OTB-15/2007.
(OTB-31/2006-2010.)
az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának
2007. június 20-án, szerdán, 12.06 órai kezdettel
a Képviselői Irodaház V. emelet 532-535. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői:*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászóló*
Megnyitó*
A napirend elfogadása*
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása*
Elnöki bevezető*
Dr. Lamperth Mónika bemutatkozása*
Kérdések*
Dr. Lamperth Mónika válaszai*
Hozzászólások*
Szavazás*
Egyebek*
Elnököl: Dr. Szabó Zoltán (MSZP), a bizottság elnöke
Zsigó Róbert (Fidesz), a bizottság alelnöke
Botka Lajosné (MSZP)
Deák Istvánné
Katanics Sándor (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Szabó Gyula (MSZP)
Tatai-Tóth András (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP)
Pokorni Zoltán (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Sándor Klára (SZDSZ) dr. Szabó Zoltánnak (MSZP)
Földesi Zoltán (MSZP) Botka Lajosnénak (MSZP)
Katanics Sándor (MSZP) megérkezéséig Deák Istvánnénak (MSZP)
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP) Rózsa Endrének (MSZP)
Pánczél Károly (Fidesz) Zsigó Róbertnek (Fidesz)
Dr. Pósán László (Fidesz) Pokorni Zoltánnak (Fidesz)
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterjelölt
(Az ülés kezdetének időpontja: 12 óra 6 perc)
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Köszöntöm a megjelenteket, a miniszter asszonyt, vendégeinket, a sajtó képviselőit és végül, de persze nem utolsósorban a bizottság tagjait. Az Oktatási és tudományos bizottság június 20-ai ülését megnyitom. Az aláírt jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
Tisztelt Bizottság! Szokásunknak megfelelően először a napirendről szavazunk. A meghívóval együtt kiküldött napirendi javaslathoz képest annyi változás állott be, hogy a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat általános vitáját a parlament az előzetes jelzésekkel ellentétben tegnap mégsem zárta le, ennek megfelelően a módosító indítványokról nem tudunk szavazni, ez majd őszre marad - gondolom, mindenki nagyon sajnálja. Egyetlen érdemi napirendi pontunk ennek megfelelően dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterjelölt asszony kinevezés előtti meghallgatása.
Kérdezem, van-e valakinek az említett módosítással együtt a kiküldött napirendhez valamilyen megjegyzése, javaslata, indítványa. (Senki nem jelentkezik.) Amennyiben nincs, akkor szavazunk. Kérdezem a tisztelt bizottságot, elfogadja-e a napirendet az imént közölt módosítás szerint. (Szavazás.) Köszönöm, a bizottság a napirendet elfogadta.
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Sok szeretettel köszöntöm Lamperth Mónika miniszter asszonyt.
Mielőtt a meghallgatást megkezdenők, engedjenek meg egy megjegyzést! A Házbizottság állandó jellegű állásfoglalása a miniszterjelöltek bizottság előtti meghallgatásáról a következőképpen rendelkezik: "A meghallgatás a következőket foglalja magában: a miniszterjelölt rövid bemutatkozása, ennek keretében életrajzának, eddigi pályafutásának ismertetése, majd a tárcára vonatkozó elképzeléseinek vázolása, ezt követően bizottsági kérdések, amelyek vonatkozhatnak az életútra, továbbá az ágazati tárcavezetési elképzelésekre, programra, egyúttal a személyes program ismertetésére.", és nem másra. Ennek megfelelően tehát szeretném jelezni, hogy bár ez természetesen egy politikai testület, minthogy a politikai testületet jelentő Országgyűlés egyik bizottsága, az olyan indíttatású kérdéseket, amelyek az államháztartás hiányára, az október 23-án a rendőrség által szétvert tüntetőkre, az őszödi beszédre és egyebekre vonatkoznak - nem akarok senkinek ötletet adni -,nem fogom engedni. A bizottsági meghallgatást szigorúan a Házbizottság által előírt menetben és mederben kívánom tartani. Köszönöm, ennyit kívántam előrebocsátani.
És most a miniszter asszonynak adom meg a szót.
Dr. Lamperth Mónika bemutatkozása
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Megpróbáltam gyorsan összeszámolni fejben, azt hiszem, a tizenegyedik miniszteri kinevezés előtti bizottsági meghallgatáson vagyok itt, merthogy több bizottsághoz is tartoztak azok a tárcák, amelyeket korábban vezettem, amelyet most vezetek, illetve amelyet vezetni fogok. Mindig el szoktam mondani, hogy az a házbizottsági ajánlás szerint, amelyet az elnök úr itt precízen idézett, az életútra vonatkozóan szívesen állok rendelkezésre, sok hasznos történettel tudnék szolgálni, de az a gyakorlat alakult ki, hogy ezt általában mindenütt kiadják írásban, és a szakmai vagy szakmapolitikai, politikai területekre koncentrálódik a meghallgatás. Ha megengedik, én ezt így fogom fel most is; szakmai célkitűzésekről, szakmapolitika, politikai célkitűzésekről és eszközökről fogok beszélni, és természetesen állok a tisztelt bizottság rendelkezésére bármilyen kérdésben.
Ha egy mondattal vagy gondolattal kellene a szociális és munkaügyi miniszteri ars poeticámat elmondanom, akkor azt mondanám, hogy ennek a tárcának a missziója az kell legyen, hogy az esélyteremtésben hasznosan működik közre, és az esélyegyenlőség javítását, az esélyegyenlőségre való törekvést tekinti azon iránytűnek, amelyhez a tárca tevékenységét méri. És ez nemcsak azokon a területeken van, ahol nagyon direkt felzárkóztatási, esélyteremtési feladataink vannak programok mentén, mint például a Legyen jobb a gyerekeknek! program vagy a roma integráció évtizede program, mert azokban kiemelten és kifejezetten ezt tartom iránytűnek, de igaz ez a tárca többi tevékenységére is a foglalkoztatás javításától kezdve a szociális feladatellátásig és az oktatás, a képzés azon részéig, amely a tárca felelősségébe tartozik, s a szakképzés, a távoktatás, a felnőttképzés kérdései kapcsán ezt ugyancsak etalonnak tartom. Egy baloldali politikusnak, egy szocialista-liberális kormány tagjának ez különösen fontos kötelezettsége, és ha figyelembe veszem azt is, amit az elnök úr nagyon világosan elmondott a bevezető gondolataiban, hogy persze ez egy politikai testület, és itt politikai célkitűzésekről, azoknak a megvalósításáról érdemes beszélni, akkor ebben a kontextusban tartom fontosnak azokat a szakmapolitikai célkitűzéseket, amelyeket azon a területen szeretnék megvalósítani, amely ennek a bizottságnak a kompetenciája. Ha más területhez kapcsolódó kérdések vannak, akkor majd az elnök úr eldönti, hogy hogyan, milyen irányban értelmezi, de én szeretném a nyitottságomat megfogalmazni, hogy minden olyan területről, amelyet önök fontosnak tartanak, és amely a tárcához tartozik, beszéljünk ezen a meghallgatáson.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Magyarország európai uniós csatlakozására éppen egy olyan időszakban került sor, amikor látványos módon felértékelődött az oktatás szerepe. Ez a lisszaboni folyamatnak is köszönhető természetesen, meg annak az alkalmazkodási kényszernek, amit ebben az időszakban nekünk a legjobb tudásunk szerint kell segíteni a versenyben, a versenyképesség javításában, és ez alatt nem általában, nemcsak általában egy ország versenyképességét értem, hanem akár egyes térségek, akár egyes személyek versenyképességét egyaránt. Azt hiszem, ennél a témánál, ennél a szakterületnél ez rendkívül fontos.
