánosan érvényes választ szeretnék adni, ami több feltett kérdésre világos és egyértelmű feleletet ad. A kormányprogramban szereplő célok elérése számomra feladat, és ettől eltérni nem kívánok. Következésképpen, mivel a kormányprogram nyilvános, annak vitáját pedig az elkövetkező napokban le fogjuk folytatni, azokra a kérdésekre, amelyek a kormányprogramban szereplő állításokra, elképzelésekre vonatkoztak, egyértelműen és egyben kívánok válaszolni, tudniillik hogy ezeknek a megvalósítását akarom és meg is próbálom elérni.
Sok olyan kérdés volt, minden egyes kérdésen szeretnék végigjutni és végigérni, amelyek a magyar oktatásügy lényegi kérdéseit is érintették.
Tisztelt Bizottság! A kérdésekben megfogalmazott állítások és a mögötte lévő tartalom is bizonyítja, amit egyébként nélkülünk és rajtunk kívül is lehet tudni: a mai magyar oktatásügy állapotáról sokat lehet tudni ma Magyarországon.
210
211 mse (Hiller)
Nem arról van szó, hogy ne ismernénk, ne tudnánk részleteket, nemcsak pillanatfelvételeket, hanem akár folyamatokat is ne látnánk, igenis erre megvan minden lehetőség - az egy más kérdés, hogy ebből ki mennyit merít. De hogyha csak arra gondolok, hogy az Országos Közoktatási Intézet, a OKI által kiadott Jelentés a közoktatásról hosszú évek óta igen jelentős tudást bemutató tanulmányokat és egészen precíz adatokat szolgáltat minden egyes évben, akkor ma oktatáspolitikus felelősséggel nem jelentheti ki - mint ahogy azt itt természetesen nem is mondta senki -, hogy egyébként ne tudnánk, ne ismernénk a jelent, ez nem így van. Az egy más kérdés, hogy ki mennyire hajlandó ebben elmélyülni, de objektíve azt kell mondjam, hogy ismerhetjük adatok és feldolgozások tükrében is.
Én ezt azért tartom lényegesnek, mert nem lehet arra hivatkozni, hogy bizonyos döntéseket azért nem lehet meghozni, mert egyébként nem ismerjük, hogy mi van a mélyben. Biztos fel lehet tenni olyan kérdést, amelyre azt lehet mondani, hogy ennek a legrészletét még nem tudjuk, de azt gondolom, hogy a magyar oktatásügyről az óvodák világától a felnőttképzésig, erről a szféráról igenis kellő informáltsággal rendelkezhetünk.
Örülök, hogyha sok minden van, amiben egyetértünk - ez általában így szokott kezdődni -, és Pálinkás képviselő úrnak kétségkívül igaza van abban, hogy az ördög a részletekben rejlik, ennek a hangsúlyozása a mai nap különösen aktuális, hiszen hallom, hogy mivel világszerte 2006. VI. hó 6-át írjuk, és a 666 többekben misztikus emléket hoz, most az ördög emlegetése még inkább aktuális - azért reméljük, hogy oktatáspolitikai vitánkban ő tenmaga nem fog megjelenni, elég bajunk van nélküle is! (Derültség.) Mindenben, szakmapolitikai kérdésekben, amiben egyet tudunk érteni, én az egyetértésnek a híve vagyok, erre törekedni fogok, de nem gondolom egyébként, hogy mesterséges egyetértést lehetne vagy kellene produkálni. Sok dolog van, amelyben egyet tudunk érteni, azokban ne legyen akadály, hogy egyetértsünk, őszintén remélem, hogy mondjuk két és fél év múlva is így fogjuk gondolni; amiben meg nem értünk egyet, azt nyilván ki-ki a saját elve, véleménye, tapasztalata szerint elmondja, és akkor szemben állunk, akkor vitatkozunk, jó, rendben! Nincs ezzel nekem abszolút semmi bajom. Azzal van bajom, hogyha bármilyen okból, amikor egyébként egyetérthetnénk, valamilyen mesterséges vagy mesterkélt ok miatt nem vagyunk nem vagyunk arra hajlandóak. Úgy látom egyébként, hogy ez szintén közös bennünk. Se egy, demokratikus választáson többséget elnyert pártnak, koalíciónak nem szégyen, hogyha egyetért a kisebbségben maradttal, és őszintén remélem, hogy egy ellenzéknek sem szégyen vagy hátrány - nem, ezt nem akarom mondani; azt gondolom, hogy azért ma Magyarországon sajnos az, de talán levetkőzzük -, hogy ha valóban úgy gondolják, hogy egyet tudunk érteni, akkor ezt megvalósítani is képesek. Csináljuk így!
A kormányprogramot közösen dolgoztuk ki, annak a kormányprogramnak, amely elfogadásra került, mondom tehát még egyszer, a megvalósításáért én tenni kívánok és tenni fogok.
És akkor az egyes kérdésekről:
Fenntartom mindazt, amit a kistelepülési iskolákkal kapcsolatban mondtam és önök is többször idéztek. Én ebben ugyanis nem egyszerűen csak egy intézményi kérdést látok, hanem 7-8-9 éves gyermekeket is. De ez így, ha nem ismerjük egy kicsit jobban az élethelyzetet és a mai magyar valóságot, akkor papírízű, képviselő asszonyok és képviselő urak. Nem arról van szó, hogy egy iskolában, amelyről ma a statisztika kimondja egy településen, hogy oda 37-en járnak... 200 olyan iskola van Magyarországon, ahol kevesebb diák van, mint 50, és van majdnem 50 olyan iskola, ahol kevesebb diák van, mint 20, de ha megnézik az adott települést, akkor nem arról van ám szó, hogy azon a településen annyi kiskorú, általános iskolás korú vagy éppen alsó tagozatos korú gyerek van, mondjuk ki már világosan, tisztelt bizottság, hogy akinek van egy Skodája vagy van egy motorja, egy autója, és megteheti, az már döntött erről a kérdésről, amiről mi itt szakmapolitikai meg politikai konferenciákon és bizottsági üléseken vitatkozunk. Tessék belátni! Tudok olyan települést mondani, ahol egyébként az általános iskolás alsó tagozatos korú gyermekeknek közel a fele nem abba az iskolába jár, amely tőle 300 méterre van, miközben ott iskola működik. Tehát itt bizony vannak egyéni életdöntések, és e tekintetben mi, azt gondolom, nem vagyunk elég őszinték egymáshoz. Ezt felmérni legalább annyira szükséges.
Révész képviselő úré volt az első kérdéscsokor, amelyre részben válaszoltam, részben pedig most kívánok válaszolni rá. A határon túli magyar oktatás kérdése természetesen része az oktatási és kulturális minisztérium tevékenységének, és én magam is ismerem azokat a határon túli magyar, akár alsó vagy középfokú, akár felsőfokú oktatási intézményeket, amelyekről - részben név szerint - ön is szólt. Úgy gondolom, hogy a magyar állam finanszírozása nélkül valóban ellehetetlenült helyzetbe kerülnek, ugyanakkor érdemes most már leülni akár a Sapientia, akár más határon túli magyar intézménnyel, mert mi az adófizetők pénzével gazdálkodunk, képviselő úr, és azt akarjuk, hogy ne csak létezzenek, hanem magas színvonalú, de legalábbis a jelenleginél jobb színvonalú oktatás történjen ott. Ez az én számomra probléma. Tehát az nem megy, hogy csak úgy önmagában, kérdezetlenül - és itt más tekintetben volt szó kontrollról, már hogy minőségről -itt ez az adófizetői forint itt másként kerül elbírálásra. Én ebben szívesen nyitok, határozzuk meg ezt! Mint ahogy azt is nagyon nehezen viselem, amikor megkötött szerződések - amely szerződéseket egyébként magyar adófizetői pénzek alapján kötöttek - után évekkel kiderül, hogy azok a szerződések rosszak voltak, jogi értelemben hibásak voltak, egyébként pedig egy sereg pénz vagy elúszott, vagy el fog úszni. Merthogy felelősség ott is van, és ezekről együttesen kell tudni beszélni.
Jogos tehát az az igény, amikor arról beszélünk, hogy igenis a magyar nyelvű felsőoktatás a magyar lakta területeken, a határon túl, állami támogatásra szorul, és ennek meg kell lennie, de a másik oldalon másfél évtizeddel a rendszerváltozás után, azt gondolom, bizony joggal támaszthatunk olyan mechanizmusokat, kontrollmechanizmusokat, amelyek a minőségre meg a pénz felhasználására világosan és egyértelműen vonatkoznak, mert e tekintetben legalábbis kétértelmű és kétérvényű tapasztalatok vannak. Hogyha ebben a minisztériumot vagy a majdani minisztériumot a parlamenti bizottság akár vitákkal is tudja segíteni, azt én nagyon szívesen fogom venni.
Több kérdés vonatkozott a művészeti oktatásra, akár az alapfokú művészeti oktatás dolgára. Miközben szimpátiával fogadom az aggódást - tehetségről van szó -, azért hadd mondjam el, hogy amíg 2002-2003-ban 467 ilyen intézmény volt, addig 2004-2005-ben 581, magyarul majdnem 25 százalékkal több.
220
PÉ 221 (Hiller)
A tanulói létszámok 13,7 százalékkal növekedtek. A pedagógusok száma e tekintetben 17 százalékkal növekedett. Azokat a vitákat, amelyek a művészeti oktatás és a finanszírozás kérdéséről a tavalyi évben és a korábbiakban is folytak, azt én helyeslem, hogy június 30-áig az OKÉV útján folyik egy hatósági ellenőrzés, és hogy minőségtől függő differenciálás biztosításra kerül, ugyanakkor egy egységes és folyamatos értékelési rendszert szükségesnek tartok fenntartani. Egy majdani, már tudniillik a 2007-es költségvetésre vonatkozó, akár részletes, akár általános kérdéseikre nem tudok most válaszolni. Gondolom, hogy e tárgyban fogunk majd találkozni, de mielőtt még a 2007. évi költségvetés részletes és általános tervezése nem történt meg, úgy egy szakterületnek, az oktatás és kultúra területének bizonyos szakági költségvetéseire vonatkozó kérdésekre nem lenne felelős válaszolni.
Kormos képviselő úr és mások is a területi, térségi koordinációról, a szegregáció és differenciálás kérdéseiről, a közművelődés, a kultúra és oktatásügy összekapcsolódásáról kérdeztek, mint ahogy Hoffmann képviselő asszonynak is volt ilyen kérdése és más is, most csak ennek a részére szeretnék reagálni és válaszolni.
Itt is nagyon nehéz ám általánosságban kimondani az igazat, mert miközben valóban csökkenő diákszámról beszélünk, és ez a nagyságrend az előbb ismertetettek szerint igen jelentős, ez természetesen nem arányosan jelentkezik az országban. Budapest agglomerációjában például jelentősen és folyamatosan nő az általános iskolás korú diákok száma. Azon oktatási, közoktatási intézmények, amelyek a korábbiakban akár a '90-es évek közepéig működtek, számszerűleg is nehezen vagy alig tudják ellátni a feladatot, olyan mennyiségű a növekmény. Kisebb mértékben bizonyos nagyvárosainkban vagy nagyvárosaink környékén is ez megtapasztalható, miközben nyilván általánosságban és országos átlagban az elmondott és legfrissebb KSH-számok igazak. Ezért a Kormos képviselő úr által indítványozott és javasolt vagy kérdezett koordináció nemcsak hogy lehetséges, hanem alapvetően szükséges.
Tehát itt elkapkodva és csak átlagban beszélni dolgokról, butaság. Ezért megyei, illetve regionális szinten érdemes átlátni ezeket a kérdéseket, mert miközben az országunk egészére igaz, amit mondok, ön könnyen tud mutatni olyan várost, olyan települést vagy olyan vidéket is, ahol nem; konkrétumában és folyamatában sem. Ezért tehát a koordináció nagyon is szükséges.
A közművelődés, egyáltalán a kultúra és az oktatás világa ne bizonygassuk egymásnak, hogy szorosan összetartozik, mert mindannyiunk élete és tapasztalata részben erről szól. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumot lehet külön-külön is jól vezetni és rosszul is, és lehet egyben is jól vezetni és rosszul is. Nem ettől lesz jobb. Önmagában nem ettől lesz jobb. Az a fajta kormányzás, amire készülünk, és az az államfelfogás, amely egy kisebb, szervezettebb és jobban működő államot, államapparátust jelent, természetesen egyértelműen ebbe az irányba mutatott és ezért is csináljuk. De önmagában attól színvonalemelést várni, hogy összevonjuk vagy mint az önök kormányzása idején, '98 után megtörtént a szétválasztás, ettől nem lesz se jobb, se rosszabb. Ugyanakkor ezek a folyamatok, amelyek a kultúra és az oktatás területén összefüggenek, ezek együttes láthatása szükséges.
Még valamit, amit nyilván nem ebben a bizottságban kell megbeszélni, de ha önök kérdeztek a kultúra ügyéről, akkor erről érdemes beszélni. Talán társat találok önökben is, miközben önök az oktatás és a tudomány ügyéért felelősek.
A tapasztalat azt mutatja - és ez nemcsak Magyarországon van így, hanem számos európai uniós országban van együttesen oktatási, kulturális minisztérium -, hogy ha nem figyelünk eléggé, akkor az oktatás társadalmi jelentősége és hatása miatt egy összevont minisztériumban a kultúra érdekérvényesítő képessége és jelentősége csekélyebb. Úgy gondolják ugyanis, hogy a minisztériumnak van egy fő profilja, és aztán van egy b) pontja. Őszintén szeretném, ha ez nem így lenne. Éppen azok miatt az összefüggések miatt, amelyekről önök a kérdéseiket, az állításaikat megfogalmazták.
