OTB-29/2007.
(OTB-45/2006-2010.)
az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának
2007. december 4-én, kedden, 16.33 órai kezdettel
a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Napirendi javaslat*
Az ülés résztvevői:*
A bizottság részéről*
Megjelent*
Helyettesítési megbízást adott*
Meghívottak részéről*
Hozzászóló*
Megnyitó*
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter meghallgatása*
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter beszámolója*
Kérdések*
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter válaszai*
Vélemények, hozzászólások*
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter reflexiói*
Egyebek*
NAME="_Toc182886060"Napirendi javaslat
1.Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter meghallgatása a Házszabály 68. § (4) bekezdése alapján
2.Egyebek
Elnököl: Dr. Szabó Zoltán (MSZP), a bizottság elnöke
Zsigó Róbert (Fidesz), a bizottság alelnöke
Dr. Sándor Klára (SZDSZ), a bizottság alelnöke
Botka Lajosné (MSZP)
Deák Istvánné (MSZP)
Földesi Zoltán (MSZP)
Katanics Sándor (MSZP)
Kormos Dénes (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Szabó Gyula (MSZP)
Tatai-Tóth András (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP)
Dr. Pálinkás József (Fidesz)
Pánczél Károly (Fidesz)
Pokorni Zoltán (Fidesz)
Dr. Pósán László (Fidesz)
Tóth Ferenc (Fidesz)
Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Kuzma László (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Révész Máriusz (Fidesz) dr. Pósán Lászlónak (Fidesz)
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter
(Az ülés kezdetének időpontja: 16 óra 33 perc)
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok mindenkinek, hölgyeim és uraim! Kezdjük el a munkát! Köszöntöm a bizottság tagjait, a megjelenteket, meghívott vendégeinket! A bizottság december 4-ei ülését megnyitom. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
Tisztelt Bizottság! A napirend elfogadásával kezdjük, ahogy az szokásos. A javaslatomat megkapták. Kérdezem, van-e valakinek ahhoz képest módosító indítványa. (Senki nem jelentkezik.) Nincsen. Akkor szavazásra teszem fel a kérdést, elfogadják-e a napirendet a kiküldöttek szerint. Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) A bizottság a napirendet elfogadta.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter meghallgatása
Tisztelt Bizottság! Soron következik dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter úr meghallgatása a Házszabály 68. § (4) bekezdése alapján. Sok szeretettel köszöntöm a miniszter urat, megjelent munkatársait, a minisztérium illetékeseit! Meg is adom a szót a miniszter úrnak.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter beszámolója
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm szépen a lehetőséget.
Ahogy az a bizottság összetételéből és feladatköréből nyilvánvaló, én az oktatási teljes szférájáról, a közoktatásról, a felsőoktatásban végbement és végbemenő változásokról, illetve a tudománnyal kapcsolatos kérdésekről szeretnék szólni. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium értelemszerűen ennél szélesebb spektrumon látja el a feladatkörét, csak a megemlítés szintjén szeretném elmondani, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium négy nagy feladatkörben látja el a funkcióit: az oktatás ügyének, a kultúra ügyének, az egyházakkal való kapcsolattartás és a tudomány, a Magyar Tudományos Akadémiával és intézményhálózatával való kormányzati kapcsolattartásnak a felelőse.
Az elkövetkezőkben gyakorlatilag a mai napig, tehát a 2007. decemberéig bekövetkezett változásokról, a jelenlegi állásról és annak értékeléséről szeretnék szólni. Minthogy itt egy beszámolóról van szó, értelemszerűen nem tekintem feladatomnak a 2008. év költségvetésével, illetve az elkövetkező időszakra vonatozó tervekkel kapcsolatos véleményformálást; az részben a parlament bizottsági, illetve plenáris ülésén folyik, részben pedig ezt nyilván a következő alkalommal, szintén beszámoló jelleggel teszem meg.
Megpróbáltuk úgy a tisztelt bizottság elé hozni a jelentést és a beszámolót, hogy azok az adatok, amelyeket elmondunk, a legfrissebbek legyenek, tehát minden tekintetben olyan adatokkal kívánok a bizottság előtt beszámolni, amelyek a nyilvántartás szerinti legfrissebbek, adott esetben a ma reggeli állapotot tükrözik.
Tisztelt Bizottság! A beszámolót ennek megfelelően három téma: a közoktatással, a felsőoktatással, illetve a tudománnyal kapcsolatos kérdések köré szeretném csoportosítani. Ennek megfelelően a közoktatás ügyével szeretném kezdeni.
Az idei évben, a 2007. évben a magyar közoktatás változásait döntő többségében a 2006. naptári évben elfogadott, a parlamenti többség által 2006 nyarán elfogadott törvények, törvénymódosítások hatásai érték. Ennek megfelelően nyilvánvalóan azokat a kérdéseket szeretném felvetni, és a tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak reakciójára, kérdéseire válaszként is elmondani, amelyek ezzel párhuzamosan futottak, illetve ennek megfelelőek.
Azok az intézkedések, amelyeket meghoztunk - mint ahogy azt én a korábbiakban, ebben a naptári évben is többször kifejtettem -, alapvetően és döntő többségében a demográfiai helyzet által indokolt kérdések. Szeretném elmondani önöknek, hogy most - az idővel is takarékosabban bánva - nem évtizedes kitekintésben, hanem kimondottan a 2006/2007-es tanévet összevetve a most szeptemberben elkezdődött 2007/2008-as tanévvel ismertetném azokat az adatokat, amelyek immáron a 2007 novemberében tisztázott azonosítószámok alapján tanulói jogviszonyt jelentenek. Ezek szerint, igen tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, a magyar közoktatásban egy tanév leforgása alatt 83 ezer 89 tanulóval kevesebb vesz részt, mint a korábbiban. Ez pontosan lebontva a következőképpen néz ki: általános iskolában a 200/2007-es tanévben 828 943 tanuló járt, a most szeptemberben megkezdődött tanévben 6025 tanulóval kevesebb, 822 918 tanuló. A szakiskolába járók száma is csökkent 129 200-ról 115 376-ra. Ugyanakkor a szakközépiskolába járók száma nőtt: 200 292-ről 244 239-re. A gimnáziumba járók száma azonban lényegesen csökkent: 243 096-ról 135 909-re. Összességében tehát 1 401 531 tanulói jogviszonyban lévőből a 2007 szeptemberi tanévre 1 318 442 tanulói jogviszonnyal rendelkező diák, nyilvánvalóan egészen különböző korú diák jelent meg. A közoktatásban a hagyományos értelemben vett általános iskolások száma az előbb említetett módon, tehát 6026-tel csökkent. További adatokat szeretnék önöknek elmondani:
A közoktatási információs rendszerbe küldött adatszolgáltatások alapján az óraszámemelés következtében nyilvántartott álláskereső pedagógusok száma az október végi állapot szerint 5 445 fő. Ez azt jelenti, hogy június és október között valamivel több mint 1100 állás nélküli pedagógusnak sikerült munkát találnia. Az intézmények számának alakulása a legfrissebb adatok tükrében a következő: jelenleg a kiadott oktatási azonosítók száma 6442. Jogutód nélkül 93 intézmény szűnt meg. A 3227 magyar település közül azoknak a településeknek a száma, ahol 2007 januárjában nincsen óvoda, 136. 3227 település közül 191 esetében nincs általános iskola, a többiben van. Az alapfokú művészetoktatásban részt vevők száma, illetve az intézmények száma: 2007 I. félévében 891 alapfokú művészetoktatási feladatot ellátó közoktatási intézmény működött. Ebből a 891-ből az előminősítési eljárás megindítását 817 intézmény kérte, a 817-ből mind ez ideig 689 intézmény kapta meg az előminősítést, 128 nem kapta meg. Jelenlegi 839 olyan intézmény működik, amely alapfokú művészetoktatási feladatot lát el. Ebben a tanévben a művészetoktatásban részt vevő tanulók száma 226 ezer 997.
Megtörtént a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Ennek a felülvizsgálatnak az eredményét egy bő jelentésben a tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak éppúgy, mint a közvélemény, megismerhette. Nyilvánvaló, hogy ha ezzel kapcsolatban kérdés merül fel, szívesen válaszolunk részletesen.
Fontosnak tartjuk a közoktatáson belül a mérési-értékelési rendszert, illetve annak a tökéletesítését. A hazai mérési-értékelési rendszer fejlesztése során a 6., a 8. és a 10. évfolyamon elvégzett teljes körű mérések központilag való teljes körű feldolgozása történik meg. Azt szeretnénk, hogy kétévenként az egymást követő eredmények személyre szóló összekapcsolásának a lehetőségét is megteremtsük, így világossá válik a változás, az átalakulás és reményeink szerint a fejlődés.
2007 júniusában módosítottuk a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényt, ennek megfelelően tankönyvként csak azt a könyvet, digitális tananyagot vagy más információhordozót lehet majd forgalomba hozni, amelyet tankönyvvé nyilvánítottak, és felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe. A minisztérium honlapján folyamatosan megtekinthető ez az előbb említett tankönyvjegyzék.
Jelentősnek tartom a kollégiumok szerepkörét. A kollégiumokon belül annak infrastrukturális felújításáról a későbbiekben szólnék, most egyelőre csak annyit mondanék, hogy olyan programokat indítottunk el, illetve folytattunk, amelyek a kollégiumok munkáját, a nevelő munkát megpróbálták jobbítani, miközben, belátom, e területen nagyon sok tennivalónk van nemcsak önmagában a kollégium, hanem a nevelés kérdéskörében is. A korábbiakban is többször kifejeztem azt a meggyőződésemet, hogy az oktatásügy, ezen belül a közoktatás, az alap- és a középfokú oktatás az én meggyőződésem szerint nem egyszerűen csak tudásátadás és tudásátvétel, hanem nevelés is. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor számos kritikus és méltányosan kritikus megjegyzés hangzott és hangozhatott el az elmúlt időszakban.
Lényegesnek tartom, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel, diákokkal kapcsolatban a korábbiaknak megfelelően folytatódott az Arany János Tehetséggondozó Program, illetve a hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi Programja. Lényegesnek tartom ugyanakkor egy másik, önök által jól ismert program értékelését, az Útravaló programét, amelyben jelenleg 17 245 tanuló vesz részt, és amelyben 2005-ben 750 millió forint, később 1 milliárd 940 millió forint szolgálta az Útravaló program céljait és egyes részprogramjait.
A 2006/2007-es tanévben képességkibontakoztató felkészítésben 19 027, intergrációs felkészítésben 25 241 fő részesült. A kisebbségi oktatással és a kisebbségi intézményekkel kapcsolatban tényként szeretném elmondani, hogy míg 2006-ot megelőzően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata két intézmény fenntartását vette át és egy új intézményt alapított, az Országos Szlovák Önkormányzat két intézmény, az Országos Horváth Önkormányzat pedig egy intézmény fenntartását vette át, addig 2007-ben az Országos Szlovák Önkormányzat további 1 intézmény fenntartójává vált. 2006-ban, hosszas megbeszélések után sikerült rendezni a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja finanszírozási problémáit, és a fenntartó közalapítvánnyal közoktatási megállapodást kötöttünk.
Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv eredményeként azt mondhatom el önöknek - hogyha erre egyébként a későbbiekben kérdés érkezik, nyilván részletesen is beszámolok -, hogy az NFT I-ben az intézmények több mint 10 százalékát érintő közoktatási modernizációs program zajlik. A programban részt vevő tanulók és pedagógusok száma 2007 végére megtízszereződött. A 2004-2006-os programidőszakban megközelítőleg 7 milliárd 700 millió forint állt rendelkezésre hátrányos helyzetű tanulók oktatási esélyegyenlőségét támogató programokra. Támogatjuk a kistérségi társulásokat, és támogatjuk azt az elképzelést, amely intézményi társulásokat hoz létre.
Az elv nyomán, amely önök előtt ismert, számokat és tényeket kívánok ismertetni. Az intézményi társulások száma a 2007/2008-as tanévben az óvoda tekintetében 695, ez 66-tal több, mint az előző tanévben; az általános iskola 1. és 4. évfolyamán, tehát a hagyományos értelemben vett alsó tagozaton 698, ez 39-cel több az előző évfolyamnál; a felső tagozaton 706, ami 43-mal több, mint a korábbiakban. Az intézményi társulásokban részt vevő önkormányzatok száma az óvodák esetében a 2007/2008-as tanévben 2007-re emelkedett, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy Magyarországon az intézményfenntartó önkormányzatok többsége, kétharmada társulásokban vesz részt. Ez az óvodák tekintetében 261-gyel több, mint korábban volt. Az alsó tagozat esetében 2184, ami 191-gyel több, mint a korábbi tanévben volt. Ez, hogyha a korábbi adatot figyelembe veszik, egy lényeges, véleményük megfogalmazásában fontos támpillér. Az alsó tagozat esetében tehát 191 alkalommal történt meg, hogy intézményi társulásokat hoztak létre. Jelenleg 2184 intézményt fenntartó önkormányzat végzi el funkcióját ebben a rendszerben. A felső tagozat esetében a legmagasabb a szám: 2221 önkormányzat, ami 163-mal több, mint a tavalyi évben volt.
A többcélú kistérségi társulásban fenntartott intézmények száma, a közvetlen fenntartott iskolák száma lényegesen megnőtt a tagintézményekkel együtt: amíg 2006/2007-ben 5 ilyen volt, úgy most 91 van. A közvetlen fenntartott óvodák száma is lényegesen megnőtt: amíg tavaly 9 volt, most 74 van. Az intézményt fenntartó többcélú kistérségi társulások száma 3-ról 20-ra emelkedett.
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az esetek meghatározó és döntő többségében az a cél, az a kormányzati célkitűzés, miszerint az általános iskolák hagyományos értelemben vett alsó tagozata a továbbiakban is működjék ott, ahol eddig működött, ez megvalósul, az esetek jórészében tagintézményként, de szeretném kifejezni azt a meggyőződésemet, hogy egy diák vagy egy pedagógus tagintézményként látogatja-e az iskolát, illetve oktat ott, vagy nem, az kevésbé lényeges és fontos, az oktatásszervezés tekintetében igen, miközben ugyanott, ugyanazon a helyen folytatja az alsó tagozatos tanulmányait. A felső tagozat esetében a törekvés ettől világosan eltérő: az, hogy minél jobb infrastruktúrájú, minél magasabb oktatási színvonalat biztosítani képes intézményben történjék a felső tagozatos oktatási forma. Ahogy az előbb ismertetett konkrét, egyébként november 15-ével lezárult adatfelmérés számai tükrözik, ez meg is valósul.
Szeretném kiemelni, hogy a tehetséggondozást a közoktatásban, a középfokú és az alsó fokú oktatásban én személy szerint is meghatározóan fontosnak tartom. A korábban elindított Arany János Programot a szféra egészében megfelelőnek tartom, és inkább a bővítésében, mintsem valamiféle teljesen új szisztéma kidolgozásában gondolkodom. Az Arany János Programon kívül egyébként - önök által ismerten - működik a Magyar Géniusz Program, amely szintén erre a célra használ különböző forrásokat.
A szakképzésről egy hosszabb gondolatot szeretnék elmondani. Amint az előbb említett számokból az megismerhető volt, a szakiskolák diákjainak a létszáma is csökkent valamelyest - csak emlékezetükbe idézem: durván 130 ezerről valamivel több mint 115 ezerre. A Szociális és Munkaügyi Minisztériummal együtt olyan programot valósítunk meg, amely egyébként élvezi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatását, minthogy azzal együtt, közösen dolgoztuk ki: egy gyakorlatorientáltabb, a munkaerőpiac igényeire gyorsabban reagálni képes szakmunkásképzést, szakképzést kívánunk megvalósítani.
Itt szeretnék elmondani néhány mondatot az oktatási jogok biztosának a szerepköréről és munkájáról, miközben ennek direkt megítélése nyilván nem a minisztérium, hanem a parlament feladata. Én a biztos úr és a hivatal munkáját is megfelelőnek, és a társadalmi nyilvánosság előtt a véleményét hallhatónak ítélem. A munkájáról annyit, hogy hivatala és személy szerint az ő munkájába az oktatási miniszter, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium beleszólással nem bír, a feltételeket minden tekintetben biztosítjuk, a viszonyt pedig rendben levőnek ítélem.
Szeretnék beszámolni arról, hogy hosszabb előkészület után a rendszerváltozást követő legnagyobb programot bonyolítjuk le a leghátrányosabb helyzetű diákok ügyében. Ez azt jelenti, hogy december 15-éig 5 ezer, február végéig mintegy 16 ezer hátrányos, illetve halmozottan hátrányos magyar általános iskolásnak szervezünk programot. Ez azt jelenti, hogy különböző múzeumok - itt zárójelben el kell mondjam, hogy az összes felkért múzeum elsőre csatlakozott az akcióhoz - fogadják őket, tárlatvezetést biztosítanak nekik, illetve a Budai Várban, más esetben pedig a Művészetek Palotájában és a Nemzeti Színházban biztosítunk számunkra programokat. December 1-jéig valamivel kevesebb mint 2 ezer diák már részt vett ezeken a programokon, még egyszer mondom: december közepéig a számuk eléri az 5 ezret, február végéig pedig a 15 ezret. Természetesen azokban az esetekben, amikor egy osztályban a döntő többség halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül, akkor azokat, akik nem esnek bele ebbe a kategóriába, ugyanúgy a program részeseivé tesszük, mert sokkal inkább közösségeket kívánunk bevonni ebbe a programba is.
A legnagyobb vitát, ahogy minden évben, értelemszerűen a magyar oktatásügy és ezen belül a magyar közoktatás finanszírozása, illetve a költségvetési kérdések jelentik és jelentették. Amint önök azt pontosan ismerik, a magyar közoktatás költségvetése hagyományosan nem egy tárca költségvetésében, hanem döntő többségében két tárca költségvetésében található. Kérem, engedjék meg, hogy most a Szociális és Munkaügyi Minisztérium költségvetésében szereplő, elsősorban a szakképzéssel foglalkozó részt részletesen ne tárgyaljuk, hiszen nagyságrendjében az Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium költségvetésében megtalálható tételekről van szó.
A finanszírozás egésze - nem csak a számok, amelyeket önök parlamenti képviselőként pontosan ismernek, hiszen erről a korábbi költségvetés esetében szavaztak, elutasították vagy elfogadták, tudnak és tudhatnak - megváltozott a csoportfinanszírozásra való átállással. A csoportfinanszírozás szükségessége az előbb említett demográfiai változásokkal magyarázható, ugyanakkor egy olyan stabil és reményeink szerint hosszú távon és működő rendszer lépett életbe, amely a demográfiai hullám lefutásával egy stagnáló időszak, majd azután, a következő évtized legelejére, már egy enyhén emelkedő létszám esetén ezt a finanszírozási főösszeget automatikusan megemeli. Nyilvánvaló, hogy csökkenő létszám esetén, mint ahogy azt az előbb elmondtam, annak megfelelően az erre a fejezeti fősorra eső összeg is csökken. Szeretném ugyanakkor elmondani, hogy más tételek esetében a csökkenő gyermeklétszám miatti forráskivonás például a kistérségi társulások fejezetében részben visszapótlásra került, még ha ez a visszapótlás nem is volt 100 százalékos.
Összességében azt tudom mondani, hogy úgy az önkormányzati, mint az egyházi, alapítványi, egyesületi, illetve magániskolákban a 2006/2007-es tanév és részben a 2007/2008-es tanév is, magyarul az a két tanév, amely a 2007-es évet illeti, nehéz év volt és nehéz év a finanszírozás tekintetében éppúgy, mint a korábban meghozott törvények alkalmazása esetében. Meg kell mondjam ugyanakkor, hogy a fenntartók - és itt az önkormányzatokat éppúgy említhetem, mint a többi, előbb felsorolt kategóriába tartozókat - döntő többségükben, minthogy ezek a törvények 2006-ban születtek, 2006 nyarán, időben felkészültek, megtették azokat a szükséges lépéseket, amelyek a 2007-es tanév nyugodt megkezdését lehetővé tették, ugyanakkor kétségtelen, hogy azok, akik későn tették meg ezeket a lépéseket, esetleg 2007 nyarán, azok lépéshátrányba kerültek, és ott valóban születtek problémák, akár olyanok is, amelyeket azonnali segítséggel, közreműködéssel kellett megoldani. Természetesen ilyenkor a közfigyelem és nagyobb mértékben fordul ezekre az intézményekre, de nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a közoktatásban az intézmények döntő többsége, amelyek természetesen ugyanazt a tájékoztatást kapták meg, mint az összes többi, időben felkészülve, még a 2006/2007-es tanév végén megtették a szükséges intézkedéseket és előzetes intézkedéseket, és a 2007-es tanévet nyugodtan kezdték. Akik ezt nem tették meg a legkülönbözőbb okok miatt, azok esetében valóban felmerülhettek gondok elsősorban az időbeli kérdésekkel kapcsolatban.
A közoktatás kérdésén belül nyilván minden egyes részkérdésre nem fogok tudni hasonló részletességgel kitérni. Arra kérem önöket, hogy ha a közoktatás bármely, akár említett, akár jelenleg nem említett kérdésével kapcsolatban észrevételeik vagy kérdéseik vannak, akkor nekem, illetve kollégiumnak azokat tegyék fel, természetesen válaszolunk. A rendelkezésemre álló idő egészét azonban nyilván az oktatás, illetve a tudomány más területével is szeretném kitölteni.