Megerősödött az egész életen át tartó tanulás paradigmája, amely átalakította a közoktatásban zajló folyamatokat, és átalakította a tanulásról való gondolkodásunkat is. Az oktatási tárca 2003-ban elindította a szakiskolai fejlesztési programot, méghozzá azzal a céllal, hogy a közoktatásban korábban - talán nem tiszteletlenség, ha ezt mondom - elhanyagoltnak értékelt intézményeket vagy szegmenst, a szakiskolákat és a szakképző intézményeket is megnyissa azon modernizációs folyamatok előtt, amelyek egyébként más területen már zajlottak; most a közoktatásról beszélek. Ez a fejlesztés, ez a program, amelyet elindítottak - és ezért akarok visszatérni ehhez egy kicsit a történetében, mert ezt egy olyan fundamentumnak, bázisnak tartom, amelyre szeretnék tovább építkezni -, kiterjed tantervekre, tananyagokra, tanári háttéranyagokra, a tanulást segítő dokumentumokra, a tanárok, a gyakorlati oktatók képzésére, a továbbképzésre, az eszközfejlesztésre, merthogy a szakmai szervezetek véleménye szerint a munkaerőpiac által visszaigazolt ismereteket jobban, sokkal jobban be kell építeni ebbe a rendszerbe. Erről fogok még beszélni.
A 2007-től induló szakiskolai fejlesztési program az elért eredmények optimális szintű összegzését és végkifejletét szeretné elérni. Az új szakképzési struktúrának, a fejlesztés keretében kialakított új rendszernek mindenképpen előnye az, hogy a kialakítható szakképesítéseknél egy új kapcsolatrendszerre akar építeni, amit én nagyon fontosnak tartok, elő akarja segíteni a szakképesítések közötti átjárhatóságot, ami egyébként szorosan kapcsolódik az egy életen át tartó tanulás paradigmájához. Aztán lehetővé teszi azt, és ezt szeretnénk biztosítani, hogy a gazdasági igényeket gyorsan és rugalmasan kövesse a rendszer, amit ma nem lehet elmondani - erre is vissza fogok térni egy kicsit később. Valamint megvalósítja, szándéka, hogy megvalósítsa a képzés és a továbbképzés jobb egymásra épülését, de az előzetes tudásmérés, annak a beszámítása és az arra való építkezés is egy fontos célkitűzés.
Szeretnék elmondani néhány gondolatot a térségi integrált szakképző központok, a tiszkek létrehozásáról, valamint a munkaerőpiacról, a munkaerő-piaci igényekről. Hosszú évek óta nagyon sok helyütt, az Országgyűlésben is, máshol is nagyon sokszor elhangzik az, hogy az ország versenyképessége szempontjából meghatározó, hogy a szakképzés mennyire tudja kiszolgálni a piac igényeit, és hogy a munkaerőpiacon mennyire vannak jelen azon szakképzéssel bíró emberek, akik a fejlesztés, a munkaerőpiac bővülése szempontjából fontos, dinamikusan fejlődő területen nyújtják a szakképzett alkalmazotti garnitúrát, csoportot, akik automatikusan adják azt, hogy mondjuk egy befektetőt a sok szempont mellett, amikor meghozza a döntését, hogy hova akar befektetni, meghozza a döntését. Ezért tehát eminens érdekünk általában Magyarország szempontjából is, de az egyén szempontjából is, hogy ez a rendszer olyan legyen, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Ezt nem mindig egyszerű megteremteni, hiszen ezen a területen is dinamikus a változás, tehát a rendszernek olyan flexibilitással kell rendelkeznie a döntéshozatal szintjén, hogy azok és ott hozzák meg a döntéseket, akik ezt a legjobban tudják alkalmazni, és nekünk a rendszer átalakításában, a rendszer fejlesztésében ezeket a szempontokat kell elsődlegesen figyelembe vennünk.
Nem szeretnék én itt egy technokratának látszó megközelítéssel foglalkozni, de ennek vannak olyan elemei is, amelyekkel szerintem dolga van a kormánynak, az Országgyűlésnek, egy szakbizottságnak és egy szélesebb körnek is, nevezetesen hogy helyre kell állítani a szakmunka társadalmi presztízsét. Ma ez szerintem nincs rendben. Ezek szubjektív tapasztalatok, és önök szakpolitikusként biztos más szemmel meg más szemüvegen keresztül is foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de a személyes tapasztalatom az, hogy nagyon sokszor hoznak családok vagy fiatal emberek olyan döntést, hogy főiskolára, egyetemre jelentkeznek, holott a személyes adottság és egy igazi, sikeres emberi élet kiteljesítése érdekében sokkal inkább egy más döntést kellene meghozni, és egy olyan szakmát kellene választani, ahol jó szakemberként, saját magát jól érezve, sikereket elérve tudnának dolgozni. Ebben a döntéshozatali eljárásban sokszor nehezíti a családok döntését és helyzetét az, hogy az igazi jó szakinak, szakembernek, szakmunkásnak a társadalmi presztízse gyengült. Én gondot fogok arra fordítani, hogy lépéseket tegyünk az irányba, hogy ez erősödjék, és hogy olyan döntéseket hozzanak fiatal emberek, családok, amelyek ebbe az irányba terelik őket, hogy a lehető legalkalmasabb és a személyes álmaikat, vágyaikat, tudásuknak legjobban kiszolgáló döntéseket tudják meghozni.
Fontosnak tartom azt, hogy a 2005-ben elfogadott szakképzés-fejlesztési stratégiát - amely a 2005-től 2013-ig tartó időszakot öleli át - a tárcákkal, más tárcákkal, a gazdasági kamarákkal, a szakmai szervezetekkel együttműködve, hatékonyan hajtsuk végre. Az előkészítése is így folyt, tehát széleskörű társadalmi előkészítése volt, és azt gondolom, a végrehajtásban is egy együttműködő, nyitott magatartásra van szükség - én ezt tudom ígérni ennek az új tárcának az élén.
A kormányprogramban az Új Magyarország fejlesztési terv és az operatív programok nagy hangsúllyal szerepelnek a fejlesztés, a fejlesztéspolitika terén. Itt, ezen a területen is nagyon fontosnak tartom, hogy a TÁMOP és a TIOP, a társadalmi infrastruktúra operatív program ezen a területen komoly fejlesztési lehetőséget kínál, és én azon leszek, hogy mint ennek a területnek a szakmai felelőse - hiszen a fő felelősség a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé, de a szakmai felelősség a tárca vezetőjéé - ezek a leghatékonyabban hasznosuljanak a kitűzött célok érdekében. Ez a pénz kevesebb, mint amennyiről álmodnak sok helyütt, ezt önkormányzati miniszterként meg területfejlesztési miniszterként is tudom mondani, de sokkal több annál, mint hogy elfecséreljük, és olyan döntéseket hozzunk, amelyek nem a célkitűzés elérését szolgálják. Ezt a pénzt rosszul is el lehet költeni, iszonyú nagy felelősség, hogy jól költsük el, és azt, hogy a szakképzés fejlesztésében, a távoktatás fejlesztésében, a felnőttképzésben jól tudjuk ezt hasznosítani, azt egy kiemelt szakmai felelősségnek tartom.