Amikor miniszter voltam, az alfa-programot azért indítottam el, és úgy látom, hogy valóban jó néhány vidéki múzeum megújítását sikerült elérni, mert például egy történelemórát, egy földrajzórát és hadd ne soroljam, szemléletesebben és jobban, színvonalasabban és eredményesebben lehet tartani. Ha megtesszük azt a 293 lépést az iskolától mondjuk a múzeumig, azt pedig akkor lehet, ha az a múzeum él. Nem belemenve a kultúra részleteibe, tisztelt bizottság, a magyarországi múzeumok kiállításainak átlagéletkora 17-19 év, az állandó kiállításoké, ami azt jelenti, hogy ha egy állandó kiállítást valamikor a '80-as években kiállítottak, akkor az 2000-ig úgy volt. Akkor le se porolták. (Megszólal egy mobiltelefon, aminek csengőhangja a „Fel torreádor, öld meg a bikát” dallamot játssza.) Ha nem veszik rossz néven, és ha már itt az operaidézet egy állatról szól, nekem is eszembe jut az a bányaló, amit a salgótarjáni múzeum, a bányamúzeum állított ki valamikor az 1960-as évek végén, és 30 éven keresztül megmozdítatlanul, de úgy, hogy le se porolták, csak a szőre hullott, állt ott. Kétségkívül azt gondolom, hogy egyébként tragikusabb volt a sorsa így múzeumi tárgyként, pedig bányaló volt, nem egy vadnyugati prérin szabadon nyargaló ló.
Azt gondolom, hogy ezeknek az összefüggéseknek az élő láttatása az, amiről a képviselő úr beszélt. Én ennek elkötelezett híve vagyok. Bolond ember az, aki egy akkori városban, mint mondjuk Gyöngyös, külön látja a múzeum ügyét, külön látja az iskola ügyét, nem így van, nem is életszerű. Próbáljunk már egymásra találni e tekintetben, és akkor ehhez a bizonyos színvonalemeléshez őszintén remélem, hogy közelebb jutunk.
Hoffmann képviselő asszonynak több más kérdése is volt. Ami az én kulturális politikai elképzeléseim és az oktatáspolitikai elképzelések közötti vélt ellentmondásra utalt, e tekintetben megnyugtathatom, merthogy ilyen ellentmondást nem gondolok és úgy érzem, hogy nincs is bennem. Ezt minden további nélkül össze lehet hangolni.
Professzor asszony világosan tudja, hogy a kompetenciaalapú és a kultúraközvetítő pedagógia arányában most számot mondani a szakmai ostobaság határa. Ez a történet nem úgy megy, hogy akkor 20 százalék és 80 százalék, 40 százalék és 60 százalék, hanem azoknak a természetes arányoknak a kialakítása, ami egyébként a szakmánknak - hogy mondjam - a lényege. Sok minden van, amit nem lehet paragrafusba foglalni, és sok minden van, amit nem lehet jogszabályba foglalni. Arról például, hogy egy középiskolai tanár milyen képességekkel rendelkezve, milyen kapcsolatot alakít ki a 21 diákjával ott bent, a teremben, hogy ne beszéljek a tanítónőről, nem lehet törvényt hozni, csak szabályozni, vagy legalábbis elősegíteni, hogy akinek valóban hosszabb távon is elhivatottsága a pedagógiai szakma, az legyen és maradjon. Aztán az arányok pedig kialakulnak. Én arra fektettem a hangsúlyt, hogy nem vagyok híve a szélsőségnek, egyik vonatkozásban, tehát nem tudom elképzelni azt, hogy a kultúraközvetítő pedagógiára azt mondjuk, hogy ennek se hatása, se érvényessége.
Mint ahogy be kell látnunk, és nem egy felmérésre hivatkozni...
Sokatmondó a Pisa, és valóban sokkot okozott szerte Európában, érdemes persze kontrollvizsgálatokat is nézni. De alapjaiban azért abban megállapodhatunk, hogy Magyarországon ma a kompetencia alapú pedagógia, még pontosabban hogy nincsen azon a szinten a diákok írás-olvasás-számolási és főleg szövegértési készsége, mint amit szeretnénk, amit elvárnánk és ami szükséges. Tehát ennek a jobbítása cél kell hogy legyen. Egy hosszabb bizottsági ülésen biztos ki lehet majd tárgyalni ennek a történetét is. Újabb és újabb fölfedezések, újabb és újabb szükséges tananyagok, semmit nem vettünk el, mindig egy kicsit hozzátettünk a többihez, aztán kialakult egy olyan mennyiség, ami egy 9 éves gyerek számára nemhogy befogadhatatlan, hanem ellenreakciókat vált ki benne és taszít, ez az igazság. És ahelyett, hogy megtanult volna rendesen írni és olvasni meg számolni, tömtük az agyát olyan fölösleges ismeretekkel, amelyekből nem voltunk elég bátrak elvenni mennyiségben, csak mindig csak egy picit adtunk hozzá, mert az szükséges, és még meg is lehetett magyarázni, hogy miért szükséges: mert a világ erre vitt. Aztán amerre vitt a világ, mert sodródva arra mentünk, kiderült, hogy a gyerek ugyan olvassa-olvassa, de amikor visszakérdezzük tőle, hogy mégis miről olvasott, fogalma nem volt az egészről. Azt gondolom, hogy ezek alaptételek. Azt sem lehet mondani természetesen, hogy ez mindenkinél így van, persze, különböző mértékben van így, de hogy ez ma alapvetően a problémánk, ez a közoktatási helyzetünk meghatározó problémája, abban, azt gondolom, nem lehet vita.
Igen, érzem a különbséget szegregáció és differenciálás között, és szükségesnek is tartok differenciálást, és ellene vagyok a szegregációnak, és azt is gondolom, hogy ezek bizonyos helyen spontán folyamatok, máshol meg nem, és erről nem tisztességes nem beszélni. Nem tisztességes arról nem beszélni, hogy igenis tudni kell, hogy vannak falvak, amelyek cserélnek egymással - ugye, tudják? -, hogy az egyik falu azt mondja, hogy az én iskolámba járjanak a romák, és a két faluból oda járnak a romák, a másik iskolába pedig járjanak a nem romák, és a két faluból oda járnak a nem romák. És azt gondolom, hogy ha valami szegregáció, akkor ez az. Nem mondom, hogy általános, csak nem vagyok hajlandó becsukni a szemem, és nem gondolom, hogy erről nem beszélni egy parlament oktatási és tudományos bizottsága előtt nem bűn. Akkor mondjuk ki, hogy ezzel szakítunk, hogy ilyen van. Hogy amikor más országban, más kontinensen ilyesmiről akár gyerekkorunkban, akár felnőttkorunkban filmet láttunk, akkor elítéltük, amikor meg itt él közöttünk, akkor sok tekintetben szemet hunyunk, ez így nem mehet. És nem hiszem, hogy ez pártpolitikai kérdés. Őszintén kérem ebben az együttműködésüket. A tehetség nem oda költözik, ahol pénz van, és nem is attól függ, hogy valaki roma vagy nem roma. Az biztos, hogy ma Magyarországon minél kisebb településen élsz, minél inkább Kelet-Magyarországon élsz, az, hogy fiúnak vagy lánynak születtél, hogy roma vagy nem roma vagy, alapvetően befolyásolja az érvényesülésedet ugyanolyan tehetséggel. Azt gondolom, hogy ha van oktatáspolitika és annak célja, akkor ennek a felszámolása az.
Azt is gondolom, hogy nem kell naivnak lenni, és nem kell azt gondolni, hogy négy év alatt mindent meg lehet csinálni. Nekem az elmúlt négy év, annak a jó része, amíg a kormányzatban dolgoztam, meg korábbi tapasztalatok is arra mutatnak, hogy ha egy tárca vagy egy miniszter sikeres, akkor, ha nagyon ügyes, négy év alatt három, hogyha jól megy neki, akkor két nagy ügyet meg tud oldani, ez az igazság. Természetesen vannak irányok. Ha azt kérdezik, hogy az oktatásügyben, a kultúrában hosszú távon nagy-nagy változásokat akarunk-e, igen, igen, nem is tagadom, igen. Ha azt kérdezik, hogy mi az, ami ebből négy év alatt reálisan megvalósítható, őszintén remélem, hogy három nagy ügy igen, ha jól dolgozunk, és nem gondolom, hogy minden.
Az egyházi iskolák finanszírozása, egyáltalán az egyházakkal való kapcsolattartás kérdése. Ma ez a kérdés az 1997-ben megkötött úgynevezett vatikáni szerződés alapján megy, és nyilván nemcsak a katolikus egyházzal, hiszen az volt a minta több más egyházzal történő megállapodáshoz is. Azóta viták vannak a finanszírozásról, a finanszírozás módjáról, nemcsak a mértékéről, hanem a hogyanról is. Azt egyébként senki nem várta, hogy egy törvényben precízen, pontosan és minden vitát kivédve meg legyen ez szabva, de azért már megbocsássanak, vagy magunknak mondom: megbocsássunk, eltelt tíz év, és hogy még mindig arról vitatkozik a magyar politika, hogy egy tíz évvel ezelőtt megkötött szerződést egyébként hogy kell végrehajtani, és hogy ez évről évre mondjuk augusztustól decemberig téma, az azért nagyon sok mindent elárul magunkról. Olyan irtó jó lenne, ha egy megkötött szerződést úgy tudnánk betartani, hogy mind a két fél úgy gondolja, hogy betartjuk. Itt az egyik fél úgy gondolja, hogy nemhogy betartottuk, hanem túlteljesítettük, a másik fél meg úgy gondolja, hogy nemhogy nem tartották be, hanem még el is vontak - ennél messzebb nagyjából már nem lehetnek álláspontok. Jövőre lesz tíz éve, hogy megkötöttük a vatikáni szerződést, érdemesnek tartom arra az időt, hiszen azt is kimondja az egyezmény vagy a törvény, amely az egyezményt törvénybe iktatta, hogy működik vagy működjön egy bizottság, amely a törvény végrehajtását kontrollálja, ez papíron működik, egyébként nem, hogy ez aktívan, valóban élően működjék, és egyértelműen mondja ki, ami egyébként a politikai szándék volt, és a végrehajtás mikéntjéről is döntsön. Magyarul: világos és tiszta képet akarok, meg megoldást - aztán majd vitatkozunk arról, hogy az megfelel vagy nem felel meg. Biztos, hogy valaki azt fogja mondani, hogy megfelel, a másik meg azt mondja, hogy nem felel meg, csak éppenséggel a végrehajtás mikéntjében ne legyen kérdés! Akkor majd el lehet dönteni, hogy ki mit mond. És azt gondolom, hogy ez szakmailag megalapozott, semmi csoda nincsen benne, ennek a bizottságnak a működését, a tényleges működését én szükségesnek látom.
A képviselő asszonynak a tudományra, illetve a neveléstudományra, a folyóiratok támogatására, megjelenésére vonatkozó kérdésével, az abban rejlő állítással egyetértek: akkor lehet valamit a tudományban továbbvinni, hogyha publikációk vannak, azok meg akkor vannak, hogyha megjelenhetnek, következésképpen hogyha rajtam múlik, akkor ennek a támogatása meglesz. Természetesen most, 2006-ban egy örökölt költségvetéssel dolgozom, amelynek a részleteiről majd úgyis kapok önöktől épp elég interpellációt és kérdést, azt a parlament plenáris ülésén majd szépen megvitatjuk. Hogy ez a jövőben hogyan alakuljon, arról szívesen beszélek, és itt, azt gondolom, nincsen véleménykülönbség az irányt tekintve közöttünk, de úgysem a mi véleményünk meg az irány itt a lényeges, hanem hogy mennyi pénzt tudok majd szerezni rá - hogy egészen őszinte legyek.
Zsigó képviselő úrnak több kérdése is vonatkozott a kistelepülésekre, a kistelepülési iskolákra - azt gondolom, ezekre világos választ adtam a legelején.
Pálinkás képviselő úrnak: tapasztalt politikusként természetesen látom a megalapozottság mellett a politikai csapdákat. Őszintén remélem, hogy izgalmas lesz ez a négy év ebben a viszonyrendszerben is. Én próbálok ezekbe a csapdákba nem belemenni, a szakmai kérdésekre meg őszintén válaszolni.
240
PÉ 241 (Hiller)
Tehát azt, hogy nagy örömmel üdvözli, hogy én hogyan térek el a korábbi időszak oktatáspolitikájától (Derültség.), ezt nem szakmai kérdésnek tekintem, hanem politikai kérdésnek tekintem, amire a választ megadtam. Itt ahogy már idéztem, ön is megidézte az ördögöt, majd a részleteket tényleg meglátjuk.
Amit most ennél lényegesebbnek tartok: szeretném, ha pontosan idéznénk együtt, a Bologna-folyamattal egyetértek, a Bologna-célkitűzéssel egyetértek, és egyetértek azzal, hogy Európában egy kompatibilis, átjárható felsőoktatási úgymond térség jöjjön létre, és azt is látom, hogy egyes európai országok milyen ütemben, milyen mértékben és hogyan sajátítják el. Úgy látom, hogy mi ebben gyorsak voltunk, és voltak olyan vonások, amelyeket akár átgondoltabban is meg lehetett volna csinálni, de nem ezeknek felelevenítése és felújítása a célom, hanem mivel most már döntő többségében lezártuk a dolgot, minél sikeresebbé tétele a feladatom és az akaratom.
Azt akarom, hogy itt vagyunk 2006 nyarán, minél jobban működjön az, amely rendszer felállt, és nem visszanyúlni arra, hogy egyébként 2004 őszén mit lehetett volna jobban vagy nem jobban csinálni. Soha nem mennénk előre, ha állandóan ezzel foglalkoznánk, de a véleményemet elmondani a meghallgatáskor önök előtt, azt gondolom, hogy kötelességem.
Az infrastrukturális fejlesztések elveiről őszintén köszönöm a kérdést, mert lényeges, és szeretném világosan elmondani, hogy nem látom, hogy magyar állami költségvetési forrásból erre több pénz jutna vagy lényegesen több pénz jutna, mint jelenleg vagy a korábbiakban. De őrült, aki az Európai Unió teljes jogú tagjaként nem használja ki azokat a lehetőségeket, amelyek automatikusan nincsenek, nem automatikusan pedig vannak. Akkor gyerünk! Én az Uniót egy nagy, szabályozott versenynek tekintem. Biztosan a dánok is versenyeznek, hogy jobb iskoláik legyenek, mi pedig miért lennénk rosszabbak a dánoknál, az olaszoknál és a portugáloknál?