Kérem, engedjenek meg egy gondolatot, hiszen miközben egy évről számolok be, az nyilván beleilleszkedik egy olyan hosszabb folyamatba, amely nem tűr 365 napnyi vagy akár másfél tanévnyi időhatárt. Nekem mély meggyőződésem, hogy a magyar közoktatás átalakításra szorult, és az is, hogy ennek az átalakításnak a döntő lépéseit megtettük, ezeken túl vagyunk. Szeretném, hogyha az az átalakítás, amely folyik, világosan és az érintettek meg a közvélemény előtt is egyre nyilvánvalóbban a minőség, a kvalitás emelkedésében mutatkozna meg. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy ez alapvetően, de nem kizárólag a financialitás kérdése. Önmagától attól, hogy több pénz kerül a rendszerbe, az nem lesz jobb, de nyilvánvaló, hogy az oktatás és azon belül a közoktatás is egy komolyan pénzigényes terület. A Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv ugyanakkor olyan csatornákat nyitott meg a magyar oktatásügy, ezen belül a közoktatás számára, amelyeket igen hosszú idő óta nem ismert, és nem is voltak ilyenek.
Szeretném elmondani önöknek, hogy általam fontosnak tartott és általam már a korábbi időkben is hangsúlyozott iskolafelújítási programtól én nem csodákat várok, de egy nagyon fontos pillérét látom benne a magyar közoktatásnak, lényegesnek tartom, hogy a diákok milyen infrastruktúrával, milyen intézményekben tanulnak, a pedagógusaink, tanáraink pedig milyen körülmények között tanítanak. Először a közép-magyarországi régióban még júniusban, majd október közepéig az összes magyar régióban kiírásra kerültek ezek a pályázatok. A közép-magyarországi régióban az első fordulóban már az elbírálás és az eredményhirdetés is megtörtént, az összes régióban ez januárban történik meg. Összességében annyi pénz jön a magyar közoktatás infrastruktúrájának a felújításába csak ez alatt a durván egy év alatt, amennyi a hagyományos értelemben vett, a magyar állami költségvetésben a rendszerváltozás óta átlagosan biztosított, erre a célra fordított összeg többszöröse. Én ezt, még egyszer mondom, nem egy csodatényezőnek, de fontos dolognak tartom, mint ahogy a közoktatásba más európai uniós források beáramlását és jó felhasználását is szükségesnek látom. De minthogy az erről szóló pályázatok a 2008-as év első hónapjaiban kerülnek kiírásra, erről most, a beszámolóban nyilván nem tudok szólni, csak jelzem, hogy hasonlóan kívánjuk lebonyolítani azt is, mint a már meghirdetett infrastrukturális kérdést.
A közoktatás után a felsőoktatás területére szeretnék áttérni. A magyar felsőoktatásban egy hosszabb időn keresztül tartó mennyiségi változás után egy, a minőséget a középpontba állító, világos programmal rendelkező és, azt gondolom, jelentős szakmai támogatással bíró rendszert tudtunk meghirdetni, és általam jónak és eredményesnek tekintett elmúlt egy évben meg tudtunk valósítani. Ez a rendszer öt pilléren nyugszik: a magyar felsőoktatás szerkezetének áttekintése, a magyar felsőoktatás finanszírozási struktúrájának áttekintése, a hallgatói juttatások kérdésének áttekintése, a felsőoktatási intézmény akkreditáció és minőségbiztosítás kérdése, az ötödik pedig a felsőoktatás infrastruktúrájának korszerűsítése. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a szerkezet és a finanszírozás kérdéseit összekapcsolva az érettségi, illetve a felvételi szisztéma átalakításával, úgy érzem, egy fontos és jelentős lépést tettünk; egy, a korábbiakban az intézményekkel való megbeszélésen, alkun nyugvó rendszer helyett a hallgatók teljesítményét és intézményválasztását a középpontba állító rendszert valósítottunk meg. A felvételi rendszer alapjait a továbbiakban is meg kívánjuk tartani, ugyanakkor szükségesnek látom a finomhangolást, és ezt a Rektori Konferenciával, illetve a felsőoktatásban érintett szervezetekkel együtt szeretném elvégezni. Itt a kapacitásszámok áttekintése, illetve bizonyos regionális szempontok érvényre juttatása 2008 márciusáig fog megtörténni, és azért akarok erről itt, most, önök előtt beszélni, mert délelőtt részt vettem a Magyar Rektori Konferencia teljes plénumának az ülésén Szegeden, ahol erről megegyezés született, és a két testület - bevonva egyébként a Magyar Bologna Bizottságot, a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsadó Testületet, illetve a Magyar Akkreditációs Bizottságot - ezt közösen fogja elvégezni.
A magyar felsőoktatásba 2007 decemberéig infrastrukturális fejlesztésben az általunk is sokat vitatott PPP-modellben 94 milliárd forint épült be. Azt mondhatom önöknek, hogy az második világháborút követő időszak óta, mondjuk az elmúlt fél évszázadban egyetlenegy olyan négyéves időszak nem volt, amikor a felsőoktatásunk infrastruktúrájába ennyi pénz épült volna be. A 94 milliárd effektíve épületekben, kollégiumi férőhelyekben, laboratóriumokban öltött testet, és amikor a program befejeződik, ugyanezen szisztéma alapján 124 milliárd forint épül be a magyar felsőoktatás infrastruktúrájába.
A felsőoktatás finanszírozásába egy hosszabb vita eredményeként, úgy érzem, stabilitást és kiszámíthatóságot vittünk. Én eredménynek tekintem, és személy szerint is büszke vagyok arra, hogy a felsőoktatási törvényben sikerült egy több évre vonatkozó rendszert kialakítani, amely a felsőoktatás finanszírozásának jó részét, tudniillik a sztenderdizálható részét egyértelművé tette, és ezt a költségvetési törvényben is érvényesíteni tudtuk. Amennyire ezt önök nyilván figyelemmel kísérték, látható volt, hogy a felsőoktatás költségvetéséről a költségvetési vita egészében nem esett szó vagy meglehetősen kevés szó esett. Én azt gondolom, hogy az, hogy a következő évre, a 2008-as évre a Pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalás eredményeként garantálni tudtuk a törvényben megfogalmazottakat szám szerint, az arra a jogos optimizmusra sarkall engem, hogy azt mondjam: ugyanezt, bár nyilván emelkedő költségvetést a majdani 2008-as vitában a 2009-es évre is ugyanígy biztosítani tudjuk, mint ahogy a későbbiekben 2010-re vonatkozólag is.
Minden államilag fenntartott felsőoktatási intézménnyel hároméves megállapodást dolgoztunk, illetve dolgozunk ki. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások döntő többségének a befejezése után úgy látom, hogy még ebben a naptári évben minden államilag fenntartott felsőoktatási intézménnyel alá tudjuk írni a hároméves finanszírozási megállapodást, hiszen az, hogy nő a felsőoktatás központi állami támogatása, nem azt jelenti, hogy ugyanilyen mértékben nő minden egyes intézménynek a költségvetése, ezt értelemszerűen minden egyes intézménnyel külön tárgyaltuk meg, illetve folytatjuk a tárgyalásokat. Jó esélyt látok arra, hogy ez a tudományegyetemektől kezdődően a főiskolákig minden egyes, általunk fenntartott intézménynél megvalósul.
Szeretném önöknek elmondani, hogy ugyanakkor a felsőoktatásba jelentkezők száma csökken. Ha végigkövetjük, ez a szám 1990-től 2004-ig folyamatosan emelkedett, majd 2004-től megkezdődött a csökkenése. 2004-ben 167 ezer, 2005-ben 150 ezer, 2006-ban 133 500, 2007-ben pedig 108 ezer felvételiző jelentkezett a felsőoktatási intézményekbe. Szeretném jelezni, hogy 2010-ig a 18 éves korosztály létszáma 15 ezer fővel lesz kevesebb, mint amennyi 1990-ben volt.
A felsőoktatásban ugyanakkor folyik a bolognai képzés és a bolognai rendszer egészére történő átállás. Úgy láttam, és ezt az elmúlt év végén is így mondtam volna, hogy a mesterképzés kialakításában, abban, hogy az egyes képzések megfelelő időre elkészüljenek, és a működésüket megkezdjék, időhátrányban volt a kormányzat. Arról számolhatok be önöknek, hogy 2007 decemberére minden egyes területen időarányosnak mondhatom a felkészülést. Nem állítom, hogy ez egyenletes, a legjelentősebb problémát a tanárképzés, a pedagógusképzés mesterképzése jelentette, ugyanakkor úgy látom, hogy a lemaradás itt is gyors ütemben felszámolásra került, és most egy időarányos közeli állapotot tudhatunk a magunkénak. Néhány napon belül megtörténik a beadott mesterképzési kurzusok elbírálása a Magyar Akkreditációs Bizottságnál. Az érintett intézmények meghatározó és döntő többsége - ezt a ma délelőtti megbeszélés nyomán mondhatom önöknek - formailag megfelelő pályázatot adott be. A döntésről nyilván csak azután tudok beszámolni, amikor a Magyar Akkreditációs Bizottság ezt a több mint 160 kérelmet elbírálta, és nyilvánvalóan rendszerbe állította.
Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Jelentősnek tartom a 2007 januári megállapodást, amit a 2006-ban létrehozott Felsőoktatási Kerekasztal minden résztvevője aláírt a hallgatói juttatási rendszerrel kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Rektori Konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Magyar Tudományos Akadémia, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a közoktatás érintett képviselője, a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselője és a Doktoranduszok Országos Szövetségének képviselője egy közösen kialakított dokumentumot együttesen és egy időben írt alá. Ez a dokumentum a hallgatói juttatások rendszerét úgy mérte fel, hogy minden esetben megnézte, milyen bemeneti források léteznek, és azok elosztásáról közösen foglalt állást. Ennek megfelelően vittem a kormány elé ezt kormányrendeletként, a kormány ezt elfogadta.
Ebben a hallgatói juttatási rendszerben benne van a részhozzájárulás kérdése is. Ebben az ügyben nyilvánvalóan szükséges mondani két mondatot. Egyre inkább úgy látom, hogy a fejlesztési részhozzájárulás, de hogyha tetszenek gondolni: a tandíj ügyében - miközben én a két fogalmat megkülönböztetem, tartalmilag megkülönböztetem egymástól - egyre kisebb és egyre kevesebb a szakmai vita. Jelentős politikai vitát látok, de azt kell mondjam önöknek, hogy ez a kettő 2007 Magyarországán egyre élesebben elválik egymástól. Pontosan érzékelem ennek a politikai részét és a politikai vitát - ez nyilván a 2008. évben is nagyon komoly vitát és véleménykülönbséget fog a politikai szinten kiváltani. Nem hiszem, hogy ezt a bizottságban kell megvitatni, csak jelzem. Szakmai hozzáállás kérdésében pedig azzal, hogy egy törvényhely módosításával, amit szintén elfogadott már idén a magyar parlament, tudniillik hogy törvényi szinten garantáljuk a legjobb eredményt elért 15 százalék tandíjmentességét, nem látom, hogy olyan, valódi szakmai szembenállás lenne, amely a kérdés - még egyszer hangsúlyozom a szót is: - szakmai alapon való megvitatását és a megegyezést ne tenné lehetővé.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 2006 nyarán hozzám egy öt pontból álló javaslatsort intézett. Az öt pontból négy pontot az ő elismert megelégedésükre a felsőoktatási törvény többszöri módosításával már megoldottunk, ilyen a közkedvelten intercity-professzoroknak nevezett kategória felszámolása, amit elsősorban az ő javaslatukra iktattunk törvénybe - ők még egy kicsit erősebbet akarták, de elfogadták ezt - egyébként szakmai viták nyomán. Jelen pillanatban is tárgyalásban állunk a fejlesztési részhozzájárulás ügyében. A hallgatói önkormányzatokkal a legutóbbi tárgyalás, azt gondolom, egy héten belül volt, ezek a tárgyalások folynak, és értelemszerűen amikor a tárgyalások befejeződnek, akkor tudok erről beszámolni. Nincs olyan szakmai és nincs olyan szakszervezet úgy a közoktatásban, mint a felsőoktatásban - erről nyilván egy külön gondolatban szeretnék még beszélni -, amellyel szakmai alapon párbeszédet ne folytatnánk vagy ne kínálnánk fel. Az esetek meghatározó többségében a kinyújtott kézre kinyújtott kézzel válaszolnak - van olyan eset, amikor nem.
Én a fejlesztési részhozzájárulást a magyar felsőoktatás minőségcentrikus átalakítása egy részének tartom, nem kizárólagos részének, s mint ahogy az átalakítás egészét is az előbbiekben ismertettem, abba illeszkedik ez bele. Azt azonban, hogy a Felsőoktatási Kerekasztallal egy olyan fórumot hoztunk létre, amely lehetőséget ad minden érintett rendszeres találkozására, hogy közös vélemény alapján alakítja ki az állásfoglalásait, és hogy a kormány, illetve a parlament elé csak olyan javaslatot viszek, amelyet ők megismertek, az az elmúlt másfél évben egyértelműen nemcsak formailag, hanem tartalmilag is az érintettek elismerését váltotta ki. Nem látok olyan kérdést a felsőoktatás ügyében, amelyet ez a fórum meg ne vitatott volna vagy napirendre ne tűzött volna - ez utóbbira mondjuk a doktoranduszok ügyét szeretném konkrét példaként hozni, erről ma délelőtt született a Doktoranduszok Országos Szövetségével például megállapodás.
Ami az érdekegyeztetést, illetve a különböző szervezetekkel való együttműködést illeti, ennek fórumai úgy a közoktatásban, mint a felsőoktatásban vagy kialakultak az elmúlt években - pontosabb, ha azt mondom, hogy az elmúlt évtizedben -, vagy az elmúlt másfél évben hoztuk létre azokat. Én ezeket az érdekegyeztetési fórumokat fontosnak tartom, ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a közoktatás területén az érdekegyeztetésnek egy olyan bonyolult szervezeti rendje alakult ki, amely bár az eredményességet természetesen nem zárja ki, de lényegesen nehezebbé teszi, mint a felsőoktatásban. Teljes legitimitással rendelkező szervezetek vannak, amelyek legitimitását se elvitatni nem kívánom, se a jogosságához nem kívánok hozzászólni, pontosan így van, csak éppenséggel egymásra épül több olyan fórum, amely sokkal inkább lelassítja a döntések megvitatását, mint ahogy az a felsőoktatásban történik, ahol az intézmények és az érdekek hasonlóképpen igen erőteljesen ütköznek.
Fontosnak tartom elmondani, hogy a tudománypolitika kérdésében az Oktatási és Kulturális Minisztérium hol áll, és milyen utakat jelölt ki. Egyik oldalon persze más tárcákkal való együttműködésre vagyunk utalva. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal együtt elkészült egyébként az a középtávú tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégia, amelyet a kormány számára előterjesztettünk, és amelyet a kormány több körben, vita után, elfogadott. Hasonlóképpen született meg egy 2007-től 2010-ig terjeszkedő tudomány-, technológia- és innovációpolitikai intézkedési terv, amelyet szintén elfogadott a kormány. Mindemellett erről a szféráról, erről a területről külön is szeretnék egy mondatot szólni.
Én a Magyar Tudományos Akadémiával, a közgyűléssel és az akadémiai intézményrendszerrel és -hálózattal való kapcsolattartást fontosnak, és - ha nem veszik túl szubjektívnek - személy szerint is kiemelten fontosnak látom. Az Akadémia autonómiáját nemhogy kétségbe nem vonom, hanem minden területen és minden összefüggésében az előrelépést és a progressziót látom benne. Úgy gondolom, hogy az Akadémia a költségvetésének a korábbinál talán jobb rendezettségét a Pénzügyminisztériummal való tárgyalások esetében részben az OKM-nek is köszönheti, miközben ez nem az OKM feladatköre. Az Országos Tudományos és Kutatási Alap költségvetési lehetőségei bővülnek, a felhasználással kapcsolatban, tudniillik hogy hogyan épül be ez a magyar tudományosságba, egy másik alkalommal is, de hogyha erre nézve önök konkrétan kérdést tesznek fel, nyilván most is részletesebben kifejtem a véleményemet - érdemes erről egy hosszabb beszélgetést folytatni. Én azt gondolom, hogy nagyobb összeget még nagyobb hatékonysággal lehet és kell, meg érdemes is beépíteni.
Az Akadémiával, az Akadémia tisztikarával és a közgyűléssel a kapcsolattartás folyamatos. Minden olyan rendezvényre és közgyűlésre, amelyre az Akadémia meghívót küld, a kormányzat képviselője elmegy, ha tehetem, közgyűlésen minden alkalommal én magam megjelentem és megjelenek, ott a véleményemet elmondom, és első kézből próbálom az akadémikusokat és magát a Magyar Tudományos Akadémiát tájékoztatni. Ebben a viszonyban feszültséget nem látok, problémákat meg igen.
Az asztalon van az Akadémiával kapcsolatos törvény kérdése. Én azt gondolom, hogy mindaddig, amíg ezt az Akadémia különböző testületei, osztálya meg nem vitatták, aminek az eredményét én nem tudhatom, nyilván majd csak utólag tudom meg, addig én ezt nem fogom a kormány elé vinni. Természetes, hogy ha az Akadémia úgy dönt... Szeretném, hogyha pontosan értenék: nem feltétlenül az Akadémiával folytatott vitáról van itt szó, hanem arról, hogy én csak akkor viszek a magyar kormány elé előterjesztést az Akadémiával kapcsolatban, hogyha ebben az ügyben látom az Akadémia támogatását - mert az autonómiának többek között az is a lényege, hogy saját önmagával kapcsolatban világos véleménye legyen -; hogyha ezt megfogalmazták az osztályok, illetve az Akadémia vezérkara, akkor készséggel. Mi a szükséges lépéseket minden további nélkül megtesszük, hiszen e tekintetben az oktatási és kulturális miniszter lehet az előterjesztő, aki ezt megteheti. Ennek a kormány napirendjére vételének akadálya nincsen, a lehetőség fennáll. Hogyha az Akadémia ebben a kérdésben világos véleményt mond, akkor semmi akadálya, hogy ez megtörténjék - e nélkül viszont nem fogom megtenni.
Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Úgy tényekről, mint összefüggésekről nyilván az elmúlt, durván egy óránál hosszabb időn keresztül is lehetne szólni. Próbáltam beszélni a területek, a közoktatás, a felsőoktatás, a tudománypolitika kérdéseinek az alapvető vonásairól és tendenciáiról. Az önök kérdései és véleményei ezt nyilván kiegészítik.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium érdekérvényesítő képességét jónak ítélem meg - sohasem leszek vele elégedett. Olyan kérdéseket tudtunk azonban dűlőre vinni az elmúlt egy évben, olyan kérdéseket tudtunk a kormány, illetve a parlament elé vinni, amelyek állításom és véleményem szerint elősegítik a magyar oktatásügy minőségi javulását.
Az elmúlt napokban, illetve ma a közoktatást érintő második nagy felmérés is napvilágot látott. Az első a 10 éves diákok szövegértési kompetenciáját vizsgáló úgynevezett PIRLS-felmérés, a mai nappal pedig a PISA-felmérés is napvilágot látott. Amint tudják, az országok mind a kettő esetében - nemzetközi megegyezés alapján - az egyes tagállamok csak a központi, tudniillik az OECD, illetve a PIRLS esetében a felmérést végző független nemzetközi szervezet sajtótájékoztatója után tarthatják meg a saját tájékoztatójukat. Ez a PISA esetében idén egy tagállam lépése nyomán - amelyet nem kívánok minősíteni - napokkal előbb kiderült, mintsem azt megtette volna az OECD, aminek az európai sajtóban elég nagy visszhangja volt.
Ami ránk nézve fontos, az az, hogy a PIRLS esetében szignifikáns javulás figyelhető meg az elmúlt, 2001-es eredményekhez képest, amelyek egyébként 2001-ben sem voltak rosszak. Én nem a 2002-es eredményt kívánom bármilyen összefüggésében negatívnak beállítani, mert nem volt az, inkább azt mondanám, hogy ahhoz képest a nemzetközi felmérés a magyarra fordított, illetve magyarul megjelent kiadvány egy külön fejezete a szignifikáns javulást mutatja be, illetve emeli ki.
A PISA esetében lényegi elmozdulás nincs. Nem történt romlás, nem szignifikáns, egypontos javulás figyelhető meg, de ezt én nem tekintem lényeginek. A helyzet nem lett rosszabb, de egyelőre a 15 évesek esetében nem jobb. Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy az az út, amelyen járunk, tudniillik a kompetencia alapú oktatás, ugyanakkor... Itt engedjenek meg egy zárójelet! Én hiszek a kompetencia alapú sikerében, de e tekintetben sem leszek sohasem radikális vagy szélsőséges. Nem hiszek abban, hogy a kompetencia alapú oktatás a lexikális ismeretek negligálását kellene hogy jelentse, hanem kellő mérték és arány szükséges. Az az út, amelyen járunk, a felmérés szerint helyes, jó, és azt tanácsolják nekünk, hogy menjünk tovább ezen az úton, éppen azért, hogy elérje a következő évfolyamokat is, és hogy 2011-ben már a PISA esetében, még pontosabban a 15 éves diákok esetében is szignifikáns lehessen a pozitív elmozdulás.
Út közben vagyunk, de mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy az az út, amelyen járunk, egy helyes és jó irány, és ezt nem én mondom vagy nem mi mondjuk, hanem mégiscsak egy több mint 30 országot egy és ugyanazon metódussal felmérő, egymással és önmaga korábbi eredményével összevető rendszer.
Kérem, támogassanak minket abban, hogy a magyar oktatásügy, a közoktatás és a felsőoktatás színvonalcentrikus átalakítása folyjék. A tudománypolitika esetében én azt a kiegyensúlyozottságot kívánom megőrizni, amelyet, úgy gondolom, sikerült elérni.
Minden egyes összefüggésre, elhangzott vagy el nem hangzott tényre, ha önök arra nézve kérdést vetnek fel vagy véleményt mondanak, nagyon szívesen reagálok. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Azt gondolom, hogy érdemes talán két körben tárgyalni - majd meglátjuk. Kérdezem a bizottságot, hogy van-e olyan, akinek kifejezetten kérdése, tehát nem hozzászólása, nem kérdésnek álcázott hozzászólása, nem kérdésbe bújtatott véleménye, hanem kifejezetten kérdése van. (Jelentkezések.) Igen van, akkor nyitunk először egy kérdéskört, aztán kezdődik meg az érdemi vita.
