ÚMFTB-1/2009.
(ÚMFTB-28/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának
2009. február 24-én, kedden, 14 óra 5 perckor
az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
Az ülés résztvevői *
A bizottság részéről *
Megjelent *
Helyettesítési megbízást adott *
Meghívottak részéről *
Hozzászóló *
Elnöki megnyitó *
A napirend elfogadása *
Tájékoztató az Új Magyarország fejlesztési terv forrásainak átcsoportosításáról és a kis- és középvállalkozások megsegítését célzó európai uniós forrásokkal összefüggő kormányzati intézkedésekről *
Bókay Endre ügyrendi javaslata *
Dr. Deutsch Tamás ügyrendi javaslata *
Kérdések, hozzászólások, reflexiók *
Egyebek *
Előterjesztő: Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára
Elnököl: Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), a bizottság alelnöke
Bókay Endre (MSZP)
Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Deutsch Tamás (Fidesz)
Nógrádi Zoltán (Fidesz)
Szatmáry Kristóf (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Gy. Németh Erzsébet (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Veress József (MSZP) Bókay Endrének (MSZP)
Szatmáry Kristóf (Fidesz) távozása után dr. Deutsch Tamásnak (Fidesz)
Nógrádi László (KDNP) Nógrádi Zoltánnak (Fidesz)
Hock Zoltán (MDF) Pelczné dr. Gáll Ildikónak (Fidesz)
Varju László államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium)
(Az ülés kezdetének időpontja: 14 óra 5 perc)
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: 14 óra 5 perc van. Államtitkár Úr! Képviselő Urak! Kérem, hogy kezdjük el a munkát! (Bókay Endréhez:) Várunk még valakit a szocialista képviselők közül? (Bókay Endre: Tudomásom szerint nem.)
Tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait! Tisztelettel köszöntöm államtitkár urat! Megállapítom, hogy határozatképesek vagyunk. Kezdjük el a bizottsági ülést! A kiküldött napirendi javaslat szerint a mai bizottsági ülésünknek egy napirendi pontja van, plusz az "egyebek". Kérdezem a bizottság tagjait, hogy van-e valakinek további javaslata a napirendi pontok bővítésére. (Nincs jelentkező.) Köszönöm. Amennyiben nincsen, akkor kérem a bizottság tagjait, hogy szavazzunk a napirend elfogadásáról.
Aki a napirendet elfogadja, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
A bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi pontot.
Napirendi pontunk szerint az első: tájékoztató az Új Magyarország fejlesztési terv forrásainak átcsoportosításáról és a kis- a középvállalkozások megsegítését célzó európai uniós forrásokkal összefüggő kormányzati intézkedésekről. Ezzel kapcsolatban kaptunk háttéranyagot is. Szeretném megjegyezni, hogy a háttéranyag már a szokásokhoz képest is később érkezett meg, mint szokott, de megérkezett, úgyhogy elégedettek lehetünk legalább az anyag megérkezését illetően.
Mielőtt a napirendet tárgyalnánk, engedjenek meg egyetlenegy gondolatot, mégpedig a tekintetben, hogy nagyon sokféle szám látott itt napvilágot, és azért legalább ez a bizottsági ülés legyen alkalmas arra, hogy tisztázzunk bizonyos félreértéseket, néhány tényt pedig pontosítsunk. Államtitkár urat szeretném megkérni, hogy járjon közbe a kormánynál, hogy ezek a pontosítások megtörténjenek, mert senkinek nem jó, ha hibás számokból dolgozunk.
Az első és a legfontosabb: ha mi adatot szolgáltatunk az Európai Bizottság részére, akkor ők nyilván ezekből az adatokból, mint alapadatokból készítenek statisztikákat. Ha statisztikákban az szerepel - bármennyire nem tetszik itt a tisztelt bizottságnak, mert bemutattam ezt a statisztikát -, hogy Magyarország az európai uniós forrásokból 3,3 százalékot szán a kkv-ra, akkor az nem 20 százalék. Én elismerem, hogy szeretnénk, hogy 20 százalék legyen, sőt támogatjuk is ezt a 20 százalékot, de ha 3,3 százalék, akkor nem 20 százalék; a kettő között jelentős különbség van. Arra kérem államtitkár urat, hogy mutassa be a bizottság részére, a képviselők részére, hogy mi a kettő közötti különbség, honnan jön össze ez a szám, mert egyébként ez ferdítés, mert valójában mi a huszonnegyedikek vagyunk a huszonhét tagállam között ezzel a 3,3 százalékkal. Ez az egyik.
A másik a sikerpropaganda. Nagyon sokszor halljuk, következetesen alkalmazza a kormány, hogy Magyarország a 2004-2006 közötti felzárkóztatási forrásokban milyen sikereket ért el. A tényleges felhasználásban a 78 százalékos teljesítménnyel - megint bizottsági kimutatásról beszélek, nekünk csak ilyen statisztikai adataink vannak, de úgy gondolom, hogy ez hiteles forrás - hátulról a negyedik Magyarország. Nem tudom, hogy ez siker-e. Például megelőzzük Szlovéniát, Lengyelországot és Ciprust. Lehet, hogy siker, mert ez is egy szép történet, de ne mondjuk azt, hogy elsők vagyunk, ha nem vagyunk elsők.
Persze lehetnénk elsők, de valljuk be őszintén, hogy ez az európai uniós felhasználás kicsit kudarcos, hiszen, amit annak idején a miniszter úr mondott - 2 százalékos plusz, 2 százalékos gazdasági növekedés, ami jó felhasználással még plusz 2 százalékkal növekedhetne -, valahogy nem értük el ezt a gazdasági növekedést, nagyon rosszak ezek a számaink. Gondoljunk arra, hogy mi is most a valóság.
Államtitkár úr, kérem, járjon közben, ha úgy tetszik, tegyen rendet. Szakmailag ez önhöz tartozik. Használjunk ugyanolyan számokat, és legyünk őszinték egymással. Nem jó ez a félrevezetés.
Mielőtt megadnám a szót a képviselő uraknak, azt szeretném az anyaggal kapcsolatban elmondani, hogy tényleg legyünk őszinték egymással. Nagyon régóta, október elejétől halljuk, hogy 1400 milliárd, majd 1800 milliárd, és tulajdonképpen ezek nem valós számok, kicsit kozmetikázott számok, kicsit felturbózott számok. Lehetne kevesebbet mondani, el lehetne mondani, hogy egy fillér többletforrásra nincs semmiféle lehetősége a magyar gazdaságnak, a magyar kormánynak, és akkor őszintén tudnánk egy ilyen tiszta lapról indulni, mert számomra úgy tűnik ebből az anyagból, hogy bizony itt átcsoportosításról van szó, a többi szám pedig valamiféle multiplikatív hatással vagy szorzószámmal képzett szám, és így lesz 1400 milliárd.
Ha a helyzet nem ez, akkor javítson ki majd államtitkár úr, de számunkra az anyagból ez tűnik ki. Ha magyarul van írva, és mi magyarul olvasunk, akkor mi ezt a következtetést vonjuk le belőle. Ha nem jó az anyag, akkor azért nem tudunk jó következtetést levonni. Mi is tudunk ilyet. Leülünk itt, függetlenül a kormánytól, elkezdünk képezni számokat, és kijön 1800 milliárd, vagy kijön 2000 milliárd, és azt mondjuk, hogy majd ennyi lesz a lehetőség a gazdaságélénkítésre. Csak sajnos ebből az anyagból nem látszik, hogy 2009-ben akkor pontosan mennyi az annyi.
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, a vesszőparipám, hogy a számokat össze kell tudni adni, és megint olyan összeadási hiba van ebben az anyagban, ami szerintem nem méltó a minisztériumhoz.
Ennyi bevezető után szeretném megadni a szót az államtitkár úrnak, ha érdemben, számokkal, szakmailag szeretné kiegészíteni az anyagot, és biztos vagyok benne, hogy az a kis első felvetésem - ez a 3,3 százalék és nem vagyunk elsők -, a következőkben semmiféle sajtómegnyilvánulásban nem fog elhangzani, és őszinték leszünk egymáshoz.
Parancsoljon!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Akkor élek elnök asszony felajánlásával, részben a korábbi gyakorlatnak megfelelően. Mivel az anyag elég hosszú, szóbeli kiegészítést ehhez nem tennék, inkább arra koncentrálnék, amit elmondott. Engedje meg nekem, hogy néhány figyelemfelhívást azért mégis tegyek.
Tehát kezdjük az elején: a 3,3 százalék - és én úgy emlékszem, hogy mi nem 20 százalékot, hanem 17 százalékot mondunk, a kettő között az a különbség. Én azt mondom, hogy a magyar szám a valós, mert az Európai Bizottság számaiban nem szerepel a regionális operatív programban szereplő vállalkozók számára rendelkezésre álló forrás, nem szerepel a turisztikában és más területeken erre a területre általunk számítható forrás. Tehát ez a kettő között a különbség.
Azt hiszem, ez viszonylag könnyen értelmezhető, és még inkább értelmezhető, ha mindezt 33 százalékra szeretnénk felvinni, éppen az átcsoportosítások nyomán, részben az önök által is tett felvetések és a kialakult gazdasági helyzet szempontjából, ami alapvetően a piaccal rendelkező kis- és középvállalkozások számára a túlélést igyekszik segíteni, biztosítani.
A sikerpropaganda oldaláról, ha úgy tetszik, én még nagyobbat fogok mondani. Azt állítom, hogy az operatív programok között nincs olyan, amely 95 százalék alatt teljesített volna 2004-2006 között. Ez az állítás a közeli hetekben, mondjuk úgy, hogy végleges állásponttá is realizálódik. Tényszerűen bemutatható módon megvalósult projektek sokaságával lehet bemutatni azt a sok százmilliárd forintot, amely felhasználásra került 2004-2006 között, és ebben Magyarország jól teljesített. Hogy mi a különbség oka, azzal kapcsolatban érdemes talán inkább magát a különbséget vizsgálni. Mi a magunk részéről ezt az állapotot be tudjuk mutatni.
Ahol hátrányban szenvedünk - és elnök asszony felajánlása okán élek ezzel a lehetőséggel, hogy jelzem azt is, hogy a HEFOP program keretében ott láthatók azok a nehézségek, amivel a következő időszakban meg kell küzdeni a támogatottaknak, hogy pontosan el tudjanak számolni, és ne okozzanak nehézséget sem saját maguknak, sem pedig az országnak.
Tehát ebből a szempontból összességében véve is azt tudom mondani, hogy a 95 százalék feletti teljesítmény viszont már az a kategória, amire méltán lehet büszke Magyarország, hiszen itt mind a vállalkozások, mind a civil szervezetek, mind pedig az állami szervek oldaláról eredményes munka zajlott.
Harmadik pontban, pedig ez lényegében összeköthető az írásban is általunk megküldött dokumentumokkal, és ebben az 1400 milliárd forintos csomaggal. Mégis, ha megengedi, akkor egy kicsit korábban kezdem, hiszen azt hiszem, abban teljes egyetértésben vagyunk, hogy közös érdek, hogy mindaz a forrás, ami hozzáférési lehetőséggel rendelkezünk az európai uniós forrásokhoz, közös cél, hogy minél hamarabb a gazdaság szereplőihez eljusson. Ennek megfelelően az egyik fontos feladat, hogy ennek a folyamatnak a gyorsítására legyen lehetőség, és ebből a szempontból az akadályokat elhárítsuk. Erre ad példát, illetve sorolja fel az anyag azokat a pályázati rendszerben történt egyszerűsítéseket, a normatív pályázati kiterjesztést, annak az összeghatárának a növelését, a szerződéskötés gyorsítását, amely alapvetően természetesen az intézményrendszerünkön múlik.
Nagyon jelentősnek ítélem meg azt, hogy az előleg mértéke jelentősen növekedett, és hogy lényegében, aki a szerződést alá tudta írni, annak jár, és csak akkor nem kapja meg, ha tiltakozik, hogy ő nem kéri. Mi természetesen azt szeretnénk - és ez a szerződésnek egyébként része -, hogy amennyiben az előleget lehívja, abban az esetben három hónapon belül a beruházást meg kell kezdeni. Ezt magam is rendkívül fontosnak tartom.
A pályázatok felsorolásába értelemszerűen nem mennék bele, hiszen le van írva.
És akkor konkrétan az 1400 milliárd forintról. Ha ebben esetleg összeadási hiba van, akkor azért elnézést kérek, de remélem, hogy nincsen. Ezek között a tételek között szeretném kiemelni azt a 140 milliárd forintot, ami forgóeszközhitelként ma a bankoknál elérhető a vállalkozások számára is. Megítélésem szerint, ma szinte ez a legnagyobb és a legfontosabb a vállalkozások szempontjából, mert a kialakult pénzügyi helyzetben, a gazdasági válság következtében kialakult helyzetben a bankok olyan bizonytalanságban érzik magukat, hogy még a piaccal rendelkezőket is csak rendkívül nehezen akarják finanszírozni. Ebben a hiányban igyekszik az egyébként megjelent, érvényes pályázati kiírással, illetve hitelfelhívással, forgóeszközhitel területen is vagy ebben a formában is segíteni.
A korábban ismert mikrohitel vagy akár a beruházási hitel kapcsán, amely vállalkozások számára rendelkezésre áll, itt el kell mondjam, hogy a mikrohitel-felhasználásnál meglehetősen elégedetlenek vagyunk ennek a mértékével, és keressük annak a módját, hogy kiket és hogyan lehetne bevonni abba, hogy minél közelebb kerüljön az általában vett bankrendszeren túl lévő hozzáférésen túl azokkal a szervezetekkel, amelyek közvetlenül, mondhatnám úgy, hogy házhoz mennek a vállalkozókhoz, és segítenek.
A bizottságban meglévő előélet okán említem meg, nem a nagyságrendje miatt, hogy a Széchenyi-kártya keretösszege növekedett, és hogy egyáltalán létezik a kamattámogatás. Ha azt mondanám, hogy ezt megdupláztuk, akkor az jól hangzik, de ez igazából 2 százalékos kamattámogatást jelent. Egyéb tételekre most külön nem térnék ki; azt gondolom, hogy ha kérdés van, akkor válaszolok, de összefoglalva az 1400 milliárd forintot ebben a formában gondoljuk.