Igenis, a közoktatás infrastrukturális megerősítésére, iskola felújítására európai uniós pénzek igen jelentős mértékben lehívhatók. Természetesen ehhez szükség van önrészre, azért harcolni fogok, hogy ez a magyar költségvetésből rendelkezésre álljon. Magyarán: ne azért ne legyen európai uniós pénzünk, mert nem biztosítottuk az önrészt. Ezt ki fogom lobbizni.
Ha még egy mondat erejéig visszatérhetek az előbb felvetett kérdéshez a kultúra ügyében, ott is sokáig elintéztük annyival, hogy a kultúra nemzeti hatáskörben marad az Európai Unióban, és ez nagyon jó, mert senki ne dirigáljon afölött, hogy nekünk milyen legyen a kultúránk és a kultúraügyünk, csak éppenséggel ezzel általában azt is mondták, hogy akkor nekünk semmi dolgunk az Unióval, mert nincsen mi. Nem igaz! Igaz, hogy az agrártémában... nem tudom, hogy miért, majd egyszer Brüsszelben, egy miniszteri értekezleten elmondom, hogy egy nagy marhaság, az agrártémában, annak vidékfejlesztési részében, azon belül kistelepülési részében, azon belül a 10 ezer lakosú települések fejlesztése részében van egy alpont, ami azt mondja, hogy lehet pályázni kulturális terek, kulturális intézmények infrastrukturális felújítására.
Természetesen értem, hogy nem egy szokványos mód, hogy mondjuk az oktatási és kulturális miniszter vagy minisztérium bújja az Európai Unió agrárkérdéseiben a felhívásokat, de ha onnan lehet pénzt szerezni, akkor három munkatársam semmi mást nem fog csinálni, mint beleássa magát az Európai Unió agrár-jogszabályaiba. Aztán akkor onnan fogunk pénzt szerezni.
Ha a felvetés konkrét, létezik, tehát nem valamiféle példa volt. Azt gondolom tehát, hogy igen, infrastrukturális programokra, fejlesztésre, felújításra lehet pénzt szerezni.
Egyetértek a professzor úrral a „szemérmetlen diplomagyártás” kifejezés tekintetében, tartalmában is, és ez egyébként nem kis mértékben a finanszírozás következménye. A fejkvótaszerű finanszírozás ilyen mértékű hallgatónövekedés esetében azt jelenti, hogy nem kevés felsőoktatási intézményben azt állítom, hogy a hallgatók egynegyedének semmi más funkciója nincs, minthogy a feje után hozza a pénzt. Magyarul: igazából az intézmény nem a szakmai kapcsolat létesítése miatt vonja be az oktatásba, hanem azért, mert így a fejkvóta miatt a finanszírozási rátáin javíthat. Ezek kemény szavak, de aki egy kicsit ismeri a valóságot, az tudja, hogy így van. Csak itt nem lehet megállni.
Magyarul: a magyar felsőoktatás finanszírozási alapelveit érdemes és fontos átgondolni. Én a felsőoktatás egészének tekintetében a mennyiségi változások után egyértelműen minőségpárti vagyok, egyértelműen, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy egyébként nem lőttünk túl a célon. Őszintén mondom, hogy együtt. Ezt a folyamatot a Horn-kormányzat indította el, önök folytatták és egy bizonyos fázisban akár erőltetetten is végigcsinálták, aztán a Medgyessy-kormány 2002-ben folytatta.
Őszintén mondom, hogy annak átgondolása ennek a ciklusnak az első felében meg kell hogy történjen, hogy ilyen infrastrukturális adottságok mellett, ilyen pénzügyi financiális adottságok mellett négyszeres hallgatóilétszám-emelkedést az ország valójában és ténylegesen, legalább a színvonal megtartásával elbír-e. Kétségeim vannak, mert kimutathatjuk egyébként azt, amit én a számokban önöknek elmondtam, és szám tekintetében valóban impozáns, csak azt nem tudom, hogy azt az eredményt, amit egyébként annak idején kitűztünk, ezzel el lehet-e érni. Magyarul, hogy a színvonal megőrzése mellett történjen mindez a mennyiségi változás.
Nem akarok előbbre bocsátani végeredményt, de a tapasztalatok és bizonyos felvetések bennem szkeptikus érzéseket hoznak.
Ezért tehát azokra a kérdésekre, amelyek az úgynevezett államilag finanszírozott hallgatóság belső struktúrájára, márhogy a szerkezetére, hogy milyen szakstruktúra legyen, hogy ebbe bele kívánok-e szólni? Igen. A leghatározottabban igen. Álságosnak tartom, ha ezt bárki autonómiának nevezi, és álságosnak nevezem, ha ezt bárki egyszerűen pénzügypolitikai kérdésnek nevezi. Tudniillik nem lehet önmagában egy álló helyzetet nézni, hanem egy folyamatot kell nézni, és nem elég sopánkodni azon, hogy túl sok a diplomás munkanélküli, amikor egyébként a képzési szerkezetünkből fakad ez, és nem önmagában az ő választásából.
Amikor azt mondom önöknek, hogy bizonyos területeken a diplomásokból létszámhiány van Magyarországon, ez ugyan a csekélyebb, döntő többségében pedig olyan mennyiségben képzünk diplomásokat, hogy most, mondjuk amikor harmadéves, meg tudom mondani, hogy három év múlva nem fog tudni elhelyezkedni azzal a diplomával, de mi képezzük, és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen sokat képzünk.
Ezt egyébként komplex módon a közoktatás rendszerét, ilyen értelemben a felsőoktatás belső struktúráját és a munkaerőpiaci dolgokat együtt kell tudni látni. Ezért híve vagyok, ha nem veszik rossz néven egy mondat erejéig, a politikai kormányzásnak. Elkötelezett híve vagyok.
Azt látom, hogy szakterületek - egyébként jól, rosszul, saját érdekeiért lobbizva, ezt, azt elértek. De együttesen ez nem került egy folyamatláttatásba, és részdolgokra büszkék voltunk, amely büszkeség egyébként azt is hozta, hogy más területen pedig ez jelentette a problémát.
Ami a tudomány kérdésére vonatkozik, képviselő úr, a Magyar Tudományos Akadémiával való együttműködés természetesen egy vitában kiérlelt koncepciót jelent, abban a megállapodásban, amelyet én a miniszterelnök úrral aláírtam, és amely nyilvános, én ennek helyet akartam adni, és a kérésemre vettük bele ebbe a megállapodásba. A tudománypolitikai koncepció kidolgozása a Magyar Tudományos Akadémiával és a kutatóintézeti hálózattal való kormányzati együttműködés kereteinek kialakítása, márhogy ez már a miniszterjelöltnek vagy miniszternek a feladata.
Én erről lemondani nem akartam, most pedig, hogy a miniszterelnök és én alá is írtuk, nem is mondhatom le.
250
251 mse (Hiller)
Van egy mindenki által ismert latin közmondás, úgy szól, hogy: sapienti sat - a bölcsnek ennyi elég -, úgyhogy én sem magyarázom a többit, kész.
Rónavölgyi képviselő asszony kérdése az esélykülönbségek területi csökkentésére vonatkozott. Ebben a Kiss Péter miniszterjelölt úr által vezetendő majdani minisztérium és az én majdani, vélhetően majdani tárcám között - mind a ketten így gondoljuk - szoros együttműködés kell, és hogyha ezen a héten sikerrel túl vagyunk, akkor már meg is határoztuk a jövő hétre azt az időpontot, amikor leülünk, és pontról pontra megtörténik ennek a kidolgozása. Szellemiségében egyébként mind a ketten azt képviseljük, amiről az előbb a folyamat és az ágazat különbségeként beszéltem. Ez a szakképzésre is vonatkozik, meg egyébként talán többre is, mert természetesen helyes, ha a szakképzés ügyéről a miniszter úrral tárgyalnak, de azért amikor arról beszél például Pokorni képviselő úr, hogy immáron 8 százalék helyett a generáció 40 százaléka jár felsőoktatási intézménybe, ami megkérdőjelezhetetlenül igaz, akkor ha ezt más aspektusból nézem, akkor ez azt jelenti, hogy 60 százalék meg nem. Következésképpen azok, akik nem felsőoktatási intézménybe járnak és nem ott végeznek, legalább annyira fontosak a magyar oktatásügy számára, mert - ha szabad ezt hangsúlyoznom - akinek ma Magyarországon nincsen szakképesítése, mert most a diplomásokról nem beszélünk, annak a jövője egzisztenciálisan és minden tekintetben is több mint kétséges. Ezért én nagy híve vagyok annak, hogy minél többen megszerezzék ezt, és azt is mondhatom, hogy azt gondolom, ez az elmúlt durván 20 év azt hozta, hogy egy jó szakképzettség, szakma többet ér, mint hogyha valakinek egy érettségije van, a hagyományos hierarchiák egyszerűen megdőltek. Akinek sima érettségije van, és utána nem jelentkezik vagy nem tud felsőoktatási intézménybe menni, az hátrányosabb helyzetben van, mint az, akinek szakma van a kezében. És bár erre nem kérdeztek rá, de a szegregáció kapcsán volt erről szól, én nagy jelentőséget tulajdonítottam, tulajdonítok és fogok is tulajdonítani a magyarországi romák helyzetének, azon belül az oktatás szerepének, és senki, senki nem tud arról meggyőzni, hogy ebben az oktatásügynek ne lenne meghatározó szerepe. Annak meg, aki azt mondja, hogy ezt az ügyet négy év alatt jól lehet kezelni, azt mondom, hogy vagy nem ismeri a helyzetet, vagy hazudik. De ez ügyben voltak kezdeményezések, amelyeket tovább akarok vinni, az Utolsó padból program például nem kismértékben ezt szolgálta, akkor azt gondolom, hogy ezeknek a továbbvitele meg talán még a bővítése szükséges.
A végén Pokorni képviselő úr három kérdése vagy felvetése közül a legkönnyebben a harmadikra reagálok, amelyben azt mondta, hogy segít, és idézett is. Tartsa meg a képviselő úr ezt a szokását, és akkor segítsen a továbbiakban is! Természetesen az, amit megfogalmazott a problémában, élő, még hogyha a konkrét nagyságrendekben vitatkozhatunk is. Javaslom, hogy ne arról szóljon most a vita, hogy mennyibe kerül Bécsben egy diploma vagy az úgynevezett tandíj, először tegyük rendbe a mi országunkat, utána sor kerülhet Bécsre is, végül is egy unióhoz tartozunk. Azt azonban szívesen elmondom, hogy természetesen messze nem csak arról van szó, hogy az idézett költség a bécsi egyetemen vagy egyáltalán Ausztriában a költség.
Amit ennél lényegesebbnek tartok, az nemcsak a kiszámítás, hanem hogy valóban mennyibe kerül ma Magyarországon egy diploma a költségtérítéses, önköltséges képzésben is és azon kívül, más módon is, vagy hogy egyébként az önköltséges képzés bevezetése csökkentette-e az egyetemre jelentkezők számát. Meg felelevenítette azt is, hogy mi ingyen tanultunk. Természetesen ezt énrám mondta, de emlékeim szerint egy évfolyammal járt fölöttem, és akkor sem kellett a képviselő úrnak fizetnie, amikor egy egyetemre jártunk. (Pokorni Zoltán bólogat.) Így van! (Pokorni Zoltán: Nem is vezetem be a tandíjat! - Derültség.) Természetesen vissza lehet sírni azt az időt, én nagyon jól éreztem magam a '80-as években egyetemistaként, azt a társadalmi közeget kevésbé, ugyanakkor kétségtelen, hogy az a rendszer biztosította, forma szerint, az ingyenes képzést, voltak állami ösztöndíjak, és a '80-as évek második felében már nem állami ösztöndíjakra is mehettünk, legalábbis szemet hunytak felette. Én egy utcában laktam jogászokkal a Ménesi úton, és emlékem szerint a '80-as évek közepén a jogászkollégiumból egy Oxford-Cambridge-i program keretében, Soros-ösztöndíjjal - ami egyébként a szemem láttára született meg annak idején a jogászkollégiumban - egymás után mentek Oxfordba és Cambridge-be a magyar felsőoktatásban ingyen tanuló, tehetséges lányok és fiúk. Mégsem gondolom, hogy azt visszasírni érdemes lenne. Azt kell felmérni - és erről majd vitatkozzunk -, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának a fenntartása milyen állami teherviselés mellett és hogyan valósítható meg. Mindaz, ami a kormányprogramban van, azt gondolom, hosszú idő után először egy távlatokban is gondolkodó és célt megfogalmazó felvetés. Természetesen ezt a vitában, a kormányprogram vitájában meg fogjuk beszélni.
Hogy az egyes családok anyagi helyzete mennyire befolyásolja a tehetséges fiatalok részvételét a magyar felsőoktatásban, abban a kérdésben, a kérdés felvetésében önnek igaza van. Úgy gondolom, hogy ezt más módon, ösztöndíjrendszerrel lehet megközelíteni. Magyarországon ma az ösztöndíjrendszer széttagolt, nagyon nehezen áttekinthető. Egy olyan struktúra kialakítása, amelyben az állami szerepvállalás világos és egyértelmű, de - előre kimondom, és ez önmagában nem nagy bölcsesség, mert évek óta így van - nem teljes. Önmagában az állam a költségvetésből képtelen a magyar felsőoktatás minden költségét finanszírozni, így van. Ennek a megváltoztatását, már hogy tudniillik ez kizárólag költségvetési eszközökkel történjen meg, nem látom, ezért hosszabb távon is szükségesnek tartom és szükségesnek látom más források bevonását.