Az előbb ígértem, hogy mondok majd még néhány gondolatot a tiszkekről. Mintegy 30-35 tiszk létrejöttével számolunk egy egyéves felkészülési szakasz után, ez régiónként 6-7 tiszket jelent. Azt gondolom, hogy amit az előkészítésben láttam, az egy olyan bázis, amelynek a mentén tovább tudunk építkezni, és rendkívül fontosnak tartom a regionális fejlesztési és képzési bizottságok hatáskörének a bővítését és összetételének a megváltoztatását - ez tudja majd garantálni azt, amiről az előbb is beszéltem, hogy a munkaerőpiac igényeinek a lehető legrugalmasabban tudjon megfelelni ez a rendszer.
A fejlesztéseknél - az előbb nem beszéltem erről, de most kiegészítésként szeretném hozzátenni - a regionális fejlesztési és képzési bizottságok és a regionális fejlesztési tanácsok együttműködését fogom szorgalmazni. Ahhoz, hogy a két testületben ülő szakemberek, illetve szakpolitikusok jól értsék egymás szándékait, és a fejlesztési döntéseknél azokat összehangolják, ahhoz szükségét látom annak, hogy a két testület közötti párbeszéd, együttműködés kereteit kialakítsuk. Ezt én miniszterként ösztönözni kívánom.
A felnőttképzésről szeretnék elmondani néhány gondolatot. A felnőttképzési törvény 2006-os módosítása a felnőttképzési normatív támogatást kizárólag a munkaerőpiacon leghátrányosabb helyzetben lévő, fogyatékkal élő felnőttek számára biztosítja. Itt szigorítottak a felnőttképzési intézményi akkreditációjának a követelményei, én ezt támogatom, és fontosnak tartom. Azt gondolom, hogy a felnőttképzést összhangba kell hozni azzal az igénnyel, hogy egy életen át való tanulás; hogy természetessé kell tenni azt, hogy amit valaki megszerez a felnőttképzés és a felnőtt-továbbképzés rendszerében, azt korrigálni kell, időnként pályakorrekciót kell elvégezni, és tanulni kell nemcsak 20-25-30 éves fejjel, hanem később is, ami még nem elég természetes a magyar társadalomban. Én tehát azt gondolom, hogy a politikának, nekünk politikusoknak van még dolgunk ezen a területen, és ebbéli elkötelezettségemet szeretném most itt a bizottság előtt demonstrálni.
A felnőttképzésben különös jelentősége van a távtanulásnak is. Azt gondolom, hogy itt ugyancsak további erőfeszítésekre van szükség, mert ez még nem természetes. Miközben az egész világon vannak már hagyományai, tapasztalatai az e-learningnek, Magyarországon még egy picit hátrébb tartunk ebben. Én ezt szeretném támogatni, és szeretném majd abbéli meggyőződésemet kifejezésre juttatni a munkában, a konkrét intézkedésekben is, hogy a felnőttek terén is van lehetőség arra, hogy ebben hatékony lépéseket tegyünk. Ez akkor is így van, ha a mi gyerekeinknek természetes eszköz a számítógép, természetes eszköz az internet, az természetes velejárója az életüknek. A mi korosztályunk megtanulta, sokan használjuk a számítógépet, de ez nem olyan természetes, mint az ő számukra. A tőlünk idősebb generációnál pedig más eszközök vannak. Sok kiváló pedagógus ül itt a képviselők sorában, ezt ők valószínűleg jobban tudják, mint én, mert nekem nem ez az alapképzettségem - bár tanítottam valamikor, és szerintem ez egy nagyszerű dolog, de ezt csak zárójelben mondtam itt el -, de van személyes tapasztalatom is azon a téren, hogy hogy lehet az idősebb korosztályt is elérni ezzel a lehetőséggel. Példaként mondom, hogy a 71 éves édesanyám használja az internetet, az unokája vette rá, de nem ezt fogjuk rendszeresíteni természetesen.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az elnök úrral arról beszéltünk az elején, és ezt ő itt el is mondta, hogy én itt, ez előtt a bizottság előtt ennek a nagy tárcának egy felelősségi területét szeretném bemutatni röviden, állításszerűen, a prioritásokat megjelölve, és természetesen a kérdések kapcsán lehetőség van arra, hogy ha bármire kíváncsiak még, azt felvessék. Elnök úr, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony, és akkor máris sort kerítünk ezekre a kérdésekre. Ki kezdi? (Pokorni Zoltán jelentkezik.) Pokorni képviselő úr!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Sok sikert! Ez nemcsak személyes kívánság, hanem a siker ráfér erre a területre, mármint a szakképzés, a felnőttképzés területére még inkább. A felnőttképzésről rengeteget beszélünk, de évek óta elmaradnak a kézzelfogható eredmények, gyakorlatilag öt évet említenék. Volt olyan esztendő, amikor már hozzáférhető volt Magyarország számára európai uniós forrás a felnőttképzésre, rengeteg pénz volt, majdhogynem számolatlanul volt erre pénz, ugyanakkor Magyarország nem tudta kihasználni - ez a 2005-ös esztendő volt -, és 10 milliárd forint fölötti összeg maradt kihasználatlanul. Adja magát a kérdés, hogy mit kíván tenni a miniszter annak érdekében, hogy a sok, egyébként szép mondat után történjen valami.
Nyissunk egy zárójelet! Miközben a fővárosban 19 szakképző iskolát zár be a koalíció, és miközben tudjuk, hogy a fővárosban is jelentős igény lenne felnőttképzésre, hely is van hozzá, kihasználatlan szakképzési kapacitások vannak, pénz is van hozzá, nagyrészt az oktatást elvégezni képes tanárok, oktatók is rendelkezésre állnak, mégsem ez történik, mégsem a felnőttképzés fejlesztése történik, hanem ezeknek az intézményeknek a bezárása, nem egy esetben az ingatlan értékesítése történik meg. Megjegyzem: a fővárosban a Szocialista Párt jelentős erővel bír.
A szakiskola talán a legneuralgikusabb pont ezen a területen. Magyar Bálint miniszter úr 2002-2006 között belevágott ebbe, ő akkor azt nyilatkozta, hogy 12-13 milliárd forintot fognak a szakiskolák fejlesztésére fordítani. Készülve a tárca, a terület átvételére, előbb vagy utóbb nyilván áttekinti, hogy ez a 12-13 milliárd forintos plusztámogatás, amelyről az első Gyurcsány-kormány oktatási minisztere nyilatkozott, beszélt, programot írt, miben öltött testet; hogy vajon tényleg elköltötték-e azt a 12-13 milliárd forint pluszpénzt, és ha igen, mire ment el. Jó lenne látnunk, ha nem is most, a meghallgatáskor, de előbb vagy utóbb, hogy a szakiskola területén, ahol nagyon nehéz a helyzet, ahol nagyon sok a cigány gyerek, nagyon sok a szociálisan hátrányos helyzetű gyerek - és ha egy baloldali politikusnak, de mindannyiunknak, a baloldalt vagy a jobboldalt nem belekavarva, tehát ha egy felelősségteljes politikusnak valahol van feladata, akkor az a szakiskola ügye -, a kormányzati ciklus végéig mit, milyen összegeket, milyen ütemben, milyen célra kívánnak felhasználni. Ne felejtsük el, hogy az innen, a szakiskolából kilépő gyerekek körében az igazán magas a munkanélküliség, 30-40 százalék. A lemorzsolódás itt döbbenetes: minden negyedik gyerek félbehagyja a tanulmányait, 23-24 százalék a szakiskolából lemorzsolódó gyerekek aránya, tehát itt valami őrületes probléma van magában a képzésben is, a motiválatlanságban is. Önmagában nyilván nem fejleszthető oázisként, de ha felteszik a kérdést a gyerekek, hogy miért tanuljak, ha úgysem lesz állásom, a kormány egészének kell feltenni az alapkérdést, hogy hogyan lesz nekik munkahelyük, mert az igazi motivációt az teremti meg, hogyha bízhatnak abban, hogy a tanultakat valahol alkalmazni is tudják.
