OTB-5/2009.
(OTB/72/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának
2009. április 14-én, kedden, 17.27 órától
a Parlament főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat: *
Az ülés résztvevői: *
A bizottság részéről: *
Megjelent: *
Helyettesítési megbízást adott: *
Meghívottak részéről: *
Hozzászóló: *
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása *
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása *
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt bevezetője *
Kérdések *
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt válaszai *
Vélemények, hozzászólások *
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt reflexiói *
Határozathozatal *
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása *
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt bevezetője *
Kérdések, hozzászólások *
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt válaszai, reflexiói *
Határozathozatal *
Egyebek *
Elnököl: Dr. Szabó Zoltán (MSZP), a bizottság elnöke
Dr. Sándor Klára (SZDSZ), a bizottság alelnöke
Zsigó Róbert (Fidesz), a bizottság alelnöke
Botka Lajosné (MSZP)
Deák Istvánné (MSZP)
Földesi Zoltán (MSZP)
Katanics Sándor (MSZP)
Kormos Dénes (MSZP)
Mohácsi József (MSZP)
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP)
Rózsa Endre (MSZP)
Szabó Gyula (MSZP)
Tatai-Tóth András (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP)
Cseresnyés Péter (Fidesz)
Pánczél Károly (Fidesz)
Pokorni Zoltán (Fidesz)
Révész Máriusz (Fidesz)
Tóth Ferenc (Fidesz)
Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Kuzma László (KDNP)
Almássy Kornél (független)
Helyettesítési megbízást adott:
Rónavölgyi Endre Béláné (MSZP) távozása után Mohácsi Józsefnek (MSZP)
Dr. Sándor Klára (SZDSZ) távozása után dr. Szabó Zoltánnak (MSZP)
Tóth Tiborné dr. (MSZP) távozása után Szabó Gyulának (MSZP)
Tóth Ferenc (Fidesz) távozása után Révész Máriusznak (Fidesz)
Dr. Pósán László (Fidesz) Tóth Ferencnek (Fidesz), majd távozása után Zsigó Róbertnek (Fidesz)
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt
(Az ülés kezdetének időpontja: 17 óra 27 perc)
Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok mindenkinek! Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, vendégeinket, a meghívottakat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a bizottság munkáját. Az Oktatási és tudományos bizottság április 14-ei ülését megnyitom.
Tisztelt Bizottság! Elsőként szokás szerint a napirendet fogadjuk el. A napirendre tett javaslatomat a meghívóval együtt, és utána új változatban is megkapták. Az új változat oka az, hogy a bizottság által a kutatás és fejlesztés irányítására megbízást kapó nemzeti gazdaságfejlesztési miniszter meghallgatása ma nem tud megtörténni, mert Vahl Tamás úr az Egyesült Államokból hazafelé tartván a repülőgéppel viharba keveredett, így Florida helyett New Orleans-ban - ha jól vagyok értesülve - "kényszerleszállt", és most próbál hazajönni, de egyelőre még nem sikerült neki. Ez a holnapi nap folyamán várható valamikor, a repülőjáratok függvényében, ami sajnos, azt is involválja, hogy a bizottságnak csütörtökön, délután 15 órakor ismét össze kell gyűlnie miniszterjelölt úr meghallgatására.
Ennek megfelelően tehát az új változatban Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt úr, illetőleg a későbbiekben Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt úr kinevezés előtti meghallgatására tettem javaslatot. Jelzem azt is, hogy Hiller úr ebben a pillanatban a kulturális bizottság ülésén tartózkodik, ugyancsak meghallgatás céljából, ami azt jelenti, hogy ha az ott elhúzódik, akkor mi némi kényszerszünettel leszünk kénytelenek számolni.
Mindezt előrebocsátva tehát, kérdezem a tisztelt bizottságot, hogy van-e valakinek módosító indítványa a kiküldött napirendhez képest. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, akkor kérdezem a bizottságot, elfogadja-e a napirendet a kiküldöttek szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A bizottság a napirendet elfogadta.
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Soron következik tehát dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása. Tisztelettel köszöntöm miniszterjelölt urat és a minisztérium két - most nem vagyok igazából jogilag tisztában, hogy most éppen hivatalban lévő vagy hivatalban nem lévő - államtitkárát. A szokásoknak megfelelően először jelölt úrnak adom meg a szót bemutatkozásra, illetőleg a bizottság hatáskörét érintő kérdésekben koncepciója vázolására, utána pedig a bizottság tagjai tehetnek fel kérdéseket, illetőleg fűzhetnek megjegyzéseket az elhangzottakhoz.
Jelölt úr, öné a szó!
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt bevezetője
DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nagy megtiszteltetés, és meg kell mondanom, hogy nagy meglepetés számomra, hogy most itt lehetek, és elmondhatom elképzeléseimet, hogy ezen az új, számomra is váratlan poszton mit tudok majd tenni.
Előtte azonban engedjenek meg néhány személyes megjegyzést. Én világéletemben az államigazgatásban dolgoztam, ezt tanultam, nagyon sok miniszter mellett volt szerencsém dolgozni. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok - ezt talán kevesen mondhatják el -, hogy én a jelenleg kormánypárti és jelenleg ellenzéki képviselők, politikusok mellett is dolgozhattam, és ez számomra nagyon nagy tapasztalatot jelent.
Tisztában vagyok a szó eredeti jelentésével, hogy a miniszter szolgát jelent. Szolgálni szeretnék, az egész posztot egy szolgálatnak gondolom. Nagyon remélem, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket közszolgálati életutam során megszereztem, ezen a poszton is hasznosítani tudom.
Mindig csapatban dolgoztam. Számomra teljesen természetes, hogy a teljesítmény sohasem egy ember teljesítménye. Ez a miniszterre is igaz, a miniszter is csapatban dolgozik, és akkor tud csak jó eredményt elérni, ha az apparátusával szoros, hatékony együttműködést tud kialakítani. Ez természetesen nemcsak az apparátusra, hanem a külső partnerekre is vonatkozik.
Együtt kell működni a társadalommal, e nélkül eredményt elérni nem lehet. Pontosan tudom, hogy biztos receptek nincsenek. Léteznek különböző iskolák, különböző elméletek, azonban a megfelelő megoldást mindig a konkrét kihívásokra kell konkrétan megtalálnunk, sok jó vagy kevésbé jó lehetőség létezik, amelyekből ki kell választani, hogy melyik lesz a legjobb.
Azt hiszem, hogy itt a legjobbat meg tudjuk találni, amit optimumnak nevezhetek, ahhoz az szükséges, hogy ezek a javaslatok csapatmunka keretében, érdekképviseletekkel, pártokkal együttműködve alakuljanak ki. Nagyon szeretnék mindenkivel együttműködni, tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy ezt tanultam, egész életemben ezt csináltam. Számomra kormánypárti képviselő és ellenzéki képviselő egyaránt kolléga. Lehet, hogy ezt a mai világban kevésbé hiszik el, de miután nekem volt szerencsém mindenféle kormány alatt dolgozni, nagyon jól tudom, és ezt a mindenkori kormányra és a mindenkori ellenzékre mondom, hogy bizony ők is emberek, akik jót akarnak, együtt éreznek és igyekeznek a feladatukat a legjobban ellátni. Én tehát nemcsak a kormánypárt támogatására, hanem valamennyi párt támogatására, együttműködésére számítok, azzal a meggyőződéssel, hogy ha olyan javaslatokkal tud a kormány a parlament elé állni, amelyek az ország fejlődését, előmozdítását szolgálják, akkor itt mi együtt tudunk működni, akkor itt eredmények lesznek. Nem gondolom, hogy a módosító indítványok benyújtása egy pártnak lenne a monopóliuma. Úgy gondolom - és eddig munkám során is igyekeztem mindig így cselekedni -, azt kell nézni, hogy mi a javaslat tartalma, és nem azt, hogy ki nyújtotta be. Tehát minden olyan módosítást, amely a javaslat jobbítására szolgál, már előre is köszönök, és igyekszem ezeknek mindig megfelelni.
Azzal is tisztában vagyok, hogy én egy hosszú, tiszteletreméltó sorban vagyok a tárca egyik képviselője, előttem is voltak kiváló képviselői - kezdve Győriványi Sándor miniszter úrral, egészen Szűcs Erika miniszter asszonyig -, akiknek én ezúton is szeretnék köszönetet mondani, megtiszteltetés volt, hogy köztük és velük, a most nem említett kollégákkal, miniszterekkel is dolgozhattam. Igyekszem a tőlük tanultakat hasznosítani.
Bár hallottam a plenáris ülésen, hogy a politikai ambícióval kapcsolatban volt vita, én mégis szeretném megerősíteni, hogy nekem politikai ambícióm nincs, soha nem szándékoztam politikai pályára menni, és igazából miniszterként, ha megválasztanak, az lesz a célom, hogy az ország javára a lehető legjobb szakmai megoldásokkal tudjak élni. Ezért kívánok dolgozni.
Maga a terület végül is nem idegen számomra, hiszen korábban akár a Gazdasági Minisztériumban, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban, most pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban találkoztam ezekkel a feladatokkal, persze teljesen tisztában vagyok azzal, hogy azért nem mindegy, hogy ezt az ember az asztal melyik oldaláról nézi, intézi. Mindezzel nem kívánom a felelősséget elhárítani, tudom, hogy a tárcát a miniszter vezeti. Ez a felelősség és a számonkérés a tetteimért természetesen számomra is kijár, nem is kérek itt semmilyen mentséget, tisztában vagyok azzal, hogy ezzel szembe kell néznem.
A csapatmunkához még annyit, hogy a kormány is egy csapat, tehát egy tárcavezetőnek, miközben maximálisan igyekszik érvényesíteni a tárcája érdekét, azzal is tisztában kell lennie, hogy más tárcáknak is van érdeke, amely érdekek összehangolása ugyan a mindenkori miniszterelnök feladata, de a miniszterelnök sem tudja jól végezni a dolgát, ha a miniszterek ebben nem nyújtanak segítséget. Kompromisszumkötésre a munkám valamennyi területén szükség lesz, és ennek szellemében igyekszem majd dolgozni.
Ami a képzés területét illeti, én úgy gondolom, hogy a mai világban a képzésnek kulcsszerepe van. Ez a mondat persze valószínűleg senkit nem ráz meg, én sem gondolom, hogy ezzel valami nagyot mondtam, azzal együtt, hogy ez a talán közhelyszerű mondat és annak a tartalma mégis nagyon fontos. Az embert a tudás tette emberré, a tudás tette naggyá, amit talán a legpregnánsabban az egy életen át tartó tanulás fejez ki, ami azt jelenti, hogy kisgyerekkortól egész életen át segíteni, támogatni, biztosítani kell a tudás megszerzésének a feltételeit. Ez egyrészt nyilván azt jelenti, hogy az oktatási tárcával nagyon szorosan együtt kell működni, az oktatási miniszter, az oktatási minisztérium megkülönböztetett szerepet játszik a képzés, a szakképzés, az átképzés, a felnőttképzés területén, úgyhogy a velük való együttműködés, az oktatási törvénnyel való harmonizáció természetesen kiemelkedő jelentőségű.
A másik, amit nagyon sokszor hallottam az utóbbi időben is, de meg kell mondanom, hogy 5 éve, 10 éve és 20 éve is, hogy a képzésnek igazodnia kell a munkaerő-piaci szükséglethez. Az, hogy valaki a munkaügyi tárcától ilyet mond, azt hiszem, megint nem meglepő, de úgy gondolom, hogy a kormányzati stratégiában, a minisztériumi stratégiában a munkaerőpiac-orientált képzésnek kiemelt jelentőséget kell adni. Ez azt jelenti - és már történtek ilyen intézkedések, mint önök is jól tudják -, hogy a hiányszakmák felé való orientációt segíteni kell, elengedhetetlen a szakképzés erősítése, hiszen azt halljuk nap mint nap, hogy dinamikus fejlődésre képes vállalkozások arról panaszkodnak, hogy nem találnak szakképzett munkaerőt, szakmunkásokat.
Azt hiszem, vagyis nem hiszem, hanem vallom, hogy a szakképzés gazdasági növekedési tényező. Lehet valakinek egy ragyogó ötlete, lehet, hogy van hozzá tőkéje, rendelkezik mindenféle anyagi eszközzel, de ha nem találja meg a szükséges tudással rendelkező munkaerőt, akkor ez a fejlesztés, termelés, szolgáltatás meg sem fog valósulni. Valljuk be, hogy nem egy olyan esetről hallunk - és beruházók vagy akár munkáltatói érdekképviseletek, kamarák is panaszolják -, hogy kevés a szakmunkás. Tehát azt hiszem, itt nem lehet mást mondani, mint a szakképzés, a szakmunkáslét becsületének az erősítése nagyon fontos.
Az, hogy mi a munkaerőpiacon kurrens szakma, ezt a kívánságot persze nagyon könnyű megfogalmazni, és nagyon nehéz megvalósítani. A csapatban való gondolkodáshoz az is hozzátartozik, hogy nem hiszem, hogy a hiányszakmákat, hogy mi a munkaerőpiac igénye, ebben a minisztériumnak kell a legfontosabb szerepet játszania. Itt igazából a kamarákra, a gazdaság szereplőire szükséges építeni, ez irányba is voltak és a jelenlegi törvények is tartalmaznak előremutató intézkedéseket.
Igazából maguk a vállalkozások tudják azt, hogy milyen tudásra, milyen képesítésre, képzettségre van szükség. Ők ezt a megrendelést megfogalmazzák felénk, és nekünk az a kötelességünk, hogy ezeknek eleget tudjunk tenni. Ezért is nagyon fontos az integrált képzőközpontok létrehozása, ezért is nagyon fontos a regionális fejlesztő és képző bizottság működése. Tőlük várjuk azt, hogy megmondják, hogy milyen szakmákban kell képzés.
A felsőoktatás nyilván ennek a tárcának nem feladata, de annyit azért itt is szeretnék megemlíteni, hogy igazából ezek az összefüggések a felsőoktatásra is ugyanúgy igazak. A tanulás, a tudás önmagában érték, ez egészen biztos. Ugyanakkor látnunk kell, hogy az is emberi tragédiákhoz vezet, amikor valakinek ambíciója van, megtanul egy nagyon tiszteletre méltó szakmát, tudást szerez, és aztán ezt a tudást nem tudja gyakorolni, esetleg munkanélkülivé válik, vagy olyan szakmát kénytelen gyakorolni, ami igazából nem a szíve vágya. Az ilyen szituáció egy egész életen át tartó keserűséget okozhat.
A képzési koncepció kialakításánál arra is figyelemmel kell lennünk, és ez megint egy munkaerő-piaci kihívás, hogy ha a munkanélküliség alakulását nézzük, akkor teljesen egyértelműen kimutatják a statisztikák, hogy a munkanélküliségi rátánk a képzetlen vagy nagyon alacsony képzettséggel rendelkező embereknél a legrosszabb. Rajtuk csak képzéssel, illetve nyilvánvalóan a szociális rendszeren keresztül is lehet segíteni, de vallom azt a nagyon régi mondást, hogy ne csak rizst adjunk, illetve eleinte adjunk, de tanítsuk meg őket rizst termeszteni. Tehát a feladat az, hogy igyekezzünk az embereket, a munkanélkülieket a munkaerőpiacra integrálni, itt pedig a kulcselem megint csak a képzés. Természetesen az a képzés, amelyen keresztül el lehet helyezkedni.
Azt hiszem, hogy a képzetlenek helyzete nemcsak azon az alapon hátrányos, hogy a munkaerőpiac őket nem tudja felszívni, hanem általában az alacsony képzettségűeknek még az a hátrányuk is megvan, hogy nagyon gyakran őket kiszorítják a munkaerőpiacról. Tehát ha egy diplomást és egy érettségizett munkaerőt összehasonlítunk, és olyan a munkakör, hogy ezt egy érettségizett is be tudná tölteni, viszont van diplomás jelentkező is, akkor az a tapasztalat - az elemzések, kutatások ezt mutatják -, hogy ilyenkor a diplomást alkalmazzák.
Ebből számomra a tanulság az, hogy egy jó kormányzati politikát nagyjából a bölcsődétől a nyugdíjkorhatárig kell átgondolni a képzések területén is. Azért mertem így fogalmazni, jó, elismerem, talán egy kis túlzással, hogy a bölcsődétől, mert számomra nagyon izgalmasak voltak azok a tanulmányok, amelyeket képzéssel foglalkozó közgazdászok, pszichológusok írtak, hogy a tanulási készséget egészen fiatalon lehet megszerezni, 4-6-8 éves korig igazából a kreativitást, a befogadást, a tudásszerzés technikáját tanulja meg a gyerek, és azok a gyerekek, akik ebben az időszakban ehhez a készséghez nem jutnak hozzá, belőlük lesznek aztán a munkanélküliek, a perifériára szorultak, mert a munkaerő-piaci versenyben nem tudnak helytállni.
Ha már a verseny kifejezést kiejtettem a számon, akkor azt is szeretném elmondani, hogy én a versenyt nemcsak hogy nagyon komolyan veszem, hanem úgy gondolom, hogy a világ versenyre épül. Ez akár tetszik nekünk, akár nem, így van, és azt is nagyon jól tudjuk, hogy ez a verseny nem mindig egyenlő esélyek szerint folyik. Tehát ezért is nagyon fontos, hogy a minisztérium esélyegyenlőséggel is foglalkozik. Nekünk a képzések területén is biztosítanunk kell azt, hogy a hátrányos helyzetű családoknál a gyerekek megszerezzék azt a tudást, amivel később integrálódni tudnak a munkaerőpiachoz. Ha szabad talán egy személyes megjegyzést tenni: én amikor egyetemista voltam a Közgazdaság-tudományi egyetemen - ez a '70-es évek eleje, tehát jó régen volt -, akkor ott létezett és egyébként tudom, hogy ma is létezik a Studium Generale mozgalom, aminek pontosan az volt a célja, hogy hátrányos helyzetű gyerekeken segítsünk. Ez tulajdonképpen csak annyiból állt, hogy részben táborokban, részben levelezésen keresztül foglalkoztunk ezekkel a gyerekekkel, és még ma is büszke vagyok arra, amikor a 8 fős csoportomból 6-ot felvettek a Közgazdasági Egyetemre. Ez számomra azóta is egy nagyon nagy eredmény, amire nagyon szívesen gondolok vissza.
Ez a személyes élettapasztalat is megerősített abban, hogy a hátrányos helyzet mellett nem szabad közömbösen elmenni. A hátrányos helyzetű csoportokkal, rétegekkel, személyekkel kiemelten kell foglalkozni, ezt kormányzati feladatnak és felelősségnek érzem.
Ahhoz, hogy a munkaerő-piaci igényeknek a képzés meg tudjon felelni, ehhez a gyakorlati képzésre természetesen nagy hangsúlyt kell helyezni. A szakképzési hozzájárulás rendszere éppen ezért alakult úgy át, hogy aki képzést folytat, az kedvezményben részesül. Aki hiányszakmában folytat képzést, az még nagyobb kedvezményben részesül. Tehát a cél kifejezetten az, hogy a munkahelyeken, a vállalkozásokhoz közel valósuljanak meg ezek a képzések, ami azt hiszem, hogy a legtökéletesebb megoldás, hiszen egy konkrét munkahelyen, a konkrét vállalkozónál olyasmit tanul, amire annak a vállalkozásnak szüksége van. Tehát ez egyfajta garanciát jelent, hogy olyan tudást fog megszerezni, amit aztán hasznosítani lehet. Ezért elemi fontosságúnak tartom a gazdasági kamarákkal való együttműködést és a munkahelyi képzés erősítését.
Ami az anyagi forrásokat illeti, én azt vallom, hogy elég pénz sosincs. Tisztában vagyok vele, hogy a feladat most a válságkezelés, de azért halkan hadd jegyezzem meg, hogy 1974 óta, amikor elhagytam az egyetemet, én olyan kormányt még nem láttam, amely azt mondta volna, hogy a céljai megvalósítására elegendő forrás áll rendelkezésre - és ez normális. Én úgy gondolom, ebben valamennyi kormánynak igaza volt, ebben valamennyi miniszternek igaza volt, mert ambíciójuk volt, szerettek volna a helyzetükön javítani, és egészen biztos, hogy kétszer ennyi forrást is el lehetne eredményesen és hatékonyan költeni. Következésképpen az, hogy a költségvetési források korlátosak, számomra nemhogy nem meglepő, hanem természetes állapot, én még mást nem láttam, és nem is fogok, ezt pontosan tudom. Ezzel együtt azt tudom önöknek mondani, hogy a kormány igyekszik biztosítani a forrásokat a képzésre, így a szakképzés fejlesztésére rendelkezésre állnak uniós források a TÁMOP és a TIOP program keretében, ez mintegy 11 milliárd forint, aminek a keretében tananyagfejlesztés, a pályakövetési rendszerek fejlesztése, az egységes minőségirányítási rendszer bevezetése, tanárok képzése, a vizsgarendszer korszerűsítése és a pályaorientáció fejlesztése valósul meg. A tiszkek szakmai fejlesztésére, eszközeik korszerűsítésére a két program összesen további 13 millió forintot fog nyújtani. És természetesen a felnőttképzésben a kulcskompetenciák fejlesztésére is lesz forrás a "Lépj egyet előre" program keretében, ahol munkahelyi képzések támogatására biztosítanak forrásokat az operatív programok.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak, és ismételten kérem az együttműködésüket. Természetesen tisztában vagyok a politikai viszonyokkal, én az együttműködésüket abban kérem, hogy közösen keressük az ország sorsát, a szakképzés, a képzés, a felnőttképzés helyzetét javító megoldásokat. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, és készségesen várom kérdéseiket, hozzászólásaikat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Megköszönöm a miniszterjelölt úr bemutatkozó szavait.