Arról, hogy ez milyen módon és hogyan érhető el, a miniszter úr egy körlevélben a rendelkezésre álló adatbázisból több mint százezer vállalkozónak elküldte az ezekre a lehetőségekre való figyelemfelhívást, amelyek közül csak néhányat említettem. Remélem, hogy ez aktívan segíti azt, hogy akinek lehetősége van, annak a következő időszakban a gazdasági túléléshez ezek az eszközök valóban hozzájáruljanak. Amennyiben nem tettem említést valamiről, és kérdés van, akkor természetesen igyekszem majd válaszolni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szerintem zárjuk le gyorsan ezeket a számokat, és felejtsük is el őket. Lehet, hogy a 3 százalék az 17, meggyőzhető vagyok, főleg, ha levezetik ezt a különbséget, de egyetlenegy ilyen levezetést sem láttam. Egyet nem értek: ha az Európai Bizottság vagy az Európai Unióban bárki, aki a források felett diszponál, kér egy alapadatot, amit minden kormány megad, akkor a magyar kormány miért nem azt az adatot adja meg, ami helyes. Miért kell másféle adatot mondani Magyarországnak Brüsszelben, mint Budapesten? Ha eleve tudták, hogy a 17 százalék több mint a 3 százalék, és az ott kedvező, és ez fontos - mi is ezt mondjuk egyébként évek óta, hogy a kkv-szektorra fordítandó források arányát növelni kell, most ezt önök is mondják, ezt csak zárójelben mondom -, akkor tessék bemutatni nekünk, hogy ez a 17 százalék hogyan jött ki. Mindig elhangzik, hogy a ROP-ban ott van, a turisztikai fejlesztésekben ott van. Miért nem sikerült azokat átláthatóan, egy csoportba tenni? Van ennek valami különös oka, vagy csak nem szeretik, ha tiszta a képlet?
Ugyanez igaz a 33 százalékra is. Én nem tudom, hogy ez a szám jó vagy nem jó, de most már kétségeim vannak. Ez az anyag sem mutatja be ezt a 33 százalékot. Most higgyem el? Ha számokból dolgozunk, akkor ezt tessék bemutatni! A 95 százalék ugyanilyen. Amilyen statisztikából meg adatból mi megbízhatóan tudunk dolgozni, azok tényleg a bizottság statisztikái, és ha ott az van, hogy Magyarország hátulról a negyedik, akkor nekem hiába mondja most ön, hogy ROP-ban nagyon jól állunk, és 97 százalék, én azt a statisztikát látom, az önökét nem látom, csak ilyen bemondásokra vagyok kénytelen hagyatkozni. Ha most láttam volna, és ön azzal jön... Egyébként lett volna rá lehetőség, hiszen írásbeli kérdést tettem fel a miniszternek, hogy legyen kedves, mutassa be a 2007-es és a 2008-as kifizetéseket, és azt írta nekem válaszként, hogy körülbelül 200 milliárd volt. Írtam neki egy oldalt, és írt rá két sort! Így is lehet válaszolni, de ha komolyan szeretnénk valamilyen problémát megoldani, akkor nem ez a megoldás.
Egyébként most ön is elhallgat egy információt. Amiről ön beszél, az a strukturális alapok, s amivel gond van, az a kohéziós alapok: a környezetvédelmi, közlekedési nagyprojektek, ahol nagyon alulteljesítünk. Ezek a számok tehát továbbra sem jók, kérem, hogy ne is hivatkozzanak rá a sajtóban, mert ahányszor elhangzik, annyiszor fogjuk ezt kétkedve hallgatni. Keressünk rá egy alkalmat, de legjobb lenne, ha írásban megkapnánk a minisztériumtól a részletes anyagot és a részletes bemutatást. Azért mondom, hogy az anyag igazából semmire sem jó, mert ugyanezt mondták októberben is, amikor államtitkár úr még itt ült mellettem a másik oldalon, és ugyanezt hallgattuk: gyorsítás, egyszerűsítés, átcsoportosítás. 4,5 hónap telt el. Azért vártuk ezt az anyagot, hogy önök be tudják mutatni, hogy igen, foglalkoztatottság tekintetében, GDP-ben, bármilyen mutatóban, ami indikátorként fel van tüntetve az egyes operatív programoknál, ilyen hatást generált az átcsoportosítás, és ez a végeredmény. Megjegyzem, hogy most ugyanazt mondják, amit ellenzéki képviselők két évvel ezelőtt is mondtak, hogy át kell csoportosítani, gyorsítani kell, nagyobb előleg kell, direkt kifizetések kellenek. Most alkalom lenne arra, tisztelt képviselőtársak, hogy konkrétan a lényegről beszéljünk, és arról, hogy hogyan lehet ezt a válságot az európai uniós források segítségével őszintén, nem egymást félrevezetve kezelni. Vagy ha nem lehet kezelni, mert a magyar kormánynak erre nincs lehetősége, akkor el lehet mondani, hogy a kezünk megkötött, diktálnak nekünk, gyámság alatt vagyunk, nincs semmi lehetőségünk, sodródunk, és várjuk, hogy a konjunktúra majd beindul, és Magyarország ezen a hullámon valahogy el tud indulni egy recesszióból egy kisebb növekedési pályán, vagy legalább nulla százalék körüli gazdasági növekedést tud bemutatni.
Képviselőtársaimé a szó. Kérdezem, hogy ki jelentkezik szólásra. (Jelzésre:) Nógrádi Zoltán képviselő úr az első. (Bókay Endre jelentkezik.) Ügyrendi javaslata van képviselő úrnak? Parancsoljon, képviselő úr!
Bókay Endre ügyrendi javaslata
BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Azt javasolnám, hogy ne húzódjon el ennyire az idő, amit ön most felvetett - számokat és egyebeket, és írt a minisztérium számára egy anyagot -, azt hozzuk be a bizottságba, tehát adjuk oda a bizottság többi tagjának is, hogy lássuk ezeket a számokat, mert én most nem tudtam követni ezt a vitát, és szeretnék részt venni ezekben a vitákban vagy szembesítésekben. Ön leírja - biztos, hogy van munkatársa, aki ezt megteszi -, idetesszük a bizottság elé, akármennyi is az írott anyag, és mellé válaszol a minisztérium is, hogy ez a párbeszéd ne olyan legyen, hogy párhuzamosan futnak egymás mellett, hanem tényleg valami hatékonyságot jelentsen. Hadd javasoljam ezt! Nyilván ezt most nem lehet megcsinálni, de a következő ülésre ezt a gyakorlatot vegyük fel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Akkor valószínűleg elmentek egymás mellett az információk. Képviselő úr is biztosan tudja, hogy a képviselőknek van olyan lehetősége, hogy írásbeli kérdéseket tehetnek fel alanyi jogon mint országgyűlési képviselők. Én is ezzel a formával éltem még a tavalyi évben, mert érdeklődöm a téma iránt, és tavaly októbertől nem sikerült bizottsági ülést összehívni, mert a minisztérium sajnos nem tudta azt az anyagot elkészíteni, ami alkalmas lett volna arra, hogy a bizottsági ülésen megtárgyaljuk. Úgy gondoltam, hogy a válság idején - három hónap eltelik -, ha szeretnénk egy témával foglalkozni, azért csak megkérdezem a minisztertől úgy december tájékán mint képviselő, hogy hol is tartanak ezek a dolgok. Feltettem írásbeli kérdést, amire a miniszter úr válaszolt, és ebből idéztem ezt, de ha a képviselő úr erre kíváncsi, természetesen lemásolom ezeket a válaszokat, sőt elektronikus úton továbbítom is a képviselőknek. Esetleg ha képviselő úr is él ezzel a formával, akkor én is szívesen veszem, ha ön is megküldi nekem ezeket a leveleket. Kormánypárti képviselőként ön nyilván közvetlenebb kapcsolatot ápol, és információk birtokában van, úgyhogy ezt egyéb úton is megteheti, de természetesen szívesen továbbítom.
(Dr. Deutsch Tamás jelentkezik.) Ügyrendi javaslat!
Dr. Deutsch Tamás ügyrendi javaslata
DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Én támogatom azt, amit Bókay képviselő úr mondott, ha elnök asszony egyetért vele, hogy az ülés végén hozzunk egy határozatot. Ezt annyiban módosítanám, hogy talán fogadjuk már el a magyar alkotmányos berendezkedés alapvető szabályait, tehát esetleg a kormány az előbb említett kérdésekben a tényeknek megfelelő adatokat bocsássa a bizottság rendelkezésére. Nyilvánvalóan semmi akadálya nincs annak, amit képviselő úr mondott, hogy a bizottság szakmai apparátusa mellékelje az Európai Unió nyilvános statisztikai adatait ehhez a kormány által elkészített táblázathoz, adatsorhoz, és akkor a számokat illetően végre konkrét számokról lehet eszmét cserélni. Azt gondolom tehát, hogy ennek valóban itt az ideje, mert ha azt mondja az egyik szereplő, hogy valami 3,5 százalék, a másik pedig azt mondja, hogy 3,7 százalék, akkor ott lehet, hogy bizonyos apróbb szakmai pontatlanságról van szó, de az én eddigi tapasztalataim szerint kizárt, hogy az megfeleljen a valóságnak, hogy egyszerre mind a három állítás - a 3, a 17 és 33 - igaz legyen, ha ugyanazokat a feltételeket és ugyanazokat a számítási módszereket alkalmazzuk.
Nem ártana, ha a kormány, a parlamenti képviselők - a sorrend helytelen -, polgárok, európai uniós támogatások iránt érdeklődő vállalkozók, egyszerű állampolgárok tisztán látnának ebben a kérdésben. Tehát szerintem az elnök asszony az itt elhangzottak alapján egy világos és egyértelmű kérdéssort össze tud állítani, ezzel kapcsolatban megismerhetjük a kormány álláspontját, és mellé tehetjük az Európai Unió hivatalos statisztikai adatait, és ahol különbség van, annak az okát a bizottság feltárhatja.
ELNÖK: Ebben a formában elfogadható a kiegészítés? Természetesen annak érdekében, hogy teljes képet kapjunk, én a levelet a lehetőségek szerint megírom, és a lehető leggyorsabban továbbítom a minisztérium részére. Gondolom, nyolc napon belül biztosan válasz is érkezik erre a levélre. (Varju László: Kizárólag az elnök asszony levelére vagy pedig a bizottság levelére számíthatunk?) Azt gondolom, hogy ragadjuk meg azt a formát, hogy egyeztetni tudunk, akinek van javaslata, hogy mi kerüljön a levélbe, elektronikusan elküldi részemre, ezzel kiegészítem. Egy levelet küldenénk, ha alelnök úrnak is így megfelelő. (Jelzésre:) Abszolút. Köszönöm szépen.
Akkor haladjunk, fölszállt a köd és a füst is. Nógrádi képviselő úré a szó.
Kérdések, hozzászólások, reflexiók
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Bizottság! Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, nagyon együtt érzek államtitkár úrral, hiszen nehéz helyzetben van. Az európai uniós országok jelentős részében a gazdaságfejlesztés, illetve inkább a fejlesztéspolitika sikertörténetnek minősül, hiszen pénzfelhasználásról van szó, és annak hatékonyságának eredőjeként be lehet mutatni azokat az eredményeket, amelyeket az adott európai vagy hazai forrás felhasználásával el lehetett érni.
Magyarországon egy picit az a probléma, hogy a fejlesztéspolitika eredménytelenségével tovább súlyosbítja az ország helyzetét, illetve magyarázhatatlanok mindazok a számok, amelyek a kormány részéről egyfajta propagandisztikus jelleggel, de megjelennek.
Hadd mondjak egyetlen példát: ez a 3,3 százalék vagy 20 százalék. Óva intem elnök asszonyt attól, hogy meggyőzhető legyen. Egy nagyon gyors fejszámolás. Ha a kettő között a különbség a regionális operatív programokban rejlő gazdaságfejlesztési kapacitás, akkor egy gyors számolás: a regionális programok összértéke - fejből mondom, nem pontos - körülbelül 1500 milliárd forint. Ennek körülbelül a 30 százaléka megy gazdaságfejlesztésre és turizmusra. Az 400-450 milliárd forint. Ez a 8000 milliárd forintnak a 2 százaléka. Ha a 2 százalékot hozzáadjuk a 3,3 százalékhoz, akkor kijön belőle 5,3 százalék. Ez még mindig nem 20 százalék, sőt nagyon messze van ettől, de még csak nem is 10, még csak nem is éri el az európai uniós átlagot, azt a 7,8 százalékot.
Tehát valljuk be őszintén, ezekkel a számokkal lehet bűvészkedni, de ezt a tényt meghamisítani kár, mert csak nevetségessé tesszük magunkat. Nem vagyunk jobbak ebben a helyzetben, sőt rosszabbak vagyunk, mint az újonnan csatlakozó országok, és messze nem érjük el az európai uniós átlagot. Magyarországon a gazdasági válság ellenére a kormány a rendelkezésre álló európai uniós és hozzárendelt költségvetési forrásoknak körülbelül 5 százalékát fordítja gazdaságélénkítésre, ami nagyságrendileg mértékadóan nem tér el attól az aránytól, amelyet már 2006 óta kifogásolnak a gazdasági szereplők. Pont. Ezzel nem is érdemes többet foglalkozni, ez tény.
A második pont, amely engem nagyon szomorúvá tesz, az államtitkár úrnak az a megjegyzése, kicsit melldöngetve, hogy a pénzek felhasználásával 78-88-98 százalékig az NFT I. keretén belül teljesítettünk. Ez lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. A magyarországi viszonyokat tekintve a kormány által biztosított statisztikai adatszolgáltatásban, némi gyakorlati tapasztalatok mentén engedjék meg nekünk, hogy azért némileg kételkedjünk. De ha megnézzük, hogy ennek milyen hatása van - és ezért mondom, hogy nehéz helyzetben van a gazdasági államtitkár, aki egyben a fejlesztéspolitikáért is felelős, mert ha a 2003-as adatokat vizsgáljuk a GDP vonatkozásában, 2003-ban az európai uniós átlaghoz képest a magyar GDP 63,2 százalékot ért el. Európai uniós adat, Eurostat, tehát ezzel nem érdemes vitatkozni.