Ebből adódik a kérdés, hogy van-e már valamilyen elképzelése a miniszter asszonynak arra nézve, hogy az így lemorzsolódó, az így kihulló gyerekeket később hogyan lehet visszavezetni a képzésbe. Milyen ösztönzőket, milyen módszereket kívánunk erre alkalmazni - ez a második esély megteremtése -, mert az egész képzési rendszerünkre igaz, de erre kifejezetten az, még egyszer mondom, hogy minden negyedik gyereket, fiatalt érinti, hogy második esélyt kell neki adni. Csak emlékeztetőül mondom: ez a polgári kormány idején normatív módon finanszírozott volt, aztán ennek a normatív finanszírozása megszűnt, megszűnt tehát a második esély, a második szakképzés igénybevételének lehetősége. Ezért érdemes talán azt a kérdést is feltenni, hogy vajon vannak-e olyan programok, amelyek ma még léteznek, de a miniszter asszony szerint nem kellenek, tehát a most futó programok között van-e olyan, amelynek ön szerint nem kell folytatódnia, vagy van-e olyan elképzelés, hogy új programban kíván belevágni, új eszközöket kíván bevetni?
Létezik egy már korábban beharangozott program: biztos kezdet a neve. Jó lenne tudnunk, hogy végül is mekkora forrásból kívánja a tárca ezt a biztos kezdet nevű programot, ezt a már behírelt, kommunikált programot megcsinálni, megteremteni vagy elindítani. Illetve ennek a biztos kezdet programnak vajon mi lesz a szerepe az óvodáztatásban?
A tiszkekről hallottunk pár mondatot. A tiszkek megteremtésének a feltételeit látjuk, a működésük feltételeit nem. Van-e már valami elképzelés arról, hogy hogyan kíván a kormány a térségi integrált szakképző központok működéséhez garanciát nyújtani, hogyan kíván ahhoz hozzájárulni? Létrehozni intézményeket, az általában menni szokott; értelmesen üzemeltetni, fenntartani, általában az okoz nehézséget. De a tiszkeken kívül is van élet. Vajon mi lesz a sorsa, a szerepe azoknak a szakképző intézményeknek, amelyek nem tiszkek, amelyek nem speciális képességfejlesztő igényeket elégítenek ki, azoknak a finanszírozása tekintetében lesz-e változás?
Meg tetszett említeni a regionális testületeket. A szakképzés irányítására most hoz létre ilyet a törvény, most teremtjük meg ennek a jogi hátterét. Nem szeretnék, de kénytelen vagyok csak egy mondat erejéig visszautalni az októberi önkormányzati választások után elhangzott, elhíresült mondatokra az új megyei vezetés, illetve a miniszter asszony viszonyát illetően: nem kell izgulni, megoldjuk máshogyan. Most itt van egy újabb regionális testület. Adja magát a kérdés: Lamperth Mónika, aki korábban nyugtatta a szocialista politikusokat, hogy nem kell félni a fideszesektől, majd kikerülik őket mindenféle regionális tanácsokkal, most miniszterként, mint aki kinevezi ezekbe a regionális testületekbe a szakértőket, aki felkéri az érintetteket, vajon hogyan fog eljárni. Kaphatnánk-e itt valami határozott és később kézzel fogható ígérete különös tekintettel az iskolák nagy részét fenntartó megyei testületek szerepeltetésére ezekben a regionális testületekben? Egy szó, mint száz: a fideszes megyei testületeknek mekkora szerepe lesz ezekben a szakképzést irányító regionális testületekben? Ön mint a kinevező látja-e már ezt, és tud-e erre politikushoz méltó ígéretet, vállalást megfogalmazni itt, a meghallgatás során?
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mielőbb továbbadom a szót, két megjegyzést engedjenek meg! Ismételten felhívnám a figyelmet a Házbizottság idevonatkozó ajánlására a miniszter kinevezés előtti meghallgatására vonatkozó szempontok tekintetében. A másik megjegyzésem: a fővárosi iskolabezárásokkal, pontosabban szólva iskola-összevonásokkal kapcsolatban a miniszter asszony természetesen nemcsak felelőssé nem tehető, de információja is csak közvetetten lehet, nem közvetlenül, hiszen ez egy saját hatáskörben eljáró települési, illetve egy - ez érdekes - települési és/vagy megyei önkormányzatnak a döntése. (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.) Ennek megfelelően tehát azt javaslom, hogy bár érthető ad dolog érintése, de ezt az ügyet azért próbáljuk nem a miniszter kinevezés előtti meghallgatásának a sarokpontjává avatni.
Van-e további jelentkező? (Zsigó Róbert jelentkezik.) Zsigó alelnök úr!
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak két rövid kérdést szeretnék feltenni, azt is azzal kapcsolatban, amit a miniszterjelölt asszony a meghallgatása elején elmondott.
Beszélt a felnőttképzésről és a távoktatásról. Általában elhangzott már ezzel kapcsolatban kérdés, de én konkrétabban szeretnék rákérdezni. Nagyon sokszor, szinte minden anyagban, mindenhol hivatkoznak a felnőttképzésen belül is az élethosszig tartó tanulásra, annak a fontosságára, arra, hogy manapság a felnőtteknek hányszor kell pályát módosítaniuk, hányszor kell a felnőttképzésben valamiféle új szakképesítést szerezniük, és ez hivatkozási alapnak nyilván jó is. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen konkrét lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy megváltozzon az a helyzet, amely manapság van, hogy nagyon sok ember iratkozik be akár a szakképzésbe, akár a felsőfokú szakképzésbe, valamilyen tanfolyamra valamilyen oktatási intézménybe, és elvégez ezt-azt, szerzi meg a papírját róla, nyilván nem fog tudni vele elhelyezkedni, mert ma nincs elég megfelelő munkahely ahhoz, hogy azok, akik dolgozni szeretnének, el tudjanak helyezkedni. Tehát nem elég csak azt az oldalt erősíteni a felnőttképzésen belül, hogy újabb szakmát tudjanak szerezni, hogy erre lehetőségük legyen, hanem abba az irányba is kellene valamit tenni - és a minisztérium azért mégis csak Szociális és Munkaügyi Minisztérium -, hogy el tudjanak helyezkedni, hogy jó eséllyel indulhassanak a felnőttképzésben, úgy, hogy utána el tudnak helyezkedni.