Tisztelt Bizottság! Mielőtt a kérdésekre, illetőleg a hozzászólásokra sort kerítenénk, kötelességszerűen ismertetem azt a Házszabály rendelkezéséhez a Házbizottság által hozott és azt több ízben megerősített állásfoglalást, amely a miniszterjelöltek kinevezés előtti meghallgatására vonatkozik. E szerint a miniszterjelölt bemutatkozását követő bizottsági kérdések az életútra, az ágazati vezetési elképzelésekre, a jelölt programjára - egyúttal a személyes program ismertetésére is - terjedhetnek ki. Tekintettel arra, hogy a miniszterjelölt meghallgatása megelőzi a kormány, illetőleg a kormányfő bemutatkozó programbeszédét - azt a miniszterelnök úr hétfőre ígérte -, a meghallgatás során kérdés értelemszerűen nem irányulhat konkrétan a kormányprogram tartalmára. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy a miniszterelnök úr a válságkezelésre vonatkozó koncepciójának a vázát ismertette, az publikus, nyilvános, sőt a kormányt támogató képviselők azt aláírásukkal is ellátták, ezekre a szempontokra természetesen kiterjedhetnek a bizottság kérdései.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert szeretném jelezni, hogy a Házszabálynak, illetőleg a Házbizottság állásfoglalásának meg nem felelő kérdéseket és hozzászólásokat nem fogom engedni.
Ezt követően, úgy gondolom, indokolt volna ezúttal két körben, először a kérdések, utána a vélemények, hozzászólások, megjegyzések kategóriájában folytatni a meghallgatást. Először a kérdések következnének, és szigorúan kérdés tartalmú kérdéseket, nem kérdésnek álcázott hozzászólásokat szeretnék kérni, amennyiben vannak ilyenek; ha nincsenek, akkor természetesen áttérünk a hozzászólásokra. Kérdezem tehát, van-e valakinek kérdése a jelölthöz. (Kormos Dénes jelentkezik.)
Kormos képviselő úr!
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Miniszterjelölt Úr! Két kérdésem lenne. Elöljáróban talán annyit, hogy ez a rövid idő, amely a felkérés és a meghallgatás között eltelt, nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy minden részletproblémát át lehessen tekinteni, és nyilvánvalóan a felvezetőben is általánosságokban hangzott el néhány irány, elképzelés a programról, ami ebben az esetben érthető. Amire rá szeretnék kérdezni, az az, hogy a szakképzés, a szakképzés tartalma, a hiányszakmák vonatkozásában szó esett a kamarákról, a jelölt úr jelezte, hogy a velük való kapcsolat és egyeztetés fontos, de nem tett említést a regionális képzésfejlesztési bizottságok helyéről és szerepéről, azoknak a mozgásteréről. Hogyan hogy látja a regionális képzésfejlesztési bizottságokat, hogyan kíván az elkövetkező időszakban a minisztérium ezekre a szerződésekre, már működő szerveződésekre támaszkodni?
A másik kérdésem az lenne, hogy egy korábbi országgyűlési határozat érint két tárcát, a jelölt úr tárcáját is, ami a nemzeti tehetségprogramra vonatkozik, és a nemzeti tehetségprogram forrásának, illetve a Nemzeti Tehetség Alap egyik forráseleme a Szakképzési Alap meghatározott részének a 3 százaléka. Szó esett arról is, hogy verseny és versenyhelyzet van, annak ellenére, hogy válság időszakát éljük, de hogy melyik nemzet hogy és milyen eséllyel tud kijönni ebből a válságból, és hogy az újrapozícionálásban milyen esélye lesz, abban, én úgy gondolom, a mesterségekben tehetséges fiatalokra és általában a tehetséges fiatalokra alapvető szerep hárulhat. Hogy látja ennek az alapnak a helyzetét, biztosíthatóságát? Mert a korábbiakban olyan információk láttak napvilágot, mint hogyha ez a forrás bizonytalan lenne a minisztérium részéről, holott van egy érvényes országgyűlési határozat ennek a végrehajtására?
Köszönöm szépen, ez a két kérdésem lenne.
ELNÖK: Köszönöm. (Dr. Hoffmann Rózsa és Almássy Kornél jelzésére:) Hoffmann Rózsa képviselő asszony, aztán Almássy képviselő úr.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): (Hangosítás nélkül:) Köszönöm, elnök úr. Az idő rövidsége miatt távirati stílusban szeretném a kérdéseimet feltenni, először az életúttal kapcsolatban, amiről hallottunk. Ha jól látom az életrajzában, akkor 1990 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal olyan minisztériumokban dolgozott, amelyeknek közvetlen köze volt a szakképzéshez. Kérdezem, hogy személy szerint ön, illetve az ön irányítása alatt álló terület mit tett annak érdekében, hogy jobban átlátható legyen a képzési szerkezet, hogy az Állami Számvevőszék ne kényszerüljön olyan jelentést tenni, mint amilyet tavaly tett... (Edelényi Zsuzsánna közelebb húzza dr. Hoffmann Rózsához a mikrofont. - Közbeszólás: Nem lehet hallani.) Bocsánat, itt közben zörögtek. (Közbeszólások.) ...A hiányszakmáknak és a divatszakmáknak még a definiálása is pontatlan volt az ÁSZ tavalyi jelentése szerint, tehát azt kérdezem, mit tett annak érdekében, hogy legalább átlássuk a hiány- és a divatszakmákat, hogy pontosabb információk legyenek ezen a téren.
A második kérdésem, hogy milyen konkrét személyes intézkedése volt, illetve mit tervez annak érdekében - ez nem hangzott el, ha jól hallottam -, hogy ez az iszonyatos lemorzsolódás, amely megközelíti a 30 százalékot, megszűnjön a szakképzésben.
A harmadik kérdés: úgy látom, hogy önnek középfokú angolnyelv-ismerete van. Hogy ítéli meg, elegendő-e ez egy leendő kormánytagnak, akinek rengeteg nemzetközi kapcsolata lesz, hiszen a külföldi partnerekkel idegen nyelven való tárgyalás emeli Magyarország és a kormány presztízsét.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt Almássy képviselő úrnak megadnám a szót, szeretném jelezni, hogy vagy a technika vagy a terem akusztikus adottságai miatt a képviselők elég nehezen hallhatók, a jegyzőkönyvvezetők sem igen tudják követni. Ezért tehát kérném a hozzászóló képviselőket, hogy lehetőség szerint hangosan próbáljanak beszélni és közel a mikrofonhoz, a többi képviselőt, illetőleg vendégeinket pedig arra kérném, hogy az alapzaj minimalizálásával tegyék lehetővé a munkát.
Almássy képviselő úré a szó!
ALMÁSSY KORNÉL (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Én három kérdést szeretnék gyorsan megkérdezni az idő rövidsége miatt.
Az első kérdésem: ön említette, miniszterjelölt úr, hogy a felsőoktatás kérdése nem tartozik a tárca területéhez, de azért érdekelne, hogy a felsőfokú szakképzés tekintetében kíván-e valamifajta kezdeményezést az oktatási tárcával, hiszen évről évre ezen a területen a jelentkezők száma finoman szólva sem nő. Azt gondolom, hogy ez egy olyan terület, ami lehetőségeket rejt magában, és lehet, hogy ezeket a forrásokat más területen, akár a szakképzés területén hatékonyabban lehetne hasznosítani.
A második kérdésem szintén a miniszterjelölt úr hozzászólásából fakad. Említette a tiszkeknek jutó forrásokat. Nekem az a kérdésem, hogy nem gondolja-e a miniszterjelölt úr, hogy legalább egy vizsgálatot, közvélemény-kutatást, egyeztetést kellene a szakmai szervezetekkel vagy a szakma képviselőivel a tiszkek tekintetében véghez vinnie, mert igen vegyes a kép a tiszkek megítélésében is. Nagyon sokan úgy érzik, hogy duplikálva van a rendszer, nagyon sokan úgy érzik, hogy széttagoltabb lett a rendszer, nagyon sokan úgy érzik, hogy a jól működő, egyébként kiválóan működő szakközépiskolákkal - hogy mondjam - nem tesz jót ez a rendszer.
A harmadik kérdésem pedig nem az oktatásra irányul, hanem az életútjára, mármint a legutolsó feladatára. Ön a társadalmi párbeszéd fórumának működtetéséért volt felelős. Ha jól tudom, akkor a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatai felügyeletének a kezelése az ön minisztériumához tartozott. Itt is az a kérdésem, hogy nagyon sok panasz érkezik, hogy elképesztő feltételeket szabnak 1-200 ezer forintos támogatásokhoz jól működő, valós civil munkát végző szervezeteknek. Nagyon-nagyon nehéz az elszámolási rendszer, nagyon pontatlanok a kifizetések. Kérdezem, hogy ezen a területen kíván-e felülvizsgálatot tartani, kívánja-e ennek a területnek a megreformálását? Köszönöm, ez a három kérdésem lett volna.
ELNÖK: Köszönöm. Kuzma képviselő úr!
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Két-három kérdést szeretnék feltenni. Mégpedig, hogy a rendkívüli módon szűkülő munkaerő-piaci körülmények között milyen intézkedéseket kíván tenni miniszter úr a szakképzés, illetve a felnőttképzés területén, hogy egy kicsit elmozduljunk, hiszen a közoktatás egyik legneuralgikusabb pontja a szakképzés, és minden intézkedés, amit eddig tettünk, eredménytelen volt, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Szintén a tiszkes problémához szeretnék kérdezni: hogyan ítéli meg ön az újonnan létrejött tiszkeket, azok működését, és a tiszkeket milyen forrásból és mennyi ráfordítással kívánja működtetni a jövőben, mert megítélésem szerint ezen szervezetek működtetése nincs pillanatnyilag olyan szinten megoldva, mint az indokolt lenne. Tehát a tiszkek jelene és jövője.
A lemorzsolódás volt. Mondta ön, hogy a szakképzés fejlesztése területén számtalan TIOP és TÁMOP-forrás áll rendelkezésre. Egy része el is jut az iskolákhoz, ezzel együtt hogyan ítéli meg, és hogyan egyeztethető össze az ön számára a regionális szakképzési fejlesztési pénzek zárolása, az Arany János szakiskolai program zárolása, illetve a nemzeti tehetséggondozó program zárolása, amely úgyszintén jelentős mértékben érinti a mai magyar szakképzést. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. További kérdés? Földesi képviselő úr!
FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Több kollégám, képviselőtársam kérdezett vagy kérdez öntől a szakképzés jövőjét illetően. Én hadd mondjam el fél mondatban egy múlt heti élményemet. Az én lakhelyemen került megrendezésre az elmúlt hét elején az önök minisztériumának megbízásából a Nemzeti Szakképzési Intézet keretén belül lebonyolításra kerülő országos faipari technikus verseny. (Pokorni Zoltán: Kozma Lajos?) Nem volt neve. Tehát az évenként megrendezendő, technikusoknak szóló, a faipari szakmacsoportban megrendezésre kerülő verseny, ahol nekem módom volt a szervezőkkel beszélgetni, az ország tíz legjobb technikusjelöltjét láttuk vendégül, és tapasztalta meg az ember az ő felkészültségüket mind elméleti, mind gyakorlati értelemben.
Én ott a szervezőktől kérdeztem, hogy mit tapasztalnak a mai magyar szakképzésben, hogyan alakul a szakképzés jövője, milyen gyerekanyag, milyen utánpótlás van ezen a területen. A szervezők nagyon önkritikusan elmondták, hogy ők sok-sok éve szervezik ezeket a versenyeket, és évről évre kevesebben neveznek be ezekre a versenyekre, és évről évre romlik a gyerekanyag minősége, a tanulók felkészültsége, azzal együtt is, hogy természetesen, aki már erre az országos versenyre eljut, az egy komoly szakmai színvonalat képvisel.
Nyilván ez egy általános kérdés, de szeretném megkérdezni, hogy a tárca vezetésének, személy szerint önnek milyen elképzelései vannak - nyilván a kormányzati programokon belül -, hogy Magyarországon ezt a nagyon súlyos kérdést, a foglalkoztatás jövőjét abban a metszetben, hogy a szakképzés és a technikusképzés hogyan alakul a következő időszakban, ezt hogyan képzeli vagy mi erről a véleménye? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Bizottság! Mielőtt továbbadnám a szót, kérem, hogy az alapzaj minimalizálására irányuló kérésemet szíveskedjenek tiszteletben tartani. Pokorni képviselő úr kért szót.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Kedves László! Nem tudom eldönteni, hogy most tegeződjünk vagy magázódjunk, mert húsz éve ismerjük egymást, majd kialakul valahogyan.
Gondolom, hogy Simon Gábor és Korózs Lajos képviselőtársaink azért ülnek ott, persze egy kérdésem erre is vonatkozik, hogy kívánsz-e változtatni a tárca vezetői körében? Maradnak-e az államtitkár urak vagy mennek? Vagy majd később döntöd ezt el, mérlegeled? Bár nyilván, ha itt ülnek melletted, akkor gondolom, most már maradnak.
Igazán engem egy kérdés foglalkoztat, de ezt megkérdezhetném a folyosón is, hogy miért vállaltad el a felkérést (Derültség.), mert tényleg azt a területet, amit te vittél, a munkaügyi egyeztetést, az egy jól megfogható, kézben tartható dolog. Nem tudom, hogy a szakképzéssel foglalkoztál-e valaha. Nekem mindig is az volt a véleményem, hogy nem a munkaügyi tárcánál van a helye a szakképzésnek, hanem az oktatási tárcánál, most már itt van egy ideje. Nem baj, ha a miniszter nem ért hozzá, tehát ez nem okoz problémát, csak legyen valaki a tárcánál, aki ért hozzá. Nem tudom, ki lesz az, tudhatjuk-e a nevét? Most itt kérdezgettem a többieket, hogy eddig ki felügyelte igazán a szakképzést, de nagyon nem tűnt fel az illető szakember.
Van egy konkrét ügy, itt többen utaltak rá, talán éppen Kormos Dénes, hogy ez a zárolt pénz most zárolva van, nincs zárolva, ez a nemzeti tehetségprogramot igen érzékenyen érintené, az Arany János-programot, az érettségi fejlesztését, de azok a hírek, hogy a Munkaerő-piaci Alap képzési részéből 4 milliárdot Szűcs Erika miniszter asszony zárolt, és ezek azok a pénzek, amelyekből ezeket a nekünk fontos, az oktatási bizottság itt ülő embereinek nyilván személy szerint is fontos ügyeket szerette volna megvalósítani Hiller miniszter úr. Kérlek, mondj erről valamit, mert ezek most futó, abszolút égető kérdések.
Nekem igazából egy tartalmi kérdésem van, ami szerintem egy fontos dilemma, és nem volt világos számomra, hogy neked ebben van-e véleményed, vagy hogy hol állsz. Mert egyfelől beszéltél a túlképzettség személyiségromboló hatásáról, hogy milyen szomorú, ha egy fiatal ember tanul valamit, és utána nem tud elhelyezkedni azon a téren, amit tanult, ugyanakkor azt is elmondtad, hogy egyetlenegy dolog véd igazán a munkanélküliségtől, az pedig a képzettség. Ezt a dilemmát nagyjából a legfrappánsabban mindig Demján Sándor szokta megfogalmazni; Demján Sándor néha a televízió kamerája elé áll, és azt mondja, hogy nem kell annyi egyetemista, miközben nincs vízvezeték-szerelő. Ebben neki mélységesen nincs igaza, tudniillik nem azért nincs vízvezeték-szerelő, mert túl sok az egyetemista, hanem azért, amit Hoffmann Rózsa mondott: mert azok a fiatalemberek, akiket ma vízvezeték-szerelőnek kellene képezni, lemorzsolódnak, kiperegnek, a fiatalok 27-28 százaléka hagyja abba a képzést a képzési idő alatt. Csak nehéz hozzászokni, hogy ma nem a kvázi középosztály gyerekei mennek vízvezeték-szerelőnek, akik mondjuk 30 vagy 40 évvel ezelőtt annak mentek; ma nagyrészt a legszerencsétlenebb, a legelesettebb családok gyerekei, a cigány gyerekek a szakképzés alanyai, és ha a munkaügyi miniszter megfeszül, akkor sem fog a középosztály lemondani arról az ambíciójáról, hogy a gyerekeinek diplomát adjon a kezébe.
Ez a dilemma létezik, és erre hol ilyen, hol olyan válaszok születnek a kormány háza tájáról: néha csökkenteni akarják az egyetemi férőhelyek számát, korlátozni akarják a diplomához jutás lehetőségét, máskor belátják, hogy ez nem lenne helyes, ez egy fontos ambíció, egy felhajtóerő, ugyanakkor nem látjuk azt az igazi változást, hogy hogyan tegyük alkalmassá a magyar szakképzést arra, hogy ezeket a sokkal inkább megváltozott helyzetű, nagyon nehéz sorból jövő gyerekeket a képzésbe egyáltalán bevonja, hogy motiválttá tegye őket. Én ezt tartom ma a magyar szakképzés legnagyobb gondjának, és nem volt számomra világos, hogy te mit gondolsz erről, vagy hogy a kollégáid mit javasolnak számodra e tekintetben, mert így is és úgy is lehetett érteni mindazt, amit mondtál.
Ennyi, ez lett volna az utolsó kérdésem.
ELNÖK: Amennyiben további kérdés nincsen (Senki nem jelentkezik.), akkor, ha megengedik, az elnöki szerepből kiesve, képviselőként én is feltennék egy kérdést, amely elég szorosan kapcsolódik ahhoz, amit Pokorni Zoltán képviselőtársunk az utolsó kérdésében megfogalmazott, némileg annak az ellentéte.
Valóban ismerjük és tudjuk azt az összefüggést, hogy a diplomások körében a foglalkoztatottság nem marad el jelentősen a nyugat-európai szinttől, magasan képzett szakmunkásból ráadásul még hiány is van az ország több területén, az iskolázatlan és képzetlen rétegek tekintetében marad el a foglalkoztatottság jelentősen az európai átlagtól. Kirívóan alacsony ez azok körében, annak a 20-25, néha 30 százalékra tett népességnek körében, akik a - csúnya szóval - funkcionális analfabéták, tehát akik a közoktatásból úgy esnek ki, hogy a legalapvetőbb készségekkel, képességekkel sem rendelkeznek. Világos, hogy az ő foglalkoztatásuk - ellentétben az ország egyébként természetes igényével - nem a magas hozzáadott értékű, a külföldi működő tőke által preferált ágazatokban, hanem a kifejezetten alacsony hozzáadott értékű, igen munkaigényes ágazatokban képzelhető el. A kérdésem az, hogy ezeknek az esetében, akik esetében tehát az élethosszig tartó tanulásra nem nagyon számíthatunk, tekintettel arra, hogy a tanuláshoz szükséges legalapvetőbb készségekkel sem rendelkeznek a közoktatás elhagyását követően, ezeknek az esetében van-e a jelölt úrnak, illetőleg a kormánynak elgondolása arra nézve, hogy ebben a legfájóbb szegmensben hogyan lehet a foglalkoztatást érdemben javítani.
Köszönöm szépen... (Révész Máriusz: Ez már a kormányprogramra vonatkozik, nem?) Ha a jelölt úrnak van elképzelése, azt szívesen hallgatom meg, ha be tud számolni a kormányprogramnak, mint említettem volt, a miniszterelnök úr által már nyilvánosságra hozott elemeinek az ezzel való kapcsolatáról, azt örömmel veszem. Ha ez majd a miniszterelnök úr hétfői szózatában fog szerepelni, akkor természetesen tudomásul veszem, hogy nem fog erre válaszolni.
Kérdezem, hogy van-e még kérdés, avagy a kérdések körét lezárhatjuk. (Senki nem jelentkezik.) Úgy látom, igen. Akkor a miniszterjelölt úrnak adom meg a szót válaszadásra, és utána következnek a hozzászólások.
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt válaszai
DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen. Nem a kérdések sorrendjében szeretnék válaszolni, hanem egyfajta, nyilván általam kitalált logika mentén haladva, és Pokorni képviselő úr kérdéseivel szeretném kezdeni. Számomra megtisztelő a tegezés. Valószínűnek tartom, hogy a "miniszter úr"-ra nem fogok mindig reagálni, amennyiben ezt a tisztet elnyerem, a "Laci" sokkal biztosabb, és egy percig sem gondolom, hogy a mi régi jó viszonyunknak meg kellene változnia, ha most velem netán ez történne. Tehát kifejezetten köszönöm a tegeződést, ez számomra örvendetes és megtisztelő.