Az osztálykirándulások támogatása költségvetési kérdés, és ha módom lesz rá, akkor igenis teszek érte, hogy megvalósuljon a ciklus során - és kérem, hogy ne a 2006/2007-es tanévben kérjék ezt rajtam számon.
A hátrányos helyzetű kistérségekről és a kistérségek iskolavilágáról többször beszéltünk, és erről a véleményem nem változott.
Szabó képviselő úr, elnök úr kérdésére: az egyházi iskolák finanszírozását néhány perccel ezelőtt felvázoltam, tisztelettel kérem, hogy azt fogadja el. (Az elnök bólint.) Ezt így kívánom végigvinni. Arra a kérdésére pedig, hogy az iskolafenntartó egyházakkal kezdeményezek-e tárgyalást, azt tudom mondani, hogy ez teljes mértékben beleillik abba a sorba, amit más területre mondtam. Tehát a világos kérdésre a világos válasz az, hogy: igen.
A kérdéseket nem számoltam össze. Több olyan kérdés volt... Bocsánat, nem akartam Pósán képviselő úr kérdéscsomagját kihagyni.
260
PÉ 261 (Hiller)
Az a kérdés, hogy a kétszintű érettségi áttekintéséről mi a véleményem. Az, hogy legalább két év tapasztalata szükséges, hogy érdemes legyen áttekinteni, de az áttekintést szükségesnek tartom.
Azt gondolom, hogy rendben bonyolódjék le az idei évi kétszintű érettségi, és utána ez már két alkalom, ha nem is elégséges, de alapjaiban módot ad arra, hogy tapasztalatokat levonjunk. Arra az esetleges kérdésére, hogy én fenn akarom-e tartani a kétszintű érettségit, igen. De hogy tapasztalatokat beépítsünk, arra is az a válaszom, hogy igen.
Hogy az államilag finanszírozott létszám hogyan alakul, ezt az előzőekben elmondott válaszaimból azt gondolom, hogy világosan lehet érzékelni, én a minőség híve vagyok.
Hogy a bolognai folyamatba belenyúljunk-e, erre is válaszoltam. Tehát az a tervem, hogy minél sikeresebb legyen az immáron elért eredmény, és visszamenőleg nem kívánok belenyúlni, mert inkább csak rendszerzavart okoznék, mintsem sikeresen működtetni a rendszert.
Az alapszakok, az összevonások, az intézményi hatáskör, mesterszakok vagy konzorcium kérdése teljesen életközeli. Itt azonban butaság lenne egy miniszterjelöltnek azt mondani, hogy ezt vagy azt csinálok, mert igenis, létezik egyetemi autonómia. Én ebben az egyetemi autonómiában hiszek, csak éppenséggel ma a kereteit nem látom eléggé világosan körülírtnak. Addig csak hagyján, hogy én nem, hanem úgy gondolom, hogy az egyetemek sem. Néha túl sok mindenre gondolják, hogy egyetemi autonómia, máshol pedig kevesebbre, ráadásul a különböző felsőoktatási intézmények is eltérő módon értékelik ezt.
Persze, aki olvasta Jacques Le Goff-nak „Az értelmiség a középkorban” című szédületes tanulmányát, amiben többek között az egyetemi autonómia sok-sok évszázaddal ezelőtti vitáiról beszél, akkor tudja, hogy ez mit jelent, és hogy mindig volt ilyen probléma. Őszintén remélem, hogy sehol Magyarországon nem torkollik olyan vitába, mint Abelard és Heloise esete, itt különösképpen Abelardra gondolok, amit nem támogatnék.
Magyarul: azt akarom mondani, hogy a Rektori Konferenciával, a felsőoktatási intézmények vezetőivel, ahogy lehet, a legkorábban - egyébként ez a jövő héten lesz - elkezdek egy tárgyalássorozatot, ahol az egyik kérdéskör többek között az ön által felvetett probléma. A többi a kormányprogramra vonatkozó kérdés, arra pedig elmondtam a válaszomat, általánosságban és a közeljövővel kapcsolatban is.
Úgy gondolom, hogy minden olyan kérdésre, amelyet képviselő asszonyok és képviselő urak felvetettek, bár több esetben volt átfedés a kérdések között, válaszoltam. Ha maradt önökben kérdés, akkor nyilván az elnök eldönti, hogy ennek mi a sorsa. Az kétségkívül igaz, ezt az önök döntésére bízom és természetesen alkalmazkodom, hogy elvileg 6 perc múlva az emberi jogi, vallási és kisebbségi bizottság előtt kell megjelennem, de ők biztos toleranciából és tűrésből még nagyobb tapasztalatra tettek szert, mint mi, bár emlékeim szerint úgy három órája üldögélünk itt, de természetesen állok rendelkezésükre.
ELNÖK: Köszönöm, jelölt úr. Azzal fejezte be, amivel én is szerettem volna kezdeni, hogy tudniillik több mint két és fél órája ülünk itt. Ha már az első körben nem sikerült, akkor kérhetem-e, hogy a második körben tanúsítsunk önmérsékletet?
Bírom Hiller úr ígéretét arra nézve, hogy a jogszabályok által előírt évenkénti egyszeri miniszteri meghallgatáson túl is áll a bizottság rendelkezésére konkrét ügyekben, amennyiben ezt meg kívánjuk vitatni. (Dr. Pósán László: Erre Magyar Bálint is ígéretet tett!) Elképzelhető-e az a szokatlan nagylelkűség a képviselő hölgyek és urak részéről, hogy most a kérdéseiket visszatartván, a következő meghallgatásig ezt eltegyék, vagy múlhatatlanul szükségesnek tartják-e még egyszer megszólalni és ezzel miniszterjelölt úr újabb válaszát kiváltani? Hadd kérjem azt, hogy zárjuk le a vitát. Lehetséges-e ez? Kérem, jelezze az, aki semmiképpen nem tud meglenni anélkül, hogy még egyszer megszólalna. (Nincs jelzés.) Köszönöm a megértésüket.
Ebben az esetben a vitát lezárom.
Kérdezem ezek után a bizottságot, hogy Hiller István miniszterjelölt urat alkalmasnak tartja-e az oktatási és kulturális tárca vezetésére. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Ez 13. Aki nem tartja alkalmasnak? (Szavazás.) Ez pedig 10, ha minden jól megy.
Kimondom tehát a bizottság határozatát: a bizottság Hiller István miniszterjelölt urat a tárca vezetésére többségében alkalmasnak találta.
Tisztelt Bizottság! Három órára Kóka miniszterjelölt úr érkezik a bizottság elé. Mielőtt a félórányi szünetet elrendelném, kérem, hogy mindenki pontos időben érkezzék vissza, mert miniszter úr belépésekor a meghallgatást megkezdjük, tekintettel arra, hogy miniszter úrnak még a mai napon a repülőtérre is el kell mennie. Ez egy nem tervezett meghallgatás volt, amit az utolsó pillanatban a házbizottság betett. Tehát miniszter úrnak külföldi útja van, rövid idő áll rendelkezésre, hogy őt meghallgassuk, szeretném ezt az időt teljes mértékben kihasználni.
Tehát kérem, hogy 14 óra 55 perckor mindenki jelenjék meg. Hiller úrnak pedig köszönöm a megjelenést.
270
271 mse
(Szünet: 14.27 - 15.04 óráig)
Dr. Kóka János miniszterjelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatása
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Kérem, mindenki foglalja el a helyét. (Megtörténik.) Továbbra is kérem, hogy a mobiltelefonokat próbáljuk kellő távolságban tartani a hangszóróktól. Üdvözlöm Kóka János miniszter és miniszterjelölt urat a bizottság előtt, aki a gazdasági tárca és egyben a gazdasági tárca keretében a kutatás-fejlesztésért felelős miniszteri poszt várományosa. A házbizottság ajánlásának megfelelően először neki adom meg a szót, hogy előzetes nyilatkozatát megtegye. Jelölt úr, öné a szó.
Dr. Kóka János bemutatkozó nyilatkozata
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszterjelölt: Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Köszönöm a lehetőséget, hogy mint a kutatás-fejlesztés, innováció felügyeletét első helyen ellátó tárca kijelölt vezetője beszámolhatok önöknek azokról a törekvéseimről, amelyeket a magyar tudásgazdaság, a kutatás-fejlesztés, az innováció tárgykörében oly fontosnak tartok. Az elején szeretnék nagyon szókimondó lenni, hiszen hogyha nem is az első percekben, de a beszélgetés bizonyos pontján biztos előkerül az, hogy milyen is az én viszonyom a tudományhoz, a kutatás-fejlesztéshez, az NKTH-hoz, az Akadémiához, a felsőoktatási kutatóintézetekhez. Szeretném leszögezni és szeretném meggyőzni önöket most és a következő négy év során a munkámmal, hogy én a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés, az értéktermelés, az innovatív gazdaság pártján állok. Mindenkivel közös a szándékom és az akaratom, aki az alap- és alkalmazott kutatások, az akadémiai, a felsőoktatási és a magánintézetek által végigvitt innovatív tevékenységek eredményeképpen mérhető teljesítményt, kiválóságot, gazdasági vagy társadalmi hasznosságot szeretnének deriválni. (Közbeszólás: Mit? - Közbeszólások: Deriválni!) És mindenkivel vitatkozni fogok, ha azt látom, hogy a tudomány védelmének látszatával egyesek avítt struktúrákat, teljesíteni nem vagy csak korlátozottan képes intézményeket, pazarló osztályokat, főosztályokat és intézményeket kívánnak finanszírozni ahelyett, hogy valós tudományos teljesítményt finanszíroznának.
Az utóbbi időben nagyon sok nyilatkozat és ellennyilatkozat látott napvilágot, de ezek között, azt gondolom, vannak nagyon fontos közös vezérlőelvek, például hogy a legfőbb cél, hogy a magyar tudomány ismét a világ élvonalába tartozzon, és húzóágazata legyen a magyar gazdaság versenyképességének, vagy hogy a Magyarországon rendelkezésre álló tudásiparnak a gazdaság, elsősorban a kis- és középvállalkozások számára olyan eredeti ötleteket, felismeréseket tudjon átadni, amelyek versenyképes termékek előállításához vezetnek. Szeretném, hogyha a mai szétszabdalt intézményi struktúrából és a korlátokkal, de összességében nagy mennyiségben rendelkezésre álló közpénzekből egy olyan rendszert tudnánk megalkotni közösen, akadémikusok, egyetemi emberek, a gazdaság szereplői, a politikusok, a kormányzati tényezők, amely Magyarországon az innovációs értékláncot az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson át az innovációmenedzsment, a piacra juttatás folyamatáig végigvezeti. Szeretném, hogyha egymás partnerei tudnánk lenni abban, hogy a Tudományos Akadémiának juttatott költségvetési források, az Innovációs Alap forrásai, az európai uniós pénzek, valamint mindazon visszatérítendő finanszírozási instrumentumok, amelyek rendelkezésre állnak hitel-, tőke-, garanciaprogramok képében, és amelyek jelentősen bővítendők - a spin-off cégek létrehozásától az innovációmenedzsment finanszírozásának egyéb instrumentumaira, sokféle dologra gondolok itt -, azok egy egységes innovációmenedzsment-rendszerbe állnának össze, és ebből a megközelítésből vizsgálnánk azt, hogy hogyan lehet a magyar zsenialitásból nemzetközileg is piacképes terméket csinálni.
Magyarországon számításaim szerint a következő hét évben az Európai Unióból mintegy 350 milliárd forint transzfer költhető majd el kutatás-fejlesztésre.
280
PÉ 281 (Kóka)
Ez évente nagyjából 50 milliárd forint, ami a hasonló nagyságrendű Innovációs Alap pénzekkel együtt már 100 milliárd. És még nem értettem ide az egyetemi kutatóhelyek, akadémiai kutatóhelyek finanszírozását.
A GDP 1 százalékát meg fogja közelíteni a magyarországi, tehát a nem magánfinanszírozás összes volumene, amely mellé, ha 2 százaléknyi magán-kutatásfejlesztési finanszírozást tudnánk hozni, akkor el tudjuk érni a 3 százalékos európai szintet. Törekedjünk erre. Hitem szerint valamennyi politikai erő a rendszerváltás óta erre törekedett, és valahogy igazából senkinek nem jött össze. Az innovációs törvénnyel, az Innovációs Alap létrehozásával, újfajta intézményekkel komoly lépéseket tettünk előre. De ha most sikerül a finanszírozásban, az intézmények szervezésében, a Bay Zoltán Intézet, az innovációs, elsősorban alapkutatásra létrehozott intézeti formák, a Tudományos Akadémia, a felsőoktatási kutatóhelyek között megfelelő együttműködést találnunk, és ki tudjuk nyitni ezt az innovációs halmazt a gazdaság felé, megfelelő együttműködésben, és meg tudjuk tartani azokat a gazdasági ösztönzőket az adórendszerünkben és azon kívül, amelyek ma Magyarországon a kutatásfejlesztést nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen nagyvonalúan támogatják, akkor hiszek abban, hogy végre a kiváló magyar tehetség és magyar agyak alapján valami olyat művelhetünk, amely jelentősen kiemel bennünket Kelet-Közép-Európa mezőnyéből. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel a bizottsági vitát megnyitom. Az említett időkorlátra való tekintettel kérek mindenkit a fokozott önmérsékletre. Kérdezem, hogy ki kér szót. Pálinkás képviselő úr elsőként.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Hallgatván a valóban rövid és összeszedetlen bevezetőjét, próbáljunk meg valami sorvezető szerint végigmenni néhány kérdésen.
Itt ez a bizottság arról szavaz majd, hogy ön alkalmas-e a gazdasági és közlekedési miniszteri posztra, ezen belül gondolom, főként arról, hogy alkalmas-e arra, hogy a magyar kutatásfejlesztésnek egy fontos intézményét, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt felügyelje.
