OTB-18/2007.
(OTB-34/2006-2010.)
az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának
2007. szeptember 26-án, szerdán, 10.06 órai kezdettel
a Képviselői Irodaház V. emelet 532-535. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői:*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászólók*
Megnyitó*
A napirend elfogadása*
A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés (J/2843. szám); a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995.(XI.1.) országgyűlési határozat módosításáról szóló határozati javaslat (H/2842. szám) (Együttes általános vita)*
Tóth László (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése*
Kérdések*
Válaszok*
Tóth László (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)*
Orbán Anikó (Oktatási és Kulturális Minisztérium)*
Pillók Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)*
Hozzászólások*
Morvainé Bajai Zsuzsanna (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) hozzászólása*
Reflexiók*
Szavazás a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló J/2843. számú jelentés általános vitára való alkalmasságáról*
Szavazás a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995.(XI.1.) országgyűlési határozat módosításáról szóló H/2842. számú határozati javaslat általános vitára való alkalmasságáról*
Egyebek*
Elnököl: Dr. Szabó Zoltán (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Sándor Klára (SZDSZ), a bizottság alelnöke
Botka Lajosné (MSZP)
Földesi Zoltán (MSZP)
Katanics Sándor (MSZP)
Kormos Dénes (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Szabó Gyula (MSZP)
Tatai-Tóth András (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP)
Pokorni Zoltán (Fidesz)
Révész Máriusz (Fidesz)
Tóth Ferenc (Fidesz)
Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Almássy Kornél (MDF)
Helyettesítési megbízást adott
Zsigó Róbert (Fidesz) Tóth Ferencnek (Fidesz)
Deák Istvánné (MSZP) Katanics Sándornak (MSZP)
Pánczél Károly (Fidesz) Révész Máriusznak (Fidesz)
Kuzma László (KDNP) dr. Hoffmann Rózsának (KDNP)
Orbán Anikó (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Pillók Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Tóth László (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Morvainé Bajai Zsuzsanna (Nagycsaládosok Országos Egyesülete)
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 6 perc)
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! (Közbeszólások: Jó reggelt!) Azt javaslom, hogy kezdjük el a munkát. Köszöntöm a bizottság megjelent tagjait, a szakértőket, meghívott vendégeinket, mindenkit, aki jelenlétével megtisztel bennünket. Az Oktatási és tudományos bizottság szeptember 26-ai ülését megnyitom. Az aláírt jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
Tisztelt Bizottság! Szokás szerint a napirendünket fogadjuk el először. A napirendre tett javaslatomat a meghívóval együtt kézhez kapták. Annyi módosítást terjesztenék be szóban, hogy azt indítványozom, hogy az 1. és a 2. napirendi pontot összevontan tárgyaljuk, majd pedig természetesen mindkettőről külön-külön szavazunk. Ezzel a módosítással tenném fel szavazásra a kérdést, amennyiben senkinek nincs sem kifogása, sem más javaslata. (Senki nem jelentkezik.) Nincsen.
Akkor kérdezem a bizottságot, hogy elfogadja-e a napirendet e szerint a módosítás szerint. (Szavazás.) Igen, a bizottság a napirendet elfogadta.
Tisztelt Bizottság! Soron következik tehát a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés, amelyet J/2843. számon kaptak kézhez; továbbá a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. számú, november 1-jén kelt országgyűlési határozat módosításáról szóló határozati javaslat, amelyet H/2842. számon kaptak kézhez, amely dokumentumok együttes általános vitájára kerül sor. Köszöntöm a napirendi pont tárgyalására a kormány képviseletében megjelenteket. Amilyen sorrendben gondolják, megadom önöknek a szót. Parancsoljanak!
Tóth László (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) szóbeli kiegészítése
TÓTH LÁSZLÓ (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait! Először is engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Tóth László vagyok, az Szociális és Munkaügyi Minisztérium ifjúsági osztályát vezetem főosztályvezető-helyettesként. Engedjék meg, hogy bemutassam két kollégámat is, akik mellettem ülnek: Orbán Anikó úrhölgyet, aki az Oktatási és Kulturális Minisztériumból, a közoktatás területéről érkezett, illetve Pillók Péter urat, aki az ifjúságkutató főosztályt vezeti a Szociális és Munkaügyi Intézetben, és a főosztályon dolgozik. Részben azért ülnek mellettem mint az előterjesztő képviselői, mert az oktatási bizottság kapcsán lehetnek olyan, oktatási jellegű kérdések, amelyekre én, az ifjúsági osztálynak és ennek a területnek a vertikális ügyeit ismervén nem biztos, hogy részletekbe menően tudok válaszolni. A másik részről pedig, az ifjúságkutatás részéről azért is ül itt mellettem a kollégám - és akkor mondanék néhány mondatot bevezetőként, mielőtt elkezdenénk taglalni ezt az ügyet -, mert az egész jelentés igazából három részből áll, amelyek közül az első rész egy olyan helyzetelemzés, helyzetkép, amelyet statisztikai adatokból, kutatási eredményekből ifjúságkutatók állítottak össze. Ezért is van természetesen a jobbomon a kutatás egyik vezető, prominens képviselője. A jelentés második részében a kormányzati intézkedésekről olvashatnak, a harmadik részben pedig olyan mellékleteket találhatnak, amelyekre a jelentés az első és a második részében utal, ahol megtalálhatják a konkrét és pontos választ.
A jelentés több mint 130 oldalas. A kutatókkal egyetemben arra a döntésre jutott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, hogy nagyon sok jelentés foglalkozik nagyon sok témával, legyen az a kábítószerügy, legyen az az oktatás, amelyről külön-külön jelentések vannak, de mi egy meglehetősen részletezett, olyan jelentést szeretnénk az asztalra tenni, amely nem csak vertikálisan, hanem horizontálisan is bemutatja az ifjúsági ügyeket a 2005-ben megtett kormányzati intézkedésekkel együtt. Éppen ezért láthatóak azok, amelyek az akkori szaktárcák által összeállított anyagokban szerepelnek, hogy miket tett meg a kormány, a helyzetkép pedig folyamatosan bemutatja azt, hogy mi volt tapasztalható a 2005. évben.
Nagyon sok adat és forrás támaszkodik azon ifjúságkutatási anyagokra, amelyeket szintén a Péterék készítettek 2000-ben, illetve 2004-ben. Főleg e két nagymintás kutatás eredményei, illetve a Központi Statisztikai Hivatalnak a statisztikai adatai alapján lettek összeállítva ezek az anyagok.
Ennyit szerettem volna elmondani elöljáróban, köszönöm szépen. Várjuk az elnök úr, illetve a képviselő hölgyek, képviselő urak kérdéseit. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. (Orbán Anikóhoz és Pillók Péterhez fordulva:) Nincs további hozzászólási igény? (Orbán Anikó és Pillók Péter nemet int.) Köszönöm szépen.
Ez esetben megnyitom a jelentés és a határozati javaslat felett az együttes általános vitát. Kérdezem, hogy kíván-e valaki kérdezni vagy hozzászólni. (Dr. Hoffmann Rózsa jelentkezik.) Hoffmann Rózsa képviselő asszony!
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Először is kérdést szeretnék feltenni. Az Útravaló-programmal kapcsolatban kérdezem, hogy mikor fizették ki ezt a járandóságot annak a körülbelül 20 ezer gyereknek és mentorának a 2005. évben, és hogy mindenki megkapta-e.
A másik kérdés a szakiskolai előkészítő programmal, az előkészítő évfolyammal kapcsolatos. A jelentés szerint 23 iskola vett ebben részt. Ez hány gyereket érint, és hány százaléka ez a szakiskola első évfolyamára belépetteknek? Valamint mikor és milyen kerettantervet adtak ki erre a szakiskolai előkészítő programra?
Köszönöm, egyelőre ennyi a kérdésem.
ELNÖK: Köszönöm. Akkor megkérdezem, hogy van-e még valakinek további kérdése, külön kérdése. (Kormos Dénes jelentkezik.) Kormos képviselő úr!
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Az anyagi készítőjétől és a kutatásban részt vevőktől azt szeretném megkérdezni, mivel minisztériumi bontásokban is és külön a mi ágazatunkra vonatkozóan is többfajta olyan tevékenységi forma, akció és különböző intézkedés jelenik meg a probléma kezelése érdekében, hogy a kutatás során foglalkoztak-e azzal, hogy ezek a különböző programok és hatások mennyiben állnak egymással kapcsolatban, milyen szinten erősítik egymást, milyen mértékben koncentráltak, milyen szinten működnek rendszerszerűen. Köszönöm szépen. (Botka Lajosné jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm. Botkáné képviselő asszony!
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tisztelt Jelenlévők! Hosszú bevezetőt is mondhatnék, de a kérdésem lényege az, hogy a társadalmi esélyegyenlőségi és az oktatási-nevelési intézményekben dolgozó pedagógusok tapasztalata okán a gyermekek szocializációja céljából is rendkívül sajnálatos volt az, hogy a rendszerváltást követő időszakban nagyságrenddel lecsökkent annak a lehetősége és azon szervezetek száma, amelyek a gyermekek táboroztatását jelentik - mindenki tudja, miről beszélek. Volt ennek egy kezdeményezése, illetve több kezdeményezése is volt, többek között arra utalok, amikor tízezer gyermeket üdültettünk állami támogatással a téli, illetve a nyári szünetben. Nekem mint egyéni képviselőnek személyes tapasztalatom is van, hogy ezek nagyon jól sikerült programok, és bár a tízezres szám nyilván elég nagy, mégis elég kevés, hiszen azért az érintett vagy a szükséges számtól lényegesen elmarad. Az lenne a kérdésem, hogy milyen tapasztalataik vannak e tekintetben, illetve hogy a jövőt illetően ez mondjuk egy fejlesztési programban szerepel-e, prioritás-e. Itt nem csak az erdei iskolára gondolok, hanem azokra a klasszikus táborozási alkalmakra, amelyeket mindannyian fontosnak ítélünk. Köszönöm szépen. (Pokorni Zoltán jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Pokorni képviselő úr!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnézést, a szóbeli kiegészítést nem hallottam, és így lehet, hogy olyat kérdezek, ami elhangzott. Úgy tudom, maga az anyag - és most csak az Oktatási és Kulturális Minisztérium része van előttem - tartalmaz egy összegző véleményt a gyermekek és az ifjúság helyzetéről. Javult-e, vagy romlott ez az elmúlt években? (Derültség.) Önök hogy látják ezt?