Az első kérdés az volt, hogy kívánok-e változtatni az államtitkárokon. Ez a miniszterelnök úr hatásköre, én olyan kezdeményezést nem fogok tenni, hogy ez változzon.
A második kérdés az volt, hogy miért vállaltam el. A kérdés nagyon jól sejteti azt az elgondolásomat, hogy én azzal számoltam - és ezt sem illik eltitkolni -, hogy az új kormányban szakállamtitkárként folytatom a munkát. Én voltam a legjobban meglepve a kérdéstől, és ez nem úgy történt, hogy kaptam egy jelet, és mondtam, hogy igen, igen, igen, most; nem, ezen én nagyon sokat tipródtam, gondolkodtam. Nagyon sok embert, kollégát, barátot megkérdeztem, és meg kell mondjam, nagyon rábeszéltek, azt mondták, hogy én ezen a poszton tudok majd segíteni. Ez volt igazából az, amiért elfogadtam. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez egy hálás szerep. Nagyon nehéz ebben az országban most miniszternek lenni, számítok is az álmatlan éjszakákra, de, mondom, az a meggyőzés mondatta ki velem az igent, hogy nagyon sokan azt mondták, hogy én itt tudok majd segíteni, el tudom látni a feladatot. Ez természetesen nem garancia, de a döntésemet igazából ez befolyásolta. Rábeszéltek.
Ami a szakképzés területén az előéletemet illeti - és itt Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak is szeretnék válaszolni -, én ezt a kérdést teljesen indokoltnak érzem, tehát még a látszatát is szeretném elkerülni, hogy ez a személyem elleni támadás lenne. Nem, ez egy abszolút jogos kérdés. Amikor a bevezetőben említettem, hogy a minisztériumnak milyen széles a spektruma: foglalkoztatás, munkaügyek, munkajog, bér, érdekegyeztetés, szociális terület, esélyegyenlőség, fogyasztóvédelem, civilügyek - és egy-két dolgot még biztos ki is hagytam -, ezzel én arra is utalni kívántam, hogy szerintem nem létezik olyan ember, aki minden területnek egyformán szakértője. Meg kell mondanom, a döntésemben ez is benne volt, hogy ha azt tudtam volna mondani, hogy nevezzék ki miniszternek X. Y-t, mert ő valamennyi területen egyformán szakértő, akkor ezt nem is vállalom, de véleményem szerint ilyen ember a világon sincsen. Ezt őszintén meg kell mondani. A legtöbb minisztériumnak nagyon átfogó spektrumú, egymástól esetenként igen távol álló szakterületei vannak. Te úgy fogalmaztál, hogy nem baj, ha a miniszter nem ért hozzá, én ki merem mondani, hogy nyilvánvaló, hogy nem érthetek mindenhez egyformán, van, amiben mély jártasságom van, van, amivel kevésbé foglalkoztam, van, amelyről nyilván nagyon sok értekezleten, tárgyaláson, könyvekből szereztem információt. De egészen másnak tekintem azt, amikor egy munkában részt vettem, mint azt, hogy ha erről olvastam vagy értekezleten hallottam, de tulajdonképpen felelősségem a témában nem volt. Tehát nem éltem át a mindennapi munkákat.
Ezzel arra is szeretnék utalni, hogy én a szakképzésben mit tettem, az a korrekt válasz erre, hogy soha nem volt a szakképzés a területem. Tehát semelyik minisztériumban nem voltam szakképzésért felelős helyettes államtitkár vagy most szakállamtitkár. Következésképpen miniszteri értekezleten, a konzultációkon vehettem részt, de a javaslatot már a tárca vezetése számára sem én készítettem, tehát azt hiszem, hogy ilyen felelősség nem érhet.
A minisztérium azonban nem attól minisztérium, hogy van egy miniszter, aki valamennyi területben egyformán profi, hanem attól, hogy van egy apparátusa, és az apparátusában viszont minden területre vonatkozóan léteznek profi szakemberek. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a foglalkoztatásért és szakképzésért felelős szakállamtitkár asszony Székely Judit, aki ezért a területért felelős, és azzal számolok, hogy ezt a munkát ő folytatni tudja, nagyon szeretnék vele dolgozni. Tehát a kontinuitás ebben a tekintetben megmarad, és természetesen van érintett főosztály is, Mátyus Mihály főosztályvezető úr irányításával, akinek a munkájára ugyancsak számítok. És ha már személyek felmerültek, akkor szeretném jelezni, hogy én nem nagyon szoktam szórni az embereket, és ezen nem is kívánok változtatni. Nagyon-nagyon tisztelem azt a tudást, amit a kollégák egy munkahelyen hosszú idő alatt be tudtak tölteni, az általam irányított területen olyan kollégák is vannak, akik még az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban is dolgoztak, és kiválóan tudok velük együttműködni. Magyarán: egyáltalán nem gondolom azt, hogy mert én miniszter lettem, ezért holnaptól okosabb leszek. Nem leszek okosabb. Nem gondolom azt, hogy ha miniszter leszek, akkor azokkal, akikkel eddig együtt tudtam működni, most a jövőben nem fogok tudni együttműködni.
Azt gondolom, hogy nekem kell a megváltozott szerephez alkalmazkodni és együttműködni a nagy tudású kollégákkal. Az az én felelősségem, hogy a megfelelő javaslatokat közösen ki tudjuk alakítani.
Ami a konkrét kérdéseket illeti, a Munkaerő-piaci Alap zárolása. Mindenekelőtt, és elnézést, ezzel mindig vissza fogok élni, hogy mindenféle kormány alatt dolgoztam, mert így tudom, hogy tudják, hogy a kormány egy megszorító intézkedést sohasem jókedvéből hoz. Ez teljesen világos. Tehát a zárolás egy kényszerintézkedés, az nem egy program része, hanem egy aktuális költségvetési helyzetnek, illetve egy válsághelyzetnek - egy olyan válsághelyzetnek, ami nem magyar, hanem világgazdasági - egyik eleme. Annyit még hozzátennék, hogy nem Szűcs Erika miniszter asszony, hanem a kormány zárolta ezeket a forrásokat. Azt hiszem, a téma egyébként inkább az oktatási tárcát illeti, és remélem, nem leszek sportszerűtlen, ha ennek a kérdésnek a megválaszolását a következő napirendre ajánlom, bár ismétlem: én szolidáris akarok lenni a minisztertársakkal is, de ez igazából nem a mi területünk.
Ami a lemorzsolódást illeti, teljesen egyértelmű, hogy ez egy nagyon fontos probléma. Két fontos intézkedést tervezünk. Rögtön szeretném jelezni, hogy nem én találom ki ezeket, ezeken a tárca már dolgozik. Ezt teljesen világosan kell látni, és ez megint egy kicsit általános megjegyzés, talán a felsőoktatásban elhangzottakra, hogy különböző nézetek léteznek a felsőoktatási létszámmal kapcsolatban is. Én beszéltem olyan kiváló professzorral, aki elmagyarázta nekem a kiszorító hatást, aki hevesen letolt engem, mondta, hogy "tudom, nem a te hatásköröd", de azért nagyon keményen letolt, meg azt mondta, hogy "mondd meg a miniszterednek". Becsszóra nem tudom, hogy melyik kormány alatt volt, tehát nehogy valaki úgy érezze, hogy ellene irányuló támadás, nem is emlékszem rá, de ő azt mondta, hogy ez szerinte nem jó. Én nem állítom, hogy igaza van, csak arra szeretnék utalni, hogy ilyen nézetek léteznek. A probléma nagyon összetett.
Visszatérve a lemorzsolódásra: az egyik, amit szeretnék, ha a közeljövőben megvalósulna, az az előrehozott szakképzés 14 éves kortól. Ez azt jelenti, hogy ha ez már megkezdődhet, akkor 17 évesen végezhet, megfelelő szakmával, munkaerőpiacra orientált szakmával rendelkezhet, és emellett természetesen az általános képzésben is részesülne. Tehát a javaslat lényege a szakképzési korhatár előrehozása 14 éves korra.
A másik pedig a szakiskolai ösztöndíjprogram bevezetése. Ez a törvénytervezet már a parlament előtt van, és reményeink szerint mintegy 30 ezer tanuló részesülhetne ebben, számítunk arra, hogy a parlament ezt a javaslatot elfogadja.
A hiányszakmák. Én próbáltam erről a bevezetőben is beszélni, bizonyára nem kielégítően. A hiányszakmákkal kapcsolatban az álláspontom lényege az, hogy hiányszakma az, amit a vállalkozók keresnek és nem találnak. Tehát azt, hogy mi a hiányszakma, azt nem a szociális és munkaügyi miniszter, sőt nem a minisztérium apparátusa fogja megmondani, hanem nekünk itt figyelnünk kell a vállalkozókra, ők megmondják. Hogyan tudjuk kezelni, mert ezzel a válaszomnak nem az a lényege, hogy akkor a minisztériumnak ebben nincs felelőssége. Van, tisztában vagyok vele. Az elképzelésünk pedig az, hogy a kamarával együtt megkeresünk olyan 8-9 ezer céget, itt felmérést készítünk a munkaerő-gazdálkodásról, a terveikről, milyen létszámfelvételben, elbocsátásokban gondolkodnak, ezeknek az összetétele milyen. Tehát arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy mi az, amit keresnek, és mi az, amit nem keresnek, sőt inkább szabadulni szeretnének tőle, hiszen az teljesen világos - ez is minden kormány számára és minden gazdaság számára kihívás -, hogy a technológia folyamatosan megújul, a munkaerő-piaci szerkezet folyamatosan változik, a képzéssel ehhez nekünk alkalmazkodni kell.
Tehát ez a felmérés, ami megítélésem szerint reprezentatív felmérésnek minősülhet, ebből kiderülhet igazából, hogy mi a kereslet, melyek azok a szakmák, ahol túltelítettek, illetve melyik az, ami hiány. Persze, nyilván itt nem lehet megállni, ez a vizsgálat azért történik, hogy ebből levonjuk a megfelelő következtetéseket a képzési politikára vonatkozóan.
A másik, és itt aztán végképp nem lehet másra mutogatni, csak magunkra, az a munkaerő-piaci szervezet információi, hiszen ők mindig kapcsolatot tartanak a munkáltatókkal, nyilatkoztatják őket az álláshelyekről, számon tartják az üres álláshelyeket, vizsgálják, hogy akik regisztrált álláskeresők, ők milyen képesítéssel, szakmával rendelkeznek. Tehát a szakmai összetételről nekünk eddig is voltak adatok, és ezekre az adatokra továbbra is számítunk.
Ha már a munkaerő-piaci központot megemlítettem, és ezzel talán át lehetne térni a tiszkekre is, illetve a regionális képzésekre. Én nagyon nagy híve vagyok a decentralizációnak abban az értelemben, hogy a tudás, amikor azt mondtam, hogy nem igaz az, hogy mindent a miniszter tud, hanem a miniszter és a csapata, az apparátusa együtt rendelkezik a tudással, akkor ezt a gondolatot azzal folytatni lehet, hogy szerencsére ez egy olyan minisztérium, amely országos hálózattal rendelkezik, tehát ez igaz a képzésre, igaz a foglalkoztatás-politikára. Tehát a munkaügyi központok, amit egyébként a ház szakzsargonnal csak úgy hív, hogy "a szervezet", azzal az együttműködés rendkívül fontos, hiszen a konkrét ismereteket onnan kapjuk. Ezt nem tankönyvekből olvassuk ki, hanem a munkaügyi központok, a képzőközpontok rendszeresen elemzéseket végeznek, amelyek nélkülözhetetlen információt adnak a munkánkhoz.
Ami a tiszkeket illeti, én nem gondolom azt, nem az a meglátásunk, hogy ez a rendszer széttagolt lenne, sőt éppen az volt a cél, hogy ez az integrációt szolgálja. Ezt egy koordinációt erősítő eszköznek tekintjük, és az ösztönzőrendszereket is ennek a szolgálatába kívánjuk állítani.
Ami a munkaerőpiac szűkülését illeti, ez persze tény, de szeretném jelezni, hogy ez a válság következménye. Itt mindenképpen meg kell különböztetni - ahogy a sakkban szokták mondani - a stratégiát meg a taktikát, hiszen a stratégia bővülő munkaerőpiaccal számol, a foglalkoztatáspolitikai törekvésünk nyilvánvalóan a munkahelyek számának a növekedése, ezzel együtt azt tudom mondani, hogy egy válsághelyzetben, most a foglalkoztatáspolitika centruma vagy elsőszámú prioritása a munkahelyek megőrzése, megmentése lesz, mert ebben a szituációban nem cselekedhetünk mást. Úgyhogy én a szűkülő munkaerőpiacból nem vonnám le azt a következtetést, hogy eredménytelenek voltak az intézkedéseink. Egyébként az eredmények megjelenéséhez igazából három-négy esztendő is szükséges, én tehát inkább türelmet kérnék, hogy ezt értékelni tudjuk.
A regionális fejlesztő és képző központok megítélésem szerint működnek, a feladatuk továbbra is a szakképzés arányainak és irányainak a meghatározása lesz. Számomra az ilyen testületek, amelyben jelen vannak a gazdasági szereplők, mindig megkülönböztetett jelentőséggel bírtak. Az embereket, ha úgy tetszik, az érdeklődésük, az orientációjuk, a tudásuk, nagyon sok minden megkülönbözteti, nekem már csak előéletemből adódóan is kulcsfontosságú az érdekképviseletekkel, a társadalmi, gazdasági aktorokkal való együttműködés. Én a képzőközpontokban az intézményes biztosítékát látom annak, hogy ez az együttműködés megvalósul. A feladataikat egyébként a szakképzési törvényben rögzítettük, és ebbe beletartozik az is, hogy a működési forrásaik biztosítottak legyenek. Persze hogy ez elegendő vagy nem elegendő, ez ügyben - akár lehet érvelni ellenem - az van, amit elmondtam: én vallom, hogy elegendő pénz soha nincs. Nem akarom most azt mondani, hogy elegendő; nem, jobb lenne, ha több lenne, a törekvés az, hogy minél több legyen, de én mindig fegyelmezett köztisztviselő voltam, és nem gondolom, hogy a Pénzügyminisztérium költségvetési politikáját... Nem gondolom, hogy amit korábban a Pénzügyminisztériumban, illetve pályafutásom során a költségvetési politikáról tanultam, az most, holnaptól fogva rám ne vonatkozna.
A 2010-2011-re vonatkozó döntéseket, amelyek az RFK-knál a további működést biztosítják, idén szeptemberig szeretnénk meghozni.
A szakképzetlen álláskeresőkkel kapcsolatban az "Út a munkába" program kifejezetten megfogalmaz javaslatokat, gondolok itt a 35 év alatti szakképzetlenek esetére. Ez nem a közfoglalkoztatás, illetve a pénzbeli ellátás feltétele, hanem a képzésben való részvételüké. Itt megint a munkaügyi központok fontos szerepére gondolok - és ez nagyon fontos azoknak az esetében, akik funkcionális analfabéták vagy nagyon alacsony képzettséggel rendelkeznek -, tisztában kell lennünk azzal, és a tárca ezzel tisztában is van, hogy ha itt csak munkahelyeket ajánlunk fel, akkor nem érünk el eredményt, akkor az történik, hogy panaszok érkeznek hozzánk, hogy felajánlottak állást, felajánlottak állást, nem fogadta el. Egyébként ez azért is veszélyes lehet, mert ez - hogy mondjam? - bizonyos előítéleteknek adhat táptalajt, hogy egész konkrétan fogalmazzak: nagyon könnyen megfogalmazódik, hogy ezek az emberek nem akarnak dolgozni. Én azt hiszem, hogy ez a felfogás, amellyel azért gyakran találkozunk - most közfelfogásra utalok természetesen, nem a tisztelt bizottságot kívántam minősíteni, egy közfelfogásról beszélek -, amikor az a látszat, hogy valaki nem akar dolgozni, nagyon gyakran hamis látszat, mert szeretne dolgozni, csak hiányoznak hozzá készségek, hiányzik hozzá a képzés, a tudás. A munkanélküli-politikának, a munkanélküliség mérséklésére irányuló politikának fontos része tehát, hogy nem csak munkahelyet kell ajánlani a meglévő készletből, a kulcselemét igazából pontosan abban érzem, hogy képzéssel támogatott munkahely-keresési programok induljanak.
Hogy milyen képzésre van szükség, abban teljesen egyetértek... (Zaj.)
ELNÖK: Bocsánat, egy pillanat! Tisztelt bizottság, kérem, tiszteljük meg a jelöltet azzal, hogy meghallgatjuk a szavait. Köszönöm szépen.
DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszterjelölt: A kulcskérdés itt tehát pontosan az, hogy a képzési programokat, azt kell mondanom, majdhogynem személyre szólóan kell kialakítani. Tehát teljesen más jellegű képzés kell a funkcionális analfabétának, mint egy érettségivel rendelkezőnek, a differenciált megközelítés elkerülhetetlen. Összefoglalva az a válaszom erre a kérdésre, hogy fokozatosan - egyébként nagy türelem és sok idő is szükséges ehhez - kell ezeket az embereket visszavezetni a munka világába, és itt a képzésnek meghatározó szerepe van, képzés nélkül eredményt nem érhetünk el.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
Tisztelt Bizottság! Akkor a második kör következik. Akinek véleménye van az elhangzottakról, a jelölt személyes életútjáról, ebből adódó alkalmasságáról, az, kérem, most ossza meg a bizottsággal. (Tatai-Tóth András és Révész Máriusz jelentkezik.) Tatai-Tóth András képviselő úr kért elsőként szót, aztán Révész Máriusz következik.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Képviselőtársaim felvetették a lemorzsolódás és a szakképzés, szakmunkásképzés területén jelentkező gondokat. Én csak arra szeretnék reagálni, hogy megnyugtató volt, hogy a miniszterjelölt úr hasonlóképpen fontosnak tartja ezt. Annyit szeretnék még jelezni, hogy a bizottság ülésein és egyéb szakmai fórumokon is az államtitkár asszonnyal, Székely Judittal, valamint Mátyus főosztályvezető úrral is nagyon jó munkakapcsolatunk alakult ki, és mi is megteszünk azért mindent, hogy az oktatási törvény módosításával és minden más eszközzel felgyorsuljon ez a folyamat, hogy ősszel meg tudják hirdetni az iskolák a nyolcadik után megkezdhető szakképzést, és hogy 2010 őszén már megindulhassanak az új típusú képzések.
A munkájához - azzal együtt, hogy magam és képviselőtársaim együttműködését is felajánlom - jó egészséget, sok türelmet, kitartást és sok szép eredményt kívánok. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Révész képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Mielőtt reggel elindultam a Fidesz-frakció ülésére, akkor az interneten azt olvastam, hogy Herczog Edit ennek a tárcának a jelöltje. (Közbeszólás az MSZP-s képviselők soraiból.) Ezt követően elmentem a Fidesz-frakció ülésére, beültem a parlamentbe, majd ott hallom a miniszterelnök úrtól, hogy nem Herczog Edit, hanem Herczog László - remélem, jól mondtam a nevet. Majd ezt követően két és fél vagy három órán keresztül ilyen miniszterelnöki vita volt a parlamentben, és utána egyből kezdődött a bizottsági meghallgatás, ahogy többek között - ahogy elnök úr elmondta - a jelölt életútjáról, szakmai elképzeléseiről, nem tudom, miről kellene beszélgetni, meghallgatni jelölt urat, kérdéseket feltenni.
Azt gondolom, hogy a rendszerváltás óta egyébként erre nem volt példa, hogy egy miniszterjelöltet így hallgassunk meg. Ez egyébként nem az ön szégyene, nem ön miatt kerültünk ilyen helyzetbe, de mégiscsak a helyzetnek a lehetetlenségét akarom jelezni. Itt szerintem a Szocialista Párt, az újdonsült Bajnai-kormány átlépett egy újabb rubikont, szerintem a parlamenti képviselők bizonyos értelemben semmibevétele az, ami itt a mai napon történt vagy történik, hogy megtudjuk a nevet fél 2-kor, ülünk 5-kor, átsétálunk a folyosón, és meghallgatjuk a jelöltet, miközben egyébként a sajtó reggel még más jelöltről ír.
Innentől kezdve mondom, hogy ehhez a mai miniszterjelölti meghallgatáshoz azért - hogy mondjam - némi kétséget kapcsolhatunk hozzá.
Ezzel együtt azt hadd mondjam - és ez önnek szól innentől -, hogy úgy látom, hogy a kiszivárgott hírek szerint szociális és munkaügyi miniszterként önnek igen nehéz dolga lesz. Meg is értem, hogy egy szocialista politikus nem kívánta arcával vállalni ezt a tárcát, annak következtében, ami már itt kiszivárgott előzetesen az MSZP-csomagban - Bajnai-csomagnak is szokták hívni -, rendkívül nehéz helyzete lesz.