A másik dolog, talán ehhez kapcsolódóan, a távoktatás. Mint azt bizonyára ön is tudja, a távoktatásnak nemcsak az az egyetlen feltétele van, hogy van-e valakinek számítógépe és internet-elérhetősége, hanem e mellett nyilván nagyon sok olyan feltétel kell még ahhoz, hogy a távoktatásban többen vehessenek részt. Mit kíván tenni azért, hogy az egyéb feltételek, a számítógépen és az internet-elérésen kívül az egyéb feltételek terén is javuljon a helyzet, hogy minél több ember vehesse ezt igénybe, nyilván azok, akik ez ügyben tanulni akarnak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. (Tatai-Tóth András jelentkezik.) Tatai-Tóth képviselő úr kért szót.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Két rövid megjegyzésem, illetve kérdésem lenne a miniszter asszonyhoz. Elhangzott itt, Pokorni képviselő úr elég részletesen ecsetelte, hogy a korai fejlesztéssel milyen fontos feladatok vannak. Természetesen valamennyien jól tudjuk, hogy a szakiskolában jelentkező gondok nem a szakiskolában keletkeznek. A szakiskolába szorulnak azok a gyerekek, akik nagyon nehéz körülmények közül indulnak, és hogy a szakiskolában milyen szakmát tanulnak, hogy első vagy második esélyre van-e szükségük, az fogja eldönteni énszerintem, hogy ezeknek a regionális testületeknek - amelyek tagjait egyébként nem a miniszter asszony nevezi ki, ezt a törvény, éppen a tegnap vagy tegnapelőtt megszavazott törvény szabályozza - lesz majd a felelőssége és a feladata, hogy a gyerekek olyan szakképesítést szerezzenek, amellyel majd el is tudnak helyezkedni.
Ha jól értem a hétfőn megszavazott törvényt, akkor ugyanezen testületeknek lesz a fő felelőssége az is, hogy a felnőttképzésben, akár a távoktatásban milyen irányú szakképesítésekre van szükség az országban. Éppen ezért azt kérdezem a miniszter asszonytól, hogy ezeknek a regionális alapon létrejövő testületeknek a szakértelmére, kezdeményezéseire milyen formában fog reagálni, támogatni fogja-e azok megalapozott javaslatait? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. (Senki nem jelentkezik.) További kérdés egyelőre nincsen, úgyhogy arra kérem a miniszter asszonyt, hogy az eddigiekre válaszoljon, aztán hátha indukál még további kérdéseket vagy megjegyzéseket.
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen. Pokorni képviselő úrnak köszönöm a jókívánságot, amit a terület sikere érdekében fogalmazott meg - én azzal a megállapítással, hogy ráfér erre a területre, egyetértek. Ez kiderült abból is, amit én mondtam, kiderült abból is, amit ön vagy akár amit Tatai-Tóth András képviselő úr fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy a gyerekek problémái a szakiskolában, a lemorzsolódás nem ott keletkezik, hanem az adott esetben egy olyan örökölt hátrány, amit a közoktatási rendszerben már nem sikerült korrigálni, aminek családi vagy egyéb okai, körülményei vannak. Ezzel is azt szeretném jelezni, hogy én megpróbálok azon a határon belül maradni, hogy mi ennek a tárcának a kompetenciája, megerősítve azt, hogy szoros összefüggésben van a közoktatással, már úgy értem, az oktatási tárcával, és hogy itt átjárható kapcsolatok kellenek, mert a gyerektől kell megközelíteni a dolgot. Az egészségügyi tárcához tartozó bölcsődétől az oktatási tárcától tartozó óvodán és a közoktatás rendszerén keresztül olyannak kell lennie a rendszernek, amely a gyerek szempontjait tekintve koherens. Tehát itt a tárcáknál a határok merev értelmezésére csak a felelősségnél van szükség, meg akkor is van értelme, egyébként meg össze kell dolgozni, és koherens rendszereket kell kimunkálni, és azokat kell működtetni.
Több kérdést is feltett a képviselő úr, amelyek egy picit egymásra épülnek - én azért megpróbálok itt szakaszolni.
Azt mondja, hogy volt egy 10 milliárdos EU-forrás, amit nem tudott kihasználni, felhasználni a tárca. Hogy ennek pontosan mi volt a sorsa, azt nem tudom megmondani. Hasalhatnék, de inkább azt mondom, hogy meg fogom nézni, és írásban fogok válaszolni a képviselő úrnak, hogy konkrétan annak a 10 milliárdnak a története hogyan és miként zajlott. Az biztos, hogy volt egy olyan, a képzésre rendelkezésre álló forrás, amit a kis- és középvállalkozások nem vettek igénybe. Nem tudom, hogy ez ugyanaz-e, de be fogom azonosítani. A kollégáktól kaptam itt segítséget, hogy ha ez ugyanaz, ebből jött létre a Lépj egyet előre! program finanszírozása. Ez egy, a nagyságrendjében is az említettet fedő dolog, de kontrollálni fogom, tehát utánanézek; nem mintha nem hinnék a kollégáknak, félreértés ne essék, csak ezeket az összefüggéseket én is szeretném részleteiben is látni.
19 szakképző iskola bezárása Budapesten. Ez a Fővárosi Önkormányzat kompetenciája, de azért hadd mondjak néhány egyenes állítást ezzel kapcsolatban! Én is látok veszélyt abban, hogy amikor egy konvergenciaprogram végrehajtásában - amit egyébként, kormánytagként szeretném megerősíteni, az ország érdekében végrehajtandónak tartok, és egyetértek vele -, egy ilyen programban minden közpénzt felhasználónak részt kell vennie, akkor az érinti az önkormányzati rendszert is. Önkormányzati miniszterként sokszor végigvitatkoztam ezt - a legjobb értelemben - az önkormányzatokkal, hogy a megtakarításokat az önkormányzatok a közfeladat-ellátás terén hogyan és miként alakítják.
Azzal kezdtem, hogy látok ebben veszélyt, mert nem látom ma még tisztán - és nincs is mindenben kormányzati kompetencia, hiszen az önkormányzatok, önnek nem kell mondjam, polgármesterként is pontosan tudja, nagyon sok kérdésben autonóm módon döntenek -, hogy ennek az összehangolása hogyan történik, és hogy mondjuk a szakképzés intézményrendszerénél és annak a működtetésénél hogyan és milyen kormányzati ráhatást tudunk gyakorolni annak érdekében, hogy azok a célok, amelyeket az előbb elmondtam: hogy versenyképes gazdaságot tudjunk működtetni, hogy a szakképzés ne csak a rendszer, hanem az egyén szempontjából is jól működjék, hogy hogy tudjuk itt a kapacitásokat úgy összehangolni a tulajdonosokkal együtt, hogy az optimálisan azt hozza, amit szeretnénk.