Mohácsi képviselő úr jelentkezett elsőként, majd Hoffmann Rózsa képviselő asszony következik, aztán megyünk sorba.
MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A miniszter úr tartalmas beszámolója után nekem két nagyon rövid kérdésem lenne. Az egyik azzal az ijesztő adattal kapcsolatos, amely 2010-re 15 ezerrel kevesebb középiskolást mutat, tehát a demográfiai hullámmal kapcsolatosan a konkrét kérdésem az lenne, hogy ön szükségesnek tartja-e, hogy a gyerekek a kezdeti állapottól kezdve minél tovább járjanak oviba.
A másik kérdés inkább a finanszírozással kapcsolatos. Említette a teljesítmény alapú gondolkodást, minősítést. A pedagógusok tekintetében támogatja-e a pedagógusok új, teljesítmény alapú bérezését? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Hoffmann Rózsa képviselő asszony, aztán Deák Istvánné képviselő asszony következik.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Miniszter úr, bennem hagyott némi hiányérzetet az ön beszámolója, mert hosszú perceken keresztül adatokat, tényeket, összefüggéseket hallottunk, amelyek nagy részét ismertük. Amit hiányoltam - és elsősorban ezt szeretném megkérdezni -, hogy hogy látja ön az elmúlt másfél évét, miről gondolja úgy, hogy jól tették, hol nem tettek meg valamit, és hol tettek rosszul. Egyáltalán van-e arról tudomása, hogy milyen ma a közoktatás belső állapota, milyen a pedagógusok közérzete, milyen a gyerekek fejlődési szintje - most nem a PIRLS- és a PISA-vizsgálatra gondolok, hanem a személyiségfejlődésükre -, van-e arról tudomása, hogy mit keres ma egy pedagógus és egy pedagógus-házaspár? Tud-e arról, hogy a felsőoktatásban évek óta egyetlen fillérrel nem emelkedtek a fizetések, és hogy ilyen körülmények között hogyan fogadják a pedagógusok mindazokat a változásokat, amelyeket az elmúlt évek produkáltak? Ezt azért kérdezem meg, mert, gondolom, nem szükséges bizonyítani, hogy mindenféle döntésnek és mindenféle reformnak alapvető feltétele az, hogy azok, akik majd végrehajtják, mennyire tudnak vele azonosulni, mennyire tudják elfogadni. Köszönöm.
ELNÖK: Deák Istvánné képviselő asszony, aztán Zsigó alelnök úr következik.
DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A beszámolójában hallhattunk a felvételi rendszer átalakulásáról a felsőoktatásban. Én elsősorban a képzési rendszerrel kapcsolatosan szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy mikorra várható a tanári mesterszakok indítása, hogyan alakul ennek a rendszere.
A közoktatással kapcsolatosan a programunkban szerepel az óvodai rendszer minél szélesebb körének kialakítása. Ezzel kapcsolatosan szükségesnek tartja-e ön, hogy a gyermekek minél hosszabb ideig járhassanak óvodába, illetve az óvodával kapcsolatosan milyen elképzelések jelentek meg, mik valósultak meg az elmúlt időszakban? Köszönöm.
ELNÖK: Zsigó alelnök úr, utána Botka Lajosné képviselő asszony következik.
ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nekem három konkrét kérdésem, három semminek nem álcázott konkrét kérdésem van.
Ön 2006 tavaszának elején azt mondta, hogy a 48 hátrányos helyzetű kistérségben dolgozó pedagógusok teljesítményét kiegészítő pótlékkal jutalmazzák. Azt szeretném megkérdezni, hogy konkrétan hány pedagógus kapott ilyen jutalmat, pótlékot.
Azt is mondta ugyanekkor, hogy a köz- és a középfokú oktatásban normatív támogatást nyújtanak minden iskolának egy belföldi, egy fővárosi és egy határon túli tanulmányi kiránduláshoz. Azt szeretném megkérdezni, hogy hány ilyen intézmény kapott normatív támogatást erre, és azt szeretném kérni, hogy a válaszában ne hivatkozzon majd pénzügyi problémákra, mert ugyanekkor ön szó szerint azt mondta, hogy minden egyes tétel mögött háttérszámítás van, financiálisan megalapozott, amit mond.
Még egy, szintén konkrét kérdésem van. Azt szeretném öntől megkérdezni, hogy hogyan értékeli a Magyar Bálinttól átvett örökséget. Azt szeretném kérni, hogy mondjon két pozitív dolgot, amelyet mindenképpen támogatandónak ítélt, és két negatívumot, amit másképp tett volna vagy nem tett volna egyáltalán.
Köszönöm szépen, elnök úr.
ELNÖK: Botkáné képviselő asszony, aztán Pálinkás képviselő úr következik.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót. Miniszter Úr! A közoktatásban nagyon érdekelt vagyok, a felsőoktatás meg rendkívül izgat. Az elmúlt napokban-hetekben több rangsor jelent meg, és lehet, hogy csak én vagyok szelektív olvasó, de talán először találkozom azzal, hogy bizonyos szempontból a felsőoktatási intézményeket is minőségi rangsorba rakják. (Dr. Pálinkás József: Úgy 50 éve!) A közoktatásra voltam érzékeny, professzor úr, és engem ez most kifejezetten azért érdekel, mert jó szívvel olvastam a gazdasági főiskolák között a vidéki főiskolaként a Szolnoki Főiskola első helyét a 29 olyan intézmény között, amelyeket a munkáltatók, a gazdasági szakemberek rangsoroltak, és innentől kezdve rendkívül izgatottá váltam, hogy vajon a felsőoktatási intézményeink teljesítmény- vagy minősítő rangsorához hol lehet hozzáférni. A tegnapi napon a parlament ülésén láttam egy nemzetközi 30-as listát, amely a Harvarddal kezdődött, és nem volt rajta persze egyetlen magyar sem. (Dr. Pálinkás József közbeszól.) Tudom, hogy a 200, sőt a 300 is... Egy kicsit szerettem volna, és ezzel a bevezetővel talán sikerült egy kicsit lazítani, mert úgy éreztem, egy kicsit feszes a bizottságunk, mert egyébként jó hangulatban szoktunk dolgozni.
Szóval az a kérdésem, hogy ezeket a rangsorokat - amelyek soha nem a teljes igazságot mutatják, de azért mégis üzennek nekünk - figyelembe véve ön, miközben a felsőoktatás reformjáról beszélt, a felsőoktatási intézmények minőségét európai dimenzióban, európai mércével mérve hogyan és milyen módon próbálja javítani. Mit gondol, mint kell ahhoz tennünk, hogy ebben a nemzetközi megmérettetésben nem öncélúan, hanem a gyermekeink, a fiatalok okán is helyet tudjunk állni, egyre előrébb kerüljünk? Köszönöm szépen, és örülök, képviselőtársaim, hogy sikerült egy kis vidámságot idehozni. (Dr. Pósán László: Mi vidámak voltunk eddig is!)
ELNÖK: Pálinkás képviselő úr, aztán Kormos képviselő úr következik.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Azt kérem, hogy kommentálja néhány szóval a nevelés helyzetét a magyar közoktatásban. Néhány napja nyilvánosságra került egy felvétel, a televíziók is bemutatták, amelyet, ha tanár kollégáim láttak, akkor horrorként élhettek meg. Én úgy érzem, hogy a miniszter úr beszámolójából hiányzott ez, bár sok szám elhangzott benne. Azt kérem, kommentálja vagy tájékoztasson minket arról, hogy hogyan látja az iskolákban a nevelés, ha erősebben akarok fogalmazni, akkor a munkára nevelés, vagy ha még erősebben akarok fogalmazni, akkor egyfajta szigorúbb, mondjuk úgy: számonkérés rendszerét.
A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy jó lenne, ha - mint ahogy néhány kérdésben világosan állást foglalt, ezekre hadd ne térjek ki! - állást foglalna abban a kérdésben, hogy hogyan képzelik a mesterképzésben annak a bizonyos hol 33, hol 35 százaléknak a helyzetét - az alapképzésben részt vevők 35 százaléka vezet részt a mesterképzésben -, ebben ugyanis az országban meglehetősen nagy bizonytalanság van. Sokan úgy képzelik, hogy ez szakonként 35 százalék. Kérem, erősítsen meg engem abban, hogy ez nem szakonként 35 százalék, vagy ha annyi, akkor pedig kérem megerősíteni.
Ugyancsak a felsőoktatásban komoly bizonytalanság van abban, hogy van 15 százalék, amelyet a törvénymódosítás után tandíjmentességben részesítenek, ugyanakkor van egy olyan törvényi szakasz is, úgy gondolom én is, és sokan úgy látjuk, hogy van egy olyan kényszer, hogy a hallgatók leggyengébb 15 százalékát pedig automatikusan az államilag nem finanszírozott vagy költségtérítéses képzésbe teszik át. Azt gondolom, hogy ez bizonyos helyeken lehetetlen, ezt a törvényi, mondjuk úgy: kötelezettséget vagy kötelezettségnek látszó törvényi szakaszt meg kellene változtatni.
És akkor még egy kérdés a hároméves finanszírozással kapcsolatban: a miniszter úr mikor látja aláírhatónak ezt a megállapodást. Többen vagyunk úgy országgyűlési képviselők, hogy nem csak ez a foglalkozásunk, én magam a Debreceni Egyetemen tanítok, mint azt a miniszter úr jól tudja, és úgy látom, hogy ennek a hároméves finanszírozásnak a mutatói meglehetősen bizonytalanok. Ebben tehát talán egy átmeneti időszak kell, illetve ennek a hároméves finanszírozásnak a rögzítését én most meglehetősen veszélyesnek látom, hiszen jelenleg folyik ezeknek a mutatóknak vagy paramétereknek a kidolgozása. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Kormos képviselő úr, aztán Kuzma képviselő úr következik.
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Részben említette a miniszter úr a tájékoztatójában, beszámolójában azt, hogy a minisztériumnak azért ebben az időszakban, ebben az esztendőben egy nagyon komoly elvárásnak kellett megfelelnie, hiszen reform jellegű intézkedések az oktatási rendszer több területét érintették, és ezzel párhuzamosan elő kellett készíteni és részt kellett venniük a minisztérium munkatársainak a II. Nemzeti Fejlesztési Terv oktatással kapcsolatos tervezésében és feladatában. Ez együttesen, úgy gondolom, egy nagyon nehéz és egy nagyon kemény munka volt az elmúlt időszakban. Én a magam részéről szeretném ezt megköszönni, látva azt az erőfeszítést, amit a minisztérium és a munkatársak ennek érdekében tettek, mert úgy gondolom, ez egy fontos feladat.
Ehhez kapcsolódik a kérdésem: hogyan látja a miniszter úr azt a történelmi lehetőséget, ami a közoktatás szempontjából ebben a fejlesztési tervben van - és számadatokkal egy-két tekintetben jelezte is a miniszter úr ennek a fontosságát -, hogyan tudjuk megteremteni az infrastrukturális fejlesztés, a tartalmi fejlesztés és a fenntarthatóság egységét, hogy gyakorlatilag olyan pályára tudjuk állítani a közoktatást, amely hosszabb távon működőképes?
A másik kérdés az esélyjavítással függ össze. Hogyan látja a miniszter úr azt a folyamatot, amely ebben az esztendőben elindult, akár a különleges bánásmódot igénylő gyerekek újrafeltérképezése, az ő feltételeik javítása, hogy a megismerés, a diagnózis, az adekvát módszer, a megfelelő pedagógiai kultúra, és ami nagyon fontos, az iskolák számára egy megfelelő támogató hálózat ki tudjon alakulni? Hol tart ebben a minisztérium, hogy alakul ezzel kapcsolatban az elképzelés?
Az utolsó kérdésem az esélyprogramokra, de a miniszter úr által említett tehetségprogramokra is vonatkozik. Sokszor azt látjuk, hogy nagyon jó cél érdekében nagyon sok izgalmas, tiszteletreméltó program fut az országban, de párhuzamosan. Hogyan látja a miniszter úr, az esélyjavító programok hogy tudnak végre Magyarországon akár a közoktatás területén, kapcsolódva más alrendszerekkel, egy egységes hatást kifejteni, és az új nemzeti tehetségprogram, amelyről egy szó erejéig említést tett, a Géniusz Program alkalmas lehet-e a már meglévő programok integrálására és - ami nagyon fontos - a civil szakmai szervezetek bevonására ebbe a programba? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Kuzma képviselő úr, aztán Pósán képviselő úr következik.
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszter Úr! Mérnökember lévén talán a szakképzéshez kapcsolódnék egy kicsit. Amikor a miniszter úr azt mondta, hogy a szakképzésről bővebben kíván beszélni, akkor gyorsan nyitottam egy új oldalt, hogy jegyzetelni tudjak, de itt sajnos csak az hangzott el, hogy a szakiskolai létszám csökkent, és ezzel gyakorlatilag befejeződött a szakképzésről alkotott véleménye. Igazából azt gondolom, hogy azért is fontos a szakképzés, mert a produkt valamilyen szinten fontos a nemzet megélhetése szempontjából, és nemcsak a művelődés vagy a művelődés egyes szakágai fontosak. Konkrétan: a miniszter úr hogyan értékeli azt a helyzetet, amelyben ma a magyar szakképzés van, mert erről vajmi keveset hallottunk a bevezetőben. Nem gondolja-e, hogy amilyen helyzetben pillanatnyilag a magyar szakképzés van, és itt egy kicsit már értékelek is, hogy a gyeplőt odadobta az oktatási kormányzat - és ebbe minden egyes érintett minisztériumot beleértek - a szakképzésben részt vevők közé, tehát bedobták a gyeplőt, egy olyan átalakítás közepette, amikor igazán szükség lenne mind anyagi javakra, mind pedig néminemű erkölcsi támogatásra, ha már egyszer meg szeretnénk újulni.
Jó helyen van-e ma a magyar szakképzés Lamperth Mónika miniszter asszonynál, aki köztudottan mindenhez ért, aki ezúttal a szakképzéshez is fog érteni? Ezek nagyon fontos, stratégiai döntéseket igénylő problémák, amelyek tekintetében én elsősorban az oktatási kormányzattól várom a megoldásokat. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Képviselő úr, szeretném kérni, hogy a személyeskedést, ha lehet, mellőzzük, különösen olyan személy esetében, aki nincs jelen. Megítélésem szerint egyébként a miniszter nem szakmai, hanem politikai vezetője annak a területnek, amelynek minisztere, következésképpen semmiféle követelmény a tekintetben, hogy a szakképzést is felügyelő miniszter hosszú éveket lehúzott légyen a szakképzésben, nincsen.
Most Pósán képviselő úr következik, aztán Tatai-Tóth képviselő úré a szó.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Miniszter úr, néhány felsőoktatással kapcsolatos kérdésem lenne. Kíváncsi lennék a személyes véleményére, hogy helyénvalónak látja-e ön azt, hogy ma úgy megy általános iskolába az óvodából egy kisgyerek, hogy van vele egy elbeszélgetés, azt követően úgy megy középiskolába, hogy átesik egy felvételin - nevezhetjük ezt sokféleképpen, a lényegen nem változtat: felvételizik -, majd úgy megy egyetemre és főiskolára, hogy semmi ilyesmi nincsen. Helyénvaló-e az, hogy a kisgyerekeket megterhelik ilyen típusú - mondjuk azt! - stresszel, a 18 éves korú embereket pedig óvni kell még a lágy fuvallattól is.
A következő kérdés szintén a felvételivel, bocsánat, a felvételi eljárás rendjével kapcsolatos, merthogy ez nem felvételi. Rendben van-e az ön szerint - jogi értelemben is kérdezem -, hogy most minden dokumentumot másolatban el kellett küldeni az OFIK-nak, ott beszkennelték, és elektronikus úton, a Gólya rendszeren keresztül visszaküldték az intézményeknek. A jogszabály azt mondja ki, hogy a felsőoktatási intézmény ellenőrzi a dokumentumok valódiságát. De hogyha a felsőoktatási intézménybe elektronikusan kerülnek át beszkennelt, fénymásolat alapján beszkennelt adatok, akkor az OFIK sem képes ellenőrizni azok valódiságát. Ez a probléma. És ezt követően, mire érdemben mód és lehetőség nyílik arra, hogy egy felsőoktatási intézmény elvégezze ezeket az ellenőrzéseket, akkorra már túl vagyunk a ponthatárhúzástól kezdve minden ilyesmin, a hallgató beiratkozik, és a beiratkozás után a hallgatói jogviszony létrejöttét követően, az azt követő 3-4-5-6 hét múlva - attól függ, mekkora intézményről van szó - tudja elvégezni az intézmény a tényleges ellenőrzést, miközben a hallgató igényelt már például kártyát, diákigazolványt, kollégiumot, diákhitelt, és így tovább, és így tovább. Azt gondolom, jogszabályilag itt valami nem stimmel.
Kérdezem tehát: önök szerint rendben lévő-e ez az eljárási metodika vagy sem. És arra is kíváncsi lennék, miniszter úr... (Dr. Hiller István: Figyelek!) Köszönöm. Tehát arra is kíváncsi lennék, hogy mennyibe került az a 6, más hírek szerint 800 munkatárs, akit a felvételi eljárás során adatbevitelre és egyebekre alkalmaztak, vettek fel. Azért vagyok kíváncsi erre, mert korábban, amíg az egyetemek maguk intézték ezt a dolgot, addig pluszmunkaerő beállításáról nem volt szó, pluszmunkavégzés után történő kifizetésekről volt szó. Lehet, hogy önöknél az ELTÉ-n így volt, én számos példát tudok arra, hogy ez nem így volt. Tehát mennyibe került mindez?
Arra is kíváncsi lennék, hogy mennyibe kerül az Oktatási Hivatal a 300 vagy 400 fős apparátusával, amelyről a fáma terjeng. Valamint helyénvalónak tartja-e a miniszter úr azt, hogy a különböző értekezletekről, amelyek eddig az Oktatási Hivatal égisze alatt történtek, olyan szájízzel jöttek el a különböző kollégák, hogy ott nem volt szó másról, mint mindig csak azzal fenyegetőztek, hogy hogy fognak büntetni. Én azt gondolom, ez így nincsen rendjén, és ez végképp nem az oktatás ügyét szolgálja. De azért kíváncsi lennék az ön véleményére, hogy ez így rendben van-e.
Miniszter úr, olyan hírek terjednek - nem tudom, mennyire lehet ezeknek hitelt adni, mennyire nem, úgyhogy szeretnék itt most egy határozott választ kapni -, miszerint a diákhitellel kapcsolatban változást terveznek, nevezetesen hogy nem a hallgató kapná meg a pénzt, hanem egyenesen az intézménynek utalnák azt át úgymond a hallgatók költségtérítésére, tandíjára, kinek hogy tetszik. Amikor a diákhitel létrejött, annak pontosan az volt a célja, hogy a hallgatók megélhetésével vagy akár könyvvásárlásával, bármivel kapcsolatban, ami a tanulmányaik során felmerül mint költség, ha úgy tetszik, behatárolás, korlátozás nélküli hitelfelvétel, amit nyilván megfelelő feltételek közepette majd törleszteni kell. Most viszont, hogyha ez így igaz, hogy az intézménynek utalnák át, nem a tényleges hallgatónak, akkor az korlátozza a diákhitel felvételét, és kérdés, hogy ilyen esetben, hogyha ezt a tanulmányokkal kapcsolatos költségek, nevezetesen a tandíj finanszírozására utalnák át, akkor mi fog történni azokkal, akik úgymond mentesülnek a tandíjfizetés alól vagy szociális vagy éppen jó tanulmányi eredményű karakterek, akkor ezek szerint kizárattatnak a diákhitel rendszeréből? Jó lenne erre biztos választ kapni.
S ha már itt tartunk, azt is hadd kérdezzem meg, hogy szintén terjednek olyan hírek, amelyek igazságtartalmának az ellenőrzésére nekem személy szerint nem volt módom, ezért szeretném megkérdezni, hogy tervezi-e a kormányzat a tandíj jelenleg érvényes összegének a hosszabb távú, a fáma szerint 10 évre szóló befagyasztását vagy sem. Merthogy az elfogadott törvény szerint itt pontosan az intézményeknél lenne mozgástér. Ha véletlenül így van, akkor pedig arra is szeretnék valami választ kapni, hogy mi lesz erre a garancia, mert az ötéves adócsökkentés apropóján már megtapasztaltuk az ellenkezőjét.
És, miniszter úr, egy utolsó kérdés. Ön tudta-e azt, hogy 2006-ban bevezetik a tandíjat, vagy sem? Merthogy akkor törvénybe iktatták, hogy egy diploma ingyenes lesz, nem is az első, hanem egy diploma ingyenes lesz? Tehát ön, mint az akkori kormányzó párt elnöke tudta-e azt, hogy nem mondanak igazat, vagy pedig önt is megvezették? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr, nem kívánok a politikai véleménynyilvánításnak sem gátat szabni, hiszen bármennyire is szakbizottság ez a bizottság, mégiscsak egy politikai testület. Azt kértem, hogy az első körben próbáljuk meg magunkat a tényleges kérdésekre korlátozni, és nem a kérdések keretében elmondott politikai véleménynyilvánításra.