Azt mondta többször is, hogy korlátosak a források. Ahogy én láttam, a források azok nem korlátosak lesznek, hanem azok gyakorlatilag el fognak apadni. Nagyon-nagyon súlyos döntések fognak várni erre a minisztériumra. Ha az elkövetkező fél évben annyi forrással gazdálkodhatnának, mint amennyi a korlátos források nagysága volt a tavalyi esztendőben, akkor azt hiszem, hogy itt sokan boldogak lennének az országban, de itt nem korlátozásról lesz szó, hanem hatalmas visszanyesésekről.
Ezért az is kiderült a meghallgatáson, hogy itt egy kicsit átfestik a minisztérium cégtábláját, más lesz a miniszter, de ugyanabba az irányba fog menni minden tovább - úgy tűnik az elhangzottak alapján -, mint eddig. Maradnak az államtitkárok, akikről személyesen nincsen rossz véleményem, amit egyébként ezen a területen felmutattak az elmúlt időszakban, arról viszont meglehetősen rossz véleménnyel vagyok, de nem szabad beszélnünk most - elnök úr mondta - a kormányprogramról, úgyhogy ezt nem is érintem. De ami kiszivárgott, az rendkívül súlyosnak tűnik.
Ami számomra a meghallgatáson kiderült, az az, hogy itt a miniszter személye ugyan megváltozik, de gyakorlatilag folytonosan fog tovább menni minden ugyanúgy, abban a kerékvágásban, mint eddig.
Egyetlen észrevételem volna. Ezt is miniszterjelölt úr szavaiból szűrném le, sőt azt érzékeltem, hogy Szabó Zoltán elnök úr sem tiltakozna ez ellen nagyon, én most kérdezném, hogy a tárcák között lesz-e valamiféle átrendezés? Itt az Oktatási Minisztérium hatásköre is változni fog az elkövetkező időszakban, meg fog szűnni egy tárca nélküli poszt. Én Hiller úrról sem vagyok túlságosan jó véleménnyel, mármint amit eddig az oktatásügy területén felmutatott...
ELNÖK: Képviselő úr, ezt alkalma lesz az illetőnek a szemébe mondani akkor, ha itt lesz.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): A szemébe is fogom mondani, ne aggódjon, elnök úr. De akkor javasolnám most, amikor a hatásköröket újra megbeszélik, amit Pokorni Zoltán képviselőtársam felvetett, nevezetesen hogy a szakképzés területét fontolják meg, hogy adják vissza az oktatási tárcához, hiszen az az érzésem, hogy annak sokkal inkább ott lenne a helye az oktatási tárcánál, mint ennél a minisztériumnál.
Azt hiszem, hogy most van egy olyan lehetőség, amikor úgyis az egész kormányzati struktúrában sok minden megváltozik, én még egyszer mondom, hogy ezt javasolnám miniszter úrnak, hogy ezt fontolja meg, egy kicsit úgy éreztük az elmúlt időszakban, hogy testidegen ebben a minisztériumban, az Oktatási Minisztérium munkájához ez sokkal szervesebben kapcsolódna. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Botka Lajosné képviselő asszony kért szót.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Innen beszélek a végekről. Nagy empátiával vagyok, hogy egy ilyen nagy teremben ilyen messze ül tőlünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Míg hallgattam a kérdéseket, illetve itt végül is a sommás véleményt, egyfolytában azon gondolkodtam, hogy vajon, mennyire aktuális az a mondás, hogy aki a helyzetet nem ismeri, az célt téveszt. Én most elsősorban fiatal képviselőtársamnak mondom, tehát ne tegyünk úgy, mintha egy négyéves választási ciklus új kormányalakításának az időszakát élnénk. Ne tegyünk úgy, mintha nem ismernénk, hogy egy válságkezelő kormány új megbízatása van napirenden.
És ha ezt elfogadjuk, mint kiindulási pontot, függetlenül, hogy a megoldási módban egyetértünk vagy nem, mint kiderült, a parlament többségi döntése a válságkezelő kormány megalakítása mellett döntött, és annak az új kormánynak a mi bizottságunkat is érintő szakterületet irányító miniszterjelöltének meghallgatása a napirendi pont.
Én is gondolkodtam ezen az időnyomáson, és én is meglepődve láttam Herczog Edit nevét, ráadásul nekünk ez a név is mond valamit amúgy. De mindenesetre azért amikor a miniszterjelölt úr életútját megismertem írásban, aztán itt szóban is felvázolva, meggyőzött arról, hogy az a szándék, az a kormányfői szándék, miszerint a válságkezelő kormányban olyan szakemberek, olyan szaktekintélyek és emberi minőségek kapjanak miniszteri megbízást, akik a szaktudást, az együttműködő képességet, a kompromisszumkeresést képviselik, és ami nagyon fontos, és szerintem a mi ágazatunkban azért legyünk annyira szakemberek, hogy úgy gondoljuk, hogy az is fontos érték lehet, hogy a következő egyéves válságkezelő kormány időszakában nem akarunk fenekestül felforgatni mindent. Elindítottak önök, elindítottunk mi, folytatták önök, folytattuk mi, nagyon-nagyon sok programnak az életútja több mint négy év, és sok program készül, aminek majd a megvalósítása reményeink szerint folytatódni fog, mert hiszünk benne, hogy jó irány, és tudjuk, önök is tudják, hogy jó irány. Tehát a folytonosságot éppen a képzés, szakképzés, foglalkoztatás-politika, de talán a szociálpolitika területén is - bár ez nem a mi területünk - mindenképpen értékként kellene kezelni.
Én nem azt állítom, hogy a képzés vagy a szakképzés minden egyes változata kiválóan működik. De azt állítom, hogy vannak olyan reformértékű szerkezeti változások, amelyeknek a változtatása - sürgetést éreztem a kérdésekből - akkor szakszerű, ha annak minimum adunk időt a kifutásra és a tapasztalatok elemzésére. Állandóan belenyúlni, ide tenni, oda tenni kompetenciákat, főleg egy olyan területen, mondjuk a szakképzésnél éreztem ezt, hiszen tudom, hogy nagyon hosszú ideje vita a regionális fejlesztési és képzési bizottságok helye, szerepe a szakképzés meghatározásánál, az igazgató kollégák személyes tapasztalatából fogalmaznak meg oktatáspolitikát e területen, én ebben óvatosabb lennék, és én inkább erénynek tartom azt, amit miniszterjelölt itt, ezen a bizottsági ülésen személyében megtestesít.
Megtestesített egy nyugodt, higgadt személyiséget, ami mögött mindenképpen egy olyan szakmai tapasztalat van, amit vitatni egyikünk sem vitatott, nem is vitathat, hiszen maga az életút ilyen, nyilvánvalóan a tényeknél erősebb meggyőzés nincs. Számomra nem az volt a legfontosabb, hogy itt - bocsánatot kérek képviselőtársaimtól - a kulcspozícióban lévő konkrét személyek esetében nyilvánosan is tett egyféle leendő miniszteri kinyilatkoztatást, hanem ebből fakadóan az a feladat-meghatározás, hogy tisztában van azzal, hogy mire vállalkozott, tisztában van azzal, hogy mire van lehetőség ezen a területen a következő időszakban, vagyis ő egy felelősségteljes személyes döntést hozott akkor, amikor felvállalta a miniszterjelöltséget és a miniszteri feladatkört.
Számomra ez a legfontosabb garancia, és azt tudom mondani, hogy ebben a dologban, ezekben a közös pontokban valószínűleg nem lesz köztünk vita, ezért tehát bízom abban, hogy a bizottság többségi támogatását ön megkapja. Én személy szerint köszönöm önnek ezt a vállalást és jó munkát kívánok.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hoffmann Rózsa képviselő asszony.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Ha van még idő, elnök úr.
ELNÖK: Van.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Miniszterjelölt Úr! ...Most lehet hallani? (Közbeszólások: Nem. - Dr. Hoffmann Rózsa közelebb húzza magához a mikrofont.) Nekünk nem volt eddig személyes kontaktusunk, így nem is tegeződtünk, gondolom, jó darabig nem is fogunk. (Derültség.) Az ön bemutatkozása emberileg szimpatikus volt, ezzel együtt vagy ezért is sajnálom, hogy mégis kénytelen vagyok néhány kritikus észrevételt megtenni, ami a szituációból, azt hiszem, szükségszerűen is adódik.
Az első észrevételem az, hogy számunkra, gondolom, többünk számára már-már komikusnak tűnik az a mentegetőzés, ahogy ön is és a most már megválasztott miniszterelnök is azt próbálja elhitetni, hogy soha nem akartak politikai pályára lépni, nem politikusok, és így tovább. Ez egy kicsit hiteltelen egy olyan személytől, aki elfogadott egy miniszterségre vagy adott esetben egy miniszterelnökségre szóló felkérést. De megengedem, ezt még őszintén is mondta, mindazonáltal a vezetés tudományának van egy olyan álláspontja, hogy ahhoz, hogy valaki sikeres legyen egy vezetői pozícióban, rendkívül fontos a maximális személyes elkötelezettség, energia, akarat. Én ezt hiányoltam az ön szavaiból, hiányoltam azt a fajta lendületet, hogy jóllehet soha nem akart politikusi pályára menni, most azonban erre igent mondott, és akkor viszont ezt, ezt, ezt és ezt meg akarja csinálni. Ezt várnánk egy minisztertől bármilyen szituációban, bármilyen kormányban.
Ezzel szoros összefüggésben van az a megjegyzése, amely nekem megint csak nem tetszett, hogy őszinte legyek, hogy ön a Pénzügyminisztérium költségvetési politikáját engedelmesen végrehajtja. Ezt az eddigi pozícióiban mint köztisztviselő megtehette, ez volt a feladata, de miniszterként az ország nem azt várná öntől, hogy a Pénzügyminisztérium majd eldönti, hogy mire legyen pénz, hanem valami harciasságot, valami kiállást. Mindannyiunknak, akik ismerjük az oktatás területét, azt hiszem, egybehangzó véleménye, hogy a szakoktatás, a szakképzés az egész közoktatás legsanyarúbb, legkritikusabb ágazata. Ezzel a hozzáállással, hogy majd a Pénzügyminisztérium költségvetési politikáját követi, mit reméljünk, milyen javulást?
Nagyon örültünk volna, ha hallunk valami elfogadható elképzelést arra vonatkozóan, hogy ez a 4 milliárdos megvonás, amit az ön elődje bejelentett, meglesz-e, vagy legalább harcolni akar érte, hogy ebből valamit visszaforgasson. Erről nem hallottunk. Én nagyon hiányolom ezt a fajta kreatív, ha úgy tetszik, offenzív álláspontot.
Az utolsó megjegyzésem azzal a megjegyzésével kapcsolatos - leírtam, ön mondta -, hogy a világ versenyre épül. Engedje meg, hogy mint kereszténydemokrata politikus, mint nő, mint családanya vagy egyszerűen mint ember, aki itt él a Földön, azt mondjam, hogy nagyon sokan vagyunk ebben az országban, hitem szerint elsöprő többségben vagyunk, akiknek az a véleményünk, hogy a világ nem versenyre épül, hanem emberi kapcsolatokra, barátságokra, szeretetre, szerelemre, családra, a természettel való kapcsolatra, és mellesleg persze van verseny is. Talán meg sem említettem volna ezt, ha nem a leendő szociális minisztert hallgatjuk meg, akinek, úgy gondolom, rendkívüli érzékenységet kell mutatnia pont az emberi kapcsolatok, az emberi problémák iránt, és akinek nem a versenyt kell hangsúlyoznia. Mert hiszen ő is itt él, ebben az országban, és látja, milyen, már-már tragikus emberi sorsokkal találkozunk nap mint nap, olyan emberekkel, akik számára ez a forgalom, hogy verseny, én úgy gondolom, semmit nem mond, akik segítségre, támaszra szorulnak, aztán talán majd az utódaik képesek lesznek arra, hogy a versenyben is helytálljanak. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Van-e további hozzászólás? (Pokorni Zoltán jelzésére:) Pokorni Zoltán!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Nekem is megütötte a parlamentben, amit az akkor még miniszterelnök-jelölt Bajnai Gordon mondott - lehet, hogy nem is jól hallottam -, aki valahogy úgy fogalmazott, hogy sem ő, sem a kormánya tagjai nem aspirálnak 2010-ben semmilyen politikai szerepre...
ELNÖK: Bocsánat, pontosítanék: azt mondta, hogy kormányának válságkezelésre szegődött tagjai.
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Gondoltam, majd Hiller Istvántól megkérdezem, hogy hogy lesz ez, hogy aspirál vagy nem aspirál. (Derültség.)
ELNÖK: Nyugodtan, távol álljon tőlem, hogy ez ellen hassak!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tehát vannak a kormánynak "v" betűs meg "v" betű nélküli tagjai - ez mókás -, tehát vannak ilyenek is meg olyanok is. Akkor te, László, a "v" betűsök közé tartozol, hogyha jól értettem, tehát 2010 után nem aspirálsz semmiféle választott szerepre.
Nem ezért fogunk nemmel szavazni a soron következő szavazáson, hanem részben az egész szituáció miatt. A Fidesz tehát a maga részéről nemmel fog szavazni a személyedre, amely döntés részben talán arra is támaszkodik, amit a Rózsa mondott itt, hogy olyan enerváltság volt a szavaidban, amit lehet persze nyugalomnak és bölcsességnek is érezni - hol így, hol úgy -, talán ebből is fakad részben. De alapvetően és meghatározó részben a helyzetből fakad, abból, hogy mi úgy gondoljuk, ami most történik, ez a "v" betűsökből meg nem "v" betűsökből álló, részben a szocialista folyamatosságot tükröző, részben pedig a friss, fiatal, dinamikus szakemberek felvonultatásából álló válságkezelő stáb összegyúrásából fakadó új vagy ki tudja milyen kormány ártalmas, időveszteséget okoz. 11-12 hónapról beszélünk, előrébb jutottunk volna, hogyha inkább a választások mellett, az új választások kiírása mellett dönt a parlament. Alapvetően tehát a helyzetnek, a szituációnak a függvénye, kisebb mértékben az alkalmasságodnak szól, bár, mondom a Rózsa okos női szemmel ezt a feltehetően nem túl szívderítő helyzetből fakadó lelkiállapotodat jobban észrevette, mint én.
ELNÖK: Van-e további hozzászólás? (Deák Istvánné jelzésére:) Deákné képviselő asszony!
DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Tisztelt Bizottság! Azt gondolom, azokhoz kell csatlakoznom, akik igyekeznek a mai meghallgatást úgy megoldani, hogy tudomásul veszik, hogy ma egy válságkezelő kormány megalakulásáról beszélünk, amiből adódóan viszonylag rövid idő áll rendelkezésre a jelölt úr megismerésére. Normális körülmények között persze jó lett volna egy picit több időt szánni erre a dologra, ettől függetlenül én is azt látom, hogy a miniszterjelölt úr a rendelkezésére álló idő alatt igyekezett minden olyan területet átgondolni, amely elsősorban az oktatás területét illeti.
Beszéltünk itt a szakképzés különböző szintjeiről, a 8. osztály utáni alapszakképzésről, a felsőfokú szakképzésről, sok mindenről. Szóba került a tehetséggondozás, de szóba került a felzárkóztatás, szóba kerültek elsősorban a 9-10. osztály problémái is, amely téma nem is egészen ehhez a minisztériumhoz tartozik, hiszen a 9-10. osztály képzése az oktatási minisztérium területe, és elsősorban a 11. évfolyamtól, a szakképző évfolyamtól kerül ide. Hogy jó-e, hogy ezt szétválasztottuk vagy nem, az egy koncepcionális kérdés. Volt, hogy úgy láttuk jónak, hogy egybetartozzon, hiszen egy folyamatnak a lezárása lehet egy szakképző iskolában, nehéz az, hogy a 9-10. évfolyam az oktatási minisztériumhoz, a 11-12. évfolyam pedig esetlegesen egy másik minisztériumhoz tartozik. De van egy olyan koncepció is, hogy az egész életen át való tanulás elvét inkább az segíti, ha a szakképzést a felnőttképzéssel kapcsoljuk egybe, a felnőttképzés és a 11-12. évfolyam pedig sokkal közelebb áll ehhez a minisztériumhoz. Ezen tehát le pro és kontra is vitatkozni, a lényeg azonban az, azt gondolom, hogy a két tárcának ezen a területen nagyon együtt kell működnie. Talán akár egy tárcaközi valamilyen kis munkacsoportot is érdemes kialakítani, mind az oktatási bizottság és a szociális bizottság együttműködése, illetve a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó bizottság területén, de úgy látom, hogy az elmúlt időszak együttműködései - ahogy Tatai-Tóth András képviselőtársam is mondta - hatékonyak és eredményesek.
Ami izgalmas lehet, ez az új előrehozott típusú szakképzés. Ezt több szempontból át kell majd gondolnunk. Az alapkoncepciójával szerintem sokan egyetértünk. Azt gondolom, hogy ennek a technikai és egyéb részleteivel még sokat kell foglalkoznunk, ismerve az egyébként a minisztérium által elkészített, ezzel kapcsolatos tervezetet. De biztos, hogy ha afelé megyünk el ebben a kérdésben, hogy az esélyegyenlőség biztosítása, a felzárkóztatás, az esélyteremtés azoknak, akik kiesnek a képzési rendszerből, akkor egy új színnel gazdagodhat a szakképzés palettája, egy olyan területtel, amely ha választható az intézmények számára alternatívaként, akkor biztos, hogy sokat teszünk ezért az ügyért.
Természetesen mindent ma nem tudunk áttekinteni, én abban reménykedem, hogy ahogyan a korábban e tárcát irányító miniszterekkel, önnel is sokszor fogunk tudni találkozni, és minden olyan kérdésben, ami akár vitatott, akár esetleg egyértelmű, meg fogjuk tudni beszélni ezeket a kérdéseket, és ezek ugyanolyan hatékony és sikeres együttműködések lesznek.
Én a magam részéről, és talán a mi oldalunk részéről is azt tudom mondani, hogy bízunk az ön hosszú, több évtizedes szakértelmében és munkájában, én a magam részéről pedig nagyon jó munkát kívánok önnek, sikerekben, eredményekben gazdagot, hiszen ha ön sikeres, akkor mi is azok vagyunk, vagy ha mi sikeresek vagyunk, akkor remélhetőleg ön is, és ez az együttműködés feltétele. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Révész képviselő úr másodszor is szót kért.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Másodszor csak nagyon röviden, mert Deák Istvánné mondta, hogy nagyon rövid idő áll rendelkezésre a miniszterjelölti meghallgatásokkal kapcsolatban. Csak erre szeretnék reagálni, hogy a bizottságok jelentős része holnap, holnapután hallgatja meg a minisztereket. Ha Hiller István meghallgatása ma este lenne, akkor én egy szót nem szólnék, mert Hiller István meghallgatása... (Zsigó Róbert: Ma lesz!)... mondom, készülünk, soká lesz, de Hiller István meghallgatását egy cseppet nem kifogásolom, mert Hiller Istvánt tudjuk, láttuk, beszéltünk vele, ez azonban egy kicsit más helyzet.
Mivel a bizottság ülésnapja általában kedd vagy szerda, ezért csak annyit jeleztem az elején, hogy korrektebb és a parlamenthez méltóbb eljárás lett volna ezt a bizottsági meghallgatást a bizottsági ülés rendes időpontjában megtartani.
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Amennyiben további hozzászólás nincsen, engedjék meg, hogy nagyon röviden néhány szót én is szóljak képviselői minőségemben. Az előrehozott szakképzéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy amikor majd ennek a vitája lesz a bizottságban, akkor kifejtem a véleményemet. Nekem vannak fenntartásaim ezzel a megoldással kapcsolatban. Ez egy szakmai bizottság, ahol a szakmai véleményeltéréseknek nem feltétlenül kell a párthatárokhoz igazodniuk. Nekem ebben van kétségem, de ezt majd akkor kifejtem.
Az a helyzet, hogy természetesen nekem nem hivatásom sem elnökként, sem képviselőként a miniszterjelöltet megvédeni, amennyire ismerem, megvédi ő saját magát, de azért néhány szót hadd szóljak arról, ami itt elhangzott.
Az egyik, hogy ez egy méltatlan hercehurca, mondta Révész képviselő úr, hogy mindössze ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jelölttel kapcsolatos kérdéseket megfogalmazhassuk, és mennyivel jobb lett volna, ha ezt szerdára lehet halasztani. Én ezzel az utóbbival tökéletesen egyetértek, sajnálatos módon a testek áthathatatlanságáról szóló törvény értelmében egy test egyszerre két helyen nem lehet. A miniszterjelölt is test, tehát ha az egyik bizottság ülésén meghallgatják, akkor a másik bizottság ülésén már nem tud ott lenni. Ebből következően sajnálatos módon nem volt elkerülhető, hogy a miniszterjelöltek egy részét egyes bizottságok már ma este meghallgassák.