Nem tudok arról, hogy ön valaha is a közelébe került volna ténylegesen a kutatásfejlesztésnek, tehát ténylegesen végzett volna ilyen munkát, ehhez képest meglehetős arroganciával és magabiztossággal nyilatkozik az alapkutatások haszontalanságáról. Meggyőződésem, hogy ez nagyon sokat árt a magyar tudománynak, a magyar kutatásfejlesztésnek és innovációnak, és engedje meg, hogy személyes legyek: nekem sok éves kutatóintézeti, igazgatói, egyetemi tanári tapasztalatom van, a szakirodalmat is meglehetősen jól ismerem, és azt szeretném önnek elmondani, hogy alapkutatás nélkül nincs alkalmazott kutatás, nincs innováció és nincs profitot jelentő termék.
Miniszterjelölt Úr! Szeretném, ha ön most itt az oktatási és tudományos bizottság előtt is megcáfolná azt, hogy ön az alapkutatások ellehetetlenítésére törekszik. Hogy ha erre törekszik, akkor kérem, indokolja meg ezt, hogy ez miért van így.
Jeleztem, hogy önt, mint az NKTH-t felügyelő minisztert hallgatjuk meg. A kérdésem az, hogy mit kíván tenni azért, hogy a gazdaság kutatási és fejlesztési innovációs megrendelőként lépjen fel? Az ön számos nyilatkozatával nekem ugyanis az a bajom, hogy ön úgy képzeli, hogy a kutatóintézetekből indulnak ki azok a fejlesztések, amelyek majd termékké válnak.
Miniszterjelölt úr, fel kell hívnom a figyelmét, hogy ez nem így van. Az ipar, a gazdaság megrendelő, az egyetemek, az alapkutató intézetek pedig elvégzik a kutatásokat, amelyet az ipar hasznosít. Önnek tehát azt gondolom, az a feladata, hogy a gazdaságot hozza olyan helyzetbe, hogy megrendelője legyen a kutatásfejlesztésnek, és szívesen hallanék arról - és gondolom, így vannak ezzel a többiek is -, hogy mit kíván tenni azért, mint gazdasági miniszter, hogy az ipari innováció Magyarországon meginduljon.
Említette az innovációs törvényt, a harmadik kérdésem erre vonatkozik. Az előírta, hogy az Innovációs Alapba a tárgyévet megelőző két évvel a vállalatok befizetésének megfelelő összeget az állam tegye hozzá. Ezt a törvényt önök megváltoztatták. Meghozták a törvényt, körbeszaladták az országot és elmondták, hogy ez milyen nagyszerű törvény. Egyetértettünk vele, a Fidesz-frakció is megszavazta annak idején a parlamentben, majd egy év múlva ezt a törvényt megváltoztatták, és most sem fizeti be az állam az Innovációs Alapba azt az összeget, amelyet a vállalatok két évvel ezelőtt befizettek. A kérdésem, hogy tervez-e ezen változtatni?
Az ön által felügyelt vagy felügyelendő NKTH pályázati rendszere enyhén szólva botrányos. Miniszter úr bizonyára emlékszik arra, hogy megjelent egy pályázati kiírás az NKTH honlapján, amely ha jól emlékszem, 1,8 milliárd forintról szólt, és 1 napos, azaz egynapos határidővel kívánt 1,8 milliárd forint értékű pályázaton pályázókat, akik egy nap alatt képesek elkészíteni a pályázatukat. A kérdésem az, hogy kíván-e változtatni ezen a pályázati struktúrán, kíván-e változtatni ezen a pályázati gyakorlaton?
Bizonyára tudja azt, ön itt számokat mondott, ennek örülök, azt mondta, hogy el kívánja érni - azt ugyan nem mondta, hogy mikor -, hogy a bruttó nemzeti össztermék 1 százalékát az állam, 2 százalékát a vállalatok fordítsák kutatásfejlesztésre. Miniszter úr bizonyára tudja, ma a nemzeti össztermék 0,89 százalékát fordítjuk kutatásfejlesztésre összesen, és ez 2002 óta az 1,01 százalékról folyamatosan csökken. A kérdésem az, hogy mit kíván ön tenni azért, hogy ez a tendencia megforduljon, mind a kutatók számában, mind a ráfordításokban sereghajtók vagyunk Európában.
Végül miniszter úr, ön utalt a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatos, mint jeleztem, általam arrogánsnak tartott nyilatkozataira. A bevezetőjében egy kicsit visszafogottabb volt, ez örömmel tölt el. Azt szeretném kérdezni öntől, hogy ezt a viszonyt az Akadémiával hogyan kívánja rendezni, hiszen az nagymértékben árt a magyar kutatásfejlesztésnek, ha az az intézmény, amelynek kutatóbázisa ma Magyarországon a kutatások bátran mondhatjuk, legfontosabb intézményét jelenti, olyan viszonyban van az egyik fontos finanszírozó ügynökséggel, mint amilyen viszonyt sikerült kialakítani az elmúlt egy évben.
Végül hadd emlékeztessem arra, hogy ön nemrégiben azt mondta, hogy az Országos Tudományos Kutatási Alap évről-évre kevesebb pénzből gazdálkodik, miközben az Akadémia összköltségvetése emelkedett.
290
291 mse (Pálinkás)
Ezt a miniszter úr úgy tünteti fel, mintha ebben az Akadémiának része lenne. Szeretném emlékeztetni arra, hogy amikor Draskovics pénzügyminiszter úr benyújtotta a megszorítócsomagját, akkor abban 2 milliárd forintot javasolt elvonni az Országos Tudományos Kutatási Alaptól, és csak a nemzetközi tiltakozás akadályozta meg a kormányt abban, hogy ezt végrehajtsa. Tehát nem az Akadémia javasolta elvonni a 2 milliárdot az OTKÁ-tól, hanem a kormány, és jó lenne, ha a miniszter úr a következőkben az ilyen kérdésekben pontosan nyilatkozna.
Ennyit szerettem volna kérdezni öntől.
ELNÖK: Kész? (Zsigó Róbert: Mondta, hogy ennyit szeretett volna kérdezni! - Dr. Pálinkás József: Igen.) Bocsánat, köszönöm szépen.
Tisztelt Professzor Úr! Az ön iránti tiszteletből nem szakítottam félbe, szeretném azonban kérni, hogy a kérdések feltételét senki ne tekintse ürügynek minősítések és személyeskedő megjegyzések megtételére. A politikai vitának helye van, akár még itt, a bizottságban is helye van, de úgy gondolom, hogy a szűkre szabott időt nem érdemes személyeskedéssel eltölteni, ezt a továbbiakban nem is kívánom szabadjára engedni.
Kérdezem, ki a következő kérdező. (Dr. Pósán László jelentkezik.) Pósán képviselő úr!
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): A miniszterjelölt úr most, a szóbeli bevezetőjében úgy fogalmazott - elnézést, nem tudom szó szerint visszaidézni -, hogy avítt struktúrákat, teljesíteni nem vagy alig tudó osztályokat, főosztályokat nem tart indokoltnak fenntartani, működtetni. Azt szeretném megkérdezni, hogy mit ért ez alatt konkrétan, tehát halljunk néhány lehetséges példát, hogy ne lógjon a levegőben ez a kijelentés, amely számot félrehallásra is okot adhat, és lehet, hogy akkor azok a természetű, stílusbéli kifogások, amelyeket az elnök úr felvetett, nem jönnek elő. Tehát hogyha ön tudna mondani néhány konkrétumot, hogy mire gondol, akkor valószínűleg világosabban tudnánk beszélgetni egymással. Erre kérnék tehát majd egy választ.
A másik kérdésem: mit kíván ön tenni annak érdekében, hogy Magyarországról ne vándoroljanak külföldre a kutatók? Ha ön azt mondja, hogy a magyar tudomány ismét legyen húzóágazat ebben az országban, akkor, gondolom, ennek a humánerőforrás-oldalát is alaposan végiggondolta, aminek az egyik konkrét alapja az, hogy a kutatók, a felkészült emberek itthon maradjanak, és ne külföldön vállaljanak munkát.
A harmadik kérdésem: a törvény, a felsőoktatási törvény jelenleg használ egy olyan fogalmat, hogy bizonyos egyetemek kutatóegyetem címet kaphatnak. Kíván-e ön azért valamit tenni, hogy ez a cím ne csak egy, a homlokzatra kifestett valami legyen, hanem valamilyen tartalmat, konkrétumot is mögé tudjunk látni, érezni, hogy legyen valós, gyakorlati, megfogható vetülete? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. (Tatai-Tóth András jelentkezik.) Tatai-Tóth képviselő urat illeti a szó.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr, Miniszterjelölt Úr! Az én kérdésem a következőre vonatkozik: említette, hogy minimum 100 milliárdos nagyságrendű lesz évről évre az az összeg, amelyet kutatás-fejlesztésre, a tudományos kutatás támogatására felhasználhatunk. A Tudományos Akadémia költségvetéséhez, amely most nagyjából a fele ennek az összegnek, és az OTKÁ-hoz képest, amely jobb időkben sem haladta meg a 6-7 milliárdot, ez egy hatalmas összeg. Pálinkás képviselő úr felvetette itt a pályázati rendszernek a nem teljesen átlátható, illetve nem minden esetben követhető voltát. A kérdésem tehát arra vonatkozik, hogy ennek a hatalmas összegnek az olyan típusú felhasználására, amiről ön beszélt, meglesznek-e a szervezeti és az intézményes garanciái a következő években, hogy valóban úgy használja fel Magyarország ezeket a forrásokat, ahogy ön szeretné. (Révész Máriusz jelentkezik.)
ELNÖK: Révész képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön azt mondta, hogy beszéljünk egyenesen - én is ennek a híve vagyok. Én úgy gondolom, hogy van abban némi cinizmus, hogy az lesz Magyarországon a kutatás területét felügyelő miniszter, aki néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy azokat az alapkutatással foglalkozó intézeteket, amelyek nem hoznak közvetlen gazdasági hasznot, el kell törölni a Föld színéről. Én nemcsak cinikusnak, hanem kimondottan szerencsétlennek is érzem, hogy ebben a kormányban ez így alakul. Ugyanakkor számítottam arra, hogy a mai miniszterjelölti meghallgatásán valamiképpen árnyalni fogja ezt a véleményt.
Csak két idézetet szeretnék elmondani, többé-kevésbé igyekeztem pontosan leírni azokat. Az első: az alapkutatásokra nagy mennyiségben rendelkezésre álló közpénzekből. Vagy azt mondta, hogy: a kutatás-fejlesztést nemzetközi összehasonlításban is nagyvonalúan támogatjuk. Miniszter úr, az a helyzet, hogy Magyarországon évek óta jelentősen csökken a kutatás-fejlesztésre fordított összeg a GDP arányához képest, 0,89 százaléknál járunk, amivel - Pálinkás professzor úr, miniszter úr említette - tulajdonképpen a sereghajtók közé tartozunk ebben a pillanatban Európában, és azt kell mondjam, hogy a tendencia továbbra is csökkenő. Tudnék példákat mondani, de azt hiszem, ön is tud példákat. Az Akadémia egyik intézetében a kutatók, a munkatársak évente egy 500 darabos papírlapcsomagot kapnak, annyit használhatnak fel. Egy kutatással foglalkozó munkatárs esetében, egy kutató esetében, azt gondolom, ezt pazarlásnak azért - hogy is mondjam? - nehéz nevezni. A miniszter úr is tudja egyébként, hogy az uniós célkitűzés a kutatás-fejlesztések esetében 3 százalék - most jóval az 1 százalék alatt vagyunk ebben a tekintetben.
Úgyhogy azt kell mondjam, hogy valószínűleg más statisztikai adatokat nézünk, valószínűleg más számokat tud ön, mint mi, mert én azt látom, hogy nemzetközi összehasonlításban sok mindent lehet mondani, de azt semmiképpen nem, hogy a magyar kutatás-fejlesztésre nagy mennyiségben állnak rendelkezésre közpénzek, és azt sem lehet mondani, hogy nemzetközi összehasonlításban nagyvonalúan támogatjuk. Az a helyzet, hogy nemzetközi összehasonlításban a kutatás-fejlesztésre Magyarországon arányaiban is kevesebb jut, arról már nem is beszélek, hogy mondjuk a finnországi GDP 3 százaléka jelentősen eltér a magyar nemzeti össztermék 3 százalékától. Úgyhogy az a helyzet, hogy ha ez a tendencia megy tovább, akkor a kutatás-fejlesztés területén az elkövetkező időszakban nem felzárkózni, hanem jelentősen lemaradni fogunk. Köszönöm szépen. (Pokorni Zoltán jelentkezik.)
ELNÖK: Pokorni képviselő úr!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelettel köszöntöm a miniszter urat, egyben -jelölt urat is. Pár órával ezelőtt Hiller István elnök urat hallgattuk meg, aki beszámolt arról, hogy a miniszterelnök úrral, Gyurcsány Ferenccel egy másfél évre szóló felelősségnyilatkozatot írt alá, és ő fontosnak tartotta, hogy abba a felelősségnyilatkozatba - ő használta ezt a szakkifejezést - bekerüljön, hogy a kormányon belül ő a felelős a tudománypolitikáért és hogy az ő dolga ennek a koncepciónak a kidolgozása. Ön nyilván ismeri ezt a kitételt, mármint ami Gyurcsány úr és Hiller úr között aláíratott. Nem akarok indiszkrét lenni, hogy az ön felelősségnyilatkozatában mi szerepel, és hogy z hogyan fog működni, világosítsa meg nekünk, hogy hogy néz ez ki akkor a kormányon belül, kinek mi a felelőssége, kinek mi a dolga. Itt eléggé világosan látható némi súrlódás az MSZP és az SZDSZ között, ön és Hiller miniszterjelölt úr között - szeretnénk látni, hogy mi ebből a hírlapi kacsa, mi a tényleges ellentét, és hogy annak mi lehet az alapja.
Boda Miklós vezette ezt a hivatalt, illetve talán még most is ő vezeti. Ő élvezte Magyar Bálint miniszter úr támogatását, annak ellenére, hogy valóban nagyon sok furcsaság volt az ő személyes vezetői stílusában, a kiírt pályázatokban, néha a támogatott szervezetek kapcsán is. Meg akarja-e tartani Boda Miklóst mint a hivatalt vezető, ha jól tudom, államtitkári rangban lévő elnököt, vagy mással kíván együtt dolgozni?