Az európai uniós tagállam Magyarország 2008-ban, NFT I. és NFT II. után lesüllyed a 62,5 százalékra. Tehát az NFT I. és az NFT II., mindegy, hogy hány százalékos gazdaságfejlesztésre fordítandó összegeinek felhasználása után, rosszabb állapotban van, mint a nem uniós tagállam. Mire legyünk annyira büszkék, vagy miben bizakodjunk?
De ha ugyanezt megnézzük a foglalkoztatás kapcsán, 2006-ra önöknek az NFT I. indikátorai alapján 110 ezer fővel több foglalkoztatott létszámot kellett volna biztosítaniuk. Ehhez képest nulla a többletfoglalkoztatás 2006-ban, 2004-hez képest. Én nagyon sajnálom azt a következő fejlesztési államtitkárt, akinek el kell ezzel számolnia majd Brüsszel monitorozása felé, mert visszafizetés lesz a következménye, és 2009-re nem plusz százezer, hanem mínusz százezer az alkalmazott, miközben felhasználtuk az NFT I. és az NFT II. forrásainak jelentős részét.
Pályázati forrásokkal a kis- és középvállalkozók össz számát tekintve 1,2 százalékhoz jutunk el. Tehát a körülbelül félmilliónyi kis- és középvállalkozás közül körülbelül 5 ezerhez jutunk el a kormány adta lehetőségek mentén az európai fejlesztési források tekintetében. Azt gondolom, hogy 1-1,2 százaléknyi találati aránnyal nem lehet gazdaságfejlesztést elvárni, és nem lehet gazdaságélénkítő hatást következtetni. Ez lózung. Ebben nincs semmi realitás.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezeknek a pénzeknek a hasznosulása az előbb elmondottak alapján ráadásul még bizonytalan is, akkor végképp nem tudunk mit kezdeni ezzel a prognózissal.
Ugyancsak kormányzati számítások után Brüsszelben pontosított adat: 2008-ban 100 milliárd forintot írtak ki a vállalkozásokra a GOP keretén belül. Százhúszmilliárd forintra érkezett pályázat - 20 százalékos túllicitálás, nagyon csekély mértékű, a kedvező feltételekhez képest, amit önök meghirdettek -, és ehhez képest 87 milliárd forintra lehetett szerződést kötni. A rendelkezésre álló 100 milliárd forint helyett 87 milliárd forintra tudtak GOP-ból önök szerződést kötni. Nincs kihasználva a keret, és semmi okunk abban bízni, hogy ez a lehetőség a későbbiekben tovább fog bővülni.
Önök az anyagban írnak érdekes dolgokat, bár elnök asszony utalt arra, hogy az anyag értékelhetetlen, hiszen számszaki hibákat tartalmaz. De ha megjelöli nekem az államtitkár úr azt a pályázatot, ahol direkt gazdaságfejlesztési célzattal kis- és középvállalkozók számára eljuttatott forrásból 70 százalékos támogatási intenzitást el lehet érni, akkor ezért nagyon hálás lennék, mert ilyen pályázat nincs, ilyen pályázatot nem írtak ki. Önök ennek ellenére az anyagban rögzítik.
Eredménynek tartják az előlegkifizetéssel kapcsolatos kérdéseket. Ha önök az előlegkifizetéssel kapcsolatos számadataikat teljesíteni akarják, akkor az első félévben 220 milliárd forintnyi forrást kellene hogy megelőlegezzenek az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtása kapcsán. Jelzem, jelen helyzetben, a jelenlegi euróárfolyamok mellett az országnak nincs finanszírozási lehetősége arra, hogy kifizesse ezeket az előlegeket. Nincs finanszírozási lehetősége rá, hacsak nem vesz fel újabb hiteleket az előleg kifizetésére, ami pedig azt cáfolja, amit korábban melldöngetve mondtak, hogy az európai uniós felhasználásához szükséges önerő költségvetési kofinanszírozás rendelkezésre áll. Sajnos nem áll rendelkezésre.
És hiába próbáljuk ezt az egészet hárítani a hitelezés irányába, a Magyar Fejlesztési Bank nem tud megegyezni a kereskedelmi bankokkal ezen hitelezési portfoliócsomag kivitelezésére. Nem tudnak a Magyar Fejlesztési Bank és a kereskedelmi bankok között olyan szerződést felmutatni, amely mentén a kereskedelmi bankok vállalnák a kormánygarancia melletti hitelezést. Egész egyszerű oka van, azt mondják a kereskedelmi bankok, hogy nekik a kormánygarancia ma már nem garancia.
Még egy utolsó megjegyzés, ami miatt azt mondom, hogy sajnálom államtitkár urat. Ez az egész fejlesztéspolitikai kérdés szebb jövőt is megérhetett volna. Szeretném felolvasni a konvergenciaprogram kapcsán az Európai Bizottság véleményét. "Magyarország a gazdasági lejtmenet indokolta élénkítés helyett kénytelen korlátozni a kormány finanszírozási szükségleteit." Mit jelent ez lefordítva? Gazdaságfejlesztésre kellene forrásokat fordítanunk, de ezt nem tehetjük meg, nemcsak azért, mert a kormánynak nincs miből, hanem azért, mert meg sem engedik nekünk, hogy ezt megtegyük. A konvergenciaprogram végrehajtása, kedves képviselőtársaim, nem teszi lehetővé a gazdaságélénkítést.
Emiatt kell korlátozni a kormány finanszírozási szükségleteit, tehát minden kiadáscsökkentő lépést meg kell tenni. Mi következik ebből? A kormánynak egy fillérje sincs gazdaságélénkítésre; nem tud mást tenni, minthogy újra és újra átcsomagolja az európai uniós forrásokkal kapcsolatos bűvészkedés kapcsán ezeket a kifizetéseket, és hétről hétre ugyanazt a semmit próbálja eladni, miközben itt vitatkozhatunk azon, hogy ennek milyen hatása lesz, miközben ott van az árnyéka az NFT I. és az NFT II. eddigi forrásfelhasználására vonatkozó hatékonyságnak. Ezek olyan tények, amelyeket nagyon nehéz magyarázni, de talán többet érnénk el vele, ha azt gondolnánk, és azt mondanánk, hogy térjünk rá a reális helyzetértékelésre, ahogy elnök asszony is mondta, és próbáljunk meg egy reális számsorból kiindulva valami olyanfajta forrásfelhasználási gyakorlatot folytatni, amelyben partnerek vagyunk, hogy ennek különböző lépéseit, különböző eszközeit meghatározzuk. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Akkor maradjunk a realitásnál, államtitkár úr. Nincs könnyű helyzetben. (Derültség az MSZP oldalán.) Államtitkár úr elfelejtette, hogy alelnök korában is az volt a gyakorlat, hogy most viszontválaszol, képviselő úr még egyszer kérdez, és ön újra viszontválaszol. Kíméljük meg magunkat attól, hogy többször kérdezzünk és feleslegesen, és próbáljunk meg lényegre törően fogalmazni.
Államtitkár úr, parancsoljon!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Megértettem, köszönöm szépen a segítséget. Akkor térjünk rá a reális helyzetértékelésre, mert az lényegesen eltér attól, amit képviselő úr itt most elmondott.
Azok a számok, amelyek előttünk állnak, tényszerűek abban az értelemben is, amely a 95 százalékra vonatkozik. Ha csak egy példát szeretnék mutatni - ezt éppen ön mondta itt az előbb -, ha a 100 milliárd forintos keretre 120 milliárd forintos igény érkezett, és abból 87-et egyébként az akkor jóval szigorúbb körülmények között sikerült leszerződni, akkor arányait tekintve is látható ebből, hogy közel 90 százalékot, a rendelkezésre álló keret 87 százalékát sikerült lekötni. Én azt gondolom, hogy ez abba a teljesítménybe tartozik, amely kifejezetten a növekedést szolgáló, nagyon komoly gazdasági elvárásokat, árbevétel-növekményt elváró szerződéskategóriába tartozik, tehát azt hiszem, hogy ez kifejezetten gazdasági teljesítmény. Erre abban az értelemben is büszkének lehet lenni, hogy igen, vannak olyan vállalkozások, olyan gazdálkodók, akik képesek ezt a feltételrendszert választani.
ELNÖK: Elnézést, államtitkár úr, nem akarom önt megszakítani, de csak azért, hogy egyről beszéljünk, mert egymás mellett beszélünk el: képviselő úr kifizetésről beszél, államtitkár úr lekötésről beszél. A kettő között azért...
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Nem, bocsánat, ez nem így volt. A képviselő úr azt mondta, hogy a gazdasági operatív program keretén belül a 100 milliárd forintos keretre kiírt pályázatra 120 milliárd forint igény érkezett be, és ebből 87 milliárd forintot szerződtünk le - pontosan ezt mondta a képviselő úr. Én ennek az arányát mutatom, hogy egyébként ez messze nem 3 százalék; nem 50, hanem egyébként 87, ha konkrétan erről beszélünk, és én azt gondolom, hogy ez kifejezetten eredmény, tehát ilyen szempontból ez használható, még ha egyébként örülnénk is annak, ha ez 100 százalék fölött lenne, sőt annak még jobban örülnénk, ha 120 százaléknál magasabb arányú igény érkezett volna be.
A következő pályázati kiírásoknál, amelyek várhatóan megjelennek a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára, és az eddig lefolytatott egyeztetések, amelyek egy komplex program keretében a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára biztosítanak gazdasági támogatást is, fellelhető lesz a 70 százalékos támogatás, lényegében ezen a területen, tehát a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknél található majd ez meg. A képviselő úrnak abbéli kétségével kapcsolatban, hogy az 5 000 kisvállalkozás számára biztosított lehetőség, mint darabszám, önmagában kevés a lehetséges 500 ezerből, én azt gondolom, hogy a rendelkezésre álló forrás, keret remélhetőleg sokak számára biztosít lehetőséget. Az arányokat tekintve azt gondolom, hogy a nagy többségük nem is számol azzal, hogy európai uniós forrásból szeretné a mikrovállalkozás meglévő fejlesztését megvalósítani. Potenciálisan mi azokat szeretnénk támogatni, akiknek a legnagyobb esélyük van a piacon való megmaradásra. Tegyük azonban hozzá, hogy a piacon való megmaradáson túl és a hitelezési vagy a fejlesztési támogatáson túl rendelkezésre áll a bizottság számára átadott 1800 milliárd forint, tehát 6 milliárd euró értékű építési beruházási megrendelés is, ami azt jelenti, hogy amúgy egyébként a meglévő fejlesztési és hitelezési lehetőségen túl konkrét építési kapacitásra biztosítunk lehetőséget, magyarul az állam ezt megrendeli.
Ugyanebbe a kategóriába tartozik, és erre felhívnám a tisztelt képviselő úr figyelmét, hogy a jegybank által előírt tartalékolási kötelezettség jelentős csökkentése, amely a kereskedelmi bankokat illeti, konkrét forrást biztosít a kereskedelmi bankokon keresztül a kisvállalkozások számára, tehát még más olyan döntések is vannak, amelyek éppen azt igyekeznek segíteni, hogy a kereskedelmi bankok bátrabban hitelezzék a kis- és középvállalkozásokat. Ugyanebbe a bátorítás kategóriába tartozik a parlament azon döntése, hogy a garanciát, az állami kezességvállalás lehetőségét lényegében megháromszoroztuk, és ilyen módon az állam által biztosított hitelfelvételhez 80 százalékos készfizető kezességgel is odaáll az állam, tehát én azt gondolom, hogy nagyon kedvező feltételekkel állnak rendelkezésre források. Egészítsük ki a sort azzal, hogy a mikrovállalkozások számára a korábbi feltételekhez képest lényegében megdupláztuk a lehetőséget a 10 millió forintos megnövekedett összeggel, a tízéves futamidőre szóló kétéves türelmi idővel és ma a jegybanki alapkamat alatt elérhető kamatlábbal. Azt hiszem, hogy ez egy olyan lehetőséget biztosít, amihez minél többen kellene hozzáférniük, és sajnálom, hogy nem elegen, legalábbis a forrást eddig még nem elegen tudták felhasználni.
Képviselő úrral ellentétben azt állítom, hogy az előleg kifizetésére megvannak a feltételek, ez meg is kezdődött, hetek óta zajlik. Ráadásul nemcsak előremenőleg, tehát nemcsak a most megkötendő szerződések vagy pályázati támogatások keretében, hanem visszamenőleg is biztosítjuk minden ilyen, korábban támogatott, 2007-től támogatott pályázó vagy forrást elnyert projektgazda számára felajánlottuk, hogy amennyiben még nem hívta le a 35 vagy 40 százalékos előleget, akkor erre megvan a lehetősége, annak feltételeit össze lehet rakni, és ilyen szempontból lehet igényelni.