Hiller miniszter úr valamelyik este egy tévéstúdióban ült, ahol feltették neki azt a kérdést, hogy a gyerekek esélyei, az esélyegyenlőség - talán így szólt a kérdés - jobb-e most, mint öt évvel ezelőtt volt, és ő nagyon tiszteletreméltó őszinteséggel azt mondta, hogy: nem, rosszabb, öt év alatt romlott a helyzet. Ezt mondta a miniszter, és azt is elmondta, hogy miért, nemigen próbálta a mundér becsületét feleslegesen védeni. Nem tudom, hogy ez a jelentés azon túl, hogy persze felsorolja az intézkedéseket, feladatának tartja-e egy ilyen átfogó értékelésnek a megfogalmazását.
Az intézkedések között itt van az ingyenes tankönyv kérdése: 2005-ben mintegy 700 ezer rászoruló jutott hozzá - szól az anyag. Én most polgármesterként szembesülök azzal, hogy nagyon sok olyan család van, amely tavaly jogosult volt rá, idén pedig a szigorítások hatására nem az. A számot pontosan nem tudom, csak a sajtóból vannak ilyen számok a fejemben. Igaz-e, hogy 200-220 ezer gyerek esett ki a rendszerből, aki tavaly jogosult volt erre, idén pedig már nem az? Ez egy elég nagy szám a 700 ezerhez képest, nem éri el a harmadát, valahol a harmada és a negyede között van. És ezek nem gazdag családok, a 35 ezer forintos egy főre jutó jövedelem nem tekinthető zsíros állásnak. És, azt hiszem, más hasonló probléma is van. Miért nem szólnak erről? Mikor zárták le az anyagot? Gondolom, ez egy nyári befejezésű anyag lehet, ez az intézkedés pedig most szeptembertől lépett hatályba, de az anyag hitelességéhez, a kormány hitelességéhez vagy a mi hitelességünkhöz hozzájárulna az igazmondás, hogy nem állunk ott meg, hogy 2005-ben 700 ezer gyerek élvezhette ezt a támogatást, miközben most, 2007-ben csak 500 ezer. Hasonlóról tudok az ingyenes étkezés kapcsán is.
Ezek lettek volna a kérdések, és a válaszok után valószínűleg majd még szót fogok kérni. Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm, képviselő úr.
Annyit azért engedjen megjegyeznem a jelentés védelmében, hogy a kormány az idevonatkozó határozati javaslat szerint évenkénti beszámolóra van kötelezve, ez tehát a 2005. évről szóló beszámoló. Hiába lehet igaz az - hogy igaz-e, arra majd a hölgy és az urak válaszolnak -, hogy ez a helyzet megváltozott egy év múlva, ez most a 2005. évi helyzetet bemutatni hivatott beszámoló.
További kérdése - szigorúan kérdése - van-e valakinek? (Senki nem jelentkezik.) Amennyiben nincsen, akkor most megadom önöknek a szót, kérem, válaszoljanak az elhangzott kérdésekre.
Tóth László (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
TÓTH LÁSZLÓ (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedik, akkor hárman válaszolnánk. Azokra az oktatási kérdésekre, amelyeket dr. Hoffmann Rózsa képviselő asszony tett fel, a kolléganőm válaszolna, a kutatással kapcsolatos kérdésekre az ifjúságkutató úr válaszolna, és engedjék meg, hogy az utolsó két kérdésre én válaszoljak vagy próbáljak meg valamilyen szinten válaszolni.
A képviselő asszony kérdésére azt tudom elmondani részben mint pedagógus, részben mint az idegenforgalomban jártas szakember, hogy igen, volt egy ilyen programpont, és az a mai napig is megy: az Egyenlő Esélyek Táborának hívjuk. Nem csak azért szeretnénk ezt a programot folytatni, hogy az arra rászoruló - legyen az fogyatékkal élő vagy pedig szociálisan hátrányos helyzetű fiatal - el tudjon menni táborba, mert ő erre magától nem képes, tehát nem csak azért szeretnénk folytatni, hogy ezek a fiatalok elmenjenek a Balaton partjára, és ott strandoljanak és jól érezzék magukat, hanem kifejezetten olyan szakmai programokat jelenítünk meg számukra, amelyek az ő fejlődésüket nagyon segítik. A nemzeti parkokkal közösen szervezünk programokat délelőttönként, délutánonként, a bűnmegelőzési bizottságok keretében a szexuális felvilágosítástól kezdve a drogprevenciós programokig minden olyan elem megtalálható a programban, amely segít ennek a korosztálynak, ennek a 10-14 éves korosztálynak túljutni azon az időszakon, amely problémás lehet a számára.
Pontos számot tudok mondani: 27 500 gyermek juthatott el eddig ebbe az Egyenlő Esélyek Táborába, amely teljesen ingyenesen finanszírozta a gyermekek nyári táborát. 2002 augusztusában indítottuk el ezt a programot. A nagy érdekképviseleti szervezetek - mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a FONESZ, a FICE, amely a gyermekotthonokban lévő gyermekek egyesülete - kapnak egy kontingensszámot, és ők delegálják a fiatalokat, hiszen ők tudják azt, hogy kik azok, akik erre rászorultak, és őket olyan, általunk megjelölt helyekre tudjuk őket elvinni, ahol akadálymentesített táborokban tudják folytatni ezeket a programokat. Volt olyan év, amikor tízezer gyerek táborozhatott egyszerre Magyarország 18 helyszínén.
Igen, a társadalmi szocializáció egyik legfontosabb eleme lehet az iskolán kívüli tanítás, és a 2008. évben is hasonló módon szeretnénk folytatni az Egyenlő Esélyek Táborát.
Pokorni képviselő úr, polgármester úr kérdésére azt tudom válaszolni, mivelhogy én az esélyegyenlőségi szakállamtitkárságon dolgozom a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, és ott is az ifjúsági osztályt vezetem, hogy én úgy ítélem meg, hogy az esélyegyenlőség javult abból a szempontból, hogyha valaki azt nézi, hogy nemcsak osztályonként, főosztályonként foglalkoztak ezzel, hanem van erre egy külön szakállamtitkárság.
A kérdésének a többi részére, illetve Hoffmann Rózsa képviselő asszony kérdésére pontos választ az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében Orbán Anikó tud adni.
Egyébként hadd jelezzem azt, hogy ha úgy érzik, valamilyen kérdésükre nem kaptak pontos és kielégítő választ, akkor azt természetesen a mi tárcánk koordinálásával illetékességből meg fogjuk kérdezni, és mindenképpen válaszolni fogunk írásban a képviselő asszonynak, illetve a képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm. Tessék parancsolni!
Orbán Anikó (Oktatási és Kulturális Minisztérium)
ORBÁN ANIKÓ (Oktatási és Kulturális Minisztérium): Az Útravaló ösztöndíjprogrammal kapcsolatban felmerült kérdésre a válaszom az lenne, hogy ezt a pályázatot 2005-ben írták ki egyrészt az esélyegyenlőséget javító komponensre, illetve volt egy Út a tudományhoz alprogram. A pályázatok alapján a pályázati pénzek ki lettek fizetve nagyrészt a 2006. évben. A csúszások, amelyekről hallani lehetett, a későbbiekre, tehát a 2006-2007-es évekre vonatkoztak.
Az ingyenes tankönyvvel kapcsolatban felmerült kérdésre szeretnék még reagálni. Ez a jelentés a 2005. évre vonatkozik. A jogosultsági kör csökkentése a 2007-e költségvetési törvényt követően lépett érvénybe, tehát 2005-ben még nem volt érvényes. Az egyfős családok azok, amelyek 2007-ben kikerültek a jogosultsági körből, de ezek a gyerekek 2005-ben még jogosultak voltak erre. Az azt követő intézkedések is arra irányultak azonban, hogy a rászorultsági elvet fokozottan érvényesítsük, és több olyan elem lett beépítve az ezt szabályozó törvénybe, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a rászorult gyerekek továbbra is kedvezményesen, ingyenesen kapják a tankönyveket.
A szakiskolai fejlesztési programra vonatkozóan főleg a stratégia az, amit a 2005. évben a szakképzési fejlesztés kapcsán lényegesnek ítéltünk, és a stratégiának az elemeit emeltük be ebbe a jelentésbe. A megvalósítás, illetve az eredmények a későbbi időszak során fognak felmerülni, illetőleg a későbbi jelentésekbe fognak bekerülni. A fő célkitűzéseket és az elérni kívánt eredményeket fektettük le vagy szerepeltettük ebben az anyagban.
TÓTH LÁSZLÓ (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönjük. Kormos Dénes képviselő úr kérdésére pedig az ifjúságkutató, Pillók Péter úr válaszol.
Pillók Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
PILLÓK PÉTER (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Ha jól emlékszem, a kérdés úgy hangzott, hogy ezeknek a programoknak a hatásai, kereszthatásai kimutathatók-e a kutatásokban. (Kormos Dénes: Úgy van!) Azt kell mondjam, hogy a kutatások során mi konkrétan és direkt módon nem kérdeztünk rá az ezekben való részvételre, illetve ezeknek a kihasználtságára. Amennyiben ez kimutatható az Ifjúság 2000, 2004 és majdan az elkövetkező a 2008-as kutatás kapcsán, ezek mind-mind indirekt módon jelentkezhetnek, tehát valamiféle tendenciákat jelezhetnek vissza felénk, de direkt módon ezeket nem kérdeztük, és nem is volt idáig arra nézve szándék, hogy validáljuk ezeket a programokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Ha mindenki úgy érzi, hogy a kérdésére választ kapott, akkor most már a hozzászólások körét nyitnám meg. (Rövid szünet után dr. Hoffmann Rózsa jelentkezik.) Hoffmann képviselő asszony vállalja az első hozzászóló szerepét.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Muszáj ilyen úttörő szerepet vállalnom, köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a válaszokat, de megköszönném, ha írásban konkrét választ is kapnék. Az azért engem nem elégít ki, hogy javarészt ki lettek fizetve a pénzek, amelyek bizonyos része átcsúszott 2007-re. Kérem szépen tehát, hogy hadd kapjak az Útravaló-programról írásban egy ilyen tételes kimutatást. Hasonlóképpen arra is írásos választ kérnék, hogy milyen kerettantervet adtak ki, vagy hogy vannak-e kerettantervek a szakiskolai előkészítő évfolyammal kapcsolatban! Ez az előkészítő program a közoktatás egyik legsúlyosabb kérdését próbálja orvosolni, és úgy vélem, ez megérne egy alaposabb és konkrétabb tájékoztatást. Feltételezem, hogy az oktatási bizottság tisztelt tagjait is érdekelné, nem csak engem.
Akkor következnek az észrevételeim.