300
PÉ 301 (Pokorni)
A hivatal mellett működik egy tanácsadó testület, az OMFB volt ennek a szervezetnek a jogelődje, ha jól tudom. Én magam is tudok olyan döntésekről - Magyar Bálint miniszter úr hozta -, amivel az OMFB nem értett egyet, sőt tiltakozott vele szemben, például 2002 végén a maradványösszegnél 2 milliárd forintot vont el a műszaki fejlesztési területről és fordított egyébként számítógépes hálózat fejlesztésére, Sulinetre vagy valami hasonlóra, a felsőoktatás területén.
Tehát az OMFB tanácsa, elnöke egyhangúlag tiltakozott. Ez nem zavarta a miniszter urat abban, hogy a döntését végrehajtsa.
Azóta megváltozott a jogszabály, más a tanácskozó testület hatásköre, de érdekelne az ön elképzelése, hogyan kíván majd együtt dolgozni ezzel a tanáccsal? Afféle pecsétnyomóként működik majd ez a tanács, ha van, van, ha nincs, az se baj, vagy pedig érdemben kíván a tanács döntéseire, annak elnökének a szavára hallgatni?
Magyarán: vehetjük-e az ön szavát a tekintetben, hogy ha a Tanács valamivel nem ért egyet, akkor ön miniszterként nem hajlandó azt jóváhagyni? Hiába javasolja a hivatal elnöke ezt vagy azt, vagy pedig a Tanács tanácsot ad, az elnök és a miniszter pedig dönt, ahogy neki tetszik? Szeretnénk látni, hogy mik az ön elképzelései a működés hétköznapjait illetően. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Amennyiben további kérdés nincsen, akkor elnöki szerepkörömből kilépve, én is feltennék jelölt úrnak egy kérdést. Elöljáróban leszögezve, hogy megszegvén a saját magunk számára lefektetett szabályt, egy megjegyzéssel kezdeném. Azt gondolom, hogy Pálinkás képviselő úrnak nincs igaza abban, hogy az alapkutatásban az ipar volna a megrendelő. Az ipar a fejlesztésekben és az alkalmazott kutatásokban megrendelő, az alapkutatás tekintetében megrendelő természetesen az emberi kíváncsiság. Beckelertől senki nem rendelte meg azt, hogy egy uránércet felejtsen rajta egy fotólemezen, de ha ezt nem teszi, akkor ötven évvel később - bocsánat, negyven évvel később - Fermi nem tudta volna begyújtani az atommáglyát, ami még bőven alapkutatás volt és energia-termelésre csak lényegesen később sikerült használni.
Ami viszont a kérdésem félig-meddig már elhangzott, de szeretném egyértelműsíteni. A lisszaboni folyamat, a lisszaboni stratégia a GDP 3 százalékában jelölte meg azt az összeget, amelyet egy országnak az alapkutatásra, alkalmazott kutatásra, fejlesztésre, innovációra célszerű vagy minimumként ezt jelölte meg, hogy ennyit célszerű rá fordítani, éspedig abban az egyébként tapasztalati arányban, hogy 1 százalék állami forrás, 2 százalék gazdasági, magánerőforrásból.
Magyarországon az 1 százalék állami erőforrás sincs egészen rendben, a 0,89 százalékos GDP-arányos támogatás ezt mindenképpen mutatja. De még mindig sokkal jobb helyzetben van, mint a magánfinanszírozás 2 százaléka.
Az ön által említett 100 milliárd forint is annak a GDP 2 százalékát kitevő állami erőforrásnak, ami 200 milliárd lenne, csak a fele. Tehát azt kérdezem, hogy túl azon, hogy a költségvetési viták során harcolni fog azért, hogy az állami finanszírozási rész kellően magas legyen, hogyan kívánja tovább ösztönözni azt, hogy minden eddigi ösztönzés, Innovációs Alap, adókedvezmény, öreg ördög mellett még mindig elképesztően alacsony gazdasági magánfinanszírozás radikálisan, majdhogynem azt kell mondanom, hogy nagyságrenddel növekedjék a K+F finanszírozásában? Lát-e olyan radikálisan új utakat, amellyel a magyar ipart, a magyar gazdaságot érdekeltté lehet tenni abban, hogy ezt az egyébként önérdekét jelentő versenyképességi lépést megtegye, vagy - és akkor ebben Révész képviselő úrhoz leszek kénytelen csatlakozni - tovább fogunk leszakadni, az egyébként a saját lisszaboni stratégiáját is messze alulmúló Európai Uniótól is?
Dr. Kóka János válaszai az elhangzottakra
DR. KÓKA JÁNOS miniszterjelölt: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm szépen a szókimondó, egyenes, néhol építően kritikus megjegyzéseket, igyekszem ezeknek megfelelően megfelelni.
Szeretném Pálinkás képviselő urat megkérni, hogy idézze azt a nyilatkozatomat, ahol az alapkutatások ellen foglaltam állást. Amíg ezt megtalálja, addig szeretném elmondani, hogy az én álláspontom és hitvallásom arról szól, hogy az alapkutatások és az alkalmazott kutatások közötti feszültség gerjesztése tudományos alapon nem támasztható alá, egészen más alapon támasztható alá. Élek a gyanúperrel, hogy akik azoknak a struktúráknak a haszonélvezői, amelyeket hatékonytalannak és avittnak tartok, ezeknek a haszonélvezői akként próbálnak a tudományellenesség képzetébe beletolni engem, hogy alapkutatás-ellenesnek minősítenek. Természetesen nem vagyok alapkutatás-ellenes, ismerem az alapkutatások és az alkalmazott kutatások egymásra épülésének, építésének szükségességét, úgyhogy azt gondolom, nincs mit megcáfolnom. Ön felszólított engem arra, hogy cáfoljam meg. Azért nem tudom megcáfolni, mert sajnos, tényleg nincs mit megcáfolnom.
Az, hogy a gazdaság megrendelő, az alap- és az alkalmazott kutatások pedig végrehajtók, ezt túlzott egyszerűsítésnek tartom és nem is értek vele egyet. Azt gondolom, hogy az alapkutatásoknál ez biztosan nem igaz, az alkalmazott kutatásoknál pedig nem egy megrendelő és végrehajtó szerep van, hanem ez a két dolog átfolyik, hiszen nagyon sok esetben jelentős kutatási és innovációs tevékenységet végeznek cégek.
Az egy releváns és nagyon fontos kérdés, hogy hogyan lehet elérni, hogy a gazdaság kutatásfejlesztési megrendelőként lépjen fel. A gazdaság egyébként ekként lép fel, nagyon fontos és nagyon releváns kérdés Magyarországon, egyben az én kutatásfejlesztéstől különböző feladatköreim egyike, hogy olyan vállalkozásokat próbáljak Magyarországra vonzani, amelyek érdemben építenek a magyar kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységére. Igen, az a célom, hogy a következő négy évben a támogatáspolitikánkat eltoljam ebbe az irányba, egyrészt a kis- és középvállalkozási innovációs kapacitást fejlesszem, másrészt pedig a multinacionális cégek innováció-megrendelő képességét Magyarországon szintén dúsítsam.
Ami az Innovációs Alapba való pénz befizetését illeti, ha jól értem, ön azt a kérdést tette fel, hogy én harcolni fogok-e a kormányon belül azért, hogy ugyanannyi pénzt fizessenek be. Igen, harcolni fogok, én ezt így tartom korrektnek. Azt gondolom, az alapelv az volt, hogy 1+1 forint legyen, ezt az alapelvet feltétlenül követnünk kell, még akkor is, ha adott költségvetési évben a költségvetési szigor ezt az alapelvet kénytelen-kelletlen felülírja. Azt gondolom, hogy ettől akkor sem szabad eltérnünk, még középtávon sem, nemhogy hosszú távon. Azért fogok a költségvetés tervezésekor harcolni, hogy ezeket az összegeket oda tudjuk mellé tenni, hiszen a gazdaságban egyébként a bizalmat a politikában azt gondolom, hogy megrendítenénk, úgyhogy ez lesz az én célom.
Az NKTH pályázati rendszerét generálisan botrányosnak nevezni szerintem ugyanolyan túlzás, mintha én azt mondanám, hogy hibátlanul csodálatos. Szerintem egyikünk se essen ebbe a hibába. Azt mondom, hogy biztosan vannak hibák, hiszen emberek dolgoznak ott is. Annak idején nagyon sok olyan tapasztalatot szereztem az NKTH-ban, még külsősként, az IVSZ elnöke voltam és behívtak engem egy bírálóbizottság elnökeként ügyködni, és egészen meglepett az a transzparenciára törekvés, amit Boda elnök úr, alelnök asszony és a többiek ott megjelenítettek. Ez bennem egy nagyon erős bizalmat ébresztett az NKTH iránt, és mindazonáltal el tudom képzelni, hogy követnek - most már hogy intézményes felelősséget vállaljak -, követtünk el hibákat, ezeket természetesen időről-időre kiküszöböljük.
Nem sorolnám ezek közé a hibák közé azt, amikor egy nemzetközi szinten is meglehetősen komoly üzleti potenciálokkal kecsegtető magyar kutatási eredmény - ez pedig a madárinfluenza H5N1 vakcina - világszintű terjesztéséhez a kormány úgy döntött, hogy ad a kutatásfejlesztési alap terhére egy ekkora összeget, akkor mivel köt bennünket az a szabályrendszer, hogy ezt csak pályázatosan csinálhatjuk, hogy ennek a teljes dokumentációja meglegyen és megfelelő, transzparens, mindenki által nyomon követhető körülmények között kerüljön a pénz a pályázóhoz, hogy akkor is kiírunk pályázatot, ha egyetlenegy pályázó van.
310
311 mse (Kóka)
Egyébként én abban a véleményében vagy kihallott véleményében osztozom, hogy ilyen esetben ne kelljen végigcsinálni egy ilyen pályázati ciklust, hanem hogyha van egy megállapodott kutatás-fejlesztési tevékenység, amelyre pénzt szeretnénk adni, akkor azt egy ettől különböző rendszerben lehessen megtenni, ne frusztráljuk ezt a rendszert ezzel, ebben egyetértek, és ennek az eljárásrendjére fogok tudni javaslatot tenni.
Sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy mit teszek én azért, hogy ne csökkenjen, hanem nőjön. Egyrészt szeretném leszögezni, hogy mindenféle kritikával és önkritikával egyetértek, amely ezt az 1 százalék körüliséget illeti. Másrészt azért lássuk azt, hogy ez a csökkenés azt jelenti, hogy idő közben 175 milliárdról 181 milliárdra nőtt, csak a GDP-arányos mértéke csökkent, ami elég baj, nincs ebben vita, csak mondom, hogy ne higgyük azt, hogy maga az elköltött összeg csökkent.
Volt még kérdés arra nézve, hogy mit teszek ezért. Szeretnék akkor itt kitérni arra, hogy a lisszaboni programmal összefüggésben az 1+2 százalék, tehát a 3 százalék kell hogy legyen a mi célkitűzésünk is. Itt nem az állami szerepvállalás érdemi növelése az elsődleges probléma, mert az európai uniós transzferek meghasználása erre a problémára választ ad. Itt valóban - mint ahogy azt önök is nagyon helyesen megfogalmazták - az üzleti oldali befizetésekkel van a probléma. Itt az eszközök között sok régi eszközt kell továbbvinni, és új eszközöket is kell alkalmazni, ezek pedig elsősorban a hitel-, tőke- és garanciaeszközökben kereshetők. Én szeretnék az inkubáció folyamatának a fejlesztéséhez start upok megjelenéséhez, spin-off cégek megjelenéséhez, kifejezetten innovatív ágazatok fejlesztéséhez tőkét és hitelt adni állami támogatással, garanciafedezettséggel, amelyek a hagyományos kereskedelmi banki rendszerben ma még nem finanszírozhatók. Szoftvercégektől biotech kutatásokig ideértek nagyon sok mindent. Megkezdtük ezt a tevékenységet a Magvető, illetve a Kockázati Tőke Alap létrehozásával a Corvinus Rt. keretein belül. Az első tapasztalatok nagyon jók, közösen örülhetünk azoknak a kutatásoknak, amelyek a diabétesztől egészen az érelmeszesedés elleni kutatásokig magyar kutatóktól jönnek ki és nyernek finanszírozást, ilyen például Lisziewich Julianna AIDS-tapasza, amelynek a finanszírozására nemsokára szintén megállapodást fogunk kötni. Ennek a pozitív tapasztalatai azt mondatják velem, hogy érdemes kockázatitőke-alapokkal, Magvető-tőkével beszállni ebbe a rendszerbe. Ez az egyik.
A másik: az európai uniós pénzek versenyképességre fordított összegeinek egy részét kis- és közepes vállalkozások innovációs kapacitásának az ösztönzésére kell fordítani. Ez a készülő versenyképességi operatív programnak egy jelentős tétele.
A külföldi működőtőke-bevonásnál szeretnék érdemi változásokat. Az érdemi változások egyik részével nem terhelném ezt az asztalt, mert az a gazdasági bizottság ügye, hogy kevesebb támogatást szeretnék oda adni, ahol nincsen akkora foglalkoztatási probléma, és többet oda, ahol nagyobbak a foglalkoztatottsági gondok. De ami itt a lényeges, az az, hogy szeretném, ha a technológiaintenzív innováció, kutatás-fejlesztésintenzív tevékenység... (Zúg a hangosító berendezés.)
ELNÖK: Bocsánatot kérek, miniszter úr! Kérem szépen, hogy valaki tegye el azt a telefont a mikrofon környékéről.