Tatai-Tóth képviselő úr, aztán Pánczél képviselő úr.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Elég nagy nyilvánosságot kapott Komárom-Esztergom megyében, hogy a megyei önkormányzat elnöke elrendelte, hogy minden intézményben, minden általa fenntartott oktatási intézményben helyezzenek ki egy hirdetményt az épületbe, amelyet politikai tartalma miatt akár politikai röpiratnak is nevezhetünk. A kihelyezett röpiratokhoz való viszony élénk pártpolitikai vitákat váltott ki a tantestületekben, a szülők, tanulók között, tehát elmondhatjuk, hogy az oktatási intézményeinkbe benyomult a pártpolitizálás, amit egyébként az oktatási törvény tételesen tilt. Kérdésem arra vonatkozik, hogy milyen eszközök állnak az Oktatási és Kulturális Minisztérium rendelkezésére, hogy érvényt szerezzen a törvénynek, illetve szükség van-e esetleg törvénymódosításra, hogy elejét vegyük olyan, nem kívánatos jelenségeknek, amilyen az említett, tömeges példában megjelent? Köszönöm szépen. (Pánczél Károly és Szabó Gyula jelentkezik.)
ELNÖK: Pánczél képviselő úr, utána Szabó Gyula képviselő úr következik.
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ugyan ön a beszámolójában, annak elején azt kérte, hogy a költségvetési vitát ne nyissuk fel itt újra, nem is kívánom ezt megtenni, azt is kérte, hogy a tervekről se nagyon kérdezzük - csak a múltról kíván beszámolni, ha jól értettem -, azonban megtisztelne azzal, hogyha a tervekről is érdeklődhetnék, hiszen egyébként a Házszabály, amely a miniszteri meghallgatásról szól, azt írja, hogy a kormányzat ellenőrzése a cél, tehát hadd kérdezzünk egy kicsit legalább a közeljövő oktatáspolitikai lépései irányában!
Ugyan ön azt mondta a beszámolóban, hogy minden lényeges dolgot megléptek már, amit a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban meglépni gondoltak, mégis úgy hírlik, hogy jövőre még egy átfogó törvénymódosítást kívánnak letenni a parlament asztalára. Ha ez így van mondjuk a közoktatás területén, akkor örömmel venném, hogyha tájékoztatna minket arról, milyen terveik vannak még a közoktatás területén. Ha ennek hosszú a felsorolása, akkor azzal is megelégszem, ha a közoktatás és a felsőoktatás területéről mondjuk három-három dolgot elmond nekünk, amit még meg kívánnak lépni, amit még be kívánnak vezetni.
Ha a három dologba nem férne bele, vagy nem gondolna rá, akkor még egy kérdésem lenne: hogy mi lesz az alapfokú művészetoktatással. Előttem van ugyanis a 2006 októberében kelt Draskovics-féle államreform-bizottság egyik anyaga, amely úgy szól, hogy: "Az önkormányzati finanszírozással és a nem állami közszolgáltatások reformjával összekapcsolva célszerű a konstrukció átalakítása, az állami kötelezettségek csökkentése, az alapfokú művészetoktatás integrálása az általános iskolai képzésbe.". Illetve önhöz is kapcsolódik egy anyag, amely azt a címet viseli, hogy: A kulturális modernizáció irányelvei, ez ennek a dokumentumnak a címe, és abban szerepel az a mondat, hogy: "Egységes iskolában lehetőség nyílik az alapfokú művészetoktatási feladatok ellátására.". Ez mindenféleképpen abba az irányba hat, hogy az egyébként Európában híres és jól működő alapfokú művészetoktatási intézményrendszerünknek a felszámolása kezdődik el, egyébként is a most zajló minősítés is ezer sebből vérzik. Tehát ha ez nem férne bele abba a három dologba, akkor erre mindenféleképpen térjen ki, miniszter úr! Köszönöm szépen. (Katanics Sándor jelentkezik.)
ELNÖK: Katanics képviselő úr következik, és minthogy további jelentkezőt nem láttam, a kérdések körét lezárjuk, és a miniszter úrnak adunk lehetőséget a válaszadásra. (Közbeszólások: Szabó képviselő úr is jelentkezett!) Bocsánat, Szabó képviselő úr, majd Katanics képviselő úr következik, és aztán zárjuk le a kérdések körét.
SZABÓ GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Lassan a kérdéskör végére érünk, és én itt a vége felé egy nagyon egyszerű, egy picit könnyed, személyes, ha tetszik, terápiás kérdést szeretnék feltenni. A minisztérium nagy tevékenységei körei, illetve a szerteágazó tevékenységek közül melyik az, amelyikre azt mondaná, hogy a legközelebb áll önhöz? Melyik az a kezdeményezés, amelyiket, ha tetszik, személyes sikerként él meg, amelyikre a legbüszkébb? Ha ez nem oktatási lenne, akkor tegye meg, hogy mond még egyet az oktatás területéről is!
ELNÖK: Képviselő úr terapeutaként való fellépését megköszönjük, és most Katanics képviselő urat illeti a szó.
KATANICS SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Biztos megzavartam egy kicsit, mert többször jelentkeztem, és nem vette észre, de köszönöm, hogy végül is szót kapok, így lehetőségem van kérdést feltenni.
Tisztelt Bizottság! Miniszter Úr! Említette, hogy a PPP keretében 94 milliárd forint épült be épületekbe, kollégiumba, laboratóriumokba, és ha jól értettem, azt is, hogy körülbelül 124 milliárd forint lesz ennek a programnak a lefutása végén az az összeg, amelyet erre a programra költünk. Én egy olyan városban élek, ahol nemrég egy iskolát címzett támogatással közel 1 milliárd forintból újítottak fel. Nyilvánvalóan azért hozom ezt most szóba, mert ugyanabban a városban a Pannon Egyetem kollégiumát viszont PPP-konstrukcióban újították fel pár évvel ezelőtt. Ha úgy tetszik, itt egy olyan örökséget is szóba hozok, amit még Magyar Bálinttól örökölt a miniszter úr, és arra szeretnék rákérdezni, hogy a címzett támogatások, ahol önerőből építkeztünk, illetve a PPP esetében lehetett-e volna ilyen arányú infrastrukturális fejlesztést végrehajtani abban az esetben, hogyha nem PPP-konstrukcióban, hanem önerőben gondolkodunk csupán.
És ha szabad, még azt is szóba hoznám, amit az érettségi, illetve a felvételi rendszer átalakításával kapcsolatosan említett a miniszter úr, hogy jelentős lépéseket tettünk előre. Én magam gimnáziumigazgatóként tapasztaltam, hogy a kétszintű érettségi vizsga milyen váltást jelent a diákok életében. Azt nem mondanám, amit Pósán képviselő úr, hogy mondjuk egy emelt szintű érettségi vizsgát olyan könnyű megírni, és semmi az annak a tanulónak a számára, aki mondjuk a maximális 144 pontot, majd az ezt követő években esetleg a 480 pontot akarja elérni annak érdekében, hogy bekerüljön. Amit kérdezni szeretnék, az pontosan az, hogy egyetemen oktatóktól hallom, hogy évről évre vannak, akik panaszkodnak, hogy a diákok tudásszintje csökken. Felmérések azzal kapcsolatosan, hogy a kétszintű érettségiből kilépnek a diákok, és bekerülnek egy felsőoktatási intézménybe, nem igazán vannak. Átlagosan a felsőoktatásban van-e valamilyen információ arra vonatkozóan, hogy milyen az a merítési bázis, amely ma a középiskolásokra, az érettségire jellemző? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Én észrevettem az ön jelentkezését, de nem tehetek róla, ha a kormánypárti képviselők közül ön jelentkezett legutóbb. Kétségkívül előbb jelentkezett, mint Pánczél képviselő úr, neki azonban azért adtam előbb szót, mert igyekeztem a parlamenti etikettben meghonosodott sorrendhez: egy kormánypárti, egy ellenzéki megszólaló, tartani magamat.
Akkor most a miniszter urat illeti a szó válaszadásra.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter válaszai
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok! Képviselő Urak! Nagyon köszönöm a kérdéseket. Más esetben inkább tematikus válaszokat adnék, de éppen azért, hogy mindenkinek megpróbáljak válaszolni, kérem, engedjék meg, hogy olyan esetekben is név szerint és egymásutániságában válaszoljak, amikor egyébként akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselők kérdésében, állásfoglalásában átfedés vagy hasonlóság is megfigyelhető volt.
Mohácsi képviselő úr arról kérdezett engem, hogy a demográfiai változások tükrében 2010-is és azután hogyan látom az óvoda szerepkörét, helyzetét, és hogyan gondolkodom erről. Azt gondolom, hogy a magyar óvodai rendszer a magyar közoktatási rendszer egészének a legjobban működő része, amelynek az épségére meg a fejlesztésére különös gondot kívánunk fordítani. A szerepét pedig meghatározóan fontosnak látom, főként azon felmérések, vélemények tükrében, amelyek bár különböző területeken látnak napvilágot, de teljesen összecsengenek, hogy tudniillik a tehetség kibontakoztatásának Magyarországon ma meghatározó attitűdje a családi, szociológiai, vagyoni háttér. Ezt azért szeretném kiemelni, mert minden szociológiai felmérés, háttértanulmány és alkalmankénti felmérés azt bizonyítja, hogy minél előbb tudod behozni a rendszerbe a gyermeket, annál több esélyed van arra, hogy szakmát adjál a kezébe vagy esetleg diplomát tudj biztosítani neki. A történet megfordítva is igaz: minél később kerül be a rendszerbe, annál kisebb az esélye, illetve annál nagyobb az esélye, hogy kiesik a rendszerből. Ezért az óvoda szerepe a nevelés tekintetében, az óvoda szerepe a szocializáció tekintetében, az óvoda szerepe a közösségben elsajátítható tudás tekintetében meghatározó.
Én arra fogok törekedni - a jelenben is ezt teszem, és a jövőben is ezt fogom tenni -, teljes mértékig fenntartva egyébként, hogy az óvoda nem előrehozott kisiskola, hanem óvoda, hogy a közoktatásban játszott kardinális szerepét növeljem, és szeretném elérni, hogy minél több jelentkező valóban felvételt nyerjen óvodába.
A második kérdése a pedagógusok teljesítmény alapú bérezésére vonatkozott. Erre 1 milliárd forintot tudtunk fordítani 2007-ben, és azt szeretném, hogyha ennél talán valamelyest többet tudnánk erre fordítani az elkövetkező évben. Meg kell mondjam, hogy a dolog technikai megoldása messze nem olyan egyszerű. Először is én nem fogom hagyni, hogy bármely, akár a legjobb képességekkel és információval rendelkező főosztályvezetőm is eldöntse, hogy Gyulán, Szolnokon vagy Tatán ki a jó tanár, mert egyébként teljesítmény alapú bérezést nyilván úgy lehet csinálni, ha valaki látja a teljesítményt. Ezt a minisztériumból nem lehet megállapítani. Ebben az esetben két lehetőség nyílik. Az egyik, amit én szívesen járnék, és hogyha támogatnak, még erősebb bennem az elkövetkezettség, ugyanakkor látom a fenntartásokat is, tudniillik azt mondanám, hogy én nagyobb felelősséget és jogkört adnék az egy-egy tantestület élén álló, megválasztott igazgatónak, de akkor tisztelettel kérem annak a belátását, hogy az a feladatkör, amellyel megbízták, megválasztották, ő meg elvállalta azt, az azt jelenti, hogy egy 40 fős tantestületben nem más, mint ő az, aki azt mondja, hogy ebben a tanévben mondjuk ti heten jobbak voltatok az átlagnál, ezért teljesítmény alapján több pénz jár, magyarul jobb munkáért több pénz. És akkor nekünk, nekem nem lenne más dolgom - megjegyzem, ezzel nem lebecsülni akarnám ezt a szerepet -, mint a financiális feltételeket biztosítani. Látom az egyébként részben elfogadható, más tekintetben számomra nehezen elfogadható ellenérveket, tudniillik hogy ezt - finoman fogalmazva - nem mindenki vállalja fel.
Van egy másik megoldási irány: amikor ez pályázati úton megy, rendelkezésre áll az összeg, és ahogy azt idén már kipróbáltuk, fejlesztő, előrevivő pedagógiai programot felvállaló tantestület, tanközösség, pedagógusközösség nevez be ebbe a programba, és nyer, vagy kisebb mértékben nem nyer ebben a programban. Akkor ez az összeg a fenntartóhoz, még pontosabban a pedagógusközösséghez kerül. Én az elsőt perszonifikáltabbnak, tisztábbnak, kristályosabbnak tekintem, de tisztelettel kérem annak a belátását, hogy ezt a minisztérium nem fogja, a vezetésem alatt meg biztosan nem fogja személy szerint eldönteni.
Lehet egy másik utat választani - ennek én nem vagyok híve, még mielőtt erre gondolnak, csak mondom, hogy van más út. Franciaországban a jakobinus kor óta minden egyes tanár az oktatási minisztérium alkalmazottja. A francia oktatási minisztériumnak 1 millió 140 ezer munkatársa van. Mi ezt 1993-ban egy teljesen más alapra helyeztük, tudniillik a közoktatás kapcsán azt mondtuk, hogy az államnak nincsen iskolája, hanem fenntartóknak vannak iskoláik, jelenleg ezek 90 százalék erejéig önkormányzatok, 7 százalék erejéig egyházak, 2 százalék erejéig egyesületek, alapítványok és 1 százalék erejéig magániskolák. Nincs olyan kérdés, amit egyébként ne lehetne felvetni, csak jelzem, hogy én ennek, tudniillik a fenntartó alapú közoktatásnak híve vagyok, de nem tudom azt mondani, hogy az egykori vasfüggönytől keletre így alakult, attól nyugatra meg úgy alakult, nincs ilyen recept. Vannak döntések, ez kétharmados döntés, amit meghoztunk, meghoztak 1993-ban, ami viszont behatárol.
Konkrétan válaszolva tehát még egyszer: a formát fenn kívánom tartani, szeretném, hogyha többen személyes felelősséget vállalnának, mert azt állítom, hogy egy vezetőnek egyébként feladata meg lehetősége is, meg könnyebb száz embert átlátni, mint 185 ezret, és ilyen-olyan paraméterek alapján azt mondani, hogy azok közül ti kaptok. De azt, hogy jobb munkáért több bért, azt az elvet én vallom, és ehhez, úgy látom, a financiális feltételek megvannak. Mindig lehet azt mondani, hogy még több pénzt bele - igazuk van. Azt mondom, hogy erre valamivel több lehetőséget látok 2008-ban, mint amennyi 2007-ben volt.
Hoffmann képviselő asszony kérdésére, hogy tudniillik én személyesen mennyire látom, érzékelem mindazt, amit intézkedésként előterjesztek, hozok, hatásában az hogy érvényesül, azt tudom mondani, hogy megpróbálok minél több időt iskolákban és elsősorban kistelepülések iskoláiban tölteni. Természetesen nem tudom azt mondani önnek, hogy minden nap, de nincs olyan hét, hogy legalább egy-két alkalommal lehetőleg elmenjek olyan területre - e tekintetben a választásom szubjektív -, amelyet én a korábbi tapasztalataim alapján kevésbé ismertem vagy ismerek, és lehetőleg nem protokolláris ünnepséget rendeztetni. Nem kétséges, hogy mindig lehet azt kérdezni, hogy de egyébként ismered-e még azt vagy ismeri-e ön még azt, én ezt elfogadom, ugyanakkor azt mondom és jó lelkiismerettel azt állítom, hogy azoknak az intézkedéseknek a hatását, amelyekről ön kérdezett, illetve beszélt, ismerem.
Út közben vagyunk, képviselő asszony, út közben, és tudom - én magam is középiskolai tanár vagyok végzettségemre nézve, még hogyha egyetemen oktattam is, és nem középiskolákban -, érzem ezeknek a hatását. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem olyan nagyon nehéz felmérni. Nyilván világos hangulati hatást jelent az, amikor az óraszám emelkedik, ehhez nem kell nagy fantázia, de tudom személyes tapasztalatból is. Az intézkedések teljes hatása azonban szerintem nem bontakozott még ki, képviselő asszony, ezért mondom, hogy út közben vagyunk. Tudom, hogy az a pillanatfelvétel, amelyet kér tőlem, az a fotó mit ábrázol, és hogy azon kevés a mosolygó arc, de én szeretném ezt filmben ábrázolni, amelynek egy kockája lehet az a pillanatfelvétel, amelyet ön most kér tőlem. Az egy igaz kép, de sok fotó együtt adhat ki egy filmet - én ebben hiszek, és csinálom is.
Hogy a változásokat hogy fogadják? Önnek teljesen igaza van történelmi tapasztalatból fakadóan meg szakemberként is, de ha nagyon összeszedjük magunkat, akkor sem tudjuk egy kezünkön megszámolni, hány átalakítást fogadtak az érintettek kitörő örömmel Magyarországon vagy a mi régiónkban - szakterülettől egyébként függetlenül, de beszéljünk az oktatásügyről! Hirtelen Eötvösnél elkezdve és mondjuk Csáky XIX. század végi miniszterségére gondolva, olvasva néha azokat a parlamenti felszólalásokat, amelyeket tett, én azt hiszem, hogy ha én olyan stílusban mernék felszólalni, önök nagyon mérgesek lennének rám. Kérem, olvassanak néha Csáky Albint 1982-92-ből! Huú, kérem! Értem természetesen, hogy ez más légkör, és történészként nem akarok összehasonlítani egy parlamenti ciklust egy több mint száz évvel későbbi másikkal, világos, de szakmailag ott olyan kőkemény mondatok hangoznak el olyan stílusban, amelyek feltétlenül... De lehet, hogy egy befogadó közeg, egy más viszonyrendszer esetében ez összefüggésében is eltér. Csak jelzem, és hadd ne bizonygassam önöknek, hogy Csáky névvel mélyen hívő katolikus ember volt, és ő csinálta meg az egyházi oktatás általa forradalomnak nevezett átalakítását, csak azért, mert kereszténydemokrata képviselőként is tette fel a kérdést. Én egyébként kívánom magunknak azt a légkört, amikor így lehet beszélni egymással, hogy nem érti félre se a beszédet mondó, se a beszédet hallgató azt a szándékot, amivel azt tették. De selyemfinomak vagyunk ahhoz képest. Más a személyes durvaság, és más a szakmai indok, esetleg támadás. Én tehát azt mondom, hogy érzem, hogy ezt hogy fogadják, hogy ennek a fenntartása megvan, mármint hogy erős fenntartással, és azt mondom, hogy út közben nem csinálunk még célfotót.
Deák képviselő asszony arról kérdez, hogy a tanári mesterszakok az egyes képzési területeken mikor, illetve milyen megoszlásban kerülnek elénk, és kérem fogadja el tőlem, hogy az óvodával kapcsolatos kérdésére már válaszoltam, amikor Mohácsi képviselő úrnak részletesen kifejtettem az óvodával kapcsolatos elképzelésemet. (Deák Istvánné: Igen, köszönöm.) 2008-ban már elindulhat, de döntő többségében ez a 2009 szeptemberében induló tanévnél lesz esedékes. Itt azonban történt valami, amiről érdemes szólni, és köszönöm, hogy felhívta erre a figyelmet, hiszen akkor, amikor meghatároztuk az államilag támogatott keretszámot, akkor nem egyszerűen egy mechanikus számkijelölés történt, hanem ezen belül a különböző képzési területek aránya igen lényegesen megváltozott. Meg kell mondjam, hogy ezt a munkaerőpiac talán ezt értékelte a legpozitívabbnak az elmúlt 5 év felsőoktatási intézkedései közül, tudniillik hogy nem mechanikusan minden képzési területet ugyanúgy arányítottunk, hanem olyan képzési területeken, ahol látni lehet, hogy az elhelyezkedési lehetőség minimális, ott bizony - és én ezt vállalom - erősen belenyestünk. Ilyen az agrárszakember-képzés, de ilyen például a pedagógusképzés is: 25-30 százalékos csökkentés történt.
Az vezérelt engem, hogy azok iránt, akik pályát választanak, a felelősség nemcsak akkor él, amikor bejuttatjuk vagy segítjük a bejutását a felsőoktatási intézménybe, hanem akkor is megvan a felelősség, amikor diplomát kap a kezébe, és ezt nagyon szeretném meghonosítani. Mint hogyha az oktatáspolitika hosszú időn keresztül leginkább azzal foglalkozott volna, hogy jussál be a rendszerbe, aztán csinálsz, amit akarsz. Én ezt árnyaltabban látom: jussál be a rendszerbe, de, könyörgöm, mi nagyon-nagyon sok adófizetői forintot fektetünk a képzésbe, hallgatónként és tanévenként átlagosan 550 ezer forintot, hát hogyne lenne felelősségünk akkor abban, hogy milyen diplomát kap?! Engem nemcsak az érdekel, hogy bejut-e és tanulhat-e, hanem az is, hogy a 3-5 éves tanulmánya nyomán olyan diplomát kap-e, amellyel egyébként el tud helyezkedni, nem beleszólva az ő magánéletébe és döntésébe. De ha csak azt nézem, hogy bejut, aztán onnantól kezdve csinál, amit akar, az szerintem nem egy felelős gondolkodás - egyébként leginkább az állammal meg az adófizetőkkel szemben.
Vannak bizonyos területek, amelyeken stagnálás van, például az orvosképzésben ugyanolyan a felvételi keretszám, és van, ahol enyhén növekedett, például a természettudományos képzéseknél, a műszaki képzéseknél. A felvételik egyébként döntő többségében visszaigazolták ezt. Nem akarom azt mondani - ott sem, ahol visszaigazolták ezt, meg ott sem, ahol még nem -, hogy egy év alapján teljes és abszolút szignifikáns jelzésnek tekintem ezt. De azt az irányt, hogy ezt nem mechanikusan kell csinálni, hanem venni kell azt a fajta bátorságot, és meg kell nézni például a munkaerőpiac visszajelzését, hogy hol látható trendjében is, hogy ott nincs elhelyezkedési lehetőség, és ennek megfelelően alakítani a belső keretszámokat, azt várhatják tőlem a továbbiakban is. Megjegyzem: ennek a nyilvánosságát szinte azonnal megteremtettük, tehát ahogy ez a kormányrendelet megszületett, erről azonnal beszéltünk.
