ÚMFTB-1/2010.
(ÚMFTB-34/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának
2010. február 16-án, kedden, 13 óra 11 perckor
az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Napirendi javaslat *
Az ülés résztvevői *
Elnöki megnyitó *
A napirend elfogadása *
Az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak értékelése hatékonysági és ellenőrzési szempontból *
Varga István miniszter (NFGM) szóbeli kiegészítése *
Nógrádi Zoltán (Fidesz) hozzászólása, kérdései és a válaszok *
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz - Veszprém megye) hozzászólása, kérdései és a válaszok *
Veress József (MSZP) hozzászólása, kérdései és a válaszok *
Az elnök hozzászólása, kérdései és a válaszok *
Dr. Halm Tamás (GSZT) hozzászólása *
Egyebek *
A bizottság részéről
Megjelent
Elnököl: Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz), a bizottság elnöke
Veress József (MSZP)
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz - Veszprém)
Nógrádi Zoltán (Fidesz)
Szatmáry Kristóf (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Balogh László (MSZP) Veress Józsefnek (MSZP)
Nógrádi László (KDNP) dr. Horváth Zsoltnak (Fidesz)
Szatmáry Kristóf (Fidesz) távozása után Pelczné dr. Gáll Ildikónak (Fidesz)
Meghívottak részéről
Hozzászólók
Varga István miniszter, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
Dr. Halm Tamás főtitkár, Gazdasági és Szociális Tanács
(Az ülés kezdetének időpontja: 13 óra 11 perc)
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm önöket az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság - úgy gondolom - utolsó bizottsági ülésén. Engedjék meg, hogy először a napirendi javaslatomat tegyem meg, miközben tisztelettel köszöntöm az érdeklődő résztvevőket, meghívottainkat, és köszönöm, hogy megtisztelnek minket.
Napirendi javaslatunk a következő. Első napirendi pont az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak értékelése hatékonysági és ellenőrzési szempontból, az előterjesztő Varga István miniszter úr, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumból. A második napirendi pontba pedig az egyebek tartoznának.
Aki a napirendi ajánlásommal egyetért, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a bizottsági tagjai a napirendi javaslatot egyhangúlag elfogadták.
A napirendi előterjesztőnk egyedül a miniszter úr, bár szeretném tájékoztatni a képviselőtársaimat, hogy a KEHI-t is meghívtuk több körben erre a bizottsági ülésre, hiszen ellenőrzési tapasztalataik leginkább nekik vannak első kézből. De kaptam egy levelet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökétől, amelyben tájékoztat arról, hogy a Pénzügyminisztériummal történt egyeztetés értelmében a kormányt a bizottság ülésén Varga István miniszter úr képviseli, és kérik, hogy az ellenőrzési hatóság távolmaradását elfogadni és kimentettnek tekinteni szíveskedjünk. Úgy gondolom, ez hozzátartozott az előterjesztők megnevezéséhez.
Miért tartottuk fontosnak ezt a témát? Azért, mert az Új Magyarország fejlesztési terv keretében tulajdonképpen félidőhöz érkeztünk, ilyenkor célszerű valamiféle számvetést tenni, tanulni a hibákból. Összességében jó lenne javaslatot is megfogalmazni a tekintetben, hogy
- mit lehetne, mit kellene jobban csinálni,
- az uniós források felhasználása hatékony volt-e, szolgálta-e a kitűzött fő célt, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottság növelését, ha igen, ahhoz mennyiben, milyen mértékben járult hozzá; ha nem lett volna, akkor mennyivel lennénk rosszabb helyzetben,
- az intézményrendszer működése, az intézményrendszer átalakítása - hiszen teljes körű átalakítás történt meg az I. jelzésű nemzeti fejlesztési tervhez képest - mennyiben szolgálta a hatékonyság növelését,
- az eljárások sokfélesége, számossága, mennyire támogatja az átláthatóságot,
- és egyáltalán, ez a kiépített rendszer mennyire szolgálja Magyarország érdekét.
Természetesen tisztában vagyok azzal, mint mindannyian, akik itt a teremben ülünk, hogy az európai uniós források felhasználása - természetesen megfelelő döntés után, amennyiben megtörténik - finanszírozás tekintetében utólagos, ezért e tekintetben elcsúszás van időben a forrásokkal kapcsolatos döntések, a szerződések megkötése, a végrehajtás és a kifizetés között.
Köszönettel veszem az elkészült háttéranyagot, amit az eseti bizottság tagjai számára a minisztérium megküldött. Kicsit ismerős a szerkezete, már találkoztunk ezzel a szerkezettel. Direkt azért határoztam meg ilyen rövid címet, hogy kifejezetten a hatékonyságról és az ellenőrzésekről tudjunk beszélni, de gondolom, ezt a hiányt - merthogy az anyag e tekintetben erősen hiányos és tájékoztató jellegű - majd a miniszter úr szóbeli kiegészítése pótolni fogja.
Úgyhogy meg is adom önnek a lehetőséget, miniszter úr, hogy az ÚMFT operatív programjait a kitűzött fő cél és az ezzel koherens rendszerben álló alcélok tekintetében hatékonysági és ellenőrzési szempontból próbáljuk meg értékelni.
Parancsoljon, miniszter úr!
Varga István miniszter (NFGM) szóbeli kiegészítése
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Érdeklődők! Köszönettel vettem a lehetőséget és a meghívást, és úgy gondolom, annak fényében, hogy egy évet kell értékelnünk, a 2009. évet, valóban itt az ideje annak, hogy összefoglaljuk, mi is történt, hogyan haladt előre az Új Magyarország fejlesztési terv, illetve ennek megvalósítása. Teljesen időszerű a téma, annak figyelembevételével persze, hogy számos tekintetben még ez az évértékelés nem feltétlenül olyan eredményeken, adatokon nyugszik, amelyek a végleges képet mutathatják.
Az anyag valóban - úgy gondolom - viszonylag rövid, de azt az elvet vallom, amit a németek úgy fogalmaznak meg, hogy "lange Rede, kurzer Sinn", azaz, hogy ha célirányosak a kérdések, akkor válaszokat is célirányosan kell megtenni. Így igyekeztünk - és ezt a saját felelősségemnek is tartom, illetőleg ha hiba, akkor hibának, hogy igyekeztünk - a négy megadott alfejezetre, illetve pontra koncentrálni akkor, amikor az anyagot összeállítottuk. Hozzá kell tennem - sajnos -, hogy az elmúlt egy év során nem sikerült elérnem a közigazgatásban, hogy például power point slide-okat készítsenek a munkatársak, de ez csak egy formai kérdés, gondolom, a tartalmat nem befolyásolja. Ilyen értelemben az anyag akár még színesebb és változatosabb is lehetett volna, és nem az eddig megszokott struktúrát foglalta volna magában.
Az anyaggal és a tartalmával kapcsolatban úgy vélem, hogy azokra a kérdésekre, amelyek úgy fogalmazódtak meg, hogy a 2009-es szerződéskötések kifizetése, operatív programonkénti bontása, a gazdaságfejlesztési források - már amennyiben ez természetesen most 2010 februárjában látható, hogy 2009-es tevékenységünk ilyen értelemben milyen hozadékot adott -, a fejlesztéspolitika területén történt kormányzati beavatkozások hatékonysága, illetve az intézményrendszer működése miképpen valósult meg, erre vonatkozóan legjobb tudásunk szerint kívántunk tájékoztatást adni, és adtunk tájékoztatást.
Ki kell mentenem ugyanakkor, mert - bár elnök asszony nem jegyezte meg - úgy tudom, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke is meghívást kapott erre a bizottsági ülésre, azonban egyéb elfoglaltsága okán a megállapodásunk és a munkamegosztásunk tekintetében úgy döntöttem, hogy őt én fogom kimenteni. Tehát egyedül képviselem ilyen értelemben természetesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, amely a minisztérium része.
Az anyag annyiban talán rövid, és annyiban talán nem teljes, hogy azokat a sikerelemeket, amelyeket érdemes elmondani, és amelyeket érdemes felsorolni, azokat nem terjesztettem be, illetve nem javasoltam az írásos részben külön kifejteni, mert úgy gondoltam, elejét kellene venni annak, hogy az egyik oldal úgymond csak a sikerekről beszél, a másik oldal meg csak a kritikai észrevételeket gyakorolja. Úgy gondolom, esetleg a szóbeli hozzászólásban és a szóbeli kiegészítésben érdemes megemlékezni arról, hogy Magyarország nemzetközi, uniós összehasonlításban is milyen sikeresen haladt előre az Új Magyarország fejlesztési terv megvalósítása során. Azt hiszem, ennek érdekében nem árt tudatosítani azt, hogy a legtöbb nagyprojektet nyújtottuk be Brüsszel irányába, és e nagyprojektek közül - ez összesen 24 - Magyarország az, amely 16 elfogadott nagyprojekttel rendelkezik 2009 végén, és ezek támogatási értéke majdnem eléri az 1000 milliárd forintot.
Azt is tudni kel, hogy az ÚMFT keretében több mint 40 ezer pályázat, projekt érkezett be, és ezek közül 18 ezret is meghaladja azoknak a számossága, amelyek pozitív támogatásban vagy irányítóhatósági támogatásban részesültek, és ez mintegy 3500 milliárd forintot képvisel. Az adatok között megjelenik, hogy körülbelül 15 ezer ténylegesen megkötött szerződéssel büszkélkedhetünk, és az látszik az adatokból, hogy mi az az összeg, amit az uniós források tekintetében ki is fizettünk, ez 2009-ben majdnem 500 milliárd forint, míg összességében, ha azt vesszük, hogy 2009 végéig hol tartunk az uniós források kifizetéssel való lefedettségével, ez meghaladta a 730 milliárd forintot. Fontos megemlíteni azt, hogy 2009 a gazdasági válságra történő reagálás éve volt. 2009-ben hajtottunk végre az uniós források felhasználásánál olyan átcsoportosításokat, amelyek egyik része volt az 1400 milliárdos csomag, illetve 2009-ben indult el - habár már 2008-ban bejelentette a kormányzat - az 1400 milliárd forintos közvetlen válságkezelő csomag és az a 1800 + 300 milliárd forintos összetett csomag, amely több száz pályázathoz kapcsolódóan főképp az építőiparban kívánt az uniós, illetve gazdasági világválságra való reagálásként és segítségnyújtásképpen Magyarországon lehetőséget teremteni.
Azt hiszem, ez utóbbi tekintetében el kell mondanom azt, hogy közel 800 projekt esetében már támogatási szerződéssel rendelkezünk - tehát ebből a 2100 milliárd forintos csomagértékből -, és itt 800 milliárd forint értékben már elindultak vagy pedig folynak, és a közeljövőben indulnak, de vannak befejezett projektek és pályázatok is. Ilyen értelemben azt hiszem, érdemes azt is megjeleníteni, és ez az anyagban benne van, hogy milyen könnyítéseket vezettünk be, és a pályázatok elbírálása során a pénzhez, a célzott támogatásokhoz való hozzájutás során milyen változásokat hajtottunk végre. Végrehajtottuk azt a változást, amiről többször is hírt adtunk, miszerint operatív programok közötti átcsoportosítás ment végbe, ez a 111 milliárd forintos nagyságrendű OP-átcsoportosítás, ami kifejezetten a gazdasági operatív programhoz kapcsolódó többletlehetőségeket biztosította. Enyhítettük a pályázati kiírásokat, bevezettük az árfolyam-kompenzáció intézményét, ami reakció volt arra a pénzügyi válságra, illetve arra a pénzügyi változásra, ami a forint árfolyamához kapcsolódott 2009-ben. Bevezettük az áfakompenzáció intézményét, amely szintén arra reagált, ami a 2009. gazdasági évben az általános forgalmi adó változásából származott, és annak érdekében, hogy az intézményrendszert is hatékonyabb munkára kényszerítsük, bevezettük a késedelmi kamat intézményét, amellyel az intézményrendszer jogtalan késedelmét - mert a késedelem lehet jogos is, ha megvannak a feltételei - próbáltuk meg szankcionálni.
Számos egyszerűsítési programot is bevezettünk, ugyanakkor a gyorsítás mellett az átláthatósági kritériumokat is javítani kívántuk az intézményrendszer működésében. Hozzá kell tennem, természetszerűleg úgy, hogy - ahogyan azt elnök asszony is említette - tudjuk jól, hogy félidőben vagyunk, tudjuk jól azt, hogy az intézményrendszer működése számos tekintetben kritika tárgyát képezi, de azt is tudjuk, hogy az intézményrendszer egy adott struktúra megjelenítése, az Európai Unióval előzetesen egyeztetett, az Európai Unió által auditált és elfogadott intézményrendszer.
Természetszerűleg hozzá kell tennem, és ez szintén nincs az anyagban, hogy készen állunk és dolgozunk is azon - erre vonatkozóan éppen egy terms of reference elkészítése van napirenden -, hogy ezt az intézményrendszert és az operatív programok végrehajtását egy félidőszakban, tehát időszak közepén megtartott audit kapcsán ellenőrizzük. Ennek a célja leginkább az, hogy több szempontból is bemutassuk, az eddigi folyamatok miképpen szolgálták a célokat, illetőleg miképpen lehet a jelenségek, a meglévő folyamatok és a feltárt hiányosságok kapcsán az értékelés eredményeképpen változtatni az intézményrendszer struktúráján akár, de ugyanakkor a működési mechanizmusán is. Tehát egy átfogó, és az intézményrendszer - az operatív programok végrehajtását elősegítő intézményrendszer - működését átvilágító audit indul be a következő hetekben-hónapokban, amelynek feladata az lesz, hogy az elmúlt két-két és fél évet - pontosabban igazság szerint naptárilag három évet, de tényleges tevékenységében két és fél évet - teljes egészében átvilágítsa, és itt ajánlásokat fogalmazzon meg.