Mindazonáltal Herczog László szakállamtitkár úr, a jegyzőkönyv kedvéért Herczog Laci a Zoltán által meghonosított emberi hangnem kedvéért, tehát elég régóta tisztségviselője a Magyar Köztársaság kormányának, és az volt akkor is, amikor a miniszterelnököt Orbán Viktornak és a parlament többségét a Fidesz alkotta, pontosan erre a régi kapcsolatra és viszonyra alapozva mondta Pokorni Zoltán képviselőtársunk, hogy egy régi hangnemet szeretne feleleveníteni. Azt gondolom, hogy ez a két dolog legalábbis kizárja egymást, tehát ha Révész képviselő úr számára, aki akkor szintén képviselő volt, ilyen megrendítően új helyzet Herczog László meghallgatása, akkor valószínűleg itt valamilyen kommunikációs probléma lehet.
Az, hogy reggel a sajtó még más jelöltet pertraktált, ez egy olyan dolog, amire azt kell mondanom, hogy a reggel még hivatalban volt Gyurcsány-kormány és a most hivatalba lépett Bajnai-kormány sem érzi feladatának a sajtó megrendszabályozását, hogy milyen híreket hoz, és milyeneket nem. Lehet, hogy ez egy esetleges Fidesz-kormány idején másképpen lesz, ezt majd akkor meglátjuk, én nem örülnék neki. (Pokorni Zoltán: Velünk foglalkozol vagy a jelölttel?) Én most a vitával foglalkozom.
Nem gondolom azt, hogy hiteltelen az új kormány nem egy tagjának az az önvallomása, hogy ő nem politikus. Természetesen minden miniszter politikus, funkciójából következően politikai feladatokat lát el. Az azonban, hogy ezt milyen étosszal, milyen hitvallással látja el, mik a céljai egy ilyen deklaráltan egy évre hivatalba lépő kormányban, politikai céljai vannak-e 2010 után egy esetleges választás eredményeképpen, vagy ilyenre nem tör, úgy gondolom, hogy ez igenis, jelzi a miniszterjelölt elkötelezettségét.
Hasonlóképpen azt gondolom, hogy Herczog László nagyon pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a kormány költségvetési politikájával kapcsolatban a Pénzügyminisztériumban érvényesülő elveket ő nem gondolja úgy, hogy ha húsz éven keresztül fegyelmezett köztisztviselőként és végzett közgazdászként tiszteletben tartotta, akkor nem gondolja úgy, hogy miniszteri kinevezése után ezek az elvek őrá nézve már nem érvényesek.
A magam részéről azt gondolom, hogy egy kormány bizony, politikai testület, és annak a kormánynak a tagjai nem a minisztériumokat képviselik a kormányban, hanem a kormányt képviselik a minisztériumban. A kormánynak van politikája, és ezt az egyes minisztériumok végrehajtják, a miniszter feladata és felelőssége pedig, hogy a kormány politikáját hajtassa végre a minisztériummal. Azt gondolom, hogy ilyen értelemben Herczog László kifejezése meglehetősen pontos volt.
Az, hogy a verseny jelent-e valamit vagy nem jelent semmit az állampolgárok jelentős részére, számára, sajnos, jelent. Jelent akkor is, ha ők maguk nem örülnek ennek, hogy jelent. Magam is azt hiszem, hogy egy olyan verseny van a világon, sajnos, egyáltalán nem mellesleg, hanem a gazdasági kapcsolatokat nézve alapvetően, amely verseny alól büntetlenül egyetlen ország és annak egyetlen polgára sem tudja kivonni magát. Az az elképzelés, amely a XX. század második felében jórészt a szociáldemokráciát jellemezte, hogy ki lehet vonni az egyéneket a verseny hatása alól, mintegy versenyen kívül meg lehet őket jutalmazni a versenyben elszenvedett hátrányokért, ez az én felfogásom szerint nem igazán jött be. A jóléti állam összeomlásával ez a felfogás kimúlt. Ma az a lehetőség áll előttünk, hogy a versenyt a polgárok számára élhetővé tegyük, hogy a versenyt megvívhatóvá tegyük - azt gondolom, a képzés erről szól.
Utoljára arról, hogy a jelölt enervált vagy nem enervált. Én Herczog Lászlót 1994-95 óta ismerem, és számtalanszor ültem vele együtt az Érdekegyeztető Tanácsban. Azt kell hogy mondjam, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban ezzel a Pokorni képviselő úr szerinti enerváltsággal, szerintem csendes és visszafogott határozottsággal vert vissza mind szakszervezeti, mind munkáltatói követeléseket, olyanokat, amelyek a kormány politikájával nem voltak összehangolhatóak. Én azt gondolom, hogy ez az enerváltság, ha már így akarjuk nevezni, sokkal tiszteletreméltóbb, mint amilyen annak az ellenkezője, egyfajta hangos, színpadias - hogy mondjam? - csapkodás volna.
Köszönöm szépen, ennyit akartam az elhangzott vitához hozzátenni. Amennyiben nincs más hozzászólás (Senki nem jelentkezik.), akkor a jelölt úrnak, Herczog Lacinak adom meg a szót.
Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt reflexiói
DR. HERCZOG LÁSZLÓ szociális és munkaügyi miniszterjelölt: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a bizottságnak a nagyon emberi hangot. Azt hiszem, valamennyi párttól tényleg megszívlelendő mondatokat és emberi hangot kaptam, én ezt köszönöm. Természetesen külön köszönöm azt is, amikor támogatták a jövendőbeli tevékenységemet, ugyanakkor megértéssel fogadom az ellenzéki képviselők álláspontját is. Tisztában vagyok vele, megértem, hogy egy dolog a politika, és más a személyes kapcsolat. Ez az együttműködési szándékomat a legkevésbé sem csökkenti.
Ami a folytonosságot illeti, hogy a folytonosság tisztelete, szeretete erény vagy nem erény, azon is hosszasan lehetne persze vitatkozni. Én a folytonosságon egyrészt azt értem - és ez egy személyes tapasztalat -, hogy egy stabil apparátus óriási tudás, óriási erő. Amikor a minisztériumokban a főosztályokon állandóan változnak az emberek, amikor részt veszek egy tárgyaláson, és valaki azt mondja, hogy ez '98-ban így volt, és mindenki néz, mert fogalmuk nincs róla, mert nem voltak ott, amikor ez a tudás elveszett - ez borzasztó, ez megengedhetetlen. Én ezért gondolom azt, hogy a folytonosság igenis egy érték. A folytonosság egyébként lojalitást is jelent. Én ebben a székben ülve is azt mondom, hogy lojális vagyok az Antall-kormányhoz, lojális vagyok a Horn-kormányhoz, lojális vagyok az Orbán-kormányhoz, lojális vagyok a Medgyessy-kormányhoz, és lojális vagyok a Gyurcsány-kormányhoz is. Én ezen kormányok alatt dolgoztam, láttam, hogy mit kínlódtak az intézkedések kidolgozásakor, a terveikkel, én ezt valamennyi kormánynál tiszteletreméltónak találom. És hogy messzebb menjek: látom, hogy önök nagyon-nagyon távol vannak egymástól, de tudom, hogy amikor kormányon vannak, akkor azért annyira mást nem csinálnak, mert a helyzetből adódóan olyan rettenetesen mást csinálni nem lehet, mert mindig minden kormány pénzszűkében volt, minden kormányt sürgettek a reformok, minden kormánynak konfliktusok sorozatával kellett szembenéznie.
Mindig volt választási lehetőség, én nem azt mondom, hogy nem, sőt kifejezetten azt vallom, hogy nincs olyan, hogy egyetlen megoldás van. Gyakran sok megoldás van, illetve általában több megoldás van, de én ezt nem úgy mondanám, hogy van egy jó megoldás meg egy rossz, hanem hogy vannak olyan megoldások, amelyeknek van öt előnye meg három hátránya, a másiknak van négy előnye meg két hátránya kicsit más összetételben. Tehát a legtöbb intézkedés, kormányzati döntés mögött van egyfajta kísérlet, egy vízió, ami aztán hol beválik, hol nem, hol több előnye lesz, hol később kiderül, hogy az elképzelés talán pontatlan volt. De ebből számomra sosem következik az, hogy az a kormány, amelyet szolgáltam, valamilyen tisztességtelen szándék által vezérelve tette volna azt, amit tett. Ezek a motivációk azok, amelyek miatt én a folytonosságot nagyon fontosnak tartom.
Konkrét kérdés, hogy a szakképzést hova kell elhelyezni. Ez egy nagyon régi vita. Azt is nagyon jól tudod, Zoltán, hogy ezt nem én fogom eldönteni. Én egyébként mindenfajta vitára készen vagyok, ezt azokra a javaslatokra is mondom, amelyekre elfelejtettem reagálni, több olyan képviselői hozzászólás is elhangzott, amelyre, úgy gondolom, vissza kell térni, és elnézést, hogyha erre konkrétan nem válaszoltam, de ezzel a dolog természetszerűleg nincsen elintézve. Ami miatt mégis azt gondolom, hogy a szakképzés a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a helyén van, az pontosan az a cél, hogy elhelyezkedni képes képzés legyen, hogy az iskolákból kikerülő szakmunkások - de mondom én ezt az egyetemistákra is - találjanak munkahelyet, tehát hogy munkaerőpiac-orientált legyen a képzés, ez nagyon fontos. Nagyon fontos az, hogy a munkaügyi központokat, amelyek igazából a foglalkoztatáspolitika robotosai, amelyek közvetlenül találkoznak az általában igen szerencsétlen élethelyzetben lévő állampolgárokkal, képzéssel tudjuk segíteni. Én pont azt vallom - ezt próbáltam elmondani, nem biztos, hogy sikerült -, hogy eredményes foglalkoztatáspolitika eredményes képzés nélkül nem lehetséges. Ez a két terület szervesen egymásra épül, és ezért gondolom azt, hogy ez jó helyen van a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban. De hozzáteszem - és ezt is vallom, nem most találtam ki, tanult kollégáktól tanultam -, hogy egy kormányzat nagyon sokféle struktúrában működhet eredményesen, ezzel tehát nem azt akartam állítani, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás, tessék tudomásul venni, más jó megoldás nincs. Természetesen más jó megoldás is létezhet.
Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak külön szeretném megköszönni a mondatait. Amit a versenyről tetszett mondani, azzal én annyira egyetértek, hogy azt kell mondanom, akkor lehet, hogy egyformán látjuk a világot. Azt nyilván el kell ismernem, hogy ezek szerint talán nem fogalmaztam pontosan, vagy lehet, hogy félreérthető voltam, mert amikor versenyről beszéltem, akkor nem arra gondoltam, hogy ez a világ a verseny, meg ezt kell szeretni. Én arra gondoltam, hogy a világban a folyamatok egy versenyen mennek keresztül, én a felvételi rendszert is egy versenynek tekintem, ami elkerülhetetlen. Például a felsőfokú tanintézetekben a felvételi vizsga, de - és én ezt nagyon határozottan vallom - attól vagyunk emberek, hogy a verseny szabályozott legyen. Tehát egyértelműen szabályozott versenyben gondolkodok, híve vagyok az állami beavatkozásnak, híve vagyok annak, hogy ez a verseny humánus legyen, szabályozott legyen. És semmiképpen sem azt akartam mondani, hogy az élet célja meg értelme a verseny lenne, csak azt, amit az elnök úr talán nálam frappánsabban megfogalmazott, hogy a verseny az emberi élet elkerülhetetlen része, ezt tudomásul kell vennünk mint tényt, és ezt kell humanizálni, szabályozottá tenni, hogy mindazok az értékek, amelyeket a képviselő asszony elmondott és amelyeket én is vallok, érvényesülhessenek.
A költségvetési politika. Azt hiszem, itt talán az okozhatott félreértést, hogy én arról beszéltem, hogy amikor a parlament elfogadja a költségvetési törvényt, akkor azt végre kell hajtani. Számomra az, hogy a törvényeket végre kell hajtani, nem okozott problémát, önök megalkotják a törvényt, én meg dolgozom a végrehajtásán - ez egy nagyon helyes munkamegosztás. Ugyanezt gondolom az Alkotmánybíróság határozataira is, de ez nem jelenti azt, mindnyájan tudjuk, hogy a költségvetés hogyan készül. A költségvetés úgy készül, hogy a Pénzügyminisztérium elkészíti az első tervezetet. Akkor már hogyne harcolnék, azért elég sok költségvetési tárgyaláson voltam. Azzal teljes mértékig tisztában vagyok, hogy a forrásért harcolni kell, a Munkaerő-piaci Alapért és a szakképzésért, és általában a fejezeti szintű költségvetési támogatásért hogyne kellene harcolni! Ez teljesen világos számomra. Én itt pusztán annyit akartam mondani, hogy lehet, hogy ez hiba, de én azt el tudom képzelni, hogy amikor egy kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásán dolgozik, és én elmondom - most maradjunk a bizottság kompetenciájánál -, hogy bizony, a szakképzésben ennél jóval nagyobb összeget is igen jól, hasznosan el lehetne költeni, és az a döntés születik, hogy van egy környezetvédelmi probléma és most erre kell költeni, és a kormány így fog dönteni, akkor én ezt fegyelmezetten tudomásul veszem, mert tudom, hogy nem egyedül vagyok a világon, más célok is vannak. Én tényleg nem gondolom, hogy ez enerváltság lenne. Mint a futballmeccsen, az utolsó sípszóig harcolok, amikor lefújták a meccset és megállapítják az eredményt, akkor ezt viszont tudomásul veszem, én csak ennyit szerettem volna mondani.
Az alapnál nem megvonás történt, hanem zárolás. Azért ez a zárolás más, hiszen ez azzal a reménnyel kecsegtet - és nyilván ezt szeretnénk, és én személy szerint is ezen fogok dolgozni -, hogy a terület ezt a forrást visszakapja. Az viszont nem lenne tőlem korrekt, ha ezt most meg is ígérném, mert nem vagyok ebben a helyzetben, hogy ilyen ígéretet tegyek, felelőtlen ígéretet pedig nem akarok tenni.
A politikai pályafutás: az, hogy a miniszter politikus, azt tudom. Ez így van. Akkor is így van, ha ez nekem netán nem tetszik, de én ezt megint egyszerűen tudomásul veszem, mint ahogy a nap reggel felkel, a miniszter az politikus. Ez van, én ehhez igyekszem természetszerűen alkalmazkodni. Amit nyilatkozni tudok, az az, hogy nem fognak engem látni 2010-ben bármelyik párt listáján, hogy indulni fogok. Ennyi. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Én is megköszönöm a választ, és a napirendi pont vitáját lezárom. Immáron a szavazás következik. Emlékeztetem a tisztelt bizottságot, hogy a miniszterjelölt kinevezésre való alkalmasságáról, miniszterré történő kinevezésének támogatásáról kell a bizottságnak döntenie.
Kérdezem tehát a tisztelt bizottságot, támogatja-e dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszterré történő kinevezését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) 13 igen. Aki nem támogatja? (Szavazás.) 10 nem.
Kimondom tehát a határozatot: a bizottság 13 igen szavazattal, 10 ellenében dr. Herczog László munkaügyi és szociális miniszterré történő kinevezését támogatta.
A jelöltnek, jelenlegi és leendő munkatársainak gratulálok és sok sikert, jó munkát kívánok a bizottság nevében is. Ezt a napirendi pontot lezárom.
Két perc technikai szünetet tartunk.
(Szünet: 19.24 - 19.28 óráig.)
ELNÖK: Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Bizottság! Folytatnunk kellene a munkát, mert az idő meglehetősen előrehaladott. Kérnék minden jelenlévőt, hogy foglalja el a helyét.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása
Tisztelt Bizottság! Soron következik dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása. Tisztelettel köszöntöm miniszter urat, miniszterjelölt urat a bizottság ülésén. A meghallgatás koreográfiája természetesen mit sem változott, elsőként tehát őt illeti a szó.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt bevezetője
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Mindenekelőtt köszönöm a lehetőséget, amely számomra egyben kötelesség is. Nem az Oktatási és Kulturális Minisztérium környékén vagy azon belül fakadt ok miatt ülök itt, hanem azon politikai ok miatt, hogy az országnak új miniszterelnöke van, és minden miniszterjelölt a bizottságok előtt meghallgatásra kerül.
Ez persze a hétköznapokban, az oktatás hétköznapjaiban is viszonylag kevés fennakadást okoz, és akkor jó, ha kevés fennakadást okoz. Hiszen a tanév folyik a közoktatásban és a felsőoktatásban, folyik az érettségire való felkészülés, felvételi időszakban vagyunk, és azt gondolom, hogy az emberek, a családok döntő többségét az foglalkoztatja, hogy a gyermekük bekerül-e, és oda kerül-e, abba a középiskolába, ahová menni akar. Azzal foglalkoznak, hogy a felvételire, az érettségire felkészül-e a jelölt, és hogyha ebbe a politika... (Zaj.)
ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Tiszteljük meg a miniszter urat, illetőleg -jelölt urat azzal, hogy meghallgatjuk őt, jó? Köszönöm szépen.
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: ...nem vagy kevéssé szól bele, akkor ez a kérdés alapvetően rendben van.
Arról már több alkalommal beszéltem önöknek, így csak megemlítem, és nem gondolom, hogy ismét részletesen ki kell fejteni, hogy énbennem az oktatás egy egységes ügy, egy olyan egységes ügy, amelynek intézményrendszeri tagoltsága lehet és van, de amelyet az élet természetes rendje szerint kell szemlélni a bölcsődétől kezdődően az élethossziglani tanulásig.
Önök a magyar oktatásügy szakértői és jó ismerői, ezért engedjék meg, hogy minthogy itt egy év közbeni, tanév közbeni meghallgatásról van szó, olyan kérdéseket említsek, amelyek az elkövetkező egy évre szólnak, olyan ügyeket, amelyek folynak és amelyeket be kívánunk fejezni, vagy amelyek éppenséggel olyanok, amelyek előkészítése fontos és szükséges.
A közoktatásban azt várhatják tőlem, hogy a továbbiakban is a magyar közoktatás átfogó korszerűsítési programját, az Oktatási Kerekasztal munkájának összefoglalását és egyben eredményét - amiből mi az "Új tudás" programot csináltuk - követem. Ez mindenki számára ismert és olvasott, kérem, engedjék meg, hogy a Zöld könyv tartalmát, szerkezetét, gondolatait ne ismertessem. Az "Új tudás" programról is beszéltünk már, ahogy a pilléreiről, a korai fejlesztésről, az esélyegyenlőségi kérdésekről, a tartalomfejlesztésről, az alapkompetencia-ügyekről, az infrastrukturális fejlesztésekről, a pedagógusmesterség presztízsének emelése kérdésköréről is.
Minthogy ez nem év végi beszámoló, hanem az elkövetkező időszakra szóló elképzelések bemutatása, kérem, engedjék meg, hogy elmondjam: az "Új tudás" programnak nincsen olyan része, amelynek a megvalósítása ne kezdődött volna el, vagy ne folyna, az egyes részek különböző fázisokban vannak a készenlét állapotában, vannak olyanok, amelyek szinte teljesen készek, mások egy korai fázisban vannak. Azt mondhatom, hogy az "Új tudás" program révén - és most kimondottan a köztársaság költségvetéséről, tehát nem az európai uniós forrásokról beszélek - az a 26,5-27 milliárd forint, ami rendelkezésre állt az év elején, most is rendelkezésre áll, és a programok mindegyikére él a lebontás.
Az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdésekben fontosnak tartom azt a tapasztalati fázist, amely a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok pótlékának a bevezetését jelenti, hiszen ez márciustól él. Úgy érzem, hogy a bevezetés szükséges és fontos volt. Arról is beszélnem kell, hogy ez vitákat, regionálisan eltérő intenzitású, de társadalmi vitákat vált ki; én ezeket a vitákat vállalom, fontosnak tartom a halmozottan hátrányos helyzetű pedagógusainak ezt a támogatását, és a továbbiakban is kiállok mellette. Ez attól függően, hogy hány gyermekkel, diákkal foglalkozik az adott pedagógus, havi 5 és 60 ezer forint közötti bruttó pluszt jelenthet.
A tartalomfejlesztés, az alapkompetenciák ügyében ugyanaz az irány, amely irányba a korábbiakban is haladtunk. Minden szükséges pályázat értékelésre került, ennek különböző programpontjairól a parlamentben vitatkoztunk is. Én ezeket jónak, a megvalósulását pedig biztosnak tartom.
Az infrastrukturális fejlesztések jó része európai uniós forrásból folyik. Egyszerre mintegy 260-280 szerződéskötés történt meg, illetve történik iskolafelújításokra. Ezek azok a pályázatok, amelyek az első körben nyertesek voltak, és továbbra is azt állítom, hogy a kivitelezéssel együtt ezek az iskolák a 2009/2010. tanévben elkészülnek. Az "Új tudás" programot ezért én a továbbiakban is megfelelőnek, megvalósítandónak tartom, és ezen fogok dolgozni, már a megvalósításán.
Tovább fogom folytatni azt az egyeztetést, amely az állami fenntartású iskolák kialakítására vonatkozik. Ebben nagyon sok társadalmi szervezettel, nagyon különböző szak- és szakmai szervezetek képviselőivel találkoztam és tárgyaltam az elmúlt két hétig - ezek folytatódnak. És azt is fontosnak tartom, hogy megfelelő szakmai előkészítés után és a megfelelő társadalmi tapasztalat nyomán a parlamenti pártokkal, illetve a frakciók képviselőivel is értekezzek erről, és elmondjam nekik a terveket és a véleményemet.