A bankokkal folytatott egyeztetésnél, azt kell mondanom önnek, hogy nem a kormánnyal van baj, hanem alapvetően az európai uniós anyabankok teljességei gyűrűznek ide hozzánk, és ennek semmi köze nincs a kormány hitelképességéhez. A kormány garanciája pontosan elegendő ahhoz, hogy a vállalkozások számára éppen az előbb felsorolt konkrét lépésekkel együtt a kereskedelmi bankoknál meglegyen az a feltételrendszer, amivel a kis- és középvállalkozások hitelezésére lehetőség van. Mint látja, ennek a levélnek az a vége, hogy itt a kereskedelmi bankok szerződést kötöttek, és remélem, hogy minél több kisvállalkozás bízik abban, és teszi meg azt a lépést, hogy a bankba befárad, és igénybe veszi ezeket a lehetőségeket. Nem szeretném azonban azt a képet festeni, mintha ebben az ügyben minden megoldott lenne. Arra szeretném felhívni a figyelmet, és amellett szeretnék érvelni, hogy az állam oldaláról megtett lépések ma több lehetőséget biztosítanak a kis- és középvállalkozások számára, mint amit eddig ők igénybe tudtak venni. Ennek egyik fő oka alapvetően a piaci probléma, a megrendelések csökkenése a kis- és középvállalkozásoknál, és alapvetően ez a legnagyobb kihívás, amivel foglalkozni kell. Ezért az első lépésben lényegében az ország szempontjából legfontosabb 2500 darab, 50 millió forint érték feletti exporttal foglalkozó vállalkozást külön meglátogatjuk, felkeressük, hogy miben tudunk nekik segíteni, és az ebbéli nagyon intenzív munka igyekszik alátámasztani azt, hogy számukra a még meglévő piacokat sikerüljön megőrizni, vagy ahol ez a dolog elnehezült, ott más vállalatok bevonásával hogyan lehet ezt elősegíteni.
Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy a kormány oldaláról hiteles számokkal tudjuk bizonyítani azt, hogy a nemzeti fejlesztési terv felhasználása pontosan és Magyarország szempontjából kedvezően zajlott le, és az Új Magyarország fejlesztési terv keretében a gazdasági világválság okozta hazai hatásokat igyekszünk minél inkább csökkenteni. Bár hozzá kell tegyem, hogy ez az összefogás sem tud mindenkit megmenteni, ezért ehhez kiegészítő megoldásokra is szükség van, például foglalkoztatási eszközökre.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: A képviselő úré a viszontválasz joga.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Ha ebben a stílusban szeretnék visszaválaszolni, ahogyan ön próbálta a kérdéseimre megadni a választ, illetve ezzel a tartalommal, akkor a következő mondatokat ejthetném ki, és ha ezzel kapcsolatosan önnek az a véleménye, hogy egy kicsit szerény a mondatok tartalma, akkor igazodtam az ön által adott válaszokhoz.
Egy. A 80 százalékos állami garancia annyit ér a bankok számára, hogy ezen kívül még legalább ekkora viszontgaranciát kérnek a vállalkozástól, mert a magyar kormány számukra nem jelent garanciát. Tehát felülgarantáltatják a vállalkozásokkal az állami garanciát, legalább ekkora mértékben, és a vállalkozásoknak nincs ekkora szabad pénzeszközük vagy kezességadási lehetőségük.
Ön hiába jelenti ki azt, hogy az előleg kifizetésre van forrás, mert azt a Pénzügyminisztérium dönti el. A gazdasági miniszternek ebbe beleszólása különösebben nincs, hiszen a konvergenciaprogram tökéletesen bekorlátozza az önök mozgásterét, és nem ad lehetőséget arra, hogy túllépjék azokat a határokat, amelyeket túl lehet lépni. Az ön véleménye szerint ezek szerint akkor 5000 vállalkozásnak van meg a lelhetősége az 500 ezerből, hogy talpon maradjon. Hiszen azt mondta, hogy csak azokat akarják támogatni, akiknek esélyük van a piacon maradásra. Én csak válaszolok abban a stílusban, ahogyan ön válaszolt nekem.
A gazdaságfejlesztési források 87 százalékos hasznosulása azt jelenti, hogy az általam becsült összes európai forrásból gazdaságélénkítésre szolgáló 5 százaléknak a 87 százalékát használjuk fel, tehát kevesebb, mint 5 százalék, 4,5 százalék jut gazdaságélénkítésre. És államtitkár úr, kapaszkodjon meg: a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára kint van minden pályázat, GOP-os is és ROP-os is, és egyetlenegyben nincs 70 százalékos támogatás. De ha elmennénk Romániába és áthoznánk az ottani pályázati kiírásokat, akkor annak tapsolnának a magyar vállalkozások, mert Romániában egy olyan vállalkozásélénkítő program van, amely 70-85 százalékos támogatási intenzitást tesz lehetővé egyszerűsített pályázati rendszerben, garanciavállalási kötelezettségek nélkül, és olyan feltételek nélkül, mint amelyek itt gúzsba kötik a pályázókat Magyarországon. És gondolom, az is tény, hogy Románia épp olyan európai uniós tagállam, mint Magyarország.
Azt hiszem, hogy egyet kell értsek ezen beszélgetés kapcsán Szent-Iványi István képviselő úrral; céltalan agónia, tehetetlen vergődés ez, ami a fejlesztéspolitikát most jelenti. Egyszerűen csak azért, mert az ország olyan pénzügyi gyámság alá helyeződött, amelyből nem tudunk kilépni, és ettől kezdődően mi itt vitatkozhatunk órák hosszat, napok hosszat, egyszerűen nem fog menni, amíg ki nem lépünk ebből a körből, amelybe belelavíroztuk magunkat az elmúlt hat esztendőben.
ELNÖK: Parancsoljon, államtitkár úr!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Csak egyetlen dologra szeretnék reagálni, hogy az a néhány nap, ami előttünk van, egy nagyon képletes választ adhat arra, amit a képviselő úr Románia vonatkozásában elébünk helyez, mint egy milyen szép lehetőséget.
Éppen a minapi tárgyalások egyik tapasztalata, hogy lényegében jelentősen vissza kell lépniük mindenből, csak pillanatnyilag ez még nem a nyilvánosság előtt zajlik.
Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki erre vágyik, annak leginkább ott kell a lehetőségekkel élnie. A magyar vállalkozások számára a jelenleg érvényben lévő lehetőségek - például, hogy csak egyet emeljek ki ezek közül, amelyet az önök számára is itt átadtunk, és azt gondolom, hogy ez hiteles bizonyítéka annak, amit én mondok, hogy igenis a gazdaság fejlesztése számára az itt meglévő 50 millió forintos technológiafejlesztés, amely lényegében automatikus pályázattal, bírálóbizottság nélkül, egyszerűen kitölthetően, három hét alatt elérhető, 80 százalékos állami garanciavállalás mellett. Azt gondolom, hogy ez biztosítja a kis- és középvállalkozások számára azt a lehetőséget, hogy aki fejleszteni kíván, annak itt van a lehetőség.
Köszönöm szépen.(Nógrádi Zoltán: Ötven százalék önerő mellett. Hol van?)
ELNÖK: Magyar Bálinté a szó.
DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is néhány kérdést szeretnék feltenni az államtitkár úrnak.
Az egyik azzal van összefüggésben, amit egyébként Nógrádi képviselőtársam is felvetett, hogy a jelenlegi válságos helyzetben nem az a legfontosabb dolog, hogy hogyan tudnak új hitelekhez jutni a vállalkozások - habár a forgóeszközhitelek tekintetében ez is rendkívül lényeges -, hanem az, hogy hogyan ne dőljenek be a meglévő hiteleik törlesztése révén. Ezért érdekel engem is ez a portfoliógarancia, hogy ez hogyan tud valójában működni, ha ennek vannak tapasztalatai, akkor ezekről mit lehet tudni, hogyan lehet ezt hatékonyabbá tenni, és az államnak milyen eszközei vannak arra, hogy kvázi ez az állami kedvezmény, amelyet a bankok számára biztosít a kormányzat, az valóban elérje a célját.
Az, hogy új fejlesztésekbe ilyenkor már nem nagyon mennek bele, teljesen érthető. Miközben tudom nagyon jól, hogy ha kicsi az önerő mértéke, akkor egy szimpla ajándékozássá tud válni a dolog, és esetleg nem életképes beruházásokra lehet fordítani ilyen támogatásokat. Tehát olyan támogatásoknak, amelyek jelentős önerőt igényelnek, lehet, hogy a lehívása vagy a megpályázási mértéke kisebb lesz a jövőben, mint normál körülmények között lenne. Az olyan támogatások, amelyek pedig kedvezményes hitelek felvételére hagyatkoznak, azok inkább a forgóeszközhitelek terén lehetnek sikeresek, hiszen a vállalkozások saját maguk is megpróbálnak biztosra menni.
A lényeges dolog, amit el kell kerülni, hogy tömegesen bedőljenek a vállalkozások. Sokszor az olyan vállalkozások is a bedőlés szélén állnak, amelyek tudják fizetni a tartozásaikat, csak éppen a bankok egyre nagyobb fedezetet követelnek tőlük, és újabb fedezetet nem tudnak felmutatni. Lényegében egy öngyilkos folyamatnak vagyunk tanúi, ahol még a tartozásaikat fizető vállalkozásokat is a csőd fenyegeti, hiszen a bank felmondhatja a hiteleiket akkor, ha nem tudnak újabb és újabb fedezetet bevonni, és a vállalkozások egy jelentős része ki van már feszítve. Ebben a logikában természetesen a portfoliógarancia egy nagyon jó eszköz lenne az állam részéről, de az a kérdés, hogy ez mennyire hatékonyan működik. Ez az egyik kérdéskör, amit említeni szerettem volna.
A másik, ebben a hosszú táblázatban, az 1800 milliárd forint körüli építési beruházási pályázatok kérdése. Az, hogy az elnyert közoktatási és felsőoktatási pályázatoknál ténylegesen az van, hogy a projekt fizikai indításának várható ideje valójában teljesül-e. A felsőoktatásnál azt látom, hogy egy vagy két felsőoktatási intézmény kivételével még egyetlen szerződés sem lett megkötve a közreműködő szervezettel vagy az irányító hatósággal. Tehát a kérdés az, hogy ezeket a határidőket egyáltalán tartani lehet-e.
Látszik az, hogy az állami keresletgenerálásnak és a válság következményei enyhítésének az egyik legfontosabb iránya az építőipar. Az építőiparnál is az, hogy ha törekszünk a minél inkább decentralizált, illetve magas élőmunkaigénnyel rendelkező tevékenységek felé tolni egyébként a beruházásokat. Erre a közlekedésnél még rátérnék.
Tehát itt egy elemi kérdés az, hogy sokszor ezek az apparátusok azt mondják, hogy rendelkezésre álló munkaerő híján, mármint úgy, hogy az apparátusban lévő munkaerő híján ezek a határidők kitolódnak. Lényegében, mondjuk, a felsőoktatásban 70 milliárd forint, a közoktatásban meg 82 milliárd forint beruházás életszükséglet lenne, hogy valójában egy vagy két hónapon belül elinduljon.
A közoktatási területen látni a táblázat szerint is olyan megjegyzéseket, ahol kvázi a közbeszerzések május-júniusra vannak írva, az építkezés elkezdése júniusra van téve. A kérdésem az, hogy itt valóban válságkezelő attitűdnek kellene érvényesülnie a szerződések megkötésében is. A munkanélküliség növekedését csökkentené az, ha ezek a beruházások el tudnának indulni.
A közlekedésnél felvetettük azt is, SZDSZ-es országgyűlési képviselők, hogy amikor áthelyeztünk forrásokat gazdaságélénkítés területre vagy a gazdasági vállalkozások támogatásának területére, akkor furcsállottuk, hogy a kerékpárutakat veszik ki ezekből a fejlesztésekből, miközben, szemben a hagyományos autóút- vagy autópálya-beruházásokkal, a kerékpárutak építése tipikusan az, ami decentralizált, nagy élőmunkát igénylő beruházás. Pont egy ilyen válságos időszakban tehát megint egyáltalán nem mindegy - hogy a marxi kategóriákat használjam - a tőke szerves összetétele, tehát az, hogy milyen mértékben vesz igénybe élőmunkát és kvázi, idézőjelben, holtmunkát, ebben annak megint szerepe lenne.
A harmadik, nem ehhez a témához, de a minisztérium tevékenységéhez kötődő kérdés a PPP-k állása az állam és a magántőke együttműködésében. Itt két terület van: az egyik, hogy a felsőoktatásban a KSH miatt gyakorlatilag egy éve áll már jóváhagyott felsőoktatási beruházásoknál egy körülbelül 20 milliárdos beruházási tevékenység, mert olyan igényekkel lépnek elő az EU-ra hivatkozva, amelyeket azóta se tudtak bizonyítani, hogy tényleg EU-s igények lennének, és a kormányzat egyszerűen nem tud ezzel mit kezdeni. E tekintetben a rektorok írtak levelet. Itt megint luxusnak érzem azt, hogy van egy lehetőség a beruházásokra, és emiatt állnak, másrészt pedig a kormány előtt áll az a lehetőség, hogy a jövőbeni PPP-s elkötelezettségekről döntsenek. A kérdés az, hogy a válságkezelésre tekintettel egyáltalán nem mindegy, hogy a rendelkezésre álló PPP-s keret lekötését autópálya építésére használjuk-e, aminek megint csekély a munkaerő-lekötő jellege, vagy pedig beindítunk olyan programokat, amelyekről egyébként két-három éve szó van. Ilyen például a középiskolai kollégiumok felújításának projektje, amely decentralizált, nagy élőmunkát igényel, és gyorsan megtehető, gyakorlatilag egy nyár alatt lebonyolítható, a szociális hatásairól nem is beszélve, a másik pedig, ugyanígy PPP-keretben, az óvodaépítési program, amely gyakorlatilag szinte kimaradt a ROP-okból, mert a regionális tanácsok kevésbé voltak érzékenyek erre a problémára, mint az iskolaépítésre. Gyakorlatilag úgy telhet el az Új Magyarország fejlesztési terv időszaka, hogy abból óvodák felújítására vagy bővítésére nagyon-nagyon kevés jut. Az óvodaépítési programnak nemcsak szociális szempontból van jelentősége, hanem abból a szempontból is, hogy a munkaerőpiac mobilitását könnyíti azáltal, hogy lehetővé teszi azt, hogy szabadabban mozoghassanak a munkaerőpiacon azok a szülők, akik óvoda hiányában otthonra vannak kötve. Ezeknél a programoknál mind fontos, hogy tekintetbe vegyük azt, hogy milyen nagy az élőmunka igénye ezeknek a területeknek.