Nem tudom, miért van az, hogy egy 2005. évről szóló jelentést 2007 szeptembere végén tárgyalunk. Ez nem most fordul elő először, más jelentéssel, ha jól emlékszem, a drogjelentéssel kapcsolatban is felmerült, hogy ilyen óriási csúszással tárgyalni valamit egy kicsit már olyan falra hányt borsó. Nem tudom elfogadni azt, hogy egy lezárt évről legalább a következő évben ne kerülhessen a parlament asztalára a jelentés, hanem csak közel kétéves késéssel. Ezért azt szeretném javasolni, hogy az országgyűlési határozatba valahogy kerüljön be, hogy nagyon jó, ha évente szembesülünk a gyerekek és az ifjúság helyzetéről szóló jelentéssel, de legyen egy olyan határidő a következő naptári év folyamán, amely ha nem tartható, akkor nagyon súlyos kormányzati szervezési hibák vannak.
Néhány alapvető téma hiányzik ebből a jelentésből. Botka Lajosné képviselőtársam rákérdezett a táborokra, de egyáltalán az iskolai szabadidő, a kirándulások lehetővé tétele, az erdei iskolák támogatása mind-mind a gyerekek életkörülményeit javítja, és örültem volna, ha ezekről is láthatunk valamit konkrét számokkal alátámasztva.
Szintén a hiányok körébe sorolom azt a témát, amelyre talán nem gondoltak a jelentés összeállítói, pedig alapvető a gyerekek helyzetét, életkörülményeit tekintve, ez pedig az, hogy hogyan alakulnak a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok élet- és munkakörülményei. Azt hiszem, nem szükséges bizonygatni, hogy ha kipihent, derűs, optimista pedagógusok dolgoznak a gyerekekkel, az javítja a helyzetüket, ha fordítva van, az rontja. Ez is egy olyan szempont, amit szemérmesen elhallgattak - én szívesen láttam volna itt sorokat erről is.
Magáról az egész jelentésről szólva - értelemszerűen annak csak az Oktatási és Kulturális Minisztériumról szóló fejezetéhez szólok hozzá -rendkívüli módon hiányolom azokat az elemző-értékelő megállapításokat, amelyekben nyomát lehetne annak látni, hogy a jelentés készítői nemcsak tételesen leírják, hogy ez történt, hanem megkísérlik valahogy értékelni és minősíteni is mindazt, vagyis az eredményekről is jó lenne szót ejteni. Mondok egy példát arra, hogy mire gondolok:
Teljesen fölösleges beírni ebbe a jelentésbe mondjuk az értékelést, a bukásmentességet és a szöveges értékelést, mert akkor ott van az a kérdés, hogy: és akkor az mit eredményezett. Ha az is ott lenne, akkor már van értelme. Jobb lett ettől a gyerekeknek, vagy nem lett jobb? Jobb lett a szülőknek, vagy nem? Bizonyára készültek ezzel kapcsolatos kutatások, én legalábbis több szakmai publikációt olvastam ezen a téren. Ezek itt csak olyan egymás mellé tett felsorolások, amelyek a jelentés igényességének nem a legerősebb oldalát mutatják.
Ugyanilyen megállapításom van a nyelvi előkészítő évfolyamokkal kapcsolatban, amely egy helyes kezdeményezés, de van-e ennek valamilyen eredménye? Számszerűen kimutatható-e az eredmény? Egyáltalán vannak-e ezzel kapcsolatos információk, kutatások? Mi lett ettől jobb? Vagy csak van itt egy pluszfeladat, ami önmagában semmit nem mond? Ezek ilyen műfaji megjegyzések.
Megismételném a jelentés egyik, szerintem legfontosabb mozzanatát, a szakiskolai előkészítő programot. Itt arról van szó, hogy az általános iskolát elvégzett gyerekek jelentős hányada megközelítőleg funkcionális analfabéta, így kerül a szakiskola első évébe, ahol a nekik közismereti tárgyakat tanító tanároknak azzal kell szembesülniük, hogy van egyszer egy tanterv, amely ideális gyerekeket feltételez, akik elfogadható szinten tudnak írni, olvasni, számolni, és képesek arra, hogy tanuljanak, holott nem erről van szó, hanem arról, hogy a gyerekeknek az alapvető szövegértési készsége hiányzik, és lényegében írni-olvasni kell őket tanítani abból a célból, hogy esélyük legyen megkapaszkodni. Ezt a helyzetet próbálja orvosolni ismereteim szerint ennek az előkészítő évfolyamnak a programja, ezért rendkívül fontos lenne pontosan tudni, hogy hogy állunk ezzel, hány gyerek részesülhet ebben, mekkora szabadsága van az iskoláknak, és hogy van-e már valami eredménye. Jól tudom, ez nem a 2005. évről szóló beszámolónak a kérdése, de a következő beszámolóban nagyon részletes és pontos tájékoztatást szeretnék erről kérni.
Az Utolsó padból program is eléggé szemérmes. Ezzel kapcsolatban is olyan információink vannak, hogy nagyon kevés gyereket érintett a visszahelyezés, és a program nem volt alátámasztva olyanfajta szakmai segítséggel, amely ezeknek a gyerekeknek a helyzetén valóban javított volna. Kétségbeesett szülők tiltakozásáról hallottunk, és sok gyereket inkább kudarcra ítélt ez a program, mintsem hogy segített volna rajtuk. Ez tehát így önmagában megint eléggé üres.
Köszönöm szépen, egyelőre ennyi. (Botka Lajosné és Pokorni Zoltán jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony.
Annyit engedjen megjegyeznem, hogy a kormány képviselői nyilván helytállnak magukért, de az, hogy az Országgyűlés mikor tárgyal egy jelentést, nem feltétlenül azon múlik, mikor készült el a jelentés. Ha a Házbizottság úgy dönt, hogy most veszi elő, akkor ezt hiába írjuk bele a határozati javaslatba, akkor talán a Házbizottságnál kellene ez ügyben eljárni. Nem tudom, mi a helyzet, de jelzem, hogy kettőn áll a vásár. (Dr. Hoffmann Rózsa: Attól még igaz, amit mondtam!)
Botkáné képviselő asszony, aztán Pokorni képviselő úr következik.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Tisztelt bizottság, igen, ez a dilemma, hogy mit kezdünk 2007-ben egy 2005-ös állapotról és intézkedésekről szóló beszámolóval, és mit kezdünk egy helyzetértékeléssel - ez műfajilag mindig izgalmas -, hogy időszerű vagy nem időszerű, letudjuk-e azzal, hogy tudomásul vesszük, hiszen vannak lezárt, elindított vagy éppen folyamatban lévő ügyek, amelyeknek az elemzése részben jelenhetett meg a jelentésben, részben pedig csak ténymegállapítás. Ezért én magam úgy viszonyulok ehhez a műfajhoz, hogy nyilván strukturálom azokat a tartalmi egységeket, amelyeket egyébként tudomásul vettem azzal, hogy ez történt. Nagyobbrészt olyan szempontból izgat ez, hogy mi az, ami ma esedékes vagy a jövőben is nyomon követhető. Mondok két példát - Hoffmann Rózsa képviselő asszony mintegy végszavazott nekem, készültem erre, köszönöm szépen, de Pokorni képviselő úr is, amikor a tankönyvtámogatásról szólt. Most egy szakbizottság ülésén szakemberként szeretnék hozzászólni, mert nagyon izgat ez a műfaji szituáció.
A kormány a jelentésben nyilván megállapításokat tesz a tankönyvtámogatásról - ami egyébként nem 2005-ben indult, de bizonyos módosítások által évente változott itt-ott. Engem rendkívüli módon izgatott 2007 tavaszán az az Oktatáskutató Intézet által szervezett konferencia és az a Jelentés a magyar közoktatásról 2006 című kötet, amelyben egy tudományos kutató megvizsgálta, hogy a tankönyvtámogatás különböző formáinak mi lett a következménye a végeken - teljes empátiával átérzem a fenntartói szerepet, mert tudom, mit jelent az önkormányzat szintjén, amikor generális módon, egyforma mértékben adok támogatást. Ez a kutatás bemutatta például, hogy amikor az általános iskola alsó tagozatán ugyanúgy 10 ezer forint volt a rászorultsági tankönyvtámogatás, mint mondjuk egy felsőbb évfolyamon, annak az lett a következménye, hogy az alsó évfolyamon több mint 30 százalékkal megnőtt az iskola által megrendelt tankönyvek száma. Mi, akik a közoktatásból jöttünk, tudjuk, hogy vannak olyan anomáliák, amikor a forrás megtartása vagy megszerzése válik a stratégiai céllá, és nem föltétlenül minden esetben a pedagógiai szempontok lesznek azok. Miért is nőtt meg 35 százalékkal az alsó tagozatos gyerekek tankönyveinek a száma? Mert a pénzt el kell költeni. Magyarul én azt gondolom, hogy itt, ma a jelenlévők tisztelt figyelmébe ajánlom, de mindannyiunkéba is, hogy azoknak a kutatásoknak, amelyek a politikai és kormányzati döntések egy-egy szegmensnek az eredményét mutatják be, a felhasználása, ezeknek a tanulságoknak a beépítése a következő évben mindenképpen fontos.
Nagyon izgatott engem az idegennyelv-oktatás helyzete Magyarországon, mert ha visszaemlékszem, már a rendszerváltást megelőző időszakban ez volt az egyik nagy áttörés, amikor az orosz nyelv hegemóniáját feltörve átképzésekbe, nyelvi programokba óriási nagy pénzeket fektettünk, és elindult egy nulladik éves nyelvi előkészítő osztály is, amelyre nézve van kérdés. Örömmel hallottam tegnap egy szakmai tanácskozáson, hogy az Oktatáskutató Intézet elkészítette azt a kutatási anyagát, és publikálta is, tehát elolvashatjuk, hogy mi lett az eredménye ennek a több mint másfél évtizedes, jelentős pénzeket felhasználó programnak a gyerekek nyelvtudása vonatkozásában, különös tekintettel például a szakmunkásképző intézetekben tanulókra - nem kell mondanom, hogy az európai munkaerőpiacon a nyelvtudás hiánya az egyéni karrierben mit jelent.