Körülbelül ennyivel kívántam kiegészíteni a megküldött anyagot, köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt megadnám a kérdésekre a lehetőséget, és megnyitnám ezt a kört, azért mi mindannyian, akik az asztal körül ülünk, a számok emberei vagyunk, és ezen a nyelven értünk - merem remélni, kiválóan. Ezért szeretném megkérdezni a miniszter úrtól konkrétan - a nagyprojektek vonatkozásában mindig előjön ez a kérdés -, mennyibe került a nagyprojektek előkészítése. Hány milliárd forintba került úgy az évek alatt?
Szeretném azt is megkérdezni, hogy a jelenleg futó nagyprojektek vonatkozásában milyen hatást várunk. Pontosan milyen gazdasági hatást várunk, mely területeken? Mit jelent a gazdasági növekedésben és a foglalkoztatottság növelésében?
Szívem szerint azt a kérdést is feltenném, de nem szeretném önt terhelni, hogy e vonatkozásban a hazai kis- és középvállalkozások milyen szerepet kapnak. Tehát a helyi vállalkozások mennyiben tudnak bekapcsolódni ezekbe a nagyprojektekbe? Készült-e valami olyan javaslat - mondjuk a közbeszerzés vagy előírás vonatkozásában -, ami ezt lehetővé tenné? Tehát számszerűen mennyi az annyi?
A következő kérdésem szintén ugyanezen témakörhöz kapcsolódik. Olvastam az anyagban az 1400 milliárdról, nem nyitok vitát e tekintetben - hogy az 1400 milliárd miért nem 1400, azt sokszor elmondtuk -, tényleg nincs itt a helye, de arra kíváncsi vagyok, hogy az 1400 milliárdból konkrétan mennyi lett a kifizetés. Hány vállalkozáson tudtunk segíteni? Hiszen azt mondtuk, hogy a válságot szeretnénk ezzel kezelni.
Arra is kíváncsi lennék, hogy az építési piactér - lehet, hogy rosszul idézem a pontos megnevezését ennek a csomagnak -, amit láttunk és megkaptunk, konkrétan ebből mennyi lett a kifizetés. Az építőipari vállalkozásokon, mint a válság által leginkább sújtott területen hogyan tudtunk segíteni? Ha segítettünk, ez számszakilag mit jelentett?
A harmadik kategóriában szintén konkrét számokat szeretnék megtudni, a könnyítések vonatkozásában, mégpedig abban a vonatkozásban, hogy árfolyamváltozásból adódóan mennyi kifizetés történt. Hány vállalkozást, hány pályázót érintett ez? Az áfa vonatkozásában kik és milyen összegben fordultak kéréssel? Az előleg vonatkozásában ebből az 500 milliárdból mennyi az előlegrész - mindegy, hogy 30-40 vagy 25 százalékos előlegről beszélek -, és mennyi a valós kifizetés? A késedelmi kamat vonatkozásában mennyi volt az - remélem, millió -, amit a késedelmi kamat nagyságrendje jelent?
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Elnök asszony, a kérdések többségére nem fogok tudni válaszolni, ezt most megmondom teljes őszinteséggel, hiszen gondolom, azért azt feltételezi ön is, hogy az adatok nem a zsebemben vannak minden tekintetben, de természetesen a bizottság számára ezekre utólag fogunk részletes és tételes válaszokat adni. Úgyhogy konkrétan, hogy a késedelmi kamat nagysága 422 018 514 forint, azt nem fogom tudni megmondani. Nem is ennyi volt, néhány millió forintról van szó összességében, tehát konkrét számot ebben nem tudok mondani.
Ami az előleget illeti, az előlegek esetében 100 milliárd forintos nagyságrendű az, ami előlegként kifizetésre került, természetesen itt a forintra levetített számot szintén nem tudom önnek most prezentálni.
Az, hogy áfa vonatkozásában hány cég fordult, illetve hány vállalkozás és projektgazda fordult kéréssel, azt szintén utólag tudnánk megadni.
Az építési piactérben 1400 milliárd forint kifizetése miképpen zajlott, hogyan segítettünk az építőiparon? Úgy gondolom, az építőiparnál talán - és ez nyilvánvalóan nem csak ennek a tevékenységnek, azoknak a projekteknek tudható be, amelyek leginkább ezen az 1800 + 300 milliárd forintos csomagban voltak, de minden bizonnyal az építési tevékenységet azért valamelyest ez elősegítette - azt látni kell, hogy habár az elmúlt évben is hanyatlott, azért az építőipar visszaesése az általános gazdasági visszaesésnél kisebb mértékű volt. Ezt persze lehet annak betudni, hogy az építőipar már az előző két-három évben is igen kedvezőtlen körülmények között teljesített, és visszaesés volt - és természetesen van egy határ, ami alá már nem tud az építőipar sem menni -, de egyértelmű, hogy az építőipar ebből a válsághelyzetből relatíve jól került ki, és ehhez hozzátartozik az a program is, amit beindítottunk az 1800 + 300 milliárd keretében.
Ebből - ahogy azt említettem, és úgy gondolom, ez az anyagban is benne van, ki lehetne keresni -, körülbelül 800 milliárd forint az, ami a pályázóknak már oda is érkezett, tehát a pályázati döntéseken keresztül. Az, hogy a kifizetések hogyan alakulnak, ön is említette az elején a felvezetőjében, nyilván a kifizetések csak a projektek megvalósulása és lezárása után realizálódhatnak. El kell mondanom, hogy összességében azokból a projektekből, amelyeket folyamatosan követünk és nyilvántartunk - mintegy 1200 projekt van ebben a teljes csomagban -, összességében csak 98 az a projekt, amelynek a monitoringját lezártuk, 95 projekt van átadva. Tehát ezekből a projektekből a végleges fázisához csak 95 érkezett el.
Visszatérve az első kérdésekre, a nagyprojektek költségéről szintén nincs rendelkezésre álló anyag a kezemben, illetőleg a papírokon, és hogy milyen hatást várunk, úgy gondolom, ezekről leginkább - csak példaként említem - azokat a nagyvárosokat kellene megkérdezni - Szeged, Miskolc, Debrecen -, ahol például a közlekedési projektjeink indulnak, illetve beindultak, hogy milyen hatást várnak. Feltétlenül azt gondolom, hogy a városok életminőségéhez, közlekedési infrastruktúrájához, élhetőségéhez való hozzájárulást teremtik meg ezek a projektek. Természetesen a projektek ezenkívül nemcsak közlekedési projektek, hiszen vannak azok a víztározók építéséhez kapcsolódó projektek, amelyek a Tisza mentén fognak megvalósulni. Ennél természetesen azt a hatást várom, ami a projektek eredeti célja. Úgyhogy általánosságban úgy látom, és természetesen projektenként lehetne ezt vizsgálni, de általánosságban úgy látom, hogy ezek egyrészt a gazdaság élénkítéséhez, fejlesztéséhez, másrészt pedig az élhető környezetünk javításához járulnak hozzá.
A kkv-k bekapcsolódása ezen projektekhez. Azt hiszem, azt nem árt hangsúlyozni, hogy a kkv-k sem pozitív, sem negatív diszkriminációban nem részesülnek, legalábbis merem remélni, hogy a projektgazdák ilyen értelemben egyformán járnak el a kkv-kal, csakúgy, mint a nagyvállalatokkal vagy nem kkv-kal, legyenek azok akár multinacionálisak. Ilyen értelemben a projektgazdák felelőssége és feladata az, hogy a projektek kivitelezésénél a megfelelő szakértelemmel és megfelelő költséghatékonyság melletti ajánlatokat válasszanak ki. Úgyhogy úgy gondolom, a projektgazdák, amennyiben rendelkezésre állnak a projektek kivitelezéséhez felkészült kkv-k, ezeket a kkv-kat igénybe fogják venni.
Ami az 1400 milliárd forintos csomagot illeti, valóban meg kell jegyezni, hogy azok a pénzügyi eszközök, amelyek ebben az 1400 milliárd forintos csomagban rendelkezésre álltak, nem teljes egészében hasznosultak, és már régebben is, amikor ilyen kérdésekben kkv-k támogatásáról, a kkv-k iránti pénzügyi források biztosításáról megnyilvánultam, akkor jeleztem, hogy bizony ezek a csomagok nem feltétlenül működnek az eredeti elképzeléseknek megfelelően. Annyiban ki kell egészítenem, illetve esetleg korrigálnom kell az elnök asszonyt is, és a kérdésben rejlő állítást, hogy ez a csomag - minthogy ez 2008 októberében hirdettetett meg, és a 2008 októberében meghirdetett csomagot 2007-ben kezdték el kidolgozni - nem a válság kezelésére szolgál. Tehát az 1400 milliárd forintos csomag konstrukciója nem arra állt össze, hogy a válságot kezeljük, hanem az egy gazdaságfejlesztési csomag volt. Pontosan a válság világított rá arra, hogy ez a koncepció, ez a terv nem működik egy olyan gazdasági környezetben, amikor a vállalatok nem fejlesztésekben, beruházásokban gondolkodnak, hanem a vállalatok alapvetően abban gondolkodnak, hogy forgóeszközhitelekhez jussanak. Ez a Jeremie-konstrukció egyik - hogy úgy mondjam - tanulsága, hogy nem lehet olyan értelemben a vállalatokra rákényszeríteni hitellehetőségeket, amikor azok nem kívánják igénybe venni.
Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy pont ennek a konstrukciónak az egyik eleme az a kockázatitőke-program, amit az Európai Unióban Magyarország elsőként indított be, és amely végül is azért két forduló után tavaly ősszel sikerrel zárult, sikerült ebben a programban a 40 milliárd forintnak, privát tőke bevonásával lehetőséget teremteni arra, hogy induló és fejlődő vállalkozásoknak nyújtson idővel támogatást. Úgyhogy az 1400 milliárd forintról teljes egészében egyet tudok érteni azokkal, akik azt mondják, hogy a konstrukciót át kell dolgozni, felül kell vizsgálni, illetőleg természetesen a válság és a válságban megváltozott vállalkozói magatartás másfajta megközelítéseket és másfajta feltételeket igényel. Tény és való, hogy ugyanakkor a Fejlesztési Bank folyamatosan helyez ki hiteleket, és a hitelek kihelyezésében jelentős mértékben előrelépett az egyik oldalról, a másik oldalról pedig az is tény, hogy azokat a hiteleket, amelyeket a különböző kereskedelmi bankok nyújtanak, jelentős mértékű garanciával látjuk el, és ilyen értelemben tudunk a pénzügyi eszközökkel gazdálkodni, és a kis- és középvállalkozásoknak, mikrovállalkozásoknak, a bajba jutott vállalkozásoknak pénzügyi eszközöket nyújtani. Meg kell jegyeznem, hogy a kis- és középvállalkozások hitelállományának a garancia fedezettsége már meghaladja a 10 százalékot, több mint 400 milliárd forint garanciafedezet van ezeknél.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Meglepődtem, hogy őszinte legyek, hiszen úgy vártuk önt, mint - rossz párhuzamot mondva - a messiást, mert még nem tette tiszteletét itt a bizottságunkban, sőt a parlamentben sem. Aztán olyan frázisokat hallunk, minthogyha politikus lenne, a politikusok szoktak olyan általános dolgokat mondani, hogy felül kell vizsgálni, nem megfelelő, le kell szűrni a tanulságokat. Tehát akkor lehet valamit újragondolni - egy kabátot meg újragombolni -, hogyha tudjuk, hogy mi a hiba, mi a gond benne, egy szakmai vitát nem lehet anélkül eredményesen lefolytatni, hogy ne ugyanarról beszéljünk. Egyébként pedig, ha már elveknél vagyunk - és ez az utolsó mondatom -, az 1400 milliárd igenis, ha emlékezetem nem csal, a válságkezelés céljából jött létre, kifejezetten ennek a kezelésére, ha visszaforgatom az idő kerekét.
A másik pedig a kkv; régen rossz Magyarországnak, hogyha rá fogjuk bízni a nyertes projektgazdákra, hogy majd hány kkv-t fognak bevonni. Kifejezetten ez a terület az, amely az Európai Unió irányelvei szerint pozitív diszkriminációt kap. Nem rejtetten, hanem kinyilvánítottan megkapja ezt, és támogatja azt, hogy ebben Magyarország is partner legyen. Annyira nem partner, miniszter úr, hogy Magyarországon, bár a kkv-szektor a legnagyobb foglalkoztató, mégsem ők kapják a befektetési adókedvezményeket, miközben ők fizetik be a legtöbb társasági adót, mármint a nagyvállalatok és a kkv-k összehasonlításában.
Ezzel megnyitom a vitát, és kérem a képviselőket, hogy jelezzék kérdezési szándékukat. (Jelzésre.) Tessék, Nógrádi képviselő úr.
Nógrádi Zoltán (Fidesz) hozzászólása, kérdései és a válaszok
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Bizottság! Azért hadd jegyezzem meg picit morózusan, hogy ha egy Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely egyébként a hazai ellenőrzési főhatóság, nem hajlandó eljönni a bizottsági ülésre, az üzenetértékű. Ha egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke nem ül oda a minisztere mellé, hogy segítse konkrét adatokkal a bizottság előtti tájékoztatását, az is jelzésértékű. Ha a miniszter úr helyében lennék - bár nem vagyok a helyében, és azt hiszem, ez meglehetősen költői megjegyzés -, azért ezt a luxust nem igazán engedném meg magamnak.
A nagyprojektek vonatkozásában én is arra szeretném felhívni a figyelmet, amire az elnök asszony. 2005-ben már 10 milliárdos nagyságrendeket költöttünk ezeknek a projekteknek az előkészítésére, így hát öt év elmúltával talán elvárható, hogy néhány be is kerüljön a bizottság elé jóváhagyásra.