Van a múltból néhány rémisztő példám, amikor egy térségben valamilyen oknál fogva - de abban a finanszírozás, meg sok minden, mindig szerepet játszott - ugyanazt a kapacitást építették ki a szakképzés területén, amire nem lett volna szükség. Nem volt ez összehangolva sem a piac igényeivel, sem az ellátórendszerrel, a képzőrendszerrel. Biztos, hogy önök is tudnak rossz példákat mondani, hogy eltökélte egy adott önkormányzat, hogy márpedig ő egy ilyen szakképző iskolát csinál, ha volt rá szükség, ha nem, és a finanszírozási rendben nem volt elég kontrollingmechanizmus. Szerintem ezeket a hibákat nem kellene még egyszer elkövetni. Itt partnerséget szeretnék az önkormányzatokkal, az intézmények tulajdonosaival
Idekapcsolom egy másik kérdését, hogy mi lesz azokkal az iskolákkal, amelyek nem tiszkek. A normatív finanszírozást természetesen megkapják, de a fejlesztés célterülete a tiszk, és itt igenis nagyon keményen érvényesíteni fogjuk azokat az érdekeket, amelyek ésszerűen szükségesek ahhoz, hogy ott legyen kapacitásfejlesztés, ahol szükség van rá, hogy flexibilis legyen a rendszer, hogy jobban alkalmazkodjon a piac igényeihez, mert különben elpazaroljuk a pénzt. A pénzt értelmesen kell elkölteni, és ezt a tulajdonosoknak is tudomásul kell venniük. Ez a kormány felelőssége, és ezen a területen igenis élni fogunk azzal a jogi szabályozási és döntéshozatali kompetenciával, ami nekünk törvényesen megvan, mert nem akarunk még egyszer olyan hibákat elkövetni, mint amelyeket korábban elkövetett a rendszer. Énszerintem ebben az önkormányzatok ugyanúgy érdekeltek, mint a kormány, és ezen a területen szeretnék jó partneri együttműködést kialakítani.
Ide tudom kapcsolni Zsigó képviselő úr kérdését is - megpróbálok tematikusan haladni -, legalábbis én így értettem a kérdését, valószínűleg ez volt a tartalma, nem szó szerint így mondta a képviselő úr, hogy hogy tudjuk biztosítani azt, hogy azt tanulják a gyerekek, amivel el tudnak helyezkedni, hogy ne legyen reménytelen ez a tanulási folyamat. Erre egyetlenegy megoldás van: megpróbáljuk a piaci igényeket a lehető legjobban megjeleníteni ebben a rendszerben. Én most nem szakmai anyagokból mondom a példáimat, de Budapesten dolgozik egy nagyon jó barátom, aki egy asztalosműhelyt működtet, fantasztikusan szép ebédlőbútorokat, konyhabútorokat meg nem tudom miket csinál, és arra panaszkodik, hogy öt éve folyamatosan hirdet Budapesten, de nem talál asztalost; tudná fejleszteni a vállalkozását, de egyszerűen nem talál megbízható szakmunkást, akit fel tudna venni, hogy utána több megrendelést tudjon kielégíteni. Hogy ennek pontosan mi az oka, már ennek a konkrét asztalostörténetnek, azt persze nem tudom megmondani, de azt bizonyítja, hogy nem elég flexibilis ez a rendszer.
A másik felvetésére ugyanazt tudom mondani, mint az előbb Pokorni képviselő úrnak Magyar Bálint 12-13 milliárd forintos plusztámogatásával kapcsolatban: írásban fogom a választ elküldeni.
Teljesen egyetértek azzal a megállapítással, amire utána a kérdése épült, hogy sok feladatunk van a cigány gyerekek érdekében, és ezt a szakképzésben is felelősségnek tartom. A roma integrációs programról részletesen beszéltünk az előző két bizottság ülésén, és nem akarom ezt a programot most még egyszer elmondani, mert szerintem ismeri is azt a képviselő úr, csak egy kapcsolódási pontját szeretném megjelölni, meg egy példát szeretnék elmondani. Tudom azt, hogy a szakiskoláknál és a szakképzésben a szakma részéről van egyfajta megrendelés, elvárás, hogy a szakiskolákban, a szakképzésben a szakmai képzés arányát és a gyakorlatiasságát kell erősíteni akár a képzés, a pedagógiai képzés és az általános tudást adó képzés rovására is. Énszerintem a képzésnek a gyakorlatiasságát egészen biztosan erősíteni kell, én ezt támogatom, egy életszerű, a gyakorlatra jobban felkészítő szakképzést támogatok, de itt az arányok nagyon fontosak, tehát ez nem mehet el teljesen erre az oldalra. Én tehát a pedagógiai munkának is nagyon komoly jelentőséget tulajdonítok.
Most érek el a mondanivalóm lényegéhez, és mondok egy példát. Az én választókerületemben, Kaposváron van egy általános iskola, a Pécsi Utcai Általános Iskola, amely egy olyan térségben van, ahol nagyon magas a szegény cigány családok gyerekeinek az aránya, vannak olyan osztályok, ahol ez az arány eléri a 80 százalékot, van, ahol alacsonyabb. Itt egy fantasztikus pedagógusközösség működik, rendszeres kapcsolatban vagyok a tanárokkal. Ők kiépítettek egy olyan rendszert, szakmai, pedagógiai programot, amely nem engedi kiesni a gyerekeket az általános iskolából, törődnek velük, ennek az összes szakmai fortélyát kitanulták, és egymást segítve mintegy védőburkot emeltek a gyerekek köré, egészen odáig, hogy kénytelenek voltak - nem öröm ilyet kimondani - őrző-védő kft.-vel őriztetni az iskolát, mert még néha a szülőkkel is volt amiatt konfliktus, hogy a szülők máshogy képzelték el az életpályát..., nem is az életpályát, szóval voltak ott agresszív történetek, amikor a tanár megpróbálta a pedagógiai eszközeit használni, és ezzel a szülők nem értettek egyet, de most nem ezt akarom elmondani. A dolog lényege az, hogy arra panaszkodtak, hogy ők nagyon tudatosan törődtek azzal, hogy eljuttassák a gyerekeket a szakiskoláig, ahonnan egy év alatt a 90 százalékuk kiesett, és nekik az az érzésük, hogy azért, mert a gyerek ott vagy kirekesztve érezte magát, vagy nem voltak meg azok a kötődések, nem volt meg az a törődés, amit ebben az iskolában biztosítottak a számára. Ha ez általános gyakorlat - és én szeretnék ezzel foglalkozni majd szakminiszterként -, és ha ez probléma, és nem megoldott, akkor biztos, hogy erre kell valamilyen intézkedést, döntést, szakmai programot hozni, mert lehet, hogy ez az oka, hogy innen a gyerekek kiesnek. Itt sokkal inkább egy ilyen - hogy mondjam? - komplex megközelítést kellene, szeretnék érvényesíteni, de ez egy pedagógiai szakmai kérdés, nekem azt kell majd megtalálni, hogy kell, lehet, milyen szükséges döntéseket kell hoznia a szaktárcának.
Azt gondolom, hogy arra a felvetésre, amit a képviselő úr mondott, hogy azt mondja a gyerek: miért tanuljak, ha úgysem lesz állásom, arra is azt tudom mondani, amit Zsigó képviselő úrnak válaszoltam. Nem tudok ehhez mást hozzátenni.
A kihulló gyerekek visszavezetése a rendszerbe. Egészen bizonyos, hogy működtetni kell ilyen rendszert. Én most őszinte leszek önökhöz: nem tudom megmondani, hogy ebben milyen arányban kell az én tárcámnak és az oktatási tárcának részt vennie, nekem az a gyanúm, hogy ez inkább az ő szabályozási kompetenciájuk. Felírtam a magam listájára, hogy ezzel foglalkozzunk, úgyhogy nem akarom eltolni magamtól.