Vagyis én azt szeretném tisztelettel mondani magunknak, meg talán javasolni is, hogy egy-egy téma értékelésénél használjuk élőbben azokat a kutatási eredményeket, amelyeket a kutató szakemberek már letettek az asztalunkra, és amely anyagokból mondjuk ez utóbbi témában például kiderült, hogy a nyelvi előkészítők indításában rendkívüli egyenetlenségek vannak fenntartói szinteken, miközben a szülők többsége ezt az egyébként pluszadományt, ezt az anyagilag jelentősen támogatott képzési formát keresi. Nagyon-nagyon izgalmas lehet tehát, hogy a kutatás eredményei hogyan jelennek meg egy ilyen összegző jelentésben, hogy meg kell-e benne jelenniük, vagy csak egyszerű hivatkozásként azt kell mondani, hogy az esszenciája ez, és a következő döntésekben nyilván fel kell használni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Pokorni képviselő úr következik, tessék!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Nem tudom, hogy hányadik jelentés ez a 2005-ös, amelyet meg kellett csinálni. (Tóth László: Sokadik.) Sok? (Tóth László: Igen.) Sok megelőzte. És mind ugyanebben a műfajban készült. (Tóth László: Igen.) Van ennek értelme persze, bár nem túl sok. (Derültség.) Jó, én nem várom el a kormánytól, hogy politikailag is értelmezhető, átfogó, összegző értékelést adjon folyamatokról, miért mondana magáról rosszat; az meg nyilván kellemetlen, ha magát dicséri, tehát látni ezt a hűvös, tárgyilagos katalógus-összeállítást. Nekem a legmókásabb az volt, amikor a Közlekedésre nevelés pontnál azt olvastam, hogy ennek egyik eleme a Bence az autóban című kiadvány, amely kizárólag a gépjárműben utasként helyet foglaló óvodás és kisiskoláskorú gyerekek közlekedési felkészítését célozza. Humortól sem mentes az összeállító, ez jól látszik (Derültség.), amikor felsorolja ezt a gyerekkönyvet is, miközben tényleg egyetlenegy összegző, értékelő, mondjuk egy parlamenti szakbizottság elé való megállapítást sem tesz - nem lehetett könnyű megállni. (Derültség.)
Ezzel együtt azt gondolom, hogy ennek a műfajnak persze lehet valami értelme: hogy a parlamenti képviselők egybefűzve lássák, hogy ezen a téren a kormány mi mindent tesz. Ez persze nem váltja ki azt, hogy 1-2 évente - a három szerintem sok - egy értékelő anyagot kell készíteni ezekről a folyamatokról, mert ez tényleg olyan, mint hogyha egy házépítésénél nem egy tervrajzot tennénk az érintettek elé, hanem a sóderkavicsok keresztmetszetét osztanánk ki, de abból sokat, mert abból lesz a beton, miközben hogy mi épül abból, azt nem látják; van róla képünk persze, de abból nem tudjuk ezt kideríteni. Én tehát azt gondolom, hogy ha születnek ilyen anyagok - márpedig láthatóan születnek -, és egy ilyen tartalomjegyzék nem jelentéktelen információhalmaz, akkor ezt inkább évente kapják meg a képviselők, aztán vagy megtárgyalja a Ház, vagy nem; ez inkább egy háttér-információ, hogy tudjuk, mi folyik. Amit pedig szerintem meg kell tárgyalni, az az a kétévente vagy háromévente - jobb, ha kettő-, mint ha háromévente - elkészítendő értékelő, a folyamatokat számba vevő tartalmi anyag. Én ennek így látnám értelmét. Mert annak, hogy háromévente kapunk egy még vastagabb anyagot, amely nem egycentis lesz, hanem háromcentis, annak szerintem nincs értelme.
A határozati javaslat kapcsán javaslom, hogy próbáljunk meg itt valami rendet rakni, kapjunk évente egy tartalomjegyzékszerű, hűvös, tárgyilagos beszámolót - az nagyjából ez. Sok elemével vitatkozhatnánk, de fölöslegesnek tartom, hogy ennek kapcsán itt most megvitassuk, mit gondolunk az integráció sikeréről, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának a sikeréről, a tankönyvtámogatás kívánatos voltáról, mert ezek mind-mind fontos vitakérdések, de nem egy év metszetében vizsgálandók, hanem folyamatában.
Összegezve a mondandómat: legyenek ilyen anyagok, de ezek évente jöjjenek, automatikusan kapják meg a képviselők, ne várjunk arra, hogy a Házbizottság éppen mikor tűzi napirendre, mert azzal, hogy 2005-ben ezek történtek, valóban nem most kellene szembesülnünk, hanem mondjuk rá félévre vagy pár hónapra. És próbáljunk javaslatot tenni egy új műfajú anyagra, amelyet lehet, hogy nem a kormánynak kell elkészítenie, hanem a szakbizottság rendelhetné meg adott esetben általa kiválasztott, közösen megnevezett szakértőktől - tőlem lehet az az előbb oly sokat emlegetett Oktatáskutató Intézet, lehetnek a Halász Gáborék, lehet más is -, amely a kormány tevékenységét folyamatában, a társadalmi folyamatokban képes értékelni, mert nekünk valójában ezt kellene látnunk magunk előtt, nem pedig csak a tartalomjegyzéket. Én azt javaslom az elnök úrnak, hogy valami ilyesmire tegyünk javaslatot, ha ezzel egyetért a bizottság többsége. (Tatai-Tóth András és Révész Máriusz jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Úgy gondolom, a javaslatot megfontoljuk, bár ez most az általános vita, tehát ebben a szakaszban ezt nyilván nem tudjuk megtenni, de a határozati javaslathoz be tudunk majd nyújtani módosító indítványt.
Tatai-Tóth képviselő úr kért szót, utána Révész Máriusz képviselő úr következik.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Bizottság! Természetesen van értelme arról tárgyalni, amiről Pokorni képviselő úr beszélt, és én azt hiszem, a bizottságnak van is hatásköre arra, hogy olyan kérdéseket tűzzön napirendre, amelyekről a képviselő úr beszélt. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy éppen az előző bizottsági ülésünkön kaptunk egy meghívót - minden bizottsági tag megkapta - egy olyan egész napos programra a napirendjével együtt, amelyen hasonló témakörökben valóban helyzetelemzés, tényfeltárás, összegzés, vita folyt, rendkívül sok olyan, ma elénk kerülő kérdés merült fel, hogy hol tartunk, hogy milyen tapasztalatok vannak, hogy hogyan értékeli a tudomány az ifjúság nevelésében-oktatásában bekövetkezett és be nem következett változásokat. Ha nem is nagy igazságokat, de valamiféle válaszokat kaphattunk ezekre a kérdésekre tegnap, az Oktatási Kerekasztal és a Magyar Pedagógiai Társaság által szervezett tanácskozáson - amelyre, hangsúlyozom, a bizottság minden tagja meghívót kapott. Támogatom egyébként azt, hogy a bizottság ilyen típusú kérdésköröket napirendre tűzzön, hogy ezeket elemezze, megvitassa és akár állásfoglalást is kialakítson róluk.
Ami a ma napirendre került kérdéskörre vonatkozik, mindenesetre érdekes egyben látni azt, hogy a különböző minisztériumok az akár a humorosnak nevezett kis kiadvánnyal is mit tettek az adott évben azért, hogy gyermekeink életkörülményei, egészségi állapota, szociális helyzete, kulturális helyzete, közlekedési ismerete - és szinte tárcánként és a tárcákon belül különböző szakterületenként lehetne folytatni a felsorolást - javuljanak, bővüljenek. Én tehát nem tartom értelmetlen dolognak, hogy a bizottság és a parlament is áttekinti ezeket az intézkedéseket.
Nyilván vannak olyan részek, és ebben nagyon sok előttem szólóval egyetértek, amelyeknek az értelmezhető eredményét is számba tudnánk venni, de természetesen vannak olyan kormányzati intézkedések, amelyeknek az értékelését - tehát hogy mondjuk hány gyereknek szervezett nyári tábort a valamelyik kormányzati szerv, és akkor az értékelésbe belefoglalták volna, hogy ettől boldogabb gyermekkoruk lesz az érintett gyerekeknek - nevetségesnek tartanánk, tehát ahol a puszta adatközlés valamiféle értékelést is tartalmaz már.
Nem kívánok hosszan szólni az oktatási tárca és a többi kormányzati szerv intézkedéseiről, de ha azt a kérdést tesszük fel, amit Pokorni képviselő úr a miniszter úrra hivatkozva feszegetett, nyilvánvaló, hogy ha kiragadjuk a környezetéből ezeket a kijelentéseket, akkor úgy járunk - az elnök úr talán megengedi, hogy a saját, bevált példáját idézzem -, mint hogy a Bibliában benne van az a mondat, hogy: "Nincs isten.", ami valóban benne van. Tehát ha egy mondatot kiragadok a szövegkörnyezetéből, akkor furcsa dolog következhet. Ha a miniszteri kijelentést is kiragadjuk abból a környezetből, amelyben elhangzott és amilyen témáról szó volt, nevezetesen hogy főként a hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási továbbtanulási esett szó a műsorban, és hogy az államilag finanszírozott helyre bejutott hátrányos helyzetű fiatalok aránya nem éri el az 1 százalékot, hogy idén is 500 alatt volt ez a szám, és hogyha ezt összevetem az 5-6-7 évvel ezelőttivel, nagyjából azonos arányszámot találok; de hogyha mondjuk úgy értelmezem, hogy akkor csak 495 hátrányos helyzetű gyerek került be államilag finanszírozott felsőoktatási helyre, most meg 496, tehát javult a helyzet, én azt is nevetségesnek tartanám. Valóban, ezekben az ügyekben nem lehetünk elégedettek. Annak ellenére, hogy látjuk a kormányzati törekvéseket, a kormányzati intézkedéseket, a kormányzati szándékot és az általunk vallott értékrendet, hirdetett értékrendet és vallott értékrendet, hogy a fő feladatunknak tekintjük, hogy a lemaradókat, a hátrányos helyzetűeket, azt a 25 százalék körüli réteget segítsük, ha azt nézzük, hogy történtek-e intézkedések, és azt mondjuk, hogy: igen, voltak törekvések, történtek intézkedések, és ha arra, hogy ezek eredményesek-e, és elérték-e a kívánt célt, azt mondanánk, hogy: igen, elérték, lényegesen javult a helyzet, akkor talán nem mondanánk igazat. Szeretnénk, hogy javuljon a helyet, de még óriási erőforrások mozgósítására és sok-sok erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy mérhető, érzékelhető javulás következzék be, és hogy mondjuk a politikus nyugodtan hátradőlhessen a karosszékében, hogy megoldottuk ezt a problémát.