A Jeremie-programmal kapcsolatosan pedig akkor szeretném tájékoztatni a miniszter urat, hogy a Jeremie-program nem indult el, a Jeremie-program egyetlen tőkekihelyezést még nem tudott érvényesíteni. A Jeremie-program végrehajtásával kapcsolatos intézményi akkreditáció és a szükséges szervezetek felállítása talán folyamatban van, de ahhoz, hogy a Jeremie-program működőképes legyen, ahhoz a következő kormánynak még nagyon sok és nagyon látványos és hatékony intézkedést kell lebonyolítania.
A kérdésem a következő lenne, egészen pontosan három. Én is kérdeztem volna a késedelmi kamatot, de akkor ezt már ki is húzom. Akkor szeretném elmondani a miniszter úrnak, hogy nincs késedelmikamat-igény, mert a kedvezményezettek nem mernek késedelmikamat-igényt érvényesíteni az intézményrendszerrel szemben, az egyenlő az öngyilkossággal. Ez a szervezeti kultúra ma Magyarországon, így hát ez a késedelmi kamat - mint intézmény, ami kifizetési gyorsítást intézett volna - sajnos nem tud hatékonyan működni.
Ami viszont a konkrét kérdésem, talán miniszter úr a kevés információ birtokában is, de arról biztosan hallott már, hogy a környezetvédelmi és energetikai operatív programnál óriási problémák vannak a programok előrehaladását illetően. E programok között vannak olyanok is, mint a 100 milliárdos dél-alföldi ivóvízminőség-javító program, amelyben most már Brüsszel olyan intelmet adott, hogy könnyen elveszíthetjük. De a KEOP rendszerei annyira bonyolultra sikerültek, hogy a kétfordulós pályázati rendszerek folyamatában jóformán alig lehet szerződéskötésről beszámolni mondjuk szennyvízprojektben vagy egyéb nagyobb méretű, nagyobb léptékű szilárdhulladékos projektekben. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kívánnak-e valamit tenni annak érdekében, hogy a környezetvédelmi és energetikai operatív program rendkívül veszélyes lemaradását valamilyen módon próbálják behozni?
A másik kérdésem a kormányhatározat értelmében bevezetendő döntéshozatali moratóriumra vonatkozik, amely azt írja elő, hogy bizonyos határidő után - ha jól emlékszem, ez március 1-je és március 31-e közötti időpontra vonatkozik - közbeszerzési döntést a kormány nem hoz, az állami vagyonnal kapcsolatos elidegenítésre vonatkozó döntést nem hoz, illetve leállítja a bírálóbizottságok működését, és leállítja a projektértékelések működését is.
A kérdésem az, hogy ezen túl számíthat-e a kedvezményezetti kör arra, hogy az elbírált projektek szerződéskötése, illetve a projektimplementáció folytatódik, tehát a kifizetések nem állnak le? Mert ezek a következő időszak új kormányalakítása, illetve a választások utáni időszak átadás-átvételi feladatai közepette súlyos hiányosságokat szenvedhetnek.
Erre a két kérdésre szeretném a válaszát hallani, miniszter úr.
ELNÖK: Parancsoljon, miniszter úr!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen. Nem kívánnék abba a vitába belemenni, hogy a Jeremie-program elindult-e vagy nem. Táblázat van, számadatok vannak, amennyiben a Jeremie-program elindult. Ha ön arra gondol, képviselő úr, hogy a kockázatitőke-program elindult-e, akkor annak az elindulása és abból a kifizetések és projektek nyilvánvalóan még nem, de mindegy, ezt most nem akarnám, ön általánosságban azt mondta, hogy a Jeremie nem indult el.
Kicsit meglep, de hát ön is tájékozott erről, és itt mondtam el körülbelül 20 perccel ezelőtt, hogy Brüsszel hány nagyprojektünket fogadta el, illetve mennyi a benyújtott. Úgyhogy ez megint csak egy olyan kérdés, hogy nem tudom, lehet, hogy nem ugyanarról beszélünk, ha a brüsszeli nagyprojektek... (Nógrádi Zoltán közbeszólása.) Igen, de ha elmondom, hogy 24 nagyprojektet benyújtottunk, 16 ebből elfogadtatott, amelyek közül most felsoroltam három közlekedésit, és azt hiszem, kettő a vízügyi projekt, és a többit is tételesen minden bizonnyal meg lehetne állapítani, hiszen 16 nem olyan sok. Ha ön úgy gondolja, hogy ez nem igaz, akkor szerintem egyszerűbb azt mondani, mint hogy most feleslegesen olyan vizeken evezünk, amelyek nem a vizeink.
Ami a lényeget illeti - és itt hadd térjek rá a moratórium kérdésére -, a moratórium valóban elég drasztikus, de úgy gondolom, hogy szükséges, és elfogadom a miniszterelnök úrnak azt a megközelítését, amelyben annak szerette volna elejét venni, hogy a következő kormány olyan kötelezettségvállalásokba essen, amelyeket tulajdonképpen az előző kormányoknak ismereteim szerint meg kellett tapasztalniuk, ami talán a legutóbbi, 2002-es Fidesz-MSZP kormányváltás kapcsán előadódott. Nem voltam ott, nem tapasztaltam meg, nem láttam, de hallottam róla. Tehát ha ez a kiindulópont, akkor megértem, hogy a miniszterelnök úr úgy döntött, hogy itt olyan kötelezettségvállalások már ne történjenek meg, amelyek a következő kormány által esetleg fel nem vállalható vagy nem vállalandó, vagy más gazdaságpolitikai célokat éppenséggel keresztülhúzó kötelezettségvállalások lennének, figyelemmel arra - és úgy gondolom, ezt ilyen értelemben értelmezni kell -, hogy dialógus ilyen értelemben nem igazán van a két oldal között.
De ami a lényeget illeti, a döntési moratórium elrendelése kapcsán a Fejlesztési Ügynökség kidolgozott egy eljárási rendet, és ez az eljárási rend azt célozza meg, hogy a munka tovább folyjék, hogy elvégződjenek azok a feladatok, amelyek elvégezhetők és elvégzendők, és amelyek kapcsán azokat a lehetőségeket és azokat a kötelezettségeket, amelyek az NFÜ-re hárulnak, teljesítsék. Fel fogom olvasni, hogy mik vannak itt, habár időigényes lesz, de ezt most fel fogom olvasni annak érdekében, hogy megismerjük, miképpen döntöttünk, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség milyen módon hajtja végre ezeket a feladatokat, és hidalja át esetleg azokat a problémákat, amelyek adódhattak.
1. pont: A kormányhatározat c) pontja kimondja, hogy a kormány felhívja a tagjai...
ELNÖK: Miniszter úr, elnézést kérek öntől, ha ez arról szól, hogy a munka folyamatosan fog haladni, és összességében ezt foglaljuk össze most két oldalban, akkor ezt ne tegyük. Ha ezt megkapjuk írásban, mi ezt nagyszerűen el tudjuk olvasni. De ezzel ne töltsük az időt, hogy ilyen felolvasási délutánt fogunk most rendezni annak a bizonyítására, hogy helyes a moratórium. Gondolom, más szempontok alapján is meg lehet ezt indokolni.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Nem, úgy gondolom, nem a moratórium helyességét kívántam ezzel igazolni. Azt nem kell igazolni, nem is kívánom, nem is hangzott el ilyen kérdés. Arra szerettem volna válaszolni a képviselő úrnak a részletes felolvasás kapcsán, ami a kérdése volt. De ha ez most így megakadályoztatott, akkor - tekintettel arra, hogy vannak más, tényleg nagyon hasznos technikai segédeszközök is - az NFÜ honlapján meg lehet találni, ez ugyanis, tehát hogy mi az eljárási rend, nyilvános. Úgyhogy, ha most ilyen értelemben nem tudok konkrét választ adni - kevésbé politikus, de inkább szakmai választ -, akkor az NFÜ honlapját hadd ajánljam a képviselő úr figyelmébe, és kérjem meg, hogy tanulmányozza. Ott a választ meg fogja kapni azokra a kérdésekre, pozitív választ fog kapni azokra a kérdésekre, amit feltett.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr, igényli, hogy felolvassa a miniszter úr az eljárásrendet, vagy...
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Nagyon röviden, egymondatos választ kérek, hogy a döntéshozatalon vagy a bírálaton kívül minden egyéb folyamat zajlik-e folyamatosan. Csak ennyit kérek.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Igen. Mi több, bírálóbizottságok is lesznek, csak a döntések meghozatalát fogjuk a május 31-e utáni időszakra elnapolni. Tehát a bírálóbizottságok üléseznek és véleményezni fogják a projekteket.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Tehát ez azt jelenti, hogy a bírálóbizottságok elbírálják a projekteket, csak az IH-vezető nem hozza meg róluk a végleges döntést. Ezt jelenti? Ez csak azért fontos, mert fél évvel ezelőtt arról vitatkoztunk itt, hogy az IH-vezető hoz-e döntést vagy sem. Ezek szerint akkor most már végre bebizonyosodott, hogy mégiscsak hoz döntést.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Közben kolléganőm jelezte, hogy technikailag fénymásoló géppel rendelkezik a Ház, tehát le tudjuk másolni ezt az eljárásrendet.
Parancsoljon, miniszter úr!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Elnézést kérek, a másik kérdésre nem válaszoltam, ugyanis belebonyolódtam ebbe a szövegtúltengésbe.
Dél-Alföld - valóban nem könnyű kérdés az ivóvízminőség kérdése, és ez nemcsak a sajtóban jelent meg, hanem nyilván a kormány is foglalkozott ezzel. Úgy érzem, alapvetően az az igazi kérdés, hogy a rendelkezésre álló források felhasználhatóságát hogyan tudjuk közösen biztosítani, és itt a hangsúlyt azért a közös szóra helyezem. Az önkormányzatok, a lakosság, a fogyasztók, illetőleg az az irányító hatóság, illetve az operatív program, amelyben ezek a források rendelkezésre állnak. Több száz milliárd forint áll rendelkezésre, tehát körülbelül 200 milliárdot elérő nagyságrend áll rendelkezésre, de azok a társulások, azok az önkormányzati együttműködési formák, amelyek ebben előrelépést jelentettek volna, igencsak lassan, akadozva, vagy nem jöttek létre, és nincsenek.
Természetesen foglalkozván a kérdéssel azt tudom mondani, hogy számos oka van, és nem akarok senkire sem mutogatni. Tehát nyilvánvalóan az önkormányzatok ilyen értelemben nehezen kötelezik el magukat, hiszen nekik is forrásokat kell biztosítani. Azért itt minimum 15 százalék önrész adódik, nehezen kötelezik el magukat arra, hogy a lakosságnak utána vízdíjemelést kelljen bejelenteniük, mivel azért általában, ha fejlesztések vannak, az azok költségéhez kapcsolódó amortizációt valahol meg kell fizettetni. Az üzemeltetési költségek felmérése, és ugyancsak a fogyasztóra történő "terhelése", tehát továbbterhelése, ezek is részei a problémának. Tehát úgy gondolom, hogy számos probléma van, de alapvetően nem abban látjuk a problémát - és őszintén mondom, nem a labdát szeretném a másik térfélre gurítani -, hogy a források rendelkezésre állása, a program kidolgozása, az a folyamat, amit a KEOP munkatársai a folyamatos egyeztetés kapcsán végeznek az önkormányzatokkal, ne tenné ezt lehetővé, a konstrukció valójában revízióra szorul.
Legutóbb természetesen olyan javaslattal is éltem, hogy az önkormányzatok ne csak a víztisztításhoz, vízminőséghez, hanem a felújításhoz, a berendezésekhez, a rendszercseréhez kapcsolódó költségek nagyobb arányát is betudhassák a projektekbe, ellentétes reakciókat váltott ki. Nem feltétlenül látják úgy az önkormányzatok, a képviselők, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium képviselői, hogy ettől a programot be tudnánk gyorsítani. Tehát valójában úgy gondolom, hogy ha ezzel koncepcionálisan foglakozni kívánunk, akkor nagyon szoros együttműködésre lenne szükség az önkormányzatok között, az önkormányzat és az operatív program gazdája között, tehát a pénzeszközökkel rendelkezők között, és nyilvánvalóan a lakosság között, mert a civil szféra az, amelynek a legvégén ezeket a fejlesztéseket meg kell fizetnie. Egyetértek képviselő úrral, ma nem látszik ennek a megoldása, vagy legalábbis ezt pont nem ismerem, de nyilvánvalóan annak kapcsán, hogy a brüsszeli Bizottság is foglalkozik vele, és a derogációs kérdés napirendre kerül, erre hangsúlyt kell fektetni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr!
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Ez korrekt volt, miniszter úr, elfogadom. De önnek gazdasági miniszterként is, meg nekünk is látnunk kell azt, hogy ez az, amikor egy koordinálatlan kormányzati politika következtében a fejlesztéspolitikát vagy a fejlesztéspolitika eredményességét akadályozza egy költségvetési politika. Hiszen ha nem húzzuk ki egy költségvetési politikával az önkormányzatok - mint kedvezményezettek - alól a pénzügyi egyensúly talaját, akkor könnyebben vállalnak önerőt. De így, hogy a költségvetési politika tönkreteszi a lehetséges kedvezményezetteket - akár adóterhek révén a vállalkozásokat, akár pénzügyi támogatások megvonása révén az önkormányzatokat -, akkor bizony a fejlesztéspolitika erőlködhet, nem fog tudni eredményeket felmutatni, és a források felhasználása még az elvártnál is jóval lassabban haladhat.