Zsigó képviselő úrnak konkrét kérdései voltak, tudniillik hogy hány hátrányos helyzetű településen élő vagy iskolában dolgozó pedagógus kapott külön juttatást. Közlöm önnel, hogy 9100 pedagógus kapott havonta 20 ezer forintnyi, külön ezért a tevékenységért folyósított mentori juttatást.
A második kérdése arra vonatkozott, hogy tanulmányi kirándulások..., hadd ne fogalmazza meg ismét a kérdést, amelyet ön feltett! Ebben az évben a tegnapi napig 55 településről 1841 hátrányos helyzetű iskola belföldi kirándulását finanszíroztuk az utazástól az étkezésen át a programig. Ez december 15-éig 5 ezer fő lesz, aztán később szívesen beszámolok majd arról, hogy mennyi lett, de ezek a tények. Ez az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetéséből ebben az évben 37 millió forintot vett, illetve vesz igénybe, és a program egésze - erről is nyilván majd a tények alapján fogok beszámolni - összesen 15 halmozottan hátrányos helyzetű diák belföldi kirándulása esetében 80 millió forintot jelent a jelenlegi számításunk szerint. Tisztelettel kérem, hogy jövő ilyenkor kérdezze meg, hogy ez 2008-ban mit jelentett.
Külföldi, határokon átnyúló osztálykiránduláson a Julianus testvériskola-program keretében - megjegyzem, ezt önök kezdték el 2001-ben, én pedig folytattam, mert szerintem ez egy jó dolog - 2 ezer diák vesz részt határon túli tanulmányi, illetve osztálykiránduláson.
A harmadik kérdése - nem feltételezve semmiféle személyeskedő megjegyzést - Magyar Bálint örökségének a méltatására irányult, illetve még pontosabban arra hogy mondjak két dolgot, amelyet pozitívnak tekintek, és két dolgot, amelyet nem olyannak. Mondom a két dolgot, amit pozitívnak tekintek. Az egyik dolog a felsőoktatási PPP-beruházások keresztülvitele a kormányon és a Pénzügyminisztériumon, amit én pozitív dolognak látok, mert 10 év után látni lehetett, hogy a felsőoktatásban az igen erőteljes mennyiségi változás, tudniillik hogy több mint a négyszeresére nőtt a hallgatói létszám, csak akkor nem vezet radikális minőségi romláshoz, illetve akkor teremtődik meg az esély hosszabb távon a minőségi javulásra, hogyha jelentős infrastrukturális beruházások történnek, és ez másként nem ment. Biztos emlékszik, önök 2002-ig is próbálkoztak jelentős infrastrukturális beruházással a magyar felsőoktatásban - az akkor nem nyert realizálást. A másik, amit pozitívnak tekintek, a kétszintű érettségi megteremtése. Mivel kapcsolatban vannak fenntartásaim a korábbi miniszter úr ilyen értelmű örökségét tekintve? Mondom az első pontot: a felsőoktatásban a PPP alapú beruházások kérdése, illetve a második pont a kétszintű érettségi megteremtése. (Derültség az MSZP-s képviselők soraiban.)
Kuzma képviselő úr a szakképzéssel kapcsolatban kérdezte a véleményemet - természetesen nem értékelve, merthogy nekem ehhez jogom nincs, és egyébként sem tenném meg, csak tisztelettel emlékezetükbe idézem, hogy a bevezető gondolataimban a számok és a költségek mellett én azért egy olyan bővített mondatot is elmondtam, hogy a gyakorlatorientált szakképzésnek vagyok a híve -, hogy tudniillik jó helyen van-e a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál a szakképzés.
Az önök képviselőinek a társaságában több olyan vitán vettem részt 2002 előtt is meg 2006 előtt is, amelyen különböző kereskedelmi kamarák meghívására - amerikai-magyar, német-magyar, kanadai-magyar -, de sok magyar munkaadó-szövetség, a Vállalkozók Szövetségének a meghívására is beszélgetést, vitát folytattunk. Ott nagyon egyértelműen elhangzott az a kérés, magyarul ajánlat, már a munkaadóktól, hogy közelítsük a szakképzést a munkaerőpiachoz, és hogy ez a kormányzati struktúrában is nyerjen teret. Magyarul hogy a szakképzésnek a nem iskolarendszerű része és annak az összefüggésrendszere egy, a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó minisztériumnál realizálódjék a kormányzati struktúrán belül. Tisztelt képviselő úr, jelzem, hogy akkor ebben a részt vevő pártok - most a többiekről ne beszéljünk, amelyek jelenleg mondjuk nincsenek itt, de az öné meg az enyém - teljesen egy véleményen voltak. Jól emlékszem, Demján elnök úr ült mellettem az utolsó ilyen vitán, még pontoztak is minket, tudniillik hogy az ő véleményük szerint az a válasz, amit adunk, az az ő meglátásuk szerint mennyit ér. Egy véleményen voltunk. Nem tudom, hogy ez esetleg változott-e, csak mondom, hogy ez egy világosan a vállalkozók által követelt, általunk pedig helyén hagyott javaslat volt.
Úgy gondolom, volt olyan időszak, amikor a szakképzés tévúton járt, aminek a hatása nem azonnal jelentkezik, mint ahogy az oktatásügyben semmilyen változás nem úgy jelentkezik, hogy délelőtt megcsinálom, délután meg hat. Úgy gondolom, hogy az egy téves út volt, amikor olyan diákokat, akik az elméleti tudományok és ismeretek iránt kevésbé motiváltak és fogékonyak, a szakképzés keretében belül valami téves felfogás szerint, hogy tudniillik ez az általános műveltségüket bővíti, továbbra is, mármint az általános iskola befejezése után a szakiskolában, erre..., ha nem is vették rá, de ez volt az oktatás. Én ezt tévútnak tekintem. Szerintem attól nem lesz valaki Shakespeare nagyobb barátja, hogy a szakiskolában is Shakespeare-t elemez mondjuk leendő autószerelőként, és az én meglátásom szerint nem nő ettől az intellektuális bázisa, de jobb esélye van, hogy nem lesz belőle jó autószerelő.
Azt akarom mondani, hogy minden gyakorlati tapasztalat szerint azok a fiatalok, akik szakiskolába jelentkeztek, fogékonyabbak és tehetségesebbek a gyakorlati dolgokban, mint egyébként. Gondolom, nem kell bizonygatni, hogy az előbb említett kategória személy szerint hozzám közelebb áll, én húszszor előbb tudok Shakespeare-t elemezni, mint egy karburátort megjavítani, de hogyha mindenki csak Shakespeare-t tudna elemezni, akkor nagy baj lenne az autómmal. Szóval én ezt értékelni nem kívánom, képviselő úr, egyszerűen csak tényként leszögezem. Magyarul komolyan gondolom, hogy közelebb kell vinni, de azt is komolyan gondolom, hogy ehhez a lépéseket megtettük.
Kérem, tekintse meg a Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, amelyet mi gyakorlatilag minimális módosítással elfogadtunk, és egy közös együttlét alkalmával deklaráltan is programmá tettünk. Ez működik ma, és a tiszkek rendszere tulajdonképpen a piac szereplőinek a javaslata alapján létrehozott szisztéma. Csak nem tudom önnek azt mondani, hogy ez egy olyan gyümölcsfa, amelyik fél év alatt meghozza a gyümölcsét - de egyébként már érik. Úgyhogy biztos találkozunk évről évre, ha felteszi évről évre a kérdést, minden szándékom mellett is pontosabb választ tudok adni, és nyilván önnek is pontosabb információja van arról, hogy ez a folyamat mennyire és milyen ütemben hozott eredményt. Én hiszek ebben, hogy hoz.
Pósán képviselő úr szerintem egy alapvető és kardinális kérdést érintett a felvetésében az oktatásügy egészét tekintve, tudniillik hogy felvételi elbeszélgetés hol van, hol nincs. Nyilván nem önmagában a felvételi elbeszélgetés a kérdés, hanem hogy hogyan állunk különböző korú gyermekek, diákok és az oktatási rendszer viszonyához. Elmondom: úgy gondolom, az a cél, hogy különböző iskolák és különböző oktatási intézmények minél jobb színvonalon és minél egységesebb színvonalon - tudniillik hogy nem ilyen óriási amplitúdóval, két ilyen egymástól nagyon messze eső szélsőérték között - fejtsék ki a tevékenységüket. Ez ügyben egyébként ezek az előbb említett felmérések szinte mindenhol azt mondják, hogy ennek nagyon direkt összefüggése van a társadalmi, szociológiai háttér meghatározottságával, tudniillik egy jó iskolába való bejutás, bejuttatás ma egy magyar családnak elementáris célja, merthogy úgy látja, hogy ha oda bejuttatja a gyerekét, akkor sokkal nagyobb esélye van arra, hogy.
Ugyanakkor világosan szeretném elmondani, hogy az én felfogásom szerint minden normálisan működő országban szükség van elitre. Nem vagyok elitista, de tudom, hogy mit jelent Franciaországban az ecole normale supérieure, hogy mit jelent az olasz oktatástörténetben a pisai scuola normale superiore, és sorolhatnánk Németországot, Hollandiát, ahol egyébként nagyon erős a társadalmi szolidaritás és kohézió, és soha senki nem gondolt még arra, hogy mondjuk az ecole normale supérieure-t eltörölje. Ez Közép-Európában más. Ezért tehát határozottan híve vagyok a kiemelkedő tehetségekről való kiemelkedő gondoskodásnak, amit elsősorban a felsőoktatás szintjén tudok megfogni. Egy ilyen létszámú populáció esetében, mint a magyar közoktatás, nem bátorítom arra az iskolákat, hogy játsszanak elitiskola-szerepet, de ott, ahol ennek gyakorlati tapasztalata van, ott ezt a funkciót látom, és fontosnak tartom. Ezt sztenderdizálni és általánosítani őrültség, az nem megy. Körülbelül egy hónappal ezelőtt leültem jó néhány magyar középiskolák vezetőjével, mondjuk az elitgimnáziumok vezetőivel, és azt kértem, fogalmazzák meg ők maguk, hogy ezt hogy látják, és hogy miben tudunk együttműködni, miben tudunk segíteni. Ez az anyag januárra meglesz, nem lesz benne semmi titok, szívesen elmondom önnek, önöknek, mit tartalmaz.
Fölöslegesen tesztelni a diákokat, a gyermeket nem kell, de - ahogy erre a bevezetőben utaltam - a mérés-értékelést, ráadásul nem az általábant, az általánost, hanem akár a perszonifikált mérés-értékelést én fontosnak tekintem. Azt látom az eddigi tapasztalatok alapján, hogy azt a rendszert, amit a felvételinél alakítottuk ki, magyarul hogy az érettségi egyben a felvételi szerepét is betölti, érdemes finomítani és finomhangolni, de a szisztéma alapvetően működik. Egyáltalán nem látom, hogy rendszer jellegű változást kellene ebbe beletenni.
Ami a dokumentumokkal kapcsolatos kérdését illeti, az a dokumentumok tartalmára vonatkozik, és nem hiszem, hogy meg kellene kérdőjelezni ezt egy olyan korban, amikor immáron elektronikus aláírással akár igen nagy mennyiségű pénzt is át lehet utalni innen oda, hogy beszkennelt dokumentumokat fogadjon el, és annak tartalmát nézze meg egy intézmény. Én ebben nem látok kivetnivalót. Hogy minden rendszerben benne van egyébként, hogy ha valaki át akarja verni, akkor valamilyen szinten, ha nagyon ügyes, sikerül is neki, az lehet. De, még egyszer mondom, rendszer jelleggel nem gondolok erre.
Az Oktatási Hivatalt és az Országos Felsőoktatási Intézetet nyilván nem azonosítottuk. Hogy az Oktatási Hivatalban minden egyes értekezlet, megbeszélés arról szólt volna, hogy hogyan fognak büntetni, arról nekem így nincsen tudomásom, de hogyha a képviselő úr ezt kérdezi - a kérdésében nyilván állítás van -, akkor nekem kötelességem utánanézni. Jelenlegi ismereteim szerint nem ez a helyzet, de ha ön ezt felveti, akkor én ezt meg fogom nézni. Több forma van arra, hogy ezt akár meghatározott időnként megkérdezze; ahogy arról pontos, a jelenlegi ismeretemtől elütő információm van, jelezni fogom önnek. Tisztelettel kérem elfogadni, hogy én most úgy tudom, hogy ez nem így van, de utána fogok nézni.
A diákhitelek... Nem, Botka képviselő asszonynak a minőségi rangsorra vonatkozó kérdése a következő... (Dr. Pósán László: De, a diákhitellel kapcsolatban is kérdeztem!) Akkor mégiscsak egy lapon maradunk még mindig!
Terjednek hírek. Ez így van. Ez így volt mindig, erről Vergilius is írt. Híres, az Aeneisból szó szerint idézem, amit ön mondott, ugyanez a problémája volt: "E a fama vagatur.", így kezdődik, és ez szó szerint azt jelenti, hogy terjednek ilyen hírek. A diákhitelről nem értekezett, de azzal a gondolkodásmódról, amiről beszél, arról nagyon hosszan. "Fama malum quo non aliud velocius ullum." - tudniillik hogy a rossz hírnél nincsen semmi, mi gyorsabb lenne, szárnyakon jár. Így vagyunk a diákhitellel kapcsolatban is, tisztelt képviselő úr, együtt olvasunk több Vergiliust, és jobban megértjük a szisztémát.
Nincsen olyan szándék, amely a diákhitel jelenleg működő rendszerét alapjaiban megváltoztatná. Ha a hallgató önmaga azt kéri - ha önmaga azt kéri! -, hogy például az intézményhez kerüljön az általa igényelt diákhitel, akkor erre lehetőséget nyújtunk. De ezt őneki kell kérnie, őneki kell igényelnie - egyszerűen egy szolgáltatásbővítésről van szó. Az, hogy a diákhitel az intézményhez kerüljön központi akarattal vagy az OKM elhatározásából, ilyen nincsen, erről nincsen szó.
A tandíj összegének a befagyasztása. Erről a kérdésről volt egy parlamenti szavazás, és nem ez az eset.
Tisztelettel kérem annak a megértését, hogy én a saját pártomon belül folyó vitákról nem kívánok itt beszámolni. Az egy másfajta tisztségemhez tartozik, és arról az én pártom legfelsőbb döntéshozó testületének - ha megkérdezik, az a Szocialista Pártnál a kongresszus - számolok be. De hogy pártpolitikusként, a kormánypárt elnökeként, alelnökeként, korábban elnökségi tagjaként belső pártfórumokon milyen vitát vívtam vagy milyet nem, azzal én a saját pártomnak vagyok elszámolandó, mint ahogy, gondolom, más párt tagja meg a más párt döntéshozó fórumainak.
Tatai-Tóth képviselő úr Komárom-Esztergom megyei példára hivatkozva a politika és az iskola kapcsolatára kérdezett rá. Mi vagyunk a Magyar Köztársaság törvényhozói, képviselő úr, és én ugyanúgy, mint ahogy ön mondta, területtől függetlenül, nagyvárostól kisebb településig gyalázatos dolgokat is tapasztalok az iskolában, amelyben az elsőszámú szereplő, mióta iskola van a világon, azért mégiscsak a gyerek. Nagyon szereplő van ott, aki nélkül nem megy, nyilvánvalóan ilyen a pedagógus, de iskolát azért hoztak létre, hogy a gyereknek jobb legyen. Ha oda a politika direkt módon, előre megfontolt szándékkal, nyilván hatást kifejtő szándékkal bemegy, azt én egy elég aljas gyávaságnak tartom. Lehet paragrafusokat írni.
Persze e tekintetben is él ám 1993, amikor is az állam lemondott arról, hogy őneki magának közoktatási intézménye legyen. Ezért nyilván hozhatunk törvényeket, amelyek a közoktatás egészére vonatkoznak, de mi azt vallottuk kétharmados törvénnyel, hogy az állam csak indirekt módon kapcsolódik a közoktatáshoz és az intézményhez, tudniillik közbeékelt egy nagyon fontos intézményt, a fenntartót. Ezért nagyon nehéz a helyzet. Nyilván a legnagyobb jó szándékkal sem gondolt arra valaki, hogy akkor meg lehet-e tiltani egy normális, úgy értem, hogy nem választási kampányidőszakban - ott sem lehet, de ott nyilván felfokozott hangulat van -, egy teljesen hétköznapi tanévben azt, amiről ön beszélt, plakátokat, előadásokat vagy éppen amiről én is sok mindent hallok, tanórai, tanár-diák viszonyban jelentkező nyílt pártpolitikát, üzenő füzeteket, amelyekbe be van írva, hogy min kell részt venni, és hogy mikor kap felmentést az óra alól - ez dokumentált, elég nagy visszhangot is váltott ki. Hozzak miniszteri rendeletet diplomás embereknek, hogy: drága kolléga, ezt a dzsungelben sem szokás?! Tökéletesen egyetértek önnek, csak azt tudom, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket paragrafussal nem lehet igazából kivédeni és megtiltani. De magatartással, meg azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ilyen van...
Én azt állítom egyébként, hogy az esetek meghatározó többségében és az érintettek meghatározó többségét illetően ez nem merül fel, de vannak ilyen példák, igaza van. Én azt gondolom, hogy ilyenkor hívjuk fel a figyelmet, és mondjuk azt, közösen, mert ahogy - és ezt én tiszteletreméltónak tartom - itt az ön szájából nem hangzott el se párt, se politikai irányvonal, úgy ez most nem erről szól, hanem arról, hogy az az épület, az az oktatás meg a nevelés helyszíne, és millió intézményt tudunk még találni, ahol a politikának egyébként van helye. Nekem például a felsőoktatással kapcsolatban ebben az ügyben teljesen más a véleményem, ahol felnőtt, tudniillik választójoggal rendelkező és választható emberek foglalkoznak, tanítanak felnőtt, választójoggal rendelkező személyeket. Én azt gondolom, hogy az, hogy ott történik egy politikai, akár pártpolitikai rendezvény, ha egy politikai irányvonal képviselője azt mondja, hogy el akarom mondani a véleményemet X. Y. egyetemen a hallgatók és az oktatók előtt - tehát nem olyasmire gondolok, hogy kibérli, aztán elmondja -, azt én abszolút rendben lévőnek tartom, teljesen rendben lévőnek tartom. Felsőoktatási intézményre gondolok, és természetesen nem a tanítás helyett. Arra gondolok, hogy egy délutáni időpontra meghirdetik, és akit érdekel, jöjjön el, aztán ott előadnak - szerintem ez teljesen rendben van. Én a heidelbergi egyetemen tanultam, és nem volt olyan politikai irányzat - egyébként akkor éppen nem volt választás -, amely ne tette volna meg ezt. Millió alkalommal látjuk hírekben, hogy egyébként nem választási időszakban is X. állam Y. politikusa egy egyetemen tart előadást hallgatóknak, oktatóknak, meghívottaknak. Más. Ahogy élesen tiltakozom ez ellen a közoktatásban, úgy a felsőoktatásban, azt gondolom, ennek helye és szerepe van.
Pánczél képviselő úr a tervekről, a költségvetésről, a financialitásról kérdezett. Nézze, én jós nem vagyok, és elfogadott költségvetése jövőre az országnak nincs, de hogyha az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetése a parlamenti végszavazás és módosítások után a 2006-os számhoz képest több mint 10 milliárddal nagyobb, akkor, azt gondolom, azzal kiegyezek. Minden 5 milliárd után - én nagyon szeretem a marcipánt -, kérem szépen, hogy vegyen nekem egy darab marcipánt. Hogyha ezt megteszi, akkor ez a parlamenti hangulatot és például az én ízlésemet és cukorszintemet nagyon pozitívan befolyásolja. (Dr. Pósán László: Szóljunk a Norbinak is, biztos, ami biztos, a fitneszgurunak! - Közbeszólások.) Nyilván nem érti félre, nem akarom elviccelődni a dolgot; azt mondom, hogy látom ezeket a financiális vitákat a tárcák, területek között. 10 milliárd fölött már jobb a helyzet, 15 fölött a mozgástér nagyon lényegesen több reményre jogosít. (Dr. Hoffmann Rózsa: És három marcipánra! - Derültség.) Tudja, én latin-történelem szakos voltam, és egyébként is a számok nyelvén csak a költségvetési számokat... Igen, persze, de, gondolom, egyek vagyunk abban - most nem félrevíve a vitát -, hogy én magam is inkább vennék egy nagy doboz marcipánt, hogyha így lehetne kiváltani a költségvetési vitát.
A felsőoktatás kérdésében mondtam azt, amit ön visszaidézett. Én a magyar felsőoktatás szerkezeti átalakítását a magunk részéről lezártnak tekintem, és ezek után a hatásokat és a finomhangolást szeretném... Azt nem tudom garantálni, hogy ne lenne olyan rész, amely a gyakorlatban azt igényli, hogy változtassunk rajta, de ez mindenhol így van.
A közoktatásban azokat az intézkedéseket, amelyeket meghoztunk, módosítani nem kívánom, és alapvetően a törvény egészét, szellemiségét érintő módosításra nem készülök. Elképzelhető - csak hogy nehogy félreértsük egymást! -, hogy törvénymódosításra bevisszük a kormány vagy a parlament elé, de az nem alapvető és szisztéma jellegű módosítást jelent. A tervekről kérdezett. Konkrét megfogalmazás vagy olyasmi, ami esetleg a kormány előtt már szerepelt volna, szavamra mondom, nincs. Nem vittem a kormány elé egyik törvényt sem úgy, hogy ön parlamenti képviselőként erről ne tudna, mert egyébként utána a plenáris ülés vagy a parlament elé került, tehát ilyen nincs.