Beszélhetünk itt a szegregáció és az integráció kérdéséről, ahogy sok másról is, amivel tele van ez a beszámoló, de nem mondhatjuk azt, hogy megoldottuk ezt a kérdést. Azt elmondhatjuk, hogy törekvések voltak, és azt is elmondhatjuk, hogy még nagyon sok mindent kell ebben az irányban tennünk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Révész képviselő úr következik.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Oktatási Bizottság! Én azokhoz csatlakozom, akik azt mondják, hogy amikor ilyen drámai átalakítások - ahogy önök szeretik mondani: reformok - vannak mondjuk az Országgyűlés előtt, akkor egy 2005-ös anyagot tárgyalni szép dolog, de különösen sok értelme nincsen. Itt most eredményként van feltüntetve, ahogy Pokorni képviselőtársam mondta, az ingyen tankönyv meg az ingyenes étkezés, miközben tudjuk, hogy elég drámaian visszanyestük ezeket a dolgokat. Tehát emlékezhetünk arra, hogy mi volt a helyzet, mi nem, de nem 2005 van, hanem 2007, és ellentétes irányba mentünk, mint amiről az anyag ír.
Az esélyegyenlőség kérdése. A magyar családoknak, gyerekeknek, a magyar oktatásügynek szerintem is az esélyegyenlőség a legnagyobb problémája. Hogy Tatai-Tóth András részéről szó ne érje a ház elejét, én most szó szerint szeretném felolvasni, amit Hiller István mondott, tehát semmit nem szeretnék kiragadni belőle. Azt kérdezte...
ELNÖK: Mindannak, aki tegnap a parlamentben elmulasztotta volna ezt a felolvasást. (Pokorni Zoltán: És a végén kikérdezi! - Derültség.)
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Mindannak. A műsorvezető, aki Baló György volt, azt kérdezte Hiller Istvántól: "Értelemszerűen azt kérdezem öntől, hogy egy falusi iskolából valakinek öt évvel ezelőtt vagy most van nagyobb esélye arra, hogy egyetemre jusson.". Hiller István azt válaszolta erre: "Igen, öt évvel ezelőtt volt. Én azt gondolom, és ebben én szilárdan hiszek, hogy mindaz, amit csinálunk, amit én egy színvonal alapú, modern közoktatás újrateremtésének nevezem - így van írva -, azt jelenti, hogy az, amit most megtettünk, az két-három tanév múlva, az évtized végére látható eredményeket hoz.". Itt tehát feketén-fehéren azt mondja Hiller István, hogy öt évvel ezelőtt egy hátrányos helyzetű falusi gyereknek nagyobb esélye volt egyetemre kerülni, mint most.
Azon én csak vitatkozni merek szerényen és finoman Hiller Istvánnal, hogy vajon a következő év szeptemberétől bevezetett tandíj mondjuk hogyan segíti a szegényebb családok gyerekeinek az egyetemre jutását, illetve hogy az hogy egyenlíti ki az esélyeket. Nekem pontosan az a véleményem, hogy amit most látunk, ahhoz képest mondjuk két-három év múlva újra azt fogjuk mondani, hogy: igen, két-három évvel ezelőtt sokkal nagyobb esélye volt annak, hogy egy szegényebb vagy egy alsó-középosztálybeli többgyerekes családnak a gyermekei egyetemre jussanak, mint most.
Az az igazság, hogy én nem látom a tandíj bevezetésében például azt, hogy ezzel az esélyegyenlőséget növelné a minisztérium - pont ellentétesen látom a helyzetet. Ezért merem azt állítani, hogy ha már nekünk nem hisznek, higgyenek a felolvasottaknak - most kivételesen Hiller István oktatási miniszter mondta el azt, amit egyébként mi is mondtunk; nem tudom, hogy miért tört rá ez az őszinteségi roham. Persze azóta már megtudtuk, hogy igazából Hiller István is az elmúlt 16 évről beszélt, nem az elmúlt ötről (Derültség az ellenzéki képviselők soraiban.), de mondjuk az idézet világos volt.
Van egy-két dolog, amit én nagyon súlyos problémának tartok, és azt gondolom, célszerű, ha az oktatási bizottság előtt beszélünk ezekről. Az egyik, hogy amikor az óraszámcsökkentésről döntött az Országgyűlés, akkor az iskolákban a készségtantárgyak óraszáma esett vissza nagyon jelentős mértékben, azt hiszem, ezt mindannyian tudjuk. Ennek az egyik legsúlyosabb következménye, hogy szerintem mindez drámai mértékben az esélyegyenlőtlenség irányába hatott. Miért? Zeneoktatásra ma már gyakorlatilag csak az jár, akinek a szülei az iskolán kívül erre igényt tartanak, aki olyan kulturális háttérrel érkezi, és nagyon sok esetben az, aki ezért hajlandó fizetni. Tehát amit mondjuk néhány évvel ezelőtt megkaptak az iskolában, az most számos esetben fizetős területté vált. És mindannyian tudjuk, bizony vannak olyan rétegei, olyan hátrányos helyzetű rétegei a magyar társadalomnak, vannak olyan gyerekek, akiknek az esetében például a zene az egyik terület - hogy más példát ne hozzak -, amely valamiféle kitörési pontot jelenthet.
Vagy mondhatom a készségtantárgyak visszaszorulásának a másik problémáját, mondjuk hogy a testnevelés tekintetében sem előre léptünk, hanem inkább hátra, beszélhetünk mondjuk a testnevelési tagozatok elsorvadásáról, elgyengüléséről. Itt is azt a helyzet, hogy azok a gyerekek tudnak sportolni, vagy azok figyelnek a testmozgásra, akiknek a szülei ezt meg tudják fizetni. Jó irány? Nem jó irány. Az esélyegyenlőség irányába hat? Hát nem nagyon lehet ezt mondani. Az esélyegyenlőtlenség növekedik ebben a tekintetben. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a művészetoktatás területén a tárcával évek óta milyen küzdelmeket folytatunk, és ahogy halljuk, újabb ötletei vannak Draskovics Tibornak is meg a tárcának is, akkor ez a probléma tovább fog fokozódni.
De beszélhetünk arról is, mi a következménye például a családi pótlék visszaállításának, amit mi iskoláztatási támogatásként adtunk, hogy segítünk-e annak a gyereknek, aki nem jár iskolába - többször előkerült, hogy sok a funkcionális analfabéta -, és akinek 18 éves korában lesz háromosztályos végzettsége, akinek a szülei nem érzik azt, hogy iskolába kell járatni, hiszen a családi pótlékot úgyis megkapják. Növeli ez az esélyegyenlőséget vagy csökkenti? Vagy feltehetjük azt a kérdést is, hogy eddig is elég sok gyerek, elég sok általános iskolás gyerek kimaradt az iskolából vagy óvodás az óvodából. Mi lesz annak az eredménye, hogy tömegesen zártak be kistelepüléseken általános iskolát és óvodát? Meggyőződésem, ez oda fog vezetni - és ezekről a problémákról beszélünk -, hogy még több gyerek kimarad az általános iskolai oktatásból és az óvodai nevelésből. Én tehát nagyon örülök, hogy önök azt mondják, hogy az esélyegyenlőség irányába lépünk, de ahány konkrét lépést meglátok vagy értékelek, mindegyiknél azt tapasztalom, hogy az esélyegyenlőtlenség az elkövetkező években jelentősen nőni fog Magyarországon.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy valamiféle intézkedési tervet szívesen látna, mert rendben van, hogy beszámolunk arról, hogy két évvel ezelőtt mi történt, de azért erre szükség volna. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy tavasszal tárgyaltunk egy olyan anyagot, amelynek az volt a címe, hogy: Legyen jobb a gyerekeknek!. Emlékeim szerint ebben az anyagban az szerepelt, hogy a kormány szeptemberben, szeptemberre a parlament elé terjeszti a konkrét cselekvési tervet. Szeptember végén vagyunk - cselekvési tervet még nem láttunk. Úgyhogy nagyon kérem a kormány tisztelt képviselőit, hogy azt az anyagot, amelyet szeptemberre ígértek a parlamentnek, terjesszék elő, és akkor talán értelmesebb dolgokról is tudunk beszélgetni. Egyébként azt hiszem, hogy számos kérdésben képesek leszünk teljes konszenzussal dönteni itt, az oktatási bizottságon belül, csak kellenének azok a konkrét lépések, amelyeket a kormány a tavasz folyamán megígért.
Köszönöm szépen. (Tóth Tiborné dr. jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm. Tóth Tiborné képviselő asszony!
TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretnék visszatérni a napirendi pontunkhoz, ahhoz a témához, amelyre én ide meghívót kaptam, mármint hogy: a gyerekek és az ifjúság helyzetének, életkörülményeinek alakulásáról - s a többi - szóló intézkedésekről a 2005. évben. Először áll előttem egy ilyen kiadvány, amely terjedelmi korlátai vagy terjedelmi bősége miatt is igen figyelmes áttanulmányozást tett szükségessé. A műfaji kérdéshez szeretném hozzáfűzni a saját véleményemet.
Igenis fontosnak tartom, hogy megjelenjenek olyan összegző jelentések, olyan adatbázisok a 2005-ben történt intézkedésekről, amelyek az alapját képezhetik a kutatásoknak, a szakmai kutatásoknak. Engem az fogott meg ebben az anyagban, hogy rendkívül sokszintű, sokrétű összegzést tartalmaz, amely adatbázisként tovább felhasználható. Teljesen egyetértek az előttem szólókkal, hogy a 2005. évi anyag mostani megtárgyalása talán kicsit túl sok idő elteltét tette lehetővé, sokkal jobb lenne, ha látnánk az anyagot a 2006. évre vonatkozóan, mert az hozzásegítene ahhoz a munkához, amelyben benne vagyunk.
Az, hogy napi aktualitásokra próbálunk következtetni ebből az anyagból, azt gondolom, nem egészen helytálló dolog. A helytálló dolog az, hogy a szakmai kutatásokat számon kérve, adatbázisul szolgálva azoknak próbáljunk meg értékelést kérni bizonyos területeken. Az értékelés egy külön műfaj, és azt gondolom, ennek a kiadványnak nem az értékelés a célja, viszont ennek alapján készülhet egy olyan trendvizsgálat, értékelés, amely a mi szakterületeinken belül az egyes szeleteket értékelő módon tárja elénk, hogy jobban tudjuk elvégezni azt a munkát, amelyre vállalkoztunk, és hogy a jövőben egy kicsit előbbre tudjunk tekinteni.
Köszönöm.
ELNÖK: Én is köszönöm. (Kormos Dénes jelentkezik.) Kormos képviselő úr következik, ha további ellenzéki hozzászólás. (Kormos Dénes: Várok. - Nincs más jelentkező.) Pillanatnyilag nincs. Kormos képviselő úr, tessék!