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszterjelölt: Nem az enyém. ...Tehát szeretném, hogyha ezek az innovációintenzív tevékenységek jönnének Magyarországra. Amikor a támogatáspolitikában majd megállapítjuk ennek a pontszámait, akkor látható lesz, hogy erre sokkal erősebben fogunk lőni. Illetve szeretném, hogyha szintén részben európai uniós támogatással, részben az Innovációs Alap forrásaiból létrehoznánk Magyarországon az inkubáció, illetve az innovációmenedzsment intézményeit. Ha most egy picikét félretesszük az intézményes szembenállásunkat, akkor, azt hiszem, egy valamiben megállapodhatunk: hogy ma tényleg hiányzik az az intézményrendszer, ahova a kezdő vagy kisvállalkozó a találmányát, képességét beviheti, és ahol azon a megfelelő szűrő- vagy értékelő mechanizmusokon mehet keresztül, amelyeknek a végén megtalálja majd azokat a finanszírozási forrásokat, amelyeknek a végén ő magyar vagy nemzetközi piacra tud lépni. Elsősorban ezeket gondolom fontos eszközöknek.
A Magyar Tudományos Akadémiával való konfliktusommal kapcsolatban akkor tegyünk le az asztalra néhány mondatot! Idéznék egy mondatot: „A tudománypolitikai célkitűzések keretében a kérdés az, hogy alkalmas-e erre az Akadémia jelenlegi tudománypolitikája, struktúrája, szervezete. A válasz egyszerű: nem. Tehát paradigmaváltásra van szükség.”. Az idézetem Vizi E. Szilvesztertől származik a közgyűlésről, ahol néha olyan pontosan célzott kritikával illeti a az Akadémia intézményrendszerét, amit én nem tennék, részben mert messze nincs akkora helyismeretem, mint neki. És ugyanebben a beszédében megjegyzi, hogy: „Gazdálkodásunk kereteinek és döntéshozatalunk rugalmatlansága miatt az Állami Számvevőszék tavalyi vizsgálata szerint az Akadémia nem tud az elvárásoknak megfelelően dolgozni és teljesíteni.”. De utalhatnék az OECD 2005. szeptember 28-án megjelent országjelentésének a Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó részeire is, ahol az OECD illetékese hosszasan elemzi, hogy miért nem alkalmas a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi szerkezete az innovációs, kutatás-fejlesztési kihívások kezelésére. Úgyhogy azt gondolom, nem az a kérdés, hogy van-e valóban avítt struktúra, van-e valóban rossz működés, valóban vannak-e olyan diszfunkcionalitások, amelyeket ebből a rendszerből ki kell venni, hogy az elbírálási mód sok esetben valóban belterjes, hogy a nemzetközi kontroll hiányos, hogy a pályázat rendszer valóban diszpreferálja a külföldön szerzett tudományos fokozatot vagy a külföldön véghezvitt tudományos teljesítményt, hogy vannak-e olyan nagy humán teamek, amelyeket olyan feladatokra hoztak létre, amely feladatok azóta elmúltak, az intézmények meg mégiscsak megmaradtak mögöttük, és erre nagyon sokat költünk. Nem az a kérdés a továbbiakban, hogy érdemes-e intézményeket finanszírozni, erről az Akadémia, általam egyébként igen nagyra becsült és - ahogy az minden mondatából kiderül - a reformok iránt elkötelezett vezetője is szól, nem ez a kérdés, nem az a kérdés, hogy erre szükség van-e, hanem hogy hogyan. Az lesz a nagy teljesítmény, hogyha a politika - hogyha lehet, akkor kormány és ellenzék - az Akadémia, a felsőoktatás és a gazdaság meg tud egyezni abban, hogy mi lesz a megfelelő struktúra.
Mit kívánunk tenni, hogy ne vándoroljanak el? Ennél többet szeretnénk: szeretnénk, hogy ne vándoroljanak el, és szeretnénk, ha hazajönnének. Ehhez egyrészt arra van szükség, hogy nehogy valamikor felmerülhessen az, nehogy az a vád érhesse Magyarországot hogy valaki, aki neves kutató lett az Egyesült Államokban, külföldről hazajön, visszajön Magyarországra, és Magyarországon szeretné a kutatásait folytatni, csak éppen felhívja a figyelmet az Akadémia általam is említett bizonyos problémáira, és ezek miatt a kritikák miatt nem kap kutatói állást vagy tanári címet az illető egyetemen. Hogyha sikerül kinyitnunk, befogadnunk ezt a tudást, befogadni a képességet, befogadni a dinamikát, befogadni a fiatalokat - hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az Egyesült Államokban az új szabadalmaknak a 80-90 százalékát 30 év alattiak jelentik be -, tehát hogyha képesek vagyunk ezt kinyitni a nemzetközi kutatói szféra és a fiatalok irányába, akkor nyerni fogunk, akkor nem lesz olyan íze a magyar kutatási, tudományos életnek, hogy be van zárva, és csak meritokrácia alapján lehet elérni valamiféle teljesítményt. Én azt gondolom, hogy ha e mellé társítunk olyan programokat, amelyeket Magyarországon tartanak, és e mellé tudunk komoly pénzt tudunk tenni, ha Magyarországon tartanak kiválóság alapon kutatói csoportokat, akkor sikerül mind a két célt elérnünk: nem áramlanak külföldre a kutatók, akik meg korábban kimentek, azok adott esetben visszajönnek.
A kutatóegyetemek és általában az intézmények kérdésével kapcsolatban szeretnék nem túlzottan előreszaladni, már csak azért sem, mert ez tipikusan olyan, amit Hiller Istvánnal, Vizi E. Szilveszterrel, Gyurcsány Ferenccel és a gazdaság meghatározó szereplőivel, az Innovációs Szövetséggel le szeretnénk egyeztetni, hogy hogyan fogjuk tudni a kutatóegyetemek intézményeit, a Bay Zoltán Intézet intézményeit, az alapkutató intézményeket és a Magyar Tudományos Akadémia intézményeit egyfajta innovációs pályázati struktúrában a legmegfelelőbben strukturálni és a legmegfelelőbben finanszírozni. Biztosíthatom a képviselő urat, hogy a kutatóegyetemek kiválóság alapú megtartása feltétlen célom, lévén álláspontom szerint a felsőoktatás a tudomány egyik nagyon fontos bázisa, hiszen a tudomány nyilvánvalóan nem egyszerűsíthető le a Magyar Tudományos Akadémiára. Szeretném egyébként elmondani, hogy tudásközpontokra évente körülbelül 10 milliárd forintot költünk el ma is.
Révész képviselő úr, úgy tűnik, egyrészt kizárólag a Magyar Nemzetből tájékozódik, amelyben tőlem el nem hangzott idézeteket jelentettek meg, mert olyat soha nem mondtam, hogy az alapkutatással foglalkozó akadémiai intézményeket el kell törölni a Föld színéről - nem gondolom így, hogyha bárki így interpretálta, amit mondtam, azt hibásan interpretálta. De akkor beszéljünk arról, hogy én mit mondtam! Két dolgot mondtam. Az egyik, hogy a valódi teljesítmény finanszírozására van szükség, ahol a társadalmi vagy a gazdasági hasznosság számon kérhető, és ahol kizárólag poros intézmények finanszírozása és aktatologatás történik, azokat meg ne finanszírozzuk. Ez egyébként nem csak az Akadémiára igaz, az egész államreformot áthatja ez a szemlélet, amely tudomásom szerint részben legalábbis találkozik a legnagyobb ellenzéki párt szemléletével. A másik megjegyzésem, amit tettem, úgy szólt, hogy Magyarországon nagyon szívesen hivatkozunk a Nobel-díjasainkra, elmondjuk, hogy mennyire tehetséges ország vagyunk, mennyire nagyszerűt alkotunk, de azt azért látnunk kell, hogy ezek a Nobel-díjasaink nagy részben már nem élnek, másik részben meg nem Magyarországon alkotnak. Utóbbi mondatom interpretációja egyébként az, hogy aki valaha Magyarországon valamit alkotott, az már nem él - ezzel sértettem volna vérig a tudóstársadalmat. Azt szeretném tehát mondani, hogy próbáljuk meg kiiktatni ebből a rendszerből, a kutatás-fejlesztés, az innováció támogatásából ezeket a direkt vagy véletlen félrehallásokat.
Ugyanúgy kérem a képviselő urat, hogy amikor azt mondom, hogy a kutatás-fejlesztés magyarországi adóági támogatása, a kutatás-fejlesztési kiadások leírhatósága kétszeres-háromszoros mértékben - utóbbi amennyiben egyetemi központokban valósul meg -, tehát ez, még egyszer mondom, az adókedvezmények rendszere nemzetközi összehasonlításban is nagyvonalúnak minősül, ezt ne próbáljuk úgy érteni, hogy én azt mondtam volna, hogy a kutatás-fejlesztés támogatása minősül nagyvonalúnak, hiszen minden egyéb mondatomban elmondtam, hogy azt magam is súlyos deficitnek látom.
Nem látok semmiféle konfliktust Hiller és Kóka között, ami a tudományt és a humánpolitikát illeti. Hiller István a humánpolitikáért, az oktatás, a tudomány és a kultúra ügyeiért felel, én pedig a kutatás-fejlesztésért, ennek a gazdasági oldali intézményrendszeréért és azért felelek, hogy Magyarországon a zsenialitásból, a tudásból versenyképesség és gazdasági teljesítmény lehessen - ez rendben van így. Nem volna jó, ha a teljes gazdasági ív az oktatási és kulturális tárcánál volna, de az sem volna jó, ha a tudománypolitikáért én felelnék az oktatási és kulturális miniszter helyett. Az együttműködésünk egyelőre nem mutatja semmiféle probléma jeleit, hogyha ilyenek lesznek, akkor arról nem a sajtóból fognak tudni, hanem akkor azt politikai szinten igyekszünk majd kezelni. Nincs ezzel kapcsolatban semmiféle konfliktus.
Szeretném, hogyha Boda elnök úrral, az intézmény vezetésével és az új struktúrával kapcsolatban először az érintettekkel beszélgethetnék, úgy hozhatnám meg a döntéseimet és közölhetném azokat az érintettekkel, és ezt követően oszthatnám meg a közvéleménnyel, hogy hogyan döntöttem. Boda Miklós egyébiránt - függetlenül, mondom, ettől a tisztségtől, merthogy nem szeretnék nyilatkozni ebben sem meg másban sem - élvezi a bizalmamat, egy kiváló, nemzetközi szinten is jegyzett szakember, akinek a szándékaival kapcsolatban nekem semmiféle kételyem nem merül fel. Hogy ő és az ő csapata hibátlanul vezette-e az intézményét, vagy voltak hibák, azt most nem tudom megmondani. Amint ezt értékelni tudom, a következő meghallgatáson már erről is beszámoltathatnak engem.
Ami a tanács, az elnök és a miniszter döntési jogosítványait illeti, hajlok arra, amit ön mond, képviselő úr, nevezetesen hogy ne a miniszter, ne egy politikus kénye-kedve szerint dőljön el a pályázati pénzek sorsa. Mindazonáltal a kormány mérlegelési jogát jelentős pályázati irányok tekintetében érdemes meghagyni - utalnék itt az Omninvestre, ahol, úgy tűnik, ez egy gazdaságstratégiai döntés volt. De alapvetően azzal az elvvel, hogy egy független bírálóbizottság hozza meg a döntéseket, és egy független tanács határozza meg a kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatok kereteit, azzal az alapelvvel egyetértek.
Végül ismét le szeretném szögezni, hogy Magyarországon nemcsak a lisszaboni elvek, hanem az ország versenyképessége és a gazdaság átalakulása szempontjából is szükséges, hogy elérjük a 3 százalékos kutatás-fejlesztési kiadást. Köszönöm.
ELNÖK: Megköszönöm a miniszterjelölt úr válaszait. Kérdezem, hogy a második körben - az előzetesben jelzett szűkös időre való tekintettel - ki kíván szólni. (Jelentkezések.) Révész, Pálinkás és Pósán képviselő úr jelentkezett. Révész képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Nagyon röviden szólnék. Tisztelt Miniszter Úr! Ön is meglehetősen sokat finomított azon az idézeten, amely annak idején elég nagy port kavart, nem úgy hangzott el az annak idején, mint ahogy ön most elmondta.
A második megjegyzésem: az NKTH-val nem az ellenzéknek volt és van baja, hiszen ha visszagondolunk, az Állami Számvevőszék kétszer nem találta elfogadhatónak az NKTH éves beszámolóját, sőt valami olyan jellegű mondat is szerepelt az Állami Számvevőszék leírásában ezzel kapcsolatosan, hogy ilyen körülmények között az Innovációs Alap nem tudja betölteni, elérni a célját. Még egyszer mondom: ezt nem az ellenzéki képviselők, hanem az Állami Számvevőszék mondta, márpedig ha két egymást követő évben előfordult, hogy az Állami Számvevőszék ezt leírta, akkor, azt hiszem, nyugodtan lehet mondjuk botrányosnak nevezni azt a tevékenységet, amit az NKTH folytat. És még egyszer aláhúznám: ez nem feltétlen az ellenzék véleménye, az Állami Számvevőszék írta ezt le.
Ön azt mondta, ha jól írtam fel a számokat, hogy 175-ről 181 milliárd forintra nőtt a kutatás-fejlesztés támogatása, csak az a gond, miniszter úr, hogy - többen vagyunk itt, akik matematika szakon végeztek - ha az inflációt bekalkuláljuk, akkor ez bizony reálérték-csökkenést jelent. Tehát - hogy mondjam? - hogy nominálisan valamelyest növekedett, eredménynek ne könyveljük el, hiszen infláció is volt, és ha azt figyelembe vesszük, akkor az bizony reálérték-csökkenést jelent. Szerintem meg kellene becsülni annyira a bizottságot, hogy ilyen felvetésekkel nem próbálkozunk. Tehát ez bizony reálérték-csökkenés, nem nagyon szerencsés másképp interpretálni. És én úgy emlékszem, hogy annak idején jó néhány újságcikk megjelent az Omninvest kapcsán, ha már ezt többször is felhozta, hogy annak a hátterében - off-shore cégek - sok minden bizonytalanság volt, tehát sok minden volt az a pályázat, csak éppen átlátható nem. Úgyhogy szerintem az egy meglehetősen szerencsétlen példa volt, amit most a miniszter úr említett. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Ha lehet kérnem, tényekről ne vitatkozzunk. Az, hogy ki, mikor, mit mondott, az egy ténykérdés, azt vagy lehet prezentálni, vagy nem lehet. Nem hiszem, hogy e tekintetben véleményeknek helyük volna.