Tisztelt Miniszter Úr! Tekintettel arra - ahogyan az elnök asszony jelezte -, hogy ebben a parlamenti ciklusban talán az utolsó eseti bizottsági ülésnél tartunk, ezért engedjen meg nekem egy rövid összegzést, amellyel a jelenlegi európai uniós forrásfelhasználást, egyáltalán az uniós forrásokra alapozott fejlesztéspolitika jelenlegi helyzetét jellemezni lehet. Ön a gazdasági válság kellős közepén került a tárca élére, és kapta nyakába az európai uniós fejlesztéspolitikai intézményrendszert és forrásokat. Mi ettől függetlenül azt vártuk öntől, hogy valamilyen módon - az uniós forrásfelhasználás egyfajta átalakításával, az intézményrendszer átalakításával, eljárásrendi átalakítással, egyáltalán a forrásfelhasználás gyorsításával, hatékonyabb, eredményesebb módszereivel - segíti azt, hogy a gazdasági válságból az ország kevesebbet érezzen meg, és ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy talán Európa gazdasági szempontból egyik legjobban sújtott országává váljunk, és ezt éreznie kell a lakosságnak életminőségükön, a vállalkozásoknak versenyképességükön keresztül is.
Mert tudom, hogy az önök kormánya tagadja a munkahelyteremtés szükségességét, hiszen Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár azt mondta, hogy nincs szükség új munkahely-teremtési programokra ebben az országban, de azért mégis, ezt is vártuk. Nos, munkahelyteremtés nem történt, a gyorsítás, illetve az intézményrendszer hatékonyságának javítása nem történt meg, ezzel szemben meglehetősen felszínes információi vannak miniszter úrnak arról, hogy valójában mi történik a rendszerben, és hogy mit mivel kellene összehasonlítani.
Utoljára, ami értékelhető dolog történt ezen a területen, az akkor volt, amikor Bajnai Gordon - mint kormánybiztos - átvette az NFÜ-t, és csinált egy nagytakarítást. Bár akkor ez valamilyen módon érezhető eredménnyel járt, főleg a korábbi, még Baráth Etele által fémjelzett rendszer rendkívüli lassúsága és rendkívüli eredménytelensége után, de azóta tulajdonképpen nem történt ebben semmiféle változás. Ezért nem tudok az elnök asszony kérésének eleget tenni, és nem tudok javaslatokat megfogalmazni, mert az elmúlt években folyamatosan megfogalmaztuk azokat a javaslatokat, amelyek mentén véleményünk szerint ezen a helyzeten lehetett volna javítani.
Sajnos azt kell elmondanom, és azt hiszem, annak idején én voltam az, aki a miniszteri meghallgatásakor azt mondtam önnek az európai ügyek bizottsága ülésén, hogy egy jó szándékú civil került a pályára, úristen, mi fog itt történni, túl jó ember ehhez a feladathoz. De azt kell mondanom, hogy sajnos a jóslataim beigazolódtak, teljesen észrevétlenül maradt ezen a pályán, és ezzel kapcsolatosan a teljesítmény sajnos nem értékelhető. Ha el lehet mondani, talán még rosszabb, mint korábban volt, ennek köszönhetően - mint az Új Magyarország fejlesztési terv felügyeletét ellátó parlamenti eseti bizottság tagja - sajnos erre a munkára még csak elégséges bizonyítványt sem tudnék adni. Nemcsak az észrevétlenség miatt, nemcsak amiatt, hogy a mellettem ülő képviselő úr azt mondja, hogy úristen, ön a miniszter, ő még soha nem látta sem parlamentben, sem bizottsági ülésen, sem egyéb fórumokon, sőt gyakran összekeverik önt Varga Zoltán önkormányzati miniszterrel, mert annyira nem ismert az arca, jelenléte, annyira nem ismert a szakmapolitikai elvrendszere, amellyel segítette volna az ország jelenlegi állapotából történő kilábalást. Így sajnos ez az észrevétlenség megmaradt, és a rendszeren nem sikerült olyan beavatkozásokat véghezvinni, amelyek akár minimális módon is, de észrevehetővé tették volna az ön által irányított tárca jelenlétét a kormányban és a magyar közállapotokban.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kíván reagálni, miniszter úr?
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Ha lehetne, ha szót kapok.
ELNÖK: Hogyne, természetesen.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen a képviselő úr szavait. Természetesen tájékozódtam, és annak ellenére, hogy nem voltam itt többször a bizottsági üléseken valóban, tény és való, hogy ismerem a bizottság megközelítését, és természetesen olvastam, Varju államtitkár rendszeresen be is számolt arról, hogy a bizottság miképpen vélekedik az Új Magyarország fejlesztési terv előrehaladásáról.
Igazság szerint - visszatérve a személyes vonalra - nem emlékeztem arra, hogy a képviselő úr azt mondta volna, hogy én túl jó ember, meg civil vagyok, inkább azt mondta, hogy mikor akarom felrobbantani az NFÜ-t. (Nógrádi Zoltán: Azt is.) Ezt kérdezte meg tőlem a bizottsági meghallgatáson, és ennek kapcsán teljes mértékig érthető, hogy a mostani reakciója erről szólt, illetőleg erre tért ki, hogy az intézményrendszer változása miképpen és hogyan történt meg, történt-e valami, voltak-e beavatkozások az intézményrendszerben. Nem voltak beavatkozások az intézményrendszerben annyiban, amennyiben a rendszer struktúráját nem változtattuk meg.
Annyiban azért volt rendkívül sok, és mint mondtam, nem a struktúrában, hanem a működésben beavatkozás, amennyiben a különböző irányító hatóságok vezetői és a tárcák együttműködésében és a különböző programok kidolgozásában igyekeztünk dinamikusabb rendszert bevezetni. De nem is ígértem intézményrendszer-változást akkor sem, ilyen értelemben nem is készültünk arra - én legalábbis egyáltalán nem készültem -, hogy itt intézményrendszer-változás legyen. Hozzá kell tennem, ön említette, hogy a válság közepén csöppentem ide a kormányba - nem ezzel a szóval -, de valóban válságmenedzselésre jöttem ebbe a kormányba, nem pedig arra, hogy az intézményrendszert vagy a fejlesztési intézmény struktúráját az Unióval leegyeztetve átalakítsuk.
A másik személyes vonal: valóban nem vagyok egy olyan miniszter, aki minden nap megfordul a Blikk oldalain, a tévében, vagy éppenséggel valamilyen módon híressé válik valamilyen ügy kapcsán. El kell mondanom, hogy én sem ismerem a képviselő urat, úgyhogy talán ilyen értelemben mindkettőnknek van pótolnivalónk. (Nógrádi Zoltán: A parlamenti jelenlétre is gondoltam.) Nem önt, Nógrádi úr, hanem az ön mellett ülő képviselő urat. (Dr. Horváth Zsolt közbeszólása.) Lehetséges, hogy nem sikerült találkoznunk.
Ami hozzátartozik, hogy mi történt, és talán itt említettem a bevezetőben is, hogy azért volt egy operatív programok közötti átcsoportosítás, ami 2009 őszére realizálódott, és az pontosan azt az operatív programot segítette, amelyet olyan sokszor vitattunk, és ami olyan sokszor napirendre került, hogy a gazdaságfejlesztésben milyen eszközök állnak a rendelkezésre. Ennek a 111 milliárd forintnak a fele körülbelül az elmúlt évben már rendelkezésre is bocsáttatott.
A képviselő úr tett egy megjegyzést, nem feltétlenül az ÚMFT-hez kapcsolódóan, a munkahelyek létrehozásáról. Pontosan az ÚMFT-program keretében kívántunk tenni, és tettünk is annak érdekében lépéseket, hogy munkahelyeket őrizzünk meg. Kidolgoztuk a 4+1 programot 2009 nyarán, amely mind a kis- és középvállalkozásoknak, mind pedig a nagyvállalkozásoknak lehetőséget adott arra - az előbbieknek 20, az utóbbiaknak 10 milliárd forint keretösszegben -, hogy munkaerőt megtartsanak, a munkaerő képzéséhez hozzájáruljanak, és amennyiben önök is úgy gondolják, azt hiszem, ezzel még akár jövőépítést is végrehajtottunk, de természetesen ennek hatékonysága idővel valósul meg, illetve véleményezhető. Tehát lényeg az, hogy ezt a programot is elindítottuk, kifejezetten munkahelymegőrzés szempontjából. Ennek eredményeképpen - és most nem lapoznám fel, de azt hiszem, az anyag erre kitér, ha jól emlékszem az anyag olvasása kapcsán, ebben szerepel - mintegy 17 ezer munkahelyet megőriztünk. Tehát munkahelyek kapcsán krízisbeavatkozás még akár az Új Magyarország fejlesztési terv keretében is történt. Nem kívánok a további munkahelymegőrző programokról értekezni, ez leginkább a szociális tárcához tartozik.
Úgyhogy úgy gondolom, vannak olyan eredmények és vannak olyan területek, amelyekben változás jött létre, és amelyben pozitívan alakítottuk az Új Magyarország fejlesztési terv kereteinek a felhasználását - reagálva a válságra -, talán elsikkadtak ezek a kommunikáció során.
Köszönöm.
ELNÖK: Nemcsak a szociális minisztériumhoz tartozik, ha az Új Magyarország fejlesztési terv fő célja a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság növelése, akkor konkrétan célszerű számon kérni, hogy mennyibe került egy munkahely megőrzése, létesítése, és mit értünk el vele.
De mielőtt megadnám a következő képviselőnek a hozzászólás lehetőségét, pontosítsunk már valamit, mert lehet, hogy rosszul értettem, de a jegyzőkönyvből meg fogom keresni. A fejlesztések amortizációs többletét meg kell fizetni az érintetteknek, vagyis a lakosságnak - mondta ön pár perccel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a vízdíj nőni fog? Ez azt jelenti, hogy a közlekedési projektek esetében a viteldíj vagy a fogyasztói árkiegészítés nőni fog? Vagy mit jelent pontosan? Mert akkor, ha a fejlesztéseknek ez a vége ezen a területen, akkor ez az irány nem megfelelő. Pontosítsuk ezt a mondatot, hogy mit értett ön ez alatt!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): A jegyzőkönyv biztosan fogja tükrözni azt, hogy ezt kifejezetten a dél-alföldi - úgy emlékszem, a képviselő úr erről kérdezett - ivóvízminőség-beruházásokhoz kapcsolódóan jegyeztem meg. Ugyanakkor viszont...
ELNÖK: Vagyis?
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Vagyis ha ott beruházás történik az ivóvízminőség javítása érdekében, illetőleg a vízközművek műszaki rendszerének javítása érdekében, akkor ezeket a beruházásokat valakinek meg kell fizetnie. Tehát pontosan erről van szó, és ha az elnök asszonnyal ezzel most egy új területre lépünk, és az a kérdés merül fel, hogy a fejlesztések, a minőségi szolgáltatás árát megfizesse-e valaki vagy sem, akkor azt hiszem, alapvető gazdaságfilozófiai koncepciót kezdünk el itt fejtegetni. Mert abban biztos vagyok, hogy a fejlesztéseknek, a jobb minőségnek, a minőségi szolgáltatásnak van ára, és van különbség a között, hogy valaki most krómos, brómos vizet iszik, vagy éppenséggel rozsdás víz folyik egy régi, elavult rendszerből, vagy pedig teljesen tiszta, minőségileg megfelelő vizet fogyaszt, amely víz eléréséhez természetesen költségek merültek fel, és amelyek költségeket generáltak, és ezen költségeket valakinek meg kell fizetni.
Úgy gondolom, elfogadható az a megközelítés is, hogy azt mondjuk, ezeket a fejlesztéseket adópénzekből megvalósítjuk, és majd a befolyó adópénzekből...
ELNÖK: De ön nem ezt mondja.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Én nem ezt mondom, én azt mondom, hogy az fizesse meg, aki használja. Tehát nem azt mondom, hogy az államkasszába befolyó nagy adózsebből majd valamit elosztunk, és azoknak adjuk, akik éppenséggel arzénes vagy brómos vizet isznak, illetőleg elavult vízközműveken keresztül kapják meg ezt, hanem úgy gondolom, azoknak kell megfizetni, akik ott helyben használják. Tehát a minőség megfizetését összekapcsolom azzal, hogy ezeknek bizony ára van.
ELNÖK: Az a baj, miniszter úr, hogy aki a Dél-Alföldön él, nem tehet arról, hogy ott él. Vannak a piacosítható szolgáltatások, és a nem piacosítható szolgáltatások, ezek a közösségi szolgáltatások. Ha ön úgy értelmezi az európai uniós fejlesztéseket, mondjuk a közlekedésfejlesztést és a vízbázisfejlesztést, -védelmet, hogy ott vízdíjemelés lesz, és ez a kormány koncepciója, és a Szocialista Párt koncepciója is, akkor ezzel nemigen lehet egyetérteni. Akkor úgy tűnik, hogy nem értjük a piacgazdaság lényegét, meg nem értjük a közszolgáltatások és a piac lényegét. Merem remélni, hogy a szocialista képviselők nem ezt gondolják, meg a kormány sem ezt gondolja, mert a fejlesztéseknek ez nem lehet célja; hogy azért valósítok meg egy fejlesztést, hogy utána majd a vízdíjemelésben ezt érvényesíteni tudjam. Elég jelentős vízdíjemelés kell ahhoz, hogy ez a fejlesztés megtérüljön a vízdíjakból, vagy ahogyan ön mondja, a másik oldala az adóforintokból.