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A vitának a kettőssége mutat egy sajátságos helyzetet - nyilván leválasztva az aktuálpolitikai üzenetektől -, hogy bizonyos kijelentéseket hogyan és milyen módon lehet magyarázni. Néhány olyan probléma felvetése, amelyet egyébként egy ilyen anyag tárgyalásánál érintenünk kell, nyilvánvalóan automatikusan előjöhet egy ilyen vitánál, de én is azt mondom, hogy próbáljunk visszanyúlni az alapkérdéshez. A hozzászólásomban három konkrét dolgot szeretnék kiemelni, és csatlakoznék ahhoz a vita- vagy véleménynyilvánítási sorhoz, amely a műfajra és a későbbi használhatóságra vonatkozik, és ezt érintően szeretnék konkrét javaslatot is tenni.
Az első ilyen kérdéscsoport, hogy az anyagban vannak olyan szövegfordulatok, amelyek mosolygásra késztetik az olvasót, ami az egyébként egy viszonylag száraz anyag értelmezésének ébrenléti aktivitása szempontjából lehet, hogy didaktikus. (Derültség.) Összességében nem ez a legfontosabb kérdése a dolognak, mondhatnék még olyat is, hogy a szakiskolai program minőségének a problémái - mondjuk így - meghatározásban én nem szívesen látnék szakemberek részéről egy olyan meghatározást, hogy: az érintettek befogadóképességének problémája. Bocsánat, ezt el lehet így rendezni, egy busznak is van befogadóképessége, de hogy mitől olyan, az az izgalmas az egészben, meg az, hogy mit kezdünk vele. Tisztelettel kérem tehát - csatlakozva egy ilyenfajta megjegyzéssorhoz - az ilyenfajta szófordulatokat mellőzni vagy pedig szakmailag egy kicsit megalapozottabban megfogalmazni.
Vannak viszont olyan jellegű megállapítások- és ezek indokolják a későbbi, konkrét javaslatomat, ezért veszek néhány példát -, mint hogy például azt mondjuk, hogy ez az egész folyamat, amelyet tárgyalunk, tehát az esélyegyenlőség, az ifjúság helyzete arról szól, hogy az egyén pozíciói a későbbi, önálló élethelyzetének az alakításában, saját versenyképességében, egyébként pedig az országnak és az adott térségnek, ahol él, a versenyképessége és pozíciója szempontjából milyen. Ezt szolgálja egy komplett, egy nagyon komplex eszközrendszer. Nyilvánvalóan amikor kapunk egy olyan mutatót, hogy az érintett korosztály aktivitási mutatói az európai átlaghoz képest 20 százalékkal alacsonyabbak, akkor az első körben azt mondom, hogy: hú, ez egy nagyon aggasztó adat. Aztán néhány bekezdéssel lejjebb meg azt mondjuk, hogy az iskolai képzésben részt vevő 18 éves korosztálynál - csak ebben a vizsgált időszakban érvényes adatról beszélve - mondjuk 12 százalékkal növekedett. Kérdés, hogy befolyásolja-e az adott korosztály munkaerő-piaci valós aktivitási mutatója. Persze, bent tartjuk a képzési rendszerben. És ugyanez vonatkozik a 20 éven túliakra is, ahol gyakorlatilag a képzésben bennmaradók 11 százalékos növekedéséről beszélünk. Befolyásolja az aktivitási mutatókat? Hogy a fenébe ne befolyásolná?! Ez egyfajta filozófia és gondolkodási mód.
Mondok egy másik területet, amit Hoffmann Rózsa képviselő asszony is kiragadott - természetesen az értékelésével abszolút nem értek egyet -, ami az Utolsó padból programra vonatkozik. Pont az a lényeg, hogy nézzük meg, hogy akiket kibillentettünk a rendszerből, mert probléma van velük, azoknak valóban egy olyanfajta ellátásra van-e szükségük, és ha már beszélünk erről, akkor nézzük meg, hogy ennek a problémának, amit adott esetben felvetett az Utolsó padból program, nevezetesen hogy ott vannak-e a gyerekek, ahol kell hogy legyenek az értékelések alapján, az a szakszerű protokoll alapján történt-e, és ha már ott vannak, biztosított-e számukra az adekvát fejlesztés. Ez egy legalább ugyanolyan izgalmas kérdés, mert jelentős számú helyen ez valójában nem mindig volt meg. Ebből következik - ha már napi dolgokról is beszélünk, ennek kapcsán nem tudjuk megkerülni, amit Révész képviselő úr mondott -, hogy mondjuk az SNI-s kérdés kezelése szerves folytatása-e az Utolsó padból programnak. Mert hogyha nem, akkor azt mondjuk, hogy itt valami gubanc van, ugyanakkor azt mondjuk, hogy a dolog kezelhető.
Már ebből a két-három példából is kitűnik, hogy ha folyamatról van szó, akkor évenkénti értékeléssel folyamatot elemezni, értékelni feltehetően nem lehet, nincs is értelme. A módosító indítványnak tehát az a része, amelyről talán már szó is esett, hogy két év vagy három év. (Elnémul a szónok mikrofonja.) Én még a két évet is meggondolnám, mert mire egy bevezetett intézkedés egyáltalán bekerül a rendszerbe, annak is van egy átfutási ideje, mire elkezd működni... (A technikus helyreállítja a hangosítást.) Köszönöm szépen. És ha azt nézem, hogy hatásokat vált ki, akkor azt mondom, hogy... Már a mikrofon sem bírja, amit mondtam, lehet, hogy azért adta meg magát. (Derültség.) Ha ennek még valamilyen módon a hatását is érezni akarjuk, akkor azt mondom, hogy a két év szakmai szempontból is erősen vitatható, a minimálisan három év pedig alapfokon értelmezhető legyen. Én tehát védeném azt a javaslatot, amely a három évre vonatkozik.
Visszatérve a műfaji kérdéshez nekem egy bajom van az egésszel. Ha azt mondjuk - és ebben mindenki egyetért -, hogy számunkra alapvető társadalmi probléma az esélyegyenlőség kezelése és ennek az egész rendszere, akkor az én olvasatomban ez a kérdés úgy néz ki, hogy melyek azok a fő problémacsoportok, amelyek ezen a területen megjelennek, melyek azok a problémák, amelyek felszínre kerülnek, mik az okozói, ezek mivel milyen viszonyrendszerben vannak, egyáltalán látjuk-e mindegyiket, van-e megfelelő elemzésünk, ezzel kapcsolatosan vagy ennek a kezelésére vannak-e konkrét intézkedéseink, tevékenység, mert lehet, hogy lesz olyan probléma, amelyhez nem kapcsolódik még a kezelésre vonatkozó intézkedés; ha van ilyen intézkedés, akkor annak megvannak-e a feltételei, a jogi és pénzügyi feltételei, és onnantól kezdve annak a problémának a megoldására az az intézkedés milyen módon és milyen hatásfokkal adott választ. Ennek a dolognak van értelme.
Én nem véletlenül kérdeztem meg az elején, hogy egyébként a meglévő, különböző minisztériumoknál futó programok, amelyek, tudom, nagyon fontosak - és most nem akarom a saját kormányzatunkat se megbántani (Közbeszólások az ellenzéki képviselők soraiból.), tudom, hogy erre lenne igény (Derültség.) -, tehát azt mondom, hogy az rendben van, hogy ez a feladat minden minisztérium számára fontos. De én azt is fontosnak tartom, hogy minden minisztérium igyekszik becsülettel elszámolni, hogy mondjuk a tavalyihoz képest öt tevékenységgel és mondjuk 200 millióval többet fordított erre az egészre. Ez önmagában egy pozitív üzenet is lenne, de ez magában az én számomra olyan sok mindent még nem jelent az általános információn túl. Az már jelentené, hogyha fordítottan működne az egész logika, és ha azt mondanánk, hogy: kérem szépen, itt vannak ezek a problémacentrumok, ezeknek vannak bizonyos kezelési területei, a kezelési területek jellegéből adódóan tartozhatnak bizonyos minisztériumokhoz - ez nyilván az ágazati feladataikból adódik -, ott jelennek meg, és utána, amikor értékelem, nem a minisztériumokat... Ez is jó, ez a leltár kérdése, hogy a leltár teljes mértékben rendben van, tehát informatív, precíz, tudjuk, milyen formák vannak, azt hiszem, hogy ez a jelentés mellékleteként tulajdonképpen kitűnően használható - csak hiányzik mellőle a jelentés. A jelentés pedig arról szól, hogy abban az esetben, hogyha felvetettük ezeket a problémákat, mindazok a különböző akciók, intézkedések, támogatások - itt rengeteg dolgot lehet mondani - az adott probléma kezelésére az adott időszakban tudtak-e, ha igen, milyen minőségben és milyen formában tudtak adekvát választ adni. Ez egy fordított értelmezése a mai beszámolónak, mint ami most itt van.
Én attól tartok, hogy ha nem visszük el ebbe az irányba, akkor valóban eleget teszünk ama nemes követelményeknek, amelyeket én nem akarok lebecsülni, mert az anyag tényleg nagyon informatív, sok olyan információ van benne - egyetértek képviselőtársnőmmel -, amely alkalmas továbbgondolásra, alkalmas adott esetben kutatásokra, de azt mondjuk, hogy a két dolgot ne keverjük össze. Legyen egy leltárunk, hogy az adott minisztériumok milyen területeken foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, és az elkövetkezendő időszakban e mellett a cím mellett, amely most úgy hangzik, hogy: "A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről" legyen már ott még egy sor: valamint ezek hatásairól szóló tájékoztató! Mert akkor a dolog nagyjából rendben van, tudjuk, hogy amilyen intézkedéseket hoztunk, az mozdult-e valamilyen irányba, indokolt-e, kell-e korrigálni ezeket, kell-e monitorozni. Attól tartok ugyanis, hogy van egy jó néhány olyan programunk, amelyek egyébként jók, személy szerint is úgy gondolom, hogy jó irányban igyekeznek választ adni a problémákra, de mondjuk a mai napig nincs kidolgozott és értékelt monitoringrendszer, és nem is biztos, hogy látjuk a monitoringnak az eredményét. Nem sorolom fel ezeket, tudnék néhányat, de szerintem mindenki tudna.
Itt van egy olyan találkozási pont, amely egyébként valószínűleg nem küszöböli ki az általános politikai felhangokat és az aktuális helyzetekből és kijelentésekből leszűrhető vagy levonható politikai tőkét vagy annak a kihasználását - ez a műfaj már ilyen, rendben van, ezt kezeljük ott, ahol van, ez az egyik része a dolognak. A másik részét pedig kezeljük a helyén, és a későbbiekben, ha áttérünk erre a hároméves ciklusra - én az előző indokok alapján jó szívvel merném ezt ajánlani a tisztelt bizottságnak -, akkor ezzel a címmódosítással és ezzel a szemléletmódosítással próbáljunk a dologgal foglalkozni, mert akkor valóban lesz értelme; akkor folyamatokról beszélünk, tényekről beszélünk, és miután elmondtuk az egyéb leckét, valóban előtérbe kerülhet a szakma és a probléma is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. (Dr. Sándor Klára jelentkezik.) Sándor Klára alelnök asszony!