Pálinkás képviselő urat illeti a szó.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszterjelölt Úr! Révész képviselő úr is idézte, ön is idézte azt az elhíresült mondatát, mely szerint azokat az intézményeket, amelyek nem hoznak közvetlen gazdasági hasznot, a földdel kell egyenlővé tenni - ez, azt hiszem, nem kíván kommentárt.
Ön azt állítja, hogy nincs olyan intézmény...
ELNÖK: Képviselő úr, a jelölt úr nem idézte ezt a mondatot, azt mondta, hogy ő ilyet nem mondott - csak a jegyzőkönyv kedvéért. Köszönöm. (Révész Máriusz: A parlamenti jegyzőkönyveket is érdemes megnézni, még a parlamentben is szó volt róla!)
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Az intézményrendszerrel kapcsolatban, amelyről azt állította, hogy nincs olyan intézmény, ahova valahova beviheti a találmányát, jelzem, hogy van: Szabadalmi Hivatalnak hívják. Bárki beviheti a Szabadalmi Hivatalba a találmányát, ha van, és szabadalmaztathatja.
Nem világos számomra, mit ért ön azon, hogy az Akadémia elbírálási rendje rossz. Én meglehetősen jól ismerem az Akadémia bírálati rendjét, amely a tudományos minősítésekre vagy az akadémiai doktori címre vonatkozik - azt rossznak nevezni enyhén szólva is tájékozatlanságot jelent. Egyébként pedig az Akadémia nem oszt el forrásokat, ezt ön is tudja, az Akadémiának nincs a kezében olyan pénz, amelyet mint finanszírozó ügynökség elosztana. Ez az OTKÁ-ra tartozik, az OTKA elbírálási rendjét pedig kifejezetten jónak tartom.
A miniszter úr megismételte azt a Hírlapban megjelent nyilatkozatában tett, nem tudom honnan vett véleményét, mely szerint az Akadémia elbírálási rendje diszpreferálja a külföldi eredményt. Ilyen egyszerűen nincs, miniszter úr, nem tudom, honnan vette, de nincs ilyen. Az Akadémia minden elbírálási rendje azt vizsgálja, hogy az illető érte-e el az eredményt vagy nem az illető érte el az eredményt. Azt a dolgot pedig, hogy egy magyarországi egyetemen egy kinevezés kapcsán egy fiatalember jószántából vagy mások biztatására a sajtóhoz szaladgál azzal, hogy a kari tanács leszavazta a pályázatát, az Akadémia nyakába varrni, nem egészen értem, nem értem, hogy kerül a csizma az asztalra, mi köze a Magyar Tudományos Akadémiának ahhoz, hogy egy egyébként tehetséges fiatalember pályázatát az egyik egyetem kari tanácsa leszavazta.
Ha az elnök úr megengedte magának azt, hogy kioktasson engem az ügyben, hogy Bequerelt ki mire biztatta, akkor csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy valóban, Bequerelt sem biztatta senki, Albert Einsteint sem biztatta egyébként senki, hogy jöjjön rá arra az összefüggésre, amely valójában lehetővé tette az atomenergia hasznosítását - de egy szakmai vitába itt ne bonyolódjunk bele! -, de nem is kérte számon se Albert Einsteinen, se Bequerelen, se máson senki azt, hogy mutassa meg minden héten, hogy az ő alapkutatási eredményei milyen hasznot hoznak. Ma pedig abba az irányba haladunk, hogy a kutatók egy jelentős része azzal foglalkozik, hogy megpróbálja kimutatni, hogy az egyébként majd áttételeken keresztül esetleg óriási hasznot hozó kutatások konkrétan milyen hasznot hoznak. Én arra szeretném kérni a miniszter urat, hogy egymásnak ezt a becsapását fejezzük be. Az alapkutatások tudást hoznak létre, publikációkban jelennek meg, és ezt mérni lehet, számtalan mód van erre, bizonyára ön is ismeri: a publikációk száma, a hivatkozások, az újabban fontos mércének tekintett Hirsch-indexet is biztosan ismeri, és ha megnézi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak, netán az Akadémia tagjainak ez az úgynevezett Hirsch-indexe milyen, akkor jól látja, hogy az bizony a világ élvonalába tartozik. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. Pósán képviselő úré a szó.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Bevallom őszintén, én nem kaptam választ, ugyanis azt kérdtem öntől, hogy élő szóban világítsa meg, amit itt az ülés kezdetén mondott, hogy avítt struktúrákat, teljesíteni alig vagy nem tudó osztályokat, főosztályokat - így fogalmazott - nem kíván finanszírozni. Azt kérem, hogy akkor mondja meg konkrétan, mire gondol. Mert ha ilyen kijelentést tesz, az nyilván az alapján történt, hogy előzetesen végiggondolta - könnyelmű kijelentést, vélelmezem, nem tesz ön sem -, tehát ezek megfontolt szavak voltak. Mondja el, hogy mire gondol, hogy világosan és egyértelműen tudjunk komoly kérdésekről beszélgetni, mert ez így lóg a levegőben, és ez nagyon-nagyon alkalmatos arra - még egyszer mondom -, hogy esetleg rossz tartalmakat értsünk a szavak mögé.
Arra sem kaptam választ, bevallom őszintén, hogy a kutatók elvándorlása vagy éppen megtartása apropóján önnek milyen típusú elképzelései vannak. Mert ha ezt a tárcát vezeti, és ehhez a tárcához kapcsolódik az innováció, a kutatás-fejlesztés, akkor megint csak azt gondolom, hogy ha ön felelősségteljesen akar hozzáállni ehhez a kérdéshez, akkor minden aspektusát végiggondolja. És őszintén bevallom, szívesen hallottam volna néhány lehetséges tervről is. Ha ön azt mondja, hogy a minisztériumi költségvetésnek ilyen és ilyen százalékát kifejezetten abból a célból kívánják elkülöníteni, hogy..., vagy ha azt mondja, hogy ön mint gazdasági miniszter a cégek adóvonzatát kívánja a jövőben oly mértékben, olyan irányban változtatni, hogy ebben érdekeltségül legyen a fiatal kutatóknak vagy a hazai kutatóknak, vagy bármi hasonló, akkor azt mondom, hogy van valami elképzelése - de nem kaptam rá választ. Úgyhogy tisztelettel azt kérem, hogy vagy adjon erre választ, vagy kénytelen leszek azt gondolni, hogy nincsen elképzelés a fejében, és ennek megfelelően akkor ezt a következtetést kell levonnom. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tatai-Tóth képviselő úr kért még szót.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Azt hiszem, hogy a mai bizottsági ülésünknek nem tárgya, hogy Kóka János miniszter úrnak a sajtóban pontosan vagy pontatlanul idézett nyilatkozatait részletesen megvitassuk. Az igazi kérdés az, és arról kell hamarosan döntenünk, hogy Kóka János mint leendő gazdasági miniszter az innovációnak, a kutatás-fejlesztés azon szeletének, amely a gazdasághoz közvetlenül kötődik, a felügyeletére, annak a kormányzati irányítására alkalmas-e vagy sem. Szeretném elmondani, hogy engem meggyőzött arról, hogy átlátja ezt a területet és képes lesz olyan módon vezetni, irányítani ezt a területet, amiből az országnak haszna lesz. Én alkalmasnak tartom arra, hogy ezt a feladatot ellássa. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az utolsó szó jogán - aztán a miniszterjelölt úrnak adom meg a szót - egyfelől szeretném majd felkérni Pálinkás képviselő urat, hogy nézze át a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, és nézze meg, hogy azokat a mondatokat, amelyekkel most vitatkozott, itt és most mondta-e a miniszterjelölt úr, mert én nem hallottam azokat az ő szájából.
Másodszor viszont szeretném leszögezni, hogy a dolog másik részében Pálinkás képviselő úrral értek egyet: az alapkutatások tekintetében értelmetlen dolog gazdasági hasznosságról beszélni, az alapkutatásnak nincs gazdasági hasznossága, legfeljebb az így megszerzett tudás valamikor később eredményezhet gazdasági hasznot. Ha tehát a jelölt úr az értéktermelést úgy értette - és szeretném kérni, hogy ezt erősítse meg -, hogy a kutatás-fejlesztésben a hozott gazdasági hasznot, az alapkutatásban, a Hirsch-indexben vagy publikációkban, idézett publikációkban megtestesülő tudományos hasznot, tudományos értéket kívánja támogatni, ha így értette, akkor, én azt gondolom, nem lesz közöttünk vita ennek az értéktermelésnek a kérdésében. Ha másképpen értette vagy fogja érteni, akkor természetesen lesz, de attól szép az élet, hogy vitatkozunk. Köszönöm szépen.
És akkor a jelölt urat illeti a szó.
Dr. Kóka János válaszai, reflexiói
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszterjelölt: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Természetesen tudományos, társadalmi vagy gazdasági hasznosságot értettem most is és mindig is az alatt, amikor hasznosságot, kiválóságot és teljesítményt kértem számon a gazdaság, a felsőoktatás vagy az Akadémia bármelyik alrendszerén.
Én nem gondolom, hogy ennek a bizottsági meghallgatásnak a része volna, hogy az Akadémiával meglévő vitáimat itt folytassam le, nem is politikus-politikus közti, hanem szakminiszter-MTA közötti viták lehetnek ezek. Ezeknek a vitáknak a pozitív lezárására nagyon komoly reményt ad nekem Vizi elnök úr legutóbbi közgyűlési beszéde, amelyben maga is éles kritikával illette az intézményi struktúrát, amelyet én más helyütt avíttnak minősítettem, és azt hiszem, ebben a megítélésben jelentős különbség közöttünk nincs.
Ugyanúgy nem hiszem, hogy most kellene részletesen alátámasztanom, hogy a külföldön végzett teljesítményt a Tudományos Akadémiánál csak töredékrészben veszik figyelembe, és a külföldi tudományos fokozat nem váltható át MTA-doktori fokozattá, mert hogyha én ezt rosszul tudom, akkor majd hátha megcáfolja ezt valaki. Legutóbb a nyilatkozatomra született egy ellennyilatkozat, amelyben nem cáfolták ezt meg. Ha önnek vannak más, olyan akadémiai forrásai, amelyek ezt megteszik, akkor ezt nézzük meg, akkor lehet, hogy én ezt rosszul tudom, és akkor örömmel fogom majd azt nyilatkozni, hogy: nem, nincs olyan külföldi teljesítmény, amit töredékrészben vesznek figyelembe, és akkor ez kifejezetten öröm lesz számomra.
Egyetlenegy dolgot szerettem volna még elmondani, ami most megint felmerült az OTKA finanszírozásával kapcsolatban. Az tulajdonképpen egy számsor. Az egyik szám az MTA tavalyi és idei költségvetésére utal: 26,2 milliárd és 26,98 milliárd, tehát majdnem 27 milliárd forint - Révész képviselő úrnak mondom, hogy ennyivel nőtt a tavalyihoz képest az OTKA költségvetése nominálisan idén... (Pokorni Zoltán: Az túlzás! - Révész Máriusz: Nem!) Bocsánat, ez az intézeteknek a költségvetése. Ezzel szemben az OTKA-témapályázatoknak a költségvetése 585-ről 5626-ra ment le, míg például a szakmai feladatok teljesítménye soron 110 helyett 983 van, míg például a Doktori Tanács titkársága 3,26 milliárdról 4,13 milliárd forintra ment fel. Én nem szeretném bántani az Akadémiának ezt a függetlenségét, ez a saját költségvetése, csinálja meg ő, de tegyük fel kérdésként, hogy rendben van-e az, hogy miközben az Akadémia mint intézmény, mint szervezet finanszírozása nyilván messze az elvárások alatt, de valamennyivel nő, aközben az OTKÁ-ra fordított összeg folyamatosan csökken.
Egyben - még a vélt tudományellenességemmel kapcsolatban - szerettem volna elmondani, hogy ezt a problémát tavaly, az elnök úrral való megállapodásban úgy kezeltük, hogy 100 millió forintot átadtam a minisztérium fejezetéből, e mellé a 100 millió forint mellé másik 300 millió forintot tett az NKTH, és ebből alapkutatások finanszírozására hoztunk létre egy külön kiválóság alapú pályázati alapot, magyarul ezzel a pénzzel praktikusan megemeltük az alapkutatásokra fordítható összeget. Ezen kívül a gazdasági versenyképességi operatív programban a kutatás-fejlesztési és innovációs területre saját hatáskörben átcsoportosítottam 3,6 milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy ez még persze mindig kevesebb, mint amennyi kellett volna, csak ezzel is szeretném jelezni, hogy a kutatás-fejlesztés, az innováció iránti elkötelezettségem megvan.
Kérem beszámolóm szíves elfogadását. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. A szavazás van hátra. Kérdezem tehát a tisztelt bizottságot, hogy alkalmasnak tartja-e Kóka János jelöltet a kutatás-fejlesztést is felügyelő gazdasági és közlekedési tárca miniszteri posztjának ellátására. Kérem, most szavazzanak, és azt is kérem, hogy tekintettel arra, hogy már nem vagyunk teljes létszámban jelen, az egy, illetve két kézzel történő szavazást is tartsa szem előtt mindenki. Kérem tehát, hogy most szavazzanak. (Szavazás.) Ha jól látom, ez 13 szavazat. Aki nem? (Szavazás.) Ez pedig 9 szavazat, ha minden jól megy. Köszönöm szépen.
Miniszter úr, köszönöm a részvételt, jó utat kívánok önnek, viszontlátásra!
Az ülést ezzel berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 16 óra 16 perc)
|
|
Dr. Szabó Zoltán |
Jegyzőkönyvvezető: Pavlánszky Éva és Molnár Emese