Úgy gondolom, van egy kötelezettsége is az államnak, például a megfelelő ivóvíz biztosítása mindenhol. Azért, hogy valaki a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon vagy Budapesten él, jelentős különbségek nem lehetnek ebben, ezért ennek az árszabályozása, a tarifa meghatározása, a díjak megállapítása bizony, ha úgy tetszik, hatósági áras kategória, és a vízdíjakat például az illetékes önkormányzatok fogják meghatározni. Úgyhogy itt valami óriási probléma van.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Tisztelt Elnök Asszony! Annyiban elfogadom az érvelését, amennyiben arra tér ki, hogy milyen közszolgáltatásokat, milyen szolgáltatásokat milyen formában kell biztosítania az államnak, és mi az állam szerepe. Természetesen erről mindenkinek lehet saját elképzelése, de arról, hogy aztán az állam utána milyen forrásokból biztosítja ezt, hogyan osztja el a rendelkezésre álló forrásokat, szintén kell beszélni. Mert az is nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok valósítják meg a beruházásokat, és utána saját költségvetésükön belül a támogatásokat allokálják és átcsoportosítják, és azt mondják, hogy kérem szépen, én a vízdíjat annak ellenére, hogy nekem ez több millió vagy milliárd forintba került, nem fogom megemelni, biztosítom mindenkinek, és adom továbbra is a 100 forintot. De azért az ő költségvetésük is valamilyen formában zárt költségvetés, illetve adott nagyságrendű. Tehát ha valahol adnak, akkor azt csak elvenni lehet a másik oldalról, ezt nekik kell eldönteni.
Ha a filozófia úgy diktálja, hogy az önkormányzatok erre vonatkozóan az államtól kapnak támogatást, és az állam praktikusan támogatja azt a különbséget, ami a tényleges piaci vízdíj és a kiszabott vagy a megállapított vízdíj között felmerül, akkor az államnak is vagy valahonnan el kell vennie, vagy kölcsönt kell felvennie, de ez ugyanaz. Tehát ilyen értelemben nyilvánvaló, hogy egy prioritás- vagy rangsorértékrendszer eleme és eredménye az, hogy hogyan alakulnak jelen esetben a vízdíjak. De azért azt hiszem, azt nem lehet megkerülni, hogy a "miből" kérdést szintén odategyük mellé, és azon gondolkodjunk el, hogy azért a "miből" egy véges dolog, főleg manapság, amikor hitelfelvételeket sem olyan könnyű megvalósítani a piacon. Tehát egyetértek abban, hogy ez gazdaságfilozófiai megközelítés: mire fordítunk, mire nem, mi az, amit támogatunk, mi az, amit kedvezményben részesítünk, de a keretek végesek. Tehát ha valahova adunk az állam pénzéből - aminek nincs pénze, mert állami pénz nincs, csak a befizetések, az adóforintok -, akkor valahova meg nem jut. Ez döntés kérdése.
ELNÖK: Ezt úgy hívják, hogy törvény, és feladat-ellátási kötelezettség, az meg ismeretlen közgazdasági kategória, hogy piaci vízdíj.
A képviselő uraké a szó. Kíván-e valaki szólni? (Jelzésre.) Tessék!
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz - Veszprém megye) hozzászólása, kérdései és a válaszok
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tényleg örülök neki, hogy személyesen találkoztunk, egyébként továbbra is csak azt tudom ajánlani, hogy ha ön többet jár a parlamentbe, akkor többször fogunk találkozni, bár erre már azt hiszem, csak egyszer lenne lehetősége, a következő hétfőn.
De nem ezt szerettem volna kérdezni, hanem még visszakanyarodnék az intézményrendszerhez, bizonyára ott megfelelő adatokkal rendelkezik, hiszen a felkészítő anyagban is nagyon sok ilyen jellegű ismérv van. Először is szeretném megkérdezni, miniszter úr, van-e információja arról, hogy létezik-e még egyáltalán a Nemzeti Fejlesztési Tanács nevezetű testület. Talán emlékszik rá, hogy néhány miniszterelnökkel ezelőtt létrehozták ezt a testületet, és azóta nem nagyon hallottunk róla, hogy kik a tagjai ennek egyáltalán, és mit csinálnak ezek az emberek, létezik-e ez a testület.
A másik, amit szeretnék megkérdezni: ön úgy jellemezte ezt az intézményrendszert, hogy az egyik legjobb tulajdonsága az, hogy az Európai Unió által elfogadott, bár azt gondolom, ez nem egy minőségi kategória. Teszem ezt a megjegyzést azért is, hiszen Bajnai Gordon itt, ebben a bizottságban ismerte el azt, hogy nem megfelelően működik ez a rendszer, ezért indította el ezt a nagytakarítás nevezetű programot. Aztán találkoztunk itt ön helyett Varju államtitkár úrral, akit szintén nem kellett sokat nógatni annak érdekében, hogy beismerje, valóban komoly problémákkal küzd ennek a rendszernek a hatékonysága. Ennek megfelelően ahányszor itt volt, annyiszor megígérte, hogy lesz ebben változás. Ön most azt mondta itt, hogy elkezdődött megint egy átvilágítás, aminek az lesz a lényege, hogy újabb ajánlásokat tesznek annak érdekében, hogy végre hatékonyan működjön ez a rendszer. Közben meg azt olvastam ebben az anyagban, amit önök állítottak össze, hogy közel 2500 ember dolgozik ebben a rendszerben, 450-en a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, kerekítve 1700-an a közreműködő szervezeteknél, közel 300-an a kistérségi koordinációs hálózatban, és akkor nem beszéltünk még azokról a külső emberekről, akik a feladatkiszervezés során látnak el feladatot, vagy éppen a monitoringrendszerben dolgoznak.
Mindezek összevetéseként ön hogyan értékeli, miniszter úr, hogy valóban elégedett-e ezzel az intézményrendszerrel, illetve ha ön tehetne ajánlásokat, akkor egyáltalán min változtatna?
Köszönöm szépen a lehetőséget.
ELNÖK: Parancsoljon, miniszter úr!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Az intézményrendszer kérdése. Igen, a létszám valóban impresszív, ha így mondják, hogy több mint 2-3000 ember dolgozik ezeken a területeken. De azt hiszem, figyelembe kell vennie egyrészt a pályázatok számát, másrészt a pályázatok elbírálásához kapcsolódó folyamatokat. Kettő: figyelembe kell venni azt - és nem hiszem, hogy ez ebben a bizottságban elsőként hangzik el -, hogy azért ebben az időszakban, a 2007-2008-as időszakban kellett Magyarországnak megtanulnia pályázni. Nem csupán azért, mert ilyen rendszert alakítottunk ki, és azt nem mondtam - talán majd a jegyzőkönyv vagy a hanganyag fogja igazolni -, hogy a rendszer legjobb tulajdonsága az, hogy az Unió elfogadta, ezt a félreértelmezést - hadd fogalmazzak így - talán érdemes kicsit átgondolni, mert nem ezt mondtam. De a rendszer úgy működik, ahogy azt az Unió részére bemutattuk, és az Unió elfogadta.
Ennek a rendszernek a része az, hogy a pályázati folyamatok hogyan alakulnak, és a pályázatokon belül milyen elbírálási lépcsőfokok vannak. Ennek a rendszernek a lényege, hogy különválasztották az irányító hatóságokat és a szakminisztériumokat. Meg kell mondanom, és mivel kérdezte, hogy mi az, amiben változtatást kellene vagy lehetne létrehozni, ez rendkívül nagy feszültség a rendszerben. Úgy tapasztaltam, hogy a rendszer egyik legnagyobb feszültsége - már ami a projektek kidolgozását, megvalósítását, előkészítését, indítását és elbírálását illeti - az, hogy az irányító hatóságok és a szakminisztériumok ennyire - néha azt kell mondani - ellentétes oldalon állnak. Lehet, hogy a "néha" szó az, ami az ön kérdését felvetette. (Dr. Horváth Zsolt bólint.) A fejbólintásából látom, így van.
Valójában tényleg azt látni ezen a rendszeren belül, hogy az irányító hatóság megkísérli - és gyakran azt hiszem, eredményesen is - már eleve a projektek elbírálásánál, elkészítésénél, a projektfázisban azt elérni, hogy a projektek olyan formában, olyan tartalommal és olyan peremfeltételekkel alakuljanak ki, amelyek aztán a brüsszeli elfogadást garantálják. Tehát az irányító hatóság sokszor Brüsszel képviselőjeként lép fel, és így is kell, hogy fellépjen, hiszen az irányító hatóság az, amely végül is felelősséggel áll helyt azért, hogy Brüsszelben a benyújtott számlákat, pénzügyi elszámolásokat elfogadják. Viszont ennek figyelembevétele sokszor hiányt szenved itt a magyarországi projektgazdáknál. Említettem ebben az esetben a közigazgatási rendszert, de ugyanígy megvalósul ez a többi projektgazdánál is. Tehát megvalósult annál a 16 ezer kis- és középvállalkozás egy adott részénél, akik úgy gondolták, hogy bizony az európai uniós előírások fölösleges bürokratikus terhek, semmint az elszámolás, illetve a kifizetés biztosításának a feltételei. Tehát úgy gondolom, ebben a kérdésben érdemes egy felülvizsgálatot tartani.
Elnök asszony tett egy ilyen megjegyzést az elején, azért azt nem volt szándékomban eltanulni, ezért is talán nem vettem olyan gyakran részt a parlament munkájában (Közbeszólások, derültség.), de ezért is lehetséges, hogy ilyen kevés alkalommal sikerült. De ez nem a politikusi megnyilatkozás iránti ellenérzés, hanem úgy gondolom, egy adott folyamatban van tanulási lehetőség, és van pont, amikor azt lehet mondani, hogy most visszatekintünk, hogy mit értünk el, és mi az, amit változtatni kell, mi az, amit érdemes újragondolni és újraszabályozni. Ilyen értelemben ezt - természetesen a saját tapasztalatom alapján - úgy gondolom, érdemes lenne újragondolni, újraszabályozni, de természetesen annak figyelembevételével, hogy ahhoz, hogy az uniós forrásokat Magyarország sikerrel lehívhassa, valóban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az Unió milyen követelményeket szab ezen pénzügyi eszközök rendelkezésre bocsátásához.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: A képviselő úré a szó.
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Figyeltem, miniszter úr, nem ússza meg. Nemzeti Fejlesztési Tanács, kik a tagjai, és mit csinálnak?
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Nem volt szerencsém találkozni velük.
ELNÖK: Veress képviselő úrnak megadom a szót.
Veress József (MSZP) hozzászólása, kérdései és a válaszok
VERESS JÓZSEF (MSZP): Nagyon köszönöm, elnök asszony. Jó volt ma itt lenni. (Derültség.) Többek között azért, mert végre azt hallottam, hogy a mai miniszterelnökünk valamikor jót is csinált. Igaz, hogy akkor még kormánybiztos volt, de gyorsított. Köszönöm. Ez végre egy pozitív kiindulási alap a közös értékeléshez.
ELNÖK: Az eredményeket mindig elismertük, képviselő úr.
VERESS JÓZSEF (MSZP): Hát, akkor ezek szerint elég keveset találkoztunk. (Közbeszólások, derültség.) Talán itt az elismerők személyében is lehetne másképpen nézni a dolgot.
No, de próbáljak komolyságot erőltetni magamra. Azt gondolom, miniszter úr, valószínűleg nem árt tisztáznunk, hogy az intézményrendszer akkreditációját Brüsszel csinálja, csak azért, mert itt az előbb elhangzott kérdésekben ez úgy tűnt, minthogyha ez valami gonoszság lenne Brüsszel részéről, hogy ő akarja megmondani, mi a jó vagy mi a nem rossz. Azt gondolom, nem árt itt is és kifelé is tisztáznunk, hogy bizony-bizony, ha egyszer valaki 8 ezer milliárd forintnyi eurót az európai adófizetők pénzéből egy ország rendelkezésére bocsát, feltehetőleg joggal várja el azt, hogy ő akkreditálja azt az intézményrendszert, amelynek fejével, vagyonával és tisztességével kell felelni azért, hogy ezt a pénz jól használják fel, tehát ez nem egy rossz megközelítés. Bizony hosszú idő telt el, amíg ez az intézményrendszer felnőtt addig, hogy a mai szinten tud akkreditált módon működni, és ahogy itt elhangzott, lesz még javításra lehetősége, de gondolom, ezt az akkreditációügyet nem árt tisztáznunk egymás között.
A másik dolog, ami elhangzott, a létszám. Borzasztó nagy szám hangzott el. Gondolom, a miniszter úr is egyetért azzal, hogy ez a létszám borzasztóan kicsi. Egyszerűen csak azért szeretném, ha ezt pontosítanánk, mert azt tudom mondani, hogy egy közepes nagyságú angol városban egy gazdaságfejlesztési részleg, amely persze nemcsak EU-forrásokkal dolgozik, olyan 20 fős. Nem azért, mert nem tudják hova tenni a pénzüket, hanem azért, mert nagyjából sejtik, hogy mekkora szakemberlétszám kell ahhoz, hogy egy önkormányzat meg tudjon tervezni komolyabb fejlesztéseket, és azokat le tudja menedzselni. Biztos vagyok benne, hogy a jelen lévő képviselőtársam, aki egyben polgármester is, meg tud erősíteni abban, hogy bizony ennek az egész folyamatnak az egyik legfontosabb pozitív hatása, ha volt, akkor az volt, hogy az erre figyelő önkormányzatok, cégek és civil szervezetek rájöttek: bizony ahhoz, hogy fejleszteni tudjanak, szakemberekre van szükség, ahhoz kapacitásokat kell kiépíteni, és ez a kapacitáskiépítés elindult. Azt gondolom, hogy csak elindult, és amit ebben a felsorolt létszámban nagyon-nagyon kevésnek érzek, az az, hogy 300 főről beszélünk a kistérségek szintjén. Nem került említésre, hogy a régiók szintjén is elég jelentős létszám jelent meg, akikre óriási szükség lenne, és akiknek a létszámát, azt hiszem, olyan értelemben kellene erősíteni, hogy nekik legyen napi kapcsolatuk a projektet kidolgozókkal és a projektet végrehajtókkal.