Külön szeretnék foglalkozni a közoktatás kérdésével összefüggően, de nem csak kizárólag a közoktatáson belül az erőszak, az iskolai erőszak témakörével. Én úgy gondolom, hogy ez nem az iskola tükre, hanem a társadalomé. Az a társadalmi erőszak, amely az élet számos pontján megjelenik, az iskolában is ott van. Ez persze nem azt jelenti, hogy mástól kellene várni a megfelelő választ az iskolai erőszakra. Vannak pedagógiai és szükséges szakmai módszerek, és vannak olyan módszerek, amelyek ezen túlmutatnak. Az előzőekről az elmúlt évben a bizottság előtt is, a plenáris ülésen is, a legkülönbözőbb parlamenti formákban többször és elég sokat beszéltünk, ezért azt megismételni nem kívánom, azt a továbbiakban is tartom. Azt a jogszabály-módosítást azonban, amelyet az igazságügy-miniszternek javasoltam és az Igazságügyi Minisztériummal való együttműködésben szükségesnek tartok, azt a továbbiakban is fenntartom, még a Gyurcsány-kormány egyik utolsó ülésén volt erről a tervezetről egy első olvasatban lefolytatott vita, és azt javaslom, azt javasoltam - és ezt tartom -, hogy a pedagógusok elleni erőszakos fellépés, mint büntető kategória a jogszabályok szerint szigorodjék, és 2-8 évig terjedő börtönbüntetéssel büntethessék. A gyorsított eljárás szükségességét a továbbiakban is fenntartom, úgy látom, hogy ebben más tárcák is egyetértenek.
Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy a továbbiakban is a kétféle metódust: a pedagógiai-szakmai és a jogi-büntető kategóriát együttesen, már tudniillik mind a kettőt szükségesnek tartom, de nem mondom, hogy az egyik kiváltja a másikat. Itt a pedagógiának, a gyermek, pedagógus és szülő együttműködésének meghatározó szerepe van, és ez igazából a probléma oldása.
Áttekintve szinte az összes elérhető nemzetközi tapasztalatot, Finnországtól Olaszországon át Nagy-Britanniáig, úgy látom, és úgy látjuk, hogy ezt különböző arányban és módszerekben követik az országok. Azt gondolom, hogy mi ezt így helyesen alkalmazzuk. Azonnali és nagyon gyors, látványos megoldás nincs. Egy folyamat van, amely folyamat eredményeként az erőszaknak ez a formája korlátozódhat.
Bármely elképzelés alapján is gondolkodna egy miniszterjelölt Magyarország oktatási ügyeiről, az nyilvánvaló, hogy alapként kell hogy figyelembe vegye azokat a felméréseket, amelyek az elmúlt másfél évben különböző időpontokban jelentek meg. Nem ezeknek beszámolóját kívánom előadni, hiszen ez a múlt, hanem azt mondom, hogy az több mint figyelemre méltó, ez már egy szakmai alap, hogy bár ezek a felmérések különböző metódussal, különböző életkorokat és különböző ismereteket, az egyik inkább a lexikális, a másik inkább az alapkompetenciákat vizsgálta, külön-külön is és együttesen is arra mutatnak rá, hogy Magyarországon az esélykülönbség, a tehetség kibontakoztatása, a szegregáció a legjelentősebb kérdés, amely mögött hatványozottan erőteljesen áll a szocioökonómiai háttér, mint determináló tényező. Ha ezeket, amelyeket mégiscsak ötféle módon, öt különböző szervezet, öt időpontban megjelentetve mondja a saját nyelvén, akkor ezek igenis, már egy olyan együttest képeznek, amire nem kizárólag erre alapozni, de ezt figyelembe venni szükséges és nélkülözhetetlen.
A programok mellett a minisztérium a soron következő felsőoktatási felvételi előkészítését, ezzel párhuzamosan az érettségi rendben való lebonyolítását, a tanév rendes befejezését, és a következő, a 2009-2010-es tanév megkezdését napi aktualitású feladatnak tekinti.
A felsőoktatásra rátérve, az a koncepció, amit 2006 óta képviselünk, amely egy mennyiségi szemléletből egy minőségcentrikus szemléletre tette át a hangsúlyt, a továbbiakban is él. Úgy gondolom, hogy azok a lépések, amelyek a felsőoktatás szerkezetének átalakítására, a finanszírozás módjára, az infrastrukturális fejlesztésre, a minőségbiztosításra vagy a hallgatói juttatások kérdésére vonatkoztak, szükségesek voltak, különböző módon vitákat váltottak ki, volt, ahol a törekvés megállt, megtört, más irányba pedig gyorsan, és azt gondolom, hogy valóban egy kvalitáscentrikus, egy minőségközpontú eredményt hozott.
Az elkövetkezőkben a felsőoktatás szerkezetének további pontosítását, az infrastruktúrát és a minőségbiztosítást szeretném kiemelni, mint olyan feladatokat, amelyekkel az általam irányított minisztériumban a felsőoktatás kérdése szerepel. Erről néhány mondatot.
A felsőoktatás ügyében számos tanulmány, megnyilatkozás, vélemény a felsőoktatási intézmények számából indul ki. Ez a felvetés jogos is, más tekintetben pedig érdemes mélyebbre ásni. Miközben 70 felsőoktatási intézmény van Magyarországon, és ez a szám így önmagában, az országunk méretéhez képest - ha csak ennyit mondunk - irreális és riasztó, azért tudni kell, hogy 28 állami fenntartású felsőoktatási intézmény van, és a maradék, illetve a nagyobbik rész nagyobbik hányada egyházi felsőoktatási intézmény, a nagy egyetemtől kezdődően egészen a kisebb egyház felsőoktatási intézményéig.
Ettől még a probléma él, csak ha már belemegyünk, akkor nem a 70 a kiindulási szám, amivel az állam ténylegesen, mint fenntartó is együtt él és gazdálkodik. Azt várhatják - és ezt szeretném megerősíteni -, hogy az a törekvés, amely az állami felsőoktatási intézmények integrációját előtérbe helyezi, ez a továbbiakban is él és még erősebben fog érvényesülni.
Mindazok az intézkedések, amelyeket ennek eléréséhez meg kellett tenni, ezek törvényi szinten vagy éppen alacsonyabb jogszabály szintjén megtörténtek. Az oktatásügy azonban nem az egyik pillanatról a másikra tud reagálni, értelemszerűen felmenő rendszerben, hanem hosszabb idő alatt. Úgy látom ugyanakkor, hogy azt a példát, amit például a Nyugat-magyarországi Egyetem mutat és lépett meg először, vagy ami a Duna-Tisza-közén szintén, illetve Gödöllő esetében, más tekintetben Dél-Magyarországon és Szolnok környékén, az Alföldön folyik, ezek egymással való, olyan eredményesnek tekinthető tárgyalások, amelyeknek a kimenetelét és az eredményességét gyorsítani kívánom, részben feltételek biztosításával, más tekintetben pedig annak a szükségnek a bemutatásával, ami egyébként előnyt hoz. Magyarul: úgy gondolom, hogy párhuzamos képzések felszámolása segíti a magyar felsőoktatás színvonalemelését, párhuzamos képzések felszámolása történik és történhet integrációval, amikor különböző felsőoktatási intézmények egyesülnek és új feladatmegosztásban folytatják a munkát, ez egyébként arra is módot ad, hogy a regionális szempontok érvényesüljenek.
Fontosnak tartom, hogy egyébként felsőoktatási intézmény az ország számos pontján működjék - ahogy most is működik -, hogy ezt feltétlenül önálló intézményként kell-e tenni vagy egy nagyobb integráció részeként, ebben az én véleményem határozott és világos: a második, mert egyébként megfelelő munkamegosztás esetén akkor is megvan a regionális vonzerő, csak az ország számára előnyösebb.
Különös hangsúlyt kívánok fektetni a minőségbiztosítás, az akkreditáció kérdésére, szervezeti ügyeire és hatékonyságára is. Úgy gondolom, hogy ez a modern felsőoktatás lényeges része, és bár Magyarországon ebben az ügyben sok történt, de új szerkezetben és új feltételek mellett ehhez alkalmaztatni kell az egész szisztémát. Ezért szükségesnek tartom, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság tevékenysége korszerűbbé váljék, hogy az intézményfelmérések, -látogatások, magyarul a tényleges minőség felmérése gyorsabb, szakszerűbb, de leginkább kevésbé bürokratikus legyen - a bürokráciát nem lehet kiküszöbölni belőle, de lehet csökkenteni -, és szükségesnek látom azt is, hogy hosszabb távon biztosítsuk az anyagi feltételeket ahhoz, hogy ez nemzetközi akkreditációval vagy az akkreditációba nemzetközi szaktekintélyek beemelésével hitelesebbé, szakszerűbbé váljék.
Szeretném, hogyha egyértelműen értené mindenki, ezért fogalmazok még egyszer a másik oldalról. Nem azt állítom, hogy nem, sőt biztosan tudom, hogy a magyar felsőoktatás különböző szaktekintélyei és résztvevői jól ismerik a rendszert, és képesek akkreditálni, de úgy gondolom, hogy ennek a hitelesítéséhez, a megfelelő nemzetközi kitekintéshez, akár esetleges szubjektív elemek, ha nem is teljes, de nagybani kizárásához szükség van ahhoz, hogy a magyar akkreditációt részben nemzetközivé tegyük, amin azt értem, hogy nem magyar adott területi szakértők is vegyenek részt magyar felsőoktatási képzések és intézmények akkreditálásában. Hasonlóképpen fontosnak tartom, hogy a felvételi rendszer, amelynek a pontrendszerében változtatást hajtottunk végre - szélesebbre húztuk a skálát, jobban el lehet igazodni, és kevesebb az átfedés -, megszilárduljon. Úgy látom, hogy a működtetése is és az egész elképzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Szeretnék beszámolni arról, hogy a következő év tavaszán a Nemzetközi Bologna Bizottság döntése értelmében Budapest és Bécs együtt nyerte el a Bologna-konferencia megrendezési jogát. Ez azt jelenti, hogy a teljes Bologna-térség, tehát az egységes európai felsőoktatási térség legmagasabb szintű számadó konferenciája Ausztria fővárosában és nálunk lesz. Osztrák kollégámmal legutóbb talán három hete találkoztam, minden részletben, milyen ilyen szintű részletben megállapodtunk, az államtitkár urak pedig folyamatosan egyeztetnek, és tartják a kapcsolatot. A Bologna Bizottság döntése elismerés. 40 ország legmagasabb szintű felsőoktatási vezetői és szakértői lesznek itt jelen, jönnek el ide, cserélnek itt eszmét. Önmagában ettől a magyar felsőoktatás nem lesz se jobb, se rosszabb, az azonban, hogy a döntés részben a mi országunkat érintette, tudniillik hogy itt rendezik meg ezt a konferenciát, azt gondolom, fontos és tekintélynövelő tényező.
Tisztelt Elnök Úr! Kötelességemnek megfelelően minden évben eljövök beszámolni, ez ebben az esetben durván három vagy négy hónappal ezelőtt volt. Ez a meghallgatás nem beszámoló, hanem az elkövetkező időszakra, vélhetően az elkövetkező egy évre szóló tervek és elképzelések ismertetése, amelyeket alapvetően az jellemez, hogy mi az - erről beszéltem -, amit folytatni és befejezni kívánok, és mi az, amit előkészíteni szükségesnek látok. Egy ilyen beszámolóban értelemszerűen nem tudok szólni a közoktatás, a felsőoktatás, egyáltalán az oktatásügy minden részletéről, és ez nem is volt célom. Ha a bizottság tagjainak bármilyen, akár az elhangzottakhoz kapcsolódó, akár el nem hangzott témát érintő kérdésük vagy felvetésük van, természetesen válaszolok rá. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Megköszönöm a miniszter úr, miniszterjelölt úr felvezető szavait.
Mielőtt a vitát megnyitnám, néhány megjegyzés, illetve felvetés. Először is a Házbizottság imént idézett, a miniszter kinevezés előtti meghallgatására vonatkozó szabályai továbbra is érvényben vannak, és továbbra is érvényt kívánok szerezni nekik. Másodszor: a bizottság a Házszabálynak megfelelő módon kezdeményezte a miniszter úr meghallgatását egy konkrét ügy, a mentorprogram ügyében - ez most nem az a meghallgatás, tehát kéretik ezt most nem erre az eseményre időzíteni. Az előzetes egyeztetés szerint erre egyébként a jövő héten, április 22-én fog sor kerülni. Harmadszor: mint azt a miniszter úr is jelezte volt, 2002-től kezdve hároméves megszakítással bár, de rendszeres vendégünk volt, előbb politikai államtitkárként, majd oktatási miniszterként. Ennek megfelelően felvetem, hogy van-e igény külön kérdéskörre, tehát hogy van-e olyan kérdés, amelynek a miniszter úr általi megválaszolása nélkül a meghallgatás, illetőleg a vita nem folytatható le, és amennyiben nincsen, akkor egy körben rendeznénk meg a meghallgatásnak ezt a részét. Jelzést kérek, hogy van-e ilyen kérdés. (Senki nem jelentkezik.) Úgy látom, nincsen, akkor tehát nem választjuk külön a kérdés és a hozzászólás műfaját.
A képviselő hölgyeké és uraké a szó. (Senki nem jelentkezik.) Tömeges jelentkezés esetén sorszámokat fogok osztogatni. (Derültség. - Révész Máriusz jelentkezik.) Révész képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Valakinek el kell kezdenie.
Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Miniszterjelölt Úr! Nem is tudom, pontosan milyen megszólítást kell most használni, hiszen ennél a tárcánál folyamatosság lesz. Az oktatás szerintem ugyanolyan helyzetben van, mint az ország: válság van a közoktatástól a felsőoktatásig. Az iskolák átjárhatósága nem növekedett, a roma oktatási integrációra szánt pénz nem hasznosult - ahogy azt az Állami Számvevőszék megállapította. A leszakadó rétegek oktatási lemaradása az elmúlt években növekedett. A szegregáció, amint arra a miniszter úr is célzott, nem csökkent. A feltétel nélküli, erőltetett integráció már egyre több szocialista szerint is elhibázott, lábra kaptak olyan hírek, hogy ezt talán nem is kellene ennyire erőltetni a jövőben. A felsőoktatási intézmények eladósodtak. Az oktatásban dolgozó pedagógusok bére az elmúlt két évben jelentősen visszaesett, de ez még mind semmi azokhoz a kilátásokhoz képest, amelyekkel mostanában szembesülnek. A kétszintű érettségi szabályozása olyan jól sikerült, hogy szinte senki nem választja az emelt szintű érettségit. A tanárok azt érzik az iskolában, hogy az iskolai erőszakkal szemben tehetetlenek. Én azt hiszem, hogy ha röviden össze kell foglalnom a véleményünket: az új kormányról gyakorlatilag mindent elmond, hogy ezek után, ez után a helyzet után ismét Hiller Istvánt jelölik oktatási miniszternek. Én a magam részéről épp ezért nem is fogom tudni támogatni.
ELNÖK: Van-e más kérdés, hozzászólás, megjegyzés? (Dr. Hoffmann Rózsa és Botka Lajosné jelzésére:) Hoffmann képviselő asszony, aztán Botkáné képviselő asszony következik.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): (Hangosítás nélkül:) Miniszter Úr! Miniszterjelölt Úr! Ha jól számolom, ez valóban talán a negyedik alkalom, amikor hasonló céllal ülünk együtt az Oktatási és tudományos bizottsággal, épp ezért én...
ELNÖK: Képviselő asszony, bocsásson meg, ha lenne szíves egy kicsit közelebb húzni magához a mikrofont, nem tudják írni a jegyzőkönyvvezetők.
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): (Hangosítás nélkül:) ...feleslegesnek is tartanám, hogy most felemlegessek néhány olyan témát, amelyeket már többször megemlítettünk, és amelyekben, tudom, önnek egészen más a szakmai álláspontja, mint amit mi képviselünk. Csak a példa kedvéért: az oktatás tartalmi, a kompetenciaalapú képzés rosszul értelmezettsége, az iskolai agresszió, a felvételi dolgok, a 6-8 osztályos gimnáziumok és sorolhatnám, miután egy rövid idejű kormányzásra készülnek, nem is lehetne várni józan ésszel, hogy ezekben a kérdésekben valamiféle közelítése megtörténik az álláspontoknak. Fájlalom, hogy az elmúlt három évben erre nem volt alkalom.
Ezért inkább csak egy-két olyan dolgot említek meg, amelyre talán még a következő pár hónap lehetőséget nyújt, illetve aminek az elmaradása az ön ígéretével is szembemegy.
Az egyik ilyen téma az érettségi, amelynek témájában én kezdettől fogva számtalanszor interpelláltam, napirend előtti felszólalásban is említést tettem az egész érettségi rendszer elhibázott voltáról. Ön, illetve államtitkára minden egyes alkalommal ígéretet tett a felülvizsgálatra. Mindössze annyi történt, hogy 480 pontossá alakult a korábbi 240 pontos szisztéma, a kétszintű érettségi gyökeres problémáit nem orvosolták. Bizony, itt azért nagyon sok a probléma. Ön azt mondta, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mi úgy látjuk, hogy nem.
A következő: gondolom, nem lesz már rá alkalom, hogy változtassunk, de jó lenne legalább hallani, ha a miniszter is elmondaná, hogy milyen elmaradás van itt, és milyen irányba kellene elmozdítani a jövőben ezt a rendszert. Főleg, hogy gazdasági és pénzügyi válság van, és a miniszter úr is tudja, hogy ez a kétszintű érettségi rendkívül költséges. Erre vonatkozóan is kaptunk korábban ígéreteket, hogy ne fordulhasson elő, hogy egyetlen gyermek egyetlen érettségijére az állam több százezer forintot fizet ki. Ez bizony, egy nagy hiányossága az elmúlt kormányzati időszaknak.
A másik téma az "Új tudás" programra vonatkozik, amelyet sorozatban érintenek azok az elvonások vagy bejelentett elvonások, vagy nevezzük őket zárolásoknak, amelyekről értesülünk. A múlt heti egyik sajtóhír, és ezt voltaképpen megerősítette az előző meghallgatás miniszterjelöltje is, hogy a szociális tárca úgymond zárolt újabb 4 milliárdot, olyan területről, amelynek a szakmai végrehajtása az Oktatási és Kulturális Minisztérium kompetenciája lenne. Három ilyen terület vált közismertté: az egyik az érettségi, aztán az Arany János-program, és a harmadik a tehetséggondozás. Erre vonatkozóan nem hallottunk semmit, hogy hogyan fogja érinteni, van-e rá esély, hogy ez végül is módosuljon, illetve milyen megoldást lát erre a miniszter úr.
A harmadik témám már szinte szégyellem megemlíteni, annyira lerágott csont. Külön örülök, hogy itt van Manherz államtitkár úr is. Nekem az a benyomásom, hogy önök nem értik meg, hogy milyen iszonyatos lemaradás van a tanárképzés ötödik gyakorlati félévének jogi szabályozása tekintetében. Minden kérdésemre olyan kitérő választ kaptam, legutóbb államtitkár úrtól a parlamentben, amivel nem lehet mit kezdeni, az egymásra mutogatás folyik, miközben ennek az előkészületének már régen meg kellett volna kezdődnie.
Miniszter úr is hivatkozott rá, hogy az "Új tudás" program kapcsán olyan ponton vagyunk, amiben ha néhány hónap késlekedés történik, mindaz a lehetőség, amely még fennáll, kudarcba fog fulladni, önmaga paródiájává válik. Tisztelettel kérném, hogy az iskolák fejével is gondolják végig, ez a felsőoktatás átalakításának meglátásom szerint a legmarkánsabb oldala, amely egészen közvetlenül érinti az egész közoktatást. Tehát egy olyan találkozási pont, hogy örültem volna, ha erről hallunk valamit, vagy legalábbis egy biztató ígéretet szeretnék kapni, hogy nem a Tanárképzők Szövetségére mutogat a minisztérium, hanem megszületnek végre azok a központi szabályozó elemek, amelyek nélkül az egyetem még a saját autonómiájával élve sem tud további intézményeket bevonni.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Botkáné képviselő asszony következik.
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy reflexekben Hoffmann Rózsa képviselő asszony megelőzött engem, mert azzal a mondattal kezdtem volna - és talán most egy kicsit felszabadultabban tudok beszélni, Révész Máriusz képviselő urat hallva -, hogy nagyon nehéz megtalálni azt a pozitív érvet, amikor az ember egy pedagógushivatást egyszer csak politikusi pályára cserél. Ez az én esetemben nagy dilemma, hogy mit hagytam ott, és na lám, most éppen mit csinálok. Hiszen ahogy őt hallottam, akkor most pedagógusként, intézményvezetőként nem tudom, hogy holnap érdemes lett volna-e bemenni az iskolába. Miközben nem tagadom, hogy a problémalista, amit felsorolt, annak egy része élő probléma. Itt a nagyságrendekről és csupán ezeknek a problémáknak - hogy mondjam - az ilyenféle összhatásáról vitatkozom Révész képviselő úrral.