A harmadik terület, amiről szólnék egy kicsit: én is küzdöttem ezzel a feladattal, némileg reménytelenül, hogy a különböző operatív programok egyes programjait össze lehessen kapcsolni. Amikor egy hátrányos helyzetű kistérségben - hál' istennek - az eredeti állapothoz képest megemeljük a támogatás mértékét, amely már elérheti a 70 százalékot a beruházásoknál, ott automatikusan kellene a felnőttképzési TÁMOP-os pénzekből adni támogatást, hogy azt automatikusan lehessen lehívni. Ha meg lehet csinálni bizonyos gazdasági vállalkozások esetében kvázi a szinte automatikus lehívást, akkor ezt itt is meg lehetne csinálni, plusz ezekhez a programokhoz lehetne kapcsolódni meghatározott beruházásnagyság fölött óvodaépítési és egyéb szociális programokkal. Ez a fajta komplexitás sajnos hiányzik; ez a kormányzati területek szétdaraboltsága és a nem megfelelő együttműködése miatt sajnos így van. Ha a válság negatív hatásait csökkenteni akarjuk ezeken a területeken, akkor érdemes ezeket a programokat összekapcsolni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Nagyon érdekes hozzászólás volt, ha lehet ezt mondani, alelnök úr, hiszen ön visszamondta azokat az intézményrendszeri kritikákat, amit mi mondunk folyamatosan, és az Új Magyarország fejlesztési tervvel kapcsolatban megtettük, és én ezt nem hallottam öntől két évvel ezelőtt. (Dr. Magyar Bálint: Más fórumokon beszéltem erről.) Értettem, köszönöm szépen a kiegészítést.
Államtitkár úr, parancsoljon!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Ha abból indulunk ki, amit elnök asszony korábban említett, hogy most nem feltétlenül a sajtónak beszélünk....
ELNÖK: Kívánsága parancs: egy szem sajtó sincs itt. (Derültség.)
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Nemcsak amiatt, mert azt gondolom, hogy a sajtó előtt is nyugodtan vállalható mindaz, amit mondok, de azt hiszem, hogy amit alelnök úr most felvetett, ezek a legsúlyosabb kérdések most ebben az időszakban.
Hogyan lehet biztosítani azt, hogy a hitelfelvételhez vagy a hitelfelvételen túl a piacteremtéshez hozzásegítsük a vállalkozókat? Az egyik legfontosabb eszközünk az 1800 milliárd forint értékű megrendeléscsomag, amelyhez kapcsolódóan reméljük, hogy mindaz, ami az építőiparban megjelenik, valóban egyébként az élőmunkaerő foglalkoztatása érdekében is vagy minél szélesebb körben történik. (Bókay Endre távozik az ülésteremből.), Én is érzem, hogy a hitel nem az elsődleges most éppen a kisvállalkozások számára, csak abban az esetben, ha már megvan az a piaci lehetősége, amire érdemes fejleszteni, és abban az esetben az önrészhez esetleg erre szüksége van.
Ami az itt megjelenő garancianyújtást illeti, amelyben az államnak lehetősége van, ha megengedik, akkor én azt vállalnám, miszerint az ülés megkezdésekor is vállaltam - remélem, kimondva is -, hogy a 17 százalékra, a 33 százalékra és a 95 százalékra tételes bemutatást teszünk. Ugyanezt tegyük meg a tapasztalatok alapján szerintem a garanciaportfóliónál, hogy ebben most hol tartunk, milyen módon...
ELNÖK: Tegyük hozzá a hitelkihelyezést is, jó? Úgy kerekebb a kép.
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Rendben. (Dr. Magyar Bálint közbeszólása.) Így van, arra is érvényes.
ELNÖK: Csak a jegyzőkönyv kedvéért kérem a képviselő urat, hogy a mikrofonba tegye meg a kis közbenső megjegyzését, mert különben nem sikerül rögzíteni.
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Csak annyit szeretnék kérni, hogy mivel most jelent meg a pályázat, némi türelemre van szükség ahhoz, hogy ez valóban érzékelhető és mérhető legyen, de a dolog lényegét tekintve mi magunk is nagyon várjuk azt, hogy ez eredményes lehessen.
Alapvetően az egészben érvényesül, illetve személy szerint is nagyon szeretném érvényesíteni azt a válságkezelő attitűdöt, hogy a rendszernek ennek megfelelően kell hozzáállni az ügyekhez. Azt gondolom, hogy ez már abban megjelenik, hogy korábban az európai uniós forrásokból elsősorban a kiemelkedően jól teljesítők támogatása helyett az a stratégiaváltás lényegében bekövetkezett, hogy a megmaradást kell segíteni, és azokat a vállalkozásokat kell támogatni, akik képesek a piacaikat megőrizni, és a munkahelyet megtartani. Ehhez valóban nemcsak a hitel, hanem lényegében olyan elemek is erősen hozzájárulnak, mint egy-egy bürokráciacsökkentés. A PPP-programok vonatkozásában ezt a 20 milliárd forintos részt nem ismerem, de akkor ezt megnézhetnénk, mert ha csak tényleg papírmunkáról van szó, akkor azt gondolom, hogy ez biztosan kezelhető. A válságkezelő attitűdnél, mint ahogy említettem, a bürokráciacsökkentésen túl számos olyan dolog van - határidő-csökkentés, -gyorsítás az építési engedélyek vonatkozásában, a telephely-engedélyeztetés kiadásában, a cégbejegyzés gyorsaságában -, amivel azt gondoljuk, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy ez ennek a része legyen. Ennek egyik fontos eleme például az is, hogy április 1-jétől, amennyiben valaki jogosan nem tud hozzájutni, vagy nem kapja meg az európai uniós forrásból származó, neki járó támogatást, abban az esetben állami oldalról ezért késedelmi kamatot kell fizetni.
Természetesen azt remélem, hogy nem a költségvetés helyzetét súlyosbítja az, hogy késedelmi kamatot kell fizetni, hanem ehelyett inkább az ottani vezetők számára az a feladat jelenik meg, hogy akinek ilyen kifizetése vagy ilyen kötelezettsége keletkezik, mint késedelmi kamat fizetése, az egyébként akkor nem a jutalmazott kategóriába tartozik. A bürokráciacsökkentésnek számos ilyen megvalósító és ösztönző eleme is van, ami igyekszik ezt megvalósítani.
A leghátrányosabb helyzetű kistérségeknél az elmúlt három hónap alatt lezajlott az a stratégiaalakító egyeztetés, amely valóban első alkalommal igyekszik megoldani, hogy a különböző operatív programokban meglévő lehetőségeket összefogja, és egy komplex programként kezelje.
Mind a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben elkészültek ezek a stratégiák. Az első gyors elemzések alapján több mint ezer ötlet vagy projekt érkezett be, ebből a 33-ból kettő olyan, amit láthatóan újra kell értékelni, illetve újra kell kezdeni ezt a munkát, mert valamilyen ok miatt nem sikerült. A többi területen is természetesen zajlik a további egyeztetés.
Március hónapban lényegében lezajlik az érintettekkel a közvetlen egyeztetés, április hónapban az értékelés, és az azt követően a meghozott döntés. Én azzal számolok, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel, amelyek nem pályázatot, hanem egy tervezési dokumentumot nyújtanak be a lényegében már megállapodott projektekről, és ha ezek olyan állapotban vannak, hogy ezt az ütemezést képesek követni, akkor ezekkel a kistérségekkel júniusban az adott pályázatokra megállapodást lehet kötni.
A gyorsítás érdekében nem várjuk be, hogy mindegyik elkészüljön, hanem ahogy haladnak előre, ezekben a nyár előtt szeretnénk eredményre jutni. Különösen azért is, mert ebben több olyan iskola-, óvoda-, intézményfelújítás van, amelyet a következő nyári időszakban meg lehet kezdeni, és ezzel foglalkozni tudnak, és ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy foglalkoztatást javító elemként jelenjen meg.
Összefoglalva: tehát válságkezelő attitűddel igyekszünk minden vonatkozásban kezelni. A konkrétumokra pedig írásban szeretnék válaszolni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Alelnök úr viszontkérdez? (Jelzésre:) Nem.
Parancsoljon, Kárpáti képviselő úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Az államtitkár úrnak szeretnék elmondani néhány tapasztalatot, és tulajdonképpen lehet, hogy válasz is szükséges rá, de inkább megerősítése néhány dolognak, amit szeretnék elmondani.
Az egyik az, hogy gazdasági vezetőként közel húsz éve aktív pályázó vagyok. Tehát el lehet mondani, hogy 1992-től szinte minden évre jutott pályázat, amit készítettünk, és nagyon sokat pályáztunk. Én ma azt állítom, hogy soha ilyen könnyen pályázatot készíteni és nyerni nem lehetett, mint az manapság van. Nem ez a probléma.
De az is igaz, hogy szinte minden pályázat nyer, amit beadnak, ha alaki, formai feltételnek megfelel. Inkább azt tapasztaltam, és ez is jelenti a pályázati feltételek könnyítését, hogy vannak, akik elnyertek pályázatot, és mégsem pályáznak. Tehát úgy gondolják, hogy nem igazán volt megalapozott a pályázati igényük, de a pályázati könnyebbségek révén nagyon sokan beadtak pályázatot.
Én is megéltem azt, hogy vagy csökkentették a pályázati értéket, vagy pedig megszüntették. Ebben természetesen közrejátszik az a gazdasági válság, amely kiszolgáltatottabbá teszi őket, tehát, ha akarnának se tudnának az új technológiával termelni, vagy amit termelnének, azt értékesíteni. Tehát a probléma nem a pályázati feltételekben vagy a pályázat kiírásában van. Rendívül praktikus, gyors, egyszerű és jól lehet a pályázatokat kezelni.
Szeretném Nógrádi képviselő úrnak azt is elmondani, hogy igen, van példa. Mi tavaly az észak-alföldi régióban a TRFC-ben munkahelyteremtő pályázatnál 70 százalékos támogatást... (Nógrádi Zoltán: Nem európai uniós forrás.)
ELNÖK: Nem európai uniós, így van.
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Nem EU-s, de van, tehát arra vonatkozóan, hogy volt-e 70 százalékos támogatás, tehát állami forrásból, de volt.
Hadd tegyem hozzá azt, hogy most igaz, hogy nem közvetlenül kis- és középvállalat, de az úgynevezett gazdaságfejlesztésben érdekelt alapítványok vagy civil szervezetek ma 95 százalékos támogatással tudnak vállalkozási központokat, inkubátorházakat, gazdaságot kiszolgáló infrastruktúrát létrehozni. (Nógrádi Zoltán: Ez nem igaz.) Mi úgy építettünk tavaly befejezve egy inkubátorházat Mátészalkán, és most ismét beadtuk a határon átnyúló kapcsolatok területén magyar-román együttműködésben... (Nógrádi Zoltán: Ez meginti egy másik alap, képviselő úr!) Igen, de az is EU-s forrás.
Tehát én nem itt látom a problémát. Mi évek óta folyamatosan próbáljuk alakítani azokat a feltételeket, amelyek megjelennek, és arra ösztönözni a kiíró minisztériumokat, hogy vegyék figyelembe azokat az érveket vagy észrevételeket, amelyek részünkről megfogalmazódnak. Azt hiszem, hogy ebbe nagyon sok minden beépült.
A legkritikusabb dolgoknak a következőket látom. Nem vált be az a rendszer, ami arra építette a vállalatok, vállalkozások pályázati és egyéb pénzügyi megsegítését, hogy a Magyarországon lévő európai szintű és infrastruktúrával rendelkező bankrendszerre építjük. Nem váltotta be a reményeket. Hogy ebben a pénzügyi válság vagy a gazdasági krízis mennyiben befolyásolta, kérdés, de ez ma nagyon nehezen működik. Évek óta hangsúlyoztuk a HVK-k, illetve a kamara intézményrendszerének figyelembevételét, hiszen az tanácsot is tud adni, és az úgynevezett mikrohitelezés sokkal közelebb van a vállalkozókhoz, és az átlagos magyar kisvállalkozó teljes bizalmatlansággal van a bankokkal szemben. Tehát sokszor ez a bizalmatlanság is akadályozza. Úgy tűnik, hogy ebben történik lépés.
Ma én is az egyik legkritikusabb problémának azt látom, hogy a bankok együttműködési készsége kritikán aluli, vagy bizalmatlansága, vagy nem is tudom én, fennmaradásuk, likviditásuk, finanszírozó képességük legnagyobb problémája miatt nem tudnak részt venni úgy a gazdaság fejlesztésében vagy működtetésében, ahogy kellene, ami a funkciójuk, szerepük lenne. Bár azt is nagyon tudjuk, hogy nélkülük nem lehet ezt a feladatot elvégezni, egy olyan fontos és beépült részei gazdaságunknak, illetve működésünknek.
A másik, amit én nagyon problémásnak tartok, és a mi térségünk - amely egy hátrányos helyzetű térség - legnagyobb problémájának. Sem az önkormányzatok, sem a kistérségek nem készültek fel arra, hogy megfelelő környezetet, segítséget, támogatást tudjanak adni azoknak a vállalkozásoknak, amelyek problémásak, gondok jelentkeztek náluk vagy éppen fejleszteni akarnak. Nem készítették el azokat a fejlesztési programokat, elképzeléseket, nem adják azokat a kedvezményeket, támogatásokat. Például nemhogy nem csökkentik az iparűzési adót, hanem még szeretnék tovább emelni; nemhogy nem csökkentik a telkek birtokbaadási értékeit, hanem olyan értékeket, olyan összegeket határoznak meg annak, aki vállalkozást akar, és ehhez telket akar szerezni, hogy az állami támogatással kiépített ipari parkban horribilis összegeket kérnek egy-egy terület átvételéért. A kistérségeknek sok esetben nincs fejlesztési koncepciójuk, amikor az LHH-s pénzeket megkapják, vagy a LEADER-program végrehajtásánál például egyszerűen nincs mihez igazodniuk a vállalkozni, befektetni akaróknak, tehát nincs olyan szinten kimunkálva.