Nekem is lenne egy komoly kritikai megjegyzésem az intézményrendszer működéséről. Azt hiszem, nagyon elmentünk abba az irányba, hogy a szabályszerűség számonkérése vált az intézményrendszer fő feladatává, ami természetesen kötelessége - a félreértések elkerülése végett -, de legalább ennyire fontos lenne az, hogy az intézményrendszer jó értelemben véve partner és segítő tudjon lenni. Ezért gondolom, hogy nem nagy ez a létszám. Ez ahhoz talán elégséges, hogy a szabályszerűséget szigorúan nyomon kövessük, figyelemmel kísérjük, és ha úgy tetszik, kikényszerítsük, de ahhoz ez a létszám bizony nagyon kevés, hogy az a fajta kapacitásépítés, az a fajta tudástranszfer, amely ennek az egész, sokéves gyakorlatnak a lelke, igazán hatékonyan működjön.
Úgyhogy kérdésként úgy is megfogalmazhatnám, hogy egyetért-e miniszter úr azzal a javaslattal, hogy az egész intézményrendszer a jövőben nagyon tudatosan próbáljon egyfajta rásegítő, tudástranszfert is biztosító másodlagos feladatot - ami szerintem nem másodlagos, hanem elsődleges - az eddiginél sokkal hatékonyabban megvalósítani és működtetni.
Elhangzott itt, hogy az IH-vezető dönt, és hogy ez nem jó. A kérdést úgy fogalmaznám meg: jól értem-e, hogy az IH-vezető ellenjegyez? Azaz neki kötelező felelőssége van abban, hogy a monitoringbizottság elé menő anyagok már kellően előkészítettek legyenek. Úgy látom, Nógrádi képviselőtársammal is vannak vitáink, azt kell mondanom, nem biztos, hogy jó dolog IH-vezetőnek lenni ma Magyarországon. Nagyon sokféle elvárás fogalmazódik meg, és iszonyatos felelősséget kell felvállalni ezeknek a kollégáknak. Nem voltak könnyű helyzetben, mert ha emlékeznek a bizottság jelenlévő tagjai, óriási viták voltak az elmúlt években - és azt hiszem, ez még 2006 előttre datálódik -, amikor arról volt szó, hogy az irányító hatóságokat pedig teljesen alá kell vetni a minisztériumok működési rendjének. Aztán egyszer csak kiderült, hogy az irányító hatóságokat össze lehetett vonni egybe, hogy átláthatóbbá váljon a rendszer, viszont akkor jött az a probléma, amit a miniszter úr említett, hogy megkettőződött, és kétféle érdek mentén kezdett kicsit működni a magyar közigazgatásnak ez a két nagyon fontos egysége.
Tehát a kérdésem úgy hangzik: lát-e lehetőséget arra, hogy ebből a megkettőződésből sikerüljön túllépnünk, a szabályszerűségek megmaradjanak, és az a fajta szemlélet, amely - gondolom - a minisztériumokat jellemzi adott esetben, azaz ők adott szakmák egészét szeretnék áttekinteni, nemcsak a fejlesztési ügyeket kezelni, ez az ellentmondás valahogy az intézményrendszer egészében ne egymásnak feszülő, hanem egymást segítő, egymást erősítő kétféle szemponttá tudjon válni? Tudom, hogy ez nagyon bonyolult kérdés, de azt hiszem, csak ebbe az irányba tudunk elmenni.
Annyit hadd jegyezzek meg, hogy az elhangzott "lehetséges kedvezményezettek tönkretétele" kitétellel nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen ha megnézzük, hogy az önkormányzataink mennyi hitelt vettek fel az utóbbi időben, és ennek mennyi részét használták fel fejlesztésekre és működési forrásra, akkor egész érdekes kép alakul ki. Tehát azt hiszem, nagyon sokféle szempont jelent meg ebben a hitelfelvételi hullámban. Abban sajnos egyet kell értenünk, hogy ez bizony nem tett jót az ország hitelállományának, és komoly gondjaink lesznek, hogy ezeket a hiteleket hogyan fogjuk visszafizetni, hiszen nagyon sokszor befektetésre sem kerültek ezek a hitelek, ott lógnak, és lehet, hogy 5-10 év múlva fognak beütni, igen súlyos problémákat okozva. Nagyon jó lenne, ha ezeket be lehetne forgatni megtérülést hozó fejlesztésekbe.
A miniszter úr említette, hogy 16 ezer cég vett már részt - pontosan kis- és középvállalat, ha jól emlékszem, ezt a számot említette -, itt megint csak kétlelkű vagyok. Nagyon jó, hogy már van 16 ezer kis- és középvállalat, amely részt vett közvetlenül a fejlesztésekben, és biztosan nagyon fontos lenne, hogy sokkal többen kapcsolódjanak még bele. Itt lehetne megint közösen azon elgondolkodnunk, hogy milyen eszközökkel lehetne segíteni, hogy egyre több kis- és középvállalat tudjon és akarjon fejleszteni.
Elnézést, ha kicsit hosszú a dolog, de mindjárt bezárom a kérdéseimet. Azt érzékelem, hogy ma tényleg ott tartunk, hogy főleg a kis- és középvállalatok valamiféle, mint ördög a tömjénfüstre, úgy tekintenek olyan szörnyűségekre, hogy: képzeljék el, cash flow-t követelnek tőlem. Horribile dictu, ilyet mertek mondani. Tehát sajnos nem mindig azt érzékeli egy kis- és középvállalat, hogy ez neki jó lesz hosszú távra, ez neki olyan eszköz, olyan tudás, amivel tud fejleszteni, hanem úgy éli meg, hogy egy külső kényszer hatására valamilyen módon formailag meg kell felelni az elvárásoknak, minél hamarabb lépjünk túl rajta, és aztán menjünk tovább. De még mindig a tudástranszfernél tartunk, jó lenne, ha ennek a hatékonyságát tudnánk növelni.
Végül, a munkahelyteremtés ügyében az az érzésem, hogy itt megint némi félreértés van. Kétlem, hogy Katona államtitkár úr arról beszélt volna, hogy nincs szükség munkahelyteremtésre. Ha valamire szükség van ebben az országban, akkor munkahelyteremtésre van szükség. Az más kérdés, hogy milyen eszközökkel tudunk hatékonyan munkát teremteni. Itt jön vissza az a kérdés, hogy mennyire fenntarthatók a fejlesztéseink, mennyire hosszú távon tudják a megteremtett munkahelyeket biztosítani. Van ennek a fenntarthatóságnak egy másik vetülete, ami - úgy látom - megint egyfajta politikai vitává lényegült át, bizony azt látnunk kell, nem véletlenül kérik tőlünk, hogy a létrehozott fejlesztéseink legalább 5 évig tudjanak működni, és fenntarthatók legyenek. Azt látom, hogy mondjuk a vízdíjaknál, elnök asszony, bizony a megyei tulajdonban lévő vízművek - amelyek nem feltétlenül szocialista többségűek - ma kénytelenek emelni a vízdíjakat, akkor is, ha nincs fejlesztés, ha pedig fejlesztés van, akkor az amortizációs költségek egyre nagyobbak lesznek. Ez súlyos kérdés, amivel szembe kell néznünk. Kétlem, hogy bárki azt ígérhetné, hogy ezeket az amortizációs költségeket nem fogjuk kifizetni. Akkor megint le fog pusztulni a rendszer, és itt bizony azzal kell számolnunk, hogy ezt lehet közvetlen a felhasználóktól kért díjakkal kiegyenlíteni, lehet az adókon keresztül a központi költségvetésből, vagy valamilyen vegyes rendszerrel, ami a felhasználók teherképességét az eddiginél jobban figyelembe veszi, és minőségi szolgáltatást ad. De akkor jó lenne, ha ezt nem politikai kérdéssé tennénk, hanem megpróbálnánk a realitások mentén megtalálni a megoldásokat.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Egyetértek, képviselő úr. Tisztán gazdasági kérdésekről beszélünk egyébként, szó sincs politikai kérdésekről. Merthogy nem is az a tárgya a beszélgetésünknek. Azért mondtam, hogy számokról beszéljünk, mert úgy érzem, hogy ha számokat kapunk meg, akkor arról tudunk beszélni. Akkor tudunk beszélni arról, hogy hány munkahely, tudunk arról beszélni, hogy mi a többlete, mi a hatékonysága, mi az eredményessége.
Tudom, hogy a miniszter úr nagyon nehéz helyzetben van, hiszen - ahogy képviselő úr is megjegyezte néhány mondat erejéig a gondolataiban - az az igazság, hogy ennyi idő után félszavakból meg félnézésekből megértjük egymást. Ön egyedül, bátran bejött a bizottsági ülésre, amit rendkívüli módon értékelek, de mi lefolytattunk már itt olyan vitákat - nem véletlenül volt ez az IH-val kapcsolatos kinézés is -, amikor erről az egyetlen szóról mintegy három órát vitatkoztunk. Ami nyilván intézményrendszer kérdése és politikai kérdés is, ennél súlyosabb kérdés is.
Tehát a bizottsági ülés vége felé csak óvom önt attól, hogy ilyen jellegű megnyilatkozásokat tegyen, mert ezek rendkívül módon veszélyesek egy ilyen kiélezett időszakban.
Parancsoljon, miniszter úr!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Köszönöm szépen. Bocsánat, hogy nem figyeltem, milyen jellegű megnyilatkozásokról lenne szó - mindenesetre köszönöm a figyelmeztetését, ez nagyon kedves -, de végül is, ha jól látom, az anyag a 16., 17., 18. oldalon, legalábbis én így számoztam be magamnak, részletesen leírja a működési rendszerét annak a szervezetnek, és itt az irányító hatóságra is kitér, amelyekről önök hosszan beszéltek. Most csak így utólag mondom, egy háromórás vitát meg lehet spórolni azzal, ha az ember megnézi, hogy kinek mi a feladat- és hatásköre, és aztán, ha az jól regisztrálva van, akkor... (Nógrádi Zoltán: Tényleg nem jár bizottsági ülésekre. - Közbeszólások.)
ELNÖK: Miniszter úr, nem javítom ki, de három órát vitatkoztunk azon, hogy az önök által megfogalmazott rendelet bizonyos paragrafusának bizonyos bekezdésében az az egy szó mit jelent. Tehát nem egy ilyen kis összeállításról beszélek most, nem kisebbítve az önök érdemét, hanem konkrétan a jogszabályról beszélek.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Ha megengedi, folytatnám azzal, hogy megmutatom önnek, elnök asszony - és ezt csak ön láthatja, de gondolom a többiek elhiszik -, hogy...
ELNÖK: Isten ments!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Nyugodtan nézzen rá, mert nem egy viccrajz van itt, hanem az a szó van ideírva, hogy fenntarthatósági kérdés, és ezt a kérdést már leírtam akkor - csak nem akartam a beleszólni -, amikor a vízművekről beszéltünk.
Hiszen, ha még valamit ezen rövid időszakra visszamenő tapasztalatom alapján - úgy gondolom - érdemes meggondolni, az az, hogy a pályázatok, a pályázók miképpen veszik figyelembe a fenntarthatóságot, miképpen gondolkodnak maguk a pályázók azon, hogy azok a projektek, amelyeket meg kívánnak valósítani, 5-10 év múlva hogyan fognak működni. Nem kell itt feltétlenül szállodákon meg welnessfürdőkön gondolkodni, sokkal egyszerűbb kérdések is pontosan megterhelhetik és meg is fogják terhelni akár kisközségek önkormányzatainak költségvetését. Ez kimaradt a rendszerből, ez nincs beépítve a rendszerbe, ez a szűrő sajnálatos módon nincs a rendszerben, és ez a későbbiekben bizony még problémákat fog okozni. Nem kívánok negatív képet festeni, de bizony lesznek ebből gondok, mert sokan, sok projektgazda inkább a projekt megvalósítását, és a saját nevéhez vagy csoportjához kötését tartja előbbre valónak, minthogy közép- és hosszú távú gondolatokat is fűzzön a projektekhez.
Annak, amit a képviselő úr mondott a tudástranszfer kapcsán, azt hiszem, az a relevanciája, hogy ahhoz, hogy a pályázók jó pályázatokat készítsenek és sikerrel pályázhassanak, és ilyen értelemben ebben akár a kkv-k is eredményesen vehessenek részt, abban bizony elég sok face to face momentum van, tehát személyes kapcsolat szükséges, és a pályázóknak a pályázatírást, a pályázatkészítést, a pályázati gondolkodást kell tudni átadni és megtanítani. Ha gondot jelent az, hogy dolgozik 2-3000 ember ezen fejlesztési projektek kapcsán, akkor ezek megsokszorozódása szintén mindenképpen gondot jelenthetne. Tehát itt ezzel kapcsolatban azt ajánlom, javasolom az utókornak, hogy érdemes meggondolni, miképpen akarjuk megtanítani halászni azokat, akik ma még nem tudnak, és megtanítani őket halat fogni, tehát jó pályázatokat írni, és olyan projekteket generálni, amelyek révén az uniós források minél nagyobb részét magukénak tudhatják. Ilyen értelemben bizony szükséges a közvetlen, a személyes tanácsadás. Ez természetesen felveti annak a kérdését, hogy akkor hol van az objektivitás, és a pályázatok elbírálásának transzparens és minden kritikát kibíró része, és miképpen lehet a személyes, szubjektív befolyásolást elkerülni. Tehát van számos olyan terület, amire érdemes lenne odafigyelni.