Minőségi rangsor - csak eljutottunk Botka képviselő asszony kérdéséhez. A minőségi rangsorok nem megkérdezhetők, hogy egyébként szubjektívek vagy milyenek. Többféle felsőoktatási rangsor is van nemzetközileg is meg itthon is. Az egyik legismertebb az úgynevezett sanghaji lista, ez az a bizonyos 500-as lista, amely egyáltalán a világ felsőoktatási intézményei közül felsorolja és rangsorolja az első 500-at. Ebben a 300-500 hely között van két magyar felsőoktatási intézmény, ami egyrészt nem jó, mert milyen jó lenne, hogyha az első 100-ban lenne, másrészt meg jó, mert a megszámlálhatatlan mennyiségű felsőoktatási intézmény közül van két magyar, amely az első 500 között van. Én azt szeretném, hogyha ebben előbbre jutnánk, mert azt állítom, hogy a magyar felsőoktatás tapasztalata és az abban rejlő tehetség simán előbbre tud minket vinni. Meg azt is látom egyébként, hogy mint ahogy minden ilyen listánál milyen lobbitevékenység folyik, hogy az objektív kategóriák mégis hogyan álljanak egymás mellett, mögött. Évek óta folyik, hogy magyar folyóiratok, testületek, civil szervezetek rangsort állítanak fel a magyar felsőoktatásban, nyilván a tájékozódás kedvéért.
Azt objektívnek tekintem, amikor szakterületeket hasonlítanak össze, tudniillik borzasztó nehéz egy nagy tudományegyetemet egy egy szakterülettel foglalkozó főiskolával összemérni. Igen, például amit ön említett, mondjuk a szállodaipar tekintetében van néhány intézményünk, és érdemes azt mondani, hogy a szállodaipar dolgában egy-kettő-három. De - csak hogy az érintettségünket kifejezzek - többen vannak itt a képviselő urak között, akik a Debreceni Egyetem oktatói, professzorai, vannak itt az ELTE egykori oktatói - hogyan döntsük el, hogy melyik a jobb? Én természetesen tudom (Derültség.), de ezt nem mondom meg (Dr. Pálinkás József: Én is tudom!), és önök is pontosan tudják, de nem mondjuk ki. Szóval azt akarom mondani, hogy valamiféle objektív mércét inkább területeken belül lehet felállítani.
Ha valóban nem veszik személyeskedésnek, akkor azt állítom, hogy saját szakterületén Pálinkás képviselő úr pontosan meg tudja mondani, hogy az egyes magyar felsőoktatási intézmények melyike milyen előnnyel és hátránnyal rendelkezik, és tartok tőle, hogy a germanisztikai tudományok körében Manherz államtitkár úr is minden további nélkül elmondja ezt. De azt összehasonlítani - hogy ne csak magunkat emlegessük -, hogy Szeged vagy Pécs úgy en bloc, ahhoz azért nagy merészség kell. A világ azonban nem nagyon nézi, mert nemhogy ezt hasonlítja össze, hanem minden további nélkül rangsorol az ausztrálokat a kanadaiakkal, a szingapúriakat a magyarokkal összehasonlítva. Tehát ilyen értelemben alkalmazkodni kell, és hogyha ilyen rangsort csinálnak, akkor az a törekvésünk, hogy minél előrébb szerepeljünk.
A nevelés helyzetéről éppen Pálinkás képviselő úr kérdezett. Én is láttam a felvételt, megdöbbentőnek tartom. Azt is megdöbbentőnek tartom, hogy ők maguk vették fel, döbbenetes! Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez az általános. De ha már egyszer megtörtént - márpedig dokumentálhatóan bizonyítható, hogy megtörtént -, akkor én azt megdöbbentőnek tartom. Ugyanakkor szeretnék egy másik példára hivatkozni, amely szintén azt mutatja, hogy ebből teljesen általános következtetéseket levonni a rendszer egészére nézve nem lehet, miközben önmagában a dolog igaz. A finn oktatási rendszert tartják a világon a közoktatásban a legjobb színvonalúnak. Néhány héttel ezelőtt az egész világ megdöbbent azon, amikor halálos áldozatai voltak annak, hogy egy teljesen általános, ilyen értelemben jellegtelennek mondható finn iskola egy tanulója a társait és a tanárait fegyverrel szétlőtte. Igaz az, ami ott történt, meg borzalmas, de ettől a finn oktatási rendszer egészére nyilván nem alkalmazható. Párhuzamot sem szeretnék vonni, mert bár ott tartanánk, hogy mi vagyunk a világon a legjobbak, aztán valami ilyen dolog történik, mint például a felvétel, amit ezek szerint mind a ketten láttunk a televízióban. Kétkedem abban, hogy ezt önmagában törvényi szinten, törvényi hellyel befolyásolni, jobbítani lehet. Pedagógiai módszerekkel és pedagógiai eszközökkel, akár NAT-szinten igen, de miközben konkrétumában nagyon eltérő az, amit Tatai-Tóth képviselő úr kérdezett, kicsit hasonló is ahhoz. Volt egy, a IV. században, az ókori Rómában hozott törvény, amely egy mondatból állt: "Non lice Theseus." - nem szabad, hogy legyetek. Most úgy látom, hogy ettől igazából nem változott meg a világ, és nem ennek megfelelően megy.
Azt a célt, hogy ilyen ne történjék, ne történhessék, illetve hogy az a morál, ami egy tanteremben uralkodik, az egyszerűen kizárja azt, amit ott egy diák a tanárral tett... (Dr. Pálinkás József: Nem egy, sok!), amit diákok a tanárral tettek, mert ráadásul egy valaki meg még fel is vette, lehetett érezni, hogy ez úgy be van készítve - csúnya magyar kifejezéssel -, azt én szükségesnek tartom elérni, de nem látom törvényi eszközzel megvalósíthatónak. De, mondom még egyszer: azt a célt, hogy olyan felfogás, olyan légkör legyen, hogy ez nem jut senki eszébe, azzal minden tekintetben pártfogolom.
A mesterképzésről kérdezett utána. A 35 százalék a valós szám, és ez országosan, intézményenként változhat - a mesterképzésről van szó.
A hallgatók 15 százaléka, hogy ez a gyakorlatban hogyan érvényesül. Nem a felső 15 százalékról, a legjobb eredményt elértekről beszélünk, mert az rendben van, hanem arról az államilag támogatott képzésben részt vevő, leggyengébben teljesítő 15 százalékról, akiknek a helyére a költségtérítéses képzés legjobb 15 százaléka bejönne. Ez az intézmények számára nem kötelező úgy, ahogy a legfelső 15 százalék, mert az igen, egyébként az intézményi szabályokban, ahol erre megvan a mód, ezt a mobilitást mi elősegítjük, preferáljuk. Én szeretném tehát, hogy ahol megvalósítható, ott menjen. Valóban vannak olyan képzési területek, ahol a 15 százalék egyszerűen - már csak számszerűsége miatt is - nem megvalósítható a gyakorlatban, egész rendszerében pedig más területeken, ahol ez nagyobb egységekben folyik, például a Műegyetemen, ott, úgy látom, minden további nélkül megy. Olyan területeken, ahol kis szakok vannak, ez nehézkesebb. Mindenesetre azt a fajta mobilitást, hogy tudniillik ne egy 18 éves korban tett egyszeri vizsga döntse el, hogy te 3, illetve 5 éven keresztül milyen kategóriába tartozol, hanem hogy ezt tehetséggel meg szorgalommal bizonyíthasd közben, azt én nagyon helyes elvnek tartom. Tehát hogyha úgy sikerül az érettségid, hogy csak költségtérítéses rendszerben nyertél felvételt, abból én nem vonom le azt a következtetést, hogy ha 18 évesen ezt csináltad, akkor 21 évesen mindenki más okosabb, tehetségesebb nálad, aki az államilag támogatott rendszerben van. Tehát az átjárást én a továbbiakban is pártfogolom.
Kormos képviselő úr az infrastrukturális beruházások és a tartalmi változás közötti összhangra kérdezett rá. Azt tudom önnek mondani, hogy az én felfogásom szerint teljesen evidens, hogy akár kollégiumok esetében, akár pedig oktató egységek esetében az infrastruktúra, ha nem is önmagában meghatározója, de egy nagyon fontos hozzájárulása a minőségnek. Ez bizonyos tudományterületek esetében elengedhetetlen, elsősorban a természettudományok tekintetében, de azt gondolom, más tudományok esetében is fontos. Úgy gondolom tehát, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának az emeléséhez az általam felsorolt öt pillérből egy feltétlenül az infrastruktúrát illeti. Nagy baj lenne, hogyha semmi másról nem beszélhetnék, mint erről, hogy tudniillik csak ez történt, de 20 százaléknyi hozzájárulása az egészhez szinte biztos, hogy van.
Azt, amit mondott, hogy párhuzamosan futó tehetséggondozó programok vannak, először is meg kell erősítenem, hogy így van, ez pedig energiák és pénzeszközök szétforgácsolása. Mindent egységesíteni és uniformizálni nem lehet, és nem is kell. Értem például, amikor különböző cégek, vállalatok a legkülönbözőbb oknál fogva ilyen vagy olyan, általuk tehetséggondozásnak nevezett programokat, ösztöndíjakat hirdetnek meg - szerintem ez nagyon rendjén van, csinálják! De hogy ezt, ami direkt vagy indirekt állami költségvetésből van - merthogy az önkormányzati költségvetés meghatározó része is mégiscsak az állami támogatásból van -, ne fogjuk valahogy egy áttekinthetőbb rendszerbe, az szerintem is hiba lenne, úgyhogy erre törekszünk is a tehetséggondozás meg általában közoktatási és részben a felsőoktatási ösztöndíjak dolgában is.
Az alapfokú művészetoktatás kérdésében van-e arra törekvés akár az egységes iskola felvetésében, hogy az alapfokú művészeti oktatás rendszerét beolvasszuk? - de ezt már nem ön kérdezte, hanem talán Pánczél képviselő úr (Pánczél Károly: Én kérdeztem.) Nincsen ilyen. Az egységes iskola, amely, úgy gondolom, egy pártfogolandó alternatíva az oktatási rendszerben, nem ezt jelenti. Az alapfokú művészetoktatás beolvasztását pedig, ha lenne ilyen terv, elképzelés, szándék, én magam is rossznak ítélném, és szembemennék vele. Úgyhogy nincs ilyen terv. Azt, hogy milyen előzetes, még döntés-elkészítést sem szolgáló anyag miről szól, azt én nem gondolom meghatározó jelentőségűnek. Amikor döntés van benne, azt tessék számon kérni! Azt, hogy ilyen-olyan vitát vagy beszélgetést akár felvető kérdések vannak, azt én nem tartom egy istentől elrugaszkodott dolognak, miközben jó részével, ezzel például, ha van ilyen - biztos van ilyen -, nem értek egyet. Magyarul, konkrétan válaszolva a kérdésére: az alapfokú művészetoktatás beolvasztása nem szerepel a napirenden, és hogyha szerepelne, akkor az ellenemre lenne.
Katanics képviselő úr a címzett támogatásokról, a PPP-ről vagy a közoktatásban az iskolafelújítási programról kérdezett. Képviselő úr, inkább számokat mondok, azt hiszem, úgy könnyebb. 2004-ig, 1990 és 2004 között Magyarország átlagosan reálértékében 5-6,5 milliárd forintot tudott közoktatási iskolafelújításra fordítani. A most meghirdetett - tehát nem megálmodott, hanem kihirdetett - iskolafelújítási program 2013-ig 124 milliárdot, a meghirdetett programok pedig 49 milliárd forintot jelentenek ebben az évben. Például a közép-magyarországi régióban az első fordulóban már odaítélt pénzösszeg 2 milliárd 400 millió forint, csak a közép-magyarországi régióban, miközben a magyar költségvetés átlagosan évente 5-6 milliárd forintot fordított az egész országra. A nagyságrendek, azt gondolom, kiderülnek ebből, és ez helyes. A lebonyolításban nyilvánvalóan nagy tapasztalatot fognak nyújtani a különböző pályázatok.
Szabó képviselő úr kedvesen, barátiasan terápiás kezelést hajt rajtam végre, és azt kéri, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium tevékenységébe tartozó feladatkörök közül mondjak olyat, ami hozzám a legközelebb áll. Jó érzékkel ki is ment. (Derültség.) De ettől még természetesen megválaszolom a kérdését. Az, amit a felsőoktatásban az elmúlt időszakban tettünk, az - biztosan tudom, és úgy is érzem - a felsőoktatás színvonalának a növelése, amire büszke vagyok, és biztos vagyok abban is, hogy ennek a megítélése nemhogy hosszú, hanem középtávon is kitűnő lesz. Egyébként más területen büszke vagyok arra, hogyha nemcsak az oktatás területéről is mondhatok példát, hogy egy évben sikerült Rómában a magyar akadémiát 30 év után, Berlinben a Collegium Hungaricumot 83 év után rendes helyre és körülmények közé helyezni, mert az minden valószínűség szerint ott fog állni 20 év múlva is.
Elnök úr, a kérdések, a képviselő asszonyok és képviselő urak által feltett kérdések legjobb belátásom szerint elfogytak, mindenre a legjobb tudásom szerint próbáltam meg válaszolni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr.
Akkor következik a második kör, és itt most már a vélemények, hozzászólások kategóriájában próbáljunk mozogni! (Jelentkezések.) Kezdjük talán Hoffmann képviselő asszonnyal!
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Miniszter úr, méltányolom az ön retorikai teljesítményét, ezzel együtt azonban nem minden kérdésre kaptunk kimerítő választ. Jelesül megkérdeztem öntől, hogy tudja-e, mennyit keres ma egy magyar pedagógus. Elmondom, amit ma reggel a parlamentben is megmutattam, hogy egy 90 fős tantestület bérlistáján szereplők 70 százalékának a nettó fizetése 100 ezer forint alatt volt családi pótlékkal. Ilyen körülmények között, amikor a pedagógusok lassan a szegénységi küszöb alá jutnak - különösen a pedagógus házaspárokra igaz ez -, semmiféle reformnak a sikere nem várható. Ez a személyes észrevételem, és nagyon sokan osztják ezt a véleményt.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán van alkalom önnel ezekről a kérdésekről beszélgetni, magam legalább még tíz témát tudnék érinteni, de nem leszek ilyen udvariatlan a bizottsággal kapcsolatban. Elég ritkán látjuk a parlamentben is, miniszter úr, nagyon sokszor az államtitkár úr jön maga helyett, és ezt, meg kell mondjam, nem vesszük nagyon jó néven, mert így elég sok mindent csak másodkézből tud meg. Példaként említhetném a múlt hétfői napirend előtti felszólalást, amelyben nem én, hanem az MSZP képviselője, Tatai-Tóth András képviselő úr is megjegyezte, nagyon helyesen, a közoktatás napjának tanulságaként, hogy bizony jó lenne, hogyha a döntésekben a szakmai szempontok jobban érvényesülnének. És azt is megjegyezte, megint csak nagyon helyesen, hogy jó lenne, hogyha a jogszabályoknak a hatásait vizsgálná a minisztérium. Itt meg kell említenem azt a szomorú tényt, és nem is értem, miért nem támogatta például a kormány azt, hogy készüljön hatástanulmány a pedagógusok munkaterheléséről, hiszen köztudott, hogy a kétórás emelést ez nem előzte meg.
Ön említette, hogy a közoktatásban a szakmai szervezetekkel milyen nehéz az egyeztetés, mert átláthatatlan és bonyolult a mechanizmus. Tisztelettel kérem, hogy akkor változtassanak ezen, végül is a törvény és az egyéb jogszabályok határozzák meg ezt a bonyolult mechanizmust: De az kétségtelenül nagyon rossz, hogy a szakma nagy része úgy ítéli meg, hogy olyan döntések sora születik, amelyekben az ő véleményüket meg sem kérdezték - nem a látszategyeztetésekre gondolok, amelyek megelőznek egy-egy törvényalkotási ciklust, ahol tájékoztatást kapnak, hanem hogy érdemi vitára nagyon sok kérdésben nincs lehetőség.
Az időre való tekintettel mindössze két konkrét témát szeretnék idehozni. Az egyik a PIRLS-méréssel kapcsolatos. A PIRLS-mérés azokat a gyerekeket mérte, akik negyedikesek, tehát abban az alsó tagozatban mentek végig, ahol osztályozás volt év végén. Nemrég Kanadában jártam, ahol azzal szembesültem - volt alkalmam a québeci miniszter asszonnyal is beszélni -, hogy most próbálják visszahozni az alsó tagozatra az osztályozást, mert nagyon negatív hatása volt az oktatás színvonalára. Ezért tehát azt a következtetést levonni, hogy az intézkedések helyesek, énszerintem egy kicsit elhamarkodott; nagyon kívánom mindannyiunk érdekében persze, hogy egy 3 vagy 5 év múlva esedékes PIRLS-mérés is azt mutassa, hogy az alsó tagozatnak a teljesítménye ilyen jó. De ha ezt elfogadjuk tényként - márpedig elfogadjuk, mégpedig örömmel -, akkor azzal kellene szembenézni, hogy mi következik ebből. Ez azt mutatja, hogy az alsó tagozat jól végzi a dolgát. Akkor viszont mi indokolja azt, hogy az alsó tagozatot mintegy ki kell tolni a felső tagozatra - értem ez alatt azt a törvényhelyet, amely szerint az alsó tagozatos, úgynevezett nem szakrendszerű oktatást be kell vinni a felső tagozatra, hála istennek, hogy csak 25 százalékig, és nem 50 százalékig!
Miután a PIRLS-mérés 10 éves korban egy jó közoktatási teljesítményt mutat, a PISA-mérés más oldalról - ezt nem részletezem - meg rosszat, ebből logikusan csak az következik, hogy a hiba valahol az 5. és a 10. osztály között van, és ez nem azt jelenti, hogy akkor még tovább kell rövidíteni a felső tagozatot, hanem valami mást, más módszerrel, más tankönyvekkel, másképpen kellene ott csinálni, de semmiképpen sem kell meghosszabbítani, pláne nem azzal az indokkal, amit nagyon sokszor hallottunk, hogy a gyerekek olvasási és számolási készségét tovább kell fejleszteni. Itt tehát én egy olyan logikai bukfencet látok - ráadásul megoldhatatlan helyzetek sorozata elé állítja az általános iskolákat ez a bizonyos 25 százalékos rendelkezés, nem beszélve a kötelező és nagyon sokszor színvonaltalan továbbképzésekről, amelyekre most kényszerítik a felső tagozatos tanárokat -, hogy ez egy nem megnyugtatóan megoldott probléma.
A másik téma nem hangzott itt el, viszont a fontossága indokolja, hogy szóljak róla - nemcsak azért, mert én magam ezen a területen dolgozom, hanem mert, gondolom, mindenkinek, aki az oktatásban érdekelt, evidencia ez -, hogy a tanárképzés meghatározza, milyen lesz a jövő. Amikor alkalmam volt a miniszter úrral egy jó fél évvel ezelőtt beszélgetni, akkor is jeleztem azt a problémát - sajnos azóta sem látom, hogy bármi mozdult volna -, hogy abszolút bizonytalan és kidolgozatlan a tanárképzés úgynevezett 11. félévének a teljes jogi környezete. Örülök a 11. félévnek, de kérdezem: mit fognak csinálni azok a végzettek, akik januárban-februárban leteszik a záróvizsgát, megkapják a diplomájukat a 11. félév után, hiszen a közoktatás rendszere a szeptemberben kezdődő tanévre van berendezkedve. Aztán ki gondoskodott mentortanárokról - nem tudok ilyenről, a Pázmányon elkezdtünk ugyan egy ilyen továbbképzést, de nincs róla tudomásom máshonnan -, mert egészen más jellegű mentortanárok képzésére volna szükség ehhez a 11. félévhez, mint amit eddig a vezető tanárok műveltek, hiszen ez a fajta gyakorlat megmarad. Aztán ki fogja ezt fizetni? Hogy alakulnak az óraszámok?
Nem sorolom, mert számtalan végiggondolatlan problémája van a témának, ráadásul azzal az értékelésével sem tudok egyetérteni, hogy ha késésben voltunk is, de most már időben vagyunk. Elfogadhatatlan és embertelen munkatempót követelt az egyetemektől az, hogy csak a nyáron jelentek meg a képesítési követelmények, a MAB havonta változtatja a kiírás feltételeit, az egyetemek most adják be sorban, miközben a hallgatók már ott vannak a második éven. Ez például egy olyan helyzet, amelyet semmiképpen nem lehet pozitívan értékelni. Valami megoldás nyilvánvalóan lesz, mert hiszen megfeszítik magukat az egyetemek, és feltételezem, hogy a MAB is ezt fogja tenni, hogy mire odajutnak az alapképzés végén, akkorra legyenek akkreditált szakok, de ez az elsietett, elkapkodott felsőoktatási átalakítás - jó, hogyha látjuk és kimondjuk - a problémák olyan sorozatát, és súlyos problémák sorozatát vetette fel, amely elkerülhető lett volna egy lassabb tempójú, higgadtabb, az érdekeltek bevonását jelentő egyeztetéssel. (Dr. Pálinkás József jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mielőtt továbbadnám a szót, engedjen meg két megjegyzést, nem elnöki szerepkörben, hanem egyszerűen véleményt nyilvánítva.
Egyfelől ha a PIRLS tízéves korban mér, akkor azok, akiknek az eredményét most nyilvánosságra hozták, azok 1996 környékén születhettek, 2002 környékén mehettek iskolába, tehát ez pontosan az a korosztály, amelynek a vonatkozásában 2002 őszén eltöröltük az osztályozást.