És ekkor megtörténik az, hogy polgármesterek összeülnek, és úgynevezett közös pénzelosztást végeznek abban a vonatkozásban, hogy a működési problémáikat, leromlott intézményeik felújítását akarják sok esetben megoldani ilyen kiegyenlítő alapon, úgy, hogy te is kapjál, te is kapjál, te is kapjál. Sokszor előfordul, például a mi példánkban is, hogy az LHH program kimunkálása során fölvetett vagy elindított projektötletekből semmi nem került a végén abba bele, amit beadtak.
Én ma ezt tartom a legnagyobb problémának, hogy igazából nem készültek fel arra, hogy élni tudjanak ezekkel a lehetőségekkel, és egy olyan pályázati összevisszaság van, amely szintén egy bizalmatlanságot éreztet azokkal az emberekkel, akiknek kis pénze van arra, hogy befektetnének, hogy nincs meg igazából az a környezet vagy a tanácsadás nem megfelelő.
Folytatom tovább. A mi választókerületi központunkban már a második nagyprojekt hiúsul meg azért, mert egyszerűen rosszul van menedzselve, egyszerűen nem figyelnek oda rá, eltelik az utolsó határidő, és a végén már csak arra mennek, hogy mennyi lesz a kötbér, a meghiúsulási kötbér, és hogy esetleg majd egy új pályázati közbeszerzési kiírással megvalósítjuk. A felelősségük óriási. Ha elnyernek egy címzett támogatást vagy egy nagyberuházást, akkor azt igenis az a település úgy vigye végig, ne pedig azt mondja, hogy van itt bonyolító, van itt kivitelező és fővállalkozó, mi megkötöttük a közbeszerzés után a szerződést, és úgyis szalad majd a pénze után.
A másik: valóban igaz, hogy bizonyos térségekben az élőmunka-igényes beruházások nem nagyon jelennek meg. Egy példát hadd mondjak: a mi térségünkben rendkívül sok a gátépítés, tehát a vízügyi és az egyéb munkák. Egy 50-80 milliós géppel végzik el azt a munkát, amit esetleg több száz ember kézi munkával és ugyanolyan árért el tudna végezni. Kis létszámú, teljesen automatizált, gépesített, tulajdonképpen gépcsoportok végzik el azokat a munkákat, mit el lehetne mással végeztetni. Érdemes lenne ilyen jellegű pályázati kiírásnál - árvízi tározó, gátépítések, autópálya- vagy útépítések - akár meghatározni százalékosan is, hogy milyen mennyiségben kell majd élőmunkát felhasználni. Ez nagyon fontos lenne, mert óriási problémát fog jelenteni ebben a térségben az "Út a munkához" program megvalósítása, ahol közel a lakosság fele már roma, vagy az iskolákban már 80 százalék fölött van a roma tanulók aránya, hogy hogyan fogunk ezzel foglalkozni. Ez egy külön egyedi eljárást igényel, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, hogy az EU-kompatibilis legyen, tehát olyan kitételeket kellene mindenképpen tenni, ami erre feltételrendszert támasztana.
Én nagyon rossz véleménnyel vagyok a felnőttképzés hatékonyságával, eredményességével kapcsolatban. Rengeteg pénz folyik be nálunk is, azonban a felnőttképzés színvonala, az ott végzettek eredményessége messze nem éri el a kívánt célt. Tudjuk, hogy nincs más út, tudjuk, hogy csak ez a lehetőség van, tehát a képzésen keresztül vezet az esélyek vagy a lehetőségek növelése, de ma legalábbis az a tapasztalatunk, hogy az átfolyatott, áthömpölyögtetett embereknek inkább csak az időt kell ott letölteniük, és a végén úgyis megkapják a képzettségüket. Nem biztos azonban, hogy az a képzettség használható valamire, és ezért fordul elő, hogy nagyon sok ember már négy tanfolyamot végzett, és még sincs semmilyen esélye arra, hogy bármilyen módon el tudjon helyezkedni. Más a helyzet a felsőfokon végzett fiataljainkkal, akiknek 80 százaléka elmegy a térségbe, és az ország különböző részein talál magának munkahelyet. A felnőttképzés jelenlegi gyakorlata vagy teljesítménymérése, eredményességi mérése igazából nem megoldott, tehát ezen valamit mindenképpen javítani kell.
Van még egy érdekes észrevételünk. Ahol nagyon sok roma van, ott próbálnak romaprogramokat létrehozni a roma integrációs együttélésért. Ezekben a programokban mindenképpen megpróbáljuk megvalósítani a munkahelyhez kapcsolódást, a képzést, tehát itt egy rendkívül komplex feladatot kell megoldani. Ezek a programok nem hasonlítanak, nem állíthatók vagy helyezhetők be a mostani pályázati kiírási rendszerekbe. Egyikhez sem illenek igazából, mert többől kell összegyúrni, mivel egy-egy ilyen program, kezdve a higiéniai neveléstől, az alapismeretek megszerzésétől, a munkahelyhez való közelítéstől a speciális feltételek, gyakorlati helyek kialakításáig eléggé összetett. Ennek ellenére az elmúlt időszakban összeraktunk négy különböző komplex, akár sok helyen megvalósítható, tehát akár univerzálisan is használható programot. Megdöbbentő volt, ahogy a kistérségek megmosolyogták, hogy ah, romaprogram, nem foglalkozom vele, úgysem lesz abból semmi. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy nem tudtuk beleilleszteni igazából semmibe. Én szükségesnek tartanám, hogy erre a komplex problémára ezt a komplex problémát kezelni tudó valamilyen pályázati vagy támogatási speciális formát alakítsunk ki. Ahogy korábban a hátrányos helyzetű kistérségekre próbáltunk, erre is ki kellene alakítani valamit, mert mint mondtam, nem működik és nem hatékony, holott a hátrányos helyzetű kistérségekben ez az egyik meghatározó probléma, amiről én beszélek, ahol mindenképpen előre kell jutni.
Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani, de befejezésül csak annyit, hogy azokra a változásokra, amelyek folyamatosan végbemennek, az új problémák megjelenésével megjelenő reagálási készség érezhetően jó irányba megy, de ebben más partnerek is vannak, akik nem minden esetben olyan mértékű együttműködő partnerek ennek megvalósulásában, mint kellene lenniük. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Nagyon érdekes, gyakorlatból táplálkozó hozzászólás volt; látszik, hogy a gyakorlatban is él. Kíváncsian várjuk államtitkár úr válaszát, hiszen ezeket a problémákat ma kellene megoldani.
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Élek képviselő úr azon felajánlásával, amikor azt mondta, hogy lényegében inkább megerősíteni kell ezeket a gondolatokat, amiket elmondott, és nem feltétlenül reflektálni kell rá, mégis három csomagba hadd szedjem össze ezt a gondolatsort.
Az első, amire talán kevesebb szót vesztegetnék, hogy örülök annak, ha érzékelni lehet, hogy a pályázati kiírások egyszerűbbé és könnyebben hozzáférhetővé váltak; a lényeg az, hogy mégiscsak bekövetkezzen, és valóban minél többeket elérjen.
Ami sokkal elgondolkodtatóbb, hogy mennyire hiányzik a kistérségeken belül meglévő gazdasági program, az az együttműködés minden szándék ellenére, ami a többcélú kistérségi társulások keretében megvalósul, hiszen a jogszabály által előírt kötelezettségeken túl, úgy tűnik, hogy kevés az a belátás, hogy igenis, ezért nagyon érdemes a jövő érdekében nagyon hatékony lépéseket tenni, hiszen vannak olyan dolgok, amelyek túlmutatnak a települések határain. Jómagam is tapasztalom a saját kistérségünkben, hogy ott, ahol egy repülőtér jövőbeni hasznosításáról kell beszélni, miközben az egyetlen település közigazgatási területén van, de annak jó és rossz hatása, jótékony és rosszabb hatása is megjelenik az összes környező településre, ennek ellenére nincs együttműködés, nincs elképzelés arra, hogy ezt hogyan lehetne a legjobban hasznosítani. Ezért én azt gondolom, hogy az erre való figyelemfelhívásnak nagyon nagy jelentősége van, és ez leginkább akkor tud érvényesülni, ha itt helyben és a hazaérkező politikai erők és gazdasági vezetők is felhívják erre a figyelmet. Tapasztalataim szerint a gazdasági vezetők egy részének megvan az erre való érzékenysége, de a vállalkozásoknál az ilyen típusú együttműködés még egy kicsit nehezebben megy, mint ami az önkormányzatoknál van. Annak ellenére, hogy a klaszterekre vonatkozó pályázati kiírás nem egy helyen többedszerre jelenik meg, valóban nagyon aktív felkészítő és képzéssel együtt járó munkát kell folytatni ahhoz, hogy érthetővé váljon, hogy az együttműködés és a verseny együtt történő megjelenítésére van szükség ahhoz, hogy egy adott térség eredményes lehessen. Én nagyon támogatnám, és minden erővel közreműködnék abban, hogy a kistérségi működést ilyen módon tudjuk segíteni.
A harmadik csomag pedig, zárásként, ami a romaprogramok komplexitásához kapcsolódik: én bízom abban, hogy itt a leghátrányosabb helyzetű kistérségek következő hónapokban folytatott egyezetései nyomán azért megjelennek ennek csírái, és láthatóvá válik, hogy ebben mit lehet tenni. Teljesen egyetértek abban, hogy olyan körülményeket kell kialakítani, hogy ezt ők igénybe tudják venni, hogy ilyen módon ilyen programjaink legyenek, ennek keretében forrást tudjunk felhasználni, és valóban érdemi elmozdulást hozzon. Remélem, hogy ez a tavasz ebből a szempontból is elmozdulást hoz. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Ha jól értettem, képviselő úr az irányító hatóságok, tehát az operatív programok közötti együttműködésre is célzott, hiszen a romaprogram pontosan arra volt példa, hogy ők összeállítottak egyfajta megoldási javaslatot, de nem találtak hozzá olyan operatív programot, amiben sikerült volna benyújtani, egyfajta pályázati keretet nem találtak. Egyébként Magyar Bálint képviselő úr is pont erről beszélt, ha visszautalhatok, hogy nincs kapcsolódás az egyes operatív programok között, tehát úgy néz ki, hogy ez nemcsak a tervezési oldalon volt hiányosság, hanem a végrehajtási oldalon is. Képviselő úré a szó!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Annyira sajátosak és speciálisak a romaprogramok, ami mozgásteret ad számunkra, hogy esetenként nagyobb operatív programok közötti átjárhatóságot vagy összevonást kívánna meg. Ezek sajátosak, tehát érdemes lenne ezeknek a programoknak a sajátosságait, törvényszerűségeit összegyűjteni, és esetleg megpróbálni egy ilyen szintetizálását ezeknek a programoknak.
A másik, amit szeretnék elmondani. Mátészalkán a legnagyobb program, amit meg fognak majd valósítani ebben a tervidőszakban, az a városközpont rehabilitációja, amelyben kiállítótermet, kávéházat, új polgármesteri hivatalt, díszteret akarnak csinálni. Ez több mint egymilliárdos beruházás. Ugyanakkor a gazdaságfejlesztésre vagy a gazdasági környezet kialakítására szinte semmi nem jelenik meg. Sőt adtak be pályázatot, azt mondták, hogy úgyse fogják megcsinálni, mert 50 százalékos támogatottságú az ipari park infrastruktúra, tehát arra nekik annyi pénzük nincs. De azt mondták, többet nem lesz ilyen olcsó pénz arra, hogy rehabilitációt csináljunk a település központjában.
Tehát ez egy vonzó, szép dolog, csak éppen a mögötte lévő racionalitás az, hogy nekünk a legnagyobb problémánk az, hogy nincsenek munkahelyek. Tehát a kölcsönös felelősség nem jelenik meg, a kölcsönös gondolkodás nem jelenik meg. Nincs még a városunknak fejlesztési programja, hanem minden pályázatot próbálunk beadni, ami nálunk valamilyen formában megjelenhet, hiszen rendkívül egyszerű feltételekkel lehet pályázni, de a rangsorolás az, hogy mihez kell a legkevesebb pénz, saját erő, illetve mi a leglátványosabb, tehát a közösség számára elfogadható. És a társadalmi problémák, munkahelyteremtés, az nem a mi feladatunk, ez kormányfeladat, hogy munkahelyeket teremtsenek vagy mások feladata, és oldják meg.
Én még egyszer ezt szerettem volna hangoztatni, de nagyon szeretném, hogy ha vannak erre vonatkozó kimunkálások, akkor a másik oldalról is szeretnénk azt a pályázati komplexitást vagy szintetizálást, amely még jobban segíti a speciális, egyedi jellegű programok megvalósítását.
Köszönöm.
ELNÖK: Államtitkár úr!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Arra próbáltam, úgy tűnik, akkor nem egyértelműen utalni, hogy szerintem most ez a komplexitás megjelenik a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknél.
A következő hetekben ennek egy olyan részletes egyeztetésére kerül sor, aminek a tapasztalatai alapján már akkor konkrétabban tudunk továbblépni. Remélem, hogy ez a fajta komplex megközelítés vagy a tapasztalatok azt az eredményt hozzák, hogy érdemes ezt számos területre kiterjeszteni, és akkor annak megfelelően tudunk előrelépni.
A városközpont-felújításhoz azért annyit hadd tegyek hozzá, hogy miközben értem a megjegyzést, eközben egyidejűleg munkalehetőséget jelent, állami megrendelést jelent jelenleg a piac számára, az építőipari vállalatok számára, tehát ilyen szempontból én nem tartom elhanyagolhatónak, hiszen éppen ennek a csomagnak része, hogy a közvetett gazdaságélénkítő hatás abban a formában jelenik meg, hogy konkrétan piacot teremt a vállalkozások számára.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Valamit azért jó lenne tisztázni. Többször visszatértünk már a leghátrányosabb helyzetű kistérségekhez, de éppen most, egy hónappal ezelőtt önök oldották fel azt a keretet, hogy az erre elkülönített forrásokat mindenki előtt megnyitották, merthogy nem pályáztak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből. Tehát ez a keret már ebben a formában, legjobb tudomásom szerint - újságcikk alapján mondom ezt az információt... (Nógrádi Zoltán felmutat egy újságot.) Tessék, ott mutatja a képviselő úr: érdeklődés hiányában eltűnnek ezek a források.