Még egy szót, talán úgy gondoltam, az akkreditációról nem kell beszélni ennél a bizottságnál. Lehet, hogy csalódtam, lehet, hogy túlságosan optimista voltam, hiszen úgy gondolom, a bizottság számára nyilvánvaló, hogy az intézményrendszer működéséhez milyen hozzájárulások, milyen elfogadások szükségesek Brüsszelben. De köszönöm a képviselő úrnak, hogy ezt felemlítette.
ELNÖK: (Nógrádi Zoltán jelzésére.) Ügyrend?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Nem. Csak két dolgot muszáj elmondanom, ha megengedi a képviselő úr. (Veress József bólint.)
ELNÖK: Még a képviselő úrnak megadnám a szót.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Megengedi a képviselő úr, megszavazta nekem, köszönöm szépen.
ELNÖK: Megszavazta a képviselő úr neki? (Veress József: Igen.) Úgy látom, elég rugalmas a képviselő úr, de azért megadom majd a viszontválasz lehetőségét.
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Csak három mondatot a rendszer működőképességével kapcsolatban, csak az utókornak, a jegyzőkönyv szerint.
Tehát amikor egy önkormányzatnak úgy kell bevállalnia egy 100 milliárd forintos projekt mentén - önkormányzatok tömegének - az önerőt, hogy még azt sem tudjuk kiszámolni, hogy háromszoros vagy négyszeres vízdíjemelkedésre kell számítani, mert a műszaki tartalom nem pontosított, akkor ez a felelős döntés talán hozzájárul - ahogy a miniszter úr említette -, hogy a pályázók nem mindig gondolkodnak felelősen a fenntarthatóságot illetően.
Ennek a másik véglete, amikor egy óvodafejlesztéshez költség-haszon elemzést végzünk, és cash flow-t és üzleti tervet készítünk, mert elő van írva egy óvoda- vagy egy iskolafejlesztéshez. Azért ezek a disszonanciák évek óta benne vannak a rendszerben, és hiába mondjuk, még ilyen minimális szinten sem sikerült ettől elválni az intézményrendszer működésével kapcsolatosan. Ott, ahol egy Deloitte - amelynek a működését jól ismerjük Oszkó Péter óta - leütésszám után kapja a bérét a minőségbiztosítás kapcsán, ott nem lehet hatékonyságról beszélni. Vagy ott, ahol a regionális fejlesztési ügynökségnél akadályközlés és kiküldött levélmennyiség után kapják a munkatársak a premizálást, ott nem hatékonyságról van szó, ott papírgyártásról van szó, miniszter úr. Mert ez a jelenlegi rendszer működőképessége.
Az IH-vezetővel kapcsolatosan az a rendszer nagy problémája, hogy nem tudtuk eldönteni négy év alatt, hogy a bírálóbizottság dönt, vagy az IH-vezető. Mert erről szólt a kérdés, és most a miniszter úr egyik kérdésemre adott válaszából azt véltem kiolvasni, amit mi feltételeztünk, hogy a bírálóbizottságok javaslatot tesznek, az IH-vezető pedig dönt. Tehát egyszemélyes döntés, és egyszemélyes felelősség. De ezt legutóbb - fél évvel ezelőtt - még tagadta az NFÜ elnöke is, és az IH-vezetők is tagadták. Itt ült a ROP IH vezetője, és mindketten egyhangúan állították, hogy nem ők döntenek. Csak az a kérdés, hogy vajon ilyenfajta felelősséget hogyan lehet viselni, ha közben nem tisztázott a felelősség kérdése, és nem arról szól a történet, hogy jó-e IH-vezetőnek lenni, vagy nem jó. Nem jó közalkalmazottnak sem lenni, nem jó vállalkozónak sem lenni, ma senkinek nem jó lenni Magyarországon.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Megadom a viszontválasz lehetőségét a képviselő úrnak, parancsoljon!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Azt hiszem, Nógrádi képviselőtársammal elég sokat vitatkoztunk, nem hiszem, hogy célszerű lenne ennek a folytatása.
Miniszter úr, egyet tud-e érteni azzal, hogy az egyedi pályázatok mellé borzasztóan fontos lenne a továbbiakban az eddiginél összefogottabb térségi és ágazati szempontú fejlesztési megközelítést tenni. Azért mondom ezt, mert úgy érzem, hogy a fejlesztési források eléggé fragmentáltak maradtak az elmúlt években. Ahhoz, hogy egy hátrányos helyzetű térség vagy ágazat valóban előre tudjon lépni, egy csomó olyan szinergikus hatást kell kezelni, amit kizárólag pályázatokkal nehezen fogunk tudni megoldani. Tehát nem akarom azt mondani, hogy nincs szükség pályázatokra, ez nagyon fontos lépés volt, bár hozzáteszem, hogy nem egyedül a pályázatokra van szükség, hanem a fejlesztési hajlandóságra és tudásra, és ez az egész rendszer lényege. Az viszont borzasztóan fontos lenne, hogy a fejlesztési rendszernek ezt a fajta második lábát kialakítsuk.
Egyébként pedig, hogy mennyire fontos ennek az egész folyamatnak a tudástranszfer-eleme, Csillag István úrtól hallottam a rádióban egy interjúban, hogy - azt hiszem - jelenleg az összes EU-forrás az éves befektetéseink 6 százalékát teszi ki. Tehát ezek minőségi többletet kell hogy hozzátegyenek, ezt tudják megerősíteni, a beruházások mennyisége természetesen a belső forrásokból jön már ma is, és reményeink szerint egy felpörgő gazdaságban ez egyre inkább így lesz. A nagy kérdés persze az lesz, hogy van-e kapacitásunk arra, hogy jó minőségű fejlesztéseket alakítsunk ki.
Ha így nézzük a dolgot, akkor tulajdonképpen egyfajta kultúraváltásról és rendszerátalakításról van szó az egész fejlesztéspolitikánál, tehát úgy gondolom, hogy miközben mi természetesen elmegyünk a részletek irányába is, mintha olyanfajta egyetértést láttam volna azért az elmúlt években kialakulni a közös munkánkban, hogy ez a tudástranszfer lenne az egész folyamat igazi értéke. És - bár ezen nagyon sokat szoktunk vitatkozni - meggyőződésem, hogy ahogy a forrásokat eddig is felhasználtuk, ezután is fel fogjuk használni. Forintra, euróra, nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy milyen lesz ezeknek a minőségi hatása, és ezt a minőségi hatást hogyan tudjuk erősíteni, többek között azzal a bizonyos képesség- és kapacitásnöveléssel, aminek eleme az intézményrendszer kiépítése, de igazából helyben, a civileknél, önkormányzatoknál, cégeknél kell hogy ez megerősödjön.
Ha megteszi, és reagál erre a lamentálásra, nagyon megköszönném.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Miniszter úr, öné a lehetőség, hogy válaszoljon.
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Egyrészt a lamentálásra válaszolnék, másrészt arra, amit Nógrádi képviselő úrnál esetleg valamilyen formában - rossz kifejezéseket használt - talán nyitva hagytam. Egyértelműen az IH-vezetőé a felelősség, tehát Brüsszel irányában ő tartja a hátát - hadd fogalmazzak így -, míg a bírálóbizottságok hozzák a döntést, a rendszer így működik.
De visszatérve a fejlesztések kérdésére, ez majdnem hogy átvisz abba a témakörbe, ami a fejlesztéspolitika és a fejlesztéspolitikában az uniós források felhasználásának a kérdésköre, és hogy a fejlesztéspolitika hogyan, miképpen nézzen ki. Van véleményem ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, onnan kell elindulni, hogy valójában azt kellene meghatározni bármelyik kormányzati erőnek és bármely kormánynak - és ebben talán visszautalnék arra az előző megjegyzésemre, hogy az IH-k és a szakminisztériumok közötti együttműködés vagy együtt nem működés hogyan alakulhat -, eldönteni, hogy ebben az országban mit akar csinálni, amihez nyilvánvalóan kapcsolódik a fejlesztéspolitika, és amihez nyilvánvalóan kapcsolódik egy meghatározott út, egy mezsgye. És ha ebbe a mezsgyébe be lehet terelni a szakminisztériumokat és ugyanúgy az irányító hatóságokat is, akkor a harmonizáció és a koordináció viszonylag egyszerűbben megvalósítható. Természetesen ehhez koncepcionális előkészítés szükséges, az már számomra is szinte a happy end lenne, ha ebben társadalmi egyetértés lenne, de ennyire nem vagyok naiv, még ha hozzá kell tennem, hogy miniszternek sem feltétlenül jó lenni ebben az országban, ezt talán kihagyta a képviselő úr a felsorolásból. De megértem, az empátiának is vannak határai.
Tehát úgy gondolom, hogy ennyiben valóban szükség van egy fejlesztéspolitikai koncepcióra, aminek egy országkoncepcióval kell összefüggenie, és szükség van a fejlesztéspolitika helyének a megtalálására, amihez hozzá kell hogy járuljon az uniós források Magyarországra kanalizálása - hogy ezt a szót használjam -, és ehhez kapcsolódóan az a mentális változás - hadd használjam ezt az egyszerű szót. Ennek abban is meg kell mutatkoznia, hogy a projektgazdák nem az egyéni boldogulásukat, útjukat és a kivételek és a különleges eljárások lehetőségét keresik, hanem azt, hogy jó projektekkel járulnak hozzá a saját gazdálkodásuk sikeréhez. Tehát általánosságban azt kell mondanom, hogy egyetértek a képviselő úrral, és a válaszom: igen, csak ez - gondolom - egy távlatosabb koncepció része kell hogy legyen.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Képviselő úr, kíván még reagálni? (Jelzésre.) Nem.
Az a helyzet, miniszter úr, hogy nem kötelező miniszterséget vállalni Magyarországon. Aki vállalja ezt a feladatot, nyilvánvalóan nagy kihívás, és szeretne megfelelni a feladatnak, az eredmény meg kérdéses.
A másik megjegyzésem arra vonatkozik, amit Nógrádi képviselő úr mondott az IH-vezetőkkel kapcsolatosan. Milyen felelősség? Döntési felelősség? Ellenjegyzési felelősség? Milyen felelősség az IH-vezetőé? Mert erről vitatkozunk. A miniszter úr mit gondol erről?
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Gondolom, a vitában több érv szerepelt és több érvet tudtak önök felsorakoztatni az elmúlt évek során, mindenesetre az IH-vezető felelőssége Brüsszellel szemben és Brüsszel irányában Magyarország képviselete.
Az elnök hozzászólása, kérdései és a válaszok
ELNÖK: Azért az elmúlt hónapok a miniszter úrnak sokat segítettek a tekintetben, hogy most elfogadjam így, az utolsó bizottsági ülésen, hogy kibújt a kérdés megválaszolása alól. Merthogy nem válaszolt a felelősség kérdésére.
Amit pedig ön mondott - engedjék meg, hogy utoljára én is feltegyem a kérdésemet -, ön azt mondta, ha lenne egy elfogadott stratégia, akkor azt már könnyű megvalósítani. Hadd hozzak önnek egy olyan példát, ami miatt a magyar kis- és középvállalkozások elég tragikus helyzetbe kerültek. Lehet, hogy nem társadalmi konszenzussal, de azt kell mondjam, hogy elég komoly szakértői csapattal sikerült megvalósítani, létrehozni a kkv-fejlesztési stratégiát, amire mi ellenzéki képviselők is azt mondtuk, hogy többé-kevésbé egyetértünk az abban foglaltakkal majd minden vonatkozásban. Íme itt a nagy lehetőség, hogy ezt a stratégiát meg is valósítsák.
Mi történt belőle? Semmi. A stratégia és az élet köszönő viszonyban sincs egymással. És hogy mennyire nincs egymással köszönő viszonyban, arra mi sem ad jobb választ, mint az, hogy ön azt mondta: majd a projektgazdák, a pályázók eldöntik, hogy hogyan részesítik előnyben a kkv-kat a fejlesztésekkel kapcsolatosan. Pedig, miniszter úr, ebben az egy kérdésben teljes konszenzus van a bizottság tagjai és a szakértői csapat között is, mert mindannyian azt gondoljuk, hogy igenis a magyar kis- és középvállalkozásokat helyzetbe kell hozni, és ha ehhez szükséges, akkor pozitív diszkriminációt is meg kell teremteni.
Az utolsó kérdésem: ebből az anyagból, amit megkaptam, meg kell mondanom, egyetlen dolgot találok arra alkalmasnak, hogy beszéljünk róla, mert van újdonságtartalma, és talán ebből lehetett volna kiindulni; azt a modellt, amit lapszámhíján nem tudom, hogy hányadik oldalon, de valahol az anyag közepén olvastam. Mi ennek a modellnek, ennek a kicsit vállalkozásfejlesztési, kicsit forrásfelhasználás-hatékonysági modellnek a kiinduló feltétele? Milyen peremfeltételek között él, és hogyan lehet ezt használni?
Parancsoljon, miniszter úr!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Gondolom, meg lehet találni ebben a 25 oldalban, hogy melyik az a lap, úgyhogy majd erre visszatérek, mert nem tudom, melyikre gondol. Ami a kis- és középvállalkozásokat illeti, arra reflektálnék...
ELNÖK: Erről a lapról beszéltem. (Megmutatja a kérdéses oldalt.)
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Értem. Ami a kis- és középvállalkozásokat illeti, arra ez az anyag is kitér, és ez jól jelzi, hogy a gazdaságfejlesztés operatív program keretében pontosan ezek a vállalkozások, amelyek az operatív program lehetőségeiből nagyobb részt részesültek, mint a nem kis- és középvállalkozások. Ugyanakkor a kkv-kre vonatkozóan úgy gondolom, amellett persze, hogy abban egyetértünk, helyzetbe kell hozni, azért azt is tudjuk, hogy azt a vak embert, aki nem akar átmenni az utcán, nehéz átsegíteni.