De nem ez a lényege a hozzászólásomnak. A lényege az, hogy úgy gondolom, sajátos helyzetben vagyunk, hiszen új kormány alakul, általunk ismert miniszterjelölt miniszter úrral. Nagyon világos és egyértelmű volt miniszter úrnak a bevezető mondata, miszerint a néhány hónapja történő évértékelő beszámolója és a mostani meghallgatás műfajilag nem lehet azonos, és ez egy sajátos helyzet, jól ismerjük azt az elmúlt időszakot, amit az ő irányításával az oktatási tárca végzett, és nyilván azokat a törekvéseket is.
Kíváncsian vártam, hogy mik lesznek azok a prioritások, amelyeket egy ilyen helyzetben miniszterjelöltként fontosnak tart. El kell mondanom, hogy rendkívül megnyugtató volt számomra az, hogy az "Új tudás" programnak ilyen markánsan és egyértelműen a továbbvitelét hangsúlyozta, annak a forrásoldalát is megjelölve, és azt is, hogy ez a munka különböző fázisban folyik, illetve ismerjük, hogy van, ami már a döntésen is túl van, hiszen a pedagógusok például a 3H-s pótlékot megkapták, de nemcsak pénzről szól ez, hanem nagyon sokféle fejlesztésről.
Azt is megértem, és úgy gondolom, hogy rendkívül fontos egy ilyen bemutatkozó beszédben érzékeltetni, hogy melyek azok a problémapontok, amelyeket úgy érez egy miniszterjelölti pozícióban lévő aktív miniszter, hogy a következő időszakban kiemelten kell ezzel foglalkozni. Ez pedig nyilván az iskolai erőszak és az esélyegyenlőség kérdése.
Nem tartom szükségesnek - ebben egyetértünk - azokat a nemzetközi felmérési eredményeket idehozni most bizonyítékként, amelyek egyébként igazolják ezeknek a témáknak az aktualitását, ugyanakkor igazolják bizonyos fejlesztési programok sikerességét, akár a kompetenciában, akár a tanulói képességek vagy tudás felmérésében, a kimutatások, a felmérések szerint eredményeket hoztak ezek a beavatkozások.
Én az állami fenntartású iskolák létrehozásáról szóló témához annyiban szeretnék hozzászólni, hogy üdvözlöm, hogy ennek az ügynek a további szakmai tárgyalásában lehetőségünk lesz véleményt megfogalmazni, meg kell mondanom, hogy kevés hasonló miniszteri elképzelésnek hallottam még ilyen nagy szakmai és eléggé széles skálán mozgó megítélését, mint ennek. Sokan várják és túlzott optimizmussal, sokan félnek, lehet, hogy túlzott félelemmel vannak ez iránt. Tehát mindenképpen üdvözlöm, hogy ez a párbeszéd ilyen szinten is folytatódjon.
Amiért különösen szerettem volna szólni, ez a felsőoktatási intézményi integráció. Képviselőtársaim, ez a mondat is kiválthat bennünk olyan érzést is, hogy mit akarunk egy jól működő rendszertől, miért akarunk ebbe beleavatkozni, milyen eszközökkel és milyen módszerrel akarja a miniszter elérni azt, amit egyébként az integráció szó takar, kevesebb intézmény, hatékonyabb, jobb minőségű oktatás, mondta miniszterjelölt úr.
Szolnok város egyéni országgyűlési képviselőjeként nagyon sokat dolgoztam az elmúlt időszakban azért, hogy Szolnok városban önálló felsőoktatási intézmény legyen. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egyedül egy-egy ilyen szolnoki főiskola a 6-7 ezres hallgatói létszámmal, a kínálattal, azzal a "szűk" kínálattal a nagyméretű felsőoktatási intézményekhez képest olyan versenyhátrányba kerülhet, ami azt is eredményezheti, hogy ennek a térségnek, bár nagyon szerettük volna, de nem lesz felsőoktatási intézménye. Ezért én nagyon-nagyon-nagyon örültem annak, amikor évekkel ezelőtt arról értesültem, hogy az Alföld közepén nem miniszteri elvárásra, nem miniszterelnöki elvárásra, hanem az intézmények saját jól felfogott érdekében először is egy szövetség alakult, amelynek az a célja, hogy az Alföld közepén, Baja, Kecskemét, Szolnok - hogy meg is nevezzem - kisméretű felsőoktatási intézményei hogyan tudnak olyan szövetséget kialakítani, amelyben a pozíciójukat erősítik, a minőségüket javítják, amelyben hatékonyabb és költségtakarékosabb lesz a képzés. És egyszerűen azt látom, hogy ők saját maguk találtak rá arra az útra, amelyen például a párhuzamos képzések elkerülésével, összehangolásával - amit miniszter úr, miniszterjelölt úr is mondott - a jövőben az előremenekülés útját találták meg. Úgyhogy szívemből beszélt, és csak azt szeretném kérni, hogy legyen hozzá kellő kitartása. Én úgy látom, hogy partnerei ebben a dologban lesznek. Jó példa erre a Nyugat-magyarországi Egyetem, amit nyilván nem lemásolni kell, hanem a saját helyzetükre megoldási alternatívákat fognak kidolgozni.
Úgyhogy én azt tudom mondani, képviselőtársaim, hogy jó helyzetben vagyunk, az oktatási tárca vezetése tudja, hogy mit tud a következő egy évben elvégezni, hiszen elképzelései töretlenek, az új helyzethez pedig, úgy látom, jól adaptált programja van a miniszter úrnak, miniszterjelölt úrnak. Köszönöm szépen.
ELNÖK: (Almássy Kornél és Tatai-Tóth András jelzésére:) Almássy képviselő úr, utána Tatai-Tóth képviselő úr következik.
ALMÁSSY KORNÉL (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Miniszter Úr! Nehéz helyzetben vagyunk egy ilyen vita során, hiszen én azt gondolom, nem értékelni kell - bár elhangzott néhány értékelő mondat -, hanem a jövőbeni tervekről kellene beszélni, vagy arról kellene kérdezni a miniszter urat, az idő, ez a hátralévő tíz-egynéhány hónap azonban valóban bizonyos korlátokkal jár.
Hadd kezdjem a dolog pozitív részével! Örömmel hallottam a Bologna Bizottság ülésének a Magyarországon történő megtartásáról. Örömmel hallottam azt, hogy az Akkreditációs Bizottságnak a nemzetköziesítése is megtörténik, és azt is örömmel hallottam, hogy a MAB jogosultságait vagy szerepét nem kívánja csorbítani a miniszter úr.
Hadd térjek vissza azonban arra a kérdésre, egy kicsit másképp fogalmazva, amit Révész Máriusz képviselő úr vetett fel! Azt gondolom, hogy elmúlt négy esztendő vagy az elmúlt három esztendő, ha csak 2006-tól számítjuk, az oktatási területén is a nagy lehetőségek elszalasztásának időszaka volt. Hadd ragadjam ki azt a példát - a miniszter úr említette -, hogy az iskolai erőszak felszámolásának az érdekében büntetőjogi lépéseket kíván tenni! Pontosan emlékszem, hogy egy évvel ezelőtt, amikor az egész probléma kikerült az asztalra, a miniszter úr összehívott egy bizottságot, amely bizottság egy fura jelentést tett le az asztalra, amely szerint mindenki hibás volt, csak az a helyzet nem, csak az a jogi környezet nem volt hibás, amely részben ezt a helyzetet teremtette, a szülő kevésbé volt hibás, a pedagógus volt a hibás. Én magam is tettem módosító indítványokat, de egy évvel ezelőtt lehetett hallani a vajdasági példáról, ahol pontosan a vajdasági magyar pedagógusok kezdtek el a büntetőjogi szabályozás tekintetében lépéseket tenni. Eltelt egy év. Hozzáteszem, hogy az iskolai erőszak kérdése tavaly pattant ki ilyen élesen talán a technikának, a technikai vívmányoknak köszönhetően, de azért aki egy kicsit is foglalkozik az oktatással, az tudja jól, hogy ez a kérdés sajnos évek óta ott van a felszín alatt, csak tavaly láttuk meg először, hogy ez milyen mély sebeket jelent a magyar közoktatásban. És egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy itt a Btk. szabályozásáról beszéljünk.
Egy apró dolgot szeretnék megmutatni, vagy egy apró dologra szeretnék rákérdezni, egy olyanra, ami apróságnak tűnik, de szerintem jól mutatja a minisztériumnak vagy talán az egész kormánynak a működését. A diákigazolványok kérdésében interpelláltam a miniszter urat. Gyakorlatilag tíz éve van a magyar felsőoktatásban, de mondhatjuk, hogy a közoktatásban is egy diákkártya, amely egész egyszerűen használhatatlan. A diákigazolványt, amelybe be van építve egy chip, 1999 óta pontosan ugyanarra tudják használni most, 2009-ben is: semmire nem tudják használni, és különböző matricákat ragasztgatunk rá. A válság közepette ez egy apró ügynek tűnik, de ez is jól mutatja, hogy nem történt elmozdulás, legalábbis én nem tudok elmozdulásról ebben a tekintetben. Úgyhogy én azt gondolom, ez jól jellemzi szerintem a minisztériumnak az oktatással, a felsőoktatással való foglalkozását.
Arról is szerettem volna hallani, hogy a felsőoktatási területen, képzésben évek óta mondják szakemberek, hogy a műszaki felsőoktatásban, a közgazdászképzésben, a természettudományos elmozdulás kellene, hiszen a munkaerőpiacnak ezekre a szakokra van igénye. Évek óta mondjuk, hogy a pedagógusképzésben, a tanárképzésben elképesztő mennyiségű diplomást bocsátunk ki, és ebben nem történik érdemi cselekedet. Az idei év felvételi keretszámaira, tehát a legfrissebbekre nem emlékszem, de azt tudom, hogy az elmúlt évben mindösszesen 90 vagy 100 fővel növelték meg a természettudományos képzésben felveendő hallgatói létszámot, miközben igény lenne ezen a területen.
Még egy utolsó kérdés, amely az előző meghallgatásról maradt - mert ez is érdekelne -, hogy a miniszter úr most válságkezelő kormánytagnak tartja-e magát vagy pedig pártpolitikusnak, magyarul a jövőben is be kíván-e tölteni pártpolitikai szerepet, vagy pedig válságkezelő felhatalmazással ül vagy kíván ülni a kormányban? Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Tatai-Tóth képviselő úr kért szót.
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Miután az előző meghallgatás során tisztáztuk ezt a fogalmat, amikor a miniszter úr még egy másik bizottság előtt volt, talán nem elvtelen dolog, ha visszatérek arra, hogy itt elég hosszasan értelmezte a bizottság, mi különbség van a kettő között; többek között az, hogy aki szakértői tagja a kormánynak, az semmiféle politikai szerepre nem tör, például nem lesz rajta egyetlenegy párt választási listáján sem. Elnézést, hogy segíteni akarok, de nem tartom korrektnek, hogy egy hosszas tanácskozás végeredményével úgy szembesítsük a miniszter urat, hogy ő nem volt itt.
Két ügy miatt kértem szót. Az egyik, hogy én nagyon nagy örömmel hallottam, hogy a korábban megkezdett "Új tudás" programban, a Zöld könyvben kijelölt területeken a munka folytatódik, és e tekintetben szeretném a magam és képviselőtársaim együttműködését a továbbiakra is felajánlani.
A másik egy kérdés. Ma tudtuk meg, hogy a nem olyan régen létrehozott tárca nélküli miniszteri poszt, amely az innovációt, a tudományt, a kutatásokat koordinálta, megszűnik. A tárca nélküli miniszter hatáskörének egy része a miniszter úr tárcájától került oda. Most, az új felállásban a gazdasági miniszter átveszi a tárca nélküli miniszter szerepét, vagy pedig visszaáll a korábbi rendszer, magyarul az lenne a konkrét kérdésem, hogy a Tudományos Akadémia visszakerül-e a tárcához. Köszönöm szépen.
ELNÖK: (Pokorni Zoltán jelzésére:) Pokorni Zoltán képviselő úr!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Nagyon sokszor beszéltünk már ilyen keretek között, a miniszter úrnak nem kell bemutatkoznia. Elvileg, illetve nem elvileg, praktikusan is azért vagyunk itt, mert a kormányfő lemondott vagy épp a mai napon, ezzel a furcsa bizalmatlansági indítvánnyal megválasztották az utódját. Itt nyilván sok minden elhangzik: válságkezelő kormány, a politikai bizalom megszűnte, hiteltelenség. Nem az oktatási válság, az oktatás válsága miatt fejezte be a munkáját a Gyurcsány-kormány, hanem a gazdaság válsága miatt. Érdekes mellékes körülmény e tekintetben, hogy épp a gazdasági miniszter lesz az új kormányfő. Mégiscsak egy új szakasz ez a hátralévő időszakban.
Ezért nekem egyetlenegy kérdésem van, miniszter úr, hogy miben lesz más mondjuk az ön munkája ebben a válságkezelő átmeneti időszakban, vagy ön miben lesz más, mint eddig volt? Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Amennyiben nincs más hozzászólás, ha megengedik, akkor néhány mondatot én is mondanék, megint az eddig elhangzottakra reakcióként és vitaként. (Révész Máriusz: Jelölt vagy?) Nem vagyok jelölt, ha képviselő úr ilyen megtiszteltetésben óhajt részesíteni, akkor tegyen ilyen javaslatot, én nem kívánnám ezt elvállalni. De azt gondolom, hogy a bizottság ülésén lehet vitatkozni, úgyhogy én élek ezzel a lehetőséggel.
Úgy látom, hogy a cigányság integrációjára vonatkozó pénzek döntő többsége nem az oktatási tárcánál volt. A cigányság integrációja egy komplex program, és nemcsak oktatási program. Ha jól olvastam az Állami Számvevőszék jelentését, akkor az, hogy ezek a programok, pontosabban az erre szánt pénzek nem megfelelően hasznosultak, ez a kritika nem az oktatási tárcát érintette, sok minden egyebet igen, a cigánytelepek felszámolásától kezdve a nem is tudom, munkaerő-piaci reintegrációig, sok mindenre vonatkozott. Konkrétan és történetesen az oktatási tárca programjait ez a kritika nem érintette.
Ettől függetlenül persze, igaz lehetne az a kijelentés, hogy a szegregáció a cigányság szegregációja vagy még inkább a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szegregációja az oktatásban nem csökkent. Ez igaz lehetne, de nem igaz. Ha jól emlékszem a számra - ezzel mindig bajban vagyok, mert valaha matematikus voltam -, 1300 iskola vett részt abban a programban, amely eredményesen zajlott, ez az összes iskolához képest persze, egy nem túlzottan nagy részarány, de mégiscsak egy tekintélyes részarány, amely programban az iskolák részt vettek, ennek a programnak az eredményei pedig azokban az iskolákban, ahol ebben részt vettek, látszanak. Azok az iskolák, amelyek nem vettek részt ebben az integrációs programban, hogy ott az integráció eredményei nem jelentkeznek, ezt én olyan nagyon nem csodálom.
Ennek megfelelően azt sem emlegetném ilyen kárörömmel, hogy már a szocialisták is utálják az oktatási integráció erőltetését. Nem utáljuk az oktatási integráció erőltetését. Az oktatási integráció, tekintettel arra, hogy a szegregáció jórészt és elsősorban spontán társadalmi folyamatok eredménye, amelyek önmaguktól nem fognak megfordulni, ez a folyamat csak akkor fog megfordulni, ha azt erőltetjük. A kérdés nem az, hogy kell-e erőltetni vagy nem kell erőltetni, a kérdés az, hogy milyen eszközökkel érdemes ezt erőltetni. Számomra legalábbis nem kérdés az - és az elmúlt időszakban nyilvánosságra hozott jelentések, vizsgálatok eredménye alátámasztja ezt a véleményemet -, hogy ez ellen a szegregáció ellen küzdeni kell. Azért mindig el szoktuk mondani, de talán nem lehet elégszer ismételni, hogy az Egyesült Államokban, egyébként a szabadság hazájában a szegregáció elleni első lépés, első komoly kormányzati lépés az volt, hogy az elnök utasítására a Nemzeti Gárda kísérte egy adott felsőoktatási intézménybe az első fekete bőrű hallgatót, merthogy egyébként nem engedték volna be.
Végezetül, ami az emelt szintű érettségivel kapcsolatos vissza-visszatérő problémát jelenti: lehet, hogy igaza van Révész képviselő úrnak, és túl kevesen választják ezt az érettségi formát. De hogy mitől fogják többen választani, arra nézve az ellenzék részéről eddig egyetlen javaslatot hallottunk: tegyék kötelezővé az egyetemi felvételihez legalább az egyik tárgyból az emelt szintű érettségit. Ha kötelezővé tesszük az emelt szintű érettségit, akkor nem nehéz belátni, hogy ezzel bizony, a cigányságnak és a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatóknak a felsőoktatásból való további kirekesztését segítjük elő. Lehet ebbe az irányba menni, csak el kell dönteni, hogy küzdünk a szegregáció ellen, vagy egy egyébként helyes cél érdekében olyan módszereket választunk, amelyek eredményeképpen a szegregáció tovább fog erősödni.
Köszönöm szépen, én ennyit akartam az ügyben elmondani. Pokorni képviselő úr!
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök úr, ha megengeded, akkor az utóbbi megjegyzésedre: szakmailag megalapozatlan az a rövidre zárt összefüggés, amit itt felvezettél az emelt szintű érettségi, illetve a szegregáció kérdésében. Talán abban egyetértünk, hogy a rossz helyzetben lévő gyerekek, cigánygyerekek helyzetén nem úgy kell javítani, hogy lejjebb teszed a lécet, igaz? Hanem úgy, ahogyan például az Arany János Programban egyetértünk, időt, energiát, munkát, pluszpénzt szánunk arra, hogy felkészítsük ezeket a gyerekeket, mert nehezebb, rosszabb helyzetből jönnek, nem pedig úgy, hogy egy B-kategóriás érettségit kapnak. Igaz?
Tehát kérlek, hogy ha politikai megrendelésre kell minket lerasszistáznod nap mint nap, akkor tegyed, csak utána kacsints, hogy hülyéskedtél.
ELNÖK: Azért erre az utóbbi megjegyzésre: én nem rasszistáztam le senkit, én pontosan azt próbáltam felvázolni, hogy vannak jogos és teljesen indokolt törekvések, amelyeknek a megvalósítása - legalábbis bizonyos úton történő megvalósítása - olyan társadalmi folyamatokat erősít, amely társadalmi folyamatokat nem tekintünk kívánatosnak. Természetesen nincs ennyire direkt összefüggés a halmozottan hátrányos helyzetűek, tegyük hozzá, mondjuk a cigányság szegregációja és az emelt szintű érettségi között, de mégiscsak az a helyzet, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók tipikusan, jellemzően rosszabb minőségű iskolába kerülnek, egy rosszabb pályán haladnak végig, és ennek végeredményeképpen kevésbé képesek arra, hogy emelt szintű érettségit tegyenek.
12 ezer, Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő halmozottan hátrányos helyzetű tanuló nem fogja megoldani azt, ami ebben a spontán oktatási szegregációban érvényesül. Sajnos, noha én nem vagyok elvi alapon nagy híve a pozitív diszkriminációnak, mégiscsak azt kell mondani, hogy néha bizony, úgy is segíteni kell, hogy lejjebb visszük azt a szintet, amellyel be lehet jutni, mert ha nem visszük lejjebb, akkor rövid távon nem tudjuk megváltoztatni azt, hogy ez a réteg a felsőoktatásból ki van zárva. Egyetértünk abban, hogy nem ez a megoldás, de abban, hogy ez nem lehet egy átmeneti - még egyszer mondom: általam sem kedvelt, de mégiscsak valamelyest eredményre vezető út, abban nem értünk egyet.
Mielőtt kétoldalúvá válik ez a vita, én a magam részéről ezzel befejeztem. Révész képviselő úr, majd Kormos képviselő úr!
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Én csak egy olyan ügyrendi javaslatot szeretnék tenni, hogy elnök úr véleményét már ismerjük a felvetett kérdésekkel kapcsolatban, javasolnám, hogy miniszter úr meghallgatásán miniszter úrnak is adjuk meg a szót. Köszönöm.
ELNÖK: Miniszter úrnak a hozzászólni kívánó képviselők véleményének elhangzása után természetesen meg fogjuk adni a szót. A meghallgatásnak általában ez a koreográfiája, hogy a miniszter úr az elején és a végén szól.
Most Kormos képviselő urat illeti a szó.