Tehát erről ne beszéljünk, mert ez effektíve nincsen, a valósághoz ez hozzátartozik... (Varju László: Ne mondjunk ilyet.) Ne mondjunk ilyet. (Varju László: Van.) Akkor ezt is csatoljuk ahhoz a kifejtendő anyaghoz, amit az államtitkár úr el fog készíteni, mert akkor itt alapvető félreértések vannak, de annyira alapvető félreértések, hogy ezt bizony ki kell egészíteni. (Dr. Magyar Bálint jelentkezik.) Alelnök úr biztos ügyrendben kíván hozzászólni. (Dr. Magyar Bálin: Nem ügyrendben.) De az nagy probléma, alelnök úr. (Derültség. - Dr. Magyar Bálint: A hátrányos helyzetű kistérséghez.) Akkor adnám meg a szót, ha a képviselő urak támogatják ezt a hozzászólást. (Dr. Deutsch Tamás: Igényeljük! - Derültség.) Nagyon lojálisak a képviselő urak, így aztán nincs más lehetőségem, minthogy megadjam önnek a szót.
DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Köszönöm szépen. Az a probléma a hátrányos helyzetű kistérségekre kiírandó komplex programokkal, hogy ha megint úgy fogunk nekifutni ennek a dolognak, hogy nagy komplex programok készüljenek, akkor a bürokrácia egyszerűen ledarálja ezt a dolgot, képtelenek szerintem kezelni. Ha ezek nem kapcsolt, automatikus pályázati források láncszemeiként valósulnak meg, akkor ez nem megy.
Ebben nem csak az EU-s pénzre lehetne számítani, hanem például a felnőttképzésnél a normál Munkaerő-piaci Alap, MPA-s alapok bevonására. Nyugodtan mondhatnák azt, hogy ha valaki itt és itt telepít egy olyan üzemet, amelyben 20-30-50-100 fő dolgozik, akkor automatikusan ilyen értékig, ilyen kvótáig felnőttképzést lehívhat oda, és azt együtt kell az önkormányzati vezetőnek és a vállalkozónak igazolni, hogy azt tényleg arra fordítják, ne kelljen külön pályázgatni erre.
Az apparátus képtelen ennek a kezelésére, hogy most fölmérje az összes kistérséget, majd ott komplex programokat csináljon. Ott az van, hogy minek van a legnagyobb esélye, hogy elindít egy ilyen folyamatot. Egy ilyen folyamatnak akkor van esélye, ha valakik ipari parkot, vállalkozást, satöbbit nagy támogatási hányaddal oda hajlandók letelepíteni, és akkor ahhoz tartozik, mondom, a felnőttképzés, az óvodaépítési program, az ilyenek láncolata.
Ha a pályázatok így vannak meghirdetve már az Új Magyarország fejlesztési tervben, tehát így van meghirdetve, hogy amennyiben itt elnyeri azt a beruházást, akkor ehhez ilyen járulékos, egyéb támogatásokat is kaphat ezekre és ezekre a célokra, akkor növelhető az, hogy ott legyen, mert beleütközik abba, hogy rendben van, odatelepül a nyomorult, de nincs felszabadítható munkaerő, mert nincs hova tenni a gyereket. Odamenne, de arra már nincsen pénze, hogy átképezze a munkaerőt, eközben pedig a felnőttképzésben milliárdokat költünk el arra, hogy feltételezett piaci esélyekre képezzünk embereket, anélkül, hogy ott megjelennének a befektetők. Tehát ez a probléma.
Úgyhogy én ezt a technikát javasolnám, és ha erre tudna majd a következő beszámolónál válaszolni, hogy ezek az automatikus láncok hogyan tudnának összekötődni ezekkel a pályázatokkal, akkor ezek sokkal sikeresebbek lehetnének.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Bocsánat! Muszáj két mondatot hozzátennem, csak azért, hogy segítsünk államtitkár úrnak. 2005-ben ez a rendszer működött. Az akkori GVOP-os és a HEFOP-os pályázatok összekötődtek, és automatikusan kapcsolódott hozzá a foglalkoztatási alapforrás. Tudom, ezt nem szeretik hallani, de a Széchenyi-terv csinálta ezeket a kapcsolt pályázatokat folyamatosan, tehát ezek működtek, csak az első dolguk az volt, hogy megszüntették ezt a kapcsolt pályázatot, mert a HEFOP-os pályázatok kapcsán - hogy is mondjam? - más típusú érdekek jelentek meg a forrásfelhasználásban, mint a hatékonyság, és akkor finom voltam.
ELNÖK: Tehát akkor, államtitkár úr, maradjunk azon a ponton még, hogy ha a Széchenyi-tervet nem szeretjük... (Varju László: Szeretjük...) Nagyon jó, ha szeretjük, mert jó volt. (Kárpáti Tibor közbeszól.) Nagyon jó, tehát nagyon hasznos hozzászólás volt. Előzménye van a dolognak, most hirtelen megszakadt ez a folyamat, de maradjunk abban, hogy az olcsóbb fenntarthatóság érdekében megpróbáljuk ezeket a pályázatokat úgy összekapcsolni, hogy össze is érjenek, és a komplex problémát komplex módon, nem 2013-ban, hanem 2009 első félévében próbálják meg kezelni.
Képviselő úré a szó.
DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán kicsit száraznak tűnő módon hadd kanyarodjak vissza a hivatalos napirendben jelzett szűkebb témához. Tudom persze, hogy minden mindennel összefügg, de itt a kis- és középvállalkozásokat érintő, a kirajzolódó világgazdasági válság közepette megnehezült piaci körülmények között őket érintő kérdésekről vagyunk hivatottak talán elsősorban ma tárgyalni. Hat rövid észrevétel, kérdés az, amire szeretném államtitkár úr válaszát vagy most, vagy a körvonalazódó újabb tájékoztatóban megkapni.
Először is azt szeretném mondani, hogy habár itt kellő történelmi összefüggésben Marx neve is felidéződött, akkor másik oldalról magam is hadd dicsekedjek el dialektikus és történelmi materialista tanulmányaimmal. Azt gondolom, hogy ha a közvetlenül érvényesülő rövid történeti tapasztalatokat legalább nem próbálja valaki nagyon tudatosan áttekinteni, akkor nem biztos, hogy a ma felmerülő kérdéseket egyáltalán pontosan be tudja azonosítani.
Mire gondolok nagyon talányosan? 2004. május 1-jén csatlakozik a Magyar Köztársaság az Európai Unióhoz. Senki által nem megkérdőjelezett statisztikai adat, hogy abban az esztendőben a magyar gazdasági növekedés meghaladja a 4 százalékot. 2009-ben ünnepli az ötödik évfordulóját ez a nagyszerű történelmi esemény, és ma már senki által nem vitatott tény, hogy ebben az esztendőben a gazdasági csökkenés, visszaesés mértéke valószínűleg meghaladja a 3 százalékot. Ez a szerény számítás azt mondja, hogy ötesztendős európai uniós tagság, ezzel együtt járó gazdaságfejlesztési lehetőségek, források, fejlesztéspolitikai törekvések, koncepciók, elképzelések, gyakorlat, kormányzati intézkedések, és a plusz 4-ből, ahogy ezt tolvajnyelven az üzleti élet szereplői mondják, a négypluszosból a mínusz hárompluszosba került a magyar gazdasági teljesítmény. Ennek kell, hogy legyen oka, amikor azt tudjuk, hogy a szűkebb közép-európai vagy európai gazdasági környezetünk, legalábbis ennek az öt évnek az első négy esztendejében jelentős, majd határozott bővülésben volt, a világgazdaság sem recessziós, hanem bővülési időszakot élt meg, és a pénzpiacokat is inkább a forrásbőség jellemezte, mintsem a forrásszűkösség.
Nem az elmúlt húsz évben lassan már megszokott, kicsit már unalmassá váló parlamenti kekeckedés jegyében mondom, de ha mindenről úgy gondolkodunk, hogy van egy alapvetően jó nemzeti fejlesztési terv I., és egy annál talán még kicsivel jobb Új Magyarország fejlesztési terv, ezt tulajdonképpen döntő részben mindig kiválóan csinálta meg az adott kormányfő vezette adott kormány, esetenként apró, kiegészítő gyakorlati ügyekben voltak problémácskák, de azért minden rendben van, a számaink kiválóak, 78 és 95 százalék között működnek, ez nem létezik. Erre szokták azt mondani, hogy na ecsém, ez nincs, mert ha ez mind így igaz, hogy kiváló program, helyes hozzá a stratégia, jól megválasztott taktika, alapvetően remek intézkedések, arra alkalmas apparátus, megalapozott és jó gondolkodásmód, átlagos szintet legalább elérő megvalósítás, és ez a plusz 4-ből a mínusz 3-ba visz minket, akkor vagy az adat nem jó - azt hiszem, ezt nem vitatjuk, sem a plusz 4-et, sem a mínusz 3 körüli értéket -, vagy a másik fele, ez pedig formállogika, tehát itt valami nincsen rendben. Én azt gondolom, hogy persze az értelmes, az értelmetlen, a színvonalas, a színvonaltalan politikai diskurzus sok mindennek a tárgya, de itt ebben szerintem nem láthatunk tisztán, ha erre a kérdésre nem adunk választ. "n" - lenne most azért egy három-négy számjegyű természetes szám - milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési, fejlesztéspolitikai forrás, amit elköltöttünk. Magyarország növekedése a 4 százalék fölötti tartományból a csökkenésben 3 százaléknál nagyobb mértékűvé vált.
Kettő: én úgy látom, anélkül, hogy államtitkár urat, illetve kollégáit szeretném megsérteni, viszont kritizálni áll szándékomban, hogy ez az előterjesztés, ez a tájékoztató tipikusan az a műfaj, ami inkább letudni, megoldani, eltakarni akarja a problémát, mintsem választ adni rá. Volt már módom ilyen előterjesztéseket, tájékoztatókat látni az elmúlt közel 19 esztendőben; az utóbbi időben, ez az elmúlt 19 év második tíz éve, inkább ezek váltak számosabbá.
A következőt javaslom - ez lehet javaslat, lehet kérdés. Szerintem ahhoz, hogy a világgazdasági pénzügyi válság körülményei között nehéz helyzetben vannak a kkv-k, és sokfajta eszközzel kell rajtuk segíteni, szerintem pontosan kellene azt tudnia a kormánynak, hogy mi a kkv-k nehéz helyzete. A kérdésem az, hogy önök szerint mi a kkv-k nehéz helyzete, miben látják, mert lehet, hogy abban is vita van köztünk, hogy akkor most az-e a probléma. Ha persze minden lehetséges problémát elmondunk, amit egy jól felkészült közgazdászhallgató másod-, harmad-, negyedéves korában egy ilyen típusú vizsgán Chikán professzor úrnál köteles elmondani, akkor nem oldottuk meg a mostani problémát. Nem az a kérdés, hogy milyen problémája lehet egy tértől és időtől elszakított gazdasági válság körülményei között, alultőkésített társadalomban egy kis- és középvállalkozásnak, hanem éppen most Magyarországon mi jellemzi a 400-450-500 ezer magyar vállalkozás közül a kkv-szektort; nem bírom ezt a kifejezést, de majd lassan megtanulom. Mik a legfontosabbak? Lehet itt a meseszámokat venni: mi a három, az öt, a hét legfontosabb probléma, és ehhez milyen típusú, az Új Magyarország fejlesztési tervbeli módosításokat, változtatásokat magába foglaló döntéseket rendel hozzá a kormány, hogy megint ilyen eredeti legyek.
Kettő: eddig mit tett, mondjuk októbertől február közepéig, és mit kíván tenni, mondjuk februártól április 15-ig, május 15-ig - államtitkár úrra bízom -, ha tetszik, intézményi eljárási szabályok, normaszövegek, normák, bürokratikus működési mechanizmusok módosításában a kormány, ami a kis- és középvállalkozások problémáinak megoldásában segít, de konkrétan. Én örömmel olvasom mindig, hogy módosítottuk a határidőket, azt gondolom, hogy olyan gyönyörű öt, hat, hét számból, betűből álló pályázatikiírás-azonosítók vannak: ha az szerepelne, hogy ennél a pályázatnál ez a határidő-módosítás érvényesült, ennél a 12 pályázatnál az előlegkifizetési aránymérték változott kedvező irányban.
Három: elnézést, ha kisiskolás az, amit mondok, csak valljuk be, hogy egy, a politika, a közélet iránt tudatosan érdeklődő értelmiségi - ahogy szoktak kiváló politológusaink fogalmazni - sem biztos, hogy olyan felkészült európai uniós támogatási ügyekben, mint mondjuk az irányító hatóság magasan kvalifikált munkatársai, tehát lehet, hogy ők is ilyen értelemben kisiskolás nyelven fogalmaznak. Az Új Magyarország fejlesztési tervben konkrét források lettek meghatározva, ilyen-olyan eljárási módon, gazdaságfejlesztési vagy fejlesztéspolitikai célokat szolgálva. Lehetséges kormányzati döntés, hogy ezek kifizetését az akciótervekben eddig elgondolthoz képest előrehozzuk. Mik ezek a konkrét döntések? Mekkora összeget érintenek? Hogy ennek mekkora multiplikátor hatása van, erről Chikán professzor úr és tanszéki munkatársai értekezzenek. Nézzük meg a konkrét számokat: mennyi az előrehozott kifizetés. Én emlékszem, hogy Bajnai miniszter úr felmutatja a, most azt hiszem, 1800 milliárd állami megrendelést. Csak közben Magyar Bálint meg azt mondja - most megint nem az összekacsintás, hogy a volt kormánypárti Magyar Bálint mondja, de ezt mindenki látja -, hogy ebben olyan beruházások, és olyan 5, 10, "n" milliárd forintos, a megvalósításukhoz szükséges források szerepelnek, amelyek a mai tudásunk szerint lehet, hogy 2010-ben sem tudnak elindulni. Ez tehát nem nyugtatja meg ma a különböző, kis- és közepes építőipari szektorban dolgozó cégeket, hogy ebből nekik majd konkrét megrendelésük lehet, egy még nem is olyan lassú, és nem is olyan kevéssé bürokratikus közbeszerzési eljárás után. Jó lenne látni, hogy ebből mennyi tud ténylegesen előrejönni. Tudok szocialista vezetésű önkormányzatot, tudok fideszes vezetésű önkormányzatot, ahol pontosan meg tudják mondani, hogy ezt a beruházást 2010 második felében akartuk, de már 2009 májusában meglesz az első kapavágás, mindenki tudja - 37 millió 400 ezer forint -, és tudják az összeget.