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Csak nagyon röviden szeretnék néhány kiegészítő mondatot tenni, mert alapvetően mindennel egyetértek, ami itt elhangzott, és úgy látszik, hogy a bizottság tagjai most oldalaktól függetlenül egyetértenek egymással. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy akárhány éves ez a jelentés, akár egy-, akár kettő-, akár háromévenként készül el, a problémákra koncentrálás és a hatástanulmányok mellett valóban rendkívül fontos lenne szerintem, hogy rögtön lássuk, mi mivel függ össze, és ne kelljen majd újra mindent elővenni, fontos lenne, hogy lássuk, mindebből mi következik, tehát hogy milyen lépések következnek. Nyilván nem kidolgozott javaslatokról van szó, mert az egy másik műfaj és egy másik anyag lesz jó esetben, de legalább vázlatpontszerűen legyen meg az, hogy itt és itt ezen változtatni kell, itt és itt ezen javítani kell, tehát legalább egy javaslathalmaz formájában meg kellene ennek jelennie.
Én a saját munkánk megkönnyítése érdekében nemcsak a Bence az autóban típusú mondatokat és megjegyzéseket mellőzném nagyon szívesen, hanem azt is - nem tudom, ki készítette a jelentést -, hogy az, hogy videomagnóból miért van több olyan családban, ahol a 29 éves gyerek a szülőkkel él együtt, és miért van kevesebb olyan családban, ahol egy 22 éves egyedül él; mert neki már csak CD-je van. Nem kell különösebben nagyon képzett szociológusnak lenni, hogy az ember ilyen összefüggéseket felismerjen. Én megkímélném magunkat ezektől a csodálkozásoktól, hogy milyen érdekes is ez. (Derültség.) Másrészt ilyen az is, hogy valóban azonos módon szeretik-e egymást a házasságon kívül élők - az anyag szerint vélhetően igen -, mint a házasságon belül élők. (Derültség.) Szóval ezt az anyagot sokkal rövidebben, sokkal szakszerűbben, sokkal pontosabban és hatékonyabban is meg lehetett volna írni. És én most azt kérem, hogy a következő anyagok a munkánk segítése érdekében inkább ilyenek legyenek. Köszönöm szépen. (Katanics Sándor jelentkezik.)
ELNÖK: Én is köszönöm. Katanics képviselő úr!
KATANICS SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Én is azok közé tartozom, akik a jelentést összességében tanulságosnak, érdekesnek tartják, nyilván a hibái ellenére vagy mindazok ellenére, amik engem adatokban, információkban annyira nem kötöttek le. Ha szabad, én azt szeretném kiemelni, hogy az elmúlt 22 évemben, amióta elsősorban pedagógusként dolgoztam egy középfokú oktatási intézményben, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, és a0z utóbbi tíz évben nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy az intézmény vezetőjeként tevékenykedhettem, pont ebben a 2005-ös évben is, azt tudom mondani, hogy azokból a programokból, amelyeket itt fel is sorolnak, számos olyan volt, amelyet a gyakorlatban, a napi gyakorlatban láthattam működni.
Számunkra nagyon sok hozadéka is volt ezeknek a programoknak. Hogy egyet kiemeljek: mondjuk a nyelvi előkészítő éveknek az indítása nálunk olyan hatással járt, hogy az egész képzési struktúránkat megváltoztattuk, nyilván nem kidobva az addigi képzési rendszerünkből azokat, amik jól működtek, hanem éppen azokat kiegészítve indítottuk el ezt. És én azt is láttam, hogy ezek a környezetünkben élő vidéki kisiskolák tekintetében, az ottani hátrányos helyzetű gyerekek esetében is milyen segítséget adhattak.
Összességében amit Pokorni képviselő úr elmondott, azzal annyiban egyet tudok érteni, hogy az ilyen anyagoknak nyilván akkor kell a kezünkbe jutniuk, amikor elkészülnek, még akkor is akkor kell a kezünkbe jutniuk, hogyha a tisztelt Ház azok tárgyalását valamilyen ok miatt nem tudja napirendre tűzni. Hiszen pont ezek az adatok azok, amelyek minket, képviselőket segíthetnek abban, hogy meg tudjunk fogalmazni olyan újabb célkitűzéseket, amelyeket esetleg többségivé is tudunk tenni, és ezeket a parlamentben el tudjuk indítani. Ugyanakkor azt hiszem, hogy ezek hatásainak a vizsgálata is nagyon fontos lenne, amit itt többen elmondtak, többek között Kormos Dénes képviselőtársam is megemlített, és célszerű lenne, ha bizonyos javaslatokat is segítenének megfogalmazni számunkra az anyagot jobban átlátók.
Ha szabad, mindezek mellett egy-két gondolatot azzal kapcsolatban is szeretnék megfogalmazni, amit éppen Révész képviselőtársam is mondott. Ha már itt szóba került a miniszter úrnak az ebben az interjúban elhangzó azon kijelentése, hogy a falusi iskolákban öt évvel ezelőtt nagyobb volt az esély a továbbtanulásra, hadd mondjam el, hogy én, aki szerencsémre most egy többcélú kistérségi társulás oktatási bizottságában is dolgozhatok, és kezdem elég jól megismerni a környezetünkben lévő kisiskolák problémáit is, elsődleges problémának azt tartom - és ezt teljesen őszintén mondom -, hogy nagyon lecsökkent a gyereklétszám egy-egy kistelepülésen. Ma már tömegesen találhatók olyan általános iskolák, ahol 100-120 diáknak folytatnak képzés. Ezt a fajta képzést csak normatívaemelésekkel nyilvánvalóan lehetetlen fenntartani. Konkrétabban is tudnék fogalmazni polgármesterek dilemmáiról, hogy az utolsó töltényig próbálnak kitartani, de maguk is érzik azt, hogy normatívaemeléssel sem lehetne megoldani a problémát, hiszen fajlagosan olyan hihetetlen módon megnőnek a költségeik a megfelelő tanári állások biztosítása, a megfelelően képzett szakos ellátás biztosítása érdekében, az informatikai felszereltség biztosítása érdekében, és sorolhatom tovább, amit önállóan nem tudnak tartani. Ezért nyilván a támogatási rendszert is át kell alakítani, és meg kell adni a lehetőségét annak, hogy óvodák, alapfokú oktatási intézmények valóban helyben tudjanak maradni, legalábbis az alsó tagozataikat tekintve.
Az viszont nem igaz, hogy tömegesen szűntek meg oktatási intézmények, a rendelkezésre álló adatok szerint országosan a több ezer oktatási intézményből, ha jól emlékszem, mindössze 33 olyan van, amely megszűnt. Nagyon sok, több száz olyan van, amely átalakult, amelynek a fenntartója változott, de nem szűnt meg. Itt, az oktatási bizottsági ülésen, azt gondolom, az a fontos, hogy ha a szakmáról beszélgetünk, ne annyira politikai üzeneteket fogalmazzunk meg.
Férfiasan bevallom, az elmúlt időszakban intézményvezetőként soha nem olvasgattam a parlament oktatási bizottságának a jegyzőkönyveit; nyilván a parlamenti hozzászólásokat hallgattam, az ottani politikai csatározásokat is figyelemmel tudtam követni. Nagy tisztelettel azt kérem, hogy itt, ezen a szinten inkább a szakmáról beszélgessünk, és hogyha egy-egy ilyen jelentés, intézkedéscsomag előttünk van, akkor inkább arról próbáljunk beszélgetni a saját tapasztalatainkat is megpróbálva felhasználni. A parlament az igazi aréna, a küzdőtér, ez itt legyen egy szakmai bizottság! Én magam egyébként egy bizottságot is vezettem Veszprémben négy éven keresztül, az oktatási bizottságot. Annyi volt a különbség az oktatási bizottság és az itteni bizottság munkája között, hogy ott még sikerült elsősorban szakmai szinten maradni - örülök annak, hogy többé-kevésbé itt is ilyen jellegű hozzászólások vannak. És én azt gondolom, hogy ha ezt követjük, akkor végezzük igazán jól a munkánkat. Elnézést, nem akartam kioktató lenni, de ritkán szólok, és most igyekeztem megjegyezni azt, hogy én annak örülnék, ha inkább a szakmával foglalkoznánk többet, és egyfajta konszenzusra jutva közösen keresnénk a megoldásokat. Köszönöm szépen, és bocsánat!
ELNÖK: Köszönöm. (Tatai-Tóth András és Révész Máriusz jelentkezik.) Van-e valaki, aki még nem szólt, és szeretne szólni? (Senki nem jelentkezik.) Nincsen. Akkor Révész képviselő úrnak adom meg a szót.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Csak egy félmondat. Katanics Sándor képviselő úrnak valóban igaza van: jogutód nélkül megszűnt iskola annyi van, amennyit mondott. De összevont iskola, ami gyakorlatilag számos iskola szempontjából ugyanannyit jelent, ennél sokkal több van. Kétféleképpen szűnnek meg iskolák: az egyik, ha megszűnik, a másik meg, ha összevonják, és az egyik épületben nem működik tovább. Ha ezeket is összeszámolná, akkor ennél jóval nagyobb szám jönne ki.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Csak megjegyezném, hogy az általunk keresztülvitt közoktatásitörvény-módosítás értelmében van egy harmadik változat is, hogy tudniillik a 8 évfolyammal nem rendelkező iskola tagiskolaként beolvad egy másik településen lévő iskolába, de attól még ott marad, és ugyan más igazgatással, de változatlan formában és pedagógiai programmal működik.
Tatai-Tóth képviselő úré a szó.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Oly mértékig egyetértek Katanics képviselő úrral, hogy az utolsó pillanatig töprengtem, hogy egyáltalán szóljak-e akár csak egy mondatot is, de azt gondolom, el kell hogy hangozzék az oktatási bizottság ülésén a következő:
Amiről Révész Máriusz képviselő úr beszélt a tandíjjal kapcsolatban, azt különböző népi kezdeményezések okán nyilván lesz még módunk számtalanszor megvitatni. De nem szeretném, ha a levegőben maradna, hogy a tandíj, ahogy azt Révész képviselő úr mondja, a hátrányos helyzetűeket kiszorítja a felsőoktatásból. A hatályos felsőoktatási törvény szerint a hátrányos helyzetűeknek nem kell tandíjat fizetniük. A gond nem az, képviselő úr, hogy a tandíj nehezíti a hátrányos helyzetűeknek a sorsát, a probléma az, hogy a hátrányos helyzetűek nem jutnak be a magyar felsőoktatásba. Ez az igazi botrány, ez az igazi gond, ezzel kellene foglalkoznunk, azt hiszem, majd kell is, hogy megoldást találjunk arra, hogy hogy tudjuk helyzetbe hozni őket. Ez a megjegyzésem viszont a mai témához egyébként csatlakozik. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Amennyiben nincs több hozzászóló... (Morvainé Bajai Zsuzsanna jelentkezik.)