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon rövid leszek. A pedagógiai empátiához hozzátartozik, hogy egyébként arról az elhanyagolt személyről is egy kicsit megemlékezzünk, akiről ez a meghallgatás szól, mielőtt átvesszük a vita teljes folyamatát. Az én optimizmusomhoz az is hozzátartozik, hogy hiszek olyan dologban, amivel kapcsolatban lehet, hogy ma egy kicsit meg is lehet mosolyogni azt, aki hisz benne, ez pedig úgy hangzik, hogy az oktatás ügye Magyarországon lehet a társadalmi kohézió újraépítésének eszköze. Ugyanis több olyan dologról beszéltünk, ami ehhez tartozik. Hogy nem minden úgy sikerül - több ok miatt -, ahogy szeretnénk, az egy kérdés, és nyilvánvaló, hogy amikor egy ilyen elképzelésnek a részleteiről beszélünk, vagy kérdezünk a miniszter úrtól, akkor azt a reményünket is megfogalmazzuk, hogy ebben a nagyon fontos kérdésben mértéktartónak kell lennünk, nem szabad újabb és újabb frontokat nyitni, el kell döntenünk, mi az a néhány dolog, amiben következetesen végigmegyünk, amiben valóban le lehet folytatni azokat a szakmai egyeztetéseket, amelyek alapján a szakma megnyerhető és a szakma bizalma visszaállítható, hogy amit elkezdünk, a különböző folyamatokat valóban végig is csináljuk. Erre vannak jó példák is.
Egy konkrét kérdés, amely már elhangzott. A szakmai és társadalmi kohézió megteremtésének egy kitűnő példája volt, ahogy letettük a nemzeti tehetségprogramot az asztalra. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a másfél év alatt rengeteg helyen, konferencián beszéltünk erről - egy gondolatnyi politikai színezete sem volt a dolognak. Ezért hiszek ilyen dolgokban. Viszont kétségbe vagyok esve, hogy egy ilyen fontos terület, amely a gazdasági válság utáni időszakról is szól, forrás hiányában elveszhet. Konkrét kérdés: mit szándékozik tenni, miniszter, miniszterjelölt úr, hogy ez az átmeneti zárolás átmeneti legyen, és hogy ezt a programot minél előbb el tudjuk indítani? Mert már így is késésben vagyunk, és szeretnénk, ha a két európai uniós, már vitán túl lévő programon kívül, a "Magyar géniusz" és az "Iskolai tehetséggondozás" programon kívül a Nemzeti Tehetség Alap is beindulna, és pont ott, ahol a legfontosabb, a konkrét interakciókban, a konkrét fejlesztésekben, a konkrét programokban adjon hátteret. Ha ezt nem tudjuk megtenni ebben az évben, ez a program elveszti a hitelét, és meginog a bizalom azokban, akik itt velünk megkötötték ezt a szakmai és szakmapolitikai konszenzust. Köszönöm.
ELNÖK: Ha további hozzászólási igény nincsen (Senki nem jelentkezik.), akkor az imént sürgetetteknek megfelelően miniszterjelölt úrnak adom meg a szót válaszadásra.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterjelölt válaszai, reflexiói
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszterjelölt: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Az elhangzott vélemények, kérdésfeltevések két olyan csoportra oszthatók, amelyek a mi esetünkben nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. A hétköznapokban ez talán másként van, de egy parlamenti bizottságban, egy miniszteri meghallgatásnál mégis érdemes erre felhívni a figyelmet. Az esetek döntő többsége kimondottan szakmai, akár mély szakmai kérdést mutat, másik részük politikai. Azt mondom, hogy ez ebben az esetben természetesen összefügg, csak szeretnék érthetően válaszolni a kérdéseikre, úgy, hogy ezt itt nem keverem össze. Először tehát a szakmai kérdésekre térek ki, utána beszéljünk a politikai összefüggésekről!
Az első ilyen szakmai jellegű kérdés vagy inkább megjegyzés - nem is kérdés volt - Révész képviselő úrtól a felsőoktatási intézmények eladósodásának kérdése volt. Biztos vagyok benne, hogy ez a sokat vitatott, már közöttünk is gyakori vitát okozó infrastruktúrafejlesztés és annak modellje vagy részbeni modellje, a PPP-ügy. Minthogy ennek a vitának múltja van, és, gondolom, lesz jövője is, elmondom a véleményemet, de nem fogok meglepetést okozni, mert ugyanazt képviselem, amit évekkel ezelőtt, és ezen a véleményemen nem kellett változtatnom a múltban vagy a közelmúltban sem, tehát ugyanazt mondom. Én a felsőoktatás infrastruktúrabővítését Magyarországon elkerülhetetlennek láttam, és minden megoldást mérlegelendőnek tartottam. Ha az az infrastrukturális bővítés, amely a hallgatói létszám durván megnégyszereződésével járt együtt egy évtizednyi késéssel - egy évtizednyi késéssel! -, nem történik meg, visszafordíthatatlan minőségromboló folyamatok indulnak el a magyar felsőoktatásban. Ez teljesen nyilvánvaló. Ezért én ezt egy olyan eladósodásnak tartom, amely befektetés, amely megéri, és amely biztosan a magyar felsőoktatás színvonalát szolgálja. Befektetés nélkül nem ment, nem megy és nem is mehet. Tehát hogyha egy adott rendszerben az egyik komponens, a hallgatói létszám megnégyszereződik, akkor ahhoz, hogy a minőség legalábbis maradjon, ne romoljon, és megteremtsük a jobbulás feltételeit, egy másik komponensnek is változnia kell, mert különben egész egyszerűen felborul a szisztéma. Ez történt. Kétségkívül igaz, az utóbbi években igen jelentős mértékben alkalmaztunk európai uniós forrásokat - tehát nem PPP-modellben alkalmazott infrastruktúrafejlesztést -, ezek a szerződéskötés vagy éppen a kivitelezés előtti fázisban vannak, erről tapasztalataink még nincsenek, csak annyi, hogy én ezt hasonló jó lehetőségnek tartottam.
Hoffmann képviselő asszony valóban olyan kérdéseket vetett fel, amelyekről többször beszéltünk, néhány kérdésben, azt gondolom, a mai beszélgetés új apropót hozhat, más kérdésben pedig visszaigazolom azt, amit barátságosan megjegyzett: vannak kérdések, amelyekben szakmai, tehát nem emberi, hanem szakmai véleménykülönbség van, ezek fennmaradnak.
Először is szeretném azt megerősíteni, hogy az "Új tudás" programban az általam utóbb közölt összeg, ez az alulról 27 milliárd forint rendelkezésre áll. Az érettségi kérdésében mindannyian tudjuk, hogy eredendően az önkormányzatok feladata az érettségi lebonyolítása, ugyanakkor az érettségi vizsga lebonyolítását 2009-ben az OKM 1 milliárd 43 millió forinttal fogja támogatni. Ez az összeg korábban valamivel magasabb volt, 1 milliárd 150 millió forint volt, durván 100 millió forint zárolása történt meg, ez azonban az érettségi és elsősorban az emelt szintű érettségi akadálytalan és elvileg sikeres lebonyolítását nem akadályozza, ezzel az összeggel, tehát ezzel az 1 milliárd forint feletti összeggel ezt színvonalasan meg lehet csinálni. Az Arany János-programmal kapcsolatban ebben az évben, tehát a legutóbbi beszámolóm után volt egy megbeszélés. Én a megbeszélés eredményét tartom, és erre az évre ennek a financialitásai is biztosítva vannak. Egyébként általában financiális kérdésekről és utána még jó néhány részletről szívesen szólok.
Éntőlem azt várhatják, hogy az ország helyreállított gazdasági egyensúlyát, a 3 százalék alatti deficitőrzést támogatni fogom. Ellene leszek annak, hogyha a 2,9-et -esetleges nemzetközi megállapodás lehet erre egy út - lazítsuk, és támogatni fogom, hogy a 3 százalék alatti hiánycélt tartsuk. Lehet, hogy ez ebben a pillanatban egy általános mondatnak tűnik, de azt állítom önöknek, hogy ez egy nagyon konkrét mondat. Nyilván nem kell közgazdasági fejtegetésbe menni. Azt önök pontosan tudják, hogy mit jelent ez egy költségvetés egészére, hogy ha durván 2 százalékos gazdasági növekedés a reális háromnegyed évvel ezelőtt, majd utána mínusz 5 százalékos gazdasági visszaesés a valóság.
Itt hosszú vitát lehetne folytatni közöttünk, történetesen ez a két szám, amit most mondtam, ez Németországé, és nem tudják megmondani, hogy megáll-e, mármint a mínusz 5 százaléknál. A mi helyzetünkben, és kérem, hogy ezt ne tekintsék valami tanároskodásnak, de mégiscsak többnyire pedagógusok vagyunk, én végzettségemre nézve történész, én azt állítom önöknek, hogy nem kell közgazdász professzornak lenni ahhoz, hogy megmondjuk a magyarországi gazdasági csökkenés mértékét, csak körülbelül egy héttel korábban egy jó Spiegel- vagy Frankfurter Allgemeinen-elemzést kell tudni elolvasni. A magyar gazdaság szerkezete, exportkitettsége más, és egyáltalán a térképre érdemes néha ránézni, és ha Németországban az hangzik el - most nem azért, mert valaki szereti a németeket vagy nem szereti a németeket -, hogy 5 százalék alatt nem fog megállni Németország, akkor nem kell hozzá túlságosan nagy jóstehetség, hogy ez Magyarországon sem lesz másképp.
Ha ez igaz, akkor ez értelemszerűen forráscsökkenést jelent abban az esetben, ha a hiányt fixnek tekintem. Tudniillik fixnek tekintem a 2,9-et, forráscsökkenés az egyik oldalon azáltal, hogy gazdasági csökkenés van, és potenciális forrásbővülés akkor, ha a hiánycélt elmozdítom és lazítom.
Én ez utóbbit rossznak és tragikusnak tartanám. Ezért tudom, hogy oktatásügyről beszélünk, én is arról beszélek. Azt várhatják tőlem, hogy én a 2,9 megtartását minden minőségemben támogatni fogom. Éppen hosszú távú érdekeink miatt.
Ennek következményei vannak, és a következmények nem általában jelentkeznek, hanem a következmények értelemszerűen költségvetésekben, és aztán lebontott, és aztán megint lebontott, és még jobban lebontott költségvetésekben jelentkeznek.
Ezeket a programokat azonban, akár olyan programokról beszélek, amelyek az oktatás kötelező pontja, mint érettségi, akár elindított és helyesnek tartott program, és hogy ki indította ezt, csak annyiban érdekes, hogy jót csinált vagy nem jót. Szerintem az Arany János jó. Elmondtam minden nyilatkozatomban, most is tartom. Következésképpen a financialitását álljuk.
A képviselő asszony a tanárképzés ötödik félévének jogi szabályozásáról kérdezett. Azt mondhatom önnek, hogy a szabályozás teljes anyaga elkészült, készen van a finanszírozás rendje, a mentorok képzésének és kiválasztásának rendje, államtitkár úr információja szerint egy hónapon belül véleményezik a szakmai testületek: FTT, Rektori Konferencia, és ebben a tanévben - és ez nyilván azt jelenti, hogy június közepével bezárólag - az OKM szakmai fórumot rendez erről a kérdésről. Biztos vagyok benne, hogy a tavasz folyamán, a nyári első szakaszban erről fogunk még beszélni, tehát azt tudom önnek a kérdésére mondani, hogy ez a helyzet, ez az állapot, és júniusig beszéljünk róla.
Képviselő asszonyok és képviselő urak beszélgetésében többször előjött az integráció. Nézzék, most én viszonylag jól bírom a bizottsági meghallgatások időtartamát, önök egy nagyon gyorsan és frappánsan dolgozó bizottság. Én még három óránál többet itt nem ültem. Van olyan bizottság, ahol 11 óra alatt nem szoktam kijönni. Ha ebbe a témába részletesen belekezdünk, akkor először határozzuk el, szívesen vendégül látom önöket pizzára. (Derültség.) Ha más az alternatíva, akkor kérem, hogy fogadjanak el tőlem annyit, hogy én az integráció híve vagyok, és híve maradok, ezt várhatják tőlem, és semmiben nem gondolok abszolutizálni. Tehát az alapirányban támogatom az integrációt, szakmailag és társadalompolitikailag helyesnek tartom, lazítani nem gondolom, tapasztalatok pedig mindenhol vannak, és akkor azokat érdemes átgondolni.
Ha ebből bárki azt a következtetést vonja le, hogy de egyébként azt mondta, hogy az integrációt nem támogatja., akkor szívesen mondom önöknek, hogy nem a diplomácia nyelvén beszélek. Azt mondtam, hogy az integrációt támogatom, fő irányában ezt tartom a helyes szakmai és társadalompolitikai kérdésnek, és mindenhol vannak tapasztalatok, amelyeket pedig érdemes felhasználni.
Almássy képviselő úr néhány nagyon konkrét kérdést tett fel. Szerintem ezekre érdemes nagyon konkrétan válaszolni. Úgy látom, hogy az újfajta diákigazolvány bevezetésére ebben az évben nem lesz pénz.
A műszaki felsőoktatás, műszaki képzés, pedagógus képzés dolgában szívesen nyújtunk segítséget, mert úgy gondolom, hogy nem elég információval rendelkezik a képviselő úr, vagy talán most elfelejtette.
2006 óta azt is mondanám, hogy drasztikus lépéseket tettünk és vállaltam én is, egyáltalán nem fűnyíróelv alapján, hanem például bizonyos területeken igen jelentős felvételi keretszám-csökkentésére, így például a pedagógusképzésben közel 30 százalékot. 30 százalékot, képviselő úr, 2006-ról 2007-re.
Az orvosképzést nulla százalékon hagytam, a műszaki képzés keretszámát emeltem, a jogi képzést csökkentettem, az agrárképzést 20 százalék fölötti nagyságrendben csökkentettem, éppen együttműködve a munkaerőpiaccal.
Ön tudja a legjobban, hogy ezek sohasem úgy működnek, hogy egyik pillanatról a másikra. Mire az oktatásban ezt megcsinálja az ember, hogy ha gyorsan csinálja, akkor a következő év őszétől, tehát másfél évnyi átfutással él a rendszer.
Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy miközben a természettudományos és műszaki képzés valóban fontos primátust élvez, illetve elhelyezkedési lehetőségek tekintetében is jó, amikor 160 pontról 200 pontra emeltük felvételi minimum ponthatárt, amit én támogattam, ez az összhallgatóság 1,2 százalékát érintette. Azt is mondhatnám, hogy igazából nem jelentős. De ha megnézi az 1,2 százalék belső szerkezetét és összetételét, akkor sajnálattal kell mondanom, hogy ennek az 1,2 százaléknak a döntő többsége éppen erről a műszaki területről jön ki. Miközben egyetértés volt abban, hogy a színvonalemelés érdekében emeljük. Abban is egyetértés van, hogy a műszaki képzés, felsőoktatási képzés keretszámát növeljük, csak a kettő a valóságban számosságában üti egymást.
Én úgy döntöttem, hogy megemeljük, miközben támogatom a műszaki képzést, csak egyszerre a kettő láthatóan Magyarországon csak egymás utániságában és nem párhuzamosan folyhat. A képviselő uraknak, így Tatai-Tóth képviselő úrnak és másoknak is az "Új tudás" programmal kapcsolatos véleményét köszönöm. Én ezt tovább részletezni nem kívánom, a programot minden ízében bemutattuk, megvitattuk, ezen változtatni nem változtatok, a megvalósításhoz említett összegről beszéltem, ezt fogom csinálni.
A nemzeti tehetségprogramot én egy nagyszerű dolognak tartom. Minthogy szükséges, világos, hogy a Bajnai-kormány megalakulása után költségvetés-módosítás lesz, arra fogok törekedni, hogy a nemzeti tehetségprogram elinduljon, mert szakmailag és más tekintetben, hatásában is azt, amiről a képviselő úr beszélt, teljes mértékben egyetértek. Kérem annak a megértését, hogy költségvetés módosítása előtt olyan dologra tudjak garanciát vállalni, aminek megkérdőjelezhetetlen a finanszírozása. Én arra fogok törekedni, hogy ez olyan legyen, de vissza kell majd kérdeznie egy hónap múlva. A legjobb jó szándékkal és a legőszintébben mondom ezt.
Volt néhány olyan ügy, amely az oktatásügyből vagy az én személyemből indult ki, de már nem szakmai, hanem politikai kérdés volt - ezekre is szívesen válaszolok. Talán érezték, hogy a válság, a pénzügyi, gazdasági válság ügyében a helyzetet én nagyon súlyosnak látom, globálisan nagyon súlyosnak látom. Nekem nem feladatom, és önök előtt nem kötelességem arról beszámolni, hogy globális méretekben én ezt hogyan értékelem. Természetesen véleményünk, gondolatunk van, és én ezt mélyebb válságnak látom, mint az 1929-32-est, ami nem kell, hogy önöket befolyásolja, mert ez nem a miniszter lehetősége vagy hatásköre, de ha beszélgetünk, akkor ennyi szabadságot engedjenek meg nekem! Úgy gondolom, hogy történeti folyamatok összehasonlítása egy nagyon kemény szakma; nem lehet azokat egymással csak úgy összehasonlítani, hogy egyébként volt, meg most is az van, és akkor megnézzük, hogy az hogy fejeződött be, tudjuk, hogy mi lesz a jövő. De biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig tartó és mély, társadalmi hatásait tekintve egy olyan régióban, mint a miénk, nagyon súlyos társadalmi hatással jár. A politikai kérdésre, azt gondolom, az a politikai válasz, és ez a meggyőződésem, hogy a válság realitását bemutatni politikusnak kötelessége, azt túldramatizálás - tehát nem azt mondom, hogy nem az igazságot bemutatni, hanem teljesen erre alapozni - vissza fog ütni, mert hosszú lesz, nem lesz idejük kijönni belőle. Értek mindent, ami politikai cél, a történet persze rövid távon erről szól, nincs ezzel nekem semmi bajom, de ha valaki nagyon mélyen megy be egy utcába, nem lesz elég ideje, még ha kell is, visszafordulni.
Ami Almássy képviselő úr kérdését illeti, hogy én most minek sorolom be magam, erre nagyon egyszerű a válasz. Engem az apám háromévesen íratott be az óvodába, utána egy éven kívül, amit a honvédségnél volt módon eltölteni, az egész életemet az oktatásban vagy az oktatásüggyel kapcsolatban töltöttem el. És politikus vagyok, akinek a politikán kívül van szakmája. Tudja, de szívesen mondom, mert a kérdését tisztességesnek tartom, ezért tisztességes a szemébe mondanom: én egy magyar baloldali, egy magyar szociáldemokrata vagyok, hiszek ebben, ezt a politikát képviselem, ezt kívánom formálni. Ezen kívül annak a pártnak, amelynek a tagja vagy egyik alapítója vagyok, annak az egyik választott vezetője vagyok. Ezt várhatja tőlem, képviselő úr, ezt képviselem, és ezt az osztályzatot, ezt a fachot, ezt a besorolást én büszkén vállalom.
Ehhez hasonlít egy kicsit talán Pokorni képviselő úr kérdése, már annyiban, hogy a személyemre kérdezett rá, hogy miben leszek én más. Nem leszek más, képviselő úr. Az leszek, akit különböző módon megismert, és az leszek, aki egyébként voltam. Mindig változom, ahogy minden kritikus, magára valamit is adó ember változik. Azt várhatja, azt várhatják tőlem, amit eddig, ezért abban a kérdésben, hogy ez valamilyen módon és valamilyen ponton egy új szakasz, egyetértek, hát persze, de én nem leszek más. Amit láthattak tőlem 2002 óta, nyilván különböző programokban, különböző aktualitásokban, de egyfajta karaktert, azt tartom, és azt várhatják.
Minthogy az élet úgy hozta, hogy negyed évvel ezelőtt voltam itt beszámolni, és vélhetően az év végén jövök beszámolni, azokra a kérdésekre, amelyeket feltettek, azt gondolom, reagáltam, a véleményemet elmondtam, köszönöm a kritikát és köszönöm a támogatást, az elkövetkező időszakban ezt várhatják tőlem, oktatási és kulturális minisztertől. Elnök úr, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterjelölt úr.
A formális szavazás van hátra. Ismételten emlékeztetem önöket, hogy a miniszterjelölt kinevezésének támogatásáról dönt a bizottság. Kérdezem tehát a tisztelt bizottságot, támogatja-e dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését. Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Ez tizenhárom igen. Aki nem? (Szavazás.) Ez pedig tíz nem.
Kimondom tehát a bizottság határozatát: a bizottság 13 szavazattal, 10 ellenében dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését támogatja.
Miniszter úr, miniszterjelölt úr, köszönjük a megjelenést. Önnek és munkatársainak jó munkát, sok sikert kívánunk a hátralévő egy évre.
Tisztelt Bizottság! Tekintettel arra, hogy az egyebek napirendi pont van csak hátra, egyetlen bejelentésem van: csütörtökön, 15 órakor a nemzeti gazdaságfejlesztési miniszter meghallgatásán találkozunk. (Pánczél Károly: Floridában! - Derültség.) Nem, nem, akkor már itthon. (Pánczél Károly: Akkor nem érdekes! - Derültség.) Ezt most bejelentem, a meghívót hivatalos formában is meg fogják kapni.
Ezzel a bizottság ülését berekesztem, köszönöm szépen a munkát.
(Az ülés befejezésének időpontja: 21 óra)
Dr. Szabó Zoltán
a bizottság elnöke
Jegyzőkönyvvezetők: Ipacs Tiborné és Molnár Emese