A másik a miniszter úr parlamenti jelenlétével kapcsolatos. "De impenetrabilitate corporum", a testek áthatlanságáról szóló törvény értelmében egy test egyszerre két helyen nem lehet. Minthogy miniszter úr test, ha őt miniszteri feladatai máshová szólítják, mondjuk kormányülésre, akkor nem lehet a parlamentben is. Minthogy azonban a magyar közjogi felfogás értelmében a miniszter és az ő államtitkára két test ugyan, de egy lélek (Derültség.), ezért én úgy gondolom, hogy az államtitkár úr nemcsak teljes jogkörrel, de teljes kompetenciával is tudja őt helyettesíteni. (Arató Gergely: Vagy nem!)
Ha jól emlékszem, Pálinkás képviselő úr kért szót.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. A miniszter úr nem válaszolt a hároméves finanszírozással kapcsolatos kérdésemre - gondolom, hogy ezt, most, hogy még egyszer felvetem, majd megteszi.
A nevelés helyzetével kapcsolatosan, miniszter úr, én természetesen nem kívánom levonni ebből a videóból azt a következtetést, hogy a magyar közoktatási intézményekben ez a helyzet, de ez a videó rávilágított arra, amiről nem nagyon szeretünk beszélni: hogy a magyar közoktatási intézmények egy jelentős részében botrányos állapotok uralkodnak. Ezekre vonatkozóan mindenki hallgat - talán helyes, hogyha egy miniszteri meghallgatás során szóba kerül ez a dolog. Nekem sincs kész megoldásom arra, hogy ezen a dolgon hogyan lehet változtatni. Az első lépés talán az lenne, hogy szembenézünk azzal, hogy a magyar közoktatásban ehhez az eseményhez hasonló dolgok bizony megtörténnek, bizony a magyar közoktatási intézmények egy jórészében a diákok szinte terrorizálják a tanárokat. És talán érdemes ennek a minisztérium részéről utánanézni, mert sokkal rosszabb helyzet is előállhat.
Ugyan engem nem a természettudományos tanító tanárok választottak képviselővé, de bizonyára a miniszter úr is értesült arról, hogy az elmúlt hetekben elég jelentős számban megjelentek olyan petíciók, amelyek arra vonatkoznak, hogy ne csökkentsék tovább a természettudományos tárgyak óraszámát. Magam is aláírtam ilyen petíciót, mert úgy gondolom, hogy helytelen lenne, ha ezt az óraszámot tovább csökkentenék. Azt is meg kell kérdezzem a miniszter úrtól, hogy annak a lehetőségét mérlegelik-e, vagy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a vizsgarendszerbe valahová mégiscsak vissza kellene tenni azt, hogy ha egy magyar középiskolában valaki érettségizik, akkor ne érettségizhessen úgy, hogy semmiféle természettudományos ismeretről nem kell számot adnia. Tehát valamelyik természettudományos tárgyat vagy egy természetismeret érettségivizsga-tárgyat bevezethetőnek tart-e a magyar közoktatásban, vagy mi erről a véleménye? Ezt szívesen hallanám.
Végül: akkor még nem voltam itt, mert én villamossal jöttem ugyanonnan, ahonnan a miniszter úrnak sikerült hamarább ideérnie (Derültség.), amikor azt mondta, hogy ne nyissuk meg a költségvetési vitát. Nem is szeretném a költségvetési vitát megnyitni, de örülnék, hogyha reagálna arra, hogy elképzelhetőnek tartja-e annak a módosító indítványnak a támogatását, amely a magyar tudományos életben, az egyetemek, kutatóintézetek számára tudományos folyóiratok elektronikus formában történő előfizetését lehetővé teszi. Mert - szintén nem felnyitva egy másik vitát - Bajnai Gordon elmondta hétfőn, hogy nem 40 milliárdért, hanem 25 milliárdért vesznek digitális táblákat. A helyzet az, hogy ez az ügy, mármint az elektronikus előfizetése a tudományos folyóiratoknak félmilliárd-egymilliárd nagyságú tétel, és igazából véve a magyar tudományos életet ellehetetleníti. Úgyhogy ha összehasonlítjuk a két tétel nagyságát, akkor, azt gondolom, mindenképpen jó lenne, ha a miniszter úr támogatná azt a kérdést, hogy a tudományos folyóiratok elektronikus formában történő előfizetése az egyetemek, kutatóintézetek számára lehetővé váljon. Ez ahhoz is hozzájárulna, kedves Botka képviselő asszony, hogy a magyar intézmények ezekben a rangsorokban, amelyek valóban sokféle szempont szerint állnak elő, és néha a körtét az almával hasonlítják össze bennük, de mégiscsak vannak, mégiscsak muszáj ezeken a rangsorokon jól szerepelni, és ebben az egyik mérőszám a tudományos teljesítmény - előbbre lépjenek, úgyhogy azt gondolom, hogy ez egy fontos ügye a magyar felsőoktatásnak. Köszönöm szépen. (Kormos Dénes és dr. Pósán László jelentkezik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kormos képviselő úr, aztán Pósán képviselő úr következik.
KORMOS DÉNES (MSZP): Elnézést kérek a miniszter úrtól, lehet, hogy pont akkor voltam kint, amikor a válasza elhangzott - most itt vagyok -, és lehet, hogy egy nagyon fontos, általam fontosnak vélt kérdésre is választ kaptam, és ha most erre visszatérek, akkor elnézést kérek érte. Azért is térek erre vissza, mert nem kell nekünk itt egymás között vitatkoznunk, a választ meghagyjuk a miniszter úrnak, de én nem tudok olyan oktatási rendszerről Európában és a világban, amely az élvonalban van, ahol mondjuk az alapkészségek és képességek fejlesztése arra az időszakra, ami nálunk az alsó tagozat vége, befejeződött volna, egy ilyenről sem tudok. Nem tudok olyan eredményes oktatási rendszerről, egyről sem, amelyik az eredményét nem az egyéni fejlesztés alapján érte el, és amely nem az egyéni fejlesztést tette előtérbe. Pedagógus kollégáimtól tudom - szintén sokáig voltam intézményvezető -, hogy mindenki meg van győződve arról, hogy amit ő csinál, az nagyon jó, és sokan valóban jól is csinálják, de kíváncsi lennék, hogy ha mondjuk 100 osztályfőnöktől megkérdeznénk, hogy az osztályában mik az uralkodó tanulási stílusok, mert egyébként a differenciálás mindenkinek a munkatervében benne van, akkor hány tudná ezt megmondani. Ez még egyébként csak az alapja annak, amiről mint egyéni fejlesztésről beszélünk. Én tehát úgy gondolom, hogy ne dugjuk azért különböző okok miatt a fejünket a homokba, ez egy stratégiai kérdés.
A kérdésem arról szól, és nem is kérdés már ez, hanem vélemény és kérés is egyben a miniszter úr felé, hogy elindultunk abba az irányba, hogy próbáljuk minél előbb megismerni és felismerni a gyerekek problémáit. Ma azt is tudjuk, hogy szinte közel 5-6 év eltérés, relatív fejlettségi eltérés is van az oktatásba belépő gyerekek között, és akkor még nem beszéltem nemcsak az SNI-s kérdésről, hanem a rész-képességzavarokról sem, amelyeket ha időben nem ismerünk fel, akkor probléma van. Tehát amit én a kérdésemben mondtam, és most már véleményként és segítségkérésként is mondom, az az, hogy nagyon fontos, hogy minél előbb diagnosztizáljuk a dolgokat, a problémákat. Ma a közoktatási rendszerbe bekerülő gyerekeknek közel a negyede vagy azt meghaladó része ha nem kap speciális segítséget, potenciális vesztes, és ez a százalék nem kapja meg a speciális segítséget, mert nincs meg az időbeli diagnosztika, nincs meg a támogató szolgálat, mert az iskolák nem tudják önmagukban ellátni. Itt felmerül a szakmai és a szakszolgálatok kérdése, és a pedagógusok kompetenciájában, módszertanában nincs meg az egyéni fejlesztéssel kapcsolatos dolog, és itt a továbbképzéseinkkel is van gond. Úgy hiszem és úgy gondolom, hogy ha azok a dolgok, amelyeket az elején felvetettem, igazak - márpedig úgy tűnik, hogy igazak -, hogyha ezen a területen lényegileg nem tudunk elmozdulni, akkor a közoktatás alapfokú részének a kimeneti teljesítményében valószínűleg, nagy valószínűséggel lényegi előrelépést nem tudunk elérni. Ezért kérdeztem én ezt egy kicsit nyomatékkal, és ezért kérem a miniszter urat, hogy gondoljuk át az elmúlt év tapasztalatai alapján és a jövő évet illetően is, hogy ezen a stratégiai területen mit tudunk csinálni, mert én úgy gondolom, hogy akkor tudunk eredményt elérni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Pósán képviselő úr következik, de mielőtt továbbadnám neki a szót, hogy úgy tudom, az a hír érkezett hozzám, hogy a miniszter úr két perc technikai szünetet kérne.
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Én nem kértem.
ELNÖK: Akkor nem rendelek el ilyet, rendben van. (Derültség.) Akkor Pósán képviselő úré a szó.
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter úr, amit én a diákhitellel kapcsolatban kérdeztem, félreértés ne essék, nem azért van, mert Vergiliust nem olvastam a diákhitelről, hanem azért van, mert a diákhitel honlapján voltak ezek a hírek. Ebből következően kíváncsi vagyok, mi a végleges álláspont, de akkor ezek szerint továbbra is a hallgatónak a döntésén múlik, hogy hogy, s mint, merre, meddig. Akkor egy dolgot szeretnék kérni: arra hívják fel a Diákhitelközpont figyelmét, hogy félreérthetőek a szövegek, és ez nagyon rossz, spekulatív gondolkodást tud elindítani.
A másik, amit el szeretnék mondani, az, hogy a felvételi eljárással kapcsolatosan nem arról szól a dolog, hogy az egyetemek, főiskolák megkérdőjeleznék az OFIK-tól érkezett dokumentumok "valódiságát". Ott van a probléma, hogy az OFIK sem lát eredeti dokumentumot, merthogy az OFIK-hoz másolatban, fénymásolatban kell elküldeni a bizonyítványokról, a nyelvvizsgáról, a bármiről szóló - úgymond - dokumentumokat. A fénymásolatot legjobb tudomásom szerint a világon sehol nem ismerik el jogi érvényű dokumentációként, márpedig az az érdekes helyzet áll elő a felvételi eljárással, hogy fénymásolat alapján összeállt - mondjuk azt: - dokumentáció lesz a felvételi eljárás alapja, az alapján döntések születnek meg, megszületik a hallgatói jogviszony létesítésére vonatkozó döntés is, és csak ezt követően történik ellenőrzés; ha egyáltalán megtörténik, mert azt is hozzáteszem, miniszter úr, hogy a mai egyetemi létszámokat figyelembe véve amikor egy hallgató esetén 20, de lehet, hogy akár 30 adatot is ellenőrizni kell, az időben lényegében egy szemeszterre kinyúlik. Amíg korábban a felvételi eljárás lebonyolítása az intézményeken keresztül történt, addig - szeretném megjegyezni - a felvételi eljárás megindításakor a dokumentumok valódiságát ellenőrizték az egyetemeken és a főiskolákon, és a ponthatárhúzásra ezek lényegében már mind lezárultak, megtörtént az, amit a jogszabály egyébként előír, hogy az intézményeknek kell ellenőrizniük ezek valódiságát. Most megfordult a helyzet. Én azt gondolom, hogy itt a felvételi eljárás rendjén érdemes lenne valamit változtatni, mert, úgy hiszem, ez akár jogilag is könnyen támadhatóvá teszi a rendszert. Szerintem nem lenne szerencsés ezt hagyni.
A harmadik dolog egy - fogalmazzunk úgy - felhívás, figyelemfelhívás lenne. Ön fogalmazott úgy, hogy mindaddig, amíg döntés nincs, addig azok munkaanyagok. Most egy munkaanyaggal kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet néhány anomáliára. Az OKM honlapján volt a felsőoktatás területét érintő egyes kormányrendeletek módosítására vonatkozó októberi anyag, amelyből. kifejezetten a kapacitásellenőrzésre, a kapacitás meghatározására és felülvizsgálatára vonatkozó részekre utalnék most csak és kizárólag. Számos egyéb dolgot is érdemes lenne felhozni, de ennyire nem akarok most belemenni.
Miniszter úr, kérem, gondolják meg hétköznapi, józan paraszti ésszel, hogy egy olyan kitétel, miszerint egy tantermet hetente legfeljebb 40 órás időtartammal lehet figyelembe venni egy felsőoktatási intézmény kapacitásának a megállapításánál, az a következőt jelenti: innentől kezdve délután, 16 óra után az adott tanteremben órát tartani ugyan lehet, csak nem fogják figyelemben venni mint kapacitást. Azt is jelenti ez, hogy a levelezőképzés, a szombati nap ebből a szempontból ki van zárva, mert a 40 óra másképpen nem fog kijönni. Ezek irreális dolgok.
Egy másik, ami egész egyszerűen értelmezhetetlen, hogy két tanóra megtartásához 105 perces időszakot kell figyelembe venni. Nem tudom, hogy ezt hogy kell érteni. Jelenleg az van, hogy kétszer 50 perc, és köztük van plusz 10-10 perc szünet, így jön ki a két óra. Nem tudom, hogy ez mi akar lenni. Kétszer 52,5 perccel kell számolni, és akkor lesz kétszer 7,5 perces szünet, vagy egész egyszerűen a kétszer 52,5 perc a szünettel együtt értendő? Ez valami fából vaskarikának tűnik, az én tudomásom szerint még mindig egy óra az 60 perc időbeosztással dolgozik a világegyetem, legalábbis a Föld mindenképpen, tehát valahogy érdemes lenne ezt normális, átlátható módon összerakni.
Ha a felsőoktatási intézmények tantermei irreális utazási távolságra vannak, akkor az a kapacitásszámításnál nem veendő figyelembe. Értelmezhetetlen, miniszter úr, hogy egy rendelet, egy munkaanyag készítésénél és a munkaanyagban mi az, hogy irreális távolság. Innentől kezdve nyugodt lelkiismerettel lehetne mondani azt is, hogy akkor a távoktatás vagy a levelezőképzés egyetlenegy felsőoktatási intézményben nem kivitelezhető, mert mindig lesznek olyan hallgatók, akiknek irreális távolságra fog esni. Szerintem ezeket kellőképpen finomítani kellene, mert nagyon nagy pofonokba tud beleszaladni ilyen esetekben az oktatáspolitika.
Aztán olyan kérdések is vannak - ezek már szinte a komikum határát súrolják -, hogy bizonyos parkolóhelyek vannak természetesen a hallgatói létszámhoz, az oktatók számához, s a többihez mérten, parkolóhelyek. Kérdezem a miniszter urat, hogy ez a budapesti egyetemeket hogy fogja érinteni? Be kell zárni őket? Mert gyakorlatilag nem lesznek parkolóhelyek. Tehát hogyha ezt a kapacitásmeghatározásnál fontos kritériumként elővesszük, akkor mégiscsak érdemes lenne földön járóként hozzáállni. Vagy olyan is van, hogy meghatározott számú illemhely, szintén arányosítva a hallgatókhoz, az oktatókhoz, és így tovább. Csak kérdezem, hogy mit csináljanak az olyan intézmények, amelyek mondjuk műemléki épületben működnek, ahol bárminemű átalakítás és egyebek nem egyszerűen normálköltségeket, hanem azok sokszorosát jelenti, nem beszélve a különböző hercehurcákról, amelyeket ilyenkor meg kell vívni mondjuk a Műemlékvédelmi Felügyelettel, és így tovább. Magyarán: anélkül, hogy hosszasan ecsetelném ezeket az egyébként kicsit Rejtő Jenő stílusát idéző kitételeket, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy kicsit életközelibb megközelítésben próbálják ezeket megnézni, de pedig irreális módon. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Ha további hozzászólási igény nincsen, márpedig nem látok ilyet, és nem is kívánok senkit ilyesmire biztatni (Derültség.), akkor a miniszter úrnak adom meg a szót.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter reflexiói
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Nagyon szépen köszönöm. Szintén ugyanabban a metodikában haladnék.
Hoffmann képviselő asszony szólt először. Nem ez volt az első felvetése, de erről egy kicsit hosszabban szeretnék beszélni, kérem, engedje meg! Én a parlamentben nemcsak miniszterként, hanem megválasztott országgyűlési képviselőként is ott ülök. Úgy hozta a sorsom, hogy egy rövidebb ideig voltam államtitkár ebben a minisztériumban, és később miniszter lett, tehát viszonylag gyorsan megtudtam és érzékeltem, hogy a parlamenti munkában milyen - remélem, elfogadja ezt tőlem - egészséges munkamegosztás létezhet miniszter és államtitkár között. Nincsen olyan interpelláció, amelyet ne én válaszolnék meg. Nincsen olyan napirend előtti, hacsak valami extrém dolog nincsen, de ilyen például az elmúlt másfél évben nem volt, amit szavazásos napon ne én válaszolnék meg, vagy amelyre ne én reagálnék. Az ön által felhozott példa teljesen erre utal: emlékeztetett képviselőtársa, Tatai-Tóth képviselő úrnak a talán másfél héttel ezelőtti napirend előtti felszólalására, amit, így igaz, elmondott - fel is álltam, és el is mondtam a véleményemet. De a képviselő asszony is többször elmondta a véleményét akár interpellációban, akár napirend előtt, szavazásos napot illetően egyetlenegy példát nem tud mondani, amikor az interpellációjára ne én válaszoltam volna, amikor napirend előtti véleményére ne én reagáltam volna. Azonnali kérdések és kérdések dolgában - ez egyébként munkamegosztás kérdése - minden valószínűség szerint az államtitkár úr reagál, mint ahogy amikor én államtitkár voltam, én reagáltam erre. Ezt azért mondom, mert ebben semmi műhelytitok nincsen. Szeretném biztosítani a képviselő asszonyt arról, amit nem is gondolom, hogy feltételez, hogy abban a másfél órában, amíg azonnali kérdés és kérdés van, sem alvással töltöm az időt. Millió megbeszélés van a parlamenten belül, a képviselőkkel. Mondom: ami a kötelességem - és, azt gondolom, hogy ennél több is a parlamenti munkában -, azt megpróbálom a legszínvonalasabban ellátni.
A pedagógusok fizetése, képviselő asszony, egy hosszú vita tárgya, mert más, a frakciójához vagy az ellenzéki frakciókhoz tartozó képviselők bizony a 2002-es pedagógusbér-emelést másként állítják be, de ez nem az ehhez a beszámolóhoz tartozó kérdéskör. A lényeg, ami lényeg: ma a pedagógus-átlagbér Magyarországon bruttó 193 ezer 820 forint, ami, készséggel elismerem, javítandó, és egyébként akkor látom a javítás esélyét, amikor ennek minden szinten, és nem csak az oktatás szférájában megvan a lehetősége. De ez egy közalkalmazotti bértábla alapján, a végzettség és a pedagógusi munkaviszonyban eltöltött idő alapján kerül kiszámításra. Az, ami a kérdése során felmerült, tudniillik a teljesítménnyel kapcsolatos felvetés, az ebben nincsen benne, és az, ami a terveinkben szerepel ennek a valóban szélesebb körben való kiterjesztése, az sincsen benne. Nem lesz olyan, legalábbis Közép-Európában nem lesz, amikor azt lehet mondani, hogy jogosan ne igényelnének több pénzt ebben a szférában. Az eddigi nemzetközi tapasztalataim során egyetlenegy országról hallottam, ahol azt mondta a pedagógus, hogy ők ott a finanszírozás, tehát a kereset tekintetében jól vannak, ez az ország pedig Tunézia - ne kérdezze meg tőlem, hogy miért pont az! Nagyon sok beszélgetésem volt ez ügyben - a németekről nehéz beszélni, mert ott szövetségi államok vannak - Ausztriában, Olaszországban, Európában és Európán kívül. Én is jártam Kanadában, és Albertában - és ezt csak azért mondom, mert az egyik legjobb eredményt elért kanadai tartomány Alberta -, ott én ezt nem hallottam, de ne Albertával foglalkozzunk, hanem Magyarországgal! Értem, amit mond, és amikor ennek a realitása a pénzügypolitikában is megvalósul, akkor én leszek az első, aki megpróbálja ezt a területet a legjobb helyzetbe hozni.
Ténykérdés, hogy a képviselő asszonnyal a parlamentben is meg egyébként is, írásait, gondolatait olvasva is van egy szakmai vitánk, és ezt ön is érzi, tudja, el is mondtuk egymásnak jó néhányszor. Az a következtetés például, amit ön a 10 éves, 15 éves gyermekek, diákok felkészülése és az intézkedések kapcsán levon, az nem fedi az én véleményemet, a szakmai véleményemet. Nem úgy gondolom, hogy az intézkedés, amelyet meghoztunk, rossz, hanem azt gondolom, hogy jó, és ebben az ön megítélése meg az én megítélésem nem esik egybe. Tehát nem elbeszélünk egymás mellett, nem nem értjük egymást, hanem vitánk van: ön másképp látja, én másképp látom.
Nyilván olvasta vagy megszerezte, de szívesen elküldjük a PISA- meg a PIRLS-jelentést is, a részletest. Hadd idézzek belőle szó szerinti! "Az eredmények változása 2001-hez képest szignifikáns javulás a magyar tanulók szövegértési képességeiben.". Az összefoglaló vége: "A 2006-os PIRLS-vizsgálat eredményei rávilágítanak arra, hogy a 4. évfolyamon tanuló magyar diákok szövegértési képessége nemzetközi viszonylatban kifejezetten jó. Hazánk minden eredménymutatóban az élmezőnyben található. Az egyes szövegértési szinteket is kiemelkedő arányban érik el a tanulóink. Szintén örömteli, hogy bár a magyar tanulók szülei egyre kevesebbet olvasnak, maguk a tanulók valamivel gyakrabban vettek könyvet a kezükbe saját szórakozásukra 2006-ban, mind 2001-ben, és a gyakran olvasók aránya nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondható.". Ez Bostonban hangzott el, és csak azt, ami elhangzott és amit kiadtak, azt adhattuk ki. Utána van az a PISA-felmérés, amely a 15 évesekről szól, amely egy gyakorlatilag nem változó képet mutat 2001-hez képest.