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének a képviselője kíván szólni. Ebben az esetben meg kell szavaztatnom a bizottságot, hogy megadjuk-e a szót a Nagycsaládosok Országos Egyesülete képviselőjének. Kérem, hogy szavazzanak. (Szavazás.) Igen.
(Morvainé Bajai Zsuzsannának:) Ez esetben tessék parancsolni!
Morvainé Bajai Zsuzsanna (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) hozzászólása
MORVAINÉ BAJAI ZSUZSANNA (Nagycsaládosok Országos Egyesülete): Köszönöm szépen. A NOE elnökhelyettese, Morvainé Bajai Zsuzsanna vagyok. Két apró észrevételt szeretnék tenni, mert mint hogyha ezekre nem figyeltek volna. Az egyiket egy teljesen konkrét példával tudom megvilágítani: egy északkeleti községben élő tagcsaládunkból tavalyelőtt még csak négy gyerek volt egyetemista. Ők nem fognak hátrányos helyzetűnek minősülni, mert sosem voltak állami gondozásban, se védelembe véve, tehát a négy kisebbnél lehet, hogy csak sorsolással tudják eldönteni, kinek tudják majd kifizetni a FER-jét. Ugyanis ha kérhetnek is rá részletfizetési kedvezményt, és a szociális támogatásukból ki fogják tudni fizetni a tandíjukat, a megélhetésükre nem marad semmi. Ebben a családban egyébként az adott környéken lévőkhöz képest rendkívül magas kereseteket érnek el a szülők: a környéken senki nem szokott minimálbérnél többet keresni, itt pedig a két szülő együttesen - igaz, hogy családi pótlékkal együtt - 160 ezer forintot hozott össze tavalyelőtt egy hónapban. Ez ott egy horribilis nagy összegnek számít, így egy főre 16 ezer forint jut. Ők a felsőoktatási törvény szerint nem számítanak olyannak, akinek nem kell tandíjat fizetnie, ők csak kérhetik a részletfizetést. Ezt tenném hozzá a felsőoktatáshoz.
Egyébként pedig rendkívül fontos lenne, hogy az ilyen iskola-összevonásoknál, tagiskolává válásoknál ne csak lehetőség, hanem kötelezettség legyen az iskolabusz vagy a falugondnoki, tanyagondnoki iskolába szállítás, óvodába szállítás, mert jelenleg úgy néz ki, hogy különös tekintettel a tömegközlekedés megritkítására gyakorlatilag vannak olyan települések, ahonnan nem lehetséges úgy munkába járni, hogy előtte az ember két különböző településre elhordja a tanköteles kisgyerekeit, az ötéves óvodást és a hétéves elsőst. És nem kell hozzá nagycsaládosnak lenni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is köszönöm. További hozzászólás nem lévén válaszadásra megadom a szót az előterjesztőknek.
TÓTH LÁSZLÓ (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Az első pontban arra válaszolnék, hogy miért most van itt ez az anyag. Egy dolgot hadd mondjak el! Az elején elmondtam azt, hogy három részből áll ez a jelentés: az első rész talán az anyag egyik legfontosabb része, a helyzetelemzés és a helyzetkép, amely kutatási adatokból és statisztikai adatokból áll össze. Ma Magyarországon ezen adatokhoz minden év szeptemberében-októberében jut hozzá a kutatási igazgatóság, és ez után tud nekiülni, és tudja megcsinálni ezeket az anyagokat. Tehát hogyha valaki mondjuk a 2006-os helyzetképet szeretné látni most, 2007 szeptemberében, az azért lehetetlen, mert ezek a statisztikai anyagok most érkeznek be a házba a KSH-tól és sok egyéb szervezettől. Tehát az ifjúságkutató részleg, amely egyébként 2000 óta csinálja minden évben ezeket a dolgokat, és 2000 óta ugyanebben a műfajban teszi le az anyagokat, ilyenkor tud egyáltalán nekiállni dolgozni. Igazából itt már két kérdésre vagy felvetésre próbáltam válaszolni.
Van egy harmadik dolog: Pokorni képviselő úr említette meg a három centi vagy egy centi esetét. Hadd mondjam el, hogy ez az anyag három centi volt, mert annyi anyag érkezett be, a szaktárcáktól is 25-30 oldalas anyagok érkeztek be, amelyek le lettek rövidítve. Ez tehát már egy nagyon kivonatos, de részletes anyag. Tehát a 134 oldal igazából ennek a háromszorosa volt, abból lett igazából ez az anyag.
Az egy másik téma - visszakanyarodva egy kicsit az első mondandómhoz -, hogy miért most van itt az anyag. A 12 szaktárca által beküldött anyagok rendszerezése és szerkesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az ifjúsági osztály és az ifjúságkutató feladata volt. Ezen államigazgatási eljárás keretében az államtitkár úr segédletével a lehető leggyorsabban intéztük az ügyeket. Éppen ezért a foglalkoztatási bizottság már május 7-én napirendjére tűzte ezt az anyagot, ott már akkor tárgyalták. De még egyszer jelzem: szeptember végén-október elején jönnek be az első KSH-adatok, amelyekből egy nagyon fontos és nagyon precíz helyzetképet lehet alkotni, amelyből később ez a jelentés el tud készülni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Van-e további megszólalási igény a kormány képviselői részéről? (Orbán Anikó és Pillók Péter nemet int.) Nincsen.
Tisztelt Bizottság! Akkor a határozathozatal következik. Mint jeleztem volt az együttes vita után külön-külön szavazunk.
Kérdezem tehát a tisztelt bizottságot, általános vitára alkalmasnak találja-e a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló J/2843. számmal kézhez kapott jelentést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Tizenhárom igen. Aki nem? (Szavazás.) Négy nem.
Bocsánat, kötelességem tájékoztatni a tisztelt bizottságot arról, hogy ebben az ügyben az első helyen kijelölt szociális bizottság hétfőn fog ülést tartani, és vélhetőleg valamilyen határozati javaslatot is meg fog fogalmazni, amely határozati javaslat nem azonos azzal, amelyről most itt vitatkoztunk, hanem amely kvázi ennek a jelentésnek az elfogadásáról szól. Elvileg lehetőség van arra, hogy a bizottság ezt a határozati javaslatot is megtárgyalja, de - mint említettem volt - ez csak hétfőn fog rendelkezésre állni, vagyis egy keddi bizottsági ülés keretében lehetne a megvitatására sort keríteni, amennyiben a bizottság erre igényt tart. (Révész Máriusz: Nem akarjuk megtárgyalni! - Közbeszólások: Nem!) Köszönöm szépen, képviselő úr, be kell vallanom, ezt a választ vártam. (Derültség. - Révész Máriusz: Majd benyújtunk hozzá módosítót, ha kell!) Köszönöm szépen. (Tatai-Tóth András jelentkezik.)
Tatai-Tóth képviselő úr!
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnézést kérek, elnök úr, csak a jogszabályban utána szerettem volna nézni, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének az alelnöke helyesen idézte-e a törvényt. A felsőoktatás szempontjából nemcsak azok hátrányos helyzetűek, akiket a jegyző védelembe vett, ahogy idézte, hanem a családban az egy főre jutó jövedelem alapján is, ha a gyermek, az érintett hallgató középiskolás éveire vonatkozóan a családban az egy főre jutó jövedelem nem ért el egy meghatározott szintet. (Morvainé Bajai Zsuzsanna közbeszól.) Azt gondolom tehát, hogy a példaként idézett család, ahol van négy egyetemista és négy kiskorú, és a jövedelem annyi, mint amennyit az alelnök asszony említett, hátrányos helyzetűnek bizonyul, és mentes az egyetemi tandíj alól. (Morvainé Bajai Zsuzsanna közbeszól.) Gondolom, hogy ha négy felnőtt és négy kiskorú gyermek van a családban, akkor is nagyjából annyi volt, amikor az egyetemista gyerekek középiskolások voltak.
Csak a pontosság kedvéért szerettem volna ezt idézni, megnéztem a törvényt, hogy némi pontatlanság volt az alelnök asszony hozzászólásában.
ELNÖK: Képviselő úr, ezt tekintsük az egyebek témakörébe tartozónak, tekintettel arra, hogy éppen szavazunk, és nem látom nagyon szerencsésnek, ha eközben egy korábbi vitát folytatunk.
A jelentést tehát általános vitára alkalmasnak tartottuk.
Kérdezem a bizottságot, állítunk-e előadót. (Révész Máriusz: A kisebbségi előadó Tóth Ferenc! - Derültség.) Kisebbségi előadót nem tudunk állítani, mert nem volt egyharmad az ellenzők aránya, képviselő úr. (Botka Lajosné: Legyen valaki, majd megnevezzük!) Akkor lesz egy előadó tag, akit a későbbiekben nevezünk meg.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): A kisebbségi előadóhoz nem kell egyharmad. Ha egy ellenszavazat van, akkor is lehet kisebbségi előadó. (Az elnök Edelényi Zsuzsánnával, a bizottság tanácsadójával egyeztet.)
ELNÖK: Bocsánat, én tévedtem a Házszabály ügyében. Ez esetben kisebbségi és többségi előadót is tudunk jelölni, akiket a későbbiekben nevezünk meg.
Tisztelt Bizottság! Szavaznunk kell a benyújtott határozati javaslat általános vitára való alkalmasságáról is. Kérdezem a tisztelt bizottságot, általános vitára alkalmasnak találja-e a határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Tizenhárom igen. Aki nem? (Szavazás.) Aki tartózkodott? (Szavazás.) Négy. Köszönöm szépen.
Ezzel kis híján a mai napirendi pontjaink végére értünk.
Az egyebek kategóriájában nekem egy technikai megjegyzésem volna. Szeretném kérni a bizottság titkárságát, hogy a Ház apparátusánál hassanak oda, hogy a falon ezt az órát valahogy hozzák rendbe (Derültség.), mert egyre jobban késik, és egyre kevésbé tájékoztat bennünket az idő múlásáról. (Derültség.)
Köszönöm szépen, viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 38 perc)
Dr. Szabó Zoltán
a bizottság elnöke
Jegyzőkönyvvezető: Molnár Emese