Tehát látni kell, hogy a mai magyar kis- és középvállalkozások - és természetesen mindig vannak kivételek, és tisztelet a kivételnek - azért készségükben, képességükben, menedzsment- és irányítási, vezetési képességekben bizony még elmaradnak nyugat-európai partnereiktől. Pontosan ez az, amit azt hiszem, a képviselő úr is pedzegetett, amikor tudástranszferről beszélt, és ez a legfontosabb feladatunk - bárkinek is - ma a kis- és középvállalkozások megsegítése kapcsán; nem az, hogy pénzt adunk nekik, és milliókat biztosítunk számukra feltétlenül, akár visszafizetési kötelezettség nélkül vagy hitelként, hanem az, hogy megtanítsuk őket ebben a gazdasági versenykörnyezetben élni tudni a lehetőségekkel. Ahogy ön mondta, elnök asszony, teljes mértékig egyetértek, hogy helyzetbe kell tudni hozni őket. Meg kell tanítani őket nyelvet beszélni, meg kell tanítani őket networköt kiépíteni, meg kell tanítani őket a Záhony-Hegyeshalom vidéken túl is nézni, és meg kell tanítani őket abban a környezetben élni, amelyben nagyon nagy számú más kis- és középvállalkozások az Európai Unióban - vagy akár nagyvállalkozások is - megélni kényszerülnek, nem önszántukból ők sem. Tehát azt hiszem, nem szabad elzárni őket a világgazdasági környezettől, és segíteni kell őket abban, hogy ezt megértsék, ezt felhasználhassák.
A modellszámításra vonatkozóan pedig, ami a hatékonyságot próbálta meg bemutatni, ott annyit tudnék mondani, hogy a kis- és középvállalkozások, pontosabban a vállalatok többletberuházására vonatkozóan látható volt, hogy azok a vállalkozások, amelyek nyertek támogatást, azok a beruházásaikban, illetve a beruházási tevékenységben is sokkal intenzívebben vettek részt. Ez az, ami itt megpróbálja érzékeltetni az elmúlt néhány év, természetesen még nem végleges tapasztalati alapján, hogy hogyan is viszonyulnak a nyertes kis- és középvállalkozások a gazdaságfejlesztéshez.
Természetesen ezt lehetne fordítva is mondani. Lehetne azt mondani, hogy azok a vállalkozások intenzívebben veszik ki a részüket, amelyek nyerni tudtak. És miért tudtak nyerni? Azért, mert képesek arra, hogy a gazdaságban megtalálják a helyüket, képesek arra, hogy úgy gondolkodjanak, ami megfelel a mai modern gazdasági követelményeknek. Tehát itt az ok-okozati összefüggések még nem teljes mértékig egyértelműek, de egyértelmű, hogy azok a vállalkozások, amelyek nyernek, intenzívebben veszik ki a részüket a gazdaságfejlesztésből. Ezt próbálja ez az ábra, amit ön említett, a pályázó vállalatok többletberuházásai fejléc alatt bemutatni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Attól tartok, miniszter úr, hogy ha ön azt hiszi, hogy ebben a 64-es teremben eldefiniálja magát, attól majd a magyar vállalkozások fognak tudni pályázni, és attól minden jobb lesz - ez nem így történik. A 2004-es csatlakozástól lett volna erre lehetőség, számos módon. Forrásokat lehetett volna erre a területre mozgósítani és megjeleníteni, nem így történt. Valószínűleg a mi vállalkozásaink ezért maradtak vakok ebben a történetben, és ezért nem tudnak átmenni egyedül az úton. Az a 16 ezer vállalkozás, amely lehetőséghez jutott a másfélmillióhoz képest, hát, elenyészően kicsi. Ha ezt a másfélmilliót megtisztítom, és azt mondom, hogy 750 ezer, akkor ehhez képest is kevés - és gondolom, érti, hogy miért mondom a 750 ezret. Ha ezt is megtisztítom, és azt mondom, hogy 490 ezer, akkor ehhez képest is nagyon kicsi, és ha még egy tisztítást végzek rajta, és azt mondom, hogy 270 ezer, ehhez képest is nagyon kicsi. Tehát ez a szám mindenféleképpen nagyon kevés.
Amit pedig a modellről kérdeztem, én komolyan tettem fel a kérdésemet, hogy milyen feltételrendszerben érvényes ez a modell, és mikor használható, de ezt a kérdést ezúton visszavonom.
Megköszönöm a képviselőknek a kérdéseket, a miniszter úrnak a válaszait, és megadom a lehetőséget meghívottainknak, hogy kérdéseket tegyenek fel.
(Jelzésre.) Halm Tamás, parancsoljon, elnök úr!
Dr. Halm Tamás (GSZT) hozzászólása
DR. HALM TAMÁS (Gazdasági és Szociális Tanács): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, a parlamenti etikettben azt szokták mondani, hogy személyes érintettség okán szerettem volna szót kérni. Körbenézve a teremben, úgy látom, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tanácsnak egyetlen tagja ül itt, aki szerény személyem volna. Szeretném elmondani, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tanács a kormány tanácsadó szerve lenne fejlesztéspolitikai kérdésekben, amelynek az elnöke a mindenkori miniszterelnök, az alelnöke pedig a miniszterelnök által felkért személy, aki a korábbiakban Bajnai Gordon volt, amikor ő vezette még azt a bizonyos tárcát, amit most Varga István vezet.
Nagyon jogos volt ez a képviselői felvetés, ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Tanácsot 2008. november 17-én hívták össze utoljára, jóllehet az ezt létrehozó 1064/2006. számú kormányhatározat azt mondja, hogy évente háromszor ülésezik ez a tanács.
A Gazdasági és Szociális Tanács az elmúlt évben egy tanulmányt készíttetett, és ennek a vitája kapcsán egy határozatot fogalmazott meg - ennek a határozatnak a vitáján ott volt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára is -, az utolsó pontja éppen az, hogy kérjük, talán kicsit gyakrabban hívják össze majd a Nemzeti Fejlesztési Tanács üléseit.
Azonban természetesen nemcsak ezzel foglalkozik ez a határozat, hanem általános megjegyzéseket is fűzött a fejlesztéspolitikához, és az volt az egyik fő mondanivalója, ami ebben a teremben is elhangzott néhány perccel ezelőtt, hogy nem feltétlenül a szabályosságot kell vizsgálni az európai pénzek felhasználásában. Rengeteg gond van a szabályossággal, rengeteg gond van az intézményrendszer lassúságával, egyébként a tanács megállapította, hogy sokat javult a 2004-2006-os időszakhoz képest, de még mindig elviselhetetlenül sok késedelmet szenved bizonyos pályázatok elbírálása, bizonyos pénzek átutalása.
Amit szeretnék elmondani végezetül - mivel ez az utolsó ülés, azért is kértem szót, mert ilyen kapuzárási pánik vett rajtam erőt, hogy többet nem szólalhatok meg a parlamentben (Derültség.) -, hogy az általunk felkért kollégák ennek a bizottságnak valamennyi jegyzőkönyvét átvizsgálták, tehát szeretném, ha azzal a jóleső érzéssel dőlnének hátra a jelen lévő képviselők, hogy egyetlen szavuk sem volt pusztába kiáltott szó. Csak azt kívánnám, hogy a következő időszakban ne csak független kutatók, a Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére nézzék meg azt, hogy egy parlamenti bizottságban milyen megjegyzések hangzanak el, hanem mondjuk, ha az erre illetékes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is olyan szorgalommal vette volna kézbe ezeket a jegyzőkönyveket, és olyan alaposan dolgozta volna fel, akkor azt hiszem, sokkal kevesebb kritika hangzott volna el a bizottság ülésein.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Hát, elnök úr, ennél szebb végszót nem kívánhatna magának a bizottság. Azt gondolom, ez igazán jóleső érzéssel tölt el mindannyiunkat, frakcióktól függetlenül, hiszen valaki értékelte a képviselői munkánkat, és hogy egy szakember volt ez, az külön megtisztelő számunkra.
Amennyiben nincs több hozzászólás ehhez a napirendi ponthoz, akkor ezt a napirendi pontot lezárom.
Megnyitom az egyebek napirendi pontot. Kíván-e valaki az egyebek kapcsán szólni? (Jelzésre.) Képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. (Varga István jelez.) Bocsánat, miniszter úr, parancsoljon!
VARGA ISTVÁN miniszter (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium): Engedelmükkel eltávoznék, mert három órakor másik programom van.
ELNÖK: Megtisztelőnek tartottuk, hogy részt vett a bizottsági ülésünkön. Mindannyiunk nevében kívánok önnek jó munkát és eredményes forrásfelhasználást, ha lehet ezt mondani. Viszontlátásra! (Varga István távozik az ülésteremből.)
Parancsoljon, képviselő úr!
VERESS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Szeretném itt is elmondani, hogy néhány képviselőtársunkkal együtt tettünk egy kezdeményezést, ami - úgy gondolom - kapcsolódik az eddigi munkánkhoz. A finn parlamentben évek óta sikerrel működik egy jövőbizottság nevű szervezet, amelynek az a feladata, hogy a hosszú távú nagy stratégiai kérdéseket és a horizontális ügyeket valahol egy olyan bizottságban lehessen kezelni, ahol nem működik a szokványos parlamenti kényszer: leszavazni a másikat bármi áron.
Nagyon sajnálom, hogy bizonyos változások miatt úgy tűnik, hogy konszenzusos elképzelés nem kerül elfogadásra ebben a mostani ülésszakban, de azt gondolom, és ezért szerettem volna ma erről beszélni, hogy az itteni pozitív tapasztalatok, amikor tényleg tudtunk konstruktívan együttműködni, pontosan azt mutatják, hogy mennyire nagy szükség lenne valamiféle olyan fórumra a parlament keretében, amelyik ezt a fajta - ha kell, zárt ajtók mögötti, ha kell, szavazás nélküli - valódi párbeszédet el tudja juttatni odáig, hogy bizonyos kérdésekben érdemi konszenzus alakuljon ki. Azt szeretném kívánni magunknak, hogy a mi munkánk pozitív elemeit a következő ciklusban valami hasonló szervezet tudja továbbvinni. Abban egészen biztos vagyok, hogy erre óriási szükség lenne.
Annak is örülök, hogy volt egy ilyen pillanat, amikor úgy tűnt, hogy megvan a konszenzus ennek a létrehozására. Úgy értelmezem, hogy ez a konszenzus létezik, de a mai hozzáállás az, hogy nem most, hanem majd a következő parlament ülésére jöjjön ez össze.
Amiért ezt nagyon fontosnak érzem: olyan ügyek vannak napirenden a 2011-es EU-elnökségünk kapcsán is, és attól függetlenül, például az, hogy az EU 2013-mal kezdődő következő hétéves költségvetési periódusa milyen típusú pályázati lehetőségekre, milyen típusú fejlesztésekre ad majd elsősorban forrást. Milyen stratégiai irányokat akarunk mi - mint ország - az EU-n belül kialakítani? Hogyan tudjuk elérni, hogy az a fajta komplexebb szemlélet, amit kérdésként az előbb feltettem, érvényesülni tudjon, és erre az Európai Unió szabályrendszere lehetőséget teremtsen? Hiszen ma is nagyon sokszor azzal vergődünk, hogy az Európai Szociális Alap és a többi alapok nem teljesen illeszkednek egymáshoz, mert nagyon mereven beszabályozzák azt, hogy melyik forrást mire lehet felhasználni, ennek következtében valamilyen probléma megoldásához az egyébként kézenfekvő források nem használhatók fel összefogottan, merthogy a szabályok részletei kiütik egyiknek vagy másiknak a használatát.
Azért szerettem volna itt elmondani, mert egyrészt az európai uniós elnökségünk kényszere, lehetősége és felelőssége is efelé tol bennünket, másrészt talán most még időben vagyunk ahhoz, hogy az eddigi tapasztalatok alapján valóban a 27-ek között hatékonyan tudjuk a saját elképzeléseinket megfogalmazni, és ezekért nagyon keményen lobbizni, partnereket megnyerni hozzá. Ezért szeretném kérni - Halm Tamás úr megjegyzését továbbvíve -, hogy ne egyszerűen független kutatók nézzék meg ennek az eddigi munkának az eredményeit, hanem ilyen szempontból vizsgáljuk át közösen, és próbáljunk néhány olyan megállapítást megfogalmazni, amelyek remélhetőleg az említett stratégia idején is használhatók lesznek.
Köszönöm a szót.
ELNÖK: Én is úgy gondolom, hogy ez a bizottság - mint ötlet - rossz időben került a parlament elé, fontos kérdésekről van szó.
Másrészt azt gondolom, a lisszaboni szerződés miatt úgyis a szervezetet - mármint a bizottságok szervezetét és feladatköreit - újra kell gondolni, és szükséges is, hogy ezt újragondoljuk, hiszen olyan feladatok hárulnak a bizottságokra, ami a jelenlegi rendszerbe még nem került beillesztésre. Nyilván nagyon tanulságos lesz majd a spanyol elnökség első féléve, és van egy félévünk arra, hogy a bizottsági struktúrát, feladat- és hatáskört ennek megfelelően mi is átalakítsuk, és beillesszük azokat, amelyeket lehet, hogy már meg kellett volna csinálni, de lépések még erre nem történtek. Azt gondolom, ez a bizottság és ennek a tartalma egy teljesen más felület, bár illeszkedik ehhez a rendszerhez, és fontos kérdés.
Van-e további hozzászólás az egyebek napirendi ponthoz? (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, akkor ezt is lezárom, és ezzel a bizottsági ülést is lezárom, megköszönve mindannyiuk munkáját. Viszontlátásra!
(Az ülés befejezésének időpontja: 14 óra 56 perc)
|
Pelczné dr. Gáll Ildikó |
Jegyzőkönyvvezető: Szoltsányi V. Katalin