Azt gondolom, hogy abban a következtetésben, ami alapján mi az intézkedéseinket hozzuk, tudniillik abban nincsen vita közöttünk, hogy van egy 10 éves kori állapot, amit jónak ítélünk, van egy 15 éves kori állapot, amit korántsem ítélünk jónak, és a probléma e kettő között, gyakorlatilag a felső tagozatban van, ott történik valami. Mi úgy látjuk, hogy a megszerzett és az első, valóban az első beidegzésre megszerzett alapkompetenciát meg kell szilárdítani, mert az nem ülepszik le a gyerekekben, a diákokban, nem válik elég erőssé. Megtanul írni, olvasni, számolni, és 10 éves korban a 10 éves kortársaihoz képest nemzetközileg jól. De aztán történik valami, tudniillik az történik, hogy nem erősödik meg, nem válik stabillá ez a tudás, és amikor jönnek a szakmai ismeretek, nem tudja azokat beépíteni. Érti 10 évesen, amit el kell olvasni, de aztán nem hagyunk elég időt arra, hogy ez a tudás megszilárduljék, hogy aztán a legkülönbözőbb, immáron majdhogynem tudományos, a tudományból levont ismereteket beépítse. Ezért nem tudja ezt 15 éves korára. Nem azért nem tudja, mert butább lett, nem azért, mert kevesebb lett, hanem mert nem tudta beépíteni, se a szöveget nem tudja érteni, az van a PISÁ-ban, hogy nem érti a szöveget. Nem elolvasni nem tudja, hanem nem tudja visszamondani, nem tudja értelmezni, hogy mit olvasott, amit 10 éves korában a maga szintjén meg megtesz. Szerintünk meg kell szilárdítani ezt, hogy azt, amit képességei révén az első négy évben láthatóan kap, jó szinten elsajátítsa. Nem elfelejti azt, hanem nem hagyunk neki kellő időt, alkalmat, hogy ezt a későbbiekben megerősítve befogadja a tudást. Így aztán se az edénynyalábokat nem fogja tudni ismerni, se meg nem erősödik az olvasási készsége, és demotiválttá válik. Én ezt vallom. Értem, hogy más a megítélésünk, és azért akartam ezt egy hosszabb gondolatban kifejteni, hogy se el nem kenjük, se félre nem értjük egymást, hanem más a véleményünk erről.
Amit a felsőoktatási intézmény reformmal és az átalakítással, valamint amit a tanárképzéssel kapcsolatban mondott... Nekem nagyon a fejemben van az a beszélgetés, amit a tanárképzéssel, például a 11. félévvel, de nem csak azzal kapcsolatban folytattunk. A bevezetőben nem kismértékben azért tértem ki többek között a tanárképzés és az akkreditáció kérdésére is, mert a beszélgetés nyomán én erre jobban figyeltem, elismerem. Továbbra is azt mondom, amit mondtam: szerintem időhátrányban voltunk, és most időarányosan vagyunk. Tudom, mert nem egy intézménnyel, nemcsak rektori szinten, hanem tanszékvezetői szinten is beszéltem, és tudom, hogy akik most akkreditációt készítettek, azok mennyit aludtak augusztus végén meg szeptember első napjaiban, tiszta sor. Azt is tudom, hogy az Akkreditációs Bizottság tagjai mennyit alszanak most, mert egyébként 165 beadott kérelmet elbírálni felelősséggel nem kis dolog.
Én nem látom a felsőoktatás átalakítását kapkodónak, képviselő asszony, nem látom annak; én egymásra épültnek látom, egymással koherens kapcsolatban lévő intézkedések sorának látom. Azt gondolom, hogy az a szakmai vita, amelyet a felsőoktatás érintettjeivel például a Felsőoktatási Kerekasztalon belül folytattunk, az a struktúra, amelyet pontosan meg tudok nevezni - és túl vagyunk ezen, mert ötből négyet teljesítettünk, képviselő asszony -, a következő: a szerkezetátalakítás áttekintését megnéztük, megcsináltuk. A finanszírozás szerkezetének az áttekintését megnéztük, és újat vezettünk be. A hallgatói juttatási rendszert minden érintett aláírta. A felsőoktatási PPP-vel, amely az ötödik, elmondtam, 94 milliárd forinttal gazdagodott a magyar felsőoktatás infrastruktúrája. Amivel adós vagyok önnek is meg a magyar felsőoktatásnak is, az az akkreditáció áttekintése és a minőségbiztosítás - mondjuk így: - korszerűbbé tétele. De én ezt se elkapkodottnak nem érzem, se elsietettnek nem látom. Logikusnak látom, világosan meg tudjuk mondani, mi az eleje, mi az út, mi a vége, és hogy milyen hatást várunk. Ezért mondtam, hogy ha az akkreditációt befejezzük -, amiről készséggel beszámolok önöknek bármilyen módon, interpelláljanak, tegyenek fel kérdést vagy nem tudom én, annyi parlamentáris forma van -, akkor én azt mondom, hogy a magyar felsőoktatás átalakítása, korszerűsítése minőség alapon belátható időn belül befejeződött. Nem kívánok újabb átfogó, ilyen-olyan módosítást tenni.
Azt nem tudom megmondani, hogy egyébként minden úgy passzol-e, hogy ne kelljen itt-ott valóban finomcsiszolást végezni. De ez, kérem, nem egy olyan reform, amelynek se eleje, se vége, és közben sem tudjuk, hogy mi van. Tudom, hogy mikor kezdtem, elmondom a részeit, el tudom mondani, hogy az egyes részekben mit értünk el, el tudom mondani, hogy mi hiányzik, megvan hozzá az időterv, megvan hozzá az ütemezés, és azt tudom mondani, hogy ha ez az ötödik pont is így megy, akkor a hatását a 2009/2010-es tanévben olyannak látjuk, hogy nagyon remélem, hogy a sanghaji listán - amit én azért nem dramatizálok túl - is érezteti a hatását.
Átalakításra meg szükség volt. Az 1991/1992-es tanévben 108 ezer hallgatónk volt, ebben a tanévben meg 416 ezer van. Ez négyszeres növekedés. Nincs az az oktatási rendszer, nincs az a felsőoktatási szisztéma, amelyik egy négyszeres mennyiségi növekedés után ne látná be, hogy ott valóban szerkezeti, strukturális átalakítás kell, hacsak nem akar minőségileg teljesen rossz irányba menni. Az Európai Unión belül a második ország a miénk, amely ilyen horderejű változásokat csinált tíz év alatt, és ezt egyébként csinálta a mi első kormányunk, csinálta az önök kormánya, és csinálta a mi első kormányunk. Szerintem helyes volt. Nem lehetett hagyni 100 ezer diplomással az országot évente. Már csak Albánia volt utánunk. És megcsináltuk, szerintem helyesen - talán egy picit túlmentünk, ezért kell optimalizálni. De egyetértettem a folyamattal ellenzékiként is, meg most is egyetértek vele. Az Európai Unióban a másik ország, amely ilyen mennyiségi változást hajtott végre, Görögország: 2,6-szeresére emelte a hallgatói létszámot, mi meg a négyszeresére ugyanabban az időtávban. Én azt gondolom, hogy a mennyiségi változásokat lezártnak tekintve, a minőségre fektetve a hangsúlyt ez átgondolt, világos, ütemezett, tudom, hogy melyik részében mit várhatunk, hogy az egész miből áll, és mi a vége.
Pálinkás képviselő úr, hasonlóan a felsőoktatás kérdéseihez, a hároméves finanszírozás ügyéről kérdezett - elnézést kérek, elfelejtettem, nem volt tudatos. Abban gondolkodom, és reális esélyét látom annak, hogy a költségvetési pénzügyi év vagy a pénztári év lezárta előtt, december 15-e előtt meglesz az aláírás - most az állami felsőoktatási intézményekről beszélek. Nem tartom kizártnak egyébként a nem államiakkal kapcsolatosat sem, csak azokhoz más a jogviszonyunk, hiszen az államiaknál mi vagyunk a fenntartók, a többinél meg nem mi vagyunk a fenntartók. Úgy láttam ma a Rektori Konferencia ülésén és az előzetes tájékoztatásból az államtitkár úr részéről is, hogy nincsen reális akadálya annak, hogy az elkövetkező két héten belül befejeződjenek a tárgyalások. Nem akarok napot mondani, mert mi van akkor, hogyha 48 órával később? De mondjuk reálisan mielőtt elbúcsúzunk egymástól, és kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk egymásnak, azelőtt ezt az aláírást, azt gondolom, reálisnak tekintem az intézményekkel, én így gondolkodom. Ma plenáris ülés volt Szegeden, ott ült minden rektor, a Debreceni Egyetem rektora is, amikor én erről beszéltem, és ott kérdéseket tettek fel, véleményt mondtak, és senki nem fejezte ki se a tiltakozását, se az ellenérzését, se azt, hogy ő úgy látja, hogy az ő intézményével ez nem valósulhat meg. Nincs még minden kész - úgy látom, hogy kész lehet.
Persze hogy én is olvastam, meg meg is kaptam a természettudományos tantárgyak óraszámával kapcsolatos véleményeket. Azért, hogy egyértelmű legyen, itt a nemzeti alaptantervről van szó... (Dr. Pálinkás József: A kerettantervről!) ..., a kerettantervről, merthogy egyébként nyolcfajta kerettanterv van. A nemzeti alaptanterv, illetve a kerettanterv előírásai nyilvánvalóan nem kötelezőek, ez egy ajánlás, és senki nem írta elő, hogy csökkenjen a természettudományos órák száma, ennek nincs kötelező ereje. Nézzük meg, hogy a nyolcfajtából mit választanak! De ez nem a minisztérium... Nem mondom, hogy a harmadikat, az ötödiket, a hetediket, az elsőt, meg nem is csak egy van. Jól emlékszem arra a vitára, amikor a kerettantervek bevezetésre kerültek, az önök időszakában is volt erről vita, a NAT-ról, bizony. De itt pont arról szól a történet, hogy ne egy és kizárólag egy legyen, amely kötelező, hanem legyen egy étlap, amelyből egyébként a pedagógustestület felelősséggel választ, és amelyre azt mondja, hogy neki ez a megfelelő. Egyébként nincsen semmi olyan elképzelésünk, elképzelésem, hogy a természettudományos órák számát általános jelleggel és kötelezően csökkentenénk. Az az előbbi beszélgetés, amit Hoffmann képviselő asszony felvetésére említettem meg, amit az érettségi vizsga vizsgarend dolgáról mondtam, ezt támasztja alá. A matematika kötelező, és további más kötelező tantárgy beemelését nem tartom indokoltnak, tehát nem, ez a válaszom a kérdésére.
Nagyon foglalkoztat a DEISZ problémája, és úgy látom, hogy közel vagyunk a megoldáshoz - erről is szó volt a ma a rektorokkal folytatott megbeszélésen. A tudományos kutatás és az egyetemek számára tudományos folyóiratokhoz való internetes hozzáférés biztosításáról van szó - kicsit leegyszerűsítettem, de a történet nagyságrendileg erről szól. Éppen amiatt, mert ez felmerült, én elmondtam a rektoroknak, hogy azon vagyok, hogy ennek a financiális részét mi álljuk, és azon a szomorú eseményen, amelyen közösen vettünk részt, volt alkalmam néhány percet az Akadémia elnökével is beszélni. De úgy is, mint az Akadémia tagja és mint akadémikus, képviselő úr, én nagyon szeretném, hogyha az Akadémiával erről a közeljövőben megállapodásra jutnánk. Az Akadémia és az oktatási minisztérium ezt közösen biztosítani tudja financiálisan. Mindent, amit mi meg tudunk tenni, megtehetünk, csak én szeretném, ha egy olyan szolgáltatásban, amely a tudományos élet számára valóban meghatározó - ön mondta, én ugyanígy gondolom - a Magyar Tudományos Akadémia szerepet és részt vállalna. Erről szól a dolog. Megoldhatónak látom. Mi, az Oktatási és Kulturális Minisztérium azt a részt, amit mi vállalni tudunk ebből, azt vállaljuk és hozzuk, de kérem, hogy egy tudományos szolgáltatás a tudományos élet képviselői számára legyen fontos a Magyar Tudományos Akadémia számára is, hogy ebben szerepvállalása legyen. Ha ebbe bevonjuk az NKTH-t, akkor még könnyebb, csak azt nem tudom elfogadni, hogy mi ezt fontosnak tartjuk és használjuk, ti pedig ezt biztosítsátok. Legyen egy közös felelősség, és akkor nincsen ebben probléma!
Kormos képviselő úr kérdés formájában is és hozzászólás formájában is megtett felvetésére csak azt tudom mondani, hogy a helyzet rögzítését is meg azt is, amit következtetésként levon, én ugyanígy látom. Úgy általában nem lehet tehetséget gondozni, mert nincs általában tehetség, hanem ennek és annak és a harmadiknak van - emiatt borzasztó nehéz ez. De azért hadd mondjam el, hogy függetlenül a technika fejlődésétől ez mindig így volt, mindig nagyon nehéz volt a tehetséget megtalálni, és a tehetségből kihozni azt, amit lehet. És ebben a magyar oktatásügy és a magyar pedagógia nemzetközi összehasonlításban nagyon különböző korszakokban, a XIX. század közepétől, a XX. század első felében és egyébként a XX. század második felében is, és más formában is élenjárt. Azt gondolom, hogy erre építve ez működőképes.
Pósán képviselő úrnak a diákhitellel kapcsolatban: természetesen nem. Inkább a képviselő úr humorára apellálva, és nem valamiféle rossz érzést keltve idéztem én Vergiliust, így fogja fel - egyébként meg csak nem sértő Vergiliusszal párhuzamba hozni egy képviselőt a magyar parlamentben! (Derültség.)
A felvételi eljárásra 830 millió forintot fordítottunk.
Azon pedig, kérem, gondolkodjunk el, hogy itt vagyunk az internet világában, amikor a vásárlástól kezdődően az utazásig, a pólórendeléstől kezdődően valóban minden folyhat immáron interneten. Képviselő úr, a hallgatók egy része - majd elküldöm önnek az adatot -, igen jelentős része eleve interneten jelentkezett, nem jelentkezett papír alapon. Jól mondok, ugye? (Dr. Manherz Károly: Igen.) A felvételi jelentkezését az adott felsőoktatási intézménybe nem írta le; odaült a komputere mögé, beütötte, leütötte az Enter gombot, aztán az adott intézményben megjelent minden, amit ő magáról írt, a saját életrajzi adatai, és minden, amit az intézmény követelt. Meg fogom nézetni, hogy a jelentkezők pontosan hány százaléka volt, aki kizárólag interneten jelentkezett. Én tehát azt egy iránynak tartom, hogy a dokumentumok... Persze hogy más, világos, mert egyébként van az eredeti, amely ott van neki otthon; most még így van, de szerintem eljön az idő, amikor ez sem lesz a kezében, már a szó fizikai értelmében, hanem kap egy e-mailt, hogy neki maláj "C" típusú nyelvvizsgája van (Derültség.), és akkor az egy e-mail, és akkor mi lesz? Majd ezt az e-mailt továbbküldi a professzor úréknak, akik kapnak erről egy e-mailt. Egyébként meg hogyha bárki kételkedik az adott hallgatóval kapcsolatban... A jogviszony akkor keletkezik, amikor az illető beiratkozik az adott felsőoktatási intézménybe, ugye? Addig egy értesítés van arról, hogy ő felvételt nyert. A jogviszony létesítésekor a felsőoktatási intézmény kérésére, felszólítására - lehet ez személyre szóló vagy az intézmény által előírt a saját hallgatói számára - kutya kötelessége bemutatni a nyelvvizsga-bizonyítványát, hogyha éppen arról van szó.
Azt mondom tehát, hogy önnek egyébként teoretikus egyes esetekben akár igaza is lehet, de nem hiszem, hogy afelé vinne minket az élet, hogy ez lesz..., tehát nem akarom kiiktatni, azt akarom mondani. Igen, az szerintem egy helyes dolog, hogy elküldi, beszkennelteti, és akkor az egész nem 63 tonna papír formájában jelentkezik, hanem elektronikus úton.
Ami a kapacitásfelmérést és kapacitáskontrollt illeti, ezt a mai megállapodás szerint márciusig elvégezzük, és feláll egy munkacsoport a Rektori Konferencia, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium munkatársaiból. Azt tudom önnek ígérni, hogy ez március 30-áig befejeződik, és hogyha utána is érdekli a dolog, ha tőlem bármilyen formában megkérdezi, be fogok számolni ennek a bizottságnak a munkájáról, annak az eredményéről, ami a kapacitással kapcsolatos, olyan felvetéseket is tartalmazva, amelyeket ön itt most elmondott. (Dr. Pósán László: Az illemhelyekről esetleg...!) Mindenféle kapacitásról. Például az elnök úr megkérdezte tőlem, hogy kérek-e technikai szünetet, jött egy sajátos kapacitásvizsgálat, a kontrollt elvégeztem, és mondtam, hogy nem kérek szünetet, mert ez a kapacitás még bírja. (Derültség.)
Ez természetesen megjelent kormányrendeletben, következésképpen az intézmények is meg mindenki - hiszen nyilvános a kormányrendelet, ott a teljes leírása teljes részletességgel szerepel - láthatja. A képviselő úr most az én éves beszámolóm során felvetette ezt, én erre mondom ezt a március végi választ; kérem szépen, hogy ha gondolja, térjünk rá vissza, amikor befejeződött ez a munka.
Elfogytak a hozzászólások, igen tisztelt elnök úr.
Szeretném elmondani, hogy természetesen a minisztérium oktatási és tudományos ügyekkel foglalkozó államtitkársága, de minden államtitkársága, a közoktatás, a felsőoktatás, a nemzetközi kapcsolatok, amelyek most ugyan kérdést nem kaptak, értelemszerűen kapcsolódnak a tevékenységhez. Év közben is, hogyha a parlamenti bizottság úgy gondolja, megjelennek, válaszolnak. És hogyha minden a rendes parlamenti menetrend szerint megy, akkor én, ugyanúgy, mint más bizottságoknál - a kulturális ügyek tekintetében a kulturális bizottságnál, az egyházi kapcsolatok tekintetében a vallási, emberi jogi és egyházi ügyekkel foglalkozó bizottságnál - természetesen időhatár megkötése nélkül jövök, beszámolok és válaszolok a kérdésekre.
Azt állítom önöknek, hogy a magyar oktatásügye - ahogy említettem, ezt a kifejezést szeretném használni - más-más fázisban, de út közben van, ez az irány jó, ezt az irányt kívánjuk folytatni. A felsőoktatásnál előbb mutatkozhatnak az eredmények, a közoktatásnál is egyértelműen javulás, értékelhető színvonalbeli javulás látható és lesz látható. Engem egy dolog vezet, és ebben nincsen közoktatás meg felsőoktatás, csak fáziskülönbségek vannak: engem a színvonal érdekel, engem a minőség érdekel, mert azt állítom önöknek, hogy egy kicsit kitekintve az országunkból, elhelyezve magunkat abban az egész lehetőségrendszerben, amelyben élünk, ennek az országnak a tehetségek kihasználása, következésképpen az oktatás és a tudomány az, ami a kultúrával együtt ténylegesen a névjegye - és ezt minden szónoki szlogen, fordulat mellett a legeslegkomolyabban gondolom. Én a mennyiség, a kvantitás helyett a minőség, a kvalitás híve és embere vagyok.
Az ülésre a meghívást, a kérdéseiket, a hozzászólásaikat, mindegyiket úgy fogom fel, mint ami a mi munkánkat segítendő volt. Minden egyes alkalommal úgy éreztem, hogy az elkötelezettségünk a politikai ellentétek mellett szakmai alapon egy irányba visznek minket, és tisztelettel kérem a tisztelt ellenzéki és a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy ez a jövőben is kösse össze önöket egymással és az elkötelezettség a minisztérium törekvéseivel. Nagyon szépen köszönöm.
ELNÖK: Én is megköszönöm a miniszter úr válaszát.
Tisztelt Bizottság! Ami engem illet, én az előző ciklusban a kulturális bizottság tagja voltam, így aztán volt alkalmam a miniszter úr néhány meghallgatását végigülni. Kérem, higgyék el nekem, hogy rajta nem múlnék az, hogy holnap 11 órakor innen menjünk szavazni a csatlakozó módosító indítványokról. Mégis azt javasolnám, hogy most, hogy így három és fél órája együtt ülünk, hacsak valakiben valami egészen múlhatatlanul benne nem ragadt és kikívánkozó megjegyzés, vélemény, kérdés nincsen, próbáljunk most ennek véget vetni. (Senki nem jelentkezik.) Én ezt úgy fogom fel, hogy hozzájárultak ehhez. Így a meghallgatást berekesztem.
Megkérem a miniszter urat, hogy engedjen meg egy bejelentést.
Tisztelt Bizottság! Az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága a tagországok nemzeti parlamenti képviselőinek részvételével együttes bizottsági találkozót szervez december 18-19-én. A Külügyi Hivatal azt kéri, hogy az Oktatási és tudományos bizottság egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőt jelöljön ki, aki december 18-19-én képes Brüsszelbe utazni. Elég rövid a határidő: holnapra kellene a válasz. Azt kérném tehát, hogy az egyes oldalak intézkedjenek a bizottsági tag kijelöléséről.
Ezzel a bizottsági ülést berekesztem. A miniszter úrnak még egyszer megköszönöm a részvételt. (Dr. Hiller István: Én is nagyon szépen köszönöm!) Holnap 11 órakor találkozunk.
Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 20 óra 13 perc)
Dr. Szabó Zoltán
a bizottság elnöke
Jegyzőkönyvvezető: Molnár Emese