Nincs olyan program a fejemben, előttem, amelyre azt mondanám, hogy meg kell szüntetni. Engedjen meg nekem annyit a képviselő úr, hogy erre mondjuk még ősszel visszatérjek, mert nem ismerem annyira részletesen az összes programot. De meg fogom nézni, és hogyha van olyan, amelyről úgy gondolom, hogy már nem kell továbbvinni, akkor azt nem fogjuk továbbvinni. És ha úgy ítélem meg, hogy van olyan, amit el kell indítani, akkor azt el fogom indítani - ilyet látok a távoktatás terén. A képviselő úr azt állította, majd utána kérdezett, hogy sok-sok ilyen ígérkezés meg deklaráció volt ezen a területen, mégsem működik sikeresen. Én azt gondolom, hogy sok-sok szakképesítéshez készültek távtanulási programok, tehát vannak ilyenek, azt tudom. Hogy mégsem használják ezt általánosabban, annak az egyik oka az, hogy nincs olyan szakmai segítőhálózat, amely konzultációval, visszacsatolással ezt hatékonyan tudná működtetni. Ez egészen bizonyosan egy olyan program, amelyet el kell indítani, és ezt hatékonyabbá kell tenni akár tutorok formájában, akár bármilyen módon, de magára hagyottan ezt nem lehet csinálni - megint csak azt mondom, hogy a pedagógusok ezt tudják. Ezt tehát egy olyan programnak látom, amelyen dolgozunk, amelyet elindítunk, és szeretnénk majd... Szeretném az összehasonlítható és mérhető rendszereket, tehát ennek az eredményességét is meg fogjuk mérni. Minden területen, ahol eddig vezetőként dolgoztam, megrendeltem ezt a kollégáimtól.
A biztos kezdet program a Legyen jobb a gyerekeknek! program egyik alprogramja. Az én információim szerint konkrétan elhatározott pénzügyi keretek ezekhez az alprogramokhoz még nincsenek, ilyenről nem tudok, tehát ha azt kérik, hogy mondjak milliárdokat, ilyet nem tudok mondani. De a költségvetési törvény vitájakor, azt gondolom, jogos elvárás minden országgyűlési képviselőtől, hogy a futó programok konkrét, arra az évre jutó fedezetét a költségvetésben megtalálják. Illetve ez nyilván ugyanígy igaz az európai uniós források felhasználására is - törekedni fogok arra, hogy ezt be tudjam mutatni, ez a képviselőknek jogos igénye és elvárása.
A nem tiszk intézményekről már beszéltem.
A regionális testületek és a tiszk működési feltételei. Meg fogom nézni, hogy a normatív finanszírozás és az egyéb finanszírozási, pályázati, EU-s források, egyéb lehetőségek összhangja milyen, és hogy mennyi garantálja a működési feltételeket. Nem csak erre igaz sajnos, képviselő úr, hogy a fejlesztési forrásokról való döntésnél nincs mindig ott konzekvensen mellette, hogy utána a működést hogyan fogja biztosítani. A legdrámaibb példája ennek még sok-sok évvel ezelőtt számomra. Ha most igazságos akarok lenni, ha igazságos vagyok, és a képviselő úr is igazságos akar lenni, akkor elfogadja azt, hogy azóta is minden kormány beleesett abba a hibába, nem csak a miénk, hogy hozott olyan fejlesztési döntéseket, amely esetében nem állt stabil lábon utána a működés. De a legdrámaibb példája ennek az volt, amikor az első demokratikusan választott kormány elindított egy egyébként nagyon jó szándékú és nagyon korrekt programot, a tornaterem programot, amit mint sportot is felügyelő miniszter csak szeretni és támogatni tudok, de kistelepüléseken is építettek akkora tornatermet, amelynek az elején nagyon örültek, aztán kiderült, hogy télen nem tudják fűteni, és ott keseregtek az emberek, hogy nem tudják jól kihasználni. Tehát ezt össze kell mérni, és hogy itt van tennivalónk, azt elfogadom kritikaként is, mert vannak ilyen tapasztalatok.
A regionális testületek kapcsán a nagysikerű választmányi beszédemet idézte fel a képviselő úr. Kénytelen vagyok hozzátenni néhány mondatot, mert nem szeretném, ha itt félreértésben maradnának. Az egy olyan beszéd volt, amelynek az előzménye nem volt nyilvános, azt nem hozták nyilvánosságra - amit ott elmondtam, és nyilvánosságra hoztak, annak minden szavát és mondatát vállalom, csak kell hozzá néhány magyarázó mondat -, ami az volt, hogy az előző beszélgetések során volt aggodalom a szocialista képviselőkben, hogy hogyan lehet a fejlesztéspolitikában úgy részt venni, hogy már az önkormányzati választások után durva mondatok hangzottak el és íródtak meg, vagy durva mondatokat írtak meg egyes sajtóorgánumok, amelyeknek az volt a lényege, hogy hiába van a kormányzati felelősség a fejlesztéspolitikában, majd a fideszes önkormányzatok jó nagy fityiszt mutatnak, és ott az fog történni, amit ők gondolnak. Énnekem ezek után muszáj volt megnyugtató mondatokat mondani, mert nem mindenki tudta, hogy önök a Fidesz-kormány alatt voltak szívesek átírni a területfejlesztési törvényt, és kormányzati többséget biztosítani a területfejlesztési tanácsokban. Ezt a döntést önök hozták meg. Én egyébként azt gondolom, hogy a mai viszonyok között, amikor az európai uniós fejlesztési forrásokért a kormány felel, helyes ez a szabályozás, ezért nem is akartunk ezen változtatni, sőt azt mondtuk, hogy a regionális fejlesztési tanácsoknak nagyobb szerepet szánunk - nekem területfejlesztési miniszterként mindenképpen ez a szándékom, ez volt a szándékom - a regionális fejlesztési döntésekben. Ott, ahol egyébként jól működik a régiós egyeztetés, ott a megyei közgyűlés adott esetben fideszes elnöke, megyei jogú város fideszes vezetője a mai viszonyok között is jól együtt tud működni, és 100 százalékos egyetértésben hoznak döntéseket, tudok ilyen régiókat; van olyan, ahol a választásnál is így volt, tehát a szocialista elnököt megszavazták a fideszesek is, mert jónak tartják a munkát és az együttműködést. Ezt muszáj volt kitérőként elmondanom.
Elég nagy rémület lett rajtam úrrá, amikor a képviselő úr megkérdezte, hogy én hogy fogok itt kinevezni, mert én megnéztem természetesen - és most az elmúlt néhány napban éjjel-nappal olvastam olyan anyagokat, amelyeket korábban csak nagyon felületesen, most igyekeztem részletesen megismerkedni ezekkel -, de én arra emlékeztem, hogy a törvény megmondja, hogy kik lesznek itt a szereplők, és kicsit aggódtam, hogy itt vagy rosszul néztem valamit vagy... nem tudom. De közben Tatai-Tóth András volt szíves engem kisegíteni: tehát a törvény megmondja, hogy itt kik lesznek a szereplők.