Negyedik: mennyi operatív programokon belüli, operatív programok közötti átcsoportosítás szerepel, ami alapján azt lehet mondani, hogy ha nincs gazdasági válság, és minden az eredeti tervek szerint halad, ennyi forrás, forintra, fillérre szolgálta volna a kis- és középvállalkozói szektort, de az eddigi tapasztalatok alapján plusz a gazdasági válság körülményeire adott válaszként ennyi pluszforrás van. Szerintem meghatározható, legalábbis bízom benne, hogy egy ilyen adat - lehet, hogy alaposabb elemző munkát igényel, minden mindennel összefügg - meghatározható.
Végül egy konkrét kérdés, ami szembeszökő volt számomra: a tájékoztatóban szerepel, hogy 2008-ban a 4-es metró első szakaszának beruházására 81,4 milliárd forintot fizetett ki a kormány. Én folyamatosan azt hallom parlamenten belül és parlamenten kívül, hogy ez az a projekt, amit még, persze reméljük, hogy ügyesen dolgozik a kormány, de még nem hagyott jóvá Brüsszel. Akkor ennek pontosan mi is volt a jogi természete, formája - lehet, hogy ez nem üzleti kérdés, hiszen köztársaság az államforma, nem részvénytársaság -, milyen kockázatot vállalt ezzel a kormány? 81,4 milliárd forint egy el nem fogadott projekt kifizetése esetén minimum kérdéseket vet fel. Az önök tájékoztatójában szerepel; vagy most vagy egy későbbi, a mostani együttlétünk után készülő tájékoztatóban várnám államtitkár úr válaszát.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Államtitkár úr, megkapta azt a lehetőséget, hogy ne szóban, hanem írásban adja meg a válaszok egy részét, kellő megfontolás után. Ön dönti el, hogy él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. Nyilván van olyan kérdés is, amelyet most meg kíván válaszolni.
Parancsoljon!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Az utolsóval élnék, a metróval, és akkor mennék visszafelé, mert szerintem van olyan, ami tételesen szerepel az anyagban a feltett kérdésekből.
Az egyik az, ami a háttéranyagban is szerepel és itt részletesen is ki van bontva, ami az átcsoportosításra vonatkozik, ennek 260 milliárd forint az értéke. A közlekedési operatív programból 60 milliárd forint, a társadalmi infrastruktúra programból 57 milliárd forint, és így felsorolva szerepel. Tehát az átcsoportosítás összegszerű meghatározását ilyen szempontból érzékeljük és értékelhetjük is, hogy ez mennyi.
Az építőipari megrendelés listája, ha még ezt fokozni szeretném, akkor ehhez még hozzá jön körülbelül száz projekt. Itt a következő hetekben további oktatási intézményekre és más intézményekre vonatkozó támogatási döntés várható még. Így ez bővül és kiegészül még a remélhetőleg Brüsszelből mihamarabb megérkező pozitív döntéssel, az ott lévő 17 nagyprojekt támogatásával, így egy jelentős csomag áll rendelkezésre. De ehhez valóban szükség van arra az egyeztetésre. Miközben, ami ebben a listában szerepel, a korábban a pályázók által vállalt határidők szerepelnek ebben. De ha ebben ők módosítást kezdeményeznek, akkor ebből a szempontból ez fennállhat.
Hogy ez minél kevésbé módosuljon, és minél inkább érdekelt legyen a megoldásban, többek között ezért van 40 százalékos előleg is, hiszen így például egy önkormányzat lényegében külön banki finanszírozás nélkül meg tudja oldani az előfinanszírozást, hiszen a szerződés aláírását követő 15 napon belül a számláján van a pénz, amennyiben vállalja, hogy ő egyébként belátható időn belül, tehát három hónapon belül megkezdi a beruházást. Ebben a formában is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ezek a beruházások mihamarabb elinduljanak, éppen egy ilyen nagyon nehéz gazdasági helyzetben.
Lényegében a mennyi előrehozott forrás vonatkozásában, ott az időbelire vonatkozik a kérdés, ha jól értem. Erről tételesen bemutatnánk, hogy pontosan mi történik, összegszerűen az említett 260 milliárd forintra vonatkozik a döntés.
Hogy mi a kis- és középvállalkozások nehéz helyzetének oka. Azt hiszem, hogy ez valóban megérdemelne egy hosszabb polémiát, mert én ismerem azt az összefoglaló jelentést, amely kutatás alapján készült a kis- és középvállalkozásokról a 2007. évben, és 2008-ban került összegzésre és kiértékelésre. Szerintem minden képviselő számára ezt eljuttatták. Ebben jelentős részben felmerül önmagában a bürokrácia csökkentése, a munkaerő költségcsökkentésének igénye, egészen odáig, hogy a hitelhez való hozzájutás, a fejlesztési források felhasználásának lehetősége.
Tehát valóban egy nagyon komplex problémáról beszélünk. Éppen ezért válasz szerintünk ezeknek a problémáknak egy részére legalábbis, hogy a hatékonyságát hogyan értékeljük. Azt gondolom, ebben lehet eltérés. Ami a kifizetés gyorsítására, az automatikus pályázatok növelésére vonatkozik. Tehát azt gondolom, hogy ebben tételesen fel van sorolva az, ami a kis- és középvállalkozások számára a pályázati rendszer egyszerűsítésére és gyorsítására vonatkozik. Így a normatív pályázatok növelése, a szerződéskötés gyorsítása, a biztosítékterhek enyhítése. Itt van egy rész, ahol lényegében biztosítéki teher nélkül lehet a támogatáshoz hozzáférni, azon az említett állami garancián kívül.
A támogatási arány növekedése. Itt hallottunk példát, nemcsak tőlem, arról, hogy egyébként ez az 50-70 százalékos mértéket is elérheti. Tehát arról, hogy ez mennyire éri el a hatását, azt hiszem, ma akár lehet különböző véleményünk, de azt hiszem, hogy még kell egy kis idő ahhoz, hogy ezt valóban értékeljük, de konkrét lépések vannak itt felsorolva, és ha ezenkívül még erre szükség van, akkor valóban térjünk rá vissza.
Ami pedig a gazdaságpolitika ügyét érinti. A legelső kérdés, hogy a plusz 4 százalék kontra mínusz 3 százalék iránya hogyan alakult, miközben a fejlesztési források felhasználását és annak hatékonyságát komplexen vizsgáljuk, akkor ebből milyen következtetések vonhatók le. Jelen pillanatban elsősorban a gazdaságfejlesztésre és ezen belül is az európai uniós források felhasználására vonatkozó összeállítással rendelkezünk. Az összes többi kitekintést, amely eljutott odáig, hogy valóban a költségvetési hiány, részben a világgazdasági válságból származó következmények okán, részben amiatt, hogy szerintem egy jó döntésként az európai uniós források felhasználását is segítő, a gazdaság fejlődését segítő autópálya-fejlesztés, infrastruktúra-fejlesztés eredményeként az itt vállalt terhek vagy általában véve a társadalmi egyéb költségek mentén vállalt terhek milyen hatással vannak a költségvetési hiányra, illetve a gazdasági növekedésre, hát ezt akkor komplexebben kell vizsgálni, és nemcsak az európai uniós források felhasználásának szempontjából.
Egy dolgot azonban hadd mondjak. Készítettünk egy olyan kimutatást, térképen is bemutatva, és ilyen értelemben nagyon látványos képet mutat, hogy azzal, hogy az autópálya-infrastruktúra fejlesztés lezajlott, az autópályák mentén az ott lévő nagyobb városoknál nemcsak ilyen csomópontszerűen jelentek meg onnét pályázatok, hanem elnyúlt módon, az autópályák mentén felértékelődött vagy felélénkült a gazdaságfejlesztésre vonatkozó szándék, és ezért ez már nemcsak ilyen módon jelenik meg, hanem látható, hogy az M3-as mentén, az M5-ös mentén, tehát ahogy haladunk előre, ott ilyen formában is megjelenik.
De ez ebben az értelemben nem válasz arra a kérdésre, amit ön felvett. Ezt az európai forrásokon kívüli összefüggésben is érdemes akkor vizsgálni. Legyen ilyen napirend, és akkor ezt vitassuk meg.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Ha jól emlékszem, a képviselő úr még kérdésével arra is utalt, hogy mire elegendő ez a 133 milliárdos átcsoportosítás. (Varju László: Kettőszázhatvan.) Beszéljünk őszintén, megint azt mondom. Tehát az átcsoportosítás, ami igaziból a gazdaságfejlesztésben mint bár már meglévő, de nem itt szereplő forrás bekerül, az 133 milliárd. Ez a különböző operatív programokból mintegy új forrás. A másik 133 milliárd nem új forrás, az eleve ott volt a gazdaságfejlesztési részben, csak egy picit a prioritások között átcsoportosítás volt. Tehát, ami új forrás, az 133 milliárd. Ez sem új pénz, csak ebből a szempontból új forrás. Tehát azért ezt fontos tudni.
A kérdés tehát jogos, hogy mire elegendő, mire lesz elég, ha úgy tetszik, ez a 133 milliárd. Mert ez egy fillérrel sem több. Még ez se biztos, hogy teljes egészében lesz. Vagy ha úgy tetszik, milyen keresletet generál majd a piacon ez a 133 milliárd, mert itt az a lényeg, arra is utalt a képviselő úr, hogy a forrás abból a szempontból fontos, hogy a piacot majd hogyan fogja generálni.
Ha jól emlékszem, még volt egy: talán a 4-es metró, még ez is a kérdések között volt. (Varju László: Igen, de arra reagáltam, hogy az legyen írásban.) Elnézést kérek, annál a kis pontnál lemaradtam, hogy ez írásban legyen.
Akkor az lesz a legjobb talán, ha így zárásként javasolhatom, hogy a jegyzőkönyv alapján, ami nyilván gyorsan elkészül, és a képviselő urak javaslata alapján, illetve az én kérdéseim alapján összeállítunk egy korrekt, konkrét kérdéseken alapuló levelet. Ezt a konkrét levelet mielőbb elküldjük államtitkár úrnak, és azt várjuk, hogy tényleg 8 napon belül megtörténjen a válasz, és innentől kezdve ezt érdemben tudjuk tárgyalni.
(Varju Lászlóhoz:) Tessék!
VARJU LÁSZLÓ államtitkár (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Csak egyetlen mondatot szeretnék mondani, hogy ne véglegesen tudatosodjon bennünk ez a 133 milliárd forint, hanem inkább a 260 milliárd forint (Derültség.), és hogy mire elegendő. Az alapvető célkitűzés szerint 100 ezer munkahely megőrzése, és 20 ezer munkahely teremtése alapvetően a célja, és erre utaltam korábban, hogy az a stratégiai módosulás, hogy igen, nemcsak a növekedést, hanem ezeknek a munkahelyeknek a megőrzését igyekvő támogató rendszerről van szó, amit javaslunk. Köszönöm.
ELNÖK: Azt kell mondanom, ez merész zárás volt. Úgy legyen, bár reméljük, ez nem olyan lesz, mint a 800 ezer/fő, hogy mindenkinek jut annyi az uniós forrásból, de rögzítettük ezt az új számot is, és ígérjük, hogy majd használni is fogjuk. Ezt a napirendi pontot lezárom, amennyiben a képviselő uraknak nincs további hozzászólása. (Nincs jelentkező.)
Az "egyebek" napirendi pontot megnyitom. Van-e észrevétel? (Nincs jelentkező.) Az "egyebek" között egy bejelentésem van. Ha ez a határidő ily módon tartásra kerül, akkor két hét múlva találkozunk legközelebb. (Kárpáti Tibor: Mikor?) Így, a délutáni órákban, kivéve akkor, ha alelnök úr konkrétan meg tudja fogalmazni azt a javaslatot, amit már korábban itt megfogalmazott a hozzászólásában, mert akkor a jövő héten.
(Jelzésre:) Tessék parancsolni, Kárpáti képviselő úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Miután a korábbi gyakorlatnak megfelelően berendezkedtünk arra, hogy 8-10-ig van, és nekem rendszeresen más programom van délután, nem lehetne tartani a 8-10 óra közötti időpontot?
ELNÖK: Az a probléma, hogy többszörös ütközés van, tehát valahogy újra kellene rendezni a sorokat. Nekem más nap is jó a bizottsági ülésre, ha esetleg kaphatok javaslatot a bizottság tagjaitól, de az lenne a legrosszabb, ha állandóan ütközne a bizottsági üléssel. (Kárpáti Tiborhoz:) Képviselő úr!
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Amennyiben lehet, és nem ütközik, tartsuk a 8-10 órát.
ELNÖK: Az a probléma, hogy folyamatos ütközés van, és több képviselő érintett az Európai ügyek bizottságban az ön képviselőtársai közül is. Szerintem napirenden kívül erre visszatérünk, és a bizottság titkára keres egy konszenzusos javaslatot.
Az "egyebek" napirendi pontot lezárom, és minekutána úgy látom, hogy más is lezárta az ülést, én is megteszem ezt. Köszönöm a részvételt államtitkár úrnak.
(Az ülés befejezésének időpontja: 16 óra 3 perc)
|
Pelczné dr. Gáll Ildikó |
Jegyzőkönyvvezetők: Horváth Éva Szilvia és Várszegi Krisztina