És akkor itt válaszolnék a képviselő úrnak is, hogy mennyiben számítok ezekre a testületekre. Komoly szerepet kell nekik szánni. Ez nemcsak egy újabb intézmény, hanem a terepe és eszköze lesz annak a szándéknak, amit mondtam, hogy a munkaerő-piaci igényekhez jobban alkalmazkodjunk. Ez az igaz értelme annak, hogy ezt a jogszabályt meghoztuk. Hogy ez hogyan működik majd a gyakorlatban, azt ma még nem tudjuk, én mindenesetre azon leszek, hogy ezek praktikusan működő szervezetek legyenek. Tehát az elméleti munkát, a stratégiaalkotást az elméletre vonatkozóan szakmai műhelyekben kell kihordani - nem mondom, hogy lehetetlen, hogy ilyennel foglalkozzanak, de nem ez a dolguk. A dolguk az, hogy nagyon praktikusan közelítsék meg ezt a kérdést, én legalábbis ezt fogom tőlük kérni és várni.
Mindazokat a kérdéseket, amelyek kapcsán utaltam arra, hogy annak még nekem is utána kell járnom, és írásban fogom elküldeni a választ, a kollégáim felírták, és meg fogom tenni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony, számítunk ezekre a válaszokra.
Anélkül, hogy bárkit ösztönözni kívánnék, van-e még valaki, aki úgy érzi, hogy benne szorult kérdés vagy megjegyzés bármivel kapcsolatban. (Botka Lajosné jelentkezik.) Tessék parancsolni, Botka Lajosné képviselő asszony.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Jelenlévők! Nagy érdeklődéssel hallgattam a miniszterjelölti ars poeticát és az adott területtel kapcsolatos legfontosabb stratégiai csomópontokat, amelyek természetesen a mi bizottságunkhoz tartoznak. Nem kevesebb érdeklődéssel hallgattam képviselőtársaim kérdéseit, mert kíváncsi voltam, hogy vajon a miniszteri stratégiai csomópontok és a kérdések koherenciája egy szakmai területet átfogó bizottsági ülésen mennyire valósulnak meg, és hogy ezek mennyire kerülnek összhangba. Azt kell mondanom, hogy igen, és éppen ezért remélem, képviselőtársaim is hozzájárulnak bólogatással, hogy talán a véleményüket is megfogalmazhatom. Köszönöm szépen.
Először is csatlakozom Pokorni képviselő úrhoz: sok sikert kívánok! A bemutatkozásból és az itt elhangzottakból, a válaszadásból számomra világosan kiderült, hogy a miniszter asszony a megszokott alapossággal járt el, és az időnyomás ellenére pontosan tudja, hogy az ágazat... (Zúg a hangosító berendezés.)
ELNÖK: Bocsánat, kérem szépen a mobiltelefonokat eltenni a mikrofonok közeléből.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): ...irányításából melyek azok a területek, amelyek hozzánk tartoznak. A szakképzési törvény módosítása hosszú szakmai vitát jelentett a mi bizottságunkban is: mindazokat az érveket, amelyeket ön itt megfogalmazott, és nagyon sok bevett tapasztalatot, önkormányzati munkaerő-gazdálkodási, pedagógiai tapasztalatot nagyon sok munkaórában fogalmaztunk meg a törvénymódosítás kapcsán. Számomra egyértelműen megfogalmazódott az a vélemény, hogy a miniszter asszony jól érzékeli ennek a területnek nem a fontosságát, hanem azt a szinergikus hatását, amely, ha úgy tetszik, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai szempontból átszövi nemcsak a minisztérium munkáját, hanem azon túlmutatva nyilván az egész ország fejlődését. Ilyen szempontból értékelve az ön által elmondott szavakat én csak arra szeretném önt biztatni, hogy a szakképzés okán, a felnőttképzés és a távoktatás, szóval az oktatás-képzés okán bátran forduljon a mi szakbizottságunkhoz, mert az elmúlt tapasztalat azt mutatja - függetlenül attól, hogy most éppen melyik oldalán ülünk az asztalnak -, hogy ebben a dologban közös a képviselői felelősségünk, és talán azt kell mondanom, hogy a képviselői szerepvállalásunk is akár a problémafelvetés kritikusságában, akár a megoldáskeresés aktivitásában.
A felnőttképzéssel kapcsolatban elhangzottak vonatkozásában egy gondolatra szeretném az ön figyelmét felhívni, ami a kérdésekből és a válaszból is kimaradt, csak azért, mert rendkívül fontosnak tartom. A felnőttképzés nem egyszerűen oktatási rendszer, és iskolarendszeren belül valósul meg, hanem, én úgy gondolom, rendkívül nagy forrást fogyaszt, és óriási hatással van a különböző munkaerő-piaci átképzésekre és képzésekre, amelyek nem az oktatási rendszerben, hanem a munkaerőközpontok és a továbbképzőközpontok terepén zajlanak. Ezeknek a koordinációit én jelenleg nem érzékelem kellően erősnek, tehát úgy gondolom, hogy ezen a területen lenne mit tennünk, mert átfedések is lehetnek, illetve nagyon sok erőforrás aránytalanul folyhat olyan területre, amelynek aztán a foglalkoztatásban való hasznosítását nem minden esetben lehet a "hatékony" jelzővel illetni. Úgyhogy én ezzel szeretnék hozzájárulni ennek a területnek a fontosságához.
Azt tudom mondani, hogy számomra az a tény, hogy önnek ez a tizenegyedik miniszterjelölti meghallgatása, az a tény, hogy milyen tartalmú tárcákat vezetett a miniszter asszony, és az, hogy ezt a munkát milyen fegyelmezettséggel és az apparátus jól szervezett munkastílusával végezte - és nem kevésbé tartom fontosnak a társadalmi kapcsolatok ápolását és azt a módszertant, amit ön kialakított -, mindenképpen garanciát jelenthet arra, hogy ezen a területen, ahol bizony a szociális ellátórendszer és a foglalkoztatás még inkább igényli, mert sokszereplős rendszerről van szó, ezt a féle attitűdöt és képességet nagyon fontos feltételnek tartom. Úgyhogy én örülök annak, amit hallottam, és kívánom, hogy mindannyiunk érdekében legyen sikeres ezen a területen! Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Minthogy további jelentkezőt nem látok, megkérdezem a miniszter asszonyt, kíván-e még valamit mondani.
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen a kérdéseket, az érdeklődést, a támogatást. Köszönöm.
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Szavazás következik.
Emlékeztetem önöket, hogy a miniszterelnök úr dr. Lamperth Mónika miniszter asszonyt szociális és munkaügyi miniszternek jelölte. Kérdezem a tisztelt bizottságot, támogatja-e a kinevezést. Kérem, most szavazzanak. (Szavazás.) Aki nem? (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: a bizottság 13 szavazattal, 4 ellenében dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterré történő kinevezését támogatta.
Miniszter asszony, köszönöm szépen. Jó munkát kívánunk önnek!
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen, képviselő hölgyek és urak.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Tisztelt Bizottság! Az egyebek napirendi pont keretében nekem csak annyi megjegyzésem volna, hogy előreláthatólag hétfőn, a plenáris ülés előtt egy rövid bizottsági ülést fogunk tartani.
Van-e további bejelentés? (Senki nem jelentkezik.) Nincsen. Akkor köszönöm szépen, a bizottság ülését berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 13 óra 12 perc)
|
|
Dr. Szabó Zoltán |
Jegyzőkönyvvezető: Molnár Emese